• Tartalom

280/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet

280/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet

a gyakorlati képzés költségeinek a szakképzési hozzájárulás terhére történő elszámolásánál figyelembe vehető gyakorlati képzési normatívák mértékéről és a csökkentő tétel számításáról1

2019.01.01.

A Kormány a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2011. évi CLV. törvény 23. § (1) bekezdés a) pontjában foglalt felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikkének (3) bekezdésében foglalt feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § A szakképzési hozzájárulást gyakorlati képzés szervezésével teljesítő hozzájárulásra kötelezett képzésre fordított költségeihez az állam e rendeletben meghatározott módon járul hozzá.

2. § A gyakorlati képzési normatíva számításához figyelembe vehető alapnormatíva 2012. évre vonatkozó összege a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2011. évi CLV. törvényben (a továbbiakban: Szht.), a 2012. évet követően a mindenkori éves költségvetési törvényben meghatározott összeg.

3. §2 A szakképzési hozzájárulást az Szht. 5. § szerint gyakorlati képzés szervezésével teljesítő hozzájárulásra kötelezett a bruttó kötelezettsége mértékét az e rendeletben meghatározott módon számított alap- és kiegészítő csökkentő tétel figyelembe vételével csökkentheti.

4. § (1)3 Az a hozzájárulásra kötelezett, aki a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvényben (a továbbiakban: Sztv.) meghatározott szakképző iskolával kötött együttműködési megállapodás alapján folytatott gyakorlati képzés szervezésével tesz eleget hozzájárulási kötelezettségének, éves és havi bruttó kötelezettségét a (2)–(4) bekezdésben meghatározott módon számított alapcsökkentő tétel összegével csökkentheti.

(2) Az együttműködési megállapodással érintett tanuló esetében a gyakorlati képzési normatíva összegét egy napra meghatározva, az alapnormatíva összegének 130-cal történő elosztásával kell kiszámítani.

(3)4 A tárgyévre vonatkozó alapcsökkentő tétel éves összegét tanulónként a gyakorlati képzési normatíva napi összege és a tárgyévben teljesített gyakorlati képzési napok számának szorzata képezi..

(4)5 A szakképzési hozzájárulási előleg fizetésénél az alapcsökkentő tétel havi összegét a tárgyév 1–11. hónapjára vonatkozóan tanulónként a gyakorlati képzési normatíva napi összege és a tárgyhónapban teljesített gyakorlati képzési napok számának szorzata képezi.

(5)6

5. § (1)7 Az a hozzájárulásra kötelezett, aki a szakképző iskola tanulójával kötött tanulószerződés alapján folytatott gyakorlati képzés szervezésével tesz eleget hozzájárulási kötelezettségének, éves bruttó kötelezettségét a (2) bekezdés szerint meghatározott alapcsökkentő tétel összegével csökkentheti.

(2)8 Az alapcsökkentő tétel éves összege – ha a tanulószerződés hatálya a tárgyév teljes időtartamára fennáll – tanulónként az alapnormatíva összegének és a tanulószerződésben megnevezett szakképesítéshez tartozó,

a) a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény alapján indított szakképzés esetében az 1. mellékletben meghatározott szakképesítésenkénti súlyszorzó szorzata,

b) az Sztv. alapján indított

ba)9 nappali rendszerű iskolai oktatás és a nappali oktatás munkarendje szerint folyó felnőttoktatás esetében a 2. vagy 3. mellékletben meghatározott szakképesítésenkénti súlyszorzó szorzata,

bb)10 esti oktatás munkarendje szerint folyó felnőttoktatás esetében a 2. vagy 3. mellékletben meghatározott szakképesítésenkénti súlyszorzó szorzatának 60%-a,

bc)11 levelező oktatás munkarendje szerint folyó felnőttoktatás esetében a 2. vagy 3. mellékletben meghatározott szakképesítésenkénti súlyszorzó szorzatának 20%-a,

bd)12 nappali rendszerű, a tizenegyedik és tizenkettedik évfolyamon tanulószerződés alapján folyó szakgimnáziumi oktatás esetében a 2. vagy 3. mellékletben meghatározott szakképesítésenkénti súlyszorzó szorzatának 50%-a.

(3)13 Amennyiben a tanulószerződés hatálya a tárgyév teljes időtartamára nem áll fenn, akkor tanulónként az alapcsökkentő tétel éves összege a (4) és (6) bekezdés szerint számított havi alapcsökkentő tételek összege.

(4)14 A szakképzési hozzájárulási előleg fizetésénél az alapcsökkentő tétel havi összegét a tárgyév 1–11. hónapjára vonatkozóan tanulónként a (2) bekezdés szerint számított alapcsökkentő tétel éves összegének egy tizenketted része képezi.

(5)15 Ha a tanulószerződés megkötésére hónap közben kerül sor, az alapcsökkentő tétel (4) bekezdés szerint meghatározott összege azon hónap vonatkozásában számolható el a tanuló után először, amelyben a hozzájárulásra kötelezett legalább egy nap gyakorlati képzést teljesített.

(6)16 Ha a tanulószerződés hónap közben szűnik meg, az adott hónapra vonatkozóan az alapcsökkentő tétel (4) bekezdés szerint számított összegét az adott hónapból a tanulószerződés megszűnésének napjáig eltelt napok és az adott hónap naptári napjai számának arányában kell meghatározni.

(7)17

5/A. §18 (1) Az a hozzájárulásra kötelezett, aki a szakképző iskola tanulójával kötött tanulószerződés alapján folytatott gyakorlati képzés szervezésével teljesíti a hozzájárulási kötelezettségét, az Szht. 8. § (1a) bekezdésében meghatározott kiegészítő csökkentő tételeket a (2)–(7) bekezdésben meghatározottak szerint veheti figyelembe.

(2) Az Szht. 8. § (1a) bekezdés a) pontjában meghatározott – kizárólag az aktiválás évében igénybe vehető – beruházási kiegészítő csökkentő tétel mértéke évente a tanulószerződéses tanulók éves létszáma átlagának és az alapnormatíva összege

a)19 1–10 főt foglalkoztató és a kizárólag önfoglalkoztatásra irányuló egyéni vállalkozói tevékenységet folytató kötelezett esetén 38%-ának,

b) 11–50 főt foglalkoztató kötelezett esetén 18%-ának,

c) 50 főnél többet foglalkoztató kötelezett esetén 9%-ának

a szorzata.

(3) A beruházási kiegészítő csökkentő tétel összege nem haladhatja meg a beruházás – a beruházáshoz nyújtott állami támogatás esetén a támogatás összegével csökkentett – összköltségének a mértékét, és évente legfeljebb 15 millió forint összegben vehető figyelembe.

(4) A beruházási kiegészítő csökkentő tétel számításánál a tanulók éves létszámának az átlagát – az 5. § (5)–(6) bekezdésében foglaltak figyelembevételével – a tanulók havi létszámának számtani átlaga alapján kell meghatározni.

(5) Az Szht. 8. § (1a) bekezdés b) pont ba) alpontjában meghatározott oktatói kiegészítő csökkentő tétel mértéke évente és tanulónként az alapnormatíva összegének 21%-a.

(6) Az Szht. 8. § (1a) bekezdés b) pont bb) alpontjában meghatározott tanműhely-fenntartási kiegészítő csökkentő tétel mértéke évente és tanulónként az alapnormatíva összegének 25%-a.

(7) Az (5)–(6) bekezdésben meghatározott kiegészítő csökkentő tétel éves és – szakképzési hozzájárulási előleg fizetése esetén – havi mértékének a megállapítása során az 5. § (3)–(6) bekezdését is alkalmazni kell.

6. § (1)20 Az a hozzájárulásra kötelezett, aki a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény szerinti gyakorlatigényes alapképzési szak, vagy duális képzés keretében folytatott gyakorlati képzés szervezésével tesz eleget hozzájárulási kötelezettségének, éves és havi bruttó kötelezettségét a (2)–(4) bekezdésben meghatározott módon számított alapcsökkentő tétel összegével csökkentheti.

(2)21 A gyakorlati képzésben részt vevő hallgatóra vonatkozóan a gyakorlati képzési normatíva napi összegét az alapnormatíva összegének

a) gyakorlatigényes alapképzési szak esetén 100-zal,

b) duális képzés esetén

ba) szociális munka alapképzési szakon és a gazdaságtudományok képzési területen 75-tel,

bb) a műszaki, informatika, agrár és természettudomány képzési területen 56-tal

történő elosztásával kell kiszámítani.

(3)22 A tárgyévre vonatkozó alapcsökkentő tétel éves összegét hallgatónként a (2) bekezdés szerinti gyakorlati képzési normatíva napi összege és a tárgyévben teljesített gyakorlati képzési napok számának szorzata képezi.

(4)23 A szakképzési hozzájárulási előleg fizetésénél a tárgyév 1–11. hónapjára vonatkozóan az alapcsökkentő tétel havi összegét hallgatónként a gyakorlati képzési normatíva napi összege és a tárgyhónapban teljesített gyakorlati képzési napok számának szorzata képezi.

7. § Ez a rendelet 2012. január 1-jén lép hatályba.

8. §24 E rendeletnek a gyakorlati képzés költségeinek a szakképzési hozzájárulás terhére történő elszámolásánál figyelembe vehető gyakorlati képzési normatívák mértékéről és a csökkentő tétel számításáról szóló 280/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet módosításáról szóló 340/2016. (XI. 17.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Mód.r.) megállapított 5. § (2) bekezdés b) pont ba), bb) és bc) alpontjának és 3. mellékletének rendelkezéseit a 2016. augusztus 31-ét követően induló, a szakképzési hozzájárulás terhére elszámolható képzések esetében kell alkalmazni. Az a hozzájárulásra kötelezett, aki 2016. szeptember 1-je és a Mód.r. hatálybalépése25 közötti időszakban kezdte meg a gyakorlati képzés folytatását, az e rendeletben meghatározott módon számított alap- és kiegészítő csökkentő tételeit a Mód.r. hatálybalépését megelőző időszakra az éves bevallásban érvényesítheti.

1. melléklet a 280/2011. (XII. 20.) Korm rendelethez26



A szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény hatálya alá tartozó államilag elismert szakképesítések súlyszorzói

A

B

C

D

Sorszám

Szakképesítés

Szakképesítésenkénti súlyszorzó

Azonosító száma

Megnevezése

1.

33 543 02 0010 33 01

Abroncsgyártó

1,5028

2.

33 582 01 1000 00 00

Ács, állványozó

1,8368

3.

55 344 01 0010 55 01

Adóigazgatási szakügyintéző

0,7290

4.

55 621 01 0010 55 01

„Agrárkereskedelmi menedzserasszisztens”

0,7290

5.

52 621 01 1000 00 00

Agrárkörnyezet-gazda

1,1880

6.

54 850 02 0100 33 01

Agrárkörnyezetvédelmi ügyintéző

0,8100

7.

54 621 01 0000 00 00

Agrár-közgazdasági és -áruforgalmazó technikus

1,0890

8.

54 621 02 0010 54 01

Agrárrendész

1,0890

9.

52 863 01 0100 33 01

Alapfokú katonai vezetőhelyettes I.

0,9900

10.

31 863 02 0100 31 01

Alapfokú katonai vezetőhelyettes II.

0,9900

11.

54 211 01 0000 00 00

Alkalmazott fotográfus

1,3662

12.

54 211 09 0010 54 01

Alkalmazott grafikus

1,2420

13.

54 621 03 0010 54 01

Állategészségügyi technikus

1,3093

14.

55 621 03 0000 00 00

Állatorvosi asszisztens

1,2524

15.

54 621 03 0100 33 01

Állatorvosi, állategészségügyi szaksegéd

1,2524

16.

31 521 20 0010 31 01

Állattenyésztési gépüzemeltető, gépkarbantartó

1,2420

17.

31 621 03 0010 31 01

Állattenyésztő (baromfi és kisállat)

1,3662

18.

31 621 03 0010 31 02

Állattenyésztő (juh és kecske)

1,3662

19.

31 621 03 0010 31 03

Állattenyésztő (sertés)

1,3662

20.

31 621 03 0010 31 04

Állattenyésztő (szarvasmarha)

1,3662

21.

54 621 03 0010 54 02

Állattenyésztő technikus

1,3776

22.

33 582 01 0100 21 01

Állványozó

1,2420

23.

52 720 01 0010 52 01

Általános asszisztens

1,1385

24.

54 211 08 0010 54 01

Általános festő

1,3662

25.

54 524 01 0100 31 01

Általános laboráns

0,9315

26.

55 481 01 0000 00 00

Általános rendszergazda

0,8100

27.

54 524 01 0010 54 01

„Általános vegyipari laboratóriumi technikus”

1,0247

28.

54 213 03 0100 31 01

Animációsfilm-rajzoló

1,0890

29.

33 523 03 0100 31 01

Antenna szerelő

1,2420

30.

54 345 02 0100 31 01

Anyagbeszerző

0,7200

31.

54 723 01 0100 33 01

Ápolási asszisztens

1,0350

32.

33 723 01 1000 00 00

Ápolási asszisztens

1,1385

33.

54 723 01 0010 54 01

Ápoló

1,3915

34.

33 621 02 0100 31 01

Aranykalászos gazda

1,3068

35.

54 211 13 0010 54 01

Aranyműves

1,5028

36.

33 582 02 0100 31 01

Árnyékolástechnikai szerelő

1,2110

37.

54 212 01 0000 00 00

Artista

1,2110

38.

54 212 01 0001 54 01

Artista művész

1,1178

39.

54 345 02 0100 31 02

Áruterítő

0,7200

40.

33 543 01 0100 31 03

Asztalosipari gépkezelő

1,2420

41.

33 543 01 0100 21 01

Asztalosipari szerelő

1,2420

42.

55 341 01 0010 55 01

Audiovizuális szakasszisztens

0,9900

43.

51 525 01 0100 31 01

Autóbontó

0,9000

44.

31 841 01 0010 31 01

Autóbuszvezető

0,9108

45.

52 525 01 1000 00 00

Autóelektronikai műszerész

1,1385

46.

31 521 08 0010 31 01

Autógyártó

1,6425

47.

51 525 01 0100 31 02

Autókarbantartó és -ápoló

0,9000

48.

52 523 01 1000 00 00

Automatikai műszerész

1,2524

49.

54 523 04 1000 00 00

Automatikai technikus

1,0890

50.

51 525 01 0100 21 01

Autómosógép-kezelő

0,9000

51.

51 525 01 1000 00 00

Autószerelő

1,2524

52.

51 525 01 0001 54 01

Autótechnikus

0,9900

53.

52 212 02 0100 33 01

Bábkészítő

1,2420

54.

52 212 02 0010 52 01

Bábszínész

1,2420

55.

55 343 01 0010 55 01

Banki szakügyintéző

0,8019

56.

52 303 01 0000 00 00

Banki-, befektetési termékértékesítő

0,8019

57.

31 541 01 0100 21 01

Baromfifeldolgozó

1,3662

58.

55 621 02 0010 55 01

Baromfitenyésztő és baromfitermék-előállító technológus

0,9900

59.

31 541 01 0100 21 02

Bélfeldolgozó

1,3320

60.

33 582 02 0000 00 00

Belsőépítési szerkezet- és burkolatszerelő

1,4801

61.

54 523 03 0010 54 01

Beszédátviteli rendszertechnikus

0,9900

62.

33 346 01 0001 52 01

Beszédleíró-gyorsíró

0,8019

63.

52 723 01 0100 33 01

Betegkísérő

0,9315

64.

31 582 15 0100 21 01

Beton- és vasbetonkészítő

1,3662

65.

31 521 11 0100 31 01

Bevontelektródás kézi ívhegesztő

1,6425

66.

52 621 01 0100 31 01

Bioállat-tartó és tenyésztő

1,1880

67.

52 621 01 0100 31 02

Biomasszaelőállító

1,1880

68.

52 621 01 0100 31 03

Bionövény-termesztő

1,1880

69.

54 861 01 0000 00 00

Biztonságszervező I.

0,7290

70.

54 861 01 0100 33 01

Biztonságszervező II.

0,7290

71.

52 343 02 0000 00 00

Biztosításközvetítő

0,8019

72.

31 543 04 0010 31 01

Bognár

1,5028

73.

31 541 01 0100 31 01

Bolti hentes

1,5028

74.

52 725 05 1000 00 00

Boncmester

1,1385

75.

54 541 01 0010 54 01

Bor- és pezsgőgyártó technikus

1,3688

76.

33 621 01 0000 00 00

Borász

1,5057

77.

55 621 01 0010 55 02

Bortechnológus

0,8019

78.

33 542 01 1000 00 00

Bőrdíszműves

1,3068

79.

54 542 01 0010 54 01

Bőrfeldolgozó-ipari technikus

1,1271

80.

54 211 02 0000 00 00

Bőrműves

1,4801

81.

31 542 02 0100 31 01

Bőrtárgykészítő

1,2420

82.

54 211 15 0010 54 01

Bronzműves és szoboröntő

1,5028

83.

33 582 03 1000 00 00

Burkoló

1,3662

84.

31 341 01 0010 31 01

Bútor- és lakástextil-eladó

1,3662

85.

52 341 05 0100 52 01

Bútor- és lakástextil-kereskedő

0,8019

86.

33 543 01 1000 00 00

Bútorasztalos

1,5028

87.

54 543 02 0010 54 01

Bútoripari technikus

1,0247

88.

33 542 04 0100 31 01

Bútorkárpitos

1,2420

89.

54 211 03 0000 00 00

Bútorműves

1,3662

90.

54 481 01 1000 00 00

CAD-CAM informatikus

0,8910

91.

54 211 04 0100 52 01

Címfestő

1,2420

92.

33 542 02 1000 00 00

Cipész, cipőkészítő, cipőjavító

1,2420

93.

33 542 02 0100 31 01

Cipőfelsőrész-készítő

1,2420

94.

33 542 02 0100 21 01

Cipőösszeállító

1,2420

95.

54 725 02 0010 54 01

Citológiai szakasszisztens

1,2524

96.

54 211 13 0010 54 02

Cizellőr

1,5028

97.

54 541 01 0010 54 02

Cukoripari technikus

1,3688

98.

33 541 01 0100 31 01

Cukorkagyártó

1,3776

99.

33 811 01 1000 00 00

Cukrász

1,5028

100.

54 761 01 0000 00 00

Családpedagógiai mentor

1,0060

101.

54 723 01 0010 54 02

Csecsemő- és gyermekápoló

1,3688

102.

54 723 02 1000 00 00

Csecsemő- és gyermekápoló

1,3688

103.

55 761 01 0000 00 00

Csecsemő- és gyermeknevelő- gondozó

1,0350

104.

33 542 05 0010 33 01

Csecsemő- és gyermekruha-készítő

1,5028

105.

31 582 13 0100 31 01

Cserépkályha-készítő

1,2524

106.

31 215 02 0010 31 01

Csipkekészítő

1,2420

107.

33 541 01 0100 31 02

Csokoládétermék-gyártó

1,3776

108.

31 541 01 0100 21 03

Csontozó munkás

1,3662

109.

54 544 02 0100 31 01

Cső-távvezeték üzemeltető (olaj, gáz )

1,3068

110.

54 211 04 0000 00 00

Dekoratőr

1,2420

111.

54 581 01 0100 51 01

Digitálistérkép-kezelő

0,9900

112.

33 582 04 0100 31 03

Díszítő

1,3662

113.

54 211 08 0010 54 02

Díszítő festő

1,3662

114.

54 211 15 0010 54 02

Díszítő szobrász

1,5028

115.

54 211 05 0000 00 00

Díszlet- és jelmeztervező asszisztens

1,1385

116.

54 211 06 0000 00 00

Díszműkovács

1,2420

117.

33 622 01 1000 00 00

Dísznövénykertész

1,3776

118.

54 211 07 0000 00 00

Divat- és stílustervező

1,2420

119.

51 525 02 0010 51 01

Dízelmotoros vasúti jármű szerelője

0,9108

120.

54 541 01 0010 54 03

Dohányipari technikus

1,0890

121.

31 622 01 0010 31 01

Dohánykertész

1,0890

122.

54 211 13 0010 54 03

Drágakőfoglaló

1,5028

123.

54 524 01 0010 54 02

„Drog és toxikológiai laboratóriumi technikus”

1,0247

124.

31 582 09 0100 31 01

Duguláselhárító

1,5028

125.

33 541 02 0100 21 01

Ecetgyártó

1,3776

126.

54 541 01 0010 54 04

Édesipari technikus

1,3688

127.

33 541 01 0000 00 00

Édesipari termékgyártó

1,5057

128.

54 725 03 0100 31 01

Egészségügyi laboráns

1,2524

129.

31 521 11 0100 31 02

Egyéb eljárás szerinti hegesztő

1,6425

130.

52 521 02 0100 31 01

Egyéb műanyagtermék gyártó

1,2524

131.

33 521 01 1000 00 00

Elektromechanikai műszerész

1,3662

132.

31 522 01 0000 00 00

Elektromos gép- és készülékszerelő

1,3662

133.

31 522 05 0100 31 01

Elektronikai gyártósori műszerész

1,3662

134.

33 522 05 0000 00 00

Elektronikai műszerész

1,3662

135.

34 522 05 1000 00 00

Elektronikai műszerész

1,3662

136.

54 523 01 0000 00 00

Elektronikai technikus

1,3662

137.

54 523 03 0010 54 02

Elektronikus hozzáférési és magánhálózati rendszertechnikus

0,9900

138.

54 523 03 0010 54 03

Elektronikus műsorközlő és tartalomátviteli rendszertechnikus

0,9900

139.

54 725 02 0010 54 02

Elektronmikroszkópos szakasszisztens

1,2524

140.

31 341 01 0010 31 02

Élelmiszer- és vegyiáru-eladó

1,2420

141.

52 341 05 0100 52 02

Élelmiszer- és vegyiáru-kereskedő

0,8019

142.

54 541 01 0010 54 05

Élelmiszer-higiénikus

1,3688

143.

54 521 05 0010 54 01

Élelmiszeripari gépésztechnikus

1,2319

144.

54 521 05 0100 33 01

Élelmiszeripari gépszerelő, karbantartó

1,5028

145.

54 524 01 0100 31 02

Élelmiszeripari laboráns

0,9315

146.

55 621 01 0010 55 03

Élelmiszeripari menedzser

0,7290

147.

54 524 01 0100 31 03

Élelmiszeripari mikrobiológiai laboráns

0,9315

148.

54 524 01 0010 54 03

„Élelmiszerminősítő laboratóriumi technikus”

1,0247

149.

33 541 02 0100 31 01

Élesztőgyártó

1,3776

150.

33 541 07 0100 21 01

Elsődleges tejkezelő

1,3662

151.

54 347 01 0010 54 01

Emberi erőforrás ügyfélkapcsolati szakügyintéző

0,8748

152.

54 850 01 0010 54 01

Energetikai környezetvédő

0,8100

153.

55 810 01 0010 55 01

Energetikai mérnökasszisztens

0,7290

154.

31 582 09 0010 31 01

Energiahasznosító berendezés szerelője

1,5028

155.

31 582 15 0100 31 01

Építési kisgépkezelő

1,3662

156.

55 810 01 0010 55 02

Építettkörnyezetmérnök-asszisztens

0,7290

157.

31 582 15 0100 21 02

Építményvakoló kőműves

1,3662

158.

54 543 01 0000 00 00

Építőanyag-ipari technikus

0,7200

159.

31 521 03 0000 00 00

Építő- és szállítógép-szerelő

1,5028

160.

31 582 07 0010 31 01

Épület- és építménybádogos

1,3662

161.

31 582 08 1000 00 00

Épületasztalos

1,5028

162.

31 582 15 0100 21 03

Épületfalazó kőműves

1,3662

163.

54 582 06 0010 54 01

Épületgépész technikus

0,9801

164.

54 582 01 0000 00 00

Épületgépész technikus

0,9801

165.

31 582 10 0000 00 00

Épületlakatos

1,5028

166.

31 582 10 0100 31 01

Épületmechanikai szerelő

1,5028

167.

31 623 01 0100 21 01

Erdei melléktermékgyűjtő és -hasznosító

0,8821

168.

31 521 01 0010 31 01

Erdészeti gépszerelő, gépjavító

1,5028

169.

31 521 20 0010 31 02

Erdészeti gépüzemeltető, gépkarbantartó

1,3662

170.

31 623 01 0100 31 01

Erdészeti növényvédő

1,0890

171.

31 623 01 1000 00 00

Erdészeti szakmunkás

1,5057

172.

54 623 01 0000 00 00

Erdésztechnikus

1,2319

173.

55 623 01 0000 00 00

Erdőgazda

0,9900

174.

54 525 02 0010 54 01

Erdőgazdasági gépésztechnikus

1,2319

175.

31 623 01 0100 21 02

Erdőművelő

0,9900

176.

31 623 01 0100 31 02

Erdőőr

0,8910

177.

54 541 01 0010 54 06

Erjedés- és üdítőitalipari technikus

1,3688

178.

33 541 02 0000 00 00

Erjedés- és üdítőital-ipari termékgyártó

1,5057

179.

54 522 01 0000 00 00

Erősáramú elektrotechnikus

1,3776

180.

55 343 01 0010 55 02

Értékpapírpiaci szakügyintéző

0,8019

181.

51 213 01 0010 51 01

Eseményrögzítő

1,1880

182.

31 521 09 0100 31 01

Esztergályos

1,6425

183.

31 521 09 0001 31 01

Esztergályos

1,7794

184.

52 811 02 0100 31 01

Étkezdés

0,9720

185.

55 345 01 0010 55 01

Európai uniós üzleti szakügyintéző

0,7128

186.

33 621 02 0100 21 01

Ezüstkalászos gazda

1,3068

187.

54 211 13 0010 54 04

Ezüstműves

1,5028

188.

33 543 01 0100 31 01

Fa- és bútoripari gépkezelő

1,2420

189.

33 543 01 0100 21 02

Faesztergályos

1,2420

190.

54 543 02 0010 54 02

Fafeldolgozó technikus

1,0247

191.

33 543 01 0100 21 03

Faipari alapmegmunkáló

1,2420

192.

55 810 01 0010 55 03

Faipari terméktervező

0,7290

193.

55 810 01 0010 55 04

Faipari termelésszervező

0,8019

194.

33 622 01 0100 31 01

Faiskola termesztő

0,9900

195.

33 622 01 0100 21 01

Faiskolai munkás

1,0890

196.

31 215 02 0010 31 02

Fajátékkészítő

1,5028

197.

31 623 01 0100 31 03

Fakitermelő

1,2524

198.

31 582 08 0100 31 01

Famegmunkáló

1,3662

199.

31 215 02 0010 31 03

Faműves

1,5028

200.

55 524 01 0000 00 00

Farmakológus szakasszisztens

1,0890

201.

33 543 01 0100 31 02

Fatermékgyártó

1,2420

202.

31 215 02 0010 31 04

Fazekas

1,5028

203.

54 841 01 0100 31 01

Fedélzetmester belvízi hajón

0,7920

204.

31 863 01 0000 00 00

Fegyverműszerész

1,3776

205.

33 542 05 0010 33 04

Fehérnemű-készítő

1,5028

206.

55 524 02 0010 55 01

Felületvédelmi technológus

1,2524

207.

54 211 13 0010 54 05

Fémműves

1,5028

208.

55 810 01 0010 55 07

Fémtechnológiai asszisztens

0,7290

209.

52 213 01 1000 00 00

Fényképész és fotótermék-kereskedő

1,1880

210.

33 542 05 0001 33 01

Férfi alkalmi- és korhű ruhakészítő

1,5028

211.

33 542 05 0010 33 02

Férfiszabó

1,5028

212.

52 725 02 0100 31 01

Fertőtlenítő sterilező

1,1385

213.

33 582 04 1000 00 00

Festő, díszítő, mázoló és tapétázó

1,3662

214.

33 521 04 0100 31 01

Festőberendezés kezelője

1,5028

215.

51 213 01 0010 51 02

Filmlaboráns

1,1880

216.

31 521 08 0100 31 01

Finomgyártósori gépkezelő, gépszerelő

1,5028

217.

31 521 07 1000 00 00

Finommechanikai műszerész

1,3776

218.

52 813 01 0010 52 01

Fitness-wellness asszisztens

0,9315

219.

54 544 02 0100 31 02

Fluidumkitermelő

1,1979

220.

54 544 02 0010 54 01

Fluidumkitermelő technikus

0,7920

221.

33 815 01 1000 00 00

Fodrász

1,1178

222.

52 720 01 0010 52 02

Fogászati asszisztens

1,3776

223.

31 521 09 0100 31 02

Fogazó

1,6425

224.

54 724 01 1000 00 00

Fogtechnikus

1,6281

225.

55 810 02 0000 00 00

Fogyasztóvédelmi szakasszisztens

0,7290

226.

33 762 01 0010 33 01

Fogyatékossággal élők gondozója

1,1385

227.

31 521 11 0100 31 03

Fogyóelektródás hegesztő

1,6425

228.

31 521 11 0100 31 03

Fogyóelektródás védőgázas ívhegesztő

1,6425

229.

52 841 04 0010 52 01

Forgalmi szolgálattevő

0,7290

230.

33 543 11 0010 33 02

Formacikk-gyártó

1,5028

231.

54 581 01 0100 51 02

Fotogrammetriai kiértékelő

0,9900

232.

54 321 01 0100 52 01

Fotóriporter

1,1385

233.

54 581 01 0010 54 01

Földmérő és térinformatikai technikus

0,9900

234.

54 581 01 0100 51 03

Földügyi számítógépes adatkezelő

0,9900

235.

33 541 07 0100 31 01

Friss és tartós tejtermékek gyártója

1,5028

236.

52 521 02 0100 31 02

Fröccsöntőgép-kezelő

1,1385

237.

52 343 02 0010 52 01

Független biztosításközvetítő

0,8019

238.

52 343 02 0010 52 02

Függő biztosításközvetítő

0,8019

239.

54 724 01 0001 54 01

Fülilleszték-készítő

1,3455

240.

31 582 08 0100 21 01

Fűrészipari gépkezelő

1,3662

241.

31 521 09 0100 31 03

Fűrészipari szerszámélező

1,6425

242.

31 622 01 0100 21 01

Fűszernövény-termesztő

1,1385

243.

33 521 04 0100 31 02

Galvanizáló

1,5028

244.

31 582 21 0001 31 02

Gáz- és hőtermelő berendezés-szerelő

1,3776

245.

52 522 09 0000 00 00

Gáz- és tüzeléstechnikai műszerész

1,3776

246.

33 621 02 1000 00 00

Gazda

1,8368

247.

55 343 01 0010 55 03

Gazdálkodási menedzserasszisztens

0,8019

248.

55 346 02 0010 55 01

Gazdasági idegen nyelvű menedzser

0,8748

249.

54 481 04 0010 54 01

Gazdasági informatikus

0,7290

250.

31 582 09 0010 31 02

Gázfogyasztóberendezés- és csőhálózat-szerelő

1,5028

251.

31 521 11 0100 31 04

Gázhegesztő

1,6425

252.

54 544 02 0010 54 02

Gázipari technikus

0,7920

253.

54 544 01 0010 54 01

Geológiai technikus

0,8910

254.

31 521 10 0100 31 01

Gépbeállító

1,5028

255.

54 521 01 0000 00 00

Gépgyártástechnológiai technikus

1,0890

256.

31 521 08 0100 21 01

Gépi felületelőkészítő és -tisztító

1,5028

257.

31 521 09 1000 00 00

Gépi forgácsoló

2,0076

258.

31 582 15 0100 31 02

Gépi vakoló

1,3662

259.

55 810 01 0010 55 05

Gépipari mérnökasszisztens

0,7290

260.

33 346 01 0100 31 01

Gépíró

0,8748

261.

33 346 01 0100 31 02

Gépíró, szövegszerkesztő

0,8748

262.

31 525 07 0010 31 01

Gépjármű-építési, szerelési logisztikus

1,6425

263.

31 525 06 0000 00 00

Gépjármű-mechatronikus

1,6425

264.

52 525 01 0100 52 01

Gépjárműriasztó-szerelő

1,0350

265.

31 521 10 1000 00 00

Géplakatos

2,0076

266.

54 523 03 0010 54 04

Gerinchálózati rendszertechnikus

0,9900

267.

54 762 02 0010 54 01

Gerontológiai gondozó

1,1385

268.

52 725 02 0100 33 01

Gipszmester

1,1385

269.

31 215 01 0000 00 00

Gipszmintakészítő

1,3662

270.

54 622 01 0100 31 01

Golfpálya-fenntartó

0,9900

271.

31 622 01 0100 21 02

Gombatermesztő

1,0890

272.

33 543 02 0100 31 01

Gumikeverék készítő

1,3776

273.

55 146 01 0000 00 00

Gyakorlati oktató

0,7545

274.

54 723 01 0100 52 01

Gyakorló ápoló

1,0350

275.

31 521 08 0100 21 02

Gyártósori munkás

1,5028

276.

31 215 02 0010 31 05

Gyékény-, szalma- és csuhéjtárgykészítő

1,1178

277.

54 761 02 0100 33 01

Gyermek- és ifjúsági felügyelő

1,0247

278.

54 761 02 0010 54 01

Gyermekotthoni asszisztens

1,1385

279.

54 726 01 0100 51 01

Gyógyfoglalkoztató

1,0350

280.

52 726 01 0010 52 01

Gyógymasszőr

1,1385

281.

55 621 02 0010 55 02

Gyógynövény- és fűszernövénytermesztő és -feldolgozó

0,9900

282.

31 622 01 0100 21 03

Gyógynövénytermesztő

1,3776

283.

54 140 01 0000 00 00

Gyógypedagógiai asszisztens

0,9315

284.

54 524 01 0010 54 04

Gyógyszeripari laboratóriumi technikus

1,0247

285.

54 524 02 0100 33 01

Gyógyszer-készítménygyártó

1,1385

286.

52 720 01 0010 52 03

Gyógyszertári asszisztens

1,1385

287.

33 811 03 0100 31 01

Gyorséttermi- és ételeladó

1,2296

288.

33 811 04 0100 33 01

Gyorséttermi-és ételeladó

1,2296

289.

52 213 03 0100 31 01

Gyorsnyomdai gépkezelő

1,1385

290.

33 541 04 0100 21 01

Gyorspékségi sütő és eladó

1,0800

291.

33 541 06 0100 21 01

Gyümölcsfeldolgozó

1,3068

292.

33 541 02 0100 31 02

Gyümölcspálinka-gyártó

1,5057

293.

31 622 01 0010 31 02

Gyümölcstermesztő

1,1385

294.

54 841 01 0000 00 00

Hajózási technikus

0,7920

295.

31 541 01 0100 21 04

Halfeldolgozó

1,3662

296.

52 841 04 0100 52 01

Hálókocsikalauz

0,8100

297.

55 810 01 0010 55 06

Hálózati informatikus

0,7290

298.

54 212 04 0010 54 01

Hangkultúra szak

0,9222

299.

54 213 02 0100 51 01

Hangmester

1,0247

300.

54 521 04 0100 52 01

Hangosító

0,7970

301.

54 215 01 0010 54 01

„Hangszerkészítő és -javító
(hangszercsoport megjelölésével)”

1,3662

302.

54 213 02 0000 00 00

Hangtechnikus

1,0247

303.

54 761 02 0100 31 01

Házi időszakos gyermekgondozó

1,1385

304.

31 521 08 0010 31 02

Háztartási gépgyártó

1,5028

305.

31 521 14 0100 31 01

Háztartásigép-szerelő

1,5028

306.

31 521 11 0000 00 00

Hegesztő

2,0076

307.

31 521 11 1000 00 00

Hegesztő

2,0076

308.

31 521 11 0100 31 05

Hegesztő-vágó gép kezelője

1,6425

309.

33 582 03 0100 31 01

Hidegburkoló

1,3662

310.

54 582 02 0010 54 01

Hídépítő és -fenntartó technikus

0,7920

311.

31 853 06 0100 31 01

Hidroforkezelő

1,2524

312.

52 342 01 0100 52 01

Hirdetési ügyintéző

0,7128

313.

52 341 07 0100 31 01

Hírlapárus, trafikos

0,7290

314.

54 725 02 0010 54 03

Hisztokémiai, immunhisztokémiai szakasszisztens

1,2524

315.

52 863 01 1000 00 00

„Honvéd tiszthelyettes I. (az ágazat megjelölésével)”

1,5057

316.

31 863 02 0000 00 00

„Honvéd tiszthelyettes II. (az ágazat megjelölésével)”

1,5057

317.

52 521 02 0100 31 03

„Hőre keményedő műanyagok feldolgozója”

1,1385

318.

55 621 02 0010 55 03

Hulladékgazdálkodási technológus

1,3688

319.

54 850 01 0010 54 02

Hulladékgazdálkodó

0,9315

320.

54 541 01 0010 54 07

Hús- és baromfiipari technikus

1,3093

321.

31 541 01 1000 00 00

Húsipari termékgyártó

1,5028

322.

31 582 21 0100 31 01

Hűtéstechnikai hálózatszerelő

1,5028

323.

33 522 02 0000 00 00

Hűtő- és klímaberendezés-szerelő, karbantartó

1,5028

324.

31 582 21 0010 31 01

Hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő

1,5028

325.

54 582 06 0010 54 02

Hűtő -klíma technikus

0,9801

326.

31 582 21 0001 31 04

Hűtő-, klíma- és hőszivattyú berendezés-szerelő

1,3776

327.

33 541 06 0100 21 02

Hűtőipari munkás

1,3662

328.

54 346 01 0010 54 01

Idegen nyelvi titkár

0,8019

329.

55 812 01 0010 55 01

Idegenforgalmi szakmenedzser

0,8019

330.

54 812 01 1000 00 00

Idegenvezető

0,7452

331.

55 213 01 0010 55 01

Idegennyelvi kommunikátor

0,8910

332.

55 762 01 0000 00 00

Ifjúságsegítő

0,7290

333.

54 481 02 0010 54 01

Infokommunikációs alkalmazás-fejlesztő

0,8100

334.

54 481 02 0010 54 02

Információrendszer-elemző és -tervező

0,8100

335.

54 481 03 0010 54 01

Informatikai hálózat-telepítő és -üzemeltető

0,8910

336.

54 481 03 0010 54 02

Informatikai műszerész

0,8910

337.

55 481 02 0000 00 00

Informatikai statisztikus és gazdasági tervező

0,8100

338.

54 481 04 0010 54 02

Infostruktúra-menedzser

0,7290

339.

54 581 01 0100 52 01

Ingatlan-nyilvántartási ügyintéző

0,9900

340.

54 481 02 0010 54 03

Internetes alkalmazás-fejlesztő

0,8100

341.

55 213 01 0010 55 02

Intézményi kommunikátor

0,8910

342.

33 543 02 0010 33 03

Ipari gumitermék előállító

1,5028

343.

54 481 04 0010 54 03

Ipari informatikai technikus

0,7290

344.

31 543 02 0000 00 00

Ipari nemesfém-megmunkáló

1,5711

345.

33 524 01 0100 31 01

Ipari olaj- és gáztüzelő berendezés szerelője, üzembehelyezője

1,5028

346.

31 582 07 0010 31 02

Ipari szigetelő-bádogos

1,3662

347.

31 521 08 0100 21 03

Iparitermék-bontó

1,5028

348.

33 346 01 1000 00 00

Irodai asszisztens

0,8748

349.

54 346 01 0010 54 02

Iskolatitkár

0,8019

350.

54 481 03 0010 54 03

IT biztonságtechnikus

0,8910

351.

54 347 01 0010 54 02

IT helpdesk ügyfélkapcsolati szakügyintéző

0,8748

352.

54 481 03 0010 54 04

IT kereskedő

0,8100

353.

31 525 02 1000 00 00

Járműfényező

1,6425

354.

31 525 05 0010 31 01

Járműfényező

1,6425

355.

31 521 28 0000 00 00

Járműipari fémalkatrész-gyártó

1,5028

356.

31 525 05 0010 31 02

„Járműkarosszéria előkészítő, felületbevonó”

1,6425

357.

31 525 05 0010 31 03

„Járműkarosszéria készítő, szerelő”

1,6425

358.

54 212 03 0010 54 01

Jazz-énekes

0,9222

359.

54 212 03 0010 54 02

Jazz-zenész (a hangszer megjelölésével)

1,0247

360.

52 841 04 0100 52 02

Jegyvizsgáló

0,7200

361.

33 346 01 0001 52 02

Jegyzőkönyvvezető

0,8019

362.

55 346 01 0000 00 00

Jogi asszisztens

0,7290

363.

52 343 02 0010 52 03

Jogvédelmi biztosításközvetítő

0,8019

364.

52 344 05 0010 52 01

Jövedéki ügyintéző

0,7290

365.

33 522 04 0100 21 01

Kábelszerelő

1,2420

366.

31 543 04 0010 31 02

Kádár

1,5028

367.

31 543 04 0000 00 00

Kádár, bognár

1,5028

368.

31 582 13 0000 00 00

Kályhás

1,3662

369.

31 582 13 0100 31 02

Kandallóépítő

1,2524

370.

54 212 02 0010 54 01

Kántor-énekvezető

0,9222

371.

54 212 02 0010 54 02

Kántor-kórusvezető

0,9222

372.

54 212 02 0010 54 03

Kántor-orgonista

1,0247

373.

31 582 09 0100 31 02

Karbantartó, csőszerelő

1,5028

374.

31 582 21 0100 31 02

Karbantartó, csőszerelő

1,5028

375.

31 525 03 1000 00 00

Karosszérialakatos

1,6425

376.

31 525 05 0010 31 04

Karosszérialakatos

1,6425

377.

33 542 04 1000 00 00

Kárpitos

1,2420

378.

33 541 01 0100 31 03

Kávé- és pótkávégyártó

1,3177

379.

52 341 07 0100 51 01

Kazetta- és lemezeladó, -kölcsönző

0,7290

380.

33 541 01 0100 31 04

Keksz- és ostyagyártó

1,3776

381.

33 541 02 0100 31 03

Keményítőgyártó

1,3776

382.

33 814 01 0000 00 00

Kéményseprő

1,5028

383.

33 814 01 0100 31 01

Kéményseprő

1,1178

384.

31 522 03 0100 31 01

Kéményszerelő

1,3776

385.

33 814 01 0000 00 00

Kéményvizsgáló

1,2420

386.

54 211 09 0010 54 02

Képgrafikus

1,1178

387.

55 725 01 0010 55 01

Képi diagnosztikai és intervenciós asszisztens

1,3776

388.

55 140 01 0000 00 00

Képzési szakasszisztens

0,7545

389.

54 211 10 0100 33 01

Kerámiakészítő

1,6281

390.

54 211 10 0000 00 00

Keramikus

1,5028

391.

33 525 01 0010 33 01

Kerékpárszerelő

1,2420

392.

31 521 14 0100 31 02

Kereskedelmi és vendéglátóipari gépszerelő

1,5028

393.

55 345 01 0010 55 02

Kereskedelmi szakmenedzser

0,7128

394.

52 341 04 1000 00 00

Kereskedelmi ügyintéző

0,7128

395.

31 521 14 0000 00 00

Kereskedelmi, háztartási és vendéglátóipari gépszerelő

1,5028

396.

52 341 05 1000 00 00

Kereskedő

0,8019

397.

54 622 01 0100 33 01

Kertépítő

0,9900

398.

54 621 04 0010 54 01

Kertész és növényvédelmi technikus

1,2524

399.

31 521 01 0010 31 02

Kertészeti gépszerelő, gépjavító

1,5028

400.

31 521 20 0010 31 03

Kertészeti gépüzemeltető, gépkarbantartó

1,3662

401.

54 622 01 0100 31 02

Kertfenntartó

0,9900

402.

31 622 01 0100 21 04

Kerti munkás

0,9222

403.

33 541 03 0100 31 01

Keveréktakarmány-gyártó

1,0890

404.

31 215 02 0010 31 06

Kézi és gépi hímző

1,2420

405.

31 521 08 0100 31 02

Kézigépes megmunkáló

1,5028

406.

54 211 16 0010 54 01

Kézinyomó

1,3662

407.

54 211 16 0010 54 02

Kéziszövő

1,3662

408.

54 211 16 0010 54 03

Kézműves

1,3662

409.

52 213 01 0000 00 00

Kiadványszerkesztő

0,9900

410.

55 345 01 0010 55 03

Kis- és középvállalkozási menedzser

0,7128

411.

51 341 01 0100 33 01

Kisgép- és műszakicikk-kölcsönző

0,8100

412.

54 761 02 0010 54 02

Kisgyermekgondozó, -nevelő

1,1385

413.

54 543 05 0001 54 01

Kishajóépítő és -karbantartó technikus

0,8910

414.

31 543 05 0000 00 00

Kishajóépítő, -karbantartó

1,3662

415.

31 543 05 0100 31 01

Kishajó-karbantartó

1,3662

416.

54 212 07 0010 54 01

Klasszikus balett-táncos

1,2110

417.

54 212 04 0010 54 02

„Klasszikus zenész (a hangszer megjelölésével)”

1,1385

418.

51 525 02 0100 31 01

Kocsivizsgáló

0,8910

419.

55 810 01 0010 55 07

Kohómérnök asszisztens

0,7290

420.

33 541 06 0100 31 01

Konzervgyártó

1,3068

421.

33 811 03 0100 21 01

Konyhai kisegítő

1,2110

422.

33 521 04 0000 00 00

Korrózió elleni védőbevonat készítője

1,5028

423.

54 521 02 0000 00 00

Korrózióvédelmi technikus

0,7920

424.

54 212 07 0010 54 02

Kortárs-, modern táncos

1,2110

425.

31 215 02 0100 21 01

Kosárfonó

1,2420

426.

31 215 02 0010 31 07

Kosárfonó és fonottbútor-készítő

1,1178

427.

52 815 01 0000 00 00

Kozmetikus

1,2420

428.

52 815 01 1000 00 00

Kozmetikus

1,2420

429.

31 582 14 0100 31 01

Kőfaragó, épületszobrász

1,3662

430.

31 582 14 0000 00 00

Kőfaragó, műköves és épületszobrász

1,3662

431.

55 344 01 0010 55 02

Költségvetés-gazdálkodási szakügyintéző

0,7290

432.

31 582 15 1000 00 00

Kőműves

1,6698

433.

55 810 01 0010 55 08

Könnyűipari mérnökasszisztens

0,7290

434.

52 341 06 0000 00 00

Könyvesbolti eladó

0,7290

435.

31 527 01 0000 00 00

Könyvkötő

1,2524

436.

54 211 11 0000 00 00

Könyvműves

1,3662

437.

54 850 01 0010 54 03

„Környezetvédelmi berendezés üzemeltetője”

0,9315

438.

54 524 01 0010 54 05

„Környezetvédelmi és vízminőségi laboratóriumi technikus”

1,0247

439.

54 850 01 0010 54 04

Környezetvédelmi méréstechnikus

0,8100

440.

54 211 15 0010 54 03

Kőszobrász

1,2420

441.

31 521 09 0100 31 04

Köszörűs

1,6425

442.

31 521 09 0001 31 02

Köszörűs

1,7794

443.

31 527 01 0100 31 01

Kötészeti gépkezelő

1,1385

444.

31 521 18 0000 00 00

Kötő- és varrógép műszerész

1,1385

445.

52 523 02 1000 00 00

Közlekedésautomatikai műszerész

1,1385

446.

52 523 02 0001 54 01

Közlekedésautomatikai technikus

0,9900

447.

52 861 06 0010 52 04

Közlekedési rendőr

1,3093

448.

55 345 03 0000 00 00

Közösségi-civil szervező

0,7290

449.

31 582 09 0010 31 03

Központifűtés- és csőhálózat-szerelő

1,5028

450.

31 582 21 0010 31 02

Központifűtés- és gázhálózat-rendszerszerelő

1,5028

451.

52 861 06 0010 52 02

Közrendvédelmi-rendőr

1,3093

452.

31 525 07 0010 31 02

Közúti gépjárműépítő, szerelő

1,6425

453.

52 841 01 0010 52 01

Közúti közlekedésüzemvitel-ellátó

0,7200

454.

52 341 07 0000 00 00

Kultúrcikk-kereskedő

0,7290

455.

55 345 01 0010 55 04

Külgazdasági üzletkötő

0,7128

456.

54 341 01 0000 00 00

Külkereskedelmi üzletkötő

0,7128

457.

54 544 01 0010 54 02

Külszíni bányaipari technikus

0,8910

458.

52 621 02 1000 00 00

Laborállat-tenyésztő és -gondozó

1,1979

459.

33 542 05 0100 21 02

Lakástextil-készítő

1,2420

460.

52 214 01 0000 00 00

Lakberendező

1,1385

461.

54 211 13 0010 54 06

Lánckészítő

1,5028

462.

54 321 01 0100 52 02

Lapkiadói újságíró-szerkesztő munkatársa

1,0350

463.

52 725 01 0000 00 00

Látszerész és fotócikk-kereskedő

1,1880

464.

52 841 01 0010 52 02

Légi közlekedésüzemvitel-ellátó

0,7290

465.

54 841 02 1000 00 00

Légiutas-kísérő

0,8019

466.

31 522 03 0100 31 02

Légtechnikai hálózat szerelő

1,3776

467.

31 582 21 0100 31 03

Légtechnikai hálózatszerelő

1,5028

468.

31 522 03 0000 00 00

Légtechnikai rendszerszerelő

1,3776

469.

31 521 24 0100 31 01

Lemezlakatos

1,5711

470.

52 522 05 0010 52 01

Létesítményi energetikus

0,8100

471.

31 621 04 0100 31 01

Lóápoló és gondozó

1,2524

472.

55 345 02 0010 55 01

„Logisztikai műszaki menedzserasszisztens”

0,7290

473.

54 345 02 0000 00 00

Logisztikai ügyintéző

0,7200

474.

31 621 04 0000 00 00

Lótartó és -tenyésztő

1,3776

475.

52 812 02 0000 00 00

Lovastúra-vezető

1,3776

476.

54 212 04 0010 54 03

Magánénekes

0,9222

477.

54 582 03 1000 00 00

Magasépítő technikus

0,8019

478.

54 582 03 0000 00 00

Magasépítő technikus

0,8019

479.

54 541 01 0010 54 08

Malom- és keveréktakarmány-ipari technikus

1,3688

480.

52 342 01 0000 00 00

Marketing- és reklámügyintéző

0,7128

481.

31 521 09 0100 31 05

Marós

1,6425

482.

31 521 09 0001 31 03

Marós

1,7794

483.

51 521 01 0000 00 00

Másoló- és irodagép műszerész

1,1385

484.

54 841 01 0100 21 01

Matróz belvízi hajón

0,7920

485.

54 841 01 0100 31 02

Matróz-gépkezelő belvízi hajón

0,7920

486.

33 582 04 0100 21 01

Mázoló, lakkozó

1,3662

487.

55 810 01 0010 55 09

Mechatronikai mérnökasszisztens

0,7290

488.

52 523 03 0000 00 00

Mechatronikai műszerész

1,3915

489.

52 523 03 0100 31 01

Mechatronikai szerelő

1,2420

490.

54 523 05 1000 00 00

Mechatronikai technikus

1,1385

491.

31 523 01 0000 00 00

Mechatronikus-karbantartó

1,6425

492.

55 213 02 0010 55 01

Média moderátor

0,9900

493.

55 341 01 0010 55 02

Médiatechnológus asszisztens

0,9900

494.

52 522 05 0010 52 02

Megújuló energiaforrás energetikus

0,8100

495.

54 544 02 0010 54 03

Megújúlóenergia-gazdálkodási technikus

0,9108

496.

33 582 03 0100 31 02

Melegburkoló és parkettás

1,3662

497.

54 582 04 1000 00 00

Mélyépítő technikus

0,8019

498.

54 582 04 0000 00 00

Mélyépítő technikus

0,8019

499.

54 544 02 0100 31 03

Mélyfúró

1,1979

500.

54 544 02 0010 54 04

Mélyfúró technikus

0,7920

501.

54 544 01 0010 54 03

Mélyművelési bányaipari technikus

0,8910

502.

55 621 01 0010 55 04

Ménesgazda

0,9900

503.

52 841 01 0100 33 01

Menetjegyellenőr

0,8748

504.

52 841 01 0100 52 01

Menetjegypénztáros

0,8748

505.

52 723 01 0000 00 00

Mentőápoló

1,2524

506.

31 521 07 0100 31 01

Mérlegműszerész

1,3776

507.

33 541 05 0100 21 01

Mézeskalács-készítő

1,3068

508.

31 812 01 0100 31 01

Mezőgazdasági gazdaasszony

1,5028

509.

54 525 02 0010 54 02

Mezőgazdasági gépésztechnikus

1,2319

510.

31 521 01 0010 31 03

Mezőgazdasági gépszerelő, gépjavító

1,5711

511.

55 621 02 0010 55 04

Mezőgazdasági laboratóriumi szakasszisztens

1,0890

512.

54 524 01 0010 54 06

Mezőgazdasági laboratóriumi technikus

1,0247

513.

55 621 01 0010 55 05

Mezőgazdasági menedzserasszisztens

0,7290

514.

33 621 02 0100 21 02

Mezőgazdasági munkás

1,0800

515.

55 621 01 0010 55 06

„Mezőgazdasági műszaki menedzserasszisztens”

0,7290

516.

54 621 02 0010 54 02

Mezőgazdasági technikus

1,1979

517.

54 621 02 0100 31 01

Mezőgazdasági vállalkozó

0,9900

518.

33 622 01 0100 31 02

Mikroszaporító

1,1385

519.

55 213 02 0000 00 00

Moderátor

0,9900

520.

33 541 03 0000 00 00

Molnár

1,3776

521.

31 623 01 0100 21 03

Motorfűrész-kezelő

1,1979

522.

33 525 01 0010 33 02

Motorkerékpár-szerelő

1,1385

523.

54 213 03 0000 00 00

Mozgóképi animációkészítő

1,1880

524.

54 345 03 0000 00 00

Munkaerőpiaci szervező, elemző

0,7452

525.

54 345 03 0100 52 01

Munkaerőpiaci szolgáltató, ügyintéző

0,7200

526.

33 542 05 0100 21 03

Munkaruha- és védőruha-készítő

1,2420

527.

55 810 01 0010 55 15

Munkavédelmi mérnökasszisztens

0,7290

528.

54 211 12 0010 54 01

Múzeumi gyűjtemény- és raktárkezelő

1,1385

529.

54 211 12 0010 54 02

Múzeumi preparátor

1,3776

530.

52 521 02 0100 31 04

Műanyag hegesztő, hőformázó

1,3776

531.

31 582 09 0100 31 03

Műanyagcső-szerelő

1,5028

532.

52 521 02 0100 31 05

Műanyagextruder-kezelő

1,3776

533.

52 521 02 0000 00 00

Műanyag-feldolgozó

1,3776

534.

54 581 02 0000 00 00

Műemlékfenntartó technikus

0,8019

535.

54 215 01 0000 00 00

Műemlékfenntartó technikus

0,8019

536.

31 582 14 0100 31 02

Műkőkészítő

1,3662

537.

55 810 01 0010 55 10

Műszaki informatikai mérnökasszisztens

0,7290

538.

54 481 04 0010 54 04

Műszaki informatikus

0,7290

539.

31 341 01 0010 31 03

Műszakicikk eladó

1,3662

540.

51 341 01 0000 00 00

Műszakicikk-kereskedő

0,8100

541.

54 211 12 0010 54 03

Műtárgyvédelmi asszisztens

1,1385

542.

52 725 02 0100 33 02

Műtőssegéd

1,2524

543.

52 725 02 0010 52 02

Műtőtechnikus

1,3776

544.

52 725 02 1000 00 00

Műtőtechnikus

1,3776

545.

31 582 17 0100 31 01

Nádtetőkészítő

1,3662

546.

31 215 02 0010 31 10

Nemezkészítő

1,2420

547.

55 345 01 0010 55 05

„Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző”

0,7128

548.

31 215 02 0010 31 11

Népi bőrműves

1,3662

549.

54 212 05 0010 54 01

Népi énekes

1,0247

550.

54 212 07 0010 54 03

Néptáncos

1,2110

551.

54 212 05 0010 54 02

Népzenész (a hangszer megjelölésével)

1,2524

552.

33 542 05 0001 33 02

Női alkalmi- és korhű ruhakészítő

1,5028

553.

33 542 05 0010 33 03

Női szabó

1,5028

554.

33 622 01 0100 31 03

Növényházi dísznövénytermesztő

1,1385

555.

33 541 06 0100 31 02

Növényolaj-gyártó

1,3068

556.

31 521 20 0010 31 04

Növénytermesztési gépüzemeltető, gépkarbantartó

1,5711

557.

54 621 04 0100 31 01

Növénytermesztő

1,1979

558.

54 621 04 0010 54 02

Növénytermesztő és növényvédelmi technikus

1,2524

559.

55 621 02 0010 55 05

Növénytermesztő és növényvédő technológus

0,9900

560.

54 621 04 0100 31 02

Növényvédő és méregraktár-kezelő

1,0890

561.

54 850 01 0010 54 05

Nukleáris energetikus

0,8100

562.

52 213 03 0100 31 02

Nyomdai gépkezelő

1,1385

563.

52 213 03 1000 00 00

Nyomdai gépmester

1,1385

564.

54 213 05 0000 00 00

Nyomdaipari technikus

1,2524

565.

54 213 05 0100 51 01

Nyomóforma-készítő

1,1385

566.

33 541 06 0100 21 03

Olajütő

1,3068

567.

31 725 01 0000 00 00

Optikai üvegcsiszoló

1,5028

568.

52 341 07 0100 51 02

Óra-ékszer és díszműáru eladó

0,7290

569.

33 521 07 0000 00 00

Órás

1,1385

570.

51 542 01 0010 51 01

Ortopédiai kötszerész és fűzőkészítő

1,2524

571.

51 542 01 0010 51 02

Ortopédiai műszerész

1,2524

572.

55 725 01 0010 55 02

Orvosdiagnosztikai laboratóriumi technológus

1,3776

573.

54 523 02 0000 00 00

Orvosi elektronikai technikus

1,1385

574.

54 725 03 1000 00 00

Orvosi laboratóriumi technikai asszisztens

1,3776

575.

31 521 07 0100 31 02

Orvosi műszerész

1,3776

576.

54 523 02 0100 52 01

Orvostechnikai elektroműszerész

1,1385

577.

52 621 01 0100 33 01

Ökogazda

1,1880

578.

55 621 02 0010 55 06

Ökológiai gazdálkodó

1,0890

579.

54 521 03 0010 54 01

Öntőtechnikus

0,9801

580.

52 212 03 0000 00 00

Pantomimes

1,0060

581.

31 812 01 0000 00 00

Panziós, falusi vendéglátó

1,5028

582.

52 341 07 0100 31 02

Papír, írószer eladó

0,7290

583.

54 622 01 0000 00 00

Parképítő és -fenntartó technikus

1,1979

584.

33 582 03 0100 31 03

Parkettás

1,3662

585.

54 622 01 0100 21 01

Parkgondozó

1,0800

586.

52 140 01 0000 00 00

Pedagógiai asszisztens

0,7545

587.

33 541 04 0000 00 00

Pék

1,5057

588.

33 541 05 1000 00 00

Pék-cukrász

1,5057

589.

55 343 01 0010 55 04

Pénzügyi szakügyintéző

0,8019

590.

52 344 01 0000 00 00

Pénzügyi-számviteli ügyintéző

0,7290

591.

33 621 01 0100 21 01

Pincemunkás

1,3776

592.

33 811 02 1000 00 00

Pincér

1,1178

593.

33 582 04 0100 21 02

Plakátragasztó

1,2110

594.

54 523 04 0100 52 01

PLC programozó

1,1880

595.

31 341 01 0010 31 04

Porcelán- és edényáru-eladó

1,2420

596.

33 215 01 0010 33 01

Porcelánfestő

1,6281

597.

54 211 14 0000 00 00

Porcelánfestő és -tervező asszisztens

1,2420

598.

33 215 01 0010 33 02

Porcelánkészítő

1,6281

599.

52 841 02 0000 00 00

Postai ügyintéző

0,7290

600.

55 343 01 0010 55 05

Projektmenedzser-asszisztens

0,8019

601.

54 812 02 0010 54 01

Protokollügyintéző

0,7290

602.

54 762 02 0010 54 02

Pszichiátriai gondozó

1,1385

603.

52 725 04 1000 00 00

Radiográfus

1,3776

604.

54 321 01 0100 52 03

Rádióműsor-szerkesztő munkatársa

1,1385

605.

54 321 01 0010 54 01

Rádióműsor-vezető, konferanszié

1,1178

606.

54 762 01 0010 54 01

Rehabilitációs nevelő, segítő

1,1385

607.

54 726 01 1000 00 00

Rehabilitációs tevékenység terapeuta

1,0350

608.

55 345 01 0010 55 06

Reklámszervező szakmenedzser

0,7128

609.

52 813 01 0001 54 01

„Rekreációs mozgásprogram-vezető (a szakirány megjelölésével”

0,8384

610.

55 346 03 0000 00 00

Rendészeti asszisztens

0,8019

611.

52 525 02 1000 00 00

Repülőgépműszerész

1,0247

612.

52 525 03 0000 00 00

Repülőgépsárkány-szerelő

1,1385

613.

52 525 04 1000 00 00

Repülőgép-szerelő

1,0247

614.

52 525 04 0001 54 01

Repülőgéptechnikus

0,9900

615.

52 841 03 0000 00 00

Repülőtéri földi kiszolgáló

0,9000

616.

54 542 01 0010 54 02

Ruhaipari technikus

1,0247

617.

31 341 01 0010 31 05

Ruházati eladó

1,2420

618.

52 341 05 0100 52 03

Ruházati kereskedő

0,8019

619.

33 541 07 0100 31 02

Sajtkészítő

1,3068

620.

55 213 01 0010 55 03

Sajtótechnikus

0,9900

621.

33 541 06 0100 21 04

Savanyító

1,3068

622.

55 621 02 0010 55 07

Sertéstenyésztő és sertéstermék-előállító technológus

0,9900

623.

31 582 14 0100 31 03

Sírkőkészítő

1,3662

624.

33 541 02 0100 31 04

Sörgyártó

1,5057

625.

52 813 01 0010 52 02

Sportedző (sportág megjelölésével)

0,9315

626.

55 213 01 0010 55 04

Sportkommunikátor

0,8910

627.

52 726 01 0010 52 02

Sportmasszőr

1,1385

628.

52 813 01 0100 33 01

Sportoktató (sportág megjelölésével)

0,9315

629.

31 543 08 0000 00 00

Sportszerjavító

1,2420

630.

52 813 02 0000 00 00

Sportszervező, -menedzser

0,7290

631.

52 462 01 1000 00 00

Statisztikai és gazdasági ügyintéző

0,7290

632.

54 541 01 0010 54 09

Sütő- és cukrászipari technikus

1,3688

633.

33 541 04 0100 21 02

Sütőipari munkás

1,3068

634.

33 622 01 0100 31 04

Szabadföldi dísznövénytermesztő

1,1385

635.

54 345 05 0000 00 00

Szabványügyi menedzser

0,7128

636.

33 811 03 1000 00 00

Szakács

1,5028

637.

52 841 01 0010 52 03

Szállítmányozási ügyintéző

0,7200

638.

31 812 01 0100 21 01

Szállodai szobaasszony

1,5028

639.

54 481 03 0100 52 01

Számítástechnikai szoftver-üzemeltető

0,8910

640.

52 347 03 0100 31 01

Számítógépes adatrögzítő

0,8748

641.

54 211 04 0100 52 02

Számítógépes dekoratőr

1,1178

642.

54 481 01 0100 31 01

Számítógépes műszaki rajzoló

0,8910

643.

54 481 03 0010 54 05

Számítógéprendszer-karbantartó

0,8100

644.

33 523 01 1000 00 00

Számítógép-szerelő, -karbantartó

1,1979

645.

55 343 01 0010 55 06

Számviteli szakügyintéző

0,8019

646.

31 541 01 0100 31 02

Szárazáru készítő

1,4157

647.

31 582 23 1000 00 00

Szárazépítő

1,2420

648.

33 582 02 0100 21 01

Szárazépítő

1,2420

649.

33 541 04 0100 21 03

Száraztésztagyártó

1,3068

650.

52 347 02 0000 00 00

Személyes ügyfélszolgálati asszisztens

0,8019

651.

54 762 02 0010 54 03

Szenvedélybeteg-gondozó

1,1385

652.

52 853 02 0010 52 01

Szennyvíztechnológus

0,8100

653.

31 521 24 1000 00 00

Szerkezetlakatos

1,9203

654.

31 521 24 1000 00 00

Szerkezetlakatos

1,9203

655.

33 521 08 0000 00 00

Szerszámkészítő

2,0076

656.

33 521 08 1000 00 00

Szerszámkészítő

2,0076

657.

33 521 04 0100 31 03

Szervesbevonat-készítő

1,5028

658.

33 541 02 0100 33 01

Szesz- és szeszesitalgyártó

1,5057

659.

31 542 02 0100 21 01

Szíjgyártó

1,2420

660.

31 542 02 1000 00 00

Szíjgyártó és nyerges

1,3662

661.

33 521 08 0100 31 01

Szikraforgácsoló

1,6425

662.

33 541 02 0100 31 05

Szikvízgyártó

1,3068

663.

31 521 25 1000 00 00

Színesfém-feldolgozó

1,5028

664.

54 521 03 0010 54 02

Színesfémkohászati technikus

0,9801

665.

52 212 02 0010 52 02

Színházi és filmszínész

1,2420

666.

55 213 02 0010 55 02

Színházi moderátor

0,9900

667.

54 212 07 0010 54 04

Színházi táncos

1,2110

668.

54 521 04 0000 00 00

Színháztechnikus, szcenikus

0,7970

669.

54 521 04 0100 52 02

Színpadmester

0,7970

670.

33 582 04 0100 31 01

Szobafestő

1,3662

671.

54 762 01 0010 54 02

Szociális asszisztens

1,1385

672.

33 762 01 0010 33 02

Szociális gondozó és ápoló

1,3915

673.

54 762 02 0010 54 04

Szociális gondozó, szervező

1,1385

674.

54 762 01 0010 54 03

Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző

1,1385

675.

54 481 02 0010 54 04

Szoftverfejlesztő

0,8100

676.

31 212 01 0010 31 01

„Szórakoztató zenész (hangszer és műfaj megjelölésével)”

1,1271

677.

33 522 01 0100 31 01

Szórakoztatóelektronikai műszerész

1,3662

678.

54 481 03 0010 54 06

Szórakoztatótechnikai műszerész

0,8100

679.

55 621 01 0010 55 07

Szőlész, borász szaktechnikus

1,3776

680.

31 622 01 0010 31 03

Szőlőtermesztő

1,1385

681.

31 215 02 0010 31 08

Szőnyegszövő

1,2420

682.

33 622 01 0100 21 02

Szövettenyésztő

1,1385

683.

31 215 02 0010 31 09

Takács

1,2420

684.

33 582 04 0100 31 02

Tapétázó

1,3662

685.

54 541 01 0010 54 10

Tartósítóipari technikus

1,2524

686.

33 541 06 0000 00 00

Tartósítóipari termékgyártó

1,5028

687.

33 542 01 0100 21 01

Táskajavító

1,5028

688.

33 523 02 0000 00 00

Távközlési és informatikai hálózat-szerelő

1,2524

689.

54 481 04 0010 54 05

Távközlési informatikus

0,7290

690.

33 523 02 0100 31 01

Távközlési kábelszerelő

1,3662

691.

33 523 03 1000 00 00

Távközlési műszerész

1,1385

692.

54 347 01 0010 54 03

Távközlési ügyfélkapcsolati szakügyintéző

0,8748

693.

54 523 03 0100 31 01

Távközlési üzemeltető

0,9900

694.

31 841 01 0010 31 02

Tehergépkocsi-vezető

0,9108

695.

54 541 01 0010 54 11

Tejipari technikus

1,3093

696.

33 541 07 1000 00 00

Tejtermékgyártó

1,5028

697.

52 347 03 0100 31 02

Telefonkezelő, ügyféltájékoztató

0,8748

698.

52 347 03 0000 00 00

Telefonos és elektronikus ügyfélkapcsolati asszisztens

0,8748

699.

55 481 03 0000 00 00

Telekommunikációs asszisztens

0,8100

700.

54 481 04 0010 54 06

Telekommunikációs informatikus

0,7290

701.

52 347 03 0100 52 01

Telemarketing asszisztens

0,8748

702.

54 851 01 0000 00 00

Települési környezetvédelmi technikus

0,8100

703.

54 851 01 0100 52 01

Települési környezetvédelmi ügyintéző

0,8100

704.

54 851 01 0100 51 01

Településüzemeltető és -fenntartó

0,8100

705.

55 341 01 0010 55 03

Televízióműsor gyártó szakasszisztens

0,9900

706.

54 321 01 0100 52 04

Televízióműsor-szerkesztő munkatársa

1,1385

707.

54 321 01 0010 54 02

Televízióműsor-vezető, konferanszié

1,1178

708.

54 622 01 0100 31 03

Temetőkertész

0,9900

709.

31 582 18 0100 21 01

Térburkoló

1,5028

710.

54 581 01 0100 52 02

Térinformatikai menedzserasszisztens

0,9900

711.

54 481 04 0010 54 07

Térinformatikus

0,9801

712.

54 581 01 0010 54 02

Térképésztechnikus

0,9900

713.

52 344 05 0010 52 03

Termékdíj ügyintéző

0,7290

714.

55 345 02 0010 55 02

„Terméktervező műszaki menedzserasszisztens”

0,7290

715.

54 850 02 0000 00 00

Természet- és környezetvédelmi technikus

0,8910

716.

54 850 02 0100 33 02

Természetvédelmi ügyintéző

0,8100

717.

55 810 01 0010 55 14

Területfejlesztési szakasszisztens

0,7290

718.

31 582 17 0000 00 00

Tetőfedő

1,3662

719.

54 542 01 0010 54 03

Textilipari technikus

0,9315

720.

54 211 16 0010 54 04

Textilrajzoló és modelltervező asszisztens

1,2420

721.

33 542 05 0100 21 04

Textiltermék-összeállító

1,2420

722.

55 346 02 0010 55 02

Titkárságvezető

0,8748

723.

33 521 04 0100 31 04

Tűzihorganyzó

1,5028

724.

31 582 09 0100 31 04

Tűzvédelmi eszköz- és rendszerszerelő, karbantartó

1,5028

725.

54 321 01 0010 54 03

Újságíró I.

1,1178

726.

54 321 01 0100 52 05

Újságíró II.

0,9315

727.

54 812 02 0010 54 02

Utazásügyintéző

0,7128

728.

31 582 18 1000 00 00

Útépítő

1,5028

729.

54 582 02 0010 54 02

Útépítő és -fenntartó technikus

0,7920

730.

33 541 02 0100 31 06

Üdítőital- és ásványvízgyártó

1,5057

731.

54 346 01 0010 54 03

Ügyintéző titkár

0,8019

732.

31 543 09 0000 00 00

Üvegcsiszoló

1,2524

733.

54 211 17 0100 52 01

Üvegfestő, ólmozottüveg készítő

1,3662

734.

54 211 17 0000 00 00

Üvegműves

1,5028

735.

54 347 01 0010 54 04

Üzleti kommunikációs szakügyintéz

0,8748

736.

55 345 01 0010 55 07

Üzleti szakmenedzser

0,7128

737.

54 625 01 0100 31 01

Vadász, vadtenyésztő

1,2524

738.

54 625 01 0000 00 00

Vadgazdálkodási technikus

1,1979

739.

55 621 02 0010 55 08

Vadgazdálkodási technológus

0,9900

740.

31 541 01 0100 21 05

Vágóhídi munkás

1,3662

741.

52 344 02 0000 00 00

Vállalkozási ügyintéző

0,7290

742.

52 344 05 0010 52 02

Vámügyintéző

0,7290

743.

31 521 18 0100 31 01

Varrógépműszerész

1,2420

744.

54 521 03 0010 54 03

Vaskohászati technikus

0,9801

745.

54 582 02 0010 54 03

Vasútépítő és -fenntartó technikus

0,7920

746.

52 841 04 0010 52 02

Vasúti árufuvarozási pénztáros

0,7290

747.

52 841 04 0001 54 01

Vasúti árufuvarozási technológus

0,7200

748.

52 841 04 0001 54 02

Vasúti forgalmi technológus

0,7290

749.

31 841 02 1000 00 00

Vasúti pályamunkás

1,3662

750.

52 841 04 0100 52 03

Vasúti raktárnok

0,7290

751.

52 841 04 0010 52 03

Vasúti személyfuvarozási pénztáros

0,7200

752.

52 841 04 0001 54 03

Vasúti személyfuvarozási technológus

0,6930

753.

51 525 02 0010 51 02

Vasúti villamos jármű szerelője

0,9108

754.

51 525 02 0010 51 03

Vasúti vontatott jármű szerelője

0,9108

755.

51 525 02 0001 54 01

Vasútijármű-technikus

0,8910

756.

55 810 01 0010 55 11

Vegyész mérnökasszisztens

0,7290

757.

33 524 01 1000 00 00

Vegyi- és kalorikusgép szerelő és karbantartó

1,5028

758.

54 524 02 0100 33 02

Vegyianyaggyártó

1,1385

759.

55 810 01 0010 55 12

Vegyipari gépészmérnök-asszisztens

0,7290

760.

54 521 05 0010 54 02

Vegyipari gépésztechnikus

0,9801

761.

55 524 02 0010 55 02

Vegyipari méréstechnológus

1,0350

762.

54 524 02 1000 00 00

Vegyipari technikus

1,0247

763.

33 811 04 1000 00 00

Vendéglátó eladó

1,2296

764.

55 812 01 0010 55 02

Vendéglátó szakmenedzser

0,8019

765.

52 811 02 1000 00 00

Vendéglős

1,3776

766.

52 212 02 0010 52 03

Vers- és prózamondó előadóművész

1,2420

767.

54 215 02 0010 54 01

Vésnök (a tevékenység megjelölésével)

1,4801

768.

54 345 02 0100 52 01

Veszélyesáru-ügyintéző

0,7200

769.

54 621 04 0100 31 03

Vetőmagtermesztő

1,1979

770.

54 621 02 0010 54 03

Vidékfejlesztési technikus

1,0890

771.

54 521 04 0100 52 03

Világítástechnikus

0,7970

772.

55 810 01 0010 55 13

Villamosmérnök-asszisztens

0,7290

773.

33 522 04 1000 00 00

Villanyszerelő

1,8368

774.

33 215 02 0100 31 01

Virágbolti eladó

1,0890

775.

33 215 02 0100 33 01

Virágdekoratőr

1,2524

776.

33 215 02 0100 33 02

Virágkereskedő

1,0781

777.

33 215 02 0100 31 02

Virágkötő

1,2296

778.

33 215 02 0000 00 00

Virágkötő, -berendező, virágkereskedő

1,2319

779.

31 582 21 0010 31 03

Víz-, csatorna- és közmű-rendszerszerelő

1,5028

780.

54 582 05 0000 00 00

Vízépítő technikus

0,8910

781.

54 850 01 0010 54 06

Vízgazdálkodó

0,8100

782.

31 582 21 0001 31 05

Vízgépészeti és technológiai berendezésszerelő

1,3776

783.

31 853 06 0100 31 02

Vízgépkezelő

1,2524

784.

52 841 01 0010 52 04

Vízi közlekedésüzemvitel-ellátó

0,7200

785.

54 582 05 0100 31 01

Víziközmű-építő

1,0890

786.

31 853 06 1000 00 00

Vízműkezelő

1,2524

787.

52 853 02 0010 52 02

Víztechnológus

0,8100

788.

54 853 01 0000 00 00

Vízügyi technikus

0,8910

789.

31 582 09 0010 31 04

Vízvezeték- és vízkészülék-szerelő

1,5028

790.

31 521 11 0100 31 06

Volfrámelektródás védőgázas ívhegesztő

1,6425

791.

31 841 02 0100 21 01

Vonalgondozó

1,1880

792.

52 841 04 0100 31 01

Vonat fel- és átvevő

0,7290

793.

54 481 03 0010 54 07

Webmester

0,8100

794.

55 481 04 0000 00 00

Web-programozó

0,8100

795.

54 212 04 0010 54 04

Zeneelmélet-szolfézs szak

1,1385

796.

54 212 04 0010 54 05

Zeneszerzés szak

1,1385

797.

54 211 18 0000 00 00

Zománcműves

1,5028

798.

54 215 01 0100 52 01

Zongorahangoló

1,3662

799.

52 215 01 0100 31 01

Zongorahangoló

1,3662

800.

33 541 06 0100 21 05

Zöldségfeldolgozó

1,3068

801.

31 341 01 0010 31 06

Zöldség-gyümölcs eladó

1,3662

802.

31 622 01 0010 31 04

Zöldségtermesztő

1,3776

2. melléklet a 280/2011. (XII. 20.) Korm rendelethez27



A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény hatálya alá tartozó államilag elismert szakképesítések súlyszorzói

A

B

C

D

Sorszám

Szakképesítés

Szakképesítésenkénti súlyszorzó

Azonosító száma

Megnevezése

1.

3454301

Abroncsgyártó

1,5028

2.

3458201

Ács

1,8368

3.

5562101

Agrár áruforgalmazó szaktechnikus

1,0350

4.

3186301

Alapfokú katonai vezető-helyettes

0,9900

5.

5434404

Államháztartási ügyintéző

0,7200

6.

3162101

Állatgondozó

1,3662

7.

3562101

Állattartó szakmunkás

1,3662

8.

5462101

Állattenyésztő és állategészségügyi technikus

1,3776

9.

3152401

Általános laboráns

1,0350

10.

3272301

Ápolási asszisztens

1,1979

11.

5572301

Ápoló

1,3915

12.

3162102

Aranykalászos gazda

1,3068

13.

5521101

Aranyműves

1,5028

14.

5421201

Artista

1,2110

15.

3454302

Asztalos

1,5028

16.

2154301

Asztalosipari szerelő

1,2420

17.

3552201

Audio- és vizuáltechnikai műszerész

1,0800

18.

5452501

Autóelektronikai műszerész

1,1385

19.

3452101

Autógyártó

1,6425

20.

5452301

Automatikai technikus

1,0890

21.

5452502

Autószerelő

1,2524

22.

5552501

Autótechnikus

0,9900

23.

5452503

Avionikus

1,0247

24.

3121201

Bábkészítő

1,2420

25.

3458202

Bádogos

1,3662

26.

5454401

Bányaipari technikus

0,8910

27.

3154401

Bányaművelő

1,3068

28.

3581301

Belovagló

1,2870

29.

3172301

Betegkísérő

0,8384

30.

32 582 01

Betonszerkezet-készítő, betonelem gyártó

1,0890

31.

3152101

Bevontelektródás kézi ívhegesztő

1,6425

32.

3562102

Biogazdálkodó

1,1385

33.

3154101

Bolti hentes

1,4801

34.

5554101

Bor- és pezsgőgyártó szaktechnikus

1,3688

35.

3154102

Borász

1,5028

36.

3454201

Bőrdíszműves

1,3068

37.

5454201

Bőrfeldolgozó-ipari technikus

1,1271

38.

3154201

Bőrtárgy készítő

1,2420

39.

5521102

Bronzműves és szoboröntő

1,5028

40.

5448101

CAD-CAM informatikus

0,9801

41.

3154202

Cipőfelsőrész-készítő

1,2420

42.

3154203

Cipőgyártó

1,2420

43.

3454202

Cipőkészítő

1,2420

44.

3552101

CNC gépkezelő

1,6425

45.

5554102

Cukor- és édesipari szaktechnikus

1,3688

46.

3481101

Cukrász

1,5028

47.

2181401

Családellátó

1,5028

48.

3185301

Csatornamű-kezelő

1,4157

49.

5572302

Csecsemő és gyermekápoló

1,3915

50.

2154101

Csontozó munkás

1,4157

51.

3158201

Csőhálózatszerelő

1,5028

52.

5421101

Dekoratőr

1,2420

53.

3581103

Diétás szakács

1,8368

54.

5521103

Díszítő festő

1,3662

55.

5521104

Díszlettervező

1,1385

56.

3421101

Díszműkovács

1,2420

57.

3462201

Dísznövénykertész

1,3776

58.

5421102

Divat- és stílustervező

1,1385

59.

5452504

Dízelmotoros vasúti jármű szerelője

1,1385

60.

5552401

Drog- és toxikológiai technikus

1,1385

61.

3454101

Édesipari termékgyártó

1,5057

62.

32 720 01

Egészségfejlesztési segítő

0,9900

63.

5472001

Egészségügyi asszisztens

0,9900

64.

5421202

Egyházzenész (a szakmairány megjelölésével)

1,0247

65.

3434101

Eladó

1,2420

66.

3452201

Elektromechanikai műszerész

1,3662

67.

3452202

Elektromos gép- és készülékszerelő

1,3662

68.

3162401

Elektromos halászgép kezelője

0,9900

69.

3152201

Elektronikai gyártósori műszerész

1,3662

70.

3452203

Elektronikai műszerész

1,3662

71.

5452302

Elektronikai technikus

1,2524

72.

3134101

Élelmiszer-, vegyiáru és gyógynövény eladó

1,2420

73.

5454101

Élelmiszeripari analitikus technikus

1,3688

74.

5452101

Élelmiszeripari gépésztechnikus

1,2319

75.

3154103

Élelmiszeripari laboráns

1,3776

76.

3454102

Élelmiszeripari szakmunkás

1,5028

77.

5454102

Élelmiszeripari technikus

1,0781

78.

3158202

Építményzsaluzat és fémállvány szerelő

1,3662

79.

3458203

Épület- és szerkezetlakatos

1,9203

80.

5458201

Épületgépész technikus

0,9801

81.

5462301

Erdészeti és vadgazdálkodási technikus

1,2319

82.

5452102

Erdészeti gépésztechnikus

1,3688

83.

3462301

Erdészeti szakmunkás

1,5057

84.

2162301

Erdőművelő

0,9900

85.

5554103

Erjedés- és üdítőitalipari szaktechnikus

1,2319

86.

5452201

Erősáramú elektrotechnikus

1,2524

87.

2154302

Faipari gépkezelő

1,2420

88.

5454301

Faipari technikus

1,0247

89.

3162301

Fakitermelő

1,2524

90.

3181101

Falusi vendéglátó

1,3068

91.

3154301

Famegmunkáló

1,2524

92.

5486301

Fegyverműszerész

1,5028

93.

3454203

Fehérnemű-készítő és kötöttáru összeállító

1,5028

94.

3152102

Felvonó karbantartó-szerelő

1,1271

95.

3454204

Férfiszabó

1,5028

96.

3172501

Fertőtlenítő-sterilező

0,9900

97.

5421103

Festő

1,3662

98.

3458204

Festő, mázoló, tapétázó

1,3662

99.

3452102

Finommechanikai műszerész

1,5028

100.

5481301

Fitness-wellness instruktor

0,9222

101.

3154402

Fluidumkitermelő

1,1979

102.

5454402

Fluidumkitermelő technikus

0,8910

103.

5581501

Fodrász

1,1178

104.

5472002

Fogászati asszisztens

0,9900

105.

5576201

Foglalkozás-szervező

1,0350

106.

5572401

Fogtechnikus

1,6281

107.

5472401

Fogtechnikus gyakornok

1,3776

108.

3152103

Fogyóelektródás védőgázas ívhegesztő

1,6425

109.

3154204

Fonó

1,3662

110.

3454303

Formacikk-gyártó

1,5028

111.

5481001

Fotográfus és fotótermék-kereskedő

1,1880

112.

5458101

Földmérő, földügyi és térinformatikai technikus

0,9900

113.

3152104

Fröccsöntő

1,3776

114.

3185302

Fürdőüzemi gépész

1,2524

115.

3558201

Gáz- és hőtermelő berendezés-szerelő

1,5028

116.

3134102

Gázcseretelep-kezelő

0,8019

117.

3462101

Gazda

1,8368

118.

5448102

Gazdasági informatikus

1,2524

119.

3152105

Gázhegesztő

1,3068

120.

3134601

Gép- és gyorsíró, szövegszerkesztő

0,8019

121.

5452103

Gépgyártástechnológiai technikus

1,6730

122.

3452103

Gépi forgácsoló

2,0076

123.

3152106

Gépi kovács

1,5028

124.

3452502

Gépjármű mechatronikus

1,6425

125.

3484101

Gépjármű-építési, szerelési logisztikus

1,6425

126.

3452501

Gépjárműépítő, szerelő

1,6425

127.

5576202

Gerontológiai gondozó

0,9315

128.

5421104

Grafikus

1,2420

129.

5454302

Gumiipari technikus

1,2524

130.

3154302

Gumikeverék-készítő

1,5028

131.

5421203

Gyakorlatos színész (a szakmairány megjelölésével)

1,2420

132.

5272301

Gyakorló ápoló

1,3915

133.

5272302

Gyakorló csecsemő- és gyermekápoló

1,3688

134.

5281501

Gyakorló fodrász

1,1178

135.

5272003

Gyakorló gyógyszertári asszisztens

1,1271

136.

5221501

Gyakorló hangszerkészítő és -javító (hangszercsoport megjelölésével)

1,3662

137.

5272502

Gyakorló képi diagnosztikai, nukleáris medicina és sugárterápiás asszisztens

1,3776

138.

5272503

Gyakorló klinikai laboratóriumi asszisztens

1,1271

139.

5281502

Gyakorló kozmetikus

1,2420

140.

5272303

Gyakorló mentőápoló

1,2524

141.

5272504

Gyakorló szövettani asszisztens

1,3776

142.

3452105

Gyártósori gépbeállító

1,5028

143.

3176101

Gyermek- és ifjúsági felügyelő

0,8384

144.

5476101

Gyermekotthoni asszisztens

0,9315

145.

3562201

Gyógy- és fűszernövénytermesztő

1,3776

146.

5472601

Gyógy- és sportmasszőr

1,2420

147.

5414001

Gyógypedagógiai segítő munkatárs

0,8384

148.

5552402

Gyógyszeripari laboratóriumi technikus

1,2524

149.

3152402

Gyógyszer-készítménygyártó

1,3776

150.

5572003

Gyógyszertári asszisztens

1,1385

151.

3181102

Gyorséttermi ételeladó

1,1178

152.

3154104

Gyümölcspálinka-gyártó

1,5028

153.

5484101

Hajózási technikus

0,8910

154.

3462401

Halász, haltenyésztő

1,3068

155.

5421301

Hangmester

1,0247

156.

5521501

Hangszerkészítő és -javító (hangszercsoport megjelölésével)

1,2420

157.

3176102

Házi időszakos gyermekgondozó

0,9315

158.

3452106

Hegesztő

2,0076

159.

3152107

Hengerész

1,5028

160.

5458202

Hídépítő és -fenntartó technikus

0,8910

161.

5486302

Honvéd altiszt (az ágazat/szakmairány megjelölésével)

1,5057

162.

5586301

Honvéd zászlós (az ágazat/szakmairány megjelölésével)

1,5057

163.

3162402

Horgásztókezelő

0,9000

164.

3185101

Hulladékfeldolgozógép-kezelő

0,8910

165.

5585001

Hulladékgazdálkodó szaktechnikus

0,8100

166.

2185101

Hulladékgyűjtő és -szállító

0,8910

167.

2185102

Hulladékválogató és -feldolgozó

0,8910

168.

5554104

Hús- és baromfiipari szaktechnikus

1,3776

169.

3454103

Húsipari termékgyártó

1,5028

170.

3154105

Húskészítmény gyártó

1,3068

171.

3458205

Hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő

1,8368

172.

3558203

Hűtő-, klíma- és hőszivattyú berendezés-szerelő

1,5028

173.

5481201

Idegenvezető

1,0247

174.

5448103

Infokommunikációs hálózatépítő és üzemeltető

0,9801

175.

5448104

Informatikai rendszergazda

1,2524

176.

3452104

Ipari gépész

2,0076

177.

3454304

Ipari gumitermék előállító

1,5028

178.

3152202

Ipari olaj- és gáztüzelő-berendezés kezelő

1,5028

179.

32 582 05

Ipari szigetelő bádogos

1,4157

180.

5434601

Irodai asszisztens

0,8019

181.

5448201

IT mentor

0,9801

182.

3452503

Járműfényező

1,6425

183.

3452107

Járműipari fémalkatrész-gyártó

1,5028

184.

3452504

Járműkarosszéria előkészítő, felületbevonó

1,6425

185.

3452505

Járműkarosszéria készítő, szerelő

1,6425

186.

5421204

Jazz-zenész (szakmairány megjelölésével)

1,0247

187.

5521105

Jelmeztervező

1,2420

188.

32 543 02

Kádár, bognár

1,4157

189.

3458206

Kályhás

1,3662

190.

3452506

Karosszérialakatos

1,6425

191.

3454205

Kárpitos

1,2420

192.

5572510

Képi diagnosztikai, nukleáris medicina és sugárterápiás asszisztens

1,3776

193.

3421102

Kerámia, porcelán készítő (a szakmairány megjelölésével)

1,6281

194.

5421105

Kerámiaműves

1,5028

195.

3152501

Kerékpárszerelő

1,1385

196.

5434101

Kereskedő

0,7128

197.

3162201

Kertépítő és -fenntartó

0,9900

198.

3462202

Kertész

1,3776

199.

5562201

Kertészeti szaktechnikus

1,3177

200.

2162201

Kerti munkás

0,8748

201.

3154205

Kesztyűs

1,3068

202.

3154106

Keveréktakarmány-gyártó

1,0890

203.

2154303

Kézi könyvkötő

1,2420

204.

5421302

Kiadványszerkesztő

0,9900

205.

5476102

Kisgyermekgondozó, -nevelő

0,9315

206.

3454305

Kishajóépítő, -karbantartó

1,0890

207.

3152203

Kisteljesítményű kazán fűtő (max. 2 t/h)

1,5028

208.

5421205

Klasszikus zenész (szakmairány megnevezésével)

1,1385

209.

5572511

Klinikai fogászati higiénikus

0,9900

210.

5572512

Klinikai laboratóriumi asszisztens

1,1271

211.

5452104

Kohászati technikus

1,0890

212.

2181101

Konyhai kisegítő

1,1178

213.

5521303

Korrektor

0,9900

214.

2121501

Kosárfonó

1,2420

215.

5581502

Kozmetikus

1,2420

216.

3458207

Kőfaragó, műköves és épületszobrász

1,3662

217.

3458208

Kőműves és hidegburkoló

1,6698

218.

3454306

Könyvkötő és nyomtatványfeldolgozó

1,3662

219.

5485001

Környezetvédelmi technikus

0,8100

220.

5585002

Környezetvédelmi-mérés szaktechnikus

0,8100

221.

3154206

Kötő

1,0800

222.

5452303

Közlekedésautomatikai műszerész

1,1385

223.

3458209

Központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő

1,8368

224.

5484102

Közúti közlekedésüzemvitel-ellátó

0,7200

225.

5452401

Laboratóriumi technikus

1,0247

226.

2154201

Lakástextil-készítő

1,2420

227.

5521106

Lakberendező

1,1385

228.

5472501

Látszerész és fotócikk-kereskedő

1,1880

229.

5484103

Légi közlekedésüzemvitel-ellátó

0,7217

230.

5558201

Létesítményi energetikus

0,9900

231.

2162101

Lóápoló és gondozó

1,2524

232.

5434501

Logisztikai ügyintéző

0,8748

233.

5481202

Lovastúra-vezető

1,3776

234.

3462102

Lovász

1,3776

235.

5458203

Magasépítő technikus

0,8019

236.

5554105

Malom- és keveréktakarmány-ipari szaktechnikus

1,3776

237.

3484102

Matróz-gépkezelő

0,8910

238.

5452304

Mechatronikai technikus

1,2650

239.

3452301

Mechatronikus-karbantartó

1,2420

240.

5458204

Mélyépítő technikus

0,8019

241.

3154403

Mélyfúró

1,1979

242.

5576203

Mentálhigiénés asszisztens

1,0350

243.

5572311

Mentőápoló

1,1385

244.

2121502

Mézeskalács-készítő

1,3068

245.

3481102

Mezőgazdasági gazdaasszony, falusi vendéglátó

1,5028

246.

3452108

Mezőgazdasági gépész

1,6425

247.

5452105

Mezőgazdasági gépésztechnikus

1,5057

248.

3552102

Mezőgazdasági gépjavító

1,5057

249.

2162102

Mezőgazdasági munkás

1,0800

250.

5462102

Mezőgazdasági technikus

1,1979

251.

3454104

Molnár

1,3776

252.

2162302

Motorfűrész-kezelő

1,1979

253.

3452507

Motorkerékpár-szerelő

1,0350

254.

5421303

Mozgókép- és animációkészítő

1,1880

255.

3152108

Műanyag hegesztő

1,3776

256.

3452109

Műanyagfeldolgozó

1,3662

257.

5452106

Műanyagfeldolgozó technikus

1,1271

258.

3554301

Műbútorasztalos

1,3662

259.

5558202

Műemlékfenntartó technikus

0,8019

260.

3558204

Műemléki díszítőszobrász

1,0692

261.

3558205

Műemléki helyreállító

1,0692

262.

5448105

Műszaki informatikus

0,8910

263.

3134103

Műszakicikk-eladó

1,3662

264.

5552403

Műszeres analitikus

1,2524

265.

3154207

Nemszőtt-termék gyártó

1,0800

266.

3421501

Népi kézműves (a szakmairány megjelölésével)

1,5028

267.

5421206

Népzenész (szakmairány megjelölésével)

1,2524

268.

5434502

Nonprofit menedzser

0,6930

269.

3454206

Női szabó

1,5028

270.

5562102

Növényvédelmi szaktechnikus

1,0781

271.

5585003

Nukleáris környezetvédelmi szaktechnikus

0,8100

272.

3158203

Nyílászáró és árnyékolástechnikai szerelő

1,3068

273.

5421304

Nyomdaipari gépmester

1,1385

274.

3472501

Optikai üvegcsiszoló

1,3662

275.

5472602

Ortopédiai műszerész

1,5028

276.

5552304

Orvosi elektronikai technikus

1,1385

277.

5421106

Ötvös, fémműves

1,5028

278.

5421207

Pantomimes

1,0060

279.

32 543 03

Papírgyártó és -feldolgozó

1,0800

280.

5552404

Papíripari technikus

1,0247

281.

5458102

Parképítő és fenntartó technikus

1,1903

282.

2162202

Parkgondozó

1,0800

283.

3552103

Patkolókovács

1,5028

284.

5414002

Pedagógiai- és családsegítő munkatárs

0,7545

285.

3454105

Pék

1,5057

286.

5434301

Pénzügyi termékértékesítő (bank, befektetés, biztosítás)

0,9000

287.

5434401

Pénzügyi-számviteli ügyintéző

0,7200

288.

3481103

Pincér

1,1178

289.

5484109

Postai üzleti ügyintéző

0,8748

290.

5576204

Pszichiátriai gondozó

0,9315

291.

3134104

Raktáros

1,0800

292.

5476201

Rehabilitációs nevelő, segítő

0,9315

293.

3558206

Rekonstrukciós és műemléki festő, mázoló

1,0692

294.

5452505

Repülőgépész

1,0247

295.

5452506

Repülőgépsárkány-szerelő

1,1385

296.

5454202

Ruhaipari technikus

1,0247

297.

3154107

Sajtkészítő

1,3068

298.

3158204

Sírkő és műkőkészítő

1,3662

299.

3581101

Sommelier

1,3776

300.

3154108

Sörgyártó

1,5028

301.

3554101

Speciális állatfeldolgozó

1,5711

302.

5481302

Sportedző (a sportág megjelölésével)

1,0247

303.

3181301

Sportoktató (a sportág megjelölésével)

1,0247

304.

5554106

Sütő- és cukrászipari szaktechnikus

1,5057

305.

2154102

Sütőipari és gyorspékségi munkás

1,3662

306.

3481104

Szakács

1,5028

307.

5484104

Szállítmányozási ügyintéző

0,7200

308.

3134602

Számítógépes adatrögzítő

0,8019

309.

3148101

Számítógépes műszaki rajzoló

0,9801

310.

3452302

Számítógép-szerelő, karbantartó

1,1979

311.

3458210

Szárazépítő

1,2420

312.

5576205

Szenvedélybeteg gondozó

0,9315

313.

3452110

Szerszámkészítő

2,0076

314.

5521201

Színész II.

1,2420

315.

5452107

Színháztechnikus, szcenikus

1,3662

316.

2158201

Szobafestő

1,3662

317.

5421107

Szobrász

1,5028

318.

5476202

Szociális asszisztens

0,9315

319.

3476201

Szociális gondozó és ápoló

1,1385

320.

5476203

Szociális szakgondozó

0,9315

321.

5576206

Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző

0,9315

322.

5421305

Szoftverfejlesztő

1,5307

323.

5421208

Szórakoztató zenész (a szakmairány megjelölésével)

1,1271

324.

3454106

Szőlész-borász

1,5028

325.

5572516

Szövettani asszisztens

1,3776

326.

3154208

Szövő

1,1880

327.

5421209

Táncos (szakmairány megjelölésével)

1,2110

328.

5554107

Tartósítóipari szaktechnikus

1,3688

329.

3152301

Távközlési és informatikai hálózatszerelő

0,9900

330.

5452305

Távközlési technikus

0,8100

331.

5554108

Tejipari szaktechnikus

1,3776

332.

3154109

Tejtermékgyártó

1,5028

333.

5585004

Települési környezetvédelmi szaktechnikus

0,8100

334.

5558103

Térképész szaktechnikus

0,9900

335.

5585005

Természetvédelmi szaktechnikus

0,8910

336.

3558207

Tetőfedő

1,2524

337.

5454203

Textilipari technikus

0,9315

338.

5421108

Textilműves

1,3662

339.

2154202

Textiltermék-összeállító

1,2420

340.

32 853 03

Tisztítás-technológiai szakmunkás

0,9720

341.

5481203

Turisztikai szervező, értékesítő

0,9801

342.

3158205

Tüzelőberendezés égéstermék elvezető készítő

1,3662

343.

3458211

Útépítő

1,3776

344.

5458205

Útépítő és -fenntartó technikus

0,8910

345.

3154110

Üdítőital-ipari termékgyártó

1,3068

346.

5434602

Ügyviteli titkár

0,8019

347.

5421109

Üvegműves

1,5028

348.

5586302

Vadászpuska műves

1,5028

349.

2154103

Vágóhídi munkás

1,4157

350.

3454401

Vájár

2,0076

351.

5434402

Vállalkozási és bérügyintéző

0,7200

352.

5434403

Vám-, jövedéki- és termékdíj ügyintéző

0,7200

353.

5458206

Vasútépítő és -fenntartó technikus

0,8910

354.

5484105

Vasútforgalmi szolgálattevő

0,7290

355.

5484106

Vasúti árufuvarozási ügyintéző

0,6930

356.

5484107

Vasúti személyszállítási ügyintéző

0,8100

357.

5452507

Vasúti villamos jármű szerelője

1,1385

358.

5452508

Vasúti vontatott jármű szerelője

1,1385

359.

5552503

Vasútijármű-technikus

0,8910

360.

3152403

Vegyianyaggyártó

1,2524

361.

5452402

Vegyipari technikus

1,0247

362.

5481101

Vendéglátásszervező-vendéglős

1,3776

363.

3481105

Vendéglátó eladó

1,0692

364.

3581102

Vendéglátó-üzletvezető

1,2524

365.

5558104

Vidékfejlesztési szaktechnikus

1,0890

366.

3452204

Villanyszerelő

1,8368

367.

3154111

Vincellér

1,4157

368.

3121501

Virágbolti eladó

1,1178

369.

3521502

Virágdekoratőr

1,1783

370.

3121502

Virágkötő

1,2296

371.

3421504

Virágkötő és virágkereskedő

1,3177

372.

3485301

Víz- és csatornaműkezelő

1,2524

373.

3458212

Víz-, csatorna- és közmű-rendszerszerelő

1,8368

374.

5558203

Vízépítő technikus

0,8910

375.

5585006

Vízgazdálkodó szaktechnikus

0,8100

376.

3558208

Vízgépészeti és technológiai berendezésszerelő

1,5028

377.

5484108

Vízi közlekedésüzemvitel-ellátó

0,7200

378.

3552501

Vizi sportmotor-szerelő

0,8100

379.

3185303

Vízkárelhárító

1,4801

380.

3185304

Vízműkezelő

1,4801

381.

5485301

Vízügyi technikus

0,8910

382.

3152109

Volfrámelektródás védőgázas ívhegesztő

1,6425

383.

3154112

Zöldség- és gyümölcsfeldolgozó

1,3068

384.

3562202

Zöldség- és gyümölcstermesztő

1,1385

385.

3158206

Zsaluzóács

1,5028

3. melléklet a 280/2011. (XII. 20.) Korm. rendelethez28



A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény hatálya alá tartozó államilag elismert szakképesítések súlyszorzói 2016. szeptember 1-jétől

A

B

C

D

Sorszám

Szakképesítés

Szakképesítésenkénti
súlyszorzó

Azonosító száma

Megnevezése

1.

3454301

Abroncsgyártó

1,5028

2.

3458201

Ács

1,8368

3.

5562101

Agrár áruforgalmazó szaktechnikus

1,0350

4.

5534402

Államháztartási mérlegképes könyvelő

1,0247

5.

5434404

Államháztartási ügyintéző

0,7200

6.

3162101

Állatgondozó

1,3662

7.

3562101

Állattartó szakmunkás

1,3662

8.

3462103

Állattartó szakmunkás

1,3776

9.

5462101

Állattenyésztő és állategészségügyi technikus

1,3776

10.

5552503

Alternatív gépjárműhajtási technikus

0,8910

11.

5572301

Ápoló

1,3915

12.

3162102

Aranykalászos gazda

1,3068

13.

5521101

Aranyműves

1,5028

14.

5521202

Artista I. (a szakmairány megnevezésével)

1,2296

15.

5421201

Artista II. (a szakmairány megnevezésével)

1,3320

16.

3454302

Asztalos

1,5028

17.

2154301

Asztalosipari szerelő

1,2420

18.

3552201

Audio- és vizuáltechnikai műszerész

1,0800

19.

5472502

Audiológiai asszisztens és hallásakusztikus

0,9900

20.

3584101

Autóbuszvezető

3,5574

21.

5452501

Autóelektronikai műszerész

1,1385

22.

3452101

Autógyártó

1,6425

23.

3552301

Automatikai berendezés karbantartó

1,1880

24.

5452301

Automatikai technikus

1,0890

25.

5452502

Autószerelő

1,2524

26.

5552501

Autótechnikus

0,9900

27.

5452503

Avionikus

1,0247

28.

3121201

Bábkészítő

1,2420

29.

3458202

Bádogos

1,3662

30.

3454402

Bányaművelő

1,3068

31.

5454401

Bányaművelő technikus

0,8910

32.

3581301

Belovagló

1,2870

33.

5552305

Beszédátviteli rendszerüzemeltető technikus

1,2524

34.

3172301

Betegkísérő

0,8384

35.

3258201

Betonszerkezet-készítő, betonelem gyártó

1,3310

36.

3152101

Bevontelektródás kézi ívhegesztő

1,6425

37.

3562102

Biogazdálkodó

1,1385

38.

3154101

Bolti hentes

1,4801

39.

5554101

Bor- és pezsgőgyártó szaktechnikus

1,3688

40.

3154102

Borász

1,5028

41.

3454201

Bőrdíszműves

1,3068

42.

5454201

Bőrfeldolgozó-ipari technikus

1,1271

43.

3154201

Bőrtárgy készítő

1,2420

44.

5521102

Bronzműves és szoboröntő

1,5028

45.

3458213

Burkoló

1,3068

46.

5448101

CAD-CAM informatikus

0,9801

47.

3154202

Cipőfelsőrész-készítő

1,2420

48.

3454202

Cipőkészítő

1,2420

49.

3552101

CNC gépkezelő

1,6425

50.

5554102

Cukor- és édesipari szaktechnikus

1,3688

51.

3481101

Cukrász

1,5028

52.

2181401

Családellátó

1,5028

53.

3481401

Családi gazdálkodó

1,6425

54.

5572302

Csecsemő- és gyermekápoló

1,3915

55.

3154113

Csokoládétermék-gyártó

1,2420

56.

2154101

Csontozó munkás

1,4157

57.

3158201

Csőhálózatszerelő

1,5028

58.

5421101

Dekoratőr

1,2420

59.

3576201

Demencia gondozó

0,9801

60.

3581103

Diétás szakács

1,8368

61.

5521103

Díszítő festő

1,3662

62.

5552101

Díszletkivitelező

0,8910

63.

5521104

Díszlettervező

1,1385

64.

3421101

Díszműkovács

1,2420

65.

3462201

Dísznövénykertész

1,3776

66.

5421102

Divat- és stílustervező

1,1385

67.

5552401

Drog- és toxikológiai technikus

1,1385

68.

3454101

Édesipari termékgyártó

1,5057

69.

3272001

Egészségfejlesztési segítő

0,8910

70.

5472001

Egészségügyi asszisztens

0,9900

71.

5534403

Egyéb szervezeti mérlegképes könyvelő

1,0781

72.

5521203

Egyházzenész I. (a szakmairány megjelölésével)

1,2420

73.

5421202

Egyházzenész II. (a szakmairány megjelölésével)

1,2420

74.

3434101

Eladó

1,2420

75.

3452201

Elektromechanikai műszerész

1,3662

76.

3452202

Elektromos gép- és készülékszerelő

1,3662

77.

3152201

Elektronikai gyártósori műszerész

1,5972

78.

3452203

Elektronikai műszerész

1,3662

79.

5452302

Elektronikai technikus

1,2524

80.

5552301

Elektronikus hozzáférési és magánhálózati rendszerüzemeltető technikus

1,2524

81.

5552302

Elektronikus műsorközlő és tartalomátviteli rendszerüzemeltető technikus

1,2524

82.

3134105

Élelmiszer-, vegyiáru eladó

1,2420

83.

5454101

Élelmiszeripari analitikus technikus

1,3688

84.

5452101

Élelmiszeripari gépésztechnikus

1,2319

85.

3454102

Élelmiszeripari szakmunkás

1,5028

86.

5454102

Élelmiszeripari technikus

1,0781

87.

3452111

Építő-, szállító- és munkagép-szerelő

0,7217

88.

3458203

Épület- és szerkezetlakatos

1,9203

89.

5458201

Épületgépész technikus

0,9801

90.

5462301

Erdészeti és vadgazdálkodási technikus

1,2319

91.

5452102

Erdészeti gépésztechnikus

1,3688

92.

3462301

Erdészeti szakmunkás

1,5057

93.

5462302

Erdésztechnikus

1,1271

94.

2162301

Erdőművelő

0,9900

95.

5472603

Ergoterapeuta

1,0890

96.

5554103

Erjedés- és üdítőitalipari szaktechnikus

1,2319

97.

3454107

Erjedés- és üdítőitalipari termékgyártó

1,3068

98.

5452201

Erősáramú elektrotechnikus

1,2524

99.

5521107

Ezüstműves

1,2420

100.

2154302

Faipari gépkezelő

1,2420

101.

5454301

Faipari technikus

1,0247

102.

3162202

Faiskolai kertész

1,2420

103.

3162301

Fakitermelő

1,2524

104.

3154115

Falusi vendéglátó

1,3068

105.

3154301

Famegmunkáló

1,2524

106.

5486301

Fegyverműszerész

1,5028

107.

3454203

Fehérnemű-készítő és kötöttáru összeállító

1,5028

108.

3454204

Férfiszabó

1,5028

109.

3172501

Fertőtlenítő-sterilező

0,9900

110.

5421103

Festő

1,3662

111.

3458204

Festő, mázoló, tapétázó

1,3662

112.

3452102

Finommechanikai műszerész

1,5028

113.

5481301

Fitness-wellness instruktor

0,9222

114.

5472503

Fizioterápiás asszisztens

0,8100

115.

5454402

Fluidumkitermelő technikus

0,8910

116.

5581501

Fodrász

1,1178

117.

5481501

Fodrász

1,2296

118.

3481106

Fogadós

0,9720

119.

5472002

Fogászati asszisztens

0,9900

120.

5576201

Foglalkozás-szervező

1,0350

121.

5572401

Fogtechnikus

1,6281

122.

5472401

Fogtechnikus gyakornok

1,3776

123.

3152103

Fogyóelektródás védőgázas ívhegesztő

1,6425

124.

3454303

Formacikk-gyártó

1,5028

125.

5481001

Fotográfus és fotótermék-kereskedő

1,1880

126.

5458101

Földmérő, földügyi és térinformatikai technikus

0,9900

127.

3152104

Fröccsöntő

1,3776

128.

3558201

Gáz- és hőtermelő berendezés-szerelő

1,5028

129.

3462101

Gazda

1,8368

130.

5448102

Gazdasági informatikus

1,2524

131.

3152105

Gázhegesztő

1,3068

132.

5454403

Gázipari technikus

0,8197

133.

5452103

Gépgyártástechnológiai technikus

1,6730

134.

3452103

Gépi forgácsoló

2,0076

135.

3452502

Gépjármű mechatronikus

1,6425

136.

3484101

Gépjármű-építési, szerelési logisztikus

1,6425

137.

3452501

Gépjárműépítő, szerelő

1,6425

138.

5552303

Gerinchálózati rendszerüzemeltető technikus

1,2524

139.

5576202

Gerontológiai gondozó

0,9315

140.

3181103

Gondnok

1,1178

141.

5421104

Grafikus

1,2420

142.

5454302

Gumiipari technikus

1,2524

143.

5421203

Gyakorlatos színész (a szakmairány megjelölésével)

1,2420

144.

5472302

Gyakorló ápoló

1,3915

145.

5472303

Gyakorló csecsemő- és gyermekápoló

1,3688

146.

5272003

Gyakorló gyógyszertári asszisztens

1,1271

147.

5421501

Gyakorló hangszerkészítő és -javító (hangszercsoport megjelölésével)

1,3662

148.

5472504

Gyakorló klinikai laboratóriumi asszisztens

1,1271

149.

5472301

Gyakorló mentőápoló

1,2524

150.

5472505

Gyakorló szövettani asszisztens

1,3776

151.

3452105

Gyártósori gépbeállító

1,5028

152.

3176101

Gyermek- és ifjúsági felügyelő

0,8384

153.

5476101

Gyermekotthoni asszisztens

0,9315

154.

3562201

Gyógy- és fűszernövénytermesztő

1,3776

155.

5472604

Gyógymasszőr

1,2420

156.

5414001

Gyógypedagógiai segítő munkatárs

0,8384

157.

5552405

Gyógyszeripari szaktechnikus

1,2524

158.

3452401

Gyógyszerkészítmény-gyártó

1,3776

159.

3152402

Gyógyszerkészítmény-gyártó

1,3776

160.

5572003

Gyógyszertári asszisztens

1,1385

161.

5472003

Gyógyszertári asszisztens

1,1385

162.

3484103

Hajós szakmunkás

1,3177

163.

5484101

Hajózási technikus

0,8910

164.

3462401

Halász, haltenyésztő

1,3068

165.

5421301

Hangmester

1,0247

166.

5521501

Hangszerkészítő és -javító (hangszercsoport megjelölésével)

1,2420

167.

5521301

Hangtárvezető

1,1903

168.

3176102

Házi időszakos gyermekgondozó

0,9315

169.

5552306

Háztartási gépszervíz szaktechnikus

1,1271

170.

3452106

Hegesztő

2,0076

171.

5458202

Hídépítő és -fenntartó technikus

0,8910

172.

5486302

Honvéd altiszt (az ágazat/szakmairány megjelölésével)

1,5057

173.

5586301

Honvéd zászlós (az ágazat/szakmairány megjelölésével)

1,5057

174.

5585001

Hulladékgazdálkodó szaktechnikus

0,8100

175.

2185101

Hulladékgyűjtő és -szállító

0,8910

176.

2185102

Hulladékválogató és -feldolgozó

0,8910

177.

5554104

Hús- és baromfiipari szaktechnikus

1,3776

178.

3454103

Húsipari termékgyártó

1,5028

179.

3154105

Húskészítmény gyártó

1,3068

180.

3458205

Hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő

1,8368

181.

3558203

Hűtő-, klíma- és hőszivattyúberendezés-szerelő

1,5028

182.

3154116

Hűtőipari munkás

1,1385

183.

5481201

Idegenvezető

1,0247

184.

5434701

Idegennyelvű ipari és kereskedelmi ügyintéző

1,2855

185.

5448103

Infokommunikációs hálózatépítő és üzemeltető

0,9801

186.

5548102

Információrendszer-szervező

1,1385

187.

5448106

Informatikai rendszerüzemeltető

1,2524

188.

3185305

Intézménytakarító

1,0247

189.

3452104

Ipari gépész

2,0076

190.

3454304

Ipari gumitermék előállító

1,5028

191.

5434603

Irodai titkár

1,3093

192.

5448201

IT mentor

0,9801

193.

3452503

Járműfényező

1,6425

194.

3452107

Járműipari fémalkatrész-gyártó

1,5028

195.

5552307

Járműipari karbantartó technikus

1,0247

196.

3452504

Járműkarosszéria előkészítő, felületbevonó

1,6425

197.

3452505

Járműkarosszéria készítő, szerelő

1,6425

198.

5521204

Jazz-zenész I. (a szakmairány megjelölésével)

1,0247

199.

5421204

Jazz-zenész II. (a szakmairány megjelölésével)

1,0247

200.

5484110

Jegyvizsgáló

1,1385

201.

5521105

Jelmeztervező

1,2420

202.

3254302

Kádár, bognár

1,7303

203.

3458206

Kályhás

1,3662

204.

5472506

Kardiológiai és angiológiai asszisztens

0,8100

205.

3452506

Karosszérialakatos

1,6425

206.

3454205

Kárpitos

1,2420

207.

3154117

Keksz- és ostyagyártó

1,2420

208.

5572510

Képi diagnosztikai, nukleáris medicina és sugárterápiás asszisztens

1,3776

209.

3421102

Kerámia, porcelán készítő (a szakmairány megjelölésével)

1,6281

210.

5421105

Kerámiaműves

1,5028

211.

3152501

Kerékpárszerelő

1,1385

212.

5434102

Kereskedelmi képviselő

1,0712

213.

5434101

Kereskedő

0,7128

214.

3462202

Kertész

1,3776

215.

5562201

Kertészeti szaktechnikus

1,3177

216.

2162201

Kerti munkás

0,8748

217.

3154205

Kesztyűs

1,3068

218.

2154303

Kézi könyvkötő

1,2420

219.

5421306

Kiadványszerkesztő technikus

0,9900

220.

3534501

Kis- és középvállalkozások ügyvezetője I.

0,5249

221.

5534501

Kis- és középvállalkozások ügyvezetője II.

0,5249

222.

5476102

Kisgyermekgondozó, -nevelő

0,9315

223.

3454305

Kishajóépítő, -karbantartó

1,0890

224.

3154118

Kistermelői élelmiszerelőállító

1,1385

225.

3454108

Kistermelői élelmiszerelőállító, falusi vendéglátó

1,3177

226.

5521205

Klasszikus zenész I. (a szakmairány megnevezésével)

1,1178

227.

5421205

Klasszikus zenész II. (a szakmairány megnevezésével)

1,1178

228.

5572511

Klinikai fogászati higiénikus

0,9900

229.

5572518

Klinikai laboratóriumi szakasszisztens

1,1271

230.

5472507

Klinikai neurofiziológiai asszisztens

0,8910

231.

5452509

Kocsivizsgáló

1,1385

232.

5452104

Kohászati technikus

1,0890

233.

3154119

Konzervgyártó

1,2420

234.

2181101

Konyhai kisegítő

1,1178

235.

5521303

Korrektor

0,9900

236.

2121501

Kosárfonó

1,2420

237.

5581502

Kozmetikus

1,2420

238.

5481502

Kozmetikus

1,2420

239.

3458207

Kőfaragó, műköves és épületszobrász

1,3662

240.

3458214

Kőműves

1,5972

241.

3458208

Kőműves és hidegburkoló

1,6698

242.

3454306

Könyvkötő – nyomtatványfeldolgozó

1,3662

243.

5485001

Környezetvédelmi technikus

0,8100

244.

5585002

Környezetvédelmi-mérés szaktechnikus

0,8100

245.

5452303

Közlekedésautomatikai műszerész

1,1385

246.

5434502

Közművelődési és közönségkapcsolati szakember (a szakmairány megnevezésével)

1,3093

247.

3458209

Központifűtés- és gázhálózat-rendszerszerelő

1,8368

248.

5484102

Közúti közlekedésüzemvitel-ellátó

0,7200

249.

5434501

Közszolgálati ügyintéző

0,9641

250.

2154201

Lakástextil-készítő

1,2420

251.

5521106

Lakberendező

1,1385

252.

5472508

Látszerész és optikai áru kereskedő

1,1880

253.

5484103

Légi közlekedésüzemvitel-ellátó

0,7217

254.

5558201

Létesítményi energetikus

0,9900

255.

2162101

Lóápoló és gondozó

1,2524

256.

5484111

Logisztikai és szállítmányozási ügyintéző

0,8712

257.

5481202

Lovastúra-vezető

1,3776

258.

3462102

Lovász

1,3776

259.

5458203

Magasépítő technikus

0,8019

260.

5554105

Malom- és keveréktakarmány-ipari szaktechnikus

1,3776

261.

5452304

Mechatronikai technikus

1,2650

262.

3452301

Mechatronikus-karbantartó

1,2420

263.

5458204

Mélyépítő technikus

0,8019

264.

5576203

Mentálhigiénés asszisztens

1,0350

265.

5572311

Mentőápoló

1,1385

266.

2121502

Mézeskalács-készítő

1,3068

267.

3481102

Mezőgazdasági gazdaasszony, falusi vendéglátó

1,5028

268.

3452108

Mezőgazdasági gépész

1,6425

269.

5452105

Mezőgazdasági gépésztechnikus

1,5057

270.

3552102

Mezőgazdasági gépjavító

1,5057

271.

2162102

Mezőgazdasági munkás

1,0800

272.

5462102

Mezőgazdasági technikus

1,1979

273.

5521304

Mobilalkalmazás fejlesztő

1,0247

274.

3454104

Molnár

1,3776

275.

2162302

Motorfűrész-kezelő

1,1979

276.

3452507

Motorkerékpár-szerelő

1,0350

277.

5421303

Mozgókép- és animációkészítő

1,1880

278.

5521305

Multimédia-alkalmazásfejlesztő

1,0247

279.

3152108

Műanyaghegesztő

1,3776

280.

3452109

Műanyagfeldolgozó

1,3662

281.

5452106

Műanyagfeldolgozó technikus

1,1271

282.

3554301

Műbútorasztalos

1,3662

283.

5558202

Műemlékfenntartó technikus

0,8019

284.

3558204

Műemléki díszítőszobrász

1,0692

285.

3558205

Műemléki helyreállító

1,0692

286.

5448105

Műszaki informatikus

0,8910

287.

5552403

Műszeres analitikus

1,2524

288.

5421110

Művészeti és médiafotográfus

1,0692

289.

3421501

Népi kézműves (a szakmairány megjelölésével)

1,5028

290.

5521206

Népzenész I. (a szakmairány megjelölésével)

1,2524

291.

5421206

Népzenész II. (a szakmairány megjelölésével)

1,2524

292.

5434502

Nonprofit menedzser

0,6930

293.

3454206

Női szabó

1,5028

294.

5562102

Növényvédelmi szaktechnikus

1,0781

295.

5585003

Nukleáris környezetvédelmi szaktechnikus

0,8100

296.

5421307

Nyomdaipari technikus

1,1385

297.

3472501

Optikai üvegcsiszoló

1,3662

298.

5472602

Ortopédiai műszerész

1,5028

299.

5552304

Orvosi elektronikai technikus

1,1385

300.

5421106

Ötvös

1,5028

301.

5421207

Pantomimes

1,0060

302.

3154311

Papírgyártó

1,1880

303.

32 543 03

Papírgyártó és -feldolgozó

1,0800

304.

5552404

Papíripari technikus

1,0247

305.

5458102

Parképítő és fenntartó technikus

1,1903

306.

2162202

Parkgondozó

1,0800

307.

3552103

Patkolókovács

1,5028

308.

5414002

Pedagógiai és családsegítő munkatárs

0,7545

309.

3454105

Pék

1,5057

310.

5434301

Pénzügyi termékértékesítő (bank, befektetés, biztosítás)

0,9000

311.

5434401

Pénzügyi-számviteli ügyintéző

0,7200

312.

5472004

Perioperatív asszisztens

0,7290

313.

3481103

Pincér

1,1178

314.

5484109

Postai üzleti ügyintéző

0,8748

315.

5576204

Pszichiátriai gondozó

0,9315

316.

5472509

Radiográfiai asszisztens

0,8100

317.

3134104

Raktáros

1,0800

318.

5476201

Rehabilitációs nevelő, segítő

0,9315

319.

3558206

Rekonstrukciós és műemléki festő, mázoló

1,0692

320.

3486101

Rendészeti őr

1,0712

321.

5486101

Rendőr tiszthelyettes (a szakmairány megjelölésével)

1,5057

322.

5452510

Repülőgép szerelő

0,8019

323.

5454202

Ruhaipari technikus

1,0247

324.

3158204

Sírkő és műkőkészítő

1,3662

325.

3581101

Sommelier

1,3776

326.

3554101

Speciális állatfeldolgozó

1,5711

327.

5481302

Sportedző (a sportág megjelölésével)

1,0247

328.

5572602

Sportmasszőr

0,8910

329.

5554106

Sütő- és cukrászipari szaktechnikus

1,5057

330.

2154102

Sütőipari és gyorspékségi munkás

1,3662

331.

3481104

Szakács

1,5028

332.

3134602

Számítógépes adatrögzítő

0,9801

333.

3148101

Számítógépes műszaki rajzoló

0,9801

334.

3452302

Számítógép-szerelő, karbantartó

1,1979

335.

3458210

Szárazépítő

1,2420

336.

5576205

Szenvedélybeteg gondozó

0,9315

337.

3452110

Szerszámkészítő

2,0076

338.

5521201

Színész

1,2420

339.

5452107

Színháztechnikus, szcenikus

1,3662

340.

5452108

Színpad- és porondtechnikus

1,0692

341.

5552102

Színpadi fénytervező

1,0247

342.

5552103

Színpadi magasépítő

0,9720

343.

2158201

Szobafestő

1,3662

344.

5421107

Szobrász

1,5028

345.

5476202

Szociális asszisztens

0,9315

346.

3476201

Szociális gondozó és ápoló

1,1385

347.

5476203

Szociális szakgondozó

0,9315

348.

5576206

Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző

0,9315

349.

5421305

Szoftverfejlesztő

1,5307

350.

5521207

Szórakoztató zenész I. (a szakmairány megjelölésével)

1,1271

351.

5421208

Szórakoztató zenész II. (a szakmairány megjelölésével)

1,1271

352.

3454106

Szőlész-borász

1,5028

353.

5572521

Szövettani szakasszisztens

1,3776

354.

5521208

Táncos I. (a szakmairány megjelölésével)

1,2855

355.

5421209

Táncos II. (a szakmairány megjelölésével)

1,2855

356.

3454109

Tartósítóipari szakmunkás

1,4375

357.

5554107

Tartósítóipari szaktechnikus

1,3688

358.

5452305

Távközlési technikus

0,8100

359.

3584102

Tehergépkocsi-vezető

3,1124

360.

3454110

Tejipari szakmunkás

1,4375

361.

5554108

Tejipari szaktechnikus

1,3776

362.

5585004

Települési környezetvédelmi szaktechnikus

0,8100

363.

5548101

Térinformatikus

1,3776

364.

5558103

Térképész szaktechnikus

0,9900

365.

5585005

Természetvédelmi szaktechnikus

0,8910

366.

3558207

Tetőfedő

1,2524

367.

3458215

Tetőfedő

1,3068

368.

5454203

Textilipari technikus

0,9315

369.

5421108

Textilműves

1,3662

370.

2154202

Textiltermék-összeállító

1,2420

371.

3285303

Tisztítástechnológiai szakmunkás

0,9720

372.

5481203

Turisztikai szervező, értékesítő

0,9801

373.

3458211

Útépítő

1,3776

374.

5458205

Útépítő és -fenntartó technikus

0,8910

375.

5421109

Üvegműves

1,5028

376.

5434001

Üzleti szolgáltatási munkatárs

1,0474

377.

5586302

Vadászpuska műves

1,5028

378.

5462501

Vadgazdálkodási technikus

1,0781

379.

2154103

Vágóhídi munkás

1,4157

380.

5434402

Vállalkozási és bérügyintéző

0,7200

381.

5534407

Vállalkozási mérlegképes könyvelő

0,9641

382.

5434403

Vám-, jövedéki- és termékdíjügyintéző

0,7200

383.

5458206

Vasútépítő és -fenntartó technikus

0,8910

384.

5484105

Vasútforgalmi szolgálattevő

1,0247

385.

5484106

Vasúti árufuvarozási ügyintéző

0,6930

386.

5452511

Vasúti jármű dízelmotor- és hajtásszerelő

1,1385

387.

5452512

Vasúti jármű szerkezeti és fékrendszer szerelője

1,1385

388.

5452513

Vasúti jármű villamos rendszereinek szerelője

1,1385

389.

5484107

Vasúti személyszállítási ügyintéző

0,8910

390.

5452507

Vasúti villamos jármű szerelője

1,1385

391.

5452508

Vasúti vontatott jármű szerelője

1,1385

392.

5552504

Vasútijármű-technikus és diagnosztikus

0,8910

393.

5452403

Vegyész technikus

0,8019

394.

3452402

Vegyipari rendszerkezelő

0,9801

395.

5552406

Vegyipari rendszerüzemeltető szaktechnikus

0,8910

396.

5481101

Vendéglátásszervező

1,3776

397.

3481104

Vendéglátó eladó

1,0692

398.

3581102

Vendéglátó-üzletvezető

1,2524

399.

5521108

Vésnök

1,0692

400.

5558104

Vidékfejlesztési szaktechnikus

1,0890

401.

3452204

Villanyszerelő

1,8368

402.

3121501

Virágbolti eladó

1,1178

403.

3521502

Virágdekoratőr

1,1783

404.

3121502

Virágkötő

1,2296

405.

3421504

Virágkötő és virágkereskedő

1,3177

406.

3485301

Víz- és csatornaműkezelő

1,2524

407.

3458212

Víz-, csatorna- és közmű-rendszerszerelő

1,8368

408.

5585301

Vízépítő szaktechnikus

0,8910

409.

5585006

Vízgazdálkodó szaktechnikus

0,8100

410.

5485302

Vízgazdálkodó technikus

0,8910

411.

3558208

Vízgépészeti és technológiai berendezésszerelő

1,5028

412.

5485303

Vízgépészeti technikus

0,8910

413.

5484108

Vízi közlekedésüzemvitel-ellátó

0,7200

414.

3552501

Vízi sportmotor-szerelő

0,8100

415.

5485304

Víziközmű technikus

0,8910

416.

5585302

Vízminőség-védelmi szaktechnikus

0,8910

417.

3485302

Vízügyi szakmunkás

0,9900

418.

5521302

Webfejlesztő

1,0247

419.

3154112

Zöldség- és gyümölcsfeldolgozó

1,3068

420.

3562202

Zöldség- és gyümölcstermesztő

1,1385

421.

5486303

Honvédelmi igazgatási ügyintéző

1,0890

422.

5572317

Mentésirányító

2,1780

423.

3454111

Pék-cukrász

1,5057

424.

3458216

Épületszobrász és műköves

1,7569

425.

3458217

Kőfaragó

1,7569

1

A rendeletet a 13/2020. (II. 7.) Korm. rendelet 58. §-a hatályon kívül helyezte 2021. január 1. napjával.

2

A 3. § a 257/2015. (IX. 10.) Korm. rendelet 7. § a) pontja szerint módosított szöveg.

3

A 4. § (1) bekezdése a 257/2015. (IX. 10.) Korm. rendelet 1. §-ával megállapított, a 257/2015. (IX. 10.) Korm. rendelet 7. § b) pontja szerint módosított szöveg.

4

A 4. § (3) bekezdése a 257/2015. (IX. 10.) Korm. rendelet 7. § b) pontja szerint módosított szöveg.

5

A 4. § (4) bekezdése a 257/2015. (IX. 10.) Korm. rendelet 7. § c) pontja szerint módosított szöveg.

6

A 4. § (5) bekezdését a 331/2012. (XI. 28.) Korm. rendelet 11. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 257/2015. (IX. 10.) Korm. rendelet 8. § a) pontja.

7

Az 5. § (1) bekezdése a 257/2015. (IX. 10.) Korm. rendelet 7. § b) pontja szerint módosított szöveg.

8

Az 5. § (2) bekezdése a 257/2015. (IX. 10.) Korm. rendelet 2. §-ával megállapított, ugyanezen módosító rendelet 7. § d) pontja szerint módosított szöveg.

9

Az 5. § (2) bekezdés b) pont ba) alpontja a 340/2016. (XI. 17.) Korm. rendelet 4. §-a szerint módosított szöveg.

10

Az 5. § (2) bekezdés b) pont bb) alpontja a 340/2016. (XI. 17.) Korm. rendelet 4. §-a szerint módosított szöveg.

11

Az 5. § (2) bekezdés b) pont bc) alpontja a 340/2016. (XI. 17.) Korm. rendelet 4. §-a szerint módosított szöveg.

12

Az 5. § (2) bekezdés b) pontja bd) alpontját a 307/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

13

Az 5. § (3) bekezdése a 257/2015. (IX. 10.) Korm. rendelet 7. § c) és e) pontja szerint módosított szöveg.

14

Az 5. § (4) bekezdése a 257/2015. (IX. 10.) Korm. rendelet 7. § b)–c) pontja szerint módosított szöveg.

15

Az 5. § (5) bekezdése a 257/2015. (IX. 10.) Korm. rendelet 7. § c) pontja szerint módosított szöveg.

16

Az 5. § (6) bekezdése a 257/2015. (IX. 10.) Korm. rendelet 7. § c) pontja szerint módosított szöveg.

17

Az 5. § (7) bekezdését a 331/2012. (XI. 28.) Korm. rendelet 12. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 257/2015. (IX. 10.) Korm. rendelet 8. § b) pontja.

18

Az 5/A. §-t a 257/2015. (IX. 10.) Korm. rendelet 3. §-a iktatta be.

19

Az 5/A. § (2) bekezdés a) pontja a 307/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

20

A 6. § (1) bekezdése a 257/2015. (IX. 10.) Korm. rendelet 4. §-ával megállapított, a 257/2015. (IX. 10.) Korm. rendelet 7. § b) pontja szerint módosított szöveg.

21

A 6. § (2) bekezdése a 340/2016. (XI. 17.) Korm. rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

22

A 6. § (3) bekezdése a 257/2015. (IX. 10.) Korm. rendelet 7. § b) pontja szerint módosított szöveg.

23

A 6. § (4) bekezdése a 257/2015. (IX. 10.) Korm. rendelet 7. § c) pontja szerint módosított szöveg.

25

A hatálybalépés időpontja 2016. november 18.

26

A melléklet megjelölése a 240/2012. (VIII. 30.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdése alapján 1. mellékletre módosult, szövege e módosító rendelet 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére