• Tartalom

103/2012. (X. 1.) VM rendelet

103/2012. (X. 1.) VM rendelet

az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a vidéki örökség megőrzéséhez LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével 2012-től igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről1

2015.12.01.

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § a) és b) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a következőket rendelem el:

1. Értelmező rendelkezések

1. § E rendelet alkalmazásában:

1. bruttó alapterület: az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet (a továbbiakban: OTÉK) 1. számú melléklet 18. pontja szerint meghatározott fogalom;

2. átalakítás: az OTÉK 1. számú melléklet 8. pontja szerint meghatározott fogalom;

3. bővítés: az OTÉK 1. számú melléklet 17. pontja szerint meghatározott fogalom;

4. célterület: az intézkedésen, alintézkedésen belül meghatározott azon cél, amelyre a támogatott művelet irányul;

5.2

6. építmény: az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 2. § 8. pontja szerint meghatározott fogalom;

7. épület: az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 2. § 10. pontja szerint meghatározott fogalom;

8. felújítás: az OTÉK 1. számú melléklet 36. pontja szerint meghatározott fogalom;

9. használati térelem: azon rögzített utcabútor, amelynek rendeltetésszerű használata során fizikai kapcsolat jön létre a használóval, és amelynek nem kizárólag vizuális élmény nyújtása a célja;

10. hátrányos helyzetű terület: a kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. és 4. számú mellékletében foglaltak szerinti a leghátrányosabb helyzetű kistérség természeti vagy civilizációs katasztrófával sújtott kedvezményezett kistérség, vagy az ezekkel azonos elbánásban részesülő, a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, vagy az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendeletnek „A társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzéke” című mellékletében meghatározott település;

11. helyi védelem alatt álló építmény: az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 57. § (1)–(3) bekezdése alapján önkormányzati rendelettel védetté nyilvánított helyi építészeti örökség, amely a kérelem benyújtását megelőzően legalább egy éve folyamatosan védelem alatt áll;

12. Helyi Vidékfejlesztési Stratégia: az előzetesen elismert vidékfejlesztési akciócsoportnak, illetve új Helyi Akciócsoportnak – később az IH által elismert LEADER HACS-nak az illetékességi területére kidolgozott és – az IH által meghatározott időközönként vagy a LEADER HACS kezdeményezésére – aktualizált és az IH által jóváhagyott fejlesztési stratégiája;

13. kisléptékű infrastruktúra-fejlesztés: a 4. melléklet szerinti fejlesztés;

14. korszerűsítés: az OTÉK 1. számú melléklet 63. pontja szerint meghatározott fogalom;

15. látvány térelem: olyan kültéri térelem, amely hozzájárul a településkép fejlesztéséhez, fejlődéséhez, és vizuális élményt nyújt;

16. LEADER HACS: az 1698/2005/EK tanácsi rendelet 62. cikkének megfelelő és az IH által elismert, jogi személyiséggel rendelkező helyi közösség, amely az elismerés iránti kérelemmel egyidejűleg vállalta a LEADER HACS minősítéshez kapcsolódó feltételek teljesítését;

17. LEADER HACS illetékességi területe: a LEADER HACS előzetes elismeréséről vagy a LEADER HACS elismeréséről szóló határozatában meghatározott terület, amelynek vonatkozásában a LEADER HACS Helyi Vidékfejlesztési Stratégiát (a továbbiakban: HVS) fogalmaz meg;

18.3 nonprofit szervezet: az egyesületként, az alapítványként, a közalapítványként, a nonprofit gazdasági társaságként és a közhasznú tevékenységet ellátó szociális szövetkezetként működő szervezet, kivéve a biztosító egyesületet, a politikai pártot és a munkáltatói és munkavállalói érdekképviseleti szervezetet;

19. országos védelem alatt álló építmény: a kulturális örökség védelméről szóló törvény szerint meghatározott kulturális örökség;

20. önkormányzati bérlakás: helyi önkormányzat tulajdonában lévő lakás, szükséglakás, szolgálati lakás;

21.4 ügyfél: az 5. vagy 6. melléklet szerinti településen működő települési önkormányzat, települési nemzetiségi önkormányzat, önkormányzati társulás, amelynek a fejlesztéssel érintett település a tagja, továbbá székhellyel vagy telephellyel rendelkező nonprofit szervezet, valamint egyházi jogi személy, aki beruházást valósít meg az 5. melléklet szerinti településen, vagy az 6. melléklet szerinti település külterületén;

22. tematikus útvonal: egy közös témához kapcsolódó, különböző helyszínen található látványosságok, turisztikai szolgáltatások, programok összekapcsolását biztosító útvonal;

23. restaurálás: a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal eljárásaira vonatkozó szabályokról szóló 10/2006. (V. 9.) NKÖM rendelet 3. § g) pontja szerint meghatározott fogalom, valamint a helyi védettség alatt lévő épületeken, építményeken és azok tartozékaként védett képző- és iparművészeti alkotásokon és kulturális javakon végzett művészeti alkotó tevékenység, amelynek célja a tárgy vagy tárgyegyüttes konzerválása vagy esztétikai helyreállítása;

24. zöldfelület: az OTÉK 1. számú melléklet 113. pontja szerint telek zöldfelületeként meghatározott fogalom.

2. A támogatás tárgya, az elszámolható kiadások

2. § (1) E rendelet alapján támogatás vehető igénybe:

a) helyi vagy országos védelem alatt álló építmény, építményrész esetén (a továbbiakban: 1. célterület):

aa) az építmény, építményrész külső felújítására, bővítésére, restaurálására,

ab) az építmény, építményrész rendszeres látogathatóságának biztosítása esetén az építmény, építményrész belső felújítására, korszerűsítésére, restaurálására,

ac) az építmény, építményrész rendszeres látogathatóságának biztosítása esetén az építmény közvetlen megközelítését szolgáló gyalogutak kialakítására,

ad) az építmény rendszeres látogathatóságának biztosítása esetén parkoló kialakítására,

ae) az építményhez, építményrészhez kapcsolódó zöld felület rendezésére, létrehozására, felújítására,

af) az építményhez, építményrészhez kapcsolódó kerítés kialakítására, felújítására;

b) a természeti és a történelmi tájkép, valamint az azt alkotó táji elemek állapotának javítására, kialakítására az alábbiak szerint (a továbbiakban: 2. célterület):

ba) természeti és történelmi látnivalók bemutatását elősegítő, már meglévő útvonal mentén új pihenőhelyek létesítésére, meglévők felújítására,

bb) természeti és történelmi látnivalók közvetlen környezetének rehabilitációjára;

c) helyi identitás fejlesztését és megőrzését, környezeti tudatosságot elősegítő intézkedések megvalósítására az alábbiak szerint (a továbbiakban: 3. célterület):

ca) tanösvény, tematikusút, túraútvonalak kialakítására, felújítására,

cb) tájékoztató kiadványok készítésére a helyi természeti és történelmi értékekről, a környezet védelméről,

cc) helyi természeti, történelmi és kulturális értékekről, környezet védelméről táblák készítésére és elhelyezésére;

d) építmény, építményrész helyi védetté nyilvánítása érdekében a helyi építmények felmérésére irányuló értékvizsgálat elvégzésére, beleértve az ehhez kapcsolódó szakmai anyagok elkészítését (a továbbiakban: 4. célterület).

(2) Az (1) bekezdésben szereplő támogatható célterületek közül több is szerepelhet egy támogatási kérelemben. A 4. mellékletben meghatározott kiadások önállóan nem támogathatóak. A kisléptékű infrastruktúra fejlesztéshez tartozó költségek csak az 1., 2. és 3. célterületbe sorolt, adott építéshez tartozó 3. mellékletben szereplő kiadással együtt támogathatóak.

(3) Az (1) bekezdés a) pont aa)–ab) alpontjában meghatározott célterülethez kapcsolódóan az épület, építmény felújításának keretében legfeljebb bruttó 15%-os alapterület növekedés támogatható, amennyiben az az épület, építmény korszerűsítéséhez, funkciójának betöltéséhez kapcsolódóan szükséges.

(4) Az e rendelet szerinti támogatás nem vehető igénybe:

a) önálló települési alapinfrastruktúra-fejlesztésre, gázhálózat, elektromos hálózat, ivóvízhálózat, szennyvízhálózat, csapadékvíz-elvezető rendszer, tűzi-víz vezetékek, tűzi-víz tárolók, utak, járdák, vasutak, átereszek, vízi létesítmények, hulladékkezelő, egyedi szennyvízelhelyezés, hírközlési, informatikai hálózat fejlesztésére;

b) az ingatlan azon belső részének felújítására, átalakítására, illetve ezen ingatlanokban található eszközök beszerzésére, amely a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8. § (4) bekezdésében meghatározott, az önkormányzat által kötelezően ellátandó közoktatási, egészségügyi és szociális feladatok, valamint közigazgatási funkciók ellátására szolgál;

c) lakóépület belső részének felújítására, korszerűsítésére;

d) az ingatlan-nyilvántartásban kastély megnevezésű ingatlan felújítására, korszerűsítésére;

e) az ingatlan-nyilvántartásban vár megnevezésű ingatlan felújítására, korszerűsítésére;

f) kizárólag gazdasági funkciót ellátó épületek, épületrészek belső részének felújítására, korszerűsítésére;

g) lakóépület, valamint kastély, vár kertjének, parkjának rendbetételére;

h) a beruházási támogatásban részesült Integrált Közösségi és Szolgáltatói Tér címmel rendelkező ingatlanon megvalósuló fejlesztésre;

i) saját munka elszámolására;

j) hordalékok takarítására (mederkotrás, -tisztítás, iszaptalanítás);

k) élő állat vásárlására;

l) önkormányzati bérlakás felújítására, korszerűsítésére.

3. A támogatás mértéke

3. § (1) Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki örökség megőrzéséhez igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 138/2008. (X. 18.) FVM rendelet (a továbbiakban: 138/2008. (X.18.) FVM rendelet) alapján igénybe vett és az e rendelet alapján igénybe vehető támogatás együttes összege ügyfelenként egymást követő három pénzügyi évben nem haladhatja meg az 50 millió forintot.

(1a)5 A támogatás alapján megítélhető összeg az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. és 88. cikkének a de minimis támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2006. december 15-i 1998/2006/EK bizottsági rendeletben (a továbbiakban: 1998/2006/EK bizottsági rendelet) foglaltaknak megfelelően az 1998/2006/EK bizottsági rendelet:

a) hatálya alá tartozó tevékenységek esetén ügyfelenként egymást követő három pénzügyi évben nem haladhatja meg a 200 000 eurónak megfelelő forintösszeget;

b) hatálya alá nem tartozó tevékenységek esetében nem haladhatja meg az (1) bekezdés feltételei szerint meghatározott összeget;

c) értelmében a de minimis hatálya alá tartozó szervezetek esetében mezőgazdasági célú csekély összegű (de minimis) támogatásnak minősül.

(2) Az igényelhető támogatás

a) az 1–2. célterület esetében legfeljebb 50 millió forint,

b) a 3. célterület esetében legfeljebb 25 millió forint, valamint

c) a 4. célterület esetében legfeljebb 25 millió forint.

(3) Egy támogatási kérelem benyújtási időszakban egy ügyfél egy támogatási kérelmet nyújthat be, amely azonban több támogatási célterületre is irányulhat és különböző helyrajzi számú ingatlanon megvalósuló fejlesztést is tartalmazhat.

(4) A támogatás mértéke az összes elszámolható kiadás 100%-a.

(5) Költségvetési szervek esetében az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló, 2005. szeptember 20-i 1698/2005/EK tanácsi rendelet 71. cikk (3) bekezdés a) pontja alapján a támogatás számításának alapja az összes nettó elszámolható kiadás.

(6) Amennyiben a beruházás az 1. célterületen belüli fejlesztésre irányul és az épület, építmény, ingatlan tulajdonosa természetes személy, a (4) bekezdéstől eltérően az ingatlant érintő fejlesztésre vonatkozóan a támogatás mértéke az összes elszámolható kiadás 70%-a.

(7) Az egyéb elszámolható kiadások tekintetében, ha eltérő támogatási intenzitások kerülnek megállapításra, egységesen a legalacsonyabb intenzitást kell figyelembe venni.

(8) Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 23. § (1) bekezdés b) pontjától eltérően az üzemeltetési kötelezettség az utolsó kifizetési kérelem benyújtásától számított öt évig tart.

(9) A jóváhagyott elszámolható kiadások mértéke nem haladhatja meg

a) az építési normagyűjteményben (a továbbiakban: ÉNGY) beazonosítható tételek vonatkozásában az elszámolható kiadás, ÉNGY szerinti referenciaárát;

b) a Gépkatalógusban szereplő gépek, berendezések esetében a Gépkatalógusban szereplő referenciaárat.

(10) A támogatott beruházással érintett ingatlanon végrehajtott fejlesztés csak abban az esetben támogatható, ha az ingatlan az 1. § 21. pontja szerinti ügyfél kategóriába tartozó jogalany, az állam, a megyei önkormányzat vagy természetes személy tulajdonában van.

(11) A beruházás helye szerint illetékes LEADER HACS illetékességi területén az egyes célterületek vonatkozásában igényelhető legmagasabb támogatási összeget a 7. melléklet tartalmazza. Azon LEADER HACS illetékességi területén, ahol a 7. melléklet szerint az egyes célterületek esetében igényelhető támogatási összeg 0 forint, támogatási kérelem a célterület tekintetében nem nyújtható be. Amennyiben az ügyfél azon LEADER HACS illetékességi területén megvalósuló fejlesztésre nyújt be támogatási kérelmet, ahol a 7. melléklet értelmében nem igényelhető támogatás, a támogatási kérelem elutasításra kerül.

4. Támogatás igénybevételének feltételei

4. § (1) Támogatásra jogosult az 1. § 21. pontjában meghatározott ügyfél.

(2) Az 6. melléklet szerinti településen működő, valamint székhellyel vagy telephellyel rendelkező ügyfél esetén csak a település külterületén megvalósuló fejlesztés támogatható.

(3) Az ügyfél székhelye vagy telephelye – önkormányzatok esetén illetékességi területe – szerint illetékes LEADER HACS illetékességi területén megvalósuló fejlesztések támogathatóak. Az ügyfél kérelme vonatkozásában a beruházás csak egy LEADER HACS illetékességi területén valósulhat meg.

(4) Önkormányzati társulás esetében:

a) csak a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXV. törvény 16. §-ában meghatározott önálló jogi személyiséggel rendelkező társulás jogosult kérelem benyújtására, és

b) a (2) bekezdés sérelme nélkül a fejlesztés csak az 5. és 6. melléklet szerinti településen valósulhat meg.

(5) Amennyiben a fejlesztéssel érintett ingatlan (telek, épület, építmény) nem a támogatási kérelmet benyújtó kizárólagos tulajdonában van, akkor a támogatás igénybevételének feltétele – a Vhr.-ben foglaltaktól eltérően – az 5. és 6. melléklet szerinti településen beruházást megvalósító ügyfél és az ingatlan tulajdonosa között beruházás megvalósításáról szóló, a polgári perrendtartásról szóló törvény szerinti teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt megállapodás megkötése, amely igazolja, hogy a támogatási kérelem benyújtója jogosult a beruházást megvalósítani, és az ingatlanon, az ingatlan tulajdonosa üzemeltetési kötelezettsége lejártáig az egységes arculatot meghatározó elemeken változtatásokat nem végez.

(6) Az 1. célterület alapján megvalósuló fejlesztés vonatkozásában a Vhr. 23. § (1) bekezdés c) pontjától eltérően az üzemeltetési kötelezettség időtartama alatt a beruházás tárgya, kizárólag annak fenntartása céljából, az üzemeltetési kötelezettség fenntartása mellett bérbe adható.

(7) Amennyiben az 5. mellékletben szereplő település a kérelem benyújtásának időpontjában városi ranggal rendelkezik, a megvalósítandó fejlesztés nem támogatható.

(8) Ha az ügyfél valamely kiadási tételéhez kapcsolódóan árajánlatot csatol be a támogatási kérelméhez vagy a kifizetési kérelméhez, a támogatásra csak olyan árajánlat alapján jogosult, amelyet e rendelet hatálybalépését követően állítottak ki és tartalmazza

a) az ajánlatkérő nevét, címét és az ajánlattevő nevét, címét és adószámát,

b) a kiadási tétel műszaki adatait,

c) a kiadási tétel mennyiségét és mértékegységét,

d) a kiadási tétel nettó összegét, a felszámított áfát és bruttó összegét,

e) a kiadási tétel pénznemét,

f) az ajánlattevő cégszerű aláírását, valamint

g) az árajánlat kiállításának és érvényességi idejének dátumát.

(9) Elektronikus árajánlat esetén a (8) bekezdés f) pontja szerinti követelményt nem kell alkalmazni, azonban ha az árajánlattevő az ajánlatát elektronikus levélben adta, az elektronikus levél csatolmányainak is meg kell felelniük a többi követelménynek. Az elektronikus árajánlat akkor fogadható el, ha tartalmazza a webáruház honlap címét, illetve elektronikus levél esetén az árajánlattevő elektronikus levél címét is.

(10) Amennyiben az árajánlat a (8)–(9) bekezdésben meghatározott formai és tartalmi követelményeknek nem felel meg, az elszámolni kívánt árajánlatos tételek vonatkozásában az ügyfél támogatásra nem jogosult.

(11) Ha az ügyfél együttműködésben valósítja meg a fejlesztést vagy a fejlesztés egy részét, támogatásra csak olyan eredeti, vagy hiteles másolatként a támogatási kérelemhez csatolt együttműködési megállapodás benyújtása esetén jogosult, amely tartalmazza

a) az együttműködő partnerek nevét, székhelyének címét és adószámát,

b) az együttműködő partnerek hivatalos képviselőjének nevét,

c) az együttműködés tárgyát,

d) az együttműködés időtartamát,

e) az együttműködő partnerek vállalt kötelezettségeit, és

f) az együttműködő partnerek cégszerű aláírását.

(12)6

(13)7

(14)8

(15) Jelen rendelet alkalmazása során nem kell vizsgálni a Vhr. 7. § (2) bekezdésében meghatározottak szerinti rendezett munkaügyi kapcsolatok feltételeinek fennállását.

(16) Az e rendelet alapján nyújtott támogatások tekintetében a Vhr. 33. § (4) bekezdésében foglaltak nem alkalmazandóak.

5. A támogatási kérelem benyújtása

5. § (1)9 A támogatási kérelmet postai úton 2013. június 10. és július 10. között lehet benyújtani a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (a továbbiakban: MVH) által rendszeresített, és az MVH honlapján közzétett, a (2) bekezdésben meghatározott adattartalmú formanyomtatványon – a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény (a továbbiakban: Törvény) 16. §-a, valamint 21. §-a alapján az MVH és a LEADER HACS között létrejött delegálási szerződés szerint – a beruházás helye szerint illetékes, a 8. mellékletben meghatározott Nagykunság Vidékfejlesztési Egyesület és a Dél-Nyírség, Erdőspuszták LEADER Egyesület – LEADER HACS munkaszervezeti irodájához.

(2) A támogatási kérelemnek a következőket kell tartalmaznia:

a) az ügyfél azonosítására vonatkozó adatok,

b) ÁFA-visszaigénylésre vonatkozó adatok,

c) az igényelt támogatásra vonatkozó adatok,

d) az elszámolható kiadásokra vonatkozó adatok,

e) a fejlesztés előtti állapotra vonatkozó adatok,

f) a tervezett fejlesztésre vonatkozó adatok,

g) az ügyfél nyilatkozata a vonatkozó feltételek megismeréséről és tudomásulvételéről, valamint

h) az ügyfél cégszerű aláírása.

(3) Amennyiben egy LEADER HACS címe visszavonásra kerül és új LEADER HACS címmel rendelkező szervezet nincs a korábbi LEADER HACS illetékességi területén, akkor a LEADER HACS illetékességi területén a támogatási kérelmet a beruházás helye szerint illetékes regionális MVH kirendeltségéhez kell benyújtani.

(4) A (3) bekezdés alapján benyújtott támogatási kérelmet az MVH az 1. mellékletben foglalt, az adott LEADER HACS illetékességi területére vonatkozó Értékelési táblázat, valamint a 2. melléklet szerint bírálja el.

(5) Az 1. mellékletben a LEADER HACS-ok illetékességi területére vonatkozó Értékelési táblázatot kell figyelembe venni abban az esetben is, ha a LEADER HACS cím birtokosa változik.

(6) A 7. mellékletben a LEADER HACS-ok illetékességi területére vonatkozó igényelhető legmagasabb támogatási keretösszeget kell figyelembe venni abban az esetben is, ha a LEADER HACS cím birtokosa változik.

6. § (1) A támogatási kérelemhez csatolni kell az ügyfél által kiállított dokumentumok esetében eredeti példányban, a további dokumentumok tekintetében – eltérő rendelkezés hiányában – egyszerű másolatban

a) nonprofit szervezet ügyfél esetén a nyilvántartásba vételét igazoló 30 napnál nem régebbi bírósági kivonatot;

b) önkormányzat vagy önkormányzati társulás ügyfél esetén az érintett önkormányzat képviselő-testületének vagy társulási tanácsnak a fejlesztés megvalósításáról szóló határozatának hiteles kivonatát, amely tartalmazza a fejlesztés megnevezését és a fejlesztéssel érintett ingatlan helyrajzi számát;

c)11 bevett egyház és annak nyilvántartásba vett belső egyházi jogi személye esetén a nyilvántartásba vételéről szóló igazolást, nyilvántartásba nem vett belső egyházi jogi személy esetén a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény 16. § (2) bekezdése szerinti igazolást;

d) a tervezett fejlesztés megvalósulási helyének feltüntetésével kiegészített, a fejlesztés településen belüli elhelyezkedését bemutató, illetékes földhivatal által kiállított 30 napnál nem régebbi ingatlan-nyilvántartási térképmásolatot;

e) az értékeléshez az 1. mellékletben meghatározott igazolásokat, nyilatkozatokat, dokumentumokat;

f) a Vhr. 27. § (1) bekezdés h) pontjában foglaltaknak megfelelően pénzügyi tervet, ha a kérelmezett támogatás összege 5 000 000 forint alatti;

g) a Vhr. 27. § (1) bekezdés i) pontjában foglaltaknak megfelelően 5 000 000 forint, vagy azt meghaladó kérelmezett támogatási összeg felett pénzügyi, valamint a 2. melléklet szerinti értékelési szempontokat tartalmazó működtetési és fenntarthatósági tervet;

h) a 4. § (5) bekezdésében foglalt megállapodás teljes bizonyító erejű okiratát;

i) eszköz, – illetve gépkatalógusban nem szereplő gép esetében a műszaki leírást;

j) a Vhr. 27.§ (1) bekezdés g) pontja szerinti dokumentumokat;

k) ha a fejlesztés építési beruházásra, illetve beépítésre kerülő eszközbeszerzésre irányul és az ingatlan nem az ügyfél tulajdonában van, akkor a polgári perrendtartásról szóló törvény szerinti közokiratot vagy teljes bizonyító erejű magánokiratot arra vonatkozóan, hogy az ügyfél jogosult a beruházást az ingatlanon megvalósítani és az üzemeltetési kötelezettség lejártáig használni;

l) a helyi védettség igazolására közokirati formában kiállított jegyzői nyilatkozatot az önkormányzati rendelet számának megjelölésével, vagy az önkormányzat által hitelesített, helyi védelemről szóló önkormányzati rendeletet a mellékletekkel együtt, amelyből megállapítható az épület, építmény védettsége;

m) a műemléki védettséget igazoló, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal által kibocsátott nyilatkozatot a védettség pontos tárgyára vonatkozóan;

n) a kiadásokat célterületenként, létesítményenként elkülönítetten tartalmazó, a Vhr. 30. § (1) bekezdésében meghatározott MVH által rendszeresített formanyomtatványokat;

o) eszközbeszerzés esetén az árajánlatos tételek feltüntetésére rendszeresített formanyomtatványt.

(2) A támogatási kérelemhez építési beruházások esetén – a Vhr.-ben foglaltaktól eltérően – mellékelni kell:

a) ha a beruházás építési engedélyköteles:

aa) az ügyfél nevére szóló jogerős és érvényes építési engedélyt vagy ennek hiányában a hatóság közokirati formában kiállított igazolását az építésügyi eljárás megindításáról, és

ab) az ügyfél nevére szóló a tervezői névjegyzékben szereplő tervező ellenjegyzésével ellátott építési tervdokumentációt, ami a tervezett építmény jellegétől függően tartalmazza a helyszínrajzot, alaprajzokat, homlokzatokat, metszeteket és részletrajzokat, azok méretarányos adatait, műszaki leírást, valamint a beruházás előtti, eredeti állapotot bemutató tervrajzokat;

b) ha a beruházás nem építési engedélyköteles

ba) az ügyfél nevére szóló, az illetékes építésügyi hatóság által kiadott eredeti nyilatkozatot arról, hogy az építési tevékenység nem építési engedélyköteles, és

bb) az ügyfél nevére szóló – a tervezői névjegyzékben szereplő tervező ellenjegyzésével ellátott – építési tervdokumentációt, ami a tervezett építmény jellegétől függően tartalmazza a helyszínrajzot, alaprajzokat, homlokzatokat, metszeteket és részletrajzokat, azok méretarányos adatait, műszaki leírást, valamint a beruházás előtti, eredeti állapotot bemutató tervrajzokat.

(3) Ha az ügyfél az (1)–(2) bekezdésben meghatározott bármely dokumentumot a kérelem benyújtására nyitva álló határidőn belül nem nyújtja be vagy hiányosan nyújtja be, hiánypótlásnak nincs helye és amennyiben annak a Törvényben foglalt feltételei fennállnak, a kérelem érdemi vizsgálat nélkül végzéssel elutasításra kerül.

(4) A támogatási kérelemhez – a Vhr.-ben foglaltaktól eltérően – üzleti tervet nem kell csatolni.

(5) Az ügyfél köteles az üzemeltetési kötelezettség végéig:

a) a beruházás megvalósítása esetén biztosítani a fejlesztés eredményének közcélra történő hasznosítását;

b) a 2. § (1) bekezdés a) pont ab) alpontjában meghatározott célterületre irányuló fejlesztés megvalósítása esetén biztosítani az építmény legalább heti öt napon való rendszeres látogathatóságát.

(6) Ha az ügyfél az (1) bekezdés f) és g) pontjában meghatározott értékhatárokra tekintettel nem köteles működtetési és fenntarthatósági tervet benyújtani, a támogatási kérelmének elbírálása során az értékeléssel adott pontokat arányosan kell figyelembe venni.

(7) E rendelet alapján az ügyfél támogatási kérelmet kizárólag akkor nyújthat be, ha a 138/2008. (X. 18.) FVM rendelet keretében benyújtott támogatási kérelméhez kapcsolt utolsó kifizetési kérelmével elszámolt, az ahhoz kapcsolódó határozata jogerőre emelkedett, a beruházást lezárta.

(8) E rendelet alapján támogatási kérelem benyújtására nem jogosult az az ügyfél, amely a 138/2008. (X. 18.) FVM rendelet alapján benyújtott támogatási kérelme vonatkozásában nem rendelkezik jogerős határozattal.

(9) Nem nyújthat be támogatási kérelmet az az ügyfél, akinek a (7) bekezdés szerinti rendelethez kapcsolódóan benyújtott támogatási vagy kifizetési kérelme alapján hozott döntések vonatkozásában bírósági eljárása van folyamatban.

(10) Nem nyújthat be támogatási kérelmet az az ügyfél, aki az Észak-Magyarországi Operatív Program keretében az adott támogatható tevékenységre pályázatot nyújtott be, amely elbírálás alatt áll, vagy támogatói döntéssel rendelkezik.

6. A támogatási kérelem elbírálása

7. § (1) A támogatási kérelmek bírálatát – a Törvény 16. §-a, valamint 21. §-a alapján az MVH és a LEADER HACS között létrejött delegálási szerződés szerint – a beruházás helye szerint illetékes LEADER HACS az 1. mellékletben, a LEADER HACS illetékességi területére megállapított pontozási rendszer és a 2. melléklet alapján végzett értékeléssel, továbbá a Törvény 32. § (1) bekezdés c) pontja szerinti rangsor állításával végzi. A támogatási kérelmek rangsorolása után a rendelkezésre álló keret alapján az MVH hozza meg a támogatási határozatot.

(2) El kell utasítani a támogatási kérelmet, ha

a) az 1. melléklet és a 2. melléklet szerint meghatározott értékelési rendszerben elérhető maximum pontszám 50%-át nem éri el, vagy

b) a jóváhagyható támogatási összeg nem éri el az 1 000 000 forintot.

(3) Amennyiben a részben helyt adó támogatási határozattal megítélhető összes elszámolható kiadás összege nem éri el a támogatási kérelemben megadott, tervezett összes elszámolni kívánt kiadás 30%-át, a kérelem elutasításra kerül.

7. A kifizetési kérelem benyújtása

8. § (1)12 A Vhr. 17. § (2) bekezdésétől eltérően ugyanazon támogatási határozathoz kapcsolódóan az ügyfél az első kifizetési kérelem benyújtását követően – az utolsó kifizetési kérelmet kivéve – háromhavonta nyújthat be kifizetési kérelmet.

(2) A kifizetési kérelemnek a következőket kell tartalmaznia:

a) az ügyfél azonosítására vonatkozó adatok,

b) ÁFA-visszaigénylésre vonatkozó adatok,

c) az igényelt támogatásra vonatkozó adatok,

d) az elszámolt kiadásokra vonatkozó adatok,

e) az elszámolt kiadások indokoltságát alátámasztó adatok,

f) a lefolytatott közbeszerzési eljárásokra vonatkozó adatok,

g) a megvalósult fejlesztésre vonatkozó adatok, valamint

h) az ügyfél nyilatkozata a vonatkozó feltételek megismeréséről és tudomásulvételéről.

(3) A 4. célterület esetében az utolsó kifizetési kérelem benyújtásának feltétele, hogy az önkormányzat kihirdesse az építészeti örökség helyi védelmének szakmai szabályairól szóló 66/1999. (VIII. 13.) FVM rendelet szerinti önkormányzati rendeletet.

(4)13

8. Jogkövetkezmény

9. §14 (1) Ha az ügyfél a támogatási kérelemben vállalt munkavállalói létszámnál kevesebbet foglalkoztat az üzemeltetési kötelezettség időtartama alatt, a valamennyi kifizetési kérelem alapján jóváhagyott támogatási összeg 2%-át, de legfeljebb 300 000 forintot köteles intézkedésben való jogosulatlan részvétel jogcímen visszafizetni.

(2) Az (1) bekezdésben nem szabályozott pontozási szempontok tekintetében vállalt kötelezettség nem teljesítése esetén, amennyiben a nem teljesítés pontszámvesztést eredményezne, az ügyfél szempontonként a valamennyi kifizetési kérelem alapján jóváhagyott támogatási összeg 2%-ának megfelelő összeget, de legfeljebb 300 000 forintot köteles intézkedésben való jogosulatlan részvétel jogcímén visszafizetni.

9. Záró rendelkezés

10. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

10/A. §15 E rendeletnek az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes vidékfejlesztési és egyéb agrártárgyú rendeletek módosításáról szóló 47/2013. (VI. 7.) VM rendelettel [a továbbiakban: módosító rendelet] megállapított 3. § (1a) bekezdését a módosító rendelet hatálybalépésekor16 folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

10/B. §17 E rendeletnek a vidékfejlesztési miniszter felelősségi körébe tartozó egyes miniszteri rendeleteknek a vallási közösségek jogállásával és működésével kapcsolatos törvényeknek az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról szóló törvényhez kapcsolódó, valamint más vidékfejlesztési tárgyú módosításáról szóló 121/2013. (XII. 16.) VM rendelettel [a továbbiakban: 121/2013. (XII. 16.) VM rendelet] megállapított 8. § (1) bekezdését a 121/2013. (XII. 16.) VM rendelet hatálybalépésekor18 folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

10/C. §19 Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes agrártámogatási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 1/2014. (IX. 15.) MvM rendelettel [a továbbiakban: 1/2014. (IX. 15.) MvM rendelet]

a) megállapított 4. § (12) bekezdést és 8. § (4) bekezdést az 1/2014. (IX. 15.) MvM rendelet hatálybalépésekor20 folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell,

b) hatályon kívül helyezett 4. § (14) bekezdést az 1/2014. (IX. 15.) MvM rendelet hatálybalépésekor21 folyamatban lévő ügyekben sem kell alkalmazni.

10/D. §22 Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési támogatási rendeletek módosításáról szóló 7/2015. (II. 17.) MvM rendelettel [a továbbiakban: 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet] megállapított 9. §-t a 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet hatálybalépésekor23 folyamatban lévő eljárásokban, valamint jogorvoslati eljárásokban is alkalmazni kell.

10/E. §24 Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési támogatási rendeletek módosításáról szóló 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelettel [a továbbiakban: 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet]

a) megállapított 4. § (12) bekezdést, 8. § (1) és (4) bekezdését a 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet hatálybalépésekor25 folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell,

b) hatályon kívül helyezett 4. § (13) bekezdését a 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet hatálybalépésekor26 folyamatban lévő eljárásokban, valamint jogorvoslati eljárásokban sem kell alkalmazni.

10/F. §27 Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési támogatási rendeletek módosításáról szóló 53/2015. (XII. 1.) MvM rendelettel [a továbbiakban: 53/2015. (XII. 1.) MvM rendelet] hatályon kívül helyezett 4. § (12) bekezdést és 8. § (4) bekezdést az 53/2015. (XII. 1.) MvM rendelet hatálybalépésekor28 folyamatban lévő eljárásokban, valamint jogorvoslati eljárásokban sem kell alkalmazni.

10. Az Európai Unió jogának való megfelelés

11. § Ez a rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló, 2005. szeptember 20-i 1698/2005/EK tanácsi rendelet 52. cikk b) pontja iii. alpontjának végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

1. melléklet a 103/2012. (X. 1.) VM rendelethez29

Értékelési szempontok

1.1    Az alábbi LEADER HACS-ok illetékességi területén alkalmazandó pontozás:

A

B

1.

Alsó-Tisza Vidék Fejlesztéséért Egyesület

2.

Bakony és Balaton Keleti Kapuja Egyesület

3.

Borsod-Torna-Gömör Egyesület

4.

Cserhátalja Vidékfejlesztési Egyesület

5.

Dél Baranya Határmenti Települések Egyesülete

6.

Dél-Borsodi LEADER Egyesület

7.

Dél-Mátra Közhasznú Egyesület

8.

Eger Vidék Kincsei Egyesület

9.

Észak Hevesi 33 Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

10.

Észak-Borsodi LEADER Unió Helyi Közösség Egyesület

11.

Felső-Bácska Vidékfejlesztési Egyesület

12.

Gerence-Marcal-Rába és Somló Környéke Vidékfejlesztési Egyesület

13.

Hajdúk Vidékfejlesztési Egyesülete

14.

Homokhátság Fejlődéséért Vidékfejlesztési Egyesület

15.

Hortobágyi LEADER Közhasznú Egyesület

16.

Ipoly-menti Palócok Térségfejlesztő Egyesülete

17.

Közép-Zala Gyöngyszemei Vidékfejlesztési Egyesület

18.

Nyírség Fejlődéséért LEADER Egyesület

19.

Őrség Határok Nélkül Egyesület

20.

Tamási és Térsége LEADER Egyesület

21.

Tisza-menti LEADER Közhasznú Egyesület

22.

Tisza-Tarna-Rima Mente Fejlesztéséért Közhasznú Egyesület

23.

Tiszazugi LEADER Egyesület

24.

Vasi Őrtorony Közhasznú Egyesület

25.

Zempléni Tájak Vidékfejlesztési Egyesület

26.

Zselici Lámpások Vidékfejlesztési Egyesület

Értékelési szempontok

A

B

C

1.

Szakmai*

2.

Értékelési szempont megnevezése

Értékelés módja

Értékeléshez rendelhető pontszám

3.

1. Az épület, építmény külső felújítását követően az épület, építmény rendszeres látogathatósága biztosítottá válik:

Főlap alapján

4.

= Igen

5 pont

5.

= Nem

0 pont

6.

2. A természeti és történelmi tájkép rehabilitációja, és pihenőhelyek létesítése vagy felújítása együttesen jelenik meg a fejlesztésben:

Kérelem alapján

7.

= Igen

5 pont

8.

= Nem

0 pont

9.

3. A fejlesztés hatóköre, kiterjedtsége:

Tervező által készített helyszínrajz, amelyen jelölni kell az egyes fejlesztések pontos helyét

10.

= több településrészt érint (több utcát, kettő vagy több teret, parkot stb.)

5 pont

11.

= egyes elemet, épületet,építményt ill. területet (egy park, épület, építmény ösvény stb.)

2 pont

12.

4. Zöldfelület növelése a támogatott fejlesztés során, ha a növekmény az eredeti terület

Névjegyzékben szereplő tervezőszámításokat tartalmazó műszaki leírással alátámasztott, az OTÉK szerinti zöldfelület növekményről szóló nyilatkozata alapján

13.

= több mint 50%-a

6 pont

14.

= 40,01%-50%-a

5 pont

15.

= 30,01%-40%-a

4 pont

16.

= 20,01%-30%-a

3 pont

17.

= 10,01%-20%-a

2 pont

18.

= legfeljebb 10%-a

1 pont

19.

= nem történik zöldfelület növekedés

0 pont

20.

5. A fejlesztés helyi, térségi hagyományos mesterségek, tevékenységek, helyi értékek megőrzéséhez kapcsolódik:

Főlap alapján

21.

= Igen

4 pont

22.

= Nem

0 pont

23.

6. A fejlesztés a helyi hagyományos mesterségek, tevékenységek bemutatására irányul:

Kérelem alapján

24.

= Igen

4 pont

25.

= Nem

2 pont

26.

7. A fejlesztés által létrejött beruházás látogathatósága megoldott:

Főlap alapján

27.

= a hét minden napján;

6 pont

28.

= hetente legalább 4 vagy több munkanapon és 1 szabad vagy munkaszüneti napon, vagy 3 munkanapon és 2 szabad vagy munkaszüneti napon;

5 pont

29.

= nem látogatható, vagy kevesebb mint heti 4 munkanapon és 1 szabad vagy munkaszüneti napon, vagy kevesebb mint 3 munkanapon és 2 szabad vagy munkaszüneti napon:

0 pont

30.

8. A fejlesztéssel érintett épület,építmény külső és belső akadálymentesítése:

Tervdokumentáció, tervezői műszaki leírás, hatósági igazolás

31.

A támogatásból megvalósított fejlesztés során a mozgáskorlátozottak részére az épület, építmény akadálymentesen megközelíthetővé válik és az épületen, építményen belüli akadálymentes közeledés biztosított lesz vagy

amennyiben az eljáró hatóság igazolása szerint az akadálymentesítés nem végezhető el örökségvédelmi hátrány nélkül és az alábbiak közül elvégzi az összes hatóság által előírt feladatot:

-jelentős restaurálási munkák (festő, kő. fa restaurátori munka)

-jelentős tudományos kutatási munkák (régészeti feltárás, falkutatás, művészettörténeti kutatás)

- az építmény örökség értékét növelő helyreállítás

5 pont

32.

A támogatásból megvalósított fejlesztés során a mozgáskorlátozottak részére az épület, építmény akadálymentesen megközelíthetővé válik vagy az épületen, építményen belüli akadálymentes közeledés biztosított lesz vagy

amennyiben az eljáró hatóság igazolása szerint az akadálymentesítés nem végezhető el örökségvédelmi hátrány nélkül és elvégzi a hatóság által előírt alábbi feladatok közül valamelyiket:

33.

A támogatásból megvalósított fejlesztés már akadálymentesen megközelíthető, vagy akadálymentesített épületben, építményben történik meg

1 pont

34.

A fejlesztés területén nem történik és nincs is akadálymentesítés vagy mobileszközzel történik az akadálymentesítés

vagy

amennyiben az eljáró hatóság igazolása szerint az akadálymentesítés nem végezhető el örökségvédelmi hátrány nélkül és nem végzi el a hatóság által előírt alábbi feladatok egyikét sem:

-jelentős tudományos kutatási munkák (régészeti feltárás, falkutatás)

35.

9. A felújítandó épület, építmény népi, vagy nemzetiségi építészeti értékekkel bír, a felújítás annak megőrzésére, vagy létrehozására irányul (A népi építészeti értékek a település hagyományos szerkezetébe illeszkedő, a vidéki életformához igazodó kialakult beépítési módot, arányrendszert, funkciókat és kultúrát visszatükröző, építészeti elemek).

Építész igazolása

36.

Igen

10 pont

37.

Nem

0 pont

38.

Összesen:

50 pont

39.

Komplexitás

40.

Értékelési szempont megnevezése

Értékelés módja

Értékeléshez rendelhető pontszám

41.

10. Támogatás igénybevételére jogosult szervezetek partnerségben megvalósuló fejlesztése:

Együttműködési megállapodás a támogatás igénybevételére jogosult szervezetek között

42.

= a fejlesztés partnerségben valósul meg

4 pont

43.

= a fejlesztés összefogás nélkül valósul meg

2 pont

44.

11. A fejlesztés komplexitása: a támogatási kérelem e rendelet szerinti több célterület szerinti fejlesztés megvalósítására irányul:

A kérelem alapján

45.

= Igen

5 pont

46.

= Nem

3 pont

47.

12. Amennyiben a település az alábbi díjak egyikével rendelkezik:

Oklevél, egyéb igazoló dokumentum másolata alapján

Amennyiben az ügyfél több díjjal is rendelkezik, abban az esetben csak egy, a legmagasabb pontszámú díj vehető figyelembe, azonos pontszám esetén pedig az egyik

48.

Magyarországi Falumegújítási Díj I. kategória

8 pont

49.

Magyarországi Falumegújítási Díj II. kategória

6 pont

50.

Magyarországi Falumegújítási Díj III. kategória

4 pont

51.

Magyarországi Falumegújítási Díj dicsérő oklevél, különdíj

2 pont

52.

Európai Falumegújítási Díj

8 pont

53.

Virágos Magyarországért – országos fődíj

8 pont

54.

13. Amennyiben a település az alábbi díjak egyikével rendelkezik:

Amennyiben az ügyfél több díjjal is rendelkezik, abban az esetben csak egy, díj vehető figyelembe,

55.

Év Tájháza Díj

3 pont

56.

Helyi Építészeti Örökség Díj

3 pont

57.

Europa Nostra Díj

3 pont

58.

Kós Károly Díj

3 pont

59.

Hild János Díj

3 pont

60.

Podmaniczky Díj

3 pont

61.

Összesen:

20 pont

62.

Horizontális**

63.

Értékelési szempont megnevezése

Értékelés módja

Értékeléshez rendelhető pontszám

64.

14. A megvalósítás helye hátrányos helyzetű területen található:

a kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. és 4. számú mellékletében foglaltak szerinti a leghátrányosabb helyzetű kistérség természeti vagy civilizációs katasztrófával sújtott kedvezményezett kistérség, vagy az ezekkel azonos elbánásban részesülő, a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, vagy az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI.30.) Korm. rendeletnek „A társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzéke” című melléklet alapján; alapján

65.

= Igen

5 pont

66.

= Nem

3 pont

67.

15. A fejlesztés helye szerinti település állandó lakosainak száma:

A támogatási kérelem benyújtási időszakának 1. napján a KSH honlapján utolsóként közzétett Helyiségnévtárban szereplő adatok alapján(amennyiben a fejlesztés több településen valósul meg, a legkisebb lakosságszámú településre vonatkozó pontérték számítandó)

68.

= 500 fő vagy alatti

5 pont

69.

= 501-1500 fő

4 pont

70.

= 1501-2500 fő

3 pont

71.

= 2501-5000 fő és afelett

2 pont

72.

16. A beruházás hatása a foglalkoztatottságra:

Főlapon tett nyilatkozat

73.

A fejlesztés által

74.

= legalább 2 új munkahely jön létre

5 pont

75.

= legalább 1 új munkahely jön létre

4 pont

76.

= új munkahelyet nem hoz létre a fejlesztés

3 pont

77.

78

17. Legalább 2, közösségformáló, kulturális vagy társadalmi befogadást erősítő program megvalósítása roma származású fiatalok számára a projekt helyszínén

Együttműködési megállapodás nonprofit szervezettel, amelynek célja a roma fiatalok bevonása a közösségi életbe vagy a roma nemzetiségi önkormányzattal

78.

Igen

5 pont

79.

Nem

0 pont

80.

79

18. A pályakezdő fiatalok, az ötven év feletti munkanélküliek, valamint a gyermek gondozását, illetve a családtag ápolását követően munkát keresők foglalkoztatásának elősegítéséről, továbbá az ösztöndíjas foglalkoztatásról szóló 2004. évi CXXIII. törvény szerinti START, START EXTRA, START PLUSZ kártyával rendelkező, vagy csökkent munkaképességű személyt foglalkoztat, és a fejlesztés befejezését követően az üzemeltetési kötelezettség végéig foglalkoztatja

Főlapon tett nyilatkozata

81.

Legalább 2, a fenti kritériumoknak megfelelő munkavállalót foglalkoztat

5 pont

82.

1, a fenti kritériumoknak megfelelő munkavállalót foglalkoztat

3 pont

83.

Nem foglalkoztat a fenti kritériumoknak megfelelő munkavállalót

0 pont

84.

19. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait:

Kérelem, műszaki leírás, tervdokumentáció alapján

85.

= Igen

5 pont

86.

= Nem

2 pont

87.

20. A kérelemnek a HVS-hez való illeszkedése:

HVS alapján

Max. 30 pont

88.

= Megoldási javaslat;= A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján;
= Kedvezményezetti kör (ügyfél).

89.

Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik

30 pont

90.

A támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz

0 pont

91.

21. A fejlesztésre helyi vállalkozók bevonásával kerül sor:

Vállalkozói vagy megbízási előszerződés

92.

Adott településen működő vállalkozó bevonására kerül sor

5 pont

93.

A LEADER HACS területén működő vállalkozó bevonására kerül sor

4 pont

94.

Nem

0 pont

95.

Összesen:

65 pont

96.

Összesen maximum:

135 pont

97.

Pénzügyi szempontok

98.

Értékelési szempont megnevezése

Pénzügyi terv alapján végzett értékelés

Értékeléshez
rendelhető maximális pontszám

99.

Kérelmező értékelése a támogatási kérelem benyújtását megelőző első lezárt gazdasági évben

Ha a saját bevételek aránya az összes bevételhez képest:

100.

13% feletti*

3 pont

101.

9-13% közötti*

2 pont

102.

5-9% közötti*

1 pont

103.

5% alatti*

0 pont

104.

Kérelmező értékelése a bázis évre vonatkozóan

Pénzügyi stabilitás: a működési bevételek fedezik a működési kiadások 80%-át

105.

Igen

1 pont

106.

Nem

0 pont

107.

Kérelmező értékelése a támogatási kérelem benyújtását követő harmadik évre vonatkozóan

108.

Igen

1 pont

109.

Nem

0 pont

110.

Összesen legfeljebb:

5 pont

* A küszöbérték minden esetben a magasabb pontszámhoz tartozik.

*Szakmai szempontok értékelési rész 1. célterület 4. szempontjára (4. Zöldfelület növelése) és 8. szempontjára (8. A fejlesztéssel érintett épület, építmény külső és belső akadálymentesítése) abban az esetben adható pont, ha a beruházás részeként jóváhagyásra kerül.

**A Horizontális szempontok értékelési rész 19. szempontjára (19. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait) és 20. szempontjára (20. A kérelemnek a HVS-hez való illeszkedése) abban az esetben adható pont, ha a beruházás részeként jóváhagyásra kerül.

Pénzügyi terv

max. 5 pont

Működtetési és fenntarthatósági terv

max. 15 pont

Szakmai szempontok(amennyiben a fejlesztés több célterületet érint, akkor az összes szakmai pontszám a célterületek száma alapján kerül átlagolásra)

max. 50 pont

Komplexitás

max.: 20 pont

Horizontális szempontok

max.: 65 pont

Az ügyfél által elérhető maximális pontszám:

155 pont

1.27 „A BAKONYÉRT” Vidékfejlesztési Akciócsoport Egyesület

Értékelési szempontok

A

B

C

1.

Szakmai*

2.

Értékelési szempont megnevezése

Értékelés módja

Értékeléshez rendelhető pontszám

3.

1. Az épület, építmény külső felújítását követően az épület, építmény rendszeres látogathatósága biztosítottá válik:

Főlap alapján

4.

= Igen

5 pont

5.

= Nem

0 pont

6.

2. A természeti és történelmi tájkép rehabilitációja, és pihenőhelyek létesítése vagy felújítása együttesen jelenik meg a fejlesztésben:

Kérelem alapján

7.

= Igen

5 pont

8.

= Nem

3 pont

9.

3. A fejlesztés hatóköre, kiterjedtsége:

Tervező által készített helyszínrajz, amelyen jelölni kell az egyes fejlesztések pontos helyét

10.

= több településrészt érint (több utcát, kettő vagy több teret, parkot stb.)

5 pont

11.

= egyes elemet, épületet, építményt ill. területet (egy park, épület, építmény ösvény stb.)

4 pont

12.

4. Zöldfelület növelése a támogatott fejlesztés során, ha a növekmény az eredeti terület

Névjegyzékben szereplő tervező számításokat tartalmazó műszaki leírással alátámasztott, az OTÉK szerinti zöldfelület növekményről szóló nyilatkozata alapján

= Megoldási javaslat;

= A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján;

1.28. A Vásárhelyi Vidék Jövőjéért Egyesület

Értékelési szempontok

A

B

C

1.

Szakmai*

2.

Értékelési szempont megnevezése

Értékelés módja

Értékeléshez rendelhető pontszám

3.

1. Az épület, építmény külső felújítását követően az épület, építmény rendszeres látogathatósága biztosítottá válik:

Főlap alapján

4.

= Igen

15 pont

14 pont

12 pont

1.29. Bakonyalja-Kisalföld kapuja Vidékfejlesztési Egyesület

9 pont

43.

= a fejlesztés összefogás nélkül valósul meg

7 pont

1.30. Balatongyöngye Vidékfejlesztési Egyesület

1.31. Bihar-Sárrét Vidékfejlesztési Egyesület

1.32. Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület

= Kedvezményezetti kör (ügyfél);

1.33. DIPO Duna-Ipoly Határmenti Együttműködés Helyi Közössége Közhasznú Egyesület

Amennyiben a támogatási kérelem legalább egy szemponthoz illeszkedik

30 pont

90.

Amennyiben a támogatási kérelem egyetlen szemponthoz sem illeszkedik

1.34. Duna Összeköt Egyesület

Amennyiben a támogatási kérelem nem illeszkedik valamennyi szemponthoz

0 pont

91.

21. A fejlesztésre helyi vállalkozók bevonásával kerül sor:

Vállalkozói vagy megbízási előszerződés

92.

Adott településen működő vállalkozó bevonására kerül sor

13 pont

1.35. Duna-Pilis-Gerecse Vidékfejlesztési Egyesület

1.36. Észak Kelet-Pest Megyei LEADER Egyesület

1.37. Észak-Kaposi Partnerek Vidékfejlesztési Egyesület

Amennyiben a támogatási kérelem nem illeszkedik egyik szemponthoz sem

1.38. Felső-Szabolcsi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

16 pont

1.39. Felső-Tisza Völgye Vidékfejlesztési Egyesület

Amennyiben a támogatási kérelem egy szemponthoz sem illeszkedik

1.40. GERJE-SZTŐK Helyi Vidékfejlesztési Közösség Egyesület

1.41. Hajdúvölgy-Körösmente Térség Fejlesztéséért Közhasznú Egyesület

111.

1.42. Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület

1.43. Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület

Értékelési szempontok
1

A rendeletet a 37/2017. (XII. 27.) MvM rendelet 33. § 58. pontja hatályon kívül helyezte 2018. január 1. napjával.

2

Az 1. § 5. pontját a 121/2013. (XII. 16.) VM rendelet 28. § (5) bekezdése hatályon kívül helyezte.

3

Az 1. § 18. pontja a 113/2012. (XI. 9.) VM rendelet 3. § (3) bekezdése a) pontja szerint módosított szöveg.

5

A 3. § (1a) bekezdését a 47/2013. (VI. 7.) VM rendelet 8. § (1) bekezdése iktatta be.

6

A 4. § (12) bekezdését az 53/2015. (XII. 1.) MvM rendelet 25. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

7

A 4. § (13) bekezdését a 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet 68. §-a hatályon kívül helyezte.

8

A 4. § (14) bekezdését az 1/2014. (IX. 15.) MvM rendelet 24. §-a hatályon kívül helyezte.

9

Az 5. § (1) bekezdése a 47/2013. (VI. 7.) VM rendelet 8. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

10

Az 5. § (1a) bekezdését a 47/2013. (VI. 7.) VM rendelet 8. § (3) bekezdése iktatta be.

11

A 6. § (1) bekezdés c) pontja a 121/2013. (XII. 16.) VM rendelet 28. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

12

A 8. § (1) bekezdését a 137/2012. (XII. 22.) VM rendelet 15. § (2) bekezdés q) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 121/2013. (XII. 16.) VM rendelet 28. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet 67. § b) pontja szerint módosított szöveg.

13

A 8. § (4) bekezdését az 1/2014. (IX. 15.) MvM rendelet 23. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte az 53/2015. (XII. 1.) MvM rendelet 25. § b) pontja.

14

A 9. § a 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet 66. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

16

A hatálybalépés időpontja 2013. június 8.

18

A hatálybalépés időpontja 2013. december 17.

20

A hatálybalépés időpontja 2014. szeptember 16.

21

23

A hatálybalépés napja: 2015. február 17.

25

A hatálybalépés időpontja 2015. június 10.

26

27

A 10/F. §-t az 53/2015. (XII. 1.) MvM rendelet 24. §-a iktatta be.

28

A hatálybalépés időpontja 2015. december 1.

30

A 4. melléklet a 113/2012. (XI. 9.) VM rendelet 3. § (3) bekezdése e) pontja szerint módosított szöveg.

32

A 8. mellékletet a 47/2013. (VI. 7.) VM rendelet 8. § (5) bekezdése iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére