• Tartalom

1252/2011. (VII. 21.) Korm. határozat

1252/2011. (VII. 21.) Korm. határozat

a 2011 májusában bekövetkezett fagykárok enyhítését szolgáló intézkedésekről1

2011.12.23.

A Kormány egyetért azzal, hogy

1. a) a 2011. májusi fagykár következtében ültetvényeikben 70%-os vagy azt meghaladó mértékű kárt szenvedett, a Szerződés 87. és 88. cikke alkalmazásában a támogatások bizonyos fajtáinak a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánításáról szóló, 2008. augusztus 6-i 800/2008/EK bizottsági rendelet (a továbbiakban: 800/2008/EK bizottsági rendelet) I. mellékletében meghatározott KKV kritériumoknak megfelelő, mezőgazdasági termékek elsődleges előállításával foglalkozó vállalkozások, mezőgazdasági őstermelők, családi gazdálkodók, ezen tevékenységük vonatkozásában, egyszeri vissza nem térítendő támogatásban részesüljenek; a támogatás az EK-Szerződés 87. és 88. cikkének a mezőgazdasági termelőágazatban nyújtott csekély összegű (de minimis) támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2007. december 20-i 1535/2007/EK bizottsági rendelet szerint de minimis támogatásként kerül folyósításra;

b) a támogatás forrása a központi költségvetési szervek és a társadalombiztosítási költségvetési szervek 2010. évi kötelezettségvállalással nem terhelt maradványának felhasználásáról szóló 1216/2011. (VI. 28.) Korm. határozat 1. számú mellékletében a Vidékfejlesztési Minisztérium fejezetében megadott, a további intézkedésig fel nem használható 1270 millió forint maradvány összeg, a támogatási forrás átcsoportosítását e határozat 1. melléklete szerint kell végrehajtani;

Felelős: vidékfejlesztési miniszter

nemzetgazdasági miniszter

Határidő: 2011. szeptember 15.

2. a)2 az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: MFB Zrt.) a Magyar Fejlesztési Bankról szóló 2001. évi XX. törvény 4. § (4) bekezdés második mondata értelmében a kormányhatározatban megjelölt feladatok teljesítésének elsőbbséget biztosítva, 8 milliárd forint keretösszeggel meghirdesse az MFB Fagykár 2011. Forgóeszköz Hitelprogramot (a továbbiakban: Hitelprogram), amelyben azon, a 800/2008/EK bizottsági rendelet I. mellékletében meghatározott KKV kritériumoknak megfelelő, mezőgazdasági termékek elsődleges előállításával foglalkozó vállalkozás, mezőgazdasági őstermelő, családi gazdálkodó vehet részt, aki ezen tevékenysége vonatkozásában a 2011. évi tavaszi fagyok következtében az ültetvényeiben elszenvedett fagykárát a jogszabályoknak megfelelő módon igazolja;

– a hitel a mezőgazdasági termeléshez szükséges forgóeszköz beszerzésére, működési költség finanszírozására fordítható,

– a hitel éven belüli és éven túli lejáratú, mezőgazdasági célú hitel kiváltására is felhasználható,

– a hitelt az MFB Zrt. közvetítői hálózat igénybevétele mellett nyújtja,

– a hitel összege a károsodás mértékével arányosan kerül meghatározásra, 100%-os károsodás esetén 1600 ezer forint/ha, hitelfelvevőnként maximum 10 millió forint, a minimális hitelösszeg 500 ezer forint,

– a hitel futamideje maximum 20 év, azon belül 3 év tőketörlesztési türelmi idővel,

– a hitelt az MFB Zrt. az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány 80%-os mértékű készfizető kezességvállalása mellett nyújtja, amely mellé az MFB Zrt. további bankári biztosítékot kérhet,

– a hitel a hitelfelvevő számára banki kamat- és költségmentesen (beleértve a hitelnyújtással kapcsolatban esetlegesen felmerülő értékbecslés, közokiratba foglalás, zálogbejegyzés stb. költségeit) kerül nyújtásra (kamat- és költségmentes hitelnyújtásként értelmezve a 100%-os kamat- és költségtámogatással nyújtott hitelt is) azzal, hogy az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány kapcsolódó kezességvállalási díja a hitelfelvevőt terheli,

– a kamatmentességből, költségmentességből, kedvezményes kezességvállalási díjból származó támogatás nyújtására a Szerződés 87. és 88. cikkének a mezőgazdasági termékek előállításával foglalkozó kis- és középvállalkozásoknak nyújtott állami támogatásokra történő alkalmazásáról és a 70/2001/EK rendelet módosításáról szóló, 2006. december 15-i 1857/2006/EK bizottsági rendelet (a továbbiakban: 1857/2006/EK bizottsági rendelet) 11. cikke alapján kerül sor azzal, hogy a kifizethető támogatást 50%-kal csökkenteni kell az olyan mezőgazdasági termelők esetében, akik nem kötöttek biztosítást az éves átlagtermésük, vagy a termeléssel összefüggő hozamértékük legalább 50%-ára;

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

vidékfejlesztési miniszter

Határidő: 2011. december 31.

b) a Hitelprogram finanszírozásához az MFB Zrt. által forrásszerzés céljából felvett, euróban meghatározott éven túli lejáratú hitelekhez és kölcsönökhöz, valamint kibocsátott kötvényekhez kapcsolódóan 8 milliárd forint mértékig a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvény 47. §-ának (3) bekezdésében meghatározott keret terhére a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény 5. §-ának (2) bekezdése alapján a nemzetgazdasági miniszter az MFB Zrt.-vel árfolyam-fedezeti megállapodást kössön; a Hitelprogram futamideje az árfolyam-fedezeti megállapodás szempontjából 21 év; az árfolyam-fedezeti megállapodás jelen határozat hatálybalépésének napján a Magyar Nemzeti Bank által közölt, hivatalos HUF/EUR devizaárfolyamon átszámított devizaösszegre vonatkozik;

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

nemzetgazdasági miniszter

Határidő: 2011. december 31.

c)3 a hitelhez 100%-os, az a) pont szerinti kamat- és költségtámogatás kapcsolódik, amelynek forrása a XII. Vidékfejlesztési Minisztérium 20/5/8 Folyó kiadások és jövedelem-támogatások előirányzata azzal, hogy a szükséges forrásokat az ezen előirányzatot terhelő egyéb kiadásokon felül kell biztosítani;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

nemzeti fejlesztési miniszter

vidékfejlesztési miniszter

Határidő: folyamatos

3. a nemzeti agrárkár-enyhítési rendszerről és a kárenyhítési hozzájárulásról szóló 2008. évi CI. törvény szerinti nemzeti agrárkár-enyhítési rendszer, valamint a fenti intézkedéscsomag részeként olyan szabályozás kerüljön kialakításra, amely biztosítja, hogy az 1857/2006/EK bizottsági rendelet 11. cikk (2) bekezdésében foglaltak szerint egy kedvezményezett és ugyanazon elszámolható költség vonatkozásában a támogatási intenzitás ne haladhassa meg a kedvezőtlen éghajlati jelenségek miatt bekövetkezett jövedelemcsökkenés 80%-át, illetve kedvezőtlen adottságú területek esetében a 90%-át.

Felelős: vidékfejlesztési miniszter

Határidő: 2011. november 30.

4. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

1. melléklet az 1252/2011. (VII. 21.) Korm. határozathoz


XII. Vidékfejlesztési Minisztérium

ADATLAP A KÖLTSÉGVETÉSI ELŐIRÁNYZATOK MÓDOSÍTÁSÁRA*
a Kormány hatáskörében

Költségvetési év: 2011.

Ezer forintban

Fejezet-
szám

Cím-
szám

Al-
cím-
szám

Jog-
cím-
csop.-
szám

Jog-
cím-
szám

Elő-
ir.-
cso-
port-
szám

Ki-
emelt
elő-
ir.-
szám

Feje-
zet-
név

Cím-
név

Al-
cím-
név

Jog-
cím-
csop.-
név

Jog-
cím-
név

Elő-
ir.-
csop.-
név

Kiemelt előirányzat neve

Átcsopor-
tosítás
(+/–)

XII.

 

 

 

 

 

 

Vidékfejlesztési Minisztérium

 

 

1

 

 

 

 

 

 

Vidékfejlesztési Minisztérium Igazgatása

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú kiadások

–17 814

 

14

 

 

 

 

 

 

Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú kiadások

–1 000

 

20

 

 

 

 

 

 

Fejezeti kezelésű előirányzatok

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

Beruházás

 

 

 

 

7

 

 

 

 

 

 

Vízkárelhárítás

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

Vízkárelháírtási művek fejlesztési és állagmegóvási feladatai

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

 

Felhalmozási költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási kiadások

–75

 

 

 

9

 

 

 

 

 

 

Balatoni regionális viziközműhálózat fejlesztése

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

 

Felhalmozási költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási kiadások

–5 562

 

 

 

19

 

 

 

 

 

 

EU Víz Keretirányelv végrahajtásának feladatai

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú kiadások

–17 245

 

 

 

20

 

 

 

 

 

 

Ivóvíz-minőség javító program

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

 

Felhalmozási költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási kiadások

–1

 

 

2

 

 

 

 

 

 

Környezetvédelmi célelőirányzatok

 

 

 

 

11

 

 

 

 

 

 

Hulladék-kezelési és gazdálkodási feldatok

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú kiadások

–20 449

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

 

Felhalmozási költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási kiadások

–19 051

 

 

 

12

 

 

 

 

 

 

Gazdálkodó szervezetek által befizetett termékdíj-visszaigénylés kifizetése

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú kiadások

–411 742

 

 

 

14

 

 

 

 

 

 

Állami feladatok költséghatékony átvállalása az NKP megvalósításában

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú kiadások

–4 060

 

 

 

16

 

 

 

 

 

 

Az illegális hulladék-elhelyezés felszámolásának feladatai

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú kiadások

–294

 

 

 

30

 

 

 

 

 

 

Környezetvédelemmel kapcsolatos fejlesztések

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú kiadások

–965

 

 

 

31

 

 

 

 

 

 

Társadalmi szervezetek támogatása

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú kiadások

–70

 

 

 

33

 

 

 

 

 

 

2007–2013 közötti nagy projektek előkészítése

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

 

Felhalmozási költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási kiadások

–1 867

 

 

 

35

 

 

 

 

 

 

Egyéb szervezetek feladataira

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú kiadások

–1 620

 

 

 

37

 

 

 

 

 

 

Madárvédelmi és élőhelyvédelmi irányelvnek megfelelő monitorozás és területkezelés előkészítése

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

 

Felhalmozási költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási kiadások

–492

 

 

 

39

 

 

 

 

 

 

Környezetvédelmi- és vízügyi célelőirányzat

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú kiadások

–83 923

 

 

3

 

 

 

 

 

 

Agrár célelőirányzatok

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

 

Magán és egyéb jogi személyek kártérítése

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú kiadások

–7 738

 

 

 

8

 

 

 

 

 

 

Ágazati szakmai szervezetek és képviseletek támogatása

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú kiadások

–67

 

 

 

13

 

 

 

 

 

 

Osztatlan földtulajdon kimérésének költségei

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú kiadások

–1

 

 

 

15

 

 

 

 

 

 

Intézményi feladatok támogatása

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú kiadások

–38

 

 

 

10

 

 

 

 

 

 

Parlagfű elleni védekezés

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

Parlagfű elleni közérdekű védekezés végrehajtásának támogatása

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú kiadások

–47 011

 

 

 

26

 

 

 

 

 

 

Szakigazgatási hivatalok maradványának rendezése

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú kiadások

–81 507

 

 

 

27

 

 

 

 

 

 

Földhivatalok maradványának rendezése

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú kiadások

–303 400

 

 

4

 

 

 

 

 

 

Uniós programok kiegészítő támogatása

 

 

 

 

10

 

 

 

 

 

 

Uniós Programok ÁFA fedezete

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú kiadások

–118 375

 

 

5

 

 

 

 

 

 

Nemzeti támogatások

 

 

 

 

8

 

 

 

 

 

 

Folyó kiadások és jövedelem-támogatások

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

4

 

 

 

 

 

 

Előző évi működési célú előirányzat-maradvány átvétel

1 270 057

 

 

8

 

 

 

 

 

 

PHARE programok és az átmeneti támogatás programjai

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

 

Átmeneti támogatással megvalósuló programok

 

 

 

 

 

7

 

 

 

 

 

 

FVM megyei földművelésügyi hivatalainak felkészítése KAP feladatokra

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú kiadások

-395

 

 

10

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

 

Termőföldvédelem támogatása

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú kiadások

–5 175

 

 

13

 

 

 

 

 

 

EU tagságból eredő feladatok

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú kiadások

–110 372

 

 

15

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Nemzeti Vidékfejlesztési Terv I.

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

 

Felhalmozási költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási kiadások

–9 748

1

A határozatot az 1046/2015. (II. 11.) Korm. határozat 2. pontja hatályon kívül helyezte 2015. február 12. napjával. Alkalmazására lásd e hatályon kívül helyező határozat 3. pontját.

2

A 2. pont a) alpontja az 1465/2011. (XII. 22.) Korm. határozat 1. pontjával megállapított szöveg.

3

A 2. pont c) alpontja az 1465/2011. (XII. 22.) Korm. határozat 2. pontjával megállapított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére