• Tartalom

3/2012. (I. 31.) VM rendelet

3/2012. (I. 31.) VM rendelet

az egyes agrártámogatási miniszteri rendeletek módosításáról1

2012.02.01.

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdés a) és g) pontjában kapott felhatalmazás alapján – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § a) és b) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a következőket rendelem el:

1. § Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból támogatott intézkedések monitoring adatszolgáltatási rendjére vonatkozó részletes szabályokról szóló 18/2009. (III. 6.) FVM rendelet (a továbbiakban: R.) 2. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

2. § E rendelet alkalmazásában:
1. adatszolgáltatás: a Program célkitűzéseihez viszonyított előrehaladás, hatékonyság és eredményesség mérése érdekében az ügyfelek általános gazdálkodási adatainak, valamint az általuk megvalósított műveletek pénzügyi és fizikai megvalósítására vonatkozó monitoring indikátor adatok jelentése;
2. indikátor: a Program keretében támogatott művelettel elérendő célkitűzések, valamint a célkitűzésekhez viszonyított előrehaladás, hatékonyság és eredményesség mérésére szolgáló pénzügyi, fizikai, logikai mutatók és szöveges értékelés;
3. működtetési kötelezettség: a támogatott művelet, a művelet támogatása igénybevételének feltételeire irányadó jogszabályok által meghatározott időtartamra előírt rendeltetésszerű használat, üzemeltetési kötelezettség;
4. fenntartási kötelezettség: a támogatott művelet, a művelet támogatása igénybevételének feltételeire irányadó jogszabályok által meghatározott időtartamra előírt fenntartási, megtartási kötelezettség;
5. KR dokumentum: az adatszolgáltatás adatait és beadásának idejét tartalmazó elektronikus dokumentum, amelyet a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (a továbbiakban: MVH) az ügyfélkapu értesítési tárhelyén keresztül küld meg az adatszolgáltatást teljesítő személy számára;
6. technikai közreműködő: a megyei Kormányhivatal mezőgazdasági szakigazgatási szervének munkatársa, a megyei Kormányhivatal kerületi állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatal falugazdász munkatársa, a Magyar Agrárkamara agrárkamarai tanácsadója vagy a Területi Szaktanácsadási Központokkal munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló, a szaktanácsadói tevékenység engedélyezéséről szóló 90/2009. (VII. 24.) FVM rendelet szerinti engedéllyel rendelkező szaktanácsadó, vagy a LEADER HACS-csal, valamint ÚMVP Képző Szervezettel munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló, az ügyfelek részére az adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése kapcsán kizárólag technikai segítséget nyújtó személy.”

2. § (1) Az R. 3. § (7)–(10) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(7) Az ügyfélnek az e rendelet szerinti adatszolgáltatási kötelezettségét elektronikus úton kell teljesítenie. Az elektronikus adatszolgáltatás technikai feltételeit az egyes mezőgazdasági és agrár-vidékfejlesztési támogatások igénybevétele esetén az elektronikus kérelembenyújtás alkalmazásáról szóló 80/2008. (IV.4.) Korm. rendelet 2. § (1)–(4) bekezdései és a 3. §-a szabályozzák. Az adatszolgáltatás ügyfélkapus azonosítással az MVH honlapján található elektronikus űrlapkitöltő szolgáltatás segítségével nyújtható be, amely az MVH honlapján vagy a kormányzati portálon keresztül érhető el.
(8) Ha az adatszolgáltatás elektronikus úton történő benyújtása alkalmával az ügyfél helyett annak meghatalmazottja jár el, akkor a meghatalmazott – a képviseleti jogosultságának (9) bekezdés szerinti igazolását követően – saját ügyfélkapuját használja a meghatalmazó ügyfél adatszolgáltatásának benyújtására. Az adatszolgáltatási kötelezettség teljesítését megelőzően a meghatalmazottnak az MVH által vezetett Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszerben (a továbbiakban: ügyfél-nyilvántartási rendszer) regisztráltatnia kell magát és az eljárására vonatkozó meghatalmazást be kell nyújtania az MVH-hoz.
(9) A meghatalmazottat az eljárásra az MVH által rendszeresített, az MVH honlapján közzétett nyomtatványon kell meghatalmazni, amely tartalmazza:
a) a meghatalmazás típusát,
b) a meghatalmazó és a meghatalmazott adatait,
c) a meghatalmazás érvényességi idejére vonatkozó adatokat,
d) azon jogcímeket és kapcsolódó eljárási cselekményeket, amelyekre a meghatalmazás kiterjed, továbbá
e) a meghatalmazás érvényességéhez szükséges formai kellékeket.
(10) A meghatalmazást, annak elektronikus úton történő benyújtása után postai úton vagy személyesen is be kell nyújtani a MVH-nak. A postai úton, vagy személyesen benyújtott meghatalmazást legkésőbb a meghatalmazásban szereplő eljárási cselekmény elvégzését megelőzően húsz nappal kell benyújtani az ügyfél lakóhelye vagy székhelye szerint illetékes megyei MVH kirendeltségre, amely meghatalmazást az MVH – a képviseleti jogosultság ellenőrzését követően – nyilvántartásba veszi. Az adatszolgáltatás meghatalmazott általi elektronikus úton való benyújtásának feltétele – az előzetesen – postai úton vagy személyesen benyújtott meghatalmazás nyilvántartásba vétele.”

(2) Az R. 3. §-a a következő (10a) bekezdéssel egészül ki:

„(10a) A meghatalmazott útján történő adatszolgáltatás tényét dokumentálni kell. A dokumentálás módja, a benyújtott és az elektronikus felületen KR dokumentumként elérhető adatszolgáltatás két példányban történő kinyomtatása, a kinyomtatott dokumentumok adatokat lezáró utolsó oldalának az ügyfél és a meghatalmazott általi aláírása, valamint a többi oldal mindkét fél általi szignálása. Az ügyfél egy általa aláírt nyilatkozatban is elismerheti, hogy a feltöltött KR dokumentum adattartalmát ismeri és azzal egyetért. A kinyomtatott dokumentum vagy nyilatkozat egy példányát a meghatalmazott, másik példányát az ügyfél köteles megőrizni és azt az MVH felhívására a meghatalmazott vagy az ügyfél köteles bemutatni.”

3. § Az R. 3. §-a a következő (13) bekezdéssel egészül ki:

„(13) A Program és az Európai Unió Bizottsága által kiadott Közös Monitoring és Értékelési Keretrendszer által meghatározott eredmény- és hatásindikátorok esetében az ügyfél adatszolgáltatási kötelezettségét az IH megkeresésére időszakosan, előre megjelentetett IH közlemény alapján – az EU Bizottság útmutatóiban javasolt adatgyűjtési módszerek szerint – teljesíti. Az adatszolgáltatás teljesítéséhez az IH honlapján Közleményt tesz közzé.”

4. § Az R. a következő 3/A. §-sal egészül ki:

3/A. § (1) Az adatszolgáltatás elektronikus úton történő teljesítésekor a technikai közreműködő kizárólag az ügyfél helyett és nevében járhat el. A technikai közreműködő igénybevételét az erre rendszeresített nyomtatványon az MVH-nak be kell jelenteni. A bejelentésről szóló nyomtatványt az adatszolgáltatás teljesítésével egyidejűleg kell – elektronikusan, valamint postai úton, vagy személyesen – az MVH-nak benyújtani, valamint papíralapon, az ügyfél és a technikai közreműködő által aláírt formában is meg kell őrizni. Bejelentés hiányában a technikai közreműködő eljárása érvénytelen.
(2) A technikai közreműködő útján történő adatszolgáltatás tényét dokumentálni kell. A dokumentálás módja, a benyújtott és az elektronikus felületen KR dokumentumként elérhető adatszolgáltatás két példányban történő kinyomtatása és a kinyomtatott dokumentumok adatokat lezáró utolsó oldalának az ügyfél és a technikai közreműködő általi aláírása, valamint a többi oldal mindkét fél általi szignálása. Az ügyfél egy általa aláírt nyilatkozatban is elismerheti, hogy a feltöltött KR dokumentum adattartalmát ismeri és azzal egyetért. A kinyomtatott dokumentum vagy nyilatkozat egy példányát a technikai közreműködést ellátó szervezet, másik példányát az ügyfél köteles megőrizni és azt az MVH felhívására a technikai közreműködést ellátó szervezet vagy az ügyfél köteles bemutatni.
(3) A technikai közreműködés megszüntetését az erre rendszeresített nyomtatványon az ügyfél és a technikai közreműködést ellátó szervezet köteles bejelenteni az MVH-nak. A megszüntetés bejelentéséről szóló nyomtatványt a technikai közreműködést ellátó szervezetnek elektronikus úton kell elküldenie az MVH részére, az ügyfélnek pedig – aláírásával ellátva – postai úton kell megküldenie az MVH ügyfél lakóhelye vagy székhelye szerint illetékes megyei kirendeltségére. Bejelentés hiányában a technikai közreműködés megszüntetése érvénytelen.
(4) Az (1) bekezdésben foglaltak alapján a technikai közreműködők részére a korábbi években adott meghatalmazásokat az MVH egységesen, lejárt meghatalmazásként kezeli.”

5. § Az R. 4. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Az ügyfél köteles
a) a támogatási határozat jogerőre emelkedését vagy a szerződés megkötését követő év február 13. és március 12. közötti időszakában az általános gazdálkodási bázisadatokra, illetve a művelet megvalósításának végére a támogatással elérni kívánt eredmények adataira,
b) a művelet megvalósításának időszakában évente február 13. és március 12. között a művelet megvalósításának hatására, annak egyes fázisaiban elért eredményeire, illetve azok változására vonatkozó éves adatokra,
c) a művelet befejezését követően az utolsó kifizetési határozat meghozatalát követő év február 13. és március 12. közötti időszakban a művelet keretében igénybe vett támogatásnak köszönhetően ténylegesen elért eredményekre vonatkozó záró adatokra, és
d) jogszabályban előírt fenntartási kötelezettség, illetve működtetési kötelezettség ideje alatt évente február 13. és március 12. között a fenntartási adatokra
vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettségét teljesíteni.”

6. § Az R. Melléklete helyébe e rendelet 1. melléklete lép.

7. § Hatályát veszti az R. 4. § (2) és (3) bekezdése.

8. § Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások körében a kistérségi közlekedési szolgáltatások fejlesztésére igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 9/2008. (I. 24.) FVM rendelet 6. § (1) bekezdésében a „2012-től” szövegrész helyébe a „2013-tól” szöveg lép.

9. § Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a falumegújításra és -fejlesztésre igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 135/2008. (X. 18.) FVM rendelet 6. § (1) bekezdésében a „február 1. és február 28.” szövegrész helyébe a „szeptember 1. és szeptember 30.” szöveg lép.

10. § Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki örökség megőrzéséhez igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 138/2008. (X. 18.) FVM rendelet 6. § (1) bekezdésében a „február 1. és február 28.” szövegrész helyébe a „szeptember 1. és szeptember 30.” szöveg lép.

11. § A cukorrépa-termelők 2011. évi nemzeti kiegészítő támogatásáról szóló 40/2011. (V. 26.) VM rendelet 3. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A támogatás forrása a Folyó kiadások és jövedelemtámogatások 10032000-01220191-51200002 számú, Vidékfejlesztési Minisztérium fejezeti kezelésű előirányzat-felhasználási keretszámla. E jogcím finanszírozására a 2011. és a 2012. évben összesen legfeljebb 1980 millió forint használható fel, a 2012-ben rendelkezésre álló keret pontos összegét 2012. február 15-éig a miniszter közleményben határozza meg. A keret túligénylése esetén a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (a továbbiakban: MVH) arányos visszaosztást alkalmaz.”

12. § A 2012. évi óvoda-, iskolatej program szabályozásáról szóló 116/2011. (XII. 14.) VM rendelet 4. mellékletének 46. sorában az „Arnót” szövegrész helyébe az „Aggtelek”szöveg lép.

13. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba, és a hatályba lépését követő napon hatályát veszti.

1. melléklet a 3/2012. (I. 31.) VM rendelethez


1. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból közbeszerzési eljárás keretében kötött szerződés alapján a komplex tájékoztatási tevékenység, a gazdálkodói információs szolgálat fenntartására igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
– tanácsadást igénybevevőkre (nem, kor) vonatkozó adatok,
– a tanácsadás időtartamára vonatkozó adatok,
– a tevékenység tartalmára vonatkozó adatok,
– a támogatás pénzügyi adatai (igényelt, jóváhagyott, kifizetett támogatási összeg).

2. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 67/2007. (VII. 26.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
– a gazdaság mérete (Európai Méretegység szerint),
– a művelt mezőgazdasági terület kapcsolódása a Gazdaságátadás intézkedéshez,
– az intézkedés keretében átvett mezőgazdasági terület legjellemzőbb ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
– a támogatási jogcím keretében átvett mezőgazdasági területen folytatott termelési mód besorolása (hagyományos, ökológiai),
– a projekt összes kiadása és megbontása a megvalósított beruházás típusa szerint,
– a támogatásban részesülő ügyfél személyes adatai (neme, kora korcsoportonként),
– a támogatás pénzügyi adatai (igényelt, jóváhagyott, kifizetett támogatási összeg).

3. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 113/2009. (VIII. 29.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
– a gazdaság mérete (Európai Méretegység szerint),
– a művelt mezőgazdasági terület kapcsolódása a Gazdaságátadás intézkedéshez,
– az intézkedés keretében átvett mezőgazdasági terület legjellemzőbb ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
– a támogatási jogcím keretében átvett mezőgazdasági területen folytatott termelési mód besorolása (hagyományos, ökológiai),
– a projekt összes kiadása és megbontása a megvalósított beruházás típusa szerint,
– a támogatásban részesülő ügyfél személyes adatai (neme, kora korcsoportonként),
– a támogatás pénzügyi adatai (igényelt, jóváhagyott, kifizetett támogatási összeg).

4. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági termelők gazdaságátadásához nyújtandó támogatás részletes feltételeiről szóló 83/2007. (VIII. 10.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
– a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza (mezőgazdasági munkavállaló, illetve gazdálkodó),
– a támogatási jogcím keretében átadandó/átadott terület nagysága,
– a támogatásban részesülő ügyfél személyes adatai (neme, kora korcsoportonként),
– a támogatás pénzügyi adatai (igényelt, jóváhagyott, kifizetett támogatási összeg).

5. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a szaktanácsadási szolgáltatások igénybevételéhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 52/2007. (VI. 28.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
– a támogatásban részesülő ügyfél tevékenységi ágazata (mezőgazdaság, kertészet, erdészet),
– az igénybe vett tanácsadás típusa mezőgazdasági, kertészeti, valamint erdészeti szak-témakörönkénti bontásban,
– a támogatásban részesülő ügyfél évenként kapott közvetlen kifizetései összegének nagyságrendi besorolása,
– a támogatás pénzügyi adatai (igényelt, jóváhagyott, kifizetett támogatási összeg).

6. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból önálló, építéssel nem járó gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 26/2007. (IV. 17.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
– a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás legjellemzőbb tevékenységi ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
– a GAZDANET programban való részvételi szándékra vonatkozó adat,
– a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás termelési mód szerinti besorolása (hagyományos, illetve ökológiai),
– a támogatás alapján megvalósított projekt megvalósítási helyének besorolása beavatkozási terület szerint [kedvezőtlen adottságú terület (a továbbiakban: KAT), Natura 2000 terület, a vízvédelmi politika terén a közösségi fellépés kereteinek meghatározásáról szóló, 2000. október 23-i 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (a továbbiakban: 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv) hatálya alá tartozó terület],
– a támogatásban részesülő ügyfél személyes adatai (neme, kora korcsoportonként),
– a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza (természetes személy vagy jogi személy),
– a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás üzemmérete,
– a támogatott beruházás pénzügyi adatai (összes kiadás, igényelt, jóváhagyott, kifizetett támogatási összeg),
– a támogatási jogcím keretében megvalósított művelet beruházás-típus szerinti besorolása,
– a támogatott gépek felsorolása.

7. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a növénytermesztés létesítményeinek korszerűsítéséhez nyújtott támogatás igénybevételének részletes feltételeiről szóló 35/2008. (III. 27.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
– a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás legjellemzőbb tevékenységi ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
– a támogatott mezőgazdasági gazdaság, illetve vállalkozás ágazati típusa (hagyományos, illetve ökológiai),
– GAZDANET programban való részvételi szándékra vonatkozó adat,
– a támogatás alapján megvalósított projekt megvalósítási helyének besorolása beavatkozási terület besorolása (KAT, Natura 2000 terület, 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatálya alá tartozó terület, egyéb terület),
– a támogatott beruházás technikai adatai (teljesítmény, fajlagos energiafelhasználás),
– új, felújított kapacitásra vonatkozó adatok,
– a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza (természetes személy, jogi személy vagy TCS),
– a támogatásban részesülő ügyfél személyes adatai (neme, kora korcsoportonként),
– a támogatási jogcím keretében megvalósított műveletnek a beruházás típusa szerinti besorolása (gép, épület, technológia),
– a támogatott beruházás pénzügyi adatai (összes, kiadás, igényelt, jóváhagyott, kifizetett támogatási összeg).

8. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az öntözés, a melioráció és a területi vízgazdálkodás mezőgazdasági üzemi és közösségi létesítményeinek fejlesztéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 34/2008. (III. 27.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
8.1. Üzemi létesítmény fejlesztése esetén:
– a támogatott gazdaság legjellemzőbb tevékenységi ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
– termelési terület nagysága termelési mód szerinti besorolása (hagyományos, illetve ökológiai),
– a GAZDANET programban való részvételi szándékra vonatkozó adat,
– a támogatás alapján megvalósított projekt megvalósítási helyének besorolása beavatkozási terület szerint (a beruházás megvalósításának helye: KAT, Natura 2000 terület, 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatálya alá tartozó terület),
– a támogatásban részesülő ügyfél személyes adatai (neme, kora korcsoportonként),
– a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza, illetve tevékenységi formája [pl. önkormányzat, vízgazdálkodási társulat, TCS, termelő és értékesítő szervezet (a továbbiakban: TÉSZ)],
– a támogatott beruházás pénzügyi adatai (összes kiadás, igényelt, jóváhagyott, kifizetett támogatási összeg),
– öntözött terület nagysága (terület-típus és alkalmazott technológia szerint),
– a beruházás típusa (gépbeszerzés, épület, technológia).
8.2. Közösségi létesítmény fejlesztése esetén:
– a támogatás alapjául szolgáló földterület típusa (mezőgazdasági gazdálkodást szolgáló terület, erdőterület szerinti bontásban),
– belvízcsatornák hossza,
– belvíztől mentesített terület nagysága,
– víztározók száma, területe,
– meliorált út hossza,
– tereprendezéssel érintett terület nagysága,
– öntözött terület nagysága,
– a támogatott beruházás pénzügyi adatai (összes kiadás, igényelt, jóváhagyott, kifizetett támogatási összeg),
– a támogatási jogcím keretében megvalósított beruházás beruházás-típus szerinti besorolása.

9. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági energiafelhasználás megújuló energiaforrásokból történő előállításhoz nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 78/2007. (VII. 30.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
– a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás legjellemzőbb tevékenységi ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
– a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás termelési mód szerinti besorolása (hagyományos, illetve ökológiai),
– GAZDANET programban való részvételi szándékra vonatkozó adat,
– a támogatás alapján megvalósított projekt megvalósítási helyének besorolása beavatkozási terület szerint (a beruházás megvalósításának helye: KAT, Natura 2000 terület, 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatálya alá tartozó terület),
– az előállított megújuló energia mennyisége,
– biomassza felhasználására vonatkozó adatok,
– a támogatott intézkedés keretében beépített összteljesítmény,
– a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza (természetes személy vagy jogi személy),
– a támogatásban részesülő ügyfél személyes adatai (neme, kora korcsoportonként),
– a támogatott beruházás pénzügyi adatai (összes kiadás, igényelt, jóváhagyott, kifizetett támogatási összeg),
– a támogatási jogcím keretében megvalósított műveletnek a beruházás típusa szerinti besorolása,
– a támogatott gazdaság legjellemzőbb tevékenységi szektor szerinti besorolása,
– a támogatott beruházás pénzügyi adatai tevékenységi szektor szerinti bontásban.

10. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kertészeti gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 26/2008. (III. 7.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
– a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás üzemmérete,
– a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás legjellemzőbb tevékenységi ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
– a GAZDANET programban való részvételi szándékra vonatkozó adat,
– a támogatás alapján megvalósított projekt megvalósítási helyének besorolása beavatkozási terület szerint (KAT, Natura 2000 terület, 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatálya alá tartozó terület),
– a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás termelési mód szerinti besorolása (hagyományos, illetve ökológiai),
– a támogatásban részesülő ügyfél személyes adatai (neme, kora korcsoportonként),
– a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza (természetes személy vagy jogi személy),
– a támogatott beruházás pénzügyi adatai (összes kiadás, igényelt, jóváhagyott, kifizetett támogatási összeg),
– a támogatott gépek felsorolása,
– a támogatási jogcím keretében megvalósított művelet beruházás-típus szerinti besorolása.

11. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kertészet korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 25/2008. (III. 7.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
– a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás legjellemzőbb tevékenységi ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
– a támogatott mezőgazdasági ágazat típusa szerinti besorolás (ökológiai, illetve hagyományos),
– a GAZDANET programban való részvételi szándékra vonatkozó adat,
– a támogatás alapján megvalósított projekt megvalósítási helyének besorolása beavatkozási terület szerint (KAT, Natura 2000 terület, 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatálya alá tartozó terület),
– az ügyfél által hasznosított terület mérete saját, illetve egyéb jogon használt terület szerinti bontásban,
– a támogatásban részesülő ügyfél személyes adatai (neme, kora korcsoportonként),
– a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza (természetes személy vagy jogi személy),
– a támogatott beruházás pénzügyi adatai (összes kiadás, igényelt, jóváhagyott, kifizetett támogatási összeg),
– a támogatási jogcím keretében megvalósított beruházásnak a beruházás típusa szerinti besorolása.

12. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az állattartó telepek korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 27/2007. (IV. 17.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
– a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás legjellemzőbb tevékenységi ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
– a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás termelési mód szerinti besorolása (hagyományos, illetve ökológiai),
– a támogatás alapján megvalósított projekt megvalósítási helyének besorolása beavatkozási terület szerint (KAT, Natura 2000 terület, 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatálya alá tartozó terület),
– a GAZDANET programban való részvételi szándékra vonatkozó adat,
– meglévő és új biogáztelep kapacitása,
– keletkező trágyamennyiség szilárd- és hígfázis,
– keletkező szilárd- és hígfázis elhelyezésére szolgáló tárolókapacitás,
– az állattartó telep átlagos állatlétszáma, kapacitása a támogatott beruházás, megvalósítása előtt, illetve után,
– saját és egyéb jogon használt területből nitrátérzékeny területrészre vonatkozó adat,
– a támogatott beruházás pénzügyi adatai (összes kiadás, igényelt, jóváhagyott, kifizetett támogatási összeg),
– a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza (természetes személy, jogi személy vagy TCS),
– a támogatásban részesülő ügyfél személyes adatai (neme, kora korcsoportonként),
– a támogatási jogcím keretében megvalósított beruházás beruházás-típus szerinti besorolása.

13. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból ültetvények korszerűsítéséhez, telepítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 75/2007. (VII. 27.) FVM rendelet, valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból kertészeti ültetvények korszerűsítéséhez, korszerű ültetvények létesítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 35/2010. (IV. 9.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
– a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás legjellemzőbb tevékenységi ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
– a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás mezőgazdasági ágazat típus szerinti besorolása (hagyományos, illetve ökológiai),
– GAZDANET programban való részvételi szándékra vonatkozó adat,
– a támogatásnak köszönhetően megvalósított projekt megvalósítási helyének besorolása beavatkozási terület szerint (KAT, Natura 2000 terület, 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatálya alá tartozó terület),
– az ügyfél által hasznosított terület mérete saját, illetve egyéb jogon használt terület szerinti bontásban,
– a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza (természetes személy vagy jogi személy),
– a támogatásban részesülő ügyfél személyes adatai (neme, kora korcsoportonként),
– a támogatott ültetvény telepítésre, korszerűsítésre vonatkozó pénzügyi adatok (összes kiadás, igényelt, jóváhagyott, kifizetett támogatási összeg),
– ültetvény mérete fafaj szerinti bontásban,
– a támogatási jogcím keretében megvalósított művelet beruházás-típus szerinti besorolása,
– a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás legjellemzőbb tevékenységi szektor szerinti besorolása.

14. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a rövid vágásfordulójú fás szárú energiaültetvények telepítéséhez nyújtott támogatás igénybevételének részletes feltételeiről szóló 72/2007. (VII. 27.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
– a támogatott gazdaság legjellemzőbb tevékenységi ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
– a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás termelési mód szerinti besorolása (hagyományos, illetve ökológiai),
– a GAZDANET programban való részvételi szándékra vonatkozó adat,
– a támogatásnak köszönhetően megvalósított projekt megvalósítási helyének besorolása beavatkozási terület szerint (a beruházás megvalósításának helye: KAT, Natura 2000 terület, 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatálya alá tartozó terület),
– az előállított biomassza mennyiségére és felhasználási módjára vonatkozó adatok fajonkénti bontásban,
– a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza (állami, természetes személy, jogi személy),
– a támogatásban részesülő ügyfél személyes adatai (neme, kora korcsoportonként),
– a támogatás pénzügyi adatai (összes kiadás, igényelt, jóváhagyott, kifizetett támogatási összeg),
– az ültetvény mérete fajonkénti bontásban,
– a támogatott gazdaság jellege és szektora legjellemzőbb tevékenységi szektor szerinti besorolása,
– a támogatási jogcím keretében megvalósított beruházás beruházás-típus szerinti besorolása,
– a támogatott ügyfél birtok jellegére vonatkozó adat.

15. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az évelő, lágy szárú energiaültetvények telepítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 71/2007. (VII. 27.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
– a támogatott gazdaság legjellemzőbb tevékenységi ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
– a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás termelési mód szerinti besorolása (hagyományos, illetve ökológiai),
– a GAZDANET programban való részvételi szándékra vonatkozó adat,
– a támogatásnak köszönhetően megvalósított projekt megvalósítási helyének besorolása beavatkozási terület szerint (a beruházás megvalósításának helye: KAT, Natura 2000 terület, 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatálya alá tartozó terület),
– az előállított biomassza mennyiségére és felhasználási módjára vonatkozó adatok fajonkénti bontásban,
– a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza (állami, természetes személy, jogi személy),
– a támogatásban részesülő ügyfél személyes adatai (neme, kora korcsoportonként),
– a támogatás pénzügyi adatai (összes kiadás, igényelt, jóváhagyott, kifizetett támogatási összeg),
– a támogatott gazdaság jellege és szektora legjellemzőbb tevékenységi szektor szerinti besorolása,
– a támogatási jogcím keretében megvalósított beruházás beruházás-típus szerinti besorolása,
– a támogatott ügyfél birtok jellegére vonatkozó adat.

16. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági termékek értéknöveléséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 47/2008. (IV. 17.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
16.1. Adatszolgáltatási kötelezettség azokra vonatkozóan, akiknek az üzemeltetési kötelezettség lejáratáig terjedő időszakban az értékesítésből származó árbevételük legalább 50%-a származik nem-feldolgozott mezőgazdasági termékek értékesítéséből és a támogatást mezőgazdasági termelő ügyfélként vagy TCS-ként igénylik:
– a támogatott gazdaság legjellemzőbb tevékenységi ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
– a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás termelési mód szerinti besorolása (hagyományos, illetve ökológiai),
– a GAZDANET programban való részvételi szándékra vonatkozó adat,
– a támogatásnak köszönhetően megvalósított projekt megvalósítási helyének besorolása beavatkozási terület szerint (a beruházás megvalósításának helye: KAT, Natura 2000 terület, 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatálya alá tartozó terület),
– a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza (természetes személy, jogi személy),
– a támogatásban részesülő ügyfél személyes adatai (neme, kora korcsoportonként),
– a támogatott beruházás pénzügyi adatai (összes kiadás, igényelt, jóváhagyott, kifizetett támogatási összeg) beruházás ágazata, tevékenység típus, illetve célterület szerinti bontásban,
– a támogatott kérelem tevékenységi besorolása,
– támogatott célterületek,
– a támogatási jogcím keretében megvalósított beruházás beruházás-típus szerinti besorolása.
16.2. Adatszolgáltatási kötelezettség azokra vonatkozóan, akiknek az üzemeltetési kötelezettség lejáratáig terjedő időszakban az értékesítésből származó árbevételük kevesebb, mint 50%-a származik nem-feldolgozott mezőgazdasági termékek értékesítéséből és a támogatást feldolgozó ügyfélként igénylik:
– a támogatott gazdaság legjellemzőbb tevékenységi ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
– a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás termelési mód szerinti besorolása (hagyományos, illetve ökológiai),
– a támogatott tevékenység jellemző típusa (termelés, feldolgozás, értékesítés, fejlesztés),
– a támogatásban részesülő vállalkozás besorolása vállalkozásméret kategóriába,
– a támogatott kérelem tevékenységi besorolása,
– a támogatott beruházás pénzügyi adatai (összes kiadás, igényelt, jóváhagyott, kifizetett támogatási összeg) beruházás ágazata, tevékenység típus, illetve célterület szerinti bontásban,
– támogatott célterületek,
– a támogatási jogcím keretében megvalósított beruházás beruházás-típus szerinti besorolása.

17. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a termelői csoportok létrehozásához és működéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 59/2007. (VII. 10.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
– a támogatott TCS elismerésének éve,
– a támogatott TCS összes forgalma,
– a támogatott TCS legjellemzőbb tevékenységi ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
– a támogatás pénzügyi adatai (igényelt, jóváhagyott, kifizetett támogatási összeg),
– tagok száma.

18. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program I. és II. intézkedéscsoportjához kapcsolódó képzések tárgyában nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 139/2008. (X. 22.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
– a támogatásban részesülő ügyfél gazdálkodási tevékenysége (mezőgazdaság, élelmiszeripar, erdőgazdálkodás),
– a támogatás pénzügyi adatai (igényelt, jóváhagyott, kifizetett támogatási összeg),
– a képzés típusa (kötelező vagy választható, szakképesítés nélküli, OKJ-s vagy hatósági képzés),
– a tanfolyamok száma (kötelező vagy választható, szakképesítés nélküli, OKJ-s vagy hatósági képzés),
– a képzésben részesülő ügyfél személyes adatai (neme, kora korcsoportonként, esélyegyenlőségi szempontok szerinti besorolása),
– a képzés tevékenységi köre,
– a képzés tartama (óra/nap).

19. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdészeti célra használt géppark fejlesztéséhez és korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
– a GAZDANET programban való részvételi szándékra vonatkozó adat,
– meglévő erőgépek összteljesítménye,
– terület típusa,
– a támogatás pénzügyi adatai (összes kiadás, igényelt, jóváhagyott, kifizetett támogatási összeg),
– tulajdonos típusa,
– támogatott gépek felsorolása, új összes gépkapacitás.

20. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nem élelmiszeripari célú kiskapacitású, növényi alapú nyersszesz, nyersolaj előállító üzemek létesítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 44/2009. (IV. 11.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
20.1. Adatszolgáltatási kötelezettség azokra vonatkozóan, akiknek az üzemeltetési kötelezettség lejáratáig terjedő időszakban az értékesítésből származó árbevételük legalább 50%-a származik nem mezőgazdasági termékek értékesítéséből és a támogatást mezőgazdasági termelő ügyfélként vagy TCS-ként igénylik:
– a támogatott gazdaság legjellemzőbb tevékenységi ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
– a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás termelési mód szerinti besorolása (hagyományos, illetve ökológiai),
– a GAZDANET programban való részvételi szándékra vonatkozó adat,
– a támogatás alapján megvalósított projekt megvalósítási helyének besorolása beavatkozási terület szerint (KAT, Natura 2000 terület, 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatálya alá tartozó terület),
– a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza (természetes személy, jogi személy),
– a támogatásban részesülő ügyfél személyes adatai (neme, kora korcsoportonként),
– a támogatott beruházás pénzügyi adatai (összes kiadás, igényelt, jóváhagyott, kifizetett támogatási összeg),
– a támogatási jogcím keretében megvalósított beruházásnak a beruházás típusa szerinti besorolása.
20.2. Adatszolgáltatási kötelezettség azokra vonatkozóan, akiknek az üzemeltetési kötelezettség lejáratáig terjedő időszakban az értékesítésből származó árbevételük kevesebb mint 50%-a származik nem feldolgozott mezőgazdasági termékek értékesítéséből és a támogatást feldolgozó ügyfélként igénylik:
– a támogatott vállalkozás legjellemzőbb ágazata és a termelés típusa (ökológiai és hagyományos),
– a támogatás alapján megvalósított projekt megvalósítási helyének besorolása beavatkozási terület szerint (KAT, Natura 2000 terület, 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatálya alá tartozó terület),
– a támogatott gazdaság legjellemzőbb tevékenységi ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
– a támogatásban részesülő vállalkozás besorolása vállalkozásméret kategóriába,
– a támogatás pénzügyi adatai (összes kiadás, igényelt, jóváhagyott, kifizetett támogatási összeg),
– a támogatási jogcím keretében megvalósított beruházásnak a beruházás típusa szerinti besorolása,
– a támogatási jogcím keretében megvalósított beruházásnak a tevékenység típusa szerinti besorolása.

21. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági utak fejlesztéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 125/2009. (IX. 29.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
– a támogatás pénzügyi adatai (összes kiadás, igényelt, illetve jóváhagyott támogatási összeg),
– a beruházással érintett mezőgazdasági terület nagysága,
– a támogatási jogcím keretében megvalósított beruházásnak a tevékenység típusa szerinti besorolása.

22. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kedvezőtlen adottságú területeken történő gazdálkodáshoz nyújtandó kompenzációs támogatások részletes szabályairól szóló 25/2007. (IV. 17.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
– a gazdaság állatállománya (állategység szerint),
– a támogatásra jogosult terület nagyságára vonatkozó adatok [az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garanciaalapból (EMOGA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról, valamint egyes rendeletek módosításáról, illetve hatályon kívül helyezéséről szóló, 1999. május 17-i 1257/1999/EK tanácsi rendelet (a továbbiakban: 1257/1999/EK tanácsi rendelet) 19. cikke szerinti egyéb kedvezőtlen helyzetű térségek, az 1257/1999/EK tanácsi rendelet 20. cikke szerinti egyedi hátrányok által érintett térségek],
– a kedvezőtlen adottságú terület nagysága (1257/1999/EK tanácsi rendelet 19. és 20. cikke szerinti terület, Natura 2000 terület, egyéb területbontásokban),
– a támogatás pénzügyi adatai (igényelt, jóváhagyott, kifizetett támogatási összeg) az 1257/1999/EK tanácsi rendelet 19. és 20. cikke szerinti bontásban,
– a KAT terület hasznosítása (az 1257/1999/EK tanácsi rendelet 19. és 20. cikkei szerinti szántó-gyep).

23. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Natura 2000 gyepterületeken történő gazdálkodáshoz nyújtandó kompenzációs támogatás részletes szabályairól szóló 128/2007. (X. 31.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
– a támogatott hasznosított mezőgazdasági terület nagysága Natura 2000 területen,
– a támogatás pénzügyi adatai (igényelt, jóváhagyott, kifizetett támogatási összeg),
– adatok arra vonatkozóan, hogy a terület részesül-e egyéb ÚMVP támogatásban (AKG, KAT).

24. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági területek erdősítéséhez nyújtandó támogatás igénybevételének részletes szabályairól szóló 88/2007. (VIII. 17.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
– az erdősített terület tulajdonosának jogi státusza,
– a telepített erdőterület nagysága (fafaj szerinti bontásban),
– támogatás pénzügyi adatai (igényelt, jóváhagyott, kifizetett támogatási összeg),
– az erdősített terület nagysága (KAT, Natura 2000 terület vagy egyéb besorolás szerint),
– az erdősítésre vonatkozó technikai adatok (elegyesség, őshonosság, célállomány besorolása, a terület eredeti rendeltetése, speciális besorolása, lejtés),
– a támogatás környezetvédelmi hatására vonatkozó adatok,
– a terület típusára vonatkozó adatok.

25. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdészeti potenciál helyreállítására nyújtandó támogatások igénybevételének részletes szabályairól szóló 32/2008. (III. 27.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
– a támogatott erdőterület tulajdonosának jogi státusza,
– a helyreállított erdőterület nagysága (kár szerinti bontásban),
– a támogatott erdőterület mérete saját, illetve egyéb jogon használt terület szerinti bontásban,
– a támogatás pénzügyi adatai (összes kiadás, igényelt, jóváhagyott, kifizetett támogatási összeg),
– a beavatkozás típusára vonatkozó adatok (beavatkozások száma, érintett terület nagysága, támogatási összeg),
– erdőkár típusa,
– felújításkor alkalmazott állomány nagysága faj szerinti bontásban,
– a károsodott állomány nagysága (faj, elegyesség szerinti bontásban),
– a kár által érintett erdészeti tájra vonatkozó adat.

26. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások körében a kistérségi közlekedési szolgáltatások fejlesztésére igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 9/2008. (I. 24.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
– a beruházás technikai adatai (futásteljesítmény, akadálymentesítés, férőhely, saját vagy kiszervezett működtetés),
– a fejlesztéssel érintett települések száma (különös tekintettel a hátrányos helyzetű területekre),
– az ellátandó területen belül tanyás térségben élők száma,
– a támogatás pénzügyi adatai (összes kiadás, igényelt, jóváhagyott, kifizetett támogatási összeg),
– a támogatott tevékenység típusa.

27. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet 59. cikke szerinti készségek elsajátítására, ösztönzésére és végrehajtására igénybe vehető támogatás részletes feltételeiről szóló 79/2007. (VII. 30.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás kiegészítése a helyi akciócsoportok adatszolgáltatási kötelezettségére vonatkozóan:
– a támogatott köz- és magánszféra partneri kapcsolatok és az abban résztvevők száma, a felhasznált támogatási összeg,
– a helyi akciócsoportok 3. tengelyből finanszírozott működési költségeiből végrehajtott tevékenységek száma és felhasznált támogatási összege tevékenységtípusonkénti bontásban,
– a támogatott tevékenységtípusokban résztvevők száma nem és kor szerinti bontásban,
– a támogatás pénzügyi adatai (igényelt, jóváhagyott, kifizetett támogatási összeg).

28. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a falumegújításra és -fejlesztésre igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 135/2008. (X. 18.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
– a fejlesztés típusa,
– azon települések száma, ahol a projekt megvalósul,
– a projekt keretében a végrehajtott tevékenység típusa szerinti bontásban (fizikai, társadalmi, gazdasági élénkítés),
– támogatott ügyfél jogi státusza (önkormányzat, kisebbségi önkormányzat, önkormányzati társulás, nonprofit szervezet, egyházi jogi személy),
– a támogatás pénzügyi adatai (összes kiadás, igényelt, jóváhagyott, kifizetett támogatási összeg),
– a projektek megvalósulási helyének lélekszáma,
– a projektek megvalósulási helyszínei közül a hátrányos helyzetű települések száma.

29. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 136/2008. (X. 18.) FVM rendelet, valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mikrovállalkozások létrehozásáraés fejlesztésére 2011-től nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 33/2011. (VI. 28.) VM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
– a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza (természetes személy vagy jogi személy),
– a támogatásban részesülő ügyfél személyes adatai (neme, kora korcsoportonként),
– a támogatás típusa,
– a támogatás pénzügyi adatai (összes kiadás, igényelt, illetve jóváhagyott támogatási összeg) a támogatás típusa szerinti bontásban,
– a támogatásban részesülő mikrovállalkozás típusa (meglévő, újonnan létrehozott),
– a projektek megvalósulási helyének lélekszáma,
– a projektek megvalósulási helyszínei közül a hátrányos helyzetű települések száma,
– a támogatás alapján létrehozott új illetve megtartott munkahelyek száma.

30. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 137/2008. (X. 18.) FVM rendelet, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 160/2009. (XI. 19.) FVM rendelet, valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez 2011-től nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 44/2011. (V. 26.) VM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
– a támogatott célterületek száma,
– a támogatás pénzügyi adatai (összes kiadás, igényelt, jóváhagyott, kifizetett támogatási összeg) célterület szerinti bontásban,
– a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza (természetes személy vagy jogi személy),
– a projektek megvalósulási helyének lélekszáma,
– a projektek megvalósulási helyszínei közül a hátrányos helyzetű települések száma,
– a támogatás alapján létrehozott új illetve megtartott munkahelyek száma.

31. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki örökség megőrzéséhez igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 138/2008. (X. 18.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
– a fejlesztés típusa,
– az identitásfejlesztő akciók megvalósítása,
– a támogatott műemléki és természeti helyszínek száma,
– a támogatott célterületek száma,
– a támogatott tevékenységtípusok pénzügyi adatai (összes kiadás, igényelt, jóváhagyott, kifizetett támogatási összeg),
– a projektek megvalósulási helyének lélekszáma,
– a projektek megvalósulási helyszínei közül a hátrányos helyzetű települések száma,
– a tevékenység típusa.

32. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások körében az integrált közösségi és szolgáltató tér kialakítására és működtetésére igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 112/2009. (VIII. 29.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
– multifunkcionális terek száma,
– a támogatott tevékenységtípusok pénzügyi adatai (összes kiadás, igényelt, jóváhagyott, kifizetett támogatási összeg),
– a projektek megvalósulási helyének lélekszáma,
– a projektek megvalósulási helyei között a hátrányos helyzetű települések száma,
– a tevékenység típusa,
– támogatott ügyfél jogi státusza (önkormányzat, önkormányzati társulás, nonprofit szervezet, egyházi jogi személy),
– megvalósuló szolgáltatástípusok száma,
– kötelezően és önként vállalt szolgáltatások száma.

33. A Helyi Vidékfejlesztési Közösségek és a LEADER helyi akciócsoportok részére az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet keretében nyújtott támogatás részletes feltételeiről szóló 141/2008. (X. 30.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
– a helyi akciócsoportok működési költségeiből végrehajtott tevékenységek száma és felhasznált támogatási összege tevékenységtípusonkénti bontásban,
– a támogatott tevékenységtípusok pénzügyi adatai (igényelt, jóváhagyott, kifizetett támogatási összeg),
– a helyi akciócsoport területe és népessége.

34. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a nem termelő mezőgazdasági beruházásokhoz nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 33/2008. (III. 27.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
– a támogatás pénzügyi adatai (összes kiadás, igényelt, jóváhagyott, kifizetett támogatási összeg),
– a támogatott mezőgazdasági terület nagysága AKG, KAT, Natura 2000, nitrát-érzékeny és egyéb terület szerinti bontásban,
– a támogatás környezetvédelmi hatására vonatkozó adatok,
– a támogatott földhasználat típusára vonatkozó adatok,
– a támogatott eszközbeszerzés típusára vonatkozó adatok,
– a támogatott gyeptelepítés típusára vonatkozó adatok,
– a támogatott madárvédelmi berendezés típusára vonatkozó adatok,
– a beruházás típusára vonatkozó adatok.

35. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdőszerkezet átalakításához nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 139/2009. (X. 22.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
– a támogatás pénzügyi adatai (összes kiadás, igényelt, jóváhagyott, kifizetett támogatási összeg),
– a tevékenység típusára vonatkozó adatok,
– a beruházás típusa.

36. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az agrár-erdészeti rendszerek mezőgazdasági földterületeken történő első létrehozásához nyújtandó támogatás igénybevételének részletes szabályairól szóló 46/2009. (IV. 16.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
– a telepítési sűrűség telepített fafaj típus szerinti bontásban,
– a támogatott terület nagysága a földhasználat típusa és telepített fafaj szerinti bontásban,
– a támogatott mezőgazdasági terület nagysága KAT, Natura 2000 terület szerinti bontásban,
– a támogatás pénzügyi adatai (igényelt, jóváhagyott, kifizetett támogatási összeg),
– az új agrár-erdészeti rendszer megvalósítására használt terület nagysága tevékenység típus szerinti bontásban,
– az új agrár-erdészeti rendszer kiterjedése földhasználat szerint.

37. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdő-környezetvédelmi intézkedésekhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 124/2009. (IX. 24.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
– a támogatott terület nagysága célprogramok szerinti, illetve Natura 2000 terület szerinti bontásban,
– a támogatott terület nagysága a támogatás típusa szerinti bontásban,
– a támogatás pénzügyi adatai (igényelt, jóváhagyott, kifizetett támogatási összeg) a támogatás típusa szerinti bontásban,
– a támogatott terület nagysága a sikeres földhasználat alatt álló területek hozzájárulásának típusa szerinti bontásban.

38. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott agrár-környezetgazdálkodási támogatások igénybevételének részletes feltételeiről szóló 61/2009. (V. 14.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
– az ügyfél által hasznosított terület mérete saját, illetve egyéb jogon használt terület szerinti bontásban,
– a támogatásban részesülő ügyfél fő tevékenysége (mezőgazdasági termelő, egyéb földhasználó),
– az AKG támogatásban is részesülő terület nagysága (1257/1999/EK tanácsi rendelet 19. és 20. cikke szerinti KAT terület, Natura 2000 terület, nitrát-érzékeny és egyéb területbontásokban),
– a támogatásban részesülő ügyfél személyes adatai (neme, kora korcsoportonként),
– a támogatott terület nagysága a támogatás típusa és célprogram szerinti bontásban,
– a támogatott földterület összes nagysága,
– a támogatott ügyfél jogi státusza (jogi személy, állami, nonprofit szervezet, természetes személy),
– a támogatásban részesülő vállalkozás besorolása vállalkozás méret kategóriákba,
– a támogatás pénzügyi adatai (igényelt, jóváhagyott, kifizetett támogatási összeg).

39. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának tenyésztésben történő megőrzésére nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 38/2010. (IV. 15.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
– a támogatás pénzügyi adatai (igényelt, jóváhagyott, kifizetett támogatási összeg).

40. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 122/2009. (IX. 17.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
– a támogatás pénzügyi adatai (igényelt, jóváhagyott, kifizetett támogatási összeg),
– a helyi akciócsoport területe és népessége,
– a helyi akciócsoportok által finanszírozott tevékenységek száma és felhasznált támogatási összege tevékenységtípusonkénti bontásban,
– a támogatásban részesülők személyes adatai (neme, kora korcsoportonként).

41. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a baromfi telepek korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 78/2011. (VIII. 3.) VM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
– a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás legjellemzőbb tevékenységi ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
– a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás termelési mód szerinti besorolása (hagyományos, illetve ökológiai),
– a támogatás alapján megvalósított projekt megvalósítási helyének besorolása beavatkozási terület szerint (KAT, Natura 2000 terület, 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatálya alá tartozó terület),
– a GAZDANET programban való részvételi szándékra vonatkozó adat,
– tojóketrecek száma, felülete,
– a támogatott beruházás pénzügyi adatai (összes kiadás, igényelt, jóváhagyott, kifizetett támogatási összeg),
– a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza (természetes személy, jogi személy vagy TCS),
– a támogatásban részesülő ügyfél személyes adatai (neme, kora korcsoportonként),
– a támogatási jogcím keretében megvalósított beruházás beruházás-típus szerinti besorolása.

42. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból ültetvények korszerűsítéséhez, telepítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 35/2010 (IV. 9.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
– a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás legjellemzőbb tevékenységi ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
– a támogatott mezőgazdasági ágazat típusa szerinti besorolás (ökológiai, illetve hagyományos),
– a GAZDANET programban való részvételi szándékra vonatkozó adat,
– a támogatás alapján megvalósított projekt megvalósítási helyének besorolása beavatkozási terület szerint (KAT, Natura 2000 terület, 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatálya alá tartozó terület),
– az ügyfél által hasznosított terület mérete saját, illetve egyéb jogon használt terület szerinti bontásban,
– a támogatásban részesülő ügyfél személyes adatai (neme, kora korcsoportonként),
– a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza (természetes személy vagy jogi személy),
– a támogatott beruházás pénzügyi adatai (összes kiadás, igényelt, jóváhagyott, kifizetett támogatási összeg),
– a támogatott ültetvény mérete telepített faj szerinti bontásban,
– a támogatási jogcím keretében megvalósított beruházásnak a beruházás típusa szerinti besorolása,
– a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás legjellemzőbb tevékenységi szektor szerinti besorolása.

43. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a genetikai erőforrások megőrzése intézkedés keretében a növényi genetikai erőforrások és mikroorganizmusok ex situ megőrzéséhez nyújtandó támogatások igénybevételének részletes feltételeiről szóló 53/2011. (VI. 10.) VM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
– a támogatásban részesülő ügyfél személyes adatai (neme, kora korcsoportonként),
– a támogatott beruházás pénzügyi adatai (igényelt, jóváhagyott, kifizetett támogatási összeg),
– a támogatásban részesülő ügyfél fő tevékenysége (mezőgazdasági termelő, egyéb földhasználó),
– a támogatás típusa.

44. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás részletes feltételeiről szóló 18/2011. (III. 9.) VM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
– a támogatás pénzügyi adatai (igényelt, jóváhagyott, kifizetett támogatási összeg),
– a támogatásban részesülő ügyfél fő tevékenysége (mezőgazdasági termelő, egyéb földhasználó),
– a támogatott állatállomány típusa.

45. Az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2011-től nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 76/2011. (VII. 29.) VM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
– a támogatott beruházás pénzügyi adatai (igényelt, jóváhagyott, kifizetett támogatási összeg).”
1

A rendelet a 13. § alapján hatályát vesztette 2012. február 2. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére