• Tartalom

13/2012. (III. 22.) KüM közlemény

13/2012. (III. 22.) KüM közlemény

a Nemzetközi Valutaalap alapokmányáról szóló Egyezmény 1990. június 28. napján kelt, harmadik módosításának, 1997. szeptember 23. napján kelt, negyedik módosításának, valamint a 2008. április 28. és május 5. napján kelt, ötödik módosításának kihirdetéséről, valamint a Nemzetközi Valutaalappal kapcsolatos egyes jegybanki feladatokról szóló 2010. évi XI. törvény 4. és 5. §-ának hatálybalépéséről

2012.03.22.

A 2010. évi XI. törvénnyel a Magyar Közlöny 2010. február 25-i, 26. számában kihirdetett, a Nemzetközi Valutaalap alapokmányáról szóló Egyezmény 2008. április 28. és május 5. napján kelt, ötödik módosítása az Egyezmény XXVIII. Cikkének c) pontja értelmében az alábbiak szerint lép hatályba:
„A módosítások valamennyi tagra érvényesen a formális közlés kelte után három hónappal lépnek hatályba, hacsak a körlevélben vagy táviratban ennél rövidebb időszakot meg nem jelölnek.”

Az utolsó közlemény kelte: 2010. november 18.
Az ötödik módosítás hatálybalépésének napja: 2011. február 18.

A fentiekre tekintettel, összhangban a 2010. évi XI. törvény 7. § (3) bekezdésével, megállapítom, hogy a Nemzetközi Valutaalap alapokmányáról szóló Egyezmény 2008. április 28. és május 5. napján kelt, ötödik módosítása, valamint a Nemzetközi Valutaalap alapokmányáról szóló Egyezmény 1990. június 28. napján kelt, harmadik módosításának, 1997. szeptember 23. napján kelt, negyedik módosításának, valamint a 2008. április 28. és május 5. napján kelt, ötödik módosításának kihirdetéséről, valamint a Nemzetközi Valutaalappal kapcsolatos egyes jegybanki feladatokról szóló 2010. évi XI. törvény 4. és 5. §-a 2011. február 18-án, azaz kettőezer-tizenegy, február tizennyolcadikán hatályba lépett.
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére