• Tartalom

45/2012. (XI. 30.) EMMI rendelet

45/2012. (XI. 30.) EMMI rendelet

a kulturális javakkal kapcsolatos hatósági eljárásra vonatkozó szabályokról1

2017.01.01.

A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény 93. § (2) bekezdés j), m) és p) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § j) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 7. § tekintetében az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § c) pontja szerinti feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben

a következőket rendelem el:

1. Általános szabályok

1. § E rendelet alkalmazásában

1. restaurálás: védetté nyilvánított kulturális javakon hatósági engedéllyel végzett művészeti alkotó tevékenység, melynek célja a tárgy vagy tárgyegyüttes konzerválása, továbbá esztétikai egység létrehozása;

2. restaurálási kutatási terv: védett kulturális javakon tervezett roncsolásos vizsgálat engedélyezésének elbírálásához készülő dokumentum, amelynek tartalmaznia kell a tervezett beavatkozás által érintett kulturális javak leírását, a kutatás előtti állapot fényképes dokumentálását; a munka célját, eszközeit és módszereit, a tervezett beavatkozás mértékét, időtartamát; az ideiglenes állagmegóvásra vonatkozó rendelkezéseket; egyedi technológia alkalmazása esetén annak leírását az elbíráláshoz szükséges dokumentációval; a roncsolásos és roncsolás mentes vizsgálatok meghatározását és várható eredményét;

3. restaurátori kutatási dokumentáció: egy objektum roncsolásos és roncsolásmentes vizsgálatát lezáró dokumentáció, amelynek tartalmaznia kell a kutatási eredmények értelmezett összefoglalását; a kutatás rajzi és fényképes dokumentálását; a szükséges beavatkozások ismertetését; a felhasznált szakirodalmat, a történeti forrásokat és ezek feldolgozását.

2. 2 A kulturális javak nyilvántartása

2. §3 A kulturális javakkal kapcsolatos hatósági feladatai körében eljáró kulturális örökség védelméért felelős miniszter (a továbbiakban: kulturális javak hatósága) a 3–5/A. § szerinti egységes központi nyilvántartásokat vezeti a kulturális javakra vonatkozóan a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. (a továbbiakban: Kötv.) 71–74. §-aiban és az e rendeletben foglaltak szerint.

3. § (1) A védetté nyilvánított kulturális javak nyilvántartása tartalmazza:

a)4 az eljárás alá vont kulturális javak azonosításához szükséges rendelkezésre álló adatokat, és az eljárást megindító végzés számát,

b) a védetté nyilvánító és a kulturális javakra vonatkozó egyéb hatósági határozat számát, keltét, jogerőre emelkedésének időpontját és tartalmát,

c) a védetté nyilvánított tárgy vagy tárgyegyüttes időtálló képi dokumentációját,

d) tárgyegyüttes vagy gyűjtemény esetén a tárgyak pontos jegyzékét,

e) a védett kulturális javakat érintő jogok és tények fennállását,

f) a kulturális javak örökségvédelmi bírságkategóriába történő besorolását,

g) a Kötv. 79. §-ában foglaltakra vonatkozó megállapodást.

(2)5 A Kötv. 46. §-a alapján védett kulturális javakat a muzeális intézmények, a könyvtárak és a levéltárak a rájuk vonatkozó jogszabályok alapján tartják nyilván, továbbá a kulturális javak hatósága nyilvántartása számára – a kulturális javak hatósága megkeresésére – adatokat szolgáltatnak.

(3)6 Az ideiglenesen védetté nyilvánított kulturális javak nyilvántartása az (1) bekezdés szerinti adatokat tartalmazza.

4. § (1) A védett kulturális javak kiviteli engedélyének nyilvántartása tartalmazza:

a) a kiviteli engedély számát,

b) a tárgy megnevezését, azonosításra alkalmas adatait,

c) a kiviteli kérelemben megjelölt célországot,

d)7

e) a visszaszállítás határidejét, annak megtörténte esetén annak tényét, továbbá

f) a kiviteli engedély időbeli hatályát.

(2) A nem védett kulturális javak kiviteli engedélyének nyilvántartása tartalmazza:

a) a kiviteli engedély számát,

b) a tárgy megnevezését, azonosításra alkalmas adatait,

c) a kiviteli kérelemben megjelölt célországot,

d)8

e) a kiviteli engedély időbeli hatályát, továbbá

f) a műtárgykísérő igazolás számát és időbeli hatályát.

(3) A műtárgykísérő igazolások nyilvántartása tartalmazza:

a) a tárgy megnevezését, azonosításra alkalmas adatait,

b) a műtárgykísérő igazolás számát és időbeli hatályát.

5. § (1)9 A Kötv. 71. § (2) bekezdés c) pontja szerinti nyilvántartás tartalmazza:

a) a tárgy megnevezését, azonosításra alkalmas adatait (leírás, fénykép, közgyűjteményben őrzött védett tárgy esetében leltári szám),

b) a cselekmény elkövetésének vagy az eltűnésnek az idejét és helyét,

c) az eljáró szerv nevét és ügyszámát.

(2)10 A védett kulturális javak tulajdonosa, kezelője vagy birtokosa az eltulajdonítást vagy eltűnést haladéktalanul köteles bejelenteni a kulturális javak hatóságának.

5/A. §11 (1)12 A nemzeti érdekű nyilvános gyűjtemény és a közérdekű kulturális érték nyilvántartásba vétele iránti kérelmet a kulturális javak hatóságának kell benyújtani. A kérelemnek tartalmaznia kell az 1. mellékletben meghatározott adatokat.

(2) A nemzeti érdekű nyilvános gyűjtemény nyilvántartása tartalmazza:

a) a gyűjtemény nyilvántartási azonosítószámát,

b) a gyűjtemény megnevezését,

c) a tárgyjegyzéket, a tárgyak azonosításra alkalmas adatait, fényképeit,

d) a gyűjteményhez tartozó védett kulturális tárgy (javak) hatósági nyilvántartási azonosítószámát, valamint

e) a gyűjtemény nyilvános bemutatásának helyét.

(3) A közérdekű kulturális érték nyilvántartása tartalmazza:

a) a kulturális érték nyilvántartási azonosítószámát,

b) a kulturális érték megnevezését,

c) a tárgyjegyzéket, a tárgyak azonosításra alkalmas adatait, fényképeit, valamint

d) a kulturális érték nyilvános bemutatásának helyét és módját.

6. § Nem adhatók ki a nyilvántartás adatai közül – a hivatalos megkeresés esetét kivéve – a Kötv. 73. § b)–d) pontjaiban meghatározott adatok, az e rendelet 3. § (1) bekezdés g) pontjában meghatározott megállapodás adatai.

7. §13 (1)14 A kulturális javak hatósága nyilvántartásában kezelt adatok szolgáltatásáért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj mértéke, ha az adatszolgáltatás iránti kérelem

a) egy tárgyra terjed ki, 4500 forint,

b) több tárgyra terjed ki, a kérelemben szereplő első tárgy tekintetében 4500 forint, a kérelemben szereplő minden további tárgy tekintetében tárgyanként 1700 forint.

(2) A nemzeti érdekű nyilvános gyűjtemény és a közérdekű kulturális érték nyilvántartásba vételére irányuló eljárásért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj mértéke

a) az elsőfokú eljárásban kérelmenként 5600 forint,

b) az elsőfokú döntést hozó hatóság határozata ellen benyújtott fellebbezés esetén 5600 forint.

(3)15 Az igazgatási szolgáltatási díj a kulturális javak hatósága bevétele.

(4) A jogorvoslati eljárásban megfizetett díjat a kérelmezőnek teljes mértékben vissza kell téríteni, ha az első fokú hatóság által hozott határozat a kérelmező hátrányára részben vagy egészben jogszabálysértőnek bizonyult.

(5) A díj visszatérítését a jogorvoslati eljárás során hozott határozatban hivatalból kell elrendelni. A visszatérítésről az első fokon eljárt hatóság gondoskodik.

7/A. §16 (1)17 A 7. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott igazgatási szolgáltatási díjat a kérelmező a Miniszterelnökségnek a 10032000-00294889-00000000 számú kincstári előirányzat-felhasználási keretszámlájára

a) átutalással,

b) készpénz átutalási megbízással, vagy

c)18 a kulturális javak hatósága pénztárában a kulturális javak hatósága javára történő készpénzbefizetéssel

fizeti meg.

(2) A 7. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott igazgatási szolgáltatási díj megfizetését a kérelem benyújtásakor igazolni kell. Az átutalás közlemény rovatában fel kell tüntetni az eljárásnak a 7. § szerinti megnevezését.

(3) A 7. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott igazgatási szolgáltatási díjak tekintetében

a) a díjmentességre az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 5. § (1) és (2) bekezdésében foglaltakat,

b) a díjfizetési kötelezettségre az Itv. 28. § (2) és (3) bekezdésében foglaltakat,

c) az elévülésre az Itv. 86. §-ában foglaltakat

kell alkalmazni úgy, hogy ahol az Itv. illetéket említ, azon igazgatási szolgáltatási díjat kell érteni.

(4)19 A kulturális javak hatósága a díjak kezelésére, elszámolására, nyilvántartására a költségvetési szervekre vonatkozó beszámolási és könyvvezetési kötelezettségről szóló jogszabályi előírásokat alkalmazza.

3. Restaurálási engedély

8. § (1)20 A védetté nyilvánított kulturális javakkal kapcsolatos megóvási (konzerválási), restaurálási vagy átalakítási munkák elvégzéséhez a kulturális javak hatósága engedélye szükséges (a továbbiakban: restaurálási engedély).

(2) A kérelemhez mellékelni kell:

a) a védetté nyilvánított kulturális javak azonosításra alkalmas megjelölését,

b) a restaurálás tárgyát képező kulturális javakkal rendelkezni jogosult(ak) hozzájáruló nyilatkozatát,

c) a restaurálást végző felelős szakember(ek) nevét, elérhetőségét, jogosultságának igazolását,

d) a restaurátori kutatási dokumentációt,

e) a restaurálási tervet 2 példányban,

f) a tárgy keletkezésére és történetére vonatkozó adatokat és szakirodalmat összefoglaló tudományos dokumentációt, továbbá amennyiben ennek jelentősége van, az épülettel való kapcsolatának bemutatását.

(3) A restaurálási tervnek tartalmaznia kell:

a) a tárgynak a munka megkezdése előtti állapota részletes dokumentációját, leírását, állapotának bemutatását, szöveggel, rajzzal és fényképekkel,

b) a beavatkozás indokait,

c) a beavatkozást követő összkép, várható látvány pontos leírását, figyelembe véve és elemezve a környezet és a tárgyegyüttes egészét,

d) a restaurálás során használandó eszközök, anyagok, eljárások, módszerek leírását,

e) a szakirodalmi és a korábbi dokumentációk tartalmának összefoglalását, amennyiben ilyen fellelhető,

f) a diagnosztikai vizsgálatok eredményét, továbbá

g) a részletrajzokat.

(4) A restaurálási engedély annak végrehajthatóvá válásától számított 1 év után hatályát veszti, kivéve, ha az engedélyezett tevékenységet megkezdték, és 3 éven belül az (5) bekezdésében foglaltak szerinti bejelentés megtörtént.

(5)21 A restaurálás befejezését a kulturális javak hatóságánál 8 napon belül be kell jelenteni. A bejelentéshez fotódokumentációt kell mellékelni.

(6)22 A kérelmező a restaurálás befejezését követő 90 napon belül köteles a kulturális javak hatóságának restaurálási dokumentációt benyújtani. A dokumentációnak tartalmaznia kell:

a) az elvégzett beavatkozások részletes leírását a tevékenységhez viszonyítva,

b) a kezelések, kiegészítések leírását az alkalmazott anyagok és módszerek részletezésével,

c) a megerősítéshez, a felület vagy a szerkezet védelméhez használt anyagok felsorolását, továbbá a feltárás módszereit és anyagait,

d) rajz- és fotódokumentációt kísérő szöveggel: a tárgy restaurálás előtti, kezelés közbeni és utáni, valamint helyreállítás utáni állapotáról, továbbá

e) a további kezelésre és tárolásra vonatkozó javaslatokat.

4. A védetté nyilvánított kulturális javak közgyűjteményben történő ideiglenes elhelyezése

9. § (1)23 A nem állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő védetté nyilvánított kulturális javak közgyűjteményben történő ideiglenes elhelyezését a kulturális javak hatósága a tulajdonos költségére végezteti el. Mentesülhet a tulajdonos a költség viselése alól, ha a tulajdonjogáról ingyenesen vagy visszterhesen az állam javára lemond.

(2)24 Az elhelyezésről a kulturális javak hatósága határozatában megjelölt, a tárgynak megfelelő gyűjtőkörrel rendelkező közgyűjtemény köteles gondoskodni.

(3)25 A közgyűjteményben történő elhelyezést csak határozott időre vagy meghatározott feltétel bekövetkeztéig lehet elrendelni. Amennyiben a védett kulturális tárgy ideiglenes elhelyezésének indokai már nem állnak fenn, a kulturális javak hatósága a határidő vagy a feltétel bekövetkezése előtt is megszüntetheti az ideiglenes elhelyezést.

(4)26 A tárgy tulajdonjogát érintő szerződéskötésekről a tulajdonos vagy a kezelő értesíti a kulturális javak hatóságát.

5. Az államot megillető elővásárlási jog gyakorlása

10. § (1)27 Az államot megillető elővásárlási jog érvényesítése érdekében a védetté nyilvánított kulturális javak tulajdonosa az ellenérték mellett történő tulajdon-átruházás esetén köteles a vételi ajánlatot a kulturális javak hatóságának megküldeni, és a tárgyat – az abban foglalt feltételek mellett – az államnak megvételre felajánlani.

(2)28 Amennyiben a tulajdonos a tárgy nem kereskedelmi forgalomban történő értékesítése céljából az értékesítéssel valakit megbíz, akkor azt az átadással egyidejűleg köteles bejelenteni a kulturális javak hatóságának. Az értékesítésben részt vevők és a tulajdonos egyetemlegesen felelnek az elővásárlási jog gyakorlására történő felhívás elmulasztásáért.

(3)29 A kereskedelmi forgalomban történő értékesítés céljából átadott, védetté nyilvánított kulturális javakról – a (4) bekezdésben meghatározott eset kivételével – a kereskedő vagy a bizományos az átvételtől számított 8 napon belül értesíti a kulturális javak hatóságát. Ha a védetté nyilvánító határozat nem tartalmazta az elővásárlási jogról való rendelkezést, úgy a kulturális javak hatósága 15 napon belül nyilatkozik az államot megillető elővásárlási jog gyakorlásáról. A korábbi tulajdonos köteles közölni az új tulajdonossal, hogy az átruházott tárgy védelem alatt áll.

(4)30 Árverés útján történő értékesítés esetén az árverési hirdetményben az árverés szervezője köteles a védettség tényéről és annak jogkövetkezményeiről tájékoztatást adni, és az árverés időpontja előtt legkésőbb 15 nappal a kulturális javak hatóságát értesíteni. Amennyiben a kulturális javak hatósága képviselője élni kíván az állam elővásárlási jogával, az árverésen a leütés után haladéktalanul köteles nyilatkozni.

(5)31 Az elővásárlási jog alapján állami tulajdonba került kulturális javak vagyonkezelésére a tulajdonosi joggyakorló szervezet a kulturális javak hatósága által javasolt, vagyonkezelésre jogosult közgyűjteménnyel köt szerződést.

6. Záró rendelkezések

11. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetését követő napon lép hatályba, rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

(2) A 7. § (2) bekezdése és a 13. § (3) bekezdése 2013. január 1. napján lép hatályba.

12. §32

13. § (1)–(2)33

(3)34

1. melléklet a 45/2012. (XI. 30.) EMMI rendelethez35


1. A nemzeti érdekű nyilvános gyűjtemény nyilvántartásba vétele iránti kérelem tartalma
1.1. A gyűjtemény tulajdonosa
1.2. A gyűjtemény kezelésére jogosult neve
1.3. A gyűjtemény őrzési és bemutatási helye
1.4. A gyűjteményhez tartozó kulturális javak összesített darabszáma/mennyisége és jegyzéke (azonosításra alkalmas leíró adatokkal, fényképekkel)
1.5. A gyűjtemény kiemelkedő tudományos vagy kulturális jelentőségének leírása
1.6. A gyűjtemény kiemelkedő tudományos vagy kulturális jelentőségét igazoló szakirodalmi és egyéb dokumentációk (bibliográfia, katalógus, értékbecslés)
1.7. A gyűjteményhez tartozó védett kulturális tárgy (javak) jegyzéke (azonosításra alkalmas leíró adatokkal, fényképekkel)
1.8. A gyűjtemény kutatói és látogatói hozzáférésének időpontjai (rendszeressége)

2. A közérdekű kulturális érték nyilvántartásba vétele iránti kérelem tartalma
2.1. A kulturális érték tulajdonosa
2.2. A kulturális érték kezelésére jogosult neve
2.3. A kulturális érték őrzési és bemutatási helye
2.4. A kulturális érték jelentőségének leírása
2.5. A kulturális érték leírása vagy jegyzéke (azonosításra alkalmas leíró adatokkal, fényképekkel) és összesített darabszáma/mennyisége
2.6. A kulturális érték nyilvánosság számára történő hozzáférésének módja és időpontja (rendszeressége)
1

A rendeletet a 14/2020. (VII. 15.) MvM rendelet 1. §-a hatályon kívül helyezte 2020. július 16. napjával.

2

A 2. alcím címe a 63/2013. (IX. 10.) EMMI rendelet 2. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

4

A 3. § (1) bekezdés a) pontja a 9/2015. (II. 27.) MvM rendelet 5. § b) pontja szerint módosított szöveg.

5

A 3. § (2) bekezdése a 37/2016. (XII. 29.) MvM rendelet 4. § b) pontja szerint módosított szöveg.

6

A 3. § (3) bekezdését a 63/2013. (IX. 10.) EMMI rendelet 2. § (1) bekezdése iktatta be.

7

A 4. § (1) bekezdés d) pontját a 9/2015. (II. 27.) MvM rendelet 6. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

8

A 4. § (2) bekezdés d) pontját a 9/2015. (II. 27.) MvM rendelet 6. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

9

Az 5. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 9/2015. (II. 27.) MvM rendelet 5. § c) pontja szerint módosított szöveg.

10

Az 5. § (2) bekezdése a 37/2016. (XII. 29.) MvM rendelet 4. § c) pontja szerint módosított szöveg.

11

Az 5/A. §-t a 9/2015. (II. 27.) MvM rendelet 1. §-a iktatta be.

12

Az 5/A. § (1) bekezdése a 37/2016. (XII. 29.) MvM rendelet 4. § c) pontja szerint módosított szöveg.

13

A 7. § a 9/2015. (II. 27.) MvM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

14

A 7. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 37/2016. (XII. 29.) MvM rendelet 4. § d) pontja szerint módosított szöveg.

15

A 7. § (3) bekezdése a 37/2016. (XII. 29.) MvM rendelet 4. § d) pontja szerint módosított szöveg.

16

A 7/A. §-t a 9/2015. (II. 27.) MvM rendelet 3. §-a iktatta be.

17

A 7/A. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 37/2016. (XII. 29.) MvM rendelet 4. § e) pontja szerint módosított szöveg.

18

A 7/A. § (1) bekezdés c) pontja a 37/2016. (XII. 29.) MvM rendelet 4. § f) pontja szerint módosított szöveg.

19

A 7/A. § (4) bekezdése a 37/2016. (XII. 29.) MvM rendelet 4. § g) pontja szerint módosított szöveg.

20

A 8. § (1) bekezdése a 37/2016. (XII. 29.) MvM rendelet 4. § h) pontja szerint módosított szöveg.

21

A 8. § (5) bekezdése a 37/2016. (XII. 29.) MvM rendelet 4. § i) pontja szerint módosított szöveg.

22

A 8. § (6) bekezdés nyitó szövegrésze a 37/2016. (XII. 29.) MvM rendelet 4. § c) pontja szerint módosított szöveg.

23

A 9. § (1) bekezdése a 37/2016. (XII. 29.) MvM rendelet 4. § h) pontja szerint módosított szöveg.

24

A 9. § (2) bekezdése a 37/2016. (XII. 29.) MvM rendelet 4. § h) pontja szerint módosított szöveg.

25

A 9. § (3) bekezdése a 37/2016. (XII. 29.) MvM rendelet 4. § h) pontja szerint módosított szöveg.

26

A 9. § (4) bekezdése a 37/2016. (XII. 29.) MvM rendelet 4. § j) pontja szerint módosított szöveg.

27

A 10. § (1) bekezdése a 37/2016. (XII. 29.) MvM rendelet 4. § c) pontja szerint módosított szöveg.

28

A 10. § (2) bekezdése a 37/2016. (XII. 29.) MvM rendelet 4. § c) pontja szerint módosított szöveg.

29

A 10. § (3) bekezdése a 37/2016. (XII. 29.) MvM rendelet 4. § h) és j) pontja szerint módosított szöveg.

30

A 10. § (4) bekezdése a 37/2016. (XII. 29.) MvM rendelet 4. § h) és j) pontja szerint módosított szöveg.

31

A 10. § (5) bekezdése a 37/2016. (XII. 29.) MvM rendelet 4. § h) pontja szerint módosított szöveg.

32

A 12. §-t a 9/2015. (II. 27.) MvM rendelet 6. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

33

A 13. § (1)–(2) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

34

A 13. § (3) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

35

Az 1. mellékletet a 9/2015. (II. 27.) MvM rendelet 4. §-a iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére