• Tartalom

7/2011. (II. 25.) BM–KIM együttes utasítás

7/2011. (II. 25.) BM–KIM együttes utasítás

a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal szervezeti és működési rendjének meghatározásáról szóló 9/2010. (IX. 29.) BM–KIM együttes utasítás módosításáról1

2011.04.01.

A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 73. § (1) bekezdésében meghatározott hatáskörben eljárva – tekintettel a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (1) bekezdésére – a következő utasítást adjuk ki:

1. § A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal szervezeti és működési rendjének meghatározásáról szóló 9/2010. (IX. 29.) BM–KIM együttes utasítás (a továbbiakban: SZMSZ) 3. §-a a következő (3) bekezdéssel egészül ki:

„(3) A (2) bekezdéstől eltérően a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter
a) a közigazgatás-fejlesztés okán szükséges Szervezeti és Működési Szabályok, valamint
b) jogszabályváltozás
miatt bármikor kezdeményezheti a Szabályzat 30 napon belül történő módosítását. A módosítás elmulasztása esetén a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter gondoskodik a megfelelő módosítás érvényesüléséről és az azzal kapcsolatos intézkedés hatálybalépéséről.”

2. § (1) Az SzMSz Melléklet 10. § f) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A főigazgató irányítási jogkörében eljárva:)

f) munkáltatói jogkör gyakorlójaként az e) pontban meghatározott kivétellel kinevezi és felmenti a Hivatal alkalmazottait, fegyelmi vétség elkövetésének alapos gyanúja esetén fegyelmi eljárást indít. Egyéb munkáltatói jogköreit – az ügyrendben meghatározottak szerint – átadja a Központi Hivatal szervezeti egységei vezetőinek (főigazgató-helyettes, főosztályvezető, titkárságvezető, önálló osztály vezetője), a regionális igazgatóságok igazgatóinak, valamint a munkáltatói jogkört gyakorló befogadó állomások igazgatóinak hatáskörébe. Az átruházott hatáskörben eljáró vezető e jogait az ügyrendben foglaltak szerinti körben és tartalommal gyakorolja. Az 1/B. függelék 2. pontjában jelzett szervezeti egység vonatkozásában a munkáltatói jogkörébe tartozó jogosítványai gyakorlásakor a közigazgatási és igazságügyi miniszter javaslatai figyelembevételével jár el.”

(2) Az SzMSz Melléklet 10. §-a a következő o) ponttal egészül ki:

(A főigazgató irányítási jogkörében eljárva:)

o) biztosítja a Tudományos tanács működési feltételeit.”

(3) Az SzMSz Melléklet 17. §-a a következő (6) bekezdéssel egészül ki:

„(6) A Gazdasági főigazgató-helyettes tervezi és elkülönítetten kezeli a Hivatal tudományos feladatainak ellátásához szükséges pénzügyi forrásokat.”

(4) Az SzMSz Melléklet 25. §-át megelőző alcíme helyébe a következő rendelkezés lép:

„1.6. A főosztályvezető, a főosztályvezető-helyettes, az osztályvezető, a titkárságvezető, kirendeltség-vezető”

(5) Az SzMSz Melléklet 25. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

25. § A főosztályvezető, a főosztályvezető-helyettes, a titkárságvezető, az osztályvezető, kirendeltség-vezető (a továbbiakban együtt: vezető) a jogszabályok előírásai szerint, az irányítási jogkört gyakorló vezető utasítása alapján vezeti az irányítása alá tartozó szervezeti egységet (a továbbiakban együtt: osztály), és ellenőrzi annak működését.”

(6) Az SzMSz Melléklet 44. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

44. § A regionális igazgatóság osztályvezetője (kirendeltség-vezető) kiadmányozza a regionális igazgatóság hatáskörében hozott, az ügyrendben meghatározott hatósági döntéseket, valamint egyéb ügyiratokat.”

(7) Az SzMSz Melléklet 62. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

62. § A belső rendelkezések fajtái – hierarchikus sorrendben – a következők:
a) intézkedés;
b) ügyrend;
c) szervezési rendelkezés;
d) módszertani útmutató;
e) értesítő;
f) körlevél.”

3. § (1)–(3)2

(4) Az SzMSz 1/A. függelékének helyébe a 4. függelék lép.

(5) Az SzMSz 1/B. függelékének helyébe az 5. függelék lép.

(6) Az SzMSz 4. függelékének helyébe a 6. függelék lép.

(7) Az SzMSz 6. függelékének helyébe a 7. függelék lép.

4. § Az SzMSz 2. függelék 1.2.2. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„1.2.2. Egyszerűsített Honosítási Igazgatóság
Az Egyszerűsített Honosítási Igazgatóság a közigazgatási és igazságügyi miniszter szakmai irányítása és a főigazgató felügyelete alatt álló önálló szervezeti egység. A magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény (Ápt.) 4. § (3) bekezdésében és 5. §-ában szabályozott honosítási és a visszahonosítási ügyekben előkészíti a közigazgatási és igazságügyi miniszter hatáskörébe tartozó előterjesztések tervezetét, továbbá ellátja az ezen ügyekhez kapcsolódó hazai anyakönyvezési, az anyakönyvekről, a házasságkötésről és a névviselésről szóló jogszabályokban megállapított feladatokat. Az igazgatóság tevékenységét az Egyszerűsített Honosítási Ügyek Osztályán, a Honosítottak Anyakönyvi Osztályán és az Ügyviteli Osztályon keresztül látja el. Az Egyszerűsített Honosítási Igazgatóságot főosztályvezető besorolású igazgató vezeti.
1.2.2.1. Egyszerűsített Honosítási Ügyek Osztálya
a) megvizsgálja az Ápt. 4. § (3) bekezdésére és 5. §-ára alapozott honosítási és visszahonosítási kérelmek törvényi feltételeinek fennállását;
b) összeállítja az a) pontban meghatározott honosítási kérelmekről a köztársasági elnöknek szóló előterjesztések tervezetét;
c) elkészíti az a) pontban meghatározott kérelmekhez kapcsolódó névmódosítási okiratok, valamint az elutasító határozatok tervezetét;
d) az elnöki döntésről értesíti az állampolgársági jogszabályokban megnevezett hatóságokat;
e) a hatáskörébe tartozó honosított és visszahonosított személyek eskü- és fogadalom-tételéről értesíti a Köztársasági Elnöki Hivatalt;
f) gondoskodik az állampolgársági ügyiratoknak az egységes állampolgársági irattárban történő elhelyezéséről;
g) végzi az Igazgatóság feladatkörébe tartozó ügyviteli feladatokat.
1.2.2.2. Honosítottak Anyakönyvi Osztálya
a) anyakönyvezi az Ápt. 4. § (3) bekezdése és 5. §-a alapján honosított és visszahonosított személyek külföldön történt anyakönyvi eseményeit;
b) az anyakönyvi bejegyzésekről anyakönyvi kivonatot állít ki és a jogszabályi előírásoknak megfelelően adatszolgáltatást teljesít;
c) gondoskodik a honosítottak anyakönyvi alapiratainak és az anyakönyveknek az egységes anyakönyvi irattárban történő elhelyezéséről.
1.2.2.3. Ügyviteli Osztály
Ellátja az Egyszerűsített Honosítási Igazgatóság postaelosztó, postázó, iktatási és ügykezelési feladatait.”

5. § (1) Az SzMSz 2. függelék 1.2.3.1. d) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Menedékjogi Osztály)

d) ellátja a menekültek áttelepítésével és áthelyezésével kapcsolatos hatósági feladatokat;”

(2) Az SzMSz 2. függelék 1.2.3.1. pontja a következő h) ponttal egészül ki:

(Menedékjogi Osztály)

h) ellátja a jogállással kapcsolatos menekültügyi eljárások minőségbiztosítási feladatait.”

6. § Az SzMSz 2. függelék 1.2.7. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„1.2.7. Személyügyi Főosztály
1.2.7.1. A Személyügyi Főosztály a főigazgató irányítása alatt álló – személyzeti és munkaügyi szakmai kérdésekben döntést megalapozó, végrehajtást előkészítő, koordináló, végrehajtó, a humánpolitikai célkitűzések tervezését végző – főosztályvezető besorolású vezető által vezetett önálló szervezeti egység.
1.2.7.2. A Személyügyi Főosztály:
a) segíti a vezetőket a személyügyi igazgatással kapcsolatos feladataik ellátásában;
b) előkészíti a szervezetkorszerűsítésre, létszámgazdálkodásra vonatkozó javaslatokat, ellenőrzi a szervezeti és létszámintézkedések érvényesülését, javaslatot tesz a hatékonyságot gátló körülmények megszüntetésére;
c) kidolgozza a kollektív szerződés, a közszolgálati szabályzat, valamint a szakterületet érintő főigazgatói intézkedések tervezeteit, részt vesz a feladatkörébe tartozó jogszabályok módosítási javaslatainak véleményezésében;
d) ellátja a Hivatal központi és területi szerveinek, valamint befogadó állomásainak állományába tartozó kormánytisztviselők, közalkalmazottak, kormánytisztviselői feladatok ellátásra berendelt hivatásos állományúak, továbbá munkavállalók (a továbbiakban együtt: személyi állomány) jogviszonyának létesítésével, fennállásával, megszűnésével összefüggő munkáltatói intézkedések előkészítését, és gondoskodik azok végrehajtásáról;
e) előkészíti a Hivatal szociális, kegyeleti és jóléti feladatainak végrehajtását, gondoskodik a főigazgató lakásügyi döntéseinek előkészítéséről;
f) ellátja a személyi állomány foglalkozás-egészségügyi és pszichikai alkalmassági vizsgálatának előkészítését és koordinálását; vezeti a Hivatal központi személyügyi nyilvántartását, közszolgálati alapnyilvántartását, valamint a főigazgató engedélyezési hatáskörébe tartozó szabadság-nyilvántartást;
g) kezeli a személyi állományba tartozók személyi nyilvántartási anyagát;
h) gondoskodik a személyi állományba tartozók szolgálati igazolvánnyal történő ellátásáról;
i) az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről szóló 2007. évi CLII. törvény (a továbbiakban: Vnytv.) 3. §-a szerinti vagyonnyilatkozat-tételre kötelezettek vonatkozásában biztosítja a Hivatalra háruló, jogszabályban rögzített kezelési, nyilvántartási kötelezettségek teljesítését, figyelemmel kíséri a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség esedékessé válását, intézkedik a Vnytv. 7. §-a szerinti őrzésért felelős felé a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség teljesítésére;
j) figyelemmel kíséri a személyi állomány minősítésének esedékessé válását, az illetékes vezetőt erről tájékoztatja, közreműködik a személyi állomány minősítésének és munkateljesítménye értékelésének elkészítésében;
k) előzetes igényfelmérés alapján előkészíti a Hivatal időszakos képzési tervét;
l) tervezi és előkészíti a személyi állomány szakmai előmenetelét, képzését, továbbképzését, utánpótlását, koordinálja az oktatáshoz (képzéshez) kapcsolódó feladatokat;
m) figyelemmel kíséri és koordinálja a külön jogszabályban előírt oktatási és vizsgakötelezettség teljesítését;
n) együttműködik a Hivatal központi és területi szervei, valamint a befogadó állomások érdekképviseleti szerveivel;
o) a Hivatal szakmai szervezeti egységeivel együttműködve előkészíti és koordinálja a hazai és nemzetközi felsőoktatási intézmények hallgatóinak szakmai gyakorlatát;
p) a szakterületet érintő kérdésekben kapcsolatot tart és együttműködik a Hivatal társszerveivel.”

7. § (1) Az SzMSz 2. függelék 1.2.10.1. f) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Igazgatási Osztály)

f) ellátja a Hivatal központi szervezeti egységei – az Állampolgársági és az Egyszerűsített Honosítási Igazgatóság feladatkörébe tartozó ügyek kivételével – központi postaelosztó, postázó, iktatási és ügykezelési feladatait;”

(2) Az SzMSz 2. függelék 1.2.10.1. pontja a következő r)–t) alponttal egészül ki:

(Igazgatási Osztály)

r) végzi a Belügyminisztérium, illetve más szervek által készített jogszabálytervezetek belső véleményeztetését, a belső egyeztetését követően összeállítja a Hivatal álláspontját összegző átirat tervezetét és azt aláírásra az általános főigazgató-helyettes útján a főigazgatónak felterjeszti;
s) koordinálja a külső szervek részére történő adatszolgáltatást;
t) koordinálja a Hivatal központi és területi szervei szakmai ellenőrzését.”

8. § Az SzMSz 2. függelék 1.2.10.2. pontja a következő f)–g) alponttal egészül ki:

(Az Ügyeleti Osztály a hivatali munkaidőn kívül)

f) végzi a külső szervek részére történő adatszolgáltatást;
g) közreműködik az időszaki és eseti statisztikai jelentések elkészítésében.”

9. § Az SzMSz 2. függelék 1.2.11.2. pont f) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Schengeni Együttműködési Osztály)

f) eleget tesz a schengeni vízum megsemmisítése és visszavonása tárgyában meghatározott tájékoztatási kötelezettségnek.”

10. § Az SzMSz 2. függelék 1.2.12.1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„1.2.12.1. Pénzügyi és Gazdasági Osztály
a) a Hivatal szervezeti egységeinek bevonásával tervezi és összeállítja a tárgyévi szükségleteket, ezek figyelembevételével elkészíti az éves költségvetési tervjavaslatokat;
b) elkészíti a jóváhagyott költségvetés felosztásaira vonatkozó javaslatokat, és folyamatosan nyilvántartja azok felhasználását;
c) gondoskodik a költségvetési keretek központi és területi szervekre, befogadó állomásokra való lebontásáról, a tervtárgyalások lebonyolításáról;
d) ellenőrzi a kiadási bizonylatok jogszerűségét és helyességét, gondoskodik a bevételekkel kapcsolatos kötelezettségek teljesítéséről;
e) üzemelteti a házipénztárt és a valutapénztárt, gondoskodik a szervezeti egységek rendszeres, illetve soron kívüli ellátásáról;
f) a folyószámla analitikához kapcsolódóan végzi a bejövő számlák kezelését, a kimenő számlák elkészítését, vezeti a munkavállalók előlegével kapcsolatos, valamint a Hivatal számlájára beérkező a menekültek és oltalmazottak lakáscélú támogatásának (otthonteremtési támogatásának) törlesztésével kapcsolatos adatok nyilvántartását;
g) vezeti az adójellegű nyilvántartásokat, és gondoskodik azok bevallásának elkészítéséről;
h) gondoskodik a dolgozók személyi jövedelemadó elszámolásával kapcsolatos dokumentumai előállításáról, annak a munkavállalók részére való továbbításáról;
i) gondoskodik a menekültek, oltalmazottak, menedékesek és befogadottak részére megállapított pénzbeli ellátások és támogatások folyósításáról;
j) tervezi és szervezi a költségvetési cím részére biztosított költségvetési előirányzatokkal történő gazdálkodást, kötelezettséget vállal, utalványozási és ellenjegyzési jogokat gyakorol;
k) előkészíti az előirányzati módosításokra vonatkozó javaslatot és vezeti az előirányzat-módosításokról szóló nyilvántartást;
l) koordinálja az EU bel- és igazságügyi pénzügyi alapjaihoz, valamint más nemzetközi és hazai pályázati forráshoz kapcsolódó kifizetéseket, vezeti a devizaszámlákhoz kapcsolódó analitikus nyilvántartást;
m) kezeli az Országos Takarék Pénztárnál (a továbbiakban: OTP) vezetett munkáltatói lakásépítési célú betétszámlát;
n) kapcsolatot tart az OTP Háttérműveleti Igazgatóságával;
o) vezeti a munkáltatói, lakásvásárlási, építési támogatásban részesült dolgozók tartozásait nyilvántartó egyéni kartonokat;
p) tájékoztatást ad a Szociális és Lakástámogatási Bizottságnak a lakásszámla alakulásáról, javaslatot tesz a felhasználható szabad keretről;
q) a hatályos jogszabályoknak megfelelően intézkedik az OTP felé a hivatal munkatársait megillető kedvezmények érvényesítéséről;
r) a Magyar Államkincstárral együttműködve gondoskodik a bérszámfejtéshez kapcsolódó feladatok ellátásáról;
s) teljesíti az adatszolgáltatási kötelezettségét.”

11. § Az SzMSz 2. függelék 1.2.12.2. pontja a következő f) alponttal egészül ki:

(Számviteli Osztály)

f) elkészíti a leltározási utasítást, ennek jóváhagyását követően szervezi az éves vagyon-megállapító leltározásokat.”

12. § Az SzMSz 2. függelék 1.2.13. pont a) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Informatikai-fejlesztési Osztály)

a) biztosítja az iktatási, statisztikai, pénzügyi, számviteli számítástechnikai programok egységességét, nyilvántartását, dokumentáltságát és jogtisztaságát, gondoskodik a Hivatal központi és területi szervei által használt számítógépes programok fejlesztéséről, kidolgozza a szakterületek által megfogalmazott szakmai célok figyelembe vétele mellett a számítógépes program-fejlesztési igényeket, követelményeket;”

13. § (1) Az SzMSz 2. függelék 2.1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A regionális igazgatóság feladat- és hatáskörei)

„A regionális igazgatóság a főigazgató irányítása alatt álló területi szerv. Vezetője az igazgató, akit akadályoztatása esetén az igazgató-helyettes helyettesít. A regionális igazgatóság szakmai feladatait az engedélyügyi és regisztrációs, az idegenrendészeti, a menekültügyi osztályok, továbbá a kirendeltségek, és a közösségi szállás útján, az Idegenrendészeti Igazgatóság, a Menekültügyi Igazgatóság, az Állampolgársági Igazgatóság és az Egyszerűsített Honosítási Igazgatóság szakmai felügyelete mellett látja el.”

(2) Az SzMSz 2. függelék 2.1. pontja a következő l) alponttal egészül ki:

(2.1.1. A regionális igazgatóság feladat- és hatáskörében:)

l) átveszi az Ápt. hatálya alá tartozó kérelmeket, és továbbítja azokat a Hivatal Állampolgársági Igazgatóságára, illetve az Egyszerűsített Honosítási Igazgatóságára.”

14. § Az SzMSz Melléklet 8. § d) pontjában az „a Humánpolitikai Osztály” szövegrész helyébe az „a Személyügyi Főosztály”, a 10. § e) pontjában az „az állami irányítás egyéb jogi eszközeinek” szövegrész helyébe a „közjogi szervezetszabályozó eszköz”, a 10. § g) pontjában a „gyakorolja a vagyonnyilatkozat-tétellel kapcsolatos jogköröket” szövegrész helyébe a „gyakorolja a vagyonnyilatkozat-tételi eljárással kapcsolatos jogköröket”, a 14. § e) pontjában az „az állami irányítás egyéb jogi eszközeit” szövegrész helyébe a „közjogi szervezetszabályozó eszközei”, a 27. § b) pontjában az „az állami irányítás egyéb jogi eszközei” szövegrész helyébe a „közjogi szervezetszabályozó eszközei”, a 34. § (1) bekezdésében az „a Központi Hivatalban és a befogadó állomásokon szociális bizottságok működnek” szövegrész helyébe az „a Központi Hivatalban és a befogadó állomásokon szociális és lakásbizottságok működnek”, a 34. § (2) bekezdésében az „A szociális bizottságok működésére vonatkozó” szövegrész helyébe az „A szociális és lakásbizottságok működésére vonatkozó”, a 41. § b) pontjában az „az állami irányítás egyéb jogi eszköze” szövegrész helyébe a „közjogi szervezetszabályozó eszköze”, a 42. §-ában az „a Humánpolitikai Osztály” szövegrész helyébe az „a Személyügyi Főosztály”, az 54. § ah) pontjában az „a Humánpolitikai Osztály vezetője” szövegrész helyébe az „a Személyügyi Főosztály vezetője”, a 61. § (1) bekezdésében az „az állami irányítás egyéb jogi eszközével” szövegrész helyébe a „közjogi szervezetszabályozó eszközével”, a 63. § (2) bekezdésében a „személyi állomány jogszabályban megállapított és a köztisztviselői” szövegrész helyébe a „személyi állomány jogszabályban megállapított és a kormánytisztviselői,” a 64. § (1) bekezdésében az „az állami irányítás egyéb jogi eszköze” szövegrész helyébe a „közjogi szervezetszabályozó eszköze”, a 65. § (1) bekezdésében a „65. §-ban foglalt tevékenységek” szövegrész helyébe a „64. §-ban foglalt tevékenységek”, a 2. függelék 1.2.1. pontjában az „1993. évi LV. törvény (Ápt.)” szövegrész helyébe az „1993. évi LV. törvény (a továbbiakban: Ápt.)”, a 64. § (1) bekezdésében az „az állami irányítás egyéb jogi eszköze” szövegrész helyébe a „közjogi szervezetszabályozó eszköze”, a 72. § (1) bekezdésében az „az állami irányítás egyéb jogi eszközei” szövegrész helyébe a „közjogi szervezetszabályozó eszközei” szöveg lép.

15. § (1) Ez az utasítás – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a közzétételét követő napon lép hatályba.

(2) A 3. § (4)–(6) bekezdése 2011. április 1-jén lép hatályba, ezzel egyidejűleg a 3. § (1)–(3) bekezdése hatályát veszti.

1. függelék a 7/2011. (II. 25.) BM–KIM együttes utasításhoz

„1/A függelék

A BEVÁNDORLÁSI ÉS ÁLLAMPOLGÁRSÁGI HIVATAL SZERVEZETI FELÉPÍTÉSE
2011. március 31-éig

2. függelék a 7/2011. (II. 25.) BM–KIM együttes utasításhoz

„1/B függelék a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatához

A Központi Hivatal szervezeti egységei

1. Állampolgársági Igazgatóság
1.1. Honosítási és Hazai Anyakönyvi Osztály
1.2. Állampolgárság Megállapítási Osztály

2. Egyszerűsített Honosítási Igazgatóság
2.1. Egyszerűsített Honosítási Ügyek Osztálya
2.2. Honosítottak Anyakönyvi Osztálya
2.3. Ügyviteli Osztály

3. Menekültügyi Igazgatóság
3.1. Menedékjogi Osztály
3.2. Ellátási és Integrációs Osztály

4. Idegenrendészeti Igazgatóság
4.1. Vízum- és Tartózkodási Osztály
4.2. Kényszerintézkedési és Kiutaztatási Osztály

5. Főigazgatói Titkárság

6. Személyügyi Főosztály

7. Belső Ellenőrzési Osztály

8. Dokumentációs Központ

9. Igazgatási és Ügyeleti Főosztály
9.1. Igazgatási Osztály
9.2. Ügyeleti Osztály

10. Nemzetközi Együttműködési Főosztály
10.1. Nemzetközi Kapcsolatok és Alapok Osztálya
10.2. Dublini Koordinációs Osztály
10.3. Schengeni Együttműködési Osztály

11. Gazdasági Főosztály
11.1. Pénzügyi és Gazdasági Osztály
11.2. Számviteli Osztály
11.3. Műszaki Osztály

12. Informatikai Főosztály
12.1. Informatikai-fejlesztési Osztály
12.2. Informatikai-üzemeltetési Osztály

A Hivatal területi szervei

1. Budapesti és Pest Megyei Regionális Igazgatóság
1.1. Igazgatási Osztály
1.2. Idegenrendészeti Hatósági Osztály
1.3. Idegenrendészeti Ellenőrzési Osztály
1.4. Menekültügyi Osztály
1.5. Sztregova köz I. számú Kirendeltség
1.6. Sztregova köz II. számú Kirendeltség
1.7. Sztregova köz III. számú Kirendeltség
1.8. Harmat utcai Kirendeltség
1.9. Üllői úti Kirendeltség

2. Észak-alföldi Regionális Igazgatóság
2.1. Idegenrendészeti Osztály
2.2. Menekültügyi Osztály
2.3. Engedélyügyi és Regisztrációs Osztály
2.4. Közösségi Szállás Nyírbátor
2.5. Nyíregyházi Kirendeltség
2.6. Szolnoki Kirendeltség

3. Dél-alföldi Regionális Igazgatóság
3.1. Idegenrendészeti Osztály
3.2. Menekültügyi Osztály
3.3. Engedélyügyi és Regisztrációs Osztály
3.4. Békéscsabai Kirendeltség
3.5. Kecskeméti Kirendeltség

4. Észak-magyarországi Regionális Igazgatóság
4.1. Idegenrendészeti Osztály
4.2. Engedélyügyi és Regisztrációs Osztály
4.3. Közösségi Szállás Balassagyarmat
4.4. Egri Kirendeltség
4.5. Salgótarjáni Kirendeltség

5. Dél-dunántúli Regionális Igazgatóság
5.1. Idegenrendészeti Osztály
5.2. Engedélyügyi és Regisztrációs Osztály
5.3. Kaposvári Kirendeltség
5.4. Szekszárdi Kirendeltség

6. Közép-dunántúli Regionális Igazgatóság
6.1. Idegenrendészeti Osztály
6.2. Engedélyügyi és Regisztrációs Osztály
6.3. Veszprémi Kirendeltség
6.4. Tatabányai Kirendeltség

7. Nyugat-dunántúli Regionális Igazgatóság
7.1. Idegenrendészeti Osztály
7.2. Menekültügyi Osztály
7.3. Engedélyügyi és Regisztrációs Osztály
7.4. Szombathelyi Kirendeltség
7.5. Zalaegerszegi Kirendeltség

A befogadó állomások

1. Befogadó Állomás Debrecen
1.1. Gazdasági Osztály

2. Befogadó Állomás Bicske
2.1. Gazdasági Osztály

3. Befogadó Állomás Békéscsaba
3.1. Gazdasági Osztály”

3. függelék a 7/2011. (II. 25.) BM–KIM együttes utasításhoz

4. függelék a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatához

Az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről szóló
2007. évi CLII. törvény 4. § a) pontja alapján
a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal szervezeti egységeinél
vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséggel járó munkakörök jegyzéke

1. Főigazgató
– Általános főigazgató-helyettes
= Vezető jogtanácsos
= Okmányszakértő
– Gazdasági főigazgató-helyettes

2. Titkárság
– Titkárságvezető

3. Személyügyi Főosztály
– Főosztályvezető
– Főosztályvezető-helyettes

4. Igazgatási és Ügyeleti Főosztály
– Főosztályvezető
– Igazgatási Osztály
= Osztályvezető
– Ügyeleti Osztály
= Osztályvezető
= Ügyeletes

5. Nemzetközi Együttműködési Főosztály
– Főosztályvezető
– Nemzetközi Kapcsolatok és Alapok Osztálya
= Főosztályvezető-helyettes
– Schengeni Együttműködési Osztály
= Osztályvezető
= Nemzetközi ügyintéző
– Dublini Koordinációs Osztály
= Osztályvezető
= EU-koordinációs ügyintéző

6. Állampolgársági Igazgatóság
– Igazgató
– Honosítási és Hazai Anyakönyvi Osztály
= Osztályvezető
= Anyakönyvi ügyintéző
= Kijelölt állampolgársági ügyintéző
– Állampolgárság Megállapítási Osztály
= Osztályvezető
= Állampolgársági ügyintéző

7. Egyszerűsített Honosítási Igazgatóság
– Igazgató
– Egyszerűsített Honosítási Ügyek Osztálya
= Főosztályvezető-helyettes
= Kijelölt állampolgársági ügyintéző
– Honosítottak Anyakönyvi Osztálya
= Osztályvezető
= Anyakönyvi ügyintéző
– Ügyviteli Osztály
= Osztályvezető

8. Idegenrendészeti Igazgatóság
– Igazgató
– Vízum- és Tartózkodási Osztály
= Főosztályvezető-helyettes
= Idegenrendészeti ügyintéző
= Vízumügyintéző
– Kényszerintézkedési és Kiutaztatási Osztály
= Osztályvezető
= Idegenrendészeti ügyintéző

9. Menekültügyi Igazgatóság
– Igazgató
– Menedékjogi Osztály
= Osztályvezető
= Menekültügyi ügyintéző
– Ellátási és Integrációs Osztály
= Főosztályvezető-helyettes
= Menekültellátási és integrációs ügyintéző

10. Gazdasági Főosztály
– Főosztályvezető
– Pénzügyi és Gazdasági Osztály
= Főosztályvezető-helyettes
= Pénzügyi, gazdasági, költségvetési és számviteli feladatkörben alkalmazott valamennyi I. és II. besorolási
osztályba tartozó kormánytisztviselő
– Számviteli Osztály
= Osztályvezető
= Pénzügyi, gazdasági, költségvetési és számviteli feladatkörben alkalmazott valamennyi I. és II. besorolási
osztályba tartozó kormánytisztviselő
– Műszaki Osztály
= Osztályvezető
= Műszaki ügyintéző

11. Informatikai Főosztály
– Főosztályvezető
– Informatikai Fejlesztési Osztály
= Osztályvezető
= Igazgatási rendszerszervező
= Hálózatfejlesztő
– Informatikai Üzemeltetési Osztály
= Osztályvezető

12. Belső Ellenőrzési Osztály
– Osztályvezető
– Belső ellenőr

13. Dokumentációs Központ
– Osztályvezető

14. Budapesti és Pest Megyei Regionális Igazgatóság
– Igazgató
– Igazgatóhelyettes
– Igazgatási Osztály
= Osztályvezető
= Migrációs ügyintéző
– Menekültügyi Osztály
= Osztályvezető
= Menekültügyi ügyintéző
– Idegenrendészeti Hatósági Osztály
= Osztályvezető
= Idegenrendészeti ügyintéző
– Idegenrendészeti Ellenőrzési Osztály
= Osztályvezető
= Idegenrendészeti ügyintéző
– Sztregova köz I. számú Kirendeltség
= Kirendeltségvezető
= Engedélyügyi ügyintéző
= Kijelölt igazgatási ügyintéző
= Kijelölt ügyfélszolgálati ügyintéző
– Sztregova köz II. számú Kirendeltség
= Kirendeltségvezető
= Engedélyügyi ügyintéző
= Kijelölt igazgatási ügyintéző
= Kijelölt ügyfélszolgálati ügyintéző
– Sztregova köz III. számú Kirendeltség
= Kirendeltségvezető
= Engedélyügyi ügyintéző
= Kijelölt igazgatási ügyintéző
= Kijelölt ügyfélszolgálati ügyintéző
– Harmat utcai Kirendeltség
= Kirendeltségvezető
= Engedélyügyi ügyintéző
= Kijelölt igazgatási ügyintéző
= Kijelölt ügyfélszolgálati ügyintéző
– Üllői úti Kirendeltség
= Kirendeltségvezető
= Engedélyügyi ügyintéző
= Kijelölt igazgatási ügyintéző
= Kijelölt ügyfélszolgálati ügyintéző

15. Észak-alföldi Regionális Igazgatóság
– Igazgató
– Igazgatóhelyettes
– Menekültügyi Osztály
= Osztályvezető
= Menekültügyi ügyintéző
– Engedélyügyi és Regisztrációs Osztály
= Osztályvezető
= Engedélyügyi ügyintéző
– Idegenrendészeti Osztály
= Osztályvezető
= Idegenrendészeti ügyintéző
– Közösségi Szállás Nyírbátor
= Osztályvezető
= Ügyeletes
– Nyíregyházi Kirendeltség
= Kirendeltségvezető
= Idegenrendészeti ügyintéző
– Szolnoki Kirendeltség
= Kirendeltségvezető
= Idegenrendészeti ügyintéző

16. Észak-magyarországi Regionális Igazgatóság
– Igazgató
– Igazgatóhelyettes
– Engedélyügyi és Regisztrációs Osztály
= Osztályvezető
= Engedélyügyi ügyintéző
– Idegenrendészeti Osztály
= Osztályvezető
= Idegenrendészeti ügyintéző
– Egri Kirendeltség
= Kirendeltségvezető
= Idegenrendészeti ügyintéző
= Ügyfélszolgálati ügyintéző
– Salgótarjáni Kirendeltség
= Kirendeltségvezető
= Idegenrendészeti ügyintéző
= Ügyfélszolgálati ügyintéző

17. Dél-alföldi Regionális Igazgatóság
– Igazgató
– Igazgatóhelyettes
– Menekültügyi Osztály
= Osztályvezető
= Menekültügyi ügyintéző
– Engedélyügyi és Regisztrációs Osztály
= Osztályvezető
= Engedélyügyi ügyintéző
– Idegenrendészeti Osztály
= Osztályvezető
= Idegenrendészeti ügyintéző
= Ügyeletes
– Békéscsabai Kirendeltség
= Kirendeltségvezető
= Idegenrendészeti ügyintéző
– Kecskeméti Kirendeltség
= Kirendeltségvezető
= Idegenrendészeti ügyintéző

18. Dél-dunántúli Regionális Igazgatóság
– Igazgató
– Igazgatóhelyettes
– Engedélyügyi és Regisztrációs Osztály
= Osztályvezető
= Engedélyügyi ügyintéző
– Idegenrendészeti Osztály
= Osztályvezető
= Idegenrendészeti ügyintéző
– Kaposvári Kirendeltség
= Kirendeltségvezető
= Idegenrendészeti ügyintéző
– Szekszárdi Kirendeltség
= Kirendeltségvezető
= Idegenrendészeti ügyintéző

19. Közép-dunántúli Regionális Igazgatóság
– Igazgató
– Igazgatóhelyettes
– Engedélyügyi és Regisztrációs Osztály
= Osztályvezető
= Engedélyügyi ügyintéző
– Idegenrendészeti Osztály
= Osztályvezető
= Idegenrendészeti ügyintéző
– Veszprémi Kirendeltség
= Kirendeltségvezető
= Idegenrendészeti ügyintéző
– Tatabányai Kirendeltség
= Kirendeltségvezető
= Idegenrendészeti ügyintéző

20. Nyugat-dunántúli Regionális Igazgatóság
– Igazgató
– Igazgatóhelyettes
– Menekültügyi Osztály
= Osztályvezető
= Menekültügyi ügyintéző
– Engedélyügyi és Regisztrációs Osztály
= Osztályvezető
= Engedélyügyi ügyintéző
– Idegenrendészeti Osztály
= Osztályvezető
= Idegenrendészeti ügyintéző
= Ügyeletes
– Szombathelyi Kirendeltség
= Kirendeltségvezető
= Idegenrendészeti ügyintéző
– Zalaegerszegi Kirendeltség
= Kirendeltségvezető
= Idegenrendészeti ügyintéző

21. Befogadó Állomás Békéscsaba
– Igazgató
– Gazdasági osztályvezető
– Élelmezésvezető
– Gazdasági előadó
– Kijelölt pénzügyi főelőadó
– Kijelölt raktáros

22. Befogadó Állomás Bicske
– Igazgató
– Gazdasági osztályvezető
– Pénzügyi főelőadó
– Gazdasági főelőadó
– Pénztáros
– Raktáros

23. Befogadó Állomás Debrecen
– Igazgató
– Gazdasági osztályvezető
– Élelmezésvezető
– Pénzügyi főelőadó
– Pénztáros
– Raktáros”

4. függelék a 7/2011. (II. 25.) BM–KIM együttes utasításhoz

„1/A függelék

A BEVÁNDORLÁSI ÉS ÁLLAMPOLGÁRSÁGI HIVATAL SZERVEZETI FELÉPÍTÉSE
2011. április 1-jétől

5. függelék a 7/2011. (II. 25.) BM–KIM együttes utasításhoz

1/B. függelék a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatához

A Központi Hivatal szervezeti egységei

1. Állampolgársági Igazgatóság
1.1. Honosítási és Hazai Anyakönyvi Osztály
1.2. Állampolgárság Megállapítási Osztály

2. Egyszerűsített Honosítási Igazgatóság
2.1. Egyszerűsített Honosítási Ügyek Osztálya
2.2. Honosítottak Anyakönyvi Osztálya
2.3. Ügyviteli Osztály

3. Menekültügyi Igazgatóság
3.1. Menedékjogi Osztály
3.2. Ellátási és Integrációs Osztály

4. Idegenrendészeti Igazgatóság
4.1. Vízum és Tartózkodási Osztály
4.2. Kényszerintézkedési és Kiutaztatási Osztály

5. Főigazgatói Titkárság

6. Személyügyi Főosztály

7. Belső Ellenőrzési Osztály

8. Dokumentációs Központ

9. Igazgatási és Ügyeleti Főosztály
9.1. Igazgatási Osztály
9.2. Ügyeleti Osztály

10. Nemzetközi Együttműködési Főosztály
10.1. Nemzetközi Kapcsolatok és Alapok Osztálya
10.2. Dublini Koordinációs Osztály
10.3. Schengeni Együttműködési Osztály

11. Gazdasági Főosztály
11.1. Pénzügyi és Gazdasági Osztály
11.2. Számviteli Osztály
11.3. Műszaki Osztály

12. Informatikai Főosztály
12.1. Informatikai-fejlesztési Osztály
12.2. Informatikai-üzemeltetési Osztály

A Hivatal területi szervei

1. Budapesti és Pest Megyei Regionális Igazgatóság
1.1. Igazgatási Osztály
1.2. Idegenrendészeti Hatósági Osztály
1.3. Idegenrendészeti Ellenőrzési Osztály
1.4. Menekültügyi Osztály
1.5. Sztregova köz I. számú Kirendeltség
1.6. Sztregova köz II. számú Kirendeltség
1.7. Sztregova köz III. számú Kirendeltség
1.8. Harmat utcai Kirendeltség
1.9. Üllői úti Kirendeltség

2. Észak-alföldi Regionális Igazgatóság
2.1. Idegenrendészeti Osztály
2.2. Menekültügyi Osztály
2.3. Engedélyügyi és Regisztrációs Osztály
2.4. Nyíregyházi Kirendeltség
2.5. Szolnoki Kirendeltség

3. Dél-alföldi Regionális Igazgatóság
3.1. Idegenrendészeti Osztály
3.2. Menekültügyi Osztály
3.3. Engedélyügyi és Regisztrációs Osztály
3.4. Békéscsabai Kirendeltség
3.5. Kecskeméti Kirendeltség

4. Észak-magyarországi Regionális Igazgatóság
4.1. Idegenrendészeti Osztály
4.2. Engedélyügyi és Regisztrációs Osztály
4.3. Balassagyarmati Kirendeltség és Közösségi Szállás
4.4. Egri Kirendeltség

5. Dél-dunántúli Regionális Igazgatóság
5.1. Idegenrendészeti Osztály
5.2. Engedélyügyi és Regisztrációs Osztály
5.3. Kaposvári Kirendeltség
5.4. Szekszárdi Kirendeltség

6. Közép-dunántúli Regionális Igazgatóság
6.1. Idegenrendészeti Osztály
6.2. Engedélyügyi és Regisztrációs Osztály
6.3. Veszprémi Kirendeltség
6.4. Tatabányai Kirendeltség

7. Nyugat-dunántúli Regionális Igazgatóság
7.1. Idegenrendészeti Osztály
7.2. Menekültügyi Osztály
7.3. Engedélyügyi és Regisztrációs Osztály
7.4. Szombathelyi Kirendeltség
7.5. Zalaegerszegi Kirendeltség

A befogadó állomások

1. Befogadó Állomás Debrecen
1.1. Gazdasági Osztály

2. Befogadó Állomás Bicske
2.1. Gazdasági Osztály

3. Befogadó Állomás Békéscsaba (kizárólag üzemeltetési feladatokat lát el a Gazdasági Osztály útján)
3.1. Gazdasági Osztály”

6. függelék a 7/2011. (II. 25.) BM–KIM együttes utasításhoz

4. függelék a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatához

Az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről szóló
2007. évi CLII. törvény 4. § a) pontja alapján
a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal szervezeti egységeinél
vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséggel járó munkakörök jegyzéke

1. Főigazgató
– Általános főigazgató-helyettes
= Vezető jogtanácsos
= Okmányszakértő
– Gazdasági főigazgató-helyettes

2. Titkárság
– Titkárságvezető

3. Személyügyi Főosztály
– Főosztályvezető
– Főosztályvezető-helyettes

4. Igazgatási és Ügyeleti Főosztály
– Főosztályvezető
– Igazgatási Osztály
= Osztályvezető
– Ügyeleti Osztály
= Osztályvezető
= Ügyeletes

5. Nemzetközi Együttműködési Főosztály
– Főosztályvezető
– Nemzetközi Kapcsolatok és Alapok Osztálya
= Főosztályvezető-helyettes
– Schengeni Együttműködési Osztály
= Osztályvezető
= Nemzetközi ügyintéző
– Dublini Koordinációs Osztály
= Osztályvezető
= EU koordinációs ügyintéző

6. Állampolgársági Igazgatóság
– Igazgató
– Honosítási és Hazai Anyakönyvi Osztály
= Osztályvezető
= Anyakönyvi ügyintéző
= Kijelölt állampolgársági ügyintéző
– Állampolgárság Megállapítási Osztály
= Osztályvezető
= Állampolgársági ügyintéző

7. Egyszerűsített Honosítási Igazgatóság
– Igazgató
– Egyszerűsített Honosítási Ügyek Osztálya
= Főosztályvezető-helyettes
= Kijelölt állampolgársági ügyintéző
– Honosítottak Anyakönyvi Osztálya
= Osztályvezető
= Anyakönyvi ügyintéző
– Ügyviteli Osztály
= Osztályvezető

8. Idegenrendészeti Igazgatóság
– Igazgató
– Vízum és Tartózkodási Osztály
= Főosztályvezető-helyettes
= Idegenrendészeti ügyintéző
= Vízum ügyintéző
– Kényszerintézkedési és Kiutaztatási Osztály
= Osztályvezető
= Idegenrendészeti ügyintéző

9. Menekültügyi Igazgatóság
– Igazgató
– Menedékjogi Osztály
= Osztályvezető
= Menekültügyi ügyintéző
– Ellátási és Integrációs Osztály
= Főosztályvezető-helyettes
= Menekültellátási és integrációs ügyintéző

10. Gazdasági Főosztály
– Főosztályvezető
– Pénzügyi és Gazdasági Osztály
= Főosztályvezető-helyettes
= Pénzügyi, gazdasági, költségvetési és számviteli feladatkörben alkalmazott valamennyi I. és II. besorolási
osztályba tartozó kormánytisztviselő
– Számviteli Osztály
= Osztályvezető
= Pénzügyi, gazdasági, költségvetési és számviteli feladatkörben alkalmazott valamennyi I. és II. besorolási
osztályba tartozó kormánytisztviselő
– Műszaki Osztály
= Osztályvezető
= Műszaki ügyintéző

11. Informatikai Főosztály
– Főosztályvezető
– Informatikai Fejlesztési Osztály
= Osztályvezető
= Igazgatási rendszerszervező
= Hálózatfejlesztő
– Informatikai Üzemeltetési Osztály
= Osztályvezető

12. Belső Ellenőrzési Osztály
– Osztályvezető
– Belső ellenőr

13. Dokumentációs Központ
– Osztályvezető

14. Budapesti és Pest Megyei Regionális Igazgatóság
– Igazgató
– Igazgatóhelyettes
– Igazgatási Osztály
= Osztályvezető
= Migrációs ügyintéző
– Menekültügyi Osztály
= Osztályvezető
= Menekültügyi ügyintéző
– Idegenrendészeti Hatósági Osztály
= Osztályvezető
= Idegenrendészeti ügyintéző
– Idegenrendészeti Ellenőrzési Osztály
= Osztályvezető
= Idegenrendészeti ügyintéző
– Sztregova köz I. számú Kirendeltség
= Kirendeltségvezető
= Engedélyügyi ügyintéző
= Kijelölt igazgatási ügyintéző
= Kijelölt ügyfélszolgálati ügyintéző
– Sztregova köz II. számú Kirendeltség
= Kirendeltségvezető
= Engedélyügyi ügyintéző
= Kijelölt igazgatási ügyintéző
= Kijelölt ügyfélszolgálati ügyintéző
– Sztregova köz III. számú Kirendeltség
= Kirendeltségvezető
= Engedélyügyi ügyintéző
= Kijelölt igazgatási ügyintéző
= Kijelölt ügyfélszolgálati ügyintéző
– Harmat utcai Kirendeltség
= Kirendeltségvezető
= Engedélyügyi ügyintéző
= Kijelölt igazgatási ügyintéző
= Kijelölt ügyfélszolgálati ügyintéző
– Üllői úti Kirendeltség
= Kirendeltségvezető
= Engedélyügyi ügyintéző
= Kijelölt igazgatási ügyintéző
= Kijelölt ügyfélszolgálati ügyintéző

15. Észak-alföldi Regionális Igazgatóság
– Igazgató
– Igazgatóhelyettes
– Menekültügyi Osztály
= Osztályvezető
= Menekültügyi ügyintéző
– Engedélyügyi és Regisztrációs Osztály
= Osztályvezető
= Engedélyügyi ügyintéző
– Idegenrendészeti Osztály
= Osztályvezető
= Idegenrendészeti ügyintéző
– Nyíregyházi Kirendeltség
= Kirendeltségvezető
= Idegenrendészeti ügyintéző
– Szolnoki Kirendeltség
= Kirendeltségvezető
= Idegenrendészeti ügyintéző

16. Észak-magyarországi Regionális Igazgatóság
– Igazgató
– Igazgatóhelyettes
– Engedélyügyi és Regisztrációs Osztály
= Osztályvezető
= Engedélyügyi ügyintéző
– Idegenrendészeti Osztály
= Osztályvezető
= Idegenrendészeti ügyintéző
– Egri Kirendeltség
= Kirendeltségvezető
= Idegenrendészeti ügyintéző
= Ügyfélszolgálati ügyintéző
– Balassagyarmati Kirendeltség és Közösségi Szállás
= Kirendeltségvezető
= Idegenrendészeti ügyintéző
= Ügyfélszolgálati ügyintéző

17. Dél-alföldi Regionális Igazgatóság
– Igazgató
– Igazgatóhelyettes
– Menekültügyi Osztály
= Osztályvezető
= Menekültügyi ügyintéző
– Engedélyügyi és Regisztrációs Osztály
= Osztályvezető
= Engedélyügyi ügyintéző
– Idegenrendészeti Osztály
= Osztályvezető
= Idegenrendészeti ügyintéző
= Ügyeletes
– Békéscsabai Kirendeltség
= Kirendeltségvezető
= Idegenrendészeti ügyintéző
– Kecskeméti Kirendeltség
= Kirendeltségvezető
= Idegenrendészeti ügyintéző

18. Dél-dunántúli Regionális Igazgatóság
– Igazgató
– Igazgatóhelyettes
– Engedélyügyi és Regisztrációs Osztály
= Osztályvezető
= Engedélyügyi ügyintéző
– Idegenrendészeti Osztály
= Osztályvezető
= Idegenrendészeti ügyintéző
– Kaposvári Kirendeltség
= Kirendeltségvezető
= Idegenrendészeti ügyintéző
– Szekszárdi Kirendeltség
= Kirendeltségvezető
= Idegenrendészeti ügyintéző

19. Közép-dunántúli Regionális Igazgatóság
– Igazgató
– Igazgatóhelyettes
– Engedélyügyi és Regisztrációs Osztály
= Osztályvezető
= Engedélyügyi ügyintéző
– Idegenrendészeti Osztály
= Osztályvezető
= Idegenrendészeti ügyintéző
– Veszprémi Kirendeltség
= Kirendeltségvezető
= Idegenrendészeti ügyintéző
– Tatabányai Kirendeltség
= Kirendeltségvezető
= Idegenrendészeti ügyintéző

20. Nyugat-dunántúli Regionális Igazgatóság
– Igazgató
– Igazgatóhelyettes
– Menekültügyi Osztály
= Osztályvezető
= Menekültügyi ügyintéző
– Engedélyügyi és Regisztrációs Osztály
= Osztályvezető
= Engedélyügyi ügyintéző
– Idegenrendészeti Osztály
= Osztályvezető
= Idegenrendészeti ügyintéző
= Ügyeletes
– Szombathelyi Kirendeltség
= Kirendeltségvezető
= Idegenrendészeti ügyintéző
– Zalaegerszegi Kirendeltség
= Kirendeltségvezető
= Idegenrendészeti ügyintéző

21. Befogadó Állomás Békéscsaba
– Gazdasági osztályvezető
– Élelmezésvezető
– Gazdasági előadó
– Kijelölt pénzügyi főelőadó
– Kijelölt raktáros

22. Befogadó Állomás Bicske
– Igazgató
– Gazdasági osztályvezető
– Pénzügyi főelőadó
– Gazdasági főelőadó
– Pénztáros
– Raktáros

23. Befogadó Állomás Debrecen
– Igazgató
– Gazdasági osztályvezető
– Élelmezésvezető
– Pénzügyi főelőadó
– Pénztáros
– Raktáros”

7. függelék a 7/2011. (II. 25.) BM–KIM együttes utasításhoz

6. függelék a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatához”

A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 48/A. §-a alapján
a hivatali egységeknél képzettségi pótléknál figyelembe vehető munkakörök és képesítések jegyzéke

Munkakör az I-es besorolási osztályban

Képzettség, képesítés

valamennyi munkakörben

tudományos fokozat, jogi szakvizsga

költségvetési ügyintéző, belső ellenőr

jogász-közgazdász

pénzügyi-gazdasági feladatkört is ellátó igazgatási ügyintéző a regionális igazgatóságokon

OKJ szerinti mérlegképes könyvelő
OKJ szerinti TB-ügyintéző

műszaki ügyintéző

OKJ szerinti tűzvédelmi előadó

 

 

Munkakör a II-es besorolási osztályban

Képzettség, képesítés

pénzügyi, gazdasági, számviteli ügyintéző

OKJ szerinti mérlegképes könyvelő

bérszámfejtő

OKJ szerinti felsőfokú TB ügyintéző

pénzügyi-gazdasági feladatkört is ellátó igazgatási ügyintéző a regionális igazgatóságokon

OKJ szerinti mérlegképes könyvelő
OKJ szerinti TB-ügyintéző

gépkocsi-előadó

gépjármű szakmacsoportban szerzett szakképesítés

1

Az utasítást a 13/2018. (VII. 11.) BM utasítás 28. § d) pontja hatályon kívül helyezte 2018. július 12. napjával.

2

A 3. § (1)–(3) bekezdését a 15. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére