• Tartalom

148/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet

148/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet

a Kormányablakkal összefüggő feladatokat ellátó személyek kiválasztásának és képzésének szabályairól1

2014.09.05.

A Kormány a fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával és a területi integrációval összefüggő törvénymódosításokról szóló 2010. évi CXXVI. törvény 21/A. § c) pontja alapján, az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. Hatály

1. § E rendelet hatálya

a)2 a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (a továbbiakban: Kttv.) 1. és 2. §-a szerinti szervekre,

b)3 a kormányablak ügyintézői képzésre jelentkező közigazgatási szerveknél foglalkoztatott közszolgálati tisztviselőkre, valamint a Kttv. 39. § (1) bekezdése szerinti feltételeknek megfelelő személyekre (a továbbiakban együtt: jelentkező),

c) a fővárosi és megyei kormányhivatal irányítására kijelölt miniszterre (a továbbiakban: miniszter) és

d) a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre (a továbbiakban: NKE)

terjed ki.

2. Értelmező rendelkezések

2. § E rendelet alkalmazásában

1.4

2. ügyfélszolgálati munkakörben foglalkoztatott: az a közszolgálati tisztviselő, akit a munkaköri leírása alapján részben vagy egészben a közszolgálati tisztviselők képesítési előírásairól szóló 29/2012. (III. 7.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kkr.) 1. melléklet I. pont 1. alpontja szerinti belügyi igazgatási feladatokon belül okmányirodai igazgatási kiemelt munkakörben, 2. melléklet I. pont 20. alpontja szerinti integrált ügyfélszolgálati feladatkörben, vagy 3. melléklet 129. alpontja szerinti ügyfélszolgálati feladatkörben foglalkoztatnak,

3. közeli hozzátartozó: a Polgári Törvénykönyvről szóló törvényben meghatározott közeli hozzátartozó.

3. Szakmai felügyelet

3. §5 A jelentkezők kiválasztásával, a 11. § (1) bekezdés b) pontja szerinti közszolgálati továbbképzésével és vizsgáztatásával kapcsolatos rendszert a miniszter felügyeli. E jogkörében eljárva különösen:

a) ellenőrzi a vizsgaszervező működését, a vizsgáztatás színvonalát,

b) ellenőrzi a vizsgáztatás lebonyolítását,

c) vizsgálja a vizsgarendszer működésével kapcsolatos szakmai-módszertani, fejlesztési, koordinációs feladatok ellátását,

d) statisztikai célú adatszolgáltatást kérhet a kiválasztással, a közszolgálati továbbképzéssel és vizsgáztatással összefüggésben.

4. Jelentkezés

4. § (1) A miniszter a Hivatalos Értesítőben teszi közzé a kormányablak ügyintézői képzésre (a továbbiakban: képzés) való jelentkezésre szóló felhívást legkésőbb a jelentkezési határidőt megelőző 15. napon.

(2) A képzésre való kiválasztás lebonyolításában résztvevő személyügyi központ, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok (a továbbiakban: kormányhivatal) – az (1) bekezdésben meghatározott időpontig – közzéteszik a jelentkezési felhívást hivatalos honlapjukon. A Hivatalos Értesítőben közzétett jelentkezési felhívásban meghatározott tartalmat és határidőket kell figyelembe venni a jelentkezés elbírálásakor.

(3) Jelentkezni a jelentkezési felhívásban megjelölt központi elektronikus rendszerben lehet, amit a rendszer visszaigazol.

(4)6 A kiválasztási eljárás során a jelentkezési felhívásban rendelkezni lehet arról, hogy a képzésre jelentkezőnél előnyt jelent, ha:

a) legalább középfokú „C” típusú nyelvvizsgával rendelkezik, vagy

b) a jelentkezésekor ügyfélszolgálati munkakörben foglalkoztatják.

5. §7 (1) A képzésben az vehet részt:

a) aki megfelel a jelentkezési feltételeknek,

b) akinek jelentkezése határidőben beérkezett, továbbá formailag és tartalmilag is megfelel a közzétett jelentkezési felhívásnak,

c) aki a kiválasztási bizottság döntése alapján a kiválasztási eljárásban megfelelt.

(2) Közszolgálati tisztviselő az (1) bekezdésben foglaltakon túl csak akkor vehet részt a képzésben, ha vállalja, hogy továbbképzési megállapodást köt a képzésre.

5. Kiválasztási eljárás

6. § (1)8 A határidőben beérkezett jelentkezések formai és tartalmi ellenőrzését a személyügyi központ folytatja le, ennek során megvizsgálja, hogy az megfelel-e az 5. § (1) bekezdés a) és b) pontjai szerinti feltételeknek.

(2)9 A személyügyi központ a határidőben benyújtott, de hiányos jelentkezést beküldőket öt munkanapos határidő tűzésével, egy alkalommal hiánypótlásra hívja fel.

(3)10 Az (1) bekezdés alapján megfelelt jelentkezők kiválasztási eljáráson vesznek részt, amely két szakaszból áll:

a) kompetencia-vizsgálat,

b) személyes interjú.

(4)11 A személyügyi központ értesíti a jelentkezőket a kompetencia-vizsgálat lefolytatásának időpontjáról és módjáról. A kompetencia-vizsgálat során a jelentkezők ügyfélszolgálati kompetenciáit, valamint attitűdjeit mérik fel. A kompetencia-vizsgálat elektronikus formában végezhető el.

(5)12 A kompetencia-vizsgálaton a jelentkezők által elért eredményeket a személyügyi központ dolgozza fel.

(6)13 A kompetencia-vizsgálaton megfelelt jelentkezők nevét, elérhetőségét, és eredményeit a személyügyi központ a személyes interjú lefolytatása céljából továbbítja a jelentkező által a jelentkezésében megjelölt kormányhivatal részére.

7. § (1) A személyes interjú célja, hogy konkrét kérdések feltételével pontosítsák a kompetencia-vizsgálat eredményét, ennek során azt is megvizsgálják, hogy az összhangban van-e a személyes interjú során tapasztalt képességekkel.

(2)14 A személyes interjú helyét és időpontját a kormányhivatal határozza meg, és erről legalább az időpontot két munkanappal megelőzően elektronikus úton értesíti a jelentkezőt.

(3)15 A személyes interjút a 6. § (6) bekezdés szerinti kormányhivatalban kialakított kiválasztási bizottságok folytatják le a kompetencia-vizsgálaton megfelelt jelentkezőkkel.

(4) A kiválasztási bizottság olyan kéttagú bizottság, amelynek tagjait a kormányhivatalt vezető kormánymegbízott delegálja a kormányhivatal felsőfokú végzettséggel rendelkező kormánytisztviselői közül. A kiválasztási bizottság egyik tagjának a Kkr. 2. melléklet II. pont 1. alpontjában meghatározott felsőfokú végzettségek valamelyikével kell rendelkeznie. A kiválasztási bizottság munkájában tanácskozási joggal a személyügyi központ megbízottja is részt vehet.

(5) A kiválasztási bizottság tagja, illetve a személyügyi központ megbízottja nem lehet

a)16 a jelentkező közeli hozzátartozója,

b)17 olyan személy, aki a jelentkezővel közvetlen irányítási, felügyeleti, ellenőrzési, vagy elszámolási kapcsolatban áll, továbbá

c)18 olyan személy, akitől egyébként az elfogulatlan eljárás nem várható el.

(6) Az (5) bekezdésben meghatározott összeférhetetlenség fennállását az arról történő tudomásszerzést követően haladéktalanul be kell jelenteni a kormányhivatalt vezető kormánymegbízottnak. Ha az összeférhetetlenség fennállását a kiválasztási bizottság tagja bejelentette, vagy a bizottsági tag az összeférhetetlenség fennállására figyelemmel egyébként kizárásra került, a kormányhivatalt vezető kormánymegbízott haladéktalanul új tagot jelöl ki a kiválasztási bizottságba.

8. § (1)19 A kiválasztási bizottság megállapítja a jelentkező személyes interjún elért eredményét, és ezt összesíti a kompetencia-vizsgálaton elért eredményével, ennek alapján – a személyügyi központ által kidolgozott egységes értékelési szempontrendszer figyelembe vételével – dönt arról, hogy megfelelt-e a jelentkező a kiválasztási eljáráson.

(2)20 A kiválasztási eljárásban elért eredmények alapján a kiválasztási bizottságok rangsorolt listát készítenek a megfelelt jelentkezőkről. A kiválasztási bizottságok az általuk készített rangsorolt listákat kormányhivatali szinten egységesítik, és a jelentkezőkről az általuk elért eredmények alapján csökkenő sorrendbe állított egységes rangsorolt listát készítenek.

(3) A kormányhivatalt vezető kormánymegbízott a létrejövő új kormányablak ügyintézői álláshelyek függvényében meghatározza, hogy kormányhivatalonként legfeljebb hány, a kiválasztási eljáráson megfelelt közszolgálati tisztviselővel köthető továbbképzési megállapodás.

(4) Amennyiben az egységes rangsorolt listán szereplő közszolgálati tisztviselő a kormányhivatal értesítésében meghatározott határidőig nem köti meg a továbbképzési megállapodást, a listán következő eredményt elért közszolgálati tisztviselő lép a helyébe.

(5)21 A kormányhivatal gondoskodik az egységes rangsorolt listán szereplő jelentkezők értesítéséről.

6. Jogorvoslat

9. § (1)22 A kiválasztási eljárás lebonyolítására vonatkozó szabályok megsértésére hivatkozva a jelentkező írásban panasszal élhet a személyügyi központ vezetőjénél a panaszra okot adó esemény vagy cselekmény bekövetkeztéről való tudomásszerzéstől számított 5 munkanapon belül.

(2) A panaszra okot adó esemény vagy cselekmény bekövetkeztétől számított három hónapon túl panasz nem nyújtható be.

(3) A személyügyi központ vezetője a panaszt legkésőbb a közlését követő harminc napon belül elbírálja.

(4) A panaszt a miniszter bírálja el, ha a személyügyi központ vezetője a jelentkezőnek a közeli hozzátartozója vagy volt házastársa.

(5) Ha a panasz (4) bekezdés szerinti elbírálója a panasznak helyt ad, a kiválasztási eljárást újra le kell folytatni.

7. Továbbképzési megállapodás

10. § (1)23 A kiválasztási eljáráson megfelelt közszolgálati tisztviselővel – a munkáltatója beleegyezésével – az NKE továbbképzési megállapodást köthet a 11. § (1) bekezdés szerinti kormányablak ügyintézői képesítés megszerzésére, valamint a 11. § (4) bekezdés szerinti munkába illesztő képzés elvégzésére.

(2) A továbbképzési megállapodás keretében a közszolgálati tisztviselő:

a) vállalja, hogy folyamatosan részt vesz a képzésben és teljesíti az előírt képzési követelményeket,

b)24 vállalja, hogy a képzés sikeres elvégzését követő egy éven belül a kormányhivatal által részére felajánlott kormányablak ügyintézői álláshelyet elfogadja, feltéve, hogy az új munkahely és a lakóhely között – tömegközlekedési eszközzel – történő oda- és visszautazás ideje naponta a két órát, tíz éven aluli gyermeket nevelő személynél a másfél órát nem haladja meg,

c) hozzájárul ahhoz, hogy természetes személyazonosító adatait és a vizsga teljesítésével összefüggő adatait a képzés- és a vizsgaszervező kezelje,

d) vállalja, hogy munkáltatójával fennálló kormányzati szolgálati jogviszonyát vagy közszolgálati jogviszonyát a képzés sikeres elvégzését követő két éven belül nem szünteti meg lemondással,

e)25 vállalja, hogy az a)–d) pontokban foglalt kötelezettségei neki felróható megszegése esetén a képzés költségét az NKE részére megtéríti.

(3)26 A továbbképzési megállapodás keretében az NKE vállalja, hogy a képzés költségét a kormányablak ügyintézők képzése ÁROP projekt terhére biztosítja.

(4) A továbbképzési megállapodásra egyebekben a Kttv. 82. §-ban foglaltakat kell megfelelően alkalmazni.

8. Képzés

11. § (1) A kormányablak ügyintézői képesítés megszerzésére az NKE

a)27 két féléves szakirányú továbbképzést szervez a felsőfokú végzettséggel rendelkező jelentkezők,

b) az a) pont szerinti szakirányú továbbképzéssel megegyező időtartamú közszolgálati továbbképzést nyújt a középfokú iskolai végzettséggel rendelkező közszolgálati tisztviselők részére.

(2) Az NKE meghatározza, és hivatalos honlapján közzéteszi

a) a képzés tananyagát,

b) a vizsga követelményrendszerét és

c) a vizsgaszabályzatát.

(3) A képzés tárgykörei:

a) közigazgatási alapismeretek,

b) közigazgatási eljárások,

c) e-közigazgatás az ügyfélszolgálatban,

d) egyedi ügyek és élethelyzetek,

e) ügyfélszolgálati készségfejlesztés.

(4)28 A jelentkezők munkába illesztő képzésként a kormányablaknál végzett ügyintézői tevékenység ellátásához szükséges informatikai ismeretek megszerzésére irányuló képzésen vesznek részt. A munkába illesztő képzés elvégzése nem feltétele az (1) bekezdés szerinti képesítés megszerzésének, de a munkakör betöltéséhez szükséges feltétel.

(5)29 A középfokú iskolai végzettséggel rendelkező közszolgálati tisztviselőnek – a (6) és a (7) bekezdésekben foglalt kivétellel – a kormányablak ügyintézői álláshely betöltését követő legfeljebb hat éven belül felsőfokú közigazgatás-szervező szakképzettség megszerzésére irányuló hallgatói jogviszonyt kell létesítenie, és a felsőfokú közigazgatás-szervezői szakképzettséget e hallgatói jogviszony keretében meg kell szereznie.

(6) Annak a középfokú iskolai végzettséggel rendelkező közszolgálati tisztviselőnek, aki a jelentkezési felhívásban meghatározott jelentkezési határidőig betöltötte az ötvenedik életévét, nem kell az (5) bekezdés szerinti szakképzettséget megszereznie.

(7) Nem kell az (5) bekezdés szerinti szakképzettséget megszereznie annak a középfokú iskolai végzettséggel rendelkező közszolgálati tisztviselőnek, aki a képzésre történő jelentkezését megelőzően felsőoktatási intézménnyel hallgatói jogviszonyt létesített, ha a kormányablak ügyintézői álláshely betöltését követően a képzési és kimeneti követelményekben meghatározott képzési idő másfélszeresén belül a felsőfokú szakképzettséget megszerzi.

9. Vizsgáztatás

12. § A 11. § (1) bekezdés a) pontja szerinti szakirányú továbbképzés keretében zajló képzés esetén a vizsga a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvényben meghatározott szabályok szerint kerül lebonyolításra.

13. § (1) A 11. § (1) bekezdés b) pontja szerinti közszolgálati továbbképzés keretében zajló képzés vizsgáját (a továbbiakban: vizsga) az NKE szervezi, ennek során

a) ellátja a vizsgabizottság működésével, a vizsga szervezésével és lebonyolításával kapcsolatos feladatokat,

b) meghirdeti a vizsgaidőpontokat,

c) biztosítja a vizsgákhoz szükséges technikai feltételeket,

d) kijelöli a vizsgabizottság tagjait.

(2) A vizsga írásbeli és szóbeli részekből áll.

(3) A vizsga eredményes teljesítéséről az NKE az 1. mellékletben meghatározott formátumú bizonyítványt állít ki.

10. Záró rendelkezések

14. § Ez a rendelet a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.

1. melléklet a 148/2012. (VII. 6.) Korm. rendelethez


Sorszám: ................../20...

BIZONYÍTVÁNY
a Kormányablak ügyintézői vizsgáról

(Magyarország címere többszín-nyomással)

Ezt a bizonyítványt ....................................................................................................................................... részére állítottuk ki, aki .................................................................. városban (községben) született .......................................................................-án, anyja neve: .....................................................................................................................................................................................

.............................................................................................................................................................. vizsgáztató bizottság előtt

....................................................................................................................... minősítéssel


KORMÁNYABLAK ÜGYINTÉZŐ VIZSGÁT TETT.

Budapest, ......... év .................. hó ......... nap

P. H.

.............................................................

.............................................................

vizsgabizottság tagja

vizsgabizottság tagja



.............................................................
vizsgabizottság elnöke
1

A rendeletet a 70/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 201. §-a hatályon kívül helyezte 2015. április 1. napjával.

2

Az 1. § a) pontja a 296/2012. (X. 17.) Korm. rendelet 69. § g) pontja szerint módosított szöveg.

3

Az 1. § b) pontja a 296/2012. (X. 17.) Korm. rendelet 59. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

4

A 2. § 1. pontját a 221/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 672. §-a hatályon kívül helyezte.

5

A 3. § nyitó szövegrésze a 296/2012. (X. 17.) Korm. rendelet 59. § (3) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

6

A 4. § (4) bekezdés nyitó szövegrésze a 296/2012. (X. 17.) Korm. rendelet 59. § (3) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

8

A 6. § (1) bekezdése a 296/2012. (X. 17.) Korm. rendelet 59. § (3) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

9

A 6. § (2) bekezdése a 296/2012. (X. 17.) Korm. rendelet 59. § (3) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

10

A 6. § (3) bekezdés nyitó szövegrésze a 296/2012. (X. 17.) Korm. rendelet 59. § (3) bekezdés f) pontja szerint módosított szöveg.

11

A 6. § (4) bekezdése a 296/2012. (X. 17.) Korm. rendelet 59. § (3) bekezdés f) és g) pontja szerint módosított szöveg.

12

A 6. § (5) bekezdése a 296/2012. (X. 17.) Korm. rendelet 59. § (3) bekezdés f) pontja szerint módosított szöveg.

13

A 6. § (6) bekezdése a 296/2012. (X. 17.) Korm. rendelet 59. § (3) bekezdés f) és h) pontja szerint módosított szöveg.

14

A 7. § (2) bekezdése a 296/2012. (X. 17.) Korm. rendelet 59. § (3) bekezdés i) pontja szerint módosított szöveg.

15

A 7. § (3) bekezdése a 296/2012. (X. 17.) Korm. rendelet 59. § (3) bekezdés j) pontja szerint módosított szöveg.

16

A 7. § (5) bekezdés a) pontja a 296/2012. (X. 17.) Korm. rendelet 69. § g) pontja szerint módosított szöveg.

17

A 7. § (5) bekezdés b) pontja a 296/2012. (X. 17.) Korm. rendelet 59. § (3) bekezdés k) pontja szerint módosított szöveg.

18

A 7. § (5) bekezdés c) pontja a 296/2012. (X. 17.) Korm. rendelet 59. § (3) bekezdés l) pontja szerint módosított szöveg.

19

A 8. § (1) bekezdése a 296/2012. (X. 17.) Korm. rendelet 59. § (3) bekezdés m) pontja szerint módosított szöveg.

20

A 8. § (2) bekezdése a 296/2012. (X. 17.) Korm. rendelet 59. § (3) bekezdés n) pontja szerint módosított szöveg.

21

A 8. § (5) bekezdése a 296/2012. (X. 17.) Korm. rendelet 59. § (3) bekezdés f) pontja szerint módosított szöveg.

22

A 9. § (1) bekezdése a 296/2012. (X. 17.) Korm. rendelet 69. § g) pontja szerint módosított szöveg.

23

A 10. § (1) bekezdése a 296/2012. (X. 17.) Korm. rendelet 59. § (3) bekezdés o) pontja szerint módosított szöveg.

24

A 10. § (2) bekezdés b) pontja a 296/2012. (X. 17.) Korm. rendelet 59. § (3) bekezdés p) pontja szerint módosított szöveg.

25

A 10. § (2) bekezdés e) pontja a 296/2012. (X. 17.) Korm. rendelet 59. § (3) bekezdés q) pontja szerint módosított szöveg.

26

A 10. § (3) bekezdése a 296/2012. (X. 17.) Korm. rendelet 59. § (3) bekezdés r) pontja szerint módosított szöveg.

27

A 11. § (1) bekezdés a) pontja a 296/2012. (X. 17.) Korm. rendelet 59. § (3) bekezdés f) pontja szerint módosított szöveg.

28

A 11. § (4) bekezdése a 296/2012. (X. 17.) Korm. rendelet 59. § (3) bekezdés f) pontja szerint módosított szöveg.

29

A 11. § (5) bekezdése a 402/2012. (XII. 28.) Korm. rendelet 21. §-ával megállapított, a 347/2013. (IX. 30.) Korm. rendelet 7. § a)–b) pontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére