• Tartalom

30/2012. (HK 8.) HM KÁT–HVKF együttes intézkedés

30/2012. (HK 8.) HM KÁT–HVKF e g y ü t t e s i n t é z k e d é s

a pénzbeni juttatások folyósításának rendjéről és számviteli elszámolásuk egyes kérdéseiről*

2012.06.20.
A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény 52. § (1) bekezdése, valamint a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet 6. § (1) bekezdés a) pontja és 11. § p) pontja alapján – figyelemmel a pénzbeni juttatások folyósításának szabályairól szóló HM utasításban foglaltakra – a pénzbeni juttatások folyósításához szükséges adatrögzítés, számfejtés és elszámolás rendjéről az alábbi

együttes intézkedést

adjuk ki:


I. Általános rendelkezések

1. Az intézkedés hatálya a Honvédelmi Minisztériumra (a továbbiakban HM), a honvédelemért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezetekre, továbbá a Magyar Honvédség (a továbbiakban: MH) katonai szervezeteire (a továbbiakban együtt: honvédelmi szervezetek) terjed ki.

2. Felkérjük a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (a továbbiakban: KNBSZ) főigazgatóját, hogy szervezete vonatkozásában az intézkedésben foglaltak végrehajtását tegye lehetővé.

3. A külszolgálatot teljesítők külföldi fizetőeszközben kifizetett pénzbeli juttatásai folyósításának rendjére, valamint a külszolgálatot teljesítők hazai ellátásának sajátosságaira a külön szakutasításban meghatározottak az irányadók azzal, hogy a főkönyvi elszámolások egyes kérdéseiben a jelen intézkedésben foglaltakat kell alkalmazni.

4. Az intézkedés alkalmazásában:
a) pénzügyi és számviteli szerv: a honvédelmi szervezet pénzügyi és számviteli szakfeladatai ellátására rendszeresített szervezeti eleme, ennek hiányában a pénzügyi és számviteli feladatok ellátására utaltsági rend szerint kijelölt szervezeti elem,
b) személyügyi szerv: a honvédelmi szervezetek állományában rendszeresített személyügyi főnökség, részleg, osztály, alosztály, valamint a HVK Személyzeti Csoportfőnökség és a HM Humánpolitikai Főosztály alapnyilvántartás vezetésében érintett állománya,
c) zárási ütemterv: a HM Közgazdasági és Pénzügyi Hivatal (a továbbiakban: HM KPH) Illetményszámfejtő, Adó- és Járulékelszámoló Igazgatóság (a továbbiakban: IAJI) által minden évben, a tárgyévet megelőzően, e tárgykörben kiadott tájékoztató,
d) hóközi kifizetés: a HM Költségvetés Gazdálkodási Információs Rendszer (a továbbiakban: HM KGIR) integrált Személyügyi adminisztrációs és Bérszámfejtési Alrendszerében (a továbbiakban: SzBR) rögzített, a pénzügyi és számviteli szerv által számfejtett és az IAJI által a tárgyhónapban folyósított és elszámolt juttatások,
e) hóvégi kifizetés: az SzBR-ben rögzített, az IAJI által számfejtett, folyósított és elszámolt juttatások,
f) adatrögzítő: az SzBR-ben rögzítési jogosultsággal rendelkező, munkaköri leírásában ilyen feladat ellátására kijelölt személy,
g) szervezeti elem: a pénzügyi és számviteli szerv, a személyügyi szerv és az IAJI,
h) követelés: a személyi juttatások és a munkáltatót terhelő járulékokhoz kapcsolódóan egyéb átfutó kifizetésként elszámolt kiadás, jogalap nélküli kifizetés.

5. A személyi állomány pénzbeli juttatásainak kifizetését az állományilletékes vezető (a továbbiakban: parancsnok) a 17–19. pontban és a 21. pontban foglaltak kivételével minden esetben parancsban, határozatban (a továbbiakban együtt: parancs) állapítja meg, vagy kérelem esetén a kérelemre feljegyzett záradékával (a továbbiakban: utalványozás) engedélyezi. A parancsot a személyügyi szerv készíti el, amelyet a parancsnok a pénzügyi és számviteli szerv ellenjegyzését követően ír alá. A kérelmeket a helyileg kialakított belső rend szerint a pénzügyi és számviteli szerv javaslatát figyelembe véve utalványozza a parancsnok.

6. A parancsot úgy kell elkészíteni és aláírásra felterjeszteni, hogy az aláírást követően kellő idő álljon rendelkezésre a járandóságok kifizetésével kapcsolatos feladatok végrehajtására és azok előírt határidőig történő folyósítására.

7. A személyi állomány juttatásainak számfejtéséhez szükséges adatok rögzítése, a juttatások számfejtése, folyószámlára utalása, könyvelése és elszámolása az SzBR alkalmazásával kerül végrehajtásra.

8. A központilag folyósított juttatásokhoz kapcsolódó adatrögzítések, feldolgozások, számfejtések, ellenőrzések és utalások végrehajtásának felelőseit és részletes szabályait az 1. melléklet tartalmazza.


II. Előirányzat biztosítás, finanszírozás

9. A személyi juttatások és a munkaadókat terhelő járulékok kiemelt előirányzatok – az évente kiadásra kerülő – az intézményi költségvetési javaslatok elkészítésének és jóváhagyásának miniszter által meghatározott rendjében foglaltak alapján kerülnek biztosításra a honvédelmi szervezetek részére.

10. A 9. pontban megjelölt kiemelt előirányzatok évközi átcsoportosítása a Honvédelmi Minisztérium fejezet központi és intézményi gazdálkodásának rendjéről és a költségvetési előirányzatok saját hatáskörben történő átcsoportosításának rendjéről szóló HM utasításokban meghatározottak szerint történik.

11. A honvédelmi szervezetek részére jóváhagyott költségvetésekben a személyi juttatások és a munkaadókat terhelő járulékok kiemelt előirányzatok költségvetési támogatási és támogatásértékű bevételi fedezete megosztásra kerül a következők szerint:
a) a központi illetményszámfejtést és járulék-elszámolást érintő összeg az IAJI részére,
b) a helyi kifizetésekkel kapcsolatos összeg a honvédelmi szervezetek részére.

12. A személyi juttatások, valamint az azokhoz kapcsolódó járulékok kifizetésének fedezetét fő szabály szerint a HM KPH Költségvetési Számviteli és Ellenjegyzési Igazgatósága (a továbbiakban: KSZEI) havonta, időarányosan a jóváhagyott költségvetéseknek megfelelően folyamatosan biztosítja a következők figyelembe vételével:
a) a tárgyhavi rendszeres és nem rendszeres személyi juttatások kifizetése előtt a forrásnak legkésőbb a kifizetés időpontjában az IAJI adatszolgáltatása alapján címenként, alcímenként vezetett másodlagos kincstári számlákon rendelkezésre kell állnia,
b) az Országos Egészségpénztártól átvett támogatás értékű bevételt az MH Honvédkórház állományának személyi juttatásai teljesítése érdekében a befolyást követően azonnal továbbutalja az IAJI másodlagos számlájára,
c) a KSZEI a tárgyhavi hó közi kifizetéseihez kapcsolódó járulékok fedezetét, a módosított előirányzatoknak, valamint az IAJI igénylésének figyelembe véve úgy utalja a másodlagos kincstári számlákra, hogy az IAJI az adózás rendjéről szóló törvényben meghatározott határidőkig befizetési kötelezettségeinek eleget tudjon tenni,
d) a helyi kifizetésekhez szükséges források esetében a honvédelmi szervezetek részére, azok tárgyhónapot megelőző 25-i igénylésének figyelembevételével, a jóváhagyott költségvetésben a szervezet részére biztosított összeg időarányos részének megfelelően utalja ki.


III. A központilag folyósított juttatásokhoz kapcsolódó adatrögzítés, számfejtés, utalás rendje

1. Általános szabályok

13. Ha jelen intézkedés vagy magasabb szintű szabályozó másként nem rendelkezik, az SzBR-ben az adatrögzítés, a számfejtés és az utalás az alábbiak szerint kerül végrehajtásra:
a) az adatrögzítő a részére biztosított hitelt érdemlő okmány alapján a rendszerben rögzíti az okmány által jelzett változást;
b) a pénzügyi és számviteli szerv és a személyügyi szerv az SzBR rendszer által biztosított lehetőségek használatával folyamatba építetten ellenőrzi az adatrögzítést;
c) a rögzített és ellenőrzött adatok alapján a hóközi kifizetések esetében a pénzügyi és számviteli szerv végrehajtja a számfejtést és az IAJI folyósítja a juttatást;
d) a rögzített és ellenőrzött adatok alapján a hóvégi kifizetések esetében az IAJI végrehajtja a számfejtést és folyósítja a juttatást;
e) az IAJI végrehajtja a feldolgozott hóközi tételek folyósítását, valamint a fax útján beérkezett adatszolgáltatások alapján a jogviszony megszűnéshez kötődő elszámolásokat és utalásokat;
f) a jogviszony megszűnéséhez kötődő elszámolást a pénzügyi és számviteli szerv a szimulációs számfejtés során előállított, jóváhagyó záradékkal ellátott, faxon megküldött kifizetési bizonylattal kéri az IAJI-tól;
g) az IAJI a 10:00 órát megelőzően a pénzügyi és számviteli szervektől faxon érkezett törlési kérelmek alapján visszatörli a számfejtéseket és nem utalja el. A törlési kérelmekhez kapcsolódó javításokat a személyügyi, valamint a pénzügyi és számviteli szervek végzik az a)–f) alpontok szerint. A pénzügyi zárást követő korrekciós időszakban hóközi kifizetésre nincs mód. Korrekciós időszakban a személyügyi valamint a pénzügyi és számviteli szervek bérszámfejtéssel kapcsolatos tevékenységének koordinálását az IAJI az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnoksággal (a továbbiakban: MH HKNYP) együttműködve végzi;
h) az IAJI a lakossági folyószámlára utalást – a postai utalással történő folyósítás időigényére is figyelemmel – úgy indítja a Magyar Államkincstár részére, hogy a juttatások legkésőbb a pénzbeni juttatások folyósításának szabályairól szóló HM utasításban (a továbbiakban: HM utasítás) meghatározott határidőkre a jogosultak rendelkezésére álljanak.


2. Rendszeresen folyósításra kerülő juttatások

14. Az illetményeket, a rendszeres pótlékokat, a szolgálati időpótlékot, az illetmény kiegészítéseket, a kiegészítő illetményeket és a hivatásos és szerződéses állomány – a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény (a továbbiakban: Hjt.) szerinti – megbízási díját az azokat megállapító vagy módosító pénzügyi és számviteli szerv által ellenjegyzett parancs alapján, a parancs kiadását követő legelső – a zárási ütemtervben meghatározott határidőig – a személyügyi szerv rögzíti az SzBR-be.
15. Az eseti pótlékokat, a költségtérítéseket, a többletteljesítéseket – így különösen: túlszolgálat, rendkívüli munkavégzés – az azokat megállapító vagy módosító pénzügyi és számviteli szerv által ellenjegyzett parancs alapján az egyes juttatásokra vonatkozó szabályozókban rögzített határidőig a pénzügyi és számviteli szerv rögzíti az SzBR-be.

16. A lakhatási támogatások folyósítási rendjét a Honvédelmi Minisztérium által nyújtott lakhatási támogatásokról szóló jogszabály és az annak végrehajtására kiadott normatív utasítás határozza meg.


3. Eseti jelleggel folyósításra kerülő,
a teljes személyi állományt
vagy egyes állománycsoportot érintő juttatások

17. A hivatásos és szerződéses katonák ruházati illetménye, valamint a közalkalmazottak ruházati költségtérítése előlegének folyósítására és elszámolására vonatkozó határidőket külön belső rendelkezés tartalmazza.

18. A személyenként átutalandó összegeket az IAJI bejegyzi az SzBR-be, amely alapján a pénzügyi és számviteli szerv kétpéldányos névjegyzéket készít és azt ellenőrzésre az állományilletékes személyügyi szerv részére átadja. Az állományilletékes személyügyi szerv az ellátásért felelős ruházati szolgálattal egyeztetve a névjegyzéket ellenőrzi, a kifizetendő összeget szakmailag felülvizsgáltatja, és szükség esetén módosítja úgy, hogy a kifizetésre nem jogosultakat a névjegyzékből kihúzza, a névjegyzékben nem szereplő jogosultakkal pedig azt kiegészíti. A módosításokat egyenként kézjegyével igazolja. A módosított és a parancsnok által jóváhagyott, utalványozott névjegyzék alapján a pénzügyi és számviteli szerv elvégzi az SzBR-ben a javításokat, majd azt követően az IAJI a 17. pont szerinti belső rendelkezésben meghatározott időpontig végrehajtja a számfejtést és az utalást.

19. Amennyiben a kifizetés a hivatásos és szerződéses katonák ruházati illetményét terheli, a folyósítást csak az utalványszelvények ruházati szolgálat által a pénzügyi és számviteli szerv részére történő leadását követően lehet megkezdeni kivéve, ha a kifizetés csak a ruházati utánpótlási illetmény könyvbe történő bejegyzéshez kötött. Ha a kifizetés ruházati utánpótlási illetmény könyvbe történő bejegyzéshez kötött, akkor a kifizetést csak a bejegyzést követően lehet végrehajtani.

20. A központilag meghatározott időponttól eltérő időpontban ruházati illetményre jogosultak, így különösen állományba vétel, jogviszonyok közötti áthelyezés, jogviszony megszűnés érintettjei, valamint a szerződéses állományú tisztek és altisztek kifizetéseit a ruházati szolgálat javaslata alapján parancsban kell rögzíteni és fordulónapot követően kell kifizetni. A parancs alapján a pénzügyi és számviteli szerv vezetője intézkedik a SzBR-be történő rögzítésre és számfejtésre, az IAJI pedig az általános szabályok szerinti folyósításra.

21. Az illetmények bankszámlára történő átutalása többletköltségeinek ellentételezéseként a HM utasításban megállapított költségtérítést az IAJI központilag bejegyzi az SzBR adatbázisába, a bejegyzés alapján az SzBR-ből előállított listát a parancsnok jóváhagyja, majd azt a pénzügyi és számviteli szerv jelentése alapján az IAJI számfejti és az érintettek részére a január havi illetményekkel együtt átutalja.

22. Az év közben állományba került személyek költségtérítését parancs alapján a pénzügyi és számviteli szerv az állományba vétel hónapjában rögzíti, az IAJI számfejti és a tárgyhavi illetménnyel együtt átutalja.


4. Eseti jelleggel folyósításra kerülő a személyi állomány egyes tagjait érintő juttatások

23. Az általános parancsnoki jutalmakra vonatkozó adatokat a személyügyi szerv úgy rögzíti az SzBR-ben, hogy azok pénzügyi és számviteli szerv által történő ellenőrzése és számfejtése, majd azt követően a juttatások IAJI általi folyósítása a HM utasítás 4. § d) pontja szerinti határidőre végrehajtható legyen.

24. A magasabb parancsnoki és a meghatározott célú jutalomkereteket terhelő jutalmazásra vonatkozó javaslatokat az állományilletékes személyügyi szerv – szolgálati úton – az SzBR-en keresztül megküldi a keretgazda parancsnok személyügyi szerve részére. A keretgazda parancsnok által történt jóváhagyás tényét annak személyügyi szerve rögzíti az SzBR-be. A parancskivonatokat az állományilletékes személyügyi szerv az SzBR-ből előállítja és azt a jutalom folyósítása érdekében a pénzügyi és számviteli szerv részére átadja úgy, hogy a pénzügyi és számviteli szerv általi számfejtés és az IAJI általi folyósítás a 23. pont szerinti határidőre végrehajtható legyen.

25. A Polgári törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény szabályai szerint kötött szerződésekben szereplő megbízási díjakra, így különösen az újítási és találmányi, szakértői díjakra, szerzői jogdíjra vonatkozó adatokat a pénzügyi és számviteli szerv úgy rögzíti, majd számfejti az SzBR-ben, hogy a juttatások folyósítása a HM utasítás 4. § d) pontja szerinti határidőre végrehajtható legyen. Az IAJI a számfejtést követően – a 13. pontnak megfelelően – végrehajtja az utalást a jogosultak folyószámlájára.

26. A végkielégítés, a leszerelési segély, a szabadságmegváltás és a felmentési időre járó juttatás kifizetéséhez a HM utasításban folyósításra meghatározott határidőt megelőzően legalább öt nappal a személyügyi szerv az SzBR-ben rögzíti a jogosultsági hónapok számát. A pénzügyi és számviteli szerv által – a parancs alapján – történő ellenőrzést, a számfejtéshez szükséges adatok rögzítését, majd azok számfejtését követően az IAJI – a 13. pontnak megfelelően – a járandóságot a kedvezményezett folyószámlájára utalja.

27. A jubileumi jutalom, a toborzópénz, szerződéshosszabbítási díj, a szabadság megváltás kifizetéséhez szükséges mérőszám rögzítését és számfejtését a 26. pont szerinti határidőre a pénzügyi és számviteli szerv végzi.

28. A parancsnoki segélykeret terhére elrendelt kifizetést az utalványozást követően a pénzügyi és számviteli szerv számfejti úgy, hogy a juttatás a HM utasítás 4. § d) pontjában meghatározott határidőre a jogosultak részére átutalásra kerüljön. A számfejtés alapján az IAJI – a 13. pontnak megfelelően – kiutalja a juttatást a kedvezményezett részére.

29. A magasabb parancsnoki segélykeret terhére történő kifizetés során a keretgazda jóváhagyását követően, a kézhez kapott okmányok alapján a juttatást a 28. pont szerint az állományilletékes pénzügyi és számviteli szerv számfejti és az IAJI – a 13. pontnak megfelelően – utalja ki a kedvezményezett részére.

30. A temetési segély és az intézményes temetési segély folyósítását a 28. pontnak megfelelően kell végrehajtani azzal, hogy a kedvezményezett a vonatkozó HM rendeletben meghatározott személy.

31. A magasabb összegű temetési segély és intézményes temetési segély folyósítását a HM közigazgatási államtitkár jóváhagyását követően, a 29. pontnak megfelelően kell végrehajtani azzal, hogy a kedvezményezett a vonatkozó HM rendeletben meghatározott személy.

32. Az illetményelőleget és a családalapítási támogatást a pénzügyi és számviteli szerv az utalványozást követően számfejti úgy, hogy a juttatás a HM utasítás 4. § d) pontjában meghatározott határidőre a jogosultak részére átutalásra kerüljön. A számfejtés alapján az IAJI – a 13. pontnak megfelelően – kiutalja a juttatást a kedvezményezett részére.

33. A központi előlegfolyósítások nyilvántartási és elszámolási feladatait a 2. melléklet tartalmazza.


IV. A helyileg kifizetésre kerülő juttatások, előlegek

34. A pénzügyi és számviteli szerv a kincstári számlakezelés és pénzforgalom rendjéről szóló HM KPH főigazgatói szakutasításban felsorolt járandóságokat, költségtérítéseket és előlegeket a parancsban meghatározottak szerint fizeti ki, illetve számolja el.

35. A munkába járási – bérletvásárlási – előleg 30 napon belüli számlával történő elszámolási kötelezettség mellett, parancsban engedélyezhető. Az előleg összege nem lehet magasabb a munkába járási költségtérítés várható összegénél. A folyamatos folyósításához a pénzügyi és számviteli szerv:
a) az előleget a jogosult lakossági folyószámlájára utalja. Az utalást saját előirányzat-felhasználási keretszámlája terhére kezdeményezi;
b) a jogosult által leadott számla alapján az előleg elszámolását – az SzBR-en keresztül – úgy hajtja végre, hogy az IAJI a honvédelmi szerv előirányzat-felhasználási keretszámlájára utalja, pótolja vissza. A jogosult a leadott számlához kapcsolódó bérletet, annak lejártát követően leadja. Az előleg elszámolás bizonylata a számla, az előleg visszapótlásának – SzBR rögzítés – bizonylata pedig a bérlet.

36. Az előlegek nyilvántartására és elszámolására az általános szabályok az irányadóak.


V. Könyvelés, egyeztetés, havi zárási feladatok, ellenőrzés, beszámolás

37. A személyi juttatások, munkaadói járulékok és a hozzájuk kapcsolódó pénzforgalom nélküli bevételek könyvviteli elszámolását minden esetben a hatályos HM számlarendben és HM számviteli politikában meghatározottak szerint kell végrehajtani, a következő előírások érvényesítésével:
a) a költségvetési év zárását követően az IAJI másodlagos számláihoz kapcsolódó beszámolókban csak az évente aktualizálásra kerülő számviteli politikában meghatározott – a költségvetési szervek előirányzat, illetőleg pénzeszköz maradványát befolyásoló elszámolásokat érintő – főkönyvi számlák záró egyenlegei szerepelhetnek;
b) az állományból kivált személyi állománnyal szemben fennálló – az IAJI-nál átfutó kiadásként nyilvántartott – követelésekről az analitikát az IAJI a kiválást követő hónap 20. napjáig átadja a kiválás napján állományilletékes honvédelmi szervezetek részére az azonnali pénzforgalmi rendezés céljából;
c) az IAJI a személyi juttatások és a munkáltatói közterhek átfutó kiadásainak és bevételeinek elszámolására szolgáló főkönyvi számlákat negyedévente összevezeti.

38. A személyi juttatások és a munkáltatói közterhek számlacsoportok azon főkönyvi számláira, amelyek a központi illetmény számfejtésbe és folyósításba vont személyi juttatások jogcím mélységű elszámolására szolgálnak, kizárólag az IAJI könyvelhet. A könyvelésnek biztosítani kell, hogy a teljesítés adatai honvédelmi szervezetenként rendelkezésre álljanak, kimutathatóak, ellenőrizhetőek legyenek.

39. Az IAJI:
a) végzi a központosított jövedelem számfejtés, folyósítás és elszámolás rendszerében az illetmények, a járandóságok és az egyes társadalombiztosítási juttatások, valamint az azokat terhelő levonások, továbbá a munkáltatói közterhek utalását, könyvelését;
b) elszámolja a személyügyi, valamint a pénzügyi és számviteli szervek által rögzített adatok alapján a honvédelmi szervezetek főkönyvében folyó kiadásként, illetve pénzforgalom nélküli bevételként az illetményeket, a járandóságokat, valamint a központilag számfejtett és folyósított juttatások munkáltatói közterheit;
c) könyvelésében a személyi juttatásokhoz kapcsolódó központi utalásokat átfutó kiadásként számolja el. Biztosítja az így elszámolt összegek egyezőségét a honvédelmi szervezetek főkönyvében elszámolt költségvetési kiadások összegével;
d) amennyiben a rendszer által előállított utalási listákba és könyvelési tételekbe manuálisan beavatkozik, változtat, azt az érintett honvédelmi szervezet tájékoztatásával egyidejűleg, minden esetben dokumentálnia kell. A számfejtéstől eltérő utalást egyéb átfutó tételre történő kivezetéssel kell végrehajtani, fenntartva az illetménykönyvelés és utalás egyezőségét;
e) a kiutalandó illetmények, járandóságok, levonások és munkáltatói közterhek forrását képező összeget havonta átkönyveli átfutó bevételnek. Az átkönyvelt összegnek meg kell egyeznie a gazdálkodó szervezetek főkönyveiben pénzforgalom nélküli bevételként elszámolt költségvetési támogatás, illetve társadalombiztosítási alaptól működési célra átvett pénzeszköz összegével;
f) a személyi juttatások és az azokat terhelő munkáltatói közterhek átfutó kiadásainak és bevételeinek elszámolására szolgáló főkönyvi számlákat negyedévente összevezeti. Az egyenlegeket havonta – önellenőrzés keretében – felülvizsgálja és összeveti a honvédelmi szervezetek főkönyvében valós kiadásként elszámolt adatokkal. Szükség esetén a pénzügyi és számviteli szervekkel egyeztet.
g) az önellenőrzést és egyeztetést dokumentumokkal alátámasztva hajtja végre;
h) valamennyi könyvelési tételhez csatolja a könyvelést alátámasztó bizonylatot. Abban az esetben, ha ez a bizonylat egy fájl, akkor az arra való hivatkozást – fájl neve, elérhetősége – kell a könyveléshez csatolni. Biztosítani kell, hogy e fájlok tartalma ne változzon és bármikor lekérdezhető legyen az előírt megőrzési időn belül;
i) a számfejtett bérek főkönyvbe történő feladása végrehajtásának időpontját minden hónapban elektronikusan a HM KGIR Bér Tájékoztatójában közzéteszi;
j) a pénzügyi és számviteli szervek ellenőrzési feladatainak megkönnyítése, a bérszámfejtés és illetménykönyvelés ellenőrzése, valamint a főkönyvi könyveléssel történő egyeztetés elősegítése érdekében külön Felhasználói Kézikönyvet ad ki. A Felhasználói Kézikönyvet folyamatosan aktualizálja és annak elérhetőségét a HM KGIR honlapján keresztül elektronikusan biztosítja;
k) végrehajtja a 40. pont b) alpontja szerint – a HM KGIR bejelentő levelező rendszerén (Service Desk) keresztül – megküldött átkönyvelési kérelmek alapján a könyvelés-helyesbítéseket;
l) az IAJI másodlagos számláihoz kapcsolódó beszámolókban nem szerepeltethető tételek honvédelmi szervezetek részére történő – részletes analitikával alátámasztott – átadását pénzforgalmi rendezéssel úgy hajtja végre, hogy azok a honvédelmi szervezetek tárgyévi beszámolóiban megjelenhessenek;
m) a kiválás napján állományilletékes honvédelmi szervezetek részére részletes analitikával átadja az állományból kivált személyi állománnyal szemben a kiváláskor fennálló – átfutó kiadásként nyilvántartott – követeléseket pénzforgalmi rendezés céljából;
n) a hóvégi kifizetések könyvelését a honvédelmi szervezetek főkönyvében az esedékesség hónapját követő hónap 8. munkanapjáig hajtja végre.

40. A pénzügyi és számviteli szerv:
a) a 39. pont i) alpontja szerinti közzétételt követően havonta végrehajtja a bérszámfejtés és illetménykönyvelés ellenőrzését az IAJI által a 39. pont j) alpontja szerint kiadott Felhasználói Kézikönyv és az elektronikusan hozzáférhetővé tett ellenőrzési segédlet alapján. A személyi juttatások és a munkaadókat terhelő járulékok könyvelésének havi ellenőrzése során ellenőrizni kell a pénzforgalom nélküli tételeken elszámolt összegek valódiságát, teljes körűségét is;
b) az a) alpont szerinti ellenőrzés során tapasztalt eltérések esetében az átkönyvelési kérelmet – a HM KGIR bejelentő rendszerén (Service Desk) keresztül – közvetlenül az IAJI részére küldi meg. A pénzügyi referatúra – a HM KGIR levelező rendszerén keresztül – a kérelmet tájékoztatásul a KSZEI részére is megküldi;
c) kezeli az ellátási körébe tartozó személyek családalapítási támogatásának és illetményelőlegeinek teljes körű nyilvántartását. A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat kivételével a családalapítási támogatás és a magasabb parancsnoki illetményelőleg esetén a nyilvántartást a HM KPH Pénzügyi és Ellenőrzési Igazgatóság keretet kezelő szervezeti elemével (a továbbiakban: keretet kezelő szervezeti elem) évente egyezteti;
d) az ellátási körébe tartozó honvédelmi szervezetek tekintetében az IAJI másodlagos számláihoz kapcsolódó beszámolókban nem szerepeltethető tételek – részletes analitikával alátámasztott – átvételét pénzforgalmi rendezéssel úgy hajtja végre, hogy azok a honvédelmi szervezetek tárgyévi beszámolóiban megjelenhessenek;
e) a kapcsolódó részletes analitika alapján végrehajtja a d) pont szerint átvett tételek év végi leltározását;
f) átveszi az IAJI által az ellátási körébe tartozó állományilletékes honvédelmi szervezetek részére pénzforgalmi rendezéssel, részletes analitikával átadott, az állományból kivált személyi állománnyal szemben fennálló – átfutó kiadásként nyilvántartott – követeléseket, a honvédelmi szervezet vezetője részére biztosítja az azok behajtásához szükséges információkat;
g) az IAJI-nál átfutó kiadásként nyilvántartott követelések – a honvédelmi szervezet vezetője által – behajthatatlanná minősítése és pénzügyi kárként történő leírása esetén a behajthatatlanná minősített és leírt összeg egyéb kiadásként történő elszámolásával egyidejűleg a pénzforgalmi rendezést is végrehajtja.

41. A költségvetési beszámoló elkészítésére vonatkozó HM KPH főigazgatói szakutasítás alapján a költségvetési évben kifizetett és elszámolt személyi juttatásokról és munkáltatói közterhekről a honvédelmi szervezet, a központi számfejtéshez és utaláshoz kapcsolódó, az IAJI által költségvetési címenként, alcímenként vezetett másodlagos kincstári számlák forgalmáról pedig az IAJI féléves, éves elemi költségvetési beszámolót készít. A honvédelmi szervezetnél, illetve az IAJI-nál iktatott elemi költségvetési beszámoló garnitúrák irattári példányához – a főkönyvi és analitikus egyezőség igazolása végett – minden esetben csatolni kell a beszámoló alátámasztásául szolgáló főkönyvi kivonatokat, a honvédelmi szervezetenkénti – gazdálkodó szervezetenkénti – kincstári tranzakciós kód kivonatokat, a KGIR által előállított beszámoló űrlapokat, valamint a mérlegtételek alapját képező, leltáron alapuló, hiteles analitikus nyilvántartásokat.


VI. Követelések kezelése

5. Általános szabályok

42. Amennyiben az illetmény, illetmény jellegű juttatások, költségtérítések, kedvezmények, támogatások (továbbiakban együtt: juttatások) folyósítása kapcsán követelés keletkezik, annak kezelése során maradéktalanul be kell tartani a követelés megfizetésére kötelezett (a továbbiakban: kötelezett) állományviszonyára vonatkozó illetmény levonási, valamint az általánosan érvényes végrehajtási szabályokat.

43. A 42. pont szerinti követelés keletkezése esetén, annak okáról az azt feltáró szervezeti elem vezetője azonnal köteles írásos feljegyzést készíteni, melyben rögzíteni kell a követelés alapjául szolgáló tényeket. A feljegyzést a szervezeti elem vezetője haladéktalanul köteles a honvédelmi szervezet vezetője részére felterjeszteni. Amennyiben a problémát nem a pénzügyi és számviteli szerv tárta fel, akkor a feljegyzés egy példányát annak vezetője részére is át kell adni. Amennyiben a követelés a kiválást követően az IAJI által központilag végrehajtott feladat, így különösen járulékrendezés miatt keletkezik, illetve annak következtében változik a követelés összege, úgy az IAJI erről haladéktalanul írásban tájékoztatja az illetékes honvédelmi szervezetet.

44. A követelés keletkezésére vonatkozó feljegyzésnek legalább az alábbi adatokat kell tartalmaznia:
a) az érintett személy neve, rendfokozata, személyügyi törzsszáma, állományilletékes alakulata,
b) a követelés kialakulásának oka,
c) a követelés alapjául szolgáló juttatás jogcíme, összege.
45. A honvédelmi szervezet vezetője a feljegyzés alapján haladéktalanul intézkedik:
a) a kötelezettre vonatkozó jogállási szabályok szerinti fizetési felszólítás kibocsátására;
b) ha a követelést a juttatás megállapítására vonatkozó hibás parancs vagy határozat okozta, annak módosítására;
c) amennyiben a követelést a szabályszerű parancs, határozat hibás végrehajtása, rögzítése okozta, akkor a hibás végrehajtás, rögzítés javítására;
d) a személyügyi, illetve a pénzügyi és számviteli szerv útján a követelés alapjául szolgáló juttatás leállítására, a vonatkozó jogszabályok szerinti határidőn belüli visszavonására;
e) ha a kötelezett a követelés alapjául szolgáló probléma feltárásáig áthelyezésre került, úgy a további intézkedésre hatáskörrel rendelkező állományilletékes vezető értesítésére;
f) a követelés maradványösszegének IAJI részére történő beutalására és annak a HM KGIR pénzügyi alrendszerében követelésként történő kimutatására, ha a kötelezett jogviszonya a követelés megtérítése előtt megszűnik;
g) a követelés megtérítése érdekében szükség szerint a közjegyzői illetve bírósági végrehajtás kezdeményezésére, amennyiben a kötelezett jogviszonya a követelés megtérülése előtt megszűnik és annak megtérítését nem vállalja vagy azzal felhagy, valamint akkor is, ha a követelés egyéb okból a kötelezett illetményével szemben hosszabb távon nem érvényesíthető, de vagyonából feltételezhetően behajtható.

46. A 45. pontban foglalt feladatok végrehajtása során kiemelt figyelmet kell fordítani:
a) a kötelezett részére a fizetési felszólítás keretében adott megfelelő tájékoztatásra, melynek során ki kell térni a követelés keletkezésének körülményeire, annak pontos összegére, a követelés rendezésének lehetséges módozataira, a jogorvoslati lehetőségekre;
b) a kötelezett részére az egy összegű önkéntes befizetés lehetőségének biztosítására;
c) az egyes jogviszonyokon belül az illetményből való levonásra vonatkozó szabályok betartására;
d) az illetményből való levonás jogszabályban rögzített százalékos és összegszerű korlátaira;
e) arra, hogy a levonásoktól mentes illetményrészről a jogosult érvényesen nem mondhat le, azt nem ruházhatja át;
f) a végrehajtási sorrend betartására;
g) arra, hogy levonásra csak jogszabály, jogerős, végrehajtható határozat, jogszabályon alapuló, munkáltatói követelést megtestesítő fizetési felszólítás alapján vagy az érintett beleegyezésével kerülhet sor.

47. A fizetési felszólításokat a pénzügyi és számviteli szerv adatszolgáltatása alapján a honvédelmi szervezet jogi és igazgatási szolgálata készíti elő és a szervezet vezetője vagy az általa SZMSZ-ben felhatalmazott személy kiadmányozza, melynek egy példányát a szervezet pénzügyi referatúrája is megkapja. Rendszeres egyeztetés szükséges a honvédelmi szervezet pénzügyi és jogi szakállománya között a fizetési felszólításokban szereplő követelések teljesülése érdekében.

48. A 42. pont szerint keletkezett követelések nyilvántartása az MH szintjén központilag a HM KGIR alkalmazásával kerül végrehajtásra a berögzített alapadatok lekérdezése útján. Az alapadatok rögzítése azok keletkezési helyén történik. A nyilvántartást az alábbi minimális adattartalommal kell vezetni:
a) követeléssel érintett személy neve, személyügyi törzsszáma, állomány illetékes alakulata;
b) a követelés jogcíme, eredeti összege, a követelésből befolyt összeg, hátralévő tartozás, utolsó befizetés időpontja.

49. A 42. pont szerinti követelések kapcsán a pénzügyi és számviteli szerv vezetője köteles:
a) az általa vezetett szervezeti elem által feltárt problémáról feljegyzést készíteni,
b) az elkészített feljegyzést a honvédelmi szervezet vezetőjének haladéktalanul felterjeszteni,
c) a honvédelmi szervezet vezetőjének parancsa, határozata alapján intézkedni a felelősségi körébe tartozó juttatások leállítására, visszavonására,
d) adatokat szolgáltatni a szervezet jogi és igazgatási szolgálata felé a fizetési felszólítás kiállításával és a végrehajtással összefüggésben felmerülő feladatok kapcsán,
e) a 48. pont szerinti nyilvántartás naprakészségét biztosítani, azt havonta ellenőrizni, a kötelezett nem teljesítése esetén a követelés érvényesítésének további lépéseit kezdeményezni.

50. A 42. pont szerinti követelések kapcsán a honvédelmi szervezet személyügyi szervének vezetője:
a) az általa vezetett szervezeti elem által feltárt problémáról feljegyzést készít,
b) az elkészített feljegyzést a honvédelmi szervezet vezetőjének haladéktalanul felterjeszti,
c) a követelés keletkezéséről a pénzügyi és számviteli szervet tájékoztatja,
d) a honvédelmi szervezet vezetőjének parancsa, határozata alapján intézkedik a felelősségi körébe tartozó juttatások leállítására, visszavonására.

51. A 42. pont szerinti követelések kapcsán a honvédelmi szervezet jogi és igazgatási szolgálat vezetője:
a) a honvédelmi szervezet állományába tartozók esetében a pénzügyi és számviteli szerv adatszolgáltatása vagy a kötelezett tekintetében korábban állományilletékes más honvédelmi szervezet megkeresése alapján a fizetési felszólítást elkészíti, jóváhagyásra a kiadmányozó részére felterjeszti,
b) a más honvédelmi szervezet állományába áthelyezettek esetében az intézkedési jogkörrel rendelkező állományilletékes vezető részére a fizetési felszólítás kiadásához szükséges adatokat tartalmazó tájékoztató ügyiratot összeállítja, a kiadmányozó részére felterjeszti,
c) a honvédelmi szervezet vezetőjének döntése szerint, a pénzügyi és számviteli szerv adatszolgáltatása alapján a követelés behajtása érdekében szükséges jogi eljárásokat kezdeményez.

52. A 42. pont szerinti követelések terén az IAJI:
a) az általa feltárt problémáról tájékoztatja a pénzügyi és számviteli szervet,
b) biztosítja, hogy a HM KGIR funkcionalitásai teljesítsék a követelésekkel kapcsolatos törvényi előírások maradéktalan betartását,
c) a követelések kezelésének technikai végrehajtási rendjére vonatkozóan részletes tájékoztatót ad ki.


6. Az állományból kiváltakra vonatkozó
speciális szabályok

53. A 42. pont szerinti követelések esetében a kötelezett kiválásakor a 42-51. pontokra is figyelemmel az alábbiak szerint kell eljárni:
a) a követelés tényét és annak összegéből a kiválásig meg nem térült részt a kiváláskor kiállított okmányokon rögzíteni kell;
b) a kiváláskor intézkedni kell a követelés maradványösszegének IAJI részére történő beutalására és annak a HM KGIR pénzügyi alrendszerében követelésként történő előírására;
c) a követelés megtérítése érdekében szükség szerint intézkedni kell a közjegyzői vagy bírósági végrehajtás kezdeményezésére, amennyiben a kötelezett jogviszonya a követelés megtérülése előtt megszűnik és annak megtérítését nem vállalja, vagy azzal felhagy;
d) az a) pont szerint rögzített követelések pénzügyi teljesülésével befolyó bevételeket az intézményi bevételekkel kapcsolatos feladatokról szóló HM utasítás előírásai szerint kell kezelni;
e) az év zárásakor – a mindenkori hatályos előírások szerint – a HM KGIR pénzügyi alrendszerébe ilyen módon berögzített követeléseket is értékelni kell.


VII. Záró rendelkezések

54. Ez az intézkedés a közzétételét követő 8. napon lép hatályba.

55. Hatályát veszti a személyi állomány egyes pénzbeni járandóságai megállapításának, folyósításának, elszámolásának és az azokból történő levonások kezelésének rendjéről szóló 215/2008. (HK 12.) HM KPÜ vezérigazgatói és HM SZF főosztályvezetői együttes intézkedés.

Fodor Lajos s. k.,
közigazgatási államtitkár

Dr. Benkő Tibor vezérezredes s. k.,
Honvéd Vezérkar főnöke

1. melléklet a 30/2012. (HK 8.) HM KÁT–HVKF együttes intézkedéshez

A központilag folyósított juttatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatások, rögzítések, feldolgozások, számfejtések, ellenőrzések és utalások végrehajtásának részletes szabályai és felelősei az SzBR-ben

1. Az adatszolgáltatás, rögzítések területén

 

A

B

1

Felelős szerv

Felelősségi terület

2

Személyügyi szerv

Személy természetes és mesterséges azonosító adatainak rögzítése, karbantartása:

3

Név

4

Születési név

5

Anyja neve

6

Születési hely

7

Születési dátum

8

Állampolgárság

9

Adószám

10

Taj szám

11

Személy lakcímadatainak rögzítése, karbantartása

12

Személy kapcsolatainak rögzítése, karbantartása

13

Iskolai végzettség, képesítés rögzítése, karbantartása

14

Nyelvismeret rögzítése, karbantartása START-kártya érvényességének, típusának rögzítése, karbantartása

15

Jogviszony létesítéssel, módosítással kapcsolatos adatok rögzítése, karbantartása:

16

Beosztásba helyezés

17

Munkakör meghatározása

18

Személycsoportba sorolás

19

FEOR-szám hozzárendelés

20

Bérlistára helyezés

21

Foglalkoztatási kategória kiválasztása

22

Jogviszony kiegészítő adatainak rögzítése, karbantartása

23

Havi kötelező munkaidő rögzítése, karbantartása

24

Funkciócsoportba sorolás rögzítése, karbantartása

25

Szolgálati időként elismerhető idők rögzítése, karbantartása

26

Szolgálati időt módosító nyilvántartás vezetése

27

Tartós távollét időadatok rögzítése, karbantartása

28

Tényleges, havi távollét adatok rögzítése, karbantartása

29

Besorolási illetményadatok rögzítése, karbantartása

30

Állományilletékes, továbbá magasabb szintű vezető által adott jutalmak rögzítése

31

Állomány MH, MH szervezetek közötti átmozgatásának végrehajtása

32

Jogviszony végéhez kapcsolódó adatok rögzítése:

33

Felmondási idő

34

Felmentés kezdete

35

Végkielégítés hónapszáma

36

Utolsó munkanap

37

Jogviszony vége

38

Munkavégzés alóli mentesítés kezdete

39

Tb- és eseti-ellátásokhoz kapcsolódó bizonylatok átvétele az érintettektől
és azok továbbítása az IAJI részére

40

 

Hjt. szerinti megbízási díjak vezetése

41

Pénzügyi és számviteli szerv

Közterhekkel kapcsolatos nyilatkozat adatainak rögzítése, karbantartása

42

Adózási módra vonatkozó adatok rögzítése, karbantartása

43

Nyugdíjazás adatai rögzítése, karbantartása

44

Nyugdíjfolyósítás adatai rögzítése, karbantartása

45

Szja munkáltatói elszámolással kapcsolatos kiegészítő adatok, kedvezmények rögzítése, karbantartása

46

Adó adatlap rögzítése

47

Utalási hely adatainak rögzítése, karbantartása

48

Pénzügyi azonosító szám rögzítése, karbantartása

49

Eseti illetménypótlékok, többletteljesítések elszámolására szolgáló jogcímek rögzítése

50

Letiltások, önként vállalt levonások, érdekképviseleti tagdíjak összegének rögzítése, karbantartása

51

Jogviszony megszűnéséhez, megszüntetéséhez kapcsolódó egyéb – a személyügyi szerv adatrögzítési felelősségi körébe nem utalt – járandóságok számfejtésére szolgáló jogcímek rögzítése

52

Eseti hóközi kifizetések – így különösen: segélyek, támogatások, költségtérítések, külső megbízási díjak, előlegek – adtainak rögzítése

53

 

A magánnyugdíj-pénztári tagsági okiratok alapján a pénztári tagság rögzítése, karbantartása

54

IAJI

Az önkéntes egészség- és nyugdíjpénztári tagsági okiratok alapján a pénztári tagság rögzítése, karbantartása

55

Eseti és rendszeres kártérítési járadékok rögzítése, karbantartása

56

Munkaügyi bírósági marasztaló határozatok adatainak rögzítése

57

Tb-, cst-ellátások megállapításához szükséges adatok rögzítése a beküldött okmányok, igazolások alapján

58

Alapértelmezett időadatok rögzítése

59

Az állomány széles körét, vagy annak meghatározott csoportját érintő eseti járandóságok rögzítése

60

Év végi devizakorrekció rögzítése



2. A számfejtés területén

 

A

B

1

Felelős szerv

Felelősségi terület

2

Pénzügyi és számviteli szerv

Hóközi kifizetések, eseti juttatások szimulációs és éles számfejtése

3

Az utolsó munkanaphoz, jogviszony végéhez kapcsolódó járandóságok szimulációs számfejtése, adatszolgáltatás az IAJI részére

4

IAJI

Hóvégi illetmények számfejtése

5

 

Az utolsó munkanaphoz, jogviszony végéhez kapcsolódó járandóságok éles számfejtése a pénzügyi és számviteli szerv adatszolgáltatása alapján

6

Devizaellátmányok, napidíjak és azok év végi korrekciójának számfejtése

7

Az állomány széles körét, vagy annak meghatározott csoportját érintő eseti járandóságok számfejtése

8

Tb-, cst-ellátások számfejtése



3. Az utalás területén

 

A

B

1

Felelős szerv

Felelősségi terület

2

Pénzügyi és számviteli szerv

Tévesen számfejtett hóközi kifizetésekről legkésőbb következő nap 10:00 óráig törlési kérelem megküldése az IAJI-nak.

3

IAJI

Tévesen számfejtett hóközi Tévesen számfejtett hóközi kifizetésekről legkésőbb következő nap 10:00 óráig beérkezett törlési kérelmek alapján az éles számfejtések visszatörlése, ezt követően a napi utalás végrehajtása

4

Utalásra átadott tételekről – hóközi, hóvégi – elektronikus adatállomány előállítása



4. Az ellenőrzés területén

 

A

B

1

Felelős szerv

Felelősségi terület

2

Személyügyi szerv

Időadatokat tartalmazó lista előállítása és tartalmának összevetése a parancsokkal, határozatokkal

3

Besorolási adatokat tartalmazó lista előállítása és tartalmának összevetése a parancsokkal, határozatokkal

4

Személyek természetes azonosító adatait, lakcímeit tartalmazó lista előállítása és tartalmának összevetése a rögzítés alapjául szolgáló eredeti okmányokkal

5

Pénzügyi és számviteli szerv által előállított vagy központilag az IAJI vagy az MH HKNYP által megküldött zárás – számfejtés – előtti ellenőrző listák személyügyi szerv felelősségi körébe tartozó hibáinak javítása

6

Pénzügyi és számviteli szerv

Jogcím bejegyzési lista standard kimutatás előállítása és tartalmának összevetése a parancsokkal, határozatokkal

7

Hóközi kifizetések számfejtése hibaüzeneteinek értelmezése. A hiányzó adatok pótlása, adatok javítása

8

Hóvégi zárás előtti ellenőrző lista futtatása hibaüzeneteinek értelmezése. Hiányzó adatok pótlása, adatok javítása

9

Központilag – IAJI – által végrehajtott hó végi számfejtés előtti ellenőrzés hibaüzeneteinek értelmezése. Hiányzó adatok pótlása, adatok javítása

10

Hóközi kifizetések számfejtési eredményének tételes ellenőrzése, a megbízatások feldolgozása képernyőn

11

Hóvégi illetményszámfejtések eredményének összevont ellenőrzése a helyben előállított visszaigazolások, valamint az IAJI által megküldött táblázatok alapján

12

IAJI

Hóvégi számfejtés előtti ellenőrző eljárás futtatása, az eljárás eredményének értékelése, az eredmény továbbítása az érintett pénzügyi és számviteli szerv illetve az MH HKNYP felé

2. melléklet a 30/2012. (HK 8.) HM KÁT–HVKF együttes intézkedéshez

A központi előlegek folyósításával, nyilvántartásával és elszámolásával kapcsolatos feladatok

1. Illetményelőleg

1.1. Az illetményelőleg kerettel rendelkező honvédelmi szervezetek ellátását végző pénzügyi és számviteli szervek feladata:
1.1.1. a felhasználható keret nyilvántartása;
1.1.2. az engedélyezett illetményelőleg összegének és a törlesztő részletek levonásának feladása az IAJI részére;
1.1.3. az ellátási körbe tartozó személyek tartozásállományának analitikus nyilvántartása, a megszűnt jogviszonyú személyek tartozásának „Igazoláson” feltüntetése, a tartozásállomány behajtásának kezdeményezése;
1.1.4. egyeztetések végrehajtása évenként az IAJI-val.
1.2. Az IAJI feladata:
1.2.1. a pénzügyi és számviteli szerv adatszolgáltatása alapján az előleg kiutalása, a törlesztő részletek illetményből történő levonása;
1.2.2. a házipénztárba befizetett, vagy a honvédelmi szervezet kincstári számlájára befolyt és az IAJI megfelelő kincstári előirányzat felhasználási keret számlájára átutalt törlesztő részletek elszámolása;
1.2.3. a levont törlesztő részletek elszámolása a folyósítással érintett címen, alcímen visszatérülésként;
1.2.4. a folyósításról és a törlesztő részletek levonásáról adatszolgáltatás teljesítése a kerettel rendelkező honvédelmi szervezetek részére;
1.2.5. egyeztetések végrehajtása évenként a kerettel rendelkező honvédelmi szervezetekkel.


2. A magasabb parancsnoki illetményelőleg és a családalapítási támogatás

2.1. A kérelmező állományilletékes honvédelmi szervezetét ellátó pénzügyi és számviteli szerv feladata:
2.2.1. az engedélyezett magasabb parancsnoki illetményelőleg, családalapítási támogatás összegének és a törlesztő részletek levonásának feladása az IAJI részére;
2.2.2. az ellátási körbe tartozó személyek tartozásállományának analitikus nyilvántartása, a megszűnt jogviszonyú személyek tartozásának „Igazoláson” feltüntetése, a tartozásállomány behajtásának kezdeményezése;
2.2.3. egyeztetések végrehajtása évenként a keretet kezelő szervezeti elemmel.
2.2. A magasabb parancsnoki illetményelőleg, családalapítási támogatás kerettel rendelkező személy keretét kezelő szervezeti elem feladata:
2.2.1. a felhasználható keret nyilvántartása;
2.2.2. a tartozásállomány analitikus nyilvántartása, szükség esetén a kérelmező állományilletékes szervezetének vezetője felé figyelemfelhívás a tartozásállomány behajtásának kezdeményezésére;
2.2.3. egyeztetések végrehajtása évenként az IAJI-val, valamint a kérelmező állományilletékes honvédelmi szervezetét ellátó pénzügyi és számviteli szervvel.
2.3. Az IAJI feladata:
2.3.1. a kérelmező állományilletékes honvédelmi szervezetét ellátó pénzügyi és számviteli szerv adatszolgáltatásának alapján a magasabb parancsnoki illetményelőleg, a családalapítási támogatás kiutalása, a törlesztő részletek illetményből történő levonása;
2.3.2. a házipénztárba befizetett, vagy a honvédelmi szervezet kincstári számlájára befolyt és az IAJI megfelelő kincstári előirányzat felhasználási keret számlájára átutalt törlesztő részletek elszámolása;
2.3.3. a levont törlesztő részletek elszámolása a folyósítással érintett címen (alcímen) visszatérülésként;
2.3.4. a folyósításról és a törlesztő részletek levonásáról adatszolgáltatás végrehajtása a keretet kezelő szervezeti elem részére;
2.3.5. egyeztetések végrehajtása évenként a keretet kezelő szervezeti elemmel.
*

Az intézkedést utóbb a 30/2013. (HK 6.) HM KÁT – HVK együttes intézkedés módosította. Az intézkedést a 26/2016. (HK 5.) HM KÁT – HVKF együttes intézkedés 37. pontja hatályon kívül helyezte 2016. május 18. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére