• Tartalom

7/2011. (I. 20.) HM utasítás

7/2011. (I. 20.) HM utasítás

a Magyar Honvédség Egységes Iratkezelési Szabályzatának kiadásáról, valamint a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség Titokvédelmi és Ügyviteli Szabályzata kiadásáról szóló 11/1996. (HK 7.) HM utasítás módosításáról szóló 20/2008. (HK 6.) HM utasítás módosításáról1

2011.01.25.

A honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény 97. § (1) bekezdés p) pontja, a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény 10. § (2) bekezdés a) pontja, valamint a közfeladatot ellátó szervek iratkezelésének általános követelményeiről szóló 335/2005. (XII. 29.) Korm. rendelet 3. § (2) bekezdése alapján a Magyar Honvédség Egységes Iratkezelési Szabályzatának kiadásáról, valamint a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség Titokvédelmi és Ügyviteli szabályzata kiadásáról szóló 11/1996. (HK 7.) HM utasítás módosításáról szóló 20/2008. (HK 6.) HM utasítást – a közigazgatási és igazságügyi miniszterrel és a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadtörténelmi Levéltár és Irattár vezetőjével egyetértésben – a következők szerint módosítom:

1. § A Magyar Honvédség Egységes Iratkezelési Szabályzatának kiadásáról, valamint a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség Titokvédelmi és Ügyviteli Szabályzata kiadásáról szóló 11/1996. (HK 7.) HM utasítás módosításáról szóló 20/2008. (HK 6.) HM utasítás mellékleteként kiadott, a Magyar Honvédség Egységes Iratkezelési Szabályzata (a továbbiakban: Szabályzat) 74. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„74. Minden beérkezett küldeményt az érkezés napján, a munkaidő után érkezett küldeményeket a következő munkanapon haladéktalanul érkeztetni kell. Az ügykezelő az érkezett iratot, küldeményt az iktatóbélyegző, az érkeztető bélyegző, vagy az átjáró bélyegző lenyomatával, valamint az érkezés dátumával és érkeztető azonosítóval, érkeztető számmal látja el. Ezt követően az iktatókönyvben, vagy érkeztető (kézbesítő) könyvben, szükség szerint átjárónaplóban nyilvántartásba veszi, az ügyintéző kijelölése végett a szervezet parancsnokának, vezetőjének vagy a szignálásra kijelölt személynek bemutatásra előkészíti.”

2. § Szabályzat 82–84. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„82. Iktatás előtt az elektronikusan érkezett irat megnyithatóságát, olvashatóságát – kivéve a központi elektronikus szolgáltató rendszeren érkezett iratot – ellenőrzik.
83. Ha az irat az egységes közigazgatási informatikai követelmény- és tudástárban közzétett formátumokat kezelő programokkal nem nyitható meg, a küldőt, ha az elektronikus válaszcímét megadta, az érkezéstől számított három napon belül értesíteni kell a küldemény olvashatatlanságáról és az MH által használt formátumokról. Ezeket az iratokat iktatni nem kell. Ebben az esetben az érkezés időpontjának a fogadó szerv által értelmezhető küldemény megérkezését kell tekinteni.
84. Ha az iratnak csak egyes elemei nem nyithatóak meg az egységes közigazgatási informatikai követelmény- és tudástárban közzétett formátumokat kezelő programokkal, a küldőt három napon belül értesíteni kell az egyes elemek olvashatatlanságáról, a hiánypótlás szükségességéről és lehetőségéről.”

3. § A Szabályzat 97. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„97. A szervezet parancsnoka, vezetője írásban rendelkezhet úgy, hogy egyértelműen meghatározott iratcsoport esetén szignálás nélkül, dokumentáltan ahhoz az ügyintézőhöz lehet továbbítani az iratot, aki jogosult az ügyben eljárni, valamint az iratkezelési feljegyzéseket megtenni.”

4. § A Szabályzat 100. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„100. Az ügyviteli szerv, illetve az iktatási jogosultsággal rendelkező szervezeti egység, ügyintéző a más szervezettől érkezett iratot az érkezés napján, de legkésőbb az azt követő munkanapon nyilvántartásba veszi, ellátja nyilvántartási számmal, gondoskodik a küldemény címzetthez történő eljuttatásáról. Soron kívül iktatja a határidős iratokat, táviratokat, elsőbbségi küldeményeket és a gyors elintézést igénylő („Azonnali!” vagy „Sürgős!” jelzésű) iratokat.”

5. § A Szabályzat 109. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„109. Az iktatás minden év január 1-jén 1-es számmal kezdődik és a naptári év végéig emelkedő főszámmal folytatódik. Egy iktatókönyvön belül az iktatószámokat folyamatos, zárt, emelkedő sorszámos rendszerben képezik.”

6. § A Szabályzat 111. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„111. Az ügyiratokhoz tartozó iratokat a főszám alatt kiadott alszámokon, folyamatos, zárt, emelkedő sorszámos rendszerben adják ki és tartják nyilván.”

7. § A Szabályzat 114. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„114. Az irat iktatása előtt meg kell állapítani, hogy van-e a korábbi években előzménye. Az előzményt a tárgyévi ügyirathoz szerelik. Ha az irat iktatása nem lehetséges az előzmény főszámának alszámára, a főszám „kapcs. szám” rovatának kitöltésével rögzítik a későbbi időpontban érkezett ügydarab iktatószámát, mint az utóirat iktatószámát. A szerelésre utaló bejegyzést az utóirat esetében is elvégzik. Ha a „kapcs. szám” rovat betelt, a szerelést az iktatókönyv kezelési feljegyzések rovatában végzik el. A szerelés tényét a kezdőiraton és az utóiraton dátummal és aláírással hitelesített záradékban tüntetik fel.”

8. § A Szabályzat 194. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„194. A szervezeti egységek ügyintézői az elintézett, intézkedést már nem igénylő, vagy azokat az iratokat, amelyek irattározását elrendelték, csak átmenetileg őrizhetik. Az ügyintézési szempontból már nem szükséges iratokat az elintézést követően, de legkésőbb az utolsó előtti őrzési év június 30-ig a szervezet irattárának adják át.”

9. § A Szabályzat 196 és 197. pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„196. Az irattári tételszám szerint meghatározott megőrzési határidő az iktatókönyv iratai esetében az irat keletkezési évét követő év első napján, az ügyiratok esetében az ügy lezárását követő év első napján kezdődik és a megőrzésre megállapított év utolsó napján ér véget.
197. Az irattári tételszám szerint meghatározott megőrzési határidő az egyéb alapnyilvántartások iratainál az irat irattárba adását követő év első napján kezdődik és a megőrzésre megállapított év utolsó napján ér véget.”

10. § A Szabályzat 205. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

205. Az ügyintéző a leadásra történő előkészítés során ellenőrzi az ügyirat, irat teljességét (lapszám, mellékletek megléte), gondoskodik az irattári tételszám iraton történő feltüntetéséről (Itsz: 01001/5/10/L/2015, Itsz: 09009/5/40/KI/2015, Itsz: 35020/5/Megs/2015). Ha az irattári tervben nem található megfelelő irattári tételszám, az őrzési időt és az őrzési helyet – az ügyintézőnek a javaslati lapon (13. minta) megtett javaslata alapján – a parancsnok vagy az általa felhatalmazott személy határozza meg (Itsz: 00000/5/Megs/2015). A feleslegessé vált munkapéldányokat, másolatokat az ügy iratai közül kiemelik, selejtezési eljárás nélkül megsemmisítés céljára átadják az ügyviteli szerv részére. Az ügyintéző megvizsgálja, hogy az előírt parancsnoki, vezetői utasítások teljesültek-e, ezt követően az elintézés tényét az iraton rögzíti és azt aláírással ellátva dokumentálja.”

11. § A Szabályzat 208. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„208. Az ügyviteli szerv – az irattári kezelés általános előírásainak figyelembevételével – az iraton feltüntetett irattári tételszámnak megfelelően végzi az iratok irattári kezelését. Az iktatólapok iratainak elszámolása során:
a) az iratokat az iktatólapról egyenként kivezeti az elszámolási okmányokra,
b) az iktatólap iratait összelapszámozza és az iktatólap első oldalán a megfelelő rovatban egy ügyiratként elszámolja, vagy
c) az iktatólap iratainak összelapszámozása nélkül, az iktatólap másolatával kísérve az eredeti iktatólap első oldalán a megfelelő rovatban egy ügyiratként elszámolja, és egy ügyiratként tünteti fel az elszámolási okmányon.”

12. § A Szabályzat 211. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„211. Az irattári kezelésre átvett levéltári iratokat keletkezési évenként és irattári tételenként külön-külön 3 példányos belső leltárban (10. számú minta) tartják nyilván. A belső leltáron feltüntetik az adott folyószámhoz tartozó irat nyilvántartási számát, példányszámát, lapszámát, tárgyát, keletkezés évét, évkörét.”

13. § A Szabályzat 214. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„214. A HM KI az iratokat csomagtételekben, leadási jegyzék alapján veszi át, a jegyzék szervezetnél maradó példányán aláírással és bélyegzéssel igazolja az átvételt. A HM KI évente értesíti a szervezeteket a részükre biztosított leadási időpontról. Ha az iratok átadása vagy átvétele akadályba ütközik, a további őrzési évek számát az elszámolási okmányon rögzítik.”

14. § A Szabályzat 220–221. pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„220. Az iratok selejtezése során az irattári tételbe sorolás évében érvényes irattári tervben meghatározott megőrzési időt az ügy lezárását követő év első napjától kell számítani.
221. A megsemmisítést megelőzően a 199. pont szerint az iratselejtezésre kijelölt bizottság a kétpéldányos selejtezési és megsemmisítési jegyzőkönyvön szereplő iratokat tételesen ellenőrzi, a HM KI-ba leadott iratok belső leltárait felülvizsgálja. Indokolt esetben a bizottság az iraton feltüntetett irattári tételszámot megváltoztathatja, az őrzési időt meghosszabbíthatja vagy ilyen célból a HM KI-ból az iratokat visszakérheti.”

15. § A Szabályzat 225. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„225. A Levéltár az iratok megsemmisítését, a szükséges ellenőrzés után, 90 napon belül a selejtezési és megsemmisítési jegyzőkönyv visszaküldött példányára írt záradékkal engedélyezi. A HM KI-ban tárolt iratok megsemmisítésére – az őrzési idő letelte után – az engedélyt a HM KI kéri meg a levéltártól.”

16. § A Szabályzat 234. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„234. Papíralapú iratok esetében az irattárból kiadott ügyiratról a 2. számú minta szerinti ügyiratpótló lapot készítenek. Az ügyiratpótló lapot a kölcsönzés ideje alatt az irattárban az ügyirat helyén tárolják. Az elszámolási okmány megjegyzés rovatában az ügyiratpótló lap felfektetését bejegyzik. A további ügyiratpótló lap felfektetését az előző lap alsó szélén tüntetik fel, az ügyiratpótló lap nyt. számát a kiadott ügyirat elszámolási okmányból kapott számából és a felfektetés sorszámából képezik (Nyt.szám: 40/12/2121/1.). Az ügyiratpótló lap az elszámolási okmány része, az iratok megsemmisítése után az elszámolási okmánnyal együtt őrzik meg. Az iratot személyi kartonon adják át az ügyintézőnek, a kiadás tényét az ügyiratpótló lapon dokumentálják. Iratkezelési szoftver alkalmazása esetén az ügyiratpótló lappal egyenértékű a kölcsönzésről vezetett – az irat átadás-átvételét igazoló – elektronikus nyilvántartás.”

17. § A Szabályzat 239. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„239. Az elektronikusan tárolt adatok, iratok utólagos olvashatóságát, használatát a megőrzési idő lejártáig biztosítani kell.”

18. § A Szabályzat 276–277. pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„276. Az év végéig le nem zárult ügy további iratai részére a következő évben új iktatólapot fektetnek fel. Ilyen esetben az iktatólapokat a 114–115. pontokban foglaltak szerint szerelik. Az iratkezelő szoftver alkalmazása esetén, a különböző években, de ugyanazon ügyben keletkezett iratokat egy főszámon is lehet nyilvántartani. A különböző években, de ugyanazon ügyben keletkezett, egy főszámon nyilvántartható ügyek körét a helyi iratkezelést szabályozó rendelkezés határozza meg.
277. Téves iktatás esetén a papír alapú iktatókönyvben a bejegyzést áthúzással kell érvényteleníteni oly módon, hogy az érvénytelenítés ténye egyértelmű legyen, az eredeti bejegyzés pedig olvasható maradjon. Az érvénytelenítésnél feltüntetik a javítás időpontját, azt a javítást végző iratkezelő kézjegyével látja el. A tévesen kiadott iktatószám nem használható fel újra. Az irat átiktatása, más nyilvántartásba való átvezetése esetén megjelölik az átiktatás és átvezetés pontos helyét, a bejegyzést az iratkezelést végző személy dátummal és aláírásával hitelesíti.”

19. § A Szabályzat 283. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„283. Biztosítani kell, hogy zárás után a rendszerbe az adott évre, az adott iktatókönyvbe csak a 276. pont alapján meghatározott főszámokra lehessen iktatni. Az iktatókönyv zárásának részeként elkészítik – külön jogszabályban meghatározott formátumban – az iktatókönyv időbélyegzővel ellátott, hiteles elektronikus változatát. Az így létrehozott adatállományt külön adathordozóra mentik el.”

20. § (1) A Szabályzat 1. számú melléklete helyébe ezen utasítás 1. melléklete lép.

(2) A Szabályzat 2. számú melléklete ezen utasítás 2. melléklete szerint módosul.

(3) A Szabályzat 6. számú melléklete helyébe ezen utasítás 3. melléklete lép.

(4) A Szabályzat ezen utasítás 4. melléklete szerinti 13. mintával egészül ki.

21. § Ez az utasítás a közzétételét követő 5. napon lép hatályba, és a hatálybalépését követő napon hatályát veszti.

1. melléklet a 7/2011. (I. 20.) HM utasításhoz


1. számú melléklet: AZ MH EGYSÉGES IRATTÁRI TERVE

ÁLTALÁNOS RÉSZ

01. tárgykör: ÁLTALÁNOS VEZETÉS

Ügykör
száma

Ügykör megnevezése

Megőrzési idő

Levéltár

Saját
irattárban

Központi
irattárban

001

Alapító Határozat, Szervezeti és Működési Szabályzat,
Hatásköri Jegyzék 1. sz. eredeti példányai

5

10

L

002

Munkaköri leírás (érvénytelenítése után)

5

 

 

003

Ellenőrzések, helyszíni szemlék, elemzések, értékelések

5

 

 

004

Munkatervek és összesített munkatervek

3

 

 

005

A Magyar Köztársaság honvédelmi miniszterének rendeletei

5

10

L

006

Saját sorszámos rendelkezések 1. sz. eredeti példányai

5

10

L

007

A levéltárba adott, illetve a selejtezési eljárás alá vont iratok többes példányai

A

 

 

008

Központi kiadású, hatálytalanított vagy feleslegessé vált kiadványok és a sorszámos rendelkezések hatálytalanított vagy feleslegessé vált többes példányai

A

 

 

009

Szabályzatok, főnökségi kiadványok eredeti kézirati példánya
a kiadvány hatálytalanítása után

1

 

 

010

A HM Kollégium és a HM Kabinet üléseinek anyagai

5

10

L

011

Vezetői, parancsnoki értekezletek, tiszti és tiszthelyettesi állománygyűlések, ezred és/vagy annál magasabb szinten

5

10

L

012

Összefoglaló jelentések, beszámolók

5

10

L

013

Havi és éves jelentések

3

 

 

014

A Magyar Honvédség átalakításával kapcsolatos ülések

5

10

L

015

Havi feladatok értékelése

3

 

 

016

Heti jelentések

3

 

 

017

Személyi állományt foglalkoztató kérdések

3

 

 

018

Jelentés a végre nem hajtott feladatokról

5

 

 

019

Fejezetszintű ellenőrzések

15

 

 

020

Elöljárói felügyeleti ellenőrzések

15

 

 

021

Államháztartási belső ellenőrzések

15

 

 

022

Előre be nem jelentett (váratlan) ellenőrzések

15

 

 

023

Külföldi szolgálatot teljesítők ellenőrzésének okmányai

15

 

 

024

TACEVAL/CREVAL-ellenőrzések, jelentések

15

 

 

025

Intézkedési tervek

5

 

 

026

Év végi és egyéb leltározások

5

 

 

027

A FEUVE-rendszerhez kapcsolódó okmányok

15

 

 

028

Beszámoltatások

2

 

 

029

Éves és havi munkatervezés

5

 

 

030

Felszámolási jegyzőkönyvek

5

10

L

031

Átadás-átvételi jegyzőkönyvek, ezred- vagy annál magasabb parancsnoki (vezetői) beosztás átadásakor

5

10

L

032

Átadás-átvételi jegyzőkönyvek, zászlóalj- vagy annál alacsonyabb parancsnoki (vezetői) beosztás átadásakor

15

 

 

033

IKR kidolgozásával és módosításával kapcsolatos anyagok

5

 

 

034

Parancsjavaslati könyvek

5

 

 

035

Vezető, illetve szakági (szakmai) vezető szervek külső szervekkel kötött megállapodásai

5

10

L

036

Kiutazási engedélyek

5

 

 

037

Úti jelentések

5

 

 

038

Kiegészítő tevékenység

15

 

 

039

A fegyverzet-ellenőrzéssel foglalkozó szerződések, dokumentumok, két- és többoldalú megállapodások, jegyzőkönyvek (agreed minute), adattárak

5

10

L

040

Díszelgési és protokollfeladatok

5

 

 

041

Kegyeleti feladatok ellátásával kapcsolatos ügyek

5

 

 

042

Munkaidő-nyilvántartó lapok (jelenléti ív)

5

 

 

043

Az alegységek működésével kapcsolatos okmányok

5

 

 

044

Szakirányítási, szakmai felügyeleti és szakmai véleményezések ügyei

5

 

 

045

Éves költségvetés tervezés

5

 

 

046

Egységesítési, szabványosítási és doktrinális ügyek

5

 

 

047

Hálózat alapú műveleti képességek

10

 

 

048

Vezetői felkészítő anyagok

3

 

 

049

Katonazenekar ügyei

5

 

 

050

Vezénylő zászlósi tevékenység

5

 

 

051

Az ügyeleti szolgálatok napi jelentései

2

 

 

052

A napi élet biztosításával összefüggő eseti jelentések

2

 

 

053

Átadás-átvételi jegyzőkönyvek beosztott állomány beosztás átadásakor

5

 

 

054

Szolgálatvezénylések

5

 

 



02. tárgykör: ÜGYVITEL

Ügykör
száma

Ügykör megnevezése

Megőrzési idő

Levéltár

Saját irattárban

Központi irattárban

001

Fő nyilvántartó könyv a szervezet megszűnése után

15

 

 

002

Iktatókönyv a név-, hely- és tárgymutatóval

15

L

003

Minősítésre és betekintésre jogosultak nyilvántartása a szervezet megszűnése után

15

 

 

004

Az iratkezelés helyi szabályait meghatározó utasítások, intézkedések, rendelkezések, mintagyűjtemények a hatálytalanítás után egy példánya

15

 

 

005

Nyílt iratok nyilvántartásai a nullára zárásukat követően

5

 

 

006

Minősített iratok nyilvántartásai a nullára zárásukat követően

10

 

 

007

Bélyegzők, pecsétnyomók nyilvántartása a szervezet megszűnése után a törzsszámnyilvántartással együtt

15

 

 

008

Bélyegző- és személyi pecsétnyomó ellátással iratai

5

 

 

009

Bélyegzőnorma a központi ellátó szervezetnél a hatálytalanítás után

5

 

 

010

Bélyegzőnorma a szervezeteknél a hatálytalanítás után

1

 

 

011

Bélyegzők szervezetenkénti nyilvántartó kartonjai a központi ellátó szervezetnél az ellátott szervezet (illetve az ellátás) megszűnése után

5

10

L

012

A szakiratok szak-alapnyilvántartása a nullára zárása után

10

 

 

013

Személyi kartonok nyilvántartása

5

 

 

014

Leadási jegyzékeknek és a központi irattárba adott iratok belső leltárainak 2. sz. példányai a szervezet megszűnése után

5

 

 

015

Selejtítési és megsemmisítési jegyzőkönyv az iratok megsemmisítését követően

15

 

 

016

Átjárónapló, érkeztetőkönyv, előzetes nyilvántartás

5

 

 

017

Kézbesítőkönyvek

5

 

 

018

Az iratok minősítésének felülvizsgálatával kapcsolatos ügyek

5

 

 

019

Futárátvételi elismervény, futárjegyzék és egyéb továbbítási bizonylatok

5

 

 

020

Iratszállítási engedély 1. sz. pld.

1

 

 

021

Az adathordozók kísérőlapjai, ha minősített irat előállítását bizonylatolják

5

 

 

022

Személyi karton

5

 

 

023

Belső leírás

5

 

 

024

Csomagolójegy kiutalt szolgálati könyvekről

5

 

 

025

Csomagolójegy visszaküldött szolgálati könyvekről

5

 

 

026

Értékkézbesítő könyv

10

 

 

027

Törzsszámnyilvántartás a szervezet megszűnése után a bélyegzők, pecsétnyomók nyilvántartásával együtt

15

 

 

028

Kulcsdobozok nyilvántartása felszámolása után (nullára zárását követően)

5

 

 

029

Kulcsdoboz kiadási füzet beteltét követően. Elektronikus kulcsdoboz kiadásnál az adatok mentése után

5

 

 

030

Név-, hely- és tárgymutató az iktatókönyvvel együtt

15

L

031

Nyílt parancs tömb a beteltét követően

1

 

 

032

Postaküldemények feladókönyve

5

 

 

033

Központi kiadású típuselosztó 1. sz. példánya

5

10

L

034

Ügyvitel ellenőrzése, értékelése

5

 

 

035

Sokszorosítási napló, leírónapló

5

 

 

036

Tartalék kulcsok (másodkulcsok) nyilvántartása

5

 

 

037

Irathiányról készült jegyzőkönyvek

5

 

 

038

Azon iratok, amelyeknek a selejtezését nem engedélyezte a levéltár és a leadásához nem határozott meg irattári tételszámot

5

10

L

039

A titokvédelmi nyilatkozatok, kötelezvények, a szervezettel fennálló állományviszony megszűnése után

15

 

 

040

Felhatalmazás minősített adattal való rendelkezés mértékéről, a szervezettel fennálló állományviszony megszűnése után

15

 

 



03. tárgykör: INFORMÁCIÓVÉDELEM

Ügykör száma

Ügykör megnevezése

Megőrzési idő

Levéltár

Saját
irattárban

Központi
irattárban

001

A minősített adatok védelmére vonatkozó központi kiadású szabályzatok, utasítások, intézkedések, rendelkezések, kézikönyvek 1. sz. eredeti példányai

50

10

L

002

A minősített adatok védelmére vonatkozó helyi szabályzatok, utasítások, intézkedések, rendelkezések, kézikönyvek, hatálytalanítás után egy példánya

15

 

 

003

Biztonsági tanúsítvány lejártát követően

5

 

 

004

NATO/EU betekintési engedélyek a szervezettel fennálló állományviszony megszűnése után

15

 

 

005

NATO/EU titoktartási nyilatkozatok a szervezettel fennálló állományviszony megszűnése után

15

 

 

006

Névjegyzék a hozzáférésre jogosultakról, a visszavonást követően

5

 

 

007

Titokvédelmi felkészítés

5

 

 

008

Belépési, betekintési engedélyek, titoktartási nyilatkozatok

15

 

 

009

Távérzékeléssel kapcsolatos iratok

15

 

 

010

Minősített adatokat feldolgozó rendezvények biztosítása

15

 

 

011

Közreműködőkkel kötött titokvédelmi megállapodások, szerződések a közreműködés megszűntét követően

10

 

 

012

Dezinformáció (fedőnevek, fedőszámok stb.)

15

 

 

013

Titokvédelmi igazságügyi szakértői tevékenység

15

 

 

014

Biztonsági ellenőrzések nyilvántartásai

15

 

 

015

Az információvédelem szakmai felügyeleti tevékenysége

15

 

 

016

Információvédelmi tervek, biztonsági követelmények

15

 

 

017

Biztonsági engedélyezés (akkreditálás) rendszeresítés, rendszerbe állítás, rendszerből történő kivonás

15

 

 

018

Minősített adatot feldolgozó rendszerek, berendezések és eszközök nyilvántartása

15

 

 

019

Minősített adatot feldolgozó rendszerek üzemeltetési okmányai

15

 

 

020

Rendszerspecifikus biztonsági szabályzatok, kézikönyvek, formanyomtatványok

15

 

 

021

Az elektronikus információt kezelő rendszer fejlesztése, korszerűsítése és eszközbeszerzése

5

 

 

022

Elektronikus információvédelmi oktatás, felkészítés

15

 

 

023

Repülőgép felismerő vizuális jelzések fő és tartalék táblázatai (Hatálytalanná válásuk után 5 munkanapon belül meg kell semmisíteni.)

A

 

 

024

Térkép koordináták helyettesítő számtáblázatai (Hatálytalanná válásuk után 5 munkanapon belül meg kell semmisíteni.)

A

 

 

025

Azonosítási kódtáblázatok

10

 

 



04. tárgykör: SZEMÉLYZETI ÉS MUNKAÜGYEK

Ügykör száma

Ügykör megnevezése

Megőrzési idő

Levéltár

Saját
irattárban

Központi irattárban

001

A hivatásos és szerződéses állomány ügyei

5

 

 

002

A hivatásos és szerződéses állomány utánpótlása

5

 

 

003

A feltöltés tiszti és tiszthelyettesi biztosításának irányelvei

5

10

L

004

A kormánytisztviselői és közalkalmazotti állomány ügyei

5

 

 

005

Előléptetési és kitüntetési ügyek

5

 

 

006

Külföldi tanintézetekben tanuló állomány ügyei (a tanulmányok befejezését követően)

5

 

 

007

A hivatásos szolgálat rendjét szabályozó irányelvek és kidolgozásukkal kapcsolatos iratok

5

10

L

008

Szolgálati idő igazolások

5

 

 

009

Külszolgálatot teljesítő állomány ügyei

5

10

L

010

Személyügyi igazgatási eljárás rendjével kapcsolatos kidolgozások

5

10

L

011

Szolgálati viszony módosításával kapcsolatos ügyek

15

 

 

012

Előmeneteli Bizottság munkájával kapcsolatos ügyek

15

 

 

013

A személyi állomány adatszolgáltatásával kapcsolatos ügyek

5

 

 

014

Személyügyi tervek

5

 

 

015

A hivatásos és a szerződéses állomány személyügyi anyaggyűjtőit az állományviszony megszűnését követően át kell adni a hadkiegészítő parancsnokságnak. A személyügyi anyaggyűjtőt a katona halála után futárjegyzéken a központi irattárnak kell megküldeni, ott az őrzési idő az érintett személy születésétől számított 90 év. Az őrzési idő letelte után a levéltárba helyezést vagy a megsemmisítést a levéltár igazgatója – egyedi elbírálást követően – engedélyezi

NS

L

016

Vezényelt állománnyal kapcsolatos iratok

5

10

L

017

Személyi állomány (nyilvántartás, adatállomány, iratok, szociális-egészségügyi, rehabilitáció, kegyeleti ügyek, adatvédelem) iratai

5

10

L

018

Munkaszerződések a teljesülését követően

5

10

L

019

Megbízási szerződés a teljesülését követően

5

 

 

020

Statisztikai adatszolgáltatás

5

 

 

021

Tanulmányi szerződés a tanulmányok befejezését követően

5

10

L

022

Beiskolázás

5

10

L

023

Felmondás, létszámleépítés, munkaviszony megszűnése, megszüntetése

5

10

L

024

Betöltendő munkakörökre pályázati kiírások, elbírálások

5

10

L

025

Jutalmazási ügyek

5

10

L

026

Nyugdíjazással kapcsolatos ügyintézés

5

10

L

027

Fizetési jegyzék

8

 

 

028

Járulék nyilvántartó lap

10

5

L

029

Segélyezési egyéni lap

10

5

L

030

Járulékigazolás

10

5

L

031

Családtámogatási ellátásokkal kapcsolatos iratok

10

5

L

032

NYENYI lapok

10

5

L

033

A személyi állomány adatai számítógépes feldolgozásának ügyei

5

 

 

034

Kikérő

2

 

 

035

Beosztási tervezési javaslat

5

 

 

036

Szakmai gyakorlatok igazolása

5

 

 

037

Szolgálati okmányokkal (igazolványok, igazolójegyek stb.) történő ellátás iratai az ellátó szervezetnél

5

 

 

038

Szolgálati okmányokkal (igazolványok, igazolójegyek stb.) történő ellátás iratai a felhasználó szervezetnél

2

 

 

039

Katonai alkalmassági vizsgálatok iratai

5

 

 

040

A bevonulás iratai

5

 

 

041

A katonai alapkiképzés alóli mentesítés iratai

5

 

 

042

Toborzás, kommunikáció

5

 

 

043

Belföldi képzések éves tervezése

5

 

 

044

A teljesítményértékelések, minősítések éves feladatai

5

 

 

045

Szociális és kegyeleti ügyek

5

 

 

046

Vagyonnyilatkozatok

5

 

 

047

Nemzetbiztonsági ellenőrzésekkel kapcsolatos ügyek

7

 

 

048

Pályázatok kiírása és elbírálása

10

 

 

049

Munkaidő-nyilvántartás és szabadság-nyilvántartás

5

 

 

050

Kérelmek és jelentések (tárgy szerint máshova nem sorolható személyügyi kérelmek és jelentések)

5

 

 



05. tárgykör: KATONAI FEGYELEM

Ügykör száma

Ügykör megnevezése

Megőrzési idő

Levéltár

Saját
irattárban

Központi
irattárban

001

A katonai szervezet fegyelmi helyzetének évenkénti összesített adatai

5

10

L

002

Fegyelmi statisztikai jelentések

5

 

 

003

Fegyelmi bizonylatok, azonnali tényközlő jelentések

15

 

 

004

A katonai fegyelem ellenőrzésével kapcsolatos iratok

5

 

 

005

Koordinációs iratok

5

 

 

006

Esettanulmányok

5

 

 



06. tárgykör: HUMÁN TEVÉKENYSÉG

Ügykör száma

Ügykör megnevezése

Megőrzési idő

Levéltár

Saját
irattárban

Központi irattárban

001

Üdültetési ügyek

5

 

 

002

Humánerőforrás-gazdálkodási elvek és szabályzók

10

 

 

003

Humán erőforrás tervező elemző és feldolgozó tevékenység

10

 

 

004

Humán- és személyügyi kontrolling

15

 

 

005

Munkaerőpiacra vezető szolgáltatásokkal összefüggő tevékenység

15

 

 

006

Idősgondozás feladataival összefüggő tevékenység

5

 

 

007

Munkakörnyezet alakításával, szolgálati és életkörülményekkel összefüggő ügyek

5

 

 

008

Társadalmi integráció érdekében végzett tevékenység (esélyegyenlőség, kisebbségi jogok, életminőség javító és önálló életvitel fejlesztő szolgáltatások)

15

 

 

009

Katonai Etikai és szervezeti kultúra ügyei

15

 

 

010

A kulturális és művelődési tevékenység feladatai és az intézményhálózat működésének felügyeletével, anyagi-pénzügyi tevékenységével kapcsolatos ügyek

5

 

 

011

A művelődési és művészeti tevékenységgel összefüggő ügyek (pályázatok, elismerések, felkészítések, rendezvények)

5

 

 

012

A humán szakterület állományának képzése, felkészítése

5

 

 

013

A családsegítő és családtámogató rendszer tevékenységével összefüggő ügyek

5

 

 

014

A csapatpszichológiai hálózat tevékenysége

5

 

 

015

Lélektani felkészítés, speciális feladatok

5

 

 

016

A testneveléssel és a sporttal kapcsolatos feladatok, anyagi-pénzügyi ügyek, működési felügyeletük

5

 

 

017

A Magyar Honvédség szociálpolitikai elvei, szabályozók

10

 

 

018

Szociális tervező, elemző, feldolgozó tevékenység

10

 

 

019

A hivatásos és szerződéses állományra vonatkozó jogszabályok és egyéb szabályzók kidolgozása

5

 

 

020

A kormány-tisztviselői és közalkalmazotti állományra vonatkozó jogszabályok és egyéb szabályzók kidolgozása

5

 

 

021

A könyvtárak csoportos és címleltárkönyve

5

10

L

022

Munkakörelemzéssel, munkakör-értékeléssel és munkaköri követelményekkel kapcsolatos feladatok

5

 

 

023

Az EU foglalkoztatáspolitikájával kapcsolatos ügyek

5

 

 

024

A humán szolgálat szakmai vezetése, felügyelete

5

 

 

025

Humán elemző, értékelő és feldolgozó tevékenység

2

 

 

026

Nemzeti haladó hagyományok, csapattörténet, hagyományőrzés

5

10

L

027

Együttműködés, kapcsolattartás a humánpolitika (szociálpolitika) területén

3

 

 

028

A humán feladatokhoz kapcsolódó kutató- és tudományos munka

3

 

 

029

A humán tevékenységhez kapcsolódó anyagi-technikai tervezés, beszerzés, anyag- és eszköznyilvántartás

5

 

 

030

Érdekképviseleti szervekkel való kapcsolattartás, együttműködés iratai (ÜT, szakszervezet)

3

 

 

031

Együttműködés

5

 

 

032

Szerződés

5

 

 

033

Megállapodás

5

 

 

034

Jegyzőkönyv

2

 

 

035

Felkérés

1

 

 

036

Humán költségvetési tervezet

10

 

 

037

Előkalkulációs lapok

10

 

 

038

Éves és havi közművelődési terv

5

 

 

039

Forgatókönyvek

2

 

 

040

Kulturális szolgáltatások megrendelése

5

 

 

041

A Magyar Honvédség arculata

5

10

L

042

Eseti terembérleti szerződések

5

 

 

043

Menü és árajánlatok

3

 

 

044

Rendezvények szervezése, lebonyolítása

3

 

 

045

Katonai ünnepeket és hagyományápolást segítő szakfeladatok, rendezvények koordinálása

1

 

 

046

Rendezvények szervezése, lebonyolítása (NFTC pályára irányítás)

5

 

 



07. tárgykör: OKTATÁS, FELKÉSZÍTÉS, KIKÉPZÉS

Ügykör száma

Ügykör megnevezése

Megőrzési idő

Levéltár

Saját
irattárban

Központi irattárban

001

Egyetemi és főiskolai tanári címek adományozása

5

10

L

002

Honvédtiszt alapképzés

10

 

 

003

Honvédtiszti mesterképzés

10

 

 

004

Honvéd szakképzés

10

 

 

005

Középfokú katonai képzés

10

 

 

006

Önkéntes tartalékos (parancsnoki) képzés

2

 

 

007

Felsőfokú külföldi katonai képzés

3

 

 

008

Külföldi képzés

10

 

 

009

Külföldiek képzése magyar oktatási intézményben

10

 

 

010

Polgári (katonai külföldi) képzés

2

 

 

011

Katonák át- és továbbképzése

2

 

 

012

Közalkalmazottak, kormánytisztviselők át- és továbbképzése

3

 

 

013

Európai pályázatok

5

 

 

014

MH gyakorlatok és kiképzési rendezvények programja és kapcsolódó dokumentumok

5

10

L

015

Hosszú távú kiképzési intézkedések

5

10

L

016

Középtávú kiképzési intézkedések

15

 

 

017

Rövid távú kiképzési intézkedések

5

 

 

018

Fejlesztési dokumentumok

15

 

 

019

Hazai gyakorlatok dokumentumai

5

 

 

020

Nemzetközi gyakorlatok dokumentumai

5

 

 

021

Kiképzési nyilvántartók

5

 

 

022

Missziók felkészítésének dokumentumai

15

 

 

023

Kiképzési ellenőrzések és célellenőrzések okmányai

10

 

 

024

OKJ-s képzés tervei

15

 

 

025

Szerződéses alap- és szakalapozó kiképzés okmányai

5

 

 

026

Tiszti előmeneteli tanfolyamok és továbbképzések kiképzési okmányai

5

 

 

027

Tiszthelyettesi előmeneteli tanfolyamok és továbbképzések kiképzési okmányai

5

 

 

028

Tanfolyamok elvégzését igazoló okiratok

40

 

 

029

Tiszthelyettesi eskütétel okmányai

5

10

L

030

Képesítési követelmények

5

10

L

031

Szakalapítás, szakindítás, szakok szüneteltetése, akkreditáció

5

10

L

032

Tanulmányi bizottságok döntései

5

 

 

033

Tantervek elvi ügyei

5

10

L

034

Tanrendi ügyek (órarend, oktatási szünet stb.)

10

 

 

035

Tantárgyi programok

5

10

L

036

Tankönyvek, jegyzetek, oktatási segédletek készítése, kiadása

5

10

L

037

Felvételi eljárás előkészítése, lebonyolítása

5

10

L

038

Jelentések oktatási, tanulmányi és kiképzési ügyekben

5

10

L

039

Továbbképzéssel kapcsolatos ügyek

5

10

L

040

Kiképzési tervek, programok, tematikák

5

10

L

041

Idegen nyelvi képzés

5

 

 

042

A hadműveleti-harcászati felkészítés tervezése, végrehajtása

10

 

 

043

A hadműveleti-harcászati felkészítés anyagai (törzsfoglalkozások, hadijátékok, parancsnoki és törzsvezetési gyakorlatok)

5

 

 

044

Tartalékos parancsnoki (tiszt,- tiszthelyettes-) képzés

2

 

 

045

Szerződéses katonák továbbképzése

2

 

 

046

A rövidített képzés ügyei (magasabb készültség esetén)

2

 

 

047

A személyi tartalékképzéssel kapcsolatos képzési ügyek

2

 

 

048

Kiképzési anyagi-technikai ügyek

2

 

 

049

Versenymozgalmak (szakmai, kiképzési, tanulmányi, kulturális)

2

 

 

050

Sportügyek

2

 

 

051

Polgári szervekkel történő képzés

5

 

 

052

Gépjárművezető-képzés

5

 

 

053

Képzéssel kapcsolatos jelentések (NFTC program)

5

 

 

054

Pályára irányítással kapcsolatos feladatok

5

 

 

055

Pályára irányító repülőtáborok szervezésével kapcsolatos feladatok iratai

5

 

 

056

Nevelési-oktatási kísérletek, újítások

10

 

 

057

Törzslapok, póttörzslapok, beírási naplók

40

 

 

058

Tanulói fegyelmi és kártérítési ügyek

5

 

 

059

Naplók

5

 

 

060

Diákönkormányzat szervezése, működése

5

 

 

061

Pedagógiai szakszolgálat

5

 

 

062

Szülői munkaközösség, iskolaszék szervezése, működése

5

 

 

063

Szaktanácsadói, szakértői vélemények, javaslatok és ajánlások

5

 

 

064

Gyakorlati képzés szervezése

5

 

 

065

Tantárgyfelosztás

5

 

 

066

Gyermek- és ifjúságvédelem

3

 

 

067

Tanulók dolgozatai, témazárói, vizsgadolgozatai

1

 

 

068

Alapvizsga, érettségi vizsga, szakmai vizsga dolgozatai

2

 

 

069

Vizsgajegyzőkönyvek, osztályozóívek

10

 

 

070

Szakmai vizsgadolgozatok

2

 

 

071

Szakmai vizsga törzslapok

40

 

 

072

Hallgatói és tanfolyami levelezések

5

 

 

073

Szakmai vizsgával kapcsolatos levelezések

5

 

 

074

Diákigazolvány-nyilvántartás

5

 

 

075

Bizonyítvány-nyilvántartás

40

 

 

076

Felvételi és jelentkezési lapok (nem felvettek)

1

 

 

077

Felvételi és jelentkezési lapok (felvettek)

3

 

 

078

Vizsgaokmányok

5

 

 

079

Levezetési tervek, foglalkozási jegyek, óravázlatok

5

 

 

080

Kiképzési költségek elszámolásával kapcsolatos ügyek

5

 

 

081

Kiképzési jelentések, igények (lőtér, légtér), illetve ezek biztosításával kapcsolatos okmányok

5

 

 

082

Általános katonai és szakkiképzési ügyek

3

 

 

083

CIED ügyek (házilag készített robbanóeszközök elleni védelem)

5

 

 

084

Ismeretkiegészítő tanfolyamok, kihelyezések

5

 

 

085

Általános kiképzési szakügyek

5

 

 

086

Törzskönyvek tanintézeteknél és az OKJ-s képzésben

30

L



08. tárgykör: LOGISZTIKAI TÁMOGATÁS, FEJLESZTÉS, FENNTARTÁS

Ügykör száma

Ügykör megnevezése

Megőrzési idő

Levéltár

Saját
irattárban

Központi
irattárban

001

Egységesítés, szabványosítás, doktrinális ügyek és kockázatkezelés

5

10

L

002

Irodaautomatizálás

5

 

 

003

Logisztikai fejlesztés és haditechnikai kutatás

15

5

L

004

Rendszeresítés, rendszerbeállítás, illetve kivonás ügyei

15

5

L

005

Minőségtanúsítás, termékátvétel, kodifikáció

15

5

L

006

Hadiipari termékek átvételi ügyei

15

5

L

007

Missziók logisztikai támogatása (biztosítása)

5

10

L

008

Logisztikai rendszerszervezési, gépi adatfeldolgozási ügyek

5

 

 

009

Nemzetközi és hazai katonagazdasági és hadiipari kapcsolatok

5

 

 

010

Védelemgazdasági, hadiipari piaci információk

5

 

 

011

Repülő-mérnök műszaki tevékenység

5

 

 

012

A meteorológiai tevékenység logisztikai biztosítása

5

 

 

013

Egészségügyi-anyagi fejlesztés, ellátás, gazdálkodás

5

 

 

014

Logisztikai hadműveleti tervezés

5

 

 

015

Logisztikai döntés-előkészítési ügyek

2

 

 

016

Anyagmozgatás, (szállítmányozás) rakodásgépesítés
és emelőgépek ügyei

5

 

 

017

Közlekedés-műszaki tevékenység

5

 

 

018

Készenlét fenntartásának és fokozásának logisztikai támogatása

5

 

 

019

Logisztikai támogatás nemzetgazdasági ügyei

5

 

 

020

Közlekedésbiztonsági ügyek

5

 

 

021

TVTR (tárca védelmi tervező rendszer) -rel kapcsolatos logisztikai ügyek

5

 

 

022

Újítások, találmányok ügyei

5

10

L

023

Befogadó Nemzeti Támogatás

15

 

 

024

Logisztikai inkurrencia

15

 

 

025

Nemzetközi NCAGE (NATO Kereskedelmi és Kormányzati Cég) ügyek

5

 

 

026

AC/135 MG (Főcsoport), PA (Panel A Munkacsoport), TRICOD (Háromoldalú Kodifikáció Együttműködési Munkacsoport) feladatok

15

 

 

027

Honvédségi Egységes Termékkód (vonalkód) biztosítás

15

 

 

028

Logisztikai gazdálkodás szabályzóinak ügyei

5

10

L

029

A Magyar Honvédség háborús gazdálkodási, ellátási rendszere

5

10

L

030

A Minősített időszakok anyag- és eszközgazdálkodás tervezése, szervezése

5

 

 

031

A nemzetközi kötelezettségvállalásból eredő logisztikai költségvetési ügyek

5

 

 

032

Költségvetési beszámolók, jelentések

5

10

L

033

Költségvetési beszámolók, jelentések a középirányító és a végrehajtó szervezeteknél

10

 

 

034

Az operatív költségvetési gazdálkodási feladatok

15

 

 

035

Az operatív költségvetési gazdálkodási feladatok a középirányító és a végrehajtó szervezeteknél

5

 

 

036

A költségvetési tartalékok, előző évi maradványok felhasználásával kapcsolatos ügyek

15

 

 

037

A költségvetési tartalékok, előző évi maradványok felhasználásával kapcsolatos ügyek a középirányító és a végrehajtó szervezeteknél

5

 

 

038

A központi beszerzések, közbeszerzések tervezése

5

10

L

039

A központi beszerzések, közbeszerzések tervezése a középirányító és a végrehajtó szervezeteknél

5

 

 

040

Az MH költségvetési igényeinek összeállítása

5

10

L

041

Az MH költségvetési igényeinek összeállítása a középirányító és a végrehajtó szervezeteknél

5

 

 

042

Az éves költségvetési gazdálkodási tevékenységgel kapcsolatos ügyek

5

10

L

043

Az éves költségvetési gazdálkodási tevékenységgel kapcsolatos ügyek a középirányító és a végrehajtó szervezeteknél

5

 

 

044

Logisztikai műveleti ügyek

15

 

 

045

Haditechnikai biztosítás, fejlesztés felsőszinten

5

10

L

046

Kiképzés technikai ügyek

10

 

 

047

Páncélos-technikai ügyek

10

 

 

048

Gépjármű-technikai ügyek

10

 

 

049

Fegyverzettechnikai ügyek

10

 

 

050

Légvédelmi rakéták irányító rendszerei, radarok

10

 

 

051

Elektronikai ügyek

10

 

 

052

Műszaki tevékenység logisztikai biztosítása

10

 

 

053

Vegyivédelmi tevékenység logisztikai biztosítása

10

 

 

054

Hadtápbiztosítás

10

 

 

055

Humán anyag

10

 

 

056

Élelmezési gazdálkodási ügyek

10

 

 

057

Ruházati gazdálkodási ügyek

10

 

 

058

Üzemanyag-gazdálkodási ügyek

10

 

 

059

Vasúti, közúti és egyéb ágazati szállítások, rakodások

10

 

 

060

Szükségleti, elosztási, ellátási és tárolási ügyek

10

 

 

061

Igénybevétel (magánhasználat)

10

 

 

062

Technikai kiszolgálás, javítás

10

 

 

063

Mérésügyi tevékenység

15

 

 

064

Légi járművekkel kapcsolatos kiemelt tevékenység

15

 

 

065

Híradó-technikai ügyek

15

 

 

066

Tartályminősítési bizonyítványok

15

 

 

067

Utalványok, számlák

15

 

 

068

Informatikai ügyek

5

 

 

069

Légvédelmi rakéta és tüzér logisztikai tevékenység biztosítása

5

 

 

070

Rádiótechnikai ügyek

5

 

 

071

Repülőgépekkel kapcsolatos logisztikai tevékenység biztosítása

5

 

 

072

Helikopterekkel kapcsolatos logisztikai tevékenység biztosítása

5

 

 

073

Ejtőernyőkkel kapcsolatos logisztikai tevékenység biztosítása

5

 

 

074

Repülést kiszolgáló eszközökkel kapcsolatos tevékenység logisztikai biztosítása

5

 

 

075

Hajózó felszerelésekkel kapcsolatos logisztikai tevékenység biztosítása

5

 

 

076

Tábori elhelyezéssel kapcsolatos logisztikai biztosítás

5

 

 

077

Anyagigény, anyagátcsoportosítási, kölcsönzési szakügyek

5

 

 

078

Gépjármű igények

5

 

 

079

Autóbuszjáratok

5

 

 

080

Raktárműveleti, raktár-ellenőrzési napló alegység szinten

5

 

 

081

Gépjármű-üzemeltetési jelentések és mozgatási naplók

5

 

 

082

Szállítási igények

1

 

 

083

A fegyverzet-ellenőrzési tevékenység logisztikai támogatása

10

 

 

084

Közlekedésműszaki hatósági okmányok

40

 

 

085

Útvonalengedélyek okmányai

10

 

 

086

Együttműködés, megállapodások (szerződések) MH szintű, polgári közlekedési szervezetekkel

10

 

 

087

A logisztika nemzetközi ügyei

15

 

 

088

Haditechnikai folyóirat szerkesztésének ügyei

15

 

 

089

Mérnök-továbbképzés

15

 

 

090

Haditechnikai szakkönyvtár ügyei

15

 

 

091

Szoftverfejlesztési K+F témák

5

10

L

092

Ideiglenes határnyitások igénylése

1

 

 

093

Logisztikai ellenőrzés

15

 

 

094

Hiánynyilvántartó könyv

10

 

 

095

Nemzetközi gyakorlatok és kiképzési rendezvények logisztikai gazdálkodás ügyei középirányítói szinten

5

 

 

096

Erőforrás-tervezés ügyei felsőszinten

10

5

L

097

Erőforrás-tervezés ügyei középirányítói szinten

10

 

 

098

Erőforrás-tervezés ügyei végrehajtói szinten

5

 

 

099

Missziók logisztikai gazdálkodási feladatai középirányítói szinten

5

 

 

100

Missziók logisztikai gazdálkodási feladatai végrehajtói szinten

5

10

L

101

Haditechnikai biztosítás végrehajtói szinten

5

 

 

102

Az MH béke- és békétől eltérő utaltsági rendjével kapcsolatos tevékenység

10

 

 

103

Szállítólevelek (be- és kiszállítás)

5

 

 

104

Műszaki állapot jegyzőkönyvek és műszaki vizsgák iratai

5

 

 

105

Veszélyes anyagokkal kapcsolatos ügyek

5

 

 

106

Anyagi-technikai átadás-átvételek

10

 

 

107

Raktározással kapcsolatos nyilvántartások lezárásukat követően (raktárműveleti napló, kartonnyilvántartó könyv)

5

 

 

108

Hadtáp szakanyagok minőségi reklamációs ügyei

5

 

 

109

Általános logisztikai szakügyek

5

 

 

110

Eszközutalványok 1. sz. példányai

10

 

 

111

Kapujegyek

5

 

 

112

Logisztikai beszámolók, jelentések

5

 

 

113

Gyakorlatok és egyéb rendezvények logisztikai biztosítása

5

 

 



09. tárgykör: PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI TEVÉKENYSÉG

Ügykör száma

Ügykör megnevezése

Megőrzési idő

Levéltár

Saját
irattárban

Központi
irattárban

Pénzügyi finanszírozás költségvetési gazdálkodás

001

Költségvetési (pót-) előirányzat igénylésével, módosításával, jóváhagyásával, kiutalásával, engedélyezésével kapcsolatos iratok

5

 

 

002

Költségvetési támogatással (finanszírozással) kapcsolatos iratok

5

 

 

003

Költségvetési (pót-) előirányzat és költségvetési támogatás analitikus nyilvántartásai

5

 

 

004

Kincstári számlák nyitásával, áthelyezésével, megszüntetésével kapcsolatos iratok; egyéb kincstári vonatkozású iratok

5

 

 

005

A költségvetési gazdálkodással kapcsolatos egyéb iratok

5

 

 

006

A költségvetési gazdálkodással kapcsolatos egyéb nyilvántartások

5

 

 

Ügykör száma

Ügykör megnevezése

Megőrzési idő

Levéltár

Saját
irattárban

Központi
irattárban

A személyi állomány munkadíjazása, társadalombiztosítási, szociálpolitikai és egyéb pénzjuttatások,
költségek, térítések

007

A személyi állomány illetményei, pénzbeli juttatásai, költségtérítései felszámításával és kifizetésével kapcsolatos analitikus nyilvántartások (pl. jutalom-, egyszeri és központi segély-, előresorolási keret-, béralap-nyilvántartások stb.)

8

 

 

008

Társadalombiztosítási pénzbeli ellátások megállapításával, folyósításával kapcsolatos ügyiratok

8

 

 

009

Társadalombiztosítási pénzbeli ellátásokat tartalmazó segélyezési egyéni lap (tasak) az összes beléggel együtt a segélyezés megszűnését követően

5

40

 

010

Családtámogatási ellátások megállapításával, folyósításával kapcsolatos ügyiratok

5

 

 

011

Gyermekgondozási segély igény karton az összes beléggel együtt a segélyezés megszűnését követően

5

15

 

012

A pénzügyi információ rendszerből előállított kifizetési és elszámolási bizonylatok: jegyzékek, listák, okmányok példányai, amelyek az adott honvédelmi szervezet ellátását végző pénzügyi, számviteli szervnél maradnak

8

40

 

013

A személyi állomány pénzügyi személyi gyűjtője az összes beléggel együtt a munkaviszony megszűnését követőn

6

40

 

014

A személyi állomány illetményellátására, szociálpolitikai és egyéb pénzjuttatásaira, költségtérítéseire vonatkozó jogszabály-tervezetek és ahhoz kapcsolódó előterjesztések

5

10

L

015

A személyi állomány illetményellátásával, szociálpolitikai és egyéb pénzjuttatásaival, költségtérítéseivel kapcsolatos ügyiratok

5

10

 

016

A személyi állomány illetményellátásával, társadalombiztosításával, szociálpolitikai és egyéb pénzjuttatásaival, költségtérítéseivel kapcsolatos határozatok, parancsok

5

10

L

Kormánytisztviselők és közalkalmazottak munkaügyi jogviszonya

017

A kormánytisztviselők és közalkalmazottak illetményrendszerének iratai, melyek az adott honvédelmi szervezet ellátását végző pénzügyi, számviteli szervnél kerültek megőrzésre

10

 

 

018

A részfoglalkozású, kormánytisztviselőkkel és közalkalmazottakkal kötött munkaszerződések, megállapodások, engedélyezések példányai, amelyek az adott honvédelmi szervezet ellátását végző pénzügyi, számviteli szervnél őrzendőek

10

 

 

019

A kormánytisztviselők és közalkalmazottak fegyelmi és anyagi felelősségre vonásával kapcsolatos jegyzőkönyvek, határozatok, egyéb iratok

10

 

 

Katonák anyagi felelőssége a honvédségnek okozott károkért, a honvédséget terhelő kártérítések

020

Az MH tagjai anyagi felelősségének kárügyi okmányok (kötelezvény, jegyzőkönyv, határozatok, fellebbezés stb.)

10

 

 

021

Az MH által a harmadik személynek okozott károk megállapításával kapcsolatos kárügyi okmányok (jegyzőkönyvek, határozatok, bejelentések)

10

 

 

022

A honvédség tagjainak balesetével, betegségével összefüggő kártérítési iratok

5

55

 

023

A honvédség tagjainak balesetével, betegségével összefüggő kártérítési iratok közül a rokkantsággal vagy halállal végződő esetek iratai

5

55

L

Ellenjegyzési eljárások, közbeszerzések rendje

024

Ellenjegyzési tanúsítvány, döntési javaslat és szerződéskivonat az ellenjegyzési eljáráshoz

5

 

 

025

Közbeszerzés engedélyezési kérelem, fedezetbiztosítási kérelem, éves beszerzési terv

5

 

 

Költségvetési pénzügyi elszámolás, beszámolás, számviteli rend, költségvetési gazdálkodási információs rendszer, számítógépes analitikus nyilvántartás

026

Költségvetési évről készített félévi és év végi beszámolók, mérlegjelentések, gyorsjelentés, az azokat alátámasztó leltárak, értékelések, főkönyvi kivonatok, a számviteli törvény követelményeinek megfelelő nyilvántartások

10

 

 

027

Manuális pénzügyi statisztikai jelentések, adatszolgáltatások és adatgyűjtések

5

 

 

028

MH szintű statisztikai adatösszesítések, információs táblák (HM KPÜ statisztikai táblatárban)

10

15

L

029

A KGIR-ből, valamint az ESZKÖZ-rendszerből előállított szakiratok: a felhasználók részére készített gépi statisztikai adatszolgáltatások, információs táblák

5

 

 

030

A könyvviteli elszámolást közvetlenül és közvetetten alátámasztó számviteli bizonylatok (ideértve a főkönyvi számlákat, főkönyvi kivonatokat az analitikus, illetve részletező nyilvántartásokat, a szigorú számadású bizonylatokat, illetve annak rontott példányait is)

8

 

 

031

Táppénzelszámolásról készített visszaigazoló lista

10

 

 

032

APEH adatbejelentő, változásbejelentő lapok, elektronikus regisztrációs adatlapok (megszűnést követően)

5

 

 

033

Áfaanalitikus nyilvántartás, áfabevallási segédtábla

6

 

 

034

Adó- és járulékbevallások, kapcsolódó analitikák és iratok

6

 

 

035

APEH-ellenőrzések jegyzőkönyvei, határozatai

6

 

 

036

Számítógépes operatív listák, valamint az évente több alkalommal előállított kimutatások, statisztikák évközi példányai

1

 

 

037

HM KPÜ által készített visszaigazoló bizonylatok

5

 

 

038

A pénzügyi információrendszer tervezésével, szervezésével kapcsolatos iratok, helyzetelemzések, rendszerjavaslatok, rendszertervek, követelmények, útmutatók

5

 

 

039

A pénzügyi információrendszer koordinációs ügyek, levelezések, megrendelések, engedélyek

1

 

 

Közgazdasági, pénzügyi és számviteli szakellenőrzés

040

A pénzügyi szakellenőrzések jegyzőkönyvei, összefoglaló jelentései, értékelések, beszámolók a HM felügyeleti szemlék ellenőrzési iratai ellenőrzési napló a belső pénzügyi ellenőrzésekről

5

 

 

041

A pénzügyi vezetői beosztás átadás-átvételének jegyzőkönyvei

10

 

 

Ügykör száma

Ügykör megnevezése

Megőrzési idő

Levéltár

Saját
irattárban

Központi irattárban

Nyugdíjügyek (az MH katonaállományára, hozzátartozóira vonatkozóan)

042

Az MH és a HM állományába tartozókról készített személyre szóló iratgyűjtő (nyilvántartási számmal ellátott irattartók) az utolsó ellátás folyósításának – nyugdíjas, özvegye, árvája – megszűnése után

25

5

L

043

Baleseti jegyzőkönyvek és kapcsolódó iratok központi gyűjtőben tárolt példányai – a későbbi időpontban kivált MH ht. állományúakra vonatkozóan – az ellátás nélküli kiválás után

15

5

L

044

FÜV-gyűjtőszámmal ellátott orvosi iratok, táblázatok központi gyűjtőben tárolt példányai – a későbbi időpontban kivált MH ht. állományúakra vonatkozóan – az ellátás nélküli kiválás után

15

5

L

045

Nyugdíjas törzsszámról vezetett nyilvántartási könyv, a teljes betelés, illetőleg az adott törzsszám felhasználása után

40

5

L

046

Egyéb levelezések – nem az MH ht. állományába tartozó személyekkel kapcsolatos, illetőleg korábban, ellátás nélkül kiváltak részére – a válasziratok kiadása után

10

5

L

047

A nyugállományba helyezettekről, elhaltakról, illetve ezek hozzátartozói nyugellátásáról készített statisztikai információs jelentések, feldolgozások, értékelések, elemzések részadatai és MH szintű összesítései

40

5

L

Programtámogatás-feladatok

048

Költségvetési gazdálkodást érintő ügyiratok

5

 

 

049

Kapcsolatok civil szervezetekkel

5

 

 

050

Az NFTC feladataival kapcsolatos ügyiratok

5

 

 

051

PR- és kommunikációs tevékenység

5

 

 

052

Programtámogatáshoz kapcsolódó iratok, levelezések

5

 

 

FEUVE

053

A FEUVE-ellenőrzések jegyzőkönyvei, összefoglaló jelentései, beszámolók iratai, nyilvántartások felszámolásuk után, működési okmányok hatálytalanításuk után

5

 

 

Nemzetközi pénzügyi feladatok

054

Nemzetközi költségvetési gazdálkodás

5

 

 

055

Nemzetközi személyi járandóságok

5

 

 

056

Egyéb nemzetközi feladatok, okmányok, ügyintézése

10

 

 

057

Nemzetközi pénzügyi ellenőrzések és belső ellenőrzés

5

 

 

058

NATO-feladatokkal kapcsolatos ügyintézés

5

 

 

059

EU-feladatokkal kapcsolatos ügyintézés

5

 

 

060

A fejezet szintű költségvetés tervezésének iratai

5

 

 

061

Adóügyek

5

 

 

062

Biztosítások

5

15

 

063

Devizaügyek

10

 

 

064

A személyi állomány anyagi felelőssége a honvédségnek okozott károkért

10

 

 

065

Éves költségvetés

5

10

L

066

Munka-, illetve egyéb jogviszonyban állók munkabére, bevallásaik a jogviszony megszűnését követően

5

 

 

067

OEP egyéni tasakok, MÁK kartonok és mellékleteik
(megszűnés esetén az OEP, MÁK bevonja)

NS

 

 

068

Bérszámfejtés alapjául szolgáló bizonylatok

5

 

 

069

Bérszámfejtő lapok átvételének igazolása

5

 

 

070

Nyugdíjpénztári tagdíjak levonása

5

10

L

071

SZJA munkáltatói elszámolás

6

 

 

072

Nyugdíjügyek

5

 

 

073

Kártérítések, letiltások

5

 

 

074

NYENYI adatszolgáltatás

5

10

L

075

APEH, OEP, MÁK, nyugdíjigazgatóság ellenőrzései

5

10

L

076

Hitelek

10

 

 

077

Illetmény, pénzjuttatás, költségtérítések

10

 

 

078

Munkajogi jogviszony

10

 

 

079

Károkozás, kártérítés

10

 

 

080

Jövedelemelszámolás

10

 

 

081

Béren kívüli juttatás, kafetéria

10

 

 

082

Személyi állomány illetményellátása, TB, szociálpolitikai és egyéb pénzjuttatások

5

 

 

083

Alkalmazottak munkajogi jogviszonya

10

 

 

084

Alkalmazottak felelőssége a Kht.-nak okozott károkért, a közhasznú társaságot terhelő kártérítések

10

 

 

085

Szerződések, megállapodások (megszűnést követően)

8

 

 

086

Személyi menetlevél (kiküldetési rendelvény)

8

 

 

087

Statisztikák

8

 

 



10. tárgykör: TŰZ- ÉS MUNKAVÉDELEM

Ügykör száma

Ügykör megnevezése

Megőrzési idő

Levéltár

Saját
irattárban

Központi
irattárban

001

Tűzesetek

5

 

 

002

Tűzvédelmi ellenőrzések

5

 

 

003

Tűzvédelmi szakvizsgák

6

 

 

004

Tűzvédelmi ügyek

5

 

 

005

Tűz- és munkavédelmi oktatással kapcsolatos iratok

5

 

 

006

Építési engedélyezési eljárás tűzvédelmi szakhatósági nyilatkozata

5

30

 

007

Használatbavételi engedélyezési eljárás tűzvédelmi szakhatósági nyilatkozata

5

30

 

008

Biztonságtechnikai ügyek

5

 

 

009

Biztonságtechnikai ellenőrzések

5

 

 

010

Munkavédelmi ellenőrzések

5

 

 

011

Kockázatelemzések és értékelések

5

 

 

012

Képernyős munkahelyek felülvizsgálata

5

 

 

013

Munkabaleseti jegyzőkönyvek és statisztikai adatlapok

5

30

 

014

Munkabaleseti értesítések

5

 

 

015

Munkavédelmi ügyek

5

 

 

016

Szervezeti Tűzvédelmi Szabályzat hatálytalanítsa után

5

 

 

017

Szervezeti Munkavédelmi Szabályzat hatálytalanítása után

5

 

 

018

Munkavédelmi és tűzvédelmi felülvizsgálatok

10

 

 



11. tárgykör: KÖRNYEZET- ÉS TERMÉSZETVÉDELEM

Ügykör száma

Ügykör megnevezése

Megőrzési idő

Levéltár

Saját
irattárban

Központi
irattárban

001

Környezetvédelmi hatósági jelentések, adatszolgáltatások

10

 

 

002

Környezetvédelmi ellenőrzések

5

 

 

003

Környezetvédelmi ügyek

10

 

 

004

Hulladékgazdálkodás

10

 

 

005

Hulladékgazdálkodási adatbejelentő lapok

10

 

 

006

Levegőtisztaság, -védelem

5

 

 

007

Zajvédelem

5

 

 

008

Felszíni és felszín alatti vizek védelme

10

 

 

009

Környezeti kármentesítések

20

 

 

010

Veszélyes anyagok elfolyása, környezeti károkozás

10

 

 

011

Levegőtisztaság-védelmi alapjelentések

10

 

 

012

Környezetvédelmi alap nyilvántartási adatok a szervezet megszűnését követően

5

10

L

013

Környezetvédelmi oktatás, kiképzés

5

 

 

014

Természetvédelmi ügyek

5

 

 

015

Szervezeti Környezetvédelmi Szabályzat miután hatálytalanná vált

5

 

 



12. tárgykör: VÉDELMI TERVEZÉS

Ügykör száma

Ügykör megnevezése

Megőrzési idő

Levéltár

Saját
irattárban

Központi
irattárban

001

A Tárca Védelmi Tervező Rendszer (TVTR) működtetésével és szakmai irányításával (szakmai felügyeletével) összefüggő ügyek, rendszerleíró okmányok és szabályozók

10

5

 

002

A HM Védelmi Tervező Bizottsági ügyek

15

 

 

003

A Magyar Honvédség hosszú távú tervei

15

 

 

004

A Magyar Honvédség rövid távú tervei

10

 

 

005

A Magyar Honvédség eseti és rendkívüli tervezési eljárásban kidolgozott tervei

10

 

 

006

A TVTR-ben készülő tervek kidolgozásával kapcsolatos ügyek és okmányok, a tervek tervezetei és munkapéldányai

10

 

 

007

A TVTR-ben kidolgozott tervek elemzésével, értékelésével és kockázatkezelésével kapcsolatos ügyek és okmányok

10

 

 

008

A NATO Védelmi Tervezési Eljárásban kidolgozott nemzeti válaszok és szövetségi értékelések

20

 

 

009

Az EU védelmi tervezési folyamatban kidolgozott nemzeti válaszok és uniós értékelések

20

 

 

010

A NATO Védelmi Tervezési Eljárásához kapcsolódó ügyek és munkaokmányok, a nemzeti válaszok tervezetei és munkapéldányai

10

 

 

011

Az Európai Unió védelmi tervezési tevékenységéhez kapcsolódó ügyek és munkaokmányok, a nemzeti válaszok tervezetei és munkapéldányai

10

 

 

012

NATO Fő Erőforrás Tervező Bizottság (Senior Resource Board) tevékenységéhez kapcsolódó ügyek

10

 

 

013

A TVTR-ben kidolgozott tervek végrehajtásával kapcsolatos ügyek
és okmányok

10

 

 



KÜLÖNÖS RÉSZ

13. tárgykör: HADSZÍNTÉR-ELŐKÉSZÍTÉS

Ügykör száma

Ügykör megnevezése

Megőrzési idő

Levéltár

Saját
irattárban

Központi
irattárban

001

A hadszíntér-előkészítés tervezése hatálytalanítás után

15

10

L

002

Szállítóeszközök, berendezések előkészítése hatálytalanítás után

15

10

L

003

Közlekedési objektumok előkészítése hatálytalanítás után

15

10

L

004

Hírközlési objektumok előkészítése hatálytalanítás után

15

10

L

005

Hadműveleti irányok szemrevételezése hatálytalanítás után

15

10

L



14. tárgykör: HADMŰVELETI TERVEZÉS

Ügykör száma

Ügykör megnevezése

Megőrzési idő

Levéltár

Saját
irattárban

Központi
irattárban

001

Hadműveleti tervek

10

5

L

002

Fejlesztési tervek

10

5

L

003

A hadműveleti alkalmazás tervei

10

5

L

004

Nemzetközi feladatra történő kijelölés

5

10

L

005

Hadműveleti felkészítés jóváhagyott okmányai

5

10

L

006

Haderőnem alkalmazásának alapelvei, eljárásai, koncepciói

5

10

L

007

Békemissziós feladatok tervei

5

10

L

008

Hadrend, diszlokáció

10

5

L

009

Nemzetközi szervezetek, koalíciók felkérései, nemzeti állásfoglalások

5

10

L

010

A hadműveleti tervezés döntés-előkészítése során keletkezett iratok

2

 

 

011

Békeműveletekkel kapcsolatos felkészítés, tanfolyamok

2

 

 

012

Békeműveletekben való részvétel

10

 

 

013

Békeműveletek jogi dokumentumai

10

 

 

014

Békeműveleti jelentések, kimutatások

2

 

 

015

Harcparancsok, harcintézkedések

5

10

L



15. tárgykör: HÁBORÚS VEZETÉS

Ügykör száma

Ügykör megnevezése

Megőrzési idő

Levéltár

Saját
irattárban

Központi
irattárban

001

A háborús vezetés tervezési okmányai hatálytalanítás után

15

10

L

002

Állami (nem katonai) vezetési pontok hatálytalanítás után

15

10

L

003

A HVK vezetési pontjai hatálytalanítás után

15

10

L

004

Háborús alapokmányok hatálytalanítás után

15

10

L

005

Fő és kisegítő vezetési pontok hatálytalanítás után

15

10

L

006

A katonai cenzúra ügyei

5

 

 

007

Logisztikai vezetési pontok

15

 

 



16. tárgykör: KÉSZENLÉT FOKOZÁSA ÉS FENNTARTÁSA RENDSZERÉNEK FELADATAI

Ügykör száma

Ügykör megnevezése

Megőrzési idő

Levéltár

Saját
irattárban

Központi
irattárban

001

KFR- és készenléti szolgálat

5

 

 

002

Állománytáblák, beosztási könyvek 1. sz. példányai

10

5

L

003

A riasztási rendszerek tervezése, szervezése, működtetése

25

 

 

004

Ügyeleti szolgálatokkal kapcsolatos feladatok

10

 

 

005

A KFR-feladatok tervezése, szervezése

25

 

 

006

A KFR-feladatok begyakorlása

25

 

 

007

A KFR ellenőrzése és értékelése

25

 

 

008

Hadrafoghatóság, harcérték, összefoglaló jelentés

25

 

 

009

Terrorcselekmények elleni védelmi rendszabályok

25

 

 

010

Harcérték jelentések

2

 

 

011

Platina fax

1

 

 

012

Eseti jelentés

2

 

 

013

Az ügyeleti szolgálatok okmányai lezárásukat (beteltüket) követően

5

 

 



17. tárgykör: HADMŰVELETI (HARC-) BIZTOSÍTÁS

Ügykör száma

Ügykör megnevezése

Megőrzési idő

Levéltár

Saját
irattárban

Központi
irattárban

001

Csapatok TÖPFE-védelme

10

5

L

002

Elektronikai harc

10

5

L

003

Álcázás

10

5

L

004

Műszaki biztosítás

10

5

L

005

Vegyivédelmi biztosítás

10

5

L

006

Repülések navigációs vizsgálata

10

5

L

007

Repülések rádiótechnikai biztosítása

10

5

L

008

Felderítés

5

 

 

009

Térképészeti biztosítás

5

 

 

010

Meteorológiai és hidrológiai biztosítás

5

 

 

011

Fedező biztosítás

5

 

 

012

Önlégvédelem

5

 

 

013

Logisztikai támogatás

5

 

 

014

Az objektumok őrzése és védelme, őrszolgálat

5

 

 

015

Terrorcselekmények elhárítása

5

10

L

016

Civil katonai kapcsolatok (CIMIC, PSYOPS, INFOOPS)

3

 

 

017

Országhatáron kívüli műveletek

5

10

L

018

Erők megóvása

5

 

 

019

Helyőrségi és katonai rendészeti ügyek

5

 

 

020

FP-tervek

2

 

 

021

Objektumokba történő beléptetés

5

 

 

022

Polgári vagyonvédelmi szolgáltatókkal kapcsolatos tevékenység

5

 

 

023

Fegyveres biztonsági őrzés, vagyonvédelmi fegyveres és egyéb őrszolgálat

15

 

 

024

Békevezetéssel, a napi szolgálatteljesítések szervezésével és végrehajtásával összefüggő feladatok

5

 

 

025

Tüzér ügyek

5

 

 

026

Páncéltörő tüzér ügyek

5

 

 

027

Lövész ügyek

5

 

 

028

Harckocsizó ügyek

5

 

 



18. tárgykör: KÜLSZOLGÁLAT (MISSZIÓK)

Ügykör száma

Ügykör megnevezése

Megőrzési idő

Levéltár

Saját
irattárban

Központi
irattárban

001

Sorszámos rendelkezések nyilvántartásai

5

10

L

002

Harcparancsok

5

10

L

003

A missziók átadás-átvételi jegyzőkönyvei

5

10

L

004

Összefoglaló jelentések

5

10

L

005

Szolgálati okmányok

5

10

L

006

Beosztási könyv

5

10

L

007

Vezetési okmányok

5

10

L

008

Napi jelentések

5

10

L



19. tárgykör: FELDERÍTŐ SZAKÜGYEK

Ügykör száma

Ügykör megnevezése

Megőrzési idő

Levéltár

Saját
irattárban

Központi
irattárban

001

Hadászati felderítéssel kapcsolatos iratok, értékelések, tájékoztatók

5

10

L

002

A hadműveleti felderítés tervezése

5

10

L

003

A hadműveleti felderítés végrehajtásának értékelése

5

10

L

004

A hadműveleti-harcászati felderítéssel kapcsolatos iratok

5

10

L

005

A felderítés végrehajtói, közreműködői

5

 

 

006

Felderítő értékelések, tájékoztatók

5

 

 

007

Emberi erővel végzett (HUMINT) ügyek

5

 

 

008

Rádióelektronikai felderítési (SIGINT) ügyek

5

 

 

009

Képi felderítési (IMINT) ügyek

5

 

 

010

Jelfelderítési (ELINT) ügyek

5

 

 

011

Hadászati felderítés szervezésével, tervezésével és végrehajtásával kapcsolatos szakügyek

5

 

 

012

A felderítés ejtőernyős ügyei

5

 

 

013

Elektronikai-harc ügyek

5

 

 

014

Elektronikai védelmi szakügyek

5

 

 

015

Felderítő szakanyagellátás

5

 

 



20. tárgykör: TÉRKÉPÉSZETI SZAKÜGYEK

Ügykör száma

Ügykör megnevezése

Megőrzési idő

Levéltár

Saját
irattárban

Központi
irattárban

001

Geoinformációs támogatás

5

 

 

002

Térképészeti szakkiképzés

5

 

 

003

Nemzetközi térképészeti ügyek

5

 

 

004

Térképészeti minőségbiztosítás

5

10

L

005

A térképellátás tervezése

1

 

 

006

Térképészeti számvetések, javaslatok

1

 

 

007

Katonai topográfiai és különleges térképek, légi fénykép- és fotótermékek, űrfelvételek

1

 

 

008

Katonai szervezetek térképellátása

1

 

 

009

Geodéziai biztosítás

1

 

 

010

Térinformatikai tevékenység

1

 

 

011

Térképészeti szakiratok iktatókönyve

5

 

 

012

Térképészeti szakigazgatás

5

 

 

013

Térkép-felhasználási engedélyek, a térképészeti állami alapadatok védelme

10

 

 

014

Légi felvételekkel kapcsolatos hatósági feladatok

15

 

 

015

Minősített légi felvételekkel kapcsolatos feladatok

15

5

L



21. tárgykör: METEOROLÓGIAI ÉS HIDROLÓGIAI SZAKÜGYEK

Ügykör száma

Ügykör megnevezése

Megőrzési idő

Levéltár

Saját
irattárban

Központi
irattárban

001

Meteorológiai és hidrológiai szakügyek

5

 

 

002

Meteorológiai mérő- és megfigyelő rendszer

10

 

 

003

A meteorológiai adatszolgáltatás rendszere

5

 

 

004

Meteorológiai tárgyú szakképzés

2

 

 



22. tárgykör: LÉGVÉDELMI ÉS REPÜLŐ SZAKÜGYEK

Ügykör száma

Ügykör megnevezése

Megőrzési idő

Levéltár

Saját
irattárban

Központi
irattárban

001

Repülő szakügyek

5

 

 

002

Légi tájékozódás, navigáció

5

 

 

003

Harcászati repülő szakügyek

5

 

 

004

Radartechnikai havi jelentések

5

 

 

005

Mérnök-műszaki szolgálat

5

 

 

006

Ejtőernyős szakügyek

5

 

 

007

Eseményjelentések, eseménykivizsgálások (repülő események, légiközlekedési balesetek)

5

40

L

008

Repülő eszközök szervizmunkái
A rendszerben tartásig nem selejtezhető

5

 

 

009

Repülő eszközök időszakos vizsgái
A rendszerben tartásig nem selejtezhető

5

 

 

010

Repülőtechnika üzemben tartási okmányai
A rendszerben tartásig nem selejtezhető

5

 

 

011

Repülőtechnika ellenőrzések

5

 

 

012

Beszerzési ügyek

5

 

 

013

Repülésügyi szabályozások, hatósági ügyek

15

 

 

014

Repülésirányítás

15

 

 

015

Repülőeszközök igénylése, igénybevétele

15

 

 

016

Repülésbiztonsági ügyek

5

10

L

017

Radartechnikai, híradó, informatikai és fénytechnikai szakügyek

5

 

 

018

Légiforgalmi tájékoztatás

5

 

 

019

Légi vezetési és irányítási szakügyek

15

 

 

020

Légiforgalmi irányítás

5

 

 

021

Átképzési tervek

5

 

 

022

Külföldi állami légi járművek diplomáciai engedélyei

5

 

 

023

Magyar állami légi járművek külföldi repüléseinek előzetes tervei és diplomáciai engedélyei

5

 

 

024

Radartechnikai szakügyek

10

 

 

025

Légvédelmi rakéta szakügyek

5

 

 



23. tárgykör: EGÉSZSÉGÜGYI SZAKÜGYEK

Ügykör száma

Ügykör megnevezése

Megőrzési idő

Levéltár

Saját
irattárban

Központi
irattárban

001

Egészségügyi alapellátás

5

 

 

002

A személyi állomány egészségügyi helyzetének adatai

5

 

 

003

Egészségügy-technikai ügyek

5

 

 

004

Drogprevencióval, drogszűréssel kapcsolatos ügyek

5

 

 

005

Egészségbiztosítási ügyek iratai

10

40

 

006

Egészségre ártalmas munkakörben foglalkoztatottak iratai

10

35

 

007

A gyógyító munka ügyei

5

 

 

008

Egészségügyi logisztikai ügyek

5

 

 

009

Egészségügyi tudományos tevékenység iratai

5

10

L

010

Éves statisztikai adatszolgáltatás

5

10

L

011

Évközi statisztikai adatszolgáltatás

5

 

 

012

Egészségügyi biztosítással kapcsolatos iratok, nemzeti

15

 

 

013

Egészségügyi biztosítással kapcsolatos iratok, nemzetközi

15

 

 

014

Foglalkozás-egészségügy iratai

5

 

 

015

Foglalkozás-egészségügyi alkalmassági vizsgálat okmányai

10

 

 

016

Közegészségügyi-járványügyi tevékenység iratai

30

 

 

017

Szakmai pályázatok

5

10

L

018

Ellenőrzési napló

30

 

 

019

Orvosetikai bizottság ügyei

15

 

 

020

Orvosszakértői ügyek, konzíliumok

15

 

 

021

Gyengélkedők könyve

5

 

 

022

Mérgező anyagok ellenőrzésével kapcsolatos ügyek

15

 

 

023

Méreg elszámolás

30

 

 

024

Kábítószer igénylő tömb

30

 

 

025

Kábítószer és pszichotróp anyagok nyilvántartása

5

 

 

026

Vegyszer-nyilvántartási napló

10

 

 

027

Gyógyszernyilvántartó lap

10

 

 

028

Gyógyszer megrendelő lap

5

 

 

029

Orvosi látleletek, ambulánsnaplók és betegtörzslapok

30

 

 



24. tárgykör: MŰSZAKI SZAKÜGYEK (hkf, Öhp)

Ügykör száma

Ügykör megnevezése

Megőrzési idő

Levéltár

Saját
irattárban

Központi
irattárban

001

Tűzszerész szaktevékenység ügyei

5

 

 

002

Hadihajózással kapcsolatos ügyek

5

 

 

003

Katasztrófa-, illetve árvízvédelemmel kapcsolatos ügyek

5

 

 

004

Műszaki szakanyagok

2

 

 

005

Nemzetgazdasággal kapcsolatos ügyek

5

 

 

006

Műszaki munkagépek igénybevétele és javítása

5

 

 

007

Műszaki kiképzéssel kapcsolatos ügyek

10

 

 

008

Műszaki felszerelésekkel kapcsolatos ügyek

1

 

 

009

Előtalált robbanó eszközök hatástalanítása

15

 

 

010

Bejelentőkönyv előtalált robbanótestekről (a szervezet megszűnését követően)

25

 

 

011

Hajónapló (beteltét követően)

15

 

 

012

Búvár szaktevékenység ügyei

10

 

 



25. tárgykör: VEGYIVÉDELMI SZAKÜGYEK

Ügykör száma

Ügykör megnevezése

Megőrzési idő

Levéltár

Saját
irattárban

Központi
irattárban

001

Vegyivédelmi szakügyek

5

 

 

002

Vegyi- és nukleárisbaleset-elhárítással kapcsolatos iratok

10

 

 

003

Vegyivédelmi szakanyagok

5

 

 

004

A vegyivédelmi laboratóriumok mérési jegyzőkönyvei

10

 

 

005

A háttérsugárzás-mérések összesített, országos adatait
tartalmazó iratok

10

 

 

006

A sugárfigyelő és -jelző rendszerrel kapcsolatos ügyek

5

 

 

007

A VV. szakcsapatok tűzvédelemi tevékenysége

5

 

 



26. tárgykör: KÜLÖNLEGES ÜGYEK

Ügykör száma

Ügykör megnevezése

Megőrzési idő

Levéltár

Saját
irattárban

Központi
irattárban

001

Különleges katonai objektumok biztonsága

15

 

 

002

Különleges objektumok dokumentációi

15

 

 

003

Különleges haditechnikai eszközök dokumentációi

15

 

 

004

Különleges belépők, jelszámrendszer

15

 

 

005

Letiltott jelszámos belépők

15

 

 

006

Haditechnikai eszközök csökkentése

5

10

L

007

Haditechnikai eszközmozgások (CFE CSBM infócsere)

2

 

 

008

Különleges haditechnikai eszközök dokumentációja fejlesztésének dokumentációja és azzal kapcsolatos iratok

5

10

L



27. tárgykör: HÍRADÁS

Ügykör száma

Ügykör megnevezése

Megőrzési idő

Levéltár

Saját
irattárban

Központi
irattárban

001

Híradófejlesztési tervek és intézkedések

5

10

L

002

Híradóberuházás, korszerűsítés, alkalmazás és eszközbeszerzés

5

10

L

003

Híradórendszer, állomás, technikai eszköz, üzemeltetés és fenntartás

5

10

L

004

Távbeszélő-, telefax- és e-mail cím könyvek

3

 

 

005

Általános híradó-ügyintézés

5

 

 

006

Híradókiképzéssel és tanfolyamokkal kapcsolatos ügyek

3

 

 

007

Műholdas kommunikáció

15

 

 

008

Vezetési, együttműködési és egyéb hírközlő rendszerek tervezése

15

 

 

009

Híradótervek, intézkedések és jelentések

5

10

L

010

Híradóállomások, berendezések és eszközök

2

 

 

011

Repülésirányítási és légi navigációs rendszerek tervezése
és koordinálása

5

 

 

012

Repülésirányítási, híradó, radar, navigációs, informatikai
és fénytechnikai berendezések üzemben tartási okmányai

5

 

 

013

Állandó hírrendszerek tervezése, biztosítása és fenntartása

5

 

 

014

Rádióhíradás

2

 

 

015

Híradó-ellenőrzések, nyilvántartások

10

 

 

016

Béke távbeszélő ellátás és fenntartás

5

 

 

017

Vezetékes berendezések

5

 

 

018

Internet-szolgáltatások, -szerződések

10

 

 

019

Mikrohullámú hálózat átalakítása, fenntartása

10

 

 

020

Távközlési díjak és egyéb más jellegű szolgáltatások

10

 

 

021

Nemzetközi áramkörök bérleti díjai

10

 

 

022

Hálózatkiépítések, -bővítések

10

 

 

023

Rádiótelefonok és mobilkészülékek ügyei

10

 

 

024

Biztonsági, biztonságtechnikai és vagyonvédelmi ügyek

5

10

L

025

Frekvenciafelhasználás

5

10

 

026

Tábori Hírrendszerek Tervezése, biztosítása és fenntartása

5

10

L

027

Az MH zártcélú hálózatával összefüggő feladatok

5

10

L



28. tárgykör: REJTJELTEVÉKENYSÉG

Ügykör száma

Ügykör megnevezése

Megőrzési idő

Levéltár

Saját
irattárban

Központi
irattárban

001

Rejtjel-tevékenységi munkahelyek biztonsági megfeleltetési ügyei, akkreditálási jegyzőkönyvei, engedélyező okmányai

5

 

 

002

Rejtjelző eszköznyilvántartások és kulcsnyilvántartások lezárásuk után

15

 

 

003

A rejtjelző okmányok nyilvántartásai a nullára zárásukat követően, a megsemmisítési jegyzőkönyvek a megsemmisítés végrehajtása után

15

 

 

004

Kézbesítő könyvek, futár átvételi elismervények, belső leírások, leíró napló, személyi kartonok, rejtjelzett táviratok nyilvántartókönyvei, forgalmi naplók, reggeli jelentések naplója, zárt körletbe belépők nyilvántartó könyve lezárásuk után

5

 

 

005

Rejtjelző eszközfejlesztés, beszerzés, gyártás, tesztüzemeltetés iratai. A rendszeresítést követően az iratok további megőrzéséről a központi rejtjelző szerv gondoskodik

NS

 

 

006

Rejtjelző eszköz rendszeresítésével kapcsolatos iratok. Az eszköz kivonása után az iratok további megőrzésről a központi rejtjelző szerv gondoskodik

NS

 

 

007

Rejtjeles kapcsolat megszervezése, szabályozása és megszüntetése, a kapcsolat megszüntetést követően az elöljáró rejtjelző szervnél

15

 

 

008

Rejtjelző képzés vizsga-jegyzőkönyveit a képzést, végző szervezetnél, a szervezet megszűnése esetén az elöljáró rejtjelző szervnél

30

 

 

009

Rejtjelző képzés, továbbképzés, oktatás egyéb iratai

5

 

 

010

Véleménykérés, véleményezés, javaslatok, bedolgozások. Rejtjelző szolgálatok munkarend szabályozása. Ellenőrzési jegyzőkönyvek.
A szakterület jelentésköteles eseményei, kivizsgálásuk. Minősített szakiratok felülvizsgálati jegyzéke, értesítés a módosításokról. Szakanyagok fordítási, lektorálási, nyomdai sokszorosítási ügyei

5

 

 

011

Űrlap- és nyomtatványigénylések. Tanfolyami beiskolázások. Szakellenőrzési tervek. Zárt körletbe történő beléptetés engedélyezési ügyei. Szakanyag megsemmisítések előkészítő iratai

1

 

 

012

Kézi szakrejtjelző eszközök, vezetési táblázatok kulcsait hatálytalanná válásuk után 5 munkanapon belül meg kell semmisíteni. A rendszerből történő végleges kivonás után a prototípust, illetve az első eredeti példányt további őrzéséről a központi rejtjelző szerv gondoskodik

NS

 

 

013

Rejtjelző szerv felszámolási jegyzőkönyve az elöljáró rejtjel felügyelet őrzi

15

 

 

014

Rejtjelző betekintési és működési engedélyt a megismerésre jogosultak nyilvántartását betelte vagy érvénytelenítése után
(a szervezet megszűnése esetén az elöljáró rejtjel felügyelet őrzi)

15

 

 

015

Eszköz- és kulcsbiztosítási ügyek

10

 

 

016

Rejtjelző eszközök kiadásával, bevonásával kapcsolatos ügyek és az ezekkel kapcsolatos átadás-átvételi jegyzőkönyvek rejtjelző szerv megszűnése után az elöljáró rejtjelző szervnél őrzendő

15

 

 

017

Eszköz- és kulcsbiztosítással kapcsolatos utalványok

5

 

 

018

Rejtjelző eszköz javítása

5

 

 

019

Érvényességi és egyéb, a szakterületre vonatkozó eseti jellegű szabályozások, intézkedések a végrehajtás után az érintett szervezeteknél

1

 

 

020

Érvényességi és egyéb, a szakterületre vonatkozó eseti jellegű szabályozások, intézkedések a végrehajtás után a kiadó szervezetnél

5

 

 

021

Érvényességi és egyéb, a szakterületre vonatkozó normatív jellegű szabályozások, intézkedések hatálytalanításuk után az érintett szervezeteknél

5

 

 

022

Érvényességi és egyéb, a szakterületre vonatkozó normatív jellegű szabályozások, intézkedések közül a kiadó szervezetnél lévő eredeti példány a hatálytalanítás után (a szervezet megszűnése esetén az elöljáró rejtjelző szervnél kell őrizni)

15

 

 

023

Munkafüzetek: a helyettesítési munkafüzeteket a beteltük után más egyéb munkafüzeteket a feleslegessé válásukat követően

1

 

 



29. tárgykör: INFORMATIKAI ÜGYEK

Ügykör száma

Ügykör megnevezése

Megőrzési idő

Levéltár

Saját
irattárban

Központi
irattárban

001

A háborús vezetést támogató informatikai rendszerek építése, fejlesztése és korszerűsítése

5

10

L

002

A békevezetést támogató informatikai rendszerek kidolgozása, fejlesztése és korszerűsítése

15

 

 

003

Informatikai szakutasítás, szakintézkedés

15

 

 

004

Vezetési és irányítási rendszertervezés, -fejlesztés, -korszerűsítés

15

 

 

005

Tábori vezetési és irányítási rendszerfejlesztés, -korszerűsítés

15

 

 

006

Rendszerdokumentáció

5

10

L

007

Rendszertervezés, rendszerszervezés

15

 

 

008

Hálózattervezés, -fejlesztés

10

 

 

009

Szoftverfejlesztés, szoftverdokumentáció

15

 

 

010

Adatbázisok tervezése, fejlesztése

10

 

 

011

Mágneses és optikai adathordozók

15

 

 

012

Rendszerüzemeltetés, -fenntartás és -karbantartás

6

 

 

013

Anyagigénylések, szervizelés

5

 

 

014

Szakmai jelentések

5

 

 

015

SZÜNY anyagok nyilvántartása

5

 

 

016

Védett külügyi hálózat

5

 

 

017

Rendszer- és alkalmazói programok tervezése, beszerzése és ellátása

5

 

 

018

Algoritmusok, programok készítése, honosítása; programdokumentációk

5

 

 

019

A gépi adatfeldolgozás adathordozóival kapcsolatos műszaki-technikai ügyek iratai

5

 

 

020

A műszaki kiszolgálás és üzemeltetés okmányai hatálytalanításuk után

5

 

 

021

Informatikai tervek, szakügyek

5

 

 

022

Adatbankok kialakítása, létrehozása

5

10

L

023

Kódrendszerek kidolgozása, alkalmazása

5

10

L

024

Eszközellátás igény

2

 

 

025

Adathordozó igény

2

 

 

026

Adatmentések (anyag, bér stb.)

5

 

 

027

Rendszerprogramok

5

10

L

028

Rendszer- és alkalmazói programok tervezése, beszerzése

5

 

 

029

Számítástechnikai rendszer fejlesztése, korszerűsítése és eszközbeszerzése

5

 

 

030

Az Elektronikus Kormányzati Gerinchálózattal (EKG) összefüggő feladatok

5

10

L



30. tárgykör: HADERŐSZERVEZÉS, FELTÖLTÉS, HADKIEGÉSZÍTÉS, KATONAI IGAZGATÁS, A HADKÖTELESEK NYILVÁNTARTÁSA

Ügykör száma

Ügykör megnevezése

Megőrzési idő

Levéltár

Saját
irattárban

Központi
irattárban

001

Szervezeti fejlesztés és létszámgazdálkodás

5

10

L

002

Szervezési alapokmányok (hadrend, elhelyezési könyv, szervezési parancsok)

5

10

L

003

Az állománytáblák, munkaköri jegyzékek és azok helyesbítő ívei

5

10

L

004

Szervezési utasítások, szervezési normák, nómenklatúrák

5

10

L

005

Potenciális hadkötelesek nyilvántartása és ahhoz kapcsolódó adatszolgáltatás

5

 

 

006

Hadkötelesek tájékoztatási és bejelentési kötelezettségéhez tartozó ügyek

5

 

 

007

Hadkötelesek meghagyásához tartozó ügyek

5

 

 

008

Hadkötelesek sorozása és behívhatósági elbírálása

5

 

 

009

Hadkötelesek behívása, katonai szolgálata és leszerelése

5

 

 

010

Háborús veszteség nyilvántartása és pótlása

5

 

 

011

Hadkötelesek polgári szolgálata

5

 

 

012

Technikai eszközök biztosítása

5

 

 

013

Objektumok biztosítása

5

 

 

014

Szolgáltatások biztosítása

5

 

 

015

Önkéntes tartalékosok biztosítása

10

 

 

016

Katonai toborzás általános ügyei

5

 

 

017

Katonai szolgálatra jelentkezők alkalmassági elbírálásának ügyei

5

 

 

018

Katonai szolgálatra jelentkezők behívásai ügyei

10

 

 

019

Szociális, érdekvédelmi tevékenység vezetése, felügyelete értékelése, elemzése

5

 

 

020

Szociális, érdekvédelmi szakállomány képzése, felkészítése

5

 

 

021

Szociális, érdekvédelmi szakterület együttműködése és kapcsolattartása

5

 

 

022

Nyugdíjas otthon ügyei

15

 

 

023

Érdekvédelmi körbe tartozók nyilvántartása és ahhoz kapcsolódó adatszolgáltatás

15

 

 

024

Érdekvédelmi anyaggyűjtők, okmányok

5

10

L

025

Érdekvédelmi körbe tartozó állomány szociális és kegyeleti ügyei

5

 

 

026

Érdekvédelmi körbe tartozó állomány elismerései, előléptetései

5

 

 

027

Érdekvédelemmel kapcsolatos panaszok és beadványok

5

 

 

028

Tervokmányok

5

 

 

029

Technikai eszközök bejelentése

5

 

 

030

Ingatlanbejelentés, szolgáltatásbejelentés

5

 

 

031

Az önkéntes tartalékos rendszer kialakítása

5

10

L

032

A szervezet értékelő-elemző munka okmányai

5

 

 

033

Katonai igazgatási szakfelkészítés

5

 

 

034

Hadkötelesek nyilvántartásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatásokra vonatkozó megállapodások

25

5

L



31. tárgykör: VÉDELMI IGAZGATÁS

Ügykör száma

Ügykör megnevezése

Megőrzési idő

Levéltár

Saját
irattárban

Központi
irattárban

001

A védelmi felkészítéssel és a válságkezeléssel kapcsolatos kormányzati ügyek

5

15

L

002

A Honvédelmi Tanács elhelyezésével, működésével kapcsolatos ügyek

5

15

L

003

A minősített időszakokban működő központi védelmi igazgatási szervek iratai

5

15

L

004

A minősített időszakok rendkívüli intézkedéseinek tervezetei

5

15

L

005

K-600, KTIR rendszerekkel kapcsolatos ügyek

5

10

L

006

Az ország védelmi célú terület-előkészítésével kapcsolatos igazgatási feladatok

5

 

 

007

A védelmi igazgatás tervrendszerével kapcsolatos iratok

5

 

 

008

A tömegtájékoztatásra kijelölt szervek minősített időszaki működésével kapcsolatos ügyek

20

 

 

009

A védelmi igazgatás rendszerében feladattal rendelkező szervek vezetőinek felkészítése, továbbképzése

5

 

 

010

A gazdaság védelmi célú felkészítésével kapcsolatos ügyek

20

 

 

011

A Befogadó Nemzeti Támogatás (BNT) feladataival kapcsolatos ügyek

20

 

 

012

A megyei (fővárosi) és helyi védelmi bizottságok ügyei

20

 

 

013

A Polgári Veszélyhelyzeti Tervezéssel kapcsolatos ügyek

20

 

 

014

A létfontosságú (kritikus) infrastruktúra védelmével kapcsolatos ügyek

20

 

 

015

A NATO Válságreagálási Rendszerrel, az Európai Unió válságkezelési mechanizmusaival, illetve az ezekkel összhangban álló nemzeti intézkedési rendszerrel kapcsolatos ügyek

20

 

 

016

A védelmi igazgatás központi, területi és helyi szintű gyakorlatai

5

 

 

017

A megyei (fővárosi) védelmi bizottságok (MVB) felügyeletével kapcsolatos iratok

5

 

 

018

A védelmi igazgatással kapcsolatos jogszabályok előkészítésével, tervezeteivel kapcsolatos iratok

1

 

 

019

A védett létesítményekkel kapcsolatos ügyek

5

15

L

020

A védelmi igazgatás vezetésirányításával kapcsolatos ügyek

5

 

 

021

Egyéb védelmi igazgatási ügyek

5

 

 



32. tárgykör: NEMZETKÖZI KATONAI KAPCSOLATOK, KATONAI DIPLOMÁCIA

Ügykör száma

Ügykör megnevezése

Megőrzési idő

Levéltár

Saját
irattárban

Központi
irattárban

001

Nemzetközi kapcsolattartás

10

 

 

002

Katonadiplomácia elvi irányítása

10

 

 

003

A külföldi katonai meghívások, utazások, fogadások ügyei

3

 

 

004

A szolgálati utazások tervezése, szervezése, devizaügyei

10

 

 

005

A Magyar Köztársaságba látogató állam- és kormányfők programjával kapcsolatos HM-szintű feladatok

5

10

L

006

A Magyar Köztársaság katonai attaséival, az attasé hivatalok működésével kapcsolatos iratok

5

10

L

007

Kapcsolattartás a Budapesten akkreditált külképviseletekkel

10

 

 

008

A Budapesten akkreditált katonai attasékkal, valamint a katonadiplomáciai tevékenységgel kapcsolatos dokumentációk, tájékoztatók

5

10

L

009

A nemzetközi diplomáciai tevékenységgel kapcsolatos iratok

10

 

 

010

Rendezvényszervezés

15

 

 

011

Szállodai szolgáltatás

15

 

 

012

Fordítások

1

 

 

013

HM felsőszintű vezetők nemzetközi kapcsolattartásával és programjaival összefüggő feladatok

5

10

L



33. tárgykör: VÉDELEMPOLITIKAI ÉS MULTILATERÁLIS KAPCSOLATOK

Ügykör száma

Ügykör megnevezése

Megőrzési idő

Levéltár

Saját
irattárban

Központi
irattárban

001

A Magyar Köztársaság biztonság- és védelempolitikája

5

10

L

002

Magas szintű multilaterális találkozók

5

10

L

003

Konfliktusmegelőzés, válságkezelés

5

10

L

004

Non-proliferáció

15

 

 

005

Terrorizmus elleni küzdelem

10

 

 

006

NATO-békepartnerség

15

 

 

007

NATO nukleáris politika

15

 

 

008

NATO védelmi tervezés

5

10

L

009

NATO–Oroszország Tanács, NATO–orosz kapcsolatok

5

10

L

010

NATO–Ukrajna Tanács, NATO–ukrán kapcsolatok

5

10

L

011

Egyéb NATO-ügyek

10

 

 

012

Európai Koordinációs Tárcaközi Bizottság dokumentumai

15

 

 

013

EU-képességfejlesztés

5

10

L

014

EU közös külpolitikával és biztonságpolitikával, illetve az európai biztonság- és védelempolitikával kapcsolatos egyéb ügyek

15

 

 

015

Fegyverzet-ellenőrzéssel kapcsolatos ügyek

5

 

 

016

Fegyverzet-ellenőrzéssel kapcsolatos jelentések

5

10

L

017

Fegyverzet-ellenőrzéssel kapcsolatos (szervezési) együttműködési ügyek

1

 

 

018

A Tárcaközi Bizottság tevékenységével összefüggő ügyek

5

10

L

019

Multilaterális Együttműködési Terv (MET)

5

10

L

020

Regionális Együttműködési Szervezetek

5

 

 

021

Egyéb védelempolitikai ügyek

1

 

 

022

NATO-mandátumok

1

 

 

023

EU-mandátumok

1

 

 

024

NATO/EU – Mediterrán ügyek

1

 

 

025

Nemzetközi fejlesztési együttműködési tevékenységgel
kapcsolatos ügyek

1

 

 



34. tárgykör: TÁRSADALMI KAPCSOLATOK ÉS SAJTÓÜGYEK

Ügykör száma

Ügykör megnevezése

Megőrzési idő

Levéltár

Saját
irattárban

Központi
irattárban

001

Kommunikációs elemzések, kutatások

5

 

 

002

Kommunikációs stratégiák, tervek

5

 

 

003

Beszédek

4

 

 

004

Kiadványokkal (könyvek, folyóiratok, elektronikus és papír alapú tájékoztatók) kapcsolatos ügyek

5

 

 

005

Internetes megjelenések

5

 

 

006

Sajtókapcsolatok

5

 

 

007

Riportkészítési engedélyekkel kapcsolatos ügyek

5

 

 

008

Társadalmi kapcsolatok ügyei

5

 

 

009

Rendezvényekkel kapcsolatos ügyek (HM, MH, állami, társadalmi)

5

 

 

010

Egyéb pr-anyaggal (szóró ajándékok) kapcsolatos ügyek

5

 

 

011

Kommunikációs pályázatokkal kapcsolatos ügyek

5

 

 

012

Kapcsolatok polgári szervekkel

5

 

 

013

Kommunikációs tréningek, felkészítések

2

 

 

014

Jelentések, ellenőrzések

2

 

 

015

Kiemelt rendezvények kommunikációja

4

 

 

016

A HM és az MH részvételével szervezett állami és társadalmi rendezvényekkel kapcsolatos iratok

5

 

 



35. tárgykör: ÉPÍTÉS-BERUHÁZÁS, INGATLANGAZDÁLKODÁS

Ügykör száma

Ügykör megnevezése

Megőrzési idő

Levéltár

Saját
irattárban

Központi
irattárban

001

Polgári építési szakügyek

5

 

 

002

Katonai építési szakügyek

5

10

L

003

NATO Biztonsági Beruházási Programmal kapcsolatos ügyek

5

10

L

004

Katonai ingatlanok építésberuházása, rekonstrukciója, műszaki tervdokumentációk az ingatlan megszűnését (lebontását, megsemmisülését) követően

10

10

L

005

Lakásépítés, -vásárlás (a vagyonkezelés megszűnését követően)

5

10

L

006

Katonai ingatlanok biztosítása

30

 

 

007

Katonai ingatlanok időszakos hasznosítása

45

 

L

008

Katonai ingatlanok fenntartása, üzemeltetése

10

 

 

009

Lakásfenntartás a fenntartói tevékenység megszűnését követően

30

 

 

010

Elhelyezési igazgatás, panaszügyek

25

 

 

011

Elhelyezési költségvetési és gazdálkodási ügyek

10

 

 

012

Szolgáltató tevékenységének felügyelete, ellenőrzése

5

 

 

013

Katonai ingatlanok végleges hasznosítása

45

 

L

014

Lakáselidegenítés

30

 

L

015

Elhelyezési szakanyagellátás

5

 

 

016

Gyakorlatok elhelyezési biztosítása

5

 

 

017

Elhelyezési tenderhez kapcsolódó tevékenység

5

 

 

018

Lakóház-kezelési tevékenység (a vagyonkezelés megszűnését követően)

30

 

 

019

Bérleti szerződések

45

 

L

020

Ingatlanállomány változásai

5

 

 

021

Katonai ingatlanok védelmi képességeinek fejlesztése

10

 

 

022

Átadás-átvétel

1

 

 

023

Munkáltatói kölcsön

40

 

L

024

Vissza nem térítendő juttatás

45

 

L

025

Lakásügyi igazgatás, panaszügyek

5

10

L

026

A személyi állomány elhelyezési és lakásügyi igazgatással kapcsolatos ügyei a végrehajtó szervezeteknél

15

 

 



36. tárgykör: VÉDETT LÉTESÍTMÉNYEK

Ügykör száma

Ügykör megnevezése

Megőrzési idő

Levéltár

Saját
irattárban

Központi
irattárban

001

Állami és katonai védett létesítmények okmányai

50

 

 

002

Állami és katonai védett létesítmények logisztikai biztosításai

15

 

 

003

Állami és katonai védett létesítményeknél végrehajtott rekonstrukciók és beruházások

50

 

 



37. tárgykör: VÁLSÁGKEZELÉS ÜGYEI

Ügykör száma

Ügykör megnevezése

Megőrzési idő

Levéltár

Saját
irattárban

Központi
irattárban

001

Hazai válságkezelési ügyek

10

 

 

002

Nemzetközi válságkezelési ügyek

10

 

 

003

Hazai válságkezelési gyakorlatok, kiképzési dokumentáció

5

 

 

004

Nemzetközi válságkezelési gyakorlatok (NATO, EU, kétoldalú megállapodás alapján egyéb) kiképzési dokumentáció

5

 

 

005

Jelentések

10

 

 

006

Válságkezeléssel kapcsolatos ellenőrzések ügyei

5

 

 

007

Válságkezelési adatbázis (HAVIR) (a szervezet megszűnését követően)

5

10

L



38. tárgykör: JOGI ÉS IGAZGATÁSI TEVÉKENYSÉG

Ügykör száma

Ügykör megnevezése

Megőrzési idő

Levéltár

Saját
irattárban

Központi
irattárban

001

A jogszabályok előkészítésével kapcsolatos iratok

20

 

 

002

A jogszabályok előkészítésével kapcsolatos iratok, ha minősített adatot tartalmaznak

30

 

 

003

Külső koordinációs iratok

5

15

 

004

Külső koordinációs iratok, ha minősített adatot tartalmaznak

5

25

 

005

Belső koordinációs iratok

5

15

 

006

Belső koordinációs iratok, ha minősített adatot tartalmaznak

5

25

 

007

A katonák nyugellátásával (minősítésével) kapcsolatos ügyek

5

25

 

008

Jogi képviselettel kapcsolatos ügyek

5

25

 

009

A törvényességi szakellenőrzésekkel kapcsolatos iratok

5

5

 

010

Ügyfélszolgálati tevékenységek és beadványok intézésével kapcsolatos iratok

5

 

 

011

Szolgálati panaszok intézésével kapcsolatos iratok

5

 

 

012

A Honvédelmi Közlönyben és a Hivatalos Értesítőben való megjelentetéssel kapcsolatos ügyek

1

 

 

013

A HM és a HM HVK szervek vezetői részére adott jogi vélemények

5

25

L

014

A fegyelmi jogkör gyakorlásával kapcsolatos ügyek

5

25

 

015

Bűnügyek

5

25

 

016

Szabálysértési ügyek

5

25

 

017

A polgári peres és nem peres eljárások iratai

5

25

 

018

Szakhatósági ügyek

5

15

 

019

Az Országgyűlés (bizottságai) részére készült előterjesztések

5

25

L

020

A Magyar Köztársaság elnöke részére készült felterjesztések

5

25

L

021

A Magyar Köztársaság Kormánya részére felterjesztett iratok

5

25

L

022

A munkaügyi ellenőrzéssel kapcsolatos iratok

5

 

 

023

Jelentések, értékelések

3

 

 

024

Méltatlansági eljárással kapcsolatos ügyek

5

25

 

025

Hadigondozással kapcsolatos iratok

5

 

 

026

Kártérítések

5

10

 

027

Szerződések, pályázati anyagok

5

5

 

028

Katonai büntetés-végrehajtással kapcsolatos ügyek

5

 

 

029

Nemzetközi megállapodások és szerződések

5

10

L

030

Egyéb nemzetközi szervezetekkel kapcsolatos jogi ügyek

5

10

 

031

Nemzetközi hadijogi ügyek

5

15

 

032

Belső rendelkezések előkészítésével kapcsolatos iratok

5

15

 

033

Belső rendelkezések előkészítésével kapcsolatos iratok, ha minősített adatot tartalmaz

5

25

 

034

Nemzetközi kártérítési ügyek

5

15

 

035

NATO-együttműködéssel kapcsolatos jogi ügyek

5

10

 

036

EU-együttműködéssel kapcsolatos jogi ügyek

5

10

 

037

Két- és többoldalú nemzetközi együttműködéssel kapcsolatos jogi ügyek

5

10

 

038

A HM és MH szervezetektől bekért jogszabályok előkészítését elősegítő véleményezésekkel kapcsolatos iratok

5

 

 



39. tárgykör: A HONVÉDELEMMEL KAPCSOLATOS ÁLLAMIGAZGATÁSI FELADATOK

Ügykör száma

Ügykör megnevezése

Megőrzési idő

Levéltár

Saját
irattárban

Központi
irattárban

001

Az Országgyűlés bizottságai részére készült előterjesztések

5

10

L

002

A Magyar Köztársaság Kormánya részére felterjesztett iratok

5

10

L



40. tárgykör: KATASZTRÓFAVÉDELEM

Ügykör száma

Ügykör megnevezése

Megőrzési idő

Levéltár

Saját
irattárban

Központi
irattárban

001

A katasztrófavédelemmel kapcsolatos szolgálati okmányok, parancsok, intézkedések, utasítások

5

10

L

002

Egyéb katasztrófavédelemmel kapcsolatos ügyek

5

 

 

003

A polgári védelmi szervezetekkel történő együttműködés

5

 

 

004

Elemi csapás és katasztrófaelhárítással kapcsolatos ügyek

5

 

 

005

Katasztrófavédelmi átfogó és résztervek hatálytalanításuk után

5

 

 

006

Nemzetközi együttműködéssel kapcsolatos ügyek

5

10

L



41. tárgykör: ELLENŐRZÉS

Ügykör száma

Ügykör megnevezése

Megőrzési idő

Levéltár

Saját
irattárban

Központi
irattárban

001

Fejezetszintű komplex ellenőrzés

5

 

 

002

Fejezetszintű államháztartási belső ellenőrzés

10

 

 

003

Intézményi szintű államháztartási belső ellenőrzés

10

 

 

004

Folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés

8

 

 

005

Parancsnoki felügyeleti ellenőrzés

5

 

 

006

Elöljárói felügyeleti szakellenőrzés

5

 

 

007

Külső ellenőrzés (ÁSZ, KEHI, APEH)

5

 

 

008

Fejezetszintű komplex ellenőrzés összefoglaló jelentés

5

10

L

009

Fejezetszintű nem tervezett ellenőrzés

10

 

 

010

Szakmai levelezés

2

 

 

011

Az ellenőrzési rendszer működésével kapcsolatos általános ügyek

2

 

 

012

A végrehajtott ellenőrzések értékeléséről és tapasztalatairól szóló összefoglaló jelentés

10

 

 

013

A HM éves és stratégiai ellenőrzési terve

10

 

 

014

Az ellenőrzési szervezet működésének biztosításával kapcsolatos ügyek

2

 

 

015

Fejezetszintű államháztartási belső ellenőrzési program, jelentés és intézkedési tervezet

10

5

L

016

Fejezetszintű államháztartási belső ellenőrzési éves jelentés

10

5

L

017

Fejezetszintű államháztartási belső ellenőrzés stratégiai és éves tervezése

10

5

L

018

HM fejezet összefoglaló éves államháztartási belső ellenőrzési jelentése

10

5

L

019

HM fejezet összefoglaló éves államháztartási belső ellenőrzési terve

10

5

L

020

Intézményi szintű államháztartási belső ellenőrzési program, jelentés- és intézkedéstervezet

10

5

L

021

Intézményi szintű államháztartási belső ellenőrzési éves jelentés

10

5

L

022

Intézményi szintű államháztartási belső ellenőrzés stratégiai és éves tervezése

10

5

L



42. tárgykör: HATÓSÁGI FELADATOK

Ügykör száma

Ügykör megnevezése

Megőrzési idő

Levéltár

Saját
irattárban

Központi
irattárban

001

Építésügyi határozatok

10

5

L

002

Honvédelmi és katonai célú építményekkel kapcsolatos építésügyi hatósági ügyek

5

10

L

003

Honvédelmi szolgálati viszonyon kívüli használatban korlátozott általános rendeltetésű építményekkel kapcsolatos építésügyi hatósági ügyek

5

10

 

004

Telekalakítási hatósági ügyek

25

 

 

005

Építésügyi ellenőrzések jegyzőkönyvei

25

 

 

006

Építésügyi bírság behajtása és nyilvántartása

25

 

 

007

Építési szakhatósági állásfoglalások

25

 

 

008

Hatósági szakmai levelezés

10

 

 

009

Építésfelügyeleti határozatok

5

10

L

010

Honvédelmi és katonai célú építményekkel kapcsolatos építés felügyeleti hatósági ügyek

5

10

L

011

Honvédelmi szolgálati viszonyon kívüli használatban korlátozott általános rendeltetésű építményekkel kapcsolatos építés felügyeleti hatósági ügyek

15

 

 

012

Építésfelügyeleti ellenőrzések jegyzőkönyvei

15

 

 

013

Építésfelügyeleti bírság

15

 

 

014

Építési tevékenység megkezdése

15

 

 

015

Telepengedélyezési határozatok

10

5

L

016

Telepengedélyezési hatósági ügyek

5

10

L

017

Munkavédelmi Hatósági ügyek

5

10

L

018

Munkavédelmi szakhatósági ügyek

15

 

 

019

Munkavédelmi hatósági határozatok

5

10

L

020

Munkavédelmi bírság

15

 

 

021

Korkedvezményes munkakörökkel kapcsolatos hatósági ügyek

5

10

L

022

Balesetek kivizsgálásával kapcsolatos ügyek

5

10

L

023

Tájékoztatással, tanácsadással kapcsolatos hatósági ügyek

15

 

 

024

Veszélyes katonai objektum felügyeleti hatósági ügyek

15

 

 

025

Tűzvédelmi hatósági ügyek

15

 

 

026

Tűzvédelmi szakhatósági ügyek

15

 

 

027

Erdőgazdálkodással kapcsolatos ügyek

15

 

 

028

Vadgazdálkodással, vadászattal kapcsolatos ügyek

15

 

 

029

Erdészeti szakhatósági állásfoglalások

15

 

 



43. tárgykör: TUDOMÁNYOS MUNKA

Ügykör száma

Ügykör megnevezése

Megőrzési idő

Levéltár

Saját
irattárban

Központi
irattárban

001

A tudományos munka tervezése, szervezése

5

10

L

002

Tudományos munka eredményei: összefoglaló jelentések

2

 

 

003

Tudományos munka díjazása

5

 

 

004

Tudományos továbbképzések

2

 

 

005

Tudományos könyvtárak ügyei

5

 

 

006

Tudományos beszámolók és jelentések

5

15

L

007

Tudományos konferenciák, ülésszakok, rendezvények szakmai előkészítése, szervezése és anyagai

5

10

L

008

Intézményi kutatócsoportokkal kapcsolatos iratok

5

10

L

009

Költségvetésen kívüli kutatások ügyei

5

10

L

010

Tudományos pályázatok, projektek ügyei

5

10

L

011

Intézményi könyvtárak elvi ügyei

5

10

L

012

Intézményi múzeumok elvi ügyei

5

10

L

013

Együttműködés hazai oktatási, felsőoktatási, tudományos, kulturális intézményekkel; velük kötött szerződések, megállapodások

5

10

L

014

Könyvtári állománygazdálkodással kapcsolatos iratok

5

10

L

015

Integrált könyvtári rendszerrel kapcsolatos iratok

5

10

L

016

Egyezmények és kapcsolatok külföldi egyetemekkel, intézményekkel

5

10

L

017

Oktatók és kutatók külföldi egyetemeken, főiskolákon folytatott oktatói, kutatói tevékenysége (külföldi ösztöndíjak)

5

10

L

018

Nemzetközi konferenciákon való részvétel

5

10

L

019

Külföldi egyesületek tagsága, tagdíjfizetés

5

10

L

020

Intézményi tanácsok, bizottságok, testületek szervezése, működése, jegyzőkönyvei, határozatai

5

10

L



44. tárgykör: HADTÖRTÉNELMI SZAKÜGYEK

Ügykör száma

Ügykör megnevezése

Megőrzési idő

Levéltár

Saját
irattárban

Központi
irattárban

001

Belföldi hadisír gondozás

5

10

L

002

Külföldi hadisír gondozás

5

10

L

003

Műtárgyőrzés

5

10

L

004

Műtárgy állagvédelem

5

10

L

005

Műtárgykölcsönzés

5

10

L

006

Kiállítások

5

10

L

007

Műtárgy leltárkönyvek

5

10

L

008

Iratkölcsönzés

5

10

L

009

Igazolások

5

10

L

010

Levéltári gyűjtőterületi munka

5

10

L

011

Maradandó értékű iratok állagvédelme

5

10

L



45. tárgykör: BIZTONSÁGGAL KAPCSOLATOS SZAKÜGYEK

Ügykör száma

Ügykör megnevezése

Megőrzési idő

Levéltár

Saját
irattárban

Központi
irattárban

001

A terrorveszéllyel kapcsolatos ügyek

5

10

L



46. tárgykör: GAZDASÁGI TÁRSASÁGOK

Ügykör száma

Ügykör megnevezése

Megőrzési idő

Levéltár

Saját
irattárban

Központi
irattárban

001

Alapító okirat és módosításai (Részvényesi határozatok, Cégbírósági beadványok)

10

5

L

002

Képviselői jogosultság és iratai

5

 

 

003

Beszámoltatások (részvényesi) (mérlegbeszámoló, üzleti jelentés, kiegészítő melléklet stb.)

10

5

L

004

Üzleti terv

15

 

 

005

Ügyvezetői munkát segítő menedzsmenti ülések jegyzőkönyve

5

 

 

006

Felügyelőbizottsági ülések

5

 

 

007

Tulajdonosi ügyek

10

10

L

008

Igazgatósági ügyek

10

10

L

009

Körlevelek 1. sz. eredeti példánya

5

 

 

010

Pályázatok, versenytárgyalások

10

 

 

011

Közbeszerzések

5

 

 

012

Minőség és környezetirányítás

5

 

 

013

PR- és marketingstratégia

5

10

L

014

Arculati kézikönyv

5

10

L

015

Érdekeltségi-ösztönzési rendszer okmányai

5

 

 

016

Létesítmények, beruházások, energetikai, utak stb. dokumentációi. Energetika (víz, gáz, villamos energia) (a megszűnést követően
5 évvel selejtezhető)

5

 

 

017

Vagyonvédelmi ügyek

5

 

 

018

Munkaügyi perek

5

 

 

019

Kártérítési ügyek

5

 

 

020

Megbízási szerződések

7

 

 

021

Vállalkozási és együttműködési szerződések

5

10

L

022

Szabályzatok, Kollektív szerződés, Üzemi megállapodás

5

10

L

023

Az APEH felé történő be- és kijelentések okmányai a munkaviszony megszűnését követően

3

 

 

024

Munkaügyi nyilvántartó karton

5

10

L

025

Személyi állománnyal kapcsolatos bérfeladások

5

 

 

026

Bérfejlesztések

5

10

L

027

Létszám- és keresetadatokkal kapcsolatos statisztika

5

 

 

028

Dolgozók foglalkozás-egészségügyi vizsgálatával kapcsolatos iratok

20

 

 

029

Dolgozók munkaviszonyával kapcsolatos iratok (létesítés, megszűnés, megszüntetés, igazolások stb.)

20

 

 

030

Gazdasági tevékenységgel kapcsolatos statisztikai adatszolgáltatás (kutatás-fejlesztés, ipari termékek, szolgáltatás árjelentése, anyagok felhasználása és készletei, beruházás összetétele stb.)

5

 

 

031

Polgári gyártás (forgácsolás, lakatosmunkák, galvanizálás és gyártás-előkészítés), termékgyártás

5

 

 

032

Összeépítési engedélykérelmek (utánfutó, gépjármű stb.)

5

 

 

033

Összeépítési engedély és rajzdokumentáció

5

10

L

034

Emelőgépekkel kapcsolatos ügyek

5

 

 

035

Anyagi, technikaikutatás-fejlesztés

5

 

 

036

Logisztika

1

 

 

037

Minőségirányítás

1

 

 

038

Harckocsijavítás, kiszolgálás, biztosítás

1

 

 

039

Mérésügy

1

 

 

040

Védelemipari hadiipari marketing

1

 

 

041

Gépjárműtechnika

1

 

 

042

Fegyverzettechnika

1

 

 

043

Műszaki tevékenység

1

 

 

044

Elektronikai tevékenység

1

 

 

045

Üzemanyag

1

 

 

046

Élelmezés

1

 

 

047

Munkavédelem, baleset-elhárítás

1

 

 

048

Kutatás, fejlesztés

5

10

L

049

Műszaki előírások

5

 

 

050

Közlekedésbiztonság

1

 

 

051

Újítás

1

 

 

052

Irányítási rendszerekkel kapcsolatos ügyek

15

 

 

053

Ingatlanügyek

5

10

L

054

Üzemeltetési ügyek

5

 

 

055

Fenntartási ügyek

5

 

 

056

Birtokpolitika iratai a megszűnést követően

5

 

 



47. tárgykör: MEZŐ-, VAD- ÉS ERDŐGAZDÁLKODÁS

Ügykör száma

Ügykör megnevezése

Megőrzési idő

Levéltár

Saját
irattárban

Központi
irattárban

001

Stratégia és gazdasági tervek, jelentések

10

10

L

002

Erdő- és vadgazdálkodási hatósági ügyek (üzemtervek)

20

10

L

003

Erdőművelés (erdőfelújítás, szaporítóanyag-termelés)

20

 

 

004

Fahasználat (fakitermelés, kereskedelem)

20

 

 

005

Erdészeti szolgáltatás

20

 

 

006

Mező- és vadgazdálkodási ügyek

20

 

 

007

Vadászati, vagyon és személyi biztonsági fegyver ügyek

20

 

 

008

Területgazdálkodási ügyek

30

 

 

009

Területrendezési és bányászati ügyek

20

 

 

010

A mező-, vad- és erdőgazdálkodás természetvédelmi ügyei

10

 

 

011

Idegenforgalmi, erdei iskola, rekreációs ügyek

5

 

 

012

Marketingtevékenység

5

 

 

013

Létesítmények, beruházások, energetikai, utak stb. dokumentációi
a megszűnést követően

5

 

 



48. tárgykör: SZABÁLYZATSZERKESZTÉS ÉS KIADÁS

Ügykör száma

Ügykör megnevezése

Megőrzési idő

Levéltár

Saját
irattárban

Központi
irattárban

001

Kéziratok nyilvántartása

5

10

L

002

Cikkjegyzék a szolgálati könyvekről (központi)

5

10

L

003

Főnökségi kiadványok nyilvántartása

5

10

L

004

A szolgálati könyvek és főnökségi kiadványok árazó nyilvántartása

5

10

L

005

A Magyar Honvédség szolgálati könyveinek és főnökségi kiadványainak éves kiadási terve

5

10

L

006

Csomagolójegy-nyilvántartó könyv

5

 

 

007

Szolgálati könyvek és főnökségi kiadványok kartonnyilvántartó könyve

5

 

 

008

Szolgálati könyvek adatlapjainak nyilvántartása

25

 

 

009

Főnökségi kiadványok adatlapjainak nyilvántartása

25

 

 

010

Szabályzatszerkesztő és kiadói tevékenység

5

 

 

011

Nyomdai tevékenység

2

 

 



49. tárgykör: TÁBORI LELKÉSZI SZOLGÁLAT

Ügykör száma

Ügykör megnevezése

Megőrzési idő

Levéltár

Saját
irattárban

Központi
irattárban

001

A tábori lelkész szolgálat szervezeti és személyi ügyei

25

 

 

002

A tábori lelkész szolgálat felekezeti ügyei

25

 

 

003

A tábori lelkész szolgálat nemzetközi kapcsolatai

25

 

 

004

Külmissziók ellátása

25

 

 

005

Anyagi-technikai ügyek (liturgikus felszerelések, hitéleti anyagok)

25

 

 

006

Lelkészek felkészítésének és továbbképzésének ügyei

25

 

 



50. tárgykör: NATO BIZTONSÁGI BERUHÁZÁSI PROGRAMOK

Ügykör száma

Ügykör megnevezése

Megőrzési idő

Levéltár

Saját
irattárban

Központi
irattárban

001

Építési Beruházási Programok (a rendszerbe állítást követően)

5

10

L

002

Híradó Informatikai Programok (a rendszerbe állítást követően)

5

10

L

003

Radar Programok (a rendszerbe állítást követően)

5

10

L

004

NATO Biztonsági Beruházási Program (NSIP) beszerzések

5

10

L

005

Megbízási, vállalkozási szerződések

15

 

 

006

Vezetési rendszerek

5

10

L

007

Munkabizottságok okmányai

5

10

L



51. tárgykör: A TAPASZTALATFELDOLGOZÁS ÜGYEI

Ügykör száma

Ügykör megnevezése

Megőrzési idő

Levéltár

Saját
irattárban

Központi
irattárban

001

A tapasztalatfeldolgozás szabályzói

10

 

 

002

A tapasztalatfeldolgozás ügyei

3

 

 

003

A tapasztalat-adatbázisok és a tapasztalatfeldolgozás informatikai szakügyei

3

 

 

004

Nemzetközi tapasztalatfeldolgozó tevékenység

10

 

 



52. tárgykör: HADERŐTERVEZÉS, MODERNIZÁCIÓ, KÉPESSÉGFEJLESZTÉS, FEJLESZTÉSI PROGRAMOK

Ügykör száma

Ügykör megnevezése

Megőrzési idő

Levéltár

Saját
irattárban

Központi
irattárban

001

Hosszú távú tervezési (10 éves) feladatok

5

10

L

002

NATO-tervezési és -fejlesztési feladatok

5

10

L

003

Képességfejlesztési feladatok

5

 

 

004

EU-képességfejlesztési feladatok

5

10

L

005

Rövid távú tervezési (1+n) feladatok

5

10

L

006

Hadfelszerelési ellátottság, összefoglaló jelentés

5

 

 



53. tárgykör: BETEGADATOK (A TÁRGYKÖR KIZÁRÓLAGOS HASZNÁLÓJA A HONVÉD KÓRHÁZ ÁLLAMI EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT)

Ügykör száma

Ügykör megnevezése

Megőrzési idő

Levéltár

Saját
irattárban

Központi
irattárban

001

Betegnaplók, törzslapok és orvosi látleletek

30

 

 

002

Szülészeti információs és statisztikai adatok összesítői

NS

 

 

003

Szülészeti törzskönyvek

NS

 

 

004

Anyakönyvi jelentések

NS

 

 

005

Abortusznapló

50

 

 

006

Bejelentés halva születettről

10

 

 

007

Bejelentő veleszületett rendellenességgel született csecsemőről

NS

 

 

008

Perinatalis jelentés (0–6 napig élt csecsemőről)

10

 

 

009

Szemészeti bizottsági napló

50

 

 

010

Laboratóriumi vizsgálati eredmény, azok nyilvántartása

50

 

 

011

Vizsgálati eredmény másolati (kórlapban tárolt példánya)

10

 

 

012

Betegellátási napló

NS

 

 

013

Kábítószert igénybevettek nyilvántartása

30

 

 

014

Röntgen, UH-felvételek eredményei

30

 

 

015

Röntgen-, UH-, CT-felvételek eredményeinek másolati (kórlapban tárolt) példánya

10

 

 

016

Röntgen, UH-felvételek

30

 

 

017

Röntgen, UH-vizsgálatok nyilvántartásai

NS

 

 

018

EKG-diagramok, röntgen, CT, UH és laborvizsgálati eredmények

30

 

 

019

Röntgen-, CT-, UH-felvételek (gondozóintézeti rendben)

30

 

 

020

EKG-diagramok, röntgen, CT, UH és laborvizsgálati eredmények (gondozóintézeti rendben)

30

 

 

021

Rtg., EKG, CT, UH és laborvizsgálati nyilvántartás
(gondozóintézeti rendben)

30

 

 

022

Regiszter

NS

 

 

023

Osztály-, műtéti, ambulánsnaplók

NS

 

 

024

Sterilizálási igénylőlapok

10

 

 

025

Sterilizálási nyilvántartási jegyzék

30

 

 

026

Sterilizálási jelentések

10

 

 

027

Betegforgalmi adatösszesítők

30

 

 

028

Betegnaplók, törzslapok, törzskartonok és orvosi látleletek (gondozói intézetben)

50

 

 

029

Betegforgalmi összesítő (gondozóintézeti rendben)

30

 

 

030

Betegfelvételi jegyzőkönyv, elbocsátó igazolás

50

 

 

031

Betegekkel kapcsolatos kártérítési ügyek

30

 

 

032

Beteg-érdekvédelem, betegjogi képviselői jelentések

30

 

 

033

Dolgozók egészségügyi törzslapja

NS

 

 

034

Betegadatokkal kapcsolatos statisztikai jelentések

NS

 

 

035

Szűrő- és alkalmassági vizsgálatok adatai, az érintett részéről kötelező adatszolgáltatás esetén. Az 1997. évi XLVII. törvény
2. számú mellékletében felsorolt adatok

30

 

 

036

Kórtörténeti lapok

30

 

 

037

Zárójelentések

50

 

 

038

Külföldi állampolgárok ápolási ügyei

50

 

 

039

Halottvizsgálati eredmények nyilvántartása

NS

 

 

040

Halottvizsgálati bizonyítvány

NS

 

 

041

Boncjegyzőkönyv

NS

 

 

042

Havi összesítő jegyzék

5

 

 



54. tárgykör: EGYETEMI IRATOK
(A TÁRGYKÖR KIZÁRÓLAGOS HASZNÁLÓJA A ZMNE)

Ügykör száma

Ügykör megnevezése

Megőrzési idő
intézményi
raktárban

ZMNE levéltár

001

Egyetemi és főiskolai tanári címek adományozása

NS

20

002

Tiszteletbeli doktori cím adományozása

NS

20

003

Doktori avatások

NS

20

004

Doktori oklevelek kiállítása

NS

30

005

Doktori iskolák alapításával, működésével kapcsolatos iratok

NS

15

006

Doktori képzés ügyei

NS

15

007

PhD-fokozat szerzésével kapcsolatos iratok; személyi gyűjtők

NS

30

008

Tudományos fokozatok honosítása

NS

30

009

Habilitációs ügyek iratai; személyi gyűjtők

NS

30

010

Együttműködés hazai oktatási, felsőoktatási, tudományos, kulturális intézményekkel; velük kötött szerződések, megállapodások

NS

15

011

Könyvtári állománygazdálkodással kapcsolatos iratok

NS

20

012

Könyvtári szolgáltatásokkal kapcsolatos nyilvántartások (olvasó, kutató, ügyfélszolgálati ügyek)

5

 

013

Integrált könyvtári rendszerrel kapcsolatos iratok

NS

15

014

Egyezmények és kapcsolatok külföldi egyetemekkel,
intézményekkel

NS

20

015

Oktatók és kutatók külföldi egyetemeken, főiskolákon folytatott oktatói, kutatói tevékenysége (külföldi ösztöndíjak)

NS

20

016

Külföldi egyetemek, főiskolák oktatóinak és kutatóinak működése a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen

NS

20

017

A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem oktatóinak és kutatóinak külföldi tanulmányútjaival kapcsolatos alapvető iratok

NS

20

018

Nemzetközi konferenciákon való részvétel

NS

20

019

Külföldi látogatók fogadása

NS

20

020

Külföldi egyesületek tagsága, tagdíjfizetés

NS

20

021

Külföldi útról tett jelentések

NS

20

022

Hallgatók külföldi tanulmányútjai és egyéb útjai

5

 

023

Nemzetközi szervezetek tájékoztató jellegű anyagai

NS

15

024

Külföldi programok, konferenciák tájékoztatói

NS

15

025

Tudományos munkával kapcsolatos napi iratok

5

 

026

Intézményi tanácsok, bizottságok, testületek szervezése, működése, jegyzőkönyvei, határozatai

NS

15

027

Hallgatók beiratkozási lapjai

10

 

028

Képesítési követelmények

NS

20

029

Szakalapítás, szakindítás, szakok szüneteltetése, akkreditáció

NS

15

030

Tanulmányi Bizottságok döntései

5

 

031

Tantervek elvi ügyei

NS

15

032

Tanrendi ügyek (órarend, oktatási szünet stb.)

10

 

033

Tantárgyi programok

NS

15

034

Tankönyvek, jegyzetek, oktatási segédletek készítése, kiadása

NS

15

035

Felvételi eljárás előkészítése, lebonyolítása

NS

15

036

Jelentések oktatási, tanulmányi és kiképzési ügyekben

NS

20

037

Továbbképzéssel kapcsolatos ügyek

NS

15

038

Kiképzési tervek, programok, tematikák

NS

15

039

Idegen nyelvi képzés

NS

20

040

Hallgatók személyi iratgyűjtői

NS

30

041

Hallgatói törzskönyv

NS

30

042

Hallgatói törzskönyvi mutató

NS

30

043

Szakváltoztatás, tagozatváltoztatás

5

 

044

Más felsőoktatási intézménybe való áthelyezés,
párhuzamos képzés

5

 

045

Hallgatók évkihagyása

10

 

046

Évismétlésre utasítás

10

 

047

Hallgatók kizárása, eltiltása, eltanácsolása

NS

30

048

Diplomák honosítása, hitelesítése

NS

30

049

Külföldi és egyéb szakmai gyakorlatok

10

 

050

Vizsgahalasztások, ismétlések, vizsgalapok

5

 

051

Szigorlati jegyzőkönyv

NS

30

052

Záróvizsga szervezésére vonatkozó iratok

10

 

053

Záróvizsga-jegyzőkönyv

NS

30

054

Oklevélügyek

NS

30

055

Leckekönyv-nyilvántartás

50

 

056

Tantárgyi felmentések

10

 

057

Hallgatói fegyelmi ügyek

NS

20

058

Szakdolgozati, diploma témaválasztás

NS

15

059

Statisztikai adatszolgáltatás hallgatókról

NS

20

060

Tandíjak elvi ügyei

NS

20

061

Ösztöndíj-nyilvántartások

10

 

062

Külföldi hallgatók ösztöndíj és egyéb ügyei

10

 

063

Tudományos diákköri munka összesítő jelentései és OTDK konferenciák ügyei

NS

15

064

Hallgatói tudományos pályázatokkal kapcsolatos iratok, összesítések

NS

15

065

Kollégium vezetése

NS

15

066

Kollégiumi szabályzatok

NS

15

067

A karok hallgatóinak és a honvédségi ösztöndíjas hallgatók esküje és a tiszti avatások iratai

NS

20

068

Honvédségi ösztöndíjszerződésekkel kapcsolatos iratok

NS

20

069

Oktatói munka hallgatói véleményezése

NS

30

070

Oktatói és egyéb pályázatok, meghívások

NS

30

071

HÖK működésével kapcsolatos iratok

NS

15

072

A tudományos munka tervezése, szervezése

NS

5

073

Tudományos munka eredményei: összefoglaló jelentések

NS

15

074

Tudományos munka díjazása

5

 

075

Tudományos továbbképzések

10

 

076

Tudományos beszámolók és jelentések

NS

15

077

Tudományos konferenciák, ülésszakok, rendezvények szakmai előkészítése, szervezése és anyagai

NS

15

078

Intézményi kutatócsoportokkal kapcsolatos iratok

NS

20

079

Költségvetésen kívüli kutatások ügyei

NS

20

080

Tudományos pályázatok, projektek ügyei

NS

20

081

Az Egyetemi Központi Könyvtár elvi ügyei

NS

20

082

Intézményi múzeumok elvi ügyei

NS

20

083

Szervezeti elemek elvi ügyei

5

 

2. melléklet a 7/2011. (I. 20.) HM utasításhoz


A Szabályzat 2. számú melléklet I. fejezet 7. bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„7. A címzett megnevezése

a Magyar Honvédség 11. Kinizsi Pál Lövészdandár
logisztikai főnöke

Pécs

Fekete István altábornagy
Magyar Honvédség vegyivédelmi szolgálatfőnök

Az iratot a szolgálati elöljárónak vagy a szakmai elöljárónak név, rendfokozat és beosztás feltüntetésével kell címezni. Azonos beosztásúak vagy alárendeltek esetén elegendő a címzett beosztásának feltüntetése.

Ha az iratot más szervezet vagy személy útján kell továbbítani, a címzett megnevezése alá zárójelben fel kell tüntetni a szolgálati úton kívüli szerv, szervek vagy személy, személyek nevét, beosztását.”

3. melléklet a 7/2011. (I. 20.) HM utasításhoz


6. számú melléklet: Értelmező rendelkezések
A Szabályzat alkalmazásában:
1. Archiválás: elektronikus iktatókönyvek és azok adatállományainak, valamint az elektronikus dokumentumok hosszú távú biztonságos megőrzése elektronikus adathordozón;
2. Beadvány: valamely szervhez érkező hagyományos vagy elektronikus irat, amely rendeltetésszerűen a szervnél vagy személynél marad;
3. Csatolás: a nem ugyanahhoz az ügyirathoz tartozó különböző iratok átmeneti jellegű összekapcsolása;
4. Elektronikus aláírás: digitális adatok hitelesítésére szolgáló kódsorozat, amit a védendő elektronikus üzenethez, elektronikus irathoz kapcsolnak hozzá. Az eljárás lehetővé teszi, hogy minden elektronikusan aláírt üzenet olvasója ellenőrizni tudja az üzenetet küldő személy személyazonosságát, az üzenet sértetlenségét. A küldő személyes kulcsával készül és annak nyilvános kulcsával lehet ellenőrizni az üzenet vagy az irat eredetiségét, sértetlenségét;
5. Elektronikus aláírás ellenőrzése: az elektronikusan aláírt digitális dokumentum aláíráskori és ellenőrzéskori tartalmának összevetése, az aláíró személyének azonosítása a dokumentumon szereplő és a hitelesítés szolgáltató által közzétett aláírás-ellenőrző adat felhasználásával;
6. Elektronikus dokumentum: elektronikus eszköz útján értelmezhető adategyüttes;
7. Elektronikus irat: olyan elektronikus eszköz útján értelmezhető adategyüttes, melyet elláttak elektronikus hitelesítéssel, aláírással, amely lehetővé teszi, hogy a címzett, felhasználó ellenőrizni tudja az üzenetet küldő személy személyazonosságát és az adategyüttes sértetlenségét;
8. Érkeztetés: legalább az érkezett küldemény sorszámának, küldőjének, az érkezés dátumának és könyvelt postai küldeménynél a küldemény postai azonosítójának (különösen kód, ragszám) nyilvántartásba vétele;
9. Feladatkör: azoknak a feladatoknak az összessége, amelyet a szerv vagy személy végez az ügyintézési munkafolyamat során;
10. Hitelesítésszolgáltató: az elektronikus aláírás hitelesítésszolgáltatás keretében a hitelesítésszolgáltató azonosítja az elektronikus aláírást igénylő személyt, az adatait bevezeti a nyilvántartásába, hozzáférhetővé teszi az igénylő aláírásának ellenőrzését lehetővé tevő adatokat és a tanúsítványának aktuális állapotára vonatkozó információkat;
11. Iktatólap: ugyanabban az ügyben, valamint ugyanabban az évben nagy számban keletkező iratok, vagy több szervhez, szervezeti egységhez intézett megkeresésre beérkező válasziratok, egy iktatókönyvi főszám alszámaira iktatható iratok nyilvántartására, fizikai egybentartására szolgáló ív;
12. Iktatás: az irat iktatószámmal történő nyilvántartásba vétele az érkeztetést vagy a keletkezést követően;
13. Iktatókönyv: olyan, nem selejtezhető, hitelesített iratkezelési segédeszköz, amelyben az iratok iktatása történik;
14. Iktatószám: olyan egyedi azonosító, amellyel a közfeladatot ellátó szerv látja el az iktatandó iratot;
15. Irat: minden olyan szöveg, számadatsor, térkép, tervrajz és vázlat – a megjelentetés szándékával készült könyvjellegű kézirat kivételével –, amely valamely szerv működésével, személy tevékenységével kapcsolatban bármilyen anyagon, alakban, bármely eszköz felhasználásával és bármely eljárással keletkezett;
16. Iratkezelés: az irat készítését, átvételét, felbontását, érkeztetését, iktatását, nyilvántartását, szignálását, kiadmányozását, expediálását, rendszerezését és selejtezhetőség szempontjából történő válogatását, használatra bocsátását, védelmét, irattározását, levéltárba adását, selejtezését együttesen magában foglaló tevékenység;
17. Iratkezelési szabályzat: a szerv írásbeli ügyintézésére vonatkozó szabályok összessége, amely a szerv Szervezeti és Működési Szabályzata figyelembevételével készül, melléklete az irattári terv;
18. Irattár: megfelelően kialakított és felszerelt, az irattári anyag szakszerű és biztonságos őrzésére alkalmas helyiség;
19. Irattári anyag: a szerv működése során keletkezett vagy hozzá érkezett és rendeltetésszerűen az irattárába tartozó iratok összessége;
20. Irattári terv: a köziratok rendszerezésének és a selejtezhetőség szempontjából történő válogatásának alapjául szolgáló jegyzék, amely az irattári anyagot tételekre (tárgyi csoportokra, indokolt esetben iratfajtákra) tagolva, a közfeladatot ellátó szerv feladat- és hatásköréhez, valamint szervezetéhez igazodó rendszerezésben sorolja fel, meghatározza a kiselejtezhető irattári tételekbe tartozó iratok ügyviteli célú megőrzésének időtartamát, a nem selejtezhető iratok levéltárba adásának határidejét;
21. Irattári tételszám: az iratnak az irattári tervben meghatározott tárgyi csoportba és iratfajtába sorolását, a selejtezhetőség szerinti csoportosítását meghatározó kód;
22. Irattározás: az iratkezelés része, amelynek során a szerv a működése során keletkező és hozzá kerülő, rendeltetésszerűen hozzá tartozó és nála maradó iratok irattári rendezését, kezelését és őrzését végzi;
23. Irattárba helyezés: az irattári tételszámmal ellátott ügyirat irattárban történő dokumentált elhelyezése, kezelési jogának átadása az irattárnak az ügyintézés befejezését követő időre;
24. Kezdőirat: az ügyben keletkezett első irat, az ügy indító irata;
25. Kezelési feljegyzések: az ügyirat vagy az egyes irat kezelésével kapcsolatos, az ügykezelőnek szóló vezetői vagy ügyintézői utasítások, amelyek az ügyek tartalmi, formai intézését érintik;
26. Kézbesítés: a küldeménynek kézbesítő szervezet, személy, adatátviteli eszköz útján történő eljuttatása a címzetthez;
27. Kézbesítő okmány: a hivatalos iratok átadására szolgáló kézbesítőkönyv, előzetes nyilvántartás, postai feladókönyv, futárjegyzék, személyi karton;
28. Kiadmány: a jóváhagyás után letisztázott, a kiadmányozásra jogosult részéről hiteles aláírással és a szervezet hivatalos bélyegzőjével vagy az elektronikus aláírással ellátott irat;
29. Kiadmányozás: a már felülvizsgált végleges kiadmány, elintézéstervezet jóváhagyása, letisztázhatósága, elküldhetőségének engedélyezése a kiadmányozásra jogosult részéről;
30. Kiadmányozó: a szerv, szervezet vezetője részéről kiadmányozási joggal felhatalmazott személy, akinek kiadmányozási hatáskörébe tartozik a kiadmány aláírása;
31. Közirat: a keletkezés idejétől és az őrzés helyétől függetlenül minden olyan irat, amely a közfeladatot ellátó szerv irattári anyagába tartozik vagy tartozott;
32. Központi Elektronikus Szolgáltató Rendszer (a továbbiakban: KR): elektronikus közszolgáltatás, amely együttesen magában foglalja az elektronikus kormányzati gerinchálózatot, a kormányzati portált, a kormányzati ügyfél-tájékoztató központot, az ott megjelenő szolgáltatásokat és ügyintézési lehetőségeket, azok fenntartóit és üzemeltetőit, biztosítja az ügyfelek, hivatalok, cégek számára az elektronikus ügyfélkapu, hivatali kapu, cégkapu létesítésének lehetőségét;
33. Központi irattár: a közfeladatot ellátó szerv több szervezeti egysége irattári anyagának selejtezés vagy levéltárba adás előtti őrzésére szolgáló irattár;
34. Küldemény: az az irat vagy tárgy – kivéve a reklámanyag, a sajtótermék, az elektronikus szemét –, amelyet kézbesítés céljából a burkolatán vagy a hozzá tartozó listán címzéssel láttak el;
35. Küldemény bontása: az érkezett küldemény biztonsági ellenőrzése, felnyitása, olvashatóvá tétele;
36. Levéltárba adás: a lejárt irattári őrzési idejű, maradandó értékű iratok teljes és lezárt évfolyamainak átadása a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadtörténelmi Levéltárának;
37. Levéltár: a maradandó értékű iratok tartós megőrzésének, levéltári feldolgozásának és rendeltetésszerű használatának biztosítása céljából létesített intézmény;
38. Másodlat: a több példányban, egyidejűleg készült eredeti irat egyik hiteles példánya, amelyet az első példányon lévővel azonos bélyegzőlenyomat és aláírás hitelesít;
39. Másolat: valamely eredeti iratról a keletkezése után készült példány, amely hasonmás, szöveghű és formahű, egyszerű, nem hitelesített vagy hiteles, hitelesítési záradékkal ellátott iratmásolat lehet;
40. Megsemmisítés: a kiselejtezett irat végleges, a benne foglalt információ helyreállításának lehetőségét kizáró módon történő hozzáférhetetlenné tétele, törlése;
41. Melléklet: valamely irat szerves, elválaszthatatlan tartozéka, annak kiegészítő része;
42. Mellékelt irat: az iratnak nem szerves része, tartozéka, attól – mint kísérő irattól – elválasztható;
43. Naplózás: az elektronikus iratkezelési rendszerben, a kezelt adatállományokban bekövetkezett események meghatározott körének regisztrálása;
44. Selejtezés: a lejárt megőrzési határidejű iratok kiemelése az irattári anyagból és megsemmisítésre történő előkészítése;
45. Szerelés: ügyiratok végleges jellegű összekapcsolása;
46. Szignálás: az ügyben eljárni jogosult szervezeti egység, ügyintéző kijelölése, az elintézési határidő és a feladat meghatározása;
47. Szolgálati út: az a többlépcsős ügyintézési rend, amelyben a közbülső elöljárók döntésükkel, véleményükkel, az alárendeltek pedig javaslatukkal és végrehajtó tevékenységükkel vesznek részt;
48. Tárgykör szerint illetékes szervezet: az a felső szintű vezető szervezet, amely tevékenysége az irattári terv egy adott tárgykörével azonosítható;
49. Továbbítás: az ügyintézés során az irat eljuttatása az egyik ügyintézési ponttól a másikhoz, elektronikusan tárolt irat esetén megvalósulhat az irathoz való hozzáférés lehetőségének biztosításával is;
50. Ügyintéző: az ügy intézésére kijelölt személy, az ügy előadója, aki az ügyet döntésre előkészíti;
51. Ügyirat: egy ügyben keletkezett valamennyi irat;
52. Ügykezelő: iratkezelési feladatokat végző személy, továbbá a titkos ügykezelés vezetője, a titkos ügykezelő és az ügykezelés vezetője, valamint az is, aki munkaköri leírása alapján ügykezelést csak munkaideje egy részében – esetenként – végez. Az iratkezelési tevékenységét az ügyviteli szerv vezetője által meghatározott módon végzi. Felelős az iratoknak a szabályzatban meghatározott módon történő kezeléséért;
53. Ügykör: a szerv vagy a személy feladatkörébe és hatáskörébe tartozó ügyek meghatározott csoportja;
54. Ügyvitel: olyan komplex érdemi tevékenység, amely magában foglalja a szervezetszerűen iratkezelést végző személyek vagy szervezetek, továbbá az ügyekben eljáró ügyintézők e szabályzat szerinti iratkezelési tevékenységét.
A jelen mellékletben nem szabályozott értelmező rendelkezésekre az Ltv., a Korm. rendelet, valamint az adat- és titokvédelmi tárgyú jogszabályok és belső normák által meghatározott értelmező rendelkezéseket kell alkalmazni.”

4. melléklet a 7/2011. (I. 20.) HM utasításhoz


13. minta

Fejrész
Nyt. szám:


Javaslati lap
a tárgy- és ügykörbe nem sorolt irat irattári kezeléséhez

Az irat nyt. száma

 

Az irat pld. száma

 

Az irat tárgya

 

Javasolt megőrzési hely és idő

A szervezet saját irattárában: ...........-ig

A HM központi
irattárában: ...........-ig

Hadtörténeti
levéltárban:

Indokolás (megjegyzés):

 

Javasolt-e az irattári tervbe való felvételre

Igen:
    ⬜

Nem:
    ⬜


Helyőrség, dátum

............................................................................
Javaslattevő

Parancsnok (vezető) záradéka:
A javaslatot elfogadom.
A javaslatot a fenti módosításokkal elfogadom.

Helyőrség, dátum

............................................................................
Parancsnok

Készült: .... példányban
Egy példány:
Ügyintéző (tel.):
Kapja:
1

Az utasítás a 21. § alapján hatályát vesztette 2011. január 26. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére