• Tartalom

67/2011. (XII. 30.) BM rendelet

67/2011. (XII. 30.) BM rendelet

az egyes rendvédelmi szervek hivatásos állományú tagjai egészségi, pszichikai és fizikai alkalmasságáról, közalkalmazottai és köztisztviselői munkaköri egészségi alkalmasságáról, a szolgálat-, illetve keresőképtelenség megállapításáról, valamint az egészségügyi alapellátásról szóló 57/2009. (X. 30.) IRM–ÖM–PTNM együttes rendelet módosításáról1

2012.01.01.

A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény 342. § (2) bekezdés 9., 10. és 20. pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 37. § n) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § (1) Az egyes rendvédelmi szervek hivatásos állományú tagjai egészségi, pszichikai és fizikai alkalmasságáról, közalkalmazottai és köztisztviselői munkaköri egészségi alkalmasságáról, a szolgálat-, illetve keresőképtelenség megállapításáról, valamint az egészségügyi alapellátásról szóló 57/2009. (X. 30.) IRM–ÖM–PTNM együttes rendelet (a továbbiakban: R.) 3. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Az egészségi és pszichikai alkalmassági vizsgálatokat a rendvédelmi szerv egészségügyi és pszichológiai szolgálata, az országos parancsnoksággal rendelkező rendvédelmi szervek vonatkozásában az országos parancsnokság egészségügyi és pszichológiai szakirányító szerve által kidolgozott, és a Belügyminisztérium Személyügyi Főosztály Egészségügyi Koordinációs Osztály (a továbbiakban: BM EKO) vezetője által jóváhagyott szakmai protokoll szerint kell végezni. Az egészségügyi és pszichológiai szakterület szakirányító szerve a szakmai és módszertani előírások figyelembevételével biztosítja az egységes szakmai elvek, módszerek és kritériumok érvényre juttatását. Az egészségi alkalmasságot orvos, a pszichikai alkalmasságot pszichológus, a fizikai alkalmasságot testnevelési, vagy sportszakmai szakképesítéssel, vagy legalább 2 év, a fizikai alkalmasság felmérésében szerzett gyakorlattal rendelkező személy (a továbbiakban: testnevelési vagy sportszakmai szakképesítéssel rendelkező munkatárs) bírálja el.”

(2) Az R. 3. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(6) Azokat az egészségi és pszichikai alkalmassági vizsgálatokat, amelyek elvégzésére e rendelet az MH Honvédkórházat jelöli ki, első fokon a rendvédelmi szervek illetékes alapellátó orvosai és pszichológusai, másodfokon a rendvédelmi szerveket irányító miniszter által kijelölt orvosai és pszichológusai végzik. A rendvédelmi szerv más szervet vagy intézményt – az S és K beosztási kategóriára vonatkozó alkalmassági vizsgálatok során szükséges, saját hatáskörben el nem végezhető egyes vizsgálatok kivételével – akkor kérhet fel az alkalmassági vizsgálatok végzésére, ha a vizsgálat térítésmentesen történik.”

2. § Az R. 4. § (1) bekezdés a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Alkalmassági vizsgálatot kell végezni:)

a) hivatásos állományba kinevezés, visszavétel és a rendőrség különleges foglalkoztatási állományába történő felvétel előtt,”

3. § Az R. 5. §-a a következő (2) és (3) bekezdéssel egészül ki:

„(2) Az alkalmassági vizsgálatot végző az általa megállapított minősítésről, ideiglenesen alkalmatlan vagy alkalmatlan minősítés esetén annak pontos okáról, valamint a jogorvoslati lehetőségről dokumentált módon köteles tájékoztatni a vizsgált személyt.
(3) Az alkalmassági vizsgálatot végző az alkalmasság minősítését, valamint a vizsgálatok – orvosi titoknak, különleges adatnak minősülő – orvosi, illetve pszichológiai eredményeit zárt borítékban megküldi a vizsgálatot kérő személyügyi szerv részére. A zárt borítékban lévő orvosi, illetve pszichológiai leleteket – kivéve, ha hivatásos állományba kinevezésre, vagy rendészeti oktatási intézménybe felvételre alkalmatlanság miatt nem kerül sor – meg kell küldeni az alapellátó orvosnak, illetve alapellátó pszichológusnak. A továbbított zárt boríték felbontására, illetve az abban lévő adatok kezelésére csak az alapellátó orvos, illetve alapellátó pszichológus jogosult. Hivatásos állományba kinevezés, valamint rendészeti oktatási intézménybe felvétel esetén az alapellátó orvos a leletek kézhezvételét követően kiállítja az érintett egészségügyi törzskönyvét.”

4. § Az R. 6. § (2) bekezdés h) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Az egészségi alkalmassági vizsgálatnak ki kell terjednie:)

h) az alkohol-, gyógyszer-, kábítószer-fogyasztás, valamint függőség esetleges jeleinek megállapítására, indokolt esetben el kell végezni a speciális gyorsteszttel való vizsgálatot.”

5. § (1) Az R. 7. § (1) bekezdés d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A vizsgálatra rendelt személynek az egészségi alkalmassági vizsgálat során be kell mutatnia:)

d) a 3. melléklet szerinti, az alkalmassági vizsgálathoz szükséges kitöltött kérdőívet, valamint a hivatásos állományba és a rendészeti oktatási intézménybe pályázóknak a választott háziorvos által kitöltött 3/A. melléklet szerinti kérdőívet,”

(2) Az R. 7. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A személyügyi szerv kitölti az (1) bekezdés a) pontjában megjelölt nyomtatványt, amelyre rávezeti a beosztásra vonatkozó adatokat, rendészeti oktatási intézmény hallgatója vagy tanulója esetén a hallgatói vagy tanulói, a rendőrség különleges foglalkoztatási állományába jelentkező esetében a szenior státuszt. A személyügyi szerv hivatásos állományba visszavétel, valamint a rendőrség különleges foglalkoztatási állományába történő jelentkezés esetén intézkedik a korábbi szolgálati viszony fennállása alatt keletkezett egészségügyi és pszichológiai dokumentáció beszerzésére és az alkalmassági vizsgálatot végző orvosnak és pszichológusnak történő megküldésére.”

6. § (1) Az R. 8. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) „Egészségileg ideiglenesen alkalmatlan …-ig” minősítést kell megállapítani, ha a vizsgált személy megbetegedésének, sérülésének gyógyulása 9 hónapon belül várható. A minősítésben megjelölt időtartam lejártát követően az egészségi alkalmassági vizsgálatot ismételten el kell végezni, amelynek során „Egészségileg ideiglenesen alkalmatlan ...-ig” minősítés nem állapítható meg.”

(2) Az R. 8. § (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(7) Az egészségi alkalmassági vizsgálatot a 4. melléklet szerinti adatlapon kell dokumentálni, amelyen rögzíteni kell a minősítést, valamint ideiglenesen alkalmatlan, illetve alkalmatlan minősítés esetén a minősítést megalapozó valamennyi betegség, fogyatékosság Betegségek Nemzetközi Osztályozása (a továbbiakban: BNO) szerinti és az 1. melléklet egészségi alkalmassági követelmény táblázata szerinti kódszámát. A minősítést az 5. melléklet 1. függeléke szerinti nyomtatványra kell rávezetni, amelyet a személyi anyagban kell elhelyezni.”

7. § (1) Az R. 9. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A pszichikai alkalmassági vizsgálatokat a 6. melléklet szerinti alkalmassági szempontrendszer alapján kell végezni.”

(2) Az R. 9. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) A pszichikai alkalmassági vizsgálatnak ki kell terjednie a személyiség, a pszichés egyensúly, a képességek és készségek, a devianciák vizsgálatára, valamint a pályamotivációra. A pszichikai alkalmasságot személyiségtesztek, intelligenciatesztek, papír alapú és műszeres figyelemvizsgálatok és az exploráció komplex értékelése alapján, valamint – ha a vizsgált személy pszichikai állapota indokolja – kiegészítő vizsgálatok elvégzésével a vizsgálatot végző pszichológus minősíti.”

8. § Az R. 10. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(5) A pszichológiai dokumentációban rögzíteni kell a minősítést, valamint ideiglenesen alkalmatlan vagy alkalmatlan minősítés esetén a 6. melléklet szerinti pszichológiai alkalmassági követelményekben meghatározott kódok alkalmazásával a minősítés okát vagy okait. A minősítést az 5. melléklet 1. függeléke szerinti nyomtatványra kell rávezetni, amelyet a személyi anyagban kell elhelyezni.”

9. § (1) Az R. 14. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A fizikai alkalmassági vizsgálaton – a rendőrség különleges foglalkoztatási állományába történő felvétel előtti alkalmassági vizsgálat kivételével – a 12. § (1) bekezdés g) pontjában meghatározott és további négy választott gyakorlatot kell végrehajtani. A rendőrség különleges foglalkoztatási állományába történő felvétel előtti alkalmassági vizsgálaton öt választott gyakorlatot kell végrehajtani. Az egyes gyakorlatokért legfeljebb 25 pont, az öt gyakorlat végrehajtása esetén összesen 125 pont adható. Az egyes gyakorlatonként többletpont nem adható. A fizikai (erőnléti) alkalmassági követelmények eredmény pontérték táblázatát a 9. melléklet tartalmazza.”

(2) Az R. 14. §-a a következő (3a) bekezdéssel egészül ki:

„(3a) A végrehajtott gyakorlatot abban az esetben lehet teljesítettnek tekinteni, ha a vizsgált személy a bemutatott teljesítményével legalább egy pontot elér.”

10. § Az R. 19. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A hivatásos állományba kinevezést megelőzően fizikai, pszichikai és egészségi alkalmassági vizsgálatot kell végezni. Hivatásos állományba visszavételt megelőzően az alkalmasság megállapítására a hivatásos állományba kinevezést megelőző alkalmassági vizsgálatra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni. A rendőrség különleges foglalkoztatási állományába történő felvételt megelőzően az időszakos alkalmassági vizsgálatra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni azzal, hogy a jelentkezőt a 7. melléklet szerinti IV. kategóriába kell besorolni. Hivatásos állományba visszavételt, valamint a rendőrség különleges foglalkoztatási állományába történő felvételt megelőző alkalmassági vizsgálat elvégzése során a korábbi szolgálati viszony fennállása alatt keletkezett egészségügyi és pszichológiai dokumentációt is figyelembe kell venni.”

11. § Az R. 21. § (3) és (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(3) Az ismételt alkalmassági vizsgálatot a 19. §-ban és a 20. §-ban foglaltak szerint kell elvégezni.
(4) Az ismételt alkalmassági vizsgálat során az egészségi és pszichikai alkalmassági vizsgálatot újból el kell végezni, amelynek során a korábbi vizsgálati eredményeket is figyelembe kell venni.”

12. § (1) Az R. 23. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) Ha a hivatásos állomány tagja az időszakos egészségi vagy pszichikai alkalmassági vizsgálaton alkalmatlan vagy ideiglenesen alkalmatlan minősítést kap, az alapellátó orvos vagy az alapellátó pszichológus intézkedik a hivatásos állomány tagja gondozásba vételére, valamint, ha a hivatásos állomány tagja egészségi, illetve pszichikai állapota indokolja, a szükséges kiegészítő-, és szakvizsgálatok elvégzésére. Az alapellátó pszichológus az elvégzett pszichikai alkalmassági vizsgálatok eredményéről minden esetben tájékoztatja az alapellátó orvost.”

(2) Az R. 23. §-a a következő (4a) bekezdéssel egészül ki:

„(4a) Ideiglenesen alkalmatlan minősítés esetén a minősítésben meghatározott időpontban az alkalmassági vizsgálatot ismételten el kell végezni. Ebben az esetben a közvetlen szolgálati elöljáró intézkedik az érintett vizsgálaton történő megjelenésére. Az ismételt alkalmassági vizsgálaton ideiglenesen alkalmatlan minősítés nem hozható.”

13. § (1) Az R. 25. § (1) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Az állományilletékes parancsnok írásban, indokolással ellátva elrendeli a hivatásos állomány tagja soron kívüli egészségi, illetve pszichikai alkalmassági vizsgálatát)

b) ideiglenesen alkalmatlan minősítés esetén, a minősítésben meghatározott időtartam lejártakor,”

(2) Az R. 25. § (1) bekezdés e) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Az állományilletékes parancsnok írásban, indokolással ellátva elrendeli a hivatásos állomány tagja soron kívüli egészségi, illetve pszichikai alkalmassági vizsgálatát)

e) ha egészségi, illetve pszichikai állapotában az alapellátó orvos, illetve pszichológus vagy a közvetlen szolgálati elöljáró az alkalmatlanság megállapítására okot adó körülményt észlel, és írásban kezdeményezi a soron kívüli vizsgálatot,”

14. § Az R. A szolgálati kötelmekkel összefüggő baleset, betegség véleményezése alcíme a következő 38/A. §-sal egészül ki:

38/A. § (1) A hivatásos állomány FÜV határozatban megállapított egészségi, pszichikai, fizikai alkalmatlanság miatt nyugállományba helyezett, szolgálati járandóságra jogosult tagja, amennyiben a jogviszony megszüntetésekor a Hszt. 180. §-a szerinti minősítő határozattal rendelkezett, kérelmezheti az alkalmatlanság megállapítását megalapozó baleset, betegség szolgálati kötelmekkel összefüggő jellegének megállapítását.
(2) A kérelmet a nyugállományba helyezés előtti utolsó szolgálai hely vezetőjéhez írásban kell benyújtani. A kérelemnek tartalmaznia kell a hivatásos szolgálati viszonyban töltött idő alatt bekövetkezett, a Hszt. 180. §-a szerinti minősítő határozattal szolgálati kötelmekkel összefüggőnek minősített baleset, betegség rövid leírását, és csatolni kell hozzá a minősítő határozatot.
(3) Az illetékes rendvédelmi szerv vezetője a kérelem kézhezvételétől számított 8 munkanapon belül intézkedik a kérelem és mellékletei, valamint az érintett személy teljes egészségügyi dokumentációja, így különösen egészségügyi törzskönyv, FÜV határozat, orvosszakértői bizottság szakvéleménye, kórházi zárójelentés, szakorvosi vizsgálati eredmény FÜV bizottsághoz történő továbbítására.
(4) A FÜV bizottság a megküldött dokumentáció alapján a következő döntéseket hozhatja:
a) „Az alkalmatlanság megállapítását megalapozó baleset, betegség szolgálati kötelmekkel összefüggő”,
b) „Az alkalmatlanság megállapítását megalapozó baleset, betegség szolgálati kötelmekkel nem összefüggő”.
(5) A FÜV bizottság a kérelem beérkezését követő 30 napon belül, jogorvoslati kérelem benyújtása esetén 60 napon belül meghozza a határozatot.
(6) A 22. melléklet és a 23. melléklet szerinti határozatot meg kell küldeni a kérelmet benyújtó személynek, az alapellátó orvosnak és a rendvédelmi szerv vezetőjének.
(7) Az I. fokú FÜV bizottság véleménye ellen a kérelmet benyújtó személy a határozat kézhezvételét követő 15 napon belül a II. fokú FÜV bizottsághoz címzett, az I. fokú FÜV bizottsághoz benyújtott fellebbezéssel élhet.
(8) A II. fokú FÜV bizottság az I. fokú FÜV bizottság határozatát helybenhagyja, vagy megváltoztatja. A II. fokú FÜV bizottság véleménye ellen nincs helye fellebbezésnek.”

15. § (1) Az R. 40. § (2) bekezdése a következő c) ponttal egészül ki:

(A FÜV eljárás elrendelését kezdeményezheti:)

c) a hivatásos állomány felfüggesztés hatálya alatt álló tagja esetében a felfüggesztés ideje alatt – függetlenül a felfüggesztést megalapozó cselekménytől – kizárólag a területileg illetékes alapellátást végző orvos.”

(2) Az R. 40. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) Az alapellátó orvos köteles kezdeményezni a FÜV eljárás elrendelését
a) ha a szolgálatképtelenség 30 napon túli meghosszabbítása érdekében ellenőrző orvosi vizsgálatot végző orvos (a továbbiakban: ellenőrző orvos), illetve a Hathónapos Orvosi Felülvizsgáló Bizottság (a továbbiakban: HOFB) erre irányuló javaslatot tett,
b) legkésőbb az 54. § (7) bekezdése szerint számított egészségügyi szabadság 9. hónapjában.”

(3) Az R. 40. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(5) Az állományilletékes parancsnok a FÜV eljárást a kérelem, illetve az alapellátó orvos vagy a közvetlen szolgálati elöljáró kezdeményezésnek kézhezvételét követően soron kívül, a 13. melléklet szerinti nyomtatvány kitöltésével rendeli el és a nyomtatványt megküldi az illetékes személyügyi szerv vezetőjének. A személyügyi szerv vezetője a kitöltött 13. melléklet szerinti nyomtatvány megküldésével értesíti az alapellátó orvost a FÜV eljárás elrendeléséről, valamint intézkedik a közvetlen szolgálati elöljáró 14. melléklet szerinti véleménye és az érintett által kitöltött, 15. melléklet szerinti alkalmassági nyilatkozat elkészítésére és azokat az alapellátó orvos részére megküldi. A FÜV eljárás megindításának kezdő időpontja a felülvizsgálatra rendelő lap aláírásának dátuma.”

16. § (1) Az R. 42. § (1) bekezdés g) és h) pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:

(A FÜV eljárás elrendeléséhez szükséges dokumentumok:)

g) az érintett pszichikai és fizikai állapotával kapcsolatos, a FÜV eljárás elrendelését megelőzően végzett utolsó két alkalmassági vizsgálat minősítésének másolata és a pszichológiai alkalmassági vizsgálatok, valamint az esetleges pszichológiai ellátás, illetve gondozás alapján készített pszichológiai szakvélemény, pszichikai alkalmatlanság esetén a teljes pszichológiai dokumentáció,
h) baleset, fokozott expozíciós eset, foglalkozási betegség esetén a minősítő határozat és – ha van – a baleseti jegyzőkönyv, valamint”

(2) Az R. 42. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) Az egészségügyi szakterület haladéktalanul gondoskodik az (1) bekezdésben felsorolt dokumentumok FÜV eljárást lefolytató szervhez történő továbbításáról.”

17. § Az R. 43. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

43. § (1) A FÜV bizottság döntésének előkészítéséért felelős orvos a rendelkezésére bocsátott, az eljárás lefolytatásához szükséges iratokat áttanulmányozza.
(2) A döntés-előkészítésért felelős orvos
a) amennyiben a rendelkezésére álló dokumentáció és az érintett egészségi állapota nem ítélhető meg egyértelműen,
aa) vizsgálatot személyesen végezhet, továbbá
ab) intézkedik a szükséges vizsgálatok MH Honvédkórházban történő elvégzésére,
b) gondoskodik a 17. melléklet szerinti beutaló kitöltésével és továbbításával az NRSZH szakvélemény beszerzéséről.”

18. § Az R. 44. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

44. § (1) A FÜV bizottság az Országos Rendőr-főkapitányság felülvizsgáló egységének szervezetében működik.
(2) A FÜV bizottság 3 tagból áll. A FÜV bizottság összetételét a rendvédelmi szerveket irányító miniszter az orvos-szakmai követelmények figyelembevételével állapítja meg.
(3) A rendvédelmi szerveket irányító miniszter az I. fokú FÜV bizottság elnökét és 1 tagját a felülvizsgáló egység, illetve a rendvédelmi szervek alkalmassági és felülvizsgálatra kijelölt főorvosi állományából, 1 tagját az érintett rendvédelmi szerv által jelölt orvosok közül eseti jelleggel jelöli ki. Az I. fokú FÜV bizottság bázisán működő II. fokú FÜV bizottság elnöke a BM EKO vezetője, tagjai a felülvizsgáló egység, valamint a rendvédelmi szervek alkalmassági és felülvizsgálatra kijelölt főorvosi állományából eseti jelleggel kerülnek kijelölésre. A FÜV bizottság munkájába konzultációs joggal – a FÜV eljárás alapját képező betegségre figyelemmel – pszichológus bevonható, véleménye a FÜV bizottságot nem köti.
(4) A FÜV bizottságban – a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagja FÜV eljárása kivételével – nem vehet részt
a) az érintett alapellátását végző, a FÜV eljárására javaslatot tevő, a gyógykezelésében részt vevő orvos, valamint
b) a II. fokú FÜV bizottságban az, aki az I. fokú FÜV eljárásban részt vett.
(5) A FÜV bizottság a határozatát szótöbbséggel hozza.
(6) Az eljáró FÜV bizottság a bizottsági ülés időpontjáról az állományilletékes parancsnokot legalább 8 nappal az ülést megelőzően írásban értesíti, aki intézkedik az érintett személy felülvizsgálatra történő berendelésére.
(7) A FÜV eljárást a FÜV dokumentációnak a FÜV bizottsághoz történő beérkezés napjától számított 60 napon, jogorvoslati kérelem esetén 90 napon belül le kell folytatni.”

19. § (1) Az R. 45. § (8) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(8) Ha az NRSZH szakvéleménye szerint az érintett személy egészségi állapota 60% vagy kisebb mértékű, és rokkantsági ellátásra jogosult, a FÜV bizottság „Hivatásos szolgálatra alkalmatlan” döntést hoz. Ha az NRSZH szakvéleménye alapján az érintett személy nem minősül megváltozott munkaképességűnek, a FÜV bizottság csak abban az esetben hozhat „Hivatásos szolgálatra alkalmatlan” döntést, ha a szolgálati lőfegyver ideiglenes bevonását megalapozó, a 35. (1) bekezdésében felsorolt kórképek, illetve állapotok állnak fenn. Ebben az esetben az orvos-szakmai vélemény indokolásának részletesen tartalmaznia kell a döntést megalapozó tényeket, körülményeket.”

(2) Az R. 45. §-a a következő (10) bekezdéssel egészül ki:

„(10) A minősítő határozattal rendelkező személyeknél, ha a FÜV bizottság „Jelenlegi beosztására alkalmatlan” vagy „Hivatásos szolgálatra alkalmatlan” döntést hoz, a határozat rendelkező részében nyilatkozik az alkalmatlanság megállapítását megalapozó baleset, betegség szolgálati kötelmekkel való összefüggéséről.”

20. § Az R. 46. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A hivatásos állomány tagja a FÜV bizottság előtt köteles személyesen megjelenni. A személyes megjelenéstől el kell tekinteni, ha az érintett betegsége, sérülése miatt járó-, illetve mozgásképtelen, utaztatása esetén egészségi állapotában romlás következne be, és a meglévő orvosi dokumentációból az egészségi állapota megítélhető. A FÜV bizottság a meglévő orvosi dokumentáció alapján dönt akkor is, ha a hivatásos állomány FÜV bizottság elé berendelt tagja a bizottság előtt önhibájából nem jelenik meg.”

21. § (1) Az R. 1. melléklete az 1. melléklet szerint módosul.

(2) Az R. a 2. melléklet szerinti 3/A. melléklettel egészül ki.

(3) Az R. 4. melléklete helyébe a 3. melléklet lép.

(4) Az R. 6. melléklete helyébe a 4. melléklet lép.

(5) Az R. 7. melléklete az 5. melléklet szerint módosul.

(6) Az R. a 6. melléklet szerinti 22. melléklettel egészül ki.

(7) Az R. a 7. melléklet szerinti 23. melléklettel egészül ki.

22. § Ez a rendelet 2012. január 1-jén lép hatályba és 2012. január 2-án hatályát veszti.

23. § Az R.

a) 1. § (2) bekezdés b) pontjában a „nyugállományba helyezettekre” szövegrész helyébe a „nyugállományba helyezettekre, valamint szolgálati járandóságra jogosultakra” szöveg,

b) 5. § (1) bekezdés a) pontjában az „alapkövetelmények és kompetenciakritériumok” szövegrész helyébe a „követelményrendszer” szöveg,

c) 28. § (2) bekezdésében az „orvosilag indokolt” szövegrész helyébe az „orvosilag indokoltnak tartja” szöveg,

d) 29. § (3) bekezdés második mondatában az „az előzetes orvosi vizsgálaton „Alkalmas” minősítést kapott” szövegrész helyébe az „az egy éven belül elvégzett egészségi alkalmassági vizsgálaton alkalmas minősítést kapott” szöveg,

e) 29. § (4) bekezdésében az „az alkohol-, gyógyszer-, kábítószer-fogyasztás, illetve függőség kizárása érdekében a rendelkezésre bocsátott minta akkreditált laborban elvégzett vizsgálatára” szövegrész helyébe az „a kábítószer fogyasztás kizárása érdekében a vizelet gyorsteszttel történő vizsgálatára” szöveg,

f) 37. § (4) bekezdésében az „az Országos Munkahigiénés és Foglalkozás-egészségügyi Intézet” szövegrész helyébe az „a munkahigiénés és foglalkozás-egészségügyi szerv” szöveg,

g) 42. § (2) bekezdésében a „8 munkanapon belül” szövegrész helyébe a „15 munkanapon belül” szöveg,

h) 45. (6) bekezdésében az „MH HEK parancsnoka” szövegrész helyébe az „állományilletékes parancsnok” szöveg,

i) 45. (9) bekezdésében a „Hivatásos szolgálatra alkalmatlan” szövegrész helyébe a „Jelenlegi beosztására alkalmatlan és Hivatásos szolgálatra alkalmatlan” szöveg,

j) 53. § (3) bekezdésében és 54. § (1) bekezdésében a „HM ÁEK” szövegrész helyébe a „felülvizsgáló egység” szöveg,

k) 1. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontjában, 23. § (2) bekezdés c) pontjában, 26. § (5) bekezdés a) pontjában a „polgári védelem, az állami és hivatásos önkormányzati tűzoltóság” szövegrész helyébe a „hivatásos katasztrófavédelmi szerv” szöveg, 2. § e) pontjában a „polgári védelem, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, az állami és hivatásos önkormányzati tűzoltóság” szövegrész helyébe a „hivatásos katasztrófavédelmi szerv, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal” szöveg, 19. § (5) bekezdés a) pontjában a „polgári védelemnél, az állami és hivatásos önkormányzati tűzoltóságnál” szövegrész helyébe a „hivatásos katasztrófavédelmi szervnél” szöveg, 27. § (4) bekezdés a) pontjában, 28. § (3) bekezdés c) pontjában, 28. § (4) bekezdés b) pontjában a „polgári védelemnél, valamint az állami és hivatásos önkormányzati tűzoltóságnál” szövegrész helyébe a „hivatásos katasztrófavédelmi szervnél” szöveg, 34. § (4) bekezdés b) pontjában a „polgári védelem, valamint az állami és hivatásos önkormányzati tűzoltóság” szövegrész helyébe a „hivatásos katasztrófavédelmi szerv” szöveg, valamint 50. § (2) bekezdésében az „az állami és hivatásos önkormányzati tűzoltóság, illetve a polgári védelem” szövegrész helyébe az „a hivatásos katasztrófavédelmi szerv” szöveg,

l) 3. § (3) bekezdésében a „Honvédelmi Minisztérium Állami Egészségügyi Központ (a továbbiakban: HM ÁEK), a Magyar Honvédség Dr. Radó György Honvéd Egészségügyi Központ (a továbbiakban: MH HEK)” szövegrész helyébe a „Magyar Honvédség Honvédkórház (a továbbiakban: MH Honvédkórház)” szöveg,

n) 31. § b) pontjában, valamint 1. mellékletében a „Táblázat és magyarázat a betegségek és fogyatékosságok alapján az egészségi alkalmassági fokozat megállapításához” 001.4. kódszámhoz tartozó magyarázatában a „HM ÁEK” szövegrész helyébe az „MH Honvédkórház” szöveg,

o) 38. § (1) bekezdésében az „az Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértői Intézet” szövegrész helyébe az „a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal” szöveg, 17. mellékletében az „Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértői Intézet” szövegrész helyébe a „Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal” szöveg, 18–19. mellékletében az „Országos Rehabilitációs és Szakértői Szociális Intézet” szövegrész helyébe a „Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal” szöveg, 38. (1) bekezdésében, 47. § (1) bekezdésében, 54. § (6) bekezdésében, 16., valamint 18–21. mellékletében az „ORSZI” szövegrész helyébe az „NRSZH” szöveg,

p) 1. melléklet Sérüléses eredetű megbetegedések alcímében a „(189–201)” szövegrész helyébe a „(189–203)” szöveg és

q) 13. mellékletében az „MH Dr. Radó György Honvéd Egészségügyi Központ” szövegrész helyébe a „Magyar Honvédség Honvédkórház” szöveg, 17–21. mellékletében a „MAGYAR HONVÉDSÉG DR. RADÓ GYÖRGY HONVÉD EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT” szövegrész helyébe a „Magyar Honvédség Honvédkórház” szöveg

lép.

24. § Hatályát veszti az R.

a) 9. § (1) bekezdésében az „és azt megelőzően” szövegrész,

c) 15. §-át megelőző címsora és 15–17. §-a,

d) 18. §-át megelőző „Előzetes orvosi és pszichológiai vizsgálat” címsora és 18. §-a,

e) 19. § (2) bekezdés első mondatában a „ , valamint – a rendőrség hivatásos állományába jelentkezés esetén – az előzetes vizsgálat során kapott „Alkalmas” minősítéssel” szövegrész,

f) 19. § (4) bekezdésében a „ , valamint – amennyiben másodfokú alkalmassági vizsgálatra nem kerül sor – az összesített minősítés megállapítását” szövegrész,

g) 19. § (5) bekezdésében a „ , valamint ezzel összefüggésben az összesített minősítés megállapítását” szövegrész,

h) 19. § (6) bekezdésében az „ , illetve ilyen összetett minősítés” szövegrész,

i) 19. § (7) bekezdésében az „ , illetve „Hivatásos szolgálatra alkalmas” összesített minősítés” szövegrész,

j) 20. § (2) bekezdés első mondatában a „ , valamint – a rendészeti szakközépiskolákba jelentkezők esetében – az előzetes vizsgálaton kapott „Alkalmas” minősítéssel” szövegrész,

k) 20. § (5) bekezdésében a „ , valamint az összesített minősítés megállapítását” szövegrész,

l) 20. § (6) bekezdésében az „ , illetve ilyen összesített” szövegrész,

m) 20. § (7) bekezdésében az „ , illetve a „Hivatásos szolgálatra alkalmas” összesített minősítés” szövegrész,

o) 21. § (5) bekezdés a) pontjában a „másodfokon” szövegrész és (5) bekezdés d) pontja,

p) 24. § (5) bekezdésében az „– a szolgálatképtelenség és az egészségügyi felmentésben a fizikai alkalmassági vizsgálat alól adott felmentésen kívül –” szövegrész,

q) 29. § (5) bekezdésében a „ , valamint az összesített minősítés megállapítását” szövegrész,

s) 53. § (4) bekezdés b) pontjában az „és ezzel egyidejűleg az egészségügyi felmentésre egyes szolgálati kötelezettségek teljesítése alól legfeljebb 180 napig terjedő időtartamra” szövegrész,

t) 54. § (4) bekezdés b) pontjában az „és ezzel egyidejűleg egészségügyi felmentésre egyes szolgálati kötelezettségek teljesítése alól legfeljebb összesen 180 napig terjedő időtartamra” szövegrész,

u) 55. §-át megelőző címsora, valamint 55. §-a,

v) 3. mellékletében a „Szüleinél, testvéreinél előfordult-e: magas vérnyomás, szívbetegség, cukorbetegség, agyvérzés, ideg- és pszichiátriai betegség, daganat, alkoholizmus, öngyilkosság, egyéb éspedig:” szövegrész és

1. melléklet a 67/2011. (XII. 30.) BM rendelethez


1. Az R. 1. melléklet 2. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„2. Az egészségi alkalmasságot a Táblázatban részletezett betegségekre és fogyatékosságokra meghatározott kódszámok megfelelő rovataiban feltüntetett betűjelzéseik szerint kell minősíteni. Az alkalmassági vizsgálatok során a minősítés meghozatalakor – kivéve az időszakos alkalmassági vizsgálatot – az egyes beosztási kategóriáknál a táblázat „A” oszlopában feltüntetett betűjelzéseket, az időszakos alkalmassági vizsgálatoknál és a hivatásos állomány megváltozott egészségi állapotú tagjainak felülvizsgálata során a táblázat „B” oszlopában feltüntetett betűjelzéseket kell figyelembe venni.
A Táblázat rovataiban előforduló egészségi alkalmassági minősítések:
a) az „AS” jelzés = ALKALMAS,
b) az „AN” jelzés = ALKALMATLAN,
c) az „E” jelzés = EGYÉNI elbírálás,
d) az „IAN” jelzés = ideiglenesen ALKALMATLAN.”

2. Az R. 1. melléklet Fertőző betegségek (001-010) alcím alatti 001-es kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(Fertőző betegségek (001-010))

001

Tüdő, mellhártya és mellkasi nyirokcsomó tuberculosis

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

inaktív, kis kiterjedésű formák, funkciókárosodás nélkül

AS

AS

AS

AS

AS

AS

AS

AS

AS

AS

AS

A 15-A 16,
A 19, B 90

2.

aktív formák

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

3.

inaktív közepes (a továbbiakban: kp.) kiterjedésű formák, enyhe funkciózavarral

AN

AN

AN

E

E

E

AS

AS

AN

AN

AN

4.

inaktív kiterjedt formák, súlyos funkciózavarral

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

3. Az R. 1. melléklet Fertőző betegségek (001-010) alcím alatti 002-es kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(Fertőző betegségek (001-010))

002

Az agyhártyák és a központi idegrendszer gümőkórja

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

aktív folyamat elbírálása, vagy az ellenőrzés szükségessége esetén

IAN

IAN

IAN

IAN

IAN

IAN

IAN

IAN

IAN

IAN

IAN

A 17,
B 90.0,
G 05.1

2.

gyógyult, maradványtünetek nélkül

AS

AS

AS

AS

AS

AS

AS

AS

AS

AS

AS

3.

gyógyult, kp. súlyos maradványtünetekkel

AN

AN

AN

E

E

E

E

E

AN

AN

AN

4.

gyógyult, súlyos maradványtünetekkel

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

4. Az R. 1. melléklet Fertőző betegségek (001-010) alcím alatti 003-as kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(Fertőző betegségek (001-010))

003

A húgy-, ivarrendszer gümőkórja

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

funkciókárosodás nélkül gyógyult

AN

E

AS

AS

AS

AS

AS

AS

AN

E

AN

A 18.1

2.

gyógyintézet által igazolt aktív folyamat

IAN

IAN

IAN

IAN

IAN

IAN

IAN

IAN

IAN

IAN

IAN

3.

mérsékelt funkciózavarral gyógyult

AN

AN

AN

E

E

E

E

E

AN

AN

AN

4.

súlyos funkciózavarral gyógyult

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

5. Az R. 1. melléklet Fertőző betegségek (001-010) alcím alatti 004-es kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(Fertőző betegségek (001-010))

004

A bőr és bőr alatti kötőszövet, csontok és ízületek, valamint egyéb szervek gümőkórja

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

gyógyult, mérsékelt maradványtünetekkel

E

E

E

E

E

E

E

E

AN

E

E

A 18.0,
A 18.4,
A 18.8,
A 19

2.

gyógyult, kp. súlyos maradványtünetekkel

AN

AN

AN

E

E

E

E

E

AN

AN

AN

3.

aktív folyamat

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

4.

gyógyult, súlyos
maradványtünetekkel

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

6. Az R. 1. melléklet Fertőző betegségek (001-010) alcím alatti 005-ös kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(Fertőző betegségek (001-010))

005

Vírusos májgyulladás (hepatitis)

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

funkciókárosodás nélkül gyógyult

E

E

E

E

AS

AS

AS

AS

AN

E

E

B 15-B 19, B 94.1

2.

posthepatitis-syndroma

E

E

E

E

E

E

E

E

AN

AN

E

3.

elhúzódó vírusos májgyulladás, hepatitis recidiva

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

4.

persistaló idült hepatitis, aktív idült hepatitis

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN




7. Az R. 1. melléklet Fertőző betegségek (001-010) alcím alatti 006-os kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(Fertőző betegségek (001-010))

006

Trachoma (egyiptomi szemgyulladás) és a kötőhártya vírusos megbetegedései

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

gyógyult mérsékelt maradványtünetekkel

AN

AN

AN

E

E

E

E

E

AN

E

AN

A 71, A 74, B 94.0

2.

gyógyult, kifejezett maradványtünetekkel

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

E

AN

AN

AN

8. Az R. 1. melléklet Fertőző betegségek (001-010) alcím alatti 007-es kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(Fertőző betegségek (001-010))

007

Vérbaj (syphilis)

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

kezelés és gondozás után funkciókárosodás nélkül gyógyult

AS

AS

AS

AS

AS

AS

AS

AS

AS

AS

AS

A 50-A 53

2.

késői syphilis mérsékelt funkciózavarral

AN

AN

AN

AN

E

E

E

E

AN

AN

AN

3.

korai manifeszt syphilis

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

E

AN

AN

AN

4.

késői maniszfeszt syphilis

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

E

AN

AN

AN

5.

késői syphilis súlyos funkciózavarral

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

E

AN

AN

AN

9. Az R. 1. melléklet Fertőző betegségek (001-010) alcím alatti 008-as kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(Fertőző betegségek (001-010))

008

Gombák okozta betegségek

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

felületes bőr, szőrzet, körömmycosisok

IAN

E

E

E

E

E

E

E

IAN

E

IAN

B 35-
B 49

2.

szisztémás (mély) mycosisok

AN

AN

AN

AN

AN

E

AN

E

AN

AN

AN

10. Az R. 1. melléklet Fertőző betegségek (001-010) alcím alatti 009-es kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(Fertőző betegségek (001-010))

009

Heveny fertőző betegségek

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

rövid lefolyású, mérsékelt funkciózavarral

IAN

E

E

E

E

E

E

E

IAN

E

IAN

A 00-A 99,
B 00-B 99

2.

hosszú lefolyású, jelentős funkciózavarral

AN

AN

AN

AN

AN

E

AN

E

AN

AN

AN

11. Az R. 1. melléklet Fertőző betegségek (001-010) alcím alatti 010-es kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(Fertőző betegségek (001-010))

010

Idült fertőző betegségek

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

mérsékelt működészavarral

E

E

E

E

E

E

E

E

AN

E

AN

A 00-A 99,
B 00-B 99

2.

kp. súlyos működészavarral

AN

AN

AN

AN

AN

E

AN

E

AN

AN

AN

3.

súlyos működészavarral

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

12. Az R. 1. melléklet Daganatok (011-014) alcím alatti 011-es kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:
(Daganatok (011-014))

011

Rosszindulatú daganatok

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

kezelést már nem igénylő jó általános állapot

AN

E

E

E

E

E

E

E

AN

E

E

C 00-C 80, C 97

2.

időszakos vagy folyamatos kezeléssel biztosított jó általános állapot

AN

AN

AN

AN

E

E

E

E

AN

AN

AN

3.

rossz általános állapot funkciókárosodással, metastasissal

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

13. Az R. 1. melléklet Daganatok (011-014) alcím alatti 012-es kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:
(Daganatok (011-014))

012

A nyirok- és vérképzőszövet rosszindulatú daganatai

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

folyamatosan kezelt, még nem véglegesen kialakult állapotok

AN

AN

AN

AN

E

E

E

E

AN

AN

AN

C 81-C 96

2.



spontán vagy kezeléssel elért tartós remissio

AN

AN

AN

E

E

E

E

E

AN

AN

AN

3.

spontán vagy kezeléssel elért, rövid ideig tartó remissio

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN


14. Az R. 1. melléklet Daganatok (011-014) alcím alatti 013-as kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(Daganatok (011-014))

013

Jóindulatú daganatok

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

soliater daganatok eltávolítása utáni állapot funkciókárosodás nélkül

AS

AS

AS

AS

AS

AS

AS

AS

AS

AS

AS

D 10-D 36

2.

soliater és multiplex danatok funkciókárosodás nélkül

AS

AS

AS

AS

AS

AS

AS

AS

AS

AS

AS

3.

soliater daganatok eltávolítása utáni állapot mérsékelt funkciókieséssel

AN

AN

E

E

AS

AS

AS

AS

AN

E

E

4.

soliater és multiplex daganatok mérsékelt funkciókieséssel

AN

AN

AN

AN

E

E

E

E

AN

AN

AN

5.

soliater és multiplex daganatok súlyos funkciókieséssel, vagy ha gátolják a felszerelés viselését

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

E

AN

AN

AN

6.

soliater és multiplex daganatok eltávolítása utáni állapot súlyos funkciókieséssel

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

15. Az R. 1. melléklet Daganatok (011-014) alcím alatti 014-es kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(Daganatok (011-014))

014

Csak a hámrétegre kiterjedő rák (in situ carcinoma) és bizonytalan természetű daganatokat

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

kezelés után funkciókárosodás nélkül

AS

AS

AS

AS

AS

AS

AS

AS

AS

AS

AS

D 00 - D 09,
D 37-D 48

2.

kezelés után mérsékelt funkciókieséssel

AN

E

AN

E

AS

AS

AS

AS

AN

E

AN

3.

folyamatosan kezelt, még nem véglegesen kialakult állapot

AN

E

E

E

E

E

E

E

AN

AN

AN

4.

kezelés után súlyos funkciókieséssel

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

16. Az R. 1. melléklet Endocrin betegségek (015-020) alcím alatti 015-ös kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(Endocrin betegségek (015-020))

015

A pajzsmirigy betegsége

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

műtét utáni normofunkciós állapot

AS

AS

AS

AS

AS

AS

AS

AS

AS

AS

AS

E 00-E 07

2.

struma nyomási tünetek nélkül

E

E

E

E

E

E

E

E

AN

E

E

3.

struma nyomási tünetekkel, műtét szükségessége esetén

AN

IAN

AN

IAN

IAN

IAN

IAN

IAN

AN

IAN

AN

4.

hyperthyreosis golyvával

AN

AN

AN

AN

AN

E

AN

E

AN

AN

AN

5.

hypothyreosis (enyhe formák)

AN

AN

AN

E

E

E

E

E

AN

AN

AN

6.

hypothyreosis (súlyos formák)

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

17. Az R. 1. melléklet Endocrin betegségek (015-020) alcím alatti 016-os kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(Endocrin betegségek (015-020))

016

Cukorbaj (diabetes mellitus)

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

csak diétával kezelhető formák, jó általános állapot

E

E

E

E

E

E

E

E

E

E

E

E 10-E 14

2.

szigorú diétával, tablettával kezelhető formák

AN

E

AN

E

E

E

E

E

AN

E

E

3.

szigorú diétával, közepes mennyiségű inzulinnak kezelhető, nem labilis formák, jó általános állapot

AN

AN

AN

AN

E

E

E

E

AN

AN

AN

4.

szigorú diétával, nagy mennyiségű inzulinnal kezelhető, labilis formák, érszövődményekkel

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

18. Az R. 1. melléklet Endocrin betegségek (015-020) alcím alatti 017-es kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(Endocrin betegségek (015-020))
„    

017

A hasnyálmirigy belső elválasztású tevékenységének egyéb zavarai

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

enyhe esetek

AN

AN

AN

E

E

E

E

E

AN

AN

AN

E 15-16

2.

súlyos esetek

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

19. Az R. 1. melléklet Endocrin betegségek (015-020) alcím alatti 018-as kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(Endocrin betegségek (015-020))

018

A mellékpajzsmirigy betegségei

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

enyhe formák

AN

E

E

E

E

E

E

E

AN

E

AN

E 20-E 21

2.

súlyos formák

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

20. Az R. 1. melléklet Endocrin betegségek (015-020) alcím alatti 019-es kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(Endocrin betegségek (015-020))

019

Az agyalapi mirigy működési zavarai

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

enyhe formák

AN

AN

AN

E

E

E

E

E

AN

AN

E

E 22-E 23

2.

súlyos formák

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN


21. Az R. 1. melléklet Endocrin betegségek (015-020) alcím alatti 020-as kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

    (Endocrin betegségek (015-020))    

020

A mellékvese betegségei

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

 

AN

AN

AN

AN

AN

E

AN

E

AN

AN

AN

E 25-E 27

22. Az R. 1. melléklet Anyagcsere-betegségek (021-024) alcím alatti 021-es kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

    (Anyagcsere-betegségek (021-024))    

021

Köszvény

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

nem régen fennálló, remissio állapotában levő köszvény, ritka rohamok esetén

AN

E

AN

E

E

E

E

E

AN

E

AN

M 10

2.

„visceralis” köszvény gyakori rohamok esetén

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

E

AN

AN

AN

23. Az R. 1. melléklet Anyagcsere-betegségek (021-024) alcím alatti 022-es kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

    (Anyagcsere-betegségek (021-024))    

022

Anyagcsere betegségei

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

enyhe

E

E

E

E

E

E

E

E

AN

E

E

E 70-E 90

2.

kp. súlyos

AN

E

AN

E

E

E

E

E

AN

AN

AN

3.

súlyos

AN

AN

AN

AN

E

E

E

E

AN

AN

AN

24. Az R. 1. melléklet Anyagcsere-betegségek (021-024) alcím alatti 023-as kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

    (Anyagcsere-betegségek (021-024))    

023

Túlsúly és elhízás

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

túlsúly

E

E

E

E

E

E

E

E

E

E

E

E 65-68

2.

elhízás I.

AN

E

AN

E

E

E

E

E

AN

E

AN

3.

elhízás II-III. (extrém fokú)

AN

AN

AN

AN

AN

E

AN

E

AN

AN

AN

25. Az R. 1. melléklet Anyagcsere-betegségek (021-024) alcím alatti 024-es kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

    (Anyagcsere-betegségek (021-024))    

024

Immunzavarok és táplálkozási hiányállapotok

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

enyhe

E

E

E

E

AS

AS

AS

AS

E

E

E

B 20-B 24 D 80-D 89,
E 40-E 64 Z 20.6, Z 21

2.

kp. súlyos

E

E

E

E

E

E

E

E

E

E

E

3.

súlyos

AN

AN

AN

AN

AN

E

AN

E

AN

AN

AN

26. Az R. 1. melléklet Vérképző szervek betegsége (025-029) alcím alatti 025-ös kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

    (Vérképző szervek betegsége (025-029))    

025

Hiányvérszegénység

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

enyhe formák

E

E

E

E

E

E

AS

E

E

E

E

D 50-D 53

2.

súlyos formák

AN

AN

AN

AN

AN

E

AN

E

AN

AN

AN

27. Az R. 1. melléklet Vérképző szervek betegsége (025-029) alcím alatti 026-os kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

    (Vérképző szervek betegsége (025-029))    

026

Öröklődő és szerzett vérsejtoldó (haemolyticus) vérszegénység

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

enyhe formák

AN

E

AN

E

E

E

E

E

AN

E

E

D 55-D 59

2.

súlyos formák

AN

AN

AN

AN

AN

E

AN

E

AN

AN

AN

28. Az R. 1. melléklet Vérképző szervek betegsége (025-029) alcím alatti 027-es kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

    (Vérképző szervek betegsége (025-029))    

027

Veleszületett és egyéb vérszegénység

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

enyhe formák

AN

E

AN

E

E

E

E

E

AN

E

E

D 60

2.

súlyos formák

AN

AN

AN

AN

E

E

E

E

AN

AN

AN

29. Az R. 1. melléklet Vérképző szervek betegsége (025-029) alcím alatti 028-as kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

    (Vérképző szervek betegsége (025-029))    

028

Véralvadási hibák

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

enyhe formák

AN

AN

AN

AN

E

E

E

E

AN

AN

AN

D 65-D 68

2.

súlyos formák

AN

AN

AN

AN

AN

E

AN

E

AN

AN

AN

30. Az R. 1. melléklet Vérképző szervek betegsége (025-029) alcím alatti 029-es kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

    (Vérképző szervek betegsége (025-029))    

029

Egyéb vérzéses állapotok, valamint a vér és a vérképző szervek egyéb betegségei

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

enyhe formák

AN

E

AN

E

E

E

E

E

AN

AN

AN

D 69-D 77

2.

súlyos formák

AN

AN

AN

AN

AN

E

AN

E

AN

AN

AN

31. Az R. 1. melléklet Ideg-elme betegségek (030-053) alcím alatti 030-as kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

    (Ideg-elme betegségek (030-053))    

030

Szervi és kórjelző értelmi (mentalis) zavarok

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

átmeneti, maradványtünet nélkül

AN

AN

AN

AN

AN

E

AN

E

AN

AN

AN

F 00-09

2.

tartós, súlyos tünetekkel

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

32. Az R. 1. melléklet Ideg-elme betegségek (030-053) alcím alatti 031-es kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

    (Ideg-elme betegségek (030-053))    

031

Alkohol okozta értelmi és viselkedési zavarok

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

kezelésre tartósan tünetmentes, abstinens

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

F 10

2.

kezelésre nem tünetmentes

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

33. Az R. 1. melléklet Ideg-elme betegségek (030-053) alcím alatti 032-es kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

    (Ideg-elme betegségek (030-053))    

032

Drog (pszichoaktív szer), gyógyszer használata által okozott értelmi, érzelmi viselkedés- és szomatikus zavarok

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

kezelésre reagáló

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

F 11-F 19

2.

kezelésre nem reagál, visszaeső

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

34. Az R. 1. melléklet Ideg-elme betegségek (030-053) alcím alatti 033-as kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

    (Ideg-elme betegségek (030-053))    

033

Hasadásos elmezavar és téveszmés rendellenességek

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

kezelésre jól reagál, tünetmentes, nem ismétlődik

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

F 20-F 29

2.

kezelésre maradványtünettel gyógyul, visszaeső

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

35. Az R. 1. melléklet Ideg-elme betegségek (030-053) alcím alatti 034-es kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

    (Ideg-elme betegségek (030-053))    

034

Hangulatzavarok (affectiv rendellenességek)

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

kezelésre jól reagál, rövid lefolyású, tartósan tünetmentes

E

E

E

E

E

E

E

E

AN

AN

AN

F 30-F 39

2.

ismételten jelentkező vagy tartós lefolyású

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

36. Az R. 1. melléklet Ideg-elme betegségek (030-053) alcím alatti 035-ös kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

    (Ideg-elme betegségek (030-053))    

035

Alvászavarok

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

ritka előfordulás, kezelésre reagáló

AN

E

AN

E

E

E

E

E

AN

E

E

G 47, G 25

2.

gyakori előfordulás szomatikus tünetekkel

AN

AN

AN

AN

E

E

E

E

AN

AN

AN


37. Az R. 1. melléklet Ideg-elme betegségek (030-053) alcím alatti 036-os kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

    (Ideg-elme betegségek (030-053))    

A neurotikus stresszhez társuló szomatoform betegségek, táplálkozási zavarok

036 A

A neurotikus stresszhez társuló szomatoform betegségek

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

mérsékelt tünetekkel, kezelésre reagáló

E

E

E

E

E

E

E

E

AN

E

AN

F 40-42, F 44-48

2.

kifejezett, kezelésre nem javuló

AN

AN

AN

AN

AN

E

AN

E

AN

AN

AN

036 B

Táplálkozási zavarok

I.

II.

III.

IV.

S

K

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

mérsékelt tünetekkel, kezelésre reagáló

E

E

E

E

E

E

E

E

AN

E

E

2.

kifejezett, kezelésre nem javuló

AN

AN

AN

AN

AN

E

AN

E

AN

AN

AN

38. Az R. 1. melléklet Ideg-elme betegségek (030-053) alcím alatti 037-es kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

    (Ideg-elme betegségek (030-053))    

037

Személyiség- és viselkedészavarok

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

személyiségzavar minden fajtája

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

F 60-65,
F 89

39. Az R. 1. melléklet Ideg-elme betegségek (030-053) alcím alatti 038-as kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

    (Ideg-elme betegségek (030-053))    

038

Gyermek és serdülőkorban kezdődő viselkedési és érzelmi (emocionális) rendellenességek

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

kezelésre jól reagál

E

E

E

E

E

E

E

E

AN

AN

AN

F 90-98

2.

kezelésre nem reagál

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

40. Az R. 1. melléklet Ideg-elme betegségek (030-053) alcím alatti 039-es kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

    (Ideg-elme betegségek (030-053))    

039

Lelki (pszichés) fejlődés zavarai

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

kezelésre jól reagál

E

E

E

E

E

E

E

E

AN

E

AN

F 80-89

2.

kezelésre nem reagál

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

41. Az R. 1. melléklet Ideg-elme betegségek (030-053) alcím alatti 040-es kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

    (Ideg-elme betegségek (030-053))    

040

Súlyos stressz által kiváltott reakció és alkalmazkodási rendellenességek

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

rövid lefolyással tünetmentesen gyógyul

E

E

E

E

E

E

E

E

E

E

E

F 43

2.

elhúzódó lefolyással, maradványtünetekkel

AN

AN

AN

AN

AN

E

AN

E

AN

AN

AN

42. Az R. 1. melléklet Ideg-elme betegségek (030-053) alcím alatti 041-es kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

    (Ideg-elme betegségek (030-053))    

041

Mentális színvonal insufficenciája (szellemi visszamaradottság)

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

 

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

F 70-79

43. Az R. 1. melléklet Ideg-elme betegségek (030-053) alcím alatti 042-es kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

    (Ideg-elme betegségek (030-053))    

042

Központi idegrendszer gyulladásos betegségei

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

maradványtünet nélkül

AS

AS

AS

AS

AS

AS

AS

AS

AS

AS

AS

G 00-09

2.

maradványtünettel

AN

AN

AN

AN

AN

E

AN

E

AN

AN

AN

44. Az R. 1. melléklet Ideg-elme betegségek (030-053) alcím alatti 043-as kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

    (Ideg-elme betegségek (030-053))    

043

Extrapiramidális rendszer betegségei

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

enyhe formák

AN

AN

AN

E

E

E

E

E

AN

AN

AN

G 20-26

2.

kp. súlyos, súlyos formák

AN

AN

AN

AN

AN

E

AN

E

AN

AN

AN

45. Az R. 1. melléklet Ideg-elme betegségek (030-053) alcím alatti 044-es kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

    (Ideg-elme betegségek (030-053))    

044

Központi idegrendszer elfajulásos (degeneratív) betegségei és egyéb zavarai

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

 

AN

AN

AN

AN

AN

E

AN

E

AN

AN

AN

G 10-13,
G 30-32,
G 80-83,
G 90-94,

46. Az R. 1. melléklet Ideg-elme betegségek (030-053) alcím alatti 045-ös kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

    (Ideg-elme betegségek (030-053))    

045

A gerincvelő betegségei

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

enyhe formák

AN

AN

AN

AN

AN

E

AN

E

AN

AN

AN

G 95 G 99

2.

kp. súlyos, súlyos formák

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

47. Az R. 1. melléklet Ideg-elme betegségek (030-053) alcím alatti 046-os kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

    (Ideg-elme betegségek (030-053))    

046

A központi idegrendszer elvelőtlenedési (demyelinizációs) betegségei

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

enyhe formák

AN

AN

AN

AN

AN

E

AN

E

AN

AN

AN

G 35-37

2.

kp. súlyos, súlyos formák

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

48. Az R. 1. melléklet Ideg-elme betegségek (030-053) alcím alatti 047-es kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

    (Ideg-elme betegségek (030-053))    

047

Epilepszia (epilepsia)

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

alkalmi epilepsziás roham

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

G 40-41

2.

ritka rosszullét, gyógyszerrel befolyásolható

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

3.

gyakori rosszullét és/vagy pszichés tünet

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

49. Az R. 1. melléklet Ideg-elme betegségek (030-053) alcím alatti 048-as kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

    (Ideg-elme betegségek (030-053))    

048

Migrén és egyéb fejfájásformák

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

aura nélküli migrén, tenziós fejfájás

AN

AN

AN

AN

E

E

E

E

AN

AN

AN

G 43-44

2.

migrén aurával, elsődleges fejfájás gyakori rohamokkal, cluster fejfájás

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

50. Az R. 1. melléklet Ideg-elme betegségek (030-053) alcím alatti 049-es kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

    (Ideg-elme betegségek (030-053))    

049

Agyi bénulásos tünetcsoport (szindrómák), az idegrendszer egyéb rendellenességei

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

 

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

G 80-83,
G 90-99, G 85

51. Az R. 1. melléklet Ideg-elme betegségek (030-053) alcím alatti 050-es kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

    (Ideg-elme betegségek (030-053))    

050

Agyidegek betegségei

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

maradványtünet nélkül

E

E

E

E

E

E

E

E

E

E

E

G 50-G 53

2.

maradványtünettel

AN

AN

AN

AN

AN

E

AN

E

AN

AN

AN

52. Az R. 1. melléklet Ideg-elme betegségek (030-053) alcím alatti 051-es kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(Ideg-elme betegségek (030-053))

051

Ideggyök és idegfonat (plexus) rendellenességek

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

kezelésre jól reagál, maradványtünet nélkül gyógyul

E

E

E

E

E

E

AS

AS

E

E

E

G 54-55
M 5110

2.

gerincműtét utáni állapot maradványtünet, illetve funkciózavar nélkül

E

E

E

E

E

E

E

E

AN

E

E

3.

műtétet nem igénylő rendellenesség és gerincműtét utáni állapot, maradványtünettel, funkciókárosodással

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

E

AN

AN

AN

53. Az R. 1. melléklet Ideg-elme betegségek (030-053) alcím alatti 052-es kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(Ideg-elme betegségek (030-053))

052

Az idegek elfajulásos károsodása
(mono és polyneuropathiák) és a perifériás idegrendszer egyéb rendellenességei

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

enyhe defektussal, mérsékelt funkciózavarral

AN

AN

AN

AN

E

E

E

E

AN

AN

AN

G 56-64

2.

végleges maradvánnyal, kifejezett funkciózavarral

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

E

AN

AN

AN

54. Az R. 1. melléklet Ideg-elme betegségek (030-053) alcím alatti 053-as kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(Ideg-elme betegségek (030-053))

053

Izombántalmak (myopathiák)
és egyéb izombetegségek

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

funkciót jelentősen nem befolyásoló forma, kezelésre jól reagál

AN

E

AN

E

AN

E

AN

E

AN

AN

AN

G 70-73

2.

jelentős funkciózavarral

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

E

AN

AN

AN

55. Az R. 1. melléklet Érzékszervek betegségei (054-074) alcím alatti 054-es kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(Érzékszervek betegségei (054-074))

054

A szemgolyó és az üvegtest betegségei

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

látásromlást nem okozó szemsérülés maradványtünetekkel

E

E

AS

AS

AS

AS

AS

AS

E

E

AS

H 44-H 45

2.

átlátható szemsérülés utáni állapot visszamaradt el nem távolítható idegen testtel

AN

AN

AN

E

E

E

E

E

AN

AN

E

3.

gyulladásos és degeneratív állapotok

AN

E

AN

E

AN

E

E

E

AN

E

AN

56. Az R. 1. melléklet Érzékszervek betegségei (054-074) alcím alatti 055-ös kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(Érzékszervek betegségei (054-074))

055

Az ideghártya leválása és defektusai

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

eredményes kezelés esetén, látásromlás nélkül

AN

E

AN

E

E

E

E

E

AN

E

E

H 33

2.

nem véglegesen kialakult műtét utáni állapot

AN

E

AN

E

E

E

E

E

AN

AN

AN

3.

eredménytelen kezelés után

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

57. Az R. 1. melléklet Érzékszervek betegségei (054-074) alcím alatti 056-os kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(Érzékszervek betegségei (054-074))

056

Az ideghártya, a szaruhártya, sugártest, érhártya (uvea) szivárványhártya és inhártya idült vagy kiújuló gyulladásos megbetegedései és elfajulásai

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

enyhe vagy kiújulásra nem hajlamos

AN

E

AN

E

E

E

E

E

AN

E

AN

H 30-H 32,
H 34-H 36

2.

súlyos idült elváltozások

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

E

AN

AN

AN

58. Az R. 1. melléklet Érzékszervek betegségei (054-074) alcím alatti 057-es kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(Érzékszervek betegségei (054-074))

057

Zöldhályog

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

 

 

 

 

 

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

látótér kiesés nélkül

AN

E

AN

E

E

E

E

E

AN

AN

E

H 40

2.

zavaró látótérkieséssel

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

E

AN

AN

AN

59. Az R. 1. melléklet Érzékszervek betegségei (054-074) alcím alatti 058-as kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(Érzékszervek betegségei (054-074))

058

Szürkehályog, a lencse egyéb betegségei

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

egyik szemen, javítható esetben

AN

AN

AN

AN

E

E

E

E

AN

AN

E

H 25-27

2.

mindkét szemen

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

E

AN

AN

AN


60. Az R. 1. melléklet Érzékszervek betegségei (054-074) alcím alatti 059-es kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(Érzékszervek betegségei (054-074))

059

Alkalmazkodási hibák

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

eredményes kezelés után

AN

E

AN

E

E

E

E

E

AN

E

AN

H 52

2.

eredménytelen kórházi kezelés után

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

E

AN

AN

AN

61. Az R. 1. melléklet Érzékszervek betegségei (054-074) alcím alatti 060-as kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(Érzékszervek betegségei (054-074))

060

A színlátás zavarai

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

színlátás enyhe zavara (anomal)

E

E

E

E

E

E

E

E

E

E

E

H 53.5

2.

színlátás kifejezett zavara (anop)

AN

AN

AN

AN

AN

E

E

E

AN

AN

AN

62. Az R. 1. melléklet Érzékszervek betegségei (054-074) alcím alatti 061-es kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(Érzékszervek betegségei (054-074))

061

A látóélesség csökkenése

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

egyik szem 0,3 vagy több, a másik 0,5 vagy ennél több, kivéve amblyopia esetén

E

E

E

E

AS

AS

AS

AS

AN

E

AS

H 53-H 54

2.

egyik szemen 0,3, másik szemen 0,4

E

E

E

E

AS

AS

AS

AS

AN

E

AS

3.

mindkét szemen kevesebb, mint 0,3; valamint egyik szemen 0,3, a másikon kevesebb, mint 0,3

AN

E

AN

E

E

E

E

E

AN

AN

AN

4.

az egyik szem hiánya, vagy gyakorlatilag vaksága (amblyopya), fényérzéstől 0,02-ig a másik szem látóélessége 0,5 felett

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

5.

az egyik szem hiánya, vagy gyakorlatilag vaksága (amblyopia) fényérzéstől 0,02-ig, a másik szem látóélessége 0,4 alatt

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

63. Az R. 1. melléklet Érzékszervek betegségei (054-074) alcím alatti 062-es kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(Érzékszervek betegségei (054-074))

062

A szaruhártya és a kötőhártya kiújuló gyulladásos megbetegedései és elfajulása

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

felszínes gyulladás ritka recidívák esetén

AN

E

E

E

E

E

E

E

AN

E

E

H 10-H 22

2.

hypertrophiaval járó idült kötőhártya-gyulladás, gyakran recidiváló gyulladás

AN

AN

AN

AN

AN

E

AN

E

AN

AN

AN

3.

a szaru ismétlődő mély gyulladása vagy progrediáló degeneratív elfajulása

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

E

AN

AN

AN


64. Az R. 1. melléklet Érzékszervek betegségei (054-074) alcím alatti 063-as kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(Érzékszervek betegségei (054-074))

063

A szemhéjak gyulladásai

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

fekélyes, kiújulásra hajlamos szemhéjszél gyulladás eredményes kezelés után

E

E

E

E

E

E

E

E

AN

E

AN

H 00-H 01

2.

kezelésnek ellenálló és/vagy pillaszőrök elpusztulásával járó esetek

AN

AN

AN

AN

AN

E

AN

E

AN

AN

AN

65. Az R. 1. melléklet Érzékszervek betegségei (054-074) alcím alatti 064-es kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(Érzékszervek betegségei (054-074))

064

A szehéj egyéb betegségei

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

műtéttel javítható, látásromlást nem okozó esetek

E

E

E

E

E

E

E

E

E

E

E

H 02-H 03

2.

műtéttel javítható látásromlást okozó esetek

AN

E

AN

E

E

E

E

E

AN

AN

AN

3.

műtéttel nem javítható esetek

AN

AN

AN

AN

AN

E

AN

E

AN

AN

AN

66. Az R. 1. melléklet Érzékszervek betegségei (054-074) alcím alatti 065-ös kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(Érzékszervek betegségei (054-074))

065

A könnyszervek betegségei

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

gyógyítható esetekben

E

E

AS

AS

AS

AS

AS

AS

AN

E

E

H 04 H 06.0

2.

nem gyógyítható esetekben

AN

AN

AN

E

E

E

E

E

AN

AN

AN

67. Az R. 1. melléklet Érzékszervek betegségei (054-074) alcím alatti 066-os kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(Érzékszervek betegségei (054-074))

066

A szemüreg betegségei

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

eredményes kezelés esetén látásromlás nélkül

E

E

E

E

E

E

E

E

AN

E

E

H 05,
H 06.1-H 06.3

2.

eredménytelen kezelés és súlyos látásromlás esetén

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

E

AN

AN

AN

68. Az R. 1. melléklet Érzékszervek betegségei (054-074) alcím alatti 067-es kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(Érzékszervek betegségei (054-074))

067

A látóideg és a látópálya betegségei

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

látásromlás és látótér károsodás nélkül

E

E

E

E

E

E

E

E

AN

E

E

H 46-H 48

2.

látásromlással és látótér károsodással

AN

E

AN

E

AN

E

AN

E

AN

AN

AN

69. Az R. 1. melléklet Érzékszervek betegségei (054-074) alcím alatti 068-as kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(Érzékszervek betegségei (054-074))

068

Kancsalság és a mindkét szemhez tartozó (binoculáris) szemmozgások egyéb zavarai

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

kísérő kancsalság

AN

AN

AN

AN

E

E

E

E

AN

AN

AN

H 49-H 51,
H 55

2.

szemmozgató izmok bénulása zavaró kettős képek nélkül

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

E

AN

AN

AN

3.

szemmozgató izmok bénulása zavaró kettős képekkel

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

70. Az R. 1. melléklet Érzékszervek betegségei (054-074) alcím alatti 069-es kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(Érzékszervek betegségei (054-074))

069

A külső fül betegségei

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

terápiarezisztens, ekcematizált külső hallójárat gyulladás

AN

AN

AN

AN

E

E

E

E

AN

AN

AN

H 60-H 62

2.

alaki torzulások hallásromlással

AN

AN

AN

E

AN

E

E

E

AN

AN

AN

71. Az R. 1. melléklet Érzékszervek betegségei (054-074) alcím alatti 070-es kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(Érzékszervek betegségei (054-074))

070

A középfül nem gennyes gyulladásai
és az Eustach-kürt betegségei

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

jó gyógyhajlammal

AS

AS

AS

AS

AS

AS

AS

AS

IAN

IAN

IAN

H 65,
H 68-H 69

2.

elhúzódó lefolyás, átmeneti hallásromlással

IAN

IAN

IAN

IAN

IAN

IAN

IAN

IAN

AN

AN

AN

3.

elhúzódó lefolyás, tartós halláskárosodással

AN

E

AN

E

E

E

E

E

AN

AN

AN

72. Az R. 1. melléklet Érzékszervek betegségei (054-074) alcím alatti 071-es kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(Érzékszervek betegségei (054-074))

071

A középfül, a csecsnyulvány és a dobhártya idült gennyes gyulladásai és egyéb betegségei

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

egyszeri heveny gyulladásos esetekben, teljes gyógyulás és teljes hallás esetén

AS

AS

AS

AS

AS

AS

AS

AS

AS

AS

AS

H 66,
H 70-H 74,
H 95

2.

szövődménymentes esetek és radicalis, valamint hallásjavító műtét utáni állapot

E

E

E

E

E

E

E

E

E

E

E

3.

szövődményekkel járó esetek, recidíva

AN

E

AN

E

E

E

E

E

AN

AN

AN

73. Az R. 1. melléklet Érzékszervek betegségei (054-074) alcím alatti 072-es kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(Érzékszervek betegségei (054-074))

072

Szédüléses állapotok és az egyensúlyszerv egyéb zavarai, hallóideg károsodás

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

jó gyógyhajlamú esetek, maradványtünetekkel

AN

E

AN

E

E

E

E

E

AN

AN

AN

H 81-H 83,
H 93, H 94

2.

Meniére-betegség (kezelésre rezisztens)

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

3.

tartós labyrinthus-működési zavar, mely gyógykezelésre nem reagál (kinetosis)

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

74. Az R. 1. melléklet Érzékszervek betegségei (054-074) alcím alatti 073-as kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(Érzékszervek betegségei (054-074))

073

Belső fül gócos kötőszövetes csontos elfajulása (otosclerosis

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

enyhe

AN

AN

AN

E

E

E

E

E

AN

AN

AN

H 80

2.

súlyos

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

E

AN

AN

AN

75. Az R. 1. melléklet Érzékszervek betegségei (054-074) alcím alatti 074-es kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(Érzékszervek betegségei (054-074))

074

Halláscsökkenés

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

I. fokú egyoldali és kétoldali

E

E

E

E

E

E

E

E

AN

E

E

H 90-H 91

2.

II. fokú egyoldali és kétoldali

AN

AN

AN

AN

AN

E

AN

E

AN

AN

AN

3.

III. fokú egyoldali és kétoldali

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

E

AN

AN

AN

4.

IV. fokú egyoldali és kétoldali

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

76. Az R. 1. melléklet A szív és az erek betegségei (075-093) alcím alatti 075-ös kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(A szív és az erek betegségei (075-093))

075

A szív gyulladásos betegségei (carditis)

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

carditis utáni állapot vitium nélkül

AS

AS

AS

AS

AS

AS

AS

AS

AS

AS

AS

I 00-I 02
I 09
I 30-I 33

2.

heveny, félheveny carditis, következményes vitiummal

AN

AN

AN

E

AN

E

AN

E

AN

AN

AN

77. Az R. 1. melléklet A szív és az erek betegségei (075-093) alcím alatti 076-os kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(A szív és az erek betegségei (075-093))

076

A kéthegyű, a háromhegyű és az aortabillentyű szerzett betegségei

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

szívelégtelenség tünetei nélkül

AN

E

AN

E

E

E

E

E

AN

AN

AN

I 05-I 09

2.

mérsékelt szívelégtelenség tüneteivel

AN

E

AN

E

E

E

E

E

AN

AN

AN

3.

súlyos szívelégtelenség tüneteivel

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

78. Az R. 1. melléklet A szív és az erek betegségei (075-093) alcím alatti 077-es kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(A szív és az erek betegségei (075-093))

077

Magas vérnyomás betegség (hypertonia)

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

praehypertensios állapot, hyperkinesis enyhe formája

E

E

E

E

E

E

E

E

E

E

E

I 10-I 15

2.

hypertonia essentiális átmeneti vérnyomás-emelkedéssel, kezelésre jól reagáló

E

E

E

E

E

E

E

E

AN

E

E

3.

hypertonia essentialis tartós vérnyomás-emelkedéssel, kezelésre jól reagáló

AN

E

AN

E

E

E

E

E

AN

AN

AN

4.

tüneti és essentialis hypertonia szövődményes eseti, mérsékelt és súlyos funkciózavarral

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

79. Az R. 1. melléklet A szív és az erek betegségei (075-093) alcím alatti 078-as kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(A szív és az erek betegségei (075-093))

078

Vérellátási (ischaemiás) szívbetegség

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

koszorúserek elmeszesedése okozta ritka stabil angina pectoris EKG-eltéréssel

AN

AN

AN

E

E

E

E

E

AN

AN

AN

I 20-I 25

2.

szívizominfarctus utáni állapot, stenocardia és dekompenzáció nélkül

AN

AN

AN

E

E

E

E

E

AN

AN

AN

3.

koszorúserek elmeszesedése okozta gyakori angina pectoris

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

E

AN

AN

AN

4.

szívizominfarctus utáni állapot stenocardiával és dekompenzációval vagy szívaneurysma

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

80. Az R. 1. melléklet A szív és az erek betegségei (075-093) alcím alatti 079-es kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(A szív és az erek betegségei (075-093))

079

A tüdőkeringés betegségei

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

heveny pulmonalis szívbetegség után véglegesen gyógyult állapot funkciókárosodás nélkül

E

E

E

E

E

E

E

E

AN

E

E

I 26-I 28

2.

heveny pulmonalis szívbetegség utáni állapot, mérsékelt funkció- károsodással, vagy idült pulmonalis szívbetegség a jobb kamra dekompenzációja nélkül

AN

AN

AN

E

E

E

E

E

AN

AN

AN

3.

heveny pulmonalis szívbetegség utáni állapot, súlyos funkció-károsodással, vagy idült pulmonalis szívbetegség a jobb kamra dekompenzációja esetén

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

81. Az R. 1. melléklet A szív és az erek betegségei (075-093) alcím alatti 080-as kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:


(A szív és az erek betegségei (075-093))

080

Szívizombántalom (cardimyopathia)

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

mérsékelt funkciózavarral

AN

AN

AN

E

E

E

E

E

AN

AN

AN

I 42

2.

súlyos funkciózavarral

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

82. Az R. 1. melléklet A szív és az erek betegségei (075-093) alcím alatti 081-es kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(A szív és az erek betegségei (075-093))

081

A szív ingerképzési és ingervezetési zavarai

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

enyhe formák

AN

E

AN

E

E

E

E

E

AN

AN

AN

I 44-I 49

2.

kp. súlyos formák

AN

AN

AN

AN

AN

E

AN

E

AN

AN

AN

3.

súlyos formák

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

83. Az R. 1. melléklet A szív és az erek betegségei (075-093) alcím alatti 082-es kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(A szív és az erek betegségei (075-093))

082

Szívelégtelenség

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

rejtett elégtelenség esetén

AN

AN

AN

E

AN

E

AN

E

AN

AN

AN

I 50

2.

mérsékelt elégtelenség tüneteivel

AN

AN

AN

E

AN

E

AN

E

AN

AN

AN

3.

súlyos elégtelenség tüneteivel

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

84. Az R. 1. melléklet A szív és az erek betegségei (075-093) alcím alatti 083-as kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(A szív és az erek betegségei (075-093))

083

Szívműtét utáni állapotok, valamint rosszul meghatározott szívbetegségek és szövődmények

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

enyhe formák

AN

E

AN

E

E

E

E

E

AN

AN

AN

I 51, I 97

2.

kp. súlyos formák

AN

E

AN

E

E

E

E

E

AN

AN

AN

3.

súlyos formák

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

85. Az R. 1. melléklet A szív és az erek betegségei (075-093) alcím alatti 084-es kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(A szív és az erek betegségei (075-093))

084

A központi idegrendszer keringési zavarai

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

múló működési zavarok nem organicus (reflexes) eredettel

AN

AN

AN

E

E

E

E

E

AN

AN

AN

I 60-I 69

2.

ismétlődő organicus eredetű múló működési zavarok

AN

AN

AN

AN

AN

E

AN

E

AN

AN

AN

3.

mérsékelt defectussal

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

E

AN

AN

AN

4.

tartós defectussal

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN



86. Az R. 1. melléklet A szív és az erek betegségei (075-093) alcím alatti 085-ös kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(A szív és az erek betegségei (075-093))

085

Érelmeszesedés

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

keringési zavar nélkül

AN

E

AN

E

E

E

E

E

AN

E

AN

I 70

2.

az érintett szerv mérsékelt keringészavarával

AN

AN

AN

AN

E

E

E

E

AN

AN

AN

3.

az érintett szerv súlyos keringészavarával, vagy veszélyes lokalizáció esetén

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

87. Az R. 1. melléklet A szív és az erek betegségei (075-093) alcím alatti 086-os kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(A szív és az erek betegségei (075-093))

086

Verőér helyi tágulata (aneurysma)

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

tüneteket és panaszokat nem okozó aneurysma

AN

E

AN

E

E

E

E

E

AN

AN

AN

I 71-I 72

2.

műtét utáni állapot enyhe maradványtünettel

AN

AN

AN

E

E

E

E

E

AN

AN

AN

3.

panaszt és nyomási tünetet okozó aneurysma

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

E

AN

AN

AN

4.

aneurysma műtét utáni állapot súlyos maradványtünettel

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

88. Az R. 1. melléklet A szív és az erek betegségei (075-093) alcím alatti 087-es kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(A szív és az erek betegségei (075-093))

087

Egyéb perifériás érbetegség

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

Angiopathiák

I 73

1.

enyhe formák

E

E

E

E

E

E

E

E

AN

E

E

2.

súlyos formák

AN

AN

AN

AN

AN

E

AN

E

AN

AN

AN

Thromboangitis obliterans (Bürger-féle betegség)

3.

hosszabb, tünetmentes stationaer állapot esetén

AN

E

AN

E

E

E

E

E

AN

AN

AN

4.

műtét utáni állapot enyhe maradványtünettel

AN

E

AN

E

E

E

E

E

AN

AN

AN

5.

műtét utáni állapot súlyos maradvány-tünettel, valamint visceralis keringési zavar esetén

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

89. Az R. 1. melléklet A szív és az erek betegségei (075-093) alcím alatti 088-as kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(A szív és az erek betegségei (075-093))

088

Verőeres vérrögösödés és embolia

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

az érintett szerv mérsékelt funkciózavara esetén

AN

E

AN

E

E

E

E

E

AN

AN

AN

I 74

2.

súlyos funkciózavar

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

E

AN

AN

AN

90. Az R. 1. melléklet A szív és az erek betegségei (075-093) alcím alatti 089-es kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(A szív és az erek betegségei (075-093))

089

A kis artériák gyulladásos elfajulása és rokon állapotok

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

tartós remissio esetén

AN

E

AN

E

E

E

E

E

AN

AN

AN

I 77

2.

súlyos szervi laesio esetén

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

E

AN

AN

AN

91. Az R. 1. melléklet A szív és az erek betegségei (075-093) alcím alatti 090-es kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(A szív és az erek betegségei (075-093))

090

A visszér és visszér-rögösödéses gyulladás

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

végtagok felületes vénagyulladása vagy trombózisa

E

E

E

E

E

E

E

E

AN

E

E

I 80-I 82

2.

végtagok nem ismétlődő mély vénatrombózisa jó collaterális keringéssel

AN

E

E

E

E

E

E

E

AN

E

E

3.

végtagok mély vénatrombózisa mérsékelt helyi keringési zavarral

AN

E

AN

E

E

E

E

E

AN

AN

AN

4.

végtagok ismétlődő mély véna trombózisa súlyos helyi keringési zavarral, valamint egyéb visszeres trombózis

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

E

AN

AN

AN

92. Az R. 1. melléklet A szív és az erek betegségei (075-093) alcím alatti 091-es kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(A szív és az erek betegségei (075-093))

091

Az alsó végtag visszértágulatai

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

eredményes műtét utáni állapot

AS

AS

AS

AS

AS

AS

AS

AS

E

E

E

I 83

2.

kis kiterjedésű visszértágulat gyulladásos és trophiás zavar nélkül

E

E

E

E

E

E

E

E

E

E

E

3.

kis kiterjedésű visszértágulat gyulladás, vagy trophiás zavar esetén, valamint nagy kiterjedésű visszér-tágulat említett elváltozások nélkül

AN

E

E

E

E

E

E

E

AN

E

E

4.

műtét utáni állapot mérsékelt keringési zavarral

AN

E

AN

E

E

E

E

E

AN

AN

AN

5.

műtét utáni állapot súlyos keringési zavarral

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

E

AN

AN

AN

93. Az R. 1. melléklet A szív és az erek betegségei (075-093) alcím alatti 092-es kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(A szív és az erek betegségei (075-093))

092

Aranyér

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

szövődmény nélkül hatásos konzervatív kezelés esetén

AS

AS

AS

AS

AS

AS

AS

AS

AS

AS

AS

I 84

2.

szövődménnyel, sikeres műtét utáni állapot esetén

AS

AS

AS

AS

AS

AS

AS

AS

AN

AS

AS

3.

szövődménnyel, gyakori recidiva és ismételt műtét szükségessége esetén

AN

E

AN

E

E

E

E

E

AN

AN

AN

94. Az R. 1. melléklet A szív és az erek betegségei (075-093) alcím alatti 093-as kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(A szív és az erek betegségei (075-093))

093

Alacsony vérnyomás (hypotonia)

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

enyhe formák

E

E

E

E

AS

AS

AS

AS

E

E

E

I 95

2.

kifejezett formák

AN

E

AN

E

E

E

E

E

AN

AN

AN

95. Az R. 1. melléklet A légzőszervek betegségei (094-105) alcím alatti 094-es kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(A légzőszervek betegségei (094-105))

094

Orrnyálkahártya jóindulatú daganata (orrpolyp)

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

egyik vagy mindkét orrfél érintettsége esetén műtét után tünet és panaszmentes recidiva nélkül

AS

AS

AS

AS

AS

AS

AS

AS

AS

AS

AS

J 33

2.

mindkét orrfél nehezített légzése, vagy teljes elzártsága esetén

AN

AN

AN

AN

E

E

E

E

AN

AN

AN

3.

gyakran recidiváló, sokszor operált esetek

AN

AN

AN

AN

E

E

E

E

AN

AN

AN

96. Az R. 1. melléklet A légzőszervek betegségei (094-105) alcím alatti 095-ös kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(A légzőszervek betegségei (094-105))

095

Orrnyálkahártya idült betegségei

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

enyhe formák

E

E

E

E

AS

AS

AS

AS

E

E

E

J 30-J 31

2.

kp. súlyos formák

AN

E

AN

E

E

E

E

E

AN

E

E

3.

súlyos formák

AN

AN

AN

AN

AN

E

AN

E

AN

AN

AN

97. Az R. 1. melléklet A légzőszervek betegségei (094-105) alcím alatti 096-os kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(A légzőszervek betegségei (094-105))


096

Idült melléküreggyulladás

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

recidiválo sinusitisek

AN

E

AN

E

E

E

E

E

AN

E

AN

J 32

2.

torzító műtét utáni állapot

AN

AN

AN

AN

AN

E

E

E

AN

AN

AN

98. Az R. 1. melléklet A légzőszervek betegségei (094-105) alcím alatti 097-es kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(A légzőszervek betegségei (094-105))

097

A gége és a légcső idült betegségei

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

enyhe

AN

E

AN

E

E

E

E

E

AN

E

E

J 37

2.

kp. súlyos

AN

AN

AN

E

E

E

E

E

AN

AN

AN

3.

súlyos

AN

AN

AN

AN

AN

E

AN

E

AN

AN

AN

99. Az R. 1. melléklet A légzőszervek betegségei (094-105) alcím alatti 098-as kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(A légzőszervek betegségei (094-105))

098

A hangszalagok és a gége bénulása

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

egyoldali reccurens bénulás hangképzési zavarral, jó légzésfunkcióval

AN

E

AN

E

E

E

E

E

AN

E

E

J 38

2.

kétoldali reccurens paresis súlyos hangképzési és légzési zavarral

AN

AN

AN

AN

AN

E

AN

E

AN

AN

AN

100. Az R. 1. melléklet A légzőszervek betegségei (094-105) alcím alatti 099-es kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(A légzőszervek betegségei (094-105))

099

Idült hörghurut és hörgőtágulat

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

kis kiterjedésű, kevés köpettel, cardiorespiratoricus zavar nélkül

AN

E

AN

E

E

E

E

E

AN

E

E

J 40-J 42,
J 44

2.

nagyobb kiterjedésű, sok köpettel, mérsékelt cardiorespiratoricus zavarral

AN

AN

AN

AN

AN

E

AN

E

AN

AN

AN

3.

nagy kiterjedésű, sok köpettel súlyos cardiorespiratoricus zavarral

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

101. Az R. 1. melléklet A légzőszervek betegségei (094-105) alcím alatti 100-as kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(A légzőszervek betegségei (094-105))

100

Tüdőtágulat

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

enyhe, funkciózavar nélkül

E

E

E

E

E

E

E

E

AN

E

 

J 43

2.

kp. súlyos

AN

AN

AN

E

E

E

E

E

AN

AN

AN

3.

súlyos

AN

AN

AN

AN

AN

E

AN

E

AN

AN

AN

4.

veszélyes

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

102. Az R. 1. melléklet A légzőszervek betegségei (094-105) alcím alatti 101-es kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(A légzőszervek betegségei (094-105))

101

Hörgi asztma (asthma bronchiale)

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

rövid időtartam és ritka asthma rohamok jó cardiorespiratoricus funkcióval (intermittáló súlyossági fokozat)

AN

E

AN

E

E

E

E

E

AN

E

E

J 45

2.

hosszan tartó, de ritka asthma bronchiale rohamok, mérsékelt carioresporatoricus zavarral (enyhe és mérsékelt perzisztáló súlyossági fokozat)

AN

AN

AN

E

AN

E

E

E

AN

AN

AN

3.

hosszan tartó és gyakori asthma bronchiale rohamok súlyos cardiorespiratoricus zavarral (súlyos perzisztáló súlyossági fokozat)

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

103. Az R. 1. melléklet A légzőszervek betegségei (094-105) alcím alatti 102-es kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(A légzőszervek betegségei (094-105))

102

Mellhártyagyulladás

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

izzadmány, vagy aktív gümőkór említése nélkül

E

E

E

E

E

E

E

E

E

E

E

J 85-J 92

2.

izzadmánnyal, szövődmény nélkül, egyéb bakteriális ok említésével

E

E

E

E

E

E

E

E

E

E

E

3.

bakteriális eredetű izzadmány szövődménnyel, mérsékelt funkciókárosodás esetén

AN

E

AN

E

AN

E

AN

E

AN

AN

AN

4.

bakteriális eredetű izzadmány szövődménnyel, súlyos funkciókárosodás esetén

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

104. Az R. 1. melléklet A légzőszervek betegségei (094-105) alcím alatti 103-as kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(A légzőszervek betegségei (094-105))

103

Spontán légmell

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

egy alkalommal keletkezett, konzervatív kezeléssel megoldott

AN

AS

AS

AS

AS

AS

AS

AS

AN

E

E

J 93

2.

egy alkalommal keletkezett, tartós szívódrainage-val
megoldott

E

E

E

E

E

E

E

E

AN

E

AN

3.

egy vagy több alkalommal keletkezett műtéttel megoldott

AN

E

AN

E

E

E

E

E

AN

AN

AN

105. Az R. 1. melléklet A légzőszervek betegségei (094-105) alcím alatti 104-es kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(A légzőszervek betegségei (094-105))

104

Mellkasi szervek csonkolás nélküli műtéte utáni állapot

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

légzésfunkciós zavar nélkül

E

E

E

E

E

E

E

E

AN

E

E

J 95

2.

mérsékelt légzésfunkciós zavarral

AN

E

AN

E

E

E

E

E

AN

AN

AN

3.

súlyos légzésfunkciós zavarral

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

106. Az R. 1. melléklet A légzőszervek betegségei (094-105) alcím alatti 105-ös kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(A légzőszervek betegségei (094-105))

105

Tüdőműtét utáni állapot

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

segmentectomia utáni állapot

AN

E

AN

E

E

E

E

E

AN

E

E

J 98

2.

lobectomia utáni állapot funkciózavar nélkül

AN

E

AN

E

AN

E

E

E

AN

AN

AN

3.

pulmonectomia utáni állapot

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

E

AN

AN

AN

107. Az R. 1. melléklet Az emésztőszervek betegségei (106-125) alcím alatti 106-os kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(Az emésztőszervek betegségei (106-125))

106

Foghiány

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

mérsékelt

IAN

E

IAN

E

IAN

E

E

E

IAN

E

IAN

K 00

2.

súlyos

AN

E

AN

E

AN

E

E

E

AN

E

AN

108. Az R. 1. melléklet Az emésztőszervek betegségei (106-125) alcím alatti 107 A kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(Az emésztőszervek betegségei (106-125))

107
A

Paradontosis

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

mérsékelt

E

E

E

E

E

E

E

E

E

E

E

K 05

2.

súlyos

AN

E

AN

E

E

E

E

E

AN

AN

AN

109. Az R. 1. melléklet Az emésztőszervek betegségei (106-125) alcím alatti 107 B és 108-as kódszámokhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(Az emésztőszervek betegségei (106-125))

107
B

Fogszuvasodás

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

zománc káriesz

E

E

E

E

E

E

E

E

E

E

E

K 02
K 05

2.

dentin, illetve cement káriesz

E

E

E

E

E

E

E

E

E

E

E

108

Fog- és arcanomáliák

1.

enyhe elváltozás mérsékelt funkciózavarral

E

E

E

E

E

E

E

E

E

E

E

2.

rágó vagy beszédfunkció súlyos zavarával

AN

AN

AN

AN

AN

E

AN

E

AN

AN

AN

110. Az R. 1. melléklet Az emésztőszervek betegségei (106-125) alcím alatti 109-es kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(Az emésztőszervek betegségei (106-125))

109

Az állcsontokon és a szájüregi szerveken végzett műtétek utáni állapot, ezen szervek sérülései és sérüléseit követő állapot

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

mérsékelt torzulás, vagy funkciózavar

E

E

E

E

E

E

E

E

E

E

E

K 09-K 14

2.

súlyos torzulás, vagy funkciózavar

AN

AN

AN

AN

AN

E

AN

E

AN

AN

AN

111. Az R. 1. melléklet Az emésztőszervek betegségei (106-125) alcím alatti 110-es kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(Az emésztőszervek betegségei (106-125))

110

A nyelőcső betegségei és műtét utáni állapota

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

mérsékelt nyelési zavarral

E

E

E

E

E

E

E

E

AN

E

E

K 20-K 24

2.

kp. súlyos nyelési zavarral

AN

E

AN

E

E

E

E

E

AN

AN

AN

3.

súlyos nyelési zavarral

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

E

AN

AN

AN

112. Az R. 1. melléklet Az emésztőszervek betegségei (106-125) alcím alatti 111-es kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(Az emésztőszervek betegségei (106-125))

111

Gyomor- és nyombélfekély

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

inaktív, recidiva említése nélkül

E

AS

E

AS

AS

AS

AS

AS

E

AS

AS

K 25-K 28

2.

aktív, recidiva említése nélkül

AN

E

AN

E

E

E

E

E

AN

AN

AN

3.

ritka recidiva esetén

AN

E

AN

E

E

E

E

E

AN

AN

AN

4.

gyakori recidiva esetén

AN

E

AN

E

AN

E

E

E

AN

AN

AN

5.

gyakori recidiva ismételten jelentkező vérzéssel

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

113. Az R. 1. melléklet Az emésztőszervek betegségei (106-125) alcím alatti 112-es kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(Az emésztőszervek betegségei (106-125))

112

Idült gyomor- és nyombélhurut

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

enyhe formák

AN

E

AN

E

E

E

E

E

AN

E

AN

K 29-K 31

2.

kp. súlyos formák

AN

E

AN

E

AN

E

E

E

AN

AN

AN

3.

súlyos formák

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

AN

114. Az R. 1. melléklet Az emésztőszervek betegségei (106-125) alcím alatti 113-as kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(Az emésztőszervek betegségei (106-125))

113

Hasfali és hasüregi sérv

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

mérsékelt kiterjedésű, kizáródásra nem hajlamos

AN

E

AN

E

E

E

E

E

AN

E

AN

K 40-K 46

2.

jelentős kiterjedésű, ismételten kiújuló és kizáródásra hajlamos

AN

E

AN

E

AN

E

E

E

AN

AN

AN

3.

jelentős kiterjedésű, ismételten kiújuló, több alkalommal műtött

AN

AN

AN

AN

AN

E

AN

E

AN

AN

AN

115. Az R. 1. melléklet Az emésztőszervek betegségei (106-125) alcím alatti 114-es kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(Az emésztőszervek betegségei (106-125))

114

Nem fertőző eredetű idült vékony- és vasatagbélhurut

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

enyhe formák

E

E

E

E

E

E

E

E

AN

AN

AN


K 50-K 52

2.



kp. súlyos formák, valamint Crohn-betegség és colitis ulcoresa

AN

E

AN

E

E

E

E

E

AN

AN

AN

3.

súlyos formák, Chron-betegség és colitis ulcerosa súlyos esetei

AN

AN

AN

AN

AN

E

AN

E

AN

AN

AN

116. Az R. 1. melléklet Az emésztőszervek betegségei (106-125) alcím alatti 115-ös kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(Az emésztőszervek betegségei (106-125))

115

Bélelzáródás műtéte utáni állapot

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

funkciókárosodás nélkül

E

E

E

E

E

E

E

E

E

E

E

K 56

2.

mérsékelt funkciózavarral

AN

E

AN

E

E

E

E

E

AN

E

AN

3.

súlyos funkciózavarral

AN

AN

AN

AN

AN

E

AN

E

AN

AN

AN

117. Az R. 1. melléklet Az emésztőszervek betegségei (106-125) alcím alatti 116-os kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(Az emésztőszervek betegségei (106-125))

116

Gyomorműtét utáni állapot

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

funkciózavar nélkül

E

E

E

E

E

E

E

E

AN

E

AN

K 91.1

2.

mérsékelt funkciózavarral

AN

E

AN

E

E

E

E

E

AN

AN

AN

3.

súlyos funkciózavarral

AN

AN

AN

AN

AN

E

AN

E

AN

AN

AN

118. Az R. 1. melléklet Az emésztőszervek betegségei (106-125) alcím alatti 117-es kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(Az emésztőszervek betegségei (106-125))

117

Egyéb hasüregi szervek műtéte utáni állapot

I.

II.

III.

IV.

S

K

BNO

A

B

A

B

A

B

A

B

A

B

1.

működési zavar nélkül

E

E

E

E

E

E

E

E

E

E

E

K 90-K 93

2.

mérsékelt működési zavarral

AN

E

AN

E

E

E

E

E

AN

E

AN

3.

kp. súlyos működési zavarral

AN

E

AN

E

AN

E

AN

E

AN

AN

AN

4.

súlyos működési zavarral

AN

AN

AN

AN

AN

E

AN

E

AN

AN

AN

119. Az R. 1. melléklet Az emésztőszervek betegségei (106-125) alcím alatti 118-as kódszámhoz tartozó táblázat helyébe a következő táblázat lép:

(Az emésztőszervek betegségei (106-125))
1

A rendelet a 22. § alapján hatályát vesztette 2012. január 2. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére