• Tartalom

42/2011. (HK 11.) HM KÁT–HVKF együttes intézkedés

42/2011. (HK 11.) HM KÁT–HVKF e g y ü t t es i n t é z k e d é s

az európai fegyverzet-korlátozási, leszerelési, valamint a nemzetközi biztonságpolitikai egyezmények által előírt adatszolgáltatási és ellenőrzési feladatok végrehajtásáról*

2011.09.01.
A honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény 100. § (3) és (4) bekezdéseiben és 101. § (1) bekezdésének g) pontjában, valamint (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján – figyelemmel az európai fegyverzet-korlátozási, leszerelési, valamint nemzetközi biztonságpolitikai egyezmények végrehajtásáról szóló 64/2011. (VI. 10.) HM utasítás rendelkezéseire – az alábbi

együttes intézkedést

adjuk ki:


1. Általános rendelkezések
1. Az együttes intézkedés hatálya a Honvédelmi Minisztériumra (a továbbiakban: HM), a honvédelmi miniszter közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezetekre, valamint a Magyar Honvédség (a továbbiakban: MH) katonai szervezeteire (továbbiakban együtt: honvédelmi szervezetek) terjed ki.
2. Jelen intézkedés rendelkezéseit kell alkalmazni az Európai Hagyományos Fegyveres Erőkről szóló Szerződés (a továbbiakban: CFE Szerződés), a Bizalom- és Biztonságerősítő Intézkedések 1999. évi Bécsi Dokumentuma (a továbbiakban: Dokumentum), valamint a Dokumentum alapján megkötött kétoldalú megállapodások, a Nyitott Égbolt Szerződés által előírt adatszolgáltatási és ellenőrzési, valamint a Katonai Információk Globális Cseréje című dokumentum (Global Exchange of Military Information, a továbbiakban: GEMI) (a továbbiakban együtt: Szerződések) által előírt adatszolgáltatási feladatok végrehajtása során.


2. Az adatszolgáltatási kötelezettségek,
bejelentések végrehajtása
3. A CFE Szerződés, a Dokumentum, a Nyitott Égbolt Szerződés és a GEMI előírásai szerint a Magyar Köztársaság hagyományos fegyverzetére, harci technikájára, létszámadataira és hagyományos fegyveres erőinek szervezeti felépítésére vonatkozóan a HM Nemzetközi Együttműködési és Fegyverzetellenőrzési Hivatal (a továbbiakban: HM NEFEH) bejelentéseket tesz és információt szolgáltat a részes/résztvevő Államok számára.
4. Az adattárak előkészítéséhez szükséges információkat a HM NEFEH kezdeményezésére az érintett honvédelmi szervezetek minden év október 20-ig biztosítják a HM NEFEH részére. Az adattárakat a részes/résztvevő Államok felé történő továbbítást megelőzően egyeztetni kell az adatszolgáltató szervezetekkel.
5. A Szerződések előírásainak betartása és a nemzetközi jelentési kötelezettségek teljesítése érdekében a HM NEFEH évközi változásokról tájékoztatást küld a részes/résztvevő Államok részére. A Szerződések hatálya alá tartozó technikai eszközzel rendelkező szervezetek ezen eszközök átadásáról, áthelyezéséről, átcsoportosításáról 5 napon belül tájékoztatást küldenek a HM NEFEH részére, mely tájékoztatás alapján a szükséges nemzetközi bejelentéseket végrehajtja.
6. A Szerződések végrehajtásában érintett részes/résztvevő Államoktól beérkező adatok, bejelentések feldolgozását, a politikai és katonai felső vezetés tájékoztatását a HM NEFEH végzi.
7. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (továbbiakban: EBESZ) kommunikációs hálózatának és a NATO fegyverzet-ellenőrzést támogató adatbázisának (NATO VERITY rendszer) a Magyar Köztársaság Külügyminisztériumához (a továbbiakban: KüM) és a HM-hez telepített munkaállomásainak fenntartásáért, üzemeltetéséért a HM NEFEH a felelős.
8. A HM NEFEH összegzett éves és évközi, valamint a honvédelmi szervezetek részletes adat-szolgáltatási feladatait az intézkedés 1. melléklete tartalmazza.


3. Helyszíni ellenőrzések, megfigyelő repülések
és rendezvények biztosítása
9. A CFE Szerződés, a Dokumentum és a Dokumentum alapján kötött kétoldalú megállapodások, valamint a Nyitott Égbolt Szerződés előírásai szerint a Magyar Köztársaság területén és a részes/résztvevő Államok területén végzett helyszíni ellenőrzése, értékelések, megfigyelő repülések és egyéb rendezvények (a továbbiakban: nemzetközi ellenőrzések) tervezéséért, a Szerződésekben előírt kötelezettségek és határidők betartásáért, az előírt okmányok előkészítéséért, és a végrehajtás koordinálásáért a HM NEFEH a felelős.
10. A nemzetközi ellenőrzések fogadására kötelezett szervezetek jegyzékét, valamint az érintett szervezetekről az éves adattárakban közölt információkat a HM NEFEH minden év január 1-jéig megküldi az érintetteknek. A nemzetközi ellenőrzések fogadásában érintett honvédelmi szervezetek éves felkészítését, illetve a fegyverzet-ellenőrök felkészítését és továbbképzését a HM NEFEH végzi.
11. A HM NEFEH a nemzetközi ellenőrzések végrehajtása, a külföldi ellenőrcsoportok kísérése érdekében kérheti más szervezetek állományából szakértők kijelölését és biztosítását. A kijelölt és felkészített ellenőröket – képzettségük és tapasztalatuk alapján, az állományilletékes parancsnokaik egyetértésével – oktatói, előadói, csoportparancsnoki vagy beosztott ellenőri, megfigyelői, kísérői feladatokra bevonhatja.
12. A Szerződésekből adódó feladatok ellátására a helyszíni ellenőrzésekben, a megfigyelő repülések fogadásában és a rendezvények lebonyolításában érintett honvédelmi szervezetek vezetői (parancsnokai), olyan tiszteket jelölnek ki, akik eredeti beosztásuk mellett a Szerződésekből adódó feladatokat is ellátják.
13. A nemzetközi ellenőrzések logisztikai támogatását a HM Protokoll és Rendezvényszervező Igazgatóság (a továbbiakban: HM PRI) végzi. A földi és légi szállító eszközöket és a Nyitott Égbolt megfigyelő repülésekhez megfigyelő repülőgépet, a rendészeti biztosítást az MH kijelölt katonai szervezetei biztosítják. A Nyitott Égbolt megfigyelő rendszer szenzorjait, a vezérlő- és annotációs berendezéseket, az útvonaltervező és feldolgozó szoftvereket, a laboratóriumi kidolgozó- és másolóberendezéseket, a digitalizáláshoz szükséges eszközt, valamint a szükséges alapanyagokat és szakszemélyzetet a HM Térképészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (a továbbiakban: HM TNKFT) biztosítja.
14. A CFE Szerződés hatálya alá eső haditechnikai eszközök rendszeresítése, rendszerből való kivonása (értékesítése, átalakítása, megsemmisítése) esetén az előírások betartásáért a HM NEFEH felelős. A HM NEFEH a CFE Szerződés hatálya alóli kivonás tényét jegyzőkönyvben rögzíti és az ott előírt ellenőrzéseket követően – igény esetén – arról igazolást ad ki.
15. A szakmai-gyakorlati feladatok tervezése, előkészítése során a HM NEFEH az érintett honvédelmi szervezetek képviselőinek bevonásával szakértői munkacsoportok összehívását kezdeményezi.
16. Az érintett honvédelmi szervezetek részletes feladatait az intézkedés 2. melléklete tartalmazza.


4. Záró rendelkezések
17. Ez az intézkedés a közzétételét követő 8. napon lép hatályba.
18. Az érintett honvédelmi szervezetek vezetői (parancsnokai) a jelen intézkedésben meghatározott feladatok végrehajtásra, az intézkedés hatálybalépését követően 90 napon belül pontosítják belső rendelkezéseiket, kiegészítik a Szervezeti és Működési Szabályzataikat, az érintett 24 órás őr- és ügyeleti szolgálatok szolgálati utasításait, illetve az alárendeltségükbe tartozó, a feladatkör végzésére kijelölt személyek munkaköri leírásait.
19. Az intézkedés hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti az európai fegyverzet-korlátozási, leszerelési, valamint a nemzetközi biztonságpolitikai egyezmények által előírt adatszolgáltatási és ellenőrzési feladatok végrehajtásáról szóló 69/2007. (HK 13.) HM védelempolitikai szakállamtitkári szakutasítás.

Fodor Lajos s. k.,
HM közigazgatási államtitkár

Dr. Benkő Tibor vezérezredes s. k.,
Honvéd Vezérkar főnök

1. melléklet a 42/2011. (HK 11.) HM KÁT–HVKF együttes intézkedéshez

A HM NEFEH és a honvédelmi szervezetek részletes adatszolgáltatási feladatai
a HM NEFEH által végzett adatszolgáltatási feladatok
1. A HM NEFEH az alábbi információk előkészítéséért és továbbításáért felelős:
2. A CFE Szerződés előírásai szerint összeállítja és december 15-ig nyomtatott és digitális változatban továbbítja a CFE Szerződés részes Államai felé az alábbi információkat:
a) A szárazföldi, valamint légi- és légvédelmi repülő erők felépítése, elhelyezkedése és létszáma;
b) A CFE Szerződés hatálya alá eső hagyományos fegyverzet- és harci technika valamennyi kategóriájának összesített mennyisége;
c) A hagyományos fegyveres erőknél rendszerben lévő hagyományos fegyverzet és harci technika elhelyezkedése, mennyisége és típusai;
d) Az alkalmazási területen lévő, de nem a hagyományos fegyveres erőknél rendszeresített harckocsik, páncélozott harcjárművek, tüzérségi eszközök, harci repülőgépek és támadó helikopterek elhelyezkedése és mennyisége;
e) A bejelentett helyek és az ellenőrzési objektumok adatai;
f) Azon helyek területi elhelyezkedése, ahonnan hagyományos fegyverzetet és harci technikát vontak ki;
g) A hagyományos fegyveres erőknél rendszeresítésre kerülő és rendszerből kivonásra került, a CFE Szerződés által korlátozott hagyományos fegyverzet és harci technika;
h) A CFE Szerződés által korlátozott hagyományos fegyverzet és harci technika alkalmazási területre történő be- és kilépéséről;
i) Az erők szintjében vagy szervezeti felépítésében bekövetkezett változások;
j) A harckocsik, páncélozott harcjárművek és tüzérségi eszközök, harci repülőgépek és támadó helikopterek mennyiségének változásai;
k) A CFE Szerződés által korlátozott harckocsik, páncélozott harcjárművek és tüzérségi eszközök elhelyezkedése, amelyek nem találhatók az adott állam területén;
l) A CFE Szerződés alkalmazási területén áthaladó, vagy azon belül másik ország területére átlépő hagyományos fegyverzet és harci technika;
m) A CFE Szerződés alkalmazási területén állomásozó vagy állomásoztatott harckocsik, páncélozott harcjárművek, tüzérségi eszközök, harci repülőgépek és támadó helikopterek;
n) A páncélozott sebesültszállító járművekre vonatkozó adatok;
o) A békefenntartó műveletekre vonatkozó adatok.
3. A Dokumentum előírásai szerint összeállítja, és december 15-ig továbbítja a Dokumentum résztvevő Államai felé az alábbi információkat:
a) A katonai erők parancsnoki rendszerének felépítésére vonatkozó adatok (katonai szervezetek megnevezése, alárendeltsége, rendeltetése, aktív vagy nem aktív jellege, a parancsnokság béke elhelyezésének adatai, az alakulat rendszeresített békelétszáma, főbb szervezetszerű fegyver- és harci technikai rendszerei);
b) A Dokumentumban megadott létszámküszöböket és időtartamot meghaladó létszámnövelés esetén a növelés vagy aktivizálás célja, a létszámnövekedés mértéke, kezdeti és befejezési időpontja, tervezett helyszíne és az aktivizálás, növelés során alkalmazott főbb fegyverzet és harci technikai eszközök száma;
c) A következő évben rendszeresítésre tervezett fegyverrendszerek típusa (megnevezése), összesített mennyisége, és amennyiben ismert, a rendszeresítés helye, illetve a kiváltott fegyverrendszer típusa.
4. A GEMI szerint összeállítja és április 15-ig nyomtatott és digitális változatban továbbítja a GEMI résztvevő Államai felé az alábbi információkat:
a) A parancsnokság (HVK) elhelyezkedése, rendszeresített béke állományának létszáma;
b) A hagyományos fegyveres erők parancsnoki rendszerének felépítése, a magasabb egységek megnevezése, alárendeltsége, a parancsnokság béke elhelyezése;
c) A hagyományos fegyveres erők személyi állományára vonatkozó adatok;
d) A főbb fegyver-és harci technikai rendszerek összesített mennyiségére vonatkozó adatok;
e) Az adott állam területén állomásoztatott szárazföldi erőkre és egyéb haderőnemre vonatkozó adatok;
f) Az adott állam területén kívül állomásoztatott szárazföldi erőkre és egyéb haderőnemre vonatkozó adatok;
g) Az újonnan szolgálatba állított fegyver- és harci technikai rendszerekre vonatkozó adatok.

5. A Nyitott Égbolt Szerződés előírásai szerint összeállítja és nyomtatott és digitális változatban továbbítja a Szerződés Részes Államai felé az alábbi információkat:
a) A feladatba bevonható állomány adatai, feladatai, illetve az azokban bekövetkezett változások;
b) A feladatok során alkalmazásra kerülő technikai eszközök (repülőgép, szenzor) adataiban, a Nyitott Égbolt repülőterek adataiban, bekövetkezett változások;
c) A következő évi megfigyelő repülési szándék negyedévekre, Részes Államokra lebontva.


A honvédelmi szervezetek feladatai
az adatszolgáltatási kötelezettségek teljesítése során
6. A Szerződések által előírt éves adatszolgáltatási feladatok végrehatása, az adatok határidőre történő összeállítása érdekében minden év októberében és novemberében a HM NEFEH szakértői munkabizottság összehívását kezdeményezi az érintett szervezetek részvételével. Az érintett szervezetek az alábbi adatok biztosításáért felelősek:
7. A HM Hadfelszerelési és Vagyonfelügyeleti Főosztály minden év október 20-ig – a HM NEFEH kezdeményezésére – tájékoztatást nyújt az állami tulajdonban lévő, a CFE Szerződés hatálya alá tartozó, inkurrens haditechnikai eszközökkel kapcsolatos tervekről, a tervezett változásokról.
8. A HM Tervezési és Koordinációs Főosztály minden év október 20-ig tájékoztatást nyújt a HM NEFEH részére a tervezett szervezeti változásokról.
9. A HM Fegyverzeti és Hadbiztosi Hivatal (a továbbiakban: HM FHH) minden év október 20-ig információt szolgáltat a HM NEFEH részére a Szerződések szerinti éves adatcsere összeállításához, a kutatás-fejlesztésben lévő, a fent említett dokumentumok hatálya alá tartozó eszközök mennyiségéről.. Értesíti továbbá a HM NEFEH-t a Rendszeresítési Bizottság döntése alapján a hagyományos fegyveres erőknél rendszeresítésre tervezett, illetve rendszerbe állított eszközökről, valamint a haditechnikai eszközökre kiadott export-import engedélyekről és az inkurrencia szerződések kidolgozásáról (a 6., 9., 10., 11., 12., 13. sz. táblázatok vonatkozó pontjai szerint)
10. A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum minden év október 20-ig tájékoztatást nyújt a HM NEFEH részére a kezelésében lévő, a CFE Szerződés hatálya alá tartozó haditechnikai eszközökről.
11. A HVK Személyzeti Csoportfőnökség (a továbbiakban: HVK SZÜCSF) minden év október 20-ig biztosítja a HM NEFEH részére – a következő év január 1-jei helyzetnek megfelelően – az MH létszámára vonatkozó adatokat az alábbiak szerint:
a) Az MH béke rendszeresített állományának összlétszáma (1. táblázat 1. pont).
b) Az MH katonai szervezeteinél szolgálatot teljesítő katona állományra vonatkozó összlétszám (1. táblázat 2. és 3. pontja).
c) Minden egyes katonai szervezet létszáma lefelé dandár/ezred vagy annak megfelelő szintig, megadva a szervezet parancsnoksági felépítését, megnevezését, alárendeltségét (2. táblázat).
d) A Honvéd Vezérkar főnökének (a továbbiakban: HVKF) közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezeteknél szolgálatot teljesítő katona állomány összlétszáma (1. táblázat 4. pontja).
e) Az MH központilag irányított szervezeteinél (dandár/ezred, vagy annak megfelelő pl. a külön elhelyezésben lévő önálló alegység szintig) szolgálatot teljesítő katona állomány összlétszáma (1. táblázat 5. pontja).
f) Az MH állományában szolgálatot teljesítő hivatásos és sorállomány (ha van) béke rendszeresített létszáma (3. táblázat szerint).
g) Az aktív szolgálatban lévő tiszt, tiszthelyettes, tisztes állomány összlétszáma, rendfokozatonkénti bontásban (17. sz. táblázat).
12. A HVK Haderőtervezési Csoportfőnökség (a továbbiakban: HVK HTCSF eseti jelleggel, az éves adatszolgáltatásban szereplő szervezeteket érintő szervezeti változások esetén, a változások bekövetkezését megelőzően 50 nappal tájékoztatja a HM NEFEH-t. Minden év október 20-ig pontosítja az MH következő év január 1-jétől érvényes béke szervezeti felépítését az alábbiak szerint:
a) Az MH katonai szervezeteinek parancsnoksági rendszere, részletezve a szervezetek megnevezését és alárendeltségét dandár/ezred vagy ennek megfelelő szintig. A közvetlenül a dandár/ezred parancsnoksági szint alatt lévő önálló egységeket, amelyek a dandár (ezred szint feletti szervezetek) közvetlen alárendeltségébe tartoznak (pl. önálló zászlóaljakat) olyan adattal kell azonosítani, amely jelzi, hogy ezek az egységek mely szervezet alárendeltségébe tartoznak.
b) A HVK HTCSF az MH szervezeteinél az aktuális szervezeti felépítést befolyásoló, vagy jelentős méretű létszámváltozást eredményező változásokról tájékoztatja a HM NEFEH-t az alábbiak szerint:
– A január 1-jei helyzetnek megfelelően jelentett létszámadatokhoz képest bekövetkező tartós változásokat a változás hatálybalépését megelőzően 60 nappal kell megküldeni. Jelentést kell tenni bármely szervezet létszámának növeléséről, ha az ilyen növekedés dandár/ezred szinten eléri, vagy meghaladja az 1000 főt, vagy repülőezred, vagy annak megfelelő szinten az 500 főt, valamint, ha a létszámnövelés időtartama meghaladja a 21 napot, és mértéke az aktív egységek esetében meghaladja az 1500 főt, az aktív magasabb egységek esetében az 5000 főt. Jelentést kell tenni továbbá, ha bármely nem aktív szervezetnél 21 napnál hosszabb időtartamú és 2000 főnél nagyobb mértékű létszámnövelést, aktivizálást terveznek.
– A jelentésnek tartalmaznia kell a katonai szervezet megnevezésére és alárendeltségére, a létszámnövelés vagy aktivizálás céljára, tervezett létszámemelés mértékére, a létszámnövelés vagy aktivizálás előrelátható kezdési és befejezési időpontjára, az aktivizálás tervezett helyére, a főbb fegyver- és harci technikai rendszerek egyes típusainak mennyiségére vonatkozó adatokat.
13. A HVK Kiképzési Csoportfőnökség minden év október 20-ig adatokat biztosít az MH szervezeteinek katonai tevékenységéről, valamint a Magyar Köztársaság területén más állam által végrehajtott gyakorlatokról, amennyiben azok a bejelentési kötelezettség hatálya alá esnek. A tevékenységről 60 nappal a feladat megkezdését megelőzően részletes tájékoztatást kell szolgáltatni. Ha a tevékenység a bevont csapatok előzetes értesítése nélkül történik, úgy a bejelentést a tevékenység megkezdésekor kell megtenni és a 18. táblázat szerinti adatokat kell tartalmaznia. A bejelentési kötelezettség hatálya alá az alábbi katonai tevékenységek tartoznak:
a) A katonai tevékenység bejelentés kötelesnek minősül, amennyiben a tevékenység során azon legalább 6000 fő (beleértve a támogató csapatokat is), vagy legalább 100 db harckocsi, vagy legalább 150 db páncélozott harcjármű, vagy 75 db 100 mm-es, vagy annál nagyobb űrméretű tüzérségi eszköz vesz rész, illetve előreláthatólag több mint 50 repülőgép (helikopter) bevetés történik.
14. A HVK SZÜCSF és a HM Humánpolitikai Főosztály minden év október 20-ig – a HM NEFEH kezdeményezésére – tájékoztatást nyújt az MH szervezeteinél az aktuális szervezeti felépítést befolyásoló, vagy jelentős méretű létszámváltozást eredményező változásokról az alábbiak szerint:
a) Az előző év során behívott vagy önkéntesen bevonult tartalékos állomány létszáma, külön jelölve a 90 napnál hosszabb időtartamra bevonult állomány létszámát.
b) A január 1-jei helyzetnek megfelelően jelentett létszámadatokhoz képest bekövetkező tartós változásokat a változás hatálybalépését megelőzően 60 nappal kell megküldeni. Jelentést kell tenni bármely szervezet létszámának növeléséről, ha az ilyen növekedés dandár/ezred szinten eléri, vagy meghaladja az 1000 főt, vagy repülőezred, vagy annak megfelelő szinten az 500 főt, valamint, ha a létszámnövelés időtartama meghaladja a 21 napot, és mértéke az aktív egységek esetében meghaladja az 1500 főt, az aktív magasabb egységek esetében az 5000 főt. Jelentést kell tenni továbbá, ha bármely nem aktív szervezetnél 21 napnál hosszabb időtartamú és 2000 főnél nagyobb mértékű létszámnövelést, aktivizálást terveznek.
c) A jelentésnek tartalmaznia kell a katonai szervezet megnevezésére és alárendeltségére, a létszámnövelés vagy aktivizálás céljára, tervezett létszámemelés mértékére, a létszámnövelés vagy aktivizálás előrelátható kezdési és befejezési időpontjára, az aktivizálás tervezett helyére, a főbb fegyver- és harci technikai rendszerek egyes típusainak mennyiségére vonatkozó adatokat.
d) Az információkat a HM NEFEH kezdeményezésére minden év október-november hónapokban megtartott adatcsere előkészítő és hitelesítő szakértői munkacsoport ülések során pontosítani kell.
15. Az MH Összhaderőnemi Parancsnokság (a továbbiakban: MH ÖHP) minden év október 20-ig – a HM NEFEH kezdeményezésére – információt szolgáltatnak a HM NEFEH részére a Szerződések hatálya alá tartozó haditechnikai eszközeik, (beleértve a sebesült szállító járműveket) mennyiségére, elhelyezkedésére vonatkozóan. Közreműködik a 4. 5. 7. 8. 15. sz. táblázatok adatainak összeállításában, egyeztetésében. Eseti jelleggel az alábbi információkat továbbítja a HM NEFEH részére:
a) Öt napon belül tájékoztatást küld a CFE Szerződés hatálya alá eső hagyományos fegyverzet vagy harci technika bármely kategóriáját érintő, a legutóbbi éves információcsere (beleértve a legfrissebb változás jelentését is) óta bekövetkezett mennyiségi változásról (14. sz. táblázat szerint).
b) A CFE Szerződés korlátozásainak hatálya alá eső technikai eszközök átcsoportosításáról, az átcsoportosítást megelőzően 60 nappal, abban az esetben, ha az átcsoportosítás az MH ellenőrzési objektumnak nem minősülő alakulataihoz, katonai szervezeteihez történik.
c) A CFE Szerződés korlátozásainak hatálya alá eső technikai eszközök „Ellenőrzési Objektumoktól” történő végleges kivonásáról, a kivonást megelőzően 60 nappal korábban.
d) A legutóbbi éves információ csere (január 1-jei helyzet) óta a szervezeti felépítésben bekövetkezett állandó jellegű szervezeti változásokról a változást megelőzően 60 nappal (16. sz. táblázat).
e) A Magyar Köztársaság területén kívül állomásoztatott szárazföldi erőkről és egyéb haderőnemre vonatkozó adatokról a következő és január 01-i helyzetnek megfelelően, október 20-ig.
16. Az MH Központi Kiképző Bázis, az MH Támogató Dandár (a továbbiakban: MH TD) és a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem minden év október 20-ig információt szolgáltatnak a HM NEFEH részére a Szerződések hatálya alá tartozó haditechnikai eszközeik mennyiségére, elhelyezkedésére vonatkozóan. A technikai eszközök mennyiségének január 1-jei állapotához képest bekövetkezett változásáról – legkésőbb a változás bekövetkezésekor – értesítik a HM NEFEH-het és tájékoztatják az MH ÖHP-t (14. sz. táblázat).
17. A HM TNKFT a változást követő 30 napon belül információt szolgáltat a HM NEFEH részére a megfigyelő repülések során alkalmazott szenzorkonfigurációkban és laboratóriumi berendezések adataiban bekövetkezett módosításokról, pontosítja és elküldi a Szerződés által előírt formátumokat.


Táblázatok az adatok továbbítására
1. táblázat:
Összesített létszámadatok.

Fsz.

Kategória

Alkategória

Létszám

(a)

(b)

(c)

(d)

1.

Korlátozás alá eső katonai szervezetek állományának összlétszáma

 

 

2.

 

Szárazföldi csapatok

 

3.

 

Légi és légvédelmi csapatok

 

4.

 

Központi törzsek, parancsnokságok

 

5.

 

Központi alárendeltségű szervek, csapatok

 

6.

 

Egyéb katonai szervek

 


2. táblázat:
Szervezeti felépítésre és az alárendelt alakulatok létszámára vonatkozó adatok.

Szervezet megnevezése

Szolgálati elöljárók

Békelétszám

I. szint

II. szint

(a)

(b)

(c)

(d)


3. táblázat:
A rendszeresített sorállomány és a rendszeresített hivatásos tiszti/tiszthelyettesi állomány összlétszámára vonatkozó táblázat.

Rendszeresített sorállomány összlétszáma

Rendszeresített tiszti/tiszthelyettesi/tisztesi állomány összlétszáma

(a)

(b)


4. táblázat:
A CFE Szerződés korlátozásainak hatálya alá tartozó eszközök összesített mennyiségéről.

Fegyverkategória és alkategória megnevezése

Fegyvertípus megnevezése

Meglévő összesen

Ebből KÁR-ban össz.

(a)

(b)

(c)

(d)

(e)

Harckocsik

Összesen

 

 

 

Páncélozott harcjárművek

Összesen

 

Páncélozott szállító harcjármű

Összesen

 

 

 

 

Páncélozott gyalogsági harcjármű

Összesen

 

 

 

Tüzérség

Összesen

 

Löveg, ágyú/tarack

Összesen

 

 

 

 

Aknavető

Összesen

 

 

 

 

Sorozatvető

Összesen

 

 

 


5. táblázat:
A CFE Szerződés korlátozásainak hatálya alá tartozó eszközök összesített mennyiségéről.

Fegyverkategória és alkategória megnevezése

Fegyvertípus megnevezése

Meglévő összesen

(a)

(b)

(c)

(d)

Harci repülőgépek

Összesen

 

 

 

 

Támadó helikopterek

Összesen

 

 

 

 



6. táblázat:
A rendszerből kivont és kutatás-fejlesztésre felhasznált, CFE Szerződés korlátozásainak hatálya alá tartozó észközökről.

Szervezet, raktár neve, helye,
földrajzi koordináták

Harckocsi

Páncélozott harcjármű

Tüzérség 100 mm
és a felett

Támadó helikopter

Harci
repülőgép

Típus

db

Típus

db

Típus

db

Típus

db

Típus

db

(a)

(b)

(c)

(d)

(e)

(f)

(g)

(h)

(i)

(j)

(k)

Kivont-eszköz tárolók

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kutatás-fejlesztés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



7. táblázatok:
A CFE Szerződés hatálya alá tartozó eszközök elhelyezkedéséről és mennyiségéről.
Harckocsik és páncélozott hídvető harcjárművek:

Katonai szervezet azonosítója

Szervezet megnevezése

Béke
elhelyezés

Eszközök típusa és mennyisége

Harckocsik

Páncélozott hídvető harcjárművek

(a)

(b)

(c)

(d)

(e)


Páncélozott harcjárművek:

Katonai szervezet azonosítója

Szervezet megnevezése

Béke elhelyezés

Eszközök típusa és mennyisége

Páncélozott szállító járművek

Gyalogsági harcjárművek

(a)

(b)

(c)

(d)

(e)

(f)

(g)

(h)

(i)


Tüzérségi eszközök:

Katonai szervezet
azonosítója

Szervezet megnevezése

Béke elhelyezés

Eszközök típusa és mennyisége

Ágyúk, tarackok, ágyútarackok

Aknavetők

Sorozatvetők

(a)

(b)

(c)

(d)

(e)

(f)

(g)

(h)

(i)


Páncélozott szállító járművekhez és gyalogsági harcjárművekhez hasonló eszközök:

Katonai szervezet azonosítója

Szervezet megnevezése

Béke elhelyezés

Eszközök típusa és mennyisége

(a)

(b)

(c)

(d)

(e)

(f)

(g)

(h)

(i)

(j)

(k)

(l)

(m)

(n)

(o)


Páncéltörő eszközök:

Katonai szervezet azonosítója

Szervezet megnevezése

Béke elhelyezés

Eszközök típusa és mennyisége

(a)

(b)

(c)

(d)

(e)

(f)



8. táblázat:
A CFE Szerződés hatálya alá tartozó eszközök elhelyezkedéséről és mennyiségéről.
Harci repülőgépek, támadó helikopterek, oktató repülőgépek, harci támogató és fegyvertelen szállító helikopterek:

Katonai szervezet
azonosítója

Szervezet
megnevezése

Béke elhelyezés

Eszközök típusa és mennyisége

Harci repülőgépek

Támadó
helikop-
terek

Harci támogató,
fegyvertelen szállító
helikopterek, valamint
oktató és szállító
repülőgépek

(a)

(b)

(c)

(d)

(e)

(f)

(g)

(h)

(i)

(j)

(k)

(l)

(m)

(n)

(o)



9. sz. táblázat:
A CFE Szerződés hatálya alá tartozó, a kizárólag kutatásra és fejlesztésre használt harckocsik, páncélozott harcjárművek, tüzérségi eszközök, harci repülőgépek, támadó helikopterek teljes mennyiségéről.

Fegyverzet kategória és alkategória megnevezése

Eszköz típusa

Eszköz mennyisége

(a)

(b)

(c)

Harckocsik

Összesen:

Páncélozott harcjárművek

Összesen:

 

Páncélozott szállító járművek

 

Gyalogsági harcjárművek

Tüzérségi eszközök

Összesen:

 

Ágyúk, tarackok

 

Aknavetők

 

Sorozatvetők

Harci repülőgépek

Összesen:

Támadó helikopterek

Összesen:

 

Speciális támadó helikopterek




10. sz. táblázat:
Az előző 12 hónap alatt a szolgálatba állított, a CFE Szerződés által korlátozott fegyverzet és felszerelés.

Fegyverzet kategória és alkategória megnevezése

Eszköz típusa

Eszköz mennyisége

Származási hely, forrás

(a)

(b)

(c)

(d)

Harckocsik

Összesen:

 

Páncélozott harcjárművek

Összesen:

 

 

Páncélozott szállító járművek

 

 

Gyalogsági harcjárművek

 

Tüzérségi eszközök

Összesen:

 

 

Ágyúk, tarackok

 

 

Aknavetők

 

 

Sorozatvetők

 

Harci repülőgépek

Összesen:

 

Támadó helikopterek

Összesen:

 

 

Speciális támadó helikopterek

 



11. sz. táblázat:
Az elmúlt 12 hónap alatt a következő hagyományos fegyverzetek kerültek kivonásra az alkalmazási területen lévő fegyveres erőktől.

Fegyverzet kategória és alkategória megnevezése

Eszköz típusa

Eszköz mennyisége

Legutolsó
bejelentett
elhelyezkedés

Rendelkezés

(a)

(b)

(c)

(d)

(e)

Harckocsik

Összesen:

Páncélozott harcjárművek

Összesen:

 

Páncélozott szállítójárművek

 

Gyalogsági harcjárművek

Tüzérségi eszközök

Összesen:

 

Ágyúk, tarackok

 

Aknavetők

 

Sorozatvetők

Harci repülőgépek

Összesen:

Támadó helikopterek

Összesen:

 

Speciális támadó helikopterek



12. sz. táblázat:
Az előző 12 hónap alatt az alkalmazási területre került, a fegyveres erőknél rendszeresített, a CFE Szerződés által korlátozott fegyverzet és felszerelés.

Fegyverzet kategória és alkategória megnevezése

Eszköz típusa

Eszköz mennyisége

Rendeltetési
mennyisége

(a)

(b)

(c)

(d)

Harckocsik

Összesen:

Páncélozott harcjárművek

Összesen:

 

Páncélozott szállítójárművek

 

Gyalogsági harcjárművek

Tüzérségi eszközök

Összesen:

 

Ágyúk, tarackok

 

Aknavetők

 

Sorozatvetők

Harci repülőgépek

Összesen:

Támadó helikopterek

Összesen:

 

Speciális támadó helikopterek



13. sz. táblázat:
Az előző 12 hónap alatt az alkalmazási területről kivont és azon kívül maradó hagyományos fegyverzet és felszerelés.

Fegyverzet kategória és alkategória megnevezése

Eszköz típusa

Eszköz mennyisége

Legutolsó
bejelentett
elhelyezkedés

(a)

(b)

(c)

(d)

Harckocsik

Összesen:

Páncélozott harcjárművek

Összesen:

 

Páncélozott szállítójárművek

 

Gyalogsági harcjárművek

Tüzérségi eszközök

Összesen:

 

Ágyúk, tarackok

 

Aknavetők

 

Sorozatvetők

Harci repülőgépek

Összesen:

Támadó helikopterek

Összesen:

 

Speciális támadó helikopterek



14. sz. táblázat:
A CFE Szerződés hatálya alá eső technikai eszközök mennyiségében beálló változásokról.

Alakulat adatai

Eszköz

Típus

Régi

Vált

Új

Hatályos

Egyedi
azonosító
(gyári szám,
farok szám
stb.)

(a)

(b)

(c)

(d)

(e)

(f)

(g)



15. sz. táblázat:
A CFE Szerződés hatálya alá eső, béke elhelyezési körleteikből távollévő technikai eszközökről.

Bejelentett békeidős elhelyezés

Kategória
megnevezése

Eszköz
típusa

Eszköz
mennyisége

Befogadó szervezet

Alakulat
megnevezése

Alakulat
azonosító
száma

Elhelyezkedése

Földrajzi
koordináták

Azonosító
szám, alakulat
megnevezése

(a)

(b)

(c)

(d)

(e)

(f)

(g)

(h)

 

 

 

 

 

 

 

Csak ha bejelentett hely.



16. sz. táblázat:
Az állandó jellegű változásokról a szervezeti felépítésben.

1.

VÁLTOZÁS:

Módosítás/Törlés/Létrehozás

(a)

(b)

(c)

(d)

 

(1)

Alakulat CFE azonosító:

 

(2)

Alakulat/egység megnevezése:

 

(3)

Helyőrség/koordináta:

 

(4)

Első szintű elöljáró:

 

(5)

Második szintű elöljáró:

 

(6)

A változás hatálybalépése:



17. sz. táblázat:
Az aktív szolgálatban lévő tiszt, tiszthelyettes, tisztes állomány összlétszáma.

Aktív szolgálatban lévő tiszt, tiszthelyettes, tisztes állomány összlétszáma rendfokozatonként a tárgyév január 1-jei helyzetnek megfelelően

(a)

(b)

Tábornok

Ezredes

Alezredes

Őrnagy

Százados

Főhadnagy

Hadnagy

Zászlósok

Főtörzsőrmester

Törzsőrmester

Őrmester

Tisztesek



18. sz. táblázat:
A katonai tevékenységek bejelentéséhez szükséges információk.

(a)

(b)

a) a bejelentendő katonai tevékenység száma;

b) a katonai tevékenység típusa és megnevezése;

c) a katonai tevékenység általános jellemzői és célja;

d) a katonai tevékenységben részt vevő Államok;

e) a katonai tevékenység területe földrajzi koordinátákkal meghatározva, és ahol lehetséges, földrajzi meghatározásokkal jelölve;

f) a katonai tevékenység tervezett időtartama az előrelátható kezdési
és befejezési időpontokkal jelölve;

g) a katonai tevékenységben részt vevő állomány előrelátható összlétszáma;

h) a részt vevő állomány előrelátható összlétszáma részt vevő Államonként, amennyiben több mint egy Állam vesz részt a tevékenységben;

i) a katonai tevékenységben részt vevő haderőnemek;

j) a katonai tevékenység várható szintje és a közvetlen irányító parancsnokság megnevezése, amelynek vezetése alatt a katonai tevékenységre sor kerül;

k) a katonai tevékenységben várhatóan részt vevő szervezetek száma
és típusa;

l) kiegészítő információk.

2. melléklet a 42/2011. (HK 11.) HM KÁT–HVKF együttes intézkedéshez

A CFE Szerződés, a Dokumentum
és a Nyitott Égbolt Szerződés által előírt ellenőrzések, megfigyelő repülések
1. A CFE Szerződés alapján minden Részes Állam jogosult helyszíni ellenőrzéseket végrehajtani, illetve köteles helyszíni ellenőrzést fogadni az éves adatcsere során közölt információ ellenőrzésére. Az ellenőrzések típusai az alábbiak lehetnek:
a) „Bejelentett hely” ellenőrzés, melynek során az éves és évközi információcserében megküldött adatok, valamint a mennyiségi korlátozások betartásának ellenőrzésére kerül sor. Az ellenőrzés nem utasítható vissza, fogadására mindazon katonai szervezetek kötelezettek, melyek a CFE Szerződés által korlátozott technikai eszköz típussal rendelkeznek, illetve a CFE Szerződés meghatározásai alapján „ellenőrzési objektumnak” minősülnek.
b) „Soron kívüli ellenőrzés kijelölt területen”, melynek során a nem az ellenőrzési objektumokban tárolt, de a CFE Szerződés által korlátozott technikai eszközök ellenőrzésére szolgál. A területen lévő ellenőrzési objektumok ilyen esetben nem ellenőrizhetők.
c) „Csökkentések és átminősítések ellenőrzése”, melynek végrehajtása a CFE Szerződés korlátozásainak hatálya alá tartozó eszközök csökkentési folyamatának (átminősítésének) megfigyelését jelenti.
2. A Dokumentumban javasolt rendezvények a résztvevő Államok között felmerülő – katonai tevékenységekkel kapcsolatos – kétségek eloszlatását, kapcsolataik javítását, az együttműködés fejlesztését, illetve az adatcsere során megküldött információk és bejelentések értékelését, ellenőrzését szolgálják. A rendezvények az alábbiak lehetnek:
a) „Értékelő látogatás”, amely a katonai erőkre és a főbb fegyver- és harci technikai rendszerekre vonatkozó információ-szolgáltatás helyszínen történő értékelésének végrehajtását jelenti.
b) „Kijelölt terület ellenőrzés”, amely egy, a Résztvevő Állam területén kijelölt térségben folytatott vagy feltételezett, bejelentés köteles katonai tevékenység ellenőrzését jelenti.
c) „Látogatás légitámaszpontokon /katonai létesítményben”, amely egy, a Résztvevő Állam területén lévő légitámaszpont/katonai létesítmény napi rendszeres tevékenységének bemutatását jelenti, melynek során a Résztvevő Államok képviselői lehetőséget kapnak az alakulat rendeltetésének, feladatainak, főbb létesítményeinek, napi tevékenységének megismerésére, értékelésére.
d) „Főbb fegyver- és harci technikai rendszerek új típusainak bemutatása”, amely a Résztvevő Állam területén rendszerbe állított új típusú fegyver- és harci technikai eszköz bemutatását jelenti, a többi Résztvevő Állam képviselői számára.
e) „Meghatározott katonai tevékenységek megfigyelése”, amely a résztvevő erők létszáma, vagy az alkalmazott eszközök mennyisége miatt – a Dokumentum előírásai szerint – bejelentési kötelezettség hatálya alá eső katonai tevékenységek, résztvevő Államok képviselői által történő, megfigyelését jelenti.
3. A Nyitott Égbolt Szerződés lehetővé teszi „Megfigyelő repülés” végrehajtását, amelynek során egy részes Állam (megfigyelő fél) egy másik részes Állam (megfigyelt fél) területe felett, a Szerződésben engedélyezett, szenzorokkal felszerelt és hitelesített megfigyelő repülőgéppel, egyeztetett és jóváhagyott repülési terv alapján légi ellenőrzést – megfigyelő repülést – hajt végre és légi felvételeket készít a megfigyelt fél katonai (polgári) objektumairól.

Feladatok a CFE Szerződés szerinti
„bejelentett hely ellenőrzés” fogadásakor
4. A HM NEFEH igazgatója az ellenőrzési szándék bejelentését követően (legalább 36 órával az ellenőrzést megelőzően) jelentést tesz a HVKF-nek, aki szolgálati úton intézkedik a feladatban érintett alárendeltjei kiértesítésére. Ezt követően kijelöli a kísérőcsoport parancsnokát, aki a továbbiakban felelős a kísérőcsoport összeállításáért és a feladatok koordinálásáért és végrehajtásáért. A kísérőcsoport parancsnok a bejelentés adatai alapján feldolgozza az ellenőrzésre vonatkozó információkat. Az ellenőrzési szándék bejelentését három órán belül vissza kell igazolni.
5. Az MH Műveleti és Doktrinális Központ szervezeti eleme az MH Központi Ügyelet (a továbbiakban MH KÜ) a HVKF intézkedése, valamint a HM NEFEH-től kapott adatok alapján (szolgálati úton, legalább 36 órával az ellenőrzést megelőzően) értesíti a CFE Szerződés szerinti „bejelentett hely ellenőrzés” fogadásában érintett szervezetek parancsnokait, vezetőit. Az értesítés tartalmazza az ellenőrcsoport nemzetiségére, létszámára, érkezésének időpontjára és szükség esetén a légi és földi szállítóeszközök készenlétbe helyezésére vonatkozó információkat. Az értesítés alapján a parancsnok végrehajtja alárendeltjei kiértesítését, intézkedik a parancsnoki tájékoztatók szövegének és a bejelentett hely vázlatok, továbbá a technikai eszközök nyilvántartásának pontosítására és a szükséges információvédelmi rendszabályok bevezetésére (a parancsnoki tájékoztatók formátumát és a bejelentett hely vázlatokkal szemben támasztott követelményeket az 1, 2 és az 5-9 sz. minta okmányok tartalmazzák).
6. A kísérőcsoport az ellenőrcsoport megérkezését követően lefolytatja a beléptetési eljárást, melynek során ellenőrzik, hogy az ellenőrcsoport tagjai megegyeznek-e az ellenőrzési szándék bejelentésben megadottakkal. A beléptetési eljárást követően az ellenőrcsoport, leghamarabb egy, legkésőbb 16 órán belül kijelöli az első ellenőrizni kívánt bejelentett helyet. A kísérőcsoport parancsnok az ellenőrcsoport parancsnokának a bejelentett helyre és a parancsnoki tájékoztató kért időpontjára vonatkozó bejelentése alapján tájékoztatja az MH KÜ-t, aki az elöljáró szervezetek egyidejű tájékoztatásával kiértesíti a bejelentett hely parancsnokát. A kísérőcsoport parancsnoka a HM PRI logisztikai biztosítást végző tisztjével egyezteti az együttműködés rendjét, útba indítja az előkészítő részleget úgy, hogy az, az ellenőrcsoport előtt legalább 2 órával korábban érkezzen meg a bejelentett helyre. A kísérőcsoport parancsnoka a továbbiakban az együttes intézkedés 12. pontja alapján kijelölt személyekkel szoros együttműködésben végzi feladatát.
7. Az ellenőrzésre kijelölt bejelentett hely parancsnoka az MH KÜ által továbbított értesítési formátumból szerez tudomást az ellenőrzésről (a bejelentést követően hat óra áll rendelkezésre a kijelölt bejelentett hely felkészítésére). Az értesítés tartalmazza az ellenőrzésre kijelölt bejelentett hely megnevezését, azonosító számát, a bejelentett helyen lévő ellenőrzési objektumok megnevezését, azonosító számaikat, az ellenőrzés kezdési időpontját és a kísérőcsoporttal való kapcsolatfelvétel lehetőségeit. A bejelentett hely kijelölésére vonatkozó értesítés kézhezvételét követően annak parancsnoka intézkedik az alábbi feladatok végrehajtására:
a) A tájékoztatásra kijelölt helyiség berendezésére (egy 25 fő befogadására alkalmas eligazító helyiség) és egy, az ellenőrök rendelkezésére bocsátandó – 9 fő befogadására alkalmas – zárható iroda kijelölésére, amelyben zárható vas iratszekrényt kell biztosítani az ellenőrök felszerelése, okmányai részére.
b) A híradás megszervezésére (szükség esetén 3-4 kis- vagy közép hatótávolságú URH adó-vevő készülék az ellenőrcsoport alcsoportjai közötti kapcsolattartásra az ellenőrzés során, de az összeköttetés biztosítható a kísérőcsoport szolgálati mobil telefonjaival is).
c) A helyi kísérők kijelölésére (3 fő, az objektumot és a technikai eszközök elhelyezkedését jól ismerő személy).
d) Szállítóeszközök előkészítésére (3–4 terepjáró szgk. 10-18 fő szállítására). Az ellenőrzésre kerülő katonai szervezetek saját eszközeikkel a kijelölt helikopter leszállóhelyről a laktanyába, a laktanyából a kiképzési bázisra, gyakorlótérre és a laktanyán belül, nagyobb távolságra eső tároló helyekre történő szállítások során felelősek a személyszállítási feladatok biztosításáért.
e) Az étkezéssel, elszállásolással és a bejelentett helyre történő szállítással kapcsolatos feladatok végrehajtásáért a HM PRI a felelős.
8. Az előkészítő részleg parancsnoka a bejelentett helyre történő érkezését követően jelentkezik a bejelentett hely parancsnokánál (megbízott parancsnokánál), majd ezt követően meggyőződik a végrehajtás feltételeinek meglétéről az alábbiak szerint:
a) Ellenőrzi a bejelentett hely és az ellenőrzési objektum parancsnok(ok) tájékoztatójának tartalmát. (bejelentett hely megnevezése, azonosító száma, koordinátái, alárendeltség szintjei, ellenőrzési objektumok megnevezése, azonosító száma, technikai eszközök száma, létszámadatok). Eltérés esetén az eltérés okát a jelentés során indokolni kell (ideiglenes távollét esetén fel kell készülni a távollét időtartamának és az eszközök jelenlegi előtalálási helyének jelentésére). Lehetőség szerint az ellenőrzés meggyorsítása érdekében kimutatást kell készíteni a technikai eszközök elhelyezkedéséről.
b) Ellenőrzi és pontosítja a bejelentett hely vázlatát.
c) Az alakulat parancsnokával egyezteti, hogy található-e a bejelentett hely területén „érzékeny terület (pont)” ahová a belépés az ellenőrcsoport tagjai részére nem engedélyezhető.
d) Meggyőződik az ellenőrök fogadásához szükséges egyéb feltételek meglétéről (munkaszobák, összeköttetés, nemzetközi jogú telefonvonal az ellenőrcsoport részére, helyi kísérők, szállítóeszközök, egészségügyi biztosítás, beléptetés az objektumba, étkezés).
e) Hiányosság esetén kéri az alakulat parancsnokát azok pótlására.
9. A kísérőcsoportból kijelölt előkészítő részleg az alakulat parancsnoka által kijelölt személlyel közösen fogadja az ellenőr- és a kísérőcsoportot.
10. A kísérőcsoport parancsnoka az előkészítő részleg jelentése alapján meggyőződik az alakulat felkészültségéről, ellenőrzi a bejelentett hely vázlatok átadását vagy átadásra történő előkészítését. A bejelentett hely parancsnok tájékoztatóján részt vesz valamennyi, a bejelentett hely területén elhelyezkedő katonai szervezet képviselője, akik szükség esetén biztosítják az ún. közös használatúnak minősülő területeken az ellenőrzést.
11. Az ellenőrzési helyre történő megérkezést követően az ellenőrcsoportot – fogadása után – a tájékoztató helyére kell kísérni, át kell adni a bejelentett hely vázlatát és a bejelentett hely rangidős parancsnoka rövid általános tájékoztatót tart (bejelentett hely parancsnoki tájékoztató). A tájékoztatót követően lehetőséget kell biztosítani az ellenőrök részére a tájékoztató értelmezésére, a vázlat tanulmányozására, az ellenőrizni kívánt objektum kiválasztására.
12. Amennyiben a bejelentett helyen több ellenőrzési objektum (katonai szervezet) található az ellenőrcsoport a bejelentett hely vázlat kézhezvételétől számított fél órán belül köteles megjelölni, hogy melyiknél kívánják az ellenőrzést lefolytatni. A kijelölésről a jelenlévő alakulatok parancsnokai (képviselőjük) a helyszínen szereznek tudomást.
13. Az ellenőrzési objektum kijelölését követően az ellenőrcsoport részére a kijelölt ellenőrzési objektum parancsnoka tájékoztatót tart, amely a tolmácsolással együtt sem tarthat tovább egy óránál. A tájékoztatóban magyarázatot kell adni minden olyan eltérésre, amely a CFE Szerződés által korlátozott eszközök az ellenőrzési helyen előtalálható mennyisége, illetve az információcserére vonatkozó jegyzőkönyv szerint a legutolsó bejelentésben megadott mennyiségek között áll fenn (a legutolsó bejelentésben szereplő számadatokkal a HM NEFEH kísérőcsoportja rendelkezik) az alábbiak szerint:
a) Amennyiben az ellenőrzési helyen jelenlévő, a CFE Szerződés által korlátozott fegyverzet és harci technika száma kisebb, mint a legutolsó bejelentésben megadott mennyiség, akkor az ilyen magyarázat tartalmazza ezek ideiglenes elhelyezkedését is.
b) Amennyiben az ellenőrzési helyen jelenlévő hagyományos fegyverzet és harci technika mennyisége meghaladja a legutolsó bejelentésben megadott mennyiséget, a magyarázat tartalmazza az ilyen többlet eredetét, az eredet helyéről történő távozásának időpontját, az érkezés időpontját és az ellenőrzési helyen tervezett tartózkodásának időtartamát.
14. A tájékoztatót követően az ellenőrcsoport részére lehetőséget kell biztosítani, hogy kérdéseket tegyenek fel a tájékoztatóval és a bejelentett hely vázlatával kapcsolatosan.
15. A kísérőcsoport parancsnoka biztosítja az ellenőrzés előírásszerű végrehajtását, segítséget nyújt az alakulat parancsnokának a vitás kérdések tisztázásában, meggyőződik arról, hogy a jegyzőkönyvbe a tájékoztatón elhangzott, illetve az ellenőrzés során tapasztalt adatok kerültek-e. Amennyiben az ellenőrcsoport követő ellenőrzést jelent be, arról a kísérőcsoport parancsnoka tájékoztatja az MH KÜ-t. Követő ellenőrzés bejelentése esetén biztosítja a követő ellenőrzés végrehajtásának feltételeit, amennyiben követő ellenőrzést nem jelentenek be, tájékoztatja az MH KÜ-t és intézkedik az ellenőrzés befejezéséről szóló értesítés kiküldésére.
16. Amennyiben az ellenőrcsoport az ellenőrzés befejezését követően ugyanazon vagy más bejelentett helyen folytatni kívánja az ellenőrzést, annak helyszínéről tájékoztatja a kísérőcsoportot. Az új ellenőrzés helyszínéről az érintett alakulat parancsnoka az MH KÜ által továbbított értesítés útján szerez tudomást.
17. A kísérőcsoport parancsnoka az ellenőrzés logisztikai biztosításának feladatairól egyeztet a HM PRI képviselőjével.
18. „Érzékeny pont” ellenőrzési szándéka, fényképek, felvételek készítése esetén az alábbiak szerint kell eljárni:
a) Az ellenőrzést megelőzően a HM NEFEH kísérőcsoport vezetője az ellenőrzött alakulat képviselőjével egyezteti, hogy található-e az, objektum területén „érzékeny pont”.
b) Az ellenőrök nem jogosultak olyan létesítményekbe vagy azokon belüli olyan területekre belépni, amelyeknél a belépésre az egyedüli fizikai lehetőséget olyan, személyek által használt ajtók jelentik, amelyek mérete nem haladja meg a két méter szélességet.
c) A kísérőcsoport jogosult megtagadni az „érzékeny pont”-nak minősített épületbe, tároló helyre, hangárba, vagy egyéb létesítménybe való belépést. Ilyenkor azonban minden esetben jelenteni köteles az ellenőrcsoportnak (az ellenőrcsoport parancsnokának), hogy az épület, tároló hely, hangár vagy egyéb létesítmény nem tartalmaz a CFE Szerződés által korlátozott eszközöket. Amennyiben az érzékenynek nyilvánított létesítmény tartalmaz ilyen eszközöket, azok ellenőrizhetőségét biztosítani kell a technikai eszköz kihozatalával, vagy a létesítményben lévő érzékeny eszközök letakarását követően a belépés biztosításával.
d) A CFE Szerződés lehetővé teszi fényképek, videó felvételek készítését az ellenőrzött katonai létesítményekben a technikai eszközök jelenlétének dokumentálása céljából, azonban a kísérőcsoport kérheti, hogy jelezzék az ilyen szándékot, a tevékenységet megelőzően. Érzékeny pontokról a csak a kísérőcsoport hozzájárulásával készülhet fénykép, vagy videó felvétel.

Feladatok a CFE Szerződés szerinti „soron kívüli kijelölt terület ellenőrzés” fogadásakor
19. A HM NEFEH igazgatója az ellenőrzési szándék bejelentését követően (legalább 36 órával az ellenőrzést megelőzően) követően jelentést tesz a HVKF-nek, aki szolgálati úton intézkedik a feladat végrehajtásában érintett alárendeltjei kiértesítésére. A HM NEFEH igazgatója ezt követően kijelöli a kísérőcsoport parancsnokát, aki a továbbiakban felelős a kísérőcsoport összeállításáért és a feladatok koordinálásáért és végrehajtásáért. A terület és a kezdőpont kijelölését követően tájékozódik, hogy az ellenőrzés kezdőpontjaként megjelölt hely közvetlen körzetében, mely katonai szervezetek milyen tevékenységet folytatnak. Egyezteti a HVK HIICSF szaktisztjével, hogy a területen van-e olyan objektum mely felett az átrepülés, a belépés tiltott. A területre történő érkezést követően az ellenőrcsoport tájékoztatást kérhet a területen lévő, nem ellenőrzési objektumnak minősülő katonai szervezetekről vagy létesítményekről is.
20. A CFE Szerződés szerinti terület-ellenőrzésben érintett szervezetek vezetői, parancsnokai az MH KÜ előzetes értesítését szolgálati úton legalább az ellenőrzést megelőzően 36 órával kapják meg. Az értesítés tartalmazza az ellenőrcsoport nemzetiségére, létszámára, érkezésének időpontjára, a légi és földi szállítóeszközök készenlétbe helyezésére vonatkozó információkat. Az érintett szervezetek parancsnokai az értesítés alapján végrehajtják az alárendeltjeik tájékoztatását, intézkednek a parancsnoki tájékoztatók szövegének, továbbá a technikai eszköznyilvántartások tartalmának pontosítására.
21. Az előzetes értesítés kézhezvételét követően a béke elhelyezési körleteiken kívül tartózkodó, illetve a CFE Szerződés szerint nem ellenőrzési objektumként azonosított alárendeltekkel rendelkező alakulat(ok) parancsnokának intézkednie kell a szükséges információvédelmi rendszabályok bevezetésére, továbbá a területen tartózkodó alárendeltjeik értesítésére, akik felkészülnek a tájékoztatók megtartására és az esetlegesen a területen tartózkodó technikai eszközeikkel történő elszámolásra.
22. Magyarországra történő megérkezését követően a kísérőcsoport fogadja az ellenőrcsoportot, lefolytatja a beléptetési eljárást és meggyőződik arról, hogy a bejelentésben megadott személyek az ellenőrcsoport tagjai. Az ellenőrcsoport a Magyar Köztársaság területére érkezését követően, legkorábban egy, de legkésőbb 16 órán belül megadja az ellenőrizni kívánt terület földrajzi leírását. A terület kijelölését követően a kísérőcsoport parancsnoka:
a) tájékoztatja az MH ÖHP parancsnoka által kijelölt kapcsolattartó személyt és az MH KÜ-t a kijelölt terület földrajzi leírásáról;
b) felveszi a kapcsolatot az ellenőrzésre kijelölt területen elhelyezkedő, vagy ott tevékenységet folytató alakulatok parancsnokaival, a Magyar Köztársaság Belügyminisztériumával, a kijelölt területen található Polgármesteri Hivatalokkal, tájékoztatja őket az ellenőrzés várható programjáról, egyeztetik a tájékoztatók tartalmát. Tájékoztatja az alakulatok parancsnokát a korábban végrehajtott ellenőrzések tapasztalatairól.
c) Az MH KÜ útján kéri a földi és légi szállítóeszközök kirendelését a kijelölt indulópontra, pontosítja, hogy a biztosított helikopter személyzet milyen képesítéssel rendelkezik (repülhet-e éjszaka, leszállhat-e előkészítetlen helikopter leszállóhelyen). A helikopter ellenőrzésre történő igénybevételének összesített időtartama nem haladhatja meg a 60 percet.
d) meggyőződik az ellenőrök fogadásához szükséges egyéb feltételek meglétéről (munkahelyiségek, összeköttetés, szállítóeszközök, egészségügyi biztosítás, beléptetés a területen lévő objektumokba).
23. Az ellenőrzésre kijelölt területen lévő szervezetek parancsnokait az MH KÜ értesíti az ellenőrzésről, mely a kijelölést követően, hat órán belül megkezdődhet. Az értesítés tartalmazza az ellenőrzés kezdési időpontját, a kijelölt terület földrajzi koordinátáit, a légi és földi szállítóeszközök igénybevételére vonatkozó információkat, az igénybevétel várható időtartamát, továbbá a kísérőcsoporttal való kapcsolatfelvétel lehetőségeit.
24. A terület kijelölésére vonatkozó értesítés kézhezvételét követően, az érintett katonai szervezet parancsnoka intézkedik a tájékoztatásra kijelölt helyiség előkészítésére (25 fő részére), szükség esetén a híradás megszervezésére (3–4 kis- vagy közép hatótávolságú URH adó-vevő készülék), a helyi kísérők kijelölésére (3 fő, az objektumot vagy a területet jól ismerő személy), a szállítóeszközök előkészítésére (3–4 terepjáró szgk. 10–18 fő szállítására). A parancsnoki tájékoztatót a 7. sz. melléklet szerinti jelentés minta alapján kell előkészíteni.
25. A kísérőcsoport parancsnoka a terület kijelölését követően egyezteti az ellenőrzés ütemtervét az ellenőrcsoport parancsnokával, majd biztosítja az „indulópontra” történő szállítást. A kijelölt indulópontra való megérkezést követően az egyeztetésen részt vesz a helikopter szállító személyzet és a földi szállító járműoszlop parancsnoka is.
26. A nem magyar állampolgárok és a nem az MH állományába tartozó ellenőrök, kísérők felvételét az utas listára az MH ÖHP parancsnoka, a HM NEFEH által összeállított névjegyzék alapján engedélyezi.
27. A kijelölt területen bejelentett helyként azonosított katonai szervezet nem ellenőrizhető. Az ellenőrzés során csak olyan katonai szervezet ellenőrizhető, amelyet korábban bejelentett helyként nem jelentettek be, vagy ha a területen tevékenykedő katonai szervezet olyan bejelentett helyről érkezett, amely nem a kijelölt területen van. Ilyen esetekben a tájékoztatót a területen lévő, vagy az ott tevékenykedő katonai szervezet parancsnoka vagy helyettese tartja. A tájékoztató az alakulat megnevezésére, CFE azonosító számaira (ha van) alárendeltségére, technikai eszközeinek számára (kizárólag a CFE Szerződés hatálya alá eső eszközök), illetve ha az alakulat nem állandó jelleggel települt a kijelölt területen, az ott folytatott tevékenység jellegére, időtartamára, a tevékenységben résztvevők számára, technikai eszközeik mennyiségére (csak CFE hatálya alá tartozó) terjedhet ki.
28. Az ellenőrzés folyamán a kísérőcsoport parancsnoka együttműködik az MH ÖHP képviselőjével és folyamatosan kapcsolatot tart az MH KÜ szolgálatával, az ellenőrzés során érintett alakulatok parancsnokaival, valamint a légi és a földi szállító személyzettel. Folyamatosan pontosítja az ellenőrzés programját, változások esetén megteszi a szükséges intézkedéseket, biztosítja az ellenőrzés során az előírt tájékoztatók megtartását, az ellenőrcsoport részéről feltett kérdések megválaszolásához segítséget nyújt.
29. Az ellenőrzés befejezését követően a kísérőcsoport parancsnoka részt vesz az ellenőri jelentés előkészítésében, a feltett kérdések észrevételek megválaszolásában, meggyőződik arról, hogy a jegyzőkönyvbe a tájékoztatókon elhangzott, illetve az ellenőrzés során tapasztalt adatok kerültek.
30. Amennyiben az ellenőrcsoport az ellenőrzés befejezését követően egy bejelentett helyen kívánja folytatni az ellenőrzést, arról az érintett bejelentett hely vagy alakulat parancsnoka az MH KÜ által továbbított értesítés útján szerez tudomást.

Feladatok a CFE Szerződés szerinti
„csökkentés ellenőrzés” fogadásakor
31. A CFE Szerződés korlátozásainak hatálya alá eső eszközök csökkentését a CFE Szerződés előírásai szerint az ellenőrzés feltételeinek biztosítása mellett kell végezni.
32. A csökkentési tevékenységek éves tervek szerint, a végrehajtó szerv kapacitásának figyelembevételével folynak. Minden csökkentési naptári periódus kezdete és vége, a csökkentésre kerülő eszközök típusával és mennyiségével, valamint az alkalmazásra kerülő csökkentési eljárás meghatározásával a CFE Szerződés végrehajtásában érintett Részes Államok részére bejelentésre kerül.
33. A HM NEFEH igazgatója az ellenőrzési szándék bejelentését követően kijelöli a kísérőcsoport parancsnokát, aki a továbbiakban felelős a kísérőcsoport összeállításáért és a feladatok koordinálásáért.
34. A csökkentés ellenőrzéséről szóló értesítést a HM NEFEH legalább 36 órával az ellenőrcsoport érkezését megelőzően szolgálati úton megküldi a csökkentési hely parancsnokának.
35. A csökkentési hely parancsnoka a bejelentett periódus kezdetétől a végéig (és még három napig) biztosítja a csökkentési eljárás ellenőrizhetőségét, a technikai eszközök azonosításának (gyári alvázszám, egyes meghatározott fődarabok számainak ellenőrzésével), továbbá a csökkentésről készült Munkanapló (regiszter) megtekintésének lehetőségét.
36. Az ellenőrzés kezdetekor a csökkentési hely vezetője tájékoztatja az ellenőrcsoportot a csökkentési helyen lévő technikai eszközök típusáról és mennyiségéről, az adott periódus során megsemmisített eszközök összesített mennyiségéről, az elvégzett feladatokról, az alkalmazott csökkentési technológiáról, valamint a csökkentési eljárásba bevont technikai eszközök származási helyéről, a csökkentési helyre történt érkezésük időpontjáról.
37. Az ellenőrcsoport részére megfelelő munkafeltételeket kell biztosítani.
38. Az ellenőrzés befejezésekor részletes, alvázszám és fődarab szám szerinti jegyzőkönyv készül a csökkentett haditechnikai eszközökről.

Feladatok a Dokumentum szerinti
„értékelő látogatás” fogadásakor
39. A HM NEFEF igazgatója az értékelési szándék bejelentését követően (legalább 5-7 nappal az értékelést megelőzően) jelentést tesz a HVKF-nek, aki szolgálati úton intézkedik a feladatban érintett alárendeltjei kiértesítésére. A HM NEFEH igazgatója ezt követően kijelöli a kísérőcsoport parancsnokát, aki a továbbiakban felelős a kísérőcsoport összeállításáért és a feladatok koordinálásáért és végrehajtásáért.
40. A kísérőcsoport parancsnoka a nemzetközi bejelentés kézhezvételét követően:
a) Tájékozódik az értékelés feltételeinek meglétéről, az értékelő csoport érkezésének időpontjáról, az országba történő belépés helyéről, a csoport összetételéről és távozásának időpontjáról. Tájékoztatja az MH KÜ-t a fenti információkról.
b) Felveszi a kapcsolatot a HM PRI logisztikai biztosításért felelős tisztjével, egyezteti a logisztikai biztosítás rendjét.
c) Szolgálati út betartásával felveszi a kapcsolatot az értékelő látogatás fogadására kijelölt alakulat parancsnokával (megbízottjával) és közösen egyeztetik a látogatás programját, a tájékoztató tartalmát, a Dokumentum szerinti adattárban bejelentett technikai eszközök mennyiségét, létszámadatokat.
d) Az értékelésre kijelölt alakulat parancsnoka az értékelő látogatásról az MH KÜ által az értékelő csoport érkezését megelőzően – 5 nappal korábban, szolgálati úton – megküldött értesítés alapján szerez tudomást, amely tartalmazza az értékelő csoport nemzetiségére, az értékelés kezdeti időpontjára és a kísérőcsoporttal történő kapcsolatfelvétel lehetőségeire vonatkozó információkat.
41. Az értesítés alapján a kijelölt alakulat parancsnoka a kísérőcsoport parancsnokával pontosítja az értékelő csoport programját és intézkedik a technikai eszközök számszaki adatainak pontosítására, a tájékoztatásra kijelölt helyiség berendezésére (mintegy 8-10 fő részére), a helyi kísérők kijelölésére (1-2 fő), a szállítóeszközök előkészítésére (szükség esetén), intézkedik továbbá a szükséges információvédelmi rendszabályok bevezetésére.
42. A kísérőcsoport parancsnoka fogadja az értékelő csoportot, egyezteti a bejelentésben megadott és a megérkezett személyeket, majd tájékoztatást nyújt az értékelők részére az alakulattal egyeztetett programról. Amennyiben az értékelő csoport részéről az előzetes tervektől eltérő igény merül fel, megteszi a szükséges intézkedéseket és egyeztetést folytat az alakulat parancsnokával.
43. Az értékelő csoport alakulathoz történő megérkezését követően az alakulat parancsnoka megtartja tájékoztatóját, majd a tájékoztató értelmezését, a kérdések megválaszolását követően, lehetőséget biztosít az értékelő csoport számára az objektum, és az információ csere során megadott technikai eszközök megtekintésére, valamint a különböző állománykategóriákkal való találkozásra és beszélgetésre (a parancsnoki tájékoztatót a 3. sz. minta alapján kell összeállítani).
44. A kísérőcsoport parancsnoka az értékelő csoport részéről feltett kérdések megválaszolásához, a vitás kérdések tisztázásához segítséget nyújt az alakulat parancsnokának. A látogatás befejezését követően a kísérőcsoport parancsnoka tájékoztatja az MH KÜ-t az értékelés befejezéséről.

Feladatok a Dokumentum szerinti „terület-ellenőrzés” fogadásakor
45. A HM NEFEH igazgatója az ellenőrzési szándék vételét (legalább 72 órával az ellenőrzést megelőzően) követően jelentést tesz a HVKF-nek, aki szolgálati úton intézkedik a feladatban érintett alárendeltjei kiértesítésére. A HM NEFEH igazgatója ezt követően kijelöli a kísérőcsoport parancsnokát, aki a továbbiakban felelős a kísérőcsoport összeállításáért és a feladatok koordinálásáért és végrehajtásáért. A kísérőcsoport parancsnoka kijelölését követően végrehajtja – szolgálati úton – az érintett MH alakulatok értesítését és kéri az ellenőrcsoport fogadására és a tájékoztatók megtartására illetékes személyek kijelölését.
46. Az MH KÜ a HVKF intézkedése, valamint a HM NEFEH–től kapott adatok alapján (szolgálati úton, legalább 72 órával az ellenőrzést megelőzően) értesíti az ellenőrzésben érintett szervezetek vezetőit parancsnokait. Az értesítés tartalmazza az ellenőrzés kezdési időpontját, a kijelölt terület földrajzi koordinátáit, a légi és földi szállítóeszközök készenlétbe helyezésére vonatkozó kérést, a kísérőcsoport parancsnokának nevét, elérhetőségét.
47. Az ellenőrzés során a kijelölt területen a béke elhelyezési körletekben, vagy azon kívül elhelyezkedő katonai szervezetek felkészülnek az ellenőrcsoport fogadására, és a tájékoztatók megtartására. A tájékoztatókat a 4. sz. minta szerint kell elkészíteni.
48. Az ellenőrzésre történő felkészülés során a kísérőcsoport parancsnoka az alábbi feladatokat hajtja végre:
a) A bejelentés alapján tájékoztatja az MH KÜ-t.
b) Pontosítja, hogy az ellenőrzésre kijelölt térség területén mely katonai szervezetek, milyen tevékenységet folytatnak.
c) Egyezteti a HVK HIICSF szaktisztjével, hogy a térségben melyek azok a területek, melyek felett az átrepülés, illetve a belépés tiltott, illetve a HVK HDMCSF, a HVK KIKCSF és az MH ÖHP szaktisztjeivel, hogy a térségben milyen katonai tevékenység folyik. A térségben folytatott katonai tevékenységről az ellenőrök részére tájékoztatást kell biztosítani.
d) Felveszi a kapcsolatot az MH ÖHP összekötő tisztjével, egyeztetik, mely alakulatok helyezkednek el a kijelölt térségben és tájékoztatást ad az ellenőrzés várható programjáról. Közösen egyeztetik a parancsnoki tájékoztatók tartalmát, az ellenőrzés biztosításának feladatait.
e) Amennyiben a kijelölt területen más résztvevő Állam fegyveres erői hajtanak végre katonai tevékenységet, a HM NEFEH haladéktalanul felveszi a kapcsolatot az érintett résztvevő Állam partner szervezetével és kéri az alakulat értesítését, valamint együttműködésüket az ellenőrzés során.
f) Az ellenőrzés előzetes programjának összeállítását követően az MH MÜ útján kéri a légi és földi szállítóeszközök kirendelését az értesítésben szereplő indulópontra. A kérés tartalmazza az ellenőrzés indulópontjára, a kijelölt terület koordinátáira, a készenlét időpontjára, az igényelt eszközökre, az igénybevétel előrelátható időtartamára és a kísérőcsoporttal történő kapcsolatfelvétel módjára vonatkozó információkat.
g) Pontosítja, hogy a biztosított helikopter személyzet milyen képesítéssel rendelkezik, szükség esetén az üzemanyag utántöltés biztosítása érdekében kéri üzemanyag utántöltő gépkocsi telepítését az ellenőrzésre kijelölt térség területén olyan számvetéssel, hogy a konkrét program ismeretében áttelepíthető legyen.
h) A nem magyar állampolgárok és a nem az MH állományába tartozó ellenőrök, kísérők felvételét az utas listára az MH ÖHP parancsnoka, a HM NEFEH által összeállított névjegyzék alapján engedélyezi.
49. Az ellenőrcsoportot a Magyar Köztársaság területére érkezését követően a kísérőcsoport fogadja, a bejelentett és az érkezett személyek egyeztetését követően tájékoztatót tart a kijelölt területről, valamint az ellenőrzés feltételeinek biztosításáról. A tájékoztatón lehetőség szerint részt vesznek a kijelölt területen lévő parancsnokságok képviselői, a helikopter szállító személyzet és a földi szállító járműoszlop parancsnoka.
50. Amennyiben az ellenőrcsoport részéről a javasolt programtól eltérő igény merül fel, a kísérőcsoport parancsnoka tájékoztatja az MH ÖHP összekötőjét és az érintett szervezetek vezetőit, parancsnokait az ellenőrcsoport által kért változtatásokról. Együttműködve az MH ÖHP összekötőjével egyezteti a kért repülési útvonalat a légi és a földi szállító személyzettel, pontosítja a helikopter utántöltésének lehetőségeit, összehangolja a légi és a földi szállítást, a HVK HIICSF szaktisztjével pontosítja azokat a területeket melyek felett az átrepülés tiltott. A pontosítást követően elfogadja az ellenőrcsoport kezdeményezését, vagy módosító javaslatot tesz.
51. A kísérőcsoport az ellenőrzés során folyamatosan kapcsolatot tart az ellenőrzés során érintett alakulatok parancsnokaival, valamint a légi és a földi szállító személyzettel. Folyamatosan pontosítja az ellenőrzés programját, változások esetén megteszi a szükséges intézkedéseket.
52. Amennyiben olyan katonai szervezet ellenőrzését kéri az ellenőrcsoport, amely béke elhelyezési körletén kívül tartózkodik, vagy gyakorlatot hajt végre, a katonai szervezetet az ellenőrzési szándékról a kísérőcsoport vezetője szolgálati úton értesíti.
53. A kísérőcsoport parancsnoka részt vesz az ellenőrzés során érintett alakulatok parancsnokainak tájékoztatóján, az ellenőrcsoport részéről feltett kérdések megválaszolásához segítséget nyújt. Az ellenőrzés befejezéséről tájékoztatja az MH KÜ szolgálatát.
54. Az ellenőrzés befejezését követően az MH KÜ MH ÖHP útján kéri a légi és földi szállítóeszközök készenlétének megszüntetését és az érintett katonai szervezetek tájékoztatását.

Feladatok a külföldön
és a Magyar Köztársaság területén végrehajtott gyakorlat ideje alatti ellenőrzések során
55. A Magyar Köztársaság területén kívül, a CFE Szerződés és a Dokumentum alkalmazási övezetében végrehajtott gyakorlat időtartama alatt, a gyakorlaton résztvevő katonai szervezet a CFE Szerződés és a Dokumentum szerinti ellenőrzések során ellenőrizhető. Az ellenőrzés bejelentése esetén az alakulat és a magyar fegyverzet-ellenőrzési szervezet értesítése, az ellenőrcsoport fogadása és kísérése a fogadó nemzet felelőssége.
a) A CFE Szerződés szerinti „soron kívüli ellenőrzés” során az ellenőrcsoport jogosult a CFE Szerződés hatálya alá tartozó technikai eszközök ellenőrzésére, függetlenül attól, hogy azok mely Résztvevő Állam fegyveres erőinek állományába tartoznak. Ennek megfelelően az ellenőrcsoport jogosult tájékoztatást kérni és kapni a kijelölt területen lévő katonai szervezet parancsnokától az alárendeltségébe tartozó – a CFE Szerződés hatálya alá eső – technikai eszközök hovatartozásáról, típusáról, mennyiségéről és az ott-tartózkodás időtartamáról. Az ellenőrzés feltételeinek biztosítása a befogadó nemzet felelőssége, a területen tartózkodó magyar katonai szervezetre vonatkozó tájékoztató és az abban szereplő adatok ellenőrizhetőségének biztosítása a magyar katonai szervezet feladata.
b) A Dokumentum szerinti ellenőrzés bejelentése esetén az értesítés, az ellenőrcsoport fogadása és kísérése a befogadó nemzet felelőssége. Az ellenőrzés során az ellenőrcsoport jogosult tájékoztatást kérni és kapni a térségben tartózkodó katonai szervezet parancsnokától a térségben folyó tevékenységről, annak jellegéről, kiterjedéséről a résztvevők számáról és a technikai eszközök mennyiségéről. A kijelölt térségben az ellenőrcsoportnak az ellenőrzés során lehetővé kell tenni a területen lévő katonai szervezetek települési helyének és technikai eszközeinek ellenőrzését. A zárt területek számát és azok kiterjedését, amennyire lehetséges, korlátozni kell. Az ellenőrzés földről, levegőből vagy egyidejűleg mindkét helyről végrehajtható és maximum 48 órán keresztül tarthat. Az ellenőrzés feltételeinek biztosítása a befogadó nemzet felelőssége, a területen tartózkodó magyar katonai szervezetre vonatkozó tájékoztató és az abban szereplő adatok ellenőrizhetőségének biztosítása a magyar katonai szervezet feladata.
c) A CFE Szerződés szerinti „bejelentett hely ellenőrzés” csak a CFE Szerződés hatálya alá eső katonai szervezeteket érintheti, helyszíne a befogadó Részes Állam, CFE Szerződés hatálya alá eső katonai szervezetének béke elhelyezési körlete lehet. Érintheti a gyakorlaton részt vevő magyar állomány ideiglenes elhelyezési körletét, amennyiben az a befogadó alakulat béke elhelyezési körletében került kialakításra. Az ellenőrzés során az ellenőrcsoportok jogosultak tájékoztatást kérni és kapni a befogadó nemzethez tartozó „bejelentett helyen” lévő magyar katonai szervezet parancsnokától az alárendeltségébe tartozó – a CFE Szerződés hatálya alá eső – technikai eszközök hovatartozásáról, típusáról, mennyiségéről és az ott-tartózkodás időtartamáról. Jogosultak továbbá a megadott számadatok ellenőrzésére, a technikai eszközök megtekintésére is.
d) A Dokumentum szerinti „értékelő látogatás” csak a Dokumentum hatálya alá eső katonai szervezeteket érintheti, helyszíne a befogadó Résztvevő Állam Dokumentum hatálya alá eső katonai szervezetének béke elhelyezési körlete lehet. Érintheti a gyakorlaton résztvevő magyar állomány ideiglenes elhelyezési körletét, amennyiben az a befogadó alakulat béke elhelyezési körletében került kialakításra. Az értékelő látogatás során az értékelő csoport, tájékoztatást kérhet az objektumban tartózkodó katonai szervezet parancsnokától az alakulat tevékenységének jellegéről, a résztvevők számáról és a technikai eszközök mennyiségéről.
56. Amennyiben az ellenőrzés, értékelés időszakában a Magyar Köztársaság területén hajtanak végre más államok katonai szervezetei gyakorlatot vagy egyéb tevékenységet, az ellenőrzés, értékelés időszakában a Magyar Köztársaság területén az ellenőr-, értékelő csoport kíséréséért, a gyakorlatot, katonai tevékenységet folytató nemzet értesítéséért, az ellenőrzés, értékelés feltételeinek jelen intézkedés szerinti biztosításáért a HM NEFEH a felelős.

Feladatok a Nyitott Égbolt Szerződés szerinti „megfigyelő repülés” fogadásakor
57. A HM NEFEH igazgatója az ellenőrzési szándék bejelentését követően jelentést tesz a HVKF-nek, majd kijelöli a kísérőcsoport parancsnokát, aki a továbbiakban felelős a kísérőcsoport összeállításáért és a megfigyelő repülés előkészítésért, koordinálásáért és végrehajtásáért. A kísérőcsoport parancsnoka – a bejelentés alapján – a megfigyelő csoport érkezésének időpontjáról, a beléptetés helyéről, időpontjáról, a csoport összetételéről és a csoport várható távozásának időpontjáról tájékoztatja az MH KÜ-t. A HM NEFEH továbbítja az általános értesítést a megfigyelő repülés fogadásában érintett alárendeltekkel rendelkező szervezeteknek és megküldi a megfigyelő csoport névjegyzékét. A megfigyelő repülés fogadásában érintett szervezetektől kéri a kijelölt állomány kirendelését.
58. Felveszi a kapcsolatot a HM PRI kijelölt állományával, egyezteti a logisztikai biztosítás rendjét, tájékoztatja az ellenőrzés fogadásának rendjéről (programjáról). Az étkezéssel, elszállásolással és a szállítással, valamint az ideiglenes határnyitással kapcsolatos feladatok végrehajtásáért a HM PRI a felelős.
59. A feladat elrendelésének kézhezvételét követően az MH ÖHP kijelölt képviselője, valamint a HVK HIICSF, a HM TKNKFT és az MH GEOSZ kijelölt állománya vagy képviselője felveszi a kapcsolatot a kísérőcsoport parancsnokával. A kísérőcsoport parancsnoka az érintett szervezetek képviselőivel egyezteti a végrehajtás és az együttműködés rendjét, tájékoztatja őket a rendelkezésre álló adatokról.
60. Az MH ÖHP intézkedik a kijelölt Nyitott Égbolt repülőtér, megfigyelő repülés fogadására történő előkészítésére, valamint a megfigyelő csoport, a kísérőcsoport és az ideiglenes határnyitást végzők beléptetésének biztosítására. A Nyitott Égbolt feladatokra kijelölt repülőtér parancsnoka az értesítést követően intézkedik a szükséges helyiségek, a kapcsolattartás és az ellátás biztosítására, valamint a szükséges információvédelmi rendszabályok bevezetésére.
61. A kísérőcsoport parancsnoka a repülőtérre történő érkezését követően jelentkezik a bázis parancsnokánál, és az MH ÖHP kijelölt képviselőjével együttműködve pontosítják a megfigyelő repülés végrehajtásához szükséges feltételek biztosítását (fogadó helyiségek, pihenő és munkahelyiségek, nemzetközi jogú telefonvonal a megfigyelő csoport részére, helyi kísérők, szállítóeszközök, egészségügyi biztosítás, beléptetés az objektumba).
62. A kísérőcsoport parancsnoka a megfigyelő csoport megérkezésekor fogadja a megfigyelőket és lefolytatja a beléptetési eljárást, megtartja az általános, megfigyelő repülés végrehajtására vonatkozó tájékoztatóját, és felügyeli a szakszolgálatok által megtartandó tájékoztatókat. A megfigyelő csoport részéről feltett kérdések megválaszolásához segítséget nyújt.
63. A HM TNKFT végrehajtja és dokumentálja a megfigyelő repülőgép szenzorfedők zártságának ellenőrzését. Részt vesz a repülés előtti tájékoztatókon, a tervezett repülési útvonal ellenőrzésében, a megfigyelő repülőgép és a szenzorok, kiegészítő berendezések földi és a repülés közbeni ellenőrzésében, kontrolálja a repülési paraméterek betartását és az annotációt, elvégzi az útvonalkövetést és az adatrögzítést, az exponált légifilm kísérését, laboratóriumi kidolgozását, lemásolását, digitalizálását, tárolását, az adatszolgáltatást a Részes Államok és az illetékes Szervezetek számára, részt vesz a feladatról készült Jelentés- és számlaformátum elkészítésében.
64. Az MH ÖHP biztosítja a hatáskörébe tartozó tájékoztatók megtartását, illetve a megfigyelő repülés végrehajtásában közreműködő légiforgalmi-irányítók, mérnök-műszaki és meteorológus szakértők részvételét. Kijelölt szakértői ellátják a megfigyelő csoportot a repülések előkészítéséhez és végrehajtásához szükséges repülési, léginavigációs és repülésmeteorológiai információkkal az alábbiak szerint:
a) Az MH ÖHP képviselője ellenőrzi a megfigyelő fél által átadott feladattervet, indokolt esetben javaslatot tesz a kísérőcsoport parancsnok részére annak módosítására, felügyeli a repülési terv kitöltését és a repülési terv engedélyeztetését.
b) Légiforgalmi-irányítási szakértője intézkedik a repülési útvonal által érintett veszélyes légterekben folyó tevékenységek szükség szerinti korlátozására, a polgári repülésirányító-szolgálattal összehangoltan a megfigyelő repülés végrehajtásának szavatolására és az igényelt tartalék repülőterek fogadókészségének biztosítására.
c) Repülő-műszaki Szolgálat szakértője vezeti a megfigyelő fél repülőgépének repülés előtti ellenőrzését, megszervezi a megfigyelő repülőgép kiszolgálását.
d) Meteorológiai csoport szakértője részt vesz a repülés előtti tájékoztatón, javaslatot tesz az időjárási viszonyoknak megfelelően a repülés időpontjára. Biztosítja a megfigyelő repülések végrehajtásához szükséges repülés-meteorológiai információt.
65. A HVK HIICSF képviselője ellenőrzi a megfigyelő csoport feladattervét információvédelmi szempontból, melynek eredményéről tájékoztatja a kísérőcsoport parancsnokát. Amennyiben szükséges, javaslatot tesz a repülési útvonal módosítására. Szükség szerint értesíti az érintett szervezeteket az átrepülés időpontjáról. Részt vesz a repülés során készített felvételek kiértékelésében.
66. A feladat befejezését követően az érintett szakállomány végrehajtja a feladat értékelését és összeállítja a feladatról készült jelentést, csatolva a feladat során küldött és fogadott jelentés formátumokat. Az MH ÖHP a kísérési feladat befejezését követően továbbítja a megfigyelő repülés során felhasznált repülő-üzemanyag töltési napló másolatának egy-egy példányát a HM NEFEH és az MH Veszélyes Anyag Ellátó Központ részére.
67. A HM PRI elkészíti és továbbítja a feladatok végrehajtásával kapcsolatban felmerült költségeket tartalmazó számlát a Nyitott Égbolt Konzultatív Bizottság által meghatározott formátum alapján. A kísérőcsoport parancsnok a megfigyelő csoport tevékenységének programját a HM FHH képviselőjével folyamatosan egyezteti.

Feladatok a Nyitott Égbolt Szerződés szerinti átrepülés biztosítása során
68. Az átrepülési szándék bejelentést követően a HM NEFEH igazgatója kijelöli a készenlétet ellátó személyt, aki a továbbiak folyamán felelős a feladatok koordinálásáért. A kijelölt személy ellenőrzi a kapott információkat, tájékozódik a megfigyelő repülőgép átrepülésének várható időpontjáról, és értesíti a HM TKNKFT-t és az MH KÜ-t a fenti információkról.
69. Az átrepülés során folyamatosan kapcsolatot tart a kijelölt Nyitott Égbolt repülőtérrel, amennyiben az átrepülés során műszaki meghibásodás miatt nem tervezett leszállást hajtanak végre, megszervezi a kamerafedők zártságának ellenőrzését és – igény esetén – biztosítja az ideiglenes határnyitást, a megfigyelő csoport elhelyezését, ellátását, szállítását.
70. Amennyiben a megfigyelő repülőgép technikai kiszolgálás céljából leszállást tervez magyar Nyitott Égbolt repülőtéren, akkor a HM NEFEH szolgálati úton megküldi az általános értesítést az átrepülésről az átrepülés biztosítási feladataiban érintett szervezeteknek (Nyitott Égbolt repülőtér), valamint tájékoztatja a HM TNKFT-t és kéri a szakembereik útba indítását. A feladat biztosítására kijelölt személy összeállítja az átrepülés során leszálló megfigyelő repülőgép fogadásához, ellenőrzéséhez szükséges okmányokat, fogadja a megfigyelő csoportot. Elvégzi a kamerafedők zártságának ellenőrzését, a formátumok kitöltését és továbbítását a HM NEFEH részére.
71. A HM PRI a technikai kiszolgálást követően – együttműködve a HM NEFEH kijelölt szaktisztjével – számlát állít ki. A tranzitáló részes Állam repülőgépének technikai meghibásodása, vagy egyéb, előre nem tervezett leszállás során a HM NEFEH szolgáltatási igénylése (ilyen esetben utólagos igénylése) alapján megszervezi a megfigyelő csoport, illetve a kijelölt kísérő személyek szállítását, elhelyezését és étkeztetését.
72. A HM NEFEH kijelölt képviselőjének a feladata a technikai kiszolgálást követően addig tart, amíg a megfigyelő repülőgép elhagyja a Magyar Köztársaság légterét.

Feladatok a CFE Szerződés és a Dokumentum szerinti „ellenőrzések” végrehajtásakor
73. A HM NEFEH az ellenőrzések célországaira és az objektumokra vonatkozó javaslatát az érintett szervezetek képviselőinek részvételével szervezett szakértői munkacsoport ülésen állítja össze.
74. A HM NEFEH szakállománya a felkészülés során elgondolást alakít ki a végrehajtás rendjére, összeállítja az ellenőrcsoportot, javaslatot tesz a bevonható állományú ellenőrök alkalmazására. Önköltséges ellenőrzés esetén intézkedik az ellenőrzés költségeinek biztosítására, az angol és orosz nyelvű garancialevél elkészítésére és megküldésére az MK Katonai Felderítő Hivatalnak. Megküldi a külföldi vendégellenőrök részére az ellenőrzés részadatait, kéri a bevonható állományú ellenőrök kijelölését, útbaindítását és végzi felkészítésüket, összeállítja a kiutazáshoz szükséges okmányokat. Pontosítja a célobjektumokat és a tartalék objektumot, adatot gyűjt, feldolgozza a korábbi ellenőrzések tapasztalatait, elemzi az adattárak vonatkozó adatait és ennek alapján tájékoztató anyagokat állít össze.
75. A HM NEFEH szakállománya az ellenőrzés előtt pontosítja a felkészülés érdekében tett intézkedések végrehajtását, a berendelt és a vendégellenőri állomány ellátásának, szállításának elszállásolásának helyzetét, az ellenőri felszerelés, ajándékok, repülőjegyek, útlevelek, napidíjak felvételezését, elosztását. Elkészíti és továbbítja a megfelelő formátumot az ellenőrzés bejelentésére vonatkozóan.
76. Az ellenőrzés során az ellenőrcsoport parancsnoka jelentést tesz az ellenőrcsoport indulásáról, az ellenőrzés főbb mozzanatairól és a csoport haza érkezéséről.
77. Az ellenőrzési feladat befejezését követően az érintett szakállomány végrehajtja a feladat értékelését, összeállítja a jelentéseket az ellenőrzésről és a „Mission Report”-ot.

Feladatok a Nyitott Égbolt Szerződés szerinti ,,megfigyelő repülés” végrehajtásakor
78. A HM NEFEH szakállománya végzi a HM védelempolitikáért és védelmi tervezésért felelős helyettes államtitkár és a KÜM biztonságpolitikáért felelős helyettes államtitkár (politikai igazgató) által jóváhagyott megfigyelési feladatok tervezését, a hivatalos csatornákon keresztül a Magyar Köztársaság aktív kvótájának bejelentését, tervezi a megfigyelő repülések útvonalait, egyeztetést folytat a NATO tagországok társszervezeteivel az aktív kvóták felhasználásáról. Az aktív kvóták felhasználásának időpontját és célját az éves tervben szerepeltetni, arról az érintett szervezeteket a tárgyévet megelőző év október végéig előzetesen tájékoztatni kell. A feladat tervezéséhez szükséges előzetes egyeztetéseket az érintett szervezetekkel le kell folytatni.
79. A HM NEFEH igazgatója kijelöli a megfigyelő csoport parancsnokát, aki a továbbiakban felelős a megfigyelő csoport összeállításáért és a feladatok koordinálásáért. A HM NEFEH a feladat elrendeléséről – a végrehajtást megelőzően legalább 5 héttel – tájékoztatja az érintett szervezeteket. Az elrendelés kézhezvételét követően a végrehajtásban érintett szervezetek állományából kijelölt személy felveszi a kapcsolatot a megfigyelő repülés vezetésére kijelölt csoport parancsnokával, tájékozódik a megfigyelő repülés adatairól.
80. A megfigyelő csoport parancsnoka elkészíti a kiutazási engedélyt, illetve a szolgáltatási igényt, amelyeket legalább két héttel a feladat megkezdése előtt megküld a HM PRI részére, illetve az feladat előkészítésének időszakában tájékoztatja az MH KÜ-t a megfigyelő repülésről.
81. Az igényelt ellátással, szállítással, valamint az ideiglenes határnyitással kapcsolatos feladatok végrehajtásáért, a feladatok végrehajtásával kapcsolatban felmerült költségeket tartalmazó számlák összeállításáért a Nyitott Égbolt Konzultatív Bizottság által meghatározott formátum alapján a HM PRI a felelős.
82. Az MH ÖHP parancsnoka intézkedik a megfigyelő repülőgép és a személyzet biztosítására, a megfigyelő repülőgép, valamint a kijelölt Nyitott Égbolt repülőtér előkészítésére és a megfigyelő repülés végrehajtására, a megfigyelő csoport tagjainak és az ideiglenes határnyitást végzők beléptetésének biztosítására. A HM NEFEH által összeállított névjegyzék alapján engedélyezi a nem magyar állampolgárok és a nem az MH állományába tartozó megfigyelők felvételét az utas listára.
83. A HM TNKFT a HM NEFEH-hel együttműködve, a rendelkezésekre álló adatok alapján, megtervezi a megfigyelő repülés útvonalait. A feladatot megelőző 30 napon belül gyakorlórepülésen elvégzi a szenzor és a kameravezérlő működésének és a laboratóriumi kidolgozó és másolóberendezések ellenőrzését. A Nyitott Égbolt feladat során bemutatja a szenzorkonfigurációkat, a laboratóriumi kidolgozó és másolóberendezéseket, részt vesz a repülőgép és szenzorok földi ellenőrzésében a megfigyelő repülés alatt működteti a szenzort, a vezérlő- és annotációs berendezést, rögzíti az útvonalat és a repülési adatokat, gondoskodik a légifilm kezeléséről, kíséréséről. Végrehajtja az exponált légifilmek laboratóriumi kidolgozását, lemásolását, digitalizálását, tárolását, az adatszolgáltatást a Részes Államok és az illetékes Szervezetek számára, részt vesz a feladatról készült Jelentés- és számlaformátum elkészítésében.
84. A Nyitott Égbolt megfigyelő rendszer szenzorjainak üzemeltetését, a készített dokumentáció előhívását és tárolását, valamint igény szerinti sokszorosítását a HM Térképészeti Közhasznú Nonprofit Kft. végzi.
85. Az MH GEOSZ képviselője részt vesz a repülés előtti tájékoztatókon, segíti a megfigyelő csoport munkáját, javaslatot tesz az időjárási viszonyoknak megfelelően a repülés időpontjára. Igény esetén az MH GEOSZ térképeket biztosít a feladatok tervezéséhez és végrehajtásához. Biztosítja a megfigyelő repülések végrehajtásához szükséges repülésmeteorológiai információkat.
86. A feladat befejezését követően az érintett szakállomány végrehajtja a feladat értékelését, és összeállítja a magyar nyelvű jelentéseket, csatolva a feladat során küldött és fogadott nemzetközi jelentési formátumokat.

A honvédelmi szervezetek egyéb feladatai
az ellenőrzések biztosítása során
87. A HVK Hadműveleti Csoportfőnökség a HM NEFEH kezdeményezésére javaslatot tesz a CFE Szerződés, a Dokumentum és a Nyitott Égbolt Szerződés szerinti ellenőrzések, értékelő látogatások, megfigyelő repülések célobjektumaira, illetve területeire. Képviselője részt vesz a HM NEFEH által szervezett, objektum, terület kiválasztást egyeztető szakértői munkacsoport üléseken.
88. A HM PRI végzi a CFE Szerződés, a Dokumentum, a kétoldalú megállapodások és a Dayton-i Béke Keret-megállapodás, valamint a Nyitott Égbolt Szerződés által előírt – a Magyar Köztársaság által tervezett és fogadott – ellenőrzések, megfigyelő repülések és egyéb rendezvények végrehajtásának és fogadásának logisztikai támogatását, amelyet a HM NEFEH igazgató által aláírt kiutazási engedély és szolgáltatási igénylés alapján szervez és biztosít. A szállás, étkeztetés, szállítás, határnyitás és a feladatok egyéb logisztikai biztosítása során a hatályos belső rendelkezések előírásai szerint jár el.
89. A HM PRI kijelölt képviselője a nemzetközi ellenőrcsoportok tevékenységének biztosítása során, együttműködik a kísérőcsoport parancsnokával a szállás, az étkeztetés, a szállítás, a határnyitás és egyéb, a feladat végrehajtásához kapcsolódó szolgáltatások megszervezésében. A feladatok befejezését követően pontosítják a felhasznált költségkereteket, valamint a külföldi partnerszervezet felé történő elszámolás rendjét.
90. Az MH TD katonai rendészeket biztosít a Magyar Köztársaság területén feladatot végző ellenőrcsoportok tevékenységének biztosítása érdekében. A feladatra kijelölt katonai rendész járőr parancsnoka felveszi a kapcsolatot a kísérőcsoport parancsnokával a feladat részleteinek pontosítása érdekében, illetve a feladat megkezdését megelőzően részt vesz a kísérőcsoport parancsnoka által vezetett felkészítésen. A feladat végrehajtásának teljes időtartama alatt a rendész járőr parancsnoka folyamatosan kapcsolatot tart a kísérőcsoport parancsnokával, vagy az általa kijelölt személlyel. Az MH TD a Magyar Köztársaság területén fogadott CFE Szerződés és a Dokumentum szerinti terület ellenőrzések során – igény esetén – híradó eszközökkel felszerelt terepjáró személygépkocsikat biztosít.
91. Az MH GEOSZ a HM NEFEH előzetes igénylése alapján az MH alapellátásában lévő és külön engedéllyel igényelhető analóg és digitális térképészeti és katona földrajzi anyagokat, továbbá meteorológiai adatokat, időjárás-előrejelzéseket biztosít a fegyverzet-ellenőrzési tevékenységek végrehajtásához.
92. A HM TNKFT a Részes Államok felkérésére elvégzi a Részes Államok által végrehajtott megfigyelő repülések során exponált légifilmek laboratóriumi kidolgozását és duplikálását.


Minta a parancsnoki tájékoztatókhoz

1. sz. minta:
A bejelentett hely parancsnokának tájékoztatója



2. sz. minta
Az ellenőrzési objektum parancsnokának tájékoztatója



3. sz. minta.

A Dokumentum szerinti értékelő látogatás fogadására kijelölt alakulat parancsnokának tájékoztatója




4. sz. minta
A Dokumentum szerinti ellenőrzés
fogadására kijelölt alakulat parancsnokának tájékoztatója



5. sz. minta:
A bejelentett hely vázlatával kapcsolatos általános előírások:

a) A bejelentett hely vázlatának tartalmaznia kell, valamennyi, katonai alakulathoz, egységhez, vagy más katonai szervezethez tartozó összefüggő területet, olyan módon, hogy a bejelentett hely külső határvonala válassza el e területeket a civil területektől. A határvonal lehet természetes vagy mesterséges. Bármely határ, amely két katonai alakulat, egység, vagy szervezet összefüggő területei között húzódik, nem képezheti a bejelentett hely külső határát.
b) A bejelentett helyhez tartozik:
i) valamennyi terület, amely kizárólagos jelleggel a bejelentett helyen lévő ellenőrzési objektumhoz, vagy objektumokhoz tartozik. A bejelentett helyhez tartozik valamennyi, a bejelentett hely határain belül eső terület, amely (vagy amelyek) bármely más – nem ellenőrzési objektumként nyilvántartott – katonai alakulathoz, egységhez, illetve szervezethez tartozik;
ii) valamennyi lőtér, gyakorlótér, javító bázis, raktár, helikopter leszállóhely, vasúti berakodó hely, amely bármely fentiekben meghatározott alakulathoz, egységhez, illetve katonai szervezethez tartozik, és a CFE Szerződés hatálya alá tartozó hagyományos fegyverzet és harci technika állandó, vagy ideiglenes jelleggel tartózkodik a területükön;
iii) valamennyi külön elhelyezésben lévő terület, amelyen az ellenőrzési objektumhoz tartozó, – CFE Szerződés hatálya alá eső – hagyományos fegyverzet vagy harci technika található állandó vagy ideiglenes jelleggel.


6. sz. minta:
A bejelentett hely vázlat formai kellékei

a) Földrajzi koordináta, melynek meg kell egyezni, a tárgyévi adattár V. Fejezetében megadott koordinátáival és a vázlaton jól láthatóan – az adott Részes Állam valamennyi bejelentett hely vázlatán egységes jellel – jelölt koordináta bemérési pont,.
b) Méretarány: valamennyi bejelentett hely vázlaton egy általánosan érvényes méretarányt kell feltüntetni. A külön elhelyezésben lévő területek esetében, amennyiben másképp nem oldható meg, eltérő méretarány is alkalmazható (több külön elhelyezésben lévő terület esetén több eltérő méretarány is szerepelhet). A méretarányokat valamennyi vázlaton fel kell tüntetni, beleértve a külön elhelyezésben lévő területekét is amennyiben azok eltérnek az alap bejelentett hely vázlat méretarányától.
c) A bejelentett hely határvonala: a bejelentett hely határa Részes Államonként egységesen meghatározott jellel, vagy jelekkel kerül feltüntetésre a vázlatokon. A határvonal jelöli a bejelentett hely külső határát. A bejelentett hely vázlata magába kell, hogy foglalja valamennyi területet melyek kizárólag az ellenőrzési objektumokhoz tartoznak, valamint a vázlat külső határán belül helyezkednek el, de más katonai szervezet tartoznak, illetve az ellenőrzési objektumok közös használatában vannak. A bejelentett hely vázlat szemlélteti a külön elhelyezésben lévő területek földrajzi elhelyezkedését, távolságát és irányát a bejelentett hely alap objektumától. A külön elhelyezésben lévő területekhez vezető útvonalakat is fel kell tüntetni a vázlatokon (amennyiben más módon nem oldható meg a bejelentett hely vázlathoz térképvázlat csatolása javasolt, amelyen azonosítható a koordináta bemérési pont, valamint szemléltethető a külön elhelyezésben lévő területek iránya, távolsága, és az odavezető útvonal). A bejelentett hely állhat több nem összefüggő területből is, ebben az esetben minden különálló területnek fel kell tüntetni a saját külső határvonalát a vázlaton.
d) Az ellenőrzési objektumokhoz tartozó területek határvonala: minden ellenőrzési objektum határvonalát a bejelentett hely határvonalától eltérő jelzéssel (színezéssel) kell jelölni. A területeken belül jelölni kell az ellenőrzési objektum azonosító számát, melyet fel kell tüntetni az objektumhoz tartozó, de önálló elhelyezésben lévő területek vázlatán is.
e) Főbb épületek és utak: a bejelentett hely, valamint a hozzá tartozó külön elhelyezkedő területek vázlatán fel kell tüntetni azon helyeket, ahol a CFE Szerződés által korlátozás alá eső technikát (vagy hasonló eszközöket) ideiglenes vagy állandó jelleggel tárolják. Jelölni kell továbbá a főbb épületeket és utakat méretarányosan úgy, hogy biztosított legyen az ellenőrök részére a tájékozódás az objektum területén (a vázlatnak minden olyan épületet tartalmaznia kell, amely rendelkezik 2 méter, vagy annál szélesebb bejárattal).
f) A bejelentett hely bejáratai (személyi és gépjárművek): a bejelentett hely vázlatának – az adott Részes Államon belül egységesen – szemléltetnie kell azokat a helyeket, ahol az ellenőrzési objektumba való be-, illetve kijutás lehetséges. Hasonló módon kell feltüntetni a külön elhelyezésben lévő területek (ideiglenes vagy állandó) ki- és bejáratait is.
g) Egyéb, a bejelentett hely vázlaton feltüntetendő adatok: a bejelentett hely vázlatokon minden esetben fel kell tüntetni a bejelentett hely megnevezését és azonosítóját, a jelmagyarázatot, a vázlat készítésének időpontját, az észak-déli irányt, a bejelentett helyhez tartozó helikopter leszálló helyeket, valamint azt hogy a bejelentett hely területe kisebb vagy nagyobb-e, mint 20 km2.

7. sz. minta:
A bejelentett hely vázlatok felirata és a jelmagyarázat



8. sz. minta:
A kiegészítő térképvázlat és a bejelentett hely vázlat


*

Az intézkedést utóbb a 15/2012. (HK. 5.) HM KÁT-HVKF együttes intézkedés módosította. Az intézkedést a 7/2015. (HK 2.) HM KÁT – HVKF együttes intézkedés 137. pontja hatályon kívül helyezte 2015. március 4. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére