• Tartalom

3/2012. (III. 1.) BM rendelet

3/2012. (III. 1.) BM rendelet

a megyei önkormányzati tartalékról, és az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok 2012. évi támogatásáról1

2012.03.03.

A Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény 6. melléklet 1.2 és 2. pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 37. § p) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 12. § tekintetében a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvény 6. melléklet 2.3. pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 37. § p) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva

– az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § b) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

1. Általános rendelkezések

1. § E rendelet alkalmazásában települési önkormányzati kötelező feladatok: a helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásáról szóló 1996. évi XXV. törvény mellékletében felsorolt, valamint az ágazati jogszabályokban az adott önkormányzattípus számára kötelezően előírt feladatok.

2. § (1) A Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvényben (a továbbiakban: költségvetési törvény) biztosított megyei önkormányzati tartalékból támogatás (a továbbiakban: megyei támogatás) az alábbi kötelezettségek teljesítésére igényelhető:

a) az önkormányzat működését súlyosan veszélyeztető, a kötelező feladatellátással kapcsolatos, 2011. évben keletkezett, 2012. évben esedékessé vált fizetési kötelezettségek teljesítésére,

b) egyedi kezelést igénylő, előre nem tervezhető fizetési kötelezettségek teljesítésére, vagy elmaradt bevételek pótlására, amelyek az önkormányzat kötelező feladatellátását akadályozzák.

(2) Az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok támogatásához a költségvetési törvény által biztosított támogatásra (a továbbiakban: ÖNHIKI támogatás) vonatkozó önkormányzati támogatási igény elbírálása során a következő szempontok kerülnek figyelembevételre:

a) kötelező feladatellátáshoz kapcsolódó működési forráshiány, elsődlegesen a kötelező közoktatási feladatellátás keretében az alapfokú nevelési, oktatási intézmény fenntartásához kapcsolódó forráshiány,

b) a közös feladatellátáshoz kapcsolódó, elsődlegesen a többcélú kistérségi társulások felé fennálló tartozások,

c) az önkormányzat által saját hatáskörben adott pénzbeli és természetbeni juttatások aránya az önkormányzat által folyósított összes ellátáshoz viszonyítva,

d) adósságrendezés alatt álló önkormányzatok forráshiányának kezelése a válságköltségvetés alapján,

e) a működőképességet veszélyeztető, jogerős közigazgatási határozat, vagy jogerős bírósági határozat alapján fennálló fizetési kötelezettségek teljesítése,

f) a működési célú kiadásokhoz viszonyított

fa) helyi adóbevétel,

fb) az 5. melléklet 4. pontja szerinti pénzeszközök állománya.

(3) A fővárosi és megyei kormányhivatal a költségvetési törvény 6. melléklet 2. a) pontja szerinti feltétel teljesítése alól az év folyamán egyszeri alkalommal, egész évre vonatkozóan felmentést ad, ha az önkormányzat megfelel a költségvetési törvényben rögzített feltételeknek.

(4) Az önkormányzat által e rendelet szerint igényelhető ÖNHIKI támogatás összege nem haladhatja meg az önkormányzat költségvetési rendeletében eredeti vagy módosított előirányzatként jóváhagyott működési célú forráshiány összegét.

2. Az igénylésre vonatkozó együttes szabályok

3. § (1) Az önkormányzat a megyei támogatás, valamint az ÖNHIKI támogatás (a továbbiakban együtt: Támogatás) iránti igénylését az ebr42 információs rendszerben lezárja, és két eredeti és egy másolati példányban a Magyar Államkincstár illetékes területi szervéhez (a továbbiakban: Igazgatóság) nyújtja be.

(2) Ha szükséges, az Igazgatóság legfeljebb 8 napos határidő kitűzésével hiánypótlásra vagy módosításra hívja fel az önkormányzatot. Ha az önkormányzat a felhívásnak 8 napon belül nem tesz eleget, vagy nem megfelelően teljesíti a felhívásban foglaltakat, az Igazgatóság a kérelmet nem továbbítja a helyi önkormányzatokért felelős miniszternek és az államháztartásért felelős miniszternek (a továbbiakban együtt: miniszterek) és erről értesíti az önkormányzatot és a minisztereket.

(3) A felülvizsgált kérelmek egy eredeti példányát az Igazgatóság a helyi önkormányzatokért felelős miniszter részére, másik eredeti példányát az államháztartásért felelős miniszter részére legfeljebb 6 napon belül továbbítja. Ha a miniszterek a kérelmek vizsgálata során további tájékoztatást vagy dokumentumok megküldését tartják szükségesnek, ezeket a pályázó – külön felhívásra – köteles teljesíteni.

(4) A benyújtott kérelmet a helyi önkormányzatokért felelős miniszter által megbízott könyvvizsgáló ellenőrizheti, aki a megbízása keretében az önkormányzattól adatszolgáltatást kérhet.

4. § A pályázat kötelező tartalmi elemei:

a) az önkormányzat rövid szöveges kérelme,

b) a 8. melléklet szerinti tartalommal meghozott, ebr42 rendszerben rögzített képviselő-testületi vagy közgyűlési határozat,

c) ebr42 rendszerben lezárt

ca) megyei önkormányzat esetében az 1., és a 4–7. melléklete szerinti,

cb) települési önkormányzat esetében az 1–7. melléklet szerinti

adatlapok,

d) 1000 fő lakosságszám alatti, körjegyzőséghez nem tartozó önkormányzat esetén a 2. § (3) bekezdése szerinti felmentés,

e) települési önkormányzat esetében a működési célú hitelállomány dokumentálása,

f) kötelező könyvvizsgálat esetében a könyvvizsgáló 2011. évi zárszámadásról készített jelentése,

g) egyéb, az önkormányzat kérelmét alátámasztó dokumentumok, így az ÖNHIKI támogatás esetén különösen a 2. § (2) bekezdésében, valamint a megyei támogatás esetén a 2. § (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott tartozások, fizetési kötelezettségek dokumentálása.

3. A támogatás döntési rendszere

5. § (1) A miniszterek a Támogatásról – a belügyminiszteri utasítással létrehozott bizottság javaslata alapján – döntenek:

a) ÖNHIKI támogatás esetén a költségvetési törvény 6. melléklet 2. pontja szerinti ütemezéshez igazodóan folyamatosan, kivéve a soron kívüli működőképességet veszélyeztető eseteket,

b) megyei támogatás esetén folyamatosan,

de legkésőbb 2012. december 20-áig.

(2) Az önkormányzatok a miniszterek döntéséről támogatói okiratban értesülnek.

6. § (1) A miniszterek visszatérítendő, vagy vissza nem térítendő támogatást adhatnak, melyet célhoz, feladathoz is köthetnek.

(2) Azon önkormányzatok részesülnek előnyben az ÖNHIKI támogatás szempontjából, amelyek

a) a működési forráshiány mérséklése érdekében döntöttek a feladatellátás racionalizálásáról,

b) a fennálló szállítói tartozások rendezése, átütemezése érdekében egyeztetést kezdeményeztek hitelezőikkel,

c) a rendelkezésre álló felhalmozási célú bevételeken túl felhalmozási kiadásokat nem teljesítenek,

d) a szociális kiadások csökkentése érdekében élnek a közfoglalkoztatás lehetőségével,

e) a 2. § (2) bekezdés a) pontja szerinti kötelező közoktatási feladatellátáshoz kapcsolódó működési forráshiányt, vagy az 2. § (2) bekezdés e) pontja szerinti működőképességet veszélyeztető fizetési kötelezettséget jeleznek.

(3) Az ÖNHIKI támogatási igény elbírálása során – többek között – nem ismerhető el:

a) a feladatellátáshoz képest kiugró létszám és személyi juttatás,

b) különösen a képviselő-testület és az önkormányzati hivatal személyi és dologi jellegű kiadásainak indokolatlan mértéke, valamint

c) az önként vállalt feladatok vagy az ezekhez kapcsolódó átadott pénzeszközök és a támogatásértékű kiadások.

7. § A Támogatást a döntést követően soron kívül, a helyi önkormányzatokért felelős miniszter utalványozása alapján a Magyar Államkincstár egy összegben folyósítja.

4. A támogatás felhasználásának és elszámolásának szabályai és a felhasználás ellenőrzése

8. § A Támogatás felett az önkormányzat rendelkezik, és felelős annak jogszerű felhasználásáért.

9. § Az önkormányzat a célhoz, feladathoz kötött Támogatás felhasználásáról köteles elszámolni.

10. § A Támogatás felhasználását a miniszterek és jogszabályban erre feljogosított szervek ellenőrizhetik.

5. Záró rendelkezések

11. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

12. §2

1. melléklet a 3/2012. (III. 1.) BM rendelethez

 

Igénylésazonosító

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Önkormányzat neve:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Megye:

 

 

 

 

 

 

 

 


ÖNKORMÁNYZATI BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK ALAKULÁSA

 

 

 

 

 

 

 

 

adatok eFt

 

No.

Megnevezés

2011. évi költségvetési beszámoló szerinti tényadatok

2012. évi eredeti előirányzat

2012. évi módosított előirányzat

I. negyedévi költségvetési jelentés

II. negyedévi költségvetési jelentés vagy I. félév összesen a féléves beszámoló alapján

Teljesítés %

III. negyedévi költségvetési jelentés

Teljesítés

%

 

 

1

2

3

4

5

6=5/2 vagy 5/3 (%)

7

8= 7/2 vagy 7/3 (%)

 

BEVÉTELEK

 

 

 

 

 

 

 

 

1.

Intézményi működési bevételek összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

2.

Saját folyó bevételek és átengedett bevételek

 

 

 

 

 

 

 

 

3.

Önkormányzat működési célú költségvetési támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

4.

Támogatásértékű működési bevételek összesen

 

 

 

 

 

 

 

5.

Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

6.

Előző évi működési célú előirányzat-maradvány, pénzmaradvány átvétel összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

7.

Működési célú pénzforgalmi bevételek összesen (1.+2.+3.+4.+5.+6.)

 

 

 

 

 

 

 

8.

Egyéb működési bevételek ( pl.: alap- és vállalkozási tevékenység közötti elszámolások)

 

 

 

 

 

 

 

 

9.

Működési bevételek összesen (7.+8.)

 

 

 

 

 

 

 

 

10.

Felhalmozási saját bevételek összesen

 

 

 

 

 

 

 

11.

Önkormányzat felhalmozási célú költségvetési támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

12.

Támogatásértékű felhalmozási bevételek összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

13.

Előző évi felhalmozási célú előirányzat-maradvány, pénzmaradvány átvétel összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

14.

Felhalmozási célú pénzeszközátvételek államháztartáson kívülről összesen

 

 

 

 

 

 

 

15.

Felhalmozási bevételek összesen (10.+11.+12.+13.+14.)

 

 

 

 

 

 

 

 

16.

Támogatási kölcsönök visszatérülése és igénybevétele összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

17.

Előző évi költségvetési kiegészítések, visszatérülések összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

18.

Költségvetési bevételek (9.+15.+16.+17.)

 

 

 

 

 

 

 

 

19.

Előző évek előirányzat-maradványának, pénzmaradványának és előző évek vállalkozási maradványának igénybevétele

 

 

 

 

 

 

 

 

20.

Rövid lejáratú hitelek felvétele

 

 

 

 

 

 

 

 

21.

Likvid hitelek felvétele

 

 

 

 

 

 

 

 

22.

Hosszú lejáratú hitelek felvétele

 

 

 

 

 

 

 

 

23.

Forgatási célú belföldi értékpapírok kibocsátása

 

 

 

 

 

 

 

 

24.

Forgatási célú értékpapírok értékesítése

 

 

 

 

 

 

 

 

25.

Befektetési célú belföldi értékpapírok kibocsátása

 

 

 

 

 

 

 

 

26.

Befektetési célú értékpapírok értékesítése

 

 

 

 

 

 

 

 

27.

Befektetési célú külföldi értékpapírok kibocsátása

 

 

 

 

 

 

 

 

28.

Hitelfelvétel külföldről

 

 

 

 

 

 

 

 

29.

Egyéb finanszírozás bevételei

 

 

 

 

 

 

 

 

30.

Finanszírozási bevételek (19.+20.+ … +28.+29.)

 

 

 

 

 

 

 

 

31.

ebből működési célú

 

 

 

 

 

 

 

 

32.

ebből felhalmozási célú

 

 

 

 

 

 

 

 

33.

Tárgyévi bevételek (18.+30.)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

KIADÁSOK

 

 

 

 

 

 

 

 

34.

Személyi juttatások

 

 

 

 

 

 

 

 

35.

Munkaadókat terhelő járulékok összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

36.

Dologi és egyéb folyó kiadások összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

37.

Támogatásértékű működési kiadások összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

38.

Előző évi működési célú előirányzat-maradvány, pénzmaradvány átadás összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

39.

Működési célú pénzeszközátadások államháztartáson kívülre összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

40.

Társadalom-, szociálpolitikai és egyéb juttatás, támogatás

 

 

 

 

 

 

 

 

41.

Egyéb működési célú támogatások, kiadások pénzforgalom nélküli kiadások nélkül összesen (37.+38.+39.+40.)

 

 

 

 

 

 

 

 

42.

Alap- és vállalkozási tevékenység közötti elszámolások

 

 

 

 

 

 

 

 

43.

Egyéb pénzforgalom nélküli kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

44.

ebből felhalmozási célú tartalék összege

 

 

 

 

 

 

 

 

45.

Egyéb működési célú támogatások, kiadások összesen (41.+42.+43.)

 

 

 

 

 

46.

Egyéb működési kiadások (Pl.: ellátottak pénzbeli juttatásai)

 

 

 

 

 

 

 

 

47.

Működési kiadások összesen (34.+35.+36.+45.+46.)

 

 

 

 

 

 

 

 

48.

Felújítás (ÁFA-val)

 

 

 

 

 

 

 

 

49.

Intézményi beruházási kiadások (ÁFA-val)

 

 

 

 

 

 

 

 

50.

Befektetési célú részesedések vásárlása

 

 

 

 

 

 

 

 

51.

Támogatásértékű felhalmozási kiadások összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

52.

Előző évi felhalmozási célú előirányzat-maradvány, pénzmaradvány átadás összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

53.

Felhalmozási célú pénzeszközátadások államháztartáson kívülre összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

54.

Egyéb felhalmozási kiadások összesen (50.+51.+52.+53.)

 

 

 

 

 

 

 

 

55.

Felhalmozási kiadások összesen (48.+49.+54.)

 

 

 

 

 

 

 

 

56.

Támogatási kölcsönök nyújtása és törlesztése összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

57.

Költségvetési kiadások (47.+55.+56.)

 

 

 

 

 

 

 

 

58.

Rövid lejáratú hitelek törlesztése

 

 

 

 

 

 

 

 

59.

Likvid hitelek törlesztése

 

 

 

 

 

 

 

 

60.

Hosszú lejáratú hitelek törlesztése

 

 

 

 

 

 

 

 

61.

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása

 

 

 

 

 

 

 

 

62.

Forgatási célú értékpapírok vásárlása

 

 

 

 

 

 

 

 

63.

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása

 

 

 

 

 

 

 

 

64.

Befektetési célú értékpapírok vásárlása

 

 

 

 

 

 

 

 

65.

Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása

 

 

 

 

 

 

 

 

66.

Hiteltörlesztés külföldre

 

 

 

 

 

 

 

 

67.

Egyéb finanszírozás kiadásai

 

 

 

 

 

 

 

 

68.

Finanszírozási kiadások (58.+59.+…+66.+67.)

 

 

 

 

 

 

 

 

69.

ebből működési célú

 

 

 

 

 

 

 

 

70.

ebből felhalmozási célú

 

 

 

 

 

 

 

 

71.

Tárgyévi kiadások (57.+68.)

 

 

 

 

 

 

 

 

72.

Működési hiány (9.-47.) (+/-)

 

 

 

 

 

 

 

 

73.

Felhalmozási hiány (15.-55.) (+/-)

 

 

 

 

 

 

 

 

74.

Költségvetési bevételek és kiadások egyenlege (18.-57.) (+/-)

 

 

 

 

 

 

 

 

75.

Tárgyévi bevételek és kiadások eltérése (33.-71.) (+/-)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kelt: .............................................................................................................

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

P.H.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

……………………………….

 

 

 

……………………………….

 

 

 

 

polgármester/elnök

 

 

 

(fő)jegyző

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A táblázat kitöltését végezte :

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Telefonszáma:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Faxszáma:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

E-mail címe:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2. melléklet a 3/2012. (III. 1.) BM rendelethez

 

Igénylésazonosító:

 

 

 

 

Önkormányzat neve:

 

 

 

Megye:

 

 

 


OKTATÁSI FELADATOK ELLÁTÁSA

I. Óvoda

I.1. Önkormányzat önállóan fenntartott intézményei:

a) Önállóan fenntartott óvodák (óvodai feladatot ellátó közoktatási intézmények) száma:

 

b) Önállóan fenntartott óvodák (óvodai feladatot ellátó közoktatási intézmények) fenntartásának 2012. évi költsége (ezer Ft):

 

c) Önállóan fenntartott óvodák (óvodai feladatot ellátó közoktatási intézmények) fenntartásának normatív hozzájáruláson és támogatáson felüli költsége 2012-ben (ezer Ft):

 


I.2. Önkormányzat intézményi társulás székhelyeként fenntartott intézményei:

Óvodai feladatot ellátó közoktatási intézményt fenntartó intézményi társulások száma, melyekben az önkormányzat a társulás székhelye:

 

a) Intézményi társulás székhelyeként fenntartott óvodák (óvodai feladatot ellátó közoktatási intézmények) száma:

 

b) Intézményi társulás székhelyként fenntartott óvodák (óvodai feladatot ellátó közoktatási intézmények) fenntartásának 2012. évi költsége (ezer Ft):

 

c) Intézményi társulás székhelyként fenntartott óvodák (óvodai feladatot ellátó közoktatási intézmények) fenntartásának normatív hozzájáruláson és támogatáson felüli költsége 2012-ben (ezer Ft):

 


Intézményi társulásonként a társulásra vonatkozó adatok:

Sorszám

Intézményi társulásban részt vevő önkormányzatok:

Adott önkormányzat területén működik-e az intézménynek óvodai feladatellátási helye

Adott önkormányzat hozzájárulása az intézmény közös fenntartásához (ezer Ft)

Adott önkormányzat igénylés benyújtásának időpontjáig meg nem fizetett hozzájárulásának összege (ezer Ft)

1.

 

 

 

 

Összesen:

 

 

 

 


I.3. Önkormányzat intézményi társulás tagjaként fenntartott intézményei:

Óvodai feladatot ellátó közoktatási intézményt fenntartó intézményi társulások száma, melyekben az önkormányzat a társulás tagja (nem székhelye):

 

a) Intézményi társulás székhely önkormányzata:

 

b) A közösen fenntartott intézménynek van óvodai feladatot ellátó feladatellátási helye az önkormányzat területén (igen/nem)

 

c) A közösen fenntartott óvodához biztosított önkormányzati hozzájárulás összege 2012-ben (ezer Ft):

 


I.4. Önkormányzat területén közoktatási megállapodás alapján működő intézmények:

Óvodai feladatot ellátó közoktatási intézmények száma, melyekre az önkormányzat közoktatási megállapodást kötött

 

a) Intézmény neve:

 

b) Intézmény fenntartója

 

c) Az intézmény fenntartásához biztosított önkormányzati hozzájárulás összege 2012-ben (ezer Ft):

 



Általános iskola 1-4. évfolyam

II.1. Önkormányzat önállóan fenntartott intézményei:

a) Önállóan fenntartott, 1-4. évfolyamon általános iskolai feladatot ellátó közoktatási intézmények száma:

 

b) Önállóan fenntartott, 1-4. évfolyamon általános iskolai feladatot ellátó közoktatási intézmény fenntartásának 2012. évi költsége (ezer Ft):

 

c) Önállóan fenntartott, 1-4. évfolyamon általános iskolai feladatot ellátó közoktatási intézmények fenntartásának normatív hozzájáruláson és támogatáson felüli költsége 2012-ben (ezer Ft):

 


II.2. Önkormányzat intézményi társulás székhelyeként fenntartott intézményei:

1-4. évfolyamon általános iskolai feladatot ellátó közoktatási intézményt fenntartó intézményi társulások száma, melyekben az önkormányzat a társulás székhelye:

 

a) Intézményi társulás székhelyeként fenntartott, 1-4. évfolyamon általános iskolai feladatot ellátó közoktatási intézmények száma:

 

b) Intézményi társulás székhelyként fenntartott, 1-4. évfolyamon általános iskolai feladatot ellátó közoktatási intézmények fenntartásának 2012. évi költsége (ezer Ft):

 

c) Intézményi társulás székhelyként fenntartott, 1-4. évfolyamon feladatot ellátó közoktatási intézmények fenntartásának normatív hozzájáruláson és támogatáson felüli költsége 2012-ben (ezer Ft):

 


Intézményi társulásonként a társulásra vonatkozó adatok:

Sorszám

Intézményi társulásban részt vevő önkormányzatok:

Adott önkormányzat területén működik-e az intézménynek 1-4. évfolyamon általános iskolai feladatot ellátó feladatellátási helye

Adott önkormányzat hozzájárulása az intézmény közös fenntartásához (ezer Ft)

Adott önkormányzat igénylés benyújtásának időpontjáig meg nem fizetett hozzájárulásának összege (ezer Ft)

1.

 

 

 

 

Összesen:

 

 

 

 


II.3. Önkormányzat intézményi társulás tagjaként fenntartott intézményei:

1-4. évfolyamon általános iskolai feladatot ellátó közoktatási intézményt fenntartó intézményi társulások száma, melyekben az önkormányzat a társulás tagja (nem székhelye):

 

a) Intézményi társulás székhely önkormányzata

 

b) A közösen fenntartott intézménynek van 1-4. évfolyamon általános iskolai feladatot ellátó feladatellátási helye az önkormányzat területén (igen/nem)

 

c) A közösen fenntartott intézményhez biztosított önkormányzati hozzájárulás összege 2012-ben (ezer Ft):

 


II.4. Önkormányzat területén közoktatási megállapodás alapján működő intézmények:

1-4. évfolyamon általános iskolai feladatot ellátó közoktatási intézmények száma, melyekre az önkormányzat közoktatási megállapodást kötött

 

a) Intézmény neve

 

b) Intézmény fenntartója

 

c) Az intézmény fenntartásához biztosított önkormányzati hozzájárulás összege 2012-ben (ezer Ft):

 



Általános iskola 5-8. évfolyam

III.1. Önkormányzat önállóan fenntartott intézményei:

a) Önállóan fenntartott, 5-8. évfolyamon általános iskolai feladatot ellátó közoktatási intézmények száma:

 

b) Önállóan fenntartott, 5-8. évfolyamon általános iskolai feladatot ellátó közoktatási intézmény fenntartásának 2012. évi költsége (ezer Ft):

 

c) Önállóan fenntartott, 5-8. évfolyamon általános iskolai feladatot ellátó közoktatási intézmények fenntartásának normatív hozzájáruláson és támogatáson felüli költsége 2012-ben (ezer Ft):

 


III.2. Önkormányzat intézményi társulás székhelyeként fenntartott intézményei:

5-8. évfolyamon általános iskolai feladatot ellátó közoktatási intézményt fenntartó intézményi társulások száma, melyekben az önkormányzat a társulás székhelye:

 

a) Intézményi társulás székhelyeként fenntartott, 5-8. évfolyamon általános iskolai feladatot ellátó közoktatási intézmények száma:

 

b) Intézményi társulás székhelyként fenntartott, 5-8. évfolyamon általános iskolai feladatot ellátó közoktatási intézmények fenntartásának 2012. évi költsége (ezer Ft):

 

c) Intézményi társulás székhelyként fenntartott, 5-8. évfolyamon feladatot ellátó közoktatási intézmények fenntartásának normatív hozzájáruláson és támogatáson felüli költsége 2012-ben (ezer Ft):

 


Intézményi társulásonként a társulásra vonatkozó adatok:

Sorszám

Intézményi társulásban részt vevő önkormányzatok:

Adott önkormányzat területén működik-e az intézménynek 5-8. évfolyamon általános iskolai feladatot ellátó feladatellátási helye

Adott önkormányzat hozzájárulása az intézmény közös fenntartásához (ezer Ft)

Adott önkormányzat igénylés benyújtásának időpontjáig meg nem fizetett hozzájárulásának összege (ezer Ft)

1.

 

 

 

 

Összesen:

 

 

 

 


III.3. Önkormányzat intézményi társulás tagjaként fenntartott intézményei:

5-8. évfolyamon általános iskolai feladatot ellátó közoktatási intézményt fenntartó intézményi társulások száma, melyekben az önkormányzat a társulás tagja (nem székhelye):

 

a) Intézményi társulás székhely önkormányzata

 

b) A közösen fenntartott intézménynek van 5-8. évfolyamon általános iskolai feladatot ellátó feladatellátási helye az önkormányzat területén (igen/nem)

 

c) A közösen fenntartott intézményhez biztosított önkormányzati hozzájárulás összege 2012-ben (ezer Ft):

 


III.4. Önkormányzat területén közoktatási megállapodás alapján működő intézmények:

5-8. évfolyamon általános iskolai feladatot ellátó közoktatási intézmények száma, melyekre az önkormányzat közoktatási megállapodást kötött

 

a) Intézmény neve

 

 

 

b) Intézmény fenntartója

 

 

 

c) Az intézmény fenntartásához biztosított önkormányzati hozzájárulás összege 2012-ben (ezer Ft):

 

 



Kelt:
P.H.

…………………………

……………………………

polgármester

(fő)jegyző

3. melléklet a 3/2012. (III. 1.) BM rendelethez

 

Igénylésazonosító

 

 

 

 

Önkormányzat neve:

 

 

 

 

Megye:

 

 

 


ÖNKORMÁNYZAT ÁLTAL FOLYÓSÍTOTT ELLÁTÁSOK

 

 

 

 

adatok e Ft

No.

Megnevezés

2010.

tény

2011.

tény

2012.

terv

1.

Önkormányzat által saját hatáskörben adott pénzbeli ellátás (2+…+7)

 

 

 

2.

Lakásfenntartási támogatás (helyi megállapítás) a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (a továbbiakban: Szoctv.) 38. § (1) bek. c) pont alapján

 

 

 

3.

Ápolási díj (helyi megállapítás) Szoctv. 43/B. § alapján

 

 

 

4.

Átmeneti segély Szoctv. 45. § alapján

 

 

 

5.

Temetési segély Szoctv. 46. § alapján

 

 

 

6.

Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás (helyi megállapítás) a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Gyvt.) 21. § alapján

 

 

 

7.

Egyéb, az önkormányzat rendeletében megállapított juttatás

 

 

 

8.

Önkormányzat által saját hatáskörben adott természetbeni ellátás (9+…+11)

 

 

 

9.

Természetben nyújtott átmeneti segély Szoctv. 47. § (1) bek. c) pont alapján

 

 

 

10.

Természetben nyújtott temetési segély Szoctv. 47. § (1) bek. d) pont alapján

 

 

 

11.

Természetben nyújtott rendkívüli gyermekvédelmi támogatás Gyvt. 18. § (5) bek. alapján

 

 

 

12.

Az önkormányzat által saját hatáskörben (a Szoctv. és Gyvt. alapján) adott pénzbeli és természetbeni ellátások összesen (1+8)

 

 

 

13.

Az önkormányzat által folyósított Szoctv és Gyvt. szerinti normatív ellátások összesen

 

 

 

14.

Az önkormányzat által folyósított Szoctv és Gyvt. szerinti pénzbeli és természetbeni ellátások összesen (12+13)

 

 

 

15.

Önkormányzat által saját hatáskörben (nem szociális és gyermekvédelmi előírások alapján) adott egyéb pénzbeli és természetbeni ellátás

 

 

 

16.

A saját hatáskörben nyújtott ellátások aránya az összes ellátáson belül [(12+15)/(14+15)] %

 

 

 


Kelt: .............................................................................................................
P.H.

………………………………

.……………………………….

polgármester

(fő)jegyző

4. melléklet a 3/2012. (III. 1.) BM rendelethez

 

Igénylésazonosító

 

 

 

 

Önkormányzat neve:

 

 

 

 

Megye:

 

 

 


MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ALAKULÁSA SZAKFELADATONKÉNT

1.

Szakfeladat neve:

 

 

 

 

Szakfeladat rend szerinti besorolás:

 

 

 

 

 

 

 

adatok eFt

 

 

2011. évi költségvetési beszámoló szerinti tényadatok

2012. évi eredeti előirányzat

Változás
%
(2012 eredeti ei./2011)

 

Intézményüzemeltetéshez kapcsolódó átlagos statisztikai állományi létszám (fő)

 

 

 

 

Szakmai tevékenységet ellátók átlagos statisztikai állományi létszáma (fő)

 

 

 

 

- Személyi juttatás

 

 

 

 

- Munkaadót terhelő járulék

 

 

 

 

- Dologi kiadás

 

 

 

 

- Átadott pénzeszközök

 

 

 

 

Összesen:

 

 

 

További feladatok felvehetők

Kelt: ................................................
P.H.

………………………………

.……………………………….

polgármester/elnök

(fő)jegyző

5. melléklet a 3/2012. (III. 1.) BM rendelethez

Igénylésazonosító:

Önkormányzat neve:

..................................

Megye:

..................................

 

 



KIEGÉSZÍTŐ ADATOK

1.)

Köztisztviselői illetményalap összege:

....................... Ft

2.)

2012. évre tervezett béren kívüli juttatás összege 1 főre vetítve
(ideértve a Cafetéria-keretet is)

 

 

 

 

Köztisztviselők esetén:

……………… Ft

 

Közalkalmazottak esetén:

……………… Ft

 

Munka törvénykönyve alá tartozó dolgozók esetén:

……………… Ft



3.)    Tartozások

a)    Az önkormányzatnak van-e egy évet meghaladóan fennálló tartozása – nem pénzintézet felé –. (Röviden be kell mutatni a tartozás okát és összegét, illetve a tárgyévet terhelő fizetési kötelezettséget):

 

 

 

 

adatok eFt

No.

Tartozás oka:

Tartozás összege

Tárgyévet terhelő fizetési kötelezettség

1.

 

 

 

2.

 

 

 

3.

 

 

 

4.

 

 

 


b)    Az önkormányzat pénzintézet felé fennálló tartozásai

ba) Működéshez kapcsolódó tartozások:

 

 

 

 

adatok eFt

Célja

Hitel, tartozás, rendelkezésre tartott hitelkeret
összege

Kérelem benyújtásakor

fennálló tartozás összege

2012. évet terhelő
visszafizetési kötelezettség
(tőke+kamatok)

Lejárat

Munkabér-hitelkeret

Folyószámla-hitelkeret

Rövid lejáratú hitel

Hosszú lejáratú hitel

Kötvénykibocsátás

Összesen:

 

 

 

 


bb) Fejlesztéshez kapcsolódó tartozások:

 

 

 

 

adatok eFt

Célja

Hitel, tartozás összege

Kérelem benyújtásakor

fennálló tartozás összege

2012. évet terhelő
visszafizetési kötelezettség
(tőke+kamatok)

Lejárat

Rövid lejáratú hitel

Hosszú lejáratú hitel

Kötvénykibocsátás

Összesen:



c)    Az önkormányzat működési célú szállítói tartozásai az igénylés benyújtásakor
adatok eFt

Jellege

Összes tartozás

Összes tartozásból a
30 napon túli
tartozások összege

Összes tartozásból a
60 napon túli
tartozások összege

Vízdíj, szennyvízdíj tartozás

Gázdíj tartozás

Villanydíj tartozás

 

 

 

Távhő

 

 

 

Közvilágítás

 

 

 

Közüzemi díjtartozás összesen:

 

 

 

Körjegyzőség felé fennálló tartozás

 

 

 

Közös fenntartású közoktatási intézmények felé fennálló tartozás

 

 

 

Közös fenntartású szociális intézmények felé fennálló tartozás

 

 

 

Többcélú kistérségi társulás felé fennálló tartozás

 

 

 

Közös feladatellátás esetében fennálló tartozások összesen:

 

 

 

Élelmiszer beszállítók felé fennálló tartozások

 

 

 

Egyéb tartozások

 

 

 

Összesen:


4.)

Pénzeszközök állománya

 

adatok eFt

 

 

2010. év tény

2011. év tény

 

Tartós hitelviszony megtestesítő értékpapírok

 

Hosszú lejáratú betétek

 

Forgatási célú hitelviszony megtestesítő értékpapírok

 

Betétkönyvek

 

 

 

Költségvetési pénzforgalmi számlák

 

 

 

Összesen:

5.)

Kamatbevételek, realizált árfolyamnyereség

 

adatok eFt

 

 

2010. év tény

2011. év tény

 

Kamatbevételek, realizált árfolyamnyereség összesen


6.)    Kötelezettségvállalások alakulása

 

 

2010. év tény

2011. év tény

 

Az önkormányzat adósságot keletkeztető éves kötelezettségvállalásának felső határa

 

Hitelképesség vizsgálatánál figyelembe vett tárgyévi kötelezettség

 

Hitelképességi megfelelés



7.)    2012. évi kötvénykibocsátásra vonatkozó adatok

Célja (működés/fejlesztés)

Típusa
(új vagy korábbi kiváltása)

Devizanem

Összege

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


8.)    Az önkormányzat költségvetési szerveinek bemutatása:

No.

Intézmény neve

PIR törzsszám

Gazdálkodási jogkör

Önállóan vagy társulásban fenntartott

Társulásban résztvevő önkormányzatok

1.

2.

3.


9.)    Az Önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok támogatása jogcím szerinti igény összegszerű megjelölése, rövid szöveges indokolása (kitöltése nem helyettesíthető a szöveges kérelemre való hivatkozással):

Igény:

eFt

Indokolás:







10.)    Az önkormányzat pénzügy-gazdasági helyzetének stabilizálása, a működési forráshiány megszüntetése érdekében tervezett racionalizálási intézkedések rövid ismertetése:







Kelt:

 

PH.

 

…………………………
polgármester/elnök

 

…………………………
(fő)jegyző

6. melléklet a 3/2012. (III. 1.) BM rendelethez

 

 

Igénylésazonosító:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Önkormányzat neve:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Megye:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

TÁJÉKOZTATÓ ADATOK SZEMÉLYI JELLEGŰ JUTTATÁSOKRÓL

 

 

 

Adatok eFt

No.

Megnevezés

2011. évi tény

2012. évi terv

Rendszeres személyi juttatások összesen (járulékok nélkül)

Nem rendszeres személyi juttatások (járulékok nélkül)

ebből:

jutalom

Költségtérítés összesen (járulékok nélkül)

Külső személyi juttatások (járulékok nélkül)

Személyi juttatások összesen (1.+2.+6.)

Átlagos statisztikai létszám

Rendszeres személyi juttatások összesen (járulékok nélkül)

Nem rendszeres személyi juttatások (járulékok nélkül)

ebből:

jutalom

Költségtérítés összesen (járulékok nélkül)

Külső személyi juttatások (járulékok nélkül)

Személyi juttatások összesen (9.+10.+14.)

Átlagos statisztikai létszám

Jutalom

Kereset-

kiegészítés

Jutalom

Bér-

kompenzáció

 

 

 

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

13.

14.

15.

16.

I.

Polgármester/alpolgármester, elnök/alelnök juttatásai, jogállása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

a)

Főállású polgármester/elnök

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

b)

Főállású alpolgármester (képviselő-testületi tag)/alelnök

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

c)

Főállású alpolgármester (NEM képviselő-testületi tag)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

d)

Társadalmi megbízatású polgármester

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

e)

Társadalmi megbízatású alpolgármester (képviselő-testületi tag)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

f)

Társadalmi megbízatású alpolgármester (NEM képviselő-testületi tag)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

II.

Képviselő-testület/közgyűlés tagjainak juttatásai

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

a)

alapdíj

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

b)

bizottsági tagságért járó díj

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

c)

bizottság nem képviselő tagjának díja

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

III.

Teljes/rész munkaidőben foglalkoztatottak

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

a)

Köztisztviselők összesen (teljes munkaidős)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

b)

Köztisztviselők összesen (részmunkaidős)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

c)

Közalkalmazottak összesen (teljes munkaidős)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

d)

Közalkalmazottak összesen (részmunkaidős)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

e)

Munkatörvénykönyve alá tartozók összesen (teljes munkaidős)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

ea)

ebből: közfoglalkoztatottak

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

f)

Munkatörvénykönyve alá tartozók összesen (részmunkaidős)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

fa)

ebből: közfoglalkoztatottak

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

g)

Rendvédelmi szervek összesen (teljes munkaidős)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

h)

Rendvédelmi szervek összesen (részmunkaidős)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kelt: .............................................................................................................

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

P.H.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

……………………………….

 

 

 

 

 

 

……………………………….

 

 

 

 

polgármester/elnök

 

 

 

 

 

 

(fő)jegyző

 

 

 

7. melléklet a 3/2012. (III. 1.) BM rendelethez

Igénylésazonosító:

 

 

 

 

 

Önkormányzat neve:

 

 

 

 

 

Megye:

 

 

 

 

 



I. A helyi önkormányzat önként vállalt feladatellátásának bemutatása

1.

Feladat megnevezése

 

 

 

 

 

 

Szakfeladat rend szerinti besorolás:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

adatok eFt

 

 

2011. évi kötségvetési beszámoló szerinti tényadatok

2012. évi eredeti előirányzat

2012. évi módosított előirányzat

 

Feladathoz kapcsolódó összes működési kiadás összege

 

 

 

 

Feladathoz biztosított központi költségvetési támogatás összege

 

 

 

 

Intézmény saját bevétele

 

 

 

 

Feladat ellátásához államháztartáson belülről átvett pénzeszköz

 

 

 

 

Feladat ellátásához államháztartáson kívülről átvett pénzeszköz

 

 

 

 

Egyéb bevétel

 

 

 

 

Helyi önkormányzat saját forrása

 

 

 

További feladatok felvehetők

II. Támogatásértékű működési kiadás/működési célú pénzeszköz átadás

No.

Megnevezés

Jogcím

2011. évi kötségvetési beszámoló szerinti tényadatok

2012. évi eredeti előirányzat

2012. évi módosított előirányzat

I.

Támogatás értékű működési kiadás összesen:

 

 

 

 

1.

ebből kötelező feladatellátáshoz kapcsolódó

 

 

 

 

a)

 

 

 

 

 

b)

 

 

 

 

 

c)

 

 

 

 

 

2.

ebből önként vállalt feladatellátáshoz kapcsolódó

 

 

 

 

a)

 

 

 

 

 

b)

 

 

 

 

 

c)

 

 

 

 

 

II.

Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre

 

 

 

 

1.

ebből kötelező feladatellátáshoz kapcsolódó

 

 

 

 

a)

 

 

 

 

 

b)

 

 

 

 

 

c)

 

 

 

 

 

2.

ebből önként vállalt feladatellátáshoz kapcsolódó

 

 

 

 

a)

 

 

 

 

 

b)

 

 

 

 

 

c)

 

 

 

 

 

A táblában további alpontok felvehetők

III. Pénzmaradvány felhasználás

Megnevezés

2010. évi tény

2011. évi tény

Módosított pénzmaradvány összege

 

 

Felhasználás célja

működési célú

 

 

 

 

felhalmozási célú

 

 

 

 

A felhasználás céljához további sorok felvehetők


Kelt:……………………………………………………………….

P.H.

……………………………………………..

……………………………………………..

polgármester/elnök

(fő)jegyző

8. melléklet a 3/2012. (III. 1.) BM rendelethez

Igénylésazonosító:

 

 

 

Önkormányzat neve:

 

 

 

Megye:

 

 



Jegyzőkönyvi kivonat


……… Képviselő-testület (Közgyűlés)
2012. évi ……-i ülésének jegyzőkönyvéből
………
…… /2012. ( . .) határozata

a megyei önkormányzati tartalék / az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok 2012. évi támogatására vonatkozó igény benyújtásáról

1.

…… képviselő-testülete/közgyűlése a Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény 6. melléklet 2. pontja alapján (továbbiakban 6. melléklet) támogatási igényt nyújt be a megyei önkormányzati tartalékból származó támogatásra, vagy az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok 2012. évi támogatására.

2.

…… képviselő-testülete/közgyűlése a megyei önkormányzati tartalékról, és az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok 2012. évi támogatásának igényléséhez a fenti törvény alapján a következő nyilatkozatot teszi:

 

I.

a)

a települési önkormányzat lakosságszáma 2011. január 1-jén 1 000 fő, vagy a feletti.

 

 

b)

a települési önkormányzat lakosságszáma 2011. január 1-jén 1 000 fő alatti, és a …………… székhelyű körjegyzőséghez tartozik.

 

 

c)

a települési önkormányzat lakosságszáma 2011. január 1-jén 1 000 fő alatti és körjegyzőséghez nem tartozik és a 6. melléklet 2. pontja szerint felmentéssel rendelkezik.

 

 

d)

Megyei önkormányzat esetében az a) - c) pontokra vonatkozó feltétel nem releváns.

 

 

II.

a)

A települési önkormányzat helyi adó bevezetéséről döntött és 2012. évben ilyen jogcímen ………… ezer forint összegű bevételt tervez.

 

 

b)

Megyei önkormányzat esetében a helyi adóbevételre vonatkozó feltétel nem releváns.

 

 

III.

Az önkormányzat 2012. évi költségvetési rendeletét vagy módosított költségvetési rendeletét ………………ezer forint összegű működési célú hiánnyal fogadta el.

 

IV.

a)

Az önkormányzat az Ötv. szabályai szerint kötelező könyvvizsgálatra nem kötelezett.

 

 

b)

Az önkormányzat az Ötv. szabályai szerint kötelező könyvvizsgálatra kötelezett.

 

 

c)

Kötelező könyvvizsgálat esetén az önkormányzat 2011. évi zárszámadását a könyvvizsgáló elfogadta.

 

 

d)

Kötelező könyvvizsgálat esetén az önkormányzat 2011. évi zárszámadását a könyvvizsgáló elutasító záradékkal látta el.

 

 

V.

Az önkormányzat az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményeinek megfelel.

 

 

 

polgármester/elnök.

s.k.

(fő)jegyző

s.k.

A kiadmány hiteléül:

Kelt:

P.H.

……………………………

Aláírás

1

A rendeletet a 44/2017. (XII. 29.) BM rendelet 77. §-a hatályon kívül helyezte 2018. január 1. napjával.

2

A 12. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére