• Tartalom

19/2012. (VIII. 28.) HM rendelet

19/2012. (VIII. 28.) HM rendelet

a honvédelemért felelős miniszter ágazatába tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeinek kiadásáról1

2018.09.01.

A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 90. § a) pontja alapján, a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörömben eljárva – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § n) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

1. § (1) Az 1. melléklet tartalmazza a honvédelemért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) ágazatába tartozó szakképesítések felsorolását.

(2) A 2. melléklet határozza meg a – kizárólag katonai oktatási intézményekben oktatható – alap-szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeit.

(2a)2 A 2a. melléklet határozza meg a nem kizárólag katonai oktatási intézményekben oktatható alap-szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeit.

(3) A 3. melléklet határozza meg a – kizárólag katonai oktatási intézményekben oktatható – szakképesítés-ráépülések szakmai és vizsgakövetelményeit.

(4) A 4. melléklet határozza meg a – kizárólag katonai oktatási intézményekben oktatható – részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelményét.

(5) Az 5. melléklet tartalmazza a jogosultságok megfeleltetését az Országos Képzési Jegyzékről szóló 37/2003. (XII. 27.) OM rendelettel, és az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 1/2006. (II. 17.) OM rendelettel, az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelettel, valamint az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelettel kiadott Országos Képzési Jegyzékben szereplő szakképesítésekkel.

2. § (1) A rendelet 1. mellékletében felsorolt szakképesítések megszerzése céljából komplex szakmai vizsga szervezésére a miniszter által fenntartott katonai szakképző iskola jogosult.

(2) A katonai szakképesítések tekintetében a kamarák jogkörét a szakmai követelményekben meghatározott katonai szervezetek gyakorolják.

3. § (1) Ez a rendelet 2012. szeptember 1-jén lép hatályba.

(2) E rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő képzéseket a megkezdésükkor hatályos jogszabályokban foglalt szakmai és vizsgakövetelmények alapján kell befejezni. Javító-, pótlóvizsgák letételére a képzés megkezdésekor hatályos jogszabályi követelmények szerint a képzés befejezését követő 1 évig, de legkésőbb 2014. március 1-jéig van lehetőség.

(3) A hatályon kívül helyezett szakmai és vizsgakövetelményekhez tartozó szakképesítések tekintetében a szakmai vizsga megszervezésére a (2) bekezdésben meghatározott ideig a 2. § (1) bekezdés szerinti katonai szervezet jogosult.

(4)3 A honvédelemért felelős miniszter ágazatába tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeinek kiadásáról szóló 19/2012. (VIII. 28.) HM rendelet módosításáról szóló 11/2017. (VIII. 31.) HM rendelettel

a) megállapított 1. § (2a) bekezdést és 2a. mellékletet, valamint

b) módosított 1. mellékletet

a 2017/18. tanévtől induló képzésekre kell alkalmazni.

(5)4 A honvédelemért felelős miniszter ágazatába tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeinek kiadásáról szóló 19/2012. (VIII. 28.) HM rendelet módosításáról szóló 13/2018. (VIII. 31.) HM rendelettel megállapított 1. és 2. mellékletet, valamint módosított 2a. mellékletet a 2018/19. tanévtől induló képzésekre kell alkalmazni.

(6)5

1. melléklet a 19/2012. (VIII. 28.) HM rendelethez6


A honvédelmért felelős miniszter ágazatába tartozó azon szakképesítések felsorolása, ágazatonként, szakmairányonként, amelyek szakmai és vizsgakövetelményei e rendelettel kerülnek kiadásra

 

A

B

C

D

E

F

1

 

Szakképesítések megnevezése

Szakma-csoport megnevezése

2

 

 

 

 

Alap-szakképesítés megnevezése:

 

3

I.

54

863

02

Honvéd altiszt (az ágazat/szakmairány megjelölésével)

22. Közszolgálat

4

1.

 

 

 

(parancsnoki ágazat, ABV védelmi)

 

5

2.

 

 

 

(parancsnoki ágazat, légvédelmi rakéta és tüzér)

 

6

3.

 

 

 

(légi vezetés ágazat)

 

7

4.

 

 

 

(híradó ágazat)

 

8

5.

 

 

 

(katonai informatikai-rendszer üzemeltető ágazat)

 

9

6.

 

 

 

(repülésbiztosító ágazat)

 

10

7.

 

 

 

(speciális felderítő ágazat, rádióelektronikai felderítő)

11

8.

 

 

 

(speciális felderítő ágazat, elektronikai hadviselés)

 

12

9.

 

 

 

(szerelő ágazat, páncélos és gépjármű szerelő)

 

13

10.

 

 

 

(szerelő ágazat, műszakigép-szerelő)

 

14

11.

 

 

 

(műszerész ágazat, fegyverműszerész)

 

15

12.

 

 

 

(műszerész ágazat, páncéltörő rakéta műszerész)

 

16

13.

 

 

 

(állami légijármű szerelő ágazat)

 

17

14.

 

 

 

(állami légijármű műszerész ágazat)

 

18

15.

(katonai pénzügyi ágazat)

 

19

 

 

 

 

Szakképesítés-ráépülés megnevezése:

 

20

II.

55

863

01

Honvéd zászlós (az ágazat/szakmairány megjelölésével)

 

21

1.

 

 

 

(légi vezetés ágazat)

 

22

2.

 

 

 

(híradó és informatikai ágazat)

 

23

3.

 

 

 

(speciális felderítő ágazat)

 

24

4.

 

 

 

(biztonsági ágazat, katonai felderítő)

 

25

5.

 

 

 

(biztonsági ágazat, nemzetbiztonsági)

 

26

6.

 

 

 

(biztonsági ágazat, rádióelektronikai felderítő)

 

27

 

 

 

 

Részszakképesítés megnevezése:

 

 

III.

31

863

01

Alapfokú katonai vezető-helyettes

28

 

 

 

 

Nem kizárólag katonai oktatási intézményben oktatható alap-szakképesítés megnevezése

 

29

IV.

52

863

01

Honvéd kadét, igazgatási ügykezelő

 

30

V.

54

863

03

Honvédelmi igazgatási ügyintéző

 

2. melléklet a 19/2012. (VIII. 28.) HM rendelethez7



HONVÉD ALTISZT AZ ÁGAZAT/SZAKMAIRÁNY MEGJELÖLÉSÉVEL
ALAP-SZAKKÉPESÍTÉS
SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI
1.    AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
1.1.    A szakképesítés azonosító száma: 54 863 02
1.2.    Szakképesítés megnevezése: Honvéd altiszt, az ágazat/szakmairány megjelölésével
1.3.    Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 2
1.4.    Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 960–1440 óra
2.    A SZAKKÉPESÍTÉSHEZ KAPCSOLÓDÓ TOVÁBBI JELLEMZŐ ADATOK
2.1.    A képzés megkezdésének feltételei:
a)     Iskolai előképzettség, végzettség: érettségi vizsga, és angol, német vagy francia nyelvből államilag elismert általános, komplex, alapfokú nyelvvizsga, vagy
b) iskolai előképzettség hiányában
2.1.1.    Bemeneti kompetenciák: –
2.1.2.    Szakmai előképzettség: Az eredményesen végrehajtott katonai alapfelkészítés a 10282-12 Katonai alapfeladatok modultartalmába beszámítandó.
2.1.3.    Előírt gyakorlat: –
2.1.4.    Egészségügyi alkalmassági követelmények: vannak [vonatkozó HM rendelet szerint]
2.1.5.    Pályaalkalmassági követelmények: vannak [vonatkozó HM rendelet szerint]
2.1.6.    Elméleti képzési idő aránya: 40 %
2.1.7.    Gyakorlati képzési idő aránya: 60 %
2.1.8.    Szintvizsga: –
2.1.9.    Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: 120 óra a II. félév szorgalmi időszakát követően, 80 óra a IV. félév szorgalmi időszakában.
3.    PÁLYATÜKÖR
3.1.    A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok):

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

0210

Fegyveres szervek középfokú képesítést igénylő foglalkozásai

Honvéd altiszt

3.2.    A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:
3.2.1. A Magyar Honvédségnél altiszti állományban:
a)    katonai alaptevékenységet végez,
b)    altiszti alapfeladatokat hajt végre,
c)    katonai ágazati alap- és szaktevékenységet végez,
d)    katonai szakmairányú szaktevékenységet végez.
3.2.2. Legfontosabb munkatevékenységek:
a)    katonai alapfeladatok körében a szolgálati, alaki és öltözködési szabályzatban meghatározottakat alkalmazza,
b)    egyéni lőfegyverét, védelmi eszközeit és felszerelését kezeli, karbantartja,
c)    őr-, ügyeleti, készenléti, futár-, valamint rendészeti szolgálati feladatot lát el,
d)    végrehajtja a napirend feladatait, parancsnokát támogatva részt vesz az alegység napi tevékenységének irányításában,
e)    műszaki, logisztikai, harcászati, hírváltási, ön- és kölcsönös segélynyújtási, katasztrófavédelmi és nem háborús műveleti feladatokat lát el,
f)    a beosztott állomány kiképzését tervezi, szervezi és végzi, a saját katonai-szakmai ismereteit önképzéssel fejleszti, edzi testét,
g)    számítógépes nyilvántartásokat vezet, elektronikus formátumú dokumentumokat készít,
h)    a szakbeosztásához rendszeresített haditechnikai eszközöket kezel, üzemeltet, tesztel, karbantart, az egyszerűbb hibákat javítja,
i)    betartja és betartatja katonai gyakorlati feladatok végrehajtása során előírt biztonsági rendszabályokat, munka-, tűz- és környezetvédelmi tevékenységet végez,
j)    elsajátítja és alkalmazza a szövetségi szerepvállalásból fakadó feladatokat és viselkedési normákat a katonai-szakmai tevékenység során,
k)    építi és fejleszti az alegység közösségét, motiválja beosztottjait, kezeli a konfliktusokat és stresszhelyzeteket,
l)    katonai személyek és szervezetek, valamint polgári személyek és szervezetek közötti kommunikációt végez,
m)    a beosztott állomány képzésének és előmenetelének tervezése, szervezése, a beosztott állomány önképzésének, ismeretszerzésének segítése, részükre egyéni fizikai felkészítési program kidolgozása,
n)    az alegységnél működő mentor-, családtámogató programot segíti,
o)    közreműködik a honvédelmi nevelés programjának megvalósításában, a tiszt- és altisztképzésben;
p)    végrehajtja a személyi állomány pénzügyi ellátását, az érintett alakulatok pénzügyi és számviteli biztosítását békeidőszakban, valamint háborús körülmények között egyaránt, és
q)    kezeli a HM Költségvetés Gazdálkodás Információs Rendszer (a továbbiakban: HM KGIR) alrendszereit, és vezeti az ehhez kapcsolódó analitikát.
3.3.    Kapcsolódó szakképesítések:

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

szakképesítés köre

3.3.3.

31 863 01

Alapfokú katonai vezető-helyettes

Részszakképesítés

3.3.4.

55 863 01

Honvéd zászlós (az ágazat/szakmairány megjelölésével)

Szakképesítés-ráépülés


4.    SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

A

B

4.1.

Az 54 863 02 azonosító számú, Honvéd altiszt (parancsnoki ágazat, ABV védelmi) megnevezésű, állam által elismert szakképesítés szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.1.1.

azonosító száma

megnevezése

4.1.2.

10282-12

Katonai alapfeladatok

4.1.3.

12151-17

Altiszti alapfeladatok

4.1.4.

10284-12

Parancsnoki ágazati alap- és szaktevékenységek

4.1.5.

10285-12

Parancsnoki ágazat, ABV védelmi szakmairányú szaktevékenységek

4.2.

Az 54 863 02 azonosító számú, Honvéd altiszt (parancsnoki ágazat, légvédelmi rakéta és tüzér) megnevezésű, állam által elismert szakképesítés szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.1.

azonosító száma

megnevezése

4.2.2.

10282-12

Katonai alapfeladatok

4.2.3.

12151-17

Altiszti alapfeladatok

4.2.4.

10284-12

Parancsnoki ágazati alap- és szaktevékenységek

4.2.5.

10286-12

Parancsnoki ágazat, légvédelmi rakéta és tüzér szakmairányú szaktevékenységek

4.3.

Az 54 863 02 azonosító számú, Honvéd altiszt (légi vezetés ágazat) megnevezésű, állam által elismert szakképesítés szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.3.1.

azonosító száma

megnevezése

4.3.2.

10282-12

Katonai alapfeladatok

4.3.3.

12151-17

Altiszti alapfeladatok

4.3.4.

10287-12

Légi vezetés ágazati alap- és szaktevékenységek

4.3.5.

10288-12

Légi vezetés ágazat, szakmairányú szaktevékenységek

4.4.

Az 54 863 02 azonosító számú, Honvéd altiszt (híradó ágazat) megnevezésű, állam által elismert szakképesítés szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.4.1.

azonosító száma

megnevezése

4.4.2.

10282-12

Katonai alapfeladatok

4.4.3.

12151-17

Altiszti alapfeladatok

4.4.4.

10289-12

Elektronikai és digitális alapismeretek

4.4.5.

10290-12

Híradó ágazati szaktevékenységek

4.4.6.

12146-17

Híradó ágazati, szakmairányú szaktevékenységek

4.5.

Az 54 863 02 azonosító számú, Honvéd altiszt (katonai informatikai-rendszer üzemeltető ágazat) megnevezésű, állam által elismert szakképesítés szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.5.1.

azonosító száma

megnevezése

4.5.2.

10282-12

Katonai alapfeladatok

4.5.3.

12151-17

Altiszti alapfeladatok

4.5.4.

10289-12

Elektronikai és digitális alapismeretek

4.5.5.

10293-12

Katonai informatikai-rendszer üzemeltető ágazati szaktevékenységek

4.5.6.

10294-12

Katonai informatikai-rendszer üzemeltető ágazat, szakmairányú szaktevékenységek

4.6.

Az 54 863 02 azonosító számú, Honvéd altiszt (repülésbiztosító ágazat) megnevezésű, állam által elismert szakképesítés szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.6.1.

azonosító száma

megnevezése

4.6.2.

10282-12

Katonai alapfeladatok

4.6.3.

12151-17

Altiszti alapfeladatok

4.6.4.

10289-12

Elektronikai és digitális alapismeretek

4.6.5.

10295-12

Repülésbiztosító alapismeretek

4.6.6.

10296-12

Repülésbiztosító szakismeretek, szaktevékenységek

4.7.

Az 54 863 02 azonosító számú, Honvéd altiszt (speciális felderítő ágazat, rádióelektronikai felderítő) megnevezésű, állam által elismert szakképesítés szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.7.1.

azonosító száma

megnevezése

4.7.2.

10282-12

Katonai alapfeladatok

4.7.3

12151-17

Altiszti alapfeladatok

4.7.4.

10289-12

Elektronikai és digitális alapismeretek

4.7.5.

10297-12

Speciális felderítő ágazati szaktevékenységek

4.7.6.

10298-12

Speciális felderítő ágazat, rádióelektronikai felderítő szakmairányú szaktevékenységek

4.8.

Az 54 863 02 azonosító számú, Honvéd altiszt (speciális felderítő ágazat, elektronikai hadviselés) megnevezésű, állam által elismert szakképesítés szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.8.1.

azonosító száma

megnevezése

4.8.2.

10282-12

Katonai alapfeladatok

4.8.3.

12151-17

Altiszti alapfeladatok

4.8.4.

10289-12

Elektronikai és digitális alapismeretek

4.8.5.

10297-12

Speciális felderítő ágazati szaktevékenységek

4.8.6.

10299-12

Speciális felderítő ágazat, elektronikai hadviselés szakmairányú szaktevékenységek

4.9.

Az 54 863 02 azonosító számú, Honvéd altiszt (szerelő ágazat, páncélos és gépjárműszerelő) megnevezésű, állam által elismert szakképesítés szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.9.1.

azonosító száma

megnevezése

4.9.2.

10282-12

Katonai alapfeladatok

4.9.3.

12151-17

Altiszti alapfeladatok

4.9.4.

10300-12

Szerelő, műszerész ágazati alaptevékenységek

4.9.5.

10301-12

Szerelő ágazati szaktevékenységek

4.9.6.

10302-12

Szerelő ágazat, páncélos- és gépjármű szerelő szakmairányú szaktevékenységek

4.10.

Az 54 863 02 azonosító számú, Honvéd altiszt (szerelő ágazat, műszakigép-szerelő) megnevezésű, állam által elismert szakképesítés szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.10.1.

azonosító száma

megnevezése

4.10.2.

10282-12

Katonai alapfeladatok

4.10.3.

12151-17

Altiszti alapfeladatok

4.10.4.

10300-12

Szerelő, műszerész ágazati alaptevékenységek

4.10.5.

10301-12

Szerelő ágazati szaktevékenységek

4.10.6.

10303-12

Szerelő ágazat, műszakigép-szerelő szakmairányú szaktevékenységek

4.11.

Az 54 863 02 azonosító számú, Honvéd altiszt (műszerész ágazat, fegyverműszerész) megnevezésű, állam által elismert szakképesítés szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.11.1.

azonosító száma

megnevezése

4.11.2.

10282-12

Katonai alapfeladatok

4.11.3.

12151-17

Altiszti alapfeladatok

4.11.4.

10300-12

Szerelő, műszerész ágazati alaptevékenységek

4.11.5.

10304-12

Műszerész ágazati szaktevékenységek

4.11.6.

10305-12

Műszerész ágazat, fegyverműszerész szakmairányú szaktevékenységek

4.12.

Az 54 863 02 azonosító számú, Honvéd altiszt (műszerész ágazat, páncéltörő rakéta műszerész) megnevezésű, állam által elismert szakképesítés szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.12.1.

10282-12

Katonai alapfeladatok

4.12.2.

12151-17

Altiszti alapfeladatok

4.12.3.

10300-12

Szerelő, műszerész ágazati alaptevékenységek

4.12.4.

10304-12

Műszerész ágazati szaktevékenységek

4.12.5.

10306-12

Műszerész ágazat, páncéltörő rakéta műszerész szakmairányú szaktevékenységek

4.13.

Az 54 863 02 azonosító számú, Honvéd altiszt (állami légijármű szerelő ágazat) megnevezésű, állam által elismert szakképesítés szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.13.1.

azonosító száma

megnevezése

4.13.2.

10282-12

Katonai alapfeladatok

4.13.3.

12151-17

Altiszti alapfeladatok

4.13.4.

12147-17

Légijármű szerelő alapismeretek

4.13.5.

12148-17

Légijármű szerelő

 

 

4.14.

Az 54 863 02 azonosító számú, Honvéd altiszt (állami légijármű műszerész ágazat) megnevezésű, állam által elismert szakképesítés szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.14.1.

azonosító száma

megnevezése

4.14.2.

10282-12

Katonai alapfeladatok

4.14.3.

12151-17

Altiszti alapfeladatok

4.14.4.

12149-17

Avionikai alapismeretek

4.14.5.

12150-17

Avionika

4.15.

Az 54 863 02 azonosító számú, Honvéd altiszt (katonai pénzügyi ágazat) megnevezésű, állam által elismert szakképesítés szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.15.1.

azonosító száma

megnevezése

4.15.2.

10282-12

Katonai alapfeladatok

4.15.3.

12151-17

Altiszti alapfeladatok

4.15.4.

12139-17

Katonai gazdálkodási alapfeladatok

4.15.5.

12138-17

Katonai készenléti fokozatok pénzügyi-számviteli szakfeladatok

4.15.6.

12140-17

Közpénzügyi alapfeladatok

4.15.7.

12141-17

Katonai pénzügyi informatikai alapfeladatok

4.15.8.

12142-17

Katonai pénzügyi szakfeladatok

4.15.9.

12143-17

Költségvetési számviteli szakfeladatok

4.16. A modulzáró vizsga csak akkor eredményes, ha az adott ágazat/szakmairány követelménymoduljaihoz rendelt modulzáró vizsgatevékenységet a jelölt külön-külön legalább 51%-os szinten teljesíti.

5.    VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1.    A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:
5.1.1. Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.
5.1.2. Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.
5.1.3. „B” kategóriás vezetői engedély megléte, kivéve
Szerelő ágazat: „B” és „C” kategóriás vezetői engedély megléte.
5.1.4. ECDL START számítógép kezelői jogosítvány megléte, kivéve
Légi vezetés, Híradó, Katonai informatikai rendszerüzemeltető, Speciális felderítő (rádióelektronikai felderítő), Katonai pénzügyi ágazat/szakmairányt, ahol az ECDL számítógép kezelői jogosítvány megléte.
5.2.    A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

 

A

B

C

5.2.1.

Az 54 863 02 azonosító számú, Honvéd altiszt (parancsnoki ágazat, ABV védelmi) megnevezésű, állam által elismert szakképesítés szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

5.2.1.1.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.1.2.

10282-12

Katonai alapfeladatok

gyakorlati

5.2.1.3.

12151-17

Altiszti alapfeladatok

írásbeli

5.2.1.4.

10284-12

Parancsnoki ágazati alap- és szaktevékenységek

írásbeli, szóbeli

5.2.1.5.

10285-12

Parancsnoki ágazat, ABV védelmi szakmairányú szaktevékenységek

gyakorlati, írásbeli, szóbeli

5.2.2.

Az 54 863 02 azonosító számú, Honvéd altiszt (parancsnoki ágazat, légvédelmi rakéta és tüzér) megnevezésű, állam által elismert szakképesítés szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

5.2.2.1.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.2.2.

10282-12

Katonai alapfeladatok

gyakorlati

5.2.2.3.

12151-17

Altiszti alapfeladatok

írásbeli

5.2.2.4.

10284-12

Parancsnoki ágazati alap- és szaktevékenységek

írásbeli, szóbeli

5.2.2.5.

10286-12

Parancsnoki ágazat, légvédelmi rakéta és tüzér szakmairányú szaktevékenységek

gyakorlati, írásbeli, szóbeli

5.2.3.

Az 54 863 02 azonosító számú, Honvéd altiszt (légi vezetés ágazat) megnevezésű, állam által elismert szakképesítés szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

5.2.3.1.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.2.

10282-12

Katonai alapfeladatok

gyakorlati

5.2.3.3.

12151-17

Altiszti alapfeladatok

írásbeli

5.2.3.4.

10287-12

Légi vezetés ágazati alap- és szaktevékenységek

szóbeli

5.2.3.5.

10288-12

Légi vezetés ágazat, szakmairányú szaktevékenységek

írásbeli, gyakorlati

5.2.4.

Az 54 863 02 azonosító számú, Honvéd altiszt (híradó ágazat) megnevezésű, állam által elismert szakképesítés szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

5.2.4.1.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.4.2.

10282-12

Katonai alapfeladatok

gyakorlati

5.2.4.3.

12151-17

Altiszti alapfeladatok

írásbeli

5.2.4.4.

10289-12

Elektronikai és digitális alapismeretek

írásbeli

5.2.4.5.

10290-12

Híradó ágazati szaktevékenységek

írásbeli, szóbeli, gyakorlati

5.2.4.6.

12146-17

Híradó ágazati szakmairányú szaktevékenység

írásbeli, szóbeli, gyakorlati

5.2.5.

Az 54 863 02 azonosító számú, Honvéd altiszt (katonai informatikai-rendszer üzemeltető ágazat) megnevezésű, állam által elismert szakképesítés szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

5.2.5.1.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.5.2.

10282-12

Katonai alapfeladatok

gyakorlati

5.2.5.3.

12151-17

Altiszti alapfeladatok

írásbeli

5.2.5.4.

10289-12

Elektronikai és digitális alapismeretek

írásbeli

5.2.5.5.

10293-12

Katonai informatikai-rendszer üzemeltető ágazati szaktevékenységek

írásbeli, szóbeli

5.2.5.6.

10294-12

Katonai informatikai-rendszer üzemeltető ágazat, szakmairányú szaktevékenységek

gyakorlati, szóbeli

5.2.7.

Az 54 863 02 azonosító számú, Honvéd altiszt (repülésbiztosító ágazat) megnevezésű, állam által elismert szakképesítés szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

5.2.7.1.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.7.2.

10282-12

Katonai alapfeladatok

gyakorlati

5.2.7.3.

12151-17

Altiszti alapfeladatok

írásbeli

5.2.7.4.

10289-12

Elektronikai és digitális alapismeretek

írásbeli

5.2.7.5.

10295-12

Repülésbiztosító alapismeretek

írásbeli

5.2.7.6.

10296-12

Repülésbiztosító szakismeretek, szaktevékenységek

gyakorlati, írásbeli, szóbeli

5.2.8.

Az 54 863 02 azonosító számú, Honvéd altiszt (speciális felderítő ágazat, rádióelektronikai felderítő) megnevezésű, állam által elismert szakképesítés szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

5.2.8.1.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.8.2.

10282-12

Katonai alapfeladatok

gyakorlati

5.2.8.3.

12151-17

Altiszti alapfeladatok

írásbeli

5.2.8.4.

10289-12

Elektronikai és digitális alapismeretek

írásbeli

5.2.8.5.

10297-12

Speciális felderítő ágazati szaktevékenységek

írásbeli, szóbeli

5.2.8.6.

10298-12

Speciális felderítő ágazat, rádióelektronikai felderítő szakmairányú szaktevékenységek

gyakorlati, írásbeli, szóbeli

5.2.9.

Az 54 863 02 azonosító számú, Honvéd altiszt (speciális felderítő ágazat, elektronikai hadviselés) megnevezésű, állam által elismert szakképesítés szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

5.2.9.1.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.9.2.

10282-12

Katonai alapfeladatok

gyakorlati

5.2.9.3.

12151-17

Altiszti alapfeladatok

írásbeli

5.2.9.4.

10289-12

Elektronikai és digitális alapismeretek

írásbeli

5.2.9.5.

10297-12

Speciális felderítő ágazati szaktevékenységek

írásbeli, szóbeli

5.2.9.6.

10299-12

Speciális felderítő ágazat, elektronikai hadviselés szakmairányú szaktevékenységek

gyakorlati, írásbeli, szóbeli

5.2.10.

Az 54 863 02 azonosító számú, Honvéd altiszt (szerelő ágazat, páncélos és gépjárműszerelő) megnevezésű, állam által elismert szakképesítés szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

5.2.10.1.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.10.2.

10282-12

Katonai alapfeladatok

gyakorlati

5.2.10.3.

12151-17

Altiszti alapfeladatok

írásbeli

5.2.10.4.

10300-12

Szerelő, műszerész ágazati alaptevékenységek

írásbeli

5.2.10.5.

10301-12

Szerelő ágazati szaktevékenységek

szóbeli

5.2.10.6.

10302-12

Szerelő ágazat, páncélos- és gépjármű szerelő szakmairányú szaktevékenységek

gyakorlati, írásbeli, szóbeli

5.2.11.

Az 54 863 02 azonosító számú, Honvéd altiszt (szerelő ágazat, műszakigép-szerelő) megnevezésű, állam által elismert szakképesítés szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

5.2.11.1.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.11.2.

10282-12

Katonai alapfeladatok

gyakorlati

5.2.11.3.

12151-17

Altiszti alapfeladatok

írásbeli

5.2.11.4.

10300-12

Szerelő, műszerész ágazati alaptevékenységek

írásbeli

5.2.11.5.

10301-12

Szerelő ágazati szaktevékenységek

szóbeli

5.2.11.6.

10303-12

Szerelő ágazat, műszakigép-szerelő szakmairányú szaktevékenységek

gyakorlati, írásbeli, szóbeli

5.2.12.

Az 54 863 02 azonosító számú, Honvéd altiszt (műszerész ágazat, fegyverműszerész) megnevezésű, állam által elismert szakképesítés szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

5.2.12.1.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.12.2.

10282-12

Katonai alapfeladatok

gyakorlati

5.2.12.3.

12151-17

Altiszti alapfeladatok

írásbeli

5.2.12.4.

10300-12

Szerelő, műszerész ágazati alaptevékenységek

írásbeli

5.2.12.5.

10304-12

Műszerész ágazati szaktevékenységek

szóbeli

5.2.12.6.

10305-12

Műszerész ágazat, fegyverműszerész szakmairányú szaktevékenységek

gyakorlati, írásbeli, szóbeli

5.2.13.

Az 54 863 02 azonosító számú, Honvéd altiszt (műszerész ágazat, páncéltörő rakéta műszerész) megnevezésű, állam által elismert szakképesítés szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

5.2.13.1.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.13.2.

10282-12

Katonai alapfeladatok

gyakorlati

5.2.13.3.

12151-17

Altiszti alapfeladatok

írásbeli

5.2.13.4.

10300-12

Szerelő, műszerész ágazati alaptevékenységek

írásbeli

5.2.13.5.

10304-12

Műszerész ágazati szaktevékenységek

szóbeli

5.2.13.6.

10306-12

Műszerész ágazat, páncéltörő rakéta műszerész szakmairányú szaktevékenységek

gyakorlati, írásbeli, szóbeli

5.2.14.

Az 54 863 02 azonosító számú, Honvéd altiszt (állami légijármű szerelő ágazat) megnevezésű, állam által elismert szakképesítés szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

5.2.14.1.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.14.2.

10282-12

Katonai alapfeladatok

gyakorlati

5.2.14.3.

12151-17

Altiszti alapfeladatok

írásbeli

5.2.14.4.

12147-17

Légijármű szerelő alapismeretek

írásbeli

5.2.14.5.

12148-17

Légijármű szerelő

gyakorlati, írásbeli, szóbeli

5.2.15.

Az 54 863 02 azonosító számú, Honvéd altiszt (állami légijármű műszerész ágazat) megnevezésű, állam által elismert szakképesítés szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

5.2.15.1.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.15.2.

10282-12

Katonai alapfeladatok

gyakorlati

5.2.15.3.

12151-17

Altiszti alapfeladatok

írásbeli

5.2.15.4.

12149-17

Avionikai alapismeretek

írásbeli

5.2.15.5.

12150-17

Avionika

gyakorlati, írásbeli, szóbeli

5.2.16.

Az 54 863 02 azonosító számú, Honvéd altiszt (katonai pénzügyi ágazat) megnevezésű, állam által elismert szakképesítés szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

5.2.16.1.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.16.2.

10282-12

Katonai alapfeladatok

gyakorlati

5.2.16.3.

12151-17

Altiszti alapfeladatok

írásbeli

5.2.16.4.

12139-17

Katonai gazdálkodási alapfeladatok

írásbeli

5.2.16.5.

12140-17

Közpénzügyi alapfeladatok

írásbeli

5.2.16.6.

12141-17

Katonai pénzügyi informatikai alapfeladatok

gyakorlati

5.2.16.7.

12142-17

Katonai pénzügyi szakfeladatok

gyakorlati

5.2.16.8.

12143-17

Költségvetési számviteli szakfeladatok

gyakorlati

5.2.16.9.

12138-17

Katonai készenléti fokozatok pénzügyi-számviteli szakfeladatok

szóbeli

5.3. A modulzáró vizsga csak akkor eredményes, ha az adott ágazat/szakmairány követelménymoduljaihoz rendelt modulzáró vizsgatevékenységet a jelölt külön-külön legalább 51%-os szinten teljesíti.
5.4.    A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:
5.4.1.    Az 54 863 02 azonosító számú, Honvéd altiszt parancsnoki ágazat, ABV védelmi megnevezésű szakképesítés komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:
5.4.1.1.    Gyakorlati vizsgatevékenység
a) A vizsgafeladat megnevezése: 10282-12 Katonai alapfeladatok
Az altisztjelölt a vizsgán összetett katonai, így alaki fogások és mozdulatok ismerete, általános harcászati, általános lőelméleti, fegyverzettechnikai, tereptani, műszaki, híradó, vegyi védelmi, logisztikai, egészségügyi, kiképzésmódszertani, katonai alegység vezetésével kapcsolatos feladatokat hajt végre.
A vizsgafeladat időtartama: 50 perc
A vizsgafeladat aránya: 20 %
b) A vizsgafeladat megnevezése: 10285-12 Parancsnoki ágazat, ABV védelmi szakmairányú szaktevékenységek
Szakharcászat és vegyi védelmi technikai eszközök üzemben tartása feladatai végrehajtása.
A vizsgafeladat időtartama: 60 perc, felkészülési idő 30 perc
A vizsgafeladat aránya: 40 %
5.4.1.2.    Központi írásbeli vizsgatevékenység
A 4. pont 12151-17 Altiszti alapfeladatok; 10284-12 Parancsnoki ágazati alap- és szaktevékenységek; 10285-12 Parancsnoki ágazat, ABV védelmi szakmairányú szaktevékenységek modulok témaköreihez kapcsolódó központilag összeállított és kiadott feladatlap kitöltése.
Témakörök: Szövetségesi ismeretek (NATO, EU);
Fegyvernemi alapismeretek felmérése; Vegyi védelmi technikai eszközök ismerete.
A vizsgafeladat időtartama: 120 perc
A vizsgafeladat aránya: 20 %
5.4.1.3.    Szóbeli vizsgatevékenység
Válaszadás a 4. pont 10284-12 Parancsnoki ágazati alap- és szaktevékenységek, 10285-12 Parancsnoki ágazat, ABV védelmi szakmairányú szaktevékenységek modulok témaköreihez kapcsolódó központilag összeállított és kiadott tételsorokból húzott szóbeli vizsgakérdésekre.
Témakörök: A Magyar Honvédség fegyvernemeinek és szakcsapatainak tevékenysége, eszközei; ABV védelmi szakismeretek.
A vizsgafeladat időtartama: 30 perc, felkészülési idő 30 perc
A vizsgafeladat aránya: 20 %
5.4.2.    Az 54 863 02 azonosító számú, Honvéd altiszt parancsnoki ágazat, légvédelmi rakéta és tüzér megnevezésű szakképesítés komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:
5.4.2.1.    Gyakorlati vizsgatevékenység
a) A vizsgafeladat megnevezése: 10282-12 Katonai alapfeladatok
Az altisztjelölt a vizsgán összetett katonai, így alaki fogások és mozdulatok ismerete, általános harcászati, általános lőelméleti, fegyverzettechnikai, tereptani, műszaki, híradó, vegyi védelmi, logisztikai, egészségügyi, kiképzésmódszertani, katonai alegység vezetésével kapcsolatos feladatokat hajt végre.
A vizsgafeladat időtartama: 50 perc
A vizsgafeladat aránya: 20 %
b) A vizsgafeladat megnevezése: 10286-12 Parancsnoki ágazat, légvédelmi rakéta és tüzér szakmairányú szaktevékenységek
Kezelői feladatok ellátása, szakharcászat.
A vizsgafeladat időtartama: 30 perc, felkészülési idő 30 perc
A vizsgafeladat aránya: 40 %
5.4.2.2.    Központi írásbeli vizsgatevékenység
A 4. pont 12151-17 Altiszti alapfeladatok; 10284-12 Parancsnoki ágazati alap- és szaktevékenységek; 10286-12 Parancsnoki ágazat, légvédelmi rakéta és tüzér szakmairányú szaktevékenységek modulok témaköreihez kapcsolódó központilag összeállított és kiadott feladatlap kitöltése.
Témakörök: Szövetségesi ismeretek (NATO, EU);
Fegyvernemi alapismeretek felmérése;
Technikai ismeretek, szakharcászat, lőelmélet.
A vizsgafeladat időtartama: 120 perc
A vizsgafeladat aránya: 20 %
5.4.2.3.    Szóbeli vizsgatevékenység
Válaszadás a 4. pont 10284-12 Parancsnoki ágazati alap- és szaktevékenységek, 10286-12 Parancsnoki ágazat, légvédelmi rakéta és tüzér szakmairányú szaktevékenységek modulok témaköreihez kapcsolódó központilag összeállított és kiadott tételsorokból húzott szóbeli vizsgakérdésekre.
Témakörök: A Magyar Honvédség fegyvernemeinek és szakcsapatainak tevékenysége, eszközei; Technikai ismeretek, szakharcászat, lőelmélet.
A vizsgafeladat időtartama: 30 perc, felkészülési idő 30 perc
A vizsgafeladat aránya: 20 %
5.4.3.    Az 54 863 02 azonosító számú, Honvéd altiszt légi vezetés ágazat, megnevezésű szakképesítés komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:
5.4.3.1.    Gyakorlati vizsgatevékenység
a) A vizsgafeladat megnevezése: 10282-12 Katonai alapfeladatok
Az altisztjelölt a vizsgán összetett katonai, így alaki fogások és mozdulatok ismerete, általános harcászati, általános lőelméleti, fegyverzettechnikai, tereptani, műszaki, híradó, vegyi védelmi, logisztikai, egészségügyi, kiképzésmódszertani, katonai alegység vezetésével kapcsolatos feladatokat hajt végre.
A vizsgafeladat időtartama: 50 perc
A vizsgafeladat aránya: 20 %
b) A vizsgafeladat megnevezése: 10287-12 Légi vezetés ágazat, ágazati alap- és szaktevékenységek
Az altisztjelölt a vizsgán bizonyítja az integrált légi vezetési és irányítási számítógépes rendszer, valamint a repülési adatfeldolgozó és tájékoztató számítógépes rendszer alapvető beállításainak és kezelői fogásainak ismeretét, végrehajtja a szakmai modul során megismert NATO egyezményes jelentések összeállítását, feldolgozását, valamint a légiforgalmi és repülésmeteorológiai jelentések kezelését, feldolgozását.
A vizsgafeladat időtartama: 30 perc, felkészülési idő 30 perc
A vizsgafeladat aránya: 30 %
5.4.3.2.    Központi írásbeli vizsgatevékenység
A 4. pont 12151-17 Altiszti alapfeladatok; 10288-12 Légi vezetés ágazat, szakmairányú szaktevékenységek modulok témaköreihez kapcsolódó központilag összeállított és kiadott feladatlap kitöltése.
Témakörök: Szövetségesi ismeretek (NATO, EU); A légihelyzet-kép előállítására, fenntartására, továbbítására vonatkozó alapvető eljárások; a légi célok hovatartozását jelölő NATO azonosítási kategóriák; a légvédelmi rakéta erők harcászati vezetésének és irányításának eljárásai; az általános légiközlekedési szabályok, valamint a légvédelmi célú és harckiképzési repülések végrehajtásának rendszabályai; a légvédelmi irányítás formái és típusai; a polgári légiforgalmi irányító és a légvédelmi irányító vagy katonai légiforgalmi szolgálati egységek együttműködésének eljárásai; a katonai légtérellenőrzés szabályai, valamint a légtérellenőrzés eszközei; a légi kutató-mentő szolgálat ellátásának, a bevetés tervezésének és végrehajtásának eljárásai.
A vizsgafeladat időtartama: 150 perc
A vizsgafeladat aránya: 30 %
5.4.3.3.    Szóbeli vizsgatevékenység
Válaszadás a 4. pont 10287-12 Légi vezetés ágazati alap- és szaktevékenységek; 10288-12 Légi vezetés ágazat, szakmairányú szaktevékenységek modulok témaköreihez kapcsolódó központilag összeállított rádióforgalmazási feladatokat tartalmazó tételek alapján bizonyítani az általános légiforgalmi és az alapvető műveleti egyezményes, angol nyelvű rádió-távbeszélő kifejezések használatára vonatkozó szabályok elsajátítását.
Témakörök: ICAO rádió-távbeszélő kifejezések, AAP-7 műveleti rádió-távbeszélő kifejezések.
A vizsgafeladat időtartama: 30 perc, felkészülési idő 30 perc
A vizsgafeladat aránya: 20 %
5.4.4.    Az 54 863 02 azonosító számú, Honvéd altiszt híradó ágazat megnevezésű szakképesítés komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:
5.4.4.1.    Gyakorlati vizsgatevékenység
a) A vizsgafeladat megnevezése: 10282-12 Katonai alapfeladatok
Az altisztjelölt a vizsgán összetett katonai, így alaki fogások és mozdulatok ismerete, általános harcászati, általános lőelméleti, fegyverzettechnikai, tereptani, műszaki, híradó, vegyi védelmi, logisztikai, egészségügyi, kiképzésmódszertani, katonai alegység vezetésével kapcsolatos feladatokat hajt végre.
A vizsgafeladat időtartama: 50 perc
A vizsgafeladat aránya: 20 %
b) A vizsgafeladat megnevezése: 10290-12 Híradó ágazati szaktevékenységek; 12146-17 Híradó ágazati szakmairányú szaktevékenységek
Hírváltási feladat végrehajtása; Híradóeszközök, eszközkomplexumok szabályos telepítése és üzemeltetése a híradó és informatikai hálózatok rendszertechnikai kiszolgálása.
A vizsgafeladat időtartama: 60 perc, felkészülési idő 30 perc
A vizsgafeladat aránya: 40 %
5.4.4.2.    Központi írásbeli vizsgatevékenység
A 4. pont 12151-17 Altiszti alapfeladatok; 10289-12 Elektronikai és digitális alapismeretek modulok, 10290-12 Híradó ágazati szaktevékenységek 12146-17 Híradó ágazati szakmairányú szaktevékenységek témaköreihez kapcsolódó központilag összeállított és kiadott feladatlap kitöltése.
Témakörök: Szövetségesi ismeretek (NATO, EU); Szakmai idegen nyelv, különösen szavak és kifejezések; Villamosságtani alapismeretek, így érintésvédelem, áramköri jelölések, passzív, aktív áramköri elemek, egyen- és váltakozó áramú körök számításai, információs hadviselés eszközei, NATO információs terminológiái; Átvitel-technikai ismeretek, azaz jelátvitel, hullámterjedés, modulációk, antennák, kiterjesztett spektrumú rendszerek, műholdas összeköttetések; Híradásszervezés, különösen fogalmak, NATO jelek és jelölések; Híradó technikai ismeretek.
A vizsgafeladat időtartama: 120 perc
A vizsgafeladat aránya: 20 %
5.4.4.3.    Szóbeli vizsgatevékenység
Válaszadás a 4. pont 10290-12 Híradó ágazati szaktevékenységek 12146-17 Híradó ágazati szakmairányú szaktevékenységek modulok témaköreihez kapcsolódó központilag összeállított és kiadott tételsorokból húzott szóbeli vizsgakérdésekre.
Témakörök: Híradásszervezés, csapatkiképzés-módszertan, átviteltechnikai ismeretek; híradóeszközök és eszközkomplexumok telepítési és üzemeltetési szabályainak alkalmazása, a híradó és informatikai hálózatok rendszertechnikai kiszolgálása.
A vizsgafeladat időtartama: 60 perc, felkészülési idő 20 perc
A vizsgafeladat aránya: 20 %
5.4.5.    Az 54 863 02 azonosító számú, Honvéd altiszt katonai informatikai-rendszer üzemeltető ágazat, katonai informatikai-rendszer üzemeltető megnevezésű szakképesítés komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:
5.4.5.1.    Gyakorlati vizsgatevékenység
a) A vizsgafeladat megnevezése: 10282-12 Katonai alapfeladatok
Az altisztjelölt a vizsgán összetett katonai, így alaki fogások és mozdulatok ismerete, általános harcászati, általános lőelméleti, fegyverzettechnikai, tereptani, műszaki, híradó, vegyi védelmi, logisztikai, egészségügyi, kiképzésmódszertani, katonai alegység vezetésével kapcsolatos feladatokat hajt végre.
A vizsgafeladat időtartama: 50 perc
A vizsgafeladat aránya: 20 %
b) A vizsgafeladat megnevezése: 10294-12 Katonai informatikai-rendszer üzemeltető ágazat, szakmairányú szaktevékenységek
A vizsgafeladat ismertetése: gyakorlati készségek bemutatása a helyi hálózat, DNS szerver, címtartomány, átjáró konfigurálása, a Windows szerver felhasználói fiókok beállítása, a felhasználói jogosultság, csoportházirend beállítása, a hálózati nyomtató és meghajtók hozzárendelése, a vírusirtó szoftverek alkalmazása, az elektronikus levelező rendszer fiókok beállítása, egyszerű katonai weblap elkészítése témakörökből.
A vizsgafeladat időtartama: 120 perc
A vizsgafeladat aránya: 40 %
5.4.5.2.    Központi írásbeli vizsgatevékenység
A 4. pont 12151-17 Altiszti alapfeladatok; 10289-12 Elektronikai és digitális alapismeretek; 10293-12 Katonai informatikai-rendszer üzemeltető ágazati szaktevékenységek modulok témaköreihez kapcsolódó központilag összeállított és kiadott feladatlap kitöltése.
Témakörök: Szövetségesi ismeretek (NATO, EU); Villamossági, digitális technikai ismeretek, azaz érintésvédelem, áramköri jelölések, passzív, aktív áramköri elemek, egyen- és váltakozó áramú körök számításai, információs hadviselés eszközei, NATO információs terminológiái; Informatikai üzemeltetési alapismeretek és szabályzatismeret felmérése, számítógépek és perifériák felépítése, számítógép-hálózatok elemei, működése, hálózati protokollok ismerete.
A vizsgafeladat időtartama: 120 perc
A vizsgafeladat aránya: 20 %
5.4.5.3.    Szóbeli vizsgatevékenység
Válaszadás a 4. pont 10293-12 Katonai informatikai-rendszer üzemeltető ágazati szaktevékenységek; 10294-12 Katonai informatikai-rendszer üzemeltető ágazat, szakmairányú szaktevékenységek modulok témaköreihez kapcsolódó központilag összeállított és kiadott tételsorokból húzott szóbeli vizsgakérdésekre.
Témakörök: Beszámoló az MH informatikai szolgálata, az MH informatikai rendszere, a számítástechnikai alapfogalmak, az MH informatikai szolgáltatásai, az informatikai üzemeltetés feladatai, a felhasználókkal való kapcsolattartás feladatai, informatikai üzemeltetési okmányok, katonai műveletek informatikai támogatása, tábori, azaz szárazföldi és légierő informatikai rendszer főbb tulajdonságai, együttműködési képesség a NATO szövetségesekkel témakörökből; valamint a helyi számítógép-hálózat kialakítása, konfigurálása, üzemeltetésének feladatai, felhasználók hálózatba léptetése, jogosultságaik meghatározása, nyilvántartásuk megszervezése, naplózás, rendszerfelügyelet, erőforrások nyilvántartása, felhasználókhoz rendelése, mentés és archiválás, internet alapismeretek, elektronikus levelezési alapismeretek témakörökből.
A vizsgafeladat időtartama: 30 perc felkészülési idő 30 perc
A vizsgafeladat aránya: 20 %
5.4.6.    Az 54 863 02 azonosító számú, Honvéd altiszt repülésbiztosító ágazat megnevezésű szakképesítés komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:
5.4.6.1.    Gyakorlati vizsgatevékenység
a) A vizsgafeladat megnevezése: 10282-12 Katonai alapfeladatok
Az altisztjelölt a vizsgán összetett katonai, így alaki fogások és mozdulatok ismerete, általános harcászati, általános lőelméleti, fegyverzettechnikai, tereptani, műszaki, híradó, vegyi védelmi, logisztikai, egészségügyi, kiképzésmódszertani, katonai alegység vezetésével kapcsolatos feladatokat hajt végre.
A vizsgafeladat időtartama: 50 perc
A vizsgafeladat aránya: 20 %
b) A vizsgafeladat megnevezése: 10296-12 Repülésbiztosító szakismeretek, szaktevékenységek
A vizsgafeladat ismertetése: Repülésbiztosító rendszerek üzemeltetése, azaz repülésbiztosító rádió-, rádió-navigációs, lokátor- és fénytechnikai rendszerek üzemeltetése, speciális munka-, tűzvédelmi szabályok, elsősegélynyújtás szabályai, rendszerek telepítésének és üzemeltetésének szabályai, az üzemeltetett repülésbiztosító eszközök típusismerete, felügyeleti és vezérlőtechnikai eszközök kezelése, a meghibásodások jelenségeinek felismerése, mérések és kezelői szintű javítások végrehajtása, a repülésbiztosító eszközökre vonatkozó technológiai utasítások, okmányok vezetése.
A vizsgafeladat időtartama: 60 perc
A vizsgafeladat aránya: 40 %
5.4.6.2.    Központi írásbeli vizsgatevékenység
A 4. pont 12151-17 Altiszti alapfeladatok; 10289-12 Elektronikai és digitális alapismeretek; 10295-12 Repülésbiztosító alapismeretek; 10296-12 Repülésbiztosító szakismeretek, szaktevékenységek modulok témaköreihez kapcsolódó központilag összeállított és kiadott feladatlap kitöltése.
Témakörök: Szövetségesi ismeretek (NATO, EU);
Villamossági, digitális technikai ismeretek, azaz érintésvédelem, áramköri jelölések, passzív, aktív áramköri elemek, egyen- és váltakozó áramú körök számításai. Információs hadviselés eszközei, NATO információs terminológiái;
Repülésbiztosító alapismeretek, különösen rendszerfelügyeleti/Földi Repülésiránytó Szolgálat ügyeletesi szolgálat ellátására vonatkozó rendszabályok, katonai repülések osztályozása, feladatai, végrehajtás rendje, a repülőtér jellemzői, a repülések biztosításának és a légi forgalom irányításának alapelvei, feladatai, a légiközlekedés irányításának nemzetközi és hazai szervezetei, a katonai és polgári légiforgalom-irányító szolgálatok feladatai, repülésbiztosító rendszerek és távközlési eszközök;
Rendszertechnikai ismeretek, azaz a hírközlésben alkalmazott elektrotechnikai alapelemek, alapáramkörök, az adó- és vevőfokozatok működési elvei, rádió-navigációs és rádiólokációs alapelvek.
A vizsgafeladat időtartama: 160 perc
A vizsgafeladat aránya: 20 %
5.4.6.3.    Szóbeli vizsgatevékenység
Válaszadás a 4. pont 10296-12 Repülésbiztosító szakismeretek, szaktevékenységek modulok témaköreihez kapcsolódó központilag összeállított és kiadott tételsorokból húzott szóbeli vizsgakérdésekre.
Témakörök: Repülésbiztosító eszközök ismereteinek azaz az üzemeltetett repülésbiztosító eszközök típusismerete, repülésbiztosító fénytechnikai rendszerek, rendszerelemek és berendezések, katonai és polgári repülőterek, a helikopter fel- és leszállóhely fénytechnikai rendszerei, a hírközlésben alkalmazott elektrotechnikai alapelemek, alapáramkörök, az adó- és vevőfokozatok működési elvei rádiónavigációs és rádiólokációs alapelvek, az alkalmazott rádióállomások típusai, szabványainak alkalmazása.
A vizsgafeladat időtartama: 30 perc, felkészülési idő 30 perc
A vizsgafeladat aránya: 20 %
5.4.7.    Az 54 863 02 azonosító számú, Honvéd altiszt speciális felderítő ágazat, rádióelektronikai felderítő megnevezésű szakképesítéshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében:
5.4.7.1.    Gyakorlati vizsgatevékenység
a) A vizsgafeladat megnevezése: 10282-12 Katonai alapfeladatok
Az altisztjelölt a vizsgán összetett katonai, így alaki fogások és mozdulatok ismerete, általános harcászati, általános lőelméleti, fegyverze technikai, tereptani, műszaki, híradó, vegyi védelmi, logisztikai, egészségügyi, kiképzésmódszertani, katonai alegység vezetésével kapcsolatos feladatokat hajt végre.
A vizsgafeladat időtartama: 50 perc
A vizsgafeladat aránya: 20 %
b) A vizsgafeladat megnevezése: 10298-12 Speciális felderítő ágazat, rádióelektronikai felderítő szakmairányú szaktevékenységek
A vizsgafeladat ismertetése: A rendszeresített berendezések önálló kezelése, lehetőségeinek kihasználásával egyszerű és bonyolult adatszerzési feladatok végrehajtása, a rádióadások legfontosabb technikai paramétereinek meghatározása, az adatszerzés okmányainak vezetése.
A vizsgafeladat időtartama: 120 perc
A vizsgafeladat aránya: 40 %
5.4.7.2.    Központi írásbeli vizsgatevékenység
A 4. pont 12151-17 Altiszti alapfeladatok; 10289-12 Elektronikai és digitális alapismeretek; 10297-12 Speciális felderítő ágazati szaktevékenységek; 10298-12 Speciális felderítő ágazat, rádióelektronikai felderítő szakmairányú szaktevékenységek modulok témaköreihez kapcsolódó központilag összeállított és kiadott feladatlap (teszt) kitöltése.
Témakörök: Szövetségesi ismeretek (NATO, EU);
Villamossági, digitális technikai ismeretek, érintésvédelem, áramköri jelölések, passzív, aktív áramköri elemek, egyen- és váltakozó áramú körök számításai, információs hadviselés eszközei;
A rádióelektronikai felderítés végrehajtásával kapcsolatos fogalmak, törvényszerűségek, összefüggések értelmezése; Híradástechnikai alapismeretekkel és a korszerű távközlési rendszerek működésével kapcsolatos fogalmak értelmezése.
A vizsgafeladat időtartama: 160 perc
A vizsgafeladat aránya: 10 %
5.4.7.3.    Szóbeli vizsgatevékenység
Válaszadás a 4. pont 10297-12 Speciális felderítő ágazati szaktevékenységek; 10298-12 Speciális felderítő ágazat, rádióelektronikai felderítő szakmairányú szaktevékenységek modulok témaköreihez kapcsolódó központilag összeállított és kiadott tételsorokból húzott szóbeli vizsgakérdésekre.
A vizsgafeladat ismertetése: Rádióvétel-technikai ismeretek gyakorlatban előforduló összefüggéseinek értelmezése és alkalmazása; Rádióelektronikai felderítő szaktechnikai eszközök felépítésének, rendeltetésének, működésének, kezelésének bemutatása.
A vizsgafeladat időtartama: 60 perc, felkészülési idő 30 perc
A vizsgafeladat aránya: 30 %
5.4.8.    Az 54 863 02 azonosító számú, Honvéd altiszt speciális felderítő ágazat, elektronikai hadviselés megnevezésű szakképesítés komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:
5.4.8.1.    Gyakorlati vizsgatevékenység
a) A vizsgafeladat megnevezése: 10282-12 Katonai alapfeladatok
Az altisztjelölt a vizsgán összetett katonai, így alaki fogások és mozdulatok ismerete, általános harcászati, általános lőelméleti, fegyverzettechnikai, tereptani, műszaki, híradó, vegyi védelmi, logisztikai, egészségügyi, kiképzésmódszertani, katonai alegység vezetésével kapcsolatos feladatokat hajt végre.
A vizsgafeladat időtartama: 50 perc
A vizsgafeladat aránya: 20 %
b) A vizsgafeladat megnevezése: 10299-12 Speciális felderítő ágazat, elektronikai hadviselés szakmairányú szaktevékenységek
A vizsgafeladat ismertetése: Szakharcászat végrehajtása. Kijelölt rádióforgalmi rendszer felderítése, helyének meghatározása, technikai paramétereinek rögzítése, lehallgatása, lefogása. Távvezérelt robbanóeszköz semlegesítésének előkészítése, szükséges programozási, nyilvántartási feladatok végrehajtása. A távvezérelt robbanóeszköz működtetésének akadályozása, lefogása.
A vizsgafeladat időtartama: 60 perc
A vizsgafeladat aránya: 40 %
5.4.8.2.    Központi írásbeli vizsgatevékenység
A 4. pont 12151-17 Altiszti alapfeladatok; 10289-12 Elektronikai és digitális alapismeretek; 10297-12 Speciális felderítő ágazati szaktevékenységek; 10299-12 Speciális felderítő ágazat, elektronikai hadviselés szakmairányú szaktevékenységek modulok témaköreihez kapcsolódó központilag összeállított és kiadott feladatlap kitöltése.
Témakörök: Szövetségesi ismeretek (NATO, EU);
Villamossági, digitális technikai ismeretek, érintésvédelem, áramköri jelölések, passzív, aktív áramköri elemek, egyen- és váltakozó áramú körök számításai, információs hadviselés eszközei;
A rádióelektronikai felderítés végrehajtásával kapcsolatos fogalmak, törvényszerűségek, összefüggések értelmezése;
A híradástechnikai alapismeretekkel és a harcászati kommunikációs rendszerek működésével, kapcsolatos fogalmak értelmezése.
A vizsgafeladat időtartama: 160 perc
A vizsgafeladat aránya: 10 %
5.4.8.3.    Szóbeli vizsgatevékenység
Válaszadás a 4. pont 10297-12 Speciális felderítő ágazati szaktevékenységek; 10299-12 Speciális felderítő ágazat, elektronikai hadviselés szakmairányú szaktevékenységek modulok témaköreihez kapcsolódó központilag összeállított és kiadott tételsorokból húzott szóbeli vizsgakérdésekre.
A vizsgafeladat ismertetése: Rádióvétel-technikai ismeretek gyakorlatban előforduló összefüggéseinek értelmezése és alkalmazása; Elektronikai hadviselés alapfogalmai; Elektronikai hadviselés helye, szerepe az MH-ban és a szövetséges műveletekben;
Elektronikai hadviselés eszközeinek típusismerete.
A vizsgafeladat időtartama: 60 perc, felkészülési idő 30 perc
A vizsgafeladat aránya: 30 %
5.4.9.    Az 54 863 02 azonosító számú, Honvéd altiszt szerelő ágazat, páncélos és gépjárműszerelő megnevezésű szakképesítés komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:
5.4.9.1.    Gyakorlati vizsgatevékenység
a) A vizsgafeladat megnevezése: 10282-12 Katonai alapfeladatok
Az altisztjelölt a vizsgán összetett katonai, így alaki fogások és mozdulatok ismerete, általános harcászati, általános lőelméleti, fegyverzettechnikai, tereptani, műszaki, híradó, vegyi védelmi, logisztikai, egészségügyi, kiképzésmódszertani, katonai alegység vezetésével kapcsolatos feladatokat hajt végre.
A vizsgafeladat időtartama: 50 perc
A vizsgafeladat aránya: 20 %
b) A vizsgafeladat megnevezése: 10302-12 Szerelő ágazat, páncélos- és gépjárműszerelő szakmairányú szaktevékenységek
A vizsgafeladat ismertetése: Az altisztjelölt végrehajtja a kijelölt gépjárműtechnikai eszköz, fődarab hiba-felvételezését, előkészíti, szükség szerint telepíti az adott technikai kiszolgálás, javítás elvégzéséhez szükséges eszközöket, berendezéseket, a munkavédelmi és környezetvédelmi rendszabályok betartásával végrehajtja a meghatározott javítási, karbantartási műveleteket, az elvégzett feladatokat előírás szerint dokumentálja.
A vizsgafeladat időtartama: 120 perc
A vizsgafeladat aránya: 40 %
5.4.9.2.    Központi írásbeli vizsgatevékenység
A 4. pont 12151-17 Altiszti alapfeladatok; 10302-12 Szerelő ágazat, páncélos- és gépjárműszerelő szakmairányú szaktevékenységek modulok témaköreihez kapcsolódó központilag összeállított és kiadott feladatlap kitöltése.
Témakörök: Szövetségesi ismeretek (NATO, EU);
Szakharcászat, gép- harcjármű és harckocsi üzemben tartás, gép- és harcjármű és harckocsi technikai ismeret.
A vizsgafeladat időtartama: 90 perc
A vizsgafeladat aránya: 20 %
5.4.9.3.    Szóbeli vizsgatevékenység
Válaszadás a 4. pont 10302-12 Szerelő ágazat, páncélos- és gépjárműszerelő szakmairányú szaktevékenységek modul témaköreihez kapcsolódó, központilag összeállított és kiadott tételsorokból húzott szóbeli vizsgakérdésekre.
A vizsgafeladat ismertetése: Szakharcászat, gép-, harcjármű és harckocsi üzemben tartás, gép- és harcjármű, valamint harckocsi technikai ismeret.
A vizsgafeladat időtartama: 45 perc, felkészülési idő 30 perc
A vizsgafeladat aránya: 20 %
5.4.10.    Az 54 863 02 azonosító számú, Honvéd altiszt szerelő ágazat, műszakigép-szerelő megnevezésű szakképesítés komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:
5.4.10.1.    Gyakorlati vizsgatevékenység
a) A vizsgafeladat megnevezése: 10282-12 Katonai alapfeladatok
Az altisztjelölt a vizsgán összetett katonai, így alaki fogások és mozdulatok ismerete, általános harcászati, általános lőelméleti, fegyverzettechnikai, tereptani, műszaki, híradó, vegyi védelmi, logisztikai, egészségügyi, kiképzésmódszertani, katonai alegység vezetésével kapcsolatos feladatokat hajt végre.
A vizsgafeladat időtartama: 50 perc
A vizsgafeladat aránya: 20 %
b) A vizsgafeladat megnevezése: 10303-12 Szerelő ágazat, műszakigép-szerelő szakmairányú szaktevékenységek
A vizsgafeladat ismertetése: Az altisztjelölt végrehajtja a kijelölt gépjárműtechnikai eszköz, fődarab hiba-felvételezését, előkészíti, szükség szerint telepíti az adott technikai kiszolgálás, javítás elvégzéséhez szükséges eszközöket, berendezéseket, a munkavédelmi és környezetvédelmi rendszabályok betartásával végrehajtja a meghatározott javítási, karbantartási műveleteket, az elvégzett feladatokat előírás szerint dokumentálja.
A vizsgafeladat időtartama: 120 perc
A vizsgafeladat aránya: 40 %
5.4.10.2.    Központi írásbeli vizsgatevékenység
A 4. pont 12151-17 Altiszti alapfeladatok; 10303-12 Szerelő ágazat, műszakigép-szerelő szakmairányú szaktevékenységek modulok témaköreihez kapcsolódó központilag összeállított és kiadott feladatlap kitöltése.
Témakörök: Szövetségesi ismeretek (NATO, EU);
Szakharcászat, műszaki gépek és felszerelések üzemben tartása, műszaki felszerelések és gépek technikai ismeret.
A vizsgafeladat időtartama: 90 perc
A vizsgafeladat aránya: 20 %
5.4.10.3.    Szóbeli vizsgatevékenység
Válaszadás a 4. pont 10303-12 Szerelő ágazat, műszakigép-szerelő szakmairányú szaktevékenységek modul témaköreihez kapcsolódó, központilag összeállított és kiadott tételsorokból húzott szóbeli vizsgakérdésekre.
A vizsgafeladat ismertetése: Az altisztjelölt az oktatási segédeszközök felhasználásával bemutatja a meghatározott műszaki-technikai eszköz, fődarab, részegység feladatát, felépítését, elmagyarázza működési elvét. Az altisztjelölt ismerteti a műszaki-technikai eszköz üzemben tartásával, üzemeltetésével kapcsolatos szabályokat, előírásokat, tervezési, szervezési folyamatokat. Az altisztjelölt ismerteti a műszaki-technikai biztosítás szakharcászati elveit, előírásait, elemeit és azok feladatát.
A vizsgafeladat időtartama: 45 perc, felkészülési idő 30 perc
A vizsgafeladat aránya: 20 %
5.4.11.    Az 54 863 02 azonosító számú, Honvéd altiszt műszerész ágazat, fegyverműszerész megnevezésű szakképesítés komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:
5.4.11.1.    Gyakorlati vizsgatevékenység
a) A vizsgafeladat megnevezése: 10282-12 Katonai alapfeladatok
Az altisztjelölt a vizsgán összetett katonai, így alaki fogások és mozdulatok ismerete, általános harcászati, általános lőelméleti, fegyverzettechnikai, tereptani, műszaki, híradó, vegyi védelmi, logisztikai, egészségügyi, kiképzésmódszertani, katonai alegység vezetésével kapcsolatos feladatokat hajt végre.
A vizsgafeladat időtartama: 50 perc
A vizsgafeladat aránya: 20 %
b) A vizsgafeladat megnevezése: 10305-12 Műszerész ágazat, fegyverműszerész szakmairányú szaktevékenységek
A vizsgafeladat ismertetése: Az altisztjelölt végrehajtja a kijelölt fegyverzettechnikai eszköz, fődarab, részegység hiba-felvételezését, előkészíti, szükség szerint telepíti az adott technikai kiszolgálás, javítás elvégzéséhez szükséges eszközöket, berendezéseket, a munkavédelmi és környezetvédelmi rendszabályok betartásával végrehajtja a meghatározott javítási, karbantartási műveleteket, az elvégzett feladatokat előírás szerint dokumentálja. Ismerteti a kijelölt fegyverzettechnikai eszközökhöz tartozó lőszerek fajtáit, felépítésüket, működésüket, továbbá az azok kezelésével kapcsolatos szabályokat.
A vizsgafeladat időtartama: 120 perc
A vizsgafeladat aránya: 40 %
5.4.11.2.    Központi írásbeli vizsgatevékenység
A 4. pont 12151-17 Altiszti alapfeladatok; 10305-12 Műszerész ágazat, fegyverműszerész szakmairányú szaktevékenységek modulok témaköreihez kapcsolódó központilag összeállított és kiadott feladatlap kitöltése.
Témakörök: Szövetségesi ismeretek (NATO, EU);
Szakharcászat, hagyományos fegyverzettechnikai eszköz üzemben tartás, hagyományos fegyverzettechnikai eszköz technikai ismeret.
A vizsgafeladat időtartama: 90 perc
A vizsgafeladat aránya: 20 %
5.4.11.3.    Szóbeli vizsgatevékenység
Válaszadás a 4. pont 10305-12 Műszerész ágazat, fegyverműszerész szakmairányú szaktevékenységek modul témaköreihez kapcsolódó központilag összeállított és kiadott tételsorokból húzott szóbeli vizsgakérdésekre.
A vizsgafeladat ismertetése: Hagyományos fegyverzettechnikai eszköz üzemben tartás, hagyományos fegyverzettechnikai eszköz technikai ismeret.
A vizsgafeladat időtartama: 45 perc, felkészülési idő 30 perc
A vizsgafeladat aránya: 20 %
5.4.12.    Az 54 863 02 azonosító számú, Honvéd altiszt műszerész ágazat, páncéltörő rakéta műszerész megnevezésű szakképesítés komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:
5.4.12.1.    Gyakorlati vizsgatevékenység
a) A vizsgafeladat megnevezése: 10282-12 Katonai alapfeladatok
Az altisztjelölt a vizsgán összetett katonai, így alaki fogások és mozdulatok ismerete, általános harcászati, általános lőelméleti, fegyverzettechnikai, tereptani, műszaki, híradó, vegyi védelmi, logisztikai, egészségügyi, kiképzésmódszertani, katonai alegység vezetésével kapcsolatos feladatokat hajt végre.
A vizsgafeladat időtartama: 50 perc
A vizsgafeladat aránya: 20 %
b) A vizsgafeladat megnevezése: 10306-12 Műszerész ágazat, páncéltörő rakéta műszerész szakmairányú szaktevékenységek
A vizsgafeladat ismertetése: Az altisztjelölt végrehajtja a kijelölt páncéltörő rakétatechnikai eszköz, fődarab hiba-felvételezését, előkészíti, szükség szerint telepíti az adott technikai kiszolgálás, javítás elvégzéséhez szükséges eszközöket, berendezéseket, a munkavédelmi és környezetvédelmi rendszabályok betartásával végrehajtja a meghatározott javítási, karbantartási műveleteket, az elvégzett feladatokat előírás szerint dokumentálja.
A vizsgafeladat időtartama: 120 perc
A vizsgafeladat aránya: 40 %
5.4.12.2.    Központi írásbeli vizsgatevékenység
A 4. pont 12151-17 Altiszti alapfeladatok; 10306-12 Műszerész ágazat, páncéltörő rakéta műszerész szakmairányú szaktevékenységek modulok témaköreihez kapcsolódó központilag összeállított és kiadott feladatlap kitöltése.
Témakörök: Szövetségesi ismeretek (NATO, EU);
Szakharcászat, páncéltörő rakétatechnikai eszköz üzemben tartás, páncéltörő rakétatechnikai eszköz típus ismeret.
A vizsgafeladat időtartama: 90 perc
A vizsgafeladat aránya: 20 %
5.4.12.3.    Szóbeli vizsgatevékenység
A 4. pont 10306-12 Műszerész ágazat, páncéltörő rakéta műszerész szakmairányú szaktevékenységek modul témaköreihez kapcsolódó központilag összeállított és kiadott tételsorokból húzott szóbeli vizsgakérdésekre.
A vizsgafeladat ismertetése: Szakharcászat, páncéltörő rakétatechnikai eszköz üzemben tartás, páncéltörő rakétatechnikai ismeret.
A vizsgafeladat időtartama: 45 perc, felkészülési idő 30 perc
A vizsgafeladat aránya: 20 %
5.4.13.    Az 54 863 02 azonosító számú, Honvéd altiszt állami légijármű szerelő ágazat megnevezésű szakképesítés komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:
5.4.13.1.    Gyakorlati vizsgatevékenység
a) A vizsgafeladat megnevezése:10282-12 Katonai alapfeladatok
Az altisztjelölt a vizsgán összetett katonai, így alaki fogások és mozdulatok ismerete, általános harcászati, általános lőelméleti, fegyverzettechnikai, tereptani, műszaki, híradó, vegyi védelmi, logisztikai, egészségügyi, kiképzésmódszertani, katonai alegység vezetésével kapcsolatos feladatokat hajt végre.
A vizsgafeladat időtartama: 50 perc
A vizsgafeladat aránya: 20 %
b) A vizsgafeladat megnevezése: Légijármű karbantartás
A vizsgafeladat ismertetése: A légijárművek sárkány-hajtómű szerkezetén és rendszerein végrehajtott karbantartási feladatok végrehajtása és azok dokumentálása.
A vizsgafeladat időtartama: 60 perc
A vizsgafeladat aránya: 30 %
5.4.13.2.    Központi írásbeli vizsgatevékenység
A 4. pont 12151-17 Altiszti alapfeladatok; 12147-17 Légijármű szerelő alapismeretek és 12148-17 Légijármű szerelő modulok témaköreihez kapcsolódó központilag összeállított és kiadott feladatlap kitöltése.
A vizsgafeladat ismertetése: Szövetségesi ismeretek (NATO, EU), Légijármű szerelő alap- és szakmai ismeretek, így műszaki hőtan, hőerőgépek termodinamikája, aerodinamikai alapismeretek, repülés dinamikája, méréstechnika, mechanika, gépészetianyag- és gyártásismeret, repülések műszaki biztosításának szabályai.
A vizsgafeladat időtartama: 180 perc
A vizsgafeladat aránya: 25 %
5.4.13.3.    Szóbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Légijármű szerelő szakmai ismeretek
A vizsgafeladat ismertetése: Központilag összeállított és kiadott tételsorokból húzott szóbeli vizsgakérdések a 4. pont 12148-17 Légijármű szerelő szakmai követelménymodul, légijármű sárkány szerkezet- és rendszer ismeret, valamint hajtómű szerkezet- és rendszer ismeret témaköreiből.
A vizsgafeladat időtartama: 60 perc, felkészülési idő 30 perc
A vizsgafeladat aránya: 25 %

5.4.14.    Az 54 863 02 azonosító számú, Honvéd altiszt állami légijármű műszerész ágazat megnevezésű szakképesítés komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:
5.4.14.1.     Gyakorlati vizsgatevékenység
a) A vizsgafeladat megnevezése:10282-12 Katonai alapfeladatok
Az altisztjelölt a vizsgán összetett katonai, így alaki fogások és mozdulatok ismerete, általános harcászati, általános lőelméleti, fegyverzettechnikai, tereptani, műszaki, híradó, vegyi védelmi, logisztikai, egészségügyi, kiképzésmódszertani, katonai alegység vezetésével kapcsolatos feladatokat hajt végre.
A vizsgafeladat időtartama: 50 perc
A vizsgafeladat aránya: 20 %
b) A vizsgafeladat megnevezése: Légijármű karbantartás
A vizsgafeladat ismertetése: A légijárművek elektromos rendszerein végrehajtott ellenőrzési, karbantartási feladatok végrehajtása és azok dokumentálása.
A vizsgafeladat időtartama: 60 perc
A vizsgafeladat aránya: 30 %
5.4.14.2.    Központi írásbeli vizsgatevékenység
A 4. pontban 2151-17 Altiszti alapfeladatok; 12150-17 Avionika és 12149-17 Avionikai alapismeretek modulok témaköreihez kapcsolódó központilag összeállított és kiadott feladatlap kitöltése.
A vizsgafeladat ismertetése: Szövetségesi ismeretek (NATO, EU); Elektronikai szakismeretek, különösen aerodinamika, hőtani alapismeretek, elektronika, automatika, mikrohullámú technika, repülések műszaki biztosításának szabályai.
A vizsgafeladat időtartama: 130 perc
A vizsgafeladat aránya: 25 %
5.4.14.3.    Szóbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése Légijármű műszerész szakmai ismeretek.
A vizsgafeladat ismertetése: Központilag összeállított és kiadott tételsorokból húzott szóbeli vizsgakérdések a 4. pont 12150-17 Avionika szakmai követelménymodul Avionikai rendszerek; Légijárművek rádió- és lokátortechnikai, valamint elektromos-, műszer-, oxigén- és automatikai fedélzeti rendszerei témaköreiből.
A vizsgafeladat időtartama: 60 perc, felkészülési idő 30 perc
A vizsgafeladat aránya: 25 %
5.4.15.    Az 54 863 02 azonosító számú, Honvéd altiszt katonai pénzügyi ágazat megnevezésű szakképesítés komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:
5.4.15.1.    Gyakorlati vizsgatevékenység
a) A vizsgafeladat megnevezése:10282-12 Katonai alapfeladatok
A vizsgafeladat ismertetése: Az altisztjelölt a vizsgán összetett katonai, így alaki fogások és mozdulatok ismerete, általános harcászati, általános lőelméleti, fegyverzet technikai, tereptani, műszaki, híradó, vegyi védelmi, logisztikai, egészségügyi, kiképzésmódszertani, katonai alegység vezetésével kapcsolatos feladatokat hajt végre.
A vizsgafeladat időtartama: 50 perc
A vizsgafeladat aránya: 20 %
b) A vizsgafeladat megnevezése: 12141-17 Katonai pénzügyi informatikai alapfeladatok; 12142-17 Katonai pénzügyi szakfeladatok; 12143-17 Költségvetési számviteli szakfeladatok
A vizsgafeladat ismertetése: Megadott információk alapján a HM Költségvetés Gazdálkodási Információs Rendszer magabiztos használata, mely a szakmai követelmények megadott témaköreinek mindegyikét tartalmazhatja, azaz lekérdezések, rögzítések, módosítások, törlések, szimulációk, ellenőrzések végrehajtása, jelentkező hibák elhárítása.
A vizsgafeladat időtartama: 180 perc
A vizsgafeladat aránya: 40 %
5.4.15.2.    Központi írásbeli vizsgatevékenység
A 4. pont 12151-17 Altiszti alapfeladatok; 12139-17 Katonai gazdálkodási alapfeladatok; 12140-17 Közpénzügyi alapfeladatok modulok témaköreihez kapcsolódó központilag összeállított és kiadott feladatlap kitöltése.
A vizsgafeladat ismertetése: Szövetségesi ismeretek (NATO, EU); gazdálkodási alapismeretek; statisztikai ismeretek pénzügyi ismeretek; adózási ismeretek, számviteli alapismeretek, azaz számviteli törvény, könyvelési tételek szerkesztése, tárgyi eszközök, vásárolt készletek, jövedelem elszámolás, leltár és eredménykimutatás, közpénzügyi feladatok, HM sajátos gazdálkodása, működésének az államháztartás rendjétől eltérő szabályai, költségvetési gazdálkodása, Az anyagi-pénzügyi tervezés alapjai, a fejezet költségvetésének összeállítása. Költségvetési szervek zárszámadása, a beszámoltatás folyamata, pénzeszközök leltározása.
A vizsgafeladat időtartama: 180 perc
A vizsgafeladat aránya: 30 %
5.4.15.3.    Szóbeli vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: 12138-17 Katonai készenléti fokozatok pénzügyi-számviteli szakfeladatok modul témaköreihez kapcsolódó központilag összeállított és kiadott tételsorokból húzott szóbeli vizsgakérdések.
A vizsgafeladat ismertetése: háborús pénzügyek, háborús költségvetési gazdálkodás, illetményszámfejtés és pénzügyi ellátás háborús körülmények között.
A vizsgafeladat időtartama: 30 perc ebből felkészülési idő 15 perc
A vizsgafeladat aránya: 10 %
5.5.    A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok: –
5.6.    A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: –
6.    ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Egyéni felszerelés és védőeszközök

6.3.

Egyéni fegyverzet

6.4.

Térképészeti szakanyagok

6.5.

Számítógép-konfigurációk

6.6.

Szoftverek

6.7.

CD-k, adathordozók

6.8.

Nyomtatók

6.9.

Belsőégésű motorok típusa, működése és kiszolgálórendszerei oktató tablósor

6.10.

Motorok és működtetőrendszerek metszetei

6.11.

Lőszerek oktató tablósor

6.12.

Fegyvertípusonkénti oktatótablók

6.13.

Általános és szakharcászati oktató fali tabló sorozatok

6.14.

Gyakorlófegyverek, aknák

6.15.

Metszett fegyverek, aknák

6.16.

Gyakorló robbanótöltetek

6.17.

Gyakorló lőszerek és metszetek

6.18.

Oktató fali tabló sorozatok

6.19.

Működést szemléltető fali tablók

6.20.

Lőelméletet és tüzelési szabályokat oktató fali tabló sorozatok

6.21.

Célzást gyakorló és ellenőrző készülékek

6.22.

Oktatómakettek

6.23.

Haditechnikai eszközök

6.24.

Harcjárműtechnikai eszközök

6.25.

Fegyverzettechnikai eszközök

6.26.

Híradóeszközök

6.27.

Harcanyagok

6.28.

Oktatástechnikai segédeszközök

6.29.

Információhordozók

6.30.

Oktatófilmek, prezentációk

6.31.

Ágazat/szakmairányú képzés szakanyagai

6.32.

Irodatechnikai eszközök: vágógép, spirálozó, kapcsológép, lyukasztó

6.33.

Számológép

6.34.

Kiadott számoló-táblázatok



7.    EGYEBEK
7.1.    A szakmai és vizsgakövetelményben szereplő képzések szakmai kamarai jogkört gyakorlóként, valamint a szakmai vizsgabizottságban való részvételre kijelölt szervezetei:

 

A

B

C

1.

Azonosító szám

A szakképesítés/részszakképesítés
megnevezése

A szakképesítés ágazat/szakmairány szerint illetékes szakmai kamarai jogkört gyakorló szerv, szervezet

2.

54 863 02

Honvéd altiszt (az ágazat/szakmairány megjelölésével)

a miniszter által közjogi szervezetszabályozó eszközben kijelölt szerv a Honvéd altiszt szakképesítés valamennyi ágazatán a közös modulok tekintetében

3.

 

Honvéd altiszt (parancsnoki ágazat, ABV védelmi)


a miniszter által közjogi szervezetszabályozó eszközben kijelölt szerv

4.

 

Honvéd altiszt (parancsnoki ágazat, légvédelmi rakéta és tüzér)

5.

 

Honvéd altiszt (légi vezetés ágazat)

6.

 

Honvéd altiszt (híradó ágazat)

a miniszter által közjogi szervezetszabályozó eszközben kijelölt szerv

7.

 

Honvéd altiszt (katonai informatikai-rendszer üzemeltető ágazat)

8.

 

Honvéd altiszt (repülésbiztosító ágazat)

9.

 

Honvéd altiszt (speciális felderítő ágazat, rádióelektronikai felderítő)


Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat

10.

 

Honvéd altiszt (speciális felderítő ágazat, elektronikai hadviselés

11.

 

Honvéd altiszt (szerelő ágazat, páncélos és gépjárműszerelő)





a miniszter által közjogi szervezetszabályozó eszközben kijelölt szerv

12.

 

Honvéd altiszt (szerelő ágazat, műszakigép-szerelő)

13.

 

Honvéd altiszt (műszerész ágazat, fegyverműszerész)

14.

 

Honvéd altiszt (műszerész ágazat, páncéltörő rakétaműszerész)

15.

 

Honvéd altiszt (állami légijármű szerelő ágazat)

16.

 

Honvéd altiszt (állami légijármű műszerész ágazat)

17.

Honvéd altiszt (katonai pénzügyi ágazat)

HM Védelemgazdasági Hivatal

2a. melléklet a 19/2012. (VIII. 28.) HM rendelethez8


I. HONVÉD KADÉT, IGAZGATÁSI ÜGYKEZELŐ ALAP-SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYE

1.    AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
1.1.    A szakképesítés azonosító száma: 52 863 01
1.2.    Szakképesítés megnevezése: Honvéd kadét, igazgatási ügykezelő
1.3.    Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: –
1.4.    Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 1700–2000 óra
2.    A SZAKKÉPESÍTÉSHEZ KAPCSOLÓDÓ TOVÁBBI JELLEMZŐ ADATOK
2.1.    A képzés megkezdésének feltételei:
2.1.1.    Iskolai előképzettség, végzettség: alapfokú iskolai végzettség
2.1.2.    Bemeneti kompetenciák: –
2.2.    Szakmai előképzettség: –
2.3.    Előírt gyakorlat: –
2.4.    Egészségügyi alkalmassági követelmények:
A Honvéd kadét képzésre nem vehető fel, aki az alábbiak közül valamelyikben szenved:
a)    végtaghiány,
b)    szemmel látható fejlődési, mozgásszervi rendellenességek,
c)    bénulások,
d)    inzulinnal kezelt cukorbetegség,
e)    beszélgetés során felismerhető értelmi zavarok,
f)    alacsony intelligenciaszint,
g)    kezelt pszichiátriai betegségek,
h)    epilepszia,
i)    súlyos kancsalság,
j)    súlyos halláscsökkenés,
k)    asztma,
l)    ismétlődő epe-, vesekövesség,
m)    súlyos bőrbetegségek,
n)    súlyos gerincferdülés és
o)    az egyik vese hiánya.
2.5.    Pályaalkalmassági követelmények: –
2.6.    Elméleti képzési idő aránya: 40%
2.7.    Gyakorlati képzési idő aránya: 60%
2.8.    Szintvizsga: –
2.9.    Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: a 10. évfolyamot követően 140 óra, a 11. évfolyamot követően 140 óra.

3.    PÁLYATÜKÖR
3.1.    A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakörök, foglalkozások:

 

A

B

C

D

1.

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakörök

2.

3.1.2.

0310

Fegyveres szervek középfokú képesítést nem igénylő foglalkozásai

Honvéd

3.

3.1.3.

3910

Egyéb ügyintéző

Ügyintéző

4.

3.1.4.

3649

Egyéb igazgatási és jogi asszisztens

Titkár

5.

3.1.5.

4112

Általános irodai adminisztrátor

Adminisztrációs ügyintéző
Alapítványi ügyintéző
Dokumentációs ügyintéző

6.

3.1.6.

4114

Adatrögzítő, kódoló

Adatrögzítő
Számítógépes adatrögzítő



3.2.    A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:
3.2.1.     A Magyar Honvédségnél legénységi állományban
a)    katonai alaptevékenységet végez,
b)    tisztesi alapfeladatokat hajt végre, és
c)    katonai ágazati alap- és szaktevékenységet végez.
3.2.2.     Legfontosabb munkatevékenységek:
a)    katonai alapfeladatok körében az alaki és öltözködési szabályzatban meghatározottak alkalmazása;
b)    a szolgálati szabályzatban meghatározottak alkalmazása és
c)    az elöljáró által meghatározott egyéb alapszintű feladatok végrehajtása.
3.2.3.     Polgári munkakörben:
Feladatai:
a)    az irodában folyó ügyviteli folyamatok végzése, szervezése, irányítása;
b)    az irodai körülmények között zajló adminisztrációs feladatok, általános irodai és adminisztratív készségeket igénylő egyéb tevékenységek végzése irányítás mellett a szervezeti, ügyviteli, adat- és dokumentumkezelési szabályok, egyéb utasítások betartása;
c)    kommunikációs tevékenység végzése, belső és külső kapcsolattartás;
d)    feladatok, információk gyűjtése, rögzítése, válogatása, osztályozása, nyilvántartása és iktatása;
e)    meghatározott szakterületen ügykezelési feladatok ellátása;
f)    az ellátott szakmai terület által meghatározott kapcsolattartási feladatok végzése;
g)    általános és adott szakterülethez kapcsolódó ügyviteli feladatok elvégzése;
h)    számítógépes adatbeviteli feladatok végzése;
i)    írásbeli dokumentumok, iratok, levelek előállítása, szerkesztése, sokszorosítása, továbbítása;
j)    írásbeli kapcsolattartást szolgáló levelek, egyéb belső szervezeti iratok előkészítése leírása és megszerkesztése;
k)    jegyzőkönyvek készítése;
l)    iratok, egyéb dokumentumok szakszerű kezelése, tárolása;
m)    határidők nyomon követése, betartása;
n)    ügyfélmegkeresések továbbítása;
o)    beszámolás a vezetőnek;
p)    forrásanyagokból szám formátumú és egyéb adatok bevitele számítógépes formátumok kezelésére képes tároló- és feldolgozóeszközökre és
q)    az anyagok válogatása vagy osztályozása utasítás szerint.
3.3.    Kapcsolódó szakképesítések:

A

B

C

D

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

szakképesítés köre

3.3.3.

31 863 01

Alapfokú katonai vezető-helyettes

Részszakképesítés

3.3.4

54 863 03

Honvédelmi igazgatási ügyintéző

Szakképesítés

3.3.5.

54 863 02

Honvéd altiszt (az ágazat/szakmairány megjelölésével)

Szakképesítés

3.3.6.

55 863 01

Honvéd zászlós

Szakképesítés



4.     SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

A

B

C

4.1.

Az 52 863 01 azonosító számú Honvéd Kadét, igazgatási ügykezelő megnevezésű az állam által elismert szakképesítés szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

12127-17

Katonai alapismeretek modul: Alapszintű katonai ismeretek tantárgy

4.4.

Katonai alapismeretek modul: Haditechnikai ismeretek tantárgy

4.5.

Katonai alapismeretek modul: Alaki rendgyakorlat tantárgy



5.    VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK
5.1.    A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:
    Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben: az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.
    Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak és szakmai gyakorlatok – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.
5.2.    A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltételei

A

B

C

D

5.2.1.

Az 52 863 01 azonosító számú Honvéd kadét, igazgatási ügykezelő megnevezésű az állam által elismert szakképesítés szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a komplex vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

12127-17

Katonai alapismeretek modul: Alapszintű katonai ismeretek tantárgy

írásbeli, szóbeli

5.2.4.

12127-17

Katonai alapismeretek modul: Haditechnikai ismeretek tantárgy

írásbeli

5.2.5.

12127-17

Katonai alapismeretek modul: Alaki rendgyakorlat

gyakorlati


Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3.     A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:
5.3.1.     Az 52 863 01 azonosító számú Honvéd kadét, igazgatási ügykezelő megnevezésű szakképesítés komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:
5.3.1.1.     Gyakorlati vizsgatevékenység:
A)     A vizsgafeladat megnevezése: 12127-17 Katonai alapismeretek szakmai követelménymodul: Alaki rendgyakorlat tantárgy
    A vizsgázó a vizsgán bemutatja
a)    a vezény- és parancsszavak ismeretét, végrehajtását és végrehajtatását,
b)    a tiszteletadás végrehajtását egyénileg és kötelékben,
c)    az elöljáróhoz való menet, jelentés, jelentkezés végrehajtását és
d)    a katonai rendezvények lefolyásának rendjét, amelynek alaki tartalma az elöljáró fogadása és köszöntése.
A vizsgafeladat időtartama: 15 perc
A vizsgafeladat aránya: 20%
5.3.1.2.     Központi írásbeli vizsgatevékenység:
A 4. Szakmai követelmények fejezet 12127-17 Katonai alapismeretek szakmai követelménymodul: Alapszintű katonai ismeretek tantárgy és a Haditechnikai ismeretek tantárgy témaköreihez kapcsolódó központilag összeállított és kiadott feladatlap kitöltése.
Írásbeli témakörök:
A)    Alapszintű katonai ismeretek tantárgy:
a)    Magyarország biztonságpolitikai környezete,
b)    a Magyar Honvédség felépítése és a katonai szervezetek jellemzői,
c)    a modern háborúk jellemzői,
d)    térkép- és tereptani alapismeretek,
e)    általános katonai ismeretek: a harcászat alapfogalmai, a béketámogató műveletek, túlélési ismeretek, Atom-, Biológiai- és Vegyivédelmi (a továbbiakban: ABV védelmi) alapismeretek, haditechnikai ismeretek,
f)    a honvédelem rendszere és a honvédelmi kötelezettségek,
g)    hadijogi alapismeretek,
h)    a magyar közigazgatás rendszere és
i)    Magyarország védelemigazgatási rendszere.
B)    Haditechnikai ismeretek tantárgy:
a)    lőelméleti alapismeretek,
b)    balesetvédelmi és biztonsági rendszabályok és
c)    a Magyar Honvédségnél és Szövetséges haderőknél rendszeresített, haditechnikai eszközök bemutatása.
A vizsgafeladat időtartama: 120 perc
A vizsgafeladat aránya: 40%
5.3.1.3.     Szóbeli vizsgatevékenység:
Válaszadás a 4. Szakmai követelmények fejezet 12127-17 Katonai alapismeretek szakmai követelménymodul: Alapszintű katonai ismeretek tantárgy témaköreihez kapcsolódó központilag összeállított és kiadott tételsorokból kihúzott szóbeli vizsgakérdéseire.
Témakörök:
a)    Magyarország biztonságpolitikai környezete,
b)    a Magyar Honvédség felépítése és a katonai szervezetek jellemzői,
c)    a modern háborúk jellemzői,
d)    térkép- és tereptani alapismeretek,
e)    az általános katonai ismeretek: harcászati alapfogalmak, a béketámogató műveletek, túlélési ismeretek, ABV védelmi alapismeretek, haditechnikai ismeretek,
f)    alaki ismeretek,
g)    a honvédelem rendszere és a honvédelmi kötelezettségek,
h)    hadijogi alapismeretek,
i)    a szerződéses katonák élete a Magyar Honvédségben és
j)    egészségügyi ismeretek.
A szóbeli vizsgafelelet időtartama: 15 perc (felkészülési idő: 30 perc)
A vizsgafeladat aránya: 40%
6.    ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

A

B

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Egyéni felszerelés

6.3.

Térképészeti szakanyagok

6.4.

Számítógép konfigurációk

6.5.

Számítógépes szoftverek (Windows, Office)

6.6.

Mágneslemezek, CD-k, adathordozók

6.7.

Nyomtatók

6.8.

Lőszereket oktató tablósor

6.9.

Fegyver típusonkénti oktató tablók

6.10.

Általános és szakharcászati oktató fali tabló sorozatok

6.11.

Gyakorló fegyverek

6.12.

Metszett fegyverek

6.13.

Gyakorló lőszerek és metszetek

6.14.

Oktató fali tabló sorozatok

6.15.

Működést szemléltető fali tablók

6.16.

Lőelméletet és tüzelési szabályokat oktató fali tabló sorozatok

6.17.

Célzást gyakorló és ellenőrző készülékek

6.18.

Haditechnikai eszközök*

6.19.

Harcjárműtechnikai eszközök*

6.20.

Fegyverzettechnikai eszközök*

6.21.

Híradóeszközök*

6.22.

Harcanyagok*

6.23.

Oktatástechnikai segédeszközök

6.24.

Oktatófilmek, prezentációk

6.25.

Ágazati/szakmairányú képzés szakanyagai



* A Magyar Honvédség által biztosított külső gyakorlóhelyen

7.    EGYEBEK
7.1.    A szakmai és vizsgakövetelményben szereplő képzések szakmai tartalmáért felelős és a szakmai vizsgabizottságban való részvételre kijelölt szervezetek:

A

B

C

D

7.1.1.

Azonosító szám

A szakképesítés
megnevezése

A szakképesítés ágazat szerint illetékes
szakmai szerv, szervezet

7.1.2.

52 863 01

Honvéd kadét, igazgatási ügykezelő

a miniszter által közjogi szervezetszabályozó eszközben kijelölt szerv



7.2.     A Honvéd kadét, igazgatási ügykezelő érettségi végzettséggel szerezhető meg.

II. HONVÉDELMI IGAZGATÁSI ÜGYINTÉZŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYE

1.    AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
1.1.    A szakképesítés azonosító száma: 54 863 03
1.2.     Szakképesítés megnevezése: Honvédelmi igazgatási ügyintéző
1.3.     Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 2 év
1.4.    Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: – óra
2.    A SZAKKÉPESÍTÉSHEZ KAPCSOLÓDÓ TOVÁBBI JELLEMZŐ ADATOK
2.1.    A képzés megkezdésének feltételei:
2.1.1.    Iskolai előképzettség, végzettség: Érettségi végzettség
2.1.2.    Bemeneti kompetenciák: –
2.2.    Szakmai előképzettség: –
2.3.    Előírt gyakorlat: –
2.4.    Egészségügyi alkalmassági követelmények:
A képzésre nem vehető fel, aki az alábbiak közül valamelyikben szenved:
a)    végtaghiány,
b)    szemmel látható fejlődési, mozgásszervi rendellenességek,
c)    bénulások,
d)    inzulinnal kezelt cukorbetegség,
e)    beszélgetés során felismerhető értelmi zavarok,
f)    alacsony intelligenciaszint,
g)    kezelt pszichiátriai betegségek,
h)    epilepszia,
i)    súlyos kancsalság,
j)    súlyos halláscsökkenés,
k)    asztma,
l)    ismétlődő epe-, vesekövesség,
m)    súlyos bőrbetegségek,
n)    súlyos gerincferdülés és
o)    az egyik vese hiánya.
2.5.    Pályaalkalmassági követelmények: –
2.6.    Elméleti képzési idő aránya: 40%
2.7.    Gyakorlati képzési idő aránya: 60%
2.8.    Szintvizsga: –
2.9.    Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: 5 évfolyamos képzés esetén a 10. évfolyamot követően 140 óra, a 11. évfolyamot követően 140 óra;
    2 évfolyamos képzés esetén az első szakképzési évfolyamot követően 160 óra.

3.    PÁLYATÜKÖR
3.1.    A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakörök, foglalkozások:

A

B

C

D

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakörök

3.1.2.

0310

Fegyveres szervek középfokú képesítést nem igénylő foglalkozásai

Honvéd

3.1.3.

3910

Egyéb ügyintéző

Ügyintéző

3.1.4.

3649

Egyéb igazgatási és jogi asszisztens

Titkár

3.1.5.

3221

Irodai szakmai irányító

Iktatásirányító
Információs Iroda vezető
Irodakoordinátor
Irodai ügyvitel-irányító
Irodavezető

3.1.6.

4112

Általános irodai adminisztrátor

Adminisztrációs ügyintéző
Alapítványi ügyintéző
Dokumentációs ügyintéző

3.1.7.

4114

Adatrögzítő, kódoló

Adatrögzítő
Számítógépes adatrögzítő

3.1.8.

4136

Iratkezelő, irattáros

Dokumentációs előadó



3.2.    A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:
3.2.1.     A Magyar Honvédségnél legénységi állományban:
a)    katonai alaptevékenységet végez,
b)    tisztesi alapfeladatokat hajt végre, és
c)    katonai ágazati alap- és szaktevékenységet végez.
3.2.2.     Legfontosabb munkatevékenységek:
a)    katonai alapfeladatok körében a szolgálati, az alaki és öltözködési szabályzatban meghatározottak alkalmazása és
b)    szolgálati szabályzatban meghatározottak alkalmazása.
3.2.3.     Polgári munkakörben
3.2.3.1.     Irányítja, összehangolja, felügyeli és ellenőrzi az irodában folyó – elsősorban adminisztrációs – munkát, kommunikációs kapcsolatokat.
    Feladatai:
a)    az irodában folyó ügyviteli folyamatok szervezése, irányítása, ellenőrzése;
b)    az irodai körülmények között zajló adminisztrációs feladatokat általános irodai és adminisztratív készségeket igénylő egyéb tevékenységeket ellátó dolgozók munkájának megtervezése, koordinálása, a feladatok kiosztása;
c)    az irodai adminisztrációs feladatok végzésének felügyelete, ellenőrzése, közvetlen irányítása;
d)    a szervezeti, ügyviteli, adat- és dokumentumkezelési szabályok, egyéb utasítások betartása és betartatása és
e)    az irodában folyó kommunikációs kapcsolatok irányítása, szervezése, ellenőrzése.
3.2.3.2.     Különféle szakterületeken irodai, adminisztratív és dokumentációs jellegű feladatokat lát el; a szervezeten belül a hatáskörébe tartozó szakterület ügyviteli, ügyintézési folyamataiban vesz részt.
    Feladatai:
a)    adatok, információk gyűjtése, rögzítése, válogatása, osztályozása, nyilvántartása és iktatása;
b)    meghatározott szakterületen ügyintézési feladatok ellátása;
c)    az ellátott szakmai terület által meghatározott kapcsolattartási feladatok végzése;
d)    általános és adott szakterülethez kapcsolódó ügyviteli feladatok elvégzése;
e)    számítógépes adatbeviteli feladatok végzése, írásbeli dokumentumok szerkesztése;
f)    írásbeli dokumentumok, iratok, levelek előállítása, szerkesztése, sokszorosítása, továbbítása;
g)    beszédrögzítés gyorsírással vagy egyéb technikai megoldásokkal;
h)    iratok, egyéb dokumentumok szakszerű kezelése, tárolása;
i)    határidők nyomonkövetése, betartása;
j)    korszerű ügyviteli és kommunikációs eszközök, információforrások kezelése;
k)    ügyfélmegkeresések továbbítása és
l)    beszámolás a vezetőnek.
3.2.3.3.     Számokat és egyéb adatokat visz be elektronikus berendezésekbe feldolgozás és továbbítás céljából.
    Feladatai:
a)    forrásanyagokból szám formátumú és egyéb adatok bevitele számítógépes formátumok kezelésére képes tároló- és feldolgozóeszközökre;
b)    szükség esetén az adatok javítása;
c)    kódoló berendezések segítségével tranzakciós dokumentumok kódolása és tranzakciók végzése és
d)    információk kódolása és információk kódok szerinti osztályozása adatfeldolgozási célból.
3.2.3.4.     Levelezések, kartonok, számlák, nyugták és egyéb nyilvántartások irattári rendnek megfelelő irattárazását végzi, dokumentumokat másol és továbbít.
    Feladatai:
a)    az dokumentumok válogatása vagy osztályozása utasítás szerint és
b)    az irattárban tárolt és az irattárból kiadott anyagok nyilvántartása.
3.3.    Kapcsolódó szakképesítések:

A

B

C

D

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

szakképesítés köre

3.3.3.

31 863 01

Alapfokú katonai vezető-helyettes

Részszakképesítés

3.3.4.

52 863 01

Honvéd kadét, igazgatási ügykezelő

Szakképesítés

3.3.5.

54 863 02

Honvéd altiszt (az ágazat/szakmairány megjelölésével)

Szakképesítés

3.3.6.

55 863 01

Honvéd zászlós

Szakképesítés



4.     SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

A

B

 

4.1.

Az 54 863 01 azonosító számú Honvédelmi igazgatási ügyintéző megnevezésű az állam által elismert szakképesítés szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

12120-17

Honvédelem és jog

4.4.

12121-17

Biztonság és védelempolitika

4.5.

12122-17

Ágazattechnika

4.6.

12123-17

Szervezeti viselkedés és vezetés

4.7.

12124-17

Katonai Szakmai idegen nyelv

4.8.

12125-17

Ágazati informatika

4.9.

12126-17

Katonai közelharc és kézitusa

4.10.

12128-17

Szervezeti és katonai ügyvitel



5.    VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK
5.1.    A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:
    Az iskolai rendszerű szakképzésben: az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.
    Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben: –
5.2.    A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltételei

A

B

C

D

5.2.1.

Az 54 863 03 azonosító számú Honvédelmi igazgatási ügyintéző megnevezésű az állam által elismert szakképesítés szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a komplex vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

12120-17

Honvédelem és jog

írásbeli, szóbeli

5.2.4.

12121-17

Biztonság és védelempolitika

szóbeli

5.2.5.

12122-17

Ágazattechnika

gyakorlati

5.2.6.

12123-17

Szervezeti viselkedés és vezetés

gyakorlati

5.2.7.

12124-17

Katonai Szakmai idegen nyelv

gyakorlati

5.2.8.

12125-17

Ágazati informatika

gyakorlati

5.2.9.

12126-17

Katonai közelharc és kézitusa

gyakorlati

5.2.10.

12128-17

Szervezeti és katonai ügyvitel

szóbeli, gyakorlati


Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3.     A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:
5.3.1.     Az 54 863 03 azonosító számú Honvédelmi igazgatási ügyintéző megnevezésű szakképesítés komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:
5.3.1.1.     Gyakorlati vizsgatevékenység:
A)     A vizsgafeladat megnevezése: 12122-17 Ágazattechnika szakmai követelménymodul
A vizsgázó a vizsgán bemutatja
a)    a katonai egyéni egészségügyi ellátás feladatait,
b)    a sebesültek ellátásnak speciális eszközeit,
c)    a defibrillátor használatát és
d)    az ágazati eszköztechnika kezelését.
A vizsgafeladat időtartama: 15 perc
A vizsgafeladat aránya: 20%
B)     12128-17 Szervezeti és katonai ügyvitel szakmai követelménymodul:
A vizsgázó a vizsgán bemutatja
a)    a dokumentumok készítését,
b)    a speciális informatikai és irodai eszközök, gépi berendezések, rendszerek használatát és
c)    a postázással kapcsolatos gépi berendezések használatát.
A vizsgafeladat időtartama: 15 perc
A vizsgafeladat aránya: 20%
5.3.1.2.     Központi írásbeli vizsgatevékenység:
    A 4. Szakmai követelmények fejezet a 12120-17 Honvédelem és jog szakmai követelménymodul témaköreihez kapcsolódó központilag összeállított és kiadott feladatlap kitöltése.
    Írásbeli témakörök:
a)    a honvédelem rendszere és a honvédelmi kötelezettségek,
b)    hadijogi alapismeretek,
c)    a magyar közigazgatás rendszere és
d)    Magyarország védelemigazgatási rendszere.
A vizsgafeladat időtartama: 120 perc
A vizsgafeladat aránya: 20%
5.3.1.3.     Szóbeli vizsgatevékenység:
    Válaszadás a 4. Szakmai követelmények fejezet 12120-17 Honvédelem és jog, 12121-17 Biztonság és védelempolitika, 12128-17 Szervezeti és katonai ügyvitel szakmai követelménymodulok témaköreihez kapcsolódó központilag összeállított és kiadott tételsorokból kihúzott szóbeli vizsgakérdéseire.
    Témakörök:
A)    Honvédelem és jog
a)    a Magyar Honvédség felépítése és a katonai szervezetek jellemzői,
b)    a modern háborúk jellemzői,
c)    a honvédelem rendszere és a honvédelmi kötelezettségek,
d)    hadijogi alapismeretek és
e)    a szerződéses katonák élete a Magyar Honvédségben.
B)    Biztonság és védelempolitika
a)    Magyarország biztonságpolitikai környezete,
b)    a NATO létrejötte, szervezete, feladatai,
c)    az Európai Unió létrejötte, szervezete, feladatai,
d)    az ENSZ megalakulása, szervezete, feladatai,
e)    katonai stratégiák,
f)    fegyverzettörténet és
g)    regionális társadalmi különbségek.
C)    Szervezeti és katonai ügyvitel
a)    ügyiratok csoportosítása,
b)    ügyvitelszervezés,
c)    ügyiratkezelés és folyamata,
d)    nyilvántartásba vétel,
e)    ügyintézés folyamata,
f)    bélyegző használata,
g)    irattározás,
h)    információszabályozás,
i)    bizonylatok és
j)    minősített adatok kezelése.
A szóbeli vizsgafelelet időtartama: 15 perc (felkészülési idő: 30 perc)
A vizsgafeladat aránya: 40%

6.    ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

A

B

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Egyéni felszerelés

6.3.

Térképészeti szakanyagok

6.4.

Számítógép konfigurációk

6.5.

Számítógépes szoftverek (Windows, Office)

6.6.

Mágneslemezek, CD-k, adathordozók

6.7.

Nyomtatók

6.8.

Lőszereket oktató tablósor

6.9.

Fegyver típusonkénti oktató tablók

6.10.

Általános és szakharcászati oktató fali tabló sorozatok

6.11.

Gyakorló fegyverek

6.12.

Metszett fegyverek

6.13.

Gyakorló lőszerek és metszetek

6.14.

Oktató fali tabló sorozatok

6.15.

Működést szemléltető fali tablók

6.16.

Lőelméletet és tüzelési szabályokat oktató fali tabló sorozatok

6.17.

Célzást gyakorló és ellenőrző készülékek

6.18.

Haditechnikai eszközök*

6.19.

Harcjárműtechnikai eszközök*

6.20.

Fegyverzettechnikai eszközök*

6.21.

Híradóeszközök*

6.22.

Harcanyagok*

6.23.

Oktatástechnikai segédeszközök

6.24.

Oktatófilmek, prezentációk

6.25.

Ágazat/szakmairányú képzés szakanyagai

* A Magyar Honvédség által biztosított külső gyakorlóhelyen

7.    EGYEBEK
7.1.    A szakmai és vizsgakövetelményben szereplő képzések szakmai kamarai jogkört gyakorlóként, valamint a szakmai vizsgabizottságban való részvételre kijelölt szervezetei:

A

B

C

D

7.1.1.

Azonosító szám

A szakképesítés/részszakképesítés
megnevezése

A szakképesítés ágazat/szakmairány szerint illetékes szakmai kamarai jogkört gyakorló szerv, szervezet

7.1.2.

54 863 03

Honvédelmi igazgatási ügyintéző

a miniszter által közjogi szervezetszabályozó eszközben kijelölt szerv

3. melléklet a 19/2012. (VIII. 28.) HM rendelethez



HONVÉD ZÁSZLÓS AZ ÁGAZAT/SZAKMAIRÁNY MEGJELÖLÉSÉVEL
SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉS
SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI
1.    AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
1.1.    A szakképesítés azonosító száma: 55 863 01
1.2.    Szakképesítés megnevezése: Honvéd zászlós (az ágazat/szakmairány megjelölésével)
1.3.    Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 0,5
1.4.    Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 320-480
2.    A SZAKKÉPESÍTÉSHEZ KAPCSOLÓDÓ TOVÁBBI JELLEMZŐ ADATOK
2.1.    A képzés megkezdésének feltételei:
2.1.1.    Iskolai előképzettség, végzettség: érettségi vizsga, idegen nyelvből legalább alapfokú komplex, vagy NATO STANAG 1.1.1.1. szintű nyelvvizsga bizonyítvány, legalább „B” kategóriás érvényes gépjármű vezetői engedély, ECDL START számítógép kezelői jogosítvány
vagy iskolai előképzettség hiányában
2.1.2.    Bemeneti kompetenciák: -
2.2.    Szakmai előképzettség: Honvéd altiszt (az ágazat/szakmairány megjelölésével)
2.3.    Előírt gyakorlat: legalább 6 év katonai-szakmai tapasztalat
2.4.    Egészségügyi alkalmassági követelmények: vannak [hatályos HM rendelet szerint]
2.5.    Pályaalkalmassági követelmények: vannak [hatályos HM rendelet szerint]
2.6.    Elméleti képzési idő aránya: 40 %
2.7.    Gyakorlati képzési idő aránya: 60%
2.8.    Szintvizsga: -
2.9.    Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -
3.    PÁLYATÜKÖR
3.1.    A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok):

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

0210

Fegyveres szervek középfokú képesítést igénylő foglalkozásai

Honvéd zászlós

3.2.    A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:
A Magyar Honvédségnél altiszti/zászlósi állományban:
−    katonai alaptevékenységet végez,
−    altiszti alapfeladatokat hajt végre,
−    katonai vezetői tevékenységet végez,
−    katonai szakmairányú szaktevékenységet végez.
Legfontosabb munkatevékenységek:
−    katonai alapfeladatok körében a szolgálati, alaki és öltözködési szabályzatban meghatározottak alkalmazza;
−    egyéni lőfegyverét, védelmi eszközeit és felszerelését kezeli, karbantartja;
−    őr-, ügyeleti- készenléti-, futár- valamint rendészeti szolgálati feladatot lát el;
−    végrehajtja a napirend feladatait, parancsnokát támogatva részt vesz az alegység napi tevékenységének irányításában;
−    műszaki, logisztikai, harcászati, hírváltási, ön-és kölcsönös segélynyújtási, katasztrófavédelmi és nem háborús műveleti, feladatokat lát el;
−    a beosztott állomány kiképzését tervezi, szervezi és végzi, a saját katonai-szakmai ismereteit önképzéssel fejleszti, edzi testét;
−    számítógépes nyilvántartásokat vezet, elektronikus formátumú dokumentumokat készít;
−    a szakbeosztásához rendszeresített haditechnikai eszközöket kezel, üzemeltet, tesztel, karbantart, az egyszerűbb hibákat javítja;
−    betartja és betartatja katonai gyakorlati feladatok végrehajtása során előírt biztonsági rendszabályokat, munka-, tűz- és környezetvédelmi tevékenységet végez;
−    elsajátítja és alkalmazza a szövetségi szerepvállalásból fakadó feladatokat és viselkedési normákat, katonai-szakmai tevékenység során – NATO STANAG 6001 1.1.1.1 szinten – angol katonai szaknyelven kommunikál;
−    építi és fejleszti az alegység közösségét, motiválja beosztottait, kezeli a konfliktusokat és stresszhelyzeteket;
−    katonai személyek és szervezetek, valamint polgári személyek és szervezetek közötti kommunikáció végez;
−    a beosztott állomány képzésének és előmenetelének tervezése, szervezése, a beosztott állomány értékelése, önképzésének, ismeretszerzésének segítése, részükre egyéni fizikai felkészítési program kidolgozása;
−    az alegységnél működő mentor, családtámogató programot segíti;
−    közreműködik a honvédelmi nevelés programjának megvalósításában.
3.3.    Kapcsolódó szakképesítések:

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

szakképesítés köre

3.3.3.

31 863 01

Alapfokú katonai vezető-helyettes

Részszakképesítés

3.3.4.

55 863 01

Honvéd altiszt (az ágazat/szakmairány megjelölésével)

Alap-szakképesítés


4.    SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

A

B

4.1.

Az 55 863 01 azonosító számú, Honvéd zászlós (légi vezetés ágazat) megnevezésű állam által elismert szakképesítés-ráépülés az állam által elismert szakképesítés szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.1.1.

azonosító száma

megnevezése

4.1.2.

10310-12

Katonai vezetői alapfeladatok

4.1.3.

10311-12

Légi vezetés és irányítás szakmairányú szaktevékenység

 

 

 

4.2.

Az 55 863 01 azonosító számú, Honvéd zászlós (híradó- és informatikai ágazat) megnevezésű szakképesítés-ráépülés az állam által elismert szakképesítés szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.1.

azonosító száma

megnevezése

4.2.2.

10310-12

Katonai vezetői alapfeladatok

4.2.3.

10312-12

Híradó- és informatikai szakmairányú szaktevékenység

 

 

4.3.

Az 55 863 01 azonosító számú, Honvéd zászlós (speciális felderítő ágazat) megnevezésű szakképesítés-ráépülés az állam által elismert szakképesítés szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.3.1.

azonosító száma

megnevezése

4.3.2.

10310-12

Katonai vezetői alapfeladatok

4.3.3.

10313-12

Speciális felderítő szakmairányú szaktevékenység

 

 

4.4.

Az 55 863 01 azonosító számú, Honvéd zászlós (biztonsági ágazat, katonai felderítő) megnevezésű szakképesítés-ráépülés az állam által elismert szakképesítés szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.4.1.

azonosító száma

megnevezése

4.4.2.

10310-12

Katonai vezetői alapfeladatok

4.4.3.

10314-12

Biztonsági ágazat alap- és szaktevékenységek

4.4.4.

10315-12

Katonai felderítő szakmairányú szaktevékenység

 

 

4.5.

Az 55 863 01 azonosító számú, Honvéd zászlós (biztonsági ágazat, nemzetbiztonsági) megnevezésű szakképesítés-ráépülés az állam által elismert szakképesítés szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.5.1.

azonosító száma

megnevezése

4.5.2.

10310-12

Katonai vezetői alapfeladatok

4.5.3.

10314-12

Biztonsági ágazat alap- és szaktevékenységek

4.5.4.

10316-12

Nemzetbiztonsági szakmairányú szaktevékenység

 

 

4.6.

Az 55 863 01 azonosító számú, Honvéd zászlós (biztonsági ágazat, rádióelektronikai felderítő) megnevezésű szakképesítés-ráépülés az állam által elismert szakképesítés szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.6.1.

azonosító száma

megnevezése

4.6.2.

10310-12

Katonai vezetői alapfeladatok

4.6.3.

10314-12

Biztonsági ágazat alap- és szaktevékenységek

4.6.4.

10317-12

Rádióelektronikai felderítő szakmairányú szaktevékenység


5.    VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK
5.1.    A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:
Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az V.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.
Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak - a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint - egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.
5.2.    A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele

 

A

B

C

5.2.1.

Az 55 863 01 azonosító számú, Honvéd zászlós (légi vezetés ágazat) megnevezésű szakképesítés-ráépülés az állam által elismert szakképesítés szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

5.2.1.1.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.1.2.

10310-12

Katonai vezetői alapfeladatok

gyakorlati, írásbeli, szóbeli

5.2.1.3.

10311-12

Légi vezetés és irányítás szakmairányú szaktevékenység

gyakorlati, írásbeli, szóbeli

 

 

 

 

5.2.2.

Az 55 863 01 azonosító számú, Honvéd zászlós (híradó- és informatikai ágazat) megnevezésű szakképesítés-ráépülés az állam által elismert szakképesítés szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

5.2.2.1.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.2.2.

10310-12

Katonai vezetői alapfeladatok

gyakorlati, írásbeli, szóbeli

5.2.2.3.

10312-12

Híradó- és informatikai szakmairányú szaktevékenység

gyakorlati, írásbeli, szóbeli

 

 

 

 

5.2.3.

Az 55 863 01 azonosító számú, Honvéd zászlós (speciális felderítő ágazat) megnevezésű szakképesítés-ráépülés az állam által elismert szakképesítés szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

5.2.3.1.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.2.

10310-12

Katonai vezetői alapfeladatok

gyakorlati, írásbeli, szóbeli

5.2.3.3.

10313-12

Speciális felderítő szakmairányú szaktevékenység

gyakorlati, írásbeli, szóbeli

 

 

 

 

5.2.4.

Az 55 863 01 azonosító számú, Honvéd zászlós (biztonsági ágazat, katonai felderítő) megnevezésű szakképesítés-ráépülés az állam által elismert szakképesítés szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

5.2.4.1.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.4.2.

10310-12

Katonai vezetői alapfeladatok

gyakorlati, írásbeli, szóbeli

5.2.4.3.

10314-12

Biztonsági ágazat alap- és szaktevékenységek

szóbeli

5.2.4.4.

10315-12

Katonai felderítő szakmairányú szaktevékenység

gyakorlati, szóbeli

 

 

 

 

5.2.5.

Az 55 863 01 azonosító számú, Honvéd zászlós (biztonsági ágazat, nemzetbiztonsági) megnevezésű szakképesítés-ráépülés az állam által elismert szakképesítés szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

5.2.5.1.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.5.2.

10310-12

Katonai vezetői alapfeladatok

gyakorlati, írásbeli, szóbeli

5.2.5.3.

10314-12

Biztonsági ágazat alap- és szaktevékenységek

szóbeli

5.2.5.4.

10316-12

Nemzetbiztonsági szakmairányú szaktevékenység

gyakorlati, szóbeli

 

 

 

 

5.2.6.

Az 55 863 01 azonosító számú, Honvéd zászlós (biztonsági ágazat, rádióelektronikai felderítő) megnevezésű szakképesítés-ráépülés az állam által elismert szakképesítés szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

5.2.6.1.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.6.2.

10310-12

Katonai vezetői alapfeladatok

gyakorlati, írásbeli, szóbeli

5.2.6.3.

10314-12

Biztonsági ágazat alap- és szaktevékenységek

szóbeli

5.2.6.4.

10317-12

Rádióelektronikai felderítő szakmairányú szaktevékenység

gyakorlati, szóbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.
5.3.    A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:
5.3.1.    Az 55 863 01 azonosító számú, Honvéd zászlós (légi vezetés ágazat) megnevezésű szakképesítés-ráépülés komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:
5.3.1.1.    Gyakorlati vizsgatevékenység
A IV. Szakmai követelmények fejezet 10310-12 Katonai vezetői alapfeladatok, 10311-12 Légi vezetés és irányítás szakmairányú szaktevékenység modulok témaköreihez kapcsolódó gyakorlati feladatok végrehajtása.
Bevetés előtti felkészülés és ellenőrzés végrehajtása, Kiképzési feladatot vezet; valamint bemutató foglalkozás keretében, kisalegység (raj, részleg) szaktevékenységi feladatának irányítása, amely magában foglalja a feladat vételét, az alárendeltek eligazítását, a feladatszabást, a végrehajtás irányítását, a visszaellenőrzést és az értékelést.
Repülő harcparancs, légvédelmi rakéta feladatszabó parancs, légtér-ellenőrzési parancs feldolgozása.
A vizsgafeladat időtartama: 105 perc
A vizsgafeladat aránya: 40 %
5.3.1.2.    Központi írásbeli vizsgatevékenység
A IV. Szakmai követelmények fejezet 10310-12 Katonai vezetői alapfeladatok, 10311-12 Légi vezetés és irányítás szakmairányú szaktevékenység modulok témaköreihez kapcsolódó központilag összeállított és kiadott feladatlap (teszt) kitöltése.
Témakörök: A vizsgázó meghatározott ügyiratot (jelentés és/vagy levél) készít.
A NATO integrált légvédelmi rendszerében, az irányítási jogkör-delegálás rendszerének működése; a figyelmeztető és megsemmisítő tűz alkalmazására,a légvédelmi készenléti erők fegyverzetének használatára vonatkozó szabályok; a NATO-erők által alkalmazott, a harcérintkezés felvételére vonatkozó szabályok; a légvédelmi fegyverrendszerek közötti cél-elosztás és a tűzvezetés alapelvei és eljárásai; a rendszeresített radarállomások részletes technikai jellemzői, üzemmódjai és üzemeltetési szabályai; az összefüggő radarlefedettség kialakításának követelményei és eljárásai; az elektronikai harc rendszabályai és azok alkalmazásának részletes eljárásai; a légi célok azonosításának komplex viszonyok közötti szabályai; a légi jármű-fedélzeti IFF/SIF válaszadó kódok kiosztásának és alkalmazásának szabályai; a frekvencia kiosztás, harcászati adatlánc-rendszerek alkalmazásának szabályai; a légtérfelhasználás igénylésével és az igénybevétel koordinációjával összefüggő részletes szabályok; a csapás utáni kár-felszámolás szakmai elvei és szabályai; a földi támadás elleni védelem alapvető rendszabályai.
A vizsgafeladat időtartama: 90 perc
A vizsgafeladat aránya: 40 %
5.3.1.3.    Szóbeli vizsgatevékenység
Válaszadás a IV. Szakmai követelmények fejezet 10310-12 Katonai vezetői alapfeladatok, 10311-12 Légi vezetés és irányítás szakmairányú szaktevékenység modulok témaköreihez kapcsolódó központilag összeállított és kiadott tételsorokból húzott szóbeli vizsgakérdésekre.
Feladat meghatározott témában előadás/eligazítás/tájékoztatás/értékelés megtartása, valamint szakkiképzési foglalkozás keretében, rövid szakmai előadás előkészítése és megtartása.
A vizsgafeladat időtartama: 45 perc (20 perc felkészülés)
A vizsgafeladat aránya: 20 %
5.3.2.    Az 55 863 01 azonosító számú, Honvéd zászlós (híradó és informatikai ágazat) megnevezésű szakképesítés-ráépülés komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:
5.3.2.1.    Gyakorlati vizsgatevékenység
A IV. Szakmai követelmények fejezet 10310-12 Katonai vezetői alapfeladatok, 10312-12 Híradó és informatikai szakmairányú szaktevékenységek modulok témaköreihez kapcsolódó gyakorlati feladatok végrehajtása.
Bevetés előtti felkészülés és ellenőrzés végrehajtása, Kiképzési feladatot vezet; valamint informatikai hálózaton keresztül adatok továbbít adatátviteli digitális rádió és informatikai eszközök segítségével.
A vizsgafeladat időtartama: 105 perc
A vizsgafeladat aránya: 70 %
5.3.2.2.    Központi írásbeli vizsgatevékenység
A IV. Szakmai követelmények fejezet 10310-12 Katonai vezetői alapfeladatok, 10312-12 Híradó és informatikai szakmairányú szaktevékenységek modulok témaköreihez kapcsolódó központilag összeállított és kiadott feladatlap (teszt) kitöltése.
A vizsgázó meghatározott ügyiratot (jelentés és/vagy levél); valamint híradó és informatikai szakfeladatok okmányait készít.
A vizsgafeladat időtartama: 90 perc
A vizsgafeladat aránya: 10 %
5.3.2.3.    Szóbeli vizsgatevékenység
Válaszadás a IV. Szakmai követelmények fejezet 10310-12 Katonai vezetői alapfeladatok, 10312-12 Híradó és informatikai szakmairányú szaktevékenységek modulok témaköreihez kapcsolódó központilag összeállított és kiadott tételsorokból húzott szóbeli vizsgakérdésekre.
Feladat meghatározott témában előadás/eligazítás/tájékoztatás/értékelés megtartása, valamint a híradó és informatikai biztonság, a NATO biztonsági rendszerének ismertetése.
A vizsgafeladat időtartama: 45 perc (20 perc felkészülés)
A vizsgafeladat aránya: 20 %
5.3.3.    Az 55 863 01 azonosító számú, Honvéd zászlós (speciális felderítő ágazat) megnevezésű szakképesítés-ráépülés komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:
5.3.3.1.    Gyakorlati vizsgatevékenység
A IV. Szakmai követelmények fejezet 10310-12Katonai vezetői alapfeladatok, 10313-12 Speciális felderítő szakmairányú szaktevékenység modulok témaköreihez kapcsolódó gyakorlati feladatok végrehajtása.
Bevetés előtti felkészülés és ellenőrzés végrehajtása, Kiképzési feladatot vezet; valamint a rádióelektronikai felderítő és elektronikai hadviselés ismérvei alapján a kijelölt rádióforgalmi rendszerben végrehajt egy komplex felderítő (iránymérés, technikai adatok rögzítés) feladatot. A mért adatokat (technikai jellemzőket) feldolgozza, értelmezi, azokat adatbázisban rögzíti. Egy szimulált szakharcászati környezetben feladatot szab az alárendeltjeinek, a végrehajtást ellenőrzi, értékeli.
A vizsgafeladat időtartama: 105 perc
A vizsgafeladat aránya: 70 %
5.3.3.2.    Központi írásbeli vizsgatevékenység
A IV. Szakmai követelmények fejezet 10310-12 Katonai vezetői alapfeladatok, 10313-12 Speciális felderítő szakmairányú szaktevékenység modulok témaköreihez kapcsolódó központilag összeállított és kiadott feladatlap (teszt) kitöltése.
A vizsgázó meghatározott ügyiratot (jelentés és/vagy levél); valamint a felderítő adatbázisból meghatározott szempontok alapján kimutatást készít. Egy szimulált szakharcászati feladat során kapott adatokból - meghatározott szempontok szerint - írásos jelentést (bedolgozást) készít.
A vizsgafeladat időtartama: 90 perc
A vizsgafeladat aránya: 10 %
5.3.3.3.    Szóbeli vizsgatevékenység
Válaszadás a IV. Szakmai követelmények fejezet 10310-12 Katonai vezetői alapfeladatok, 10313-12 Speciális felderítő szakmairányú szaktevékenység modulok témaköreihez kapcsolódó központilag összeállított és kiadott tételsorokból húzott szóbeli vizsgakérdésekre.
A vizsgázó meghatározott témában szakmai szöveg alapján értékelést/eligazítást/tájékoztatást tart. Meghatározott témában rövid oktatást tart egy alárendeltnek. Ez lehet szakharcászati témakör, szaktechnikai eszköz ismeret vagy az elemző értékelő munka alapjai.
A vizsgafeladat időtartama: 45 perc (20 perc felkészülés)
A vizsgafeladat aránya: 20 %
5.3.4.    Az 55 863 01 azonosító számú, Honvéd zászlós (biztonsági ágazat, katonai felderítő) megnevezésű szakképesítés-ráépülés komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:
5.3.4.1.    Gyakorlati vizsgatevékenység
A IV. Szakmai követelmények fejezet 10310-12 Katonai vezetői alapfeladatok, 10315-12 Katonai felderítő szakmairányú szaktevékenység modulok témaköreihez kapcsolódó gyakorlati feladatok végrehajtása.
Bevetés előtti felkészülés és ellenőrzés végrehajtása, Kiképzési feladatot vezet, valamint egy írásban meghatározott feladat alapján szakmai jelentést (prezentációt) készít.
A vizsgafeladat időtartama: 180 perc
A vizsgafeladat aránya: 70 %
5.3.4.2.    Központi írásbeli vizsgatevékenység
A IV. Szakmai követelmények fejezet 10310-12 Katonai vezetői alapfeladatok modul témaköreihez kapcsolódó központilag összeállított és kiadott feladatlap (teszt) kitöltése.
A vizsgázó meghatározott ügyiratot (jelentés és/vagy levél).
A vizsgafeladat időtartama: 60 perc
A vizsgafeladat aránya: 10 %
5.3.4.3.    Szóbeli vizsgatevékenység
Válaszadás a IV. Szakmai követelmények fejezet 10310-12 Katonai vezetői alapfeladatok, 10314-12 Biztonsági ágazat alap- és szaktevékenységek és a 10315-12 Katonai felderítő szakmairányú szaktevékenység modulok témaköreihez kapcsolódó központilag összeállított és kiadott tételsorokból húzott szóbeli vizsgakérdésekre.
A vizsgázó meghatározott témában szakmai szöveg alapján értékelést/eligazítást/tájékoztatást tart, ismerteti a tevékenységét szabályozó jogi előírásokat és NATO elveket, valamint értékeli a nyílt és titkos információszerzés nyújtotta lehetőségeket, alkalmazható szakmai kapcsolattartási módszereket és eljárásokat a katonai felderítés folyamatában.
A vizsgafeladat időtartama: 45 perc (20 perc felkészülés)
A vizsgafeladat aránya: 20 %

5.3.5.    Az 55 863 01 azonosító számú, Honvéd zászlós (biztonsági ágazat, nemzetbiztonsági) megnevezésű szakképesítés-ráépülés komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:
5.3.5.1.    Gyakorlati vizsgatevékenység
A IV. Szakmai követelmények fejezet 10310-12 Katonai vezetői alapfeladatok, 10316-12 Nemzetbiztonsági szakmairányú szaktevékenység modulok témaköreihez kapcsolódó gyakorlati feladatok végrehajtása.
Bevetés előtti felkészülés és ellenőrzés végrehajtása, Kiképzési feladatot vezet, valamint a rendszeresített audiovizuális és digitális adatrögzítő és továbbító eszközökkel feladatot hajt végre.
A vizsgafeladat időtartama: 180 perc
A vizsgafeladat aránya: 70 %
5.3.5.2.    Központi írásbeli vizsgatevékenység
A IV. Szakmai követelmények fejezet 10310-12 Katonai vezetői alapfeladatok modul témaköreihez kapcsolódó központilag összeállított és kiadott feladatlap (teszt) kitöltése.
A vizsgázó meghatározott ügyiratot (jelentés és/vagy levél).
A vizsgafeladat időtartama: 60 perc
A vizsgafeladat aránya: 10 %
5.3.5.3.    Szóbeli vizsgatevékenység
Válaszadás a IV. Szakmai követelmények fejezet 10310-12 Katonai vezetői alapfeladatok, 10314-12 Biztonsági ágazat alap- és szaktevékenységek és a 10316-12 Nemzetbiztonsági szakmairányú szaktevékenység modulok témaköreihez kapcsolódó központilag összeállított és kiadott tételsorokból húzott szóbeli vizsgakérdésekre.
A vizsgázó meghatározott témában szakmai szöveg alapján értékelést/eligazítást/tájékoztatást tart, ismerteti a tevékenységét szabályozó jogi előírásokat és NATO elveket, valamint értelmezi a nemzetbiztonsági tevékenység végrehajtásával, az információ- és adatgyűjtés módszereivel kapcsolatos fogalmakat, összefüggéseket.
A vizsgafeladat időtartama: 45 perc (20 perc felkészülés)
A vizsgafeladat aránya: 20 %
5.3.6.    Az 55 863 01 azonosító számú, Honvéd zászlós (biztonsági ágazat, rádióelektronikai felderítő) megnevezésű szakképesítés-ráépülés komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:
5.3.6.1.    Gyakorlati vizsgatevékenység
A IV. Szakmai követelmények fejezet 10310-12 Katonai vezetői alapfeladatok, 10317-12 Rádióelektronikai felderítő szakmairányú szaktevékenység modulok témaköreihez kapcsolódó gyakorlati feladatok végrehajtása.
Bevetés előtti felkészülés és ellenőrzés végrehajtása, Kiképzési feladatot vezet, valamint korszerű rádió-vételtechnikai eljárások alkalmazásával bonyolult adatszerzési feladat hajt végre, amelynek során meghatározza az adatforrások legfontosabb technikai paramétereit.
A vizsgafeladat időtartama: 180 perc
A vizsgafeladat aránya: 70 %
5.3.6.2.    Központi írásbeli vizsgatevékenység
A IV. Szakmai követelmények fejezet 10310-12 Katonai vezetői alapfeladatok modul témaköreihez kapcsolódó központilag összeállított és kiadott feladatlap (teszt) kitöltése.
A vizsgázó meghatározott ügyiratot (jelentés és/vagy levél).
A vizsgafeladat időtartama: 60 perc
A vizsgafeladat aránya: 10 %
5.3.6.3.    Szóbeli vizsgatevékenység
Válaszadás a IV. Szakmai követelmények fejezet 10310-12 Katonai vezetői alapfeladatok, 10314-12 Biztonsági ágazat alap- és szaktevékenységek és a 10317-12 Rádióelektronikai felderítő szakmairányú szaktevékenység modulok témaköreihez kapcsolódó központilag összeállított és kiadott tételsorokból húzott szóbeli vizsgakérdésekre.
A vizsgázó meghatározott témában szakmai szöveg alapján értékelést/eligazítást/tájékoztatást tart, ismerteti a tevékenységét szabályozó jogi előírásokat és NATO elveket, valamint értelmezi a rádióelektronikai felderítő adatszerzés végrehajtásával, irányításával, módszereivel kapcsolatos fogalmakat, törvényszerűségeket, összefüggéseket, a korszerű, digitális összeköttetéseket alkalmazó távközlési rendszerek felépítésének és működésének elvét.
A vizsgafeladat időtartama: 45 perc (20 perc felkészülés)
A vizsgafeladat aránya: 20 %
5.4.    A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok: -
5.5.    A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -

6.    ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Egyéni felszerelés és védőeszközök

6.3.

Egyéni fegyverzet

6.4.

Térképészeti szakanyagok

6.5.

Számítógép konfigurációk

6.6.

Szoftverek (Windows, Office)

6.7.

Mágneslemezek, CD-k, adathordozók

6.8.

Nyomtatók

6.9.

Általános és szakharcászati oktató fali tabló sorozatok

6.10.

Oktató fali tabló sorozatok

6.11.

Oktató makettek

6.12.

Haditechnikai eszközök

6.13.

Harcjármű-technikai eszközök

6.14.

Fegyverzettechnikai eszközök

6.15.

Híradóeszközök

6.16.

Harcanyagok

6.17.

Oktatástechnikai segédeszközök

6.18.

Információhordozók

6.19.

Oktatófilmek, prezentációk

6.20.

Ágazati képzés szakanyagai


7.    EGYEBEK
7.1.    A szakmai és vizsgakövetelményben szereplő képzések szakmai kamarai jogkört gyakorlóként, valamint a szakmai vizsgabizottságban való részvételre kijelölt szervezetei:

 

A

B

C

7.1.1.

Azonosító szám

A szakképesítés/részszakképesítés
megnevezése

A szakképesítés ágazat/szakmairány szerint illetékes szakmai kamarai jogkört gyakorló szerv, szervezet

7.1.2.

55 863 01

Honvéd zászlós (az ágazat/szakmairány megjelölésével)

a miniszter által közjogi szervezetszabályozó eszközben kijelölt szerv (Honvéd zászlós szakképesítés-ráépülés valamennyi ágazatán a közös modul tekintetében)

7.1.3.

Honvéd zászlós (légi vezetés ágazat)

a miniszter által közjogi szervezetszabályozó eszközben kijelölt szerv

7.1.4.

Honvéd zászlós (híradó és informatikai ágazat)

a miniszter által közjogi szervezetszabályozó eszközben kijelölt szerv

7.1.5.

Honvéd zászlós (speciális felderítő ágazat)

a miniszter által közjogi szervezetszabályozó eszközben kijelölt szerv

7.1.6.

Honvéd zászlós (biztonsági ágazat, katonai felderítő)

Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat

7.1.7.

Honvéd zászlós (biztonsági ágazat, nemzetbiztonsági)

Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat

7.1.8.

Honvéd zászlós (biztonsági ágazat, rádióelektronikai felderítő)

Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat

4. melléklet a 19/2012. (VIII. 28.) HM rendelethez



ALAPFOKÚ KATONAI VEZETŐ-HELYETTES
RÉSZSZAKKÉPESÍTÉS
SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI
1.    AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
1.1.    A szakképesítés azonosító száma: 31 863 01
1.2.    Szakképesítés megnevezése: Alapfokú katonai vezető-helyettes
1.3.    Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: -
1.4.    Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 500-760
2.    A SZAKKÉPESÍTÉSHEZ KAPCSOLÓDÓ TOVÁBBI JELLEMZŐ ADATOK
2.1.    A képzés megkezdésének feltételei:
2.1.1.    Iskolai előképzettség: nyolcadik évfolyam elvégzésével tanúsított alapfokú iskolai végzettség
vagy iskolai előképzettség hiányában
2.1.2.    Bemeneti kompetenciák: -
2.2.    Szakmai előképzettség: szakképzésről szóló törvényben meghatározott legalább középfokú szakiskolai végzettség
2.3.    Előírt gyakorlat: -
2.4.    Egészségügyi alkalmassági követelmények: vannak [hatályos HM rendelet szerint]
2.5.    Pályaalkalmassági követelmények: vannak [hatályos HM rendelet szerint]
2.6.    Elméleti képzési idő aránya: 40 %
2.7.    Gyakorlati képzési idő aránya: 60%
2.8.    Szintvizsga: -
3.    PÁLYATÜKÖR
3.1.    A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör(ök), foglalkozás(ok):

 

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakör(ök)

3.1.2.

0210

Fegyveres szervek középfokú képesítést igénylő foglalkozásai

Honvéd altiszt (HM rendeletben meghatározott munkakörök)

3.2.    A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:
A Magyar Honvédségnél altiszti állományban:
−    katonai alaptevékenységet végez,
−    katonai vezetői alapfeladatokat hajt végre.
Legfontosabb munkatevékenységek:
−    katonai alapfeladatok körében a szolgálati, alaki és öltözködési szabályzatban meghatározottak alkalmazza;
−    egyéni lőfegyverét, védelmi eszközeit és felszerelését kezeli, karbantartja;
−    őr-, ügyeleti- készenléti-, futár- valamint rendészeti szolgálati feladatot lát el;
−    végrehajtja a napirend feladatait, parancsnokát támogatva részt vesz az alegység napi tevékenységének irányításában;
−    műszaki, logisztikai, harcászati, hírváltási, ön-és kölcsönös segélynyújtási, katasztrófavédelmi és nem háborús műveleti, feladatokat lát el;
−    a beosztott állomány kiképzését végzi, a saját katonai-szakmai ismereteit önképzéssel fejleszti, edzi testét;
−    a beosztásához rendszeresített haditechnikai eszközöket kezel, üzemeltet, tesztel, karbantart, az egyszerűbb hibákat javítja;
−    betartja és betartatja katonai gyakorlati feladatok végrehajtása során előírt biztonsági rendszabályokat, munka-, tűz- és környezetvédelmi tevékenységet végez;
−    építi és fejleszti az alegység közösségét, motiválja beosztottait, kezeli a konfliktusokat és stresszhelyzeteket;
−    katonai-, valamint polgári személyek közötti kommunikációt végez.
3.3.    Kapcsolódó szakképesítések

 

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

szakképesítés köre

3.3.3.

54 863 02

Honvéd altiszt (az ágazat/szakmairány megjelölésével)

Alap-szakképesítés

3.3.4.

55 863 01

Honvéd zászlós (az ágazat/szakmairány megjelölésével)

Szakképesítés-ráépülés

4.    SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

A

B

4.1.

A 31 863 01 azonosító számú, Alapfokú katonai vezető-helyettes megnevezésű részszakképesítés az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.1.1.

azonosító száma

megnevezése

4.1.2.

10282-12

Katonai alapfeladatok

5.    VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK
5.1.    A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:
−    az egységes alapkiképzés eredményes teljesítése,
−    az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az V. 2. pontban előírt modulzáró vizsga eredményes letétele.
5.2.    A modulzáró vizsga vizsgatevékenység eredményesség feltétele:

 

A

B

C

5.2.1.

A 31 863 01 azonosító számú, Alapfokú katonai vezető-helyettes megnevezésű részszakképesítés az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

5.2.1.1.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.1.2.

10282-12

Katonai alapfeladatok

gyakorlat

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.
5.3.    A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:
5.3.1.    A 31 863 01azonosító számú, Alapfokú katonai vezető-helyettes részszakképesítés komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:
5.3.1.1.    Gyakorlati vizsgatevékenység
A vizsgafeladat megnevezése: Katonai alapfeladatok
A vizsgafeladat ismertetése: Az altiszt-jelölt a vizsgán összetett katonai (szabály ismereti, alaki fogások és mozdulatok ismerete, általános harcászati, általános lőelméleti, fegyverzet technikai, tereptani, műszaki, híradási, vegyivédelmi, logisztikai, egészségügyi, kiképzés módszertani, katonai alegység vezetésével kapcsolatos) feladatokat hajt végre
A vizsgafeladat időtartama: 50 perc
A vizsgafeladat aránya: 100 %
6.    ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

 

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Egyéni felszerelés és védőeszközök

6.3.

Egyéni fegyverzet

6.4.

Térképészeti szakanyagok

6.5.

Számítógép konfigurációk

6.6.

Szoftverek (Windows, Office)

6.7.

Mágneslemezek, CD-k, adathordozók

6.8.

Nyomtatók

6.9.

Belsőégésű motorok típus, működés és kiszolgáló rendszerei oktató tablósor

6.10.

Motorok és működtető rendszerek metszetei

6.11.

Lőszerek oktató tablósor

6.12.

Fegyver típusonkénti oktató tablók

6.13.

Általános és szakharcászati oktató fali tabló sorozatok

6.14.

Gyakorló fegyverek, aknák

6.15.

Metszett fegyverek, aknák

6.16.

Gyakorló robbanó töltetek

6.17.

Gyakorló lőszerek és metszetek

6.18.

Oktató fali tabló sorozatok

6.19.

Működést szemléltető fali tablók

6.20.

Lőelméletet és tüzelési szabályokat oktató fali tabló sorozatok

6.21.

Célzást gyakorló és ellenőrző készülékek

6.22.

Oktató makettek

6.23.

Haditechnikai eszközök

6.24.

Harcjármű-technikai eszközök

6.25.

Fegyverzettechnikai eszközök

6.26.

Híradóeszközök

6.27.

Harcanyagok

6.28.

Oktatástechnikai segédeszközök

6.29.

Információhordozók

6.30.

Oktatófilmek, prezentációk

7.    EGYEBEK
7.1.    A szakmai és vizsgakövetelményben szereplő képzések szakmai kamarai jogkört gyakorlóként, valamint a szakmai vizsgabizottságban való részvételre kijelölt szervezete:

 

A

B

C

7.1.1.

Azonosító szám

A szakképesítés/részszakképesítés
megnevezése

A szakképesítés ágazat/szakmairány szerint illetékes szakmai kamarai jogkört gyakorló szerv, szervezet

7.1.2.

31 863 01

Részszakképesítés:
Alapfokú katonai vezető-helyettes

a miniszter által közjogi szervezetszabályozó eszközben kijelölt szerv

5. melléklet a 19/2012. (VIII. 28.) HM rendelethez



Külön jogszabályokban foglalt jogosultságok megfeleltetése a 37/2003. (XII. 27.) OM rendelettel, az 1/2006. (II. 17.) OM rendelettel, a 133/2010. (IV. 22.) Kormán rendelettel és a 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendeletben kiadott OKJ-ban szereplő szakképesítésekkel

 

A

B

C

D

1.

Szakképesítés 1/2006. (II. 17.) OM rendeletben szereplő adatai

A 37/2003. (XII. 27.) OM rendelet szerinti egyenértékű szakképesítés azonosító száma és megnevezése

1.1.

sorszáma

azonosító száma

megnevezése

1.2.

354.

52 863 01 1000 00 00

Honvéd tiszthelyettes I.
(az ágazat megjelölésével)

52 8917 12 Honvéd tiszthelyettes I.
(az ágazat megjelölésével)

1.3.

52 863 01 0100 33 01

Részszakképesítés:
Alapfokú katonai vezetőhelyettes I.

-

1.4.

355.

31 863 02 0000 00 00

Honvéd tiszthelyettes II.
(az ágazat megjelölésével)

32 8917 01 Honvéd tiszthelyettes II.
(az ágazat megjelölésével)

1.5.

31 863 02 0100 31 01

Részszakképesítés:
Alapfokú katonai vezetőhelyettes II.

-

1.6.

356.

54 863 01 0000 00 00

Honvéd zászlós
(az ágazat megjelölésével)

54 8917 04 Honvéd zászlós
(az ágazat megjelölésével)

2.

Szakképesítés 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendeletben szereplő adatai

A 1/2006. (II. 17.) OM rendelet szerinti egyenértékű szakképesítés azonosító száma és megnevezése

2.1.

sorszáma

azonosító száma

megnevezése

2.2.

356.

52 863 01 1000 00 00

Honvéd tiszthelyettes I.
(az ágazat megjelölésével)

52 863 01 1000 00 00 Honvéd tiszthelyettes I. (az ágazat megjelölésével)

2.3.

52 863 01 0100 33 01

Részszakképesítés:
Alapfokú katonai vezetőhelyettes I.

52 863 01 0100 33 01 Részszakképesítés:
Alapfokú katonai vezetőhelyettes I.

2.4.

357.

31 863 02 0000 00 00

Honvéd tiszthelyettes II.
(kisalegység parancsnok ágazat)

31 863 02 0000 00 00 Honvéd tiszthelyettes II. (az ágazat megjelölésével)

2.5.

31 863 02 0100 31 01

Részszakképesítés:
Alapfokú katonai vezetőhelyettes II.

31 863 02 0100 31 01 Részszakképesítés:
Alapfokú katonai vezetőhelyettes II.

2.6.

358.

54 863 01 0000 00 00

Honvéd zászlós
(az ágazat megjelölésével)

54 863 01 0000 00 00 Honvéd zászlós (az ágazat megjelölésével)

3.

Szakképesítés 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendeletben szereplő adatai

A 133/2010. (IV. 22.) Kormány rendelet szerinti egyenértékű szakképesítés azonosító száma és megnevezése

3.1.

sorszáma

azonosító száma

megnevezése

3.2.

OKJ 1. melléklet, 1. táblázat

3.3.

181

54 863 02

Honvéd altiszt
(az ágazat/szakmairány megjelölésével)

52 863 01 1000 00 00 Honvéd tiszthelyettes I. (az ágazat megjelölésével)

3.4.

182

55 863 01

Szakképesítés-ráépülés:
Honvéd zászlós (az ágazat/szakmairány megjelölésével)

54 863 01 0000 00 00 Honvéd zászlós (az ágazat megjelölésével)

3.5.

OKJ 1. melléklet, 2. táblázat

3.6.

5

31 863 01

Részszakképesítés:
Alapfokú katonai vezető-helyettes

52 863 01 0100 33 01 Részszakképesítés:
Alapfokú katonai vezetőhelyettes I.

1

A rendeletet a 13/2020. (II. 7.) Korm. rendelet 160. § hatályon kívül helyezte 2020. február 15. napjával.

2

Az 1. § (2a) bekezdését a 11/2017. (VIII. 31.) HM rendelet 1. §-a iktatta be.

3

A 3. § (4) bekezdése ugyanezen § (6) bekezdése alapján hatályát vesztette, újonnan a 11/2017. (VIII. 31.) HM rendelet 2. §-a iktatta be.

4

A 3. § (5) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette, újonnan a 13/2018. (VIII. 31.) HM rendelet 1. §-a iktatta be.

5

A 3. § (6) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

6

Az 1. melléklet a 13/2018. (VIII. 31.) HM rendelet 2. § a) pontjával megállapított szöveg.

7

A 2. melléklet a 13/2018. (VIII. 31.) HM rendelet 2. § b) pontjával megállapított szöveg.

8

A 2a. mellékletet a 11/2017. (VIII. 31.) HM rendelet 3. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 13/2018. (VIII. 31.) HM rendelet 2. § c) pontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére