• Tartalom

25/2012. (VIII. 16.) KIM utasítás

25/2012. (VIII. 16.) KIM utasítás

a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatáról1

2012.11.15.

A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 73. § (1) bekezdésében meghatározott hatáskörömben eljárva, figyelemmel a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjára a következő utasítást adom ki:

1. § A Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatát (a továbbiakban: Szabályzat) jelen utasítás mellékletében foglaltak szerint határozom meg.

2. § A Szabályzatot, valamint a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal belső szabályzatait szükség szerint, de legalább félévente felül kell vizsgálni.

3. §2

4. § (1) Ez az utasítás – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a közzététele napján 15 órakor lép hatályba.

(2) Az utasítás mellékletének 17. § k) pontja és a melléklet 2. függelék 1.8.2. pont 3. alpontja 2012. november 15-én lép hatályba.

Melléklet a 25/2012. (VIII. 16.) KIM utasításhoz


A KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

A Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal jogállása, alapadatai és alaptevékenysége

1. § (1) A Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (a továbbiakban: Hivatal) kincstári körbe tartozó, önállóan működő és gazdálkodó központi költségvetési szerv, amelynek költségvetését a közigazgatási és igazságügyi miniszter (a továbbiakban: miniszter) hagyja jóvá. A Hivatal költségvetési szerv, központi hivatal.
(2) A Hivatal alapadatai a következőek:
a) megnevezése: Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal;
b) megnevezése angol nyelven: Office of Public Administration and Justice;
c) rövidített elnevezése: KIH;
d) eredeti alapító okirat kelte: 2001. május 18.;
e) alapítás időpontja: 2001. május 18.;
f) hatályos alapító okirat kelte, száma: 2012. augusztus 15.; IX-09/30/582/2012.
g) székhelye: 1088 Budapest, Múzeum utca 17.;
h) telephelye:
1085 Budapest, Baross u. 22–24.
2800 Tatabánya, Fő tér 30.
1062 Budapest Bajza u. 32.
1122 Budapest, Maros u. 16/A
1085 Budapest, Gyulai Pál u. 14.
1051 Budapest, Arany János u. 25.
1024 Budapest, Margit krt. 85.
1145 Budapest, Róna u. 135.
1077 Budapest, Wesselényi u. 69.
i) postacíme: 1088 Budapest, Múzeum utca 17.;
j) adószáma: 15329963-2-42;
k) általános forgalmi adó alanyiságának ténye: ÁFA köteles;
l) TB szám: 10708510;
m) Kincstári előirányzat-felhasználási keretszámla száma: 10032000 00285128 00000000;
n) engedélyezett létszám: 294;
o) központi telefonszáma: +36/1/301-3200;
p) központi faxszáma: +36/1/301-3220;
q) E-mail címe: info@kih.gov.hu;
r) Internet: www.kih.gov.hu;
s) KSH szám: 15329963-8411-312-01;
t) azonosító és PIR-törzsszáma: 329969;
u) alaptevékenységek államháztartási szakfeladatrend szerinti besorolása:
180000 Nyomdai és egyéb sokszorosítási tevékenység
493909 M.n.s. egyéb szárazföldi személyszállítás
500002 Egyéb vízi szállítás
521020 Raktározás, tárolás
522003 Parkoló, garázs üzemeltetése, fenntartása
522009 Szállítást kiegészítő egyéb szolgáltatás
552001 Üdülői szálláshely-szolgáltatás
559099 Egyéb m.n.s. szálláshely szolgáltatás
581400 Folyóirat, időszaki kiadvány kiadása
581900 Egyéb kiadói tevékenység
620000 Információ-technológiai szolgáltatás
680002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetés
691001 Jogi segítségnyújtás
711000 Építészmérnöki tevékenység, műszaki tanácsadás
722012 Gazdaságtudományi alkalmazott kutatás
749031 Módszertani szakirányítás
749050 M.n.s. egyéb szakmai, tudományos műszaki tevékenység
811000 Építményüzemeltetés
823000 Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése
841121 Kormányzati közös humánerő-gazdálkodás
841151 Az állami vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok
841163 Pályázat- és támogatáskezelés, ellenőrzés
841169 M.n.s. egyéb kiegészítő szolgáltatások
842149 M.n.s. tevékenységek nemzetközi fejlesztési együttműködés keretében
842151 Nemzetközi tudományos együttműködés
842350 Pártfogó felügyelői tevékenység
842360 Kárpótlási, kárrendezési, kártalanítási tevékenység
842370 Áldozatsegítés és kárenyhítés
842380 Lobbihatósági tevékenység
851011 Óvodai nevelés, ellátás
854316 Egyéb pénzbeli hallgatói juttatások, ösztöndíjak
855931 Iskolarendszeren kívüli nem szakmai oktatás
855935 Szakmai továbbképzések
855936 Kötelező felkészítő képzések
855937 M.n.s. egyéb felnőttoktatás
856099 Egyéb oktatást kiegészítő tevékenység
889101 Bölcsődei ellátás
890 111 Esélyegyenlőség elősegítését célzó általános, komplex tevékenységek és programok
890211 A gyermeki jogok érvényre juttatásával összefüggő feladatok
890213 Ifjúságszakmai fejlesztési feladatok
890411 Hátrányos helyzetű kistérségek speciális komplex felzárkóztató programjai
890412 Komplex térségi integrációt segítő programok
900400 Kulturális műsorok, rendezvények, kiállítások szervezése
v) szakágazati besorolása: 841129 Egyéb kormányzati kiegészítő szolgáltatás.
(3) A Hivatal az MNV Zrt.-vel kötött vagyonkezelői szerződés alapján vagyonkezelői jogokat gyakorol nonprofit gazdasági társaság felett.
(4) A Hivatalhoz az irányító szerve az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) 10. §-ában foglaltak szerint más költségvetési szervet nem rendelt.

2. § (1) A Hivatal alap tevékenységét a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatalról szóló 177/2012. (VII. 26.) Korm. rendelet, valamint az alapító okirat állapítja meg.
(2) Az alaptevékenységek forrásai a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (a továbbiakban: KIM) által biztosított állami támogatás, és egyéb saját bevétel.

3. § (1) A Hivatal vállalkozási tevékenységet folytathat eszközeinek, szabad kapacitásainak hasznosítása érdekében, amely nem veszélyeztetheti az alaptevékenységét és ebből fakadó kötelezettségei teljesítését. A vállalkozási tevékenységből származó éves kiadás nem haladhatja meg a költségvetési szerv összkiadásainak 20%-át.
(2) A Hivatal vállalkozási tevékenysége a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény hatálya alá tartozó gazdasági tevékenységnek minősül.
(3) A vállalkozásból származó bevételeket és a vállalkozási tevékenységek kiadásait az alaptevékenységektől elkülönítetten kell megtervezni és elszámolni.

A Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal szervezete

4. § (1) A Hivatal önálló szervezeti egységei: az Elnöki Kabinet, a Belső Ellenőrzési Osztály, a főosztály, az EU Programiroda és az EU Projektirodák.
(2) Nem önálló szervezeti egység az osztály és a titkárság.
(3) Az EU Projektirodákban – azon kiemelt projektek esetében, ahol a Hivatal mint kedvezményezett általi megvalósítás feltétele önálló projektiroda kialakítása – projektiroda szervezete a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 3/2009. sz. főigazgatói utasításának, illetve a (Tervezési) Útmutatókban rögzített előírásoknak megfelelően kerül kialakításra.

5. § A Hivatalnál
a) személyügyi igazgatásért felelős elnökhelyettes,
b) személyzetfejlesztési elnökhelyettes,
c) igazságügyi elnökhelyettes,
d) gazdasági igazgató,
e) szolgáltatási igazgató,
f) létesítménygazdálkodási igazgató,
g) támogatási igazgató
működik.

6. § (1) A Hivatal szervezeti felépítését az 1. függelék tartalmazza.
(2) A Hivatal szervezeti egységeinek feladatait a 2. függelék tartalmazza.
(3) A Hivatal létszámkeretét – az elnök, az egyes elnökhelyettesek és igazgatók irányítása alá tartozó szervezeti egységek együttes létszám szerinti bontásban – a 3. függelék tartalmazza.
(4) A Hivatalnál vagyonnyilatkozat-tételre kötelezett munkakörökre vonatkozó rendelkezéseket a 4. függelék tartalmazza.
A KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI HIVATAL VEZETÉSE

Az elnök

7. § (1) A Hivatalt elnök vezeti.
(2) Az elnök a Hivatal folyamatos, jogszerű és hatékony működéséért, valamint az alapító okirat szerinti feladatok maradéktalan teljesítéséért felelős egyszemélyi vezető.
(3) Az elnök mint a Hivatal vezetője
a) felelős a Hivatal feladatai ellátásához a költségvetési szerv vagyonkezelésébe, használatába adott vagyon rendeltetésszerű igénybevételéért, a tervezési, beszámolási, információszolgáltatási kötelezettség teljesítéséért, annak hitelességéért, az intézmény számviteli rendjéért,
b) irányítja a Hivatal tevékenységét, biztosítja a szervezet működési feltételeit, felelős annak gazdálkodásáért,
c) ellátja a Hivatal hazai és külföldi képviseletét,
d) irányítja a személyzeti tevékenységet, ellátja azon vezetők minősítését és munkájának értékelését, akik felett a munkáltatói jogkört gyakorolja,
e) a KIM illetékes vezetői, szervei részére javaslatokat és jelentéseket készít; tartja a kapcsolatot a KIM illetékes állami vezetőivel, miniszteri biztosaival, szükség szerint a KIM illetékes más szakmai vezetőivel,
f) a gazdasági igazgatóval együttműködve meghatározza az intézmény költségvetési kereteit és létszámát,
g) felelős a gazdálkodási lehetőségek és a kötelezettségek összhangjáért, a költségvetési szerv működésében és gazdálkodásában a gazdaságosság, hatékonyság és az eredményesség követelményeinek érvényesítéséért,
h) megköti a KIM és a Hivatal közötti, valamint a Hivatal és harmadik személyek közötti – a Hivatal tevékenységével, feladatellátásával és működtetésével összefüggő – szerződéseket,
i) gondoskodik a Hivatal szervezeti és működési szabályzata, valamint annak módosításai előkészítéséről, kiadja a szervezet egyéb szabályzatait, melyek révén egységes szervezeti eljárásrendet és folyamatszabályozást alakít ki,
j) a vezetői ellenőrzés során tapasztalt szabálytalanságok esetén intézkedéseket foganatosít,
k) felelős az államháztartási belső kontrollrendszer kialakításáért és működtetéséért, a belső ellenőrzés funkcionális (feladatköri és szervezeti) függetlenségének biztosításáért,
l) jóváhagyja a függetlenített belső ellenőr által kidolgozott belső ellenőrzési kézikönyvet,
m) felelős a szakmai és pénzügyi folyamatos nyomonkövetési (monitoring) rendszer működtetéséért, a tervezési, beszámolási, valamint a közérdekű, és közérdekből nyilvános adatok szolgáltatására vonatkozó kötelezettség teljesítéséért, annak teljességéért és hitelességéért, továbbá a számviteli rendért,
n) a szervezet gazdálkodásának folyamatára és sajátosságaira tekintettel kialakítja, működteti és fejleszti a folyamatba épített, előzetes, utólagos és vezetői ellenőrzés (FEUVE) rendszerét, jóváhagyja az intézmény ellenőrzési nyomvonalát,
o) meghatározza a katasztrófa-, a tűz-, a polgári védelmi tevékenység szervezeti és végrehajtási rendjét, irányítja és ellenőrzi a felkészülési és a védekezési időszakra meghatározott feladatok végrehajtását, kiadja az intézmény tűzvédelmi szabályzatát, annak mellékleteként tűzriadó tervét, és ellátja a katasztrófák elleni védekezés és a polgári védelem ágazati feladatairól szóló 44/2007. (XII. 29.) OKM rendeletben meghatározott egyéb feladatait.
(4) Az elnök jogosult az egyes kormányhatározatok alapján átvett közalapítványi feladatok tekintetében, az alapítói célok megvalósítása érdekében, a szükséges szakmai konzultációk lefolytatását követően, egyedi támogatási igények elbírálására, illetve egyedi támogatások nyújtására.

8. § (1) Az elnök munkájának és feladatainak ellátása érdekében Elnöki Kabinet működik.
(2) Az elnök irányítja az Elnöki Kabinet vezetőjének tevékenységét.

9. § Az elnök irányítja
a) személyügyi igazgatásért felelős elnökhelyettes,
b) személyzetfejlesztési elnökhelyettes,
c) igazságügyi elnökhelyettes,
d) gazdasági igazgató,
e) szolgáltatási igazgató,
f) létesítménygazdálkodási igazgató,
g) támogatási igazgató,
h) az Elnöki Kabinet vezetőjének,
i) a Belső Ellenőrzési Osztály vezetőjének, valamint
j) az ECOSTAT Kormányzati Hatásvizsgálati Központ vezetőjének
tevékenységét.

10. § Az elnököt – az elnök eltérő rendelkezésének hiányában – a gazdasági igazgató helyettesíti.

Az elnökhelyettes és az igazgató

11. § Az elnökhelyettes és az igazgató az elnök közvetlen irányítása mellett, az elnöktől kapott utasítások, a jogszabályok és a Hivatal belső szabályzataiban foglaltak figyelembevételével – önálló felelősséggel – irányítja az alárendelt szervezeti egységek tevékenységét.

12. § (1) Az elnökhelyettesek és az igazgatók
a) szervezik, irányítják és ellenőrzik az irányításuk alá rendelt szervezeti egység(ek) munkáját, közvetlenül irányítják és felügyelik az irányításuk alá tartozó vezető beosztású közszolgálati tisztviselők, valamint munkavállalók tevékenységét,
b) felelősek az irányításuk alatt álló szakterület szakmai szervezetének hatékony és jogszerű működéséért, a hatáskörébe utalt feladatok eredményes teljesítéséért, az irányításuk alá tartozó szervezeti egységeken belül a hivatali munkarend, az ügyintézés, az iratkezelés és gazdálkodás szabályainak betartásáért,
c) felelősek a vezetésük alatt álló szervezeti egységek munkarendjének kialakításáért, az egyes szakmai területekkel szemben támasztott követelmények betartásáért,
d) ellátják a részükre biztosított előirányzatok feletti adatszolgáltatást és adminisztrációt,
e) megszervezik a munkavégzés feltételeit, összehangolják a szervezeti egységen belüli és az egységek közötti munkavégzést,
f) gondoskodnak az irányításuk alatt álló szervezeti egységek ügyrendjének előkészítéséről,
g) közreműködnek a szakterületüket érintő jogszabályok, belső szabályozók előkészítésében,
h) rendszeresen beszámoltatják az irányításuk alá tartozó szervezeti egységek, szakmai területek vezetőit,
i) rendszeresen beszámolnak az elnöknek az irányításuk alá tartozó szakmai területek tevékenységéről, munkájuknak értékeléséről,
j) gondoskodnak a területükre vonatkozó jelentések, összegző jelentések megfelelő pontosságú és időben történő elkészítéséről,
k) adatszolgáltatással közreműködnek a Hivatal éves költségvetésének tervezésében, továbbá a jóváhagyott költségvetés végrehajtásában és a zárszámadás összeállításában,
l) elemzik a feladatkörükbe tartozó terület átfogó kérdéseit és javaslatot tesznek azok megoldására,
m) képviselik a Hivatal munkaszervezetében és a külső szervezetekkel kapcsolatban az általuk irányított szervezeti egységeket,
n) hatáskörükbe tartozó kérdésekben vezetői értekezletet hívnak össze.
(2) Az (1) bekezdés m) pontja esetében az elnökhelyettesek és igazgatók a hatáskörébe tartozó ügyekben képviselik a Hivatalt. Amennyiben több igazgató, illetve elnökhelyettes hatáskörébe tartozó ügyről van szó, az érintett igazgató(k), valamint elnökhelyettes(ek) együttesen jogosultak képviselni a Hivatalt.

A személyügyi igazgatásért felelős elnökhelyettes

13. § A személyügyi igazgatásért felelős elnökhelyettes
a) irányítja közigazgatási személyügyi tudásbázis fejlesztését, az ehhez kapcsolódó támogató szolgáltatások nyújtását,
b) biztosítja a pályázati és kiválasztási eljárásokkal összefüggő szolgáltatásokat,
c) működteti a központi humánkontrolling rendszert,
d) javaslatot tesz a munkakör alapú rendszerre (MAR) és támogatja annak működtetését,
e) javaslatot tesz az objektív teljesítménymenedzsment és teljesítményértékelési rendszerre és támogatja annak működtetését,
f) javaslatot tesz a közszolgálati életpályát támogató belső karrier- és tehetségmenedzsmentre, és módszertant támogatást nyújt a közigazgatási szervek számára,
g) ellátja az integrált humánerőforrás-gazdálkodást támogató informatikai rendszer (KSzSzR) továbbfejlesztésével kapcsolatos feladatait,
h) részt vesz az integrált humánerőforrás-gazdálkodást támogató informatikai rendszer kiterjesztésével kapcsolatos feladatok előkészítésében ellátásában és végrehajtásában a kiterjesztésért felelős szervezet iránymutatása mellett,
i) ellátja a toborzási adatbázis és a tartalékállomány nyilvántartását biztosító, informatikai rendszerekkel kapcsolatos feladatait,
j) szakmai szempontból irányítja és felügyeli a feladatkörébe tartozó európai uniós projektek végrehatását.

14. § A személyügyi elnökhelyettes közvetlenül irányítja
a) a Személyügyi Nyilvántartási és Kontrolling Főosztály vezetőjének,
b) a Személyügyi Módszertani és Fejlesztési Főosztály vezetőjének
tevékenységét.

A személyzetfejlesztési elnökhelyettes

15. § A személyzetfejlesztési elnökhelyettes
a) irányítja az új közigazgatási életpályát támogató továbbképzési rendszert és a továbbképzés minőségirányítási feladatait,
b) irányítja a közigazgatásban a tudásmenedzsmentre épülő, kompetencia- és munkaköralapú továbbképzési, vizsga-, és vezetőképzési rendszer feladatait,
c) szakmai javaslatokat tesz a közigazgatási vezetőképzés szabályozási tartalmához,
d) működteti a közigazgatási továbbképzési programjegyzéket,
e) biztosítja a közigazgatási továbbképzési és vezetőképzési rendszerhez kapcsolódó fejlesztések szakmai összehangolását,
f) biztosítja a közigazgatási továbbképzés országos tervezési rendszerének szakmai irányítását,
g) irányítja a közigazgatási továbbképzés monitoring- és minőségirányítási rendszerét,
h) biztosítja a továbbképzések és vizsgák szervezéséhez kapcsolódó eljárások, módszertanok fejlesztését,
i) szakmai javaslatot tesz a továbbképzések során használható elektronikus tanulási környezet kialakítására és fejlesztésére,
j) fejleszti és működteti a Közigazgatási Továbbképzési és Vizsgaportált,
k) szakmai szempontból irányítja és felügyeli a feladatkörébe tartozó európai uniós projektek végrehatását.

16. § A személyzetfejlesztési elnökhelyettes közvetlenül irányítja
a) a Továbbképzési Főosztály vezetőjének,
b) a Személyzetfejlesztési Szakpolitikai Programok Főosztály vezetőjének
tevékenységét.

Az igazságügyi elnökhelyettes

17. § Az igazságügyi elnökhelyettes
a) irányítja a pártfogó felügyelői tevékenységgel, jogi segítségnyújtással, áldozatsegítéssel és kárpótlással kapcsolatos jogszabályokban meghatározott feladatok ellátását,
b) gyakorolja a fővárosi és megyei kormányhivatalok igazságügyi szolgálata feletti szakmai irányító szerv jogköreit,
c) a jogi segítségnyújtásra szolgáló, valamint a bűncselekmények áldozatainak azonnali pénzügyi segélye kifizetésére és kárenyhítésére szolgáló célelőirányzatokkal összefüggésben a pénzügyi elszámolások tekintetében szakmai irányítást gyakorol a fővárosi és megyei kormányhivatalok igazságügyi szolgálata felett,
d) irányítja a fővárosi és megyei kormányhivatalok szakigazgatási szerveiként működő fővárosi, megyei igazságügyi szolgálatok szakmai ellenőrzését, a fővárosi és megyei igazságügyi szolgálatok egységes jogalkalmazása érdekében, képzéseket és továbbképzéseket szervez,
e) kialakítja és fejleszti a pártfogó felügyelői szolgálat, a jogi segítségnyújtó szolgálat és a tevékenységekkel érintett hatóságok, intézmények és szervezetek közötti együttműködést,
f) a feladatkörébe tartozó ügyekben tájékoztató, koordinációs és képviseleti tevékenységeket lát el,
g) irányítja a jogi segítői névjegyzék vezetésével kapcsolatos feladatokat, és kezdeményezi a jogi szolgáltatások nyújtására a miniszter által vezetett minisztérium nevében szolgáltatási szerződés kötését a jogi segítőkkel,
h) elbírálja a jogi segítségnyújtás igénybevételével kapcsolatos és az áldozatsegítő támogatások tárgyában hozott elsőfokú határozatokkal szemben előterjesztett jogorvoslati kérelmeket, a jogi segítségnyújtás és az áldozatsegítő támogatások tárgyában méltányossági eljárást folytat le,
i) figyelemmel kíséri az áldozati jogok érvényesülését, tájékoztatást kér az áldozatokkal kapcsolatba kerülő hatóságoktól, intézményektől, szervezetektől és tapasztalatairól évente elemző jelentést készít,
j) irányítja a kárpótlási eljárásokkal összefüggő hatósági feladatok ellátását,
k) irányítja a felszámolói névjegyzékvezetéssel összefüggő hatósági feladatok ellátását,
l) szakmai szempontból irányítja és felügyeli a pártfogó felügyelői, áldozatsegítési, jogi segítségnyújtási hazai és európai uniós pályázatokat.

18. § Az igazságügyi elnökhelyettes közvetlenül irányítja
a) a Pártfogó Felügyelői és Kárpótlási Főosztály vezetőjének,
b) az Áldozatsegítési és Jogi Segítségnyújtási Főosztály vezetőjének
tevékenységét.

A gazdasági igazgató

19. § (1) A Hivatal gazdasági-ügyviteli tevékenységének és gazdálkodásának irányítását az elnök a gazdasági igazgatóval együttműködve látja el.
(2) A gazdasági igazgatót az elnök javaslatára a miniszter határozatlan időre bízza meg, valamint vonja vissza megbízását. Felette a további munkáltatói jogokat az elnök gyakorolja.
(3) A gazdasági igazgató mint a Hivatal gazdasági szervezetének vezetője felelős az Ávr. 11–12. §-ában részletezett feladatok ellátásáért.

20. § A gazdasági igazgató
a) megszervezi és koordinálja a pénzügyi tervezés és beszámolás feladatait, gondoskodik a forrásfelhasználáshoz, a munkaerő-gazdálkodáshoz kapcsolódó eljárásrendek kialakításáról, továbbá működteti a programok kifizetéséhez kapcsolódó előirányzat-gazdálkodás rendszerét,
b) gondoskodik a jogi segítségnyújtásra szolgáló és a bűncselekmények áldozatainak azonnali pénzügyi segélye kifizetésére és kárenyhítésére szolgáló célelőirányzatok kezeléséről,
c) a rendelkezésre álló költségvetési keretek között megszervezi, közvetlenül irányítja, szabályozza, koordinálja és ellenőrzi a pénzügyi, számviteli, bér- és személyügyi, igazgatási, illetve a szakmai és pénzügyi ellenőrzési feladatokkal rendelkező egységek munkáját, biztosítja az intézmény működéséhez szükséges tárgyi feltételeket,
d) biztosítja a Hivatal működtetésének, üzemeltetésének gazdasági feltételeit,
e) felelős a Hivatal működése, feladatainak ellátása során észlelt hibák, problémák kijavításáért, megoldásához szükséges intézkedések megtételéért,
f) a szakmai szervezeti egységek gazdasági munkájához iránymutatást ad, ellenőrzi azt,
g) iránymutatást ad az intézménygazdálkodási, könyvvezetési, adatszolgáltatási feladatok ellátásáért felelős alkalmazottaknak,
h) folyamatos kapcsolatot tart a KIM gazdasági ügyekért felelős vezetőivel,
i) felelős a Hivatalt érintő peres és nem peres eljárások lefolytatásáért, a Hivatal tevékenységét érintő polgári jogi, valamint egyéb szerződések előkészítéséért – ide nem értve a Közbeszerzési szabályzat hatálya alá tartozó közbeszerzés, beszerzési eljárás eredményeként kötendő szerződéseket –, a Hivatalt érintő jogszabálytervezetek, belső szabályzatok előkészítéséért,
j) felelős a Hivatalnál az ügyiratkezelés és iratforgalom ellátásával kapcsolatos feladatok ellátásáért.

21. § A gazdasági igazgató közvetlenül irányítja
a) a Gazdasági Főosztály vezetőjének,
b) a Jogi és Igazgatási Főosztály vezetőjének
tevékenységét.

A szolgáltatási igazgató

22. § A szolgáltatási igazgató felelős a Hivatal működésével és az egyes programokkal és kiemelt projektekkel kapcsolatos beszerzési, informatikai üzemeltetési és fejlesztési, valamint ingatlanüzemeltetési feladatok ellátásáért. A szolgáltatási igazgató e feladatkörében
a) felelős a Hivatal rendelkezésre álló költségvetési források takarékos és célszerű felhasználásáért,
b) elkészíti és karbantartja a működéssel kapcsolatos éves beszerzési tervet a szakmai és működési feladatokat ellátó szervezeti egységek közreműködésével,
c) felelős az ellátással kapcsolatos közbeszerzési és egyéb beszerzési eljárások jogi és műszaki tartalmú előkészítéséért, az eljárások megindításáért és lebonyolításáért, a szállítókkal való kapcsolattartásért a beszerzések műszaki, szakmai tartalmán kívül eső ügyekben,
d) felelős a Közbeszerzési szabályzat hatálya alá tartozó közbeszerzési, beszerzési eljárás eredményeként kötendő polgári jogi vagy egyéb szerződések előkészítéséért,
e) elkészíti és karbantartja a Hivatal beszerzési és közbeszerzési eljárásainak szabályozását, valamint az informatikai terület üzemeltetési, informatikai biztonsági és fejlesztési folyamatainak szabályozását,
f) ellátja az intézmény informatikai fejlesztéssel és üzemeltetéssel kapcsolatos feladatait, ideértve a kiemelt projektek megvalósítása során felmerülő informatikai feladatokat is,
g) felelős a Hivatal működése, feladatainak ellátása során észlelt informatikai hibák, problémák kijavításáért, megoldásához szükséges intézkedések megtételéért, az informatikai szolgáltatások integrált megvalósításáért, valamint az informatikai szolgáltatások minőségéért, a minőség folyamatos ellenőrzéséért, fejlesztéséért,
h) felelős a központi munkavégzés helye szerinti ingatlan (székhely, telephely) üzemeltetéssel kapcsolatos hibák, problémák kijavításáért, megoldásához szükséges intézkedések megtételéért,
i) a pártfogó felügyelői tevékenységgel, jogi segítségnyújtással, áldozatsegítéssel és kárpótlással kapcsolatos tevékenységek ellátása érdekében országosan egységes informatikai rendszert működtet, az adatbázisból statisztikai kimutatást készít, adatot szolgáltat.

23. § A szolgáltatási igazgató közvetlenül irányítja
a) az Informatikai Főosztály vezetőjének,
b) a Beszerzési Főosztály vezetőjének
tevékenységét.

A létesítménygazdálkodási igazgató

24. § A létesítménygazdálkodási igazgató
a) irányítja a KIM és a KIM irányítása alá tartozó intézmények egyes ingatlanainak létesítménygazdálkodásával, üzemeltetésével összefüggő műszaki, gazdálkodási, fejlesztési és egyéb feladatokat, a Hivatal vagyonkezelésében lévő ingatlanok üzemeltetési és vagyonkezelési feladatait, valamint parkoló, garázs üzemeltetését, fenntartását,
b) irányítja a központi közigazgatás integrált üdültetési rendszerét, gondoskodik az integrált üdültetési rendszerhez tartozó – az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter egyetértésével kijelölt – üdülőingatlanok üzemeltetéséről,
c) ellátja az anyag- és eszközgazdálkodási feladatokat (raktározás, karbantartás, leltározás, selejtezés),
d) elvégzi az ellátási körébe tartozó intézmények állami és egyéb rendezvényeivel kapcsolatos helyszín- és egyéb szolgáltatások biztosításának logisztikai feladatait,
e) irányítja a bölcsődei és óvodai nevelési, ellátási tevékenység megszervezését és dologi feltételeinek biztosítását,
f) irányítja gépkocsi és vízi járművek üzemeltetését,
g) elvégzi az ellátási körébe tartozó intézmények közszolgálati munkavállalói és munkaviszonyban foglalkoztatott fizikai alkalmazottak képzését szolgáló oktatási rendezvényekkel kapcsolatos helyszín- és egyéb szolgáltatások biztosításának logisztikai feladatait,
h) irányítja a feladataival kapcsolatos építészmérnöki tevékenység folytatásával és műszaki tanácsadással kapcsolatos feladatokat,
i) ellátja a fővárosi és megyei kormányhivatalok által használt ingatlanok fejlesztésével, üzemeltetésével kapcsolatos igények szakmai előkészítését, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok elhelyezésével kapcsolatosan a kormányhivatalokkal való egyeztetést követően javaslatokat tesz és intézkedéseket kezdeményez az irányító szerv felé,
j) összehangolja a Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program részeként az infrastruktúra fejlesztéssel és az ingatlan racionalizálással kapcsolatos feladatokat.

25. § A létesítménygazdálkodási igazgató közvetlenül irányítja
a) az Ingatlangazdálkodási Főosztály vezetőjének,
b) a Létesítménygazdálkodási Főosztály vezetőjének
tevékenységét.

A támogatási igazgató

26. § (1) A támogatási igazgató hazai támogatások tekintetében
a) irányítja a miniszter által meghatározott hazai források felhasználását,
b) irányítja a megvalósuló programokkal összefüggő értékelési és ellenőrzési feladatok elvégzését,
c) irányítja az egyes fejezetet irányító szervvel a Hivatal számára jogszabály, valamint egyéb szervezetekkel kötött megállapodásban foglaltak alapján fejezeti kezelésű előirányzataikból, valamint egyéb forrásból meghirdetett normatívák, pályázatok, ösztöndíjak és egyéb támogatások szakmai lebonyolítását,
d) kapcsolatot tart a KIM illetékes szervezeti egységeivel, és szakmai iránymutatásának megfelelően gondoskodik a szakmai feladatok ellátásáról,
e) ellátja a Hivatal képviseletét az adott pályázathoz kapcsolódó eseményeken, rendezvényeken, képviseli a Hivatal álláspontját,
f) biztosítja a támogatások, pályázatok eredményes lebonyolítását, azok eredményéről, a konstrukciók hatékonyságát növelő lehetőségekről beszámol,
g) irányítja megállapodás alapján vagy egyéb módon feladatkörébe utalt hazai költségvetési forrásból megvalósuló pályázatok, támogatások lebonyolítását,
h) gondoskodik a területére vonatkozó jelentések, összegző jelentések megfelelő pontosságú és időben történő elkészítéséről,
i) gondoskodik az előirányzatok, támogatások, pályázatok felhasználásával kapcsolatos dokumentáció elkészítéséről,
j) azokon a területeken, ahol ennek szükségessége fennáll, biztosítja a munkavégzés során a munkafolyamatok kettős kontrollját.
(2) A támogatási igazgató a Programiroda és a Projektirodák irányítása tekintetében
a) közreműködik az európai uniós forrásból támogatott fejlesztések tervezésében, előkészítésében, megvalósításában, elszámolásában és a fejlesztések lezárásában,
b) felügyeli és irányítja a projektek megvalósítását a tervezéstől a teljesítésig, az illetékes szakmai elnökhelyettessel, illetve igazgatóval együttműködve,
c) felelős a projektekre vonatkozó szabályzatok betartásáért, egyszerűsíti és harmonizálja az ügymeneteket,
d) felügyeli és irányítja a szakmai területeket, a kormányzati szakmapolitikai célokat megfelelteti a kiemelt projektekben, annak változását figyeli és segíti,
e) felügyeli az egyes kiemelt projektek szakmai, pénzügyi és időbeli előrehaladását,
f) érvényesíti a kiemelt projektek és az intézményrendszeri megvalósítói környezetben a Hivatal érdekeit,
g) felel a projektekkel kapcsolatos jogszabályok, eljárásrendek és belső szabályozás betartásáért, a projekteket ellenőrző, elszámoltató, felügyelő szervek (minisztériumok, Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, Irányító Hatóságok, Közreműködő Szervezet) elvárásainak érvényesítéséért, valamint a projektek nyomon követéséért, a beszámolási tevékenység ellátásáért, a projektek közötti koordinációért és a projektek szakmai minőségbiztosításáért,
h) a projektekhez kapcsolódó beszerzési és informatikai feladatok tekintetében együttműködik a szolgáltatási igazgatóval, a pénzügyi és jogi feladatok tekintetében a gazdasági igazgatóval, a pályázatok és programok szakmai előkészítése és megvalósítása tekintetében az illetékes elnökhelyettessel, illetve igazgatóval.

27. § A támogatási igazgató közvetlenül irányítja
a) a Hazai Támogatások Főosztálya vezetőjének,
b) az EU Programiroda vezetőjének,
c) az EU Projektirodák vezetőinek
tevékenységét.
A KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI HIVATAL SZERVEZETI EGYSÉGEI

Az önálló szervezeti egység

28. § (1) Önálló szervezeti egység:
a) a főosztály,
b) az Elnöki Kabinet,
c) a Belső Ellenőrzési Osztály,
d) az EU Programiroda, valamint
e) az EU Projektirodák.
(2) Az önálló szervezeti egység ellátja a Szabályzatban meghatározott, valamint az önálló szervezeti egység vezetőjének tevékenységét irányító vezető által meghatározott feladatokat.
(3) Az önálló szervezeti egység létszámát – a Szabályzatban meghatározott létszámkereten belül – az elnök határozza meg.
(4) Az EU Programiroda és az EU Projektirodák létszámkerete, továbbá az uniós projektek megvalósítása érdekében foglalkoztatott munkavállalók a Hivatal létszámkeretén felüli keret.

29. § (1) Az önálló szervezeti egység vezetője a jogszabályoknak és a szakmai követelményeknek megfelelően – az elnöktől, valamint az önálló szervezeti egység vezetőjének tevékenységét irányító vezetőtől kapott utasítás és iránymutatás alapján – vezeti az önálló szervezeti egység munkáját, és felelős az önálló szervezeti egység feladatainak ellátásáért.
(2) Az önálló szervezeti egység vezetője – az (1) bekezdésben meghatározottakkal összefüggésben – elkészíti az önálló szervezeti egység ügyrendjét és annak mellékleteként a munkaköri leírásokat, szervezi és ellenőrzi az önálló szervezeti egységhez tartozó feladatok végrehajtását.
(3) Az önálló szervezeti egység vezetője dönt az önálló szervezeti egység feladat- és hatáskörébe utalt ügyekben, amennyiben jogszabály, a Szabályzat vagy az irányítást gyakorló vezető eltérően nem rendelkezik.
(4) Az önálló szervezeti egység vezetőjének a helyettese
a) az önálló szervezeti egység ügyrendjében meghatározottak, valamint az önálló szervezeti egység vezetőjének utasítása szerint helyettesíti az önálló szervezeti egység vezetőjét,
b) segíti az önálló szervezeti egység vezetőjének szabályozással kapcsolatos tevékenységét,
c) felméréseket végez, elemzéseket és javaslatokat készít az önálló szervezeti egység előtt álló feladatok hatékony megvalósítására, fejlesztésére.
(5) A főosztályon a főosztályvezető általános helyettesítésére egy, kizárólag osztályt vezető főosztályvezető-helyettes nevezhető ki.
(6) Amennyiben az önálló szervezeti egység vezetőjének nincs kinevezett helyettese, vagy akadályoztatva van, az önálló szervezeti egység vezetőjét távollétében az általa írásban kijelölt osztályvezető helyettesíti.

A programiroda

30. § (1) A programiroda az intézménynél egymással párhuzamosan futó, EU-finanszírozású projektek közötti, valamint azokon belül az egyes részprojekteken belüli és azok közötti munkavégzés operatív támogatására, koordinálására, nyomonkövetését szolgáló szervezet. Segíti az önálló és a konzorciumi formában megvalósuló projektek optimális működtetését, továbbá támogatja a vezetői döntéshozatalt, valamint a projekt- és intézményi szintű kockázatkezelést.
(2) A programiroda szakmai közreműködésével történik az új projektek tartalmi, költségvetési és megvalósítási tervezése, előkészítésének koordinációja, a projektek végrehajtása, valamint a projektek zárásának koordinációja, továbbá a projektek tartalmi elemei és azok ütemezése között a szakmai összhang biztosítása.
(3) A programiroda biztosítja a kormányzati személyügyi stratégiai céloknak való megfelelőséget, nyomon követi a teljesülés tapasztalatait, biztosítja a HR kontrolling folyamatok eredményeinek hasznosulását a tervezésben és a végrehajtásban.
(4) A programiroda munkatársai a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény hatálya alá tartozó munkavállalók is lehetnek.

A nem önálló szervezeti egységek

31. § Nem önálló szervezeti egység
a) az osztály és
b) a titkárság.

Az osztály

32. § (1) Az osztály ellátja a Szabályzatban, illetve az önálló szervezeti egység ügyrendjében meghatározott, valamint az önálló szervezeti egység vezetője által meghatározott feladatokat.
(2) Az önálló szervezeti egységen belül működő osztályok létszámát és feladatkörét az önálló szervezeti egység ügyrendje határozza meg.

33. § (1) Az osztályvezető az önálló szervezeti egység ügyrendje, valamint az önálló szervezeti egység vezetőjének az utasítása szerint irányítja és ellenőrzi a vezetése alatt álló osztály munkáját. Az osztályvezető felelős az osztály feladatainak teljesítéséért.
(2) Az osztályvezetőt akadályoztatása esetén az önálló szervezeti egység ügyrendjében meghatározottak szerint az önálló szervezeti egység másik osztályának vezetője vagy az osztály munkatársai közül az általa kijelölt kormánytisztviselő helyettesíti.

A titkárság

34. § (1) A Hivatal elnökhelyetteseinek és igazgatóinak munkájának és feladatainak ellátása érdekében nem önálló szervezeti egységként titkárság működik.
(2) A titkárságot titkárságvezető vezeti.
(3) A titkárság döntés-előkészítési, szervezési, végrehajtási, továbbá ügyviteli, ügykezelési és szervezési feladatokon kívül az elnökhelyettes, illetve igazgató által meghatározott feladatokat látja el, amelynek keretében
a) ellátja az elnökhelyettes, illetve igazgató irányítása alá tartozó szervezeti egységek adminisztratív teendőit,
b) koordinálja az elnökhelyettes, illetve igazgató munkájához kapcsolódó folyamatok gördülékeny elvégzéséhez szükséges szervezési feladatokat,
c) az iratkezelési szabályzatban meghatározott irányelvek alapján szakszerűen kezeli az működése, tevékenysége során keletkezett és kezelt iratokat,
d) megszervezi, ütemezi, figyelemmel kíséri az igazgatót érintő programokat, az elnökhelyettes, illetve igazgató, valamint a Hivatal működését érintő értekezleteket; figyelemmel kíséri a határidős feladatok végrehajtását,
e) előzetes szakmai és formai ellenőrzést követően, az irányított szervezeti egységek által felterjesztett dokumentumokat beterjeszti igazgatói jóváhagyásra; kezeli az igazgató, valamint az irányított szervezeti egységekre szignált dokumentumokat,
f) kapcsolatot tart a Hivatal egyéb szervezeti egységeivel.
A KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI HIVATAL TÁJÉKOZTATÁS ÉS DÖNTÉS-ELŐKÉSZÍTÉS FÓRUMAI

Elnöki értekezlet

35. § (1) Az elnöki értekezlet a Hivatal legfőbb döntés-előkészítő szerve.
(2) Az elnöki értekezletet az elnök hívja össze, legalább heti rendszerességgel. A KIM közigazgatási államtitkára az elnöki értekezletet bármikor összehívhatja.
(3) Az elnöki értekezlet az elnök vezetésével áttekinti a Hivatal operatív feladatainak ellátását, vizsgálja azok megvalósulását.
(4) Az értekezlet feladatkörébe tartozik
a) az önálló szervezeti egységek rövidtávú programjának egyeztetése,
b) az elnök által javasolt kérdések megvitatása,
c) a Hivatal szervezetét, létszámát, feladatkörét, a béralap felhasználását érintő kérdések megvitatása,
d) kölcsönös tájékoztatás,
e) az időszerű feladatok végrehajtásával kapcsolatos kérdések megvitatása,
f) rendkívüli feladatok végrehajtásának szervezése.
(5) Az elnöki értekezlet állandó résztvevői
a) az elnök,
b) az elnökhelyettesek,
c) az igazgatók,
d) az Elnöki Kabinet vezetője.
(6) Az elnöki értekezleten a KIM közigazgatási államtitkára által delegált személyek, illetve szükség szerint, tanácskozási joggal a szakmai témakör tárgyalására a tárgykör szerint illetékes főosztályvezető, osztályvezető, referens is részt vehet.
(7) A (5)–(6) bekezdésben meghatározott személyek akadályoztatásuk esetén a megfelelő szintű helyettesítéséről gondoskodni kötelesek.
(8) Az értekezleten elhangzottakról emlékeztető készül.

Elnökhelyettesi, igazgatói értekezlet

36. § (1) Az elnökhelyettesi, igazgatói értekezlet az érintett elnökhelyettes, illetve igazgató vezetésével áttekinti a feladatkörébe tartozó műveletek ellátásának állását.
(2) Az elnökhelyettesi, igazgatói értekezlet heti rendszerességgel ülésezik. Az értekezlet tárgyköre az érintett elnökhelyettes, illetve igazgató irányítása alá tartozó szervezeti egységek egészét érinti.
(3) Az elnökhelyettesi, igazgatói értekezlet feladatkörébe tartozik:
a) az érintett elnökhelyettes, illetve igazgató irányítása alá tartozó szervezeti egységek rövidtávú programjának egyeztetése;
b) az elnökhelyettes, illetve igazgató által javasolt kérdések megvitatása;
c) kölcsönös tájékoztatás;
d) az időszerű feladatok végrehajtásával kapcsolatos kérdések megvitatása.
(4) Az elnökhelyettesi, igazgatói értekezlet résztvevői
a) az elnökhelyettes, illetve az igazgató,
b) a főosztályvezetők,
c) a főosztályvezető-helyettesek.
(5) Az elnökhelyettesi, igazgatói értekezleten az Elnöki Kabinet által delegált személyek is részt vehetnek.
(6) A (4)–(5) bekezdésekben meghatározott személyek akadályoztatásuk esetén a megfelelő szintű helyettesítéséről gondoskodni kötelesek.

Munkacsoport

37. § (1) Az elnök a több elnökhelyettes, illetve igazgató, vagy önálló szervezeti egység feladatkörét érintő, eseti feladat elvégzésére a feladatkörükben érintett kormánytisztviselőkből, munkavállalókból álló munkacsoportot hozhat létre. A munkacsoport létrehozásáról szóló utasításban meg kell határozni a munkacsoport feladatát, vezetőjét és tagjait.
(2) A munkacsoport célja a meghatározott feladat komplex megközelítésű, a szakterületek kiemelt együttműködésén alapuló hatékony megoldása, illetve az ehhez szükséges javaslatok felvázolása, kidolgozása.
(3) A munkacsoport tagjait a helyettesítésükre egyébként jogosult személy helyettesítheti.
A KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI HIVATAL MŰKÖDÉSÉVEL KAPCSOLATOS EGYES RENDELKEZÉSEK

Kiadmányozás

38. § (1) A kiadmányozási jog az adott ügyben érdemi döntésre ad felhatalmazást. Ez a jog magában foglalja a döntés kialakításának, az érdemi döntésnek, valamint az ügyirat irattárba helyezésének jogosultságát.
(2) Kiadmányt csak a kiadmányozásra jogosult aláírásával lehet kiadni.
(3) A kiadmányozott irat tartalmáért és formájáért az aláíró felelős.
(4) A kiadmányozási jog
a) az elnök hatáskörében vagy feladatkörében hozott érdemi döntés aláírására,
b) – ha a Szabályzat így rendelkezik – az elnök hatáskörébe vagy kizárólagos feladatkörébe tartozó döntés előkészítésére és az elnök nevében történő aláírására, vagy
c) a feladatkör ellátására jogosult és köteles személy e körben történő döntésének meghozatalára
ad felhatalmazást.
(5) A Hivatalból kimenő irat és a Hivatal szervezeti egységei közötti iratok és feljegyzések kiadmánynak minősülnek. Kiadmányként kell kezelni a kormánytisztviselők és munka-, vagy megbízási jogviszony alapján tevékenységet végzők részére kiadott hivatalos iratokat is.
(6) Általános és korlátlan kiadmányozási joga az elnöknek van.
(7) Az elnök kiadmányozási jogát az ügyek meghatározott csoportjára nézve, esetileg vagy visszavonásig a Hivatal más kormánytisztviselőjére átruházhatja.
(8) Az elnökhelyettesek, igazgatók és az önálló szervezeti egységek vezetői feladatkörükben önálló kiadmányozási joggal rendelkeznek mind a Hivatal munkaszervezetén belüli, mind pedig azon kívüli levelezésükben. A Hivatal szervezetén kívüli kiadmányozási jog nem sértheti meg a kötelezettségvállalás feltételeit és az utalványozási jogot. Elnökhelyettesek, illetve igazgatók és az önálló szervezeti egységek vezetői kötelesek a Hivatal munkaszervezetén kívüli levelezésüket egy másolati példányban, vagy egyéb dokumentálható módon tájékoztatásul megküldeni felettesük részére. A Hivatal által ellátott szakmai feladatokra vonatkozó kiadmányozási joggal kapcsolatban jelen rendelkezéstől az adott szervezeti egység ügyrendje eltérően rendelkezhet.
(9) A szervezeti egységek vezetői a hatáskörükbe utalt ügyekben a Hivatal szervezetén belül kiadmányozási joggal rendelkeznek, amennyiben azt az elnök kizárólagos hatáskörébe nem vonta.
(10) A kiadmányozási jog részletes szabályait az elnök az adott szervezeti egység ügyrendjében, vagy elnöki utasításban határozza meg.

A munkavégzés általános szabályai

39. § (1) A Hivatal valamennyi munkatársának kötelessége:
a) valamennyi, a Hivatal intézményi működéséhez szükséges feltétel biztosítása;
b) a jogszabályokban, belső szabályozókban foglalt feladatok előírásszerű és határidőre történő végrehajtása;
c) az ügyeknek – a Hivatal egészének feladatait figyelembe véve – kezdeményezően történő intézése;
d) munkaterületén a törvényesség betartása;
e) munkakörével járó ellenőrzési feladatok folyamatos és következetes ellátása;
f) hivatali feletteseitől kapott rendelkezések végrehajtása;
g) más szervezeti egység vezetőjétől kapott rendelkezésekről a közvetlen felettes haladéktalan tájékoztatása.
(2) A Hivatal munkatársai kötelesek a hivatalosan tudomásukra jutott információt az illetékes önálló szervezeti egység vezetőjéhez eljuttatni, illetve szükség esetén az információ alapján eljárást kezdeményezni.
(3) A Hivatalon belül az ügyek intézése során az alá-, fölérendeltségi viszonyok figyelembevételével a szolgálati út pontos betartása és betartatása kötelező. A felettes vezető a szolgálati út mellőzésével utasíthat bármely irányítása alatt álló beosztottat, aki az utasítást köteles végrehajtani. Erről azonban a beosztott a lehető legrövidebb időn belül, a szolgálati út betartásával köteles jelentést tenni közvetlen felettesének.
(4) Amennyiben a munkatárs a vezető rendelkezéseivel nem ért egyet, ezt a körülményt az ügyiraton feltüntetheti. Ha a munkatárs a vezető rendelkezéseivel azért nem ért egyet, mert az – megítélése szerint jogszabályba ütközik, illetőleg kárt idézhet elő – ezt a körülményt az ügyiraton köteles feltüntetni és egy időben a vezető figyelmét a jogsértésre felhívni. Ha a vezető továbbra is fenntartja álláspontját, a munkatárs a vezetője feletteséhez fordulhat. Az intézkedésnek a felettes vezető által módosított részéért, vagy az olyan intézkedéséért, amellyel a munkatárs nem ért egyet, és amely kifejezetten a felettes vezető utasítására történt, kizárólag a felettes vezető felelős.
(5) Az egyes önálló szervezeti egységek a feladatkörükbe tartozó, de más önálló szervezeti egységek feladatkörét is jelentősen érintő ügyekben az érdekelt önálló szervezeti egységek bevonásával járnak el. Az ennek során felmerült vitás kérdésekben a közös álláspontot egyeztető tárgyalás útján kell kialakítani. Ha ez nem vezet eredményre, a vitás ügyet haladéktalanul a főigazgató elé kell terjeszteni.
(6) A számítógéppel dolgozó munkatársak kötelesek folyamatosan figyelemmel kísérni elektronikus postaládájukat, valamint az Intranetes hálózaton közzétett belső szabályozókat, illetve információkat. A munkahelyi számítógépek csak munkavégzésre alkalmazhatóak. Amennyiben a számítógéppel rendelkező kormánytisztviselők a munkahelyi gépen magánlevelezést folytatnak, illetve személyes adatokat tárolnak, úgy tudomásul veszik, hogy azok – egyes esetekben – más tudomására is juthatnak, illetve törlésre kerülhetnek.
(7) A Hivatal munkatársa köteles a hivatalos ügyben folytatott, az ügy érdemét érintő tárgyalásról, értekezletről, megbeszélésről, szóbeli megállapodásról emlékeztető feljegyzést készíteni, azt az ügyiratban elhelyezni.
(8) A vezetők kötelesek
a) a vezetésük alatt álló szervezeti egység – a Szabályzatban és jogszabályokban meghatározott célok elérése érdekében – szakmai szempontok szerinti irányítására,
b) a feladatok kidolgozását, a szükséges információk megadásával, a legfontosabb kérdésekben való előzetes állásfoglalással, a módszerek, eszközök és az időbeli ütemezés meghatározásával elősegíteni,
c) a jogszabályoknak, belső utasításoknak és rendelkezéseknek a beosztott munkatársakkal pontosan és félre nem érthető módon történő közlésére, azok betartása ellenőrzésére,
d) a döntések közlésére azokkal a munkatársakkal, akiket a döntés érint,
e) a munkafegyelem betartására és betartatására,
f) a beosztott munkatársak munkájának ellenőrzésére,
g) saját egysége munkájának az irányadó rendelkezések keretei között történő megszervezésére, a munkamódszerek meghatározására, a munkák rendszeres értékelésére.

Együttműködési kötelezettség, csoportos munkavégzés

40. § (1) A Hivatal valamennyi vezetője és munkatársa köteles a Hivatal feladatainak végrehajtásában együttműködni. Az önálló szervezeti egységek közötti együttműködés kialakításáért az önálló szervezeti egységek vezetői a felelősek. Az egyeztetésért, illetve azért, hogy a feladat ellátásában a többi érintett szervezeti egység álláspontja összehangoltan érvényesüljön, az az egység felelős, amelynek az ügy intézése a feladatkörébe tartozik, vagy akit erre az elnök kijelölt.
(2) Az elnök, az elnökhelyettes, az igazgató, vagy a főosztályvezető az összetett megközelítést és több szakterület szoros együttműködését igénylő feladat elvégzése érdekében a feladatkörükben érintett vezetők és tárgykör szerint illetékes ügyintézők hatékony együttműködésével megvalósuló csoportos munkavégzést rendelhet el.
(3) A csoportos munkavégzés során a feladatkörükben érintett vezetőket és tárgykör szerint illetékes ügyintézőket a komplex feladat megfelelő határidőben történő elvégzése érdekében kiemelt együttműködési kötelezettség és felelősség terheli.

Munkakör átadás-átvétel rendjének szabályozása

41. § (1) A munkakörök átadás-átvételét az egyes munkakörökben bekövetkező személyi változások, valamint 6 hónapot meghaladó tartós távollét esetén kell végrehajtani.
(2) A munkakört a munkakör ellátására kinevezett új kormánytisztviselőknek vagy a munkakör helyettesítésével megbízott kormánytisztviselőnek kell átadni, új kinevezés vagy helyettesítési megbízás hiányában a munkakört a közvetlen vezetőnek kell átadni.
(3) A munkakör átadás-átvételét jegyzőkönyvben kell rögzíteni, mely dokumentumnak tartalmaznia kell
a) az átadás-átvétel helyét, időpontját, tárgyát;
b) az átadásra kerülő munkakör szakmai feladatait, a vonatkozó munkaköri leírást;
c) a folyamatban lévő fontosabb feladatok felsorolását és azok végrehajtásának helyzetére vonatkozó adatokat, az elért eredményeket, a mutatkozó hiányosságokat;
d) az átadásra kerülő iratanyagokat, utasításokat, terveket, szabályzatokat;
e) az átadónak és az átvevőnek a jegyzőkönyv tartalmával, megállapításaival kapcsolatos esetleges észrevételeit, megállapításait.
(4) A munkakör átadás-átvételi jegyzőkönyvet három példányban kell elkészíteni, azt az átadó és az átvevő kormánytisztviselő, valamint közvetlen munkahelyi vezetőjük írja alá. A jegyzőkönyv egy-egy példányát a munkakört átadó és átvevő kormánytisztviselők, valamint a közvetlen vezetők kapják meg.

A Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal képviselete

42. § (1) A Hivatalt az elnök képviseli. Az elnök akadályoztatása esetén a 10. §-ban meghatározottak az irányadók. Az elnökhelyettesek, illetve igazgatók egyidejű akadályoztatása esetén a Hivatalt az Elnöki Kabinet vezetője képviseli.
(2) Nemzetközi programokon az elnök akadályoztatása esetén az elnököt – eltérő rendelkezés hiányában – az elnök által kijelölt elnökhelyettes, illetve igazgató képviseli.
(3) A kormánybizottságokban, tárcaközi fórumokon, a társhatóságokkal, az önkormányzatokkal és a társadalmi szervezetekkel való kapcsolatokban a Hivatalt az elnök, valamint – a szakterületüket érintő kérdésekben, illetve az elnök megbízása alapján – az erre felhatalmazott, vezetői megbízással rendelkező személy képviseli.
(4) A Hivatalnak a bíróságok előtti peres képviseletét és a hatóságok előtti jogi képviseletét a jogi képviseletért felelős szervezeti egység e feladattal megbízott kormánytisztviselői látják el, illetve szükség szerint külső kapacitás igénybevételével szervezik, kivéve, ha az ügy sajátosságára tekintettel az elnök a képviselet ellátására más szervezeti egység ügyintézőjét jelöli ki.

Sajtó-, illetve médiakapcsolatok rendje

43. § (1) A sajtó tájékoztatását az érintett szervezeti egységek bevonásával a Kommunikációs Osztály végzi. A Szabályzat eltérő rendelkezése hiányában a sajtó részére tájékoztatást az elnök adhat.
(2) A Hivatal vezetői – az ügykörükbe tartozó kérdésekben – csak az elnök engedélyével adhatnak nyilatkozatot, hangrögzítés igénybevételével a vitás esetek elkerülése érdekében.
(3) A tájékoztatási tevékenység során az állam- és szolgálati titokra vonatkozó szabályokat be kell tartani és a nyilatkozat nem járhat mások személyhez fűződő jogainak sérelmével.
(4) Minden sajtótájékoztatóról és nyilatkozatról hangfelvételt kell készíteni az érdekeltek egyetértésével.
(5) A sajtó útján nyilvánosságra hozott közlemény kiadásáról, újságírói kérdés megválaszolásáról, nyilatkozat közzétételéről a Kommunikációs Osztály gondoskodik a feladatkör szerint illetékes vezetővel történő egyeztetés után, az elnök jóváhagyását követően.
(6) A Hivatalra vonatkozó javaslatokra és bírálatokra a sajtónyilvános választ a feladatköre szerint érintett vezető készíti elő a törvényes határidőben. A válaszoknak a sajtóhoz történő eljuttatásáról a Kommunikációs Osztály gondoskodik az elnök jóváhagyását követően.
ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

44. § (1) Az elnök a Szabályzat hatálybalépését követő 60 napon belül kiadja
a) az iratkezelési szabályzatot,
b) adatkezelési szabályzatot,
c) a hivatal házirendjét,
d) a közszolgálati szabályzatot,
e) a gazdálkodási keretszabályzatot,
f) a döntésértékelési szabályzatot,
g) az ellenőrzési szabályzatot.
(2) A Szabályzat szerinti az önálló szervezeti egységek egységes, részletes feladatokat tartalmazó ügyrendjét az elnök hagyja jóvá jelen Szabályzat hatálybalépését követő 60 napon belül.

1. függelék


A Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal szervezete

2. függelék


A Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal szervezeti egységeinek feladatai

1.1. AZ ELNÖK KÖZVETLEN IRÁNYÍTÁSA ALÁ TARTOZÓ SZERVEZETI EGYSÉGEK

1.1.1. Elnöki Kabinet

1. Az Elnöki Kabinet főosztályként működő önálló szervezeti egység.
2. Az Elnöki Kabinet döntés-előkészítési, koordinációs, szervezési, végrehajtási, továbbá ügyviteli, ügykezelési és szervezési feladatokon kívül az elnök által meghatározott feladatokat látja el.
3. Az Elnöki Kabinet funkcionális feladatai körében:
a) az iratkezelési szabályzatban meghatározott irányelvek alapján szakszerűen kezeli a Hivatal működése, tevékenysége során keletkezett és kezelt iratokat,
b) megszervezi, ütemezi, figyelemmel kíséri az elnököt érintő programokat, a Hivatal működését érintő értekezleteket,
c) tartja a kapcsolatot az illetékes állami vezetőkkel,
d) ellátja a Hivatal irányításával kapcsolatosan felmerülő adminisztratív teendőket,
e) koordinálja a Hivatal tevékenységhez kapcsolódó folyamatok elvégzéséhez szükséges szervezési feladatokat.
4. Az Elnöki Kabinet koordinációs feladatai körében:
a) felügyeli az elnök döntéseinek előkészítését és végrehajtását, melyről rendszeres tájékoztatást ad az elnök részére,
b) az elnök döntéseinek előkészítése érdekében információkat gyűjt,
c) az elnökhelyettesekkel és igazgatókkal együttműködik a Hivatal feladatkiadási, utókövetési és számonkérési rendszerének kialakításában, működtetésében és irányításában,
d) koordinálja a beérkező közérdekű bejelentésekkel, kérelmekkel, panaszokkal kapcsolatos megkereséseket,
e) ellátja és koordinálja a humánerőforrás-fejlesztési feladatokat,
f) elkészíti a Hivatal éves munkatervét,
g) közreműködik a Hivatalt érintő jogszabálytervezetek, illetve a Hivatal belső szabályozóinak, szerződéseinek véleményezésében.
5. Az Elnöki Kabinet kommunikációs feladatai körében:
a) kommunikációs stratégiát és terveket készít, közreműködik a társadalmi egyeztetés lebonyolításában; kialakítja és kezeli a Hivatal egységes arculatát, ellátja a sajtó-, PR-, marketing-, kommunikációs, rendezvényszervezési és reklámtevékenységét; előkészíti és felügyeli a nyilvánossági követelmények betartásához szükséges útmutatókat;
b) megjelenteti az intézmény sajtóhirdetéseit, gondoskodik a sajtó információkkal való ellátásáról, az újságírói kérdések megválaszolásáról az adatvédelmi rendelkezések betartása mellett;
c) koordinálja az intézmény elektronikus kommunikációs felületeinek (intranet, internet), valamint az Irányító Szerv megfelelő információs rendszereinek naprakész frissítését;
d) biztosítja a folyamatos adatgyűjtést, adatszolgáltatást az KIM kommunikációért felelős szervezeti egysége részére, gondoskodik az információk koordinálásáról, egyeztetésekről;
e) ellátja a közérdekű adatok közlésével és közzétételével kapcsolatos teendőket;
f) ellátja és koordinálja a Hivatal belső kommunikációs tevékenységét;
g) koordinálja a Hivatal kommunikációs tevékenységét, e tekintetben együttműködik az elnökhelyettesekkel, igazgatókkal.
6. Az Elnöki Kabinet személyzeti feladatai körében:
a) érvényesíti a Hivatal létszám-gazdálkodási követelményeit;
b) adatokat szolgáltatat a gazdasági igazgató részére a Hivatal személyi jellegű kiadásainak megtervezéséhez;
c) ellenőrzi a munkaügyi programok és nyilvántartások, továbbá a személyügyi és munkaügyi adatbázisok előírásoknak megfelelő szabályszerű vezetését;
d) felügyeli a Hivatal munkatársainak, nyugdíjasainak szociális, jóléti és egészségügyi ellátását szolgáló tevékenységét;
e) javaslatot tesz a munkáltató és munkavállalói érdekképviseletek közötti együttműködésre;
f) javaslatot tesz a humánpolitikai szakterületet érintő belső szabályozó eszközök előkészítésére, illetve az ilyen tárgyú belső szabályozó eszközök módosítására;
g) gondoskodik a személyi iratok nyilvántartásáról és kezeléséről;
h) gondoskodik a Hivatal munkatársainak oktatásával és továbbképzésével kapcsolatos feladatok ellátásáról;
i) jogszabályok alapján, illetve a külső szervek megkeresésére gondoskodik a szükséges adatok előírásoknak megfelelő szolgáltatásáról;
j) gondoskodik a Hivatal munkatársainak választható béren kívüli juttatásaival kapcsolatos feladatok ellátásáról;
k) elvégzi a nemzetbiztonsági ellenőrzéssel kapcsolatos feladatokat;
l) felügyeli a vagyonnyilatkozattal kapcsolatos ügyintézést.
7. Az Elnöki Kabinet egyéb feladatai körében felelős:
a) a Közszolgálat című közigazgatási magazin elkészítéséért,
b) a www.kozszolgalat.gov.hu honlapért,
c) a Magyar Közigazgatás című szakmai, tudományos folyóirat elkészítéséért,
d) a Magyar Közigazgatás honlapjáért,
e) a Hivatal kiadásában megjelenő, az elnök által feladatul kiadott egyéb könyvek nyomdai előkészítéséért és nyomdai kivitelezéséért.

1.1.2. Belső Ellenőrzési Osztály

1. A Belső Ellenőrzési Osztály funkcionális feladatai körében:
a) irányítja a belső ellenőrzés független, tárgyilagos, bizonyosságot adó és tanácsadó tevékenységét;
b) elkészíti és évente felülvizsgálja a belső ellenőrzési tevékenység végrehajtását szabályozó belső ellenőrzési kézikönyvét;
c) összeállítja a kockázatelemzéssel alátámasztott stratégiai és éves ellenőrzési tervet, megszervezi, irányítja, nyomon követi az ellenőrzési terv megvalósulását, végrehajtását;
d) tájékoztatja az elnököt az éves ellenőrzési terv megvalósításáról, és az attól való eltérésekről;
e) vizsgálja és értékeli a folyamatba épített, előzetes utólagos és vezetői ellenőrzési rendszerek kiépítését, működését, jogszabályoknak és szabályzatoknak való megfelelését;
f) büntető, szabálysértési, kártérítési, illetve fegyelmi eljárás megindítására okot adó cselekmény, mulasztás vagy hiányosság gyanújának felmerülése esetén a főigazgatót – a főigazgató érintettsége esetén a felügyeleti szerv vezetőjét – haladéktalanul tájékoztatja, javaslatot tesz a megfelelő eljárás megindítására;
g) összeállítja az éves ellenőrzési jelentést, amelynek keretében önértékelést ad a belső ellenőrzés minőségéről, tárgyi és személyi feltételeinek alakulásáról;
h) javaslatot készít az elnök felé a Hivatal tevékenységét és munkaszervezetét érintő szabályozó rendszer szükséges módosítására;
i) gondoskodik az ellenőrzések nyilvántartásáról, valamint az államháztartásért felelős miniszter által közzétett módszertani útmutató figyelembevételével kialakít és működtet olyan nyilvántartási rendszert, amellyel a belső ellenőrzési jelentésben tett megállapítások és javaslatok alapján készült intézkedési tervekben foglalt feladatok végrehajtását nyomon követheti;
j) a belső ellenőrzési tevékenység minőségének fenntartása, javítása érdekében éves képzési tervet állít össze;
k) gondoskodik a belső ellenőrzési kézikönyvben meghatározott, a belső ellenőrzési tevékenység minőségét biztosító eljárások alkalmazásáról.
2. A Belső Ellenőr a megbízatásával kapcsolatban vagy személyére nézve összeférhetetlenségi ok tudomásra jutásáról köteles haladéktalanul jelentést tenni a főigazgatónak, amelynek elmulasztásáért vagy késedelmes tejesítéséért fegyelmi felelősséggel tartozik.

1.1.3. ECOSTAT Kormányzati Hatásvizsgálati Központ

1. Az ECOSTAT Kormányzati Hatásvizsgálati Központ főosztályként működő önálló szervezeti egység. Vezetője jogosult az igazgatói cím használatára.
2. Az ECOSTAT Kormányzati Hatásvizsgálati Központ hatásvizsgálati feladatkörében:
a) hatásvizsgálati eszköztárat és módszereket fejleszt;
b) mikroszimulációs és makrogazdasági előrejelző modelleket működtet;
c) egyedi és rendszeres hatásvizsgálatokat végez;
d) jogszabályi hatásvizsgálati segítségnyújtást biztosít a központi közigazgatás számára;
e) a jogszabályi hatásvizsgálatokat és a hatékony döntés-előkészítést segítő adathozzáférési információszolgáltatást biztosít.
3. Az ECOSTAT Kormányzati Hatásvizsgálati Központ kutatási és elemzési feladatai körében:
a) közigazgatási adatbankot működtet azzal a céllal, hogy azok a hatásvizsgálatokhoz és közigazgatási döntések előkészítéséhez hatékonyan felhasználhatóak legyenek;
b) társadalmi, gazdasági, környezeti, statisztikai elemzéseket, kutatásokat, ökonometriai számításokat végez;
c) makrogazdasági, költségvetési és ágazati kutatásokat és elemzéseket végez;
d) tudományos és módszertani publikációkat készít, továbbá közreműködik rendszeres és eseti kiadványok elkészítésében.
4. Az ECOSTAT Kormányzati Hatásvizsgálati Központ módszertani feladatai körében:
a) nemzetközi összehasonlításokat és elemzéseket készít;
b) társadalmi, gazdasági, környezeti folyamatok nyomonkövetését biztosító indikátorrendszert működtet és fejleszt;
c) hatásvizsgálati és módszertani képzéseket fejleszt és folytat le;
d) közigazgatási módszertani kutatásokat, kísérleteket és fejlesztéseket folytat.
5. Az ECOSTAT Kormányzati Hatásvizsgálati Központ statisztikai feladatai körében:
a) koordinálja a közigazgatási statisztikai adatok felvételét;
b) megtervezi és lefolytatja a munkatervében szereplő adatfelvételeket;
c) fejleszti a közigazgatási statisztika rendszerét és adatainak minőségét.
6. Az ECOSTAT Kormányzati Hatásvizsgálati Központ szakmai szempontból irányítja és felügyeli a feladatkörébe tartozó európai uniós projektek végrehatását.

1.2. A GAZDASÁGI IGAZGATÓ KÖZVETLEN IRÁNYÍTÁSA ALÁ TARTOZÓ SZERVEZETI EGYSÉGEK

1.2.1. Gazdasági Főosztály

1. A Gazdasági Főosztály pénzügyi feladatai körében:
a) irányítja a Hivatal költségvetési gazdálkodásával kapcsolatos, jogszabályokban és belső előírásokban előírt tervezési, előirányzat-módosítási, pénzgazdálkodási és beszámolási feladatait;
b) felügyeli a Hivatal alap- és kiegészítő tevékenysége gazdasági értékelését és az egyes tevékenységek kiadásainak, bevételeinek és eredményének elemzését;
c) gondoskodik a költségvetési terv, illetve a jóváhagyott költségvetésnek megfelelő részletes előirányzatok kialakításáról, karbantartásáról és intézkedik a szükséges előirányzat módosításáról;
d) közreműködik az előirányzat kezeléséért felelős minisztériumi szakterület megkeresésére a fejezeti kezelésű előirányzatok pénzügyi és számviteli szabályozására vonatkozó belső szabályzatok elkészítésében, és kezeli a jogi segítségnyújtásra szolgáló, és a bűncselekmények áldozatainak azonnali pénzügyi segélye kifizetésére és kárenyhítésére szolgáló célelőirányzatokat, ezzel összefüggésben kapcsolatot tart a fővárosi és megyei kormányhivatalokkal és azok igazságügyi szolgálatával;
e) ellenőrzi a kiadások kereteinek szabályszerű felhasználását;
f) irányítja a Hivatal illetmény-számfejtési, valamint személyi jövedelemadó, járuléklevonási és -elszámolási feladatait;
g) megszervezi a költségvetési törvény Hivatal általi végrehajtásának, valamint gazdálkodási rendjének szakmai ellenőrzését;
h) felügyeli a Hivatal bevételeit megalapozó műveletekről szóló számlák elkészítési folyamatát, gondoskodik a számlák határidőben történő kiegyenlítéséről;
i) rendszeresen felülvizsgálja a kinnlévőségeket, és megteszi a szükséges intézkedéseket a kinnlévőségek behajtására.
2. A Gazdasági Főosztály számviteli feladatai körében:
a) gondoskodik a Hivatal gazdasági eseményeinek számviteli elszámolásáról és nyilvántartásáról;
b) felügyeli a Hivatal vagyongazdálkodását, analitikus és főkönyvi nyilvántartásainak, valamint a vagyonkataszter vezetését;
c) gondoskodik a költségvetési beszámoló, a mérlegjelentés, a vagyongazdálkodással összefüggő statisztikai kimutatásoknak a hatályos és vonatkozó jogszabályok szerinti elkészítéséről;
d) kidolgozza a Hivatal gazdálkodására, számviteli, illetve bizonylati rendjére, bizonylatáramlás útjára és nyilvántartás rendjére vonatkozó szabályokat;
e) felügyeli az eszközök és készletek analitikus nyilvántartásának vezetését, a bizonylati fegyelem betartását, iránymutatást ad az analitikus nyilvántartások vezetéséhez, kezdeményezi a szükséges egyeztetéseket.

1.2.2. Jogi és Igazgatási Főosztály

1. A Jogi és Igazgatási Főosztály kodifikációs feladatai körében:
a) gondoskodik a Hivatalt érintő jogszabálytervezetek előkészítéséről, véleményezi az előkészített tervezeteket;
b) gondoskodik az elnöki utasítások és egyéb belső előírások tervezeteinek előkészítéséről együttműködésben a Hivatal elnökhelyetteseivel és igazgatóival;
c) előkészíti a Hivatal szervezeti és működési szabályzatának tervezetét, valamint a Hivatal ügyviteli rendjével, ügyiratkezelésével kapcsolatos belső szabályzatokat és azok módosításait;
d) javaslatot készít az elnök felé a szükséges jogszabály, illetőleg belső szabályozó eszközök módosítására a Hivatal szakmai munkáját és munkaszervezetét érintő szabályozásra vonatkozóan.
2. A Jogi és Igazgatási Főosztály funkcionális feladatai körében:
a) a Hivatal szakmai területeinek kezdeményezése alapján gondoskodik a Hivatal tevékenységét érintő polgári jogi, valamint egyéb szerződések előkészítéséről, ide nem értve a Közbeszerzési szabályzat hatálya alá tartozó közbeszerzés, beszerzési eljárás eredményeként kötendő szerződéseket;
b) a munkaszerződések kivételével nyilvántartja a Hivatal által megkötött szerződéseket, és őrzi azok egy eredeti példányát;
c) jogszabályban, illetve belső szabályozó eszközökben előírt kötelezettség alapján intézkedik a szerződéses adatok közzétételéről;
d) intézkedik a Hivatalt megillető követelések behajtásáról;
e) irányítja a Hivatalnál az ügyiratkezelés és iratforgalom ellátásával kapcsolatos feladatokat;
f) közreműködik a Hivatal az egységek ügyirat-kezelési rendjének, irattári tervének kialakításában;
g) a belső szabályzatok és jogszabályi előírások figyelembevételével kialakítja az irattározás menetét, karbantartja az irattárat;
h) gondoskodik a Hivatal minősített és nyílt iratanyagainak a jogszabályok és a belső szabályzatok előírásai szerinti irattárba vételről, az irattári anyagok kezeléséről, tárolásáról, kiadásáról;
i) a vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok alapján végzi a Hivatal és szervezeti egységei minősített iratanyagainak évenkénti felülvizsgálatát, a szervezeti egységek vezetői részére jegyzéket készít a selejtezhető és a Magyar Országos Levéltárnak átadható minősített és nyílt iratokról, gondoskodik a selejtezhető minősített és nyílt iratok megsemmisítéséről;
j) évente szakmai továbbképzést szervez a jogszabályi, továbbá az iratok nyilvántartásával kapcsolatos, valamint az ügyiratkezelés rendjében bekövetkező változásokról a Hivatal iktatást végző munkatársai részére.
3. A Jogi és Igazgatási Főosztály ellátja a Hivatal valamennyi peres, illetve nem peres eljárásában a perképviseletet.

1.3. A SZOLGÁLTATÁSI IGAZGATÓ KÖZVETLEN IRÁNYÍTÁSA ALÁ TARTOZÓ SZERVEZETI EGYSÉGEK

1.3.1. Informatikai Főosztály

1. Az Informatikai Főosztály funkcionális feladatai körében:
a) üzemelteti a Hivatal informatikai és kommunikációs rendszerét, üzemzavar esetén gondoskodik annak elhárításáról;
b) ellátja az intézmény rendszergazdai feladatait;
c) javaslatot tesz az informatikai fejlesztésekre, megvalósítása esetén közreműködik annak lebonyolításában;
d) felelős az intézményi adatbázisok frissítéséért, a tárolt személyi adatok időszerűségéért és valódiságáért (belső telefonkönyv, beléptető-rendszer, e-mail címek);
e) felelős az információk megjelenítéséért az intézmény honlapján és belső hálózatán (intranet);
f) felelős a Hivatal működése, feladatainak ellátása során észlelt informatikai hibák, problémák kijavításáért, megoldásához szükséges intézkedések megtételéért;
g) a pártfogó felügyelői tevékenységgel, jogi segítségnyújtással, áldozatsegítéssel és kárpótlással kapcsolatos tevékenységek ellátása érdekében országosan egységes informatikai rendszert működtet.

1.3.2. Beszerzési Főosztály

1. A Beszerzési Főosztály beszerzési feladatai körében:
a) közreműködik az intézményi költségvetés kialakításában;
b) elkészíti a működéssel kapcsolatos éves beszerzési tervet;
c) beszerzési feladatainak ellátása során szorosan együttműködik a gazdasági igazgatóval;
d) elkészíti a feladataira vonatkozó folyamatleírásokat, szabályzatokat, egyszerűsíti és harmonizálja az ügymenteket;
e) vezeti és irányítja a Hivatal működésével, a kezelt programokkal és kiemelt projektekkel kapcsolatos beszerzéseket, a jogi és közbeszerzési tevékenységeket a tervezéstől a teljesítésigazolásig, együttműködve a beszerzésért felelős szakmai szervezeti egységgel a beszerzések tartalmának meghatározása, az ajánlatok értékelése és a szállítói teljesítés szakmai igazolása során;
f) a közbeszerzési eljárások előkészítésben, lebonyolításában szorosan együttműködik a közbeszerzési tanácsadóval (közbeszerzési eljárás lebonyolítással kapcsolatos feladatok tekintetében);
g) előkészíti a Közbeszerzési szabályzat hatálya alá tartozó közbeszerzés, beszerzési eljárás eredményeként kötendő polgári jogi vagy egyéb szerződéseket;
h) kijelöli az adott közbeszerzési eljárásban részt vevő jogi végzettségű munkatársat, amennyiben azt nem közbeszerzési tanácsadó látja el;
i) közreműködik a kiemelt projektek megvalósításában a tervezéstől a megvalósításig.
2. A Beszerzési Főosztály központi munkavégzés helye szerinti ingatlan (székhely, telephely) üzemeltetési feladatai körében:
a) gazdálkodási feladatainak ellátása során szorosan együttműködik a gazdasági igazgatóval;
b) ellátja a Hivatal üzemeltetésével kapcsolatos feladatokat, a szolgáltatási igazgató közreműködésével beszerzi, bevételezi, kiadja és nyilvántartja a Hivatal működéséhez szükséges eszközöket;
c) felel a rendelkezésre bocsátott anyag, fogyó-, és tárgyi eszköz rendeltetésszerű igénybevételéért és a társadalmi tulajdon védelméért;
d) összehangolja az épületgondnoki, épületfelügyeleti feladatokat;
e) felelős a jogszabályokban előírt védelmi, személyi biztonsági és objektumvédelmi feladatok ellátásáért;
f) felelős a tűz- és munkavédelmi feladatok végrehajtásáért;
g) felelős az ingatlan(ok) fenntartásával, karbantartásával, üzemeltetésével, őrzés-védelemmel kapcsolatos feladatok irányításának megszervezéséért, a vagyongazdálkodás körébe tartozó egyes feladatok ellátásáért;
h) felelős az engedélyezett igények kielégítéséért, a szolgáltatások teljesítésének ellenőrzéséért;
i) érvényesíti a garanciális és szavatossági igényeket;
j) irányítja a leltározással, leltáradat-karbantartással, selejtezéssel kapcsolatos feladatok ellátását;
k) nyilvántartja a Hivatal szervezeti egységei által igényelt és részükre kiadott szigorú elszámolású és segédbélyegzőket, gondoskodik azok cseréjéről, visszavételéről, megsemmisítéséről;
l) felelős a Hivatal székhelyén tartott rendezvények berendezéséért, bútor és informatikai eszközzel történő ellátásáért.

1.4. A LÉTESÍTMÉNYGAZDÁLKODÁSI IGAZGATÓ KÖZVETLEN IRÁNYÍTÁSA ALÁ TARTOZÓ SZERVEZETI EGYSÉGEK

1.4.1. Ingatlangazdálkodási Főosztály

1. Az Ingatlangazdálkodási Főosztály feladatai körében:
a) elkészíti a vagyongazdálkodással kapcsolatos beszámolókat, elemzéseket;
b) nyilvántartja a szervezet kezelésében lévő ingatlanokat;
c) előkészíti a létesítménykezelési megállapodásokat, szerződéseket a Jogi és Igazgatási Főosztállyal történő egyeztetés alapján;
d) kialakítja és kidolgozza az üdülőingatlanok hasznosítási stratégiáját, folyamatosan fejleszti az üdültetési rendszert;
e) ellátja a fecskeházakkal és irodaházakkal kapcsolatos teendőket;
f) részt vesz az ingatlan és ingóság átadás-átvétele folyamatában, leltározásban;
g) együttműködik a Projektirodákkal a folyamatban lévő pályázatok koordinálásában, pénzügyi menedzselésében, az állami szervekkel való kapcsolattartásban, valamint részt vesz új pályázatok elkészítési folyamatában, utánkövetésében;
h) kapcsolatot tart a vagyongazdálkodás terén illetékes szervezetekkel, társintézményekkel;
i) közreműködik a műszaki, fejlesztési feladatok, fejlesztések hosszú, közép- és rövid távú terveinek elkészítésében, a létesítménygazdálkodással, vagyongazdálkodással kapcsolatos szabványok kialakításában;
j) javaslatot tesz a Hivatal felújítási, beruházási, karbantartási előirányzatainak, valamint a létesítménygazdálkodási igazgató szakmai tevékenységét érintő források felhasználására;
k) előkészíti és lebonyolítja a beruházási, felújítási, karbantartási feladatokat, valamint műszaki ellenőrzést tart;
l) beszerzi a szükséges hatósági engedélyeket, lebonyolítja a hatósági egyeztetéseket;
m) koordinálja a külső (tervező) és kivitelező szervezetek megbízásával kapcsolatos eljárásokat, szükség esetén megfelelő szintű tárgyalásokat hoz létre;
n) elkészíti a hosszú, közép- és rövid távú beruházási, karbantartási és felújítási terveket;
o) döntéshozatalra előkészíti és végrehajtja a műszaki jellegű anyagokat; közreműködik a beruházási, felújítási, beszerzési és szolgáltatási közbeszerzési eljárásokkal kapcsolatos feladatok ellátásában, azok lebonyolításában a szervezet vagyonkezelésében lévő ingatlanok vonatkozásában,
p) előkészíti a szervezet vagyongazdálkodási területen felmerülő szerződéseit, ellátja azok utókövetését, felülvizsgálatát, valamint az ezekkel kapcsolatos munkák koordinálását a Jogi és Igazgatási Főosztállyal történő egyeztetés alapján.

1.4.2. Létesítménygazdálkodási Főosztály

1. A Létesítménygazdálkodási Főosztály funkcionális feladatai körében:
a) a szervezet által kezelt intézmények működési feltételeinek folyamatos biztosítása,
b) az intézmények üzemeltetésével kapcsolatban felmerülő költségek optimalizálása,
c) a feladatkörébe tartozó kérdések megoldására javaslatokat, szakmai tervezetek készítése,
d) elvégzi a szükséges beruházási, felújítási és karbantartási munkákat és a végrehajtás során betartja és betartatja a tűz-, vagyon- és munkavédelemre vonatkozó, valamint egyéb hatósági előírásokat,
e) részt vesz a vagyonvédelemmel és takarítással megbízott vállalkozók munkájának irányításában, ellenőrzésében,
f) ellátja a gépkocsik, vízi járművek üzemeltetésével kapcsolatos feladatokat,
g) nyilvántartja az intézményi gépkocsik futásteljesítményét,
h) havonta elszámolást készít a gépkocsik norma szerinti üzemanyag-felhasználásáról,
i) a szervezet üzemeltetési területen felmerülő szerződéseit előkészíti, azokat utóköveti, felülvizsgálja, illetve végzi az ezekkel kapcsolatos munkák koordinálását,
j) a munkafegyelem és a bizonylati rend és fegyelem betartása és betartatása, szakterületét illetően ellenőrzések végrehajtása,
k) a szervezet által kezelt irodaházak és egyéb intézmények működési feltételeinek folyamatos biztosítása,
l) közérdekű adatok kezelése, közzététele, problémák kezelése, hibaelhárítások, vagyonvédelem,
m) a fővárosi és megyei kormányhivatalok által használt ingatlanok fejlesztésével, üzemeltetésével kapcsolatos igények szakmai előkészítése,
n) a fővárosi és megyei kormányhivatalok elhelyezésével kapcsolatosan a kormányhivatalokkal való egyeztetést követően javaslatok előterjesztése,
o) a feladatellátásához kapcsolódó nyilvántartási, elszámolási, gazdasági és egyéb adminisztrációs tevékenységek elvégzése.

1.5. A TÁMOGATÁSI IGAZGATÓ KÖZVETLEN IRÁNYÍTÁSA ALÁ TARTOZÓ SZERVEZETI EGYSÉGEK

1.5.1. Hazai Támogatások Főosztálya

1. A Hazai Támogatások Főosztálya funkcionális feladatai körében:
a) részt vesz a Hivatal feladatkörébe tartozó támogatások, pályázatok eredményes lebonyolításában, a pályázatok előkészítésétől egészen a pályázatok lezárásáig;
b) ellátja a részére biztosított előirányzatok feletti teljes (szakmai és pénzügyi) adatszolgáltatást és adminisztrációt;
c) gondoskodik a területére vonatkozó jelentések, összegző jelentések megfelelő pontosságú és időben történő elkészítéséről;
d) azokon a területeken, ahol ennek szükségessége fennáll, biztosítja a munkavégzés során a munkafolyamatok kettős kontrollját;
e) adatszolgáltatással közreműködik a Hivatal éves költségvetésének tervezésében, továbbá a jóváhagyott költségvetés végrehajtásában és a zárszámadás összeállításában;
f) koordinálja és működteti a Hivatal támogatáskezelő tevékenységét, értékelési rendszerét a források eredményes felhasználása érdekében;
g) részt vesz a Hivatal feladatkörébe tartozó programok, támogatások kidolgozásában, előkészítésében, társadalmi egyeztetésében, segíti a források eredményes felhasználását, a programok helyi népszerűsítését, bemutatását, valamint a szükséges információk helyi rendelkezésre állását;
h) gondoskodik a támogatásokkal kapcsolatos kormányzati döntések érvényesítéséről;
i) közreműködik a feladatkörébe utalt támogatásokra vonatkozó jogszabályok kidolgozásában és véleményezésében, támogatási koncepciók és kiírások előkészítésében;
j) elemzi a feladatkörébe tartozó terület rá vonatkozó kérdéseit, és javaslatot tesz a megoldást elősegítő programok kidolgozására;
k) szükség esetén javaslatot tesz a projektek lebonyolításához szükséges intézményrendszer és eljárásrenddel kapcsolatos módosításokra, a vonatkozó jogi szabályozás tartalmára.

1.5.2. EU Programiroda

1. Az EU Programiroda a kiemelt projektek eredményes megvalósításáért felelős szervezeti egység, melynek működését a Projekt Irányítási Kézikönyv tartalmazza.
2. Az EU Programiroda
a) a támogató által támasztott feltételeknek és a hatályos jogszabályoknak megfelelően felelős a megfelelő operatív működésért, a kiemelt projekt támogatási szerződésnek megfelelő végrehajtásáért, az eljárásrendek betartásáért (folyamatmenedzsment, humánerőforrás-gazdálkodás, szerződéskezelés, ügyviteli folyamatok, termékkezelés, belső minőségbiztosítás működtetése, információmenedzsment stb.);
b) koordinálja a projektelemek előkészítését, teljes körű tervezését, valamint elvégzi e program megvalósítása során a menedzseléssel, nyomon követéssel, beszámolással, operatív és eljárásrendi működtetéssel kapcsolatos feladatokat;
c) elvégzi a fejlesztési program lebonyolításában közreműködő konzorciumi partnerek közötti koordinációt;
d) tartja a kapcsolatot a Támogatóval, illetve a kiemelt fejlesztési programok megvalósulása területén egyéb külső szervezetekkel;
e) a kiemelt fejlesztési programok megvalósulása területén támogatja az egyéb külső szervezetekkel és a KIM-mel való kapcsolattartást.
3. Az EU Programiroda koordinációs szervezetként – a szakmai egységekkel, azok állományának bevonásával, együttműködve – az alábbi feladatok ellátását biztosítja:
a) a projektek tartalmi tervezését, a támogatói döntésig való eljuttatást, ezen belül az Akciótervek egyeztetését, projektjavaslatok generálását, intézményi partnerségek építését, valamint a projektjavaslatok tartalmi kidolgozásában való részvételt,
b) a projektszervezet kialakítását, irányítását;
c) az intézményi koordinációt, döntés-előkészítést;
d) kockázatok kezelésének támogatását, változtatást és változás menedzsmentet;
e) a saját adminisztrációjának biztosítását, és az szervezeti egységekkel együttműködve a részprojektek adminisztrációs tevékenységének koordinációját, a projektesemények dokumentálását, illetve dokumentáltságának számonkérését;
f) a projekt lezárására vonatkozó tevékenységek támogatását, ezen belül a projektzáró jelentés elkészítésében és a pénzügyi zárás feladataiban való részvételt, valamint az elemzések, értékelések készítését a projektekről, az eredmények hasznosíthatóságának érdekében;
g) a projekteket érintő belső és külső szakmai és szabályossági ellenőrzések előkészítését, az ellenőrzéseken az intézmény képviseletét, a szakmai eredmények és az eljárási cselekmények bemutatását, továbbá az ellenőrzési jelentésekben megállapításra kerülő kötelezettségek teljesítésének koordinálását.

1.5.3. EU Projektirodák

A Hivatalnál kiemelt projekt megvalósítására az alábbi Projektirodák működnek:
a) „Esélyegyenlőség és Integráció” Projektiroda;
b) „Gyerekesély” Projektiroda;
c) „Munkaerőpiaci Kulcskompetenciák” Projektiroda;
d) „Nemzeti Kiválóság” Projektiroda;
e) „Nemzeti Kiválóság a Konvergencia-régióban” Projektiroda;
f) „Van kihez fordulnod” Projektiroda;
g) „TEtt Program az Áldozatokért és Tettesekért” Projektiroda;
h) „Integrált ügyfélszolgálatok kialakítása” Projektiroda.

1.6. A SZEMÉLYÜGYI IGAZGATÁSÉRT FELELŐS ELNÖKHELYETTES KÖZVETLEN IRÁNYÍTÁSA ALÁ TARTOZÓ SZERVEZETI EGYSÉGEK

1.6.1. Személyügyi Nyilvántartási és Kontrolling Főosztály

1. A Személyügyi Nyilvántartási és Kontrolling Főosztály funkcionális feladatai körében:
a) nyilvántartja és kezeli a pályázati eljárással és a kompetenciavizsgálattal, a tartalékállománnyal, a toborzási adatbázissal kapcsolatos adatokat;
b) a KSzSzR-rel kapcsolatos feladatkörében
ba) közreműködik az ügyfélszolgálati feladatok szakmai támogatásában,
bb) gondoskodik a rendszert érintő fejlesztési igények kezeléséről,
bc) működteti a felhasználók tájékoztatása érdekében a KSzSzR portált és szükség esetén tájékoztatást nyújt,
bd) előkészíti a Működési Szabályzatot és szükség esetén javaslatot tesz a módosítására,
be) gondoskodik az egyes modulok paraméterei, az értékkészletek és az okmányminták aktualizálásáról,
bf) tájékoztatókat készít, oktatásokat szervez a felhasználók számára a rendszerben megvalósított változásokról,
bg) segítséget nyújt a munkáltatók és a közigazgatási személyzetpolitikáért felelős miniszter számára a vezetői információs igények kielégítésével kapcsolatos feladataik ellátásához,
bh) összegyűjti a fejlesztési igényeket és javaslatával együtt döntésre felterjeszti a közigazgatási személyzetpolitikáért felelős minisztérium közigazgatási államtitkárának,
bi) elvégzi a KSzSzR-ben végrehajtásra kerülő módosításokból, fejlesztésekből adódó tesztelési feladatokat;
c) a központi humánkontrolling rendszer működtetése keretében
ca) biztosítja a kormányzati személyügyi döntések előkészítését, valamint az ehhez kapcsolódó módszertani és koordinációs feladatok ellátását,
cb) kormányzati személyügyi döntésekhez kapcsolódó központi programok kontrollingtevékenységének ellátását,
cc) a humán erőforrás rendszerek, folyamatok hatékonyságának elemzését, fejlesztési javaslatok kidolgozását;
cd) létszámgazdálkodás hatékonyságának elemzését.

1.6.2. Személyügyi, Módszertani és Fejlesztési Főosztály

1. A Személyügyi, Módszertani és Fejlesztési Főosztály feladatai körében:
a) közzéteszi a pályázati kiírásokat, lefolytatja a pályázati eljárást és kompetenciavizsgálatokat, illetve működteti az ezzel kapcsolatos adatbázisokat,
b) fejleszti és működteti a közigazgatási szervek munkaerő-utánpótlási igényei alapján a gyakornoki és utánpótlásprogramokat, ennek keretében
ba) a jogszabályban meghatározottak szerint, a közigazgatási szakmai gyakorlatok működtetésével kapcsolatos teendők ellátása, így
bb) a szakmai gyakorlatokhoz kapcsolódó felsőoktatási igények felmérése,
bc) kapcsolattartás a felsőoktatási intézményekkel,
bd) a kormánytisztviselőket foglalkoztató szervezetek elvárásaihoz igazodóan, a beérkező szakmai gyakorlat iránti igényekkel kapcsolatos koordinációs feladatok elvégzése,
be) kapcsolattartás a szakmai gyakorlaton lévő hallgatókat fogadó szervezetekkel,
bf) a szakmai gyakorlatokhoz kapcsolódó megállapodások előkészítése és utánkövetése,
bg) a szakmai gyakorlatok mentor programjainak kialakítása és működtetése, monitoringfeladatok ellátása.
c) javaslatot tesz a munkakör alapú rendszerre (MAR) és támogatja annak működtetését,
d) javaslatot tesz az objektív teljesítménymenedzsment és teljesítményértékelési rendszerre és támogatja annak működtetését,
e) javaslatot tesz a közszolgálati életpályát támogató belső karrier- és tehetségmenedzsment rendszerre és módszertani támogatást nyújt a közigazgatási szervek számára.

1.7. A SZEMÉLYZETFEJLESZTÉSI IGAZGATÁSÉRT FELELŐS ELNÖKHELYETTES KÖZVETLEN IRÁNYÍTÁSA ALÁ TARTOZÓ SZERVEZETI EGYSÉGEK

1.7.1. Továbbképzési Főosztály

1. A Továbbképzési Főosztály módszertani feladatai körében:
a) módszertanilag kialakítja és fenntartja az új közigazgatási életpályát támogató továbbképzési rendszert és ellátja a minőségirányítási feladatokat,
b) módszertanilag kialakítja az új közigazgatási vizsgarendszert, és ellátja a minőségirányítási feladatokat,
c) módszertanilag kialakítja a vezetői képességek fejlesztését és ellátja a minőségirányítási feladatokat,
d) a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közreműködésével működteti a közigazgatásban a tudásmenedzsmentre épülő, kompetencia- és munkaköralapú továbbképzési, vizsga- és vezetőképzési rendszert.
2. A Továbbképzési Főosztály vezetőképzési rendszer kialakításával kapcsolatos feladatai körében szakmai javaslatokat terjeszt elő a közigazgatási vezetőképzés szabályozási tartalmához.
3. A Továbbképzési Főosztály közigazgatási vizsgarendszerrel kapcsolatos feladatai körében ellátja elvégzi a Közigazgatási Továbbképzési Kollégium feladat- és hatáskörébe tartozó szakmai döntések előkészítését.
4. A Továbbképzési Főosztály a közigazgatási továbbképzési programokkal és a továbbképzési intézményrendszerrel kapcsolatos feladatai körében:
a) kialakítja és gondozza a közigazgatási továbbképzési programjegyzéket;
b) ellátja a közigazgatási továbbképzési intézményrendszer kialakításával és működtetésével kapcsolatos koordinációs feladatokat;
c) biztosítja a közigazgatási továbbképzési és vezetőképzési rendszerhez kapcsolódó fejlesztések szakmai összehangolását;
d) elvégzi a Közigazgatási Továbbképzési Kollégium feladat- és hatáskörébe tartozó szakmai döntések előkészítését.
5. A Továbbképzési Főosztály tervezési és minőségbiztosítási feladatai körében:
a) meghatározza a továbbképzési tervek módszertani irányelveit,
b) biztosítja a közigazgatási továbbképzés országos tervezési rendszerének szakmai irányítását,
c) működteti a közigazgatási továbbképzés monitoringrendszerét,
d) elkészíti minőségirányítási szabályzatát és működteti a közigazgatási továbbképzés minőségirányítási rendszerét,
e) összefoglaló, értékelő jelentéseket készít a közigazgatási továbbképzési rendszerről, az elkészült értékeléseket nyilvántartja, elemzi, javaslatokat készít,
f) a fejlesztéseket megalapozó szakmai javaslatokat dolgoz ki.
6. A Továbbképzési Főosztály a programjegyzék kialakításának keretében a közigazgatásban használatos szaktudás gyűjtése és rendszerezése, szakértő tisztviselők és kutatók, felsőoktatási intézmények együttműködésével tudásmenedzsment eszközökre alapozva tudásbázist alakít ki és működtet.
7. A Továbbképzési Főosztály képzésmódszertani és minőségirányítási feladatai körében:
a) kidolgozza a közigazgatási továbbképzés módszertani folyamatait és követelményeit, közreműködik a szükséges fejlesztések végrehajtásában; kialakítja, működteti, ellenőrzi és fejleszti a közigazgatási továbbképzés minőségirányítási rendszerét,
b) kialakítja és koordinálja a továbbképzések és vizsgák szervezéséhez kapcsolódó eljárások, módszertanok fejlesztését és a szervezési feladatokat támogató informatikai rendszert,
c) támogatja a továbbképzési programok kialakítását,
d) módszertani támogatást nyújt a továbbképzési programok követelményeinek kialakítására,
e) támogatja a közigazgatási továbbképzési programok fejlesztését,
f) kialakítja a továbbképzések tervezési rendszerét és támogatja a tervkészítést,
g) részt vesz a közigazgatási továbbképzés monitoringrendszerének kialakításában, a továbbképzések minőségbiztosítási módszertanának fejlesztése érdekében,
h) szakmai támogatást nyújt a továbbképzésekhez felhasználható ismeretanyagok nyilvántartásának megszervezéséhez,
i) koordinálja és módszertanilag támogatja a továbbképzések során használható elektronikus tanulási környezet kialakítását és fejlesztését,
j) támogatja a képzési anyagok elektronikus formátumban (e-learning szabványok szerinti) történő publikálásának módszertani eljárásait, menedzseli az elektronikus formátumú ismeretanyagokat,
k) szakmai támogatást nyújt a közigazgatási továbbképzési és vizsgaportál működésében,
l) módszertani támogatást nyújt a továbbképzésben közreműködő oktatók felkészítésében,
m) bevezeti, működteti és fejleszti a közigazgatási továbbképzés minőségirányítási rendszerét,
n) kialakítja a rendszer minőségirányítási eljárásait, dokumentumait és feljegyzéseit,
o) kialakítja és koordinálja a minőségirányítási rendszer mérését,
p) szakmailag kialakítja, irányítja és koordinálja a közigazgatási továbbképzési rendszer minőségügyi felülvizsgálatát,
q) módszertani támogatást nyújt a felülvizsgálatok folyamatában,
r) szakmai támogatást nyújt a továbbképzés szervezetrendszerében a minőségirányítási rendszer működéséért felelősöknek.

1.7.2. Személyzetfejlesztési Szakpolitikai Programok Főosztály

1. A Személyzetfejlesztési Szakpolitikai Programok Főosztály a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogrammal összefüggő feladatai körében:
a) a projekt megtervezése, ütemezése, a résztvevő felek munkájának koordinálása, a feladatok delegálása, számonkérése,
b) a pályázati felhívás közzététele elektronikusan a Hivatal honlapján, a Hivatalos Értesítőben történő megjelentetésről való gondoskodás,
c) a beérkezett pályázati anyagok elbírálása, a nyelvi szintfelmérés megszervezése, a motivációs interjúk lefolytatása,
d) módszertani irányítás végzése az ösztöndíjasok szakmai gyakorlatával kapcsolatban,
e) a program részét képező szervezett képzések bonyolítása,
f) a program értékelési rendszerének meghatározása és működtetése,
g) a mentorok módszertani irányítása,
h) az ösztöndíjas szerződések megkötése és megszüntetése,
i) az ösztöndíjasok külföldi gyakorlati helyének megszervezése, a gyakorlat koordinálása, és ez idő alatt a mentori tevékenység ellátása,
j) az ösztöndíjrendszer pénzügyi ügyviteli feladatainak ellátása,
k) teljes körű kapcsolattartási, koordinációs, információs és nyilvántartási feladatok ellátása a program minden résztvevőjével.
2. A Személyzetfejlesztési Szakpolitikai Programok Főosztály szakmailag segíti az intézménynél a kormányzati, közszolgálati humán fejlesztések területén egymással párhuzamosan futó, EU-finanszírozású projektek közötti, valamint azokon belül az egyes részprojekteken belüli és azok közötti munkavégzést. Ezen belül a Főosztály:
a) szakmailag támogatja és figyelemmel kíséri a projektek, illetve részprojektek működését, ellenőrzését,
b) ellátja a projektek szabályozási környezetének vizsgálatát, szükség esetén jogi, szabályozási koordinációját, jogi szabályossági vélemények elkészítését,
c) folyamatosan kapcsolatot tart szakmai kérdésekben az egyes részprojektek belső szakmai vezetőivel, valamint konzorciumi projekt esetén a konzorciumi partnerekkel.
3. A Főosztály koordinálja azon projektek megvalósítását, amelyek hozzájárulnak a Hivatal személyügyi igazgatási és személyzetfejlesztési alaptevékenységének ellátásához és finanszírozásához.
4. A Főosztály szakmai közreműködésével történik az új programok és projektek tartalmi, költségvetési és megvalósítási tervezése, előkészítésének koordinációja, a projektek végrehajtása, valamint a projektek zárásának koordinációja, továbbá a projektek tartalmi elemei és azok ütemezése között a szakmai összhang biztosítása.
5. A Főosztály biztosítja a kormányzati személyügyi stratégiai céloknak való megfelelőséget, nyomon követi a teljesülés tapasztalatait, biztosítja a HR kontrolling folyamatok eredményeinek hasznosulását a tervezésben és a végrehajtásban.

1.8. AZ IGAZSÁGÜGYI ELNÖKHELYETTES KÖZVETLEN IRÁNYÍTÁSA ALÁ TARTOZÓ SZERVEZETI EGYSÉGEK

1.8.1. Pártfogó Felügyelői és Kárpótlási Főosztály

1. A Pártfogó Felügyelői és Kárpótlási Főosztály pártfogó felügyelői feladatai körében:
a) eljár hatáskörébe utalt pártfogó felügyelői tevékenységgel kapcsolatos igazságügyi igazgatási ügyekben,
b) pályázatot ír ki és szerződést köt a pártfogó felügyelői feladatokkal kapcsolatban a büntetőügyekben alkalmazható közvetítői tevékenységről szóló 2006. évi CXXIII. törvény 3. § (1) bekezdése szerinti közvetítői tevékenységet végző ügyvédekkel,
c) szakmailag ellenőrzi fővárosi és megyei kormányhivatalok igazságügyi szolgálata pártfogó felügyelői tevékenységét, a kihelyezett ügyfélszolgálatok és közösségi foglalkoztatók tevékenységét,
d) a pártfogó felügyelői tevékenységgel kapcsolatos ügyekben – ideértve a szakmai pályázatok és az együttműködési megállapodások rendszerét is – tájékoztató, koordinációs és képviseleti tevékenységeket lát el,
e) szakmai ellenőrzéseivel és módszertani állásfoglalásaival, tájékoztatóival segíti az igazságügyi szolgálatok egységes jogalkalmazását,
f) elemzi a fővárosi, megyei igazságügyi szolgálatok pártfogó felügyelői szakterületének ügyforgalmi adatait, valamint törvényességi, szakszerűségi és hatékonysági ellenőrzéseinek tapasztalatai alapján a kormányhivatalok költségvetésének tervezése során javaslatot tesz a pártfogó felügyelői segély biztosítására vonatkozó forrás mértékére,
g) a pártfogó felügyelői országos adatbázisból statisztikai kimutatást készít, adatot szolgáltat,
h) pályázati tevékenységet folytat, és szakmai projekteket valósít meg,
i) ellátja főosztályvezető által meghatározott egyéb feladatokat.
2. A Pártfogó Felügyelői és Kárpótlási Főosztály kárpótlási feladatai körében:
a) első fokon eljár a vagyoni kárpótlási eljárással kapcsolatos igazgatási és közigazgatási hatósági ügyekben,
b) ellátja a személyi kárpótlási eljárásokkal összefüggő hatósági feladatokat,
c) ellátja a nemzeti gondozásról szóló 1992. évi LII. törvényben foglalt feladatokat,
d) ellátja a külön jogszabályokban meghatározott, személyes szabadságukban jogtalanul korlátozott személyek társadalombiztosítási és munkajogi helyzetének rendezésével kapcsolatos ügyeket,
e) eljár a kárpótlási jegy termőföldtulajdon megszerzésére történő felhasználásának egyes kérdéseiről szóló 1992. évi XLIX. törvény 8. § (2) bekezdése szerinti, a kárpótlási jegy visszatérítésére irányuló eljárásban,
f) folytatja az eljárást a folyamatban lévő vagyoni kárpótlási ügyekben, valamint a kárpótlási ügyekben hozott közigazgatási hatósági döntésekkel szemben előterjesztett jogorvoslati kérelmek ügyében,
g) a kárpótlási ügyekben – ideértve az együttműködési megállapodások rendszerét is – tájékoztató, koordinációs és képviseleti tevékenységeket lát el,
h) ellátja a megszűnt Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal, valamint a megszűnt Központi Kárrendezési Iroda és területi hivatalai, a megszűnt Igazságügyi Hivatal és területi hivatalai, a megszűnt Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálata, továbbá jelen Hivatal kárpótlási szakterülete iratanyagainak irattározásával, archiválásával kapcsolatos feladatokat,
i) miniszteri elbírálás céljából felterjesztésre előkészíti a kárpótlási ügyekben első fokon hozott közigazgatási hatósági döntésekkel szemben előterjesztett jogorvoslati kérelmeket,
j) ellátja a főosztályvezető által meghatározott egyéb feladatokat.
3. A Pártfogó Felügyelői és Kárpótlási Főosztály lobbihatósági ügyekkel összefüggő feladatkörében ellátja a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény 20. §-a szerinti, lobbihatósági tevékenységgel kapcsolatos feladatokat, valamint a főosztályvezető által a főosztály számára meghatározott egyéb feladatokat.

1.8.2. Áldozatsegítési és Jogi Segítségnyújtási Főosztály

1. Az Áldozatsegítési és Jogi Segítségnyújtási Főosztály áldozatsegítési feladatai körében:
a) másodfokon eljár az áldozatsegítéssel kapcsolatos igazságügyi igazgatási, valamint közigazgatási hatósági ügyekben,
b) az áldozatsegítési eljárásban méltányossági jogkört gyakorol,
c) az áldozatsegítés céljára előirányzott célelőirányzat terhére történő kifizetésekkel összefüggésben szakmai teljesítésigazolást végez,
d) figyelemmel kíséri az áldozati jogok érvényesülését, tájékoztatást kér az áldozatokkal kapcsolatba kerülő hatóságoktól, intézményektől, szervezetektől és tapasztalatairól évente elemző jelentést készít,
e) gondoskodik a bűncselekmények áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítésről szóló 2005. évi CXXXV. törvény 41. § (2) bekezdésében előírt tájékoztató előkészítéséről, és annak az igazságügyi szolgálatok részére történő eljuttatásáról,
f) az áldozatsegítés országos adatbázisából statisztikai kimutatást készít, adatot szolgáltat,
g) az áldozatsegítés feladatkörébe tartozó ügyekben – ideértve a szakmai pályázatok és az együttműködési megállapodások rendszerét is – tájékoztató, koordinációs és képviseleti tevékenységeket lát el,
h) szakmai ellenőrzéseivel, módszertani állásfoglalásaival és tájékoztatóival segíti az igazságügyi szolgálatok egységes jogalkalmazását,
i) pályázati tevékenységet folytat, és szakmai projekteket valósít meg,
j) ellátja a főosztályvezető által meghatározott egyéb feladatokat.
2. Az Áldozatsegítési és Jogi Segítségnyújtási Főosztály jogi segítségnyújtási feladatai körében, a vonatkozó jogszabályok, szabályzatok, utasítások, állásfoglalások, rendelkezések figyelembevételével:
a) másodfokon eljár a jogi segítségnyújtással kapcsolatos igazságügyi igazgatási, valamint közigazgatási hatósági ügyekben,
b) a jogi segítségnyújtási eljárásban a visszatérítendő tartozás elengedésével vagy mérséklésével összefüggő méltányossági jogkört gyakorol,
c) ellátja a jogi segítői névjegyzék vezetésével kapcsolatos feladatokat,
d) a jogi szolgáltatások nyújtására az igazságügyért felelős miniszter által vezetett minisztérium nevében szolgáltatási szerződést köt a jogi segítőkkel,
e) a jogi segítségnyújtás országos adatbázisából statisztikai kimutatást készít, adatot szolgáltat,
f) a jogi segítségnyújtás feladatkörébe tartozó ügyekben – ideértve a szakmai pályázatok és az együttműködési megállapodások rendszerét is – tájékoztató, koordinációs és képviseleti tevékenységeket lát el,
g) kialakítja és fejleszti a Jogi Segítségnyújtó Szolgálat és a tevékenységével érintett hatóságok, intézmények és szervezetek közötti együttműködést,
h) szakmai ellenőrzéseivel segíti az igazságügyi szolgálatok egységes jogalkalmazását,
i) pályázati tevékenységet folytat, és szakmai projekteket valósít meg,
j) ellátja a főosztályvezető által meghatározott egyéb feladatokat.
3. Az Áldozatsegítési és Jogi Segítségnyújtási Főosztály ellátja a felszámolói névjegyzékvezetéssel összefüggő hatósági feladatokat.

3. függelék


A Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal szervezeti egységei és a státusainak megoszlása a szervezeti egységek között

Irányító vezető

Szervezeti egység

Létszám
(fő)

1. Elnök

 

(1)

1.1.

 

 

 

1.1.1. Elnöki Kabinet

(45)

 

1.1.1.1. Elnöki Titkárság

 

 

1.1.1.2. Koordinációs Osztály

 

 

1.1.1.3. Kommunikációs Osztály

 

 

1.1.1.4. Személyügyi Osztály

 

 

1.1.1.5. Folyóirat Szerkesztőség

 

 

1.1.2. Belső Ellenőrzési Osztály

(3)

 

1.1.3. ECOSTAT Kormányzati Hatásvizsgálati Központ
1.1.3.1. Makrogazdasági és Költségvetési Elemző Osztály
1.1.3.2. Statisztikai és Elemzési Osztály

(7)

 

 

 

1.2. Gazdasági igazgató

 

(48)

 

1.2.0.1. Titkárság

 

 

1.2.1. Gazdasági Főosztály

 

 

1.2.1.1. Pénzügyi Osztály

 

 

1.2.1.2. Számviteli Osztály

 

 

1.2.2. Jogi és Igazgatási Főosztály

 

 

1.2.2.1. Jogi és Perképviseleti Osztály

 

 

1.2.2.2. Igazgatási Osztály

 

 

 

 

1.3. Szolgáltatási igazgató

(31)

 

1.3.0.1. Titkárság

 

 

1.3.1. Informatikai Főosztály

 

 

1.3.1.1. Rendszertámogatási és Karbantartási Osztály

 

 

1.3.1.2. Informatikai Fejlesztési Osztály

 

 

1.3.2. Beszerzési Főosztály

 

 

1.3.2.1. Beszerzési Osztály

 

 

1.3.2.2. Üzemeltetési Osztály

 

 

 

 

1.4. Létesítménygazdálkodási igazgató

(38)

 

1.4.0.1. Titkárság

 

 

1.4.1. Ingatlangazdálkodási Főosztály

 

 

1.4.1.1. Műszaki-tervezési Osztály

 

 

1.4.1.2. Ingatlangazdálkodási Osztály

 

 

1.4.2. Létesítménygazdálkodási Főosztály

 

 

1.4.2.1. Létesítményellátási Osztály

 

 

1.4.2.2. Gépjárműüzemeltetési Osztály

 

 

 



1.5. Támogatási igazgató

(12)

 

1.5.0.1. Titkárság

 

 

1.5.1. Hazai Támogatások Főosztálya

 

 

1.5.1.1. Társadalmi és Gazdasági Támogatások Osztálya

 

 

1.5.1.2. Szakmai, Pénzügyi és Helyszíni Ellenőrzési Osztály

 

 

1.5.2. EU Programiroda

 

 

1.5.3.1. „Esélyegyenlőség és Integráció” Programiroda

 

 

1.5.3.2. „Gyereksegély” Projektiroda

 

 

1.5.3.3. „Munkaerőpiaci Kulcskompetenciák” Projektiroda

 

 

1.5.3.4. „Nemzeti Kiválóság” Projektiroda

 

 

1.5.3.5. „Nemzeti Kiválóság a Konvergencia-régióban” Projektiroda

 

 

1.5.3.6. „Van kihez fordulnod” Projektiroda

 

 

1.5.3.7. „TEtt Program az Áldozatokért és Tettesekért” Projektiroda

 

 

1.5.3.8. „Integrált ügyfélszolgálatok kialakítása” Projektiroda

 

 

 

 

1.6. Személyügyi igazgatásért felelős elnökhelyettes

(30)

 

1.6.0.1. Titkárság

 

 

1.6.1. Személyügyi Nyilvántartási és Kontrolling Főosztály

 

 

1.6.1.1. Személyügyi Nyilvántartási Osztály

 

 

1.6.1.2. Személyügyi Kontrolling Osztály

 

 

1.6.2. Személyügyi Módszertani és Fejlesztési Főosztály

 

 

1.6.2.1. Személyügyi Módszertani Osztály

 

 

1.6.2.2. Személyügyi Fejlesztési Osztály

 

 

 

 

1.7. Személyzetfejlesztési elnökhelyettes

(30)

 

1.7.0.1. Titkárság

 

 

1.7.1. Továbbképzési Főosztály

 

 

1.7.1.1. Képzésmódszertani Osztály

 

 

1.7.1.2. Minőségirányítási Osztály

 

 

1.7.1.3. Továbbképzési Koordinációs Osztály

 

 

1.7.2. Személyzetfejlesztési Szakpolitikai Programok Főosztály

 

 

1.7.2.1. Szakpolitikai Programok Osztálya

 

 

1.7.2.2. Magyar Közigazgatási Ösztöndíj Koordinációs Osztály

 

 

 

 

1.8. Igazságügyi elnökhelyettes

(49)

 

1.8.0.1. Titkárság

 

 

1.8.1. Pártfogó Felügyelői és Kárpótlási Főosztály

 

 

1.8.1.1. Pártfogó Felügyelői Osztály

 

 

1.8.1.2. Kárpótlási Osztály

 

 

1.8.2. Áldozatsegítési és Jogi Segítségnyújtási Főosztály

 

 

1.8.2.1. Áldozatsegítési Osztály

 

 

1.8.2.2. Jogi Segítségnyújtási Osztály

 

4. függelék


Vagyonnyilatkozat-tételhez kötött munkakörök

1. Az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről szóló 2007. évi CLII. törvény 4. § a) pontja szerint az Alapkezelőnél közszolgálati jogviszonyban lévő kormánytisztviselők közül, a törvény 3. § (1) és (2) bekezdésében foglaltak alapján az alábbi munkakört betöltők kötelezettek vagyonnyilatkozat-tételre:
a) elnök;
b) elnökhelyettes;
b) igazgató;
c) főosztályvezető;
d) főosztályvezető-helyettes;
e) kötelezettségvállalásra, utalványozásra jogosult kormánytisztviselő;
f) belső ellenőr;
g) a Hivatal fenti pontokban nem érintett olyan kormánytisztviselője, aki közbeszerzési eljárásban vesz részt;
h) jogtanácsos, jogi szakértő.

2. A vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség teljesítésének további szabályairól elnöki utasítás rendelkezik.
1

Az utasítást a 10/2013. (III. 1.) KIM utasítás 3. § a) pontja hatályon kívül helyezte 2013. március 2. napjával.

2

A 3. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére