• Tartalom

25/2011. (V. 18.) NEFMI rendelet

25/2011. (V. 18.) NEFMI rendelet

a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programjának, a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Kollégiumi Programjának és a Halmozottan Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Kollégiumi-Szakiskolai Programjának támogatása igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának, elszámolásának és ellenőrzésének részletes szabályairól1

2011.05.19.

A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvény 5. mellékletének 11. pont c) alpontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § i) pontja szerinti feladatkörömben eljárva – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 37. § p) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró belügyminiszter, valamint az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § b) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszter egyetértésével – a következőket rendelem el:

1. A Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programjának támogatása

1. § (1) A Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programjához támogatást (a továbbiakban: programtámogatás) igényelhetnek a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvény (a továbbiakban: költségvetési törvény)

a) 13. § (1) bekezdése szerinti központi költségvetési szervként működő felsőoktatási intézmények (a továbbiakban: központi költségvetési szervként működő felsőoktatási intézmény),

b) 35. § (1) bekezdésében meghatározott helyi önkormányzatok, települési és területi kisebbségi önkormányzatok és többcélú kistérségi társulások (a továbbiakban együtt: önkormányzati fenntartó), valamint

c) 42. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmények fenntartói (a továbbiakban: közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartója)

[az a)–c) pont a továbbiakban együtt: igénylő], ha az általuk fenntartott középiskola, középiskolai kollégium vagy kollégiumi intézményegységet is működtető középfokú intézmény (a továbbiakban együtt: intézmény) a 2000. óta meghirdetett, a nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet [a továbbiakban: 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet] 39/I. §-a szerinti intézményi pályázatokon a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programjának (a továbbiakban: AJTP) megvalósítására jogot szerzett, és a 2010–2011. tanévben működteti az AJTP-t.

(2) Az igénylő és az általa fenntartott intézmény vállalja, hogy a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 39/I. §-ában meghatározott és a kerettantervek kiadásának és jóváhagyásának rendjéről, valamint egyes oktatási jogszabályok módosításáról szóló 17/2004. (V. 20.) OM rendelet [a továbbiakban: 17/2004. (V. 20.) OM rendelet] 3. számú mellékletében, továbbá a Kollégiumi nevelés országos alapprogramjának kiadásáról szóló 46/2001. (XII. 22.) OM rendelet [a továbbiakban: 46/2001. (XII. 22.) OM rendelet] 4. számú mellékletében meghatározott követelmények szerint szervezi meg a tanulók nevelését, oktatását.

(3) A programtámogatás mértéke

a) az igénylő által fenntartott középiskolára tekintettel legfeljebb 315 000 Ft/fő/év a 2011/2012. tanévben időarányosan 4 hónapra, a 2011. szeptember 1. és 2011. december 31. közötti időszakra,

b) az igénylő által fenntartott középiskolai kollégiumra tekintettel legfeljebb 420 000 Ft/fő/év a 2011/2012. tanévben időarányosan 4 hónapra, a 2011. január 1. és 2011. december 31. közötti időszakra.

(4) A programtámogatás a 17/2004. (V. 20.) OM rendelet 3. számú mellékletében, valamint a 46/2001. (XII. 22.) OM rendelet 4. számú mellékletében meghatározott többlet-tevékenységekre, emberi erőforrásokkal kapcsolatos költségekre, a célcsoport számára biztosított programokra és támogatásokra, eszközbeszerzésre, kiegészítő szakmai szolgáltatás nyújtására fordítható.

2. § (1) A programtámogatás igénylése érdekében az igénylési dokumentációt 2011. május 27-éig

a) az önkormányzati fenntartó az adatlapok Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) által üzemeltetett elektronikus rendszeren keresztül kitöltött és kinyomtatott példányát, egy eredeti példányban a Kincstárnak az önkormányzati fenntartó székhelye szerint területileg illetékes szervéhez (a továbbiakban: Igazgatóság),

b) a közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartója és a központi költségvetési szervként működő felsőoktatási intézmény az adatlapok AJTP honlapjáról (www.ajtp.hu) kinyomtatott példányát, két eredeti példányban az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (a továbbiakban: OFI)

részére küldi meg.

(2) Az (1) bekezdés szerinti támogatási igényhez mellékelni kell

b) a középiskolák számára igényelt programtámogatás esetében a 2. mellékletet, a középiskolai kollégiumok számára igényelt programtámogatás esetében a 3. mellékletet, valamint

c) a 14. §-ban foglaltak szerinti 10. mellékletet.

(3) Az Igazgatóság az önkormányzati fenntartó által benyújtott támogatási igényt – az öt napos hiánypótlási határidőt követően – 2011. június 10-éig egy eredeti példányban megküldi az OFI részére. A hiánypótlások elbírálásáról és a nem továbbított igénylésekről az Igazgatóság 2011. június 10-éig értesíti az önkormányzati fenntartót.

(4) Az OFI a közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartója, valamint a központi költségvetési szervként működő felsőoktatási intézmény által benyújtott adatlapokat megvizsgálja és – szükség esetén – öt napos határidővel hiánypótlásra hívja fel a közoktatási feladatot ellátó nem állami intézményfenntartóját, valamint a központi költségvetési szervként működő felsőoktatási intézményt.

3. § (1) Az 1. § alapján benyújtott igények támogatásáról 5 fős döntés-előkészítő bizottság tesz javaslatot az oktatásért felelős miniszternek (a továbbiakban: miniszter) 2011. június 24-éig. A bizottságba a miniszter két főt, az OFI, a Kollégiumi Szakmai és Érdekvédelmi Szövetség, az Arany János Kollégiumi Program Intézményeinek Egyesülete egy-egy főt delegál. A döntés-előkészítő bizottság ügyrendjét e rendelet keretei között maga állapítja meg.

(2) A miniszter az 1. §-ban meghatározott feltételeknek megfelelő támogatási igények alapul vételével a programtámogatás mértékéről a rendelkezésre álló forrásra tekintettel az 1. § (3) bekezdésében meghatározott keretek között dönt. A miniszter döntését az általa vezetett minisztérium (a továbbiakban: minisztérium) honlapján 2011. július 8-áig közzéteszi. A miniszter döntését az OFI közli az igénylővel.

(3) A programtámogatás utalványozásának feltétele, hogy a programtámogatást elnyert igénylő és az általa fenntartott intézmény az OFI-val 2011. augusztus 10-éig támogatási szerződést köt.

(4) A (3) bekezdés szerinti önkormányzati fenntartó megnevezését, KSH-azonosítóját és a programtámogatás összegét a miniszter 2011. augusztus 19-éig utalványozás céljából nyomtatott és elektronikus úton megküldi a helyi önkormányzatokért felelős miniszter részére. A programtámogatást a helyi önkormányzatokért felelős miniszter utalványozása alapján a Kincstár a költségvetési törvény 1. melléklet IX. fejezet 5. cím „Központosított előirányzatok” alatti forrás terhére a 2011. év szeptember havi nettó finanszírozás keretében folyósítja.

2. A Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Kollégiumi Programjának támogatása

4. § (1) A Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Kollégiumi Programjában (a továbbiakban: AJKP) részt vevő azon igénylő részére, amely az általa fenntartott középiskolai kollégium vagy kollégiumi intézményegységet is működtető középfokú intézmény tizedik-tizenharmadik évfolyamos tanulói után az egyes sajátos közoktatási feladatok támogatása igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának, elszámolásának és ellenőrzésének részletes szabályairól szóló 17/2010. (III. 30.) OKM rendelet alapján támogatásban részesült, a 2010–2011. tanév 2011. január 1-jétől augusztus 31-éig tartó időszakára kiegészítő támogatást (a továbbiakban: kiegészítő támogatás) igényelhet az 1. melléklet és a 4. melléklet szerinti adatlapok benyújtásával.

(2) A kiegészítő támogatás mértéke legfeljebb 630 000 Ft/fő/év.

(3) Az önkormányzati fenntartó az adatlapok Kincstár által üzemeltetett elektronikus rendszeren keresztül kitöltött és kinyomtatott példányát, egy eredeti példányban az Igazgatósághoz, a közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartója és a központi költségvetési szervként működő felsőoktatási intézmény az adatlapok AJKP honlapjáról (www.ajkp.hu) kinyomtatott példányát, két eredeti példányban az OFI részére küldi meg postai úton 2011. május 27-ig.

(4) Az Igazgatóság, illetve az OFI az adatlapokat megvizsgálja és – szükség esetén – öt napos határidővel hiánypótlásra hívja fel az igénylőt.

(5) A kiegészítő támogatásra jogosult önkormányzati fenntartó megnevezését, KSH azonosítóját és a kiegészítő támogatás összegét az Igazgatóság 2011. június 10-ig megküldi az OFI részére.

(6) A kiegészítő támogatásra jogosult önkormányzati fenntartó KSH-azonosítóját, megnevezését, a kiegészítő támogatás összegének adatait, továbbá a kiegészítő támogatásra jogosult, közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartója, valamint a központi költségvetési szervként működő felsőoktatási intézmény megnevezését, KSH azonosítóját és a kiegészítő támogatás összegét az OFI 2011. június 27-éig nyomtatott és elektronikus formában megküldi a miniszter részére.

(7) A miniszter az önkormányzati fenntartó (6) bekezdés szerinti adatait – ellenőrzés után – utalványozás céljából 2011. július 4-éig továbbítja a helyi önkormányzatokért felelős miniszter részére. A kiegészítő támogatást a helyi önkormányzatokért felelős miniszter utalványozása alapján a Kincstár a költségvetési törvény 1. melléklet IX. fejezet 5. cím „Központosított előirányzatok” alatti forrás terhére a 2011. év július havi nettó finanszírozás keretében folyósítja.

(8) Az OFI a kiegészítő támogatásra jogosult igénylővel 2011. július 15-éig közli a kiegészítő támogatás összegét.

5. § (1) A Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Kollégiumi Programjához támogatást (a továbbiakban: kollégiumi támogatás) igényelhet az AJKP-ban résztvevő igénylő az általa fenntartott középiskolai kollégium vagy kollégiumi intézményegységet is működtető középfokú intézmény kilencedik–tizenharmadik évfolyamos tanulói után, ha a középiskolai kollégium vagy kollégiumi intézményegységet is működtető középfokú intézmény az AJKP megvalósítására a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 39/H. §-a szerinti intézményi pályázaton jogot szerzett, a 2010–2011. tanévben működteti az AJKP-t és vállalja, hogy a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 39/H. §-ában meghatározott, a 17/2004. (V. 20.) OM rendelet 3. számú mellékletében, valamint a 46/2001. (XII. 22.) OM rendelet 5. számú mellékletében rögzített követelmények szerint szervezi meg a tanulók nevelését, oktatását.

(2) A kollégiumi támogatás összege legfeljebb 630 000 Ft/fő/év a 2011–2012. tanévben időarányosan 4 hónapra, a 2011. szeptember 1. és 2011. december 31. közötti időszakra.

(3) A kollégiumi támogatás a 17/2004. (V. 20.) OM rendelet 3. számú mellékletében, valamint a 46/2001. (XII. 22.) OM rendelet 5. számú mellékletében meghatározott többlet-tevékenységekre, emberi erőforrásokkal kapcsolatos költségekre, a célcsoport számára biztosított programokra és támogatásokra, eszközbeszerzésre, kiegészítő szakmai szolgáltatás nyújtására fordítható.

6. § (1) A kollégiumi támogatás igénylése érdekében az igénylési dokumentációt

a) az önkormányzati fenntartó az adatlapok Kincstár által üzemeltetett elektronikus rendszeren keresztül kitöltött és kinyomtatott példányát, egy eredeti példányban az Igazgatósághoz,

b) a közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartója és a központi költségvetési szervként működő felsőoktatási intézmény az adatlapok OFI honlapjáról kinyomtatott példányát, két eredeti példányban az OFI részére

küldi meg postai úton 2011. június 15-éig.

(2) A kollégiumi támogatás igényléséhez mellékelni kell az 1. mellékletet, az 5. mellékletet, a 6. mellékletet és a – 14. §-ban foglaltak szerinti – 10. mellékletet.

(3) Az Igazgatóság az önkormányzati fenntartó által benyújtott támogatási igényt megvizsgálja és – szükség esetén – öt napos határidővel hiánypótlásra hívja fel az önkormányzati fenntartót. Az Igazgatóság az adatlapokat a hiánypótlást követően 2011. június 30-áig egy eredeti példányban megküldi az OFI részére. A hiánypótlás elbírálásáról és a nem továbbított igénylésről az Igazgatóság 2011. június 30-áig értesíti az önkormányzati fenntartót.

(4) Az OFI a közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartója, valamint a központi költségvetési szervként működő felsőoktatási intézmény által benyújtott adatlapokat megvizsgálja és – szükség esetén – öt napos határidővel hiánypótlásra hívja fel a közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartóját, valamint a központi költségvetési szervként működő felsőoktatási intézményt.

7. § (1) Az 5. § alapján benyújtott igények támogatásáról 5 fős döntés-előkészítő bizottság tesz javaslatot a miniszternek 2011. július 8-áig. A bizottságba a miniszter két főt, az OFI, a Kollégiumi Szakmai és Érdekvédelmi Szövetség, az Arany János Tehetséggondozó Program Intézményeinek Egyesülete egy-egy főt delegál. A döntés-előkészítő bizottság ügyrendjét e rendelet keretei között maga állapítja meg.

(2) A miniszter az 5. §-ban meghatározott feltételeknek megfelelő támogatási igények alapul vételével a kollégiumi támogatás mértékéről a rendelkezésre álló forrásra tekintettel az 5. § (2) bekezdésében meghatározott keretek között dönt.

(3) A kollégiumi támogatásra való jogosultság feltétele az OFI-val a 2010–2011. tanév vonatkozásában kötött szerződésben foglaltaknak való megfelelés, ideértve a forrás felhasználásáról készített szakmai és pénzügyi beszámoló, valamint a vállalt feladatok megvalósulásáról készített független monitori jelentés elfogadását.

(4) A miniszter a döntését a minisztérium honlapján 2011. augusztus 8-áig közzéteszi. A miniszter döntését az OFI közli a fenntartókkal.

(5) A kollégiumi támogatás utalványozásának feltétele, hogy a kollégiumi támogatást elnyert igénylő és az általa fenntartott intézmény az OFI-val 2011. augusztus 31-éig támogatási szerződést köt.

(6) Az (5) bekezdés szerinti önkormányzati fenntartó megnevezését, KSH-azonosítóját és a kollégiumi támogatás összegét a miniszter 2011. szeptember 5-éig utalványozás céljából nyomtatott és elektronikus úton megküldi a helyi önkormányzatokért felelős miniszter részére. A helyi önkormányzatokért felelős miniszter utalványozása alapján a Kincstár a költségvetési törvény 1. melléklet IX. fejezet 5. cím „Központosított előirányzatok” alatti forrás terhére a 2011. év szeptember havi nettó finanszírozás keretében folyósítja.

8. § (1) Az AJKP-ban részt vevő igénylő az általa fenntartott középiskola kilencedik előkészítő évfolyamos tanulói után támogatást (a továbbiakban: középiskolai támogatás) igényelhet, ha a középiskola az 5. § (1) bekezdésében meghatározott középiskolai kollégiummal vagy kollégiumi intézményegységet is működtető középfokú intézménnyel a 17/2004. (V. 20.) OM rendelet 3. számú melléklete szerinti partneri együttműködésről szóló megállapodással rendelkezik és vállalja, hogy a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 39/H. §-ában és a 17/2004. (V. 20.) OM rendelet 3. számú mellékletében meghatározott követelmények szerint szervezi meg a tanulók nevelését, oktatását.

(2) A középiskolai támogatás összege legfeljebb 315 000 Ft/fő/év a 2011/2012. tanévben időarányosan 4 hónapra, a 2011. szeptember 1. és 2011. december 31. közötti időszakra.

(3) A középiskolai támogatás a 17/2004. (V. 20.) OM rendeletben meghatározott többlet-tevékenységekre, emberi erőforrásokkal kapcsolatos költségekre, a célcsoport számára biztosított programokra és támogatásokra, eszközbeszerzésre, kiegészítő szakmai szolgáltatás nyújtására fordítható.

9. § (1) A középiskolai támogatás igénylése érdekében az igénylési dokumentációt

a) az önkormányzati fenntartó az adatlapok Kincstár által üzemeltetett elektronikus rendszeren keresztül kitöltött és kinyomtatott példányát, egy eredeti példányban az Igazgatósághoz,

b) a közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartója és a központi költségvetési szervként működő felsőoktatási intézmény az adatlapok OFI honlapjáról kinyomtatott példányát, két eredeti példányban az OFI részére

küldi meg postai úton 2011. június 15-éig.

(2) Az (1) bekezdés szerinti támogatási igényhez mellékelni kell

b) az a 8. § (1) bekezdés szerinti megállapodást,

c) a 14. §-ban foglaltak szerinti 10. mellékletet.

(3) Az Igazgatóság az önkormányzati fenntartó által benyújtott támogatási igényt megvizsgálja és – szükség esetén – öt napos határidővel hiánypótlásra hívja fel az önkormányzati fenntartót. Az Igazgatóság az adatlapokat a hiánypótlást követően 2011. június 30-áig egy eredeti példányban megküldi az OFI részére. A hiánypótlások elbírálásáról és a nem továbbított igénylésekről az Igazgatóság 2011. június 30-áig értesíti az önkormányzati fenntartót.

(4) Az OFI a közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartója, valamint a központi költségvetési szervként működő felsőoktatási intézmény által benyújtott adatlapokat megvizsgálja és – szükség esetén – öt napos határidővel hiánypótlásra hívja fel a közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartóját, valamint a központi költségvetési szervként működő felsőoktatási intézményt.

10. § (1) A 8. § alapján benyújtott igények támogatásáról 5 fős döntés-előkészítő bizottság 2011. július 8-áig tesz javaslatot a miniszternek. A bizottságba a miniszter két főt, az OFI, a Kollégiumi Szakmai és Érdekvédelmi Szövetség, és az Arany János Tehetséggondozó Program Intézményeinek Egyesülete egy-egy főt delegál. A döntés-előkészítő bizottság ügyrendjét e rendelet keretei között maga állapítja meg.

(2) A miniszter a 8. §-ban meghatározott feltételeknek megfelelő támogatási igények alapul vételével a középiskolai támogatás mértékéről a rendelkezésre álló forrásra tekintettel a 8. § (2) bekezdésében meghatározott keretek között dönt.

(3) A miniszter a döntését a minisztérium honlapján 2011. augusztus 8-áig közzéteszi. A miniszter döntését az OFI közli a fenntartókkal.

(4) A középiskolai támogatás utalványozásának feltétele, hogy a középiskolai támogatást elnyert igénylő és az általa fenntartott intézmény az OFI-val legkésőbb 2011. augusztus 31-éig szerződést kötnek.

(5) A (4) bekezdés szerinti önkormányzati fenntartók megnevezését, KSH-azonosítóját és a középiskolai támogatás összegét a miniszter 2011. szeptember 5-éig utalványozás céljából nyomtatott és elektronikus úton megküldi a helyi önkormányzatokért felelős miniszter részére. A középiskolai támogatást a helyi önkormányzatokért felelős miniszter utalványozása alapján a Kincstár a költségvetési törvény 1. melléklet IX. fejezet 5. cím „Központosított előirányzatok” alatti forrás terhére a 2011. év szeptember havi nettó finanszírozás keretében folyósítja.

3. A Halmozottan Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Kollégiumi-Szakiskolai Programjának támogatása

11. § (1) A Halmozottan Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Kollégiumi-Szakiskolai Programjához (a továbbiakban: AJKSzP) támogatást (a továbbiakban: kollégiumi-szakiskolai programtámogatás) igényelhet az AJKSzP-ben részt vevő igénylő az általa fenntartott középiskolai kollégiuma, kollégiumi intézményegységet is működtető középfokú intézmény vagy szakiskola (a továbbiakban együtt: AJKSzP-ben részt vevő intézmény) részére, ha az AJKSzP-ben részt vevő intézmény a 2007. évben vagy a 2008. évben meghirdetett, a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 39/H. §-a szerinti intézményi pályázaton az AJKSzP működtetésére jogot szerzett, a 2010/2011. tanévben már működtette az AJKSzP-t, valamint a 9. mellékletben foglalt szándéknyilatkozat aláírásával vállalja, hogy partneri együttműködést valósít meg az intézményi pályázatok alapján az AJKSzP működtetésére jogosult szakiskolákkal vagy szakiskolai intézményegységet is működtető középfokú intézményekkel.

(2) Az az igénylő, aki az AJKSzP-ben részt vevő intézményt tart fenn, köteles az AJKSzP-ben részt vevő intézmény alapító okiratában, valamint az AJKSzP-ben részt vevő intézmény helyi pedagógiai programjában az AJKSzP-t mint a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók esélyegyenlőségét szolgáló tevékenységet szerepeltetni.

(3) A kollégiumi-szakiskolai programtámogatásra való jogosultság feltétele

a) az OFI-val a 2010/2011. tanév vonatkozásában kötött szerződésben foglaltaknak való megfelelés, ideértve a forrás felhasználásáról készített szakmai és pénzügyi beszámoló, valamint a vállalt feladatok megvalósulásáról készített független monitori jelentés elfogadását, és

b) az igénylő arra vonatkozó vállalása, hogy az általa fenntartott, az AJKSzP-ba a 2007–2008. és a 2008–2009. tanévben bekapcsolódott kollégium a 2011–2012. tanév során két alkalommal az AJKSzP-ben résztvevő intézményben jó eredménnyel alkalmazott pedagógiai gyakorlatok átadása céljából munkakonferenciát szervez, amelynek keretében hospitálási lehetőséget biztosít a régió érdeklődő kollégiumai számára.

(4) A kollégiumi-szakiskolai programtámogatás

a) az igénylő által fenntartott szakiskolára tekintettel legfeljebb 315 000 Ft/fő/év a 2011–2012. tanévre időarányosan 4 hónapra, a 2011. szeptember 1. és 2011. december 31. közötti időszakra,

b) az igénylő által fenntartott kollégiumra tekintettel legfeljebb 500 000 Ft/fő/év a 2011/2012. tanévre.

(5) A (4) bekezdés b) pontja alapján egy évfolyamon maximálisan 25 fő után vehető igénybe kollégiumi-szakiskolai programtámogatás.

(6) A kollégiumi-szakiskolai programtámogatás a 46/2001. (XII. 22.) OM rendelet 6. számú mellékletében meghatározott tevékenységekre, emberi erőforrásokkal kapcsolatos költségekre, a célcsoport számára biztosított programokra és támogatásokra, eszközbeszerzésre, kiegészítő szakmai szolgáltatás nyújtására fordítható. A 46/2001. (XII. 22.) OM rendelet 6. számú mellékletében meghatározott kiemelt tevékenységeket a szakiskola és a kollégium egyaránt köteles megvalósítani.

12. § (1) A kollégiumi-szakiskolai programtámogatás igénylése érdekében az igénylési dokumentációt

a) az önkormányzati fenntartó az adatlapok Kincstár által üzemeltetett elektronikus rendszeren keresztül kitöltött és kinyomtatott példányát, egy eredeti példányban az Igazgatósághoz,

b) a közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartója és a központi költségvetési szervként működő felsőoktatási intézmény az adatlapok OFI honlapjáról kinyomtatott két eredeti példányát az OFI részére

küldi meg postai úton 2011. június 15-éig.

(2) A kollégiumi-szakiskolai programtámogatási igényhez mellékelni kell

b) a szakiskolák által elkészítendő, az érintett kollégium ellenjegyzésével készült, a 2010–2011. tanévről szóló szöveges elemzést,

c) a 14. §-ban foglaltak szerinti 10. mellékletet.

(3) Az Igazgatóság az önkormányzati fenntartó által benyújtott támogatási igényeket megvizsgálja és – szükség esetén – öt napos határidővel hiánypótlásra hívja fel az önkormányzati fenntartót. Az Igazgatóság az adatlapokat a hiánypótlást követően 2011. július 8-áig egy eredeti példányban megküldi az OFI részére. A hiánypótlások elbírálásáról és a nem továbbított igénylésekről az Igazgatóság 2011. július 8-ig értesíti az önkormányzati fenntartót.

(4) Az OFI a közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartója, valamint a központi költségvetési szervként működő felsőoktatási intézmény által benyújtott adatlapokat megvizsgálja és – szükség esetén – öt napos határidővel hiánypótlásra hívja fel a közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartóját, valamint a központi költségvetési szervként működő felsőoktatási intézményt.

13. § (1) A 11. § alapján benyújtott igények támogatásáról 5 fős döntés-előkészítő bizottság tesz javaslatot a miniszternek 2011. július 29-éig. A bizottságba a miniszter két főt az OFI, a Kollégiumi Szakmai és Érdekvédelmi Szövetség, az Arany János Tehetséggondozó Program Intézményeinek Egyesülete egy-egy főt delegál. A döntés-előkészítő bizottság ügyrendjét e rendelet keretei között maga állapítja meg.

(2) A miniszter a 11. §-ban meghatározott feltételeknek megfelelő támogatási igények alapul vételével a kollégiumi-szakiskolai programtámogatás mértékéről a rendelkezésre álló forrásra tekintettel a 11. § (4)–(5) bekezdésében meghatározott keretek között dönt. A miniszter döntését a minisztérium honlapján 2011. augusztus 19-éig közzéteszi. A miniszter döntését az OFI közli a fenntartókkal.

(3) A kollégiumi-szakiskolai programtámogatás utalványozásának feltétele, hogy a kollégiumi-szakiskolai programtámogatást elnyert igénylő és az általa fenntartott, az AJKSzP-ben részt vevő intézmény az OFI-val legkésőbb 2011. szeptember 15-éig szerződést köt.

(4) A (3) bekezdés szerinti önkormányzati fenntartó megnevezését, KSH-azonosítóját és a kollégiumi-szakiskolai programtámogatás összegét a miniszter 2011. szeptember 20-áig utalványozás céljából nyomtatott és elektronikus formában megküldi a helyi önkormányzatokért felelős miniszter részére. A kollégiumi-szakiskolai programtámogatást a helyi önkormányzatokért felelős miniszter utalványozása alapján a Kincstár a költségvetési törvény 1. melléklet IX. fejezet 5. cím „Központosított előirányzatok” alatti forrás terhére a 2011. év október havi nettó finanszírozás keretében folyósítja.

4. Közös rendelkezések

14. § (1) A támogatási igényhez csatolni kell az igénylő 10. melléklet szerinti nyilatkozatát arról, hogy rendelkezik a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 105. §-ában meghatározott közoktatási esélyegyenlőségi intézkedési tervvel.

(2) Az (1) bekezdést önkormányzati társulás esetében azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a nyilatkozatot a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXV. törvényben, valamint a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvényben az egyes társulási típusoknál meghatározott döntéshozó szerv vagy személy adja ki.

(3) A közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartója és a központi költségvetési szervként működő felsőoktatási intézmény a közoktatási esélyegyenlőségi intézkedési terv hiányában arról nyilatkozik, hogy nevelési programja vagy pedagógiai programja tartalmazza az esélyegyenlőséget szolgáló intézkedéseket.

15. § (1) A támogatás

a) a közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartója esetében a költségvetési törvény 1. melléklet XX. fejezet 20. cím 2. alcím 3. jogcímcsoport Közoktatási célú humánszolgáltatás és kiegészítő támogatás előirányzat terhére az 1. §-ban, az 5. §-ban és a 8. §-ban foglalt támogatások esetében 2011. szeptember 15-éig, a 4. §-ban foglalt támogatás esetében 2011. június 15-éig, a 11. §-ban foglalt támogatás esetében 2011. október 15-éig,

b) a központi költségvetési szervként működő felsőoktatási intézmény esetében a költségvetési törvény 1. melléklet XX. fejezet 20. cím 2. alcím 17. jogcímcsoport előirányzat terhére év közben, legkésőbb november 30-áig

kerül folyósításra.

(2) Ha az igénylő az igénylési határidőt önhibáján kívül elmulasztotta, önkormányzati fenntartó az Igazgatósághoz, a közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartója és a központi költségvetési szervként működő felsőoktatási intézmény az OFI részére igazolási kérelmet nyújthat be az elmulasztott határidőtől számított öt napon belül.

(3) Az igazolási kérelemről a (2) bekezdésben meghatározott szerv három napon belül dönt. Az igazolási kérelemmel együtt az elmulasztott igénylést is pótolni kell. Az igazolási kérelem benyújtására nyitva álló határidő jogvesztő.

(4) A támogatást – az (5) bekezdésben meghatározott eltéréssel – 2011. december 31-éig lehet felhasználni.

(5) A támogatás 2011. december 31-éig kötelezettségvállalással terhelt maradványát 2012. június 30-áig lehet felhasználni.

(6) A támogatásról

a) az önkormányzati fenntartó a 2011. évi költségvetésről szóló beszámolójában a központosított előirányzatok elszámolásait tartalmazó űrlapon,

b) a közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartója a 2011. évi támogatásairól történő elszámolása keretében, a kötött felhasználású támogatások elszámolásait tartalmazó adatlapon,

c) a központi költségvetési szervként működő felsőoktatási intézmény a 2011. évi költségvetésről szóló beszámolójában a központosított előirányzatok elszámolásait tartalmazó űrlapon

számol el.

(7) A (6) bekezdés szerinti elszámolásban kimutatott adatok valódiságát az igénylőnél, illetve a fenntartása alá tartozó és a támogatási igénnyel érintett intézményeknél analitikus nyilvántartással és szakmai dokumentációval kell alátámasztani.

(8) A támogatások az elszámolásnál nem vonhatók össze.

16. § (1) Ha a közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartója, illetve a központi költségvetési szervként működő felsőoktatási intézmény a támogatást vagy annak egy részét jogosulatlanul vette igénybe, azt nem megfelelően használta fel, vagy a támogatások igényléséhez valótlan adatot szolgáltatott, a támogatásról, vagy annak meghatározott részéről haladéktalanul köteles lemondani, és a támogatást vagy annak meghatározott részét visszafizetni. A jogosulatlanul igénybe vett támogatást a közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartója a székhelye szerint területileg illetékes Igazgatóságon keresztül a minisztérium költségvetési fejezete részére, a központi költségvetési szervként működő felsőoktatási intézmény közvetlenül a minisztérium költségvetési fejezete részére fizeti vissza.

(2) A közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartója, valamint a központi költségvetési szervként működő felsőoktatási intézmény visszafizetési kötelezettsége esetében a támogatást kamatokkal terhelten kell visszafizetnie. A kamat mértéke a támogatás jogosulatlan igénybevételét jogerősen megállapító döntés napját magában foglaló naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamat kétszerese.

(3) Ha a közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartója, valamint a központi költségvetési szervként működő felsőoktatási intézmény visszafizetési kötelezettségének határidőben nem tesz eleget, a visszafizetési kötelezettség teljesítésének napjáig további késedelmi kamatot kell fizetnie.

(4) Ha a visszafizetendő támogatás kamattal számított együttes összege, a késedelmi kamat és a jogosulatlan igénybevétel miatti kamat együttes összege az ezer forintot nem éri el, a közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartójának, valamint a központi költségvetési szervként működő felsőoktatási intézménynek nem kell visszafizetnie.

17. § (1) Ha az igénylő 2011. május 31-éig az általa fenntartott intézmény átszervezésével, fenntartói jogának átadásával, megszüntetésével összefüggő döntést hoz, az e rendeletben foglaltakat a (2)–(6) bekezdésben meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni.

(2) Az igénylő által fenntartott intézmény jogutód nélküli megszüntetése esetében (ideértve a helyi önkormányzati fenntartású intézmény fenntartói jogának közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartója részére történő átadását, illetve a közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartói jogának önkormányzati fenntartó részére történő átadását) a fenntartó az érintett intézmény vonatkozásában nem nyújthat be támogatási igényt.

(3) Az igénylő által fenntartott intézmény jogutódlással történő megszűnése, illetve átszervezése, fenntartói jogának átadása esetén a támogatás felhasználása a jogelőd és a jogutód fenntartó írásos megállapodása alapján történik, ebben az esetben a támogatási igényhez a 11. mellékletet is csatolni kell. A megállapodás igénylő által hitelesített másolatát az önkormányzati fenntartó az Igazgatósághoz és az OFI-hoz, a közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartója és a központi költségvetési szervként működő felsőoktatási intézmény az OFI-hoz köteles benyújtani legkésőbb a fenntartói döntést követő 15 napon belül.

(4) A kiegészítő támogatás időarányos része az intézmény megszűnéséig a jogelőd, azt követően pedig – feltéve, hogy a támogatás feltételeinek megfelel – a jogutódot illeti meg.

(5) A helyi önkormányzati fenntartású intézmény fenntartói jogának a közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartója részére történő átadása, illetve a közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartója vagy a központi költségvetési szervként működő felsőoktatási intézmény fenntartói jogának helyi önkormányzat részére történő átadása esetén a támogatás a jogelőd részére kerül folyósításra, aki a támogatás időarányos, havonként folyósított részleteit köteles továbbadni a jogutódnak.

(6) A támogatás felhasználásáról a (2) és (3) bekezdésben meghatározott esetben annak a fenntartónak kell elszámolnia, aki a támogatást a megállapodás alapján ténylegesen felhasználja.

18. § (1) A pénzeszközök jogszerű felhasználását a Kincstár ellenőrzi. Az ellenőrzésekhez szükséges adatokat a Kincstár írásos megkeresésére az OFI – a megkeresés az OFI-hoz történő beérkezésétől számított – 10 munkanapon belül köteles a Kincstárnak átadni.

(2) A támogatás céljának szakmai megvalósulását és a pénzeszközök jogszerű felhasználását az OFI a helyszínen is jogosult ellenőrizni 2012. december 31-éig. Az OFI a támogatás felhasználásával kapcsolatos adatszolgáltatást és a helyszíni ellenőrzést – a Kincstár egyidejű értesítése mellett – írásban kezdeményezi.

(3) A támogatást elnyert igénylőtől a támogatás folyósítását követő három évig a támogatás céljának szakmai megvalósulására vonatkozóan az OFI tájékoztatást kérhet és azt – előzetes egyeztetés alapján – a helyszínen, illetve a támogatott fenntartókkal kötött szerződés szerinti módon is jogosult ellenőrizni.

(4) A központi költségvetési szervként működő felsőoktatási intézmények e rendelet szerinti pénzeszközök jogszerű felhasználását a miniszter a helyszínen jogosult ellenőrizni.

19. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba, és 2014. december 31-én hatályát veszti.

1. melléklet a 25/2011. (V. 18.) NEFMI rendelethez


Fenntartói adatlap*


Beküldendő az adott jogcímhez kapcsolódó további mellékletekkel postai úton:
a) önkormányzati fenntartó esetén: egy eredeti példányban a MÁK illetékes területi szervéhez
b) közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartók és központi költségvetési szervként működő felsőoktatási intézmények esetén: két eredeti példányban az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet részére
1363 Budapest, Pf. 49
Kitöltendő az elektronikus igénylés az a) pont szerinti fenntartók esetén




A fenntartóra vonatkozó adatok:

Megye:

Fenntartó neve:

 

A többcélú kistérségi társulás neve:

Címe:

Polgármester/elnök/képviselő neve:

Adószám: ´ ´ ´ ´ ´ ´ ´ ´ ´ ´ ´

 

 

KSH kód*: ´ ´ ´ ´ ´ ´ ´

 

 

A számlavezető bank neve:

 

Bankszámlaszám: ´ ´ ´ ´ ´ ´ ´ ´ - ´ ´ ´ ´ ´ ´ ´ ´ - ´ ´ ´ ´ ´ ´ ´ ´

Kapcsolattartó neve:

 

Kapcsolattartó e-mail címe:

Kapcsolattartó telefonszáma:

 

Kapcsolattartó faxszáma:



A közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartójára vonatkozó további adatok:

Nyilvántartási száma (cégkivonat száma,
vagy a cégbírósági végzés száma, ha van)1 :

 

Intézményfenntartó társulás esetén a „gesztor” önkormányzat KSH kódja


Dátum:
P. H.         ……………………………
            fenntartó képviselője


A kitöltött adatlaphoz mellékelni kell:
a 10. § szerinti, 10. mellékletben található nyilatkozatot arról, hogy az esélyegyenlőséget szolgáló intézkedéseket az adott fenntartó beépítette, illetőleg beépíti a meghatározó helyi dokumentumokba
a 11. mellékletet, ha az igénylés időpontjában az intézmény jogutóddal történő megszűnéséről már határozat született







_______________
1  A megfelelőt kérjük aláhúzni!

2. melléklet a 25/2011. (V. 18.) NEFMI rendelethez


Adatlap a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programja után járó támogatás igényléséhez középiskolai fenntartók részére

Beküldendő 2011. május 27-ig postai úton:

a) önkormányzati fenntartó esetén: egy eredeti példányban a Magyar Államkincstár illetékes
területi szervéhez
b) közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartók és központi költségvetési szervként működő felsőoktatási intézmények esetén: két eredeti példányban az OFI Arany János Programirodája részére
1363 Budapest, Pf. 49
Kérjük, a borítékra írják rá: „Arany J. Tehetséggondozó Program támogatása”
Kitöltendő az elektronikus igénylés az a) pont szerinti fenntartók esetén

Középiskolára vonatkozó adatok

A programban részt vevő intézmény neve:

OM azonosító:

székhely:

irányítószám:

utca, házszám:

telefon:

fax:

web, e-mail cím:

számlavezető bank neve:

bankszámlaszáma:

képviselő neve:

programfelelős neve, tel. száma, e-mail címe:

Az intézményi férőhelyek száma:

Az intézmény tanulóinak létszáma:

Az intézmény tanulói közül a hátrányos helyzetű tanulók létszáma:

Az intézmény tanulói közül a rászorulónak minősülő tanulók létszáma:

 

A Programban részt vevő tanulók létszáma a 2010/2011. tanévben:

9. évfolyamon (fő):

10. évfolyamon (fő):

11. évfolyamon (fő):

12. évfolyamon (fő):

13. évfolyamon (fő):

A Programban részt vevő tanulók tervezett létszáma a 2011/2012. tanévben:

9. évfolyamon (fő):

10. évfolyamon (fő):

11. évfolyamon (fő):

12. évfolyamon (fő):

13. évfolyamon (fő):

Évfolyamismétlők százalékos aránya az intézményben:

Pedagógus álláshelyek száma az intézményben (db):

Együttműködő középiskolák felsorolása:


Az adatlapot a fenntartó tölti ki, az adatok valódiságáért a fenntartó felel!

Kelt: ...................., 2011. .........................    P. H.

...........................................................
fenntartó

3. melléklet a 25/2011. (V. 18.) NEFMI rendelethez


Adatlap a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programja után járó támogatás igényléséhez kollégiumi fenntartók részére

Beküldendő 2011. május 27-ig postai úton:

a) önkormányzati fenntartó esetén: egy eredeti példányban a Magyar Államkincstár illetékes
területi szervéhez
b) közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartók és központi költségvetési szervként működő felsőoktatási intézmények esetén: két eredeti példányban az OFI Arany János Programirodája részére
1363 Budapest, Pf. 49
Kérjük, a borítékra írják rá: „Arany J. Tehetséggondozó Program támogatása”
Kitöltendő az elektronikus igénylés az a) pont szerinti fenntartók esetén

Kollégiumra vonatkozó adatok

A programban részt vevő intézmény neve:

OM azonosító:

székhely:

irányítószám:

utca, házszám:

telefon:

fax:

web, e-mail cím:

számlavezető bank neve:

bankszámlaszáma:

képviselő neve:

programfelelős neve, tel. száma, e-mail címe:

Az intézményi férőhelyek száma:

Az intézmény tanulóinak létszáma:

Az intézmény tanulói közül a hátrányos helyzetű tanulók létszáma:

Az intézmény tanulói közül a rászorulónak minősülő tanulók létszáma:

 

A Programban részt vevő tanulók létszáma a 2010/2011. tanévben:

9. évfolyamon (fő):

10. évfolyamon (fő):

11. évfolyamon (fő):

12. évfolyamon (fő):

13. évfolyamon (fő):

A Programban részt vevő tanulók tervezett létszáma a 2011/2012. tanévben:

9. évfolyamon (fő):

10. évfolyamon (fő):

11. évfolyamon (fő):

12. évfolyamon (fő):

13. évfolyamon (fő):

Évfolyamismétlők százalékos aránya az intézményben:

Pedagógus álláshelyek száma az intézményben (db):

Együttműködő középiskolák felsorolása:


Az adatlapot a fenntartó tölti ki, az adatok valódiságáért a fenntartó felel!

Kelt: ...................., 2011. .........................    P. H.

...........................................................
fenntartó

4. melléklet a 25/2011. (V. 18.) NEFMI rendelethez


Adatlap a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Kollégiumi Programjában résztvevő,
a 17/2010. (III. 30.) OKM rendelet alapján támogatásban részesült kollégiumi fenntartók részére
kiegészítő támogatás igényléséhez

Beküldendő 2011. május 27-ig postai úton:

a) önkormányzati fenntartó esetén: egy eredeti példányban a Magyar Államkincstár illetékes
területi szervéhez
b) közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartók és központi költségvetési szervként működő felsőoktatási intézmények esetén: két eredeti példányban az OFI Arany János Programirodája részére
1363 Budapest, Pf. 49
Kérjük, a borítékra írják rá: „Arany J. Kollégiumi Program támogatása”
Kitöltendő az elektronikus igénylés az a) pont szerinti fenntartók esetén

Kollégiumra vonatkozó adatok

A programban részt vevő intézmény neve:

OM azonosító:

székhely:

irányítószám:

utca, házszám:

telefon:

fax:

web, e-mail cím:

számlavezető bank neve:

bankszámlaszáma:

képviselő neve:

programfelelős neve, tel. száma, e-mail címe:

Az intézményi férőhelyek száma:

Az intézmény tanulóinak létszáma:

Az intézmény tanulói közül a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók létszáma:

 

A 17/2010. (III. 30.) OKM rendelet szerinti igénylést megalapozó, az igénylésben feltüntetett tanulói létszámok a 2010/2011. tanévre vonatkozóan:

10. évfolyamon (fő):

11. évfolyamon (fő):

12. évfolyamon (fő):

13. évfolyamon (fő):

Tanulói létszámok a 2010/2011. tanév 2011. január–2011. augusztus 31-i időszakára vonatkozóan:

10. évfolyamon (fő):

11. évfolyamon (fő):

12. évfolyamon (fő):

13. évfolyamon (fő):


Az adatlapot a fenntartó tölti ki, az adatok valódiságáért a fenntartó felel!

Kelt: ...................., 2011. .........................    P. H.

...........................................................
fenntartó

5. melléklet a 25/2011. (V. 18.) NEFMI rendelethez


Adatlap a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Kollégiumi Programja után járó támogatás igényléséhez kollégiumi fenntartók részére

Beküldendő 2011. június 15-ig postai úton:

a) önkormányzati fenntartó esetén: egy eredeti példányban a Magyar Államkincstár illetékes
területi szervéhez
b) közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartók és központi költségvetési szervként működő felsőoktatási intézmények esetén: két eredeti példányban az OFI Arany János Programirodája részére
1363 Budapest, Pf. 49
Kérjük, a borítékra írják rá: „Arany J. Tehetséggondozó Program támogatása”
Kitöltendő az elektronikus igénylés az a) pont szerinti fenntartók esetén

Kollégiumra vonatkozó adatok

A programban részt vevő intézmény neve:

OM azonosító:

székhely:

irányítószám:

utca, házszám:

telefon:

fax:

web, e-mail cím:

számlavezető bank neve:

bankszámlaszáma:

képviselő neve:

programfelelős neve, tel. száma, e-mail címe:

Az intézményi férőhelyek száma:

Az intézmény tanulóinak létszáma:

Az intézmény tanulói közül a hátrányos helyzetű tanulók létszáma:

Az intézmény tanulói közül a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók létszáma:

 

A Programban részt vevő tanulók létszáma a 2010/2011. tanévben:

9. évfolyamon (fő):

10. évfolyamon (fő):

11. évfolyamon (fő):

12. évfolyamon (fő):

13. évfolyamon (fő):

A Programban részt vevő tanulók tervezett létszáma a 2011/2012. tanévben:

9. évfolyamon (fő):

10. évfolyamon (fő):

11. évfolyamon (fő):

12. évfolyamon (fő):

13. évfolyamon (fő):

Évfolyamismétlők százalékos aránya az intézményben:

Pedagógus álláshelyek száma az intézményben (db):

Együttműködő középiskolák felsorolása:


Az adatlapot a fenntartó tölti ki, az adatok valódiságáért a fenntartó felel!

Kelt: ...................., 2011. .........................    P. H.

...........................................................
fenntartó

6. melléklet a 25/2011. (V. 18.) NEFMI rendelethez

Beküldendő 2011. június 15-ig postai úton:

a) önkormányzati fenntartó esetén: egy eredeti példányban a Magyar Államkincstár illetékes
területi szervéhez
b) közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartók és központi költségvetési szervként működő felsőoktatási intézmények esetén: két eredeti példányban az OFI Arany János Programirodája részére
1363 Budapest, Pf. 49
Kérjük, a borítékra írják rá: „Arany J. Kollégiumi Program támogatása”


Szándéknyilatkozat a kollégiumok és a középiskolák számára
a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Kollégiumi Programja megvalósítására
(középiskolánként külön szándéknyilatkozat készítendő)1

Jelen szándéknyilatkozat2 aláírásával a ....................................................................................................................... kollégium és ....................................................................................................... közoktatási intézmény vállalják, hogy partneri együttműködést alakítanak ki a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Kollégiumi Programja keretében a Programban részt vevő tanulók iskolai sikeressége érdekében.

Kollégium adatai

A Programban részt vevő kollégium neve:

 

 

OM azonosító:

 

 

székhely:

 

 

irányítószám:

 

 

utca, házszám:

 

 

telefon:

 

 

fax:

 

 

web, e-mail cím:

 

 

képviselő neve:

 

 

programfelelős neve, tel. száma, e-mail címe:

 

Középiskola adatai

A Programban részt vevő középiskola neve:

 

 

OM azonosító:

 

 

székhely:

 

 

irányítószám:

 

 

utca, házszám:

 

 

telefon:

 

 

fax:

 

 

web, e-mail cím:

 

 

képviselő neve:

 

 

programfelelős neve, tel. száma, e-mail címe:

 

 

a Programban részt vevő tanulók létszáma
a 9. évfolyamon:

2010/2011. tanév: ... fő

2011/2012. tanév:
(becsült létszám): ...fő

 

a Programban részt vevő tanulók létszáma
a 10. évfolyamon:

2010/2011. tanév: ... fő

2011/2012. tanév:
(becsült létszám):

 

a Programban részt vevő tanulók létszáma
a 11. évfolyamon:

2010/2011. tanév: ... fő

2011/2012. tanév:
(becsült létszám):

 

a Programban részt vevő tanulók létszáma
a 12. évfolyamon:

2010/2011. tanév: ... fő

2011/2012. tanév:
(becsült létszám):

 

a Programban részt vevő tanulók létszáma
a 13. évfolyamon:

2010/2011. tanév: ... fő

2011/2012. tanév:
(becsült létszám):


_____________
1 A szándéknyilatkozatot az igénylés részeként határidőre az 5. melléklettel együtt a kollégiumi fenntartó küldi meg.
2 Amennyiben egy többcélú intézmény keretein belül zajlik a tanulók iskolai és kollégiumi oktatása, nevelése, nem kell a szándéknyilatkozatot kitölteni.
A partneri együttműködés keretében a kollégium és a középiskola a következő vállalásokat teszi
figyelembe vételével (indikátorral mérendő állapotok és változásaik)3

Tevékenység*

Határidő, időtartam*

Induló érték
(amennyiben van)*

Célérték*

 

 

 

 

 

 

 

 


* A táblázat sorai szükség szerint bővíthetőek.


Kelt: ...................., 2011. .........................

P. H. ...........................................................

P. H. ...........................................................

kollégium

középiskola

(kollégiumi feladatokat ellátó intézmény)

(középiskolai feladatokat ellátó intézmény)



__________________
3 A vállalásokat tartalmazó táblázatot az igénylés részeként határidőre az 5. melléklettel együtt a kollégiumi fenntartó küldi meg, a vállalásokat akkor is ki kell tölteni, ha többcélú intézmény keretein belül zajlik a tanulók iskolai és kollégiumi oktatása, nevelése.

7. melléklet a 25/2011. (V. 18.) NEFMI rendelethez


Adatlap a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Kollégiumi Programjában résztvevő
9. előkészítő évfolyamos tanulók után járó támogatás igényléséhez középiskolai fenntartók részére

Beküldendő 2011. június 15-ig postai úton:

a) önkormányzati fenntartó esetén: egy eredeti példányban a Magyar Államkincstár illetékes
területi szervéhez
b) közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartók és központi költségvetési szervként működő felsőoktatási intézmények esetén: két eredeti példányban az OFI Arany János Programirodája részére
1363 Budapest, Pf. 49
Kérjük, a borítékra írják rá: „Arany J. Kollégiumi Program támogatása”
Kitöltendő az elektronikus igénylés az a) pont szerinti fenntartók esetén

Középiskolára vonatkozó adatok

A programban részt vevő intézmény neve:

OM azonosító:

székhely:

irányítószám:

utca, házszám:

telefon:

fax:

web, e-mail cím:

számlavezető bank neve:

bankszámlaszáma:

képviselő neve:

programfelelős neve, tel. száma, e-mail címe:

Az intézményi férőhelyek száma:

Az intézmény tanulóinak létszáma:

Az intézmény tanulói közül a hátrányos helyzetű tanulók létszáma:

Az intézmény tanulói közül a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók létszáma:

 

A Programban részt vevő tanulók létszáma a 2010/2011. tanévben:

9. előkészítő évfolyamon (fő):

A Programban részt vevő tanulók tervezett létszáma a 2011/2012. tanévben:

9. előkészítő évfolyamon (fő):

Évfolyamismétlők százalékos aránya az intézményben:

Pedagógus álláshelyek száma az intézményben (db):

Együttműködő kollégium az AJKP-ban:


Az adatlapot a fenntartó tölti ki, az adatok valódiságáért a fenntartó felel!


Kelt: ...................., 2011. .........................    P. H.

...........................................................
fenntartó

8. melléklet a 25/2011. (V. 18.) NEFMI rendelethez


Adatlap a Halmozottan Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Kollégiumi-Szakiskolai Programja után járó támogatás igényléséhez kollégiumi fenntartók részére

Beküldendő 2011. június 15-ig postai úton:

a) önkormányzati fenntartó esetén: egy eredeti példányban a Magyar Államkincstár illetékes
területi szervéhez
b) közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartók és központi költségvetési szervként működő felsőoktatási intézmények esetén: két eredeti példányban az OFI Arany János Programirodája részére
1363 Budapest, Pf. 49
Kérjük, a borítékra írják rá: „Arany J. Kollégiumi-Szakiskolai Program támogatása”
Kitöltendő az elektronikus igénylés az a) pont szerinti fenntartók esetén

Kollégiumra vonatkozó adatok

A programban részt vevő intézmény neve:

OM azonosító:

székhely:

irányítószám:

utca, házszám:

telefon:

fax:

web, e-mail cím:

számlavezető bank neve:

bankszámlaszáma:

képviselő neve:

programfelelős neve, tel. száma, e-mail címe:

Az intézményi férőhelyek száma:

Az intézmény tanulóinak létszáma:

A Programban részt vevő tanulók tervezett létszáma a 2011/2012. tanévben (egy évfolyamon maximálisan 25 fő után vehető igénybe támogatás):

9. évfolyamon (fő):

10. évfolyamon (fő):

11. évfolyamon (fő):

12. évfolyamon (fő):

Az intézmény tanulóinak százalékos megoszlása (gimnáziumba, szakközépiskolába, szakiskolába járók):

 

Évfolyamismétlők százalékos aránya az intézményben (gimnáziumba, szakközépiskolába, szakiskolába járók szerinti bontásban):

Pedagógus álláshelyek száma az intézményben (db):

Együttműködő partnerintézmény(ek) (szakiskola/szakiskolák) felsorolása:


Az adatlapot a fenntartó tölti ki, az adatok valódiságáért a fenntartó felel!


Kelt: ...................., 2011. .........................    P. H.

...........................................................
fenntartó







_________________
* A Programba 2007/2008. tanévben belépett intézmények esetében kell kitölteni.

9. melléklet a 25/2011. (V. 18.) NEFMI rendelethez

Beküldendő 2011. június 15-ig postai úton:

a) önkormányzati fenntartó esetén: egy eredeti példányban a Magyar Államkincstár illetékes területi szervéhez
b) közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartók és központi költségvetési szervként működő felsőoktatási intézmények esetén: két eredeti példányban az OFI Arany János Programirodája részére
1363 Budapest, Pf. 49
Kérjük, a borítékra írják rá: „Arany J. Kollégiumi-Szakiskolai Program támogatása”



Szándéknyilatkozat a kollégiumok és a középiskolák számára
a Halmozottan Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Kollégiumi Programja megvalósítására
(szakiskolánként külön szándéknyilatkozat készítendő)

Jelen szándéknyilatkozat aláírásával a ........................................................................................................................ kollégium és ....................................................................................................... közoktatási intézmény vállalják, hogy partneri együttműködést alakítanak ki a Halmozottan Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Kollégiumi-Szakiskolai Programja keretében a Programban részt vevő tanulók iskolai sikeressége érdekében.

Kollégium adatai

A Programban részt vevő kollégium neve:
OM azonosító:

székhely:

irányítószám:

utca, házszám:

telefon:

fax:

web, e-mail cím:

képviselő neve:

programfelelős neve, tel. száma, e-mail címe:

a Programban részt vevő tanulók tervezett létszáma
a 9. évfolyamon (a 2011/2012. tanévben) (fő):

 

a Programban részt vevő tanulók tervezett létszáma
a 10. évfolyamon (a 2011/2012. tanévben) (fő):

 

a Programban részt vevő tanulók tervezett létszáma
a 11. évfolyamon (a 2011/2012. tanévben) (fő):

 

a Programban részt vevő tanulók tervezett létszáma
a 12. évfolyamon (a 2011/2012. tanévben) (fő):

 

Szakiskola adatai

A Programban részt vevő szakiskola neve:

 

OM azonosító:

 

székhely:

 

irányítószám:

 

utca, házszám:

 

telefon:

 

fax:

 

web, e-mail cím:

 

képviselő neve:

 

programfelelős neve, tel. száma, e-mail címe:

 

a Programban részt vevő tanulók tervezett létszáma
a 9. évfolyamon (a 2011/2012. tanévben) (fő):

 

 

a Programban részt vevő tanulók tervezett létszáma
a 10. évfolyamon (a 2011/2012. tanévben) (fő):

 

 

a Programban részt vevő tanulók tervezett létszáma
a 11. évfolyamon (a 2011/2012. tanévben) (fő):

 

 

a Programban részt vevő tanulók tervezett létszáma
a 12. évfolyamon (a 2011/2012. tanévben) (fő):

 


A partneri együttműködés keretében a kollégium és a szakiskola a következő vállalásokat teszi
a 46/2004. (XII. 22.) OM rendelet követelményeinek figyelembe vételével
(indikátorral mérendő állapotok és változásaik)

Tevékenység*

Határidő, időtartam*

Induló érték
(amennyiben van)*

Célérték*

 

 

 

 

 

 

 

 


* A táblázat sorai szükség szerint bővíthetőek.


Kelt: ...................., 2011. .........................

P. H. .................................................

P. H. .................................................

kollégium

szakiskola

(kollégiumi feladatokat ellátó intézmény)

(szakiskolai feladatokat ellátó intézmény)

10. melléklet a 25/2011. (V. 18.) NEFMI rendelethez


Fenntartói Nyilatkozat
– az esélyegyenlőségi intézkedésekkel kapcsolatosan – helyi önkormányzatok, önkormányzati,
többcélú kistérségi társulások, valamint közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmények fenntartói
és központi költségvetési szervként működő felsőoktatási intézmény által fenntartott
nevelési-oktatási intézmények esetén
(A megfelelő helyen kérjük kitölteni!)

Fenntartó megnevezése:


Alulírott .......................................................................... polgármester/főpolgármester/a fent nevezett önkormányzati társulás elnöke büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a képviselő-testület/közgyűlés/ társulási tanács (a nem kívánt rész törlendő) ............................................. számú határozatával elfogadta a gyermekek, tanulók esélyegyenlőségét szolgáló intézkedéseket (közoktatási esélyegyenlőségi intézkedési terv) – a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 105. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően – az önkormányzati intézkedési terv, illetve a fővárosi, megyei fejlesztési terv részeként/vagy az abban foglaltakra tekintettel önálló intézkedési tervként.1
Alulírott ...................................... a közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartója/központi költségvetési szervként működő felsőoktatási intézmény képviseletében eljárva büntetőjogi felelősségem tudatában nyilatkozom arról, hogy a ................................................... OM azonosítóval rendelkező ................... közoktatási intézmény rendelkezik közoktatási esélyegyenlőségi intézkedési tervvel/nevelési programja/pedagógiai programja tartalmazza az esélyegyenlőséget szolgáló intézkedéseket (a nem kívánt rész törlendő).2


Kelt: ................................., .......... év .................. hó ........ nap

.........................................................................................
polgármester/főpolgármester/a társulási tanács elnöke/
a közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény
fenntartója/központi költségvetési szervként működő
felsőoktatási intézmény képviseletében eljáró személy
aláírása

P. H.














____________________
1 Kitöltendő önkormányzati, fővárosi, megyei fenntartású, illetve önkormányzati társulások által fenntartott nevelési-oktatási intézmények esetén.
2 Kitöltendő közoktatási ellátó nem állami intézmény fenntartó, illetve központi költségvetési szervként működő felsőoktatási intézmény által fenntartott nevelési-oktatási intézmények esetén.

11. melléklet a 25/2011. (V. 18.) NEFMI rendelethez


Fenntartói Nyilatkozat
a jelen rendelet alapján támogatásban részesült fenntartó/intézmény jogutódlással történt megszűnéséről*
(A megfelelő helyen kérjük kitölteni!)

Fenntartó megnevezése:


Alulírott ...................................................................... polgármester/a fent nevezett önkormányzati társulás elnöke büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a testület .......................... számú határozatával az intézmény fenntartói jogát átadta/az intézményt jogutódlással megszüntette/az intézményt átszervezte1.
Fenntartói jog átadása esetén az átadást követően a fenntartói jogokat gyakorolja:
A jogutód intézmény megnevezése:


Kelt: ................................., 2011. év .................. hó ........ nap

...............................................................
polgármester/a társulási tanács elnöke/
a közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény
fenntartójának képviseletében
eljáró személy aláírása
P. H.

Fenntartói jog átadása esetén az átadást követően a fenntartói jogokat gyakorló

...............................................................
polgármester/a társulási tanács elnöke/
a közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény
fenntartójának képviseletében
eljáró személy aláírása
P. H.

* Kitöltendő, ha az igénylés időpontjában az intézmény jogutóddal történő megszűnéséről már határozat született.














__________________
1 A megfelelőt kérjük aláhúzni.
1

A rendelet a 19. § alapján hatályát vesztette 2014. december 31. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére