• Tartalom

30/2011. (IX. 22.) BM rendelet

30/2011. (IX. 22.) BM rendelet

a rendőrség szolgálati szabályzatáról

2023.01.01.

A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 101. § (1) bekezdés e) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a 104. § vonatkozásában a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 101. § (1) bekezdés h) pontjában kapott felhatalmazás alapján – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 37. § g) és n) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a következőket rendelem el:

I. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. §1 E rendeletet kell alkalmazni a hivatásos állományú rendőr (a továbbiakban: rendőr) Magyarország területén végzett szolgálati tevékenységére, valamint – törvény, az Európai Unió kötelező jogi aktusa vagy nemzetközi szerződés eltérő rendelkezésének hiányában – a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Rtv.) 1. § (2) bekezdés 17. pontjában meghatározott béketámogató és polgári válságkezelési feladatokat ellátó rendőr szolgálati tevékenységére.

1/A. §2 E rendeletet a belügyminiszter irányítása alá tartozó rendvédelmi feladatokat ellátó szervek tisztjelöltjeiről és a tisztjelölti szolgálati jogviszonyról szóló 20/2016. (VI. 9.) BM rendelet 12. § (1) bekezdésében meghatározott esetekben a rendőrségnél szolgálatot teljesítő tisztjelöltre is alkalmazni kell, azzal, hogy a rendelkezések alkalmazásakor rendőrön a tisztjelöltet kell érteni.

1/B. §3 Az iskolaőrök tevékenységére a VIII/A. Fejezetben foglalt részletszabályok az irányadóak.

1. Értelmező rendelkezések

2. § E rendelet alkalmazásában:

1. alárendelt: aki valamely szolgálati elöljáróhoz szolgálati beosztás, külön parancs vagy utasítás alapján akár ideiglenes jelleggel is be van osztva,

2. csoportos tárolás: használatra kiadott fegyverzet szolgálati helyen vagy az ügyeleti szolgálatnál történő tárolása,

3. egyéni tárolás: használatra kiadott fegyverzet személyi páncélszekrényben, vaslemez szekrényben vagy el nem mozdíthatóan rögzített lemezkazettában történő tárolása,

4.4 egységkészlet: a fegyverzeti és vegyivédelmi szakanyagnormában (a továbbiakban: norma) – az abban meghatározott felszámítási jogcímen – szereplő szakanyagok.

5. előállító egység: az előállító helyiséget, annak előterét, valamint a WC helyiséget magába foglaló helyiségcsoport,

6. előállító helyiség: az előállító egység azon helyisége, ahol a fogva tartottat ténylegesen fogva tartják,

7. feljebbvaló: az, akinek magasabb rendfokozata van, és az alacsonyabb rendfokozatúval nem áll szolgálati elöljárói viszonyban,

8. helyszínbiztosítás: az a rendőri tevékenység, amelyet a rendőr bűncselekmény vagy egyéb esemény helyszínén, a szemle előtt, annak során, szükség esetén azt követően a helyszín őrzésére, lezárására, a nyomok és anyagmaradványok biztosítására foganatosít,

9. mélységi ellenőrzés: a külföldiek magyarországi tartózkodása jogszerűségének megállapítására irányuló – jellemzően kockázatelemzés alapján, illetve szúrópróbaszerűen végzett – kompenzációs rendőri intézkedés, melynek célja nem határellenőrzés, és amely előkészítésében és végrehajtási módjában egyértelműen eltér a külső határokon történő személyellenőrzéstől,

10. segélyhívás: amikor a rendőr saját maga észleli más személy segélykérését, és emiatt, ezzel összefüggésben intézkedésbe kezd,

11.5 rendőri szerv: az Országos Rendőr-főkapitányság, a vármegyei (fővárosi) rendőr-főkapitányság, a rendőrkapitányság, a határrendészeti kirendeltség, a Készenléti Rendőrség, a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság, a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ, a Nemzetközi Oktatási Központ, a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ, a Terrorelhárítási Központ, a Nemzeti Védelmi Szolgálat, valamint az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság,

12. támadással közvetlenül fenyegető magatartás: az a fellépés, amikor a támadó helyzetéből, tevékenységének módjából és eszközéből a rendőr alaposan következtet arra, hogy a támadás nyomban bekövetkezik,

13. testi épséget súlyosan veszélyeztető támadás: ha a támadó helyzetéből, tevékenységének módjából és eszközéből alaposan feltételezhető a súlyos sérülés közvetlen veszélye,

13a.6 rendfokozat: a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény (a továbbiakban: Hszt.) 15. § (1) bekezdése alapján viselt besorolás szerinti vagy a Hszt. 346. § (2) bekezdése alapján viselt címzetes rendfokozat; ha a hivatásos állomány tagja címzetes rendfokozatot visel, e rendelet rendelkezéseinél a címzetes rendfokozatot kell figyelembe venni.

14.7 rendkívüli esemény: a rendőri intézkedés során bekövetkező minden olyan esemény, tevékenység vagy mulasztás, amely az intézkedés alá vont, az intézkedést végrehajtó vagy más személy életét, testi épségét, egészségét, anyagi javait, a személyi szabadság korlátozása helyének rendjét vagy az őrzésbiztonságot sérti, illetve veszélyezteti,

15.8 a rendőrség ügyeletese: az Országos Rendőr-főkapitányság, a Készenléti Rendőrség, a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság, a határrendészeti kirendeltségek ügyeletein, illetve a vármegyei (fővárosi) rendőr-főkapitányságok tevékenység-irányítási központjain ügyeleti szolgálatot ellátó személy,

16.9 ügyeletvezető: az Országos Rendőr-főkapitányság Főügyeletének, a Készenléti Rendőrség Központi Ügyeletének, a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság ügyeletének, illetve a vármegyei (fővárosi) rendőr-főkapitányságok tevékenység-irányítási központjainak ügyeletvezetői beosztását betöltő személy.

2. A rendőrség szolgálati ágai, szolgálatai, szakszolgálatai

3. § (1) A rendőrség feladatainak ellátását szolgálati ágakra, szolgálatokra és szakszolgálatokra lebontva kell megszervezni.

(2) A szolgálati ágak:

a) a belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési szolgálati ág,

b) a bűnügyi szolgálati ág,

c) a határrendészeti szolgálati ág,

d) az igazgatásrendészeti szolgálati ág,

e) a közlekedésrendészeti szolgálati ág,

f) a közrendvédelmi szolgálati ág,

g)10 a személy- és objektumvédelmi szolgálati,

h) a terrorelhárítási szolgálati ág,

i)11 a kommunikációs szolgálati ág,

j)12 az idegenrendészeti és menekültügyi szolgálati ág.

(3) A szolgálatok:

a) az állami futárszolgálat,

b) a bevetési szolgálat,

c)13 a bűnügyi technikai szolgálat,

d) a légirendészeti szolgálat,

e) a rendőri csapaterő,

f) a repülőtéri rendőri szolgálat,

g) a tűzszerész szolgálat,

h) az ügyeleti szolgálat,

i)14 a védelmi igazgatási szolgálat,

j) a vízirendészeti szolgálat,

k)15 a légiközlekedés védelmi szolgálat,

l)16 a tanúvédelmi szolgálat.

(4) A szakszolgálatok:

a) az ellenőrzési szakszolgálat,

b) a gazdasági szakszolgálat,

c) a hivatali szakszolgálat, valamint

d) a humánigazgatási szakszolgálat.

3. Intézkedési kötelezettség

4. § (1) A szakképzettséggel nem rendelkező rendőr kizárólag szakképzett rendőr irányításával intézkedhet. Ha a szakképzettséggel nem rendelkező rendőr az Rtv. 13. § (1) bekezdésében meghatározott cselekményt önállóan észleli, illetve ilyen cselekményt hoznak tudomására, köteles arról a legközelebbi rendőrt vagy az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv Rtv. 4/A. § (1) bekezdésében meghatározott szervét értesíteni a rendőri intézkedés kezdeményezése érdekében.

(2) Több, egy időben szükséges intézkedés közül először a súlyosabb sérelemmel fenyegető helyzetnek megfelelő intézkedést kell foganatosítani.

(3)17 A rendőr meghatározott szolgálati feladat végrehajtása során észlelt vagy tudomására jutott kisebb súlyú jogsértő cselekmény esetén – a (3a) bekezdésben meghatározott kivétellel – a meghatározott szolgálati feladatának teljesítését folytatja, azonban a szolgálati elöljárónak történő jelentéssel, illetve a rendőrség ügyeletének vagy tevékenység-irányítási központjának értesítésével köteles intézkedést kezdeményezni.

(3a)18 E rendelet eltérő rendelkezése hiányában a rendőr az életet, testi épséget vagy a közbiztonságot súlyosan és közvetlenül veszélyeztető esemény vagy magatartás észlelése esetén akkor is köteles intézkedni vagy intézkedést kezdeményezni, ha az a már megkezdett szolgálati feladat ellátását veszélyeztetné.

(3b)19 A rendőr

a) a személyvédelmi és létesítménybiztosítási,

b) a terrorelhárítási,

c) a belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési,

d) a Védelmi Program biztonságos végrehajtásával összefüggő,

e) a büntetőeljárással összefüggésben személyi védelemben részesíthető személyekről és a személyi védelem ellátásának szabályairól szóló kormányrendelet szerinti személyi védelmi vagy

f) a titkos információgyűjtés folytatásához vagy a leplezett eszköz alkalmazásához kapcsolódó

szolgálati feladatának végrehajtása során észlelt vagy tudomására jutott jogsértő cselekmény esetén a meghatározott szolgálati feladatának teljesítését folytatja, ha az intézkedés foganatosítása vagy az intézkedés kezdeményezése a szolgálati feladat ellátását veszélyeztetné.

(3c)20 A (3b) bekezdés szerinti esetben, ha a rendőr a szolgálati feladat teljesítését befejezte, vagy az intézkedés foganatosítása vagy az intézkedés kezdeményezése a meghatározott szolgálati feladat ellátását már nem veszélyezteti, az észlelt jogsértő cselekmény vonatkozásában haladéktalanul köteles intézkedni vagy intézkedést kezdeményezni a szolgálati elöljárónak történő jelentéssel, illetve a rendőrség ügyeletének vagy tevékenység-irányítási központjának értesítésével.

(3d)21 A (3c) bekezdés szerinti jelentés vagy értesítés alapján az intézkedés foganatosítása addig halasztható, amíg az a meghatározott szolgálati feladat végrehajtását veszélyeztetné.

(3e)22 A terrorelhárítási, a belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési, valamint a titkos információgyűjtés folytatásához vagy a leplezett eszköz alkalmazásához kapcsolódó szolgálati feladat végrehajtása során a rendőr a szolgálati feladat tárgyát képező, azzal közvetlenül összefüggő jogsértő cselekmény észlelése esetén a jogsértő cselekményt a folyamatban lévő eljárás keretében kezeli.

(3f)23 Az életet, testi épséget vagy a közbiztonságot súlyosan és közvetlenül veszélyeztető esemény vagy magatartás esetén az intézkedés foganatosítása, az intézkedés kezdeményezése, illetve az intézkedési kötelezettséggel összefüggő esemény vagy eredmény egyéb módon történő megszakítása, elhárítása a (3b) és a (3e) bekezdés szerinti esetben sem halasztható.

(3g)24 Ha az intézkedés foganatosítása vagy az intézkedés kezdeményezése a rendőri jelleg leplezését veszélyeztetné, vagy más személy életét közvetlenül veszélyeztetné,

a) a személyvédelmi szolgálati feladat végrehajtása,

b) a büntetőeljárással összefüggésben személyi védelemben részesíthető személyekről és a személyi védelem ellátásának szabályairól szóló kormányrendelet szerinti személyi védelmi szolgálati feladat végrehajtása,

c) a Védelmi Program végrehajtásával összefüggő szolgálati feladat végrehajtása vagy

d) a fedett nyomozó vagy a rendőrséggel titkosan együttműködő személy alkalmazása

során az intézkedés foganatosítása vagy az intézkedés kezdeményezése elhalasztható. A rendőr ebben az esetben is köteles az adott helyzetben tőle elvárható módon eljárni az intézkedési kötelezettséggel összefüggő esemény megszakítása vagy eredmény elhárítása érdekében.

(4)25 Szolgálati feladat végrehajtása során a rendőr a számára kijelölt területet csak utasításra vagy a szolgálati elöljáró engedélye alapján, valamint jogos védelem vagy végszükség esetén hagyhatja el. Az engedélykérés kivételesen mellőzhető, ha a szolgálati elöljáró vagy a rendőrség ügyeletesének értesítésére nincs mód, és a működési terület elhagyásával járó intézkedés elmulasztása az élet- és vagyonbiztonságra, valamint a bűnüldözés érdekeire másként el nem hárítható hátrányt jelent. A szolgálati feladat végrehajtásáról készült jelentésben – ha a szolgálati feladat végrehajtása során a rendőr a számára kijelölt területet elhagyta – meg kell jelölni az azt engedélyező személyt, vagy az engedélykérés mellőzésének okát.

(5) A rendőr szolgálaton kívül akkor intézkedik, ha

a) szolgálatban lévő rendőr nincs jelen, és az értesítésével járó késedelem, az intézkedés elmaradása a bűnüldözés érdekeire, az élet- és vagyonbiztonságra másként el nem hárítható hátrányt jelentene, vagy

b) a szolgálatban lévő rendőrnek kell segítséget nyújtani.

(6) A szolgálaton kívül lévő rendőr kizárólag abban az esetben intézkedhet, ha a felmerülő feladat végrehajtására megfelelő szakmai ismeretekkel és képzettséggel rendelkezik, egészséges, nincs szeszesitaltól befolyásolt állapotban, vagy nem áll intézkedési képességére hátrányosan ható gyógyszer, valamint bódító hatású anyag befolyása alatt.

(7) A rendőr intézkedése előtt felméri, hogy rendelkezésére állnak-e azok az eszközök, amelyekkel a megkezdett intézkedését eredményesen be tudja fejezni; ha nem, úgy az intézkedésének megkezdése előtt segítséget kér.

4. A szolgálati fellépés módja

5. § (1) Az intézkedést a rendőr – az Rtv. 20. § (2) bekezdésének első mondatában meghatározottak közlését megelőzően – a napszaknak megfelelő köszönéssel, az intézkedés alá vont nemének, életkorának megfelelő megszólítással, ha a rendőr egyenruhát visel, tisztelgéssel kezdi meg. A polgári ruhában intézkedő rendőr az intézkedés megkezdése előtt szolgálati igazolványát és azonosító jelvényét felmutatja.

(2) A rendőri intézkedés eredményességének veszélyeztetésére figyelemmel az (1) bekezdésben meghatározottak intézkedés megkezdését megelőző közlése akkor mellőzhető, ha az ott meghatározott információk előzetes közlése, valamint a szolgálati igazolvány és az azonosító jelvény felmutatása az intézkedés megtételét lehetetlenné teszi, vagy annak eredményességét aránytalan mértékben veszélyezteti.

(2a)26 Az útlevélkezelői fülkében útlevélkezelői szolgálatot teljesítő rendőr az (1) bekezdésben meghatározott tisztelgést nem hajtja végre.

(3) Ha az intézkedés alá vont a rendőr felszólításának nem tesz eleget, az intézkedő rendőr „A törvény nevében!” felszólítással figyelmezteti, hogy szigorúbban lép fel.

(4) A rendőri intézkedés során úgy kell eljárni, hogy a rendőr megelőzze megtámadását, lefegyverzését, továbbá akadályozza meg, hogy a figyelmét a szolgálati tevékenységtől elvonják vagy lekötöttségét jogellenes cselekmény elkövetésére használják fel.

(5) A rendőri intézkedés eredményes befejezését szükség esetén segítség igénybevételével is biztosítani kell.

(6) A rendőr az Rtv. V. Fejezetében foglalt intézkedését vagy az Rtv. VI. Fejezetében foglalt kényszerítő eszköz alkalmazását követően az Rtv. IX. Fejezetében meghatározott panasz lehetőségéről szóló tájékoztató keretében felhívja az intézkedés alá vont személy figyelmét a panasz előterjesztésének határidejére is.

5. Segítség igénybevétele

6. § (1) A segítség igénybevételének rendőrség által történő kezdeményezésekor a rendőr – ha nincs egyenruhában – igazolja magát, ismerteti a felkért személlyel az igénybevétel célját és módját, valamint a törvény által biztosított fokozott büntetőjogi védelem tényét.

(2) Ha a rendőrség által segítségadásra felkért személy a segítségadás teljesítését megtagadja, fel kell hívni a figyelmét, hogy a segítségadást nem tagadhatja meg, kivéve, ha a segítségadás az életét, testi épségét vagy egészségét nyilvánvalóan veszélyezteti, vagy a segítségadás teljesítéséhez szükséges tárgyi feltételek nem állnak rendelkezésre.

6. A rendőri intézkedés akadályai elhárításának közös szabályai

7. § (1) A rendőr az intézkedés eredményességét akadályozó tárgy eltávolítása során úgy jár el, hogy az eltávolítás a lehető legkisebb károkozással járjon, valamint a károkozás ne legyen aránytalan az elérni kívánt törvényes célhoz képest.

(2) Ha az akadály eltávolítása különleges szakértelmet igényel, szükség esetén a rendőr közreműködőt vesz igénybe.

(3) Ha az akadály keletkezése ismert személy jogellenes magatartásának következménye, a vétlen károsult részére a rendőrség által teljesített kártalanítás, és a közreműködő részére kifizetett díj visszatérítése iránti igényt az akadály előidézőjével szemben a rendőrség érvényesíti.

II. Fejezet

A RENDŐRI INTÉZKEDÉSEK VÉGREHAJTÁSÁNAK KÜLÖNÖS SZABÁLYAI

8. § (1) A rendőr az általa észlelt vagy tudomására jutott és hivatalból üldözendő bűncselekményről – ha az elkövető ismert, annak megjelölésével – feljelentést tesz, vagy ha a nyomozó hatóság tagja, úgy hivatalból megteszi a szükséges intézkedéseket a büntetőeljárás megindítása érdekében.

(2) A rendőr a magánindítványra büntethető bűncselekmény észlelése esetén a feljelentés megtételére jogosult kérésére megadja a szükséges felvilágosítást.

(3) Ha a szándékos bűncselekmény elkövetésének helyszínén tetten ért vagy a menekülő elkövető elfogására nincs mód, a rendőr haladéktalanul intézkedik az elfogás és – szükség esetén – a helyszín biztosítása iránt.

9. § (1)27 A rendőr szabálysértés észlelése esetén feljelentést tesz, vagy – jogszabály által meghatározott esetekben – helyszíni bírságot szab ki, vagy helyszíni bírság kiszabása helyett – ha a szabálysértési eljárásról szóló törvényben megállapított feltételek fennállnak – szóbeli figyelmeztetést alkalmaz.

(2)28 A szóbeli figyelmeztetés során a rendőr a szabálysértés elkövetését elismerő személyt felszólítja a tevékenysége abbahagyására.

(3) A rendőrt közigazgatási bírsággal sújtandó szabályszegés észlelése vagy tudomására hozása esetén abban az esetben terheli a közigazgatási hatósági eljárás lefolytatása érdekében szükséges intézkedési kötelezettség, ha

a) ilyen jellegű szolgálati feladat ellátására kapott utasítást, vagy

b) intézkedése során ilyen jogsértést észlel, és – amennyiben ez az eljárás lefolytatásának jogszabályi feltétele – rendelkezik a tevékenység ellátáshoz, illetve a szabályszegés dokumentálásához szükséges technikai eszközzel.

(4)29 A várakozási szabályok megsértése miatt a gépjárművezető távollétében történő intézkedés esetén a feljelentés intézkedésről az intézkedő rendőrnek a gépjármű szélvédőjén – ha ez nem lehetséges, jól látható módon a gépjárművön egyéb helyen – tájékoztatást kell elhelyeznie.

(5)30 A (4) bekezdés szerinti tájékoztatás tartalmazza

a) az intézkedést foganatosító rendőri szerv megnevezését, székhelyét és telefonszámát,

b) a „Tiltott helyen várakozik!” szöveget,

c) az intézkedés időpontját,

d) az intézkedés okát a jogalap megjelölésével,

e) a feljelentés tényét,

f) az intézkedő rendőr nevét, jelvényszámát és aláírását.

7. Biztonsági intézkedések

10. § (1) A rendőr az önveszélyes állapot vagy a személyeket, illetve az anyagi javakat közvetlenül fenyegető veszélyhelyzet észlelése esetén – az Rtv. 37. §-ában meghatározott intézkedések végrehajtása során – a helyszínen

a) tájékozódik, azonnali elsődleges jelentést tesz, az esemény jellegétől függően a veszély elhárításában közreműködni kötelezetteket riasztja,

b) gondoskodik az életmentésről és az elsősegélynyújtásról,

c) intézkedik a vagyonmentésre és a további károk megelőzésére,

d) jelentést tesz, szükség esetén újabb erőket és eszközöket igényel, valamint javaslatot tesz további intézkedések megtételére,

e) intézkedik a bűncselekmények megelőzésére és a veszélyhelyzettel összefüggő bűncselekmények felderítésére,

f)31 tájékoztatást ad a szolgálati elöljáró utasítása szerint,

g) intézkedik a közrendet zavaró cselekmények megszüntetésére, az illetéktelenek távoltartására, a közúti forgalom esetleges elterelésére, szükség esetén a személyek elszállítására, az állatok elterelésére,

h)32 a szükséges intézkedések megtétele mellett közreműködik a közforgalom számára nyitva álló létesítmény működésének felfüggesztése, valamint rendezvény félbeszakítása esetén a helyszínen tartózkodók biztonságos helyszínelhagyásának biztosításában,

i)33 a 60/A. §-ban meghatározott tárgyaló eljárását kezdeményezheti.

(2) Biztonsági intézkedés keretében terület lezárására kell intézkedni

a) természeti vagy ipari katasztrófa, valamint annak veszélye esetén,

b) tűzeset, műszaki mentés helyszínén,

c) bűncselekmény, közlekedési és egyéb baleset esetén,

d) súlyos fertőző betegség, talált sugárzó anyag, robbanóanyag, robbantással történő fenyegetés esetén, valamint

e) terrortámadás veszélye vagy terrorcselekmény esetén.

8. Eljárás helyszínbiztosítás esetén és közlekedési baleset helyszínén

11. § (1) A helyszínt biztosító rendőr

a) elsősegélyben részesíti vagy részesítteti azokat, akik az esemény során megsérültek vagy megbetegedtek, valamint más ok miatt segítségre szorulnak,

b) a szándékos bűncselekmény elkövetésén tetten ért elkövetőt elfogja, a tanúkat visszatartja, az eseményben érintetteket, az eseményt észlelőket feltartóztatja,

c) az illetéktelen személyeket a helyszínről eltávolítja,

d) a helyszínt körülhatárolja, eredeti állapotában megőrzi,

e) megállapítja és megfigyeli, hogy megváltoztatták-e a helyszínt, miben változtatták meg, ha igen, ki és miért,

f) a közrendet zavaró cselekményeket, forgalmi torlódásokat megszünteti,

g) az eseményt szolgálati elöljárójának azonnal jelenti,

h) feljegyezi, hogy a sérültet milyen rendszámú mentő gépkocsival, hova szállították el,

i) nyomon üldözés lehetősége esetén az üldözést késedelem nélkül teljesíti, valamint

j) a helyszínre megérkező szemlebizottság vezetőjének jelentést tesz.

(2) A helyszínről való bevonulása után a rendőr írásban jelenti, hogy

a) kinek a felhívására vagy utasítására, mikor érkezett a helyszínre,

b) kiket talált a helyszínen,

c) milyen nyomokat és anyagmaradványokat biztosított,

d) milyen intézkedéseket tett, valamint

e) változásokat eszközöltek-e a helyszínen, ha igen, kik és miért.

(3) A bűncselekmény vagy a baleset helyszínén életét vesztett, valamint súlyos és életveszélyes sérüléssel kórházba szállított személy közvetlen hozzátartozóját az ügyben eljáró rendőri szerv haladéktalanul értesíti. A rendőr az ilyen értesítést megfelelő körültekintéssel és tapintattal teszi meg. Ha gyermekkorú személy szenved sérülést, a rendőrség – közvetlen hozzátartozó hiányában – a gondozó, annak sikertelensége esetén az illetékes gyermekvédelmi hatóság értesítését is megkísérli.

12. § (1)34 Közlekedési baleset helyszínén a rendőr a hatáskörébe nem tartozó ügyekben a helyszín megtekintése vagy a szemle lefolytatása érdekében a rendőrség ügyeletesét értesíti. A baleseti helyszínelő kiérkezéséig a rendőr gondoskodik az elsődleges intézkedések megtételére – különös tekintettel az elsősegélynyújtásra, értesítés adásra, helyszínbiztosításra, tanúkutatásra, adatgyűjtésre, kárelhárításra, a forgalom folyamatosságának biztosítására –, a kiérkezést követően segíti a baleseti helyszínelő munkáját, elvégzi a rábízott feladatokat, különös tekintettel a forgalomirányításra, valamint a helyszínfelmérésre.

(2) A közúti járművezetésre vonatkozó szabályok megszegésével nem közúton súlyos sérülést vagy halált okozó közlekedési balesetnél is a közúti közlekedési balesetekre vonatkozó szabály szerint kell eljárni.

(3) Veszélyes árut szállító jármű balesetének helyszínén a rendőr a 11. §-ban meghatározottakon kívül

a) megteszi a veszély elhárításához, a sérültek mentéséhez, a további károk megelőzéséhez szükséges intézkedéseket,

b) gondoskodik a vagyonvédelemről, a tűzvédelmi szabályok betartásáról,

c) a rendőrség ügyeletesének jelentést tesz arról, hogy hol, mikor, milyen jellegű esemény történt, milyen veszélyhelyzet állt elő, milyen adatokkal rendelkezik a szállított veszélyes anyagot illetően, a sérültek számáról, a sérülés miben nyilvánul meg, milyen intézkedéseket tett, milyen további intézkedéseket tart szükségesnek, valamint

d) biztosítja a helyszínre érkező mentési és veszély-elhárítási munkálatokat végzők útvonalát, tevékenységét.

(4) A veszélyes árut szállító jármű balesetének helyszínéről tett jelentés alapján a rendőrség ügyeletese haladéktalanul értesíti a területileg illetékes katasztrófavédelmi szerv ügyeleti szolgálatát.

(5) Vasúti baleset esetén a 11. §-ban meghatározottakon túl a rendőr

a) rögzíti a helyszín és a helyszínen talált berendezések állapotát, így különösen a kisiklott kocsik számát, a váltó állását és a vonat számát,

b) gondoskodik a vagyonvédelemről, a tűzvédelmi szabályok betartásáról,

c) intézkedik, hogy a Fejrovatos Napló, az írásbeli Rendelkezési Tömb, a Hibaelőjegyzési Könyv, továbbá a mozdonyon lévő okmányok az eljáró rendőri szerv számára hozzáférhetőek legyenek.

(6) A vonat továbbhaladását a rendőri intézkedések csak súlyos következményekkel járó baleset, bűncselekményekre utaló adatok esetében akadályozhatják. Ilyen esetben a helyszíni szemlebizottság megérkezéséig a helyszínt változatlanul kell hagyni.

(7) Vízi baleset esetén a 11. §-ban meghatározottakon túl a rendőr

a) segítséget nyújt a sérültek orvosi ellátásához, a veszélyhelyzetben lévők mentéséhez, a hajó és rakománya biztonságba helyezéséhez, valamint a hajóút felszabadítása érdekében értesíti a hajózási hatóságot,

b) a balesetet vagy kárt szenvedett hajó vezetőjének kérésére más hajó vezetőjét segítségnyújtásra felszólítja, valamint süllyedés közvetlen veszélye, tűzeset, tűz- és robbanásveszély vagy katasztrófaveszély esetén a kárt szenvedett hajó vezetőjének kérése nélkül is más hajót, más szervet a tűz oltására, a veszély elhárítására, a hajóút felszabadítására felszólít,

c) intézkedik a süllyedés, zátonyra futás, fennakadás esetén a helyszín biztosításához szükséges eszközök kitűzésére, indokolt esetben jelzőőrök felállítására a hajózási hatóságot felkéri, valamint

d) a legszükségesebb intézkedések végrehajtása után jelentést tesz az illetékes rendőri szervnek, és a továbbiakban a kapott utasítás szerint jár el.

(8) Légi baleset helyszínén a 11. §-ban meghatározottakon túl a rendőr

a) a helyszínen tájékozódik, a helyszínt biztosítja, a személy- és vagyonbiztonság érdekében a szükséges intézkedéseket megteszi,

b) gondoskodik a tűzvédelmi szabályok betartásáról, valamint

c) a tett intézkedésről a legrövidebb időn belül a szolgálati elöljárójának jelentést tesz, a helyszín jellegétől függően intézkedik a mentőszolgálat, a tűzoltóság, a katasztrófavédelem egységeinek a helyszínre irányítására, a helyszíni mentés megkezdésére.

(9) A baleset sérültjének elszállítására a rendőr csak abban az esetben vehet igénybe nem erre a célra szolgáló gépjárművet, ha

a) a sérült sürgős elszállítását a mentőszolgálat helyszínen lévő egységének vezetője kéri, vagy

b) a baleset helyszínéről a mentőszolgálat értesítése, valamint helyszínre érkezése különösen hosszú időt venne igénybe, de a sérült gyors elszállítása szükséges, és orvosi vélemény szerint ez nyilvánvalóan nem jár az állapotot súlyosbító következményekkel.

(10) A rendőr vasúti, vízi vagy légiközlekedési balesetről – jelentéstételi kötelezettségével egyidejűleg – a közlekedésbiztonsági szervezetet értesíti.

9. Eljárás katasztrófa esetén

13. § (1)35 Katasztrófa bekövetkezésének vagy veszélyének észlelése, vagy erre utaló bejelentés esetén a rendőr haladéktalanul gondoskodik az elhárításra jogosult hatóságok és szervek a rendőrség ügyeletesén keresztül történő értesítéséről. A rendőr jelentést tesz a rendőrség ügyeletesének, aki az észlelésről vagy a bejelentésről haladéktalanul értesíti a területileg illetékes katasztrófavédelmi szerv ügyeleti szolgálatát.

(2) Katasztrófa helyszínén a rendőr az elhárításra jogosult hatóságok és szervek megérkezéséig intézkedik

a) a közbiztonság és az adott helyzetben elvárható rend fenntartására, valamint ennek helyreállítására,

b) a helyszín, valamint a helyszínre érkező különböző mentőegységek zavartalan munkájának biztosítására, továbbá

c) közreműködik a forgalom lezárásában és elterelésében, valamint az élet- és vagyonmentésben.

(3) Az (1) bekezdésben meghatározott szerven kívül értesíteni kell

a) tűz vagy műszaki mentés esetén a tűzoltóságot,

b) a veszélyeztetett terület lakóit, ha a tűzesetet vagy a műszaki mentést szükségessé tevő eseményt nem észlelték, valamint

c) árvízveszély esetén az illetékes önkormányzat polgármesterét.

(4) A rendőr a kialakult helyzetről és a megtett intézkedésekről a szolgálati helyére történő bevonulása után haladéktalanul írásos jelentést készít.

(5) A katasztrófa elleni védekezés során a rendőr közreműködik

a) a lakosság és a határforgalomban résztvevők tájékoztatásában,

b) a végrehajtandó személyi és anyag, jármű vegyi-sugármentesítési feladatok biztosításában, az egészségügyi és a járványügyi rendszabályok betartatásában,

c) a veszélyes szállítmányok kiömlése, szivárgása esetén a riasztási és biztosítási feladatokban, a sugárzó anyagok felfedezése esetén meghatározott eljárásban, valamint

d) a szomszédos országok területéről átsodródó mérgező vagy sugárszennyezett felhők esetén a riasztásban, a szükséges, a védekezés hatékonyságát növelő intézkedések megtételében.

(6) Az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv katasztrófa vagy annak veszélye esetén soron kívül biztosítja

a) a mentő és segítő erők államhatáron történő átkelését, felvezetését, határátléptetését,

b) a nemzetközi polgári védelmi, valamint a katasztrófavédelemben részt vevő erők, eszközök határterületen történő mozgását, továbbá az egyszerűsített vagy a határátkelőhelyen kívüli átléptetését, valamint

c) az államhatár veszélyeztetett szakaszának lezárását, továbbá a rendészeti célú határbiztosítási feladatok végrehajtását.

10. Terület lezárása

14. § (1) A védett személy utazásának és a rendezvények biztosítása során, valamint a védett létesítmények és épületek környezetében a területet, útvonalat vagy útvonal szakaszt ideiglenesen le lehet zárni.

(2)36 A rendőr az (1) bekezdésben, továbbá a 10. § (2) bekezdésében, valamint az Rtv. 58. § (2) bekezdésében meghatározott esetekben a terület lezárása esetén – a (2a) bekezdésben foglalt kivétellel – megakadályozza a lezárt területre illetéktelenek belépését, az illetéktelenül ott tartózkodókat távozásra szólítja fel.

(2a)37 Közveszéllyel fenyegetés esetén az átvizsgálás végrehajtásával összefüggő biztonsági intézkedésekről, az átvizsgálás végrehajtásának módjáról, így különösen a létesítmény teljes vagy részleges kiürítésének szükségességéről az 58. § (1) bekezdése alapján intézkedésre jogosult rendőri szerv vezetője dönt, ha

a)38 a közveszéllyel fenyegetéssel érintett létesítménnyel összefüggő létesítménybiztosítási feladatokat a rendőrség vagy az Országgyűlési Őrség látja el, vagy

b) a létesítmény a Készenléti Rendőrség Tűzszerész Szolgálat által – a biztonsági feladatokat ellátó személyzet létszámára, képzettségére, az alkalmazott biztonságtechnikai eszközökre, valamint a bombariadó-terv tartalmára meghatározott szakmai módszertani követelmények alapján – felülvizsgált és ellenőrzött biztonsági rendszerrel rendelkezik.

(3) A terület lezárásával összefüggő intézkedések betartása kikényszeríthető.

(4) A terület lezárását az elrendelés indokának megszűnésekor fel kell oldani.

(5) Az intézkedést végrehajtó rendőri szerv szükség esetén tájékoztatja az érintett terület lakosságát a terület lezárásáról.

11. Ideiglenes intézkedés a gondoskodásra szoruló személyek és az őrizetlenül maradó vagyontárgyak megóvására

15. § (1) Ha az Rtv. 33–34. §-a, vagy 37. § b)–c) pontja alapján a személyt a lakásából szállítják el, szükség esetén a lakásban maradó vagyontárgyait a rendőr biztonságba helyezi, az üresen maradó lakást tanúk jelenlétében lepecsételi.

(2) A hátramaradt betegről, magatehetetlen személyről, gyermekről történő gondoskodás érdekében a rendőr intézkedik. Ha a helyszíni ellátásuk nem oldható meg, kórházba, intézetbe utalásukról kell gondoskodni, valamint karitatív szervezetet is fel lehet kérni ellátásukra. A növények, haszon- és díszállatok gondozására a helyi önkormányzat jegyzője útján kell intézkedni.

12. Intézkedés ön- vagy közveszélyes állapotban lévő személy esetén

16. § (1) Az önmaga vagy mások életét, testi épségét, vagyonát veszélyeztető állapotban lévő személyt a rendőr intézkedésekor megakadályozza abban, hogy kárt vagy sérülést okozzon, ennek érdekében a rendőr kényszerítő eszközt alkalmazhat.

(2) A rendőr az öngyilkosságot megkísérlő vagy elkövetni szándékozó személyhez orvost hív, vagy közreműködik abban, hogy a mentőszolgálat egészségügyi intézetbe szállítsa. Az eseményről a rendőrség értesíti az elszállított személy ismert hozzátartozóját, törvényes képviselőjét vagy a lakóhelye, tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőt.

13. Eljárás súlyos fertőző betegség esetén

17. § (1)39 Ha a rendőr súlyos emberi vagy emberre is veszélyes állati fertőző megbetegedésről vagy annak gyanújáról szerez tudomást, haladéktalanul jelentést tesz a rendőrség ügyeletesének, aki értesíti az állami népegészségügyi szervet. A rendőr az állami népegészségügyi szerv képviselőjének megérkezéséig gondoskodik a fertőzött vagy járványügyi eseménnyel érintett terület, helyiség lehetőség szerinti lezárásáról.

(2) Az állami népegészségügyi szerv által a zárlattal kapcsolatban előírt rendszabályok betartását az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv is ellenőrzi. A rendszabályok betartása kikényszeríthető.

(3) A lakosságot közvetlenül fenyegető közegészségügyi-járványügyi veszély elhárításához, valamint rendkívüli körülmények esetén tett intézkedései foganatosításához az állami népegészségügyi szerv kérésére az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv segítséget nyújt.

(4) Fertőző állatbetegség esetén az (1)–(3) bekezdésben foglaltakat kell értelemszerűen alkalmazni, valamint értesíteni kell az állatorvost és az illetékes állategészségügyi hatóságot intézkedés megtétele céljából.

14. Eljárás közművek és biztonsági berendezések meghibásodása esetében

18. § Víz-, gáz- és villanyvezeték, egyéb veszélyes anyagot továbbító vezeték, ezek műtárgyai, továbbá közúti, vasúti, légi irányítási, vízi közlekedési biztonsági berendezések közveszéllyel fenyegető hibája, megrongálódása esetén a rendőrség haladéktalanul értesíti az üzemeltető szervezetet, valamint az illetékes jegyzőt. Szükség esetén a terület lezárásáról, őrzéséről a 10. § (2) bekezdésében foglaltak szerint intézkedik.

15. Eljárás halálesetnél

19. § (1)40 A rendőr haladéktalanul jelentést tesz a rendőrség ügyeletesének, valamint a szemlebizottság megérkezéséig gondoskodik a helyszín biztosításáról, ha olyan halálesetről szerez tudomást, amely

a) bárki számára azonos feltételekkel használható helyen (a továbbiakban: nyilvános hely) következett be, vagy

b) nem nyilvános helyen következett be, és a körülmények rendkívüli halál megállapítását valószínűsítik.

(2) A halálesetről az ismert hozzátartozót értesíteni kell.

(3) Nyilvános helyen történt halálesetnél a holttestet megfelelő módon el kell takarni.

16. Eljárás talált tárgy esetén

20. § (1) Ha a rendőr – robbanó-, sugárzó, radioaktív, nukleáris vagy mérgező anyag kivételével – elhagyott dolgot talál, azt lehetőleg tanúk jelenlétében átvizsgálja, és jelentés kíséretében továbbítja az illetékes önkormányzat jegyzőjéhez.

(2) A rendőr az állampolgár által talált dolgot – a lőfegyver, gáz- és riasztófegyver, légfegyver, lőszer, pirotechnikai termék, kábítószer, pszichotróp anyag, közbiztonságra különösen veszélyes eszköz, okmány, hatósági jelzés kivételével – csak akkor veszi át, ha annak a találó által a jegyzőhöz történő beszolgáltatása valamilyen oknál fogva nem lehetséges. A talált dolog rendőri átvételéről elismervényt kell adni. Arról, akit a rendőr a talált dologgal a polgármesteri hivatalhoz irányít, a hely, az idő, a talált dolog megnevezésével szolgálati elöljárójának haladéktalanul jelentést tesz.

(3) A (2) bekezdésben kivételként meghatározott talált eszközöket és anyagokat az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szervhez kell beszolgáltatni. A beszolgáltatásról két példányban jegyzőkönyvet kell felvenni, a jegyzőkönyv egy példányát a megtalálónak kell átadni. A jegyzőkönyv alapján az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott illetékes szerv lefolytatja a közigazgatási hatósági eljárást és rendelkezik a dologról. Ezek a dolgok csak a birtoklására érvényes engedéllyel rendelkező jogosultnak adhatók ki.

(4) A rendőr a megtaláló személytől átvett dolgot – a (3) bekezdésben meghatározott kivétellel – haladéktalanul továbbítja a jegyzőhöz.

17. Az értesítés rendje elhagyott robbanó-, sugárzó, radioaktív, nukleáris vagy mérgező anyag találása esetén

21. § (1)41 Ha a rendőrnek elhagyott robbanó-, sugárzó, radioaktív, nukleáris vagy mérgező anyag találásáról tesznek bejelentést, vagy ilyen anyag találása jut tudomására, valamint a körülmények alapján feltehető, hogy a talált csomag ilyen anyagot vagy robbanószerkezetet tartalmaz, a találás helyére megy, és intézkedik az élet- és vagyonbiztonság megóvása érdekében. A rendőr a találásról jelentést tesz a rendőrség ügyeletesének.

(2)42 A rendőrség ügyeletese a szolgálati út betartásával

a) robbanóanyag, robbanó szerkezet találásáról a Készenléti Rendőrség ügyeletét és a Terrorelhárítási Központ ügyeletét,

b) mérgező, sugárzó, radioaktív, nukleáris anyag találásáról a területileg illetékes katasztrófavédelmi szerv ügyeletét, az Országos Rendőr-főkapitányság (a továbbiakban: ORFK) Főügyeletét és a Terrorelhárítási Központ ügyeletét,

c)43 ha a talált sugárzó, radioaktív, nukleáris, továbbá mérgező anyag vagy az ezekkel kapcsolatos intézkedések a Készenléti Rendőrség által védett létesítményeket, biztosított rendezvényeket, továbbá a védett személyek programhelyszínét érintik, a Készenléti Rendőrség ügyeletét

haladéktalanul értesíti.

(3) A Magyar Honvédség Tűzszerész Ügyeletét kell értesíteni katonai robbanószerkezet találása esetén, kivéve ha

a) a katonai robbanószerkezetet bűncselekmény elkövetéséhez eszközül használták fel vagy arra szánták,

b) a katonai robbanószerkezetre követték el a bűncselekményt.

18. Eljárás állati tetem és sérült állat találása esetén

22. § Ha a rendőr közterületen állati tetemet talál, erről értesíti a gyepmesteri szolgálatot, sérült állat találása esetén a hatósági állatorvost vagy a jegyzőt.

19. Eljárás az államhatáron átkóborolt háziállat és az államhatáron elháríthatatlan ok következtében átkerült tárgy találása esetén

23. §44 Ha a rendőr az államhatáron átkóborolt háziállatot vagy az államhatáron elháríthatatlan ok következtében átkerült tárgyat talál, akkor jelentést tesz a területileg illetékes határrendészeti kirendeltség, ennek hiányában tevékenység-irányítási központ ügyeletesének, aki értesíti a jegyzőt, hogy intézkedjen az állat vagy tárgy biztonságos elhelyezésére, az államhatárról szóló törvényben és nemzetközi szerződésben meghatározott feladatok végrehajtására.

20. 45 Közlekedésrendészeti intézkedés

24. § (1) Az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv és a Terrorelhárítási Központ a közbiztonság védelme érdekében, katasztrófa, tűzeset vagy baleset, valamint rendezvény helyszínén a feltétlenül szükséges mértékben és időtartamban elrendelheti

a) egyes útvonalak, utcák, terek, városrészek közúti forgalmának teljes vagy részleges lezárását, a forgalom elterelését vagy korlátozását,

b) a megállás vagy várakozás tilalmát, valamint az arra kijelölt helyen a várakozás megszüntetését, továbbá

c) egyéb közlekedési tilalmak feloldását, az egyirányú forgalmú utcában a közlekedés irányának megváltoztatását.

(2) Az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv és a Terrorelhárítási Központ az ideiglenes intézkedések megtételekor a szükséges mértékben gondoskodik a közúti jelzőtáblák ideiglenes kihelyeztetéséről, valamint az állandó jelleggel kihelyezett közúti jelzőtáblák leszerelés vagy letakarás útján történő feloldásáról. A közút lezárása vagy forgalmának korlátozása érdekében kihelyezett közúti jelzéseket az ok megszűnésekor el kell távolítani, az állandó jelleggel ott lévő közúti jelzőtáblák hatályát vissza kell állítani.

(3) Az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv a közlekedés biztonságát közvetlenül veszélyeztető körülmények – különös tekintettel a közúti jelzőtábla vagy útburkolati jel hiányára, felismerhetőséget akadályozó megrongálódására, ellentmondó jelzésekre, útrongálódásra –, vagy más rendellenességek miatt jogosult a közúti forgalom rendjének ideiglenes megváltoztatására, a veszélyeztetett útszakasz vagy útkereszteződés lezárására. Erről soron kívül értesíteni kell a közút kezelőjét, felszólítva a veszélyeztető helyzet megszüntetésére.

(4) A rendőrség fontos közérdekből a közúti járművek közlekedése vagy várakozása céljára ideiglenes jelleggel igénybe veheti az egyébként nem a közúti forgalom célját szolgáló közterületet, ha annak teherbírása megfelelő, valamint méret- és súlykorlátozás elrendelésével arra alkalmas.

24/A. §46 (1) Az Rtv. 44. § (1) bekezdés c) pontja szerinti esetben, ha bűncselekmény vagy szabálysértés, illetve a közúti közlekedéssel kapcsolatban kiszabható, közigazgatási bírsággal sújtandó szabályszegés gyanúja merül fel – lehetőség szerint az intézkedés helyszínén, annak megkezdésekor – az intézkedés alá vont jármű vezetőjét ellenőrizni kell alkoholfogyasztás kimutatására alkalmas, arra rendszeresített eszközzel.

(2) Ha az (1) bekezdés szerinti ellenőrzés eredménye alkoholfogyasztásra utal, vagy nem vezet eredményre – a (3) bekezdésben foglalt esetet kivéve – haladéktalanul meg kell ismételni az ellenőrzést hiteles elektromos légalkoholmérő berendezéssel (a továbbiakban: hiteles mérőeszköz). Ha a hiteles mérőeszközzel történő mérés eredménye alkohol fogyasztására utal, újabb mérést kell elvégezni úgy, hogy arra az első méréstől számított legalább 30, de legfeljebb 45 perc elteltével kerüljön sor.

(3) A hiteles mérőeszközzel történő ellenőrzés megkezdése előtt az ellenőrzés alá vont járművezetőt

a) írásban – az arra vonatkozó egyidejű tájékoztatással, hogy e nyilatkozata bizonyítási eszközként a későbbiekben nem használható fel – nyilatkoztatni kell arra, hogy az intézkedést megelőzően fogyasztott-e a vezetési képességre hátrányosan ható szert, és a nyilatkozatot az ellenőrzés alá vont járművezetővel alá kell íratni, valamint

b) tájékoztatni kell, hogy ha az egészségi állapota miatt vele szemben hiteles mérőeszköz nem alkalmazható, úgy vér- és vizeletminta vétele iránt lehet intézkedni,

és a tájékoztatás tudomásulvételét a járművezetővel alá kell íratni.

24/B. §47 (1) A vérminta és a – lehetőleg közel azonos időben végzett – vizeletminta-vétel végrehajtása iránt – a rendőri intézkedés megkezdését követően a legrövidebb időn belül – akkor kell intézkedni, ha a járművezető

a) úgy nyilatkozott vagy adat merül fel arra, hogy az intézkedést megelőzően a vezetési képességre hátrányosan ható egyéb szert fogyasztott, vagy egészségi állapota miatt vele szemben hiteles mérőeszköz nem volt alkalmazható, és az ittasság érzékelhető külső jegyei alapján az alkoholfogyasztás gyanúja fennáll,

b) hiteles mérőeszközzel történő ellenőrzése a cselekményt követő 30 percen belül nem hajtható végre,

c) a 24/A. § (1) bekezdése szerinti, illetve a hiteles mérőeszközzel történő ellenőrzését – az a) pontban meghatározotton kívüli egyéb okból – megtagadja,

d) olyan állapotban van, amely gátolja a 24/A. § (1) bekezdése szerinti, illetve a hiteles mérőeszközzel való ellenőrzését vagy a nyilatkozattételt, illetve a tájékoztatás tudomásulvételét,

e) a hiteles mérőeszköz mérési eredményét kétségbe vonja, vagy véralkohol-vizsgálatot kér,

f) kapcsán adat merül fel arra, hogy a rendőri intézkedés alapjául szolgáló cselekményt követően szeszes italt fogyasztott, vagy

g) a helyszínt elhagyta, és az ittasság-ellenőrzés eredménye vagy az ittasság érzékelhető külső jegyei alapján szeszes ital fogyasztásának gyanúja áll fenn.

(2) Ha vizeletminta önkéntes biztosítása nem lehetséges, kétszeri vérmintavételre kell intézkedni úgy, hogy a második vérmintavételre az első vérmintavételtől számított legalább 30, de legfeljebb 45 perc elteltével kerüljön sor.

24/C. §48 Ha a járművezetővel szemben alkoholfogyasztás, valamint a vezetési képességre hátrányosan ható egyéb szer fogyasztásának gyanúja egyaránt felmerül, az alkohol és a vezetési képességre hátrányosan ható egyéb szer vizsgálata érdekében is intézkedni kell.

21. Igazoltatás

25. § (1)49 Az igazoltatás során a rendőr elkéri az igazoltatott személyazonosító igazolványát vagy egyéb, a személyazonosságot hitelt érdemlően igazoló okmányát. Ha az okmány valódisága vagy az igazoltatott személyazonossága kétséges, a rendőr ellenőrző kérdéseket tehet fel, felszólítja az igazoltatott személyt adatainak bemondására, a bemondott adatokat az okmánnyal összehasonlítja. Az intézkedés során minden esetben ellenőrizni kell az igazoltatott személy és a bemutatott okmány adatait a Schengeni Információs Rendszerben (SIS), a körözési nyilvántartási rendszerben, valamint – szükség szerint – a személyi adat- és lakcím nyilvántartásban vagy az okmány-nyilvántartásban.

(2) Az igazoltatás során meg kell állapítani az igazoltatott személyazonosságát, és – akinél ez a további intézkedéshez, eljáráshoz szükséges, vagy egyéb körülmények ezt indokolják – az igazoltató lapon rögzíteni kell az igazoltatottnak az Rtv. 29. § (8) bekezdése szerinti személyazonosító adatait, az igazolványának sorozatát és számát, valamint az igazoltatás helyét, idejét és okát.

(3) Az Rtv. 24. § (4) bekezdésében meghatározott intézkedéskor a rendőr a szolgálat befejezését követően haladéktalanul írásos jelentést tesz, amely tartalmazza az igazoltatással érintett személynek az Rtv. 29. § (8) bekezdése szerinti személyazonosító adatait.

(4) Az igazoltatást kérő részére az igazoltatott személy adatait az igazoltatás helye szerint illetékes rendőrkapitányság adhatja ki.

22. Fokozott ellenőrzés

26. §50 (1) A fokozott ellenőrzés előre meghatározott céllal elrendelt, korlátozott időtartamon belül és az arra kijelölt földrajzi területen összehangoltan végrehajtott rendőri tevékenység.

(2) A meghatározott földrajzi területre elrendelt fokozott ellenőrzés nem akadálya annak, hogy ugyanarra a területre vagy annak egy részére – az eredeti elrendelés időtartamán belül – más célból újabb fokozott ellenőrzést rendeljenek el, ha az elrendelésre okot adó információk, körülmények merülnek fel.

(3) Fokozott ellenőrzés végrehajtását

a) az országos rendőrfőkapitány,

b) a bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes, a rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes,

c) a Készenléti Rendőrség parancsnoka,

d) a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság igazgatója,

e)51 a vármegyei (fővárosi) rendőrfőkapitány,

f) a rendőrkapitány, illetve a határrendészeti kirendeltség vezetője, valamint

g) a terrorizmust elhárító szerv főigazgatója

rendelheti el legfeljebb két hónapra.

(4) Az elrendelt fokozott ellenőrzés – ha annak célja továbbra is fennáll – saját hatáskörben legfeljebb két alkalommal, alkalmanként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható.

(5) A fokozott ellenőrzést írásban kell elrendelni, illetve meghosszabbítani, amit – az elrendelés vagy meghosszabbítás céljának és az alapjául szolgáló indokok megjelölésével – az elrendelő szerv honlapján közzé kell tenni.

(6) Ha a rendőr fokozott ellenőrzés keretében foganatosít rendőri intézkedést, a rendőri intézkedés végrehajtása során az intézkedés alá vont személlyel a fokozott ellenőrzés – rendőri intézkedéssel összhangban álló – célját és annak jogalapját is közölni kell.

(7) A fokozott ellenőrzés keretében foganatosított rendőri intézkedés vagy kényszerítő eszköz alkalmazása során az Rtv.-nek és e rendeletnek a rendőri intézkedés vagy kényszerítő eszköz alkalmazásával kapcsolatos szabályait alkalmazni kell. A fokozott ellenőrzés elrendelésének ténye nem mentesíti a rendőrt az alól, hogy jogszabályi kötelezettségeit teljesítse.

22/A. 52 Kiemelt biztonsági intézkedés

26/A. § (1) Kiemelt biztonsági intézkedés végrehajtását

a) az országos rendőrfőkapitány,

b)53 a bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes, a rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes, valamint a műveleti országos rendőrfőkapitány-helyettes,

c) illetékességi területén a rendőrfőkapitány, továbbá

d) a hatáskörük szerint ellátott speciális feladatok végrehajtása során a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság igazgatója, a Készenléti Rendőrség parancsnoka vagy a Terrorelhárítási Központ főigazgatója

rendelheti el.

(2) Ha a kiemelt biztonsági intézkedést nem az országos rendőrfőkapitány vagy a Terrorelhárítási Központ főigazgatója rendeli el, az elrendelő az elrendelésről haladéktalanul jelentést tesz az országos rendőrfőkapitánynak.

(3) A kiemelt biztonsági intézkedés elrendeléséről, illetve meghosszabbításáról az országos rendőrfőkapitány – az általa történt elrendelésről, illetve meghosszabbításról a Terrorelhárítási Központ főigazgatója – haladéktalanul jelentést tesz a rendészetért felelős miniszternek.

(4) A kiemelt biztonsági intézkedés meghosszabbításáról

a) az elrendelő személy, vagy

b) – a Terrorelhárítási Központ főigazgatója által elrendelt kiemelt biztonsági intézkedés kivételével – az országos rendőrfőkapitány

dönt.

(5) A kiemelt biztonsági intézkedés elrendeléséről, meghosszabbításáról, illetve fenntartásáról és az azzal érintett településről vagy településrészéről a döntést hozó személy az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv, illetve – a Terrorelhárítási Központ főigazgatójának részéről történt döntéshozatal esetén – a Terrorelhárítási Központ internetes honlapján haladéktalanul közleményben tájékoztatja az érintett terület lakosságát.

(6) Az (5) bekezdésben meghatározott közleményben foglalt adatokról az ott megjelölt személy a kiemelt biztonsági intézkedéssel érintett település jegyzőjét haladéktalanul tájékoztatja.

23. Feltartóztatás

27. § (1) A feltartóztatás a rendőrnek az a tevékenysége, amelynek során azt a személyt, aki a személyazonosságának igazolását megtagadja, továbbá azt, akitől felvilágosítást kér, az intézkedés helyszínének elhagyásában korlátozza, vagy a további intézkedés megtételéig a helyszín elhagyásában megakadályozza.

(2) A feltartóztatást meg kell szüntetni, ha az intézkedés célját elérte, és további intézkedésre nincs szükség.

24. Elfogás és előállítás

28. § (1) A rendőr a szándékos bűncselekmény elkövetésén tetten ért személyt a tettenérés helye szerint illetékes, szükség esetén a legközelebbi általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szervhez állítja elő.

(2)54 Az Rtv. 33. § (1) bekezdés c) pontja szerint végrehajtott elfogásról az azt elrendelő hatóságot, az Rtv. 33. § (1) bekezdés d) pontja szerint végrehajtott elfogásról a személyi szabadságot érintő kényszerintézkedést, büntetést vagy intézkedést végrehajtó szervet haladéktalanul értesíteni kell.

(3) Az Rtv. 33. § (1) bekezdés f) pontja alapján végrehajtott elfogásról az idegenrendészeti hatóságot haladéktalanul értesíteni kell. Az Rtv. 33. § (1) bekezdés c) vagy d) pontja alapján fogvatartott személy meghatározott bíróság, ügyész, valamint nyomozó hatóság – ha az nem általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv – elé állításáról az előállítást végrehajtó általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv gondoskodik. Ha az elrendelő hatóság általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv, akkor az előállításról maga gondoskodik.

(4) Törvényben meghatározott feltételek alapján elrendelt előállítást a végrehajtó szervnek az elrendelő határozatban megjelölt hatósághoz kell foganatosítania.

(5) Az igazolás megtagadása vagy a személyi adatok hitelességének hiánya miatt megkezdett előállítás végrehajtását mellőzni kell, ha az intézkedés alá vont személy az előállítás közben megfelelően igazolja magát, vagy személyazonosságát a rendőr megállapította, és ellene bűncselekmény megalapozott gyanúja nem merült fel, kivéve, ha vele szemben kényszerítő eszköz alkalmazására került sor.

(6) Az előállítás akkor is mellőzhető, ha az igazoltatott személy személyazonossága más, egyszerűbb módon tisztázható.

(7)55 A rendőr a megkezdett, de mellőzött előállításról is jelentést készít, amelyben rögzíti az érintett személy személyazonosító adatait, az előállítás megkezdésének okát, helyét és időpontját, az intézkedés befejezésének helyét és időpontját, valamint az előállítás mellőzésének okát.

(8)56 Az elfogás és előállítás végrehajtása esetén – ideértve a megkezdett, de mellőzött előállítást is – a rendőr szolgálati elöljárója haladéktalanul, de legkésőbb az intézkedésről történő beszámoltatásig köteles vizsgálni az intézkedés jogszerűségét, szakszerűségét és arányosságát. A vizsgálat eredményét az intézkedésről készült jelentésre kell rávezetni.

(9)57 Az elfogás és előállítás végrehajtása során a rendőr a 60/A. §-ban meghatározott tárgyaló eljárását kezdeményezheti.

29. § (1)58 A vizsgálat céljából előállított személytől a mintavétel szükség esetén – az Rtv. 44. § (1) bekezdés c) pontjában, valamint a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény 194. § (6) bekezdés a) pontjában meghatározott esetekben – kikényszeríthető. Ilyenkor a mintavételre rendőrorvost, ahol ez nem lehetséges, vagy késedelmet okoz, ott az állami egészségügyi szolgálat orvosát kell igénybe venni.

(2) A szülői felügyelet vagy gyámság alól magát engedély nélkül kivonó személy vagy a bentlakásos gyermekvédelmi intézményből engedély nélkül távozó személy előállításáról értesíteni kell a felügyelet gyakorlására jogosultat, a hatáskörébe tartozó intézkedés megtételének felmerülése esetén a gyámhatóságot is. Az okok és körülmények tisztázása után a fogvatartott személyt át kell adni a felügyelet gyakorlására jogosultnak.

30. § (1) Az Rtv. 33. § (2) bekezdés e) pontja alapján az előállítás akkor foganatosítható, ha a pártfogolt a pártfogó felügyelettel összefüggő – törvényben meghatározott és az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv hatáskörébe tartozó – magatartási szabályokat megszegte.

(2)59 A pártfogó felügyelet alatt álló személlyel szemben az előírt szabályok megsértése miatt foganatosított rendőri intézkedésről a hely, idő és körülmények megjelölésével a felügyeletet elrendelő bíróságot, a vádemelést elhalasztó ügyészt és a pártfogó felügyelői szolgálatként eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatalt értesíteni kell.

(3)60 Az előállítás a fogvatartott személy szabadon bocsátásáig, vagy a fogvatartott személy nyomozó hatóság által történő átvételig tart, ideértve azt is, ha a nyomozó hatóság a fogvatartott személy őrizetét rendeli el. Az előállítás ebben az esetben is legfeljebb az Rtv. 33. § (3) bekezdésében meghatározott ideig tarthat.

(4)61 Ha az előállítás időtartamának az Rtv. 33. § (3) bekezdése szerinti meghosszabbítása válik szükségessé, ennek tényét és időtartamát a fogvatartottal – a személyi szabadság korlátozása 8. órájának lejártát megelőzően – szóban közölni kell, és a meghosszabbítás tényét, okát, időtartamát, illetve annak közlését az előállításról készített jelentésen, valamint az előállítás időtartamáról kiállított igazoláson, az engedélyezésre jogosult vezető aláírásával együtt fel kell tüntetni.

31. § (1)62 Előállító egységben – az idegenrendészeti eljárás lefolytatása céljából előállított kiskorú személy kivételével – tizennégy éven aluli kiskorú személy nem helyezhető el. Ha az előállítás ideje alatt megállapítást nyer az, hogy az előállított személy kísérő nélküli kiskorú, az előállítást foganatosító rendőri szerv haladéktalanul gondoskodik gyermekvédelmi intézményben történő elhelyezéséről.

(2) A fogvatartott tényleges elhelyezése az előállító egységen belül az előállító helyiségben történik.

(3)63 A rendőrkapitányság, a határrendészeti kirendeltség, valamint a rendőrőrs vezetője köteles a fogvatartott személy biztonságos elhelyezésére szolgáló előállító egységet kijelölni. A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság, a Készenléti Rendőrség és a vármegyei (fővárosi) rendőr-főkapitányság esetében előállító egység kijelölésére indokolt esetben a szerv vezetője jogosult.

(4) Az előállító egységben történő elhelyezés, őrzés végrehajtásának feltételeit a (3) bekezdésben meghatározott rendőri szerv vezetője biztosítja.

(5) Az előállító egységben történő elhelyezést megelőzően a fogvatartott személynél lévő tárgyakról az 1. mellékletben meghatározott, letéti tárgyakról szóló, 3 példányos jegyzéket kell készíteni. A letétként kezelt fizetőeszközt címletenként és – amennyiben sorszámmal rendelkezik – sorszám szerint, a többi letétként kezelt tárgyakat megnevezésük, számuk és egyedi azonosítást lehetővé tevő jellemzőik feltüntetésével kell a jegyzékben feltüntetni. A jegyzék eredeti példánya a letét őrzési helyén, a másolati példányok közül egy a fogvatartottnál, egy pedig az átíró tömbben kerül elhelyezésre.

(6) A letétként kezelt tárgyak letételkori, valamint megfelelő állapotban történő megőrzéséről az előállító egységet üzemeltető rendőrkapitányság, határrendészeti kirendeltség, rendőrőrs, illetve a (3) bekezdés szerint kijelölt előállító egység üzemeltetője gondoskodik. Az elhelyezés megszüntetését követően a fogvatartott személy részére a letéti tárgyai átadásra kerülnek. A letéti tárgyak nem igazolt hiányának, megrongálódásának vagy megsemmisülésének okát – jegyzőkönyv felvételét követő – parancsnoki kivizsgálás keretében kell megállapítani.

(7) Elhelyezéskor a fogvatartottat nyilatkoztatni kell sérüléséről, esetleges panaszáról. Betegség vagy sérülés esetén orvosi ellátásban kell részesíteni, ruházatát támadás vagy önveszély okozására alkalmas tárgy elvétele céljából a felügyeletet ellátó rendőrnek át kell vizsgálnia. A ruházat átvizsgálását a fogvatartottal ellentétes nemű személy nem végezheti, valamint nem lehet jelen, kivéve, ha az átvizsgálás technikai eszközzel történik.

(8)64 Az előállítás biztonsági követelményeire figyelemmel, valamint az esetleges önkárosítás megelőzése érdekében az előállító helyiségben a fogvatartott saját tulajdonú alsó- és felsőruházatát nadrágszíj nélkül, lábbelijét cipőfűző nélkül tarthatja magánál.

(9) Gondoskodni kell az előállító helyiségben elhelyezett, azonos ügyben fogvatartott személyek, a férfiak és nők, a felnőtt korúak és a fiatalkorúak elkülönítéséről, valamint rendkívüli őr felállításával biztosított őrzéséről.

(10)65 Az előállító egységben történő elhelyezéssel egyidejűleg a fogvatartott elhelyezéséről a 2. melléklet szerinti, a fogvatartás során keletkezett iratanyagokkal együtt tárolandó nyomtatványt kell kitölteni, amely tartalmazza

a) a fogvatartott személy személyazonosító adatait,

b) az elhelyezés kezdő és befejező időpontját (év, hónap, nap, óra, perc megjelöléssel),

c) a felügyeletet ellátó nevét, rendfokozatát, valamint

d)66 az étkeztetésre, valamint a fogvatartott ellátásával – különösen az egészségügyi ellátásával, az esetleges sérüléseivel, illetve panaszaival, valamint a fogvatartásának kapcsán meghatározott értesítési kötelezettségekkel – összefüggő jogszabályi előírások végrehajtására vonatkozó adatokat.

(11)67 A személyi szabadság korlátozásának első 5 óráját követően az intézkedést foganatosító rendőri szerv gondoskodik a fogvatartott személy élelemmel történő ellátásáról. A fogvatartott személy étkezése az előállító helyiségben történik. Az étel kiosztását a felügyeletet ellátó rendkívüli őr végzi. Ha a rendkívüli őr nem rendelkezik az étel kiosztásához szükséges élelmiszerhigiéniai alapismereti vizsgával és érvényes egészségügyi könyvvel, akkor az élelmiszer kicsomagolását nem végezheti. Ilyen esetben a fogvatartottat előrecsomagolt élelmiszerrel és az annak elfogyasztásához szükséges egyszer használatos evőeszközökkel kell ellátni.

(12)68 Az előállított őrzését végrehajtó, rendkívüli őri feladatokkal megbízott rendőr lőfegyvert, illetve gumilövedék, pirotechnikai eszköz, könnygázgránát, vagy elfogó háló kilövésére rendszeresített eszközt nem viselhet.

(13)69 A büntetés-végrehajtási intézetből kikért és a rendőrség épületébe átkísért személyek biztonságos őrzésére a (2) bekezdésben meghatározott előállító helyiségben vagy a rendőrségi fogda ideiglenes elhelyezésre szolgáló helyiségében kerülhet sor, a helyiségben történő tartózkodás időtartama nem haladhatja meg a 12 órát.

25. Idegenrendészeti visszatartás

32. §70 A harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény szerinti visszatartást az előállító egységben kell végrehajtani. E rendelkezés tekintetében előállító egységnek minősül az idegenrendészeti hatóság és a menekültügyi hatóság területi szerveinél, valamint a rendőrségen a biztonságos őrzésre alkalmas helyiség is.

26. Elővezetés

33. § (1) Elővezetést jogszabályban erre felhatalmazott hatóságok határozata vagy végzése alapján lehet foganatosítani.

(2) Ha az elővezetés elrendelésére jogosult hatóság az intézkedés alá vont személy útba indulásának ellenőrzését rendelte el, a rendőr az elővezetés végrehajtása érdekében csak az útba indulást ellenőrzi.

34. § (1) Az elővezetési határozatot vagy végzést a rendőr előzetes igazoltatás után ismerteti az elővezetendő személlyel, utána kézbesíti.

(2) A rendőr lehetőséget ad arra, hogy az elővezetendő személy az évszaknak megfelelően felöltözzön, pénzét, élelmét, fontos személyi használati tárgyait – a saját és mások testi épségét veszélyeztető eszközökön kívül – magához vegye, a jelenlévő hozzátartozóitól elbúcsúzzon.

(3)71 El kell állni az elővezetéstől, ha azt a meg nem fizetett pénzbüntetés, pénzbírság vagy helyszíni bírság helyébe lépő szabadságvesztés büntetés, elzárás, illetve szabálysértési elzárás végrehajtása céljából rendelték el, és az elővezetendő személy hitelt érdemlően igazolja a pénzbüntetés, pénzbírság vagy helyszíni bírság megfizetését. El kell állni az elővezetéstől akkor is, ha az elővezetendő személy az elővezetés közben a kiszabott bírságot befizeti, ebben az esetben azonban az elővezetéssel kapcsolatban felmerült költségek megtérítését kezdeményezni kell.

(4) Ha a rendőrnek tudomására jut, hogy az elővezetendő személy a Magyar Honvédség tényleges katonai állományú tagja vagy rendvédelmi szerv hivatásos állományú tagja, az elővezetést nem hajthatja végre, azonban erről jelentést ír, és az elővezetendő személy szolgálati elöljáróját az elővezetés foganatosítása érdekében megkeresi.

(5) Ha az elővezetés bármely okból nem hajtható végre, ezt a körülményt a rendőr haladéktalanul jelenti szolgálati elöljárójának, aki erről, valamint a végrehajtást akadályozó okról soron kívül tájékoztatja az elrendelőt.

27. Eljárás diplomáciai vagy nemzetközi jogon alapuló más mentességet élvező személyekkel vagy közjogi tisztséget betöltő személlyel szemben

35. § (1)72 Ha a rendőr az igazoltatás során észleli, hogy az igazoltatott diplomáciai vagy nemzetközi jogon alapuló más mentességet élvező, nem magyar állampolgárságú személy, vagy közjogi tisztséget betöltő személy, akkor rögzíti a tényállást, és a továbbiakban a mentességet élvező személlyel szemben a mentességet megállapító jogszabályban meghatározottak szerint jár el.

(2)73 A diplomáciai vagy nemzetközi jogon alapuló más mentességet élvező, nem magyar állampolgárságú személy, illetve a közjogi tisztséget betöltő személy által elkövetett bűncselekmény vagy szabálysértés gyanúja esetén a rendőr – az (1) bekezdésben meghatározottakra figyelemmel – foganatosítja a szükséges helyszíni intézkedést, feljelentést tesz, és végzi a szükséges büntető- vagy szabálysértési eljárási cselekményeket.

(3)74 A diplomáciai vagy nemzetközi jogon alapuló más mentességet élvező, nem magyar állampolgárságú személlyel szembeni (1)–(2) bekezdés szerinti intézkedésről – a szolgálati út betartása mellett –

a) munkanapokon, illetve munkaidőben a Külügyminisztérium Protokoll Főosztályát, vagy

b) munkaszüneti napon, hétvégén, illetve munkaidőn túl a Külügyminisztérium Ügyeletét

soron kívül értesíteni kell.

(4) A diplomáciai vagy nemzetközi jogon alapuló más mentességet élvező, nem magyar állampolgárságú személyek által kezdeményezett rendőrségi eljárások során a döntés előtt be kell szerezni a Külügyminisztérium állásfoglalását is.

28. 75 Eljárás a Magyar Honvédség tényleges katonai állományú tagjával és a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény hatálya alá tartozó hivatásos állományú személlyel szemben

36. § (1)76 A Magyar Honvédség tényleges katonai állományú tagjával, illetve a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény hatálya alá tartozó hivatásos állományú személlyel szemben a rendőr a testület és a rendfokozat tekintélyének megóvásával intézkedik.

(2) A Magyar Honvédség tényleges katonai állományú tagját a legközelebbi helyőrség-parancsnokságra, helyőrség komendánshoz kell előállítani. Ha az távolabb van, mint a legközelebbi általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv, az előállítást az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szervhez kell foganatosítani, és erről értesíteni kell a helyőrség ügyeletes parancsnokát vagy a komendánst.

(3)77 A rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény hatálya alá tartozó hivatásos állományú személyt az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szervhez kell előállítani. Erről az illetékes szerv parancsnokát, munkaidőn kívül az annak jogkörében eljáró személyt értesíteni kell.

(4) A Magyar Honvédség tényleges katonai állományú tagját is az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szervhez kell előállítani, ha az arra okot adó cselekményét polgári személlyel közösen követte el.

(5) Ha az előállítandó személy lőfegyvert tart magánál, a biztonsági intézkedések megtétele mellett fel kell szólítani lőfegyvere feltalálási helyének közlésére és le kell fegyverezni.

29. Rendőri közreműködés végrehajtási eljárásban

37. § (1) Az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv az állami és a helyi önkormányzati szervek által foganatosított végrehajtási eljárásban részt vevő személyek biztonsága megóvásához segítséget nyújt, valamint a végrehajtási eljárásban alkalmazható helyszíni kényszercselekményeknek való ellenszegülést megszünteti, továbbá – ha a végrehajtási kényszercselekményre feljogosított az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv közreműködését kéri – végrehajtja a bíróság intézkedésében meghatározott adós személye elleni kényszercselekményt.

(2) A rendőrt az erre irányuló kérelem alapján az illetékes rendőrkapitányság vezetője rendeli ki, sürgős esetben a végrehajtási cselekményt foganatosító szóbeli kérésére is. A rendőr a végrehajtás helyszínén a közreműködést kérő intézkedése alapján működik közre. Sürgős kirendelés esetén a rendőrkapitányság vezetője legalább kétfős járőrt vezényel ki, amelynek vezetőjét a parancsnoki állományból jelöli ki.

(3) A rendőr végrehajtási cselekményeket nem végezhet, a végrehajtót kizárólagosan megillető kényszercselekményt nem foganatosíthat, rakodási, szállítási munkában nem vehet részt. A rendőr az Rtv.-ben megállapított kényszerítő eszközök megfelelő alkalmazása mellett gondoskodik arról, hogy az illetéktelen személyeket távol tartsa a végrehajtás helyszínétől.

(4) A rendőr szolgálati elöljárója köteles gondoskodni erősítésről, ha a feladat teljesítése nehézségekbe ütközik.

29/A. 78 Határbiztosítási távoltartás

37/A. § (1) A rendőr az államhatárról szóló 2007. évi LXXXIX. törvény 5. § (1c) bekezdése szerinti tartózkodás szabályai megszegésének felfedése esetén – a 9. § (1) bekezdésében meghatározottak alkalmazása mellett – arra kötelezi a szabálysértés elkövetőjét, hogy távozzon a tilalmazott területről.

(2) Ha az érintett az (1) bekezdés szerinti kötelezettségének nem tesz eleget, és ezzel a szabálysértést a rendőri felszólítás ellenére tovább folytatja, a rendőr mérlegeli az Rtv. 33. § (2) bekezdés f) pontjában meghatározottak szerinti előállítás alkalmazásának indokoltságát a szabálysértési eljárás azonnali lefolytatása érdekében.

III. Fejezet

A KÉNYSZERÍTŐ ESZKÖZÖK

30. Általános szabályok

38. § (1)79 A testi kényszert, bilincset, vegyi eszközt, elektromos sokkoló eszközt, rendőrbotot, kardlapot, illetve szolgálati kutyát alkalmazó rendőr – az ellenszegülés megtörését, illetve a támadás megakadályozását követően – szóban köteles haladéktalanul jelentést tenni a közvetlen szolgálati elöljárójának, illetve értesíteni az ügyeletet vagy a tevékenység-irányítási központot. A kísérés során, a kizárólag annak végrehajtása érdekében történő bilincsalkalmazás kivételével a kényszerítő eszközt alkalmazó rendőr, valamint a csapaterőt, útzár alkalmazását, továbbá tömegoszlatást elrendelő parancsnok a helyszíni intézkedések után köteles írásos jelentést készíteni. Ha a kényszerítő eszköz alkalmazását személyi szabadságot korlátozó intézkedés követi, a kényszerítő eszközt alkalmazó rendőrnek a jelentést a személyi szabadságot korlátozó intézkedésről szóló írásos jelentésben kell megtennie.

(2) A kényszerítő eszköz alkalmazásáról készített jelentés tartalmazza:

a)80 az alkalmazás alapjául szolgáló magatartás eseményhű bemutatása mellett annak leírását, hol, mikor, kivel szemben, mennyi ideig, milyen kényszerítő eszköz alkalmazására került sor, és ennek mi volt az indoka,

b) a jogellenes magatartás abbahagyására történt-e felszólítás, ha nem, ennek mi volt az oka,

c) a kényszerítő eszköz alkalmazására történt-e előzetes figyelmeztetés, ha nem, ennek mi volt az oka,

d) keletkezett-e sérülés, és milyen fokú, valamint keletkezett-e anyagi kár,

e) mi történt a sérülttel, ellátására történt-e intézkedés, ha nem, ennek mi volt az oka,

f) a támadásra használt eszköz leírását, ha támadás miatt történt a kényszerítő eszköz alkalmazása,

g) a tanúk természetes személyazonosító adatait és lakcímét, valamint

h) az alkalmazást lehetővé tevő valamennyi jogszabályhelyre történő hivatkozást.

(3) A kísérés során alkalmazott bilincs alkalmazásának kivételével a kényszerítő eszköz alkalmazását követően a rendőr szolgálati elöljárója haladéktalanul köteles kivizsgálni az alkalmazással összefüggő követelmények teljesülését.

(4) A (3) bekezdésben meghatározott vizsgálat során a szolgálati elöljáró:

a) kényszerítő eszköz alkalmazásával okozott sérülés esetén meghallgatja azt, akivel szemben a kényszerítő eszközt alkalmazták, valamint azt, aki az eseménynél jelen volt, és meghallgatása a tényállás tisztázását elősegítheti, feltéve, hogy a meghallgatandó személy a meghallgatásához hozzájárult,

b) ha a rendőr jelentésében ellentmondásokat észlelt, tisztázza azokat,

c) ha az intézkedés alá vont, valamint az eseménynél jelen levő személy a meghallgatását vagy a válaszadást megtagadja, a szolgálati elöljáró a rendelkezésére álló adatok alapján vizsgálja ki a kényszerítő eszköz alkalmazásának jogszerűségét.

(5) A szolgálati elöljáró a megállapításait írásban rögzíti, amelyben állást foglal a szakszerűség, szükségesség, jogszerűség, arányosság követelményének megtartásáról. Ha megállapítása szerint a kényszerítő eszközök alkalmazására jogszabálysértő módon került sor, – ha annak jogszabályi feltételei fennállnak – az intézkedő rendőr ellen kártérítési, fegyelmi vagy kártérítési, fegyelmi és büntetőeljárást kezdeményez.

39. § (1) Az Rtv. szerinti kényszerítő eszköz csak akkor alkalmazható, ha az intézkedés alá vont magatartása, ellenszegülésének mértéke annak Rtv. szerinti alkalmazását indokolja. A nagyobb korlátozással, sérüléssel vagy károkozással járó kényszerítő eszköz akkor alkalmazható, ha a kisebb korlátozással, sérüléssel vagy károkozással járó kényszerítő eszköz alkalmazása nem vezetett eredményre vagy sikere eleve kilátástalan.

(2) Az intézkedés alá vont személy magatartása szempontjából a rendőr az alábbiak szerint tesz különbséget:

a) passzív ellenszegülést tanúsító személy, aki a rendőri intézkedés során a számára jogszerűen adott rendőri utasításokat nem hajtja végre, de tevőleges ellenszegülést nem mutat,

b) aktív ellenszegülést tanúsító személy, aki nem veti magát alá a jogszerű rendőri intézkedésnek, magatartásával fizikai erőkifejtés útján is igyekszik azt megakadályozni,

c) támadó magatartást tanúsító személy, aki az intézkedő rendőrre, valamint a támogatására vagy védelmére kelt személyre rátámad.

(3) A kényszerítő eszköz alkalmazását jól hallható, közérthető és határozott módon a következő sorrendben meg kell előznie:

a) a jogellenes magatartás abbahagyására való felszólításnak, „a törvény nevében” szavak előrebocsátásával, valamint

b) a figyelmeztetésnek, hogy kényszerítő eszköz alkalmazása következik.

31. Testi kényszer

40. § (1) A megfogás, a leszorítás, az elvezetés vagy más, a rendőr által fizikai erőkifejtéssel alkalmazott, valamely cselekvésre vagy cselekvés abbahagyására irányuló kényszerítés (a továbbiakban: testi kényszer) akkor alkalmazható, ha a rendőri erőfölény vagy az intézkedés alá vont személy állapota, magatartása folytán a rendőri intézkedés eredményessége ezzel biztosítható.

(2) A testi kényszer alkalmazása során a rendőr önvédelmi fogásokat is használhat. A rendőr a támadás céljára szolgáló eszköz használatának megakadályozása, továbbá a támadás elhárítása érdekében az ehhez szükséges erejű és irányultságú ütést vagy rúgást alkalmazhat.

(3) Nem minősül testi kényszernek, amikor a rendőr – jogszerű intézkedése során, a biztonságos intézkedés végrehajtása érdekében – a felé kartávolságon belülre lépő, valamint a mozgásának folyamatosságát akadályozó személyt csupán nyújtott kezével, minimális erőkifejtéssel magától távol tartja.

32. Bilincs alkalmazása

41. § (1)81 A bilincs alkalmazása kizárólag az Rtv. 48. §-ában meghatározott esetekben, a kényszerítő eszköz alkalmazásának az Rtv.-ben és az e rendeletben meghatározott követelményei teljesülése esetén, különösen azzal szemben lehet indokolt,

a) aki erőszakos, garázda magatartást tanúsít, és ennek abbahagyására testi kényszerrel nem késztethető,

b) aki az intézkedő rendőrt, annak segítőjét, valamint az intézkedésben közreműködőt megtámadja,

c) akinek az elfogására bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt került sor, és szökése bilincs alkalmazása nélkül nem akadályozható meg,

d) akinek a jogszerű intézkedéssel szembeni ellenszegülése testi kényszerrel nem törhető meg,

e) aki önkárosító magatartást tanúsít vagy ilyen magatartás tanúsításával fenyeget,

f) akinek fogvatartása során kísérését rendelték el, illetve – az őrzés idejére – akit az előállító egységen vagy a fogdán kívül őriznek, vagy

g) akit egyedül intézkedő rendőr állít elő.

(2)82

(3) Bilincselést az erre a célra rendszeresített eszközzel kell végrehajtani. Ennek hiányában vagy ezek meghibásodása, megrongálódása esetén más, ilyen célra megfelelő eszköz is alkalmazható, de tilos vékony fém- vagy műanyag huzalt, a jellegénél fogva sérülést okozó eszközt alkalmazni.

(4) A bilincselés módjai:

a) két vagy több ember kezének egymáshoz bilincselése,

b) kezek előre vagy hátra bilincselése,

c) indokolt esetben lábak egymáshoz bilincselése,

d) indokolt esetben tárgyhoz bilincselés.

(5) Tilos a tárgyhoz bilincselést járműben történő szállítás közben alkalmazni. Tilos a bilincs olyan módon való használata, amely indokolatlanul fájdalmat, sérülést okoz vagy jellegénél fogva megalázó.

(6) A bilincselés módját az intézkedő rendőr az adott körülmények között a legcélirányosabban választja meg azzal, hogy

a) a kezek hátra bilincselése akkor célszerű, ha

aa) a bilincs alkalmazására testi kényszer útján kerül sor, vagy alapos okkal tartani lehet rendőr elleni támadástól, valamint szökéstől,

ab) az érintett személy szállítása, átkísérése nem az arra a célra kialakított járműben történik,

ac) az érintett személyt a rendőr egyedül állítja elő,

kivéve, ha az intézkedésben érintett kezei az erre a célra kialakított övhöz vannak bilincselve;

b) lábbilincselés, valamint kéz és láb bilincselés együttes alkalmazása akkor indokolt, ha arról, akivel szemben alkalmazzák, feltételezhető, hogy önmagában vagy másban kézbilincs alkalmazása esetén is kárt tud okozni, vagy a bűncselekmény jellege azt indokolja;

c) tárgyhoz bilincselésnek – az (5) bekezdésben meghatározott korlátozás mellett – akkor van helye, ha a személy önkárosításának, támadásának vagy szökésének megakadályozása, ellenszegülésének megtörése, vagy az intézkedés eredményes befejezése más módon nem biztosítható.

(7) A rendőr az intézkedés alá vont személyt fekvő helyzetben, falnak vagy más tárgynak nyomva megbilincselheti, ha azt a személy aktív ellenszegülése, támadása, erőszakos magatartása vagy ezek kialakulásának megelőzése szükségessé teszi.

(8) Intézkedése során a rendőr saját magához mást nem bilincselhet.

(9) A bilincset a rendőr szolgálaton kívül nem tarthatja magánál.

33. Vegyi eszköz, elektromos sokkoló eszköz, rendőrbot, kardlap, valamint más eszköz alkalmazása

42. § (1) A rendőr vegyi eszközt, elektromos sokkoló eszközt, rendőrbotot, kardlapot, valamint más eszközt saját elhatározásából vagy szolgálati elöljárója parancsára használhat.

(2) A rendőrbottal egy tekintet alá esik minden más alkalmi eszköz, amelynek hatása – a rendőrbot hiánya esetén – a rendszeresített rendőrbotéval azonos.

(3) A rendőr az (1) bekezdésben meghatározott rendszeresített eszközt szolgálaton kívül nem tarthatja magánál.

(4) A rendőr az intézkedés megkezdésekor a vegyi eszközt, elektromos sokkoló eszközt készenlétbe helyezi, a rendőrbotot, a kardot kézbefogja, és felkészül a támadás elhárítására, az ellenszegülés megtörésére.

(5)83 Ha műszaki jellemzőiből más nem következik, az elektromos sokkoló eszköz használata elsősorban a végtagokra irányulhat.

(6) A rendőrbot vagy a vele egy tekintet alá eső bármely más eszköz alkalmazásakor az ütés lehetőleg a támadó végtagot érje, kerülni kell, hogy az ütés súlyos sérülést okozzon.

(7) Az (1) bekezdésben meghatározott kényszerítő eszközöket nem szabad a támadás, ellenszegülés megszűnése, megtörése után alkalmazni.

(8) A csapaterő alkalmazásával egyidejűleg, valamint tömegoszlatás során a tömeg oszlatására vagy zárt térben kialakult ellenállási góc felszámolására vegyi eszköz alkalmazható.

34. Szolgálati kutya alkalmazása

43. § (1)84 A rendőr csak az adott feladatra kiképzett és érvényes minősítéssel rendelkező, egészséges, ápolt és jó erőnlétű kutyával láthat el szolgálatot.

(2) A rendőr a szolgálati kutyát nyilvános helyre feladata ellátása céljából viheti be.

35. Útzár

44. § (1) Közúton vagy közforgalom számára megnyitott egyéb úton útzár – a (3) bekezdésben foglalt kivétellel – ellenőrző-átengedő pont működtetésével telepíthető.

(2) Az (1) bekezdés szerint telepített útzárat – a forgalomkorlátozáshoz szükséges jelzéseken túl – megkülönböztető fényjelzést működtető jármű vagy villogó sárga fényt adó berendezés elhelyezésével is meg kell jelölni.

(3) Az út szolgálati járművel történő eltorlaszolása sürgős esetben, az útzár telepítésének elrendelésére jogosult engedélyével hajtható végre. Ebben az esetben a szolgálati jármű megkülönböztető fényjelzését folyamatosan működtetni kell.

(4) Ha az útzár telepítése határátkelőhelyen történik, az illetékes vámszervet is tájékoztatni kell.

(5) Az útzár alkalmazását

a)85 az országos rendőrfőkapitány, a rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes, a bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes, a műveleti országos rendőrfőkapitány-helyettes, vagy – a Terrorelhárítási Központ által védett létesítmények vagy biztosított rendezvények, továbbá a Terrorelhárítási Központ által védett személyek programhelyszíneinek vonatkozásában, illetve a hatásköre szerint ellátott speciális feladatok végrehajtása során – a Terrorelhárítási Központ főigazgatója, továbbá

b)86 illetékességi területén – az autópálya és az autóút kivételével – a vármegyei (fővárosi) rendőrfőkapitány, a rendőrkapitány vagy a határrendészeti kirendeltség vezetője

rendeli el.

(6)87 Az útzár autópályán, autóúton történő alkalmazását az országos rendőrfőkapitány, a rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes, a bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes, a műveleti országos rendőrfőkapitány-helyettes, vagy – a hatásköre szerint ellátott speciális feladatok végrehajtása során – a Terrorelhárítási Központ főigazgatója rendeli el.

(7)88 Ha az útzár telepítésének elrendelésére jogosult szolgálati elöljáró döntésének meghozatala indokolatlan késedelemmel járna, az útzár telepítésének engedélyezésére a feladat- és hatáskörrel rendelkező ügyeletvezető is jogosult.

36. Megállásra kényszerítés

45. § Az Rtv. 51. § (3) bekezdésében meghatározott megállásra kényszerítéshez a rendőr szolgálati járművet, továbbá gépjármű elfogó hálót is felhasználhat. Ennek során a szolgálati járműben keletkezett kárért – ha az erre vonatkozó vizsgálat a kényszerítő eszközök alkalmazásával kapcsolatos szabályok megsértése miatt más következtetésre nem jut – a rendőrt kártérítési felelősség nem terheli.

37. Lőfegyverhasználat

46. § (1) A lőfegyverhasználati jog gyakorlása független attól, hogy a rendőr egyenruhát vagy polgári öltözetet visel, szolgálatban vagy azon kívül van, és rendelkezik-e szolgálati lőfegyverrel.

(2) A rendőr a lőfegyverhasználat során elsősorban a rendőrségnél rendszeresített lőfegyvert használja. Az Rtv. 53. § (2) bekezdése alapján fegyverként használható más dolog lehet a nem rendszeresített lőfegyver és minden olyan eszköz, amely a rendőr feladatának teljesítését elősegíti.

(3) A fegyverhasználatot megelőző figyelmeztetést érthetően, határozottan „A törvény nevében fegyvert használok!” szavakkal kell megtenni.

(4) Szolgálati elöljárója parancsára a rendőr köteles a lőfegyverét használni. A lőfegyver parancsra történő használatának jogszerűségéért a parancsot kiadó szolgálati elöljáró a felelős. E parancs végrehajtása csak akkor tagadható meg, ha a rendőr tudja, hogy a lőfegyver használatával bűncselekményt követne el.

(5) Csapaterő zárt alakzatban történő alkalmazása esetén a rendőr saját elhatározásából is használhatja lőfegyverét, ha a zárt alakzattól elszakadt, vagy alakzaton kívüli feladat ellátására kap utasítást.

47. § (1) A lőfegyverhasználat során a lövést lehetőleg végtagra kell irányítani.

(2) Az Rtv. 55. §-ában meghatározottakon túl nincs helye a lőfegyverhasználatnak, ha a lőfegyverhasználat az államhatáron átlövést idézne elő, valamint a határúton közlekedő személlyel szemben, kivéve, ha fegyveresen vagy felfegyverkezve elkövetett támadást, vagy fegyveres ellenállást kell leküzdeni.

(3) Ha a törvény csak a közvetlen fenyegetés vagy támadás elhárítása céljából teszi lehetővé a fegyverhasználatot és a közvetlen fenyegetés vagy támadás bármely oknál fogva megszűnt, a lőfegyverhasználati jogosultság is azonnal megszűnik. A lőfegyverhasználat további alkalmazásának helye nincs, ha az a célját elérte.

48. § (1) A figyelmeztető lövést általában függőleges irányba, a légtérbe kell leadni. Ha ez nem biztonságos, a lövés irányát úgy kell megválasztani – számolva a becsapódást esetlegesen követő gurulattal is –, hogy a lövedék életet, testi épséget ne veszélyeztessen, és lehetőleg ne okozzon anyagi kárt.

(2) Ha a támadás közvetett – a támadó ahhoz tárgyat vagy állatot alkalmaz –, akkor a rendőr elsősorban tárgyra, állatra ad le lövést. A rendőr az őt vagy segítőjét járművel elütni szándékozó támadó járművének kerekeire, az emberre uszított kutya támadása esetén az állatra leadott lövéssel hárítja el a veszélyt.

(3) Mások személyét, vagyonát közvetlenül veszélyeztető megvadult állatra a rendőr akkor lőhet, ha a veszélyhelyzet elhárítására az adott körülmények között más lehetőség nincs. Szolgálati feladata teljesítésének érdekében a rendőr a testi épségét közvetlenül veszélyeztető állatot lelőheti.

(4) A tárgyra, állatra irányuló lövésnek feltétele, hogy az ember életét, testi épségét ne veszélyeztesse.

49. § (1) A lőfegyverhasználat során sérültet elsősegélyben kell részesíteni, gondoskodni kell orvosi ellátásáról, a közvetlen hozzátartozója értesítéséről.

(2) A lőfegyverhasználatot, valamint a halaszthatatlan segítségnyújtást követően a rendőr közvetlen szolgálati elöljárójának haladéktalanul jelenti, és annak megérkezéséig a helyszínt biztosítja. A szolgálati elöljáró intézkedik a helyszíni szemle lefolytatására, függetlenül attól, hogy történt-e személyi sérülés vagy keletkezett-e kár. A szolgálati elöljáró a lőfegyverhasználatról jelentést tesz a szolgálati út betartásával.

(3)89 A lőfegyvert használó rendőr szolgálati helye szerinti rendőri szerv vezetője öt munkanapon belül köteles kivizsgálni a lőfegyverhasználat, illetve a lőfegyverhasználatnak nem minősülő lövés jogszerűségét, szakszerűségét. Különösen indokolt esetben a határidőt

a) az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv

aa) központi szervénél szolgálatot teljesítő rendőr esetében az országos rendőrfőkapitány,

ab) egyéb szervénél szolgálatot teljesítő rendőr esetében – az országos rendőrfőkapitány egyidejű tájékoztatása mellett – az illetékes rendőrfőkapitány vagy a Rendőrség szerveiről és a Rendőrség szerveinek feladat- és hatásköréről szóló 329/2007. (XII. 13.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdésében meghatározott szerv vezetője,

b)90 a belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési szervnél szolgálatot teljesítő rendőr esetében az említett szerv főigazgatója,

c)91 a terrorizmust elhárító szervnél szolgálatot teljesítő rendőr esetében az említett szerv főigazgatója, vagy

d)92 az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóságnál szolgálatot teljesítő rendőr esetében az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság főigazgatója

öt munkanappal meghosszabbíthatja,

(4)93 Ha a lőfegyverhasználatra fogvatartottal szemben került sor, erről a fogvatartásért felelős haladéktalanul értesíti a lőfegyvert használó rendőr szolgálati helye szerinti rendőri szerv székhelye szerint illetékes vármegyei (fővárosi) főügyészség büntetés-végrehajtási felügyeleti ügyészét, valamint a fogvatartottal szemben eljáró szerv vezetőjét. A lőfegyverhasználattal összefüggésben lefolytatott vizsgálatot lezáró jelentést az iratokkal együtt meg kell küldeni az ügyésznek.

50. § (1) A vizsgálat során jelentést kell íratni a lőfegyvert használó rendőrrel, a lőfegyver használatára utasítást adó szolgálati elöljáróval és azzal a rendőrrel, akinek hitelt érdemlő tudomása van az eseményről. Nem vehet részt a vizsgálatban, akinek jelentésírási kötelezettsége van. Ha a lőfegyvert használó rendőr szolgálati helye szerinti rendőri szerv vezetőjével szemben jelentésírási kötelezettség vagy egyéb kizáró ok áll fenn, a vizsgálatot a felettes rendőri szerv vezetője folytatja le.

(2) A lőfegyvert használó rendőr jelentése a következőket tartalmazza:

a) mikor, hol, kivel szemben, milyen fegyvert használt, hány lövést adott le, a leadott lövést hová irányította, a fegyver típusát, gyári számát,

b) a lőfegyverhasználat okát,

c) a megelőző intézkedéseket,

d) milyen sérülés történt, sor került-e elsősegélynyújtásra, orvosi ellátásra, hol tartózkodik a sérült,

e) milyen kárt okozott a lövés, ki a károsult, a rendőr, valamint a károsult mit tett a kár enyhítésére,

f) a helyszínre, a tanúkra, a bűnjelekre és az egyéb körülményekre vonatkozó adatokat,

g) a fegyverhasználatra feljogosító törvényhelyre történő hivatkozást.

(3) A vizsgálat során a helyszíni szemle és a rendőri jelentések adatait is figyelembe véve, a meghallgatáson történő megjelenésre való felkérés után meg kell hallgatni az érdekelteket, különösen az intézkedés által érintettet, a sérültet és azt, akinek a lőfegyverhasználat kárt okozott.

(4) A vizsgálatot lezáró jelentés tartalmazza

a) a lőfegyverhasználat jogszerűsége minősítésére vonatkozó megállapítást,

b) a lőfegyverhasználat jogellenessége megállapítása esetén a felelősségre vonási eljárás megindítására vonatkozó döntést,

c) a sérüléseket, valamint

d) az okozott kárt.

(5) Ha a lőfegyverhasználattal kapcsolatban a lőfegyvert használó rendőr szolgálati helye szerinti rendőri szerv vagy az (1) bekezdésben meghatározott felettes rendőri szerv vezetője bűncselekmény megalapozott gyanúját állapítja meg, feljelentést tesz az illetékes ügyészi szervnél, fegyelmi vétség gyanúja esetén intézkedik a fegyelmi eljárás lefolytatására.

(6) A tárgyra vagy állatra irányuló, valamint a figyelmeztető és a nem szándékosan létrejött lövést a rendőr lehetőleg azonnal, szóban jelenti szolgálati elöljárójának, majd írásos jelentést készít, amely tartalmazza:

a) mikor, hol, milyen célból, hány lövést adott le,

b) a lövést kiváltó körülményeket, figyelmeztető lövésnél az alkalmazott megelőző intézkedéseket, vagy azok mellőzésének okait,

c) a lövés irányát és következményét,

d) ha a lövés sérülést vagy kárt okozott, annak leírását,

e) a lövést követően tett intézkedéseit, valamint

f) a helyszínre, a tanúkra, és az egyéb körülményekre vonatkozó adatokat.

(7) Ha a (6) bekezdés szerinti lövés sérülést vagy kárt okozott, a lőfegyverhasználatra vonatkozó rendelkezések szerint kell a vizsgálatot lefolytatni.

38. Csapaterő alkalmazása

51. § (1) A csapaterő alkalmazása esetén a rendőrség a személyi állomány összevonása és kötelékbe szervezése, ennek egyszemélyi parancsnoki vezetés alá helyezése, továbbá sajátos taktikai szabályok alkalmazása útján biztosítja a feladat végrehajtását.

(2) Az Rtv. 58. § (1) bekezdés a) pontjában rögzített cselekmény elkövetése esetén a csapaterő alkalmazását az országos rendőrfőkapitány rendelheti el.

(3) A csapaterő alkalmazásának elrendelésére illetékességi területén az Rtv. 58. § (1) bekezdés b)–j) pontjában meghatározott esetekben a rendőrkapitány, a rendőrfőkapitány és az országos rendőrfőkapitány vagy helyetteseik jogosultak. A csapaterőt az erre a célra létrehozott törzs, valamint az alárendelt alegységek, szolgálati csoportok, csoportosítások élén álló parancsnokok útján az elrendelő vagy az általa intézkedésben kijelölt parancsnok (a továbbiakban: parancsnok) vezeti. Az alkalmazás tervét a parancsnok készíti elő, és annak szolgálati elöljárója hagyja jóvá.

(4) A rendőri intézkedések és a kényszerítő eszközök tekintetében – jogszabályban meghatározott kivételtől eltekintve – a csapaterőt a rendőrre vonatkozó jogok illetik meg, és kötelezettségek terhelik.

(5) A csapaterő alkalmazása során a testi épséghez, a személyes szabadsághoz, a magánlakás, a magántitok és a levéltitok sérthetetlenségéhez, a személyes adatokhoz, valamint a tulajdonhoz fűződő jogok törvényben foglaltak szerinti korlátozását, ennek érdekében alkalmazható rendszabályokat az elrendelő vezető külön intézkedésben határozza meg. A csapaterő alkalmazásáról tájékoztatást kell adni a tömegtájékoztatási eszközök útján is. Ettől eltérni csak abban az esetben lehet, amikor a tájékoztatás a rendőri intézkedések eredményességét veszélyeztetné. A tájékoztatásról a csapaterő alkalmazását elrendelő vezető gondoskodik.

(6) A gyülekezési jogról szóló törvény hatálya alá tartozó, valamint más jelentős rendezvény helyszínén csapaterőnek a biztosításban való részvétele esetén azt a területet, ahová a belépők fokozott ellenőrzése kötelező, a rendőri szerv vezetője határozza meg. A fokozott ellenőrzés egyes feladatainak ellátására a rendezőt, a szervezőt a rendőri szerv vezetője hivatalosan felkérheti, akit – ha ezt vállalja – a végrehajtás módjára fel kell készíteni.

(7) A szervezőnek a rend fenntartása érdekében hozott intézkedései közül rendőri közreműködés csak azokhoz biztosítható, amelyekre a rendőrséget jogszabály egyébként is feljogosítja vagy kötelezi.

39. Tömegoszlatás

52. § (1) A tömegoszlatás a jogellenesen összegyűlt, valamint jogszerűen összegyűlt, de jogellenes magatartást tanúsító tömegnek a helyszín elhagyására, fizikai egységének megbontására irányuló – a tömeg egészére vagy annak jelentős részére kiható – rendőri intézkedések összessége.

(2) Ha a gyülekezési jogról szóló törvény a tömeg feloszlatását a rendőrség számára kötelezővé teszi, vagy a tömeg jogellenes magatartást tanúsít, a csapaterő kirendelésére jogosult rendőri vezető intézkedik a tömegoszlatásra.

(3) Tömegoszlatás elrendelésére – jogszabályban meghatározott feltételek megléte esetén – a gyülekezési jogról szóló törvény hatálya alá tartozó olyan rendezvényeken, ahol a rendőrség a rend biztosításában közreműködik, a biztosítás parancsnoka jogosult.

(4) A feloszlatásra irányuló rendőri felszólítást hangosító eszköz alkalmazásával kétszer meg kell ismételni. Az ezeket követő utolsó felszólítás során a kényszerítő eszközök alkalmazását kilátásba kell helyezni.

(5) Az első és második felszólításban közölni kell a feloszlatás okát, ha jogsértés is megvalósul, a megvalósított jogsértés megjelölését, a helyszínről való eltávozás irányát. Az ezeket követő utolsó felszólításban közölni kell a feloszlatás tényét, a helyszínről való eltávozás irányát és a „törvény nevében” szavak előrebocsátásával a kényszerítő eszközök használatának kilátásba helyezését. Ha a rendőri csapaterőt a tömeg részéről közvetlen támadás éri, a rendőri intézkedést haladéktalanul meg kell kezdeni, amellyel egyidejűleg az első, majd ezt követően a többi előírt felszólítást is meg kell tenni.

(6) Tömeggel szemben a csapaterő a következő kényszerítő eszközöket alkalmazhatja:

a) passzív ellenszegülés esetén testi kényszert és elvezető fogás alkalmazása érdekében rendőrbotot,

b) aktív ellenszegülés vagy támadó magatartás, valamint passzív ellenszegülést tanúsító felfegyverkezett tömeg esetén rendőrbotot, ingerlőgázt, elektromos sokkoló eszközt, bilincset, pórázon vezetett szolgálati kutyát, vízágyút, pirotechnikai eszközt, lóháton vagy járműkötelékben végzett kényszeroszlatást, valamint – a 42. § (8) bekezdésében foglalt rendelkezések szerint – vegyi eszközt, valamint

c) a rendbontók kiemelésére, elfogására elfogó hálót.

(7) Tömeggel szembeni intézkedés során a rendőr a védőpajzsot vagy a rendőrbotot maga előtt tartva, vagy pajzs nélkül mozgó sorfallal a tömeget az adott helyről kiszoríthatja.

(8) A kényszerítő eszközök, így különösen a vízágyú, az ingerlőgáz, valamint a lóháton vagy járműkötelékben végzett kényszeroszlatás alkalmazására minden esetben a rendőri műveletet irányító parancsnok parancsára kerülhet sor, amelyben egyúttal az alkalmazás módját is meghatározza. A rendőri műveletet irányító parancsnok parancsára a vízágyú vízsugara színező festékanyaggal, ingerlő gázzal keverhető.

(9) Tömegoszlatásra tilos gumilövedéket és kardlapot alkalmazni.

IV. Fejezet

A RENDŐRSÉG SAJÁTOS FELADATAI

40. Személyvédelmi feladatok

53. § (1)94 A személyvédelem során a Terrorelhárítási Központ vagy a Készenléti Rendőrség sajátos védelmi eszközökkel és módszerekkel gondoskodik Magyarország érdekei szempontjából – a védett személyek és a kijelölt létesítmények védelméről szóló kormányrendeletben meghatározott – különösen fontos személyek (a továbbiakban: védett személyek) életének, testi épségének biztonságáról.

(2)95 A személyvédelmi feladatokat a Terrorelhárítási Központ vagy a Készenléti Rendőrség más szervekkel együttműködve végzi, melynek során gondoskodik a védett személyek ellen irányuló erőszakos cselekmények felderítéséről, megelőzéséről, megszakításáról. A személyvédelmi feladatok ellátásában közreműködő rendőri és más szervek tevékenységét

a) a Terrorelhárítási Központ hatáskörébe tartozó feladatok ellátása során, vagy külön megállapodás alapján a Terrorelhárítási Központ,

b) a Készenléti Rendőrség hatáskörébe tartozó feladatok ellátása során, vagy külön megállapodás alapján a Készenléti Rendőrség

koordinálja.

(3)96 A biztonság érdekében a Terrorelhárítási Központ vagy a Készenléti Rendőrség jogosult a védett személy lakó-, tartózkodási vagy munkahelyén, az általa látogatott helyeken, és azok közvetlen környezetében az adott területre egyébként érvényes közlekedési, tartózkodási szabályokat szigorítani, ideiglenesen személyi és technikai ellenőrzési rendszabályokat bevezetni.

41. 97 Létesítménybiztosítási feladatok

54. § (1) A rendőrség végzi az ipari vagy természeti katasztrófa által veszélyeztetett területek kiürítésének biztosítását, a jogszabály által meghatározott épületek, létesítmények őrzését és védelmét.

(2) Az őrzésre kijelölt létesítmények védelmének módját

a) illetékességi területén a rendőrfőkapitány,

b)98 a Készenléti Rendőrség hatáskörébe tartozó feladat esetén a Készenléti Rendőrség parancsnoka,

c) a Terrorelhárítási Központ hatáskörébe tartozó feladat esetén a Terrorelhárítási Központ főigazgatója

határozza meg.

42. A polgári repülés biztonságával összefüggő rendőri feladatok

55. § Az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv a polgári légiközlekedés védelmének szabályairól szóló kormányrendeletben meghatározott feladatokon kívül

a) a jogszabályban meghatározott közbiztonsági feladatainak ellátása érdekében együttműködik a repülőtér üzemeltetőjével, a repülőtéren működő rendvédelmi szervekkel és más hatóságokkal,

b) az állandó vagy ideiglenes nemzetközi légiforgalmat lebonyolító repülőtéren fenntartja a közrendet, valamint

c) biztosítja a repülőtéren nagyszámú résztvevővel tartott rendezvényeket.

43. Az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv tűzszerészeti feladatai

56. § (1)99 Az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv tűzszerész alegységei végzik a nemzetbiztonsági, a közbiztonsági, a polgári légi közlekedés biztonságával, valamint a vízkár-elhárítás biztonságával kapcsolatos körben jelentkező alábbi tűzszerészeti feladatokat:

a) a bármely módon előkerült, robbantásos cselekmények végrehajtására utaló tárgyak, járművek vizsgálatát, hatástalanítását, megsemmisítését, elszállítását;

b) a bekövetkezett robbantásos cselekmények helyszínének mentesítését, az ott foganatosított büntetőeljárási cselekmények és biztonsági intézkedések tűzszerészeti biztosítását;

c) a nyomozó hatóságok és a nemzetbiztonsági szolgálatok fegyver- és robbanóanyagok felkutatásával összefüggő feladatainak vagy büntetőeljárási cselekményeinek tűzszerészeti biztosítását;

d) a kiemelten terrorveszélyes objektumok rendszeres megelőző ellenőrzését;

e) a robbanásveszélyes bűnjelekkel és pirotechnikai eszközökkel kapcsolatos tűzszerészeti feladatokat;

f)100 a Terrorelhárítási Központ által védett személyekkel és a védett objektumokkal kapcsolatos tűzszerészbiztosítást;

g) a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren és annak közvetlen környezetében

ga) a veszélyeztetett légi járatok átvizsgálását, tűzszerészeti ellenőrzését,

gb) a gyanús, robbanásveszélyes vagy annak vélt csomagok, gépjárművek ellenőrzését, átvizsgálását, elszállítását, hatástalanítását, megsemmisítését,

gc) a robbantással fenyegetett légi járművek átvizsgálását, továbbá

gd)101 a talált robbanóanyagok, robbanószerkezetek, robbanásveszélyes pirotechnikai eszközök kezelését, elszállítását, hatástalanítását, megsemmisítését, valamint

h)102 – védekezési időszakban – a vízügyi robbantási feladatokat.

(2) A robbantással fenyegetett helyszínek átvizsgálását

a) Budapest, valamint a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér területén, továbbá a Terrorelhárítási Központ hatáskörébe tartozó ügyekben a Készenléti Rendőrség Tűzszerész Szolgálat járőre,

b)103 a Készenléti Rendőrség által védett létesítmények, biztosított rendezvények, védett személyek programhelyszínei esetén az egész ország területén a Készenléti Rendőrség Tűzszerész Szolgálat járőre,

c)104 egyéb esetben a vármegyei rendőr-főkapitányság állományának erre kiképzett tagja (a továbbiakban: vármegyei bombakutató)

végzi.

(3)105 A Magyar Honvédség Tűzszerész Ügyelet felkérése alapján a Készenléti Rendőrség Tűzszerész Szolgálat jogosult a tűzszerészeti feladatok végrehajtására.

(4)106 Az (1) bekezdésben és a (2) bekezdés a) pontjában meghatározott tűzszerészeti feladatokat az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv a terrorizmust elhárító szerv kijelöléséről és feladatai ellátásának részletes szabályairól szóló 295/2010. (XII. 22.) Korm. rendelet

a) 3. § (1) bekezdés d) pont da) alpontja alapján a Terrorelhárítási Központtal együttműködve látja el,

b) 3. § (1) bekezdés k) pontja alapján abban az esetben látja el, ha a Terrorelhárítási Központ kéri az együttműködést.

44. A tűzszerész kirendelése

57. § (1) Tűzszerész járőrt feladat-végrehajtásra a Készenléti Rendőrség Tűzszerész Szolgálatának parancsnoka – a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az odavezényelt tűzszerész járőr tekintetében a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság igazgatója –, valamint szolgálati elöljárói rendelhetnek ki.

(2)107 Sürgős esetben a Terrorelhárítási Központ főigazgatója vagy ügyelete, valamint a vármegyei rendőr-főkapitányság tevékenység-irányítási központja a Készenléti Rendőrség Ügyeleti és Védelmi Szolgálatától kérheti a tűzszerész járőr kirendelését.

(3) A kirendelésnek tartalmaznia kell az átvizsgálandó helyszín rövid leírását, a terület nagyságát, pontos helyét (épület esetén azt, hogy földszintes vagy több szintes), ha meghatározható, a robbanószerkezet jellemzőit, mennyiségét, valamint annak a felelős vezetőnek a nevét, akivel a tűzszerész járőr parancsnokának a kapcsolatot fel kell vennie.

(4)108 A robbantással való fenyegetés vagy erre utaló bejelentés alapján a vármegyei rendőr-főkapitányság vezetője, a vármegyei rendőr főkapitányság tevékenység-irányítási központjának ügyeletvezetője, valamint az ügyeletese rendelheti ki a vármegyei bombakutatót a veszélyeztetett objektum átvizsgálása céljából.

(5)109 A Készenléti Rendőrség tűzszerész járőrét kell kirendelni – az (5a) bekezdésben foglaltak kivételével –, ha

a) olyan veszélyesnek látszó tárgy van a helyszínen, amelynek vizsgálata, minősítése, hatástalanítása tűzszerész szakismeretet igényel,

b)110 a vármegyei bombakutató robbanásveszélyesnek minősített tárgyat talált,

c)111 vármegyei bombakutató nem áll rendelkezésre,

d) robbanás következett be, és a helyszíni szemle tűzszerész szakmai biztosítására, szaktanácsadói közreműködésére van szükség,

e)112 büntetőeljárási cselekmény tűzszerész szakmai biztosítására van szükség,

f) a védett személy programjának tűzszerészeti biztosítása azt indokolja,

g)113 védekezési időszakban vízügyi robbantási feladatokat szükséges végrehajtani.

(5a)114 Nem kell a Készenléti Rendőrség tűzszerész járőrét kirendelni, ha a Terrorelhárítási Központ a feladatkörébe tartozó tűzszerészeti feladatokat önállóan, az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv tűzszerész szolgálati ágának bevonása nélkül látja el.

(6) Az (5) bekezdés a)–d) pontja esetén a Készenléti Rendőrség tűzszerész járőrének kirendelésével egyidejűleg értesíteni kell az ORFK Főügyeletét is.

(7)115 A rendőrség ügyeletese a szolgálati út betartásával kéri a Készenléti Rendőrség Tűzszerész Szolgálat járőrének helyszínre irányítását

a) robbanóanyag, vagy

b) nem katonai robbanószerkezet

találása esetén.

(8) A (7) bekezdés szerint kell eljárni akkor is, ha a megtalálás körülményei valószínűsítik, hogy

a) a katonai robbanószerkezetet bűncselekmény elkövetéséhez eszközül használták fel vagy arra szántak, vagy

b) a katonai robbanószerkezetre követték el a bűncselekményt.

45. Intézkedés közveszéllyel fenyegetés esetén

58. § (1)116 Az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szervhez érkezett közveszéllyel fenyegetéssel összefüggő bejelentés esetén a lehető legrövidebb időn belül értesíteni kell a fenyegetett létesítmény vezetőjét, valamint egyeztetni kell a foganatosítandó intézkedéseket. A közveszéllyel fenyegetéssel kapcsolatos intézkedést az illetékes vármegyei (fővárosi) rendőr-főkapitányság vagy a rendőrkapitányság – határátkelőhely esetén a határrendészeti kirendeltség –, valamint, ha a fenyegetés a nemzetközi vagy a belföldi polgári repülés biztonságát veszélyezteti, a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság teszi meg. A bejelentés valóságtartalmának ellenőrzése, a veszélyhelyzet kizárása a fenyegetett létesítmény használóira nem hárítható át.

(2) Közveszéllyel fenyegetés helyszínén az előzetes felderítő tevékenységre

a) Budapesten, valamint a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér területén, továbbá a Terrorelhárítási Központ hatáskörébe tartozó ügyekben a Készenléti Rendőrség Tűzszerész Szolgálatát,

b)117 a Készenléti Rendőrség által védett létesítmények, biztosított rendezvények, védett személyek programhelyszínei esetén az egész ország területén a Készenléti Rendőrség Tűzszerész Szolgálatát

c)118 egyéb esetben a vármegyei bombakutatót

kell kirendelni.

(3) A Terrorelhárítási Központ által őrzött létesítmények és biztosított rendezvényeket ért fenyegetés esetén a fenyegetéssel kapcsolatos intézkedéseket a Terrorelhárítási Központ főigazgatója rendeli el.

(4)119 A Készenléti Rendőrség által őrzött létesítményeket, biztosított rendezvényeket, továbbá az általa védett személyek programhelyszíneit érintő közveszéllyel fenyegetés esetén a fenyegetéssel kapcsolatos intézkedéseket a Készenléti Rendőrség parancsnoka rendeli el.

46. A rendőrség feladatai az államhatár rendje ellen irányuló erőszakos cselekmények és tömeges méretű migráció esetén

59. § (1) Az államhatár közelében kialakult olyan fegyveres cselekmény esetén, amely közvetlenül veszélyezteti az államhatár rendjét, az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szervnek a határőrizettel kapcsolatos feladatai megelőzik a határforgalom-ellenőrzésével, valamint az államhatár rendjének fenntartásával kapcsolatos szolgálati tevékenységét.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltak alkalmazására kerülhet sor a rendőrrel vagy más személlyel szemben tanúsított, az államhatár, az átkelőhely rendjét, a más rendőrségi vagy a rendőrség által őrzött objektum, berendezés biztonságát közvetlenül sértő vagy veszélyeztető nyílt ellenszegülés, kényszerítés, támadás esetén.

(3) Az államhatár rendje ellen irányuló erőszakos cselekmény esetén intézkedni kell az érintett terület lezárására, az érintett terület vagy helyszín biztosítására, a veszélyeztetett személyek és javak mentésére.

(4) Tömeges méretű migráció esetére az Rtv. 6. § (4) bekezdése alapján intézkedési tervet kell készíteni. Tömeges méretű migráció megjelenése esetén az általános jelentési kötelezettség teljesítését követően az intézkedési tervben foglaltakat kell végrehajtani.

47. Az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv légirendészeti feladatai

60. § (1) Az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv végzi a polgári repüléssel kapcsolatos rendészeti feladatokat, ellenőrzi a Magyarország légterében folytatott polgári repülés jogszerűségét, előírások szerinti végrehajtását. A Készenléti Rendőrség Különleges Szolgálatok Igazgatósága Légirendészeti Parancsnokság (a továbbiakban: Légirendészeti Parancsnokság) szervezi és végrehajtja a közbiztonság fenntartásával összefüggő repüléseket, valamint támogatja a rendőrség közlekedésrendészeti, ellenőrzési, bűnügyi, csapaterős kutató feladatainak ellátását.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott feladatkörében a Légirendészeti Parancsnokság

a) részt vesz a védett vezetők utazásának biztosításában,

b) szakmailag koordinálja az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv egységes és folyamatos légirendészeti tevékenységét,

c) szervezi és végzi az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv vízirendészeti tevékenységét segítő, az élet- és vagyonmentést célzó szolgálatot,

d) teljesíti a határőrizettel, valamint az államhatár rendjének fenntartásával kapcsolatban jelentkező határrendészeti repülési feladatokat,

e) közreműködik a tűzoltóság tevékenységének segítésében, a katasztrófavédelmi feladatok ellátásában, valamint egyéb speciális rendvédelmi feladatokban, továbbá

f) elkészíti az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv éves repülési tervét.

47/A. 120 A tárgyaló eljárása

60/A. § (1) Az Rtv. 33. §-ában vagy 37. §-ában meghatározott intézkedés végrehajtása során az intézkedés alá vont személy magatartása következtében létrejött, az életet, testi épséget, vagyonbiztonságot veszélyeztető vagy sértő helyzetben (a továbbiakban: tárgyalást igénylő helyzet) a Terrorelhárítási Központ főigazgatója vagy az országos rendőrfőkapitány által meghatározott tárgyalói képzésen részt vett tárgyaló az intézkedés eredményes befejezése, illetve a helyzet békés megoldása érdekében speciális kommunikációt (a továbbiakban: tárgyalás) folytathat.

(2) A tárgyalás célja

a) a tárgyalást igénylő helyzettel összefüggő lehető legtöbb információ beszerzése, és azok elemzése,

b) az intézkedés alá vont személynek a rendőrséggel való együttműködésre történő rábírása,

c) a hatósági engedmények minimalizálása,

d) a személyi szabadságában megsértett és az intézkedéssel nem érintett személy, továbbá az intézkedés alá vont személy sérülésének megelőzése,

e) a személyi szabadságában megsértett személy szabadon bocsátásának elérése,

f) a veszélyeztetett anyagi javak megóvása és

g) – ha a tárgyalást igénylő helyzet megoldása kizárólag kényszerítő eszköz alkalmazásával oldható meg – a kényszerítő eszköz alkalmazásához legkedvezőbb feltételek megteremtése.

V. Fejezet

A HATÁRRENDÉSZETI FELADATOK ELLÁTÁSÁNAK SZABÁLYAI

61. § Az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv a határrendészeti feladatok végrehajtása során biztosítja a határőrizetet, a határforgalom ellenőrzését, végzi az illegális migráció kezelésével összefüggő rendészeti, valamint a határrend fenntartásával kapcsolatos feladatokat. Az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv a feladatok végrehajtása érdekében járőr- és útlevélkezelői szolgálati formát alkalmaz.

48. A határőrizet

62. § (1) A határőrizet keretében a rendőr a határterületen az államhatár rendjét sértő vagy veszélyeztető cselekményeket megelőzi, felderíti, valamint megszakítja.

(2) A határőrizetet a határterületen folytatott folyamatos szolgálati tevékenységgel kell megvalósítani.

49. Határforgalom ellenőrzése

63. § (1) A határátkelőhelyen a rendőr a személyek, a birtokukban lévő járművek és tárgyak határforgalom-ellenőrzését és átléptetését – nemzetközi szerződés vagy jogszabály eltérő rendelkezésének hiányában – a határátkelőhelyre történő érkezés sorrendjében hajtja végre.

(2) Ha nemzetközi szerződés vagy jogszabály alapján elsőbbséget élvező személy vagy jármű vezetője határátlépési szándékát a határforgalom-ellenőrzést végző rendőrnek jelzi, vagy azt a rendőr észleli, a határforgalom-ellenőrzést soron kívül végre kell hajtani.

64. § (1) A határforgalom ellenőrzését végző rendőr a határforgalom ellenőrzése során a határátlépésre jelentkező személytől elkéri úti okmányát, továbbá a személy- és a járműforgalom, valamint a határátlépésre jelentkező személy birtokában lévő tárgy határforgalom-ellenőrzéséhez szükséges egyéb okmányokat.

(2) A határforgalom ellenőrzése során a határátlépésre jelentkező személy birtokában lévő jármű és tárgy átvizsgálásakor a határforgalom ellenőrzését végző rendőr szükség esetén felszólítja az üzemeltetőt vagy a fuvarozót, távollétükben a jármű vezetőjét a jármű utas-, motor-, csomag- és rakterének kinyitására, az ott található tárgyak ki- és berakodására, a csomag felnyitására. A vámzárral és egyéb vámbiztosító eszközzel ellátott raktér esetén az átvizsgálás csak az illetékes vámszervvel együttesen hajtható végre, kivéve, ha a lezárt szállítóeszközzel kapcsolatban bűncselekmény elkövetésének gyanúja merül fel, és a szállítóeszköz kinyitása a hivatalos eljárás lefolytatásához szükséges, feltéve, hogy a késedelem veszélye miatt a vámhatóság intézkedését nem lehet megvárni.

(3) A határforgalom ellenőrzését végző rendőr a határátlépésre jelentkező személy és a birtokában lévő jármű ellenőrzését követően adhat engedélyt a határátlépésre.

(4)121 Az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv a határátlépésre jelentkező személy ellenőrzéséhez, valamint az úti okmány, illetve a határátlépésre jelentkező személy birtokában lévő jármű vagy tárgy vizsgálatához a határátlépésre jelentkező személy, az úti okmány, illetve a jármű és a tárgy adatait összeveti az Rtv. 91/K. §-ában meghatározott nyilvántartások adataival, továbbá az ellenőrzéshez informatikai és más műszaki eszközöket vehet igénybe.

(5) Az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv a határforgalom ellenőrzése során – nemzetközi szerződés vagy az Európai Unió kötelező jogi aktusa eltérő rendelkezésének hiányában – az államhatár átlépésére jelentkező személy bejegyzésre alkalmas úti okmányába és ezek mellékleteibe bejegyzi

a) a határátlépés tényét, helyét és időpontját,

b) a beutazás megtagadásának tényét,

c)122

d) – több személy részére kiállított úti okmány használata esetén – a határátlépő személy azonosítását lehetővé tevő jelzést, valamint

e) a más határátlépésre jogosító úti okmány meglétére utaló jelzést.

(6)123 Ha a harmadik országbeli állampolgár a tartózkodás időtartamára vonatkozó feltételek meglétét bizonyítja, úti okmányába az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv a határátkelőhelyen kívül, utólag is köteles bejegyezni a határátlépés tényét, helyét és időpontját, valamint köteles ezzel egyidejűleg a harmadik országbeli állampolgár részére kiállítani a személyek határátlépésére irányadó szabályok uniós kódexéről (Schengeni határ-ellenőrzési kódex) szóló, 2016. március 9-i 2016/399/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: Schengeni határ-ellenőrzési kódex) VIII. melléklete szerinti formanyomtatványt.

50. Mélységi ellenőrzés

65. § (1) A rendőr – önállóan vagy más hatóságokkal együttműködve – az ország területén jogellenesen tartózkodó személyek felderítése céljából a külső határon lévő határterületen kívül mélységi ellenőrzést végez.

(2) A mélységi ellenőrzés nem irányulhat a határforgalom ellenőrzésére.

51. Államhatár rendjének fenntartása

66. § (1) A rendőr az államhatár rendjének fenntartását a határőrizeti tevékenységével biztosítja.

(2) A rendőr az államhatár rendjének fenntartása során

a) az államhatár felmérésével, megjelölésével, a határjelek ellenőrzésével, karbantartásával, felújításával kapcsolatos munkák elvégzését felügyeli, a végrehajtást ellenőrzi, a határnyiladék tisztán tartását és a határjelek láthatóságát biztosítja,

b) a határút, a határvíz, a határvonalat keresztező közút, vasút és híd használatára vonatkozó szabályok betartását ellenőrzi,

c) végzi a határterületen végzendő munkák hatósági engedélyezését, ellenőrzi az engedélyben meghatározott feltételek betartását,

d) ellenőrzi a jogszabályban vagy nemzetközi szerződésben meghatározott magatartási szabályok betartását,

e) kivizsgálja a határrend sértéseket, valamint a nemzetközi szerződés szerint határrendi esetnek minősülő eseményeket, ellátja az ilyen esetek rendezésével kapcsolatos feladatokat,

f) betartja és betartatja a jogszabályban vagy nemzetközi szerződésben meghatározott környezetvédelemi követelményeket, valamint

g) nemzetközi szerződés alapján biztosítja a személyek és dolgok átadás-átvételét.

(3) Az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv a határterületen a határőrizet, valamint az államhatár rendjének fenntartása érdekében mozgást érzékelő és gátló, a terep megfigyelését segítő, valamint más határőrizeti berendezést, műszaki-technikai eszközt használhat.

VI. Fejezet

A SZOLGÁLATI FORMÁK

67. § (1) A rendőrök a szolgálati feladataikat külön végrehajtási rendelkezések alapján, különböző szolgálati formákban, a szakmai szabályzatokban meghatározott módon hajtják végre, amely előírásokat az adott feladat végrehajtására kijelölt rendőr szolgálati beosztásától függetlenül köteles betartani.

(2) A szolgálati elöljáró az alárendelt rendőr részére elrendelheti a feladat meghatározott szolgálati formában történő végrehajtását.

52. Ügyeleti szolgálati forma

68. § (1) A rendőrségi feladatok végrehajtásának, a szervezet működésének, valamint irányításának és vezetésének, továbbá a rendőri munka folyamatosságának biztosítása, az együttműködő szervekkel való kapcsolat állandó fenntartása, a rendkívüli eseményekkel összefüggő halaszthatatlan intézkedések megtétele, az intézkedésre jogosult és köteles szervek, személyek értesítése, illetve a vezetők tájékoztatása érdekében állandó vagy ideiglenes jelleggel ügyeletet kell biztosítani.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott feladatok ellátására a Nemzeti Védelmi Szolgálatnál vezető-ügyeletet kell biztosítani.

(3) Az ügyeletet ellátó személy (a továbbiakban: ügyeletes) – a Nemzeti Védelmi Szolgálat esetében a vezető-ügyeletet ellátó vezető (a továbbiakban: vezető ügyeletes) – a hivatali munkaidőn kívül a szerv vezetőjének jogkörét a részére meghatározott mértékben gyakorolja.

(4) Az ügyeletes, valamint a vezető-ügyeletes részére biztosítani kell azokat az eszközöket, amelyek a feladat zavartalan ellátásához és a hatáskörébe utalt intézkedések megtételéhez szükségesek.

(5) Az ügyeletest, valamint a vezető-ügyeletest a feladatának teljesítésétől elvonni, más feladatra igénybe venni nem lehet.

53. Körzeti megbízotti szolgálati forma

69. § (1) A körzeti megbízott az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv vezetője által meghatározott körzetben teljesít szolgálatot, tevékenységét önállóan szervezi.

(2)124 A körzeti megbízott alapvető feladata

a) az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv és a lakosság kapcsolatának fenntartása,

b) bűnmegelőzési tevékenység ellátása,

c) nyomozások elvégzése,

d)125 a működési területét érintő körözési eljárás lefolytatása

e) vasúti, légi és vízi rendészeti rendőri feladatok ellátása.

54. Járőr szolgálati forma

70. § (1) A járőrözés a közterületek és nyilvános helyek, a határterület és – jogszabályban meghatározott esetekben – a határterületen kívüli területek rendőri vagy határrendészeti ellenőrzésének, továbbá a határőrizetnek az egyik formája. A járőrözés során egy vagy több rendőr előre meghatározott körzetben, területen vagy útvonalon, valamint menetvonalon bűnügyi, közrendvédelmi, határrendészeti, közlekedési, továbbá vízi rendészeti feladatot lát el, ellenőrzi a jogszabályok betartását, végzi a jogellenes cselekmények megelőzését, felderítését, megszakítását és az elkövetők elfogását.

(2) Járőrözésre egy rendőrt lehet vezényelni a rendőrkapitányság székhelye szerinti városokban, valamint a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér területére. Egyéb településeken csak indokolt esetben lehet járőrözésre egy rendőrt vezényelni.

(3)126 A rendőr a mellé – közös végrehajtást igénylő feladat esetén – járőrtársként beosztott katonával, büntetés-végrehajtási felügyelővel, pénzügyőrrel, országgyűlési őrrel, az Európai Unió jogi aktusa vagy nemzetközi szerződés alapján más állam rendvédelmi szervének tagjával, közterület-felügyelővel, fegyveres biztonsági őrrel, polgárőrrel, illetve az egyes rendészeti feladatokat ellátó személyek tevékenységéről, valamint egyes törvényeknek az iskolakerülés elleni fellépést biztosító módosításáról szóló 2012. évi CXX. törvény hatálya alá tartozó rendészeti feladatokat ellátó személyekkel együttműködve látja el a járőrözést. Ha a feladat jellege megkívánja, a rendőr járőrtársként osztható be katonai rendészeti járőrözésre. A vegyes összetételű járőrök tagjainak intézkedési jogára – jogszabály, az Európai Unió jogi aktusa vagy nemzetközi szerződés eltérő rendelkezésének hiányában – a vezénylő szervre vonatkozó jogszabályok irányadók.

(4) Attól függően, hogy a járőr feladatai között a bűnügyi, a közrendvédelmi, a határrendészeti vagy a közlekedést segítő, irányító és ellenőrző feladatok vannak túlsúlyban, a járőr szolgálati forma

a) bűnügyi,

b) közrendvédelmi,

c) határrendészeti, valamint

d) közlekedési forgalomellenőrző

járőr szolgálati forma lehet.

55. Útlevélkezelői szolgálati forma

71. § (1) Útlevélkezelői szolgálati formát alkalmaz az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv a határforgalom ellenőrzés végrehajtására, amelynek során az útlevélkezelő a Schengeni határ-ellenőrzési kódexben, valamint a Határőrök gyakorlati kézikönyvében (Schengeni kézikönyv) meghatározottakat hajtja végre.

(2) Útlevélkezelésre megnövekedett forgalom esetén forgalmi sávonként két rendőrt kell vezényelni.

56. Őrszolgálati formák

72. § (1) Az őrszolgálat az a szolgálati forma, amelynek során a rendőr a kijelölt őrhelyén, mozgási körzetében állandó vagy ideiglenes jelleggel személyt, meghatározott területet, létesítményt vagy értéket véd, őriz, közbiztonsági szempontból ellenőriz vagy protokolláris feladatot lát el.

(2) Az őrszolgálat formája lehet

a) mozgóőr,

b) objektumőr,

c) fogdaőr,

d) kísérő őr,

e) rendkívüli őr, valamint

f) díszőr

szolgálat.

73. § A mozgóőr a számára kijelölt mozgási körzetben, egy adott ponthoz meghatározott időközönként rendszeresen visszatérve látja el szolgálatát. Mozgási körzetét a közbiztonsági viszonyok és a feladat jellege szerint a szolgálati elöljáró jelöli ki.

74. § (1) Az objektumőr meghatározott létesítményhez tartozó, az őrutasításban meghatározott körzetben végzi feladatát.

(2) Zárt objektumon kívül, különösen közterületen, nyilvános helyen, illetve őrzött objektum külső körleteiben végrehajtott szolgálat során az objektumőr, a mozgóőr és a díszőr felállítási helyén történő tartózkodás időtartama legfeljebb hat óra lehet egyhuzamban. Az objektumőri szolgálat során a felállítási helyen történő tartózkodás ideje meghosszabbítható, ha az őrszolgálat ellátását ellehetetlenítő körülmény áll fenn. Az őrök váltásának megszervezéséről a szolgálati elöljárónak kell gondoskodnia.

75. § A fogdaőr a rendőrségi fogdában, az őrzött szálláson, a kijelölt őrhelyen vagy a meghatározott mozgási körzetben őrzi a fogvatartott személyt.

76. § (1) A kísérő őr feladata a felügyeletére bízott fogvatartott személy meghatározott helyre történő kísérése.

(2) A fogvatartott kísérése a végrehajtás módja szerint rendes vagy megerősített kísérés lehet a következők szerint:

a) rendes a kísérés módja, ha a kísért személynél az előzetes ismeretek alapján nincs olyan körülmény, amelynek folytán szökésétől vagy a rendőr elleni támadásától lehet tartani,

b) megerősített a kísérés módja, ha a kísért személy szökésétől vagy támadásától lehet tartani, vagy a kísérés nehéz körülmények között történik.

(3) A légijárművön történő kísérést kivéve mindig a megerősített kísérési módot kell alkalmazni, ha a kísérés belföldről külföldre vagy külföldről belföldre irányul.

(4) A kísérésre vonatkozó utasítást a fogvatartás elrendelésére jogosult vezető adja. Ha a belföldről külföldre irányuló, vagy a külföldről belföldre történő kísérésre vonatkozó utasítás végrehajtásához külföldi állami szervekkel való kapcsolatfelvétel szükséges, akkor a végrehajtás módját a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ vezetőjével kell egyeztetni.

(5) A kísért személy figyelmét fel kell hívni a kísérés alatt tanúsítandó magatartásra, figyelmeztetni kell, hogy szökés, támadás vagy a kísérő őrnek való ellenszegülés esetén kényszerítő eszköz alkalmazására kerül sor. Ha a kísért személy veszélyessége ezt indokolja, a kísért személyt meg kell bilincselni. Ha a kísérő őr a kísérés biztonságát veszélyeztető körülményt észlel, haladéktalanul a legközelebbi általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szervhez fordul.

(6)127 A kísérés során a kijelölt útvonaltól csak abban az esetben lehet eltérni, ha az eredeti útvonalon történő haladás a biztonságos kísérést veszélyezteti. Ha a kísért személy megszökött, elfogására azonnal meg kell tenni a szükséges intézkedéseket. Ha az elfogásra tett haladéktalan intézkedés nem vezetett eredményre, azonnal jelentést kell tenni a rendőrség ügyeletesénél.

77. §128 A rendkívüli őr külön utasításra végez a szolgálati elöljáró által meghatározott biztosítási, őrzési feladatot. Az utasítást rendkívüli őri őrutasításban, írásban kell meghatározni. Halaszthatatlan esetben az utasítást szóban is meg lehet határozni, azonban azt haladéktalanul írásba kell foglalni.

78. § A díszőr ünnepségek, rendezvények, katonai tiszteletadással rendezett kegyeleti aktusok alkalmával szolgálati elöljárója utasítása szerint teljesít ideiglenes protokolláris őrszolgálatot.

57. Személyvédelmi szolgálati forma

79. § (1) A személyvédelmi szolgálat célja

a) a személybiztosítás,

b) a lakásbiztosítás,

c) a programhely-biztosítás,

d) az útvonal-biztosítás,

e) a védett személy biztonságos közúti szállítása, valamint

f) a védett személlyel kapcsolatos nyílt és operatív biztosítás ellátása.

(2) A személybiztosító feladata a védett személy közvetlen fizikai védelme, életének, testi épségének megóvása.

(3)129 A lakásbiztosító feladata a védett személy és a vele együtt lakó családtagjai állandó elhelyezésére szolgáló létesítmények védelme, az érkező küldemények biztonsági ellenőrzése, a belépő személyek ellenőrzése, továbbá a védett személy és a vele együtt lakó családtagjai állandó elhelyezésére szolgáló létesítmények elleni támadás elhárítása, az illetéktelen személyek bejutásának megakadályozása, a védelem technikai eszközeinek kezelése.

(4) A programhely-biztosító feladata a védett személyek által látogatott rendezvény helyszínének lezárása, a védett személy mozgásterületének biztosítása.

(5) Az útvonal-biztosító feladata a védett személy közlekedési útvonalának megelőző ellenőrzése, a veszélyforrások felmérése, elhárítása, az áthaladás biztosítása.

(6) A biztonsági gépjárművezető feladata a védett személy közúti közlekedése során – az erre kijelölt gépjárművekkel történő biztonságos szállításával – a védett személy közvetlen fizikai védelme, életének, testi épségének megóvása.

(7) Az operatív személyvédő feladata a védett személy részvételével lebonyolított programok, rendezvények, illetve a védelemre kijelölt objektumok felderítő biztosításának megszervezése és végrehajtása.

58. Pénzkísérő szolgálati forma

80. § (1)130 Ha a Magyar Nemzeti Bank és más pénzintézetek nagy összegű pénz- és értékszállításait a rendőrség kíséri, a pénzkíséret végrehajtása során a pénzkísérő járőrcsoport vezetője folyamatos rádió-összeköttetést tart a területileg illetékes vármegyei (fővárosi) rendőr-főkapitányság tevékenység-irányítási központjával.

(2)131 A pénzkísérő járőrcsoport vezetője a pénzkíséret végrehajtása során kizárólag a közbiztonságot súlyosan veszélyeztető magatartás észlelése esetén köteles intézkedést kezdeményezni. Ebben az esetben a területileg illetékes vármegyei (fővárosi) rendőr-főkapitányság tevékenység-irányítási központja köteles soron kívül segítséget nyújtani a pénzkísérő járőrcsoport részére. Ebben az esetben a pénzkísérő járőrcsoport a pénzkísérési feladatát csak az intézkedés átadása után folytathatja.

59. Vonatkísérő szolgálati forma

81. § (1)132 A személyszállító vonatok, valamint a pályaudvarok és vasútállomások rendőri ellenőrzése a vármegyei (fővárosi) rendőr-főkapitányság feladata.

(2)133 Azt a vonatot, amelynek rendőri ellenőrzése közbiztonsági szempontból különösen indokolt, a rendőr-főkapitányság intézkedése alapján közrendvédelmi állománnyal a megye (főváros) területén kísérni kell. A vonatkísérési feladatok végrehajtása mellett, azzal összhangban meg kell szervezni a pályaudvarok és vasútállomások rendőri ellenőrzését.

(3) A személyszállító vonatok ellenőrzésére legalább kétfős rendőrjárőrt kell vezényelni.

(4) A vonatkísérést úgy kell szervezni és vezényelni, hogy a kijelölt vonatot a mindenkori közbiztonsági helyzetnek megfelelően, szükség szerint a cél- vagy a csatlakozó állomásig kísérjék. A rendőr-főkapitányság gondoskodik arról, hogy az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szervhez tartozó többi szerv, valamint a saját állománya által kísért vonatokat a közbeeső állomásokon helyi járőr fogadja.

82. § (1) A vonatkísérő

a) kísérést, személyőrzést nem hajthat végre, valamint

b) a szolgálat ellátása során együttműködik a rendőr-főkapitányságok által vezényelt járőrökkel, a vasúti körzeti megbízottakkal és a vasút forgalmi személyzetével.

(2) A vonatkísérő a személyi szabadságot korlátozó intézkedés foganatosítása esetén

a) rádión keresztül egy közbeeső állomásra kér a szerelvény mellé helyi járőrt vagy körzeti megbízottat, részükre az intézkedés alá vont személyt igazoltatólap kitöltésével és az átvétel elismertetésével átadja,

b) az intézkedés alá vont személyt a cél- vagy közbeeső állomásra érkezésig az utazóközönségtől elkülöníti, végrehajtja a szükséges ruházat- és csomagátvizsgálást, továbbá a szökés megakadályozása érdekében megteszi a szükséges biztonsági intézkedéseket, valamint

c) a kísérést – az első olyan közbeeső állomáson, ahol rendőrőrs vagy rendőrkapitányság van – megszakítja, ha az intézkedés során kényszerítő eszközt alkalmazott, kivéve a szökés megakadályozása céljából alkalmazott bilincshasználatot, ha nem okozott sérülést.

(3) A vonatkísérő a vonatkísérés megszakítása esetén az állomásra történő érkezést követően

a) a területileg illetékes rendőrkapitányságtól gépjárművet kér az előállítás foganatosításához, valamint

b) a területileg illetékes rendőrkapitányságon elkészíti a szükséges jelentéseket, okiratokat.

(4)134 A vonatkísérő intézkedéseinek jogszerűségét, szakszerűségét a helyi általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv vezetője vagy szolgálatparancsnoka minősíti.

60. Védelmi ellenőrzési és felügyeleti szolgálati forma

83. §135 (1) A védelmi ellenőrzési és felügyeleti feladatra beosztott rendőr nemzetközi repülőtéren felügyeli

a) az utasok és kézipoggyászaik,

b) a nem utas személyek és személyes tárgyaik,

c) a szigorított védelmi területre (SRA) belépő járművek, valamint

d) a feladott poggyász, áru és postaküldemény, a légifuvarozói postaküldemény és a légifuvarozói anyag, a fedélzeti ellátmány és a repülőtéri készletek

védelmi ellenőrzését.

(2) A védelmi ellenőrzési és felügyeleti feladatokra beosztott rendőr az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott személyek és dolgok védelmi ellenőrzését fegyveresen biztosítja.

(3) A védelmi ellenőrzési és felügyeleti feladatra beosztott rendőr nemzetközi repülőtéren

a) ellátja a repülőtér szigorított védelmi területeinek rendőri felügyeletét, valamint

b) közreműködik a repülőtér területén a közveszéllyel fenyegetés bűncselekmény elhárításában, továbbá az elhagyott, gazdátlan csomagokkal kapcsolatos rendőri feladatok végrehajtásában.

61. Készenléti szolgálati forma

84. §136 Készenlétet az országos rendőrfőkapitány, a bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes, a rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes, a Terrorelhárítási Központ főigazgatója, a Nemzeti Védelmi Szolgálat főigazgatója, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság főigazgatója, a Készenléti Rendőrség parancsnoka, a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság igazgatója, a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ igazgatója, a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ igazgatója, a Nemzetközi Oktatási Központ igazgatója, a vármegyei (fővárosi) rendőrfőkapitány, a rendőrkapitány és a határrendészeti kirendeltség vezetője rendelhet el az irányítása alatt álló szerv, szervezeti egység vagy szervezeti elem vonatkozásában.

62. Felügyeleti szolgálati forma

85. § (1) A felügyeleti szolgálatra beosztottak feladata, hogy a közrendet, közbiztonságot veszélyeztető cselekményeket megelőzzék, megszakítsák, a szükséges rendőri intézkedéseket megtegyék, továbbá a rend fenntartása érdekében segítséget nyújtsanak a rendezőknek.

(2) Felügyeleti szolgálatot olyan, nagyobb számú közönséget vonzó rendezvényeken, kulturális és egyéb létesítményekben lehet szervezni, ahol a közrend, közbiztonság fenntartása érdekében az ilyen szolgálat ellátása szükséges.

(3) A rendőrkapitányság vezetője a helyi viszonyoknak megfelelően dönti el, hogy mely létesítményekben, milyen alkalomból indokolt felügyeleti szolgálatot elrendelni, valamint meghatározza azokat a létesítményeket, amelyekben e feladatot járőr hajtja végre.

VII. Fejezet

A SZOLGÁLATI ELÖLJÁRÓI ÉS FELJEBBVALÓI VISZONYRA, A RENDŐR MAGATARTÁSÁRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK

63. Szolgálati elöljárók és alárendeltek, feljebbvalók és alacsonyabb rendfokozatúak

86. § (1) A szolgálati elöljárók és feljebbvalók a szolgálati érintkezés alkalmával alárendeltjeiket, valamint az alacsonyabb rendfokozatúakat

a) vezetéknevükön és rendfokozatukon, vagy

b) rendfokozatuk megnevezésével és az „úr” – nők esetében az „asszony” vagy a „kisasszony” – szóval

szólítják meg.

(2) Az a rendőr, akit szolgálati elöljárója vagy feljebbvalója megszólít, „Parancs!” szóval jelentkezik.

(3) Az alárendelt a szolgálati elöljárót, az alacsonyabb rendfokozatú a feljebbvalót a rendfokozatával és az „úr” – nők esetében az „asszony” vagy a „kisasszony” – szóval szólítja meg.

(4) A távol lévő szolgálati elöljárót, feljebbvalót, valamint alárendeltet a vezetéknevével és rendfokozatával kell mások előtt megnevezni.

(5) A távbeszélőn történő szolgálati érintkezés alkalmával a hívó fél bemutatkozása – nevének, rendfokozatának közlése – után az alacsonyabb rendfokozatú köteles jelentkezni, kivéve, ha a szolgálati elöljáró-alárendelt viszonyból más következik.

64. Szolgálati elöljárói viszonyba lépés

87. § (1) Ha a rendőrség egymásnak szolgálatilag alá nem rendelt tagjai együtt látnak el szolgálatot, és a parancsnok nincs kijelölve, akkor azonos rendfokozat esetén a szolgálati elöljáró a felsőbb szintű rendőri szerv beosztottja, valamint azonos szervhez tartozás esetén a magasabb beosztású rendőr. Azonos beosztás esetén a magasabb rendfokozatú rendőr a szolgálati elöljáró, valamint annak a szolgálati ágnak a beosztottja, amelynek területén a szolgálatot együtt teljesítik.

(2) Ha az Rtv. 4. § (2) bekezdésében meghatározott szervek tagjai együtt látnak el szolgálatot – előzetes írásbeli megállapodás vagy műveleti terv hiányában – a szolgálati elöljáró annak a rendőri szervnek a tagja, amelynek a hatáskörébe tartozó ügyben az együttes szolgálatellátást végrehajtják.

(3) A feljebbvaló vagy – azonos rendfokozat esetén – a rendfokozatot régebben viselő rendőr akkor köteles szolgálati elöljárói viszonyba lépni, ha

a) a helyszínen intézkedő rendőr segítése érdekében erre szükség van,

b) a rendőr intézkedése törvényellenes, vagy

c) a rendőr az utcán, nyilvános helyen viselkedésével botrányt okoz, vagy olyan cselekményt követ el, amely a rendőrség tekintélyét sérti.

(4) A szolgálati elöljárói viszonyba lépést egyértelműen és határozottan ki kell jelenteni, a polgári ruhában lévő feljebbvaló magát előre igazolva léphet szolgálati elöljárói viszonyba.

(5) A szolgálati elöljárói viszonyba lépés nem járhat a szolgálati intézkedésbe való indokolatlan beavatkozással.

(6) A szolgálati elöljárói viszonyba lépett feljebbvalónak az átvett intézkedést be kell fejeznie.

(7) Az intézkedő rendőröknek a szolgálati elöljárói viszonyba lépésről saját parancsnokuknak jelentést kell tenniük. Ebből a célból kölcsönösen feljegyzik egymás nevét, rendfokozatát, azonosító jelvényének számát és beosztási helyét.

65. A szolgálati elöljáró és a feljebbvaló kötelességei

88. § (1) A szolgálati elöljáró

a) szervezi, irányítja és ellenőrzi az alárendelt szervezeti egységek és beosztottak munkáját, biztosítja a munka feltételeit, figyelembe véve és mérlegelve alárendeltjei javaslatait,

b) megfelelően dokumentálja ellenőrzéseit, és az ellenőrzés eredményétől függően a feltárt hibák, hiányosságok megszüntetésére, valamint a felelős személyének megállapítására és felelősségének érvényesítésére a szükséges intézkedéseket megteszi,

c) hatáskörén belül önállóan intézkedik, megköveteli alárendeltjeitől, hogy pontosan és időben teljesítsék szolgálati kötelességeiket; a munka szervezése során arányosan osztja el a munkaterheket; a munkában kiemelkedő alárendeltjeit dicséri és jutalmazza, vagy erre javaslatot tesz, a hanyag, fegyelmezetlen alárendelteket felelősségre vonja,

d) megismeri alárendeltjei alkalmazási feltételeit és azt, hogy ezeknek mennyire felelnek meg; elfogultságtól mentesen jár el, és figyelme kiterjed minden olyan lényeges körülményre, amely alárendeltjeinek szolgálatellátását befolyásolhatja,

e) alárendeltjeitől megköveteli az Alaptörvény, a jogszabályok és a szolgálati tevékenységet szabályozó egyéb rendelkezések betartását, gondoskodik szakismeretük fejlesztéséről, átadja a rendőri munkában szerzett tapasztalatait,

f) személyes helytállásával példát mutat a szolgálat ellátásában, a szakmai ismeretek elsajátításában, a fegyelmezett magatartásban, valamint az erkölcs normáinak betartásában,

g) védi alárendeltjei jogait és jogos érdekeit,

h) figyelemmel kíséri alárendeltjeinek egészségügyi helyzetét, gondoskodik egészségvédelmükről,

i) gondoskodik a rendőrségi vagyon védelméről, rendeltetésszerű használatáról, a szolgálat ellátásához szükséges technikai felszerelésről, biztosítja a körletrend betartását,

j) ismeri a vezetése alá tartozó szervezeti egység létszámát, a felszerelés és fegyverzet mennyiségét és állapotát, továbbá

k) távolléte esetére kijelöli helyettesét, ha kijelölt vagy megbízott helyettese nincs.

(2) A szolgálati elöljáró a rendőrt köteles a szolgálat ellátására felkészíteni és eligazítani.

(3) A szolgálati elöljáró a kiadott parancsok végrehajtását ellenőrzi.

(4) A feljebbvaló mindenkor megköveteli az alacsonyabb rendfokozatúaktól a fegyelem, a rend, az öltözködési szabályok, valamint a magatartásra, az udvariasságra és a tiszteletadásra vonatkozó előírások megtartását.

66. Az alárendelt jelentési kötelezettsége

89. § (1) Az alárendelt szolgálati elöljárójának szóban jelenti

a) a szolgálati feladat, az utasítás végrehajtását, valamint az azt akadályozó körülményeket,

b) beosztásba való kinevezését, magasabb rendfokozatba történt előléptetését, kitüntetését, megdicsérését, jutalmazását, ha ezt nem a közvetlen szolgálati elöljáró jelenlétében közölték vagy nem tőle kapta,

c) ha más szolgálati elöljárótól utasítást kapott vagy az ellenőrizte tevékenységét,

d) szabadságról való bevonulását, vezénylésének lejártát, a vezénylés helyéről történő bevonulását,

e) fegyelmi fenyítését, ha azt nem közvetlenül szolgálati elöljárója szabta ki,

f) intézkedéseit, valamint

g) megbetegedését, felgyógyulását.

(2) Az alárendelt szolgálati elöljárójának írásban jelenti

a)137 a személyi és családi körülményeiben beállott, a Hszt. 1. mellékletében meghatározott adatokkal kapcsolatos változásokat, valamint

b) ha bűncselekmény, szabálysértés vagy a helyszínen közigazgatási bírsággal sújtható szabályszegés miatt vele szemben intézkedés történt.

(3) Ha más jogszabály jelentési kötelezettséget ír elő, a jelentést írásban kell megtenni.

(4)138 A rendőri intézkedéssel összefüggő rendkívüli eseményről írásban kell jelentést tenni, amelyet a szolgálati elöljáró köteles kivizsgálni. Az elfogással és előállítással, az idegenrendészeti hatáskörben elrendelt személyes szabadságot korlátozó kényszerintézkedéssel, illetve az elővezetéssel összefüggő rendkívüli eseményről haladéktalanul jelentést kell tenni a rendőri szerv székhelye szerint illetékes vármegyei (fővárosi) főügyészség büntetés-végrehajtási felügyeleti feladatot ellátó ügyészének.

67. Az egyedi utasítás adásának és végrehajtásának rendje

90. § (1) Az utasításokat a szolgálati út betartásával kell kiadni, ugyanígy kell előterjeszteni a kérelmeket is. A szolgálati út a szolgálati érintkezésnek, az ügyek intézésének az a módja, amikor az ügy a közvetlen parancsnok és a közbeeső szolgálati elöljárók útján jut ahhoz, akinek abban döntési, utasítási, parancsadási, intézkedési joga vagy kötelessége van.

(2) A felsőbb szintű rendőri szerv, valamint a szolgálati elöljáró a szolgálati út betartását mellőzheti, ha a szolgálati út betartása miatt a szolgálati érdek sérelmet szenvedne. Az alárendelt a szolgálati út mellőzésével kapott utasítást jelenti közvetlen szolgálati elöljárójának.

(3) A rendőr az utasítás tudomásulvételét „Értettem!” szóval jelenti. Indokolt esetben a szolgálati elöljáró köteles meggyőződni arról, hogy az alárendelt pontosan megértette az utasítást. A távbeszélőn adott utasítás jogosultságáról kétség esetén visszahívással kell meggyőződni.

(4) Ha az utasítás végrehajtását elháríthatatlan akadály lehetetlenné teszi, ezt a körülményt az utasítást adó szolgálati elöljáró felé haladéktalanul jelenteni kell. Ha a rendőr kapcsolata megszakad a szolgálati elöljárójával, utasítás hiányában köteles a jogszabályok és más rendelkezések előírásai szerint önállóan eljárni.

(5) Az utasítást az alárendelt ellentmondás nélkül, kellő időben és a legjobb tudása szerint – az Rtv. 11–12. §-ában foglaltakra figyelemmel – hajtja végre. Ha a parancs teljesítését másik szolgálati elöljáró parancsa akadályozná, az alárendelt az előzőleg kapott utasítást köteles jelenteni. Ha a szolgálati elöljáró ennek ellenére utasítást ad parancsa végrehajtására, azt teljesíteni kell. Az utóbbi utasítás teljesítését követően az első utasítás végrehajtását meg kell kezdeni, valamint folytatni kell.

(6) Az első utasítás teljesítésének elmulasztásáért, késedelmes teljesítéséért az új utasítást adó szolgálati elöljáró felelős. Az, aki az újabb parancsot adta, értesíti erről az előző utasítást adó szolgálati elöljárót. Az utasítás végrehajtását mindkét szolgálati elöljárónak jelenteni kell. A fontosabb utasításokat a szolgálati elöljáró írásban adja ki, és gondoskodik az érintett beosztottak előtt történő kihirdetésükről.

68. A jelentkezések rendje

91. § (1) A szolgálati elöljárónál a rendőri szerv vezetője és annak beosztottjai jelentkezni kötelesek.

(2) Jelentkezés alkalmával az alárendelt jelenti vezetéknevét, rendfokozatát és röviden azt, amit szolgálati elöljárója tudomására akar hozni.

(3) Ünnepi rendezvény, szemle vagy parancsnoki értekezlet kivételével a jelentkezéskor, jelentéstételkor nem kell nevet, rendfokozatot, beosztást jelenteni, ha a szolgálati elöljáró ismeri azt, aki jelent vagy jelentkezik.

(4) A rendőri szerv vezetője – a szolgálati elöljárói mellett – jelentkezni köteles az egységhez érkező köztársasági elnöknél, az Országgyűlés elnökénél és a miniszterelnöknél, valamint a rendészetért felelős miniszternél.

(5) Az előre bejelentett ellenőrzés alkalmával az ellenőrzött szerv vezetője szolgálati öltözetben köteles jelentkezni. A felsőbb szintű szervtől ellenőrzés céljából érkezett beosztottnál az ellenőrzött szerv vezetője köteles jelentkezni, ha az érkező nála magasabb vagy vele azonos rendfokozatú. A felsőbb szintű szervtől érkező beosztott köteles jelentkezni, ha alacsonyabb rendfokozatú, mint az ellenőrzés alá vont szerv vezetője.

(6) Ha az ellenőrzést végző nem szolgálati elöljáró, akkor csak az ellenőrzött szerv vezetője útján intézkedhet. Ez alól kivételt képez, ha a késedelem a szolgálati feladatok ellátását veszélyezteti. Az ellenőrzött szerv vezetője köteles az ellenőrzést végző felhívására intézkedni az észlelt törvénysértés megszüntetésére. Véleménykülönbség esetén – soron kívül – a közös szolgálati elöljáró döntését kell kérni.

69. Tiszteletadás

92. § (1) A rendőrség egyenruhát viselő tagjai, a rendőrcsapatok és egységek a rendőrség alaki szabályzata előírásainak megfelelően teljesítenek tiszteletadást. A rendőrség egyenruhát viselő tagjai találkozáskor egymásnak tiszteletadást teljesítenek. Alárendeltek és alacsonyabb rendfokozatúak előre tisztelegnek. Az azonos rendfokozatúak kölcsönösen tisztelegnek egymásnak.

(2) A rendőrség egyenruhát viselő tagjai kölcsönös udvariasság alapján a rendfokozat figyelembevételével tiszteletadást teljesítenek a Magyar Honvédség, a rendvédelmi szervek egyenruhát viselő tagjainak.

(3) A rendőr fentieken kívül tiszteletadást teljesít:

a) a Himnusz, a Szózat és az Európai Unió himnusza elhangzása alatt, továbbá rendezvényeken más államok himnuszának elhangzásakor,

b)139 Magyarország állami zászlajának,

c) síremlékek, emlékművek előtt, ha ott díszőrség áll,

d) a Magyar Honvédség, a rendvédelmi szervek csapatzászlói előtt, valamint

e) a Magyar Honvédség, a rendvédelmi szervek egységei által kísért temetési menetnek.

(4) A kötelező tiszteletadás szabályai – a helyzetnek megfelelően – nyilvános helyeken, közlekedési eszközökön is érvényesek.

(5) Ha a szolgálati elöljáró, valamint a feljebbvaló a rendőrt megdicséri, „Hazámat szolgálom!” szavakkal kell válaszolni. Csoport vagy kötelék megdicsérése esetén a parancsnok válaszol.

(6) Tiszteletadást nem kell teljesíteni

a) rendőri intézkedés közben,

b) forgalomirányításkor,

c) kísérő őri feladat ellátása közben,

d) személybiztosítás, lakásbiztosítás, programhely-biztosítás és útvonalbiztosítás közben,

e) járművezetés közben, valamint

f) az alaki szabályzatban meghatározott egyéb esetekben.

70. A körlet rendje

93. § (1) A körlet a rendőri szervek elhelyezésére szolgáló épület, valamint rendőri szállás, a hozzá tartozó létesítményekkel együtt.

(2) A körletparancsnok a rendőri szerv vezetője, aki felelős a körlet rendjéért, a körletben elhelyezett személyek fegyelméért. Ha a körletben több azonos szintű szerv van elhelyezve, a körletparancsnokot a közös szolgálati elöljáró jelöli ki. A körletparancsnoki teendőket utasításban alacsonyabb beosztású szolgálati elöljáróra is át lehet ruházni; az utasítást ismertetni kell.

(3) A körlet utcai homlokzatára jól látható helyen, megfelelő magasságban a rendőrhatóság vagy a rendőri szerv megnevezését tartalmazó, Magyarország címerével ellátott táblát kell kifüggeszteni. Sötétedéskor azt kellően meg kell világítani.

(4) Az épület fellobogózásáról a körletparancsnok intézkedik. A körletrendet a körletparancsnok határozza meg, azt ki kell függeszteni. A körletparancsnok elkészíti a körlet védelmi tervét, amelyet szolgálati elöljárója hagy jóvá.

(5) A körletben a női szállást, öltözőt és pihenőt a férfiakétól elkülönítve kell kialakítani.

71. A szolgálati fegyver

94. § (1)140 Fegyverzettel az a rendőr látható el, aki a fegyverhasználatra, a fegyver tárolására és az adott fegyver kezelésére vonatkozó szabályok ismeretéből sikeres vizsgát tett, és szolgálati beosztása indokolja a fegyverrel történő szolgálatellátást.

(2) Fegyverzetet személyi alapfelszerelésként, személyhez, beosztáshoz vagy technikai eszközhöz rendelt felszerelésként, alegység- és egységkészletként lehet kiadni.

(3) A személyi alapfelszerelésként, személyhez, beosztáshoz vagy technikai eszközhöz rendelt felszerelésként, alegység- és egységkészletként kiadható fegyvereket a fegyverzeti normában határozzák meg.

95. § (1) A használatra kiadott lőfegyverek – a (2) bekezdés kivételével – és az azzal egy tekintet alá eső eszközök az erre a célra kialakított fegyverszobában tárolhatók.

(2)141 A személyi felszerelésként kiadott maroklőfegyverek – csoportosan vagy egyénileg – a szolgálati helyen vagy a (2a) bekezdésben meghatározott helyen tárolhatók. A szolgálati lőfegyverek – a (2a) bekezdésben foglalt kivétellel – csak ürített, fesztelenített állapotban, a lőszerektől elkülönítetten tárolhatóak.

(2a)142 Az azonnali bevethetőséget megkövetelő szolgálati feladatot, illetve a Hszt. 141. § (2) bekezdése szerinti kiemelt készenlétet ellátó állomány feladatellátására rendelt szolgálati lőfegyverek és lőszerek

a) a kiemelt készenlét helye szerinti rendőri szervnél vagy

b) fegyverrel őrzött telephelyen lévő

ba) zárható tárolóhelyen vagy

bb) lezárt hordozójárműben

– a lőfegyver ürített állapotára, valamint a lőfegyvernek a lőszerektől való elkülönítésére vonatkozó követelmény alkalmazását mellőzve – csoportosan vagy egyénileg tárolhatók.

(3)143 Fokozott gondossággal kell meggyőződni a lőfegyver ürített állapotáról

a) a (2a) bekezdés szerinti lőfegyvernek nem minősülő lőfegyvernek a tárolóhelyen történő elhelyezését, valamint

b) a lőfegyver szétszedését, tisztítását

megelőzően.

(4) Azokban a helyiségekben, ahol ügyfelek is megjelenhetnek, a (2) bekezdés első mondata szerinti csoportos tárolás nem végezhető.

(5) Azokban a rendőri objektumokban, ahol folyamatos ügyeleti szolgálat nem működik, vagy az objektum technikai védelemmel nincs ellátva, lőfegyver és lőszer nem tárolható.

96. § (1) A szolgálati lőfegyver szolgálatban nyíltan is viselhető, szolgálaton kívül csak rejtett módon hordható.

(2) Géppisztolyt, gépkarabélyt, puskát a rendőr kizárólag szolgálatban és külön utasításra tarthat magánál.

(3) Az állományilletékes parancsnok engedélyével a rendőr szolgálati maroklőfegyverét, illetve az ahhoz tartozó lőszert szolgálaton kívül is magánál tarthatja.

(4) A rendőr szolgálati maroklőfegyvert (lőszert) más kereső foglalkozás végzése közben nem tarthat magánál.

(5)144 Ha a rendőr a szolgálati maroklőfegyvert (lőszert) szolgálaton kívül magánál tartja, azt csak az általa életvitelszerűen lakott lakásban, biztonsági zárral ellátott szekrényben, fiókban vagy falhoz, padlóhoz, szekrényhez rögzített, biztonsági zárral ellátott vaslemez dobozban tarthatja úgy, hogy illetéktelen személy ne férhessen hozzá. A maroklőfegyvert ürített, fesztelenített állapotban, a lőszerektől elkülönítve kell tárolni.

97. § (1) A szolgálati maroklőfegyvert (lőszert) a rendőr szolgálaton kívül csak külön engedéllyel tarthatja magánál. Az engedély iránti kérelmet külön indokolással az állományilletékes parancsnokhoz kell benyújtani, aki a szolgálati maroklőfegyver (lőszer) szolgálaton kívüli birtoklását külön indokolás nélkül is megtilthatja, vagy a kiadott engedélyt visszavonhatja.

(1a)145 Egyéni elbírálás alapján a szolgálati maroklőfegyver (lőszer) szolgálaton kívüli birtoklása abban az esetben engedélyezhető, ha a rendőri szerv vezetője vagy megbízása alapján a rendőr legalább osztályvezetői beosztású szolgálati elöljárója által az engedély megadását megelőzően lefolytatott ellenőrzés alapján a biztonságos tárolás 96. § (5) bekezdésében meghatározott feltételei fennállnak.

(2)146 Az egyéni elbírálás alapján szolgálaton kívül birtokolni engedélyezett szolgálati maroklőfegyver (lőszer) biztonságos tárolásának 96. § (5) bekezdésében meghatározott feltételei fennálltát a rendőri szerv vezetője vagy megbízása alapján a rendőr legalább osztályvezetői beosztású szolgálati elöljárója az engedély megadását követően évente legalább egy alkalommal ellenőrzi, és az ellenőrzés eredményét írásban rögzíti.

(3) Amennyiben a rendőr 72 órát meghaladó ideig nem tartózkodik az (1) bekezdés szerinti engedélyben a szolgálati maroklőfegyver (lőszer) tárolásának helyéül megjelölt helyen, úgy a szolgálati maroklőfegyvert (lőszert) a szolgálati helyen kell tárolnia. A rendőr akadályoztatása esetén közvetlen parancsnoka intézkedik a szolgálati maroklőfegyver (lőszer) beszállítására.

(4) Az állományilletékes parancsnok nem adhat engedélyt, továbbá a kiadott engedélyt köteles visszavonni, ha

a) a rendőrrel szemben büntetőeljárás indult,

b)147 a rendőr szolgálati maroklőfegyverét a szolgálati lőfegyver ideiglenes bevonásának szabályaira vonatkozó miniszteri rendeleti szabályozás alapján bevonták,

c) a rendőr illetménynélküli szabadságon van,

d) a biztonságos tárolás feltételei nem biztosítottak,

e) a rendőr a lőfegyverrel (lőszerrel) bármely módon visszaélt.

71/A. 148 Szolgálati lőfegyverek és lőszerek szolgálati célból történő külföldre vitele, behozatala és átszállítása

97/A. § (1)149 Jogszabály, az Európai Unió kötelező jogi aktusa vagy nemzetközi szerződés eltérő rendelkezésének hiányában a rendőri szerv szolgálati lőfegyvereinek és lőszereinek szolgálati célból történő külföldre vitelét – beleértve a más rendvédelmi szervtől vezényeltek személyi felszerelését képező lőfegyvernek és lőszernek a külföldre vitelét is – (a továbbiakban: kivitel)

a) az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv központi szerve,

b) a Nemzeti Védelmi Szolgálat vagy

c) a Terrorelhárítási Központ

vezetője írásban engedélyezi.

(1a)150 Az (1) bekezdés szerinti engedélyt a kivitellel érintett rendőri szerv vezetője adja ki.

(2) A kísérő okmányként felhasználható engedélynek magyar és angol nyelven tartalmaznia kell

a) a szolgálati lőfegyver fajtáját, típusát, gyártóját, gyártási számát és kaliberét,

b) a szolgálati lőszer azonosítását lehetővé tevő adatokat és a lőszer mennyiségét,

c) a szolgálati lőfegyver, lőszer kivitelére, illetve külföldön történő használatára jogosult személy természetes személyazonosító adatait, szolgálati helyét és szolgálati beosztását,

d) a használat, valamint az átszállítás szempontjából érintett ország megnevezését,

e) a használat, valamint az átszállítás szempontjából érintett ország nemzeti jogrendszerének előírása esetén az ország hatáskörrel rendelkező szerve által kiadott, hozzájárulást vagy tudomásulvételt tartalmazó okirat vagy nem okirati formában kiadott hozzájárulás vagy tudomásulvétel azonosító adatait,

f) a kivitel és a visszahozatal tervezett időpontját, valamint

g) az engedély kiadásának időpontját, hatályosságát és az engedélyező személy aláírását.

(3) Ha az adott ország nemzeti jogrendszere előírja, kivitel csak akkor engedélyezhető, ha a használat, valamint az átszállítás szempontjából érintett ország hatáskörrel rendelkező szerve a szolgálati lőfegyverek és lőszerek beszállításához vagy átszállításához hozzájárult vagy azt tudomásul vette.

(4) Az engedélyekről az azt kiadó szerv nyilvántartást vezet, amelyben rögzíteni kell a (2) bekezdésben meghatározott adatokon túl

a) az engedély számát,

b) a kivitel és a visszahozatal időpontját, továbbá

c) a kiszállított, illetve a visszaszállított szolgálati lőfegyverek, lőszerek közt mutatkozó esetleges hiányokat vagy eltéréseket, valamint ezek okairól készült jelentést.

97/B. § (1)151 Jogszabály, az Európai Unió kötelező jogi aktusa vagy nemzetközi szerződés eltérő rendelkezésének hiányában a külföldi rendészeti feladatokat ellátó hatóság szolgálati lőfegyvereinek, lőszereinek szolgálati célból Magyarország területére történő behozatalát

a) az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv központi szerve,

b) a Nemzeti Védelmi Szolgálat vagy

c) a Terrorelhárítási Központ

vezetője írásban engedélyezi.

(1a)152 Az (1) bekezdés szerinti engedélyt annak a rendőri szervnek a vezetője adja ki, amely rendőri szerv feladatellátásához a külföldi rendészeti feladatokat ellátó hatóság magyarországi tevékenysége kapcsolódik.

(2)153 Ha az engedélyezési hatáskör az (1a) bekezdés alapján nem állapítható meg, a behozatalt az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv központi szervének vezetője engedélyezi.

(3) Az engedélynek tartalmaznia kell

a) a külföldi rendészeti feladatokat ellátó hatóság szolgálati lőfegyverének fajtáját, típusát, gyártóját, gyártási számát és kaliberét,

b) a szolgálati lőszer azonosítását lehetővé tevő adatokat és a lőszer mennyiségét,

c) a behozni kívánt szolgálati lőfegyver, lőszer, valamint a szállításukért a külföldi rendészeti feladatokat ellátó hatóság részéről felelős személy, továbbá a használatára jogosult személy azonosítását lehetővé tevő adatokat,

d) a külföldi rendészeti feladatokat ellátó hatóság szolgálati lőfegyverei, lőszerei határbelépésének és kilépésének tervezett helyét és időpontját,

e) az engedély kiadásának időpontját, hatályosságát és az engedélyező személy aláírását.

(4) Az engedélyekről az azt kiadó szerv nyilvántartást vezet, amelyben a (3) bekezdésben meghatározott adatokon kívül rögzíteni kell

a) az engedély számát,

b) a Magyarország területére beléptetett, illetve az onnan kiléptetett szolgálati lőfegyverek, lőszerek közt mutatkozó esetleges hiányokról vagy eltérésekről, valamint ezek okairól készült jelentést, továbbá

c) az engedélyben előírttól eltérő helyen vagy időpontban történő behozatalt vagy kivitelt.

97/C. § (1)154 Jogszabály, az Európai Unió kötelező jogi aktusa vagy nemzetközi szerződés eltérő rendelkezésének hiányában a külföldi rendészeti feladatokat ellátó hatóság szolgálati lőfegyvereinek, lőszereinek Magyarország területén történő átszállítását

a) az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv központi szerve,

b) a Nemzeti Védelmi Szolgálat vagy

c) a Terrorelhárítási Központ

vezetője írásban engedélyezi.

(1a)155 Az (1) bekezdés szerinti engedélyt annak a rendőri szervnek a vezetője adja ki, amely rendőri szerv feladatellátásához a külföldi rendészeti feladatokat ellátó hatóság tevékenysége kapcsolódik.

(2)156 Ha az engedélyezési hatáskör az (1a) bekezdés alapján nem állapítható meg, az átszállítást az (1) bekezdés a) pontja szerinti vezető engedélyezi.

(3) Az engedélyekről az azt kiadó szerv nyilvántartást vezet, amelyre a 97/B. § (4) bekezdésében foglalt előírásokat megfelelően alkalmazni kell.

97/D. § (1) Ha jogszabály, az Európai Unió kötelező jogi aktusa vagy nemzetközi szerződés alapján e alcím szerinti engedély hiányában történik az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv, a Nemzeti Védelmi Szolgálat, valamint a Terrorelhárítási Központ szolgálati lőfegyvereinek és lőszereinek kivitele, illetve a kivitelt követő visszahozatala vagy átszállítása, azok szállítására vonatkozó adatokat utólag rögzíteni kell az engedély kiadására egyébként jogosult szerv által vezetett nyilvántartásban.

(2) Az (1) bekezdés szerinti nyilvántartás adataira a 97/A. § (4) bekezdése rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell azzal, hogy a nyilvántartásban fel kell tüntetni a kivitel, illetve a kivitelt követő visszahozatal vagy az átszállítás jogcímét is.

97/E. § A 97/A–97/D. § szerinti nyilvántartás adatait az engedély hatályosságának lejártától számított 20 évig meg kell őrizni. A kiadott engedélyekről, az engedély másolatának megküldésével az ORFK Főügyeletét haladéktalanul tájékoztatni kell.

97/F. §157 (1) Az Rtv. 62/A. §-ában meghatározott csapatok magyarországi tagja szolgálati lőfegyverének külföldre viteléről, illetve külföldi tagja szolgálati lőfegyverének Magyarország területére történő behozataláról és Magyarország területén történő átszállításáról az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv vezetője igazolást állít ki.

(2) Az (1) bekezdés szerinti igazolásra a 97/D. § és a 97/E. § rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell.

72. A szolgálatba lépés követelményei

98. § (1) A rendőr szolgálatellátásra kipihenten, az előírásoknak megfelelő tiszta és ápolt öltözetben köteles megjelenni.

(2)158

(3) Váltásos vagy vezényléses szolgálat esetén a rendőrrel a következő szolgálati beosztását a szolgálati elöljáró 7 nappal korábban közli, kivéve, ha a szolgálatba lépés időpontja nem látható előre.

(4)159 Ha a rendőr alkoholfogyasztás miatt vagy más szer hatása miatt szolgálatképtelen állapotban van, szolgálatba nem osztható be.

(5)160

98/A. §161 (1) Ha a szolgálati feladat jellegéből más nem következik, a szolgálat egyenruhában történő ellátása során a rendőr csak olyan haj-, arcszőrzet-, köröm-, illetve műköröm-viseletet hordhat, ami nem akadályozza vagy veszélyezteti a szolgálati feladatok biztonságos ellátását, nem alkalmas sérülés okozására, nem sérti a rendőri hivatás tekintélyét és a rendőrség működésébe vetett közbizalmat, valamint tükrözi az egyenruha méltóságát.

(2) A szolgálat egyenruhában történő ellátása során a rendőr látható testfelületén – a szolgálati elöljáró ellenkező utasításának hiányában a rendeltetésszerűen viselt karóra, gyűrű, nők esetében egy pár fülbevaló kivételével – ékszert, testékszert, divatékszert a szolgálat ellátása során nem viselhet.

73. A rendőr nyilvános szereplése

99. § (1)162 A rendőr a sajtó, a rádió és a televízió megkeresése alapján a feladatkörébe tartozó szolgálati ügyekről, egyes bűncselekményekről csak engedéllyel és a személyes adatok védelmére vonatkozó előírások betartásával nyilatkozhat. Az engedélyt az országos rendőrfőkapitány, a Terrorelhárítási Központ főigazgatója, a Nemzeti Védelmi Szolgálat főigazgatója, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság főigazgatója, továbbá a vármegyei (fővárosi) rendőrfőkapitányok, azok helyettesei, a velük azonos hatáskörű, valamint az általuk felhatalmazott vezetők adhatják meg.

(2) Kivételes esetben – különösen bűncselekmény, közlekedési baleset vagy más rendkívüli esemény helyszínén – a rendőr tényközlő nyilatkozatot tehet, amelyben a minősített adat védelmére vonatkozó követelményeket és a személyhez fűződő jogokat nem sértheti, a felelősség kérdésében nem foglalhat állást. A rendőr nyilatkozatáról utólag az engedélyezésre jogosultnak jelentést tesz.

(3)163 A rendőrség személyügyi kérdéseiről, országos jelentőségű, rendkívüli vagy váratlan eseményekről – a tények közlésén kívül – csak az országos rendőrfőkapitány, a Terrorelhárítási Központ főigazgatója, a Nemzeti Védelmi Szolgálat főigazgatója, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság főigazgatója vagy a helyetteseik hozzájárulásával lehet nyilatkozni.

(4)164 A sajtó, a rádió, a televízió megkeresésére az országos rendőrfőkapitány és helyettesei, valamint – a hatáskörükbe tartozó ügyben – a Terrorelhárítási Központnál,és a Nemzeti Védelmi Szolgálatnál a főigazgató, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóságnál a főigazgató, az irányításuk alá tartozó szervek vezetői, továbbá ezen szervek vezetőinek helyettesei vagy megbízásuk alapján a sajtóreferens (sajtószóvivő) jogosultak nyilatkozni. Nyilatkozattételre a felsorolt vezetők által kijelölt személyek is jogosultak. A kijelölés nem utasítható vissza, ha a nyilatkozattétel a kijelölt személynek hivatalból kötelessége.

(5) Ha az intézkedésben egyidejűleg több, az Rtv. 4. § (2) bekezdésében meghatározott rendőri szerv vesz részt, úgy nyilatkozni csak az egymással történt egyeztetést követően lehet.

(6) Az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv állományába tartozó rendőr a rendőrség képviselőjeként, szakértőjeként a sajtóban, a rádió és a televízió műsoraiban, filmekben csak az országos rendőrfőkapitány, valamint helyettesei, a Terrorelhárítási Központ vagy a Nemzeti Védelmi Szolgálat állománya esetén a főigazgató előzetes hozzájárulásával szerepelhet. A rendőri mivoltra történő utalás nélkül tartott tudományos, kulturális előadások megtartásához, ilyen irányú egyéb közszerepléshez – beleértve a rádióban és televízióban történő szereplést is – engedély nem kell.

100. § (1) A rendőrségi adatok felhasználásával készített szakirodalmi, valamint valóságos rendőrségi ügyeket feldolgozó irodalmi alkotást a rendőr előzetes engedéllyel jelentethet meg. Az ilyen műveken a szerző nevén kívül rendfokozatát fel lehet tüntetni.

(2)165 Nyilvános szerepléshez – ha az rendőrként történik – engedélyt kell kérni. Az engedély megadására vármegyei (fővárosi) rendőr-főkapitányságnál vagy az alárendeltségébe tartozó rendőrkapitányságnál, határrendészeti kirendeltségnél szolgálatot teljesítő rendőr esetében a vármegyei (fővárosi) rendőrfőkapitány, az Rtv. 4/A. §-a (1) bekezdése alapján az egyes feladatok ellátására létrehozott rendőri szervnél szolgálatot teljesítő rendőr esetében a rendőri szerv vezetője, az ORFK állományában szolgálatot teljesítő rendőr esetében az országos rendőrfőkapitány, a Terrorelhárítási Központnál, a Nemzeti Védelmi Szolgálatnál a főigazgató jogosult.

74. Kiképzés, önképzés

101. § (1) A rendőr kötelessége, hogy az esküben vállalt kötelezettségének teljesítéséhez, továbbá a szolgálat ellátásához szükséges szakmai képzettséget, általános műveltséget és fizikai erőnlétet megszerezze és fenntartsa; ehhez a munkáltató segítséget nyújt.

(2) A rendőr a szolgálat ellátásához előírt szakmai képzettséget a katonai, rendvédelmi és más felsőoktatási intézményekben, a rendészeti szakközépiskolákban, továbbá a rendőrség szaktanfolyamain szerezheti meg. A képzettség fejlesztése a szakmai iskolában folytatott tanulmányok elvégzése útján történik.

VIII. Fejezet

AZ EGYENRUHA VISELÉSE

102. § (1) Az egyenruha viselésére jogosult csak a rendszeresített egyenruházati felszerelést viselheti.

(2) A szolgálati elöljáró köteles ellenőrizni, hogy a rendőr által viselt ruházat állapota megfelelő-e, a ruházat tiszta-e.

(3) A szolgálati elöljáró gondoskodik arról, hogy az állomány szolgálati öltözetét és felszerelését megfelelő körülmények között, a szolgálati helyén tudja tárolni.

VIII/A. Fejezet166

AZ ISKOLAŐRÖKRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK

75. Általános szabályok

102/A. § Az iskolaőr szolgálati elöljárója alatt a munkáltatót kell érteni.

76. Az iskolaőri tevékenység megkezdésének követelményei

102/B. § (1) Az iskolaőr az iskolaőri tevékenységet kipihenten, az előírásoknak megfelelő tiszta és ápolt formaruházatban köteles megkezdeni.

(2) Ha az iskolaőrt alkoholfogyasztás vagy más szer hatása az iskolaőri feladatok ellátásában korlátozza, vagy arra képtelenné teszi, iskolaőri tevékenységet nem láthat el.

102/C. § (1) Az iskolaőri tevékenység ellátása során az iskolaőr csak olyan hajat, arcszőrzetet, körmöt, illetve műkörmöt viselhet, amely nem akadályozza vagy veszélyezteti az iskolaőri feladatok biztonságos ellátását, illetve nem alkalmas sérülés okozására.

(2) Az iskolaőri tevékenység ellátása során az iskolaőr látható testfelületén – a rendeltetésszerűen viselt karóra, gyűrű, nők esetében egy pár fülbevaló kivételével – ékszert, testékszert, divatékszert nem viselhet.

77. Az iskolaőr nyilvános szereplése

102/D. §167 (1) Az iskolaőr az iskolaőri tevékenységgel összefüggésben a média részére a bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes előzetes engedélyével nyilatkozhat. Az iskolaőr a rendőrség képviselőjeként, szakértőjeként a sajtóban, a rádió és a televízió műsoraiban, filmekben nyilvános szereplésre nem jogosult.

(2) Az (1) bekezdés szerinti korlátozás nem vonatkozik az iskolaőri mivoltra történő utalás nélkül tartott tudományos, kulturális előadások megtartására, ilyen irányú egyéb közszereplésre, beleértve a rádióban és televízióban történő szereplést is.

78. A formaruha viselése

102/E. § (1) Az iskolaőr az iskolaőri tevékenységének ellátása során a rendészetért felelős miniszter által az oktatásért felelős miniszter egyetértésével összeállított műszaki dokumentáció alapján kialakított formaruhát köteles viselni.

(2) A szolgálati elöljáró az iskolaőri tevékenység ellátása során bármikor ellenőrizheti, hogy a viselt formaruházat állapota megfelelő-e, tiszta-e.

(3) Az iskolaőr formaruházatát csak az iskolaőri tevékenységének ellátása során, a nevelési, oktatási intézmény területén viselheti.

102/F. § (1) Az iskolaőr a szolgálati jelvényt a formaruházat felső ruházati viseletelemeinek mellzsebén baloldalt, a zsebfedő alatt, a rögzítőgombjára gombolva, vagy annak megfelelő helyre tűzve viseli. A szolgálati jelvényt a zsebtakaró alsó széle alá úgy kell feltűzni, hogy az a zseb függőleges középvonalával egybeessen.

(2) Az iskolaőr az azonosítására alkalmas névkitűzőt a formaruházat felső ruházati viseletelemeinek jobb oldali mellrészén lévő zsebfedő felső szélének tűzésén, középen vagy az ennek megfelelő helyen viseli.

102/G. § (1) Az iskolaőr köteles a formaruha megőrzésére, rendeltetésszerű használatára, állagmegóvására.

(2) Az iskolaőr a formaruhát nem változtathatja meg és – a testhez igazítást kivéve – nem alakíthatja át, továbbá az iskolaőri tevékenységének ellátása során a formaruha jellegén változtató más ruhaneműt nem viselhet.

(3) Az ORFK meghatározza a formaruházat viselésére vonatkozó előírások betartása ellenőrzésének rendjét.

79. Felvilágosítás adása

102/H. § (1) Az iskolaőr az iskolaőri feladatai ellátása során hozzáfordulónak felvilágosítást ad, továbbá tőle elvárható segítséget nyújt.

(2) Az iskolaőr a felvilágosítást szakszerűen, közérthetően, a hozzáforduló életkorára figyelemmel köteles megadni.

80. Az iskolaőri intézkedésekre vonatkozó közös szabályok

102/I. § (1) Ha az iskolaőr a nevelési, oktatási intézményben olyan jogsértő magatartást észlel, illetve olyan magatartást hoznak a tudomására, amely rendőri intézkedést tesz szükségessé, köteles arról a legközelebbi rendőrt vagy az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv Rtv. 4/A. § (1) bekezdésében meghatározott szervét értesíteni a rendőri intézkedés kezdeményezése érdekében.

(2) Több, egy időben szükséges iskolaőri intézkedés közül először a súlyosabb sérelemmel fenyegető helyzetnek megfelelő intézkedést kell foganatosítani.

(3) Az iskolaőr intézkedése során úgy jár el, hogy megelőzze megtámadását, továbbá megakadályozza, hogy a figyelmét az iskolaőri tevékenységtől elvonják, vagy lekötöttségét más jogellenes cselekmény elkövetésére használják fel, valamint hogy elérje azt, hogy a nevelési, oktatási intézmény, illetve a tanulók vagy az intézmény dolgozóinak biztonságát sértő vagy veszélyeztető személy tevékenységével felhagyjon.

102/J. § (1) Az intézkedést az iskolaőr – a neve, azonosító száma, az intézkedés ténye és célja közlését megelőzően – a napszaknak megfelelő köszönéssel, az intézkedés alá vont nemének, életkorának megfelelő megszólítással kezdi meg.

(2) Az iskolaőri intézkedés eredményességének veszélyeztetésére figyelemmel az (1) bekezdésben meghatározottak intézkedés megkezdését megelőző közlése akkor mellőzhető, ha az ott meghatározottak előzetes közlése az iskolaőri intézkedés foganatosítását lehetetlenné teszi, vagy annak eredményességét aránytalan mértékben veszélyezteti.

102/K. § (1) Az iskolaőr köteles a nevelési, oktatási intézmény, illetve a tanulók vagy az intézmény dolgozóinak biztonságát sértő vagy veszélyeztető személyt tevékenysége abbahagyására felszólítani.

(2) Ha az intézkedés alá vont személy az iskolaőr felszólításának nem tesz eleget, az intézkedő iskolaőr figyelmezteti, hogy szigorúbban lép fel.

81. Eljárás a helyszín biztosítása esetén

102/L. § A helyszínt biztosító iskolaőr

a) elsősegélyben részesíti vagy részesítteti azokat, akik az esemény során megsérültek vagy megbetegedtek, valamint más ok miatt segítségre szorulnak,

b) a személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó büntetendő cselekmény vagy tulajdon elleni szabálysértés elkövetésén tetten ért személyt a rendőr megérkezéséig visszatartja, az eseményben érintetteket, az eseményt észlelőket feltartóztatja,

c) az illetéktelen személyeket a helyszínről eltávolítja,

d) a helyszínt körülhatárolja, eredeti állapotában megőrzi,

e) megállapítja és megfigyeli, hogy megváltoztatták-e a helyszínt, miben változtatták meg, ha igen, ki és miért,

f) az eseményt a szolgálati elöljárójának azonnal jelenti,

g) feljegyezi, hogy a sérültet milyen rendszámú mentő gépkocsival, hova szállították el.

82. Igazoltatás

102/M. § (1) Az igazoltatás során az iskolaőr elkéri a biztonságot sértő vagy veszélyeztető személy (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: igazoltatott személy) személyazonosító igazolványát vagy egyéb, a személyazonosságot hitelt érdemlően igazoló okmányát. Ha az okmány valódisága vagy az igazoltatott személy személyazonossága kétséges, az iskolaőr ellenőrző kérdéseket tehet fel, felszólíthatja az igazoltatott személyt az adatainak bemondására, a bemondott adatokat az okmánnyal összehasonlítja.

(2) Az igazoltatás során meg kell állapítani az igazoltatott személy személyazonosságát, és – ha a további rendőri intézkedéshez, eljáráshoz szükséges – rögzíteni kell az igazoltatott személynek az Rtv. 29. § (8) bekezdése szerinti személyazonosító adatait, az igazolvány sorozatát és számát, valamint az igazoltatás helyét, idejét és célját.

83. 168 Feltartóztatás, dolog ideiglenes elvétele

102/N. § (1) Ha az iskolaőr feltartóztatja azt a személyt, akitől felvilágosítást kér, ennek során az intézkedés helyszínének elhagyásában korlátozhatja, vagy a további intézkedés megtételéig a helyszín elhagyásában megakadályozhatja.

(2) A feltartóztatást meg kell szüntetni, ha az intézkedés a célját elérte.

(3)169 Az iskolaőr – az Rtv. 10/C. § (1) bekezdés d) pontja szerinti dolog (a továbbiakban: dolog) rendőr megérkezéséig történő ideiglenes elvétele érdekében – az intézkedés alá vont személyt felszólíthatja a dolog átadására.

(4)170 Ha az intézkedés alá vont személy felszólításra a dolgot nem adja át, és a kényszerítő eszközök alkalmazásának feltételei fennállnak, az iskolaőr a kényszerítő eszköz alkalmazását követően – ha az nem igényli a ruházat vagy csomag átvizsgálását – a dolgot átvételi elismervény ellenében a rendőr megérkezéséig ideiglenesen elveheti az intézkedés alá vont személytől.

(5)171 Ha az intézkedés alá vont személy felszólításra a dolgot nem adja át, és a kényszerítő eszközök alkalmazásának feltételei nem állnak fenn, az iskolaőr a rendőr megérkezéséig biztosítja a helyszínt.

84. A kényszerítő eszköz alkalmazásának általános szabályai

102/O. § (1) Az iskolaőr kényszerítő eszközt – a törvényes feltételek fennállása esetén – kizárólag a nevelési, oktatási intézmény területén alkalmazhat.

(2) A testi kényszert, bilincset, vegyi eszközt, rendőrbotot alkalmazó iskolaőr – a kényszerítő eszköz alkalmazására okot adó körülmény megszűnését követően – szóban haladéktalanul jelentést tesz a közvetlen szolgálati elöljárójának, valamint értesíti az ügyeletet vagy a tevékenységirányítási központot.

(3) A kényszerítő eszköz alkalmazásáról az iskolaőr által készített írásbeli jelentés tartalmazza:

a) az alkalmazás alapjául szolgáló magatartás eseményhű bemutatása mellett annak leírását, hogy hol, mikor, kivel szemben, mennyi ideig, milyen kényszerítő eszközt alkalmazott, és mi volt a kényszerítő eszköz alkalmazásának a célja,

b) azt, hogy a jogellenes magatartás abbahagyására történt-e felszólítás, ha nem, ennek mi volt az oka,

c) azt, hogy a kényszerítő eszköz alkalmazására történt-e előzetes figyelmeztetés, ha nem, ennek mi volt az oka,

d) azt, hogy keletkezett-e sérülés, és milyen fokú, valamint keletkezett-e anyagi kár,

e) azt, hogy mi történt a sérülttel, ellátására történt-e intézkedés, ha nem, ennek mi volt az oka,

f) a támadásra használt eszköz leírását, ha támadás miatt alkalmazott kényszerítő eszközt az iskolaőr, valamint

g) a kényszerítő eszköz alkalmazásának jogalapját biztosító jogszabályhely megjelölését.

(4) A kényszerítő eszköz alkalmazását követően az iskolaőr szolgálati elöljárója haladéktalanul kivizsgálja az alkalmazással összefüggő követelmények teljesülését.

(5) A (4) bekezdés szerinti vizsgálat során a szolgálati elöljáró

a) kényszerítő eszköz alkalmazásával okozott sérülés esetén – a meghallgatandó személy, illetve korlátozottan cselekvőképes kiskorú vagy cselekvőképességében bármely ügycsoportban korlátozott nagykorú személy törvényes képviselője vagy meghatalmazottja hozzájárulásával – meghallgatja azt, akivel szemben a kényszerítő eszközt alkalmazták, valamint azt, aki jelen volt, és meghallgatása a tényállás tisztázását elősegítheti, feltéve, hogy a meghallgatásához hozzájárult,

b) tisztázza, ha az iskolaőr jelentésében ellentmondásokat észlelt.

(6) A szolgálati elöljáró a megállapításait írásban rögzíti, amelyben állást foglal a szakszerűség, szükségesség, jogszerűség, arányosság követelményének megtartásáról. Ha megállapítása szerint a kényszerítő eszköz alkalmazására jogszabálysértő módon került sor, akkor – a jogszabályi feltételek fennállása esetén – az intézkedő iskolaőr ellen kártérítési eljárást, illetve büntetőeljárást kezdeményez.

102/P. § (1) Az iskolaőr kényszerítő eszközt csak akkor alkalmazhat, ha az intézkedés alá vont személy biztonságot sértő vagy veszélyeztető magatartása, ellenszegülésének mértéke a kényszerítő eszköz Rtv. szerinti alkalmazását indokolja.

(2) Súlyosabb korlátozással, illetve sérüléssel vagy károkozással járó kényszerítő eszköz akkor alkalmazható, ha a kisebb korlátozással, sérüléssel vagy károkozással járó kényszerítő eszköz alkalmazása nem vezetett eredményre, vagy sikere eleve kilátástalan.

(3) Az intézkedés alá vont személy magatartása szempontjából az iskolaőr az alábbiak szerint tesz különbséget:

a) passzív ellenszegülést tanúsító személy az, aki az iskolaőri intézkedés során a számára jogszerűen adott iskolaőri utasításokat nem hajtja végre, de tevőleges ellenszegülést nem mutat,

b) aktív ellenszegülést tanúsító személy az, aki nem veti magát alá a jogszerű iskolaőri intézkedésnek, fizikai erőkifejtés útján is igyekszik azt megakadályozni,

c) támadó magatartást tanúsító személy az, aki az intézkedő iskolaőrre vagy a támogatására, védelmére kelt személyre rátámad.

(4) A kényszerítő eszköz alkalmazását jól hallható, közérthető és határozott módon a következő sorrendben meg kell előznie:

a) a jogellenes magatartás abbahagyására való felszólításnak, a „törvény nevében” szavak előrebocsátásával, valamint

b) a figyelmeztetésnek, hogy kényszerítő eszköz alkalmazása következik.

85. Testi kényszer

102/Q. § (1) A megfogás, a leszorítás, az elvezetés vagy más, az iskolaőr által fizikai erőkifejtéssel alkalmazott, valamely cselekvésre vagy cselekvés abbahagyására irányuló kényszerítés (a továbbiakban: testi kényszer) akkor alkalmazható, ha az iskolaőri erőfölény vagy az intézkedés alá vont személy állapota, magatartása folytán az iskolaőri intézkedés eredményessége így biztosítható.

(2) A testi kényszer alkalmazása során az iskolaőr – a kényszerítő eszköz alkalmazásával érintett személy életkorára, testi fejlettségére figyelemmel arányos – önvédelmi fogásokat is használhat. Az iskolaőr ütést vagy rúgást nem alkalmazhat.

(3) Nem minősül testi kényszernek, amikor az iskolaőr – jogszerű intézkedése során, a biztonságos intézkedés végrehajtása érdekében – a felé kartávolságon belülre lépő, valamint a mozgásának folyamatosságát akadályozó személyt csupán nyújtott kezével, minimális erőkifejtéssel magától távol tartja.

86. Bilincs alkalmazása

102/R. § (1) Bilincs alkalmazására kizárólag az Rtv. 10/C. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott esetekben, a kényszerítő eszköz alkalmazásának az Rtv.-ben és az e rendeletben meghatározott követelményei teljesülése esetén, az intézkedésének tettlegesen ellenszegülő, valamint személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó büntetendő cselekmény vagy tulajdon elleni szabálysértés elkövetésén tetten ért olyan személlyel szemben kerülhet sor,

a) aki testi kényszerrel nem késztethető az önkárosítás abbahagyására, illetve nem akadályozható meg testi kényszerrel, hogy a visszatartás alól kivonja magát,

b) aki az intézkedő iskolaőrt, annak segítőjét vagy az intézkedésben közreműködőt megtámadja,

c) akinek visszatartására hivatalból üldözendő, személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt került sor, és bilincs alkalmazása nélkül nem akadályozható meg, hogy a visszatartás alól kivonja magát,

d) akinek a jogszerű intézkedéssel szembeni ellenszegülése testi kényszerrel nem törhető meg.

(2) A bilincselést az erre a célra rendszeresített eszközzel kell végrehajtani. Ennek hiányában vagy meghibásodása, megrongálódása esetén más, ilyen célra megfelelő eszköz is alkalmazható, de tilos vékony fém- vagy műanyag huzalt, illetve a jellegénél fogva sérülést okozó eszközt alkalmazni.

(3) Az iskolaőr a bilincselést – a (4) bekezdésben meghatározott kivétellel – kizárólag a kezek előrebilincselésével hajthatja végre.

(4) Az iskolaőr a tettleges ellenszegülés megtörése, valamint a személye, illetve segítője elleni támadás elhárítása érdekében a támadó magatartást vagy aktív ellenszegülést tanúsító személy kezeit hátra is bilincselheti.

(5) Tilos a bilincs olyan módon való használata, amely indokolatlanul fájdalmat, sérülést okoz, vagy jellegénél fogva megalázó.

(6) Az iskolaőr a bilincset szolgálaton kívül nem tarthatja magánál.

87. Vegyi eszköz, rendőrbot alkalmazása

102/S. § (1) Az iskolaőr vegyi eszközt vagy rendőrbotot saját elhatározásából vagy szolgálati elöljárója parancsára használhat.

(2) A rendőrbottal egy tekintet alá esik minden más alkalmi eszköz, amelynek hatása – a rendőrbot hiánya esetén – a rendszeresített rendőrbotéval azonos.

(3) Az iskolaőr az (1) bekezdésben meghatározott rendszeresített eszközt szolgálaton kívül nem tarthatja magánál.

(4) Az iskolaőr az intézkedés megkezdésekor a vegyi eszközt készenlétbe helyezi, a rendőrbotot kézbe fogja, és felkészül a támadás elhárítására, az ellenszegülés megtörésére.

(5) A rendőrbot vagy a vele egy tekintet alá eső más eszköz alkalmazásakor az ütés kizárólag a támadó végtagot érheti, de ebben az esetben is kerülni kell, hogy az ütés súlyos sérülést okozzon.

(6) Az (1) bekezdésben meghatározott kényszerítő eszközök nem alkalmazhatóak a támadás, ellenszegülés megszűnése, megtörése után.

88. Az iskolaőr jelentési kötelezettsége

102/T. § Az iskolaőr a szolgálati elöljárójának írásban jelenti, hogy

a) milyen magatartás alapján, milyen intézkedéseket tett,

b) az iskolaőri intézkedést megalapozó magatartást maga észlelte, vagy azt a tudomására hozták, az utóbbi esetben a magatartást észlelő személy lehetőség szerinti megjelölésével, valamint

c) változásokat eszközöltek-e a helyszínen, ha igen, kik és miért.

102/U. § (1) Az iskolaőr szolgálati elöljárójának írásban jelenti, ha bűncselekmény, szabálysértés vagy a helyszínen közigazgatási bírsággal sújtható szabályszegés miatt vele szemben intézkedés történt.

(2) Ha más jogszabály jelentési kötelezettséget ír elő, a jelentést írásban kell megtenni.

(3) Az iskolaőri intézkedéssel összefüggő rendkívüli eseményről írásban kell jelentést tenni, amelyet a szolgálati elöljáró köteles kivizsgálni.

IX. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

103. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

(2)172

103/A. §173 A rendészetért felelős miniszter a műszaki dokumentáció összeállításáról az iskolaőrökről szóló 27/2020. (VII. 17.) BM rendelet hatálybalépésétől174 számított tizenöt napon belül gondoskodik.

104. §175 E rendelet 31. § (1) bekezdése a harmadik országok illegálisan tartózkodó állampolgárainak visszatérésével kapcsolatban a tagállamokban használt közös normákról és eljárásokról szóló, 2008. december 16-i 2008/115/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 17. cikk (4) bekezdésének való megfelelést szolgálja.

105. §176 Ez a rendelet a Schengeni határ-ellenőrzési kódex 12. cikke és a Schengeni határ-ellenőrzési kódexnek a külső határokon a releváns adatbázisok lekérdezésével végzett ellenőrzések megerősítése tekintetében történő módosításáról szóló, 2017. március 15-ei (EU) 2017/458 európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

1. melléklet a 30/2011. (IX. 22.) BM rendelethez


Sorszám: ...........................

JEGYZÉK
a letéti tárgyakról

Név (születési neve):

Születési helye, ideje:

Anyja neve:

Személyazonosító okmány száma:

Állampolgársága:

Lakóhely, tartózkodási hely:


Az előállító helyiségben elhelyezett fogvatartott személytől, az alábbi letéti tárgyakat, fizetőeszközöket és értéket átvettem:
1M28645_1

1.

9.

2.

10.

3.

11.

4.

12.

5.

13.

6.

14.

7.

15.

8.

16.

A fenti tárgyak átadását elismerem:

 

........................................................
felügyeletet végrehajtó

 

 

........................................................

 

érintett

 

 

........................................................
tanú

Az előállító egységben történő elhelyezésem alkalmával tőlem átvett fentiekben felsorolt fizetőeszközt, értékeket és tárgyakat a mai napon hiánytalanul visszakaptam.

..................................., ...... ................... .....

........................................................
érintett

A ....................... sz. jegyzékben ............................. tételszám alatt felsorolt és .......................................... (név) elvett személyi tárgyaknak a ............................... ................................... rendőri szervtől való átvételét elismerem.

.....................................................

2. melléklet a 30/2011. (IX. 22.) BM rendelethez177


1X05065_0

NYOMTATVÁNY

az előállító helyiségben elhelyezett fogvatartott személy őrzésével és ellátásával kapcsolatos adatokról

 

Dátum:

............ év
............... hó
......... nap

Az elhelyezést kezdeményező szerv:

Előállító helyiségben történő első elhelyezés időpontja

Az étkeztetésre vonatkozó megjegyzések

Fogvatartott neve:

 

 

Év

hónap

nap

óra: perc

Az előállítás 5. órája letelik:
................ óra ............ perckor

Étkezést: KÉRT / NEM KÉRT

Születési hely, idő:

 

Előállító helyiségen kívüli elhelyezés oka:

 

Előállító helyiségen kívüli elhelyezés helye:

Anyja neve:

 

Rendőrségi objektumba történő érkezés időpontja

 

 

VÉGLEGES elbocsátást, kiadást engedélyező neve, rendfokozata, jelvényszáma

Lakcíme:

 

Év

hónap

nap

óra: perc

 

 

 

 

 

Előállítást foganatosító rendőr olvasható neve, rendfokozata, jelvényszáma

Előállító helyiség VÉGLEGES elhagyásának időpontja

Előállítás oka

Rtv. ......... §

 

(......) bek.

Év

hónap

nap

óra: perc

........ pont

 

 

 

 

 

Helyszíni rendőri intézkedés helye, kezdete

VÉGLEGES elbocsátás, kiadás oka (pl. őrizetbe vétel, előállítási idő letelte):

Helyszíne

Év

hónap

nap

óra: perc

 

 

 

 

 

 

 

EGYÉB MEGJEGYZÉSEK, TUDNIVALÓK

Ruházat átvizsgálása: MEGTÖRTÉNT / NEM TÖRTÉNT MEG

Látható sérülése: NINCS / VAN, éspedig:

Hivatkozott-e sérülésre, van-e egészségügyi panasza:
NEM/IGEN, éspedig:

Panaszolt-e rendőri bántalmazást? IGEN/NEM

Orvosi ellátást igényel-e? IGEN / NEM
Gyógyszert kell szednie: IGEN / NEM

Ittas: IGEN / NEM Bódult: IGEN / NEM Önveszélyes: IGEN / NEM
Agresszív: IGEN / NEM

A fogvatartással kapcsolatos értesítési kötelezettségek végrehajtására vonatkozó adatok:

A felügyeletet végrehajtó rendkívüli őr (I.) olvasható neve, rendfokozata, jelvényszáma

I. őrzés kezdete

I. őrzés befejezése

I. rendkívüli őr aláírása

 

Év

hónap

nap

óra: perc

Év

hónap

nap

óra: perc

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A felügyeletet végrehajtó rendkívüli őr (II.) olvasható neve, rendfokozata, jelvényszáma

II. őrzés kezdete

II. őrzés befejezése

II. rendkívüli őr aláírása

 

Év

hónap

nap

óra: perc

Év

hónap

nap

óra: perc

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A felügyeletet végrehajtó rendkívüli őr (III.) olvasható neve, rendfokozata, jelvényszáma

III. őrzés kezdete

III. őrzés befejezése

III. rendkívüli őr aláírása

 

Év

hónap

nap

óra: perc

Év

hónap

nap

óra: perc

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az ideiglenes őri feladatok átadás-átvétele szigorú számadásos tevékenység!

1

Az 1. § a 68/2011. (XII. 30.) BM rendelet 35. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

2

Az 1/A. §-t az 50/2016. (XII. 14.) BM rendelet 5. §-a iktatta be.

3

Az 1/B. §-t a 27/2020. (VII. 17.) BM rendelet 42. §-a iktatta be.

4

A 2. § 4. pontja a 37/2015. (VI. 16.) BM rendelet 44. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

6

A 2. § 13a. pontját a 37/2015. (VI. 16.) BM rendelet 44. § (2) bekezdése iktatta be.

7

A 2. § 14. pontját a 18/2013. (V. 9.) BM rendelet 1. §-a iktatta be.

8

A 2. § 15. pontját a 61/2015. (XI. 24.) BM rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 45/2022. (XII. 20.) BM rendelet 54. § a) pontja szerint módosított szöveg.

9

A 2. § 16. pontját a 61/2015. (XI. 24.) BM rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 45/2022. (XII. 20.) BM rendelet 54. § a) pontja szerint módosított szöveg.

10

A 3. § (2) bekezdés g) pontja a 61/2015. (XI. 24.) BM rendelet 18. § (2) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

11

A 3. § (2) bekezdés i) pontját a 18/2013. (V. 9.) BM rendelet 2. § (1) bekezdése iktatta be.

12

A 3. § (2) bekezdés j) pontját a 27/2019. (VI. 28.) BM rendelet 12. §-a iktatta be.

13

A 3. § (3) bekezdés c) pontja az 58/2016. (XII. 22.) BM rendelet 27. § b) pontja szerint módosított szöveg.

14

A 3. § (3) bekezdés i) pontja a 61/2015. (XI. 24.) BM rendelet 18. § (2) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

15

A 3. § (3) bekezdés k) pontját a 18/2013. (V. 9.) BM rendelet 2. § (2) bekezdése iktatta be.

16

A 3. § (3) bekezdés l) pontját a 61/2015. (XI. 24.) BM rendelet 2. §-a iktatta be.

17

A 4. § (3) bekezdése a 40/2020. (XI. 16.) BM rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

18

A 4. § (3a) bekezdését a 40/2020. (XI. 16.) BM rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be.

19

A 4. § (3b) bekezdését a 40/2020. (XI. 16.) BM rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be.

20

A 4. § (3c) bekezdését a 40/2020. (XI. 16.) BM rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be.

21

A 4. § (3d) bekezdését a 40/2020. (XI. 16.) BM rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be.

22

A 4. § (3e) bekezdését a 40/2020. (XI. 16.) BM rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be.

23

A 4. § (3f) bekezdését a 40/2020. (XI. 16.) BM rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be.

24

A 4. § (3g) bekezdését a 40/2020. (XI. 16.) BM rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be.

25

A 4. § (4) bekezdése az 50/2016. (XII. 14.) BM rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

26

Az 5. § (2a) bekezdését a 61/2015. (XI. 24.) BM rendelet 4. §-a iktatta be.

27

A 9. § (1) bekezdése a 80/2013. (XII. 23.) BM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

28

A 9. § (2) bekezdése a 80/2013. (XII. 23.) BM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

29

A 9. § (4) bekezdését a 37/2018. (XII. 28.) BM rendelet 12. §-a iktatta be.

30

A 9. § (5) bekezdését a 37/2018. (XII. 28.) BM rendelet 12. §-a iktatta be.

31

A 10. § (1) bekezdés f) pontja a 29/2016. (VII. 15.) BM rendelet 7. §-a szerint módosított szöveg.

32

A 10. § (1) bekezdés h) pontját a 29/2016. (VII. 15.) BM rendelet 5. §-a iktatta be.

33

A 10. § (1) bekezdés i) pontját az 50/2016. (XII. 14.) BM rendelet 7. §-a iktatta be.

34

A 12. § (1) bekezdése a 61/2015. (XI. 24.) BM rendelet 17. § b) pontja szerint módosított szöveg.

35

A 13. § (1) bekezdése a 61/2015. (XI. 24.) BM rendelet 17. § c) pontja szerint módosított szöveg.

36

A 14. § (2) bekezdése a 42/2014. (VIII. 26.) BM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

37

A 14. § (2a) bekezdését a 42/2014. (VIII. 26.) BM rendelet 2. §-a iktatta be.

38

A 14. § (2a) bekezdés a) pontja a 37/2018. (XII. 28.) BM rendelet 13. § a) pontja szerint módosított szöveg.

39

A 17. § (1) bekezdése az 50/2016. (XII. 14.) BM rendelet 19. § b) pontja szerint módosított szöveg.

40

A 19. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze az 50/2016. (XII. 14.) BM rendelet 19. § b) pontja szerint módosított szöveg.

41

A 21. § (1) bekezdése az 50/2016. (XII. 14.) BM rendelet 19. § c) pontja szerint módosított szöveg.

42

A 21. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze az 50/2016. (XII. 14.) BM rendelet 19. § d) pontja szerint módosított szöveg.

43

A 21. § (2) bekezdés c) pontja a 31/2012. (VI. 28.) BM rendelet 14. § a) pontja szerint módosított szöveg.

44

A 23. § a 61/2015. (XI. 24.) BM rendelet 17. § d) pontja szerint módosított szöveg.

45

A 20. alcím címe a 21/2018. (VI. 29.) BM rendelet 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

49

A 25. § (1) bekezdése a 63/2013. (XI. 28.) BM rendelet 16. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

50

A 26. § a 46/2021. (XII. 22.) BM rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

51

A 26. § (3) bekezdés e) pontja a 45/2022. (XII. 20.) BM rendelet 54. § a) pontja szerint módosított szöveg.

52

A 22/A. alcímet (26/A. §) a 29/2016. (VII. 15.) BM rendelet 6. §-a iktatta be.

53

A 26/A. § (1) bekezdés b) pontja az 50/2016. (XII. 14.) BM rendelet 8. §-ával megállapított szöveg.

54

A 28. § (2) bekezdése a 21/2018. (VI. 29.) BM rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

55

A 28. § (7) bekezdése a 18/2013. (V. 9.) BM rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

56

A 28. § (8) bekezdését az 50/2016. (XII. 14.) BM rendelet 9. §-a iktatta be.

57

A 28. § (9) bekezdését az 50/2016. (XII. 14.) BM rendelet 9. §-a iktatta be.

58

A 29. § (1) bekezdése a 21/2018. (VI. 29.) BM rendelet 8. §-a szerint módosított szöveg.

59

A 30. § (2) bekezdése a 11/2015. (III. 31.) BM rendelet 8. §-a, a 45/2022. (XII. 20.) BM rendelet 54. § a) pontja szerint módosított szöveg.

60

A 30. § (3) bekezdése a 21/2018. (VI. 29.) BM rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

61

A 30. § (4) bekezdését a 18/2013. (V. 9.) BM rendelet 5. §-a iktatta be.

62

A 31. § (1) bekezdése az 50/2016. (XII. 14.) BM rendelet 10. §-ával megállapított szöveg.

64

A 31. § (8) bekezdése a 18/2013. (V. 9.) BM rendelet 18. §-a szerint módosított szöveg.

65

A 31. § (10) bekezdése a 18/2013. (V. 9.) BM rendelet 6. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

66

A 31. § (10) bekezdés d) pontja a 61/2015. (XI. 24.) BM rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

67

A 31. § (11) bekezdése a 18/2013. (V. 9.) BM rendelet 6. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

68

A 31. § (12) bekezdését a 18/2013. (V. 9.) BM rendelet 6. § (2) bekezdése iktatta be.

69

A 31. § (13) bekezdését a 18/2013. (V. 9.) BM rendelet 6. § (2) bekezdése iktatta be.

70

A 32. § az 50/2016. (XII. 14.) BM rendelet 11. §-ával megállapított szöveg.

71

A 34. § (3) bekezdése a 21/2018. (VI. 29.) BM rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

72

A 35. § (1) bekezdése a 18/2013. (V. 9.) BM rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

73

A 35. § (2) bekezdése a 18/2013. (V. 9.) BM rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

74

A 35. § (3) bekezdése a 18/2013. (V. 9.) BM rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

75

A 28. alcím címe a 37/2015. (VI. 16.) BM rendelet 46. § (1) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

76

A 36. § (1) bekezdése a 37/2015. (VI. 16.) BM rendelet 46. § (1) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

78

A 29/A. alcímet (37/A. §) a 22/2018. (VII. 3.) BM rendelet 1. §-a iktatta be.

79

A 38. § (1) bekezdése a 18/2013. (V. 9.) BM rendelet 8. §-ával megállapított szöveg.

80

A 38. § (2) bekezdés a) pontja a 61/2015. (XI. 24.) BM rendelet 8. §-ával megállapított szöveg.

81

A 41. § (1) bekezdése a 61/2015. (XI. 24.) BM rendelet 9. §-ával megállapított szöveg.

82

A 41. § (2) bekezdését a 61/2015. (XI. 24.) BM rendelet 18. § (1) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

83

A 42. § (5) bekezdése a 61/2015. (XI. 24.) BM rendelet 10. §-ával megállapított szöveg.

84

A 43. § (1) bekezdése a 18/2013. (V. 9.) BM rendelet 9. §-ával megállapított szöveg.

85

A 44. § (5) bekezdés a) pontja a 61/2015. (XI. 24.) BM rendelet 11. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

86

A 44. § (5) bekezdés b) pontja a 18/2013. (V. 9.) BM rendelet 10. §-ával megállapított, a 61/2015. (XI. 24.) BM rendelet 18. § (2) bekezdés c) pontja, a 45/2022. (XII. 20.) BM rendelet 54. § a) pontja szerint módosított szöveg.

87

A 44. § (6) bekezdése a 61/2015. (XI. 24.) BM rendelet 11. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

88

A 44. § (7) bekezdése a 61/2015. (XI. 24.) BM rendelet 17. § h) pontja szerint módosított szöveg.

89

A 49. § (3) bekezdése a 18/2013. (V. 9.) BM rendelet 11. §-ával megállapított szöveg.

90

A 49. § (3) bekezdés b) pontja a 27/2019. (VI. 28) BM rendelet 15. §-a szerint módosított szöveg.

91

A 49. § (3) bekezdés c) pontja a 27/2019. (VI. 28.) BM rendelet 14. § b) pontja szerint módosított szöveg.

92

A 49. § (3) bekezdés d) pontját a 27/2019. (VI. 28.) BM rendelet 13. §-a iktatta be.

93

A 49. § (4) bekezdése a 45/2022. (XII. 20.) BM rendelet 54. § a) pontja szerint módosított szöveg.

95

A 53. § (2) bekezdése a 31/2012. (VI. 28.) BM rendelet 14. § a) pontja szerint módosított szöveg.

96

Az 53. § (3) bekezdése a 31/2012. (VI. 28.) BM rendelet 14. § a) pontja szerint módosított szöveg.

97

A 41. alcím címe a 37/2018. (XII. 28.) BM rendelet 13. § b) pontja szerint módosított szöveg.

98

Az 54. § (2) bekezdés b) pontja a 31/2012. (VI. 28.) BM rendelet 14. § a) pontja szerint módosított szöveg.

99

Az 56. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze az 50/2016. (XII. 14.) BM rendelet 19. § e) pontja szerint módosított szöveg.

100

Az 56. § (1) bekezdés f) pontja az 50/2016. (XII. 14.) BM rendelet 19. § f) pontja szerint módosított szöveg.

101

Az 56. § (1) bekezdés g) pont gd) alpontja az 50/2016. (XII. 14.) BM rendelet 12. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

102

Az 56. § (1) bekezdés h) pontját az 50/2016. (XII. 14.) BM rendelet 12. § (2) bekezdése iktatta be.

103

Az 56. § (2) bekezdés b) pontja a 31/2012. (VI. 28.) BM rendelet 10. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

104

Az 56. § (2) bekezdés c) pontja a 45/2022. (XII. 20.) BM rendelet 54. § b) pontja szerint módosított szöveg.

105

Az 56. § (3) bekezdése a 31/2012. (VI. 28.) BM rendelet 10. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

106

Az 56. § (4) bekezdését a 31/2012. (VI. 28.) BM rendelet 11. §-a iktatta be.

107

Az 57. § (2) bekezdése a 31/2012. (VI. 28.) BM rendelet 12. §-ával megállapított, a 61/2015. (XI. 24.) BM rendelet 17. § i) pontja, a 45/2022. (XII. 20.) BM rendelet 54. § a) pontja szerint módosított szöveg.

108

Az 57. § (4) bekezdése a 61/2015. (XI. 24.) BM rendelet 17. § j) pontja, a 45/2022. (XII. 20.) BM rendelet 54. § b) pontja szerint módosított szöveg.

109

Az 57. § (5) bekezdés nyitó szövegrésze a 31/2012. (VI. 28.) BM rendelet 14. § b) pontja szerint módosított szöveg.

110

Az 57. § (5) bekezdés b) pontja a 45/2022. (XII. 20.) BM rendelet 54. § a) pontja szerint módosított szöveg.

111

Az 57. § (5) bekezdés c) pontja a 45/2022. (XII. 20.) BM rendelet 54. § a) pontja szerint módosított szöveg.

112

Az 57. § (5) bekezdés e) pontja az 50/2016. (XII. 14.) BM rendelet 19. § g) pontja szerint módosított szöveg.

113

Az 57. § (5) bekezdés g) pontját az 50/2016. (XII. 14.) BM rendelet 13. §-a iktatta be.

114

Az 57. § (5a) bekezdését a 31/2012. (VI. 28.) BM rendelet 13. §-a iktatta be.

115

Az 57. § (7) bekezdés nyitó szövegrésze a 31/2012. (VI. 28.) BM rendelet 15. § c) pontja, az 50/2016. (XII. 14.) BM rendelet 19. § h) pontja szerint módosított szöveg.

116

Az 58. § (1) bekezdése a 45/2022. (XII. 20.) BM rendelet 54. § a) pontja szerint módosított szöveg.

117

Az 58. § (2) bekezdés b) pontja a 31/2012. (VI. 28.) BM rendelet 14. § a) és c) pontja szerint módosított szöveg.

118

Az 58. § (2) bekezdés c) pontja a 45/2022. (XII. 20.) BM rendelet 54. § a) pontja szerint módosított szöveg.

119

Az 58. § (4) bekezdése a 31/2012. (VI. 28.) BM rendelet 14. § a) pontja szerint módosított szöveg.

120

A 47/A. alcímet (60/A. §) az 50/2016. (XII. 14.) BM rendelet 14. §-a iktatta be.

121

A 64. § (4) bekezdése a 27/2017. (X. 31.) BM rendelet 2. §-a, a 46/2021. (XII. 22.) BM rendelet 7. §-a szerint módosított szöveg.

122

A 64. § (5) bekezdés c) pontját a 61/2015. (XI. 24.) BM rendelet 18. § (1) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

123

A 64. § (6) bekezdése a 60/2016. (XII. 29.) BM rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

124

A 69. § (2) bekezdése a 18/2013. (V. 9.) BM rendelet 12. §-ával megállapított szöveg.

125

A 69. § (2) bekezdés d) pontja a 63/2013. (XI. 28.) BM rendelet 16. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

126

A 70. § (3) bekezdése a 61/2015. (XI. 24.) BM rendelet 12. §-ával megállapított szöveg.

127

A 76. § (6) bekezdése az 50/2016. (XII. 14.) BM rendelet 19. § i) pontja szerint módosított szöveg.

128

A 77. § a 61/2015. (XI. 24.) BM rendelet 13. §-ával megállapított szöveg.

129

A 79. § (3) bekezdése az 50/2016. (XII. 14.) BM rendelet 15. §-ával megállapított szöveg.

130

A 80. § (1) bekezdése a 61/2015. (XI. 24.) BM rendelet 17. § k) pontja, a 45/2022. (XII. 20.) BM rendelet 54. § a) pontja szerint módosított szöveg.

131

A 80. § (2) bekezdése a 61/2015. (XI. 24.) BM rendelet 17. § l) pontja, a 45/2022. (XII. 20.) BM rendelet 54. § a) pontja szerint módosított szöveg.

132

A 81. § (1) bekezdése a 45/2022. (XII. 20.) BM rendelet 54. § a) pontja szerint módosított szöveg.

133

[ A 81. § (2) bekezdésben a 45/2022. (XII. 20.) BM rendelet 54. § a) pontja által elrendelt módosítás, amely szerint a "megyei" helyébe "vármegyei" szövegrész lép nem vezethető át. ]

134

A 82. § (4) bekezdése a 61/2015. (XI. 24.) BM rendelet 17. § m) pontja szerint módosított szöveg.

135

A 83. § a 18/2013. (V. 9.) BM rendelet 13. §-ával megállapított szöveg.

136

A 84. § a 37/2016. (IX. 1.) BM rendelet 5. § (2) bekezdésével megállapított, az 58/2016. (XII. 22.) BM rendelet 27. § c) pontja, a 27/2019. (VI. 28) BM rendelet 14. § c) pontja, a 45/2022. (XII. 20.) BM rendelet 54. § a) pontja szerint módosított szöveg.

137

A 89. § (2) bekezdés a) pontja a 37/2015. (VI. 16.) BM rendelet 46. § (1) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

138

A 89. § (4) bekezdését a 18/2013. (V. 9.) BM rendelet 14. §-a iktatta be, szövege a 45/2022. (XII. 20.) BM rendelet 54. § a) pontja szerint módosított szöveg.

139

A 92. § (3) bekezdés b) pontja a 68/2011. (XII. 30.) BM rendelet 35. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

140

A 94. § (1) bekezdése a 16/2021. (VI. 24.) BM rendelet 3. §-a szerint módosított szöveg.

141

A 95. § (2) bekezdése a 16/2021. (VI. 24.) BM rendelet 1. § (1) bekezdése megállapított szöveg.

142

A 95. § (2a) bekezdését a 16/2021. (VI. 24.) BM rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be.

143

A 95. § (3) bekezdése a 16/2021. (VI. 24.) BM rendelet 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

144

A 96. § (5) bekezdése a 18/2013. (V. 9.) BM rendelet 15. §-ával megállapított szöveg.

145

A 97. § (1a) bekezdését a 18/2013. (V. 9.) BM rendelet 16. § (1) bekezdése iktatta be.

146

A 97. § (2) bekezdése a 18/2013. (V. 9.) BM rendelet 16. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

147

A 97. § (4) bekezdés b) pontja a 20/2021. (VII. 14.) BM rendelet 4. §-a szerint módosított szöveg.

148

A 71/A. alcímet (97/A–97/E. §) az 50/2016. (XII. 14.) BM rendelet 16. §-a iktatta be.

149

A 97/A. § (1) bekezdése a 65/2022. (XII. 27.) BM rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

150

A 97/A. § (1a) bekezdését a 65/2022. (XII. 27.) BM rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be.

151

A 97/B. § (1) bekezdése a 65/2022. (XII. 27.) BM rendelet 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

152

A 97/B. § (1a) bekezdését a 65/2022. (XII. 27.) BM rendelet 2. § (2) bekezdése iktatta be.

153

A 97/B. § (2) bekezdése a 65/2022. (XII. 27.) BM rendelet 4. § a) pontja szerint módosított szöveg.

154

A 97/C. § (1) bekezdése a 65/2022. (XII. 27.) BM rendelet 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

155

A 97/C. § (1a) bekezdését a 65/2022. (XII. 27.) BM rendelet 3. § (2) bekezdése iktatta be.

156

A 97/C. § (2) bekezdése a 65/2022. (XII. 27.) BM rendelet 4. § b) pontja szerint módosított szöveg.

157

A 97/F. §-t a 65/2022. (XII. 27.) BM rendelet 5. §-a iktatta be.

158

A 98. § (2) bekezdését a 37/2015. (VI. 16.) BM rendelet 46. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

159

A 98. § (4) bekezdése a 37/2015. (VI. 16.) BM rendelet 45. §-ával megállapított szöveg.

160

A 98. § (5) bekezdését a 37/2015. (VI. 16.) BM rendelet 46. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

161

A 98/A. §-t a 61/2015. (XI. 24.) BM rendelet 15. §-a iktatta be.

162

A 99. § (1) bekezdése a 27/2019. (VI. 28) BM rendelet 14. § d) pontja szerint módosított, a 45/2022. (XII. 20.) BM rendelet 54. § a) pontja szerint módosított szöveg.

163

A 99. § (3) bekezdése a 27/2019. (VI. 28) BM rendelet 14. § e) pontja szerint módosított szöveg.

164

A 99. § (4) bekezdése a 27/2019. (VI. 28) BM rendelet 14. § f) pontja szerint módosított szöveg.

165

A 100. § (2) bekezdése a 45/2022. (XII. 20.) BM rendelet 54. § b) pontja szerint módosított szöveg.

166

A VIII/A. fejezetet (102/A–102/U. §) a 27/2020. (VII. 17.) BM rendelet 43. §-a iktatta be.

167

A 102/D. § a 12/2022. (IV. 29.) BM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

168

A 83. alcím címe a 12/2022. (IV. 29.) BM rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

169

A 102/N. § (3) bekezdését a 12/2022. (IV. 29.) BM rendelet 2. §-a iktatta be.

170

A 102/N. § (4) bekezdését a 12/2022. (IV. 29.) BM rendelet 2. §-a iktatta be.

171

A 102/N. § (5) bekezdését a 12/2022. (IV. 29.) BM rendelet 2. §-a iktatta be.

172

A 103. § (2) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

173

A 103/A. §-t a 27/2020. (VII. 17.) BM rendelet 44. §-a iktatta be.

174

A hatálybalépés időpontja 2020. július 18.

175

A 104. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette, újonnan az 50/2016. (XII. 14.) BM rendelet 17. §-a iktatta be.

176

A 105. §-t a 60/2016. (XII. 29.) BM rendelet 7. §-a iktatta be, szövege a 27/2017. (X. 31.) BM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

177

A 2. melléklet a 16/2021. (VI. 24.) BM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére