• Tartalom

126/2011. (XI. 25.) HM utasítás

126/2011. (XI. 25.) HM utasítás

a munkavédelmi tevékenység rendjéről

2012.12.30.

A honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény 52. § (1) bekezdésének f) pontja és a 97. § (1) bekezdésének s) pontja alapján a következő utasítást adom ki:

1. Általános rendelkezések

1. § (1) Az utasítás hatálya kiterjed a Honvédelmi Minisztériumra (a továbbiakban: HM), a honvédelmi miniszter közvetlen alárendeltségébe, közvetlen és fenntartói irányítása, illetve a felügyelete alá tartozó szervezetekre, a Magyar Honvédség (a továbbiakban: MH) katonai szervezeteire (a továbbiakban együtt: honvédelmi szervezet).

(2) Nemzetközi szerződés eltérő rendelkezése hiányában az utasítás szabályait kell alkalmazni

a) a Magyarország területén más országok katonai szervezeteinél történő – a nemzetközi kötelezettségvállalással összefüggő – szervezett munkavégzésre, továbbá

b) a külföldi szolgálatot ellátó honvédelmi szervezeteknél történő szervezett munkavégzésre.

(3) Az utasításban nem szabályozott kérdésekben a Magyar Honvédségre, illetve a katonai nemzetbiztonsági szolgálatokra vonatkozó eltérő munkavédelmi követelményekről, eljárási szabályokról szóló 1/2009. (I. 30.) HM rendeletet (a továbbiakban: R.) kell alkalmazni.

2. Értelmező rendelkezések

2. § Az utasítás alkalmazásában:

a) használói logisztikai szakfelelős: a honvédelmi szervezet intézményi gazdálkodás keretébe tartozó erőforrásokkal történő ellátása tervezéséért, megszervezéséért, végrehajtásáért és ellenőrzéséért felelős személy, illetve szerv,

b) kóroki tényező: minden olyan fizikai, kémiai, biológiai, ergonómiai, pszichoszociális veszélyforrás, amely a munkavállaló egészségére ártalmat jelenthet, és amelynek az egészségre ártalmas hatása esetenként egy jellemző határértékhez köthető,

c) üzemeltetési dokumentáció: a termék, beleértve a hadfelszerelési anyag, a munkaeszköz rendeltetésszerű használatához szükséges, nemzeti szabványban meghatározott okmánykészlete, amely magában foglalja a termékkel kapcsolatos munkavédelmi követelmények érvényesítéséhez, teljesítéséhez szükséges okmányokat, így a műszaki leírást, a kezelési, a használati, a tárolási, a szállítási, a karbantartási és az üzembe helyezési utasítást, valamint az üzemeltetési naplót is, továbbá hadfelszerelési anyag esetében a termék törzskönyvét, felszerelési jegyzékét és az igénybevételi okmányokat.

3. Szakirányítási feladatok

3. § (1) Az MH munkavédelmi tevékenységének szakirányítását a honvédelmi miniszter a HM közigazgatási államtitkára útján látja el.

(2) Az MH munkavédelmi szakirányítási tevékenysége magában foglalja

a) a munkavédelmi feladatok végrehajtása követelményeinek és eljárási szabályainak meghatározását,

b) munkabiztonsági és munka-egészségügyi szakállomány képzése és továbbképzése elveinek, követelményeinek, a végrehajtás rendjének meghatározását,

c) az ágazat munkavédelmi ellenőrzési és nyilvántartási rendszerének működtetését,

d) a munkavédelem információs és adatszolgáltatási rendszerének működtetését,

e) a honvédelmi ágazat egységes, átfogó megelőzési stratégiájának meghatározását,

f) a kockázatértékelés és a megelőzési tevékenység honvédelmi szervezetekre vonatkozó követelményeinek meghatározását,

g) a szakmai oktatás, a kiképzés, valamint az át- és továbbképzés területén az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés, szolgálatteljesítés szabályaira vonatkozó ismeretek meghatározását,

h) a munkavédelem országos programjához illeszkedően az MH éves intézkedési és ütemtervének, a végrehajtás helyzetéről szóló tájékoztatónak az összeállítását,

i) az MH munkavédelmi helyzetéről szóló éves összefoglaló jelentés összeállítását.

(3)1 A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat vonatkozásában a (2) bekezdés szerinti hatásköröket a honvédelmi miniszter a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatója útján gyakorolja.

(4) A hadfelszerelési anyagok rendeltetés szerinti használatának, üzemeltetésének szabályait szakutasítás határozza meg.

(5) Az R. 2. § a) pontja szerinti alkalmazó a haditechnikai eszközök és anyagok rendeltetés szerinti használatának szabályait, továbbá a szakági normákat megállapító szakutasítás előkészítésekor kikéri az R. 2. § p) pontja szerinti rendszeresítésért felelős, az R. 2. § t) pontja szerinti üzemeltetésért felelős, és az érintett, az R. 2. § j) pontja szerinti használó honvédelmi szervezet véleményét.

4. A munkavédelem irányítása

4. § (1) A honvédelmi szervezetek munkavédelmi tevékenységének irányítását az általános irányítási tevékenység részeként az R. 2. § f) pontjában meghatározott elöljáró parancsnok (a továbbiakban: elöljáró parancsnok) látja el.

(2) Az elöljáró parancsnok a munkavédelmi tevékenység ellátását és a munkavédelmi követelmények érvényesítését intézkedésekkel és rendszeres ellenőrzésekkel segíti.

(3) Az elöljáró parancsnok az alárendelt honvédelmi szervezet munkavédelmi helyzetének ellenőrzését a honvédelmi tárca ellenőrzési rendjéről szóló 52/2007. (HK. 11.) HM utasítás szerint hajtja végre.

5. § (1) A 4. § szerinti feladatokat az MH középszintű vezető szervének parancsnoka az általa kijelölt munkabiztonsági és munka-egészségügyi szakfeladatokat ellátó szervezeti egységek, személyek, valamint az üzemeltetésért felelős útján látja el.

(2) A kijelölt szervezeti egységek, személyek

a) figyelemmel kísérik a munkavédelmi szabályok változásait, intézkedéseket készítenek elő a megváltozott követelmények kielégítésére,

b) figyelemmel kísérik a belső rendelkezések, szabályzatok, a logisztikai szakfeladatokkal összefüggő munkavédelmi előírások érvényesülését, feltárják az eltéréseket, a nemkívánatos folyamatok megszüntetésére intézkedések kiadását kezdeményezik,

c) a beszerzési, fejlesztési, továbbfejlesztési eljárások előkészítése során a beszerzést, fejlesztést kezdeményező honvédelmi szervezet által összeállított – az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményeire vonatkozó – igényeket felülvizsgálják, egyeztetik az üzemeltetésért felelőssel, ennek alapján adatokat szolgáltatnak a (köz)beszerzési műszaki leírás és a harcászati és műszaki követelmények (a továbbiakban: HMK) részeként szereplő biztonsági követelmények, előírások meghatározásához,

d) tervezik, szervezik és végzik az alárendelt honvédelmi szervezetek állományilletékes parancsnoki és vezetői állománya munkavédelmi oktatását és vizsgáztatását, igény esetén képviselőt biztosítanak a munkavédelmi vizsgabizottságba,

e) folyamatosan elemzik a szolgálati tevékenység biztonságának feltételeit, érvényesítik a kockázatértékelés követelményeit, és követelményeket állapítanak meg az alárendelt szervezetek egységes és átfogó megelőzési stratégiájának összeállításához és felülvizsgálatához,

f) felügyelik és működtetik a honvédelmi szervezetek adatait tartalmazó szakterületi információs rendszert, azonosítják, meghatározzák a biztonságra kiható káros folyamatokat, kockázatkezelő, kockázatcsökkentő intézkedéseket kezdeményeznek,

g) rendszeres ellenőrzések szervezésével és végrehajtásával folyamatosan figyelemmel kísérik a munkavédelemre vonatkozó szabályok érvényesülését, értékelik az alárendelt honvédelmi szervezetek munkavédelmi helyzetét,

h) elkészítik és felterjesztik az éves elemző, összefoglaló jelentéseket, tájékoztatókat,

i) meghatározzák a szakterületi kiképzés, felkészítés, továbbképzés alárendeltekre vonatkozó követelményeit, tervezik azok végrehajtását,

j) irányítják a munkavédelmi szempontú előzetes vizsgálatok végrehajtását, a műszaki átadás-átvételi eljárások, csapatpróbák során ellenőrzik a szakterületi követelmények, előírások érvényesítését,

k) a logisztikai gazdálkodás keretein belül részt vesznek az erőforrásigények, javaslatok szakterületi elemeinek meghatározásában, elemzésében és értékelésében.

5. A munkavédelem szervezése

6. § (1) A honvédelmi szervezet munkavédelmi tevékenysége megszervezéséért az R. 2. § b) pontjában meghatározott állományilletékes parancsnok (a továbbiakban: állományilletékes parancsnok) felelős.

(2) Az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményei teljesítése érdekében az állományilletékes parancsnok

a) biztosítja a foglalkozás-egészségügyi szolgáltatást, és a munka-egészségügyi szaktevékenység ellátását, továbbá az R. 4. mellékletében meghatározott számú és képesítésű munkabiztonsági szakember foglalkoztatását,

b) rendszeresen ellenőrzi a használatába adott építményeket, technológiákat, munkahelyeket, munkaeszközöket és hadfelszerelési anyagokat, meghatározza ezek veszélyeit, kockázatait, és az eredmények alapján meghozza a kockázatok előírt szintre csökkentéséhez szükséges munkáltatói intézkedéseket, illetve elöljárói intézkedést kezdeményez,

c) a szolgálati és munkakörülmények, illetőleg a munkavédelemre vonatkozó szabályok megváltozása esetén, soron kívül ellenőrzi és értékeli az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés személyi, tárgyi és szervezési feltételeinek meglétét, a munkahelyek, a munkaeszközök, a hadfelszerelési anyagok, az egyéni és katonai védőeszközök megfelelőségét, meghatározza a szükséges intézkedéseket, illetve elöljárói intézkedést kezdeményez,

d) munkahelyek, technológiák kockázatértékelésének elvégzésére, felülvizsgálatára, továbbá az azonosított kockázatok előírt szintre való csökkentésére, kiküszöbölésére vonatkozó intézkedést ad ki,

e) a kockázatértékelés eredményei alapján kiadja a honvédelmi szervezet általános megelőzési stratégiáját,

f) a kockázatértékelési intézkedési terv, az általános megelőzési stratégia, valamint az egyéni védőeszköz ellátási terv alapján meghatározza a használt építmények, munkahelyek, munkaeszközök és hadfelszerelési anyagok üzemeltetéséhez kapcsolódó, az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés feltételeit,

g) tervezi, szervezi és végrehajtja a munkavállalók munkavédelmi oktatását, vizsgáztatását.

(3) Az állományilletékes parancsnok – a (2) bekezdésben meghatározottakon túl – a rendkívüli munkavégzési körülmények közötti feladatellátásra való felkészülés időszakában

a) meghatározza a várható kockázatokat, értékeli azok hatásait, intézkedik megelőzésükre, kezelésükre,

b) biztosítja a szükséges egyéni, illetve katonai védőeszközöket, védőfelszereléseket,

c) végrehajtja a rendkívüli munkavégzési körülmények közötti feladatok ellátására való felkészítést és a szükséges begyakorlást.

(4) Az állományilletékes parancsnok az éves költségvetési tervben – a szakterületi logisztikai költségek részeként – tervezi a honvédelmi szervezet használatába adott létesítmények, építmények, munkahelyek, munkaeszközök, hadfelszerelési anyagok üzemeltetéséhez előírt feltételek megteremtésének, a felszerelések beszerzésének, az időszakos felülvizsgálatok, ellenőrzések végrehajtásának költségeit. A tervek teljességét, megfelelőségét a logisztikai vezető előzetesen ellenőrzi.

(5) Az állományilletékes parancsnok az egyes beosztásokhoz, munkakörökhöz kapcsolódó munkavédelmi feladatokat, kötelezettségeket a Magyar Honvédség egyes beosztásaihoz kapcsolódó munkaköri követelményekről szóló 20/2002. (IV. 10.) HM rendelet alapján a munkavállalók munkaköri leírásában állapítja meg, így különösen

a) a munkavédelemmel kapcsolatos, a munkakörből adódó ellenőrzési, beszámoltatási és munkavédelemi vizsgakötelezettséget,

b) a hadfelszerelési anyagok, a munkaeszközök üzemeltetésével kapcsolatos szakképzettségi és szakképesítési követelményeket és a kezelési, karbantartási, javítási, ellenőrzési feladatokat, kötelezettségeket,

c) a munkakör ellátásához kapcsolódó kóroki tényezők tevékenységenkénti felsorolását és az ahhoz kapcsolódó alkalmasság vizsgálati, egyéni és katonai védőeszköz viselési kötelezettségeket, a védőitalra, tisztálkodási szerekre, bőrvédő készítményekre való jogosultságot.

(6) Az állományilletékes parancsnok feladata – a honvédelmi szervezetnél működő egészségügyi vagy foglalkozás- egészségügyi feladatokat ellátó szervezeti egység, illetve személy, ennek hiányában az MH Ellátási és Utaltsági Rendben meghatározott egészségügyi feladatokat ellátó szervezeti egység bevonásával – az elsősegélynyújtás személyi, tárgyi és szervezési feltételeinek megtervezése, megszervezése és biztosítása.

7. § (1) Az állományilletékes parancsnok a munkavállalónak a tervezett munkakörre, beosztásra való munkaköri egészségi alkalmasságát a beosztásba helyezés előtt, illetve időszakosan – a munkakörre, beosztásra jellemző kóroki tényezők, illetve az alkalmazott hadfelszerelési anyagok, a munkaeszközök és a használt egyéni és katonai védőeszközök többletterhelése ismeretében – vizsgáltatja és véleményezteti annak érdekében, hogy megállapítsák a munkavállaló alkalmasságát a munkaköri leírásban előírt munkafeladatok elvégzésére, illetve a munkafeladatoknak az egészség vagy a testi épség károsodás nélkül történő továbbvégzésére.

(2) A kóroki tényezőknek kitett, továbbá a veszélyes munkakörben foglalkoztatott munkavállalók munkaköri alkalmasságát időszakos felülvizsgálattal, illetve záró vizsgálattal kell megállapítani. A záró vizsgálatot a foglalkozás-egészségügyi feladatokat ellátó személy, illetve szervezeti egység, ennek hiányában az MH Ellátási és Utaltsági Rendben meghatározott egészségügyi feladatokat ellátó szervezeti egység végzi.

(3) Az (1) bekezdés szerinti vizsgálatok elvégzéséhez a munkakörrel kapcsolatos veszélyes vagy potenciálisan veszélyes tevékenységekről, kóroki tényezőkről, a használandó, viselendő egyéni és katonai védőeszközökről a foglalkozás- egészségügyi feladatokat ellátó személy, illetve szervezeti egység részére a munkahelyi vezető, parancsnok szolgáltat adatokat.

(4) A munkaköri alkalmassági vizsgálatok körének és gyakoriságának munkakör és beosztás szerinti meghatározása, továbbá a feladatkörébe tartozó vizsgálatok végrehajtása a foglalkozás-egészségügyi ellátó személy vagy szervezeti egység feladata.

(5) Az állományilletékes parancsnok, a szervezett munkavégzést közvetlenül vezető parancsnok, a munkahelyi vezető, illetve a foglalkozás-egészségügyi feladatokat ellátó személy vagy szervezeti egység jogosult a munkavállaló soron kívüli munkaköri alkalmassági vizsgálatát kezdeményezni.

6. Szervezeti Munkavédelmi Szabályzat

8. § (1) A Szervezeti Munkavédelmi Szabályzat (továbbiakban: SzMvSz) előkészítése a munkabiztonsági szakember és a foglalkozás-egészségügyi feladatokat ellátó szervezeti egység vagy személy együttes feladata.

(2) Az SzMvSz-hez az egyes szakterületek munkavédelmi követelményeit és eljárásait a szakterületen vezető beosztást betöltő személy készíti elő.

(3) Az SzMvSz tartalmi követelményeit az 1. melléklet tartalmazza.

7. A munkafolyamatra, a technológiára, az anyagra vonatkozó követelmények

9. § (1) A munkafolyamat, a technológia, a munkaeszköz, és az anyag megválasztása során az R. 3. § (1) bekezdése szerinti felelős érvényesíti a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Mvt.) 54. § (1) bekezdés szerinti követelményeket.

(2) Az Mvt. 40. § (2) bekezdése szerinti összehangolási kötelezettség teljesítésére a használó, illetve a befogadó honvédelmi szervezet állományilletékes parancsnoka kezdeményezi, hogy a munkaterületet átadó szerződés a munkavégzés munkavédelmi követelményeit is részletesen tartalmazza. A szerződésben rendelkezni kell a munkaterület elkerítésére, továbbá az illetéktelenek belépésének megakadályozására vonatkozó előírásokról is.

10. § (1) A kézi tehermozgatási feladatok meghatározásánál, beleértve: a teher megfogását, emelését és szállítását, fokozott figyelmet kell fordítani a hátsérülések kockázatának csökkentésére, különös tekintettel az általános és egyéni kockázatot súlyosbító tényezőkre.

(2) A kézi tehermozgatást úgy kell megszervezni, hogy a munkavállaló által mozgatott teher tömege ne haladja meg a 2. mellékletben meghatározott értékeket.

(3) A munkahelyi vezető, parancsnok, illetve a feladat végrehajtását közvetlenül irányító személy az elsősorban hátsérülések kockázatával járó kézi tehermozgatás minimális egészségi és biztonsági követelményeiről szóló 25/1998. (XII. 27.) EüM rendelet szerint

a) a tevékenység jellegének figyelembevételével a munkavégzés megkezdése előtt felméri a személyi, tárgyi, munkaszervezési követelményeket, feltételeket, valamint a teher jellemzőit, az egészségügyi és biztonsági követelményeket,

b) a munkavállaló adottságai, egészségi, fizikai, pszichikai állapota figyelembevételével a munkavállalóra jutó tényleges terhelés mértékét korlátozza,

c) a szükséges tárgyi feltételek biztosításával, munkaszervezési intézkedések kiadásával az előírt szintre csökkenti a munkavállalót veszélyeztető kockázatokat,

d) a munkavégzés megkezdése előtt tájékoztatja a munkavállalót az a)–c) pontok szerinti feltételekről.

8. A rendszeresítéshez, beszerzéshez kapcsolódó feladatok

11. § (1) Az alkalmazó az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés általános követelményei figyelembevételével meghatározza a rendszeresítésért felelős által összeállított, a haderő katonai képességfejlesztésének és fenntartásának feladatai végrehajtását biztosító programok (a továbbiakban: program) megvalósítására vonatkozó – a hadműveleti követelményeken alapuló – HMK-t.

(2) Beszerzés esetén az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzésre vonatkozó követelményeket a beszerzést kezdeményező által összeállított (köz)beszerzési műszaki leírásban kell meghatározni.

(3) A (köz)beszerzési műszaki leírás és a HMK részeként kell meghatározni a program és a beszerzés tárgyához kapcsolódó – a munkavédelemre vonatkozó szabályokban előírt, illetve a tudományos, technikai színvonal mellett elvárható – biztonsági követelményeket, előírásokat.

(4) A (3) bekezdésben foglaltak teljesülését a HMK esetében a rendszeresítésért felelős, a (köz)beszerzési műszaki leírás esetében az 5. § (2) bekezdés szerinti szervezeti egységek, személyek ellenőrzik.

12. § (1) A HMK egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzésre vonatkozó követelményei kidolgozásához, összeállításához a használó honvédelmi szervezet adatokat szolgáltat az üzemeltetésért felelős részére.

(2) A hadfelszerelési programok elgondolásai és végrehajtási tervei elkészítése során tervezni kell a munkavédelmi követelmények kielégítését is biztosító, a teljes életciklusra vonatkozó erőforrás- és költségszükségleteket.

(3) A beszerzést kezdeményező honvédelmi szervezet a beszerzésre vonatkozó (köz)beszerzési műszaki leírás összeállítása során figyelembe veszi az üzemeltetésért felelős által meghatározott biztonsági követelményeket, előírásokat.

13. § (1) A rendszeresítésért felelős kijelölt szervezeti egysége a központi logisztikai gazdálkodás keretében

a) irányítja, felügyeli és a rá vonatkozó mértékig végzi a központi beszerzésű munkaeszköz, hadfelszerelési anyag, továbbá a fejlesztésre vagy továbbfejlesztésre tervezett hadfelszerelési anyag, program – egészséget nem veszélyeztető és biztonságos üzemeltetéséhez, használatához szükséges követelményeket is magában foglaló – (köz)beszerzési műszaki leírásának, illetőleg HMK-jának kidolgozását, az üzemeltetésért felelős és a használó honvédelmi szervezet hadfelszerelési anyagra vonatkozó indokolt igénye, adatszolgáltatása alapján,

b) irányítja, felügyeli, és részben végzi a beszerzett, kifejlesztett, illetve továbbfejlesztett hadfelszerelési anyag rendszeresítési eljárása során a katonai alkalmazhatóság, illetve az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményei érvényesülése megítéléséhez szükséges vizsgálatokat és csapatpróbát,

c) a rendszeresítési intézkedési tervben – technikai kiszolgálási rendhez kötötten – meghatározza a hadfelszerelési anyagon végrehajtandó időszakos felülvizsgálatok követelményeit, gyakoriságát, eljárásrendjét, illetve az alkalmazandó egyéni és katonai védőeszközök körét, követelményeit,

d) meghatározza a központi beszerzésű munkaeszközön az időszakos felülvizsgálatok körét, eljárásrendjét, követelményeit, gyakoriságát,

e) meghatározza, irányítja, felügyeli és végzi a c) és d) pontok szerinti eszközök, eljárások, erőforrás- és költségszükségletének tervezését, továbbá felügyeli az ezen feladatok ellátását biztosító előirányzatok üzemeltetésért felelős által történő igénylését,

f) felügyeli a központi beszerzésű munkaeszköz, hadfelszerelési anyag üzemeltetési dokumentációja összeállítását és a használó honvédelmi szervezet részére történő átadását.

(2) A központi ellátó szervezet a használatra átadott központi beszerzésű munkaeszköz, hadfelszerelési anyag üzemeltetési dokumentációját – az üzemeltetési dokumentációval való folyamatos ellátás érdekében, az ügyviteli szabályoknak megfelelően – megőrzi és a hadfelszerelésianyag-rendszerből történő kivonásáig tárolja.

(3) A központi beszerzésű munkaeszköz, hadfelszerelési anyag elveszett, tönkrement, megsemmisült üzemeltetési dokumentációjának pótlása – a honvédelmi szervezet kérelme alapján – a központi ellátó szervezet feladata.

9. Hadfelszerelési anyag, munkaeszközök alkalmazhatóságának megítélése

14. § (1) A rendszeresítési eljárásban a hadfelszerelési anyag katonai alkalmazhatóságának megítélése keretében vizsgálni kell annak jellegével és használatával összefüggő, a munkavédelemre vonatkozó szabályoknak való megfelelőséget is.

(2) A haditechnikai ellenőrző vizsgálat végrehajtása során a hadfelszerelési anyag jellegével és használatával összefüggő katonai minőségbiztosítási és minőségirányítási feladatokat a HM Fegyverzeti és Hadbiztosi Hivatal hajtja végre.

(3) A hadfelszerelési anyag haditechnikai ellenőrző vizsgálata során annak jellegével és használatával összefüggő, a munkavédelemre vonatkozó szabályokban meghatározott követelményeknek való megfelelőségét a HMK és a (köz)beszerzési műszaki leírás figyelembevételével kell megvizsgálni.

(4) A hadfelszerelési anyag munkavédelemre vonatkozó szabályokban meghatározott követelményeknek való megfelelőségét

a) munkahigiénés vizsgálatok,

b) munkavédelmi szempontú előzetes vizsgálat, és az ennek keretébe tartozó, a 29. § (1) bekezdés szerinti kockázatértékelés

alapján kell megállapítani.

(5) A munkavédelmi szempontú előzetes vizsgálat elvégzéséhez biztosítani kell:

a) a munkaeszközök esetében az Mvt. 18. § (3) bekezdése szerinti gyártói megfelelőségi nyilatkozatot, hadfelszerelési anyagok esetében a megfelelőséget tanúsító egyéb dokumentumot,

b) a hatósági engedélyeket,

c) az üzemeltetési dokumentációt,

d) a munkahigiénés vizsgálatok eredményeit, minősítéseit, értékeléseit.

(6) A hadfelszerelési anyag munkavédelmi szempontú előzetes vizsgálatáról a 3. melléklet szerinti jegyzőkönyvet kell felvenni.

(7) A haditechnikai ellenőrző vizsgálat, a munkahigiénés vizsgálat és a munkavédelmi szempontú előzetes vizsgálat eredményként kell meghatározni a csapatpróba végrehajtásához és a későbbi használathoz szükséges – a kockázatok előírt szintre való csökkentését biztosító – személyi, tárgyi, szervezési feltételeket.

(8) A haditechnikai ellenőrző vizsgálat végrehajtása során biztosítani kell, hogy a rendszeresítésre tervezett hadfelszerelési anyag a tervezett használatnak megfelelő állapotban, felszereltséggel, málházott állapotban kerüljön a csapatpróbát végrehajtó honvédelmi szervezet részére átadásra.

(9) A csapatpróbát végrehajtó honvédelmi szervezet részére a csapatpróba megkezdése előtt át kell adni a hadfelszerelési anyag üzemeltetési dokumentációját és a munkavédelmi szempontú előzetes vizsgálat eredményéről szóló, 3. melléklet szerinti jegyzőkönyvet.

10. Csapatpróba

15. § (1) A hadfelszerelés rendszeresítéséről és a rendszerből történő kivonásának rendjéről szóló 9/2010. (I. 22.) HM utasítás szerinti csapatpróba során a kijelölt honvédelmi szervezet végrehajtja

a) a helyi sajátosságokra, munkakörülményekre figyelemmel az üzembe helyezést megelőzően a kockázatértékelés pontosítását, kiegészítését,

b) a helyi adottságokból adódó munkakörnyezeti feltételekre, sajátosságokra figyelemmel a munkavédelmi szempontú előzetes vizsgálata megállapításainak pontosítását.

(2) A csapatpróba végrehajtására kijelölt honvédelmi szervezet az (1) bekezdés alapján meghatározott feladat végrehajtásához – szükség esetén – további munkahigiénés vizsgálatokat kezdeményez.

(3) Az (1) bekezdés szerint elvégzett pontosítások megállapításairól és eredményeiről a csapatpróbát végrehajtó honvédelmi szervezet írásban tájékoztatja a rendszeresítésért felelőst.

(4) A csapatpróbát végrehajtó honvédelmi szervezet az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzéshez szükséges személyi, tárgyi, szervezési feltételek esetleges hiányosságai felszámolására javaslatokat készít és intézkedést kezdeményez a rendszeresítésért felelősnél.

11. Üzemeltetési dokumentáció

16. § (1) Az üzemeltetési dokumentáció véglegesítéséhez biztosítani kell:

a) a kezelő, kiszolgáló állomány időszakos munkaköri alkalmassági vizsgálatainak irányára és gyakoriságára vonatkozó előírásokat,

b) a technikai kiszolgálások rendjére, az időszakos biztonsági felülvizsgálatok feltételeire, a használó által elvégezhető kisjavítások körére és a hibaelhárításokra vonatkozó utasítást és ezek végrehajtása gyakoriságára, ellenőrzésére, dokumentálására vonatkozó előírásokat,

c) a hadfelszerelési anyag, a munkaeszköz veszélyességének megítélésével, vizsgálatával kapcsolatos dokumentumokat, nyilatkozatokat, megállapításokat, kóroki tényezők, határértékek felsorolását.

(2) A rendszeresítésért felelős a 15. § (3) bekezdés szerinti tájékoztatás, illetve a 15. § (4) bekezdése szerinti javaslatok alapján kezdeményezi az üzemeltetési dokumentáció módosítását, vagy intézkedik annak véglegesítésére.

(3) Az üzemeltetési dokumentáció okmánykészletéhez csatolni kell az üzemeltetésért felelős által az R. 14. § (4) bekezdés szerint elkészített tájékoztatót, amely különösen tartalmazza:

a) az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos használat körülményeit, feltételeit

b) a rendeltetésszerű használat során az előre látható veszélyes, illetve veszélytelen meghibásodási lehetőségeket és a meghibásodás esetén szükséges tennivalókat,

c) az előfordulható hibás kezelést és annak következményeit,

d) a munkaeszköz, a hadfelszerelési anyag rendeltetésellenes használata lehetséges módját és annak következményeit,

e) a biztonsági berendezések funkcióját, működését, sajátosságait,

f) a veszélyes terek megközelítésre és az alkalmazott védelmi megoldásokra vonatkozó előírásokat,

g) a munkavállaló, kezelő feladatkörébe tartozó beállítási, karbantartási feladatokat,

h) nem a munkavállaló, kezelő feladatkörébe tartozó ellenőrzésre, karbantartásra, javításra, felülvizsgálatra vonatkozó rendelkezéseket,

i) a szükséges egyéni és katonai védőeszközöket, valamint a használatukra vonatkozó előírásokat, követelményeket.

12. A létesítmény, az építmény és a munkahely műszaki átadás-átvételhez kapcsolódó feladatok

17. § (1) A létesítmény, az építmény, a munkahely műszaki átadás-átvételi eljárásában a beruházó, a kivitelező, az üzemeltető, a befogadó és a használó honvédelmi szervezet képviselői vesznek részt.

(2) A műszaki átadás-átvételi eljárásban a munkavédelmi követelmények érvényesítését a használó honvédelmi szervezet szakállománya – különösen a használói logisztikai szakfelelős, illetve az R. 11. § (1) bekezdése szerinti adatszolgáltatásban érintett szakterület felelőse – és a munkabiztonsági és munka-egészségügyi szaktevékenységet ellátó személyek együttesen vizsgálják, és az eltéréseket, hiányosságokat az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendeletben meghatározott átadás-átvételi jegyzőkönyvben rögzítik.

(3) Műszaki átadás-átvétel akkor minősül befejezettnek, ha a beruházó és a kivitelező az átadás-átvételi eljárás jegyzőkönyvében rögzített munkavédelmi hiányosságokat teljeskörűen megszüntette.

13. A munkavédelmi üzembe helyezés és az üzemeltetés feladatai

18. § (1) A veszélyes MH-létesítmény, építmény, technológia, munkahely, munkaeszköz, hadfelszerelési anyag üzembe helyezését megelőző munkavédelmi szempontú előzetes vizsgálatát a műszaki átadás-átvétel, illetve a csapatpróba keretében kell végrehajtani. A veszélyes munkaeszköz, hadfelszerelési anyag munkavédelmi szempontú előzetes vizsgálatról a 4. melléklet szerinti jegyzőkönyvet kell felvenni.

(2) A 19. § (1) bekezdés szerinti munkaeszköz és hadfelszerelési anyag munkavédelmi szempontú előzetes vizsgálatáról az 5. melléklet szerinti jegyzőkönyvet kell felvenni.

(3) Hadfelszerelési anyag esetében – az üzemeltetési dokumentáció és a munkaeszközök és használatuk biztonsági és egészségügyi követelményeinek minimális szintjéről szóló 14/2004. (IV. 19.) FMM rendelet (a továbbiakban: FMMr.) alapján – a kezelési, beállítási, javítási, karbantartási, ellenőrzési és felülvizsgálati feladattal megbízott személyek feladatait az R. 14. § (4) bekezdés szerinti tájékoztató tartalmazza.

(4) Az (1) és (2) bekezdés szerinti létesítmény, munkahely, munkaeszköz és a hadfelszerelési anyag munkavédelmi üzembe helyezését, használatba vételét (a továbbiakban együtt: üzembe helyezés) az állományilletékes parancsnok a 6. melléklet szerinti nyilatkozattal rendeli el.

(5) Az állományilletékes parancsnok az üzembe helyezés elrendeléséről – szükség szerint – értesíti a befogadó honvédelmi szervezet parancsnokát, vagy az objektum- és az üzemeltető honvédelmi szervezet parancsnokát.

19. § (1) Az Mvt. 21. § (2) bekezdésének hatálya alá nem tartozó munkaeszköz és a hadfelszerelési anyag egészséget nem veszélyeztető és biztonságos használata feltételei ellenőrzése érdekében – függetlenül attól, hogy az új, vagy használt – az FMMr. szerinti ellenőrző felülvizsgálatot kell végezni azok üzembe helyezését megelőzően, ha

a) a munkahelyen történő első felállításához, telepítéséhez, illetve kézi használatú eszköz esetén a munkavégzés megkezdéséhez a munkaeszközön szerelési, telepítési műveletet végeznek,

b) a munkaeszköz áthelyezéséhez vagy új helyen történő felállításához szét- és összeszerelési vagy szerelési műveletet végeznek,

c) az üzemeltetési dokumentáció, illetve a munkáltató a munkaeszközt az SzMvSz-ben ellenőrző felülvizsgálat elvégzésére kötelezett munkaeszköznek minősítette.

(2) Az ellenőrző felülvizsgálat során a felállítás, telepítés, szerelés szakmai és biztonsági szempontokat kielégítő elvégzését, továbbá az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos működés követelményei kielégítését kell vizsgálni.

(3) Az ellenőrző felülvizsgálatot – a munkabiztonsági és munkaegészségügyi szaktevékenységet ellátó személyek szakmai támogatásával – a használó honvédelmi szervezet logisztikai vezetője által kijelölt személy hajtja végre.

(4) Az ellenőrző felülvizsgálat végrehajtására vonatkozó követelményeket, eljárásrendet, a résztvevők, együttműködők körét, kötelezettségeit és feladatait az SzMvSz-ben kell meghatározni Az ellenőrző felülvizsgálat végrehajtásáról a 7. melléklet szerinti jegyzőkönyvet kell felvenni.

(5) Az ellenőrző felülvizsgálat során vizsgálni kell különösen, hogy a munkaeszköz rendelkezik-e

a) az adott anyagra, eszközre vonatkozó meghatározott megfelelőségi nyilatkozattal, illetve a megfelelőséget tanúsító egyéb dokumentummal,

b) üzemeltetési dokumentációval,

c) kockázatértékelési dokumentációval,

d) az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos használathoz szükséges egyéni védőeszközökkel.

(6) A munkaeszköz, hadfelszerelés üzembe helyezését megelőző próba- vagy kísérleti üzemeltetés csak az ellenőrző felülvizsgálat és a kockázatértékelés elvégzése után kezdhető meg.

20. § (1) Az Mvt. 21. § (2) bekezdésének hatálya alá nem tartozó munkaeszköz időszakos ellenőrző felülvizsgálatát az állományilletékes parancsnok által az üzembe helyezés során meghatározott rendben, vizsgálati szempontok szerint, módon, gyakorisággal, a végrehajtó és a felelős kijelölésével és a dokumentálás meghatározásával kell elvégezni.

(2) Az (1) bekezdés szerinti döntés során az állományilletékes parancsnok figyelembe veszi

a) a munkaeszköz kialakítását;

b) az igénybevétel gyakoriságát, intenzitását;

c) a munkaeszközre vonatkozó szabályokat, az üzemeltetés körülményeit;

d) az üzemeltetési dokumentáció és a 16. § (3) bekezdés szerinti tájékoztató előírásait.

(3) A használó honvédelmi szervezet logisztikai vezetője biztosítja a szervezet használatában lévő villamos kézi szerszámok és hordozható biztonsági transzformátorok éves szerelői ellenőrzésének végrehajtását, a végrehajtást igazoló dokumentumok megőrzését. Az éves szerelői ellenőrzés végrehajtásáról a 8. melléklet szerinti felülvizsgálati lapot kell felvenni.

21. § (1) A központi készletben lévő hadfelszerelési anyag, munkaeszköz időszakos felülvizsgálata, ellenőrzése végrehajtásához szükséges erőforrásokat a központi ellátó szervezet állományilletékes parancsnoka tervezi, továbbá gondoskodik az időszakos felülvizsgálatok, ellenőrzések végrehajtásáról és azok okmányokban történő rögzítéséről.

(2) Központi készletből hadfelszerelési anyag, munkaeszköz, egyéni és katonai védőeszköz honvédelmi szervezet használatába csak az előírt üzemeltetési dokumentáció, dokumentált, érvényes időszakos biztonsági felülvizsgálat, ellenőrzés megléte esetén adható ki.

22. § (1) A hadfelszerelési anyag érintésvédelmi berendezéseinek üzemképes állapotát, működőképességét havonta ellenőrizni kell. Az ellenőrzés végrehajtását a rendszeresítésért felelős által meghatározott módon kell dokumentálni.

(2) Az ellenőrzésre vonatkozó eljárási rend szabályozása, továbbá a végrehajtás felügyelete a használói logisztikai szakfelelős feladata.

23. § (1) Az állományilletékes parancsok a hadfelszerelési anyag, a katonai védőeszköz megfelelőségének soron kívüli ellenőrzését rendeli el, ha az a rendeltetésszerű használat során közvetlenül veszélyeztette a munkavállaló egészségét és biztonságát, vagy ezzel összefüggésben baleset, vagy rendkívüli körülmény következett be. A vizsgálat eredményét vizsgálati jegyzőkönyvben kell rögzíteni.

(2) A soron kívüli ellenőrzésről készített jegyzőkönyv tartalmazza

a) az ellenőrzés szükségességét kiváltó esemény bekövetkezésének időpontját,

b) az esemény lefolyásának részletes ismertetését, a befolyásoló körülmények leírását,

c) a veszélyeztetés elhárítása módját, a végrehajtott és kezdeményezett intézkedéseket,

d) az elhárítást végzők nevét, beosztását,

e) a soron kívüli ellenőrzést végző munkabiztonsági illetve a munkaegészségügyi szaktevékenységet ellátók megállapításait,

f) a megfelelőség összegzett értékelését,

g) a szükséges munkáltatói intézkedéseket, azok felelőseit, a végrehajtás határidejét,

h) a jegyzőkönyv felvételének dátumát, aláírásokat.

(3) Az ellenőrzési jegyzőkönyv megállapításai és a feltételek fennállása esetén az üzembe helyezést az állományilletékes parancsnok a 6. melléklet szerinti nyilatkozattal rendeli el.

14. A munkavédelem belső ellenőrzése

24. § (1) Az állományilletékes parancsnok a munkavédelmi követelmények érvényesülésének helyzetét a honvédelmi tárca ellenőrzési rendjéről szóló 52/2007. (HK. 11.) HM utasítás szerinti belső ellenőrzés keretében folyamatosan ellenőrzi.

(2) A munkavédelmi belső ellenőrzés célja annak megállapítása, hogy a honvédelmi szervezetnél a szolgálatellátás, a munkavégzés feltételei megfelelnek-e a munkavédelemre vonatkozó szabályokban meghatározott követelményeknek.

25. § (1) Az állományilletékes parancsnok, a helyettesei és a honvédelmi szervezet vezető beosztású tagjai – hatáskörüknek megfelelően – rendszeres munkavédelmi ellenőrzés keretében gondoskodnak arról, hogy

a) a munkahelyek, a munkaeszközök, a hadfelszerelési anyagok és az előírt védőeszközök megfeleljenek a munkavédelmi követelményeknek, és a munkavállalók azokat rendeltetésszerűen használják,

b) a munkavállalók a munkával összefüggő ismereteket elsajátítsák, az előírásokat, védőintézkedéseket megtartsák.

(2) A szervezett munkavégzést közvetlenül vezető parancsnok, munkahelyi vezető

a) a munka, illetve szolgálati feladat megkezdése előtt meggyőződik arról, hogy a munkavégzés személyi, tárgyi és szervezési feltételei biztosítottak,

b) rendszeresen ellenőrzi a védőeszközök, biztonsági berendezések meglétét, működőképességét, azok rendeltetésszerű használatát,

c) gondoskodik az alkalmazott technológiára, üzemeltetett munkaeszközre, hadfelszerelési anyagra vonatkozó előírások betartásáról,

d) ellenőrzi a munkavállalók biztonságos munkavégzésre alkalmas állapotát, illetve munkaköri alkalmassága soron kívüli vizsgálatát – az SzMvSz-ben meghatározott eljárásrend szerint – kezdeményezi,

e) gondoskodik arról, hogy az irányítása, vezetése alá tartozó munkahelyeken rend, fegyelem, tisztaság legyen.

(3) A munkabiztonsági és munka-egészségügyi szaktevékenységet ellátó személyek a szolgálati és munkahelyeken rendszeresen ellenőrzik a munkavédelmi követelmények érvényesítését, és az SzMvSz-ben számukra meghatározott hatáskörükben eljárnak.

(4) Az egyes veszélyes munka- és haditechnikai eszközök, tevékenységek felügyeletét ellátó ügyintézők az üzemeltetés követelményeinek betartását rendszeresen ellenőrzik, és a szükséges intézkedések kiadását kezdeményezik.

(5) Az (1)–(4) bekezdés szerinti állomány munkavédelemmel kapcsolatos rendszeres ellenőrzési feladatait az SzMvSz-ben kell meghatározni.

(6) A rendszeres ellenőrzést végrehajtó a tudomására jutott eltérést, rendellenességet azonnal megvizsgálja és megszüntetésére saját hatáskörben intézkedik, illetve a hatáskörrel rendelkező vezető, parancsnok intézkedését kezdeményezi.

(7) Baleset vagy egészségkárosodás közvetlen veszélyének észlelése, azonosítása, illetve bejelentésének vétele esetén a munkahelyi vezető, parancsnok a tevékenységet haladéktalanul leállítja és a veszély elhárításhoz szükséges intézkedést megteszi, illetve annak kiadását kezdeményezi.

15. Munkavédelmi oktatás

26. § (1) A munkavédelmi oktatások gyakoriságát, a tematikát és az oktatott ismereteket, valamint az ismeretek elsajátítása ellenőrzésének módját differenciáltan kell meghatározni az alábbi csoportosításban:

a) szakfeladatokat irányító, vezető és ellátó állomány,

b) szervezett munkavégzést közvetlenül vezető parancsnokok, munkahelyi vezetők,

c) veszélyes, fokozottan veszélyes munkakörben foglalkoztatott munkavállalók,

d) nem telepített, illetve változó munkahelyen, munkakörülmények között foglalkoztatott munkavállalók,

e) az R. 26. § (3) bekezdés szerinti különösen veszélyes feladatokat ellátó munkavállalók,

f) javító-, technikai kiszolgáló-, műszaki-ellenőrző tevékenységet végző munkavállalók,

g) irodai tevékenységet végző munkavállalók.

(2) A gyakorlati munkavédelmi oktatások végrehajtására kijelölt állomány oktatási tematikáját és az oktatandó ismereteket az oktatásra kötelezett munkakörök követelményei figyelembevételével kell összeállítani.

27. § (1) Az időszakonként megismételt munkavédelmi oktatásokat az SzMvSz-ben a különböző munkakörökre vagy a beosztásokra meghatározott gyakorisággal kell végrehajtani, melynek keretében oktatni kell különösen:

a) a munkavédelmi szabályok rendszerét és az új vagy módosított munkavédelmi előírásokat,

b) az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés személyi és tárgyi feltételeit,

c) a munkahelyek, technológiák, munkaeszközök kockázatait, a baleseti veszélyforrásokat, a baleset megelőzésének módját,

d) a közlekedés, tehermozgatás, szállítás és tárolás szabályait,

e) a villamos hálózatok, berendezések használatára, kezelésére vonatkozó előírásokat,

f) az előző oktatás óta bekövetkezett balesetek körülményeit, okait, az okozati összefüggéseket és az azokból levonható következtetéseket, a megtett munkáltatói intézkedéseket,

g) az elsősegélynyújtás végrehajtásának szabályait,

h) a munkahigiénés előírásokat,

i) a veszélyes anyagok és készítmények kezelésével, használatával kapcsolatos előírásokat.

(2) A különösen veszélyes feladat végrehajtását megelőzően – minden alkalommal – eseti munkavédelmi oktatás és gyakorlati képzés, kiképzés keretében a feladat-végrehajtásra vonatkozó szakutasítások előírásaiból a végrehajtó állományt fel kell készíteni.

(3) Az oktatás, képzés, kiképzés keretében gyakoroltatni kell különösen:

a) a hadfelszerelési anyag, a munkaeszköz rendeltetésszerű használatának rendjét, a hibák elhárításával kapcsolatos eljárásokat,

b) az előre látható meghibásodás esetén szükséges tennivalókat,

c) a rendkívüli körülmények bekövetkezése esetén szükséges teendőket,

d) a biztonsági berendezések és a védőeszközök használatát,

e) a mentés, menekítés, kiürítés szabályait,

f) az elsősegélynyújtó tevékenységet.

28. § A szakmai ismeretük szinten tartása, fejlesztése érdekében a munkabiztonsági és munka-egészségügyi szaktevékenység ellátására kijelölt személyek rendszeresen továbbképzésen vesznek részt.

16. Kockázatértékelés, megelőzési stratégia

29. § (1) A munkaeszközökre és a munkahelyek kialakítására az Mvt. 54. § (2) bekezdésében előírt kockázatértékelést az MH sajátos követelményeit figyelembe véve, első alkalommal

a) hadfelszerelési anyagok, katonai védőeszközök esetében a rendszeresítés keretében, a katonai alkalmasság vizsgálata során,

b) az építmények, munkahelyek esetében a használatba vételi eljárás végrehajtását megelőzően,

c) a munkaeszközök esetében pedig az üzembe helyezés végrehajtását megelőzően,

d) rendkívüli munkavégzési körülmények esetén a feladat elrendelését követően haladéktalanul

kell elvégezni.

(2) Az állományilletékes parancsnok a veszélyesnek, fokozottan veszélyesnek minősített munkakörök kockázatait évente felülvizsgálja, a hatáskörébe tartozó kockázatkezelési intézkedéseket kiadja, illetve a hatáskörét meghaladó intézkedések kiadását kezdeményezi. Az állományilletékes parancsnok a hatáskörét meghaladó intézkedés megtételéig hatékony kockázatkezelést biztosító munkaszervezési intézkedést ad ki.

(3) Az (1) bekezdés a) pontban előírt feladat végrehajtásáért a rendszeresítésért felelős honvédelmi szervezet, az (1) bekezdés b)–d) pontjában, a (2) bekezdésben meghatározottak, valamint az Mvt. 54. § (3) bekezdésben előírt kockázatértékelés évenkénti, továbbá a soron kívüli felülvizsgálata végrehajtásáért a honvédelmi szervezet állományilletékes parancsnoka felelős.

(4) Az (1) bekezdés a) pontban előírt feladatot a rendszeresítésért felelős intézkedési tervben, az (1) bekezdés b)–d) pontok szerinti, illetve a (2) és (3) bekezdésben meghatározott feladatok végrehajtása rendjét az állományilletékes parancsnok külön parancsban határozza meg.

(5) Az (1) bekezdés a) pontjában előírt kockázatértékelés rendjét a rendszeresítésért felelős határozza meg.

(6) Az (1) bekezdés a) pontjában előírt kockázatértékelés végrehajtását követően kockázatértékelési dokumentációt kell készíteni, amelyet a későbbi használó, illetve a csapatpróba végrehajtására kijelölt honvédelmi szervezet részére át kell adni.

(7) Az (1) bekezdés d) pontja szerinti tevékenység végrehajtását követően a tapasztalat feldolgozás rendszerében értékelni kell a kockázatértékelés és a kockázatkezelés tapasztalatait. Ennek alapján el kell végezni a szakutasítások és intézkedések szükséges módosítását.

30. § (1) A kockázatértékelést bizottság hajtja végre. A bizottság tagjai a munkaeszközök, a hadfelszerelési anyagok, a veszélyes anyagok és készítmények használói logisztikai szakfelelősei, a kockázatértékelés során érintett munkahely, munka- és szolgálati tevékenység munkahelyi vezetője vagy parancsnoka, valamint a munkabiztonsági és munka-egészségügyi szaktevékenységet ellátó személyek.

(2) Az előkészítés időszakában a bizottság

a) összegyűjti az alkalmazott munkaeszközökre, hadfelszerelési anyagokra, veszélyes anyagokra és készítményekre, valamint a munkahelyek kialakítására vonatkozó szabályok által előírt követelményeket,

b) előzetesen meghatározza a munkahely, a hadfelszerelési anyag, a veszélyes anyag és készítmény, a munkaeszköz rendeltetésszerű használatával összefüggő, valamint a végzett tevékenységek biztonságos ellátásához szükséges szakmai és biztonsági követelményeket az adott szakterületre vonatkozó szabályok előírásai alapján.

(3) A honvédelmi szervezet foglalkozás-egészségügyi feladatait ellátó szervezeti egység, személy feladata a munkavállalókat érő megterhelések, beleértve az expozícióból adódó megterheléseket is, vizsgálata, minősítése, továbbá a szükséges munkahigiénés vizsgálatok körének meghatározása, a vizsgálatok előírása és a vizsgálati eredmények értékelése.

(4) A potenciálisan veszélyes, fokozottan veszélyes, illetve a korábban már veszélyesnek, fokozottan veszélyesnek minősített munkakörök esetében a kockázatértékelés előkészítése során a munkahely vezetője vagy parancsnoka a kóroki tényezők, az expozíciós idők, és a veszélyes tevékenység gyakorisága bemutatására, igazolására munkatükröt készít.

(5) A munkatükörben megállapítják az adott munkakörben a végzett tevékenységeket, munkafolyamatokat és az azokhoz tartozó kóroki tényezőket. Rögzítik a munkakörben végzett egyes munkafolyamatok végrehajtására előírt normaidőt a szabályzó megjelölésével, vagy annak hiányában a munkafolyamat megfigyelése alapján, továbbá az egyes tevékenységek jellemző napi, heti, havi gyakoriságát.

(6) A bizottság feladata a kockázatértékelés végrehajtása időszakában

a) az adott kockázatértékelés során vizsgált szakterületre vonatkozó, előzetesen meghatározott szakmai és biztonsági követelmények alapján

aa) a veszélyek és veszélyforrások feltárása, a veszélyhelyzetben bekövetkezésük lehetséges valószínűségének és súlyosságának meghatározása,

ab) a veszélyeztetett munkavállalók, személyek, beleértve a munkát végzők és a veszély hatókörében tartózkodók azonosítása,

ac) az aa) és az ab) pontok alapján a kockázatok minőségi és mennyiségi értékelése, besorolása a kockázatokat súlyosbító tényezők figyelembevételével,

ad) a kockázatértékelés során vizsgált szakterület munkavédelmi helyzete megfelelőségéről szóló nyilatkozat megtétele, az előzetesen összegyűjtött és meghatározott követelményekkel történő összehasonlítás alapján,

b) a) pontban azonosított kockázatok kiküszöbölésére, csökkentésére vonatkozó intézkedési javaslatok meghatározása.

(7) A kockázatok értékeléséről a bizottság jegyzőkönyvet készít, amely tartalmazza a (6) bekezdésben leírt feladatok végrehajtását, továbbá

a) az adott kockázatértékelés során vizsgált szakterület munkavédelmi helyzete megfelelőségéről szóló nyilatkozatot értékeléssel, indoklással,

b) a bizottságnak a – kockázatok értékelése alapján fontossági rendbe sorolt – javaslatait az állományilletékes parancsnok döntése alapján kiadandó, a kockázatok kezelésére vonatkozó Intézkedési Tervbe (a továbbiakban: Intézkedési Terv) bedolgozásra kerülő intézkedésekről,

c) az intézkedések végrehajtásának javasolt határidejét, a végrehajtásáért felelős, valamint az együttműködő szervezeti egységeket, személyeket,

d) az állományilletékes parancsnok hatáskörét meghaladó intézkedések körét,

e) a jegyzőkönyv készítésének helyét, időpontját,

f) a bizottsági tagok aláírását.

(8) A bizottsági jegyzőkönyvet az érintett szakterület felügyeletét ellátó parancsnokhelyettes véleményezi és felterjeszti az állományilletékes parancsnok részére.

31. § (1) Az állományilletékes parancsnok a bizottsági jegyzőkönyv alapján kidolgoztatja a bizottsággal a honvédelmi szervezet Intézkedési Tervét.

(2) Az Intézkedési Terv – az Mvt. 54. § (5) bekezdésében meghatározottakon kívül – tartalmazza

a) a bizottsági jegyzőkönyvben rögzített – a kockázatok értékelése alapján fontossági rendbe sorolt, – az állományilletékes parancsnok döntésében meghatározott kockázatkezelési intézkedéseket,

b) az elöljáró parancsnoki szintű kockázatkezelési intézkedések kiadását igénylő kockázatokat,

c) a b) pontban felsorolt kockázatok kezelésére vonatkozó javaslatokat tartalmazó, az elöljáró parancsnoknak szóló felterjesztés előkészítéséért felelős személyeket és határidőket.

(3) Az elvégzett kockázatértékelés eredményei alapján a honvédelmi szervezet vezetője kiadja a honvédelmi szervezet megelőzési stratégiáját, illetve szükség szerint dönt annak módosításáról.

(4) A honvédelmi szervezet megelőzési stratégiája tartalmazza

a) a honvédelmi szervezet munkavédelmi helyzetének bemutatását, értékelését,

b) a helyzet értékelése alapján szükséges, honvédelmi szervezet szintű rövid, közép-, és hosszú távú célokat, feladatokat és a honvédelmi szervezet szintjét meghaladó fejlesztési célokat, feladatokat,

c) a meghatározott fejlesztési célok, feladatok megvalósításához szükséges intézkedések, felelősök, erőforrások körét,

d) az intézkedések végrehajtása, eredményessége ellenőrzése rendjét.

17. Az egyéni és katonai védőeszköz ellátás rendje

32. § (1) Az egyéni és katonai védőeszköz ellátás rendjét az állományilletékes parancsnok a munkavállalók munkahelyen történő egyéni védőeszköz használatának minimális biztonsági és egészségvédelmi követelményeiről szóló 65/1999. (XII. 22.) EüM rendeletben előírt követelmények figyelembevételével – az ellátásban részt vevő szervek, személyek bevonásával – az SzMvSz-ben határozza meg.

(2) A katonai védőeszköz ellátás rendjének meghatározása során az egyéni védőeszköz ellátásra vonatkozó eljárásrendet a katonai sajátosságoknak megfelelően kell alkalmazni.

(3) A védőeszköz ellátás rendje tartalmazza a munkáltatói felelősségi körébe tartozó valamennyi, az egyéni és katonai védőeszköz ellátásával kapcsolatos feladatot, így

a) a védőeszköz szükséglet meghatározásával kapcsolatos követelményeket,

b) a beszerzéssel kapcsolatos eljárásrendet, feladatokat,

c) a védőeszköz kiadásának rendjét,

d) a védőeszközök viselésére, ellenőrzésére vonatkozó feladatokat.

(4) A (3) bekezdés a) pontja szerinti tevékenységek végrehajtására az állományilletékes parancsnok felelősöket jelöl ki.

18. A védőeszköz-szükséglet meghatározása

33. § (1) A védőeszköz-ellátás rendje meghatározása keretében kell összeállítani a honvédelmi szervezet egyéni és katonai védőeszköz-szükségletét.

(2) A védőeszköz-szükségletet munkabiztonsági szakember és a foglalkozás-egészségügyi feladatokat ellátó szervezeti egység vagy személy – a kockázatértékelés eredményei, megállapításai alapján munkakörökre, munkafolyamatokra lebontva – a 9. melléklet szerinti Egyéni és Katonai Védőeszköz Ellátási Tervben (továbbiakban: EVET) határozza meg.

(3) Az EVET-et az állományilletékes parancsnok hagyja jóvá. Az EVET-ben meghatározottaktól eltérést kizárólag az állományilletékes parancsnok engedélyezhet a munkabiztonsági és munka-egészségügyi szaktevékenységet ellátó személyek szakmai véleménye alapján.

(4) Az EVET-ben előzetesesen kell meghatározni a beszerzéshez szükséges minden olyan információt, amely teljeskörűen biztosítja, hogy az adott munkakörnek, tevékenységnek leginkább megfelelő védőeszköz kerüljön beszerzésre.

(5) A beszerzést követően az EVET-et ki kell egészíteni a 10. melléklet szerinti információkkal, továbbá pontosítani kell a beszerzéshez előzetesen megadott tervezési információkat is.

(6) Az új beszerzésű védőeszközök kiválasztását megelőzően – a védőeszköz típusbizonyítványa, szükség esetén szakértő véleménye alapján – vizsgálni kell, hogy a felhasználásra tervezett védőeszköz megfelel-e a munkavállalók munkahelyen történő egyéni védőeszköz használatának minimális biztonsági és egészségvédelmi követelményeiről szóló 65/1999. (XII. 22.) EüM rendeletben és az egyéni védőeszközök követelményeiről és megfelelőségének tanúsításáról szóló 18/2008. (XII. 3.) SZMM rendeletben meghatározott követelményeknek, valamint a katonai védőeszközök esetében a vonatkozó katonai követelményeknek.

(7) A beszerzett védőeszközök kiadásához szükséges – egyes védőeszközökkel kapcsolatos –munkáltatói tájékoztató elkészítése a munkabiztonsági és munka-egészségügyi szaktevékenységet ellátó személyek feladata.

(8) A munkahelyi vezető vagy parancsnok részére a védőeszközök használatával kapcsolatos módszertani felkészítést és gyakorlati képzést a munkabiztonsági és munka-egészségügyi szaktevékenységet ellátó személyek hajtják végre.

(9) A munkahelyi vezetők, parancsnokok részére a védőeszközökkel kapcsolatos oktatást, tájékoztatást a munkabiztonsági és munka-egészségügyi szaktevékenységet ellátó személyek hajtják végre. A munkahelyi vezetők vagy parancsnokok részére oktatni kell:

a) a védőeszközzel kapcsolatos konkrét információkat,

b) a védőeszköz viselésével kapcsolatos munkavállalói jogokat, kötelezettségeket.

(10) A munkabiztonsági és munka-egészségügyi szaktevékenységet ellátó személyek a védőeszközökkel kapcsolatos elméleti és gyakorlati felkészítésre vonatkozóan oktatási tematikát készítenek.

(11) Az (2) és (4) bekezdés szerinti előírásokat a rendszeresítésért felelős a központi beszerzésű védőeszközök, illetve a hadfelszerelési anyagokhoz meghatározott védőeszközök esetében – a rendszeresítés során – érvényesíti.

19. A védőeszköz-beszerzéssel, -kiadással kapcsolatos logisztikai feladatok

34. § (1) A védőeszközök beszerzését a jóváhagyott EVET alapján kell végrehajtani.

(2) A beszerzendő védőeszközök mennyiségének meghatározása – a munkahelyi vezető vagy parancsnok adatszolgáltatása alapján – a használói logisztikai szakfelelős feladata.

(3) A beszerzett védőeszközök dokumentációinak az ügyviteli szabályoknak megfelelő megőrzése, tárolása az ellátásért felelős használói logisztikai szakterületi felelős feladata.

(4) A védőeszközre vonatkozó gyártó, forgalmazó által kiadott tájékoztatót, továbbá az EVET alapján a munkavállalók részére készített – a minimális használati feltételeket, információkat tartalmazó – munkáltatói tájékoztatót a védőeszköz kiadásakor a munkavállalók részére át kell adni.

(5) A védőeszközre vonatkozó tájékoztatót a katonai védőeszközök rendszeresítési eljárása keretében az üzemeltetésért felelős az egyéni védőeszközök követelményeiről és megfelelőségének tanúsításáról szóló 18/2008. (XII. 3.) SZMM rendeletben előírt követelmények figyelembevételével állítja össze.

(6) A védőeszközöket – lehetőség szerint – személyhez kötötten kell kiadni.

(7) A központi beszerzésű, illetve a hadfelszerelési anyaghoz meghatározott védőeszközök esetében a használattal kapcsolatos információkat a rendszeresítésért felelős által – az R. szerinti követelményeknek megfelelően – összeállított írásos tájékoztatóban kell kiadni.

20. A védőeszközök viselésére, ellenőrzésére vonatkozó munkahelyi vezetői, parancsnoki feladatok

35. § (1) A munkahelyi vezető, parancsnok feladata

a) a védőeszköz viselésével kapcsolatos munkavállalói kötelezettségek oktatása,

b) az oktatás keretében a védőeszköz használatával, tisztításával, karbantartásával, időszakos ellenőrzésével kapcsolatos konkrét információk átadása, feladatok meghatározása,

c) a védőeszköz-használatra vonatkozó gyakorlati képzés biztosítása a munkavállalók részére,

d) a munkakörre, tevékenységre előírt védőeszközök előírás szerinti használatának ellenőrzése, rendellenesség esetén intézkedés kiadása vagy annak kezdeményezése.

(2) A (1) bekezdés a)–c) pontja szerinti feladatok végrehajtását, a munkavállalók részvételét írásban dokumentálják.

21. Védőital, tisztálkodási eszközök és szerek juttatása

36. § Az SzMvSz-ben a védőital, a tisztálkodási szerek és a bőrvédő készítmények juttatása szabályozásánál meg kell határozni az ezekre való jogosultság feltételeit, a jogosultság megállapítása követelményeit, eljárási rendjét.

22. Tanácskozás, tájékoztatás

37. § (1) Az állományilletékes parancsnok az előkészítés időszakában tanácskozást folytat a munkavédelmi képviselőkkel, munkavédelmi bizottsággal, illetve megválasztott munkavédelmi képviselő hiányában a munkavállalókkal

a) az új munkahely, technológia, munkaeszköz, hadfelszerelési anyag bevezetésének, üzembe helyezésének egészségre és biztonságra kiható következményeiről,

b) a munkavédelmi feladatokban érintett személyek kijelöléséről, tevékenységéről,

c) a munkavédelmi tartalmú információk biztosításáról,

d) a munkavédelmi oktatás megtervezéséről és megszervezéséről.

(2) Az állományilletékes parancsnok közvetlenül, illetve a beosztott vezetői állomány bevonásával, a munkaeszköz kiválasztása keretében – a munkavédelmi üzembe helyezést megelőzően – tájékoztatja a munkavállalókat az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményeiről, feltételeiről, szabályairól, ezen belül különösen

a) a munkaeszköz üzembe helyezéséről, használatáról,

c) a munkavégzési körülmények megváltozásáról abban az esetben is, ha a változás nem a munkavállaló közvetlen környezetében történik,

d) a munkaeszköz üzemeltetéséből adódó helyi sajátosságokról.

(3) Az állományilletékes parancsnok közvetlenül, illetve a munkahelyi vezetői, parancsnoki állomány bevonásával a munkavállalókat tájékoztatja

a) a honvédelmi szervezetek feladatairól, a honvédelmi szervezetek együttműködésének felelősségéről, az egészséget és biztonságot potenciálisan veszélyeztető kockázatokról és a megelőzési szabályokról, intézkedésekről,

b) az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzéssel kapcsolatos feladatok ellátásáért felelősök személyéről,

c) a veszélyforrásokról és az ellenük való védekezés módjáról, az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés feltételeiről,

d) rendellenes körülmények kialakulása esetére készített mentési terv munkahelyre vonatkozó részéről,

e) a kockázatértékelés és az állományilletékes parancsnoki intézkedések tapasztalatairól, további lényeges információkról, különösen az elvégzett ellenőrzések megállapításairól.

38. § (1) A befogadó honvédelmi szervezet állományilletékes parancsnoka írásban tájékoztatja a honvédelmi szervezet területén tevékenységet végző gazdálkodószervezetet a területre vonatkozó – általánostól eltérő – munkavédelmi követelményekről, valamint a munkaterület átadásával és a gazdálkodószervezet munkavállalóinak a területén történő mozgásával, tevékenységével kapcsolatos munkavédelmi követelményekről, előírásokról.

(2) A befogadó honvédelmi szervezet állományilletékes parancsnoka írásban tájékoztatja a honvédelmi szervezet területén tevékenységet végző gazdálkodószervezetet a honvédelmi szervezet által a munkavégzéssel összefüggésben a gazdálkodószervezetnek biztosított energiafajtákról, a biztonságos energiavételezés feltételeiről, körülményeiről, ezen belül különösen

a) személyi, tárgyi, szervezési feltételekről,

b) csatlakozási pontokról,

c) a csatlakozás, illetve leválasztás módjáról, rendjéről,

d) a biztonsági és egészségvédelmi jelzésekről, tájékoztatási feladatokról.

(3) A befogadó honvédelmi szervezet állományilletékes parancsnoka – a gazdálkodószervezet igénye alapján – írásban tájékoztatja a területén tevékenységet végző gazdálkodószervezetet a honvédelmi szervezet használatában lévő munkaeszközök ideiglenes átengedésére vonatkozó követelményekről, eljárási szabályokról, különösen

a) az átengedett eszköz biztonságosságáról,

b) a kezelés, használat személyi feltételeiről,

c) az időszakos felülvizsgálatok helyzetéről,

d) a visszaadás feltételeiről.

(4) A befogadó honvédelmi szervezet állományilletékes parancsnoka írásban tájékoztatja a honvédelmi szervezet területén – ideiglenes vagy állandó jelleggel tevékenykedő – gazdálkodószervezetet a 37. § (3) bekezdés a)–d) pontjában meghatározott követelményekről.

39. § (1) Az állományilletékes parancsnok írásbeli nyilatkozatra kéri fel a honvédelmi szervezet területén tevékenységet végző gazdálkodószervezetet arról, hogy a honvédelmi szervezet területére behozott, vagy a tevékenysége során folyamatosan használt munkaeszközök

a) megfelelnek az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés feltételeinek, a vonatkozó jogszabályoknak, szabványoknak,

b) rendelkeznek magyar nyelvű üzemeltetési dokumentációval, az üzembe helyezést elrendelő okmánnyal, gyártói megfelelőségi nyilatkozattal, vagy megfelelőséget tanúsító egyéb dokumentummal,

c) rendelkeznek a jogszabályokban, szabványokban, üzemeltetési dokumentációkban előírt időszakos felülvizsgálatok végrehajtásáról érvényes, megfelelő minősítésű jegyzőkönyvekkel.

(2) Az állományilletékes parancsnok felkéri a honvédelmi szervezet területén tevékenységet végző gazdálkodószervezetet, hogy írásban tájékoztassa a honvédelmi szervezet területére általa beszállított veszélyes anyagokról és készítményekről, továbbá a tevékenysége során képződő veszélyes és nem veszélyes hulladékok fajtájáról, mennyiségéről, az azokkal kapcsolatos speciális előírásokról.

(3) Az állományilletékes parancsnok felkéri a honvédelmi szervezet területén tevékenységet végző gazdálkodószervezetet, írásban nyilatkozzon arról, hogy a honvédelmi szervezet területére behozott anyagok, veszélyes anyagok és készítmények elhelyezése, tárolása, raktározása, a veszélyes és nem veszélyes hulladékok gyűjtése és elszállítása, során érvényesíti a jogszabályokat, és a 38. § (1) bekezdése szerinti – az általánostól eltérő – követelményeket.

(4) Az állományilletékes parancsnok felkéri a honvédelmi szervezet területén tevékenységet végző gazdálkodószervezetet, írásban nyilatkozzon arról, hogy az általa végzett tevékenységhez alkalmazott munkavállalók száma elegendő, és a munkavégzésre vonatkozó személyi és tárgyi feltételeket teljesíti.

40. § (1) A képernyős munkahelyek kialakításával kapcsolatos részletes követelményeket, illetve a – a külön jogszabályban előírtakon túl – a képernyős munkakör minősítésének rendjét HM utasítás határozza meg. A képernyős munkahelyek besorolását az érintett munkavállaló munkaköri leírásában szerepeltetni kell.

(2) A képernyős munkahelyeken a munkavégzés tárgyi feltételeit az állományilletékes parancsnok igénye alapján az üzemeltetésért felelős biztosítja.

23. A munkavédelem hatósági felügyelete

41. § (1) A munkavédelmi és a munka-egészségügyi hatóság évente, lehetőség szerint együttes ellenőrzést tart

a) a nemzetközi műveletekben részt vevő, az R. alapján III. kategóriába sorolt szervezeteknél;

b) a dandár jogállású szervezeteknél;

c) központi kiképző és oktatási szervezeteknél.

(2) Az (1) bekezdés szerinti ellenőrzések tervezésének időszakában a munkavédelmi és a munka-egészségügyi hatóság együttműködik.

24. Jelentési kötelezettség

42. § Az előző évi munkavédelmi hatósági ellenőrzések megállapításairól a munkavédelmi és a munka-egészségügyi hatóság február 15-ig összefoglaló jelentést készít a honvédelemért felelős miniszter részére.

25. Záró rendelkezések

43. § (1) Ez az utasítás a közzétételét követő 8. napon lép hatályba.

(2) Az SzMvSz kidolgozására vonatkozó rendelkezéseket első alkalommal az SzMvSz soron következő átdolgozásakor kell érvényesíteni.

(3)2

1. melléklet a 126/2011. (XI. 25.) HM utasításhoz


Az SzMvSz kidolgozásának részletes tartalmi követelményei

I. A szervezet besorolása, az SzMvSz hatálya

1. A szervezet besorolása

A honvédelmi szervezet munkavédelmi szempontú besorolását annak szintjéhez, jogállásához és a rendszeresített létszámhoz kötődően kell megállapítani. Az R. 4. melléklete alapján meg kell határozni a minimálisan alkalmazandó munkavédelmi szakemberek létszámát és a hozzá tartozó szakképesítések szintjeit.

2. Az SzMvSz hatálya

a) Területi hatály:
aa) a honvédelmi szervezet székhelye, objektumai, telephelyei, mobil és külső munkahelyei,
ab) ha a szolgálati tevékenység változó, nem stabil munkahelyeken történik, a területi hatály a honvédelmi szervezet működési területén kívülre is kiterjed. Több objektum, telephely esetén az SzMvSz-ben azok címeit is fel kell sorolni. Ebben az esetben a helyi, objektum szintű sajátosságok szerinti szabályozás meghatározása szükséges.
b) Személyi hatály:
ba) a szervezett munkavégzés keretében foglalkoztatottak, külső szakemberek, más munkáltató munkavállalói, nyugdíjasok, a munkavégzés hatókörében tartózkodók,
bb) a személyi hatály meghatározásánál figyelembe kell venni, hogy nem csupán a honvédelmi szervezet munkavállalóira kötelező az SzMvSz előírásainak betartása. A honvédelmi szervezet területén – a más honvédelmi szervezet állományába tartozó – az ideiglenesen katonai tevékenységet (pl. gyakorlat, lövészet) végzők, továbbá az ellátást, kiszolgálást végző gazdálkodó szervezetek, valamint az eseti szerződés alapján munkát végzők is dolgozhatnak a honvédelmi szervezet munkavállalóival együtt, vagy azoktól elkülönülten. Az állományilletékes parancsnok felelőssége kiterjed a munkavégzés hatókörében tartózkodó vagy oda kerülhető egyéb személyekre (látogatók, szolgáltatást igénybe vevők) is.
c) Időbeli hatály: a hatálybalépés időpontjának meghatározása.

II. A munkavédelmi tevékenység rendje (ügyrend)

1. a) Azon személyek munkavédelmi tevékenységi rendjének meghatározása, akik munkakörük ellátása során más személyek élete, egészsége és testi épsége védelméért felelősek.
b) Ebben a részben az állományilletékes parancsnok, vezető és helyettesei, továbbá a különböző szolgálati személyek (vezető, főnökök, alegységparancsnokok, irányító beosztású személyek, megbízottak, alkalmazott szakemberek) munkavédelemmel kapcsolatos – más szabályzatokban elő nem írt, a honvédelmi szervezetre jellemző – részletes feladatait, jog- és hatásköreit, illetve azok érvényesítésének rendjét kell meghatározni.
2. Itt kell meghatározni a munka-egészségügyi szaktevékenység ellátásának rendjét is. Ebben a részben kerül rögzítésre, továbbá az egyéb jogszabályokban, belső rendelkezésekben, szabályzatokban – a honvédelmi szervezet sajátosságaitól, tevékenységétől függően – előírt, a kapcsolódó szakfeladatok végzéséhez szükséges ügyintézőkre vonatkozó szabályok is (pl. emelőgép ügyintéző/szakértő, nyomástartó edény ügyintéző stb.). Meg kell határozni az e munkaköröket betöltő, illetve megbízásokat ellátó személyek feladatait, hatáskörét, felelősségét, együttműködésük rendjét.
3. a) A munkáltató részére jogszabályokban előírt munkavédelemmel kapcsolatos szervezeti szintű szabályozókat (pl. általános megelőzési stratégia, mentési terv, összehangolás) fel kell sorolni, azok kidolgozásáért felelősöket, az együttműködőket, a bedolgozók körét rögzíteni kell.
b) A munkavédelemmel kapcsolatos további munkáltatói szabályozás körébe tartozik többek között a kockázatértékelés és az ellenőrzések intézkedési terve, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódóan a beruházáshoz szükséges alapadatok összeállítása, a munkavédelmi üzembe helyezést megelőző vizsgálatok végrehajtásával kapcsolatos szabályozás és az időszakos felülvizsgálatokkal kapcsolatos eljárásrend helyi szintű szabályozása.
c) A rendszeresen végzett munkafolyamatokra, veszélyes tevékenységekre, munkaeszközök, hadfelszerelési anyagok használatára vonatkozóan az üzembe helyezés időszakában technológiai, műveleti, kezelési és karbantartási utasítást kell készíteni, illetve azokat helyi viszonyokhoz adaptálni kell, amelyekben az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés rendjét, szabályait meg kell határozni.
d) Szükséges a gépek, berendezések üzemeltetési dokumentációinak ellátási rendjét, felelősét meghatározni. Rögzíteni kell, hogy az üzemeltetési dokumentáció tartalmi szempontból történő kiegészítése, továbbá hiánya esetén annak pótlása, illetőleg összeállítása kinek a feladata.
e) Szabályozni kell az intézkedések, dokumentációk elkészítésének, jóváhagyásának és kiadásának rendjét.
4. a) A vezetők és a munkavállalók munkavédelmi feladatait, illetve a munkavédelmi ellenőrzések rendjét az SzMvSz-ben kell meghatározni. A munkavédelmi feladatok ellátásához, az ellenőrzések végrehajtásához, az ellenőrzések alapján szükségessé váló intézkedések megtételéhez a jogköröket az SzMvSz-ben kell rögzíteni.
b) Az egyes munkakörökhöz tartozó munkavédelemmel kapcsolatos feladatokat, kötelezettségeket a munkaköri leírásokban rögzíteni kell.
c) Az SzMvSz-ben szabályozni kell a munkaképes állapot ellenőrzésének rendjét, a hadfelszerelési anyagok, a munkaeszközök, az egyéni- és katonai védőeszközök használatának korlátozásával kapcsolatos rendet.

III. Személyi feltételek

1. E fejezet tartalmazza az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés személyi feltételeit, követelményeit, a beosztottak ezzel kapcsolatos kötelezettségeit és jogait.
2. Rögzíteni kell azokat beosztásokat, munkaköröket, amelyek ellátása végzettség, szakképzettség meglétéhez kötött (pl. foglalkozás-egészségügyi orvos, emelőgép kezelő, autószerelő, szakács, fegyvermester, fűtő, tűz- és munkavédelmi tiszt stb.).
3. Rögzíteni kell a munkaköri alkalmasság, orvosi és a személyi higiénés alkalmasság megállapítása érdekében elrendelt vizsgálati és a pályaalkalmassági vizsgálati kötelezettséget, kiemelten a veszélyes munkakörökhöz tartozó orvosi vizsgálati kötelezettségek rendjét.

IV. A munkavédelmi oktatás rendje

1. Az SzMvSz-ben meg kell határozni az oktatási tematikát, amely mindazon munkáltatói intézkedések összessége, illetve ezek megvalósításának módja, ami biztosítja, hogy a munkavállaló megismerje, elsajátítsa a munkaköréhez tartozó, az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzésre vonatkozó elméleti és gyakorlati ismereteket, követelményeket tartalmazó
a) munkavédelmi jogszabályok vonatkozó részét;
b) a veszélyes tevékenységek biztonsági szabályzatai előírásait;
c) a munkavédelemmel összefüggő egyéb jogszabályok vonatkozó részét (kémiai biztonsági, tűzvédelmi, egészségügyi, elsősegély-nyújtási, környezet- és katasztrófavédelmi előírások);
d) a munkáltatói belső rendelkezéseket, utasításokat (ügyrendek, SzMvSz, a munkahelyre vonatkozó utasítások, technológiai és műveleti utasítások, mentési és menekülési tervek stb.);
e) (köz)beszerzési műszaki leírásokat, szerelési, karbantartási, technikai kiszolgálási utasításokat, szabványokat, egyéb kezelési előírások vonatkozó részeit.
2. A munkavédelmi oktatási tematikában külön meg kell határozni – jogszabályi előíráshoz kötötten – a munkáltató tájékoztatási, tanácskozási kötelezettségének teljesítését biztosító eljárásrendet, az oktatandó tárgyköröket, szempontokat, szakmai ismereteket.
3. Az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzéshez szükséges ismeretek meghatározásának, átadásának, elsajátításának követelményeit, az ismeretek számonkérésének rendjét rögzíteni kell.
4. Az SzMvSz-ben meg kell határozni, hogy az állományilletékes parancsnoknak az intézményesített beszámolás mellett rendszeres ellenőrzéssel is meg kell győződnie arról, hogy a beosztottak ismerik-e, illetve megtartják-e a rájuk vonatkozó munkavédelmi rendelkezéseket, előírásokat [Mvt. 54. § (7) bekezdés b) pont].
5. Össze kell állítani a munkavédelmi vizsgára kötelezett beosztások, munkakörök jegyzékét, amely kötelezettséget az érintett személyek munkaköri leírásában is rögzíteni kell. Meg kell határozni – munkakörök és gyakoriság szerinti csoportosításban (pl. alegységparancsnokok, gyakorlatvezetők évente) – a munkavédelmi vizsgáztatás rendjét, különös tekintettel a bizottság összetételére, kijelölésére, a felkészítési tematika beosztások, munkakörök szerint differenciált összeállításának rendjét, figyelemmel az együttműködési kérdésekre.

V. Egyéni és katonai védőeszközök

1. Az egyéni és katonai védőeszköz ellátás rendje szabályozásának tartalmaznia kell a védőeszköz-szükséglet meghatározásával kapcsolatos követelményeket: a beszerzéssel kapcsolatos eljárásrendet, feladatokat, a védőeszköz kiadásának rendjét és a védőeszközök viselésére, ellenőrzésére vonatkozó munkabiztonsági és munka-egészségügyi szaktevékenység körébe tartozó-, a logisztikai, munkahelyi vezetői, parancsnoki, továbbá a munkavállalói feladatokat.
2. Az egyéni és katonai védőeszköz ellátás szabályozás célja, hogy minden feladat – a védőeszközök meghatározásától a selejtezésükig – végrehajtásra kerülhessen, továbbá a védőeszközökkel kapcsolatos döntések meghozhatók legyenek. Ennek érdekében az egyes feladatok végrehajtására – a beosztás, munkakör megnevezésével – felelős személyeket kell kijelölni.

VI. A munkavégzésre vonatkozó szabályok

1. A honvédelmi szervezetre vonatkozó sajátosságok figyelembevételével kell meghatározni az általános magatartási szabályokat (pl. az étkezésre, tisztálkodásra, dohányzásra vonatkozó előírások és korlátozások; a tevékenység végzésére, gépek kezelésére, karbantartására, technikai kiszolgálására, egyéni és katonai védőeszköz viselésére vonatkozó konkrét előírások, szervezési feladatok; az ellenőrzés követelményei, rendje; a veszélyes anyagok kezelésére, felhasználására vonatkozó helyi előírások; a személyi és a járműközlekedés rendje, szabályai).
2. Meg kell határozni az általános magatartási szabályok mellett a biztonságot károsan befolyásoló megnyilvánulásokra vonatkozó tilalmakat (pl. munkahelyi zaklatás, dohányzás, rendbontás tilalma stb.), helyi előírásokat, követelményeket.
3. Meg kell határozni a munkavállalók belső jelentési kötelezettségét (pl. a beosztott egészségi állapotára, munkaeszközök, technológiák állapotára, a rendkívüli eseményekre, munkabalesetekre vonatkozóan).
4. Meg kell határozni a folyamatos munkarendre vonatkozó munkaszervezési előírásokat (pihentetés, váltás kérdései).
5. Rögzíteni kell azokat a munkaterületeket, ahová csak az oda beosztottak és a felügyelettel megbízottak léphetnek be, az egyedüli munkavégzés tilalma alá eső tevékenységeket, munkaterületeket, munkaköröket, továbbá a sérülékeny csoportba tartozókra vonatkozó korlátozásokat, tilalmakat.
6. Az állandó munkahelyekkel kapcsolatos előírásokon túlmenően részletesen meg kell határozni az objektumon kívüli munkavégzésre, gyakorlatokra, kihelyezésekre vonatkozó előírásokat.
7. Meg kell határozni a rendkívüli munkavégzési körülményekre vonatkozó előírásokat, eljárási rendet, együttműködők és felelősök körét, az egyéni és a katonai védőeszközök ellátására vonatkozó követelményeket, eljárásrendet.
8. Rögzíteni kell az objektum területén munkát végző más munkáltató alárendeltségébe tartozók tevékenységének szervezésével kapcsolatos, az összehangolásra vonatkozó eljárási szabályokat (pl. a szerződésben rögzítendő munkafeltételek és adatok, a munkaterület átadása, átvétele, teendők rendkívüli eseménynél, felügyelet, ellenőrzés rendje), megvalósításuk módját, rendjét, felelősét.

VII. A munkavédelmi eljárások rendje

1. A létesítésre vonatkozóan az Mvt. 19. § (1) és (2) bekezdései alapján kell meghatározni a létesítésben közreműködők szervezeti és ügyrendi kapcsolattartását, az adatszolgáltatást, az összehangolásért felelős személyét, az együttműködők körét, az egyes tevékenységek tartalmát, összeállításának, jóváhagyásának, továbbításának rendjét.
2. A különböző egyeztetések, tárgyalások és a záró konzultáció végrehajtására, okmányokban történő rögzítésére vonatkozó követelményeket is szükséges meghatározni.
3. Rögzíteni kell a különböző munkáltatók tevékenységének összehangolása vonatkozásában a használó, üzemeltető és a kivitelező tevékenységét, a belépés, a benntartózkodás, a munkaeszközök MH-létesítménybe történő behozatala, telepítése, üzemeltetése, az energia vételezés és az infrastruktúra használatának kérdéseit, a munkaterület átadása, elválasztása, elkerítése rendjét, a munkavégzés hatókörében tartozók védelme feladatait, felelősét.
4. Szükséges szabályozni a munkavédelmi érdekegyeztetés (tájékoztatás, tanácskozás stb.) rendjét, felelőseit. A szabályozást arra való figyelemmel kell kialakítani és végrehajtani, hogy a követelmények teljesítésre kerüljenek attól függetlenül, hogy a munkavédelmi képviselők megválasztásra kerültek-e vagy sem.
5. A munkavállalókat ért fokozott expozíciós esetek, foglalkozási megbetegedések, balesetek bejelentése, kivizsgálása, okmányban történő rögzítése helyi megvalósítására vonatkozó eljárási rendet kell meghatározni, melyben szabályozni kell az érintettek feladatait, felelősségét, együttműködését. Rögzíteni kell a súlyos balesetek esetén követendő eljárásrendet.

VIII. Záró rendelkezések

1. Meg kell határozni az SzMvSz hatályba léptetése időpontját, a korábbi SzMvSz egyidejű hatályon kívül helyezésével.
2. A hatályba léptetésre olyan időpontot kell meghatározni, amely biztosítja, hogy az érintettek számára időben rendelkezésre álljon a szabályozás annak érdekében, hogy annak tartalmát munkavédelmi elméleti és szükség szerint gyakorlati oktatás keretében általánosan, továbbá az egyénre vonatkozó előírásokat részletesen, készség szinten a munkahelyi vezetők felügyeletével az állomány megismerhesse, elsajátíthassa.
3. Ha működik a honvédelmi szervezetnél munkavédelmi képviselő, vagy munkahelyi munkavédelmi bizottság, úgy a munkavédelmi képviselő, vagy a munkahelyi munkavédelmi bizottság vezetőjének egyetértését is rögzíteni kell.
4. Rendelkezni kell az SzMvSz felülvizsgálatával kapcsolatos feladatok végrehajtásáról, annak dokumentálásáról.

IX. Mellékletek, függelékek

Fsz.

Melléklet tárgya:

Melléklet elkészítéséért felelős:

 

1.

    A korlátozás, tiltás alá eső munkahelyek, munkakörök listája.
– az egyedüli munkavégzés tilalma alá tartozó munkahelyek, munkakörök,
– a munkavédelmi szempontból dohányozási tilalom alá eső munkahelyek.

Munkabiztonsági+munkaegészség-ügyi szaktevékenységet ellátó személy(ek)

2.

Elsősegélynyújtó helyek, felelősök, felszerelések listája.

Munkaegészségügyi szaktevékenységet ellátó személy

3.

Időszakos orvosi vizsgálatra kötelezett munkakörök jegyzéke (vizsgálat gyakorisága, iránya).

Munkaegészségügyi szaktevékenységet ellátó személy

4.

Munkavédelmi vizsgára kötelezett beosztások, munkakörök (gyakoriság szerint) jegyzéke.

Munkabiztonsági+munkaegészségügyi szaktevékenységet ellátó személy(ek)

5.

Az összehangolási szerződések, és a beruházásokhoz kapcsolódó további adatszolgáltatás tartalma.

Munkabiztonsági+munkaegészségügyi szaktevékenységet ellátó személy(ek)

6.

A munkavédelemmel kapcsolatos sorszámos rendelkezések, parancsok jegyzéke.

Munkabiztonsági+munkaegészségügyi szaktevékenységet ellátó személy(ek)

2. melléklet a 126/2011. (XI. 25.) HM utasításhoz


Tehermozgatás során betartandó normák

1. Teheremelés és szállítás segédeszköz nélkül
a) Nők sík talajon, kézben 20 kg-ot, ketten 40 kg-ot emelhetnek és vihetnek legfeljebb 60 m távolságra.
b) Férfiak legfeljebb 50 kg-ot emelhetnek és vihetnek. A szállítási távolság 50 kg-ig, sík terepen 90 m, 10%-os emelkedés mellett 30 m. Az 50 kg-nál kisebb tömegű terhek arányosan nagyobb távolságra szállíthatók. Lépcsőn legfeljebb 3 m magasságig 50 kg-os tömegű teher szállítható. Ennél magasabb szintre férfiak sem vihetnek kéziszerszámokon kívül más terhet.
c) A 200 kg és ennél nagyobb osztatlan tömegű terhek emelését, szállítását, rakodását megfelelő szállító-, illetve rakodóeszközzel kell végezni.
2. Teherszállítás segédeszközzel
a) Ömlesztett anyagok mozgatásánál a teher, a lapát vagy villa tömegét is beleszámítva, nők esetében legfeljebb 5 kg, férfiak esetében legfeljebb 8 kg lehet.
b) 2%-nál nagyobb emelkedőn vagy egyenetlen felszínű talajon, kétkerekű kézikocsin 30 kg-nál, három- vagy négykerekű kocsin 50 kg-nál nagyobb tömegű teher nem szállítható.
c) nők:
ca) 2%-os emelkedőig, egyenletes, süppedésmentes talajon
1. egykerekű targoncán 50 kg,
2. kétkerekű kézikocsin 100 kg,
3. három- vagy négykerekű kézikocsin 150 kg
tömegű terhet szállíthatnak.
d) egyenetlen felszínű talajon vagy 2%-ot meghaladó emelkedőn
da) egykerekű targoncán 20 kg,
db) kétkerekű kézikocsin 50 kg,
dc) három- vagy négykerekű kézikocsin 100 kg
tömegű terhet szállíthatnak.
e) férfiak egyenletes, süppedésmentes talajon
ea) egykerekű targoncán 100 kg,
eb) 10% emelkedésig 50 kg,
ec) molnárkocsin 200 kg,
ed) 10% emelkedésig 100 kg,
ee) emelőkocsin 500 kg,
ef) 10% emelkedésig 200 kg,
eg) kétkerekű kézikocsin 500 kg,
eh) 10% emelkedésig 250 kg,
ei) három- vagy négykerekű kézikocsin 1000 kg,
ej) 10% emelkedésig 300 kg
tömegű terhet szállíthatnak.

3. melléklet a 126/2011. (XI. 25.) HM utasításhoz

JEGYZŐKÖNYV

a hadfelszerelési anyag haditechnikai ellenőrző vizsgálata során végrehajtott munkavédelmi

szempontú előzetes vizsgálatáról


Felvéve:

Jelen vannak:


Tárgy: hadfelszerelési anyag csapatpróbára, próbaüzemre bocsátás előtti munkavédelmi szempontú előzetes vizsgálata

1. Azonosító adatok:

A hadfelszerelési anyag megnevezése:

Típusa:

Azonosítási, gyári száma:

A beszerzést kezdeményező honvédelmi szervezet:

Rendszeresítésért felelős szervezet:

Üzemeltetésért felelős szervezet:

Hatósági feladatok ellátására kijelölt szervezetek:

Csapatpróba végrehajtására kijelölt szervezetek:

A csapatpróba, próbaüzem végrehajtásának tervezett időszaka (kezdete, vége):

2. A hadfelszerelési anyag okmányainak megléte:

2.1.

Üzemeltetési dokumentáció

van

nincs

 

2.1.1.

Műszaki leírás

van

nincs

 

2.1.2

Kezelési, használati utasítás

van

nincs

kiegészítése szükséges

2.1.3

Tárolási, szállítási utasítás

van

nincs

kiegészítése szükséges

2.1.4

Karbantartási utasítás

van

nincs

kiegészítése szükséges

2.1.5

Üzembe helyezési utasítás

van

nincs

nem szükséges

2.1.6.

Üzemeltetési napló

van

nincs

nem szükséges

2.2.

Gyártói megfelelőségi nyilatkozat

van

nincs

 

2.3.

Megfelelőséget tanúsító egyéb dokumentum

van

nincs

nem szükséges

2.4.

Időszakos biztonsági felülvizsgálati kötelezettség

van

nincs

nem szükséges

2.5.

Hatósági engedélyek

van

nincs

nem szükséges

3. A csapatpróba végrehajtás helyszínén az üzemeltetés feltételei (a rendszeresítésért és az üzemeltetésért felelős szervezetek által előzetesen meghatározott/kiadott előírások/nyt. sz. szerint):

3.1. A telepítésre, felállításra vonatkozó sajátos munkakörnyezeti feltételek, követelmények

3.2. A kezelésre vonatkozó képesítési, szakképzettségi követelmények

3.3. A rendeltetésszerű használathoz szükséges oktatások köre, időtartama, felelőse

3.4. A csapatpróba, próbaüzem végrehajtása során szükséges felülvizsgálatok (ellenőrző-, biztonsági felülvizsgálatok, technikai kiszolgálások) köre, végrehajtásáért felelős

3.5. Az üzemeltetéshez szükséges egyéni- és katonai védőeszközök köre

4. Nyilatkozatok, szakvélemények (csatolva):

– munkahigiénés vizsgálatok, mérések jegyzőkönyve(i);

– munkahigiénés szakvélemény;

– kiegészítő intézkedések, korlátozások a csapatpróba (próbaüzem) végrehajtásához.

5. Intézkedések a csapatpróba, próbaüzem végrehajtásához:

5.1. A csapatpróba, próbaüzem időszaka alatt kidolgozandó okmányok köre

5.2. A csapatpróba, próbaüzem időszaka alatt pontosítandó okmányok köre

6. A munkabiztonsági és munkaegészségügyi szaktevékenységet ellátó személyek nyilatkozatai:



A munkavédelmi szempontú előzetes vizsgálat alapján a csapatpróba, próbaüzem elrendeléséhez


hozzájárulok / nem járulok hozzá


Indoklás:


Dátum:

aláírás

aláírás

(munkabiztonsági szaktevékenységet

(munka-egészségügyi szaktevékenységet

ellátó személy)

ellátó személy)

7. Az előzetes nyilatkozatok és a helyszíni szemle alapján megállapítottam, hogy a ……….… (megnevezés) ……………………………..……… (gyári-, azonosító szám) a csapatpróba, próbaüzem végrehajtására alkalmas.


rendszeresítésért felelős aláírása

4. melléklet a 126/2011. (XI. 25.) HM utasításhoz

JEGYZŐKÖNYV

veszélyes munkaeszköz, hadfelszerelési anyag munkavédelmi üzembe helyezését megelőző

munkavédelmi szempontú előzetes vizsgálatáról

1. Munkaeszköz, hadfelszerelési anyag azonosító adatai:

Megnevezése:

Típusa:    Gyártó, forgalmazó:

Azonosítási, gyári száma:

Telepítés, üzemeltetés helye:

Üzemeltető logisztikai felelős:

2. Munkaeszköz, hadfelszerelési anyaggal kapcsolatos követelmények vizsgálata:

2.1.

Üzemeltetési dokumentáció

van

nincs

megjegyzések

2.1.1.

Műszaki leírás

 

 

 

2.1.2

Kezelési (használati) utasítás

 

 

 

2.1.3

Tárolási (szállítási) utasítás

 

 

 

2.1.4

Karbantartási utasítás

 

 

 

2.1.5

Üzembe helyezési utasítás

 

 

 

2.1.6.

Üzemeltetési napló

 

 

 

2.2.

Gyártói megfelelőségi nyilatkozat
(azonosító száma, időpontja)

 

 

2.3.

Megfelelőséget tanúsító egyéb dokumentum (azonosító száma, kiadója, időpontja)

 

 

 

2.4.

Hatósági engedély(ek) (szükség esetén)
(azonosító száma, kiadója, időpontja)

 

 

 

2.5.

Munkahigiénés mérési jegyzőkönyvek
(azonosító száma, kiadója, időpontja)

 

 

 

2.6.

Érintésvédelmi minősítő irat
(azonosító száma, kiadója, időpontja)

 

 

 

2.7.

Kockázatértékelési dokumentáció

 

 

 

2.8. Időszakos, biztonsági felülvizsgálatra vonatkozó követelmények vizsgálata:

–    Felülvizsgálati kötelezettség meghatározása: hatósági felügyelet alá tartozó / jogszabály alapján / gyártói üzemeltetési dokumentáció szerinti* időszakos, biztonsági felülvizsgálat

–    Időszakos, biztonsági felülvizsgálat gyakorisága:

–    Időszakos, biztonsági felülvizsgálat elvégeztetéséért felelős üzemeltető (üzemeltető logisztikai felelős):

–    Időszakos, biztonsági felülvizsgálatot végző szervezet, személy:

3. Munkaeszköz, hadfelszerelési anyag kezelésével kapcsolatos követelmények:

Fsz.

Követelmények

igen

nem

megjegyzések

3.1.

A kezelők kijelölése megtörtént

 

 

 

3.2.

A kezeléshez szükséges képesítési, szakképesítési követelmények meghatározásra kerültek

 

 

 

3.3.

A kezeléshez szükséges képesítési, szakképesítési követelmények biztosítottak

 

 

 

3.4.

A kezelők munkavédelemi oktatása megtörtént:

 

 

 

3.5.

A kezelők munkaköri-, szakmai- alkalmasság vizsgálatai meghatározásra kerültek: eredménye megfelelő

 

 

 

3.6.

A kezelők munkaköri-, szakmai- alkalmasság vizsgálatai: eredménye megfelelő

 

 

 

3.7.

Biztosítottak a kezeléshez szükséges tárgyi feltételek, megfelelő védőeszközök:

 

 

 

4. Az üzemeltetés (munkakörnyezetével) kapcsolatos követelmények:

4.1.

Mechanikai veszélyek elleni védelem

biztosított

nem biztosított

4.2.

Biztonsági és egészségvédelmi jelzések megléte, megfelelősége

biztosított

nem biztosított

4.3.

Biztonságos kezelés és karbantarthatóság feltétele

biztosított

nem biztosított

4.4.

Veszélyek és ártalmak elleni védelem

biztosított

nem biztosított

4.5.

A 3/2002. EüMr. szerinti követelmények kielégítése

biztosított

nem biztosított

4.6.

Az üzemszerű működés során fellépő veszélyek elleni védelem

biztosított

nem biztosított

5. Az üzembe helyezés hatályára vonatkozó javaslat:


A munkavédelmi szempontú előzetes vizsgálat alapján a munkaeszköz, hadfelszerelési anyag * MEGFELEL / NEM FELEL MEG* az egészséget nem veszélyeztető munkavégzés, üzemeltetés követelményeinek, ezért a munkavédelmi üzembe helyezés elrendelését próba jelleggel:….nap (max. 180 nap)/ végleges jelleggel* javaslom / nem javaslom* indoklás:

aláírás

aláírás

(munkabiztonsági szaktevékenységet

(munka-egészségügyi szaktevékenységet

ellátó személy)

ellátó személy)

5. melléklet a 126/2011. (XI. 25.) HM utasításhoz

JEGYZŐKÖNYV

nem veszélyes munkaeszköz, hadfelszerelési anyag munkavédelmi üzembe helyezését

megelőző munkavédelmi szempontú előzetes vizsgálatáról

1. Munkaeszköz, hadfelszerelési anyag azonosító adatai:

Megnevezése:

Típusa:    Gyártó, forgalmazó:

Azonosítási, gyári száma:

Telepítés, üzemeltetés helye:

Üzemeltető logisztikai felelős:

2. Munkaeszköz, hadfelszerelési anyaggal kapcsolatos követelmények vizsgálata:

2.1.

Üzemeltetési dokumentáció

van

nincs

megjegyzések

2.1.1.

Műszaki leírás

 

 

 

2.1.2

Kezelési (használati) utasítás

 

 

 

2.1.3

Tárolási (szállítási) utasítás

 

 

 

2.1.4

Karbantartási utasítás

 

 

 

2.1.5

Üzembe helyezési utasítás

 

 

 

2.1.6.

Üzemeltetési napló

 

 

 

2.2.

Gyártói megfelelőségi nyilatkozat
(azonosító száma, időpontja)

 

 

2.3.

Megfelelőséget tanúsító egyéb dokumentum (azonosító száma, kiadója, időpontja)

 

 

 

2.4.

Hatósági engedély(ek) (szükség esetén)
(azonosító száma, kiadója, időpontja)

 

 

 

2.5.

Munkahigiénés mérési jegyzőkönyvek
(azonosító száma, kiadója, időpontja)

 

 

 

2.6.

Érintésvédelmi minősítő irat
(azonosító száma, kiadója, időpontja)

 

 

 

2.7.

Kockázatértékelési dokumentáció

 

 

 

2.8. Időszakos ellenőrző felülvizsgálatra vonatkozó követelmények vizsgálata:

– Időszakos ellenőrző felülvizsgálat gyakorisága:

– Időszakos ellenőrző felülvizsgálat elvégeztetéséért felelős üzemeltető (logisztikai szakág):

– Időszakos ellenőrző felülvizsgálatot végző szervezet, személy:

3. Munkaeszköz, hadfelszerelési anyag kezelésével kapcsolatos követelmények:

Fsz.

Követelmények

igen

nem

megjegyzések

3.1.

A kezelők kijelölése megtörtént

 

 

 

3.2.

A kezeléshez szükséges képesítési, szakképesítési követelmények meghatározásra kerültek

 

 

 

3.3.

A kezeléshez szükséges képesítési, szakképesítési követelmények biztosítottak

 

 

 

3.4.

A kezelők munkavédelemi oktatása megtörtént:

 

 

 

3.5.

A kezelők munkaköri-, szakmai- alkalmasság vizsgálatai meghatározásra kerültek eredménye megfelelő

 

 

 

3.6.

A kezelők munkaköri-, szakmai- alkalmasság vizsgálatai eredménye megfelelő:

 

 

 

3.7.

Biztosítottak a kezeléshez szükséges tárgyi feltételek, megfelelő védőeszközök:

 

 

 

4. Az üzemeltetés (munkakörnyezetével) kapcsolatos követelmények:

4.1.

Mechanikai veszélyek elleni védelem

biztosított

nem biztosított

4.2.

Biztonsági és egészségvédelmi jelzések megléte, megfelelősége

biztosított

nem biztosított

4.3.

Biztonságos kezelés és karbantarthatóság feltétele

biztosított

nem biztosított

4.4.

Veszélyek és ártalmak elleni védelem

biztosított

nem biztosított

4.5.

A 3/2002. EüMr. szerinti követelmények kielégítése

biztosított

nem biztosított

4.6.

Az üzemszerű működés során fellépő veszélyek elleni védelem

biztosított

nem biztosított

5. Az Mvt. 87. § 11. pontja alapján javasolom a munkaeszközt az üzembe helyezésekor veszélyesnek minősíteni: nem / igen *

6. Az üzembe helyezés hatályára vonatkozóan javaslat:


A munkavédelmi szempontú előzetes vizsgálat alapján a munkaeszköz, hadfelszerelési anyag* MEGFELEL / NEM FELEL MEG* az egészséget nem veszélyeztető munkavégzés, üzemeltetés követelményeinek, ezért a munkavédelmi üzembe helyezés elrendelését próba jelleggel:….nap (max. 180 nap)/ végleges jelleggel* javaslom / nem javaslom* indoklás:

aláírás

aláírás

(munkabiztonsági szaktevékenységet

(munka-egészségügyi szaktevékenységet

ellátó személy)

ellátó személy)

6. melléklet a 126/2011. (XI. 25.) HM utasításhoz


NYILATKOZAT
munkavédelmi üzembe helyezés elrendeléséről

Én ……………………………………… (név, rendfokozat) a …………………………………………… (honvédelmi szervezet megnevezése) állományilletékes parancsnoka (a továbbiakban: munkáltató) – a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény 21. §-a, valamint a Magyar Honvédségre, illetve a katonai nemzetbiztonsági szolgálatokra vonatkozó eltérő munkavédelmi követelményekről, eljárási szabályokról szóló 1/2009. (I. 30.) HM rendelet 12. §-a alapján – az alábbiakban meghatározott létesítmény / munkahely / technológia / munkaeszköz / hadfelszerelési anyag* munkavédelmi szempontú előzetes vizsgálatát – a munkabiztonsági és munka-egészségügyi szaktevékenységért felelős személyekkel – elvégeztettem.

A munkavédelmi szempontú előzetes vizsgálatról készült ………………………… (nyt. számú) jegyzőkönyv alapján megállapítottam, hogy a ………………………… (megnevezés) – a veszélyesnek / nem veszélyesnek* minősül.
Létesítmény / munkahely / technológia / munkaeszköz / hadfelszerelési anyag* kielégíti az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményeit, továbbá az üzemeltetéséhez szükséges feltételek teljes körűen biztosítottak.

Üzemeltetésre vonatkozó adatok:

– az üzemeltetés helye:     
– címe:     
– üzemeltetésért felelős (logisztikai szakterület):
– használatra, kezelésre kijelölt alegység, személyi állomány, személy*:
– felülvizsgálati követelmény: időszakos (biztonsági) felülvizsgálat, ellenőrző (időszakos) felülvizsgálat, elvégzésért felelős személy, szervezet, gyakorisága
– a létesítmény / munkahely / technológia / munkaeszköz / hadfelszerelési anyag* megnevezése:     
– típusa: ………………………… – gyári száma (azonosítója): ………………………… – gyártója:     
– gyártó megfelelőségi nyilatkozat azonosító száma: ……………………………………
– a megfelelőséget igazoló egyéb dokumentum (tanúsítvány) azonosító száma: …………………
– kiadója: ………………………………, érvényessége: ………………………………
– hatósági engedély azonosító száma: ………………………… kiadója: ……………………, érvényessége:     

A fentiekre tekintettel elrendelem a ………………………… (megnevezés) próba jellegű* ……… nap (max. 180 nap) / végleges* üzembe helyezését.


Dátum

P. H.
munkáltató aláírása

7. melléklet a 126/2011. (XI. 25.) HM utasításhoz

JEGYZŐKÖNYV
munkaeszköz, hadfelszerelési anyag ellenőrző, időszakos ellenőrző felülvizsgálatáról,
illetve soron kívüli ellenőrzéséről

Vizsgálat szükséges*:
–    műszaki okból 30 napot meghaladóan nem végeztek munkát;
–    rendeltetésszerű alkalmazása során baleseti veszélyt jelentő rendellenesség vagy honvédelmi baleset következett be;
–    a munkaeszközön, hadfelszerelési anyagon átalakítást végeztek;
–    nem veszélyes munkaeszköz, hadfelszerelési anyag új munkahelyen történő felállítását követően;
–    az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés feltételeit jelentősen érintő szerelést követően (üzemeltetést megelőzően).

Vizsgálat időpontja:
Megbízott személy neve, beosztása:

Munkaeszköz, hadfelszerelési anyag azonosítása:

– megnevezés/típus:

 

– üzemi azonosító:

 

– gyártó/forgalmazó:

 

– telepítési, vagy használati hely:


Vizsgálatnál figyelembe vett dokumentum (pl. mérési, felülvizsgálati jegyzőkönyv):

Felülvizsgálat módja:

– szemrevételezés

 

– működési próba

 

– műszeres vizsgálat


Ellenőrzés alapja (pl. jogszabály, szabvány, üzemeltetési dokumentáció):

Vizsgálat megállapításai (hiányosságok, rögzítése):


Dátum
megbízott személy aláírása


______________
* megfelelő sort aláhúzni



Megtett intézkedések:

Munkaeszköz, hadfelszerelési anyag az egészséges és biztonságos munkavégzés feltételeinek

megfelel     nem felel meg**

Megjegyzés:

Dátum
megbízott személy aláírása



_____________
** csak a hiányosságok kijavítása után vehető használatba

8. melléklet a 126/2011. (XI. 25.) HM utasításhoz

FELÜLVIZSGÁLATI LAP
villamos kéziszerszám időszakos ellenőrző felülvizsgálatára (szerelői ellenőrzésére)


Elektromos gép, berendezés, készülék megnevezése:
Típusa:    gyártási (vagy leltári szám):    Gyártási év:


Felülvizsgálat szemrevételezéssel, működési próbával vagy műszeres vizsgálattal

 

Igen

Nem

Gép, készülék, berendezés azonosítható:

Használati utasítással rendelkezik:

Kettős szigetelésű:

Érintésvédelmi törpefeszültségű:

 

 

Védővezetős érintésvédelmű:

Csatlakozó villa ép:

Csatlakozó vezeték sérülésmentes:

Érintésvédelem megfelelő:

Burkolat ép:

Kezelőszervek működése megfelelő:

Veszélyes tér burkolata vagy reteszelése megfelelő:

Szerkezeti elemek rögzítése megfelelő:


Rendellenesség, hiba leírása:


Rendellenesség, hiba megszüntetésére tett intézkedések:


Felülvizsgálat eredménye:    Megfelelő/Nem megfelelő*



Dátum
felülvizsgálatot végezte

9. melléklet a 126/2011. (XI. 25.) HM utasításhoz

AZ EGYÉNI ÉS KATONAI VÉDŐESZKÖZ ELLÁTÁSI TERV (EVET) LEGSZÜKSÉGESEBB TARTALMI KÖVETELMÉNYEI

Az Egyéni- és Katonai Védőeszköz Ellátási Tervnek (EVET) legalább tartalmaznia kell az alábbi, beszerzéshez, tervezéshez szükséges információkat:

A BESZERZÉSHEZ SZÜKSÉGES (TERVEZÉSI) INFORMÁCIÓK:
– Munkakör (az adott munkakör melyre védőeszköz ellátása előírt)
– Munkafolyamat/technológia (az a munkafolyamat/technológia, mely végzése/alkalmazása védőeszköz viseléséhez kötött)
– Munkaeszköz/technológia/anyag típus (az a munkaeszköz/anyag típus mely használata védőeszköz viseléséhez kötött)
– Azonosított kockázat jellege (az azonosított kockázat/veszélyforrás, amely a védőeszköz használatát indokolja)
– Azonosított kockázat mértéke/gyakorisága (az azonosított kockázat meghatározott/mért értéke, vagy bizonyos kockázatok esetén a gyakoriság, amelyhez a védőeszköz védelmi szintje meghatározható)
– Védendő testrész megnevezése (a védelem iránya)
– Védőeszköz megnevezése (pl. fültok, füldugó, védőkesztyű stb.)
– Védőeszköz kategóriája (1., 2. vagy 3. az egyéni védőeszközök követelményeiről és megfelelőségének tanúsításáról szóló jogszabály 4. §-a alapján)
– Védelmi szint (a védelmi képesség, a védelmi osztály és védelmi fokozat együttes figyelembevételével az adott kockázat csökkentése, kiküszöbölése biztosításához meghatározott jellemző paraméter)
– Védőeszközre vonatkozó szabványok
– Jelkép (a védőeszköz védelmi szintjének értelmezését elősegítő ábrázolás az alkalmazott szabvány szerint)
– Minimálisan biztosítandó mennyiség (az adott munkakörre, tevékenységhez minimálisan előírt mennyiségű egyéni védőeszköz, figyelemmel a munkakör munkafolyamataira, munkaeszközeire és felhasznált anyagaira, illetve a védőeszköz vagy bizonyos alkotóelemeinek elhasználódási idejére vagy határidejére).

10. melléklet a 126/2011. (XI. 25.) HM utasításhoz

AZ EGYÉNI ÉS KATONAI VÉDŐESZKÖZ ELLÁTÁSI TERV (EVET) LEGSZÜKSÉGESEBB TARTALMI KÖVETELMÉNYEI

A HASZNÁLATRA VONATKOZÓ ELŐÍRÁSOK:
– Alkalmazott védőeszköz típusa (a rendelkezésre álló védőeszköz pontos gyártmánya, típusa)
– Védőeszköz vagy bizonyos alkotóelemeinek elhasználódási ideje vagy használhatóságának határideje (a védőeszköz – az egyéni védőeszközök követelményeiről és megfelelőségének tanúsításáról szóló jogszabály szerinti – tájékoztatójában [a továbbiakban: gyártói tájékoztató] meghatározott időtartam, vagy határidő)
– Viselhetőség, használhatóság időtartama (a védőeszköz gyártói tájékoztatójában meghatározott viselhetőségi, használhatósági időtartam)
– A védőeszköz használatával járó egyéb előírások (a gyártói tájékoztatóban meghatározott egyéb vonatkozó előírások, pl. a védőeszköz ellenőrzése, tárolása, cseréje, karbantartása, az elhasználódott védőeszköz veszélyes hulladékként történő kezelése, időszakos felülvizsgálati kötelezettség)
– A foglalkozás-egészségügyi szolgálat által meghatározott – a védőeszköz használatával, viselésével kapcsolatos – információk, kiegészítések.
1

A 3. § (3) bekezdése a 90/2012. (XII. 29.) HM utasítás 42. §-a szerint módosított szöveg.

2

A 43. § (3) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

*

a megfelelő rész aláhúzandó

*

a megfelelő rész aláhúzandó

*

a megfelelő rész aláhúzandó

*:

Megfelelő rész aláhúzandó

*

Felülvizsgálat megállapítása aláhúzandó!

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére