• Tartalom

14/2012. (III. 6.) NEFMI rendelet

14/2012. (III. 6.) NEFMI rendelet

az előadó-művészeti szervezetek és az előadó-művészeti érdekképviseleti szervezetek működésével kapcsolatos hatósági eljárások és adatszolgáltatások részletes szabályairól1

2016.01.01.

Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény 47. § (2) bekezdés a), d) és f) pontjában foglalt felhatalmazás alapján – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § j) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a következőket rendelem el:

1. Értelmező rendelkezések

1. § E rendelet alkalmazásában:

1. bábelőadás: jellemző módon bábművészek közreműködésével, bábművészeti eszközök és megoldások felhasználásával előadott színházi alkotás,

2. gyermek- és ifjúsági előadás: a 0–18 éves korosztály életkori, értelmi-érzelmi sajátosságainak megfelelő és e korosztály színházi igényeinek kielégítését célzó előadás,

3. hangfelvétel: zenekari (énekkari) műnek közönség részvétele nélkül, stúdiókörülmények között készült, a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tett rögzítése,

4. ifjúsági hangverseny: speciálisan a gyermek- és ifjúsági korosztály számára rendezett, esetenként zenei ismeretterjesztéssel is összekötött hangverseny, amelyen a közönség szervezett formában vesz részt, vagy a jegyeket az általánostól eltérő, kedvezményes helyáron értékesítik,

5. kamarakórus: oratorikus vagy a cappella művek előadására alkalmas előadó-művészeti szervezet, melynek létszáma legalább 12, legfeljebb 30 fő,

6. koprodukciós bemutató: az olyan előadás, amelyet két vagy több, nyilvántartásba vett előadó-művészeti szervezet költségvetési forrásából hoztak létre, s amelyet valamennyi létrehozó előadó-művészeti szervezet – amennyiben rendelkezik az alapító okiratában feltüntetett állandó játszóhellyel – valamely játszóhelyén bemutattak (a koprodukciós bemutatót a létrehozó valamennyi előadó-művészeti szervezet saját bemutatónak tekintheti),

7.2

2. A nyilvántartásba vételi eljárás

2. § (1)3 Az előadó-művészeti szervezet fenntartója, ennek hiányában az előadó-művészeti szervezet képviselője a nyilvántartásba vételi kérelmét az 1. melléklet szerinti adattartalommal nyújtja be az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény (a továbbiakban: Emtv.) 6. § (1) bekezdése szerint kijelölt, az előadó-művészeti szervezetek működésével összefüggő közigazgatási hatósági és szolgáltatási feladatokat ellátó szerv (a továbbiakban: kijelölt szerv) részére.

(2) Az (1) bekezdés szerinti nyilvántartásba vételi kérelem adatai az alábbi okiratokkal igazolhatók:

a) az előadó-művészeti szervezet módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt, hatályos létesítő okirata,

b) költségvetési szerv esetén a költségvetési szervekről vezetett törzskönyvi nyilvántartásból származó, a törzskönyvi nyilvántartási szám igazolására vonatkozó hiteles kivonat,

c) civil szervezet vagy egyesület esetén a bírósági nyilvántartásba bejegyzett, hatályos adatairól – a szervezet képviselőjének kérelmére – kiadott, 30 napnál nem régebbi kivonat,

d)4 nonprofit gazdasági társaság esetén 30 napnál nem régebbi cégkivonat.

(3)5 A (2) bekezdésben felsorolt okiratokat – amennyiben azt a kérelmező nem csatolja – a kijelölt szerv szerzi be az illetékes szervhez történő adatszolgáltatási kérelem benyújtásával.

3. § (1)6 Az előadó-művészeti szakmai érdekképviseleti szervezet képviselője a nyilvántartásba vételi kérelmet a 2. melléklet szerinti adattartalommal nyújtja be a kijelölt szervnek.

(2) Az (1) bekezdés szerinti nyilvántartásba vételi kérelem adatai az alábbi okiratokkal igazolhatók:

a) az előadó-művészeti szakmai érdekképviseleti szervezet módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt, hatályos létesítő okirata,

b) az előadó-művészeti szakmai érdekképviseleti szervezet bírósági nyilvántartásba bejegyzett, hatályos adatairól – a szervezet képviselőjének kérelmére – kiadott, az igazságügyért felelős miniszter rendeletében meghatározott tartalmú, 30 napnál nem régebbi kivonat.

(3)7 A (2) bekezdésében felsorolt okiratokat – amennyiben azt a kérelmező nem csatolja – a kijelölt szerv szerzi be az illetékes szervhez történő adatszolgáltatási kérelem benyújtásával.

4. §8 A kijelölt szerv az előadó-művészeti szervezetet a 2. § (1) bekezdése, az előadó-művészeti szakmai érdekképviseleti szervezetet a 3. § (1) bekezdése szerint szolgáltatott adatok alapján nyilvántartásba veszi.

5. § (1)9 A kijelölt szerv minden év február 15-éig az Emtv. 8. § (4) bekezdésében foglaltak végrehajtása érdekében tájékoztatást kér a kultúráért felelős minisztertől (a továbbiakban: miniszter) az állam által fenntartott előadó-művészeti szervezetekről.

(2)10 A kijelölt szerv az állam által fenntartott előadó-művészeti szervezetek esetén a nyilvántartásba vétel alapjául szolgáltatott adatokban bekövetkezett változásra tekintettel – a miniszter tájékoztatása alapján, a közléstől számított 15 napon belül – módosítja a nyilvántartást.

6. §11 A kijelölt szerv a nyilvántartásba vett előadó-művészeti szervezetek, továbbá az előadó-művészeti érdekképviseleti szervezetek jegyzékét minden év július 31-ig megküldi a miniszter, továbbá az előadó-művészeti bizottságok részére.

7. § (1)12 Ha a költségvetési szervként működő előadó-művészeti szervezet a nyilvántartásba vételi eljárás során vagy az eljárás jogerős befejezését követően megszűnik, és közfeladatainak ellátására közhasznú szervezetté minősített nonprofit gazdasági társaság jön létre, a fenntartó, ennek hiányában a szervezet képviselője a közhasznúvá minősített nonprofit gazdasági társaság bejegyzésétől számított 15 napon belül – a nyilvántartás érintett adatainak módosítására irányuló kérelemmel együtt – köteles a kijelölt szervnél a változást bejelenteni, és az utódszervezet nyilvántartásba vételét kérni.

(2)13 A fenntartó, ennek hiányában a szervezet képviselője az (1) bekezdés szerinti kérelemmel együtt megküldi a kijelölt szervnek

a) a megszüntető jogszabály megjelölését vagy a költségvetési szervet megszüntető hatályos okirat másolatát,

b) a törzskönyvi nyilvántartásból való törlési határozat másolatát,

c) a cégbírósági bejegyző végzés másolatát,

d) a hatályos létesítő okirat másolatát,

e) a 30 napnál nem régebbi cégkivonatot,

f) a nyilatkozatát a szakmai utódlás tényéről.

(3)14 Ha a gazdasági társaságként működő előadó-művészeti szervezet a nyilvántartásba vételi eljárás során vagy az eljárás jogerős befejezését követően jogutód nélkül megszűnik, és közfeladatainak ellátására költségvetési szerv jön létre, a fenntartó, ennek hiányában a szervezet képviselője a költségvetési szerv nyilvántartásba vételétől számított 15 napon belül – a nyilvántartás érintett adatainak módosítására irányuló kérelemmel együtt – köteles a kijelölt szervnél a változást bejelenteni, és az utódszervezet nyilvántartásba vételét kérni.

(4)15 A fenntartó, ennek hiányában a szervezet képviselője a (3) bekezdés szerinti kérelemmel együtt megküldi a kijelölt szervnek

a) a megszűnt gazdasági társaság cégnyilvántartásból való törlésére vonatkozó cégbírósági végzést,

b) a költségvetési szerv létesítéséről rendelkező jogszabály megjelölését vagy a költségvetési szerv létesítéséről rendelkező hatályos okirat másolatát,

c) a törzskönyvi nyilvántartásba vételről szóló határozat másolatát,

d) a nyilatkozatát a szakmai utódlás tényéről.

(5)16 Amennyiben a kérelmező nem csatolja a (2) és (4) bekezdésben felsorolt okiratokat, azokat a kijelölt szerv szerzi be az illetékes szervhez történő adatszolgáltatási kérelem benyújtásával.

(6) A működési forma (1) és (3) bekezdés szerinti megváltozása esetén a fenntartó vagy ennek hiányában a szervezet képviselője által az 1. mellékletben foglaltakon kívül szolgáltatott adatok az újonnan létrejött előadó-művészeti szervezetre vonatkozó adatoknak tekintendők.

8. § (1) Ha a nyilvántartásba vett előadó-művészeti szervezet előadó-művészeti alaptevékenységét vagy annak egy részét – az érintett előadó-művészeti szervezetek fenntartói, ezek hiányában legfőbb szervének döntése alapján – a továbbiakban egy újonnan létrejött előadó-művészeti szervezet látja el – ideértve a korábban létező, de nyilvántartásban nem szereplő szervezetet is – a feladatot átvevő előadó-művészeti szervezet fenntartójának, ennek hiányában képviselőjének az újonnan létrejött előadó-művészeti szervezet nyilvántartásba vétele iránti kérelmet kell benyújtania a változástól, vagy annak ismertté válásától számított 15 napon belül.

(2)17 Ha a nyilvántartásba vett előadó-művészeti szervezet előadó-művészeti alaptevékenységét vagy annak egy részét – az érintett előadó-művészeti szervezetek fenntartói, ezek hiányában legfőbb szervének döntése alapján – a továbbiakban egy nyilvántartásba vett előadó-művészeti szervezet látja el, a feladatot átvevő előadó-művészeti szervezet fenntartója, ennek hiányában képviselője a változást köteles bejelenteni a kijelölt szervnek a változástól, vagy annak ismertté válásától számított 15 napon belül.

(3) A fenntartó, ennek hiányában a legfőbb szervnek az (1) és (2) bekezdésben meghatározott feladatátadásra vonatkozó döntését – a működési-szervezeti formához igazodóan – a feladatátadással érintett előadó-művészeti szervezetek megszüntető, létesítő okiratával, továbbá a feladat átadását rögzítő egyéb okirattal kell igazolnia.

(4)18 Amennyiben a kérelmező nem csatolja a (3) bekezdésben felsorolt okiratokat, azokat a kijelölt szerv szerzi be az illetékes szervhez történő adatszolgáltatási kérelem benyújtásával.

(5) Az előadó-művészeti alaptevékenységnek az (1) és (2) bekezdés szerinti teljes körű átadása esetén a feladatot átadó előadó-művészeti szervezet fenntartója, ennek hiányában a képviselője által az 1. mellékletben foglaltakon kívül szolgáltatott adatok a feladatot átvevő előadó-művészeti szervezetre vonatkozó adatoknak tekintendők.

(6) Az előadó-művészeti alaptevékenységnek az (1) és (2) bekezdés szerinti részleges átadása esetén, amennyiben az átadó előadó-művészeti szervezet minősített szervezet volt, mind a feladatot átadó, mind az átvevő előadó-művészeti szervezet fenntartója, ennek hiányában képviselője a minősítésre vonatkozóan a 3. melléklet szerinti adattartalommal köteles adatot szolgáltatni az (1) és (2) bekezdés szerinti határidőn belül.

3. A minősítéshez szükséges adatszolgáltatás

9. § (1)19 A nyilvántartásba vett, nem minősített előadó-művészeti szervezet fenntartója, ennek hiányában képviselője a minősítéshez szükséges adatokat a 3. melléklet szerinti adattartalommal nyújthatja be a kijelölt szervnek minden év augusztus 31-ig.

(2)20 A minősített előadó-művészeti szervezet fenntartója, ennek hiányában képviselője a 3. melléklet szerinti adattartalommal minden év augusztus 31-ig köteles adatot szolgáltatni a kijelölt szervnek.

(3) Zenekar, énekkar akkor minősíthető, ha az (1) bekezdésben előírtakon túl minden év augusztus 31-ig nyilatkozik a 4. melléklet szerinti tárgyi feltételek meglétéről és az 5. melléklet szerinti fizetőnézőszám teljesítéséről.

(4)21 A nemzeti minősítéshez szükséges adatszolgáltatás során a nem állami fenntartású előadó-művészeti szervezet esetében be kell nyújtani a kijelölt szervnek a benyújtáskor hatályos, az állammal kötött, Emtv. szerinti közszolgáltatási szerződés másolatát.

(5)22 A kiemelt minősítéshez szükséges adatszolgáltatás során a nem önkormányzati fenntartású előadó-művészeti szervezet esetében be kell nyújtani a kijelölt szervnek a benyújtáskor hatályos, az önkormányzattal kötött, Emtv. szerinti közszolgáltatási szerződés mindkét fél által hitelesített másolatát.

10. §23 A kijelölt szerv az előadó-művészeti szervezetekről beérkezett adatlapokat minden év október 10-ig küldi meg az érintett előadó-művészeti bizottságok és a miniszter részére.

4. A központi költségvetésből folyósított támogatás mértékének megállapításához szükséges adatszolgáltatás

11. § (1)24 A nem állami fenntartású minősített színház, balettegyüttes és táncegyüttes fenntartója, ennek hiányában képviselője köteles adatokat szolgáltatni a kijelölt szervnek a központi költségvetésből folyósított támogatásnak az adatszolgáltatást követő költségvetési évre meghatározott mértékének megállapítása érdekében. Az adatokat tartalmazó művészeti évadbeszámolót a 6. melléklet szerinti adattartalommal a kijelölt szervnek az adatszolgáltatás évében záruló évadról kell benyújtani.

(2)25 Nem állami fenntartású minősített szabadtéri színház fenntartója, ennek hiányában képviselője – az évad sajátos időtartamára való tekintettel – az adatszolgáltatás évét megelőző, lezárt évadról köteles adatokat szolgáltatni.

(3)26 A nem állami fenntartású minősített zenekar, énekkar fenntartója, ennek hiányában képviselője köteles adatokat szolgáltatni a kijelölt szervnek a központi költségvetésből folyósított támogatásnak az adatszolgáltatást követő költségvetési évre meghatározott mértékének megállapítása érdekében. Az adatokat tartalmazó művészeti évadbeszámolót a 7. melléklet szerinti adattartalommal a kijelölt szervnek kell benyújtani.

(4)27 A nem állami fenntartású minősített előadó-művészeti szervezet fenntartója, ennek hiányában képviselője a létesítménygazdálkodási célú működési támogatás mértékének megállapításához szükséges adatokat a 8. melléklet szerinti adattartalommal nyújtja be a kijelölt szervnek.

(5) Az (1)–(4) bekezdésben részletezett adatszolgáltatás határideje június 10.

12. § (1)28 Amennyiben a 6. és 7. mellékletnek a tervszámokra vonatkozó adatlapján feltüntetett adatokban a benyújtást követően változás következik be, a módosított adatlapot legkésőbb augusztus 31-ig kell benyújtani a kijelölt szervnek.

(2)29 A nem állami fenntartású minősített előadó-művészeti szervezetek fenntartója, ennek hiányában képviselője által benyújtott, a 6–8. mellékletben szereplő összesített adatlapokat színház, táncegyüttes, zenekar, valamint énekkar szerinti bontásban a kijelölt szerv július 20-ig megküldi a miniszter és az érintett előadó-művészeti bizottságok részére. Az (1) bekezdésen foglaltaknak megfelelően módosított adatlapokat összesítve, színház, táncegyüttes, zenekar, valamint énekkar szerinti bontásban a kijelölt szerv szeptember 15-ig küldi meg a miniszternek és az érintett bizottságoknak.

13. § (1) Az évadbeszámolóban szereplő vendég- és tájelőadások fizetőnézőszámát a vendég előadó-művészeti szervezet és a fogadó előadó-művészeti szervezet a fizetőnézőszám megosztásáról szóló, az előadó-művészeti szervezetek által külön megállapodásban rögzítettek szerint számolhatja el.

(2) Az évadbeszámolóban szereplő vendég- és tájelőadások előadásszámát – az előadásszámok megosztására vonatkozó külön megállapodás hiányában – a vendég előadó-művészeti szervezet és a fogadó előadó-művészeti szervezet is elszámolhatja.

(3) Az évadbeszámolóban szereplő, koprodukcióban létrejött előadások fizetőnézőszámát – a koprodukciót létrehozó előadó-művészeti szervezetek egymás játszóhelyein tartandó előadások esetén – a létrehozó felek a fizetőnézőszám megosztásáról szóló, a létrehozó előadó-művészeti szervezetek által külön megállapodásban rögzítettek szerint számolhatják el.

(4) Az évadbeszámolóban szereplő koprodukcióban létrejött előadások előadásszámát a koprodukciót létrehozó előadó-művészeti szervezetek egymás játszóhelyein tartandó előadások esetén – az erre vonatkozó külön megállapodás hiányában – mindegyik létrehozó előadó-művészeti szervezet elszámolhatja.

14. § (1) A fizetőnézőszám megállapításakor zenekar, énekkar élő közreműködése nélkül játszott zenés színpadi műnek kell tekinteni valamennyi olyan zenés színpadi művet, ahol a zenekart vagy énekkart hangfelvétel helyettesíti (playback, fél-playback).

(2) A zenekar, énekkar élő közreműködésével tartott színházi előadások fizetőnézőszámát kizárólag a színház számolhatja el.

(3) Ha a zenekar, énekkar egy kortárs magyar művet többször is műsorára tűzött, annyiszor kell figyelembe venni, ahány alkalommal azt a tárgyévben előadták.

5.30

15. §

6.31

16. §

6/A.32

16/A. §

6/B.33

16/B. §

7. Ellenőrzés

17. § (1)34 A kijelölt szerv az előadó-művészeti szervezet támogatását követő 5 éven belül hatósági ellenőrzést folytat le, amelynek során vizsgálja a nyilvántartásba vétel alapjául szolgáló dokumentumok meglétét és helytállóságát, továbbá a társaságiadó-kedvezmény, illetve jóváírás igénybevételének alapjául szolgáló, társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvényben (a továbbiakban: Tao.) meghatározott jegybevételt, valamint a Tao. 22. § (4) bekezdése szerint kapott támogatás, kiegészítő támogatás és a Tao. 24/A. §-a szerint kapott adófelajánlás rendeltetésszerű felhasználását.

(2)35

8. Záró rendelkezések

18. § Ez a rendelet – a 19. §-ban meghatározott kivétellel – a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

19. § (1) Az 1–12. §, a 13 § (2) és (4) bekezdése, a 14. §, a 24. § (2) bekezdése, valamint az 1–8. melléklet 2012. március 31. napján lépnek hatályba, rendelkezéseiket a hatálybalépés napján és az azt követően indult, valamint a megismételt eljárásokban is alkalmazni kell.

(2) A 13. § (1) és (3) bekezdése 2012. augusztus 1-jén lép hatályba.

20. § Az előadó-művészeti szervezetek működésével kapcsolatos hatósági eljárások részletes szabályairól, továbbá a zenekarok és énekkarok tevékenységéhez szükséges tárgyi feltételekről, valamint a fizető nézőszám alsó határáról szóló 7/2009. (III. 4.) OKM rendelet alapján nyilvántartásba vett, 2011. évben a nyilvántartásban szereplő előadó-művészeti szervezetek a 4. § szerinti nyilvántartás részét képezik.

21. §36

22. §37

23. §38

24. §39

1. melléklet a 14/2012. (III. 6.) NEFMI rendelethez



Az előadó-művészeti szervezetek nyilvántartásba vételéhez szükséges adatok
I.    Alapadatok

1.    szervezet neve
2.    szervezeti forma
3.    törzskönyvi nyilvántartási szám (költségvetési szerv)/cégjegyzékszám (nonprofit gt.)/bírósági nyilvántartási szám (társadalmi szervezet)
4.    közhasznúsági fokozat
5.    adószám
6.    bankszámlaszám
7.    szervezet alapításának éve
8.    ha a nyilvántartásba vételi kérelem évétől számított 3 éven belül alapították, az előadó-művészeti tevékenység tényleges megkezdésének éve
9.    székhely
10.    alapító okiratban szereplő telephely(ek)
11.    levelezési cím
12.    honlap címe
13.    szervezet kapcsolattartó személyének neve, telefon- és faxszáma, e-mail címe
14.    fenntartó neve
15.    fenntartó szervezeti formája
16.    fenntartó székhelye
17.    fenntartó levelezési címe
18.    fenntartó kapcsolattartójának neve, telefon- és faxszáma, e-mail címe
19.    civil szervezet esetén a szervezet képviselőjének neve, telefon- és faxszáma, e-mail címe

II.    Az előadó-művészeti szervezet művészeti tevékenységének jellege szerinti megjelölés
Minden előadó-művészeti szervezet számára kitöltendő. A megfelelő típus aláhúzandó.
1.    színház (egy tagozat esetén a tagozat megnevezésével)
2.    táncegyüttes
(ezen belül) balettegyüttes
3.    zenekar
4.    énekkar

III.    Az előadó-művészeti szervezet művészeti tevékenységének sajátos jellege szerinti típusmegjelölés
Amennyiben a szervezetre értelmezhető, a megfelelő típus aláhúzandó.

1. többtagozatos színház
1.1.    próza
1.2.    zenei
1.3.    tánc
2.    bábszínház
3.    gyermek- és ifjúsági színház
4.    kamarazenekar
5.    kamara-szimfonikus zenekar
6.    szimfonikus zenekar
7.    népi koncertzenekar
8.    big band
9.    kamarakórus

IV.    Az előadó-művészeti szervezet működése szerinti típusmegjelölés
Amennyiben a szervezetre értelmezhető, a megfelelő típus(ok) aláhúzandó(k).
1.    független színház
2.    produkciós színház
3.    befogadó színház
4.    szabadtéri színház
5.    nemzetiségi színház

2. melléklet a 14/2012. (III. 6.) NEFMI rendelethez



Az előadó-művészeti szakmai érdekképviseleti szervezetek nyilvántartásba vételéhez szükséges adatok
1.    szervezet neve
2.    szervezeti forma
3.    bírósági nyilvántartási szám
4.    bírósági nyilvántartásba vételéről szóló végzés jogerőre emelkedésének dátuma
5.    működési terület (a megfelelő aláhúzandó)
színházművészet/zeneművészet/táncművészet
6.    tagok, tagszervezetek száma összesen
ebből állami vagy önkormányzati fenntartású tagszervezetek száma
7.    székhely
8.    levelezési cím
9.    honlap címe
10.    a szervezet képviselőjének neve, telefon- és faxszáma, e-mail címe

3. melléklet a 14/2012. (III. 6.) NEFMI rendelethez



A minősítéshez szükséges adatok

1.    a nyilvántartásba vett előadó-művészeti szervezet neve
2.    székhelye
3.    fenntartó neve
4.    az Emtv. szerint megkötött közszolgáltatási szerződés esetén
4.1.     szerződő fél neve
4.2.     szerződő fél székhelye
4.3.    a szerződés megkötésének időpontja
4.4.    a szerződés időbeli hatálya (kezdő és befejező időpontja)
5.    Munkavégzésre irányuló jogviszonyban foglalkoztatott művészekre – ide nem értve a gyermekszereplőket –, továbbá nem művészi munkakörben foglalkoztatottakra vonatkozó adatok
Az adatokat az adatszolgáltatás évében lezáruló évadra vonatkozóan kell megadni.

 

Foglalkoztatottak (fő)

Összes foglalkoztatottból szakirányú felsőfokú végzettséggel vagy a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.) 63. § (2) bekezdésében meghatározott elismeréssel rendelkezők száma (fő)

Az összes foglalkoztatott és a felsőfokú szakképzettséggel vagy a Kjt. 63. § (2) bekezdésében meghatározott elismeréssel rendelkezők aránya (%)

Összes foglalkozta-
tott

Közalkalmazottként/munkaviszonyban foglalkoztatott

Szerződéses jogviszony-
ban foglalkozta-
tott

Közalkalmazottként/munkaviszonyban foglalkoztatott

Szerződéses jogviszony-
ban foglalkoztatott

Teljes munkaidőben foglalkozta-
tott

Részmunkaidőben foglalkoztatott

összes nem művészi munkakörben foglalkoztatott

összes művészi munkakörben foglalkoztatott

színész

bábszínész

magánénekes

magántáncos

énekes

hangszeres szólista

táncos szólista

rendező

főrendező

karmester

 

 

 

 

 

 

 

karnagy, karvezető, karigazgató

népi zenekar vezető

művészeti vezető, művészeti igazgató

főzeneigazgató, zeneigazgató, zenei vezető, zenekar-igazgató

koreográfus

balettigazgató

balettmester

dramaturg

lektor

díszlettervező

jelmeztervező

festő

szobrász

bábtervező

bábkészítő

szcenikus

világítástervező

 

 

 

 

 

 

 

opera-, szimfonikus és kamarazenekari tag

egyéb zenekari tag

énekkari tag

tánckari tag

artista

pantomimes

segédszínész

vers- és prózamondó


6.    Az előadó-művészeti szervezet vezetőjének kinevezésére vonatkozó adatok

I. Az Emtv. rendelkezései alapján létrejött vezetői megbízás esetén a vezetői pályázat eredményéről szóló döntés munkáltató által kiállított hivatalos nyilatkozata az alábbiak szerint:


Alulírott ……………………………………………………………………………………………………………, a (szervezet neve:) …………………………………………………………..………………………………………………… (székhely címe: ……………………………………………………………………………………………………..) előadó-művészeti szervezet vezetőjének munkáltatói jogkör gyakorlója igazolom, hogy (vezető neve:) …………………………………..……………………………………………………….…..…….. megbízására az Emtv. 39-42. §-ában foglalt szabályoknak megfelelően került sor.
A pályázat kiírásának napja:
Döntés időpontja:
Kinevezés időbeli hatálya (kezdő és utolsó napja):
Jelen igazolást az Emtv. 11. § (2) bekezdés c) pontjában és (3) bekezdés c) pontjában előírtak igazolásához adtam ki.
Dátum
Munkáltatói jogkör képviselőjének aláírása
Ph
II. Nem az I. pont alapján létrejött kinevezés esetén a munkáltató által kiállított hivatalos nyilatkozat az alábbiak szerint:

Alulírott ………………………………………………………………………………………………………, a (szervezet neve:) ……………………..………………………………………………………………… (székhely címe: ………………………………………………………………………………..) előadó-művészeti szervezet vezetőjének munkáltatói jogkör gyakorlója igazolom, hogy a szervezet vezetője
(vezető neve:) …………………………………………………..……………………………….…..………., aki a ………………….…. év …………………………… hónap ………………… napján hozott döntés szerint látja el vezetői feladatait.
A kinevezés időbeli hatálya (kezdő és utolsó napja):
Jelen igazolást az Emtv. 11. § (2) bekezdés c) pontjában és (3) bekezdés c) pontjában előírtak igazolásához adtam ki.
Dátum
Munkáltatói jogkör képviselőjének aláírása
Ph
7.    Önértékelés

I. Az előadó-művészeti szervezet önértékelése a nemzeti minősítésre vonatkozóan (színház, balett- és táncegyüttes)

a)    a magyar előadó-művészeti életben betöltött eddigi szerep (legfeljebb 3000 karakter)
1.    az előadó-művészeti szervezet történetének összefoglalása (alapítása, sajátos hagyományai, fejlődéstörténete stb.)
2.    műsorpolitika (célok, eszközök, módszerek, ars poetica, szervezeti forma stb.)
3.    nemzetközi, hazai díjak

b)    az előadó-művészet fejlesztésében betöltött szerep (legfeljebb 4000 karakter)
1.    a klasszikus nemzeti repertoár életben tartása, korszerű formanyelvű megszólaltatása, valamint az ősbemutatók és magyarországi bemutatók prioritásának érvényesítése
2.    együttműködés országosan és nemzetközileg elismert művészekkel, előadó-művészeti szervezetekkel
3.    a fiatal művészek pályakezdésének és kibontakozásának támogatása
4.    aktív együttműködés előadó-művészeti képző intézményekkel
5.    gyermek- és ifjúsági produkciók bemutatása
6.    együttműködés és kapcsolattartás a határon túli magyar és a magyarországi nemzetiségek előadó-művészeti szervezeteivel, művészeivel
7.    társművészetekhez való kapcsolódás
8.    a világszínházi folyamatok figyelemmel kísérése, nemzetközi kapcsolatrendszer kiépítése (vendégművészek meghívása, előadáscserék, fesztiválokon való részvétel, koprodukciók, szakmai tanulmányutakon való részvétel stb.)
9.    az új magyar színházi és/vagy tánc nyelv megteremtésére irányuló kutatómunka ösztönzése (műhelymunka, a kor újító alkotóival és alkotó csoportjaival való kapcsolattartás és az eredmények bemutatása stb.)
10.    a független szférában született, magas művészi értékű produkciók műsorra tűzése
11.    kiadványok létrehozása (könyv, CD, DVD stb.), kiadása, forgalmazása
12.    sajátos karakterű országos vagy nemzetközi fesztivál szervezése

c)    a nemzeti kulturális identitás megőrzésében vállalt szerep (legfeljebb 2000 karakter)
1.    a nemzeti identitás újrafogalmazásában fontos drámai alapművek felkutatása
2.    a magyar kultúrtörténet jelentős eseményeinek, személyiségeinek színházi közegben való bemutatása
3.    kapcsolódás a jeles napokhoz, illetve évfordulókhoz
4.    új magyar drámai művek létrehozásának és színpadi bemutatásának elősegítése a fenti témakörökben
5.    a magyar nyelv ápolásában és tisztaságának megőrzésében vállalt szerep, misszió
6.    a nemzeti kultúra alaprétegének tekintett néptánc tudományos hitelességgel feldolgozott, autentikus formáinak megőrzésében vállalt szerepe
7.    a néptánc új, kortárs, innovatív táncnyelvek kialakításában játszott szerepének elősegítése, színpadi bemutatása

d)    a régió kulturális hagyományainak őrzésében és fejlesztésében vállalt szerep részletezése (legfeljebb 1500 karakter)

e)    helyi művészeti, közoktatási, közművelődési és társadalmi, közösségi szervezetekkel való kapcsolatépítés (legfeljebb 1500 karakter)
együttműködések bemutatása (időbeli hatály, célok, eszközök, módszerek)

f)    a helyi és országos turisztikai célokhoz való kapcsolódás részletezése (legfeljebb 1500 karakter)

g)    az óvodai, valamint az iskolarendszeren belüli és azon kívüli oktatási-nevelési, művészetpedagógiai programhoz, a tantervi oktatáshoz való kapcsolódás (legfeljebb 2000 karakter)
az együttműködés rövid összefoglalása, kezdő időpontja, célja, módszere, eszközei, elért eredmények

h)    a gyermek-, illetve ifjúsági korosztály igényes színházra nevelésének gyakorlata (legfeljebb 2000 karakter)
módszertani leírások, foglalkozások típusai, tematika, eredmények, hatások bemutatása


II. az előadó-művészeti szervezet önértékelése kiemelt minősítésre vonatkozóan (színház, balett- és táncegyüttes)

a)    a fővárosi, illetve a megyei előadó-művészeti életben betöltött művészeti, kulturális szerepe (legfeljebb 3000 karakter)
1.    a színház történetének összefoglalása (alapítása, sajátos hagyományai, fejlődéstörténete stb.)
2.    műsorpolitikája (célok, eszközök, módszerek, ars poetica, szervezeti forma, társulat, tagozat(ok) bemutatása stb.)
3.    nemzetközi, hazai díjak
4.    a fiatal művészek pályakezdésének és kibontakozásának támogatása
5.    gyermek- és ifjúsági színházi előadások bemutatása

b)    a szervezet által nyújtott művészeti szolgáltatások tartalma (legfeljebb 4000 karakter)
1.    együttműködés országosan, nemzetközileg elismert művészekkel, előadó-művészeti szervezetekkel
2.    társművészetekkel való kapcsolódása
3.    a független szférában született, magas művészi értékű produkciók műsorra tűzése

c)    helyi művészeti, közoktatási, közművelődési és társadalmi, közösségi szervezetekkel való kapcsolatépítése (legfeljebb 1500 karakter)

d)    helyi és országos turisztikai célokhoz való kapcsolódás részletezése (legfeljebb 1500 karakter)

e)    az óvodai, valamint az iskolarendszeren belüli és azon kívüli oktatási-nevelési, művészetpedagógiai programhoz, a tantervi oktatáshoz való kapcsolódás (legfeljebb 2000 karakter)
együttműködés rövid összefoglalása, célja, módszere, eszközei, elért eredmények, egyéb kezdeményezések bemutatása

f)    a gyermek-, illetve ifjúsági korosztály igényes színházra nevelésének gyakorlata (legfeljebb 2000 karakter)
foglalkozás típusai és rövid módszertani összefoglalása, tematikája, eredmények, hatások bemutatása


III. Az előadó-művészeti szervezet önértékelése a nemzeti minősítésre vonatkozóan (zenekar, énekkar)

a)    a magyar előadó-művészeti életben betöltött eddigi szerep (legfeljebb 3000 karakter)
1.    az előadó-művészeti szervezet történetének összefoglalása (alapítása, sajátos hagyományai, fejlődéstörténete stb.)
2.    műsorpolitika (célok, eszközök, módszerek, ars poetica, szervezeti forma stb.)
3.    nemzetközi, hazai díjak, állami, szakmai elismerések stb.

b)    az előadó-művészet fejlesztésében betöltött szerep (legfeljebb 4000 karakter)
1.    a klasszikus zenei repertoár életben tartása, az ősbemutatók és magyarországi bemutatók prioritásának érvényesítése
2.    együttműködés országosan és nemzetközileg elismert művészekkel, előadó-művészeti szervezetekkel
3.    nagyzenekari hangversenyek Magyarország vidéki városaiban és a Kárpát-medence magyarlakta városaiban
4.    a fiatal művészek pályakezdésének és kibontakozásának támogatása
5.    aktív együttműködés előadó-művészeti képző intézményekkel, gyermek- és ifjúsági koncertek szervezése közreműködés más szervezők által rendezett hangversenyeken
6.    opera-, balett- és táncelőadásokon történt közreműködés
7.    kamaraegyüttesek működése az előadó-művészeti szervezeten belül
8.    együttműködés és kapcsolattartás a határon túli magyar és a magyarországi kisebbségek előadó-művészeti szervezeteivel, művészeivel
9.    társművészetekhez való kapcsolódás
10.    nemzetközi kapcsolatrendszer kiépítése (vendégművészek meghívása, vendégszereplések, fesztiválokon való részvétel)
11.    kiadványok létrehozása (könyv, CD, DVD stb.), kiadása, forgalmazása
12.    sajátos karakterű országos vagy nemzetközi fesztivál szervezése

c)    a nemzeti kulturális identitás megőrzésében vállalt szerep (legfeljebb 2000 karakter)
1.    a magyar klasszikus és kortárs művek bemutatásának prioritása
1.1.     a magyar klasszikus és kortárs művek bemutatásának prioritása Magyarországon
1.2.     a magyar klasszikus és kortárs művek bemutatásának prioritása külföldön
2.    kapcsolódás a mindenkori jeles napokhoz, illetve évfordulókhoz
3.    új magyar művek létrehozásának és bemutatásának elősegítése

d)    a régió kulturális hagyományainak őrzésében és fejlesztésében vállalt szerep részletezése (legfeljebb 1500 karakter)

e)    helyi művészeti, közoktatási, közművelődési és társadalmi, közösségi szervezetekkel való kapcsolatépítés (legfeljebb 1500 karakter)
együttműködések bemutatása (időbeli hatály, célok, eszközök, módszerek)

f)    a helyi és országos turisztikai célokhoz való kapcsolódás részletezése (legfeljebb 1500 karakter)

g)    az óvodai, valamint az iskolarendszeren belüli és azon kívüli oktatási-nevelési, művészetpedagógiai programhoz, a tantervi oktatáshoz való kapcsolódás (legfeljebb 2000 karakter)
az együttműködés rövid összefoglalása, kezdő időpontja, célja, módszere, eszközei, elért eredmények bemutatása

h)    a gyermek-, illetve ifjúsági korosztály igényes koncertlátogatásra nevelésének gyakorlata (legfeljebb 2000 karakter)
módszertani leírások, foglalkozások típusai, tematika, eredmények, hatások


IV. Az előadó-művészeti szervezet önértékelése kiemelt minősítésre vonatkozóan (zenekar, énekkar)

a)    a fővárosi, illetve a megyei előadó-művészeti életben betöltött művészeti, kulturális szerepe (legfeljebb 3000 karakter)
1.    az előadó-művészeti szervezet történetének összefoglalása (alapítása, sajátos hagyományai, fejlődéstörténete stb.)
2.    műsorpolitika (célok, eszközök, módszerek, ars poetica, szervezeti forma stb.)
3.    a magyar klasszikus és kortárs művek bemutatásának prioritása
4.    új magyar művek létrehozásának és bemutatásának elősegítése
5.    nemzetközi, hazai díjak
6.    a fiatal művészek pályakezdésének és kibontakozásának támogatása
5.     nemzetközi, hazai díjak, állami, szakmai elismerések stb.

b)    a szervezet által nyújtott művészeti szolgáltatások tartalma (legfeljebb 4000 karakter)
1.    együttműködés országosan, nemzetközileg elismert művészekkel, előadó-művészeti szervezetekkel
2.    társművészetekkel való kapcsolódása
3.    gyermek- és ifjúsági koncertek szervezése, közreműködés más szervezők által rendezett hangversenyeken
4.    opera- és balettelőadásokon történt közreműködés
5.    kamaraegyüttesek működése az előadó-művészeti szervezeten belül
6.    együttműködés és kapcsolattartás a határon túli magyar és a nemzetiségi előadó-művészeti szervezetekkel
7.    kiadványok létrehozása (könyv, CD, DVD stb.), kiadása, forgalmazása
8.    sajátos karakterű országos vagy nemzetközi fesztivál szervezése

c)    helyi művészeti, közoktatási, közművelődési és társadalmi, közösségi szervezetekkel való kapcsolatépítése (legfeljebb 1500 karakter)

d)    az óvodai, valamint az iskolarendszeren belüli és azon kívüli oktatási-nevelési, művészetpedagógiai programhoz, a tantervi oktatáshoz való kapcsolódás (legfeljebb 1500 karakter)
együttműködés rövid összefoglalása, célja, módszere, eszközei, elért eredmények, egyéb kezdeményezések bemutatása

e)    a gyermek-, illetve ifjúsági korosztály igényes koncertlátogatásra nevelésének gyakorlata (legfeljebb 2000 karakter)
foglalkozás típusai és rövid módszertani összefoglalása, tematikája, eredmények, hatások bemutatása

f)    helyi és országos turisztikai célokhoz való kapcsolódás részletezése (legfeljebb 2000 karakter)

4. melléklet a 14/2012. (III. 6.) NEFMI rendelethez



A zenekarok és énekkarok minősítéséhez szükséges tárgyi feltételek

A tárgyévet megelőző évet kell alapul venni.

a)    szimfonikus zenekarok, kamara-szimfonikus zenekarok és énekkarok esetében a szakmai vezető számára biztosított önálló irodahelyiség (felszerelve a szakmai munkához szükséges berendezéssel)
b)    szimfonikus zenekarok, kamara-szimfonikus zenekarok és énekkarok esetén kizárólagos használatú próbaterem
c)    valamennyi zenekar, énekkari tag részére biztosított, a kollektív szerződésben vagy ennek hiányában más belső szabályzatban meghatározott, egységes fellépő ruha
d)    énekkar és kamarakórus esetében a korrepetitor munkájához szükséges, zongorával ellátott helyiség
e)    a hangszerek biztonságos szállításához szükséges hangszertokok
f)    szimfonikus zenekarok és kamara-szimfonikus zenekarok esetében a zenekar vagy a fenntartó tulajdonát képező, alábbi hangszerpark:

fa) szimfonikus zenekarok esetében 71 fős létszámig:
bőgő 4 db
fuvola 2 db
piccolo 1 db
oboa 2 db
angolkürt 1 db
A klarinét 2 db
B klarinét 2 db
basszus klarinét 1 db
fagott 2 db
B trombita 2 db
C trombita 2 db
kürt 4 db
tenor harsona 3 db
timpani 4 db
nagydob 1 db
kisdob 1 db

fb) szimfonikus zenekarok esetében 72–90 fős létszámig:
bőgő 6 db
fuvola 4 db
piccolo 1 db
oboa 3 db
angolkürt 1 db
A klarinét 3 db
B klarinét 3 db
basszus klarinét 1 db
ESZ klarinét 1 db
fagott 3 db
kontrafagott 1 db
B trombita 4 db
C trombita 4 db
piccolo trombita 1 db
kürt 5 db
tenor harsona 3 db
basszus harsona 1 db
tuba 1 db
timpani 5 db
nagydob 1 db
kisdob 1 db
tam-tam 1 db
harangjáték 1 db
hárfa 1 db
celesta 1 db

fc) szimfonikus zenekarok esetében 90 fős létszám felett:
bőgő 8 db
fuvola 4 db
piccolo 2 db
altfuvola 1 db
oboa 4 db
angolkürt 1 db
A klarinét 4 db
B klarinét 4 db
basszus klarinét 1 db
ESZ klarinét 1 db
fagott 4 db
kontrafagott 1 db
B trombita 4 db
C trombita 4 db
piccolo trombita 2 db
kürt 6 db
tenor harsona 3 db
basszus harsona 1 db
alt harsona 1db
tuba 1 db
timpani 5 db
nagydob 1 db
kisdob 1 db
tamburin 1 db
tam-tam 1 db
xilofon 1 db
vibrafon 1 db
marimba 1 db
csőharang 1 db
harangjáték 1 db
hárfa 1 db
celesta 1 db

fd) kamara-szimfonikus zenekarok esetében:
bőgő 3 db
B trombita 2 db
C trombita 2 db
kürt 2 db
timpani 3 db

5. melléklet a 14/2012. (III. 6.) NEFMI rendelethez



A zenekarok és énekkarok minősítéséhez szükséges fizetőnézőszám alsó határa

A tárgyévet megelőző évben teljesített mutatókra vonatkozóan kell teljesíteni.

 

a)

szimfonikus zenekar esetében

22 000 fő

 

 

b)

kamara-szimfonikus zenekar esetében

20 000 fő

 

 

c)

kamarazenekar esetében

15 000 fő

 

 

d)

népi koncertzenekar esetében

20 000 fő

 

 

e)

big band esetében

15 000 fő

 

 

f)

énekkar esetében

10 000 fő

 

 

g)

kamarakórus esetében

5 000 fő

 

6. melléklet a 14/2012. (III. 6.) NEFMI rendelethez40



A központi költségvetésből folyósított támogatás mértékének megállapításához szükséges
adatszolgáltatás (művészeti évadbeszámoló) színház, balettegyüttes és táncegyüttes részére

I. Szöveges évadértékelés

Az értékelés során csak az előadó-művészeti szervezet szempontjából értelmezhető információkat, adatokat kell megadni.
Projekt, produkció, rendezvény, esemény bemutatása esetén nézőszámot, nettó bekerülési költséget és a tárgyévadban realizált nettó bevételt is meg kell adni.
A kulturális szolgáltatásokkal kevésbé ellátott régiók meghatározása a kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. melléklete alapján történhet.
a)    Társulati művészeti-szakmai közösségépítő tevékenység bemutatása:
1.    az évadra kitűzött ez irányú célok és azok megvalósulása, e vonatkozásban különösen a továbbképzés, workshop, tanulmányutak szervezése, vendégművészek – rendezők, tervezők – meghívásának ismertetése;
2.    társulati tagok egyéb, a szervezet működéséhez közvetlenül nem kapcsolódó művészi tevékenységének bemutatása, ennek keretében különösen a vendégszereplések más előadó-művészeti szervezet produkciójában, filmben, rádióban;
3.    a társulat foglalkoztatottsága, munkamegosztása, ennek keretében különösen művészi vagy művészeti munkakörben foglalkoztatottak által teljesített produkciók, a társulat leterheltsége, szabad kapacitása tekintetében.
b)    Hazai és nemzetközi szakmai és művészeti kapcsolatépítési és együttműködési gyakorlat bemutatása:
1.    együttműködések, projektek bemutatása, ennek keretében különösen időbeli hatályuk, tartalmi-tematikai összefoglalásuk, a hosszú távú együttműködés esetén a már megvalósult, a lekötött programok, továbbá a jövőbeli programütemezés bemutatása;
2.    meghívott művészek vagy előadások, illetve csereelőadások és vendégszereplések felsorolása, rövid bemutatása;
3.    fesztiválokon való részvétel;
4.    fesztiválszervezés, ennek keretében különösen a cél, valamint a célközönség meghatározása, az esemény hasznosulása kulturális, gazdasági és egyéb releváns szempontok alapján.
c)    A repertoár-játszáshoz és a többtagozatos művészeti struktúrához kapcsolódó művészeti gyakorlat bemutatása:
1.    az évadra kitűzött célok és azok megvalósulásának tagozatonkénti összefoglalása, ennek keretében különösen műsorpolitikai célkitűzések és azok teljesülése, valamint a repertoár bemutatása;
2.    a tagozatok egymáshoz való kapcsolódása, a több tagozatot is érintő produkciók bemutatása, együttműködése.
d)    Közönségkapcsolati rendszer bemutatása:
1.    a közönségszervezési munka bemutatása, ennek keretében különösen az évadra meghatározott feladatok és teljesítésük, a módszerek, eszközök és az eredményesség tekintetében;
2.    a karitatív tevékenység bemutatása, ennek keretében különösen a kedvezményrendszer, együttműködések, a művészeti munkához közvetlenül nem kapcsolódó tevékenységek ismertetése;
3.    közösségépítő tevékenység, önkéntesek bevonása;
4.    az egyenlő bánásmód jegyében tett intézkedések, az előadások akadálymentesítése.
e)    Jegyértékesítési rendszer bemutatása:
1.    marketingstratégia bemutatása;
2.    a jegyértékesítés módszerei, eszközei, ennek keretében különösen a hálózat működtetése, területi hatókör, csatornák;
3.    a bérletek bemutatása mutatószámokkal, ennek keretében különös tekintettel a gyermek- és ifjúsági, nyugdíjas, felnőtt, középiskolai korosztálynak hirdetett, bérleteken belüli telítettségre.
f)    A nézőszám növelésének gyakorlata:
1.    új közönségréteg megszólítása, különösen a gyermek- és ifjúsági és a 18–40 éves korosztály vonatkozásában, eszközök, eredmények ismertetése;
2.    új, nem hagyományos módszerek és eszközök alkalmazásának gyakorlata, elvárások és kihívások kezelése;
3.    kedvezményrendszer és eredményei.
g)    Médiakapcsolati tevékenység bemutatása:
1.    helyi, regionális és országos hatókör és médiumok-felületek szerinti bemutatása;
2.    premier előtti és utáni médiaaktivitások, ezen belül különösen kritikai visszhang és saját anyag megjelentetése;
3.    a társulat tagjainak médiaaktivitásai, különös tekintettel a produkció-népszerűsítő, illetve produkcióhoz nem köthető aktivitásokra;
4.    saját gyártású anyagok és az alkalmazás felületeinek bemutatása;
5.    a gyermek- és ifjúsági korosztály védelmét szolgáló nézőtájékoztatási rendszer, a korhatárokról való tájékoztatás módja, formája.
h)    Saját előadásokhoz kapcsolódó jegyár-bevételeken túli, egyéb bevételi források feltárásával összefüggő tevékenység bemutatása és annak eredményessége.
i)    Helyi művészeti, közoktatási, közművelődési és társadalmi, közösségi szervezetekkel való kapcsolatépítés bemutatása:
1.    együttműködések bemutatása, időbeli hatálya, célja, módszere, eredményei, különös tekintettel a saját vagy más szervezet által megvalósított projekt, fenntartó által elvárt célfeladat teljesítésre, valamint a részvétel bemutatásának személyi, tárgyi és pénzügyi oldala;
2.    hagyományteremtő, hagyományápoló tevékenység;
3.    helyi művészekkel való együttműködés bemutatása.
j)    Az óvodai és iskolarendszeren belüli és azon kívüli oktatási-nevelési, művészetpedagógiai programhoz, a tantervi oktatáshoz való kapcsolódás bemutatása, ennek keretében különösen a cél érdekében létrejött együttműködés bemutatása, annak időbeli hatályának, céljának, módszereinek, eszközeinek, valamint az elért eredmények ismertetése.
k)    A gyermek-, illetve ifjúsági korosztály igényes színházra nevelésének gyakorlata, ennek keretében különösen a módszertani leírások, foglalkozástípusai, tematikája, eredményeinek ismertetése, előadásszámok feltüntetésével.
l)    Helyi és országos turisztikai célokhoz való kapcsolódás részletezése.
m)    Az előadó-művészeti szervezet vezetőjének vezetői pályázatában rögzített, a művészeti tevékenységgel összefüggő vállalások teljesülése, a 2011. augusztus 18. után meghirdetett vezetői pályázatok esetén az évadra vonatkozó teljesülés, illetve a pályázatban foglalt koncepcióval való összevetés.


II. Mutatószámok

A tény- és tervadatokat külön táblázatban kell feltüntetni. A *-gal jelölt adatokat csak az egész évad vonatkozásában, a teljes évadra vonatkozó tényadatok megküldésekor kell megadni.
1. Tényadatok időszaka:
………………………… (tárgyévet megelőző) év augusztus 1-jétől ………………………… (tárgy)év május 31-éig.
(Szabadtéri színházak esetén a tényadatok időszaka: ………………………… (tárgyévet megelőző) év, ………… hónap …… napjától ………………………… (tárgyévet megelőző) év ………… hónap …… napjáig.
2. Tervadatok időszaka:
………………………… (tárgy)év június 1-jétől ………………………… (tárgy)év július 31-éig.


Művészeti évadbeszámoló - Mutatószámok

székhely szerinti településen játszott előadások

székhely szerinti településen kívül játszott előadások (tájelőadások)

Előadó-művészeti szervezet neve

Főszínpad (nagy-
színpad)

további állandó játszóhelyek / további, alapító okirat szerinti telephelyek

állandó játszóhelyen kívüli előadások

alapító okirat szerinti állandó játszóhelyen játszott előadások

adott székhely régiójában (megyéjében) játszott előadások

országos előadások

nemzetközi előadások

Stúdió

További helyszín neve

További helyszín neve

Kulturális szolgáltatásokkal kevésbé ellátott régiókon kívül játszott előadások

Kulturális szolgáltatásokkal kevésbé ellátott régiókban játszott előadások

Kulturális szolgáltatásokkal kevésbé ellátott régiókon kívül játszott előadások

Kulturális szolgáltatásokkal kevésbé ellátott régiókban játszott előadások

Kulturális szolgáltatásokkal kevésbé ellátott régiókon kívül játszott előadások

Kulturális szolgáltatásokkal kevésbé ellátott régiókban játszott előadások

Kulturális szolgáltatásokkal kevésbé ellátott régiókon kívül játszott előadások

Kulturális szolgáltatásokkal kevésbé ellátott régiókban játszott előadások

Kárpát-medencei magyar lakta területeken kívül tartott előadások

Kárpát-medencei magyar lakta területeken tartott előadások

Fizetőnézőszám összesítése

Össznézőszámok összesítése

Előadásszámok összesítése

Befogadó-képesség (pótszék nélkül, fő)

Saját előadások nézőszáma és előadásszáma

Balett- és táncelőadás

fizetőnézőszám

össznézőszám

előadásszám

Operaelőadás

fizetőnézőszám

össznézőszám

előadásszám

Klasszikus operettelőadás

fizetőnézőszám

össznézőszám

előadásszám

Zenés színpadi mű előadás

Élőzenekarra, énekkarral előadott előadás

fizetőnézőszám

össznézőszám

 

előadásszám

Nem élőzenekarral, énekkarral előadott előadás

fizetőnézőszám

össznézőszám

előadásszám

Gyermek- és ifjúsági előadás

fizetőnézőszám

össznézőszám

előadásszám

Bábelőadás

fizetőnézőszám

össznézőszám

előadásszám

Stúdió előadások

fizetőnézőszám

össznézőszám

előadásszám

Prózai előadások

fizetőnézőszám

össznézőszám

előadásszám

Vendégelőadások nézőszáma és előadásszáma

Balett- és táncelőadás

fizetőnézőszám

össznézőszám

előadásszám

Operaelőadás

fizetőnézőszám

össznézőszám

előadásszám



 

Klasszikus operettelőadás

fizetőnézőszám

össznézőszám

előadásszám

Zenés színpadi mű előadás

Élőzenekarral, énekkarral előadott előadás

fizetőnézőszám

össznézőszám

előadásszám

Nem élőzenekarral, énekkarral előadott előadás

fizetőnézőszám

össznézőszám

előadásszám

Gyermek- és ifjúsági előadás

fizetőnézőszám

össznézőszám

előadásszám

Bábelőadás

fizetőnézőszám

össznézőszám

előadásszám

Stúdió előadás

fizetőnézőszám

össznézőszám

előadásszám

Prózai előadások

fizetőnézőszám

össznézőszám

előadásszám

Koprodukcióban készült előadások nézőszáma és előadásszáma

Balett- és táncelőadás

fizetőnézőszám

össznézőszám

előadásszám

Operaelőadás

fizetőnézőszám

össznézőszám

előadásszám


 

Klasszikus operettelőadás

fizetőnézőszám

össznézőszám

előadásszám

Zenés színpadi mű előadás

Élőzenekarral, énekkarral előadott előadás

fizetőnézőszám

össznézőszám

előadásszám

Nem élőzenekarral, énekkarral előadott előadás

fizetőnézőszám

össznézőszám

előadásszám

Gyermek- és ifjúsági előadás

fizetőnézőszám

össznézőszám

előadásszám

Bábelőadás

fizetőnézőszám

össznézőszám

előadásszám

Stúdió előadás

fizetőnézőszám

össznézőszám

előadásszám

Prózai előadás

fizetőnézőszám

össznézőszám

előadásszám

Összes

fizetőnézőszám

nézőszám

előadásszám

befogadó-képesség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Összes saját bemutató száma

Összes saját bemutatóból kortárs magyar szerző műve

Összes saját bemutatóból klasszikus magyar szerző műve

Összes saját bemutatóból gyermek- és ifjúsági bemutató

Összes bemutatóból a koprodukcióban készült előadások bemutatóinak száma

Összes koprodukciós bemutatóból kortárs magyar szerző műve

Összes koprodukciós bemutatóból klasszikus magyar szerző műve

Összes koprodukciós bemutatóból gyermek- és ifjúsági bemutató

Összes saját bemutatóból prózai színpadi mű bemutató

Összes saját bemutatóból zenés színpadi mű és opera bemutató

Összes saját bemutatóból táncos színpadi mű bemutató

Az évadban realizált saját előadások nettó jegyárbevétele (Ft)

Az évadban realizált fogadott előadások nettó jegyárbevétele (Ft)

Az évadban realizált koprodukciós előadások nettó jegyárbevétele (Ft)

Egy fizetőnézőre jutó nettó jegyárbevétel (Ft) *

Egy fizetőnézőre jutó, az államháztartás valamely alrendszeréből származó támogatás (Ft) *

Fizető átlagnézőszám aránya a befogadóképességhez képest *

Saját előadások aránya az összes előadáshoz képest *

Fizető átlagnézőszám aránya a befogadóképességhez képest az előző évadban *

7. melléklet a 14/2012. (III. 6.) NEFMI rendelethez



A központi költségvetésből folyósított támogatás mértékének megállapításához szükséges adatszolgáltatás
(művészeti évadbeszámoló) zenekarok, énekkarok részére

I. Szöveges évadértékelés

Az adatszolgáltatás évében lezáruló évadra vonatkozóan kell megadni.
A megvalósult tevékenységek, események esetében a célt, a hasznosulást, a mérhető eredményeket, időpontot, helyszínt, közreműködőket, nézőszámot, nettó bekerülési költséget és a tárgyévadban realizált nettó bevételt is meg kell adni.
A kulturális szolgáltatásokkal kevésbé ellátott régiók meghatározása a kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet alapján történhet.

a)    társulati művészeti-szakmai közösségépítő tevékenység bemutatása
1.    az évadra kitűzött célok és azok megvalósulása (pl. vendégművészek meghívása)
2.    társulati tagok egyéb, a szervezet működéséhez közvetlenül nem kapcsolódó művészi tevékenységének bemutatása (vendégszereplések más előadó-művészeti szervezet munkájában, rádióban stb.)
3.    a társulat foglalkoztatottsága (a művészi vagy művészeti munkakörben foglalkoztatottak által teljesített produkciók, a társulat leterheltsége, szabad kapacitása tekintetében stb.)

b)    hazai és nemzetközi szakmai és művészeti kapcsolatépítési és együttműködési gyakorlat bemutatása
1.    együttműködések bemutatása (elért eredmények, hosszú távú együttműködés esetén a lekötött programok bemutatása és a projekt jövőbeli ütemezése, befejezett vagy lezárt projektek bemutatása stb.)
2.    meghívott művészek vagy előadások, illetve vendégszereplések, csereelőadások felsorolása

c)    közönségkapcsolati rendszer bemutatása
1.    közönségszervezési munka bemutatása (az évadra meghatározott feladatok és teljesítésük különösen a módszerek, eszközök és eredményesség tekintetében)
2.    karitatív tevékenyég bemutatása (hátrányos helyzetű csoportokkal történő együttműködések, kedvezményrendszer stb.)

d)    jegyértékesítési rendszer bemutatása
1.    marketingstratégia bemutatása
2.    módszerei, eszközei (hálózat működtetése, területi hatókör, csatornák)
3.    bérletek bemutatása (gyerek, ifjúsági bérlet, nyugdíjas bérlet, felnőtt bérlet száma, bérleteken belüli telítettség stb.)
4.    egyenlő bánásmód jegyében tett intézkedések (előadások akadálymentesítése)

e)    nézőszám növelésének gyakorlata
1.    gyermek- és ifjúsági korosztály megszólítása (eszközök, eredmények)
2.    akciók, kedvezmények rendszere és eredményei
3.    házon belüli és kívüli események
4.    közreműködés más koncertszervezők által rendezett előadásokon

f)    médiakapcsolati tevékenység bemutatása
1.    helyi, regionális és országos hatókör, illetve médiumok/felületek szerinti bemutatás
2.    premier előtti és utáni médiaaktivitások (ezen belül különösen kritikai visszhang és saját anyag megjelentetése)
3.    társulat tagjainak médiaaktivitásai (produkciók népszerűsítése, illetve produkcióhoz nem köthetően)
4.    saját gyártású anyagok és az alkalmazás felületeinek bemutatása

g)    saját előadásaihoz kapcsolódó jegyárbevételeken túli, egyéb bevételi források feltárásával összefüggő tevékenység bemutatása és annak eredményessége

h)    helyi művészeti, közoktatási, közművelődési és társadalmi, közösségi szervezetekkel való kapcsolatépítés bemutatása
együttműködések bemutatása

i)    az óvodai és iskolarendszeren belüli és azon kívüli oktatási-nevelési, művészetpedagógiai programhoz, a tantervi oktatáshoz való kapcsolódás bemutatása
az együttműködés bemutatása (időbeli hatálya, célja, módszere, eszközei, elért eredmények stb.)

j)    a gyermek-, illetve ifjúsági korosztály igényes koncertlátogatásra nevelésének gyakorlata
módszertani leírások, foglalkozás típusai, tematika, eredmények, hatásainak bemutatása

k)    helyi és országos turisztikai célokhoz való kapcsolódás bemutatása

l)    vezetőjének vezetői pályázatában rögzített, a művészeti tevékenységgel összefüggő vállalásainak teljesülése
2011. augusztus 18. után meghirdetett vezetői pályázatok esetén: az évadra vonatkozó teljesülés, illetve a pályázatban foglalt koncepcióval való összevetés

II. Mutatószámok
Az adatszolgáltatás évében lezáruló évadot alapul véve kell megadni, kivéve az a) pontot.
A létszám megállapításához a tárgyévet megelőző évben az előadó-művészeti szervezetnél teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló vehető figyelembe.
Művészi munkakörben, részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalót a részmunkaidő arányában kell figyelembe venni.
A b) pont adatait tény- és tervadatok szerinti bontásban, külön kell feltüntetni.
1. Tényadatok időszaka:
…………………….. (tárgyévet megelőző) év augusztus 1-jétől …………….(tárgy)év május 31-ig.
2. Tervadatok időszaka:
…………………….. (tárgy)év június 1-jétől …………….(tárgy)év július 31-ig.

a)    a zenekar, énekkar létszáma

b)    a zenekar/énekkar összes fellépésének száma
ebből
1.    a hangversenyek száma
2.    az opera-előadásokon történő közreműködések száma
3.    az ifjúsági hangversenyek száma
4.    a bemutatott kortárs magyar művek száma
5.    a fizetőnézők száma
6.    a kereskedelmi forgalomba hozott hangfelvételek, képfelvételek száma

8. melléklet a 14/2012. (III. 6.) NEFMI rendelethez



Létesítménygazdálkodási célú működési támogatás mértékének megállapításához szükséges adatok

Az adatszolgáltatás évét megelőző lezárt évre vonatkozóan kell kitölteni, kivéve a IV. pontot.
A jellemző paraméterek és rövid állapotleírás mellett – ahol értelmezhető – az éves ráfordítás költségének megadása is szükséges.
Minden ponthoz, ahol értelmezhető: az 500 000 forint feletti felújítási, javítási költség megadása is szükséges (felújítás, javítás esetén annak éve, tárgya is).
*: Fel kell tüntetni a beszerzési árat, a beszerzés és aktiválás dátumát, az amortizációs kulcsot, a 0-ra írás dátumát, saját/idegen státuszt.

I. Épületre vonatkozó adatok (jogi státusz és annak lehetséges következményei)

1.    székhely épület építésének éve
2.    épület jellege: műemlék/nem műemlék
3.    épületek, telephelyek száma, mérete, funkciója, illetve kezelése (fenntartói/saját/bérlemény)
4.    épület külső állapota
a)    utolsó felújítás éve, tárgya
b)    tető, homlokzat, nyílászárók, vízszigetelés, hőszigetelés, esőcsatorna jellemzői röviden (állapotleírás, anyag, minőség stb.)
5.    az épület használatának megosztása esetén
főbb szerződéses adatok (felek megnevezése, dotáció- és költségviselés megosztása, a megosztás jellege – közös funkciók, állandó/időszaki jellegű, utóbbi esetben időintervallum is –, területi arányok stb.)

II. Épület belső állapota, működésének jellemzői és színpadtechnikai eszközök
1.    üzemi területek
méretei (m2, légköbméter), használati jelleg (épületek szerint és összesen)
2.    falazatok jellemzői röviden (állapotleírás, anyag, minőség stb.)
3.    nyílászárók jellemzői röviden (állapotleírás, anyag, minőség stb.)
4.    egyéb épületszerkezeti elemek
kémény, födém, padló, további szerkezeti elemek jellemzői röviden (állapotleírás, anyag, minőség stb.)
5.    járműpark (jellege, száma, gyártási év, futott km, ráfordítás stb.)
6.    kommunikációs infrastruktúra jellemzői
a)    vezetékes telefonrendszer (központ, alközpont, hálózati elemek)
b)    mobiltelefon-rendszer (interface, flotta, előfizetések száma – hivatali/magán)
c)    számítástechnikai háttér, internetes hálózat, intranet főbb adatai (munkaállomások száma, vásárolt szoftverek alkalmazási területe
d)    zártláncú kamerarendszer (őrzés-védelem, illetve belső kommunikáció)
e)    hívórendszer (belső kommunikáció)
7.    felügyeleti rendszerek jellemzői
a)    épületfelügyeleti rendszer (fűtés-hűtés szabályzása, fogyasztásmérés)
b)    vagyonvédelmi rendszer (ingatlan-ingó)
c)    tűzvédelmi rendszer (megelőző berendezések, oltóberendezések)
8.    energetikai rendszerek jellemzői, összköltsége
a)    szünetmentes vészvilágítási rendszer
b)    gázellátó rendszer
c)    fűtési rendszer
d)    világítási rendszer
e)    ivóvíz-, csatornahálózat- és használati melegvíz rendszer
f)    megújuló és/vagy alternatív energiaforrás
g)    szellőző- és légkondicionáló rendszer
9.    hulladékgazdálkodás (szemétszállítás, újrahasznosítás)
10.    biztonsági- és portaszolgálat (ellátás módja: alkalmazottak által/kiszervezett, ideje: 24 órás/időszaki jellegű, utóbbi esetben időintervallum is)
11.    gondnokság, takarítás (ellátás módja: alkalmazottak által/kiszervezett)
12.    közönségforgalmi terület (nézőtér is) jellemzői
a)    száma, jellege, méretei (m2, légköbméter), férőhelyek száma
b)    állandó/mobil
c)    állapota (székek, mellékhelyiségek, hangszigetelés stb.)
13.    akadálymentesítés jellemzői
a)    mozgáskorlátozottak számára
b)    hallásukban és látásukban korlátozottak számára (indukciós hurok, feliratok stb.)
14.    nem szcenikai felvonók száma, használati besorolása (teher, személy)
15.    játszóhelyek felszereltsége, jellemzői
a)    száma, jellege, anyaga, méretei (m2, légköbméter)
b)    táncszőnyeg (garnitúra)
c)    gépészet
ca) alsógépészet (süllyedők, forgó, emelők, billentők stb.)
cb) felsőgépészet (kézi húzó, gépi húzó, ponthúzó stb.)
cd) függöny, vasfüggöny
d)    világítástechnika*
da) szcenikai áramkörök
db) hagyományos lámpapark
dc) intelligens lámpapark
dd) fejgépek
de) vetítő (háttér)
df) vezérlés (digitális, analóg)
dg) kiegészítők
e)    hangtechnika*
ea) hangfalak (front, kontrol)
eb) mikrofonok (vezetékes, URH)
ec) mikroportok
ed) végfokok
ef) lejátszó berendezések
eg) vezérlés
eg) kiegészítők
f)    egyéb színpadtechnika*
fa) projektor
fb)füstgép
fc)szélgép
fd) hógép
fe) ködgép

III. Foglalkoztatottak száma, megoszlása, éves ráfordítás összege
1.    művészeti munkakörben foglalkoztatottak
2.    nem művészeti munkakörben foglalkoztatottak összesen, és az alábbiak szerint részletezve:
a)    operatív vezetés
b)    adminisztráció
c)    műszaki állomány (üzemeltetés, műszaki tárak)

IV. A fenntartó (támogató) által tárgyévben biztosított támogatás mértéke

9. melléklet a 14/2012. (III. 6.) NEFMI rendelethez41



 

 

 

 

Figyelem! Ezt a részt az NKA Igazgatósága tölti ki!

A kérelem érkezésének napja:

A kérelem iktatószáma:

Ügyintéző neve:

 

 

 

 

KÉRELEM

a Tao. tv. 24/A. §-a szerinti adófelajánláshoz kapcsolódó igazolás kiállítása iránt

A kérelem az adózó (Támogató) és a felajánlás igénybevételére jogosult előadó-művészeti szervezet (Támogatott) által együttesen nyújtható be tárgyév február 15-étől a Nemzeti Kulturális Alap Igazgatóságához (levelezési cím: NKA Igazgatósága Előadó-művészeti Iroda, 1388 Budapest. Pf. 82)

I. A Támogató szervezet adatai

1. Elnevezése:

 

2. Székhelye:

 

3. Cégjegyzékszáma vagy kamarai nyilvántartási száma:

 

4. Adószáma:

 

5. A kapcsolattartó neve, telefonszáma és elektronikus levelezési címe:

 

6. Levelezési címe (Az igazolás postázási címe)

 

II. A Támogatott szervezet adatai

1. Elnevezése:

 

2. Székhelye:

 

3. Hatósági nyilvántartási száma (ESZ száma):

 

4. A kapcsolattartó neve, telefonszáma és elektronikus levelezési címe:

 

5. Levelezési címe (Az igazolás postázási címe)

 

III. Egyéb adatok

1. A felajánlás alapját képező jegybevétel éve a Támogatott szervezet szempontjából:

 

2. A felajánlás összege, számmal és betűvel kiírva:

 

3. A felajánláshoz kapcsolódó eljárás típusa (A megfelelő típus betűjelét szíveskedjék bekarikázni!):

a) adóelőleg-fizetési kötelezettség teljesítése

b) adóelőleg-kiegészítési kötelezettségről szóló bevallás

c) társaságiadó-bevallás

4. A felajánláshoz kapcsolódó adóbevallás (éve) időszaka:

………… év …………………… hó ……… napjától
………… év …………………… hó ……… napjáig

Dátum: ………………………

    A Támogató szervezet képviselőjének    A Támogatott szervezet képviselőjének
    cégszerű aláírása    cégszerű aláírása

Melléklet: Az előadó-művészeti államigazgatási szerv által végzett egyes közigazgatási hatósági eljárásokért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjról szóló 13/2012. (III. 6.) NEFMI rendelet szerint meghatározott igazgatási szolgáltatási díj megfizetését igazoló banki bizonylat másolati példánya

10. melléklet a 14/2012. (III. 6.) NEFMI rendelethez42



 

 

 

 

Figyelem! Ezt a részt az NKA Igazgatósága tölti ki!

A módosító kérelem érkezésének napja:

A módosító kérelem iktatószáma:

Ügyintéző neve:

 

 

 

 

KÉRELEM
a Tao. tv. 24/A. §-a szerinti adófelajánláshoz kapcsolódóan kiállított
IGAZOLÁS MÓDOSÍTÁSA vagy VISSZAVONÁSA iránt

A kérelem az adózó (Támogató) és a felajánlás igénybevételére jogosult előadó-művészeti szervezet (Támogatott) által együttesen nyújtható be tárgyév február 15-étől a Nemzeti Kulturális Alap Igazgatóságához (levelezési cím: NKA Igazgatósága Előadó-művészeti Iroda, 1388 Budapest. Pf. 82)

I. A Támogató szervezet adatai

1. Elnevezése:

 

2. Székhelye:

 

3. Cégjegyzékszáma vagy kamarai nyilvántartási száma:

 

4. Adószáma:

 

5. A kapcsolattartó neve, telefonszáma és elektronikus levelezési címe:

 

6. Levelezési cím (Az igazolás postázási címe)

 

II. A Támogatott szervezet adatai

1. Elnevezése:

 

2. Székhelye:

 

3. Hatósági nyilvántartási száma (ESZ száma):

 

4. A kapcsolattartó neve, telefonszáma és elektronikus levelezési címe:

 

6. Levelezési cím (Az igazolás postázási címe)

 

III. Egyéb adatok

1. A felajánlás alapját képező jegybevétel éve a Támogatott szervezet szempontjából:

2. A módosítani/visszavonni kérelmezett (korábbi) felajánlás összege, számmal és betűvel kiírva:

 

3. A felajánlás módosított összege, számmal és betűvel kiírva (igazolás visszavonása iránti kérelem esetén: 0):

 

4. Módosítani kérelmezett igazolás iktatószáma (NKA Igazgatósága által kiadott, felajánláshoz kapcsolódó igazolás iktatószáma):

 

5. Visszavonni kérelmezett igazolás iktatószáma (NKA Igazgatóság által kiadott, felajánláshoz kapcsolódó igazolás iktatószáma):

 

6. A kapcsolódó eljárás típusa (A megfelelő típus betűjelét szíveskedjék bekarikázni!):

a) adóelőleg-fizetési kötelezettség teljesítéséhez kapcsolódó igazolás módosítása

b) adóelőleg-fizetési kötelezettség teljesítéséhez kapcsolódó igazolás visszavonása

c) adóelőleg-kiegészítési kötelezettségről szóló bevalláshoz kapcsolódó igazolás visszavonása

d) társasági adóbevalláshoz kapcsolódó igazolás visszavonása

7. A felajánláshoz kapcsolódó adóbevallás (éve) időszaka:

………… év …………………… hó ……… napjától
………… év …………………… hó ……… napjáig

Dátum: ………………………

    A Támogató szervezet képviselőjének    A Támogatott szervezet képviselőjének
    cégszerű aláírása    cégszerű aláírása

1

A rendeletet a 428/2016. (XII. 15.) Korm. rendelet 29. § a) pontja hatályon kívül helyezte 2017. január 1. napjával. Alkalmazására lásd e hatályon kívül helyező rendelet 28. §-át.

2

Az 1. § 7. pontját a 440/2015. (XII. 28.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

3

A 2. § (1) bekezdése a 35/2013. (V. 22.) EMMI rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

4

A 2. § (2) bekezdés d) pontja a 18/2014. (III. 13.) EMMI rendelet 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

5

A 2. § (3) bekezdése a 35/2013. (V. 22.) EMMI rendelet 8. § a) pontja szerint módosított szöveg.

6

A 3. § (1) bekezdése a 35/2013. (V. 22.) EMMI rendelet 8. § d) pontja szerint módosított szöveg.

7

A 3. § (3) bekezdése a 35/2013. (V. 22.) EMMI rendelet 8. § a) pontja szerint módosított szöveg.

8

A 4. § a 35/2013. (V. 22.) EMMI rendelet 8. § b) pontja szerint módosított szöveg.

9

Az 5. § (1) bekezdése a 35/2013. (V. 22.) EMMI rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

10

Az 5. § (2) bekezdése a 35/2013. (V. 22.) EMMI rendelet 8. § b) pontja szerint módosított szöveg.

11

A 6. § a 35/2013. (V. 22.) EMMI rendelet 8. § b) pontja szerint módosított szöveg.

12

A 7. § (1) bekezdése a 35/2013. (V. 22.) EMMI rendelet 8. § c) pontja szerint módosított szöveg.

13

A 7. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 35/2013. (V. 22.) EMMI rendelet 8. § d) pontja szerint módosított szöveg.

15

A 7. § (4) bekezdés nyitó szövegrésze a 35/2013. (V. 22.) EMMI rendelet 8. § d) pontja szerint módosított szöveg.

16

A 7. § (5) bekezdése a 35/2013. (V. 22.) EMMI rendelet 8. § a) pontja szerint módosított szöveg.

17

A 8. § (2) bekezdése a 35/2013. (V. 22.) EMMI rendelet 8. § d) pontja szerint módosított szöveg.

18

A 8. § (4) bekezdése a 35/2013. (V. 22.) EMMI rendelet 8. § a) pontja szerint módosított szöveg.

19

A 9. § (1) bekezdése a 35/2013. (V. 22.) EMMI rendelet 8. § d) pontja szerint módosított szöveg.

20

A 9. § (2) bekezdése a 35/2013. (V. 22.) EMMI rendelet 8. § d) pontja szerint módosított szöveg.

21

A 9. § (4) bekezdése a 27/2014. (IV. 8.) EMMI rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

22

A 9. § (5) bekezdése a 35/2013. (V. 22.) EMMI rendelet 8. § d) pontja szerint módosított szöveg.

23

A 10. § a 35/2013. (V. 22.) EMMI rendelet 8. § b) pontja szerint módosított szöveg.

24

A 11. § (1) bekezdése a 35/2013. (V. 22.) EMMI rendelet 8. § d) pontja, a 27/2014. (IV. 8.) EMMI rendelet 3. § a) pontja szerint módosított szöveg.

25

A 11. § (2) bekezdése a 27/2014. (IV. 8.) EMMI rendelet 3. § b) pontja szerint módosított szöveg.

26

A 11. § (3) bekezdése a 35/2013. (V. 22.) EMMI rendelet 8. § d) pontja, a 27/2014. (IV. 8.) EMMI rendelet 3. § a) pontja szerint módosított szöveg.

27

A 11. § (4) bekezdése a 35/2013. (V. 22.) EMMI rendelet 8. § d) pontja, a 27/2014. (IV. 8.) EMMI rendelet 3. § a) pontja szerint módosított szöveg.

28

A 12. § (1) bekezdése a 35/2013. (V. 22.) EMMI rendelet 8. § d) pontja szerint módosított szöveg.

29

A 12. § (2) bekezdése a 35/2013. (V. 22.) EMMI rendelet 8. § a) pontja, a 27/2014. (IV. 8.) EMMI rendelet 3. § a) pontja szerint módosított szöveg.

30

Az 5. alcímet (15. §-t) a 440/2015. (XII. 28.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

31

A 6. alcímet (16. §-t) a 440/2015. (XII. 28.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

32

A 6/A. alcímet (16/A. §) a 29/2015. (V. 28.) EMMI rendelet 4. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 440/2015. (XII. 28.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdés b) pontja.

33

A 6/B. alcímet (16/B. §) a 29/2015. (V. 28.) EMMI rendelet 5. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 440/2015. (XII. 28.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdés b) pontja.

34

A 17. § (1) bekezdése a 29/2015. (V. 28.) EMMI rendelet 6. §-ával megállapított, a 440/2015. (XII. 28.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

35

A 17. § (2) bekezdését a 440/2015. (XII. 28.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

36

A 21. §-t a 27/2014. (IV. 8.) EMMI rendelet 4. §-a hatályon kívül helyezte.

37

A 22. §-t a 35/2013. (V. 22.) EMMI rendelet 9. §-a hatályon kívül helyezte.

38

A 23. §-t a 27/2014. (IV. 8.) EMMI rendelet 4. §-a hatályon kívül helyezte.

39

A 24. §-t a 35/2013. (V. 22.) EMMI rendelet 9. §-a hatályon kívül helyezte.

40

A 6. melléklet a 35/2013. (V. 22.) EMMI rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

41

A 9. mellékletet a 29/2015. (V. 28.) EMMI rendelet 8. §-a iktatta be.

42

A 10. mellékletet a 29/2015. (V. 28.) EMMI rendelet 8. §-a iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére