• Tartalom

11/2012. (II. 28.) NEFMI rendelet

11/2012. (II. 28.) NEFMI rendelet

az Egészségbiztosítási Alapból a 959A-L, valamint 9511–9515 homogén betegségcsoportok szerint finanszírozott daganatellenes terápiákról

2020.07.01.

A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 83. § (6) bekezdés f) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § b) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. A rendelet hatálya

1. §1 E rendelet hatálya kiterjed a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőre (a továbbiakban: NEAK), valamint a kötelező egészségbiztosítás keretében szolgáltatást nyújtó egészségügyi szolgáltatókra.

2. Értelmező rendelkezések

2. § E rendelet alkalmazásában:

a) BNO (Betegségek Nemzetközi Osztályozása) kód: a betegségek és az egészséggel kapcsolatos problémák nemzetközi statisztikai osztályozása alapján alkalmazott, a Betegségek Nemzetközi Osztályozása X. Revíziója bevezetéséről szóló 42/1995. (XI. 14.) NM rendelet által alkalmazni rendelt kód;

b) OENO (Orvosi Eljárások Nemzetközi Osztályozása) kód: az egészségügyi eljárások jelölésére használatos és az egészségügyi dokumentációban alkalmazandó, az egészségügyi eljárások azonosítására és csoportosítására használatos kód;

c) daganatellenes terápia protokoll (protokoll): a daganatellenes terápia OENO kóddal azonosított kezelési rendje, amely tartalmazza, hogy az adott BNO kóddal meghatározható daganatot mely daganatellenes szerekkel, azok milyen kombinációjában, mennyiségében, időbeni ütemezésében, hány ciklusban, radio-kemoterápia esetén milyen terápia, és milyen sugárdózis szerint kell elvégezni;

d) speciális daganatellenes terápia: protokoll szerint végzett kemoterápiás és szimultán radio-kemoterápiás eljárás;

e) protokoll azonosító: az OENO kód első négy karaktere a protokollt jelöli, az ötödik karakter általában csillag, amennyiben az 5. karakter helyén 'J' kód szerepel, úgy az indikáción túli terápiára, míg az 'X' kód nem törzskönyvezett gyógyszerre utal;

f) daganatellenes terápia ciklusa: a daganatellenes terápia során, egy vagy több fázisból álló protokoll szerint és protokoll szerinti időbeli ütemezésben végzett ellátási események sorozata, mely az első fázis kezdőnapjától az utolsó fázis zárónapjáig tart;

g) protokoll szerinti ciklusok közti szünet: az utolsó fázis zárónapjától az új ciklus kezdetéig tartó terápiamentes időszak, amely időn belül új kemoterápiás kezelés nem indulhat;

h) daganatellenes terápia ciklusának fázisa: egy cikluson belüli, egymástól kezelésmentes napokkal elhatárolható protokoll szerint végzett eseménysorozatok;

i) fázis azonosító: az OENO kód utolsó karaktere;

j) fázis hossza: a kezelési fázis első napjától az utolsó napig tartó időszak, melyben első napnak az a nap számít, amelyen egy kezelésmentes napot követően valamely protokollban meghatározott módon kemoterápiát vagy radio-kemoterápiát elkezdtek;

k) protokoll szerinti fázisok közti szünet: adott cikluson belül a fázis utolsó napjától az új fázis kezdetéig tartó terápiamentes időszak, amely időn belül a következő fázis szerinti kezelés nem indulhat, és amely a protokollban meghatározottaknál rövidebb nem lehet, azonban időtartama szükség esetén 14 nappal megnövelhető;

l) protokoll váltás: a jelentett protokoll félbehagyása vagy befejezését követő új protokoll;

m) kezelési nap: minden olyan nap, amelyen a beteg részére a protokollban, meghatározott módon kemoterápiás szert adnak, vagy radio-kemoterápiát végeznek;

n) diagnózis: a protokollal kezelhető daganatos megbetegedés, amely ötjegyű BNO kóddal azonosítható, amennyiben a diagnózis a protokollban szereplő bármelyik gyógyszer tekintetében indikáción túlinak minősül, azt a diagnózis előtti 'Ű' jel jelöli;

o) Adatlap: az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr.) 14. számú melléklete szerinti „Adatlap kórházi (osztályos) ápolási esetről” elnevezésű adatlap;

p) gyógyszer: a protokollokban a kemoterápiás szerek nemzetközi szabad nevek (INN) szerinti hatóanyag-elnevezése;

q) szinonima kód: a fázisokban alkalmazható gyógyszernevek rövidített formája;

r) indikáción túli gyógyszer alkalmazása: indokolt esetben, ha az indikáción túli gyógyszer mással nem helyettesíthető, az emberi felhasználásra kerülő gyógyszerek rendeléséről és kiadásáról szóló 44/2004. (IV. 28.) ESZCSM rendeletben foglaltaknak megfelelő indikáción túli gyógyszeres kezelés, figyelembe véve a gyógyító-megelőző ellátás jogcímén az Egészségbiztosítási Alap terhére finanszírozható homogén betegségcsoportok kódolási és besorolási szabályairól szóló miniszteri rendeletben foglaltakat;

s) tételes elszámolás alá eső gyógyszer: azon gyógyszerkészítmények, amelyek hatóanyaga megjelölt OENO kóddal az egészségügyi szakellátás társadalombiztosítási finanszírozásának egyes kérdéseiről szóló 9/1993. (IV. 2.) NM rendelet 1/A. számú mellékletében szerepel.

3. A protokoll szerinti daganatellenes terápia részletes szabályai

3. § (1) A protokollok a 70001-től 79999-ig terjedő OENO kódtartományban találhatóak, melynek részletes felsorolását az 1. és a 2. melléklet tartalmazza.

(2) A mellékletek szerinti kemoterápiás kezeléseket az általános fekvőbeteg jelentési szabályok szerint kell jelenteni.

(3) Az egy osztályos ellátási esemény során elvégzett, a mellékletek szerinti kemoterápiás tevékenységet az Adatlapon kell jelenteni.

(4) Ha egy osztályos eset során a ciklus minden fázisára sor került, akkor valamennyi elvégzett fázis OENO kódját az Adatlapon fel kell tüntetni. Ha az adott protokoll ciklusának egy vagy néhány fázisát végezték el, akkor csak az elvégzett fázisok kódját kell az Adatlapon feltüntetni. A több fázisból álló protokollok finanszírozása az elvégzett fázisokkal arányosan történik.

(5) Az OENO kóddal meghatározott protokoll szerint végzett kemoterápiás kezelés kezdő időpontját az Adatlapon a „27. Beavatkozások” sor adatait tartalmazó részben, a beavatkozás dátuma rovatban kell feltüntetni. A mennyiség rovatban mindig a fázishoz tartozó, ténylegesen elvégzett kezelési napok számát kell megadni.

(6) Az Adatlapon minden egyes fázist meg kell különböztetni az elvégzett ciklus vagy annak egy része beazonosíthatósága érdekében, figyelemmel a terápiamentes időszakok pontos betartására.

(7) A szimultán radio-kemoterápiás protokollok egy-egy hetes fázisokra oszlanak, általában 5 napos sugárkezeléssel. A szimultán radio-kemoterápiás protokolloknál a fázisok közötti szünet minden esetben munkaszüneti napra esik.

(8) Nyilvántartott protokoll szerint végzett ellátás az OENO kódrendszer más tartományaiban megjelenő kemoterápiás OENO kódokkal nem jelenthető.

(9) Protokoll váltást a „23. A beteg további sorsa” mezőben 'P' jellel kell jelölni.

(10) A fázisokban használt gyógyszereket szinonima kóddal kell feltüntetni. Az adagolás az adott fázis kezdőnapjától számítottan mg/m2-re, mg/testtömeg kilogrammra, NE/m2-re vagy NE/testtömeg kilogrammra és egy kezelési napra vonatkozik. A felhasználásra kerülő gyógyszermennyiségek meghatározásánál 1,75 m2 átlagos testfelülettel és 70 testtömeg kilogramm – 1,5 év alatti korosztály kezelésére alkalmas protokollok esetében 10 testtömeg kilogramm – átlagos testsúllyal kell számolni. A protokollba tartozó gyógyszereket a (11) bekezdésben foglaltak kivételével nem kell jelenteni.

(11) Azon protokollok jelentése esetén, amelyekben tételes elszámolás alá eső gyógyszer kerül felhasználásra, a protokoll jelentése mellett ezen készítmények alkalmazását a beavatkozás típusánál (T) tételesen finanszírozott gyógyszeres kezelésként („F”) kell feltüntetni, a kemoterápiás protokoll és a tételes finanszírozású gyógyszer OENO kódjai mellett egyaránt.

(12) Amennyiben a beteg a gyógyszert, a Kr.-ben rögzítetteknek megfelelő módon, az onkológiai centrum felügyelete mellett az otthonában kapja meg, akkor ezt a tényt az adatlapon 'B' kóddal a Beavatkozás jellege (J) rovatban fel kell tüntetni, annak kezdő dátumával egyidejűleg. Ez esetben az Adatlap „27. Beavatkozások” részében az „Intézet/osztály azonosítója” mezőben az első négy karakter az ellátásért felelős intézet kódja, a többi karakter nulla.

(13)2 A „Beavatkozás minősítése az ellátásban elfoglalt helye szerint (M)” mező kitöltése onkológiai daganatellenes kezelések esetén kötelező az alábbiaknak megfelelően:

a) 0. neoadjuváns beavatkozás,

b) 1. adjuváns beavatkozás,

c) 2. első vonalbeli kezelés,

d) 3. másod vonalbeli kezelés,

e) 4. harmad, illetve többed vonalbeli kezelés.

4. § (1) Az egyes daganatellenes terápiák protokolljainak beavatkozási kódjegyzékét az 1. melléklet tartalmazza.

(2) A daganatellenes terápiák protokolljait a 2. melléklet tartalmazza.

(3) A protokollokban használt hatóanyag rövidítéseket a 3. melléklet tartalmazza.

(4) A protokollok BNO csoportokhoz tartozó listáját és a homogén betegségcsoport besorolási adatait a 4. melléklet tartalmazza.

5. § (1)3 A 2. mellékletben felsorolt protokollokban szereplő hatóanyag tartalmú, a NEAK által támogatott gyógyszerek listáját a NEAK a honlapján közzéteszi.

(2)4 Azon hatóanyagok listáját, amelyekhez a társadalombiztosítás által támogatott gyógyszer nem rendelhető, a NEAK a honlapján közzéteszi.

4. Záró rendelkezések

6. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetése napján 18 órakor lép hatályba.

(2) A 7. § és az 5. melléklet 2012. március 1-jén lép hatályba.

7. §5 Az egyes egészségbiztosítási, egészségügyi és szociális tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 7/2015. (II. 2.) EMMI rendelettel megállapított 1., 2. és 4. mellékletben foglaltakat a 2015. január havi teljesítésektől kell alkalmazni.

1. melléklet a 11/2012. (II. 28.) NEFMI rendelethez6

Az egyes daganatellenes terápiák protokolljainak beavatkozási kódjegyzéke

Kód

Megnevezés

70001

Kemoterápia, OSA protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

70011

Kemoterápia, OSM protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

70021

Kemoterápia, OSIP protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

70031

Kemoterápia, OSCE protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

70181

Kemoterápia, GEM+TAX protokoll szerint (01. fázis)

70182

Kemoterápia, GEM+TAX protokoll szerint (02. fázis)

70191

Kemoterápia, capecitabine monoterápia protokoll szerint (01. fázis)

70201

Kemoterápia, HER+TXT/A telítő ciklus protokoll szerint (01. fázis)

70202

Kemoterápia, HER+TXT/A telítő ciklus protokoll szerint (02. fázis)

70203

Kemoterápia, HER+TXT/A telítő ciklus protokoll szerint (03. fázis)

70211

Kemoterápia, HER+TXT/B fenntartó ciklus protokoll szerint (01. fázis)

70212

Kemoterápia, HER+TXT/B fenntartó ciklus protokoll szerint (02. fázis)

70213

Kemoterápia, HER+TXT/B fenntartó ciklus protokoll szerint (03. fázis)

70221

Kemoterápia, 5FU protokoll szerint (01. fázis)

70231

Kemoterápia, 5FU+FOLINAC hetenkénti nagy dózisú protokoll szerint (01. fázis)

70261

Kemoterápia, CAP I. protokoll szerint (01. fázis)

70271

Kemoterápia, CBP+5FU protokoll szerint (01. fázis)

70301

Kemoterápia, EEP protokoll szerint (01. fázis)

70311

Kemoterápia, ELF protokoll szerint (01. fázis)

70321

Kemoterápia, EPI+CDDP/A protokoll szerint (01. fázis)

70331

Kemoterápia, FAM protokoll szerint (01. fázis)

70332

Kemoterápia, FAM protokoll szerint (02. fázis)

70333

Kemoterápia, FAM protokoll szerint (03. fázis)

70334

Kemoterápia, FAM protokoll szerint (04. fázis)

70341

Kemoterápia, FAMB protokoll szerint (01. fázis)

70342

Kemoterápia, FAMB protokoll szerint (02. fázis)

70343

Kemoterápia, FAMB protokoll szerint (03. fázis)

70344

Kemoterápia, FAMB protokoll szerint (04. fázis)

70351

Kemoterápia, FAMTX protokoll szerint (01. fázis)

70361

Kemoterápia, FAP/A protokoll szerint (01. fázis)

70371

Kemoterápia, FEM/B protokoll szerint (01. fázis)

70411

Kemoterápia, MBC protokoll szerint (01. fázis)

70412

Kemoterápia, MBC protokoll szerint (02. fázis)

70413

Kemoterápia, MBC protokoll szerint (03. fázis)

70421

Kemoterápia, CDDP+5FU protokoll szerint (01. fázis)

70441

Kemoterápia, MAYO protokoll szerint (01. fázis)

70451

Kemoterápia, DeGramont protokoll szerint (01. fázis)

70461

Kemoterápia, irinotecan-DeGramont protokoll szerint (01. fázis)

70471

Kemoterápia, irinotecan/A protokoll szerint (01. fázis)

70491

Kemoterápia, raltitrexed/A protokoll szerint (01. fázis)

70501

Kemoterápia, GEM/A protokoll szerint (01. fázis)

70502

Kemoterápia, GEM/A protokoll szerint (02. fázis)

70503

Kemoterápia, GEM/A protokoll szerint (03. fázis)

70511

Kemoterápia, GEM+CDDP I. protokoll szerint (01. fázis)

70512

Kemoterápia, GEM+CDDP I. protokoll szerint (02. fázis)

70513

Kemoterápia, GEM+CDDP I. protokoll szerint (03. fázis)

70521

Kemoterápia, GEM+CDDP II. protokoll szerint (01. fázis)

70522

Kemoterápia, GEM+CDDP II. protokoll szerint (02. fázis)

70531

Kemoterápia, GEM/B protokoll szerint (01. fázis)

70532

Kemoterápia, GEM/B protokoll szerint (02. fázis)

70533

Kemoterápia, GEM/B protokoll szerint (03. fázis)

70541

Kemoterápia, GEM+CDDP III. protokoll szerint (01. fázis)

70542

Kemoterápia, GEM+CDDP III. protokoll szerint (02. fázis)

70543

Kemoterápia, GEM+CDDP III. protokoll szerint (03. fázis)

70551

Kemoterápia, GEM (pancreas) protokoll szerint (01. fázis)

70552

Kemoterápia, GEM (pancreas) protokoll szerint (02. fázis)

70553

Kemoterápia, GEM (pancreas) protokoll szerint (03. fázis)

70554

Kemoterápia, GEM (pancreas) protokoll szerint (04. fázis)

70555

Kemoterápia, GEM (pancreas) protokoll szerint (05. fázis)

70556

Kemoterápia, GEM (pancreas) protokoll szerint (06. fázis)

70557

Kemoterápia, GEM (pancreas) protokoll szerint (07. fázis)

70571

Kemoterápia, GEM+5FU+LV protokoll szerint első ciklus (01. fázis)

70572

Kemoterápia, GEM+5FU+LV protokoll szerint első ciklus (02. fázis)

70573

Kemoterápia, GEM+5FU+LV protokoll szerint első ciklus (03. fázis)

70574

Kemoterápia, GEM+5FU+LV protokoll szerint első ciklus (04. fázis)

70575

Kemoterápia, GEM+5FU+LV protokoll szerint első ciklus (05. fázis)

70576

Kemoterápia, GEM+5FU+LV protokoll szerint első ciklus (06. fázis)

70577

Kemoterápia, GEM+5FU+LV protokoll szerint első ciklus (07. fázis)

70581

Kemoterápia, GEM+5FU+LV protokoll szerint további ciklus (01. fázis)

70582

Kemoterápia, GEM+5FU+LV protokoll szerint további ciklus (02. fázis)

70583

Kemoterápia, GEM+5FU+LV protokoll szerint további ciklus (03. fázis)

70591

Kemoterápia, TXT+CDDP protokoll szerint (01. fázis)

70601

Kemoterápia, TXT+NIN protokoll szerint (01. fázis)

70621

Kemoterápia, EPI+CDDP/B protokoll szerint (01. fázis)

70631

Kemoterápia, 5FU+FOLINAC protokoll szerint (01. fázis)

70641

Kemoterápia, raltitrexed/B protokoll szerint (01. fázis)

70661

Kemoterápia, HER+TXT/C heti adagolásban telítő ciklus protokoll szerint (01. fázis)

70662

Kemoterápia, HER+TXT/C heti adagolásban telítő ciklus protokoll szerint (02. fázis)

70663

Kemoterápia, HER+TXT/C heti adagolásban telítő ciklus protokoll szerint (03. fázis)

70664

Kemoterápia, HER+TXT/C heti adagolásban telítő ciklus protokoll szerint (04. fázis)

70665

Kemoterápia, HER+TXT/C heti adagolásban telítő ciklus protokoll szerint (05. fázis)

70666

Kemoterápia, HER+TXT/C heti adagolásban telítő ciklus protokoll szerint (06. fázis)

70671

Kemoterápia, HER+TXT/D heti adagolásban fenntartó ciklus protokoll szerint (01. fázis)

70672

Kemoterápia, HER+TXT/D heti adagolásban fenntartó ciklus protokoll szerint (02. fázis)

70673

Kemoterápia, HER+TXT/D heti adagolásban fenntartó ciklus protokoll szerint (03. fázis)

70674

Kemoterápia, HER+TXT/D heti adagolásban fenntartó ciklus protokoll szerint (04. fázis)

70675

Kemoterápia, HER+TXT/D heti adagolásban fenntartó ciklus protokoll szerint (05. fázis)

70676

Kemoterápia, HER+TXT/D heti adagolásban fenntartó ciklus protokoll szerint (06. fázis)

70681

Kemoterápia, HER kiegészítő protokoll szerint (01. fázis)

70691

Kemoterápia, HER+TAX/A telítési ciklus protokoll szerint (01. fázis)

70692

Kemoterápia, HER+TAX/A telítési ciklus protokoll szerint (02. fázis)

70693

Kemoterápia, HER+TAX/A telítési ciklus protokoll szerint (03. fázis)

70701

Kemoterápia, HER+TAX/B fenntartó ciklus protokoll szerint (01. fázis)

70702

Kemoterápia, HER+TAX/B fenntartó ciklus protokoll szerint (02. fázis)

70703

Kemoterápia, HER+TAX/B fenntartó ciklus protokoll szerint (03. fázis)

70761

Kemoterápia, CDDP+VNB protokoll szerint (01. fázis)

70762

Kemoterápia, CDDP+VNB protokoll szerint (02. fázis)

70763

Kemoterápia, CDDP+VNB protokoll szerint (03. fázis)

70771

Kemoterápia, ECO protokoll szerint (01. fázis)

70811

Kemoterápia, IFO+CBP protokoll szerint (01. fázis)

70881

Kemoterápia, PEV protokoll szerint (01. fázis)

70891

Kemoterápia, VICE protokoll szerint (01. fázis)

70911

Kemoterápia, CAV protokoll szerint (01. fázis)

70921

Kemoterápia, CBP+VP protokoll szerint (01. fázis)

70941

Kemoterápia, CEV (kissejtes tüdőrák) protokoll szerint (01. fázis)

70961

Kemoterápia, MMC+IFO+CDDP protokoll szerint (01. fázis)

70971

Kemoterápia, PE protokoll szerint (01. fázis)

70981

Kemoterápia, IEC protokoll szerint (01. fázis)

70991

Kemoterápia, TAX+CBP protokoll szerint (01. fázis)

71011

Kemoterápia, ADOC protokoll szerint (01. fázis)

71031

Kemoterápia, heti adagolású TXT protokoll szerint (01. fázis)

71131

Monoterápia, CCNU protokoll szerint (01. fázis)

71161

Kemoterápia, DTIC+CCNU protokoll szerint (01. fázis)

71171

Kemoterápia, DTIC-BCNU protokoll szerint (01. fázis)

71181

Kemoterápia, heti HER+TAX protokoll szerint (01. fázis)

71182

Kemoterápia, heti HER+TAX protokoll szerint (02. fázis)

71191

Kemoterápia, heti TAX protokoll szerint (01. fázis)

71231

Kemoterápia, CBP+VP protokoll szerint (01. fázis)

71241

Monoterápia, CBP protokoll szerint (01. fázis)

71251

Kemoterápia, IFO+VP+CDDP protokoll szerint (01. fázis)

71261

Monoterápia, BCNU protokoll szerint (01. fázis)

71351

Kemoterápia, HER+TAX/C heti adagolásban telítő ciklus protokoll szerint (01. fázis)

71352

Kemoterápia, HER+TAX/C heti adagolásban telítő ciklus protokoll szerint (02. fázis)

71353

Kemoterápia, HER+TAX/C heti adagolásban telítő ciklus protokoll szerint (03. fázis)

71354

Kemoterápia, HER+TAX/C heti adagolásban telítő ciklus protokoll szerint (04. fázis)

71355

Kemoterápia, HER+TAX/C heti adagolásban telítő ciklus protokoll szerint (05. fázis)

71356

Kemoterápia, HER+TAX/C heti adagolásban telítő ciklus protokoll szerint (06. fázis)

71361

Kemoterápia, HER+TAX/D heti adagolásban fenntartó ciklus protokoll szerint (01. fázis)

71362

Kemoterápia, HER+TAX/D heti adagolásban fenntartó ciklus protokoll szerint (02. fázis)

71363

Kemoterápia, HER+TAX/D heti adagolásban fenntartó ciklus protokoll szerint (03. fázis)

71364

Kemoterápia, HER+TAX/D heti adagolásban fenntartó ciklus protokoll szerint (04. fázis)

71365

Kemoterápia, HER+TAX/D heti adagolásban fenntartó ciklus protokoll szerint (05. fázis)

71366

Kemoterápia, HER+TAX/D heti adagolásban fenntartó ciklus protokoll szerint (06. fázis)

71371

Kemoterápia, HER monoterápia telítési ciklus protokoll szerint (01. fázis)

71401

Kemoterápia, capecitabine+TXT protokoll szerint (01. fázis)

71411

Kemoterápia, FAM/C protokoll szerint (01. fázis)

71412

Kemoterápia, FAM/C protokoll szerint (02. fázis)

71421

Kemoterápia, FAM/D protokoll szerint (01. fázis)

71431

Kemoterápia, FAP/D protokoll szerint (nyelőcső) (01. fázis)

71441

Kemoterápia, GEM+CDDP/BI protokoll szerint első ciklus (01. fázis)

71442

Kemoterápia, GEM+CDDP/BI protokoll szerint első ciklus (02. fázis)

71443

Kemoterápia, GEM+CDDP/BI protokoll szerint első ciklus (03. fázis)

71444

Kemoterápia, GEM+CDDP/BI protokoll szerint első ciklus (04. fázis)

71451

Kemoterápia, GEM+CDDP/BII protokoll szerint további ciklus (01. fázis)

71452

Kemoterápia, GEM+CDDP/BII protokoll szerint további ciklus (02. fázis)

71453

Kemoterápia, GEM+CDDP/BII protokoll szerint további ciklus (03. fázis)

71471

Kemoterápia, MTX-citarabine protokoll szerint (01. fázis)

71521

Kemoterápia, CYVADIC/A protokoll szerint (01. fázis)

71531

Kemoterápia, IFO+ADM/A protokoll szerint (01. fázis)

71541

Kemoterápia, IFO+ADM/B protokoll szerint (01. fázis)

71561

Kemoterápia, IFO+ADM/C protokoll szerint (01. fázis)

71571

Kemoterápia, GEM+CBP protokoll szerint (01. fázis)

71572

Kemoterápia, GEM+CBP protokoll szerint (02. fázis)

71581

Kemoterápia, L-ADM protokoll szerint (01. fázis)

71591

Kemoterápia, CDDP+5FU/C protokoll szerint (01. fázis)

71601

Kemoterápia, CDDP/B protokoll szerint (01. fázis)

71602

Kemoterápia, CDDP/B protokoll szerint (02. fázis)

71603

Kemoterápia, CDDP/B protokoll szerint (03. fázis)

71604

Kemoterápia, CDDP/B protokoll szerint (04. fázis)

71611

Kemoterápia, CEP/2 protokoll szerint (01. fázis)

71621

Kemoterápia, TOPO/C protokoll szerint (01. fázis)

71631

Kemoterápia, PEV/A protokoll szerint (01. fázis)

71651

Kemoterápia, TXT protokoll szerint (01. fázis)

71671

Kemoterápia, TAX+CBP/B protokoll szerint (01. fázis)

71681

Kemoterápia, TAX+CBP/C protokoll szerint (01. fázis)

71691

Kemoterápia, TAX/A monoterápia heti kezelés protokoll szerint (01. fázis)

71701

Kemoterápia, CBP-monoterápia protokoll szerint (01. fázis)

71711

Kemoterápia, VP monoterápia protokoll szerint (01. fázis)

71721

Kemoterápia, VPB protokoll szerint (01. fázis)

71731

Kemoterápia, nagydózisú CDDP+VP protokoll szerint (01. fázis)

71751

Kemoterápia, CVB protokoll szerint (01. fázis)

71752

Kemoterápia, CVB protokoll szerint (02. fázis)

71753

Kemoterápia, CVB protokoll szerint (03. fázis)

71771

Kemoterápia, középdózisú MTX+FOLINAC rescue protokoll szerint (01. fázis)

71781

Kemoterápia, ATEZO monoterápia protokoll szerint (3w) (01. fázis)

71791

Kemoterápia, GEM/C protokoll szerint (01. fázis)

71792

Kemoterápia, GEM/C protokoll szerint (02. fázis)

71801

Kemoterápia, GEM+CBP/B protokoll szerint (01. fázis)

71802

Kemoterápia, GEM+CBP/B protokoll szerint (02. fázis)

71831

Kemoterápia, CBP+TXT/C protokoll szerint (01. fázis)

71841

Kemoterápia, TXT/B monoterápia protokoll szerint (01. fázis)

71851

Kemoterápia, PEM monoterápia protokoll szerint (01. fázis)

71861

Kemoterápia, CDDP+VNB/B protokoll szerint (01. fázis)

71862

Kemoterápia, CDDP+VNB/B protokoll szerint (02. fázis)

71871

Kemoterápia, VNB protokoll szerint (01. fázis)

71872

Kemoterápia, VNB protokoll szerint (02. fázis)

71873

Kemoterápia, VNB protokoll szerint (03. fázis)

71881

Kemoterápia, PE/B protokoll szerint (01. fázis)

71891

Kemoterápia, PE/C protokoll szerint (01. fázis)

71911

Kemoterápia, PEM-CDDP protokoll szerint (01. fázis)

71931

Kemoterápia, ECO/B protokoll szerint (01. fázis)

71951

Kemoterápia, CEP/B protokoll szerint (01. fázis)

71961

Kemoterápia, VNB/A protokoll szerint (01. fázis)

71962

Kemoterápia, VNB/A protokoll szerint (02. fázis)

71963

Kemoterápia, VNB/A protokoll szerint (03. fázis)

71971

Kemoterápia, CDDP-BCNU protokoll szerint (01. fázis)

71981

Kemoterápia, intrathecalis MTX protokoll szerint (01. fázis)

72001

Kemoterápia, BOLD/A protokoll szerint (01. fázis)

72011

Kemoterápia, BOLD/B protokoll szerint (01. fázis)

72021

Kemoterápia, DTIC+CDDP+BCNU+TAMO protokoll szerint (01. fázis)

72031

Kemoterápia, NIVO monoterápia protokoll szerint (2w) (01. fázis)

72041

Kemoterápia, PMB monoterápia protokoll szerint (3w) (01. fázis)

72061

Kemoterápia, CDDP+DTIC/B protokoll szerint (01. fázis)

72071

Kemoterápia, módosított FAM protokoll szerint (01. fázis)

72091

Kemoterápia, AIM protokoll szerint (01. fázis)

72111

Kemoterápia, IFO+VP protokoll szerint (01. fázis)

72121

Kemoterápia, ADM+CPH+VP protokoll szerint (01. fázis)

72141

Kemoterápia, CDDP+FOLINAC+5FU protokoll szerint (01. fázis)

72151

Kemoterápia, ADM+VP protokoll szerint (01. fázis)

72161

Kemoterápia, MITX iv. monoterápia protokoll szerint (01. fázis)

72171

Kemoterápia, Ewing-VIDE protokoll szerint (01. fázis)

72191

Kemoterápia, FOSA protokoll szerint (01. fázis)

72201

Kemoterápia, FOSM protokoll szerint (01. fázis)

72211

Kemoterápia, FOSIP protokoll szerint (01. fázis)

72221

Kemoterápia, FOSCE protokoll szerint (01. fázis)

72231

Kemoterápia, IPI monoterápia protokoll szerint (01. fázis)

72351

Kemoterápia, klasszikus CMF protokoll szerint (01. fázis)

72361

Kemoterápia, EC/A protokoll szerint (01. fázis)

72371

Kemoterápia, FAC/A protokoll szerint (01. fázis)

72372

Kemoterápia, FAC/A protokoll szerint (02. fázis)

72381

Kemoterápia, FEC protokoll szerint (01. fázis)

72391

Kemoterápia, MITX+IFO protokoll szerint (01. fázis)

72401

Kemoterápia, MM/A+MMC protokoll szerint (01. fázis)

72402

Kemoterápia, MM/A+MMC protokoll szerint (02. fázis)

72411

Kemoterápia, MM protokoll szerint (01. fázis)

72431

Kemoterápia, TAX+ADM protokoll szerint (01. fázis)

72441

Kemoterápia, TAX+EPI protokoll szerint (01. fázis)

72451

Kemoterápia, TXT+EPI protokoll szerint (01. fázis)

72461

Kemoterápia, TXT+ADM protokoll szerint (01. fázis)

72471

Kemoterápia, FAC/C protokoll szerint (01. fázis)

72481

Kemoterápia, AC protokoll szerint (01. fázis)

72491

Kemoterápia, CDDP+TXT/A protokoll szerint (emlő) (01. fázis)

72501

Kemoterápia, CBP+TXT/B protokoll szerint (emlő) (01. fázis)

72511

Kemoterápia, MMC+VBL protokoll szerint (emlő) (01. fázis)

72512

Kemoterápia, MMC+VBL protokoll szerint (emlő) (02. fázis)

72541

Kemoterápia, EC/B protokoll szerint (01. fázis)

72551

Kemoterápia, FEC/B protokoll szerint (01. fázis)

72552

Kemoterápia, FEC/B protokoll szerint (02. fázis)

72611

Kemoterápia, VNB+ADM protokoll szerint (emlő) (01. fázis)

72621

Kemoterápia, VNB+EPI protokoll szerint (emlő) (01. fázis)

72631

Kemoterápia, MM/B protokoll szerint (01. fázis)

72661

Kemoterápia, CBP monoterápia szerint (01. fázis)

72681

Kemoterápia, Bevacizumab+FOLFIRI protokoll szerint (01. fázis)

72701

Kemoterápia, Bevacizumab+DeGramont protokoll szerint (01. fázis)

72711

Kemoterápia, Cetuximab+FOLFIRI (telítő) protokoll szerint (01. fázis)

72712

Kemoterápia, Cetuximab+FOLFIRI (telítő) protokoll szerint (02. fázis)

72721

Kemoterápia, Cetuximab+FOLFIRI (fenntartó) protokoll szerint (01. fázis)

72722

Kemoterápia, Cetuximab+FOLFIRI (fenntartó) protokoll szerint (02. fázis)

72731

Kemoterápia, Cetuximab monoterápia protokoll szerint (01. fázis)

72741

Kemoterápia, FE120C protokoll szerint (01. fázis)

72751

Kemoterápia, FOLFOX-4 protokoll szerint (01. fázis)

72771

Kemoterápia, TAC/B protokoll szerint (01. fázis)

72781

Kemoterápia, FE100C-TXT (A) protokoll szerint (01. fázis)

72782

Kemoterápia, FE100C-TXT (A) protokoll szerint (02. fázis)

72783

Kemoterápia, FE100C-TXT (A) protokoll szerint (03. fázis)

72791

Kemoterápia, FE100C-TXT (B) protokoll szerint (01. fázis)

72792

Kemoterápia, FE100C-TXT (B) protokoll szerint (02. fázis)

72793

Kemoterápia, FE100C-TXT (B) protokoll szerint (03. fázis)

72801

Kemoterápia, VIDE protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

72811

Kemoterápia, MBL-VMTX protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

72821

Kemoterápia, MBL-VECBDA protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

72831

Kemoterápia, MBL-VECp protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

72841

Kemoterápia, MBL-VCB protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

72851

Kemoterápia, MBL-VCDD2E protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

72861

Kemoterápia, MBL-V protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

72871

Kemoterápia, EP-VCDDP3E protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

72881

Kemoterápia, EP-VCE protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

72891

Kemoterápia, NBL-Infant-CO protokoll szerint 1,5 év alatt (01. fázis)

72901

Kemoterápia, NBL-Infant-VPCarbo protokoll szerint 1,5 év alatt (01. fázis)

72911

Kemoterápia, NBL-Infant-CADO protokoll szerint 1,5 év alatt (01. fázis)

72921

Kemoterápia, NBL-VP-Carbo protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

72931

Kemoterápia, NBL-CADO protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

72941

Kemoterápia, NBL-Course-A protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

72951

Kemoterápia, NBL-Course-B protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

72961

Kemoterápia, RapidCOJEC "C" blokk protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

72981

Kemoterápia, CDDP + 5FU + HER 3 heti telítő ciklus protokoll szerint (01. fázis)

72991

Kemoterápia, CDDP + 5FU + HER 3 heti fenntartó ciklus protokoll szerint (01. fázis)

73011

Kemoterápia, BIP protokoll szerint (01. fázis)

73021

Kemoterápia, CBP+IFO protokoll szerint (01. fázis)

73041

Kemoterápia, neoadjuváns CDDP+VCR+BLM protokoll szerint (01. fázis)

73051

Kemoterápia, VPB/D protokoll szerint (01. fázis)

73061

Kemoterápia, CAP+BLM/A protokoll szerint (01. fázis)

73062

Kemoterápia, CAP+BLM/A protokoll szerint (02. fázis)

73071

Kemoterápia, CMVB protokoll szerint (01. fázis)

73072

Kemoterápia, CMVB protokoll szerint (02. fázis)

73081

Kemoterápia, L-AC protokoll szerint (01. fázis)

73091

Kemoterápia, FAP/B protokoll szerint (01. fázis)

73131

Kemoterápia, CDDP+MTX+BLM protokoll szerint (01. fázis)

73141

Kemoterápia, VeIP protokoll szerint (01. fázis)

73151

Kemoterápia, VeIP/A protokoll szerint (01. fázis)

73161

Kemoterápia, VIP/J Carboplatinnal protokoll szerint (01. fázis)

73171

Kemoterápia, CMV protokoll szerint (01. fázis)

73172

Kemoterápia, CMV protokoll szerint (02. fázis)

73173

Kemoterápia, CMV protokoll szerint (03. fázis)

73181

Kemoterápia, INF-alfa+IL2+5FU protokoll szerint (01. fázis)

73182

Kemoterápia, INF-alfa+IL2+5FU protokoll szerint (02. fázis)

73183

Kemoterápia, INF-alfa+IL2+5FU protokoll szerint (03. fázis)

73184

Kemoterápia, INF-alfa+IL2+5FU protokoll szerint (04. fázis)

73185

Kemoterápia, INF-alfa+IL2+5FU protokoll szerint (05. fázis)

73186

Kemoterápia, INF-alfa+IL2+5FU protokoll szerint (06. fázis)

73187

Kemoterápia, INF-alfa+IL2+5FU protokoll szerint (07. fázis)

73188

Kemoterápia, INF-alfa+IL2+5FU protokoll szerint (08. fázis)

73191

Kemoterápia, CDDP+5FU/D protokoll szerint (01. fázis)

73201

Kemoterápia, GEM+CBP/C protokoll szerint (01. fázis)

73202

Kemoterápia, GEM+CBP/C protokoll szerint (02. fázis)

73211

Kemoterápia, CISCA protokoll szerint (01. fázis)

73221

Kemoterápia, CMV/C protokoll szerint (01. fázis)

73222

Kemoterápia, CMV/C protokoll szerint (02. fázis)

73251

Kemoterápia, CBP+BCNU protokoll szerint (01. fázis)

73261

Kemoterápia, PBD/B protokoll szerint (01. fázis)

73271

Kemoterápia, CDDP+EPI protokoll szerint (01. fázis)

73281

Kemoterápia, CDDP+EPI+BLM protokoll szerint (01. fázis)

73311

Kemoterápia, BECA protokoll szerint (01. fázis)

73312

Kemoterápia, BECA protokoll szerint (02. fázis)

73313

Kemoterápia, BECA protokoll szerint (03. fázis)

73321

Kemoterápia, BEP/A protokoll szerint (01. fázis)

73322

Kemoterápia, BEP/A protokoll szerint (02. fázis)

73323

Kemoterápia, BEP/A protokoll szerint (03. fázis)

73331

Kemoterápia, CBP+CPH protokoll szerint (01. fázis)

73351

Kemoterápia, TPF protokoll szerint (01. fázis)

73381

Kemoterápia, VPB+CDDP protokoll szerint (01. fázis)

73382

Kemoterápia, VPB+CDDP protokoll szerint (02. fázis)

73383

Kemoterápia, VPB+CDDP protokoll szerint (03. fázis)

73391

Kemoterápia, VPB+CBP protokoll szerint (01. fázis)

73392

Kemoterápia, VPB+CBP protokoll szerint (02. fázis)

73393

Kemoterápia, VPB+CBP protokoll szerint (03. fázis)

73411

Kemoterápia, CPH+VP protokoll szerint recidiva kezelésére (01. fázis)

73421

Kemoterápia, TOPO/A protokoll szerint (01. fázis)

73431

Kemoterápia, TAX+CBP/A (first line th.) protokoll szerint (01. fázis)

73451

Kemoterápia, VEP protokoll szerint (01. fázis)

73461

Kemoterápia, PEB protokoll szerint (01. fázis)

73471

Kemoterápia, CPH+CDDP protokoll szerint (01. fázis)

73481

Kemoterápia, CDDP+TAX/A protokoll szerint (01. fázis)

73541

Kemoterápia, BEP/C protokoll szerint (01. fázis)

73581

Kemoterápia, CDDP+IFO protokoll szerint (01. fázis)

73591

Kemoterápia, CAP+BLM protokoll szerint (01. fázis)

73592

Kemoterápia, CAP+BLM protokoll szerint (02. fázis)

73601

Kemoterápia, FAP protokoll szerint (01. fázis)

73611

Kemoterápia, VIP/E protokoll szerint (01. fázis)

73621

Kemoterápia, BEV-tüdő monoterápia protokoll szerint (01. fázis)

73641

Kemoterápia, CEP protokoll szerint (01. fázis)

73651

Kemoterápia, BEP/B protokoll szerint (01. fázis)

73652

Kemoterápia, BEP/B protokoll szerint (02. fázis)

73653

Kemoterápia, BEP/B protokoll szerint (03. fázis)

73671

Kemoterápia, TOPO/B protokoll szerint (01. fázis)

73691

Kemoterápia, CDDP+TAX/B protokoll szerint (01. fázis)

73701

Kemoterápia, CPH+CDDP/B protokoll szerint (01. fázis)

73721

Kemoterápia, MVAC protokoll szerint (01. fázis)

73722

Kemoterápia, MVAC protokoll szerint (02. fázis)

73723

Kemoterápia, MVAC protokoll szerint (03. fázis)

73731

Kemoterápia, VIP/I protokoll szerint (01. fázis)

73851

Kemoterápia, TAX+CBP heti protokoll szerint (01. fázis)

73861

Kemoterápia, TXT+CBP heti protokoll szerint (01. fázis)

73941

Kemoterápia, HER+TAX 3 heti telítő dózis protokoll szerint (01. fázis)

73951

Kemoterápia, HER+TAX 3 heti fenntartó dózis protokoll szerint (01. fázis)

73981

Kemoterápia, HER+TXT 3 heti telítő dózis protokoll szerint (01. fázis)

73991

Kemoterápia, HER+TXT 3 heti fenntartó dózis protokoll szerint (01. fázis)

74021

Kemoterápia, CEP II. protokoll szerint (01. fázis)

74041

Kemoterápia, MVEC protokoll szerint (01. fázis)

74042

Kemoterápia, MVEC protokoll szerint (02. fázis)

74043

Kemoterápia, MVEC protokoll szerint (03. fázis)

74051

Kemoterápia, CMV/B protokoll szerint (01. fázis)

74052

Kemoterápia, CMV/B protokoll szerint (02. fázis)

74053

Kemoterápia, CMV/B protokoll szerint (03. fázis)

74081

Radiokemoterápia, végbélrák esetén TEG-FOLINAC protokoll szerint (01. fázis)

74082

Radiokemoterápia, végbélrák esetén TEG-FOLINAC protokoll szerint (02. fázis)

74083

Radiokemoterápia, végbélrák esetén TEG-FOLINAC protokoll szerint (03. fázis)

74084

Radiokemoterápia, végbélrák esetén TEG-FOLINAC protokoll szerint (04. fázis)

74085

Radiokemoterápia, végbélrák esetén TEG-FOLINAC protokoll szerint (05. fázis)

74086

Radiokemoterápia, végbélrák esetén TEG-FOLINAC protokoll szerint (06. fázis)

74101

Radiokemoterápia, végbélrák esetén 5FU protokoll szerint (01. fázis)

74102

Radiokemoterápia, végbélrák esetén 5FU protokoll szerint (02. fázis)

74103

Radiokemoterápia, végbélrák esetén 5FU protokoll szerint (03. fázis)

74104

Radiokemoterápia, végbélrák esetén 5FU protokoll szerint (04. fázis)

74105

Radiokemoterápia, végbélrák esetén 5FU protokoll szerint (05. fázis)

74106

Radiokemoterápia, végbélrák esetén 5FU protokoll szerint (06. fázis)

74111

Radiokemoterápia, fej-nyaki rák esetén CDDP protokoll szerint (01. fázis)

74112

Radiokemoterápia, fej-nyaki rák esetén CDDP protokoll szerint (02. fázis)

74113

Radiokemoterápia, fej-nyaki rák esetén CDDP protokoll szerint (03. fázis)

74114

Radiokemoterápia, fej-nyaki rák esetén CDDP protokoll szerint (04. fázis)

74115

Radiokemoterápia, fej-nyaki rák esetén CDDP protokoll szerint (05. fázis)

74116

Radiokemoterápia, fej-nyaki rák esetén CDDP protokoll szerint (06. fázis)

74117

Radiokemoterápia, fej-nyaki rák esetén CDDP protokoll szerint (07. fázis)

74131

Radiokemoterápia, fej-nyaki rák esetén CDDP+5FU protokoll szerint (01. fázis)

74132

Radiokemoterápia, fej-nyaki rák esetén CDDP+5FU protokoll szerint (02. fázis)

74133

Radiokemoterápia, fej-nyaki rák esetén CDDP+5FU protokoll szerint (03. fázis)

74134

Radiokemoterápia, fej-nyaki rák esetén CDDP+5FU protokoll szerint (04. fázis)

74135

Radiokemoterápia, fej-nyaki rák esetén CDDP+5FU protokoll szerint (05. fázis)

74136

Radiokemoterápia, fej-nyaki rák esetén CDDP+5FU protokoll szerint (06. fázis)

74137

Radiokemoterápia, fej-nyaki rák esetén CDDP+5FU protokoll szerint (07. fázis)

74141

Radiokemoterápia, hólyag rák esetén CDDP protokoll szerint (01. fázis)

74142

Radiokemoterápia, hólyag rák esetén CDDP protokoll szerint (02. fázis)

74143

Radiokemoterápia, hólyag rák esetén CDDP protokoll szerint (03. fázis)

74144

Radiokemoterápia, hólyag rák esetén CDDP protokoll szerint (04. fázis)

74145

Radiokemoterápia, hólyag rák esetén CDDP protokoll szerint (05. fázis)

74146

Radiokemoterápia, hólyag rák esetén CDDP protokoll szerint (06. fázis)

74151

Radiokemoterápia, hólyag rák esetén CBP protokoll szerint (01. fázis)

74152

Radiokemoterápia, hólyag rák esetén CBP protokoll szerint (02. fázis)

74153

Radiokemoterápia, hólyag rák esetén CBP protokoll szerint (03. fázis)

74154

Radiokemoterápia, hólyag rák esetén CBP protokoll szerint (04. fázis)

74155

Radiokemoterápia, hólyag rák esetén CBP protokoll szerint (05. fázis)

74156

Radiokemoterápia, hólyag rák esetén CBP protokoll szerint (06. fázis)

74161

Radiokemoterápia, hasnyálmirigy rák esetén 5FU protokoll szerint (01. fázis)

74162

Radiokemoterápia, hasnyálmirigy rák esetén 5FU protokoll szerint (02. fázis)

74163

Radiokemoterápia, hasnyálmirigy rák esetén 5FU protokoll szerint (03. fázis)

74164

Radiokemoterápia, hasnyálmirigy rák esetén 5FU protokoll szerint (04. fázis)

74165

Radiokemoterápia, hasnyálmirigy rák esetén 5FU protokoll szerint (05. fázis)

74171

Radiokemoterápia, lágyrésztumor esetén CPH-ADM-DTIC protokoll szerint (01. fázis)

74172

Radiokemoterápia, lágyrésztumor esetén CPH-ADM-DTIC protokoll szerint (02. fázis)

74173

Radiokemoterápia, lágyrésztumor esetén CPH-ADM-DTIC protokoll szerint (03. fázis)

74174

Radiokemoterápia, lágyrésztumor esetén CPH-ADM-DTIC protokoll szerint (04. fázis)

74175

Radiokemoterápia, lágyrésztumor esetén CPH-ADM-DTIC protokoll szerint (05. fázis)

74176

Radiokemoterápia, lágyrésztumor esetén CPH-ADM-DTIC protokoll szerint (06. fázis)

74181

Radiokemoterápia, méhnyakrák esetén CDDP protokoll szerint (01. fázis)

74182

Radiokemoterápia, méhnyakrák esetén CDDP protokoll szerint (02. fázis)

74183

Radiokemoterápia, méhnyakrák esetén CDDP protokoll szerint (03. fázis)

74184

Radiokemoterápia, méhnyakrák esetén CDDP protokoll szerint (04. fázis)

74185

Radiokemoterápia, méhnyakrák esetén CDDP protokoll szerint (05. fázis)

74186

Radiokemoterápia, méhnyakrák esetén CDDP protokoll szerint (06. fázis)

74191

Radiokemoterápia, tüdőrák esetén CDDP protokoll szerint (01. fázis)

74192

Radiokemoterápia, tüdőrák esetén CDDP protokoll szerint (02. fázis)

74193

Radiokemoterápia, tüdőrák esetén CDDP protokoll szerint (03. fázis)

74194

Radiokemoterápia, tüdőrák esetén CDDP protokoll szerint (04. fázis)

74195

Radiokemoterápia, tüdőrák esetén CDDP protokoll szerint (05. fázis)

74196

Radiokemoterápia, tüdőrák esetén CDDP protokoll szerint (06. fázis)

74201

Radiokemoterápia, nem kissejtes tüdőrák esetén TAX protokoll szerint (01. fázis)

74202

Radiokemoterápia, nem kissejtes tüdőrák esetén TAX protokoll szerint (02. fázis)

74203

Radiokemoterápia, nem kissejtes tüdőrák esetén TAX protokoll szerint (03. fázis)

74204

Radiokemoterápia, nem kissejtes tüdőrák esetén TAX protokoll szerint (04. fázis)

74205

Radiokemoterápia, nem kissejtes tüdőrák esetén TAX protokoll szerint (05. fázis)

74206

Radiokemoterápia, nem kissejtes tüdőrák esetén TAX protokoll szerint (06. fázis)

74221

Radiokemoterápia, tüdőrák esetén CDDP-VP/B protokoll szerint (01. fázis)

74222

Radiokemoterápia, tüdőrák esetén CDDP-VP/B protokoll szerint (02. fázis)

74223

Radiokemoterápia, tüdőrák esetén CDDP-VP/B protokoll szerint (03. fázis)

74224

Radiokemoterápia, tüdőrák esetén CDDP-VP/B protokoll szerint (04. fázis)

74225

Radiokemoterápia, tüdőrák esetén CDDP-VP/B protokoll szerint (05. fázis)

74226

Radiokemoterápia, tüdőrák esetén CDDP-VP/B protokoll szerint (06. fázis)

74231

Radiokemoterápia, nem kissejtes tüdőrák esetén TXT-CDDP protokoll szerint (01. fázis)

74232

Radiokemoterápia, nem kissejtes tüdőrák esetén TXT-CDDP protokoll szerint (02. fázis)

74233

Radiokemoterápia, nem kissejtes tüdőrák esetén TXT-CDDP protokoll szerint (03. fázis)

74234

Radiokemoterápia, nem kissejtes tüdőrák esetén TXT-CDDP protokoll szerint (04. fázis)

74235

Radiokemoterápia, nem kissejtes tüdőrák esetén TXT-CDDP protokoll szerint (05. fázis)

74236

Radiokemoterápia, nem kissejtes tüdőrák esetén TXT-CDDP protokoll szerint (06. fázis)

74241

Radiokemoterápia, nem kissejtes tüdőrák esetén TAX-CBP protokoll szerint (01. fázis)

74242

Radiokemoterápia, nem kissejtes tüdőrák esetén TAX-CBP protokoll szerint (02. fázis)

74243

Radiokemoterápia, nem kissejtes tüdőrák esetén TAX-CBP protokoll szerint (03. fázis)

74244

Radiokemoterápia, nem kissejtes tüdőrák esetén TAX-CBP protokoll szerint (04. fázis)

74245

Radiokemoterápia, nem kissejtes tüdőrák esetén TAX-CBP protokoll szerint (05. fázis)

74246

Radiokemoterápia, nem kissejtes tüdőrák esetén TAX-CBP protokoll szerint (06. fázis)

74271

Radiokemoterápia, gyomorrák esetén 5FU protokoll szerint (01. fázis)

74272

Radiokemoterápia, gyomorrák esetén 5FU protokoll szerint (02. fázis)

74273

Radiokemoterápia, gyomorrák esetén 5FU protokoll szerint (03. fázis)

74274

Radiokemoterápia, gyomorrák esetén 5FU protokoll szerint (04. fázis)

74275

Radiokemoterápia, gyomorrák esetén 5FU protokoll szerint (05. fázis)

74281

Radiokemoterápia anális rák esetén 5FU-MMC protokoll szerint (01. fázis)

74282

Radiokemoterápia anális rák esetén 5FU-MMC protokoll szerint (02. fázis)

74283

Radiokemoterápia anális rák esetén 5FU-MMC protokoll szerint (03. fázis)

74284

Radiokemoterápia anális rák esetén 5FU-MMC protokoll szerint (04. fázis)

74285

Radiokemoterápia anális rák esetén 5FU-MMC protokoll szerint (05. fázis)

74301

Radiokemoterápia, fej-nyak tumorok esetén CETUX/A protokoll szerint (01. fázis)

74311

Radiokemoterápia, fej-nyak tumorok esetén CETUX/B protokoll szerint (01. fázis)

74321

Radiokemoterápia, fej-nyak tumorok esetén CETUX/C protokoll szerint (01. fázis)

74361

Kemoterápia, GEM+CDDP II.+BEV protokoll szerint (01. fázis)

74362

Kemoterápia, GEM+CDDP II.+BEV protokoll szerint (02. fázis)

74371

Kemoterápia, TXT+CDDP+BEV protokoll szerint (01. fázis)

74381

Kemoterápia, CDDP+VNB/A protokoll szerint (01. fázis)

74382

Kemoterápia, CDDP+VNB/A protokoll szerint (02. fázis)

74383

Kemoterápia, CDDP+VNB/A protokoll szerint (03. fázis)

74391

Kemoterápia, CX protokoll szerint (01. fázis)

74401

Kemoterápia, ECX protokoll szerint (01. fázis)

74481

Kemoterápia, Cetuximab(2W)+FOLFOX-4 protokoll szerint (01. fázis)

74491

Kemoterápia, Cetuximab(2w)+FOLFIRI protokoll szerint (01. fázis)

74501

Kemoterápia, panitumumab protokoll szerint (01. fázis)

74581

Kemoterápia, VNB+CBP protokoll szerint (01. fázis)

74582

Kemoterápia, VNB+CBP protokoll szerint (02. fázis)

74621

Kemoterápia, VP+CBP protokoll szerint (01. fázis)

74631

Kemoterápia, VP+CDDP protokoll szerint (01. fázis)

74681

Radiokemoterápia, tüdőrák esetén CBP protokoll szerint (01. fázis)

74682

Radiokemoterápia, tüdőrák esetén CBP protokoll szerint (02. fázis)

74683

Radiokemoterápia, tüdőrák esetén CBP protokoll szerint (03. fázis)

74684

Radiokemoterápia, tüdőrák esetén CBP protokoll szerint (04. fázis)

74685

Radiokemoterápia, tüdőrák esetén CBP protokoll szerint (05. fázis)

74686

Radiokemoterápia, tüdőrák esetén CBP protokoll szerint (06. fázis)

74691

Radiokemoterápia, méhnyakrák esetén CBP protokoll szerint (01. fázis)

74692

Radiokemoterápia, méhnyakrák esetén CBP protokoll szerint (02. fázis)

74693

Radiokemoterápia, méhnyakrák esetén CBP protokoll szerint (03. fázis)

74694

Radiokemoterápia, méhnyakrák esetén CBP protokoll szerint (04. fázis)

74695

Radiokemoterápia, méhnyakrák esetén CBP protokoll szerint (05. fázis)

74696

Radiokemoterápia, méhnyakrák esetén CBP protokoll szerint (06. fázis)

74701

Radiokemoterápia, fej-nyaki rák esetén CBP protokoll szerint (01. fázis)

74702

Radiokemoterápia, fej-nyaki rák esetén CBP protokoll szerint (02. fázis)

74703

Radiokemoterápia, fej-nyaki rák esetén CBP protokoll szerint (03. fázis)

74704

Radiokemoterápia, fej-nyaki rák esetén CBP protokoll szerint (04. fázis)

74705

Radiokemoterápia, fej-nyaki rák esetén CBP protokoll szerint (05. fázis)

74706

Radiokemoterápia, fej-nyaki rák esetén CBP protokoll szerint (06. fázis)

74707

Radiokemoterápia, fej-nyaki rák esetén CBP protokoll szerint (07. fázis)

74711

Radiokemoterápia, fej-nyaki rák esetén CBP+5FU protokoll szerint (01. fázis)

74712

Radiokemoterápia, fej-nyaki rák esetén CBP+5FU protokoll szerint (02. fázis)

74713

Radiokemoterápia, fej-nyaki rák esetén CBP+5FU protokoll szerint (03. fázis)

74714

Radiokemoterápia, fej-nyaki rák esetén CBP+5FU protokoll szerint (04. fázis)

74715

Radiokemoterápia, fej-nyaki rák esetén CBP+5FU protokoll szerint (05. fázis)

74716

Radiokemoterápia, fej-nyaki rák esetén CBP+5FU protokoll szerint (06. fázis)

74717

Radiokemoterápia, fej-nyaki rák esetén CBP+5FU protokoll szerint (07. fázis)

74741

Kemoterápia, TAX+CBP+BEV protokoll szerint (01. fázis)

74751

Kemoterápia, GEM+CBP/B+BEV protokoll szerint (01. fázis)

74752

Kemoterápia, GEM+CBP/B+BEV protokoll szerint (02. fázis)

74771

Kemoterápia, CDDP+TAX/C+BEV protokoll szerint (01. fázis)

74781

Kemoterápia, CBP+TXT/C+BEV protokoll szerint (01. fázis)

74791

Kemoterápia, CDDP+VNB/B+BEV protokoll szerint (01. fázis)

74792

Kemoterápia, CDDP+VNB/B+BEV protokoll szerint (02. fázis)

74801

Kemoterápia, nabTAX+GEM (pancreas) protokoll szerint (01. fázis)

74802

Kemoterápia, nabTAX+GEM (pancreas) protokoll szerint (02. fázis)

74803

Kemoterápia, nabTAX+GEM (pancreas) protokoll szerint (03. fázis)

74851

Kemoterápia, VNB+CBP+BEV protokoll szerint (01. fázis)

74852

Kemoterápia, VNB+CBP+BEV protokoll szerint (02. fázis)

74881

Kemoterápia, CETUX+FOLFOX-6 (telítő) protokoll szerint (01. fázis)

74882

Kemoterápia, CETUX+FOLFOX-6 (telítő) protokoll szerint (02. fázis)

74891

Kemoterápia, CETUX+FOLFOX-6 (fenntartó) protokoll szerint (01. fázis)

74892

Kemoterápia, CETUX+FOLFOX-6 (fenntartó) protokoll szerint (02. fázis)

74901

Kemoterápia, Cetuximab+CBP+5FU (telítő) protokoll szerint (3w) (1. fázis)

74902

Kemoterápia, Cetuximab+CBP+5FU (telítő) protokoll szerint (3w) (2. fázis)

74903

Kemoterápia, Cetuximab+CBP+5FU (telítő) protokoll szerint (3w) (3. fázis)

74911

Kemoterápia, Cetuximab+CBP+5FU (fenntartó) protokoll szerint (3w) (1. fázis)

74912

Kemoterápia, Cetuximab+CBP+5FU (fenntartó) protokoll szerint (3w) (2. fázis)

74913

Kemoterápia, Cetuximab+CBP+5FU (fenntartó) protokoll szerint (3w) (3. fázis)

74921

Kemoterápia, Cetuximab+CDDP+5FU (telítő) protokoll szerint (3w) (1. fázis)

74922

Kemoterápia, Cetuximab+CDDP+5FU (telítő) protokoll szerint (3w) (2. fázis)

74923

Kemoterápia, Cetuximab+CDDP+5FU (telítő) protokoll szerint (3w) (3. fázis)

74931

Kemoterápia, Cetuximab+CDDP+5FU (fenntartó) protokoll szerint (3w) (1. fázis)

74932

Kemoterápia, Cetuximab+CDDP+5FU (fenntartó) protokoll szerint (3w) (2. fázis)

74933

Kemoterápia, Cetuximab+CDDP+5FU (fenntartó) protokoll szerint (3w) (3. fázis)

74941

Kemoterápia, LAP+X protokoll szerint (1. fázis)

74951

Kemoterápia, PAN+FOLFOX-4 protokoll szerint (1. fázis)

74961

Kemoterápia, PAN+FOLFIRI protokoll szerint (1. fázis)

74971

Kemoterápia, HER kiegészítő monoterápia protokoll szerint (01. fázis)

74981

Kemoterápia, TEY+CDDP protokoll szerint (1. fázis)

75141

Kemoterápia, bevacizumab+capecitabine protokoll szerint (01. fázis)

75151

Kemoterápia, bevacizumab+FOLFOX4 protokoll szerint (01. fázis)

75171

Kemoterápia, bevacizumab+XELOX protokoll szerint (01. fázis)

75181

Kemoterápia, bevacizumab+XELIRI protokoll szerint (01. fázis)

75261

Kemoterápia, bevacizumab+TAX protokoll szerint (01. fázis)

75281

Kemoterápia, XELOX protokoll szerint (01. fázis)

75291

Kemoterápia, XELIRI protokoll szerint (01. fázis)

75391

Kemoterápia, Bevacizumab+heti TAX protokoll szerint (01. fázis)

75392

Kemoterápia, Bevacizumab+heti TAX protokoll szerint (02. fázis)

75393

Kemoterápia, Bevacizumab+heti TAX protokoll szerint (03. fázis)

75421

Kemoterápia, Bevacizumab+FOLFIRI/B protokoll szerint (01. fázis)

75431

Kemoterápia, Bevacizumab+DeGramont/B protokoll szerint (01. fázis)

75441

Kemoterápia, bevacizumab+FOLFOX4/B protokoll szerint (01. fázis)

75661

Kemoterápia, HER 3 heti töltődózis protokoll szerint (01. fázis)

75671

Kemoterápia, HER 3 heti fenntartó dózis protokoll szerint (01. fázis)

75741

Kemoterápia, nagydózisú CIFU (5FU) protokoll szerint (01. fázis)

75751

Radiokemoterápia, nagydózisú CIFU (5FU) protokoll szerint (01. fázis)

75752

Radiokemoterápia, nagydózisú CIFU (5FU) protokoll szerint (02. fázis)

75753

Radiokemoterápia, nagydózisú CIFU (5FU) protokoll szerint (03. fázis)

75754

Radiokemoterápia, nagydózisú CIFU (5FU) protokoll szerint (04. fázis)

75755

Radiokemoterápia, nagydózisú CIFU (5FU) protokoll szerint (05. fázis)

75756

Radiokemoterápia, nagydózisú CIFU (5FU) protokoll szerint (06. fázis)

75761

Radiokemoterápia, fej-nyaki rák esetén CDDP+nagydózisú CIFU (5FU) protokoll szerint (01. fázis)

75762

Radiokemoterápia, fej-nyaki rák esetén CDDP+nagydózisú CIFU (5FU) protokoll szerint (02. fázis)

75763

Radiokemoterápia, fej-nyaki rák esetén CDDP+nagydózisú CIFU (5FU) protokoll szerint (03. fázis)

75764

Radiokemoterápia, fej-nyaki rák esetén CDDP+nagydózisú CIFU (5FU) protokoll szerint (04. fázis)

75765

Radiokemoterápia, fej-nyaki rák esetén CDDP+nagydózisú CIFU (5FU) protokoll szerint (05. fázis)

75766

Radiokemoterápia, fej-nyaki rák esetén CDDP+nagydózisú CIFU (5FU) protokoll szerint (06. fázis)

75767

Radiokemoterápia, fej-nyaki rák esetén CDDP+nagydózisú CIFU (5FU) protokoll szerint (07. fázis)

75771

Radiokemoterápia, MACDONALD (MAYO) protokoll szerint (01. fázis)

75772

Radiokemoterápia, MACDONALD (MAYO) protokoll szerint (02. fázis)

75773

Radiokemoterápia, MACDONALD (MAYO) protokoll szerint (03. fázis)

75774

Radiokemoterápia, MACDONALD (MAYO) protokoll szerint (04. fázis)

75775

Radiokemoterápia, MACDONALD (MAYO) protokoll szerint (05. fázis)

75781

Kemoterápia, irinothecan 2 hetenkénti protokoll szerint (01. fázis)

75791

Kemoterápia, MMC+nagydózisú 5FU protokoll szerint (01. fázis)

75811

Kemoterápia, CDDP+5FU+FOLINAC II. protokoll szerint (01. fázis)

75812

Kemoterápia, CDDP+5FU+FOLINAC II. protokoll szerint (02. fázis)

75813

Kemoterápia, CDDP+5FU+FOLINAC II. protokoll szerint (03. fázis)

75814

Kemoterápia, CDDP+5FU+FOLINAC II. protokoll szerint (04. fázis)

75815

Kemoterápia, CDDP+5FU+FOLINAC II. protokoll szerint (05. fázis)

75816

Kemoterápia, CDDP+5FU+FOLINAC II. protokoll szerint (06. fázis)

75821

Kemoterápia, ECF/A protokoll szerint (01. fázis)

75831

Kemoterápia, ECF/B protokoll szerint (01. fázis)

75861

Kemoterápia, irinothecan 3 hetenkénti protokoll szerint (01. fázis)

75991

Kemoterápia, Kemoterápia, CX + HER 3 heti telítő ciklus protokoll szerint (01. fázis)

76001

Kemoterápia, CX + HER 3 heti fenntartó ciklus protokoll szerint (01. fázis)

76971*

Kemoterápia, sc. HER+TAX 3 heti dózis protokoll szerint

76981*

Kemoterápia, sc. HER+TXT 3 heti dózis protokoll szerint

76991*

Kemoterápia, sc. HER 3 heti dózis protokoll szerint

77011

Kemoterápia, CAP I.+dexrazoxane protokoll szerint (01. fázis)

77021

Kemoterápia, EEP+dexrazoxane protokoll szerint (01. fázis)

77031

Kemoterápia, FAP/A+dexrazoxane protokoll szerint (01. fázis)

77041

Kemoterápia, IFO+ADM/A+dexrazoxane protokoll szerint (01. fázis)

77051

Kemoterápia, AIM+dexrazoxane protokoll szerint (01. fázis)

77061

Kemoterápia, FOSA+dexrazoxane protokoll szerint (01. fázis)

77071

Kemoterápia, EC/A+dexrazoxane protokoll szerint (01. fázis)

77081

Kemoterápia, FEC+dexrazoxane protokoll szerint (01. fázis)

77091

Kemoterápia, TAX+ADM+dexrazoxane protokoll szerint (01. fázis)

77101

Kemoterápia, TAX+EPI+dexrazoxane protokoll szerint (01. fázis)

77111

Kemoterápia, TXT+EPI+dexrazoxane protokoll szerint (01. fázis)

77121

Kemoterápia, FAC/C+dexrazoxane protokoll szerint (01. fázis)

77131

Kemoterápia, AC+dexrazoxane protokoll szerint (01. fázis)

77141

Kemoterápia, EC/B+dexrazoxane protokoll szerint (01. fázis)

77151

Kemoterápia, FEC/B+dexrazoxane protokoll szerint (01. fázis)

77152

Kemoterápia, FEC/B+dexrazoxane protokoll szerint (02. fázis)

77161

Kemoterápia, VNB+EPI+dexrazoxane protokoll szerint (emlő) (01. fázis)

77171

Kemoterápia, TAC/B+dexrazoxane protokoll szerint (01. fázis)

77181

Kemoterápia, FE100C-TXT (A)+dexrazoxane protokoll szerint (01. fázis)

77182

Kemoterápia, FE100C-TXT (A)+dexrazoxane protokoll szerint (02. fázis)

77183

Kemoterápia, FE100C-TXT (A)+dexrazoxane protokoll szerint (03. fázis)

77191

Kemoterápia, VIDE+dexrazoxane protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

77201

Kemoterápia, CEP+dexrazoxane protokoll szerint (01. fázis)

77211

Kemoterápia, CEP II.+dexrazoxane protokoll szerint (01. fázis)

77221

Kemoterápia, mono-ADM+dexrazoxane protokoll szerint (01. fázis)

77231

Kemoterápia, EPI/A+dexrazoxane protokoll szerint (01. fázis)

77241

Kemoterápia, ADRIA+dexrazoxane protokoll szerint (01. fázis)

77251

Kemoterápia, FEM/C+dexrazoxane protokoll szerint (01. fázis)

77252

Kemoterápia, FEM/C+dexrazoxane protokoll szerint (02. fázis)

77261

Kemoterápia, EWVIDE3+dexrazoxane protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

77271

Kemoterápia, SIVD2+dexrazoxane protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

77281

Kemoterápia, SCErV+dexrazoxane protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

77291

Kemoterápia, WTVAER+dexrazoxane protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

77301

Kemoterápia, HPLADO+dexrazoxane protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

77311

Kemoterápia, FEM/B+dexrazoxane protokoll szerint (01. fázis)

77321

Kemoterápia, PEV+dexrazoxane protokoll szerint (01. fázis)

77331

Kemoterápia, CAV+dexrazoxane protokoll szerint (01. fázis)

77341

Kemoterápia, CYVADIC/A+dexrazoxane protokoll szerint (01. fázis)

77351

Kemoterápia, CEP/2+dexrazoxane protokoll szerint (01. fázis)

77361

Kemoterápia, PEV/A+dexrazoxane protokoll szerint (01. fázis)

77371

Kemoterápia, VNB+ADM+dexrazoxane protokoll szerint (emlő) (01. fázis)

77381

Kemoterápia, NBL-CADO+dexrazoxane protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

77391

Kemoterápia, FAP/B+dexrazoxane protokoll szerint (01. fázis)

77401

Kemoterápia, OSA+dexrazoxane protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

77411

Kemoterápia, NBL-Infant-CADO+dexrazoxane protokoll szerint 1,5 év alatt (01. fázis)

77421

Kemoterápia, EWIVD2+dexrazoxane protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

77431

Kemoterápia, EWCERV+dexrazoxane protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

77441

Kemoterápia, WTVER+dexrazoxane protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

77451

Kemoterápia, HIPA+dexrazoxane protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

77461

Kemoterápia, HCARD+dexrazoxane protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

77471

Kemoterápia, RVDC40+dexrazoxane protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

77481

Kemoterápia, RVDC20+dexrazoxane protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

77491

Kemoterápia, NCADO+dexrazoxane protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

77501

Kemoterápia, N4+dexrazoxane protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

77511

Kemoterápia, N6+dexrazoxane protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

79001

Kemoterápia, DTIC/I monoterápia protokoll szerint (01. fázis)

79011

Kemoterápia, DTIC/II monoterápia protokoll szerint (01. fázis)

79021

Kemoterápia, VIP/D protokoll szerint (01. fázis)

79031

Kemoterápia, mono-ADM protokoll szerint (01. fázis)

79041

Kemoterápia, Ewingsc. protokoll szerint (01. fázis)

79051

Kemoterápia, A1 protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

79061

Kemoterápia, A2 protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

79071

Kemoterápia, B1 protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

79081

Kemoterápia, B2 protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

79101

Kemoterápia, fotemustin monoterápia protokoll szerint, indukciós szakasz (01. fázis)

79102

Kemoterápia, fotemustin monoterápia protokoll szerint, indukciós szakasz (02. fázis)

79103

Kemoterápia, fotemustin monoterápia protokoll szerint, indukciós szakasz (03. fázis)

79111

Kemoterápia, fotemustin monoterápia protokoll szerint, fenntartó szakasz (01. fázis)

79131

Immunterápia, VBL+interferon protokoll szerint (01. fázis)

79141

Kemoterápia, CDDP/A protokoll szerint (01. fázis)

79151

Kemoterápia, EPI/A protokoll szerint (01. fázis)

79161

Kemoterápia, PBD protokoll szerint (01. fázis)

79171

Kemoterápia, CBP lökéskezelés protokoll szerint (01. fázis)

79181

Kemoterápia, DTIC+BCNU protokoll szerint (01. fázis)

79201

Kemoterápia, TAX monoterápia protokoll szerint (01. fázis)

79211

Kemoterápia, TXT monoterápia protokoll szerint (01. fázis)

79221

Kemoterápia, ADRIA protokoll szerint (01. fázis)

79231

Kemoterápia, EPI/B protokoll szerint (01. fázis)

79241

Kemoterápia, 5FU heti nagydózisú protokoll szerint (01. fázis)

79251

Kemoterápia, módosított CMF protokoll szerint (01. fázis)

79252

Kemoterápia, módosított CMF protokoll szerint (02. fázis)

79261

Kemoterápia, FEM/A protokoll szerint (01. fázis)

79262

Kemoterápia, FEM/A protokoll szerint (02. fázis)

79263

Kemoterápia, FEM/A protokoll szerint (03. fázis)

79264

Kemoterápia, FEM/A protokoll szerint (04. fázis)

79271

Kemoterápia, 5FU+FOLINAC hetenkénti kis dózisú protokoll szerint (01. fázis)

79281

Kemoterápia, FEM/C protokoll szerint (01. fázis)

79282

Kemoterápia, FEM/C protokoll szerint (02. fázis)

79291

Kemoterápia, CDDP+5FU/B protokoll szerint (01. fázis)

79311

Kemoterápia, C protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

79321

Kemoterápia, D protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

79331

Kemoterápia, nagydózisú MTX protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

79341

Kemoterápia, E protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

79351

Kemoterápia, CNSCARV protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

79361

Kemoterápia, CNSV protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

79371

Kemoterápia, EWEVAI protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

79381

Kemoterápia, EWVIDE3 protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

79391

Kemoterápia, EWV protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

79401

Kemoterápia, EWVAI2 protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

79411

Kemoterápia, EWIVD2 protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

79421

Kemoterápia, EWVAI3 protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

79431

Kemoterápia, EWCERV protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

79441

Kemoterápia, EWIVE protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

79451

Kemoterápia, EWVAI22 protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

79461

Kemoterápia, EWVAC protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

79471

Kemoterápia, EWVIDE33 protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

79481

Kemoterápia, SV protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

79491

Kemoterápia, SVA protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

79501

Kemoterápia, SIVA2 protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

79511

Kemoterápia, SIVD2 protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

79521

Kemoterápia, SIVA3 protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

79531

Kemoterápia, SCErV protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

79541

Kemoterápia, SI3VE protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

79551

Kemoterápia, SICARE5 protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

79561

Kemoterápia, WV protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

79571

Kemoterápia, WVAct protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

79581

Kemoterápia, WTVA5 protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

79591

Kemoterápia, WTVA5V protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

79601

Kemoterápia, WTVER protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

79611

Kemoterápia, WTVAER protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

79661

Kemoterápia, GCT-PE protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

79671

Kemoterápia, GPEI protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

79681

Kemoterápia, GCT-IE protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

79691

Kemoterápia, GCT-ECBDA protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

79701

Kemoterápia, MAHO-PVB protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

79711

Kemoterápia, GVAC protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

79721

Kemoterápia, GBEP protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

79731

Kemoterápia, GCAREB protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

79741

Kemoterápia, GBEP5 protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

79751

Kemoterápia, HPLADO protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

79761

Kemoterápia, HCARE protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

79771

Kemoterápia, HIPA protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

79781

Kemoterápia, HCARD protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

79791

Kemoterápia, HP protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

79801

Kemoterápia, ROPEC protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

79811

Kemoterápia, RVDC40 protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

79821

Kemoterápia, RPE protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

79831

Kemoterápia, RVDC20 protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

79841

Kemoterápia, RVC protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

79851

Kemoterápia, RMAT protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

79861

Kemoterápia, RCAREV protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

79871

Kemoterápia, NOPEC protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

79881

Kemoterápia, NOJEC protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

79891

Kemoterápia, NCADO protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

79901

Kemoterápia, NCE protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

79911

Kemoterápia, NVCE protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

79921

Kemoterápia, NVC protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

79931

Kemoterápia, NVECY protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

79941

Kemoterápia, N4 protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

79951

Kemoterápia, N5 protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

79961

Kemoterápia, N6 protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

79971

Kemoterápia, N7 protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

79981

Kemoterápia, KAB protokoll szerint (01. fázis)

2. melléklet a 11/2012. (II. 28.) NEFMI rendelethez7

A daganatellenes terápiák protokolljai

7000* Kemoterápia, OSA protokoll szerint 18 év alatt

Protokoll időtartama

:

2 [nap]

Protokollok közti szünet

:

5 [nap]

Fázisok száma

:

1

Diagnózisok:

C4000 Lapocka és a felső végtag hosszú csontjainak rosszindulatú daganata
C4010 A felső végtag rövid csontjainak rosszindulatú daganata
C4020 Az alsó végtag hosszú csontjainak rosszindulatú daganata
C4030 Az alsó végtag rövid csontjainak rosszindulatú daganata
C4080 Végtagok csontjának és izületi porcának átfedő rosszindulatú daganata
C4090 Végtagcsont és izületi porc rosszindulatú daganata, k.m.n.
C4100 A koponya és az arc csontjainak rosszindulatú daganata
C4110 Mandibula (alsó állkapocs) rosszindulatú daganata
C4120 Gerinc rosszindulatú daganata
C4130 Bordák, szegycsont és kulcscsont rosszindulatú daganata
C4140 Medencecsontok, keresztcsont és farokcsont rosszindulatú daganata
C4180 Csont és izületi porc átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata
C4190 Csont és izületi porc rosszindulatú daganata, k.m.n.
C7800 A tüdő másodlagos rosszindulatú daganata
C7940 A központi idegrendszer k.m.n. részének másodlagos rosszind. daganata
C7950 A csontok és csontvelő másodlagos rosszindulatú daganata
C7951 A koponya csontjának másodlagos rosszindulatú daganata
C7952 A gerincoszlop csontjainak másodlagos rosszind. daganata

Fázisok leírása:

Beavatkozás kód:

70001

Kemoterápia, OSA protokoll szerint 18 év alatt (01. fázis)

Fázis azonosító:

1

Fázis hossza: 2 [nap]

ADM

Doxorubicin

Adagolás:

37,5

mg/m2

Ellátási napok a ciklus kezdetétől:

1

2

Fázisok:

1

1

ADM

Doxorubicin

*

*

7001* Kemoterápia, OSM protokoll szerint 18 év alatt

Protokoll időtartama

:

3 [nap]

Protokollok közti szünet

:

4 [nap]

Fázis hossza: 3 [nap]

MTX

Methotrexate

Adagolás:

12000,0

mg/m2

FOL

Calcium folinate

Adagolás:

60,0

mg/m2

Ellátási napok a ciklus kezdetétől:

1

2

3

Fázisok:

1

1

1

MTX

Methotrexate

*

FOL

Calcium folinate

*

*

7002* Kemoterápia, OSIP protokoll szerint 18 év alatt

Protokoll időtartama

:

5 [nap]

Protokollok közti szünet

:

16 [nap]

Fázis hossza: 5 [nap]

IFO

Ifosfamide

Adagolás:

3000,0

mg/m2

MESNA

Mesna

Adagolás:

4000,0

mg/m2

CDDP

Cisplatin

Adagolás:

40,0

mg/m2

Ellátási napok a ciklus kezdetétől:

1

2

3

4

5

Fázisok:

1

1

1

1

1

IFO

Ifosfamide

*

*

MESNA

Mesna

*

*

CDDP

Cisplatin

*

*

*

7003J Kemoterápia, OSCE protokoll szerint 18 év alatt

Protokoll időtartama

:

4 [nap]

Protokollok közti szünet

:

17 [nap]

Fázisok száma

:

1

Diagnózisok:

x

Fázis hossza: 4 [nap]

CBP

Carboplatin

Adagolás:

150,0

mg/m2

VP

Etoposide

Adagolás:

150,0

mg/m2

Ellátási napok a ciklus kezdetétől:

1

2

3

4

Fázisok:

1

1

1

1

CBP

Carboplatin

*

*

*

*

VP

Etoposide

*

*

*

*

7018* Kemoterápia, GEM+TAX protokoll szerint

Protokoll időtartama

:

8 [nap]

Protokollok közti szünet

:

13 [nap]

Fázisok száma

:

2

Diagnózisok:

C5000 Mellbimbó és bimbóudvar rosszindulatú daganata
C5010 Az emlő központi részének rosszindulatú daganata
C5020 Az emlő felső-belső negyedének rosszindulatú daganata
C5030 Az emlő alsó-belső negyedének rosszindulatú daganata
C5040 Az emlő felső-külső negyedének rosszindulatú daganata
C5050 Az emlő alsó-külső negyedének rosszindulatú daganata
C5060 Az emlő hónalji részének rosszindulatú daganata
C5080 Az emlő átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata
C5090 Emlő rosszindulatú daganata, k.m.n.

Fázisok leírása:

Beavatkozás kód:

70181

Kemoterápia, GEM+TAX protokoll szerint (01. fázis)

Fázis azonosító:

1

Fázis hossza: 1 [nap]

GEM

Gemcitabine

Adagolás:

1250,0

mg/m2

TAX

Paclitaxel

Adagolás:

175,0

mg/m2

Beavatkozás kód:

70182

Kemoterápia, GEM+TAX protokoll szerint (02. fázis)

Fázis azonosító:

2

Fázis hossza: 1 [nap]

GEM

Gemcitabine

Adagolás:

1250,0

mg/m2

Ellátási napok a ciklus kezdetétől:

1

2

3

4

5

6

7

8

Fázisok:

1

2

GEM

Gemcitabine

*

*

TAX

Paclitaxel

*

7019* Kemoterápia, capecitabine monoterápia protokoll szerint

Protokoll időtartama

:

14 [nap]

Protokollok közti szünet

:

7 [nap]

Fázisok száma

:

1

Diagnózisok:

C1800 Vakbél (coecum) rosszindulatú daganata
C1810 Féregnyúlvány rosszindulatú daganata
C1820 Colon ascendens rosszindulatú daganata
C1830 Flexura hepatica rosszindulatú daganata
C1840 Colon transversum rosszindulatú daganata
C1850 Flexura lienalis rosszindulatú daganata
C1860 Colon descendens rosszindulatú daganata
C1870 Colon sigmoideum rosszindulatú daganata
C1880 A vastagbél átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata
C1890 Vastagbél rosszindulatú daganata, k.m.n.
C19H0 A sigmabél-végbél határ rosszindulatú daganata
C20H0 A végbél rosszindulatú daganata
C5000 Mellbimbó és bimbóudvar rosszindulatú daganata
C5010 Az emlő központi részének rosszindulatú daganata
C5020 Az emlő felső-belső negyedének rosszindulatú daganata
C5030 Az emlő alsó-belső negyedének rosszindulatú daganata
C5040 Az emlő felső-külső negyedének rosszindulatú daganata
C5050 Az emlő alsó-külső negyedének rosszindulatú daganata
C5060 Az emlő hónalji részének rosszindulatú daganata
C5080 Az emlő átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata
C5090 Emlő rosszindulatú daganata, k.m.n.

Fázisok leírása:

Beavatkozás kód:

70191

Kemoterápia, capecitabine monoterápia protokoll szerint (01. fázis)

Fázis azonosító:

1

Fázis hossza: 14 [nap]

XEL

Capecitabine

Adagolás:

2500,0

mg/m2 per os

Ellátási napok a ciklus kezdetétől:

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

Fázisok:

1

1

1

1

1

1

1

1

1

1

1

1

1

1

XEL

Capecitabine

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

7020* Kemoterápia, HER+TXT/A telítő ciklus protokoll szerint

Protokoll időtartama

:

15 [nap]

Protokollok közti szünet

:

6 [nap]

Fázisok száma

:

3

Diagnózisok:

C5000 Mellbimbó és bimbóudvar rosszindulatú daganata
C5010 Az emlő központi részének rosszindulatú daganata
C5020 Az emlő felső-belső negyedének rosszindulatú daganata
C5030 Az emlő alsó-belső negyedének rosszindulatú daganata
C5040 Az emlő felső-külső negyedének rosszindulatú daganata
C5050 Az emlő alsó-külső negyedének rosszindulatú daganata
C5060 Az emlő hónalji részének rosszindulatú daganata
C5080 Az emlő átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata
C5090 Emlő rosszindulatú daganata, k.m.n.

Fázisok leírása:

Beavatkozás kód:

70201

Kemoterápia, HER+TXT/A telítő ciklus protokoll szerint (01. fázis)

Fázis azonosító:

1

Fázis hossza: 1 [nap]

HER

Trastuzumab

Adagolás:

4,0

mg/kg

TXT

Docetaxel

Adagolás:

100,0

mg/m2

Beavatkozás kód:

70202

Kemoterápia, HER+TXT/A telítő ciklus protokoll szerint (02. fázis)

Fázis azonosító:

2

Fázis hossza: 1 [nap]

HER

Trastuzumab

Adagolás:

2,0

mg/kg

Beavatkozás kód:

70203

Kemoterápia, HER+TXT/A telítő ciklus protokoll szerint (03. fázis)

Fázis azonosító:

3

Fázis hossza: 1 [nap]

HER

Trastuzumab

Adagolás:

2,0

mg/kg

Ellátási napok a ciklus kezdetétől:

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

Fázisok:

1

2

3

HER

Trastuzumab

*

TXT

Docetaxel

*

HER

Trastuzumab

*

*

7021* Kemoterápia, HER+TXT/B fenntartó ciklus protokoll szerint

Protokoll időtartama

:

15 [nap]

Protokollok közti szünet

:

6 [nap]

Fázisok száma

:

3

Diagnózisok:

C5000 Mellbimbó és bimbóudvar rosszindulatú daganata
C5010 Az emlő központi részének rosszindulatú daganata
C5020 Az emlő felső-belső negyedének rosszindulatú daganata
C5030 Az emlő alsó-belső negyedének rosszindulatú daganata
C5040 Az emlő felső-külső negyedének rosszindulatú daganata
C5050 Az emlő alsó-külső negyedének rosszindulatú daganata
C5060 Az emlő hónalji részének rosszindulatú daganata
C5080 Az emlő átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata
C5090 Emlő rosszindulatú daganata, k.m.n.

Fázisok leírása:

Beavatkozás kód:

70211

Kemoterápia, HER+TXT/B fenntartó ciklus protokoll szerint (01. fázis)

Fázis azonosító:

1

Fázis hossza: 1 [nap]

HER

Trastuzumab

Adagolás:

2,0

mg/kg

TXT

Docetaxel

Adagolás:

100,0

mg/m2

Beavatkozás kód:

70212

Kemoterápia, HER+TXT/B fenntartó ciklus protokoll szerint (02. fázis)

Fázis azonosító:

2

Fázis hossza: 1 [nap]

HER

Trastuzumab

Adagolás:

2,0

mg/kg

Beavatkozás kód:

70213

Kemoterápia, HER+TXT/B fenntartó ciklus protokoll szerint (03. fázis)

Fázis azonosító:

3

Fázis hossza: 1 [nap]

HER

Trastuzumab

Adagolás:

2,0

mg/kg

Ellátási napok a ciklus kezdetétől:

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

Fázisok:

1

2

3

HER

Trastuzumab

*

*

*

TXT

Docetaxel

*

7022* Kemoterápia, 5FU protokoll szerint

Protokoll időtartama

:

1 [nap]

Protokollok közti szünet

:

6 [nap]

Fázisok száma

:

1

Diagnózisok:

C1800 Vakbél (coecum) rosszindulatú daganata
C1810 Féregnyúlvány rosszindulatú daganata
C1820 Colon ascendens rosszindulatú daganata
C1830 Flexura hepatica rosszindulatú daganata
C1840 Colon transversum rosszindulatú daganata
C1850 Flexura lienalis rosszindulatú daganata
C1860 Colon descendens rosszindulatú daganata
C1870 Colon sigmoideum rosszindulatú daganata
C1880 A vastagbél átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata
C1890 Vastagbél rosszindulatú daganata, k.m.n.
C19H0 A sigmabél-végbél határ rosszindulatú daganata
C20H0 A végbél rosszindulatú daganata
C2100 Végbélnyílás rosszindulatú daganata, k.m.n.
C2110 Canalis analis rosszindulatú daganata
C2120 Cloacogen zóna rosszindulatú daganata
C2180 Rectum, anus és canalis analis átfedő elváltozása, rosszind. daganata

Fázisok leírása:

Beavatkozás kód:

70221

Kemoterápia, 5FU protokoll szerint (01. fázis)

Fázis azonosító:

1

Fázis hossza: 1 [nap]

5FU

Fluorouracyl

Adagolás:

500,0

mg/m2

Ellátási napok a ciklus kezdetétől:

1

Fázisok:

1

5FU

Fluorouracyl

*

7023* Kemoterápia, 5FU+FOLINAC hetenkénti nagy dózisú protokoll szerint

Protokoll időtartama

:

1 [nap]

Protokollok közti szünet

:

6 [nap]

Fázisok száma

:

1

Diagnózisok:

C1800 Vakbél (coecum) rosszindulatú daganata
C1810 Féregnyúlvány rosszindulatú daganata
C1820 Colon ascendens rosszindulatú daganata
C1830 Flexura hepatica rosszindulatú daganata
C1840 Colon transversum rosszindulatú daganata
C1850 Flexura lienalis rosszindulatú daganata
C1860 Colon descendens rosszindulatú daganata
C1870 Colon sigmoideum rosszindulatú daganata
C1880 A vastagbél átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata
C1890 Vastagbél rosszindulatú daganata, k.m.n.
C19H0 A sigmabél-végbél határ rosszindulatú daganata
C20H0 A végbél rosszindulatú daganata

Fázisok leírása:

Beavatkozás kód:

70231

Kemoterápia, 5FU+FOLINAC hetenkénti nagy dózisú protokoll szerint (01. fázis)

Fázis azonosító:

1

Fázis hossza: 1 [nap]

5FU

Fluorouracyl

Adagolás:

2600,0

mg/m2

FOL

Calcium folinate

Adagolás:

500,0

mg/m2

Ellátási napok a ciklus kezdetétől:

1

Fázisok:

1

5FU

Fluorouracyl

*

FOL

Calcium folinate

*

7026* Kemoterápia, CAP I. protokoll szerint

Protokoll időtartama

:

1 [nap]

Protokollok közti szünet

:

20 [nap]

Fázisok száma

:

1

Diagnózisok:

C0000 Felső ajak, külső felszín rosszindulatú daganata
C0010 Alsó ajak külső felszín rosszindulatú daganata
C0020 Ajak, k.m.n. rosszindulatú daganata
C0030 Felső ajak, belső felszín rosszindulatú daganata
C0040 Alsó ajak, belső felszín rosszindulatú daganata
C0050 Ajak, nem meghatározott belső felszín rosszindulatú daganata
C0060 Ajakzug rosszindulatú daganata
C0080 Az ajak átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata
C0090 Ajak rosszindulatú daganata, k.m.n.
C0101 A nyelvgyök rosszindulatú daganata I. stádium
C0102 A nyelvgyök rosszindulatú daganata II. stádium
C0103 A nyelvgyök rosszindulatú daganata III. stádium
C0104 A nyelvgyök rosszindulatú daganata IV. stádium
C01H0 A nyelvgyök rosszindulatú daganata
C0200 A nyelv háti felszínének rosszindulatú daganata
C0201 A nyelv háti felszínének rosszindulatú daganata I. stádium
C0202 A nyelv háti felszínének rosszindulatú daganata II. stádium
C0203 A nyelv háti felszínének rosszindulatú daganata III. stádium
C0204 A nyelv háti felszínének rosszindulatú daganata IV. stádium
C0210 A nyelv szélének rosszindulatú daganata
C0211 A nyelv szélének rosszindulatú daganata I. stádium
C0212 A nyelv szélének rosszindulatú daganata II. stádium
C0213 A nyelv szélének rosszindulatú daganata III. stádium
C0214 A nyelv szélének rosszindulatú daganata IV. stádium
C0220 A nyelv alsó felszínének rosszindulatú daganata
C0221 A nyelv alsó felszínének rosszindulatú daganata I. stádium
C0222 A nyelv alsó felszínének rosszindulatú daganata II. stádium
C0223 A nyelv alsó felszínének rosszindulatú daganata III. stádium
C0224 A nyelv alsó felszínének rosszindulatú daganata IV. stádium
C0230 A nyelv első kétharmadának rosszindulatú daganata, k.m.n. része
C0231 A nyelv első kétharmadának rosszindulatú dag., k.m.n. része I. stád.
C0232 A nyelv első kétharmadának rosszindulatú dag., k.m.n. része II. stád.
C0233 A nyelv első kétharmadának rosszindulatú dag., k.m.n. része III. stád.
C0234 A nyelv első kétharmadának rosszindulatú dag., k.m.n. része IV. stád.
C0240 Nyelvmandula rosszindulatú daganata
C0241 Nyelvmandula rosszindulatú daganata I. stádium
C0242 Nyelvmandula rosszindulatú daganata II. stádium
C0243 Nyelvmandula rosszindulatú daganata III. stádium
C0244 Nyelvmandula rosszindulatú daganata IV. stádium
C0280 A nyelv átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata
C0281 A nyelv átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata I. stádium
C0282 A nyelv átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata II. stádium
C0283 A nyelv átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata III. stádium
C0284 A nyelv átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata IV. stádium
C0290 Nyelv rosszindulatú daganata, k.m.n.
C0291 Nyelv rosszindulatú daganata, k.m.n. I. stádium
C0292 Nyelv rosszindulatú daganata, k.m.n. II. stádium
C0293 Nyelv rosszindulatú daganata, k.m.n. III. stádium
C0294 Nyelv rosszindulatú daganata, k.m.n. IV. stádium
C0300 Felső fogíny rosszindulatú daganata
C0301 Felső fogíny rosszindulatú daganata I. stádium
C0302 Felső fogíny rosszindulatú daganata II. stádium
C0303 Felső fogíny rosszindulatú daganata III. stádium
C0304 Felső fogíny rosszindulatú daganata IV. stádium
C0310 Alsó fogíny rosszindulatú daganata
C0311 Alsó fogíny rosszindulatú daganata I. stádium
C0312 Alsó fogíny rosszindulatú daganata II. stádium
C0313 Alsó fogíny rosszindulatú daganata III. stádium
C0314 Alsó fogíny rosszindulatú daganata IV. stádium
C0390 Fogíny rosszindulatú daganata, k.m.n.
C0391 Fogíny rosszindulatú daganata, k.m.n. I. stádium
C0392 Fogíny rosszindulatú daganata, k.m.n. II. stádium
C0393 Fogíny rosszindulatú daganata, k.m.n. III. stádium
C0394 Fogíny rosszindulatú daganata, k.m.n. IV. stádium
C0400 A szájfenék első részének rosszindulatú daganata
C0401 A szájfenék első részének rosszindulatú daganata I. stádium
C0402 A szájfenék első részének rosszindulatú daganata II. stádium
C0403 A szájfenék első részének rosszindulatú daganata III. stádium
C0404 A szájfenék első részének rosszindulatú daganata IV. stádium
C0410 A szájfenék oldalsó részének rosszindulatú daganata
C0411 A szájfenék oldalsó részének rosszindulatú dag. I. stádium
C0412 A szájfenék oldalsó részének rosszindulatú dag. II. stádium
C0413 A szájfenék oldalsó részének rosszindulatú dag. III. stádium
C0414 A szájfenék oldalsó részének rosszindulatú dag. IV. stádium
C0480 A szájfenék határt átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata
C0481 A szájfenék határt átfedő elváltozása, rossz. dag. I. stádium
C0482 A szájfenék határt átfedő elváltozása, rossz. dag. II. stádium
C0483 A szájfenék határt átfedő elváltozása, rossz. dag. III. stádium
C0484 A szájfenék határt átfedő elváltozása, rossz. dag. IV. stádium
C0490 Szájfenék rosszindulatú daganata, k.m.n.
C0491 Szájfenék rosszindulatú daganata, k.m.n. I. stádium
C0492 Szájfenék rosszindulatú daganata, k.m.n. II. stádium
C0493 Szájfenék rosszindulatú daganata, k.m.n. III. stádium
C0494 Szájfenék rosszindulatú daganata, k.m.n. IV. stádium
C0500 Kemény szájpad rosszindulatú daganata
C0501 Kemény szájpad rosszindulatú daganata I. stádium
C0502 Kemény szájpad rosszindulatú daganata II. stádium
C0503 Kemény szájpad rosszindulatú daganata III. stádium
C0504 Kemény szájpad rosszindulatú daganata IV. stádium
C0510 Lágy szájpad rosszindulatú daganata
C0511 Lágy szájpad rosszindulatú daganata I. stádium
C0512 Lágy szájpad rosszindulatú daganata II. stádium
C0513 Lágy szájpad rosszindulatú daganata III. stádium
C0514 Lágy szájpad rosszindulatú daganata IV. stádium
C0520 Nyelvcsap rosszindulatú daganata
C0521 Nyelvcsap rosszindulatú daganata I. stádium
C0522 Nyelvcsap rosszindulatú daganata II. stádium
C0523 Nyelvcsap rosszindulatú daganata III. stádium
C0524 Nyelvcsap rosszindulatú daganata IV. stádium
C0580 A szájpad átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata
C0581 A szájpad átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata I. stádium
C0582 A szájpad átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata II. stádium
C0583 A szájpad átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata III. stádium
C0584 A szájpad átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata IV. stádium
C0590 Szájpad rosszindulatú daganata, k.m.n.
C0591 Szájpad rosszindulatú daganata, k.m.n. I. stádium
C0592 Szájpad rosszindulatú daganata, k.m.n. II. stádium
C0593 Szájpad rosszindulatú daganata, k.m.n. III. stádium
C0594 Szájpad rosszindulatú daganata, k.m.n. IV. stádium
C0600 Pofanyálkahártya rosszindulatú daganata
C0601 Pofanyálkahártya rosszindulatú daganata I. stádium
C0602 Pofanyálkahártya rosszindulatú daganata II. stádium
C0603 Pofanyálkahártya rosszindulatú daganata III. stádium
C0604 Pofanyálkahártya rosszindulatú daganata IV. stádium
C0610 Szájtornác rosszindulatú daganata
C0611 Szájtornác rosszindulatú daganata I. stádium
C0612 Szájtornác rosszindulatú daganata II. stádium
C0613 Szájtornác rosszindulatú daganata III. stádium
C0614 Szájtornác rosszindulatú daganata IV. stádium
C0620 Őrlőfogak mögötti terület rosszindulatú daganata
C0621 Őrlőfogak mögötti terület rosszindulatú daganata I. stádium
C0622 Őrlőfogak mögötti terület rosszindulatú daganata II. stádium
C0623 Őrlőfogak mögötti terület rosszindulatú daganata III. stádium
C0624 Őrlőfogak mögötti terület rosszindulatú daganata IV. stádium
C0680 A szájüreg egyéb és k.m.n. részének átfedő rosszindulatú daganata
C0681 A szájüreg egyéb és k.m.n. részének átfedő rossz. dag. I. stádium
C0682 A szájüreg egyéb és k.m.n. részének átfedő rossz. dag. II. stádium
C0683 A szájüreg egyéb és k.m.n. részének átfedő rossz. dag. III. stádium
C0684 A szájüreg egyéb és k.m.n. részének átfedő rossz. dag. IV. stádium
C0690 Száj rosszindulatú daganata, k.m.n.
C0691 Száj rosszindulatú daganata, k.m.n. I. stádium
C0692 Száj rosszindulatú daganata, k.m.n. II. stádium
C0693 Száj rosszindulatú daganata, k.m.n. III. stádium
C0694 Száj rosszindulatú daganata, k.m.n. IV. stádium
C0701 A parotis rosszindulatú daganata I. stádium
C0702 A parotis rosszindulatú daganata II. stádium
C0703 A parotis rosszindulatú daganata III. stádium
C0704 A parotis rosszindulatú daganata IV. stádium
C07H0 A parotis rosszindulatú daganata
C0800 Submandibularis nyálmirigy rosszindulatú daganata
C0801 Submandibularis nyálmirigy rosszindulatú daganata I. stádium
C0802 Submandibularis nyálmirigy rosszindulatú daganata II. stádium
C0803 Submandibularis nyálmirigy rosszindulatú daganata III. stádium
C0804 Submandibularis nyálmirigy rosszindulatú daganata IV. stádium
C0810 Nyelv alatti nyálmirigy rosszindulatú daganata
C0811 Nyelv alatti nyálmirigy rosszindulatú daganata I. stádium
C0812 Nyelv alatti nyálmirigy rosszindulatú daganata II. stádium
C0813 Nyelv alatti nyálmirigy rosszindulatú daganata III. stádium
C0814 Nyelv alatti nyálmirigy rosszindulatú daganata IV. stádium
C0880 A nagyobb nyálmirigyek átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata
C0881 A nagyobb nyálmirigyek átfedő elváltozása, rossz. dag. I. stádium
C0882 A nagyobb nyálmirigyek átfedő elváltozása, rossz. dag. II. stádium
C0883 A nagyobb nyálmirigyek átfedő elváltozása, rossz. dag. III. stádium
C0884 A nagyobb nyálmirigyek átfedő elváltozása, rossz. dag. IV. stádium
C0890 Nagy nyálmirigy rosszindulatú daganata, k.m.n.
C0891 Nagy nyálmirigy rosszindulatú daganata, k.m.n. I. stádium
C0892 Nagy nyálmirigy rosszindulatú daganata, k.m.n. II. stádium
C0893 Nagy nyálmirigy rosszindulatú daganata, k.m.n. III. stádium
C0894 Nagy nyálmirigy rosszindulatú daganata, k.m.n. IV. stádium
C0900 Mandula árok rosszindulatú daganata
C0901 Mandula árok rosszindulatú daganata I. stádium
C0902 Mandula árok rosszindulatú daganata II. stádium
C0903 Mandula árok rosszindulatú daganata III. stádium
C0904 Mandula árok rosszindulatú daganata IV. stádium
C0910 Mandulaív (mellső ill. hátsó) rosszindulatú daganata
C0911 Mandulaív (mellső ill. hátsó) rosszindulatú daganata I. stádium
C0912 Mandulaív (mellső ill. hátsó) rosszindulatú daganata II. stádium
C0913 Mandulaív (mellső ill. hátsó) rosszindulatú daganata III. stádium
C0914 Mandulaív (mellső ill. hátsó) rosszindulatú daganata IV. stádium
C0980 A mandula átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata
C0981 A mandula átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata I. stádium
C0982 A mandula átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata II. stádium
C0983 A mandula átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata III. stádium
C0984 A mandula átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata IV. stádium
C0990 Mandula rosszindulatú daganata, k.m.n.
C0991 Mandula rosszindulatú daganata, k.m.n. I. stádium
C0992 Mandula rosszindulatú daganata, k.m.n. II. stádium
C0993 Mandula rosszindulatú daganata, k.m.n. III. stádium
C0994 Mandula rosszindulatú daganata, k.m.n. IV. stádium
C1000 Vallecula rosszindulatú daganata
C1001 Vallecula rosszindulatú daganata I. stádium
C1002 Vallecula rosszindulatú daganata II. stádium
C1003 Vallecula rosszindulatú daganata III. stádium
C1004 Vallecula rosszindulatú daganata IV. stádium
C1010 A gégefedő mellső felszínének rosszindulatú daganata
C1011 A gégefedő mellső felszínének rosszindulatú daganata I. stádium
C1012 A gégefedő mellső felszínének rosszindulatú daganata II. stádium
C1013 A gégefedő mellső felszínének rosszindulatú daganata III. stádium
C1014 A gégefedő mellső felszínének rosszindulatú daganata IV. stádium
C1020 A szájgarat oldalsó falának rosszindulatú daganata
C1021 A szájgarat oldalsó falának rosszindulatú daganata I. stádium
C1022 A szájgarat oldalsó falának rosszindulatú daganata II. stádium
C1023 A szájgarat oldalsó falának rosszindulatú daganata III. stádium
C1024 A szájgarat oldalsó falának rosszindulatú daganata IV. stádium
C1030 A szájgarat hátsó falának rosszindulatú daganata
C1031 A szájgarat hátsó falának rosszindulatú daganata I. stádium
C1032 A szájgarat hátsó falának rosszindulatú daganata II. stádium
C1033 A szájgarat hátsó falának rosszindulatú daganata III. stádium
C1034 A szájgarat hátsó falának rosszindulatú daganata IV. stádium
C1040 Kopoltyúív (branchiogen) hasadék rosszindulatú daganata
C1041 Kopoltyúív (branchiogen) hasadék rosszindulatú daganata I. stádium
C1042 Kopoltyúív (branchiogen) hasadék rosszindulatú daganata II. stádium
C1043 Kopoltyúív (branchiogen) hasadék rosszindulatú daganata III. stádium
C1044 Kopoltyúív (branchiogen) hasadék rosszindulatú daganata IV. stádium
C1080 A szájgarat átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata
C1081 A szájgarat átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata I. stádium
C1082 A szájgarat átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata II. stádium
C1083 A szájgarat átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata III. stádium
C1084 A szájgarat átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata IV. stádium
C1090 Szájgarat rosszindulatú daganata, k.m.n.
C1091 Szájgarat rosszindulatú daganata, k.m.n. I. stádium
C1092 Szájgarat rosszindulatú daganata, k.m.n. II. stádium
C1093 Szájgarat rosszindulatú daganata, k.m.n. III. stádium
C1094 Szájgarat rosszindulatú daganata, k.m.n. IV. stádium
C1100 Az orrgarat felső falának rosszindulatú daganata
C1101 Az orrgarat felső falának rosszindulatú daganata I. stádium
C1102 Az orrgarat felső falának rosszindulatú daganata II. stádium
C1103 Az orrgarat felső falának rosszindulatú daganata III. stádium
C1104 Az orrgarat felső falának rosszindulatú daganata IV. stádium
C1110 Az orrgarat hátsó falának rosszindulatú daganata
C1111 Az orrgarat hátsó falának rosszindulatú daganata I. stádium
C1112 Az orrgarat hátsó falának rosszindulatú daganata II. stádium
C1113 Az orrgarat hátsó falának rosszindulatú daganata III. stádium
C1114 Az orrgarat hátsó falának rosszindulatú daganata IV. stádium
C1120 Az orrgarat oldalfalának rosszindulatú daganata
C1121 Az orrgarat oldalfalának rosszindulatú daganata I. stádium
C1122 Az orrgarat oldalfalának rosszindulatú daganata II. stádium
C1123 Az orrgarat oldalfalának rosszindulatú daganata III. stádium
C1124 Az orrgarat oldalfalának rosszindulatú daganata IV. stádium
C1130 Az orrgarat mellső falának rosszindulatú daganata
C1131 Az orrgarat mellső falának rosszindulatú daganata I. stádium
C1132 Az orrgarat mellső falának rosszindulatú daganata II. stádium
C1133 Az orrgarat mellső falának rosszindulatú daganata III. stádium
C1134 Az orrgarat mellső falának rosszindulatú daganata IV. stádium
C1180 Az orrgarat átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata
C1181 Az orrgarat átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata I. stádium
C1182 Az orrgarat átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata II. stádium
C1183 Az orrgarat átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata III. stádium
C1184 Az orrgarat átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata IV. stádium
C1190 Orrgarat rosszindulatú daganata, k.m.n.
C1191 Orrgarat rosszindulatú daganata, k.m.n. I. stádium
C1192 Orrgarat rosszindulatú daganata, k.m.n. II. stádium
C1193 Orrgarat rosszindulatú daganata, k.m.n. III. stádium
C1194 Orrgarat rosszindulatú daganata, k.m.n. IV. stádium
C1201 A sinus pyriformis rosszindulatú daganata I. stádium
C1202 A sinus pyriformis rosszindulatú daganata II. stádium
C1203 A sinus pyriformis rosszindulatú daganata III. stádium
C1204 A sinus pyriformis rosszindulatú daganata IV. stádium
C12H0 A sinus pyriformis rosszindulatú daganata
C1300 Gyűrűporc mögötti terület rosszindulatú daganata
C1301 Gyűrűporc mögötti terület rosszindulatú daganata I. stádium
C1302 Gyűrűporc mögötti terület rosszindulatú daganata II. stádium
C1303 Gyűrűporc mögötti terület rosszindulatú daganata III. stádium
C1304 Gyűrűporc mögötti terület rosszindulatú daganata IV. stádium
C1310 Aryepiglotticus redő hypopharynx felőli oldalának rosszind. daganata
C1311 Aryepiglotticus redő hypopharynx felőli old. rosszind. dag. I. stád.
C1312 Aryepiglotticus redő hypopharynx felőli old. rosszind. dag. II. stád.
C1313 Aryepiglotticus redő hypopharynx felőli old. rosszind. dag. III. stád.
C1314 Aryepiglotticus redő hypopharynx felőli old. rosszind. dag. IV. stád.
C1320 A hypopharynx hátsó falának rosszindulatú daganata
C1321 A hypopharynx hátsó falának rosszindulatú daganata I. stádium
C1322 A hypopharynx hátsó falának rosszindulatú daganata II. stádium
C1323 A hypopharynx hátsó falának rosszindulatú daganata III. stádium
C1324 A hypopharynx hátsó falának rosszindulatú daganata IV. stádium
C1380 A hypopharynx átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata
C1381 A hypopharynx átfedő elváltozása, rosszindulatú dag. I. stádium
C1382 A hypopharynx átfedő elváltozása, rosszindulatú dag. II. stádium
C1383 A hypopharynx átfedő elváltozása, rosszindulatú dag. III. stádium
C1384 A hypopharynx átfedő elváltozása, rosszindulatú dag. IV. stádium
C1390 Hypopharynx rosszindulatú daganata, k.m.n.
C1391 Hypopharynx rosszindulatú daganata, k.m.n. I. stádium
C1392 Hypopharynx rosszindulatú daganata, k.m.n. II. stádium
C1393 Hypopharynx rosszindulatú daganata, k.m.n. III. stádium
C1394 Hypopharynx rosszindulatú daganata, k.m.n. IV. stádium
C1400 Garat rosszindulatú daganata, k.m.n.
C1401 Garat rosszindulatú daganata, k.m.n. I. stádium
C1402 Garat rosszindulatú daganata, k.m.n. II. stádium
C1403 Garat rosszindulatú daganata, k.m.n. III. stádium
C1404 Garat rosszindulatú daganata, k.m.n. IV. stádium
C1410 Laryngopharynx rosszindulatú daganata
C1411 Laryngopharynx rosszindulatú daganata I. stádium
C1412 Laryngopharynx rosszindulatú daganata II. stádium
C1413 Laryngopharynx rosszindulatú daganata III. stádium
C1414 Laryngopharynx rosszindulatú daganata IV. stádium
C1420 Waldeyer-gyűrű rosszindulatú daganata
C1421 Waldeyer-gyűrű rosszindulatú daganata I. stádium
C1422 Waldeyer-gyűrű rosszindulatú daganata II. stádium
C1423 Waldeyer-gyűrű rosszindulatú daganata III. stádium
C1424 Waldeyer-gyűrű rosszindulatú daganata IV. stádium
C1480 Az ajak, a szájüreg és a garat átfedő elváltozása, rosszind. daganata
C1481 Az ajak, a szájüreg és a garat átfedő elvált., rossz. dag. I.st.
C1482 Az ajak, a szájüreg és a garat átfedő elvált., rossz. dag. II.st.
C1483 Az ajak, a szájüreg és a garat átfedő elvált., rossz. dag. III.st.
C1484 Az ajak, a szájüreg és a garat átfedő elvált., rossz. dag. IV.st.
C3000 Orrüreg rosszindulatú daganata
C3001 Orrüreg rosszindulatú daganata I. stádium
C3002 Orrüreg rosszindulatú daganata II. stádium
C3003 Orrüreg rosszindulatú daganata III. stádium
C3004 Orrüreg rosszindulatú daganata IV. stádium
C3010 Középfül rosszindulatú daganata
C3011 Középfül rosszindulatú daganata I. stádium
C3012 Középfül rosszindulatú daganata II. stádium
C3013 Középfül rosszindulatú daganata III. stádium
C3014 Középfül rosszindulatú daganata IV. stádium
C3100 Arcüreg rosszindulatú daganata
C3101 Arcüreg rosszindulatú daganata I. stádium
C3102 Arcüreg rosszindulatú daganata II. stádium
C3103 Arcüreg rosszindulatú daganata III. stádium
C3104 Arcüreg rosszindulatú daganata IV. stádium
C3110 Rostacsonti üreg rosszindulatú daganata
C3111 Rostacsonti üreg rosszindulatú daganata I. stádium
C3112 Rostacsonti üreg rosszindulatú daganata II. stádium
C3113 Rostacsonti üreg rosszindulatú daganata III. stádium
C3114 Rostacsonti üreg rosszindulatú daganata IV. stádium
C3120 Homloküreg rosszindulatú daganata
C3121 Homloküreg rosszindulatú daganata I. stádium
C3122 Homloküreg rosszindulatú daganata II. stádium
C3123 Homloküreg rosszindulatú daganata III. stádium
C3124 Homloküreg rosszindulatú daganata IV. stádium
C3130 Ékcsonti üreg rosszindulatú daganata
C3131 Ékcsonti üreg rosszindulatú daganata I. stádium
C3132 Ékcsonti üreg rosszindulatú daganata II. stádium
C3133 Ékcsonti üreg rosszindulatú daganata III. stádium
C3134 Ékcsonti üreg rosszindulatú daganata IV. stádium
C3180 A melléküregek átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata
C3181 A melléküregek átfedő elváltozása, rosszind. dag. I. stádium
C3182 A melléküregek átfedő elváltozása, rosszind. dag. II. stádium
C3183 A melléküregek átfedő elváltozása, rosszind. dag. III. stádium
C3184 A melléküregek átfedő elváltozása, rosszind. dag. IV. stádium
C3190 Melléküreg rosszindulatú daganata, k.m.n.
C3191 Melléküreg rosszindulatú daganata, k.m.n. I. stádium
C3192 Melléküreg rosszindulatú daganata, k.m.n. II. stádium
C3193 Melléküreg rosszindulatú daganata, k.m.n. III. stádium
C3194 Melléküreg rosszindulatú daganata, k.m.n. IV. stádium
C3200 Glottis rosszindulatú daganata
C3201 Glottis rosszindulatú daganata I. stádium
C3202 Glottis rosszindulatú daganata II. stádium
C3203 Glottis rosszindulatú daganata III.stádium
C3204 Glottis rosszindulatú daganata IV. stádium
C3210 Supraglotticus rész rosszindulatú daganata
C3211 Supraglotticus rész rosszindulatú daganata I. stádium
C3212 Supraglotticus rész rosszindulatú daganata II. stádium
C3213 Supraglotticus rész rosszindulatú daganata III. stádium
C3214 Supraglotticus rész rosszindulatú daganata IV. stádium
C3220 Subglotticus rész rosszindulatú daganata
C3221 Subglotticus rész rosszindulatú daganata I. stádium
C3222 Subglotticus rész rosszindulatú daganata II. stádium
C3223 Subglotticus rész rosszindulatú daganata III. stádium
C3224 Subglotticus rész rosszindulatú daganata IV. stádium
C3230 Gégeporc rosszindulatú daganata
C3231 Gégeporc rosszindulatú daganata I. stádium
C3232 Gégeporc rosszindulatú daganata II. stádium
C3233 Gégeporc rosszindulatú daganata III. stádium
C3234 Gégeporc rosszindulatú daganata IV. stádium
C3280 A gége átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata
C3281 A gége átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata I. stádium
C3282 A gége átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata II. stádium
C3283 A gége átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata III. stádium
C3284 A gége átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata IV. stádium
C3290 Gége rosszindulatú daganata, k.m.n.
C3291 Gége rosszindulatú daganata, k.m.n. I. stádium
C3292 Gége rosszindulatú daganata, k.m.n. II. stádium
C3293 Gége rosszindulatú daganata, k.m.n. III. stádium
C3294 Gége rosszindulatú daganata, k.m.n. IV. stádium
C5400 A méh isthmusa rosszindulatú daganata
C5410 Endometrium rosszindulatú daganata
C5420 Myometrium rosszindulatú daganata
C5430 Méhfundus rosszindulatú daganata
C5480 A méhtest átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata
C5490 Méhtest rosszindulatú daganata, k.m.n.
C56H0 A petefészek rosszindulatú daganata
C65H0 A vesemedence rosszindulatú daganata
C66H0 A húgyvezeték (ureter) rosszindulatú daganata
C6700 Húgyhólyag trigonumának rosszindulatú daganata
C6710 Húgyhólyag tető (vertex) rosszindulatú daganata
C6720 Húgyhólyag oldalfalának rosszindulatú daganata
C6730 Húgyhólyag mellső falának rosszindulatú daganata
C6740 Húgyhólyag hátsó falának rosszindulatú daganata
C6750 Húgyhólyag nyakának rosszindulatú daganata
C6760 Húgyvezeték nyílás (orificium) rosszindulatú daganata
C6770 Urachus rosszindulatú daganata
C6780 A húgyhólyag átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata
C6790 Húgyhólyag rosszindulatú daganata, k.m.n.

Fázisok leírása:

Beavatkozás kód:

70261

Kemoterápia, CAP I. protokoll szerint (01. fázis)

Fázis azonosító:

1

Fázis hossza: 1 [nap]

ADM

Doxorubicin

Adagolás:

50,0

mg/m2

CDDP

Cisplatin

Adagolás:

50,0

mg/m2

CPH

Cyclophosphamide

Adagolás:

500,0

mg/m2

Ellátási napok a ciklus kezdetétől:

1

Fázisok:

1

ADM

Doxorubicin

*

CDDP

Cisplatin

*

CPH

Cyclophosphamide

*

7027J Kemoterápia, CBP+5FU protokoll szerint

Protokoll időtartama

:

5 [nap]

Protokollok közti szünet

:

23 [nap]

x    C1500 A nyelőcső nyaki szakaszának rosszindulatú daganata
x    C1510 A nyelőcső mellüregi szakaszának rosszindulatú daganata
x    C1520 A nyelőcső hasi szakaszának rosszindulatú daganata
x    C1530 A nyelőcső felső harmadának rosszindulatú daganata
x    C1540 A nyelőcső középső harmadának rosszindulatú daganata
x    C1550 A nyelőcső alsó harmadának rosszindulatú daganata
x    C1580 A nyelőcső átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata
x    C1590 Nyelőcső rosszindulatú daganata, k.m.n.
C1600 Gyomorszáj rosszindulatú daganata
C1610 Gyomorfundus rosszindulatú daganata
C1620 Gyomor corpus rosszindulatú daganata
C1630 Antrum pylori rosszindulatú daganata
C1640 Pylorus rosszindulatú daganata
C1650 Gyomor kisgörbület rosszindulatú daganata, k.m.n.
C1660 Gyomor nagygörbület rosszindulatú daganata, k.m.n.
C1680 A gyomor átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata
C1690 Gyomor rosszindulatú daganata, k.m.n.
C3000 Orrüreg rosszindulatú daganata
C3001 Orrüreg rosszindulatú daganata I. stádium
C3002 Orrüreg rosszindulatú daganata II. stádium
C3003 Orrüreg rosszindulatú daganata III. stádium
C3004 Orrüreg rosszindulatú daganata IV. stádium
C3010 Középfül rosszindulatú daganata
C3011 Középfül rosszindulatú daganata I. stádium
C3012 Középfül rosszindulatú daganata II. stádium
C3013 Középfül rosszindulatú daganata III. stádium
C3014 Középfül rosszindulatú daganata IV. stádium
C3100 Arcüreg rosszindulatú daganata
C3101 Arcüreg rosszindulatú daganata I. stádium
C3102 Arcüreg rosszindulatú daganata II. stádium
C3103 Arcüreg rosszindulatú daganata III. stádium
C3104 Arcüreg rosszindulatú daganata IV. stádium
C3110 Rostacsonti üreg rosszindulatú daganata
C3111 Rostacsonti üreg rosszindulatú daganata I. stádium
C3112 Rostacsonti üreg rosszindulatú daganata II. stádium
C3113 Rostacsonti üreg rosszindulatú daganata III. stádium
C3114 Rostacsonti üreg rosszindulatú daganata IV. stádium
C3120 Homloküreg rosszindulatú daganata
C3121 Homloküreg rosszindulatú daganata I. stádium
C3122 Homloküreg rosszindulatú daganata II. stádium
C3123 Homloküreg rosszindulatú daganata III. stádium
C3124 Homloküreg rosszindulatú daganata IV. stádium
C3130 Ékcsonti üreg rosszindulatú daganata
C3131 Ékcsonti üreg rosszindulatú daganata I. stádium
C3132 Ékcsonti üreg rosszindulatú daganata II. stádium
C3133 Ékcsonti üreg rosszindulatú daganata III. stádium
C3134 Ékcsonti üreg rosszindulatú daganata IV. stádium
C3180 A melléküregek átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata
C3181 A melléküregek átfedő elváltozása, rosszind. dag. I. stádium
C3182 A melléküregek átfedő elváltozása, rosszind. dag. II. stádium
C3183 A melléküregek átfedő elváltozása, rosszind. dag. III. stádium
C3184 A melléküregek átfedő elváltozása, rosszind. dag. IV. stádium
C3190 Melléküreg rosszindulatú daganata, k.m.n.
C3191 Melléküreg rosszindulatú daganata, k.m.n. I. stádium
C3192 Melléküreg rosszindulatú daganata, k.m.n. II. stádium
C3193 Melléküreg rosszindulatú daganata, k.m.n. III. stádium
C3194 Melléküreg rosszindulatú daganata, k.m.n. IV. stádium
C3200 Glottis rosszindulatú daganata
C3201 Glottis rosszindulatú daganata I. stádium
C3202 Glottis rosszindulatú daganata II. stádium
C3203 Glottis rosszindulatú daganata III.stádium
C3204 Glottis rosszindulatú daganata IV. stádium
C3210 Supraglotticus rész rosszindulatú daganata
C3211 Supraglotticus rész rosszindulatú daganata I. stádium
C3212 Supraglotticus rész rosszindulatú daganata II. stádium
C3213 Supraglotticus rész rosszindulatú daganata III. stádium
C3214 Supraglotticus rész rosszindulatú daganata IV. stádium
C3220 Subglotticus rész rosszindulatú daganata
C3221 Subglotticus rész rosszindulatú daganata I. stádium
C3222 Subglotticus rész rosszindulatú daganata II. stádium
C3223 Subglotticus rész rosszindulatú daganata III. stádium
C3224 Subglotticus rész rosszindulatú daganata IV. stádium
C3230 Gégeporc rosszindulatú daganata
C3231 Gégeporc rosszindulatú daganata I. stádium
C3232 Gégeporc rosszindulatú daganata II. stádium
C3233 Gégeporc rosszindulatú daganata III. stádium
C3234 Gégeporc rosszindulatú daganata IV. stádium
C3280 A gége átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata
C3281 A gége átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata I. stádium
C3282 A gége átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata II. stádium
C3283 A gége átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata III. stádium
C3284 A gége átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata IV. stádium
C3290 Gége rosszindulatú daganata, k.m.n.
C3291 Gége rosszindulatú daganata, k.m.n. I. stádium
C3292 Gége rosszindulatú daganata, k.m.n. II. stádium
C3293 Gége rosszindulatú daganata, k.m.n. III. stádium
C3294 Gége rosszindulatú daganata, k.m.n. IV. stádium
C4900 Fej, arc és nyak kötőszövete és lágyrészeinek rosszind. daganata
C7600 Fej, arc, nyak rosszindulatú daganata

Fázisok leírása:

Beavatkozás kód:

70271

Kemoterápia, CBP+5FU protokoll szerint (01. fázis)

Fázis azonosító:

1

Fázis hossza: 5 [nap]

5FU

Fluorouracyl

Adagolás:

1000,0

mg/m2

CBP

Carboplatin

Adagolás:

300,0

mg/m2

Ellátási napok a ciklus kezdetétől:

1

2

3

4

5

Fázisok:

1

1

1

1

1

5FU

Fluorouracyl

*

*

*

*

*

CBP

Carboplatin

*

7030J Kemoterápia, EEP protokoll szerint

Protokoll időtartama

:

3 [nap]

Protokollok közti szünet

:

18 [nap]

Fázisok száma

:

1

Diagnózisok:

x    C1600 Gyomorszáj rosszindulatú daganata
x    C1610 Gyomorfundus rosszindulatú daganata
x    C1620 Gyomor corpus rosszindulatú daganata
x    C1630 Antrum pylori rosszindulatú daganata
x    C1640 Pylorus rosszindulatú daganata
x    C1650 Gyomor kisgörbület rosszindulatú daganata, k.m.n.
x    C1660 Gyomor nagygörbület rosszindulatú daganata, k.m.n.
x    C1680 A gyomor átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata
x    C1690 Gyomor rosszindulatú daganata, k.m.n.
x    C1700 Duodenum rosszindulatú daganata
x    C1710 Jejunum rosszindulatú daganata
x    C1720 Ileum rosszindulatú daganata
x    C1730 Meckel-féle diverticulum rosszindulatú daganata
x    C1780 A vékonybél átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata
x    C1790 Vékonybél rosszindulatú daganata, k.m.n.
x    C1800 Vakbél (coecum) rosszindulatú daganata
x    C1810 Féregnyúlvány rosszindulatú daganata
x    C1820 Colon ascendens rosszindulatú daganata
x    C1830 Flexura hepatica rosszindulatú daganata
x    C1840 Colon transversum rosszindulatú daganata
x    C1850 Flexura lienalis rosszindulatú daganata
x    C1860 Colon descendens rosszindulatú daganata
x    C1870 Colon sigmoideum rosszindulatú daganata
x    C1880 A vastagbél átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata
x    C1890 Vastagbél rosszindulatú daganata, k.m.n.
x    C19H0 A sigmabél-végbél határ rosszindulatú daganata
x    C20H0 A végbél rosszindulatú daganata
x    C2100 Végbélnyílás rosszindulatú daganata, k.m.n.
x    C2110 Canalis analis rosszindulatú daganata
x    C2120 Cloacogen zóna rosszindulatú daganata
x    C2180 Rectum, anus és canalis analis átfedő elváltozása, rosszind. daganata
C3400 Főhörgő rosszindulatú daganata
C3410 Felső lebeny, hörgő vagy tüdő rosszindulatú daganata
C3420 Középső lebeny, hörgő vagy tüdő rosszindulatú daganata
C3430 Alsó lebeny, hörgő vagy tüdő rosszindulatú daganata
C3480 A hörgő és tüdő átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata
C3490 Hörgő vagy tüdő rosszindulatú daganata, k.m.n.

Fázisok leírása:

Beavatkozás kód:

70301

Kemoterápia, EEP protokoll szerint (01. fázis)

Fázis azonosító:

1

Fázis hossza: 3 [nap]

CDDP

Cisplatin

Adagolás:

30,0

mg/m2

EPI

Epirubicin

Adagolás:

60,0

mg/m2

VP

Etoposide

Adagolás:

100,0

mg/m2

Ellátási napok a ciklus kezdetétől:

1

2

3

Fázisok:

1

1

1

CDDP

Cisplatin

*

*

*

EPI

Epirubicin

*

VP

Etoposide

*

*

*

7031J Kemoterápia, ELF protokoll szerint

Protokoll időtartama

:

3 [nap]

Protokollok közti szünet

:

18 [nap]

Fázisok száma

:

1

Diagnózisok:

C1600 Gyomorszáj rosszindulatú daganata

C1610 Gyomorfundus rosszindulatú daganata

C1620 Gyomor corpus rosszindulatú daganata

C1630 Antrum pylori rosszindulatú daganata

C1640 Pylorus rosszindulatú daganata

C1650 Gyomor kisgörbület rosszindulatú daganata, k.m.n.

C1660 Gyomor nagygörbület rosszindulatú daganata, k.m.n.

C1680 A gyomor átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata

C1690 Gyomor rosszindulatú daganata, k.m.n.

x

C1700 Duodenum rosszindulatú daganata

x

C1710 Jejunum rosszindulatú daganata

x

C1720 Ileum rosszindulatú daganata

x

C1730 Meckel-féle diverticulum rosszindulatú daganata

x

C1780 A vékonybél átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata

x

C1790 Vékonybél rosszindulatú daganata, k.m.n.

x

C1800 Vakbél (coecum) rosszindulatú daganata

x

C1810 Féregnyúlvány rosszindulatú daganata

x

C1820 Colon ascendens rosszindulatú daganata

x

C1830 Flexura hepatica rosszindulatú daganata

x

C1840 Colon transversum rosszindulatú daganata

x

C1850 Flexura lienalis rosszindulatú daganata

x

C1860 Colon descendens rosszindulatú daganata

x

C1870 Colon sigmoideum rosszindulatú daganata

x

C1880 A vastagbél átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata

x

C1890 Vastagbél rosszindulatú daganata, k.m.n.

x

C19H0 A sigmabél-végbél határ rosszindulatú daganata

x

C20H0 A végbél rosszindulatú daganata

x

C2100 Végbélnyílás rosszindulatú daganata, k.m.n.

x

C2110 Canalis analis rosszindulatú daganata

x

C2120 Cloacogen zóna rosszindulatú daganata

x

C2180 Rectum, anus és canalis analis átfedő elváltozása, rosszind. daganata

Fázisok leírása:

Beavatkozás kód:

70311

Kemoterápia, ELF protokoll szerint (01. fázis)

Fázis azonosító:

1

Fázis hossza: 3 [nap]

5FU

Fluorouracyl

Adagolás:

500,0

mg/m2

FOL

Calcium folinate

Adagolás:

30,0

mg/m2

VP

Etoposide

Adagolás:

120,0

mg/m2

Ellátási napok a ciklus kezdetétől:

1

2

3

Fázisok:

1

1

1

5FU

Fluorouracyl

*

*

*

FOL

Calcium folinate

*

*

*

VP

Etoposide

*

*

*

7032* Kemoterápia, EPI+CDDP/A protokoll szerint

Protokoll időtartama

:

1 [nap]

Protokollok közti szünet

:

20 [nap]

Fázisok száma

:

1

Diagnózisok:

C0000 Felső ajak, külső felszín rosszindulatú daganata
C0010 Alsó ajak külső felszín rosszindulatú daganata
C0020 Ajak, k.m.n. rosszindulatú daganata
C0030 Felső ajak, belső felszín rosszindulatú daganata
C0040 Alsó ajak, belső felszín rosszindulatú daganata
C0050 Ajak, nem meghatározott belső felszín rosszindulatú daganata
C0060 Ajakzug rosszindulatú daganata
C0080 Az ajak átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata
C0090 Ajak rosszindulatú daganata, k.m.n.
C0600 Pofanyálkahártya rosszindulatú daganata
C0601 Pofanyálkahártya rosszindulatú daganata I. stádium
C0602 Pofanyálkahártya rosszindulatú daganata II. stádium
C0603 Pofanyálkahártya rosszindulatú daganata III. stádium
C0604 Pofanyálkahártya rosszindulatú daganata IV. stádium
C0610 Szájtornác rosszindulatú daganata
C0611 Szájtornác rosszindulatú daganata I. stádium
C0612 Szájtornác rosszindulatú daganata II. stádium
C0613 Szájtornác rosszindulatú daganata III. stádium
C0614 Szájtornác rosszindulatú daganata IV. stádium
C0620 Őrlőfogak mögötti terület rosszindulatú daganata
C0621 Őrlőfogak mögötti terület rosszindulatú daganata I. stádium
C0622 Őrlőfogak mögötti terület rosszindulatú daganata II. stádium
C0623 Őrlőfogak mögötti terület rosszindulatú daganata III. stádium
C0624 Őrlőfogak mögötti terület rosszindulatú daganata IV. stádium
C0680 A szájüreg egyéb és k.m.n. részének átfedő rosszindulatú daganata
C0681 A szájüreg egyéb és k.m.n. részének átfedő rossz. dag. I. stádium
C0682 A szájüreg egyéb és k.m.n. részének átfedő rossz. dag. II. stádium
C0683 A szájüreg egyéb és k.m.n. részének átfedő rossz. dag. III. stádium
C0684 A szájüreg egyéb és k.m.n. részének átfedő rossz. dag. IV. stádium
C0690 Száj rosszindulatú daganata, k.m.n.
C1000 Vallecula rosszindulatú daganata
C1001 Vallecula rosszindulatú daganata I. stádium
C1002 Vallecula rosszindulatú daganata II. stádium
C1003 Vallecula rosszindulatú daganata III. stádium
C1004 Vallecula rosszindulatú daganata IV. stádium
C1010 A gégefedő mellső felszínének rosszindulatú daganata
C1011 A gégefedő mellső felszínének rosszindulatú daganata I. stádium
C1012 A gégefedő mellső felszínének rosszindulatú daganata II. stádium
C1013 A gégefedő mellső felszínének rosszindulatú daganata III. stádium
C1014 A gégefedő mellső felszínének rosszindulatú daganata IV. stádium
C1020 A szájgarat oldalsó falának rosszindulatú daganata
C1021 A szájgarat oldalsó falának rosszindulatú daganata I. stádium
C1022 A szájgarat oldalsó falának rosszindulatú daganata II. stádium
C1023 A szájgarat oldalsó falának rosszindulatú daganata III. stádium
C1024 A szájgarat oldalsó falának rosszindulatú daganata IV. stádium
C1030 A szájgarat hátsó falának rosszindulatú daganata
C1031 A szájgarat hátsó falának rosszindulatú daganata I. stádium
C1032 A szájgarat hátsó falának rosszindulatú daganata II. stádium
C1033 A szájgarat hátsó falának rosszindulatú daganata III. stádium
C1034 A szájgarat hátsó falának rosszindulatú daganata IV. stádium
C1040 Kopoltyúív (branchiogen) hasadék rosszindulatú daganata
C1041 Kopoltyúív (branchiogen) hasadék rosszindulatú daganata I. stádium
C1042 Kopoltyúív (branchiogen) hasadék rosszindulatú daganata II. stádium
C1043 Kopoltyúív (branchiogen) hasadék rosszindulatú daganata III. stádium
C1044 Kopoltyúív (branchiogen) hasadék rosszindulatú daganata IV. stádium
C1080 A szájgarat átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata
C1081 A szájgarat átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata I. stádium
C1082 A szájgarat átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata II. stádium
C1083 A szájgarat átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata III. stádium
C1084 A szájgarat átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata IV. stádium
C1090 Szájgarat rosszindulatú daganata, k.m.n.
C3000 Orrüreg rosszindulatú daganata
C3001 Orrüreg rosszindulatú daganata I. stádium
C3002 Orrüreg rosszindulatú daganata II. stádium
C3003 Orrüreg rosszindulatú daganata III. stádium
C3004 Orrüreg rosszindulatú daganata IV. stádium
C3010 Középfül rosszindulatú daganata
C4500 A mellhártya mesotheliomája
C4510 A hashártya mesotheliomája
C4520 A szívburok mesotheliomája
C4570 Mesothelioma egyéb lokalizációban
C4590 Mesothelioma, k.m.n.
C4600 A bőr Kaposi-sarcomája
C4610 A lágyrészek Kaposi-sarcomája
C4620 A szájpad Kaposi-sarcomája
C4630 A nyirokcsomók Kaposi-sarcomája
C4670 Kaposi-sarcoma egyéb lokalizációban
C4680 Több szerv Kaposi sarcomája
C4690 Kaposi-sarcoma, k.m.n.
C4700 A fej, az arc és a nyak perifériás idegeinek rosszindulatú daganata
C4710 A felső végtag, váll perifériás idegeinek rosszindulatú daganata
C4720 Az alsó végtag, csípő perifériás idegeinek rosszindulatú daganata
C4730 A mellkas perifériás idegeinek rosszindulatú daganata
C4740 A has perifériás idegeinek rosszindulatú daganata
C4750 A medence perifériás idegeinek rosszindulatú daganata
C4760 A törzs perifériás idegeinek rosszindulatú daganata, k.m.n.
C4780 Perifériás idegek és autonom idegrendszer rosszind. átfedő elváltozása
C4790 Perifériás idegek és autonom idegrendszer rosszind. daganata k.m.n.
C4800 Retroperitoneum rosszindulatú daganata
C4900 Fej, arc és nyak kötőszövete és lágyrészeinek rosszind. daganata
C4910 A felső végtag, váll kötőszövete és lágyrészeinek rosszind. daganata
C4920 Az alsó végtag, csípő kötőszövete és lágyrészeinek rosszind. daganata
C4930 A mellkas kötőszövete és lágyrészeinek rosszindulatú daganata
C4940 A has kötőszövete és lágyrészeinek rosszindulatú daganata
C4950 A medence kötőszövete és lágyrészeinek rosszindulatú daganata
C4960 A törzs kötőszövete és lágyrészeinek rosszindulatú daganata, k.m.n.
C4980 A kötőszövet és lágyrészek átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata
C4990 Kötőszövet és lágyrész rosszindulatú daganata, k.m.n.
C56H0 A petefészek rosszindulatú daganata
C7600 Fej, arc, nyak rosszindulatú daganata

Fázisok leírása:

Beavatkozás kód:

70321

Kemoterápia, EPI+CDDP/A protokoll szerint (01. fázis)

Fázis azonosító:

1

Fázis hossza: 1 [nap]

CDDP

Cisplatin

Adagolás:

75,0

mg/m2

EPI

Epirubicin

Adagolás:

75,0

mg/m2

Ellátási napok a ciklus kezdetétől:

1

Fázisok:

1

CDDP

Cisplatin

*

EPI

Epirubicin

*

7033J Kemoterápia, FAM protokoll szerint

Protokoll időtartama

:

36 [nap]

Protokollok közti szünet

:

20 [nap]

Fázisok száma

:

4

Diagnózisok:

C1600 Gyomorszáj rosszindulatú daganata

C1610 Gyomorfundus rosszindulatú daganata

C1620 Gyomor corpus rosszindulatú daganata

C1630 Antrum pylori rosszindulatú daganata

C1640 Pylorus rosszindulatú daganata

C1650 Gyomor kisgörbület rosszindulatú daganata, k.m.n.

C1660 Gyomor nagygörbület rosszindulatú daganata, k.m.n.

C1680 A gyomor átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata

C1690 Gyomor rosszindulatú daganata, k.m.n.

x

C1700 Duodenum rosszindulatú daganata

x

C1710 Jejunum rosszindulatú daganata

x

C1720 Ileum rosszindulatú daganata

x

C1730 Meckel-féle diverticulum rosszindulatú daganata

x

C1780 A vékonybél átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata

x

C1790 Vékonybél rosszindulatú daganata, k.m.n.

x

C1800 Vakbél (coecum) rosszindulatú daganata

x

C1810 Féregnyúlvány rosszindulatú daganata

x

C1820 Colon ascendens rosszindulatú daganata

x

C1830 Flexura hepatica rosszindulatú daganata

x

C1840 Colon transversum rosszindulatú daganata

x

C1850 Flexura lienalis rosszindulatú daganata

x

C1860 Colon descendens rosszindulatú daganata

x

C1870 Colon sigmoideum rosszindulatú daganata

x

C1880 A vastagbél átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata

x

C1890 Vastagbél rosszindulatú daganata, k.m.n.

x

C19H0 A sigmabél-végbél határ rosszindulatú daganata

x

C20H0 A végbél rosszindulatú daganata

x

C2100 Végbélnyílás rosszindulatú daganata, k.m.n.

x

C2110 Canalis analis rosszindulatú daganata

x

C2120 Cloacogen zóna rosszindulatú daganata

x

C2180 Rectum, anus és canalis analis átfedő elváltozása, rosszind. daganata

C2500 Hasnyálmirigy fej rosszindulatú daganata

C2510 Hasnyálmirigy test rosszindulatú daganata

C2520 Hasnyálmirigy farok rosszindulatú daganata

C2530 Hasnyálmirigy vezeték rosszindulatú daganata

C2540 Endocrin pancreas rosszindulatú daganata

C2570 A hasnyálmirigy egyéb részeinek rosszindulatú daganata

C2580 A hasnyálmirigy átfedő rosszindulatú daganata

C2590 Hasnyálmirigy rosszindulatú daganata, k.m.n.

Fázisok leírása:

Beavatkozás kód:

70331

Kemoterápia, FAM protokoll szerint (01. fázis)

Fázis azonosító:

1

Fázis hossza: 1 [nap]

5FU

Fluorouracyl

Adagolás:

600,0

mg/m2

ADM

Doxorubicin

Adagolás:

30,0

mg/m2

MMC

Mitomycin

Adagolás:

10,0

mg/m2

Beavatkozás kód:

70332

Kemoterápia, FAM protokoll szerint (02. fázis)

Fázis azonosító:

2

Fázis hossza: 1 [nap]

5FU

Fluorouracyl

Adagolás:

600,0

mg/m2

Beavatkozás kód:

70333

Kemoterápia, FAM protokoll szerint (03. fázis)

Fázis azonosító:

3

Fázis hossza: 1 [nap]

5FU

Fluorouracyl

Adagolás:

600,0

mg/m2

ADM

Doxorubicin

Adagolás:

30,0

mg/m2

Beavatkozás kód:

70334

Kemoterápia, FAM protokoll szerint (04. fázis)

Fázis azonosító:

4

Fázis hossza: 1 [nap]

5FU

Fluorouracyl

Adagolás:

600,0

mg/m2

Ellátási napok a ciklus kezdetétől:

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

Fázisok:

1

2

5FU

Fluorouracyl

*

*

ADM

Doxorubicin

*

MMC

Mitomycin

*

Ellátási napok a ciklus kezdetétől:

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

Fázisok:

3

5FU

Fluorouracyl

*

ADM

Doxorubicin

*

MMC

Mitomycin

Ellátási napok a ciklus kezdetétől:

31

32

33

34

35

36

Fázisok:

4

5FU

Fluorouracyl

*

ADM

Doxorubicin

MMC

Mitomycin

7034J Kemoterápia, FAMB protokoll szerint

Protokoll időtartama

:

36 [nap]

Protokollok közti szünet

:

20 [nap]

Fázisok száma

:

4

Diagnózisok:

C1600 Gyomorszáj rosszindulatú daganata

C1610 Gyomorfundus rosszindulatú daganata

C1620 Gyomor corpus rosszindulatú daganata

C1630 Antrum pylori rosszindulatú daganata

C1640 Pylorus rosszindulatú daganata

C1650 Gyomor kisgörbület rosszindulatú daganata, k.m.n.

C1660 Gyomor nagygörbület rosszindulatú daganata, k.m.n.

C1680 A gyomor átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata

C1690 Gyomor rosszindulatú daganata, k.m.n.

x

C1700 Duodenum rosszindulatú daganata

x

C1710 Jejunum rosszindulatú daganata

x

C1720 Ileum rosszindulatú daganata

x

C1730 Meckel-féle diverticulum rosszindulatú daganata

x

C1780 A vékonybél átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata

x

C1790 Vékonybél rosszindulatú daganata, k.m.n.

x

C1800 Vakbél (coecum) rosszindulatú daganata

x

C1810 Féregnyúlvány rosszindulatú daganata

x

C1820 Colon ascendens rosszindulatú daganata

x

C1830 Flexura hepatica rosszindulatú daganata

x

C1840 Colon transversum rosszindulatú daganata

x

C1850 Flexura lienalis rosszindulatú daganata

x

C1860 Colon descendens rosszindulatú daganata

x

C1870 Colon sigmoideum rosszindulatú daganata

x

C1880 A vastagbél átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata

x

C1890 Vastagbél rosszindulatú daganata, k.m.n.

x

C19H0 A sigmabél-végbél határ rosszindulatú daganata

x

C20H0 A végbél rosszindulatú daganata

Fázisok leírása:

Beavatkozás kód:

70341

Kemoterápia, FAMB protokoll szerint (01. fázis)

Fázis azonosító:

1

Fázis hossza: 1 [nap]

5FU

Fluorouracyl

Adagolás:

600,0

mg/m2

ADM

Doxorubicin

Adagolás:

30,0

mg/m2

BCNU

Carmustine

Adagolás:

100,0

mg/m2

MMC

Mitomycin

Adagolás:

10,0

mg/m2

Beavatkozás kód:

70342

Kemoterápia, FAMB protokoll szerint (02. fázis)

Fázis azonosító:

2

Fázis hossza: 1 [nap]

5FU

Fluorouracyl

Adagolás:

600,0

mg/m2

Beavatkozás kód:

70343

Kemoterápia, FAMB protokoll szerint (03. fázis)

Fázis azonosító:

3

Fázis hossza: 1 [nap]

5FU

Fluorouracyl

Adagolás:

600,0

mg/m2

ADM

Doxorubicin

Adagolás:

30,0

mg/m2

Beavatkozás kód:

70344

Kemoterápia, FAMB protokoll szerint (04. fázis)

Fázis azonosító:

4

Fázis hossza: 1 [nap]

5FU

Fluorouracyl

Adagolás:

600,0

mg/m2

Ellátási napok a ciklus kezdetétől:

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

Fázisok:

1

2

5FU

Fluorouracyl

*

*

ADM

Doxorubicin

*

BCNU

Carmustine

*

MMC

Mitomycin

*

Ellátási napok a ciklus kezdetétől:

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

Fázisok:

3

5FU

Fluorouracyl

*

ADM

Doxorubicin

*

BCNU

Carmustine

MMC

Mitomycin

Ellátási napok a ciklus kezdetétől:

31

32

33

34

35

36

Fázisok:

4

5FU

Fluorouracyl

*

ADM

Doxorubicin

BCNU

Carmustine

MMC

Mitomycin

7035J Kemoterápia, FAMTX protokoll szerint

Protokoll időtartama

:

4 [nap]

Protokollok közti szünet

:

17 [nap]

Fázisok száma

:

1

Diagnózisok:

C1600 Gyomorszáj rosszindulatú daganata

C1610 Gyomorfundus rosszindulatú daganata

C1620 Gyomor corpus rosszindulatú daganata

C1630 Antrum pylori rosszindulatú daganata

C1640 Pylorus rosszindulatú daganata

C1650 Gyomor kisgörbület rosszindulatú daganata, k.m.n.

C1660 Gyomor nagygörbület rosszindulatú daganata, k.m.n.

C1680 A gyomor átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata

C1690 Gyomor rosszindulatú daganata, k.m.n.

x

C1700 Duodenum rosszindulatú daganata

x

C1710 Jejunum rosszindulatú daganata

x

C1720 Ileum rosszindulatú daganata

x

C1730 Meckel-féle diverticulum rosszindulatú daganata

x

C1780 A vékonybél átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata

x

C1790 Vékonybél rosszindulatú daganata, k.m.n.

C1800 Vakbél (coecum) rosszindulatú daganata

C1810 Féregnyúlvány rosszindulatú daganata

C1820 Colon ascendens rosszindulatú daganata

C1830 Flexura hepatica rosszindulatú daganata

C1840 Colon transversum rosszindulatú daganata

C1850 Flexura lienalis rosszindulatú daganata

C1860 Colon descendens rosszindulatú daganata

C1870 Colon sigmoideum rosszindulatú daganata

C1880 A vastagbél átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata

C1890 Vastagbél rosszindulatú daganata, k.m.n.

C19H0 A sigmabél-végbél határ rosszindulatú daganata

C20H0 A végbél rosszindulatú daganata

x

C2100 Végbélnyílás rosszindulatú daganata, k.m.n.

x

C2110 Canalis analis rosszindulatú daganata

x

C2120 Cloacogen zóna rosszindulatú daganata

x

C2180 Rectum, anus és canalis analis átfedő elváltozása, rosszind. daganata

Fázisok leírása:

Beavatkozás kód:

70351

Kemoterápia, FAMTX protokoll szerint (01. fázis)

Fázis azonosító:

1

Fázis hossza: 4 [nap]

5FU

Fluorouracyl

Adagolás:

1500,0

mg/m2

MTX

Methotrexate

Adagolás:

1000,0

mg/m2

FOL

Calcium folinate

Adagolás:

60,0

mg/m2

Ellátási napok a ciklus kezdetétől:

1

2

3

4

Fázisok:

1

1

1

1

5FU

Fluorouracyl

*

MTX

Methotrexate

*

FOL

Calcium folinate

*

*

*

7036J Kemoterápia, FAP/A protokoll szerint

Protokoll időtartama

:

5 [nap]

Protokollok közti szünet

:

23 [nap]

Fázisok száma

:

1

Diagnózisok:

C0000 Felső ajak, külső felszín rosszindulatú daganata

C0010 Alsó ajak külső felszín rosszindulatú daganata

C0020 Ajak, k.m.n. rosszindulatú daganata

C0030 Felső ajak, belső felszín rosszindulatú daganata

C0040 Alsó ajak, belső felszín rosszindulatú daganata

C0050 Ajak, nem meghatározott belső felszín rosszindulatú daganata

C0060 Ajakzug rosszindulatú daganata

C0080 Az ajak átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata

C0090 Ajak rosszindulatú daganata, k.m.n.

C0101 A nyelvgyök rosszindulatú daganata I. stádium

C0102 A nyelvgyök rosszindulatú daganata II. stádium

C0103 A nyelvgyök rosszindulatú daganata III. stádium

C0104 A nyelvgyök rosszindulatú daganata IV. stádium

C01H0 A nyelvgyök rosszindulatú daganata

C0200 A nyelv háti felszínének rosszindulatú daganata

C0201 A nyelv háti felszínének rosszindulatú daganata I. stádium

C0202 A nyelv háti felszínének rosszindulatú daganata II. stádium

C0203 A nyelv háti felszínének rosszindulatú daganata III. stádium

C0204 A nyelv háti felszínének rosszindulatú daganata IV. stádium

C0210 A nyelv szélének rosszindulatú daganata

C0211 A nyelv szélének rosszindulatú daganata I. stádium

C0212 A nyelv szélének rosszindulatú daganata II. stádium

C0213 A nyelv szélének rosszindulatú daganata III. stádium

C0214 A nyelv szélének rosszindulatú daganata IV. stádium

C0220 A nyelv alsó felszínének rosszindulatú daganata

C0221 A nyelv alsó felszínének rosszindulatú daganata I. stádium

C0222 A nyelv alsó felszínének rosszindulatú daganata II. stádium

C0223 A nyelv alsó felszínének rosszindulatú daganata III. stádium

C0224 A nyelv alsó felszínének rosszindulatú daganata IV. stádium

C0230 A nyelv első kétharmadának rosszindulatú daganata, k.m.n. része

C0231 A nyelv első kétharmadának rosszindulatú dag., k.m.n. része I. stád.

C0232 A nyelv első kétharmadának rosszindulatú dag., k.m.n. része II. stád.

C0233 A nyelv első kétharmadának rosszindulatú dag., k.m.n. része III. stád.

C0234 A nyelv első kétharmadának rosszindulatú dag., k.m.n. része IV. stád.

C0240 Nyelvmandula rosszindulatú daganata

C0241 Nyelvmandula rosszindulatú daganata I. stádium

C0242 Nyelvmandula rosszindulatú daganata II. stádium

C0243 Nyelvmandula rosszindulatú daganata III. stádium

C0244 Nyelvmandula rosszindulatú daganata IV. stádium

C0280 A nyelv átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata

C0281 A nyelv átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata I. stádium

C0282 A nyelv átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata II. stádium

C0283 A nyelv átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata III. stádium

C0284 A nyelv átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata IV. stádium

C0290 Nyelv rosszindulatú daganata, k.m.n.

C0291 Nyelv rosszindulatú daganata, k.m.n. I. stádium

C0292 Nyelv rosszindulatú daganata, k.m.n. II. stádium

C0293 Nyelv rosszindulatú daganata, k.m.n. III. stádium

C0294 Nyelv rosszindulatú daganata, k.m.n. IV. stádium

C0300 Felső fogíny rosszindulatú daganata

C0301 Felső fogíny rosszindulatú daganata I. stádium

C0302 Felső fogíny rosszindulatú daganata II. stádium

C0303 Felső fogíny rosszindulatú daganata III. stádium

C0304 Felső fogíny rosszindulatú daganata IV. stádium

C0310 Alsó fogíny rosszindulatú daganata

C0311 Alsó fogíny rosszindulatú daganata I. stádium

C0312 Alsó fogíny rosszindulatú daganata II. stádium

C0313 Alsó fogíny rosszindulatú daganata III. stádium

C0314 Alsó fogíny rosszindulatú daganata IV. stádium

C0390 Fogíny rosszindulatú daganata, k.m.n.

C0391 Fogíny rosszindulatú daganata, k.m.n. I. stádium

C0392 Fogíny rosszindulatú daganata, k.m.n. II. stádium

C0393 Fogíny rosszindulatú daganata, k.m.n. III. stádium

C0394 Fogíny rosszindulatú daganata, k.m.n. IV. stádium

C0400 A szájfenék első részének rosszindulatú daganata

C0401 A szájfenék első részének rosszindulatú daganata I. stádium

C0402 A szájfenék első részének rosszindulatú daganata II. stádium

C0403 A szájfenék első részének rosszindulatú daganata III. stádium

C0404 A szájfenék első részének rosszindulatú daganata IV. stádium

C0410 A szájfenék oldalsó részének rosszindulatú daganata

C0411 A szájfenék oldalsó részének rosszindulatú dag. I. stádium

C0412 A szájfenék oldalsó részének rosszindulatú dag. II. stádium

C0413 A szájfenék oldalsó részének rosszindulatú dag. III. stádium

C0414 A szájfenék oldalsó részének rosszindulatú dag. IV. stádium

C0480 A szájfenék határt átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata

C0481 A szájfenék határt átfedő elváltozása, rossz. dag. I. stádium

C0482 A szájfenék határt átfedő elváltozása, rossz. dag. II. stádium

C0483 A szájfenék határt átfedő elváltozása, rossz. dag. III. stádium

C0484 A szájfenék határt átfedő elváltozása, rossz. dag. IV. stádium

C0490 Szájfenék rosszindulatú daganata, k.m.n.

C0491 Szájfenék rosszindulatú daganata, k.m.n. I. stádium

C0492 Szájfenék rosszindulatú daganata, k.m.n. II. stádium

C0493 Szájfenék rosszindulatú daganata, k.m.n. III. stádium

C0494 Szájfenék rosszindulatú daganata, k.m.n. IV. stádium

C0500 Kemény szájpad rosszindulatú daganata

C0501 Kemény szájpad rosszindulatú daganata I. stádium

C0502 Kemény szájpad rosszindulatú daganata II. stádium

C0503 Kemény szájpad rosszindulatú daganata III. stádium

C0504 Kemény szájpad rosszindulatú daganata IV. stádium

C0510 Lágy szájpad rosszindulatú daganata

C0511 Lágy szájpad rosszindulatú daganata I. stádium

C0512 Lágy szájpad rosszindulatú daganata II. stádium

C0513 Lágy szájpad rosszindulatú daganata III. stádium

C0514 Lágy szájpad rosszindulatú daganata IV. stádium

C0520 Nyelvcsap rosszindulatú daganata

C0521 Nyelvcsap rosszindulatú daganata I. stádium

C0522 Nyelvcsap rosszindulatú daganata II. stádium

C0523 Nyelvcsap rosszindulatú daganata III. stádium

C0524 Nyelvcsap rosszindulatú daganata IV. stádium

C0580 A szájpad átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata

C0581 A szájpad átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata I. stádium

C0582 A szájpad átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata II. stádium

C0583 A szájpad átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata III. stádium

C0584 A szájpad átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata IV. stádium

C0590 Szájpad rosszindulatú daganata, k.m.n.

C0591 Szájpad rosszindulatú daganata, k.m.n. I. stádium

C0592 Szájpad rosszindulatú daganata, k.m.n. II. stádium

C0593 Szájpad rosszindulatú daganata, k.m.n. III. stádium

C0594 Szájpad rosszindulatú daganata, k.m.n. IV. stádium

C0600 Pofanyálkahártya rosszindulatú daganata

C0601 Pofanyálkahártya rosszindulatú daganata I. stádium

C0602 Pofanyálkahártya rosszindulatú daganata II. stádium

C0603 Pofanyálkahártya rosszindulatú daganata III. stádium

C0604 Pofanyálkahártya rosszindulatú daganata IV. stádium

C0610 Szájtornác rosszindulatú daganata

C0611 Szájtornác rosszindulatú daganata I. stádium

C0612 Szájtornác rosszindulatú daganata II. stádium

C0613 Szájtornác rosszindulatú daganata III. stádium

C0614 Szájtornác rosszindulatú daganata IV. stádium

C0620 Őrlőfogak mögötti terület rosszindulatú daganata

C0621 Őrlőfogak mögötti terület rosszindulatú daganata I. stádium

C0622 Őrlőfogak mögötti terület rosszindulatú daganata II. stádium

C0623 Őrlőfogak mögötti terület rosszindulatú daganata III. stádium

C0624 Őrlőfogak mögötti terület rosszindulatú daganata IV. stádium

C0680 A szájüreg egyéb és k.m.n. részének átfedő rosszindulatú daganata

C0681 A szájüreg egyéb és k.m.n. részének átfedő rossz. dag. I. stádium

C0682 A szájüreg egyéb és k.m.n. részének átfedő rossz. dag. II. stádium

C0683 A szájüreg egyéb és k.m.n. részének átfedő rossz. dag. III. stádium

C0684 A szájüreg egyéb és k.m.n. részének átfedő rossz. dag. IV. stádium

C0690 Száj rosszindulatú daganata, k.m.n.

C0691 Száj rosszindulatú daganata, k.m.n. I. stádium

C0692 Száj rosszindulatú daganata, k.m.n. II. stádium

C0693 Száj rosszindulatú daganata, k.m.n. III. stádium

C0694 Száj rosszindulatú daganata, k.m.n. IV. stádium

C0701 A parotis rosszindulatú daganata I. stádium

C0702 A parotis rosszindulatú daganata II. stádium

C0703 A parotis rosszindulatú daganata III. stádium

C0704 A parotis rosszindulatú daganata IV. stádium

C07H0 A parotis rosszindulatú daganata

C0800 Submandibularis nyálmirigy rosszindulatú daganata

C0801 Submandibularis nyálmirigy rosszindulatú daganata I. stádium

C0802 Submandibularis nyálmirigy rosszindulatú daganata II. stádium

C0803 Submandibularis nyálmirigy rosszindulatú daganata III. stádium

C0804 Submandibularis nyálmirigy rosszindulatú daganata IV. stádium

C0810 Nyelv alatti nyálmirigy rosszindulatú daganata

C0811 Nyelv alatti nyálmirigy rosszindulatú daganata I. stádium

C0812 Nyelv alatti nyálmirigy rosszindulatú daganata II. stádium

C0813 Nyelv alatti nyálmirigy rosszindulatú daganata III. stádium

C0814 Nyelv alatti nyálmirigy rosszindulatú daganata IV. stádium

C0880 A nagyobb nyálmirigyek átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata

C0881 A nagyobb nyálmirigyek átfedő elváltozása, rossz. dag. I. stádium

C0882 A nagyobb nyálmirigyek átfedő elváltozása, rossz. dag. II. stádium

C0883 A nagyobb nyálmirigyek átfedő elváltozása, rossz. dag. III. stádium

C0884 A nagyobb nyálmirigyek átfedő elváltozása, rossz. dag. IV. stádium

C0890 Nagy nyálmirigy rosszindulatú daganata, k.m.n.

C0891 Nagy nyálmirigy rosszindulatú daganata, k.m.n. I. stádium

C0892 Nagy nyálmirigy rosszindulatú daganata, k.m.n. II. stádium

C0893 Nagy nyálmirigy rosszindulatú daganata, k.m.n. III. stádium

C0894 Nagy nyálmirigy rosszindulatú daganata, k.m.n. IV. stádium

C0900 Mandula árok rosszindulatú daganata

C0901 Mandula árok rosszindulatú daganata I. stádium

C0902 Mandula árok rosszindulatú daganata II. stádium

C0903 Mandula árok rosszindulatú daganata III. stádium

C0904 Mandula árok rosszindulatú daganata IV. stádium

C0910 Mandulaív (mellső ill. hátsó) rosszindulatú daganata

C0911 Mandulaív (mellső ill. hátsó) rosszindulatú daganata I. stádium

C0912 Mandulaív (mellső ill. hátsó) rosszindulatú daganata II. stádium

C0913 Mandulaív (mellső ill. hátsó) rosszindulatú daganata III. stádium

C0914 Mandulaív (mellső ill. hátsó) rosszindulatú daganata IV. stádium

C0980 A mandula átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata

C0981 A mandula átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata I. stádium

C0982 A mandula átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata II. stádium

C0983 A mandula átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata III. stádium

C0984 A mandula átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata IV. stádium

C0990 Mandula rosszindulatú daganata, k.m.n.

C0991 Mandula rosszindulatú daganata, k.m.n. I. stádium

C0992 Mandula rosszindulatú daganata, k.m.n. II. stádium

C0993 Mandula rosszindulatú daganata, k.m.n. III. stádium

C0994 Mandula rosszindulatú daganata, k.m.n. IV. stádium

C1000 Vallecula rosszindulatú daganata

C1001 Vallecula rosszindulatú daganata I. stádium

C1002 Vallecula rosszindulatú daganata II. stádium

C1003 Vallecula rosszindulatú daganata III. stádium

C1004 Vallecula rosszindulatú daganata IV. stádium

C1010 A gégefedő mellső felszínének rosszindulatú daganata

C1011 A gégefedő mellső felszínének rosszindulatú daganata I. stádium

C1012 A gégefedő mellső felszínének rosszindulatú daganata II. stádium

C1013 A gégefedő mellső felszínének rosszindulatú daganata III. stádium

C1014 A gégefedő mellső felszínének rosszindulatú daganata IV. stádium

C1020 A szájgarat oldalsó falának rosszindulatú daganata

C1021 A szájgarat oldalsó falának rosszindulatú daganata I. stádium

C1022 A szájgarat oldalsó falának rosszindulatú daganata II. stádium

C1023 A szájgarat oldalsó falának rosszindulatú daganata III. stádium

C1024 A szájgarat oldalsó falának rosszindulatú daganata IV. stádium

C1030 A szájgarat hátsó falának rosszindulatú daganata

C1031 A szájgarat hátsó falának rosszindulatú daganata I. stádium

C1032 A szájgarat hátsó falának rosszindulatú daganata II. stádium

C1033 A szájgarat hátsó falának rosszindulatú daganata III. stádium

C1034 A szájgarat hátsó falának rosszindulatú daganata IV. stádium

C1040 Kopoltyúív (branchiogen) hasadék rosszindulatú daganata

C1041 Kopoltyúív (branchiogen) hasadék rosszindulatú daganata I. stádium

C1042 Kopoltyúív (branchiogen) hasadék rosszindulatú daganata II. stádium

C1043 Kopoltyúív (branchiogen) hasadék rosszindulatú daganata III. stádium

C1044 Kopoltyúív (branchiogen) hasadék rosszindulatú daganata IV. stádium

C1080 A szájgarat átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata

C1081 A szájgarat átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata I. stádium

C1082 A szájgarat átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata II. stádium

C1083 A szájgarat átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata III. stádium

C1084 A szájgarat átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata IV. stádium

C1090 Szájgarat rosszindulatú daganata, k.m.n.

C1091 Szájgarat rosszindulatú daganata, k.m.n. I. stádium

C1092 Szájgarat rosszindulatú daganata, k.m.n. II. stádium

C1093 Szájgarat rosszindulatú daganata, k.m.n. III. stádium

C1094 Szájgarat rosszindulatú daganata, k.m.n. IV. stádium

C1100 Az orrgarat felső falának rosszindulatú daganata

C1101 Az orrgarat felső falának rosszindulatú daganata I. stádium

C1102 Az orrgarat felső falának rosszindulatú daganata II. stádium

C1103 Az orrgarat felső falának rosszindulatú daganata III. stádium

C1104 Az orrgarat felső falának rosszindulatú daganata IV. stádium

C1110 Az orrgarat hátsó falának rosszindulatú daganata

C1111 Az orrgarat hátsó falának rosszindulatú daganata I. stádium

C1112 Az orrgarat hátsó falának rosszindulatú daganata II. stádium

C1113 Az orrgarat hátsó falának rosszindulatú daganata III. stádium

C1114 Az orrgarat hátsó falának rosszindulatú daganata IV. stádium

C1120 Az orrgarat oldalfalának rosszindulatú daganata

C1121 Az orrgarat oldalfalának rosszindulatú daganata I. stádium

C1122 Az orrgarat oldalfalának rosszindulatú daganata II. stádium

C1123 Az orrgarat oldalfalának rosszindulatú daganata III. stádium

C1124 Az orrgarat oldalfalának rosszindulatú daganata IV. stádium

C1130 Az orrgarat mellső falának rosszindulatú daganata

C1131 Az orrgarat mellső falának rosszindulatú daganata I. stádium

C1132 Az orrgarat mellső falának rosszindulatú daganata II. stádium

C1133 Az orrgarat mellső falának rosszindulatú daganata III. stádium

C1134 Az orrgarat mellső falának rosszindulatú daganata IV. stádium

C1180 Az orrgarat átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata

C1181 Az orrgarat átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata I. stádium

C1182 Az orrgarat átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata II. stádium

C1183 Az orrgarat átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata III. stádium

C1184 Az orrgarat átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata IV. stádium

C1190 Orrgarat rosszindulatú daganata, k.m.n.

C1191 Orrgarat rosszindulatú daganata, k.m.n. I. stádium

C1192 Orrgarat rosszindulatú daganata, k.m.n. II. stádium

C1193 Orrgarat rosszindulatú daganata, k.m.n. III. stádium

C1194 Orrgarat rosszindulatú daganata, k.m.n. IV. stádium

C1201 A sinus pyriformis rosszindulatú daganata I. stádium

C1202 A sinus pyriformis rosszindulatú daganata II. stádium

C1203 A sinus pyriformis rosszindulatú daganata III. stádium

C1204 A sinus pyriformis rosszindulatú daganata IV. stádium

C12H0 A sinus pyriformis rosszindulatú daganata

C1300 Gyűrűporc mögötti terület rosszindulatú daganata

C1301 Gyűrűporc mögötti terület rosszindulatú daganata I. stádium

C1302 Gyűrűporc mögötti terület rosszindulatú daganata II. stádium

C1303 Gyűrűporc mögötti terület rosszindulatú daganata III. stádium

C1304 Gyűrűporc mögötti terület rosszindulatú daganata IV. stádium

C1310 Aryepiglotticus redő hypopharynx felőli oldalának rosszind. daganata

C1311 Aryepiglotticus redő hypopharynx felőli old. rosszind. dag. I. stád.

C1312 Aryepiglotticus redő hypopharynx felőli old. rosszind. dag. II. stád.

C1313 Aryepiglotticus redő hypopharynx felőli old. rosszind. dag. III. stád.

C1314 Aryepiglotticus redő hypopharynx felőli old. rosszind. dag. IV. stád.

C1320 A hypopharynx hátsó falának rosszindulatú daganata

C1321 A hypopharynx hátsó falának rosszindulatú daganata I. stádium

C1322 A hypopharynx hátsó falának rosszindulatú daganata II. stádium

C1323 A hypopharynx hátsó falának rosszindulatú daganata III. stádium

C1324 A hypopharynx hátsó falának rosszindulatú daganata IV. stádium

C1380 A hypopharynx átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata

C1381 A hypopharynx átfedő elváltozása, rosszindulatú dag. I. stádium

C1382 A hypopharynx átfedő elváltozása, rosszindulatú dag. II. stádium

C1383 A hypopharynx átfedő elváltozása, rosszindulatú dag. III. stádium

C1384 A hypopharynx átfedő elváltozása, rosszindulatú dag. IV. stádium

C1390 Hypopharynx rosszindulatú daganata, k.m.n.

C1391 Hypopharynx rosszindulatú daganata, k.m.n. I. stádium

C1392 Hypopharynx rosszindulatú daganata, k.m.n. II. stádium

C1393 Hypopharynx rosszindulatú daganata, k.m.n. III. stádium

C1394 Hypopharynx rosszindulatú daganata, k.m.n. IV. stádium

C1400 Garat rosszindulatú daganata, k.m.n.

C1401 Garat rosszindulatú daganata, k.m.n. I. stádium

C1402 Garat rosszindulatú daganata, k.m.n. II. stádium

C1403 Garat rosszindulatú daganata, k.m.n. III. stádium

C1404 Garat rosszindulatú daganata, k.m.n. IV. stádium

C1410 Laryngopharynx rosszindulatú daganata

C1411 Laryngopharynx rosszindulatú daganata I. stádium

C1412 Laryngopharynx rosszindulatú daganata II. stádium

C1413 Laryngopharynx rosszindulatú daganata III. stádium

C1414 Laryngopharynx rosszindulatú daganata IV. stádium

C1420 Waldeyer-gyűrű rosszindulatú daganata

C1421 Waldeyer-gyűrű rosszindulatú daganata I. stádium

C1422 Waldeyer-gyűrű rosszindulatú daganata II. stádium

C1423 Waldeyer-gyűrű rosszindulatú daganata III. stádium

C1424 Waldeyer-gyűrű rosszindulatú daganata IV. stádium

C1480 Az ajak, a szájüreg és a garat átfedő elváltozása, rosszind. daganata

C1481 Az ajak, a szájüreg és a garat átfedő elvált., rossz. dag. I.st.

C1482 Az ajak, a szájüreg és a garat átfedő elvált., rossz. dag. II.st.

C1483 Az ajak, a szájüreg és a garat átfedő elvált., rossz. dag. III.st.

C1484 Az ajak, a szájüreg és a garat átfedő elvált., rossz. dag. IV.st.

x

C1500 A nyelőcső nyaki szakaszának rosszindulatú daganata

x

C1510 A nyelőcső mellüregi szakaszának rosszindulatú daganata

x

C1520 A nyelőcső hasi szakaszának rosszindulatú daganata

x

C1530 A nyelőcső felső harmadának rosszindulatú daganata

x

C1540 A nyelőcső középső harmadának rosszindulatú daganata

x

C1550 A nyelőcső alsó harmadának rosszindulatú daganata

x

C1580 A nyelőcső átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata

x

C1590 Nyelőcső rosszindulatú daganata, k.m.n.

C3000 Orrüreg rosszindulatú daganata

C3001 Orrüreg rosszindulatú daganata I. stádium

C3002 Orrüreg rosszindulatú daganata II. stádium

C3003 Orrüreg rosszindulatú daganata III. stádium

C3004 Orrüreg rosszindulatú daganata IV. stádium

C3010 Középfül rosszindulatú daganata

C3011 Középfül rosszindulatú daganata I. stádium

C3012 Középfül rosszindulatú daganata II. stádium

C3013 Középfül rosszindulatú daganata III. stádium

C3014 Középfül rosszindulatú daganata IV. stádium

C3100 Arcüreg rosszindulatú daganata

C3101 Arcüreg rosszindulatú daganata I. stádium

C3102 Arcüreg rosszindulatú daganata II. stádium

C3103 Arcüreg rosszindulatú daganata III. stádium

C3104 Arcüreg rosszindulatú daganata IV. stádium

C3110 Rostacsonti üreg rosszindulatú daganata

C3111 Rostacsonti üreg rosszindulatú daganata I. stádium

C3112 Rostacsonti üreg rosszindulatú daganata II. stádium

C3113 Rostacsonti üreg rosszindulatú daganata III. stádium

C3114 Rostacsonti üreg rosszindulatú daganata IV. stádium

C3120 Homloküreg rosszindulatú daganata

C3121 Homloküreg rosszindulatú daganata I. stádium

C3122 Homloküreg rosszindulatú daganata II. stádium

C3123 Homloküreg rosszindulatú daganata III. stádium

C3124 Homloküreg rosszindulatú daganata IV. stádium

C3130 Ékcsonti üreg rosszindulatú daganata

C3131 Ékcsonti üreg rosszindulatú daganata I. stádium

C3132 Ékcsonti üreg rosszindulatú daganata II. stádium

C3133 Ékcsonti üreg rosszindulatú daganata III. stádium

C3134 Ékcsonti üreg rosszindulatú daganata IV. stádium

C3180 A melléküregek átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata

C3181 A melléküregek átfedő elváltozása, rosszind. dag. I. stádium

C3182 A melléküregek átfedő elváltozása, rosszind. dag. II. stádium

C3183 A melléküregek átfedő elváltozása, rosszind. dag. III. stádium

C3184 A melléküregek átfedő elváltozása, rosszind. dag. IV. stádium

C3190 Melléküreg rosszindulatú daganata, k.m.n.

C3191 Melléküreg rosszindulatú daganata, k.m.n. I. stádium

C3192 Melléküreg rosszindulatú daganata, k.m.n. II. stádium

C3193 Melléküreg rosszindulatú daganata, k.m.n. III. stádium

C3194 Melléküreg rosszindulatú daganata, k.m.n. IV. stádium

C3200 Glottis rosszindulatú daganata

C3201 Glottis rosszindulatú daganata I. stádium

C3202 Glottis rosszindulatú daganata II. stádium

C3203 Glottis rosszindulatú daganata III.stádium

C3204 Glottis rosszindulatú daganata IV. stádium

C3210 Supraglotticus rész rosszindulatú daganata

C3211 Supraglotticus rész rosszindulatú daganata I. stádium

C3212 Supraglotticus rész rosszindulatú daganata II. stádium

C3213 Supraglotticus rész rosszindulatú daganata III. stádium

C3214 Supraglotticus rész rosszindulatú daganata IV. stádium

C3220 Subglotticus rész rosszindulatú daganata

C3221 Subglotticus rész rosszindulatú daganata I. stádium

C3222 Subglotticus rész rosszindulatú daganata II. stádium

C3223 Subglotticus rész rosszindulatú daganata III. stádium

C3224 Subglotticus rész rosszindulatú daganata IV. stádium

C3230 Gégeporc rosszindulatú daganata

C3231 Gégeporc rosszindulatú daganata I. stádium

C3232 Gégeporc rosszindulatú daganata II. stádium

C3233 Gégeporc rosszindulatú daganata III. stádium

C3234 Gégeporc rosszindulatú daganata IV. stádium

C3280 A gége átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata

C3281 A gége átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata I. stádium

C3282 A gége átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata II. stádium

C3283 A gége átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata III. stádium

C3284 A gége átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata IV. stádium

C3290 Gége rosszindulatú daganata, k.m.n.

C3291 Gége rosszindulatú daganata, k.m.n. I. stádium

C3292 Gége rosszindulatú daganata, k.m.n. II. stádium

C3293 Gége rosszindulatú daganata, k.m.n. III. stádium

C3294 Gége rosszindulatú daganata, k.m.n. IV. stádium

x

C4800 Retroperitoneum rosszindulatú daganata

x

C4810 A hashártya meghatározott részeinek rosszindulatú daganata

x

C4820 Hashártya rosszindulatú daganata, k.m.n.

x

C4880 Retroperitoneum és hashártya átfedő elváltozása, rosszind. daganata

x

C4900 Fej, arc és nyak kötőszövete és lágyrészeinek rosszind. daganata

x

C4910 A felső végtag, váll kötőszövete és lágyrészeinek rosszind. daganata

x

C4920 Az alsó végtag, csípő kötőszövete és lágyrészeinek rosszind. daganata

x

C4930 A mellkas kötőszövete és lágyrészeinek rosszindulatú daganata

x

C4940 A has kötőszövete és lágyrészeinek rosszindulatú daganata

x

C4950 A medence kötőszövete és lágyrészeinek rosszindulatú daganata

x

C4960 A törzs kötőszövete és lágyrészeinek rosszindulatú daganata, k.m.n.

x

C4980 A kötőszövet és lágyrészek átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata

x

C4990 Kötőszövet és lágyrész rosszindulatú daganata, k.m.n.

C5300 Endocervix rosszindulatú daganata

C5310 Exocervix rosszindulatú daganata

C5380 A méhnyak átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata

C5390 Méhnyak rosszindulatú daganata, k.m.n.

C7600 Fej, arc, nyak rosszindulatú daganata

Fázisok leírása:

Beavatkozás kód:

70361

Kemoterápia, FAP/A protokoll szerint (01. fázis)

Fázis azonosító:

1

Fázis hossza: 5 [nap]

5FU

Fluorouracyl

Adagolás:

600,0

mg/m2

ADM

Doxorubicin

Adagolás:

30,0

mg/m2

CDDP

Cisplatin

Adagolás:

75,0

mg/m2

Ellátási napok a ciklus kezdetétől:

1

2

3

4

5

Fázisok:

1

1

1

1

1

5FU

Fluorouracyl

*

*

*

*

*

ADM

Doxorubicin

*

CDDP

Cisplatin

*

7037J Kemoterápia, FEM/B protokoll szerint

Protokoll időtartama

:

1 [nap]

Protokollok közti szünet

:

20 [nap]

Fázisok száma

:

1

Diagnózisok:

C1600 Gyomorszáj rosszindulatú daganata

C1610 Gyomorfundus rosszindulatú daganata

C1620 Gyomor corpus rosszindulatú daganata

C1630 Antrum pylori rosszindulatú daganata

C1640 Pylorus rosszindulatú daganata

C1650 Gyomor kisgörbület rosszindulatú daganata, k.m.n.

C1660 Gyomor nagygörbület rosszindulatú daganata, k.m.n.

C1680 A gyomor átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata

C1690 Gyomor rosszindulatú daganata, k.m.n.

x

C1700 Duodenum rosszindulatú daganata

x

C1710 Jejunum rosszindulatú daganata

x

C1720 Ileum rosszindulatú daganata

x

C1730 Meckel-féle diverticulum rosszindulatú daganata

x

C1780 A vékonybél átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata

x

C1790 Vékonybél rosszindulatú daganata, k.m.n.

C1800 Vakbél (coecum) rosszindulatú daganata

C1810 Féregnyúlvány rosszindulatú daganata

C1820 Colon ascendens rosszindulatú daganata

C1830 Flexura hepatica rosszindulatú daganata

C1840 Colon transversum rosszindulatú daganata

C1850 Flexura lienalis rosszindulatú daganata

C1860 Colon descendens rosszindulatú daganata

C1870 Colon sigmoideum rosszindulatú daganata

C1880 A vastagbél átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata

C1890 Vastagbél rosszindulatú daganata, k.m.n.

C19H0 A sigmabél-végbél határ rosszindulatú daganata

C20H0 A végbél rosszindulatú daganata

x

C2100 Végbélnyílás rosszindulatú daganata, k.m.n.

x

C2110 Canalis analis rosszindulatú daganata

x

C2120 Cloacogen zóna rosszindulatú daganata

x

C2180 Rectum, anus és canalis analis átfedő elváltozása, rosszind. daganata

C2200 Májsejt rák

C2210 Intrahepaticus epeút rák

C2220 Hepatoblastoma rosszindulatú daganata

C2230 A máj angiosarcomája

C2240 A máj egyéb sarcomái

C2270 A máj egyéb meghatározott rákjai

C2290 Máj rosszindulatú daganata, k.m.n.

x

C23H0 Az epehólyag rosszindulatú daganata

x

C2400 Extrahepaticus epeút rosszindulatú daganata

x

C2410 Papilla (ampulla) Vateri rosszindulatú daganata

x

C2480 Az epeutak átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata

x

C2490 Epeút rosszindulatú daganata, k.m.n.

C2500 Hasnyálmirigy fej rosszindulatú daganata

C2510 Hasnyálmirigy test rosszindulatú daganata

C2520 Hasnyálmirigy farok rosszindulatú daganata

C2530 Hasnyálmirigy vezeték rosszindulatú daganata

C2540 Endocrin pancreas rosszindulatú daganata

C2570 A hasnyálmirigy egyéb részeinek rosszindulatú daganata

C2580 A hasnyálmirigy átfedő rosszindulatú daganata

C2590 Hasnyálmirigy rosszindulatú daganata, k.m.n.

Fázisok leírása:

Beavatkozás kód:

70371

Kemoterápia, FEM/B protokoll szerint (01. fázis)

Fázis azonosító:

1

Fázis hossza: 1 [nap]

5FU

Fluorouracyl

Adagolás:

600,0

mg/m2

EPI

Epirubicin

Adagolás:

60,0

mg/m2

MMC

Mitomycin

Adagolás:

5,0

mg/m2

Ellátási napok a ciklus kezdetétől:

1

Fázisok:

1

5FU

Fluorouracyl

*

EPI

Epirubicin

*

MMC

Mitomycin

*

7041J Kemoterápia, MBC protokoll szerint

Protokoll időtartama

:

15 [nap]

Protokollok közti szünet

:

13 [nap]

Fázisok száma

:

3

Diagnózisok:

C0000 Felső ajak, külső felszín rosszindulatú daganata

C0010 Alsó ajak külső felszín rosszindulatú daganata

C0020 Ajak, k.m.n. rosszindulatú daganata

C0030 Felső ajak, belső felszín rosszindulatú daganata

C0040 Alsó ajak, belső felszín rosszindulatú daganata

C0050 Ajak, nem meghatározott belső felszín rosszindulatú daganata

C0060 Ajakzug rosszindulatú daganata

C0080 Az ajak átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata

C0090 Ajak rosszindulatú daganata, k.m.n.

C0101 A nyelvgyök rosszindulatú daganata I. stádium

C0102 A nyelvgyök rosszindulatú daganata II. stádium

C0103 A nyelvgyök rosszindulatú daganata III. stádium

C0104 A nyelvgyök rosszindulatú daganata IV. stádium

C01H0 A nyelvgyök rosszindulatú daganata

C0200 A nyelv háti felszínének rosszindulatú daganata

C0201 A nyelv háti felszínének rosszindulatú daganata I. stádium

C0202 A nyelv háti felszínének rosszindulatú daganata II. stádium

C0203 A nyelv háti felszínének rosszindulatú daganata III. stádium

C0204 A nyelv háti felszínének rosszindulatú daganata IV. stádium

C0210 A nyelv szélének rosszindulatú daganata

C0211 A nyelv szélének rosszindulatú daganata I. stádium

C0212 A nyelv szélének rosszindulatú daganata II. stádium

C0213 A nyelv szélének rosszindulatú daganata III. stádium

C0214 A nyelv szélének rosszindulatú daganata IV. stádium

C0220 A nyelv alsó felszínének rosszindulatú daganata

C0221 A nyelv alsó felszínének rosszindulatú daganata I. stádium

C0222 A nyelv alsó felszínének rosszindulatú daganata II. stádium

C0223 A nyelv alsó felszínének rosszindulatú daganata III. stádium

C0224 A nyelv alsó felszínének rosszindulatú daganata IV. stádium

C0230 A nyelv első kétharmadának rosszindulatú daganata, k.m.n. része

C0231 A nyelv első kétharmadának rosszindulatú dag., k.m.n. része I. stád.

C0232 A nyelv első kétharmadának rosszindulatú dag., k.m.n. része II. stád.

C0233 A nyelv első kétharmadának rosszindulatú dag., k.m.n. része III. stád.

C0234 A nyelv első kétharmadának rosszindulatú dag., k.m.n. része IV. stád.

C0240 Nyelvmandula rosszindulatú daganata

C0241 Nyelvmandula rosszindulatú daganata I. stádium

C0242 Nyelvmandula rosszindulatú daganata II. stádium

C0243 Nyelvmandula rosszindulatú daganata III. stádium

C0244 Nyelvmandula rosszindulatú daganata IV. stádium

C0280 A nyelv átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata

C0281 A nyelv átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata I. stádium

C0282 A nyelv átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata II. stádium

C0283 A nyelv átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata III. stádium

C0284 A nyelv átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata IV. stádium

C0290 Nyelv rosszindulatú daganata, k.m.n.

C0291 Nyelv rosszindulatú daganata, k.m.n. I. stádium

C0292 Nyelv rosszindulatú daganata, k.m.n. II. stádium

C0293 Nyelv rosszindulatú daganata, k.m.n. III. stádium

C0294 Nyelv rosszindulatú daganata, k.m.n. IV. stádium

C0300 Felső fogíny rosszindulatú daganata

C0301 Felső fogíny rosszindulatú daganata I. stádium

C0302 Felső fogíny rosszindulatú daganata II. stádium

C0303 Felső fogíny rosszindulatú daganata III. stádium

C0304 Felső fogíny rosszindulatú daganata IV. stádium

C0310 Alsó fogíny rosszindulatú daganata

C0311 Alsó fogíny rosszindulatú daganata I. stádium

C0312 Alsó fogíny rosszindulatú daganata II. stádium

C0313 Alsó fogíny rosszindulatú daganata III. stádium

C0314 Alsó fogíny rosszindulatú daganata IV. stádium

C0390 Fogíny rosszindulatú daganata, k.m.n.

C0391 Fogíny rosszindulatú daganata, k.m.n. I. stádium

C0392 Fogíny rosszindulatú daganata, k.m.n. II. stádium

C0393 Fogíny rosszindulatú daganata, k.m.n. III. stádium

C0394 Fogíny rosszindulatú daganata, k.m.n. IV. stádium

C0400 A szájfenék első részének rosszindulatú daganata

C0401 A szájfenék első részének rosszindulatú daganata I. stádium

C0402 A szájfenék első részének rosszindulatú daganata II. stádium

C0403 A szájfenék első részének rosszindulatú daganata III. stádium

C0404 A szájfenék első részének rosszindulatú daganata IV. stádium

C0410 A szájfenék oldalsó részének rosszindulatú daganata

C0411 A szájfenék oldalsó részének rosszindulatú dag. I. stádium

C0412 A szájfenék oldalsó részének rosszindulatú dag. II. stádium

C0413 A szájfenék oldalsó részének rosszindulatú dag. III. stádium

C0414 A szájfenék oldalsó részének rosszindulatú dag. IV. stádium

C0480 A szájfenék határt átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata

C0481 A szájfenék határt átfedő elváltozása, rossz. dag. I. stádium

C0482 A szájfenék határt átfedő elváltozása, rossz. dag. II. stádium

C0483 A szájfenék határt átfedő elváltozása, rossz. dag. III. stádium

C0484 A szájfenék határt átfedő elváltozása, rossz. dag. IV. stádium

C0490 Szájfenék rosszindulatú daganata, k.m.n.

C0491 Szájfenék rosszindulatú daganata, k.m.n. I. stádium

C0492 Szájfenék rosszindulatú daganata, k.m.n. II. stádium

C0493 Szájfenék rosszindulatú daganata, k.m.n. III. stádium

C0494 Szájfenék rosszindulatú daganata, k.m.n. IV. stádium

C0500 Kemény szájpad rosszindulatú daganata

C0501 Kemény szájpad rosszindulatú daganata I. stádium

C0502 Kemény szájpad rosszindulatú daganata II. stádium

C0503 Kemény szájpad rosszindulatú daganata III. stádium

C0504 Kemény szájpad rosszindulatú daganata IV. stádium

C0510 Lágy szájpad rosszindulatú daganata

C0511 Lágy szájpad rosszindulatú daganata I. stádium

C0512 Lágy szájpad rosszindulatú daganata II. stádium

C0513 Lágy szájpad rosszindulatú daganata III. stádium

C0514 Lágy szájpad rosszindulatú daganata IV. stádium

C0520 Nyelvcsap rosszindulatú daganata

C0521 Nyelvcsap rosszindulatú daganata I. stádium

C0522 Nyelvcsap rosszindulatú daganata II. stádium

C0523 Nyelvcsap rosszindulatú daganata III. stádium

C0524 Nyelvcsap rosszindulatú daganata IV. stádium

C0580 A szájpad átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata

C0581 A szájpad átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata I. stádium

C0582 A szájpad átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata II. stádium

C0583 A szájpad átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata III. stádium

C0584 A szájpad átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata IV. stádium

C0590 Szájpad rosszindulatú daganata, k.m.n.

C0591 Szájpad rosszindulatú daganata, k.m.n. I. stádium

C0592 Szájpad rosszindulatú daganata, k.m.n. II. stádium

C0593 Szájpad rosszindulatú daganata, k.m.n. III. stádium

C0594 Szájpad rosszindulatú daganata, k.m.n. IV. stádium

C0600 Pofanyálkahártya rosszindulatú daganata

C0601 Pofanyálkahártya rosszindulatú daganata I. stádium

C0602 Pofanyálkahártya rosszindulatú daganata II. stádium

C0603 Pofanyálkahártya rosszindulatú daganata III. stádium

C0604 Pofanyálkahártya rosszindulatú daganata IV. stádium

C0610 Szájtornác rosszindulatú daganata

C0611 Szájtornác rosszindulatú daganata I. stádium

C0612 Szájtornác rosszindulatú daganata II. stádium

C0613 Szájtornác rosszindulatú daganata III. stádium

C0614 Szájtornác rosszindulatú daganata IV. stádium

C0620 Őrlőfogak mögötti terület rosszindulatú daganata

C0621 Őrlőfogak mögötti terület rosszindulatú daganata I. stádium

C0622 Őrlőfogak mögötti terület rosszindulatú daganata II. stádium

C0623 Őrlőfogak mögötti terület rosszindulatú daganata III. stádium

C0624 Őrlőfogak mögötti terület rosszindulatú daganata IV. stádium

C0680 A szájüreg egyéb és k.m.n. részének átfedő rosszindulatú daganata

C0681 A szájüreg egyéb és k.m.n. részének átfedő rossz. dag. I. stádium

C0682 A szájüreg egyéb és k.m.n. részének átfedő rossz. dag. II. stádium

C0683 A szájüreg egyéb és k.m.n. részének átfedő rossz. dag. III. stádium

C0684 A szájüreg egyéb és k.m.n. részének átfedő rossz. dag. IV. stádium

C0690 Száj rosszindulatú daganata, k.m.n.

C0691 Száj rosszindulatú daganata, k.m.n. I. stádium

C0692 Száj rosszindulatú daganata, k.m.n. II. stádium

C0693 Száj rosszindulatú daganata, k.m.n. III. stádium

C0694 Száj rosszindulatú daganata, k.m.n. IV. stádium

C0701 A parotis rosszindulatú daganata I. stádium

C0702 A parotis rosszindulatú daganata II. stádium

C0703 A parotis rosszindulatú daganata III. stádium

C0704 A parotis rosszindulatú daganata IV. stádium

C07H0 A parotis rosszindulatú daganata

C0800 Submandibularis nyálmirigy rosszindulatú daganata

C0801 Submandibularis nyálmirigy rosszindulatú daganata I. stádium

C0802 Submandibularis nyálmirigy rosszindulatú daganata II. stádium

C0803 Submandibularis nyálmirigy rosszindulatú daganata III. stádium

C0804 Submandibularis nyálmirigy rosszindulatú daganata IV. stádium

C0810 Nyelv alatti nyálmirigy rosszindulatú daganata

C0811 Nyelv alatti nyálmirigy rosszindulatú daganata I. stádium

C0812 Nyelv alatti nyálmirigy rosszindulatú daganata II. stádium

C0813 Nyelv alatti nyálmirigy rosszindulatú daganata III. stádium

C0814 Nyelv alatti nyálmirigy rosszindulatú daganata IV. stádium

C0880 A nagyobb nyálmirigyek átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata

C0881 A nagyobb nyálmirigyek átfedő elváltozása, rossz. dag. I. stádium

C0882 A nagyobb nyálmirigyek átfedő elváltozása, rossz. dag. II. stádium

C0883 A nagyobb nyálmirigyek átfedő elváltozása, rossz. dag. III. stádium

C0884 A nagyobb nyálmirigyek átfedő elváltozása, rossz. dag. IV. stádium

C0890 Nagy nyálmirigy rosszindulatú daganata, k.m.n.

C0891 Nagy nyálmirigy rosszindulatú daganata, k.m.n. I. stádium

C0892 Nagy nyálmirigy rosszindulatú daganata, k.m.n. II. stádium

C0893 Nagy nyálmirigy rosszindulatú daganata, k.m.n. III. stádium

C0894 Nagy nyálmirigy rosszindulatú daganata, k.m.n. IV. stádium

C0900 Mandula árok rosszindulatú daganata

C0901 Mandula árok rosszindulatú daganata I. stádium

C0902 Mandula árok rosszindulatú daganata II. stádium

C0903 Mandula árok rosszindulatú daganata III. stádium

C0904 Mandula árok rosszindulatú daganata IV. stádium

C0910 Mandulaív (mellső ill. hátsó) rosszindulatú daganata

C0911 Mandulaív (mellső ill. hátsó) rosszindulatú daganata I. stádium

C0912 Mandulaív (mellső ill. hátsó) rosszindulatú daganata II. stádium

C0913 Mandulaív (mellső ill. hátsó) rosszindulatú daganata III. stádium

C0914 Mandulaív (mellső ill. hátsó) rosszindulatú daganata IV. stádium

C0980 A mandula átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata

C0981 A mandula átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata I. stádium

C0982 A mandula átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata II. stádium

C0983 A mandula átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata III. stádium

C0984 A mandula átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata IV. stádium

C0990 Mandula rosszindulatú daganata, k.m.n.

C0991 Mandula rosszindulatú daganata, k.m.n. I. stádium

C0992 Mandula rosszindulatú daganata, k.m.n. II. stádium

C0993 Mandula rosszindulatú daganata, k.m.n. III. stádium

C0994 Mandula rosszindulatú daganata, k.m.n. IV. stádium

C1000 Vallecula rosszindulatú daganata

C1001 Vallecula rosszindulatú daganata I. stádium

C1002 Vallecula rosszindulatú daganata II. stádium

C1003 Vallecula rosszindulatú daganata III. stádium

C1004 Vallecula rosszindulatú daganata IV. stádium

C1010 A gégefedő mellső felszínének rosszindulatú daganata

C1011 A gégefedő mellső felszínének rosszindulatú daganata I. stádium

C1012 A gégefedő mellső felszínének rosszindulatú daganata II. stádium

C1013 A gégefedő mellső felszínének rosszindulatú daganata III. stádium

C1014 A gégefedő mellső felszínének rosszindulatú daganata IV. stádium

C1020 A szájgarat oldalsó falának rosszindulatú daganata

C1021 A szájgarat oldalsó falának rosszindulatú daganata I. stádium

C1022 A szájgarat oldalsó falának rosszindulatú daganata II. stádium

C1023 A szájgarat oldalsó falának rosszindulatú daganata III. stádium

C1024 A szájgarat oldalsó falának rosszindulatú daganata IV. stádium

C1030 A szájgarat hátsó falának rosszindulatú daganata

C1031 A szájgarat hátsó falának rosszindulatú daganata I. stádium

C1032 A szájgarat hátsó falának rosszindulatú daganata II. stádium

C1033 A szájgarat hátsó falának rosszindulatú daganata III. stádium

C1034 A szájgarat hátsó falának rosszindulatú daganata IV. stádium

C1040 Kopoltyúív (branchiogen) hasadék rosszindulatú daganata

C1041 Kopoltyúív (branchiogen) hasadék rosszindulatú daganata I. stádium

C1042 Kopoltyúív (branchiogen) hasadék rosszindulatú daganata II. stádium

C1043 Kopoltyúív (branchiogen) hasadék rosszindulatú daganata III. stádium

C1044 Kopoltyúív (branchiogen) hasadék rosszindulatú daganata IV. stádium

C1080 A szájgarat átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata

C1081 A szájgarat átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata I. stádium

C1082 A szájgarat átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata II. stádium

C1083 A szájgarat átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata III. stádium

C1084 A szájgarat átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata IV. stádium

C1090 Szájgarat rosszindulatú daganata, k.m.n.

C1091 Szájgarat rosszindulatú daganata, k.m.n. I. stádium

C1092 Szájgarat rosszindulatú daganata, k.m.n. II. stádium

C1093 Szájgarat rosszindulatú daganata, k.m.n. III. stádium

C1094 Szájgarat rosszindulatú daganata, k.m.n. IV. stádium

C1100 Az orrgarat felső falának rosszindulatú daganata

C1101 Az orrgarat felső falának rosszindulatú daganata I. stádium

C1102 Az orrgarat felső falának rosszindulatú daganata II. stádium

C1103 Az orrgarat felső falának rosszindulatú daganata III. stádium

C1104 Az orrgarat felső falának rosszindulatú daganata IV. stádium

C1110 Az orrgarat hátsó falának rosszindulatú daganata

C1111 Az orrgarat hátsó falának rosszindulatú daganata I. stádium

C1112 Az orrgarat hátsó falának rosszindulatú daganata II. stádium

C1113 Az orrgarat hátsó falának rosszindulatú daganata III. stádium

C1114 Az orrgarat hátsó falának rosszindulatú daganata IV. stádium

C1120 Az orrgarat oldalfalának rosszindulatú daganata

C1121 Az orrgarat oldalfalának rosszindulatú daganata I. stádium

C1122 Az orrgarat oldalfalának rosszindulatú daganata II. stádium

C1123 Az orrgarat oldalfalának rosszindulatú daganata III. stádium

C1124 Az orrgarat oldalfalának rosszindulatú daganata IV. stádium

C1130 Az orrgarat mellső falának rosszindulatú daganata

C1131 Az orrgarat mellső falának rosszindulatú daganata I. stádium

C1132 Az orrgarat mellső falának rosszindulatú daganata II. stádium

C1133 Az orrgarat mellső falának rosszindulatú daganata III. stádium

C1134 Az orrgarat mellső falának rosszindulatú daganata IV. stádium

C1180 Az orrgarat átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata

C1181 Az orrgarat átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata I. stádium

C1182 Az orrgarat átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata II. stádium

C1183 Az orrgarat átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata III. stádium

C1184 Az orrgarat átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata IV. stádium

C1190 Orrgarat rosszindulatú daganata, k.m.n.

C1191 Orrgarat rosszindulatú daganata, k.m.n. I. stádium

C1192 Orrgarat rosszindulatú daganata, k.m.n. II. stádium

C1193 Orrgarat rosszindulatú daganata, k.m.n. III. stádium

C1194 Orrgarat rosszindulatú daganata, k.m.n. IV. stádium

C1201 A sinus pyriformis rosszindulatú daganata I. stádium

C1202 A sinus pyriformis rosszindulatú daganata II. stádium

C1203 A sinus pyriformis rosszindulatú daganata III. stádium

C1204 A sinus pyriformis rosszindulatú daganata IV. stádium

C12H0 A sinus pyriformis rosszindulatú daganata

C1300 Gyűrűporc mögötti terület rosszindulatú daganata

C1301 Gyűrűporc mögötti terület rosszindulatú daganata I. stádium

C1302 Gyűrűporc mögötti terület rosszindulatú daganata II. stádium

C1303 Gyűrűporc mögötti terület rosszindulatú daganata III. stádium

C1304 Gyűrűporc mögötti terület rosszindulatú daganata IV. stádium

C1310 Aryepiglotticus redő hypopharynx felőli oldalának rosszind. daganata

C1311 Aryepiglotticus redő hypopharynx felőli old. rosszind. dag. I. stád.

C1312 Aryepiglotticus redő hypopharynx felőli old. rosszind. dag. II. stád.

C1313 Aryepiglotticus redő hypopharynx felőli old. rosszind. dag. III. stád.

C1314 Aryepiglotticus redő hypopharynx felőli old. rosszind. dag. IV. stád.

C1320 A hypopharynx hátsó falának rosszindulatú daganata

C1321 A hypopharynx hátsó falának rosszindulatú daganata I. stádium

C1322 A hypopharynx hátsó falának rosszindulatú daganata II. stádium

C1323 A hypopharynx hátsó falának rosszindulatú daganata III. stádium

C1324 A hypopharynx hátsó falának rosszindulatú daganata IV. stádium

C1380 A hypopharynx átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata

C1381 A hypopharynx átfedő elváltozása, rosszindulatú dag. I. stádium

C1382 A hypopharynx átfedő elváltozása, rosszindulatú dag. II. stádium

C1383 A hypopharynx átfedő elváltozása, rosszindulatú dag. III. stádium

C1384 A hypopharynx átfedő elváltozása, rosszindulatú dag. IV. stádium

C1390 Hypopharynx rosszindulatú daganata, k.m.n.

C1391 Hypopharynx rosszindulatú daganata, k.m.n. I. stádium

C1392 Hypopharynx rosszindulatú daganata, k.m.n. II. stádium

C1393 Hypopharynx rosszindulatú daganata, k.m.n. III. stádium

C1394 Hypopharynx rosszindulatú daganata, k.m.n. IV. stádium

C1400 Garat rosszindulatú daganata, k.m.n.

C1401 Garat rosszindulatú daganata, k.m.n. I. stádium

C1402 Garat rosszindulatú daganata, k.m.n. II. stádium

C1403 Garat rosszindulatú daganata, k.m.n. III. stádium

C1404 Garat rosszindulatú daganata, k.m.n. IV. stádium

C1410 Laryngopharynx rosszindulatú daganata

C1411 Laryngopharynx rosszindulatú daganata I. stádium

C1412 Laryngopharynx rosszindulatú daganata II. stádium

C1413 Laryngopharynx rosszindulatú daganata III. stádium

C1414 Laryngopharynx rosszindulatú daganata IV. stádium

C1420 Waldeyer-gyűrű rosszindulatú daganata

C1421 Waldeyer-gyűrű rosszindulatú daganata I. stádium

C1422 Waldeyer-gyűrű rosszindulatú daganata II. stádium

C1423 Waldeyer-gyűrű rosszindulatú daganata III. stádium

C1424 Waldeyer-gyűrű rosszindulatú daganata IV. stádium

C1480 Az ajak, a szájüreg és a garat átfedő elváltozása, rosszind. daganata

C1481 Az ajak, a szájüreg és a garat átfedő elvált., rossz. dag. I.st.

C1482 Az ajak, a szájüreg és a garat átfedő elvált., rossz. dag. II.st.

C1483 Az ajak, a szájüreg és a garat átfedő elvált., rossz. dag. III.st.

C1484 Az ajak, a szájüreg és a garat átfedő elvált., rossz. dag. IV.st.

x

C1500 A nyelőcső nyaki szakaszának rosszindulatú daganata

x

C1510 A nyelőcső mellüregi szakaszának rosszindulatú daganata

x

C1520 A nyelőcső hasi szakaszának rosszindulatú daganata

x

C1530 A nyelőcső felső harmadának rosszindulatú daganata

x

C1540 A nyelőcső középső harmadának rosszindulatú daganata

x

C1550 A nyelőcső alsó harmadának rosszindulatú daganata

x

C1580 A nyelőcső átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata

x

C1590 Nyelőcső rosszindulatú daganata, k.m.n.

x

C2100 Végbélnyílás rosszindulatú daganata, k.m.n.

x

C2110 Canalis analis rosszindulatú daganata

x

C2120 Cloacogen zóna rosszindulatú daganata

x

C2180 Rectum, anus és canalis analis átfedő elváltozása, rosszind. daganata

C5300 Endocervix rosszindulatú daganata

C5310 Exocervix rosszindulatú daganata

C5380 A méhnyak átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata

C5390 Méhnyak rosszindulatú daganata, k.m.n.

Fázisok leírása:

Beavatkozás kód:

70411

Kemoterápia, MBC protokoll szerint (01. fázis)

Fázis azonosító:

1

Fázis hossza: 2 [nap]

BLM

Bleomycin

Adagolás:

15,0

mg

MTX

Methotrexate

Adagolás:

40,0

mg/m2

CDDP

Cisplatin

Adagolás:

50,0

mg/m2

Beavatkozás kód:

70412

Kemoterápia, MBC protokoll szerint (02. fázis)

Fázis azonosító:

2

Fázis hossza: 1 [nap]

BLM

Bleomycin

Adagolás:

15,0

mg

Beavatkozás kód:

70413

Kemoterápia, MBC protokoll szerint (03. fázis)

Fázis azonosító:

3

Fázis hossza: 1 [nap]

BLM

Bleomycin

Adagolás:

15,0

mg

MTX

Methotrexate

Adagolás:

40,0

mg/m2

Ellátási napok a ciklus kezdetétől:

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

Fázisok:

1

1

2

3

BLM

Bleomycin

*

*

*

MTX

Methotrexate

*

*

CDDP

Cisplatin

*

7042J Kemoterápia, CDDP+5FU protokoll szerint

Protokoll időtartama

:

5 [nap]

Protokollok közti szünet

:

16 [nap]

Fázisok száma

:

1

1

Az 1. § az 54/2016. (XII. 30.) EMMI rendelet 84. § a) pontja szerint módosított szöveg.

2

A 3. § (13) bekezdése az 55/2012. (XII. 28.) EMMI rendelet 16. §-a szerint módosított szöveg.

3

Az 5. § (1) bekezdése az 54/2016. (XII. 30.) EMMI rendelet 84. § b) pontja szerint módosított szöveg.

4

Az 5. § (2) bekezdése az 54/2016. (XII. 30.) EMMI rendelet 84. § c) pontja szerint módosított szöveg.

5

A 7. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette, újonnan a 7/2015. (II. 2.) EMMI rendelet 8. §-a iktatta be.

10

Az 5. melléklet a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére