• Tartalom

20/2011. (IV. 8.) NFM utasítás

20/2011. (IV. 8.) NFM utasítás

a fejezetet irányító szerv és annak vezetője hatáskörébe utalt jogok gyakorlásáról1

2011.12.31.

Az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet 2. §-ának 6. pontja szerinti jogkörömben eljárva, a 243. § (1) bekezdésére figyelemmel, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezetet irányító szerv és annak vezetője hatáskörébe utalt jogok gyakorlásának átruházásáról, valamint a kötelezettségek ellátásáról a következők szerint rendelkezem:

Az utasítás hatálya

1. § Az utasítás hatálya a XVII. Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: NFM) fejezetébe tartozó intézményi előirányzatokra – ide nem értve a fejezethez tartozó kormányhivatalok előirányzatait –, a fejezeti és központi kezelésű előirányzatokra, valamint a nemzeti fejlesztési miniszter (a továbbiakban: miniszter) hatáskörébe utalt elkülönített állami pénzalapokkal kapcsolatos (a továbbiakban: Alapok) irányító szervi feladataira terjed ki.

A költségvetési tervezés

2. § (1) A gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár (a továbbiakban: gazdasági helyettes államtitkár) irányítja a költségvetési javaslatok kidolgozását. Az államháztartásért felelős miniszter által kiadott tájékoztatóban (a továbbiakban: tervezési körirat) foglaltakhoz igazodva a fejezeti költségvetési javaslat összeállításához a gazdasági helyettes államtitkár meghatározza az általános és kötelezően érvényesítendő tervezési követelményeket, előfeltételeket, módszertant, előírásokat [az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 49. § (5) bekezdés a) pont, az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ámr.) 27. §].

(2) A fejezetbe sorolt költségvetési szervek [a továbbiakban: intézmény(ek)] költségvetése tervezésének előkészítési feladatait – az előző év(ek) teljesítési adatai, a prioritások, az érvényesítendő követelmények meghatározása útján – az intézmény felett az NFM szervezeti és működési szabályzata (a továbbiakban: SZMSZ) szerint felügyeletet gyakorló felsővezető egyetértésével és a Költségvetési Főosztály (a továbbiakban: KF) bevonásával az Intézményfelügyeleti és Igazgatási Főosztály (a továbbiakban: IFO) végzi.

(3) A központi és fejezeti kezelésű előirányzatok tervezésének előkészítését, a fejezeti feladatok, kötelezettségek, determinációk számbavételét, valamint az azok teljesítéséhez szükséges bevételek és kiadások felmérését – a szakmailag illetékes szervezeti egységek bevonásával – a jelen utasítás melléklete szerint kijelölt szakmai felügyeletet gyakorló helyettes államtitkár, kabinetfőnök egyetértésével a KF látja el.

(4) A KF a Nemzetgazdasági Minisztériummal (a továbbiakban: NGM) való egyeztetést megelőzően az Ámr. 32. §-ának (3) bekezdése alapján felülvizsgálja a részére a (2) és (3) bekezdés szerint megküldött költségvetési javaslatokat, és a gazdasági helyettes államtitkár egyetértésével döntési javaslatot terjeszt elő a miniszter részére.

(5) A (4) bekezdés szerinti miniszteri döntés alapján a tervezési körirat szerinti adattartalomnak megfelelő költségvetési javaslat véglegezéséről – intézmény esetében az IFO, a fejezeti és a központi kezelésű előirányzat esetében a jelen utasítás melléklete szerint kijelölt szakmai kezelő (a továbbiakban: szakmai kezelő) adatszolgáltatása alapján – a KF gondoskodik, amelyet megküld az NGM részére.

(6) Az Alapok költségvetési javaslatainak tervezetét a tervezési köriratban foglaltak szerint az Alapok kezelő szervei készítik el, és azt

a) a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap (a továbbiakban: KNPA) esetében az NFM Atomenergetikai Főosztállyal egyeztetve, a klíma- és energiaügyért felelős államtitkár javaslatával,

b)2 a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap (a továbbiakban: KTIA) esetében az NFM Kiemelt Fejlesztések Főosztállyal egyeztetve, a fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkár javaslatával,

a miniszter egyetértését követően, az államháztartásért felelős miniszter és ezzel egyidejűleg az IFO részére továbbítják.

(7) A Kormány által az Országgyűléshez benyújtott költségvetési törvényjavaslat tárgyalása során a Parlamenti Kapcsolatok Főosztály a benyújtott módosító és kapcsolódó módosító javaslatokat soron kívül eljuttatja a KF részére az NFM-et érintő módosító és kapcsolódó módosító javaslatokkal kapcsolatos tárcaálláspont kialakítása érdekében. A KF a tárcaálláspont kialakítása során a módosító és kapcsolódó módosító javaslatokat a szakmailag illetékes szervezeti egységek bevonásával véleményezi és az összesített véleményt a felügyeletet gyakorló felsővezetők részére megküldi. Az NFM országgyűlési bizottságok előtti képviseletéért a számvevőszéki és költségvetési, valamint a gazdasági és informatikai bizottságok tekintetében – a szakmailag illetékes szervezeti egységek bevonásával – a gazdasági helyettes államtitkár, más parlamenti bizottság előtti képviseletért a szakmailag illetékes szervezeti egység felett felügyeletet gyakorló felsővezető a felelős.

(8) A költségvetési törvényben megállapított fejezeti kezelésű előirányzatok részfeladatok (projektek) szerinti felosztását – a szakmailag illetékes szervezeti egység felett felügyeletet gyakorló felsővezető javaslatával – a KF koordinációja és a gazdasági helyettes államtitkár előterjesztése alapján a miniszter hagyja jóvá. A miniszter által jóváhagyott részfeladatok között az előirányzat felett felügyeletet gyakorló felsővezető – a közigazgatási államtitkár egyetértésével – 500 millió forintig év közben átcsoportosítást hajthat végre. Az átcsoportosításhoz – az előirányzat felett felügyeletet gyakorló felsővezető, valamint a gazdasági helyettes államtitkár egyetértésével – a miniszter engedélye szükséges, amennyiben az átcsoportosítás során az addig átcsoportosított részfeladatok előirányzatainak együttes összege meghaladja, vagy az átcsoportosítás végrehajtásával meghaladná az 500 millió forintot. A részfeladatokra jóváhagyott keretek évközi módosítását a szakmai kezelő a KF előzetes véleményezését követően terjeszti az előirányzat felett felügyeletet gyakorló felsővezető, illetve a fenti értékhatárokat meghaladó esetekben a miniszter elé jóváhagyásra. A részfeladatok közötti átcsoportosításról a szakmai kezelő – az engedély egy-egy eredeti példányának megküldésével – haladéktalanul tájékoztatni köteles a KF-et.

Kincstári költségvetés, elemi költségvetés

3. § (1) A költségvetési törvény kihirdetését követően az IFO előterjesztése alapján – a felügyeletet gyakorló felsővezető javaslata alapján, a gazdasági helyettes államtitkár egyetértésével – a közigazgatási államtitkár

a) megállapítja a fejezet irányítása alá tartozó költségvetési szervek kincstári költségvetését [Áht. 49. § (5) bekezdés g) pont],

b) jóváhagyja az irányítása alá tartozó költségvetési szerv létszám-előirányzatát, ha annak megállapítása nem tartozik a Kormány hatáskörébe [Áht. 49. § (5) bekezdés l) pont].

(2) A KF – az Országgyűlés által elfogadott költségvetési törvény alapján, az Ámr. 41. §-ának (3) bekezdése szerint – a költségvetési év január 10-éig megállapítja az NFM, központi kezelésű előirányzat, illetve fejezeti kezelésű előirányzat kincstári költségvetését az Ámr. 3. számú mellékletében meghatározott adattartalommal, és azt megküldi a központi és a fejezeti kezelésű előirányzat szakmai kezelőjének, valamint a Magyar Államkincstárnak (a továbbiakban: Kincstár). A Kincstárnak benyújtott kincstári költségvetést a KF tájékoztatásul megküldi a szakmai kezelők részére.

(3) Az IFO vezetője, az intézmények kincstári költségvetésének (1) bekezdés szerinti jóváhagyását követően, fejezeti adatszolgáltatás céljából a KF részére küldi meg.

(4) A fejezeti kezelésű előirányzat elemi költségvetését a szakmai kezelő – a KF által előzetesen biztosított adatok ismeretében – a 2. § (8) bekezdésben, valamint az Ámr. 48. §-ában foglaltak figyelembevételével készíti el, majd megküldi elektronikus formában és papír alapon is a KF részére. Az elemi költségvetést a kincstári számlavezetés és finanszírozás, a feladatfinanszírozási körbe tartozó előirányzatok felhasználása, valamint egyes államháztartási adatszolgáltatások rendjéről szóló 46/2009. (XII. 30.) PM rendeletben (a továbbiakban: PM rendelet) foglaltak szerint a KF nyújtja be a Kincstárhoz (Ámr. 46. §).

(5) Az elemi költségvetést irányító szervi hatáskörben:

a) az intézményeket érintően – az intézmények által benyújtott dokumentáció IFO vezetője aláírásával igazolt ellenőrzését, valamint a KF általi fejezeti szintű feldolgozását követően – a közigazgatási államtitkár,

b) a központi kezelésű előirányzatok, valamint a fejezeti kezelésű előirányzatok esetében – a szakmai kezelők által elkészített dokumentáció a KF által történt ellenőrzését, felülvizsgálatát és a KF vezetőjének aláírását követően – a szakmai felügyeletet gyakorló helyettes államtitkár, kabinetfőnök

hagyja jóvá a tárgyév február 28-áig [Áht. 49. § (5) bekezdés g) pont, Ámr. 46–48. §].

(6) Az Alapok elemi költségvetését az Ámr. 49. § (1) bekezdésében meghatározott határidőre az Alapok kezelő szervei készítik el, amelyet

a) a KNPA esetében az NFM Atomenergetikai Főosztály tartalmi és az IFO számszaki és formai ellenőrzését követően az energetikáért felelős helyettes államtitkár javaslata alapján, a klíma- és energiaügyért felelős államtitkár,

b)3 a KTIA esetében az NFM Kiemelt Fejlesztések Főosztály tartalmi és az IFO számszaki és formai ellenőrzését követően monitoring és információs ügyekért felelős helyettes államtitkár javaslata alapján, a fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkár

hagyja jóvá és azt az Alapok kezelő szervei küldik meg az NGM és a Kincstár részére [Áht. 49. § (5) bekezdés g) pont, Ámr. 49. § (3) bekezdés].

Az előirányzatok nyilvántartása irányító szervi hatáskörben történő módosítása, átcsoportosítása, többletbevétel felhasználásának engedélyezése

4. § (1) A fejezeti kezelésű előirányzatokról, azok módosításairól, valamint az intézmények irányító szervi hatáskörben történő előirányzat-módosításairól a KF nyilvántartást vezet. Az intézményi előirányzatokról és előirányzat-módosításokról az irányító szervi és – intézményi adatszolgáltatás alapján – a saját hatáskörben történő előirányzat-módosításokról az IFO vezet nyilvántartást. Az irányító szervi hatáskörben történő előirányzat-módosítás, a fejezeti kezelésű előirányzatoknál a KF vezetőjének, intézményi előirányzatoknál az IFO vezetőjének egyetértésével hagyható jóvá.

(2) A miniszter feladatkörébe tartozik:

a) a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló CLXIX. törvény (a továbbiakban: Kötv.) 30. § (5) bekezdése szerinti átcsoportosításnak a szakmai kezelő kezdeményezésére, az előirányzat felett felügyeletet gyakorló felsővezető javaslatára, a közigazgatási államtitkár egyetértésével történő jóváhagyása,

b) a Kötv. 9. számú mellékletében szereplő fejezeti kezelésű előirányzatok kivételével, a fejezeti kezelésű előirányzatok eredeti céljával, rendeltetésével nem összefüggő, a fejezetnél évközben felmerülő többletkiadások teljesíthetősége érdekében fejezeten belül – központi költségvetési szervek előirányzatait tartalmazó cím vagy fejezeti kezelésű előirányzat javára – történő átcsoportosításának jóváhagyása [Áht. 123/A. § (1)–(2) bekezdés].

(3) A közigazgatási államtitkár feladatkörébe tartozik:

a) a fejezeti kezelésű előirányzatok a fejezeten belül más címekhez vagy más fejezethez tartozó címekhez, alcímekhez megállapodás alapján, a fejezeti kezelésű előirányzat céljának, rendeltetésének megfelelően történő átcsoportosítás jóváhagyása. Az átcsoportosítás a kiemelt előirányzatok fejezetre – a fejezetek közötti átcsoportosításnál az érintett fejezetekre – összesített előirányzatait nem érintheti [Áht. 27. § (3) bekezdés],

b) az intézmények előirányzatait tartalmazó címen belül, továbbá a cím terhére más központi költségvetési szervek előirányzatait tartalmazó cím vagy a fejezeti kezelésű előirányzatok javára történő átcsoportosítás jóváhagyása, ha az intézmény előirányzatain megtakarítás keletkezik, vagy az átcsoportosítás a feladatok változásával, költségvetési szervek alapításával, átalakításával, megszüntetésével kapcsolatban szükséges, és az átcsoportosítás a kiemelt előirányzatok fejezetre összesített előirányzatait nem érinti [Áht. 27. § (5) bekezdés],

c) az olyan európai uniós forrásból finanszírozott támogatás felhasználása esetén, amelyet a fejezet előirányzata nem tartalmaz – bevételi és kiadási oldalon egyaránt – új előirányzat nyitása (Áht. 27/A. §),

d) a fejezeti kezelésű előirányzatok egyes jogcímcsoportjain vagy annak jogcímein belül az előirányzat-csoportok közötti átcsoportosítás jóváhagyása. Az Ámr. 58. § (2) bekezdésében meghatározott előirányzat-hányad feletti átcsoportosításhoz az államháztartásért felelős miniszter egyetértése is szükséges [Áht. 27/B. § (1) bekezdés],

e) az intézmények és a fejezeti kezelésű előirányzatok esetében – a bevételek elmaradása esetén – értékelés alapján – az adott intézmény kiadási és bevételi előirányzatának, a támogatási előirányzat egyidejű változtatásával, vagy változtatás nélküli csökkentése, amely intézkedésről az IFO az érintett intézményt és a KF-et haladéktalanul köteles írásban értesíteni; a Kincstár részére a KF küld változásbejelentést [Ámr. 58. § (1) bekezdés c) pont],

f)4 a fejezeti kezelésű előirányzatok kiemelt előirányzatai közül a személyi juttatások és a munkaadókat terhelő járulékok előirányzatai növelésének előterjesztése az államháztartás felelős miniszter részére,

g) az intézményeknél és a fejezeti kezelésű előirányzatoknál a tervezettet meghaladó pénzügyileg teljesült többletbevétel felhasználásának engedélyezése – az intézmény, illetve a fejezeti kezelésű előirányzat felett felügyeletet gyakorló felsővezető javaslatára, a gazdasági helyettes államtitkár véleményének ismeretében – az Ámr 59/A. § (2) bekezdésében meghatározott értékhatár alatt. Az Ámr. 59/A. § (2) bekezdésében meghatározott értékhatárt elérő többletbevétel felhasználásához az államháztartásért felelős miniszter jóváhagyása is szükséges [Áht. 100/B. §, Áht. 27/B. § (2) bekezdés, Ámr. 59/A. §],

h)5 az intézmények előirányzatait tartalmazó cím terhére, illetve javára, más fejezethez tartozó költségvetési szerv(ekkel) kötött megállapodás alapján történő átcsoportosítás jóváhagyása, amennyiben az átcsoportosítás a feladatok változásával, költségvetési szervek alapításával, átalakításával, megszüntetésével kapcsolatban szükséges; a Megállapodás előirányzat-átcsoportosításra vonatkozó pontja kizárólag az Áht. 27. § (1) bekezdése szerinti nyilvános kormányhatározat kihirdetésével és hatálybalépésével egyidejűleg léphet hatályba [Áht. 27. § (1) bekezdés].

(4) A gazdasági helyettes államtitkár feladatkörébe tartozik:

a) az intézmények esetében a működési és felhalmozási, valamint a kölcsönök előirányzat-csoportok közötti átcsoportosítás jóváhagyása azzal, hogy az Ámr. 58. § (2) bekezdésében meghatározott előirányzat-hányad feletti átcsoportosításhoz az államháztartásért felelős miniszter egyetértése szükséges [Áht. 100/A. § (1) bekezdés a) pont, Ámr. 58. § (2) bekezdés],

b) az egy hónapra jutó időarányos keretet meghaladó előirányzat-felhasználás előrehozásának engedélyezése [PM rendelet 34. § (2) bekezdés].

(5)6 A KF vezetőjének feladatkörébe tartozik a kötelezettségvállalással terhelt fejezeti kezelésű előirányzat-maradvány jóváhagyása előtti kifizetéskor, és a kötelezettségvállalás bejelentése előtt teljesítendő előirányzat-módosítás engedélyezése [Áht. 24/B. § (4) bekezdés]. A KF vezetője hagyja jóvá a szakmai kezelők kezdeményezése, a felügyeletet gyakorló felsővezető egyetértése alapján a fejezeti kezelésű előirányzatok kiemelt előirányzatok – a személyi juttatások és a munkaadókat terhelő járulékok növelésének kivételével – közötti átcsoportosítást azzal, hogy az nem érinthet előirányzat-csoportok közötti átcsoportosítást [Áht. 27/B. § (3) bekezdés].

(6) Az IFO vezetőjének feladatkörébe tartozik az intézmények esetében:

a) a Kincstár által megnyitásra kerülő – az Ámr. 180. §-a szerinti – havi időarányos költségvetési előirányzat-felhasználási kereten korrekció engedélyezése (az intézmények között, a kedvezményezett intézmény éves előirányzatának 8%-át, de az időarányosan még esedékes előirányzat-felhasználási keret összegét meg nem haladó mértékben és legfeljebb 3 havi visszapótlás mellett), azzal, hogy a végrehajtott korrekciónak fejezeti szinten minden hónapban nulla egyenleget kell mutatnia,

b) egy hónapra jutó időarányos keretet meg nem haladó előirányzat-felhasználás előrehozásának engedélyezése [PM rendelet 34. § (2) bekezdés].

Az a) pont szerinti intézkedésről az IFO a KF-et haladéktalanul tájékoztatni köteles [PM rendelet 34. § (1) bekezdés].

(7) Az előirányzat-módosítás, -átcsoportosítás engedélyeztetése előtt szükséges azok – az Ámr. 74. § -ában foglalt szabályoknak megfelelően kijelölt ellenjegyző általi – ellenjegyzése.

(8)7 Az Alapok előirányzatainak átcsoportosításáról, módosításáról az Alapok kezelő szerveinek kezdeményezésére a KNPA esetében az NFM Atomenergetikai Főosztály, a KTIA esetében az NFM Kiemelt Fejlesztések Főosztály javaslata alapján, az IFO véleményezését követően az Alap felett az SZMSZ szerint felügyeletet ellátó államtitkár dönt (Ámr. 61. §).

A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelése

5. § Az NFM fejezetbe sorolt fejezeti kezelésű előirányzatok cél szerinti, hatékony és szabályos felhasználásáért, a rendelkezési jogosultságok betartásáért, a kezelők részére meghatározott feladatok ellátásáért, valamint azok ellenőrzéséért a miniszter által az Áht. 49. § (5) bekezdésének p) pontja alapján az államháztartásért felelős miniszterrel egyetértésben kiadott rendeletben és az adott előirányzatra vonatkozó külön jogszabályban, vagy külön miniszteri utasításban foglaltakra figyelemmel, a jelen utasítás mellékletében kijelölt szakmai kezelők vezetői, a szakmai felügyeletet gyakorló helyettes államtitkárok és a kabinetfőnök, valamint a felügyeletet gyakorló felsővezetők a felelősek.

Több év előirányzatait érintő kötelezettségvállalás és adatszolgáltatás

6. § (1) Az Áht. 36/B. § (2)–(3) bekezdése alapján kiadott kormányrendeletben (a továbbiakban: Korm. rendelet) az NFM részére megállapított keretszámok – intézményenkénti, valamint fejezeti kezelésű előirányzatok esetén egy összegben történő – megállapítását a KF előterjesztése alapján a miniszter hagyja jóvá.

(2) A felosztott keretszámon belüli több évet érintő kötelezettségvállalás Ámr. 95. § (1) bekezdése szerinti engedélyeztetésének kezdeményezését a jelen utasítás hatálya alá tartozó intézmény az IFO-nak nyújtja be. Az irányító szervi engedélyezést – az IFO kezdeményezésére és a KF előterjesztése alapján – a felügyeletet gyakorló felsővezető, valamint a gazdasági helyettes államtitkár egyetértésével a miniszter engedélyezi. Abban az esetben, ha a tervezett kötelezettségvállalás összege nem éri el az Ámr. 95. § (1) bekezdésben meghatározott mértéket a kötelezettségvállalás engedélyezéséről, illetve az Ámr. 95. § (2) bekezdésében meghatározott kivételek esetén a felhasználásról a miniszter dönt.

(3) Fejezeti kezelésű előirányzatok esetén – a keretszámon belüli – éven túli kötelezettségvállalást a szakmai kezelő kezdeményezésére, a szakmai felügyeletet gyakorló helyettes államtitkár, kabinetfőnök véleményének ismeretében a KF előterjesztése alapján a felügyeletet gyakorló felsővezetők, valamint a gazdasági helyettes államtitkár egyetértésével a miniszter engedélyezhet.

(4) A (2) és (3) bekezdés szerinti, a nemzetgazdasági miniszter és a miniszter által jóváhagyott kötelezettségvállalásokról a KF tájékoztatja a szakmai kezelőket. A jóváhagyott, több év előirányzatait érintő kötelezettségvállalásokról a KF intézményenként és fejezeti kezelésű előirányzatonként nyilvántartást vezet.

(5) A Korm. rendelet hatálya alá tartozó kötelezettségvállalásoknak a negyedév utolsó napján fennállt állományára – ideértve az Ámr. 72. § (13) bekezdése szerinti kötelezettségvállalások közül a jogszabályi előírások alapján teljesítendő kötelezettségeket is – vonatkozó adatszolgáltatás a következők szerint történik:

a) az NFM irányítása alá tartozó intézmények az adatszolgáltatást negyedévente, minden negyedév utolsó hónapját követő 15 napon belül az IFO-nak nyújtják be. Az NFM irányítása alá tartozó intézmények adatszolgáltatását, valamint a NFM felügyelete alá tartozó kormányhivataloktól bekért adatszolgáltatást az IFO az érdemi felülvizsgálatot követően, intézményenként és összesítve negyedévente, minden negyedév utolsó hónapját követő 20 napon belül a KF részére átadja,

b) a fejezeti kezelésű előirányzatok szakmai kezelői az adatszolgáltatást negyedévente, minden negyedév utolsó hónapját követő 15 napon belül kötelesek a KF részére megküldeni,

c) a KF negyedévente, minden negyedév utolsó hónapját követő 30 napon belül tájékoztatja a Kincstárat az NFM fejezet fent megjelölt kötelezettségvállalásairól.

(6) Az Áht. 12/C. § (3)–(4) bekezdés, valamint a PM rendelet 60. § (2) bekezdés szerinti hosszú távú kötelezettségvállalásokról szóló adatszolgáltatás a következők szerint történik:

a) a szakmai kezelő a hosszú távú kötelezettségvállalás alapját jelentő szerződést a megkötést követő 15 napon belül a KF részére a PM rendelet 60. § (2) bekezdése szerinti nyomtatvány megküldésével bejelenti,

b) a szerződés megkötését követő 15 napon belül a hosszú távú kötelezettségvállalás alapját képező szerződést a Kincstár által előírt HK02 űrlapon az intézmények az IFO-nak, a szakmai kezelők a KF-nek bejelentik,

c) a KF az IFO és a szakmai kezelők által negyedévente, a tárgynegyedévet követő hó 20-áig megküldött HK02 űrlapok alapján gondoskodik a fejezethez tartozó kötelezettségvállalások nyilvántartásáról, összesítéséről, valamint a HK01 és HK02 űrlapok Kincstár részére történő bejelentéséről negyedévenként, legkésőbb a tárgynegyedévet követő 30 napon belül.

Költségvetési beszámolás, zárszámadás, előirányzat-maradvány megállapítása, felhasználása

7. § (1) A költségvetési előirányzatok alakulásáról és azok teljesítéséről, a vagyoni, pénzügyi és létszámhelyzetben bekövetkezett változásokról készülő beszámolók tekintetében a KF vezetője – az Ámr. 217. §-ában foglaltak szerint – meghatározza e beszámolók beküldésének határidejét, kialakítja az adatszolgáltatás elkészítéséhez szükséges szempontrendszert, rögzíti azok tartalmi és formai követelményeit. Az intézmények esetén az IFO, a központi és fejezeti kezelésű előirányzatoknál a KF meghatározza a szöveges indoklásra vonatkozó részletes szabályokat és a kötelezően előírtakon túli adatszolgáltatást. Az IFO – az Ellenőrzési Főosztály közreműködésével – írja elő az intézmények részére, hogy az Ámr. 21. számú melléklete szerint értékelje a belső kontrollok működését, és az értékelést az éves elemi költségvetési beszámolóval együttesen küldje meg az irányító szervnek. Amennyiben az NFM irányítása alá tartozó költségvetési szervnek a belső kontrollok működéséről szóló nyilatkozata és az Ellenőrzési Főosztály által a zárszámadással kapcsolatosan elvégzett ellenőrzések eredménye között ellentmondás áll fenn, az IFO kezdeményezi, hogy a költségvetési szerv vezetője írásban számoljon be az irányító szerv vezetőjének az ellentmondás okairól. Amennyiben az irányító szerv vezetője a beszámolót nem tartja elfogadhatónak, a költségvetési szerv vezetőjét intézkedési terv készítésére kötelezi.

(2) A zárszámadással kapcsolatos munkát az államháztartásért felelős miniszter zárszámadásra vonatkozó tájékoztatójában foglaltakra figyelemmel – az intézmények vonatkozásában az IFO, a fejezeti kezelésű előirányzatokat érintően a KF közreműködésével, a szakmai kezelők bevonásával – a gazdasági helyettes államtitkár koordinálja.

(3) Az intézmények időközi, féléves és éves beszámolóit – az IFO ellenőrzését, felülvizsgálatát követően – a KF fejezeti összesítés céljából feldolgozza. A beszámoló felülvizsgálatát az IFO vezetője aláírásával igazolja.

(4) A fejezeti kezelésű előirányzatok időközi, féléves és éves beszámolóit a KF vizsgálja felül. A beszámoló felülvizsgálatát a KF vezetője aláírásával igazolja.

(5) Az intézmények beszámolóit, a felügyeletet gyakorló felsővezető felülvizsgálatát és minősítését követően a közigazgatási államtitkár hagyja jóvá. Az IFO az éves elemi költségvetési beszámoló értékeléséről és jóváhagyásáról – a beszámolási dokumentáció egy-egy példányát mellékelve – értesíti az intézmény vezetőjét, illetve a KF-et.

(6) A fejezeti kezelésű előirányzatok beszámolóit – mint az NFM beszámolójának elkészítéséért felelős kijelölt személy – a KF vezetője, és a „szerv vezetőjeként” a szakmai felügyeletet gyakorló helyettes államtitkár, kabinetfőnök írja alá.

(7) Az NFM fejezet szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok gazdálkodásáról készített összesített – 1091 szektor szerinti – éves és féléves költségvetési beszámolóját a KF vezetője mint az NFM beszámolójának elkészítéséért felelős kijelölt személy, valamint a gazdasági helyettes államtitkár írja alá.

(8) Az Alapok beszámolási kötelezettségének ellátása az Alapok kezelő szerveinek a feladata. E beszámolókat az NGM tájékoztatójában foglaltak szerint, a kezelők vezetőinek aláírását követően – az Alapok felett felügyeletet ellátó felsővezetők egyetértésével a miniszter is aláírja.

(9) A fejezet maradványelszámolásának elkészítését a KF – az intézmények tekintetében az IFO által felülvizsgált és összesített adatok és javaslatok figyelembevételével – fogja össze, és az 1091-es szektor maradványelszámolásának számadatai felülvizsgálatát követően a fejezeti szintű összesített adatokat előkészíti a közigazgatási államtitkár részére jóváhagyásra (Ámr. 212. §).

Vegyes rendelkezések

8. § (1) Az intézményekre vonatkozó, az intézmények vezetői által a PM rendelet 60. § (1) bekezdése szerinti tartalommal elkészített adatszolgáltatást az IFO minden hónap 6. napjáig megküldi a KF részére. Az adatszolgáltatás NGM részére történő továbbításáról a KF gondoskodik minden hónap 8. napjáig.

(2) Az egységes számviteli szabályozás részeként a fejezeti kezelésű előirányzatok számviteli politikáját, ennek keretében az eszközök és források értékelési szabályzatát, a leltározási szabályzatot és a pénzkezelési szabályzatot, valamint a számlarendet és a bizonylati szabályzatot – amennyiben miniszteri utasítás másként nem rendelkezik – a KF a számviteli közreműködő szervezetek bevonásával készíti el, és a gazdasági helyettes államtitkár hagyja jóvá.

(3) Az Alapok egységes számviteli rendjét az Alapok kezelő szervei készítik el, melyet

a) a KNPA esetében az NFM Atomenergetikai Főosztály előterjesztése alapján az IFO véleményének ismeretében a gazdasági helyettes államtitkár,

b) a KTIA esetében a fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkár előterjesztése alapján a miniszter a gazdasági helyettes államtitkár véleményének ismeretében

hagy jóvá.

(4) Amennyiben a Kincstár költségvetési jelentései alapján a fejezetre összesített, éves halmozott kiadási, illetve bevételi teljesítési adatok 5%-át két egymást követő hónapban meghaladják a függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások, illetve a függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek és a nem azonosított bevételek, a KF köteles megvizsgálni ennek okait, és megtenni a szükséges intézkedéseket ezen kiadások és bevételek rendezésére [Ámr. 202. § (4) bekezdés].

(5) A Kormány által előírt, a fejezet költségvetési helyzetét érintő rendkívüli intézkedések végrehajtására irányuló feladatok elrendelésére a közigazgatási államtitkár jogosult.

(6) A miniszter a jelen utasításban átadott hatáskörök gyakorlását bármikor magához vonhatja és közvetlenül gyakorolhatja.

(7)8 Az Ámr. 127. § (7) bekezdése szerinti megállapodást a szakmai kezelő – a felügyeletet gyakorló felsővezető által jóváhagyott – előterjesztése alapján a közigazgatási államtitkár engedélyét követően az érintett szerződés szerinti kötelezettségvállalásra jogosult hagyja jóvá. A részletfizetés indokát az előterjesztésben részletesen ismertetni kell.

(8)9 Az Áht. 122/A. § (1)–(2) bekezdése szerinti kizárással kapcsolatos, az Áht. 122/B. § (1) bekezdésében meghatározott adatszolgáltatást a támogatási szerződés megkötését kezdeményező szervezeti egység tájékoztatása alapján a Költségvetési Főosztály teljesíti.

Záró rendelkezések

9. § (1) Jelen utasítás a közzétételét követő 15. napon lép hatályba.

(2) Hatályát veszti a fejezetet irányító szerv vezetőjének hatáskörébe utalt jogok gyakorlásáról szóló 5/2010. (II.19.) KHEM utasítás, valamint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium működésével összefüggő átmeneti költségvetési gazdálkodási szabályokról szóló 1/2010. (VI.18.) NFM utasítás.

Melléklet a 20/2011. (IV. 8.) NFM utasításhoz10


A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezetbe tartozó fejezeti és központi kezelésű előirányzatok szakmai kezelői és a felügyeletet gyakorló felsővezetők

Cím

Alcím

Jogcím
csoport/
jogcím

ÁHT

Fejezeti kezelésű előirányzat

Fejezeti kezelésű előirányzat
szakmai kezelője

Szakmai felügyeletet gyakorló
helyettes államtitkár/kabinetfőnök

Felügyeletet gyakorló felsővezető

16

2

4

249467

Uránércbánya hosszú távú környezeti kárelhárítás

Energiagazdálkodási Főosztály

Energetikáért felelős helyettes államtitkár

Klíma- és energiaügyért felelős államtitkár

16

5

26

233365

Energia Központ Nonprofit Kft. támogatása

Zöldgazdaság Fejlesztési Főosztály

Zöldgazdaság-
fejlesztésért és klímapolitikáért felelős helyettes államtitkár

Klíma- és energiaügyért felelős államtitkár, a Környezetvédelmi Fejlesztési Igazgatóságtól átvett feladatok tekintetében a Fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkár

16

2

45

241045

Lakóépületek és környezetük felújításának támogatása

Zöldgazdaság Fejlesztési Főosztály

Zöldgazdaság-fejlesztésért és klímapolitikáért felelős helyettes államtitkár

Klíma- és energiaügyért felelős államtitkár

16

5

38

281923

Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia végrehajtása

Klímapolitikai Főosztály

16

5

50

296302

Közlekedési zajvédelem

Közlekedésért felelős helyettes államtitkár titkársága

Közlekedésért felelős helyettes államtitkár

Infrastruktúráért felelős
államtitkár

16

5

18

295735

A közösségi közlekedés összehangolása, akadálymentesítés

Közlekedési Szolgáltatások Főosztálya

16

4

3

295724

Infrastruktúra ágazati szabályozási és szakképzési feladatok

Gépjármű-közlekedési és Vasúti Szabályozási Főosztály

16

2

2

205678

A közúti közlekedésbiztonság egyes állami feladatai

16

5

15

270512

RO-LA gördülő országút

16

2

6

245823

Belvízi hajózási alapprogram

Légi- és Víziközlekedési Főosztály

16

1

3

207100

Kikötők fejlesztése

16

2

42

294813

Légtérhasználati díj megfizetése alól mentesített repülések díja

16

1

10

297379

Vasúti hidak és acélszerkezetek felújítása

Közlekedési Infrastruktúra Főosztály

16

5

16

276978

Határkikötők működtetése

KKK/ Légi- és Víziközlekedési Főosztály

16

5

1

270912

Gyorsforgalmi úthálózat fejlesztése

KKK/Közlekedési Infrastruktúra Főosztály

16

5

2

265690

Útpénztár

16

5

9

257201

TEN-T pályázatok

16

2

50

301624

Kormányzati szakpolitikai feladatok

Titkársági és Koordinációs Főosztály

közigazgatási államtitkár

16

19

0

330073

Pesti Vigadó rekonstrukciója

Titkársági és Koordinációs Főosztály

közigazgatási államtitkár a Pesti Vigadó felújításának irányítására és összehangolására kinevezett miniszteri biztos egyetértésével



Cím

Alcím

Jogcím
csoport/
jogcím

ÁHT

Fejezeti kezelésű előirányzat

Fejezeti kezelésű előirányzat
szakmai kezelője

Szakmai felügyeletet gyakorló
helyettes államtitkár/kabinetfőnök

Felügyeletet gyakorló felsővezető

16

3

1

 

25463

Kormányzati informatikai rendszerek és a közháló alapszolgáltatásainak biztosítása

Informatikai Felügyeleti és Ellenőrzési Főosztály

Kormányzati informatikáért felelős helyettes államtitkár

Infokommunikációért felelős államtitkár

16

3

4

 

295779

Készenléti rendszer (EDR) üzemeltetése

16

3

5

 

297013

Kormányzati informatikai rendszerek konszolidációja

16

2

12

 

280778

EU szabványok honosítása

Elektronikus Hírközlés, Posta és Információs Társadalomfejlesztési Főosztály

Hírközlésért és audiovizuális médiáért felelős helyettes államtitkár

16

2

32

 

295757

Digitális Magyarország program és kapcsolódó feladatok

16

2

35

 

295780

Audiovizuális és más adatvagyonnal kapcsolatos feladatok

16

2

43

 

295791

Infokommunikációs ágazati szabályozási feladatok

16

2

44

 

296991

Digitális átállás

Ágazati Koordinációs, Nemzetközi Együttműködési és Audiovizuális Média Főosztály

16

5

3

 

257101

Autópálya rendelkezésre állási díj

Kiemelt Állami Szerződéseket Vizsgáló Főosztály

Kiemelt állami szerződéseket és támogatásokat vizsgáló államtitkár

16

2

36

1

264145

Hozzájárulás az oktatási-kutatási infrastruktúra bérleti díjához

16

2

36

2

264156

Hozzájárulás a meglévő kollégiumi rekonstrukciók bérleti díjához

16

2

36

3

264167

Hozzájárulás az új diákotthoni férőhelyek bérleti díjához

16

2

36

4

277445

Hozzájárulás a berlini Collegium Hungaricum bérleti díjához

16

2

36

5

256101

Hozzájárulás a Művészetek Palotájának működtetéséhez

16

2

36

6

270701

Sportlétesítmények PPP konstrukcióban történő fejlesztése

16

6

4

 

294968

Területfejlesztési intézményrendszeri feladatok támogatása

Támogatáspolitikai Főosztály

Fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkár

16

7

0

 

294824

Területfejlesztéssel és fejlesztéspolitikával összefüggő feladatok

16

2

28

 

271223

ESZA Nonprofit Kft. pályázatkezelő szervezet támogatása

16

8

0

 

294835

Gazdaságfejlesztést szolgáló célelőirányzat

16

2

38

 

197524

Beruházásösztönzési célelőirányzat

Kiemelt Fejlesztések Főosztálya

Monitoring- és információs ügyekért felelős helyettes államtitkár

16

2

41

 

30164

Turisztikai célelőirányzat

16

2

46

 

297380

Puskás Ferenc Stadion integrált rekonstrukciója

Vagyongazdálkodási Főosztály

Vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár

Vagyonpolitikáért felelős államtitkár

16

2

34

 

297057

Magyar film támogatása

Cím

Alcím

Jogcím
csoport/
jogcím

ÁHT

Fejezeti kezelésű előirányzat

Fejezeti kezelésű előirányzat
szakmai kezelője

Szakmai felügyeletet gyakorló
helyettes államtitkár/kabinetfőnök

Felügyeletet gyakorló felsővezető

16

2

17

280789

Magán- és egyéb jogi személyek kártérítése

Perképviseleti Főosztály

Közigazgatási államtitkár

16

5

37

280834

Nemzetközi tagdíjak, nemzetközi kapcsolattal összefüggő feladatok

Nemzetközi Kapcsolatok Főosztály

Nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkár

Közigazgatási államtitkár

16

5

34

280801

Az ágazat védelmi felkészítésének állami feladatai a honvédelmi törvény alapján

Biztonsági vezető

Kabinetfőnök

16

5

35

280812

Katasztrófavédelmi, polgári védelmi és nukleárisbaleset-elhárítási ágazati feladatok

16

5

36

280823

NATO-tagságból adódó ágazati feladatok

16

9

1

280867

Fejezeti általános tartalék

Költségvetési Főosztály

Gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár

16

10

0

280845

Állami többletfeladatok

16

18

0

297313

MFB tőkeemelése

Vagyongazdálkodási Főosztály

Vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár

Vagyonpolitikáért felelős államtitkár

16

3

6

302124

Központosított informatikai és telekommunikációs szolgáltatások

Informatikai Felügyeleti és Ellenőrzési Főosztály

Kormányzati Informatikáért felelős helyettes államtitkár

Infokommunikációért felelős államtitkár

16

2

51

302224

Állami tulajdonú
meddő szénhidrogén kutak környezetvédelmi
és vagyongazdálkodási feladatai

Energiagazdálkodási Főosztály

Energetikáért felelős helyettes államtitkár

Klíma-
és energiaügyért felelős államtitkár




Központi kezelésű előirányzatok

Cím

Alcím

Jogcím
csoport

ÁHT

Központi kezelésű előirányzat

Központi kezelésű előirányzat
szakmai kezelője

Szakmai felügyeletet gyakorló
helyettes államtitkár/kabinetfőnök

Felügyeletet gyakorló felsővezető

17

1

2

31260

Bányabezárás

Energiagazdálkodási Főosztály

Energetikáért felelős helyettes államtitkár

Klíma- és energiaügyért felelős államtitkár

17

1

3

277978

A helyközi személyszállítási közszolgáltatások és a vasúti pályahálózat működtetésének költségtérítése

Közlekedési Szolgáltatások Főosztálya

Közlekedésért felelős helyettes államtitkár

Infrastruktúráért felelős államtitkár

18

3

0

284489

Közúti bírságbevételek

Gépjármű-közlekedési és Vasúti Szabályozási Főosztály

18

1

0

235710

Területfejlesztési kölcsönök visszatérülése

Támogatáspolitikai Főosztály

Fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkár

20

0

0

31194

K-600 hírrendszer működtetésére

Informatikai Felügyeleti és Ellenőrzési Főosztály

Kormányzati informatikáért felelős helyettes államtitkár

Infokommunikációért felelős államtitkár

21

0

0

295980

Peres ügyek

Perképviseleti Főosztály

Miniszter



A kizárólag maradvánnyal rendelkező fejezeti kezelésű előirányzatok szakmai kezelői és a felügyeletet gyakorló felsővezetők

Cím

Alcím

Jogcím
csoport

ÁHT

Fejezeti kezelésű előirányzat

Fejezeti kezelésű előirányzat
szakmai kezelője

Szakmai felügyeletet gyakorló
helyettes államtitkár/kabinetfőnök

Felügyeletet gyakorló felsővezető

16

2

1

236355

Energiafelhasználási hatékonyság javítása

Zöldgazdaság Fejlesztési Főosztály

Zöldgazdaság-fejlesztésért és klímapolitikáért felelős helyettes államtitkár

Klíma- és energiaügyért felelős államtitkár

16

2

49

300657

Zöld Beruházási Rendszer végrehajtásának feladatai

Klíma- és energiaügyért felelős államtitkár

16

5

8

265356

EU-támogatású projektek előkészítése és technikai támogatása

Közlekedési Infrastruktúra Főosztály/KKK

16

1

9

229111

Akadálymentes közlekedés fejlesztése

Közlekedési Szolgáltatások Főosztálya

16

5

33

246078

Vasúthálózat fejlesztése

Közlekedési Infrastruktúra Főosztály

16

5

28

242367

Vasúti fejlesztések EIB-hitelből

Infrastruktúráért felelős
államtitkár

16

5

40

282023

Közúti Közlekedési Elektronikus Ellenőrzési Rendszer

Közlekedésért felelős helyettes államtitkár

16

5

23

266045

Vasúti információs adatbázis fejlesztése 2004/016-689.05.02.

16

5

30

265378

Kockázati céltartalék

16

5

17

279123

Szolnok új városi híd építésének előkészítése

Szakmai felügyeletet gyakorló szervezeti egység:
Közlekedési Infrastruktúra Főosztály
Működtető/kezelő:
Közlekedésfejlesztési
Koordinációs Központ

16

5

29

275123

Új kerékpárutak és létesítmények

16

5

39

281123

Autópálya EIB-hitelből

16

5

11

265367

Kihelyezett szakértői támogatás

16

5

48

285078

M-60 autópálya Pécs-Szentdénes közötti szakasz előkészítési munkálatainak teljes befejezése

16

5

49

251845

M-44-es út Kecskemét-Békéscsaba közötti előkészítési munkálatainak teljes befejezése

16

2

19

281112

Szakképzési feladatok

Gépjármű-közlekedési és Vasúti Szabályozási Főosztály

16

4

1

270489

Ágazati szabályozási feladatok (hírközlés, közlekedés, infrastruktúra, energetika)

16

5

10

257245

BKSZ működtetésének támogatása

Közlekedési Szolgáltatások Főosztálya

16

5

14

270501

A közösségi közlekedés összehangolt fejlesztése

Cím

Alcím

Jogcím
csoport

ÁHT

Fejezeti kezelésű előirányzat

Fejezeti kezelésű előirányzat
szakmai kezelője

Szakmai felügyeletet gyakorló
helyettes államtitkár/kabinetfőnök

Felügyeletet gyakorló felsővezető

16

2

22

300624

Puskás Tivadar Közalapítvány

Elektronikus Hírközlés, Posta és Információs Társadalomfejlesztési Főosztály

Hírközlésért és audiovizuális médiáért felelős helyettes államtitkár

Infokommunikációért felelős államtitkár

16

2

27

294268

Információs társadalom kiteljesítése és egyéb kapcsolódó feladatok támogatása

16

4

2

276967

Postapiaci liberalizáció

16

2

26

283923

„Magyarországi űrkutatás fő irányainak és programjainak kidolgozása” maradvány felhasználás

16

5

24

271501

Nemzeti szélessávú stratégia, monitoringrendszerének felépítése

Ágazati Koordinációs, Nemzetközi Együttműködési és Audiovizuális Média Főosztály

16

3

2

263512

Készenléti rendszer (EDR) üzemeltetése és kapcsolódó kiadások támogatása

Informatikai Felügyeleti és Ellenőrzési Főosztály

Kormányzati informatikáért felelős helyettes államtitkár

16

20

0

300535

Kormányzati informatikai szoftverek és terméktámogatás

16

2

20

258301

Központi fejlesztési feladatok

Támogatáspolitikai Főosztály

Fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkár

16

2

21

257690

Vásárhelyi terv továbbfejlesztése

16

2

23

258312

Decentralizált területfejlesztési programok

16

2

24

269834

Vidékfejlesztési menedzserek foglalkoztatásának támogatása

16

2

25

257701

Kiemelt térségek területfejlesztése (Velencei-tó, Tisza-tó, Dunakanyar, M8, natúrparkok)

16

2

39

262845

Nemzeti beruházásösztönzési célelőirányzat

16

2

47

229166

Kis- és középvállalkozói célelőirányzat

16

2

37

281178

Kiemelt ágazatok fejlesztési stratégiájának támogatása

16

6

1

251345

Regionális fejlesztési tanácsok és munkaszervezeteik működési kiadásai

16

6

2

251356

Megyei területfejlesztési tanácsok és munkaszervezeteik működési kiadásai

16

6

3

243734

Kistérségi fejlesztési tanácsok és munkaszervezeteik támogatása

16

6

6

208581

Balaton Fejlesztési Tanács támogatása

Támogatáspolitikai Főosztály

Fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkár

Fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkár

16

6

8

251367

Egyéb területfejlesztési intézmények működésének támogatása

16

6

9

257767

Területfejlesztési háttérintézményi feladatok

16

11

0

243578

Határon átnyúló CBC (HU 03XX)

16

12

0

243545

Gazdasági és társadalmi kohézió erősítése
(HU 02XX)

16

13

0

243556

Gazdasági és társadalmi kohézió erősítése
(HU 03XX)

16

14

0

234119

Gazdasági és szociális kohézió erősítése
(HU 0008)

16

15

0

234175

Gazdasági és szociális kohézió erősítése
(HU 01XX)

16

17

0

243567

Határon átnyúló CBC (HU 02XX)

16

17

0

243590

INTERREG III. HU 03XX

16

6

7

211189

Budapesti Agglomerációs Fejlesztési Tanács támogatása

16

2

31

270567

Üzletre hangolva

16

2

30

277001

Nemzetközi jelentőségű, kiemelt KFI programok

16

2

29

278078

Államigazgatás hatékonyságának növelése

Monitoring és Információs Főosztály

Monitoring- és információs ügyekért felelős helyettes államtitkár

16

3

3

264489

Nemzetközi tagdíjak (informatika)

Nemzetközi Kapcsolatok Főosztály

EU-s és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár

Közigazgatási államtitkár

16

2

14

029537

Informatikai, hírközlési fejlesztési programok, támogatások, szociális telefontámogatás

Költségvetési Főosztály

Gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár

16

2

8

280767

Államigazgatás hatékonyságának növelése

16

10

0

280845

Állami többletfeladatok

16

16

0

280856

Kincstári díjak

16

2

9

270556

Szociális ártámogatás

1

Az utasítást a 12/2012. (IV. 13.) NFM utasítás 9. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte 2012. április 14. napjával.

2

A 2. § (6) bekezdés b) pontja a 41/2011. (VIII. 19.) NFM utasítás 17. §-a szeritn módosított szöveg.

3

A 3. § (6) bekezdés b) pontja a 41/2011. (VIII. 19.) NFM utasítás 17. §-a szeritn módosított szöveg.

4

A 4. § (3) bekezdés f) pontja a 41/2011. (VIII. 19.) NFM utasítás 14. §-ával megállapított szöveg.

5

A 4. § (3) bekezdés h) pontját a 41/2011. (VIII. 19.) NFM utasítás 14. §-a iktatta be.

6

A 4. § (5) bekezdése a 41/2011. (VIII. 19.) NFM utasítás 15. §-ával megállapított szöveg.

7

A 4. § (8) bekezdése a 41/2011. (VIII. 19.) NFM utasítás 17. §-a szeritn módosított szöveg.

8

A 8. § (7) bekezdését a 41/2011. (VIII. 19.) NFM utasítás 16. §-a iktatta be.

9

Az utasítás 8. § (8) bekezdését az 55/2011. (XII. 30.) NFM utasítás 2. § (1) bekezdése iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére