• Tartalom

129/2012. (XII. 17.) VM rendelet

129/2012. (XII. 17.) VM rendelete

az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a nem mezőgazdasági tevékenységgé történő diverzifikálásra nyújtandó támogatások részletes feltételeiről1

2015.06.10.

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § a) és b) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a következőket rendelem el:

1. Értelmező rendelkezések

1. § (1) E rendelet alkalmazásában

1. hasznos alapterület: az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet 1. számú melléklet 46. pontja szerint meghatározott fogalom;

2. hátrányos helyzetű terület: a kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. mellékletében foglalt leghátrányosabb helyzetű kistérségek, a 4. mellékletében szereplő természeti vagy civilizációs katasztrófával sújtott kedvezményezett kistérségek, vagy az ezekkel azonos elbánásban részesülő, a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet Mellékletében meghatározott, társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, vagy az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések;

3. kisléptékű infrastruktúra-fejlesztés: a 3. melléklet 1. pontja szerinti fejlesztés;

4. mezőgazdasági tevékenység: a gazdasági tevékenységek statisztikai osztályozása NACE Rev. 2. rendszerének létrehozásáról és a 3037/90/EGK tanácsi rendelet, valamint egyes meghatározott statisztikai területekre vonatkozó EK-rendeletek módosításáról szóló, 2006. december 20-i 1893/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: 1893/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet) I. melléklete szerinti – az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 16. § (3) bekezdés d) pontja alapján az állami adóhatósághoz bejelentett – 01.1, 01.2, 01.3, 01.4, 01.5, 01.6 és 01.7 alágazatba tartozó tevékenység;

5. nem mezőgazdasági tevékenységgé történő diverzifikálás: olyan tevékenység fejlesztése, amely az ügyfél nem mezőgazdasági tevékenységéhez kapcsolódó jövedelemtermelő tevékenységeinek megvalósítását segíti elő;

6. ügyfél: őstermelő, vagy a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény szerinti mikrovállalkozás, amely mezőgazdasági tevékenységet folytat.

(2) E rendeletben nem szabályozott fogalmakat a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvényben (a továbbiakban: Törvény) és az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV. 17.) FVM rendeletben (a továbbiakban: Vhr.) foglaltaknak megfelelően kell értelmezni.

2. A támogatás igénybevételének feltételei

2. § (1) Nem mezőgazdasági tevékenységgé történő diverzifikálásra nyújtandó támogatás (a továbbiakban: támogatás) igénybevételére jogosult az az ügyfél, akinek 2011. évben a mezőgazdasági tevékenységből származó árbevétele a teljes árbevételének 50%-át meghaladta, és az éves nettó árbevétele vagy mérlegfőösszege legfeljebb 2 millió eurónak megfelelő forintösszeg.

(2) Támogatás vehető igénybe e rendeletben meghatározott – ügyfél által bejelentett vagy tervezett – nem mezőgazdasági tevékenységének megvalósítására.

(3)2 A tervezett tevékenységnek legkésőbb az első kifizetési kérelem benyújtásakor szerepelnie kell az ügyfél adóhatósághoz bejelentett tevékenységei között. E kötelezettség az első kifizetési kérelemhez kapcsolódó hiánypótlás keretében, a hiánypótlási felhívásban meghatározott határidőn belül pótolható. Amennyiben a tervezett tevékenység működési engedélyhez kötött új tevékenység, legkésőbb az utolsó kifizetési kérelem benyújtásakor kell szerepelnie az ügyfél bejelentett tevékenységei között. E kötelezettség az utolsó kifizetési kérelemhez kapcsolódó hiánypótlás keretében, a hiánypótlási felhívásban meghatározott határidőn belül pótolható.

(4) Amennyiben az ügyfél csak őstermelői minősítéssel rendelkezik

a) kizárólag a 4. § (5) bekezdésben, és a 4. § (6) bekezdés a) pontjában meghatározott tevékenységekre nyújthat be támogatási kérelmet;

b) az a) ponttól eltérő támogatott tevékenység esetén a támogatási kérelem benyújtásával vállalnia kell, hogy a támogatás jóváhagyását követően az első kifizetési kérelem benyújtásának időpontjáig mikrovállalkozást hoz létre.

(5) Támogatás olyan, a 6. melléklet szerinti település bel- vagy külterületén, vagy a

7. melléklet szerinti település külterületén megvalósuló fejlesztéshez igényelhető, ahol a támogatási kérelem benyújtásának időpontjában

a) a természetes személy ügyfél lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel,

b)3 a jogi személy ügyfél székhellyel, telephellyel vagy fiókteleppel

rendelkezik.

(6) Ha a kérelem a 6. vagy 7. mellékletben szereplő települések közül több települést is érint, akkor az ügyfélnek valamelyik településen vagy annak külterületén már a támogatási kérelem benyújtása időpontjában lakóhellyel, tartózkodási hellyel, székhellyel, telephellyel vagy fiókteleppel kell rendelkeznie.

(7)4 A Vhr. 25. § (2) bekezdésében foglaltaktól eltérően az ügyfél köteles a támogatott műveletet legkésőbb 2015. augusztus 31. napjáig megvalósítani.

(8)5

(9) Nem kell alkalmazni a Vhr. 7. § (1) bekezdés b) pontját, a 7. § (2) bekezdését és a 33. § (4) bekezdését nem kell alkalmazni.

(10)6

3. A támogatás mértéke

3. § (1) A rendelkezésre álló forrás kerete – az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásából – 7,8 milliárd forint.

(2) A jóváhagyott támogatásokra a Szerződés 87. és 88. cikkének a de minimis támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2006. december 15-i 1998/2006/EK bizottsági rendeletet (a továbbiakban: 1998/2006/EK bizottsági rendelet) kell alkalmazni.

(3) A támogatás mértéke

a) hátrányos helyzetű területen megvalósuló fejlesztés esetén az összes elszámolható kiadás 65%-a, de legfeljebb 35 millió forint;

b) egyéb területen megvalósuló fejlesztés esetén az összes elszámolható kiadás 60%-a, de legfeljebb 35 millió forint.

(4) A 3. melléklet szerinti ingatlanhoz kapcsolódó kisléptékű infrastruktúra-fejlesztésre legfeljebb 10 millió forint támogatás nyújtható.

(5) A 3. melléklet szerinti minőségbiztosítási és környezetirányítási rendszer, szabvány bevezetésére legfeljebb 2,5 millió forint támogatás nyújtható.

4. A támogatás felhasználása során elszámolható kiadások

4. § (1) Elszámolható kiadásnak minősül

a) a fejleszteni kívánt tevékenységhez kötődő új berendezések, gépek, eszközök beszerzése, kivéve a 4. mellékletben szereplő eszközök beszerzése;

b) a Vhr. 30. §-ában foglaltaknak megfelelő, csak épülethez, épületrészhez, építményrészhez tartozó, a fejlesztési tevékenységhez kapcsolódó építési munka, új épület, építmény kialakítása;

c) épülethez vagy épületrészhez kapcsolódó, 3. mellékletben meghatározott kisléptékű infrastruktúra-fejlesztés;

d) 3. mellékletben meghatározott minőségbiztosítási és környezetirányítási rendszer, szabvány bevezetése, kivéve az élelmiszeripari minőségbiztosítási rendszerek bevezetése, szabadalom, gyártási technológia megvásárlása;

e) a Vhr. 31. §-ában meghatározott egyéb elszámolható kiadások;

f) a Vhr. 31. § (1) bekezdés c) pontjától eltérően eszközként elszámolható kiadás az ügyfél támogatható tevékenységét szolgáló szoftver licencek ellenértéke; és

g) horgászati célú fejlesztés, falusi szálláshely vagy egyéb szálláshely kialakítása esetén fa telepítése.

(2) A (1) bekezdés d)–g) pontjában meghatározott kiadások önállóan nem, kizárólag a (1) bekezdés a)–c) pontja szerinti kiadások valamelyikével együtt szerepelhetnek egy támogatási kérelemben és hagyhatók jóvá.

(3) Ha az (1) bekezdés b) és c) pontjában foglalt tevékenységek közvetlenül nem csak a támogatott gazdasági tevékenységgel érintett épületet, építményt vagy épületrészt, építményrészt érintik, akkor az elszámolható kiadásokat a fejlesztéssel érintett helyiség hasznos alapterülete és a fejlesztéssel nem érintett helyiség hasznos alapterületének arányában kell megállapítani a támogatással érintett épületrészre, építményrészre.

(4) A jóváhagyott elszámolható kiadások mértéke nem haladhatja meg

a) a Gépkatalógusban szereplő gépek, berendezések esetében a támogatási kérelem benyújtására rendelkezésre álló időszak első napját megelőző napon hatályos Gépkatalógusban szereplő referenciaárat;

b) az Építési Normagyűjteményben (a továbbiakban: ÉNGY) beazonosítható tételek vonatkozásában az elszámolható kiadás, támogatási kérelem benyújtására rendelkezésre álló időszak első napját megelőző napon hatályos ÉNGY szerinti referenciaárát.

(5) Az ügyfél az alábbi turisztikai szálláshelyfejlesztéseket kizárólag gazdaságon belül, mezőgazdasági tevékenységéhez, a mezőgazdasági tevékenységéhez kapcsolódó földterületéhez és mezőgazdasági hasznosítású épületeihez kapcsolódóan valósíthatja meg:

a) a szálláshely-szolgáltatási tevékenység folytatásának részletes feltételeiről és a szálláshely-üzemeltetési engedély kiadásának rendjéről szóló 239/2009. (X. 20.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 239/2009. (X. 20.) Korm. rendelet] 2. § i) pontja szerinti falusi szálláshely és kapcsolódó szolgáltatások kialakításához, már működő falusi szálláshelyek bővítése, korszerűsítése, akadálymentesítése, szolgáltatásaik fejlesztése (a továbbiakban: falusi szálláshely);

b) a 239/2009. (X. 20.) Korm. rendelet 2. § h) pontja szerinti egyéb szálláshely és kapcsolódó szolgáltatások kialakításához, már működő egyéb szálláshely és kapcsolódó szolgáltatások kialakításához, már működő egyéb szálláshelyek bővítése, korszerűsítése, akadálymentesítése, szolgáltatásaik fejlesztése, kivéve a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény 1/2. számú melléklete szerinti parti települések (a továbbiakban: egyéb szálláshely);

c) a vidéki térségekben a nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshely-szolgáltatásról szóló 173/2003. (X. 28.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 173/2003. (X. 28.) Korm. rendelet] 3. § (2) bekezdés c) pont 2. és 3. alpontja szerinti gyermek- és ifjúsági turizmushoz kapcsolódó minőségi szálláshelyek és kapcsolódó szolgáltatások kialakítását, már működő szálláshelyek bővítése, korszerűsítése, akadálymentesítése, szolgáltatásainak fejlesztése, a (6) bekezdésben meghatározott szolgáltatások közül legalább az egyik együttes alkalmazásával (a továbbiakban: gyermek- és ifjúsági turizmushoz kapcsolódó szálláshely).

(6) Az ügyfél 2013-tól a szálláshelyhez nem kötődő turisztikai szolgáltatásfejlesztések közül az alábbiakhoz kapcsolódó épület, építmény kialakítását, bővítését, átalakítását és eszközrendszer fejlesztését valósíthatja meg:

a) agroturisztikai szolgáltató tevékenység,

b) lovas turisztikai szolgáltatás,

c) vadászturizmus,

d) erdei turizmus,

e) horgászturizmus,

f) vízi turizmus,

g) borturizmus.

(7) Az (5) és (6) bekezdésben meghatározott fejlesztések megvalósítása esetén alkalmazni kell az 5. mellékletet és az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez a LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével 2012-től nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 52/2012. (VI. 8.) VM rendelet [a továbbiakban: 52/2012. (VI. 8.) VM rendelet] 1. § (1) bekezdés 1–3., 5–7., 10–11., 15., és a 17–20. pontját.

5. A támogatás felhasználása során el nem számolható kiadások

5. § (1) Nem igényelhető támogatás

a) motorral hajtott szárazföldi, légi, vízi közlekedési jármű vagy motorral hajtott sporteszköz és vitorláshajó beszerzésére, és ezen eszközök forgalmazását érintő beruházásokhoz,

b) a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM–BM együttes rendeletben meghatározott vontató, nyerges vontató, tehergépkocsi, gépkocsi, valamint gépjármű fogalomkörébe tartozó eszköz beszerzéséhez, felújításához, átalakításához,

c) termőföld és ingatlan vásárlásához,

d) ingatlan bérleti díjához,

e) élő állat vásárlásához,

f) gondnoki lakás, szolgálati lakás, az ügyfél saját maga által használt lakrésze, a gondnok vagy az ügyfél által kizárólagosan használt helyiségek megépítéséhez, felújításához, vagy ilyen lakásba, lakrészbe eszköz, berendezés beszerzéséhez,

g) konferenciaturizmushoz,

h) lőfegyver beszerzéséhez, valamint

i) természeti és környezeti értékeket károsító, valamint ezen értékek hozzáférhetőségét korlátozó sportturisztikai tevékenység – így különösen terepmotor-, quad, downhill terepkerékpározás – céljára.

(2) Nem igényelhető támogatás 1893/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti, alábbi tevékenységekhez kapcsolódó fejlesztésre

a) NACE REV. 2. B nemzetgazdasági ág – bányászat, kőfejtési tevékenység,

b) NACE REV. 2. 4730 ISIC REV. 4. ágazat szerinti gépjármű-üzemanyag kiskereskedelem,

c) NACE REV. 2. 46 ágazat szerinti nagykereskedelem,

d) NACE REV. 2. K ágazat nemzetgazdasági ág – Pénzügyi tevékenység és biztosítási tevékenység,

e) NACE REV. 2. P Nemzetgazdasági ág – Oktatás, kivéve 85.5 szerinti egyéb oktatás,

f) NACE REV. 2. 02 szerinti erdőgazdálkodási tevékenység,

g) NACE REV. 2. 03.2 alágazat szerinti halgazdálkodás,

h) NACE REV. 2.11. 02 és 2.11.03 alágazat szerinti italgyártás,

i) NACE REV. 2. 49 ágazat szerinti szárazföldi, csővezetékes szállítás,

j) NACE REV. 2. 50 ágazat szerinti vízi szállítás,

k) NACE REV. 2. 51 ágazat szerinti légi szállítás,

l) NACE REV. 2. L nemzetgazdasági ág – Ingatlanügyletek,

m) NACE REV. 2. 01 ágazat szerinti minden növénytermesztés, állattenyésztés, vadgazdálkodáshoz kapcsolódó szolgáltatások.

(3) Nem igényelhető olyan fejlesztéshez támogatás, amely az Európai Unióról szóló Szerződés I. mellékletében szereplő termékek (Annex I. termékek) a 178/2002/EK rendelet 3. cikk

17. bekezdése szerinti elsődleges termelésére, elsődleges értékesítésre vagy elsődleges feldolgozására irányul, valamint olyan beruházásra, amely az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 1. melléklet C. pontjában meghatározott ágazatokba tartozó tevékenységhez kapcsolódik.

6. Kérelmek benyújtásának általános feltételei

6. § (1) Az ügyfél támogatási kérelméhez vagy kifizetési kérelméhez valamely kiadási tétel kapcsán kizárólag olyan árajánlat fogadható el, amelyet e rendelet hatálybalépését követően állítottak ki és tartalmazza

a) az ajánlatkérő nevét, címét, az ajánlattevő nevét, címét és adószámát,

b) a kiadási tétel műszaki adatait,

c) a kiadási tétel mennyiségét és mértékegységét,

d) a kiadási tétel nettó összegét, a felszámított áfát és bruttó összegét,

e) a kiadási tétel pénznemét,

f) az ajánlattevő aláírását, valamint

g) az árajánlat kiállításának dátumát.

(2) Elektronikus árajánlat (webáruház, elektronikus levél) esetén az (1) bekezdés f) pontja szerinti követelményt nem kell alkalmazni, azonban ha az árajánlattevő az ajánlatát elektronikus levélben adta, az elektronikus levél csatolmányainak is meg kell felelniük a többi követelménynek. Az elektronikus árajánlat akkor fogadható el, ha tartalmazza a webáruház honlap címét, illetve elektronikus levél esetén az árajánlattevő elektronikus levél címét is.

(3) Ha a referenciaár az adott tétel esetében nem állapítható meg a Gépkatalógus vagy ÉNGY alapján, akkor az ügyfél köteles legalább két árajánlatot csatolni az elszámolni kívánt kiadásokról.

(4) A két árajánlatnak hasonló műszaki tartalommal kell rendelkeznie és az ügyfél – a Vhr. 27. § (1) bekezdés g) pontjától eltérően – kizárólag a nagyobb összeget tartalmazó árajánlat választását köteles indokolni.

(5) Az árajánlat nem származhat az ügyfél saját tulajdonában lévő vagy kapcsolt vállalkozásától, illetve olyan vállalkozástól, amelyben az ügyfél többségi tulajdoni hányaddal rendelkezik.

(6) Amennyiben az árajánlat az (1)–(5) bekezdésben meghatározott formai és tartalmi követelményeknek nem felel meg, az elszámolni kívánt árajánlatos tételek vonatkozásában az ügyfél támogatásra nem jogosult.

(7) Amennyiben az ügyfél a 4. § (5) bekezdése szerinti szálláshelyfejlesztések 5. melléklet 1. részében meghatározott feltételeit részben együttműködés keretében kívánja teljesíteni, vagy más támogatott tevékenységének hatékonyabb működtetésével összefüggésben együttműködő partnereket von be, csak olyan a támogatási kérelemhez mellékelt együttműködési megállapodás alapján lehet az ügyfél kérelmét jóváhagyni vagy támogatási jogosultságot megállapítani, amely tartalma alapján nem minősül beszállítói, vagy értékesítési szerződésnek, megállapodásnak és tartalmazza

a) az együttműködő partnerek nevét, székhelyének címét és adószámát,

b) az együttműködő partnerek hivatalos képviselőjének nevét,

c) az együttműködés tárgyát, amely kapcsolódik a fejleszteni kívánt vállalkozási tevékenységhez,

d) az együttműködés időtartamát, amely legalább a fenntartási időszak végéig szól,

e) az egyes együttműködő partnerek vállalt kötelezettségeit, valamint

f) az együttműködő partnerek cégszerű aláírását.

7. A támogatási kérelem benyújtása

7. § (1) Egy ügyfél a támogatási kérelem benyújtási időszakban kizárólag egy támogatási kérelmet nyújthat be, kivéve, ha a támogatási kérelme tárgyában hozott jogerős elutasító döntéssel rendelkezik, vagy a korábban benyújtott támogatási kérelmét legkésőbb az újabb támogatási kérelem benyújtásával egyidejűleg visszavonja.

(2) Amennyiben a fejleszteni kívánt megjelölt tevékenységek közül bármelyik e rendelet szerint nem támogatható tevékenységnek minősül, akkor a támogatási kérelmet az MVH elutasítja.

(3) A támogatási kérelmet az egyes mezőgazdasági és agrár-vidékfejlesztési támogatások igénybevétele esetén az elektronikus kérelembenyújtás alkalmazásáról szóló 80/2008. (IV. 4.) Korm. rendeletben [a továbbiakban: 80/2008. (IV. 4.) Korm. rendelet] meghatározottak szerint az elektronikus űrlapkitöltő szolgáltatás segítségével előállított elektronikus űrlapon 2013. február 15-én 8 órától forráskimerülésig, de legkésőbb 2013. július 2-án 18 óráig lehet benyújtani.

(4) A (3) bekezdésben meghatározott forráskimerülés esetén az Irányító Hatóság vezetője IH közleményben rendelkezik a támogatási kérelem benyújtási időszak lezárásáról.

(5) A támogatási kérelemben szereplő adatokra, a támogatási kérelemhez csatolt dokumentumokra nézve módosítási kérelem kizárólag a benyújtási időszakban, a benyújtást követő 10 napon belül, elektronikus úton terjeszthető elő. Az ügyintézési határidőt a módosításra nyitva álló időszak leteltétől kell számítani.

(6) A támogatási kérelem tartalmazza

a) az ügyfélazonosító-adatokat,

b) az ÁFA-visszaigénylésre vonatkozó adatokat,

c) az igényelt támogatásra vonatkozó adatokat,

d) az elszámolható kiadásokra vonatkozó adatokat,

e) a fejlesztés előtti állapotra vonatkozó adatokat,

f) a tervezett fejlesztésre vonatkozó adatokat, valamint

g) az ügyfél nyilatkozatát a vonatkozó feltételek megismeréséről és tudomásulvételéről.

(7) A természetes személy ügyfél a lakóhelye vagy tartózkodási helye igazolása céljából a lakcímet igazoló hatósági igazolványa másolatának és az annak tartalmát képező személyes adatainak kezeléséhez való írásbeli hozzájárulását tartalmazó nyilatkozatának benyújtásával kérheti, hogy a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartását kezelő központi szerv megkeresése helyett a lakcímet igazoló hatósági igazolvány alapján állapítsák meg a támogatásra való jogosultság fennállását.

8. § (1) A támogatási kérelemhez mellékelni kell

a) a Vhr. 27. § (1) bekezdés h) pontjától eltérően pénzügyi tervet, ha a kérelmezett támogatás összege a 10 000 000 forintot nem haladja meg;

b) a Vhr. 27. § (1) bekezdés i) pontjától eltérően pénzügyi és a 2. melléklet szerinti értékelési szempontokat tartalmazó üzleti tervet, ha a kérelmezett támogatás összege a 10 000 000 forintot meghaladja;

c) az értékeléshez az 1. mellékletben meghatározott dokumentumokat;

d) az 1998/2006/EK bizottsági rendelet hatálya alá tartozó ügyfelek esetében az ügyfél által az adott pénzügyi évben, valamint az azt megelőző két pénzügyi évben igénybe vett csekély összegű támogatásról szóló nyilatkozatát;

e) eszköz, illetve gépkatalógusban nem szereplő gép esetében a műszaki leírást;

f) kettő – egymástól független ajánlattevőtől származó – árajánlatot, ha a referenciaár a 4. § (4) bekezdés alapján nem állapítható meg;

g) a polgári perrendtartásról szóló törvény szerinti közokiratot vagy teljes bizonyító erejű magánokiratot arról, hogy az ügyfél jogosult az építési beruházást, illetve a beépítésre kerülő eszközbeszerzésre irányuló beruházást az ingatlanon megvalósítani és az üzemeltetési kötelezettség lejártáig használni, ha az ingatlan nem az ügyfél kizárólagos tulajdonában van;

h) a fejlesztéssel érintett ingatlanra vonatkozó ingatlan-nyilvántartási térképmásolat; valamint

i) a 2. § (1) bekezdés szerinti árbevételt tartalmazó adóbevallást, kettős könyvvezetésre kötelezett ügyfél esetében a 2011. gazdasági évre vonatkozó főkönyvi kivonat 9. számlaosztályát tartalmazó részét.

(2) A támogatási kérelemhez építési beruházások esetén a Vhr. 27. § (1) bekezdés c) pontjától eltérően mellékelni kell

a) építési engedélyköteles beruházás esetén

aa) az ügyfél nevére szóló jogerős és érvényes építési engedélyt, vagy ennek hiányában a hatóság közokirat formájában kiállított igazolását az építésügyi eljárás megindításáról, és

ab) az ügyfél nevére szóló – a tervezői névjegyzékben szereplő tervező ellenjegyzésével ellátott, az építési hatósághoz benyújtottal megegyező – építési tervdokumentációt, ami a tervezett építmény jellegétől függően tartalmazza a helyszínrajzot, alaprajzokat, homlokzatokat, metszeteket és részletrajzokat, azok méretarányos adatait, valamint a műszaki leírást;

b) nem építési engedélyköteles beruházás esetén

ba) az ügyfél nevére szóló, az illetékes építésügyi hatóság által kiadott nyilatkozatot arról, hogy az építési tevékenység nem építési engedélyköteles, és

bb) az ügyfél nevére szóló – a tervezői névjegyzékben szereplő tervező ellenjegyzésével ellátott – építési tervdokumentáció, ami a tervezett építmény jellegétől függően tartalmazza a helyszínrajzot, alaprajzokat, homlokzatokat, metszeteket és részletrajzokat, azok méretarányos adatait, valamint a műszaki leírást.

(3) Ha az ügyfél az (1) és (2) bekezdésben meghatározott bármely dokumentumot a kérelem benyújtására nyitva álló határidőn belül nem nyújtja be vagy hiányosan nyújtja be, hiánypótlásnak nincs helye és amennyiben annak a Törvényben foglalt feltételei fennállnak a kérelem érdemi vizsgálat nélkül elutasításra kerül.

(4) Az ügyfél támogatási kérelmet kizárólag akkor nyújthat be, ha a Vhr. 2. § (3) bekezdés b) és c) pontjában, valamint a Nemzeti Diverzifikációs Program keretében megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 144/2009. (XI. 6.) FVM rendelet 2. § c) és d) pontjában meghatározott jogcímek keretében benyújtott támogatási határozatához kapcsolt utolsó kifizetési kérelmével elszámolt, az ahhoz kapcsolódó határozata jogerőre emelkedett, a beruházást lezárta.

(5) Nem nyújthat be támogatási kérelmet az az ügyfél, akinek a (4) bekezdés szerinti jogcímekhez kapcsolódóan benyújtott támogatási kérelme vagy kifizetési kérelme alapján hozott döntések vonatkozásában bírósági eljárása van folyamatban.

8. A támogatási kérelem elbírálása

9. § (1) A támogatási kérelmet az MVH bírálja el az 1. mellékletben és 2. mellékletben meghatározott értékelési táblázat alapján végzett értékeléssel, a Törvény 32. § (1) bekezdés b) pontja szerint meghatározott benyújtási sorrend alapján.

(2) El kell utasítani a támogatási kérelmet, ha

a) a jóváhagyható támogatási összeg nem éri el az 1 000 000 forintot;

b)7 az 1. melléklet és 2. melléklet szerint meghatározott értékelési rendszer alapján a kérelemre adható pontszám együttesen nem éri el a maximum pontszám 50%-át; vagy

c) a részben helyt adó támogatási határozattal jóváhagyható összes elszámolható kiadás összege nem éri el a támogatási kérelemben megadott, tervezett összes elszámolni kívánt kiadás 30%-át.

(3) Amennyiben az ügyfél által kérelmezett támogatás összege a 10 000 000 forintot nem haladja meg és nem nyújt be üzleti tervet, úgy üzleti terv hiányában a támogatási kérelem elbírálása során csak az 1. melléklet szerint meghatározott értékelési rendszert kell figyelembe venni.

(4) A Vhr. 27. § (4) bekezdésétől eltérően a „Kommunikációs terv” és „A vállalkozás társadalmi felelősségvállalása” című fejezetek az üzleti terv részét képezik.

9. A kifizetési kérelem benyújtása

10. § (1) A kifizetési kérelmet a 80/2008. (IV. 4.) Korm. rendeletben meghatározottak szerint, az elektronikus űrlapkitöltő szolgáltatás segítségével előállított elektronikus űrlapon lehet benyújtani a Vhr. 16/B. § alapján.

(2) A kifizetési kérelemben szereplő adatokra, a kifizetési kérelemhez csatolt dokumentumokra nézve módosítási kérelem kizárólag a benyújtási időszakban, a benyújtást követő 10 napon belül, elektronikus úton terjeszthető elő. Az ügyintézési határidőt a módosításra nyitva álló időszak leteltétől kell számítani.

(3)8 A Vhr. 17. § (2) bekezdésétől eltérően ugyanazon támogatási határozathoz kapcsolódóan az ügyfél az első kifizetési kérelem benyújtását követően – az utolsó kifizetési kérelmet kivéve – háromhavonta nyújthat be kifizetési kérelmet.

(4)9 A Vhr. 17. § (3) bekezdésében foglaltaktól eltérően az ügyfélnek az utolsó kifizetési kérelmet 2015. augusztus 31. napjáig kell benyújtania.

10. Jogkövetkezmények

11. §10 (1) Ha az ügyfél a támogatási kérelemben vállalt átlagos foglalkoztatotti létszámnál kevesebb főt foglalkoztat az üzemeltetési kötelezettség harmadik évétől kezdődően, akkor – hiányzó foglalkoztatottanként egyszer – valamennyi kifizetési kérelem alapján jóváhagyott támogatási összeg 2%-ának megfelelő összeget, de legfeljebb 300 000 forintot köteles visszafizetni intézkedésben való jogosulatlan részvétel jogcímén.

(2) Az (1) bekezdésben nem szabályozott pontozási szempontok tekintetében vállalt kötelezettség nem teljesítése esetén, amennyiben a nem teljesítés pontszámvesztést eredményezne, az ügyfél szempontonként valamennyi kifizetési kérelem alapján jóváhagyott támogatási összeg 2%-ának megfelelő összeget, de legfeljebb 300 000 forintot köteles visszafizetni intézkedésben való jogosulatlan részvétel jogcímén.

11. Záró rendelkezések

12. § Ez a rendelet a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba.

13. § Ez a rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló, 2005. szeptember 20-i 1698/2005/EK tanácsi rendelet 52. cikk a) pont i) alpontjának, valamint az 53. cikkének végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg.

14. §11 E rendeletnek az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes állatlétszám alapú támogatási, és egyéb agrártárgyú rendeletek módosításáról szóló 61/2013. (VII. 19.) VM rendelettel [a továbbiakban: 61/2013. (VII. 19.) VM rendelet] megállapított 9. § (2) bekezdés b) pontját a 61/2013. (VII. 19.) VM rendelet hatálybalépésekor12 folyamatban lévő ügyekben és eljárásokban is alkalmazni kell.

15. §13 E rendeletnek a vidékfejlesztési miniszter felelősségi körébe tartozó egyes miniszteri rendeleteknek a vallási közösségek jogállásával és működésével kapcsolatos törvényeknek az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról szóló törvényhez kapcsolódó, valamint más vidékfejlesztési tárgyú módosításáról szóló 121/2013. (XII. 16.) VM rendelettel [a továbbiakban: 121/2013. (XII. 16.) VM rendelet] megállapított 10. § (3) bekezdését a 121/2013. (XII. 16.) VM rendelet hatálybalépésekor14 folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

16. §15 Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes agrártámogatási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 1/2014. (IX. 15.) MvM rendelettel [a továbbiakban: 1/2014. (IX. 15.) MvM rendelet]

a) megállapított 2. § (7) bekezdést és 10. § (4) bekezdést az 1/2014. (IX. 15.) MvM rendelet hatálybalépésekor16 folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell,

b) hatályon kívül helyezett 2. § (8) bekezdést az 1/2014. (IX. 15.) MvM rendelet hatálybalépésekor17 folyamatban lévő ügyekben sem kell alkalmazni.

17. §18 Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési támogatási rendeletek módosításáról szóló 7/2015. (II. 17.) MvM rendelettel [a továbbiakban: 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet] megállapított 2. § (3) bekezdést és 11. §-t a 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet hatálybalépésekor19 folyamatban lévő eljárásokban, valamint jogorvoslati eljárásokban is alkalmazni kell.

18. §20 Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési támogatási rendeletek módosításáról szóló 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelettel [a továbbiakban: 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet]

a) megállapított 2. § (7) bekezdést, valamint 10. § (3) és (4) bekezdését a 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet hatálybalépésekor21 folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell,

b) hatályon kívül helyezett 2. § (10) bekezdését a 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet hatálybalépésekor22 folyamatban lévő eljárásokban, valamint jogorvoslati eljárásokban sem kell alkalmazni.

1. melléklet a 129/2012. (XII. 17.) VM rendelethez


Értékelési táblázat

I. Szakmai szempontok

 

A

B

C

1

Értékelési szempont megnevezése

Értékelés alapját képező dokumentumok

Értékeléshez rendelhető pontszám

2

1. A támogatásból megvalósított beruházás részeként minőség vagy környezetirányítási rendszer bevezetésére is sor kerül.

A főlapon tett nyilatkozat és árajánlatok

 

3

Igen, a beruházás részeként jóváhagyásra kerül.

 

5 pont

4

Nem

0 pont

5

2. A beruházásnak része a megújuló-, vagy bioenergia (nap, szél, geotermikus energia, hullám-, árapály- vagy vízenergia, biomassza, biomasszából közvetve vagy közvetlenül előállított energiaforrás, továbbá hulladéklerakóból, illetve szennyvízkezelő létesítményből származó gáz, valamint a biogáz) hasznosítását szolgáló épületgépészeti rendszer kiépítése

A főlapon tett nyilatkozat, tervdokumentáció, tervezői műszaki leírás

 

6

Igen, a beruházás részeként jóváhagyásra kerül.

10 pont

7

Az ügyfél a fejlesztés helyén már rendelkezik megújuló-, vagy bioenergia hasznosítását szolgáló épületgépészeti rendszerrel.

7 pont

8

Nem

 

0 pont

9

3. A fejlesztés tervezett tartalma szerint

Támogatási kérelem

 

10

A támogatásból megvalósított beruházás részeként eszközbeszerzés és építés is megvalósul

5 pont

11

A támogatásból megvalósuló fejlesztés csak eszközbeszerzésre (kivéve egyéb elszámolható kiadások, minőség- és környezetirányítás), vagy csak építésre (kivéve egyéb elszámolható kiadások, minőség- és környezetirányítás) irányul

3 pont

12

4. Őstermelő

Őstermelői igazolvány másolat

 

13

Igen

 

10 pont

14

Nem

 

0 pont

15

5. Az ügyfél fiatal mezőgazdasági termelő vagy fiatal mezőgazdasági termelői minőséggel rendelkezik

MVH vagy Vidékfejlesztési Minisztérium adatbázisa

 

16

Igen

 

10 pont

17

Nem

 

0 pont

18

6. Az ügyfél már rendelkezik a nevére szóló, a támogatásból megvalósuló építési beruházásra vonatkozó jogerős és érvényes építési engedéllyel.

Jogerős építési engedély másolat

 

19

Igen

 

10 pont

20

Nem

 

0 pont

21

Összesen legfeljebb:

50 pont



II. Horizontális szempontok

 

A

B

C

1

Értékelési szempont megnevezése

Értékelés alapját képező dokumentumok

Értékeléshez rendelhető pontszám

2

1. Létrejött új munkahelyek száma a fejlesztés hatására (Jóváhagyott támogatás összege/új munkahelyek száma):

Pénzügyi terv, és a főlapon tett nyilatkozat

 

3

– 1 000 000–5 000 000 forint/új munkahely

25 pont

4

– 5 000 001–14 000 000 forint/új munkahely

22 pont

5

– 14 000 001–21 000 000 forint/új munkahely

19 pont

6

– 21 000 001–28 000 000 forint/új munkahely

16 pont

7

– 28 000 001–35 000 000 forint/új munkahely

13 pont

8

Munkahelyet tart meg (üzemeltetési időszak utolsó évének átlag foglalkoztatotti létszáma nem kisebb, mint a benyújtást megelőző naptári év átlaglétszáma) (beleértve az önfoglalkoztatást is).

10 pont

9

Munkahelyet csökkent

 

0 pont

10

2. A pályakezdő fiatalok, az ötven év feletti munkanélküliek, valamint a gyermek gondozását, illetve a családtag ápolását követően munkát keresők foglalkoztatásának elősegítéséről, továbbá az ösztöndíjas foglalkoztatásról szóló 2004. évi CXXIII. törvény szerinti START, START EXTRA, START PLUSZ kártyával rendelkező, vagy csökkent munkaképességű személyt foglalkoztat, a fejlesztés megkezdése után vagy a fejlesztés befejezését követően az üzemeltetési kötelezettség végéig új munkahelyet teremt (beleértve az önfoglalkoztatást is).

A főlapon tett nyilatkozat

Max.: 5 pont

11

Legalább 2, a fenti kritériumoknak megfelelő új munkavállalót fog foglalkoztatni.

5 pont

12

1, a fenti kritériumoknak megfelelő új munkavállalót fog foglalkoztatni.

3 pont

13

Legalább 2, a fenti kritériumoknak megfelelő munkavállalót már foglalkoztat.

 

2 pont

14

1, a fenti kritériumoknak megfelelő munkavállalót már foglalkoztat.

 

1 pont

15

Nem foglalkoztat a fenti kritériumoknak megfelelő munkavállalót, vagy létszámot csökkent.

0 pont

16

3. A fejlesztéssel érintett épület, építmény külső és belső akadálymentesítése:

Tervdokumentáció, tervezői műszaki leírás

 

17

A beruházás részeként jóváhagyásra kerül, hogy a támogatásból megvalósítandó fejlesztés eredményeként a mozgáskorlátozottak részére az épület, építmény akadálymentesen megközelíthetővé válik és az épületen, építményen belüli akadálymentes közlekedés biztosított lesz.

4 pont

18

A beruházás részeként jóváhagyásra kerül, hogy a támogatásból megvalósítandó fejlesztés eredményeként a mozgáskorlátozottak részére az épület, építmény akadálymentesen megközelíthetővé válik vagy az épületen, építményen belüli akadálymentes közlekedés biztosított lesz.

2 pont

19

A támogatásból megvalósítandó fejlesztés már akadálymentesen megközelíthető és akadálymentesített épületben, építményben valósul meg

1 pont

20

Nem történik és nincs is akadálymentesítés a fejlesztés területén

0 pont

21

4. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg:

A kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. mellékletében foglalt leghátrányosabb helyzetű kistérségek, vagy a 4. mellékletében szereplő természeti vagy civilizációs katasztrófával sújtott kedvezményezett kistérségek, vagy az ezekkel azonos elbánásban részesülő, a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet mellékletében meghatározott, társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, vagy az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott településen.

 

22

Igen

15 pont

23

Nem

0 pont

24

5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:

A támogatási kérelem benyújtási időszakának 1. napján a KSH honlapján utolsóként közzétett Helyiségnévtárban szereplő adatok alapján (amennyiben a fejlesztés több településen valósul meg, a legkisebb lakosságszámú településre vonatkozó pontérték számítandó)

 

25

– 1000 fő alatti

9 pont

26

– 1000–2500 fő

7 pont

27

– 2501 és felette

5 pont

28

6. A fejlesztés vállalkozások együttműködésével valósul meg:

Együttműködési megállapodás

 

29

Igen

6 pont

30

Nem

0 pont

31

Összesen legfeljebb:

64 pont



III. Pénzügyi szempontok

 

A

B

C

1

Értékelési szempont megnevezése

Értékelés módja

Értékeléshez rendelhető maximális pontszám

2

1. Vállalatértékelés I.

A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének
a vizsgálata
Ha a vállalkozás a bázis évben* az egy alkalmazottra jutó árbevételének az ELÁBÉ** és a közvetített szolgáltatások összegével csökkentett (egyéni vállalkozások esetében az adóalapba beszámított árbevétel az ELÁBÉ és a közvetített szolgáltatások összegével csökkentett) értéke:
– meghaladja a 3 millió forintot, akkor
4 pont,
– 2,5–3 millió forint között van, akkor
3 pont,
– 2–2,5 millió forint között van, akkor
2 pont,
– 1,5–2 millió forint között van, akkor
1 pont,
– 1,5 millió forint alatt van, akkor 0 pont. A felső határérték minden esetben a magasabb pontszámhoz sorolandó.

4 pont

3

2. Vállalatértékelés II.

Adózás előtti eredmény vizsgálata
az igénylés benyújtását megelőző két évben
Ha a támogatási kérelem benyújtási évét megelőző 2 lezárt teljes gazdasági év közül az egyikben az adózás előtti eredmény pozitív, akkor 2 pont, ha mindkét évben pozitív, akkor 4 pont, ha egyik évben sem, akkor 0 pont.

4 pont

4

3. Tervadatok értékelése II. – A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata

Ha a vállalkozás 1 főre jutó árbevételének az ELÁBÉ és a közvetített szolgáltatások értékével csökkentett része a támogatási kérelmet követő
5. évre nézve:
A bázis évhez képest:
– több mint 5%-kal bővül, akkor 1 pont,
– több mint 10%-kal bővül, akkor
2 pont,
– több mint 15%-kal bővül, akkor
3 pont,
– több mint 20%-kal bővül, akkor
4 pont.

4 pont

5

4. Pénzügyi terv üzemeltetési-hatékonysági vizsgálata

Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény (az adózás előtti eredmény és az árbevétel hányadosa) a támogatási kérelmet követő 5. évre nézve a bázis évhez képest:
– több mint 30%-kal nő, akkor 4 pont,
– 20,01%–30% között nő, akkor 3 pont,
– 10,01%–20% között nő, akkor 2 pont,
– 0%–10% között nő, akkor 1 pont,
– amennyiben csökken, akkor 0 pont.

4 pont

6

 

Összesen legfeljebb:

16 pont

* Bázis év: a támogatási kérelem benyújtását megelőző lezárt, teljes gazdasági év.
** ELÁBÉ: eladott áruk beszerzési értéke.


IV. Összpontszámok

 

A

B

1

Értékelési táblázat

Maximális pontszám

2

Szakmai szempont (1. melléklet I. rész)

50 pont

3

Horizontális szempont (1. melléklet II. rész)

64 pont

4

Pénzügyi szempont (1. melléklet III. rész)

16 pont

5

Összesen

130 pont

6

Üzleti terv (2. melléklet)

40 pont

7

A támogatási kérelemben elérhető maximum pontszám

170 pont


Amennyiben egy értékelési részen belül több szempont is értékelhető, akkor a legtöbb pontot elérő szempontot kell figyelembe venni.

2. melléklet a 129/2012. (XII. 17.) VM rendelethez


Értékelési táblázat

Üzleti terv értékelése

 

A

B

C

D

E

1.

Üzleti terv fejezetei

Alkérdésre adható pontszám

Fejezetre adható pontszám

Pontozást érintő dokumentumok

2.

I.

Vezetői összefoglaló–

0

 

3.

II.

Vállalkozás bemutatása-

2

– a termékre vonatkozó, a kérelem benyújtási időszakot megelőzően kötött értékesítési szerződést vagy szerződés hiányában az értékesítésről, szolgáltatásról szóló számla másolat.

4.

III.

Piacelemzés és Értékesítés –

8

– A partnerektől származó, a termékeire vonatkozó előszerződés/szerződés/felvásárlási szándéknyilatkozat;

5.

III.1

Termék értékesíthetőség

2

6.

III.2

Értékesítési csatornák

2

7.

III.3

SWOT analízis

2

8.

III.4

Veszélyek és gyengeségek kezelése

2

9.

IV.

Szervezet, emberi erőforrások

4

– Az ügyfél munkavállalójának munkaszerződése, egyéni vállalkozó esetén az egyéni vállalkozói igazolvány másolata;
vállalkozás szempontjából releváns végzettséget igazoló dokumentum másolata; amennyiben a vállalkozás vezetője nem rendelkezik a vállalkozás szempontjából megfelelő végzettséggel, akkor az alkalmazott végzettségét igazoló dokumentum másolata;

10.

IV.1

Szervezeti felépítés

2

11.

IV.2

Vállalkozás vezetőjének bemutatása

2

12.

V.

Fejlesztések bemutatása

12

 

13.

V.1

Fejlesztések bemutatása

2

14.

V.2

Fejlesztések megvalósítása

2

15.

V.3

Forrásösszetétel

2

16.

V.4

Kockázatok

2

17.

V.5

Várható hatások

2

18.

V.6

Vállalkozás tevékenységének ellenőrzése

2

19.

VI.

Pénzügyi fenntarthatóság

4

 

20.

VI.1

Fenntartási és működési költségek

2

21.

VI.2

Fejlesztés finanszírozása

2

22.

VII.

Kommunikációs terv

5

 

23.

VII.1

Kommunikációs eszközök

1

24.

VII.2

Kommunikációs eszközök alkalmazása

4

25.

VIII.

Társadalmi felelősségvállalás

5

– helyi önkormányzattól származó igazolás, vagy a konkrét támogatást igazoló dokumentum (számlák, bankkivonat, banki kimutatás, támogatott szervezet igazolása), amely alátámasztja az ügyfél jelenlegi társadalmi szerepvállalását

26.

Összesen

40 pont

 

3. melléklet a 129/2012. (XII. 17.) VM rendelethez


Kiadásként elszámolható ingatlanhoz kapcsolódó kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések, valamint minőség- és környezetirányítási rendszerek, szabványok bevezetése

1. Ingatlanhoz kapcsolódó kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések: telekhatáron belüli vagy a fejlesztéssel érintett telekkel szervesen összefüggő, a fejlesztés céljához kapcsolódó infrastrukturális beruházások:
1.1 ivó- és ipari vízellátás saját kúttal, vagy hálózatra csatlakozással, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése;
1.2 tűzi-víz hálózat, korszerű tűzvédelmi hálózat, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése;
1.3 földgázvezeték, távhővezeték, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése;
1.4 elektromos hálózatra csatlakozás kiépítése és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése;
1.5 eső- és szennyvízelvezetés, eső- és szennyvízgyűjtők kiépítése;
1.6 egyedi szennyvíztisztító kisberendezések kiépítése;
1.7 szelektív hulladékgyűjtők és tárolók kiépítése;
1.8 a külső telefon és telekommunikációs hálózat csatlakozási pontjainak kiépítése;
1.9 út és parkoló, kerítés és kapu építés;
1.10 vagyonvédelmi elektronikai rendszer kiépítése;
1.11 fenntartható, környezetbarát, megújuló energiaforrásokat hasznosító gépek és berendezések és kiépítésük (melegvíz, fűtés és elektromos áram előállítása és felhasználására céljából).

2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, szabványok bevezetése:
2.1 ISO 9001 szabvány előírása szerinti minőségirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása;
2.2 ISO 14001 követelményeknek megfelelő környezetközpontú irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása;
2.3 ISOTS 16949; QS 9000, VDA6 járműipari beszállítói követelményeknek megfelelő rendszer bevezetése és tanúsíttatása;
2.4 AQAP 2110/2120 szerinti NATO beszállítói követelményeknek megfelelő minőségirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása;
2.5 ISO 13485 szabvány előírása szerinti speciális orvostechnikai többletkövetelményeket tartalmazó minőségirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása;
2.6 MSZ 28001 (OHSAS 18001) szerinti munkahelyi egészségvédelem és biztonság irányítási rendszer bevezetése és tanúsítása;
2.7 ISO 27001:2005, informatikai biztonsági menedzsment követelményeknek megfelelő irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása;
2.8 ISO/IEC 15408:1999 (Common Criteria 2.1) informatikai rendszerek fejlesztéséhez kapcsolódó menedzsment követelményeknek megfelelő irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása;
2.9 BS 15000:2000 (ITIL) informatikai szolgáltatás menedzsment követelményeknek megfelelő irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása;
2.10 COBIT3 informatikai rendszerek fejlesztéséhez kapcsolódó menedzsment követelményeknek megfelelő irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása;
2.11 ISO/IEC 17025 szerinti vizsgáló és kalibráló laboratóriumi rendszer akkreditálása;
2.12 TAPA FSRHigh-tech rakományok szállításával, raktározásával kapcsolatos biztonsági előírások teljesítésének megfelelő irányítási rendszerbevezetése és tanúsíttatása;
2.13 ISO/PAS 28000 ellátási lánc biztonságtechnikai irányítási rendszer bevezetése, auditálása és tanúsíttatása;
2.14 TickIT szoftvertermékek kifejlesztésének, terjesztésének, adatbázisok üzemeltetésnek és tájékoztatási szolgáltatások minőségirányító rendszerének bevezetése, auditálása és tanúsíttatása;
2.15 BS 7799-2/ISO 17799 szabvány előírásai szerinti információvédelmi irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása;
2.16 élelmiszer-biztonsági rendszer szabványok (BRC, EFSIS, IFS, ISO 22000 HACCP) bevezetése és tanúsíttatása;
2.17 EMAS minőségirányítási rendszerbevezetése és tanúsíttatása.

4. melléklet a 129/2012. (XII. 17.) VM rendelethez


Kiadásként nem elszámolható eszközök

 

A

B

1

Vámtarifaszám

Megnevezés

2

73084010

Bányatám vasból vagy acélból

3

84011000

Atomreaktor

4

84012000

Izotóp szétválasztására szolgáló gép és alkatrésze

5

84013000

Nem sugárzó fűtőanyagelem /patron

6

84014000

Atomreaktor-alkatrész

7

84061000

Gőzturbina /víz- vagy más gőz üzemű/ hajózáshoz

8

84068110

Gőzturbina villamos energia termeléshez, 40 MW-nál nagyobb teljesítményű

9

84068190

Más gőzturbina, 40 MW-nál nagyobb teljesítményű (kiv. hajózásban és a villamos energia termelésben használt)

10

84068211

Gőzturbina, legfeljebb 10 MW teljesítményű, villamos energia termeléshez

11

84068219

Gőzturbina, több mint 10 MW, legfeljebb 40 MW teljesítményű, villamos energia termeléshez

12

84068290

Más gőzturbina, legfeljebb 40 MW teljesítményű (kiv. hajózásban és a villamos energia termelésben használt)

13

84069010

Sztátor-lapát, rotor és lapátja gőzturbinához

14

84069090

Más alkatrész gőzturbinához (kiv. sztátor-lapát, a rotor és lapátja)

15

84071000

Szikragyújtású, belsőégésű dugattyús vagy forgódugattyús repülőgépmotor

16

84072110

Szikragyújtású, belsőégésű dugattyús vagy forgódugattyús hajómotor, kívül felszerelhető, max
325 cm3

17

84072191

Szikragyújtású, belsőégésű dugattyús vagy forgódugattyús hajómotor, kívül felszerelhető, több mint 325 cm3, legfeljebb 30 kW teljesítményű

18

84072199

Szikragyújtású, belsőégésű dugattyús vagy forgódugattyús hajómotor, kívül felszerelhető, több mint 325 cm3, több mint 30 kW teljesítményű

19

84072920

Szikragyújtású, belsőégésű dugattyús vagy forgódugattyús hajómotor, beépíthető, legfeljebb
200 kW teljesítményű

20

84072980

Szikragyújtású, belsőégésű dugattyús vagy forgódugattyús hajómotor, beépíthető, több mint
200 kW teljesítményű

21

84073100

Szikragyújtású, belsőégésű dugattyús vagy forgódugattyús közútijárműmotor, legfeljebb 50 cm3

22

84073210

Szikragyújtású, belsőégésű dugattyús vagy forgódugattyús közútijárműmotor,
50 cm3-t meghaladó, de legfeljebb 125 cm3

23

84073290

Szikragyújtású, belsőégésű dugattyús vagy forgódugattyús közútijárműmotor,
125 cm3-t meghaladó, de legfeljebb 250 cm3

24

84073310

Szikragyújtású, belsőégésű dugattyús vagy forgódugattyús közútijárműmotor,
250 cm3-t meghaladó, de legfeljebb 1000 cm3, ipari összeszerelésre

25

84073390

Más szikragyújtású, belsőégésű dugattyús vagy forgódugattyús közútijárműmotor, 250 cm3-t meghaladó, de legfeljebb 1000 cm3 (kiv. ipari összeszerelésre)

26

84073410

Szikragyújtású, belsőégésű dugattyús vagy forgódugattyús közútijárműmotor, több mint 1000 cm3, ipari összeszerelésre

27

84073430

Használt szikragyújtású, belsőégésű dugattyús vagy forgódugattyús közúti-járműmotor, több mint 1000 cm3

28

84073491

Új szikragyújtású, belsőégésű dugattyús vagy forgódugattyús közútijárműmotor, több mint
1000 cm3, de legfeljebb 1500 cm3

29

84073499

Új szikragyújtású, belsőégésű dugattyús vagy forgódugattyús közútijárműmotor, több mint
1500 cm3

30

84079010

Szikragyújtású, belsőégésű dugattyús vagy forgódugattyús motor, (kiv. repülőgép-,
a hajó- és közúti járműmotor), legfeljebb 250 cm3 űrtartalmú

31

84079050

Szikragyújtású, belsőégésű dugattyús vagy forgódugattyús motor (kiv. repülőgép-,
a hajó- és közúti járműmotor), több mint 250 cm3 űrtartalmú, ipari összeszerelésre

32

84079080

Szikragyújtású, belsőégésű dugattyús vagy forgódugattyús motor (kiv. a repülőgép-, a hajó- és közúti járműmotor), nem ipari összeszerelésre, legfeljebb 10 kW teljesítménnyel, több mint
250 cm3 űrtartalmú

33

84079090

Szikragyújtású, belsőégésű dugattyús vagy forgódugattyús motor (kiv. a repülőgép-, a hajó- és közúti járműmotor), nem ipari összeszerelésre, több mint 10 kW teljesítménnyel, több mint 250 cm3 űrtartalmú

34

84081011

Használt dízel-, féldízelmotor tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz

35

84081019

Használt dízel-, féldízelmotor hajózáshoz (kiv. tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz)

36

84081022

Új dízel-, féldízelmotor tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz, teljesítménye max. 15 kW

37

84081024

Új dízel-, féldízelmotor hajózáshoz, teljesítménye max. 15 kW (kiv. tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz)

38

84081026

Új dízel-, féldízelmotor tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz, teljesítménye min. 15 kW, de max.
50 kW

39

84081028

Új dízel-, féldízelmotor hajózáshoz, teljesítménye min. 15 kW de max. 50 kW (kiv. tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz)

40

84081031

Új dízel-, féldízelmotor tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz, teljesítménye min. 50 kW, de max.
100 kW

41

84081039

Új dízel-, féldízelmotor hajózáshoz, teljesítménye min. 50 kW de max. 100 kW (kiv. tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz)

42

84081041

Új dízel-, féldízelmotor tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz, teljesítménye min. 100 kW, de max.
200 kW

43

84081049

Új dízel-, féldízelmotor hajózáshoz, teljesítménye min. 100 kW de max. 200 kW (kiv. tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz)

44

84081051

Új dízel-, féldízelmotor tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz, teljesítménye min. 200 kW, de max.
300 kW

45

84081059

Új dízel-, féldízelmotor hajózáshoz, teljesítménye min. 200 kW de max. 300 kW
(kiv. tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz)

46

84081061

Új dízel-, féldízelmotor tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz, teljesítménye min. 300 kW, de max.
500 kW

47

84081069

Új dízel-, féldízelmotor hajózáshoz, teljesítménye min. 300 kW de max. 500 kW
(kiv. tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz)

48

84081071

Új dízel-, féldízelmotor tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz, teljesítménye min. 500 kW, de max. 1000 kW

49

84081079

Új dízel-, féldízelmotor hajózáshoz, teljesítménye min. 500 kW de max. 1000 kW
(kiv. tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz)

50

84081081

Új dízel-, féldízelmotor tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz, teljesítménye min.
1000 kW, de max. 5000 kW

51

84081089

Új dízel-, féldízelmotor hajózáshoz, teljesítménye min. 1000 kW de max. 5000 kW
(kiv. tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz)

52

84081091

Új dízel-, féldízelmotor tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz, teljesítménye min.
5000 kW

53

84081099

Új dízel-, féldízelmotor hajózáshoz, teljesítménye min. 5000 kW (kiv. tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz)

54

84082031

Dízel-, féldízelmotor kerekes traktorhoz, legfeljebb 50 kW teljesítménnyel, kerekes mezőgazdasági vagy erdészeti traktorhoz

55

84082035

Dízel-, féldízelmotor kerekes traktorhoz, több mint 50 kW, de legfeljebb 100 kW teljesítménnyel, kerekes mezőgazdasági vagy erdészeti traktorhoz

56

84082037

Dízel-, féldízelmotor kerekes traktorhoz, több mint 100 kW, teljesítmény felett

57

84082051

Dízel-, féldízelmotor közúti járműhöz legfeljebb 50 kW teljesítménnyel
(kiv. a 8408 20 10 alszám alá tartozó motorok, ill. kerekes traktor)

58

84082055

Dízel-, féldízelmotor közúti járműhöz, több mint 50 kW, de legfeljebb 100 kW teljesítménnyel (kiv. a 8408 20 10 alszám alá tartozó motorok, ill. kerekes traktor)

59

84082057

Dízel-, féldízelmotor közúti járműhöz (kiv. a kerekes traktor), több mint 100 kW,
de legfeljebb 200 kW teljesítménnyel

60

84082099

Dízel-, féldízelmotor közúti járműhöz, több mint 200 kW teljesítmény felett
(kiv. a 8408 20 10 alszám alá tartozó motorok ill. kerekes traktor)

61

84089021

Dízel- és féldízel vasúti hajtómotor (kiv. tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak)

62

84089027

Dízel- és féldízel használt hajtómotor (kiv. vasúti hajtómotor, ill. tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak)

63

84089041

Dízel- és féldízel új hajtómotor, legfeljebb 15 kW (kiv. vasúti hajtómotor, ill. tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak)

64

84089043

Dízel- és féldízel új hajtómotor, 15 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 30 kW (kiv. vasúti hajtómotor, ill. tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak)

65

84089045

Dízel- és féldízel új hajtómotor, 30 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 50 kW (kiv. vasúti hajtómotor, ill. tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak)

66

84089047

Dízel- és féldízel új hajtómotor, 50 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 100 kW (kiv. vasúti hajtómotor, ill. tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak)

67

84089061

Dízel- és féldízel új hajtómotor, 100 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 200 kW
(kiv. vasúti hajtómotor, ill. tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak)

68

84089065

Dízel- és féldízel új hajtómotor, 200 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 300 kW
(kiv. vasúti hajtómotor, ill. tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak)

69

84089067

Dízel- és féldízel új hajtómotor, 300 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 500 kW
(kiv. vasúti hajtómotor, ill. tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak)

70

84089081

Dízel- és féldízel új hajtómotor, 500 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 1000 kW
(kiv. vasúti hajtómotor, ill. tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak)

71

84089085

Dízel- és féldízel új hajtómotor, 1000 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 5000 kW
(kiv. vasúti hajtómotor, ill. tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak)

72

84089089

Dízel- és féldízel új hajtómotor, 5000 kW-ot meghaladó (kiv. vasúti hajtómotor,
ill. tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak)

73

84091000

Alkatrész belsőégésű repülőmotorhoz, másutt nem említett

74

84099100

Kompresssziós gyújtású motor alkatrésze (kiv. szikragyújtású dugattyús)

75

84099900

Más, pl. kompressziós gyújtású /dízel- vagy féldízel/ motor alkatrésze

76

84101100

Vízturbina és vízikerék legfeljebb 1000 kW teljesítménnyel

77

84101200

Vízturbina és vízikerék több mint 1000 kW, de legfeljebb 10 000 kW teljesítménnyel

78

84101300

Vízturbina és vízikerék több mint 10 000 kW teljesítmény felett

79

84109010

Vízturbina és vízikerék alkatrészei és szabályzói öntöttvasból vagy -acélból

80

84109090

Más vízturbina és vízikerék alkatrészei és szabályzói (kiv. öntöttvasból vagy -acélból készültek)

81

84111100

Sugárhajtású gázturbina legfeljebb 25 kN tolóerővel

82

84111210

Sugárhajtású gázturbina több mint 25 kN, de legfeljebb 44 kN tolóerővel

83

84111230

Sugárhajtású gázturbina több mint 44 kN, de legfeljebb 132 kN tolóerővel

84

84111280

Sugárhajtású gázturbina több mint 132 kN tolóerővel

85

84112100

Légcsavaros gázturbina legfeljebb 1100 kW teljesítménnyel

86

84112220

Légcsavaros gázturbina több mint 1100 kW, de legfeljebb 3730 kW teljesítménnyel

87

84112280

Légcsavaros gázturbina több mint 3730 kW teljesítménnyel

88

84118100

Gázturbina legfeljebb 5000 kW teljesítménnyel (kiv. sugárhajtású vagy légcsavaros gázturbina)

89

84118220

Gázturbina több mint 5000 kW, de legfeljebb 20 000 kW teljesítménnyel
(kiv. sugárhajtású vagy légcsavaros gázturbina)

90

84118260

Gázturbina több mint 20 000 kW, de legfeljebb 50 000 kW teljesítménnyel
(kiv. sugárhajtású vagy légcsavaros gázturbina)

91

84118280

Gázturbina 50 000 kW-ot meghaladó teljesítménnyel (kiv. sugárhajtású vagy légcsavaros gázturbina)

92

84119100

Alkatrész sugárhajtású vagy légcsavaros gázturbinához

93

84119900

Alkatrész gázturbinához (kiv. sugárhajtású vagy légcsavaros gázturbina)

94

84121000

Nem turbórendszerű, sugárhajtású motor

95

84131100

Töltőállomáson vagy szervizben használt üzemanyag- vagy kenőanyagadagoló szivattyú

96

84798930

Mozgatható hajtású bányatám

5. melléklet a 129/2012. (XII. 17.) VM rendelethez


Szálláshelyfejlesztés, valamint turisztikai szolgáltatásfejlesztés követelményei

1.    Falusi, egyéb, valamint gyermek- és ifjúsági turizmushoz kapcsolódó szálláshelyfejlesztésre vonatkozó közös feltételrendszer
Több különböző ügyfél nem hozhat létre egy ingatlanon azonos típusú szálláshelyet.
A támogatás igénybevételének feltétele, hogy – a támogatási kérelem benyújtásának időpontjában – a fejlesztéssel érintett szálláshely helyrajzi számához tartozó telek alapterületének nagysága új falusi szálláshely, egyéb szálláshely és telepített sátortábor kialakítása esetén legalább 500 m2, új gyermek- és ifjúsági tábor, turistaház kialakítása esetén legalább 2000 m2 legyen.
Az ügyfél köteles az üzemeltetési kötelezettség alatt:
a 4. § (5) bekezdésben meghatározott falusi, egyéb, valamint gyermek- és ifjúsági turizmushoz kapcsolódó szálláshely fejlesztés esetén a támogatási kérelem benyújtásának időpontjában nyilatkozni, hogy a vendégeknek az étkeztetés, a szabadidős sport vagy rekreációs szolgáltatás, a vezetett túrázási lehetőség vagy a természeti, gasztronómiai vagy kulturális értékek megismertetése, bemutatása közül legalább kétféle szolgáltatást nyújt, amelyből az egyik más szolgáltatóval történő megállapodás alapján is nyújtható. Amennyiben az ügyfél a kötelező szolgáltatások vállalásáról nem nyilatkozik, a támogatási kérelem elutasításra kerül.
Erről nyilvántartást vezet, amely tartalmazza legalább a nyújtott szolgáltatás megnevezését, a vendég szolgáltatáson való részvételének időpontját és időtartamát, valamint a szolgáltatást igénybevevő vendég nevét és aláírását.
2.    Falusi szálláshely és egyéb szálláshely kialakítására vonatkozó feltételrendszer
A 4. § (5) bekezdés a)–b) pontja szerinti falusi és egyéb szálláshely esetén a támogatás igénybevételének feltétele, hogy
a)    a fejlesztéssel – ideértve a bővítést és a felújítást is – kialakított szálláshely
aa)    megfeleljen az alábbi táblázatokban meghatározott alapkövetelményeknek,
ab)    legalább hat, legfeljebb tizenhat férőhellyel rendelkezzen,
ac)    a saját használatú helyiségektől és lakrésztől elkülönüljön,
ad)    összkomfortos legyen,
ae)    területén ne működjön más típusú szálláshely kivéve a sátorozóhelyet, és
b)    az ügyfél a falusi szálláshelyre vonatkozóan – új szálláshely létesítése esetén – a 239/2009. (X. 20.) Korm. rendelet alapján jogerős üzemeltetési engedéllyel kell rendelkeznie, amelyet az utolsó kifizetési kérelemhez kötelező mellékelni.

I.    Az alaprajzi kialakítás minimális alapkövetelményei

A szálláshely nem állhat kizárólag egyágyas vendégszobákból.

 

 

A

B

C

 

 

Helyiségek

Követelmények

Ellenőrzés alapjául szolgáló dokumentum

 

1

Vendégszoba

a) Vendégszobák száma legfeljebb 8
b) Vendégszobák összes férőhely száma legalább 6 fő legfeljebb 16 fő
c) Kizárólag a vendégszoba rendeltetésű és elnevezésű helyiség vehető figyelembe a férőhelyszám megállapításához

E rendelet 8.§
(2) bekezdés b) pont
bb) alpontjában meghatározott építési tervdokumentáció

 

2

Fürdőszoba

a) A vendégszobák számával megegyező számú fürdőszoba
b) A vendégszobából nyílik
c) A fürdőszoba és a WC kialakítható egy helyiségben is

E rendelet 8.§
(2) bekezdés b) pont
bb) alpontjában meghatározott építési tervdokumentáció

 

3

WC

a) A vendégszobák számával megegyező számú WC
b) A vendégszobából nyílik
c) A fürdőszoba és a WC kialakítható egy helyiségben is

E rendelet 8.§
(2) bekezdés b) pont
bb) alpontjában meghatározott építési tervdokumentáció

 

4

Konyha

a) Kizárólag a konyha rendeltetésű és elnevezésű helyiség fogadható el
b) A vendégszobákkal egy épületben kell elhelyezni
c) A vendégek saját használatára kialakítottnak kell lennie
d) A konyha és az étkező kialakítható egy helyiségben is
e) Vendégszobán belüli konyha kialakítása nem fogadható el

E rendelet 8.§
(2) bekezdés b) pont
bb) alpontjában meghatározott építési tervdokumentáció

 

5

Étkező

a) Kizárólag az étkező rendeltetésű és elnevezésű helyiség fogadható el
b) A konyhával közvetlen kapcsolattal kell rendelkeznie
c) A vendégszobákkal egy épületben kell elhelyezni
d) A vendégek saját használatára kialakítottnak kell lennie
e) A konyha és az étkező kialakítható egy helyiségben is

E rendelet 8.§
(2) bekezdés b) pont
bb) alpontjában meghatározott építési tervdokumentáció


II.    Apartmanos kialakítás feltételei
A szálláshely nem állhat kizárólag egy apartmanból.
Egy apartman nem állhat kizárólag egyágyas vendégszobákból.
Egy apartman két vendégszobának számít.
Egy apartman a következő lent részletezetteknek megfelelő helyiségekből állhat: 2 db vendégszoba, legalább 1 db fürdőszoba, legalább 1 db WC, legalább 1 db konyha, legalább 1 db étkező
Apartmanos kialakítás esetén is a vendégszobák száma legfeljebb 8, a vendégszobák összes férőhely száma legfeljebb 16 fő.
A szálláshely kialakítható vendégszobák és apartman(ok) kombinációjával is, ez esetben is a vendégszobák száma legfeljebb 8, a vendégszobák összes férőhely száma legfeljebb 16 fő.

A szálláshelyen belül egy apartman kialakításának feltételei

 

 

A

B

C

 

 

Helyiségek

Követelmények

Ellenőrzés alapjául szolgáló dokumentum

 

1

Vendégszoba

a) Vendégszobák száma 2
b) Kizárólag a vendégszoba rendeltetésű és elnevezésű helyiség vehető figyelembe a férőhelyszám megállapításához

E rendelet 8.§
(2) bekezdés b) pont
bb) alpontjában meghatározott építési tervdokumentáció

 

2

Fürdőszoba

a) Egy apartmanon belül legalább egy vagy az apartmanban lévő vendégszobák számával megegyező számú fürdőszoba
b) A fürdőszoba és a WC kialakítható egy helyiségben is

E rendelet 8.§
(2) bekezdés b) pont
bb) alpontjában meghatározott építési tervdokumentáció

 

3

WC

a) Egy apartmanon belül legalább egy vagy az apartmanban lévő vendégszobák számával megegyező számú WC
b) A fürdőszoba és a WC kialakítható egy helyiségben is

E rendelet 8.§
(2) bekezdés b) pont
bb) alpontjában meghatározott építési tervdokumentáció

 

4

Konyha

a) Egy apartmanban egy konyha helyiség kialakítása szükséges
b) Egy apartmanon belül a konyha és az étkező kialakítható egy helyiségben is
c) Vendégszobán belüli konyha kialakítása nem fogadható el

E rendelet 8.§
(2) bekezdés b) pont
bb) alpontjában meghatározott építési tervdokumentáció

 

5

Étkező

a) Egy apartmanban egy étkező helyiség kialakítása szükséges
b) Egy apartmanon belül a konyha és az étkező kialakítható egy helyiségben is
c) Vendégszobán belüli étkező kialakítása nem fogadható el

E rendelet 8.§
(2) bekezdés b) pont
bb) alpontjában meghatározott építési tervdokumentáció


III. A felszereltség alapkövetelményei

 

 

A

B

 

 

Szempontok

Követelmények

 

1

Vízellátás

Ivóvíz minőségű hideg-meleg víz

 

2

Fűtésmód

Központi vagy egyedi (villannyal, gázzal, olajjal, kandallóval, kemencével, megújuló energiával)

 

3

Szennyvízelvezetés

Szennyvízcsatorna, ami lehet közcsatorna vagy ennek hiányában zárt szennyvíz tároló

 

4

Fűtés hőfoka

Szoba: 20 °C, fürdőszoba, mosdó 22 °C

 

5

Parkolási lehetőség

Udvari parkoló

 

6

Étkezési szolgáltatás

Önellátás vagy kérhető

 

7

Hulladékgyűjtés, elszállítás

Van

 

8

Pihenőkert

Kerti bútorral (maximum a férőhelyszámnak megfelelő számú)

 

9

Vendégszobák követelményei

Éjjeliszekrény, olvasólámpa, szék vagy fotel (a fekvőhely számának megfelelő számú), akasztós, polcos ruhásszekrény ruhaakasztókkal, asztal (vendégszobánként),Tükör, dugaszolóaljzat, függöny, sötétítő, zsalu vagy roló, pohár, szőnyeg, vasalási kellékek

 

10

Konyha, konyha-étkező berendezése, felszerelése

Berendezés (konyhánként): konyhaszekrény, mosogató, tűzhely, hűtőgép, asztal, székek,
Felszerelés: Étkezőedények,evőeszközök (maximum a férőhelyszámnak megfelelő számú), hibátlan főzőedények és főzőeszközök, mikrohullámú sütő, vízforraló, kenyérpirító, mosogatókefe /szivacs, törlőruhák, kéztörlő, fedeles, műanyag zsákkal bélelt szemetes, seprű és szemétlapát, felmosó vödör és ruha

 

11

Fürdőszoba berendezése, felszereltsége

Fürdőkád vagy zuhanyfülke, mosdókagyló, törölközőtartó, ruhaszárító, fedeles eü.-i szemetes, hajszárító, piperepolc, kádelő, dugaszolóaljzat

 

12

WC felszerelése

Angol WC, WC-papírtartó, WC-kefe, fedeles eü. vödör


IV. Vendégszobák minimális hasznos alapterülete

 

 

A

B

 

1

Egyágyas vendégszoba

8 m2

 

2

Kétágyas vendégszoba

12 m2

 

3

Háromágyas vendégszoba

16 m2

 

4

Négyágyas vendégszoba

20 m2

 

5

Legmagasabb ágyszám szobánként

4


3.    Gyermek- és ifjúsági turizmushoz kapcsolódó szálláshely kialakítására vonatkozó feltételrendszer
A 4. § (5) bekezdés c) pontjában meghatározott gyermek- és ifjúsági turizmushoz kapcsolódó szálláshely fejlesztés esetén a 173/2003. (X. 28.) Korm. rendeletnek megfelelően legalább harminc férőhelyes
a)    legalább „B” kategóriájú gyermek- és ifjúsági tábor,
b)    legalább „B” kategóriájú gyermek- és ifjúsági táborban telepített sátortábor, vagy
c)    „A” kategóriájú turistaház
Gyermek- és ifjúsági turizmushoz kapcsolódó szálláshely fejlesztés esetében az ügyfélnek rendelkeznie kell a 173/2003. (X. 28.) Korm. rendelet 14/C alapján minősítéssel és a jegyző által kiadott hatósági igazolvánnyal, amelyet az utolsó kifizetési kérelemhez kötelező mellékelni.
Az ügyfél vállalja a támogatási kérelmének benyújtásakor, hogy 4. § (5) bekezdés c) pontjában meghatározott gyermek- és ifjúsági turizmushoz kapcsolódó szálláshelyfejlesztést és üzemeltetést a 4. § (6) bekezdésben meghatározott valamely szolgáltatással együtt valósítja meg. Mivel a 4. § (5) bekezdés c) pontjában meghatározott szálláshely üzemeltetésből befolyó nyereséget csak a szálláshely üzemeltetésére lehet fordítani, így a jövedelemtermelő tevékenységet a hozzákapcsolt turisztikai szolgáltatás biztosítja. Amennyiben az ügyfél 18 év alatti személyeknek biztosít szálláshelyet, úgy borturizmus szolgáltatást nem nyújthat.
4.    Turisztikai szolgáltatásfejlesztésre vonatkozó feltételrendszer
Az ügyfél köteles tagságot fenntartani turisztikai szakmai szervezetben vagy olyan szervezetben, amely szorosan kapcsolódik a tervezett fejlesztendő tevékenységekhez és csatlakozni annak minősítési vagy promóciós rendszeréhez (területi, regionális, országos egyesülethez, szövetséghez, turisztikai termék, vagy nemzetközi, vagy nemzeti védjegy vagy minősítési rendszerhez); amely szervezeti tagság igazolását az utolsó kifizetési kérelemhez kötelező mellékelni
A) 4. § (6) bekezdés a) pontjában meghatározott agroturisztikai szolgáltató tevékenység fejlesztés esetén ezen szolgáltatás részét képző tevékenységek valamelyikét végezni.
B) 4. § (6) bekezdés b) pontjában meghatározott lovas turisztikai szolgáltatás fejlesztés esetén legalább a Magyar Lovas Turisztikai Szövetség szerinti három patkós minősítésű lovas szolgáltatást végezni; amelyet az utolsó kifizetési kérelemhez kötelező mellékelni.
C) 4. § (6) bekezdés c) pontjában meghatározott vadászturizmus fejlesztés esetében vadászati jogosultsággal rendelkezni; amelyet a vadászatra jogosult ügyfél a megyei kormányhivatal földművelésügyi igazgatósága által kiadott, az ügyfélnek az üzemeltetési kötelezettség időtartama alatt fennálló jogosultságáról szóló határozat másolatával igazol a támogatási kérelem benyújtásakor.
D) 4. § (6) bekezdés e) és f) pontjában meghatározott horgászturizmus és vízi turizmus fejlesztések esetében nem minősül a Vhr. 23. § (1) bekezdés c) pontja szerinti bérbeadásnak, ha a fejlesztés tárgyát képező eszköz turisztikai szolgáltatás keretében alkalomszerűen bérelhető.

6. melléklet a 129/2012. (XII. 17.) VM rendelethez


5000 fő lakosságszámnál kevesebb vagy 100 fő/km2-nél alacsonyabb népsűrűséggel rendelkező települések (Budapest agglomerációjához tartozó települések, a városi ranggal rendelkező települések, valamint a kistérségi központok kivételével)

Abaliget
Abasár
Abaújalpár
Abaújkér
Abaújlak
Abaújszolnok
Abaújvár
Abda
Abod
Ábrahámhegy
Acsa
Acsád
Acsalag
Ácsteszér
Adács
Ádánd
Adásztevel
Adorjánháza
Adorjás
Ág
Ágasegyháza
Ágfalva
Aggtelek
Agyagosszergény
Ajak
Aka
Akasztó
Alacska
Alap
Alattyán
Alcsútdoboz
Aldebrő
Algyő
Alibánfa
Almamellék
Almásfüzitő
Almásháza
Almáskamarás
Almáskeresztúr
Álmosd
Alsóberecki
Alsóbogát
Alsódobsza
Alsógagy
Alsómocsolád
Alsónána
Alsónemesapáti
Alsónyék
Alsóörs
Alsópáhok
Alsópetény
Alsórajk
Alsóregmec
Alsószenterzsébet
Alsószentiván
Alsószentmárton
Alsószölnök
Alsószuha
Alsótelekes
Alsótold
Alsóújlak
Alsóvadász
Ambrózfalva
Anarcs
Andocs
Andornaktálya

Andrásfa
Annavölgy
Apácatorna
Apagy
Apaj
Aparhant
Apátfalva
Apátistvánfalva
Apátvarasd
Apc
Áporka
Apostag
Aranyosapáti
Aranyosgadány
Arka
Arló
Arnót
Ároktő
Árpádhalom
Árpás
Ártánd
Ásotthalom
Ásványráró
Aszaló
Ászár
Aszófő
Áta
Átány
Atkár
Attala
Babarc
Babarcszőlős
Babócsa
Bábonymegyer
Babosdöbréte
Babót
Bácsbokod
Bácsborsód
Bácsszentgyörgy
Bácsszőlős
Badacsonytördemic
Bag
Bagamér
Baglad
Bagod
Bágyogszovát
Baj
Bajánsenye
Bajna
Bajót
Bak
Bakháza
Bakóca
Bakonszeg
Bakonya
Bakonybánk
Bakonybél
Bakonycsernye
Bakonygyirót
Bakonyjákó
Bakonykoppány
Bakonykúti
Bakonynána
Bakonyoszlop
Bakonypéterd
Bakonypölöske

Bakonyság
Bakonysárkány
Bakonyszentiván
Bakonyszentkirály
Bakonyszentlászló
Bakonyszombathely
Bakonyszücs
Bakonytamási
Baks
Baksa
Baktakék
Baktüttös
Balajt
Balástya
Balaton
Balatonakali
Balatonberény
Balatoncsicsó
Balatonederics
Balatonendréd
Balatonfenyves
Balatonfőkajár
Balatongyörök
Balatonhenye
Balatonkeresztúr
Balatonmagyaród
Balatonmáriafürdő
Balatonőszöd
Balatonrendes
Balatonszabadi
Balatonszárszó
Balatonszemes
Balatonszentgyörgy
Balatonszepezd
Balatonszőlős
Balatonudvari
Balatonújlak
Balatonvilágos
Balinka
Ballószög
Balogunyom
Balotaszállás
Balsa
Bálványos
Bana
Bánd
Bánfa
Bánhorváti
Bánk
Bánokszentgyörgy
Bánréve
Bár
Barabás
Baracs
Baracska
Báránd
Baranyahídvég
Baranyajenő
Baranyaszentgyörgy
Barbacs
Bárdudvarnok
Barlahida
Bárna
Barnag
Bársonyos
Basal

Baskó
Báta
Bátaapáti
Baté
Bátmonostor
Bátor
Bátorliget
Bátya
Batyk
Bázakerettye
Bazsi
Béb
Becsehely
Becske
Becskeháza
Becsvölgye
Bedegkér
Bedő
Bejcgyertyános
Békás
Bekecs
Békéssámson
Békésszentandrás
Bekölce
Bélavár
Belecska
Beleg
Belezna
Bélmegyer
Beloiannisz
Belsősárd
Belvárdgyula
Benk
Bénye
Bér
Bérbaltavár
Bercel
Beregdaróc
Beregsurány
Berekböszörmény
Berekfürdő
Beremend
Berente
Beret
Berkenye
Berkesd
Berkesz
Bernecebaráti
Berzék
Berzence
Besence
Besenyőd
Besenyőtelek
Besenyszög
Besnyő
Beszterec
Bezedek
Bezenye
Bezeréd
Bezi
Bicsérd
Bihardancsháza
Biharnagybajom
Bihartorda
Biharugra
Bikács

Bikal
Biri
Birján
Bisse
Boba
Bocfölde
Boconád
Bócsa
Bocska
Bocskaikert
Boda
Bodmér
Bodolyabér
Bodonhely
Bodony
Bodorfa
Bodrog
Bodroghalom
Bodrogkeresztúr
Bodrogkisfalud
Bodrogolaszi
Bódvalenke
Bódvarákó
Bódvaszilas
Bogács
Bogád
Bogádmindszent
Bogdása
Bogyiszló
Bogyoszló
Bojt
Bókaháza
Bokod
Bokor
Boldog
Boldogasszonyfa
Boldogkőújfalu
Boldogkőváralja
Boldva
Bolhás
Bolhó
Boncodfölde
Bonyhádvarasd
Bonnya
Bordány
Borgáta
Borjád
Borota
Borsfa
Borsodbóta
Borsodgeszt
Borsodivánka
Borsodszentgyörgy
Borsodszirák
Borsosberény
Borszörcsök
Borzavár
Bosta
Botpalád
Botykapeterd
Bozzai
Bozsok
Bózsva

Bőcs
Böde
Bödeháza
Bögöt
Bögöte
Böhönye
Bököny
Bölcske
Bőny
Börcs
Börzönce
Bősárkány
Bőszénfa
Bucsa
Bucsu
Búcsúszentlászló
Bucsuta
Bugac
Bugacpusztaháza
Bugyi
Buj
Buják
Buzsák
Bükkábrány
Bükkaranyos
Bükkmogyorósd
Bükkösd
Bükkszék
Bükkszenterzsébet
Bükkszentkereszt
Bükkszentmárton
Bükkzsérc
Bürüs
Büssü
Büttös
Cák
Cakóháza
Cece
Cégénydányád
Ceglédbercel
Cered
Chernelházadamonya
Cibakháza
Cikó
Cirák
Cún
Csabacsűd
Csabaszabadi
Csabdi
Csabrendek
Csáfordjánosfa
Csaholc
Csajág
Csákány
Csákánydoroszló
Csákberény
Csákvár
Csanádalberti
Csanádapáca
Csánig
Csány
Csányoszró
Csanytelek
Csapi

Csapod
Csárdaszállás
Csarnóta
Csaroda
Császár
Császártöltés
Császló
Csátalja
Csatár
Csataszög
Csatka
Csávoly
Csebény
Csécse
Csegöld
Csehbánya
Csehi
Csehimindszent
Csém
Csemő
Csempeszkopács
Csengele
Csengersima
Csengerújfalu
Csengőd
Csénye
Csenyéte
Csép
Csépa
Csér
Cserdi
Cserénfa
Cserépfalu
Cserépváralja
Cserháthaláp
Cserhátsurány
Cserhátszentiván
Cserkeszőlő
Cserkút
Csernely
Cserszegtomaj
Csertalakos
Csertő
Csesznek
Csesztreg
Csesztve
Csetény
Csévharaszt
Csibrák
Csikéria
Csikóstőttős
Csikvánd
Csincse
Csipkerek
Csitár
Csobád
Csobaj
Csókakő
Csokonyavisonta
Csokvaomány
Csolnok
Csólyospálos
Csoma
Csombárd

Csonkahegyhát
Csonkamindszent
Csopak
Csór
Csót
Csöde
Csögle
Csökmő
Csököly
Csömend
Csömödér
Csönge
Csörnyeföld
Csörötnek
Csősz
Csővár
Csurgónagymarton
Dabronc
Dabrony
Dad
Dág
Dáka
Dalmand
Damak
Dámóc
Dánszentmiklós
Dány
Daraboshegy
Darány
Darnó
Darnózseli
Daruszentmiklós
Darvas
Dávod
Debercsény
Debréte
Decs
Dédestapolcsány
Dég
Dejtár
Demjén
Dencsháza
Dénesfa
Derekegyház
Deszk
Detek
Detk
Dinnyeberki
Diósberény
Diósjenő
Dióskál
Diósviszló
Doba
Doboz
Dobri
Dobronhegy
Dóc
Domaháza
Domaszék
Dombegyház
Dombiratos
Domony
Domoszló
Dormánd

Dorogháza
Dozmat
Döbörhegy
Döbröce
Döbrököz
Döbrönte
Döge
Dömös
Dömsöd
Dör
Dörgicse
Döröske
Dötk
Dövény
Drágszél
Drávacsehi
Drávacsepely
Drávafok
Drávagárdony
Drávaiványi
Drávakeresztúr
Drávapalkonya
Drávapiski
Drávaszabolcs
Drávaszerdahely
Drávasztára
Drávatamási
Drégelypalánk
Dubicsány
Dudar
Duka
Dunaalmás
Dunaegyháza
Dunafalva
Dunakiliti
Dunapataj
Dunaremete
Dunaszeg
Dunaszekcső
Dunaszentbenedek
Dunaszentgyörgy
Dunaszentmiklós
Dunaszentpál
Dunasziget
Dunatetétlen
Dusnok
Dúzs
Ebergőc
Ebes
Écs
Ecséd
Ecseg
Ecsegfalva
Ecseny
Edde
Edve
Egerág
Egeralja
Egeraracsa
Egerbakta
Egerbocs
Egercsehi
Egerfarmos
Egerlövő

Egerszalók
Egerszólát
Égerszög
Egervár
Egervölgy
Egyed
Egyek
Egyházasdengeleg
Egyházasfalu
Egyházasgerge
Egyházasharaszti
Egyházashetye
Egyházashollós
Egyházaskesző
Egyházaskozár
Egyházasrádóc
Ellend
Előszállás
Encsencs
Endrefalva
Endrőc
Enese
Eperjes
Eperjeske
Eplény
Epöl
Erdőbénye
Erdőhorváti
Erdőkövesd
Erdőkürt
Erdősmárok
Erdősmecske
Erdőtarcsa
Erdőtelek
Erk
Érpatak
Érsekcsanád
Érsekhalma
Érsekvadkert
Értény
Erzsébet
Esztár
Eszteregnye
Esztergályhorváti
Ete
Etes
Etyek
Fábiánháza
Fábiánsebestyén
Fácánkert
Fadd
Fáj
Fajsz
Fancsal
Farád
Farkasgyepű
Farkaslyuk
Farmos
Fazekasboda
Fedémes
Fegyvernek
Fehértó
Fehérvárcsurgó
Feked

Feketeerdő
Felcsút
Feldebrő
Felgyő
Felpéc
Felsőberecki
Felsőcsatár
Felsődobsza
Felsőegerszeg
Felsőgagy
Felsőjánosfa
Felsőkelecsény
Felsőlajos
Felsőmarác
Felsőmocsolád
Felsőnána
Felsőnyárád
Felsőnyék
Felsőörs
Felsőpáhok
Felsőpetény
Felsőrajk
Felsőregmec
Felsőszenterzsébet
Felsőszentiván
Felsőszentmárton
Felsőszölnök
Felsőtárkány
Felsőtelekes
Felsőtold
Felsővadász
Fényeslitke
Fenyőfő
Ferencszállás
Fertőboz
Fertőendréd
Fertőhomok
Fertőrákos
Fertőszéplak
Fiad
Filkeháza
Fityeház
Foktő
Folyás
Fonó
Fony
Forráskút
Forró
Földeák
Földes
Főnyed
Fulókércs
Furta
Füle
Fülesd
Fülöp
Fülöpháza
Fülöpjakab
Fülöpszállás
Fülpösdaróc
Fürged
Füzér
Füzérkajata
Füzérkomlós

Füzérradvány
Fűzvölgy
Gáborján
Gáborjánháza
Gacsály
Gadács
Gadány
Gadna
Gádoros
Gagyapáti
Gagybátor
Gagyvendégi
Galambok
Galgaguta
Galgagyörk
Galgahévíz
Galgamácsa
Gálosfa
Galvács
Gamás
Ganna
Gánt
Gara
Garáb
Garabonc
Garadna
Garbolc
Garé
Gasztony
Gátér
Gávavencsellő
Géberjén
Gecse
Géderlak
Gégény
Gelej
Gelénes
Gellénháza
Gelse
Gelsesziget
Gemzse
Gencsapáti
Gérce
Gerde
Gerendás
Gerényes
Geresdlak
Gerjen
Gersekarát
Geszt
Gesztely
Geszteréd
Gétye
Gibárt
Gic
Gige
Gilvánfa
Girincs
Gógánfa
Golop
Gomba
Gombosszeg
Gór
Gordisa

Gosztola
Gödre
Gölle
Gömörszőlős
Göncruszka
Gönyű
Görbeháza
Görcsöny
Görcsönydoboka
Görgeteg
Gősfa
Grábóc
Gulács
Gutorfölde
Gyalóka
Gyanógeregye
Gyarmat
Gyékényes
Gyenesdiás
Gyepükaján
Gyermely
Gyód
Gyóró
Gyömöre
Gyöngyfa
Gyöngyösfalu
Gyöngyöshalász
Gyöngyösmellék
Gyöngyösoroszi
Gyöngyöspata
Gyöngyössolymos
Gyöngyöstarján
Győrasszonyfa
Györe
Györgytarló
Györköny
Győrladamér
Győröcske
Győrság
Győrsövényház
Győrszemere
Győrtelek
Győrújfalu
Győrvár
Győrzámoly
Gyugy
Gyulaháza
Gyulaj
Gyulakeszi
Gyúró
Gyügye
Gyüre
Gyűrűs
Hács
Hagyárosbörönd
Hahót
Hajdúbagos
Hajdúszovát
Hajmás
Hajmáskér
Halastó
Halászi
Halimba
Halmaj

Halmajugra
Halogy
Hangács
Hangony
Hantos
Harasztifalu
Harc
Harka
Harkakötöny
Háromfa
Háromhuta
Harsány
Hárskút
Harta
Hásságy
Hédervár
Hedrehely
Hegyesd
Hegyeshalom
Hegyfalu
Hegyháthodász
Hegyhátmaróc
Hegyhátsál
Hegyhátszentjakab
Hegyhátszentmárton
Hegyhátszentpéter
Hegykő
Hegymagas
Hegymeg
Hegyszentmárton
Héhalom
Hejce
Hejőbába
Hejőkeresztúr
Hejőkürt
Hejőpapi
Hejőszalonta
Helesfa
Helvécia
Hencida
Hencse
Hercegkút
Hercegszántó
Heréd
Héreg
Herencsény
Heresznye
Hermánszeg
Hernád
Hernádbűd
Hernádcéce
Hernádkak
Hernádkércs
Hernádnémeti
Hernádpetri
Hernádszentandrás
Hernádszurdok
Hernádvécse
Hernyék
Hét
Hetefejércse
Hetes
Hetvehely
Hetyefő

Hevesaranyos
Hevesvezekény
Hévízgyörk
Hidas
Hidasnémeti
Hidegkút
Hidegség
Hidvégardó
Himesháza
Himod
Hirics
Hobol
Hodász
Hollád
Hollóháza
Hollókő
Homokbödöge
Homokkomárom
Homokmégy
Homokszentgyörgy
Homorúd
Homrogd
Hont
Horpács
Hort
Hortobágy
Horváthertelend
Horvátlövő
Horvátzsidány
Hosszúhetény
Hosszúpályi
Hosszúpereszteg
Hosszúvíz
Hosszúvölgy
Hosztót
Hottó
Hőgyész
Hövej
Hugyag
Hunya
Hunyadfalva
Husztót
Ibafa
Iborfia
Igar
Igrici
Iharos
Iharosberény
Ikervár
Iklad
Iklanberény
Iklódbördőce
Ikrény
Iliny
Ilk
Illocska
Imola
Imrehegy
Ináncs
Inárcs
Inke
Ipacsfa
Ipolydamásd
Ipolyszög

Ipolytarnóc
Ipolytölgyes
Ipolyvece
Iregszemcse
Irota
Ispánk
Istenmezeje
Istvándi
Iszkaszentgyörgy
Iszkáz
Isztimér
Ivád
Iván
Ivánbattyán
Ivánc
Iváncsa
Ivándárda
Izmény
Izsófalva
Jágónak
Ják
Jakabszállás
Jákfa
Jákfalva
Jákó
Jánd
Jánkmajtis
Jánosháza
Jánoshida
Járdánháza
Jármi
Jásd
Jászágó
Jászalsószentgyörgy
Jászboldogháza
Jászdózsa
Jászfelsőszentgyörgy
Jászivány
Jászjákóhalma
Jászkarajenő
Jászladány
Jászszentandrás
Jászszentlászló
Jásztelek
Jéke
Jenő
Jobaháza
Jobbágyi
Jósvafő
Juta
Kacorlak
Kács
Kacsóta
Kajárpéc
Kajászó
Kajdacs
Kakasd
Kákics
Kakucs
Kál
Kalaznó
Káld
Kálló
Kallósd

Kállósemjén
Kálmáncsa
Kálmánháza
Kálócfa
Káloz
Kám
Kamond
Kamut
Kánó
Kántorjánosi
Kány
Kánya
Kányavár
Kapolcs
Kápolna
Kápolnásnyék
Kapoly
Kaposfő
Kaposgyarmat
Kaposhomok
Kaposkeresztúr
Kaposmérő
Kapospula
Kaposújlak
Kaposszekcső
Kaposszerdahely
Káptalanfa
Káptalantóti
Kára
Karácsond
Karád
Karakó
Karakószörcsök
Karancsalja
Karancsberény
Karancskeszi
Karancslapujtő
Karancsság
Kárász
Karcsa
Kardos
Kardoskút
Karmacs
Károlyháza
Karos
Kásád
Kaskantyú
Kastélyosdombó
Kaszaper
Kaszó
Katádfa
Katafa
Kátoly
Katymár
Káva
Kávás
Kazár
Kázsmárk
Kazsok
Kecskéd
Kehidakustány
Kék
Kékcse
Kéked

Kékesd
Kékkút
Kelebia
Keléd
Kelemér
Kéleshalom
Kelevíz
Kemence
Kemendollár
Kemeneshőgyész
Kemeneskápolna
Kemenesmagasi
Kemenesmihályfa
Kemenespálfa
Kemenessömjén
Kemenesszentmárton
Kemenesszentpéter
Keménfa
Kémes
Kemestaródfa
Kemse
Kenéz
Kenézlő
Kengyel
Kenyeri
Kercaszomor
Kercseliget
Kerecsend
Kerecseny
Kerekharaszt
Kereki
Kerékteleki
Keresztéte
Kerkabarabás
Kerkafalva
Kerkakutas
Kerkáskápolna
Kerkaszentkirály
Kerkateskánd
Kérsemjén
Kerta
Kertészsziget
Keszeg
Kesznyéten
Keszőhidegkút
Kesztölc
Keszü
Kétbodony
Kétegyháza
Kéthely
Kétpó
Kétsoprony
Kétújfalu
Kétvölgy
Kéty
Kevermes
Kilimán
Kimle
Kincsesbánya
Királd
Királyegyháza
Királyhegyes
Királyszentistván
Kisapáti

Kisapostag
Kisar
Kisasszond
Kisasszonyfa
Kisbabot
Kisbágyon
Kisbajcs
Kisbajom
Kisbárapáti
Kisbárkány
Kisberény
Kisberzseny
Kisbeszterce
Kisbodak
Kisbucsa
Kisbudmér
Kiscsécs
Kiscsehi
Kiscsősz
Kisdér
Kisdobsza
Kisdombegyház
Kisdorog
Kisecset
Kisfalud
Kisfüzes
Kisgörbő
Kisgyalán
Kisgyőr
Kishajmás
Kisharsány
Kishartyán
Kisherend
Kishódos
Kishuta
Kisigmánd
Kisjakabfalva
Kiskassa
Kiskinizs
Kiskorpád
Kiskunlacháza
Kiskutas
Kisláng
Kisléta
Kislippó
Kislőd
Kismányok
Kismarja
Kismaros
Kisnamény
Kisnána
Kisnémedi
Kisnyárád
Kispalád
Kispáli
Kispirit
Kisrákos
Kisrécse
Kisrozvágy
Kissikátor
Kissomlyó
Kistamási
Kistapolca
Kistokaj

Kistolmács
Kistormás
Kistótfalu
Kisunyom
Kisvarsány
Kisvásárhely
Kisvaszar
Kisvejke
Kiszombor
Kiszsidány
Kisszállás
Kisszékely
Kisszekeres
Kisszentmárton
Kissziget
Kisszőlős
Klárafalva
Kocs
Kocsér
Kocsola
Kocsord
Kóka
Kokad
Kolontár
Komjáti
Komlódtótfalu
Komlósd
Komlóska
Komoró
Kompolt
Kondó
Kondorfa
Kondoros
Kóny
Konyár
Kópháza
Koppányszántó
Korlát
Koroncó
Kórós
Kosd
Kóspallag
Kótaj
Kovácshida
Kovácsszénája
Kovácsvágás
Kozárd
Kozmadombja
Köblény
Köcsk
Kökény
Kőkút
Kölcse
Kölesd
Kölked
Kömlő
Kömlőd
Kömörő
Kömpöc
Környe
Köröm
Kőröshegy
Körösnagyharsány
Köröstarcsa

Kőröstetétlen
Körösújfalu
Körösszakál
Körösszegapáti
Kőszárhegy
Kőszegdoroszló
Kőszegpaty
Kőszegszerdahely
Kötcse
Kötegyán
Kőtelek
Kővágóörs
Kővágószőlős
Kővágótöttös
Kövegy
Köveskál
Krasznokvajda
Kulcs
Kunadacs
Kunágota
Kunbaja
Kunbaracs
Kuncsorba
Kunfehértó
Kunmadaras
Kunpeszér
Kunszállás
Kunsziget
Kup
Kupa
Kurd
Kurityán
Kustánszeg
Kutas
Kutasó
Kübekháza
Külsősárd
Külsővat
Küngös
Lábod
Lácacséke
Lad
Ladánybene
Ládbesenyő
Lajoskomárom
Lak
Lakhegy
Lakitelek
Lakócsa
Lánycsók
Lápafő
Lapáncsa
Laskod
Lasztonya
Látrány
Lázi
Leányvár
Lébény
Legénd
Legyesbénye
Léh
Lénárddaróc
Lendvadedes
Lendvajakabfa

Lengyel
Lepsény
Lesencefalu
Lesenceistvánd
Lesencetomaj
Letkés
Levél
Levelek
Libickozma
Lickóvadamos
Liget
Ligetfalva
Lipót
Lippó
Liptód
Lispeszentadorján
Liszó
Litér
Litka
Litke
Lócs
Lókút
Lónya
Lórév
Lothárd
Lovas
Lovasberény
Lovászhetény
Lovászi
Lovászpatona
Lőkösháza
Lövő
Lövőpetri
Lucfalva
Ludányhalászi
Ludas
Lukácsháza
Lulla
Lúzsok
Mád
Madaras
Madocsa
Maglóca
Magosliget
Magy
Magyaralmás
Magyaratád
Magyarbánhegyes
Magyarbóly
Magyarcsanád
Magyardombegyház
Magyaregregy
Magyaregres
Magyarföld
Magyargéc
Magyargencs
Magyarhertelend
Magyarhomorog
Magyarkeresztúr
Magyarkeszi
Magyarlak
Magyarlukafa
Magyarmecske
Magyarnádalja

Magyarnándor
Magyarpolány
Magyarsarlós
Magyarszecsőd
Magyarszék
Magyarszentmiklós
Magyarszerdahely
Magyarszombatfa
Magyartelek
Majs
Makád
Makkoshotyka
Maklár
Malomsok
Mályi
Mályinka
Mánd
Mánfa
Mány
Maráza
Marcalgergelyi
Marcaltő
Márfa
Máriahalom
Máriakálnok
Máriakéménd
Márianosztra
Markaz
Márkháza
Márkó
Markóc
Markotabödöge
Maróc
Marócsa
Márok
Márokföld
Márokpapi
Maroslele
Mártély
Martonfa
Martonyi
Mátételke
Mátraballa
Mátraderecske
Mátramindszent
Mátranovák
Mátraszele
Mátraszentimre
Mátraszőlős
Mátraterenye
Mátraverebély
Mátyásdomb
Matty
Mátyus
Máza
Mecseknádasd
Mecsekpölöske
Mecsér
Medgyesbodzás
Medina
Megyaszó
Megyehíd
Megyer
Meggyeskovácsi

Méhkerék
Méhtelek
Mekényes
Mencshely
Mende
Méra
Merenye
Mérges
Mérk
Mernye
Mersevát
Mesterháza
Mesteri
Mesterszállás
Meszes
Meszlen
Mesztegnyő
Mezőcsokonya
Meződ
Mezőfalva
Mezőgyán
Mezőhék
Mezőkomárom
Mezőladány
Mezőlak
Mezőnagymihály
Mezőnyárád
Mezőörs
Mezőpeterd
Mezősas
Mezőszemere
Mezőszentgyörgy
Mezőszilas
Mezőtárkány
Mezőzombor
Miháld
Mihályfa
Mihálygerge
Mihályháza
Mihályi
Mike
Mikebuda
Mikekarácsonyfa
Mikepércs
Miklósi
Mikófalva
Mikóháza
Mikosszéplak
Milejszeg
Milota
Mindszentgodisa
Mindszentkálla
Misefa
Miske
Miszla
Mocsa
Mogyorósbánya
Mogyoróska
Moha
Mohora
Molnári
Molnaszecsőd
Molvány
Monaj

Monok
Monorierdő
Mónosbél
Monostorapáti
Monostorpályi
Monoszló
Monyoród
Mórágy
Móricgát
Mórichida
Mosdós
Mosonszentmiklós
Mosonszolnok
Mosonudvar
Mozsgó
Mőcsény
Mucsfa
Mucsi
Múcsony
Muhi
Murakeresztúr
Murarátka
Muraszemenye
Murga
Murony
Nábrád
Nadap
Nádasd
Nádasdladány
Nágocs
Nagyacsád
Nagyalásony
Nagyar
Nagybajcs
Nagybakónak
Nagybánhegyes
Nagybaracska
Nagybarca
Nagybárkány
Nagyberény
Nagyberki
Nagybörzsöny
Nagybudmér
Nagycenk
Nagycsány
Nagycsécs
Nagycsepely
Nagycserkesz
Nagydém
Nagydobos
Nagydobsza
Nagydorog
Nagyér
Nagyesztergár
Nagyfüged
Nagygeresd
Nagygörbő
Nagygyimót
Nagyhajmás
Nagyharsány
Nagyhegyes
Nagyhódos
Nagyhuta
Nagyigmánd

Nagyiván
Nagykamarás
Nagykapornak
Nagykarácsony
Nagykereki
Nagykeresztúr
Nagykinizs
Nagykónyi
Nagykorpád
Nagykozár
Nagykökényes
Nagykölked
Nagykörű
Nagykutas
Nagylak
Nagylengyel
Nagylóc
Nagylók
Nagylózs
Nagymágocs
Nagymizdó
Nagynyárád
Nagyoroszi
Nagypáli
Nagypall
Nagypeterd
Nagypirit
Nagyrábé
Nagyrada
Nagyrákos
Nagyrécse
Nagyréde
Nagyrév
Nagyrozvágy
Nagysáp
Nagysimonyi
Nagyszakácsi
Nagyszékely
Nagyszekeres
Nagyszénás
Nagyszentjános
Nagyszokoly
Nagytálya
Nagytevel
Nagytilaj
Nagytótfalu
Nagytőke
Nagyút
Nagyvarsány
Nagyváty
Nagyvázsony
Nagyvejke
Nagyveleg
Nagyvenyim
Nagyvisnyó
Nak
Napkor
Nárai
Narda
Naszály
Négyes
Nekézseny
Nemesapáti
Nemesbikk

Nemesborzova
Nemesbőd
Nemesbük
Nemescsó
Nemesdéd
Nemesgörzsöny
Nemesgulács
Nemeshany
Nemeshetés
Nemeske
Nemeskér
Nemeskeresztúr
Nemeskisfalud
Nemeskocs
Nemeskolta
Nemesládony
Nemesmedves
Nemesnádudvar
Nemesnép
Nemespátró
Nemesrádó
Nemesrempehollós
Nemessándorháza
Nemesvámos
Nemesvid
Nemesvita
Nemesszalók
Nemesszentandrás
Németbánya
Németfalu
Németkér
Nemti
Neszmély
Nézsa
Nick
Nikla
Nógrád
Nógrádkövesd
Nógrádmarcal
Nógrádmegyer
Nógrádsáp
Nógrádsipek
Nógrádszakál
Nóráp
Noszlop
Noszvaj
Nova
Novaj
Novajidrány
Nőtincs
Nyalka
Nyárád
Nyáregyháza
Nyárlőrinc
Nyársapát
Nyésta
Nyim
Nyírábrány
Nyíracsád
Nyirád
Nyírbéltek
Nyírbogát
Nyírbogdány
Nyírcsaholy

Nyírcsászári
Nyírderzs
Nyírgelse
Nyírgyulaj
Nyíri
Nyíribrony
Nyírjákó
Nyírkarász
Nyírkáta
Nyírkércs
Nyírlövő
Nyírmártonfalva
Nyírmeggyes
Nyírmihálydi
Nyírparasznya
Nyírpazony
Nyírpilis
Nyírtass
Nyírtét
Nyírtura
Nyírvasvári
Nyomár
Nyőgér
Nyugotszenterzsébet
Nyúl
Óbánya
Óbarok
Óbudavár
Ócsárd
Ófalu
Ófehértó
Óföldeák
Óhíd
Okány
Okorág
Okorvölgy
Olasz
Olaszfa
Olaszfalu
Olaszliszka
Olcsva
Olcsvaapáti
Old
Ólmod
Oltárc
Onga
Ónod
Ópályi
Ópusztaszer
Orbányosfa
Orci
Ordacsehi
Ordas
Orfalu
Orfű
Orgovány
Ormándlak
Ormosbánya
Oroszi
Oroszló
Orosztony
Ortaháza
Osli
Ostffyasszonyfa

Ostoros
Oszkó
Oszlár
Osztopán
Ózdfalu
Ozmánbük
Ozora
Öcs
Őcsény
Öcsöd
Ököritófülpös
Ölbő
Ömböly
Őr
Öregcsertő
Öreglak
Őrhalom
Őrimagyarósd
Örményes
Örménykút
Őrtilos
Örvényes
Ősagárd
Ősi
Öskü
Öttevény
Öttömös
Ötvöskónyi
Pácin
Pácsony
Padár
Páhi
Páka
Pakod
Pákozd
Palé
Pálfa
Pálfiszeg
Páli
Palkonya
Pálmajor
Pálmonostora
Pálosvörösmart
Palotabozsok
Palotás
Paloznak
Pamlény
Pamuk
Pánd
Pankasz
Pányok
Panyola
Pap
Pápadereske
Pápakovácsi
Pápasalamon
Pápateszér
Papkeszi
Pápoc
Papos
Páprád
Parád
Parádsasvár
Parasznya

Pári
Paszab
Pásztori
Pat
Patak
Patalom
Patapoklosi
Patca
Pátka
Patosfa
Pátroha
Patvarc
Pátyod
Pázmánd
Pázmándfalu
Pecöl
Pécsbagota
Pécsdevecser
Pécsely
Pécsudvard
Pellérd
Pély
Penc
Penészlek
Pénzesgyőr
Penyige
Pér
Pere
Perecse
Pereked
Perenye
Peresznye
Pereszteg
Perkáta
Perkupa
Perőcsény
Peterd
Péterhida
Péteri
Pétfürdő
Pethőhenye
Petneháza
Petőfibánya
Petőfiszállás
Petőháza
Petőmihályfa
Petrikeresztúr
Petrivente
Pettend
Piliny
Piliscsév
Pilismarót
Pincehely
Pinkamindszent
Pinnye
Piricse
Pirtó
Piskó
Pitvaros
Pócsa
Pocsaj
Pócspetri
Pogány
Pogányszentpéter

Pókaszepetk
Polány
Porcsalma
Pornóapáti
Poroszló
Porpác
Porrog
Porrogszentkirály
Porrogszentpál
Pórszombat
Porva
Pósfa
Potony
Potyond
Pölöske
Pölöskefő
Pörböly
Pördefölde
Pötréte
Prügy
Pula
Pusztaapáti
Pusztaberki
Pusztacsalád
Pusztacsó
Pusztadobos
Pusztaederics
Pusztafalu
Pusztaföldvár
Pusztahencse
Pusztakovácsi
Pusztamagyaród
Pusztamérges
Pusztamiske
Pusztamonostor
Pusztaottlaka
Pusztaradvány
Pusztaszemes
Pusztaszentlászló
Pusztaszer
Pusztavacs
Pusztavám
Püski
Püspökhatvan
Püspökmolnári
Püspökszilágy
Rábacsanak
Rábacsécsény
Rábagyarmat
Rábahídvég
Rábakecöl
Rábapatona
Rábapaty
Rábapordány
Rábasebes
Rábaszentandrás
Rábaszentmihály
Rábaszentmiklós
Rábatamási
Rábatöttös
Rábcakapi
Ráckeresztúr
Rád
Rádfalva

Rádóckölked
Radostyán
Ragály
Rajka
Rakaca
Rakacaszend
Rákóczibánya
Rákócziújfalu
Ráksi
Ramocsa
Ramocsaháza
Rápolt
Raposka
Rásonysápberencs
Rátka
Rátót
Ravazd
Recsk
Réde
Rédics
Regéc
Regenye
Regöly
Rém
Répáshuta
Répceszemere
Répceszentgyörgy
Répcevis
Resznek
Rétalap
Rétközberencs
Révfülöp
Révleányvár
Rezi
Ricse
Rigács
Rigyác
Rimóc
Rinyabesenyő
Rinyakovácsi
Rinyaszentkirály
Rinyaújlak
Rinyaújnép
Rohod
Románd
Romhány
Romonya
Rózsafa
Rozsály
Rózsaszentmárton
Röjtökmuzsaj
Rönök
Röszke
Rudolftelep
Rum
Ruzsa
Ságújfalu
Ságvár
Sajóecseg
Sajógalgóc
Sajóhídvég
Sajóivánka
Sajókápolna
Sajókaza

Sajókeresztúr
Sajólád
Sajólászlófalva
Sajómercse
Sajónémeti
Sajóörös
Sajópálfala
Sajópetri
Sajópüspöki
Sajósenye
Sajószöged
Sajóvámos
Sajóvelezd
Sajtoskál
Salföld
Salköveskút
Salomvár
Sály
Sámod
Sámsonháza
Sand
Sántos
Sáp
Sáránd
Sárazsadány
Sáregres
Sárfimizdó
Sárhida
Sárisáp
Sarkadkeresztúr
Sárkeresztes
Sárkeresztúr
Sárkeszi
Sármellék
Sárok
Sárosd
Sárpilis
Sárrétudvari
Sarród
Sárszentágota
Sárszentlőrinc
Sárszentmihály
Sarud
Sáska
Sáta
Sátorhely
Sávoly

Segesd
Selyeb
Semjén
Semjénháza
Sénye
Sényő
Seregélyes
Serényfalva
Sérsekszőlős
Sikátor
Siklósbodony
Siklósnagyfalu
Sima
Simaság
Simonfa
Sióagárd

Sióagárd
Siójut
Sirok
Sitke
Sobor
Sokorópátka
Soltszentimre
Sóly
Som
Somberek
Somlójenő
Somlószőlős
Somlóvásárhely
Somlóvecse
Somodor
Somogyacsa
Somogyapáti
Somogyaracs
Somogyaszaló
Somogybabod
Somogybükkösd
Somogycsicsó
Somogydöröcske
Somogyegres
Somogyfajsz
Somogygeszti
Somogyhárságy
Somogyhatvan
Somogyjád
Somogymeggyes
Somogysámson
Somogysárd
Somogysimonyi
Somogyszentpál
Somogyszil
Somogyszob
Somogytúr
Somogyudvarhely
Somogyvámos
Somogyvár
Somogyviszló
Somogyzsitfa
Somoskőújfalu
Sonkád
Soponya
Sopronhorpács
Sopronkövesd
Sopronnémeti
Sorkifalud
Sorkikápolna
Sormás
Sorokpolány
Sóshartyán
Sóstófalva
Sósvertike
Sótony
Söjtör
Söpte
Söréd
Sukoró
Sumony
Súr
Surd
Sükösd
Sümegcsehi

Sümegprága
Süttő
Szabadbattyán
Szabadegyháza
Szabadhídvég
Szabadi
Szabadkígyós
Szabadszentkirály
Szabás
Szabolcs
Szabolcsbáka
Szabolcsveresmart
Szágy
Szajk
Szajla
Szajol
Szakácsi
Szakadát
Szakáld
Szakály
Szakcs
Szakmár
Szaknyér
Szakoly
Szakony
Szakonyfalu
Szákszend
Szalafő
Szalánta
Szalapa
Szalaszend
Szalatnak
Szálka
Szalkszentmárton
Szalmatercs
Szalonna
Szamosangyalos
Szamosbecs
Szamoskér
Szamossályi
Szamostatárfalva
Szamosújlak
Szamosszeg
Szanda
Szank
Szántód
Szany
Szápár
Szaporca
Szár
Szárász
Szárazd
Szárföld
Szárliget
Szarvasgede
Szarvaskend
Szarvaskő
Szászberek
Szászfa
Szászvár
Szatmárcseke
Szátok
Szatta
Szatymaz

Szava
Szebény
Szécsénke
Szécsényfelfalu
Szécsisziget
Szederkény
Szedres
Szegerdő
Szegi
Szegilong
Szegvár
Székely
Székelyszabar
Székkutas
Szeleste
Szelevény
Szellő
Szemely
Szemenye
Szemere
Szendehely
Szendrőlád
Szenna
Szenta
Szentantalfa
Szentbalázs
Szentbékkálla
Szentborbás
Szentdénes
Szentdomonkos
Szente
Szentegát
Szentgál
Szentgáloskér
Szentgyörgyvár
Szentgyörgyvölgy
Szentimrefalva
Szentistván
Szentistvánbaksa
Szentjakabfa
Szentkatalin
Szentkirály
Szentkirályszabadja
Szentkozmadombja
Szentlászló
Szentliszló
Szentlőrinckáta
Szentmargitfalva
Szentmártonkáta
Szentpéterfa
Szentpéterfölde
Szentpéterszeg
Szentpéterúr
Szenyér
Szepetnek
Szerecseny
Szeremle
Szerep
Szergény
Szigetbecse
Szigetcsép
Szigetszentmárton
Szigetújfalu
Szigliget

Szihalom
Szijártóháza
Szil
Szilágy
Szilaspogony
Szilsárkány
Szilvágy
Szilvás
Szilvásvárad
Szilvásszentmárton
Szin
Szinpetri
Szirák
Szirmabesenyő
Szokolya
Szólád
Szomód
Szomolya
Szomor
Szorgalmatos
Szorosad
Szőc
Szőce
Szögliget
Szőke
Szőkéd
Szőkedencs
Szőlősardó
Szőlősgyörök
Szörény
Szúcs
Szuha
Szuhafő
Szuhakálló
Szuhogy
Szulimán
Szulok
Szurdokpüspöki
Szűcsi
Szügy
Szűr
Tabajd
Tabdi
Táborfalva
Tác
Tagyon
Takácsi
Tákos
Taktabáj
Taktaharkány
Taktakenéz
Taktaszada
Taliándörögd
Tállya
Tanakajd
Táp
Tápióbicske
Tápiógyörgye
Tápióság
Tápiószentmárton
Tápiószőlős
Táplánszentkereszt
Tapsony
Tápszentmiklós

Tar
Tarany
Tarcal
Tard
Tardona
Tardos
Tarhos
Tarján
Tarjánpuszta
Tárkány
Tarnabod
Tarnalelesz
Tarnaméra
Tarnaörs
Tarnaszentmária
Tarnaszentmiklós
Tarnazsadány
Tárnokréti
Tarpa
Tarrós
Táska
Tass
Taszár
Tataháza
Tatárszentgyörgy
Tázlár
Tekenye
Tékes
Teklafalu
Telekes
Telekgerendás
Teleki
Telkibánya
Tengelic
Tengeri
Tengőd
Tenk
Tényő
Tépe
Terem
Terény
Tereske
Teresztenye
Terpes
Tés
Tésa
Tésenfa
Téseny
Teskánd
Tetétlen
Tevel
Tibolddaróc
Tiborszállás
Tihany
Tikos
Tilaj
Timár
Tiszaadony
Tiszaalpár
Tiszabábolna
Tiszabecs
Tiszabercel
Tiszabezdéd
Tiszabő

Tiszabura
Tiszacsécse
Tiszacsermely
Tiszadada
Tiszaderzs
Tiszadob
Tiszadorogma
Tiszaeszlár
Tiszagyenda
Tiszagyulaháza
Tiszaigar
Tiszainoka
Tiszajenő
Tiszakanyár
Tiszakarád
Tiszakerecseny
Tiszakeszi
Tiszakóród
Tiszakürt
Tiszaladány
Tiszamogyorós
Tiszanagyfalu
Tiszanána
Tiszaörs
Tiszapalkonya
Tiszapüspöki
Tiszarád
Tiszaroff
Tiszasas
Tiszasüly
Tiszaszalka
Tiszaszentimre
Tiszaszentmárton
Tiszasziget
Tiszaszőlős
Tiszatardos
Tiszatarján
Tiszatelek
Tiszatenyő
Tiszaug
Tiszavalk
Tiszavárkony
Tiszavid
Tisztaberek
Tivadar
Tóalmás
Tófalu
Tófej
Tófű
Tokod
Tokodaltáró
Tokorcs
Tolcsva
Told
Tolmács
Tolnanémedi
Tomajmonostora
Tomor
Tompaládony
Tordas
Tormafölde
Tormás
Tormásliget
Tornabarakony

Tornakápolna
Tornanádaska
Tornaszentandrás
Tornaszentjakab
Tornyiszentmiklós
Tornyosnémeti
Tornyospálca
Torony
Torvaj
Tószeg
Tótszentgyörgy
Tótszentmárton
Tótszerdahely
Tótújfalu
Tótvázsony
Töltéstava
Tömörd
Tömörkény
Törökkoppány
Törtel
Töttös
Trizs
Tunyogmatolcs
Túristvándi
Túrony
Túrricse
Tuzsér
Türje
Tüskevár
Tyukod
Udvar
Udvari
Ugod
Újbarok
Újcsanálos
Újdombrád
Újhartyán
Újiráz
Újireg
Újkenéz
Újkér
Újlengyel
Újléta
Újlőrincfalva
Újpetre
Újrónafő
Újsolt
Újszalonta
Újszentiván
Újszentmargita
Újszilvás
Újtelek
Újtikos
Újudvar
Újvárfalva
Ukk
Und
Úny
Uppony
Ura
Uraiújfalu
Úrhida
Úri
Úrkút

Uszka
Uszód
Uzsa
Üllés
Vácduka
Vácegres
Váchartyán
Váckisújfalu
Vácszentlászló
Vadna
Vadosfa
Vág
Vágáshuta
Vajdácska
Vajszló
Vajta
Vál
Valkó
Valkonya
Vállaj
Vállus
Vámosatya
Vámoscsalád
Vámosgyörk
Vámosmikola
Vámosoroszi
Vámosújfalu
Vámosszabadi
Váncsod
Vanyarc
Vanyola
Várad
Váralja
Varászló
Váraszó
Várbalog
Varbó
Varbóc
Várda
Várdomb
Várfölde
Varga
Várgesztes
Várkesző
Várong
Városföld
Városlőd
Varsád
Varsány
Várvölgy
Vasad

Vasalja
Vásárosbéc
Vásárosdombó
Vásárosfalu
Vásárosmiske
Vasasszonyfa
Vasboldogasszony
Vasegerszeg
Vashosszúfalu
Vaskeresztes
Vaskút
Vasmegyer
Vaspör
Vassurány
Vaszar
Vászoly
Vasszécseny
Vasszentmihály
Vasszilvágy
Vát
Vatta
Vázsnok
Vécs
Végegyháza
Vejti
Vékény
Vekerd
Velem
Velemér
Velény
Véménd
Vének
Vereb
Verőce
Verpelét
Verseg
Versend
Vértesacsa
Vértesboglár
Vérteskethely
Vértessomló
Vértestolna
Vértesszőlős
Vése
Veszkény
Veszprémfajsz
Veszprémgalsa
Veszprémvarsány
Vezseny
Vid
Vigántpetend

Villánykövesd
Vilmány
Vilonya
Vilyvitány
Vinár
Vindornyafok
Vindornyalak
Vindornyaszőlős
Visnye
Visonta
Viss
Visz
Viszák
Viszló
Visznek
Vitnyéd
Vízvár
Vizslás
Vizsoly
Vokány
Vonyarcvashegy
Vöckönd
Völcsej
Vönöck
Vöröstó
Vörs
Zabar
Zádor
Zádorfalva
Zagyvarékas
Zagyvaszántó
Zajk
Zajta
Zákány
Zákányfalu
Zákányszék
Zala
Zalaapáti
Zalabaksa
Zalabér
Zalaboldogfa
Zalacsány
Zalacséb
Zalaerdőd
Zalagyömörő
Zalahaláp
Zalaháshágy
Zalaigrice
Zalaistvánd
Zalakomár
Zalaköveskút

Zalameggyes
Zalamerenye
Zalasárszeg
Zalaszabar
Zalaszántó
Zalaszegvár
Zalaszentbalázs
Zalaszentgyörgy
Zalaszentiván
Zalaszentjakab
Zalaszentlászló
Zalaszentlőrinc
Zalaszentmárton
Zalaszentmihály
Zalaszombatfa
Zaláta
Zalatárnok
Zalaújlak
Zalavár
Zalavég
Zalkod
Zámoly
Zánka
Zaránk
Závod
Zebecke
Zebegény
Zemplénagárd
Zengővárkony
Zichyújfalu
Zics
Ziliz
Zimány
Zók
Zomba
Zubogy
Zsadány
Zsáka
Zsámbok
Zsana
Zsarolyán
Zsebeháza
Zsédeny
Zselickisfalud
Zselickislak
Zselicszentpál
Zsennye
Zsira
Zsombó
Zsujta
Zsurk

7. melléklet a 129/2012. (XII. 17.) VM rendelethez


Kizárólag külterületen, tanyás térségben (ahol a település lakosságának több mint 2%-a él) megvalósuló fejlesztésekre jogosult települések

Abony
Adony
Albertirsa
Bábolna
Bácsalmás
Badacsonytomaj
Baja
Balatonlelle
Balkány
Bátaszék
Békés
Békéscsaba
Bicske
Bonyhád
Cegléd
Csongrád
Dabas
Debrecen
Demecser
Devecser
Dunaföldvár
Edelény
Enying
Ercsi
Füzesabony
Gárdony
Gyomaendrőd
Gyula
Hajdúböszörmény
Hajdúdorog
Hajdúnánás
Hajdúsámson
Harkány
Herend
Heves
Hódmezővásárhely
Izsák
Jánoshalma
Jánossomorja
Jászberény
Jászfényszaru
Kaba
Kaposvár
Karcag
Kecel
Kecskemét
Kenderes
Kerekegyháza
Keszthely
Kisbér
Kiskőrös
Kiskunfélegyháza
Kiskunhalas
Kiskunmajsa
Kistelek
Komádi
Komló
Kozármisleny
Kunszentmárton
Kunszentmiklós
Lajosmizse
Lengyeltóti
Martonvásár
Mátészalka

Mezőberény
Mezőhegyes
Mezőkovácsháza
Mezőtúr
Miskolc
Mohács
Monor
Mór
Mórahalom
Nagyhalász
Nagykálló
Nagykáta
Nagykőrös
Nagymaros
Nyékládháza
Nyíradony
Nyíregyháza
Nyírlugos
Nyírtelek
Orosháza
Oroszlány
Örkény
Pápa
Pécsvárad
Pilis
Polgárdi
Pusztaszabolcs
Ráckeve
Sándorfalva
Sárbogárd
Sárospatak
Sásd
Sátoraljaújhely
Siklós
Solt
Soltvadkert
Sülysáp
Sümeg
Szabadszállás
Szarvas
Szeghalom
Szekszárd
Szentes
Szentlőrinc
Szigetvár
Tamási
Tapolca
Tata
Tét
Tiszacsege
Tiszakécske
Tompa
Túrkeve
Újfehértó
Vámospércs
Vasvár
Zalaegerszeg
Zalakaros
Zalalövő

1

A rendeletet a 37/2017. (XII. 27.) MvM rendelet 33. § 60. pontja hatályon kívül helyezte 2018. január 1. napjával.

2

A 2. § (3) bekezdése a 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet 68. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

3

A 2. § (5) bekezdése a 22/2014. (III. 14.) VM rendelet 88. §-a szerint módosított szöveg.

4

A 2. § (7) bekezdése az 1/2014. (IX. 15.) MvM rendelet 25. § (1) bekezdésével megállapított, a 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet 70. §-a szerint módosított szöveg.

5

A 2. § (8) bekezdését az 1/2014. (IX. 15.) MvM rendelet 26. §-a hatályon kívül helyezte.

6

A 2. § (10) bekezdését a 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet 71. §-a hatályon kívül helyezte.

7

A 9. § (2) bekezdés b) pontja a 61/2013. (VII. 19.) VM rendelet 13. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

8

A 10. § (3) bekezdését a 121/2013. (XII. 16.) VM rendelet 29. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet 69. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

9

A 10. § (4) bekezdését az 1/2014. (IX. 15.) MvM rendelet 25. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet 69. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

10

A 11. § a 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet 68. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

12

A hatálybalépés időpontja 2013. július 20.

14

A hatálybalépés időpontja 2013. december 17.

16

A hatálybalépés időpontja 2014. szeptember 16.

17

A hatálybalépés időpontja 2014. szeptember 16.

19

A hatálybalépés napja: 2015. február 17.

21

A hatálybalépés időpontja 2015. június 10.

22

A hatálybalépés időpontja 2015. június 10.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére