• Tartalom

1405/2011. (XI. 25.) Korm. határozat

1405/2011. (XI. 25.) Korm. határozat

a vállalkozói adminisztratív költségek csökkentésére irányuló, Egyszerű Állam című középtávú kormányzati programról1

2011.11.25.

A vállalkozások adminisztratív terheinek nagymértékű csökkentése elengedhetetlenül szükséges a magyar gazdaság hosszú távú versenyképességének javításához, ezért a Kormány megerősíti azt a célkitűzését, hogy a vállalkozások adminisztratív terheit 500 milliárd forinttal kívánja csökkenteni.


Ennek érdekében a Kormány

1. elfogadja a számára bemutatott, a vállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére irányuló, Egyszerű Állam című középtávú kormányzati programot (a továbbiakban: Program), egyben felkéri a nemzetgazdasági minisztert, hogy koordinálja annak végrehajtását, és a kormányzati munka során folyamatosan érvényesítse a vállalkozói adminisztrációs terhek csökkentésének alábbi alapelveit:

a) Versenyképes szabályozás – a kormányzati lépések törekedjenek a vállalkozások közvetlen adminisztratív terheinek csökkentésére, az igazgatási működés irritáló elemeinek visszaszorítására, a hatósági gyakorlatból következő vállalkozói kockázat csökkentésére, a szabályozási környezet stabilitásának és kiszámíthatóságának növelésére, a gazdaság kifehérítését ösztönző szabályozás kialakítására. A jogalkotás és a jogalkalmazás során legyen számon kért elvárás a vállalkozók számára minél egyszerűbb, stabilabb, kiszámíthatóbb, illetve alacsonyabb idő- és költségigényű igazgatási gyakorlat kialakítása.

b) Egyértelmű elvárások – a vállalkozások megbízható hivatalos tájékoztatáshoz jussanak arról, hogy tevékenységüknek, döntéseiknek milyen feltételei, következményei vannak, illetve lehetnek az állam és szervei részéről.

c) Duplikációk megszüntetése – érvényre kell juttatni azt a korábban megfogalmazott célt, hogy az állami szerveknek egyszer megadott információt ne kelljen újra megadni, azokat a hatóságok, igazgatási szervek egymástól vegyék át.

d) Elektronizálás – az állam fogadja el a vállalkozások működésének elektronikus dokumentálását, és adatszolgáltatási kötelezettségeinek elektronikus úton történő teljesítését olyan módon, hogy az elektronikus megoldásokra ne vonatkozzanak szigorúbb előírások, mint azok papír megfelelőire.

e) Bizalom a tisztességnek – a tisztességes működésüket felelősségvállalással, prudens működéssel, megfelelő eljárásokkal igazoló cégek az állammal való kapcsolat során nagyobb bizalmat feltételező eljárásban részesülhessenek.

f) Minimálisan szükséges védelem és maximálisan szükséges garancia – a vállalkozói működéssel kapcsolatos állami elvárások (jogkövetés, biztonság, adófizetés stb.) érvényesítése során az állam szüntesse meg és ne írjon elő a szükséges védelmet és garanciát biztosító feltételeket meghaladó előírásokat.

g) Torz ösztönzők kikapcsolása – a hatóságok intézményi anyagi érdekeire épülő gyakorlatok kerüljenek kivezetésre a bürokrácia növeléséhez kötődő formális és informális ösztönzők megszüntetésével.

Felelős: nemzetgazdasági miniszter, együttműködve az érintett miniszterekkel

Határidő: folyamatosan, illetve a Programban szereplő ütemterv szerint

2. elfogadja a Program végrehajtásának az 1. mellékletben bemutatott felelősségi és ütemezési rendjét;

3. nagy jelentőséget tulajdonít a Program kiemelt intézkedéseinek, ezért kifejezetten felhívja az érintett minisztereket azok teljes körű, az 1. mellékletben szereplő ütemterv szerinti végrehajtására; ennek keretében

a) felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy teremtse meg a feltételeit annak, hogy a munkavállalók alkalmazásához kapcsolódó minden rendszeres hatósági adatszolgáltatás egyetlen adatlapon teljesíthető legyen;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter, az 1. mellékletben szereplő ütemtervben megjelölt felelős miniszter(ek) bevonásával

Határidő: 2012. szeptember 1.

b) felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy teremtse meg az éves (és egyszerűsített éves) beszámolóban és a társasági adóbevallásban és az OSAP által elvárt adatszolgáltatási kötelezettség időbeni és tartalmi összehangolásának feltételeit annak érdekében, hogy a vállalkozások a hasonló tartalmú adatszolgáltatási kötelezettségeiket egyetlen adatszolgáltatással teljesíthessék;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter, az 1. mellékletben szereplő ütemtervben megjelölt felelős miniszter(ek) bevonásával

Határidő: 2012. szeptember 1.

c) felhívja a közigazgatási és igazságügyi minisztert, hogy tegye meg egy olyan e-vállalkozás kereteinek létrehozásához szükséges intézkedéseket, amely az állammal szembeni minden adminisztratív kötelezettségének eleget tud tenni egy egységes, ügyfélbarát, elektronikus felületen keresztül;

Felelős: közigazgatási és igazságügyi miniszter, az 1. mellékletben szereplő ütemtervben megjelölt felelős miniszter(ek) bevonásával

Határidő: 2013. január 1., július 1.

d) felhívja a közigazgatási és igazságügyi minisztert, hogy teremtse meg annak a feltételeit, hogy a fővárosi és megyei kormányhivatalokon belül intézendő bizonyos, a vállalkozók szempontjából fontos ügyek körére az ügyintézési határidő foglalhassa magába a kormányhivatalokhoz tartozó szakhatóságok állásfoglalásai beszerzésének idejét;

Felelős: közigazgatási és igazságügyi miniszter

Határidő: 2014. január 1.

e) felhívja a közigazgatási és igazságügyi minisztert, hogy teremtse meg annak a feltételeit, hogy a vállalkozások önként kérhessék magukra vonatkozóan hatósági ellenőrzés lefolytatását;

Felelős: közigazgatási és igazságügyi miniszter, az érintett miniszterek bevonásával

Határidő: 2013. január 1.

f) felhívja a belügyminisztert, hogy az ipari területen történő beruházások esetében az engedélyezési eljárások elhúzódásának visszaszorítása érdekében kerüljenek kialakításra egyszerűsített, a szakhatóságok garantáltan gyors ügyintézését előíró, településrendezési szempontú eljárástípusok;

Felelős: belügyminiszter, az 1. mellékletben szereplő ütemtervben megjelölt felelős miniszter(ek) bevonásával

Határidő: 2012. október 1.

g) felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a vállalkozások működésével és a munkavállalók alkalmazásával összefüggő szabályzatkészítési kötelezettségek kockázatalapúvá tétele érdekében;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter, az érintett miniszterek bevonásával

Határidő: 2012. május 1.

h) felhívja a nemzetgazdasági minisztert a házipénztárra vonatkozó szabályozás napi készpénz záró állomány előírásainak felülvizsgálatára;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

Határidő: 2011. december 1.

i) felhívja a közigazgatási és igazságügyi minisztert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket az állam által szolgáltatott nyilvános céginformációk körének bővítése érdekében, különös tekintettel a megszűnt, illetve felszámolt cégekre vonatkozó adatokra;

Felelős: közigazgatási és igazságügyi miniszter

Határidő: 2012. július 1.

j) felhívja a közigazgatási és igazságügyi minisztert arra, hogy teremtse meg annak a feltételeit, hogy a vállalkozói adminisztratív terhek növelésével együtt járó előterjesztést a Kormány csak úgy vegyen napirendjére, ha abban az adminisztrációs terhek növekedésének elkerülhetetlensége és indokoltsága tételesen alá van támasztva;

Felelős: közigazgatási és igazságügyi miniszter, az 1. mellékletben szereplő ütemtervben megjelölt felelős miniszter(ek) bevonásával

Határidő: 2012. január 1.

k) felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) fejlesztési célú pályázatai esetében

– a monitoringhoz szükséges dokumentáció ésszerűbb és rövidebb legyen,

– készüljön Operatív Programonként egységes, kizárólag a pályázati kiválasztáshoz releváns információkat tartalmazó megvalósíthatósági tanulmány sablon,

– a támogatási szerződés módosítása esetén a módosítás ideje alatt a változással nem érintett költségvetési sorok tekintetében ne kerüljön sor a kifizetés felfüggesztésére.

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: 2012. január 1.

4. felhívja a nemzetgazdasági minisztert a Programban szereplő, az adó- és járulékrendszerhez kapcsolódó vállalkozói adminisztratív terhek csökkentésére irányuló intézkedések teljes körű, az 1. mellékletben szereplő ütemterv szerinti végrehajtására, ideértve különösen

a) az adó- és járulék-bevallási, -fizetési és -visszaigénylési szabályok egyszerűsítésére irányuló intézkedéseket,

b) az adóhatósági tevékenység további elektronizálásához és vállalkozásbarátabbá tételéhez szükséges intézkedéseket, illetve a vállalkozások által önkéntesen kérhető adóellenőrzés lehetőségének megteremtését,

c) a számviteli és az adószabályozás összhangjának megteremtését, a kis- és mikro vállalkozások ezzel kapcsolatos kötelezettségeinek egyszerűsítését,

d) a standard elektronikus számlaformátum kialakításához és elterjesztéséhez szükséges intézkedések végrehajtását,

e) a transzferárakra vonatkozó jelenlegi szabályozás egyszerűsítését;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter, az 1. mellékletben szereplő ütemtervben megjelölt felelős miniszter(ek) bevonásával

Határidő: a Programban szereplő ütemterv szerint

5. felhívja a nemzetgazdasági minisztert a Programban szereplő, a számvitelhez kapcsolódó vállalkozói adminisztratív terhek csökkentésére irányuló intézkedések teljes körű, az 1. mellékletben szereplő ütemterv szerinti végrehajtására, ideértve különösen

a) a számviteli és beszámolási előírások – különösen a kisvállalkozások számára történő – egyszerűsítését célzó intézkedések végrehajtását,

b) a bizonylatok megőrzésére vonatkozó jelenlegi szabályok vállalkozásbarátabbá tételére irányuló intézkedések végrehajtását;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter, az érintett miniszterek szükség szerinti bevonásával

Határidő: a Programban szereplő ütemterv szerint

6. felhívja az érintett minisztereket, a közigazgatási és igazságügyi miniszter koordinálása mellett, az 1. mellékletben szereplő, a hatósági eljárásokhoz kapcsolódó vállalkozói adminisztratív terhek csökkentésére irányuló intézkedések teljes körű, a Programban szereplő ütemterv szerinti végrehajtására, ideértve különösen

a) hatósági ügyintézési eljárások gyorsítására és a határidők rövidítésére irányuló intézkedéseket,

b) a hatóságok ellenőrzési és szankcionálási gyakorlatának átláthatóbbá, vállalkozóbarátabbá és a hosszabb ideje jogszerűen, megbízhatóan működő vállalkozások számára méltányosabbá tételére irányuló intézkedéseket,

c) a tevékenységüket rendszeresen külső, hiteles auditorral vizsgáltató vállalkozások esetében a hatósági ellenőrzés gyakoriságának és mélységének a szükséges minimumra csökkentését (tevékenység hitelesített körére);

Felelős: összes érintett miniszter, a közigazgatási és igazságügyi miniszter koordinálásával

Határidő: a Programban szereplő ütemterv szerint

7. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert a Programban szereplő, a pályázati eljárásokhoz kapcsolódó vállalkozói adminisztratív terhek csökkentésére irányuló intézkedések teljes körű, az 1. mellékletben szereplő ütemterv szerinti végrehajtására, ideértve különösen

a) a pályázati információs rendszer tájékoztatási funkcióinak bővítését,

b) annak a feltételeinek a megteremtését, hogy a pályázat keretében ne kelljen állami társszerveknél már rendelkezésre álló igazolásokat benyújtani,

c) a pályázatok elbírálásához kapcsolódó határidők rövidítését;

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter, az 1. mellékletben szereplő ütemtervben megjelölt felelős miniszter(ek) bevonásával

Határidő: a Programban szereplő ütemterv szerint

8. felhívja a vidékfejlesztési minisztert a Programban szereplő, a vidékfejlesztési pályázati eljárásokhoz kapcsolódó vállalkozói adminisztratív terhek csökkentésére irányuló intézkedések teljes körű, az 1. mellékletben szereplő ütemterv szerinti végrehajtására, ideértve különösen

a) az ÚMVP és ÚSZT eljárásrendjei harmonizációjának megteremetését, a sablonizálható – formalizálható szabályok alapján történő – projektkiválasztásból a bonyolult fejlesztési feladatok elhatárolását, ez utóbbinál a pályázati rendszerre való mielőbbi áttérés lehetőségeinek vizsgálatát, feltételeinek (informatikai, humán) megteremtését, a Ket. alapú eljárások alkalmazási területeinek optimalizálását, az ÚMVP miniszteri rendeletekkel történő részletszabályozásainak minimális szintre szorítását,

b) az ügyfélszolgálati rendszer elérhetőségének javítását,

c) az elektronikus ügyintézés és nyilvántartás lehetőségeinek fejlesztését;

Felelős: vidékfejlesztési miniszter

Határidő: a Programban szereplő ütemterv szerint

9. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert és a nemzetgazdasági minisztert a Programban szereplő, a közbeszerzéshez kapcsolódó vállalkozói adminisztratív terhek csökkentésére irányuló intézkedések teljes körű, az 1. mellékletben szereplő ütemterv szerinti végrehajtására, ideértve különösen

a) a kötőerővel nem bíró irányelvek kidolgozásának és az azok teljesüléséről szóló éves beszámolók készítésének kötelezettségét az ajánlatkérők részéről,

b) az adminisztratív terhek alacsony szinten tartását elősegítő minta eljárásrend kidolgozását;

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter, az 1. mellékletben szereplő ütemtervben megjelölt felelős miniszter(ek) bevonásával

Határidő: a Programban szereplő ütemterv szerint

10. felhívja a vidékfejlesztési minisztert a Programban szereplő, az agrárgazdaság szabályozásához kapcsolódó vállalkozói adminisztratív terhek csökkentésére irányuló intézkedések teljes körű, az 1. mellékletben szereplő ütemterv szerinti végrehajtására, ideértve különösen

a) a mezőgazdasággal kapcsolatos hatósági eljárások egyszerűsítésére, valamint az őstermelők és a kisebb mezőgazdasági vállalkozások dokumentációs kötelezettségeinek csökkentésére irányuló intézkedéseket,

b) a bor termékpálya szabályozórendszerének egyszerűsítésére irányuló intézkedéseket,

c) a földhasználati nyilvántartással kapcsolatos adatbázisok használatának korszerűsítését,

d) a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj utáni jövedékiadó-visszaigénylés egyszerűsítését;

Felelős: vidékfejlesztési miniszter, az 1. mellékletben szereplő ütemtervben megjelölt felelős miniszter(ek) bevonásával

Határidő: a Programban szereplő ütemterv szerint

11. felhívja a vidékfejlesztési minisztert a Programban szereplő, az élelmiszer-biztonsághoz kapcsolódó vállalkozói adminisztratív terhek csökkentésére irányuló intézkedések teljes körű, az 1. mellékletben szereplő ütemterv szerinti végrehajtására, ideértve különösen

a) azon feltételek megteremtését, hogy az európai uniós élelmiszerbiztonsági és higiéniai előírásoknak (HACCP) való teljes megfelelést biztosító, ugyanakkor a vállalkozások számára a lehető legkönnyebben betartható, számukra a lehető legkevesebb adminisztratív terhet jelentő rendszer jöjjön létre,

b) az anyaghányad-nyilvántartások szükségességnek felülvizsgálatát,

c) a gyártmánylap-készítési kötelezettség egyszerűsítését;

Felelős: vidékfejlesztési miniszter, az 1. mellékletben szereplő ütemtervben megjelölt felelős miniszter(ek) bevonásával

Határidő: a Programban szereplő ütemterv szerint

12. felhívja a vidékfejlesztési minisztert a Programban szereplő, a környezetvédelmi szabályozáshoz kapcsolódó vállalkozói adminisztratív terhek csökkentésére irányuló intézkedések teljes körű, az 1. mellékletben szereplő ütemterv szerinti végrehajtására, ideértve különösen

a) a környezetterhelési díj bevallásának és fizetésének egyszerűsítésére irányuló intézkedéseket,

b) az egységes környezethasználati engedélyezési eljárás egyszerűsítésére és gyorsítására irányuló intézkedéseket,

c) a vízjogi engedélyezési eljárás egyszerűsítésére és gyorsítására irányuló intézkedéseket,

d) a hulladékgazdálkodás és nyilvántartás egyszerűsítésére irányuló intézkedéseket,

e) a környezethasználattal járó eljárások során felhasználandó adatok megosztását lehetővé tevő egységes adatbázis felépítését,

f) annak a feltételeinek a megteremtését, hogy a környezetvédelemmel kapcsolatos eljárások során használt egyedi azonosító felváltásra kerüljön már meglévő más eljárások során is használt azonosítókkal,

g) a termékdíj átalány-fizetés lehetőségének megteremtését a csomagoláson kívül más termékcsoportok esetében is;

Felelős: vidékfejlesztési miniszter

Határidő: a Programban szereplő ütemterv szerint

13. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert a Programban szereplő, a fuvarozáshoz kapcsolódó vállalkozói adminisztratív terhek csökkentésére irányuló intézkedések teljes körű, az 1. mellékletben szereplő ütemterv szerinti végrehajtására, ideértve különösen

a) a fuvardokumentációk elektronizálására irányuló intézkedéseket,

b) a hatóságok közötti adatátadás gyakorlatának javítására és az érintett hatóságok közös, összehangolt ellenőrzési eljárásainak kialakítására irányuló intézkedéseket (ideértve egyes hatósági adatbázisok egyesítését),

c) a járműigazgatási eljárások és az engedélyezési eljárások egyablakos lebonyolítását,

d) egyes engedélyezési eljárások egyszerűsítésére irányuló intézkedéseket;

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter, az 1. mellékletben szereplő ütemtervben megjelölt felelős miniszter(ek) bevonásával

Határidő: a Programban szereplő ütemterv szerint

14. felhívja a közigazgatási és igazságügyi és a nemzeti fejlesztési minisztert a Programban szereplő, az államműködés elektronizálására irányuló intézkedések teljes körű, az 1. mellékletben szereplő ütemterv szerinti végrehajtására, ideértve különösen

a) hozzáférés biztosítását az állami szervek számára az állami adatbázisokhoz annak érdekében, hogy olyan adatokat, amelyekkel állami szerv már rendelkezik, ne lehessen újra bekérni a vállalkozásoktól, folytatva az 1133/2011. (V. 2.) Korm. határozat végrehajtását,

b) a vállalkozások elektronikus adatszolgáltatási, számlázási, fizetési és iratarchiválási gyakorlatának bővítésére irányuló intézkedéseket,

c) a vállalkozások számára az állami előírásokat és azok eljárási, adminisztratív teljesítésének módját teljes körűen, a vállalkozások valós élethelyzeteihez igazodva bemutató, egységes internetes vállalkozói portál kialakítását, folytatva az 1133/2011. (V. 2.) Korm. határozat végrehajtását;

Felelős: közigazgatási és igazságügyi miniszter

nemzeti fejlesztési miniszter, az 1. mellékletben szereplő ütemtervben megjelölt felelős miniszter(ek) bevonásával

Határidő: a Programban szereplő ütemterv szerint

15. felhívja a belügyminisztert a Programban szereplő, a beruházások engedélyezésének gyorsabbá és kiszámíthatóbbá tételére irányuló intézkedések teljes körű, az 1. mellékletben szereplő ütemterv szerinti végrehajtására, ideértve különösen

a) a beruházások engedélyezésének elhúzódásának visszaszorítására irányuló intézkedéseket,

b) a beruházások engedélyezése elleni indokolatlan fellépések lehetőségének szűkítésére irányuló intézkedéseket,

c) az engedélyezési eljárások egyszerűsítésére, ügyfélbarátabbá tételére irányuló intézkedéseket,

d) a beruházási engedélyezési eljárás során releváns információk, nyilvántartások jobb elérhetőségének biztosítására irányuló intézkedéseket;

Felelős: belügyminiszter, az 1. mellékletben szereplő ütemtervben megjelölt felelős miniszter(ek) bevonásával

Határidő: a Programban szereplő ütemterv szerint

16. felhívja a nemzetgazdasági minisztert a Programban szereplő, a foglalkoztatáshoz kapcsolódó vállalkozói adminisztratív terhek csökkentésére irányuló intézkedések teljes körű, az 1. mellékletben szereplő ütemterv szerinti végrehajtására, ideértve különösen

a) foglalkozás-egészségüggyel kapcsolatos szabályozás átalakítását a foglalkozással összefüggő megbetegedések hatékonyabb megelőzése érdekében,

b) az egyszerűsített foglalkoztatásra vonatkozó szabályozás további korszerűsítését,

c) a segítő családtag bejelentési kötelezettségének felülvizsgálatát;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter, az érintett miniszterek szükség szerinti bevonásával

Határidő: a Programban szereplő ütemterv szerint

17. felhívja a közigazgatási és igazságügyi minisztert a Programban szereplő, a vállalkozói jogérvényesítés feltételeit javítására és a cégjog területéhez kapcsolódó vállalkozói adminisztratív terhek csökkentésére irányuló intézkedések teljes körű, az 1. mellékletben szereplő ütemterv szerinti végrehajtására, ideértve különösen

a) a vállalkozói jogérvényesítés gyorsítását és hatékonyságát javító bírósági eljárásrend kialakítására irányuló intézkedéseket,

b) az üzleti mediáció és a választottbírósági szolgáltatások szélesebb körű alkalmazását elősegítő intézkedéseket;

Felelős: közigazgatási és igazságügyi miniszter, az 1. mellékletben szereplő ütemtervben megjelölt felelős miniszter(ek) bevonásával

Határidő: a Programban szereplő ütemterv szerint

18. felhívja a nemzetgazdasági minisztert a vállalkozói adminisztratív terhek további folyamatos csökkentését elősegítő, rendszerszintű intézkedések végrehajtására, az összes érintett miniszter bevonásával, ennek keretében

a) felhívja a nemzetgazdasági minisztert és a közigazgatási és igazságügyi minisztert, hogy teremtsék meg a feltételeit annak, hogy a jövőben minden, az üzleti környezetet befolyásoló, előkészítés alatt álló kormánydöntés esetében a vállalkozói adminisztratív terhekre gyakorolt hatások egységes módszertan alapján történő, megfelelő minőségű előzetes vizsgálata és az esetleges negatív hatások minimalizálása előfeltétele legyen a közigazgatási államtitkári értekezletre bocsátásának;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter, az 1. mellékletben szereplő ütemtervben megjelölt felelős miniszter(ek) bevonásával

Határidő: 2012. január 1.

b) felhívja a nemzetgazdasági minisztert az igazgatási tevékenységek ügyfélbarát intézését támogató versenyképességi szerződések feltételeinek megteremtésére a kormányzattal a közös gazdaságpolitikai célok teljesítése érdekében működési és teljesítményvállalásokra épülő együttműködést kiépítő vállalkozások és az ezt támogató intézmények számára;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

Határidő: 2012. június 1.

c) felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy évente készítsen jelentést a Kormány számára az adminisztratív terhek csökkentésére irányuló kezdeményezések előrehaladásáról és általában a kormányzati működés vállalkozói adminisztratív terhekre gyakorolt hatásáról; egyúttal készítsen évente intézkedési tervet a vállalkozói adminisztratív terhek további csökkentésére;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

Határidő: első éves jelentés 2012. március 1., első éves akcióterv 2012. június 1.

d) felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy alakítson ki és működtessen egy, a jogalkotási munkával és a hatósági jogalkalmazással kapcsolatos folyamatos vállalkozói visszacsatolást lehetővé tevő konzultációs rendszert;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

Határidő: 2012. március 1., majd folyamatosan

e) felhívja a nemzetgazdasági minisztert és a közigazgatási és igazságügyi minisztert, hogy dolgozzanak ki a kormányzati jogszabály-előkészítési és a jogalkalmazási munka során alkalmazható, a vállalkozói adminisztratív terhek növelését megelőző, illetve a jogszabályi környezet stabilitását szolgáló eljárásokat, gyakorlatokat;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter, az 1. mellékletben szereplő ütemtervben megjelölt felelős miniszter(ek) bevonásával

Határidő: 2012. március 1.

19. felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy folyamatosan kövesse nyomon a Program egészének és egyes intézkedéseinek végrehajtását, és az előrehaladásról rendszeresen adjon tájékoztatást a Kormány számára.

Felelős: nemzetgazdasági miniszter, az érintett miniszterek bevonásával

Határidő: folyamatosan

1. melléklet az 1405/2011. (XI. 25.) Korm. határozathoz



Az Egyszerű Állam Programban szereplő intézkedések felelősségi és ütemezési rendje

Intézkedés

Felelősök

Határidő*

AZ ADÓZÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ ADMINISZTRÁCIÓ EGYSZERŰSÍTÉSE

1. A munkavállaló alkalmazásához kapcsolódó rendszeres adatszolgáltatás további jelentős egyszerűsítése, annak érdekében, hogy minden információszolgáltatás egyetlen adatlapon keresztül legyen megoldható.

NGM, NEFMI

2012. április 1.,
2012. szeptember 1.

2. Kisadók, járulékok rendszerének felülvizsgálata, számának csökkentése

NGM, NFM

2012. szeptember 1.,
2013. január 1.

3. Adóaudit lehetőségének bevezetése kis- és középvállalkozásoknál, melynek értelmében az a vállalkozás, amely adószakértővel/könyvvizsgálóval önként megvizsgáltatja cégét hitelesített módon, tevékenysége hitelesített körére mentesül a felelősség alól.

NGM

2012. szeptember 1.

4. A kérhető önkéntes adóellenőrzés lehetőségének bevezetése. Önként kért ellenőrzés esetén a megállapított hátralékon túl csak kirívó szabálytalanság után kerülhet sor büntetés megállapítására.

NGM

2012. szeptember 1.

5. Adóadminisztrációhoz kapcsolódó elektronikus ügyintézés egyszerűsítése, továbbfejlesztése. A vállalkozások minden adózással kapcsolatos adminisztrációs kötelezettségüknek eleget tudjanak tenni kizárólag elektronikus úton az elektronikus ügyintézés továbbfejlesztésével, egyszerűsítésével, felhasználóbarátabbá, ügyfél-orientáltabbá tételével.

NGM, NFM

2012. szeptember 1.

6. Vállalkozóbarát adóhatósági működés kialakítása, amely aktívan támogatja a jogkövető vállalkozót, többek között nyilvános és a hatóság számára kötelező érvényű állásfoglalások kiadásával, a bírságolási gyakorlat irritáló elemeinek felülvizsgálatával.

NGM

2012. június 1.

7. Az adószámlák kezelésének egyszerűsítése a számlák számának csökkentésével, az átvezetés egyszerűsítésével, az adatközlés cég- és könyvelőbaráttá tételével.

NGM

2012. szeptember 1.

8. Transzferár-szabályozás egyszerűsítése

NGM

2012. március 1.

9. Számviteli és adószabályozás összhangjának megteremtése az egységes fogalomhasználat és egységes számítási eljárások alkalmazásával, a számviteli törvény vállalkozói szempontú megértésének fokozottabb támogatásával

NGM

2012. szeptember 1.

10. Az adórendszerrel kapcsolatos irritációt csökkentő rövidtávú intézkedések

NGM

2011. december 1.

A SZÁMVITELI SZABÁLYOZÁS EGYSZERŰSÍTÉSE

11. Házipénztár szabályozás életszerűbbé tétele. A házipénztár napi maximális záró állományára vonatkozó előírások eltörlése.

NGM

2011. december 1.

12. A kisvállalkozók egy körülhatárolt körére a mainál egyszerűbb kettős könyvviteli szabályrendszer kidolgozása és bevezetése (a beszámoló egyszerűsítésén túlmenően a könyvvezetés szabályainak a vállalati működéshez igazítása) – az EU negyedik társasági jogi irányelvének korszerűsítését indítványozó, a magyar elnökség alatt elfogadott tanácsi következtetés szellemében.

NGM

2012. október 1.

13. A bizonylatok megőrzésére vonatkozó jelenlegi szabályok módosítása:
a) rövidebb és egységes megőrzési idő-előírások (összehangolva a visszamenőleges hatósági ellenőrzés időhorizontjával);
b) az elektronikus archiválás támogatása, az elektronikusan archivált dokumentumok elfogadásának (pl. bírósági eljárásban) jogi biztosítása.

NGM, NFM, KIM

2012. szeptember 1.

14. A számviteli beszámoló egyszerűbb formája választásának lehetővé tétele a jelenleginél szélesebb körben.

NGM

2011. december 1.

15. A társasági adóalapot meghatározó, a számviteli előírások szerint megállapított adózás előtti eredmény meghatározásának egyszerűsítése a tipikus kisvállalati esetekhez igazodóan.

NGM

2012. szeptember 1.

16. Az éves (egyszerűsített éves) beszámoló adatait ne kelljen a társasági adó bevallásban szerepeltetni; számos bevallási lap törölhető, hiszen ezen bevallási lapokon szereplő adatok elérhetőek az eredménykimutatás, mérleg és kiegészítő mellékletben, amelyek adatai esetében biztosítani kell annak a feltételeit, hogy azok más hatóságok által is feldolgozható formában kerüljenek benyújtásra.

NGM, KIM

2012. szeptember 1.

17. Az egyszerűsített éves beszámolót készítő (vagy az alól is mentesülő) vállalkozás alkalmazhasson egy, a törvény mellékletébe vagy miniszteri rendeletbe kerülő számviteli politikát; azt ki se kelljen nyomtatnia, elég legyen a hivatkozás.

NGM

2012. szeptember 1.

A HATÓSÁGI TEVÉKENYSÉGEK ADMINISZTRÁCIÓS TERHEINEK CSÖKKENTÉSE

18. A fővárosi és megyei kormányhivatalon belül intézendő ügyek esetében a szakhatósági állásfoglalások idejét az ügyintézési határidő foglalja magába, ezáltal a vállalkozások, ha csak a kormányhivatallal állnak kapcsolatban, 30 napon belül megkaphassák az engedélyeket.

KIM

2013. július 1.,
2014. január 1.

19. Kérhető hatósági ellenőrzés: A vállalkozások kérhessék magukra a hatósági ellenőrzés lefolytatását, ezáltal erősítve a hitelességüket. Az önállóan kezdeményezett ellenőrzések esetén a feltárt mulasztások megszüntetésének előírása mellett csak kirívó esetekben történhessen meg bírság vagy a működést korlátozó retorzió.

KIM

2012. december 1.,
2013. július 1.

20. Hiteles audit elismerése: Azon vállalkozások, amelyek működését külső, hiteles auditor vizsgálja rendszeresen, azok tevékenységük hitelesített körére az auditor vállalja a jogellenes magatartás azonnali megszüntetésén túli, felelősséget.

KIM

2012. december 1.,
2013. július 1.

21. A bírságbevételek központosítása: A bírságbevételek ne jelenjenek meg sem közvetlenül, sem közvetetten a hatóságok költségvetésben, hanem központosított bevételt képezzenek, ezáltal a hatóságok működésének finanszírozása és a bírságolási politikája közti összefüggés teljesen megszűnik.

NGM

2013. január 1.

22. A 30 napos ügyintézési idő 21 napra csökkentése 2014-ig.

KIM

2014. január 1.

23. Ügydöntő hatósági felelősségi kör megerősítése: Meghatározott ügycsoportok esetén a hatóság maga dönthesse el, melyik szakhatóságot keresi meg az adott eljárás során, majd a beérkezett vélemények alapján a döntést maga hozhassa meg a szakhatósági megállapítások hosszadalmas egyeztetése helyett.

KIM

2011. december 31.
2013. július 1.

24. Jóhiszemű ellenőrzés: Azon vállalkozások esetében, amelyek jogszerűen, hosszú ideje megbízhatóan működnek, azok rendszeres ellenőrzése és az esetleges vétség szankcionálása méltányosan csökkenjen.

KIM

2012. december 1.,
2013. július 1.

25. Nyilvános (önellenőrzésre használható) ellenőrzési eljárás kialakítása: olyan a hatóság által használt ellenőrzési eljárások nyilvánossá tétele, amelyeket a vállalkozások önmagukra nézvést is használhatnak.

KIM

2012. december 1.,
2013. július 1.

26. Ellenőrzési terv nyilvánossága és társadalmi kontroll lehetőségének megteremtése: Az egyes hatóságok ellenőrzési tervüket, illetve annak megvalósításáról szóló beszámolókat hozzák nyilvánosságra, továbbá készüljön évente jelentés a hatóságok munkájáról és azok vállalkozói megítéléséről, amit a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács is megtárgyal.

KIM, NGM

2012. december 1.,
2013. július 1.

27. Olyan visszacsatolási rendszerek, ösztönzők és eljárási szabályok kidolgozása és bevezetése, melyek biztosítják, hogy az elsőfokú hatóság döntése a jogalkotói szándékot torzítatlanul jelenítse meg, annál ne legyen szigorúbb.

KIM, NGM

2012. december 1.,
2013. július 1.

28. Összevont ellenőrzés: Amennyiben több hatóság hasonló tevékenységeket ellenőriz, kötelező együttes eljárás javasolt a különböző hatósági szakterületek részéről. Erre a kormányhivatalok kialakítása jó lehetőséget nyújt.

KIM, NGM

2012. december 1.,
2013. július 1.

29. Elsőre figyelmeztetés elve: Amennyiben lehet, minimalizálni kell azon lehetőségeket, ahol a jogsértő magatartás megszüntetésén túl azonnali büntetés kivetésére kerülhet sor. A hatóságoknak először a jogszerű magatartás követésére kell felszólítani a vállalkozásokat.

KIM, NGM

2012. december 1.,
2013. július 1.

A FEJLESZTÉSI CÉLÚ PÁLYÁZATOKHOZ ÉS A KÖZBESZERZÉSEKHEZ KAPCSOLÓDÓ ADMINISZTRÁCIÓ EGYSZERŰSÍTÉSE

30. Horizontális szempontok érvényesítése programok és nem minden projekt szintjén, a horizontális elvekhez kapcsolódó adatszolgáltatás ésszerűsítése. (ÚSZT)

NFM, NEFMI, KIM

2012. március 1.

31. Projekt monitoring, elszámolás, lezárás egyszerűsítése (ÚSZT):
a) Szükséges dokumentáció ésszerűsítése és csökkentése.
b) A támogatási szerződés módosítása esetén a módosítás ideje alatt a változással nem érintett költségvetési sorok tekintetében ne kerüljön sor a kifizetés felfüggesztésére.

NFM

2012. január 1.

32. A pályázónak ne kelljen állami társszerveknél már rendelkezésre álló igazolásokat benyújtania, ezt a Közreműködő Szervezet tudja ellenőrizni az adatbázisokból. (ÚSZT)

NFM, VM

2012. január 1.,
2012. március 15.

33. A támogatási és kifizetési kérelmek elbírálási határidejének rövidítése.

NFM

2012. január 1.

34. Közreműködő Szervezetek működésének felülvizsgálata, ügyfélbarát, egységes működés kialakítása. (ÚSZT)

NFM

2012. június 1.

35. Könnyen értelmezhető, a pályázatban való részvételről gyors, megalapozott döntést elősegítő pályázati kiírások, pályázati dokumentáció rendszerének kialakítása. (ÚSZT)

NFM

2012. január 1.

36. Az ÚMVP és ÚSZT eljárásrendjei harmonizációjának megteremetése. A sablonizálható – formalizálható szabályok alapján történő – projektkiválasztásból a bonyolult fejlesztési feladatok elhatárolása. Ez utóbbinál a pályázati rendszerre való mielőbbi áttérés lehetőségeinek vizsgálata, feltételeinek (informatikai, humán) megteremtése. A Ket. alapú eljárások alkalmazási területeinek optimalizálása. Az ÚMVP miniszteri rendeletekkel történő részletszabályozásainak minimális szintre szorítása. (ÚMVP)

VM

2012. április 30.

37. Egyértelmű információszolgáltatás és iránymutatások feltételeinek javítása (jogszabályok, kézikönyvek és kézikönyvek összhangjának pályázó barát módon történő biztosítása). (ÚMVP)

VM

2012. március 15.

38. Ügyfélszolgálati rendszer felülvizsgálata, elérhetőség javítása. (ÚMVP)

VM

2012. március 15.

39. Elektronikus feltételek megteremtése (ÚMVP):
a) elektronikus ügyintézés lehetőségeinek fejlesztése, különös tekintettel a társszerveknél rendelkezésre álló igazolások elérhetőségére [Mezőgazdasági Parcella Azonosító Rendszer (MEPAR), állattenyésztési azonosító rendszerek (TIR, ENAR), TAKARNET, földhasználati nyilvántartás, VKSZI nyilvántartás];
b) elektronikus formában vezethető nyilvántartások körének lehetőség szerinti bővítése;
c) IIER nyomon követhetőségének, adatszolgáltatási rendszerének, működtetés hatékonyságának javítása.

VM

2012. szeptember 1.

40. Jogorvoslat feltételeinek javítása (ÚMVP):
a) első és másodfokú hatósági jogkörök elosztásának felülvizsgálata;
b) igazolási kérelem, hiánypótlás feltételeinek felülvizsgálata.

VM

2012. október 1.

41. Ajánlások kibocsátása a vállalkozásbarát közbeszerzési eljárásrendek elősegítése érdekében:
A közbeszerzési eljárások során az új törvény kínálta lehetőségekkel élve az adminisztrációs terhek csökkentése érdekében
a) kötőerővel nem bíró irányelvek kialakítása az egyes közbeszerzési eljárásrendek, különösen az ajánlatkérő saját eljárásrendje fejlesztésére, amelyek teljesítéséről az ajánlatkérők évente beszámolnak;
b) minta eljárásrend készítése (Vállalkozásbarát Közbeszerzés), amely az adminisztratív terhek alacsony szinten tartását biztosító pontokat határozná meg, amelyeket az ajánlatkérők saját eljárásrendjükbe szabadon felvehetnének.

NFM, NGM

a) feladat tekintetében:
2012. május 1.,
b) feladat tekintetében:
2012. június 1.

EGYES ÁGAZATOKRA VONATKOZÓ SZABÁLYOZÁS EGYSZERŰSÍTÉSE
Az agrárgazdaságra és az élelmiszerbiztonságra vonatkozó szabályozás egyszerűsítése

42. Családi gazdaságok, őstermelők, valamint agrár mikro- és kisvállalkozások dokumentációs kötelezettségeinek átfogó felülvizsgálata annak érdekében, hogy a legkisebb vállalkozások,
– a kötelezettség alóli teljes egészében mentesülhessenek;
– ahol a kötelezettség alóli kikerülésre nincsen lehetőség teljes körben, ott részleges mentesítésre nyíljon lehetőség (pl. bizonyos méret, tevékenység volumen, bevétel alatt, vagy induló vállalkozások esetében);
– ahol a kötelezetti kör nem csökkenthető, ott egyszerűbb tartalmi/formai elvárások vonatkozzanak rájuk.

VM

2012. július 1.

43. Borászati intézkedéscsomag keretében a termékpálya szabályozórendszerének egyszerűsítése és ésszerűsítése, a versenyhátrányt okozó rendelkezések felülvizsgálata.

VM

2012. július 1.

44. A mezőgazdaságban felhasznált gázolaj utáni jövedékiadó-visszaigénylés egyszerűsítése:
a) az egységes terület alapú támogatási kérelemmel egy időben történő benyújtás lehetővé tételével;
b) meg kell vizsgálni továbbá, hogy milyen feltételekkel fizethető minden gazdának átalány formájában, ha nem kíván tételes elszámolást benyújtani.

VM, NGM

2012. április 1.

45. Termelői vásár szabályozási kereteinek megteremtése (számla-, illetve nyugtaadási kötelezettségek egyszerűsítése háztáji előállítókra, egyszerűbb piacalakítási szabályok kialakítása)

NGM

2012. május 1.

46. Mezőgazdasággal kapcsolatos hatósági eljárások egyszerűsítése
a) Az eljárás gyorsítása és költségeinek csökkentése azáltal, hogy egységes környezethasználati engedélyezés során a mezőgazdasági tevékenység alapján szakmailag indokolható vizsgálatok és eljárások kerüljenek csak lefolytatásra. Az engedély érvényességi idejének emelése vagy az évente fizetendő felügyeleti díj felülvizsgálata.
b) A vízjogi üzemeltetési engedély beemelése az egységes környezethasználati engedélybe.

VM, NGM

2012. június 1.

47. Mezőgazdasági vállalkozások működésével összefüggő egyes hatósági és szakhatósági engedélyezési rend megváltoztatása (telephely-engedélyezés, szakhatósági közreműködés)

VM, NGM

2012. június 1.

48. Területalapú támogatások igénylése esetén önellenőrzés formájában korrekció lehetőségének megvizsgálása.

VM

2012. március 1.

49. A földhasználati nyilvántartással kapcsolatos adatbázisok összehangolása és a hatóságok közötti adatszolgáltatás gyakorlatának javítása: a hatóságok a földhasználati igazolás beszerzését ne a gazdáktól várják, hanem a hatóságok közötti adatszolgáltatás keretében szerezzék be az eljárások során.

VM

2012. március 13.,
2013. január 1.

50. Az Európai Unió egyik legkorszerűbb élelmiszerbiztonsági rendszerének alkalmazási feltételeinek kialakítása 2014-re: Meg kell teremteni annak a feltételeit, hogy az európai uniós élelmiszerbiztonsági és higiéniai előírásoknak (HACCP) való teljes megfelelést biztosító, ugyanakkor a vállalkozások számára a lehető legkönnyebben betartható, számukra a lehető legkevesebb adminisztratív terhet jelentő rendszer jöjjön létre.

VM, NGM

2013. január 1.

51. Vendéglátó vállalkozások számára kötelező anyaghányad nyilvántartások szükségességének kiértékelése a 62/2011. (VI. 30.) VM rendelet hatálybalépésétől számított egy év során végzett hatósági ellenőrzések tapasztalatainak fényében.

VM, NGM

2012. április 1.

52. Élelmiszer-előállító vállalkozások számára kötelező gyártmánylap készítési kötelezettség (a termékek összetételének részletes dokumentálása) egyszerűsítése.

VM, NGM

2012. április 1.

A környezetvédelmi és a termékdíj-szabályozás további egyszerűsítése

53. A környezetterhelési díj bevallásának egyszerűsítése és éves fizetési kötelezettséggé alakítása. Az adatszolgáltatás átalakítása annak érdekében, hogy a hatóság számára közölt adatokból az adóhatóság maga állapíthassa meg a fizetendő összeget.

NGM, VM

2012. december 1.

54. Hulladék nyilvántartás egyszerűsítése: a nem veszélyes hulladékokról naprakész nyilvántartást csak bizonyos tevékenységek során kelljen vezetni.

VM

2012. január 1.

55. Az egységes környezetvédelmi engedély (EKHE) időtartamának meghosszabbítása, az éves ellenőrzés ritkábbá tétele:
Az egységes környezethasználati engedély legalább 10 éves időtartamra kerül kiadásra, amennyiben ennél rövidebb időszakra adja ki, a hatóságnak indokolnia kell a döntést. (A szabályozás átalakítása során figyelembe véve a vonatkozó 2008/1/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet.)
A vonatkozó új, 2010/75/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv hazai átültetése során 2013-tól az éves ellenőrzések ritkábbá tétele, kockázatbecslési alapra helyezése.

VM

2013. január 6.

56. Információs rendszer fejlesztések a környezethasználattal járó eljárások során felhasználandó adatok megosztására:
Adatbázis kiépítése a környezethasználattal járó eljárások során felhasználandó adatok megosztására. A hatóságok számára a saját eljárásához szükséges mértékben elérhető adatbázis legyen alkalmas:
– a párhuzamos hatósági adatigények kiszűrésére;
– a felesleges, szakmailag indokolatlan adatbekérések megszüntetésére;
– elektronikus adatszolgáltatás teljesítésére;
– az egyes adatokban bekövetkezett változások egyablakos bejelentésére;
– a környezetvédelemmel kapcsolatos tevékenységek átláthatóságának javítására, a jogszabályok megkerülésével működő vállalkozói működés visszaszorítását célzó ellenőrzési gyakorlat megalapozására.
Az adatbázis
– 2012. január 1-jétől fogja át az egységes környezethasználati engedélyezés során felhasználandó adattartalmakat, terjedjen ki légszennyező anyagok kibocsátásával, a felszíni vizek védelmével, valamint a hulladékok nyilvántartásával kapcsolatos eljárásokra,
– majd 2013. január 1-jétől kerüljön alkalmazásra valamennyi, környezethasználattal összefüggésben szükséges hatósági eljárásban.

VM

2013. január 1.

57. A vízjogi üzemeltetési engedély kerüljön be az egységes környezethasználati engedélyezés rendszerébe, így nem kellene arra külön engedélyezési eljárást fenntartani azoknak, akik egységes környezetvédelmi engedély megszerzésére kötelezettek.

VM, NFM

2012. augusztus 31.

58. A környezetvédelemmel kapcsolatos eljárások során az ügyfelekre vonatkozóan alkalmazott egyedi azonosítók egy részének (KÜJ) felváltása más eljárások során is használt, már meglévő azonosítókkal (pl. adószám, cégjegyzékszám), ezáltal az egyedi azonosító igénylésére vonatkozó kötelezés megszüntetése és további azonosítók kivezetési lehetőségeinek vizsgálata (KTJ).

VM

2012. december 1.

59. Az egyedi hulladékgazdálkodási terv készítési kötelezettség megszüntetése

VM

2011. december 1.

60. A hulladékgazdálkodás területén a rendszeres adatszolgáltatók körének szűkítése

VM

2011. december 1.

61. A természetvédelmi szakhatósági közreműködés megszüntetése bizonyos esetekben

VM

2012. január 1.

62. Egyes vízjogi engedélyezési eljárások egyszerűsítése:
a) egyes vízjogi engedélyezési eljárások bejelentéssel való felváltása, továbbá magának a vízjogi engedélyezési eljárásnak az egyszerűsítése,
b) a kármentesítési eljárás szabályainak egyszerűsítése.

VM, NFM

2013. január 1.

63. A csomagoláson kívül más termékcsoportok esetében is nyíljon meg a termékdíj átalány fizetés lehetősége.

VM, NGM

2012. december 1.

A fuvarozáshoz kapcsolódó adminisztráció egyszerűsítése

64. Fuvardokumentációk elektronizálása. Az intézkedések eredményeként a helyszíni ellenőrzés során a sofőrnek elég lesz egy szűkebb fuvarokmány kört magánál tartania, elsősorban a belföldi szállítás esetében.

NFM

2014. január 1.

65. A hatóságok közötti adatátadás javítása. A hatóságok közötti adatátadás javítása eredményeként a fuvarozási engedély megadása során a kormányhivatal közvetlenül a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól fogja kikérni a pozitív adóslistán szereplő vállalkozók adatait.

KIM, NFM, NGM

2012. augusztus 31.

66. Megvalósul a fuvarozó járművek egyablakos ügyintézése: a fuvarozó járművek egyablakos ügyintézésének megteremtése első lépéseként a járműigazgatási eljárások során (okmányirodák hatásköre) és az engedélyezéssel kapcsolatos ügyeket fizikailag egy helyen lehet intézni.

KIM, NFM

2012. június 1.

67. A vezetői engedélyek és a gépjárművezetői képesítési igazolványok érvényességi ideje összehangolásra vagy egyetlen okmányban egységesítésre kerül.

NFM, KIM, NEFMI

2013. január 1.

68. Az érintett hatóságok közös, koordinált ellenőrzési eljárásai: A hatósági ellenőrzések módszereinek fejlesztése magában fogalja Komplex Ellenőrzési és Bírságolási Útmutató felülvizsgálatát, az ellenőrzések informatikai támogatásának fejlesztését, és a hatóságok közös, koordinált ellenőrzés eljárásainak kialakítását. A Komplex Ellenőrzési és Bírságolási Útmutatóban foglaltakhoz, minden hatóságnak vállalnia kell, hogy tartja magát.

NFM, minden érintett tárca

2012. augusztus 31.,
2013. január 1.

AZ ÁLLAM MŰKÖDÉSÉNEK ELEKTRONIZÁLÁSÁRA IRÁNYULÓ INTÉZKEDÉSEK

69. E-vállalkozás: Az e-vállalkozás kereteinek létrehozásával a vállalkozók az állammal szembeni minden kötelezettségének eleget tudnak tenni egy egységes, ügyfélbarát, elektronikus felületen keresztül, a rendszeres és életszerű adatszolgáltatás (pl. számlák leadása) minimálisra szűkíti a cég adatszolgáltatási kötelezettségeit, a megfelelő ügyféltámogatás megszünteti az adminisztrációs kockázatokat.

KIM, NFM, NGM

2013. január 1.,
2013. július 1.

70. Elektronikus adatszolgáltatás lehetőségeinek bővítése
– A hatóságok és szervek számára legyen kötelező az adatbekérések és adatszolgáltatások ügyfélbarát elektronikus formáinak teljes körű bevezetésére intézkedési terv kidolgozása és megvalósítása úgy, hogy az adatigénylések 90 százaléka 2014-re, teljes köre 2016-ra elektronikusan teljesíthető legyen.

KIM, NGM, NFM

2013. január 1.,
2013. április 1.

71. Elektronikus másolat hiteles megőrzése – Lehetővé válik az üzleti működéshez kapcsolódó papír dokumentumokról hiteles elektronikus másolat készítése, és az elektronikus másolat hiteles megőrzése úgy, hogy az eredeti papír példányt nem kell megőrizni.

NFM, KIM, NGM

2012. május 1.

72. Pénzügyi ösztönzők az új adatbekérés és a papíralapú adatszolgáltatás csökkentésére: a papíralapú adatbekérés költségei évente csökkenő mértékben lesznek tervezhetők/elismerhetők a hatóságok és igazgatási szervek számára, a hatósági vezetők jövedelem-kiegészítésekor szempont lesz, hogy mennyiben sikerült a bekért adatokat csökkenteni.

KIM, NGM, minden érintett tárca

2012. július 1.

73. Állami adatbázisok interoperabilitásának növelése: megteremtődnek az állami adatbázisok interoperabilitásának szabályozási, szervezeti és technikai feltételei (adatszolgáltatási rendszer megújítása 3/2).

NFM, NGM, KIM

2013. július 1.

74. Az elektronikus aláírás használati lehetőségeinek bővítése érdekében áttekintésre, aktualizálásra és egyszerűsítésre kerülnek a vonatkozó szabályok.

KIM, NFM, NGM

2012. május 1.

75. Minden hatósági eljárásban használni lehet az elektronikus fizetési rendszert (EFER), így lehetővé válik a bankkártyás, illetve internetbankos fizetés.

KIM, NFM, NGM

2012. január 1.

76. Elektronikus számlázás használatának egyszerűsítése, ösztönzése érdekében megtörténik a releváns jogi környezet egyszerűsítése, tisztázása, és az állami vállalatokon keresztül az állam aktív példát mutat az e-számlázás használatában.

KIM, NFM, NGM

2012. május 1.

77. Vállalkozói portál létrehozása, amely a vállalkozók számára az állami előírásokat és azok eljárási, adminisztratív teljesítésének módját teljes körűen, megbízhatóan, naprakészen, közérthetően mutatja be, és amelyhez a vállalkozók valós élethelyzeteihez igazodó egységes internetes felület és ügyfélszolgálati hátteret is kapcsolódik.

KIM, NFM, NGM

2012. január 1.,
2012. október 1.

A BERUHÁZÁSOK ENGEDÉLYEZÉSÉNEK GYORSABBÁ ÉS KISZÁMÍTHATÓBBÁ TÉTELE

78. Az ipari területen történő beruházások esetében kerüljön kialakításra olyan egyszerűsített, a vélemény-nyilvánításra jogosult államigazgatási szervek gyors és szakszerű véleményezését kötelezően előíró – településrendezési típusú – eljárás, mely alkalmas a településrendezést követő államigazgatási eljárások túlburjánzásának visszaszorítására, kiiktatására.

BM, NGM, VM, NFM

2012. október 1.

79. A beruházásokhoz kapcsolódó engedélyezési eljárások elhúzódásának visszaszorítása érdekében:
a) maximálni és radikálisan rövidíteni kell a szakhatóság döntéshozatalára rendelkezésre álló időt, csökkenteni kell a részt vevő szakhatóságok számát;
b) meg kell erősíteni az integrált engedélyezési eljárások alkalmazását;
c) az engedélyező hatóság szerepkörét, felelősségét erősíteni kell, a szakhatóságok szerepét a döntéshozó számára készülő szakvélemény adása felé kell eltolni.

KIM, BM, NGM, NFM, VM, NEFMI

2013. január 1.

80. Meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy a települések a helyi településrendezési előírások alkalmazásával csökkentsék a beruházásokhoz szükséges egyedi hatósági eljárások számát és idejét. A hatóságok (pl. régészet, környezetvédelem, földvédelem, erdővédelem) a településrendezési előírásokat hagyják jóvá, ezután szerepük jelentősen csökkenthető az engedélyezési folyamat végső szakaszában. Szükséges továbbá a környezetvédelmi, termőföldvédelmi és régészeti eljárás áttekintése.

BM, VM, NGM, NFM, NEFMI

2012. augusztus 31.

81. Meg kell vizsgálni a gazdasági tevékenységet szolgáló beruházások megvalósítása érdekében az önálló – környezetvédelmi, természetvédelmi, és földvédelmi – hatósági eljárások helyettesítésére, továbbá a régészeti vizsgálat integrálására alkalmas, azok szakmai és garanciális elemeit biztosító, azokat magába foglaló településrendezési hatósági eljárás bevezetésének lehetőségét.

BM, VM, NFM, NEFMI, KIM, NGM

2012. március 1.

82. Lehetővé kell tenni, hogy az engedélyezéshez elegendő legyen a szükséges dokumentumok elektronikus formában történő benyújtása.

BM, NFM

2012. augusztus 31.

83. A korábban engedélyezési keretszabályokban megengedett elemek alapján az érintettek ne léphessenek fel az engedélyezés ellen.

KIM, BM, NGM

2012. augusztus 31.

84. Az érintettek engedélyezés elleni fellépése csak indokolt esetben akadályozhassa meg az engedélyek jogerőre emelkedését, a többi esetben fellépésük csak kártérítési igényre adhasson jogalapot.

KIM, BM, NGM

2012. augusztus 31.

85. A sajátos építményfajták (pl. közművek, közlekedési építmények) építésügyi hatósági eljárásait és a rájuk vonatkozó szabályozási környezetet is felül kell vizsgálni, engedélyeztetésük időigényét radikálisan csökkenteni kell az engedélyezés különböző folyamatainak összehangolásával, illetve a szakhatóságok munkájának erősebb integrálásával, összevonásával, az érvényes határidők, és határidő kitolódásával járó lehetőségek korlátozásával.

NFM, VM, KIM

2012. augusztus 31.

86. Biztosítani kell a közműtérképek nyilvánosságát.

Ágazat szerint illetékes tárcák az NGM koordinálásával

2012. augusztus 31.

87. Az engedélyezett építési tervet a szakhatósági engedélyezések, a használatbavételi és üzembe helyezési engedélyek kiadásának folyamata ne bírálhassa felül, az engedély óta történt szabályozási változásokra való hivatkozással sem.

NGM, VM, KIM

2012. augusztus 31.

88. Ki kell alakítani a beruházás főbb paraméterei alapján megállapításra kerülő, az egész engedélyezési folyamatra vonatkozó hatósági díjátalány rendszerét.

NGM, KIM, BM, VM, NFM

2012. augusztus 31.

89. Az engedélyezést lefolytató hatóságoknak kötelező legyen a beruházások engedélyezését részletesen és teljes körűen bemutató tájékoztatót készítenie és gondoskodnia az ügyfelek tájékoztatásról.

BM, NFM, VM, érintett sajátos építményfajta szerinti társtárcák

2012. augusztus 31.

90. A cím- és ingatlan-nyilvántartások összekapcsolásával, a hirdetményi értesítés lehetőségével váljon egyszerűbbé és gyorsabbá a beruházás engedélyezésében érintettek tájékoztatása.

KIM, NGM, VM

2012. augusztus 31.

91. Egy beruházás érintettjeként csak a közvetlenül érintett ingatlanokkal rendelkezni jogosultak, illetve más módon közvetlenül érintettek léphessenek fel.

KIM, NGM, VM

2012. augusztus 31.

92. Biztosítsák az önkormányzatok a településrendezési eszközök és a további helyi szempontokat érvényesítő intézmények tartalmi és formai elvárásainak teljes körű nyilvánosságát, és a részletes és megbízható tájékoztatást adó ügyfélszolgálat működését.

BM, KIM, NGM, NFM

2012. augusztus 31.

A FOGLALKOZTATÁS ADMINISZTRÁCIÓS KÖLTSÉGEINEK CSÖKKENTÉSE

93. A működéssel és a munkavállalókkal összefüggő szabályzatkészítési kötelezettségek kockázat alapúvá tétele – a kötelezetti kör szűkítésével a hatóság célzott ellenőrzéseinek elősegítése. Csak olyan esetekben kelljen a vállalkozásoknak a működésükkel és a foglalkoztatással összefüggésben belső szabályzatokat alkotni, ha a tevékenységük, vagy a munkakör veszélyessége indokolja azt. Csak a legindokoltabb körben kelljen külső szakértőt igénybe venni elkészítéséhez, ilyenkor a szakértő vállalja majd érte a felelősséget a hatóságok irányában.

NGM, valamennyi érintett tárca

2012. május 1.

94. A foglalkozás-egészségüggyel kapcsolatos rendelkezések felülvizsgálata

NEFMI, NGM

2012. május 1.

95. Egyszerűsített foglalkoztatás:
a) az egyszerűsített foglalkoztatással kapcsolatos, hónapon belüli időlimit megszüntetése;
b) a nagyobb rugalmasság biztosításával mind a kijelentési szabályok, a bejelentési szabályok terén (pl. legyen elegendő 10 óráig bejelenteni az aznapi munkavállalókat);
c) a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adókivetéssel állapítsa meg az egyszerűsített foglalkoztatásban résztvevők SZJA és járulék bevallásait, hiszen fix közteher társul hozzá.

NGM

2012. január 1.

96. A segítő családtag bejelentési kötelezettségének felülvizsgálata: meghatározott éves időkeretig a segítő családtag bejelentés nélkül legyen foglalkoztatható.

NGM

2012. március 1.

97. A szakképzési hozzájárulás felhasználásnak egyszerűsítése a szakképzésben részt vevő vállalkozások ösztönzésére.

NGM

2011. október 1.,
2011. december 1.

A VÁLLALKOZÓI JOGÉRVÉNYESÍTÉS FELTÉTELEINEK JAVÍTÁSA

 

 

98. Az állam által biztosított nyilvános céginformációk körének bővítése: egy olyan céginformációs rendszer létrehozása, amelyen keresztül a kisvállalkozások is könnyen megbizonyosodhatnak üzleti partnerük megbízhatóságáról.

KIM

2012. július 1.

99. Készüljön vizsgálat arról, hogy hogyan alakítható ki olyan, „csődmegelőző” eljárásrend, amely tisztázza a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet esetén a vezetői felelősség megállapításának feltételeit.

KIM

2012. július 1.

100. Készüljön vizsgálat arról, hogy milyen módon könnyíthető az egyezség megkötése a vállalatok reorganizációját segítő csődeljárásban.

KIM

2012. július 1.

101. A vállalkozók jogvitáinak elbírálása során eljáró bírók speciális szakmai ismeretekkel való ellátása.

KIM a közreműködésre felkérve a bíróságok központi igazgatásáért felelős szervet

a koncepció elkészítésére:
2012. július 1.

102. Kisértékű perekkel kapcsolatos tapasztalatok alapján intézményfejlesztés és az eljárási határidő csökkentése.

KIM

2013. január 1.

103. A vállalkozások egymás közötti jogvitáira külön eljárásrend kialakításának megalapozása
– elektronikus kommunikáció kiszélesítése a per minél több szereplőjére;
– az eljárás elhúzását akadályozó szervezeti és eljárási mechanizmusok megerősítése;
– a vállalkozások egymás közötti jogvitáira külön eljárásrend megalapozása.

KIM

2013. január 1.

104. A közvetítői eljárás (mediáció) támogatása annak érdekében, hogy az üzleti élet szereplői könnyebben hozzáférjenek.

KIM, NGM

2012. szeptember 1.

105. A választottbíráskodás támogatása annak érdekében, hogy az üzleti élet szereplői könnyen hozzáférjenek, különösen vidéken, illetve az alacsony perértékű ügyekben.

KIM, NGM

2013. január 1.

AZ ADMINISZTRATÍV TERHEK TOVÁBBI FOLYAMATOS CSÖKKENTÉSÉT ELŐSEGÍTŐ, RENDSZERSZINTŰ INTÉZKEDÉSEK

106. Az adminisztrációs terheket feleslegesen növelő javaslatok kiszűrése – A jövőben minden, a vállalkozói üzleti környezetet befolyásoló, előkészítés alatt álló jogszabály vagy más kormányzati döntés esetében sor kerül a vállalkozói adminisztratív terhekre gyakorolt hatások előzetes vizsgálatára.

NGM, KIM

2012. január 1.

107. A vállalkozói adminisztratív terhek növelésével együtt járó előterjesztéseket a Kormány csak úgy veszi napirendjére, ha abban az adminisztrációs terhek növekedésének elkerülhetetlensége és indokoltsága tételesen alá van támasztva. A Kormány döntéseit előkészítő testületek az adminisztratív terhek növekedésének tényére külön felhívják a Kormány figyelmét, és annak indokoltságát megerősítik.

KIM, NGM

2012. január 1.

108. A prudens működést és a kormányzattal a közös gazdaságpolitikai célok teljesítése érdekében működési és teljesítményvállalásokra épülő együttműködést kiépítő vállalkozások számára a hatósági eljárások ügyfélbarát intézését támogató versenyképességi szerződések rendszerének kialakítása.

NGM

2012. június 1.

109. A vállalkozói szektorral együttműködésben évente jelentés készül a Kormány számára, amely beszámol az adminisztratív terhek csökkentésére irányuló kezdeményezések előrehaladásáról, és általában a kormányzati és a bírósági működés vállalkozói adminisztratív terhekre gyakorolt hatásáról.

NGM

2012. március 1., majd évente

110. A vállalkozói szektortól és a kormányzati szereplőktől érkező javaslatokra, illetve szakértői elemzésekre és nemzetközi tapasztalatokra építve évente javaslatcsomag (akcióterv) készül a vállalkozások adminisztratív terheinek további csökkentésére.

NGM

2012. június 1., majd évente

111. A jogalkotási és hatósági munkával kapcsolatos folyamatos vállalkozói visszacsatolást lehetővé tévő – internetes felületre és rendszeres fórumokra épülő – konzultációs rendszer, illetve külön vállalkozói tanácsadói panel fog működni, amely lehetővé teszi a vállalkozói szektor szempontjainak megjelenítését a kormányzati munka során.

NGM

2012. március 1.

112. A vállalkozók adminisztrációs terheinek növelését megelőző, illetve korlátozó jogszabály-előkészítési és jogalkalmazási eljárások, gyakorlatok kerülnek kialakításra és terjesztésre.

NGM, KIM

2012. március 1.

113. A jogszabályi környezet stabilitását szolgáló, az üzleti környezetet negatívan befolyásoló gyakori jogszabály-módosítások lehetőségét korlátozó jogalkotási eljárások kerülnek kidolgozásra és alkalmazásra.

 

 

114. A vállalkozók adminisztrációs terheinek csökkentésével kapcsolatos kormányzati feladatokat ellátó, illetve koordináló szervezeti egység kerül felállításra.

NGM

2012. január 1.


* A végrehajtás részletes ütemezése megtalálható a Programban, a táblázat a főbb mérföldköveket tartalmazza, legtöbb intézkedésnél, amelynél több határidő is megjelölésre került, ott az első a Kormány által történő elfogadást, míg a második a hatálybalépést jelöli.
1

A határozatot az 1416/2012. (X. 1.) Korm. határozat 20. pontja visszavonta 2012. október 1. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére