• Tartalom

78/2011. (VII. 29.) HM utasítás

78/2011. (VII. 29.) HM utasítás

a Honvédelmi Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatának módosításáról1

2011.07.30.

A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 60. § (2) bekezdésében, valamint a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény 97. § (1) bekezdésében foglaltak alapján, figyelemmel a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (2) bekezdésére – a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter jóváhagyásával – a következő utasítást adom ki:

1. § A Honvédelmi Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 87/2010. (X. 6.) HM utasítás mellékletének (a továbbiakban: Melléklet) 2. számú függeléke 7.1.0.2. pont 3. alpontjának f) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Egyedi közhatalmi aktusokkal kapcsolatos feladatok)

f) A miniszter másodfokú hatósági jogkörében eljáró tervezési és koordinációs főosztályvezető által kiadmányozásra kerülő, az állami célú légiközlekedéssel összefüggő másodfokú katonai légügyi hatósági döntések előkészítése.”

2. § A Melléklet

lép.

3. § Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

1. függelék a 78/2011. (VII. 29.) HM utasításhoz


1. számú függelék a HM Szervezeti és Működési Szabályzatához

A Honvédelmi Minisztérium szervezeti felépítése

2. függelék a 78/2011. (VII. 29.) HM utasításhoz


3. számú függelék a HM Szervezeti és Működési Szabályzatához

A Honvédelmi Minisztérium szervezeti egységei és státusainak megoszlása
a szervezeti egységek között

Irányító (vezető) állami,
illetve katonai vezető

Szervezeti egység

Létszám
(fő)

7. Miniszter

1

7.0.0.1. Kabinetfőnök

35

 

7.0.0.1. HM Miniszteri Kabinet

 

 

 

7.0.0.1.1. Miniszteri Titkárság

 

 

 

7.0.0.1.2. Miniszteri Kabinetiroda

 

 

 

7.0.0.1.3. Miniszteri Vizsgálati Csoport

 

 

 

7.0.0.1.4. Sajtóiroda

 

 

 

 

 

7.1. Közigazgatási államtitkár

81

 

7.1.0.1. HM Közigazgatási Államtitkári Titkárság

 

 

7.1.0.2. HM Tervezési és Koordinációs Főosztály

 

 

 

7.1.0.2.1. Elvi Kidolgozó és Koordinációs Osztály

 

 

 

7.1.0.2.2. Szervezési Osztály

 

 

 

7.1.0.2.3. Légügyi Osztály

 

 

 

7.1.0.2.4. Tervezési Osztály

 

 

7.1.0.3. HM Humánpolitikai Főosztály

 

 

 

7.1.0.3.1. HM Személyügyi Osztály

 

 

 

7.1.0.3.2. Humánstratégiai Osztály

 

 

 

7.1.0.3.3. Oktatási és Tudományszervező Osztály

 

 

 

 

 

7.2. Parlamenti államtitkár

12

 

7.2.0.1. HM Parlamenti Államtitkári Titkárság

 

 

 

7.2.0.1.1. Parlamenti Iroda

 

 

 

 

 

7.1.1. Jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár

53

 

7.1.1.1. HM Jogi Főosztály

 

 

 

7.1.1.1.1. Nemzetközi Osztály

 

 

 

7.1.1.1.2. Kodifikációs Osztály

 

 

 

7.1.1.1.3. Koordinációs Osztály

 

 

7.1.1.2. HM Igazgatási és Jogi Képviseleti Főosztály

 

 

 

7.1.1.2.1. Igazgatási Osztály

 

 

 

7.1.1.2.2. Jogi Képviseleti Osztály

 

 

 

 

 

7.1.2. Védelempolitikáért és védelmi tervezésért felelős helyettes államtitkár

46

 

7.1.2.1. HM Védelempolitikai Főosztály

 

 

 

7.1.2.1.1. Védelempolitikai és Non-proliferációs Osztály

 

 

 

7.1.2.1.2. Művelet-stratégiai Osztály

 

 

 

7.1.2.1.3. EU Elnökségi Koordinációs Titkárság1

 

 

7.1.2.2. HM Védelmi Tervezési Főosztály

 

 

 

7.1.2.2.1. Stratégiai Elemző és Értékelő Osztály

 

 

 

7.1.2.2.2. Hosszú Távú Tervező Osztály

 

 

 

7.1.2.2.3. Rövid Távú Tervező Osztály

 

7.1.3. Védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkár

77

 

7.1.3.1. HM Gazdasági Tervezési Főosztály

 

 

 

7.1.3.1.1. Védelmi Erőforrás Tervezési Osztály

 

 

 

7.1.3.1.2. Védelmi Költségvetés Tervezési Osztály

 

 

 

7.1.3.1.3. Beszerzés Tervezési Osztály

 

 

7.1.3.2. HM Hadfelszerelési és Vagyonfelügyeleti Főosztály

 

 

 

7.1.3.2.1. Nemzetközi Hadfelszerelési és Együttműködési Osztály

 

 

 

7.1.3.2.2. Társaság- és Ingóvagyon-felügyeleti Osztály

 

 

 

7.1.3.2.3. Lakhatás- és Ingatlanfelügyeleti Osztály

 

 

7.1.3.3. HM Kontrolling és Szabályozási Főosztály

 

 

 

7.1.3.3.1. Kontrolling Osztály

 

 

 

7.1.3.3.2. Gazdálkodás Szabályozási Osztály

 

 

 

7.1.3.3.3. Gazdálkodástámogató Osztály

 

 

 

 

 

7.3. Honvéd Vezérkar főnöke

 

245

 

7.3.0.1. HVK Vezérkari Iroda

 

 

 

7.3.0.1.1. Vezetési Osztály

 

 

 

7.3.0.1.2. Szövetségi Kapcsolattartó Osztály

 

 

7.3.0.2. HVK Személyzeti Csoportfőnökség

 

 

 

7.3.0.2.1. Központi Személyzeti és Munkaügyi Osztály

 

 

 

7.3.0.2.2. Toborzó és Humánszolgálati Osztály

 

 

 

7.3.0.2.3. Központi Előmeneteli, Oktatás- és Képzésszervezési Osztály

 

 

 

7.3.0.2.4. Katonai Igazgatási Osztály

 

 

7.3.0.3. HVK Hadműveleti Csoportfőnökség

 

 

 

7.3.0.3.1. Fegyvernemi Osztály

 

 

 

7.3.0.3.2. Hadműveleti Osztály

 

 

 

7.3.0.3.3. Felderítő Osztály

 

 

7.3.0.4. HVK Logisztikai Csoportfőnökség

 

 

 

7.3.0.4.1. Művelet Támogató Osztály

 

 

 

7.3.0.4.2. Tervezési Osztály

 

 

 

7.3.0.4.3. Logisztikai Osztály

 

 

7.3.0.5. HVK Haderőtervezési Csoportfőnökség

 

 

 

7.3.0.5.1. Haderőtervezési Osztály

 

 

 

7.3.0.5.2. Haderőszervezési Osztály

 

 

 

7.3.0.5.3. Haderőfejlesztési Osztály

 

 

7.3.0.6. HVK Híradó, Informatikai és Információvédelmi Csoportfőnökség

 

 

 

7.3.0.6.1. Híradó Osztály

 

 

 

7.3.0.6.2. Stratégiai Tervező Osztály

 

 

 

7.3.0.6.3. Informatikai Osztály

 

 

 

7.3.0.6.4. Rejtjelfelügyeleti Osztály (MH Központi Rejtjelfelügyelet)

 

 

 

7.3.0.6.5. Rendszerbiztonsági Osztály

 

 

 

(MH Központi Rendszerbiztonsági Felügyelet)

 

 

 

7.3.0.6.6. Dokumentumvédelmi és NATO–NYEU Központi

 

 

 

Nyilvántartó Osztály

 

 

 

7.3.0.6.7. HM Biztonsági Felügyelet

 

 

7.3.0.7. HVK Kiképzési Csoportfőnökség

 

 

 

7.3.0.7.1. Általános Katonai Kiképzési Osztály

 

 

 

7.3.0.7.2. Gyakorlat- és Erőforrástervező Osztály

 

 

 

7.3.0.7.3. Szakkiképzési Osztály

 

 

7.3.0.8. HVK Egészségügyi Csoportfőnökség

 

 

 

7.3.0.8.1. Egészségügyi Menedzsment Osztály

 

 

 

7.3.0.8.2. Stratégiai Tervező és Együttműködési Osztály

 


1 2011. augusztus 1-jén hatályát veszti.


3. függelék a 78/2011. (VII. 29.) HM utasításhoz


4. számú függelék a HM Szervezeti és Működési Szabályzatához

A miniszter által irányított, felügyelt háttérintézmények

Fsz.

Szervezet megnevezése

Miniszter hatásköre

A miniszter által
átruházott hatáskörben eljáró állami vezető

A miniszteri hatáskör gyakorlásával összefüggésben közreműködő
szervezeti egység

A honvédelmi miniszter közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezetek

1.

HM Társadalmi Kapcsolatok és Hadisírgondozó Hivatal

alapító

a parlamenti államtitkár irányítja

HM Parlamenti Államtitkári Titkárság

2.

HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum

alapító

a parlamenti államtitkár irányítja

HM Parlamenti Államtitkári Titkárság

3.

HM Tábori Lelkészi Szolgálat

irányítás, alapító okirat kiadása 61/1994. (IV. 20.) Korm. rendelet

parlamenti államtitkár (felügyeleti jogkör gyakorlása)

HM Parlamenti Államtitkári Titkárság

4.

HM Védelmi Hivatal

alapító

a közigazgatási államtitkár irányítja

HM Tervezési és Koordinációs Főosztály

5.

HM Belső Ellenőrzési Hivatal

alapító

a hivatali működés tekintetében a közigazgatási államtitkár irányítja

HM KÁT Titkárság

6.

HM Hatósági Hivatal

alapító

a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár irányítja

HM Igazgatási és Jogi Képviseleti Főosztály,
HM Jogi Főosztály

7.

MK Állandó NATO Képviselet, Védelempolitikai Részleg

alapító

a védelempolitikáért és védelmi tervezésért felelős helyettes államtitkár irányítja

HM Védelempolitikai Főosztály

8.

MK Állandó EBESZ Képviselet, Katonai Képviselet

alapító

a védelempolitikáért és védelmi tervezésért felelős helyettes államtitkár irányítja

HM Védelempolitikai Főosztály

9.

HM Nemzetközi Együttműködési és Fegyverzet-ellenőrzési Hivatal

alapító

a védelempolitikáért és védelmi tervezésért felelős helyettes államtitkár irányítja

HM Védelempolitikai Főosztály

10.

HM Fegyverzeti és Hadbiztosi Hivatal

alapító

a védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkár irányítja

HM Hadfelszerelési és Vagyonfelügyeleti Főosztály

11.

HM Közgazdasági és Pénzügyi Hivatal

alapító

a védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkár irányítja

HM Gazdasági Tervezési Főosztály, HM Kontrolling és Szabályozási Főosztály

12.

HM Protokoll és Rendezvényszervező Igazgatóság

alapító

a HM Miniszteri Kabinet kabinetfőnök irányítja

HM Miniszteri Kabinet

A honvédelmi miniszter fenntartói irányítása alá tartozó szervezet

13.

Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem

fenntartói irányítás, az alapító okirat kiadása [2005. évi CXXXIX. tv. 140. §), Hvt. 52. § (1) bekezdés h) pont]

HM Humánpolitikai Főosztály,

A honvédelmi miniszter közvetlen irányítása alá tartozó szervezetek

14.

MK Katonai Biztonsági Hivatal

közvetlen irányítás, az alapító okirat kiadása [1995. évi CXXV. tv. 10. § (1) bekezdés]

15.

MK Katonai Felderítő Hivatal

közvetlen irányítás, az alapító okirat kiadása [1995. évi CXXV. tv. 10. § (1) bekezdés]

A honvédelmi miniszter felügyelete alá tartozó szervezet

16.

Honvédkórház – Állami Egészségügyi Központ (Honvéd, Rendészeti és Vasút-egészségügyi Központ)

felügyelet, alapító okirat kiadása
[2009/2007. (I. 30.) Korm. határozat]

HM Igazgatási és Jogi Képviseleti Főosztály,

A Magyar Honvédség szervezeti keretébe tartozó kettős jogállású, a legfőbb ügyész
irányítása alatt működő szervezet

17.

Katonai Ügyészség

alapító okirat kiadása, egyes irányítói jogkörök gyakorlása (a legfőbb ügyésszel együtt)

 

 

 

 

 

A Honvédelmi Minisztérium vagyonkezelésébe, illetve tulajdonosi jogkörébe tartozó
gazdasági társaságok

 

Gazdasági társaság

A miniszter által átruházott hatáskörben eljáró állami vezető

HM Térképészeti Közhasznú Nonprofit Kft.

védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkár

HM Bessenyei György Kulturális és Üdültetési
Közhasznú Nonprofit Kft.

védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkár

HM Zrínyi Kommunikációs Szolgáltató Nonprofit
Közhasznú Kft.

védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkár

HM ARMCOM Kommunikációtechnikai Zrt.

védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkár

HM Arzenál Elektromechanikai Zrt.

védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkár

HM CURRUS Gödöllői Harcjárműtechnikai Zrt.

védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkár

HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt.

védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkár


4. függelék a 78/2011. (VII. 29.) HM utasításhoz


5. számú függelék a HM Szervezeti és Működési Szabályzatához

A Honvédelmi Minisztérium miniszteri főtanácsadói, miniszteri tanácsadói munkakörei


(1) A kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény (a továbbiakban: Ktvj.) 13. § (1) bekezdésében előírtakra figyelemmel a honvédelmi miniszter a Miniszteri Kabinetben az alábbi miniszteri főtanácsadói, valamint miniszteri tanácsadói munkaköröket létesíti:

Minisztériumi szerv, szervezeti egység megnevezése

A munkakör HM Munkaköri Jegyzék szerinti megnevezése

Megállapítható megbízás

Miniszteri
Kabinet

Miniszteri Kabinetiroda

politikai főtanácsadó

politikai főtanácsadó

főtanácsadó

miniszteri főtanácsadó

főtanácsadó

miniszteri főtanácsadó

főtanácsadó

miniszteri főtanácsadó

tanácsadó

miniszteri tanácsadó

tanácsadó

miniszteri tanácsadó


(2) Az (1) bekezdés szerinti munkaköröket a HM Munkaköri Jegyzékében jelölni kell.
(3) A Ktvj. 13. § (4) bekezdésére figyelemmel miniszteri főtanácsadói munkakör ellátására megbízást az kaphat, aki feladata ellátásához szükséges szakirányú egyetemi végzettséggel, jogi vagy közigazgatási szakvizsgával, vagy a közigazgatási szakvizsga alól adott OKV-elnökségi teljes körű mentesítéssel és legalább 5 éves szakmai gyakorlattal rendelkezik.
(4) A Ktvj. 13. § (5) bekezdésére figyelemmel miniszteri tanácsadói munkakör ellátására megbízást az kaphat, aki feladata ellátásához szükséges szakirányú felsőfokú iskolai végzettséggel, jogi vagy közigazgatási szakvizsgával, vagy a közigazgatási szakvizsga alól adott OKV-elnökségi teljes körű mentesítéssel és legalább 2 éves szakmai gyakorlattal rendelkezik.
(5) A Ktvj. 13. § (2) bekezdése alapján a miniszteri főtanácsadói, miniszteri tanácsadói munkakörben foglalkoztatott kormánytisztviselő – tekintet nélkül a közszolgálati jogviszonyban eltöltött idejére – vezető-főtanácsosi vagy főtanácsosi besorolást kap. A vezető-főtanácsosi besorolású kormánytisztviselő főosztály-vezetői, a főtanácsosi besorolású kormánytisztviselő főosztályvezető-helyettesi illetményre jogosult.


1

Az utasítást a 25/2012. (IV. 21.) HM utasítás 1. § (2) bekezdés t) pontja hatályon kívül helyezte 2012. április 22. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére