• Tartalom

111/2012. (X. 29.) VM rendelet

111/2012. (X. 29.) VM rendelet

egyes állattenyésztési támogatások 2012. évre vonatkozó keretösszegének módosításáról1

2012.10.30.

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a következőket rendelem el:

1. A baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló
139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet módosítása

1. § A baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet [a továbbiakban: 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet] 1. §-a a következő (6a) és (6b) bekezdéssel egészül ki:

„(6a) A (6) bekezdéstől eltérően a 2012. évi támogatási évben legfeljebb 4,8 milliárd forint összegig nyújtható támogatás.
(6b) A 4. számú mellékletben foglaltaktól eltérően a 2012. I., II., III. és IV. negyedévre vonatkozó támogatási keret a 6. számú mellékletben foglaltak alapján baromfi megnevezésenként és hasznosítási irányonként elkülönített támogatási keretek szerint kerül felosztásra.”

2. § (1) A 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet 2. §-a a következő (7a) bekezdéssel egészül ki:

„(7a) A (7) bekezdéstől eltérően amennyiben 2012. évben az adott baromfi megnevezésre benyújtott, az adott tárgynegyedévre vonatkozó jogos igény meghaladja a 6. számú mellékletben a tárgynegyedévre rögzített, baromfi megnevezésenként elkülönített támogatási keretet, az MVH az érintett tárgynegyedévre vonatkozóan – a 6. számú mellékletben rögzített baromfi megnevezésenként elkülönített támogatási keretek alapján – megállapítja a visszaosztás mértékét és ennek figyelembevételével a kérelmenként adható támogatás összegét.”
„(10) A (9) bekezdéstől eltérően a 2012. I. és II. negyedévre vonatkozó jogos igények kifizetésére a 2012. évben kerül sor.”

3. § A 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet 6. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) A 2. számú melléklet szerinti adattartalmú támogatási kérelemhez csatolni kell a kezelő állatorvos igazolását arról, hogy a felhasznált – a (3) bekezdés szerint bevizsgáltatott – takarmány az akkreditált laboratóriumi eredmény alapján megfelel az (1) bekezdésben foglalt előírásnak.”

2. A sertés ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló
140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet módosítása

5. § (1) A sertés ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet [a továbbiakban: 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet] 1. §-a a következő (6a) bekezdéssel egészül ki:

„(6a) A (6) bekezdéstől eltérően a 2012. évi támogatási évben legfeljebb 7,2 milliárd forint összegig nyújtható támogatás.”

(2) A 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet 1. § (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(7) Amennyiben az adott támogatási évben a támogatható igény a (6), illetve (6a) bekezdés szerinti összeget meghaladja, úgy a támogatás összege az érintett negyedévre vonatkozóan benyújtott kérelmek között a túllépés mértékével arányosan csökken.”

6. § (1) A 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet 2. § (9) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(9) Az MVH a támogatási évet követő évben, a szükséges forrás igazolt rendelkezésre állását követően intézkedik a támogatás kifizetéséről.”
„(9a) A (9) bekezdéstől eltérően a 2012. I., II. és III. negyedévre vonatkozó jogos igények kifizetésére az eljárások lezárása esetén 2012. évben kerül sor.”

3. Az egyes állatbetegségek megelőzésével, illetve leküzdésével kapcsolatos támogatások igénylésének és kifizetésének rendjéről szóló 148/2007. (XII. 8.) FVM rendelet módosítása

7. § Az egyes állatbetegségek megelőzésével, illetve leküzdésével kapcsolatos támogatások igénylésének és kifizetésének rendjéről szóló 148/2007. (XII. 8.) FVM rendelet [a továbbiakban: 148/2007. (XII. 8.) FVM rendelet] 6. § (1a) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1a) Sertés állatfaj esetében elvégzett, a C001 technikai kóddal jelölt kapcsolódó állat-egészségügyi szolgáltatás esetén a szolgáltatás elvégzésének hónapja az 5. számú melléklet szerinti adattartalmú, az MVH által rendszeresített és az MVH honlapján közzétett nyilatkozaton szereplő tárgyidőszak. A nem sertés állatfaj esetében elvégzett, a C001 technikai kóddal jelölt kapcsolódó állat-egészségügyi szolgáltatás esetén a szolgáltatás elvégzésének hónapja a Traces rendszer bevezetéséről és a 92/486 EGK határozat módosításáról szóló, 2004. március 30-i 2004/292/EK bizottsági határozat alapján kiállított „Bizonyítvány a Közösségen belüli kereskedelemhez” nyomtatvány (a továbbiakban: Traces bizonyítvány) vagy az élő állatok belföldi szállításának állat-egészségügyi szabályairól szóló 87/2012. (VIII. 27.) VM rendelet 2. melléklete szerinti bizonyítvány (a továbbiakban: „Állategészségügyi bizonyítvány a gazdaságból” című nyomtatvány), illetve a 2012. szeptember 4-ét megelőzően elvégzett szolgáltatások esetében az emberi fogyasztásra szánt állati eredetű termékek hatósági ellenőrzésének megszervezésére vonatkozó különleges szabályok megállapításáról szóló, 2004. április 29-i 854/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet I. Melléklet IV. Szakasz X. Fejezet A. pontja szerinti állategészségügyi bizonyítvány (a továbbiakban: Állategészségügyi bizonyítvány) vagy a Traces bizonyítvány keltének hónapja.”

8. § A 148/2007. (XII. 8.) FVM rendelet 6. § (3) és (3a) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) Az engedélyesnek az 1. számú mellékletben C001 technikai kóddal jelölt kapcsolódó állat-egészségügyi szolgáltatás esetén – belföldi szállítás és sertés állatfaj (tenyészkoca) kivételével – csatolnia kell a Traces bizonyítvány másolatát. A nyomtatvány akkor fogadható el, ha annak „1.25. Az állatok/termékek felhasználási célja” pontjában „Vágás” megjelölés szerepel. A nyomtatványon fel kell tüntetni a vágásra szállított állatfajt, az egyedszámot és a származási helyet. Szarvasmarha állatfaj esetében a nyomtatványon vagy az engedélyes és a kedvezményezett által együttesen aláírt külön nyilatkozaton az állatok életkorát is fel kell tüntetni.
(3a) Sertés állatfaj (tenyészkoca) kivételével az 1. számú mellékletben C001 technikai kóddal jelölt kapcsolódó állat-egészségügyi szolgáltatás esetén – amennyiben belföldi vágóhídra történt a szállítás – az engedélyesnek az „Állategészségügyi bizonyítvány a gazdaságból” című nyomtatvány másolatát kell csatolnia. A 2012. szeptember 4-ét megelőzően elvégzett szolgáltatások esetén az Állategészségügyi bizonyítvány másolatát kell a kérelemhez csatolni.”

9. § A 148/2007. (XII. 8.) FVM rendelet 7. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A 2012. évben rendelkezésre álló keret összege 8 155 millió forint, amelyből 2 185 millió forint a baromfi ágazatban, 5 970 millió forint pedig az egyéb állattenyésztési ágazatban kerülhet felhasználásra. E keretek terhére a 2012. évben elvégzett szolgáltatásokra benyújtott támogatási kérelmekben foglalt jogos igények és a 2011. évben elvégzett szolgáltatásokra vonatkozóan benyújtott támogatási kérelmekben foglalt, de még ki nem fizetett jogos igények teljesíthetők.”

10. § A 148/2007. (XII. 8.) FVM rendelet a következő 9/B. §-sal egészül ki:

9/B. § E rendeletnek az egyes állattenyésztési támogatások 2012. évre vonatkozó keretösszegének módosításáról szóló 111/2012. (X. 29.) VM rendelettel [a továbbiakban: 111/2012. (X. 29.) VM rendelet] megállapított 6. § (1a), (3) és (3a) bekezdését a 111/2012. (X. 29.) VM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.”

11. § A 148/2007. (XII. 8.) FVM rendelet 4. számú melléklet 7.2. és 7.3. pontjai helyébe a következő rendelkezés lép:

„7.2. A C001 technikai kód alapján történő igényléshez a Traces bizonyítvány(ok) másolata(i) vagy az „Állategészségügyi bizonyítvány a gazdaságból” című nyomtatvány(ok) másolata(i), kivétel: sertés állatfaj (tenyészkoca).
7.3. A sertés állatfaj (tenyészkoca) esetén a C001 technikai kód alapján történő igényléshez az 5. számú melléklet szerinti adattartalmú, az MVH által rendszeresített és honlapján közzétett nyilatkozat.”

4. Az állati hulla elszállítási és ártalmatlanítási költségeinek támogatásáról szóló
56/2008. (IV. 25.) FVM rendelet módosítása

12. § Az állati hulla elszállítási és ártalmatlanítási költségeinek támogatásáról szóló 56/2008. (IV. 25.) FVM rendelet 8. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A 2012. évben rendelkezésre álló támogatási keret összege 2 849 millió Ft, amelynek terhére a 2012. évben elvégzett szolgáltatásokra benyújtott támogatási kérelmekben foglalt jogos igények és a 2011. évben elvégzett szolgáltatásokra vonatkozóan benyújtott támogatási kérelmekben foglalt, de még ki nem fizetett jogos igények teljesíthetők.”

5. Záró rendelkezések

13. § E rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

1. melléklet a 111/2012. (X. 29.) VM rendelethez

 

A

B

C

1.

Baromfi megnevezése

Időszak

Elkülönített támogatási pénzösszeg (millió Ft)

2.

növendék csirke

I. negyedév

665,00

(vágócsirke)

II. negyedév

665,00

szabadtartásos csirke

III. negyedév

475,00

és gyöngyös

IV. negyedév

475,00

3.

házi tyúk

I. negyedév

107,00

II. negyedév

65,50

III. negyedév

75,00

IV. negyedév

52,50

4.

pecsenyeliba

I. negyedév

194,40

növendék liba

 

 

fiatal liba

 

 

hízott liba

II. negyedév

277,25

pecsenyekacsa

III. negyedév

240,00

növendék kacsa

IV. negyedév

251,95

hízott kacsa

 

 

5.

növendék pulyka

I. negyedév

366,45

II. negyedév

366,45

III. negyedév

261,75

IV. negyedév

261,75

6.

Összesen:

4 800,00


1

A rendelet a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2012. október 31. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére