• Tartalom

25/2012. (V. 9.) NFM rendelet

25/2012. (V. 9.) NFM rendelet

a települési önkormányzatok helyi közösségi közlekedésének támogatásáról1

2012.07.31.

A Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény 5. melléklet 10. pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 84. § e) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 37. § p) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró belügyminiszterrel, továbbá az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § b) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

1. § (1)2 A központi költségvetés által biztosított támogatást (a továbbiakban: támogatás) e rendelet szerint az a helyi közösségi közlekedéssel (a továbbiakban: helyi közlekedés) rendelkező megyei jogú város, város, nagyközség és község önkormányzata (a továbbiakban: önkormányzat) igényelhet a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott feltételek szerint, amely a személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 2. § 8. pontjában, 5. § (3) bekezdés a) pontjában meghatározott esetekben megfelel Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény (a továbbiakban: költségvetési törvény) 5. melléklet 10. pont a) alpontjában foglaltaknak.

(2)3 Az (1) bekezdés szerinti önkormányzat azon helyi személyszállítási tevékenység után is igényelheti a támogatást, amelyre az Sztv. 5. § (3) bekezdés b) pontjában meghatározott, helyi járattal a közigazgatási határon kívül autóbusszal, vagy a helyi vasúttal végzett személyszállításra vonatkozó megállapodás alapján az önkormányzati, állami vagy egyéb szolgáltatóval a közszolgáltatási szerződést megkötötte. Ebben az esetben az érintett önkormányzatok közötti megállapodás szerint történik a támogatás igénylése.

(3) A támogatás igénylésének feltétele az önkormányzat – képviselő-testületi határozatba foglalt – nyilatkozata arról, hogy

a) a helyi közlekedés működtetéséhez (folyamatos üzemeltetéséhez és eszközfenntartási ráfordításaihoz), valamint fejlesztéséhez (beruházásaihoz) a tárgyévet megelőző évben szolgáltatónként milyen nettó összegű, saját forrásból származó, vissza nem térítendő önkormányzati támogatással járult hozzá,

b) a helyi közlekedést a tárgyév január 1-jétől december 31-éig folyamatosan fenntartja, továbbá

c)4 pályázati eljárás útján vagy pályázati eljárás nélkül a közszolgáltatással közvetlenül megbízva kötötte meg a szolgáltatóval a közszolgáltatási szerződést.

(4) Az önkormányzat akkor is jogosult támogatás igénylésére időarányosan, ha a helyi közlekedést a tárgyévet megelőző év közben hozták létre, és annak működtetését az önkormányzat a tárgyévben is fenntartja.

(5) Az az önkormányzat, amely a pályázat benyújtását megelőző évben is részesült támogatásban, abban az esetben igényelhet támogatást, ha az előző évben kapott összeggel határidőre hiánytalanul elszámolt.

(6) E rendelet alkalmazásában:

1. közlekedési teljesítmény (férőhely-kilométer; fhkm): az egyes járművek, szerelvények férőhelyének, befogadóképességének és hasznos kilométerének szorzata, több jármű közlekedtetése esetén az előzőek szerint járművenként számított teljesítmények összege;

2. önkormányzati működési támogatás: az önkormányzatok által önkormányzati önrészként vagy egyéb jogcímen nyújtott, működési célú – a helyi közlekedés folyamatos üzemeltetéséhez és eszközfenntartási ráfordításaihoz biztosított – támogatás;

3. önkormányzati fejlesztési támogatás: az önkormányzat által fejlesztési célra nyújtott támogatás.

2. § (1) A támogatási kérelmet az 1. mellékletben meghatározott tartalommal, a 2. melléklet szerinti, szolgáltatónként kitöltött adatlappal együtt kell tárgyév június 8-áig a Magyar Államkincstár által üzemeltett elektronikus rendszerben rögzített, onnan kinyomtatott adatlapokon három eredeti példányban a szükséges mellékletekkel együtt postai úton benyújtani a Magyar Államkincstárnak az önkormányzat székhelye szerinti területi Igazgatóságához (a továbbiakban: Igazgatóság).

(2) Az (1) bekezdés szerinti beadási határidő az informatikai rendszerben határnapon éjfélig rögzített igénylésének legkésőbb az azt követő munkanapon történő postára adását jelenti. A határidő elmulasztása jogvesztő. A kizárólag postai úton benyújtott adatlap érvénytelen.

(3) A 2. melléklet szerint kitöltött adatlapnak a hatósági férőhellyel számított, tárgyévet megelőző évi közlekedési teljesítményeket kell tartalmaznia. A statisztikai férőhellyel számított tárgyévet megelőző évi közlekedési teljesítmények rendelkezésre állása esetén az adatlapnak azt az adatot is tartalmaznia kell.

(4) Az Igazgatóság a kérelmet annak előírt tartalmi és formai teljessége szempontjából ellenőrzi. Hiányos kérelem esetében az Igazgatóság 5 napos határidő kitűzésével hiánypótlásra hívja fel az önkormányzatot. A határidőt megtartottnak kell tekinteni, ha az önkormányzat a kért adatot az informatikai rendszerben a megadott határnapon éjfélig rögzíti, vagy a hiánypótlás utolsó napján postára adja.

(5) A formai és tartalmi követelményeknek megfelelő kérelem egy példányát, valamint az elektronikusan rögzített adatokat tartalmazó adatbázist az Igazgatóság a tárgyév június 29-éig átadja a közlekedésért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) részére.

3. § (1) A költségvetési törvényben meghatározott éves támogatási keretet a feltételeknek megfelelően benyújtott támogatási kérelmek és a 2. melléklet szerinti adatlapon közölt adatok alapján a tárgyévet megelőző évben ténylegesen teljesített – környezetvédelmi szempontból súlyozott – közlekedési teljesítmény arányában kell elosztani az egyes közlekedési üzemágazatok, illetve a következő településkategóriák súlyozott – a tárgyévet megelőző évi üzemi szintű – fajlagos ráfordításai figyelembevételével:

a) a megyei jogú városok,

b) a városok, a nagyközségek és a községek között.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott támogatás összege a (3) bekezdésben foglalt kivétellel az önkormányzat által a helyi közlekedés működtetésének – folyamatos üzemeltetésének és eszközfenntartási ráfordításainak – finanszírozására fordított támogatásával együttesen nem haladhatja meg a vasúti és közúti személyszállítási közszolgáltatásról, valamint az 1191/69/EGK és az 1107/70/EGK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2007. október 23-i 1370/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben meghatározott elvek szerint számított, a bevételekkel nem fedezett indokolt költségek és az ágazatban szokásos ésszerű nyereség együttes összegét.

(3)5 Azon önkormányzatok esetében, amelyek a szolgáltatót az Sztv. 23. § (3)–(8) bekezdésében meghatározott pályázati eljárás alapján választották ki, a közszolgáltatási kötelezettségek teljesítéséért járó ellentételezés – az önkormányzat által a helyi közlekedés működtetésének, folyamatos üzemeltetésének és eszközfenntartási ráfordításainak finanszírozására fordított támogatásával nem fedezett – mértékéig igényelhetnek támogatást, amely nem eredményezheti a szolgáltató túlfinanszírozását.

4. § (1) A miniszter a Települési Önkormányzatok Helyi Közösségi Közlekedésének Támogatásáért Felelős Bizottságot (a továbbiakban: Bizottság) hoz létre a támogatás elosztási javaslatának elkészítésére.

(2) A Bizottság működési feltételeit a közlekedésért felelős miniszter által vezetett minisztérium (a továbbiakban: minisztérium) biztosítja.

(3) A Bizottság tagjainak száma hét fő, amelyből két főt a miniszter, egy főt a helyi önkormányzatokért felelős miniszter, egy főt az államháztartásért felelős miniszter és egy főt a környezetvédelemért felelős miniszter delegál. A Bizottság további két tagját a Kisvárosi Önkormányzatok Országos Érdekszövetsége, a Községek, Kistelepülések és Kistérségek Országos Önkormányzati Szövetsége, a Magyar Faluszövetség, a Megyei Jogú Városok Szövetsége, a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége, valamint a Magyar Önkormányzatok Szövetsége együttesen delegálja. A Bizottság döntése alapján a Bizottság munkájában az önkormányzatok részéről tanácskozási joggal – az ülés megtartása előtt a minisztérium részére írásban adott tájékoztatás alapján – további delegáltak vehetnek részt.

(4) A Bizottság tagjai díjazásban nem részesülnek.

(5) A miniszter az általa delegált két fő közül kijelöli a Bizottság elnökét. A Bizottság a működésének részletes szabályait az ügyrendjében határozza meg, amelyet az első ülésén fogad el.

(6) A Bizottság határozatképes, ha öt tag jelen van. A Bizottság döntéseit nyílt szavazással hozza, a döntések elfogadásához a jelen lévő tagok többségének támogató szavazata szükséges. Szavazategyenlőség esetén a Bizottság elnökének szavazata dönt.

5. § (1) A Bizottság a támogatás mértékére vonatkozó felosztási javaslatát a tárgyév július 23-áig a hatályos jogszabályok, továbbá a 3. §-ban meghatározott feltételek alapján készíti el. Az e rendeletnek megfelelően benyújtott kérelmekről – a Bizottság javaslatának figyelembevételével – a miniszter dönt a tárgyév augusztus 15-éig.

(2) A döntés eredményéről a kérelmet benyújtó önkormányzatokat a miniszter írásban, a Magyar Államkincstár elektronikus úton értesíti. A miniszter a Kormány honlapján, valamint a Magyar Közlöny mellékleteként megjelenő Hivatalos Értesítőben önkormányzatonként közzéteszi a támogatások összegét, valamint a támogatás megállapítása során alkalmazott súlyszámokat. Ha az önkormányzat több gazdálkodó szervezettel áll az 1. § (1)–(2) bekezdése szerinti jogviszonyban, a támogatás összegét szolgáltatónként kell közzétenni, és a támogatást az önkormányzat a szolgáltatók részére a pályázati döntés szerinti összegben utalja tovább.

(3) A 3. § (1) bekezdése alapján számított, megítélt támogatásnak a tárgyév szeptember 20-ától havi egyenlő részletekben, az önkormányzatok költségvetési számlájára történő utalásáról minden hónap 20-áig a helyi önkormányzatokért felelős miniszter által vezetett minisztérium gondoskodik. A támogatást a helyi önkormányzatokért felelős miniszter utalványozása alapján a Magyar Államkincstár folyósítja. A támogatást az önkormányzat a szolgáltatónak az önkormányzat költségvetési számlájára történő megérkezésétől számított 8 napon belül továbbutalja.

(4) A támogatás folyósítására vonatkozóan – ideértve az előlegként igénybevett támogatás beszámítását, illetve visszafizetését is – a költségvetési törvény 5. melléklet 10. pont a) alpontjában meghatározott rendelkezéseket kell alkalmazni.

6. § (1) A költségvetési törvény 32. § (1) bekezdés a) pontja alapján az odaítélt támogatás csak a helyi közlekedés működtetésének, folyamatos üzemeltetésének és eszközfenntartási ráfordításainak finanszírozására használható fel.

(2) Ha az önkormányzat a támogatást részben vagy egészben nem a kérelemben szereplő helyi közlekedési célra használta fel, vagy a támogatás igényléséhez valótlan adatot szolgáltatott, köteles a nem jogszerűen felhasznált, jogtalanul igénybe vett támogatás összegét az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 106. § (1) bekezdése szerinti kamattal megnövelve a központi költségvetésnek visszafizetni.

(3) A támogatásból származó működési támogatást a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 77. § (2) bekezdés d) pontja alapján a szolgáltatónak egyéb bevételként kell elszámolnia.

(4) Az önkormányzat a támogatás rendeltetésszerű felhasználásáról december 31-i fordulónappal a mindenkori zárszámadás keretében és annak rendje szerint, az önkormányzati önrész, valamint a támogatás összegének a szolgáltató részére határidőben történő átadását igazoló bizonylat másolatának csatolásával számol el az Igazgatóság felé.

(5) Az Igazgatóság a (4) bekezdés szerinti bizonylat másolatokat a beérkezést követő 10 napon belül a miniszter részére továbbítja.

7. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő ötödik napon lép hatályba.

(2)6

1. melléklet a 25/2012. (V. 9.) NFM rendelethez


A támogatási kérelem tartalma, mellékletei

1. A támogatási kérelemnek tartalmaznia kell:
a) az önkormányzat KSH statisztikai számjelét, pontos nevét, címét, telefonszámát, adószámát, számlaszámát a számlavezető bank megnevezésével,
b) a helyi személyszállítást végző közlekedési szolgáltató pontos nevét, címét (székhely, telephely), telefonszámát.

2. A kérelemhez csatolni kell eredetiben vagy hiteles (az önkormányzat jegyzője által aláírt és pecséttel ellátott) másolatként
a) amennyiben az önkormányzat helyi közlekedést lebonyolító gazdálkodó szervezetet, vagy költségvetési szervet tart fenn, a gazdálkodó szervezet 30 napnál nem régebbi cégkivonatát, vagy a költségvetési szerv alapító okiratát, továbbá a tárgyévet megelőző évi menetrendet igazoló dokumentumot,
b)7 amennyiben az önkormányzat a helyi közlekedés lebonyolítására a közszolgáltatási szerződést az önkormányzati, állami vagy egyéb szolgáltatóval megkötötte, a közszolgáltatási szerződést, amelynek része a tárgyévet megelőző évi menetrend,
c)8 amennyiben az önkormányzat a helyi közlekedés lebonyolítására a közszolgáltatási szerződésnek megfelelő szerződést vagy a koncessziós szerződést az önkormányzati, állami vagy egyéb szolgáltatóval megkötötte, a koncessziós szerződést és a tárgyévet megelőző évi menetrendet igazoló dokumentumot,
d)9 az 1. § (2) bekezdésében foglaltak fennállása esetén az Sztv. 5. § (3) bekezdése szerinti megállapodást, a tárgyévet megelőző évi menetrendet igazoló dokumentumot és az 1. § (2) bekezdés szerinti, az önkormányzatok közötti megállapodást,
e) az önkormányzat hatályos, a menetrend szerinti helyi közlekedés díjairól szóló rendeletét,
f) a helyi közlekedés tárgyévet megelőző évi közlekedési teljesítményét és a megjelölt gazdálkodási adatait bemutató, a 2. melléklet szerinti adatlapot (helyi személyszállítást végző közlekedési szolgáltatónként külön),
g) az 1. § (3) bekezdésének megfelelő nyilatkozatokat,
h) a szolgáltató tárgyévet megelőző évi éves beszámolóját.

2. melléklet a 25/2012. (V. 9.) NFM rendelethez10



Adatlap a települési önkormányzatok helyi közösségi közlekedésének támogatása igényléséhez

Települési önkormányzat KSH statisztikai számjele:     
neve:     
címe:     
telefonszáma:     
adószáma:     
számlaszáma:     
számlavezető bank neve:     
közlekedési szolgáltató neve:     
címe:     
telefonszáma:     

 

A

B

C

D

E

F

1

Tárgyévet megelőző év(6)

2

helyi közösségi közlekedési üzemágazat neve

a szolgáltató helyi közösségi közlekedési teljesítménye összesen, az adott településre vonatkozóan
(ezer fhkm)(7)

a szolgáltató helyi közösségi közlekedési tevékenységére vonatkozó üzemi (üzleti) tevékenység ráfordítása összesen, az adott településre vonatkozóan(5)(ezer forint)

önkormányzati működési támogatás nettó összege
(ezer forint)

önkormányzati fejlesztési támogatás nettó összege
(ezer forint)

3

hatósági férőhellyel(1) (2)(ezer fhkm)

statisztikai férőhellyel(3) (4)(ezer fhkm)

4

dízelüzemű autóbusz

 

 

 

 

 

5

gázüzemű autóbusz

 

 

 

 

 

6

közúti vasút (villamos)

 

 

 

 

 

7

trolibusz

 

 

 

 

 

8

Összesen

 

 

 

 

 

 

A

B

C

D

1

Tárgyévet megelőző év

2

 

Társaság 1

Társaság 2

Társaság 3

3

a helyi közlekedésből származó tényleges nettó (áfa nélküli) díjbevétel (ezer forint)

 

 

 

4

igénybe vett fogyasztói árkiegészítés nettó
(áfa nélküli) összege (ezer forint)

 

 

 

5

bevételekkel nem fedezett, indokolt költség(8) (ezer forint)

 

 

 


Egyéb megjegyzés 1(9):     
Egyéb megjegyzés 2(10):     

Kelt: ..............................................................................

 

P. H.

 

............................................................................................

 

...............................................................................

települési önkormányzat polgármestere

 

települési önkormányzat jegyzője

 

A

B

1

Megjegyzés:

2

(1)

A hatósági engedélyes közlekedési teljesítmény oszlopot kötelező kitölteni.

3

(2)

Hatósági férőhely: a megengedhető terhelés alapján számított, a járművel a forgalmi engedélye szerint szállítható személyek számaként bejegyzett férőhely (az utazószemélyzet leszámításával).

4

(3)

Ha rendelkezésre áll a teljesítmény adat, akkor az oszlopot ki kell tölteni.

5

(4)

Statisztikai férőhely: a kocsiszekrények ülőhelyeinek és a (kerékdobok, lépcsők és lábtartó dobogók nélküli) szabad állófelületéből 5 fő/m2-rel számított állóhelyeinek összege.

6

(5)

A szolgáltató helyi közösségi közlekedési tevékenységére vonatkozó üzemi (üzleti) tevékenység ráfordítása összesen: a számvitelről szóló törvénynek és a számviteli politikának megfelelően a több településen működő szolgáltató, az adott településen végzett valamennyi helyi közösségi közlekedési tevékenységére kimutatott üzemi (üzleti) tevékenység ráfordítása.

7

(6)

Ha a településen több szolgáltató látja el a közlekedési szolgáltatást, a szolgáltatók által megadott adatokat a település vonatkozásában összesítve és szolgáltatónként is szükséges megadni.

8

(7)

A szolgáltató helyi közösségi közlekedési teljesítménye összesen: a településen működő szolgáltató összes helyi járati közlekedési teljesítménye.

9

(8)

Az önkormányzat által a helyi közlekedés működtetésének (folyamatos üzemeltetésének és eszközfenntartási ráfordításainak) finanszírozására fordított támogatással csökkentett, bevételekkel nem fedezett indokolt költség és az ágazatban szokásos ésszerű nyereség együttes összege. A pályázati eljárás alapján megkötött közszolgáltatási szerződések esetében itt az ilyen eljárásban odaítélt szolgáltatás ellenértékét (a pályázati díjat) szükséges megadni. Ezen önkormányzatok esetében a közszolgáltatási kötelezettségek teljesítéséért járó ellentételezés az önkormányzat által a helyi közlekedés működtetésének (folyamatos üzemeltetésének és eszközfenntartási ráfordításainak) finanszírozására fordított támogatásával nem fedezett mértékben vehető figyelembe. A táblázat kitöltése minden esetben kötelező.

10

(9)

Egyéb megjegyzés 1: a tárgyévet megelőző évben indított helyi közlekedés esetében a járatindítás pontos dátuma.

11

(10)

Egyéb megjegyzés 2: több települést kiszolgáló társaság esetében a megyei jogú városok kivételével a települések megnevezése.

1

A rendeletet a 21/2014. (IV. 18.) NFM rendelet 11. §-a hatályon kívül helyezte 2014. április 23. napjával.

2

Az 1. § (1) bekezdése a 44/2012. (VII. 30.) NFM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

3

Az 1. § (2) bekezdése a 44/2012. (VII. 30.) NFM rendelet 3. § (1) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

4

Az 1. § (3) bekezdés c) pontja a 44/2012. (VII. 30.) NFM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

5

A 3. § (3) bekezdése a 44/2012. (VII. 30.) NFM rendelet 3. § (1) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

6

A 7. § (2) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

7

Az 1. melléklet 2. pont b) alpontja a 44/2012. (VII. 30.) NFM rendelet 3. § (1) bekezdés c) pont ca) alpontja szerint módosított szöveg.

8

Az 1. melléklet 2. pont c) alpontja a 44/2012. (VII. 30.) NFM rendelet 3. § (1) bekezdés c) pont cb) alpontja szerint módosított szöveg.

9

Az 1. melléklet 2. pont d) alpontja a 44/2012. (VII. 30.) NFM rendelet 3. § (1) bekezdés c) pont cc) alpontja és (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

10

A 2. melléklet a 44/2012. (VII. 30.) NFM rendelet 3. § (1) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére