• Tartalom

138/2011. (XII. 20.) HM utasítás

138/2011. (XII. 20.) HM utasítás

a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. és a Honvédelmi Minisztérium között 2008. május 29-én megkötött Vagyonkezelési Szerződés ingatlanvagyonra vonatkozó rendelkezései végrehajtásának egyes szabályairól szóló 11/2010. (I. 27.) HM utasítás módosításáról1

2011.12.28.

A honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény 52. § (1) bekezdés f) pontja és 97. § (1) bekezdés l) pontja alapján – az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény és az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007. (X. 4.) Korm. rendelet rendelkezéseivel összhangban – a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. és a Honvédelmi Minisztérium között 2008. május 29-én megkötött Vagyonkezelési Szerződés ingatlanvagyonra vonatkozó rendelkezései végrehajtásának egyes szabályairól szóló 11/2010. (I. 27.) HM utasítás módosításáról a következő utasítást adom ki:

1. § A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. és a Honvédelmi Minisztérium között 2008. május 29-én megkötött Vagyonkezelési Szerződés ingatlanvagyonra vonatkozó rendelkezései végrehajtásának egyes szabályairól szóló 11/2010. (I. 27.) HM utasítás (a továbbiakban: Ut.) 1. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

1. § (1) Az utasítás hatálya a Honvédelmi Minisztériumra (a továbbiakban: HM), a honvédelmi miniszter alárendeltségébe, közvetlen és fenntartói irányítása alá tartozó szervezetekre, továbbá a Magyar Honvédség (a továbbiakban: MH) katonai szervezeteire (a továbbiakban együtt: honvédelmi szervezetek) terjed ki.
(2) A honvédelmi szervek működésének az államháztartás működési rendjétől eltérő szabályairól szóló 226/2004. (VII. 27.) Korm. rendelet 11. § (9) bekezdésére figyelemmel, az utasítás hatálya nem terjed ki a katonai nemzetbiztonsági szolgálatoknak az alaptevékenységük ellátásához szükséges speciális kezelésű vagyonelemeire.
(3) Nem terjed ki az utasítás hatálya – a lakásgazdálkodási körből a Honvédelmi Minisztérium által nyújtott lakhatási támogatásokról szóló 19/2009. (XII. 29.) HM rendelet 4. § (1) bekezdésére figyelemmel kivont HM vagyonkezelésű lakóépületek (lakások és a lakóépületekben lévő nem lakás célú helyiségek) kivételével – a HM vagyonkezelésében lévő lakásokkal és a lakóépületekben lévő nem lakáscélú helyiségekkel való gazdálkodással (így különösen a bérlettel, értékesítéssel, kezeléssel, bérlőkijelöléssel), valamint az erdőgazdálkodással kapcsolatos feladatokra.
(4) Jelen utasítás alkalmazásában
a) HM vagyonfelügyeleti feladatokat ellátó szerv: HM Hadfelszerelési és Vagyonfelügyeleti Főosztály (a továbbiakban: HM HVF),
b) a HM vagyonkezelésében lévő ingatlanok vonatkozásában az erdőgazdálkodás szakmai felügyeletét ellátó szerv: HM HVF,
c) HM vagyonkezelői feladatokat ellátó szerv: HM Fegyverzeti és Hadbiztosi Hivatal Infrastrukturális Igazgatóság.
(5) Jelen utasítás alkalmazása során a honvédelmi szervek minősített adatot tartalmazó vagyonelemei tekintetében a minősített adat védelméről szóló 2009. évi CLV. törvény előírásainak megfelelően kell eljárni.”

2. § Az Ut. Általános rendelkezések alcíme a következő 2/A. §-sal egészül ki:

2/A. § (1) A HM vagyonkezelői feladatokat ellátó szerv tevékenységét – ideértve a Honvédelmi Minisztérium fejezet központi és intézményi gazdálkodásának rendjéről szóló 89/2011. (VIII. 4.) HM utasítás szerinti infrastrukturális gazdálkodás körébe tartozó feladatokat is – a HM vagyonfelügyeleti feladatokat ellátó szerv szakmai irányításával végzi.
(2) A HM vagyonkezelői feladatokat ellátó szerv az ingatlanvagyon kezelésével, a HM vagyonkezelésében lévő ingatlanállománnyal való gazdálkodással kapcsolatos javaslatait a HM vagyonfelügyeleti feladatokat ellátó szerv útján – a szolgálati út betartásával – terjeszti fel a döntésre jogosult személy részére.”

3. § Az Ut. 4. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A vagyonkezelő az ingatlanvagyon birtoklásával, használatával kapcsolatos jogok változásával, valamint az ingatlan-nyilvántartást érintő ügyekben – különösen telekalakítás, művelési ág változás esetén – az MNV Zrt. előzetes tulajdonosi hozzájárulásának birtokában járhat el. A hozzájárulás megkérésére – a HM vagyonfelügyeleti feladatokat ellátó szerv egyidejű tájékoztatása mellett – a HM vagyonkezelői feladatokat ellátó szerv jogosult.”

4. § (1) Az Ut. 6. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A HM vagyonkezelésében lévő ingatlanok tekintetében a vagyonkezelő képviselője – az (1a) bekezdésben foglalt ügycsoportok kivételével – a HM vagyonfelügyeleti feladatokat ellátó szerv vezetője.”

(2) Az Ut. 6. §-a a következő (1a) bekezdéssel egészül ki:

„(1a) A HM vagyonkezelésében lévő, valamint a HM vagyonkezelésébe kerülő ingatlanokat érintő bírósági, hatósági és földhivatali eljárásokban, továbbá ingatlanrendezési, társasházi és lakásszövetkezeti, valamint közüzemi szolgáltatóknál lévő ügyekben a vagyonkezelő képviselői feladatokat – bírósági ügyekben a HM jogi képviseletét ellátó szervvel közreműködve – a HM vagyonkezelői feladatokat ellátó szerv vezetője látja el.”

5. § Az Ut. 9. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) Az engedély beszerzése érdekében az ingatlan felett a használat jogát gyakorló honvédelmi szervezet vezetője által – a HM vagyonkezelői feladatokat ellátó szerv útján a HM vagyonfelügyeleti feladatokat ellátó szerv részére – készített megkeresésnek tartalmaznia kell a használat jogát gyakorló honvédelmi szervezet vezetőjének a szerződés megkötésére vonatkozó állásfoglalását, a tervezett szerződéskötés lényeges körülményeit – így különösen a bérbeadásra irányuló eljárás formájára vonatkozó javaslatot, a szerződéstervezetet, a bérleti jogviszony időtartamára vonatkozó javaslatot, a bérleti igénnyel érintett ingatlan adatait, jogi helyzetét, a bérleti szerződés megkötésére vonatkozóan a harmadik személy által megfogalmazott kérelmet – valamint a HM vagyonkezelői feladatokat ellátó szerv, illetőleg a HM vagyonfelügyeleti feladatokat ellátó szerv által kért egyéb információkat. Amennyiben a szerződésre irányuló kérelmet nem közvetlenül a használat jogát gyakorló honvédelmi szervezetnél terjesztették elő, a HM vagyonfelügyeleti feladatokat ellátó szerv intézkedik az érintett honvédelmi szervezet – és szükség szerint a HM vagyonkezelői feladatokat ellátó szerv – állásfoglalásának bekérésére.”

6. § Az Ut. 10. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

10. § (1) Az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 24. §-ában, valamint az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007. (X. 4.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: Korm. rendelet) foglaltakra figyelemmel a bérbeadásra főszabály szerint versenyeztetés (pályázat) útján, a Vtv. 24. § (2) bekezdésében meghatározott esetekben pedig versenyeztetés mellőzésével kerülhet sor. A pályázati eljárást – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – a HM vagyonkezelői feladatokat ellátó szerv folytatja le. A pályázati eljárás megindítására, illetőleg versenyeztetés mellőzése esetén a bérleti (haszonbérleti) szerződés megkötésére a HM vagyonfelügyeleti feladatokat ellátó szerv előzetes, írásbeli hozzájárulása alapján kerülhet sor. A HM vagyonkezelői feladatokat ellátó szerv a hozzájárulás megkérésére irányuló előterjesztéséhez csatolja a pályázati felhívás, valamint az annak elválaszthatatlan részét képező bérleti szerződés tervezetét.
(2) A 11. § (1) bekezdésében meghatározott esetben az ingatlan felett a használat jogát gyakorló honvédelmi szervezet vezetője a HM vagyonfelügyeleti feladatokat ellátó szerv előzetes, írásbeli hozzájárulása birtokában folytatja le a pályázati eljárást, illetőleg – versenyeztetés mellőzése esetén – köti meg a bérleti szerződést. A hozzájárulás megszerzésére irányuló kérelmet – az (1) bekezdés szerinti tartalommal – az ingatlan felett a használat jogát gyakorló honvédelmi szervezet vezetője a HM vagyonkezelői feladatokat ellátó szerv útján terjeszti fel.
(3) A jelen utasítás hatálya alá tartozó honvédelmi szervezetek személyi állománya a pályáztatás során a gazdaságosság, az esélyegyenlőség és versenysemlegesség kritériumainak megfelelően jár el, a vezetői állomány pedig ezeket az elveket érvényesíti, és a jelen utasításban szereplő, kötelező eljárási szabályok alkalmazását ellenőrzi. Kétség esetén a vezető köteles megkérni a HM vagyonkezelői feladatokat ellátó szerv állásfoglalását.
(4) A HM vagyonkezelésében lévő ingatlanok nyílt vagy zártkörű pályázat útján történő bérbeadása esetén a honvédelmi szervezeteknek a jelen utasítás 10/A–10/M. §-ában szereplő általános eljárási szabályok alapján kell eljárnia. A pályázati felhívás és adatlap készítésekor a 3. számú mellékletben foglalt mintát kell alkalmazni azzal, hogy azok tartalmát minden esetben az adott ingatlan és hasznosítási mód sajátosságaira figyelemmel kell meghatározni.”

7. § Az Ut. a következő 10/A–10/M. §-sal és az azt megelőző alcímmel egészül ki:

„A HM vagyonkezelésében lévő ingatlanok pályázat útján történő bérbeadásának szabályai

10/A. § A pályáztatást – a 10/B. §-ban meghatározott kivételektől eltekintve – nyilvános eljárással kell lefolytatni.
10/B. § Zártkörű pályázat kiírására a Vtv. 24. § (3) bekezdésében meghatározott esetekben kerülhet sor.
10/C. § (1) A nyilvános pályázati felhívásról készített kivonatot minden esetben – legalább a HM honlapján és az illetékes önkormányzat polgármesteri hivatalának hirdetőtábláján – közzé kell tenni, úgy, hogy az az ajánlatok benyújtására vonatkozó határidő (a továbbiakban: ajánlattételi határidő) leteltéig elérhető legyen.
(2) A kivonatnak tartalmaznia kell a kiíró honvédelmi szervezet (a továbbiakban: Kiíró) nevét és székhelyét, az időszakosan hasznosítani kívánt ingatlan pontos megjelölését, a kapcsolattartó személy nevét és elérhetőségeit (telefonszám, e-mail), a részletes pályázati felhívás rendelkezésre bocsátásának helyét, idejét, valamint esetleges ellenértékét és megfizetésének módját. Tartalmaznia kell továbbá azt, hogy a pályázati eljáráson való részvétel feltétele a pályázati felhívás átvétele. A pályázati felhívást főszabály szerint ingyenesen kell rendelkezésre bocsátani, azonban kivételesen, ha annak terjedelme vagy bonyolultsága indokolja, a pályázati felhívás átadása ellenértékhez köthető, amely nem haladhatja meg az előállítás és a rendelkezésre bocsátás költségeit.
(3) Zártkörű pályázat esetén a Kiíró köteles egyidejűleg, közvetlenül és azonos módon a részletes pályázati felhívás megküldésével legalább három, egymástól független érdekeltet írásban felhívni az ajánlattételre. Ez esetben a 10/C. § (2) bekezdése alapján elkészített és az ajánlatkérés megtörténtéről szóló kivonatot csak a HM honlapján kell nyilvánosságra hozni.
(4) A pályázati felhívás tartalmát a Kiíró az ingatlan jellegétől és a tervezett hasznosítás egyéb körülményeitől függően állapítja meg, azonban legalább a következő tartalmi elemeket kell tartalmaznia:
1. a hasznosítandó ingatlan megjelölését,
2. a Kiíró megnevezését, székhelyét,
3. a pályázat célját, típusát (nyilvános vagy zártkörű),
4. a hasznosításra vonatkozó feltételeket, a fizetés módjára vonatkozó előírásokat,
5. azt, hogy a Kiíró a szerződést határozott vagy határozatlan időre kívánja megkötni,
6. a pályázatok benyújtásának pontos helyét, módját és határidejét,
7. az ajánlati kötöttség időtartamát, valamint az annak esetleges meghosszabbítására vonatkozó előírásokat,
8. a Kiíró azon jogának fenntartását, hogy a pályázatot a 10/K. § (4) bekezdésében megjelölt okból eredménytelenné nyilváníthassa,
9. a Kiíró azon jogának fenntartását, hogy a nyertes pályázó visszalépése vagy a 10/K. § (3) bekezdésében meghatározott feltételek bekövetkezése esetén a pályázat soron következő helyezettjével szerződést köthessen,
10. a pályázat érvényességének feltételeit,
11. az arra vonatkozó felhívást, hogy a pályázó köteles hitelt érdemlően igazolni, hogy vele szemben nem állnak fenn a Vtv. 25. §-ban meghatározott kizáró okok,
12. az arra vonatkozó tájékoztatást, hogy tehető-e részajánlat, és ha igen, melyik ingatlan(ok) vonatkozásában,
13. az ingatlan használatát érintő esetleges korlátozásokat, a vonatkozó szabályok megjelölése és ezek megismerésének módját,
14. az ingatlannal kapcsolatos egyéb lényeges információkat,
15. az arra történő utalást, hogy a pályázati eljáráson való részvétel feltétele a pályázati felhívás átvétele,
16. a hiánypótlás lehetőségére történő utalást, valamint a nem pótolható hiányosságok körét, amelyek a pályázat érvénytelenségét eredményezik,
17. a pályázat hivatalos nyelvének megjelölését,
18. a pályázati biztosíték megjelölését, rendelkezésre bocsátásának határidejét és módját, valamint a szerződést biztosító mellékkötelezettségeket (így különösen a kötbért, óvadékot),
19. a pályázatok bontásának pontos helyét, idejét és a résztvevők körét,
20. a pályázat elbírálása során a pályázatok rangsorolásakor alkalmazandó értékelési szemponto(ka)t és az értékelés rendszerét,
21. a pályázatok elbírálására rendelkezésre álló határidőt,
22. az eredményhirdetés módját, helyét és várható idejét,
23. a Kiíró által érvényesként elfogadhatónak tartott legalacsonyabb összegű bérleti díjat (haszonbért),
24. a pályázók értesítésének módját és határidejét,
25. a 10/F. §-ban foglaltakat.
(5) A Kiíró a (4) bekezdésben foglaltakon kívül további eljárási szabályokat is megállapíthat a pályázati felhívásban.
(6) A pályázó legkésőbb az ajánlattételi határidő utolsó napját megelőző 10. napig kérhet tájékoztatást írásban vagy szóban. A szóban előterjesztett kérelemről a Kiírónak jegyzőkönyvet kell felvennie, amelyet a jegyzőkönyv készítőjének és a kérelmezőnek is alá kell írnia. A Kiíró a tájékoztatást – a kérdés bonyolultságától függően – másnap, de legkésőbb az ajánlattételi határidőt megelőző 6. napig köteles írásban megadni. A kérdést és a választ teljes terjedelmében meg kell küldeni az összes magánszemély és szervezet részére, amelyek a pályázati felhívást az ajánlattételi határidő lejártát megelőző napig átvették.
(7) A pályázó legkésőbb az ajánlattételi határidő utolsó napját megelőző 10. napig kezdeményezhet helyszíni szemlét. A helyszíni szemle időpontját legkésőbb az ajánlattételi határidőt megelőző 6. napra kell kitűzni, és legalább 2 munkanappal előre tájékoztatni kell róla a pályázati felhívást átvevő összes magánszemélyt és szervezetet.
(8) A (6) és (7) bekezdésben biztosított határidőt követően kért tájékoztatás, vagy kezdeményezett helyszíni szemle esetén a kérelmezőt írásban tájékoztatni kell a kérelem késedelméről és annak elutasításáról.
(9) Az elsődlegesen alkalmazandó és meghatározó értékelési szempont a felajánlott bérleti díj mértéke. Egyéb értékelési szempontok csak különösen indokolt esetben, például az ingatlan, vagy az ingatlanban végzett tevékenység jellegére tekintettel alkalmazhatóak.
(10) A pályázati felhívást a Kiíró által kijelölt bizottság készíti elő (előkészítő bizottság) és terjeszti fel aláírás céljából a Kiíró képviselője részére. Az előkészítő bizottság legalább egy tagjának gazdasági szakembernek és legalább egy tagjának jogi végzettséggel rendelkező szakembernek kell lennie.
(11) A pályázati felhívás előkészítése során a Kiíró képviseletében csak az a személy járhat el, aki írásban nyilatkozott arról, hogy vele szemben a 10/L. § (1) bekezdésében szereplő összeférhetetlenségi ok nem áll fenn.
10/D. § (1) A Kiíró nyilvános pályázat esetében az ajánlattételi határidőt nem határozhatja meg a pályázati felhívás közzétételétől számított 30 napnál, zártkörű pályázat esetében a felhívás kézhezvételétől számított 15 napnál rövidebb időtartamban.
(2) A pályázati felhívásban foglalt feltételek csak kivételesen, indokolt esetben, legkésőbb az ajánlattételi határidő utolsó napját megelőző 10. napig módosíthatóak. A módosítást a kivonattal azonos módon, a 10/C. § (1) bekezdése szerint kell közzétenni, továbbá – nyilvános és zártkörű pályázat esetén egyaránt – a pályázati felhívást átvevők részére is meg kell küldeni.
(3) A Kiíró jogosult a pályázati felhívást az ajánlattételi határidő letelte előtt visszavonni. Erről a kivonat közlésével megegyező helyeken és módokon az ajánlattételi határidő lejárta előtt köteles hirdetményt megjelentetni. A hirdetményt – nyilvános és zártkörű pályázat esetén egyaránt – meg kell küldeni a pályázati felhívást átvevők részére. A felhívás visszavonása esetén a Kiíró köteles a pályázati felhívás ellenértékét visszafizetni az iratok visszaszolgáltatása ellenében.
(4) A pályázó az ajánlattételi határidő lejártáig módosíthatja vagy visszavonhatja pályázatát.
(5) A pályázó a pályázati felhívásban foglaltaknak megfelelően, továbbá a Kiíró felhívására köteles a pályázatában foglaltakat hitelt érdemlően igazolni.
(6) A Kiíró köteles a pályázati felhívást átvevő szervezet vagy magánszemély nevéről, a szervezet székhelyéről, képviselőjének nevéről, telefonszámáról és elektronikus címéről; magánszemély esetén a lakhelyéről, telefonszámáról és elektronikus címéről külön listát vezetni.
10/E. § (1) A pályázaton való részvétel pályázati biztosíték adásához köthető, melyet a Kiíró által meghatározott módon és időpontig kell rendelkezésre bocsátani.
(2) A Kiíró a pályázati biztosítékot a pályázati felhívás visszavonása, az eljárás eredménytelenségének, vagy érvénytelenségének megállapítása esetén, továbbá – a pályázatok elbírálását követően – a nem nyertes pályázók részére köteles 8 napon belül visszafizetni. A határidőt a visszavonásról szóló hirdetmény közzétételének, vagy az eredmény vagy eredménytelenség kihirdetésének napjától kell számítani.
(3) Nem fizethető vissza a pályázati biztosíték, ha a pályázó a pályázatát az ajánlati kötöttség időtartama alatt visszavonta, vagy a szerződés megkötése neki felróható, vagy az ő érdekkörében felmerült más okból hiúsult meg.
(4) A nyertes pályázó esetében a pályázati biztosíték összegét a bérleti díjba be kell számítani.
10/F. § (1) A pályázat akkor fogadható el, ha azt a pályázó cégjelzéssel, magánszemély esetén névvel és címmel ellátott, zárt borítékban, legalább 2 példányban, a pályázatok benyújtására nyitva álló határidőben, a megadott helyen, az adott pályázatra utaló jeligével, személyesen vagy meghatalmazott útján nyújtotta be. A pályázat egy példányának minden oldalon tartalmaznia kell a szervezeti képviselő eredeti cégszerű aláírását, a magánszemély pályázó eredeti aláírását, valamint a meghatalmazott aláírását.
(2) Egy pályázó csak egy pályázat kidolgozásában és benyújtásában lehet közvetve vagy közvetlenül érdekelt, de ez nem érintheti a pályázó részajánlat-tételi jogosultságát. Ez a korlátozás vonatkozik a konzorciális – polgári jogi társaság tagjaként tett – pályázatokra is. A 10/H. § (1) bekezdése szerinti Értékelő Bizottság az e bekezdésben foglaltakat a pályázat érvényességének vizsgálata körében köteles értékelni.
(3) A pályázat kötelező tartalmi elemeként kell előírni
a) a pályázati kiírásban foglalt feltételek elfogadásáról szóló nyilatkozatot,
b) az ellenszolgáltatás összegét,
c) a pályázó nevét és címét,
d) a pályázó arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy a pályázati eljárásban részt vevő természetes vagy jogi személlyel, jogi személyiség nélküli gazdasági társasággal semmilyen képviselői, alkalmazotti, foglalkoztatotti, alkalmazói, tulajdonosi, valamint ezen személyekkel a Ptk. 685. § b) pontja szerinti közeli hozzátartozói kapcsolatban nem áll.
(4) Amennyiben a pályázat a (3) bekezdés szerinti tartalmi elemeket nem tartalmazza, azok kiegészítésére (pótlására) hiánypótlást nem lehet engedélyezni.
(5) Amennyiben a pályázati kiírás biztosítékadási kötelezettséget tartalmaz, a pályázat érvényesnek csak akkor fogadható el, ha a pályázó igazolja, hogy a kiírásban megjelölt összegű biztosítékot az ott meghatározott formában és módon rendelkezésre bocsátotta.
(6) A pályázó ajánlati kötöttsége a pályázatok benyújtására nyitva álló határidő lejártával kezdődik.
(7) A pályázó a pályázatában szereplő ajánlathoz a felhívásban meghatározott időpontig, de legalább a benyújtási határidő lejártától számított 90 napig kötve van, kivéve, ha a Kiíró ezen határidőn belül a pályázatot megnyert pályázóval szerződést köt, vagy a pályázatot eredménytelenné nyilvánítja.
(8) Érvénytelen a pályázat, ha az nem felel meg a pályázati felhívásban, a hatályos jogszabályokban, és a jelen utasításban foglaltaknak. Az érvénytelen pályázatot benyújtó pályázót a pályázati eljárásból, valamint annak további szakaszából ki kell zárni.
(9) A pályázó részére a pályázat kidolgozásáért térítés nem fizethető. A pályázati felhívásnak tartalmaznia kell, hogy a pályázat elkészítésével és a pályázaton való részvétellel kapcsolatos költségek – a pályázat érvényességétől, valamint eredményességétől függetlenül – a pályázót terhelik.
10/G. § (1) A pályázat beérkezését követően a Kiíró képviselője rávezeti az átvétel pontos időpontját és sorszámát a pályázatot tartalmazó zárt borítékra, s egyúttal igazolja az átvétel tényét.
(2) A határidőben beérkezett pályázatokat tartalmazó zárt borítékokat a Kiíró a pályázati felhívásban megjelölt időpontban bontja fel. Az ajánlattételi határidő lejártát követően érkezett pályázatokat a Kiíró köteles felbontás nélkül visszaküldeni a pályázó részére.
(3) A bontáson a pályázók és meghatalmazottaik is jelen lehetnek. A bontási eljárás során a Kiíró képviseletében csak az a személy járhat el, aki írásban nyilatkozott arról, hogy vele szemben a 10/L. § (1) bekezdésében szereplő összeférhetetlenségi ok nem áll fenn. A 10/C. § (11) bekezdése szerinti nyilatkozattétele esetén a bontási eljárásban részt vevő személynek nem kell ismételten nyilatkoznia.
(4) A pályázatok nyilvános felbontásakor a jelenlévőkkel ismertetni kell a pályázók nevét, székhelyét (lakóhelyét), és azokat a számszerű adatokat, amelyek a bírálati szempont(ok) alapján értékelésre kerülnek.
(5) A pályázatok felbontásáról és ismertetéséről külön jegyzőkönyvet (bontási jegyzőkönyv) kell készíteni, amelynek tartalmaznia kell legalább az alábbiakat:
a) a pályázatok darabszámát és azoknak a Kiíró által az érkezési idő szerint adott sorszámát,
b) a Kiíró képviselőjének nyilatkozatát arról, hogy a pályázatok megfeleltek-e a felhívás szerinti alaki követelményeknek,
c) a (4) bekezdés szerinti ismertetés megtörténtére vonatkozó utalást,
d) a pályázatok felbontásakor, valamint ismertetésekor bejelentett esetleges kifogásokat, észrevételeket,
e) a bontási eljáráson részt vevők felsorolását.
(6) A bontási jegyzőkönyvet a bontástól számított 8 napon belül az összes pályázó részére meg kell küldeni.
10/H. § (1) A benyújtott pályázatokat a Kiíró által kijelölt bizottság értékeli (a továbbiakban: Értékelő Bizottság) és az elbírálásra vonatkozó javaslatát indokolással együtt felterjeszti a Kiíró képviselője részére a pályázat elbírálása érdekében. Az Értékelő Bizottság 3 tagú és legalább az egyik tagjának jogi végzettséggel kell rendelkeznie.
(2) Az értékelés során csak az a személy járhat el, aki írásban nyilatkozott arról, hogy vele szemben a 10/L. § (1) bekezdésében szereplő összeférhetetlenségi ok nem áll fenn. A 10/C. § (11) bekezdés vagy a 10/G. § (3) bekezdés szerinti nyilatkozattétele esetén az Értékelő Bizottság tagjának nem kell ismételten nyilatkoznia.
(3) Az Értékelő Bizottság csak az érvényes pályázatokat értékelheti.
(4) A Kiíró a pályázatok felbontása után felvilágosítást kérhet a pályázóktól annak érdekében, hogy a pályázatok értékelése, valamint összehasonlítása elvégezhető legyen, azonban ez nem eredményezheti a pályázat módosítását.
(5) Az Értékelő Bizottság és a Kiíró köteles a pályázati felhívásban meghatározott szempontok szerint megvizsgálni a pályázók alkalmasságát a szerződés teljesítésére, ennek során a csatolt dokumentumok eredetiségét ellenőrizheti.
(6) Az Értékelő Bizottság a pályázatok összehasonlítását a pályázati kiírásban meghatározott szempont, vagy szempontok és súlyozás alapján végzi.
(7) A pályázatok értékeléséről külön jegyzőkönyvet kell készíteni, amelynek tartalmaznia kell különösen:
a) pályázati eljárás rövid ismertetését, a beérkezett pályázatok számát,
b) a beérkezett pályázatoknak a pályázati felhívásban közzétett szempontok szerinti részletes értékelését,
c) az Értékelő Bizottságnak a pályázók rangsorolására, a nyertes pályázó megállapítására vonatkozó javaslatát,
d) a pályázók által megajánlott bérleti díjat, valamint a pályázatok egésze értékelésének szempontjait,
e) az érvénytelen és a hiánypótlással érintett pályázatokat,
f) a pályázati eljárás során felmerült kifogásokat és észrevételeket, valamint ezek értékelését és az elbírálására vonatkozó javaslatot.
(8) Az értékelési jegyzőkönyvet az Értékelő Bizottság minden tagja aláírásával hitelesíti. Az értékelési jegyzőkönyvhöz csatolni kell a bizottság tagjának esetleges különvéleményét is.
10/I. § Ha a pályázó hiányos pályázatot nyújtott be, akkor a Kiíró által megállapított határidőn belül pótolhatja a hiányosságokat, a hiánypótlás azonban nem eredményezheti a pályázat módosítását. A hiánypótlás teljesíthetősége érdekében megfelelő határidőt kell biztosítani. A pályázat érvényességét a Kiíró a hiánypótlásra rendelkezésre álló határidő leteltét követően állapítja meg.
10/J. § (1) A pályázatok elbírálásáról az Értékelő Bizottság javaslatának mérlegelésével – a 11. § (7) bekezdésében foglaltak kivételével – a Kiíró képviselője (a pályázatot kiíró szervezet, vagy szerv vezetője) dönt. A pályázatokat a pályázati felhívásban meghatározott értékelési szempont, vagy szempontok és értékelési rendszer alapján kell elbírálni.
(2) Ha a pályázati felhívás másként nem rendelkezik, a pályázatokat az ajánlattételi határidő lejártától számított 30 napon belül kell elbírálni.
(3) Az elbírálási határidőt a Kiíró egy alkalommal legfeljebb 30 nappal meghosszabbíthatja, melyről az összes érdekeltet tájékoztatni kell.
10/K. § (1) A Kiíró a pályázat eredményét az elbírálást követően haladéktalanul, de legkésőbb 8 napon belül írásban közli valamennyi pályázóval és intézkedik a HM honlapján és az illetékes önkormányzat polgármesteri hivatalának hirdetőtábláján történő közzététel érdekében. Az eljárás során felmerült kifogásokat és észrevételeket, valamint az elbírálásuk eredményét csak az érintettekkel kell közölni.
(2) A szerződést a pályázat elbírálásáról történt értesítést követően a lehető legrövidebb időn, de legfeljebb 90 napon belül meg kell kötni.
(3) Ha a pályázat nyertesével a szerződéskötés meghiúsul, vagy a szerződés aláírása után a nyertes a szerződést nem teljesíti és ezért a Kiíró a szerződést felmondja, vagy a felek megszüntették vagy felbontották azt, úgy a Kiíró – korábbi döntése alapján – jogosult a soron következő pályázóval szerződést kötni, vagy az ajánlati kötöttség lejárta után új pályázatot kiírni.
(4) Eredménytelennek kell nyilvánítani a pályázati eljárást, ha
a) nem érkezett érvényes pályázati ajánlat,
b) a benyújtott pályázatok vagy a pályázók egyike sem felelt meg a pályázati kiírásban foglalt, valamint a jogszabály vagy jelen utasítás által meghatározott feltételeknek,
c) a Kiíró a 10/L. § (4) bekezdésében megjelölt okból az eljárás érvénytelenítéséről döntött.
(5) A Kiíró a pályázati eljárás során készített jegyzőkönyveket, dokumentumokat köteles 5 évig megőrizni.
10/L. § (1) A pályázatok előkészítésében, bontásában, értékelésében és elbírálásában nem vehet részt
a) a pályázatot benyújtó természetes személy és annak képviselője, alkalmazottja, foglalkoztatottja, alkalmazója és foglalkoztatója,
b) a pályázatot benyújtó jogi személy vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaság képviselője, tulajdonosa, tagja, vezető tisztségviselője, alkalmazottja vagy más szerződéses jogviszony alapján foglalkoztatottja,
c) annak a jogi személynek vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaságnak a képviselője, vezető tisztségviselője, alkalmazottja (foglalkoztatottja), amelyben a pályázó közvetlen vagy közvetett befolyással rendelkezik, illetőleg amelynek a pályázó tulajdonosa, tagja,
d) az a)–c) pontban megjelölt személyek a Ptk. 685. § b) pontja szerinti közeli hozzátartozója,
e) az a személy, akitől bármely oknál fogva nem várható el az ügy tárgyilagos megítélése (elfogultság).
(2) A pályázat előkészítésében, bontásában, vagy értékelésében elbírálásában részt vevő személy a Kiíró képviselője részére, a Kiíró képviselője pedig a közvetlen elöljárója részére köteles haladéktalanul bejelenteni, ha vele szemben az eljárás során valamelyik összeférhetetlenségi ok áll fenn.
(3) Összeférhetetlenségi kérdésben vita esetén a Kiíró képviselője dönt. Ha az összeférhetetlenségi ok a Kiíró képviselőjének személyére nézve áll fenn, akkor a vitában a Kiíró képviselőjének közvetlen elöljárója dönt.
(4) Érvénytelen és ezáltal eredménytelen a pályázati eljárás, ha a pályázat elbírálásakor az összeférhetetlenségi szabályokat megsértették, vagy ha valamelyik pályázó az eljárás tisztaságát vagy a többi pályázó érdekeit súlyosan sértő cselekményt követett el.
10/M. § (1) Kiíró a pályázati eljárás során köteles a Korm. rendelet 43. §-ában foglaltak érvényre juttatásáról gondoskodni.
(2) Ha a pályázó vagy az érdekkörébe tartozó más személy a pályázat titkosságát megsértette, a pályázatát érvénytelenné kell nyilvánítani.”

8. §

Az Ut. a 10/M. §-t követően kiegészül az „A bérleti szerződések megkötésének szabályai” alcímmel.

9. § Az Ut. 11. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

11. § (1) Az időszakosan hasznosítható ingatlan, ingatlanrész legfeljebb 2 év határozott időtartamra szóló, honvédelmi célú, vagy azt kiszolgáló funkciójú bérbeadására vonatkozó szerződést, amennyiben ezen utasítás feltételei mellett megállapított éves bérleti díj összege az 5 millió forintot nem haladja meg – a honvédelmi célra feleslegessé nyilvánított ingatlanok bérbeadására, valamint reklámtábla elhelyezésére irányuló szerződések kivételével – a használati jogot gyakorló honvédelmi szervezet vezetője a HM vagyonfelügyeleti feladatokat ellátó szerv 10. § (2) bekezdésében szereplő előzetes, írásbeli hozzájárulásában foglaltakat betartva köti meg.
(2) Nem kell hozzájárulást kérni az ital- és élelmiszer-automata működtetése céljából történő bérbeadáshoz.
(3) Az (1) bekezdésben meghatározottak kivételével, a honvédelmi célú, vagy azt kiszolgáló funkciójú, valamint a 9. § (1) bekezdésében foglaltaktól eltérő célú, továbbá a honvédelmi célra feleslegessé nyilvánított ingatlanokra, vagy reklámtábla elhelyezésére vonatkozó bérleti szerződést – amennyiben a szerződés az 5 évet meg nem haladó határozott időtartamra szól, és a szerződésben meghatározott éves bérleti díj a 10 millió forintot nem haladja meg – a HM vagyonkezelői feladatokat ellátó szerv vezetője köti meg.
(4) A 10 évet meg nem haladó határozott időtartamra szóló, szerződési értékét tekintve legfeljebb 15 millió forint éves bérleti díjig terjedő bérleti szerződést – a (3) bekezdésben foglalt rendelkezés kivételével – a HM vagyonfelügyeleti feladatokat ellátó szerv vezetője köti meg.
(5) A 15 évet meg nem haladó határozott időtartamra szóló, szerződési értékét tekintve legfeljebb 20 millió forint éves bérleti díjig terjedő bérleti szerződést – a (4) bekezdésben foglalt rendelkezés kivételével – a HM védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkára (a továbbiakban: HM VGHÁT) köti meg.
(6) A 20 millió forint éves bérleti díj feletti, valamint a 15 évnél hosszabb határozott időtartamra szóló bérleti szerződést a honvédelmi miniszter köti meg.
(7) A (4)–(6) bekezdésben foglalt esetekben a versenyeztetési eljárás eredményét – a HM vagyonkezelői feladatokat ellátó szerv által előterjesztett döntési javaslat alapján – a HM vagyonfelügyeleti feladatokat ellátó szerv vezetője hagyja jóvá. A döntési javaslathoz csatolni kell a pályázati felhívást, a pályázati ajánlatokat, valamint az ajánlatok bontásáról és értékeléséről készült jegyzőkönyvet.”

10. § Az Ut. 13. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Az MH törvényben foglalt feladatai teljesítése érdekében történő bérbeadás esetén az éves bérleti díjat a HM vagyonfelügyeleti feladatokat ellátó szerv javaslata alapján a honvédelmi miniszter állapítja meg. Ebben az esetben az éves bérleti díj összege az (1) bekezdés szerint megállapított összegnél alacsonyabb lehet, amennyiben a bérbeadás körülményei és a bérbeadással támogatott feladat azt indokolttá teszi, így különösen, ha az MH törvényben foglalt feladatainak ellátását a bérleti szerződés vagy más megállapodás keretében a bérlő által nyújtott szolgáltatás elősegíti. A HM vagyonfelügyeleti feladatokat ellátó szerv a javaslatát a HM vagyonkezelői feladatokat ellátó szerv bérleti díjra vonatkozó, indokolt álláspontjának ismeretében teszi meg.”

11. § Az Ut. 14. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

14. § A használat jogával rendelkező honvédelmi szervezet vezetője az általa nem megköthető bérleti szerződés tervezetét a szolgálati út betartásával megküldi a HM vagyonkezelői feladatokat ellátó szerv részére. A HM vagyonkezelői feladatokat ellátó szerv a bérleti szerződés tervezetének szakmai felülvizsgálatát követően, egyetértése esetén a 11. § (3) bekezdésében foglaltakra figyelemmel megköti a bérleti szerződést, illetőleg a szolgálati út betartásával – a HM vagyonfelügyeleti feladatokat ellátó szerv útján – felterjeszti azt a bérleti szerződés megkötésére jogosult részére.”

12. § Az Ut. 15. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

15. § Az utasítás 8–19. §-ában és 21–22. §-ában foglaltak szerint megkötött szerződés egy eredeti példányát – annak megkötését követő 15 napon belül – köteles a bérleti jogviszonnyal érintett ingatlan használatának jogát gyakorló honvédelmi szervezet vezetője a HM vagyonkezelői feladatokat ellátó szerv részére megküldeni, amely a szerződések nyilvántartásáról gondoskodik. A szerződésekről a HM vagyonkezelői feladatokat ellátó szervet a HM vagyonfelügyeleti feladatokat ellátó szerv felé teljes körű adatszolgáltatási kötelezettség terheli.”

13. § (1) Az Ut. 18. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

18. § (1) A HM vagyonkezelésében lévő – időszakosan hasznosítható – ingatlan, ingatlanrész határozatlan időre szóló, vagy valamely feltétel bekövetkezéséig tartó bérbeadására különösen indokolt esetben – amennyiben azt honvédelmi érdek indokolja – kerülhet sor.
(2) A 10 millió forint éves bérleti díjat meg nem haladó, határozatlan időre szóló, vagy valamely feltétel bekövetkezéséig tartó bérleti szerződést a HM vagyonkezelői feladatokat ellátó szerv vezetője köti meg.
(3) A 10 és 15 millió forint éves bérleti díj közötti, határozatlan időre szóló, vagy valamely feltétel bekövetkezéséig tartó bérleti szerződést a HM vagyonfelügyeleti feladatokat ellátó szerv vezetője köti meg.
(4) A 15 és 20 millió forint éves bérleti díj közötti, határozatlan időre szóló, vagy valamely feltétel bekövetkezéséig tartó bérleti szerződést a HM VGHÁT köti meg.
(5) A 20 millió forint éves bérleti díj feletti, határozatlan időre szóló, vagy valamely feltétel bekövetkezéséig tartó bérleti szerződést a honvédelmi miniszter köti meg.
(6) Az e §-ban meghatározott esetekre a 13–16. §-ban, és a 17. § (1) bekezdésében foglaltakat megfelelően alkalmazni kell.
(7) A határozatlan időre szóló bérleti szerződésben minden esetben ki kell kötni a bérbeadó legfeljebb 60 napos, elhelyezési és kártalanítási kötelezettség nélküli felmondási jogát.
(8) A határozatlan időre szóló bérleti szerződéseket a 2. számú mellékletben foglalt minta szerint kell megkötni, azzal, hogy az egyes bérleti szerződések – a bérbe adandó ingatlan jellegéből adódó sajátos körülményekre, valamint a célszerűségi szempontokra tekintettel – különösen indokolt esetben, a HM vagyonfelügyeleti feladatokat ellátó szerv előzetes írásbeli hozzájárulása esetén a 2. számú mellékletben foglalt mintától eltérhetnek, egyéb rendelkezéseket is magukban foglalhatnak, ám azok nem lehetnek ellentétesek a vonatkozó jogszabályokban, közjogi szervezetszabályozó eszközökben, valamint a belső rendelkezésekben és a Vagyonkezelési Szerződésben foglaltakkal.”

14. § Az Ut. 22. § (3)–(6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) Az 5 évet meg nem haladó határozott időtartamra szóló, szerződési értékét tekintve legfeljebb 10 millió forint éves bérleti díjig terjedő bérleti szerződést a HM vagyonkezelői feladatokat ellátó szerv vezetője köti meg. A szerződést a HM vagyonfelügyeleti feladatokat ellátó szerv vezetője hagyja jóvá.
(4) A 15 évet meg nem haladó határozott időtartamra szóló, szerződési értékét tekintve legfeljebb 20 millió forint éves bérleti díjig terjedő bérleti szerződést – a (3) bekezdésben foglalt rendelkezés kivételével – a HM VGHÁT köti meg.
(5) A 20 millió forint éves bérleti díj feletti, valamint a 15 évnél hosszabb határozott időtartamra, vagy a határozatlan időtartamra szóló, vagy valamely feltétel bekövetkezéséig tartó bérleti szerződést a honvédelmi miniszter köti meg.
(6) A bérbevételre vonatkozó szerződés tervezetét a HM vagyonkezelői feladatokat ellátó szerv készíti el, szükség szerint bevonva a későbbiekben a használat jogát gyakorló honvédelmi szervezet vezetőjét. A HM vagyonkezelői feladatokat ellátó szerv vezetője a (3) bekezdésben foglaltakra figyelemmel megköti a bérleti szerződést és felterjeszti azt jóváhagyásra a HM vagyonfelügyeleti feladatokat ellátó szerv vezetője részére, vagy – a HM vagyonfelügyeleti feladatokat ellátó szerv útján – felterjeszti a szerződéstervezetet a bérleti szerződés megkötésére jogosult részére.”

15. § (1) Az Ut. 23. § (2)–(3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A központi ingatlan-nyilvántartást egységesen, valamennyi HM vagyonkezelésébe tartozó ingatlanra kiterjedően a HM vagyonkezelői feladatokat ellátó szerv vezeti.
(3) A HM vagyonkezelésében lévő ingatlanok tárgyév december 31-ei állományáról a HM vagyonkezelői feladatokat ellátó szerv évente egyszer– a HM vagyonfelügyeleti feladatokat ellátó szerv útján – a tárgyévet követő év május 31-éig adatot szolgáltat az MNV Zrt. részére a Vagyonkezelési Szerződésben és mellékletében meghatározott adattartalommal.”

(2) Az Ut. 23. §-a a következő (4)–(5) bekezdéssel egészül ki:

„(4) A HM vagyonkezelői feladatokat ellátó szerv negyedévente, a negyedévet követő hónap 15. napjáig – elektronikus formában – megküldi a központi ingatlan-nyilvántartás adatait a HM vagyonfelügyeleti feladatokat ellátó szerv részére.
(5) A HM vagyonkezelői feladatokat ellátó szerv a HM vagyonfelügyeleti feladatokat ellátó szerv eseti megkeresése alapján – a megkeresésben foglaltak szerinti adattartalommal és határidőre – adatot szolgáltat a HM vagyonkezelésében lévő ingatlanokról.”

16. § Az Ut. 24. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A vagyonkezelői jog átvétele, valamint ingatlanvásárlás esetén – beleértve a lakás megvásárlását is – az adásvételi vagy egyéb szerződést a HM vagyonkezelői feladatokat ellátó szerv készíti elő. A szerződéskötést megelőző eljárás során a (köz)beszerzési jogszabályok, a Korm. rendelet 2. §-a és 52–53. §-a, valamint a honvédelmi szervezetek beszerzéseinek eljárási rendjét szabályozó HM utasítás figyelembevételével kell eljárni. Az elkészített szerződéstervezetet a HM vagyonkezelői feladatokat ellátó szerv felterjeszti a HM vagyonfelügyeleti feladatokat ellátó szerv részére. A szerződést 10 millió forint bruttó értékhatárig a HM VGHÁT, 10 millió forint bruttó értékhatár fölött a honvédelmi miniszter köti meg.”

17. § Az Ut.

a) 6. § (3) bekezdésében és 13. § (1) bekezdés b) pontjában a „HM IÜ” szövegrész helyébe a „HM vagyonkezelői feladatokat ellátó szerv”,

b) 9. § (2) bekezdésében és a 22. § (2) bekezdésében a „HM IÜ vezérigazgató” szövegrész helyébe a „HM vagyonfelügyeleti feladatokat ellátó szerv”,

c) 16. §-ában, 21. § (3) bekezdésében és 24. § (2) bekezdésében a „HM IÜ vezérigazgató” szövegrész helyébe a „HM vagyonkezelői feladatokat ellátó szerv”,

d) 17. § (2) bekezdésében a „vagyonkezelő képviselője” szövegrész helyébe a „HM vagyonfelügyeleti feladatokat ellátó szerv”,

e) 19. § (1) bekezdésében a „a Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. törvény” szövegrész helyébe a „a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény”,

f) 19. § (2) bekezdésében „az állami irányítás egyéb jogi eszköze” szövegrész helyébe a „közjogi szervezetszabályozó eszköz”,

g) 1. számú mellékletének 8. pontjában és 2. számú mellékletének 8. pontjában a „(HM Infrastrukturális Ügynökség vezérigazgató)” szövegrész helyébe a „(HM Hadfelszerelési és Vagyonfelügyeleti Főosztály főosztályvezető)”,

h) 1. számú mellékletének 9. pontjában és 2. számú mellékletének 9. pontjában a „HM Infrastrukturális Ügynökség vezérigazgatójával” szövegrész helyébe a „HM Fegyverzeti és Hadbiztosi Hivatal Infrastrukturális Igazgatóság igazgatójával”

szöveg lép.

18. § Hatályát veszti az Ut. 12. §-a és 27. §-a.

19. § Ez az utasítás a közzétételét követő 8. napon lép hatályba, és a hatálybalépését követő napon hatályát veszti.

1. melléklet a 138/2011. (XII. 20.) HM utasításhoz


PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

A (kiíró szervezet megnevezése) (a továbbiakban: Kiíró) – (székhelye) – az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény (a továbbiakban: Vtv.), az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007. (X. 4.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Vhr.), továbbá a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. és a Honvédelmi Minisztérium között 2008. május 29-én megkötött Vagyonkezelési Szerződés ingatlanvagyonra vonatkozó rendelkezései végrehajtásának egyes szabályairól szóló 11/2010. (I. 27.) HM utasítás (a továbbiakban: HM utasítás) vonatkozó pontjai alapján

(nyílt vagy zártkörű) pályázati eljárás keretében

(év, hónap, nap)-tól kezdődően (határozott vagy határozatlan) időtartamra – legfeljebb azonban a Honvédelmi Minisztérium (a továbbiakban: HM) jelen pályázat tárgyát képező ingatlanra vonatkozó vagyonkezelői jogának fennállásáig – bérbe kívánja adni a magyar állam tulajdonában és a HM (1055 Budapest, Balaton u. 7–11.) vagyonkezelésében lévő alábbi ingatlanokat/helyiségeket (például legeltetés/büfé üzemeltetése) céljából.

1.    Az ingatlan(ok) adatai:
X1.)

1.

Az ingatlan címe:

(település)

2.

Fekvése:

(külterület/belterület/zártkert)

3.

Helyrajzi száma:

 

4.

Megnevezése:

(például gyakorlótér)

5.

Az ingatlan teljes területe:

( ha m2)

6.

Haszonbérbe adható terület:

( ha m2)

7.

Művelési ága:

 

8.

Tulajdonos:

magyar állam

9.

Vagyonkezelő:

Honvédelmi Minisztérium

Xy.)

 

 

2.

Az ingatlan címe:

(település)

3.

Fekvése:

(külterület/belterület/zártkert)

4.

Helyrajzi száma:

 

5.

Megnevezése:

(például gyakorlótér)

6.

Az ingatlan teljes területe:

( ha m2)

7.

Haszonbérbe adható terület:

( ha m2)

8.

Művelési ága:

 

9.

Tulajdonos:

magyar állam

10.

Vagyonkezelő:

Honvédelmi Minisztérium


2.    A pályázati eljáráson való részvétel feltételei:
2.1. A pályázati eljáráson részt vehetnek azok a természetes személyek, jogi személyek, jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok, amelyekkel szemben nem állnak fenn a Vtv. 25. § (1) bekezdésében meghatározott kizáró okok. A Kiíró jogosult a pályázatot érvénytelenné nyilvánítani, vagy a szerződést azonnali hatállyal felmondani, amennyiben a pályázati eljárás lefolytatása során vagy a szerződés megkötését követően merül fel valamely kizáró körülmény.
2.2. A pályázók a Kiíró által meghatározott ( Ft, azaz forint) összegű pályázati biztosítékot a Magyar Államkincstárnál vezetett - - számú egyszámlájára, „jelige” megjelöléssel a pályázat benyújtását megelőzően átutalással kötelesek megfizetni.
A Kiíró a pályázati biztosítékot a pályázati felhívás visszavonása, az eljárás eredménytelenségének megállapítása esetén, továbbá – a pályázatok elbírálását követően – a nem nyertes pályázók részére nyolc munkanapon belül visszafizeti. A határidőt a visszavonásról szóló hirdetmény közzétételének, vagy az eredmény vagy eredménytelenség kihirdetésének napjától kell számítani.
Nem jár vissza a pályázati biztosíték, ha a pályázó a pályázatát az ajánlati kötöttség időtartama alatt visszavonta, vagy a szerződés megkötése neki felróható, vagy az ő érdekkörében felmerült más okból hiúsult meg.
A nyertes pályázat esetében a pályázati biztosíték összege a bérleti díjba/haszonbérbe beszámít.
2.3. A pályázati eljáráson való részvétel feltétele a jelen pályázati felhívás átvétele.

3.    A legkisebb bérleti díj/haszonbér összege:
A Kiíró a pályázható területegység vonatkozásában az éves bérleti díj/haszonbér minimumát nettó ............... Ft/m2, azaz ………………… forint/négyzetméter összegben határozza meg.
[Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 86. § (1) bekezdésének l) pontja értelmében főszabályként a bérleti díjat/haszonbért áfa nem terheli!]
Érvénytelen az a pályázat, amelyben a felajánlott bérleti díj/haszonbér összege a fent meghatározott összeget nem éri el!
A (haszon)bérlő(k) a bérleti díjat/haszonbért havonta egy összegben előre, a tárgyhó 5. napjáig köteles(ek) számla ellenében a …………-nál vezetett ………-………-……… számú egyszámlára átutalás útján megfizetni.

4.    A pályázat kötelező tartalmi elemei:
A pályázatnak tartalmaznia kell az alábbi adatokat, valamint nyilatkozatokat:
1.    a pályázó nevét, székhelyét (lakóhelyét), vezető tisztségviselőjének nevét, elérhetőségeit, adószámát, vagy adóazonosító jelét, bankszámlaszámát, természetes személy pályázó esetében a személyi azonosító adatokat (születési év, hó, nap, születési hely, anyja neve) és a felajánlott éves bérleti díj összegét;
2.    önkormányzat esetén nyilatkozatot arról, hogy áll-e önkormányzati adósságrendezési eljárás alatt;
3.    a pályázó nyilatkozatát arról, hogy a pályázóval szemben nem áll fenn a Vtv. 25. § (1) bekezdésében meghatározott kizáró ok;
4.    nyilatkozatot arról, arról, hogy a pályázónak nincsen a Kiíróval, vagy bármelyik HM vagy MH szervvel szemben fennálló lejárt fizetési kötelezettsége;
5.    nyilatkozatot arról, hogy állami tulajdonú ingatlan használatával kapcsolatos jogsértő magatartása miatt a pályázat benyújtását megelőző két évben jogerős hatósági elmarasztaló, vagy bírságot kiszabó határozatot a pályázó ellen nem hoztak;
6.    nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy a pályázati felhívásban előírt feltételeket, valamint a HM utasítás szabályait megismerte és elfogadja;
7.    nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy a pályázó a pályázatát az ajánlattételi határidő elteltétől számított 90 napig fenntartja (ajánlati kötöttség);
8.     arra vonatkozó nyilatkozatot, hogy a pályázó a pályázati eljárásban részt vevő természetes vagy jogi személlyel, jogi személyiség nélküli gazdasági társasággal semmilyen képviselői, alkalmazotti, foglalkoztatotti, alkalmazói, tulajdonosi, valamint ezen személyekkel a Ptk. 685. § b) pontja szerinti közeli hozzátartozói kapcsolatban nem áll;
9.    külön nyilatkozatot arról, hogy a pályázó által közölt adatok a valóságnak megfelelnek.
Az adatközlési és nyilatkozattételi kötelezettségének a pályázó a Kiíró által rendelkezésre bocsátott adatlap pontos kitöltésével is eleget tehet.
A pályázatnak tartalmaznia kell az alábbi igazolásokat, dokumentumokat:
1.    a pályázó vezetőjének személyi igazolvány, valamint lakcímkártya fénymásolatát,
2.    vállalkozói igazolvány másolatát (egyéni vállalkozó esetén),
3.    gazdasági társaság esetében 30 napnál nem régebbi cégkivonatot,
4.    a pályázó valamennyi számlavezető pénzintézetének az igazolását arról, hogy a pályázó általuk vezetett élőszámláján a megelőző egy évben sorban álló tétel nem volt,
5.    a Nemzeti Adó- és Vámhivatal illetékes területi szerve, valamint az illetékes jegyző által, a 30 napnál nem régebben kiállított igazolást arról, hogy a pályázónak 60 napnál régebben lejárt köztartozása nincs.
A Kiíró a fenti kötelező tartalmi elemekkel kapcsolatban hiánypótlásra (egy) alkalommal biztosít lehetőséget. A pályázó a Kiíró felhívásától számított (Z) napon belül pótolhatja a hiányosságokat. A hiánypótlás nem eredményezheti a pályázat tartalmának a módosítását.
Nincs lehetőség hiánypótlásra:
a)    a pályázati kiírásban foglalt feltételek elfogadásáról szóló nyilatkozat,
b)    az ellenszolgáltatás összege,
c)    a pályázó neve és címe tekintetében,
d)    a pályázó arra vonatkozó nyilatkozata tekintetében, hogy a pályázati eljárásban részt vevő természetes vagy jogi személlyel, jogi személyiség nélküli gazdasági társasággal semmilyen képviselői, alkalmazotti, foglalkoztatotti, alkalmazói, tulajdonosi, valamint ezen személyekkel a Ptk. 685. § b) pontja szerinti közeli hozzátartozói kapcsolatban nem áll.
(A Kiíró lehetőséget biztosít arra, hogy a pályázók az 1. pontban szereplő ingatlanok közül csak a X1-Xy ingatlanokra vonatkozóan nyújtsanak be pályázatot [részajánlat]).
A pályázó nem igényelhet térítést a Kiírótól a pályázata kidolgozásáért. A pályázat elkészítésével és a részvétellel kapcsolatos költségek – a pályázat érvényességétől, valamint eredményességétől függetlenül – a pályázót terhelik.

5.    A pályázat benyújtása:
A pályázatot cégjelzéssel, vagy magánszemély esetén névvel és címmel ellátott, zárt borítékban, legalább 2, egy „eredeti” és egy „másolati” jelzéssel ellátott példányban, a („ …………………… bérbeadása”) jelige feltüntetésével, magyar nyelven ……………………………………………………………………………………… (év, hónap, nap)- n (X) óráig
kell benyújtani:
1.    személyesen (hétfőtől csütörtökig délelőtt 900-tól 1100 óráig, délután 1300-tól 1500 óráig, pénteken 900-tól 1100-ig), a (Kiíró, cím) szám alatti székhelyének ügyviteli részlegére,
2.    vagy postai úton a fenti címre, úgy, hogy az ajánlattételi határidőre a Kiíró kézhez vehesse.
Az eredeti példánynak minden oldalon tartalmaznia kell a szervezeti képviselő eredeti cégszerű aláírását, a magánszemély pályázó eredeti aláírását, valamint a meghatalmazott aláírását.
Ha a benyújtott példányok között eltérés mutatkozik, akkor a Kiíró a pályázat elbírálása során az „eredeti” jelzéssel ellátott példányt fogja figyelembe venni.
A pályázat érvénytelenségét eredményezi a határidő bármely – akár a postai szolgáltatónak felróható – okból történő elmulasztása.

6.    Ajánlati kötöttség:
A pályázó az ajánlattételi határidő lejártáig módosíthatja vagy visszavonhatja a pályázatát.
Az ajánlati kötöttség az ajánlattételi határidő lejártát követő napon kezdődik. A pályázó a pályázatát az ajánlattételi határidő elteltétől számított 90 napig köteles fenntartani, kivéve, ha a Kiíró ezen időponton belül a pályázatot megnyert pályázóval szerződést köt, vagy a pályázatot eredménytelenné nyilvánítja.

7.    A pályázatok bontása és elbírálása:
A pályázatok bontására (év, hónap, nap, óra) órai kezdettel, a (Kiíró) székhelyén, a (VII.) számú épület (I.) emeleti tárgyalótermében kerül sor. A bontáson a pályázók és meghatalmazottaik is jelen lehetnek.
A Kiíró a pályázatok bontásáról készült jegyzőkönyvet a bontást követő 8 napon belül megküldi a pályázók részére.
A pályázatok elbírálására vonatkozó döntést a (Kiíró vezetője) az ajánlattételi határidőt követő (Y) napon belül hozza meg.
A pályázat nyertese az a pályázó,
(– amely a pályázható ingatlanra a legmagasabb bérleti díjat/haszonbért ajánlotta fel,
– ha több pályázó azonos pályázatot tesz, akkor a Kiíró ezekkel a pályázókkal külön tárgyal a legmagasabb bérleti díj elérése érdekében,
– amennyiben a tárgyalás nem vezet eredményre, a Kiíró eredménytelenné nyilvánítja a pályázatot).
A pályázatok értékelését és a (Kiíró vezetőjének) döntését haladéktalanul, de legkésőbb az elbírálást követő nyolc napon belül írásban közli valamennyi pályázóval.

8.    Érvényes a pályázat, ha:
1.    azt a pályázati felhívásban meghatározott ajánlattételi határidőben nyújtották be;
2.    a pályázati felhívásban, a jogszabályokban és a HM utasításban meghatározott feltételeknek maradéktalanul eleget tesz;
3.    olyan pályázó nyújtotta be, akinek a Kiíróval szemben nincsen fennálló lejárt fizetési kötelezettsége;
4.    olyan pályázó nyújtotta be, akivel szemben nem áll fenn, és az eljárás során sem következik be a 2. pontban meghatározott kizáró okok valamelyike;
5.    a pályázó által megjelölt, egy négyzetméterre vetített éves bérleti díj a Kiíró által az 3. pontban meghatározott minimum bérleti díjat/haszonbért eléri;
6.    a pályázó a pályázatot szabályszerűen – nem természetes személy esetén cégszerűen – aláírta;
7.    állami tulajdonú ingatlan használatával kapcsolatos jogsértő magatartása miatt a pályázat benyújtását megelőző két évben jogerős hatósági elmarasztaló, vagy bírságot kiszabó határozatot a pályázó ellen nem hoztak;
8.    egyik pályázó sem követ el az eljárás tisztaságát vagy a többi pályázó érdekeit súlyosan sértő cselekményt.
Érvénytelen a pályázat, ha az érvényességi feltételek bármelyikének részben vagy egészben a hiánypótlás(oka)t követően sem felel meg.

9.    Eredménytelen a pályázati eljárás, ha:
1.    nem érkezett be pályázat,
2.    a benyújtott pályázatok vagy pályázók egyike sem felelt meg a pályázati kiírásban foglalt, valamint a jogszabályokban és a HM utasításban meghatározott feltételeknek.
Érvénytelen és ezáltal eredménytelen a pályázati eljárás, ha a pályázat elbírálásakor az összeférhetetlenségi szabályokat megsértették, illetve ha valamelyik ajánlattevő az eljárás tisztaságát vagy a többi ajánlattevő érdekeit súlyosan sértő cselekményt követett el.

10.    A Kiíró fenntartja magának azt a jogot, hogy:
1.    ha a pályázat nyertesével a szerződéskötés meghiúsul, vagy a szerződés aláírása után a nyertes a szerződést nem teljesíti és ezért a Kiíró a szerződést felmondja, vagy a felek megszüntették vagy felbontották azt, a soron következő pályázóval szerződést kössön, vagy az ajánlati kötöttség lejárta után új pályázatot írjon ki;
2.    a pályázati eljárást a 9. pontban szereplő indokok alapján eredménytelenné nyilvánítsa;
3.    a pályázatok elbírálása során, írásban és a többi pályázó egyidejű értesítése mellett felvilágosítást kérjen a pályázótól a kizáró okokkal, illetőleg a pályázati felhívásban előírt egyéb követelményekkel kapcsolatos nem egyértelmű kijelentések, nyilatkozatok, igazolások tartalmának tisztázása érdekében, ez azonban nem eredményezheti a pályázat módosítását.

11.    Titokvédelmi szabályok:
A pályázó a szerződéskötésig köteles titokban tartani a pályázata tartalmát, köteles továbbá a pályázati eljárás során, valamint befejezését követően is bizalmasan kezelni a Kiíró által a rendelkezésére bocsátott minden tényt, információt, adatot, azokról harmadik személynek tájékoztatást nem adhat. Ez a tilalom nem zárja ki a finanszírozó bankokkal, konzorcionális pályázat esetén a konzorciumi résztvevőkkel, valamint a pályázó meghatalmazott jogi képviselőjével, valamint a pályázat elkészítéséhez a pályázó által igénybe vett, felhatalmazással rendelkező egyéb szakértővel való kapcsolattartást, a titoktartási kötelezettség azonban e személyekre is kiterjed.
Ha a pályázó vagy az érdekkörébe tartozó más személy a pályázat titkosságát megsértette, a Kiíró a pályázatát érvénytelenné nyilvánítja.

12.    A bérleti szerződés megkötésének feltételei
A kiírásra került ingatlan(rész)t a bérbeadó eredményes pályázati eljárás esetén, (a legmagasabb összegű) ajánlatot tevő pályázónak adja (haszon)bérbe.
A szerződéskötésre a döntésről való írásbeli tájékoztatástól számított (X) napon belül [legfeljebb 90 nap] kerül sor.
A bérleti szerződés (tervezetten) (év, hónap, nap)-tól kezdődően (határozott vagy határozatlan) időtartamra szól, de legfeljebb a HM jelen pályázat tárgyát képező ingatlanra vonatkozó vagyonkezelői jogának fennállásáig tart.
A pályázó tudomásul veszi, hogy a megkötendő bérleti szerződés a HM utasításban meghatározott HM-szervek vagy azok jogutódjai vezetőinek aláírásával válik hatályossá. Ennek elmaradása esetén a (Kiíró)-t szerződéskötési és kártérítési kötelezettség nem terheli.
A pályázó tudomásul veszi, hogy a nyertes pályázóval megkötésre kerülő szerződés jelen pályázati felhívás mellékletét képező bérleti szerződés tervezetnek megfelelően kerül megkötésre ( . számú melléklet).
(A használat korlátozását eredményező szabályzatok, intézkedések, gyakorlatok, stb. felsorolása, amennyiben a terjedelmük lehetővé teszi. Ha ez nem lehetséges, akkor annak ismertetése, hogy azok hol tekinthetőek meg.)
(A pályázó tudomásul veszi a HM által meghatározott, a tárgyi ingatlan használatát korlátozó szabályokat (például lőtér biztonsági szabályzata), továbbá azt, hogy a tárgyi ingatlan használata során annak rendelkezéseit köteles betartani, és ennek elmaradásából eredő kárért a felelősség a bérlőt terheli, bérbeadó semminemű felelősséget nem vállal.)
A pályázó legkésőbb az ajánlattételi határidőt megelőző 10. napig kérhet tájékoztatást írásban vagy szóban. A szóban előterjesztett kérelemről a Kiírónak jegyzőkönyvet kell felvennie, amelyet a jegyzőkönyv készítőjének és a kérelmezőnek alá kell írnia. A Kiíró a tájékoztatást – a kérdés bonyolultságától függően – másnap, de legkésőbb az ajánlattételi határidőt megelőző 6. napig köteles írásban megadni.
A pályázó legkésőbb az ajánlattételi határidőt megelőző 10. napig kezdeményezhet helyszíni szemlét. A helyszíni szemle időpontját legkésőbb az ajánlattételi határidőt megelőző 6. napra kell kitűzni, és legalább 2 munkanappal előre tájékoztatni kell róla a pályázati felhívást átvevő összes magánszemélyt és szervezetet.
A határidőt követően kért tájékoztatás, vagy kezdeményezett helyszíni szemle esetén a kérelmezőt írásban tájékoztatni kell a kérelem késedelméről és annak elutasításáról.



Melléklet(ek):



Jóváhagyom!



Dátum

(A Kiíró vezetője)
beosztása
1

Az utasítás a 19. § alapján hatályát vesztette 2011. december 29. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére