• Tartalom

92/2011. (XII. 30.) NFM rendelet

92/2011. (XII. 30.) NFM rendelet

a közbeszerzési és tervpályázati hirdetmények feladásának, ellenőrzésének és közzétételének szabályairól, a hirdetmények mintáiról és egyes tartalmi elemeiről, valamint az éves statisztikai összegezésről1

2015.04.24.

A közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény 182. § (2) bekezdés a) és b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 84. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a 4. cím tekintetében az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § c) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

1. Általános rendelkezések

1. § (1) Az Európai Unió Hivatalos Lapjában és a hirdetmények elektronikus napilapjában (a továbbiakban: TED-adatbank) kell közzétenni az e rendelet 27–32. §-ában meghatározott hirdetményeket.

(2) A „Közbeszerzési Értesítő – a Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapjá”-ban (a továbbiakban: Értesítő) kell közzétenni az e rendelet 34. §-ában meghatározott hirdetményeket.

(3) A Közbeszerzési Hatóság (a továbbiakban: Hatóság) ellenőrzi a hirdetményeket, amennyiben az ellenőrzés kötelező vagy az ajánlatkérő azt kéri.

(4) A hirdetmények megküldése alatt a TED-adatbankban vagy az Értesítőben közzéteendő hirdetményeknek az ajánlatkérő által a Hatóság részére történő megküldését kell érteni. Az Értesítőben közzéteendő hirdetmények esetében a hirdetmény feladásának időpontja megegyezik a megküldés időpontjával, míg a TED-adatbankban közzéteendő hirdetmények esetében a feladás időpontja a hirdetménynek a Hatóság által történő közzétételre feladás ideje.

2. § (1) A Hatóság az Értesítő szerkesztését, kiadását, a hirdetmények kezelését, ellenőrzését, közzétételét és a TED-adatbankban közzéteendő, vagy az ajánlatkérő által abban közzétenni kért hirdetmények közzétételre feladását a hirdetmény ellenőrzésért felelős szervezeti egység útján látja el.

(2) A hirdetmény ellenőrzésért felelős szervezeti egység az e rendeletben foglalt minden eljárási cselekményt rögzít az általa vezetett nyilvántartásban, így különösen a hirdetmények megküldésének/feladásának, közzétételre történő feladásának és közzétételének napját.

3. § Az Értesítő a Hatóság által meghatározott rendszerességgel jelenik meg. Az Értesítő szerkesztése és kiadása során biztosítani kell a hirdetményeknek a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvényben (a továbbiakban: Kbt.) és e rendeletben meghatározott határidőknek megfelelő közzétételét.

4. § Ahol e rendelet közbeszerzést említ, azon tervpályázatot is megfelelően érteni kell.

2. A hirdetmények megküldése, feladása, javítása, visszavonása, valamint a hirdetmények TED-adatbankban történő közzétételre való feladása

5. § (1) Az ajánlatkérőnek a 27–32. § szerinti hirdetményeket a közbeszerzési eljárásokban elektronikusan gyakorolható eljárási cselekmények szabályairól szóló kormányrendeletben meghatározott elektronikus úton – a Hatóságon keresztül – kell megküldenie az Európai Unió Kiadóhivatalának (a továbbiakban: Kiadóhivatal).

(2) Az ajánlatkérőnek a 34. § szerinti hirdetményeket külön jogszabályban meghatározott elektronikus úton és módon kell megküldenie (feladnia) a Hatóságnak.

(3) Hirdetményt közzétételre csak az az ajánlatkérő küldhet meg, amely a Kbt. 21. § (1) bekezdése szerinti értesítési kötelezettségének – legkésőbb a hirdetmény Hatóság részére történő megküldése előtt öt nappal – eleget tett.

6. § (1) A Kbt. szerinti, – az ajánlatkérő által – a TED-adatbankban vagy az Értesítőben közzéteendő vagy közzétehető hirdetmények TED-adatbankban történő közzétételre való feladását, illetve az Értesítőben történő közzétételét a hirdetmény ellenőrzésért felelős szervezeti egységhez benyújtott kérelemmel kell kezdeményezni.

(2) A hirdetmény közzétételre való feladására vagy közzétételére irányuló kérelmet az ajánlatkérő vagy képviselője (a továbbiakban: kérelmező) nyújthatja be a hirdetmény ellenőrzésért felelős szervezeti egységhez. Ha a kérelmet az ajánlatkérő nevében más személy vagy szervezet nyújtja be, úgy kell tekinteni, hogy ő az ajánlatkérő által meghatalmazott, és az ajánlatkérőnek küldendő iratokat a hirdetmény ellenőrzésért felelős szervezeti egység e személynek vagy szervezetnek küldi meg.

(3) A kérelem kizárólag külön jogszabályban meghatározott elektronikus úton nyújtható be.

(4) A kérelemhez mellékelni kell

a) a hirdetmény egy példányát, valamint

b) a 9. § (1) bekezdés szerinti esetben a minőségellenőrzési tanúsítványt.

(5) A kérelemnek tartalmaznia kell:

a) a Kbt. 21. § (5) bekezdése szerint a Hatóság által vezetett ajánlatkérők nyilvántartásában (a továbbiakban: ajánlatkérők nyilvántartása) az ajánlatkérőt megjelölő azonosító számot;

b) hogy az ajánlatkérő a Kbt. mely rendelkezése alapján tartozik annak a hatálya alá, ideértve a Kbt. 6. § (1) bekezdés h) pontja szerinti önkéntes, vagy szerződésben vállalt kötelezettség vagy külön jogszabály kötelezése alapján történő alkalmazás esetét is;

c) az ajánlatkérő a Kbt. mely része, illetve fejezete szerinti eljárást alkalmazza;

d) az adott közbeszerzés vagy beszerzés forintban kifejezett becsült értékét, szükség szerint utalva a Kbt. 18. §-ára;

e) annak megjelölését, hogy a kérelem az Értesítőben vagy a TED-adatbankban történő közzétételt kezdeményezi;

f) ha a kérelmező olyan hirdetmény közzétételét kéri az Értesítőben vagy a TED-adatbankban, amelynek közzététele a Kbt. szerint nem kötelező, ezt a körülményt is;

g) a kérelem és a hirdetmény megküldésének napját;

h) ha a hirdetmény ellenőrzése nem kötelező, akkor annak közlését, hogy a kérelmező kéri-e a hirdetmény ellenőrzését;

i) ha a hirdetmény ellenőrzése kötelező vagy azt a kérelmező kéri és az ellenőrzési díjjal kapcsolatban kedvezményre vagy mentességre jogosult, ennek közlését.

(6) A kérelem és a hirdetmény kézhezvételét a hirdetmény ellenőrzésért felelős szervezeti egység a kézhezvétel napján elektronikus úton visszaigazolja a kérelmezőnek.

7. § (1) A kérelmező a hirdetmény ellenőrzésért felelős szervezeti egységhez benyújtott kérelem, illetve hirdetmény tartalmát érintő javítást kezdeményezhet a változtatásokat egyértelműen megjelölő kérelem és a hirdetmény ismételt, teljes terjedelemben történő benyújtásával.

(2) A hirdetmény javítására irányuló kérelemnek és a javított hirdetménynek legkésőbb a kérelem és hirdetmény megküldését követő munkanapon meg kell érkeznie a hirdetmény ellenőrzésért felelős szervezeti egységhez.

(3) A hirdetmény megküldése – az Értesítőben közzéteendő hirdetmények esetében egyben a feladása – napjának a javított hirdetmény megküldésének napja minősül.

(4) A javított kérelem, illetve hirdetmény vonatkozásában a 6. § és 9–22. § megfelelően alkalmazandó.

8. § (1) A kérelmező a közzétételi kérelmét írásban visszavonhatja.

(2) A közzétételi kérelem visszavonására irányuló kérelemnek legkésőbb a kérelem és hirdetmény megküldését követő munkanapon meg kell érkeznie a hirdetmény ellenőrzésért felelős szervezeti egységhez.

(3) A közzétételi kérelem visszavonására irányuló kérelem megküldésére a 6. § megfelelően alkalmazandó.

3. A hirdetmények ellenőrzése

9. § (1)2 A közbeszerzési eljárást megindító, illetve a Kbt. 30. § (1) bekezdés d) pontja szerinti, a közbeszerzési eljárást meghirdető felhívást tartalmazó hirdetmény ellenőrzése kötelező, kivéve, ha az ajánlatkérő az eljárást megindító, illetve meghirdető hirdetmény közzététele iránti kérelméhez csatolja a külön jogszabály alapján az uniós támogatásból megvalósuló beszerzések közbeszerzési jogi minőségellenőrzéséért felelős szervezet által kiállított közbeszerzési minőségellenőrzési tanúsítványt.

(2) Az eljárást megindító, illetve meghirdető hirdetmény módosítását, vagy az ajánlattételi – több szakaszból álló eljárásban részvételi – határidő meghosszabbítását tartalmazó hirdetmény ellenőrzése kötelező. Amennyiben a hirdetmény kizárólag az eljárást megindító vagy meghirdető hirdetmény visszavonására irányul, annak ellenőrzése nem kötelező.

(3) Az eljárás eredményéről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetmények ellenőrzése kötelező.

(4) Az (1)–(3) bekezdésben nem szereplő hirdetmények ellenőrzése nem kötelező, azonban azt a kérelmező – az (1) bekezdés, illetve a (2) bekezdés második mondata szerinti esetekben is – kérheti.

10. § (1) Valamennyi megküldött kérelem és hirdetmény megküldését követő két munkanapon belül a hirdetmény ellenőrzésért felelős szervezeti egység megvizsgálja, hogy a hirdetmény szerinti ajánlatkérő(k) szerepel(nek)–e a Hatóság által vezetett ajánlatkérők nyilvántartásában és a kérelem, illetve a hirdetmény szerinti adatai(k) megegyeznek-e az ajánlatkérők nyilvántartása szerinti adatokkal.

(2) Ha az ajánlatkérő nem szerepel a nyilvántartásban, vagy a nyilvántartás szerinti adatai eltérnek a kérelem vagy a hirdetmény szerinti adataitól, akkor a hirdetmény ellenőrzésért felelős szervezeti egység a kérelmezőt hiánypótlásra hívja fel, és tájékoztatja, hogy a hirdetmény csak a Kbt. 21. §-a szerinti értesítési kötelezettség teljesítését követő öt nap elteltével küldhető meg.

(3) A hirdetmény ellenőrzésért felelős szervezeti egység a (2) bekezdés hatálya alá nem tartozó kérelmet a megküldését követő két munkanapon belül az alábbi szempontok szerint is megvizsgálja és a következő intézkedéseket teszi:

a) ha a kérelemben a kérelmező úgy nyilatkozott, hogy nem kéri a hirdetmény ellenőrzését és a kérelem alapján megállapítható, hogy a hirdetmény ellenőrzése nem kötelező, akkor a hirdetmény ellenőrzésért felelős szervezeti egység a 19. § (1) bekezdése vagy a 21. § (1) bekezdése szerint jár el;

b) ha a kérelem hiányosságai miatt nem állapítható meg, hogy a hirdetmény ellenőrzése kötelező-e, vagy hogy a kérelmező kéri-e a hirdetmény ellenőrzését, akkor a hirdetmény ellenőrzésért felelős szervezeti egység a kérelmezőt a kérelem megküldését követő két munkanapon belül felhívja a kérelem 7. § szerinti javítás keretében történő kiegészítésére, a 7. § (2) bekezdése szerinti határidő ebben az esetben nem alkalmazandó;

c) ha a hirdetmény ellenőrzése a 9. § (1)–(3) bekezdése szerint kötelező, vagy a kérelemben a kérelmező úgy nyilatkozott, hogy kéri a hirdetmény ellenőrzését, akkor a hirdetmény ellenőrzésért felelős szervezeti egység a (6) bekezdés és a 11. § szerint jár el.

(4) A kérelem (3) bekezdés b) pontja szerinti kiegészítésének elmaradása esetén, vagy ha a határidőben kiegészített kérelem alapján sem áll elegendő adat rendelkezésre annak megállapításához, hogy a hirdetmény ellenőrzése kötelező-e, vagy hogy a kérelmező kéri-e a hirdetmény ellenőrzését, a kérelmet visszavontnak kell tekinteni. Erről a tényről a hirdetmény ellenőrzésért felelős szervezeti egység a kérelmezőt, valamint a határidőn belül megküldendő hirdetmények esetében a Hatóság elnökét is haladéktalanul írásban tájékoztatja, továbbá az esetlegesen befizetett díj visszautalásáról a 15. § szerint tizenöt napon belül intézkedik.

(5) Ha a határidőben kiegészített kérelem tartalmazza a (3) bekezdés a) vagy c) pontja szerinti információkat, akkor azzal és a hirdetménnyel kapcsolatban a hirdetmény ellenőrzésért felelős szervezeti egység a (3) bekezdés a) vagy c) pontja szerint jár el. Ebben az esetben a hirdetmény és kérelem megküldése – az Értesítőben közzéteendő hirdetmények esetében egyben a feladása – napjának a kérelem kiegészítésének napja minősül.

(6) A hirdetmény ellenőrzésért felelős szervezeti egység a (3) bekezdés c) pontjában foglalt esetben a kérelmet és a hirdetményt a megküldésétől számított két munkanapon belül az alábbi szempontok szerint is ellenőrzi:

a) a kérelem tartalmazza-e a 6. § (5) bekezdésében foglaltakat;

b) az ellenőrzési díj jóváírásra került-e a 14. § (3) bekezdése szerinti számlán;

c) a hirdetmény megfelel-e a közbeszerzésekkel kapcsolatos jogszabályoknak;

d) amennyiben a Kbt. a hirdetmény megküldésére határidőt határoz meg, a hirdetmény megküldésére sor került-e a határidőn belül.

11. § (1) Amennyiben a hirdetmény ellenőrzésért felelős szervezeti egység megállapítja, hogy a kérelem vagy a hirdetmény nem felel meg a 10. § (6) bekezdés a)–d) pontjának valamelyikében foglaltaknak, a kérelmezőt – a hiány, illetve a jogszabályba ütköző előírás megjelölése mellett – a kérelem megküldését követően legkésőbb két munkanapon belül írásban hiánypótlásra hívja fel.

(2) A hiánypótlásra történő felhívást a hirdetmény ellenőrzésért felelős szervezeti egység elektronikus úton küldi meg a kérelmezőnek.

(3) A hiánypótlásra történő felhívásban a hirdetmény ellenőrzésért felelős szervezeti egység tájékoztatást ad arról, hogy ha a felhívás alapján benyújtott hirdetmény ismét nem felel meg a közbeszerzésekkel kapcsolatos jogszabályoknak, a hirdetmény a benyújtott tartalommal fog megjelenni.

(4) A hiánypótlásra történő felhívásban a hirdetmény ellenőrzésért felelős szervezeti egység tájékoztatást ad arról is, hogy az ellenőrzési díj összegének a 14. § (2) bekezdése szerinti mértéket a felhívás alapján benyújtott hirdetmény tekintetében kell elérnie.

(5) Ha a hirdetmény megfelel a közbeszerzésekkel kapcsolatos jogszabályoknak, de a kérelmező az ellenőrzési díjat nem vagy nem az előírt mértékben fizette be, a hirdetmény ellenőrzésért felelős szervezeti egység a kérelmezőt a befizetendő ellenőrzési díj összegének meghatározásával hívja fel hiánypótlásra.

(6) A hiánypótlásra történő felhívásban a hirdetmény ellenőrzésért felelős szervezeti egység tájékoztatást ad a 12. § (1) bekezdése szerinti, a hiánypótlásra nyitva álló határidőről is.

12. § (1) A kérelemmel, illetve a hirdetménnyel kapcsolatos hiányok a kérelem, illetve a hirdetmény ismételt, teljes terjedelemben való megküldésével a hiánypótlásra történő felhívás feladásától számított

a) tíz napon belül pótolhatóak azokban az esetekben, amikor a Kbt. a hirdetmény megküldésére határidőt határoz meg;

b) tizenöt napon belül pótolhatóak, ha a Kbt. a hirdetmény megküldésére határidőt nem határoz meg.

(2) A hiánypótlásra nyitva álló határidő eredménytelen eltelte esetén a hirdetmény ellenőrzésért felelős szervezeti egység a kérelmet visszavontnak tekinti, és erről kérelmezőt – továbbá az (1) bekezdés a) pontja szerinti esetben a Hatóság elnökét is – öt munkanapon belül írásban tájékoztatja.

(3) A hiánypótlásra történő felhívás alapján benyújtott kérelem, illetve hirdetmény esetében a hirdetmény megküldése – az Értesítőben közzéteendő hirdetmények esetében egyben a feladása – napjának az ismételt megküldés napja minősül.

(4) Amennyiben a hiánypótlásra történő felhívás alapján

a) a kérelmező az eredetileg vagy a hiánypótlásra történő felhívás alapján benyújtott hirdetménnyel kapcsolatban az ellenőrzési díjat ismételten nem vagy nem az előírt mértékben fizette be, a hirdetmény ellenőrzésért felelős szervezeti egység erről a tényről a kérelmezőt a hirdetmény megküldésétől számított két munkanapon belül írásban tájékoztatja; az ismételt hiánypótlásra az (1)–(3) bekezdésben foglaltak megfelelően alkalmazandóak;

b) a benyújtott hirdetmény ismét nem felel meg a közbeszerzésekkel kapcsolatos jogszabályoknak, a hirdetmény ellenőrzésért felelős szervezeti egység a hirdetményt a 11. § (3) bekezdésének megfelelően teszi közzé.

(5) A (4) bekezdés b) pontja szerinti esetben a hirdetmény ellenőrzésért felelős szervezeti egység a hirdetmény Értesítőben történő közzététele napján írásban tájékoztatja a Hatóság elnökét.

(6) Amennyiben a hiánypótlásra történő felhívás alapján az ajánlatkérő más eljárási rendet vagy más eljárás fajtát választ, vagy a hirdetmény tartalmát a felhívásban foglalt észrevételeken túl jelentősen megváltoztatja, azt a hirdetmény ellenőrzésért felelős szervezeti egység új hirdetménynek tekinti, és a kérelmezőt a 11. § szerint, ismételten hiánypótlásra hívhatja fel a hirdetmény megküldésétől számított két munkanapon belül.

13. § (1) Amennyiben a hirdetmény ellenőrzésért felelős szervezeti egység a 10. § (6) bekezdés d) pontja szerinti ellenőrzés alapján a Kbt.-ben meghatározott határidők betartásával kapcsolatban mulasztást észlel, erről a tényről a Hatóság elnökét haladéktalanul írásban tájékoztatja.

(2) Ha a hirdetmény ellenőrzésért felelős szervezeti egység a nyilvántartása alapján észleli, hogy a Kbt.-ben meghatározott határidőn belül az ajánlatkérő nem tett eleget a hirdetmény megküldésére vonatkozó kötelezettségének, írásban felhívja az ajánlatkérőt a hirdetmény megküldésére. Az ajánlatkérő felhívása nem érinti a jogorvoslat indítására a Kbt.-ben megállapított határidőket.

4. Az ellenőrzési díj

14. § (1) Amennyiben a hirdetmény ellenőrzése kötelező vagy azt a kérelmező kéri, a hirdetmények ellenőrzéséért – a (6) bekezdés szerinti ajánlatkérők kivételével – ellenőrzési díjat kell fizetni.

(2) Az ellenőrzési díj mértéke – függetlenül az érintett hirdetmények terjedelmétől – hirdetményenként egységesen:

a) a közbeszerzési eljárást megindító, illetve meghirdető felhívást tartalmazó hirdetmény esetében: 150 000 forint,

b) a közbeszerzési eljárást megindító, illetve meghirdető felhívást tartalmazó hirdetmény módosítását és az ajánlattételi vagy részvételi határidő meghosszabbítását tartalmazó hirdetmény esetében: 50 000 forint,

c) az eljárás eredményéről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetmények esetében: 80 000 forint,

d) az a)–c) pont alá nem tartozó hirdetmények esetében: 50 000 forint.

(3) Az ellenőrzési díjat a Hatóságnak a Magyar Államkincstárnál vezetett MNB 10032000-01720361-00000000 számú számlájára kell befizetni.

(4) Az ellenőrzési díj kizárólag átutalással teljesíthető. Az átutalások beazonosíthatóságának biztosítása érdekében az átutaláskor a „Közlemény”, vagy ennek értelemszerűen megfelelő rovatban meg kell adni azon hirdetmény nyilvántartási számát (KÉ szám/évszám), amely vonatkozásában az ellenőrzési díj megfizetésre kerül.

(5) Az ellenőrzési díj azon a napon minősül megfizetettnek, amely napon az a (3) bekezdés szerinti számlán jóváírásra kerül.

(6) Az ellenőrzési díj megfizetése alól mentesség illeti meg az ezer fő lakosnál kevesebb lélekszámú települések esetében a Kbt. 6. § (1) bekezdés b) pontja szerinti önkormányzat és önkormányzati költségvetési szerv, valamint ilyen települések által létrehozott társulás ajánlatkérőket.

(7)3 A díjból ötven százalék kedvezmény illeti meg a külön jogszabály szerinti kedvezményezett járásokban található, a (6) bekezdés hatálya alá nem tartozó és tízezer főnél kevesebb lakosú települések esetében a Kbt. 6. § (1) bekezdés b) pontja szerinti önkormányzat és önkormányzati költségvetési szerv, valamint ilyen települések által létrehozott társulás ajánlatkérőket.

15. § A befizetett ellenőrzési díj tizenöt napon belül az alábbiak szerint kerül visszautalásra:

a) ha a kérelmező a közzétételi kérelmet visszavonja, és a kérelemmel, vagy a hirdetménnyel kapcsolatban sor került hiánypótlásra történő felhívásra, a díj fele; amennyiben nem került sor hiánypótlásra történő felhívásra, a díj 90%-a;

b) ha a 12. § (1) bekezdése szerinti hiánypótlási határidő eredménytelenül telt el, és ezért a közzétételi kérelmet visszavontnak kell tekinteni, a díj fele;

c) ha a befizetett ellenőrzési díj összege meghaladja az előírt mértéket, a túlfizetett összeg;

d) ha az ajánlatkérő vagy a kérelmező a 10. § (3) bekezdés a) pontja, vagy a 14. § (6) pontja szerinti esetben ellenőrzési díjat utalt át, a díj 90%-a.

16. § (1) Az ellenőrzési díj igazgatási szolgáltatási díjnak minősül.

(2) Tekintettel arra, hogy az ellenőrzési díjhoz nem kapcsolódik általános forgalmi adó fizetési kötelezettség, az ellenőrzési díjak e rendelet szerint meghatározott összege nem tartalmaz általános forgalmi adót.

5. A hirdetmények kötelező tartalmi elemei

17. § A hirdetményekben a Kbt.-ben, továbbá a vonatkozó jogszabályokban az adott eljárási rend, eljárásfajta, beszerzési tárgy vonatkozásában előírt valamennyi kötelező tartalmi elemet fel kell tüntetni.

18. § A 27. § (3) bekezdése, a 28. § (5) bekezdése, a 30. § (2) bekezdése, és a 34. § (1)–(2) bekezdése szerinti, eljárás eredményéről szóló tájékoztatóban az ajánlatkérő köteles feltüntetni a következő adatokat:

a) a nyertes ajánlattevő kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerinti minősítését (részajánlat-tétel lehetősége esetén részenkénti bontásban);

b) ha az eljárás eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem került sor, ennek tényét és indokát;

c) az ajánlattevők nevét, címét (részajánlat-tétel lehetősége esetén részenkénti bontásban);

d) keretmegállapodásos eljárás második része esetén erre a körülményre való utalást, valamint a keretmegállapodásos eljárás első részével kapcsolatos eljárás eredményéről szóló tájékoztató számát és megjelenésének időpontját.

6. A hirdetmények közzétételre történő feladása és közzététele

19. § (1) A hirdetmény ellenőrzésért felelős szervezeti egység a 27–32. § szerinti hirdetmények vonatkozásában a 9–12. § szerinti eljárást követően az eredetileg megküldött, a javított vagy a hiánypótlásra válaszként benyújtott hirdetményt annak megküldését követően legkésőbb két munkanapon belül adja fel a TED-adatbankban történő közzétételre.

(2) A hirdetménynek a TED-adatbankban történő közzétételre való feladására elektronikus úton kerül sor.

(3) Amennyiben a TED-adatbankban közzéteendő olyan hirdetménnyel kapcsolatban, amelynek ellenőrzése nem kötelező, és azt a kérelmező nem is kéri, a Kiadóhivatal hibaüzenetet küld a hirdetmény ellenőrzésért felelős szervezeti egységnek, azt a hirdetmény ellenőrzésért felelős szervezeti egység továbbítja a kérelmező számára. A kérelmező a hibaüzenet továbbításától számított harminc napon belül a hirdetmény javítására irányuló kérelmet és javított hirdetményt jogosult megküldeni, amelyet a hirdetmény ellenőrzésért felelős szervezeti egység ellenőrzés nélkül felad a TED-adatbankban történő közzétételre. Ez az eljárás szükség esetén többször is megismételhető. A hirdetmény feladása napjának az utolsó feladás napja minősül.

(4) A tipikus hibaüzenetek értelmezéséről a Hatóság honlapján tájékoztatást tesz közzé.

(5) A hirdetmény feladásának napjáról a hirdetmény ellenőrzésért felelős szervezeti egység a kérelmezőt a feladás napján elektronikus úton tájékoztatja.

20. § (1) A 27–32. § szerinti hirdetmény közzétételén a TED-adatbankban történő közzétételt kell érteni.

(2) Az (1) bekezdés szerinti hirdetményeket a Hatóság – tájékoztató jelleggel – az Értesítőben is közzéteszi.

(3) Ha a TED-adatbankban közzétett hirdetmény és az Értesítőben – tájékoztató jelleggel – közzétett hirdetmény tartalma között eltérés van, a TED-adatbankban közzétett hirdetmény tartalma az irányadó.

(4) A hirdetményt közzétételre a Hatóság adja fel. A hirdetmény feladásának napját a Hatóságnak tudnia kell igazolni.

(5) A Kiadóhivatal a hirdetményt a feladást követően legkésőbb öt napon belül teszi közzé. A Kiadóhivatal visszaigazolást küld a feladott hirdetmények közzétételéről, megjelölve a közzététel időpontját. A visszaigazolás a közzétételre vonatkozó bizonyítéknak minősül.

(6) A hirdetmény (2) bekezdés szerinti tájékoztató jellegű közzétételére a hirdetménynek a TED-adatbankban történő közzétételre való feladásától számított ötödik napon, illetve az Értesítő ezt követően megjelenő első számában kerül sor.

(7) A hirdetmény magyar nyelven teljes terjedelmében kerül közzétételre a TED-adatbankban.

(8) A hirdetmények lényeges elemeinek összefoglalását az Európai Unió hivatalos nyelvein is közzéteszik azzal, hogy kizárólag a magyar nyelven készített és megküldött szöveg hiteles.

(9) A hirdetményeknek a TED-adatbankban való közzététele költségeit az Európai Unió viseli.

(10) Az ajánlatkérő a hirdetményt más módon is közzéteheti azzal, hogy erre a hirdetménynek a Kiadóhivatal részére történő feladását követően kerülhet csak sor. Az így közzétett hirdetmény nem tartalmazhat más adatokat, mint amelyek a TED-adatbankban, illetve az ajánlatkérő honlapján megjelentek, továbbá fel kell tüntetnie a Kiadóhivatal részére történő feladás, illetve a honlapon történő közzététel napját is.

(11) A Kbt. 4. melléklete szerinti szolgáltatások esetében – a jogi szolgáltatások kivételével – , ha a szolgáltatás becsült értéke eléri az uniós értékhatárt, a 27. § (3) bekezdésében és 28. § (5) bekezdésében meghatározott hirdetményt kell közzétenni akkor is, ha az eljárást ajánlatkérő a Kbt. szerinti nemzeti eljárásrendben folytatta le. A hirdetményben az ajánlatkérőnek nyilatkoznia kell, hogy egyetért-e a hirdetmény közzétételével. Ha az ajánlatkérő egyetért a hirdetmény közzétételével, a hirdetményt a TED-adatbankban kell közzétenni, ha az ajánlatkérő nem ért egyet a hirdetmény közzétételével, a hirdetmény a TED-adatbankban nem kerül közzétételre. Ez a nyilatkozat azonban nem érinti az Értesítőben történő közzétételt.

(12) A Kbt. 4. melléklete szerinti, az uniós értékhatárt elérő értékű jogi szolgáltatások esetében a 27. § (4) bekezdésében és 28. § (6) bekezdésében rögzített hirdetményekben az ajánlatkérőnek nyilatkoznia kell, hogy egyetért-e a hirdetmény közzétételével. Ha az ajánlatkérő egyetért a hirdetmény közzétételével, a hirdetményt a TED-adatbankban kell közzétenni, ha az ajánlatkérő nem ért egyet a hirdetmény közzétételével, a hirdetmény a TED-adatbankban nem kerül közzétételre. Ez a nyilatkozat azonban nem érinti az Értesítőben történő közzétételt.

21. § (1) A hirdetmény ellenőrzésért felelős szervezeti egység a 34. § szerinti hirdetmények vonatkozásában a 9–12. § szerinti eljárást követően az eredetileg feladott, a javított, vagy a hiánypótlásra válaszként benyújtott hirdetményt a feladást követően legkésőbb öt napon belül teszi közzé.

(2) A 34. § szerinti hirdetmények közzétételén az Értesítőben történő közzétételt kell érteni.

(3) Az Értesítőben a hirdetmények teljes terjedelmükben, magyar nyelven kerülnek közzétételre. A hirdetmény, vagy lényeges elemeinek összegezése idegen nyelven is közzétehető azzal, hogy kizárólag az ajánlatkérő által magyar nyelven készített és megküldött szöveg hiteles.

22. § A hirdetmény ellenőrzésért felelős szervezeti egység a hirdetmény Értesítőben történő közzétételének tényéről elektronikus úton értesíti a kérelmezőt a közzététel napján.

7. Helyesbítés

23. § (1) Ha a 34. §-ban meghatározott hirdetmények esetében az Értesítőben közzétett hirdetmény és a kérelmező által feladott hirdetmény tartalma között eltérés van, a hirdetmény ellenőrzésért felelős szervezeti egység a kérelmező kérelme alapján az Értesítőben helyesbítést tesz közzé.

(2) Ha a 27–32. §-ban meghatározott hirdetmények esetében a TED-adatbankban közzétett hirdetmény és a kérelmező által közzétételre megküldött hirdetmény tartalma között eltérés van, a hirdetmény ellenőrzésért felelős szervezeti egység a kérelmező kérelme alapján helyesbítést ad fel a TED-adatbankban történő közzétételre, továbbá azt a 20. § (2) bekezdése szerint az Értesítőben is közzéteszi.

(3) Ha a 27–32. §-ban meghatározott hirdetmények esetében a TED-adatbankban közzétett hirdetmény és az Értesítőben – tájékoztató jelleggel – közzétett hirdetmény tartalma között eltérés van, a hirdetmény ellenőrzésért felelős szervezeti egység a kérelmező kérelme alapján az Értesítőben helyesbítést tesz közzé.

(4)4 A kérelmezőnek az (1) és (3) bekezdés szerinti helyesbítést a 34. § (11) bekezdése szerinti hirdetményminta kitöltésével és benyújtásával kell kezdeményeznie.

(5) A kérelmezőnek a (2) bekezdés szerinti helyesbítést a 32. § szerinti hirdetményminta kitöltésével és benyújtásával kell kezdeményeznie.

24. § (1) A hirdetmény ellenőrzésért felelős szervezeti egység a 23. § (1) és (3) bekezdése szerinti helyesbítést a 21. § (1) bekezdése szerint közzéteszi az Értesítőben, a 23. § (2) bekezdése szerinti helyesbítést pedig a 19. § (1) bekezdése szerint feladja közzétételre a Kiadóhivatal részére, ha az

a) megalapozott, és

b) eljárást megindító hirdetményre vonatkozó kérelem esetében a hirdetményben megadott ajánlattételi, illetve részvételi határidő lejárta előtt a hirdetmény ellenőrzésért felelős szervezeti egységhez megérkezett.

(2) Ha a helyesbítési kérelem nem megalapozott, a hirdetmény ellenőrzésért felelős szervezeti egység a helyesbítést nem teszi közzé, illetve nem adja fel közzétételre a Kiadóhivatal részére.

(3) Ha a helyesbítési kérelem csak részben megalapozott, a hirdetmény ellenőrzésért felelős szervezeti egység erről – a megalapozatlan kérelmi elemek megjelölésével – a kérelmezőt haladéktalanul írásban tájékoztatja. E tájékoztatás keretében a hirdetmény ellenőrzésért felelős szervezeti egység arról is tájékoztatja a kérelmezőt, hogy a megalapozott részek vonatkozásában a helyesbítés kizárólag abban az esetben kerülhet közzétételre, illetve a Kiadóhivatal részére feladásra, amennyiben a kizárólag a megalapozott részeket tartalmazó kérelem ismételten, hiánypótlás vagy javítás keretében megküldésre kerül.

(4) Megalapozott a helyesbítési kérelem, ha a 23. § (1)–(3) bekezdésében foglalt körülmények valamelyike fennáll.

(5) A kizárólag helyesbítést tartalmazó hirdetmény térítésmentesen kerül közzétételre.

25. § A 32. §, illetve a 34. § (6) bekezdése szerinti, helyesbítésre irányuló hirdetményben meg kell adni:

a) az érintett hirdetmény nyilvántartási számát (az Értesítő, illetve a TED-adatbank vonatkozásában);

b) az érintett hirdetmény közzétételének napját (az Értesítő, illetve a TED-adatbank vonatkozásában);

c) az érintett hirdetményben megadott ajánlattételi/részvételi határidőt (eljárást megindító hirdetmény esetében);

d) az érintett hirdetmény azon pontját, amely eltérő tartalommal jelent meg;

e) az érintett hirdetmény érintett pontjának helyes szövegét.

8. Honlapon történő közzététel

26. § (1) Ha a Kbt. az ajánlatkérő számára előírja meghatározott adatoknak, információknak, dokumentumoknak a Hatóság honlapján történő közzétételét, az ajánlatkérőnek csak azokat az információkat kell elektronikusan – a Hatóság elnöke által kiadott elnöki tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően – megküldenie a Hatóság részére, amelyek nem állnak a Hatóság rendelkezésére.

(2) A Kbt. által előírt adatok, információk, dokumentumok Hatóság honlapján történő közzététele díjmentes.

(3) A Hatóság gondoskodik a számára a Kbt. által meghatározott adatoknak, információknak, dokumentumoknak honlapján történő közzétételéről.

(4) Ha az ajánlatkérő a Kbt. 31. § (1) bekezdés f) pontjában foglalt, a szerződés teljesítésére vonatkozó adatokat a Hatóság honlapján kéri közzétenni, a 8. mellékletben foglalt mintát küldi meg kitöltve a Hatóság részére az (1) bekezdésben foglaltak szerint.

9. A TED-adatbankban megjelenő hirdetmények

27. § (1) A Kbt. 32. § (1) bekezdése szerinti előzetes összesített tájékoztatót tartalmazó hirdetmény mintáját a 842/2011/EU bizottsági rendelet (a továbbiakban: uniós hirdetményminta rendelet) I. melléklete tartalmazza. A Kbt. 32. § (8) bekezdése szerinti, az előzetes összesített tájékoztatót tartalmazó hirdetménynek az ajánlatkérő honlapján történő közzététele esetén e hirdetményt szintén az uniós hirdetményminta rendelet I. melléklete szerint kell elkészíteni, azonban a Kiadóhivatal részére megküldendő, a TED-adatbankban közzétételre kerülő hirdetmény mintáját az uniós hirdetményminta rendelet VIII. melléklete tartalmazza.

(2) A Kbt. XII. fejezete alkalmazásában a Kbt. 30. § (1) bekezdés a) pontja szerinti ajánlati felhívást tartalmazó hirdetmény és a Kbt. 30. § (1) bekezdés b) pontja szerinti részvételi felhívást tartalmazó hirdetmény mintáját az uniós hirdetményminta rendelet II. melléklete tartalmazza.

(3) A Kbt. XII. és XIII. fejezete alkalmazásában, valamint Harmadik Része alkalmazásában akkor, ha a Kbt. 4. melléklete szerinti szolgáltatás – a jogi szolgáltatások kivételével – becsült értéke eléri az uniós értékhatárt, a Kbt. 30. § (1) bekezdés e) pontja és (2) bekezdése szerinti, az eljárás eredményéről, vagy eredménytelenségéről, vagy a szerződés megkötésének megtagadásáról szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetmény mintáját az uniós hirdetményminta rendelet III. melléklete tartalmazza.

(4) A Kbt. 19. § (3) bekezdése alapján az uniós értékhatárt elérő, a Kbt. 4. melléklete szerinti jogi szolgáltatások vonatkozásában a szerződés megkötéséről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetmény mintáját – a 28. § (6) bekezdése szerinti kivétellel – az uniós hirdetményminta rendelet III. melléklete tartalmazza.

(5) A Kbt. XIII. fejezete alkalmazásában – építési koncesszió esetén – a Kbt. 111. § (2) bekezdése szerinti, az eljárást megindító hirdetmény mintáját az uniós hirdetményminta rendelet X. melléklete tartalmazza.

(6) A Kbt. XIII. fejezete alkalmazásában – az ajánlatkérőnek nem minősülő koncessziós jogosult eljárása esetén – a Kbt. 113. § (2) bekezdése szerinti, az eljárást megindító hirdetmény mintáját az uniós hirdetményminta rendelet XI. melléklete tartalmazza.

28. § (1) A Kbt. XIV. fejezete alkalmazásában a Kbt. 32. § (1) bekezdése szerinti időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetmény mintáját az uniós hirdetményminta rendelet IV. melléklete tartalmazza. A Kbt. 32. § (8) bekezdése szerinti, az időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménynek az ajánlatkérő honlapján történő közzététele esetén e hirdetményt szintén az uniós hirdetményminta rendelet IV. melléklete szerint kell elkészíteni, azonban az Kiadóhivatal részére megküldendő, a TED-adatbankban közzétételre kerülő hirdetmény mintáját az uniós hirdetményminta rendelet VIII. melléklete tartalmazza.

(2) A Kbt. XIV. fejezete alkalmazásában a Kbt. 30. § (1) bekezdés d) pontja szerinti, meghívásos vagy tárgyalásos eljárás meghirdetésére is irányuló időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetmény mintáját szintén az uniós hirdetményminta rendelet IV. melléklete tartalmazza.

(3) A Kbt. XIV. fejezete alkalmazásában a Kbt. 30. § (1) bekezdés a) pontja szerinti ajánlati felhívást tartalmazó hirdetmény és a Kbt. 30. § (1) bekezdés b) pontja szerinti részvételi felhívást tartalmazó hirdetmény mintáját az uniós hirdetményminta rendelet V. melléklete tartalmazza.

(4) A Kbt. XIV. fejezete alkalmazásában a Kbt. 30. § (1) bekezdés d) pontja szerinti, meghívásos vagy tárgyalásos eljárás meghirdetésére irányuló előminősítési hirdetmény mintáját az uniós hirdetményminta rendelet VII. melléklete tartalmazza.

(5) A Kbt. XIV. fejezete alkalmazásában, valamint Harmadik Része alkalmazásában akkor, ha közszolgáltatói szerződés esetében [Kbt. 114. § (2) bekezdés] a Kbt. 4. melléklete szerinti szolgáltatás – a jogi szolgáltatások kivételével – becsült értéke eléri az uniós értékhatárt, a Kbt. 30. § (1) bekezdés e) pontja és (2) bekezdése szerinti, az eljárás eredményéről, vagy eredménytelenségéről, vagy a szerződés megkötésének megtagadásáról szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetmény mintáját az uniós hirdetményminta rendelet VI. melléklete tartalmazza

(6) A Kbt. 19. § (3) bekezdése alapján az uniós értékhatárt elérő a Kbt. 4. melléklete szerinti jogi szolgáltatások vonatkozásában, ha a szerződés a Kbt. 114. § (2) bekezdése szerint közszolgáltatói szerződésnek minősül, a szerződés megkötéséről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetmény mintáját az uniós hirdetményminta rendelet VI. melléklete tartalmazza.

29. § A Kbt. 82. § (3) bekezdése szerinti dinamikus beszerzési rendszerben használt egyszerűsített hirdetmény mintáját az uniós hirdetményminta rendelet IX. melléklete tartalmazza.

30. § (1) A Kbt. 30. § (1) bekezdés f) pontja szerinti tervpályázati kiírást tartalmazó hirdetmény mintáját az uniós hirdetményminta rendelet XII. melléklete tartalmazza.

(2) A Kbt. 30. § (1) bekezdés g) pontja szerinti, a tervpályázati eljárás eredményéről vagy eredménytelenségéről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetmény mintáját az uniós hirdetményminta rendelet XIII. melléklete tartalmazza.

31. §5 A Kbt. 127. § (2) bekezdése szerinti, szerződéskötési szándékra vonatkozó hirdetmény (önkéntes előzetes átláthatósági hirdetmény) mintáját az uniós hirdetményminta rendelet XIV. melléklete tartalmazza.

32. § A 27–31. § szerinti hirdetmények módosítását, visszavonását, helyesbítését, illetve az ajánlattételi, vagy a részvételi határidő meghosszabbítását, továbbá a dokumentáció módosítását tartalmazó hirdetmény mintáját a 13. melléklet tartalmazza.

10. Az Értesítőben megjelenő hirdetmények

33. § Az Értesítőben, továbbá az ajánlatkérő honlapján (illetve amennyiben az ajánlatkérő nem rendelkezik honlappal, a Hatóság honlapján) közzéteendő hirdetmények és egyéb dokumentumok mintáit e rendelet mellékletei tartalmazzák.

34. § (1) A Kbt. Harmadik része alkalmazásában a Kbt. 30. § (1) bekezdés e) pontja és (2) bekezdése szerinti, az eljárás eredményéről, vagy eredménytelenségéről, vagy a szerződés megkötésének megtagadásáról szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetmény mintáját az 1. melléklet tartalmazza.

(2) A Kbt. XII. fejezete, a XIV. fejezete és Harmadik része alkalmazásában, a Kbt. 30. § (3) bekezdése szerinti, a keretmegállapodás alapján lefolytatott közbeszerzési eljárás eredményéről vagy eredménytelenségéről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetmény mintáját a 2. melléklet tartalmazza.

(3)6 A Kbt. Harmadik része alkalmazásában a Kbt. 121. § (1) bekezdés b) pontja szerinti, hirdetménnyel induló eljárásokban az eljárást megindító felhívás mintáját a 3. melléklet tartalmazza.

(4) A Kbt. Harmadik része alkalmazásában a Kbt. 121. § (1) bekezdés a) pontja (Kbt. 123. §) szerinti eljárásokban az eljárást megindító felhívás mintáját a 4. melléklet tartalmazza.

(5) A Kbt. 30. § (1) bekezdés h) pontja és 132. §-a szerinti, a szerződés módosításáról szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetmény mintáját a 7. melléklet tartalmazza.

(6)7 Az (1)–(4) és a (7)–(10) bekezdés szerinti hirdetmények esetében a hirdetmény módosítását, visszavonását, az ajánlattételi vagy a részvételi határidő meghosszabbítását, továbbá a dokumentáció módosítását tartalmazó hirdetmény mintáját az 5. melléklet tartalmazza.

(7) Amennyiben az érintett beszerzés becsült értéke nem éri el az uniós értékhatárt, a Kbt. 30. § (1) bekezdés d) pontja szerinti, meghívásos vagy tárgyalásos eljárás meghirdetésére irányuló előminősítési hirdetmény Értesítőben történő közzététele során az uniós hirdetményminta rendelet VII. mellékletének az uniós fejléc nélküli változatát kell alkalmazni.

(7a)8 Amennyiben az érintett beszerzés becsült értéke nem éri el az uniós értékhatárt, a Kbt. 30. § (1) bekezdés d) pontja szerinti, meghívásos vagy tárgyalásos eljárás meghirdetésére irányuló időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetmény Értesítőben történő közzététele során az uniós hirdetményminta rendelet IV. mellékletének, az uniós fejléc nélküli változatát kell alkalmazni.

(8) Amennyiben a tervpályázat becsült értéke nem éri el az uniós értékhatárt, a tervpályázati eljárásról szóló kormányrendelet rendelkezéseinek megfelelően a Kbt. 30. § (1) bekezdés f) pontja szerinti tervpályázati kiírást tartalmazó hirdetmény Értesítőben történő közzététele során az uniós hirdetményminta rendelet XII. mellékletének az uniós fejléc nélküli változatát kell alkalmazni.

(9) Amennyiben a tervpályázat becsült értéke nem éri el az uniós értékhatárt, a tervpályázati eljárásról szóló kormányrendelet rendelkezéseinek megfelelően a Kbt. 30. § (1) bekezdés g) pontja szerinti, a tervpályázati eljárás eredményéről vagy eredménytelenségéről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetmény Értesítőben történő közzététele során az uniós hirdetményminta rendelet XIII. mellékletének az uniós fejléc nélküli változatát kell alkalmazni.

(10)9 Amennyiben az érintett beszerzés Kbt. 11. §-a szerint meghatározott értéke nem éri el az uniós értékhatárt, a Kbt. 127. § (2) bekezdése szerinti szerződéskötési szándékra vonatkozó hirdetmény (önkéntes előzetes átláthatósági hirdetmény) Értesítőben történő közzététele során az uniós hirdetményminta rendelet XIV. mellékletének az uniós fejléc nélküli változatát kell alkalmazni.

(11) Az (1)–(10) bekezdés szerinti hirdetmények helyesbítését tartalmazó hirdetmény mintáját a 6. melléklet tartalmazza.

11. Bírálati összegezések

35. § (1) A Kbt. 77. § (2) bekezdése szerinti, az ajánlatok elbírálására vonatkozó írásbeli összegezés mintáját a 9. melléklet tartalmazza.

(2) A Kbt. 77. § (2) bekezdése szerinti, a részvételi jelentkezések elbírálására vonatkozó írásbeli összegezés mintáját a 10. melléklet tartalmazza.

12. Éves statisztikai összegezések

36. § (1) Az ajánlatkérő az éves beszerzéseiről e rendeletben meghatározott minta szerint éves statisztikai összegezést köteles készíteni, amelyet legkésőbb a tárgyévet követő év május 31. napjáig kell megküldenie a Hatóságnak.

(2) A Hatóság az éves statisztikai összegezések, valamint a hirdetmények alapján elkészített összesített statisztikai jelentést legkésőbb a tárgyévet követő év október 31. napjáig köteles megküldeni az Európai Bizottságnak.

(3) Ha az ajánlatkérő az (1) bekezdésben meghatározott határidő lejártáig nem küldi meg az éves statisztikai összegezést, a Hatóság elnöke felhívja az ajánlatkérőt az összegezés harminc napon belüli megküldésére, és egyben figyelmezteti, hogy ha az összegezést nem küldi meg, a Közbeszerzési Döntőbizottság hivatalból való eljárását fogja kezdeményezni.

(4) Az éves statisztikai összegezés mintáját a Kbt. 6. § (1) bekezdés a)–d) pontja szerinti ajánlatkérők vonatkozásában – kivéve a Kbt. XIV. Fejezete szerint eljáró ajánlatkérőket – a 11. melléklet tartalmazza.

(5) Az éves statisztikai összegezés mintáját a Kbt. XIV. Fejezete szerint eljáró ajánlatkérők vonatkozásában a 12. melléklet tartalmazza.

(6) Az éves statisztikai összegezést a Kbt. 31. §-a szerint kell közzétenni.

13. Egyéb rendelkezések

37. § (1) Az ajánlatkérő akkor is kérheti hirdetménynek a TED-adatbankban vagy az Értesítőben történő közzétételét, ha megadott közbeszerzésére nem vonatkozik a 27–34. §-ban előírt közzétételi kötelezettség. Az ilyen közzététel nem vonja maga után eltérő eljárásrend alkalmazását.

(2) Ha az ajánlatkérő a TED-adatbankban olyan hirdetmény közzétételét kéri, amelynek a TED-adatbankban történő közzététele nem kötelező, az adott közbeszerzési eljárásban alkalmazandó hirdetményminta kitöltése és közzététele mellett, azzal azonos tartalommal az 27–32. §-ban meghatározott mintát is megfelelően ki kell töltenie és abban fel kell tüntetnie, hogy nem kötelező közzétételre kerül sor.

(3) Ha az ajánlatkérő az Értesítőben olyan hirdetmény közzétételét kéri, amelynek az Értesítőben történő közzététele nem kötelező, a 34. §-ban meghatározott mintát kell a 17. §-ban foglaltaknak is megfelelően kitöltenie, és abban fel kell tüntetnie, hogy nem kötelező közzétételre kerül sor, valamint ha az ilyen módon meghirdetett beszerzésre nem a Kbt. szabályai alkalmazandóak.

(4) A hirdetménymintákban feltüntetett klasszikus ajánlatkérő megjelölés alatt a Kbt. 6. § (1) bekezdés a)–d) és g)–h) pontjában meghatározott ajánlatkérőket kell érteni, feltéve, hogy az érintett beszerzésre a Kbt. szerint nem a közszolgáltatói szerződésekre [Kbt. 114. § (2) bekezdése] vonatkozó sajátos szabályok alkalmazásával kerül sor.

(5) A hirdetménymintákban feltüntetett közszolgáltató ajánlatkérő megjelölés alatt a Kbt. 6. § (1) bekezdés a)–f) vagy h) pontjában meghatározott ajánlatkérőket kell érteni, feltéve, hogy az érintett beszerzésre a Kbt. szerint a közszolgáltatói szerződésekre [Kbt. 114. § (2) bekezdése] vonatkozó sajátos szabályok alkalmazásával kerül sor.

14. Hatálybalépés

38. § (1) Ez a rendelet 2012. január 1-jén lép hatályba.

(2) Ezt a rendeletet – a (3) bekezdésben rögzített kivétellel – a hatálybalépését követően megkezdett közbeszerzésekre, tervpályázatokra, közbeszerzési eljárások alapján megkötött szerződésekre kell alkalmazni, azzal, hogy a rendelet hatálybalépését megelőzően feladott, vagy megküldött és hiánypótlásra történő felhívással, vagy javítással érintett azon eljárást megindító, illetve meghirdető hirdetményre, amely ismételt feladására, vagy megküldésére 2012. január 1-jén vagy azt követően kerül sor, e rendelet rendelkezéseit kell alkalmazni.

(3) Az e rendelet szerinti szerződésmódosításról szóló tájékoztató hirdetménymintáját kell alkalmazni a hatálybalépését megelőzően megkezdett vagy lefolytatott közbeszerzési eljárások alapján megkötött szerződések módosítása esetében is, amennyiben a szerződésmódosításra e rendelet hatálybalépését követően kerül sor.

(4) A 2012. január 1. napját megelőzően megkezdett közbeszerzésekre a közbeszerzési és tervpályázati hirdetmények megküldésének és közzétételének részletes szabályairól, a hirdetmények ellenőrzésének rendjéről és díjáról, valamint a Közbeszerzési Értesítőben történő közzététel rendjéről és díjáról szóló 34/2004. (III. 12.) Korm. rendelet, valamint a közbeszerzési és tervpályázati hirdetmények, a bírálati összegezések és az éves statisztikai összegezések mintáiról szóló 14/2010. (X. 29.) NFM rendelet alkalmazandó.

(5)10 E rendeletnek a közbeszerzési és tervpályázati hirdetmények feladásának, ellenőrzésének és közzétételének szabályairól, a hirdetmények mintáiról és egyes tartalmi elemeiről, valamint az éves statisztikai összegezésről szóló 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelet módosításáról szóló 36/2013. (VI. 30.) NFM rendelettel (a továbbiakban: MódR.) megállapított rendelkezéseit a MódR. hatálybalépését11 követően megkezdett közbeszerzési eljárások esetében kell alkalmazni.

15. Az Európai Unió jogának való megfelelés

39. § (1) Ez a rendelet

a) az árubeszerzésre és az építési beruházásra irányuló közbeszerzési szerződések odaítélésével kapcsolatos jogorvoslati eljárás alkalmazására vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról szóló, 1989. december 21-i 89/665/EGK tanácsi irányelv 3a. cikkének;

b) a vízügyi, energiaipari, szállítási és távközlési ágazatokban működő vállalkozások beszerzési eljárásairól szóló közösségi szabályok alkalmazására vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról szóló, 1992. február 25-i 92/13/EGK tanácsi irányelv 3a. cikkének;

c) a 89/665/EGK és a 92/13/EGK tanácsi irányelvnek a közbeszerzési szerződések odaítélésére vonatkozó jogorvoslati eljárások hatékonyságának javítása tekintetében történő módosításáról szóló, 2007. december 11-i 2007/66/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvének;

d) a vízügyi, energiaipari, közlekedési és postai ágazatban működő ajánlatkérők beszerzési eljárásainak összehangolásáról szóló, 2004. március 31-i 2004/17/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 44. cikk (1) bekezdésének, 63. cikk (1) bekezdésének;

e) az építési beruházásra, az árubeszerzésre és a szolgáltatásnyújtásra irányuló közbeszerzési szerződések odaítélési eljárásainak összehangolásáról szóló, 2004. március 31-i 2004/18/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 36. cikk (1) bekezdésének, 58. cikk (2) bekezdésének, 64. cikk (2) bekezdésének, 70. cikk (1) bekezdésének való megfelelést szolgálja.

(2) Ez a rendelet a közbeszerzési hirdetmények közzétételére használandó hirdetményminták létrehozásáról és az 1564/2005/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2011. augusztus 19-i 842/2011/EU bizottsági rendeletnek a végrehajtását szolgálja.

16. Hatályon kívül helyező rendelkezések

40. §12

1. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez13

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ
A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja

TÁJÉKOZTATÓ
AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYÉRŐL

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ
I.1.) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK)

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím(ek) (adott esetben)
Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2.) AZ AJÁNLATKÉRŐ TÍPUSA

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű

Támogatott szervezet [Kbt. 6. § (1) bekezdés g) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3.) FŐ TEVÉKENYSÉG
I.3.1.) KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK

□ Általános közszolgáltatások

□ Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

□ Honvédelem

□ Szociális védelem

□ Közrend és biztonság

□ Szabadidő, kultúra és vallás

□ Környezetvédelem

□ Oktatás

□ Gazdasági és pénzügyek

□ Egyéb (nevezze meg): __________________

□ Egészségügy

I.3.2.) KÖZSZOLGÁLTATÓ AJÁNLATKÉRŐK

□ Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

□ Villamos energia

□ Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

□ Szén és más szilárd tüzelőanyag feltárása és kitermelése

□ Víz

□ Postai szolgáltatások

□ Vasúti szolgáltatások

□ Városi vasúti, villamos-, trolibusz- és autóbusz szolgáltatások

□ Kikötői tevékenységek

□ Repülőtéri tevékenységek

I.4.) Beszerzés más ajánlatkérők nevében

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében végzi a beszerzést: □ igennem

(Igen válasz esetén, ezekre az ajánlatkérőkre vonatkozóan további információkat az A. mellékletben adhat meg.)

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA
II.1.) MEGHATÁROZÁS

II.1.1.) A szerződéshez rendelt elnevezés:

____________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

II.1.2.) A szerződés típusa és a teljesítés helye

[Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás megrendelés –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek) tárgyának]

Építési beruházás

Árubeszerzés

Szolgáltatás megrendelés

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja

Szolgáltatási kategória száma: □□

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye:

____________________________________________________________

NUTS-kód □□□□□ NUTS-kód □□□□□

NUTS-kód □□□□□ NUTS-kód □□□□□

II.1.3.) Keretmegállapodásra és dinamikus beszerzési rendszerre (DBR) vonatkozó információk

□ A hirdetmény keretmegállapodás megkötésére irányul

□ A hirdetmény dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződés(ek)re irányul

II.1.4.) A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége:

____________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

____________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

II.1.5.) Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék

Kiegészítő szójegyzék (adott esetben)

Fő tárgy

□□.□□.□□.□□-□

□□□□-□ □□□□-□

További tárgy(ak)

□□.□□.□□.□□-□

□□.□□.□□.□□-□

□□.□□.□□.□□-□

□□.□□.□□.□□-□

□□□□-□ □□□□-□

□□□□-□ □□□□-□

□□□□-□ □□□□-□

□□□□-□ □□□□-□

II.2.) A SZERZŐDÉS(EK) VÉGLEGES ÖSSZÉRTÉKE

II.2.1.) A szerződés(ek) végleges összértéke

[Csak a végleges összértéket kérjük megadni számokkal, az összes szerződést, részt, meghosszabbítást és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban a IV. szakaszt (Az eljárás eredménye) kérjük kitölteni]

Áfa nélkül

Áfával

Áfa (%)

Érték: __________________ Pénznem: _____

□□,□

II.2.2.) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása:

____________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

II.2.3.) Szolgáltatási koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása:

____________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

III. SZAKASZ: ELJÁRÁS
III.1.) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA

III.1.1.) Az eljárás fajtája

Klasszikus ajánlatkérők

Közszolgáltató ajánlatkérők

□ A Kbt. 123. §-a szerinti, szabadon kialakított eljárás

A Kbt. 121. § (1) bekezdés b) pontja szerinti, a Kbt. Második Részében meghatározott szabályok alapján lefolytatott eljárás az alábbiak szerint:

□ Nyílt

□ Meghívásos

□ Gyorsított meghívásos

□ Versenypárbeszéd

□ Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

□ Gyorsított tárgyalásos

□ Hirdetmény nélküli tárgyalásos

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében nyílt

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében meghívásos

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetménnyel induló tárgyalásos

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetmény nélküli tárgyalásos

□ Kbt. 122/A. § szerinti eljárás

□ Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

□ Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

□ Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

III.1.1.2.) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, valamint a gyorsított eljárás alkalmazásának indokolása: (adott esetben):

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

III.2.) ÉRTÉKELÉSI SZEMPONTOK

III.2.1.) Értékelési szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás
VAGY
Az összességében legelőnyösebb ajánlat a következő részszempontok alapján

Részszempont
1. _____________________________
2. _____________________________
3. _____________________________
4. _____________________________
5. _____________________________

Súlyszám
_________
_________
_________
_________
_________

Részszempont
6. _____________________________
7. _____________________________
8. _____________________________
9. _____________________________
10. _____________________________

Súlyszám
____
____
____
____
____

VAGY (adott esetben a Kbt. 123. §-a szerinti eljárásban)
Egyéb:
_______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

III.2.2.) Elektronikus árlejtésre vonatkozó információk
Elektronikus árlejtést alkalmaztak □ igennem

III.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK

III.3.1.) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám: (adott esetben)
__________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

III.3.2.) Az adott szerződésre vonatkozóan sor került korábbi közzétételre a HL-ben igennem

(Igen válasz esetén töltse ki a megfelelő rovatokat)
□ Előzetes tájékoztató □ Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény
A hirdetmény száma a Hivatalos Lapban: □□□□/S □□□-□□□□□□□
A hirdetmény közzétételének dátuma: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)
□ Ajánlati/részvételi felhívás □ Dinamikus beszerzési rendszerben használt egyszerűsített hirdetmény

□ Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)

III.3.3.) Az adott szerződésre vonatkozóan sor került korábbi közzétételre a KÉ-benigennem

(Igen válasz esetén töltse ki a megfelelő rovatokat)
□ Előzetes tájékoztató □ Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény
A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: □□□□□/□□□□ (KÉ-szám/évszám)
A hirdetmény közzétételének dátuma: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)
□ Eljárást megindító, illetve meghirdető felhívás □Dinamikus beszerzési rendszerben használt egyszerűsített hirdetmény
A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: □□□□□/□□□□ (KÉ-szám/évszám)
A hirdetmény közzétételének dátuma: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)
□ Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)
A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: □□□□□/□□□□ (KÉ-szám/évszám)
A hirdetmény közzétételének dátuma: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)
A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: □□□□□/□□□□ (KÉ-szám/évszám)
A hirdetmény közzétételének dátuma: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)

IV. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE
A SZERZŐDÉS SZÁMA: □□□ RÉSZ SZÁMA: □□□ ELNEVEZÉS: _____________________________________
______________________________________________

IV.1.) Az eljárás (részajánlat-tételi lehetőség esetén az adott rész vonatkozásában) eredményes volt:

igennem

IV.2.) Ha az eljárás (részajánlat-tételi lehetőség esetén az adott rész vonatkozásában) eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem került sor, ennek indoka:

___________________________________________________________________________________

IV.3.) AJÁNLATOKRA VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK

A BEÉRKEZETT AJÁNLATOK SZÁMA: □□□

ELEKTRONIKUS ÚTON BEÉRKEZETT AJÁNLATOK SZÁMA: □□□

IV.4.) A SZERZŐDÉSKÖTÉS IDŐPONTJA: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)

IV.5.) A NYERTES AJÁNLATTEVŐ NEVE ÉS CÍME

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

E-mail:

Telefon:

Internetcím (URL):

Fax:

IV.6.) A SZERZŐDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK (csak számokkal)

Áfa nélkül

Áfával

Áfa (%)

A szerződés eredetileg becsült összértéke (adott esetben)

Érték: ______________ Pénznem: _____

□□,□

A szerződés végleges összértéke

Érték: ______________ Pénznem: _____

és

a figyelembe vett legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat _____

_____ és a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat __________ Pénznem: _____

□□,□

□□,□

Éves vagy havi érték esetén: (adja meg)

Az évek száma: □□ VAGY a hónapok száma: □□

A szerződés határozatlan időtartamra szól □igen nem

IV.7.) ALVÁLLALKOZÁSOKRA VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK

Valószínűsíthető alvállalkozók igénybevétele a szerződéshez: igen nem

(Igen válasz esetén, csak számokkal) Jelölje meg a szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történő teljesítésének értékét vagy arányát (részét):

Érték áfa nélkül: ___________ (arab számmal) Pénznem: _____

Arány (rész): □□,□ (%)

Nem ismert

Az alvállalkozásba adandó érték/arány rövid meghatározása: (ha ismert)

_____________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

IV.8.) A nyertes ajánlattevő kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerinti minősítése:

mikro vállalkozás □ kisvállalkozás     □ középvállalkozás        □egyéb

IV.9.) A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás összege (adott esetben)

Név:

____________________________________________________________________________________

Cím:

Ellenszolgáltatás összege (csak számokkal):

Áfa nélkül

Áfával

Áfa (%)

Érték: ___________ Pénznem: ____

□□,□

IV.10.) Az ajánlattevők neve és címe (ország is): (adott esetben)

__________________________________ (név) __________________________________ (cím)

_________________ (székhely szerinti ország)

-------------------------------- (E pontból az ajánlattevők számától függően több használandó) -------------------------------

IV.11.) A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték meg, aki többváltozatú ajánlatott tett

igen nem

IV.12.) Volt érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt

igen nem

------------------(Ez a szakasz szükség szerint több példányban is használható. Részajánlat-tételi lehetőség esetén ez a szakasz valamennyi részajánlati kör tekintetében, külön-külön töltendő ki.) -------------------

V. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTŐ INFORMÁCIÓK

V.1.) EURÓPAI UNIÓS ALAPOKRA VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK
A szerződés európai uniós alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos
igennem
(Igen válasz esetén) Hivatkozás a projekt(ek)re és/vagy program(ok)ra:
_________________________________________________________________________________________

V.2.) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben)
V.2.1.) Hirdetmény közzététele nélkül induló eljárás esetén az eljárást megindító felhívás megküldésének, illetőleg a Közbeszerzési Döntőbizottság tájékoztatásának napja:
Dátum: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)

V.2.2.) Az eljárás során figyelembe vett környezetvédelmi szempontok (adott esetben)

Az eljárásban környezetvédelmi szempontok kerültek meghatározásra:

szerződéses feltételként
bírálati részszempontként/alszempontként
a műszaki leírás részeként
az alkalmassági feltételek körében környezetvédelmi intézkedések alkalmazásának előírásával
(építési beruházás és szolgáltatás megrendelés esetén)
az alkalmassági feltételek körében környezetvédelmi vezetési rendszereknek való megfelelés igazolásával

V.2.3.) Az eljárás során figyelembe vett szociális szempontok (adott esetben)

Az eljárásban szociális szempontok kerültek meghatározásra:

szerződéses feltételként
bírálati részszempontként/alszempontként
a műszaki leírás részeként
alkalmassági feltételként
védett foglalkoztatók számára fenntartott közbeszerzés útján

V.2.4.) Egyéb információk:
______________________________________________________________________

V.3.) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK IDŐPONTJA: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)

A. MELLÉKLET
További címek és kapcsolattartási pontok

A MÁSIK AJÁNLATKÉRŐ CÍMEI, AMELY NEVÉBEN AZ AJÁNLATKÉRŐ A BESZERZÉST VÉGZI

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/község:

Postai irányítószám:

Ország:

--------------------(Ez a melléklet szükség szerint több példányban is használható)------------------

2. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ
A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja

TÁJÉKOZTATÓ

AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYÉRŐL

a keretmegállapodás alapján lefolytatott

közbeszerzési eljárás esetén

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ
I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK)

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím(ek) (adott esetben)
Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2.) AZ AJÁNLATKÉRŐ TÍPUSA

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű

Támogatott szervezet [Kbt. 6. § (1) bekezdés g) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3.) FŐ TEVÉKENYSÉG
I.3.1) KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK

□ Általános közszolgáltatások

□ Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

□ Honvédelem

□ Szociális védelem

□ Közrend és biztonság

□ Szabadidő, kultúra és vallás

□ Környezetvédelem

□ Oktatás

□ Gazdasági és pénzügyek

□ Egyéb (nevezze meg): _____________________

□ Egészségügy

I.3.2) KÖZSZOLGÁLTATÓ AJÁNLATKÉRŐK

□ Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

□ Villamos energia

□ Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

□ Szén és más szilárd tüzelőanyag feltárása és kitermelése

□ Víz

□ Postai szolgáltatások

□ Vasúti szolgáltatások

□ Városi vasúti, villamos-, trolibusz- és autóbusz szolgáltatások

□ Kikötői tevékenységek

□ Repülőtéri tevékenységek

□ Egyéb (nevezze meg): _____________________

I. 4.) Beszerzés más ajánlatkérők nevében

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében végzi a beszerzést:     □ igennem

(Igen válasz esetén, ezekre az ajánlatkérőkre vonatkozóan további információkat az A. mellékletben adhat meg.)

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA
II.1) MEGHATÁROZÁS

II.1.1) A szerzodéshez rendelt elnevezés:

__________________________________________________________________________________

II.1.2) A szerződés típusa és a teljesítés helye

[Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás megrendelés –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek) tárgyának]

Építési beruházás

Árubeszerzés

Szolgáltatás megrendelés

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja

Szolgáltatási kategória száma: □□

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Szolgáltatási koncesszió

Építési koncesszió

A teljesítés helye:

______________________________

______________________________

NUTS-kód □□□□□ NUTS-kód □□□□□

NUTS-kód □□□□□ NUTS-kód □□□□□

II.1.3) A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége:

__________________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________________

II.1.4) Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék

Kiegészítő szójegyzék (adott esetben)

Fő tárgy

□□.□□.□□.□□-

□□□□- □□□□-

További tárgy(ak)

□□.□□.□□.□□-

□□.□□.□□.□□-

□□.□□.□□.□□-

□□.□□.□□.□□-

□□□□- □□□□-

□□□□- □□□□-

□□□□- □□□□-

□□□□- □□□□-

II.2) A SZERZODÉS(EK) VÉGLEGES ÖSSZÉRTÉKE

II.2.1) A szerződés(ek) végleges összértéke
[Csak a végleges összértéket kérjük megadni számokkal, az összes szerződést, részt, meghosszabbítást és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban a IV. szakaszt (Az eljárás eredménye) kérjük kitölteni]

Áfa nélkül

Áfával

Áfa (%)

Érték: ________________ Pénznem: ______

□□,□

III. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS
III.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA

III.1.1) Az eljárás fajtája

III.1.1.1) A keretmegállapodás megkötésére a következő eljárás alkalmazásával került sor
□ Nyílt
□ Meghívásos
□ Hirdetménnyel induló tárgyalásos
□ Hirdetmény nélküli tárgyalásos

III.2) ÉRTÉKELÉSI SZEMPONTOK

III.2.1) Értékelési szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás
VAGY
Az összességében legelőnyösebb ajánlat a következő részszempontok alapján

Részszempont
1. ________________________
2. ________________________
3. ________________________
4. ________________________
5. ________________________

Súlyszám
_________
_________
_________
_________
_________

Részszempont
6. ____________________________
7. ____________________________
8. ____________________________
9. ____________________________
10. ________________________

Súlyszám
______
______
______
______
______

VAGY (adott esetben a Kbt. 123. §-a szerinti eljárásban)
Egyéb:
__________________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________________

III.2.2) Elektronikus árlejtésre vonatkozó információk
Elektronikus árlejtést alkalmaztak □ igennem

III.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK

III.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám: (adott esetben)
__________________________________________________________________________________

III.3.2) Az adott szerződésre vonatkozóan sor került korábbi közzétételre a HL-ben igennem

(Igen válasz esetén töltse ki a megfelelő rovatokat)
□ Előzetes tájékoztató □ Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény
A hirdetmény száma a Hivatalos Lapban: □□□□/S □□□-□□□□□□□
A hirdetmény közzétételének dátuma: □□□□/□□/□□(év/hó/nap)
□ Ajánlati/részvételi felhívás □ Dinamikus beszerzési rendszerben használt egyszerűsített hirdetmény
A hirdetmény száma a Hivatalos Lapban: □□□□/S □□□-□□□□□□□
A hirdetmény közzétételének dátuma: □□□□/□□/□□(év/hó/nap)
□ Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)
A hirdetmény száma a Hivatalos Lapban: □□□□/S □□□-□□□□□□□
A hirdetmény közzétételének dátuma: □□□□/□□/□□(év/hó/nap)
A hirdetmény száma a Hivatalos Lapban: □□□□/S □□□-□□□□□□□
A hirdetmény közzétételének dátuma: □□□□/□□/□□(év/hó/nap)

III.3.3) Az adott szerződésre vonatkozóan sor került korábbi közzétételre a KÉ-ben igennem

(Igen válasz esetén töltse ki a megfelelő rovatokat)
□ Előzetes tájékoztató □ Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény
A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: □□□□□/□□□□(KÉ-szám/évszám)
A hirdetmény közzétételének dátuma: □□□□/□□/□□(év/hó/nap)
□ Ajánlati/részvételi felhívás/eljárást megindító, illetve meghirdető felhívás □ Dinamikus beszerzési rendszerben használt egyszerűsített hirdetmény
A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: □□□□□/□□□□(KÉ-szám/évszám)
A hirdetmény közzétételének dátuma: □□□□/□□/□□(év/hó/nap)
□ Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)
A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: □□□□□/□□□□(KÉ-szám/évszám)
A hirdetmény közzétételének dátuma: □□□□/□□/□□(év/hó/nap)
A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: □□□□□/□□□□(KÉ-szám/évszám)
A hirdetmény közzétételének dátuma: □□□□/□□/□□(év/hó/nap)

IV. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE
A SZERZŐDÉS SZÁMA: □□□ RÉSZ SZÁMA: □□□ELNEVEZÉS:
__________________________________________________________________________________

IV.1) Az eljárás (a keretmegállapodás alapján lefolytatott eljárás eredményeként megkötött több szerződésre vonatkozó tájékoztató esetén az adott szerződés vonatkozásában) eredményes volt: igennem

IV.2) Ha az eljárás (a keretmegállapodás alapján lefolytatott eljárás eredményeként megkötött több szerződésre vonatkozó tájékoztató esetén az adott szerződés vonatkozásában) eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem került sor, ennek indoka:

IV.3) AJÁNLATOKRA VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK

A BEÉRKEZETT AJÁNLATOK SZÁMA:□□□

ELEKTRONIKUS ÚTON BEÉRKEZETT AJÁNLATOK SZÁMA: □□□

IV.4) A SZERZODÉSKÖTÉS IDOPONTJA: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)

IV.5) A NYERTES AJÁNLATTEVO NEVE ÉS CÍME

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

E-mail:

Telefon:

Internetcím (URL):

Fax:

IV.6) A SZERZODÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK (csak számokkal)

Áfa nélkül

Áfával

Áfa (%)

A szerződés eredetileg becsült összértéke (adott esetben)
Érték: _______________ Pénznem:
_____

□□,□

A szerződés végleges összértéke
Érték: _______________ Pénznem: _____
és
a figyelembe vett legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat _______és a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat
_______ Pénznem: _____

□□,□
□□,□

Éves vagy havi érték esetén: (adja meg)
Az évek száma: □□ VAGY a hónapok száma: □□
A szerződés határozatlan időtartamra szól igen nem

IV.7) ALVÁLLALKOZÁSRA VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK
Valószínűsíthető alvállalkozók igénybevétele a szerződéshez igen nem
(Igen válasz esetén, csak számokkal) Jelölje meg a szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történő teljesítésének értékét vagy arányát (részét):

Érték áfa nélkül: ______________ (arab számmal)
Pénznem:_____

Arány (rész): □□,□ (%)

Nem ismert □

Az alvállalkozásba adandó érték/arány rövid meghatározása: (ha ismert)
__________________________________________________________________________________
________________________________________________________________________________

IV.8) A nyertes ajánlattevő kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerinti minősítése
□ mikro vállalkozás □ kisvállalkozás     □ középvállalkozás        □ egyéb

IV.9) A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás összege (adott esetben)
Név:
__________________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________________
Cím:
__________________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________________

Ellenszolgáltatás összege (csak számokkal):

Érték: __________________ Pénznem: _____

Áfa nélkül

Áfával

Áfa (%)
□□,□

IV.10) Az ajánlattevők neve és címe (ország is): (adott esetben)
_________________________________ (név) _________________________________ (cím)
____________________ (székhely szerinti ország)

-------------------------------- (E pontból az ajánlattevők számától függően több használandó) -------------------------------

IV.11) A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték meg, aki többváltozatú ajánlatott tett igennem

IV.12) Volt érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt igennem

------------------(Ez a szakasz szükség szerint több példányban is használható. Részajánlat-tételi lehetőség esetén ez a szakasz valamennyi részajánlati kör tekintetében, külön-külön töltendő ki.) -------------------

V. SZAKASZ KIEGÉSZÍTO INFORMÁCIÓK

V.1) EURÓPAI UNIÓS ALAPORA VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK
A szerződés európai uniós alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos igennem
(Igen válasz esetén) Hivatkozás a projekt(ek)re és/vagy program(ok)ra:
__________________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________________

V.2) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK: (adott esetben)

__________________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________________

V.2.1) Az eljárás során figyelembe vett környezetvédelmi szempontok (adott esetben)

Az eljárásban környezetvédelmi szempontok kerültek meghatározásra:

□ szerződéses feltételként
□ bírálati részszempontként/alszempontként
□ a műszaki leírás részeként
□ az alkalmassági feltételek körében környezetvédelmi intézkedések alkalmazásának előírásával
(építési beruházás és szolgáltatás megrendelés esetén)
□ az alkalmassági feltételek körében környezetvédelmi vezetési rendszereknek való megfelelés igazolásával

V.2.2) Az eljárás során figyelembe vett szociális szempontok (adott esetben)

Az eljárásban szociális szempontok kerültek meghatározásra:

□ szerződéses feltételként
□ bírálati részszempontként/alszempontként
□ a műszaki leírás részeként
□ alkalmassági feltételként
□ védett foglalkoztatók számára fenntartott közbeszerzés útján

V.2.3) Egyéb információk:
________________________________________________________________________________
________________________________________________________________________________
________________________________________________________________________________
________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________

V.3) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK IDOPONTJA: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)

A. MELLÉKLET
További címek és kapcsolattartási pontok

A MÁSIK AJÁNLATKÉRO CÍMEI, AMELY NEVÉBEN AZ AJÁNLATKÉRO A BESZERZÉST VÉGZI

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/község:

Postai irányítószám:

Ország:

--------------------(Ez a melléklet szükség szerint több példányban is használható)------------------

3. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez14

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ
A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja

ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS

□ Építési beruházás
□ Árubeszerzés
□ Szolgáltatás megrendelés
□ Építési koncesszió
□ Szolgáltatási koncesszió

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ
I.1.) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK)

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím(ek) (adott esetben)
Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

További információ a következő címen szerezhető be

□ A fent említett kapcsolattartási pont(ok)
□ Egyéb (töltse ki az A.I. mellékletet)

A dokumentáció és a kiegészítő iratok (a versenypárbeszédre és a dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozók is) a következő címen szerezhetők be:

□ Egyéb (töltse ki az A.II. mellékletet)

Az ajánlatokat vagy részvételi jelentkezéseket a következő címre kell benyújtani

□ Egyéb (töltse ki az A.III. mellékletet)

I.2.) AZ AJÁNLATKÉRŐ TÍPUSA

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű

Támogatott szervezet [Kbt. 6. § (1) bekezdés g) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3.) FŐ TEVÉKENYSÉG
I.3.1.) KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK

□ Általános közszolgáltatások

□ Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

□ Honvédelem

□ Szociális védelem

□ Közrend és biztonság

□ Szabadidő, kultúra és vallás

□ Környezetvédelem

□ Oktatás

□ Gazdasági és pénzügyek

□ Egyéb (nevezze meg): __________________

□ Egészségügy

I.3.2.) KÖZSZOLGÁLTATÓ AJÁNLATKÉRŐK

□ Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

□ Villamos energia

□ Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

□ Szén és más szilárd tüzelőanyag feltárása és kitermelése

□ Víz

□ Postai szolgáltatások

□ Vasúti szolgáltatások

□ Városi vasúti, villamos-, trolibusz- és autóbusz szolgáltatások

□ Kikötői tevékenységek

□ Repülőtéri tevékenységek

□ Egyéb (nevezze meg): __________________

I.4.) Beszerzés más ajánlatkérők nevében

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében végzi a beszerzést: □ igennem

(Igen válasz esetén, ezekre az ajánlatkérőkre vonatkozóan további információkat az A. mellékletben adhat meg.)

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA
II.1.) MEGHATÁROZÁS

II.1.1.) A szerződéshez rendelt elnevezés:

_________________________________________________________________________________________

II.1.2.) A szerződés típusa és a teljesítés helye

[Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás megrendelés –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek) tárgyának]

Építési beruházás

Árubeszerzés

Szolgáltatás megrendelés

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja

Szolgáltatási kategória száma: □□

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye:

____________________________________________________________

NUTS-kód □□□□□ NUTS-kód □□□□□

NUTS-kód □□□□□ NUTS-kód □□□□□

II.1.3.) Közbeszerzésre, keretmegállapodásra és dinamikus beszerzési rendszerre (DBR) vonatkozó információk

□ A hirdetmény közbeszerzés megvalósítására irányul

□ A hirdetmény keretmegállapodás megkötésére irányul

□ A hirdetmény dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozására irányul

II.1.4.) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben)

□ Keretmegállapodás több ajánlattevővel

A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek száma □□□

VAGY

(adott esetben) maximális létszáma □□□

□ Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama:

Időtartam év(ek)ben: □□ vagy hónap(ok)ban: □□□

Indokolás arra az esetre vonatkozóan, ha a keretmegállapodás időtartama meghaladja a négy évet:

______________________________________________________________________________________

______________________________________________________________________________________

A közbeszerzéseknek a keretmegállapodás teljes időtartamára vonatkozó becsült összértéke (csak számokkal)

Becsült érték Áfa nélkül: ______________ Pénznem: _________

VAGY:

______________ és ______________között Pénznem: _________

A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (ha ismert):

______________________

______________________________________________________________________________________

II.1.5.) A szerződés meghatározása/tárgya:

______________________________________________________________________________________

______________________________________________________________________________________

II.1.6.) Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék

Kiegészítő szójegyzék (adott esetben)

Fő tárgy

□□.□□.□□.□□-□

□□□□-□ □□□□-□

További tárgy(ak)

□□.□□.□□.□□-□

□□.□□.□□.□□-□

□□.□□.□□.□□-□

□□.□□.□□.□□-□

□□□□-□ □□□□-□

□□□□-□ □□□□-□

□□□□-□ □□□□-□

□□□□-□ □□□□-□

II.1.7.) Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. melléklet szükség szerint több példányban is használható)

igen nem

(Igen válasz esetén) Az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

□ egy részre

□ egy vagy több részre

□ valamennyi részre

II.1.8.) Változatokra (alternatív ajánlatok) vonatkozó információk

Elfogadhatók változatok (alternatív ajánlatok): □ igen nem

II.2.) SZERZŐDÉS SZERINTI MENNYISÉG

II.2.1.) Teljes mennyiség vagy érték: (valamennyi részt, meghosszabbítást és opciót beleértve)
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________

(adott esetben, csak számokkal) Becsült érték Áfa nélkül: ____________________ Pénznem: __________
VAGY: ____________________ és ____________________ között Pénznem: ___________

II.2.2.) Vételi jogra (opcióra) vonatkozó információ (adott esetben)
Vételi jog (opció): □ igen □ nem

(Igen válasz esetén) A vételi jog meghatározása:
______________________________________________________

(ha ismert) A vételi jog (opció) gyakorlásának tervezett ideje:
hónapban: □□ vagy napban: □□□□ (a szerződés megkötésétől számítva)

II.2.3.) Meghosszabbításra vonatkozó információk (adott esetben)
A szerződés meghosszabbítható: □ igen □ nem
A lehetséges meghosszabbítások száma: (ha ismert): □□□ vagy: □□□ és □□□ között
(ha ismert) Az árubeszerzésre vagy a szolgáltatás megrendelésre irányuló meghosszabbítható szerződések esetében a további szerződések tervezett ütemezése:
hónapban: □□ vagy napban: □□□□ (a szerződés megkötésétől számítva)

II.3.) A SZERZŐDÉS IDŐTARTAMA VAGY A BEFEJEZÉS HATÁRIDEJE

A (tervezett) időtartam hónapban: □□ vagy napban: □□□□ (a szerződés megkötésétől számítva)
VAGY:
Kezdés □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)
Befejezés □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)

III. SZAKASZ: JOGI, GAZDASÁGI, PÉNZÜGYI ÉS MŰSZAKI INFORMÁCIÓK
III.1.) A SZERZŐDÉSSEL KAPCSOLATOS FELTÉTELEK

III.1.1.) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek: (adott esetben)
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________

III.1.2.) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre: (adott esetben)
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________

III.1.3.) A közös ajánlatot tevő nyertesek által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy: (adott esetben)
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________

III.1.4.) Egyéb különleges feltételek (adott esetben) igen nem (igen válasz esetén) A különleges feltételek meghatározása:
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________

III.2.) RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK

III.2.1.) Az ajánlattevő/részvételre jelentkező személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is (adott esetben)

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________

III.2.2.) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság (adott esetben)

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:
___________________________________________

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

______________________________________
______________________________________
______________________________________
______________________________________
______________________________________
______________________________________

III.2.3.) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság (adott esetben)

III.2.4.) Fenntartott szerződésekre vonatkozó információk (adott esetben)

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott □ igennem

A szerződés a Kbt. 122. § (9) bekezdése szerint fenntartott □ igennem

III.3.) SZOLGÁLTATÁS MEGRENDELÉSRE IRÁNYULÓ SZERZŐDÉSEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNLEGES FELTÉTELEK

III.3.1.) Adott foglalkozásra (képzettségre) vonatkozó információk
A szolgáltatás teljesítése egy adott foglalkozáshoz (képzettséghez) van kötveigennem
(igen válasz esetén) A vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________

III.3.2.) A szolgáltatás teljesítésében személyesen közreműködő személyek
A szervezeteknek közölniük kell a szolgáltatás teljesítésében személyesen közreműködő személyek nevét és képzettségét □ igennem

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS
IV.1.) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA

IV.1.1.) Az eljárás fajtája

Klasszikus ajánlatkérők

Közszolgáltató ajánlatkérők

A Kbt. Második Részében meghatározott szabályok szerinti eljárás az alábbiak szerint:

□ Nyílt

□ Meghívásos

□ Gyorsított meghívásos, alkalmazásának indokolása: ________________

□ Versenypárbeszéd

□ Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, alkalmazásának indokolása: ________________

□ Gyorsított tárgyalásos, alkalmazásának indokolása: ________________

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében nyílt

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében meghívásos

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetménnyel induló tárgyalásos

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetmény nélküli tárgyalásos

A Kbt. Második Részében meghatározott szabályok szerinti eljárás az alábbiak szerint:

□ Nyílt

□ Meghívásos

□ Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében nyílt

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében meghívásos

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetménnyel induló tárgyalásos

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetmény nélküli tárgyalásos

IV.1.2.) Az ajánlattételre vagy részvételre felhívandó jelentkezők létszáma vagy keretszáma (meghívásos és tárgyalásos eljárás, versenypárbeszéd)
A gazdasági szereplők tervezett száma __________
VAGY:
Tervezett minimum __________és (adott esetben) maximális létszáma __________□□
A jelentkezők számának korlátozására vonatkozó objektív szempontok:
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________

IV.1.3.) Az ajánlattevők létszámának csökkentése a tárgyalás vagy a versenypárbeszéd során (tárgyalásos eljárás, versenypárbeszéd)
Igénybe vettek többfordulós eljárást annak érdekében, hogy fokozatosan csökkentsék a megvitatandó megoldások, illetve a megtárgyalandó ajánlatok számát: □ igen □ nem

IV.2.) ÉRTÉKELÉSI SZEMPONTOK

IV.2.1.) Értékelési szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás
VAGY
Az összességében legelőnyösebb ajánlat a következő részszempontok alapján

Részszempont
1. ___________________________
2. ___________________________
3. ___________________________
4. ___________________________
5. ___________________________

Súlyszám
_______
_______
_______
_______
_______

Részszempont
6. ____________________________
7. ____________________________
8. ____________________________
9. ____________________________
10. ____________________________

Súlyszám
____
____
____
____
____

IV.2.2.) Elektronikus árlejtésre vonatkozó információk

Elektronikus árlejtést fognak alkalmazni: □ igen □ nem
(igen válasz esetén, ha szükséges) További információk az elektronikus árlejtésről:
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________

IV.3.) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK

IV.3.1.) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám: (adott esetben)
______________________________________________________________________________________

IV.3.2.) Az adott szerződésre vonatkozóan sor került korábbi közzétételre □ igen □ nem
(Igen válasz esetén töltse ki a megfelelő rovatokat)
□ Eljárást megindító, illetve meghirdető felhívás
A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: □□□□□/□□□□ (KÉ-szám/évszám)
A hirdetmény közzétételének dátuma: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)
Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)
A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: □□□□□/□□□□ (KÉ-szám/évszám)
A hirdetmény közzétételének dátuma: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)
A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: □□□□□/□□□□ (KÉ-szám/évszám)
A hirdetmény közzétételének dátuma: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)

IV.3.3.) A dokumentáció és a kiegészítő iratok vagy ismertetők beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje
Dátum: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap) Időpont:
______________

A dokumentációért fizetni kell □ igen □ nem
(igen válasz esetén, csak számokkal) Ár: _______________ Pénznem: ____
A fizetés feltételei és módja: ____________________________________________________________
______________________________________________________________________________________

IV.3.4.) Ajánlattételi vagy részvételi határidő
Dátum: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap) Időpont: ____________

IV.3.5.) Az ajánlattételi felhívás megküldése a kiválasztott jelentkezők részére (részvételi felhívás esetén)
Dátum: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)

IV.3.6.) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

□ Az EU bármely hivatalos nyelve
□ Az EU következő hivatalos nyelve(i): ______________________________________________
□ Egyéb: ______________________________________________
□ Magyar

IV.3.7.) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (kivéve részvételi felhívás esetén)
□□□□/□□/□□ (év/hó/nap)
VAGY
Az időtartam hónapban: □□□ vagy napban: □□□ (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.8.) Az ajánlatok vagy részvételi felhívás esetén a részvételi jelentkezések felbontásának feltételei
Dátum: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap) Időpont: ____________
Hely: _________________________________________________________________________
Az ajánlatok/részvételi jelentkezések felbontásán jelenlétre jogosult személyek □ igen □ nem
(igen válasz esetén) További információk a jogosultakról és a bontási eljárásról:
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________

V. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTŐ INFORMÁCIÓK

V.1.) A KÖZBESZERZÉS ISMÉTLŐDŐ JELLEGÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK (adott esetben)

A közbeszerzés ismétlődő jellegű □ igen □ nem

(igen válasz esetén) A további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:

V.2.) EURÓPAI UNIÓS ALAPOKRA VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK

A szerződés európai uniós alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos

igennem

(igen válasz esetén) Hivatkozás a projekt(ek)re és/vagy program(ok)ra:

V.3.) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben)

V.3.1.) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás időpontja:( ha az eljárás tárgyalásos)

V.3.2.1.) A dokumentáció megvásárlása, átvétele vagy elektronikus úton történő elérése az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben)

igennem

V.3.2.2.) A dokumentáció és a kiegészítő iratok, vagy ismertető rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)

______________________________________________________________________________________

V.3.3.1.) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának értékelési szempontja esetén az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:

______________________________________________________________________________________

V.3.3.2.) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának értékelési szempontja esetén a módszer (módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.3.1.) pont szerinti ponthatárok közötti pontszámot:

______________________________________________________________________________________

______________________________________________________________________________________

______________________________________________________________________________________

______________________________________________________________________________________

______________________________________________________________________________________

V.3.4.) A III.2.2.) és a III.2.3.) pont szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak

igennem

Igen válasz esetén azon alkalmassági követelmények (III.2.2.) és III.2.3.) pont) megjelölése, amelyek a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak:

______________________________________________________________________________________

______________________________________________________________________________________

V.3.5.) Az ajánlati biztosítékra vonatkozó előírások: (adott esetben)

______________________________________________________________________________________

______________________________________________________________________________________

V.3.6. Az eljárás a Kbt. 40. § (3)-(4) bekezdése alapján kerül megindításra: □ igennem

V.4.) Egyéb információk:

V.5.) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK IDŐPONTJA: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)

A. MELLÉKLET
TOVÁBBI CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK

I.) TOVÁBBI INFORMÁCIÓ A KÖVETKEZŐ CÍMEKEN ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOKON SZEREZHETŐ BE

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai
irányítószám

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

II.) CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK, AHONNAN A DOKUMENTÁCIÓ ÉS A KIEGÉSZÍTŐ IRATOK
BESZEREZHETŐK

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai
irányítószám

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

III.) CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK, AHOVA AZ AJÁNLATOKAT/RÉSZVÉTELI JELENTKEZÉSEKET
KELL BENYÚJTANI

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai
irányítószám

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

IV.) A MÁSIK AJÁNLATKÉRŐ CÍMEI, AMELY NEVÉBEN AZ AJÁNLATKÉRŐ A BESZERZÉST VÉGZI

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/község:

Postai irányítószám:

Ország:

--------------------(Az A. melléklet IV) szakasza szükség szerint több példányban is használható)------------------

B. MELLÉKLET
RÉSZEKRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK
RÉSZ SZÁMA: □□□ ELNEVEZÉS:     

1.) RÖVID MEGHATÁROZÁS:
____________________________________________________________________________________
____________________________________________________________________________________
____________________________________________________________________________________

2.) KÖZÖS KÖZBESZERZÉSI SZÓJEGYZÉK (CPV)

Fő szójegyzék

Kiegészítő szójegyzék (adott esetben)

Fő tárgy

□□.□□.□□.□□-□

□□□□-□ □□□□-□

További tárgy(ak)

□□.□□.□□.□□-□
□□.□□.□□.□□-□
□□.□□.□□.□□-□
□□.□□.□□.□□-□

□□□□-□ □□□□-□
□□□□-□ □□□□-□
□□□□-□ □□□□-□
□□□□-□ □□□□-□

3.) MENNYISÉG

(adott esetben, csak számokkal) Becsült érték Áfa nélkül: ___________________ Pénznem: ___________
VAGY: ___________________ és ___________________ között Pénznem: ___________

4.) A SZERZŐDÉS IDŐTARTAMÁRA VAGY KEZDETÉRE/BEFEJEZÉSÉRE VONATKOZÓ KÜLÖNBÖZŐ IDŐPONTOK FELTÜNTETÉSE (adott esetben)

Az időtartam hónapban: □□ vagy napban: □□□□ (a szerződés megkötésétől számítva)
VAGY
Kezdés: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)
Befejezés: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)

5.) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A RÉSZEKRŐL:
    
----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használható) ----------------------

4. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez15

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ
A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja

ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS

A Kbt. 123. §-a szerinti, szabadon kialakított eljárás alkalmazása esetén

□ Építési beruházás
□ Árubeszerzés
□ Szolgáltatás megrendelés
□ Építési koncesszió
□ Szolgáltatási koncesszió

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ
I.1.) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK)

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím(ek) (adott esetben)
Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

További információ a következő címen szerezhető be

□ A fent említett kapcsolattartási pont(ok)
□ Egyéb (töltse ki az A.I. mellékletet)

A dokumentáció és a kiegészítő iratok (a versenypárbeszédre és a dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozók is) a következő címen szerezhetők be:

□ A fent említett kapcsolattartási pont(ok)
□ Egyéb (töltse ki az A.II. mellékletet)

Az ajánlatokat vagy részvételi jelentkezéseket a következő címre kell benyújtani

□ A fent említett kapcsolattartási pont(ok)
□ Egyéb (töltse ki az A.III. mellékletet)

I.2.) AZ AJÁNLATKÉRŐ TÍPUSA

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű

Támogatott szervezet [Kbt. 6. § (1) bekezdés g) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3.) FŐ TEVÉKENYSÉG
I.3.1.) KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK

□ Általános közszolgáltatások

□ Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

□ Honvédelem

□ Szociális védelem

□ Közrend és biztonság

□ Szabadidő, kultúra és vallás

□ Környezetvédelem

□ Oktatás

□ Gazdasági és pénzügyek

□ Egyéb (nevezze meg): __________________

□ Egészségügy

I.3.2.) KÖZSZOLGÁLTATÓ AJÁNLATKÉRŐK

□ Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

□ Villamos energia

□ Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

□ Szén és más szilárd tüzelőanyag feltárása és kitermelése

□ Víz

□ Postai szolgáltatások

□ Vasúti szolgáltatások

□ Városi vasúti, villamos-, trolibusz- és autóbusz szolgáltatások

□ Kikötői tevékenységek

□ Repülőtéri tevékenységek

□ Egyéb (nevezze meg): __________________

I.4.) Beszerzés más ajánlatkérők nevében

Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében végzi a beszerzést: □ igennem

(Igen válasz esetén, ezekre az ajánlatkérőkre vonatkozóan további információkat az A. mellékletben adhat meg.)

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA
II.1.) MEGHATÁROZÁS

II.1.1.) A szerződéshez rendelt elnevezés, a szerződés tárgya, meghatározása:

_________________________________________________________________________________________

_________________________________________________________________________________________

II.1.2.) A szerződés típusa és a teljesítés helye

[Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás megrendelés –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek) tárgyának]

Építési beruházás

Árubeszerzés

Szolgáltatás megrendelés

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja

Szolgáltatási kategória száma: □□

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye:

____________________________________________________________

NUTS-kód □□□□□ NUTS-kód □□□□□

NUTS-kód □□□□□ NUTS-kód □□□□□

II.1.3.) A szerződés meghatározása/tárgya:

_________________________________________________________________________________________

_________________________________________________________________________________________

II.1.4.) Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék

Kiegészítő szójegyzék (adott esetben)

Fő tárgy

□□.□□.□□.□□-□

□□□□-□ □□□□-□

További tárgy(ak)

□□.□□.□□.□□-□

□□.□□.□□.□□-□

□□.□□.□□.□□-□

□□.□□.□□.□□-□

□□□□-□ □□□□-□

□□□□-□ □□□□-□

□□□□-□ □□□□-□

□□□□-□ □□□□-□

II.1.5.) Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. melléklet szükség szerint több példányban is használható)

igen nem

(Igen válasz esetén) Az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

□ egy részre

□ egy vagy több részre

□ valamennyi részre

II.1.6.) Változatokra (alternatív ajánlatok) vonatkozó információk

Elfogadhatók változatok (alternatív ajánlatok): □ igen nem

II.2.) SZERZŐDÉS SZERINTI MENNYISÉG

II.2.1.) Teljes mennyiség vagy érték: (valamennyi részt, meghosszabbítást és opciót beleértve)
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________

(adott esetben, csak számokkal) Becsült érték Áfa nélkül: ____________________ Pénznem: __________
VAGY: ____________________ és ____________________ között Pénznem: ___________

II.2.2.) Vételi jogra (opcióra) vonatkozó információ (adott esetben)
Vételi jog (opció): □ igen □ nem

(Igen válasz esetén) A vételi jog meghatározása:
______________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
(ha ismert) A vételi jog (opció) gyakorlásának tervezett ideje:
hónapban: □□ vagy napban: □□□□ (a szerződés megkötésétől számítva)

II.3.) A SZERZŐDÉS IDŐTARTAMA VAGY A BEFEJEZÉS HATÁRIDEJE

A (tervezett) időtartam hónapban: □□ vagy napban: □□□□ (a szerződés megkötésétől számítva)
VAGY:
Kezdés □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)
Befejezés □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)

III. SZAKASZ: JOGI, GAZDASÁGI, PÉNZÜGYI ÉS MŰSZAKI INFORMÁCIÓK
III.1.) A SZERZŐDÉSSEL KAPCSOLATOS FELTÉTELEK

III.1.1.) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek: igen nem
igen válasz esetén:
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________

III.1.2.) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre:
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________

III.1.3.) A közös ajánlatot tevő nyertesek által létrehozandó jogi személy:
igen nem
igen válasz esetén:
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________

III.1.4.) Egyéb lényeges szerződési feltételek
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________

III.2.) RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK

III.2.1.) Kizáró okok:

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód [Kötelező a Kbt. 56. § (1) bekezdés k) pont és (2) bekezdés szerinti kizáró ok]
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________

III.2.2.) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság (adott esetben)

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:
___________________________________________
___________________________________________
___________________________________________
___________________________________________
___________________________________________
___________________________________________

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

______________________________________
______________________________________
______________________________________
______________________________________
______________________________________
______________________________________

III.2.3.) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság (adott esetben)

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:
___________________________________________
___________________________________________
___________________________________________
___________________________________________
___________________________________________
___________________________________________

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

______________________________________
______________________________________
______________________________________
______________________________________
______________________________________
______________________________________

III.2.4.) Fenntartott szerződésekre vonatkozó információk (adott esetben)

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott □ igennem

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS
IV.1.) A SZERZŐDÉS ODAÍTÉLÉSE

IV.1.1.) Az ajánlattételre vagy részvételre felhívandó jelentkezők létszámának vagy keretszámának meghatározása: igennem
igen válasz esetén: A gazdasági szereplők tervezett száma ___________
VAGY:
Tervezett minimum ___________ és (adott esetben) maximális létszáma ___________□□
A jelentkezők számának korlátozására vonatkozó objektív szempontok:
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________

IV.1.2.) Értékelési szempontok

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás
VAGY
Az összességében legelőnyösebb ajánlat a következő részszempontok alapján

Részszempont
1. ________________________
2. ________________________
3. ________________________
4. ________________________
5. ________________________

Súlyszám
_______
_______
_______
_______
_______

Részszempont
6. ____________________________
7. ____________________________
8. ____________________________
9. ____________________________
10. ____________________________

Súlyszám
____
____
____
____
____

VAGY
Egyéb:
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________

IV.1.3.) Értékelési módszer ismertetése:

______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________

IV.1.4.) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás időpontja:(kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________

IV.1.5.) Az ajánlati biztosítékra vonatkozó előírások: igennem
igen válasz esetén:
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________

IV.2.) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK

IV.2.1.1.) A dokumentáció és a kiegészítő iratok vagy ismertetők beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje

Dátum: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap ) Időpont:

___________

A dokumentációért fizetni kell □ igen □ nem

(igen válasz esetén, csak számokkal) Ár: _______________ Pénznem: _____

A fizetés feltételei és módja: ______________________________________________________________

______________________________________________________________________________________

IV.2.1.2.) A dokumentáció megvásárlása, átvétele vagy elektronikus úton történő elérése az eljárásban való részvétel feltétele

igennem

IV.2.1.3.) A dokumentáció és a kiegészítő iratok, vagy ismertető rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos egyéb információk:

______________________________________________________________________________________

______________________________________________________________________________________

IV.2.2.) Ajánlattételi vagy részvételi határidő, illetőleg a szándéknyilatkozatok benyújtásának határideje

Dátum: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap) Időpont: _____________

IV.2.3.) Az ajánlattételi felhívás megküldése a kiválasztott jelentkezők részére kétszakaszos eljárások esetén

Dátum: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)

IV.2.4.) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

□ Az EU bármely hivatalos nyelve

□ Az EU következő hivatalos nyelve(i): _____________________________________________

□ Egyéb: _____________________________________________

□ Magyar

IV.2.5.) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (kivéve részvételi felhívás esetén)

□□□□/□□/□□ ig (év /hó/nap )

VAGY

Az időtartam hónapban: □□□ vagy napban: □□□ a következő időponttól számítva:_____________

IV.2.6.) Az ajánlatok/részvételi jelentkezések felbontásának feltételei

Dátum: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap) Időpont: _____________

Hely : ____________________________________________________________________________

Az ajánlatok/részvételi jelentkezések felbontásán jelenlétre jogosult személyek □ igennem

(igen válasz esetén) További információk a jogosultakról és a bontási eljárásról:

______________________________________________________________________________________

______________________________________________________________________________________

V. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTŐ INFORMÁCIÓK

V.1.) A KÖZBESZERZÉS ISMÉTLŐDŐ JELLEGÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK (adott esetben)
A közbeszerzés ismétlődő jellegű □ igen □ nem
(igen válasz esetén) A további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:
______________________________________________________________________________________

V.2.) EURÓPAI UNIÓS ALAPOKRA VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK

A szerződés európai uniós alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos
igennem
(igen válasz esetén) Hivatkozás a projekt(ek)re és/vagy program(ok)ra:
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________

V.3.) Az eljárás a Kbt. 40. § (3)-(4) bekezdése alapján kerül megindításra: □ igennem
V.4.) További információk, az ajánlatkérő által alkalmazott eljárási szabályok, az ajánlattételhez szükséges egyéb információk:

V.5.) E hirdetmény feladásának időpontja: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)

A. MELLÉKLET
TOVÁBBI CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK

I.) TOVÁBBI INFORMÁCIÓ A KÖVETKEZŐ CÍMEKEN ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOKON SZEREZHETŐ BE

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai
irányítószám

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

II.) CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK, AHONNAN A DOKUMENTÁCIÓ ÉS A KIEGÉSZÍTŐ IRATOK
BESZEREZHETŐK (ADOTT ESETBEN)

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai
irányítószám

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

III.) CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK, AHOVA AZ AJÁNLATOKAT/RÉSZVÉTELI JELENTKEZÉSEKET
KELL BENYÚJTANI

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai
irányítószám

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

IV.) A MÁSIK AJÁNLATKÉRŐ CÍMEI, AMELY NEVÉBEN AZ AJÁNLATKÉRŐ A BESZERZÉST VÉGZI

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/község:

Postai irányítószám:

Ország:

--------------------(Az A. melléklet IV) szakasza szükség szerint több példányban is használható)------------------

B. MELLÉKLET
RÉSZEKRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK
RÉSZ SZÁMA: □□□ ELNEVEZÉS: _________________________________________________

1.) RÖVID MEGHATÁROZÁS:
____________________________________________________________________________________
____________________________________________________________________________________
____________________________________________________________________________________

2.) KÖZÖS KÖZBESZERZÉSI SZÓJEGYZÉK (CPV)

Fő szójegyzék

Kiegészítő szójegyzék (adott esetben)

Fő tárgy

□□.□□.□□.□□-□

□□□□-□ □□□□-□

További tárgy(ak)

□□.□□.□□.□□-□
□□.□□.□□.□□-□
□□.□□.□□.□□-□
□□.□□.□□.□□-□

□□□□-□ □□□□-□
□□□□-□ □□□□-□
□□□□-□ □□□□-□
□□□□-□ □□□□-□

3.) MENNYISÉG
____________________________________________________________________________________
____________________________________________________________________________________
____________________________________________________________________________________
(adott esetben, csak számokkal) Becsült érték áfa nélkül: ___________________ Pénznem: ___________
VAGY: ___________________ és ___________________ között Pénznem: ___________

4.) A SZERZŐDÉS IDŐTARTAMÁRA VAGY KEZDETÉRE/BEFEJEZÉSÉRE VONATKOZÓ KÜLÖNBÖZŐ IDŐPONTOK FELTÜNTETÉSE (adott esetben)

Az időtartam hónapban: □□ vagy napban: □□□□ (a szerződés megkötésétől számítva)
VAGY
Kezdés: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)
Befejezés: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)

5.) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A RÉSZEKRŐL:
____________________________________________________________________________________
____________________________________________________________________________________
____________________________________________________________________________________
____________________________________________________________________________________

--------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használható) --------------------

5. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja

TÁJÉKOZTATÓ A HIRDETMÉNY VISSZAVONÁSÁRÓL, MÓDOSÍTÁSÁRÓL, AZ AJÁNLATTÉTELI, VAGY RÉSZVÉTELI HATÁRIDŐ MEGHOSSZABBÍTÁSÁRÓL, A DOKUMENTÁCIÓ MÓDOSÍTÁSÁRÓL

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ
I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) (a közzétett hirdetményben szereplő információval egyezően)

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím(ek) (adott esetben)
Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal internetcíme (URL):

További információ a következő címen szerezhető b:

□ A fent említett kapcsolattartási pont(ok)
□ Egyéb (töltse ki az A.I mellékletet)

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA
II.1) MEGHATÁROZÁS

II.1.1) A SZERZŐDÉSHEZ RENDELT ELNEVEZÉS (a közzétett hirdetményben szereplő információval egyezően)
______________________________________________________________________________________

II.1.2) A SZERZŐDÉS MEGHATÁROZÁSA/TÁRGYA (a közzétett hirdetményben szereplő információval egyezően)
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________

II.1.3) KÖZÖS KÖZBESZERZÉSI SZÓJEGYZÉK (CPV) (a közzétett hirdetményben szereplő információval egyezően)

Fő szójegyzék

Kiegészítő szójegyzék (adott esetben)

Fő tárgy

. . . . -

- -

További tárgy(ak)

. . . . -
. . . . -
. . . . -
. . . . -

- -
- -
- -
- -

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS
IV.1) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK

III.1.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám: (a közzétett hirdetményben szereplő információval egyezően)
__________________________________________________________________________________

III.1.2) A módosítással/visszavonással/határidő-hosszabbítással érintett hirdetményre vonatkozó információk (az adott szerződésre vonatkozó korábbi közzététel)

III.1.2.1) A módosítással/visszavonással/határidő-hosszabbítással érintett hirdetmény:
A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: □□□□□/□□□□ (KÉ-szám/évszám)
A hirdetmény feladásának dátuma: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap )
A hirdetmény közzétételének dátuma: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap )
A hirdetményben megjelölt ajánlattételi/részvételi határidő: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap ) (eljárást megindító hirdetmény esetén)

III.1.2.2) Egyéb korábbi közzététel: (adott esetben)
A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: □□□□□/□□□□ (KÉ-szám/évszám)
A hirdetmény feladásának dátuma: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap )
A hirdetmény közzétételének dátuma: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap )
A hirdetményben megjelölt ajánlattételi/részvételi határidő: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap ) (eljárást megindító hirdetmény esetén)
-------------------- (E pontból, amennyiben szükséges több használható) --------------------

III.1.2.3) Sor került-e az eljárásban a Kbt. 45. § (4) bekezdése szerinti ajánlattételi/részvételi határidő meghosszabbításra? igennem

(igen válasz esetén) A meghosszabbított ajánlattételi/részvételi határidő:
Dátum: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap ) Időpont: ___________

IV. SZAKASZ KIEGÉSZÍTO INFORMÁCIÓK
IV.1) TÁJÉKOZTATÁS A HIRDETMÉNY VISSZAVONÁSÁRÓL (adott esetben)

□ Az eljárást megindító felhívás visszavonásra kerül/t.
□ Lehetséges, hogy a közbeszerzési eljárás újra meghirdetésre kerül.

IV.1.2) A hirdetmény visszavonásának indokolása: (kitöltése nem kötelező)
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________

IV.2) TÁJÉKOZTATÁS A HIRDETMÉNY/DOKUMENTÁCIÓ MÓDOSÍTÁSÁRÓL (adott esetben)

IV.2.1) Dátumok módosítása (adott esetben)

A módosítandó dátum helye a közzétett hirdetményben

A következő helyett

A következő időpont irányadó

___________________

___________________

___________________

___________________

Dátum: □□□□/□□/□□(év/hó/nap )
Időpont: □□:□□
Dátum: □□□□/□□/□□(év/hó/nap )
Időpont: □□:□□
Dátum: □□□□/□□/□□(év/hó/nap )
Időpont: □□:□
Dátum: □□□□/□□/□□(év/hó/nap )
Időpont: □□:□□

Dátum: □□□□/□□/□□(év/hó/nap )
Időpont: □□:□□
Dátum: □□□□/□□/□□(év/hó/nap )
Időpont: □□:□□
Dátum: □□□□/□□/□□(év/hó/nap )
Időpont: □□:□□
Dátum: □□□□/□□/□□(év/hó/nap )
Időpont: □□:□□

IV.2.2.) További módosított információk (adott esetben)

A módosítandó szöveg helye a közzétett hirdetményben:
______________________________________________________________________________________
A következő helyett:

A következő irányadó:

és/vagy
Magyarázó megjegyzés: (adott esetben):
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________

--------------------------------- [A IV.2.2) szakaszból szükség szerint több példány használható] --------------------------

IV.2.3.1) Módosul a dokumentáció: □ igen □ nem

IV.2.3.2) A dokumentáció módosított elemei (a korábbi és az új szöveg feltüntetésével) vagy nagyobb terjedelmű módosítás esetén a módosuló pontjainak felsorolása: (adott esetben)
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________

IV.2.3.3) A módosított dokumentáció rendelkezésre bocsátásának módja, beszerzési helye: (adott esetben)
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________

IV.2.3.4) A módosított dokumentáció beszerzésének határideje: (adott esetben)
Dátum: □□□□/□□/□□(év/hó/nap )
Időpont: :

IV.3) TÁJÉKOZTATÁS AZ AJÁNLATTÉTELI/RÉSZVÉTELI HATÁRIDŐ HOSSZABBÍTÁSÁRÓL
(adott esetben)

IV.3.1) Dátumok változása

A meghosszabbítással érintett dátum helye a közzétett hirdetményben

A következő helyett

A következő időpont irányadó

____________________

____________________

____________________

Dátum: □□□□/□□/□□(év/hó/nap )
Időpont: □□:□□
Dátum: □□□□/□□/□□(év/hó/nap )
Időpont: □□:□□
Dátum: □□□□/□□/□□(év/hó/nap )
Időpont: □□:□□

Dátum: □□□□/□□/□□(év/hó/nap )
Időpont: □□:□□
Dátum: □□□□/□□/□□(év/hó/nap )
Időpont: □□:□□
Dátum: □□□□/□□/□□(év/hó/nap )
Időpont: □□:□□

IV.3.2) Az ajánlattételi/részvételi határidő meghosszabbításának indoka:
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________

IV.4) EGYÉB INFORMÁCIÓK (adott esetben)

______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________

IV.5) E hirdetmény feladásának időpontja: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)

A. MELLÉKLET
TOVÁBBI CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK

I) TOVÁBBI INFORMÁCIÓ A KÖVETKEZO CÍMEKBEN ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOKON SZEREZHETO BE

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

6. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ
A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja

HELYESBÍTÉS

I. AJÁNLATKÉRŐ NEVE, CÍME ÉS A KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

II. A MEGJELENT, HELYESBÍTÉSSEL ÉRINTETT HIRDETMÉNY NYILVÁNTARTÁSI SZÁMA (KÉ-szám/évszám):

III. A MEGJELENT, HELYESBÍTÉSSEL ÉRINTETT HIRDETMÉNY KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐBEN TÖRTÉNT KÖZZÉTÉTELÉNEK NAPJA:
Dátum: ⬜⬜⬜⬜/⬜⬜/⬜⬜(év/hó/nap )

IV. A MEGJELENT, HELYESBÍTÉSSEL ÉRINTETT HIRDETMÉNYBEN MEGADOTT AJÁNLATTÉTELI/RÉSZVÉTELI HATÁRIDŐ (adott esetben):

Dátum: ⬜⬜⬜⬜/⬜⬜/⬜⬜(év/hó/nap )

V. A MEGJELENT HIRDETMÉNY HELYESBÍTENI KÉRT PONTJÁNAK MEGJELÖLÉSE ÉS A HELYES SZÖVEG:
__________________________________________________________________________________________

VI. A HELYESBÍTÉSI KÉRELEM FELADÁSÁNAK IDŐPONTJA: ⬜⬜⬜⬜/⬜⬜/⬜⬜(év/hó/nap )

7. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez16

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ
A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja

TÁJÉKOZTATÓ A SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSÁRÓL

I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI
I.1.) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím(ek) (adott esetben)
Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2.) A NYERTES AJÁNLATTEVŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím(ek) (adott esetben)
Az ajánlattevő általános címe (URL):

---------------------- (Az I.2.) szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

I.3.) AZ AJÁNLATKÉRŐ TÍPUSA

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű

Támogatott szervezet [Kbt. 6. § (1) bekezdés g) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.4.) FŐ TEVÉKENYSÉG
I.4.1.) KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK

□ Általános közszolgáltatások

□ Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

□ Honvédelem

□ Szociális védelem

□ Közrend és biztonság

□ Szabadidő, kultúra és vallás

□ Környezetvédelem

□ Oktatás

□ Gazdasági és pénzügyek

□ Egyéb (nevezze meg): __________________

□ Egészségügy

I.4.2.) KÖZSZOLGÁLTATÓ AJÁNLATKÉRŐK

□ Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

□ Villamos energia

□ Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

□ Szén és más szilárd tüzelőanyag feltárása és kitermelése

□ Víz

□ Postai szolgáltatások

□ Vasúti szolgáltatások

□ Városi vasúti, villamos-, trolibusz- és autóbusz szolgáltatások

□ Kikötői tevékenységek

□ Repülőtéri tevékenységek

□ Egyéb (nevezze meg): __________________

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1.) MEGHATÁROZÁS

II.1.1.) A szerződéshez rendelt elnevezés:

_________________________________________________________________________________________

_________________________________________________________________________________________

II.1.2.) A szerződés típusa és a teljesítés helye

[Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás megrendelés –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek) tárgyának]

Építési beruházás

Árubeszerzés

Szolgáltatás megrendelés

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja

Szolgáltatási kategória száma: □□

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye:

____________________________________________________________

____________________________________________________________

NUTS-kód □□□□□ NUTS-kód □□□□□

NUTS-kód □□□□□ NUTS-kód □□□□□

II.1.3.) A szerződéskötés időpontja:

Dátum: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap )

II.1.4.) A szerződés tárgya és mennyisége:

_________________________________________________________________________________________

_________________________________________________________________________________________

_________________________________________________________________________________________

_________________________________________________________________________________________

_________________________________________________________________________________________

_________________________________________________________________________________________

II.1.5.) Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék

Kiegészítő szójegyzék (adott esetben)

Fő tárgy

□□.□□.□□.□□-□

□□□□-□ □□□□-□

További tárgy(ak)

□□.□□.□□.□□-□

□□.□□.□□.□□-□

□□.□□.□□.□□-□

□□.□□.□□.□□-□

□□□□-□ □□□□-□

□□□□-□ □□□□-□

□□□□-□ □□□□-□

□□□□-□ □□□□-□

II.2.) A SZERZŐDÉS VÉGLEGES ÖSSZÉRTÉKE

A szerződés végleges összértéke
(A szerződés szerinti végleges összértéket kérjük megadni számokkal, az összes szerződést, részt, meghosszabbítást és opciót beleértve)

Áfa nélkül

Áfával Áfa (%)

Érték: _____________ Pénznem: _____

□ □□,□

II.3.) A SZERZŐDÉS IDŐTARTAMA VAGY A BEFEJEZÉS HATÁRIDEJE

Az időtartam hónapban: □□ vagy napban: □□□□ (a szerződés megkötésétől számítva)
VAGY:
Kezdés: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap )
Befejezés: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap )

VAGY: a teljesítés határideje
a) a nyertes ajánlattevőként szerződő fél általi teljesítés határideje: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap )
b) ajánlatkérőként szerződő fél általi teljesítés határideje: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap )
A szerződés határozatlan időtartamra szól □ igen □ nem

III. SZAKASZ: ELJÁRÁS
III.1.) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA

III.1.1.) Az eljárás fajtája

III.1.1.1.) A Kbt. XII-XIII. fejezete szerinti eljárás esetén

□ Nyílt

□ Meghívásos

Gyorsított meghívásos

□ Versenypárbeszéd

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

□ Gyorsított tárgyalásos

□ Hirdetmény nélküli tárgyalásos

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében nyílt

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében meghívásos

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetménnyel induló tárgyalásos

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetmény nélküli tárgyalásos

III.1.1.2.) A Kbt. XIV. fejezete szerinti eljárás esetén

□ Nyílt

□ Meghívásos

□ Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

□ Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

□ Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

□ Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

□ Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

□ Hirdetmény nélküli tárgyalásos

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében nyílt

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében meghívásos

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetménnyel induló tárgyalásos

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetmény nélküli tárgyalásos

III.1.1.3.) A Kbt. Harmadik része szerinti eljárás esetén

Klasszikus ajánlatkérők

Közszolgáltató ajánlatkérők

□ A Kbt. 123. §-a szerinti, szabadon kialakított eljárás

A Kbt. 123. §-a szerinti, szabadon kialakított eljárás

A Kbt. Második Részében meghatározott szabályok szerinti eljárás az alábbiak szerint:

□ Nyílt

□ Meghívásos

□ Gyorsított meghívásos

□ Versenypárbeszéd

□ Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

□ Gyorsított tárgyalásos

□ Hirdetmény nélküli tárgyalásos

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében nyílt

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében meghívásos

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetménnyel induló tárgyalásos

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetmény nélküli tárgyalásos

□ Kbt. 122/A. § szerinti eljárás

A Kbt. Második Részében meghatározott szabályok szerinti eljárás az alábbiak szerint:

□ Nyílt

□ Meghívásos

□ Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

□ Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

□ Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

□ Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

□ Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében nyílt

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében meghívásos

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetménnyel induló tárgyalásos

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetmény nélküli tárgyalásos

□ Kbt. 122/A. § szerinti eljárás

III.2.) ÉRTÉKELÉSI SZEMPONTOK

III.2.1.) Értékelési szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás
VAGY
Az összességében legelőnyösebb ajánlat a következő részszempontok alapján

Részszempont
1. _________________________
2. _________________________
3. _________________________
4. _________________________
5. _________________________

Súlyszám
_______
_______
_______
_______
_______

Részszempont
6. ____________________________
7. ____________________________
8. ____________________________
9. ____________________________
10. ____________________________

Súlyszám
____
____
____
____
____

VAGY
Egyéb:
_________________________________________________________________________________________
_________________________________________________________________________________________
_________________________________________________________________________________________

III.3.) HIVATKOZÁS A LEFOLYTATOTT KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSSAL KAPCSOLATOS KORÁBBI
KÖZZÉTÉTELEKRE/TÁJÉKOZTATÁSRA

III.3.1.) Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárást megindító felhívásra (adott esetben)
A hirdetmény száma a Hivatalos Lapban: □□□□/S □□□-□□□□□□□
A hirdetmény közzétételének időpontja: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)
ÉS / VAGY
A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: □□□□□/□□□□ (KÉ-szám/évszám)
A hirdetmény közzétételének időpontja: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)

III.3.2.) Hirdetmény közzététele nélküli eljárás esetén az ajánlattételi felhívás megküldésének, illetőleg a Közbeszerzési Döntőbizottság tájékoztatásának napja (adott esetben)
Dátum: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)

III.3.3.) Hivatkozás az eljárás eredményéről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre

IV. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSA

IV.1.1.) A szerződés módosítása érint értékelési szempont szerinti szerződéses feltételt igennem

IV.1.2.) A szerződés módosításának tartalma (megadva az eredeti szerződéses feltételt is):
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________

IV.1.3.) A módosítás indoka:

IV.1.4.) A szerződés módosításának időpontja
Dátum: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)

V. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTŐ INFORMÁCIÓK

V.1.) Egyéb információk:

V.2.) A nyertes ajánlattevőként szerződő fél nyilatkozata:

8. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez17

A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK

I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI
I.1.) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím(ek) (adott esetben)
Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2.) A NYERTES AJÁNLATTEVŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím(ek) (adott esetben)
Az ajánlattevő általános címe (URL):

----------------------------- (Az I.2) szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1.) MEGHATÁROZÁS

II.1.1.) A szerződéshez rendelt elnevezés:

_________________________________________________________________________________________

II.1.2.) A szerződés típusa és a teljesítés helye

[Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás megrendelés –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek) tárgyának]

Építési beruházás

Árubeszerzés

Szolgáltatás megrendelés

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja

Szolgáltatási kategória száma: □□

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió

A teljesítés helye:

______________________________

______________________________

NUTS-kód □□□□□ NUTS-kód □□□□□

NUTS-kód □□□□□ NUTS-kód □□□□□

II.1.3.) A szerződéskötés időpontja:

Dátum: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap )

II.1.4.) A szerződés tárgya és mennyisége:

_________________________________________________________________________________________

_________________________________________________________________________________________

_________________________________________________________________________________________

II.1.5.) Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék

Kiegészítő szójegyzék (adott esetben)

Fő tárgy

□□.□□.□□.□□-□

□□□□-□ □□□□-□

További tárgy(ak)

□□.□□.□□.□□-□

□□.□□.□□.□□-□

□□.□□.□□.□□-□

□□.□□.□□.□□-□

□□□□-□ □□□□-□

□□□□-□ □□□□-□

□□□□-□ □□□□-□

□□□□-□ □□□□-□

II.2.) A KÖZBESZERZÉS ÉRTÉKE

Az ellenszolgáltatás összege
(A szerződés szerinti összértéket kérjük megadni számokkal, az összes szerződést, részt és opciót beleértve)

Áfa nélkül

Áfával Áfa (%)

Érték: _____________ Pénznem: _____

□ □□,□

II.3.) A SZERZŐDÉS IDŐTARTAMA VAGY A BEFEJEZÉS HATÁRIDEJE

Az időtartam hónapban: □□ vagy napban: □□□□ (a szerződés megkötésétől számítva)
VAGY:
Kezdés: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap )
Befejezés: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap )

VAGY: a teljesítés határideje
a) a nyertes ajánlattevőként szerződő fél általi teljesítés határideje: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap )
b) ajánlatkérőként szerződő fél általi teljesítés határideje: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap )
A szerződés határozatlan időtartamra szól? □ igen □ nem

ÉS
A szerződés teljesítésének az ajánlatkérőként szerződő fél által elismert időpontja: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap )
Az ellenszolgáltatás teljesítésének időpontja: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap )

II.4.) A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSE (RÉSZTELJESÍTÉSE) SZERINTI MENNYISÉG ÉS ELLENSZOLGÁLTATÁS

II.4.1.) A szerződés teljesítése (részteljesítése) szerinti mennyiség:
_________________________________________________________________________________________
_________________________________________________________________________________________

II.4.2.) Az ellenszolgáltatás összege
[Csak a teljesített (részteljesített) végleges összértéket kérjük megadni számokkal]

Áfa nélkül

Áfával Áfa (%)

Érték: _____________ Pénznem: ______

□ □□,□

III. SZAKASZ: ELJÁRÁS
III.1.) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA

III.1.1.) Az eljárás fajtája

III.1.1.1.) A Kbt. XII-XIII. fejezete szerinti eljárás esetén

□ Nyílt

□ Meghívásos

Gyorsított meghívásos

□ Versenypárbeszéd

□ Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

□ Gyorsított tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében nyílt

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében meghívásos

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetménnyel induló tárgyalásos

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetmény nélküli tárgyalásos

III.1.1.2.) A Kbt. XIV. fejezete szerinti eljárás esetén

□ Nyílt

□ Meghívásos

□ Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

□ Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

□ Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

□ Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

□ Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

□ Hirdetmény nélküli tárgyalásos

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében nyílt

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében meghívásos

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetménnyel induló tárgyalásos

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetmény nélküli tárgyalásos

III.1.1.3.) A Kbt. Harmadik része szerinti eljárás esetén

Klasszikus ajánlatkérők

Közszolgáltató ajánlatkérők

□ A Kbt. 123. §-a szerinti, szabadon kialakított eljárás

□ A Kbt. 123. §-a szerinti, szabadon kialakított eljárás

A Kbt. Második Részében meghatározott szabályok szerinti eljárás az alábbiak szerint:

□ Nyílt

□ Meghívásos

□ Gyorsított meghívásos

□ Versenypárbeszéd

□ Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

□ Gyorsított tárgyalásos

□ Hirdetmény nélküli tárgyalásos

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében nyílt

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében meghívásos

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetménnyel induló tárgyalásos

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetmény nélküli tárgyalásos

□ Kbt. 122/A. § szerinti eljárás

A Kbt. Második Részében meghatározott szabályok szerinti eljárás az alábbiak szerint:

□ Nyílt

□ Meghívásos

□ Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

□ Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

□ Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

□ Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

□ Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében nyílt

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében meghívásos

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetménnyel induló tárgyalásos

□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetmény nélküli tárgyalásos

□ Kbt. 122/A. § szerinti eljárás

III.2.) ÉRTÉKELÉSI SZEMPONTOK

III.2.1.) Értékelési szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás
VAGY
Az összességében legelőnyösebb ajánlat

VAGY (adott esetben a Kbt. 123. §-a szerinti eljárásban)
Egyéb:
_________________________________________________________________________________________
_________________________________________________________________________________________

III.3.) HIVATKOZÁS A LEFOLYTATOTT KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSSAL KAPCSOLATOS KORÁBBI
KÖZZÉTÉTELEKRE/TÁJÉKOZTATÁSRA

III.3.1.) Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárást megindító felhívásra (adott esetben)

A hirdetmény száma a Hivatalos Lapban: □□□□/S □□□-□□□□□□□
A hirdetmény közzétételének időpontja: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)
ÉS / VAGY
A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: □□□□□/□□□□ (KÉ-szám/évszám)
A hirdetmény közzétételének időpontja: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)

III.3.2.) Hirdetmény közzététele nélküli eljárás esetén az ajánlattételi felhívás megküldésének, illetőleg a Közbeszerzési Döntőbizottság tájékoztatásának napja (adott esetben)
Dátum: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)

III.3.3.) Hivatkozás az eljárás eredményéről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre
A hirdetmény száma a Hivatalos Lapban: □□□□/S □□□-□□□□□□□
A hirdetmény közzétételének időpontja: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)
ÉS / VAGY
A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: □□□□□/□□□□ (KÉ-szám/évszám)
A hirdetmény közzétételének időpontja: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)

IV. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSE
IV.1.) SZERZŐDÉSSZERŰ TELJESÍTÉS

IV.1.1) A szerződés teljesítése szerződésszerű volt-e? igen nem

IV.1.2.) Nem szerződésszerű teljesítés esetén a szerződésszegés típusa, leírása, indoka:
_________________________________________________________________________________________
_________________________________________________________________________________________

IV.1.3.) A szerződésszegést elkövető(k) neve, címe:
_________________________________________________________________________________________
_________________________________________________________________________________________

IV.2.) SZERZŐDÉSSZERŰ RÉSZTELJESÍTÉS

IV.2.1.) A szerződés részteljesítése szerződésszerű volt-e? igen nem

IV.2.2.) Nem szerződésszerű részteljesítés esetén a szerződésszegés típusa, leírása, indoka:
_________________________________________________________________________________________
_________________________________________________________________________________________

IV.2.3.) A szerződésszegést elkövető(k) neve, címe:
_________________________________________________________________________________________
_________________________________________________________________________________________

IV.3.) SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSA

IV.3.1.) A szerződést módosították-e? igen nem

IV.3.2.) Hivatkozás a szerződés módosításáról szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre
A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: □□□□□/□□□□ (KÉ-szám/évszám)
A hirdetmény közzétételének időpontja: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)

V. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTŐ INFORMÁCIÓK

V.1.) Egyéb információk:
__________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

V.2.) A nyertes ajánlattevőként szerződő fél nyilatkozata:
__________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

V.3.) E TÁJÉKOZTATÓ ELKÉSZÍTÉSÉNEK IDŐPONTJA: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap)

9. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

1. Az ajánlatkérő neve és címe:
2. A közbeszerzés tárgya és mennyisége:
3. A választott eljárás fajtája:
4.* Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetén az eljárás alkalmazását megalapozó körülmények ismertetése:
5.* Hivatkozás az előzetes összesített tájékoztatóra, illetve az időszakos előzetes tájékoztatóra és közzétételének napja:
6. Hivatkozás az eljárást megindító, illetve meghirdető hirdetményre (felhívásra) és közzétételének/megküldésének napja:
7. a) Eredményes volt-e az eljárás:
b)* Eredménytelen eljárás esetén az eredménytelenség indoka, valamint a Kbt. 76. § (1) bekezdés d) pontja szerinti eredménytelenségi esetben a közbeszerzésre tervezett anyagi fedezet összege, és annak megadása, hogy az mikor és milyen okból került elvonásra, átcsoportosításra:
c)∗ Az eredménytelen eljárást követően indul-e új eljárás:
8. A benyújtott ajánlatok száma (részajánlat-tételi lehetőség esetén részenként):
9. a) Az érvényes ajánlatot tevők neve, címe, alkalmasságuk indokolása és ajánlatuknak az értékelési szempont – az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztása esetén annak részszempontjai – szerinti tartalmi eleme, elemei (részajánlat-tételi lehetőség esetén részenként):
b)** Az a) pont szerinti ajánlatok értékelése a következő táblázatba foglalva (részajánlat-tételi lehetőség esetén részenként):

Az ajánlattevő neve:

Az ajánlattevő neve:

Az ajánlattevő neve:

Az elbírálás

A részszempontok

részszempontjai
(adott esetben alszempontjai is)

súlyszámai
(adott esetben az alszempontok súlyszámai is)

Értékelési pontszám

Értékelési pontszám
és
súlyszám
szorzata

Értékelési pontszám

Értékelési pontszám
és
súlyszám
szorzata

Értékelési pontszám

Értékelési pontszám
és
súlyszám
szorzata

A súlyszámmal szorzott
értékelési pontszámok
összegei
ajánlattevőnként:

Adott esetben a részszempontokra adott pontszám szöveges értékelése:

(A táblázatnak az ajánlattevők nevei alatti osztott oszlopainak bal oldalára az adott ajánlatnak az adott részszempont szerinti tartalmi elemeire adott értékelési pontszámot, jobb oldalára pedig az értékelési pontszámnak a súlyszámmal kialakított szorzatát kell beírni.)

c)** Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztása esetén az értékelés során adható pontszám alsó és felső határának megadása:
d)** Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztása esetén annak a módszernek (módszereknek) az ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadta az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során a ponthatárok közötti pontszámot:
10. Az érvénytelen ajánlatot tevők neve, címe és az érvénytelenség indoka:
11.     a) Eredményes eljárás esetén a nyertes ajánlattevő neve, címe, az ellenszolgáltatás összege és ajánlata kiválasztásának indokai:
b)* A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve, címe, az ellenszolgáltatás összege és ajánlata kiválasztásának indokai:
12.    * A közbeszerzésnek az(ok) a része(i), amely(ek)nek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni:
    a) A nyertes ajánlattevő ajánlatában:
    b) * A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő ajánlatában:
13.* A 12. pont szerinti rész(ek) tekintetében a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó(k), valamint a közbeszerzésnek az a százalékos aránya, amelynek teljesítésében a megjelölt alvállalkozók közre fognak működni:
    a) A nyertes ajánlattevő ajánlatában:
    b) * A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő ajánlatában:
14. * Az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetek, és azon alkalmassági követelmények megjelölése, amelyek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrásaira (is) támaszkodik:
    a) A nyertes ajánlattevő ajánlatában:
    b) * A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő ajánlatában:
15. a) A szerződéskötési tilalmi időszak [Kbt. 124. § (6) bekezdés] kezdőnapja:
b) A szerződéskötési tilalmi időszak [Kbt. 124. § (6) bekezdés] utolsó napja:
16. Az összegezés elkészítésének időpontja:
17. Az összegezés megküldésének időpontja:
18.* Az összegezés módosításának indoka:
19.* Az összegezés módosításának időpontja:
20. *A módosított összegezés megküldésének időpontja:
21. * Az összegezés javításának indoka:
22. * Az összegezés javításának időpontja:
23. * A javított összegezés megküldésének időpontja:
24.* Egyéb információk:

A *-gal megjelölt pontokat csak akkor kell kitölteni, ha az abban foglalt eset fennáll.
A **-gal megjelölt pontokat csak akkor kell kitölteni, ha az ajánlatkérő az összességében legelőnyösebb ajánlat elbírálási szempontot alkalmazta.

10. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez

Összegezés a részvételi jelentkezések elbírálásáról

1. Az ajánlatkérő neve és címe:
2. A közbeszerzés tárgya és mennyisége:
3. A választott eljárás fajtája:
4.* Hivatkozás az előzetes összesített tájékoztatóra, illetve az időszakos előzetes tájékoztatóra és közzétételének napja:
5. Hivatkozás az eljárást megindító, illetve meghirdető hirdetményre (felhívásra) és közzétételének napja:
6. a) Eredményes volt-e a részvételi szakasz:
b)∗ Eredménytelen részvételi szakasz esetén az eredménytelenség indoka:
c)∗ Az eredménytelen részvételi szakaszt követően indul-e új eljárás:
7. A benyújtott részvételi jelentkezések száma (részajánlat-tételi lehetőség esetén részenként):
8. Az alkalmas, egyben érvényes részvételi jelentkezést benyújtó jelentkezők neve és címe, minősítésük indoka (részajánlat-tételi lehetőség esetén részenként megadva):
9. Az alkalmatlannak minősített jelentkezők neve és címe, valamint minősítésük indoka (részajánlat-tételi lehetőség esetén részenként megadva):
10. Az egyéb okból érvénytelen részvételi jelentkezést benyújtó jelentkezők neve és címe, az érvénytelenség indoka (részajánlat-tételi lehetőség esetén részenként megadva):
11.∗ Az ajánlattételre felhívni kívánt jelentkezők neve és címe (részajánlat-tételi lehetőség esetén részenként megadva):
12. Az összegezés elkészítésének időpontja:
13. Az összegezés megküldésének időpontja:
14.* Az összegezés módosításának indoka:
15.* Az összegezés módosításának időpontja:
16. *A módosított összegezés megküldésének időpontja:
17. * Az összegezés javításának indoka:
18. * Az összegezés javításának időpontja:
19. * A javított összegezés megküldésének időpontja:
20.* Egyéb információk:

A *-gal megjelölt pontokat csak akkor kell kitölteni, ha az abban foglalt eset fennáll.

11. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez18

Az éves statisztikai összegezés

STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS
AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ
I.1.) AZ AJÁNLATKÉRŐ NEVE ÉS CÍME

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím(ek) (adott esetben)
Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2.) AZ AJÁNLATKÉRŐ TÍPUSA

Központi szintű

Közjogi szervezet □

Regionális/helyi szintű

Támogatott szervezet [Kbt. 6. § (1) bekezdés g) pont]
     □

Egyéb

II. SZAKASZ: AZ AJÁNLATKÉRŐ KÖZBESZERZÉSEIRE VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS ADATOK

II.1.) Az uniós értékhatárokat elérő vagy meghaladó értékű közbeszerzések (a Kbt. XII-XIII. fejezete) (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban, arab számmal kell kifejezni)

Száma: □□□

Érték: ______________________________

II.2.) A nemzeti értékhatárokat elérő vagy meghaladó értékű közbeszerzések (a Kbt. Harmadik része) (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban, arab számmal kell kifejezni)

Száma: □□□

Értéke: ______________________________

III. SZAKASZ: AZ AJÁNLATKÉRŐ KÖZBESZERZÉSEIRE VONATKOZÓ RÉSZLETES ADATOK

III.1.) A közbeszerzések összesítése, kivéve a IV.1)-IV.2). és IV.4). pontokban írt közbeszerzéseket (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban, arab számmal kell kifejezni)

III.1.1.) Árubeszerzés

III.1.1.1.) Eljárás típusa

Uniós eljárásrend (Kbt. Második Része) (az alábbi blokkban csak egy eljárástípust jelöljön meg)

□ nyílt
□ meghívásos
□ gyorsított meghívásos
□ hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

□ hirdetmény nélküli tárgyalásos
□ gyorsított tárgyalásos
□ keretmegállapodásos
□ versenypárbeszéd

□□□ (száma)
__________ (értéke)

--------------(E részből az egyes eljárástípusok szerint lefolytatott közbeszerzésektől függően több használandó)-------------

Összes árubeszerzés az uniós eljárásrendben: □□□ (száma) _______________ (értéke)

Nemzeti eljárásrend (Kbt. Harmadik része) (az alábbi blokkban csak egy eljárástípust jelöljön meg)

□ A Kbt. 123. §-a szerinti, szabadon kialakított eljárás
□ A Kbt. Második Részében meghatározott szabályok szerinti eljárás az alábbiak szerint:
□ Nyílt
□ Meghívásos
□ Gyorsított meghívásos
□ Versenypárbeszéd
□ Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos
□ Gyorsított tárgyalásos
□ Hirdetmény nélküli tárgyalásos
□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében nyílt
□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében meghívásos
□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetménnyel induló tárgyalásos
□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetmény nélküli tárgyalásos
□ Kbt. 122/A. § szerinti eljárás

□□□ (száma)
__________ (értéke)

--------------(E részből az egyes eljárástípusok szerint lefolytatott közbeszerzésektől függően több használandó)-------------

Összes árubeszerzés a nemzeti eljárásrendben: □□□ (száma) _______________ (értéke)

III.1.1.2.) A közbeszerzés CPV kódja szerinti bontás

Uniós eljárásrend (Kbt. Második Része)

□□□□□□□□-□ (CPV kód, főtárgy szerint) □□□ (száma) _______________ (értéke)
--------------------------(E részből a CPV főtárgyak számának megfelelően több sor használandó)-----------------------------
Összes árubeszerzés az uniós eljárásrendben: □□□ (száma) _______________ (értéke)

Nemzeti eljárásrend (Kbt. Harmadik része)

□□□□□□□□-□ (CPV kód, főtárgy szerint) □□□ (száma) _______________ (értéke)
--------------------------(E részből a CPV főtárgyak számának megfelelően több sor használandó)-----------------------------
Összes árubeszerzés a nemzeti eljárásrendben: □□□ (száma) _______________ (értéke)

III.1.2.) Építési beruházás

III.1.2.1.) Eljárás típusa

Uniós eljárásrend (Kbt. Második Része) (az alábbi blokkban csak egy eljárástípust jelöljön meg)

□ nyílt
□ meghívásos
□ gyorsított meghívásos
□ hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

□ hirdetmény nélküli tárgyalásos
□ gyorsított tárgyalásos
□ keretmegállapodásos
□ versenypárbeszéd

□□□ (száma)
_______ (értéke)

---------------(E részből az egyes eljárástípusok szerint lefolytatott közbeszerzésektől függően több használandó)--------------

Összes építési beruházás az uniós eljárásrendben: □□□ (száma) _____________ (értéke)

Nemzeti eljárásrend (Kbt. Harmadik része) (az alábbi blokkban csak egy eljárástípust jelöljön meg)

□ A Kbt. 123. §-a szerinti, szabadon kialakított eljárás
□ A Kbt. Második Részében meghatározott szabályok szerinti eljárás az alábbiak szerint:
□ Nyílt
□ Meghívásos
□ Gyorsított meghívásos
□ Versenypárbeszéd
□ Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos
□ Gyorsított tárgyalásos
□ Hirdetmény nélküli tárgyalásos
□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében nyílt
□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében meghívásos
□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetménnyel induló tárgyalásos
□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetmény nélküli tárgyalásos
□ Kbt. 122/A. § szerinti eljárás

□□□ (száma)
__________ (értéke)

-------------(E részből az egyeseljárás-típusok szerint lefolytatott közbeszerzésektől függően több használandó)------------

Összes építési beruházás a nemzeti eljárásrendben: □□□ (száma) ____________ (értéke)

III.1.2.2.) A közbeszerzés CPV kódja szerinti bontás

Uniós eljárásrend (Kbt. Második Része)

□□□□□□□□-□ (CPV kód, főtárgy szerint)    □□□ (száma) ____________ (értéke)
-------------------------(E részből a CPV főtárgyak számának megfelelően több sor használandó)----------------------------
Összes építési beruházás az uniós eljárásrendben:     □□□ (száma) ____________ (értéke)

Nemzeti eljárásrend (Kbt. Harmadik része)

□□□□□□□□-□ (CPV kód, főtárgy szerint)    □□□ (száma) ________ (értéke)
-------------------------(E részből a CPV főtárgyak számának megfelelően több sor használandó)----------------------------
Összes építési beruházás a nemzeti eljárásrendben: □□□ (száma) ______________ (értéke)

III.1.3.) Építési koncesszió

III.1.3.1.) Eljárás típusa

Uniós eljárásrend (Kbt. XIII. fejezete) (az alábbi blokkban csak egy eljárástípust jelöljön meg)

□ nyílt
□ meghívásos
□ hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

□ hirdetmény nélküli tárgyalásos
□ keretmegállapodásos
□ versenypárbeszéd

□□□ (száma)
__________ (értéke)

---------------(E részből az egyes eljárástípusok szerint lefolytatott közbeszerzésektől függően több használandó)--------------

Összes építési koncesszió az uniós eljárásrendben: □□□ (száma) _______________ (értéke)

Nemzeti eljárásrend (Kbt. Harmadik része) (az alábbi blokkban csak egy eljárástípust jelöljön meg)

□ A Kbt. 123. §-a szerinti, szabadon kialakított eljárás
□ A Kbt. Második Részében meghatározott szabályok szerinti eljárás az alábbiak szerint:
□ Nyílt
□ Meghívásos
□ Versenypárbeszéd
□ Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos
□ Hirdetmény nélküli tárgyalásos
□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében nyílt
□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében meghívásos
□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetménnyel induló tárgyalásos
□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetmény nélküli tárgyalásos
□ Kbt. 122/A. § szerinti eljárás

□□□ (száma)
__________ (értéke)

-------------(E részből az egyes eljárástípusok szerint lefolytatott közbeszerzésektől függően több használandó)------------

Összes építési koncesszió a nemzeti eljárásrendben: □□□ (száma) _______________ (értéke)

III.1.3.2.) A közbeszerzés CPV kódja szerinti bontás

Uniós eljárásrend (Kbt. XII. fejezete)

□□□□□□□□-□ (CPV kód, főtárgy szerint)    □□□ (száma) ________ (értéke)
-------------------------(E részből a CPV főtárgyak számának megfelelően több sor használandó)----------------------------
Összes építési koncesszió az uniós eljárásrendben:    □□□ (száma) ________ (értéke)

Nemzeti eljárásrend (Kbt. Harmadik része)

□□□□□□□□-□ (CPV kód, főtárgy szerint)    □□□ (száma) _________ (értéke)
-------------------------(E részből a CPV főtárgyak számának megfelelően több sor használandó)----------------------------
Összes építési koncesszió a nemzeti eljárásrendben:    □□□ (száma) _________ (értéke)

III.1.4.) Szolgáltatás megrendelés

III.1.4.1.) Eljárás típusa

Uniós eljárásrend (Kbt. Második Része) (az alábbi blokkban csak egy eljárástípust jelöljön meg)

□ nyílt
□ meghívásos
□ gyorsított meghívásos
□ hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos
□ hirdetmény nélküli tárgyalásos

□ gyorsított tárgyalásos
□ keretmegállapodásos
□ versenypárbeszéd
□ tervpályázat
□ a Kbt. 19. § (3) bekezdése alapján közbeszerzési eljárás nélkül megkötött szerződés

□□□ (száma)
________ (értéke)

-------------(E részből az egyes eljárástípusok szerint lefolytatott közbeszerzésektől függően több használandó)------------

Összes szolgáltatás megrendelés az uniós eljárásrendben:     □□□ (száma) __________ (értéke)

Nemzeti eljárásrend (Kbt. Harmadik része) (az alábbi blokkban csak egy eljárástípust jelöljön meg)

□ A Kbt. 123. §-a szerinti, szabadon kialakított eljárás
□ A Kbt. Második Részében meghatározott szabályok szerinti eljárás az alábbiak szerint:
□ Nyílt
□ Meghívásos
□ Gyorsított meghívásos
□ Versenypárbeszéd
□ Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos
□ Gyorsított tárgyalásos
□ Hirdetmény nélküli tárgyalásos
□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében nyílt
□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében meghívásos
□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetménnyel induló tárgyalásos
□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetmény nélküli tárgyalásos
□ Tervpályázati eljárás
□ Kbt. 122/A. § szerinti eljárás

□□□ (száma)
_______ (értéke)

-------------(E részből az egyes eljárástípusok szerint lefolytatott közbeszerzésektől függően több használandó)------------

Összes szolgáltatás megrendelés a nemzeti eljárásrendben:     □□□ (száma) _______ (értéke)

III.1.4.2.) A közbeszerzés CPV kódja szerinti bontás

Uniós eljárásrend (Kbt. XII. fejezete)

□□□□□□□□-□ (CPV kód, főtárgy szerint)    □□□ (száma) ________ (értéke)
-------------------------(E részből a CPV főtárgyak számának megfelelően több sor használandó)----------------------------
Összes szolgáltatás megrendelés az uniós eljárásrendben:     □□□ (száma) ________ (értéke)

Nemzeti eljárásrend (Kbt. Harmadik része)

□□□□□□□□-□ (CPV kód, főtárgy szerint)    □□□ (száma) ________ (értéke)
-------------------------(E részből a CPV főtárgyak számának megfelelően több sor használandó)----------------------------
Összes szolgáltatás megrendelés a nemzeti eljárásrendben:    □□□ (száma) ________ (értéke)

III.1.5.) Szolgáltatási koncesszió

III.1.5.1.) Eljárás típusa

Nemzeti eljárásrend (Kbt. Harmadik része) (az alábbi blokkban csak egy eljárástípust jelöljön meg)

□ A Kbt. 123. §-a szerinti, szabadon kialakított eljárás
□ A Kbt. Második Részében meghatározott szabályok szerinti eljárás az alábbiak szerint:
□ Nyílt
□ Meghívásos
□ Gyorsított meghívásos
□ Versenypárbeszéd
□ Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos
□ Gyorsított tárgyalásos
□ Hirdetmény nélküli tárgyalásos
□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében nyílt
□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében meghívásos
□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetménnyel induló tárgyalásos
□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetmény nélküli tárgyalásos
□ Kbt. 122/A. § szerinti eljárás

□□□ (száma)
_______ (értéke)

-------------(E részből az egyes eljárástípusok szerint lefolytatott közbeszerzésektől függően több használandó)------------

Összes szolgáltatási koncesszió a nemzeti eljárásrendben:     □□□ (száma) __________ (értéke)

III.1.5.2.) A közbeszerzés CPV kódja szerinti bontás

Nemzeti eljárásrend (Kbt. Harmadik része)

□□□□□□□□-□ (CPV kód, főtárgy szerint)    □□□ (száma) __________ (értéke)
-------------------------(E részből a CPV főtárgyak számának megfelelően több sor használandó)----------------------------
Összes szolgáltatási koncesszió a nemzeti eljárásrendben:    □□□ (száma) __________ (értéke)

III.2. A tárgyalásos eljárások alapján megvalósított közbeszerzések összesítése (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban, arab számmal kell kifejezni)

III.2.1.) Árubeszerzés

Uniós eljárásrend (Kbt. Második Része)

□ 89. § (2) a)
□ 89. § (2) b)
□ 94. § (2) a)

□ 94. § (2) b)
□ 94. § (2) c)
□ 94. § (2) d)

□ 94. § (4) a)
□ 94. § (4) b)
□ 94. § (4) c)

□ 94. § (4) d)

□□□ (száma)
________ (értéke)

---------------------- (E részből a tárgyalásos eljárások típusainak megfelelően több használandó, ------------------
minden egyes típusnál csak egy hivatkozást jelöljön meg)

Összes tárgyalásos árubeszerzés az uniós eljárásrendben:    □□□ (száma) (értéke)

Nemzeti eljárásrend (Kbt. Harmadik része)

□ 89. § (2) a)
□ 89. § (2) b)
□ 94. § (2) a)
□ 94. § (2) b)

□ 94. § (2) c)
□ 94. § (2) d)
□ 94. § (4) a)
□94. § (4) b)

□ 94. § (4) c)
□ 94. § (4) d)
□ 122. § (7) a)
□ 122. § (7) b)

□ 122. § (7) c)
□ 123. §

□□□ (száma)
__________ (értéke)

--------------------- (E részből a tárgyalásos eljárások típusainak megfelelően több használandó, -------------------
minden egyes típusnál csak egy hivatkozást jelöljön meg)

Összes tárgyalásos árubeszerzés a nemzeti eljárásrendben:    □□□ (száma) __________ (értéke)

III.2.2.) Építési beruházás/építési koncesszió

Uniós eljárásrend (Kbt. Második Része)

□ 89. § (2) a)
□ 89. § (2) b)
□ 89. § (2) c)
□ 94. § (2) a)

□ 94. § (2) b)
□ 94. § (2) c)
□ 94. § (2) d)
□ 94. § (3) a)

□ 94. § (3) b)
□ 111. § (3)

□□□ (száma)
__________ (értéke)

-------------------- (E részből a tárgyalásos eljárások típusainak megfelelően több használandó, -------------------
minden egyes típusnál csak egy hivatkozást jelöljön meg)

Összes tárgyalásos építési beruházás/építési koncesszió az uniós eljárásrendben:    
□□□ (száma) ________________________ (értéke)

Nemzeti eljárásrend (Kbt. Harmadik része)

□ 89. § (2) a)
□ 89. § (2) b)
□ 89. § (2) c)
□ 94. § (2) a)

□ 94. § (2) b)
□ 94. § (2) c)
□ 94. § (2) d)
□ 94. § (3) a)

□ 94. § (3) b)
□ 111. § (3)
□ 122. § (7) a)
□ 122. § (7) b)

□ 122. § (7) c)
□ 123. §

□□□ (száma)
__________ (értéke)

------------------- (E részből a tárgyalásos eljárások típusainak megfelelően több használandó, -----------------
minden egyes típusnál csak egy hivatkozást jelöljön meg)

Összes tárgyalásos építési beruházás/építési koncesszió az egyszerű eljárásban:
□□□ (száma) ________________________ (értéke)

III.2.3.) Szolgáltatás/szolgáltatási koncesszió

Uniós eljárásrend (Kbt. Második Része)

□ 89. § (2) a)
□ 89. § (2) b)
□ 89. § (2) d)
□ 94. § (2) a)

□ 94. § (2) b)
□ 94. § (2) c)
□ 94. § (2) d)
□ 94. § (3) a)

□ 94. § (3) b)
□ 94. § (5)

□□□ (száma)
__________ (értéke)

------------------- (E részből a tárgyalásos eljárások típusainak megfelelően több használandó, -----------------
minden egyes típusnál csak egy hivatkozást jelöljön meg)

Összes tárgyalásos szolgáltatás/szolgáltatási koncesszió az uniós eljárásrendben:    
□□□ (száma) ________________________ (értéke)

Nemzeti eljárásrend (Kbt. Harmadik része)

□ 89. § (2) a)
□ 89. § (2) b)
□ 89. § (2) d)
□ 94. § (2) a)

□ 94. § (2) b)
□ 94. § (2) c)
□ 94. § (2) d)
□ 94. § (3) a)

□ 94. § (3) b)
□ 94. § (5)
□ 122. § (7) a)
□ 122. § (7) b)

□ 122. § (7) c)
□ 123. §

□□□ (száma)
_____________ (értéke)

------------------- (E részből a tárgyalásos eljárások típusainak megfelelően több használandó, ---------------
minden egyes típusnál csak egy hivatkozást jelöljön meg)

Összes tárgyalásos szolgáltatás/szolgáltatási koncesszió a nemzeti eljárásrendben:    
□□□ (száma) ________________________ (értéke)

IV. SZAKASZ: TOVÁBBI INFORMÁCIÓK

IV.1.) A WTO Közbeszerzési Megállapodás (GPA) hatálya alá nem tartozó, az uniós értékhatárokat elérő vagy azt meghaladó értékű közbeszerzések (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban, arab számokkal kell kifejezni)
közbeszerzések száma:    □□□
közbeszerzések értéke:    ________________________________

IV.2.) A központosított közbeszerzési eljárásban beszerzett áruk/szolgáltatások
szerződések értéke (arab számokkal, Ft-ban kifejezve): ________________________________

IV.3.) Elektronikus árlejtés alkalmazása (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban, arab számokkal kell kifejezni)
közbeszerzések száma:    □□□
közbeszerzések értéke:    ________________________________

IV.4.) Dinamikus beszerzési rendszer alkalmazása (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban, arab számokkal kell kifejezni)
közbeszerzések száma:    □□□
közbeszerzések értéke:    ________________________________

IV.5.) Környezetvédelmi szempontok (zöld közbeszerzés) (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban, arab számokkal kell kifejezni)

IV.5.1.) Az eljárásban környezetvédelmi szempontok kerültek meghatározásra szerződéses feltételként

közbeszerzések száma:    □□□
közbeszerzések értéke:    ________________________________

IV.5.2.) Az eljárásban környezetvédelmi szempontok kerültek meghatározásra bírálati részszempontként/alszempontként

közbeszerzések száma:    □□□
közbeszerzések értéke:    ________________________________

IV.5.3.) Az eljárásban környezetvédelmi szempontok kerültek meghatározásra a műszaki leírás részeként

közbeszerzések száma:    □□□
közbeszerzések értéke:    ________________________________

IV.5.4.) Az eljárásban környezetvédelmi szempontok kerültek meghatározásra az alkalmassági feltételek körében környezetvédelmi intézkedések alkalmazásának előírásával (építési beruházás és szolgáltatás megrendelés esetén)

közbeszerzések száma:    □□□
közbeszerzések értéke:    ________________________________

IV.5.5.) Az eljárásban környezetvédelmi szempontok kerültek meghatározásra az alkalmassági feltételek körében környezetvédelmi vezetési rendszereknek való megfelelés igazolásával

közbeszerzések száma:    □□□
közbeszerzések értéke:    ________________________________

IV.5.6.) Zöld közbeszerzések [IV.5.1.)–IV.5.5.) pontok] összesen
közbeszerzések száma:    □□□
közbeszerzések értéke:    ________________________________

IV.6.) Szociális szempontok figyelembe vétele (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban, arab számokkal kell kifejezni)

IV.6.1.) Az eljárásban szociális szempontok kerültek meghatározásra szerződéses feltételként
közbeszerzések száma:    □□□
közbeszerzések értéke:    ________________________________

IV.6.2.) Az eljárásban szociális szempontok kerültek meghatározásra bírálati részszempontként/alszempontként

közbeszerzések száma:    □□□
közbeszerzések értéke:    ________________________________

IV.6.3.) Az eljárásban szociális szempontok kerültek meghatározásra a műszaki leírás részeként

közbeszerzések száma:    □□□
közbeszerzések értéke:    ________________________________

IV.6.4.) Az eljárásban szociális szempontok kerültek meghatározásra alkalmassági feltételként

közbeszerzések száma:    □□□
közbeszerzések értéke:    ________________________________

IV.6.5.) Az eljárásban szociális szempontok kerültek meghatározásra védett foglalkoztatók számára fenntartott közbeszerzés útján

közbeszerzések száma:    □□□
közbeszerzések értéke:    ________________________________

IV.6.6.) Szociális szempontok figyelembevételével megvalósított eljárások [IV.6.1)–IV.6.5) pontok] összesen
közbeszerzések száma:    □□□
közbeszerzések értéke:    ________________________________

IV.7.) EU alapokból finanszírozott/EU-s projektekkel kapcsolatos közbeszerzések (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban, arab számokkal kell kifejezni)
közbeszerzések száma:    □□□
közbeszerzések értéke:    ________________________________

IV.8.) A mikro-, kis- és középvállalkozások által megnyert közbeszerzések a Kbt. 60. § (5) bekezdésével összefüggésben (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban, arab számokkal kell kifejezni)
közbeszerzések száma:    □□□
közbeszerzések értéke:    ________________________________

IV.9.) A mikro-, kis- és középvállalkozások számára fenntartott közbeszerzések [Kbt. 122. § (9) bekezdése] (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban, arab számokkal kell kifejezni)
közbeszerzések száma:    □□□
közbeszerzések értéke:    ________________________________

IV.10.) AZ ÖSSZEGZÉS FELADÁSÁNAK IDŐPONTJA: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap )

12. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez19

Az éves statisztikai összegezés

STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KÖZSZOGÁLTATÓ
AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ
I.1.) AZ AJÁNLATKÉRŐ NEVE ÉS CÍME

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím(ek) (adott esetben)
Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2.) AZ AJÁNLATKÉRŐ TEVÉKENYSÉGI KÖRE

□ Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása

□ Villamos energia

□ Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése

□ Szén és más szilárd tüzelőanyag feltárása és kitermelése

□ Víz

□ Postai szolgáltatások

□ Vasúti szolgáltatások

□ Városi vasúti, villamos-, trolibusz- és autóbusz szolgáltatások

□ Kikötői tevékenységek

□ Repülőtéri tevékenységek

□ Egyéb (nevezze meg): ________________

II. SZAKASZ: AZ AJÁNLATKÉRŐ KÖZBESZERZÉSEIRE VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS ADATOK

II.1.) Az uniós értékhatárokat elérő vagy meghaladó értékű közbeszerzések (a Kbt. XIV. fejezete) (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban, arab számokkal kell kifejezni)
Száma: □□□
Értéke: _____________________________

II.2.) A nemzeti értékhatárokat elérő vagy meghaladó értékű közbeszerzések (a Kbt. Harmadik Része) (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban, arab számokkal kell kifejezni)
Száma: □□□
Értéke: _____________________________

III. SZAKASZ: AZ AJÁNLATKÉRŐ KÖZBESZERZÉSEIRE VONATKOZÓ RÉSZLETES ADATOK

III.1.) A közbeszerzések összesítése, kivéve a IV.1)-IV.2). és IV.4). pontokban írt közbeszerzéseket (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban, arab számokkal kell kifejezni)

III.1.1.) Árubeszerzés

III.1.1.1.) Eljárás típusa

Uniós eljárásrend (Kbt. XIV. fejezete) (az alábbi blokkban csak egy eljárástípust jelöljön meg)

□ nyílt
□ meghívásos
□ időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos
□ előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos
□ hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

□ hirdetmény nélküli tárgyalásos
□ időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos
□ előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos
□ keretmegállapodásos

□□□ (száma)
______________ (értéke)

-------------(E részből az egyes eljárástípusok szerint lefolytatott közbeszerzésektől függően több használandó)------------

Összes árubeszerzés az uniós eljárásrendben:     □□□ (száma) __________________ (értéke)

Nemzeti eljárási rend (Kbt. Harmadik része) (az alábbi blokkban csak egy eljárástípust jelöljön meg)

□ A Kbt. 123. §-a szerinti, szabadon kialakított eljárás
□ A Kbt. Második Részében meghatározott szabályok szerinti eljárás az alábbiak szerint:
□ Nyílt
□ Meghívásos
□ Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos
□ Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos
□ Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos
□ Hirdetmény nélküli tárgyalásos
□ Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos
□ Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos
□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében nyílt
□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében meghívásos
□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetménnyel induló tárgyalásos
□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetmény nélküli tárgyalásos

□□□ (száma)
______________ (értéke)

---------------(E részből az egyes eljárástípusok szerint lefolytatott közbeszerzésektől függően több használandó)--------------

Összes árubeszerzés a nemzeti eljárásrendben:     □□□ (száma) ________________ (értéke)

III.1.1.2.) A közbeszerzés CPV kódja szerinti bontás

Uniós eljárásrend (Kbt. XIV. fejezete)

□□□□□□□□-□ (CPV kód, főtárgy szerint)    □□□ (száma) _________ (értéke)
-------------------------(E részből a CPV főtárgyak számának megfelelően több sor használandó)----------------------------
Összes árubeszerzés az uniós eljárásrendben:     □□□ (száma) _________ (értéke)

Nemzeti eljárási rend (Kbt. Harmadik része)

□□□□□□□□-□ (CPV kód, főtárgy szerint)    □□□ (száma) _________ (értéke)
-------------------------(E részből a CPV főtárgyak számának megfelelően több sor használandó)----------------------------
Összes árubeszerzés a nemzeti eljárásrendben:    □□□ (száma) _________ (értéke)

III.1.2.) Építési beruházás

III.1.2.1.) Eljárás típusa

Uniós eljárásrend (Kbt. XIV. fejezete) (az alábbi blokkban csak egy eljárástípust jelöljön meg)

□ nyílt
□ meghívásos
□ időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos
□ előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos
□ hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

□ hirdetmény nélküli tárgyalásos
□ időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos
□ előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos
□ keretmegállapodásos

□□□ (száma)
______________ (értéke)

-----------(E részből az egyes eljárástípusok szerint lefolytatott közbeszerzésektől függően több használandó)----------

Összes építési beruházás az uniós eljárásrendben:     □□□ (száma) _________ (értéke)

Nemzeti eljárási rend (Kbt. Harmadik Része) (az alábbi blokkban csak egy eljárástípust jelöljön meg)

□ A Kbt. 123. §-a szerinti, szabadon kialakított eljárás
□ A Kbt. Második Részében meghatározott szabályok szerinti eljárás az alábbiak szerint:
□ Nyílt
□ Meghívásos
□ Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos
□ Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos
□ Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos
□ Hirdetmény nélküli tárgyalásos
□ Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos
□ Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos
□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében nyílt
□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében meghívásos
□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetménnyel induló tárgyalásos
□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetmény nélküli tárgyalásos
□ Kbt. 122/A. § szerinti eljárás

□□□ (száma)
______________ (értéke)

-----------(E részből az egyes eljárástípusok szerint lefolytatott közbeszerzésektől függően több használandó)----------

Összes építési beruházás a nemzeti eljárásrendben:    □□□ (száma) _________ (értéke)

III.1.2.2.) A közbeszerzés CPV kódja szerinti bontás

Uniós eljárásrend (Kbt. XIV. fejezete)

□□□□□□□□-□ (CPV kód, főtárgy szerint)    □□□ (száma) ______________ (értéke)
------------------------(E részből a CPV főtárgyak számának megfelelően több sor használandó)---------------------------
Összes építési beruházás az uniós eljárásrendben:     □□□ (száma) ______________ (értéke)

Nemzeti eljárási rend (Kbt. Harmadik része)

□□□□□□□□-□ (CPV kód, főtárgy szerint)    □□□ (száma) _________ (értéke)
------------------------(E részből a CPV főtárgyak számának megfelelően több sor használandó)---------------------------
Összes építési beruházás a nemzeti eljárásrendben:     □□□ (száma) _________ (értéke)

III.1.3.) Szolgáltatás megrendelés

III.1.3.1.) Eljárás típusa

Uniós eljárásrend (Kbt. XIV. fejezete) (az alábbi blokkban csak egy eljárástípust jelöljön meg)

□ nyílt
□ meghívásos
□ időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos
□ előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos
□ hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos
□ hirdetmény nélküli tárgyalásos

□ időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos
□ előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos
□ keretmegállapodásos
□ tervpályázat
□ A Kbt. 19. § (3) bekezdése alapján közbeszerzési eljárás nélkül megkötött szerződés

□□□ (száma)
______________ (értéke)

-----------(E részből az egyes eljárástípusok szerint lefolytatott közbeszerzésektől függően több használandó)----------

Összes szolgáltatás megrendelés az uniós eljárásrendben:     □□□ (száma) _________ (értéke)

Nemzeti eljárási rend (Kbt. Harmadik része) (az alábbi blokkban csak egy eljárástípust jelöljön meg)

□ A Kbt. 123. §-a szerinti, szabadon kialakított eljárás
□ A Kbt. Második Részében meghatározott szabályok szerinti eljárás az alábbiak szerint:
□ Nyílt
□ Meghívásos
□ Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos
□ Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos
□ Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos
□ Hirdetmény nélküli tárgyalásos
□ Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos
□ Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos
□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében nyílt
□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében meghívásos
□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetménnyel induló tárgyalásos
□ Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetmény nélküli tárgyalásos
□ Tervpályázat

□□□ (száma)
______________ (értéke)

-----------(E részből az egyes eljárástípusok szerint lefolytatott közbeszerzésektől függően több használandó)-----------

Összes szolgáltatás megrendelés a nemzeti eljárásrendben:     □□□ (száma) ______________ (értéke)

III.1.3.2.) A közbeszerzés CPV kódja szerinti bontás

Uniós eljárásrend (Kbt. XIV. fejezete)

□□□□□□□□-□ (CPV kód, főtárgy szerint)    □□□ (száma) ______________ (értéke)
------------------------(E részből a CPV főtárgyak számának megfelelően több sor használandó)---------------------------
Összes szolgáltatás megrendelés az uniós eljárásrendben:     □□□ (száma) ______________ (értéke)

Nemzeti eljárási rend (Kbt. Harmadik része)

□□□□□□□□-□ (CPV kód, főtárgy szerint)    □□□ (száma) ______________ (értéke)
------------------------(E részből a CPV főtárgyak számának megfelelően több sor használandó)---------------------------
Összes szolgáltatás megrendelés a nemzeti eljárásrendben:    □□□ (száma) ______________ (értéke)

III.2. A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások alapján megvalósított közbeszerzések összesítése (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban, arab számmal kell kifejezni)

III.2.1.) Árubeszerzés

Uniós eljárásrend (Kbt. XIV. fejezete)

□□□ (száma)

. ______________ (értéke)

-------------------------- (E részből a tárgyalásos eljárások típusainak megfelelően több használandó, ----------
minden egyes típusnál csak egy hivatkozást jelöljön meg)

Összes hirdetmény nélküli tárgyalásos árubeszerzés a uniós eljárásrendben:

□□□ (száma) _________ (értéke)

Nemzeti eljárási rend (Kbt. Harmadik része)

□□□ (száma)

______________ (értéke)

---------- (E részből a tárgyalásos eljárások típusainak megfelelően több használandó,----------
minden egyes típusnál csak egy hivatkozást jelöljön meg)

Összes hirdetmény nélküli tárgyalásos árubeszerzés a nemzeti eljárásrendben:

□□□ (száma) _________ (értéke)

III.2.2.) Építési beruházás/építési koncesszió

Uniós eljárásrend (Kbt. XIV. fejezete)

□□□ (száma)

______________ (értéke)

------------------- (E részből a tárgyalásos eljárások típusainak megfelelően több használandó, ----------------
minden egyes típusnál csak egy hivatkozást jelöljön meg)

Összes hirdetmény nélküli tárgyalásos építési beruházás/építési koncesszió az uniós eljárásrendben:

□□□ (száma) ______________ (értéke)

Nemzeti eljárási rend (Kbt. Harmadik része)

□□□ (száma)

______________ (értéke)

---------------------- (E részből a tárgyalásos eljárások típusainak megfelelően több használandó, ------------------
minden egyes típusnál csak egy hivatkozást jelöljön meg)

Összes hirdetmény nélküli tárgyalásos építési beruházás/építési koncesszió a nemzeti eljárásrendben:

□□□ (száma) _________ (értéke)

III.2.3.) Szolgáltatás/szolgáltatási koncesszió

Uniós eljárásrend (Kbt. XIV. fejezete)

□□□ (száma)

______________ (értéke)

------------------- (E részből a tárgyalásos eljárások típusainak megfelelően több használandó, ---------------------
minden egyes típusnál csak egy hivatkozást jelöljön meg)

Összes hirdetmény nélküli tárgyalásos szolgáltatás-megrendelés az uniós eljárásrendben:

□□□ (száma) ______________ (értéke)

Nemzeti eljárási rend (Kbt. Harmadik része)

□□□ (száma)

______________ (értéke)

-------------------- (E részből a tárgyalásos eljárások típusainak megfelelően több használandó, -----------------
minden egyes típusnál csak egy hivatkozást jelöljön meg)

Összes hirdetmény nélküli tárgyalásos szolgáltatás/szolgáltatási koncesszió a nemzeti eljárásrendben:

□□□ (száma) _________ (értéke)

IV. SZAKASZ: TOVÁBBI INFORMÁCIÓK

IV.1.) A központosított közbeszerzési eljárásban beszerzett áruk/szolgáltatások
szerződések értéke (arab számokkal, Ft-ban kifejezve): ___________________________________

IV.2.) Elektronikus árlejtés alkalmazása (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban, arab számokkal kell kifejezni)
közbeszerzések száma:    □□□
közbeszerzések értéke:    ___________________________________

IV.3.) Dinamikus beszerzési rendszer alkalmazása (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban, arab számokkal kell kifejezni)
közbeszerzések száma:    □□□
közbeszerzések értéke:    ___________________________________

IV.4.) Környezetvédelmi szempontok (zöld közbeszerzés) (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban, arab számokkal kell kifejezni)

IV.4.1.) Az eljárásban környezetvédelmi szempontok kerültek meghatározásra szerződéses feltételként
közbeszerzések száma:    □□□
közbeszerzések értéke:    ___________________________________

IV.4.2.) Az eljárásban környezetvédelmi szempontok kerültek meghatározásra bírálati részszempontként/alszempontként
közbeszerzések száma:    □□□
közbeszerzések értéke:    ___________________________________

IV.4.3.) Az eljárásban környezetvédelmi szempontok kerültek meghatározásra a műszaki leírás
közbeszerzések száma:    □□□
közbeszerzések értéke:    ___________________________________

IV.4.4.) Az eljárásban környezetvédelmi szempontok kerültek meghatározásra az alkalmassági feltételek körében környezetvédelmi intézkedések alkalmazásának előírásával (építési beruházás és szolgáltatás megrendelés esetén)
közbeszerzések száma:    □□□
közbeszerzések értéke:    ___________________________________

IV.4.5.) Az eljárásban környezetvédelmi szempontok kerültek meghatározásra az alkalmassági feltételek körében környezetvédelmi vezetési rendszereknek való megfelelés igazolásával
közbeszerzések száma:    □□□
közbeszerzések értéke:    ___________________________________

IV.4.6.) Zöld közbeszerzések [IV.4.1.)–IV.4.5.) pontok] összesen
közbeszerzések száma:    □□□
közbeszerzések értéke:    ___________________________________

IV.5.) Szociális szempontok figyelembe vétele (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban, arab számokkal kell kifejezni)

IV.5.1.) Az eljárásban szociális szempontok kerültek meghatározásra szerződéses feltételként
közbeszerzések száma:    □□□
közbeszerzések értéke:    ___________________________________

IV.5.2.) Az eljárásban szociális szempontok kerültek meghatározásra bírálati részszempontként/alszempontként
közbeszerzések száma:    □□□
közbeszerzések értéke:    ___________________________________

IV.5.3.) Az eljárásban szociális szempontok kerültek meghatározásra a műszaki leírás részeként
közbeszerzések száma:    □□□
közbeszerzések értéke:    ___________________________________

IV.5.4.) Az eljárásban szociális szempontok kerültek meghatározásra alkalmassági feltételként
közbeszerzések száma:    □□□
közbeszerzések értéke:    ___________________________________

IV.5.5.) Az eljárásban szociális szempontok kerültek meghatározásra védett foglalkoztatók számára fenntartott közbeszerzés útján
közbeszerzések száma:    □□□
közbeszerzések értéke:    ___________________________________

IV.5.6.) Szociális szempontok figyelembevételével megvalósított eljárások [IV.5.1.–IV.5.5.] összesen
közbeszerzések száma:    □□□
közbeszerzések értéke:    ___________________________________

IV.6.) EU alapokból finanszírozott/EU-s projektekkel kapcsolatos közbeszerzések (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban kell kifejezni)
közbeszerzések száma:    □□□
közbeszerzések értéke:    ___________________________________

IV.7.) A mikro-, kis- és középvállalkozások által megnyert közbeszerzések a Kbt. 60. §-ának (5) bekezdésével összefüggésben (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban, arab számokkal kell kifejezni)
közbeszerzések száma:    □□□
közbeszerzések értéke:    ___________________________________

IV.8.) A mikro-, kis- és középvállalkozások számára fenntartott közbeszerzések (Kbt. 122. §-ának (9) bekezdése) (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban, arab számokkal kell kifejezni)
közbeszerzések száma:    □□□
közbeszerzések értéke:    ___________________________________

IV.9.) AZ ÖSSZEGZÉS FELADÁSÁNAK IDŐPONTJA: □□□□/□□/□□ (év/hó/nap )

13. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez

EURÓPAI UNIÓ

Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa
2, rue Mercier, L-2985 Luxembourg Fax: (352) 29 29 42 670

E-mail: ojs@publications.europa.eu     On-line ajánlattétel: http://simap.europa.eu

TOVÁBBI INFORMÁCIÓT TARTALMAZÓ HIRDETMÉNY,
BEFEJEZETLEN ELJÁRÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓ VAGY
KORRIGENDUM

Figyelmeztetés: Amennyiben a módosított vagy hozzáadott információ az eredeti ajánlati felhívásban szereplő feltételek alapvető módosulását eredményezi, az egyenlő bánásmód elvének, valamint a beszerzés versenyképessége céljának figyelembevételével szükség lehet az eredetileg kitűzött határidők módosítására.

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ
I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név:

Postai cím:

Város:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím(ek) (adott esetben)
Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2) A BESZERZÉST ESZKÖZLŐ TESTÜLET TÍPUSA

Ajánlatkérő (a 2004/18/EK irányelv hatálya alá tartozó szerződések esetében)    ⬜

Ajánlatkérő (a 2004/17/EK irányelv hatálya alá tartozó esetekben – „Egyes ágazatok”)     ⬜

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) MEGHATÁROZÁS

II.1.1) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés
(az eredeti hirdetményben szereplő információnak megfelelően)

_________________________________________________________________________________________

II.1.2) A szerződés vagy a beszerzés(ek) tárgya, mennyisége
(az eredeti hirdetményben szereplő információnak megfelelően)

_________________________________________________________________________________________

_________________________________________________________________________________________

_________________________________________________________________________________________

II.1.3) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) (az eredeti hirdetményben szereplő információnak megfelelően)

Fő szójegyzék

Kiegészítő szójegyzék (adott esetben)

Fő tárgy

⬜ ⬜.⬜ ⬜.⬜ ⬜.⬜ ⬜ - ⬜

⬜ ⬜ ⬜ ⬜-⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜-⬜

További tárgy(ak)

⬜ ⬜.⬜ ⬜.⬜ ⬜.⬜ ⬜ - ⬜
⬜ ⬜.⬜ ⬜.⬜ ⬜.⬜ ⬜ - ⬜
⬜ ⬜.⬜ ⬜.⬜ ⬜.⬜ ⬜ - ⬜
⬜ ⬜.⬜ ⬜.⬜ ⬜.⬜ ⬜ - ⬜

⬜ ⬜ ⬜ ⬜-⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜-⬜
⬜ ⬜ ⬜ ⬜-⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜-⬜
⬜ ⬜ ⬜ ⬜-⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜-⬜
⬜ ⬜ ⬜ ⬜-⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜-⬜

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA

IV.1.1) Az eljárás fajtája (az eredeti hirdetményben szereplő információnak megfelelően)

Nyílt    
Meghívásos    
Gyorsított meghívásos    
Tárgyalásos     
Gyorsított tárgyalásos    
Versenypárbeszéd     

IV.2) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK

IV.2.1) A kiíró által az aktához rendelt hivatkozási szám (az eredeti hirdetményben szereplő információnak
megfelelően, adott esetben)

_________________________________________________________________________________________

IV.2.2) A hirdetmény hivatkozási száma elektronikus úton benyújtott hirdetmény esetén (ha ismert)
Az eredeti hirdetmény benyújtásának módja: SIMAP ⬜
OJS eSender ⬜

Bejelentkezés:     ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜
Hirdetmény hivatkozási száma:     ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ - ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ (év és a dokumentum száma)

IV.2.3) A közlemény által hivatkozott hirdetmény (adott esetben)
Hirdetmény száma a HL-ben: ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ /S⬜ ⬜ ⬜ -⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜/⬜ ⬜/⬜ ⬜ ⬜ ⬜ (nap/hó/év)

IV.2.4) Az eredeti hirdetmény feladásának időpontja: ⬜ ⬜/⬜ ⬜/⬜ ⬜ ⬜ ⬜ (nap/hó/év)

VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTŐ INFORMÁCIÓK

VI.1) A HIRDETMÉNY A KÖVETKEZŐRE VONATKOZIK (adott esetben; pipáljon ki annyi kockát, amennyire szükség van)

Befejezetlen eljárás ⬜ Javítás ⬜ További információ     ⬜

VI.2) BEFEJEZETLEN KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓ (adott esetben; pipáljon ki annyi kockát, amennyire szükség van)

A közbeszerzési eljárást megszüntették.     ⬜

A közbeszerzési eljárást eredménytelennek minősítették.     ⬜

Nem került sor szerződés odaítélésére.     ⬜

Lehetséges, hogy a szerződést ismételten közzéteszik.     ⬜

VI.3) JAVÍTANDÓ VAGY MEGADANDÓ INFORMÁCIÓ (adott esetben; a javítandó, illetve megadandó szövegrész vagy adatok feltüntetéséhez, kérjük, mindig hivatkozzék az eredeti hirdetmény vonatkozó szakaszára & és a bekezdés számára)

VI.3.1) Az ajánlatkérő által benyújtott eredeti információ módosítása

A TED-en közzétett információk nem felelnek meg az ajánlatkérő által eredetileg megadottaknak.

Mindkettő

VI.3.2) Az eredeti hirdetményben

A megfelelő pályázati dokumentációban
(a további információkat lásd a megfelelő pályázati dokumentációban)

Mindkettőben
(a további
információkat lásd a megfelelő pályázati dokumentációban)

VI.3.3) Az eredeti hirdetményben javítandó szövegrész (adott esetben)

A szöveg módosítandó része:

__________________________________

__________________________________

__________________________________

__________________________________

__________________________________

A következő helyett:

__________________________________

__________________________________

__________________________________

__________________________________

__________________________________

Helyesen:

__________________________________

__________________________________

__________________________________

__________________________________

__________________________________

VI.3.4) Az eredeti felhívásban javítandó adatok (adott esetben)

A módosítandó adatok:

A következő helyett:

Helyesen:

__________________________________

__________________________________

__________________________________

__________________________________

⬜ ⬜/⬜ ⬜/⬜ ⬜ ⬜ ⬜ (nap/hó/év )
⬜ ⬜:⬜ ⬜ (időpont )
⬜ ⬜/⬜ ⬜/⬜ ⬜ ⬜ ⬜
(nap/hó/év )
⬜ ⬜:⬜ ⬜ (időpont )

⬜ ⬜/⬜ ⬜/⬜ ⬜ ⬜ ⬜ (nap/hó/év )
⬜ ⬜:⬜ ⬜ (időpont )
⬜ ⬜/⬜ ⬜/⬜ ⬜ ⬜ ⬜
(nap/hó/év )
⬜ ⬜:⬜ ⬜ (időpont )

VI.3.5) A módosítandó címek és kapcsolattartók (adott esetben)

A módosítandó szövegrész (adott esetben)

Hivatalos név:

Postai cím:

Város:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím(ek) (adott esetben)
Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

VI.3.6) Az eredeti hirdetménybe beírandó szöveg (adott esetben)

A beírandó szöveg helye:
___________________________________________________

A beírandó szöveg:

VI.4) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben)

________________________________________________________________________

--------------------(A VI. szakaszból szükség szerint több példány használható) --------------------

VI.5) A HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK IDŐPONTJA: ⬜ ⬜/⬜ ⬜/⬜ ⬜ ⬜ ⬜ (nap/hó/év )

1

A rendeletet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet 45. §-a hatályon kívül helyezte 2015. november 2. napján 11. órával. Alkalmazására lásd e hatályon kívül helyező rendelet 43. §-át.

2

A 9. § (1) bekezdése a 12/2014. (III. 14.) NFM rendelet 21. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

3

A 14. § (7) bekezdése a 23/2015. (IV. 23.) MvM rendelet 1. §-a szerint módosított szöveg.

4

A 23. § (4) bekezdése a 36/2013. (VI. 30.) NFM rendelet 4. §-a szerint módosított szöveg.

5

A 31. § a 12/2014. (III. 14.) NFM rendelet 21. § (2) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

6

A 34. § (3) bekezdése a 36/2013. (VI. 30.) NFM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

7

A 34. § (6) bekezdése a 36/2013. (VI. 30.) NFM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

8

A 34. § (7a) bekezdését a 36/2013. (VI. 30.) NFM rendelet 3. §-a iktatta be.

9

A 34. § (10) bekezdése a 12/2014. (III. 14.) NFM rendelet 21. § (2) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

10

A 38. § (5) bekezdését a 36/2013. (VI. 30.) NFM rendelet 5. §-a iktatta be.

11

A hatálybalépés időpontja 2013. július 1.

12

A 40. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

13

Az 1. melléklet a 36/2013. (VI. 30.) NFM rendelet 6. § a) pontjával megállapított szöveg.

14

A 3. melléklet a 36/2013. (VI. 30.) NFM rendelet 6. § b) pontjával megállapított szöveg.

16

A 7. melléklet a 36/2013. (VI. 30.) NFM rendelet 6. § d) pontjával megállapított szöveg.

17

A 8. melléklet a 36/2013. (VI. 30.) NFM rendelet 6. § e) pontjával megállapított szöveg.

18

A 11. melléklet a 36/2013. (VI. 30.) NFM rendelet 6. § f) pontjával megállapított szöveg.

19

A 12. melléklet a 36/2013. (VI. 30.) NFM rendelet 6. § g) pontjával megállapított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére