• Tartalom

1422/2012. (X. 4.) Korm. határozat

1422/2012. (X. 4.) Korm. határozat

az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program 2011–2013. közötti időszakra szóló akciótervének elfogadásáról, az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program 2009–2010. közötti időszakra szóló akciótervében szereplő egyes konstrukciók törléséről, és egyes kiemelt projektek nevesítéséről1

2012.10.05.

A Kormány

1. megállapítja az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program 2011–2013. közötti időszakra szóló akciótervét az 1. melléklet szerint,

2. jóváhagyja a 2. mellékletben szereplő táblázat 2., 4., 5., 7., 11., 15., 22., 23., 25., 27., 31., 35–38. sorában meghatározott, egymilliárd forintot meghaladó támogatási igényű projektjavaslatokat,

3. elfogadja a 2. mellékletben meghatározott projektek kiemelt projektként történő nevesítését,

4. hozzájárul ahhoz, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Közigazgatási Reform Programok Irányító Hatósága a 3. pont szerinti kiemelt projektek támogatási szerződéseit megkösse,

5.2

1. melléklet az 1422/2012. (X. 4.) Korm. határozathoz


I. Prioritás bemutatása - 1. prioritás:

 

 

 

 

Elektronikus Közigazgatás Operatív Program

 

 

 

 

 

 

Akcióterv 2011-2013

1. Prioritás tartalma

 

 

 

 

 

 

 

Prioritás rövid tartalma

 

A prioritási tengely célja a közigazgatás működésében az elektronikus szolgáltatások nyújtásának képességhez szükséges belső fejlesztések végrehajtása, ami által biztosíthatók a közigazgatáson belüli (G2G) informatikai alapú szolgáltatások. Egyúttal ezek a fejlesztések teremtik meg az állampolgárok (G2C) és a vállalkozások (G2B) felé nyújtandó szolgáltatások hátterét, amely ügyfelek általi elérhetőségét a 2. prioritási tengelyben szereplő beavatkozások alapozzák meg. E beavatkozások egyúttal szolgálják az EU fejlesztési programjaiban – így különösen az i2010 programban – megfogalmazottakhoz illeszkedő közigazgatási fejlesztési pálya megvalósítását. A jelzett beavatkozások az összes államigazgatási ügyet, eljárást és folyamatot érinthetik, függetlenül attól, hogy azokat államigazgatási és/vagy önkormányzati szervek látják el.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2. A prioritás ütemezése – kiírások kerete

 

 

 

 

 

 

Indikatív forrásallokáció

 

 

 

 

2011

2012

2013

Összesen

 

 

 

 

1,00

27,08

0,00

28,08

 

 

 

 

Tartalék: (Mrd Ft)

 

 

 

 

 

 

ESZA tervezett aránya a prioritás keretéből: max. 10%

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3. A prioritás ütemezése – kötelezettségvállalás (IH döntés)

 

 

 

 

 

Indikatív forrásallokáció

(Mrd Ft, folyó áron, 280 HUF/EUR árfolyamon)

 

 

2011

2012

2013

2014

2015

Összesen

 

 

0,00

22,84

5,24

0,00

0,00

28,08

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

II. A támogatási konstrukciók összefoglaló adatai (2011-2013)

 

 

 

 

 

 

Konstrukció kódja

Konstrukció neve

Pályázatok, kiemelt projektek meghirdethető kerete

A konstrukció célja

A konstrukció szakmai tartalmáért felelős miniszter

A konstrukció szakmai tartalma tekintetében feladatkörrel

2011

2012

2013

1.2.18

Kormányhivatalok műszaki-gazdasági integrációja

0,00

1,00

0,00

A megyei kormányhivatalok a projekt eredményeként kormányzatilag támogatott, szabványosított illetve egységesített gazdálkodási-pénzügyi, ügyviteli, nyilvántartási, informatikai valamint üzemeltetést támogató rendszerekhez csatlakoznak. Egységes standardok szerinti, magas biztonsági szinttel rendelkező, korszerű és költségtakarékos informatika és hálózat támogatja a funkcionális feladatokat a kormányhivatalok hálózatában.

A kormányhivatalok műszaki-gazdasági hátterének modernizációja szervezettebbé, ellenőrizhetőbbé és nem utolsó sorban hatékonyabbá teszi a kormányhivatalok munkatársainak tevékenységét is.

KIM

 

1.2.15

E-közigazgatási Szabad Szoftver Kompetencia Központ létrehozása

0,20

0,00

0,00

A projekt célja, hogy szabad szoftveres alaptevékenységeket végezzen, elősegítve, hogy hazánkban jobban elterjedjenek a szabad szoftverek, ennek hatásaként javuljon a közigazgatási informatikai rendszerek interoperabilitása. A kompetencia központ elsősorban bevezetés támogató tevékenységeket végez: honosítás, fejlesztés, terméktámogatás, oktatás, illetve elkészíti az ezeket megalapozó dokumentációkat.

KIM

 

1.2.14

A hivatalos lapok kiadási folyamatának modernizálása

0,10

0,00

0,00

A projekt célja, hogy megoldást nyújtson a hivatalos lapok (Magyar Közlöny, Hivatalos Értesítő) megjelentetésével összefüggő munkafolyamatok hatékony, egyszerű és biztonságos átalakítására, elősegítve a közigazgatáson belüli feladatvégzés szervezeti és informatikai támogatottságát, koordinációját.

KIM

 

1.A.2

Ágazati pályázat a közigazgatási szolgáltatások belső folyamatainak megújítására

0,00

2,70

0,00

Az egyfordulós pályázat célja több közigazgatási szakrendszer informatikai fejlesztése az elektronikus ügyintézés elterjesztése, illetve a közigazgatási munka hatékonyabbá tétele érdekében.

NFM

KIM

1.2.17

A szakrendszereknek (beleértve az igazságszolgáltatást is) a módosult követelményeknek való megfeleléshez szükséges fejlesztéseket szolgáló kiemelt projekt keret

0,00

1,40

0,00

- Web alapú agrárstatisztikai információs rendszer kialakítása és összeköttetése

- Az Építésügyi Monitoring Rendszer (ÉMO) komplex működését biztosító településrendezési tervek digitalizálása

VM

BM

NFM

-

1.2.22

Központi és egyéb közbeszerzési és beszerzési folyamatokat támogató ASP rendszer

0,00

1,00

0,00

A projekt eredményeként létrejön:

a közbeszerzési eljárásokhoz kötődő egyes eljárási cselekmények elektronikus támogatása;

a központi beszerzéseket magasabb szinten kiszolgáló központi beszerzési portál;

a beszerzéseknél a védelmi igazgatás – válsághelyzetek kezeléséhez kapcsolódó sajátos igényeit figyelembe vevő informatikai támogatás (minősített szállítók nyilvántartása, azonnali beszerzési mód, kapacitások nyilvántartása vagy azzal kapcsolat).

A projekt támaszkodik az EKOP keretében kialakuló egyéb központi szolgáltatásokra.

NFM

 

1.2.23

Hibrid kézbesítési és konverziós rendszer

0,00

3,25

0,00

A projekt keretében kialakításra kerül a közigazgatás részére egy olyan informatikai rendszer, s azon egy olyan szolgáltatás (hibrid kézbesítés), amellyel a közigazgatás az ügyfelek felé elektronikus iratairól a hiteles papír alapú értesítéseit elkészíttetheti, s a rendszer a küldeményt hiteles kézbesítésre át is adja. A projekt keretében szintén lehetővé válik egy papír okmányról hiteles elektronikus másolat készíttetés és egyben annak felküldése a közigazgatásnak (inverz hibrid). A kialakítandó központban pedig a levélben beküldött iratok központi bontása, digitalizálása, és digitális formában továbbítása történik meg.

NFM

 

1.A.3

Kimutatható megtakarítással járó központi elektronikus szolgáltatások használatára történő áttérés (HR, gazdálkodás, inzérményi működtetés, iratkezelés)

0,00

1,00

0,00

A pályázat célja a funkcionális szolgáltatások rendszerbe integrálása és ezáltal azok olcsóbb működtetése. Ilyen szolgáltatások, amelyek igénybevételére való átállást célszerű támogatni:

- a (központi) humánpolitikai szolgáltatás bevezetése

- az intézményi gazdálkodásnál a központi szolgáltatásokra átállás

- az alapvető intézményműködtetési szolgáltatásokra átállás (beleértve az alapszintű irodaautomatizálási környezetet – szövegszerkesztő, levelező rendszer).

NFM

KIM

1.2.20

Határon túli magyarságot szolgáló közigazgatási szolgáltatások kifejlesztése

0,00

1,00

0,00

A projekt a határon túli magyarság számára fejlesztendő e-közigazgatási szolgáltatások forrását teremti meg.

KIM

 

1.2.16

Központi Illetményszámfejtési Rendszer

0,00

1,50

0,00

A projekt során a Központi Illetményszámfejtési Rendszer felülvizsgálata, fejlesztése történik meg. A projekt a folyamat illetve az informatikai korszerűsítést is magában foglalja.

NGM

 

1.1.10

A katasztrófavédelmi informatikai rendszerek döntéstámogató szerepének és biztonságának növelése

0,00

1,50

0,00

Veszélyes anyagok közúti szállításával kapcsolatos döntéstámogató rendszer; megyei szerverkonszolidáció; katasztrófák elleni védekezésben alkalmazott gépjárművek vonulását támogató komplex térinformatikai rendszer, valamint a hatósági munka döntéstámogató informatikai hátterének biztosítása; az IT rendszerek katasztrófatűrő képességének növelése, mentési, archiválási feladatok biztonságos kialakítása, hálózatbiztonsági megoldások alkalmazása. A katasztrófák elleni védekezésben résztvevő védelmi szervezetek erő- és eszköz adatainak nyilvántartása, riasztásuk, berendelésük és készenlétbe helyezésük informatikai támogatása.

BM

 

1.2.21

Tervezés és jogalkotás informatikai támogatása

0,70

0,00

0,00

A projekt célja, hogy a kormányzati tevékenység megújítására vonatkozó – a Nemzeti Együttműködés Programjából következő – projektek hatékonyságát és eredményeinek mérését támogató informatikai rendszer jöjjön létre.

A fejlesztés alapvetően az alábbi részterületekre terjed ki:

- stratégiai tervezés megújításának informatikai támogatása,

- jogszabályalkotás racionalizálásának, hatásvizsgálatok elkészítésének támogatása,

- civil társadalom bevonását ösztönző elektronikus megoldások megvalósítása a jogalkotási folyamat során,

- a különböző szintű stratégiai dokumentumokban vállalt célok teljesülésének mérését lehetővé tevő monitoring rendszer informatikai hátterének kialakítása,

- minisztériumi feladatkataszter rugalmas kezelését és változásainak nyomon követését segítő elektronikus rendszer létrehozása.

KIM

 

1.1.14

Adigazgatási szakrendszerek integrációja

0,00

1,50

0,00

A projekt az adóigazgatás rendszereinek integrációját, hatékonyságának növelését célozza. A projekt keretében a végrehajtási rendszer korszerűsítése, valamint az ellenőrzési rendszer megújítása, korszerűsítése történik meg.

NGM

 

1.1.4

Központosított kormányzati informatikai rendszer kiterjesztése (KKIR2)

0,00

5,56

0,00

A KKIR projektben megkezdett végfelhasználói eszközök korszerűsítését kiterjesszék valamennyi felhasználóra, kiépüljön az egységes nyomtatás-menedzsment rendszer, illetve hogy folytatódjon az alkalmazások indokolatlanul nagy számának csökkentése érdekében az alkalmazás-konszolidáció, melyhez mindenekelőtt az alkalmazások felmérése szükséges. Ezen túl, a központosított kormányzati informatikai rendszer működési környezete, az Egységes Infrastruktúra (EI) háttéreszközeinek korszerűsítése is elengedhetetlen, amelybe nemcsak az új szerverinfrastruktúra kiépítése, hanem a szerverek modern környezetben elhelyezése is kiemelt jelentőségű.

NFM

 

1.1.7

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadsági Hatóság informatikai infrastruktúrájának komplex fejlesztése

0,00

0,08

0,00

A 2012. január 01-én létrejött, s a 2011. évi CXII. törvény (Infotv.) értelmében fontos szerepet betöltő Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadsági Hatóság hatékony, független és ügyfélbarát működése érdekében feltétlenül szükséges a rendkívül mértékben elavult informatikai infrastruktúra fejlesztése. Ezen fejlesztések főbb elemei között vannak az optikai hálózat kiépítése, a komplex munkafolyamat irányítási rendszer kialakítása, webes portál létrehozása, SIS2 rendszerrel kapcsolatos feladatok és szükséges hardver igények kielégítése.

NFM

 

1.2.4

Elektronikus Hulladékgazdálkodási rendszer

0,00

0,90

0,00

Jelen projekt célja egy olyan hatékony, gyors és biztonságos hulladékgazdálkodási szakrendszer, illetve ehhez teljes integrált informatikai rendszer kialakítása, amely teljeskörűen biztosítani tudja a törvényben meghatározott feladatok sikeres elvégzését.

VM

 

1.1.12

Komplex mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer

0,00

1,25

0,00

A mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény egységes kárfelelősségi rendszert határozott meg az agrárium szereplői részére, amely két pilléren, egyrészt az állami kárenyhítési rendszeren, másrészt egy piaci biztosítási struktúrán nyugszik. Jelen projekt célja a módosult agrár-kockázatkezelési rendszer követelményeit teljes körűen kielégítő fejlesztések megvalósítása.

VM

 

1.2.19

Mezőgazdasági és környezeti információs rendszer

0,00

1,35

0,00

A mezőgazdasági és környezeti információs rendszer révén megteremtődik az alapja annak, hogy egy ügyfél-tájékoztatási és hivatali interoperabilitási célokat egyaránt szolgáló egységes rendszerbe kerüljön a mezőgazdasági ügyfelekre, illetve a mezőgazdasági földterületekre vonatkozó minden, állami forrásból elérhető információ. Ez egyrészt a mezőgazdasági földterületekre vonatkozó főbb térinformatikai alapinformációknak, valamint az ügyfeleknek a mezőgazdasági földterületekhez kapcsolódó ügyei során keletkező főbb információknak az összegyűjtését jelentené.

VM

 

1.1.13

A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal szakrendszeri informatikai fejlesztése

0,00

0,50

0,00

A projekt célja a megváltozott munkaképességű személyek rehabilitációját segítő ellátási rendszer korszerű és integrált működését biztosító, a feladatellátásért felelős államigazgatási szervek feladatait támogató informatikai rendszer létrehozása.

EMMI

 

1.1.15

Felelősen, felkészülten a büntetésvégrehajtásban 2. ütem

0,00

0,50

0,00

A konstrukció célja, hogy - építve a 2009-20110-es akciótervben nevesített "Felelősen, felkészülten a büntetésvégrehajtásban" nevű projekt eredményeire építve - tovább korszerűsítse a büntetés-végrehajtási intézményrendszer szolgáltatási

funkcióját. A fejlesztés megvalósításával gyorsabbá, korszerűbbé válnak a büntetésvégrehajtás foylamatai és feldatkörei.

BM

 

1.2.11

Országos támogatás-ellenőrzési rendszer

0,00

0,80

0,00

Az országos támogatás-ellenőrzési rendszer projekt célja a hazai- és európai uniós források odaítélési eljárásainak hatékonyabbá tétele két komponensen keresztül: az egyik komponens a jogosulatlan támogatások kiszűrését segítené elő (egy egységes támogatás-halmozódás ellenőrzési rendszer révén), míg a másik egy pozitív ügyféllista és egy integrált ügyfél-minősítési rendszer bevezetését tenné lehetővé.

NFM

 

1.1.16

A bírósági szervezetrendszert érintő jogszabályi változásokból eredő fejlesztések a Bírósági Integrált Informatikai Rendszerben és a Vezetői Információs Rendszerben

0,00

0,29

0,00

A projekt fő célja az igazságügyi reform következtében bekövetkezett törvényi változásokból fakadó fejlesztési igények megvalósítása a bíróságok működésének szempontjából alapvető, a napi ügyvitelt meghatározó informatikai rendszerek tekintetében. A fejlesztés eredményeképpen a rendszerek alkalmassá válnak arra, hogy folyamatosan és rugalmasan kövessék a strukturális változásokat.

KIM

 

1.

Prioritás

1,00

27,08

0,00

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Többlet-kötelezettségvállalás esetén tartalék konstrukciók

1.1.18

Külső és belső adatforrások elemzését támogató tudásmenedzsment rendszer kialakítása

0,00

0,30

0,00

A projekt célja, hogy a Nemzeti Védelmi Szolgálatnál a törvény által engedélyezett, figyelendő és elemzendő adatforrások szűrését és tartalom alapú elemzését támogató intelligens tudásmenedzsment rendszer kerüljön kialakításra.

BM

 

1.2.24

Az MVH Integrált Irányítási és Ellenőrzési Rendszerének kiterjesztése (IIER2) és felkészítése a 2014-20-as KAP ciklus követelményeinek kiszolgálására

0,00

6,00

0,00

A cél egy olyan költséghatékony informatikai infrastruktúra kialakítása, ami platformot teremt egy új, rugalmas, teljeskörűen elektronizált támogatás igénylési folyamat megvalósításához a 2014-2020-as KAP ciklusra. A fejlesztési fázisok következetes végigvitele az MVH-n túlmutató, ágazati szinergiákat teremtő eredményeket is hoz. Az MVH által a társszervek számára kiajánlott szolgáltatásokon keresztül a mezőgazdasági ügyfelek felé az egységes és jó színvonalú működést nyújtó állam képe teremtődik meg. A különböző alrendszerek háttérbeli összekapcsolása és egységes elvek mentén történő megjelenése az ügyfelek számára egyszerűbben átlátható, kevesebb adminisztrációt igénylő folyamatokat, és egyben gyorsabb ügyintézést és várhatóan kevesebb hivatali erőforrásigényt is jelent.

VM

 

1.1.8

A gondnokoltak és gondnokaik, a támogatott személyek és támogatóik, valamint az előzetes jognyilatkozatok elektronikus nyilvántartásáról

0,00

0,14

0,00

A projekt elsődleges célja, hogy képessé tegye az OBH-t az új Ptk. valamint a módosulandó vonatkozó kiegészítő jogszabályok vonatkozó rendelkezéseinek hatályba lépésével kapcsolatos kötelezettségeknek való megfelelésre. A jelenlegi nyilvántartási rendszer modernizációját indokolja a jogszabály-módosuláson túl a felhasználói elvárásoknak való modern megfelelés szükségessége is.

KIM

 

1.1.17

Költségvetés tervezési és központi költségvetési és gazdálkodástámogatási

rendszer

0,00

1,31

0,00

A Költségvetés Gazdálkodási Rendszer, valamint hazai költségvetési forrásokból megvalósult, illetve megvalósuló kapcsolódó fejlesztésekre épülő, egységes költségvetés tervezési és központi költségvetési és gazdálkodástámogatási rendszer fejlesztése.

NGM

 

1.

Tartalék támogatási konstrukciók

0,00

7,75

0,00

 

 

 


I. Prioritás bemutatása - 2. prioritás:

 

 

 

 

Elektronikus Közigazgatás Operatív Program

 

 

 

 

 

 

Akcióterv 2011-2013

1. Prioritás tartalma

 

 

 

 

 

 

 

Prioritás rövid tartalma

(max. 500 karakter)

 

A prioritási tengely fő célja az ügyfelek kiszolgálásához szükséges beavatkozások megvalósítása, a közigazgatási szolgáltatások folyamatainak elektronizálása, tranzakciós szintjének emelése. Egységes, szabványosított keretrendszerben kialakításra kerülnek az EU által elvárt 20 szolgáltatás, valamint a 20 szolgáltatáson kívüli, az ügyfeleket leginkább érintő közigazgatási szolgáltatások folyamatainak e-kormányzat vezérelte követelmény specifikációi, majd ezek alapján az érintett szolgáltatási folyamatok elektronizálása.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2. A prioritás ütemezése – kiírások kerete

 

 

 

 

 

 

Indikatív forrásallokáció

(Mrd Ft, folyó áron, 280 HUF/EUR árfolyamon)

 

 

 

 

2011

2012

2013

Összesen

 

 

 

 

5,90

21,14

0,00

27,04

 

 

 

 

Tartalék: (Mrd Ft)

 

 

 

 

 

 

ESZA tervezett aránya a prioritás keretéből: max. 10%

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3. A prioritás ütemezése – kötelezettségvállalás (IH döntés)

 

 

 

 

 

 

Indikatív forrásallokáció

(Mrd Ft, folyó áron, 280 HUF/EUR árfolyamon)

 

 

2011

2012

2013

2014

2015

Összesen

 

 

0,00

22,14

4,90

0,00

0,00

27,04

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

II. A támogatási konstrukciók összefoglaló adatai (2011-2013)

 

 

 

 

 

Konstrukció kódja

Konstrukció neve

Pályázatok, kiemelt projektek meghirdethető kerete

(MrdFt)

A konstrukció célja

A konstrukció szakmai tartalmáért felelős miniszter

A konstrukció szakmai tartalma tekintetében feladatkörrel rendelkező további miniszter

2011

2012

2013

2.1.12

ESR – az egységes európai hívószámra (112) alapozott Európai Segélyhívó Rendszer

5,00

0,00

0,00

A cél az integrált rendszer létrehozásával a segélyhívásokat fogadó rendszerrel együtt működtetve egy, a különböző veszélyhelyzetekben összehangolt irányítást lehetővé tevő, a készenléti szervek között élő és operatív kapcsolatot biztosító tevékenységirányítási keretrendszer kialakítása.

Az egyetlen hívószámon történő segélyhívással több, a segélynyújtásban érintett szervezet elérése válik párhuzamosan lehetségessé, és a segélyhívással a bajba jutottak számára történő gyors és összehangolt munka eredményeivel a szolgáltató közigazgatás közvetlenül és konkrét eredményekkel igazolhatja, hogy valóban az emberekért működik, valamint működésének középpontjába a polgárok igényeit és elvárásait helyezi.

NFM

BM, KIM

2.1.15

Az integrált ügyfélszolgálatok interoperabilis informatikai infrastruktúrájának kialakítása

0,00

4,80

0,00

Cél hogy korszerű, ügyintézést támogató ügyfél- és ügyintézőbarát rendszer jöjjön létre, valamint a közigazgatási rendszerek közötti adatkapcsolatok kialakításával egyszerűsítsük az ügyintézést, az adatok elérését. Az egységes egészként működő, integrált, infokommunikációs eszközök által támogatott ügyfélszolgálatokon az ügyféltől – amennyiben a más hatóságnál nyilvántartott adatainak felhasználásához előzetesen hozzájárul − olyan adat ismételten nem kérhető be, amely más hatóság nyilvántartásában szerepel. Olyan kormányzati stratégiát és eljárásrendet kell kidolgozni, amely teljes körűen garantálja az állampolgár személyiségi jogainak érvényesülését, ugyanakkor ezen hatékony megoldást választók számára képes a szükséges ügyintézési kényelmet biztosítani.

Fokozatosan át kell térni a közigazgatáson belül szabványosított, egyszerűbben és olcsóbban menedzselhető adatkapcsolati formákra, interoperabilitás megteremtésére.

KIM

 

2.1.14

Telefonos ügyfélszolgálat megújítása

0,90

0,00

0,00

Megvalósul azon contact center – szemlélet, amelynek célja a hatékony üzemeltetetés és erőforrás-gazdálkodás, az egységes folyamattervezési szemlélet és oktatási módszertan, továbbá az egységes tudásforrásból történő ügyfélkiszolgálás. Mindezen célok kézzelfoghatóvá tételének eszköze a szolgáltatási szint paramétereinek meghatározása, azok folyamatos monitorozása és eltérés esetén azonnali beavatkozás megkezdése, valamint teljesítményértékelés és minőségbiztosítási rendszer kidolgozása, betartatása. A kialakított rendszer transzparens működése lehetővé teszi, hogy a vezetői információs rendszeren keresztül a fenntartó szervezet felelősének mindenkor lehetősége legyen információt kinyerni az ügyfélkiszolgálás minőségének állapotáról.

A megvalósuló rendszer erőforrásai lehetőséget biztosítanak arra, hogy más közigazgatási szervezetek telefonos ügyfélszolgálati tevékenységét a contact center – részben vagy egészben – átvegye, és annak további üzememeltetéséről gondoskodjon. Ezen túl a contact center belső help-d

KIM

 

2.1.18

Adózói életúttal kapcsolatos információk elérhetővé tétele

0,00

1,00

0,00

A projekt eredményeképpen az ügyfelek számára elérhetővé válik az 'adózói életút' megtekintése, követése elektronikus úton. A projetk során továbbá az adózók jobb támogatása (az elvárt adózási kényelemnövelés, például tényadatok automatikus felkínálása) és a hibák csökkentése (mélyebb ellenőrzések lehetővé tétele) érdekében új szolgáltatási felület kerül kialakításra.

NGM

 

2.3.7

Egészségbiztosítási ügyfélkapcsolatok fejlesztése, egészségügyi rendszerekbe integrált adatkezelés és azonosítás megvalósítása

0,00

2,80

0,00

A projektben valós ügyfélkapcsolati rendszer (CRM) kialakítása történik meg, elsősorban a szolgáltatók, mint ügyfelek felé biztosítva a hatékony kapcsolattartást, ügyintézést, az alapvető nyilvántartások szolgáltató képes alapnyilvántartássá szervezését.

A projekt lehetővé teszi az ellátások finanszírozásának jobb megalapozását, pontosabb követését. Ennek része a még mindig létező floppys adatszolgáltatások helyett valódi monitoringot lehetővé tevő rendszer kialakítása, támaszkodva az e-kézbesítési szolgáltatására, felhasználva a (részben megújuló) űrlapos jelentési megoldásokat, de lehetővé téve a gépi adatszolgáltatást az auditált egészségügyi rendszerek számára. Része egy új szolgáltatói információs rendszer kialakítása is. A projekt célja továbbá az egészségügyi reform alapkövének számító Nemzeti Egészségügyi Informatikai (eHealth)

rendszerhez, a TIOP 2.3.1 és TIOP 2.3.3 konstrukciók által támogatott egészségügyi (intézményi és intézmények közötti) informatikai fejlesztésekhez alapvető fontosságú adatkez

EMMI

NFM

2.A.2

Ágazati pályázat a közigazgatási szolgáltatásokhoz való hozzáférést támogató fejlesztésekre

0,00

2,20

0,00

Az egyfordulós pályázat célja több közigazgatási szakrendszerhez való hozzáférés javítása az e-közigazgatási szolgáltatások széles körben való elterjesztése érdekében.

NFM

KIM

2.1.17

A szakrendszereknek (beleértve az igazságszolgáltatást is) a módosult követelményeknek való megfeleléshez szükséges fejlesztéseket szolgáló kiemelt projekt keret

0,00

1,50

0,00

- Földhivatali folyamatok ügyfélközpontú átalakítása és ahhoz szükséges korszerűsítése

VM

 

2.3.8

Teljeskörű ügyfélazonosítás

0,00

2,15

0,00

Az új azonosítási megközelítés a piaci trendeket figyelembe véve nagyobb szabadságfokot biztosít az ügyfélnek, lehetővé téve az állami költségvetést nem terhelő megoldások alkalmazását is. A projekt keretében kialakul a teljeskörű ügyfélazonosítási rendszer. Itt alapvetően a személyek (mind a természetes, mind az egyéb, természetesen külön-külön feladatként értelmezve) hiteles nyilvántartása egészül ki olyan új elemekkel, amelyek az azonosítás, elektronikus kapcsolattartás és ügyintézés hatékonyabb és olcsóbb megoldásait biztosítják magasabb garanciális szintek mellett. Ennek egyik fontos eleme a rendelkezés nyilvántartás-szolgáltatás kialakítása, amelyben az érintett (személy) azonosítására, kapcsolattartására, adatkezelésére vonatkozóan megszorító (például magasabb biztonsági szintű azonosítás megkövetelése), illetve megengedő rendelkezést tehet (például normál e-mail kapcsolat igénylése). A jogbiztonság garantálásához kialakításra kerül (a szűken vett belső állami feladatkörre) az állami hitelesítés szolgá

KIM

NFM, NGM

2.1.16

E-befogadás

0,00

1,00

0,00

Az állampolgárok bevonásának egyik kulcseleme a valós (technikai) elérésük biztosítása, melynek egyik lehetősége az okostelefonokon, táblaszámítógépeken keresztül történő elérés. A projekt a széles tömegek eléréséhez olyan programokat készít, ahol a közigazgatás leglényegesebb szolgáltatásait igen egyszerűen vehetik igénybe az új technikát annyira már nem ismerők, kedvelők, a bonyolultabb kérdésekben pedig szinte magától értetődően jutnak az ügyfélszolgálathoz. A fejlesztés mind a telefonra tölthető alkalmazást, mind az e-befogadásra dedikált központi szolgáltatásokra, s ezek leegyszerűsített tájékoztatási hátterének kialakítására is vonatkozik. Természetes velejárója a projektnek, hogy a más okból lemaradás veszélyesek (látás, hallás sérült) igényeit figyelembe vevő alkalmazásokat is kifejlesztet.

NFM

KIM

2.1.20

Postai agora

0,00

0,50

0,00

A postai agora egy olyan, speciális a kistelepülések közigazgatási ügyintézését (adó-, agrár-, egészségügyi igazgatás, hatósági (pl. őstermelői) engedélyek) támogató projekt, ami társadalmi hatásaiban a kistelepülések népességmegtartó erejét is növeli. A nagyvárosokban rendelkezésre álló innovatív infrastruktúrát, szolgáltatást elérhető kell tenni a környező kisebb településeken is. Elengedhetetlenül fontos, hogy a megmaradt néhány helyi intézményben elérhetővé váljanak a legmodernebb technológiák és szolgáltatások, miközben ezek a helyi közösségek erősödését is szolgálják.

NFM

 

2.2.1

Kormányzati adatközpont és IT értéknövelt szolgáltatások nyújtása (Kormányzati felhő)

0,00

2,85

0,00

A projekt célja: az elavult IKT erőforrások és a nem megfelelő üzemeltetési biztonságot adó géptermi kapacitások hosszú távon való kiváltása magas színvonalú üzemeltetési környezetet és hatékonyabb működtetést jelentő adatközpontokkal. E cél érdekében több helyszínen olyan adatközpont jön létre, mely lehetőséget biztosít a felhő alapú működést adó eszközök elhelyezésére, valamint későbbi kijelölés alapján egyes meglévő rossz állapotú géptermek kiváltására.

A projekt eredményeképpen, olyan felhő alapú informatikai szolgáltató központ áll majd rendelkezésére, amely a későbbi kormányzati projektek egy részénél az informatikai infrastruktúra beszerzést szükségtelenné teheti.

NFM

 

2.2.2

Kormányzati hálózatbiztonsági korai figyelmeztető rendszer és szolgáltatás kialakítása

0,00

0,50

0,00

A projekt célja, hogy jöjjön létre a Központi Rendszeren egy igényekhez igazítható, a hálózatbiztonsági védelmet támogató szolgáltatás, ami lehetővé teszi a kockázatok, fenyegetések és események felismerését és jelzését a lehető legkorábbi szakaszukban, valamint támogatást tud biztosítani a védelem szereplői számára a leghatékonyabb intézkedések végrehajtása során. A kialakítandó szolgáltatás lehetőséget ad a Központi Rendszer teljes hálózatbiztonsági állapotának folyamatos nyomon követésére, illetve az egyes részeinek, szegmenseinek vagy csatlakozási pontjainak hálózatbiztonsági állapotának felügyeletére.

NFM

 

2.2.4

Kormányzati intézmények telephelyein végberendezések modernizációja

0,00

1,00

0,00

A projekt célja, hogy meghatározott kormányzati intézményi telephelyeken és hálózati csomópontokban lévő berendezések cseréjével az elérési hálózat sávszélessége hosszabb távon többszörözhető legyen, illetve meghatározott telephelyeken a hálózati rendelkezésre állás növekedjen. A megvalósított fejlesztésekkel az elektronikus hírközlési szolgáltatások kihasználását lehet javítani, ezáltal az intézmények belső- és egymás közti kommunikációra igénybe vett szolgáltatásainak minősége nagymértékben emelhető.

NFM

 

2.2.5

Az Informatikai Közháló programban a kormányzati feladatokat ellátó szervek és közintézmények részére biztosított internet hozzáférések kiszolgáló informatikai végberendezéseinek korszerűsítése

0,00

0,24

0,00

A projekt célja, hogy a NISZ Zrt. által működtetett Közháló rendszerben emeltszintű internet-szolgáltatással ellátott 1250 intézmény telephelyén lévő hálózati berendezéseinek cseréjével lehetővé tegye az internet sávszélesség növekedését, csökkentse a meghibásodások miatti kieső forgalmi időszakok tartamát. A fejlesztéssel közvetlenül javul az intézmények Közháló szolgáltatásokhoz hozzáférése, saját weboldalaik üzemeltethetősége, a saját működési hatékonyságuk.

NFM

BM, KIM

2.1.22

Az Elektronikus szolgáltatások kiterjesztése és az emberi erőforrások optimalizálása az ítélkezés időszerűségének javítása érdekében

0,00

0,60

0,00

A projekt elsődleges célja a hatékonyabb igazságszolgáltatás kialakítása érdekében, olyan informatikai alkalmazás létrehozása és bevezetése, amely által - a területi diszparitások csökkentésével - minden egyes magyar állampolgár számára ugyanolyan színvonalú, gyors, tér- és időkorlátoktól mentes, megbízható bírósági ügyintézés válik elérhetővé. A fejlesztés révén olyan informatikai rendszer és portálfelület kialakítására kerül sor, amelynek segítségével egyrészt a közvélemény releváns információhoz juthat a bírói ügyteherelosztás tekintetében, másrészt az állampolgárok és a társszervek igazgatási kérdésekben egységes, könnyen kezelhető elektronikus felhasználói kezelői felületen keresztül intézhetik ügyeiket.

KIM

 

2.

Prioritás

5,90

21,14

0,00

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Többlet-kötelezettségvállalás esetén tartalék támogatási konstrukciók

2.1.15

Az integrált ügyfélszolgálatok interoperabilis informatikai infrastruktúrájának kialakítása

0,00

0,60

0,00

A projekt két fő elemét képező személyes és elektronikus ügyintézési csatorna működtetéséhez szükséges informatikai alapinfrastruktúra feladat, valamint az ügyfélszolgálati rendszer kialakítása feladat kapcsán - többek között - az érintett munkahelyek darabszámának növekedése, a jogszabályváltozások (pl. Ket), valamint az ügyszámok növekedése által okozott többlet feladatok teljesítése.

KIM

 

2.1.19

Sajátszámlás nyugdíjjárulék kezelés ügyfélkapcsolati fejlesztése

0,00

1,30

0,00

A projekt keretében fejlesztésre kerül a valódi sajátszámlás befizetés nyilvántartás. A létrejövő rendszer a kormányzat felé az elemzésekhez, az ügyfelek felé pedig a konkrét helyzetük megismeréséhez nyújt felületet és azon keresztül adatszolgáltatást. A projekt eredményeképpen rendszeres értesítésként az ügyfelek kérhetik a befizetési adatokról való tájékoztatást (elektronikusan vagy papír alapon).

NGM

 

2.1.8

Digitalizált törvényhozási tudástár 2. ütem

0,00

0,45

0,00

Az OGYK 2010 előtti digitalizált állományainak összekapcsolása, analitikus szintű metaadatokkal való ellátása; ezek során a történeti országgyűlési dokumentumok ülésnap-szintű elemző-analitikus feldolgozása. A digitalizált állomány folyamatos bővítése a könyvtár dokumentumállományából válogatott művekkel. Terveink szerint a projekt végére az olvasók – a DTT projekt első szakaszában digitalizált 2 millió oldallal együtt - összesen 4 millió oldal terjedelmű digitális állományt érhetnek majd el. Ennek biztosításához a megfelelő eszközök, tároló kapacitások beszerzése, szoftverfejlesztés, programozói közreműködés. A feladat elvégzésével az ország legnagyobb terjedelmű jogi tartalomszolgáltatása jön létre. A könyvtár területén egy korszerű digitalizáló műhely és oktatóterem kialakítása, amely a projekt befejezése után is képes a könyvtári és más parlamenti dokumentumok digitális állományainak folyamatos bővítésére, valamint a felhasználók képzésére.

KIM

 

2.1.21

Élelmiszerlánc-felügyeleti információs rendszer

0,00

0,60

0,00

A projekt célja egy átfogó elektronikus bevallási és ellenőrzési rendszer kialakítása a felügyeleti díj beszedéséhez; a meglévő szakmai informatikai rendszerek továbbfejlesztése ahhoz, hogy a még papír alapú nyilvántartásba vételi, ellenőrzési tevékenységek is elektronikusan elvégezhetők legyenek; valamint szakma specifikus, élelmiszerlánc szemléletű adatgyűjtési rendszer bevezetése és VIR továbbfejlesztése.

VM

 

2.1.9

Törvényhozás Információs rendszer és a kapcsolódó weboldal továbbfejlesztése

0,00

0,20

0,00

A megvalósítandó rendszer tárgya az Országgyűlési Hivatalnak a modern kor igényeinek megfelelő, az információs társadalom lehetőségeire építő fejlesztése. A versenyképesség-növelési cél érvényesítése érdekében – összhangban az állampolgárok és a vállalkozások növekvő elvárásaival – az eddigi intézmény-centrikus hozzáállás helyébe folyamatosan a szolgáltatás-, illetve ügyfélközpontú megközelítés lép. A hivatali folyamatok átszervezésével, egyszerűsítésével, majd ezt követően infokommunikációs eszközökkel történő támogatásával hatékonyabbá válik a Hivatal működése. A projektjavaslat magában foglalja a hivatal működésének, eljárásainak, folyamatainak, szolgáltatásainak az infokommunikációs technológiát kihasználó modernizációját.

KIM

 

2.

Tartalék támogatási konstrukciók

0,00

3,15

0,00

 

 

 


I. Prioritás bemutatása - 3. prioritás:

 

 

 

 

Elektronikus Közigazgatás Operatív Program

 

 

 

 

 

 

Akcióterv 2011-2013

1. Prioritás tartalma

 

 

 

 

 

 

 

Prioritás rövid tartalma

(max. 500 karakter)

 

A Közép-magyarországi régió – az ország régiói közül egyedül − a regionális versenyképesség és foglalkoztatás célkitűzés alá tartozik. Az elektronikus közigazgatás fejlesztése az eddigi tapasztalatok alapján hatékonyan nem valósítható meg központi, egységes irányítás nélkül. Ez viszont csak úgy lehetséges, ha az operatív program külön prioritási tengelyt tartalmaz a Közép-magyarországi régióra, mint a regionális versenyképesség és foglalkoztatás alá eső régióra. Jelen prioritási tengely leképezi az 1. és 2. számú prioritási tengelyeket a Közép-magyarországi régióra.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2. A prioritás ütemezése – kiírások kerete

 

 

 

 

 

 

Indikatív forrásallokáció

(Mrd Ft, folyó áron, 280 HUF/EUR árfolyamon)

 

 

 

 

2011

2012

2013

Összesen

 

 

 

 

0,00

5,55

0,00

5,55

 

 

 

 

Tartalék: (Mrd Ft)

 

 

 

 

 

 

ESZA tervezett aránya a prioritás keretéből: max. 10%

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3. A prioritás ütemezése – kötelezettségvállalás (IH döntés)

 

 

 

 

 

 

Indikatív forrásallokáció

(Mrd Ft, folyó áron, 280 HUF/EUR árfolyamon )

 

 

2011

2012

2013

2014

2015

Összesen

 

 

0,00

5,55

0,00

0,00

0,00

5,55

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

II. A támogatási konstrukciók összefoglaló adatai (2011-2013)

 

 

 

 

 

 

Konstrukció kódja

Konstrukció neve

Pályázatok, kiemelt projektek meghirdethető kerete

(MrdFt)

A konstrukció célja

A konstrukció szakmai tartalmáért felelős miniszter

A konstrukció szakmai tartalma tekintetében feladatkörrel rendelkező további miniszter

2011

2012

2013

3.1.6

Önkormányzati ASP központ felállítása

0,00

2,60

0,00

A projekt egy olyan központi elektronikus alkalmazás-szolgáltató (ASP) központ kialakítását célozza meg, amely lehetővé teszi a helyi önkormányzati feladatellátás és belső működés támogatását a Közép-magyarországi régió vonatkozásában.

NFM

KIM, NGM

3.1.5

A Rendőrség elektronikus feldolgozó rendszerének korszerűsítése a KMR régióban

0,00

2,00

0,00

A Rendőrség elektronikus feldolgozó rendszerének korszerűsítése, bővítése, átstrukturálása, egyes közigazgatási folyamatok elektronizálása, valamint az informatikai biztonság növelését célzó hardverkörnyezet és egyéb technikai eszközrendszer fejlesztése a KMR régióban.

BM

 

3.1.3

Ágazati pályázat a Közép-Magyarországi Régióban megvalósítandó fejlesztésekre

0,00

0,95

0,00

Az egyfordulós pályázat célja olyan informatikai fejlesztések végrehajtása a Közép-Magyarországi Régióban amelyek az operatív programban megfogalmazott beavatkozási irányok (Közigazgatási belső folyamatok megújítása és elektronizálása; Hozzáférést szolgáló fejlesztések) megvalósulását szolgálják.

NFM

KIM

3.

Prioritás

0,00

5,55

0,00

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Többlet-kötelezettségvállalás esetén tartalék támogatási konstrukciók

3.1.6

Önkormányzati ASP központ felállítása

0,00

0,60

0,00

Az "Önkormányzati ASP központ felállítása" projekt kiegészítése a KMR régión belül.

NFM

KIM, NGM

3.1.3

Ágazati pályázat a Közép-Magyarországi Régióban megvalósítandó fejlesztésekre

0,00

1,50

0,00

Többlet forrás biztosítása az egyfordulós pályázathoz, melynek célja olyan informatikai fejlesztések végrehajtása a Közép-Magyarországi Régióban amelyek az operatív programban megfogalmazott beavatkozási irányok (Közigazgatási belső folyamatok megújítása és elektronizálása; Hozzáférést szolgáló fejlesztések) megvalósulását szolgálják.

NFM

KIM

3.

Tartalék támogatási konstrukciók

0,00

2,10

0,00

 

 

 

2. melléklet az 1422/2012. (X. 4.) Korm. határozathoz

A

B

C

D

E

F

G

1.

Konstrukció kódja

Projekt megnevezése

Operatív Program

Támogatást igénylő neve

Kiemelt projekt támogatási összege (KONV+KMR Mrd Ft)

Projekt rövid bemutatása

Támogathatóság feltételei
(amennyiben releváns)

2.

1.1.4.

Központosított kormányzati informatikai rendszer kiterjesztése (KKIR2)

Elektronikus Közigazgatás Operatív Program

Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.

5,56

A KKIR projektben megkezdett végfelhasználói eszközök korszerűsítését kiterjesszék valamennyi felhasználóra, kiépüljön az egységes nyomtatás-menedzsment rendszer, illetve hogy folytatódjon az alkalmazások indokolatlanul nagy számának csökkentése érdekében az alkalmazás-konszolidáció, melyhez mindenekelőtt az alkalmazások felmérése szükséges. Ezen túl, a központosított kormányzati informatikai rendszer működési környezete, az Egységes Infrastruktúra (EI) háttéreszközeinek korszerűsítése is elengedhetetlen, amelybe nemcsak az új szerverinfrastruktúra kiépítése, hanem a szerverek modern környezetben elhelyezése is kiemelt jelentőségű.

3.

1.1.7.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadsági Hatóság informatikai infrastruktúrájá-
nak komplex fejlesztése

Elektronikus Közigazgatás Operatív Program

Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadsági Hatóság

0,08

A 2012. január 01-én létrejött, s a 2011. évi CXII. törvény (Infotv.) értelmében fontos szerepet betöltő Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadsági Hatóság hatékony, független és ügyfélbarát működése érdekében feltétlenül szükséges a rendkívül mértékben elavult informatikai infrastruktúra fejlesztése. Ezen fejlesztések főbb elemei között vannak az optikai hálózat kiépítése, a komplex munkafolyamat irányítási rendszer kialakítása, webes portál létrehozása, SIS2 rendszerrel kapcsolatos feladatok és szükséges hardver igények kielégítése.

4.

1.1.10.

A katasztrófavédel-
mi informatikai rendszerek döntéstámogató szerepének és biztonságának növelése

Elektronikus Közigazgatás Operatív Program

BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

1,50

Veszélyes anyagok közúti szállításával kapcsolatos döntéstámogató rendszer; megyei szerverkonszolidáció; katasztrófák elleni védekezésben alkalmazott gépjárművek vonulását támogató komplex térinformatikai rendszer, valamint a hatósági munka döntéstámogató informatikai hátterének biztosítása; az IT rendszerek katasztrófatűrő képességének növelése, mentési, archiválási feladatok biztonságos kialakítása, hálózatbiztonsági megoldások alkalmazása. A katasztrófák elleni védekezésben résztvevő védelmi szervezetek erő- és eszköz adatainak nyilvántartása, riasztásuk, berendelésük és készenlétbe helyezésük informatikai támogatása.

5.

1.1.12.

Komplex mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer

Elektronikus Közigazgatás Operatív Program

Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal

1,25

A mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény egységes kárfelelősségi rendszert határozott meg az agrárium szereplői részére, amely két pilléren, egyrészt az állami kárenyhítési rendszeren, másrészt egy piaci biztosítási struktúrán nyugszik. Jelen projekt célja a módosult agrár-kockázatkezelési rendszer követelményeit teljes körűen kielégítő fejlesztések megvalósítása.

6.

1.1.13.

A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal szakrendszeri informatikai fejlesztése

Elektronikus Közigazgatás Operatív Program

Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal

0,50

A projekt célja a megváltozott munkaképességű személyek rehabilitációját segítő ellátási rendszer korszerű és integrált működését biztosító, a feladatellátásért felelős államigazgatási szervek feladatait támogató informatikai rendszer létrehozása.

7.

1.1.14.

Adigazgatási szakrendszerek integrációja

Elektronikus Közigazgatás Operatív Program

Nemzeti Adó- és Vámhivatala

1,50

A projekt az adóigazgatás rendszereinek integrációját, hatékonyságának növelését célozza. A projekt keretében a végrehajtási rendszer korszerűsítése, valamint az ellenőrzési rendszer megújítása, korszerűsítése történik meg.

8.

1.1.15.

Felelősen, felkészülten a büntetésvégre-
hajtásban 2. ütem

Elektronikus Közigazgatás Operatív Program

Belügyminisztérium

0,50

A konstrukció célja, hogy - építve a 2009-20110-es akciótervben nevesített "Felelősen, felkészülten a büntetésvégrehajtásban" nevű projekt eredményeire építve - tovább korszerűsítse a büntetés-végrehajtási intézményrendszer szolgáltatásifunkcióját. A fejlesztés megvalósításával gyorsabbá, korszerűbbé válnak a büntetésvégrehajtás folyamatai és feladatkörei.

9.

1.1.16.

A bírósági szervezetrendszert érintő jogszabályi változásokból eredő fejlesztések a Bírósági Integrált Informatikai Rendszerben és a Vezetői Információs Rendszerben

Elektronikus Közigazgatás Operatív Program

Országos Bírósági Hivatal

0,29

A projekt fő célja az igazságügyi reform következtében bekövetkezett törvényi változásokból fakadó fejlesztési igények megvalósítása a bíróságok működésének szempontjából alapvető, a napi ügyvitelt meghatározó informatikai rendszerek tekintetében. A fejlesztés eredményeképpen a rendszerek alkalmassá válnak arra, hogy folyamatosan és rugalmasan kövessék a strukturális változásokat.

10.

1.2.4.

Elektronikus Hulladékgazdál-
kodási rendszer

Elektronikus Közigazgatás Operatív Program

Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség

0,90

Jelen projekt célja egy olyan hatékony, gyors és biztonságos hulladékgazdálkodási szakrendszer, illetve ehhez teljes integrált informatikai rendszer kialakítása, amely teljeskörűen biztosítani tudja a törvényben meghatározott feladatok sikeres elvégzését.

11.

1.2.10.

Mezőgazdasági és környezeti információs rendszer

Elektronikus Közigazgatás Operatív Program

Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal

1,35

A mezőgazdasági és környezeti információs rendszer révén megteremtődik az alapja annak, hogy egy ügyfél-tájékoztatási és hivatali interoperabilitási célokat egyaránt szolgáló egységes rendszerbe kerüljön a mezőgazdasági ügyfelekre, illetve a mezőgazdasági földterületekre vonatkozó minden, állami forrásból elérhető információ. Ez egyrészt a mezőgazdasági földterületekre vonatkozó főbb térinformatikai alapinformációknak, valamint az ügyfeleknek a mezőgazdasági földterületekhez kapcsolódó ügyei során keletkező főbb információknak az összegyűjtését jelentené.

12.

1.2.11.

Országos támogatás-ellenőrzési rendszer.

Elektronikus Közigazgatás Operatív Program

Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség

0,80

Az országos támogatás-ellenőrzési rendszer projekt célja a hazai- és európai uniós források odaítélési eljárásainak hatékonyabbá tétele két komponensen keresztül: az egyik komponens a jogosulatlan támogatások kiszűrését segítené elő (egy egységes támogatás-halmozódás ellenőrzési rendszer révén), míg a másik egy pozitív ügyféllista és egy integrált ügyfél-minősítési rendszer bevezetését tenné lehetővé.

13.

1.2.14.

A hivatalos lapok kiadási folyamatának modernizálása

Elektronikus Közigazgatás Operatív Program

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium

0,10

A projekt célja, hogy megoldást nyújtson a hivatalos lapok (Magyar Közlöny, Hivatalos Értesítő) megjelentetésével összefüggő munkafolyamatok hatékony, egyszerű és biztonságos átalakítására, elősegítve a közigazgatáson belüli feladatvégzés szervezeti és informatikai támogatottságát, koordinációját.

14.

1.2.15.

E-közigazgatási Szabad Szoftver Kompetencia Központ létrehozása

Elektronikus Közigazgatás Operatív Program

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium

0,20

A projekt célja, hogy szabad szoftveres alaptevékenységeket végezzen, elősegítve, hogy hazánkban jobban elterjedjenek a szabad szoftverek, ennek hatásaként javuljon a közigazgatási informatikai rendszerek interoperabilitása. A kompetencia központ elsősorban bevezetés támogató tevékenységeket végez: honosítás, fejlesztés, terméktámogatás, oktatás, illetve elkészíti az ezeket megalapozó dokumentációkat.

15.

1.2.16.

Központi Illetményszámfej-
tési Rendszer

Elektronikus Közigazgatás Operatív Program

Magyar Államkincstár

1,50

A projekt során a Központi Illetményszámfejtési Rendszer felülvizsgálata, fejlesztése történik meg. A projekt a folyamat illetve az informatikai korszerűsítést is magában foglalja.

16.

1.2.17/A.

Web alapú agrárstatisztikai információs rendszer kialakítása és összeköttetése

Elektronikus Közigazgatás Operatív Program

Agrárgazdasági Kutató Intézet

0,50

A projekt fő eredménye a megújított, OVMR és Gazdanet gazdaportál összeköttetéssel rendelkező, ASIR vonatkozásában az EUROSTAT OSAP statisztikákkal szemben támasztott követelményrendszernek és a hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelő egységes ASIR/PÁIR rendszer. A fejlesztések eredményeképpen csökkennek az adatszolgáltatók terhei, javul és felgyorsul a rendszerek közti adatáramlás, célzott módon többletinformáció csatolható vissza az adatszolgáltatók, a szakmai szervezetek, valamint az állampolgárok számára. A projekt fő célja az Agrárstatisztikai Információs Rendszer megújítása és egységes, WEB alapú informatikai hátterének kialakítása, a papír alapú kérdőíveken bonyolított adatgyűjtések elektronizálása az adatszolgáltatói terhek csökkentése céljából.

17.

1.2.17/B.

Az Építésügyi Monitoring Rendszer (ÉMO) komplex működését biztosító településrendezési tervek digitalizálása

Elektronikus Közigazgatás Operatív Program

Belügyminisztérium

0,90

Az ÉMO célja a távérzékelési adatok segítségével feltárt valós területhasználati folyamatok – például az engedély nélküli építkezések – ellenőrzése, továbbá a monitoring rendszer adatbázisaira és elemzéseire támaszkodva a valós területi folyamatok nyomon követése, a tervekben meghatározott területfelhasználási és építési követelmények érvényesülésének megfigyelése. A rendszer segítségével az építési tevékenység felülvizsgálata a valós területi folyamatok figyelembevételével történhet.

18.

1.2.18.

Kormányhivatalok műszaki-gazdasági integrációja

Elektronikus Közigazgatás Operatív Program

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala

1,00

A megyei kormányhivatalok a projekt eredményeként kormányzatilag támogatott, szabványosított illetve egységesített gazdálkodási-pénzügyi, ügyviteli, nyilvántartási, informatikai valamint üzemeltetést támogató rendszerekhez csatlakoznak. Egységes standardok szerinti, magas biztonsági szinttel rendelkező, korszerű és költségtakarékos informatika és hálózat támogatja a funkcionális feladatokat a kormányhivatalok hálózatában.
A kormányhivatalok műszaki-gazdasági hátterének modernizációja szervezettebbé, ellenőrizhetőbbé és nem utolsó sorban hatékonyabbá teszi a kormányhivatalok munkatársainak tevékenységét is.

19.

1.2.20.

Határon túli magyarságot szolgáló közigazgatási szolgáltatások kifejlesztése

Elektronikus Közigazgatás Operatív Program

Pillér Kft.

1,00

A projekt a határon túli magyarság számára fejlesztendő e-közigazgatási szolgáltatások forrását teremti meg.

20.

1.2.21.

Tervezés és jogalkotás informatikai támogatása

Elektronikus Közigazgatás Operatív Program

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium

0,70

A projekt célja, hogy a kormányzati tevékenység megújítására vonatkozó – a Nemzeti Együttműködés Programjából következő – projektek hatékonyságát és eredményeinek mérését támogató informatikai rendszer jöjjön létre.
A fejlesztés alapvetően az alábbi részterületekre terjed ki:
- stratégiai tervezés megújításának informatikai támogatása,
- jogszabályalkotás racionalizálásának, hatásvizsgálatok elkészítésének támogatása,
- civil társadalom bevonását ösztönző elektronikus megoldások megvalósítása a jogalkotási folyamat során,
- a különböző szintű stratégiai dokumentumokban vállalt célok teljesülésének mérését lehetővé tevő monitoring rendszer informatikai hátterének kialakítása,
- minisztériumi feladatkataszter rugalmas kezelését és változásainak nyomon követését segítő elektronikus rendszer létrehozása.

A kötelező elemként előírt 12. sz. nyilvánossági elemtől (eredménykommunikációs információs anyagok, kiadványok készítése) a megadott indoklás alapján el lehet tekinteni, valamint a támogatási szerződés megkötéséig szükséges bemutatni, hogy a projektgazda milyen szempontok alapján döntött a Social szoftver mellett.

21.

1.2.22.

Központi és egyéb közbeszerzési és beszerzési folyamatokat támogató ASP rendszer

Elektronikus Közigazgatás Operatív Program

Pillér Kft.

1,00

A projekt eredményeként létrejön: a közbeszerzési eljárásokhoz kötődő egyes eljárási cselekmények elektronikus támogatása; a központi beszerzéseket magasabb szinten kiszolgáló központi beszerzési portál; a beszerzéseknél a védelmi igazgatás – válsághelyzetek kezeléséhez kapcsolódó sajátos igényeit figyelembe vevő informatikai támogatás (minősített szállítók nyilvántartása, azonnali beszerzési mód, kapacitások nyilvántartása vagy azzal kapcsolat).A projekt támaszkodik az EKOP keretében kialakuló egyéb központi szolgáltatásokra.

22.

1.2.23.

Hibrid kézbesítési és konverziós rendszer

Elektronikus Közigazgatás Operatív Program

Magyar Posta Zrt.

3,25

A projekt keretében kialakításra kerül a közigazgatás részére egy olyan informatikai rendszer, s azon egy olyan szolgáltatás (hibrid kézbesítés), amellyel a közigazgatás az ügyfelek felé elektronikus iratairól a hiteles papír alapú értesítéseit elkészíttetheti, s a rendszer a küldeményt hiteles kézbesítésre át is adja. A projekt keretében szintén lehetővé válik egy papír okmányról hiteles elektronikus másolat készíttetés és egyben annak felküldése a közigazgatásnak (inverz hibrid). A kialakítandó központban pedig a levélben beküldött iratok központi bontása, digitalizálása, és digitális formában továbbítása történik meg.

23.

2.1.12.

ESR – az egységes európai hívószámra (112) alapozott Európai Segélyhívó Rendszer

Elektronikus Közigazgatás Operatív Program

Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség

5,00

A cél az integrált rendszer létrehozásával a segélyhívásokat fogadó rendszerrel együtt működtetve egy, a különböző veszélyhelyzetekben összehangolt irányítást lehetővé tevő, a készenléti szervek között élő és operatív kapcsolatot biztosító tevékenységirányítási keretrendszer kialakítása.
Az egyetlen hívószámon történő segélyhívással több, a segélynyújtásban érintett szervezet elérése válik párhuzamosan lehetségessé, és a segélyhívással a bajba jutottak számára történő gyors és összehangolt munka eredményeivel a szolgáltató közigazgatás közvetlenül és konkrét eredményekkel igazolhatja, hogy valóban az emberekért működik, valamint működésének középpontjába a polgárok igényeit és elvárásait helyezi.

24.

2.1.14.

Telefonos ügyfélszolgálat megújítása

Elektronikus Közigazgatás Operatív Program

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala

0,90

Megvalósul azon contact center – szemlélet, amelynek célja a hatékony üzemeltetetés és erőforrás-gazdálkodás, az egységes folyamattervezési szemlélet és oktatási módszertan, továbbá az egységes tudásforrásból történő ügyfélkiszolgálás. Mindezen célok kézzelfoghatóvá tételének eszköze a szolgáltatási szint paramétereinek meghatározása, azok folyamatos monitorozása és eltérés esetén azonnali beavatkozás megkezdése, valamint teljesítményértékelés és minőségbiztosítási rendszer kidolgozása, betartatása. A kialakított rendszer transzparens működése lehetővé teszi, hogy a vezetői információs rendszeren keresztül a fenntartó szervezet felelősének mindenkor lehetősége legyen információt kinyerni az ügyfélkiszolgálás minőségének állapotáról.
A megvalósuló rendszer erőforrásai lehetőséget biztosítanak arra, hogy más közigazgatási szervezetek telefonos ügyfélszolgálati tevékenységét a contact center – részben vagy egészben – átvegye, és annak további üzememeltetéséről gondoskodjon. Ezen túl a contact center belső help-desk szolgáltatás biztosítására is képes, amelynek célja, hogy a közigazgatásban dolgozók számára belső támogatást biztosítson, ezzel segítve a közigazgatás egységes ügykezelési folyamatainak megvalósítását.

25.

2.1.15.

Az integrált ügyfélszolgálatok interoperabilis informatikai infrastruktúrájá-
nak kialakítása

Elektronikus Közigazgatás Operatív Program

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala

4,80

Cél hogy korszerű, ügyintézést támogató ügyfél- és ügyintézőbarát rendszer jöjjön létre, valamint a közigazgatási rendszerek közötti adatkapcsolatok kialakításával egyszerűsítsük az ügyintézést, az adatok elérését. Az egységes egészként működő, integrált, infokommunikációs eszközök által támogatott ügyfélszolgálatokon az ügyféltől – amennyiben a más hatóságnál nyilvántartott adatainak felhasználásához előzetesen hozzájárul − olyan adat ismételten nem kérhető be, amely más hatóság nyilvántartásában szerepel. Olyan kormányzati stratégiát és eljárásrendet kell kidolgozni, amely teljes körűen garantálja az állampolgár személyiségi jogainak érvényesülését, ugyanakkor ezen hatékony megoldást választók számára képes a szükséges ügyintézési kényelmet biztosítani.Fokozatosan át kell térni a közigazgatáson belül szabványosított, egyszerűbben és olcsóbban menedzselhető adatkapcsolati formákra, interoperabilitás megteremtésére.

26.

2.1.16.

E-befogadás

Elektronikus Közigazgatás Operatív Program

Pillér Kft.

1,00

Az állampolgárok bevonásának egyik kulcseleme a valós (technikai) elérésük biztosítása, melynek egyik lehetősége az okostelefonokon, táblaszámítógépeken keresztül történő elérés. A projekt a széles tömegek eléréséhez olyan programokat készít, ahol a közigazgatás leglényegesebb szolgáltatásait igen egyszerűen vehetik igénybe az új technikát annyira már nem ismerők, kedvelők, a bonyolultabb kérdésekben pedig szinte magától értetődően jutnak az ügyfélszolgálathoz. A fejlesztés mind a telefonra tölthető alkalmazást, mind az e-befogadásra dedikált központi szolgáltatásokra, s ezek leegyszerűsített tájékoztatási hátterének kialakítására is vonatkozik. Természetes velejárója a projektnek, hogy a más okból lemaradás veszélyesek (látás, hallás sérült) igényeit figyelembe vevő alkalmazásokat is kifejlesztet.

27.

2.1.17/A.

Földhivatali folyamatok ügyfélközpontú átalakítása és ahhoz szükséges korszerűsítése

Elektronikus Közigazgatás Operatív Program

Földmérési és Távérzékelési Intézet

1,50

A projekt komplexitása és sajátossága, hogy egy teljes, országos intézmény-hálózatot 141 földhivatalt érint, amelyben a korszerűsítési folyamatot egységesen, egy időben kell végrehajtani a napi működés biztosítása mellett.A földhivatali folyamatok korszerűsítése keretében a digitalizálandó adatkörökkel kapcsolatos földhivatali folyamatok (pl. keresés az adatokban, másolatok nyújtása ügyfeleknek) áttekintése és átalakítása történik meg annak érdekében, hogy a projekt eredményeképp az adatok elektronikus formában, központi adatbázisból elérhetők legyenek. Adott esetben ez jelentheti új folyamat kialakítását is (azaz nemcsak meglévő módosítást), amennyiben ezen túl olyan adatokat is tudnak majd a földhivatalok szolgáltatni, amiket eddig – praktikusan az adatok relatív „hozzáférhetetlensége” miatt - nem. A projekt keretében megvalósuló szolgáltatások a rendelkezésre álló központilag nyújtott szolgáltatások alkalmazásával érhetők el, vagyis a kormányzati azonosítási rendszeren keresztül e-fizetéssel. A szolgáltatások egy része az ügyfelek számára ingyenesen, az igazgatási szolgáltatási díj fizetésére köteles szolgáltatások pedig elektronikus fizetés alkalmazásával vehetők igénybe.

A támogatás feltétele, hogy a jövőben papíron beérkező iratok teljeskörű elektronizálását a projektgazda a fenntartási időszakban folyamatosan elvégezze és vállaja a megadott költségkereten belül annak országos kiterjesztését. Továbbá a támogatási szerződés megkötéséig a költségvetés részletezésben a fenntartási költségek között a szoftver támogatásának költségét a projektgazdának szerepeltetnie kell, valamint a megvalósíthatósági tanulmányt a projektgazdának ki kell egészítenie azzal, hogy bemutatja, hogy a megvalósítandó rendszer hogyan felel meg a hatályos jogszabályoknak (KET, VHR-ek), illetve vállalja, hogy a fenntartási időszakban biztosítja a változó jogszabályi környezetnek való megfeleltetést.

28.

2.1.18.

Adózói életúttal kapcsolatos információk elérhetővé tétele

Elektronikus Közigazgatás Operatív Program

Nemzeti Adó- és Vámhivatala

1,00

A projekt eredményeképpen az ügyfelek számára elérhetővé válik az 'adózói életút' megtekintése, követése elektronikus úton. A projetk során továbbá az adózók jobb támogatása (az elvárt adózási kényelemnövelés, például tényadatok automatikus felkínálása) és a hibák csökkentése (mélyebb ellenőrzések lehetővé tétele) érdekében új szolgáltatási felület kerül kialakításra.

29.

2.1.20.

Postai agora

Elektronikus Közigazgatás Operatív Program

Magyar Posta Zrt.

0,50

A postai agora egy olyan, speciális a kistelepülések közigazgatási ügyintézését (adó-, agrár-, egészségügyi igazgatás, hatósági (pl. őstermelői) engedélyek) támogató projekt, ami társadalmi hatásaiban a kistelepülések népességmegtartó erejét is növeli. A nagyvárosokban rendelkezésre álló innovatív infrastruktúrát, szolgáltatást elérhető kell tenni a környező kisebb településeken is. Elengedhetetlenül fontos, hogy a megmaradt néhány helyi intézményben elérhetővé váljanak a legmodernebb technológiák és szolgáltatások, miközben ezek a helyi közösségek erősödését is szolgálják.

30.

2.1.22.

Az Elektronikus szolgáltatások kiterjesztése és az emberi erőforrások optimalizálása az ítélkezés időszerűségének javítása érdekében

Elektronikus Közigazgatás Operatív Program

Országos Bírósági Hivatal

0,60

A projekt elsődleges célja a hatékonyabb igazságszolgáltatás kialakítása érdekében, olyan informatikai alkalmazás létrehozása és bevezetése, amely által - a területi diszparitások csökkentésével - minden egyes magyar állampolgár számára ugyanolyan színvonalú, gyors, tér- és időkorlátoktól mentes, megbízható bírósági ügyintézés válik elérhetővé. A fejlesztés révén olyan informatikai rendszer és portálfelület kialakítására kerül sor, amelynek segítségével egyrészt a közvélemény releváns információhoz juthat a bírói ügyteherelosztás tekintetében, másrészt az állampolgárok és a társszervek igazgatási kérdésekben egységes, könnyen kezelhető elektronikus felhasználói kezelői felületen keresztül intézhetik ügyeiket.

31.

2.2.1.

Kormányzati adatközpont és IT értéknövelt szolgáltatások nyújtása (Kormányzati felhő)

Elektronikus Közigazgatás Operatív Program

Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.

2,85

A projekt célja: az elavult IKT erőforrások és a nem megfelelő üzemeltetési biztonságot adó géptermi kapacitások hosszú távon való kiváltása magas színvonalú üzemeltetési környezetet és hatékonyabb működtetést jelentő adatközpontokkal. E cél érdekében több helyszínen olyan adatközpont jön létre, mely lehetőséget biztosít a felhő alapú működést adó eszközök elhelyezésére, valamint későbbi kijelölés alapján egyes meglévő rossz állapotú géptermek kiváltására.
A projekt eredményeképpen, olyan felhő alapú informatikai szolgáltató központ áll majd rendelkezésére, amely a későbbi kormányzati projektek egy részénél az informatikai infrastruktúra beszerzést szükségtelenné teheti.

32.

2.2.2.

Kormányzati hálózatbiztonsági korai figyelmeztető rendszer és szolgáltatás kialakítása

Elektronikus Közigazgatás Operatív Program

Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.

0,50

A projekt célja, hogy jöjjön létre a Központi Rendszeren egy igényekhez igazítható, a hálózatbiztonsági védelmet támogató szolgáltatás, ami lehetővé teszi a kockázatok, fenyegetések és események felismerését és jelzését a lehető legkorábbi szakaszukban, valamint támogatást tud biztosítani a védelem szereplői számára a leghatékonyabb intézkedések végrehajtása során. A kialakítandó szolgáltatás lehetőséget ad a Központi Rendszer teljes hálózatbiztonsági állapotának folyamatos nyomon követésére, illetve az egyes részeinek, szegmenseinek vagy csatlakozási pontjainak hálózatbiztonsági állapotának felügyeletére.

33.

2.2.4.

Kormányzati intézmények telephelyein végberendezések modernizációja

Elektronikus Közigazgatás Operatív Program

Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.

1,00

A projekt célja, hogy meghatározott kormányzati intézményi telephelyeken és hálózati csomópontokban lévő berendezések cseréjével az elérési hálózat sávszélessége hosszabb távon többszörözhető legyen, illetve meghatározott telephelyeken a hálózati rendelkezésre állás növekedjen. A megvalósított fejlesztésekkel az elektronikus hírközlési szolgáltatások kihasználását lehet javítani, ezáltal az intézmények belső- és egymás közti kommunikációra igénybe vett szolgáltatásainak minősége nagymértékben emelhető.

34.

2.2.5.

Az Informatikai Közháló programban a kormányzati feladatokat ellátó szervek és közintézmények részére biztosított internet hozzáférések kiszolgáló informatikai végberendezéseinek korszerűsítése

Elektronikus Közigazgatás Operatív Program

Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.

0,24

A projekt célja, hogy a NISZ Zrt. által működtetett Közháló rendszerben emeltszintű internet-szolgáltatással ellátott 1250 intézmény telephelyén lévő hálózati berendezéseinek cseréjével lehetővé tegye az internet sávszélesség növekedését, csökkentse a meghibásodások miatti kieső forgalmi időszakok tartamát. A fejlesztéssel közvetlenül javul az intézmények Közháló szolgáltatásokhoz hozzáférése, saját weboldalaik üzemeltethetősége, a saját működési hatékonyságuk.

35.

2.3.7.

Egészségbizto-
sítási ügyfélkapcsolatok fejlesztése, egészségügyi rendszerekbe integrált adatkezelés és azonosítás megvalósítása

Elektronikus Közigazgatás Operatív Program

Országos Egészségbiztosítási Pénztár

2,80

A projektben valós ügyfélkapcsolati rendszer (CRM) kialakítása történik meg, elsősorban a szolgáltatók, mint ügyfelek felé biztosítva a hatékony kapcsolattartást, ügyintézést, az alapvető nyilvántartások szolgáltató képes alapnyilvántartássá szervezését.
A projekt lehetővé teszi az ellátások finanszírozásának jobb megalapozását, pontosabb követését. Ennek része a még mindig létező floppys adatszolgáltatások helyett valódi monitoringot lehetővé tevő rendszer kialakítása, támaszkodva az e-kézbesítési szolgáltatására, felhasználva a (részben megújuló) űrlapos jelentési megoldásokat, de lehetővé téve a gépi adatszolgáltatást az auditált egészségügyi rendszerek számára. Része egy új szolgáltatói információs rendszer kialakítása is. A projekt célja továbbá az egészségügyi reform alapkövének számító Nemzeti Egészségügyi Informatikai (eHealth) rendszerhez, a TIOP 2.3.1 és TIOP 2.3.3 konstrukciók által támogatott egészségügyi (intézményi és intézmények közötti) informatikai fejlesztésekhez alapvető fontosságú adatkezelési és azonosítási rendszer megvalósítása, mely magában foglalja a személyes egészségügyi azonosító, Nemzeti Egységes Kártyarendszerben létrehozott szabványokon alapuló megoldásának létrehozását, az ehhez szükséges infrastruktúra kiépítését (egészen az egészségügyi intézményi végponti elfogadóhelyekig), az e-Taj funkcionalitásra vonatkozó alkalmazás- és addicionális komponensek kifejlesztését, a fenntartó szervezet működési folyamatainak újjászervezését mind a központi elszámoló intézményeknél, mind az országos szolgáltató egységeknél.

36.

2.3.8.

Teljeskörű ügyfélazonosítás

Elektronikus Közigazgatás Operatív Program

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala

2,15

Az új azonosítási megközelítés a piaci trendeket figyelembe véve nagyobb szabadságfokot biztosít az ügyfélnek, lehetővé téve az állami költségvetést nem terhelő megoldások alkalmazását is. A projekt keretében kialakul a teljeskörű ügyfélazonosítási rendszer. Itt alapvetően a személyek (mind a természetes, mind az egyéb, természetesen külön-külön feladatként értelmezve) hiteles nyilvántartása egészül ki olyan új elemekkel, amelyek az azonosítás, elektronikus kapcsolattartás és ügyintézés hatékonyabb és olcsóbb megoldásait biztosítják magasabb garanciális szintek mellett. Ennek egyik fontos eleme a rendelkezés nyilvántartás-szolgáltatás kialakítása, amelyben az érintett (személy) azonosítására, kapcsolattartására, adatkezelésére vonatkozóan megszorító (például magasabb biztonsági szintű azonosítás megkövetelése), illetve megengedő rendelkezést tehet (például normál e-mail kapcsolat igénylése). A jogbiztonság garantálásához kialakításra kerül (a szűken vett belső állami feladatkörre) az állami hitelesítés szolgáltatás. Ez egyrészt az állam nevében történő gépi hitelesítésekhez szükséges igazolásokat (tanúsítványokat) adja ki, másrészt a kézi kiadmányozási feladatokhoz megfelelő biztonsági szintű aláírási lehetőséget tesz lehetővé. A projekt keretében valósul meg az azonosítók közti átjárhatóságot biztosító (így magasabb kényelmi szintű azonosítási szolgáltatások kialakítását lehetővé tevő) összerendelési szolgáltatások kialakítása is, amely az interoperabilitás egy olcsó, hatékony megoldását biztosítja. „A belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelv implementálása (SZIR)” projekt részbeni megvalósítása.

37.

3.1.5.

A Rendőrség elektronikus feldolgozó rendszerének korszerűsítése a KMR régióban.

Elektronikus Közigazgatás Operatív Program

Belügyminisztérium
Országos Rendőr-
főkapitányság

2,00

A Rendőrség elektronikus feldolgozó rendszerének korszerűsítése, bővítése, átstrukturálása, egyes közigazgatási folyamatok elektronizálása, valamint az informatikai biztonság növelését célzó hardverkörnyezet és egyéb technikai eszközrendszer fejlesztése a KMR régióban.

38.

3.1.6.

Önkormányzati ASP központ felállítása

Elektronikus Közigazgatás Operatív Program

Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség

2,60

A projekt egy olyan központi elektronikus alkalmazás-szolgáltató (ASP) központ kialakítását célozza meg, amely lehetővé teszi a helyi önkormányzati feladatellátás és belső működés támogatását a Közép-magyarországi régió vonatkozásában.

Minden a pályázathoz szükséges dokumentumon a Magyar Államkincstár és Kincsinfo Nonprofit Kft. konzorciumi tagok aláírásukat pótolják a Támogatási Szerződés megkötéséig.

3. melléklet az 1422/2012. (X. 4.) Korm. határozathoz

A

B

C

D

E

F

1

Konstrukció kódja

Projekt megnevezése

Operatív Program

Támogatást igénylő neve

Kiemelt projekt támogatási összege (KONV+KMR
Mrd Ft)

Státusz

2

1.1.8

A gondnokoltak és gondnokaik, a támogatott személyek és támogatóik, valamint az előzetes jognyilatkozatok elektronikus nyilvántartásáról

Elektronikus Közigazgatás Operatív Program

Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala (Országos Bírósági Hivatal)

0,14

Törölve

3

2.1.3

Belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelv végrehajtása

Elektronikus Közigazgatás Operatív Program

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium

2,00

Törölve

4

2.1.10

Integrált ügyfélszolgálati rendszer kialakítása a konvergencia régiókban

Elektronikus Közigazgatás Operatív Program

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala

0,34

Törölve

5

-

Központi elektronikus rendszer alkalmazásaihoz való csatlakozás támogatása (pályázat)

Elektronikus Közigazgatás Operatív Program

közigazgatási szervek

0,50

Törölve

1

A határozatot az 1122/2013. (III. 11.) Korm. határozat 6. pontja visszavonta 2013. március 11. napjával.

2

Az 5. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére