• Tartalom

368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet

368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet

az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról

2014.01.05.

A Kormány az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 109. § (1) bekezdés 1–24., 26. és 27. pontjában és az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 72. § (1) bekezdés c) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikkében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

I. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. § (1) E rendelet alkalmazásában

a) fejezetet irányító szerv és annak vezetője: az 1. mellékletben megjelölt szerv és személy,

b) fejlesztés: olyan – alapvetően felhalmozási kiadásokban megtestesülő – tevékenység, amely új, vagy a korábbinál műszaki, technikai szempontból korszerűbb tárgyi eszköz létrehozására irányul, illetve meglevő tárgyi eszköz műszaki, technikai paramétereinek korszerűsítését valósítja meg,

c) felsőoktatásban szerzett pénzügyi-számviteli végzettség: a felsőoktatásban gazdaságtudományok képzési területen vagy a többciklusú képzés bevezetése előtt annak megfelelő egyetemi, főiskolai szakon szerzett végzettség, szakképzettség,

d) forgótőke: a központosított illetményszámfejtés esetén a megbízó és a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) között létrejött megállapodás alapján olyan engedményezés, amely jogszabályon és a munkavállaló egyéni megbízásán alapuló munkáltatói fizetési kötelezettség – ideértve a társadalombiztosítási szolgáltatások kifizetőhelyi kötelezettségét is – teljesítésének fedezetét képezi,

e) jogosulatlanul igénybe vett támogatás: a jogszabálysértően, nem rendeltetésszerűen vagy szerződésellenes módon felhasznált költségvetési támogatás,

f) közreműködő szervezet: az európai uniós forrásból finanszírozott költségvetési támogatás esetén a támogató képviseletében eljáró, jogszabályban kijelölt szervezet,

g) program: ágazati vagy térségi fejlesztési célt megvalósító fejlesztési terv, mely több egymással összefüggő projekt útján, az érintettek együttműködése alapján valósul meg, az európai uniós források felhasználása során a külön jogszabályban meghatározott fogalom,

h) projekt: tartalmilag és formailag részletesen kidolgozott, megfelelő pénzügyi háttérrel és végrehajtási ütemezéssel rendelkező fejlesztési elképzelés, az európai uniós források felhasználása során a külön jogszabályban meghatározott fogalom,

i) támogatási intenzitás: a támogatástartalom és az elszámolható költségek jelenértékének hányadosa, százalékos formában kifejezve,

j)1

k) támogatott tevékenység: az európai uniós forrásból finanszírozott költségvetési támogatás esetén a projekt, egyéb költségvetési támogatás esetén az a jogszabályban, támogatói okiratban, támogatási szerződésben megjelölt tevékenység – ideértve a kedvezményezett működését is –, feladat, amely során felmerült költségek megtérítését a költségvetési támogatás részben vagy egészében biztosítja.

l)2 törzskönyvi okirat: a törzskönyvi jogi személy törzskönyvi nyilvántartásba vétele, törzskönyvi nyilvántartásba vett adatai változásának bejelentése és a törzskönyvi jogi személy törzskönyvi nyilvántartásból való törlése során a kérelemhez csatolandó valamennyi okirat – a vezetői kinevezésről, megbízásról szóló okirat kivételével –, valamint a Kincstárnak a törzskönyvi nyilvántartás vezetése során keletkezett döntése és más okirata,

m)3 támogatott tevékenység időtartama: jogszabályban, támogatói okiratban, támogatási szerződésben meghatározott időtartam, amely során felmerülő, a támogatott tevékenység megvalósításához kapcsolódó költségek elszámolhatóak.

(2) Az (1) bekezdésben nem szereplő fogalmakat az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) szerint kell értelmezni.

(3) E rendelet alkalmazása során, ha az

a) alapító, irányító szervről rendelkezik, azon az Áht. 9. § (7) bekezdése szerint a költségvetési szerv felett felügyeleti hatáskörrel rendelkező szervet,

b)4 jegyzőről rendelkezik, azon a főjegyzőt

is érteni kell, ha törvény, vagy e rendelet egyéb rendelkezéséből kifejezetten más nem következik.

2. §5

II. Fejezet

A KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK JOGÁLLÁSA

3. §7 A költségvetési szervnél az egységes rovatrend B3. Közhatalmi bevételek és a B405. Ellátási díjak rovatain elszámolandó bevételek vállalkozási tevékenységre nem használhatók fel.

(2) A költségvetési szerv adott vállalkozási tevékenysége bevételének fedeznie kell legalább az adott tevékenységgel összefüggő valamennyi közvetlen kiadást, valamint az ahhoz hozzárendelhető közvetett kiadásokat, továbbá az amortizációt.

(3)8 Ha a vállalkozási tevékenység maradványa egymást követő három évben negatív, a vállalkozási tevékenységet meg kell szüntetni.

4. § (1)9 Az Áht. 8. § (2) bekezdése szerinti közös alapításról az alapító szerveknek megállapodást kell kötniük, amelynek tartalmaznia kell

a) az alapítás költségeinek forrását alapítók szerint,

b) a folyamatos működtetés, üzemeltetés feltételeit, ezen belül az alapítók hozzájárulásának arányát, mértékét, éves megállapításának módját,

c) az irányítási jogok gyakorlásának módját, esetleges megosztását vagy valamely alapító szerv részére történő kizárólagos biztosítását,

d) a közös működtetés megszűnésének, megszüntetésének szabályait, és

e) rendelkezést a jogszabályban foglalt egyéb kérdésekről.

(2) Törvény vagy kormányrendelet eltérő rendelkezése hiányában költségvetési szerv alapítása esetén csak akkor nyitható meg a költségvetési szerv fizetési számlája, ha a törzskönyvi nyilvántartásba vétele megtörtént.

5. § (1) Az alapító okirat tartalmazza a költségvetési szerv

a) nevét, székhelyét, esetleges telephelyeit,

b) az alapításáról rendelkező jogszabály teljes megjelölését, ha az alapításról jogszabály rendelkezett,

c)10 közfeladatát és szakmai alaptevékenységeit, továbbá ezek kormányzati funkció szerinti megjelölését, és főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolását,

d) illetékességét, működési körét,

e) irányító szervének nevét, székhelyét,

f)11

g) vezetőjének megbízási rendjét, és

h) a foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok megjelölését.

(2) Az alapító okirat – az (1) bekezdésben foglaltakon túl – az alábbiak fennállása esetén tartalmazza a költségvetési szerv

a) jogelődjének megnevezését, székhelyét,

b) vállalkozási tevékenysége felső határát a módosított kiadási előirányzatok arányában, és

c) megszűnésének időpontját vagy pontos feltételét, ha határozott időre vagy bizonyos feltétel bekövetkeztéig hozzák létre.

(3) Ha az alapítói jogok és az irányítási jogok gyakorlására jogosult személye eltér, az alapító okiratban mindkettőt meg kell jelölni. Ha a költségvetési szervnek felügyeleti szerve van, ezt kell felügyeleti szerv elnevezéssel megjelölni az alapító okiratban.

(4) Az alapító okirat módosítása esetén el kell készíteni és a módosító okirathoz csatolni az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot is.

6. § Az Áht. 9. § (4) bekezdésében foglalt esetben utasításban vagy azon központi költségvetési szerv alapító okiratában, amely tekintetében a középirányító szerv az átruházott irányítói jogokat gyakorolja, meg kell határozni az egyes irányítói jogok gyakorlására jogosultat.

7. §13 (1) A költségvetési szerv

a) a személyi juttatásokkal és az azokhoz kapcsolódó járulékok és egyéb közterhek előirányzataival minden esetben,

b) a működtetéshez, a vagyon használatához, valamint az a) pontba nem tartozó, a közfeladatai ellátásához szükséges egyéb előirányzataival jogszabály vagy az irányító szerv döntése alapján

rendelkezik.

(2) A költségvetési szerv gazdálkodási tevékenységei:

a) a költségvetési tervezés, az előirányzatok módosításának, átcsoportosításának és felhasználásának végrehajtása, a finanszírozási, adatszolgáltatási, beszámolási és a pénzügyi, számviteli rend betartása, és

b) a költségvetési szerv működtetése, a használatában lévő vagyon használata, védelme.

8. §14 (1) A 7. § (1) bekezdés b) pontja szerinti előirányzatokkal rendelkező, és gazdálkodási tevékenységei ellátását – a 9. §-ban meghatározottak szerint – saját gazdasági szervezettel biztosító költségvetési szerv

a) a fejezetet irányító szerv, a fejezetet irányító szervi jogállással bíró költségvetési szerv és a középirányító szerv,

b) a központi hivatal,

c) az 5000 fő lakosságszámot meghaladó település önkormányzati hivatala és az a közös önkormányzati hivatal, amelyhez tartozó települések összlakosságszáma az 5000 főt meghaladja, valamint az országos nemzetiségi önkormányzat hivatala,

d) az országos területi hálózattal rendelkező költségvetési szerv központi szerve,

e) az a költségvetési szerv, amely éves kiadási főösszege a kétmilliárd forintot meghaladja.

(2) Az 5000 fő lakosságszámot meg nem haladó település önkormányzati hivatala és az a közös önkormányzati hivatal, amelyhez tartozó települések összlakosságszáma az 5000 főt nem haladja meg, valamint a társulási tanács munkaszervezeti feladatait ellátó költségvetési szerv a helyi önkormányzat, a helyi nemzetiségi önkormányzat és a társulás tekintetében gazdasági szervezet hiányában is ellátja a 7. § (2) bekezdése szerinti gazdálkodási tevékenységeket.

(3) Az (1) bekezdés a)–e) pontjában meghatározott költségvetési szerv gazdálkodási tevékenységeit jogszabály vagy az irányító szerv döntése alapján elláthatja más költségvetési szerv azzal, hogy a 7. § (2) bekezdés a) pontja szerinti feladatok más szerv által történő ellátása az előirányzatok feletti rendelkezési jogosultságot nem érinti.

(4) Az (1) bekezdésben foglaltak alkalmazandók azon költségvetési szervre is, amelynél jogszabály vagy az irányító szerv döntése alapján a közfeladat terjedelme, országos, megyei vagy egyéb, a településinél nagyobb területi jellegű illetékessége, az ellátottak száma, az ügyfélforgalom volumene, az alaptevékenység ellátását támogató szellemi és fizikai tevékenységet végző szervezeti egységek működtetése a gazdasági szervezet meglétét szükségessé teszi.

9. §15 (1) A gazdasági szervezet a költségvetési szerv és a hozzá rendelt költségvetési szervek működtetéséért, a költségvetés tervezéséért, az előirányzatok módosításának, átcsoportosításának és felhasználásának (a továbbiakban együtt: gazdálkodás) végrehajtásáért, a finanszírozási, adatszolgáltatási, beszámolási és a vagyon használatával, védelmével összefüggő feladatok teljesítéséért, a pénzügyi, számviteli rend betartásáért felelős szervezeti egység. A gazdasági szervezet feladatait indokolt esetben több szervezeti egység is elláthatja, azonban az egyes szervezeti egységek által ellátott tevékenységek között párhuzamosság nem lehet. Ilyen esetben a szervezeti egységek összességét kell gazdasági szervezetnek tekinteni.

(2)16

(3)17 A költségvetési szerv működtetésével, üzemeltetésével, a vagyon használatával, hasznosításával, védelmével kapcsolatos feladatok ellátása a gazdasági szervezeten kívül, szolgáltatás megrendelésével is történhet.

(4)18

(5)19 A gazdasági szervezetnek a 13. § (5) bekezdése szerinti ügyrenddel kell rendelkeznie. A gazdasági szervezet ügyrendjében nem kell szabályozni a 13. § (2), (3) és (3a) bekezdése szerint kiadott szabályzatokban rendezett kérdéseket. Ha a gazdasági szervezet feladatait több szervezeti egység látja el, a szervezeti egységeknek külön-külön kell rendelkezniük ügyrenddel, de a gazdasági szervezet egészére nézve nem kell külön ügyrendet készíteni.

(6) A központi kezelésű előirányzat és a fejezeti kezelésű előirányzat kezelő szerve a kezelt központi kezelésű előirányzatok és fejezeti kezelésű előirányzatok tekintetében a tervezéssel, gazdálkodással, finanszírozással, adatszolgáltatással és beszámolással kapcsolatos feladatokat a gazdasági szervezetével vagy ezekkel a feladatokkal a szervezeti és működési szabályzatában kijelölt más szervezeti egységével látja el.

(7) Az elkülönített állami pénzalapok és a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai kezelő szerve a kezelt elkülönített állami pénzalapokkal és társadalombiztosítás pénzügyi alapjaival kapcsolatos tervezési, gazdálkodási, finanszírozási, adatszolgáltatási és beszámolási feladatokat – figyelemmel a (8) bekezdésben foglaltakra is – a gazdasági szervezetével vagy ezekkel a feladatokkal a szervezeti és működési szabályzatában kijelölt más szervezeti egységével látja el.

(8)20 Ha a fővárosi és megyei kormányhivatal megyei szakigazgatási szerve vagy járási (fővárosi kerületi) hivatala járási szakigazgatási szerve törvény alapján elkülönített állami pénzalap vagy társadalombiztosítás pénzügyi alapja előirányzatai meghatározott része felett rendelkezési joggal bír, az azzal kapcsolatos gazdálkodási, nyilvántartás-vezetési, adatszolgáltatási feladatokat a fővárosi és megyei kormányhivatal ezekkel a feladatokkal megbízott megyei szakigazgatási szerve vagy járási (fővárosi kerületi) hivatala járási szakigazgatási szerve vagy annak irányítása alatt működő szervezeti egysége látja el.

(9)21 A 10. § (3a) és (3b) bekezdése szerinti költségvetési szerv a helyi önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzat és a társulás tekintetében a tervezéssel, gazdálkodással, ellenőrzéssel, finanszírozással, adatszolgáltatással és beszámolással kapcsolatos feladatokat a gazdasági szervezetével – a gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szerv a költségvetési szerv vezetője által kijelölt, a költségvetési szerv állományába tartozó személlyel – látja el.

10. § (1)22 Ha a költségvetési szerv nem rendelkezik gazdasági szervezettel, az irányító szerv – a (2) és (3) bekezdésben foglalt kivételekkel – köteles egy vagy több

a) az irányítása alá tartozó, vagy

b) más irányító szervvel kötött megállapodás alapján annak irányítása alá tartozó

gazdasági szervezettel rendelkező költségvetési szervet kijelölni, amely(ek) a gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szerv tekintetében a 7. § (2) bekezdése szerinti feladatokat ellátja. Egy feladatra csak egy költségvetési szerv jelölhető ki.

(2)23

(3)24 Az önkormányzati hivatal, a társulási tanács munkaszervezeti feladatait ellátó költségvetési szerv, vagy kifejezetten más költségvetési szerv tervezési, gazdálkodási, finanszírozási, adatszolgáltatási és beszámolási feladatai ellátására létrehozott helyi önkormányzati költségvetési szerv külön gazdasági szervezet nélkül is kijelölhető a 7. § (2) bekezdésében megjelölt feladatok ellátására.

(3a)25 A gazdasági szervezettel nem rendelkező önkormányzati hivatal gazdasági szervezet hiányában is ellátja az Áht. 27. § (1) és (2) bekezdése szerinti feladatokat.

(3b)26 A társulási tanács munkaszervezeti feladatait ellátó költségvetési szerv gazdasági szervezet hiányában is ellátja az Áht. 27. § (4) bekezdése szerinti feladatokat.

(3c)27 A (3)–(3b) bekezdése szerinti esetekben a költségvetési szerv szervezetének egészében kell biztosítani a 9. § (1) bekezdése szerinti feladatok ellátását.

(4) A gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szerv és a kijelölt költségvetési szerv a munkamegosztás és felelősségvállalás rendjét megállapodásban (a továbbiakban: munkamegosztási megállapodás) rögzíti.

(5) Az azonos irányító szerv irányítása alá tartozó költségvetési szervek esetén a munkamegosztási megállapodást az irányító szerv hagyja jóvá. Más irányító szerv irányítása alá tartozó költségvetési szerv kijelölése esetén az (1) bekezdés b) pontja szerinti megállapodásban rögzíteni kell az ellátandó feladatokat, valamint a munkamegosztási megállapodás jóváhagyásának rendjét.

(6)28 A munkamegosztási megállapodásnak tartalmaznia kell, hogy a 9. § (1) bekezdése szerinti feladatok közül melyik feladatot melyik költségvetési szerv látja el.

(7)29

(8)30 A gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szerv 7. § (2) bekezdése szerinti feladatait az (1)–(3) bekezdés szerint kijelölt költségvetési szerv – kivéve, ha a 7. § (2) bekezdés b) pontja szerinti feladatok ellátása szolgáltatás vásárlásával történik – az állományába tartozó alkalmazottakkal, a munkamegosztási megállapodásban rögzített helyen és módon látja el, vagy a gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szerv vezetője ezen feladatok ellátásáért felelős alkalmazottakat külön kijelöl.

11. § (1) A költségvetési szerv gazdasági vezetője

a) irányítja és ellenőrzi a gazdasági szervezetet,

b)31 felelős az e rendeletben számára meghatározott feladatok ellátásáért, és

c) a költségvetési szerv más szervezeti egységéhez beosztott, továbbá a költségvetési szervhez rendelt más költségvetési szerv által foglalkoztatott, a tervezéssel, gazdálkodással, finanszírozással, adatszolgáltatással és beszámolással kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős alkalmazottaknak iránymutatást ad.

(2) Ha a gazdasági szervezet feladatait a 9. § (1) bekezdésében foglaltak szerint több szervezeti egység látja el, gazdasági vezetőnek e szervezeti egységek vezetőinek irányítását végző, ennek hiányában a szervezeti és működési szabályzatban megjelölt személyt kell tekinteni.

(3)32 A gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szerv esetén gazdasági vezetőt nem kell megbízni, e rendelet gazdasági vezetőre vonatkozó előírásait hozzá a 10. § (1)–(3) bekezdése szerint kijelölt költségvetési szerv gazdasági vezetőjére nézve kell alkalmazni.

(4)33

(4a)34 A 10. § (3)–(3b) bekezdése szerinti gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szervnél a 7. § (2) bekezdése szerinti ott megjelölt feladatok ellátásáért a költségvetési szerv vezetője felel. Ez esetben a költségvetési szerv vezetőjére a 12. § (2) bekezdésében előírt követelményeket kell alkalmazni, kivéve ha a költségvetési szerv állományában van olyan személy, aki megfelel a 12. § (2) bekezdésében előírt követelményeknek és a költségvetési szerv vezetője e feladatok ellátására írásban kijelölte.

(5) E rendelet gazdasági vezetőre vonatkozó előírásait a 9. § (6) és (7) bekezdése esetén a kezelő szervnél a kezelt központi kezelésű előirányzatokkal, fejezeti kezelésű előirányzatokkal, elkülönített állami pénzalapokkal vagy társadalombiztosítás pénzügyi alapjaival kapcsolatban a tervezési, gazdálkodási, finanszírozási, adatszolgáltatási és beszámolási feladatok ellátásáért felelős szervezeti egységek vezetőire nézve is alkalmazni kell. A fővárosi és megyei kormányhivatal gazdasági vezetőjének feladatai nem terjednek ki a szakigazgatási szervein belül a 9. § (8) bekezdése alapján működő szervezeti egység feladataira, az ott megjelölt esetben a gazdasági vezető feladatainak ellátásáért a szervezeti egység vezetője felel.

(6)35 A gazdasági vezető a feladatait a költségvetési szerv – a 9. § (8) bekezdése szerinti szervezeti egység vezetője a szakigazgatási szerv – vezetőjének közvetlen vezetése és ellenőrzése mellett látja el. A gazdasági vezető az általa ellátott feladatok tekintetében a költségvetési szerv – a 9. § (8) bekezdése szerinti szervezeti egység vezetője a szakigazgatási szerv – vezetőjének helyettese abban az esetben is, ha munkaköri elnevezése, beosztása ezt nem jelöli. Ezek a rendelkezések nem vonatkoznak a Legfőbb Ügyészség, az önkormányzati hivatal, a kormányhivatal, az autonóm államigazgatási szerv, valamint – a (7) bekezdésben foglaltak kivételével – a minisztérium gazdasági vezetőjére, akik a szervezeti és működési szabályzatban megjelölt személy vezetése és ellenőrzése alatt látják el feladataikat.

(7) A minisztérium gazdasági ügyekkel megbízott állami vezetője e rendelet alkalmazásában abban az esetben minősül gazdasági vezetőnek, ha az (1) bekezdés szerinti feladatokat kivétel nélkül ellátja.

(8) A gazdasági vezető átmeneti vagy tartós akadályoztatása esetén a költségvetési szerv vezetője haladéktalanul köteles gondoskodni helyettesítéséről, a gazdasági vezetői álláshely megüresedése esetén annak betöltéséről. Az álláshely betöltéséig tartó átmeneti időszakra a költségvetési szerv vezetője írásban az 55. § (3) bekezdése szerinti végzettségű alkalmazottat jelöl ki a gazdasági vezetői feladatok ellátására az irányító szerv vezetőjének egyetértésével.

12. §36 (1) A gazdasági vezetőnek a felsőoktatásban szerzett végzettséggel és emellett

a) okleveles könyvvizsgálói vagy államháztartási mérlegképes könyvelői szakképesítéssel vagy az engedélyezés szempontjából ezzel egyenértékű szakképesítéssel, vagy

b)37 mérlegképes könyvelői szakképesítéssel és a gazdasági vezetői, belső ellenőri, érvényesítői, pénzügyi ellenjegyzői – 2012. január 1. előtt az Áht. szerinti ellenjegyzői –, vagy a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Szt.) 150. § (1) és (2) bekezdése szerinti feladatok ellátásában költségvetési szervnél legalább öt éves igazolt szakmai gyakorlattal

kell rendelkeznie.

(2)38 A gazdasági vezetőnek szerepelnie kell az Szt. 151. § (3) bekezdése szerinti nyilvántartásban, és rendelkeznie kell a tevékenység ellátására jogosító engedéllyel, kivéve ha az Szt. 150. § (1) és (2) bekezdése szerinti feladatokat ellátó, a gazdasági vezető irányítása alatt álló alkalmazottak közül legalább egy rendelkezik az (1) bekezdés szerinti szakképesítéssel, szerepel az Szt. 151. § (3) bekezdése szerinti nyilvántartásban és rendelkezik a tevékenység ellátására jogosító engedéllyel. A 11. § (4a) bekezdése szerint kijelölt személynek e feltételeknek kell megfelelnie.

(3)39 Költségvetési szervnél az Szt. 150. § (1) és (2) bekezdése szerinti feladatokat ellátó, az Szt. 151. § (3) bekezdése szerinti nyilvántartásban szereplő alkalmazottnak az Szt. 152. § (1) bekezdése szerinti szakmai továbbképzési kötelezettségét a könyvviteli szolgáltatást végzők nyilvántartásba vételéről szóló kormányrendelet alapján kell teljesítenie azzal, hogy a továbbképzési kötelezettség teljesítése során 12 kreditpontot államháztartási szakterületre minősített speciális továbbképzésen kell megszereznie.

13. § (1) A költségvetési szerv szervezeti és működési szabályzata tartalmazza

a) a költségvetési szerv alapításáról szóló jogszabály teljes megjelölését, ha a költségvetési szerv alapításáról jogszabály rendelkezett,

b) a költségvetési szerv alapító okiratának – ha azt az alapítás óta módosították, a hatályos, egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratának – keltét, számát, az alapítás időpontját,

c)40 az ellátandó, és a kormányzati funkció szerint besorolt alaptevékenységek, rendszeresen ellátott vállalkozási tevékenységek, valamint az alaptevékenységet szabályozó jogszabályok megjelölését,

d) azon gazdálkodó szervezetek részletes felsorolását, amelyek tekintetében a költségvetési szerv alapítói, tulajdonosi (tagsági, részvényesi) jogokat gyakorol,

e) a szervezeti felépítést és a működés rendjét, a szervezeti egységek – ezen belül a gazdasági szervezet – megnevezését, engedélyezett létszámát, feladatait, a költségvetési szerv szervezeti ábráját,

f) azon ügyköröket, amelyek során a szervezeti egységek vezetői a költségvetési szerv képviselőjeként járhatnak el,

g) a szervezeti és működési szabályzatban nevesített munkakörökhöz tartozó feladat- és hatásköröket, a hatáskörök gyakorlásának módját, a helyettesítés rendjét, az ezekhez kapcsolódó felelősségi szabályokat,

h) jogszabályban meghatározott kivétellel a munkáltatói jogok gyakorlásának – ideértve az átruházott munkáltatói jogokat is – rendjét, és

i) az irányító szerv által a 10. § (1)–(3) bekezdése szerint a költségvetési szervhez rendelt más költségvetési szervek felsorolását.

(2) A költségvetési szerv vezetője belső szabályzatban rendezi a működéséhez kapcsolódó, pénzügyi kihatással bíró, jogszabályban nem szabályozott kérdéseket, így különösen

a) a tervezéssel, gazdálkodással – így különösen a kötelezettségvállalás, ellenjegyzés, teljesítés igazolása, érvényesítés, utalványozás gyakorlásának módjával, eljárási és dokumentációs részletszabályaival, valamint az ezeket végző személyek kijelölésének rendjével –, az ellenőrzési adatszolgáltatási és beszámolási feladatok teljesítésével kapcsolatos belső előírásokat, feltételeket,

b) a beszerzések lebonyolításával kapcsolatos eljárásrendet,

c) a belföldi és külföldi kiküldetések elrendelésével és lebonyolításával, elszámolásával kapcsolatos kérdéseket,

d) az anyag- és eszközgazdálkodás számviteli politikában nem szabályozott kérdéseit,

e) a reprezentációs kiadások felosztását, azok teljesítésének és elszámolásának szabályait,

f) a gépjárművek igénybevételének és használatának rendjét,

g) a vezetékes és rádiótelefonok használatát, és

h) a közérdekű adatok megismerésére irányuló kérelmek intézésének, továbbá a kötelezően közzéteendő adatok nyilvánosságra hozatalának rendjét.

(3) A központi kezelésű előirányzat, fejezeti kezelésű előirányzat, elkülönített állami pénzalap, társadalombiztosítás pénzügyi alapja kezelő szerve a kezelt központi kezelésű előirányzatokkal, fejezeti kezelésű előirányzatokkal, elkülönített állami pénzalapokkal, társadalombiztosítás pénzügyi alapjaival kapcsolatos tervezési, gazdálkodási, finanszírozási, adatszolgáltatási és beszámolási feladataira nézve külön szabályzatot készít a (2) bekezdés a) pontjában foglalt szempontok figyelembevételével.

(3a)41 A (2) bekezdésben meghatározott szempontok figyelembevételével belső szabályzataiban rendelkezik

a) az önkormányzati hivatal a helyi önkormányzat és a helyi nemzetiségi önkormányzat,

b) a társulási tanács munkaszervezeti feladatait ellátó költségvetési szerv a társulás, és

c) a térségi fejlesztési tanács munkaszervezete a térségi fejlesztési tanács

sajátos tervezési, gazdálkodási, ellenőrzési, finanszírozási, adatszolgáltatási és beszámolási feladatairól vagy ezekről külön szabályzatot készít.

(4) Ha a költségvetési szerv számára a (2) bekezdés b)–h) pontjában felsorolt tevékenységeket jogszabály alapján más költségvetési szerv alapfeladatként látja el vagy nyújtja, az adott tevékenységre vonatkozó szabályozást a feladatot ellátó költségvetési szervvel egyeztetett módon kell kiadni.

(5) A költségvetési szerv szervezeti egységei által ellátott feladatok munkafolyamatainak leírását, a szervezeti egység vezetőinek és alkalmazottainak feladat- és hatáskörét, a helyettesítés rendjét, továbbá a szervezeti egység költségvetési szerven belüli belső és azon kívüli külső kapcsolattartásának módját, szabályait – ha azokról a szervezeti és működési szabályzat vagy a költségvetési szerv más szabályzata nem rendelkezik – a szervezeti egységek ügyrendje tartalmazza.

14. § (1) A költségvetési szerv megszüntetését megelőzően az irányító szervnek gondoskodnia kell

a) a közfeladat jövőbeni ellátása módjának, szervezeti formájának meghatározásáról, kivéve, ha a megszüntetésre azért került sor, mert a közfeladat iránti szükséglet megszűnt,

b) az eszközök és a források leltározásáért, az éves költségvetési beszámoló elkészítéséért, a vagyonátadás lebonyolításáért felelős személyek kijelöléséről, a feladatok határidőinek meghatározásáról,

c) az ellátandó közfeladatokhoz tartozó hatósági engedélyeknek – a megszüntetendő költségvetési szerv kérelmére történő – visszavonásáról és annak előkészítéséről, hogy az új hatósági engedélyek a közfeladatokat a továbbiakban ellátó szervek részére kiadhatóak legyenek,

d) ha a közfeladat ellátásához díjbevétel kötődik, a díjbeszedési jogosultság átadásának előkészítéséről, és

e) a költségvetési szervnél foglalkoztatottakkal kapcsolatos munkáltatói intézkedések meghatározásáról, a határidők kijelöléséről, a közfeladatokat a továbbiakban ellátó szervek részéről történő továbbfoglalkoztatás lehetőségéről.

(2) A megszüntetésről rendelkező jogszabályban, megszüntető okiratban rendelkezni kell a megszüntetés okáról, a megszűnő költségvetési szerv közfeladatának jövőbeni ellátásáról, és meg kell jelölni azt a naptári napot ameddig, vagy azt az időtartamot, amelyre vonatkozóan, és meghatározható azon kör, mérték, amelyre kiterjedően a költségvetési szerv utoljára kötelezettséget vállalhat. A költségvetési szerv ezzel ellentétes kötelezettségvállalása semmis.

(3) A megszüntető okirat a (2) bekezdésben foglaltakon kívül tartalmazza a megszűnő költségvetési szerv nevét, székhelyét, ha a megszüntetésről jogszabály rendelkezett a jogszabály teljes megjelölését, a megszüntetésről döntő szerv megnevezését és székhelyét, valamint a megszűnés módját.

(4) Ha közfeladat ellátásának kötelezettsége a költségvetési szerv megszüntetése nélkül kerül más államháztartáson belüli vagy kívüli szervezethez, a (2) bekezdésben foglaltakat a módosító okiratra nézve is alkalmazni kell.

(5) Törvény vagy kormányrendelet eltérő rendelkezése hiányában, ha az Áht. 8. § (3) bekezdése szerinti kiválás vagy a költségvetési szerv általános jogutódlással történő megszüntetése több alapító szervhez tartozó költségvetési szervet érint, vagy annak eredményeként megváltozik az irányító szerv, az alapító szervek megállapodásban jelölik ki az új irányító szervet. Ilyen esetben a megszüntető okiratot – kiválás esetén az alapító okirat módosítását – a korábbi alapító szerv, a létrejövő új költségvetési szerv alapító okiratát, továbbá az új irányító szerv irányítása alá került költségvetési szerv alapító okiratának módosítását a megállapodásban kijelölt új alapító szerv adja ki.

(6) Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv megszüntetése esetén a költségvetési szerv előirányzatait a fejezetet irányító szervnek a megszüntetés napjával, de legkésőbb harminc napon belül, az előirányzatokat terhelő pénzforgalom nélküli tranzakciókat hatvan napon belül rendeznie kell a Kincstárnál. Ha a költségvetési szerv jogutódja a megszűnés napját követően jön létre vagy közfeladatát a jövőben az irányító szerv által alapított államháztartáson kívüli szervezet látja el, a megszűnő költségvetési szerv pénzeszközeit a fejezetet irányító szerv fizetési számlájára kell átvezetni.

III. Fejezet

A TERVEZÉS ÉS A KÖLTSÉGVETÉS SZERKEZETE

15. § (1)42 A központi költségvetési tervezésnek a legvalószínűbb makrogazdasági és költségvetési forgatókönyvön vagy egy annál óvatosabb forgatókönyvön kell alapulnia. A központi költségvetés fejezeteinek Áht. 13. § (2) bekezdése szerint tervezett kiadásait az Áht. 29. § (1) bekezdése alapján az adott fejezetre megállapított összes kiadás szerkezeti változásokkal és a szintrehozásokkal módosított összegeként kell megállapítani.

(2) Szerkezeti változásként kell szerepeltetni

a) a tervévet megelőző évben tartós jelleggel átcsoportosított előirányzatok összegét,

b) a kiadási előirányzatoknak a közfeladatok megszűnéséből, intézmény átszervezésből, belső szerkezeti korszerűsítésből, vagy más hasonló okból adódó módosításait, és

d) a bevételi előirányzatok tartós változásait.

(3) Szintrehozásként kell számításba venni a költségvetési évet megelőző évben nem teljes éven át ellátott, szerkezeti változásként beépült közfeladatok egész évi bevételi és kiadási előirányzatának megfelelő összegű kiegészítését.

(4)43 A fejezetet irányító szervi jogállással bíró költségvetési szerv tervezett kiadásait az Áht. 13. § (2) bekezdése szerint tervezett kiadások között külön meg kell jelölni.

16. §44 (1)45 A fejezetet irányító szerv az Áht. 13. § (2) bekezdése szerinti tervezett bevételek és kiadások megállapításához meghatározza

a) az általános és kötelezően érvényesítendő tervezési követelményeket, előfeltételeket, módszertant, előírásokat,

b)46 a fejezetbe sorolt költségvetési szervek, központi kezelésű előirányzatok, fejezeti kezelésű előirányzatok tervezett bevételi és kiadási előirányzatainak értékeit a 33/B. § (3) bekezdése alapján lebontott tervszámok 15. § szerinti szerkezeti változásokkal és a szintrehozásokkal módosított összegeként,

c) a b) pontban megjelölt adatokhoz igazodóan a közfeladatok ellátása körében a szakmai, működtetési, foglalkoztatási, díjazási követelményekben, feltételekben érvényesítendő változásokat, és

d) a tervezés eljárási teendőit, ideértve a gazdasági szervezettel rendelkező költségvetési szerv és a hozzá rendelt gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szerv tervezésben való együttműködésének, munkamegosztásának feladatait,

és arról tájékoztatja a 17. § (1) bekezdése alapján a tervezett bevételek és kiadások kidolgozásáért felelősöket.

(2) A tervezett bevételek és kiadások között meg kell tervezni mindazokat a bevételeket és kiadásokat, amelyek

a) az ellátott közfeladatokkal kapcsolatosak,

b) a tapasztalatok alapján rendszeresen előfordulnak, vagy eseti jelleggel várhatóak,

c) jogszabályon, magánjogi kötelmen alapulnak, vagy

d) az eszközök hasznosításával függenek össze.

17. §47 (1)48 A költségvetési szerv, valamint az elkülönített állami pénzalap és a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai kezelő szerve a tervezett bevételeket és kiadásokat, továbbá az azokat befolyásoló jogszabályok, közjogi szervezetszabályozó eszközök, szerződések vagy más kötelezettségek módosítására vonatkozó javaslatokat a fejezetet irányító szervnek – a gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szerv a tervezési, gazdálkodási, finanszírozási, adatszolgáltatási és beszámolási feladatait ellátó költségvetési szerven keresztül – küldi meg.

(2) A fejezetet irányító szerv a tervezett bevételek és kiadások államháztartásért felelős miniszterrel való egyeztetését megelőzően

a) felülvizsgálja azokat abból a szempontból, hogy megfelelően érvényesítik-e az általa a 16. § (1) bekezdésében foglaltak szerint megjelölt követelményeket, szempontokat,

b) kidolgozza a központi kezelésű előirányzatok, a fejezeti kezelésű előirányzatok, valamint saját – költségvetési szervi – tervezett bevételeit és kiadásait, és

c)49 véglegezi az (1) bekezdés szerinti javaslatokat.

(3) A Kormány és az Európai Unió Bizottsága által jóváhagyott éves vagy több évre szóló szakmai programokban vállalt kötelezettségek figyelembevételével kell éves szinten megtervezni a vállalt nemzeti társfinanszírozás összegét. A fejezetet irányító szerv a program benyújtásakor megjelölt finanszírozási eszközt a költségvetés tervezésekor biztosítja. Ha a Kormány célelőirányzatból történő finanszírozásra vállalt kötelezettségét, a fejezetet irányító szerv a tervezéskor a megfelelő célelőirányzatból elkülöníti és külön megtervezi az éves társfinanszírozás előirányzatát.

(4)50 A fejezetet irányító szerv a tervezett bevételeket és kiadásokat, valamint az (1) bekezdés szerinti javaslatok alapján szükséges intézkedéseket az államháztartásért felelős miniszterrel lefolytatott egyeztetések során rögzített szempontok alapján véglegezi. Ennek során döntenie kell a nem ellátható közfeladat átmeneti felfüggesztéséről, megszüntetéséről, vagy a szükséges forrásoknak a közfeladat ellátásához szükséges összegű átcsoportosításáról.

18. § A fejezetet irányító szervi jogállással bíró költségvetési szerv a tervezett bevételei és kiadásai elkészítésére a 16. § (2) bekezdése, 17. § (2) bekezdés b) pontja és (4) bekezdése rendelkezéseit alkalmazza abban az esetben is, ha a központi költségvetésben önálló fejezettel rendelkezik, de más költségvetési szerv felett nem gyakorol irányító szervi hatásköröket, vagy önálló fejezettel nem rendelkezik, de fejezetet irányító szervi jogállással van felruházva. A szervezeten belül a tervezett bevételek és kiadások kialakításának, egyeztetésének rendjét belső szabályzat rögzíti.

18/A. §51 (1) Az államháztartásért felelős miniszter az Áht. 13/B. §-a szerinti előrejelzést az azt alátámasztó módszerekkel, feltevésekkel és vonatkozó paraméterekkel együtt április 30-áig és a központi költségvetésről szóló törvényjavaslat Országgyűlésnek történő benyújtásáig készíti el és teszi közzé az általa vezetett minisztérium honlapján. Az előrejelzés készítése során a korábbi előrejelzések (4) bekezdés szerinti értékelését figyelembe kell venni.

(2) Az (1) bekezdés szerinti előrejelzések tartalmazzák az Európai Bizottság által készített legújabb előrejelzésekhez képest a különbségeket, jelentős eltérések esetén az eltérés indokát.

(3) A makrogazdasági és költségvetési előrejelzésekben érzékenységvizsgálat keretében meg kell vizsgálni – a növekedésre és a kamatlábak változására vonatkozó különböző feltételezések esetén – a fő költségvetési változók alakulásának pályáját. A makrogazdasági és költségvetési előrejelzésekben alkalmazott alternatív feltételezések tartományának megválasztásakor az előrejelzések múltbeli megbízhatósága az irányadó, továbbá törekedni kell a vonatkozó kockázati forgatókönyvek figyelembevételére.

(4) Az államháztartásért felelős miniszter a központi költségvetési tervezéshez felhasznált makrogazdasági és költségvetési előrejelzéseket évente egyszer objektív kritériumok alapján átfogóan értékeli, többek között utólagos értékeléssel is. Az értékelés módszertanát – ideértve az objektív kritériumok meghatározását –, menetét, időzítését és az értékelés eredményét az általa vezetett minisztérium honlapján közzéteszi. Ha az értékelés alapján legalább négy egymást követő évben a makrogazdasági előrejelzések tekintetében jelentős eltérés mutatkozik, az előrejelzés módszertanát vagy annak paramétereit meg kell változtatni.

19. § (1)52 Az Áht. 14. § (5) bekezdés a) pontja szerinti fejezetet irányító szervi jogállással bíró költségvetési szerv előirányzatai tekintetében fejezetet irányító szervnek a fejezeti jogállással bíró költségvetési szerv minősül. A kormányhivatal a központi költségvetés tervezéséhez (15–18. §), a költségvetési maradvány elszámolásához (150–154. §), és a beszámoláshoz (160. és 161. §) kapcsolódóan megtett intézkedéseiről tájékoztatja azt a fejezetet irányító szervet, amely fejezethez a központi költségvetésben címrend szerint kapcsolódik. A fejezetet irányító szervi jogállással bíró más költségvetési szerv esetén a tájékoztatási kötelezettség nem érvényesül.

(2) A fejezetet irányító szerv mint költségvetési szerv és mint fejezetet irányító szerv e két feladatkörében külön félként eljárva szerződést nem köthet, más magánjogi kötelmet nem vállalhat, azonban a fejezetet irányító szervi minőségében az irányítása alá tartozó fejezetre költségvetési szervekre általa előírt követelményeket költségvetési szervként köteles teljesíteni.

20. §53 A központi kezelésű előirányzatok, fejezeti kezelésű előirányzatok, elkülönített állami pénzalapok, társadalombiztosítás pénzügyi alapjai jogi személyiséggel nem bírnak, munkáltatóként munkaerőt nem foglalkoztathatnak, saját tulajdonnal nem rendelkezhetnek.

21. § (1) A központi kezelésű előirányzat, fejezeti kezelésű előirányzat, elkülönített állami pénzalap nem költségvetési szervi formában működő kezelő szervére nézve a (2) és (3) bekezdésben foglalt szabályokat kell alkalmazni.

(2) A kezelő szervnek a kezelt központi kezelésű előirányzat, fejezeti kezelésű előirányzat, elkülönített állami pénzalap előirányzataira nézve el kell készítenie a 13. § (3) bekezdése szerinti szabályzatot.

(3) A kezelő szervnek a kezelt központi kezelésű előirányzat, fejezeti kezelésű előirányzat, elkülönített állami pénzalap előirányzatai tekintetében a tervezési, gazdálkodási, finanszírozási, adatszolgáltatási és beszámolási feladatok ellátásáért felelős szervezeti egységei vezetőjére a 11. és 12. §, alkalmazottaira az 55. § (3) bekezdésének rendelkezéseit kell alkalmazni.

22. § A központi költségvetés XLIII. fejezetébe sorolt központi kezelésű előirányzatok esetén a kezelő szerv a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (a továbbiakban: MNV Zrt.) és a Magyar Fejlesztési Bank Zrt.

23. § (1) A Kormány a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalék felhasználásáról az államháztartásért felelős miniszter önállóan, vagy az államháztartásért felelős miniszter és a fejezetet irányító szerv vezetőjének együttesen benyújtott előterjesztése alapján dönt.

(2) Az előterjesztésben nyilatkozni kell arról, hogy a benyújtást megelőzően elvégzett felülvizsgálat alapján az igényelt közfeladat ellátására felhasználható szabad előirányzat nem áll rendelkezésre, a tartalékot visszatérítési kötelezettséggel igénylik-e, továbbá tájékoztatást kell adni a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalék szabad előirányzatának összegéről.

(3)54 Visszatérítési kötelezettséggel igényelt tartalék esetén az előterjesztésben meg kell jelölni a visszatérítés tervezett időpontját.

(4) A Kormány egyedi határozatában fel kell tüntetni

a) a tartalék biztosításának célját, az elszámolás időpontját,

b) az átcsoportosítás egyszeri vagy tartós jellegét, és

c)55 az esetleges visszatérítési kötelezettséget és a visszatérítés időpontját.

(5) A Kormány egyedi határozata mellékletét a 2. melléklet szerinti formában kell elkészíteni.

(6) A rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból visszatérítési kötelezettséggel átcsoportosított előirányzat visszatérülését, valamint a bármely címen átcsoportosított előirányzat fel nem használt vagy nem rendeltetésszerűen felhasznált részét a Kincstár által megjelölt fizetési számlára kell befizetni, amellyel az adott évi rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalék előirányzatát a Kormány megnövelheti.

24. § (1) A helyi önkormányzat költségvetési bevételei és költségvetési kiadásai között kell megtervezni

a)56 a helyi önkormányzat bevételeit – így különösen a helyi adó bevételeket, a helyi önkormányzatok, helyi nemzetiségi önkormányzatok általános működéséhez és ágazati feladataihoz kapcsolódó támogatásokat, a központi költségvetésből származó egyéb költségvetési támogatásokat –, elkülönítetten az európai uniós forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok, projektek bevételeit,

b) a helyi önkormányzat kiadásait, így különösen

ba) a helyi önkormányzat nevében végzett beruházások, felújítások kiadásait beruházásonként, felújításonként,

ba) a helyi önkormányzat által a lakosságnak juttatott támogatásokat, szociális, rászorultsági jellegű ellátásokat,

bc) az általános és céltartalékot, és

bd) elkülönítetten az európai uniós forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok, projektek kiadásait, valamint a helyi önkormányzat ilyen projektekhez történő hozzájárulásait.

(2)57 A helyi önkormányzat által irányított költségvetési szervek közül az önkormányzati hivatal bevételi és kiadási előirányzatai között az önkormányzati hivatal nevében végzett tevékenységekkel kapcsolatos költségvetési bevételeket és költségvetési kiadásokat kell megtervezni.

(3)58 A helyi önkormányzat által irányított költségvetési szervek engedélyezett létszámán felül a költségvetési rendeletben költségvetési szervenként be kell mutatni az általuk foglalkoztatott közfoglalkoztatottak létszámát is. A helyi önkormányzat által foglalkoztatott közfoglalkoztatottak létszámát a költségvetési rendeletnek a helyi önkormányzat költségvetési bevételeit és költségvetési kiadásait tartalmazó részében kell bemutatni.

(4)59 A helyi önkormányzat által irányított költségvetési szerv költségvetési bevételeit, költségvetési kiadásait, engedélyezett létszámát abban az esetben is az irányító szerv költségvetési rendelete tartalmazza, ha a helyi önkormányzat más helyi önkormányzattal vagy társulással a 10. § (1) bekezdés b) pontja szerinti megállapodást kötött.

25. §60

26. § (1)61 A jegyző a helyi önkormányzat költségvetési koncepcióját a tervezett bevételek, a kötelezettségvállalások és más fizetési kötelezettségek, és a Kormány Áht. 13. § (1) bekezdése szerinti döntései figyelembevételével állítja össze.

(2) A polgármester a költségvetési koncepció tervezetéről a helyi önkormányzatnál működő bizottságok véleményét a szervezeti és működési szabályzatban foglaltak szerint kikéri, és azt a költségvetési koncepció tervezetéhez csatolja. A pénzügyi bizottságnak a költségvetési koncepció tervezetének egészéről véleményt kell alkotnia.

(3) A költségvetési koncepció tervezetét a képviselő-testület a bizottságok véleményével együtt megtárgyalja, és határozatot hoz a költségvetés-készítés további munkálatairól.

27. § (1) A jegyző a költségvetési rendelettervezetet a költségvetési szervek vezetőivel egyezteti, annak eredményét írásban rögzíti, majd a rendelettervezetet és az egyeztetés eredményét a polgármester a szervezeti és működési szabályzatban foglaltak szerint a képviselő-testület bizottságai elé terjeszti.

(2)63 A polgármester a képviselő-testület elé terjeszti a bizottságok által megtárgyalt rendelettervezetet, amelyhez csatolja legalább a pénzügyi bizottság írásos véleményét.

28. § Az Áht. 24. § (4) bekezdés c) pontja szerinti közvetett támogatásokat legalább az alábbi részletezettségben kell bemutatni:

a) az ellátottak térítési díjának, kártérítésének méltányossági alapon történő elengedésének összege,

b) a lakosság részére lakásépítéshez, lakásfelújításhoz nyújtott kölcsönök elengedésének összege,

c) a helyi adónál, gépjárműadónál biztosított kedvezmény, mentesség összege adónemenként,

d) a helyiségek, eszközök hasznosításából származó bevételből nyújtott kedvezmény, mentesség összege, és

e) az egyéb nyújtott kedvezmény vagy kölcsön elengedésének összege.

29. § (1) A helyi nemzetiségi önkormányzat költségvetési határozatának szerkezetére, elkészítésére a 24. és 26–28. §-ban foglalt szabályokat kell alkalmazni azzal, hogy a 24. § (2) bekezdése szerinti költségvetési bevételeket és költségvetési kiadásokat a helyi nemzetiségi önkormányzat bevételi és kiadási előirányzatai között kell szerepeltetni, jegyzőn az Áht. 27. § (2) bekezdése szerinti helyi önkormányzat jegyzőjét kell érteni.

(2)64 Az országos nemzetiségi önkormányzat, a térségi fejlesztési tanács költségvetési határozatának szerkezetére, elkészítésére a 24. §-t és a 26–28. §-t kell alkalmazni azzal, hogy az önkormányzati hivatal és a jegyző alatt az országos nemzetiségi önkormányzat, térségi fejlesztési tanács tervezési feladatainak ellátásáért az Áht. 27. §-a szerint felelős szervet és annak vezetőjét kell érteni.

(3)65 A társulás költségvetési határozatának szerkezetére és elkészítésére a 24. §-t és a 26–28. §-t kell alkalmazni azzal, hogy az önkormányzati hivatal és a jegyző alatt a társulási tanács munkaszervezeti feladatait ellátó költségvetési szervet és annak vezetőjét kell érteni.

30. §66 (1) A fejezetet irányító szerv vezetője a központi költségvetésről szóló törvény elfogadását követően haladéktalanul felülvizsgálja az Áht. 28. § (1) bekezdése szerinti rendeletet, szabályzatot. A rendelet, szabályzat módosítását úgy kell végrehajtani, hogy az január 15-éig hatályba lépjen.

(2) Az Áht. 28. § (1) bekezdése szerinti szabályzatban rendelkezni kell különösen a fejezeti kezelésű előirányzatok módosításának, átcsoportosításának, a támogatói döntések meghozatala és a kötelezettségvállalás belső egyeztetési és engedélyezési eljárási, továbbá dokumentációs szabályairól, határidőiről, a pénzügyi teljesítés, a beszámoltatás, az ellenőrzés feladatainak rendjéről, mindezek határidőiről, szervezeti megosztásáról, az egyes szervezeti egységek feladatairól. Ha a fejezetet irányító szerv a szabályzatot jogalkotási jog hiányában adja ki, a szabályzatnak rendelkeznie kell az Áht. 109. § (5) bekezdésében foglaltakról is.

31. §67 (1) Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervekről, a központi és fejezeti kezelésű előirányzatokról, az elkülönített állami pénzalapokról és a társadalombiztosítás pénzügyi alapjairól a költségvetési évet megelőző év december 20-áig az elfogadott központi költségvetésről szóló törvény – ha annak elfogadására e határidőt megelőző hetedik napig nem került sor az Országgyűlés Áht. 22. § (7) bekezdése szerinti határozata – alapján előzetes kincstári költségvetést kell a végleges kincstári költségvetésre meghatározott formátumban készíteni, és azt a Kincstár részére megküldeni.

(2) A végleges kincstári költségvetést a költségvetési év január 10-éig kell elkészíteni és – ha annak elkészítésére nem a Kincstár köteles – megküldeni a Kincstárnak.

(3) Az (1) bekezdés szerinti költségvetési szerv év közben történő alapítása esetén a költségvetési szerv alapító okiratának hatálybalépését, új központi kezelésű előirányzat, fejezeti kezelésű előirányzat, elkülönített állami pénzalap, társadalombiztosítás pénzügyi alapja előirányzata év közben történő létrehozása esetén a létrehozást követő nyolc napon belül kell a kincstári költségvetést megállapítani és – ha annak elkészítésére nem a Kincstár köteles – megküldeni a Kincstárnak.

(4) Az (1) bekezdés szerinti költségvetési szervek és a fejezeti kezelésű előirányzatok kincstári költségvetését a fejezetet irányító szerv készíti el.

(5) Az elkülönített állami pénzalapok és a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai kincstári költségvetését azok kezelő szerve készíti el.

(6) A központi kezelésű előirányzatok kincstári költségvetését a fejezetet irányító szerv – ha a fejezetet irányító szerv vezetője az államháztartásért felelős miniszter, a Kincstár – készíti el. A Kincstár által készített kincstári költségvetéshez az államháztartás számviteléről szóló 4/2013. (I. 11.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: államháztartási számviteli kormányrendelet) meghatározott szervezetek adatot szolgáltatnak.

32. § (1)68 Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv az elemi költségvetést a fejezetet irányító szervnek – a gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szerv az e rendeletben meghatározott tervezési, gazdálkodási, finanszírozási, adatszolgáltatási és beszámolási feladatait ellátó költségvetési szerv útján – küldi meg a fejezetet irányító szerv által meghatározott időpontig.

(2) A fejezetet irányító szerv a megküldött elemi költségvetést felülvizsgálja és dönt annak jóváhagyásáról.

(3) A jóváhagyott elemi költségvetésekről a fejezetet irányító szerv a költségvetési év február 28-áig – év közben alapított költségvetési szerv esetén a kincstári költségvetés megállapítását követő negyvenöt napon belül – adatot szolgáltat a Kincstárnak.

(4) A fejezeti kezelésű előirányzatok elemi költségvetését a fejezetet irányító szerv készíti el és arról a költségvetési év február 28-áig adatot szolgáltat a Kincstárnak.

(5)69 Az elkülönített állami pénzalap kezelő szerve az elkülönített állami pénzalap elemi költségvetését a költségvetési év február 10-éig megküldi a fejezetet irányító szervnek. A fejezetet irányító szerv a benyújtott elemi költségvetést felülvizsgálja, dönt annak jóváhagyásáról, és a jóváhagyott elemi költségvetésről a költségvetési év február 28-áig adatot szolgáltat a Kincstárnak.

(6) A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak kezelő szervei elkészítik az általuk kezelt társadalombiztosítás pénzügyi alapja elemi költségvetését és arról a költségvetési év február 28-áig adatot szolgáltatnak a Kincstárnak.

(7)70 A központi kezelésű előirányzatok elemi költségvetését azok kincstári költségvetése elkészítéséért felelős szerv készíti el, és arról – ha annak elkészítésére nem a Kincstár köteles – a költségvetési év február 28-áig adatot szolgáltat a Kincstárnak. A Kincstár által készített elemi költségvetéshez az államháztartási számviteli kormányrendeletben meghatározott szervezetek adatot szolgáltatnak.

33. § (1) Az önkormányzati hivatal a helyi önkormányzat, valamint a helyi önkormányzat által irányított költségvetési szerv jóváhagyott elemi költségvetéséről az önkormányzati rendelettervezet képviselő-testület elé terjesztésének határidejét követő harminc napon belül adatot szolgáltat a Kincstár területileg illetékes szervéhez (a továbbiakban: Igazgatóság).

(2)71 A nemzetiségi önkormányzat, a társulás, a térségi fejlesztési tanács és az általuk irányított költségvetési szerv elemi költségvetésének elkészítésére az (1) bekezdés rendelkezéseit kell alkalmazni azzal, hogy önkormányzati hivatalon az Áht. 27. §-a szerint az adatszolgáltatási feladatok ellátásáért felelős szervet kell érteni, és az országos nemzetiségi önkormányzat és az általa irányított költségvetési szervek jóváhagyott elemi költségvetését a Kincstár tíz napon belül továbbítja a nemzetiségpolitikáért felelős miniszternek.

33/A. §72 Az elemi költségvetés az államháztartási számviteli kormányrendelet 6. § (2) bekezdés a) pont aa) alpontja szerinti költségvetési jelentésben szereplő eredeti előirányzatokat, valamint ac) és ad) alpontja szerinti adatszolgáltatások tervértékeit tartalmazza.

33/B. §73 (1) Az Áht. 29. § (1) bekezdésében meghatározott összegek kialakításához a fejezetet irányító szerv március 31-éig megküldi az államháztartásért felelős miniszternek a költségvetési évet követő három évre vonatkozó szakmai és költségvetési tervét, amely tartalmazza különösen a közfeladatokban tervezett változásokat, az ehhez szükséges törvénymódosításokat és mindezzel összefüggésben a tervezett bevételi és kiadási főösszeget.

(2) Az (1) bekezdés szerinti szakmai és költségvetési tervben részletesen indokolni kell, ha az adott költségvetési év vonatkozásában a tervezett bevételi vagy kiadási főösszeg eltér a megelőző évben az adott évre meghatározott főösszegektől.

(3) A fejezetet irányító szerv a fejezetre vonatkozó, az Áht. 29. § (1) bekezdése alapján kiadott kormányhatározatban megállapított bevételi és kiadási főösszeget a kormányhatározat közzétételétől számított harminc napon belül a fejezetre vonatkozó kiadási és bevételi előirányzatokra lebontja, és erről tájékoztatja az államháztartásért felelős minisztert.

IV. Fejezet

A KÖLTSÉGVETÉS VÉGREHAJTÁSÁNAK ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI

34. § (1) Az államháztartás központi alrendszerében a költségvetési év eredeti vagy módosított előirányzatain felüli források évközi biztosítása – a (2) bekezdésben foglaltak kivételével – előirányzat-átcsoportosítással történik.

(2)74 Az államháztartás központi alrendszerén belül előirányzat-átcsoportosítás helyett a Kincstár által vezetett fizetési számlák közötti átutalással kell teljesíteni

a) az előirányzat-módosítási kötelezettség nélkül túlteljesíthető előirányzatok végleges felhasználását,

b)75 az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv, a fejezeti kezelésű előirányzat, az elkülönített állami pénzalap, és a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai előirányzatainak továbbadását, ha annak forrása részben vagy egészben nem az egységes rovatrend B816. Központi, irányító szervi támogatás rovaton elszámolandó bevétel, és

c) az olyan ügylet ellenértékét, amelyről az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján számlát, egyszerűsített számlát, nyugtát vagy számlát helyettesítő okmányt kell kiállítani.

(2a)76 Ha egyedi határozat a (2) bekezdés a) pontja szerinti előirányzatok vagy a (2) bekezdés b) pontja szerinti forrásokkal biztosított kiadási előirányzatok terhére történő előirányzat-átcsoportosításról rendelkezik, azt a Kincstár által vezetett fizetési számlák közötti (2) bekezdés szerinti átutalással kell végrehajtani.

(3) Az államháztartás központi alrendszerében a természetes személyek és az államháztartás központi alrendszerén kívüli jogi személyek, jogi személyiség nélküli egyéb szervezetek számára a kiadásokat a fizetési számlák megterhelésével vagy – ha jogszabály azt megengedi – készpénzes fizetéssel kell teljesíteni.

34/A. §77 Az egységes rovatrend B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről, B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről, B6. Működési célú átvett pénzeszközök és B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök rovatain megtervezett bevételi előirányzatok a költségvetési évben meghatározott céllal rendelkezésre bocsátott költségvetési bevételekkel abban az esetben is megnövelhetők, ha a bevételi előirányzatok még nem teljesültek túl, azonban az adott cél a költségvetési év bevételi előirányzatainak tervezésekor nem volt figyelembe vehető.

35. § (1)78 A (2) bekezdésben foglaltak kivételével a költségvetési szerv és a fejezeti kezelésű előirányzat egységes rovatrend B3. Közhatalmi bevételek, B4. Működési bevételek és B5. Felhalmozási bevételek rovatain megtervezett eredeti vagy – ha a bevételek tervezettől történő elmaradása miatt csökkentették – módosított bevételi előirányzatán felüli többletbevétel az irányító szerv előzetes engedélyével, a felhasználásra engedélyezett többletnek megfelelő összegű, az irányító szerv hatáskörében végrehajtott előirányzat-módosítás után használható fel.

(2) Ha az (1) bekezdés szerinti többletbevétel a Kormány irányítása alá tartozó fejezetbe sorolt költségvetési szerv, fejezeti kezelésű előirányzat esetén eléri az (1) bekezdés szerinti bevételi előirányzat 30%-át, de legalább az ötven millió forintot, az ezt meghaladó többletbevétel az államháztartásért felelős miniszter előzetes engedélyével, a felhasználásra engedélyezett többletnek megfelelő összegű, a fejezetet irányító szerv hatáskörében végrehajtott előirányzat-módosítás után használható fel.

(3) A Kormány irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szerv a többletbevétel felhasználására irányuló kérelmet a fejezetet irányító szervhez nyújtja be. A fejezeti kezelésű előirányzat (2) bekezdés szerinti hányadot vagy összeget el nem érő többletbevételének felhasználására abban az esetben kell engedélyt kérni, ha a fejezeti kezelésű előirányzat kezelő szerve nem azonos a fejezetet irányító szervvel. Ha a fejezeti kezelésű előirányzat kezelő szerve a fejezetet irányító szerv, a bevételi előirányzat növelésére fejezetet irányító szervi hatáskörben kiadott intézkedést az engedély megadásának kell tekinteni.

(4) A fejezet irányító szerv a (3) bekezdés alapján beérkezett kérelmeket és a fejezetet irányító szerv által kezelt fejezeti kezelésű előirányzatok többletbevételeit megvizsgálja abból a szempontból, hogy annak felhasználásához az államháztartásért felelős miniszter engedélye szükséges-e, ennek alapján dönt a felhasználás engedélyezéséről, megtagadásáról, vagy – ha a többletbevétel felhasználásával egyébként egyetért – azok jóváhagyására kérelmet nyújt be az államháztartásért felelős miniszternek. A fejezetet irányító szerv által benyújtott kérelemben ismertetni kell a többletbevétel keletkezésének okát, a bevétel jellegét, tervezett felhasználási módját, külön megjelölve, ha annak felhasználási célja jogszabály, szerződés, nemzetközi kötelezettség vagy más hasonló okból kötött.

(5) Az államháztartásért felelős miniszter döntését a kérelem beérkezésétől számított harminc napon belül hozza meg, amelyben meghatározhatja a többletbevétel felhasználásának engedélyezett célját is. Ha az államháztartásért felelős miniszter határidőn belül nem nyilatkozik, úgy kell tekinteni, hogy a többletbevétel – a fejezetet irányító szerv által benyújtott kérelemben megfogalmazott céllal történő – felhasználásával egyetért.

(6) Ha a többletbevétel felhasználásához az államháztartásért felelős miniszter engedélye nem szükséges, és a többletbevétel felhasználásával az irányító szerv egyetért, vagy az államháztartásért felelős miniszter a többletbevétel felhasználását engedélyezi, az érintett bevételi és az engedélyezett felhasználási célnak megfelelő kiadási előirányzat módosítását az irányító szerv kezdeményezi, és erről az érintetteket egyidejűleg értesíti.

(7) Ha az irányító szerv vagy az államháztartásért felelős miniszter a többletbevétel felhasználását nem engedélyezi, az irányító szerv erről az érintetteket értesíti.

(8) A felhasználásra nem engedélyezett többletbevételt a döntés közlésétől számított öt napon belül központi költségvetési szerv és fejezeti kezelésű előirányzat esetén a központi költségvetésbe – a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai fejezeteibe sorolt költségvetési szerv esetén azon belül az adott társadalombiztosítás pénzügyi alapjába –, egyéb költségvetési szerv esetén az irányító szerv költségvetésébe be kell fizetni.

(9) Az irányító szerv vagy az államháztartásért felelős miniszter döntéséig a többletbevétellel a költségvetési szerv, fejezeti kezelésű előirányzat bevételi előirányzatait nem lehet módosítani. Az irányító szerv a befizetési kötelezettségről történő tájékoztatásával egyidejűleg kezdeményezi a szükséges előirányzat-módosítást.

(10) Az (1), és az (5)–(9) bekezdésben foglaltaktól eltérően a helyi önkormányzati, helyi nemzetiségi önkormányzati és országos nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv esetén az irányító szerv értékhatárhoz kötött előzetes engedélyt adhat a többletbevétel felhasználásához. Ez esetben az irányító szerv hatáskörében az előirányzat módosításra utólag, a költségvetési szerv adatszolgáltatása alapján kerül sor.

36. § (1)79 Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv saját hatáskörben a kiadási előirányzatokat a 34/A. § szerinti bevételi előirányzatok – az Áht. 30. § (3) bekezdése és a 34/A. § rendelkezései megtartása mellett történő – növelésével egyidejűleg, továbbá a B813. Maradvány igénybevétele rovaton elszámolt maradvány által fedezett módon, annak összegéig megemelheti.

(2)80 A költségvetési szerv egységes rovatrend K1. Személyi juttatások rovatainak előirányzatai

a) a 35. § szerint jóváhagyott többletbevétellel,

b)81 a költségvetési szerv kötelezettségvállalással terhelt költségvetési maradványának személyi juttatásokból származó részével,

c)82

d) a költségvetési szervnél eredeti előirányzatként nem megtervezett, év közben rendelkezésre bocsátott, felhasználási célja szerint személyi jellegű kifizetést tartalmazó egyéb forrásból

növelhető.

(3) A (2) bekezdés c) és d) pontja szerinti forrás illetmény- vagy munkabéremelésre, a meglévő létszám határozatlan időre szóló foglalkoztatással történő növelésére abban az esetben használható fel, és a (2) bekezdés a) pontja szerinti többletbevétel ilyen célú felhasználására is csak abban az esetben adható engedély, ha a forrás tartós és a következő évben a költségvetési szerv költségvetésében eredeti előirányzatként megtervezik.

(4)83 A fejezetet irányító szerv a fejezeti kezelésű előirányzat bevételi és kiadási előirányzatait a 34/A. § szerinti bevételi előirányzatok – az Áht. 30. § (3) bekezdése és a 34/A. § rendelkezései megtartása mellett történő – növelésével egyidejűleg, a B813. Maradvány igénybevétele rovaton elszámolt maradvány által fedezett módon, annak összegéig, valamint a 35. § szerinti jóváhagyott többletbevétellel megemelheti.

37. § (1) Az előirányzat-módosítási kötelezettség nélkül túlteljesíthető központi kezelésű előirányzatok túllépése esetén a Kincstár az előirányzat-felhasználási keretet megemeli.

(2) Az előirányzat-módosítási kötelezettség nélkül túlteljesíthető fejezeti kezelésű előirányzatok túllépésekor a fejezetet irányító szervnek a folyósítást megelőzően – a Kincstár által megállapított formában – be kell nyújtania az államháztartásért felelős miniszternek az eredeti előirányzat túllépését megalapozó indokokat és számításokat. Ha a túllépés korábban közölt adataiban változás következik be, azokról ismételten adatot kell szolgáltatni.

(3) Az államháztartásért felelős miniszter a (2) bekezdés szerint benyújtott számítások, indokolások jog- és tényszerűségét megvizsgálja, megfelelően igazolt igény esetén jelzi a Kincstár részére a folyósítás engedélyezését, egyéb esetben felhívja a fejezetet irányító szervet a hiányosságok pótlására. A megnyitott előirányzat-felhasználási keret fel nem használt részének visszautalását a fejezetet irányító szerv kezdeményezi a Kincstárnál.

38. § A Kormány hatáskörében elrendelt előirányzat-átcsoportosításhoz a határozat mellékletét a 2. melléklet szerinti formában kell elkészíteni.

39. §84

40. §85 Ha a fejezetet irányító szerv év közben előre nem tervezett, az egységes rovatrend B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről, B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről, B6. Működési célú átvett pénzeszközök és B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök rovatain elszámolandó bevételhez jut, és a fejezeti kezelésű előirányzatok között a bevétellel azonos kiadási cél nem került jóváhagyásra, új fejezeti kezelésű előirányzatot hozhat létre.

41. § (1)86 Az Áht. 33. § (3) bekezdése szerinti átcsoportosítás során a fejezetet irányító szerv az irányítása alá tartozó költségvetési szerv előirányzatát nem csökkentheti a miniszter által adományozott kitüntetések, elismerések, és az irányító szerv (2) bekezdés szerinti rovatokon elszámolandó kifizetései pénzügyi fedezetének biztosítása céljából.

(2)87 Az Áht. 33. § (3)–(6) bekezdése szerinti átcsoportosítás során nem megengedett az átcsoportosított összegnek az egységes rovatrend K1102. Normatív jutalmak és K1103. Céljuttatás, projektprémium rovatokon elszámolandó felhasználása, a jogszabályi előírás alapján kötelezően kifizetett jutalmak kivételével.

(3) Az Áht. 33. § (8) bekezdése szerinti megállapodás alapján végrehajtott előirányzat-átcsoportosítás esetén, ha az átcsoportosított előirányzat végső felhasználója az előirányzatot átvevő fejezetet irányító szerv irányítása alá tartozó költségvetési szerv, a megállapodást ez a költségvetési szerv is aláírja. Ebben az esetben a fejezetet irányító szerv arra vállal kötelezettséget, hogy az átvett előirányzatot a végső felhasználó rendelkezésére bocsátja, a felhasználás elszámoltatásában közreműködik, és a fel nem használt, továbbá a nem rendeltetésszerűen felhasznált előirányzatot az átadó jelzése alapján elvonja, az átcsoportosított előirányzat végső felhasználója pedig a megállapodásban az átvevőre nézve megállapított összes egyéb kötelezettség teljesítéséért felel.

(4) Az Áht. 33. § (2)–(7) bekezdése szerinti intézkedés elrendelésére a fejezetet irányító szerv vezetője vagy az általa írásban kijelölt, a fejezetet irányító szerv állományába tartozó személy jogosult, és az intézkedést az 55. § szabályainak megfelelően kijelölt pénzügyi ellenjegyző ellenjegyzi.

42. § Az államháztartás önkormányzati alrendszerébe tartozó költségvetési szerv a kiadási és bevételi előirányzatokat saját hatáskörben a 36. § (1)–(3) bekezdésében foglaltak szerint megemelheti.

43. §89 (1) A fejezetet irányító szerv a fejezeti kezelésű előirányzatok kiemelt előirányzatai és a kiemelt előirányzaton belüli rovatok között átcsoportosítást hajthat végre.

(2) A költségvetési szerv a költségvetése kiemelt előirányzatai és a kiemelt előirányzaton belüli rovatok között átcsoportosítást hajthat végre.

(3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti átcsoportosítás során az egységes rovatrend K1. Személyi juttatások rovatai előirányzatai csak az irányító szerv – a Kormány irányítása alá tartozó fejezetbe sorolt fejezeti kezelésű előirányzat, költségvetési szerv esetén az államháztartásért felelős miniszter – engedélyével növelhetők. Az irányító szerv vagy az államháztartásért felelős miniszter az engedélyt akkor adja meg, ha az átcsoportosítás

a) az előirányzatok jóváhagyásakor még nem ismert jogszabályváltozás miatt szükséges, vagy

b) az egységes rovatrend K33. Szolgáltatási kiadások rovatai előirányzatai terhére történik abból a célból, hogy a korábban szolgáltatás vásárlással ellátott feladatokat a költségvetési szerv az állományába tartozó személyekkel lássa el.

(4) Az egységes rovatrend K336. Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások rovat előirányzata csak a K1. Személyi juttatások rovatai előirányzatai terhére növelhető.

(5) A központi kezelésű előirányzat, az elkülönített állami pénzalap és a társadalombiztosítás pénzügyi alapja kezelő szerve a kiemelt előirányzatok és a kiemelt előirányzaton belüli rovatok között átcsoportosítást hajthat végre.

43/A. §90 (1)91 A helyi önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzat, a társulás, valamint a térségi fejlesztési tanács költségvetési kiadásai kiemelt előirányzatai közötti átcsoportosításra a képviselő-testület, a nemzetiségi önkormányzat testülete, közgyűlése, a társulási tanács, illetve a térségi fejlesztési tanács jogosult.

(2) A költségvetési rendelet a helyi önkormányzat költségvetési kiadásai kiemelt előirányzatai közötti átcsoportosításra a polgármester számára felhatalmazást adhat.

(3)92 A helyi önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzat, a társulás, és a térségi fejlesztési tanács költségvetési kiadásai kiemelt előirányzatain belül a rovatok közötti átcsoportosításra az elemi költségvetés jóváhagyására jogosult személy, vagy az általa írásban kijelölt, az Áht. 27. §-a szerinti szerv állományába tartozó személy jogosult.

44. § (1) A 43. § (1) bekezdése szerinti intézkedés elrendelésére a fejezetet irányító szerv vezetője, vagy az általa írásban kijelölt, a fejezetet irányító szerv állományába tartozó személy jogosult, és az intézkedést az 55. § szabályainak megfelelően kijelölt pénzügyi ellenjegyző ellenjegyzi.

(2) A 43. § (2) bekezdése szerinti intézkedés elrendelésére a költségvetési szerv vezetője, vagy az általa írásban felhatalmazott, a költségvetési szerv állományába tartozó személy jogosult, és az intézkedést az 55. § szabályainak megfelelően kijelölt pénzügyi ellenjegyző ellenjegyzi.

45. § (1)93 A közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) szerint a közbeszerzési eljárást megindító hirdetmény, részvételi, ajánlattételi felhívás – a Kbt. 40. § (3) bekezdése alapján megindított közbeszerzési eljárás kivételével –, a pályázati kiírás, továbbá minden olyan nyilatkozat, harmadik személlyel szemben vállalt kötelezettség, amely feltételesen, valamely személy nyilatkozatától függő fizetési kötelezettséget tanúsít, a (3) bekezdésben foglalt kivételekkel kötelezettségvállalásnak tekintendő.

(2) Ha a közbeszerzési eljárás, pályázat eredménytelen lett, a fizetési kötelezettséget keletkeztető nyilatkozat nem történt meg, a korábban lekötött előirányzat lekötését a kötelezettségvállalások meghiúsulásának szabályai szerint fel kell oldani.

(3) Kezesség, garancia vállalására törvényben és e rendeletben foglalt szabályok szerint kerülhet sor. Ha a jogosult a kezességet beváltja, a garanciát érvényesíti, az Áht. 36. § (2) bekezdése szerinti más fizetési kötelezettségekkel kapcsolatos szabályokat kell alkalmazni.

(4) A kötelezettségvállalásra és pénzügyi ellenjegyzésre vonatkozó rendelkezéseket a kötelezettségvállalások olyan tartalmú módosítására is alkalmazni kell, amely a korábban megállapított fizetési kötelezettségek összegét növeli, vagy a 46. § szerint érintett évek közötti megoszlását módosítja.

46. § (1) A költségvetési szerv és a fejezeti kezelésű előirányzat költségvetési évi kiadási előirányzatai terhére abban az esetben vállalható kötelezettség, ha az abból származó valamennyi kifizetés a költségvetési évet követő év június 30-áig megtörténik.

(2) A költségvetési szerv és a fejezeti kezelésű előirányzat előirányzatai terhére határozatlan idejű vagy a költségvetési évet követő év június 30-át követő időpontra is fizetési kötelezettséget tartalmazó határozott idejű fizetési kötelezettség (a továbbiakban: több év előirányzatait terhelő kötelezettségvállalás) esetén

a) a december 31-éig esedékes fizetési kötelezettségek mértékéig a költségvetési év,

b) a december 31-ét követően esedékes fizetési kötelezettségek az esedékesség szerinti év

kiadási előirányzatai terhére vállalható kötelezettség.

(3)94 A központi kezelésű előirányzatok, helyi önkormányzatok, nemzetiségi önkormányzatok, társulások és a térségi fejlesztési tanácsok kiadási előirányzatai terhére kötelezettségvállalásra a (2) bekezdés szerint kerülhet sor.

(4) Az Áht. 36. § (2) bekezdése szerinti más fizetési kötelezettségekkel az (1)–(3) bekezdés szerint kell a költségvetési év vagy az azt követő évek szabad kiadási előirányzatait csökkenteni.

47. § A rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalék terhére kizárólag a költségvetési évben, az adott költségvetési évre szóló teljesítéssel vállalható kötelezettség.

48. § (1) Törvény eltérő rendelkezése hiányában az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv több év előirányzatait terhelő kötelezettséget a fejezetet irányító szerv – a Kormány irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szerv az államháztartásért felelős miniszter – előzetes engedélyével vállalhat, ha a kötelezettségvállalás összegének

a) költségvetési évre jutó része a kötelezettségvállalás időpontjában a módosított kiadási előirányzatok 10%-át, vagy

b) egy évre számított értéke a költségvetési évet követő három év bármelyikében az Áht. 36. § (4) bekezdése szerint adott évre vállalható kötelezettségek 5%-át

eléri vagy meghaladja.

(2)95 Nem szükséges az államháztartásért felelős miniszter vagy a fejezetet irányító szerv engedélyét kérni

a) az egységes rovatrend K1. Személyi juttatások, és K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó rovatain megtervezett előirányzatok felhasználása során, ide nem értve a K122. Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások rovat előirányzata terhére kötött, az (1) bekezdésben meghatározott feltételeknek megfelelő szerződéseket, és

b) az egységes rovatrend K331. Közüzemi díjak rovaton megtervezett előirányzat felhasználása során.

49. § Nem vállalható több év előirányzatait terhelő kötelezettség olyan költségvetési támogatás biztosítására, amely

a) az Áht. 32. § a) és d) pontja szerinti előirányzatok, a Nemzeti Foglalkoztatási Alap előirányzatai, valamint az állami költségvetési kedvezményezettek sajáterő támogatására szolgáló előirányzat kivételével előirányzat-módosítási kötelezettség nélkül túlteljesíthető előirányzatot terhelne,

b) célja a kedvezményezett működésének támogatása, vagy

c) esetén nem bizonyítható a többéves kötelezettség indokoltsága, a támogatott tevékenység több évre átnyúló jellege.

50. § (1) A megkötött visszterhes szerződésnek, adott megbízásnak, megrendelésnek, vagy más hasonló visszterhes magánjogi kötelem írásba foglalását tartalmazó okiratnak az általános adatokon, feltételeken túlmenően tartalmaznia kell

a) a szakmai, műszaki teljesítés mennyiségi és minőségi jellemzőinek meghatározását, határidejét,

b) a kifizetendő összeget vagy a számlázás alapjául szolgáló egységárat, a pénzügyi teljesítés devizanemét, módját és feltételeit,

c) a kifizetés határidejét, több év előirányzatai terhére vállalt kötelezettség esetén évenkénti ütemezésben, és

d) a pénzügyi ellenjegyzés tényét és a pénzügyi ellenjegyző keltezéssel ellátott aláírását.

(1a)96 Jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező más szervezet esetén az (1) bekezdésben felsoroltakon túl az okiratnak tartalmaznia kell a szervezet képviselőjének nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy átlátható szervezetnek minősül. A szervezet képviselője a nyilatkozatban foglaltak változása esetén arról haladéktalanul köteles a költségvetési szervet tájékoztatni. A valótlan tartalmú nyilatkozat alapján kötött visszterhes szerződést a kötelezettségvállaló felmondja vagy – ha a szerződés teljesítésére még nem került sor – a szerződéstől eláll.

(2)97 Az egységes rovatrend K122. Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások és K336. Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások rovatain megtervezett előirányzatok terhére akkor köthető szerződés, ha

a) azt jogszabály nem zárja ki,

b) a szerződés megkötése a közfeladatok ellátásához feltétlenül szükséges, és

c) törvény vagy kormányrendelet eltérő rendelkezése hiányában az adott feladat elvégzéséhez megfelelő szakértelemmel, szakképzettséggel és gyakorlattal, vagy egyéb megfelelő sajátos szakmai adottságokkal, képességekkel rendelkező személyt a megrendelő nem foglalkoztat, vagy a szerződés tárgyát képező szolgáltatás egyedi, időszakos, vagy időben rendszertelenül ellátandó feladat.

51. § (1)98 Törvény eltérő rendelkezése hiányában az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervnél az egységes rovatrend K1102. Normatív jutalmak és a K1103. Céljuttatás, projektprémium rovatai terhére a költségvetési évben együttesen az egységes rovatrend K1101. Törvény szerinti illetmények, munkabérek rovat eredeti előirányzatának 12%-áig, más költségvetési szervnél a költségvetési rendeletben, határozatban meghatározott összegig vállalható kötelezettség.

(2) A költségvetési szerv állományába tartozó személy részére megbízási díj vagy más szerződés alapján díjazás a munkaköri leírása szerint számára előírható feladatra nem fizethető. Más esetben díjfizetésére a feladatra vonatkozóan előzetesen írásban kötött szerződés e rendelet szabályai szerint igazolt teljesítése után kerülhet sor. A szerződésben ki kell kötni, hogy a díj kizárólag abban az esetben illeti meg a költségvetési szerv állományába tartozó személyt, ha a szerződésben rögzített feladat mellett a munkakörébe tartozó feladatainak is maradéktalanul eleget tett.

52. § (1)99 Kötelezettségvállalásra – jogszabályban meghatározott kivétellel –

a) a költségvetési szerv,

b)100 a központi kezelésű előirányzat, a fejezeti kezelésű előirányzat, az elkülönített állami pénzalap, társadalombiztosítás pénzügyi alapja kezelő szerve, a 9. § (8) bekezdése szerinti esetben ideértve a fővárosi és megyei kormányhivatal megyei szakigazgatási szervét vagy járási (fővárosi kerületi) hivatala járási szakigazgatási szervét is, a lebonyolító szerv számára rendelkezésre bocsátott összeg tekintetében a lebonyolító szerv, és

c)101 a helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, társulás, térségi fejlesztési tanács

[az a)–c) pont e fejezet alkalmazásában a továbbiakban együtt: kötelezettséget vállaló szerv] nevében az a) és b) pont szerinti esetben a kötelezettséget vállaló szerv vezetője vagy az általa írásban felhatalmazott, a (4) és (5) bekezdésben foglaltak kivételével a kötelezettséget vállaló szerv alkalmazásában álló személy, a c) pont szerinti esetben a (6)–(8) bekezdésben meghatározott személy (a továbbiakban: kötelezettségvállaló) írásban jogosult.

(2) Az (1) bekezdés alkalmazásában az ügyészségről szóló 2011. évi CLXIII törvény 8. § (1) bekezdés b) és c) pontjában és 10. §-ában meghatározott szervek vezetőit is a kötelezettséget vállaló szerv vezetőjének kell tekinteni a számukra biztosított előirányzatok terhére vállalt kötelezettségek tekintetében.

(3)102 Az (1) bekezdés alkalmazásában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szervezetéről és egyes szervek kijelöléséről szóló 273/2010. (XII. 9.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdés c) pontjában és 1. § (3), (4) és (4a) bekezdésében meghatározott szervek vezetőit is a kötelezettséget vállaló szerv vezetőjének kell tekinteni a számukra biztosított előirányzatok terhére vállalt kötelezettségek tekintetében.

(4) A kötelezettséget vállaló szerv vezetője kötelezettségvállalási joggal ruházhatja fel a miniszterelnöki biztost, a Magyar Corvin-lánc Iroda vezetőjét, továbbá – a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter előzetes egyetértésével – a kormánybiztost és a miniszteri biztost.

(5) Az Országgyűlés által megválasztott személyek a tisztségük ellátásával összefüggő feladatok tekintetében, a független országgyűlési képviselők az országgyűlési képviselők javadalmazásáról szóló törvény alapján számukra megállapított keret tekintetében jogosultak kötelezettségvállalásra. Törvény alapján az országgyűlési képviselőcsoportok részére megállapított keret tekintetében az országgyűlési képviselőcsoportok vezetőit a kötelezettséget vállaló szerv vezetőjének kell tekinteni.

(6) A helyi önkormányzat kiadási előirányzatai terhére a polgármester vagy az általa írásban felhatalmazott személy vállalhat kötelezettséget.

(6a)103 Ha a helyi önkormányzatnál nincs a (6) bekezdés alapján kötelezettségvállalásra jogosult személy vagy a kötelezettségvállalásra jogosult személy feladata ellátásában akadályoztatva van, a képviselő-testület egyedi határozatában az önkormányzati hivatal alkalmazásában álló személyt jelölhet ki a helyi önkormányzat kiadási előirányzatai terhére vonatkozó kötelezettségvállalás gyakorlására. A képviselő-testület általi kijelölés megszűnik, ha a kötelezettségvállalásra más személy válik jogosulttá vagy az arra jogosult személy akadályoztatása megszűnik.

(7) A nemzetiségi önkormányzat kiadási előirányzatai terhére a nemzetiségi önkormányzat elnöke vagy az általa írásban felhatalmazott nemzetiségi önkormányzati képviselő jogosult kötelezettségvállalásra.

(8)104 A társulás, térségi fejlesztési tanács kiadási előirányzatai terhére a társulási tanács, térségi fejlesztési tanács elnöke vagy a társulási tanács, térségi fejlesztési tanács általa írásban felhatalmazott tagja vállalhat kötelezettséget.

53. § (1) Törvény vagy e rendelet eltérő rendelkezése hiányában nem szükséges előzetes írásbeli kötelezettségvállalás az olyan kifizetés teljesítéséhez, amely

a) értéke a százezer forintot nem éri el,

b)105 a fizetési számlákról a számlavezető által leemelt díj, juttatás, vagy

c) az Áht. 36 § (2) bekezdése szerinti egyéb fizetési kötelezettségnek minősül.

(2) Az (1) bekezdés szerinti kifizetésre e rendeletnek a kötelezettségvállalások teljesítésére (érvényesítés, utalványozás) és nyilvántartására vonatkozó szabályait alkalmazni kell. Az előzetes írásbeli kötelezettségvállalást nem igénylő kifizetések rendjét a kötelezettséget vállaló szerv belső szabályzatában rögzíti.

53/A. §106 Az Áht. 32. §-a szerinti előirányzatok terhére történő kötelezettségvállalás esetén a pénzügyi ellenjegyzés során kizárólag arról kell meggyőződni, hogy a kötelezettségvállalás nem sérti a gazdálkodásra vonatkozó szabályokat, valamint az Áht. 32. § d) pontja szerinti esetben arról, hogy a kötelezettségvállalás megfelel a Kormány egyedi határozatában foglaltaknak.

54. § (1)107

(2)108 A pénzügyi ellenjegyző a feladatai ellátásához szükség szerint szakértőt vehet igénybe.

(3)109 Ha a kötelezettségvállalás nem felel meg az Áht. 37. § (1) bekezdésében előírtaknak, a pénzügyi ellenjegyzőnek erről írásban tájékoztatnia kell a kötelezettségvállalót, a kötelezettséget vállaló szerv vezetőjét és gazdasági vezetőjét.

(4) Ha kötelezettséget vállaló szerv vezetője a tájékoztatás ellenére írásban utasítást ad a pénzügyi ellenjegyzésre, a pénzügyi ellenjegyző köteles annak eleget tenni és e tényről az irányító szerv – a központi kezelésű előirányzat és a fejezeti kezelésű előirányzat nem költségvetési szervi formában működő kezelő szerve esetén az érintett fejezetet irányító szerv – vezetőjét haladéktalanul írásban értesíteni. A vezető a tájékoztatás kézhezvételétől számított nyolc munkanapon belül köteles megvizsgálni a bejelentést, és kezdeményezni az esetleges felelősségre vonást.

(5)110 Ha a kötelezettséget vállaló szervhez önkormányzati biztost jelöltek ki, a kötelezettségvállaláshoz – a kötelezettségvállaló és a pénzügyi ellenjegyző aláírása mellett – a biztos külön ellenjegyzése is szükséges.

(6) Ha a kötelezettséget vállaló szervhez költségvetési főfelügyelő, felügyelő került kirendelésre, a pénzügyi ellenjegyzőnek meg kell győződnie arról, hogy a költségvetési főfelügyelő, felügyelő az előzetes véleményezési jogát gyakorolhatta-e, ennek során az intézkedés végrehajtásának felfüggesztését nem javasolta. A kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésére mindaddig nem kerülhet sor, míg az intézkedés véleményezésére nem biztosítottak lehetőséget vagy a költségvetési főfelügyelő, felügyelő az intézkedés felfüggesztésére vonatkozó javaslatát fenntartja, és a 61. § (9) bekezdése szerinti egyeztetés nem történt meg.

55. § (1) A pénzügyi ellenjegyzést a kötelezettségvállalás dokumentumán a pénzügyi ellenjegyzés dátumának és a pénzügyi ellenjegyzés tényére történő utalás megjelölésével, az arra jogosult személy aláírásával kell igazolni.

(2) A kötelezettséget vállaló szervnél a kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésére

a) a gazdasági szervezettel rendelkező költségvetési szerv kiadási előirányzatai terhére vállalt kötelezettség esetén – az e) pontban meghatározott kivétellel – a gazdasági vezető vagy az általa írásban kijelölt, a költségvetési szerv alkalmazásában álló személy,

b)111 a központi kezelésű előirányzat, fejezeti kezelésű előirányzat, elkülönített állami pénzalap, társadalombiztosítás pénzügyi alapja kezelő szerve esetén a 9. § (1), (6), (7) vagy (8) bekezdése szerinti szervezeti egység vezetője vagy az általa írásban kijelölt, a kötelezettséget vállaló szerv alkalmazásában álló személy,

c)112 a gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szerv esetén – a d) pontban meghatározott kivétellel – a 10. § (1) bekezdésében foglaltak szerint kijelölt költségvetési szerv gazdasági vezetője vagy – a gazdasági szervezettel rendelkező költségvetési szervnél foglalkoztatott, vagy a gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szervnél a 10. § (8) bekezdése alapján a pénzügyi-gazdasági feladatok ellátására kijelölt személyek közül – az általa e rendelet előírásainak megfelelően írásban kijelölt személy,

d)113 a 11. § (4a) bekezdése szerinti költségvetési szerv esetén a költségvetési szerv vezetője által írásban kijelölt, a költségvetési szerv állományába tartozó személy,

e)114 az országgyűlési képviselőcsoportok részére megállapított külön törvény szerinti működési keret terhére vállalt kötelezettség esetén az országgyűlési képviselőcsoportnál gazdasági-pénzügyi feladatokat ellátó személy,

f)115 az 52. § (6) bekezdése szerinti esetben az önkormányzati hivatal gazdasági vezetője vagy az általa írásban kijelölt, az önkormányzati hivatal állományába tartozó köztisztviselő, gazdasági szervezettel nem rendelkező önkormányzati hivatal esetén a jegyző által írásban kijelölt, az önkormányzati hivatal állományába tartozó köztisztviselő,

g)116 a helyi nemzetiségi önkormányzat kiadási előirányzatai terhére vállalt kötelezettség esetén az Áht. 27. § (2) bekezdése szerinti helyi önkormányzat önkormányzati hivatalának gazdasági vezetője vagy az általa írásban kijelölt, az önkormányzati hivatal állományába tartozó köztisztviselő, gazdasági szervezettel nem rendelkező önkormányzati hivatal esetén a jegyző által írásban kijelölt, az önkormányzati hivatal állományába tartozó köztisztviselő,

h) az országos nemzetiségi önkormányzat nevében vállalt kötelezettség esetén az országos nemzetiségi önkormányzat hivatalának gazdasági vezetője vagy az általa írásban kijelölt, az országos nemzetiségi önkormányzat hivatalának állományába tartozó köztisztviselő,

i)117 a társulás nevében vállalt kötelezettség esetén a társulási tanács munkaszervezeti feladatait ellátó költségvetési szerv gazdasági vezetője vagy az általa írásban kijelölt, a költségvetési szerv állományába tartozó személy, gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szerv esetén a költségvetési szerv vezetője által írásban kijelölt, a költségvetési szerv állományába tartozó személy,

j)118 a lebonyolító szerv számára rendelkezésre bocsátott összeg tekintetében a lebonyolító szerv gazdasági vezetője vagy az általa írásban kijelölt, a lebonyolító szerv állományába tartozó személy, és

k) a térségi fejlesztési tanács esetén a munkaszervezet gazdasági vezetője, ennek hiányában a munkaszervezet vezetője által írásban kijelölt, a munkaszervezet alkalmazottja

írásban jogosult.

(3) A kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésére feljogosított személynek a felsőoktatásban szerzett pénzügyi-számviteli végzettséggel, vagy legalább középfokú iskolai végzettséggel és emellett pénzügyi-számviteli képesítéssel kell rendelkeznie.

56. § (1)119 A kötelezettségvállalást követően gondoskodni kell annak nyilvántartásba vételéről, és a kötelezettségvállalás értékéből – a 46. §-ban foglaltakkal összhangban – a költségvetési év és az azt követő évek szabad előirányzatait terhelő rész lekötéséről.

(2)120 A kötelezettségvállalás értékének meghatározásához számba kell venni az abból származó valamennyi fizetési kötelezettséget, még abban az esetben is, ha valamely fizetési kötelezettség bekövetkezése bizonytalan vagy külön jövőbeli nyilatkozattól függ. Ha a fizetési kötelezettség jövőbeni mértéke nem határozható meg pontosan, a körülmények és az előző évek tapasztalatainak gondos mérlegelése alapján az adott piaci, gazdasági, társadalmi körülmények között – az ésszerű gazdálkodás mellett – reális legmagasabb összegű kötelezettséget kell feltételezni. Határozatlan időre vállalt kötelezettség értékét a költségvetési évben és az azt követő három éven keresztül származó fizetési kötelezettségek összegeként kell meghatározni.

(3)121 A szabad fedezet rendelkezésre állásának vizsgálatához a kötelezettségvállalás értékeként meghatározott összegből a költségvetési év és – ha a 46. § alapján szükséges – az Áht. 36. § (4) bekezdése szerinti évek szabad előirányzatait kell vizsgálni.

(4)122

(5) Az Áht. 36. § (2) bekezdése szerinti más fizetési kötelezettségek esetén a teljesített kifizetésekkel egyidejűleg kell annak adatait és a kifizetés összegét az (1) bekezdés szerinti nyilvántartásba felvenni, és a 46. § szerint érintett évek szabad előirányzatait a kifizetés összegével csökkenteni.

(6)123 A kötelezettségvállalás módosulása, meghiúsulása, megszűnése esetén haladéktalanul gondoskodni kell az (1) bekezdés szerinti nyilvántartásban szereplő adatok módosításáról, törléséről, valamint a 46. § szerint érintett évek szabad előirányzatai módosításáról.

57. § (1) A teljesítés igazolása során ellenőrizhető okmányok alapján ellenőrizni és igazolni kell a kiadások teljesítésének jogosságát, összegszerűségét, ellenszolgáltatást is magában foglaló kötelezettségvállalás esetében – ha a kifizetés vagy annak egy része az ellenszolgáltatás teljesítését követően esedékes – annak teljesítését.

(2) A kötelezettséget vállaló szerv belső szabályzatában előírhatja a bevételek meghatározott körére nézve is a teljesítés igazolásának kötelezettségét.

(3) A teljesítést az igazolás dátumának és a teljesítés tényére történő utalás megjelölésével, az arra jogosult személy aláírásával kell igazolni. A kötelezettséget vállaló szerv belső szabályzatában nem szükséges külön teljesítés igazolását előírni az Áht. 36. § (2) bekezdése szerinti más fizetési kötelezettségek teljesítéséhez.

(4)124 A teljesítés igazolására jogosult személyeket – az adott kötelezettségvállaláshoz, vagy a kötelezettségvállalások előre meghatározott csoportjaihoz kapcsolódóan – a kötelezettségvállaló írásban jelöli ki.

58. § (1) Kifizetések esetén a teljesítés igazolása alapján – az 57. § (3) bekezdése szerinti esetben annak hiányában is – az érvényesítőnek ellenőriznie kell az összegszerűséget, a fedezet meglétét és azt, hogy a megelőző ügymenetben az Áht., az államháztartási számviteli kormányrendelet és e rendelet előírásait, továbbá a belső szabályzatokban foglaltakat megtartották-e.

(2) Ha az érvényesítő az (1) bekezdésben megjelölt jogszabályok, szabályzatok megsértését tapasztalja, köteles ezt jelezni az utalványozónak. Az érvényesítés nem tagadható meg, ha ezt követően az utalványozó erre írásban utasítja. A további eljárásra az 54. § (4) bekezdésében foglalt szabályokat kell alkalmazni.

(3) Az érvényesítés az 59. § (2) bekezdése szerinti okmány utalványozása előtt történik. Az érvényesítésnek tartalmaznia kell az érvényesítésre utaló megjelölést és az érvényesítő keltezéssel ellátott aláírását.

(4) Az érvényesítésre jogosult személyekre, azok kijelölésére – az (5) bekezdésben foglalt kiegészítéssel – az 55. § (2) bekezdésében foglalt szabályokat kell alkalmazni. Az érvényesítési feladatokat ellátó személynek az 55. § (3) bekezdése szerinti végzettséggel kell rendelkeznie.

(5) Az európai uniós forrásból biztosított költségvetési támogatások esetén a közreműködő szervezet alkalmazásában álló személy is megbízható az érvényesítési feladatok ellátására. A megbízást írásba kell foglalni.

59. § (1) Jogszabályban meghatározott kivétellel az utalványozásra jogosult személyekre, azok kijelölésére az 52. §-ban foglalt szabályokat kell alkalmazni. A kiadások utalványozása az érvényesített okmány alapján történik. A bevételek utalványozására – ha az utalványozás a (4) bekezdésre figyelemmel szükséges, és a kötelezettséget vállaló szerv az 57. § (2) bekezdése alapján előírta a teljesítés igazolását – a teljesítés igazolását követően kerülhet sor.

(2) Utalványozni készpénzes fizetési mód esetén az érvényesített pénztárbizonylatra rávezetett, más esetben külön írásbeli rendelkezéssel lehet.

(3) A külön írásbeli rendelkezésen fel kell tüntetni

a) az „utalvány” szót,

b) a költségvetési évet,

c) a befizető, kedvezményezett megnevezését, címét,

d) a fizetés időpontját, módját, összegét, devizanemét,

e)125 a bevétel, kiadás egységes rovatrend és kormányzati funkció szerinti számát és megnevezését, a terheléssel, jóváírással (kifizetéssel, bevételezéssel) érintett pénzeszköz államháztartási számviteli kormányrendelet szerinti könyvviteli számlájának számát és megnevezését,

f) a kötelezettségvállalás nyilvántartási számát,

g) az utalványozó keltezéssel ellátott aláírását, és

h) az 58. § (3) bekezdése szerinti érvényesítést.

(4) A bevételi és kiadási pénztárbizonylatra rávezetett rendelkezésen a (3) bekezdés szerinti adatokat kell feltüntetni azzal, hogy az okmányon már szereplő adatokat nem kell megismételni.

(5) Nem kell utalványozni

a)126 a közigazgatási hatósági határozaton alapuló, az egységes rovatrend B3. Közhatalmi bevételek rovatain elszámolandó bevételek beszedését, és az egységes rovatrend B401. Készletértékesítés ellenértéke, B402. Szolgáltatások ellenértéke és B403. Közvetített szolgáltatások ellenértéke rovatain elszámolandó bevételeket,

b) a fizetési számla vezetésével és az azon végzett műveletekkel kapcsolatban a számlavezető által felszámított díjakkal, költségekkel kapcsolatos kiadásokat,

c)127 az egységes rovatrend B813. Maradvány igénybevétele rovatain elszámolandó bevételek teljesítését, és

d) a fedezetkezelői számláról, valamint – a fedezetkezelői számlára történő átutalás esetén – az építtetői fedezetbiztosítási számláról történő kifizetéseket.

(6) A külföldi devizanemben utalványozott összeg forintértékét a terhelési értesítő alapján kell figyelembe venni, amellyel az utalványt a terhelési értesítő beérkezését követően haladéktalanul ki kell egészíteni.

60. § (1) A kötelezettségvállaló és a pénzügyi ellenjegyző ugyanazon gazdasági esemény tekintetében azonos személy nem lehet. Az érvényesítő ugyanazon gazdasági esemény tekintetében nem lehet azonos a kötelezettségvállalásra, utalványozásra jogosult és a teljesítést igazoló személlyel.

(2) Kötelezettségvállalási, pénzügyi ellenjegyzési, érvényesítési, utalványozási és teljesítés igazolására irányuló feladatot nem végezheti az a személy, aki ezt a tevékenységét a Polgári Törvénykönyv (a továbbiakban: Ptk.) szerinti közeli hozzátartozója, vagy maga javára látná el.

(3) A kötelezettséget vállaló szerv a kötelezettségvállalásra, pénzügyi ellenjegyzésre, teljesítés igazolására, érvényesítésre, utalványozásra jogosult személyekről és aláírás-mintájukról a belső szabályzatában foglaltak szerint naprakész nyilvántartást vezet.

61. § (1) Költségvetési főfelügyelői, felügyelői megbízás annak a természetes személynek adható, aki a felsőoktatásban szerzett pénzügyi-számviteli végzettséggel és a kijelölés évét megelőző tíz évben legalább három éves költségvetési gyakorlattal rendelkezik, továbbá írásban nyilatkozik arról, hogy a (2) bekezdésben foglaltak személyére nem jelentenek kizáró okot.

(2) Nem jelölhető ki költségvetési főfelügyelőnek, felügyelőnek az a természetes személy, aki

a) az adott fejezetet irányító szervnél, a fejezetbe tartozó költségvetési szervnél, központi kezelésű előirányzat, fejezeti kezelésű előirányzat kezelő szervénél, továbbá az elkülönített állami pénzalap, társadalombiztosítás pénzügyi alapja kezelő szervénél (e § alkalmazásában a továbbiakban együtt: kijelölt szerv) foglalkoztatásra irányuló jogviszonyban áll,

b) a kijelölést megelőző három évben a kijelölt szervnél foglalkoztatásra irányuló, illetve rendszeres vagy tartós megbízási, vállalkozási jogviszonyban állt, vagy

c) a kijelölt szervnél döntéshozói, kötelezettségvállalási, pénzügyi ellenjegyzési, teljesítés igazolói, utalványozási, érvényesítési, jogkörrel felruházott személy hozzátartozója.

(3) A költségvetési főfelügyelőt, felügyelőt az államháztartásért felelős miniszter megbízólevéllel látja el, amelynek tartalmaznia kell

a) a kijelölt szerv(ek) megnevezését,

b) annak megjelölését, hogy a megbízatás költségvetési főfelügyelői vagy felügyelői feladatkör ellátására vonatkozik,

c) a költségvetési főfelügyelő, felügyelő nevét, születési idejét, anyja nevét, és

d) a megbízatás időtartamát.

(4) A költségvetési főfelügyelő, felügyelő

a) jogosult a kijelölt szerv tekintetében érvényes titoktartási követelmények szerinti nyilatkozatok megtételét követően a kijelölt szerv kezelésében levő, közpénz felhasználásával összefüggő adatot – ideértve a minősített adatnak, továbbá üzleti vagy más titoknak minősülő adatokat is – megismerni, az azokat tartalmazó iratokba vagy egyéb adathordozókba betekinteni,

b) véleményezi a tervezéssel, gazdálkodással, ellenőrzéssel, beszámolással kapcsolatos belső szabályzatokat,

c) a kötelezettségvállalásra irányuló eljárásokat előzetesen véleményezi azzal, hogy a nagy összegű kötelezettségvállalások tekintetében kifogással élhet, különösen a költségvetés-politikai céloknak való megfelelőségre, a szükségszerűségre, időszerűségre, forrásszükségletre, a fedezet meglétére, és a kifizetés ütemezésére tekintettel, és

d) a tervezéssel, gazdálkodással, beszámolással összefüggő intézkedéseket előzetesen véleményezi.

(5) A (4) bekezdés b) pontja szerinti szabályzatoknak a 13. § (2) és (3) bekezdésében nevesített szabályzatok minősülnek.

(6) A (4) bekezdés c) pontja alkalmazásában nagy összegű kötelezettségvállalásnak minősül a tízmillió forintot elérő, vagy azt meghaladó összegű kötelezettségvállalás.

(7) A (4) bekezdés d) pontja alkalmazásában tervezéssel, gazdálkodással, beszámolással összefüggő intézkedés

a) a költségvetési főfelügyelő, felügyelő által előre meghatározott körben a (6) bekezdésben foglalt értékhatárt el nem érő kötelezettségvállalásra és bevétel beszedésére irányuló intézkedés,

b) a kijelölt szerv kincstári és elemi költségvetése, maradvány-elszámolása,

c) a költségvetési főfelügyelő, felügyelő által előre meghatározott körben az előirányzatok módosítására, átcsoportosítására irányuló intézkedés,

d) az elrendelt zárolás végrehajtására irányuló intézkedés,

e) a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból többletforrás biztosítására irányuló igény,

f) a 130. § (3) bekezdése szerinti előrehozásra irányuló kérelem, és

g) az eszközök értékesítésére és selejtezésére irányuló intézkedés.

(8) A (4) bekezdés b)–d) pontja szerinti intézkedések dokumentumait azok tervezett kiadmányozását – e rendelet szabályai szerint előzetes pénzügyi ellenjegyzést igénylő intézkedés esetén annak pénzügyi ellenjegyzését – legalább három munkanappal megelőzően meg kell küldeni a költségvetési főfelügyelőnek, felügyelőnek. Ha a költségvetési főfelügyelő, felügyelő három munkanapon belül a tervezettel kapcsolatban nem nyilatkozik, az intézkedés kiadmányozására, pénzügyi ellenjegyzésére sor kerülhet.

(9) Indokolt esetben a költségvetési főfelügyelő, felügyelő a (4) bekezdés b)–d) pontja tekintetében javaslatot tehet az intézkedés felfüggesztésére. Ilyen esetben a javaslatot és annak indokolását három munkanapon belül eljuttatja a kijelölt szerv vezetőjének, a fejezetet irányító szerv vezetőjének, és az államháztartásért felelős miniszternek. A fejezetet irányító szerv vezetője az értesítés alapján az államháztartásért felelős miniszterrel haladéktalanul egyeztetést kezdeményez, ha az indokolással nem ért egyet. Az intézkedés mindaddig nem hajtható végre, amíg az érdemi egyeztetés nem történt meg.

(10) A költségvetési főfelügyelő, felügyelő munkájához a Kincstár és a kijelölt szerv szolgáltatják az e § szerinti intézkedések dokumentumait, az arra vonatkozó összefoglaló, és a különböző adatbázisokból, nyilvántartásokból rendelkezésre álló részletes adatokat, elkészítik a költségvetési főfelügyelő, felügyelő által kért dokumentumokat. A költségvetési főfelügyelő, felügyelő elhelyezéséhez szükséges feltételeket a kijelölt szerv biztosítja.

(11) A nemzetbiztonsági szolgálatoknál folytatott tevékenysége során a költségvetési főfelügyelő, felügyelő birtokába nem kerülhet olyan adat, amely a titkos információgyűjtés során keletkezett információra, forrására, vagy az alkalmazott titkos információgyűjtő módszer konkrét jellegére utal.

(12) A költségvetési főfelügyelő, felügyelő tevékenységéről havonta írásban beszámol a fejezetet irányító szerv vezetőjének és az államháztartásért felelős miniszternek.

(13) A költségvetési főfelügyelőt, felügyelőt akadályoztatása esetén az államháztartásért felelős miniszter által kijelölt költségvetési főfelügyelő, felügyelő teljes jogkörrel helyettesíti.

(14)128

(15) A költségvetési főfelügyelő, felügyelő működésével összefüggő kiadásokat az államháztartásért felelős miniszter irányítása alatt álló fejezetben kell biztosítani.

V. Fejezet

A GAZDÁLKODÁS SAJÁTOS SZABÁLYAI

62. § (1)129 A helyi önkormányzat, helyi nemzetiségi önkormányzat, társulás, valamint az általa irányított költségvetési szerv tekintetében az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 31. § (2) bekezdése szerinti bevallási kötelezettséget az Igazgatóság teljesíti.

(2)–(4)130

63. § (1) A költségvetési szerv a kezelt állami vagyont magáncélra igénybe vevő számára köteles térítést előírni a felhasználás, igénybevétel alapján felmerült közvetlen és közvetett költségek figyelembevételével.

(2) A költségek és a térítés megállapításának rendjét belső szabályzatban kell rögzíteni.

64. § (1) A vállalkozási maradványt az államháztartási számviteli kormányrendeletben foglaltak szerint kell megállapítani.

(2)–(3)131

65. §132

VI. Fejezet

A KÖLTSÉGVETÉSI TÁMOGATÁSOK

65/A. §133 (1) Az előirányzat kezelő szerve a pályázati kiírás közzétételét megelőzően a Kincstár részére megküldi

a) a pályázati kiírás tervezetét, és

b) az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet (a továbbiakban: 37/2011. Korm. rendelet) 10. § (2) bekezdése szerinti intézkedést – az agrártámogatások esetén az agrár- és vidékfejlesztési állami támogatásokkal kapcsolatos egyes eljárási kérdésekről szóló 353/2012. (XII. 13.) Korm. rendelet (a továbbiakban: 353/2012. Korm. rendelet) alapján történő jóváhagyást –, vagy az előirányzat kezelő szervének jogszabályi hivatkozással alátámasztott nyilatkozatát arról, hogy az adott költségvetési támogatás mentesül a 37/2011. Korm. rendelet vagy a 353/2012. Korm. rendelet által előírt eljárási kötelezettség alól.

(2) A pályázati kiírás tervezetét a Kincstár az általa működtetett monitoring rendszerben tíz munkanapon belül rögzíti, és erről tájékoztatja a pályázati kiírás bejelentőjét, vagy ha a bejelentés hibás vagy hiányos, a bejelentőt hiánypótlásra szólítja fel.

66. § (1)134 A pályázati kiírást a támogató internetes honlapján, a jogszabály által előírt, továbbá a szükségesnek tartott egyéb helyen – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – január 31-éig, illetve – a forrás év közben történő biztosítása esetén – a forrás biztosításától számított harminc napon belül közzéteszi.

(2)135 A pályázati kiírás tartalmazza

a) a pályázat címét és célját,

b) a támogató megnevezését,

c) a pályázat nyílt vagy meghívásos jellegét,

d) a pályázat benyújtására jogosult, és – szükség szerint – a pályázatból kizárt természetes és jogi személyek, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb szervezetek meghatározását,

e) a pályázat tartalmi és formai követelményeit, nem elektronikus kapcsolattartás esetén a benyújtandó pályázatok példányszámát,

f) a támogató rendelkezésére álló forrás megnevezését és összegét,

g) a költségvetési támogatásból elszámolható és el nem számolható költségek körét,

h) szükség szerint az elnyerhető költségvetési támogatás mértékének alsó és felső határát,

i) több részletben történő folyósítás lehetőségét,

j) a támogatási intenzitást,

k) a saját forrás mértékét,

l) a pályázat benyújtásának határidejét, helyét és módját, az esetleges pályázati díj összegét és megfizetésének módját,

m) a pályázattal kapcsolatos hiánypótlás lehetőségét és feltételeit,

n) a támogatási döntés elleni jogorvoslatra vonatkozó tájékoztatást, a jogorvoslat benyújtásának határidejét és módját,

o) a pályázatok elbírálásának határidejét, főbb szempontjait, a pályázat eredményéről történő értesítés módját és határidejét,

p) a költségvetési támogatás felhasználására vonatkozó feltételeket, ideértve a kiadandó támogatói okirat vagy a megkötésre kerülő támogatási szerződés feltételeit, a jogosulatlanul igénybe vett támogatás visszafizetésének elvárt biztosítékait, valamint az esetleges közbeszerzési eljárás lefolytatására irányuló kötelezettségre történő utalást is,

q) tájékoztatást arra nézve, hogy a pályázók hol kaphatnak felvilágosítást a pályázattal kapcsolatban,

r) arra történő utalást, hogy a költségvetési támogatás visszatérítendő vagy nem visszatérítendő,

s) a jogszabály vagy támogató által a pályázat részeként előírt egyéb információkat.

(3)136 A pályázati kiírásban a pályázat benyújtásának határidejét úgy kell meghatározni, hogy arra a pályázati kiírás közzétételétől számítva legalább harminc nap álljon rendelkezésre.

(4)137 A pályázati kiírásban jogszabály által nem rendezett kérdésekről is lehet rendelkezni. A pályázati kiírás és a megkötött támogatási szerződés ellentmondása esetén a támogatási szerződés rendelkezései irányadóak.

(5) Jogszabály eltérő rendelkezése hiányában a központi költségvetésről szóló törvény Áht. 14. § (3) bekezdése szerinti fejezetének előirányzatai terhére biztosított költségvetési támogatás az Áht. 48. § (1) bekezdése szerinti egyedi elbírálás útján nyújtott költségvetési támogatásnak minősül, amelyek esetén támogató a költségvetési támogatás felhasználására vonatkozó részletszabályok megalkotásáért felelős miniszter.

67. § (1)138 A benyújtott pályázatnak – szükség szerint a pályázati kiírásban közölt formában elkészítve – tartalmaznia kell

a) a pályázó azonosító adatait, így különösen cégnevét (nevét), székhelyét (címét),

b) a pályázó – külföldi pályázó esetén magyarországi – adóazonosító számát,

c) szükség szerint a pályázó képviselőjének és kapcsolattartójának nevét,

d) a pályázó elérhetőségének megjelölését,

e) a költségvetési támogatásból megvalósítani tervezett tevékenységek, feladatok, beszerzések ismertetését, azok tervezett hatásait, összefüggéseit a pályázati kiírásban megjelölt pályázati céllal, valamint az ezekhez kapcsolódó részletes költségtervet, szükség szerint költség-haszon elemzést, megvalósíthatósági tanulmányt,

f) az igényelt költségvetési támogatás általános forgalmi adót is tartalmazó összegét és a levonható, visszaigényelhető általános forgalmi adó összegét,

g) a megvalósítás és a finanszírozás tervezett időbeni ütemezését,

h)139 a rendelkezésre álló saját és egyéb forrás összegét, ezen belül

ha) az államháztartás központi alrendszeréből igényelt, kapott egyéb költségvetési támogatásból, valamint külföldi forrásokból származó összeget, és

hb) az államháztartáson belüli szervezettől, a kormányzati szektorba sorolt egyéb szervezettől, ezen szervezetek tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó gazdálkodó szervezettől vagy alapítói joggyakorlása alá tartozó alapítványtól, közalapítványtól igényelt és kapott egyéb támogatás összegét, és

i) a pályázati kiírásban előírt egyéb adatokat.

(1a)140 A pályázat befogadását jogszabály vagy a pályázati kiírás a 72. § (2) és (3) bekezdése szerinti nyilatkozatok, dokumentumok benyújtásától teheti függővé.

(2) Ha a benyújtott pályázat nem felel meg a pályázati kiírásban meghatározott formai követelményeknek, és a pályázati kiírás lehetőséget nyújt a hiánypótlásra, megfelelő határidő kitűzésével – a hibák, hiányosságok egyidejű megjelölése mellett – fel kell szólítani a pályázót pályázatának kijavítására.

(3) Ha a pályázó a hiánypótlást hibásan, hiányosan nyújtja be, a hiányosságokat nem pótolja a megadott határidőn belül, vagy a pályázati kiírás nem ad lehetőséget hiánypótlásra, a hibás, hiányos pályázat további vizsgálat nélkül elutasítható.

68. § (1) Pályázati úton nyújtott költségvetési támogatás esetén a támogatási döntés előkészítését írásban dokumentálni kell. Ebben rögzíteni szükséges az elbírálás során tett észrevételeket, a pályázatok értékelését, és a véleményezésre jogosultak javaslatait a támogató részére. Írásban elkészített dokumentációnak kell tekinteni a megfelelően szabályozott jogosultsággal, zárt informatikai rendszerben, elektronikusan létrehozott dokumentációt is.

(2) A pályázók az írásos dokumentáció pályázatukra vonatkozó részét megtekinthetik.

(3) Az írásos dokumentációban szereplő javaslatról a támogató a pályázati kiírásban rögzített határidőn belül dönt.

(4) A pályázat nyerteseiről a támogató által aláírt döntési listát kell készíteni. Támogató által aláírtnak minősül az elektronikus aláírással ellátott döntési lista is. A döntési lista tartalmazza a nyertes pályázók adatait, az elnyert költségvetési támogatás összegét és az ebből a költségvetési évben kifizetni tervezett összeget.

(5)141 A döntési lista e rendelet alkalmazásában kötelezettségvállalásnak minősül. A döntési lista alapján kiadott támogatói okiratok vagy megkötött támogatási szerződések a támogatási döntés végrehajtásának tekintendők, önmagukban nem jelentenek új kötelezettségvállalást.

69. § (1)142 A támogatási döntés meghozatalának feltétele, hogy

a) a költségvetési támogatás nem minősül állami támogatásnak, vagy

b)143 arra a 37/2011. Korm. rendelet, illetve a 353/2012. Korm. rendelet előírásaival összhangban kerül sor.

69/A. §144 (1) A támogatási döntés meghozatalához a támogató vagy a kezelő szerv a támogatási igény benyújtójának a Kincstár által működtetett monitoring rendszerben nyilvántartott adatait felhasználhatja.

(2) A költségvetési támogatások halmozódásának kiszűréséhez a Kincstár a monitoring rendszer adatai alapján a döntés-előkészítés keretében az (1) bekezdés szerint adatot szolgáltat.

70. § (1) Ha jogszabály a költségvetési támogatás biztosításának módjáról nem rendelkezik, arról – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – nem hatósági szerződésnek minősülő támogatási szerződésben kell megállapodni a kedvezményezettel.

(2) Az Áht. 33. § (8) bekezdése szerinti megállapodásnak az 41. § (3) bekezdésében foglaltakon felül a 73. § (1) bekezdésében foglalt feltételekről is rendelkeznie kell.

71. § (1) A támogató a támogatási döntés meghozatalát követő tizenöt napon belül írásban tájékoztatja a támogatási igény benyújtóját a támogatási döntésről. Az értesítésben közölni kell a támogatói okirat kiadásának tervezett időpontját, vagy a támogatási szerződés megkötésére megfelelő – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában legfeljebb harminc napos – határidőt kell megállapítani.

(2) Támogatási szerződés alkalmazása esetén, ha a kedvezményezett mulasztásából a támogató által meghatározott határidőtől számított további harminc napon belül nem kerül sor a szerződéskötésre, a támogatási döntés hatályát veszti. Ha a kedvezményezett mulasztása a támogató megítélése szerint méltányolható okból származik, jogszabály eltérő rendelkezése hiányában a szerződéskötésre az általa megállapított határidőt követő harminc napon belül az eredeti határidőnél nem hosszabb időtartamú új határidőt állapíthat meg.

(3)145 A támogató a támogatási döntésről – a központi költségvetésről szóló törvény Áht. 14. § (3) bekezdése szerinti fejezetéből biztosított költségvetési támogatások kivételével – a döntést követő tíz munkanapon belül adatot szolgáltat a Kincstárnak.

(4)146 A támogató a Kincstárt öt munkanapon belül értesíti, ha

a) a (3) bekezdés szerint megadott adatokban módosulás történik,

b) a támogatási döntés hatályát veszti, vagy

c) a támogató a támogatói okirat kiadásáról, módosításáról, visszavonásáról, vagy a támogatási szerződés megkötéséről, módosításáról, felbontásáról, megszüntetéséről dönt.

(5)147 A Kincstár az általa működtetett monitoring rendszerben kedvezményezettenként nyilvántartja az e rendelet alapján bejelentett csekély összegű támogatásokat.

72. § (1)148 A támogatói okirat kiadásához vagy a támogatási szerződés megkötéséhez a kedvezményezettnek be kell nyújtania a (2) és (3) bekezdés szerinti nyilatkozatokat, dokumentumokat. A nyilatkozatok, dokumentumok benyújtásának határideje a támogatói okirat kiadásának vagy a támogatási szerződés megkötésének napja, kivéve ha a támogató a 67. § (1a) bekezdése szerint ettől eltérően rendelkezett. Támogatási szerződés alkalmazása esetén nem szükséges a (2) bekezdés szerinti nyilatkozatok benyújtása, ha a kedvezményezett a nyilatkozatokat a támogatási szerződés szövegébe foglalva teszi meg.

(2) A kedvezményezettől írásbeli nyilatkozatot kell kérni

a) a támogatási igényben foglalt adatok, információk és dokumentumok teljeskörűségéről, valódiságáról, hitelességéről, valamint arról, hogy az adott tárgyban támogatási igényt korábban vagy egyidejűleg mikor és hol nyújtott be,

b) arról, hogy nem áll jogerős végzéssel elrendelt végelszámolás, felszámolás alatt, ellene jogerős végzéssel elrendelt csődeljárás vagy egyéb, a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott eljárás nincs folyamatban,

c)149

d) arról, hogy megfelel az Áht. 50. § (1) bekezdésében meghatározott követelményeknek, és az Áht. 109. § (4) bekezdése alapján kiadott miniszteri rendelet szerint vizsgálandó jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet adatait rendelkezésre bocsátja,

e) a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény (a továbbiakban: Közpénztv.) 14. §-ában foglaltakról,

f) a 83. § (1) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettség teljesítésének vállalásáról, és arról, hogy a jogosulatlanul igénybe vett támogatás összegét és annak kamatait az e rendeletben foglaltak szerint visszafizeti,

g) a támogató által előírt biztosítékok rendelkezésre bocsátásának vállalásáról legkésőbb a 77. § (4) bekezdése szerinti időpontig, és

h) arról, hogy a költségvetési támogatás tekintetében adólevonási joggal rendelkezik-e.

(3)150 A támogatási igényhez jogszabály, pályázati kiírás vagy a támogató előírása szerint csatolni kell

a) igazolást vagy nyilatkozatot a saját forrás rendelkezésre állásáról,

b) pályázati úton biztosított költségvetési támogatás esetén – ha az meghatározásra került – a pályázati díj megfizetéséről szóló igazoló szelvény vagy számlakivonat másolatát,

c) a támogatási igények előterjesztésére meghatározott – pályázati vagy egyéb – adatlapot kitöltve, illetve az abban előírt adatokat,

d) az egyes finanszírozási időszakokat tartalmazó költségtervet,

e) egyéb dokumentumokat.

(3a)151 A (3) bekezdés a) pontja szerinti nyilatkozaton

a) helyi önkormányzat, társulás esetén a képviselő-testületi, társulási tanácsi határozatot, vagy a képviselő-testület költségvetési rendeletbe, határozatba foglalt – a tartalék feletti rendelkezési jogot átruházó – felhatalmazása alapján a polgármester, társulási tanács elnöke nyilatkozatát,

b) költségvetési szerv esetén az irányító szerv vezetőjének nyilatkozatát,

c) az a) és b) pont alá nem tartozó esetekben a kedvezményezett nyilatkozatát

kell érteni.

(3b)152 A (3) bekezdés a) pontja szerinti igazolás történhet a számlavezető igazolásával, hitelszerződéssel, tagi kölcsönszerződéssel, magánkölcsönre vonatkozó szerződéssel, pénztári kiadási bizonylattal, engedményezési okirattal, tőkeemelésre vonatkozó igazolással, zárt végű pénzügyi lízingre vonatkozó szerződéssel, értékpapír banki igazolás másolatával, illetve jogszabály vagy a pályázati kiírás által előírt egyéb okirattal.

(4)153 A (2) és (3) bekezdés alapján benyújtott dokumentumok kiállításának dátuma – a (3) bekezdés e) pontjában foglaltak kivételével – nem lehet a támogatási igény benyújtásának napjától számított harminc napnál régebbi.

(5)154 Központi költségvetési szerv vagy a támogató tulajdonában álló, vagy általa alapított gazdálkodó szervezet támogatási igénye esetén – ideértve azt az esetet is, ha a támogató a gazdálkodó szervezet felett alapítói, tulajdonosi (tagsági, részvényesi) jogokat gyakorol – nem kell csatolni az (2) és (3) bekezdésben nevesített azon nyilatkozatokat, dokumentumokat, illetve nem kell a támogatási szerződésben megtenni azokat a nyilatkozatokat, amelyek olyan tények fennállását tanúsítják, amelyekről a támogatónak egyébként hivatalos tudomása van.

(6) Külföldi kedvezményezett esetén – ha jogszabály másként nem rendelkezik – a (2) bekezdés d) és h) pontja a magyarországi munkaügyi kapcsolatok és forgalmi adó tekintetében alkalmazandóak, a (2) bekezdés b) pontjában meghatározott megszüntetésre irányuló eljárás a kedvezményezett személyes jogának szabályai alapján értelmezendő.

(7)155 Ha a (2) és (3) bekezdés szerinti nyilatkozatokat, dokumentumokat a támogatási igényhez csatolták, és a nyilatkozat, dokumentum tartalma a befogadást követően további vizsgálatot nem igényel, azok ismételt benyújtása a támogatói okirat kiadásához, támogatási szerződés megkötéséhez nem szükséges.

(8)156 A pályázati kiírás vagy a támogató nem írhatja elő tulajdoni lap másolatának a támogatási igényhez történő csatolását. Szükség esetén a támogatási igény elbírálásához elektronikus tulajdoni lap másolatot kell felhasználni, amelynek költségét – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – a támogatási igény benyújtójának kell viselnie.

73. §157 (1) A támogatói okiratban, támogatási szerződésben rögzíteni kell az e rendeletben foglalt kötelezettségek megtartását biztosító feltételeket, ha azokról jogszabály nem rendelkezik, így különösen

a) a támogatott tevékenység konkrét meghatározását, kormányzati funkció szerinti besorolását,

b) a költségvetési támogatás összegét, a támogatási intenzitást, az elszámolható költségeket,

c) a támogatott tevékenység időtartamát és a költségvetési támogatás felhasználásának határidejét,

d) a költségvetési támogatás rendelkezésre bocsátásának módját, feltételeit, ütemezését, részletekben történő folyósítás esetén az egyes finanszírozási időszakokat a kedvezményezett által benyújtott és a támogató által elfogadott költségterv alapján,

e) visszatérítendő költségvetési támogatás esetén a visszafizetés módját – egy összegben vagy részletekben –, és határidejét,

f) a beszámolással – ideértve a beszámoló tartalmi követelményeit is –, továbbá az ellenőrzéssel kapcsolatos szabályokat,

g) a jogosulatlanul igénybe vett támogatás jogkövetkezményeit, visszafizetésének rendjét, a visszafizetés 77. § (1)–(3) bekezdése szerinti biztosítékait,

h) a költségvetési támogatással kapcsolatos iratok, valamint a költségvetési támogatás felhasználását alátámasztó bizonylatok teljes körű megőrzésének határidejét,

i) a támogatott tevékenység megvalósításában közreműködők bevonásának lehetőségét, a közreműködők által megvalósítható tevékenységeket,

j) az e rendelet szerinti adatszolgáltatásokhoz szükséges adatok és az azokban bekövetkező változások támogató felé történő bejelentésének kötelezettségét, a bejelentési kötelezettség elmulasztásának következményeit, és

k) a 82. § szerinti elállási, felmondási, visszavonási okokat.

(2) A támogatási szerződés jogszabály által nem rendezett kérdéseket is szabályozhat. A támogatói okirat kizárólag jogszabályi rendelkezésen, pályázati kiíráson vagy a kedvezményezett korábbi előzetes nyilatkozatán alapuló kérdésekről rendelkezhet.

(3) A támogatói okiratban, támogatási szerződésben – az európai uniós forrásból finanszírozott eszközbeszerzések kivételével – szerepeltetni kell, hogy a kedvezményezett a támogatott tevékenység megvalósítása során a költségvetési támogatás és – saját forrás jogszabály, pályázati kiírás vagy a támogató által történő előírása esetén – a saját forrás terhére a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű, áru beszerzésére vagy szolgáltatás megrendelésére irányuló szerződést kizárólag írásban köthet. E bekezdés alkalmazásában írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Az írásbeli alak megsértésével kötött szerződés teljesítése érdekében történt kifizetés összege a támogatott tevékenység költségei között nem vehető figyelembe.

74. § (1) Pályázati úton nyújtott költségvetési támogatás esetén, ha

a) a kedvezményezett a támogatási szerződés megkötésétől visszalép,

b) a támogatási döntés hatályát veszti, a támogató a támogatói okiratot visszavonja, vagy

c) a felek a támogatási szerződést egyoldalúan vagy közös megegyezéssel felbontják, megszüntetik,

a támogató a felszabaduló összegig a szakmailag megfelelő pályázatok rangsorában a következő helyen álló pályázók részére lehetővé teheti a költségvetési támogatás igénybevételét.

(2) Ha a pályázók az (1) bekezdés szerinti eljárás során felkínált lehetőséggel élni kívánnak, a 68. § (4) bekezdése szerinti döntési listát az új kedvezményezettek tekintetében módosítani kell. A költségvetési támogatás biztosítására irányuló eljárás lefolytatása a továbbiakban az általános szabályok szerint történik.

74/A. §158 (1) Nem nyújthat be pályázatot az Európai Regionális Fejlesztési Alap, az Európai Szociális Alap és a Kohéziós Alap forrásaira az a helyi önkormányzat – ideértve a társulást és a 2007–2013 programozási időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet] 2. § (1) bekezdés 16. pontja szerint létrehozott konzorciumot is –, amely a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló 2004. évi XXX. törvény X. melléklet 8. Környezetvédelem címszó alatt előírt határidőig

a) a szennyvízkezeléssel kapcsolatban a települési szennyvíz kezeléséről szóló, 1991. május 21-i 91/271/EGK tanácsi irányelv 3., 4. és 13. cikkét,

b) az ivóvízkezeléssel kapcsolatban az emberi fogyasztásra szánt víz minőségéről szóló, 1998. november 3-i a 98/83/EK tanácsi irányelvet, valamint

c) a hulladékkezeléssel kapcsolatban a hulladékokról szóló, 2006. április 5-i 2006/12/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet és a csomagolásról és a csomagolási hulladékról szóló, 1994. december 20-i 94/62/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet

átültető jogszabályban előírt kötelezettségeket nem teljesítette, a teljesítésre irányuló beruházások nincsenek folyamatban, vagy a teljesítés érdekében nem nyújtott be pályázatot.

(2) Az (1) bekezdést nem kell alkalmazni azzal a helyi önkormányzattal szemben, amely

a) az (1) bekezdés a) és c) pontja szerinti uniós jogi aktust átültető jogszabályban meghatározott kötelezettségeket nem teljesítette, de kötelező önkormányzati feladat teljesítése érdekében nyújt be pályázatot,

b) az (1) bekezdés b) pontjában foglalt kötelezettsége teljesítése érdekében nyújt be pályázatot, vagy

c) az a) és b) pont szerinti okoktól eltérő indokkal nyújt be pályázatot, és van a b) pont szerinti olyan pályázata, amelynek tekintetében

ca) egyfordulós pályáztatás esetén már érvényes támogatási döntés született, vagy

cb) kétfordulós pályáztatás esetén a projektkoncepciót már elfogadták.

(3) A (2) bekezdés c) pont cb) alpontja szerinti esetben, ha a részletes projektjavaslat a derogáció teljesítésére vonatkozó pályázati útmutatóban rögzített határidőig nem kerül benyújtásra, az (1) bekezdésben foglalt tilalmat ismételten alkalmazni kell. A projektkoncepció elfogadása és a részletes projektjavaslat benyújtására rendelkezésre álló határidő között megítélt, az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból, valamint a Kohéziós Alapból folyósított költségvetési támogatások – a (2) bekezdés a) és b) pontjában foglalt kivétellel – felfüggesztésre kerülnek az (1) bekezdésben foglalt kötelezettségek teljesítése érdekében készített pályázat ismételt benyújtásáig.

75. § (1)159 Az Áht. 49. §-a szerinti lebonyolító szervvel a fejezetet irányító szerv megállapodást köt. A megállapodásban rögzíteni kell az e rendeletben foglalt kötelezettségek megtartását biztosító feltételeket, így különösen a feladat konkrét meghatározását, a felhasználás határidejét, valamint az elszámolással kapcsolatos szabályokat.

(2)160

(3) A lebonyolítás céljából rendelkezésre bocsátott összeg felhasználására nézve elkülönített nyilvántartást kell előírni a lebonyolító szervnek.

(4) A lebonyolítás céljából rendelkezésre bocsátott összeget a fejezetet irányító szerv Kincstárnál vezetett lebonyolítási számláján kell elkülöníteni, amely felett a lebonyolító szerv rendelkezik. A lebonyolítási számla kizárólag a költségvetési támogatások kifizetésére vehető igénybe.

(5) A lebonyolító szerv további lebonyolító szervet nem bízhat meg, a lebonyolítási számla feletti rendelkezési jogát nem ruházhatja át.

(6) A feladat elvégzésének határidejét követően a lebonyolító szerv a lebonyolítás céljából rendelkezésére bocsátott összeggel elszámol. Az elszámolás során a lebonyolítási számla egyenlegét, továbbá a lebonyolítás céljából rendelkezésre bocsátott, nem rendeltetésszerűen felhasznált összeget vissza kell utalni a forrást biztosító fizetési számlára.

76. § (1) Nem adható ki támogatói okirat és nem köthető támogatási szerződés azzal, aki

a)161

b) a támogató által vagy jogszabályban meghatározott mértékű saját forrás nem áll rendelkezésére, továbbá azt nem igazolja vagy arról nem nyilatkozik a 72. § (3) bekezdés a) pontja szerint,

c) a támogatási döntés tartalmát érdemben befolyásoló valótlan, hamis vagy megtévesztő adatot szolgáltatott vagy ilyen nyilatkozatot tett,

d) jogerős végzéssel elrendelt felszámolási, csőd-, végelszámolási vagy egyéb – a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott – eljárás alatt áll,

e) a Közpénztv. 6. §-a alapján nem részesíthető költségvetési támogatásban,

f) jogszabályban vagy e rendeletben a támogatói okirat kiadásának vagy a támogatási szerződés megkötésének feltételeként meghatározott nyilatkozatokat nem teszi meg, dokumentumokat nem nyújtja be, vagy a megtett nyilatkozatát visszavonja, vagy

g) nem felel meg az Áht. 50. § (1) bekezdése szerinti követelményeknek.

(2) Ha a támogató a költségvetési támogatás feltételeként előírja, hogy a támogatás igénylőjének meghatározott nagyságrendű saját forrással kell rendelkeznie, nem tekinthető saját forrásnak az államháztartás központi alrendszeréből kapott más költségvetési támogatás, kivéve az EU Önerő Alapból és a Kbt. alapján ajánlatkérőnek minősülő szervezetnek a részben európai uniós forrásból finanszírozott projektek megvalósításához nyújtott önerő támogatást.

(3)162

(4) Ha a támogatás részben vagy egészben az Európai Unió valamely közvetlenül alkalmazandó jogi aktusában meghatározott feltételek szerint kerül nyújtásra, az e fejezetben írt feltételek csak akkor alkalmazhatóak, ha azokat az uniós jogi aktus lehetővé teszi.

77. § (1)163 A támogató az Áht. 50. § (5) bekezdése szerinti biztosíték kikötésétől

a) a beszámoló elfogadását követően,

b) az állam 100%-os tulajdonában lévő gazdasági társaság kedvezményezett részére,

c) a támogató irányítása alá tartozó költségvetési szerv kedvezményezett részére

folyósított költségvetési támogatás esetén eltekinthet.

(1a)164 A 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet 57/A. § (1) bekezdés b) pontja szerinti esetben a közbeszerzési eljárás során kiválasztott szállító a közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződés elszámolható összegének 10%-a erejéig mentesül a biztosítéknyújtás kötelezettsége alól.

(1b)165 Az (1) bekezdés b) pontja szerinti esetben a biztosíték kikötésétől akkor lehet eltekinteni, ha az nem minősül állami támogatásnak, vagy arra a 37/2011. Korm. rendelettel összhangban kerül sor.

(2)166 Biztosíték lehet a kedvezményezett valamennyi – jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető – fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata a pénzügyi fedezethiány miatt nem teljesíthető fizetési megbízás esetére a követelés legfeljebb harmincöt napra való sorba állítására vonatkozó rendelkezéssel együtt, vagy bármely olyan eszköz – így különösen zálogjog kikötése, bankgarancia, óvadék –, amely biztosítja, hogy a támogató a költségvetési támogatás visszafizetésére vonatkozó igényét maradéktalanul, a lehető legrövidebb időn belül eredményesen tudja érvényesíteni.

(3)167 A helyi önkormányzatoknak a központi költségvetésről szóló törvény Áht. 14. § (3) bekezdése szerinti fejezetéből biztosított költségvetési támogatások esetén az Áht. 83. § (5) bekezdése alapján adott felhatalmazáson felül más biztosítékot nem lehet előírni.

(4)168 A kikötött biztosíték rendelkezésre állását legkésőbb a költségvetési támogatás folyósítását megelőzően kell biztosítani. A biztosítéknak a támogatási jogviszony alapján fennálló kötelezettségek megszűnéséig rendelkezésre kell állniuk.

(5) Más fejezetbe tartozó központi költségvetési szerv kedvezményezett esetén a kedvezményezett irányító szervének a 41. § (3) bekezdése szerinti nyilatkozatát a visszafizetés biztosítékának kell tekinteni.

78. §170 (1) A költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy – ha e rendelet szerint előírásra került – a részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor. A költségvetési támogatás a beszámoló vagy a részbeszámoló elfogadását megelőzően is folyósítható (a továbbiakban: támogatási előleg).

(2) A költségvetési támogatás Áht. 52. § (2) bekezdése szerinti módjára vonatkozó döntés meghozatala során figyelemmel kell lenni a költségvetési támogatás céljára, a támogatott tevékenység megvalósítási időszakának hosszára, a kedvezményezett saját forrásának mértékére.

(3) A 73. § (1) bekezdés d) pontja szerinti költségterv szerint részletekben kell folyósítani azt a támogatási előleget, amely az ötmillió forintot meghaladja. E rendelkezést nem kell alkalmazni

a) az olyan költségvetési támogatásokra, melyek esetén a támogatott tevékenység időtartama a hatvan napot nem haladja meg,

b) a kincstári körbe tartozó kedvezményezettek részére nyújtott költségvetési támogatásokra, valamint a Kincstárnál vezetett fizetési számlára folyósított költségvetési támogatásokra,

c) a központi költségvetésről szóló törvény Áht. 14. § (3) bekezdése szerinti fejezetéből biztosított költségvetési támogatásokra.

(4) A költségvetési támogatás folyósítása

a) a kedvezményezett fizetési számlájára, vagy

b) az Áht. 52. § (3) bekezdésének hatálya alá nem tartozó költségvetési támogatás esetén

ba) a kedvezményezett által megjelölt engedményes fizetési számlájára, vagy

bb) a támogatói okiratban, támogatási szerződésben megjelölt személy által benyújtott, a támogatott tevékenységgel kapcsolatban felmerült beszerzéseket igazoló számlák összegének közvetlenül a szállító vagy a szállító által megjelölt engedményes fizetési számlájára

történő kifizetéssel lehetséges.

(5) A (4) bekezdés b) pont bb) alpontja szerinti esetben a kifizetés feltétele, hogy a kedvezményezett a számla költségvetési támogatáson felüli összege kifizetését igazolja.

(6) A költségvetési támogatásnak az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv kedvezményezett részére történő rendelkezésre bocsátása előirányzat-átcsoportosítással vagy a 34. § (2) bekezdése szerint átutalással történik.

(7) Fel kell függeszteni a költségvetési támogatás folyósítását, ha azt jogszabály előírja, vagy a támogatói okirat kiadását, támogatási szerződés megkötését követően a kedvezményezett olyan nyilatkozatot tesz, vagy a támogatás folyósítója olyan körülményről szerez tudomást, amely a költségvetési támogatás visszavonását, a támogatási szerződés felmondását vagy az attól történő elállást teheti szükségessé. A felfüggesztésről és annak okáról a kedvezményezettet haladéktalanul tájékoztatni kell.

(8) A központi költségvetésről szóló törvény Áht. 14. § (3) bekezdése szerinti fejezetéből biztosított költségvetési támogatások tekintetében az (1) bekezdést nem kell alkalmazni, a (2) és (4)–(7) bekezdést akkor kell alkalmazni, ha a 140–142. § és a 144. § eltérően nem rendelkezik.

78/A. §171 (1) A költségvetési támogatás folyósítója a költségvetési támogatás folyósítását csak akkor kezdeményezheti a Kincstárnál, ha az előirányzat kezelő szerve a Kincstár részére eljuttatta a 65/A. § (1) bekezdése, valamint a 71. § (3) és (4) bekezdése szerinti adatokat.

(2) Ha a Kincstár észleli, vagy valamely közreműködő tudomására jut, hogy a folyósított költségvetési támogatások halmozódásának tényleges szintje meghaladja az érintett támogatói okiratokban, támogatási szerződésekben meghatározott mértéket, haladéktalanul értesíti a költségvetési támogatást biztosító előirányzatok kezelő szerveit.

(3) A támogató – a központi költségvetésről szóló törvény Áht. 14. § (3) bekezdése szerinti fejezetéből biztosított költségvetési támogatások kivételével – a költségvetési támogatásnak a költségvetési évben történő folyósításával összefüggő adatait a költségvetési évet követő év január 31-éig a Kincstárnak elektronikus úton megküldi.

78/B. §172 (1) Európai uniós forrásból finanszírozott költségvetési támogatások esetén a támogatási előleg a költségvetési támogatás

a) 25%-át, de legfeljebb háromszázmillió forintot,

b) belföldi természetes személy, mikro-, kis- és középvállalkozás, valamint civil szervezet kedvezményezett esetén 50%-át, de legfeljebb háromszázmillió forintot,

c) kutatás, műszaki fejlesztés esetén 75%-át, de legfeljebb négyszázötvenmillió forintot,

d) az EGT Finanszírozási Mechanizmus és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus keretében finanszírozott támogatott tevékenységek esetén 50%-át, az Ösztöndíjak program, a Kétoldalú kutatási együttműködés program, a Kétoldalú kapcsolatok alapjai és kis projekt alapok esetén 90%-át

nem haladhatja meg.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott összeghatárt az európai uniós források felhasználásával kapcsolatos irányító hatósági feladatok ellátására kijelölt személy az államháztartásért felelős miniszter egyetértésével, a százalékos mértéket kormányrendeletben meghatározott esetben a Kormány európai uniós források felhasználásáért felelős tagja az államháztartásért felelős miniszter álláspontjának kikérését követően megemelheti.

(3) Az EGT Finanszírozási Mechanizmus és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus keretében a támogatási előleg legnagyobb összege és százalékos mértéke a finanszírozó országok jóváhagyása esetén léphető túl.

(4) A kutatás-fejlesztésről és technológiai innovációról szóló 2004. évi CXXXIV. törvény 4. § 1. pont d) alpontjában meghatározott tevékenység támogatása esetén az (1) bekezdés c) pontja szerinti támogatási előleg legfeljebb három alkalommal nyújtható 25%-os ütemezésben, a finanszírozás évenkénti ütemének figyelembevételével, a korábban kapott előleggel, időarányos saját forrással történő elszámolást követően. A költségvetési támogatás fennmaradó része csak a zárójelentés elfogadása után folyósítható. Központi költségvetési szerv részére a 75%-os előleggel történt elszámolást követően a fennmaradó összeg előlegként átcsoportosítható azzal a feltétellel, hogy nem megfelelő szakmai teljesítés esetén a kedvezményezett fejezetnek intézkednie kell a jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak az átadó fejezet részére történő visszarendezéséről.

(5) A Szolidaritási programok és a Belügyi Alapok keretében megítélhető költségvetési támogatások esetén támogatási előleg részletekben – de legfeljebb három részletben – nyújtható. A támogatási előleg első részletének legmagasabb mértéke a költségvetési támogatás összegének 37,5%-a, az ezt követő két további részlet legmagasabb mértéke 25%-a, illetve 22,5%-a azzal, hogy a költségvetési támogatás fennmaradó része csak az előlegrészletekkel való teljes elszámolás után biztosítható. Költségvetési szerv részére a tizenöt millió forint alatti költségvetési támogatás teljes összege előlegként folyósítható azzal a feltétellel, hogy nem megfelelő teljesítés esetén a fejezetet irányító szervnek intézkednie kell a jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak az átadó fejezet részére történő visszafizetéséről.

78/C. §173 A támogatói okiratban, támogatási szerződésben természetbeni telephelyjuttatás vagy vissza nem térítendő költségvetési támogatásból épített vagy vásárolt ingatlan esetén a telephely vagy az ingatlan előlegnek minősíthető. Ez esetben a telephely forgalmi értéke, vagy a vásárlásra, építésre folyósított vissza nem térítendő költségvetési támogatás értéke nem haladhatja meg a teljes beruházás forgóeszközhitellel és készletekkel csökkentett értékének 15%-át, csak telekátadás, illetve vásárlás esetén 10%-át.

78/D. §174 (1) Az Európai Unió strukturális alapjainak és Kohéziós Alapjának támogatásával megvalósuló támogatott tevékenység esetén az operatív program vagy a közösségi kezdeményezés irányító hatósága a 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet 56. § (1) bekezdése szerinti utófinanszírozás esetén – indokolt esetben, a támogatott tevékenység elindításához és likviditásának biztosításához szükséges legkisebb összegben – a pályázati felhívásban és a támogatói okiratban, támogatási szerződésben előlegfizetést biztosíthat a kedvezményezett részére. Az indokoltság eseteit a pályázati felhívásban ismertetni kell. Az előleget hazai és európai uniós forrásból, az Európai Unió strukturális alapjaiból, illetve Kohéziós Alapjából támogatott adott intézkedés, illetve projekt szerinti finanszírozási arányban kell nyújtani.

(2) Az Európai Unió strukturális alapjainak és Kohéziós Alapjának támogatásával megvalósuló támogatott tevékenységek esetében az előlegnyújtás és a költségvetési támogatás kifizetése során

a) az előleget vagy annak első részletét a kedvezményezett támogatási előleg igénylési kérelemének beérkezésétől számított tizenöt napon belül folyósítani kell,

b) a támogatási előleg több részletben történő folyósítása esetén a támogatási előleg – első részletének folyósítását követően – fennmaradó részét a támogatott tevékenység elindítását követően lehet igényelni, ha a megvalósítás költségeinek időbeli felmerülése ezt indokolttá teszi,

c) a kedvezményezett köteles visszafizetni az előleget, ha nem nyújt be igénylést időközi kifizetésre a támogatás folyósítójához a támogatási előleg vagy annak első részlete kifizetésétől számított hat hónapon belül, illetve a benyújtott kifizetési igénylés vagy más körülmény – így különösen a helyszíni ellenőrzés tapasztalatai – a költségvetési támogatás nem rendeltetésszerű felhasználását bizonyítja,

d) időközi kifizetést a támogatás folyósítója a felmerült vagy átalány alapon elszámolt költségekhez igazodva, teljesítés- és – a derogációs kötelezettség teljesítéséhez kapcsolódó, önkormányzati kedvezményezett által megvalósítandó projektek, valamint az egyéb közszféra szervezetek által megvalósítandó, a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság egyedi döntése szerinti projektek kivételével – forrásarányosan teljesíti, ha a támogató a kedvezményezett kifizetési igénylését elfogadta,

e) a kedvezményezett időközi kifizetési kérelméhez mellékelni kell a ténylegesen felmerült költségeket igazoló számla, vagy egyéb, a gazdasági eseményt hitelesen igazoló dokumentum másolatát, valamint a követelés kiegyenlítésről szóló bizonylat másolatát, szállítói kiutalás esetén pedig a külön jogszabályban meghatározott dokumentumot, azzal, hogy az irányító hatóság által meghatározott összeghatár alatt számlaösszesítő is benyújtható,

f) az időközi kifizetésnek – 75%-os mértéket meg nem haladó támogatási előleg esetén – nem feltétele a folyósított támogatási előleg teljes összege felhasználásának igazolása, és az azzal történő elszámolás,

g) záró-egyenleg kifizetést a támogatás folyósítója a ténylegesen felmerült, elszámolható, vagy – ha a pályázati felhívás, a támogatói okirat, támogatási szerződés arra lehetőséget biztosít – átalány alapon elszámolt költségekhez igazodva teljesít,

h) a kedvezményezett a támogatói okiratban, támogatási szerződésben meghatározott határidőig köteles benyújtani kérelmet a záró-egyenleg kifizetésre, amihez mellékelni kell a támogatott tevékenység megvalósításának előrehaladásáról szóló záró projekt előrehaladási jelentést és a ténylegesen felmerült költségeket igazoló számlák vagy egyéb, a gazdasági eseményt hitelesen igazoló dokumentum másolatát, valamint az azok kiegyenlítésről szóló bizonylat másolatát, az előleggel való elszámolás kötelezettségét is beleértve, és

i) ha a pályázati felhívás, a támogatói okirat, támogatási szerződés arra lehetőséget biztosít, egyes költségek a támogatási szerződésben vagy a támogatói okiratban meghatározott mértékig – a kettős finanszírozás lehetőségének kizárása mellett – átalány alapon is elszámolhatóak.

78/E. §175 (1) Az Európai Unió strukturális alapjainak és Kohéziós Alapjának támogatásával megvalósuló programok esetén az operatív program vagy a közösségi kezdeményezés irányító hatósága – a 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet 56. § (1) bekezdése szerinti szállítói finanszírozás esetén – előleget nyújthat a 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet szerinti közszféra szervezet kedvezményezettek számára, ha az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 142. §-ában foglalt feltételek teljesülnek.

(2) A támogatási előleg legfeljebb a keletkező fizetendő adó mértékéig terjedhet. Az általános forgalmi adó előleget az adóval érintett számla elszámolásra benyújtásával egyidejűleg lehet igényelni. A támogató az előleget tizenöt napon belül folyósítja. Az általános forgalmi adó előleget a kedvezményezett a folyósítást követő harminc napon belül köteles az adó befizetésére fordítani, kivéve, ha az Art. ennél rövidebb határidőt állapít meg, továbbá köteles azzal a befizetését követő öt munkanapon belül a támogató felé elszámolni.

78/F. §176 A derogációs kötelezettség teljesítéséhez kapcsolódó önkormányzati kedvezményezett által megvalósítandó projektek, valamint az egyéb közszféra szervezetek által megvalósítandó, a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság egyedi döntése szerinti projektek esetén a projekt támogatástartalma az önerő arányos hozzárendelése nélkül is kifizethető, ha a támogatási szerződésben vagy támogatói okiratban meghatározott finanszírozási arányt a záró kifizetésig a kedvezményezett helyreállítja.

78/G. §177 Támogatási előleg igénybevétele esetén – az általános forgalmi adó és az Európai Unió strukturális alapjainak és Kohéziós Alapjának támogatásával megvalósuló tevékenység keretében nyújtott támogatási előleg kivételével – a költségvetési támogatás fennmaradó része csak akkor folyósítható, ha a kedvezményezett a saját forrás, valamint egyéb források adott évi ütemezés szerinti összegét igazoltan felhasználta, a támogatási előleggel elszámolt, és az elszámolás elfogadásáról a támogató írásban értesítette.

78/H. §178 (1) Az Európai Unió strukturális alapjaiból és a központi költségvetésből, továbbá az Önkormányzati Önerő Alapból együttesen elnyert költségvetési támogatással megvalósított támogatott tevékenységek esetében a költségvetési támogatás utalás előtti ellenőrzését a Kincstár a jogszabályban foglaltak figyelembevételével végzi.

(2) Ha eredetileg európai uniós forrás nélkül finanszírozott támogatott tevékenység részben európai uniós forrás bevonásával kerül megvalósításra, az e rendeletben meghatározott feltételektől olyan mértékben lehet eltérni, hogy a támogatott tevékenység új finanszírozási feltételei a hatályos támogatói okiratban, támogatási szerződésben meghatározott feltételekhez képest a kedvezményezett pénzügyi helyzetét illetően megegyezzenek.

79. § (1)179 A köztartozás fennállásáról és annak összegéről az állami adóhatóság a Kincstár, illetve a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv elektronikus úton történő megkeresésére adatot szolgáltat. A (2) bekezdésben foglalt kivétellel az adatszolgáltatásban szereplő köztartozás, de legfeljebb a költségvetési támogatás kifizetésére irányuló átutalási megbízás összegét a Kincstár, illetve a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv kedvezményezettenként és adónemenként – ha valamennyi köztartozásra nem biztosít fedezetet adónemenként, a fennálló köztartozás arányaiban – utalja át az állami adóhatóságnak. A kedvezményezettet a köztartozással csökkentett összeg illeti meg, a visszatartott költségvetési támogatásnak megfelelő összegű köztartozás az átutalással megfizetettnek minősül.

(2)180 Ha az Áht. 52. § (4) bekezdése szerinti nem állami intézmény fenntartójának vagy az általa fenntartott intézménynek az állami adóhatóság adatszolgáltatása alapján köztartozása van, és a fenntartó előzetesen benyújtott kérelme alapján a fejezetet irányító szerv vezetője a Kincstárnak – legkésőbb a költségvetési támogatás fenntartó részére történő folyósításának jogszabályban meghatározott határidejének leteltét megelőző 5. napig – úgy nyilatkozik, hogy a köztartozás levonása a nem állami intézmény fenntartója vagy az általa fenntartott intézmény közfeladatai ellátását súlyosan veszélyeztetné, a költségvetési támogatást a Kincstár a köztartozás levonása nélkül utalja át a kedvezményezettnek. A köztartozással terhelt nem állami intézmény fenntartókról a Kincstár a költségvetési támogatás folyósítását követő három munkanapon belül értesíti a fejezetet irányító szerv vezetőjét.

(3) A Kincstár által végzett köztartozás-vizsgálathoz a költségvetési támogatások kifizetésére irányuló átutalási megbízásokon a Kincstár által meghatározott jelölést kell alkalmazni. Az átutalási megbízás ilyen esetben csoportos megbízásként nem nyújtható be.

(4) A költségvetési támogatás visszatartásáról a Kincstár tájékoztatja a kedvezményezettet és a támogatót, illetve a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv a kedvezményezettet. A visszatartás a kedvezményezett – a költségvetési támogatás megszerzése érdekében vállalt – kötelezettségeit nem érinti.

(5) Ha a Kincstár által kiküldött tájékoztatás a kedvezményezett címének megváltozása vagy bármely más okból nem kézbesíthető, a Kincstár erről tájékoztatja a támogatót.

(6) Az állami adóhatóság adatszolgáltatásának alapja a kedvezményezett adóazonosító száma, melyet a Kincstár, illetve a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv megkeresése tartalmaz.

80. §181 (1) A kedvezményezett a támogatott tevékenységről és a támogatott tevékenység megvalósításával kapcsolatban felmerült valamennyi költségről jogszabályban, a támogatói okiratban vagy a támogatási szerződésben rögzített határidőig készíti el az Áht. 53. § (1) bekezdése szerinti beszámolót. Jogszabály, támogatói okirat vagy támogatási szerződés az egyes finanszírozási időszakok lezárásaként részbeszámoló benyújtását írhatja elő.

(2) A központi költségvetésről szóló törvény Áht. 14. § (3) bekezdése szerinti fejezetéből biztosított költségvetési támogatások esetén beszámoló alatt az Áht. 57. § (4) bekezdés szerinti éves költségvetési beszámolót kell érteni.

(3) A költségvetési támogatás rendeltetésszerű felhasználásáról, a megítélt költségvetési támogatás kifizethetőségéről elsősorban a részbeszámoló, beszámoló alapján kell meggyőződni. A részbeszámoló, beszámoló jogszabályban vagy a támogatói okiratban, támogatási szerződésben előírt tartalommal és formában ismerteti a költségvetési támogatás és – saját forrás jogszabály, pályázati kiírás vagy a támogató által történő előírása esetén – a saját forrás felhasználásának, a támogatott tevékenység megvalósításának szakmai vonatkozásait, tapasztalatait, elemzi a megvalósítás eredményességét, továbbá részletes pénzügyi elszámolást ad a költségvetési támogatás és a saját forrás felhasználásáról.

(4) A kedvezményezett kizárólag a támogatott tevékenység időtartama alatt felmerült költségeket szerepeltetheti a részbeszámolóban, beszámolóban. A részbeszámolóhoz, beszámolóhoz csatolni kell a százezer forint értékhatárt meghaladó számlák másolatát, továbbá jogszabály, támogatói okirat vagy támogatási szerződés erre vonatkozó rendelkezése szerint a százezer forint értékhatárt meg nem haladó számlák másolatát, vagy egyéb, a támogató által a támogatói okiratban, támogatási szerződésben meghatározott, a gazdasági eseményt igazoló dokumentum másolatát.

(5) A részbeszámoló, beszámoló elfogadásáról, a jogosulatlanul igénybe vett támogatás visszafizetésének kötelezettségéről jogszabályban vagy a támogatói okiratban, támogatási szerződésben meghatározott határidőn belül írásban kell értesíteni a kedvezményezettet.

(6) A részbeszámoló, beszámoló határidejének elmulasztása vagy nem megfelelő teljesítése esetén a támogató írásban, határidő tűzésével felszólítja a kedvezményezettet a kötelezettsége teljesítésére vagy a hiányok pótlására.

(7) Ha a részbeszámolási kötelezettség teljesítésére a (6) bekezdés szerinti határidő leteltéig nem, vagy nem megfelelően kerül sor, a költségvetési támogatás fennmaradó része nem folyósítható mindaddig, amíg a kedvezményezett a kötelezettségének nem tesz eleget.

81. §182

82. § A támogató jogszabályban vagy a támogatói okiratban, támogatási szerződésben meghatározott egyéb esetek mellett jogosult a támogatási szerződéstől elállni, azt felmondani, támogatói okirat alkalmazása esetén a támogatás visszavonásáról rendelkezni, ha az alábbiakban foglalt feltételek közül legalább egy bekövetkezik:

a) a jogszabályban vagy a támogatói okiratban, támogatási szerződésben meghatározott megvalósítási időszak kezdő időpontjától számított három hónapon – jogszabályban meghatározott esetben nyolc hónapon – belül a támogatott tevékenység nem kezdődik meg, vagy a kedvezményezett a költségvetési támogatás igénybevételét neki felróható okból nem kezdeményezi, és késedelmét ezen idő alatt írásban sem menti ki,

b) hitelt érdemlően bebizonyosodik, hogy a kedvezményezett a támogatási döntést érdemben befolyásoló valótlan, hamis adatot szolgáltatott a támogatási igény benyújtásakor,

c) a 76. § (1) bekezdésében meghatározott valamely körülmény a támogatási döntés meghozatalát követően következik be, vagy jut a támogató tudomására,

d) a támogatott tevékenység megvalósítása meghiúsul, tartós akadályba ütközik, vagy a jogszabályban, támogatói okiratban, támogatási szerződésben foglalt ütemezéshez képest jelentős késedelmet szenved,

e) a kedvezményezett neki felróható okból megszegi a jogszabályban vagy a támogatói okiratban, támogatási szerződésben foglalt kötelezettségeit, így különösen nem tesz eleget ellenőrzéstűrési kötelezettségének, és ennek következtében a költségvetési támogatás szabályszerű felhasználását nem lehet ellenőrizni,

f) a kedvezményezett a 72. § alapján adott nyilatkozatok bármelyikét visszavonja,

g)184 a kedvezményezett a 80. § (6) bekezdése szerinti határidőig sem teljesítette vagy nem megfelelően teljesítette a részbeszámolási, beszámolási kötelezettségét,

h)185 a biztosíték megszűnik, megsemmisül vagy értéke egyébként számottevően csökken, és a kedvezményezett megfelelő új biztosíték, vagy a biztosíték értéke csökkenésének megfelelő további biztosíték nyújtásáról a támogató által megszabott ésszerű határidőn belül nem intézkedik, vagy

i)186 a kedvezményezett a támogatott tevékenységhez szükséges hatósági engedéllyel nem rendelkezik.

83. § (1)187 Ha a 82. § a), c), d), f), h) vagy i) pontjában meghatározott bármely körülmény bekövetkezik, a támogatott tevékenység összköltsége a tervezetthez képest csökken, a kedvezményezett adólevonási jogosultságában, más adataiban, vagy a költségvetési támogatás egyéb – a pályázati kiírásban meghatározott, a támogatási igényben ismertetett, vagy a jogszabályban, támogatói okiratban, támogatási szerződésben rögzített – feltételeiben változás következik be, a kedv ezményezett a tudomására jutástól számított nyolc napon belül köteles azt írásban bejelenteni a támogatónak.

(1a)188 Ha a támogató az (1) bekezdés szerinti bejelentés útján vagy egyébként tudomást szerez az (1) bekezdésben meghatározott körülmények bekövetkezéséről, a tudomásszerzést követően jogszabályban, támogatói okiratban, támogatási szerződésben rögzített határidőn belül megteszi az általa nyilvántartott adatok megváltoztatására, a költségvetési támogatás feltételeinek módosítására, jogszabályban, támogatói okiratban, támogatási szerződésben meghatározott esetekben annak visszavonására, az attól történő elállásra, annak módosítására, felmondására, továbbá a jogosulatlanul igénybe vett támogatás visszakövetelésére, a 84. § (2) bekezdése szerinti részleges visszafizetés elrendelésére, vagy más eljárás lefolytatására irányuló intézkedéseket.

(2) Támogatói okirat alkalmazása esetén a költségvetési támogatás visszavonása külön okirat kiadásával és a kedvezményezett részére történő megküldésével történik. A támogatási szerződés felmondásáról, az attól történő elállásról a támogató írásban értesíti a kedvezményezettet.

(3) A támogatói okirat vagy a támogatási szerződés csak abban az esetben módosítható, ha a támogatott tevékenység az így módosított feltételekkel is támogatható lett volna. Jogszabály eltérő rendelkezése hiányában a módosítás nem irányulhat a támogatási döntésben meghatározott összegen felüli többlet költségvetési támogatás biztosítására.

(4) Ha a támogatott tevékenység összköltsége csökken a tervezetthez képest, a költségvetési támogatás összegét az összköltség csökkenésének arányában csökkenteni kell, több forrás esetén az eredeti arányoknak megfelelően. Nem kell alkalmazni ezt a szabályt a Nemzeti Kulturális Alapból biztosított költségvetési támogatások esetén, ha az adott támogatott tevékenységhez biztosított valamennyi költségvetési támogatás összege a hárommillió forintot nem éri el, és nem haladja meg a támogatott tevékenység összköltségét.

84. § (1)189 Az Áht. 53. § (2) bekezdése szerinti esetben az Áht. 53. § (3) bekezdése szerinti ügyleti kamat számításának kezdő időpontja a költségvetési támogatás folyósításának napja, utolsó napja a visszafizetési kötelezettség teljesítésének napja, a késedelmi kamat számításának kezdő időpontja a kötelezett késedelembe esésének napja, utolsó napja a visszafizetési kötelezettség teljesítésének napja.

(2)190 A támogató a támogatói okirat visszavonása vagy a támogatási szerződés módosítása, felmondása vagy az attól történő elállás nélkül is elrendelheti a költségvetési támogatás részleges – a jogszabálysértéssel, illetve a nem rendeltetésszerű vagy szerződésellenes felhasználással arányos mértékű – visszafizetését. Ilyen esetben a kedvezményezett a jogosulatlanul igénybe vett támogatás összegét az Áht. 53. § (2) és (3) bekezdése szerint köteles visszafizetni.

(3)191 Ha a visszafizetési kötelezettség a támogató saját érdekkörében felmerülő okból keletkezett, a támogatás visszafizetése a megállapított fizetési határidőig kamatmentes.

(4)192 A visszafizetési kötelezettségről a támogató a támogatói okirat visszavonásáról szóló döntésben, a támogatási szerződés felek általi módosítása során, a támogatási szerződés felmondásáról vagy az attól történő elállásról küldött értesítésben, vagy külön fizetési felszólításban értesíti a kedvezményezettet. Ha jogszabály eltérően nem rendelkezik, a kedvezményezettnek a döntés, értesítés, fizetési felszólítás kézhezvételét követő tizenöt nap áll rendelkezésére a visszafizetési kötelezettség teljesítésére. A visszafizetési kötelezettséget – az (5) bekezdésben foglalt kivétellel – annak az előirányzatnak a javára kell teljesíteni, amelyből a támogatás folyósítása történt. Ilyen előirányzat hiányában a visszafizetési kötelezettséget az Áht. 14. § (4) bekezdés d) pontja szerinti fejezet javára kell teljesíteni.

(4a)193

(4b)194

(5) Ha a visszafizetési kötelezettséget az Áht. 67. §-a alapján a kormányzati ellenőrzési szerv érvényesíti, a visszafizetett összeget a központi költségvetés Áht. 14. § (4) bekezdés d) pontja szerinti fejezet bevételei között kell elszámolni.

(6) A visszafizetési kötelezettség a támogató döntése alapján részletekben is teljesíthető, azonban ennek időtartama nem haladhatja meg a tizenkét hónapot. A visszafizetés ütemezését külön megállapodásban kell rögzíteni.

(7)195

(8) A visszafizetési kötelezettség érvényesítése a 77. §-ban foglaltak szerint kikötött biztosíték érvényesítésével történik, ha a (4) bekezdés szerint megküldött értesítésben foglalt határidőn belül a kedvezményezett nem teljesíti fizetési kötelezettségét és a visszafizetési kötelezettség részletfizetés formájában történő engedélyezésére sem került sor.

(9) Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv előirányzat-átcsoportosítással kapott és jogosulatlanul igénybe vett költségvetési támogatás költségvetési évben történő visszafizetés alatt a költségvetési támogatást biztosító előirányzat javára történő előirányzat-átcsoportosítást kell érteni.

(10) A központi költségvetésről szóló törvény Áht. 14. § (3) bekezdése szerinti fejezetéből biztosított költségvetési támogatásokra e § rendelkezéseit akkor kell alkalmazni, ha a 104–107. § másként nem rendelkezik.

84/A. §196 (1) Európai uniós forrásból finanszírozott költségvetési támogatás visszafizetési kötelezettségének szabálytalanság miatti megállapítása, vagy az Európai Unió által társfinanszírozott program, projekt terhére szabálytalanság miatti közvetlen levonás érvényesítése esetén a visszafizetést, visszapótlást a szabálytalanul felhasznált forrást biztosító előirányzattal azonos fejezet – a felhasznált költségvetési támogatás céljával megegyező célú – előirányzatairól, a szükséges mértékű szabad előirányzat hiánya esetén a Kormány által meghatározott más előirányzatról kell teljesíteni. Ha a szabálytalansággal érintett összeg a későbbiekben behajtásra, megtérítésre kerül, azt a korábbi visszafizetést, visszapótlást biztosító előirányzat javára kell elszámolni.

(2) Ha a fejlesztési célú költségvetési támogatásban részesülő helyi önkormányzat, központi költségvetési szerv közvetlenül, vagy más szervezet útján közvetve a beruházás megvalósítására tekintettel a kivitelezést végző szervezettől vagy alvállalkozójától bevételhez jut, az arra jutó arányos költségvetési támogatást vissza kell fizetnie a központi költségvetésbe.

(3) Ha a (2) bekezdés szerinti beruházásra több jogcímen biztosítanak költségvetési támogatást, a beruházás átlagos támogatási intenzitása arányában kell visszafizetni a pótlólagos bevételre jutó költségvetési támogatást. A helyi önkormányzat, központi költségvetési szerv az erről szóló adatszolgáltatást beruházás üzembe helyezését követő hatvan napon belül küldi meg a Kincstárnak.

(4) A helyi önkormányzat, központi költségvetési szerv a központi költségvetést megillető összeget a (3) bekezdés szerinti határidőt követő harminc napon belül visszafizeti.

(5) Ha a visszafizetési kötelezettséget határidőig nem teljesítik, a jogosulatlanul igénybe vett támogatást – a (4) bekezdés szerinti határidőtől a visszafizetés napjáig számított – jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő mértékű kamattal terhelten kell visszafizetni.

85. §197 (1) A támogatási igény jogosságát, a költségvetési támogatás és a saját forrás felhasználását a jogszabályban, pályázati kiírásban, támogatói okiratban, támogatási szerződésben meghatározott szervek ellenőrizhetik.

(2) Az ellenőrzés során a kedvezményezettnek a Kincstár által működtetett monitoring rendszerben nyilvántartott adataihoz a költségvetési támogatás utalványozója, folyósítója, a XIX. Uniós fejlesztések fejezetből biztosított költségvetési támogatás esetén a közreműködő szervezet, ennek hiányában az irányító hatóság (a továbbiakban együtt: a támogatás folyósítója), az Állami Számvevőszék, a kormányzati ellenőrzési szerv, az európai támogatásokat ellenőrző szerv, az állami adóhatóság, a csekély összegű támogatások nyilvántartásában érintett szervek, valamint jogszabályban, pályázati kiírásban, támogatói okiratban, támogatási szerződésben meghatározott más jogosultak hozzáférhetnek.

(3) Az ellenőrzések lefolytatására a támogatási döntés meghozatalát, a támogatói okirat kiadását vagy a támogatási szerződés megkötését megelőzően, a költségvetési támogatás igénybevétele alatt, a támogatott tevékenység befejezésekor, illetve lezárásakor, valamint a beszámoló elfogadását követő öt évig kerülhet sor.

86. §198 A támogató a költségvetési támogatásokkal kapcsolatos valamennyi dokumentumot köteles a kedvezményezett beszámolójának támogató általi jóváhagyásától számított legalább tíz évig megőrizni.

87. § (1) Ha a támogatott tevékenység beruházás, a beruházással létrehozott vagyon – ha az a kedvezményezett tulajdonába vagy vagyonkezelésébe kerül – jogszabályban, támogatói okiratban, támogatási szerződésben meghatározott időpontig csak a támogató előzetes jóváhagyásával és a foglalkoztatási, a szolgáltatási és az egyéb kötelezettségek átvállalásával, átruházásával idegeníthető el, adható bérbe vagy más használatába, illetve terhelhető meg. A támogató a jóváhagyás feltételeként kikötheti, hogy a kötelezettségek átvállalásának biztosítása érdekében a beruházással létrehozott vagyon elidegenítése esetén az új tulajdonos a kedvezményezett helyébe – részleges elidegenítés esetén a kedvezményezett mellé –, bérbe vagy más módon történő használatba adás esetén – e jogviszony fennállásának idejére – a kedvezményezett mellé a támogatási szerződésbe lépjen be, vagy a kötelezettségek átvállalásáról egyoldalú nyilatkozatot tegyen.

(2) A támogató előzetes jóváhagyásával a szolgáltatási és az egyéb kötelezettségek átvállalása nélkül is lehetséges az idő előtt elhasználódott vagy elavult vagyontárgyak pótlással együtt járó teljes vagy részleges elidegenítése vagy selejtezése.

88. § (1)199 Ha a támogatott tevékenység után általános forgalmi adó fizetési kötelezettség keletkezik, a költségvetési támogatás összegének fedezetet kell biztosítania a támogatott tevékenység rendeltetésszerű elvégzése során a kedvezményezettre áthárított, vagy az általa fizetendő általános forgalmi adó teljes összegére nézve, kivéve, ha a kedvezményezett az előzetesen felszámított, vagy a termék beszerzése, a szolgáltatás igénybevétele után általa fizetendő általános forgalmi adó levonására jogosult.

(2) A kedvezményezett a támogatott tevékenységgel kapcsolatban nyilatkozik az (1) bekezdésben foglalt feltételekről.

(3) Ha a kedvezményezett a jogállása változása miatt, vagy más okból a (2) bekezdés szerinti nyilatkozata ellenére a költségvetési támogatás felhasználása során

a) a fizetendő adójából rá áthárított, vagy az általa megállapított adót levonta, vagy

b) a keletkező adóterhet másra áthárította,

a levonásba helyezett, illetve áthárított és a támogató által is támogatott általános forgalmi adó összegének megfelelő költségvetési támogatást köteles a jogosulatlanul igénybe vett támogatásokra vonatkozó szabályok szerint visszatéríteni.

88/A. §200 (1) A támogatott tevékenység akkor tekinthető befejezettnek, ha az a támogatói okiratban, támogatási szerződésben meghatározottak szerint teljesült, a megvalósítás során keletkezett számlák kiegyenlítése megtörtént, a költségvetési támogatással létrehozott vagy beszerzett eszköz aktiválásra került, és a kedvezményezettnek a támogatott tevékenység befejezését tanúsító, hatósági engedélyekkel és bizonylatokkal alátámasztott beszámolóját, elszámolását a támogató jóváhagyta, és a költségvetési támogatás folyósítása az igazolt támogatás-felhasználásnak megfelelő mértékben megtörtént.

(2) A támogatott tevékenység akkor tekinthető lezártnak, ha a támogatói okiratban, támogatási szerződésben a befejezést követő időszakra nézve a kedvezményezett további kötelezettséget nem vállalt és az (1) bekezdésben foglalt feltételek teljesültek. Ha a támogatói okirat, támogatási szerződés a támogatott tevékenység befejezését követő időszakra nézve további kötelezettséget tartalmaz, a támogatott tevékenység akkor tekinthető lezártnak, ha valamennyi vállalt kötelezettség teljesült, a kedvezményezett a kötelezettségek megvalósulásának eredményeiről szóló záró beszámolóját benyújtotta, és azt a támogató jóváhagyta, valamint a záró jegyzőkönyv elkészült.

88/B. §201 (1) A Széchenyi Kártya Program keretében a vállalkozásoknak nyújtott hitelhez kapcsolódó kamattámogatás és kezességi díjtámogatás a (2)–(5) bekezdés szerint folyósítható.

(2) Az (1) bekezdés szerinti támogatás a támogatás igénylőjének azonosító adatait tartalmazó hiteligénylő lap kitöltésével igényelhető. Az igénylőlaphoz a 72. § (2) bekezdés b)–d) pontjában meghatározott tartalmú írásbeli nyilatkozatot kell csatolni.

(3) Az (1) bekezdés szerinti támogatáshoz kapcsolódó, a 65/A. § (1) bekezdése, a 71. § (3) bekezdése és a 78/A. § (3) bekezdése szerinti adatszolgáltatási kötelezettséget évente egyszer, június 30-ig kell teljesíteni.

(4) A támogatási igény elfogadása esetén a támogató költségvetési támogatást biztosít a kedvezményezettnek.

(5) A Széchenyi Kártya Programra nem kell alkalmazni a 70. §-t, a 71. § (1), (2) és (4) bekezdését, a 73. §-t, a 78. § (4) bekezdését, a 79. §-t, a 80. §-t, továbbá a 77. § szerinti biztosítékot nem kell kikötni.

88/C. §202 E fejezetet a mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősülő kedvezményezettek hitelezésének elősegítése érdekében a Kormány egyedi határozata alapján nyújtott kezességi díjtámogatásra a következő eltérésekkel kell alkalmazni:

a) a kezességi díjtámogatás igényléséhez a támogatás igénylője a 72. § (2) bekezdés b)–d) pontjában meghatározott tartalmú írásbeli nyilatkozatot csatol,

b) a kezességi díjtámogatásokhoz kapcsolódó, a 65/A. § (1) bekezdése, a 71. § (3) bekezdése és a 78/A. § (3) bekezdése szerinti adatszolgáltatási kötelezettséget évente egyszer, június 30-ig kell teljesíteni,

c) a kezességi díjtámogatásra nem kell alkalmazni a 70. §-t, a 71. § (1), (2) és (4) bekezdését, a 73. §-t, a 78. § (4) bekezdését, a 79. §-t, a 80. §-t, továbbá a 77. § szerinti biztosítékot nem kell kikötni.

89. § (1) Törvény vagy kormányrendelet eltérő rendelkezése hiányában a nem közigazgatási hatósági határozattal biztosított költségvetési támogatások során a támogató által a támogatás igénylőjének és a kedvezményezettnek e rendelet alapján megküldött értesítéseire, felszólításaira (e § alkalmazásában a továbbiakban: értesítés), továbbá a támogató és a kedvezményezett egymás irányába történő nyilatkozataik megtételére rendelkezésre álló határidők számítására a (2)–(10) bekezdésben foglalt szabályokat kell alkalmazni.

(2) Postai úton történő kézbesítés esetén az értesítést hivatalos iratként kell feladni és kézbesíteni.

(3) Ha a postai úton történő kézbesítés azért hiúsul meg, mert a címzett vagy meghatalmazottja úgy nyilatkozik, hogy a küldeményt nem veszi át, az értesítést a kézbesítés megkísérlésének napján kézbesítettnek kell tekinteni.

(4) Ha a küldemény a postai kézbesítés második megkísérlését követően is „nem kereste” jelzéssel érkezik vissza, a posta által visszaküldött küldemény visszafordításának napját kell a kézbesítés napjának tekinteni.

(5) A határidőbe nem számít bele a közlés, kézbesítés napja.

(6) A hónapokban vagy években megállapított határidő azon a napon jár le, amely számánál fogva megfelel a kezdőnapnak, ha pedig ez a nap a lejárat hónapjában hiányzik, a hónap utolsó napján.

(7) Ha a naptári napokban megállapított határidő utolsó napja munkaszüneti nap, a határidő a következő munkanapon jár le.

(8) A postai úton küldött nyilatkozat esetén a postára adás, elektronikus úton előterjesztett nyilatkozat esetén az elküldés napját kell a nyilatkozat megtételének napjaként tekinteni. Az ezzel kapcsolatos válasz megtételére rendelkezésre álló határidő ilyen esetben a postai úton küldött nyilatkozat esetén azon a napon kezdődik, amely napon azt a részére kézbesítettnek kell tekinteni. Elektronikus úton előterjesztett nyilatkozat esetén a válaszra rendelkezésre álló határidő a következő munkanapon kezdődik.

(9) A határidő elmulasztása vagy a késedelem jogkövetkezményei a határidő utolsó napjának elteltével állnak be.

(10) A határidőt kétség esetén megtartottnak kell tekinteni.

90. § (1) Törvény vagy kormányrendelet eltérő rendelkezése hiányában a nem közigazgatási hatósági határozattal államháztartáson kívüli kedvezményezettnek pályázati úton biztosított költségvetési támogatás esetén a támogatás igénylője vagy a kedvezményezett a fejezetet irányító szerv vezetőjénél kifogást nyújthat be, ha a pályázati eljárásra, a támogatási döntés meghozatalára, a támogatói okiratok kiadására vagy a támogatási szerződések megkötésére, a költségvetési támogatás folyósítására, visszakövetelésére vonatkozó eljárás véleménye szerint jogszabálysértő.

(2) A kifogás benyújtására a pályázati kiírásban a kifogásolt intézkedéshez vagy mulasztáshoz kapcsolódóan megállapított határidőn belül írásban van lehetőség.

(3) Ha a költségvetési támogatás biztosítására lebonyolító szerven keresztül kerül sor, a támogatás igénylője vagy a kedvezményezett a kifogást a lebonyolító szervhez nyújtja be, amely azt a kifogás kézhezvételétől számított öt napon belül – a kifogás elbírálásához szükséges dokumentumokkal együtt – a fejezetet irányító szerv vezetőjének továbbítja.

(4) A kifogás tartalmazza

a) a kifogást tevő nevét, székhelyét vagy lakcímét, a nem természetes személy kifogást tevő képviselője nevét,

b) a kifogással érintett pályázat vagy támogatói okirat, támogatási szerződés azonosításához szükséges adatokat,

c) a kifogásolt intézkedés vagy mulasztás meghatározását,

d) a kifogás alapjául szolgáló tényeket és a kifogásolt vagy elmaradt intézkedéssel megsértett jogszabályi rendelkezés pontos megjelölését, és

e)203 nem elektronikus úton történő kapcsolattartás esetén a kifogást tevő aláírását.

(5) A kifogás kivizsgálásában – a fejezetet irányító szerv vezetője kivételével – nem vehet részt az, aki a kifogással érintett eljárásban részt vett.

(6) Az elkésett, a kifogás benyújtására nem jogosult személytől származó, a korábbival azonos tartalmú és az elbírálásra alkalmatlan kifogást a fejezetet irányító szerv vezetője elutasítja, és erről az elutasítás indokainak megjelölésével a kifogást tevőt írásban értesíti.

(7) A fejezetet irányító szerv vezetője a kifogást annak kézhezvételétől számított harminc napon belül – a (6) bekezdésben meghatározott kivétellel – érdemben elbírálja.

(8) Ha a kifogás alapos, a fejezetet irányító szerv vezetője elrendeli a kifogásban sérelmezett helyzet megszüntetéséhez szükséges intézkedést, egyébként azt elutasítja, és döntéséről – elutasítás esetén az elutasítás indokainak megjelölésével – a kifogást tevőt írásban értesíti.

(9) Az európai uniós forrásból biztosított költségvetési támogatással kapcsolatos kifogás benyújtására, annak elbírálási rendjére az e költségvetési támogatásokat szabályozó jogszabályokban foglaltakat kell alkalmazni.

91–100. §204

100/A. §205

VII. Fejezet

AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS ÖNKORMÁNYZATI ALRENDSZERÉNEK TÁMOGATÁSA

101. §207 (1)208 A központi költségvetésről szóló törvényjavaslat alapján a helyi önkormányzat által igényelhető feladatmutatók szerint járó támogatásra való jogosultsági feltételeiről és az igénylés lebonyolításának rendjéről az államháztartásért felelős miniszter – a helyi önkormányzatokért felelős miniszterrel és az ágazati miniszterekkel együttműködve, a Kincstár útján – a helyi önkormányzatot értesíti.

(2)209 Az államháztartásért felelős miniszter a helyi önkormányzatokért felelős miniszterrel és a feladatkörében érintett ágazati miniszterrel együttműködve a központi költségvetésről szóló törvény alapján a Kincstár útján értesítőt bocsát ki. Az értesítő alapján a helyi önkormányzat kiegészítő adatszolgáltatást nyújt be a Kincstárhoz, ha

a) a feladatmutatók szerint járó támogatások központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott igénybevételi szabályai eltérnek az (1) bekezdés szerinti igénylés feltételeitől, vagy

b)210 a helyi önkormányzat számára megállapított feladatmutatók szerint járó támogatás a felelősségi körén kívül eső ok miatt különbözik a központi költségvetésről szóló törvény alapján járó összegtől.

(3)211 A (2) bekezdés b) pontja szerinti körülmény bekövetkezését a helyi önkormányzat – a körülmény bekövetkezésének igazolásával együtt – írásban bejelenti a Kincstárnak. A Kincstár a bejelentést felülvizsgálja, a kézhezvételét követő tizenöt napon belül visszaigazolja, és értesíti a helyi önkormányzatokért felelős minisztert.

(4)212 A helyi önkormányzat a számára megállapított feladatmutató alapján járó támogatás módosítását, valamint az önkormányzati körön belüli és körön kívüli átadását a költségvetési év során legfeljebb két alkalommal kezdeményezheti, a központi költségvetésről szóló törvényben foglaltak szerint.

(5)213 A Kincstár az (1) bekezdés, a (2) bekezdés a) pontja és a (4) bekezdés alapján benyújtott kérelmet a kérelem benyújtásától számított öt napon belül szabályszerűségi és formai szempontból megvizsgálja és szükség esetén – legfeljebb öt napos határidő kitűzésével – a helyi önkormányzatot hiánypótlásra, módosításra hívja fel. A Kincstár az államháztartás önkormányzati alrendszerén kívüli feladat, illetve intézmény átadásához kapcsolódó hiánytalan kérelmet a benyújtást vagy a hiánypótlás teljesítését követő öt napon belül megküldi a helyi önkormányzatokért felelős miniszternek.

(6)214 Az egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése és a települési önkormányzatok muzeális intézményi feladatainak támogatása esetén az igénylés, az igénybevétel évközi felülvizsgálata és a kamat megállapítása a költségvetési támogatásokra vonatkozó szabályok szerint történik.

102. § (1)215 A központi költségvetésről szóló törvény Áht. 14. § (3) bekezdése szerinti fejezetéből biztosított költségvetési támogatásról az igénylés évében történő lemondás esetén a költségvetési támogatás módosítására irányuló kérelmet a Kincstárnak kell megküldeni. A kérelemhez csatolni kell a visszafizetés teljesítéséről szóló pénzügyi szolgáltatói igazolást, kivéve

a) a nettó finanszírozás keretében folyósított költségvetési támogatásokról történő lemondás esetén, vagy

b) ha a kötelezett a lemondással egyidejűleg részletfizetés iránti kérelmet nyújt be.

(2) A Kincstár a benyújtott kérelmet öt napon belül formai szempontból megvizsgálja és szükség esetén – legfeljebb öt napos határidő kitűzésével – a benyújtót hiánypótlásra, módosításra hívja fel. A Kincstár a kérelmet a beérkezést, hiánypótlás teljesítését követő öt napon belül megküldi a helyi önkormányzatokért felelős miniszternek.

(3) A helyi önkormányzatokért felelős miniszter a kérelmet – a (4) bekezdésben foglalt kivétellel – harminc napon belül, a Kincstáron keresztül igazolja vissza.

(4)216 A tárgyév november 30-a után benyújtott kérelmekben szereplő módosítási igény nem kerül átvezetésére. A kérelem benyújtója az éves költségvetési beszámolójában visszafizetési kötelezettségként köteles kimutatni a kérelemben szereplő összeget.

103. §217 (1)218 A társulás által ellátott feladatokhoz kapcsolódó, a központi költségvetésről szóló törvény Áht. 14. § (3) bekezdése szerinti fejezetéből biztosított támogatást az intézmény székhelye szerinti vagy a társulási megállapodásban meghatározott helyi önkormányzat igényelheti. A támogatással való elszámolás az igénylésre jogosult feladata.

(2)219 A központi költségvetésről szóló törvény Áht. 14. § (3) bekezdése szerinti fejezetéből biztosított támogatások igénylése, a folyósítás évében, vis maior támogatás esetén az igénylés évében történő módosítása papír alapon és elektronikus úton történik a következők szerint:

a)220 a helyi önkormányzatok általános működéséhez és ágazati feladataihoz kapcsolódó támogatások, továbbá a helyi önkormányzatokért felelős miniszter szabályozási jogkörébe tartozó költségvetési támogatások, a vis maior támogatás – az egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése és a települési önkormányzatok muzeális intézményi feladatainak támogatása kivételével – igénylésére, igénylés évében történő módosítására a helyi önkormányzatokért felelős miniszter által – az államháztartásért felelős miniszterrel együttműködve, a Kincstár útján – kiadott információs rendszert,

b)221 az a) pontban nem nevesített költségvetési támogatások és az egyes jövedelempótló támogatások kiegészítésének igénylésére, igénylés évében történő módosítására, a települési önkormányzatok muzeális intézményi feladatainak támogatása igénylésére a Kincstár által működtetett rendszert

kell használni.

104. §222 (1)223 A helyi önkormányzat

a)224 a központi költségvetésről szóló törvény Áht. 14. § (3) bekezdése szerinti fejezetéből biztosított támogatásoknak a folyósítás évében történő módosításából származó fizetési kötelezettségét

aa) a nettó finanszírozás keretében folyósított támogatások esetén az annak során történt elszámolással,

ab) egyéb esetben a Kincstár által megjelölt fizetési számlára történő befizetéssel,

b)225 az elszámolás, az Áht. 60. §-a szerinti elszámolás felülvizsgálata vagy az Állami Számvevőszék által végzett ellenőrzés során keletkező fizetési kötelezettségét, illetve az Áht. 59. § (3) bekezdése szerinti esetben biztosított részletfizetés esetén a fizetési kötelezettségnek a költségvetési támogatás igénylésének évét követő évére eső részét a Kincstár által megjelölt fizetési számlára történő befizetéssel, és

c) a kapcsolódó kamatfizetési kötelezettségét a Kincstár által megjelölt fizetési számlára történő befizetéssel

teljesíti.

(1a)226 A helyi önkormányzat az Áht. 59. § (3) bekezdése szerint megállapított lemondási kötelezettségnek a határozat kézhezvételét követő tizenöt napon belül, a 102. § szerint tesz eleget. Ha a 102. § (1) bekezdés b) pontja szerinti részletfizetés iránti kérelmet a Kincstár elutasítja, a visszafizetési kötelezettséget a helyi önkormányzat az elutasításról szóló döntés kézhezvételét követő három munkanapon belül teljesíti, a nettó finanszírozás keretében folyósított költségvetési támogatás kivételével.

(2)227 A helyi önkormányzatok általános működéséhez és ágazati feladataihoz kapcsolódó támogatások Áht. 57. § (4) bekezdése szerinti elszámolása alapján a központi költségvetést megillető összeget a helyi önkormányzat éves költségvetési beszámolójának a Kincstárhoz történő benyújtására az államháztartási számviteli kormányrendelet által előírt benyújtási határidőt követő tizenöt napon belül kell megfizetni. A helyi önkormányzatot megillető pótlólagos támogatás kiutalásáról a Kincstár legkésőbb a költségvetési évet követő év május 31-éig gondoskodik.

(3)228 Ha az Áht. 60. §-a szerinti elszámolás felülvizsgálata során az elszámolásában feltüntetett adatokhoz képest eltérés keletkezik a helyi önkormányzat a központi költségvetést megillető összeget a Kincstár felhívásának elfogadásától, a határozat jogerőre emelkedésétől vagy a nem határozattal záruló helyszíni ellenőrzés esetén készített jegyzőkönyv átvételétől számított tizenöt napon belül fizeti meg. A helyi önkormányzatot megillető összeget a Kincstár az elfogadott felhívás megérkezésétől, a határozat jogerőre emelkedésétől vagy a nem határozattal záruló helyszíni ellenőrzés esetén készített jegyzőkönyv átadásától számított tizenöt napon belül utalja át.

(4)229 A visszafizetési kötelezettség, illetve a helyi önkormányzatot megillető pótlólagos támogatás átutalásra kerülő összegének megállapítása és teljesítése során

a)230 a b)–d) pontban foglaltak kivételével a helyi önkormányzatok általános működéséhez és ágazati feladataihoz kapcsolódó támogatások egyenlegét,

b) az egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése összegének egyenlegét,

c) a könyvtári, közművelődési és múzeumi feladatok támogatása összegének egyenlegét,

d) a települési önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása összegének egyenlegét és

e) a költségvetési támogatások összegét jogcímenként

kell figyelembe venni.

(5) Ha a visszafizetendő támogatás együttes összege vagy a fizetendő kamatok együttes összege az ezer forintot nem éri el, azt nem kell megfizetni. A Kincstár a pótlólagosan megállapított ezer forint alatti támogatást és az ezer forint alatti kamatot nem utalja át.

(6)231 Az Áht. 57/A. § (3) bekezdése szerinti részletfizetés iránti kérelem

a) az éves költségvetési beszámolóban kimutatott visszafizetési kötelezettség esetén április 30-áig,

b) a 102. § (1) bekezdése szerinti lemondás esetén a lemondás benyújtásával egyidejűleg,

c) az Áht. 60. §-a szerinti felülvizsgálati eljárás során

ca) felhívás elfogadása esetén a felhívás elfogadásától számított tizenöt napon belül,

cb) határozat hozatala esetén a határozat jogerőre emelkedésétől számított tizenöt napon belül,

cc)232 a nem határozattal záruló helyszíni ellenőrzés esetén a jegyzőkönyv átvételétől számított tizenöt napon belül

terjeszthető elő. A határidő elmulasztása jogvesztő. Részletfizetés engedélyezése esetén a jogosulatlanul igénybe vett támogatási összegre vonatkozóan engedélyezett részleteket a visszafizetés napjáig terheli a 105. § (4) bekezdése és 106. § (1) bekezdése szerinti kamat.

(7)233 Az Áht. 57/A. § (2) bekezdése szerinti beszedési megbízást a Kincstár abban az esetben nyújtja be, ha

a)234 a helyi önkormányzatok általános működéséhez és ágazati feladataihoz kapcsolódó támogatások igénylés évében történő módosításához kapcsolódó fizetési kötelezettségét a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott határidő leteltét,

b) az elszámoláshoz kapcsolódó fizetési kötelezettségét a (2) bekezdésben megjelölt határidő leteltét, vagy

c) az elszámolás felülvizsgálatához kapcsolódó fizetési kötelezettségét a felhívás elfogadását, illetve a határozat jogerőre emelkedését

követő kilencven napon belül, illetve az Áht. 59. § (2) bekezdése szerinti ellenőrzéshez kapcsolódó fizetési kötelezettségét a határozat kézhezvételét követő hatvan napon belül a kötelezett nem teljesítette.

105. § (1)235 A helyi önkormányzat igénybevételi kamatot fizet a jogosulatlanul igényelt feladatmutatóhoz kapcsolódó támogatás teljes összege után, ha az igényelt támogatás legalább 3%-kal meghaladja a jogszerűen igénybe vehető támogatás mértékét. Az igénybevételi kamat mértéke, ha a feladatmutatóhoz kapcsolódó támogatás

a)236 igénylője a támogatás módosítására a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott első időpontig lemond a feladatmutatóhoz kapcsolódó támogatásról, a jegybanki alapkamat 50%-a,

b)237 igénylője a támogatás módosítására a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott második időpontig lemond a feladatmutatóhoz kapcsolódó támogatásról, a jegybanki alapkamat, vagy

c)238

d) igénylőjének év végi elszámolása során keletkezik visszafizetési kötelezettsége, illetve a jogosulatlan igénybevételt a Kincstár az Áht. 60. §-a szerinti felülvizsgálat során vagy az Állami Számvevőszék állapítja meg, a jegybanki alapkamat kétszerese.

(2)239 A helyi önkormányzatok egymás közötti, illetve az államháztartás önkormányzati alrendszerén kívüli feladat-, illetve intézmény átadásához kapcsolódó lemondást kamatfizetési kötelezettség nem terheli.

(3) Ha a jogtalan igénybevétel összege nem haladja meg az ötszázezer forintot, az (1) bekezdés szerinti kamat 50%-át kell megfizetni.

(4)240 A helyi önkormányzat a 104. § (4) bekezdés a) pontjában meghatározott egyenleggel kapcsolatban késedelmi kamat fizetésére kötelezett

a) az éves költségvetési beszámolójában kimutatott visszafizetési kötelezettség összege után, ha azt a beszámoló Kincstárhoz történő benyújtási határidejének leteltét követő tizenöt napon belül nem teljesíti, és

b) az Áht. 60. §-a szerinti felülvizsgálat keretében megállapított, illetve az Állami Számvevőszék által végzett ellenőrzés alapján keletkezett visszafizetési kötelezettség összege után.

(5) A késedelmi kamat fizetési kötelezettség kezdő napja államháztartási számviteli kormányrendelet által az éves költségvetési beszámoló Kincstárhoz történő benyújtására előírt határidőt követő 16. nap, zárónapja a teljesítés napja. A késedelmi kamat mértéke a jegybanki alapkamat kétszerese.

(6)241

106. § (1) A központi költségvetésről szóló törvény Áht. 14. § (3) bekezdése szerinti fejezetéből folyósított, jogtalanul igénybe vett költségvetési támogatás összege után a jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő mértékű kamatot kell megfizetni.

(2)242 A jogosulatlan igénybevétel kezdő napja a költségvetési támogatásnak a helyi önkormányzat fizetési számláján történő jóváírás napja. Ha a költségvetési támogatás átutalása több részletben történt, a jogosulatlan igénybevétel kezdőnapja vagy kezdőnapjai a visszafizetési kötelezettség összegével megegyező támogatási részlet vagy részletek fizetési számlán történő jóváírása napjával azonos azzal, hogy a számítást az utolsó részlet jóváírási időpontjától kezdődően visszafelé kell elvégezni.

(3)243 A jogosulatlan igénybevétel utolsó napja a nettó finanszírozás keretében folyósított költségvetési támogatás esetében az a nap, amelyen a fizetési kötelezettség a nettó finanszírozás során elszámolásra kerül, a nem nettó finanszírozás keretében folyósított költségvetési támogatás esetében pedig a jogosulatlanul igénybe vett támogatás visszafizetésének napja.

107. § (1)244 A 105. és 106. § alkalmazásában jegybanki alapkamaton, ha a helyi önkormányzat visszafizetési kötelezettségének

a) az igénybevétel évében tesz eleget, a megelőző év átlagos jegybanki alapkamatát,

b) az igénybevétel évét követően tesz eleget, az igénybevétel éve átlagos jegybanki alapkamatát

kell érteni.

(2)245 A 105. § (1) bekezdése szerinti igénybevételi kamat összegét a Kincstár állapítja meg. Az igénybevételi kamat összegéről és annak kiszámítása módjáról, ha az igénybevételi kamat

a)246 a helyi önkormányzat éves költségvetési beszámolójában szereplő adatok alapján keletkezik, az éves költségvetési beszámoló elkészítését követő tizenöt napon belül,

b) az Áht. 60. §-a alapján folytatott felülvizsgálat során keletkezik vagy a felülvizsgálat következtében módosul az a) pont szerint keletkezett kamatösszeg, az Áht. 60. § (10) bekezdésében meghatározott határozatban vagy az Áht. 60. § (6) bekezdésében meghatározott felhívás elfogadását követő tizenöt napon belül

értesíti a kamatfizetésre kötelezettet.

(3) A kamatfizetésre kötelezett állapítja meg a 105. § (4) bekezdése és a 106. § (1) bekezdése szerinti kamat összegét, amelyet a Kincstár felülvizsgál. Ha a Kincstár a megállapított összeget vitatja, a kamatfizetésre kötelezettet felhívja a megállapított kamat módosítására.

108. §248 (1)249 Az Áht. 58. § (1) bekezdése szerinti ellenőrzést úgy kell megszervezni, hogy valamennyi helyi önkormányzatnál a támogatás igénybevételének évében legalább egyszer sor kerüljön ellenőrzés lefolytatására.

(2) Az ellenőrzés lefolytatható a támogatási jogcímek meghatározott körére vonatkozóan is.

(3)250

(4)251 Az Áht. 58. § (2) bekezdése szerinti határozatot úgy kell meghozni, hogy azt a helyi önkormányzat a soron következő mutatószám módosítás, illetve az elszámolás elkészítési határidejének letelte előtt kézhez kapja.

109. §252 (1) Ha az Áht. 58. § (1) bekezdése szerinti ellenőrzésre helyszíni ellenőrzés keretében kerül sor, a Kincstár arról jegyzőkönyvet vesz fel, amelyet az Áht. 58. § (2) bekezdése szerinti, Kincstár álláspontját alátámasztó bizonyítékok ismertetése során ad át vagy küld meg az ellenőrzöttnek.

(2) A jegyzőkönyv tartalmazza

a)253 az eljáró közigazgatási szerv nevét, a jegyzőkönyv készítésének helyét és idejét, a vizsgált helyi önkormányzat, költségvetési szerv nevét, székhelyét, a felülvizsgálat alapjául szolgáló dokumentumok felsorolását, az ügyre vonatkozó lényeges nyilatkozatokat és megállapításokat,

b)254 a helyi önkormányzat által jelzett érintett mutatószámokat jogcímenként,

c) a Kincstár által megállapított mutatószámokat és az ezeket megalapozó adatokat,

d) a b) és c) pontban foglaltak közötti eltérés indokait,

e) az ellenőrök nevét, aláírását és

f) ha a helyszíni ellenőrzés befejezésével nem kerül sor a jegyzőkönyv átadására, a Kincstár illetékes vezetőjének aláírását.

110. §256 (1) Az Áht. 59. § (1) és (2) bekezdése szerinti vizsgálat lefolytatására a 108. § (1)–(3) bekezdését és a 109. §-t az e §-ban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

(2) A Kincstár az Áht. 59. § (1) bekezdése alapján a hiányok pótlására és módosításra – az igénylés feltételeit tartalmazó jogszabályban meghatározott igénylési rendhez igazodóan – legfeljebb nyolcnapos határidőt állapít meg. Ha a felhívás címzettje a hiánypótlásnak nem tesz eleget vagy azt nem megfelelően teljesíti, és emiatt a támogatási igény az elbírálásra jogosult szervnek nem továbbítható, a támogatási igény dokumentációját – egy másolati példány megtartásával – az ok megjelölésével a Kincstár visszaküldi a benyújtónak.

(3) A hiánypótlásra történő felhívás tartalmazza

a) a felhívással érintett költségvetési támogatással kapcsolatosan benyújtott támogatási igény adatait,

b) a hiánypótlás teljesítésének határidejét,

c) a hiányok, módosítandó adatok, dokumentumok megjelölésével a hiánypótlásra való felhívást,

d) az eltérés indokait, és

e) a felhívásban foglaltak elmulasztásának jogkövetkezményeiről szóló tájékoztatást.

(4) A helyszíni ellenőrzésről készített jegyzőkönyv tartalmazza:

a)257 az eljáró közigazgatási szerv nevét, a jegyzőkönyv készítésének helyét és idejét, a vizsgált helyi önkormányzat, költségvetési szerv nevét, székhelyét, a felülvizsgálat alapjául szolgáló dokumentumok felsorolását, az ügyre vonatkozó lényeges nyilatkozatokat és megállapításokat,

b) a (3) bekezdés a) pontjában foglaltakat, illetve a megállapított költségvetési támogatás összegét,

c)258 a Kincstár által szabályszerűnek tartott támogatási igényt, illetve költségvetési támogatás összegét, a helyi önkormányzat adataitól való eltérés indokait,

d) az ellenőrök nevét, aláírását és

e) – ha a helyszíni ellenőrzés befejezésével nem kerül sor a jegyzőkönyv átadására – a Kincstár illetékes vezetőjének aláírását.

111. §259 (1) Ha az Áht. 59. § (2) bekezdése szerinti ellenőrzésre helyszíni ellenőrzés keretében kerül sor, a Kincstár arról jegyzőkönyvet vesz fel, amelyet az ellenőrzés befejezésétől számított tizenöt napon belül átad vagy megküld az ellenőrzöttnek. A jegyzőkönyvre az átvételt követő tizenöt napon belül, írásban lehet észrevételt tenni.

(2) A jegyzőkönyvnek a következőket kell tartalmaznia:

a)260 az eljáró közigazgatási szerv nevét, a jegyzőkönyv készítésének helyét és idejét, a vizsgált helyi önkormányzat, költségvetési szerv nevét, székhelyét, a felülvizsgálat alapjául szolgáló dokumentumok felsorolását, az ügyre vonatkozó lényeges nyilatkozatokat és megállapításokat,

b) az ellenőrök és a Kincstár illetékes vezetőjének aláírását, és

(3)262 Az ellenőrzöttnek a jegyzőkönyv megállapításaira tett észrevételeit részletesen, jogcímenként alá kell támasztania. A beérkezett észrevételek alapján a jegyzőkönyv megállapításait a Kincstár felülvizsgálja, és azokat szükség esetén határozatában módosítja.

(4)263 Ha a vizsgálatra kizárólag a helyszínen kerül sor, elegendő az Áht. 59. § (3) bekezdése szerinti határozatot meghozni, azzal, hogy a 110. § (4) bekezdésében meghatározottakon túl annak tartalmaznia kell a (2) bekezdésben foglaltakat.

112. §264 (1)265 Az Áht. 60. §-a szerinti felülvizsgálatot az Igazgatóság területére vonatkozó munkaterv alapján kell megszervezni. A munkatervet a következő négy évre vonatkozóan minden év december 31-ig kell elkészíteni. A munkatervnek tartalmaznia kell az Igazgatóság illetékességi területéhez tartozó valamennyi helyi önkormányzat elszámolásai helyszíni ellenőrzésének tervezett időpontját negyedéves ütemezés szerint, valamint a helyszíni vizsgálatba bevont főbb támogatások jogcímeit.

(2) Az Áht. 60. §-a szerinti felülvizsgálatot a Kincstár a felhívás Áht. 60. § (1) bekezdése szerinti határidőig történő kibocsátásával, vagy a helyszíni ellenőrzésről szóló értesítés ugyanezen határidőig történő megküldésével kezdi meg.

(3)266 A felülvizsgálat során a Kincstár figyelembe veszi az Állami Számvevőszék ellenőrzése alapján készült jelentésben a tárgyévre és az azt megelőző, a Ptk. szerinti általános elévülési időn belüli évekre megállapított, az ellenőrzöttet megillető pótlólagos támogatásokat, illetve az ellenőrzött által jogosulatlanul igénybe vett és az Állami Számvevőszék megállapítására vissza nem fizetett támogatásokat is.

(4)267 Az Áht. 60. § (5) bekezdése szerinti helyszíni ellenőrzésről készített jegyzőkönyv a 109. § (2) bekezdése, illetve a 110. § (4) bekezdése szerinti adatokat tartalmazza.

(5)268 A helyszíni ellenőrzésről készített jegyzőkönyv nem tartalmaz felhívást az elszámolás módosítására, annak megállapításait – a helyszíni ellenőrzés időpontjától függően – az Áht. 60. § (6) bekezdése szerinti felhívásban, (8) bekezdése szerinti jegyzőkönyvben vagy (10) bekezdése szerinti határozatban kell szerepeltetni.

(6)269 Az Áht. 60. § (6) bekezdése szerinti felhívás tartalmazza

a) a 109. § (2) bekezdés b)–d) pontja szerinti adatokat, illetve a támogatások összegét,

c) az Állami Számvevőszék által a felhívás címzettje vonatkozásában megállapított, (3) bekezdés szerinti eltéréseket,

d) az elszámolás módosítására és annak határidejére vonatkozó felhívást, és

e) a felhívásban foglaltak elmulasztásának jogkövetkezményeiről szóló tájékoztatást.

113. § (1)270 A felhívás címzettje a felhívásra adott válaszában jogcímenként nyilatkozik az elszámolása módosításáról vagy eredeti elszámolása fenntartásáról.

(2)271 Ha az Áht. 60. § (8) bekezdése szerinti jegyzőkönyv felvételére nem kerül sor, a Kincstár a felülvizsgálat megtörténtét külön nyomtatványon záradékkal igazolja, amelynek egy példányát megküldi a helyi önkormányzatnak. A záradéknak tartalmaznia kell, hogy a Kincstár a felülvizsgálat során a rendelkezésére álló információk alapján a módosított adatokhoz képest eltérést nem állapított meg.

114. §272 (1)273 Az Áht. 60. § (8) bekezdése szerinti jegyzőkönyv tartalmazza

a) a 109. § (2) bekezdés a) pontja szerinti adatokat,

b) a 112. § (6) bekezdés a)–c) pontja szerinti adatokat, valamint

c) a jegyzőkönyvben foglaltak elmulasztásának jogkövetkezményeiről szóló tájékoztatást.

(2)274 A helyi önkormányzatnak az (1) bekezdés szerinti jegyzőkönyv megállapításaira tett észrevételeiben részletesen alá kell támasztania az általa érvényesíteni kívánt adatok jogszerűségét.

115. §275 Az Áht. 60. § (10) bekezdése szerinti határozatnak tartalmaznia kell

a) a rendelkező részben

aa)276 jogcímenként a helyi önkormányzatot megillető, és az általa visszafizetendő támogatások összegét,

ab) a 105. § (1) bekezdése szerint fizetendő igénybevételi kamat összegét,

ac) a 105. § (4) bekezdése szerinti fizetendő késedelmi kamat mértékét és napi összegét,

ad) a 106. § (1) bekezdése szerinti kamat mértékét és napi összegét,

ae) az aa)–ad) alpontban meghatározott fizetési kötelezettségek teljesítésének határidejét,

b) az indoklásban

ba) jogcímenként a benyújtott elszámolás adataitól való eltéréseket,

bb) jogcímenként a ba) alpont szerinti eltérés indokait,

bc) az eltérés indokait,

bd)277 a helyi önkormányzat jegyzőkönyvre tett észrevételeiről kialakított véleményt, az észrevételek esetleges el nem fogadásának indokait, és

be) az igénybevételi kamat, kiegészítő kamat fizetésének jogalapját, az ab)–ae) alpont szerinti kamatok alapját.

VIII. Fejezet

AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS ELLENŐRZÉSI RENDSZERE

116. §278 (1) Önkormányzati biztos megbízását a képviselő-testületnél

a) a polgármester,

b) a képviselő-testület pénzügyi bizottsága,

c) a jegyző,

d) a képviselő-testület által megbízott könyvvizsgáló, vagy

e) a költségvetési szerv vezetője

kezdeményezheti.

(2) Önkormányzati biztosként

a) az a magyar állampolgár bízható meg, aki a felsőoktatásban szerzett pénzügyi-számviteli végzettséggel vagy jogász szakképzettséggel és a kijelölés évét megelőző tíz évben legalább öt éves szakirányú költségvetési gyakorlattal rendelkezik, és írásban nyilatkozik arról, hogy az (5) bekezdésben foglaltak személyére nem jelentenek kizáró okot, vagy

b) az a jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaság bízható meg, amelynek ágazati besorolása megfelel az önkormányzati biztosi tevékenység jellegének, költségvetési szervnél referenciával rendelkezik és az önkormányzati biztosi tevékenységet az a) pontban előírt követelményeknek, valamint az (5) bekezdés szerinti összeférhetetlenségi szabályoknak igazoltan megfelelő alkalmazottjával vagy személyesen eljáró tagjával látja el.

(3) Az önkormányzati biztost a (2) bekezdés szerinti személyek, szervezetek közül a képviselő-testület döntése alapján a polgármester bízza meg, és ennek tényét a helyben szokásos módon teszi közzé.

(4) A képviselő-testület a (3) bekezdés szerinti döntési jogát a pénzügyi bizottságára átruházhatja.

(5) Nem lehet önkormányzati biztos az a személy, jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaság név szerint megnevezett alkalmazottja, tagja, aki

a) az adott költségvetési szerv foglalkoztatottja,

b) a kijelölést megelőző három évben az adott költségvetési szerv foglalkoztatottja volt,

c) rendszeres és tartós megbízási vagy vállalkozási jogviszonyban áll, vagy állt a kirendelést megelőző három évben az adott költségvetési szervnél,

d) az Áht. 71. § (1) bekezdésben megállapított tartozásállomány jogosultjai tekintetében családi kapcsolat, üzleti érdekeltség vagy munkavégzésre irányuló jogviszony miatt érintett, vagy

e) a költségvetési szerv vezetőjének, gazdasági vezetőjének vagy más alkalmazottjának hozzátartozója, e minőségének fennállása alatt, illetve annak megszűnésétől számított három évig.

117. §279 (1) Az önkormányzati biztossal a polgármester megbízási szerződést köt és megbízólevéllel látja el. A megbízólevél tartalmazza

a) a költségvetési szerv megnevezését, székhelyét,

b) a megbízatás időtartamát,

c) az önkormányzati biztos feladatait, jogkörét, és

d) jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaság esetén a személyesen eljáró alkalmazott, tag megjelölését.

(2) Az önkormányzati biztos jogosult a tervezéssel, gazdálkodással, az adatszolgáltatások teljesítésével és a beszámolással összefüggésben

a) a költségvetési szerv vezetőjétől és valamennyi alkalmazottjától írásbeli és szóbeli tájékoztatást kérni,

b) a költségvetési szerv valamennyi okmányába betekinteni, arról másolatot, kivonatot készíttetni,

c) a költségvetési szerv valamennyi helyiségébe belépni,

d) rögzíteni a kötelezettségvállalás, utalványozás, pénzügyi ellenjegyzés, érvényesítés megbízatásának időtartama alatti eljárási szabályait,

e) a kötelezettségvállalás ellenjegyzését megtagadni, ha azzal nem ért egyet, és

f) szakértőt igénybe venni.

(3) Az önkormányzati biztos köteles

a) figyelemmel kísérni megbízatásának időpontjától kezdve a költségvetési szerv tervezését, gazdálkodását, beszámolását, a jogszabályokban előírt feladatainak ellátását,

b) feltárni azokat az okokat, amelyek a tartós fizetésképtelenséghez vezettek,

c) a b) pontban foglaltak és a költségvetési szerv működésének és gazdálkodásának ismert feltételei alapján a szükséges intézkedések azonnali végrehajtására irányuló intézkedési tervet készíteni, amelyet a képviselő-testület fogad el,

d) azonnali intézkedéseket kezdeményezni és írásbeli utasításokat kiadni a tartozásállomány felszámolására, a gazdálkodás egyensúlyának biztosítására, a követelések behajtására, ezek ütemezésére oly módon, hogy azok az alaptevékenység ellátását ne akadályozzák,

e) a d) pontban foglaltak megvalósítására kezdeményezni és részt venni az adóhatósággal, a szállítókkal, a megrendelőkkel folytatott egyeztető tárgyalásokon,

f) kezdeményezni a d) és e) pontban foglaltak megvalósításához szükséges előirányzat-átcsoportosítást,

g) kezdeményezni a költségvetési szerv vezetőjének, illetve gazdasági vezetőjének a fegyelmi eljárás keretében történő munkából való felfüggesztését, felmentését, ha megállapítja, hogy a tartozásállomány az adott személy kötelezettségének vétkes megszegése miatt jött létre,

h) – a költségvetési szervvel együttműködve – intézkedési tervet kidolgozni a gazdálkodás, a feladatellátás közép- és hosszabb távú ésszerűsítésére, ha a c) és d) pont szerinti intézkedések a fizetésképtelenség okainak tartós megszüntetésére nem elegendők, és

i) betartani a titoktartási kötelezettségre vonatkozó szabályokat.

(4) Az önkormányzati biztos tevékenységéről a képviselő-testületnek havonta – munkájának a költségvetési szerv által történő akadályoztatása esetén soron kívül – beszámol. A beszámolóban számot kell adni a megtett intézkedésekről, a tartozásállomány, a kintlévőségek alakulásáról, továbbá javaslatot kell tenni a költségvetési szerv hatáskörébe tartozó intézkedésekre.

(5) Az önkormányzati biztos megbízatásának megszűnésekor záró értékelést készít, amelyet – a (3) bekezdés h) pontjában megjelölt intézkedési tervvel együtt – a képviselő-testület tárgyal meg és dönt annak elfogadásáról. A képviselő-testületi ülésre a költségvetési szerv vezetőjét is meg kell hívni.

(6) A polgármester a képviselő-testület által elfogadott, az adósság újraképződését megakadályozó záró intézkedési tervben foglaltak végrehajtása érdekében megtett intézkedésekről azok végrehajtásáig negyedévente tájékoztatja a képviselő-testületet.

(7) A (3) bekezdés g) pontja alapján a polgármester vizsgálatot rendel el a költségvetési szerv vezetője, illetve gazdasági vezetője személyi felelősségének megállapítására a tartozásállomány létrejöttével összefüggésben.

(8) A költségvetési szerv vezetője köteles az önkormányzati biztos (2) bekezdésben foglalt jogai teljesítését elősegíteni, részére biztosítani

a) az épületbe, helyiségekbe való állandó bejutást, és

b) irodahelyiséget, a munkavégzés személyi és tárgyi feltételeit.

(9) Az önkormányzati biztos megbízásának megszüntetésére – a megbízási szerződésben meghatározott időtartam letelte előtt – akkor kerülhet sor, ha

a) a költségvetési szervnek a szokásos, illetve a szerződésekben foglalt fizetési határidőkön belüli tartozásállományon felül egyéb tartozása nincs,

b) működése a költségvetési szerv gazdálkodásában javulást nem eredményezett az önkormányzati biztosra felróható okok miatt, vagy

c) a költségvetési szerv pénzügyi helyzete az önkormányzati biztos közreműködésével sem javítható.

(10) A képviselő-testület a (6) bekezdés szerinti intézkedések eredménytelensége esetén

a) a (9) bekezdés b) pontjában meghatározott esetben új önkormányzati biztos megbízásáról dönthet, vagy

b) a (9) bekezdés c) pontjában meghatározott esetben intézkedést kezdeményezhet a költségvetési szerv tervezésének, gazdálkodásának javítására, átszervezésére, a finanszírozás felfüggesztésére vagy korlátozására, illetve a költségvetési szerv átalakítására, megszüntetésére.

118. §280 (1) Az önkormányzati biztos tevékenységével összefüggő valamennyi kiadás – az önkormányzati biztos kezdeményezésére felbontott, megszüntetett, módosított szerződésekkel összefüggésben keletkező, költségvetési szervet terhelő kiadásokat kivéve – a helyi önkormányzatot terheli.

(2) Az önkormányzati biztost megillető havi díj összegét, a költségelszámolás rendjét és az abba bevonható költségek körét a 117. § (1) bekezdése szerinti megbízási szerződés tartalmazza. A havi díj összegét a kijelölt költségvetési szerv méretének, valamint vezetője havi alapilletményének figyelembevételével, a hatékonyság és takarékosság követelményeinek egyidejű érvényesítésével kell megállapítani. A költségelszámolás rendje a szerződés mellékletét képezi.

119. §281

IX. Fejezet

AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS ALRENDSZEREINEK FINANSZÍROZÁSI ÉS SZÁMLAVEZETÉSI RENDJE

120. §282

121. §283

122. § (1) Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv likviditási terve a költségvetési szerv várható bevételeinek – ideértve az időszak elején rendelkezésre álló készpénz és számlaállomány együttes összegét is – alapul vételével, havi és a tárgyhónap vonatkozásában dekádonkénti ütemezéssel tartalmazza a teljesíthető kiadásokat.

(2)284 A helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, társulás, térségi fejlesztési tanács, valamint az általuk irányított költségvetési szerv likviditási tervére az (1) bekezdésben foglalt előírásokat kell alkalmazni azzal, hogy a tárgyhó dekádokra történő lebontását nem kell elvégezni.

(3) A likviditási tervet havonta felül kell vizsgálni.

123. § (1)285 A vidékfejlesztési stratégiai tervekben foglalt agrártámogatások kizárólag abban az esetben finanszírozhatóak az Áht. 78. § (4) bekezdés a) pontja szerint, ha az így igénybe vett teljes összeget az Európai Unió utólagosan megtéríti, de a kifizetés időpontjában a vidékfejlesztési stratégiai tervekben foglalt célokra felhasználható európai uniós forrás nem áll rendelkezésre.

(2) Az egységes területalapú támogatások megelőlegezésére igénybe vett összeg nagysága nem haladhatja meg a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló törvény alapján meghatározott, évente kifizetésre kerülő, az Európai Mezőgazdasági Garancia Alap által megtérítendő egységes területalapú támogatások összegét. A cukorágazati hozzájárulás fizetési kötelezettség teljesítésére igénybe vett összeg nem haladhatja meg az Európai Unió részére fizetendő hozzájárulás összegét.

(3) Az Áht. 78. § (4) bekezdés a) pontja szerinti megelőlegezés tervezett igénybevételről a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szervnek az államháztartásért felelős miniszter és a Kincstár részére évente január 15-éig havi bontású éves finanszírozási tervet, valamint minden hónap 15-éig a rendelkezésre álló információk alapján aktualizált havi finanszírozási tervet kell készítenie. Ha a vidékfejlesztési stratégiai tervek kifizetéseinek ütemezése megelőlegezést tesz szükségessé, az államháztartásért felelős miniszter jogosult a vidékfejlesztési stratégiai tervek intézkedései tekintetében a finanszírozási terv és a kifizetések ütemezését módosítani.

(4) Az igénybe vett megelőlegezést a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv az Európai Uniótól, illetve a cukorágazati hozzájárulás megfizetésére kötelezettektől e címen befolyó bevételekből soron kívül törleszti.

(5) Az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból részben vagy egészben finanszírozott agrártámogatásokhoz kapcsolódó, az ügyféltől származó befizetéseket a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv a Kincstári Egységes Számlához kapcsolódó megelőlegezési számlára havonta átutalja.

(6) Az Áht. 78. § (4) bekezdés b) és c) pontja szerinti megelőlegezés tervezett igénybevételről finanszírozási tervet kell készíteni, amely indokolt esetben módosítható. Az Áht. 78. § (4) bekezdés c) pontja szerinti engedélyre vonatkozó kérelmet a finanszírozási igény felmerülése előtt legalább harminc nappal kell benyújtani.

(7) Az igénybe vett megelőlegezés összegét az elkülönített állami pénzalap, társadalombiztosítás pénzügyi alapja kezelő szerve a befolyó költségvetési bevételekből és a társadalombiztosítás pénzügyi alapját nem terhelő ellátások megtérítéseiből soron kívül törleszti.

(7a)286 Az Áht. 78. § (4) bekezdés e) pontja szerinti megelőlegezés feltétele, hogy a kifizetés időpontjában a támogatási szerződésben meghatározott célokra felhasználható európai uniós és hazai forrás nem áll rendelkezésre. A tervezett megelőlegezés igénybevételéről a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. az államháztartásért felelős miniszter és a Kincstár részére a költségvetési év január 15-éig havi bontású finanszírozási tervet készít, amelyet a rendelkezésére álló információk alapján minden negyedévet követő hónap 15-éig aktualizál. Az államháztartásért felelős miniszter jogosult a finanszírozási terv és a megelőlegezés igénybevételének ütemezését módosítani.

(7b)287 Az igénybe vett megelőlegezést a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. támogatási szerződés alapján számára kiutalt bevételeiből soron kívül törleszti.

(8) Az Áht. 78. § (5) bekezdés b) pontjában foglaltak alapján kiutalható előleg az érintett egészségügyi szolgáltató utalási évre vonatkozó tizenkét havi finanszírozási összegéből számított havi átlagának 40%-a. A kiutalt előleg visszavonásáról az Egészségbiztosítási Alap kezelő szerve egy összegben a január első munkanapján esedékes finanszírozási összeg utalásánál gondoskodik.

123/A. §289 (1) A letéti számlán lévő pénzeszközökkel pénzügyi műveletek a letevő rendelkezése szerint végezhetők.

(2) A letéti számlán lebonyolított letéti pénzforgalomról olyan nyilvántartást kell vezetni, amely legalább tartalmazza

a) a letét keletkezésének időpontját,

b) a letét megnevezését, jogcímét, célját és összegét,

c) a kedvezményezett nevét, címét, és

d) a letét elrendelt kiutalásának időpontját vagy határidejét, a tényleges kiutalás időpontját.

(3) Letéti számla nyitását

a) az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv, a központi kezelésű előirányzat, fejezeti kezelésű előirányzat, elkülönített állami pénzalap, társadalombiztosítás pénzügyi alapjai kezelő szervei részére az államháztartásért felelős miniszter,

b) az államháztartás önkormányzati alrendszerébe tartozó költségvetési szerv részére jogszabályban előírt letéti kezelés esetén az irányító szerv, más esetben az államháztartásért felelős miniszter

engedélyezi.

(4) A letéti számla megnyitása akkor engedélyezhető, ha jogszabály írja elő valamely pénzeszköz letéti számlán való kezelését vagy a költségvetési szerv intézményi ellátottai tulajdonát képező pénzeszközök átmeneti vagy tartós elhelyezése válik szükségessé.

(5) Az államháztartás önkormányzati alrendszerében az irányító szerv letéti számla vezetésére külön engedély nélkül jogosult.

(6) A (3) bekezdés a) pontja szerinti letéti számla kizárólag a Kincstárban vezethető.

124. § (1) A Kincstár a kincstári körbe tartozó pénzforgalom lebonyolítására a (2) bekezdésben és az Áht. 80. § (2) bekezdése alapján kiadott szabályzatában meghatározott fizetési számlákat vezet.

(2) A Kincstár a felsőoktatási intézmények számára az Áht. 79. § (5) bekezdése szerinti bevételekből származó pénzforgalom kezelésére külön fizetési számlát vezet.

(3) A Kincstár a Magyar Tudományos Akadémia kutatóhálózatába tartozó szervezetek államháztartáson kívüli bevételei kezelésére külön fizetési számlát vezet.

125. § (1)290 A Kincstár a helyi önkormányzat, a helyi nemzetiségi önkormányzat, illetve a társulás megbízásából vezeti a központosított illetményszámfejtéssel összefüggő kifizetésekre szolgáló letéti számlát.

(2) A Kincstár fizetési számlát vezet Igazgatóságonként

a) a családtámogatások pénzbeli ellátásának, a fogyatékossági támogatások, és a vakok személyi járadéka kifizetésére,

b)291 külön-külön a köznevelési, valamint a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi humánszolgáltatások után nem állami intézmény fenntartójának biztosított hozzájárulás folyósítására, és

c) a támogató szolgáltatás, a közösségi ellátások, a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, a szociális foglalkoztatás, továbbá az utcai szociális munka és a krízisközpontok támogatásának folyósítására.

(3) A (2) bekezdés szerinti fizetési számlák egyenlege év végén – a zárást megelőző utolsó tranzakcióként, a (2) bekezdés b) és c) pontja szerinti esetben a felfüggesztés alapján visszatartott támogatás kivételével – visszavezetésre kerül a forrást biztosító fizetési számla javára.

(4) A Kincstár fizetési számlát vezet a kamatadóval kapcsolatos pénzforgalom lebonyolítására.

(5)292 A Kincstár fővárosi és megyei kormányhivatalonként egy családtámogatási számlát vezet a természetben nyújtott családi pótlék összegének kezelésére.

(6)293

(7)294 Az Igazgatóság a fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatala járási gyámhivatala döntése alapján intézkedik a természetbeni családi pótlék meghatározott részének, illetve az iskoláztatási támogatásnak a családtámogatási számlára utalásáról. Az Igazgatóság az utalás során feltünteti a kedvezményezett gyermek azonosító számát.

(8) A Kincstár az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló kormányrendelet rendelkezése szerint fedezetkezelői számlát, továbbá az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv részére építtetői fedezetbiztosítási számlát vezet.

(9) A fedezetkezelői számláról és az építtetői fedezetbiztosítási számláról közvetlen kifizetés az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló kormányrendeletben meghatározott előírásoknak megfelelően teljesíthető.

126. § (1) A likviditási fedezet vizsgálata során vizsgálni kell, hogy a terhelendő fizetési számlán van-e elegendő fedezet a megbízás teljesítéséhez. A központi kezelésű előirányzatokhoz kapcsolódó fizetési számlák esetén likviditási fedezetvizsgálat nem történik.

(2)295 Az előirányzati fedezetvizsgálat során vizsgálni kell, hogy a megfelelő kiadási előirányzatból rendelkezésre áll-e a kiadás teljesítéséhez szükséges előirányzat. Az előirányzati fedezetvizsgálat – a (2a) bekezdésben meghatározott kivétellel – az egységes rovatrend szerinti kiadási előirányzatok szintjén, az elemi költségvetésről a Kincstárnak történő adatszolgáltatásig kiemelt előirányzati szinten történik.

(2a)296 Az egységes rovatrend K1. Személyi juttatások rovatait érintő kifizetések teljesítése során az előirányzati fedezetvizsgálat az egységes rovatrend szerinti kiadási előirányzatok szintjén, előirényzati fedezet hiányában kiemelt előirányzati szinten történik.

(3) A (4) bekezdésben foglalt kivételekkel az előirányzat-módosítási kötelezettség nélkül túlteljesíthető kiadási előirányzatok esetén a Kincstár az előirányzati fedezetvizsgálat során az eredeti vagy a 37. § szerint megemelt előirányzat-felhasználási keret rendelkezésre állását vizsgálja.

(4) A Nyugdíjbiztosítási Alap ellátási célú kifizetéseit megelőzően előirányzati fedezetvizsgálat nem történik.

(5) Az Egészségbiztosítási Alap ellátási célú, előirányzat-módosítási kötelezettség nélkül túlteljesíthető előirányzatai terhére teljesülő kifizetéseket, valamint a nem Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott ellátások kiadásait a Kincstár az Egészségbiztosítási Alap kezelő szervéhez rendelt központi ellátási számláról és az ehhez kapcsolódó igazgatási szervek ellátási számlájáról likviditási fedezetvizsgálat nélkül, a nem túlléphető előirányzatok esetén a központi ellátási számlához kapcsolódó előirányzati fedezetvizsgálat mellett teljesíti.

(6)297 A kincstári kör fizetési számlái javára, illetve terhére adott megbízások, továbbá a bevételeket és a kiadásokat érintő pénzforgalom nélküli rendezések során a Kincstár szabályzatában foglaltak szerint átutalási megbízás kiegészítő szelvényt kell használni.

127. § Az Áht. 80. § (2) bekezdés szerinti szabályzatban meg kell határozni

a) a 79. § (3) bekezdése szerinti jelölés szabályait,

b)298 az átutalási megbízás kiegészítő szelvény és az Áht. 109. § (3) bekezdés 7. pontja alapján kiadott miniszteri rendeletben foglaltakkal összhangban az államháztartási egyedi szám használatára vonatkozó szabályokat, valamint az egységes rovatrendhez kapcsolódó teljesítések megfigyelésének módját, és

c) a forint és valuta készpénzfelvétellel kapcsolatos részletes szabályokat.

128. § (1) A Kincstár az Áht. 81. § (1) bekezdése szerinti előirányzat-felhasználási keretet (a 128–130. § alkalmazásában a továbbiakban: keret) havonta megállapítja és átvezeti a költségvetési szervek fizetési számlájára.

(2) A keret megállapítása során a Kincstár

a) a teljesítésarányos finanszírozás alá tartozó előirányzatok esetén a 129. § szerinti finanszírozási tervben az adott hónapra megjelölt, és

b) az időarányos finanszírozás alá tartozó előirányzatok esetén az adott hónapra jutó

összeget veszi alapul, amelyet a (3)–(6) bekezdés rendelkezései szerint korrigál.

(3)299 A Kincstár a január havi keret megállapításakor a (2) bekezdés b) pontja szerinti összeget az előzetes kincstári költségvetés alapján állapítja meg, amelyet – a honvédelemért felelős miniszter által vezetett minisztérium és az általa irányított költségvetési szervek, valamint a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok kivételével – a személyi juttatások 1/12-ének 40%-ával és a munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 1/12-ével csökkent. A Kincstár ettől a fejezetet irányító szerv kérelmére eltérést engedélyezhet.

(4) Az előzetes és a végleges kincstári költségvetés alapján megállapított január havi keret összegének eltérése esetén a szükséges korrekciót a Kincstár a március havi keret megállapításakor végzi el.

(5) Ha az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervnek az elismert tartozásállományáról benyújtott adatszolgáltatása alapján köztartozása van, a Kincstár a keret megnyitását megelőzően a köztartozás összegét, legfeljebb azonban a megnyitandó keret 50%-át elkülönítve zárolja.

(6) Az állami adóhatóság heti rendszerességgel tájékoztatja a Kincstárt az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervek köztartozás-állományáról. Ha a tájékoztatás alapján a költségvetési szerv tartozásállománya magasabb az általa bejelentett összegnél, a Kincstár az (5) bekezdés szerint jogosult további keret zárolására.

(7) A zárolt keret felszabadítható, ha

a) a költségvetési szerv a tartozásállományt csökkentő átutalási megbízást nyújt be a Kincstárhoz,

b)300 a költségvetési szerv a Kincstár részére igazolja, hogy a tartozás már nem áll fenn, vagy annak átütemezésére a bevétel beszedésére jogosult szervezettel megállapodást kötött,

c)301 az állami adóhatóság átutalási megbízást nyújt be a költségvetési szervvel szemben, vagy

d)302 az államháztartásért felelős miniszter döntése a közfeladat-ellátás zavartalanságának biztosítása érdekében azt lehetővé teszi.

(8) A (7) bekezdés c) pontja szerinti esetben is a költségvetési szervnek kell kezdeményeznie a keret megnyitását.

(9) A Kincstár a havi és az egyidejűleg megküldött önrevízióra vonatkozó adóbevallásokból a Kincstár által biztosított programmal előállított adatszolgáltatások alapján a személyi juttatásokat, valamint egyéb kifizetéseket terhelő, továbbá azokkal összefüggésben felmerülő közterhek befizetését az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv fizetési számlájának megterhelésével teljesíti.

(10) Likvid fedezet hiányában a befizetési kötelezettséget a Kincstár mindaddig nem teljesíti, amíg a költségvetési szerv fizetési számlája a befizetési kötelezettség összegével nem terhelhető. A befizetési kötelezettség teljesítéséig a költségvetési szerv fizetési számlája terhére benyújtott egyéb fizetési megbízásokat a Kincstár nem teljesíti.

129. § (1) A felhalmozási előirányzatok teljesítésarányos felhasználásának finanszírozása teljesítésarányos előirányzat-finanszírozási terv alapján történik.

(2) A teljesítésarányos előirányzat-finanszírozási tervet a fejezetet irányító szervnek a kincstári költségvetés alapján, a költségvetési év január 10-éig, majd ezt követően havonta a tárgyhónapot megelőző hónap 20-áig kell benyújtania a Kincstárhoz. A január hónapra vonatkozó teljesítésarányos előirányzat-finanszírozási tervet a költségvetési évet megelőző év december 22-ig kell a Kincstár részére megküldeni.

(3)303

(4) A Kincstár a zárlati műveletek keretében a teljesítésarányos finanszírozás miatt meg nem nyitott keretet jóváírja a keret jogosultjának fizetési számláján.

130. § (1) A Kincstár az általa előre meghatározott időpontokban tájékoztatja a fejezetet irányító szervet az irányítása alá tartozó költségvetési szerv részére a 128. § (2) bekezdés b) pontja szerinti összegéről.

(2) A fejezetet irányító szerv a Kincstár által meghatározott időpontig közli, ha a kereteken korrekciót kíván végrehajtani a költségvetési szervek között. A (3) bekezdésben foglalt kivétellel korrekciót csak a költségvetési szerv számított éves keretének 8%-át, de az időarányosan még esedékes keret összegét meg nem haladó mértékben, legfeljebb három havi visszapótlás mellett, fejezeti szinten nullás egyenleggel lehet kezdeményezni.

(3) A (2) bekezdésben foglaltakat meghaladó eltérést (e § alkalmazásában a továbbiakban: előrehozást) a Kincstár engedélyezhet. Az előrehozás időarányos visszapótlás mellett történik, kivéve, ha a Kincstár a rendelkezésére álló adatok alapján ettől eltérő módon rendelkezik.

(4) Az előrehozást a fejezetet irányító szervnek kell kérnie a Kincstártól. Az előrehozást a következő havi keretnyitások során időarányosan, az időarányos havi ütemezéstől eltérően folyósítandó előrehozást havi részletezésben veszi figyelembe a Kincstár. A Kincstár a kérelem beérkezését követő öt munkanapon tájékoztatja a fejezetet irányító szervet az előrehozás nyilvántartásba vételéről vagy annak elutasításáról és az elutasítás indokairól.

131. § (1) A költségvetési szerv az általa beszedett központosított bevételt – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – köteles minden hónap 27-éig a Kincstár által megjelölt fizetési számlára átutalni.

(2) A Kincstár a beszedett központosított bevételek halmozott forgalmáról havonta tájékoztatja a beszedésért felelős fejezetet irányító szervet.

132. § (1) A fejezetet irányító szerv az Áht. 81. § (5) bekezdése szerinti finanszírozási tervet a költségvetési év január 15-éig, majd ezt követően havonta a tárgyhónapot megelőző hónap 20-áig, fejezeti kezelésű előirányzatonként, havi, a tárgyhónapon belül dekádonkénti részletezésben nyújtja be a Kincstárnak. A január hónapra vonatkozó finanszírozási tervet a költségvetési évet megelőző év december 22-éig kell a Kincstár részére megküldeni.

(1a)304 A kifizetési ütem a tárgyhónapon belül az irányító szerv kérelmére módosítható. A módosításra irányuló kérelmet a kiadás várható teljesítés időpontját megelőző 10. napig kell benyújtani, amit a Kincstár elbírál. Az európai uniós forrásokból finanszírozott programok előirányzatainál a Kincstár a módosítást elbírálás nélkül végrehajtja.

(2) A Kincstár a finanszírozási terv feldolgozásáról vagy visszautasításáról visszaigazolást küld a fejezetet irányító szervnek. Kötelező a finanszírozási terv módosítása az előirányzatok módosítása, átcsoportosítása – kivéve, ha az előirányzat-átcsoportosítás a kiemelt előirányzatok közötti átcsoportosítására vonatkozik –, továbbá a finanszírozási tervben bejelentett kifizetési ütem módosítása esetén.

133. § (1) Az elkülönített állami pénzalap előirányzat-felhasználási terve havi részletezettségben a költségvetési és a tervezhető finanszírozási bevételeket és kiadásokat tartalmazza.

(2) Az előirányzat-felhasználási tervet a fejezetet irányító szerv hagyja jóvá és azt a tárgynegyedévet megelőző hónap 25-éig a Kincstár részére megküldi.

(3) Az elkülönített állami pénzalap pénzeszközei terhére előírt befizetési kötelezettséget – ha törvény másként nem rendelkezik – az előirányzat-felhasználási tervben havonta az éves előirányzat 1/12-ével kell figyelembe venni.

(4) A Kincstár az elkülönített állami pénzalap központi támogatását az előirányzat-felhasználási terv alapján – ha törvény eltérően nem rendelkezik – havonta, a tárgyhó 10-éig bocsátja rendelkezésre.

134. § Az állami adóhatóság adatokat szolgáltat a Nemzeti Foglalkoztatási Alap, a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap és a Nemzeti Kulturális Alap kezelő szerve, továbbá a Kincstár részére

a) havonta a bevallásra kötelezettek bevallási adatairól elkülönített állami pénzalaponként, bevallási jogcímenkénti bontásban a bevallás esedékességének hónapját követő hónap 15-éig, adathiány esetén a negyedévet követő hónap 15-éig,

b) havonta az analitikus nyilvántartásokkal egyezően a kötelezettségek és befizetések, visszafizetések összegéről, a költségvetési évben és a megelőző időszakban keletkezett tartozások és túlfizetések nyitó és záró állományáról elkülönített állami pénzalaponként az első négy hónapra vonatkozóan május 20-áig, azt követően havonta a tárgyhónapot követő hónap 15-éig,

c) évenként a költségvetési évben esedékes bevallások és a december 31-ig teljesített befizetések, visszafizetések teljes körű éves feldolgozása alapján – az analitikus nyilvántartásokkal megegyezően – a kötelezettségek és befizetések, visszafizetések összegéről, a költségvetési évben és a megelőző időszakban keletkezett tartozások és túlfizetések nyitó és záró állományáról, a költségvetési évben esedékes összes bevallások jogcímenkénti bontásáról, valamint a behajtásból származó bevételek december 31-ig teljesített befizetések összegéről elkülönített állami pénzalaponként a költségvetési évet követő év május 5-éig, és

d) negyedévente a követelések értékvesztésének összegéről, az első negyedévre vonatkozóan május 20-áig, a második, harmadik negyedévre vonatkozóan a tárgynegyedévet követő hónap 15-éig, a negyedik negyedévre vonatkozóan a költségvetési évet követő május 15-éig.

135. § (1) A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai előirányzat-felhasználási tervei a költségvetési és a tervezhető finanszírozási bevételeket és kiadásokat tartalmazzák. Az ellátások előirányzatainak központi intézkedésen alapuló emelése esetén, illetve a hóközi állományváltozás által indokolt esetben az előirányzat-felhasználási terv módosítható.

(2) Ha az Egészségbiztosítási Alap előirányzat-felhasználási tervében szereplő gyógyító-megelőző ellátás, gyógyszertámogatás és a gyógyászati segédeszköz támogatás jogcímcsoportokon belül a jogcímek együttes összege meghaladja az időarányos szintet, a Kincstár az előirányzat-felhasználási tervet véleményével együtt az államháztartásért felelős miniszter részére jóváhagyás céljából megküldi. Az előirányzat-felhasználási tervhez mellékelni kell az Egészségbiztosítási Alap kezelő szervének részletes indokolását.

(3) A Kincstár a jóváhagyott előirányzat-felhasználási terv alapján előirányzat-felhasználási keretet nyit, és arról tájékoztatja az államháztartásért felelős minisztert és a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak kezelő szerveit.

(4) Ha az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott, nem túlléphető előirányzatok (a továbbiakban: zárt előirányzatok) előirányzat-felhasználási tervének jóváhagyására a tárgyhónapot megelőző hó utolsó munkanapjáig nem kerül sor, a Kincstár az időarányosan még rendelkezésre álló előirányzatból egy hónapra számított mértékű előzetes előirányzat-felhasználási keretet nyit.

136. § (1) A Nyugdíjbiztosítási Alap által folyósított, de nem a Nyugdíjbiztosítási Alapot terhelő ellátások megtérítésére vonatkozó, az ellátások tényleges felhasználás szerinti igénybevétele ütemezését tartalmazó éves előirányzat-felhasználási tervet a Nyugdíjbiztosítási Alap kezelő szervének a Kincstárhoz kell benyújtania a költségvetési évet megelőző év december 25. napjáig. A Kincstár az ellátások összegét a Nyugdíjbiztosítási Alap kezelő szerve által megküldött okmányok alapján a hónap utolsó előtti banki napján utalja át.

(2) A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai esetén a központi hozzájárulás igénybevételének ütemezésére vonatkozó éves előirányzat-felhasználási tervet a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai kezelő szerve jóváhagyásra az államháztartásért felelős miniszternek küldi meg a költségvetési évet megelőző év december 25-éig. A Kincstár a költségvetési hozzájárulás megtérítését a jóváhagyott tervben meghatározott időpontokban utalja a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai fizetési számlájára.

(3) Az éves előirányzat-felhasználási terv a jogosultság jogszabályi feltételeinek megváltoztatásán alapuló módosítása, az igénybe vett támogatás túlteljesülése, vagy a képződött maradvány elszámolása, illetve jogszabályon alapuló évközi intézkedés esetén a havi előirányzat-felhasználási terv benyújtásával egyidejűleg módosítható.

(4) A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai kezelő szervének

a) a 123. § (6) bekezdése szerinti finanszírozási tervet, valamint a 135. § (2) bekezdésében meghatározott havi részletezettségű előirányzat-felhasználási tervet jóváhagyásra,

b) a bevételek és kiadások tárgyhónapon belüli ütemezésére, az előirányzatok kiemelt előirányzatonkénti bontására, valamint az egyéb forrásból finanszírozott ellátások éves ütemezésére vonatkozó tájékoztatót, adatszolgáltatást

a Kincstár részére a tárgyidőszakot megelőző hónap 25. napjáig kell megküldenie.

(5) A Kincstár az előirányzat-felhasználási terv alaki és tartalmi ellenőrzése után

a) a Nyugdíjbiztosítási Alap előirányzat-felhasználási tervét visszaigazolja,

b) az Egészségbiztosítási Alap előirányzat-felhasználási tervét, ha

ba) a zárt előirányzatok tárgyhavi tervezett összegei a havi időarányos előirányzatot nem haladják meg, a tárgyhónapot megelőző utolsó kincstári napon gondoskodik az előirányzat-felhasználási keretek megnyitásáról és jóváhagyó aláírásával ellátva visszaigazolja,

bb) bármely zárt előirányzat tárgyhavi előirányzata meghaladja a havi időarányos előirányzatot, és a tárgyhónap végéig a tervezett halmozott előirányzat az éves előirányzat időarányos mértékét, a pénzügyi folyamatokat bemutató és értékelő levél kíséretében az államháztartásért felelős miniszter számára jóváhagyásra megküldi.

(6) A jóváhagyott előirányzat-felhasználási terv alapján a Kincstár gondoskodik az előirányzat-felhasználási keretek megnyitásáról és azt visszaigazolja a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai kezelő szervei részére.

(7) Az időarányos előirányzat számításánál az érintett jogcímcsoport együttes összegét kell figyelembe venni.

(8) Ha a zárt előirányzatoknál az előirányzat-felhasználási terv hó közi módosítása válik szükségessé, az Egészségbiztosítási Alap kezelő szervének a módosítással érintett előirányzatokra vonatkozó tervtáblákat be kell nyújtania az államháztartásért felelős miniszternek jóváhagyásra.

(9) Ha az államháztartásért felelős miniszter a zárt előirányzatok tárgyhavi előirányzat-felhasználási kereteit az előző időszakban képződött megtakarítás beszámításával hagyja jóvá és az előirányzat-felhasználási terv nem így került benyújtásra, az előirányzat-felhasználási tervet a döntésnek megfelelően korrigálni kell. A társadalombiztosítás pénzügyi alapjának kezelő szerve a korrekciót a Kincstár tájékoztatása alapján soron kívül végrehajtja és a korrigált tervet a Kincstárnak megküldi.

137. § (1) A Kincstár a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai kiadásait a naponta befolyt bevételből a tényleges napi szükséglet jóváírásával teljesíti.

(2) A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai napi bevételi többletét, valamint a nem társadalombiztosítás pénzügyi alapjait terhelő külön nyilvántartott kiadások megtérített összegének bevételi többletét a Kincstár az Áht. 78. § (4) bekezdés b) pontja szerinti megelőlegezés törlesztésére automatikusan leemeli.

(3) Az egészségügyi szolgáltatások ártámogatásának kincstári teljesítéséhez a megbízásokat a teljesítést egy munkanappal megelőzően kell a Kincstárnak átadni.

138. § (1)305 A járulék és adó, a biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászati segédeszköz ellátás, továbbá a gyógyszerforgalmazás címén kimutatott összegeket az állami adóhatóság által vezetett számlák egyenlege alapján a Kincstár naponta átvezeti a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai fizetési számláira.

(2) Az állami adóhatósághoz késedelmi pótlék és bírság címen befolyt összegből a társadalombiztosítás pénzügyi alapjait megillető részt az állami adóhatóság havonta a tárgyhót követő hónap 15-éig átvezeti a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai fizetési számláira.

(3)306 Az egészségügyi hozzájárulás és a korkedvezmény-biztosítási járulék címén kimutatott összegeket az állami adóhatóság által vezetett számlák egyenlege alapján a Kincstár naponta átvezeti a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai fizetési számláira.

(4) A jogerős fizetési meghagyások alapján teljesített munkáltatói táppénz-hozzájárulás címén az állami adóhatóság által vezetett számlákra befolyt összeget a Kincstár naponta átvezeti az Egészségbiztosítási Alap fizetési számlájára.

(5) Az állami adóhatóság adatokat szolgáltat a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai kezelő szervei, a nyugdíjpolitikáért felelős miniszter, illetve az egészségbiztosításért felelős miniszter, az államháztartásért felelős miniszter, és a Kincstár részére

a) havonta a bevallásra kötelezettek bevallási adatairól alaponként, bevallási jogcímenkénti bontásban a bevallás esedékességének hónapját követő hónap 15-éig,

b) havi bontásban az analitikus nyilvántartásokkal egyezően a kötelezettségek és befizetések, visszafizetések összegéről, a költségvetési évben és a megelőző időszakban keletkezett tartozások és túlfizetések nyitó és záró állományáról társadalombiztosítás pénzügyi alapjaiként az első négy hónapra vonatkozóan május 20-áig, azt követően havonta a tárgyhónapot követő hónap 15-éig,

c) évenként a költségvetési évben esedékes bevallások és december 31-ig teljesített befizetések, visszafizetések teljes körű éves feldolgozása alapján – az analitikus nyilvántartásokkal megegyezően – a kötelezettségek és befizetések, visszafizetések összegéről, a költségvetési évben és a megelőző időszakban keletkezett tartozások és túlfizetések nyitó és záró állományáról, a költségvetési évben esedékes összes bevallások jogcímenkénti bontásáról, valamint a behajtásból származó bevételek december 31-ig teljesített befizetések összegéről alaponként a költségvetési évet követő év május 5-éig, és

d) negyedévente a járulék, adó és egyéb követelések értékvesztésének összegéről, az első negyedévre vonatkozóan május 20-áig, a második, harmadik negyedévre vonatkozóan a tárgynegyedévet követő hónap 15-éig, a negyedik negyedévre vonatkozóan a költségvetési évet követő év május 15-éig.

(6) A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai kezelő szervei az (1) bekezdés szerinti járulék címén átutalt bevételeket – a (7) bekezdésben megjelölt járulékbevételek kivételével – havonta a járulékelemek között az (1) bekezdésben szereplő járulék befizetésekhez tartozó mindenkori bevallott kötelezettség arányában megosztják. Az így elszámolt összegeket az éves járulék-elszámolás keretében, a halmozott éves bevallás arányában kell korrigálni.

(7) A Kincstár a költségvetési évben az állami adóhatóság által vezetett számlákra befolyt START-, START PLUSZ- és START EXTRA kártyával rendelkező biztosítottak járulékaiból, valamint az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulással teljesített járulékokból a társadalombiztosítás pénzügyi alapjait és a Nemzeti Foglalkoztatási Alapot megillető bevételek összegéről havonta, a tárgyhót követő hónap 10-éig elektronikusan adatot szolgáltat ezek kezelő szervei részére.

(8) A Kincstárnak az Egészségbiztosítási Alapot terhelő rokkantsági, rehabilitációs ellátások, kártérítési járadékok és baleseti járadékok, továbbá az MNV Zrt.-t, a Hadigondozottak Közalapítványát, a Nemzeti Földalapot terhelő, a Nyugdíjbiztosítási Alap által megelőlegezett ellátásokat, ezek posta- és egyéb költségeinek összegét havonta, a teljesítésről szóló számlát helyettesítő hivatalos értesítés alapján a tárgyhó utolsó előtti munkanapjáig, december hónapban az utolsó előtti kincstári napig kell megtérítenie úgy, hogy az még a tárgyhóban a Nyugdíjbiztosítási Alap fizetési számláján jóváírásra kerüljön. A Kincstár a megtérítésekről az államháztartásért felelős minisztert utólag tájékoztatja.

(9) A központi költségvetést terhelő,

a) a Nyugdíjbiztosítási Alap által folyósított, a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Alapból finanszírozott ellátások összegét, ezek posta- és egyéb költségeit, valamint a pénzbeli kárpótlások és a közjogi méltóságok részére folyósított ellátások összegét havonta, a teljesítésről szóló számlát helyettesítő hivatalos értesítés alapján, a tárgyhó utolsó előtti munkanapjáig, december hónapban az utolsó kincstári napig kell megtéríteni úgy, hogy az még a tárgyhóban a Nyugdíjbiztosítási Alap fizetési számláján jóváírásra kerüljön, és

b) az Egészségbiztosítási Alap által folyósított közgyógyellátás kiadásait az előirányzat-felhasználási terv alapján havonta a tárgyhó utolsó előtti munkanapjáig kell megtéríteni úgy, hogy az még a tárgyhóban az Egészségbiztosítási Alap fizetési számláján jóváírásra kerüljön.

139. § (1) Az Egészségbiztosítási Alap kezelő szerve a fedezet biztosítása céljából az Egészségbiztosítási Alap fizetési számlája terhére, a Kincstár által vezetett megfelelő fizetési számla javára

a) az Egészségbiztosítási Alap gyógyító-megelőző ellátás előirányzatai terhére 75%-ban, illetve nagyobb arányban, nettó módon finanszírozott, az államháztartás önkormányzati alrendszerébe tartozó egészségügyi szolgáltató esetén azok tárgyhavi támogatása esedékes bruttó finanszírozási összegéből a jogszabály vagy szerződés alapján a tárgyhónapban levonandó összegek levonás után fennmaradó része 60%-ának átvezetéséről a tárgyhónap első munkanapjáig, a további rész átvezetéséről a tárgyhónap 19-éig, és

b) az a) pont szerinti egészségügyi szolgáltatók, valamint a kifizetőhelyi azonosítóval ellátott helyi önkormányzatok által folyósított, megelőlegezett társadalombiztosítási ellátások összegének átvezetéséről a tárgyhónap 19-éig rendelkezik az Igazgatóság adatszolgáltatása alapján.

(2) Az Egészségbiztosítási Alap kezelő szerve az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott, az (1) bekezdés a) pontja hatálya alá nem tartozó egészségügyi szolgáltatók számára kiutalandó támogatások összegéről a tárgyhót megelőző hónap utolsó munkanapjáig ad megbízást a Kincstárnak, melyeket a Kincstár a 4. melléklet szerint teljesít.

(3) A Kincstár az (1) bekezdésben meghatározott összegének átutalását az 5. melléklet szerint teljesíti.

(4) Az Egészségbiztosítási Alap kezelő szerve és a Kincstár az (1)–(3) bekezdésben foglaltaktól eltérő időpontú finanszírozási összeg, vagy külön jogszabály alapján igényelhető előleg átutalásáról is rendelkezhet.

(5) Az Egészségbiztosítási Alap kezelő szerve az (1) bekezdés a) pontja szerint finanszírozott egészségügyi szolgáltatókat – a (6) bekezdés szerinti eset kivételével – az érintett helyi önkormányzat vagy – a helyi önkormányzat tájékoztatásával – az egészségügyi szolgáltató kezdeményezésére évente felülvizsgálja. A helyi önkormányzat, egészségügyi szolgáltató a felülvizsgálatot a költségvetési évet megelőző év október 31-éig kezdeményezheti az (1) bekezdés a) pontja szerinti arány dokumentálásával.

(6) A gazdálkodási formaváltás esetén az Igazgatóság a törzskönyvi nyilvántartás alapján – az Egészségbiztosítási Alap kezelő szervének értesítésével egyidejűleg – törli az intézményt az (1) bekezdés a) pontja szerint finanszírozott egészségügyi szolgáltatók közül.

140. § (1) Az Áht. 83. § (1) bekezdése szerinti személyi juttatásokat terhelő közterheknek a személyi juttatásokat, valamint az egyéb kifizetéseket terhelő adók, járulékok, magánnyugdíjpénztári tagdíjak minősülnek.

(2)307 Az Áht. 83. § (1) bekezdése szerinti egyéb kötelezettségnek minősül:

a) a helyi önkormányzat, továbbá az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott helyi önkormányzati költségvetési szerv által az Igazgatóság részére engedményezett forgótőke,

b) a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 74. § (6) bekezdése szerinti hozzájárulás, ha azt a helyi önkormányzat két egymást követő hónapban nem fizette meg,

c) az Áht. 108. § (4) bekezdése szerinti bírság, és

d) jogszabály alapján érvényesített más levonási kötelezettség.

(3)308 Az Áht. 83. § (1) bekezdése szerinti támogatások összegét az e § és a 143. § (2) bekezdése szerinti összegek hozzáadásával és levonásával, továbbá a helyi önkormányzat által folyósított (megelőlegezett) társadalombiztosítási és az e körben folyósítandó családtámogatási ellátások megtérítendő összege hozzáadásával, – ha a központi költségvetésről szóló törvény eltérően nem rendelkezik – a 6. melléklet szerinti ütemezésben kell folyósítani. A megyei önkormányzat esetén a helyi önkormányzatokért felelős miniszter ettől – a megyei önkormányzatnak a tárgyhó ötödik napjáig benyújtott kérelmére – eltérést engedélyezhet.

(4)309 A Kincstár az államháztartásért felelős miniszter és a helyi önkormányzatokért felelős miniszter egyetértésével kidolgozza a nettó finanszírozás lebonyolításának szabályait és a feladatok időbeni lebonyolítását tartalmazó aktuális űrlap garnitúrát, amelyet folyamatosan frissítve, első esetben tárgyév január 31-éig, majd a módosulásokkal egyidejűleg a honlapján közzétesz.

(5)310 A helyi önkormányzatokért felelős miniszter a 6. melléklet alapján a helyi önkormányzatokat megillető támogatásokat a tárgyhó 18-áig utalványozza.

(6) A folyósítás során a 101. § (2) bekezdése szerinti finanszírozási különbözeteket az alábbiak szerint kell érvényesíteni:

a)311 a helyi önkormányzatok lemondott általános működéséhez és ágazati feladataihoz kapcsolódó támogatásának időarányos részét egy összegben, az adatszolgáltatás határidejét követő második hónapban esedékes nettó finanszírozás során, és

b)312 az adatszolgáltatás határidejét követő második hónapban a többletigény elmaradt időarányos része egy összegben, a fennmaradó rész a 6. mellékletben előírt arányoknak megfelelően kerül utalásra a nettó finanszírozás során.

(7)313 A nettó finanszírozás keretében folyósított támogatások módosítása szerinti finanszírozási különbözeteket a következők szerint kell érvényesíteni:

a)314 a 101. § (4) bekezdése alapján a helyi önkormányzatok általános működéséhez és ágazati feladataihoz kapcsolódó lemondott támogatás időarányos részét egy összegben, a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározottak szerinti hónapban esedékes nettó finanszírozás során,

b) a 102. § (1) bekezdése alapján lemondott költségvetési támogatást – az engedélyezett részletfizetés esetét kivéve – egy összegben, legkésőbb a lemondás kezdeményezését követő második hónapban esedékes nettó finanszírozás során,

c) a 102. § (1) bekezdés b) pontjához kapcsolódó, engedélyezett részletfizetés esetén az első részletet legkésőbb a Kincstár értesítését követő második hónapban esedékes nettó finanszírozás során, a fennmaradó részleteket ezt követően folyamatosan,

d) a 102. § (1) bekezdés b) pontjához kapcsolódó, elutasított részletfizetés esetén egy összegben, legkésőbb a lemondás kincstári kezdeményezését követő második hónapban esedékes nettó finanszírozás során, és

e) a pótlólagos igénylés során jelentkező finanszírozási különbözetet a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározottak szerinti hónaptól kezdődően a (6) bekezdés b) pontja szerinti módon.

(8)315 Ha a helyi önkormányzatot a nettó finanszírozás keretében megillető összeg a lemondással érintett összeg egészére nem nyújt fedezetet, a Kincstár a következő havi nettó finanszírozás során ismét megkísérli a lemondással érintett összeg érvényesítését. Ennek ismételt meghiúsulása esetén a Kincstár az Áht. 57/A. § (2) bekezdése szerint jár el.

(9)316 A központi költségvetésről szóló törvény Áht. 14. § (3) bekezdése szerinti fejezetéből biztosított támogatások évközi folyósítása nem követi a helyi önkormányzatok szétválását, egyesülését és a helyi önkormányzatok egymás közötti év közbeni feladatátadását. A finanszírozás módosításáról a helyi önkormányzat gondoskodik a 101. § (4) bekezdése szerint, vagy a finanszírozást pénzeszköz átadással, átvétellel egymás közötti megállapodás útján rendezik.

(10)317 A forgótőke tárgyhavi visszapótlására csak addig a mértékig kerülhet sor, ameddig arra a helyi önkormányzatot, továbbá az Egészségbiztosítási Alapból nettó módon finanszírozott helyi önkormányzati költségvetési szervet megillető, a nettó finanszírozásnál figyelembe vett támogatások (3) bekezdés szerinti levonásokkal – ide nem értve az engedményezett forgótőkét – csökkentett összege fedezetet nyújt.

141. §318 A helyi önkormányzat, továbbá az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott helyi önkormányzati költségvetési szerv részére az Áht. 83. § (1) és (2) bekezdése szerinti összeget az Áht. 84. § (1)–(3) bekezdése szerinti fizetési számlára kell folyósítani.

142. § (1)319 Ha a helyi önkormányzat ellen a helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásáról szóló törvény szerinti eljárás indul, a kérelem bírósághoz történő érkezése és az adósságrendezés megindításáról szóló végzés cégközlönyben történő közzététele közötti időszakban az önkormányzat kérelmet nyújthat be a helyi önkormányzatokért felelős miniszterhez, amelyben kérelmezheti, hogy a központi költségvetésről szóló törvény Áht. 14. § (3) bekezdése szerinti fejezetéből, valamint a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból a Startmunka-programhoz kapcsolódóan számára biztosított hozzájárulások, támogatások folyósítása a Kincstárban igazgatóságonként vezetendő elkülönített letéti számlára történjen. A kérelemhez az adósságrendezési eljárás megindítását igazoló dokumentumokat csatolni kell.

(2)320 A helyi önkormányzatokért felelős miniszter engedélye esetén a letéti számla felett a helyi önkormányzat rendelkezik.

(3)321 Az adósságrendezési eljárás megindításáról, illetve az erre irányuló kezdeményezés elutasításáról a helyi önkormányzat a tudomására jutástól számított három napon belül köteles értesíteni a Kincstárt. Az értesítést követően a Kincstár haladéktalanul intézkedik a letéti számla egyenlegének a helyi önkormányzat fizetési számlájára történő átutalásáról.

143. § (1) A Kincstár az Áht. 83. § (3) bekezdése alapján megelőlegezett összeg beszedésére a tárgyhó 20. napját követően nyújt be beszedési megbízást.

(2)322 Ötvenezer forint alatti tartozás esetén a Kincstár a beszedést év közben a következő hónapokban a nettó finanszírozás során a helyi önkormányzatot, továbbá az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott helyi önkormányzati költségvetési szervet megillető összegből történő levonás útján is érvényesítheti.

144. §323 Az Áht. 83. § (5) vagy (6) bekezdése alapján felfüggesztett összegek folyósítása a kötelezettség teljesítését követő hónap 6. melléklet szerinti utalási időpontjában teljesíthető.

144/A. § (1) A központi költségvetésről szóló törvény alapján a központi költségvetést havonta megillető hányadának ellenőrzése céljából a települési önkormányzat az önkormányzati adóhatóság által a tárgynegyedévben beszedett gépjárműadó összegének adatait, illetve a gépjárműadó fizetési számláról a települési önkormányzat által végrehajtott utalások adatait – havi kimutatással, a települési önkormányzatot és a központi költségvetést megillető hányad szerinti bontásban – a tárgynegyedévet követő hónap 15. napjáig továbbítja az Igazgatóságnak.

(2)325 Az (1) bekezdés szerinti adatszolgáltatást az önkormányzati adóhatóság teljesíti úgy, hogy az adónyilvántartó rendszerből kinyert – havi bontású gépjárműadó forgalmát részletező – adatokat a Kincstár által üzemeltetett elektronikus rendszerben rögzíti, valamint az adatszolgáltatás hitelesített példányát és a 145. § (4) bekezdés d) pontja szerinti fizetési számláról a terhelési összegeket, továbbá azok záró egyenlegét tartalmazó számlakivonatok hitelesített másolatait legkésőbb a tárgynegyedévet követő hónap 16. napjáig postai úton is megküldi az Igazgatóságnak.

(3)326 Az Igazgatóság az (1) és (2) bekezdés szerinti adatszolgáltatási kötelezettség teljesítését követő harminc napon belül a rendelkezésre álló adatok alapján ellenőrzi, hogy az (1) és (2) bekezdés szerinti adatszolgáltatási kötelezettségét és a gépjárműadó-bevétel törvényben előírt megosztását megfelelően teljesítette-e az önkormányzati adóhatóság. Ha az ellenőrzés eredményeként ezek helyessége nem állapítható meg, vagy az Igazgatóság tartalmi vagy formai hibát talál, pótlólagos információért, illetve hiánypótlásért megkeresi az önkormányzati adóhatóságot.

(4) A (3) bekezdés szerinti megkeresések esetében az Áht. 59. § (1) bekezdésben meghatározottak szerint kell eljárni.

(5) Ha az Igazgatóság ellenőrzése során nem állapít meg eltérést, arról az önkormányzati adóhatóságot nem értesíti.

(6) Az Áht. 83/A. § (1a) bekezdése alapján kiszabható bírság mértéke legfeljebb

a) a b) pontban meghatározott kivétellel, a tárgyévet megelőző évben az önkormányzati adóhatóság által a belföldi gépjárművek után beszedett gépjárműadó-bevétel 0,5%-ának megfelelő összeg,

b) ha az adatszolgáltatási késedelem a 60 napot meghaladja, akkor a tárgyévet megelőző évben az önkormányzati adóhatóság által a belföldi gépjárművek után beszedett gépjárműadó-bevétel 1,5%-ának megfelelő összeg.

(7) A bírság mértékének megállapításakor az Igazgatóság a kötelezettségszegés súlyát és ismétlődő jellegét mérlegeli.

(8) Ha a bírság, illetve az Áht. 83/A. § (2) bekezdése alapján az Igazgatóság által megállapított különbözet és annak kamata nem éri el a tízezer forintot, azt nem kell megfizetni, és az Igazgatóság az önkormányzati adóhatóság értesítését mellőzi.

(9)327 Ha az Igazgatóság a (3) bekezdés szerinti ellenőrzés során a települési önkormányzat javára állapít meg eltérést, akkor határozat hozatala nélkül értesíti az önkormányzati adóhatóságot az eltérésről. Az eltérést a települési önkormányzat a központi költségvetést megillető gépjárműadó bevétel 145. § (8) bekezdés szerinti utalásai során levonással érvényesíti.

(10)328 A (3) bekezdés szerinti ellenőrzési határidőt — annak lejárta előtt legalább öt nappal — indokolt esetben az ellenőrzést végző Igazgatóság vezetője egyszer, legfeljebb tizenöt nappal meghosszabbíthatja. Az Igazgatóság az ellenőrzési határidő meghosszabbításáról végzést hoz, és erről az önkormányzati adóhatóságot haladéktalanul tájékoztatja.

145. § (1) Jogszabály eltérő rendelkezése hiányában a helyi önkormányzat a (3)–(5) bekezdés szerinti fizetési számlákat, alszámlákat az Áht. 84. § (1) bekezdése alapján választott számlavezetőnél vezethet.

(2)329 A hitellel rendelkező, kötvényt kibocsátó helyi önkormányzat – az Áht. 84. § (4) bekezdésében foglalt kivételekkel – a helyi önkormányzatok általános működéséhez és ágazati feladataihoz kapcsolódó támogatással, valamint a költségvetési támogatásokkal kapcsolatos pénzforgalmát a fizetési számlájához kapcsolódó alszámlán köteles elkülöníteni. A helyi önkormányzat – az Áht. 84. § (4) bekezdésében foglalt kivételekkel – az alszámláról a hitelen, kötvényen alapuló fizetési kötelezettségeit nem teljesítheti.

(3) A helyi önkormányzat a (2) bekezdésben foglaltakon túl a fizetési számlájához kapcsolódóan a következő alszámlákkal rendelkezhet:

a) az állami tulajdonból a helyi önkormányzat tulajdonába került lakóépületek, lakások elidegenítéséből származó bevételek elkülönítésére szolgáló alszámla,

b) háziorvosi szolgálat ellátásának kimutatására szolgáló alszámla,

c) fogorvosi szolgálat ellátásának kimutatására szolgáló alszámla,

d)330 a központi költségvetésből folyósított támogatások jogszabályban meghatározott esetben történő elkülönítésére szolgáló alszámla,

e) fedezetbiztosításra történő elkülönítésre szolgáló alszámla,

f) a helyi önkormányzat rövid lejáratú betétei elkülönítésére szolgáló alszámla,

g)331 a helyi adók befizetésére adónemenként külön adóbeszedési alszámla, a késedelmi pótlék befizetésére pótlék beszedési alszámla, a bírságok, önellenőrzési pótlék és a végrehajtási költség befizetésére bírság beszedési alszámla, a talajterhelési díj befizetésére talajterhelési díj beszedési alszámla, termőföld bérbeadásából származó jövedelem adója befizetésére jövedelemadó beszedési alszámla,

h)332 a helyi önkormányzatot megillető, a g) pontba, valamint a (4) bekezdés c)–e) pontjába nem tartozó adók módjára behajtandó köztartozások befizetésére egyéb bevételek elszámolására szolgáló alszámla,

i) önkormányzati környezetvédelmi alap pénzeszközeinek elkülönítésére szolgáló alszámla,

j) egyéb, meghatározott célú pénzeszközök elkülönítésére szolgáló alszámla, és

k) programonként az európai uniós forrásból finanszírozott programok lebonyolítására szolgáló alszámla.

(4)333 A helyi önkormányzat

a) a társadalombiztosítás pénzügyi alapjaiból származó pénzeszközök elosztására szolgáló fizetési számlát,

b) a helyi önkormányzat által ellátott, nem kötelező feladatok közé tartozó és túlnyomórészt nem helyi önkormányzati forrásból megvalósuló beruházások, fejlesztések megvalósítására szolgáló fizetési számlát,

c) közigazgatási hatósági eljárási illeték, továbbá az azzal összefüggésben felszámított mulasztási bírság, késedelmi pótlék befizetésére szolgáló fizetési számlát,

d) a gépjárműadó befizetésére szolgáló gépjárműadó fizetési számlát,

e) más által kimutatott adók módjára behajtandó köztartozások – kizárólag a helyi önkormányzatot megillető köztartozások kivételével – befizetésére idegen bevételek elszámolására szolgáló fizetési számlát,

f) letéti számlát, és

g) devizaszámlát

nyithat és tarthat fenn.

(5)334 A (3) bekezdés g) és h) pontja szerint nyitott alszámlákról, valamint a (4) bekezdés c)–e) pontja szerint vezetett fizetési számlákról kizárólag az alábbi műveletek teljesíthetők:

a) a helyi önkormányzat fizetési számlájára, valamint annak a (3) bekezdés szerinti alszámláira való átutalás,

b) más által kimutatott és beszedett adók módjára behajtandó köztartozások átutalása a tartozást kimutató által megadott fizetési számlára,

c) a központi költségvetést megillető közigazgatási hatósági eljárási illeték- és az azzal összefüggésben felszámított pótlék-, mulasztási bírságbevétel átutalása a Kincstár által vezetett fizetési számlára,

d) az adózó – visszatérítésre jogosult – részére történő visszatérítés, ideértve az Art. szerint fizetett kamatot is, és

e)335 az adózó kérelmére a (3) bekezdés g) és h) pontja szerint nyitott alszámlák, valamint a (4) bekezdés c)–e) pontja szerint vezetett fizetési számlák közötti átvezetések.

(6)336 A helyi önkormányzat a (3) bekezdés g) és h) pontja, valamint a (4) bekezdés c)–e) pontja szerinti bevételeket e számlákon, alszámlákon köteles beszedni. Ha a helyi önkormányzat más fizetési számlájára, alszámlájára érkezik befizetés, a befizetést a megfelelő fizetési számlákra befolyó bevételekhez kapcsolódó nyilvántartáson is át kell vezetni.

(7) A (3) bekezdés g) pontja szerinti alszámlák esetén az indokolt visszatérítéseket az alszámláról kell teljesíteni. Ha az alszámlán lévő összeg nem nyújt fedezetet az utaláshoz, a visszatérítés fedezetének megfelelő összeget a kapcsolódó fizetési számláról kell átvezetni az alszámla javára.

(8)337 A (4) bekezdés c) pontja szerinti fizetési számlára beszedett közigazgatási hatósági eljárási illeték- és az azzal összefüggésben felszámított késedelmi pótlék-, bírságbevételt a visszatérítésekkel csökkentve negyedévente, a (4) bekezdés d) pontja szerinti fizetési számlára beszedett, a központi költségvetést megillető gépjárműadó bevételt havonta, a tárgynegyedévet – a gépjárműadó vonatkozásában a tárgyhónapot – követő hónap 10. napjáig kell a Kincstár által megjelölt fizetési számlára átutalni.

(9)338 A (4) bekezdés e) pontja szerinti fizetési számláról a helyi önkormányzatot megillető bevétel hó végén rendelkezésre álló összegét a tárgyhónapot követő hónap 10-éig kell a helyi önkormányzat fizetési számlájára átutalni. A nem a helyi önkormányzatot megillető bevételt szükség szerint, de legkésőbb a hó végén rendelkezésre álló összeget a tárgyhót követő hónap 10-éig kell a behajtást kérő szerv fizetési számlájára átutalni.

(10)339 Ha a (4) bekezdés d) pontja szerinti fizetési számláról a (8) bekezdésben az e fizetési számlára nézve meghatározott határidő letelte előtt, még a tárgyhónapban történik a települési önkormányzat más fizetési számlájára átutalás, azzal egyidejűleg a központi bevételi számlát megillető hányadot is át kell utalni a Kincstár által meghatározott fizetési számlára.

(11)340 Ha a (4) bekezdés d) pontja szerinti számláról a (8) bekezdésben előírt fizetési kötelezettség az abban meghatározott határidőn belül nem teljesül, a települési önkormányzat a meg nem fizetett összeg után – a határidő leteltét megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő mértékű – kamatot fizet. A kamatfizetés kezdőnapja a fizetési kötelezettség határidejének leteltét követő első nap, a kamatfizetés utolsó napja a késedelmes fizetés napja. A kamatot külön, a Kincstár által meghatározott fizetési számlára kell megfizetni.

146. § (1)341 A nemzetiségi önkormányzatra, a társulásra és a térségi fejlesztési tanácsra a 145. § (1) és (2) bekezdését kell alkalmazni.

(2)342 A nemzetiségi önkormányzat, a társulás és a térségi fejlesztési tanács

a) fizetési számlájához kapcsolódóan a 145. § (3) bekezdés d)–f), j) és k) pontja szerinti alszámlákat,

b) a letéti pénzeszközök kezelésére letéti számlát, és

c) devizaszámlát

vezethet.

147. § (1)343 Az államháztartás önkormányzati alrendszerébe tartozó költségvetési szerv fizetési számlája megnyitásáról, megszüntetéséről – a költségvetési szerv alapítása, megszüntetése esetén az alapítás, megszüntetés időpontja szerinti határnappal – a gazdasági szervezettel rendelkező költségvetési szerv és a 11. § (4) bekezdése szerinti költségvetési szerv esetén a költségvetési szerv, más költségvetési szerv esetén a 10. § (1)–(3) bekezdése szerint kijelölt költségvetési szerv gondoskodik.

(2)344 A helyi önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzat, a társulás és a térségi fejlesztési tanács irányítása alá tartozó költségvetési szerv a fizetési számláján lévő szabad pénzeszközeit betétként kizárólag a fizetési számlájához kapcsolódó alszámlán kötheti le.

(3)345 A helyi önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzat, a társulás irányítása alá tartozó költségvetési szerv a számlájához kapcsolódóan a (2) bekezdés, valamint a 145. § (3) bekezdés d), e), j) és k) pontja szerinti alszámlákat vezetheti.

(4)346 A helyi önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzat, a társulás és a térségi fejlesztési tanács irányítása alá tartozó költségvetési szerv a fizetési számláján kívül

a) az irányító szerv vezetőjének engedélyével a dolgozói lakásépítésének támogatására munkáltatói lakásépítés és -vásárlás támogatási fizetési számlát,

b) külföldi támogatás, segély fogadására devizaszámlát, és

c) a 120. § rendelkezései szerint letéti számlát

vezethet.

147/A. §347 (1)348 A helyi önkormányzat, helyi nemzetiségi önkormányzat, társulás, és az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott helyi önkormányzati költségvetési szerv a számlavezető megváltoztatásáról hozott döntéséről az Igazgatóság útján a Kincstárt a változás tervezett időpontja előtt harminc nappal megelőzően írásban értesíti.

(2) Az (1) bekezdésben megjelölt szerv a fizetési számlája megváltozásáról az Igazgatóság útján a Kincstárat a változással egyidejűleg írásban értesíti.

148. § (1) A költségvetési szerv készpénzt vehet fel házipénztárába.

(2) A házipénztárból felvett készpénzelőleggel a készpénzt felvevőnek el kell számolnia a költségvetési szerv belső szabályzatában meghatározottak szerint.

(3)349 Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv

a) a közfoglalkoztatásban résztvevők bére,

b) az egységes rovatrend és K41. Társadalombiztosítási ellátások és K47. Intézményi ellátottak pénzbeli juttatásai rovaton elszámolandó kiadások,

c) az egységes rovatrend K31. Készletbeszerzés és K34. Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások rovatain elszámolandó kiadások,

d) az egységes rovatrend K61. Immateriális javak beszerzése, létesítése, K63. Informatikai eszközök beszerzése, létesítése és K64. Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése rovatain elszámolandó, kisértékű immateriális javak, tárgyi eszközök beszerzésére irányuló kiadások,

e) az egységes rovatrend K33. Szolgáltatási kiadások és K123. Egyéb külső személyi juttatások rovatain elszámolandó, százezer forint értéket el nem érő kiadások,

f) a c)–e) pont szerinti kiadásokhoz kapcsolódóan az egységes rovatrend K351. Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó és a K67. Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó rovatain elszámolandó kiadások, és

g) az a)–f) pont szerinti kiadásokra a foglalkoztatottaknak elszámolási kötelezettséggel adott előlegek

készpénzben történő teljesítésére igényelheti – a költségvetési szerv pénzkezelési szabályzatában meghatározott házipénztári keret nagyságára is figyelemmel – készpénz felvételét a Kincstártól, és teljesíthet készpénzben kifizetést.

X. Fejezet

MARADVÁNYELSZÁMOLÁS, BESZÁMOLÁS

149. § (1) A költségvetési maradványt az éves költségvetési beszámoló készítésekor kell megállapítani az államháztartási számviteli kormányrendelet előírásainak megfelelően.

(2)350

(3) A költségvetési maradványból a központi költségvetést, irányító szervet megillető összeg befizetésén túl a költségvetési maradványt terhelő kifizetés a költségvetési év előirányzatai terhére nem teljesíthető.

150. §351 (1) Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv és a fejezeti kezelésű előirányzat kötelezettségvállalással terhelt költségvetési maradványának kell tekinteni

a) a költségvetési évben befolyt, az egységes rovatrend B3. Közhatalmi bevételek, B4. Működési bevételek és B5. Felhalmozási bevételek rovatain elszámolt olyan bevételt, amely bizonyítottan a bevétel ellenszolgáltatásaként teljesítendő kiadásokra a következő évben kerül felhasználásra, vagy a bevétel kizárólagos felhasználási célját jogszabály meghatározza,

b) a kötelezettségvállalások azon állományát, amelyre a kötelezettségvállalás a 46. § (1) bekezdése alapján a költségvetési év előirányzatai terhére történt, de a pénzügyi teljesítés áthúzódik a költségvetési évet követő év június 30-áig,

c) az európai uniós forrásból finanszírozott programok, a nemzetközi szerződések alapján megvalósuló segélyprogramok, a Nemzetközi Fejlesztési Együttműködés, az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről szóló 2007. évi LX. törvény alapján létrehozott kiotói egységek átruházásából befolyó bevételek költségvetési maradványát, valamint az üvegházhatású gázok közösségi kereskedelmi rendszerében és az erőfeszítés-megosztási határozat végrehajtásában történő részvételről szóló 2012. évi CCXVII. törvény hatálya alá tartozó kibocsátási egységek és légiközlekedési kibocsátási egységek értékesítéséből befolyt bevételek költségvetési maradványát.

d) az egységes rovatrend B6. Működési célú átvett pénzeszközök és B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök rovatain elszámolt olyan bevételeket, amelyek esetén az átadó az annak terhére ellátandó feladatot meghatározta,

e) az elkülönített állami pénzalapból meghatározott célra, elszámolási kötelezettséggel kapott költségvetési támogatásokat,

f) a deviza- és a valuta készlet év végi értékelése során megállapított árfolyamnyereség összegét,

g) a felsőoktatási intézményekben állami részösztöndíjas és önköltséges tanulmányokat folytató hallgatók által fizetett önköltségből és az államháztartáson kívülről érkező adományokból származó költségvetési maradványát,

h) a Széchenyi Kártya Program költségvetési maradványát,

i) a Beruházás ösztönzési célelőirányzat költségvetési maradványát,

j) az EU Önerő Alap költségvetési maradványát,

k) a Kormány egyedi határozatával átcsoportosított előirányzat költségvetési maradványát, ha annak terhére az előirányzat-átcsoportosítást követő harminc napon belül megtörténik a kötelezettségvállalás, és

l) a Kormány egyedi határozata szerinti, a mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősülő kedvezményezettek hitelezésének elősegítése érdekében megvalósuló kezességi díjtámogatások költségvetési maradványát.

(2) Nem tekintendő kötelezettségvállalással terhelt költségvetési maradványnak az (1) bekezdés c), h), i), j) pontjában szereplő költségvetési maradványok azon része, amelyet a fejezetet irányító szerv elvonásra felajánlott, vagy amely eltérő célú felhasználásának engedélyezését kérte.

151. § (1)352 Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv költségvetési maradványából a központi költségvetést illeti meg

a) a végleges feladatelmaradás miatti összeg,

b) a normatív jellegű támogatások jogosultságot meghaladó többlete,

c)353 a 150. § (1) bekezdés e) pontja szerinti kivétellel a központi költségvetésből meghatározott célra rendelkezésre bocsátott, áthúzódó pénzügyi teljesítés nélküli összeg az európai uniós forrásból finanszírozott programok kivételével, és

d)354 a gazdálkodási szabályok megsértéséből származó költségvetési maradvány.

(2)355 A fejezeti kezelésű előirányzatoknak a gazdálkodási szabályok megsértéséből származó költségvetési maradványa a központi költségvetést illeti meg.

(3)356 Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv és a fejezeti kezelésű előirányzat kötelezettségvállalással nem terhelt költségvetési maradványa a teljes költségvetési maradványnak a kötelezettségvállalással terhelt költségvetési maradvány összegével, valamint a költségvetési maradványból a központi költségvetést megillető résszel csökkentett mértéke. A kötelezettségvállalással nem terhelt költségvetési maradvány elvonásáról vagy felhasználásáról a Kormány dönt. Az elvont költségvetési maradvány a központi költségvetést illeti meg.

(4)357 Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv és a fejezeti kezelésű előirányzat kötelezettségvállalással terhelt költségvetési maradványa a következő évben – az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv esetén saját hatáskörben, a fejezeti kezelésű előirányzatok esetén a fejezetet irányító szerv hatáskörében – elvégzett előirányzat-módosítás után, a 46. § (1) bekezdése szerint vállalt kötelezettségek június 30-ig történő kiegyenlítésére használható fel.

152. § (1)358 A fejezetet irányító szerv a fejezetbe sorolt költségvetési szervek és fejezeti kezelésű előirányzatok összesített költségvetési maradványáról az államháztartásért felelős miniszternek elszámolást (e § alkalmazásában a továbbiakban: elszámolás) készít.

(2) Az elszámolás költségvetési szervenként és fejezeti kezelésű előirányzatonként külön-külön tartalmazza

a)359 a költségvetési maradványból a központi költségvetést megillető részt,

b)360 a kötelezettségvállalással terhelt költségvetési maradványt, és

c)361 javaslatot a kötelezettségvállalással nem terhelt költségvetési maradvány változatlan célú visszahagyására vagy eltérő célú felhasználására.

(3) A fejezetet irányító szerv az elszámolást a költségvetési évet követő év április 15-éig nyújtja be az államháztartásért felelős miniszternek.

(4) Az államháztartásért felelős miniszter a benyújtott elszámolást a költségvetési évet követő év május 15-éig felülvizsgálja, és annak eredményéről a fejezetet irányító szervet tájékoztatja.

(5)362 Az államháztartásért felelős miniszter a (2) bekezdés c) pontja szerinti kérelmek alapján előterjesztést készít a Kormánynak a kötelezettségvállalással nem terhelt költségvetési maradványok változatlan vagy eltérő célú felhasználásának engedélyezéséről. A Kormány az előterjesztésről egyedi határozatban dönt.

153. § (1)363 Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv és a fejezeti kezelésű előirányzat kötelezettségvállalással terhelt, azonban a költségvetési évet követő év június 30-áig pénzügyileg nem teljesült, továbbá meghiúsult kötelezettségvállalás miatt kötelezettségvállalással nem terhelt költségvetési maradványának elvonásáról vagy felhasználásának további engedélyezéséről – a (2) és (2a) bekezdés figyelembevételével – a Kormány dönt. Az elvont költségvetési maradvány a központi költségvetést illeti meg.

(2)364 Az államháztartásért felelős miniszter az (1) bekezdés szerinti költségvetési maradványról előterjesztést készít a Kormánynak, amely rendelkezik annak elvonásáról, változatlan vagy eltérő célú felhasználásának engedélyezéséről.

(2a)365 A 150. § (1) bekezdés c), g), h), i), j) és l) pontja szerinti költségvetési maradvány terhére a költségvetési évet követő év június 30-át követően a Kormány döntése nélkül vállalható kötelezettség és teljesíthető kifizetés, kivéve a 150. § (1) bekezdés c), h), i), j) pontja szerinti költségvetési maradványok azon részét, amelyet a fejezetet irányító szerv elvonásra felajánlott vagy amely eltérő célú felhasználásának engedélyezését kérte.

(3)366 Az államháztartásért felelős miniszter a Kormány döntése alapján szeptember 15-éig hagyja jóvá a költségvetési maradványt, melyről értesíti a fejezetet irányító szervet és a Kincstárt.

(4)367 Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv költségvetési maradványát a fejezetet irányító szerv – a Kincstár egyidejű tájékoztatásával – az államháztartásért felelős miniszter jóváhagyását követő tizenöt napon belül állapítja meg.

154. § (1)368

A költségvetési maradványból a központi költségvetést megillető összeget a köztartozások kivételével a fejezetet irányító szervnek a Kincstár által a (2) bekezdésben foglaltak figyelembevételével megjelölt fizetési számla javára kell teljesítenie, a költségvetési maradvány jóváhagyását követő harminc napon belül.

(2)369 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjaiba sorolt költségvetési szerv esetén a költségvetési maradványból a központi költségvetést megillető rész a központi költségvetésen belül az adott társadalombiztosítás pénzügyi alapját illeti meg.

155. § (1)370 Az államháztartás önkormányzati alrendszerébe tartozó költségvetési szerv költségvetési maradványából az irányító szervet megillető rész számítását az irányító szerv határozza meg.

(2)371 Az államháztartás önkormányzati alrendszerébe tartozó költségvetési szerv költségvetési maradványát az irányító szerv a zárszámadási rendeletével, határozatával egy időben állapítja meg, és – szükség esetén – módosítja költségvetési rendeletét, határozatát.

(3)372

156. § (1) A Kincstár havonta kincstári költségvetési jelentést készít.

(2)373 A kincstári költségvetési jelentés költségvetési szervenként, központi kezelésű előirányzatonként, fejezeti kezelésű előirányzatonként, illetve az elkülönített állami pénzalap, társadalombiztosítás pénzügyi alapja előirányzataiként készül. A kincstári költségvetési jelentés a tárgyhónap utolsó napján ismert adatok alapján az egységes rovatrend szerinti bontásban tartalmazza az eredeti, módosított és zárolt előirányzatokat, a rovatok alábontásával azok teljesítését, és összevontan az igénybe vett előirányzat-felhasználási keretet.

(3) A kincstári költségvetési jelentést a Kincstár a tárgyhónapot követő hónap 10. napjáig – a nemzetbiztonsági szolgálatok kivételével – a honlapján közzéteszi, ahol

a) az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv, a központi kezelésű előirányzat, fejezeti kezelésű előirányzat, elkülönített állami pénzalap, társadalombiztosítás pénzügyi alapja kezelő szerve a saját vagy kezelt előirányzatai,

b) a fejezetet irányító szerv az irányítása alá tartozó fejezetbe sorolt valamennyi költségvetési szerv, központi kezelésű előirányzat, fejezeti kezelésű előirányzat, elkülönített állami pénzalap, társadalombiztosítás pénzügyi alapja, és

c) az államháztartásért felelős miniszter valamennyi az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv, központi kezelésű előirányzat, fejezeti kezelésű előirányzat, elkülönített állami pénzalap, társadalombiztosítás pénzügyi alapja

adatait megtekintheti, letöltheti.

(4)374 A Kincstár és az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv, az államháztartási számviteli kormányrendelet 1. mellékletében nem nevesített központi kezelésű előirányzat, fejezeti kezelésű előirányzat, elkülönített állami pénzalap, társadalombiztosítás pénzügyi alapja kezelő szerve a saját könyvvezetése és a kincstári költségvetési jelentés közötti eltéréseket az annak közzétételétől, megküldésétől számított tizenöt napon belül köteles egyeztetni. Az egyeztetés során feltárt és mindkét fél által elfogadott eltéréseket a 169. § (4) bekezdése szerint a Kincstárnak visszaküldött időközi költségvetési jelentésben kell feltüntetni, és ennek alapján azokat mindkét fél könyvvezetésében, illetve nyilvántartásaiban egymással azonos módon – a Kincstár nyilvántartásai esetén a költségvetési szerv, kezelő szerv rendelkezése alapján – javítani kell.

157. § A költségvetési év zárását követően

a) az államháztartás központi alrendszerében

aa) a Kincstár kincstári költségvetési beszámolót,

ab) a költségvetési szerv, valamint a központi kezelésű előirányzat, fejezeti kezelésű előirányzat, elkülönített állami pénzalap, társadalombiztosítás pénzügyi alapja kezelő szerve éves költségvetési beszámolót és zárszámadáshoz kapcsolódó adatszolgáltatást, és

b)375 a helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, társulás, térségi fejlesztési tanács, valamint az általuk irányított költségvetési szerv éves költségvetési beszámolót

készít.

158. §376 A fejezetet irányító szerv

a) az éves költségvetési beszámoló esetén a költségvetési évet követő év január 31-ig, a zárszámadáshoz kapcsolódó adatszolgáltatás esetén az államháztartásért felelős miniszter zárszámadási tájékoztatójának közzétételét követő öt napon belül – az abban szereplő időpont vagy időpontok alapul vételével – írásban meghatározza azok beküldésének határidejét,

b) az államháztartásért felelős miniszter zárszámadási tájékoztatójának figyelembevételével kialakítja az éves költségvetési beszámoló és a zárszámadáshoz kapcsolódó adatszolgáltatás elkészítéséhez szükséges szempontrendszert, rögzíti azok tartalmi és formai követelményeit, és

c) megküldi – a központilag előírt nyomtatványokon túl – az éves költségvetési beszámoló és a zárszámadáshoz kapcsolódó adatszolgáltatás további mellékleteit képező, fejezetet irányító szervi hatáskörben elrendelt adatszolgáltatások űrlapjait.

159. § (1) A Kincstár kincstári költségvetési beszámolót készít, melyet a költségvetési évet követő év február 15. napjáig megküld az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerveknek, a központi kezelésű előirányzatok, fejezeti kezelésű előirányzatok, elkülönített állami pénzalapok, társadalombiztosítás pénzügyi alapjai kezelő szerveinek, a fejezetet irányító szerveknek, az államháztartásért felelős miniszternek, valamint az Állami Számvevőszéknek.

(2)377 A kincstári költségvetési beszámoló a költségvetési év utolsó napjára vonatkozó adatok alapján a fizetési számlák egyenlegét és forgalmát, valamint az egységes rovatrend szerint az eredeti és a módosított előirányzatokat, valamint azok teljesítését tartalmazza.

(3)378 Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv, valamint a központi kezelésű előirányzatokról, fejezeti kezelésű előirányzatokról, elkülönített állami pénzalapokról, társadalombiztosítás pénzügyi alapjairól készített éves költségvetési beszámolóban a költségvetési szerv, illetve a kezelő szerv saját könyvvezetésének megfelelő adatokat kell szerepeltetni. A kincstári költségvetési beszámoló és az éves költségvetési beszámoló közötti eltérés esetén az eltérést a zárszámadáshoz csatolt külön indokolásban tételesen rögzíteni kell, és az eltérés dokumentumát az éves költségvetési beszámoló benyújtásával egyidejűleg a fejezetet irányító szerv részére meg kell küldeni. A fejezetet irányító szerv az éves költségvetési beszámoló felülvizsgálatát követően az eltérések dokumentumát a beszámoló benyújtásával egyidejűleg megküldi a Kincstár részére.

160. §379 Az éves költségvetési beszámoló készítési kötelezettségnek az államháztartási számviteli kormányrendeletben foglalt módon és határidőre kell eleget tenni.

161. § (1) A zárszámadáshoz kapcsolódó adatszolgáltatás számszaki és szöveges részből áll.

(2) A számszaki rész a kincstári költségvetés előirányzatainak teljesülését mutatja be. A szöveges rész elkészítéséhez az államháztartásért felelős miniszter zárszámadási tájékoztatót tesz közzé.

(3) Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv zárszámadáshoz kapcsolódó adatszolgáltatást a 158. § a) pontja szerinti határidőig kell megküldeni a fejezetet irányító szervnek.

(4) A fejezetet irányító szerv az államháztartásért felelős miniszter zárszámadási tájékoztatójában szereplő határidők szerint továbbítja az államháztartásért felelős miniszternek a zárszámadáshoz kapcsolódó adatszolgáltatást.

(5) A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai kezelő szerve az éves költségvetési beszámoló benyújtásával egy időben nyújtja be az államháztartásért felelős miniszternek a társadalombiztosítási szervek által folyósított, a központi költségvetésből finanszírozott ellátások részletes elszámolását, ideértve a működési költségtérítést és a postaköltséget is.

162. § A helyi önkormányzat képviselő-testülete részére a zárszámadáshoz a közvetett támogatásokat a 28. § szerinti részletezettséggel kell bemutatni.

XI. Fejezet

KEZESSÉG-, GARANCIAVÁLLALÁS, KÖVETELÉSEK

163. § (1)380 Az Áht. 100. § (1) bekezdése szerinti, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai javára elszámolandó vagyon elfogadásáról a követelést érvényesítő állami adóhatóság vagy a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai kezelő szerve jogosult dönteni. Ha a követelést az állami adóhatóság érvényesíti, a megszerzett vagyon társadalombiztosítás pénzügyi alapjai közötti megosztásáról értesíti a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai kezelő szerveit.

(2) Az állami adóhatóság az általa érvényesített követelések alapján megszerzett vagyon Áht. 100. § (2) bekezdése szerinti, az MNV Zrt. részére történő átadásakor a vagyon nyilvántartásba vételéhez szükséges bizonylatokat a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai kezelő szervei rendelkezésére bocsátja. Az társadalombiztosítás pénzügyi alapjai kezelő szervei ennek alapján a vagyont nyilvántartásba veszik, és gondoskodnak az MNV Zrt. adatszolgáltatása alapján a változások átvezetéséről.

(3) Az Áht. 100. § (2) bekezdése szerinti megállapodás megkötése során a vagyon átadójának abban az esetben is a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai kezelő szervei minősülnek, ha a vagyontárgyak elfogadásáról az (1) bekezdés alapján az állami adóhatóság döntött.

(4) Az MNV Zrt. az átvett vagyonról analitikus nyilvántartást vezet.

164. § (1) Az államháztartásért felelős miniszter a külpolitikáért felelős miniszter és a külgazdaságért és a Kárpát-medencei Gazdasági Övezet gazdaságfejlesztéséért felelős miniszter egyetértésével a százmillió USA dollárnál kisebb összegű külföldi követeléseket értékesítheti, azok leépítését célzó konstrukciókat dolgozhat ki és bonyolíthat le, ezzel kapcsolatban szükség és lehetőség szerint pályázatokat írhat ki, a külföldi követeléseket átütemezheti, valamint – a hosszú távú költségvetési szempontok és a külgazdaság-politikai meggondolások figyelembevételével – azokból engedményt adhat, ha azok lejártak, vagy bármilyen okból kétessé váltak.

(2) A külföldi követelések leépítését célzó pályázatokat az államháztartásért felelős miniszter által jóváhagyott feltételek szerint a Kincstár írja ki és bonyolítja le. A beérkezett pályázatok elbírálása az államháztartásért felelős miniszter által e célra kijelölt bíráló bizottság feladata. Ha a külföldi követelések leépítése kapcsán magánjogi szerződés megkötése válik szükségessé, a szerződést az államháztartásért felelős miniszter által meghatározott feltételek szerint a Kincstár köti meg. A Kincstár gondoskodik a megkötött szerződések végrehajtásáról, az ezek kapcsán felmerült jogvitákban az államháztartásért felelős miniszter által jóváhagyott álláspont szerint képviseli Magyarország álláspontját.

(3) A százmillió USA dollárnál nagyobb összegű külföldi követelések értékesítésére, átütemezésére, azokból engedmény adására az államháztartásért felelős miniszternek a Kormány adhat felhatalmazást.

XII. Fejezet

AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS INFORMÁCIÓS RENDSZERE

165. § (1) Az államháztartás információs rendszerében

a)381 a központi költségvetésről szóló törvényben megállapított bevételi és kiadási előirányzatokról, azok Országgyűlés, Kormány hatáskörében végzett módosításairól, átcsoportosításairól, továbbá azoknak az egységes rovatrend szerinti előirányzatairól, az előirányzatok módosításairól, átcsoportosításairól a Kincstár, és

b)382 a helyi önkormányzatok, helyi nemzetiségi önkormányzatok általános működéséhez és ágazati feladataihoz kapcsolódó támogatások előirányzatainak módosításairól, átcsoportosításairól a helyi önkormányzatokért felelős miniszter, a nemzetiségi önkormányzatok költségvetési támogatását biztosító előirányzatok módosításairól, átcsoportosításairól a nemzetiségpolitikáért felelős állami szerv

nyilvántartást vezet.

(2) Az előirányzatok nyilvántartása – az előirányzattal rendelkező azonosító adatain túlmenően – kiterjed

a) a költségvetési év azonosítására,

b) az előirányzatnak, és azok módosításának, átcsoportosításának egyszeri vagy tartós jellegére, és

c) az előirányzatok módosításának, átcsoportosításának hatásköreire.

166. § A központi költségvetésben előirányzatként szereplő minősített adatokat más hasonló, de minősített adatokat nem tartalmazó bevételi, kiadási előirányzatokkal összevontan, az azonosíthatóságot kizáró módon kell megjeleníteni.

167. § (1) Az Országgyűlés és a Kormány által elrendelt előirányzat-módosításokról, átcsoportosításokról az államháztartásért felelős miniszter öt munkanapon belül értesíti a fejezetet irányító szervet és a Kincstárt.

(2)383 A fejezetet irányító szerv az (1) bekezdésben foglaltak végrehajtását szolgáló előirányzatok módosításáról, átcsoportosításáról – a módosítást, átcsoportosítást elrendelő törvényre, határozatra történő hivatkozással – tájékoztatja a Kincstárt.

(3) A fejezetet irányító szerv a hatáskörében végrehajtott előirányzat-módosításokról, átcsoportosításokról öt munkanapon belül tájékoztatja a Kincstárt.

(4) Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv a saját hatáskörében végrehajtott előirányzat-módosításokról, átcsoportosításokról az intézkedés meghozatalát követő öt munkanapon belül tájékoztatja a Kincstárt és a fejezetet irányító szervet.

167/A. § (1) A törzskönyvi nyilvántartás tartalmazza a törzskönyvi jogi személy

1. törzskönyvi azonosító számát (a továbbiakban: PIR szám),

2. alaptevékenységét is kifejező, azonos vagy hasonló tevékenységet ellátó másik törzskönyvi jogi személy nevétől különböző egyedi megnevezését,

3. székhelyét,

4.385 főtevékenységét az államháztartási szakágazatok rendje, valamint közfeladatát, alaptevékenységeit a kormányzati funkciók rendje szerint,

5. törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzésének és törlésének időpontját,

6. vezetőjének vagy a vezetői jogok gyakorlására ideiglenesen jogosult személynek a nevét, kinevezésének, megbízásának módját, időpontját, időtartamát,

7. KSH statisztikai számjelét,

8. nettó finanszírozási körbe tartozását, annak kezdő és záró időpontját,

9. központosított illetmény-számfejtési körbe tartozását, annak kezdő és záró időpontját, valamint a Kincstár központosított illetményszámfejtést végző igazgatóságának kódját.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltakon kívül – ha a törzskönyvi jogi személy rendelkezik az alábbi adattal, illetve rá vonatkozóan fennáll az alábbi feltétel – a törzskönyvi nyilvántartás tartalmazza a törzskönyvi jogi személy

1. idegen nyelvű megnevezését, rövidített nevét,

2. levelezési címét,

3. önálló ügyintézésre jogosult vagy más szervezeti egysége által történő feladatellátását szolgáló, a törzskönyvi jogi személy székhelyétől tartósan elkülönült telephelyének címét, és – ha a törzskönyvi jogi személy elnevezésétől eltérő megnevezéssel rendelkezik – megnevezését,

4. adószámát, közösségi adószámát,

5. az Art. 22. § (1) bekezdése alapján tett nyilatkozatának adatait és az ilyen nyilatkozat benyújtásának időpontját,

6. által ténylegesen végzett adóköteles tevékenységek TEÁOR szerinti besorolását,

7. adókötelezettséget eredményező tevékenysége megkezdésének, illetve befejezésének időpontját,

8. társasági adó alanyiságára vonatkozó nyilatkozatának adatait és benyújtásának időpontját,

9. tevékenysége során keletkezett iratainak őrzési helyét, ha az nem azonos a székhellyel és a törzskönyvi jogi személy az adó alanyának minősül,

10. közhasznú szervezetként történő nyilvántartásba vételének tényét, a közhasznú jogállás megszerzésének, illetve törlésének időpontját,

11. hivatalos elérhetőségeit (vezetékes telefonszám, faxszám körzetszámmal, e-mail cím és mobilszám),

12. működése megszűnésének napját vagy a működés megszűnéséhez kapcsolódó feltételt, ha a törzskönyvi jogi személy alapítása határozott időre vagy bizonyos feltétel bekövetkeztéig szól,

13. jogelődjének, illetve jogutódjának megnevezését, székhelyét, PIR számát, adószámát, nem törzskönyvi jogi személy jogutód esetében a cégjegyzékszámát,

14. megszűnése esetén a jogutódlással összefüggő információkat, különösen a jövőbeni közfeladat-ellátás, vagyonátadás, foglalkoztatottak vonatkozásában,

15. létesítő, módosító és megszüntető okiratát szkennelt formában.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben meghatározottakon kívül a törzskönyvi nyilvántartás

a) költségvetési szerv törzskönyvi jogi személy esetében tartalmazza

1. a költségvetési szerv alapításának és megszüntetésének időpontját és módját,

2. a költségvetési szerv létesítő, módosító és megszüntető okiratának, az erről rendelkező jogszabálynak vagy határozatnak keltét, számát vagy azonosító adatát,

3. a költségvetési szerv felett az alapítói jogok gyakorlására, illetve a költségvetési szerv megszüntetésére jogosult valamennyi szerv megnevezését, székhelyét, adószámát,

4. a költségvetési szerv valamennyi irányító vagy felügyeleti, illetve fenntartó szervének megnevezését, székhelyét, adószámát,

5. az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv középirányító szervének PIR számát,

6–7.386

8. a költségvetési szervnél fennálló foglalkoztatási jogviszonyok megnevezését,

b) helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, társulás, térségi fejlesztési tanács esetében tartalmazza a helyi önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzat, a társulás és a térségi fejlesztési tanács létrejöttének és megszűnésének időpontját és módját,

c) jogszabály alapján a költségvetési szervek gazdálkodására vonatkozó szabályokat alkalmazó egyéb jogi személynek az a) pont 1–4. alpontja szerinti adatát, valamint valamennyi alapító szervének megnevezését, székhelyét, adószámát, ha azzal a jogszabály alapján a költségvetési szervek gazdálkodására vonatkozó szabályokat alkalmazó egyéb jogi személy rendelkezik.

(4) A törzskönyvi nyilvántartás – az (1)–(3) bekezdésben meghatározottakon kívül – az államháztartási információs rendszer által igényelt, más nyilvántartásokkal való kapcsolattartáshoz, továbbá a törzskönyvi jogi személy működésének, ellenőrzésének elősegítéséhez szükséges következő adatokat is tartalmazza:

1. a törzskönyvi jogi személynek az Áht. 103. § (3) bekezdése szerinti adminisztratív osztályozás alapjául szolgáló azonosító számát (a továbbiakban: államháztartási egyedi azonosító szám),

2. az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv esetében a központi költségvetésről szóló törvény szerinti szerkezeti rend szerinti besorolását,

3. a köznevelési tevékenységet végző törzskönyvi jogi személy OM azonosítóját, köznevelési tevékenysége megkezdésének, illetve befejezésének időpontját,

4. a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi törzskönyvi jogi személy ágazati azonosítóját, szolgáltató tevékenysége megkezdésének, illetve megszűnésének időpontját,

5. a törzskönyvi jogi személy szervtípusát – amely az államháztartási információs rendszer igényeinek megfelelő részletezettségben összetartozó törzskönyvi jogi személyek csoportjának jelölésére adminisztratív osztályozás szerinti kód –, szektorát, KSH gazdálkodási formájának kódját,

6. a törzskönyvi jogi személy KSH területi számjelét, KSH járás kódját,

7. a törzskönyvi jogi személy önkormányzattípusát, településtípusát,

8. az államháztartás önkormányzati alrendszerébe tartozó törzskönyvi jogi személy esetében a megye számát, KSH kódját, valamint az államháztartás önkormányzati alrendszerébe tartozó törzskönyvi jogi személy esetében a költségvetési gazdálkodás egységét meghatározó kódot (a továbbiakban: pénzügyi körzet),

9. a helyi önkormányzat működésének jellegét (polgármesteri hivatalt, közös önkormányzati hivatalt működtető önkormányzat),

10. közös önkormányzati hivatalt működtető önkormányzat esetében a közös önkormányzati hivatal PIR számát,

11. társult képviselő-testület esetén a közös önkormányzati hivatal PIR számát,

12. a közös önkormányzati hivatalt létrehozó települési önkormányzatok felsorolását,

13. a társulásban résztvevő települési önkormányzatok felsorolását,

14. a helyi önkormányzat, a helyi nemzetiségi önkormányzat fizetési számlájának és a 145. § (3) bekezdés d) pontja szerinti alszámlájának számát, a számlákat vezető hitelintézet nevét,

15. valamennyi adat, tény bejegyzése, módosítása és törlése hatályossá válásának időpontját,

16. valamennyi adat, tény bejegyzése, módosítása és törlése törzskönyvi bejegyzésének időpontját,

17. a törzskönyvi okiratok iktató számát.

(5) A törzskönyvi nyilvántartásban

a) a székhelyet, a telephelyet és az iratmegőrzési helyet legalább az irányítószám, település, közterület, közterület jellege, házszám,

b) a telephelyet – közterület, közterület jellege, házszám hiányában – a helyrajzi szám,

c) a levelezési címet az a) pontban meghatározott módon vagy az irányítószám, településnév és postafiók

feltüntetésével kell megjelölni.

167/B. § (1) A törzskönyvi nyilvántartás vezetésével kapcsolatos valamennyi közigazgatási hatósági eljárás – a hatósági ellenőrzés és a (2) és (3) bekezdés szerinti eljárás kivételével – az erre a célra rendszeresített és a Kincstár honlapján közzétett formanyomtatvány vagy elektronikus űrlap alkalmazásával, kérelemre indul.

(2) Az államháztartás információs rendszerének jogszabályban elrendelt módosulása miatt bekövetkező adatváltozások átvezetésére a Kincstár hivatalból indított eljárás keretében eseti csoportos adatmódosítást végezhet. A Kincstár az adatmódosításról és annak hatályossá válásáról a módosítást követő nyolc napon belül értesíti a törzskönyvi jogi személyt, valamint – költségvetési szerv és jogszabály alapján a költségvetési szervek gazdálkodására vonatkozó szabályokat alkalmazó egyéb jogi személy esetében – az alapítói jogokat gyakorló szervet.

(3) A törzskönyvi nyilvántartásba bejegyzett, az állami adóhatóság által is kezelt adatokról, valamint ezen adatok megváltozásáról – az Art. 22. § (1) bekezdése szerinti nyilatkozat változásának kivételével – a Kincstár az erre a célra szolgáló számítógépes rendszer útján értesíti az állami adóhatóságot.

(4) Az állami adóhatóság Art. 17/A. § (8) bekezdése szerinti értesítése alapján a törzskönyvi jogi személy adóazonosító számának megváltozását a Kincstár hivatalból jegyzi be.

(5) A köznevelési információs rendszertől elektronikus úton átvett OM azonosító számot és a köznevelési tevékenység megkezdésének és befejezésének időpontját a Kincstár hivatalból jegyzi be.

(6) A szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi információs rendszertől elektronikus úton átvett ágazati azonosítóját, szolgáltató tevékenysége megkezdésének, illetve megszűnésének időpontját a Kincstár hivatalból jegyzi be.

167/C. § (1) A költségvetési szerv és a jogszabály alapján a költségvetési szervek gazdálkodására vonatkozó szabályokat alkalmazó egyéb jogi személy

a) törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzését az alapítói jogokat gyakorló szerv a létesítő okirat csatolásával, a bejegyzési kérelem,

b) törzskönyvi nyilvántartásból történő törlését az alapítói jogokat gyakorló szerv a megszüntető okirat csatolásával, a törlési kérelem,

c) létesítő okiratát nem érintő, a 167/A. §-ban meghatározott adatának módosítását – az alapítói jogokat gyakorló szerv egyidejű értesítésével – a törzskönyvi jogi személy a változás-bejelentési kérelem,

d) létesítő okiratát érintő módosítást az alapítói jogokat gyakorló szerv az alapító okirat módosítását tartalmazó okirat, valamint az egységes szerkezetű alapító okirat csatolásával, a változás-bejelentési kérelem

– az adat keletkezésétől, illetve megváltozásától számított – nyolc napon belül a Kincstárnak történő benyújtásával kérheti.

(2) A költségvetési szerv és a jogszabály alapján a költségvetési szervek gazdálkodására vonatkozó szabályokat alkalmazó egyéb jogi személy alapító szervének megszűnése esetén az alapító szerv jogutódját, az alapítói jogok átruházása esetén az alapítói jogok átvevőjét terheli a költségvetési szerv és a jogszabály alapján a költségvetési szervek gazdálkodására vonatkozó szabályokat alkalmazó egyéb jogi személy törzskönyvi nyilvántartásba történő változásbejegyzésével kapcsolatos intézkedések megtételének kötelezettsége.

167/D. § (1) A helyi önkormányzat és a nemzetiségi önkormányzat

a) törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzését létesítő okiratának csatolásával, bejegyzési kérelem,

b) törzskönyvi nyilvántartásból történő törlését – nemzetiségi önkormányzat esetében megszüntető okiratának csatolásával – törlési kérelem,

c) 167/A. § (1)–(2) bekezdésében és (4) bekezdésében meghatározott adatának módosítását változás-bejelentési kérelem,

d) szervezeti és működési szabályzatát érintő módosítást a módosított szervezeti és működési szabályzat vagy a módosuló adat megváltozásáról szóló határozata csatolásával, változás-bejelentési kérelem

– az adat keletkezésétől, illetve megváltozásától számított – nyolc napon belül a Kincstárnak történő benyújtásával kérheti.

(2) A társulás

a) törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzését társulási megállapodás, és az azt elfogadó önkormányzati képviselő-testületi határozatok csatolásával, bejegyzési kérelem,

b) törzskönyvi nyilvántartásból történő törlését a társulás megszüntetésére vonatkozó megállapodás és az azt elfogadó önkormányzati képviselő-testületi határozatok csatolásával, törlési kérelem,

c) 167/A. § (1)–(2) bekezdésében és (4) bekezdésében meghatározott adatának módosítását változás-bejelentési kérelem,

d) a társulási megállapodást érintő módosítást a megállapodás módosításának, ás az azt elfogadó önkormányzati képviselő-testületi határozatok csatolásával, változás-bejelentési kérelem

– az adat keletkezésétől, illetve megváltozásától számított – nyolc napon belül a Kincstárnak történő benyújtásával kérheti.

(3) A térségi fejlesztési tanács

a) törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzését létesítő okiratának csatolásával, bejegyzési kérelem,

b) törzskönyvi nyilvántartásból történő törlését törlési kérelem,

c) 167/A. § (1)–(2) bekezdésében és (4) bekezdésében meghatározott adatának módosítását változás-bejelentési kérelem,

d) szervezeti és működési szabályzatát érintő módosítást a módosított szervezeti és működési szabályzata csatolásával, változás-bejelentési kérelem

– az adat keletkezésétől, illetve megváltozásától számított – nyolc napon belül a Kincstárnak történő benyújtásával kérheti.

167/E. § (1) A bejegyzési kérelemhez, a törlési kérelemhez és a változás-bejelentési kérelemhez a 167/C. § és 167/D. §-ban meghatározott okiratok és dokumentumok mellett, a bejelentett adatok igazolására szolgáló okiratok a következők:

1. az Áht. 8. § (7) bekezdése alapján kiadott, az államháztartásért felelős miniszter előzetes egyetértéséről szóló okirat,

2. a kultúráért felelős miniszter

a) előzetes egyetértéséről szóló okirat a fővárosi önkormányzat által fenntartott levéltár esetében,

b) előzetes véleményéről szóló okirat a megyei hatókörű városi múzeum, a települési könyvtár, a megyei könyvtár és a fővárosi önkormányzat által fenntartott könyvtár, a települési és megyei könyvtár és az önkormányzati rendelet hatálya alá tartozó közművelődési intézmény esetében,

3. helyi önkormányzati költségvetési szerv esetében az alapítást, adatmódosítást, átalakítást vagy megszüntetést jóváhagyó testületi vagy tanácsülés határozatának kivonata,

4. nemzetiségi önkormányzati törzskönyvi jogi személy esetében az alapítást, adatmódosítást, átalakítást vagy megszüntetést jóváhagyó nemzetiségi önkormányzati közgyűlés vagy képviselő-testületi határozatot magába foglaló testületi ülés jegyzőkönyvének kivonata,

5. közös működtetésű vagy fenntartású törzskönyvi jogi személy esetében az alapítói és irányítói vagy fenntartói jogok gyakorlására, illetve az alapítói és irányítói jogok megosztására vonatkozó 4. § (1) bekezdése szerinti megállapodás,

6. közös működtetésű vagy fenntartású költségvetési szerv esetében – ha a létesítő okirat nem tartalmazza azt – megállapodás arról, hogy a törzskönyvi jogi személy költségvetése melyik irányító szerv költségvetésében szerepel,

7.387 a helyi önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzat bankszámla-szerződése,

8. az államháztartás önkormányzati alrendszerébe tartozó törzskönyvi jogi személy esetében a feladat-, illetve intézményátadás esetén az átadó és átvevő közötti megállapodás, továbbá az átadásra-átvételre vonatkozó képviselő-testületi, közgyűlési határozatok kivonata,

9. térségi fejlesztési tanács esetében, jogszabály alapján lefolytatott törvényességi felügyeleti eljárás során hozott döntés, ha a döntés a 167/A. §-ban meghatározott adatokat érinti,

10. a vezetői kinevezésről, megbízásról szóló okirat,

11. jogszabály előírása esetén költségvetési szervnél a jogszabályban meghatározott személy egyetértése a vezetői megbízással kapcsolatban.

(2) Létesítő okiratként

a) költségvetési szerv esetében az Áht. 8. § (5) bekezdése alapján kiadott alapító okirat, az alapító okirat módosítását tartalmazó okirat (módosító alapító okirat), valamint a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat,

b) helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat esetében a képviselő-testület alakuló ülésén hozott, a törzskönyvi bejegyzéshez szükséges adatokat tartalmazó határozatának kivonata, valamint a törzskönyvi bejegyzést követően a szervezeti és működési szabályzata,

c) társulás esetében a társulási megállapodás,

d) térségi fejlesztési tanács esetében a térségi fejlesztési tanács alakuló ülésén hozott, a törzskönyvi bejegyzéshez szükséges adatokat tartalmazó határozatának kivonata, valamint a törzskönyvi bejegyzést követően a szervezeti és működési szabályzata,

e) jogszabály alapján a költségvetési szervek gazdálkodására vonatkozó szabályokat alkalmazó egyéb jogi személy esetében a rá vonatkozó jogszabályban előírtaknak megfelelő, a törzskönyvi bejegyzéshez szükséges adatokat tartalmazó alapító okirat

fogadható el.

(3) Megszüntető okiratként

a) költségvetési szerv esetében az Áht. 11. § (7) bekezdése alapján kiadott megszüntető okirat,

b) helyi nemzetiségi önkormányzat esetében a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 74. §-a szerinti esetben a helyi nemzetiségi önkormányzat székhelye szerinti helyi önkormányzat jegyzőjének a törzskönyvi nyilvántartásból történő törléshez szükséges adatokat tartalmazó nyilatkozata a megszűnésről,

c) helyi önkormányzat és nemzetiségi önkormányzat esetében jogszabály vagy a törzskönyvi nyilvántartásból történő törléshez szükséges adatokat tartalmazó határozat,

d) társulás esetében a társulás megszüntetéséről szóló megállapodás,

e) térségi fejlesztési tanács esetében jogszabály vagy a törzskönyvi nyilvántartásból történő törléshez szükséges adatokat tartalmazó határozat,

f) jogszabály alapján a költségvetési szervek gazdálkodására vonatkozó szabályokat alkalmazó egyéb jogi személy esetében a rá vonatkozó jogszabályban előírtaknak megfelelő, a törzskönyvi nyilvántartásból történő törléshez szükséges adatokat tartalmazó megszüntető okirata

fogadható el.

(4) A 167/C. § (1) bekezdésében és a 167/D. §-ban meghatározott okiratot, dokumentumot közokiratként vagy annak hiteles másolataként kell benyújtani. A törzskönyvi jogi személy nyilvántartásba vételéhez, adatai változásának nyilvántartásba vételéhez és a nyilvántartásból való törléséhez szükséges létesítő okiraton és megszüntető okiraton kívül a 167/A. §-ban meghatározott adatok igazolására szolgáló okiratok egyszerű másolatként is benyújthatóak.

(5) A bejegyzési kérelmet, a törlési kérelmet, a változás-bejelentési kérelmet és azok mellékleteit egy példányban kell benyújtani.

167/F. §388 A Kincstár a bejegyzési kérelmet, a törlési kérelmet, a változás-bejelentési kérelmet és azok mellékleteit megvizsgálja, és ha azok nem felelnek meg az Áht.-ban, a kormányzati funkciók, államháztartási szakfeladatok és szakágazatok osztályozási rendjéről szóló miniszteri rendeletben, a törzskönyvi jogi személy működéséről rendelkező jogszabályban vagy határozatban, illetve e rendeletben foglaltaknak, hiánypótlási felhívást bocsát ki.

167/G. § (1) A Kincstár a bejegyzési kérelmet és a változás-bejelentési kérelmet benyújtó, adóköteles tevékenységet folytató törzskönyvi jogi személy helyett – az erre a célra szolgáló számítógépes rendszer útján – az állami adóhatóságtól beszerzi, és a törzskönyvi nyilvántartásban rögzíti annak adóazonosító számát (ideértve a közösségi adószámot is).

(2) A törzskönyvi nyilvántartásba vett, kincstári körbe tartozó törzskönyvi jogi személy államháztartási egyedi azonosító számának, a központi költségvetésről szóló törvény szerkezeti rendje szerinti besorolásának nyilvántartásba vétele a miniszter által vezetett nyilvántartásból történő információátadás útján történik.

167/H. § A Kincstár a törzskönyvi nyilvántartásba vétellel, illetve az adatmódosítással egyidejűleg a törzskönyvi jogi személy nyilvántartására és azonosítására szolgáló, hat számjegyből álló, annak hatodik számjegyén ellenőrző számmal ellátott egyedi PIR számot és statisztikai számjelet képez, amely tekintetében annak összeállításáról és változásáról a Központi Statisztikai Hivatal részére elektronikus úton adatot szolgáltat.

167/I. § A törzskönyvi jogi személy korábbi adatai visszakereshetőségének biztosítása érdekében a törzskönyvi nyilvántartás adatait a Kincstár húsz évig archiválja. A törzskönyvi okiratot a Kincstár húsz évig őrzi meg.

167/J. § A törzskönyvi jogi személynek a Kincstár honlapján közzéteendő, azon elérhető és kereshető adatai:

1. a törzskönyvi jogi személy megnevezése, székhelye, PIR száma,

2. a törzskönyvi jogi személy alaptevékenységének államháztartási szakágazata és fő TEÁOR kódja,

3. a törzskönyvi jogi személy adószáma, statisztikai számjele,

4. a törzskönyvi jogi személy államháztartási egyedi azonosító száma,

5–6.389

7. az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv esetében annak fejezetrend szerinti besorolása;

8. az államháztartás önkormányzati alrendszerébe tartozó törzskönyvi jogi személy esetében a megye szám, pénzügyi körzet száma és neve,

9. a törzskönyvi jogi személy vezetőjének neve és kinevezésének időpontja,

10. a költségvetési szerv és a jogszabály alapján a költségvetési szervek gazdálkodására vonatkozó szabályokat alkalmazó egyéb jogi személy alapításának és megszüntetésének időpontja, a helyi önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzat, a társulás és a térségi fejlesztési tanács létrejöttének és megszűnésének időpontja,

11. a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés és törlés időpontja,

12. a költségvetési szerv és a jogszabály alapján a költségvetési szervek gazdálkodására vonatkozó szabályokat alkalmazó egyéb jogi személy irányító, felügyeleti szervének megnevezése, székhelye, PIR száma,

13. a költségvetési szerv és a jogszabály alapján a költségvetési szervek gazdálkodására vonatkozó szabályokat alkalmazó egyéb jogi személy vonatkozásában alapítói jogokat gyakorló szerv megnevezése, székhelye, PIR száma,

14. a költségvetési szerv és a jogszabály alapján a költségvetési szervek gazdálkodására vonatkozó szabályokat alkalmazó egyéb jogi személy fenntartó szervének megnevezése, székhelye, PIR száma,

15. a közös önkormányzati hivatalban résztvevő települési önkormányzatok neve, székhelye, PIR száma,

16. a társulásban résztvevő települési önkormányzatok neve, székhelye, PIR száma,

17. a köznevelési tevékenységet végző törzskönyvi jogi személy OM azonosítója,

18. a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi törzskönyvi jogi személy ágazati azonosítója,

19. a költségvetési szerv módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata vagy megszüntető okirata szkennelt formában.

167/K. § (1) A Kincstár a honlapján közzétett, e célra rendszeresített elektronikus űrlapon előterjesztett kérelemre

a) a kérelemben meghatározott időpontra szóló, a törzskönyvi jogi személynek a törzskönyvi nyilvántartásban szereplő, egyes fennálló vagy törölt adatára vonatkozóan törzskönyvi igazolást,

b) a kérelemben meghatározott időpontra szóló, a törzskönyvi jogi személynek a törzskönyvi nyilvántartásban szereplő valamennyi fennálló vagy törölt adatára vonatkozóan törzskönyvi kivonatot,

c) a kérelemben meghatározott időpontra szóló, a törzskönyvi jogi személyek meghatározott csoportjának a törzskönyvi nyilvántartásban szereplő, egyes fennálló vagy törölt adatának igazolására csoportos törzskönyvi igazolást,

d) a kérelemben meghatározott időpontra szóló, a törzskönyvi jogi személyek meghatározott csoportjának a törzskönyvi nyilvántartásban szereplő valamennyi fennálló vagy törölt adatának igazolására csoportos törzskönyvi kivonatot

állít ki.

(2) A Kincstár a költségvetési szerv törzskönyvi jogi személy alapító okiratáról, az alapító okirat módosításáról és az egységes szerkezetű alapító okiratáról, valamint a megszüntető okiratáról kérelemre hitelesített másolatot ad ki.

(3) A törzskönyvi jogi személyek meghatározott csoportjának vagy teljes körének a törzskönyvi nyilvántartásban szereplő, egyes fennálló vagy törölt adatára vonatkozó (a továbbiakban: csoportos adatszolgáltatás) kérelemben fel kell tüntetni a kérelmező nevét (megnevezését), címét (székhelyét), a kérelemmel érintett törzskönyvi jogi személyek és a 167/A. §-ban meghatározott adatok közül az igényelt adatok körét, az átvétel módját (személyesen vagy elektronikus úton), az értesítési elérhetőséget (elektronikus levélcím, telefonszám).

(4) A csoportos adatszolgáltatás – a (3) bekezdésben meghatározott kivétellel – költségtérítés ellenében történik, amelynek összegét a Kincstár az adatszolgáltatás teljesítését megelőzően állapítja meg és közli a kérelmezővel. A költségtérítés összegét a Kincstár honlapján megjelölt fizetési számlájára kell befizetni. A csoportos adatszolgáltatás teljesítésére kizárólag a befizetés igazolását követően kerülhet sor.

(5) A csoportos adatszolgáltatás a bíróság, az ügyészség, a nemzetbiztonsági szolgálatok, a nyomozó hatóság, a közigazgatási szervek, a közjegyző, a bírósági végrehajtó, az állami, önkormányzati ellenőrző szervek és az MNV Zrt. számára – közfeladataik ellátása érdekében – ingyenes. A csoportos adatszolgáltatás iránti kérelemben a felhasználás céljára és az ingyenességre hivatkozni kell.

167/L. § A törzskönyvi nyilvántartás adatainak gépi adatfeldolgozási eszközzel való közvetlen elérése – az állami adóhatóság kivételével – a Kincstárral megkötött szerződés alapján történhet.

167/M. §391 (1) Az Áht. 107. § (1) bekezdése szerinti szervek rendszeres bejelentési, adatszolgáltatási kötelezettségeit a 7. melléklet tartalmazza.

(2) Az Állami Számvevőszék – a helyi önkormányzatokkal kapcsolatos ellenőrzési feladatai ellátásához szükséges mértékben – a helyi önkormányzatokra és a helyi nemzetiségi önkormányzatokra vonatkozó adatok kezelő szerveitől az egyes helyi önkormányzatokra vonatkozó adatbázisok rendelkezésre bocsátását kérheti. Az adatszolgáltatási kötelezettség nem vonatkozik a minősített adatokra.

(3) Az Áht.-ban és e rendeletben meghatározott adatszolgáltatások során közölt adatokkal kapcsolatban a Kincstár és az adatok statisztikai feldolgozását végző szervezet adategyeztetést végezhet, az adatszolgáltatóhoz módszertani, elszámolási kérdéseket intézhet, a helyes számviteli szabályok alkalmazására, betartására figyelmeztethet. Szóbeli kérdésre szóban, írásbeli kérdésre írásban kell válaszolni. Ha jogszabály másként nem rendelkezik, az adatszolgáltatónak a válaszadást, illetve hibás adatközlés esetén a megismételt adatszolgáltatást a megkeresést követően haladéktalanul, de legkésőbb nyolc napon belül kell teljesítenie.

168. §392

169. § (1)393 Az Áht. 108. § (2) bekezdése szerinti időközi költségvetési jelentés az egységes rovatrend rovatai eredeti és módosított előirányzatait, valamint azok teljesítését mutatja be.

(2)394 A helyi önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzat, a társulás, valamint a térségi fejlesztési tanács az időközi költségvetési jelentést a költségvetési év első három hónapjáról április 20-áig, azt követően havonta, a tárgyhót követő hónap 20-áig, a költségvetési év tizenkét hónapjáról a költségvetési évet követő év február 5-éig az Igazgatóságnak küldi meg.

(3) Az Igazgatóság az összesítéseket nyolc munkanapon belül juttatja el a Kincstárnak, amelyet az további hét munkanapon belül megküld az államháztartásért felelős miniszternek.

(4)395 Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv, központi kezelésű előirányzat, fejezeti kezelésű előirányzat, elkülönített állami pénzalap, társadalombiztosítás pénzügyi alapja kezelő szerve időközi költségvetési jelentése a kincstári költségvetési jelentésen alapul. Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv, kezelő szerv – az államháztartási számviteli kormányrendelet 1. mellékletében meghatározott központi kezelésű előirányzatok kivételével – a kincstári költségvetési jelentést kiegészíti a követelések, kötelezettségvállalások, más fizetési kötelezettségek adataival, és a 156. § (4) bekezdése szerinti esetleges egyeztetések, javítások lefolytatását követően, a Kincstár általi közzétételt követő tizenöt napon belül visszaküldi a Kincstárnak.

170. § (1) Az Áht. 108. § (2) bekezdése szerinti időközi mérlegjelentést az eszközök és források alakulásáról negyedévenként, a főkönyvi kivonat állományi számláinak adataiból, vagy az azt alátámasztó nyilvántartásokból kell elkészíteni.

(2) Az időközi mérlegjelentést – a (3), (4) és (9) bekezdésben foglalt kivétellel – a tárgynegyedévet követő hónap 20. napjáig, a negyedik negyedévre vonatkozóan gyorsjelentésként a tárgynegyedévet követő negyven napon belül, az éves jelentést az éves költségvetési beszámoló benyújtásának határidejével megegyezően kell az irányító szervhez benyújtani.

(3) Az elkülönített állami pénzalapokról és a társadalombiztosítás pénzügyi alapjairól készített időközi mérlegjelentést az állami adóhatóság adatszolgáltatását követő öt munkanapon belül kell elkészíteni és az elkülönített állami pénzalapok kezelő szerveinek a fejezetet irányító szerv, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai kezelő szerveinek a Kincstár részére megküldeni. A negyedik negyedévre vonatkozó gyorsjelentést az állami adóhatóságnak a követelések értékvesztésének összegéről negyedévente elkészített adatszolgáltatását megelőzően, a negyedik negyedévre számított értékvesztés nélkül kell összeállítani és a költségvetési évet követő év március 20-áig megküldeni.

(4) A (3) bekezdésben foglaltaktól eltérően a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai kezelő szerveinek az első negyedévre vonatkozó időközi mérlegjelentése nem tartalmazza a 138. § (5) bekezdés c) és d) pontja szerinti állami adóhatósági adatszolgáltatást és a végleges nyitó adatokat. Ezt a gyorsjelentést a tárgynegyedévet követő hónap 25-éig kell a Kincstár részére megküldeni.

(5) Az irányító szerv a (2) bekezdés szerinti időközi mérlegjelentéseket a tárgynegyedévet követő hónap 25. napjáig, a negyedik negyedévre vonatkozó gyorsjelentést öt munkanapon belül, az éves jelentést az éves költségvetési beszámoló továbbításának határidejével megegyezően juttatja el feldolgozásra a Kincstárnak, az államháztartás önkormányzati alrendszerébe tartozó irányító szerv esetén az Igazgatóságnak. Az elkülönített állami pénzalap esetén a fejezetet irányító szerv az időközi mérlegjelentést a (3) bekezdésben meghatározott időpontot követő öt munkanapon belül juttatja el feldolgozásra a Kincstárnak.

(6) Az időközi mérlegjelentés készítésére kötelezettek az éves elszámolásokra vonatkozóan a költségvetési évet követő év július 15-éig, az éves konszolidált elszámolásra vonatkozóan a költségvetési évet követő év november 15-éig a részesedések és a részesedések utáni osztalékok alakulására vonatkozó adatszolgáltatást juttatnak el az irányító szervhez. Az irányító szerv öt napon belül továbbítja az adatokat feldolgozásra a Kincstárhoz, az államháztartás önkormányzati alrendszerébe tartozó irányító szerv esetén az Igazgatóságnak.

(7) Az Igazgatóság – a megyei és a fővárosi adatok feldolgozását követően – az (5) és (6) bekezdés alapján megküldött adatok megyei szintű összesítését nyolc munkanapon belül készíti el. A Kincstár az elkészített országos összesítéseket további hét munkanapon belül megküldi az államháztartásért felelős miniszternek.

(8) Az időközi mérlegjelentés részeként el kell készíteni a közteher-bevételek adósainak alakulásáról készített adatszolgáltatást. A helyi önkormányzatok és az országos nemzetiségi önkormányzatok e kötelezettség alól mentesülnek.

(9)396 A Kincstár az államháztartási számviteli kormányrendelet 1. mellékletében meghatározott központi kezelésű előirányzatokra vonatkozó időközi mérlegjelentést az első negyedévre vonatkozóan június 15-éig, a második negyedévre vonatkozóan augusztus 15-éig, a harmadik negyedévre vonatkozóan november 5-éig, a negyedik negyedévre vonatkozóan a költségvetési évet követő év március 20-áig, az éves elszámolásra vonatkozóan a költségvetési évet követő év május 31-éig, a (8) bekezdés szerinti adatszolgáltatásra vonatkozóan a költségvetési évet követő év augusztus 30-áig az államháztartásért felelős miniszternek küldi meg.

(10)397 A tulajdonosi joggyakorló szervezet az időközi mérlegjelentést a rábízott állami vagyonra és az általa kezelt központi kezelésű előirányzatokra vonatkozóan a tárgynegyedévet követő negyvenöt napon belül, a negyedik negyedévre vonatkozóan gyorsjelentésként a tárgynegyedévet követő hatvan napon belül, az éves elszámolásra vonatkozóan az éves költségvetési beszámoló benyújtásának, illetve a költségvetési zárszámadás munkálatainak határidejével megegyezően az államháztartásért felelős miniszternek küldi meg.

171. §399 (1) z Áht. 108. § (4) bekezdése szerinti bírság mértéke – elmulasztott adatszolgáltatásonként – legfeljebb a helyi önkormányzatot a helyi önkormányzatok általános működéséhez és ágazati feladataihoz kapcsolódó támogatások eredeti igénylése alapján megillető támogatás 0,1%-ának megfelelő összeg, de legalább 50 000 forint. A bírság összegének megállapításakor – e §-ban foglaltak figyelembevételével – a Kincstár a kötelezettségszegés súlyát és ismétlődő jellegét mérlegeli.

(2) Ha az adatszolgáltatási késedelem a harminc napot nem haladja meg, a bírság összege az (1) bekezdés szerint megállapított összeg fele.

(3) Az (1) bekezdés szerinti bírság az adatszolgáltatási késedelem harmincadik napját követően, majd ezt követően minden újabb eltelt harminc napot követően ismételten kiszabásra kerül azzal, hogy a késedelem hatvanadik napjától ismételten kiszabott bírság összege az (1) bekezdés szerint megállapított összeg kétszerese.

(4) A helyi önkormányzat a bírság mérséklése vagy részletekben történő megfizetése tekintetében a határozat kézhezvételét követő nyolc napon belül kérelmet terjeszthet elő.

172. §400

XIII. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

173. § (1) Az államháztartásért felelős miniszter, az irányító szerv vezetője és a költségvetési szerv vezetője az e rendeletben meghatározott jogait és kötelezettségeit a rendeletalkotás kivételével a belső szabályzatában meghatározott módon átruházhatja. A különböző adatszolgáltatásokkal kapcsolatosan a bejelentésre, aláírásra jogosultak jegyzékét a Kincstár, illetve az államháztartásért felelős miniszter rendelkezésére kell bocsátani.

(2) A XIX. Uniós fejlesztések fejezet, 2. cím, 4. alcím, 1. Gazdaságfejlesztés Operatív Program jogcímcsoport „JEREMIE-típusú pénzügyi eszközök” prioritása, valamint a XIX. Uniós fejlesztések fejezet, 2. cím, 4. alcím, 29. Közép-magyarországi Operatív Program jogcímcsoport „A tudásalapú gazdaság innováció- és vállalkozás-orientált fejlesztése” prioritása terhére megvalósuló 1.3. intézkedés tekintetében a 66–99. §-ok előírásait nem kell alkalmazni.

(3) A 8. mellékletében megjelöltek kötelesek az ott meghatározott adatokat a leírt módon és időpontokban közzétenni.

174. §401

175. § Ez a rendelet 2012. január 1-jén lép hatályba.

176. §402 (1) Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet módosításáról szóló 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet hatálybalépése nem érinti az e rendelet 2012. december 31-én hatályos 12. § (3) bekezdése alapján kiadott mentesítések hatályát. Az e rendelet 2012. december 31-én hatályos 12. § (3) bekezdés a) pontja szerinti mentesítés hatálya megszűnik, ha a gazdasági vezető tanulmányait nem fejezi be és a tanulmányok megszűnésének időpontjában nem felel meg a 12. § rendelkezéseinek.

(1a)403 A 2012. december 31-én hatályos 12. § (2) bekezdése alapján a felsőoktatásban szerzett pénzügyi-számviteli végzettséggel rendelkező gazdasági vezető alkalmazására abban az esetben van lehetőség, ha vállalja, hogy a 12. §-ban meghatározott követelményeknek legkésőbb 2014. június 30-áig meg fog felelni. 2014. június 30-át követően e személyek csak a 12. §-ban foglalt feltételek szerint alkalmazhatók gazdasági vezetőként.

(2) E rendelet 2012. december 31-én hatályos rendelkezéseit a 2013. június 30-áig működő többcélú kistérségi társulásokra alkalmazni kell.

(3) A felülvizsgálattal és elszámolással kapcsolatban a megszűnő többcélú kistérségi társulás esetében, az Áht. szerint kijelölt települési önkormányzatot illeti meg a pótlólagos támogatás, illetve terheli kötelezettség.

(4) Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet módosításáról szóló 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelettel megállapított 96. § (13) bekezdését a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

(5) A megyei intézményfenntartó központoktól és intézményeitől a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény módosításáról szóló 2012. évi CLII. törvény alapján 2013. január 1-jével a települési önkormányzatok, többcélú kistérségi társulások és intézményei állományába kerülő köztisztviselők, közalkalmazottak és munkavállalók 2012. december havi, 2013. januárban esedékes illetményei, munkabérei és egyéb járandóságai, valamint azok közterhei kifizetésére a Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény 79. § (2)–(6) bekezdését kell alkalmazni azzal, hogy a helyi önkormányzatok és a társulások foglalkoztatottai alatt a megyei intézményfenntartó központoktól és intézményeitől a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény módosításáról szóló 2012. évi CLII. törvény alapján 2013. január 1-jével a települési önkormányzatok, társulások és intézményei állományába kerülő köztisztviselőket, közalkalmazottakat és munkavállalókat kell érteni.

(6) Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet módosításáról szóló 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelettel megállapított 72. § (3) bekezdés d)–e) pontját, 73. § (1) bekezdés d) pontját, 78. § (5a) bekezdését, 78. § (9) és (9a) bekezdését, 84. § (4a) és (4b) bekezdését egyedi elbírálás útján nyújtott költségvetési támogatás esetén a 2013. január 1-jén, vagy azt követően benyújtott támogatási igényekre, pályázati úton biztosított költségvetési támogatás esetén a 2013. január 1-jén, vagy azt követően megjelentetett pályázati kiírásokra kell alkalmazni.

(7)404 A 128. (2) bekezdés b) pontjától eltérően az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 150. § (4) bekezdése alapján előirányzat-átcsoportosítással rendelkezésre bocsátott, a költségvetési szerv költségvetése terhére megelőlegezett kiadások fedezetét biztosító támogatás összegét az előirányzatot átcsoportosító nyilatkozata alapján a havi előirányzat-felhasználási keret megállapításakor egy összegben kell figyelembe venni.

(8)405 Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásával kapcsolatos egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 74/2013. (III. 11.) Korm. rendelettel megállapított 145. §-t a 2013 januárjában beszedett gépjárműadó-bevételre is alkalmazni kell azzal, hogy a 145. § (4) bekezdés d) pontja szerinti fizetési számlára e bevételek központi költségvetést megillető részét az az államháztartásról szóló törvény végrehajtásával kapcsolatos egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 74/2013. (III. 11.) Korm. rendelet hatálybalépését406 követő tíz napon belül kell a Kincstár által megjelölt fizetési számlára átutalni.

(9)407 E rendeletnek az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet módosításáról szóló 3/2013. (I. 10.) Korm. rendelettel megállapított 77. § (1a) bekezdését és 94. § (1) bekezdését az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet módosításáról szóló 3/2013. (I. 10.) Korm. rendelet hatálybalépésekor408 folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

(10)409 E rendeletnek az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2012. (XII. 31.) Korm. rendelet módosításáról szóló 242/2013. (VI. 30.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított 96. § (4) bekezdés d) és j) pontját a Módr. hatálybalépésekor410 folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

176. §411

177. §412 (1) E rendeletnek az államháztartás szabályozásával összefüggő egyes rendeletek módosításáról szóló 307/2013. (VIII. 14.) Korm. rendelettel [a továbbiakban: 307/2013. (VIII. 14.) Korm. rendelet] megállapított 144/A. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott adatszolgáltatási kötelezettséget az önkormányzati adóhatóság első alkalommal 2013. augusztus 31-ig teljesíti a 2013. januártól júniusig terjedő időszakra.

(2) E rendeletnek a 307/2013. (VIII. 14.) Korm. rendelettel megállapított 144/A. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott adatszolgáltatási kötelezettség teljesítését az Igazgatóság első alkalommal az (1) bekezdésben meghatározott határidő leteltét követő hatvan napon belül ellenőrzi.

(3) A 108. § (3) bekezdése szerinti lebonyolítási szabályokat a Kincstár első alkalommal 2013. augusztus 20-áig teszi közzé.

178. §413 A VI. fejezetnek az államháztartás szabályozásával összefüggő egyes rendeletek módosításáról szóló 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelettel megállapított szabályait – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a 2014. január 1-jén vagy azt követően benyújtott támogatási igényekre, pályázati úton biztosított költségvetési támogatás esetén a 2014. január 1-jén vagy azt követően megjelentetett pályázati kiírásokra, és az azok alapján nyújtott költségvetési támogatásokra kell először alkalmazni.

(2) Az államháztartás szabályozásával összefüggő egyes rendeletek módosításáról szóló 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelettel hatályon kívül helyezett 84. § (4a) és (4b) bekezdését az államháztartás szabályozásával összefüggő egyes rendeletek módosításáról szóló 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet hatálybalépésekor414 folyamatban lévő ügyekben nem kell alkalmazni.

179. §415 (1) A helyi nemzetiségi önkormányzat által 2013. évben az Áht. 14. § (3) bekezdése szerinti fejezetből igénybe vett támogatások elszámolására és kincstári felülvizsgálatára a 2013. december 31-én hatályos 104. § (2)–(4) és (7) bekezdésében, 105. § (1) és (4) bekezdésében, 106. § (2) bekezdésében, 107. § (1) és (2) bekezdésében, 112. § (1) bekezdésében, 113. § (2) bekezdésében, 114. § (2) bekezdésében, valamint 115. § a) pont aa) alpontjában és b) pont bd) alpontjában foglaltakat kell alkalmazni.

(2) A 2013. december 31-én hatályos 7. melléklet 31. pontja szerinti, 2013. december hónapra vonatkozó adatszolgáltatást nem kell teljesíteni. A 2013. december 31-én hatályos 7. melléklet 32. pontja szerinti, 2013. december hónapra vonatkozó, és a 2013. december 31-én hatályos 7. melléklet 26. pontja szerinti, 2013. IV. negyedévére vonatkozó adatszolgáltatást az arra kötelezetteknek 2014. február 5-éig kell teljesíteni.

180. §416 (1) A 2014. január 1-jén a törzskönyvi nyilvántartásba bejegyzett költségvetési szervek alapító okiratának a szerv alaptevékenységei kormányzati funkciók szerinti besorolására vonatkozó, 2014. január 1-je előtt keletkezett bejegyzései tekintetében a (2)–(5) bekezdés szerint kell eljárni.

(2) A költségvetési szerv irányító szerve – a (3) és (4) bekezdésben foglaltak figyelembevételével – 2014. február 28-ig gondoskodik az (1) bekezdés szerinti költségvetési szerv alaptevékenységei kormányzati funkciók szerinti besorolására vonatkozó, jogszabályban meghatározott adatok alapító okiratban történő módosításáról.

(3) A (2) bekezdés szerinti adatok módosítása a Kincstár által 2014. január 5-ig közzétett formanyomtatványt kitöltve és azt a Kincstárnak megküldve is bejegyezhető a törzskönyvi nyilvántartásba.

(4) A (3) bekezdés szerinti esetben alapító okiratot módosító okirat nem készül, valamint az 5. § (4) bekezdését nem kell alkalmazni, azzal, hogy az így benyújtott nyomtatványban szereplő módosítás adatait az alapító okirat soron következő módosításakor kell az egységes szerkezetbe foglalt okiraton átvezetni.

(5) A költségvetési szerv alapító okiratának a (2)–(4) bekezdés szerinti módosítására vonatkozó törzskönyvi bejegyzések 2014. január 1-jétől hatályosak.

(6) Az (1)–(5) bekezdésben foglaltak az egyéb törzskönyvi jogi személyek tekintetében is alkalmazandók.

181. §417 A Magyarország 2014. évi központi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról szóló 2013. évi CCIII. törvény 8. § (1) bekezdésének hatálybalépését418 követő 60 napon belül a Kincstár hivatalból törli a költségvetési szerv gazdálkodási besorolására vonatkozó törzskönyvi bejegyzéseket. A gazdálkodási besorolásra vonatkozó, 2014. január 1-je előtt keletkezett alapító okiratban lévő bejegyzések törlését az alapító okiratok soron következő módosításakor az egységes szerkezetbe foglalt okiraton át kell vezetni.

182. §419 A 15. § (1) bekezdése, a 18/A. §, a 33/B. § és a 8. melléklet 23-29. pontja a tagállamok költségvetési keretrendszerére vonatkozó követelményekről szóló 2011. november 8-i 2011/85/EU tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.

1. melléklet a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelethez


A fejezetet irányító szerv és annak vezetője

1.420 a központi költségvetésről szóló törvény I. fejezeténél az Országgyűlés Hivatala és annak főigazgatója, a Közbeszerzési Hatóság tekintetében a Közbeszerzési Hatóság és annak elnöke, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság tekintetében a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság és annak elnöke, az Egyenlő Bánásmód Hatóság tekintetében az Egyenlő Bánásmód Hatóság és annak elnöke, a 8–10. címek tekintetében a Nemzetgazdasági Minisztérium és a nemzetgazdasági miniszter, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal tekintetében a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal és annak elnöke, a Nemzeti Választási Iroda tekintetében a Nemzeti Választási Iroda és annak elnöke,
2.421 a központi költségvetésről szóló törvény II. fejezeténél a Köztársasági Elnöki Hivatal és annak főigazgatója,
3. a központi költségvetésről szóló törvény III. fejezeténél az Alkotmánybíróság és annak elnöke,
4. a központi költségvetésről szóló törvény IV. fejezeténél az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala és annak főtitkára,
5. a központi költségvetésről szóló törvény V. fejezeténél az Állami Számvevőszék és annak elnöke,
6. a központi költségvetésről szóló törvény VI. fejezeténél az Országos Bírósági Hivatal és annak elnöke,
7. a központi költségvetésről szóló törvény VIII. fejezeténél a Legfőbb Ügyészség és a legfőbb ügyész,
8. a központi költségvetésről szóló törvény IX. fejezeténél a Belügyminisztérium és a belügyminiszter,
9.422 a központi költségvetésről szóló törvény X. fejezeténél a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium és a közigazgatási és igazságügyi miniszter, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala tekintetében a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és annak elnöke, a 24. cím tekintetében a Nemzetgazdasági Minisztérium és a nemzetgazdasági miniszter,
10.423 a központi költségvetésről szóló törvény XI. fejezeténél a Miniszterelnökség és a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal tekintetében a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal és annak elnöke, a 7. és a 8. cím tekintetében a Nemzetgazdasági Minisztérium és a nemzetgazdasági miniszter,
11. a központi költségvetésről szóló törvény XII-XV. és a XVIII. fejezeténél a minisztérium és a miniszter,
12. a központi költségvetésről szóló törvény XVI. fejezeténél a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és annak elnöke,
13.424 a központi költségvetésről szóló törvény XVII. fejezeténél a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a nemzeti fejlesztési miniszter, az Országos Atomenergia Hivatal tekintetében az Országos Atomenergia Hivatal és annak főigazgatója,
14.425 a központi költségvetésről szóló törvény XIX. fejezeténél a Miniszterelnökség és a Miniszterelnökséget vezető államtitkár,
15.426 a központi költségvetésről szóló törvény XX. fejezeténél az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az emberi erőforrások minisztere, a 21. cím tekintetében a Nemzetgazdasági Minisztérium és a nemzetgazdasági miniszter,
16. a központi költségvetésről szóló törvény XXX. fejezeténél a Gazdasági Versenyhivatal és annak elnöke,
17. a központi költségvetésről szóló törvény XXXI. fejezeténél a Központi Statisztikai Hivatal és annak elnöke,
18. a központi költségvetésről szóló törvény XXXIII. fejezeténél a Magyar Tudományos Akadémia és annak elnöke,
19. a központi költségvetésről szóló törvény XXXIV. fejezeténél a Magyar Művészeti Akadémia és annak elnöke,
20. a központi költségvetésről szóló törvény XLI-XLII. fejezeténél a Nemzetgazdasági Minisztérium és a nemzetgazdasági miniszter,
21. a központi költségvetésről szóló törvény XLIII. fejezeténél a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a nemzeti fejlesztési miniszter,
22. a központi költségvetésről szóló törvény XLIV. fejezeténél a Vidékfejlesztési Minisztérium és a vidékfejlesztési miniszter,
23. a központi költségvetésről szóló törvény LXXI. fejezeténél a Nyugdíjbiztosítási Alap tekintetében a nyugdíjpolitikáért felelős miniszter, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság és az igazgatási szervek tekintetében az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság vezetője,
24. a központi költségvetésről szóló törvény LXXII. fejezeténél az Egészségbiztosítási Alap tekintetében az egészségbiztosításért felelős miniszter, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár tekintetében az Országos Egészségbiztosítási Pénztár vezetője,
25. az elkülönített állami pénzalapok tekintetében az alappal való rendelkezésre jogosult, a felhasználásért felelős miniszter.

2. melléklet a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelethez


ADATLAP A KÖLTSÉGVETÉSI ELŐIRÁNYZATOK MÓDOSÍTÁSÁRA x/
a Kormány hatáskörében
Költségvetési év: …………..

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Millió forintban, egy tizedessel

Államház-tartási egyedi azonosító

Feje-
zet
szám

Cím szám

Al-
cím szám

Jog-
cím csop. szám

Jog-
cím szám

Előir.
csop. szám

Kie-
melt előir.
szám

Fejezet név

Cím név

Alcím név

Jogcím csop. név

Jogcím név

Előir. csop. név

Kiemel előirányzat név

K I A D Á S O K

A módosítás jogcíme

Módosítás
( + / - )

A módosítás következő évre áthúzódó hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/határozat száma

Előirányzat neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a) a költségvetési évben egyszeri jellegű b) a következő év költségvetésébe beépülő (nem kívánt törlendő!)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

x/ Az összetartozó előirányzat változásokat (+/-) egymást követően kell szerepeltetni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Államház-tartási egyedi azonosító

Feje-
zet
szám

Cím szám

Al-
cím szám

Jog-
cím csop. szám

Jog-
cím szám

Előir.
csop. szám

Kie-
melt előir.
szám

Fejezet név

Cím név

Alcím név

Jogcím csop. név

Jogcím név

Előir. csop. név

BEVÉTELEK

A módosítás jogcíme

Módosítás
( + / - )

A módosítás következő évre áthúzódó hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/határozat száma

Előirányzat neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a) a költségvetési évben egyszeri jellegű b) a következő év költségvetésébe beépülő (nem kívánt törlendő!)

 

 


x/ Az összetartozó előirányzat változásokat (+/-) egymást követően kell szerepeltetni.

Államház-tartási egyedi azonosító

Feje-
zet
szám

Cím szám

Al-
cím szám

Jog-
cím csop. szám

Jog-
cím szám

Előir.
csop. szám

Kie-
melt előir.
szám

Fejezet név

Cím név

Alcím név

Jogcím csop. név

Jogcím név

Előir. csop. név

 

TÁMOGATÁS

A módosítás jogcíme

Módosítás
( + / - )

A módosítás következő évre áthúzódó hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/határozat száma

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a) a költségvetési évben egyszeri jellegű b) a következő év költségvetésébe beépülő (nem kívánt törlendő!)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Foglalkoztatottak létszáma (fő) - időszakra

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Foglalkoztatottak létszáma (fő) - időszakra

 

 

 

 

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a) a költségvetési évben egyszeri jellegű b) a következő év költségvetésébe beépülő (nem kívánt törlendő!)

 

 

Az adatlap 5 példányban töltendő ki

Az előirányzatok felhasználása/zárolása (módosítás +/-)

 

Összesen:

 

I. negyedév

II. negyedév

III. negyedév

IV. negyedév

Fejezetet irányító szerv

1 példány

időarányos

 

 

 

 

 

 

 

Állami Számvevőszék

1 példány

teljesítményarányos

 

 

 

 

 

 

Magyar Államkincstár

1 példány

egyéb ........azonnal

 

 

 

 

 

 

Nemzetgazdasági Minisztérium

2 példány

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

x/ Az összetartozó előirányzat változásokat (+/-) egymást követően kell szerepeltetni.

3. melléklet a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelethez427

4. melléklet a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelethez



A bruttó körbe tartozó egészségügyi intézmények finanszírozásának ütemezése
1

Az Ávr. 1. § (1) bekezdés j) pontját a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (1) bekezdés 1. pontja hatályon kívül helyezte.

2

Az Ávr. 1. § (1) bekezdés l) pontját újonnan a 307/2013. (VIII. 14.) Korm. rendelet 7. §-a iktatta be.

3

Az Ávr. 1. § (1) bekezdés m) pontját a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 5. §-a iktatta be.

4

Az Ávr. 1. § (3) bekezdés b) pontja a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 40. § (2) bekezdés 1. pontja szerint módosított szöveg.

5

Az Ávr. 2. §-át a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (1) bekezdés 2. pontja hatályon kívül helyezte.

6

Az Ávr. 3. §-át megelőző alcím címe a 307/2013. (VIII. 14.) Korm. rendelet 30. § (2) bekezdés 1. pontja szerint módosított szöveg.

7

Az Ávr. 3. § (1) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 6. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

8

Az Ávr. 3. § (3) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 6. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

9

Az Ávr. 4. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 307/2013. (VIII. 14.) Korm. rendelet 29. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

10

Az Ávr. 5. § (1) bekezdés c) pontja a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

11

Az Ávr. 5. § (1) bekezdés f) pontját a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (1) bekezdés 3. pontja hatályon kívül helyezte.

13

Az Ávr. 7. §-a a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 8. §-ával megállapított szöveg.

14

Az Ávr. 8. §-a a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 8. §-ával megállapított szöveg.

15

Az Ávr. 9. §-át megelőző jogszabályi hivatkozást a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (1) bekezdés 4. pontja hatályon kívül helyezte.

16

Az Ávr. 9. § (2) bekezdését a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 40. § (1) bekezdés 3. pontja hatályon kívül helyezte.

17

Az Ávr. 9. § (3) bekezdése a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

18

Az Ávr. 9. § (4) bekezdését a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (1) bekezdés 5. pontja hatályon kívül helyezte.

19

Az Ávr. 9. § (5) bekezdése az 56/2012. (III. 30.) Korm. rendelet 27. §-a szerint módosított szöveg.

20

Az Ávr. 9. § (8) bekezdése a 74/2013. (III. 11.) Korm. rendelet 25. §-ával megállapított szöveg.

21

Az Ávr. 9. § (9) bekezdését az 56/2012. (III. 30.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be, szövege a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 39. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

22

Az Ávr. 10. § (1) bekezdés záró szövegrésze a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 2. pontja szerint módosított szöveg.

23

Az Ávr. 10. § (2) bekezdését a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 40. § (1) bekezdés 4. pontja hatályon kívül helyezte.

24

Az Ávr. 10. § (3) bekezdése a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 2. §-ával megállapított, a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 3. pontja szerint módosított szöveg.

25

Az Ávr. 10. § (3a) bekezdését az 56/2012. (III. 30.) Korm. rendelet 3. §-a iktatta be, szövege a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

26

Az Ávr. 10. § (3b) bekezdését az 56/2012. (III. 30.) Korm. rendelet 3. §-a iktatta be, szövege a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

27

Az Ávr. 10. § (3c) bekezdését az 56/2012. (III. 30.) Korm. rendelet 3. §-a iktatta be, szövege a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

28

Az Ávr. 10. § (6) bekezdése a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 39. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

29

Az Ávr. 10. § (7) bekezdését a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 40. § (1) bekezdés 4. pontja hatályon kívül helyezte.

31

Az Ávr. 11. § (1) bekezdés b) pontja a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 39. § 7. pontja szerint módosított szöveg.

32

Az Ávr. 11. § (3) bekezdése a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 40. § (2) bekezdés 3. pontja szerint módosított szöveg.

33

Az Ávr. 11. § (4) bekezdését a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 40. § (1) bekezdés 5. pontja hatályon kívül helyezte.

34

Az Ávr. 11. § (4a) bekezdését az 56/2012. (III. 30.) Korm. rendelet 4. §-a iktatta be, szövege a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 3. §-ával megállapított, a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 5. pontja szerint módosított szöveg.

36

Az Ávr. 12. § a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

37

Az Ávr. 12. § (1) bekezdés b) pontja a 74/2013. (III. 11.) Korm. rendelet 32. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

38

Az Ávr. 12. § (2) bekezdése a 74/2013. (III. 11.) Korm. rendelet 26. §-ával megállapított szöveg.

39

Az Ávr. 12. § (3) bekezdése a 74/2013. (III. 11.) Korm. rendelet 26. §-ával megállapított szöveg.

40

Az Ávr. 13. § (1) bekezdés c) pontja a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 6. pontja szerint módosított szöveg.

41

Az Ávr. 13. § (3a) bekezdését az 56/2012. (III. 30.) Korm. rendelet 6. §-a iktatta be, szövege a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

42

Az Ávr. 15. § (1) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 9. §-ával megállapított szöveg.

43

Az Ávr. 15. § (4) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 7. pontja szerint módosított szöveg.

44

Az Ávr. 16. §-át megelőző jogszabályi hivatkozást a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (1) bekezdés 6. pontja hatályon kívül helyezte.

45

Az Ávr. 16. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 8. pontja szerint módosított szöveg.

46

Az Ávr. 16. § (1) bekezdés b) pontja a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 9. pontja szerint módosított szöveg.

47

Az Ávr. 17. §-át megelőző jogszabályi hivatkozást a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (1) bekezdés 7. pontja hatályon kívül helyezte.

48

Az Ávr. 17. § (1) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 10. pontja, a 63. § (3) bekezdés 1. pontja szerint módosított szöveg.

49

Az Ávr. 17. § (1) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 10. pontja szerint módosított szöveg.

50

Az Ávr. 17. § (4) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 12. pontja szerint módosított szöveg.

51

Az Ávr. 18/A. §-át a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 10. §-a iktatta be.

52

Az Ávr. 19. § (1) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 13. pontja szerint módosított szöveg.

53

Az Ávr. 20. §-a a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 14. pontja szerint módosított szöveg.

54

Az Ávr. 23. § (3) bekezdése a 74/2013. (III. 11.) Korm. rendelet 32. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

55

Az Ávr. 23. § (4) bekezdés c) pontja a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 39. § 8. pontja, a 74/2013. (III. 11.) Korm. rendelet 32. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

56

Az Ávr. 24. § (1) bekezdés a) pontja a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 39. § 9. pontja szerint módosított szöveg.

57

Az Ávr. 24. § (2) bekezdése az 56/2012. (III. 30.) Korm. rendelet 29. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

58

Az Ávr. 24. § (3) bekezdése az 56/2012. (III. 30.) Korm. rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

59

Az Ávr. 24. § (4) bekezdése a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 40. § (2) bekezdés 4. pontja szerint módosított szöveg.

60

Az Ávr. 25. §-t a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 40. § (1) bekezdés 6. pontja hatályon kívül helyezte.

61

Az Ávr. 26. § (1) bekezdése a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 39. § 10. pontja szerint módosított szöveg.

62

Az Ávr. 27. §-át megelőző jogszabályi hivatkozás a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 15. pontja szerint módosított szöveg.

63

Az Ávr. 27. § (2) bekezdése a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 40. § (2) bekezdés 5. pontja szerint módosított szöveg.

64

Az Ávr. 29. § (2) bekezdése a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

65

Az Ávr. 29. § (3) bekezdése a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

66

Az Ávr. 30. §-a a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 11. §-ával megállapított szöveg.

67

Az Ávr. 31. §-a a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 12. §-ával megállapított szöveg.

68

Az Ávr. 32. § (1) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (3) bekezdés 2. pontja szerint módosított szöveg.

69

Az Ávr. 32. § (5) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 13. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

70

Az Ávr. 32. § (7) bekezdését a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 13. § (2) bekezdése iktatta be.

71

Az Ávr. 33. § (2) bekezdése a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 8. §-ával megállapított szöveg.

72

Az Ávr. 33/A. §-át a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 14. §-a iktatta be.

73

Az Ávr. 33/B. §-át a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 15. §-a iktatta be.

74

Az Ávr. 34. § (2) bekezdése a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 9. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

75

Az Ávr. 34. § (2) bekezdés b) pontja a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 16. §-ával megállapított szöveg.

76

Az Ávr. 34. § (2a) bekezdését a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 9. § (2) bekezdése iktatta be.

77

Az Ávr. 34/A. §-át az 56/2012. (III. 30.) Korm. rendelet 8. §-a iktatta be, szövege a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 17. §-ával megállapított szöveg.

78

Az Ávr. 35. § (1) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 16. pontja szerint módosított szöveg.

80

Az Ávr. 36. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 18. pontja szerint módosított szöveg.

81

Az Ávr. 36. § (2) bekezdés b) pontja a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 19. pontja szerint módosított szöveg.

82

Az Ávr. 36. § (2) bekezdés c) pontját a 74/2013. (III. 11.) Korm. rendelet 33. § (1) bekezdés 2. pontja hatályon kívül helyezte.

84

Az Ávr. 39. §-át a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (1) bekezdés 8. pontja hatályon kívül helyezte.

86

Az Ávr. 41. § (1) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 22. pontja szerint módosított szöveg.

87

Az Ávr. 41. § (2) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 23. pontja szerint módosított szöveg.

88

Az Ávr. 42. § előtti alcím címe a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 11. §-ával megállapított szöveg.

89

Az Ávr. 43. §-a a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 18. §-ával megállapított szöveg.

90

Az Ávr. 43/A. §-át az 56/2012. (III. 30.) Korm. rendelet 9. §-a iktatta be.

91

Az Ávr. 43/A. § (1) bekezdése a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 40. § (2) bekezdés 6. pontja szerint módosított szöveg.

92

Az Ávr. 43/A. § (3) bekezdését a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 19. §-a iktatta be.

93

Az Ávr. 45. § (1) bekezdése a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 39. § 12. pontja szerint módosított szöveg.

94

Az Ávr. 46. § (3) bekezdése a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 40. § (2) bekezdés 7. pontja szerint módosított szöveg.

95

Az Ávr. 48. § (2) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 20. §-ával megállapított szöveg.

96

Az Ávr. 50. § (1a) bekezdését a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 21. §-a iktatta be.

97

Az Ávr. 50. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 24. pontja szerint módosított szöveg.

98

Az Ávr. 51. § (1) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 22. §-ával megállapított szöveg.

99

Az Ávr. 52. § (1) bekezdés záró szövegrésze a 74/2013. (III. 11.) Korm. rendelet 32. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

100

Az Ávr. 52. § (1) bekezdés b) pontja a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 39. § 13. pontja, a 74/2013. (III. 11.) Korm. rendelet 32. § 7. pontja szerint módosított szöveg.

101

Az Ávr. 52. § (1) bekezdés c) pontja a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 40. § (2) bekezdés 8. pontja szerint módosított szöveg.

102

Az Ávr. 52. § (3) bekezdése a 479/2013. (XII. 17.) Korm. rendelet 20. §-a szerint módosított szöveg.

103

Az Ávr. 52. § (6a) bekezdését a 14/2013. (I. 25.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be, szövege a 74/2013. (III. 11.) Korm. rendelet 27. §-ával megállapított szöveg.

104

Az Ávr. 52. § (8) bekezdése a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 40. § (2) bekezdés 8. pontja szerint módosított szöveg.

105

Az Ávr. 53. § (1) bekezdés b) pontja a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 25. pontja szerint módosított szöveg.

106

Az Ávr. 53/A. §-át a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 23. §-a iktatta be.

107

Az Ávr. 54. § (1) bekezdését az 56/2012. (III. 30.) Korm. rendelet 29. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

108

Az Ávr. 54. § (2) bekezdése az 56/2012. (III. 30.) Korm. rendelet 27. §-a szerint módosított szöveg.

109

Az Ávr. 54. § (3) bekezdése az 56/2012. (III. 30.) Korm. rendelet 27. §-a szerint módosított szöveg.

110

Az Ávr. 54. § (5) bekezdése a 307/2013. (VIII. 14.) Korm. rendelet 30. § (2) bekezdés 3. pontja szerint módosított szöveg.

111

Az Ávr. 55. § (2) bekezdés b) pontja a 74/2013. (III. 11.) Korm. rendelet 32. § 8. pontja szerint módosított szöveg.

112

Az Ávr. 55. § (2) bekezdés c) pontja a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 39. § 14. pontja, a 74/2013. (III. 11.) Korm. rendelet 33. § (2) bekezdés 3. pontja szerint módosított szöveg.

113

Az Ávr. 55. § (2) bekezdés d) pontja a 74/2013. (III. 11.) Korm. rendelet 32. § 9. pontja szerint módosított szöveg.

114

Az Ávr. 55. § (2) bekezdés e) pontja az 56/2012. (III. 30.) Korm. rendelet 27. §-a, a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 39. § 15. pontja szerint módosított szöveg.

115

Az Ávr. 55. § (2) bekezdés f) pontja az 56/2012. (III. 30.) Korm. rendelet 10. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

116

Az Ávr. 55. § (2) bekezdés g) pontja az 56/2012. (III. 30.) Korm. rendelet 10. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

117

Az Ávr. 55. § (2) bekezdés i) pontja az 56/2012. (III. 30.) Korm. rendelet 10. § (2) bekezdésével megállapított és a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 39. § 16. pontja szerint módosított szöveg.

118

Az Ávr. 55. § (2) bekezdés j) pontja a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 12. §-ával megállapított szöveg.

119

Az Ávr. 56. § (1) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (3) bekezdés 3. pontja szerint módosított szöveg.

120

Az Ávr. 56. § (2) bekezdése a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 39. § 17. pontja szerint módosított szöveg.

121

Az Ávr. 56. § (3) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (3) bekezdés 4. pontja szerint módosított szöveg.

122

Az Ávr. 56. § (4) bekezdését a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 40. § (1) bekezdés 7. pontja hatályon kívül helyezte.

123

Az Ávr. 56. § (6) bekezdése a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 39. § 18. pontja szerint módosított szöveg.

124

Az Ávr. 57. § (4) bekezdése az 56/2012. (III. 30.) Korm. rendelet 29. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

125

Az Ávr. 59. § (3) bekezdés e) pontja a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 24. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

126

Az Ávr. 59. § (5) bekezdés a) pontja a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 24. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

127

Az Ávr. 59. § (5) bekezdés c) pontja a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 24. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

128

Az Ávr. 61. § (14) bekezdését a 307/2013. (VIII. 14.) Korm. rendelet 30. § (1) bekezdés 1. pontja hatályon kívül helyezte.

129

Az Ávr. 62. § (1) bekezdése a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 39. § 19. pontja szerint módosított szöveg.

130

Az Ávr. 62. § (2)–(4) bekezdését a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 40. § (1) bekezdés 8. pontja hatályon kívül helyezte.

131

Az Ávr. 64. § (2)–(3) bekezdését a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (1) bekezdés 9. pontja hatályon kívül helyezte.

132

Az Ávr. 65. §-át a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (1) bekezdés 10. pontja hatályon kívül helyezte.

133

Az Ávr. 65/A. §-át a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 25. §-a iktatta be.

134

Az Ávr. 66. § (1) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 26. §-ával megállapított szöveg.

135

Az Ávr. 66. § (2) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 26. §-ával megállapított szöveg.

136

Az Ávr. 66. § (3) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 26. §-ával megállapított szöveg.

137

Az Ávr. 66. § (4) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 26. §-ával megállapított szöveg.

138

Az Ávr. 67. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (3) bekezdés 5. pontja szerint módosított szöveg.

139

Az Ávr. 67. § (1) bekezdés h) pontja a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 27. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

140

Az Ávr. 67. § (1a) bekezdését a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 27. § (2) bekezdése iktatta be.

141

Az Ávr. 68. § (5) bekezdését a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 13. §-a iktatta be.

142

Az Ávr. 69. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 26. pontja szerint módosított szöveg.

143

Az Ávr. 69. § (1) bekezdés b) pontja a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 28. §-ával megállapított szöveg.

144

Az Ávr. 69/A. §-át a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 29. §-a iktatta be.

145

Az Ávr. 71. § (3) bekezdését a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 30. §-a iktatta be.

146

Az Ávr. 71. § (4) bekezdését a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 30. §-a iktatta be.

147

Az Ávr. 71. § (5) bekezdését a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 30. §-a iktatta be.

148

Az Ávr. 72. § (1) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 31. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

149

Az Ávr. 72. § (2) bekezdés c) pontját a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (1) bekezdés 11. pontja hatályon kívül helyezte.

150

Az Ávr. 72. § (3) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 31. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

151

Az Ávr. 72. § (3a) bekezdését a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 31. § (3) bekezdése iktatta be.

152

Az Ávr. 72. § (3b) bekezdését a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 31. § (3) bekezdése iktatta be.

153

Az Ávr. 72. § (4) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 27. pontja szerint módosított szöveg.

154

Az Ávr. 72. § (5) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 28. pontja szerint módosított szöveg.

155

Az Ávr. 72. § (7) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 31. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

156

Az Ávr. 72. § (8) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (3) bekezdés 6. pontja szerint módosított szöveg.

157

Az Ávr. 73. §-a a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 32. §-ával megállapított szöveg.

158

Az Ávr. 74/A. §-át a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 33. §-a iktatta be.

159

Az Ávr. 75. § (1) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 34. §-ával megállapított szöveg.

160

Az Ávr. 75. § (2) bekezdését a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (1) bekezdés 12. pontja hatályon kívül helyezte.

161

Az Ávr. 76. § (1) bekezdés a) pontját a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (1) bekezdés 13. pontja hatályon kívül helyezte.

162

Az Ávr. 76. § (3) bekezdését a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (1) bekezdés 14. pontja hatályon kívül helyezte.

163

Az Ávr. 77. § (1) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 35. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

164

Az Ávr. 77. § (1a) bekezdését a 3/2013. (I. 10.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be, szövege a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 29. pontja szerint módosított szöveg.

165

Az Ávr. 77. § (1b) bekezdését a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 35. § (2) bekezdése iktatta be.

166

Az Ávr. 77. § (2) bekezdése a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 39. § 23. pontja szerint módosított szöveg.

168

Az Ávr. 77. § (4) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (3) bekezdés 8. pontja szerint módosított szöveg.

169

Az Ávr. 78. §-át megelőző jogszabályi hivatkozás a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (3) bekezdés 9. pontja szerint módosított szöveg.

170

Az Ávr. 78. §-a a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 36. §-ával megállapított szöveg.

171

Az Ávr. 78/A. §-át a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 36. §-a iktatta be.

172

Az Ávr. 78/B. §-át a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 36. §-a iktatta be.

173

Az Ávr. 78/C. §-át a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 36. §-a iktatta be.

174

Az Ávr. 78/D. §-át a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 36. §-a iktatta be.

175

Az Ávr. 78/E. §-át a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 36. §-a iktatta be.

176

Az Ávr. 78/F. §-át a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 36. §-a iktatta be.

177

Az Ávr. 78/G. §-át a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 36. §-a iktatta be.

178

Az Ávr. 78/H. §-át a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 36. §-a iktatta be.

179

Az Ávr. 79. § (1) bekezdése az 56/2012. (III. 30.) Korm. rendelet 27. §-a szerint módosított szöveg.

180

Az Ávr. 79. § (2) bekezdése a 307/2013. (VIII. 14.) Korm. rendelet 9. §-ával megállapított szöveg.

181

Az Ávr. 80. §-a a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 37. §-ával megállapított szöveg.

182

Az Ávr. 81. §-át a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (1) bekezdés 15. pontja hatályon kívül helyezte.

183

Az Ávr. 82. §-át megelőző jogszabályi hivatkozás a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 30. pontja szerint módosított szöveg.

184

Az Ávr. 82. § g) pontja a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 31. pontja szerint módosított szöveg.

185

Az Ávr. 82. § h) pontja a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 32. pontja szerint módosított szöveg.

186

Az Ávr. 82. § i) pontját a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 38. § (1) bekezdése iktatta be.

187

Az Ávr. 83. § (1) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 38. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

188

Az Ávr. 83. § (1a) bekezdését a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 38. § (3) bekezdése iktatta be.

189

Az Ávr. 84. § (1) bekezdése a 307/2013. (VIII. 14.) Korm. rendelet 10. §-ával megállapított, a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 33. pontja szerint módosított szöveg.

190

Az Ávr. 84. § (2) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 34. pontja szerint módosított szöveg.

191

Az Ávr. 84. § (3) bekezdése a 74/2013. (III. 11.) Korm. rendelet 32. § 10. pontja szerint módosított szöveg.

192

Az Ávr. 84. § (4) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 39. §-ával megállapított szöveg.

193

Az Ávr. 84. § (4a) bekezdését a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 17. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (2) bekezdése.

194

Az Ávr. 84. § (4b) bekezdését a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 17. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (2) bekezdése.

195

Az Ávr. 84. § (7) bekezdését a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (1) bekezdés 16. pontja hatályon kívül helyezte.

196

Az Ávr. 84/A. §-át a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 40. §-a iktatta be.

197

Az Ávr. 85. §-a a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 41. §-ával megállapított szöveg.

198

Az Ávr. 86. §-a a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 41. §-ával megállapított szöveg.

199

Az Ávr. 88. § (1) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 42. §-ával megállapított szöveg.

200

Az Ávr. 88/A. §-át a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 43. §-a iktatta be.

201

Az Ávr. 88/B. §-át a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 43. §-a iktatta be.

202

Az Ávr. 88/C. §-át a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 43. §-a iktatta be.

203

Az Ávr. 90. § (4) bekezdés e) pontja a 307/2013. (VIII. 14.) Korm. rendelet 29. § 7. pontja szerint módosított szöveg.

204

Az Ávr. 91–100. §-át a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (1) bekezdés 17. pontja hatályon kívül helyezte.

206

Az Ávr. 101. § előtti alcím címe a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 20. §-ával megállapított szöveg.

207

Az Ávr. 101. § a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 21. §-ával megállapított szöveg.

208

Az Ávr. 101. § (1) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (3) bekezdés 10–11. pontja szerint módosított szöveg.

209

Az Ávr. 101. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (3) bekezdés 10. pontja szerint módosított szöveg.

210

Az Ávr. 101. § (2) bekezdés b) pontja a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (3) bekezdés 10. pontja szerint módosított szöveg.

211

Az Ávr. 101. § (3) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (3) bekezdés 10. pontja szerint módosított szöveg.

212

Az Ávr. 101. § (4) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 35. pontja, 63. § (3) bekezdés 10. pontja szerint módosított szöveg.

214

Az Ávr. 101. § (6) bekezdése a 307/2013. (VIII. 14.) Korm. rendelet 29. § 10. pontja szerint módosított szöveg.

215

Az Ávr. 102. § (1) bekezdése a 307/2013. (VIII. 14.) Korm. rendelet 12. §-ával megállapított szöveg.

216

Az Ávr. 102. § (4) bekezdése a 307/2013. (VIII. 14.) Korm. rendelet 30. § (2) bekezdés 4. pontja szerint módosított szöveg.

217

Az Ávr. 103. § a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 22. §-ával megállapított szöveg.

218

Az Ávr. 103. § (1) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (3) bekezdés 10. pontja szerint módosított szöveg.

219

Az Ávr. 103. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 307/2013. (VIII. 14.) Korm. rendelet 29. § 11. pontja szerint módosított szöveg.

221

Az Ávr. 103. § (2) bekezdés b) pontja a 307/2013. (VIII. 14.) Korm. rendelet 29. § 13. pontja szerint módosított szöveg.

222

Az Ávr. 104. § a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 22. §-ával megállapított szöveg.

223

Az Ávr. 104. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (3) bekezdés 10. pontja szerint módosított szöveg.

224

Az Ávr. 104. § (1) bekezdés a) pont nyitó szövegrésze a 307/2013. (VIII. 14.) Korm. rendelet 29. § 14. pontja szerint módosított szöveg.

225

Az Ávr. 104. § (1) bekezdés b) pontja a 307/2013. (VIII. 14.) Korm. rendelet 29. § 15. pontja szerint módosított szöveg.

226

Az Ávr. 104. § (1a) bekezdését a 307/2013. (VIII. 14.) Korm. rendelet 13. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (3) bekezdés 10. pontja szerint módosított szöveg.

228

Az Ávr. 104. § (3) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (3) bekezdés 10–11. pontja szerint módosított szöveg.

229

Az Ávr. 104. § (4) bekezdése a 307/2013. (VIII. 14.) Korm. rendelet 13. § (2) bekezdésével megállapított, nyitó szövegrésze a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (3) bekezdés 11. pontja szerint módosított szöveg.

230

Az Ávr. 104. § (4) bekezdés a) pontja a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (3) bekezdés 12. pontja szerint módosított szöveg.

231

Az Ávr. 104. § (6) bekezdése a 307/2013. (VIII. 14.) Korm. rendelet 13. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

232

[A 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (4) bekezdés 1. pontjával elrendelt módosítás, amely szerint a 104. § (6) bekezdés c) pont cc) alpontjában hatályát veszti az „A határidő elmulasztása jogvesztő.” szövegrész, nem vezethető át.]

233

Az Ávr. 104. § (7) bekezdése a 307/2013. (VIII. 14.) Korm. rendelet 13. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.[A 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (4) bekezdés 2. pontjával elrendelt módosítás, amely szerint a 104. § (7) bekezdés c) pont záró szövegrészében hatályát veszti a „belül, illetve az Áht. 59. § (2) bekezdése szerinti ellenőrzéshez kapcsolódó fizetési kötelezettségét a határozat kézhezvételét követő hatvan napon” szövegrész, nem vezethető át.]

234

Az Ávr. 104. § (7) bekezdés a) pontja a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (3) bekezdés 12. pontja szerint módosított szöveg.

235

Az Ávr. 105. § (1) bekezdése a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 23. §-ával megállapított, nyitó szövegrésze a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (3) bekezdés 10. pontja szerint módosított szöveg.

236

Az Ávr. 105. § (1) bekezdés a) pontja a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 36. pontja szerint módosított szöveg.

237

Az Ávr. 105. § (1) bekezdés b) pontja a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 37. pontja szerint módosított szöveg.

238

Az Ávr. 105. § (1) bekezdés c) pontját a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (1) bekezdés 18. pontja hatályon kívül helyezte.

239

Az Ávr. 105. § (2) bekezdése a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 23. §-ával megállapított, a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (3) bekezdés 12. pontja szerint módosított szöveg.

240

Az Ávr. 105. § (4) bekezdése a 307/2013. (VIII. 14.) Korm. rendelet 14. §-ával megállapított, nyitó szövegrésze a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (3) bekezdés 10. pontja szerint módosított szöveg.

241

Az Ávr. 105. § (6) bekezdését a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 40. § (1) bekezdés 9. pontja hatályon kívül helyezte.

242

Az Ávr. 106. § (2) bekezdése a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 24. §-ával megállapított, a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (3) bekezdés 10. pontja szerint módosított szöveg.

243

Az Ávr. 106. § (3) bekezdése a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 24. §-ával megállapított szöveg.

244

Az Ávr. 107. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 40. § (2) bekezdés 12. pontja, a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (3) bekezdés 10. pontja szerint módosított szöveg.

245

Az Ávr. 107. § (2) bekezdése a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 25. §-ával megállapított szöveg.

246

Az Ávr. 107. § (2) bekezdés a) pontja a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (3) bekezdés 10. pontja szerint módosított szöveg.

247

Az Ávr. 108. § előtti alcím címe a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 26. §-ával megállapított szöveg.

248

Az Ávr. 108. §-a a 307/2013. (VIII. 14.) Korm. rendelet 15. §-ával megállapított szöveg.

249

Az Ávr. 108. § (1) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (3) bekezdés 13. pontja szerint módosított szöveg.

250

Az Ávr. 108. § (3) bekezdését a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (1) bekezdés 19. pontja hatályon kívül helyezte.

251

Az Ávr. 108. § (4) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (3) bekezdés 10. pontja szerint módosított szöveg.

252

Az Ávr. 109. §-át újonnan a 307/2013. (VIII. 14.) Korm. rendelet 16. §-a iktatta be.

253

Az Ávr. 108. § (2) bekezdés a) pontja a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (3) bekezdés 10. pontja szerint módosított szöveg.

254

Az Ávr. 108. § (2) bekezdés b) pontja a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (3) bekezdés 10. pontja szerint módosított szöveg.

255

Az Ávr. 110. § előtti alcím címe a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 27. §-ával megállapított szöveg.

256

Az Ávr. 110. §-a a 307/2013. (VIII. 14.) Korm. rendelet 17. §-ával megállapított szöveg.

257

Az Ávr. 110. § (4) bekezdés a) pontja a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (3) bekezdés 10. pontja szerint módosított szöveg.

258

Az Ávr. 110. § (4) bekezdés c) pontja a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (3) bekezdés 10. pontja szerint módosított szöveg.

259

Az Ávr. 111. § előtti alcímet hatályon kívül helyezte és a 111. §-t megállapította a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 27. §-a.

260

Az Ávr. 111. § (2) bekezdés a) pontja a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (3) bekezdés 10. pontja szerint módosított szöveg.

261

Az Ávr. 111. § (2) bekezdés c) pontja a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (3) bekezdés 14. pontja szerint módosított szöveg.

262

Az Ávr. 111. § (3) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (2) bekezdés 2. pontja szerint módosított szöveg.

263

Az Ávr. 111. § (4) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (2) bekezdés 3. pontja szerint módosított szöveg.

264

Az Ávr. 112. § a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 28. §-ával megállapított szöveg.

265

Az Ávr. 112. § (1) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (3) bekezdés 10. pontja szerint módosított szöveg.

266

Az Ávr. 112. § (3) bekezdése a 307/2013. (VIII. 14.) Korm. rendelet 29. § 17. pontja szerint módosított szöveg.

267

Az Ávr. 112. § (4) bekezdése a 307/2013. (VIII. 14.) Korm. rendelet 18. §-ával megállapított szöveg.

268

Az Ávr. 112. § (5) bekezdése a 307/2013. (VIII. 14.) Korm. rendelet 18. §-ával megállapított szöveg.

269

Az Ávr. 112. § (6) bekezdése a 307/2013. (VIII. 14.) Korm. rendelet 18. §-ával megállapított szöveg.

270

Az Ávr. 113. § (1) bekezdése a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 40. § (2) bekezdés 13. pontja szerint módosított szöveg.

272

Az Ávr. 114. § a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 29. §-ával megállapított szöveg.

273

Az Ávr. 114. § (1) bekezdése a 307/2013. (VIII. 14.) Korm. rendelet 19. §-ával megállapított szöveg.

274

Az Ávr. 114. § (2) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (3) bekezdés 15. pontja szerint módosított szöveg.

275

Az Ávr. 115. § a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 30. §-ával megállapított szöveg.

276

Az Ávr. 115. § a) pont aa) alpontja a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (3) bekezdés 11. pontja szerint módosított szöveg.

277

Az Ávr. 115. § b) pont bd) alpontja a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (3) bekezdés 10. pontja szerint módosított szöveg.

278

Az Ávr. 116. §-a a 307/2013. (VIII. 14.) Korm. rendelet 20. §-ával megállapított szöveg.

279

Az Ávr. 117. §-a a 307/2013. (VIII. 14.) Korm. rendelet 20. §-ával megállapított szöveg.

280

Az Ávr. 118. §-a a 307/2013. (VIII. 14.) Korm. rendelet 20. §-ával megállapított szöveg.

282

Az Ávr. [Az Áht. 74. § (1) bekezdéséhez] alcímet (120. §-t) a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 40. § (1) bekezdés 12. pontja hatályon kívül helyezte.

283

Az Ávr. [Az Áht. 74. § (2) és (3) bekezdéséhez] alcímet (121. §-t) a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 40. § (1) bekezdés 13. pontja hatályon kívül helyezte.

284

Az Ávr. 122. § (2) bekezdése a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 40. § (2) bekezdés 15. pontja szerint módosított szöveg.

285

Az Ávr. 123. § (1) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 44. §-ával megállapított szöveg.

286

Az Ávr. 123. § (7a) bekezdését a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 31. §-a iktatta be.

287

Az Ávr. 123. § (7b) bekezdését a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 31. §-a iktatta be.

288

Az Ávr. 123/A. § előtti alcím címet a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 32. §-a iktatta be.

289

Az Ávr. 123/A. §-át a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 32. §-a iktatta be.

290

Az Ávr. 125. § (1) bekezdése a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 33. §-ával megállapított szöveg.

291

Az Ávr. 125. § (2) bekezdés b) pontja a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 39. § 31. pontja szerint módosított szöveg.

292

Az Ávr. 125. § (5) bekezdése a 352/2012. (XII. 13.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

293

Az Ávr. 125. § (6) bekezdését a 352/2012. (XII. 13.) Korm. rendelet 5. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

294

Az Ávr. 125. § (7) bekezdése a 352/2012. (XII. 13.) Korm. rendelet 5. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

295

Az Ávr. 126. § (2) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 45. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

296

Az Ávr. 126. § (2a) bekezdését a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 45. § (2) bekezdése iktatta be.

297

Az Ávr. 126. § (6) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (3) bekezdés 16. pontja szerint módosított szöveg.

298

Az Ávr. 127. § b) pontja a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 46. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

300

Az Ávr. 128. § (7) bekezdés b) pontja a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 38. pontja szerint módosított szöveg.

301

Az Ávr. 128. § (7) bekezdés c) pontja a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 39. pontja szerint módosított szöveg.

302

Az Ávr. 128. § (7) bekezdés d) pontját a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 46. § (2) bekezdése iktatta be.

303

Az Ávr. 129. § (3) bekezdését az 56/2012. (III. 30.) Korm. rendelet 29. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

304

Az Ávr. 132. § (1a) bekezdését az 56/2012. (III. 30.) Korm. rendelet 11. §-a iktatta be.

305

Az Ávr. 138. § (1) bekezdése az 56/2012. (III. 30.) Korm. rendelet 12. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

306

Az Ávr. 138. § (3) bekezdése az 56/2012. (III. 30.) Korm. rendelet 12. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

307

Az Ávr. 140. § (2) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 47. §-ával megállapított szöveg.

309

Az Ávr. 140. § (4) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 40. pontja szerint módosított szöveg.

311

Az Ávr. 140. § (6) bekezdés a) pontja a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 39. § 34. pontja, a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (3) bekezdés 12. pontja szerint módosított szöveg.

312

Az Ávr. 140. § (6) bekezdés b) pontja az 56/2012. (III. 30.) Korm. rendelet 13. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

313

Az Ávr. 140. § (7) bekezdése a 307/2013. (VIII. 14.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

314

A 140. § (7) bekezdés a) pontja a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (3) bekezdés 12. pontja szerint módosított szöveg.

317

Az Ávr. 140. § (10) bekezdése a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 34. § (2) bekezdésével megállapított, a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (3) bekezdés 11. pontja szerint módosított szöveg.

319

Az Ávr. 142. § (1) bekezdése a 304/2012. (X. 27.) Korm. rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

320

Az Ávr. 142. § (2) bekezdése a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 40. § (2) bekezdés 21. pontja szerint módosított szöveg.

321

Az Ávr. 142. § (3) bekezdése a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 35. §-ával megállapított, a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (3) bekezdés 10. pontja szerint módosított szöveg.

323

Az Ávr. 144. §-a a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (2) bekezdés 4. pontja szerint módosított szöveg.

324

Az Ávr. „[Az Áht. 83/A. §-ához]” alcímét (Ávr. 144/A. §) a 307/2013. (VIII. 14.) Korm. rendelet 22. §-a iktatta be.

325

Az Ávr. 144/A. § (2) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (2) bekezdés 5. pontja szerint módosított szöveg.

326

Az Ávr. 144/A. § (3) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (2) bekezdés 6. pontja szerint módosított szöveg.

327

Az Ávr. 144/A. § (9) bekezdését a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 48. §-a iktatta be.

328

Az Ávr. 144/A. § (10) bekezdését a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 48. §-a iktatta be.

330

Az Ávr. 145. § (3) bekezdés d) pontja a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 40. § (2) bekezdés 23. pontja szerint módosított szöveg.

331

Az Ávr. 145. § (3) bekezdés g) pontja a 74/2013. (III. 11.) Korm. rendelet 33. § (2) bekezdés 5. pontja szerint módosított szöveg.

332

Az Ávr. 145. § (3) bekezdés h) pontja a 307/2013. (VIII. 14.) Korm. rendelet 29. § 19. pontja szerint módosított szöveg.

333

Az Ávr. 145. § (4) bekezdése a 74/2013. (III. 11.) Korm. rendelet 29. §-ával megállapított szöveg.

334

Az Ávr. 145. § (5) bekezdés nyitó szövegrésze a 307/2013. (VIII. 14.) Korm. rendelet 29. § 20. pontja szerint módosított szöveg.

335

Az Ávr. 145. § (5) bekezdés e) pontja a 307/2013. (VIII. 14.) Korm. rendelet 29. § 20. pontja szerint módosított szöveg.

336

Az Ávr. 145. § (6) bekezdése a 307/2013. (VIII. 14.) Korm. rendelet 29. § 20. pontja szerint módosított szöveg.

337

Az Ávr. 145. § (8) bekezdése a 74/2013. (III. 11.) Korm. rendelet 32. § 19. pontja szerint módosított szöveg.

338

Az Ávr. 145. § (9) bekezdése a 74/2013. (III. 11.) Korm. rendelet 32. § 18. pontja szerint módosított szöveg.

339

Az Ávr. 145. § (10) bekezdését a 307/2013. (VIII. 14.) Korm. rendelet 23. §-a iktatta be.

340

Az Ávr. 145. § (11) bekezdését a 307/2013. (VIII. 14.) Korm. rendelet 23. §-a iktatta be.

341

Az Ávr. 146. § (1) bekezdése a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 40. § (2) bekezdés 24. pontja szerint módosított szöveg.

342

Az Ávr. 146. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 40. § (2) bekezdés 25. pontja szerint módosított szöveg.

343

Az Ávr. 147. § (1) bekezdése az 56/2012. (III. 30.) Korm. rendelet 15. §-ával megállapított szöveg.

344

Az Ávr. 147. § (2) bekezdése a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 40. § (2) bekezdés 25. pontja szerint módosított szöveg.

345

Az Ávr. 147. § (3) bekezdése a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 40. § (2) bekezdés 26. pontja szerint módosított szöveg.

346

Az Ávr. 147. § (4) bekezdés nyitó szövegrésze a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 40. § (2) bekezdés 27. pontja szerint módosított szöveg.

347

Az Ávr. 147/A. §-át az 56/2012. (III. 30.) Korm. rendelet 16. §-a iktatta be.

348

Az Ávr. 147/A. § (1) bekezdése a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 40. § (2) bekezdés 28. pontja szerint módosított szöveg.

349

Az Ávr. 148. § (3) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 49. §-ával megállapított szöveg.

350

Az Ávr. 149. § (2) bekezdését a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (1) bekezdés 20. pontja hatályon kívül helyezte.

351

Az Ávr. 150. §-a a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 50. §-ával megállapított szöveg.

352

Az Ávr. 151. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 41. pontja szerint módosított szöveg.

353

Az Ávr. 151. § (1) bekezdés c) pontja a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 42. pontja szerint módosított szöveg.

354

Az Ávr. 151. § (1) bekezdés d) pontja a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 43. pontja szerint módosított szöveg.

355

Az Ávr. 151. § (2) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 44. pontja szerint módosított szöveg.

356

Az Ávr. 151. § (3) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 51. §-ával megállapított szöveg.

357

Az Ávr. 151. § (4) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 44. pontja szerint módosított szöveg.

358

Az Ávr. 152. § (1) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 45. pontja szerint módosított szöveg.

359

Az Ávr. 152. § (2) bekezdés a) pontja a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 46. pontja szerint módosított szöveg.

360

Az Ávr. 152. § (2) bekezdés b) pontja a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 47. pontja szerint módosított szöveg.

361

Az Ávr. 152. § (2) bekezdés c) pontja a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 48. pontja szerint módosított szöveg.

362

Az Ávr. 152. § (5) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 49. pontja szerint módosított szöveg.

363

Az Ávr. 153. § (1) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 52. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

364

Az Ávr. 153. § (2) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 52. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

365

Az Ávr. 153. § (2a) bekezdését a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 52. § (2) bekezdése iktatta be.

366

Az Ávr. 153. § (3) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 50. pontja szerint módosított szöveg.

367

Az Ávr. 153. § (4) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 51. pontja szerint módosított szöveg.

368

Az Ávr. 154. § (1) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 53. §-ával megállapított szöveg.

369

Az Ávr. 154. § (2) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 52. pontja szerint módosított szöveg.

370

Az Ávr. 155. § (1) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 53. pontja szerint módosított szöveg.

371

Az Ávr. 155. § (2) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 54. pontja szerint módosított szöveg.

372

Az Ávr. 155. § (3) bekezdését a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (1) bekezdés 21. pontja hatályon kívül helyezte.

373

Az Ávr. 156. § (2) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 54. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

374

Az Ávr. 156. § (4) bekezdését a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 54. § (2) bekezdése iktatta be.

375

Az Ávr. 157. § b) pontja a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 40. § (2) bekezdés 30. pontja szerint módosított szöveg.

376

Az Ávr. 158. § nyitó szövegrésze a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (3) bekezdés 18. pontja szerint módosított szöveg.

377

Az Ávr. 159. § (2) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 55. §-ával megállapított szöveg.

378

Az Ávr. 159. § (3) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 55. §-ával megállapított szöveg.

379

Az Ávr. 160. §-a a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 56. §-ával megállapított szöveg.

380

Az Ávr. 163. § (1) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 55. pontja szerint módosított szöveg.

381

Az Ávr. 165. § (1) bekezdés a) pontja a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 56. pontja szerint módosított szöveg.

382

Az Ávr. 165. § (1) bekezdés b) pontja a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 39. § 40. pontja szerint módosított szöveg.

383

Az Ávr. 167. § (2) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (3) bekezdés 19. pontja szerint módosított szöveg.

384

Az Ávr. „[Az Áht. 104–105. §-ához]” alcímét (Ávr. 167/A–167/L. §) a 307/2013. (VIII. 14.) Korm. rendelet 25. §-a iktatta be.

385

Az Ávr. 167/A. § (1) bekezdés 4. pontja a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 57. pontjával megállapított szöveg.

386

Az Ávr. 167/A. § (3) bekezdés a) pont 6–7. alpontját a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (1) bekezdés 22. pontja hatályon kívül helyezte.

387

Az Ávr. 167/E. § (1) bekezdés 7. pontja a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (3) bekezdés 20. pontja szerint módosított szöveg.

388

Az Ávr. 167/F. §-a a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 58. pontja szerint módosított szöveg.

389

Az Ávr. 167/J. § 5–6. pontját a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (1) bekezdés 23. pontja hatályon kívül helyezte.

390

Az Ávr. 167/A. §-át megelőző alcímet az 56/2012. (III. 30.) Korm. rendelet 17. §-a iktatta be.

391

Az Ávr. 167/A. §-át az 56/2012. (III. 30.) Korm. rendelet 17. §-a iktatta be, megjelölését 167/M. §-ra változtatta és szövegét megállapította a 307/2013. (VIII. 14.) Korm. rendelet 26. §-a.

392

Az Ávr. 168. §-át a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (1) bekezdés 24. pontja hatályon kívül helyezte.

393

Az Ávr. 169. § (1) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 59. pontja szerint módosított szöveg.

394

Az Ávr. 169. § (2) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 57. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

395

Az Ávr. 169. § (4) bekezdését a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 57. § (2) bekezdése iktatta be.

396

Az Ávr. 170. § (9) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 60. pontja szerint módosított szöveg.

397

Az Ávr. 170. § (10) bekezdését a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 58. §-a iktatta be.

398

Az Ávr. 117. §-át megelőző jogszabályi hivatkozást a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 59. §-a iktatta be.

399

Az Ávr. 171. §-t az 56/2012. (III. 30.) Korm. rendelet 29. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 59. §-a iktatta be.

400

Az Ávr. 172. §-t az 56/2012. (III. 30.) Korm. rendelet 29. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

401

Az Ávr. 174. §-t az 56/2012. (III. 30.) Korm. rendelet 29. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

402

Az Ávr. 176. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette, újonnan a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 37. §-a iktatta be.

403

Az Ávr. 176. § (1a) bekezdését a 74/2013. (III. 11.) Korm. rendelet 30. § (1) bekezdése iktatta be.

404

Az Ávr. 176. § (7) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (3) bekezdés 21. pontja szerint módosított szöveg.

405

Az Ávr. 176. § (8) bekezdését a 74/2013. (III. 11.) Korm. rendelet 30. § (2) bekezdése iktatta be.

406

A hatálybalépés időpontja 2013. március 12.

407

Az Ávr. 176. § (9) bekezdését a 74/2013. (III. 11.) Korm. rendelet 30. § (2) bekezdése iktatta be.

408

A hatálybalépés időpontja 2013. március 12.

409

Az Ávr. 176. § (10) bekezdését a 242/2013. (VI. 30.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

410

A hatálybalépés napja: 2013. július 1.

412

Az Ávr. 177. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette, újonnan a 307/2013. (VIII. 14.) Korm. rendelet 27. §-a iktatta be.

413

Az Ávr. 178. §-át a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 60. § (1) bekezdése iktatta be.

414

A hatálybalépés időpontja 2013. december 30.

415

Az Ávr. 179. §-át a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 60. § (1) bekezdése iktatta be.

416

Az Ávr. 180. §-át a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 60. § (1) bekezdése iktatta be.

417

Az Ávr. 181. §-át a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 60. § (1) bekezdése iktatta be.

418

A hatálybalépés időpontja 2014. január 1.

419

Az Ávr. 182. §-át a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 60. § (2) bekezdése iktatta be.

421

Az Ávr. 1. melléklet 2. pontja a 245/2012. (VIII. 31.) Korm. rendelet 19. §-a szerint módosított szöveg.

422

Az Ávr. 1. melléklet 9. pontja a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 38. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

423

Az Ávr. 1. melléklet 10. pontja a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 38. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

424

Az Ávr. 1. melléklet 13. pontja a 307/2013. (VIII. 14.) Korm. rendelet 30. § (2) bekezdés 5. pontja szerint módosított szöveg.

425

Az Ávr. 1. melléklet 14. pontja a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 61. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

426

Az Ávr. 1. melléklet 15. pontja a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 38. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

427

Az Ávr. 3. mellékletét a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (1) bekezdés 25. pontja hatályon kívül helyezte.

428

Az Ávr. 5. melléklete a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 61. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

429

Az Ávr. 6. melléklete a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 61. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére