• Tartalom

34/2012. (X. 17.) EMMI rendelet

34/2012. (X. 17.) EMMI rendelet

a XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma költségvetési fejezethez tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok 2012. évi felhasználásának szabályairól1

2012.10.21.

Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 109. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 1. melléklet 15. pontja alapján meghatározott feladatkörömben eljárva – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § b) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

I. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. § (1) E rendelet hatálya – a (4) bekezdésben meghatározott kivétellel – a Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 1. melléklet XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma (a továbbiakban: minisztérium) költségvetési fejezetéhez (a továbbiakban: fejezet) tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok (a továbbiakban: előirányzatok) 2012. évi felhasználására terjed ki.

(2) Az előirányzatoknak az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 109. § (5) bekezdés a)–d) pontjában meghatározott felhasználási ismérveit az 1. melléklet tartalmazza.

(3) Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. cikk (1) bekezdése hatálya alá tartozó korábban megítélt támogatások esetében a támogatás e rendelet alapján nyújtható támogatással együttesen sem haladhatja meg a Szerződés 87. és 88. cikke alkalmazásában a támogatások bizonyos fajtáinak a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánításáról (általános csoportmentességi rendelet) szóló 800/2008/EK bizottsági rendeletben, a Szerződés 87. és 88. cikkének a de minimis támogatásokra való alkalmazásáról szóló 2006. december 15-i 1998/2006/EK bizottsági rendeletben, illetve az Európai Bizottság határozatában meghatározott legmagasabb támogatási intenzitást, vagy legmagasabb támogatási összeget.

(4) A fejezet 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím

a) 23. Sporttevékenység támogatása alcím,

b) 24. Sportlétesítmények fejlesztése és kezelése alcím,

c) 30. Társadalmi, civil és non-profit szervezetek alcím, 26. Sport társadalmi, civil és non-profit szervezetek jogcímcsoport

előirányzatainak felhasználásáról külön jogszabály rendelkezik.

1. Értelmező rendelkezések

2. § E rendelet alkalmazásában gazdálkodó szervezet az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásról szóló 2011. évi CLXXV. törvény (a továbbiakban: Civil tv.) 2. § 6. pontja szerinti civil szervezet, a közalapítvány, az államháztartás központi alrendszerébe tartozó központi költségvetési szerv, a köztestület, a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény (a továbbiakban: Ehtv.) szerinti egyház, a belső egyházi jogi személy, a gazdasági társaság, az európai részvénytársaság, az egyesülés, az európai gazdasági egyesülés, az európai területi együttműködési csoportosulás, az állami vállalat, az egyéb állami gazdálkodó szerv, a szövetkezet, a lakásszövetkezet, az európai szövetkezet, az egyes jogi személyek vállalata, a leányvállalat, a vízgazdálkodási társulat, az erdőbirtokossági társulat, a végrehajtói iroda, a helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, a nemzetiségi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv, jogi személyiségű társulás, többcélú kistérségi társulás, továbbá az egyéni vállalkozó, az egyéni cég, az országos sportági szakszövetség és a sportszövetség (a továbbiakban együtt: sportszövetség), valamint jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet.

II. Fejezet

AZ ELŐIRÁNYZATOK FELHASZNÁLÁSÁNAK ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI

2. Az előirányzatok felhasználása

3. § (1) Az előirányzatokból támogatásként részben vagy egészben vissza nem térítendő, illetve visszatérítési kötelezettséggel terhelt költségvetési támogatás egyaránt nyújtható.

(2) A visszatérítési kötelezettséggel terhelt költségvetési támogatás a visszatérítési határidő lejárta előtt írásban benyújtott, a kedvezményezett részletes indokolását tartalmazó kérelmére – a támogató döntése alapján – az Áht. 97. § (1) bekezdésének megfelelően minősíthető vissza nem térítendővé.

(3) A vissza nem térítendő céllal nyújtott költségvetési támogatások esetén bármely okból visszafizetésre kötelezett kedvezményezettnek a visszafizetési határidő lejárta előtt írásban benyújtott, részletes indokolást tartalmazó kérelmére részletfizetési kedvezmény adható, amelyről külön megállapodást kell kötni. A részletekben történő visszafizetés időtartama a 3 millió forintot el nem érő költségvetési támogatások esetén a 6 hónapot, a 3 millió forint összegű és az a feletti költségvetési támogatások esetében a 12 hónapot nem haladhatja meg.

(4) Visszafizetési kötelezettség előírása mellett vállalható kötelezettség – az előirányzatok céljának megfelelően – az európai uniós tagsághoz kapcsolódó támogatással, vagy egyéb nemzetközi szerződés alapján megvalósuló pályázatos vagy kiemelt projekteknek az európai uniós forrás lehívásáig felmerülő kiadásai megelőlegezése céljából. A visszafizetési kötelezettséget az európai uniós, vagy egyéb nemzetközi szerződés alapján biztosított forrás beérkezésének üteme szerint kell teljesíteni. A kedvezményezett az igénybe vett költségvetési támogatást akkor is köteles visszatéríteni, ha azt az európai uniós forrásból, vagy az egyéb nemzetközi szerződés alapján részére nem folyósítják.

3. Kötelezettségvállalás, ellenjegyzés

4. § (1) A kötelezettségvállalási jogkört a miniszter által az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) 30. § szerinti belső szabályzatban kijelölt személy (a továbbiakban: kötelezettségvállaló) a jogi és pénzügyi ellenjegyzés után írásban gyakorolja.

(2) A fejezet 20. cím 35. alcímen szereplő Hozzájárulás a lakossági energiaköltségekhez fejezeti kezelésű előirányzat esetében – a lakossági vezetékes gázfogyasztás és távhőfelhasználás szociális támogatásáról szóló 289/2007. (X. 31.) Korm. rendeletben foglaltak alapján – a Magyar Államkincstár Központ jár el kezelő szervként és gyakorolja az ezzel összefüggő jogosítványokat.

(3) A fejezet 20. cím 17. alcím

a) 1. jogcímcsoport „Gyermekvédelmi Lakás Alap”,

b) 7. jogcímcsoport „GYES-en és GYED-en lévők hallgatói hitelének célzott támogatása”

előirányzat terhére nem adható ki támogatói okirat és nem köthető támogatási szerződés, ha az a következő évek előirányzatai terhére jelent kötelezettségvállalást.

4. A támogatási szerződés megkötéséhez szükséges nyilatkozatok, dokumentumok

5. § (1) A kedvezményezettnek a támogatási szerződés megkötéséhez az Ávr. 72. § (2) és (3) bekezdésében meghatározottakon túl a minisztériumhoz, közvetett felhasználás esetén a lebonyolító szervezethez (a továbbiakban együtt: támogató) a következő dokumentumokat kell benyújtania:

a) a gazdasági társaságnak nem minősülő gazdálkodó szervezet esetén hatályos létesítő okiratának – különösen alapító okirat, alapszabály – egyszerű másolatát;

b) az alábbi dokumentumok kiállító hatóság vagy közjegyző, illetve – egyedi támogatási igény esetén – a támogató által hitelesített másolatát:

ba) gazdálkodó szervezet esetén a létezését jogszabályban meghatározottak szerint igazoló okirat – különösen cégkivonat, nyilvántartásba vételéről szóló igazolás, egyéni vállalkozói igazolvány;

bb) ahol a jogszabály előírja, a működési engedély;

c) a gazdálkodó szervezet képviselőjének közjegyző által hitelesített aláírási címpéldányát, vagy ügyvéd által ellenjegyzett aláírás-mintáját, vagy a számlavezető pénzintézet által vezetett aláírási kartonja másolatának a számlavezető pénzforgalmi intézmény által hitelesített eredeti példányát;

d) a létezést igazoló okiratban meghatározott képviselőtől eltérő képviselet, valamint a (3) bekezdés e) pontjában meghatározott szervezet és a (3) bekezdés f) pont szerinti nyilvántartásban nem szereplő belső egyházi jogi személy esetén a gazdálkodó szervezet képviselőjének aláírási jogosultságát igazoló – közokiratnak vagy teljes bizonyító erejű magánokiratnak minősülő – okiratot;

e) határon túli magyar kedvezményezett esetén a magyarországi bankszámlával rendelkező szervezet befogadó nyilatkozatát, amennyiben ezzel rendelkezik;

f) felhalmozási célú támogatások esetében elektronikus dokumentumként szolgáltatott nem hiteles tulajdonilap-másolatot, építési engedély-köteles beruházás támogatására benyújtott pályázat, kérelem esetén a jogerős elvi építési engedélyt az ingatlan tulajdoni lapon bejegyzett tulajdonosától származó hozzájáruló nyilatkozattal vagy a jogerős építési engedélyt;

g) amennyiben jogszabály, a pályázati kiírás vagy a támogató azt a költségvetési támogatás biztosítása feltételeként előírta, az Ávr. 72. § (3) bekezdés a) pont aa)–ac) alpontjában meghatározott módon igazolt rendelkezésére álló saját forrást, valamint a várható kifizetések ütemezését is tartalmazó részletes költségtervet, vagy amennyiben a költségvetési támogatás forrása a minisztérium költségvetési fejezetében eredeti előirányzatként megtervezett költségvetési támogatás vagy előző évi, az Ávr. 151–153. §-a alapján jóváhagyott előirányzat maradványa, és a kedvezményezett olyan gazdasági társaság, amely vonatkozásában a miniszter tulajdonosi jogokat nem, csak szakmai felügyeletet gyakorol, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. üzleti tervet elfogadó határozatát, továbbá az üzleti terv alapján elkészített költségtervet;

h) amennyiben azt jogszabály előírja, a támogatott tevékenységhez szükséges jogerős hatósági engedélyeket;

i) a kedvezményezett nyilatkozatát az elszámolás alapjául szolgáló dokumentumok fellelhetőségéről, illetve – a fellelhetőség megváltozása esetére – a változás-bejelentési kötelezettség elfogadásáról;

j) a kedvezményezett nyilatkozatát arról, hogy mely szervezetektől kért a pályázatában, illetve a kérelmében megjelölt programhoz támogatást, valamint arról, hogy az elnyert támogatás összegéről nyolc napon belül tájékoztatja a támogatót;

k) beruházási támogatás esetén – támogatási szerződésben foglaltaknak megfelelően – a kedvezményezett nyilatkozatát arról, hogy öt évig biztosítja a létesítmény támogatási szerződésben foglalt célú fenntartását, üzemeltetését;

l) tanfolyam, előadássorozat, felkészítő és oktatási jellegű rendezvény (a továbbiakban együtt: rendezvény) megszervezésének támogatására benyújtott pályázat, kérelem esetén a rendezvény helyének és tematikájának, az előadások (órák) számának, valamint az óradíjnak a bemutatását;

m) a doppingellenes tevékenységet végző kedvezményezett nyilatkozatát, illetve igazolását arról, hogy külön jogszabályban foglalt doppingellenes feladatainak eleget tesz;

n) a kedvezményezett sportszövetség nyilatkozatát, illetve igazolását arról, hogy a sportágában kötelező képesítési követelmények előírására vonatkozó szabályzatalkotási kötelezettségének eleget tett;

o) a sportcélú költségvetési támogatás kedvezményezettje nyilatkozatát arról, hogy az állami sportinformációs rendszer részére történő adatszolgáltatási kötelezettségének a külön jogszabályban foglaltaknak megfelelően eleget tesz;

p) határon túli magyar kedvezményezett esetén a b) pontban meghatározott okirat magyar nyelvű fordítását;

q) arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy a támogatott tevékenység megvalósítása során a költségvetésből nyújtott támogatás és – ha előírásra került – a saját forrás terhére a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű, áru beszerzésére vagy szolgáltatás megrendelésére irányuló szerződés az Ávr. 73. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően kizárólag írásban kerül megkötésre;

r) annak tudomásulvételére vonatkozó nyilatkozatát, hogy

ra) a támogatott tevékenység megvalósításáról szóló beszámolóban kizárólag olyan – a költségvetésből nyújtott támogatás, és amennyiben az előírásra került, saját forrás terhére teljesített – költségek tüntethetőek fel, amelyek jogosságáról és összegszerűségéről a kedvezményezett azok kifizetése előtt – ellenszolgáltatás teljesítését követően esedékes kifizetés előtt ezen felül az ellenszolgáltatás teljesítéséről is – előzetesen meggyőződött, valamint,

rb) az ra) alpontban foglaltak megtartásáról az Ávr. 80. § (4) bekezdése alapján a beszámolás keretében nyilatkozattételi kötelezettség terheli, amelynek hiányában a beszámoló nem fogadható el;

s) annak tudomásulvételére irányuló nyilatkozatát, hogy

sa) a folyósításra kerülő költségvetési támogatásból a kedvezményezettet – az Áht. 52. § (4) bekezdése szerinti normatív és egyéb hozzájárulás esetén akár a nem állami intézmény fenntartóját, akár az általa fenntartott intézményt – terhelő, az Áht. 50. § (3) bekezdése szerinti köztartozás összegét a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) az Áht. 52. § (3) és (4) bekezdése alapján – az Ávr. 79. § (2) bekezdése szerinti, a minisztérium által e § (15) bekezdése alapján adott nyilatkozatára figyelemmel – visszatartja és az állami adóhatóság részére átutalja,

sb) az sa) alpont szerinti visszatartás a kedvezményezettnek a költségvetési támogatás érdekében vállalt kötelezettségeit – az Ávr. 79. § (4) bekezdése alapján – nem csökkenti, a visszatartott összeg a költségvetési támogatással történő elszámolás során a g) pont szerinti költségterv alapján felmerült költségként – a (17) bekezdésben foglalt kivétellel – el nem számolható.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott dokumentumok benyújtásának határideje a támogatási szerződés megkötésének napja. Az (1) bekezdés b), d)–g) pontja alapján benyújtott dokumentumok nem lehetnek a támogató által meghatározott naptól, ennek hiányában az igényelt költségvetési támogatáshoz történő benyújtásuk napjától számított harminc napnál régebbiek.

(3) Ha a költségvetési támogatás kedvezményezettje

a) a fejezet irányítása alá tartozó költségvetési szerv,

b) az Ávr. 41. § (3) és (4) bekezdése alapján más fejezet vagy annak irányítása alá tartozó költségvetési szerv,

c) olyan gazdasági társaság, amelynek vonatkozásában a miniszter a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel kötött szerződés alapján tulajdonosi jogokat gyakorol és a minisztérium a támogató,

d) olyan közalapítvány, alapítvány, amely tekintetében a miniszter alapítói jogokat gyakorol és a minisztérium a támogató,

e) helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, jogi személyiségű társulás, térségi fejlesztési tanács vagy többcélú kistérségi társulás,

f) az Ehtv. szerinti egyház, valamint az Ehtv.11. § (3) bekezdése szerint az egyházakkal való kapcsolattartás koordinációjáért felelős miniszter által nyilvántartásba vett belső egyházi jogi személy, vagy

g) egyéni vállalkozó, aki egyéni vállalkozói igazolvánnyal nem rendelkezik,

az a)–d) pont vonatkozásában az (1) bekezdés a)–c) pontjában meghatározott dokumentumokat, az e) pont vonatkozásában az (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott dokumentumokat, az f)–g) pontok vonatkozásában az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott dokumentumot nem kell benyújtania.

(4) A (3) bekezdés f), és g) pontja esetében a kedvezményezett létezését a támogató a vonatkozó nyilvántartásokban ellenőrzi.

(5) Amennyiben a (3) bekezdés f) pontjában meghatározott kedvezményezett létezésével kapcsolatban kétség merül fel, a támogató előírhatja a kedvezményezett részére létezésének az Ehtv. 11. § (3) bekezdése szerinti igazolását.

(6) Ha a (3) bekezdés hatálya alá nem tartozó kedvezményezettről a Kincstár törvényben meghatározott közhiteles és nyilvános nyilvántartást vezet, a kedvezményezettnek az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott dokumentumot nem kell benyújtania. A kedvezményezett létezését a támogató ellenőrzi a nyilvántartásban.

(7) Ha a kedvezményezett a közoktatás információs rendszerébe bejelentkezett, OM azonosítóval nyilvántartott intézmény vagy a felsőoktatás információs rendszerének intézménytörzsében nyilvántartott szervezet, az (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott dokumentumokat nem kell benyújtania. A kedvezményezett létezését és egyéb nyilvántartott adatait a támogató ellenőrzi a fenti nyilvántartásokban.

(8) Ha a kedvezményezett a sportról szóló 2004. évi I. törvényben szereplő köztestület, amelynek létezését a sportigazgatási szerv tartja nyilván, az (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott dokumentumokat nem kell benyújtania.

(9) Határon túli magyar kedvezményezett esetén

a) az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott okirat elfogadható abban az esetben is, ha az a (2) bekezdésben meghatározott naptól számítva harminc napnál régebbi, de kilencven napnál nem régebbi;

b) a kedvezményezett írásbeli kérésére és indokolt esetben a támogató eltekinthet az (1) bekezdés a)–c) pontjában meghatározott dokumentumok benyújtásától, ha a támogatási igény benyújtását megelőző egy év folyamán a kedvezményezett már nyújtott be támogatási igényt a támogatóhoz, és nyilatkozik arról, hogy adataiban a korábban benyújtott dokumentumokhoz képest változás nem történt;

c) a támogató az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott dokumentum helyett – amennyiben a kedvezményezett nyilatkozik arról, hogy rajta kívül álló okból nem képes azt csatolni – elfogadhat a kedvezményezett létezését megfelelően igazoló más dokumentumot is.

(10) Ha a költségvetési támogatás kedvezményezettje a fejezet irányítása alá tartozó központi költségvetési szerv, az Ávr. 72. § (2) bekezdés b) pontjában foglalt nyilatkozatokat nem kell benyújtania.

(11) Nem magyarországi székhelyű kedvezményezett esetén a támogató az (1) bekezdés c) pontjában meghatározott dokumentum helyett – amennyiben a kedvezményezett nyilatkozik arról, hogy rajta kívül álló okból nem képes azt csatolni – elfogadhat a kedvezményezett képviselőjének aláírásképét megfelelően igazoló más, az erre hatáskörrel rendelkező hatóság által kiállított dokumentumot is.

(12) A (13) bekezdésben és az Ávr. 77. § (1) és (5) bekezdésében meghatározott kivételekkel a kedvezményezett az Ávr.-ben meghatározott biztosítékként köteles – legkésőbb a részére megítélt költségvetési támogatás vagy a költségvetési támogatás első részlete folyósításának a támogatási szerződésben meghatározott időpontját megelőző ötödik napon – benyújtani a támogatóhoz valamennyi – jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető – fizetési számlájára vonatkozóan, a támogató javára szóló, csak a támogató írásbeli hozzájárulásával visszavonható beszedési megbízásra felhatalmazó nyilatkozatát pénzügyi fedezethiány miatt nem teljesíthető fizetési megbízás esetére a követelés legalább harmincöt napra való sorba állítására vonatkozó rendelkezéssel együtt. Több bankszámla esetén a kedvezményezettnek meg kell adnia a felhatalmazó nyilatkozatok érvényesítésének sorrendjét is. A biztosítékadási kötelezettség elmulasztása esetén a költségvetési támogatás folyósítása annak pótlásáig felfüggesztésre kerül.

(13) Határon túli költségvetési támogatás esetén a visszafizetést szolgáló biztosítékok kikötésére a határon túli költségvetési támogatás sajátos szabályairól szóló kormányrendeletet kell alkalmazni.

(14) Költségvetési támogatással megvásárolt, létrehozott vagy felújított ingatlan vagy jármű a működtetési kötelezettség időtartama alatt csak a költségvetési támogatás nyújtójának előzetes jóváhagyásával és a foglalkoztatási, a szolgáltatási, illetve az egyéb kötelezettségek átvállalásával, átruházásával idegeníthető el, adható bérbe vagy terhelhető meg.

(15) Az Ávr. 76. § (3) bekezdése alapján a támogató nem nyújthat költségvetési támogatást annak az igénylőnek, pályázónak, amely az előző évben vagy években azonos vagy jogelőd fejezethez tartozó azonos vagy jogelőd fejezeti kezelésű előirányzatból nyújtott költségvetési támogatásról a szakmai beszámolót vagy a pénzügyi elszámolást nem nyújtotta be, vagy a támogató által ennek következtében vagy egyébként a beszámoló, elszámolás alapján a részére előírt visszafizetési kötelezettséget a megállapított határidőben, illetve a részletfizetési megállapodásban meghatározott határidőben nem teljesítette.

(16) A minisztérium a Kincstár irányába – legkésőbb a támogatás kedvezményezett részére történő folyósítás jogszabályban meghatározott határidejét megelőző 5. napig – kizárólag akkor tesz az Ávr. 79. § (2) bekezdésében meghatározott tartalmú nyilatkozatot, ha a humánszolgáltatások után nem állami intézmény fenntartójának biztosított normatív és egyéb hozzájárulás kedvezményezettje a folyósítás – több részletben történő folyósítás esetén az egyes részletek folyósítása – időpontját magában foglaló hónapot megelőző hónap tizenötödik napjáig a minisztérium részére megküldött megalapozott kérelmében bemutatja

a) a költségvetési támogatás – köztartozással megegyező összegű – visszatartásának az átvállalt közfeladat ellátására gyakorolt hatását, ennek részeként az érintett ellátottak számát, a közfeladat-ellátás színvonalcsökkenése mértékét, az elmaradó szolgáltatásokat, valamint a várható hatás érvényesülésének időtartamát;

b) a költségvetési támogatás visszatartásának hiányában a köztartozás megfizetésének várható időpontját.

(17) Az (1) bekezdés s) pont sb) alpontjától eltérően az Áht. 52. § (3) bekezdése szerint visszatartott összeg a költségvetési támogatás terhére akkor és olyan mértékben számolható el, ha és amennyiben a közfeladat ellátásának más módon vagy más szervezeti keretben történő hatékonyabb biztosítása érdekében az Országgyűlés, a Kormány vagy a miniszter hatáskörében hozott intézkedés végrehajtása azt kifejezetten szükségessé teszi.

5. A költségvetési támogatás folyósítása

6. § (1) A költségvetési támogatás folyósítása a (2) és (4) bekezdésben foglalt kivételekkel csak a Kincstár által visszaigazolt kötelezettségvállalásra történhet, a kötelezettségvállalás dokumentumában foglalt összeg erejéig és ütemezéssel, amennyiben a szükséges fedezet az előirányzat-finanszírozási tervnek megfelelően rendelkezésre áll.

(2) A nem állami fenntartású felsőoktatási intézmények részére nyújtott normatív költségvetési támogatások esetében a tárgyévre vonatkozó kötelezettségvállalásról szóló dokumentumok kiadásáig – de legkésőbb 2012. április 30-áig – az utolsó ismert feladatmutató és a hatályos normatíva mértékének figyelembevételével havi időarányos költségvetési támogatás folyósítható. A kötelezettségvállalások alapján szükségessé váló esetleges korrekciókra az év hátralévő hónapjaiban időarányosan kerül sor.

(3) A Kvtv. 38. § (1) bekezdése szerinti humánszolgáltatók részére a Kvtv. 3., 5. és 8. mellékletében szereplő normatív és központosított költségvetési támogatások a tárgyévi feladatmutatókkal kapcsolatos adatszolgáltatást megelőzően a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény végrehajtásáról szóló 20/1997. (II. 13.) Korm. rendelet és az Ávr. 79. § (2) bekezdése, valamint az 5. § (16) bekezdés előírásait figyelembe véve folyósíthatók.

(4) A szociális és gyermekjóléti-, gyermekvédelmi normatív állami támogatások az egyházi és nem állami fenntartású szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók normatív állami támogatásáról szóló 213/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet és az Ávr. 79. § (2) bekezdése, továbbá az 5. § (16) bekezdés előírásait figyelembe véve folyósíthatók.

7. § (1) A költségvetési támogatás folyósítása előfinanszírozás keretében abban az esetben történhet egy összegben,

a) ha a támogatási szerződés megkötésének napja és a költségvetési támogatás felhasználására rendelkezésre álló véghatáridő közötti időtartam nem haladja meg a 3 hónapot, és a költségvetési támogatás mértéke nem haladja meg a 3 millió forintot,

b) ha a támogatandó feladat jellege vagy megvalósításának sürgőssége ezt kifejezetten szükségessé teszi, vagy

c) pályázati úton nyújtott költségvetési támogatás esetén, ha a 16. § (2) bekezdése szerinti pályázati terv, ennek hiányában a miniszter egyedi engedélye azt kifejezetten előírja, vagy

d) ha annak nyújtása a Nemzeti Együttműködési Alap terhére történik.

(2) Amennyiben a költségvetési támogatás nem folyósítható az (1) bekezdésben foglaltak szerint egy összegben, a költségvetési támogatás ütemezetten, a kiadásoknak az 5. § (1) bekezdés g) pontja szerint benyújtott költségterv alapján megállapítható felmerülésével arányosan, valamint az Ávr. 78. § (1) bekezdésében foglaltak megfelelő mérlegelése alapján időarányosan, vagy utófinanszírozás keretében egy összegben folyósítható.

(3) Határon túli magyar kedvezményezett esetén – amennyiben a kedvezményezett magyarországi bankszámlával vagy magyarországi bankszámlával rendelkező szervezet befogadó nyilatkozatával rendelkezik, vagy nem tartozik a (4) bekezdés hatálya alá – a költségvetési támogatás folyósítása az (1) és (2) bekezdésben meghatározottak szerint történik.

(4) Amennyiben a határon túli magyar kedvezményezett magyarországi bankszámlával vagy magyarországi bankszámlával rendelkező szervezet befogadó nyilatkozatával nem rendelkezik, és a támogató az 5. § (12) bekezdése szerint eltekint az Ávr. 77. §-a szerinti biztosítékadási kötelezettségtől, és annak folyósítása előfinanszírozás keretében a (2) bekezdés értelmében ütemezetten történik, az egyes ütemek között a már folyósított költségvetési támogatásrész felhasználásáról történő pénzügyi részelszámolás kötelező, és annak elfogadása a további költségvetési támogatásrész folyósításának feltétele.

(5) Az (1)–(4) bekezdésben foglalt szabályoktól a támogató rendkívül indokolt esetben, így különösen nemzetközi szervezetben való tagsági viszonyból eredő, vagy jogerős, illetve fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható bírósági, hatósági döntéssel kapcsolatos fizetési kötelezettségek teljesítése esetén eltérhet.

6. A támogatási szerződés módosítása, beszámoltatás, ellenőrzés

8. § (1) A támogatási szerződés módosítását bármelyik fél – a költségvetési támogatás célja, összege, az azt alátámasztó költségterv, továbbá a költségvetési támogatás felhasználásának kezdő időpontja és véghatárideje tekintetében – az eredeti vagy a korábban módosított támogatási szerződésben a költségvetési támogatás felhasználására meghatározott véghatáridő leteltéig írásban kezdeményezheti. A költségvetési támogatás felhasználásáról történő beszámolás határidejének módosítása szintén írásban kezdeményezhető az eredeti vagy a korábban módosított támogatási szerződésben meghatározott beszámolási határidő leteltéig. A fentiek szerinti kezdeményezéseknek tartalmazniuk kell azok indokait is.

(2) Ha a támogatási szerződés megkötését követően eltérő finanszírozást megalapozó indok merül fel, a szerződést módosítani kell.

(3) A támogatási szerződésben meghatározott módon – a kedvezményezett írásbeli indokolási kötelezettsége mellett – a költségtervben rögzített összegek – a bérköltség és egyéb személyi jellegű kifizetések, a munkaadókat terhelő járulékok, a dologi kiadások, a beruházás és a felújítás rovatok (a továbbiakban együtt: a költségterv rovatai) szintjén – a költségvetési támogatás és amennyiben az előírásra került, a saját forrás főösszegén belül eltérhetnek.

(4) Költségvetési támogatás terhére történő felhasználás esetében a (3) bekezdés szerinti, a szerződésben meghatározott mértéket, de a költségterv rovatai szintjén pozitív irányban külön-külön legalább tíz százalékot meghaladó eltérés elfogadására csak szerződésmódosítás keretében kerülhet sor az (1) bekezdésben foglaltak figyelembevételével.

9. § (1) A támogatott tevékenység három hónapon belüli megvalósítása, továbbá az egymillió forintot meg nem haladó összegű költségvetési támogatás esetén a záró szakmai beszámoló és a pénzügyi elszámolás (a továbbiakban együtt: beszámoló) benyújtására előírt határidőt a költségvetési támogatás felhasználásának véghatáridejét követő harminc, más esetben hatvan napon belüli időpontra kell meghatározni.

(2) A pénzügyi elszámolást a támogatási szerződés mellékletét képező költségtervvel összehasonlítható módon kell elkészíteni. A pénzügyi elszámolás számlaösszesítőből és a költségvetési támogatás, valamint – amennyiben előírásra került – a saját forrás felhasználását igazoló számviteli bizonylatoknak, kifizetést igazoló bizonylatoknak, valamint a költségvetési támogatás jogszerű és a céljának megfelelő felhasználását igazoló egyéb dokumentumoknak a kedvezményezett hivatalos képviselője által hitelesített másolatából áll. A költségek felmerülését igazoló, eredeti számviteli bizonylatokat a kedvezményezett köteles záradékkal ellátni, amelyben jeleznie kell, hogy a számviteli bizonylaton szereplő összegből mennyit számolt el a szerződésszámmal hivatkozott támogatási szerződés terhére.

(3) A (2) bekezdésben foglaltaktól eltérően a támogató a szerződésben rögzített módon eltekinthet a százezer forint értékhatárt meg nem haladó számviteli bizonylatok, kifizetést igazoló bizonylatok és dokumentumok becsatolásától, amennyiben a számlaösszesítőn feltüntetett adatok valódiságát, az eredeti bizonylatokkal való egyezőségét és az eredeti bizonylatok (2) bekezdésben előírt záradékolásának megtörténtét könyvvizsgáló igazolja.

(4) A beszámolót a támogató a kézhezvételt követő hatvan napon belül megvizsgálja, és dönt annak elfogadásáról vagy elutasításáról. A támogató döntéséről, továbbá az esetleges visszafizetési kötelezettségről a döntést követő öt napon belül írásban értesíti a kedvezményezettet. A támogató a beszámoló elbírálására vonatkozó határidőt annak lejárta előtt, indokolt esetben egy alkalommal legfeljebb húsz nappal meghosszabbíthatja hiánypótlás, kiegészítés kérés esetén.

(5) Amennyiben a beszámolónak nem része Ávr. 80. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozat, a beszámoló nem fogadható el.

10. § (1) A költségvetési támogatás felhasználását a minisztérium, valamint a külön jogszabályokban, a pályázati kiírásban, továbbá a támogatási szerződésben meghatározott szervek ellenőrizhetik.

(2) A normatív, továbbá a fejezet 20. cím 19/4 jogcímcsoport terhére, valamint a 35., 39., 46., 47. alcímről nyújtott költségvetési támogatások kivételével a megkötött támogatások számának minimum 3%-át érintően, de minden 100 millió forint feletti kötelezettségvállalás esetében a támogató – a felhasználási időszakban vagy az elszámolás benyújtását követően, de legkésőbb az elszámolás elfogadását követő hat hónapon belül – helyszíni ellenőrzéssel is tájékozódik a költségvetési támogatás felhasználásáról.

(3) A támogató a beszámoltatás során köteles ellenőrizni, hogy a költségvetési támogatás felhasználása során a kedvezményezett a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény előírásait betartotta-e. Az ennek megállapításához szükséges dokumentumokat a kedvezményezett a közbeszerzési eljárás befejezését követően köteles a támogató részére benyújtani. A kedvezményezett számára e kötelezettséget a benyújtandó dokumentumok körének és a benyújtás határidejének meghatározásával a támogatási szerződésben kell előírni.

7. Alapítványok, egyesületek költségvetési támogatása

11. § (1) A Civil tv. 2. § 8. pontja szerinti költségvetési támogatás esetén a támogatási szerződésben el kell különíteni a közfeladat államháztartáson kívüli szervezet által történő ellátását finanszírozó, valamint az e feladat ellátásához közvetlenül kapcsolódó, arányos működési költségeket finanszírozó támogatásrészt.

(2) Az 1. mellékletben felsorolt előirányzatok mentesülnek az Civil tv. 75. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezések alól.

(3) E rendeletet a Nemzeti Együttműködési Alap terhére történő kifizetésekkel összefüggésben a külön jogszabályban meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni.

8. Nonprofit és egyéb gazdasági társaságoknak nyújtott költségvetési támogatások

12. § (1) Azon nonprofit gazdasági társaságok esetében, amelyek vonatkozásában a tulajdonosi jogokat a miniszter gyakorolja, a minisztérium által – nem pályázat útján – támogatott közhasznú feladatokat közhasznú keretszerződésben kell rögzíteni, amelyben meg kell határozni a közhasznú keretszerződés időbeli hatályát. A közhasznú keretszerződés alapján megkötött támogatási szerződésben minden esetben hivatkozni kell a közhasznú keretszerződésre és az abban meghatározott, a támogatási szerződéssel biztosított közhasznú feladatra.

(2) Azon nonprofit gazdasági társaságok részére, amelyek felett a tulajdonosi jogokat nem a miniszter gyakorolja, csak az alapító okiratban, társasági szerződésben meghatározott közhasznú feladatokhoz nyújtható költségvetési támogatás. A támogatási szerződésben minden esetben hivatkozni kell a támogatási szerződéssel biztosított közhasznú feladatra.

(3) A nonprofit gazdasági társaságok részére közhasznú keretszerződésük alapján a szerződésben foglalt feltételekkel, valamint az olyan egyéb gazdasági társaságok részére, amelyek vonatkozásában a tulajdonosi jogokat a miniszter gyakorolja, a velük kötött keret-megállapodás alapján az abban foglalt feltételekkel az év elejei indulással járó pénzügyi nehézségek áthidalása érdekében – kérelemre – áthidaló költségvetési támogatás adható. Az áthidaló költségvetési támogatás legfeljebb három hónapra nyújtható, a tárgyévet megelőző évben nyújtott költségvetési támogatás egy hónapra eső összegének figyelembevételével. Az áthidaló költségvetési támogatás a tárgyévi közhasznú támogatás részét képezi.

III. Fejezet

A PÁLYÁZATI ÚTON NYÚJTOTT KÖLTSÉGVETÉSI TÁMOGATÁSOK KÜLÖNÖS SZABÁLYAI

13. § (1) Az előirányzatokból pályázati úton nyújtott költségvetési támogatások tekintetében a II. Fejezet rendelkezéseit az e fejezetben meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni.

(2) A minisztérium tárgyévi pályáztatási tevékenysége éves ágazati pályázati tervek alapján működik. A pályázati terveket, illetve azok módosítását az ágazati államtitkárok hagyják jóvá. Az ágazati pályázati terveket, illetve azok módosítását a minisztérium honlapján közzé kell tenni. A pályázati tervek jóváhagyásáig pályázatot kiírni a miniszter egyedi engedélye alapján lehet.

14. § (1) Ha az éves ágazati pályázati tervekben szereplő pályázatok lebonyolítása lebonyolító szervezet bevonásával történik, a miniszter által, a lebonyolító szervezettel kötött együttműködési megállapodásnak (a továbbiakban: együttműködési megállapodás) az Ávr. 75. § (1) bekezdésében meghatározottakon túl tartalmaznia kell:

a) az éves ágazati pályázati terv adott pályázatra vonatkozó rendelkezéseit;

b) a cél megvalósításához rendelt pénzügyi források összegéről és rendelkezésre állásáról szóló nyilatkozatot, továbbá a minisztérium Kincstárnál vezetett lebonyolítási számlájára vonatkozó rendelkezéseket;

c) a pályázati folyamat ütemezését, a lebonyolító szervezet feladatainak részletezését, valamint amennyiben a (2) bekezdésben meghatározott jogkörök bármelyikének gyakorlása a lebonyolító szervezet részére átadásra kerül, e jogkör gyakorlásának részleteit (különösen a lebonyolító szervezet által alkalmazandó iratmintákat, vezetendő nyilvántartásokat, az adatszolgáltatások tartalmát, szerkezetét és rendjét);

d) a lebonyolítói feladatokhoz kapcsolódóan felmerülő költségek – módosított teljesítés szemléletű könyvvezetés alkalmazása esetén kiadás – körében

da) a nem központi költségvetési szervként működő lebonyolító szervezet esetén a lebonyolító szervezet által elszámolható költségek körét, valamint annak mértékét és rendelkezésre bocsátásának módját, továbbá az azzal történő elszámolási kötelezettség előírását,

db) központi költségvetési szervként működő lebonyolító szervezet esetén a lebonyolítói feladat ellátásához kapcsolódó kiadás fedezetének a szervezet költségvetésében eredeti előirányzatként megtervezett összegét és a lebonyolítás során történt felhasználásának bemutatását célzó tájékoztatási kötelezettség előírását,

dc) a db) alpont szerinti előirányzat hiányában – a Kormánynak az Áht. 33. § (1) bekezdése szerinti egyedi határozata alapján, illetve a minisztérium irányítása alá tartozó központi költségvetési szerv lebonyolító szervezet esetében az Áht. 33. § (4) bekezdése szerinti előzetes engedély szerint – átcsoportosított előirányzat összegét, az azzal történő elszámolási kötelezettség előírását, valamint az elszámolható kiadások körét;

e) szükség szerint a kedvezményezett által elszámolható költségek körét és mértékét;

f) a 16. § (1) bekezdésében meghatározott értékelő bizottság tevékenységével kapcsolatos, a lebonyolító szervezet feladatait érintő rendelkezéseket;

g) a támogatási szerződésekkel kapcsolatos módosítási kérelmek bírálatának menetét;

h) a pályázati monitoring, értékelés szakmai és pénzügyi eljárásrendjét, ideértve mind a lebonyolító szervezet, mind a kedvezményezettek vonatkozásában a szakmai beszámoló és pénzügyi elszámolás tartalmának, teljesítésének és elfogadásának a rendjét, valamint a mintavételes, tételes vagy kockázatelemzésen alapuló, dokumentált szakmai helyszíni ellenőrzés rendszeres végzését.

(2) A miniszter a (1) bekezdésben meghatározott együttműködési megállapodásban a lebonyolítás céljából rendelkezésre bocsátott összeg erejéig

a) a kötelezettségvállalás Áht. 36. §-ában és az Ávr. 52. §-ában meghatározottak szerinti jogköre, vagy

b) az utalványozás Áht. 38. §-ában és az Ávr. 59. §-ában foglaltak szerinti jogköre, vagy

c) az a) ás b) pontban foglalt jogkörök mindegyikének

gyakorlását a lebonyolító szervezet számára átadhatja.

(3) A (2) bekezdés a) vagy c) pontja szerinti jogkör gyakorlása során több év vagy a következő év kiadásai előirányzatait terhelő kötelezettség kizárólag a miniszter egyedi, előzetes jóváhagyásával vállalható.

(4) A lebonyolító szervezet az együttműködési megállapodásban külön nyilatkozik annak tudomásulvételéről, hogy

a) a (3) bekezdésben foglaltak megsértésével vállalt kötelezettség teljes összegére, valamint

b) a lebonyolító szervezet által a (2) bekezdés a) vagy c) pontja alapján vállalt kötelezettségnek az együttműködési megállapodásban meghatározott, a lebonyolítás céljából rendelkezésre bocsátott összeget meghaladó részére történő fedezet biztosítása érdekében a minisztérium a lebonyolító szervezettel szemben a jogosulatlanul igénybe vett költségvetési támogatás visszakövetelésére vonatkozó szabályok szerint jár el.

(5) Amennyiben a lebonyolító szervezet más fejezet irányítása alá tartozó költségvetési szerv, az együttműködési megállapodást a lebonyolító szervezet irányító szerve is aláírja. Ebben az esetben az irányító szerv arra vállal kötelezettséget, hogy a (4) bekezdés szerinti jogosulatlan kötelezettségvállalás összegének megfelelő előirányzatot a minisztérium jelzése alapján az irányítása alatt álló lebonyolító szervezettől elvonja, támogatási előirányzat hiányában a lebonyolító szervezet bevételei terhére a minisztérium javára történő fizetési kötelezettség teljesítéséről intézkedik.

(6) Amennyiben a nyertes pályázókkal a lebonyolító szervezet írja alá a támogatási szerződést, és folyósítja részükre a költségvetési támogatást, megfelelően köteles alkalmazni az e rendeletben foglaltakat.

(7) A lebonyolító szervezet az 1. mellékletben történő megjelölése a lebonyolító szervezet igénybevételének lehetőségét rögzíti, ugyanakkor nem jelenti a megjelölt lebonyolító szervezet személyének kizárólagosságát.

15. § (1) A pályázati kiírást a támogató internetes honlapján, valamint határon túli magyar pályázóknak szóló pályázat esetén szükség szerint a pályázattal érintett országok egy napi- vagy hetilapjában teszi közzé.

(2) A pályázó az 5. §-ban, valamint az Ávr. 72. § (2) és (3) bekezdésében meghatározott dokumentumokat a pályázat benyújtásával egyidejűleg nyújtja be.

16. § (1) A pályázatokat a miniszter vagy a lebonyolító szervezet által kijelölt értékelő bizottság (a továbbiakban: bizottság) véleményezi. A bizottság eljárási rendjét a kijelölő határozza meg.

(2) A bizottság a pályázat elbírálásához szükséges javaslatát a pályázat benyújtására nyitva álló határidő lejártát követő harminc napon belül készíti el, majd azt a pályázat kiírója öt napon belül az ágazati pályázati tervben meghatározott döntéshozó elé terjeszti. Az elbíráláshoz szükséges javaslat elkészítésére előírt határidőtől a pályázat kiírója – indokolt esetben és a pályázati kiírásban rögzített módon – eltérhet.

(3) A bizottság véleményét a tagok részvételével megtartott ülésen alakítja ki.

(4) A bizottság javaslatát minden esetben emlékeztetőben kell rögzíteni. Ha a pályázat jellege ezt lehetővé teszi, az emlékeztetőben az adott pályázaton forráshiány miatt nem támogatott, de szakmailag megfelelő, költségvetési támogatásra érdemesnek ítélt pályázatok sorrendjét is meg kell határozni.

17. § (1) A pályázatok alapján nyújtandó költségvetési támogatásokról a döntéshozó a bizottság javaslatának benyújtásától számított harminc napon belül dönt. E határidőtől a támogató – indokolt esetben és a pályázati kiírásban rögzített módon – eltérhet.

(2) Az Ávr. 71. § (1) bekezdésében meghatározott határidő a Civil tv. 53. § (5) bekezdésére tekintettel húsz nappal meghosszabbodik.

IV. Fejezet

AZ EGYEDI DÖNTÉSSEL BIZTOSÍTOTT KÖLTSÉGVETÉSI TÁMOGATÁSOK ODAÍTÉLÉSÉNEK ELJÁRÁSRENDJE

18. § A nem pályázati úton biztosított költségvetési támogatás tekintetében a II. Fejezet rendelkezéseit az e fejezetben foglaltak figyelembevételével kell alkalmazni.

19. § (1) A kedvezményezett a 18. §-ban meghatározott támogatást írásban igényli (a továbbiakban: egyedi támogatási igény) a minisztertől.

(2) Az egyedi támogatási igénynek tartalmaznia kell a költségvetési támogatásból megvalósítani tervezett tevékenységek, feladatok, beszerzések részletes ismertetését, azok tervezett szakmai hatásait, összefüggéseit.

(3) Önmagában a (2) bekezdésnek megfelelő egyedi támogatási igény benyújtása nem kötelezi a minisztert a költségvetési támogatás odaítélésére, vagy a költségvetési támogatásnak az igényben meghatározott összegben és feltétellel történő biztosítására.

(4) A támogatási döntés meghozatalában a miniszternek mérlegelési joga van, amely során vizsgálja a költségvetési támogatás forrásául szolgáló előirányzat által finanszírozott közfeladat – igénylő által történő – ellátásának szervezeti célszerűségét, valamint a kérelemnek a közfeladat ellátását szolgáló megfelelését.

(5) Amennyiben az egyedi támogatási igény nem tartalmazza a (2) bekezdésben meghatározottakat, a miniszter annak kézhezvételétől számított tizenöt napon belül legalább öt, de legfeljebb tíz napos határidő kitűzésével írásban felhívja az igénylőt a hiány pótlására. Amennyiben az igénylő a hiányt határidőben nem vagy nem megfelelően pótolja, a miniszter az egyedi támogatási igényt elutasítja, és erről az igénylőt írásban értesíti, megjelölve az elutasítás indokát.

(6) A miniszter az egyedi támogatási igényről az igény kézhezvételétől számított harminc napon belül dönt és döntéséről öt napon belül írásban értesíti az igénylőt. E határidőbe nem számít be az (5) bekezdésben meghatározott hiánypótlásra irányuló felhívástól az annak teljesítéséig terjedő idő. Az elbírálás határidejét annak lejárta előtt, a miniszter indokolt esetben legfeljebb harminc nappal meghosszabbíthatja, és erről az igénylőt írásban értesíti.

(7) Amennyiben az igénylő a benyújtott egyedi támogatási igényben kifejezetten ellenkezően nem nyilatkozik, az igénylőnek az Ávr. 72. § (2) bekezdés c) pontja szerinti nyilatkozatot az egyedi támogatási igény benyújtásával a részéről megtettnek, a minisztérium részéről pedig elfogadottnak kell tekinteni.

(8) Az igénylő a (7) bekezdés szerint megtett nyilatkozatát – az Ávr. 76. § (1) bekezdés f) pontja, 78. § (10) bekezdése és 82. § c) pontja szerinti következmények érvényesítése mellett – írásban visszavonhatja.

V. Fejezet

HATÁRON TÚLI MAGYAR KEDVEZMÉNYEZETTEK OKTATÁSI CÉLÚ KÖLTSÉGVETÉSI TÁMOGATÁSA

20. § A határon túli magyar kedvezményezett részére – a mindenkor hatályos költségvetési törvényben szereplő, a határon túli magyarok költségvetési támogatására meghatározott előirányzatok, célelőirányzatok és pénzügyi alapok terhére – oktatási célú költségvetési támogatás nyújtható. A költségvetési támogatás célja a határon túli magyarok szellemi fejlődésének anyagi támogatása, így különösen: a határon túli magyar köz- és felsőoktatás fejlesztése, a külhoni magyarok szülőföldi, illetve magyarországi tanulmányainak támogatása, és a határon túli magyar szervezetekkel való sokoldalú kapcsolattartás, valamint e tevékenységben hatékonyan részt vevő szervezetek támogatása.

VI. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

21. § Ez a rendelet a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.

22. §2

23. § A XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma költségvetési fejezethez tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok 2013. évi felhasználásának szabályairól szóló EMMI rendelet hatálybalépéséig, 2012. december 31-ét követően – ide értve az Országgyűlés által a 2013. évre megállapított előirányzatokat – is e rendelet rendelkezéseit kell alkalmazni az időközben bekövetkező esetleges jogszabályi változások figyelembevételével.

1. melléklet a 34/2012. (X. 17.) EMMI rendelethez


A

B

C

D

E

F

G

H

Sor-
szám

A fejezeti kezelésű előirányzat száma és megnevezése

Felhasználási célja

Támogatásban részesíthetők köre

Felosztás és finanszírozás módja

Visszafizetési kötelezettséggel nyújtott költségvetési támogatás esetén a visszafizetés határideje

A kijelölt kezelő szerv neve

Lebonyolító szerv

1.

20/1/4/2 Vári rekonstrukciók (Szent György tér, Mátyás Templom)

A budavári Nagyboldogasszony templom (Mátyás templom) teljes rekonstrukciója. A műemléki helyreállítás teljes mértékben állami forrásból valósul meg. Az előirányzat felhasználására az Európai Bizottság SA.34770 (2012/N-2) számú határozatával módosított N/357/2007. számú bizottsági határozatával összhangban kerül sor.

Tulajdonos: Budavári Nagyboldogasszony Főplébánia

Tervező: Magyar Nemzeti Múzeum (Nemzeti Örökség Központ) (korábban: Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat, Állami Műemlék-helyreállítási és Restaurálási Központ)

Kivitelező: Reneszánsz Zrt – Magyar Építő Zrt konzorcium Mátyás Templom Mérnöki Iroda

Szakmai lebonyolító és műszaki ellenőr: FŐBER Zrt. – ÉPBER Zrt.

Szerződésben meghatározott megrendelő/megbízó.

egyedi döntéssel

előfinanszírozással

részletekben történő kifizetéssel

 

2.

20/2/1 Felsőoktatási intézmények hallgatóinak juttatásai központi előirányzata

Az előirányzat biztosítja a nem állami felsőoktatási intézmények államilag támogatott teljes idejű első alapképzésben, első kiegészítő alapképzésben, mesterképzésben, valamint első felsőfokú szakképzésben részt vevő hallgatóinak normatív támogatását, valamint az egyházi, magán- és alapítványi felsőoktatási intézményekhez nem tartozó diákotthonok normatív támogatását.

Az előirányzat tartalmazza:

2.1.    az egyházi-, alapítványi- és magán intézmények államilag támogatott nappali tagozatos első alapképzésben, első kiegészítő alapképzésben, mesterképzésben, valamint az első felsőfokú szakképzésben részt vevő hallgatóinak normatív támogatását 119.000 Ft/fő/10 hó normatívával számolva (a hallgatói létszámnövekményből eredő többleteket is tartalmazza);

2.2.    a nem állami felsőoktatási intézmények nappali tagozatos, állami ösztöndíjas doktoranduszainak ösztöndíját 1.116.000 Ft/fő/év normatívával számolva (tartalmazza a keretszám növelés miatti többletet is);

2.3.    az egyházi felsőoktatási intézmények kollégiumainak, az egyházak és szervezeteik által fenntartott felsőoktatási diákotthonok, valamint a magán és alapítványi felsőoktatási intézmények által fenntartott kollégiumok, diákotthonok költségvetési támogatási összegét, amely kollégiumi férőhelyenként 116.500 Ft/fő/10 hó;

2.4.    a nem állami felsőoktatási intézmények nappali tagozatán tanuló, kollégiumi ellátásra jogosult, de kollégiumi, diákotthoni ellátásban nem részesülő hallgatók lakhatási támogatását 60.000 Ft/fő/10 hó normatívával számolva;

2.5.    a nem állami felsőoktatási intézmények államilag támogatott nappali tagozatos hallgatóinak tankönyv- és jegyzetvásárlásához, illetve a tankönyvek és jegyzetek előállításához, a hallgatók egészséges életmódjának kialakításához szükséges testnevelési (tömegsport) feladatokhoz, hallgatói tömegsport rendezvényekhez, valamint a kulturális tevékenységekhez, szabad művelődési formák elterjesztéséhez nyújtandó költségvetési támogatást, a felsőoktatási intézmények értelmiségképző feladatainak megvalósítását, a hallgatói sport, kulturális és művelődési közösségek tevékenységéhez nyújtandó támogatást 11.900 Ft/hallgató/10 hó normatívával számolva;

2.6.    a felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásiról és az általuk fizetendő egyes térítésekről szóló 51/2007. (III. 26.) Korm. rendelet vonatkozó rendelkezései szerint köztársasági ösztöndíjban részesülő nem állami felsőoktatási intézmények hallgatóinak ösztöndíját, amelynek mértéke 340.000 Ft/hallgató/10 hó;

2.7.    a felsőoktatási intézményekben tanuló szociálisan hátrányos helyzetű hallgatók támogatására szolgáló Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj (a felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásiról és az általuk fizetendő egyes térítésekről szóló 51/2007. (III. 26.) Korm. rend.) nem állami intézményekre vonatkozó költségvetési támogatását;

2.8.    az állami felsőoktatási intézmények nagymértékű létszámváltozásából adódó eseti jellegű, évközi költségvetési támogatás-kiegészítésének fedezetét.

Egyházi, magán- és alapítványi felsőoktatási intézmények, valamint a felsőoktatási intézményekhez nem tartozó diákotthonok.

egyedi döntéssel

előfinanszírozással

részletekben történő kifizetéssel

A

B

C

D

E

F

G

H

Sor-
szám

A fejezeti kezelésű előirányzat száma és megnevezése

Felhasználási célja

Támogatásban részesíthetők köre

Felosztás és finanszírozás módja

Visszafizetési kötelezettséggel nyújtott költségvetési támogatás esetén a visszafizetés határideje

A kijelölt kezelő szerv neve

Lebonyolító szerv

3.

20/2/3 Közoktatási célú humánszolgáltatás és kiegészítő támogatás

Az előirányzat a közoktatási közfeladatokat végző, nem állami közoktatási intézmények, fenntartók Kvtv.ben meghatározott normatív, egyéb és kiegészítő támogatásának, valamint a finanszírozáshoz kapcsolódó adatszolgáltatási, monitoring és ellenőrzési feladatok fedezetének, továbbá a közoktatási megállapodások finanszírozásának forrását teremti meg.
A közoktatási feladatokat ellátó nem állami intézmények fenntartóit normatív támogatás illeti meg a Kvtv. 3., 5. és 8. sz. mellékleteiben megállapított jogcímeken és feltételek mellett.
Az előirányzat ezen túlmenően – a korábbi években megkötött közoktatási megállapodások alapján – a nem állami fenntartású közoktatási intézményeket a normatíván felül megillető kiegészítő támogatásokra, valamint azok igénylésének és a kiegészítő támogatás feltételeinek megállapításával, továbbá folyósításával és a felhasználás ellenőrzésével kapcsolatos kiadásokra nyújt fedezetet.
A közoktatási közfeladatot ellátó egyházak a normatív hozzájáruláson és támogatáson túl az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeirõl szóló 1997. évi CXXIV. törvény (a továbbiakban: az egyházak támogatásáról szóló törvény) 6. §-ában meghatározottak szerint kiegészítõ támogatásra jogosultak. A közoktatási feladatot ellátó intézményt a nemzetiségek jogairól szóló törvény rendelkezései alapján fenntartó országos nemzetiségi önkormányzatok a normatív hozzájáruláson és költségvetési támogatáson túl nemzetiségi fenntartói kiegészítõ támogatásra jogosultak.
A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak biztosítása.

A közoktatási feladatokat ellátó nem állami intézmények fenntartói részére utalandó normatív támogatás a Kvtv. 3., 5. és 8. sz. melléklete szerint. Fővárosi és Megyei Bíróság által hozott ítéletek alapján fizetendő perköltségek biztosítása, követelések behajthatatlanná minősítése során fizetendő felszámolói díjak fedezete.
A korábbi években és a Kvtv. 38. § (11) bekezdése szerint, továbbá egyedi döntés vagy pályázat alapján 2012. évben megkötött közoktatási megállapodással rendelkező közoktatási intézményfenntartók.
A Kvtv. 38. § (2) bekezdése szerint a közoktatási feladatot ellátó egyházak a Magyar Államkincstár Budapesti és Pest Megyei Igazgatóságán keresztül.
A Kvtv. 38. § (3) bekezdése szerint a közoktatási feladatot ellátó intézményt fenntartó országos nemzetiségi önkormányzatok a Magyar Államkincstár Budapesti és Pest Megyei Igazgatóságán keresztül, valamint a nyelvoktató nemzetiségi intézményt fenntartó országos nemzetiségi önkormányzatok az oktatásért felelős miniszterrel kötött közoktatási megállapodások alapján.
Oktatási Hivatal, szakértők és operatív kifizetések az Emberi Erőforrások Minisztérium Igazgatásán keresztül.
A Kvtv. 38. § (1), (2), (3) bekezdésében meghatározott szervezetek. Egyházak, gazdasági társaságok, egyesületek, közhasznú szervezetek, közoktatási megállapodással rendelkező szervezetek, alapítványok, közalapítványok, országos nemzetiségi önkormányzatok.
Az előirányzat a Kincstár által 2012. évben várhatóan felszámítandó díjak, jutalékok fedezetére biztosít forrást.

pályázati úton
egyedi döntéssel
előfinanszírozással
utófinanszírozással
egyösszegű kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel *
egyéb: A Magyar Államkincstár Budapesti és Megyei Igazgatóságainak adatszolgáltatásai, elsőfokú határozatai, valamint igénylései alapján. Továbbá a minisztérium által hozott másodfokú határozatok alapján. Bankforgalmi terhelési értesítők szerint.






Oktatási Hivatal

4.

20/2/8 Egyházi felsőoktatási intézmények hitéleti képzése

Az előirányzat a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény (a továbbiakban: Ftv.) 127. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően az egyházi felsőoktatási intézmények hitéleti szakjaink államilag támogatott hallgatók után biztosítható képzési és tudományos célú költségvetési támogatást tartalmazza, figyelembe véve a hallgatói létszám és a normatívák változását is. Az előirányzat biztosítja az egyházi intézményeknek az Ftv. 139. § (5) bekezdése alapján a fenntartási támogatást is.
Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásiról és az általuk fizetendő egyes térítésekről szóló 51/2007.(III.26.) Korm. rendelet 36. §-a alapján a költségtérítési díj fizetése alól mentesülő hallgatók elengedett költségtérítésének kompenzációjára, valamint az 50/2008. (III.14.) Korm. rendelet 7. § (2) bekezdése alapján a fogyatékossággal élő hallgatók kiegészítő költségvetési támogatására is.

Egyházi felsőoktatási intézmények

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel

5.

20/2/10 Hallgatói létszám képzési többlete (egyházi világi képzés)

Az Ftv. 127. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően az egyházi felsőoktatási intézmények világi szakjain államilag támogatott hallgatók után biztosítható képzési tevékenység, tudományos fejlődés és a fenntartási feladatok költségvetési támogatását tartalmazza, figyelembe véve a hallgatói létszám és a normatívák változását is.
Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásiról és az általuk fizetendő egyes térítésekről szóló 51/2007.(III.26.) Korm. rendelet 36. §-a alapján a költségtérítési díj fizetése alól mentesülő hallgatók elengedett költségtérítésének kompenzációjára, valamint az 50/2008. (III.14.) Korm. rendelet 7. § (2) bekezdése alapján a fogyatékossággal élő hallgatók kiegészítő támogatására is.
A kis létszámú szakokra vonatkozóan az Ftv. 128. §. h) pontja értelmében a feladatok ellátásához a fejezet költségvetési támogatást biztosít. Az Ftv. definiálja a kisszakokat és előírja részükre a kiegészítő támogatás biztosítását. A támogatási szerződést az Ftv.147. § 23. pont alapján legalább öt évre kell kötni.

Egyházi felsőoktatási intézmények

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel

A

B

C

D

E

F

G

H

Sor-
szám

A fejezeti kezelésű előirányzat száma és megnevezése

Felhasználási célja

Támogatásban részesíthetők köre

Felosztás és finanszírozás módja

Visszafizetési kötelezettséggel nyújtott költségvetési támogatás esetén a visszafizetés határideje

A kijelölt kezelő szerv neve

Lebonyolító szerv

6.

20/2/11 Hallgatói létszám képzési többlete (alapítványi felsőoktatás)

Az Ftv. 127. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően a magán felsőoktatási intézmények államilag támogatott képzésben résztvevő hallgatók után biztosítható képzési tevékenység, tudományos fejlődés költségvetési támogatását tartalmazza, figyelembe véve a hallgatói létszám és a normatívák változását is.
Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásiról és az általuk fizetendő egyes térítésekről szóló 51/2007.(III.26.) Korm. rendelet 36. §-a alapján a költségtérítési díj fizetése alól mentesülő hallgatók elengedett költségtérítésének kompenzációjára, valamint az 50/2008. (III.14.) Korm. rendelet 7. § (2) bekezdése alapján a fogyatékossággal élő hallgatók kiegészítő támogatására is.
A kis létszámú szakokra vonatkozóan az Ftv. 128. §. h) pontja értelmében a feladatok ellátásához a fejezet költségvetési támogatást biztosít. Az Ftv. definiálja a kisszakokat és előírja részükre a kiegészítő támogatás biztosítását. A támogatási szerződést az Ftv.147. § 23. pont alapján legalább öt évre kell kötni.
A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak biztosítása.

Magán- és alapítványi felsőoktatási intézmények, Kincstár

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel
egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint

7.

20/3/33 Felsőoktatási információs rendszerek működtetése, EISZ koordináció

Felsőoktatási információs rendszerek működtetése, EISZ koordináció;
Hazai és határon túli felsőoktatási intézmények tekintetében felsőoktatás-szervezési feladatokhoz és a hallgatók felméréséhez és pályakövetéséhez szükséges adatfelmérő, adatnyilvántartó és adatintegrációs rendszerek összekapcsolása, működtetése, fejlesztése az alábbi részletezésben:
7.1.    Diplomás Pályakövető Rendszer központi modelljének fenntartása, bővítése, központi és intézményi adattár és adatintegráció, valamint nemzetközi adatfelvételekkel biztosítása, kommunikációja, kapcsolódó tagsági díjak rendezése. A felsőoktatási intézmények központi módszertani támogatásának biztosítása.
7.2.    Adattár alapú Vezetői Információs Rendszer informatikai üzemeltetéshez szükséges peremfeltételek biztosítása, adatfolyamatainak felügyelete és az intézményi VIR-ek adatfogadásának biztosítása.
7.3.    Felsőoktatási nyilvántartási és statisztikai adatbázisok kialakítása, fejlesztése, adatbázisokból elemzések készítése az ágazat részére.
7.4.    Felsőoktatási nyilvántartási rendszerekkel és hallgatói szerződésekkel, valamint állami ösztöndíjakkal és részösztöndíjakkal kapcsolatos ügyintézés lebonyolítása
7.5.    A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvényben (a továbbiakban: Nftv.) meghatározott intézményfejlesztési tervek elkészítéséhez illetve intézményi szerkezet felülvizsgálatához szükséges adatszolgáltatás, adatelemzés és szakmai támogatás biztosítása
7.6.    Felsőoktatás fejlesztéssel kapcsolatos helyzetelemző tanulmányok, szakcikkek készítése és publikálása.
7.7.    Felsőoktatási Információs Rendszer illetve kapcsolódó intézményi rendszerek jogszabálykövetéssel összefüggő adatbázis üzemeltetői feladatainak ellátása.
7.8.    Ágazati felsőoktatási nyilvántartásokkal kapcsolatos jogszabály előkészítési háttértámogatás biztosítása.
Összefoglalva: Felsőoktatási információs rendszer (FIR) működtetése; A végzett hallgatók pályakövetési rendszerének (DPR) a működtetése; Az Adattár Alapú Vezetői Információs Rendszer (AVIR) működtetése; A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem tanulmányi rendszerei fejlesztésének és hazai kapcsolódásának a biztosítása.

Nonprofit gazdasági társaság, központi költségvetési szerv

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
egyösszegű kifizetéssel

8.

20/3/47 Lakitelek Népfőiskola támogatása

A költségvetési támogatás egyrészt a főiskola napi működési költségéhez, másrészt a Kárpát-medencei népfőiskolai programok finanszírozásához járul hozzá.

Népfőiskola Alapítvány

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel

9.

20/3/48 Felsőoktatás speciális feladatai

A fejezet tartalmazza a felsőoktatási mentor program, a felsőoktatási szakkollégiumok, valamint az egyéb speciális feladatok támogatását.

Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája, az állami és nem állami felsőoktatási intézmények, valamint a feladatellátásban részesülő államháztartáson kívüli szervezetek

pályázati úton
egyedi döntéssel
előfinanszírozással
utófinanszírozással
egyösszegű kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel

10.

20/3/49 Felsőoktatási testületek

A fejezet felhasználásának célja az Nftv. alapján a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság és a Felsőoktatási Tervezési Testület működésének támogatása.

Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság, Felsőoktatási Tervezési Testület

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel

A

B

C

D

E

F

G

H

Sor-
szám

A fejezeti kezelésű előirányzat száma és megnevezése

Felhasználási célja

Támogatásban részesíthetők köre

Felosztás és finanszírozás módja

Visszafizetési kötelezettséggel nyújtott költségvetési támogatás esetén a visszafizetés határideje

A kijelölt kezelő szerv neve

Lebonyolító szerv

11.

20/4/29 Közoktatás speciális feladatainak támogatása

Ezen előirányzat fedezetet nyújt a tanulmányi és tehetséggondozó versenyek támogatására. Az előirányzat biztosítja továbbá a közoktatás-fejlesztési tevékenységekhez kapcsolódó kutatási és tájékoztatási feladatok, valamint a közoktatás-fejlesztést érintő egyes nemzetközi feladatok finanszírozásának forrását, a diagnosztikus mérés, mérés-értékelés szakmai fejlesztését is.
Az előirányzat a sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai neveléséhez, alap- és középfokú oktatásához, a pedagógiai szakszolgálati intézmények feladatainak ellátásához, valamint a súlyosan, halmozottan fogyatékos tankötelesek köznevelési ellátási kötelezettségéhez kapcsolódó új szakmai és szervezeti feladatok megvalósítását segítő információátadás, megyei szinteken megvalósításra kerülő konzultatív szakmai tanácskozások megvalósításának finanszírozását is biztosítja.
Az előirányzat hozzájárulást biztosít a közoktatás-fejlesztési stratégia megvalósítása keretében:
11.1.    az egészségfejlesztési és a drogprevenciós feladatok ellátásához, a környezettudatos nevelés programjaihoz;
11.2.    a közoktatás-fejlesztési stratégiához kapcsolódó egyéb feladatok megvalósításához;
11.3.    a hazai és nemzetközi versenyeken, diákolimpiákon való részvételhez és felkészüléshez (Bolyai János Matematikai Társulat, Magyar Biológiatanárok Országos Egyesülete, Magyar Kémikusok Egyesülete);
11.4.    a Kazinczy Szép Magyar Beszéd verseny, valamint az iskolai sporttal kapcsolatos feladatokhoz.
A nemzetiségi közoktatás tartalmi fejlesztésével kapcsolatos feladatok: a források függvényében a nemzetiségi oktatás 2012-ben megújítandó részletes követelményei alapján a nemzetiségek oktatásához még hiányzó alapdokumentumok (részletes fejlesztési feladatok, érettségi vizsgakövetelmények és vizsgaleírások, stb.) kidolgozása.
A kétoldalú egyezményekben a nemzetiségi oktatás azon feladatai szerepelnek, amelyeket elsősorban az alacsony lélekszám és a szórvány miatt az egyes nemzetiségek „önerőből” megoldani nem tudnak. A keretből az alábbi feladatok ellátásáról kell gondoskodni: óvónők, tanítók és tanárok nyelvi módszertani továbbképzése az anyaországban, vagy hazai tanfolyamokon anyaországi szakemberek közreműködésével; anyaországi anyanyelvi programok az iskolás korosztálynak; vendégtanárok fogadása (a nemzetiségék jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. tv. 23. §. (4) bekezdés); anyaországi tankönyvek behozatala (a tankönyvpiac rendjéről szóló 2001. évi XXXVII. törvény 3. § (3) bekezdés c) pontja); kiküldetéssel kapcsolatos költségek.
A nemzetiségi autonómia megvalósulását jelenti az oktatás terén, hogy az országos nemzetiségi önkormányzatok közoktatási intézményeket tarthatnak fenn. A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv.(a továbbiakban: Kt.) 36. § (6) bekezdése alapján gondoskodni kell a nemzetiségi óvodai nevelést, iskolai nevelést és oktatást, diákotthoni nevelést segítő pedagógiai-szakmai szolgáltatások országos megszervezéséről. E keretből valósulhat meg az országos nemzetiségi önkormányzatok által fenntartott nemzetiségi pedagógiai-szakmai szolgáltató intézmények feladatellátásának költségvetési támogatása.
2012. évben tovább folytatódik a 2005 szeptemberében pályázati rendszerben indított, az Útravaló Ösztöndíj Programról szóló 152/2005. (VIII. 2.) Korm. rendelet szerint működő négy elemből álló ösztöndíjprogram, amely a hátrányos helyzetű diákok költségvetési támogatására, valamint a természettudományok iránt érdeklődő diákok tehetséggondozására jött létre. A program során a mentori feladatokat ellátó tanár, valamint a mentorált diák is ösztöndíjban részesül. A közoktatási szakterület által megvalósítandó feladat az ösztöndíjprogram négy alprogramja közül Út a tudományhoz alprogram támogatása.
A közoktatási ágazat speciális feladatai a Kt-ben meghatározott ágazati irányítási, működtetési és fejlesztési feladatok megvalósításához kacsolódnak. Az oktatásért felelős miniszter az ágazati irányítási jog és feladatkörében számos program működtetéséért felelős, melyek között nemzetközi együttműködések megvalósítása is szükséges. A felsoroltaknak megfelelő elemzések, programfejlesztések, tanügyi, közoktatás-igazgatási koncepciók kidolgozásának támogatása, a közoktatás részét képező speciális programok, így két tanítási nyelvű, nemzetiségi, sajátos nevelési igényű tanulók irányelveinek, egyéb kerettanterveknek a kidolgozása, kidolgoztatása, nevelési-oktatási programok kifejlesztésének támogatása, a környezeti neveléssel, egészségneveléssel kapcsolatos programok támogatása.

Tankönyvkiadók, gazdasági társaságok, egyesületek, alapítványok, közalapítványok, közhasznú szervezetek, költségvetési szervek, fejezet irányítása alá tartozó központi költségvetési szerv, helyi- és nemzetiségi önkormányzatok, országos nemzetiségi önkormányzatok, nemzetiségi pedagógiai intézetek, közoktatási intézmények és fenntartóik, Oktatási Hivatal, Megyei Kormányhivatalok, Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, szakértők és operatív kifizetések az Emberi Erőforrások Minisztériuma Igazgatásán keresztül, más fejezethez tartozó költségvetési intézmények, Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja, más fejezet, központi költségvetési szervek, köz- és felsőoktatási nevelési-oktatási intézmények, intézményfenntartók, Budapesti Goethe Intézet, önálló egyházi személy, belföldi természetes személy (amennyiben a pályázó az elnyert költségvetési támogatás összegéből ösztöndíjra fordítható összeget is igényel)

pályázati úton
egyedi döntéssel
előfinanszírozással
utófinanszírozással
egyösszegű kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel

Bibó István Gimnázium
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő


A

B

C

D

E

F

G

H

Sor-
szám

A fejezeti kezelésű előirányzat száma és megnevezése

Felhasználási célja

Támogatásban részesíthetők köre

Felosztás és finanszírozás módja

Visszafizetési kötelezettséggel nyújtott költségvetési támogatás esetén a visszafizetés határideje

A kijelölt kezelő szerv neve

Lebonyolító szerv

12.

20/4/30 Közoktatás Fejlesztési Célelőirányzat

Az oktatásért felelős miniszter által jóváhagyott közoktatás fejlesztési feladatok céljainak megvalósításához szükséges forrás biztosítása.

Fejezet irányítása alá tartozó központi költségvetési szerv, alapítványok, közalapítványok, egyesületek, gazdasági társaságok, közhasznú társaságok, központi költségvetési szervek, köz- és felsőoktatási nevelési-oktatási intézmények, intézményfenntartók, megyei kormányhivatalok, operatív jellegű kifizetések minisztérium Igazgatásán keresztül, más fejezethez tartozó költségvetési intézmények

pályázati úton

egyedi döntéssel

előfinanszírozással

egyösszegű kifizetéssel

13.

20/4/34 Nemzeti Tehetség Program

Az előirányzat biztosítja a Nemzeti Tehetség Program finanszírozását, a tehetségek segítésére használt költségvetési támogatások hatékonyabb felhasználását. Az előirányzat felhasználásával biztosítható a tehetséges fiatalok tehetségük jellegének és szintjének megfelelő folyamatos segítse annak kibontakoztatásában, a tehetség hasznosulásának költségvetési támogatása.

A Nemzeti Tehetség Program szervesen illeszkedik a köz- és felsőoktatás megújítását célzó törekvésekhez, az egyének személyiségét, tanulási sajátosságait is figyelembe vevő oktatás elterjesztéséhez. A tehetségek segítése és fejlesztése az életpálya helyes irányba terelését, az életpálya sikerességének segítését, az innováció és kreativitás ösztönzését és elterjedését, a gazdasági növekedést, a magasabb versenyképességet, az esélyegyenlőtlenségek csökkentését, a magasabb társadalmi mobilitást, a hátrányos helyzet leküzdését és a társadalom kohézióját egyaránt szolgálják. A Nemzeti Tehetség Programnak a foglalkoztatási stratégiában példa- és értékteremtő szerepe van.

Jogszabályi háttér:

a Nemzeti Tehetség Program elfogadásáról, a Nemzeti Tehetség Program finanszírozásáról, valamint a Nemzeti Tehetségügyi Koordinációs Fórum létrehozásának és működésének elveiről szóló 126/2008. (XII.4.) OGY határozat.

A Nemzeti Tehetség Program finanszírozásáról szóló 152/2009. (VII.23.) Korm. rendelet

a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2011–2012. évi cselekvési programjáról szóló1373/2011. (XI.8.) Korm. határozat

Központi költségvetési szervek, fejezet irányítása alá tartozó központi költségvetési szerv, alapítványok, közalapítványok, közhasznú társaságok, egyesületek, gazdasági társaságok, Oktatási Hivatal, Megyei Kormányhivatalok, Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, Balassi Intézet, más fejezethez tartozó költségvetési intézmények

pályázati úton

egyedi döntéssel

előfinanszírozással

utófinanszírozással

egyösszegű kifizetéssel

részletekben történő kifizetéssel

Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet

14.

20/4/38 Közoktatási információs rendszer(KIR) fejlesztése

A Kt. 93. § (1) bekezdés h) pontja alapján a közoktatás információs rendszerét az oktatásért felelős miniszter működteti. A Kormány rendeletben szabályozza közoktatás információs rendszerének (a továbbiakban: KIR) létrehozását, működtetését, az információs rendszer részére történő adatszolgáltatás rendjét. A KIR 2001-től működik elektronikus elérhetőséggel. 2011-ben kisebb fejlesztés valósult meg, ám ez nem követte a társadalmi, közigazgatási igényeket. Állandó igény van a KIR-ben tárolt adatokra, a jogszabálykövetésre, a változtatásokra való azonnali reagálásra, emiatt is szükséges az önálló soron való megjelenítés. A KIR működésének forrását továbbra is az adatkezelőnek (Oktatási Hivatal) kell biztosítania. A fejlesztői és üzemeltetői feladatokat jogszabály alapján az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. látja el. Az oktatásért felelős miniszter felel a jogszerű működésért, határozza meg a fejlesztési irányokat és egyúttal biztosítani köteles a fejlesztésekhez szükséges forrást.

A KIR számos alrendszerből áll. A legfontosabb alrendszerek közé tartozik az OM azonosító alapján nyilvántartott közoktatási intézmények nyilvántartására szolgáló intézménytörzs, a tanulók és az alkalmazottak személyes adatainak nyilvántartása az ún. személyi nyilvántartó, a pedagógus-igazolvány, a diákigazolvány, a középiskolai felvételi rendszer, a közoktatási intézmények által az Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program keretében évente gyűjtött közérdekű adatok rendszere (KIR-STAT). A KIR adatbázisában nyilvántartott közérdekű adatainak- és az adatközlés felületéül a www.kir.hu honlap szolgál. A legtöbb alrendszerből hiányzik az elektronikus adatközlési mód, amellyel csökkenthető az intézményi költség, lerövidülne az adatfeldolgozás ideje.

Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft.,

Oktatási Hivatal

egyedi döntéssel

előfinanszírozással

részletekben történő kifizetéssel

A

B

C

D

E

F

G

H

Sor-
szám

A fejezeti kezelésű előirányzat száma és megnevezése

Felhasználási célja

Támogatásban részesíthetők köre

Felosztás és finanszírozás módja

Visszafizetési kötelezettséggel nyújtott költségvetési támogatás esetén a visszafizetés határideje

A kijelölt kezelő szerv neve

Lebonyolító szerv

15.

20/4/40 Kisiskolák támogatása

2010-től folyamatosan növekedett azon intézményfenntartók száma, amelyek írásos formában is jelezték költségvetési támogatást kérő beadványukban, hogy az általános iskolai ellátás biztosítása, a meglévő általános iskola fenntartása, működtetése óriási nehézséget jelent számukra (tagi nem fizetés, lejárt követelések, köztartozások, hitelképesség kimerítése, bérjellegű kifizetésekkel kapcsolatos nehézségek, stb). A Kormány célkitűzései között szerepel az általános iskola alsó négy évfolyamának helyben tartása.
A Kvtv.-ben biztosított forrás lehetőséget teremt arra, hogy a működő és forráshiányos általános iskolák fenntartási költségeihez szerződés megkötése útján hozzájárulást adjon a minisztérium az egyes önkormányzati fenntartóknak kötelező közoktatási feladataik ellátásához.
A projekt illeszkedik a Kormányprogram célkitűzéséhez: azokon a településen, ahol azt igénylik, az 1-4. évfolyam helyben tartásának biztosítása, működő kisiskolák költségvetési támogatása (a kisiskolák megőrzése társadalompolitikai érdek is).

Települési önkormányzat, települési önkormányzatok társulásai

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel

16.

20/5/18/1 Határon túli oktatási feladatok támogatása

A határon túli magyar ösztöndíj és oktatói támogatás program célja a határon túli magyar közösségek értelmiségi képzésének és utánpótlásának fejlesztése, a felsőoktatási végzettséggel rendelkezők arányának emelése, az asszimiláció megakadályozása, a hazatérés esélyeinek lehető legnagyobb mértékben történő növelése. Ennek megteremtéséhez a program a nem magyar állampolgárságú, magyar nemzetiségű magyarországi és szülőföldi felsőoktatási intézményekbe felvételt nyert hallgatók, diákok és oktatók támogatására, tanulmányaik/tevékenységük feltételeinek biztosítására szolgál. Tartalmazza egyrészt az alap-, egységes (osztatlan) és mester-, illetve a posztgraduális (kutatói, PhD/DLA), valamint a részképzésben résztvevő hallgatók ösztöndíját, a rendszeres tanulmányi támogatásokat, a költségtérítéses képzésben résztvevő hallgatók költségvetési támogatását. Másrészt fedezi a Balassi Intézet által fenntartott szakkollégiumi képzéséhez, a szülőföldi szakkollégiumok működtetéséhez, képzési feladatainak ellátásához, illetve a határon túli magyar köz- és felsőoktatáshoz kapcsolódó tudományos-kutatói tevékenységének elvégzéséhez szükséges forrásokat.
A határon túli magyar fiatal oktatói és professzori ösztöndíjakkal a tárca középtávon (3-6 éves viszonylatban) elősegíteni kívánja a határon túli magyar felsőoktatásban a fiatal, tudományos fokozattal rendelkező ún. minősített oktatók számának növelését. Ez felerősíti a szülőföldi felsőoktatásban magyar nyelven, vagy részben magyar nyelven oktatott szakok mennyiségi növekedését, illetve hozzájárul a határon túli magyar nyelvű felsőoktatás minőségének emeléséhez.
A Külhoni Magyarok Osztálya részéről a hazai és a szülőföldi felsőoktatási intézményekben tanuló határon túli hallgatók, illetve a szülőföldi felsőoktatási intézményekben magyar nyelven oktatási tevékenységet folytató magyar nemzetiségű oktatók részére kiírandó pályázatok lebonyolításában, illetve a kárpát-medencei magyar felsőoktatásról szóló széleskörű információ-szolgáltatásban egyrészt a Balassi Intézet, másrészt a határon túli területeken működő ún. információs irodák vesznek részt. E feladatok ellátását a szaktárca és a Balassi Intézet közötti támogatási és együttműködési megállapodásokban e célra átadott források biztosítják.
A szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvényből (a továbbiakban: kedvezménytörvény) fakadó kötelezettségek:
16.1.    a magyarországi pedagógus-továbbképzések biztosítása;
16.2.    a határon túli magyar közoktatás szakmai szervezeteinek és intézményrendszerének fenntartása, fejlesztése;
16.3.    az adott ország továbbképzési rendszerébe illeszkedő, illetve a hiánypótló szülőföldi évközi pedagógus-továbbképzések és a szülőföldi nyári akadémiák költségvetési támogatása; a tankönyves műhelyek munkájának, a tankönyvírás, segédanyagok írásának és szerkesztésének, internetes módszertani folyóirat megjelentetésének támogatása;
16.4.    a határon túli magyar, illetve a régiók közötti közös tankönyvírás elősegítése, fejlesztése;
16.5.    a magyar anyanyelvű közoktatásban tanuló diákok számára szervezett szülőföldi és nemzetközi szaktárgyi elméleti és gyakorlati tanulmányi versenyeken való részvétel, illetve a közoktatás minőségi javítását célzó egyéb programok támogatása;
16.6.    a nyugati szórvány anyanyelv- és identitás megőrzésére, fejlesztésére vonatkozó projektek, így a pedagógusok, oktatók továbbképzésének, oktatási segédanyagok és tankönyvek készítésének, mobilitási programoknak a biztosítása;
16.7.    a magyarországi speciális iskolákban tanuló fogyatékos határon túli diákok ösztöndíjának biztosítása;
16.8.    államilag támogatott képzés biztosítása a határon túli magyarok számára, pályázati úton;
16.9.    az Emberi Erőforrások Minisztérium és jogelőd minisztériumai, valamint a szomszédos államok között megkötött nemzetközi kétoldalú munkatervek nemzetiségi fejezetének

határon túli magyar természetes személyek, határon túli egyesületek, szervezetek, intézmények, alapítványok, közalapítványok, költségvetési és közigazgatási intézmények, Balassi Intézet, magyarországi és határon túli köz- és felsőoktatási intézmények, pedagógiai intézetek, magyarországi és határon túli egyházak és intézményei, más fejezetek és azok háttérintézményei

pályázati úton
egyedi döntéssel
előfinanszírozással
utófinanszírozással
egyösszegű kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel

az előirányzat egy részére kiírt pályázatok esetében a lebonyolító szerv a Balassi Intézet

A

B

C

D

E

F

G

H

Sor-
szám

A fejezeti kezelésű előirányzat száma és megnevezése

Felhasználási célja

Támogatásban részesíthetők köre

Felosztás és finanszírozás módja

Visszafizetési kötelezettséggel nyújtott költségvetési támogatás esetén a visszafizetés határideje

A kijelölt kezelő szerv neve

Lebonyolító szerv

 

 

értelmében ellátandó szakmai tevékenység biztosítása;
16.10.    a szomszédos országokban működő diák-, hallgatói (ernyő)szervezetek tevékenységének támogatása;
16.11.    a mobilitást, összetartozást erősítő Testvériskola Programban (határon túli diákok magyarországi és Magyarország kivételével más határon túli régióba történő utazása) részt vevő intézmények kirándulási költségeinek támogatása;
16.12.    a tanórán kívüli, a tehetséggondozással is kapcsolatos olyan oktatási programok, amelyek a határon túli magyar tantervnek nem részei, viszont meglétük elengedhetetlenül fontos az önazonosság-tudat megerősítéséhez, a magyarsági szellemi értékeinek megismertetéséhez, megszerettetéséhez;
16.13.    a szomszédos államokban élő magyar kisebbséggel kapcsolatos kutatásokat folytató magyarországi és határon túli szervezetek programjainak költségvetési támogatása;
16.14.    a határon túli magyar felsőoktatással kapcsolatos tájékoztató, tehetséggondozó tevékenységet végző szervezetek működésének és programjainak költségvetési támogatása;
16.15.    a Magyarországon lebonyolításra kerülő határon túli magyar anyanyelvű szakmai tábor költségeinek támogatása, illetve a szülőföldön megrendezésre kerülő tematikus szaktáborok, valamint a magyarországi és nemzetközi tanulmányi struktúrába integráló szülőföldi és anyaországi tanulmányi versenyek térítéséhez történő hozzájárulás;
16.16.    a szórványban folyó oktatási tevékenység támogatásával a teljes kárpát-medencei szórványvidékek központjaiban és területein zajló anyanyelvi tanítás, valamint lehetőség szerint a moldvai csángó vidékről közoktatási képzésre jelentkezett és kiválasztott tanulók bentlakási és járulékos költségeinek fedezése
Az egyes magyarországi felsőoktatási intézmények székhelyen kívüli képzéseivel kapcsolatos költségeihez és a szülőföldi képzési hely működéséhez is hozzájárul a tárca. E fejezeti költségvetési támogatás segíti a vendégtanári feladatok ellátását a határon túli oktatási intézményekbe kiutazó magyarországi tanárok költségeinek támogatása révén, hozzájárul a Károli Gáspár Református Egyetem marosvásárhelyi székhelyen kívüli kántor- és tanítóképzés működtetési költségeihez. Továbbá költségvetési támogatásban részesülnek egyéb oktatási célú események, így például a Rákóczi Szövetség által szervezett határon túli programok, a losonci óvópedagógusok magyarországi továbbképzései is, vagy a Nemzeti Összetartozás Napjához kapcsolódó események.

 

 

 

 

 

17.

20/5/18/2 Határon túli kulturális feladatok támogatása

A magyar nemzeti kultúra szerves részét képező, a szomszédos országokban élő magyar közösségek kortárs művészeti, közművelődési, közgyűjteményi tevékenységének a támogatása az Alaptörvényből és a kedvezménytörvényből egyaránt fakadó kötelezettség. A határokon túl élő magyar nemzeti közösségeknek nyújtott költségvetési támogatások elsősorban az anyanyelvi kultúra és önazonosságtudat megőrzését, ápolását és fejlesztését szolgálják, továbbá a magyar-magyar kulturális kapcsolatok elmélyítését és élénkítését, illetve az egyes területeknek a magyar nemzeti kultúrába való beépülését is segítik. Az előirányzat felhasználására az Európai Bizottság SA.34770 (2012/N-2) számú határozatával módosított N/357/2007. számú bizottsági határozatával összhangban kerül sor.

Határon túli kulturális szervezetek, intézmények, civil szervezetek és természetes személyek, hazai kulturális szervezetek és intézmények, amelyek tevékenységi körében a határon túli magyarság kulturális tevékenységének költségvetési támogatását célzó feladatok és programok szerepelnek.

pályázati úton
egyedi döntéssel
előfinanszírozással
utófinanszírozással
egyösszegű kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel

Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága,
Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus

18.

20/5/19 Szociális ágazati fejlesztések, szolgáltatások és programok támogatása

Az előirányzat fedezetet biztosít a bentlakást nyújtó szociális és gyermekvédelmi intézmények ápolási, gondozási tevékenységének támogatására korszerű ágyak és matracok beszerzésével és használatának biztosításával, az ápolási, gondozási tevékenység ellátásához szükséges egyéb technikai eszközök beszerzésével.
Az előirányzat terhére történik az Idősbarát Önkormányzat Díj alapításáról és adományozásáról szóló 58/2004. (VI. 18.) ESzCsM-BM együttes rendeletben foglaltak megvalósítása, melynek célja az idős emberek gondozásában, életvitelük megkönnyítésében, nyugdíjas éveik tartalommal való megtöltésében, a részükre történő kulturális és szabadidős programok szervezésében kiemelkedő szerepet vállaló helyi önkormányzatok munkájának, tevékenységének elismerése Idősbarát Önkormányzat Díjjal.
Az előirányzat terhére történik az aktív idősödés és a generációk közötti együttműködés 2012. Európai Évéhez kapcsolódó feladatok ellátása, valamint az Idősügyi Tanács működtetésének költsége.
Az előirányzat a Magyar Ifjúsági Konferencia működtetési és az Új Széchenyi Tervvel kapcsolatos ágazati költségekhez is költségvetési támogatást nyújt.
Az előirányzat felhasználása továbbá a szociális, család- és ifjúságügyi rendezvények, sajtótermékek, tájékoztatási tevékenységek támogatását, finanszírozását célozza.

Önkormányzatok, központi költségvetési szerv, jogi személyiségű társaság, gazdasági társaság, egyesületek, alapítványok, egyéb állami gazdálkodó szerv, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, egyéni vállalkozó, egyéni cég, civil társaság, közalapítvány, egyházi jogi személy

pályázati úton
egyedi döntéssel
előfinanszírozással
utófinanszírozással
egyösszegű kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel

Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet
Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal

A

B

C

D

E

F

G

H

Sor-
szám

A fejezeti kezelésű előirányzat száma és megnevezése

Felhasználási célja

Támogatásban részesíthetők köre

Felosztás és finanszírozás módja

Visszafizetési kötelezettséggel nyújtott költségvetési támogatás esetén a visszafizetés határideje

A kijelölt kezelő szerv neve

Lebonyolító szerv

19.

20/8/1 Nemzetközi kétoldalú oktatási és képzési programok

Kétoldalú oktatási csereprogramok, nyelvoktatás fejlesztését célzó együttműködések, a köz- és felsőoktatási tapasztalatcseréket lehetővé tevő nemzetközi konferenciák, rendezvények, találkozók támogatása. Nemzetközi oktatási, képzési módszertani tapasztalatok cseréjének elősegítése. Anyanyelvi vendégtanár programok támogatása.
Kétoldalú együttműködés keretében belül a fentiekben részletezett programok megvalósítását szolgáló projektek megvalósítására a Magyar – Francia Ifjúsági Alapítvány, az Osztrák – Magyar Tudományos Kooperációs Akció Alapítvány, a Magyar – Amerikai Fulbright Alapítvány, a British Council Hungary, a Francia Nyelvű Diákszínjátszásért Alapítvány stb. részére az alapító okiratokban meghatározott feladataiknak támogatása.
A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak biztosítása.

alapítvány, civil társaság, közalapítvány,(non)profit gazdasági társaság, köz-és felsőoktatási intézmények, operatív kifizetések minisztérium Igazgatásán keresztül, Kincstár

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
egyösszegű kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel
egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint

20.

20/8/2 Európai Uniós és nemzetközi oktatási és képzési programok

Nemzetközi, európai uniós tagságból következő oktatási és képzési programok koordinálása. Az EU Egész Életen Át Tartó Tanulás programja, Európa a polgárokért, Erasmus Mundus, Tempus, Europass, Bologna tanácsadó hálózat, Alumni for Europe, Kutatás és Fejlesztés és esélyegyenlőségi feladatok, CEEPUS (közép európai felsőoktatási csereprogram), az EU oktatási szakpolitikáihoz kapcsolódó feladatok végrehajtása, szakmai projektek koordinálása. Idegennyelv-oktatás fejlesztését célzó kiadványok, rendezvények, konferenciák, idegen nyelvű kulturális programok költségvetési támogatása.

Tempus Közalapítvány

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel

21.

20/8/5/2 Kétoldalú kulturális munkatervi feladatok

Az előirányzat felhasználásnak elsődleges célja a kétoldalú kormányközi egyezményekben, nemzetközi megállapodásokban, kulturális munkatervekben foglalt vállalások teljesítése. A program további célja a magyar kultúra vonzerejének növelése, a kétoldalú kulturális programok megvalósítása. A munkatervi alapon érkezők fogadása, valamint a kiutazó delegációk programjaival összefüggő feladatok megvalósítása. Az előirányzat forrást biztosít a külföldi magyar kulturális intézetek, illetve az oktatási és kulturális szakdiplomaták által elvégzendő, a kétoldalú munkatervekben kijelölt feladatok teljesítésére is. Az előirányzat felhasználására az Európai Bizottság SA.34770 (2012/N-2) számú határozatával módosított N/357/2007. számú bizottsági határozatával összhangban kerül sor.

Központi költségvetési szerv, köztestület, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, helyi nemzetiségi önkormányzat, helyi nemzetiségi költségvetési szerv, országos nemzetiségi önkormányzat, országos nemzetiségi költségvetési szerv, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, egyéni vállalkozó, egyéni cég, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
utófinanszírozással
egyösszegű kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel

22.

20/8/10/2 Kulturális szakdiplomáciai feladatok

Az előirányzat nyújt fedezetet a nemzetközi kulturális szerződésekből fakadó feladatok ellátására, a nemzetközi kulturális megjelenések megvalósítására, valamint a nemzetközi kulturális egyezményekben vállalt kötelezettségek teljesítésére. Az előirányzat forrást biztosít az egyezményekben nem szereplő, de a korábbi években megkezdett és jó tapasztalatokkal rendelkező programok folytatására, ezzel is erősítve a magyar kultúra sokszínűségének bemutatását külföldön. Az előirányzat forrást biztosít a külföldi partnerek által kezdeményezett kulturális diplomáciai szempontból fontosnak ítélt programok magyarországi megvalósításához is. Az előirányzat forrást biztosít a két- és többoldalú kulturális diplomáciai illetve kulturális szakdiplomáciai feladatok megvalósítására, a külföldi magyar kulturális intézetek (magyar intézetek) programjaival összefüggő költségek, illetve a magyar kultúra külföldön történő megismertetését végző oktatási és kulturális szakdiplomaták által szervezett programokkal összefüggő költségek támogatására. Az előirányzat felhasználására az Európai Bizottság SA.34770 (2012/N-2) számú határozatával módosított N/357/2007. számú bizottsági határozatával összhangban kerül sor.

Központi költségvetési szerv, köztestület, helyi önkormányzat, önkormányzati i költségvetési szerv, helyi nemzetiségi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzati i költségvetési szerv, országos nemzetiségi önkormányzat, országos nemzetiségi költségvetési szerv, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, egyéni vállalkozó, egyéni cég, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
utófinanszírozással
egyösszegű kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel

23.

20/9/6/2 EU tagságból eredő kulturális együttműködések

Az előirányzatnak biztosítania kell a tagállamként való működés teljesítéséhez és az uniós döntéshozatalban való részvételhez kapcsolódó költségek fedezetét. Az EU kulturális együttműködéseiben való részvétel keretében az európai jelentőségű, nemzetközi együttműködésben megvalósuló kulturális programok megvalósítását támogató Kultúra Programban (2007-2013) való hazai részvétel biztosítása. A program hazai végrehajtásának koordinálása a Hungarofest Nonprofit Kft. KultúrPont Iroda feladata, amelyhez az ágazat költségvetési támogatást nyújt. Az előirányzat felhasználására az Európai Bizottság SA.34770 (2012/N-2) számú határozatával módosított N/357/2007. számú bizottsági határozatával összhangban kerül sor.

Hungarofest Nonprofit Kft. (KultúrPont Iroda)

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel

24.

20/11/3 Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark támogatása

Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark Nonprofit Kft. fenntartásában lévő Emlékpark megújítására, működtetésére és egyéb szakmai programjaira szolgál a költségvetési támogatás. Az előirányzat felhasználására az Európai Bizottság SA.34770 (2012/N-2) számú határozatával módosított N/357/2007. számú bizottsági határozatával összhangban kerül sor.

gazdasági társaság

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel

25.

20/11/15 Finnugor Világkongresszus megszervezésének támogatása

Kulturális diplomáciánk egyik legfontosabb feladata 2012-ben a Finnugor Népek VI. Világkongresszusának 2012. szeptember 9-11. közötti megrendezése Siófokon. A Világkongresszus megrendezésével kapcsolatos Kormány-előterjesztést a Kormány 2011. október 19-én fogadta el.

Finnugor Népek Világkongresszusa Magyar Nemzeti Szervezete (kulturális, nemzetiségi jogi, az anyanyelv és az identitás kérdéseivel foglalkozó egyesületként fontos kulturális diplomáciai feladatokat lát el.)

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel

A

B

C

D

E

F

G

H

Sor-
szám

A fejezeti kezelésű előirányzat száma és megnevezése

Felhasználási célja

Támogatásban részesíthetők köre

Felosztás és finanszírozás módja

Visszafizetési kötelezettséggel nyújtott költségvetési támogatás esetén a visszafizetés határideje

A kijelölt kezelő szerv neve

Lebonyolító szerv

26.

20/11/16 Zeneakadémia felújításával kapcsolatos feladatok

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem épületének felújítása miatt kieső bevétel pótlása, az épület felújítása miatti további működési fedezet. Az előirányzat felhasználására az Európai Bizottság SA.34770 (2012/N-2) számú határozatával módosított N/357/2007. számú bizottsági határozatával összhangban kerül sor.

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel

27.

20/12/7/1 Közgyűjteményi szakmai feladatok - közgyűjtemények nemzeti értékmentő programja

27.1.    az Országos Dokumentum-ellátási Rendszer (ODR) működtetése, amely lehetővé teszi az országos könyvtárközi kölcsönzés színvonalas, gyors lebonyolítását mind az eredeti, mind a másolt dokumentumok esetében
27.2.    a veszélyeztetett helyzetű technikatörténeti országos szakmúzeumok működési támogatása törvényi kötelezettség (Kt.., a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. tv. 52. §) meghívásos pályázat útján
Az előirányzat felhasználására az Európai Bizottság SA.34770 (2012/N-2) számú határozatával módosított N/357/2007. számú bizottsági határozatával összhangban kerül sor.

Központi költségvetési szerv, köztestület, helyi önkormányzati költségvetési szerv, alapítványok, egyesületek

pályázati úton
egyedi döntéssel
előfinanszírozással
egyösszegű kifizetéssel

28.

20/12/7/2 Közművelődési szakmai feladatok

Közművelődési szakmai feladatok, ilyen például a 2005. 2006. évi 20 éves futamidejű Közkincs Hitelprogramban támogatott 177, zömében kistelepülési önkormányzat 2012.évi kamat-és tőketörlesztés költségvetési támogatása. Ezen felül az országos hatókörű, közművelődési és amatőr művészeti tevékenységet folytató társadalmi (ernyő)szervezetek szakmai rendezvényeinek, kiadványainak, továbbképzéseinek költségvetési támogatása (pl. Magyar Népművelők Egyesülete, Népművészeti Egyesületek Szövetsége, Magyarországi Kórusversenyek és Fesztiválok Szövetsége, Muharay Elemér Népművészeti Szövetség, stb.) is a felhasználás célja
Az előirányzat felhasználására az Európai Bizottság SA.34770 (2012/N-2) számú határozatával módosított N/357/2007. számú bizottsági határozatával összhangban kerül sor.

Helyi önkormányzatok, egyéni vállalkozók, gazdasági társaságok, egyesületek, szövetségek.

pályázati úton
egyedi döntéssel
előfinanszírozással
utófinanszírozással
egyösszegű kifizetéssel

Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága

29.

20/12/7/3 Kulturális örökségvédelmi szakmai feladatok

Az előirányzat a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény alapján az épített (műemlék) és régészeti kulturális örökségi elemek védelmével, megóvásával, fenntartásával kapcsolatos állami feladatok ellátásának költségvetési támogatására szolgál. Az előirányzat biztosítja továbbá az Egyesült Nemzetek Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) kulturális tárgyú egyezményeinek, valamint az Európai Unió és az Európa Tanács kulturális örökséggel összefüggő kezdeményezéseinek végrehajtásából fakadó szakmai feladatok költségvetési támogatását. Az előirányzat felhasználására az Európai Bizottság SA.34770 (2012/N-2) számú határozatával módosított N/357/2007. számú bizottsági határozatával összhangban kerül sor.

Örökségvédelmi központi költségvetési szerv, közgyűjtemény, muzeális intézmény, önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, többcélú kistérségi társulás, egyesület, alapítvány, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, egyesülés, természetes személy

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
egyösszegű kifizetéssel

30.

20/12/7/4 Világörökségi törvényből adódó feladatok ellátása

Az előirányzat a világörökségről szóló 2011. évi LXXVII. törvény alapján a magyarországi világörökségi és világörökségi várományos helyszínek védelmével, megóvásával, fenntartásával kapcsolatos állami feladatok ellátásának támogatására szolgál. Az előirányzat felhasználására az Európai Bizottság SA.34770 (2012/N-2) számú határozatával módosított N/357/2007. számú bizottsági határozatával összhangban kerül sor.

örökségvédelmi központi költségvetési szerv, közgyűjtemény, muzeális intézmény, önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, többcélú kistérségi társulás, egyesület, alapítvány, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, egyesülés, természetes személy

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
egyösszegű kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel

31.

20/12/7/5 Nemzeti emlékhelyekkel kapcsolatos feladatok ellátása

Az előirányzat a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvénynek a 2011. évi CXLIX. törvénnyel hatályba lépett módosítása alapján a magyarországi nemzeti emlékhelyek védelmével, megóvásával, fenntartásával kapcsolatos állami feladatok ellátásának támogatására szolgál. Az előirányzat felhasználására az Európai Bizottság SA.34770 (2012/N-2) számú határozatával módosított N/357/2007. számú bizottsági határozatával összhangban kerül sor.

Örökségvédelmi központi költségvetési szerv, közgyűjtemény, muzeális intézmény, önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, többcélú kistérségi társulás, egyesület, alapítvány, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, egyesülés, természetes személy

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
egyösszegű kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel

32.

20/13/4 Művészeti tevékenységek és egyéb fejezeti feladatok támogatása

Előadó-művészeti és alkotóművészeti tevékenység ellátása, valamint a kedvezményes könyvszakmai kamattámogatás program támogatása.. Az előirányzat felhasználására az Európai Bizottság SA.34770 (2012/N-2) számú határozatával módosított N/357/2007. számú bizottsági határozatával összhangban kerül sor.

jogi személyiségű társaság, egyesület, gazdasági társaság, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet.

pályázati úton
egyedi döntéssel
előfinanszírozással
utófinanszírozással
egyösszegű kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel

A

B

C

D

E

F

G

H

Sor-
szám

A fejezeti kezelésű előirányzat száma és megnevezése

Felhasználási célja

Támogatásban részesíthetők köre

Felosztás és finanszírozás módja

Visszafizetési kötelezettséggel nyújtott költségvetési támogatás esetén a visszafizetés határideje

A kijelölt kezelő szerv neve

Lebonyolító szerv

33.

20/13/5 Előadóművészeti törvény végrehajtásából adódó feladatok

Előadó-művészeti szervezetek közfeladat ellátásához pályázatok útján nyújtandó támogatások:
Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény (továbbiakban: Emtv.)
33.1.    21. § alapján: az előadó-művészeti szervezetek számára, kiemelt művészeti célokra nyújtható pályázati támogatások
33.2.    18. § (1) bekezdés alapján: VI. kategóriába sorolt színházak támogatására kiírt pályázati támogatás
33.3.    20. § (3) bekezdés alapján: II. kategóriába sorolt zenekarok és énekkarok támogatására kiírt pályázati támogatás
Az előirányzat felhasználására az Európai Bizottság SA.34770 (2012/N-2) számú határozatával módosított N/357/2007. számú bizottsági határozatával összhangban kerül sor.

A 33.1. pont vonatkozásában: az Emtv. 44. §-ának 8., 18, 19, és 32. pontjában meghatározott, a pályázóra vonatkozó feltételeknek
A 33.2. pont vonatkozásában: az Emtv. szerint nyilvántartásba vett, VI. kategóriába sorolt színházak
A 33.3. pont vonatkozásában: az Emtv. szerint nyilvántartásba vett, II. kategóriába sorolt zenekarok és énekkarok

pályázati úton
előfinanszírozással
egyösszegű kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel

Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága

34.

20/13/7 A Nemzet Színésze cím támogatása

A Nemzet Színésze címet viselő 12 színművész címének költségeihez forrás biztosítása.

Nemzeti Színház Nonprofit Zrt.

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel

35.

20/13/9 Közkönyvtári kölcsönzési jogdíjak

Közkönyvtári kölcsönzési jogdíjak 2012. évi kifizetése és ennek költségei.

egyesület (bejegyzett közös jogkezelő szervezet)

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel
egyéb: a nyilvános haszonkölcsönzésért a szerzőt megillető díj megállapításához és felosztásához szükséges adatokról, valamint az adatszolgáltatásra kötelezett nyilvános könyvtárakról szóló 14/2011. (IV. 7.) NEFMI rendelet

36.

20/13/10 Művészeti nyugdíjsegélyek megtérítése

A Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány által folyósított ellátásokról szóló 52/2011. (III. 31.) számú Korm. rendelet alapján művészeti nyugdíjsegélyek kifizetése az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságon keresztül.

Központi költségvetési szerv (Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság)

egyedi döntéssel
utófinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel

37.

20/14 A kábítószer-fogyasztás megelőzésével kapcsolatos feladatok

A kábítószer-probléma kezelése érdekében készített Nemzeti Drogstratégia céljainak megvalósítása, a droghasználat megelőzése univerzális, célzott és javallott prevenciós programok költségvetési támogatása az egészségfejlesztés különböző színterein (család, iskola, gyermekvédelmi intézményrendszer, internet, büntető-igazságszolgáltatás, munkahely) komplex és a helyi közösségi résztvevők együttműködésén alapuló programok által. A Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok – helyi szintű szakmai konzultációs munkacsoportok – működésének támogatása a helyi stratégiák elkészítése, megvalósításának biztosítása érdekében. A szenvedélybetegek felépülési folyamatának támogatása, az ellátórendszer (egészségügyi és szociális) kiegészítő működési támogatása és a különböző szakmai fejlesztési igények megvalósulásának biztosítása által.

központi költségvetési szerv, helyi önkormányzat, önkormányzati költségvetési szerv, jogi személyiségű társaság, többcélú kistérségi társulás, egyesület, alapítvány, civil társaság, közalapítvány, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, egyesülés, egyéni vállalkozó, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet.

pályázati úton
egyedi döntéssel
előfinanszírozással
utófinanszírozással
egyösszegű kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel

Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet

38.

20/15/1/1 Gyermek és ifjúsági célú üdültetés

A Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum működésének biztosítása a Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum, Oktatási és Üdültetési Közhasznú Társaság alapításáról szóló 1008/1996. (II. 7.) Korm. határozat alapján, valamint a Velencei-tavi Vizi Sportiskola működésének támogatása.

gazdasági társaság

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
utófinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel

A

B

C

D

E

F

G

H

Sor-
szám

A fejezeti kezelésű előirányzat száma és megnevezése

Felhasználási célja

Támogatásban részesíthetők köre

Felosztás és finanszírozás módja

Visszafizetési kötelezettséggel nyújtott költségvetési támogatás esetén a visszafizetés határideje

A kijelölt kezelő szerv neve

Lebonyolító szerv

39.

20/15/3/4 Gyermek és Ifjúsági Alapprogram támogatása

A Gyermek és Ifjúsági Alapprogram támogatási céljait a Gyermek és Ifjúsági Alapról, a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Közalapítványról, valamint az ifjúsággal összefüggő egyes állami feladatok ellátásának szervezeti rendjéről szóló 1995. évi LXIV. törvény 4. § 1) bekezdés a)-k) pontja határozza meg. A hivatkozott törvény szellemében, a támogatás stratégiai irányait a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram Tanácsa határozza meg. A pályázati programok meghirdetése, a döntés-előkészítés és döntéshozatal országos és regionális szinten zajlik. Az országos hatáskörű pályázatokat a GYIA Tanács, a regionális hatáskörű pályázatokat a Regionális Ifjúsági Tanácsok írják ki. Az előirányzat biztosítja a határon túli ifjúsági szervezetek működésének költségvetési támogatását is.

helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, helyi nemzetiségi önkormányzat, helyi nemzetiségi költségvetésis szerv, országos nemzetiségi önkormányzat, országos nemzetiségi költségvetési szerv, jogi személyiségű társaság, többcélú kistérségi társulás, egyesület, alapítvány, civil társaság, közalapítvány, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, vízgazdálkodási társulat, erdő birtokossági társulat, országos sportági szakszövetség, sportszövetség, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet.

pályázati úton
egyedi döntéssel
egyéb: a GYIA Tanács és a Regionális Ifjúsági Tanácsok döntése alapján.

Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet

40.

20/16/1 Szociális és gyermekjóléti szolgáltatások fejlesztése, szakmai feladatok támogatása

40.1.    A szociális módszertani intézmények számára a szociális törvényben és a gyermekvédelmi törvényben előírt módszertani feladatok ellátásához működési támogatás biztosítása annak érdekében, hogy az ágazatirányítás megvalósuljon.
40.2.    Falu- és tanyagondnoki szolgálatok működését szakmailag fejlesztő és koordináló egyesületek költségvetési támogatása.
40.3.    Karitatív Tanács szervezeteinek költségvetési támogatása, melyet meghatároz a Karitatív Tanács megalakításáról és működésének részletes szabályairól szóló 65/2000. (V. 9.) Korm. rendelet.
40.4.    Szakmai fejlesztési, egyedi tevékenységek végzése, programok működtetése, szakértői díjak, kiadványok, rendezvények támogatása.

Önkormányzat, önkormányzati költségvetési szerv, egyesület, alapítvány, civil társaság, közalapítvány, egyházi jogi személy, gazdasági társaság,

pályázati úton
egyedi döntéssel
előfinanszírozással
utófinanszírozással
egyösszegű kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel

41.

20/16/6 Családpolitikai Programok

Az előirányzat célja, hogy forrást biztosítson a népesedés és a családügy területén megvalósuló, a családokat erősítő, a népesedési folyamatokat befolyásoló különféle cselekvési, modellkísérleti, a családbarát közgondolkodást erősítő szakmai programok és akciók végrehajtásához, valamint a családok érdekképviseletét ellátó szervezetek támogatásához.

egyesület, alapítvány, civil társaság, egyházi jogi személy, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
egyösszegű kifizetéssel

42.

20/16/7 Családpolitikai célú pályázatok

Az előirányzat célja, hogy támogatásban részesítse pályázati úton azokat a családok érdekében tevékenykedő szervezeteket és munkáltatókat, amelyek a családok jólétét növelő gyakorlati szolgáltatásaikkal és különféle programjaikkal hozzájárulnak a családbarát foglalkoztatás és közgondolkodás népszerűsítéséhez és a családbarát társadalom megteremtéséhez és fenntartásához.

egyesület, alapítvány, civil társaság, közalapítvány, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet

pályázati úton
előfinanszírozással
egyösszegű kifizetéssel

Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet

43.

20/17/1 Gyermekvédelmi Lakás Alap

A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. tv. (a továbbiakban: Gyvtv.) alapján az átmeneti, illetve tartós neveltként nagykorúvá vált fiatal felnőttek számára megállapított otthonteremtési támogatással kapcsolatos bevételeket és kiadásokat, továbbá az előirányzat felhasználásához kapcsolódó kincstári díjakat tartalmazza. Az év folyamán a Gyvtv. módosítása kapcsán Gyermekvédelmi Lakás Alap kialakításra kerül, mely a 2012. évben még egy vegyes rendszert eredményez (otthonteremtési támogatás és Gyermekvédelmi Lakás Alap bérlakás-állománya).

Egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy (az átmeneti, illetve tartós neveltként nagykorúvá vált fiatal felnőttek), központi költségvetési szerv

egyéb: a jogosultság megítélése és finanszírozása a Gyvtv. alapján

Kincstár

44.

20/17/5 Mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása

A közlekedési költségvetési támogatás a mozgáskorlátozott személyek napi közlekedési költségeit kompenzáló ellátás, melynek összege a jogosult gazdasági aktivitásától függően évi 7.000-28.000 Ft között differenciált. A közlekedési költségvetési támogatásra jogosultak száma mintegy 145 ezer fő, ellátásuk éves átlagos összege 9600.-Ft/fő. Az előirányzat tartalmazza továbbá a felhasználásához kapcsolódó kincstári díjakat és orvosszakértői vizsgálati díjakat is.

Egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy (A helyi önkormányzatok jegyzői által megállapított jogosultsággal rendelkező súlyosan mozgáskorlátozott személyek), központi költségvetési szerv

utófinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel

Kincstár

45.

20/17/6 Mozgáskorlátozottak szerzési és átalakítási támogatása

A személygépkocsi szerzési és átalakítási költségvetési támogatás a mozgáskorlátozott személyek közlekedését azáltal segíti elő, hogy új gépjármű vásárlásához legfeljebb 900 ezer forint, használt gépjármű, illetve egyéb jármű vásárlásához 600 ezer forint, a gépjárműnek a mozgáskorlátozott személy fizikai adottságaihoz igazított átalakításához pedig egyszeri 90 ezer forint támogatás nyújt.
Az előirányzat tartalmazza továbbá a felhasználásához kapcsolódó kincstári díjakat, és az előirányzat felhasználásához kapcsolódó egyéb feladatok ellátásával kapcsolatos kifizetéseket is

egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy (A kormányhivatalok szociális és gyámhivatalai által megállapított jogosultsággal rendelkező súlyosan mozgáskorlátozott személyek), központi költségvetési szerv, jogi személyiségű társaság

egyéb: a jogosultság megítélése és folyósítása a 102/2011. (VI.29.) Korm. rendeletben meghatározottak szerint

46.

20/17/7 GYES-en és GYED-en lévők hallgatói hitelének célzott támogatása

Az előirányzat tartalmazza a GYES-en, GYED-en lévők esetében a törlesztési kötelezettség szünetelése időszakában nyújtott célzott és teljes kamattámogatás, valamint az előirányzat felhasználásához kapcsolódó kincstári díjakat.

Egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy (Gyes-en és Gyed-en lévő, diákhitellel rendelkező magánszemélyek), központi költségvetési szerv.

egyéb: a jogosultság megítélése és a támogatás finanszírozása a hallgatói hitelrendszerről és a Diákhitel Központról szóló 86/2006. (IV. 12.) Korm. rendeletben előírtak szerint

A

B

C

D

E

F

G

H

Sor-
szám

A fejezeti kezelésű előirányzat száma és megnevezése

Felhasználási célja

Támogatásban részesíthetők köre

Felosztás és finanszírozás módja

Visszafizetési kötelezettséggel nyújtott költségvetési támogatás esetén a visszafizetés határideje

A kijelölt kezelő szerv neve

Lebonyolító szerv

47.

20/18 Gyermekvédelmi szolgáltatások fejlesztése, módszertani feladatok ellátása

47.1. Gyermekvédelmi szolgáltatások fejlesztése
A befogadó szülői – nevelőszülői hálózatok és gyermekvédelmi otthonok által nyújtott ellátások elindítása.
47.2. Módszertani feladatok ellátása
A gyermekvédelmi törvény szerint kijelölt módszertani intézmények hálózatának kiszélesítése, a feladatok magasabb szintű ellátása, hatékony szakmai módszerek és minőségfejlesztési elvek kidolgozása, ezek alkalmazása, az adott szakterületem dolgozó szakemberek munkájának a támogatása.
47.3. Integrációs programok támogatása
Innovatív megoldásokat magába foglaló programok támogatása, amelyek a gyermekvédelmi gondoskodásban nevelkedő gyermekek társadalmi integrációjának elősegítésére szolgálják.

helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, egyházi jogi személy, gazdasági társaság

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
egyösszegű kifizetéssel

48.

20/19/1 Szociális célú humánszolgáltatások normatív állami támogatása

Az előirányzat az egyházi és más nem állami fenntartású szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézmények működési kiadásainak támogatására szolgál.
Az előirányzat fedezetet biztosít az előirányzat felhasználásával összefüggő kincstári tranzakciós díj összegére.

helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, helyi nemzetiségi önkormányzat, helyi nemzetiségi költségvetésis szerv, országos nemzetiségi önkormányzat, országos nemzetiségi költségvetési szerv, jogi személyiségű társaság, egyesület, alapítvány, civil társaság, közalapítvány, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, egyéni vállalkozó, egyéni cég, központi költségvetési szerv

egyéb: normatív, havi ütemezésben

Kincstár

49.

20/19/3 Egyházi szociális intézményi normatíva kiegészítése

Az egyházi fenntartású szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézmények működésének kiegészítő támogatása.
A normatív állami hozzájárulás az alap és szakosított ellátások jogcímén érvényes működési engedély birtokában igényelhető.
A Kvtv. értelmében a szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi közfeladatot ellátó intézmény fenntartó egyházi jogi személy a normatív hozzájáruláson túl az egyházak támogatásáról szóló törvény feltételei szerint kiegészítő támogatásra jogosult.
Az előirányzat fedezetet biztosít az előirányzat felhasználásával összefüggő kincstári tranzakciós díj összegére.

egyházi jogi személy, központi költségvetési szerv

egyéb: normatív, havi ütemezésben

Kincstár

50.

20/19/4 Támogató szolgáltatások, közösségi ellátások, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, utcai szociális munka és krízisközpont finanszírozása

A pályázati úton 3 éves befogadásra került, 2009. évtől a támogató szolgálatokat, közösségi ellátásokat, 2010 évtől a jelzőrendszeres házi segítségnyújtást működtető szolgáltatók, továbbá a 2012. évtől az utcai szociális munka szolgálatok és a krízisellátás finanszírozási szerződés útján történő támogatása.
A finanszírozás keretét a támogató szolgáltatás és a közösségi ellátások finanszírozásának rendjéről szóló 191/2008. (VII. 30.) Korm. rendelet szabályozza.
Az előirányzat fedezetet biztosít az előirányzat felhasználásával összefüggő kincstári tranzakciós díj összegére.

helyi önkormányzat, önkormányzati költségvetési szerv, helyi nemzetiségi önkormányzat(i költségvetésis szerv), országos nemzetiségi önkormányzat(i költségvetési szerv), jogi személyiségű társaság, többcélú kistérségi társulás, egyesület, alapítvány, civil társaság, közalapítvány, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, , egyéni vállalkozó, egyéni cég, központi költségvetési szerv

pályázati úton
előfinanszírozással
utófinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel

Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal

51.

20/20/3 Család, esélyteremtési és önkéntes házak támogatása

A fejezeti kezelésű előirányzatból egyrészt a család, esélyteremtési házak költségvetési támogatása valósul meg. A hálózat munkájával elősegíti a családok, hátrányos helyzetű csoportok társadalmi integrációját. Esélyteremtő és a családokat támogató programokat szervez a kiemelt célcsoportokkal - a családok, a hátrányos megkülönböztetést vagy diszkriminációt elszenvedett, vagy azzal fenyegetett, illetve problémákkal küzdő, kiszolgáltatott helyzetben lévő fogyatékossággal élők, nők, romák, gyerekek, ifjúság, idősek, hátrányos helyzetű térségek lakosai - szemben a társadalomban meglévő előítéletek leküzdése, valamint a társadalmi szolidaritás erősítése érdekében. A hálózat tevékenységével segíti az ifjúsággal foglalkozók (önkormányzatok, szervezetek, intézmények) munkáját.
Előmozdítja az önkéntesség kultúrájának terjesztését, az önkéntes tevékenységek népszerűsítését. Munkájával hozzájárul a társadalom önkéntességgel kapcsolatos tudat- és szemléletmódjának változásához, a Nemzeti Önkéntes Stratégia célkitűzéseinek megvalósításához.
A fejezeti kezelésű előirányzatból valósul meg az emberkereskedelem áldozati számára fenntartott shelter, valamint a háztartáson belüli erőszak legveszélyeztetettebb áldozatai számára létrehozott titkos ház támogatása.
A fentiek végrehajtásában az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvényben, a közérdekű önkéntes tevékenységről szóló 2005. évi LXXXVIII. törvényben és a Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlőségét Elősegítő Nemzeti Stratégia - Irányok és Célok 2010-2021 című, 1004/2010. (I. 21.) Korm. határozatban foglaltak az irányadók.

helyi önkormányzati költségvetési szerv, egyesület, közalapítvány, egyesülések szövetsége, alapítvány, gazdasági társaság, fejlesztési társaság, jogi személyiségű társaság, gazdasági társaság, egyéb állami gazdálkodó szerv, egyéni vállalkozó, egyéni cég

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
utófinanszírozással
egyösszegű kifizetéssel

A

B

C

D

E

F

G

H

Sor-
szám

A fejezeti kezelésű előirányzat száma és megnevezése

Felhasználási célja

Támogatásban részesíthetők köre

Felosztás és finanszírozás módja

Visszafizetési kötelezettséggel nyújtott költségvetési támogatás esetén a visszafizetés határideje

A kijelölt kezelő szerv neve

Lebonyolító szerv

52.

20/20/6 Fogyatékos személyek esélyegyenlőségét elősegítő programok támogatása

Az Országos Fogyatékosügyi Program és a Fogyatékos személyek esélyegyenlőségéről szóló ENSZ egyezmény végrehajtása keretében az érintettek önálló életvitelét segítő modellprogramok költségvetési támogatása valamint a korábbi években megkezdett, a fogyatékos személyeket otthonukban ellátó családtagok részére az otthonukban országosan egységes szakmai sztenderdek alapján nyújtott tehermentesítő szolgáltatás (FECSKE program) költségvetési támogatása, Autizmus Stratégia Munkacsoport működtetése, kiadvány készítése

Közalapítvány, gazdasági társaság, egyesület, szövetség, alapítvány, költségvetési szerv, egyéni vállalkozó

pályázati úton
egyedi döntéssel
előfinanszírozással
utófinanszírozással
egyösszegű kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel

Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Nonprofit Kft.

53.

20/20/8 Jelnyelvi tolmácsszolgáltatás és elemi látásrehabilitáció támogatása

A jelnyelvi tolmácsszolgáltatás költségvetési támogatása a jelnyelvről szóló 2009. évi CXXV törvény alapján, valamint a látássérültek részére elemi rehabilitációs szolgáltatás költségvetési támogatása.

egyesület, szövetség, alapítvány, gazdasági társaság, egyéni cég, egyéni vállalkozó, jogi személyiséggel nem rendelkező társaság, többcélú kistérségi társulás

pályázati úton
előfinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel

Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Nonprofit Kft. és Vakok Állami Intézete

54.

20/20/12 Hajléktalanokhoz kapcsolódó közfeladatok ellátása

A külön jogszabályban meghatározott hajléktalan-ellátó intézmény normatívával nem biztosított kiegészítő feladatainak pályázat útján történő támogatása: intézmények, felújítási kiadásaihoz való hozzájárulás, szolgáltatások fejlesztése, kiegészítő feladatok és programok költségeihez, valamint a téli krízisidőszak megnövekedett feladatainak ellátásához támogatás nyújtása. Ezen kívül egyedi támogatás keretében modellprogram lebonyolításának támogatása. Kiemelten kezelendő cél, az utcán élő hajléktalan emberek ellátáshoz juttatását biztosító, az utcai életmód felszámolására irányuló programok támogatása.

Önkormányzat, önkormányzati költségvetési szerv, jogi személyiségű társaság, egyesület, alapítvány, civil társaság, közalapítvány, egyházi jogi személy, gazdasági társaság, egyesület, szövetkezet, lakásszövetkezet, egyéni vállalkozó, egyéni cég, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet

pályázati úton
egyedi döntéssel
előfinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel

Hajléktalanokért Közalapítvány, Fővárosi Önkormányzat

55.

20/20/13 Autista otthonok támogatása

Autista személyeket lakóotthonban ellátó civil fenntartók kiegészítő költségvetési támogatása.

egyesület, alapítvány, szövetség

pályázati úton
előfinanszírozással
egyösszegű kifizetéssel

Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Nonprofit Kft.

56.

20/22/2 Egészségügyi ellátási és fejlesztési feladatok

Az előirányzat nyújt fedezetet a népegészségügyi és egészségfejlesztési feladatok végrehajtásának támogatására szakmai szervezetek bevonásával.

központi költségvetési szerv, helyi önkormányzat, önkormányzati költségvetési szerv, köztestület, egyesület, alapítvány, közalapítvány, egyházi jogi személy, gazdasági társaság,

pályázati úton
egyedi döntéssel
előfinanszírozással
utófinanszírozással
egyösszegű kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel

57.

20/22/3 Légimentés eszközpark bérlésével összefüggő kiadások

A magyarországi légimentés középtávú fejlesztéséről szóló 2147/2005 (VII. 22.) Korm. határozat értelmében 2005 novemberében megalakult a 100 %-ban az Országos Mentőszolgálat – így az állam – tulajdonában lévő Légimentő Kht., majd a nemzetközi közbeszerzési eljárás lefolytatását követően szerződés jött létre az osztrák HeliAir Gmbh-val, amely az osztrák autóklubbal (ÖAMTC) Európa egyik legnagyobb egységes légimentő-helikopter flottáját tulajdonló és üzemeltető cége. A szerződésben öt gép bérlése határozott időre – 10 évre – került meghatározásra.
Ez az öt bérelt gép – a nagyjavításon átesett kettő saját tulajdonú helikopterekkel együtt – képes arra, hogy Magyarország területét a lehető legnagyobb mértékben lefedje, lehetővé téve ezzel a lakosság csaknem egészének a 15 percen belüli mentéshez való hozzáférését, biztosítva az esélyegyenlőséget.
Egy 2008-as EU-s direktívának megfelelően (száma: 2008/8/EG) 2010. január elsejétől kezdve a "reverse charge" (fordított ÁFA) intézményét kell alkalmazni. Eszerint az EU-s előírás szerint az ÁFA-t a szolgáltatás nyújtás helyén, jelen esetben Magyarországon kell bevallani és megfizetni. Tekintettel arra, hogy az osztrák partner árai ÁFA-mentesek voltak, így 2010-től a teljes összegre itthon kell befizetni az ÁFA-t.
Az előirányzat a korábbi évekhez hasonlóan 2012-ben is az 5 db osztrák helikopter bérleti díjának biztosítását szolgálja közvetlenül a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. támogatásán keresztül.

gazdasági társaság (Magyar Légimentő Nonprofit Kft.)

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel

A

B

C

D

E

F

G

H

Sor-
szám

A fejezeti kezelésű előirányzat száma és megnevezése

Felhasználási célja

Támogatásban részesíthetők köre

Felosztás és finanszírozás módja

Visszafizetési kötelezettséggel nyújtott költségvetési támogatás esetén a visszafizetés határideje

A kijelölt kezelő szerv neve

Lebonyolító szerv

58.

20/22/13 Kisforgalmú gyógyszertárak működtetési támogatása

A 2012. január 1-jétől hatályos jogszabályok alapján működési célú támogatásra jogosult kisforgalmú gyógyszertárat működtető vállalkozások támogatása, valamint – figyelemmel arra, hogy az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény értelmében a 2009. december 31-ét megelőző időszakra vonatkozó támogatási igények fedezetét a jogosultság keletkezési évének december 31-ét követő 5. év végéig biztosítani kell – a 2007-2009. év között hatályos szabályozás alapján, de a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (a továbbiakban: NAV) 2011-ben utólagosan benyújtott, illetve azt követően benyújtásra kerülő igénylések alapján a jogosultak számára nyújtandó működési célú támogatás fedezetének biztosítása. Az utólagosan jelentkező jogosultsági igények változó, előre nem tervezhető jellege miatt ezen igénylések teljesítésének rendje a NAV, az OTH és a minisztérium között fennálló Együttműködési Megállapodásban kerül rendezésre.
A támogatás csekély összegű (de minimis) támogatásnak minősül, és a Szerződés 87. és 88. cikkének de minimis támogatásokra való alkalmazásáról szóló 2006. december 15-i 1998/2006/EK bizottsági rendelet alapján nyújtható.

Központi költségvetési szerv (NAV)

egyedi döntéssel
utófinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel

59.

20/22/20 Egészségügyi szakképzési (rezidens) rendszer működésének támogatása

A támogatott szakorvosjelöltek vonatkozásában az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzési rendszerről szóló 122/2009. (VI.12.) Korm. rendelet 7. § b) pontja alapján a szakorvosjelölt munkáltatójának folyósítandó, foglakoztatással összefüggő költségvetési támogatás fedezete, amennyiben a munkáltató nem valamely felsőoktatási intézmény.
A felsőoktatási intézménynek folyósítandó, foglalkoztatással, valamint szakképzéssel kapcsolatos költségvetési támogatások forrásának kezelése az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal (a továbbiakban: EEKH) jogkörében marad.

NEFMI központi költségvetési szerv, HM központi költségvetési szerv, gazdasági társaság, önkormányzati egészségügyi szolgáltató, alapítvány, egyesület

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel

EEKH

60.

20/25/1 A szentgotthárdi barokk templom belső restaurációja

A szentgotthárdi barokk templom-belső rekonstrukció restaurálási munkái során elkészül a templombelső falfestéseinek (freskó-díszítőfestés), vászonképeinek, berendezései tárgyainak a restaurálása. Az előirányzat felhasználására az Európai Bizottság SA.34770 (2012/N-2) számú határozatával módosított N/357/2007. számú bizottsági határozatával összhangban kerül sor.

Szentgotthárdi Római Katolikus Plébánia

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
egyösszegű kifizetéssel

61.

20/25/2 Batthyány-kastély falkutatási munkálatai

A körmendi Batthyány-Strattmann kastély a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV törvény mellékletében szerepel, vagyis kizárólagos állami tulajdonban tartandó kiemelt jelentőségű építészeti örökség.
A kastély falkutatási munkálatai az elmúlt években folyamatosan zajlottak, a 2012-es évi költségvetési támogatással a következő ütem valósulhat meg. A falkutatás szükségességének indoka, hogy a kastély későbbi rekonstrukciójának megfelelő szintű előkészítéséhez a falkutatás elengedhetetlen. Az előirányzat felhasználására az Európai Bizottság SA.34770 (2012/N-2) számú határozatával módosított N/357/2007. számú bizottsági határozatával összhangban kerül sor.

A kastély vagyonkezelője kaphatja meg a költségvetési támogatást.

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
egyösszegű kifizetéssel

62.

20/26/1/2 Közalapítvány a Budapesti Német Nyelvű Egyetemért

A Közalapítvány a Budapesti Német Nyelvű Egyetemért nemzetközi együttműködési megállapodás alapján jött létre és működik, fenntartója az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetemnek. Az intézményben német nyelven posztgraduális, a német anyanyelvű államok és Magyarország közötti oktatási és kutatási együttműködést elősegítő képzés folyik.

Közalapítvány a Budapesti Német Nyelvű Egyetemért

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel

63.

20/26/1/3 Nemzetközi Pető András Közalapítvány

A Nemzetközi Pető András Közalapítvány fenntartója a Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézetének, amely felsőoktatási közhasznú feladatok ellátását segíti az egészség-megőrzés, betegség-megelőzés, gyógyító, egészségügyi rehabilitációs tevékenység, szociális tevékenység, családsegítés, időskorúak gondozása, tudományos tevékenység, kutatás, nevelés, oktatás, képesség-fejlesztés, ismeretterjesztés területén. A fejezet költségvetési támogatást biztosít a közalapítványnak a speciális közhasznú feladatok ellátására.

Nemzetközi Pető András Közalapítvány

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel

64.

20/26/1/14 Autizmus Alapítvány

Az Autizmus Alapítvány az autista és autisztikus gyermekek és serdülők speciális habilitációs és rehabilitációs kezeléséhez, fejlesztéséhez, neveléséhez, oktatásához és munkára való felkészítéséhez nyújt költségvetési támogatást közvetlenül az Alapítvány Módszertani Központjának intézményei (Ambulanciája, Kognitív Pszichológiai Labor, Terápiás Centrum, Nappali Ellátást Nyújtó Szociális Intézmény, Felnőtt Klub) útján.

Autizmus Alapítvány

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel

A

B

C

D

E

F

G

H

Sor-
szám

A fejezeti kezelésű előirányzat száma és megnevezése

Felhasználási célja

Támogatásban részesíthetők köre

Felosztás és finanszírozás módja

Visszafizetési kötelezettséggel nyújtott költségvetési támogatás esetén a visszafizetés határideje

A kijelölt kezelő szerv neve

Lebonyolító szerv

65.

20/26/1/19 Határon túli magyar felsőoktatási intézmények támogatása

A határon túli magyar értelmiség utánpótlása nemzetstratégiailag kiemelkedő jelentőséggel bír, melynek biztosításához a tárca a határon túli magyar felsőoktatási intézmények működésének költségvetési támogatásával, fejlesztésével, beruházások finanszírozásával, ösztöndíjprogramok biztosításával, valamint azok lebonyolításával járul hozzá. A határon túli magyar nyelvű felsőoktatás szereplői között egyrészt alapítványi fenntartású felsőoktatási intézményeket (pl. II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola) tartunk nyilván. Másrészt a szomszédos államok területén magyar nyelvű, vagy részben magyar nyelvű képzést biztosítanak az ottani állami egyetemek és főiskolák, amelyekben folytatott oktatási és tudományos tevékenység költségvetési támogatását ezen intézményekhez köthető alapítványok bevonásával tudjuk úgy biztosítani, hogy a magyar nyelvű oktatás költségvetési támogatására előirányzott források ténylegesen e céloknak megfelelően hasznosuljanak. Harmadrészt pedig fontos szerepe van a magyarországi felsőoktatási intézmények határon túli kihelyezett képzései (pl. Budapesti Corvinus Egyetem zentai és nyárádszeredai kihelyezett képzései) költségvetési támogatásának működtetési és fejlesztési célú költségekhez történő hozzájárulás által, hiszen a magyarországi normatív képzési finanszírozás önmagában nem teszi lehetővé egyetlen székhelyen kívüli, határon túli felsőoktatási képzés fenntartását sem.
Az előirányzat emellett a Kincstár által 2012. évben várhatóan felszámítandó díjak, jutalékok fedezetére biztosít forrást.

Határon túli felsőoktatási intézmények; alapítványi fenntartású határon túli felsőoktatási intézmények; a határon túli magyar felsőoktatást támogató, illetve határon túli magyar felsőoktatási intézmények működését elősegítő (az egyes felsőoktatási intézményekhez köthető) határon túli alapítványok, magyarországi felsőoktatási intézmények, Kincstár

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
utófinanszírozással
egyösszegű kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel
egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint

66.

20/26/2/10 Egyéb kulturális alapítványok, közalapítványok támogatása

Előadó-művészeti és alkotóművészeti kulturális alapítványok alapító okiratban meghatározott feladatainak és működésének költségvetési támogatása. (Budapesti Fesztiválzenekar Alapítvány, Magyar Fordítóház Alapítvány, Európai Utas Alapítvány, Arany János Alapítvány, Szépirodalmi Figyelő Alapítvány, Trianon Múzeum Alapítvány)
Az előirányzat felhasználására az Európai Bizottság SA.34770 (2012/N-2) számú határozatával módosított N/357/2007. számú bizottsági határozatával összhangban kerül sor.

Alapítványok

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel

67.

20/28/1 Gazdasági társaságok által ellátott oktatási feladatok támogatása

Az előirányzat a minisztérium hozzájárulása az alábbi gazdasági társaságok általános (működési, felhalmozási) költségeinek finanszírozásához és az általuk ellátott szakmai feladatok költségvetési támogatásához Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft., OMSZI Intézményfenntartó Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft., Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum Oktatási és Üdültetési Nonprofit Kft., Nemzetközi Pető András Közhasznú Nonprofit Kft., Alternatív Közgazdasági Gimnázium Közhasznú Nonprofit Kft.

Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft., Nemzetközi Pető András Közhasznú Nonprofit Kft., OMSZI Intézményfenntartó Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft., Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum Oktatási és Üdültetési Nonprofit Közhasznú Kft, Alternatív Közgazdasági Gimnázium Közhasznú Nonprofit Kft.

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel

jogszabály szerint - a döntéstől számított 12 hónap (max.:2013.11.30.)

68.

20/28/2 Gazdasági társaságok által ellátott kulturális feladatok támogatása

Az előirányzat a minisztérium hozzájárulása az alábbi gazdasági társaságok általános (működési, felhalmozási) költségeinek finanszírozásához és az általuk ellátott szakmai feladatok költségvetési támogatásához: Az előirányzat felhasználására az Európai Bizottság SA.34770 (2012/N-2) számú határozatával módosított N/357/2007. számú bizottsági határozatával összhangban kerül sor.

Budapesti Kamaraszínház Közhasznú Nonprofit Kft., Várgondnokság Nonprofit Kft., Filharmónia Budapest és Felső-Dunántúli Koncert- és Fesztiválszervező Nonprofit Kft., Filharmónia Dél-Dunántúli Koncertszervező és –rendező Nonprofit Kft., Filharmónia Kelet-Magyarország Koncertszervező és –rendező Nonprofit Kft., Gödöllői Királyi Kastély Közhasznú Nonprofit Kft.
Helikon Kastélymúzeum Közhasznú Nonprofit Kft., Honvéd Együttes Művészeti Nonprofit Kft.
Játékszín Terézkörúti Színház Nonprofit Kft., MACIVA Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft.
Magyar Alkotóművészeti Nonprofit Kft., Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Énekkar és Kottatár Nonprofit Kft., Monostori Erőd Hadkultúra Központ Műemlékhelyreállító, Ingatlanfenntartó és -hasznosító Nonprofit Közhasznú Kft., Műcsarnok Nonprofit Kft., Művészetek Palotája Nonprofit Kft., Nemzeti Filmszínház Nonprofit Kft., NKÖV Nemzeti Kulturális Örökség Védelmi Nonprofit Kft., Nemzeti Színház Nonprofit Zrt., Nemzeti Táncszínház Nonprofit Kft., Gazdasági társaságok

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel

jogszabály szerint - a döntéstől számított 12 hónap (max.:2013.11.30.)

69.

20/28/3 Gazdasági társaságok által ellátott szociális feladatok támogatása

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Nonprofit Kft. működési támogatása és az általa lebonyolított fogyatékosságügyi pályázatok pályázatkezelői költségeinek finanszírozása.

gazdasági társaság

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel

A

B

C

D

E

F

G

H

Sor-
szám

A fejezeti kezelésű előirányzat száma és megnevezése

Felhasználási célja

Támogatásban részesíthetők köre

Felosztás és finanszírozás módja

Visszafizetési kötelezettséggel nyújtott költségvetési támogatás esetén a visszafizetés határideje

A kijelölt kezelő szerv neve

Lebonyolító szerv

70.

20/30/22/2 Oktatási társadalmi civil és non-profit szervezetek, testületek, egyesületek, bizottságok támogatása

Az előirányzat nyújt fedezetet a közoktatási szakterület országos tevékenységi körű oktatási, nevelési egyesületei működésének pályázati rendszerű támogatására, a szervezetek működési költség támogatására, a közoktatási szakterülethez kapcsolódó feladatok megoldásához szakértői és háttérdokumentumok, tanulmányok, kutatások finanszírozására.
A Civil tv. rendelkezései alapján alapított, céljai szerint oktatási, nevelési (felsőoktatási) egyesületek a felsőoktatás területén – az állami vagy államilag elismert felsőoktatási intézmények oktatói, valamint hallgatói által létrehozott – a felsőoktatási képzési tevékenységet segítő, kiegészítő, a társadalmi szocializációt, az értelmiségi hivatásra való felkészülést biztosító szervezetek. E szervezetek működése az adott szakterületen több egyetemre, főiskolára kiterjed, vagy szakmai programjuk több felsőoktatási intézmény együttműködésében valósul meg, és a felsőoktatási intézmények feladatainak ellátását segíti.
E forrás szolgál például a HÖOK, DOSZ, FEKOSZ, Doktori Tanács költségvetési támogatására is, melynek mértékét az Ftv.128. § (1) és (2) bekezdései határozzák meg, továbbá ebből a forrásból történik a felsőoktatáshoz, az oktatáshoz, képzéshez kapcsolódó mintegy 200 egyesület közül pályázók költségvetési támogatása.
Az országos közoktatási szövetségek, egyesületek, társaságok költségvetési támogatása pályázat keretében kívánja azokat az országos, regionális pedagógus szakmai, diák és szülői szervezeteket, amelyek tevékenységükben szorosan kapcsolódnak a közoktatási szakterülethez, részt vesznek a miniszter ágazatirányítási tevékenységében, az országos és regionális tervek előkészítésében.

jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet, közhasznú egyesület
Mindazon országos, regionális tevékenységi körű pedagógus szakmai, diák, szülői és nemzeti szervezetek, szövetségek, egyesületek, amelyek a Közoktatásért Felelős Helyettes Államtitkár Titkárságán kérték a nyilvántartásba vételüket. Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, civil szervezetek.

pályázati úton
egyedi döntéssel
előfinanszírozással
utófinanszírozással
egyösszegű kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet

71.

20/30/23/2 Kulturális társadalmi, civil és non-profit szervezetek, szövetségek, testületek, egyesületek, bizottságok támogatása

Művészeti és örökségvédelmi kulturális, társadalmi, civil és non-profit szervezetek, szövetségek, testületek, egyesületek, bizottságok költségvetési támogatása; az országos hatókörű népfőiskolák számára a létesítő okiratukban meghatározott alaptevékenységük ellátásához szükséges működési feltételek biztosítása, a szükséges tárgyi eszközök, berendezések beszerzése; az ismeretterjesztő programokat szervező, felnőttképzést folytató, tudományos ismeretterjesztő folyóiratokat kiadó intézményeket fenntartó szervezetek költségvetési támogatása; az EFI alapvető feladatainak (a folklórral kapcsolatos különböző területek, a kutatás, a hagyományos kultúrák és az oktatás közötti közvetítés, konferenciák, rendezvények szervezése, kiadványok publikálása és szakértői tevékenység) költségvetési támogatása; az Anyanyelvápolók Szövetsége országos és Kárpát-medencei programjainak költségvetési támogatása; a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaság céljainak elérését szolgáló programjainak, különösen az Anyanyelvi Konferenciának a megvalósulását hivatott segíteni. Az előirányzat felhasználására az Európai Bizottság SA.34770 (2012/N-2) számú határozatával módosított N/357/2007. számú bizottsági határozatával összhangban kerül sor.

társadalmi, civil és non-profit szervezetek, szövetségek, testületek, egyesületek

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
egyösszegű kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel

Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága

72.

20/30/23/3 Területi Művelődési Intézmények Egyesülete (TEMI) támogatása

A más fenntartóval nem rendelkező Területi Művelődési Intézmények Egyesülete (TEMI) 61 intézményének működési támogatása: hozzájárulás az ország különböző településein működő közművelődési intézmények, könyvtárak, művészeti együttesek lakossági szolgáltatásnyújtásához, települési közművelődési feladatok ellátásához és az intézményekben működő alkotó közösségek, művészeti csoportok, körök, klubok fenntartásához és működtetéséhez. Az intézmények egy része egyedüliként lát el települési közművelődési feladatokat. A támogatás belső megosztásáról a TEMI elnöksége szakértői csoport javaslata alapján dönt az intézményeknek a szakértői csoport által meghatározott szempontrendszer figyelembevételével összeállított és benyújtott igénylései alapján.
Az előirányzat felhasználására az Európai Bizottság SA.34770 (2012/N-2) számú határozatával módosított N/357/2007. számú bizottsági határozatával összhangban kerül sor.

egyesület

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel

73.

20/30/23/4 Magyar Írószövetség támogatása

A Magyar Írószövetség 2012. évi működésének, rendezvényeinek, programjainak költségvetési támogatása.

jogi személyiségű társaság

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel

A

B

C

D

E

F

G

H

Sor-
szám

A fejezeti kezelésű előirányzat száma és megnevezése

Felhasználási célja

Támogatásban részesíthetők köre

Felosztás és finanszírozás módja

Visszafizetési kötelezettséggel nyújtott költségvetési támogatás esetén a visszafizetés határideje

A kijelölt kezelő szerv neve

Lebonyolító szerv

74.

20/30/24/1 Magyar Vöröskereszt támogatása

A Magyar Vöröskereszt munkájának költségvetési támogatása a szervezet kiemelt központi és koordinációs feladatainak ellátására és működtetésére, nemzetközi kapcsolattartásra, megyei és fővárosi szervezetek által végzett feladatok ellátására, működtetésére szolgál az alábbiak szerint:
74.1.    képzési tevékenységek,
74.2.    a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt hálózatának fejlesztése, programjainak költségvetési támogatása (országos találkozó, országos HIV/AIDS prevenciós verseny megrendezése, ifjúsági önkéntesek oktatása),
74.3.    nemzetközi tevékenység, együttműködés a brüsszeli Európai Unió Irodával,
74.4.    nemzetközi keresőszolgálat működtetése, kapcsolattartás 45 külföldi társszervezettel,
74.5.    véradásszervezés az Országos Vérellátó Szolgálattal kötött Együttműködési Megállapodás alapján,
74.6.    elsősegély nyújtási programban részvétel (közúti járművezető jelöltek vizsgáztatása, Országos Elsősegélynyújtó Verseny megrendezése, az elsősegélynyújtás Világnap megszervezése, lebonyolítása, stb.),
74.7.    szociális programok szervezése (pl. családvédelmi programok, kirándulások, táborok, „Együtt a jövőért” program),
74.8.    katasztrófasegélyezés (hazai és külföldi országok özön- és árvíz, valamint a hazai belvíz okozta katasztrófák károsultjainak megsegítése).
A szervezet tevékenységét a Magyar Vöröskeresztről szóló 1993. évi XL. törvényben meghatározott, az alapszabályukban vállalt feladatok, valamint a „Stratégia 2010.-2020.” célkitűzései határozzák meg.

egyesület (Magyar Vöröskereszt)

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel

75.

20/30/24/2 Magyar Rákellenes Liga támogatása

A Magyar Rákellenes Liga tevékenysége a széles körű felvilágosításra és a személyes tanácsadásra irányul, ezzel segítik a rákbetegeket a gyógyulásban, illetve az egészséges embereket a rák megelőzésében. A Liga tevékenysége során – többek között – elkötelezett civilek bevonásával hirdeti az egészség fontosságát, a nehezen megközelíthető régiókba szűrőbuszokat indít, valamint betegklubokat szervez a rákkal küzdők számára. Akkreditált továbbképzések szervezésével ezen felül elősegíti a háziorvosok, szakorvosok, ápolók folyamatos szakmai fejlődését, illetve a beteg-orvos közötti bizalmi viszony erősítését, közvetítő szerepet játszva a betegjogok maradéktalan érvényesülése érdekében.

egyesület (Magyar Rákellenes Liga)

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel

76.

20/30/24/3 Egészségügyi társadalmi, civil és nonprofit szervezetek működési támogatása

Az előirányzat nyújt fedezetet a népegészségügyi és egészségpolitikai szempontból kiemelt szakmai feladatok végrehajtásának költségvetési támogatására egészségügyi társadalmi, civil és nonprofit szervezetek bevonásával.

alapítvány, egyesület

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
egyösszegű kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel

77.

20/30/24/4 Magyar ILCO Szövetség támogatása

Az előirányzat felhasználásának célja a Magyar ILCO Szövetség alábbi kiemelt feladatainak költségvetési támogatása:
77.1.    ellátja a sztómával élők érdekvédelmét, utóápolásuk megszervezését, egészségvédelmi továbbképzését, rehabilitációjuk elősegítését;
77.2.    a rehabilitációs munka keretében klubfoglalkozásokat szervez;
77.3.    sztómás fiatalok számára nyári üdültetést biztosít;
77.4.    tanácsadó szolgálatot tart fenn;
77.5.    nemzetközi kongresszusokon vesz részt;
77.6.    megjelenteti az „ILCO Hírmondó”-t;
77.7.    sorstársi beteglátogatást szervez;
77.8.    „a fogyatékossággal élők pszichológiai és társadalmi rehabilitációja” címmel konferenciát szervez;
77.9.    az önkéntesek képzése érdekében tréninget szervez.

egyesület (Magyar ILCO Szövetség)

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel

78.

20/30/24/5 Magyar Gyermekonkológiai Hálózat

A Magyar Gyermekonkológiai Hálózat, illetve a hálózatot jogi személyként képviselő Magyar Gyermekonkológusok és Gyermekhematológusok Társasága (MGyGyT) 1971 óta működteti a gyermekkori daganatos betegségek kiindulására, kiterjedésre és szövettani típusára, prognosztikai faktoraira, a kezelés módjára és eredményességére, illetve a beteg további sorsára, késői utánkövetésére vonatkozó adatokat összegző Gyermektumor Regisztert. A Regiszter alapításával Magyarország messze megelőzte korát, ilyen regiszterek annak idején még alig működtek Európában.
A daganatos betegekkel foglalkozó nemzetközi szakmai szervezetet, a SIOP Europe (European Society of Pediatric Oncology) által kidolgozott irányelvek szerint minden EU Tagállamban alapvető feltétel a Gyermektumor Regiszter működtetése, amelyet Magyarország immár 40 éve teljesít. A Gyermektumor Regiszter létesítésére és fenntartására vonatkozóan törvényi előírások rendelkeztek Magyarországon is (az egyes daganatos megbetegedések bejelentésének rendjéről szóló 24/1999. (VII. 6.) EüM rendelet), amelynek megfelelően a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat alapítványi, civil forrásokból működteti a regisztert.

egyesület (Magyar Gyermekonkológiai Hálózat)

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel

A

B

C

D

E

F

G

H

Sor-
szám

A fejezeti kezelésű előirányzat száma és megnevezése

Felhasználási célja

Támogatásban részesíthetők köre

Felosztás és finanszírozás módja

Visszafizetési kötelezettséggel nyújtott költségvetési támogatás esetén a visszafizetés határideje

A kijelölt kezelő szerv neve

Lebonyolító szerv

79.

20/30/24/6 Daganatos Betegek Rehabilitációs Lelki Otthona

A Daganatos Betegek Rehabilitációs Lelki Otthona megalakulás óta a gondozottak családközpontú (komplex) pszichoterápiájára, illetve rehabilitációjára törekszik. Az intézmény lehetőséget nyújt a beteg gyermek (fiatal) egész családjának a terápiás programokban való részvételre. Az Otthon célkitűzése a testi-lelki megerősítésen, remény-nyújtáson túl a beteg kreativitásának ösztönzése, és a szociális beilleszkedés minden oldalú támogatása. A szakmai munkában minden alkalmazott módszer arra irányul, hogy a család megváltozott képességű gyermekét alkotói képességeiben jutalmazott felnőtté akarja nevelni, aki nem leszázalékolt egyén, hanem kompetens ember. Az Otthonban kialakított rehabilitációs modell kiterjeszthető volt más súlyos, vagy tartós egészségkárosodásban szenvedő gyermekek és családtagjaik lelki gondozására (gyermek- és ifjúkori diabetes, neurológiai károsodások, genetikai elváltozások, más anyagcsere-betegségek). 1995. óta a daganatos betegeken kívül évente legalább 4-5 alkalommal ezen kórismékkel is fogad betegcsoportokat, illetve azok egyes tagjait családjukkal együtt gondozásba is veszi. Hazai körülmények között más intézményben nincs lehetőség krónikusan beteg gyermekek tervszerű rehabilitációjára. A Daganatos Betegek Rehabilitációs Lelki Otthona elnevezés magában foglalja felnőtt korú betegcsoportok lelki támogatását is. Az Otthon betegforgalmának kb. 40%-át a felnőtt daganatklubok csoportjai képezik. Az Otthonba irányított felnőtt daganatklubok tagjainak magas százaléka még gyermeket nevel, tehát rehabilitációjuk nem csak humánus követelmény, hanem gazdasági érdek is.
A Rehabilitációs Otthon olyan családsegítő lelki gondozást végző civil szervezet, amely a speciális egészségügyi problémákkal sújtott egyének és családjaik pszichoszociális gondozását sokoldalúan igyekszik megvalósítani. 2002-2003. évtől 2-3 szervtranszplantáción átesett betegcsoportokat is fogadnak. Az ő esetükben is hasznos a régi túlélők támogató ereje, mely az együttlakás során terápiás értékűvé válik. Az Otthon különböző célcsoportok részére tart különböző témákban képzéseket is. Az Otthon fenti feladatainak ellátásához, az alapvető működési kiadásainak zavartalan biztosításához elengedhetetlen a forrás biztosítása. A költségvetési támogatást a tárca több éve folyamatosan biztosítja tekintettel arra, hogy az intézet által ellátott tevékenységi kör más szakmai programhoz nem illeszthető.

Egyházi jogi személy (Daganatos Betegek Rehabilitációs Lelki Otthona)

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel

80.

20/30/25/5 Fogyatékos személyek érdekvédelmi szervezetei és szolidaritási programok támogatása

Fogyatékosokat segítő vagy képviselő vagy fogyatékosoknak szolgáltatást nyújtó civil szervezetek az Országos Fogyatékosügyi Programhoz illeszkedő szakmai programjaiknak a költségvetési támogatása, továbbá EU-s esélyegyenlőségi PROGRESS program önrészének és ÁFA tartalmának finanszírozása, illetve közösségi szolidaritási tevékenység támogatása.

egyesület, alapítvány, központi költségvetési szerv

pályázati úton
egyedi döntéssel
előfinanszírozással
utófinanszírozással
egyösszegű kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel

Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Nonprofit Kft.

81.

20/30/25/6 Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége

Az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége működésének, tagszervezeteinek és szakmai programjainak költségvetési támogatása

egyesület

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel

82.

20/30/25/7 Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége

A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége működésének, tagszervezeteinek és szakmai programjainak költségvetési támogatása

egyesület

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel

83.

20/30/25/8 Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége működésének, tagszervezeteinek és szakmai programjainak költségvetési támogatása

egyesület

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel

84.

20/30/25/9 Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége

A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége működésének, tagszervezeteinek és szakmai programjainak költségvetési támogatása

egyesület

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel

85.

20/30/25/10 Magyar Szervátültetettek Országos Sport, Kulturális és Érdekvédelmi Szövetsége

A Magyar Szervátültetettek Országos Sport, Kulturális és Érdekvédelmi Szövetsége működésének, tagszervezeteinek és szakmai programjainak költségvetési támogatása

egyesület

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel

86.

20/30/25/11 Autisták Országos Szövetsége

Az Autisták Országos Szövetsége működésének, tagszervezeteinek és szakmai programjainak költségvetési támogatása

egyesület

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel

A

B

C

D

E

F

G

H

Sor-
szám

A fejezeti kezelésű előirányzat száma és megnevezése

Felhasználási célja

Támogatásban részesíthetők köre

Felosztás és finanszírozás módja

Visszafizetési kötelezettséggel nyújtott költségvetési támogatás esetén a visszafizetés határideje

A kijelölt kezelő szerv neve

Lebonyolító szerv

87.

20/30/25/12 Siketvakok Országos Egyesülete

A Siketvakok Országos Szövetsége működésének és szakmai programjainak költségvetési támogatása

egyesület

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel

88.

20/30/25/13 Értelmi Sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek és Alapítványok Országos Szövetség

Az Értelmi Sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek és Alapítványok Országos Szövetsége működésének, tagszervezeteinek és szakmai programjainak költségvetési támogatása

egyesület

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel

89.

20/30/25/21 Karitatív tevékenységet végző szervezetek támogatása

Karitatív tevékenységeket végző szervezetek, egyházi szeretetszolgálatok kiemelt programjainak költségvetési támogatása.
Különösen adománygyűjtés, segítségnyújtás, segélycsomag-készítés, ruha- és élelmiszerosztás, étkeztetés, katasztrófa helyzetben krízis ellátás és helyreállítás, börtönmisszió, jogi tanácsadás, speciális és innovatív programok működtetése. A szervezetek költségvetési támogatása kiterjed a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi ellátórendszer működtetésére, fejlesztésére.

jogi személyiségű társaság, civil társaság, alapítvány, egyházi jogi személy, egyesülés, egyesület

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel

90.

20/35 Hozzájárulás a lakossági energiaköltségekhez

Az előirányzat a 2007 januárjában bevezetett, a lakossági vezetékes gázfogyasztás és távhőfelhasználás szociális támogatásáról szóló 289/2007. (X. 31.) Korm. rendelet szerinti költségvetési támogatás fedezetéül szolgált, mely költségvetési támogatási forma 2011. augusztus 31-ével kivezetésre került a szociális ellátórendszerből.
Az előirányzat a szolgáltatói számlakorrekciókból, illetve a jogosulatlanul igénybe vett költségvetési támogatások utáni visszafizetési kötelezettségből adódó befizetések, illetve terhére történő kifizetések teljesítését szolgálja.

Gazdasági társaság

egyéb: a jogosultság elbírálása és költségvetési támogatás folyósítása a lakossági vezetékes gázfogyasztás és távhőfelhasználás szociális támogatásáról szóló 289/2007. (X.31.) Korm. rendeletben foglaltak szerint

Kincstár

91.

20/39 Szociális intézményi foglalkoztatás támogatása

Az intézményi jogviszonyban álló személy intézményen belüli foglalkoztatásának az intézmény szakmai programja alapján, az egyéni gondozási, fejlesztési, illetve rehabilitációs tervben foglaltak szerint, az ellátott meglévő képességeire építve, korának, fizikai és mentális állapotának megfelelően munka-rehabilitáció vagy fejlesztő-felkészítő foglalkoztatás költségvetési támogatása.
Az előirányzat fedezetet biztosít az előirányzat felhasználásával összefüggő kincstári tranzakciós díj összegére.

Gazdasági társaságok, egyházi jogi személy, helyi önkormányzati költségvetési szervek, központi költségvetési szerv, alapítvány, egyesület, gazdasági társaság

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel
egyéb: A finanszírozás a három éves keretszerződés alapján történik

Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal

92.

20/46 Megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásával összefüggő bértámogatás

Bértámogatás keretében a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásának elősegítése, képzettségüknek és egészségi állapotuknak megfelelő munkavégzés feltételeinek biztosítása, a nyílt munkaerőpiacra való visszavezetésük érdekében adaptációs készségük fejlesztése, valamint az állapotukból adódó foglalkoztatási hátrányok kiegyenlítése.
Az előirányzat fedezetet biztosít az előirányzat felhasználásával összefüggő kincstári tranzakciós díj összegére.

Gazdasági társaságok, központi költségvetési szerv

egyedi döntéssel
utófinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel

Kormányhivatalok

93.

20/47 Megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásával összefüggő költségkompenzáció

Rehabilitációs és költségkompenzációs költségvetési támogatás keretében a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásának elősegítése, képzettségüknek és egészségi állapotuknak megfelelő munkavégzés feltételeinek biztosítása, a nyílt munkaerőpiacra való visszavezetésük érdekében adaptációs készségük fejlesztése, valamint az állapotukból adódó foglalkoztatási hátrányok kiegyenlítése.
Az előirányzat fedezetet biztosít az előirányzat felhasználásával összefüggő kincstári tranzakciós díj összegére.

Gazdasági társaságok, önkormányzati költségvetési szervek, központi költségvetési szerv.

egyedi döntéssel
utófinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel

Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal

94.

20/51 Miniszteri tartalék és egyéb felügyeleti feladatok támogatása

A fejezet ágazati felügyelete alá tartozó, év közben felmerülő feladatok, likviditási problémák megoldása, továbbá a fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak biztosítása.
A kincstári díjakra elkülönített részfeladatokon rendelkezésre álló keretek kivételével az eredeti előirányzatként rendelkezésre álló összeg maximum 40 %-os mértékéig vállalható kötelezettség a 2012. év első félévében.

államháztartáson belüli és kívüli szervezetek, Kincstár

egyedi döntéssel
egyéb: bankforgalmi terhelési értesítők szerint

legkésőbb 2013. május 30.

95.

20/54 Nemzeti Együttműködési Alap

Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény alapján meghatározott civil szervezetek működési és szakmai támogatása.

egyesület, alapítvány, szövetség

pályázati úton
egyedi döntéssel
előfinanszírozással
utófinanszírozással
egyösszegű kifizetéssel

Emberi Erőforrás Támogatáskezelő

A

B

C

D

E

F

G

H

Sor-
szám

A fejezeti kezelésű előirányzat száma és megnevezése

Felhasználási célja

Támogatásban részesíthetők köre

Felosztás és finanszírozás módja

Visszafizetési kötelezettséggel nyújtott költségvetési támogatás esetén a visszafizetés határideje

A kijelölt kezelő szerv neve

Lebonyolító szerv

96.

20/55/1/1 Egyházi közgyűjtemények és közművelődési intézmények támogatása

Az előirányzat az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló 1997. évi CXXIV. törvény 7. § (1) bekezdése alapján az egyházi gyűjteményi feladatokat ellátó intézmények működési, gyarapítási feladatai támogatására, egyházi közgyűjteményekben dolgozó minősített kutatók illetménykiegészítésére, valamint az egyházi közművelődési intézmények működésére biztosított fedezetet. Az előirányzat felhasználására és az elszámolás módjára a kedvezményezettekkel a minisztérium támogatói okiratban állapodik meg. A keretösszeg negyedéves bontásban kerül kiutalásra.

Egyház, egyházi jogi személy

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel (negyedéves)
egyéb: normatív jelleggel, támogatási szerződés formájában

97.

20/55/1/2 Egyházi kulturális programok támogatása

A támogatás célja, a kiemelten közösségépítő jellegű, elsősorban az ifjúság nevelését, valamint a család megtartó erejét szolgáló egyházi rendezvények, kulturális projektek támogatása.
Támogathatóak az ifjúsági zenei rendezvények, táborok, hitéleti tartalmat megjelenítő kiállítások, egyházközségek/plébániák/gyülekezetek által szervezett, közvetlenül a hitélethez kapcsolódó képző- és alkotóművészeti pályázatok, a hitéleti tartalmat középpontba helyező filmklubok, tematikus konferenciák (diákkonferencia), színházi rendezvények, továbbá egyházzenei fesztiválok, kórustalálkozók, kulturális csereprogramok (különös tekintettel a határon átnyúló programokra), valamint ezek utazási, szervezési és adminisztratív költségei is. Támogatásban részesülnek az általános kulturális programokon belül az egyházi kulturális rendezvények, programok hangsúlyos megjelenítését elősegítő – e tekintetben a kulturális marketing eszközeit is igénybe vevő – kezdeményezések. Fontos támogatandó feladat az írott és elektronikus sajtóban való megjelenés intenzívebbé tétele, a kulturális információközvetítő hálózatokban való megjelenés és aktív részvétel elősegítése, illetve információs felületek, adatbázisok kialakítása, működtetése.
Az előirányzatból támogatható az egyházi kulturális tevékenységgel szorosan összefüggő létesítmények, beruházások, különös tekintettel közösségi házak, ifjúsági központok kialakítása, illetve a meglévők infrastruktúrájának javítása. Az előirányzat, jellegéből adódóan nagy értékű tárgyi eszköz vásárlására is lehetőséget biztosít, így adott esetben az egyes rendezvények, programok technikai infrastruktúrája is támogatható a keretből.

Egyház, egyházi jogi személy, határon túli magyar egyházi jogi személy

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
utófinanszírozással
egyösszegű kifizetéssel

Emberi Erőforrás Támogatáskezelő

98.

20/55/2/1 Hittan oktatás támogatása

Az egyházi törvény biztosítja, hogy az egyházi jogi személy az állami, önkormányzati fenntartású közoktatási intézményekben - a tanulók és a szülők igényei szerint - vallásoktatást szervezzen. A hittanoktatás az óvodában az óvodai foglalkozásoktól elkülönítve, az óvodai életrendet figyelembe véve, az iskolában pedig oly módon szervezhető, hogy alkalmazkodjon a kötelező tanórai foglalkozások rendjéhez. A hittanoktatás tartalmának meghatározása, a hittanoktató alkalmazása és ellenőrzése, a hittanoktatással összefüggő igazgatási cselekmények végzése, így különösen a hit- és vallásoktatásra való jelentkezés megszervezése; előmeneteli értesítések, bizonyítványok kiadása, a foglalkozások ellenőrzése az egyházi jogi személy feladata. A hit- és erkölcstanoktatás költségeit – törvény, illetve az egyházzal kötött megállapodás alapján – az állam biztosítja.

Egyház, egyházi jogi személy

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel (negyedéves)
egyéb: normatív jelleggel, támogatási szerződés formájában

99.

20/55/2/2 Egyházi oktatási programok támogatása (Templom és Iskola)

A program keretében támogatásban részesíthetők az egyházközségek által indított képzések, ifjúsági klubok, nyári táboroztatások, valamint az egyházi iskolák által nyújtott nem iskolarendszerű képzések, szolgáltatások (nem intézményrendszeren belüli felnőttoktatás, felnőttképzés, népfőiskola típusú oktató/nevelő tevékenységek egyházi iskolák által szervezett határon túli és belüli nyári egyetemek, szórványban nyújtott hétvégi képzések, tanodák, diákkörök, hitéleti tematikájú vetélkedők, táborok, műhelymunkák, utazások, cserekapcsolatok). Mindezek mellett az önkéntesség évéhez kapcsolódó képző, oktató-nevelő programok is támogathatók a program keretében.
Az előirányzat azon a közvetlenül vagy közvetve az oktatást szolgáló egyházi épületek infrastruktúrájának korszerűsítéséhez is támogatást nyújt, amelyek jellegük miatt oktatási intézmény kategóriában nem jutnak támogatási forráshoz. Prioritást élveznek a hitéleti oktatást, képzést megvalósító intézmények, valamint a „közösségi tér”-ként használható, komplex funkcionalitású épületek. A támogatásból részesülhetnek az ifjúsági központok, konferencia központok valamint az ifjúsági, nevelési, oktatási létesítmények beruházásai, felújításai, eszközbeszerzései.

Egyház, egyházi jogi személy, határon túli magyar egyházi jogi személy

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
utófinanszírozással
egyösszegű kifizetéssel

Emberi Erőforrás Támogatáskezelő

A

B

C

D

E

F

G

H

Sor-
szám

A fejezeti kezelésű előirányzat száma és megnevezése

Felhasználási célja

Támogatásban részesíthetők köre

Felosztás és finanszírozás módja

Visszafizetési kötelezettséggel nyújtott költségvetési támogatás esetén a visszafizetés határideje

A kijelölt kezelő szerv neve

Lebonyolító szerv

100.

20/55/3 Egyházi alapintézmény-működés, SZJA rendelkezés és kiegészítése

Az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló 1997. évi CXXIV. törvény 4.§-a értelmében az egyes egyházak jogosultak a személyi jövedelemadó meghatározott részének, az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvényben meghatározottak szerint a rendelkező nyilatkozatot tevő magánszemélyek által befizetett személyi jövedelemadó egy százalékára. A törvény 4.§ (2) és (3) bekezdései biztosítják, hogy az egyházakat megillető összeg - a jogszabályban meghatározott kritériumok alapján - kiegészíthető legyen. A támogatások együttes alapja az egyházak számára a magánszemélyek által a személyi jövedelemadójukból felajánlott 1%-ok összege, de legalább a nyilatkozattal érintett évre bevallott, az összevont adóalapot terhelő, adókedvezményekkel csökkentett személyi jövedelemadó 0,5%-ának és az egyházak számára a magánszemélyek által a személyi jövedelemadójukból felajánlott 1%-ok összegének pozitív különbözete. E kiegészítés összegéből az egyes egyházak a javukra rendelkező magánszemélyek arányában részesülnek.
A támogatást (felajánlás és annak kiegészítése), a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény meghatározása szerinti, 2012. január 1-től egyházként működő szervezeteknek lehet átutalni.
A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak biztosítása.

Egyház, egyházi jogi személy, Magyar Államkincstár

előfinanszírozással
egyösszegű kifizetéssel
egyéb: az 1997. évi CXXIV. törvény által meghatározottak szerint

101.

20/55/4 Átadásra nem került ingatlanok utáni járadék

Az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló 1997. évi CXXIV. törvény 3.§-a alapján, a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló 1991. évi XXXII. törvény hatálya alá tartozó, az egyház által nem természetben visszakért, számára át nem adott, vagy az 2. § (4) bekezdése szerint nem rendezett egyházi ingatlanokra vonatkozó pénzbeli igény közös megegyezés esetében járadék forrásává alakítható, amely az egyház hitéleti és közcélú tevékenységének finanszírozására használható fel. Vagyis azon egyházak, amelyek egykori ingatlanaik természetbeni igényléséről járadék ellenében, közös megegyezéssel a Magyar Köztársaság Kormányával kötött megállapodásokban lemondtak, ún. ingatlanjáradékban részesülnek. A katolikus, református, evangélikus, baptista egyházak, zsidó hitközségek valamint a budai szerb ortodox egyházmegye kiemelt közfeladat átvállalásai miatt ún. kiegészítő járadékra is jogosultak. A járadék alapot, valamint a járadék mértékét a megállapodások rögzítették. A járadék mértéke 2001-től a járadékalap 5%-a. A járadékot és a kiegészítő járadékot évente az éves átlagos fogyasztói árindex-szel valorizálni kell, majd a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett előző évi tényleges éves átlagos fogyasztói árindex ismeretében a zárszámadási törvény jóváhagyását követően a szükséges korrekciót végre kell hajtani.

Egyház, egyházi jogi személy,

előfinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel (negyedéves)
egyéb: az 1997. évi CXXIV. törvény által meghatározottak szerint

102.

20/55/5/1 Az 5000 lakosnál kisebb településeken szolgálatot teljesítő egyházi személyek jövedelempótléka

Az előirányzat fedezetet biztosít az 5000 lakosnál kisebb településeken szolgálatot teljesítő egyházi személyek jövedelempótlékára, a határon túli magyar szórványú települések gyülekezeteiben magyar nyelven szolgálatot teljesítő egyházi személyek kiegészítő támogatására, valamint a teljes egészében lezárt zsidó temetők vallási előírásokat és kegyeleti szempontokat tiszteletben tartó fenntartásának, nem zsidó hitközségek tulajdonában álló lezárt zsidó temetők, és - kivételesen- használatban lévő zsidó temetők felújításának támogatására. A 1138/2001.(XII. 26.), 1140/2001.(XII. 26.), 1039/2002.(IV. 19.), valamint a 2172/2004.(VII. 12.) Kormány határozatok rendelkeztek 22 egyház esetében a megállapodások megkötéséről.

Egyház, egyházi jogi személy,

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel (negyedéves)
egyéb: normatív jelleggel, támogatói okirat formájában

103.

20/55/5/2 Egyházi szórványprogramok támogatása

A támogatás a határon túli szórványban élő és ott a magyarság megmaradását szolgáló egyházi közösségeknek kíván segítséget nyújtani. Olyan programok, tevékenységek támogatására nyújt lehetőséget, melyeket a szórványban működő egyházi intézmények végeznek és munkájuk a szórványban lévő magyar nyelvű hitélet megmaradását segíti. Támogatásban részesülhetnek a szórványban működő egyházközségek infrastruktúrájuk kiépítésére, felújítására, magyar nyelvű liturgikus és egyéb kiadványaik megjelentetésére, közösségi programjaik és projektjeik megvalósítására. Kiemelten azon egyházi szórványprogramok kapnak támogatási prioritást melyek a Kárpát-medencei magyar egyházi kapcsolati háló stratégiai célként való megerősítését szolgálják. Egyben az előirányzatból nyernek támogatást azon programok is, amelyek segítik a magyarországi szórvánnyá vált, elnéptelenedő vagy a lakótelepi közösségekben közösségi kapcsolataikat elvesztő közösségek körében működő egyházi tevékenységek hatékonyságát.
Ezen előirányzatból részesülhetnek támogatásban a hitéleti, pasztorációs, valamint ifjúsági programok és az egyházi alternatív oktatási tevékenységek, képzések is (esti gimnáziumok, hétvégi magyar nyelv- és történelemoktatás), illetve a médiával kapcsolatos programok, amennyiben ezek kifejezetten szórványterületen jelennek meg.
Mindezek mellett, a program kiemelt prioritásként tekinti feladatának az új szórványgyülekezetek megalakulásának segítését, felvállalva ezek esetében egyszeri és kiemelt támogatás nyújtását a közösségi ház, lelkészlakás/plébánia létesítéséhez, ugyancsak az előirányzatból támogatható a meglévők, korszerűsítése, felújítása, valamint a komplex funkcionalitású közösségi házak létrehozása.

Egyház, egyházi jogi személy, határon túli magyar egyházi jogi személy

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
utófinanszírozással
egyösszegű kifizetéssel

Emberi Erőforrás Támogatáskezelő

A

B

C

D

E

F

G

H

Sor-
szám

A fejezeti kezelésű előirányzat száma és megnevezése

Felhasználási célja

Támogatásban részesíthetők köre

Felosztás és finanszírozás módja

Visszafizetési kötelezettséggel nyújtott költségvetési támogatás esetén a visszafizetés határideje

A kijelölt kezelő szerv neve

Lebonyolító szerv

104.

20/55/5/3 Hátrányos helyzetű kistelepülések felzárkózása egyházi komplex programjainak támogatása (Testi és lelki kenyér)

A program a magyarországi hátrányos helyzetű közösségek, települések, térségek lelki-szociális felzárkóztatását célozza, komplex program keretében. Ezen hátrányos helyzetű területek jelentős része Trianon tragédiáját követően elvesztette kapcsolatát hagyományos térségi partnereivel, így kézenfekvő, hogy ezen fejlesztési programok építsenek az Európai Unió által biztosított határ menti regionális együttműködés lehetőségeire is és ezen a területen is kezdődjön meg a kapcsolatok újraszövése. Kiemelt feladat, hogy a határ menti együttműködés egyaránt megvalósuljon kőben (utak, közös fejlesztési projektek) és emberben (közös szociális és lelki gondozási programok). A program kiemelt célja a hátrányos helyzetű kistérségi felzárkózást segítő programok mentén az egyházi kezdeményezések támogatása, illetve ösztönzése. Az előirányzatból finanszírozhatók az egyházi karitatív-válságkezelő, valamint több funkciót betöltő létesítmények, hitéleti, karitatív, oktató/képző/átképző „központok” működési költségei. Kiemelt prioritásként jelenik meg, a leghátrányosabb helyzetű térségek felzárkózása programjaiban, valamint a közfoglalkoztatás programjaiban való egyházi részvétel ösztönzése és segítése. Mindezek mellett, ebből az előirányzatból a hátrányos helyzetű közösségek, települések, térségek felzárkózást segítő egyházi programok, kezdeményezések fejlesztési, beruházási projektjei is támogathatók, különös tekintettel a munkaerő piaci átképzést megvalósító intézmények infrastrukturális fejlesztéseire. Ugyancsak a program keretében valósítható meg az egyházi karitatív-válságkezelő, valamint több funkciót betöltő létesítmények, (hitéleti, karitatív, oktató/képző/átképző „központok”) beruházási és felújítási költségeinek támogatása.

Egyház, egyházi jogi személy, határon túli magyar egyházi jogi személy

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
utófinanszírozással
egyösszegű kifizetéssel

Emberi Erőforrás Támogatáskezelő

105.

20/55/7 Egyházi épített örökség védelme és egyéb beruházások

Az előirányzat az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló 1997. évi CXXIV. törvény 7. § (1) bekezdése alapján az egyházi műemlék és nem műemlék ingatlanok állagmegóvási, felújítási valamint egyházi fenntartású, hitéleti illetve közfeladatokat ellátó intézmények beruházási feladatainak megvalósítására és egyéb kapcsolódó fejlesztésekre biztosít támogatást.
A támogatást a magyarországi egyházak és határon túli magyar egyházi jogi személyek műemlék, és nem műemlék templomok, plébániák, parókiák, székesegyházak, érseki,- püspöki paloták, kolostorok, imaházak, gyülekezeti-közösségi házak, zsinagógák rekonstrukciójára, bővítésére egyházi iskolák, kollégiumok felújítására, bővítésére, esetenként oktatási, szociális és karitatív beruházásokra, felújításokra használhatják fel.

Egyház, egyházi jogi személy, határon túli magyar egyházi jogi személy

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
utófinanszírozással
egyösszegű kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel

Emberi Erőforrás Támogatáskezelő

106.

20/56 Nemzetiségi támogatások

106.1.    Az előirányzat felhasználható
106.1.1.    a pénzügyi nehézségekkel küszködő, válságos helyzetbe jutott nemzetiségi intézmények, szervezetek, önkormányzatok működési zavarainak elhárítására és nemzetiségpolitikai szempontból kiemelten fontos intézmények, rendezvények, programok egyedi döntéssel történő támogatására,
106.1.2.    a szomszédos országokkal létrehozott nemzetiségi kormányközi vegyes-bizottságok ülésein elfogadott kormányzati kötelezettség-vállalások finanszírozására,
106.1.3.    pályázat útján
106.1.3.1.     nemzetiségi civil szervezetek támogatására,
106.1.3.2.     a nemzetiségi közoktatási intézmények, szervezetek, önkormányzatok anyaországi intézményekkel, településekkel, szervezetekkel történő kapcsolattartásának támogatására,
106.1.3.3.     az anyaországban történő nemzetiségi pedagógus-továbbképzésekhez és a kétoldalú nemzetiségi vegyes bizottságok ajánlásaiban szereplő közoktatási intézményi fejlesztésre,
106.1.4.     a nemzetiségi kulturális támogatások, a Nemzetiségi Tanulmányi Ösztöndíj és a Nemzetiségekért Díj alapításáról szóló miniszterelnöki rendelet alapján adományozott, kiemelt munkát végző hazai nemzetiségek képviselőinek elismerésének finanszírozásához.
106.2.    Az előirányzat felhasználása a nemzetiségi célú előirányzatokból nyújtott támogatások feltételrendszeréről és elszámolásának rendjéről rendelkező kormányrendelettel összhangban
106.2.1.     pályázati úton (nyílt vagy meghívásos pályázat) vagy támogatási kérelem alapján a nemzetiségi önkormányzatok, intézmények, szervezetek részre támogatási szerződés alapján, elő- vagy utófinanszírozás keretében, visszatérítendő vagy nem visszatérítendő költségvetési támogatás formájában, valamint
106.2.2.     az elismerésben, ösztöndíjban részesülő kedvezményezett esetében a kifizetés érdekében történő előirányzat-átcsoportosítássa valósul meg.
106.3.    A visszatérítési kötelezettség mellett nyújtott költségvetési támogatás visszafizetési határideje a kedvezményezettel megkötött szerződésben kerül meghatározásra.
106.4.    A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak biztosítása.

helyi önkormányzat(i költségvetési szerv, helyi nemzetiségi önkormányzat(i költségvetésis szerv), országos nemzetiségi önkormányzat(i költségvetési szerv), jogi személyiségű társaság, többcélú kistérségi társulás, egyesület, alapítvány, civil társaság, közalapítvány, egyházi jogi személy, (nonprofit)gazdasági társaság, európai részvénytársaság, egyesülés, európai gazdasági egyesülés, európai területi együttműködési csoportosulás, állami vállalat, egyéb állami gazdálkodó szerv, szövetkezet, lakásszövetkezet, európai szövetkezet, egyes jogi személyek vállalata, leányvállalat, vízgazdálkodási társulat, erdő birtokossági társulat, végrehajtói iroda, egyéni vállalkozó, egyéni cég, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, országos sportági szakszövetség, sportszövetség, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet; Magyar Államkincstár

pályázati úton
egyedi döntéssel
előfinanszírozással
utófinanszírozással
egyösszegű kifizetéssel
részletekben történő kifizetéssel

Emberi Erőforrás Támogatáskezelő

A

B

C

D

E

F

G

H

Sor-
szám

A fejezeti kezelésű előirányzat száma és megnevezése

Felhasználási célja

Támogatásban részesíthetők köre

Felosztás és finanszírozás módja

Visszafizetési kötelezettséggel nyújtott költségvetési támogatás esetén a visszafizetés határideje

A kijelölt kezelő szerv neve

Lebonyolító szerv

107.

20/57/1 Bolgár Országos Önkormányzat és Média

107.1.    Az előirányzat fedezetet nyújt a nemzetiségi célú előirányzatokból nyújtott támogatások feltételrendszeréről és elszámolásának rendjéről szóló 28/2012 (III. 6.) Korm. rendeletben foglaltak alapján az országos nemzetiségi önkormányzatok és a nemzetiségi sajtó működési támogatására.
107.2.    A támogatás a 107.1. pontban meghatározott kormányrendelet alapján kerül folyósításra négy egyenlő részletben

helyi önkormányzat(i költségvetési szerv, helyi nemzetiségi önkormányzat(i költségvetésis szerv), országos nemzetiségi önkormányzat(i költségvetési szerv)

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel

108.

20/57/2 Magyarországi Görögök Országos Önkormányzata és Média

108.1.    Az előirányzat fedezetet nyújt a nemzetiségi célú előirányzatokból nyújtott támogatások feltételrendszeréről és elszámolásának rendjéről szóló 28/2012 (III. 6.) Korm. rendeletben foglaltak alapján az országos nemzetiségi önkormányzatok és a nemzetiségi sajtó működési támogatására.
108.2.    A támogatás a 108.1. pontban meghatározott kormányrendelet alapján kerül folyósításra négy egyenlő részletben

helyi önkormányzat(i költségvetési szerv, helyi nemzetiségi önkormányzat(i költségvetésis szerv), országos nemzetiségi önkormányzat(i költségvetési szerv)

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel

109.

20/57/3 Országos Horvát Önkormányzat és Média

109.1.    Az előirányzat fedezetet nyújt a nemzetiségi célú előirányzatokból nyújtott támogatások feltételrendszeréről és elszámolásának rendjéről szóló 28/2012 (III. 6.) Korm. rendeletben foglaltak alapján az országos nemzetiségi önkormányzatok és a nemzetiségi sajtó működési támogatására.
109.2.    A támogatás a 109.1. pontban meghatározott kormányrendelet alapján kerül folyósításra négy egyenlő részletben

helyi önkormányzat(i költségvetési szerv, helyi nemzetiségi önkormányzat(i költségvetésis szerv), országos nemzetiségi önkormányzat(i költségvetési szerv)

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel

110.

20/57/4 Magyarországi Németek Országos Önkormányzata és Média

110.1.    Az előirányzat fedezetet nyújt a nemzetiségi célú előirányzatokból nyújtott támogatások feltételrendszeréről és elszámolásának rendjéről szóló 28/2012 (III. 6.) Korm. rendeletben foglaltak alapján az országos nemzetiségi önkormányzatok és a nemzetiségi sajtó működési támogatására.
110.2.    A támogatás a 110.1. pontban meghatározott kormányrendelet alapján kerül folyósításra négy egyenlő részletben

helyi önkormányzat(i költségvetési szerv, helyi nemzetiségi önkormányzat(i költségvetésis szerv), országos nemzetiségi önkormányzat(i költségvetési szerv)

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel

111.

20/57/5 Magyarországi Románok Országos Önkormányzata és Média

111.1.    Az előirányzat fedezetet nyújt a nemzetiségi célú előirányzatokból nyújtott támogatások feltételrendszeréről és elszámolásának rendjéről szóló 28/2012 (III. 6.) Korm. rendeletben foglaltak alapján az országos nemzetiségi önkormányzatok és a nemzetiségi sajtó működési támogatására.
111.2.    A támogatás a 111.1. pontban meghatározott kormányrendelet alapján kerül folyósításra négy egyenlő részletben

helyi önkormányzat(i költségvetési szerv, helyi nemzetiségi önkormányzat(i költségvetésis szerv), országos nemzetiségi önkormányzat(i költségvetési szerv)

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel

112.

20/57/6 Országos Roma Önkormányzat és Média

112.1.    Az előirányzat fedezetet nyújt a nemzetiségi célú előirányzatokból nyújtott támogatások feltételrendszeréről és elszámolásának rendjéről szóló 28/2012 (III. 6.) Korm. rendeletben foglaltak alapján az országos nemzetiségi önkormányzatok és a nemzetiségi sajtó működési támogatására.
112.2.    A támogatás a 112.1. pontban meghatározott kormányrendelet alapján kerül folyósításra négy egyenlő részletben

helyi önkormányzat(i költségvetési szerv, helyi nemzetiségi önkormányzat(i költségvetésis szerv), országos nemzetiségi önkormányzat(i költségvetési szerv)

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel

113.

20/57/7 Országos Lengyel Önkormányzat és Média

113.1.    Az előirányzat fedezetet nyújt a nemzetiségi célú előirányzatokból nyújtott támogatások feltételrendszeréről és elszámolásának rendjéről szóló 28/2012 (III. 6.) Korm. rendeletben foglaltak alapján az országos nemzetiségi önkormányzatok és a nemzetiségi sajtó működési támogatására.
113.2.    A támogatás a 113.1. pontban meghatározott kormányrendelet alapján kerül folyósításra négy egyenlő részletben

helyi önkormányzat(i költségvetési szerv, helyi nemzetiségi önkormányzat(i költségvetésis szerv), országos nemzetiségi önkormányzat(i költségvetési szerv)

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel

114.

20/57/8 Országos Örmény Önkormányzat és Média

114.1.    Az előirányzat fedezetet nyújt a nemzetiségi célú előirányzatokból nyújtott támogatások feltételrendszeréről és elszámolásának rendjéről szóló 28/2012 (III. 6.) Korm. rendeletben foglaltak alapján az országos nemzetiségi önkormányzatok és a nemzetiségi sajtó működési támogatására.
114.2.    A támogatás a 114.1. pontban meghatározott kormányrendelet alapján kerül folyósításra négy egyenlő részletben

helyi önkormányzat(i költségvetési szerv, helyi nemzetiségi önkormányzat(i költségvetésis szerv), országos nemzetiségi önkormányzat(i költségvetési szerv)

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel

115.

20/57/9 Országos Szlovák Önkormányzat és Média

115.1.    Az előirányzat fedezetet nyújt a nemzetiségi célú előirányzatokból nyújtott támogatások feltételrendszeréről és elszámolásának rendjéről szóló 28/2012 (III. 6.) Korm. rendeletben foglaltak alapján az országos nemzetiségi önkormányzatok és a nemzetiségi sajtó működési támogatására.
115.2.    A támogatás a 115.1. pontban meghatározott kormányrendelet alapján kerül folyósításra négy egyenlő részletben

helyi önkormányzat(i költségvetési szerv, helyi nemzetiségi önkormányzat(i költségvetésis szerv), országos nemzetiségi önkormányzat(i költségvetési szerv)

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel

A

B

C

D

E

F

G

H

Sor-
szám

A fejezeti kezelésű előirányzat száma és megnevezése

Felhasználási célja

Támogatásban részesíthetők köre

Felosztás és finanszírozás módja

Visszafizetési kötelezettséggel nyújtott költségvetési támogatás esetén a visszafizetés határideje

A kijelölt kezelő szerv neve

Lebonyolító szerv

116.

20/57/10 Országos Szlovén Önkormányzat és Média

116.1.    Az előirányzat fedezetet nyújt a nemzetiségi célú előirányzatokból nyújtott támogatások feltételrendszeréről és elszámolásának rendjéről szóló 28/2012 (III. 6.) Korm. rendeletben foglaltak alapján az országos nemzetiségi önkormányzatok és a nemzetiségi sajtó működési támogatására.
116.2.    A támogatás a 116.1. pontban meghatározott kormányrendelet alapján kerül folyósításra négy egyenlő részletben

helyi önkormányzat(i költségvetési szerv, helyi nemzetiségi önkormányzat(i költségvetésis szerv), országos nemzetiségi önkormányzat(i költségvetési szerv)

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel

117.

20/57/11 Szerb Országos Önkormányzat és Média

117.1.    Az előirányzat fedezetet nyújt a nemzetiségi célú előirányzatokból nyújtott támogatások feltételrendszeréről és elszámolásának rendjéről szóló 28/2012 (III. 6.) Korm. rendeletben foglaltak alapján az országos nemzetiségi önkormányzatok és a nemzetiségi sajtó működési támogatására.
117.2.    A támogatás a 117.1. pontban meghatározott kormányrendelet alapján kerül folyósításra négy egyenlő részletben

helyi önkormányzat(i költségvetési szerv, helyi nemzetiségi önkormányzat(i költségvetésis szerv), országos nemzetiségi önkormányzat(i költségvetési szerv)

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel

118.

20/57/12 Országos Ruszin Önkormányzat és Média

118.1.    Az előirányzat fedezetet nyújt a nemzetiségi célú előirányzatokból nyújtott támogatások feltételrendszeréről és elszámolásának rendjéről szóló 28/2012 (III. 6.) Korm. rendeletben foglaltak alapján az országos nemzetiségi önkormányzatok és a nemzetiségi sajtó működési támogatására.
118.2.    A támogatás a 118.1. pontban meghatározott kormányrendelet alapján kerül folyósításra négy egyenlő részletben

helyi önkormányzat(i költségvetési szerv, helyi nemzetiségi önkormányzat(i költségvetésis szerv), országos nemzetiségi önkormányzat(i költségvetési szerv)

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel

119.

20/57/13 Ukrán Országos Önkormányzat és Média

119.1.    Az előirányzat fedezetet nyújt a nemzetiségi célú előirányzatokból nyújtott támogatások feltételrendszeréről és elszámolásának rendjéről szóló 28/2012 (III. 6.) Korm. rendeletben foglaltak alapján az országos nemzetiségi önkormányzatok és a nemzetiségi sajtó működési támogatására.
119.2.    A támogatás a 119.1. pontban meghatározott kormányrendelet alapján kerül folyósításra négy egyenlő részletben

helyi önkormányzat(i költségvetési szerv, helyi nemzetiségi önkormányzat(i költségvetésis szerv), országos nemzetiségi önkormányzat(i költségvetési szerv)

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel

120.

20/58/1 Bolgár Országos Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása

120.1.    Az előirányzat fedezetet nyújt a nemzetiségi célú előirányzatokból nyújtott támogatások feltételrendszeréről és elszámolásának rendjéről szóló 28/2012 (III. 6.) Korm. rendeletben foglaltak alapján az országos nemzetiségi önkormányzatok által fenntartott intézmények működési támogatására.
120.2.    A támogatás a 120.1. pontban meghatározott kormányrendelet alapján kerül folyósításra négy egyenlő részletben

helyi önkormányzat(i költségvetési szerv, helyi nemzetiségi önkormányzat(i költségvetésis szerv), országos nemzetiségi önkormányzat(i költségvetési szerv)

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel

121.

20/58/2 Magyarországi Görögök Országos Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása

121.1.    Az előirányzat fedezetet nyújt a nemzetiségi célú előirányzatokból nyújtott támogatások feltételrendszeréről és elszámolásának rendjéről szóló 28/2012 (III. 6.) Korm. rendeletben foglaltak alapján az országos nemzetiségi önkormányzatok által fenntartott intézmények működési támogatására.
121.2.    A támogatás a 121.1. pontban meghatározott kormányrendelet alapján kerül folyósításra négy egyenlő részletben

helyi önkormányzat(i költségvetési szerv, helyi nemzetiségi önkormányzat(i költségvetésis szerv), országos nemzetiségi önkormányzat(i költségvetési szerv)

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel

122.

20/58/3 Országos Horvát Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása

122.1.    Az előirányzat fedezetet nyújt a nemzetiségi célú előirányzatokból nyújtott támogatások feltételrendszeréről és elszámolásának rendjéről szóló 28/2012 (III. 6.) Korm. rendeletben foglaltak alapján az országos nemzetiségi önkormányzatok által fenntartott intézmények működési támogatására.
122.2.    A támogatás a 122.1. pontban meghatározott kormányrendelet alapján kerül folyósításra négy egyenlő részletben

helyi önkormányzat(i költségvetési szerv, helyi nemzetiségi önkormányzat(i költségvetésis szerv), országos nemzetiségi önkormányzat(i költségvetési szerv)

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel

123.

20/58/4 Magyarországi Németek Országos Önkormányzata által fenntartott intézmények támogatása

123.1.    Az előirányzat fedezetet nyújt a nemzetiségi célú előirányzatokból nyújtott támogatások feltételrendszeréről és elszámolásának rendjéről szóló 28/2012 (III. 6.) Korm. rendeletben foglaltak alapján az országos nemzetiségi önkormányzatok által fenntartott intézmények működési támogatására.
123.2.    A támogatás a 123.1. pontban meghatározott kormányrendelet alapján kerül folyósításra négy egyenlő részletben

helyi önkormányzat(i költségvetési szerv, helyi nemzetiségi önkormányzat(i költségvetésis szerv), országos nemzetiségi önkormányzat(i költségvetési szerv)

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel

124.

20/58/5 Magyarországi Románok Országos Önkormányzata által fenntartott intézmények támogatása

124.1.    Az előirányzat fedezetet nyújt a nemzetiségi célú előirányzatokból nyújtott támogatások feltételrendszeréről és elszámolásának rendjéről szóló 28/2012 (III. 6.) Korm. rendeletben foglaltak alapján az országos nemzetiségi önkormányzatok által fenntartott intézmények működési támogatására.
124.2.    A támogatás a 124.1. pontban meghatározott kormányrendelet alapján kerül folyósításra négy egyenlő részletben

helyi önkormányzat(i költségvetési szerv, helyi nemzetiségi önkormányzat(i költségvetésis szerv), országos nemzetiségi önkormányzat(i költségvetési szerv)

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel

A

B

C

D

E

F

G

H

Sor-
szám

A fejezeti kezelésű előirányzat száma és megnevezése

Felhasználási célja

Támogatásban részesíthetők köre

Felosztás és finanszírozás módja

Visszafizetési kötelezettséggel nyújtott költségvetési támogatás esetén a visszafizetés határideje

A kijelölt kezelő szerv neve

Lebonyolító szerv

125.

20/58/6 Országos Cigány Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása

125.1.    Az előirányzat fedezetet nyújt a nemzetiségi célú előirányzatokból nyújtott támogatások feltételrendszeréről és elszámolásának rendjéről szóló 28/2012 (III. 6.) Korm. rendeletben foglaltak alapján az országos nemzetiségi önkormányzatok által fenntartott intézmények működési támogatására.
125.2.    A támogatás a 125.1. pontban meghatározott kormányrendelet alapján kerül folyósításra négy egyenlő részletben

helyi önkormányzat(i költségvetési szerv, helyi nemzetiségi önkormányzat(i költségvetésis szerv), országos nemzetiségi önkormányzat(i költségvetési szerv)

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel

126.

20/58/7 Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása

126.1.    Az előirányzat fedezetet nyújt a nemzetiségi célú előirányzatokból nyújtott támogatások feltételrendszeréről és elszámolásának rendjéről szóló 28/2012 (III. 6.) Korm. rendeletben foglaltak alapján az országos nemzetiségi önkormányzatok által fenntartott intézmények működési támogatására.
126.2.    A támogatás a 126.1. pontban meghatározott kormányrendelet alapján kerül folyósításra négy egyenlő részletben

helyi önkormányzat(i költségvetési szerv, helyi nemzetiségi önkormányzat(i költségvetésis szerv), országos nemzetiségi önkormányzat(i költségvetési szerv)

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel

127.

20/58/8 Országos Örmény Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása

127.1.    Az előirányzat fedezetet nyújt a nemzetiségi célú előirányzatokból nyújtott támogatások feltételrendszeréről és elszámolásának rendjéről szóló 28/2012 (III. 6.) Korm. rendeletben foglaltak alapján az országos nemzetiségi önkormányzatok által fenntartott intézmények működési támogatására.
127.2.    A támogatás a 127.1. pontban meghatározott kormányrendelet alapján kerül folyósításra négy egyenlő részletben

helyi önkormányzat(i költségvetési szerv, helyi nemzetiségi önkormányzat(i költségvetésis szerv), országos nemzetiségi önkormányzat(i költségvetési szerv)

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel

128.

20/58/9 Országos Szlovák Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása

128.1.    Az előirányzat fedezetet nyújt a nemzetiségi célú előirányzatokból nyújtott támogatások feltételrendszeréről és elszámolásának rendjéről szóló 28/2012 (III. 6.) Korm. rendeletben foglaltak alapján az országos nemzetiségi önkormányzatok által fenntartott intézmények működési támogatására.
128.2.    A támogatás a 128.1. pontban meghatározott kormányrendelet alapján kerül folyósításra négy egyenlő részletben

helyi önkormányzat(i költségvetési szerv, helyi nemzetiségi önkormányzat(i költségvetésis szerv), országos nemzetiségi önkormányzat(i költségvetési szerv)

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel

129.

20/58/10 Országos Szlovén Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása

129.1.    Az előirányzat fedezetet nyújt a nemzetiségi célú előirányzatokból nyújtott támogatások feltételrendszeréről és elszámolásának rendjéről szóló 28/2012 (III. 6.) Korm. rendeletben foglaltak alapján az országos nemzetiségi önkormányzatok által fenntartott intézmények működési támogatására.
129.2.    A támogatás a 129.1. pontban meghatározott kormányrendelet alapján kerül folyósításra négy egyenlő részletben

helyi önkormányzat(i költségvetési szerv, helyi nemzetiségi önkormányzat(i költségvetésis szerv), országos nemzetiségi önkormányzat(i költségvetési szerv)

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel

130.

20/58/11 Szerb Országos Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása

130.1.    Az előirányzat fedezetet nyújt a nemzetiségi célú előirányzatokból nyújtott támogatások feltételrendszeréről és elszámolásának rendjéről szóló 28/2012 (III. 6.) Korm. rendeletben foglaltak alapján az országos nemzetiségi önkormányzatok által fenntartott intézmények működési támogatására.
130.2.    A támogatás a 130.1. pontban meghatározott kormányrendelet alapján kerül folyósításra négy egyenlő részletben

helyi önkormányzat(i költségvetési szerv, helyi nemzetiségi önkormányzat(i költségvetésis szerv), országos nemzetiségi önkormányzat(i költségvetési szerv)

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel

131.

20/58/12 Országos Ruszin Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása

131.1.    Az előirányzat fedezetet nyújt a nemzetiségi célú előirányzatokból nyújtott támogatások feltételrendszeréről és elszámolásának rendjéről szóló 28/2012 (III. 6.) Korm. rendeletben foglaltak alapján az országos nemzetiségi önkormányzatok által fenntartott intézmények működési támogatására.
131.2.    A támogatás a 131.1. pontban meghatározott kormányrendelet alapján kerül folyósításra négy egyenlő részletben

helyi önkormányzat(i költségvetési szerv, helyi nemzetiségi önkormányzat(i költségvetésis szerv), országos nemzetiségi önkormányzat(i költségvetési szerv)

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel

132.

20/58/13 Ukrán Országos Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása

132.1.    Az előirányzat fedezetet nyújt a nemzetiségi célú előirányzatokból nyújtott támogatások feltételrendszeréről és elszámolásának rendjéről szóló 28/2012 (III. 6.) Korm. rendeletben foglaltak alapján az országos nemzetiségi önkormányzatok által fenntartott intézmények működési támogatására.
132.2.    A támogatás a 132.1. pontban meghatározott kormányrendelet alapján kerül folyósításra négy egyenlő részletben

helyi önkormányzat(i költségvetési szerv, helyi nemzetiségi önkormányzat(i költségvetésis szerv), országos nemzetiségi önkormányzat(i költségvetési szerv)

egyedi döntéssel
előfinanszírozással
részletekben történő kifizetéssel

A

B

C

D

E

F

G

H

Sor-
szám

A fejezeti kezelésű előirányzat száma és megnevezése

Felhasználási célja

Támogatásban részesíthetők köre

Felosztás és finanszírozás módja

Visszafizetési kötelezettséggel nyújtott költségvetési támogatás esetén a visszafizetés határideje

A kijelölt kezelő szerv neve

Lebonyolító szerv

133.

20/59/4 Roma kultúra támogatása

Roma kultúra támogatása, alkotó közösségek tevékenységéhez támogatás nyújtása. Nemzetközi hírű roma együttes és országos gyűjtőkörrel rendelkező tájház támogatása. A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak biztosítása.

központi költségvetési szerv, köztestület, helyi önkormányzat(i költségvetési szerv), helyi nemzetiségi önkormányzat(i költségvetésis szerv), országos nemzetiségi önkormányzat(i költségvetési szerv), jogi személyiségű társaság, többcélú kistérségi társulás, egyesület, alapítvány, civil társaság, közalapítvány, egyházi jogi személy, (nonprofit)gazdasági társaság, egyéb állami gazdálkodó szerv, szövetkezet, egyes jogi személyek vállalata, egyéni vállalkozó, egyéni cég, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet, Magyar Államkincstár

pályázati úton
egyedi döntéssel
előfinanszírozással
utófinanszírozással
egyösszegű kifizetéssel

Emberi Erőforrás Támogatáskezelő

134.

20/59/5 Társadalmi, gazdasági, területi hátránykiegyenlítést elősegítő programok, szakkollégiumok

134.1.    a hátrányos helyzetű felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatók esélyegyenlőségének, tehetséggondozásának előmozdítása érdekében elsősorban a roma szakkollégiumok létrehozásának, működésének támogatására, továbbá roma nemzetiségi oktatási intézmény működésének támogatására,
134.2.    a romák társadalmi-gazdasági integrációjához,
134.3.    a hátrányos helyzetű kistérségek felzárkóztatásához, a hátrányos helyzetű településeken megjelenő etnika, szociális társadalmi és területi hátrányok kezeléséhez, a szegregált lakókörnyezetben élők lakhatási és szociális integrációjához, életfeltételeinek javításához és gyermekek esélyteremtését szolgáló programokhoz,
134.4.    a szociálisan hátrányos helyzetű, inaktívak fenntartható, és a vidéki élet értékeit középpontba állító gazdasági aktivizálásához,
134.5.    a kulturális autonómia intézményeinek megerősítéséhez
134.6.    134.1.-134.6. pontban megjelölt célokhoz kapcsolódó járulékos tevékenységekhez.
134.7.    A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak biztosítása.

központi költségvetési szerv, köztestület, helyi önkormányzat(i költségvetési szerv), helyi nemzetiségi önkormányzat(i költségvetésis szerv), országos nemzetiségi önkormányzat(i költségvetési szerv), jogi személyiségű társaság, többcélú kistérségi társulás, egyesület, alapítvány, civil társaság, közalapítvány, egyházi jogi személy, (nonprofit)gazdasági társaság, egyes jogi személyek vállalata, egyéni vállalkozó, egyéni cég, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet, szövetkezet, Magyar Államkincstár

pályázati úton
egyedi döntéssel
előfinanszírozással
utófinanszírozással
egyösszegű kifizetéssel

Emberi Erőforrás Támogatáskezelő

135.

20/59/6 Felzárkózás-politika koordinációja

135.1.    a Roma Integráció Évtizede Programban vállalt feladatok, az Európa 2020 stratégiához kapcsolódó Nemzeti Reform Program szegénység céljának, az uniós roma stratégiához kapcsolódó Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégiában, a társadalmi felzárkózás politikával kapcsolatos intézkedési tervben, továbbá a Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégiáról, valamint végrehajtásának a 2012-2014. évekre szóló kormányzati intézkedési tervéről szóló 1430/2011. (XII.13.) kormányhatározatban a „Legyen jobb a gyermekeknek!” Nemzeti Stratégiában, valamint a Kormány és az Országos Roma Önkormányzat között létrejött keret-megállapodásban vállalt feladatok, intézkedések nyomon követéséhez, értékeléséhez, a monitorozáshoz szükséges statisztikai és információs rendszerek fejlesztéséhez, nemzetközi szakértői koordinációhoz, kommunikációhoz, kutatáshoz, a stratégiákhoz kapcsolódó kiadványok elkészítéséhez, terjesztéséhez,
135.2.    a társadalmi felzárkózás céljainak elérését elősegítő programok, azokat megalapozó felmérések, kutatások, népszerűsítő, kapcsolódó rendezvények, fórumok támogatásához, kiemelten a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok érdekében
135.3.    a 135.1. és 135.2. pontban megjelölt célokhoz kapcsolódó utazási költségtérítésekre.
135.4.    A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak biztosítása.

központi költségvetési szerv, köztestület, helyi önkormányzat(i költségvetési szerv), helyi nemzetiségi önkormányzat(i költségvetésis szerv), országos nemzetiségi önkormányzat(i költségvetési szerv), jogi személyiségű társaság, többcélú kistérségi társulás, egyesület, alapítvány, civil társaság, közalapítvány, egyházi jogi személy, (nonprofit)gazdasági társaság, egyes jogi személyek vállalata, egyéni vállalkozó, egyéni cég, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet, Magyar Államkincstár

pályázati úton
egyedi döntéssel
előfinanszírozással
utófinanszírozással
egyösszegű kifizetéssel

Emberi Erőforrás Támogatáskezelő

136.

20/59/7 Roma ösztöndíj programok

136.1.    a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzetű, többnyire mélyszegénységben élő, elsősorban roma tanulók és hallgatók esélyegyenlőségének megteremtéséhez, további tanulmányuk elősegítéséhez, kollégiumi, szakkollégiumi ellátásához, oktatásához, neveléséhez,
136.2.    az Útravaló Ösztöndíjprogramról szóló kormányrendeletben meghatározott ÚTRAVALÓ-MACIKA esélyegyenlőségi ösztöndíjhoz,
136.3.    az Iskola-háló programhoz, továbbá a roma szakkollégiumi ösztöndíjhoz.
136.4.    A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével összefüggően felmerülő kincstári díjak biztosítása.

Állami vagy nem állami fenntartású közoktatási és felsőoktatási intézmények, szakkollégiumok, illetve természetes személy részére történhet kifizetés. Magyar Államkincstár, jogszabály alapján jogi személynek minősülő egyéb szervezet, egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy

pályázati úton
egyedi döntéssel
előfinanszírozással
utófinanszírozással
egyösszegű kifizetéssel

Emberi Erőforrás Támogatáskezelő

1

A rendeletet a 84/2013. (XII. 30.) EMMI rendelet 22. §-a hatályon kívül helyezte 2013. december 31. napjával.

2

A 22. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére