• Tartalom

42/2011. (XII. 2.) NGM rendelet

42/2011. (XII. 2.) NGM rendelet

a megyei (fővárosi) munkaügyi központok illetékességéről, valamint a felnőttképzési tevékenység megkezdésének és folytatásának részletes szabályairól szóló 2/2010. (II. 16.) SZMM rendelet módosításáról1

2012.01.02.

A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 47. §-ának (2) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján,

az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § m) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § (1) A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálatról szóló 315/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Nfszr.) 1. mellékletében meghatározott megyei (fővárosi) munkaügyi központok, valamint kirendeltségek illetékességi területét, továbbá az Nfszr. 8. § (1) bekezdésében meghatározott kirendeltség és szolgáltató központok működési területét e rendelet melléklete tartalmazza.

(2)2 A hajléktalan álláskeresők ügyeiben – az ügyfél nyilatkozata alapján – a főváros egészére kiterjedően a Fővárosi Kormányhivatal Munkaügyi Központjának a mellékletben meghatározott kirendeltsége eljárhat.

2. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetést követő harmadik napon lép hatályba.

(2) E § (4) bekezdése, valamint a melléklet 1/b. pontja 2012. január 1-jén lép hatályba.

(3)3

(4)4

3. § Az 1. §-t, valamint a mellékletet a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

4. §5

Melléklet a 42/2011. (XII. 2.) NGM rendelethez


1/a.6

1/b. Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központ
1.1. Székhelye: 1082 Budapest, VIII. kerület, Kisfaludy u. 11.
1.2. Illetékességi területe: Főváros
1.3. Kirendeltségei:
1.3.1. Heltai Jenő téri Kirendeltség (I., II., III.)
1.3.2. Kassai utcai Kirendeltség (IV., XIV., XV.)
1.3.3. Katona József utcai Kirendeltség (VI., XIII.)
1.3.4. Baross utcai Kirendeltség (V., VII., VIII..)
1.3.5. Vívó utcai Kirendeltség (X., XVI., XVII.)
1.3.6. Ráday utcai Kirendeltség (IX., XI., XII., XXII.)
1.3.7. Darus utcai Kirendeltség (XVIII., XIX.)
1.3.8. János utcai Kirendeltség (XX., XXIII.)
1.3.9. Mansfeld Péter utcai Kirendeltség (XXI.)
1.3.10. Haller utcai Kirendeltség (Főváros területén élő hajléktalan álláskeresők ügyeinek intézése)

2. Pest Megye Kormányhivatal Munkaügyi Központja
2.1. Székhelye: 1082 Budapest, Kisfaludy u. 11.
2.2. Illetékességi terület: Pest megye
2.3. Kirendeltségei:
2.3.1. Budaörsi Kirendeltség
Biatorbágy
Budakeszi
Budaörs
Herceghalom
Nagykovácsi
Páty
Pilisborosjenő
Pilisszentiván
Pilisvörösvár
Remeteszőlős
Solymár
Törökbálint
Üröm
2.3.2. Érdi Kirendeltség
Diósd
Érd
Pusztazámor
Sóskút
Százhalombatta
Tárnok
2.3.3. Ráckevei Kirendeltség
Apaj
Áporka
Délegyháza
Dömsöd
Dunaharaszti
Dunavarsány
Halásztelek
Kiskunlacháza
Lórév
Majosháza
Makád
Ráckeve
Szigetbecse
Szigetcsép
Szigethalom
Szigetszentmárton
Szigetszentmiklós
Szigetújfalu
Taksony
Tököl
2.3.4. Szentendrei Kirendeltség
Budakalász
Csobánka
Dunabogdány
Kisoroszi
Leányfalu
Pilisszántó
Pilisszentkereszt
Pilisszentlászló
Pócsmegyer
Pomáz
Szentendre
Szigetmonostor
Tahitótfalu
Visegrád
2.3.5. Váci Kirendeltség
Acsa
Bernecebaráti
Csornád
Csörög
Csővár
Dunakeszi
Fót
Galgagyörk
Göd
Ipolydamásd
Ipolytölgyes
Kemence
Kismaros
Kisnémedi
Kosd
Kóspallag
Letkés
Márianosztra
Nagybörzsöny
Nagymaros
Őrbottyán
Penc
Perőcsény
Püspökhatvan
Püspökszilágy
Rád
Szob
Szokolya
Sződ
Sződliget
Tésa
Vác
Vácduka
Váchartyán
Vácrátót
Vámosmikola
Verőce
Zebegény
2.3.6. Zsámbéki Kirendeltség
Budajenő
Perbál
Piliscsaba
Pilisjászfalu
Telki
Tinnye
Tök
Zsámbék
2.3.7. Ceglédi Kirendeltség
Abony
Albertirsa
Cegléd
Ceglédbercel
Csemő
Dánszentmiklós
Jászkarajenő
Kocsér
Kőröstetétlen
Mikebuda
Nagykőrös
Nyársapát
Tápiószőlős
Törtei
Újszilvás
2.3.8. Dabasi Kirendeltség
Alsónémedi
Bugyi
Dabas
Felsőpakony
Gyál
Hernád
Inárcs
Kakucs
Ócsa
Örkény
Pusztavacs
Táborfalva
Tatárszentgyörgy
Újhartyán
Újlengyel
2.3.9. Gödöllői Kirendeltség
Aszód
Bag
Csömör
Dány
Domony
Erdőkertes
Galgahévíz
Galgamácsa
Gödöllő
Hévízgyörk
Iklad
Isaszeg
Kartal
Kerepes
Kistarcsa
Mogyoród
Nagytarcsa
Pécel
Szada
Tura
Vácegres
Váckisújfalu
Vácszentlászló
Valkó
Veresegyház
Verseg
Zsámbok
2.3.10. Monori Kirendeltség
Bénye
Csévharaszt
Ecser
Gomba
Gyömrő
Káva
Maglód
Mende
Monor
Monori erdő
Nyáregyháza
Péteri
Pilis
Sülysáp
Üllő
Úri
Vasad
Vecsés
2.3.11. Nagykátai Kirendeltség
Farmos
Kóka
Nagykáta
Pánd
Szentlőrinckáta
Szentmártonkáta
Tápióbicske
Tápiógyörgye
Tápióság
Tápiószecső
Tápiószele
Tápiószentmárton
Tóalmás

3. Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja
3.1. Székhelye: 6000 Kecskemét, Klapka u. 34.
3.2. Illetékességi területe: Bács-Kiskun megye
3.3. Kirendeltségei:
3.3.1. Kecskeméti Kirendeltség és Szolgáltató Központ
Ágasegyháza
Ballószög
Felsőlajos
Fülöpháza
Helvécia
Izsák
Jakabszállás
Kecskemét
Kerekegyháza
Kunbaracs
Ladánybene
Lajosmizse
Nyárlőrinc
Orgovány
Városföld
(A szolgáltatások tekintetében a Kecskeméti Kirendeltség és Szolgáltató Központ működési területe: a Bajai Kirendeltség, a Bácsalmási Kirendeltség, a Jánoshalmai Kirendeltség, a Kalocsai Kirendeltség, a Kecskeméti Kirendeltség, a Kiskőrösi Kirendeltség, a Kiskunfélegyházi Kirendeltség, a Kiskunhalasi Kirendeltség, a Kiskunmajsai Kirendeltség, a Kunszentmiklósi Kirendeltség, a Tiszakécskei Kirendeltség illetékességi területére terjed ki.)
3.3.2. Bajai Kirendeltség
Baja
Bácsbokod
Bácsborsód
Bácsszentgyörgy
Bátmonostor
Csátalja
Csávoly
Dávod
Dunafalva
Érsekhalma
Érsekcsanád
Felsőszentiván
Gara
Hercegszántó
Nagybaracska
Nemesnádudvar
Rém
Sükösd
Szeremle
Vaskút
3.3.3. Kalocsai Kirendeltség
Bátya
Drágszél
Dunaegyháza
Dunapataj
Dunaszentbenedek
Dunatetétlen
Dusnok
Fajsz
Foktő
Géderlak
Hajós
Harta
Homokmégy
Kalocsa
Miske
Ordas
Öregcsertő
Solt
Szakmár
Uszód
Újsolt
Újtelek
3.3.4. Kiskőrösi Kirendeltség
Akasztó
Bócsa
Császártöltés
Csengőd
Fülöpszállás
Kaskantyú
Kecel
Kiskőrös
Páhi
Soltszentimre
Soltvadkert
Tabdi
Tázlár
3.3.5. Kiskunfélegyházi Kirendeltség
Bugac
Bugacpusztaháza
Fülöpjakab
Gátér
Kiskunfélegyháza
Kunszállás
Pálmonostora
Petőfiszállás
Tiszaalpár
3.3.6. Kiskunhalasi Kirendeltség
Balotaszállás
Harkakötöny
Imrehegy
Kelebia
Kiskunhalas
Kisszállás
Kunfehértó
Pirtó
Tompa
Zsana
3.3.7. Bácsalmási Kirendeltség
Bácsalmás
Bácsszőlős
Csikéria
Katymár
Kunbaja
Madaras
Mátételke
Tataháza
3.3.8. Jánoshalmi Kirendeltség
Jánoshalma
Borota
Kéleshalom
Mélykút
3.3.9. Kiskunmajsai Kirendeltség
Csólyospálos
Jászszentlászló
Kiskunmajsa
Kömpöc
Móricgát
Szank
3.3.10. Kunszentmiklósi Kirendeltség
Apostag
Dunavecse
Kunadacs
Kunpeszér
Kunszentmiklós
Szabadszállás
Szalkszentmárton
Tass
3.3.11. Tiszakécskei Kirendeltség
Lakitelek
Szentkirály
Tiszakécske
Tiszaug

4. Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja
4.1. Székhelye: 5600 Békéscsaba, Árpád sor 2/6.
4.2. Illetékességi területe: Békés megye
4.3. Kirendeltségei:
4.3.1. Békéscsabai Kirendeltség és Szolgáltató Központ
Békéscsaba
Csabaszabadi
Csárdaszállás
Csorvás
Doboz
Gerendás
Kétsoprony
Köröstarcsa
Mezőberény
Szabadkígyós
Telekgerendás
Újkígyós
(A szolgáltatások tekintetében a Békéscsabai Kirendeltség és Szolgáltató Központ működési területe: a Békéscsabai Kirendeltség, a Békési Kirendeltség, a Gyulai Kirendeltség, az Orosházi Kirendeltség, a Szarvasi Kirendeltség, a Szeghalmi Kirendeltség, a Gyomaendrődi Kirendeltség, a Mezőkovácsházi Kirendeltség, a Sarkadi Kirendeltség illetékességi területére terjed ki.)
4.3.2. Békési Kirendeltség
Békés
Bélmegyer
Kamut
Murony
Tarhos
4.3.3. Gyulai Kirendeltség
Elek
Gyula
Kétegyháza
Lőkösháza
4.3.4. Sarkadi Kirendeltség
Biharugra
Geszt
Körösnagyharsány
Kötegyán
Méhkerék
Mezőgyán
Okány
Sarkad
Sarkadkeresztúr
Újszalonta
Zsadány
4.3.5. Orosházi Kirendeltség
Békéssámson
Csanádapáca
Gádoros
Kardoskút
Nagyszénás
Orosháza
Pusztaföldvár
Tótkomlós
4.3.6. Szarvasi Kirendeltség
Békésszentandrás
Csabacsűd
Kardos
Kondoros
Örménykút
Szarvas
4.3.7. Szeghalmi Kirendeltség
Bucsa
Füzesgyarmat
Kertészsziget
Körösladány
Körösújfalu
Szeghalom
Vésztő
4.3.8. Gyomaendrődi Kirendeltség
Déváványa
Ecsegfalva
Gyomaendrőd
Hunya
4.3.9. Mezőkovácsházi Kirendeltség
Almáskamarás
Battonya
Dombegyház
Dombiratos
Kaszaper
Kevermes
Kisdombegyház
Kunágota
Magyarbánhegyes
Magyardombegyház
Medgyesbodzás
Medgyesegyháza
Mezőhegyes
Mezőkovácsháza
Nagybánhegyes
Nagykamarás
Pusztaottlaka
Végegyháza

5. Csongrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja
5.1. Székhelye: 6721 Szeged, Bocskai u. 10–12.
5.2. Illetékességi területe: Csongrád megye
5.3. Kirendeltségei:
5.3.1. Szegedi Kirendeltség és Szolgáltató Központ
Algyő
Deszk
Dóc
Domaszék
Kübekháza
Röszke
Sándorfalva
Szatymaz
Szeged
Tiszasziget
Újszentiván
Zsombó
(A szolgáltatások tekintetében a Szegedi Kirendeltség és Szolgáltató Központ működési területe: a Csongrádi Kirendeltség, a Hódmezővásárhelyi Kirendeltség, a Kisteleki Kirendeltség, a Makói Kirendeltség, a Mórahalmi Kirendeltség, a Szegedi Kirendeltség, a Szentesi Kirendeltség illetékességi területére terjed ki.)
5.3.2. Csongrádi Kirendeltség
Csanytelek
Csongrád
Felgyő
Tömörkény
5.3.3. Hódmezővásárhelyi Kirendeltség
Hódmezővásárhely
Mártély
Mindszent
Székkutas
5.3.4. Kisteleki Kirendeltség
Baks
Balástya
Csengele
Kistelek
Ópusztaszer
Pusztaszer
5.3.5. Makói Kirendeltség
Ambrózfalva
Apátfalva
Csanádalberti
Csanádpalota
Ferencszállás
Földeák
Királyhegyes
Kiszombor
Klárafalva
Kövegy
Magyarcsanád
Makó
Maroslele
Nagyér
Nagylak
Óföldeák
Pitvaros
5.3.6. Mórahalmi Kirendeltség
Ásotthalom
Bordány
Forráskút
Mórahalom
Öttömös
Pusztamérges
Ruzsa
Üllés
Zákányszék
5.3.7. Szentesi Kirendeltség
Árpádhalom
Derekegyház
Eperjes
Fábiánsebestyén
Nagymágocs
Nagytőke
Szegvár
Szentes

6. Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja
6.1. Székhelye: 4024 Debrecen, Piac u. 42–48.
6.2. Illetékességi területe: Hajdú-Bihar megye
6.3. Kirendeltségei:
6.3.1. Debreceni Kirendeltség és Szolgáltató Központ
Debrecen
Derecske
Hajdúsámson
Konyár
Mikepércs
Nyíradony
Sáránd
Tépe
(A szolgáltatások tekintetében a Debreceni Kirendeltség és Szolgáltató Központ működési területe: a Debreceni Kirendeltség, a Berettyóújfalui Kirendeltség, a Püspökladányi Kirendeltség, a Hajdúböszörményi Kirendeltség, a Hajdúnánási Kirendeltség, a Hajdúszoboszlói Kirendeltség, a Balmazújvárosi Kirendeltség, a Hajdúhadházi Kirendeltség, a Polgári Kirendeltség, Biharkeresztesi Kirendeltség, a Komádi Kirendeltség, a Vámospércsi Kirendeltség, a Létavértesi Kirendeltség illetékességi területére terjed ki.)
6.3.2. Berettyóújfalui Kirendeltség
Bakonszeg
Berettyóújfalu
Csökmő
Darvas
Esztár
Furta
Gáborján
Hencida
Kismarja
Mezőpeterd
Mezősas
Pocsaj
Szentpéterszeg
Vekerd
Váncsod
Zsáka
6.3.3. Püspökladányi Kirendeltség
Báránd
Bihardancsháza
Biharnagybajom
Bihartorda
Földes
Kaba
Nagyrábé
Püspökladány
Sáp
Sárrétudvari
Szerep
Tetétlen
6.3.4. Hajdúböszörményi Kirendeltség
Hajdúböszörmény
6.3.5. Hajdúnánási Kirendeltség
Hajdúdorog
Hajdúnánás
6.3.6. Hajdúszoboszlói Kirendeltség
Ebes
Hajdúszoboszló
Hajdúszovát
Nádudvar
Nagyhegyes
6.3.7. Balmazújvárosi Kirendeltség
Balmazújváros
Egyek
Hortobágy
6.3.8. Hajdúhadházi Kirendeltség
Bocskaikert
Hajdúhadház
Téglás
6.3.9. Polgári Kirendeltség
Folyás
Görbeháza
Polgár
Tiszacsege
Tiszagyulaháza
Újszentmargita
Újtikos
6.3.10. Biharkeresztesi Kirendeltség
Ártánd
Bedő
Berekböszörmény
Biharkeresztes
Bojt
Nagykereki
Told
6.3.11. Komádi Kirendeltség
Komádi
Körösszakál
Körösszegapáti
Magyarhomorog
Újiráz
6.3.12. Vámospércsi Kirendeltség
Fülöp
Nyírábrány
Nyíracsád
Nyírmártonfalva
Újléta
Vámospércs
6.3.13. Létavértesi Kirendeltség
Álmosd
Bagamér
Hajdúbagos
Hosszúpályi
Kokad
Létavértes
Monostorpályi

7. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja
7.1. Székhelye: 5000 Szolnok, Kossuth Lajos út 6–8.
7.2. Illetékességi területe: Jász-Nagykun-Szolnok megye
7.3. Kirendeltségei:
7.3.1. Szolnoki Kirendeltség és Szolgáltató Központ
Besenyszög
Cibakháza
Csataszög
Hunyadfalva
Jászladány
Kőtelek
Nagykörű
Martfű
Mezőhék
Rákóczifalva
Rákócziújfalu
Szajol
Szászberek
Szolnok
Tiszaföldvár
Tiszajenő
Tiszasüly
Tiszavárkony
Tószeg
Újszász
Vezseny
Zagyvarékas
(A szolgáltatások tekintetében a Szolnoki Kirendeltség és Szolgáltató Központ működési területe: a Szolnoki Kirendeltség, a Jászberényi Kirendeltség, a Karcagi Kirendeltség, a Kunhegyesi Kirendeltség, a Kunszentmártoni Kirendeltség, a Mezőtúri Kirendeltség, a Törökszentmiklósi Kirendeltség, a Tiszafüredi Kirendeltség illetékességi területére terjed ki.)
7.3.2. Jászberényi Kirendeltség
Alattyán
Jánoshida
Jászágó
Jászalsószentgyörgy
Jászapáti
Jászárokszállás
Jászberény
Jászboldogháza
Jászdózsa
Jászfelsőszentgyörgy
Jászfényszaru
Jászivány
Jászjákóhalma
Jászkisér
Jászszentandrás
Jásztelek
Pusztamonostor
7.3.3. Karcagi Kirendeltség
Berekfürdő
Karcag
Kisújszállás
Kunmadaras
7.3.4. Kunhegyesi Kirendeltség
Abádszalók
Kenderes
Kunhegyes
Tiszabura
Tiszagyenda
Tiszaroff
Tomajmonostora
7.3.5. Kunszentmártoni Kirendeltség
Csépa
Cserkeszőlő
Kunszentmárton
Mesterszállás
Nagyrév
Öcsöd
Szelevény
Tiszainoka
Tiszasas
Tiszakürt
7.3.6. Mezőtúri Kirendeltség
Kétpó
Mezőtúr
Túrkeve
7.3.7. Törökszentmiklósi Kirendeltség
Fegyvernek
Kengyel
Kuncsorba
Örményes
Tiszabő
Tiszapüspöki
Tiszatenyő
Törökszentmiklós
7.3.8. Tiszafüredi Kirendeltség
Nagyiván
Tiszaderzs
Tiszafüred
Tiszaigar
Tiszaörs
Tiszaszentimre
Tiszaszőlős

8. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja
8.1. Székhelye: 4400 Nyíregyháza , Hősök tere 9.
8.2. Illetékességi területe: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
8.3. Kirendeltségei:
8.3.1. Nyíregyházi Kirendeltség és Szolgáltató Központ
Apagy
Balsa
Beszterec
Buj
Demecser
Érpatak
Gávavencsellő
Ibrány
Kálmánháza
Kék
Kemecse
Kótaj
Nagycserkesz
Nagyhalász
Napkor
Nyírbogdány
Nyíregyháza
Nyírpazony
Nyírtelek
Nyírtét
Nyírtura
Paszab
Rakamaz
Sényő
Szabolcs
Székely
Tímár
Tiszabercel
Tiszanagyfalu
Tiszarád
Tiszatelek
Újfehértó
Vasmegyer
(A szolgáltatások tekintetében a Nyíregyházi Kirendeltség és Szolgáltató Központ működési területe: a Nyíregyházi Kirendeltség, a Baktalórántházai Kirendeltség, a Csengeri Kirendeltség, a Nagykállói Kirendeltség, a Fehérgyarmati Kirendeltség, a Kisvárdai Kirendeltség, a Mátészalkai Kirendeltség, a Nyírbátori Kirendeltség, a Tiszavasvári Kirendeltség, a Vásárosnaményi Kirendeltség illetékességi területére terjed ki.)
8.3.2. Baktalórántházai Kirendeltség
Baktalórántháza
Besenyőd
Laskod
Levelek
Magy
Nyíribrony
Nyírjákó
Nyírkércs
Ófehértó
Petneháza
Ramocsaháza
Rohod
8.3.3. Csengeri Kirendeltség
Csenger
Csengersima
Csengerújfalu
Komlódtótfalu
Pátyod
Porcsalma
Szamosangyalos
Szamosbecs
Szamostatárfalva
Tyukod
Ura
8.3.4. Nagykállói Kirendeltség
Balkány
Biri
Bököny
Geszteréd
Kállósemjén
Nagykálló
Szakoly
8.3.5. Fehérgyarmati Kirendeltség
Botpalád
Cégénydányád
Csaholc
Császló
Csegöld
Darnó
Fehérgyarmat
Fülesd
Gacsály
Garbolc
Gyügye
Hermánszeg
Jánkmajtis
Kérsemjén
Kisar
Kishódos
Kisnamény
Kispalád
Kisszekeres
Kölcse
Kömörő
Magosliget
Mánd
Méhtelek
Milota
Nábrád
Nagyar
Nagyhódos
Nagyszekeres
Nemesborzova
Olcsvaapáti
Panyola
Penyige
Rozsály
Sonkád
Szamossályi
Szamosújlak
Szatmárcseke
Tiszabecs
Tiszacsécse
Tiszakóród
Tisztaberek
Tunyogmatolcs
Túristvándi
Túrricse
Uszka
Vámosoroszi
Zajta
Zsarolyán
8.3.6. Kisvárdai Kirendeltség
Ajak
Anarcs
Benk
Berkesz
Döge
Dombrád
Eperjeske
Fényeslitke
Gégény
Győröcske
Gyulaháza
Jéke
Kékcse
Kisvárda
Komoró
Lövőpetri
Mándok
Mezőladány
Nyírkarász
Nyírlövő
Nyírtass
Pap
Pátroha
Rétközberencs
Szabolcsbáka
Szabolcsveresmart
Tiszabezdéd
Tiszakanyár
Tiszamogyorós
Tiszaszentmárton
Tornyospálca
Tuzsér
Újdombrád
Újkenéz
Záhony
Zsurk
8.3.7. Mátészalkai Kirendeltség
Fábiánháza
Fülpösdaróc
Géberjén
Győrtelek
Hodász
Jármi
Kántorjánosi
Kocsord
Mátészalka
Mérk
Nagydobos
Nagyecsed
Nyírcsaholy
Nyírkáta
Nyírmeggyes
Nyírparasznya
Ököritófülpös
Ópályi
Őr
Papos
Rápolt
Szamoskér
Szamosszeg
Tiborszállás
Vaja
Vállaj
8.3.8. Nyírbátori Kirendeltség
Bátorliget
Encsencs
Kisléta
Máriapócs
Nyírbátor
Nyírbéltek
Nyírbogát
Nyírcsászári
Nyírderzs
Nyírgelse
Nyírgyulaj
Nyírlugos
Nyírmihálydi
Nyírpilis
Nyírvasvári
Ömböly
Penészlek
Piricse
Pócspetri
Terem
8.3.9. Tiszavasvári Kirendeltség
Szorgalmatos
Tiszadada
Tiszadob
Tiszaeszlár
Tiszalök
Tiszavasvári
8.3.10. Vásárosnaményi Kirendeltség
Aranyosapáti
Barabás
Beregdaróc
Beregsurány
Csaroda
Gelénes
Gemzse
Gulács
Hetefejércse
Ilk
Jánd
Kisvarsány
Lónya
Márokpapi
Mátyus
Nagyvarsány
Nyírmada
Pusztadobos
Tákos
Tarpa
Tiszaadony
Tiszakerecseny
Tiszaszalka
Tiszavid
Tivadar
Olcsva
Vámosatya
Gyüre
Vásárosnamény

9. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja
9.1. Székhelye: 3530 Miskolc, Mindszent tér 3.
9.2. Illetékességi területe: Borsod-Abaúj-Zemplén megye
9.3. Kirendeltségei:
9.3.1. Miskolci Kirendeltség és Szolgáltató Központ
Alsózsolca
Arnót
Berzék
Bőcs
Bükkaranyos
Bükkszentkereszt
Emőd
Felsőzsolca
Gesztely
Harsány
Hernádkak
Hernádnémeti
Kisgyőr
Kistokaj
Köröm
Mályi
Miskolc
Muhi
Nyékládháza
Onga
Ónod
Répáshuta
Sajóbábony
Sajóecseg
Sajóhídvég
Sajókeresztúr
Sajólád
Sajópálfala
Sajópetri
Sajósenye
Sajóvámos
Szirmabesenyő
(A szolgáltatások tekintetében a Miskolci Kirendeltség és Szolgáltató Központ működési területe: a Miskolci Kirendeltség, az Encsi Kirendeltség, a Kazincbarcikai Kirendeltség, a Tiszaújvárosi Kirendeltség, a Mezőkövesdi Kirendeltség, az Ózdi Kirendeltség, a Sárospataki Kirendeltség, a Sátoraljaújhelyi Kirendeltség, a Szerencsi Kirendeltség, az Edelényi Kirendeltség, a Szikszói Kirendeltség, a Tokaji Kirendeltség, a Putnoki Kirendeltség, a Gönci Kirendeltség, a Mezőcsáti Kirendeltség illetékességi területére terjed ki.)
9.3.2. Encsi Kirendeltség
Abaújalpár
Abaújkér
Alsógagy
Arka
Baktakék
Beret
Boldogkőújfalu
Boldogkőváralja
Csenyéte
Detek
Encs
Fáj
Fancsal
Felsőgagy
Fóny
Forró
Fulókércs
Gagyapáti
Garadna
Gibárt
Hejce
Hernádbűd
Hernádcéce
Hernádpetri
Hernádszentandrás
Hernádszurdok
Hernádvécse
Ináncs
Korlát
Litka
Méra
Mogyoróska
Novajidrány
Pere
Pusztaradvány
Regéc
Szalaszend
Szemere
Vizsoly
9.3.3. Kazincbarcikai Kirendeltség
Alacska
Alsószuha
Alsótelekes
Bánhorváti
Berente
Dédestapolcsány
Dövény
Felsőkelecsény
Felsőnyárád
Felsőtelekes
Imola
Izsófalva
Jákfalva
Kazincbarcika
Kánó
Kondó
Kurityán
Malyinka
Múcsony
Nagybarca
Ormosbánya
Parasznya
Radostyán
Ragály
Rudabánya
Rudolftelep
Sajógalgóc
Sajóivánka
Sajókápolna
Sajókaza
Sajólászlófalva
Sajószentpéter
Szuhafő
Szuhakálló
Tardona
Trizs
Vadna
Varbó
Zádorfalva
Zubogy
9.3.4. Tiszaújvárosi Kirendeltség
Girincs
Hejőbába
Hejőkeresztúr
Hejőkürt
Hejőpapi
Kesznyéten
Kiscsécs
Nagycsécs
Nemesbikk
Oszlár
Sajóörös
Sajószöged
Szakáld
Tiszapalkonya
Tiszaújváros
9.3.5. Mezőkövesdi Kirendeltség
Bogács
Borsodgeszt
Borsodivánka
Bükkábrány
Bükkzsérc
Cserépfalu
Cserépváralja
Csincse
Egerlövő
Kács
Mezőkeresztes
Mezőkövesd
Mezőnagymihály
Mezőnyárád
Négyes
Sály
Szentistván
Szomolya
Tard
Tibolddaróc
Tiszabábolna
Tiszavalk
Vatta
9.3.6. Ózdi Kirendeltség
Arló
Bánréve
Borsodbóta
Borsodnádasd
Borsodszentgyörgy
Bükkmogyorósd
Csernely
Csokvaomány
Domaháza
Farkaslyuk
Hangony
Járdánháza
Királd
Kissikátor
Lénárddaróc
Nekézseny
Ózd
Sajónémeti
Sajópüspöki
Sáta
Uppony
9.3.7. Sárospataki Kirendeltség
Bodrogolaszi
Erdőhorváti
Györgytarló
Háromhuta
Hercegkút
Kenézlő
Komlóska
Makkoshotyka
Olaszliszka
Sárazsadány
Sárospatak
Tiszacsermely
Tiszakarád
Tolcsva
Vajdácska
Vámosújfalu
Viss
Zalkod
9.3.8. Sátoraljaújhelyi Kirendeltség
Alsóberecki
Alsóregmec
Bodroghalom
Bózsva
Cigánd
Dámóc
Felsőberecki
Felsőregmec
Filkeháza
Füzér
Füzérkajata
Füzérkomlós
Füzérradvány
Hollóháza
Karcsa
Karos
Kishuta
Kisrozvágy
Kovácsvágás
Lácacséke
Mikóháza
Nagyhuta
Nagyrozvágy
Nyíri
Pácin
Pálháza
Pusztafalu
Révleányvár
Ricse
Sátoraljaújhely
Semjén
Vágáshuta
Vilyvitány
Zemplénagárd
9.3.9. Szerencsi Kirendeltség
Abaújszántó
Alsódobsza
Baskó
Bekecs
Erdőbénye
Golop
Legyesbénye
Mád
Megyaszó
Mezőzombor
Monok
Prügy
Rátka
Sima
Sóstófalva
Szerencs
Taktaharkány
Taktakenéz
Taktaszada
Tállya
Tiszalúc
Újcsanálos
9.3.10. Edelényi Kirendeltség
Abod
Aggtelek
Balajt
Becskeháza
Bódvalenke
Bódvarákó
Bódvaszilas
Boldva
Borsodszirák
Damak
Debréte
Edelény
Égerszög
Galvács
Hangács
Hegymeg
Hidvégardó
Irota
Jósvafő
Komjáti
Ládbesenyő
Lak
Martonyi
Meszes
Nyomár
Perkupa
Rakaca
Rakacaszend
Szakácsi
Szalonna
Szendrő
Szendrőlád
Szin
Szinpetri
Szögliget
Szőlősardó
Szuhogy
Teresztenye
Tomor
Tornabarakony
Tornakápolna
Tornanádaska
Tornaszentandrás
Tornaszentjakab
Varbóc
Viszló
Ziliz
9.3.11. Szikszói Kirendeltség
Abaújlak
Abaújszolnok
Alsóvadász
Aszaló
Büttös
Csobád
Felsődobsza
Felsővadász
Gadna
Gagybátor
Gagyvendégi
Halmaj
Hernádkércs
Homrogd
Kány
Keresztéte
Kázsmárk
Kiskinizs
Krasznokvajda
Kupa
Léh
Monaj
Nagykinizs
Nyésta
Pamlény
Perecse
Rásonysápberencs
Szászfa
Selyeb
Szentistvánbaksa
Szikszó
9.3.12. Tokaji Kirendeltség
Bodrogkeresztúr
Bodrogkisfalud
Csobaj
Taktabáj
Tarcal
Tiszaladány
Tiszatardos
Tokaj
Szegi
Szegilong
9.3.13. Putnoki Kirendeltség
Dubicsány
Gömörszőlős
Hét
Kelemér
Putnok
Sajómercse
Sajóvelezd
Serényfalva
9.3.14. Gönci Kirendeltség
Abaújvár
Gönc
Göncruszka
Hidasnémeti
Kéked
Pányok
Telkibánya
Tornyosnémeti
Vilmány
Zsujta
9.3.15. Mezőcsáti Kirendeltség
Ároktő
Gelej
Hejőszalonta
Igrici
Mezőcsát
Tiszadorogma
Tiszakeszi
Tiszatarján

10. Heves Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja
10.1. Székhelye: 3300 Eger, Kossuth Lajos u. 9.
10.2. Illetékességi területe: Heves megye
10.3. Kirendeltségei:
10.3.1. Egri Kirendeltség és Szolgáltató Központ
Andornaktálya
Balaton
Bátor
Bekölce
Bélapátfalva
Bodony
Bükkszentmárton
Demjén
Eger
Egerbakta
Egerbocs
Egercsehi
Egerszalók
Egerszólát
Feldebrő
Felsőtárkány
Hevesaranyos
Kerecsend
Maklár
Mikófalva
Mónosbél
Nagytálya
Nagyvisnyó
Noszvaj
Novaj
Ostoros
Parád
Parádsasvár
Recsk
Sirok
Szarvaskő
Szilvásvárad
Szúcs
Tarnaszentmária
Verpelét
(A szolgáltatások tekintetében az Egri Kirendeltség és Szolgáltató Központ működési területe: az Egri Kirendeltség, a Gyöngyösi Kirendeltség, a Hatvani Kirendeltség, a Hevesi Kirendeltség, a Füzesabonyi Kirendeltség, a Pétervásári Kirendeltség illetékességi területére terjed ki.)
10.3.2. Gyöngyösi Kirendeltség
Abasár
Adács
Atkár
Detk
Domoszló
Gyöngyösoroszi
Gyöngyös
Gyöngyöshalász
Gyöngyöspata
Gyöngyössolymos
Gyöngyöstarján
Halmajugra
Karácsond
Kisnána
Ludas
Markaz
Mátraszentimre
Nagyfüged
Nagyréde
Pálosvörösmart
Szűcsi
Vámosgyörk
Vécs
Visonta
Visznek
10.3.3. Hatvani Kirendeltség
Apc
Boldog
Csány
Ecséd
Hatvan
Heréd
Hort
Kerekharaszt
Lőrinci
Nagykökényes
Petőfibánya
Rózsaszentmárton
Zagyvaszántó
10.3.4. Hevesi Kirendeltség
Átány
Boconád
Erdőtelek
Erk
Heves
Hevesvezekény
Kisköre
Kömlő
Pély
Tarnabod
Tarnaméra
Tarnaörs
Tarnaszentmiklós
Tarnazsadány
Tenk
Tiszanána
Zaránk
10.3.5. Füzesabonyi Kirendeltség
Aldebrő
Besenyőtelek
Dormánd
Egerfarmos
Füzesabony
Kál
Kápolna
Kompolt
Mezőszemere
Mezőtárkány
Nagyút
Poroszló
Sarud
Szihalom
Tófalu
Újlőrincfalva
10.3.6. Pétervásári Kirendeltség
Bükkszék
Bükkszenterzsébet
Erdőkövesd
Fedémes
Istenmezeje
Ivád
Kisfüzes
Mátraballa
Mátraderecske
Pétervására
Szajla
Szentdomonkos
Tarnalelesz
Terpes
Váraszó

11. Nógrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja
11.1. Székhelye: 3100 Salgótarján, Alkotmány út 11.
11.2. Illetékességi területe: Nógrád megye
11.3. Kirendeltségei:
11.3.1. Salgótarjáni Kirendeltség és Szolgáltató Központ
Bárna
Cered
Egyházasgerge
Etes
Ipolytarnóc
Karancsalja
Karancsberény
Karancskeszi
Karancslapujtő
Karancsság
Kazár
Kishartyán
Litke
Mátraszele
Mihálygerge
Rákóczibánya
Salgótarján
Ságújfalu
Somoskőújfalu
Szalmatercs
Sóshartyán
Szilaspogony
Vizslás
Zabar
(A szolgáltatások tekintetében a Salgótarjáni Kirendeltség és Szolgáltató Központ működési területe: a Salgótarjáni Kirendeltség, a Balassagyarmati Kirendeltség, a Pásztói Kirendeltség, a Szécsényi Kirendeltség, a Bátonyterenyei Kirendeltség, a Rétsági Kirendeltség illetékességi területére terjed ki.)
11.3.2. Balassagyarmati Kirendeltség
Balassagyarmat
Becske
Bercel
Cserháthaláp
Cserhátsurány
Csesztve
Csitár
Debercsény
Dejtár
Drégelypalánk
Érsekvadkert
Galgaguta
Herencsény
Hont
Hugyag
lliny
Ipolyszög
Ipolyvece
Magyarnándor
Mohora
Nógrádkövesd
Nógrádmarcal
Őrhalom
Patak
Patvarc
Szanda
Szécsénke
Szügy
Terény
11.3.3. Pásztói Kirendeltség
Alsótold
Bér
Bokor
Buják
Csécse
Cserhátszentiván
Ecseg
Egyházasdengeleg
Erdőkürt
Erdőtarcsa
Felsőtold
Garáb
Héhalom
Jobbágyi
Kálló
Kisbágyon
Kozárd
Kutasó
Mátraszőlős
Palotás
Pásztó
Szarvasgede
Szirák
Szurdokpüspöki
Tar
Vanyarc
11.3.4. Szécsényi Kirendeltség
Endrefalva
Hollókő
Ludányhalászi
Magyargéc
Nagylóc
Nógrádmegyer
Nógrádsipek
Nógrádszakál
Piliny
Rimóc
Szécsény
Szécsényfelfalu
Varsány
11.3.5. Bátonyterenyei Kirendeltség
Bátonyterenye
Dorogháza
Kisbárkány
Lucfalva
Márkháza
Mátramindszent
Mátranovák
Mátraterenye
Mátraverebély
Nagybárkány
Nagykeresztúr
Nemti
Sámson háza
Szuha
11.3.6. Rétsági Kirendeltség
Alsópetény
Bánk
Berkenye
Borsosberény
Diósjenő
Felsőpetény
Horpács
Keszeg
Kétbodony
Kisecset
Legénd
Nagyoroszi
Nézsa
Nógrád
Nógrádsáp
Nőtincs
Ősagárd
Pusztaberki
Rétság
Romhány
Szátok
Szendehely
Szente
Tereske
Tolmács

12. Baranya Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja
12.1. Székhelye: 7621 Pécs, Király u. 46.
12.2. Illetékességi területe: Baranya megye
12.3. Kirendeltségei:
12.3.1. Pécsi Kirendeltség és Szolgáltató Központ
Abaliget
Aranyosgadány
Áta
Bakonya
Berkesd
Birján
Bogád
Cserkút
Egerág
Ellend
Görcsöny
Gyód
Husztót
Keszü
Kisherend
Kovácsszénája
Kozármisleny
Kökény
Kővágószőlős
Kővágótőttős
Lothárd
Magyarsarlós
Nagykozár
Orfű
Pécs
Pécsudvard
Pellérd
Pereked
Pogány
Regenye
Romonya
Szemely
Szilágy
Szőke
Szőkéd
(A szolgáltatások tekintetében a Pécsi Kirendeltség és Szolgáltató Központ működési területe: a Pécsi Kirendeltség, a Komlói Kirendeltség, a Szigetvári Kirendeltség, a Siklósi Kirendeltség, a Mohácsi Kirendeltség, a Sellyei Kirendeltség, a Szentlőrinci Kirendeltség illetékességi területére terjed ki.)
12.3.2. Komlói Kirendeltség
Ág
Alsómocsolád
Apátvarasd
Bakoca
Baranyajenő
Baranyaszentgyörgy
Bikal
Bodolyabér
Egyházaskozár
Erdősmecske
Felsőegerszeg
Gerényes
Gödre
Hegyhátmaróc
Hidas
Hosszúhetény
Kárász
Kisbeszterce
Kishajmás
Kisvaszar
Köblény
Komló
Liget
Lovászhetény
Mágocs
Magyaregregy
Magyarhertelend
Magyarszék
Mánfa
Martonfa
Máza
Mecseknádasd
Mecsekpölöske
Mekényes
Meződ
Mindszentgodisa
Nagyhajmás
Nagypall
Óbánya
Ófalu
Oroszló
Pécsvárad
Palé
Sásd
Szágy
Szalatnak
Szárász
Szászvár
Tarrós
Tékes
Tófű
Tormás
Varga
Vásárosdombó
Vázsnok
Vékény
Zengővárkony
12.3.3. Szigetvári Kirendeltség
Almamellék
Almáskeresztúr
Bánfa
Basal
Boldogasszonyfa
Botykapeterd
Bürüs
Csebény
Csertő
Dencsháza
Endrőc
Gyöngyösmellék
Hobol
Horváthertelend
Ibafa
Katádfa
Kétújfalu
Kisdobsza
Kistamási
Magyarlukafa
Merenye
Molvány
Mozsgó
Nagydobsza
Nagypeterd
Nagyváty
Nemeske
Nyugotszenterzsébet
Patapoklosi
Pettend
Rózsafa
Somogyapáti
Somogyhárságy
Somogyhatvan
Somogyviszló
Szentdénes
Szentegát
Szentlászló
Szigetvár
Szörény
Szulimán
Teklafalu
Tótszentgyörgy
Várad
Vásárosbéc
Zádor
12.3.4. Siklósi Kirendeltség
Alsószentmárton
Babarcszőlős
Baksa
Beremend
Bisse
Bosta
Cún
Csarnóta
Diósviszló
Drávacsehi
Drávacsepely
Drávapalkonya
Drávapiski
Drávaszabolcs
Drávaszerdahely
Egyházasharaszti
Garé
Gordisa
Harkány
Illocska
Ipacsfa
Ivánbattyán
Kásád
Kémes
Kislippó
Kisdér
Kisharsány
Kisjakabfalva
Kiskassa
Kistapolca
Kistótfalu
Kovácshida
Lapáncsa
Magyarbóly
Márfa
Márok
Matty
Nagyharsány
Nagytótfalu
Ócsárd
Old
PaIkonya
Pécsdevecser
Peterd
Rádfalva
Siklós
Siklósbodony
Siklósnagyfalu
Szalánta
Szava
Szaporca
Szilvás
Tengeri
Tésenfa
Téseny
Túrony
Újpetre
Villány
Villánykövesd
Vokány
12.3.5. Mohácsi Kirendeltség
Babarc
Bár
Belvárdgyula
Bezedek
Bóly
Borjád
Dunaszekcső
Erdősmárok
Erzsébet
Fazekasboda
Feked
Geresdlak
Görcsönydoboka
Hásságy
Himesháza
Homorúd
Ivándárda
Kátoly
Kékesd
Kisbudmér
Kisnyárád
Kölked
Lánycsók
Lippó
Liptód
Majs
Maráza
Máriakéménd
Monyoród
Mohács
Nagybudmér
Nagynyárád
Olasz
Palotabozsok
Pócsa
Sárok
Sátorhely
Somberek
Szajk
Szebény
Szederkény
Székelyszabar
Szellő
Szűr
Töttös
Udvar
Véménd
Versend
12.3.6. Sellyei Kirendeltség
Adorjás
Baranyahídvég
Besence
Bogádmindszent
Bogdása
Csányoszró
Drávafok
Drávaiványi
Drávakeresztúr
Drávasztára
Felsőszentmárton
Gilvánfa
Hegyszentmárton
Hirics
Kákics
Kemse
Kisasszonyfa
Kisszentmárton
Kórós
Lúzsok
Magyarmecske
Magyartelek
Markóc
Marócsa
Nagycsány
Okorág
Ózdfalu
Páprád
Piskó
Sámod
Sellye
Sósvertike
Vejti
Vajszló
Zaláta
12.3.7. Szentlőrinci Kirendeltség
Bicsérd
Boda
Bükkösd
Cserdi
Csonkamindszent
Dinnyeberki
Gerde
Gyöngyfa
Helesfa
Hetvehely
Kacsóta
Királyegyháza
Okorvölgy
Pécsbagota
Sumony
Szabadszentkirály
Szentkatalin
Szentlőrinc
Velény
Zók

13. Somogy Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja
13.1. Székhelye: 7400 Kaposvár, Fő u. 37–39.
13.2. Illetékességi területe: Somogy megye
13.3. Kirendeltségei:
13.3.1. Kaposvári Kirendeltség és Szolgáltató Központ
Alsóbogát
Bárdudvarnok
Baté
Bodrog
Bőszénfa
Büssü
Cserénfa
Csoma
Csombárd
Csököly
Ecseny
Edde
Felsőmocsolád
Fonó
Gadács
Gálosfa
Gige
Gölle
Hajmás
Hedrehely
Hencse
Hetes
Igal
Jákó
Juta
Kadarkút
Kaposfő
Kaposgyarmat
Kaposhomok
Kaposkeresztúr
Kaposmérő
Kaposszerdahely
Kaposújlak
Kaposvár
Kazsok
Kercseliget
Kisasszond
Kisgyalán
Kiskorpád
Kőkút
Magyaratád
Magyaregres
Mernye
Mezőcsokonya
Mike
Mosdós
Nagybajom
Nagyberki
Orci
Osztopán
Pálmajor
Patalom
Patca
Polány
Ráksi
Rinyakovácsi
Sántos
Simonfa
Somodor
Somogyaszaló
Somogygeszti
Somogyjád
Somogysárd
Somogyszil
Szabadi
Szenna
Szentbalázs
Szentgáloskér
Szilvásszentmárton
Taszár
Újvárfalva
Várda
Visnye
Zimány
Zselickisfalud
Zselickislak
Zselicszentpál
(A szolgáltatások tekintetében a Kaposvári Kirendeltség és Szolgáltató Központ működési területe: a Barcsi Kirendeltség, a Kaposvári Kirendeltség, a Marcali Kirendeltség, a Nagyatádi Kirendeltség, a Siófoki Kirendeltség, a Balatonboglári Kirendeltség, a Csurgói Kirendeltség, a Tabi Kirendeltség illetékességi területére terjed ki.)
13.3.2. Barcsi Kirendeltség
Babócsa
Barcs
Bélavar
Bolhó
Csokonyavisonta
Darány
Drávagárdony
Drávatamási
Heresznye
Homokszentgyörgy
Istvándi
Kálmáncsa
Kastélyosdombó
Komlósd
Lad
Lakócsa
Patosfa
Péterhida
Potony
Rinyaújlak
Rinyaújnép
Somogyaracs
Szentborbás
Szulok
Tótújfalu
Vízvár
13.3.3. Marcali Kirendeltség
Balatonberény
Balatonkeresztúr
Balatonmáriafürdő
Balatonszentgyörgy
Balatonújlak
Böhönye
Csákány
Csömend
Főnyed
Gadány
Hollád
Hosszúvíz
Kelevíz
Kéthely
Libickozma
Marcali
Mesztegnyő
Nagyszakácsi
Nemesdéd
Nemeskisfalud
Nemesvid
Nikla
Pusztakovácsi
Sávoly
Somogyfajsz
Somogysámson
Somogysimonyi
Somogyszentpál
Somogyzsitfa
Szegerdő
Szenyér
Szőkedencs
Tapsony
Táska
Tikos
Varászló
Vése
Vörs
13.3.4. Nagyatádi Kirendeltség
Bakháza
Beleg
Bolhás
Görgeteg
Háromfa
Kaszó
Kisbajom
Kutas
Lábod
Nagyatád
Nagykorpád
Ötvöskónyi
Rinyabesenyő
Rinyaszentkirály
Segesd
Somogyszob
Szabás
Tarany
13.3.5. Siófoki Kirendeltség
Ádánd
Balatonendréd
Balatonföldvár
Balatonőszöd
Balatonszabadi
Balatonszárszó
Balatonszemes
Bálványos
Kereki
Kőröshegy
Kötcse
Nagyberény
Nagycsepely
Nyim
Pusztaszemes
Ságvár
Siófok
Siójut
Som
Szántód
Szólád
Teleki
Zamárdi
13.3.6. Balatonboglári Kirendeltség
Balatonboglár
Balatonfenyves
Balatonlelle
Buzsák
Fonyód
Gamás
Gyugy
Hács
Kisberény
Látrány
Lengyeltóti
Ordacsehi
Öreglak
Pamuk
Somogybabod
Somogytúr
Somogyvámos
Somogyvár
Szőlősgyörök
Visz
13.3.7. Csurgói Kirendeltség
Berzence
Csurgó
Csurgónagymarton
Gyékényes
Iharos
Iharosberény
Inke
Őrtilos
Pogányszentpéter
Porrog
Porrogszentkirály
Porrogszentpál
Somogybükkösd
Somogycsicsó
Somogyudvarhely
Szenta
Zákány
Zákányfalu
13.3.8. Tabi Kirendeltség
Andocs
Bábonymegyer
Bedegkér
Bonnya
Fiad
Kánya
Kapoly
Kára
Karád
Kisbárapáti
Lulla
Miklósi
Nágocs
Sérsekszőlős
Somogyacsa
Somogydöröcske
Somogyegres
Somogymeggyes
Szorosad
Tab
Tengőd
Torvaj
Törökkoppány
Zala
Zics

14. Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja
14.1. Székhelye: 7100 Szekszárd, Szent István tér 11–13.
14.2. Illetékességi területe: Tolna megye
14.3. Kirendeltségei:
14.3.1. Szekszárdi Kirendeltség és Szolgáltató Központ
Alsónána
Alsónyék
Báta
Bátaszék
Bogyiszló
Decs
Fadd
Fácánkert
Felsőnána
Harc
Kéty
Kistormás
Kölesd
Medina
Murga
Őcsény
Pörböly
Sárpilis
Sióagárd
Szálka
Szedres
Szekszárd
Tengelic
Tolna
Várdomb
Zomba
(A szolgáltatások tekintetében a Szekszárdi Kirendeltség és Szolgáltató Központ működési területe: a Szekszárdi Kirendeltség, a Bonyhádi Kirendeltség, a Paksi Kirendeltség, a Dombóvári Kirendeltség, a Tamási Kirendeltség illetékességi területére terjed ki.)
14.3.2. Bonyhádi Kirendeltség
Aparhant
Bátaapáti
Bonyhád
Bonyhádvarasd
Cikó
Grábóc
Györe
Izmény
Kakasd
Kisdorog
Kismányok
Kisvejke
Lengyel
Mórágy
Mőcsény
Mucsfa
Nagymányok
Nagyvejke
Tevel
Váralja
Závod
14.3.3. Dombóvári Kirendeltség
Attala
Csibrák
Csikóstőttös
Dalmand
Dombóvár
Döbrököz
Gyulaj
Jágónak
Kapospula
Kaposszekcső
Kocsola
Kurd
Lápafő
Nak
Szakcs
Várong
14.3.4. Paksi Kirendeltség
Bikács
Bölcske
Dunaföldvár
Dunaszentgyörgy
Gerjen
Györköny
Kajdacs
Madocsa
Nagydorog
Németkér
Paks
Pálfa
Pusztahencse
Sárszentlőrinc
14.3.5. Tamási Kirendeltség
Belecska
Diósberény
Dúzs
Értény
Felsőnyék
Fürged
Gyönk
Hőgyész
Iregszemcse
Kalaznó
Keszőhidegkút
Kisszékely
Koppányszántó
Magyarkeszi
Miszla
Mucsi
Nagykónyi
Nagyszékely
Nagyszokoly
Ozora
Pári
Pincehely
Regöly
Simontornya
Szakadát
Szakály
Szárazd
Tamási
Tolnanémedi
Udvari
Újireg
Varsád

15. Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja
15.1. Székhelye: 8000 Székesfehérvár, Sörház tér 1.
15.2. Illetékességi területe: Fejér megye
15.3. Kirendeltségei:
15.3.1. Székesfehérvári Kirendeltség és Szolgáltató Központ
Aba
Bakonykúti
Csákvár
Csór
Csősz
Fehérvárcsurgó
Füle
Gánt
Iszkaszentgyörgy
Jenő
Káloz
Kincsesbánya
Kisláng
Kőszárhegy
Lovasberény
Magyaralmás
Moha
Nadap
Nádasdladány
Pákozd
Pátka
Polgárdi
Sárkeresztes
Sárkeresztúr
Sárkeszi
Sárosd
Sárszentmihály
Seregélyes
Soponya
Sukoró
Szabadbattyán
Szabadegyháza
Székesfehérvár
Tác
Úrhida
Zámoly
(A szolgáltatások tekintetében a Székesfehérvári Kirendeltség és Szolgáltató Központ működési területe: a Székesfehérvári Kirendeltség, a Bicskei Kirendeltség, a Dunaújvárosi Kirendeltség, az Enyingi Kirendeltség, az Ercsi Kirendeltség, a Gárdonyi Kirendeltség, a Móri Kirendeltség, a Sárbogárdi Kirendeltség illetékességi területére terjed ki.)
15.3.2. Bicskei Kirendeltség
Alcsútdoboz
Bodmér
Bicske
Csabdi
Etyek
Felcsút
Mány
Szár
Tabajd
Óbarok
Újbarok
Vál
Vértesboglár
Vértesacsa
15.3.3. Dunaújvárosi Kirendeltség
Adony
Baracs
Daruszentmiklós
Dunaújváros
Előszállás
Kisapostag
Kulcs
Mezőfalva
Nagykarácsony
Nagyvenyim
Perkáta
Rácalmás
15.3.4. Enyingi Kirendeltség
Dég
Enying
Igar
Lajoskomárom
Lepsény
Mátyásdomb
Mezőkomárom
Mezőszentgyörgy
Mezőszilas
Szabadhidvég
15.3.5. Ercsi Kirendeltség
Beloiannisz
Besnyő
Ercsi
Iváncsa
Pusztaszabolcs
Ráckeresztúr
15.3.6. Gárdonyi Kirendeltség
Baracska
Gárdony
Gyúró
Kajászó
Kápolnásnyék
Martonvásár
Tordas
Velence
Vereb
Pázmánd
Zichyújfalu
15.3.7. Móri Kirendeltség
Bakonycsernye
Balinka
Bodajk
Csákberény
Csókakő
Isztimér
Mór
Nagyveleg
Pusztavám
Söréd
15.3.8. Sárbogárdi Kirendeltség
Alap
Alsószentiván
Cece
Hantos
Nagylók
Sárbogárd
Sáregres
Sárszentágota
Vajta

16. Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja
16.1. Székhelye: 2800 Tatabánya, Népház út 12.
16.2. Illetékességi területe: Komárom-Esztergom megye
16.3. Kirendeltségei:
16.3.1. Tatabányai Kirendeltség és Szolgáltató Központ
Gyermely
Héreg
Környe
Szárliget
Szomor
Tarján
Tatabánya
Várgesztes
Vértessomló
Vértesszőlős
(A szolgáltatások tekintetében a Tatabányai Kirendeltség és Szolgáltató Központ működési területe: a Tatabányai Kirendeltség, a Tatai Kirendeltség, a Dorogi Kirendeltség, a Kisbéri Kirendeltség, a Komáromi Kirendeltség, az Oroszlányi Kirendeltség, az Esztergomi Kirendeltség illetékességi területére terjed ki.)
16.3.2. Tatai Kirendeltség
Baj
Dunaalmás
Dunaszentmiklós
Kocs
Naszály
Neszmély
Szomód
Tardos
Tata
Vértestolna
16.3.3. Dorogi Kirendeltség
Annavölgy
Bajna
Csolnok
Dág
Dorog
Epöl
Kesztölc
Leányvár
Máriahalom
Nagysáp
Piliscsév
Sárisáp
Tokod
Tokodaltáró
Uny
16.3.4. Kisbéri Kirendeltség
Ácsteszér
Aka
Ászár
Bakonybánk
Bakonysárkány
Bakonyszombathely
Bársonyos
Császár
Csatka
Ete
Kisbér
Kerékteleki
Réde
Súr
Vérteskethely
16.3.5. Komáromi Kirendeltség
Ács
Almásfüzitő
Bábolna
Bana
Csém
Csép
Kisigmánd
Komárom
Mocsa
Nagyigmánd
Tárkány
16.3.6. Oroszlányi Kirendeltség
Bokod
Dad
Kecskéd
Kömlőd
Oroszlány
Szákszend
16.3.7. Esztergomi Kirendeltség
Bajót
Dömös
Esztergom
Lábatlan
Mogyorósbánya
Nyergesújfalu
Pilismarót
Süttő
Tát

17. Veszprém Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja
17.1. Székhelye: 8200 Veszprém, Megyeház tér 3.
17.2. Illetékességi területe: Veszprém megye
17.3. Kirendeltségei:
17.3.1. Veszprémi Kirendeltség és Szolgáltató Központ
Bánd
Barnag
Hajmáskér
Hárskút
Herend
Hidegkút
Királyszentistván
Litér
Márkó
Mencshely
Nagyvázsony
Nemesvámos
Papkeszi
Pula
Sóly
Szentgál
Szentkirályszabadja
Tótvázsony
Veszprém
Veszprémfajsz
Vilonya
Vöröstó
(A szolgáltatások tekintetében a Veszprémi Kirendeltség és Szolgáltató Központ működési területe: a Veszprémi Kirendeltség, az Ajkai Kirendeltség, a Balatonalmádi Kirendeltség, a Balatonfüredi Kirendeltség, a Sümegi Kirendeltség, a Tapolcai Kirendeltség, a Várpalotai Kirendeltség, a Pápai Kirendeltség, a Zirci Kirendeltség illetékességi területére terjed ki.)
17.3.2. Ajkai Kirendeltség
Adorjánháza
Ajka
Apácatorna
Bakonypölöske
Borszörcsök
Csehbánya
Csögle
Dabrony
Devecser
Doba
Egeralja
Halimba
Iszkáz
Kamond
Karakószörcsök
Kerta
Kisberzseny
Kiscsősz
Kislőd
Kispirit
Kisszőlős
Kolontár
Magyarpolány
Nagyalásony
Nagypirit
Noszlop
Öcs
Oroszi
Pusztamiske
Somlójenő
Somlószőlős
Somlóvásárhely
Somlóvecse
Szőc
Tüskevár
Úrkút
Városlőd
Vid
17.3.3. Balatonalmádi Kirendeltség
Alsóörs
Balatonalmádi
Balatonfőkajár
Balatonfűzfő
Balatonkenese
Balatonvilágos
Csajág
Felsőörs
Küngös
Lovas
17.3.4. Balatonfüredi Kirendeltség
Aszófő
Balatonakali
Balatoncsicsó
Balatonfüred
Balatonszepezd
Balatonszőlős
Balatonudvari
Csopak
Dörgicse
Monoszló
Óbudavár
Örvényes
Paloznak
Pécsely
Szentantalfa
Szentjakabfa
Tagyon
Tihany
Vászoly
Zánka
17.3.5. Sümegi Kirendeltség
Bazsi
Bodorfa
Csabrendek
Dabronc
Gógánfa
Gyepükaján
Hetyefő
Hosztót
Káptalanfa
Megyer
Nemeshany
Nyírád
Rigács
Sümeg
Sümegprága
Szentimrefalva
Ukk
Veszprémgalsa
Zalaerdőd
Zalagyömörő
Zalameggyes
Zalaszegvár
17.3.6. Tapolcai Kirendeltség
Ábrahámhegy
Badacsonytomaj
Badacsonytördemic
Balatonhenye
Balatonederics
Balatonrendes
Gyulakeszi
Hegyesd
Hegymagas
Kapolcs
Káptalantóti
Kékkút
Kisapáti
Kővágóörs
Köveskál
Lesencefalu
Lesenceistvánd
Lesencetomaj
Mindszentkálla
Monostorapáti
Nemesgulács
Nemesvita
Raposka
Révfülöp
Salföld
Sáska
Szentbékkálla
Szigliget
Taliándörögd
Tapolca
Uzsa
Vigántpetend
Zalahaláp
17.3.7. Várpalotai Kirendeltség
Berhida
Öskü
Ősi
Pétfürdő
Várpalota
Tés
17.3.8. Pápai Kirendeltség
Adásztevel
Bakonyjákó
Bakonykoppány
Bakonyság
Bakonyszentiván
Bakonyszücs
Bakonytamási
Béb
Békás
Csót
Dáka
Döbrönte
Egyházaskesző
Farkasgyepű
Ganna
Gecse
Homokbödöge
Kemenesszentpéter
Kemeneshőgyész
Külsővat
Kup
Lovászpatona
Magyargencs
Malomsok
Marcalgergelyi
Marcaltő
Mezőlak
Mihályháza
Nagyacsád
Nagydém
Nagygyimót
Nagytevel
Nemesgörzsöny
Németbánya
Nemesszalók
Nóráp
Nyárád
Pápa
Pápadereske
Pápakovácsi
Pápasalamon
Pápateszér
Takácsi
Ugod
Vanyola
Várkesző
Vaszar
Vinár
17.3.9. Zirci Kirendeltség
Bakonybél
Bakonynána
Bakonyoszlop
Bakonyszentkirály
Borzavár
Csesznek
Csetény
Dudar
Eplény
Gic
Jásd
Lókút
Nagyesztergár
Olaszfalu
Pénzesgyőr
Porva
Szápár
Zirc

18. Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja
18.1. Székhelye: 9021 Győr, Városház tér 3.
18.2. Illetékességi területe: Győr-Moson-Sopron megye
18.3. Kirendeltségei:
18.3.1. Győri Kirendeltség és Szolgáltató Központ
Abda
Árpás
Bakonygyirót
Bakonypéterd
Bakonyszentlászló
Bőny
Börcs
Csikvánd
Dunaszeg
Dunaszentpál
Écs
Felpéc
Fenyőfő
Gönyű
Gyarmat
Gyömöre
Győr
Győrasszonyfa
Győrladamér
Győrság
Győrszemere
Győrújbarát
Győrújfalu
Győrzámoly
Ikrény
Kajárpéc
Kisbajcs
Koroncó
Kunsziget
Lázi
Mezőörs
Mérges
Mórichida
Nagybajcs
Nagyszentjános
Nyalka
Nyúl
Öttevény
Pannonhalma (iroda)
Pázmándfalu
Pér
Ravazd
Rábapatona
Rábacsécsény
Rábaszentmihály
Rábaszentmiklós
Rétalap
Románd
Sikátor
Sokorópátka
Szerecseny
Táp
Tápszentmiklós
Tarjánpuszta
Tényő
Tét (iroda)
Töltéstava
Vámosszabadi
Veszprémvarsány
Vének
(A szolgáltatások tekintetében a Győri Kirendeltség és Szolgáltató Központ működési területe: a Győri Kirendeltség, a Csornai Kirendeltség, a Kapuvári Kirendeltség, a Mosonmagyaróvári Kirendeltség, a Soproni Kirendeltség illetékességi területére terjed ki.)
18.3.2. Soproni Kirendeltség
Ágfalva
Csáfordjánosfa
Csér
Ebergőc
Egyházasfalu
Fertőboz
Fertőd (iroda)
Fertőendréd
Fertőhomok
Fertőrákos
Fertőszentmiklós
Fertőszéplak
Gyalóka
Harka
Hegykő
Hidegség
Iván
Kópháza
Lövő (iroda)
Nagycenk
Nagylózs
Nemeskér
Pereszteg
Petőháza
Pinnye
Pusztacsalád
Répceszemere
Répcevis
Röjtökmuzsaj
Sarród
Sopron
Sopronhorpács
Sopronkövesd
Szakony
Und
Újkér
Völcsej
Zsira
18.3.3. Mosonmagyaróvári Kirendeltség
Ásványráró
Bezenye
Darnózseli
Dunakiliti
Dunaremete
Dunasziget
Feketeerdő
Halászi
Hédervár
Hegyeshalom
Jánossomorja
Károlyháza
Kimle
Kisbodak
Lébény
Levél
Lipót
Máriakálnok
Mecsér
Mosonmagyaróvár
Mosonszentmiklós
Mosonszolnok
Mosonudvar
Püski
Rajka
Újrónafő
Várbalog
18.3.4. Csornai Kirendeltség
Acsalag
Barbacs
Bágyogszovát
Bezi
Bodonhely
Bogyoszló
Bősárkány
Cakóháza
Csorna
Dör
Egyed
Enese
Farád
Fehértó
Győrsövényház
Jobaháza
Kóny
Kisbabot
Maglóca
Magyarkeresztúr
Markotabödöge
Páli
Pásztori
Potyond
Rábacsanak
Rábapordány
Rábasebes
Rábaszentandrás
Rábatamási
Rábcakapi
Sobor
Sopronnémeti
Szany
Szil
Szilsárkány
Tárnokréti
Vág
Zsebeháza
18.3.5. Kapuvári Kirendeltség
Agyagosszergény
Babót
Beled (iroda)
Cirák
Csapod
Dénesfa
Edve
Gyóró
Himod
Hövej
Kapuvár
Kisfalud
Mihályi
Osli
Rábakecöl
Szárföld
Vadosfa
Vásárosfalu
Veszkény
Vitnyéd

19. Vas Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja
19.1. Székhelye: 9700 Szombathely, Hollán E. u. 1.
19.2. Illetékességi területe: Vas megye
19.3. Kirendeltségei:
19.3.1. Szombathelyi Kirendeltség és Szolgáltató Központ
Acsád
Balogunyom
Bozzai
Bucsu
Csempeszkopács
Dozmat
Felsőcsatár
Gencsapáti
Gyanógeregye
Horvátlövő
Ják
Kisunyom
Meszlen
Nárai
Narda
Nemesbőd
Nemeskolta
Perenye
Pornóapáti
Rábatöttös
Rum
Salköveskút
Söpte
Sorkifalud
Sorkikápolna
Sorokpolány
Szentpéterfa
Szombathely
Tanakajd
Táplánszentkereszt
Torony
Vasasszonyfa
Vaskeresztes
Vassurány
Vasszécseny
Vasszilvágy
Vát
Vép
Zsennye
(A szolgáltatások tekintetében a Szombathelyi Kirendeltség és Szolgáltató Központ működési területe: a Szombathelyi Kirendeltség, a Celldömölki Kirendeltség, a Körmendi Kirendeltség, a Kőszegi Kirendeltség, a Sárvári Kirendeltség, a Szentgotthárdi Kirendeltség, a Vasvári Kirendeltség illetékességi területére terjed ki.)
19.3.2. Celldömölki Kirendeltség
Boba
Borgáta
Celldömölk
Csönge
Duka
Egyházashetye
Jánosháza
Karakó
Keléd
Kemeneskápolna
Kemenesmagasi
Kemenesmihályfa
Kemenespálfa
Kemenessömjén
Kemenesszentmárton
Kenyeri
Kissomlyó
Köcsk
Mersevát
Mesteri
Nagysimonyi
Nemeskeresztúr
Nemeskocs
Ostffyasszonyfa
Pápoc
Szergény
Tokorcs
Vönöck
19.3.3. Körmendi Kirendeltség
Bajánsenye
Csákánydoroszló
Daraboshegy
Döbörhegy
Döröske
Egyházashollós
Egyházasrádóc
Felsőjánosfa
Felsőmarác
Halastó
Halogy
Harasztifalu
Hegyháthodász
Hegyhátsál
Hegyhátszentjakab
Hegyhátszentmárton
Ispánk
Ivánc
Katafa
Kemestaródfa
Kercaszomor
Kerkáskápolna
Kisrákos
Körmend
Magyarnádalja
Magyarszecsőd
Magyarszombatfa
Molnaszecsőd
Nádasd
Nagykölked
Nagymizdó
Nagyrákos
Nemesrempehollós
Őrimagyarósd
Őriszentpéter
Pankasz
Pinkamindszent
Rádóckölked
Szaknyér
Szalafő
Szarvaskend
Szatta
Szőce
Vasalja
Velemér
Viszák
19.3.4. Kőszegi Kirendeltség
Bozsok
Bük
Cák
Csepreg
Gyöngyösfalu
Horvátzsidány
Kiszsidány
Kőszeg
Kőszegdoroszló
Kőszegpaty
Kőszegszerdahely
Lukácsháza
Nemescsó
Olmod
Peresznye
Pusztacsó
Tömörd
Tormásliget
Velem
19.3.5. Sárvári Kirendeltség
Bejcgyertyános
Bögöt
Bögöte
Chernelházadamonya
Csánig
Csénye
Gérce
Gór
Hegyfalu
Hosszúpereszteg
Ikervár
Iklanberény
Jákfa
Káld
Kenéz
Lócs
Meggyeskovácsi
Megyehíd
Mesterháza
Nagygeresd
Nemesládony
Nick
Nyőgér
Ölbő
Pecöl
Porpác
Pósfa
Rábapaty
Répcelak
Répceszentgyörgy
Sajtoskál
Sárvár
Simaság
Sitke
Sótony
Szeleste
Tompaládony
Uraiújfalu
Vámoscsalád
Vásárosmiske
Vasegerszeg
Vashosszúfalu
Zsédeny
19.3.6. Szentgotthárdi Kirendeltség
Alsószölnök
Apátistvánfalva
Csörötnek
Felsőszölnök
Gasztony
Kétvölgy
Kondorfa
Magyarlak
Nemesmedves
Orfalu
Rábagyarmat
Rátót
Rönök
Szakonyfalu
Szentgotthárd
Vasszentmihály
19.3.7. Vasvári Kirendeltség
Alsóújlak
Andrásfa
Bérbaltavár
Csehi
Csehimindszent
Csipkerek
Egervölgy
Gersekarát
Győrvár
Hegyhátszentpéter
Kám
Mikosszéplak
Nagytilaj
Olaszfa
Oszkó
Pácsony
Petőmihályfa
Püspökmolnári
Rábahídvég
Sárfimizdó
Szemenye
Telekes
Vasvár

20. Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja
20.1. Székhelye: 8900 Zalaegerszeg, Mártírok útja 42–44.
20.2. Illetékességi területe: Zala megye
20.3. Kirendeltségei:
20.3.1. Zalaegerszegi Kirendeltség és Szolgáltató Központ
Alibánfa
Alsónemesapáti
Babosdöbréte
Bagod
Bak
Baktüttös
Becsvölgye
Bezeréd
Bocfölde
Boncodfölde
Böde
Búcsúszentlászló
Csatár
Csonkahegyhát
Csöde
Dobronhegy
Egervár
Gellénháza
Gombosszeg
Gősfa
Gyűrűs
Hagyárosbörönd
Hottó
Iborfia
Kávás
Kemendollár
Keménfa
Kisbucsa
Kiskutas
Kispáli
Kustánszeg
Lakhegy
Lickóvadamos
Milejszeg
Misefa
Nagykapornak
Nagykutas
Nagylengyel
Nagypáli
Nemesapáti
Nemeshetés
Nemesrádó
Nemessándorháza
Nemesszentandrás
Németfalu
Orbányosfa
Ormándlak
Ozmánbük
Pacsa
Padár
Pálfiszeg
Pethőhenye
Petrikeresztúr
Pókaszepetk
Pölöske
Pusztaederics
Pusztaszentlászló
Salomvár
Sárhida
Söjtör
Szentkozmadombja
Szentpéterúr
Teskánd
Tófej
Vasboldogasszony
Vaspör
Vöckönd
Zalaboldogfa
Zalacséb
Zalaegerszeg
Zalaháshágy
Zalaigrice
Zalaistvánd
Zalalövő
Zalaszentgyörgy
Zalaszentiván
Zalaszentlőrinc
Zalaszentmárton
Zalaszentmihály
Zalatárnok
(A szolgáltatások tekintetében a Zalaegerszegi Kirendeltség és Szolgáltató Központ működési területe: a Zalaegerszegi Kirendeltség, a Keszthelyi Kirendeltség, a Lenti Kirendeltség, a Zalaszentgróti Kirendeltség illetékességi területére terjed ki.)
20.3.2. Keszthelyi Kirendeltség
Alsópáhok
Balatongyörök
Bókaháza
Cserszegtomaj
Dióskál
Egeraracsa
Esztergályhorváti
Felsőpáhok
Gétye
Gyenesdiás
Hévíz
Karmacs
Keszthely
Nemesbük
Rezi
Sármellék
Szentgyörgyvár
Vállus
Várvölgy
Vindornyafok
Vindornyalak
Vonyarcvashegy
Zalaapáti
Zalaköveskút
Zalaszántó
Zalavár
20.3.3. Lenti Kirendeltség
Alsószenterzsébet
Baglad
Barlahida
Belsősárd
Bödeháza
Csertalakos
Csesztreg
Csömödér
Dobri
Felsőszenterzsébet
Gáborjánháza
Gosztola
Gutorfölde
Hernyék
Iklódbördöce
Kálócfa
Kányavár
Kerkabarabás
Kerkafalva
Kerkakutas
Kerkateskánd
Kissziget
Kozmadombja
Külsősárd
Lendvadedes
Lendvajakabfa
Lenti
Lovászi
Magyarföld
Márokföld
Mikekarácsonyfa
Nemesnép
Nova
Ortaháza
Páka
Pördefölde
Pórszombat
Pusztaapáti
Ramocsa
Rédics
Resznek
Szécsisziget
Szentgyörgyvölgy
Szentpéterfölde
Szijártóháza
Szilvágy
Tormafölde
Tornyiszentmiklós
Zalabaksa
Zalaszombatfa
Zebecke
20.3.4. Zalaszentgróti Kirendeltség
Almásháza
Batyk
Döbröce
Dötk
Kallósd
Kehidakustány
Kisgörbő
Kisvásárhely
Ligetfalva
Mihályfa
Nagygörbő
Óhíd
Pakod
Sénye
Sümegcsehi
Szalapa
Tekenye
Tilaj
Türje
Vindornyaszőlős
Zalabér
Zalacsány
Zalaszentgrót
Zalaszentlászló
Zalavég
20.3.5. Nagykanizsai Kirendeltség és Szolgáltató Központ
Alsórajk
Balatonmagyaród
Belezna
Bocska
Börzönce
Csapi
Eszteregnye
Felsőrajk
Fityeház
Fűzvölgy
Galambok
Garabonc
Gelse
Gelsesziget
Hahót
Homokkomárom
Hosszúvölgy
Kacorlak
Kerecseny
Kilimán
Kisrécse
Liszó
Magyarszentmiklós
Magyarszerdahely
Miháld
Murakeresztúr
Nagybakónak
Nagykanizsa
Nagyrada
Nagyrécse
Nemespátró
Orosztony
Pat
Pölöskefő
Pötréte
Rigyác
Sand
Sormás
Surd
Szepetnek
Újudvar
Zalakaros
Zalakomár
Zalamerenye
Zalasárszeg
Zalaszabar
Zalaszentbalázs
Zalaszentjakab
Zalaújlak
(A szolgáltatások tekintetében a Nagykanizsai Kirendeltség és Szolgáltató Központ működési területe: a Nagykanizsai Kirendeltség, valamint a Letenyei Kirendeltség illetékességi területére terjed ki.)
20.3.6. Letenyei Kirendeltség
Bánokszentgyörgy
Bázakerettye
Becsehely
Borsfa
Bucsuta
Csörnyeföld
Kerkaszentkirály
Kiscsehi
Kistolmács
Lasztonya
Letenye
Lispeszentadorján
Maróc
Molnári
Murarátka
Muraszemenye
Oltárc
Petrivente
Pusztamagyaród
Semjénháza
Szentliszló
Szentmargitfalva
Tótszentmárton
Tótszerdahely
Valkonya
Várfölde
Zajk
1

A rendeletet a 44/2012. (XII. 22.) NGM rendelet 3. §-a hatályon kívül helyezte 2013. január 1. napjával.

2

Az 1. § (2) bekezdése a 2. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

3

A 2. § (3) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

4

A 2. § (4) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

5

A 4. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

6

A melléklet 1/a. pontját a 2. § (4) bekezdése hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére