• Tartalom

12/2011. (IV. 15.) KüM utasítás

12/2011. (IV. 15.) KüM utasítás

a Külügyminisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 14/2010. (X. 29.) KüM utasítás módosításáról1

2011.04.16.

A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 60. § (2) bekezdésében meghatározott hatáskörömben eljárva, figyelemmel a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (2) bekezdésére – a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter jóváhagyásával – a következő utasítást adom ki:

1. § (1) A Külügyminisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 14/2010. (X. 29.) KüM utasítás Mellékletének (a továbbiakban: Szabályzat) 1. § (5) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Jelen utasítás alkalmazásában)

b) külképviselet: a Magyar Köztársaság diplomáciai képviselete, konzuli képviselete, a nemzetközi szervezet mellett működő állandó képviselete, valamint a nemzetközi jog alapján létesített más képviselete,”

(2) A Szabályzat 4. § (2) bekezdés a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A miniszter mint a minisztérium vezetője különösen)

a) meghatározza a minisztérium szervezeti felépítését és működésének főbb szabályait, valamint kiadja a minisztérium működéséhez szükséges utasításokat,”

(3) A Szabályzat 4. § (2) bekezdés f)–j) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A miniszter mint a minisztérium vezetője különösen)

f) dönt a Kormányhoz, valamint a köztársasági elnökhöz címzett előterjesztések tervezeteiről;
g) dönt a főkonzulok kinevezéséről és a kinevezés visszavonásáról;
h) dönt a tiszteletbeli konzuli megbízásokról és azok visszavonásáról;
i) dönt a kitüntetési javaslatok jóváhagyásáról és az általa alapított kitüntetések adományozásáról;
j) dönt a Kormány által a minisztérium rendelkezésére bocsátott humanitárius segélyezési keret felhasználásáról;”

2. § A Szabályzat 17. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Az EU-ügyekért felelős államtitkár irányítja
a) az Európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkár és
b) az EU ágazati politikákért felelős helyettes államtitkár tevékenységét.”

3. § A Szabályzat 19. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

19. § Az EU ügyekért felelős államtitkárt – ha nem a minisztert helyettesítő jogkörében jár el – akadályozatása esetén az Európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkár és az EU ágazati politikákért felelős helyettes államtitkár helyettesíti.”

4. § A Szabályzat 22. § e) pontja helyébe a következő rendelkezés lép, egyidejűleg a § a következő f) ponttal egészül ki:

(A minisztériumban)

e) az Európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkár (európai igazgató)
f) az EU ágazati politikákért felelős helyettes államtitkár”

5. § A Szabályzat a következő alcímmel és a következő 37/A. § és 37/B. §-sal egészül ki:


„8.3.2. Az EU ágazati politikákért felelős helyettes államtitkár

37/A. § (1) Az EU ágazati politikákért felelős helyettes államtitkár
a) képviseli a Kormányt az Európai Unió intézményei előtt, a tagállamok és harmadik országok irányában;
b) koordinálja a Kormány Európa-politikájának előkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatokat;
(2) Az EU ágazati politikákért felelős helyettes államtitkár irányítja
a) az EU Belső Piaci és Jogi Főosztály vezetőjének tevékenységét,
b) az EU Ágazati Politikák Főosztálya vezetőjének tevékenységét.
37/B. § (1) Az EU ágazati politikákért felelős helyettes államtitkárt akadályozatása esetén a közvetlen irányítása alá tartozó titkárságvezető helyettesíti.
(2) Az EU ágazati politikákért felelős helyettes államtitkár munkájának és feladatainak ellátása érdekében titkárság működik.”

6. § A Szabályzat 40. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A minisztériumban működő miniszteri biztosok tevékenységének az ellátása érdekében – ha a kinevezésükre vonatkozó miniszteri utasítás így rendelkezik – titkárság működik.”

A Szabályzat 41. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

41. § A minisztériumban működő miniszteri biztosokat a 10. számú függelék tartalmazza.”

7. § A Szabályzat 44. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(6) Az önálló szervezeti egység vezetője a felügyeletet gyakorló helyettes államtitkár jóváhagyásával – szükség esetén az érintett szervezeti egységek bevonásával – értékeli a külképviselet munkáját, ahhoz irányelveket adhat ki, továbbá előkészíti az irányítása alá tartozó külképviseletek vezetőinek alaputasításait, szükség esetén azok módosítását és jóváhagyásra előterjeszti a felügyeletet gyakorló helyettes államtitkárnak.”

8. § A Szabályzat 45. § (1) bekezdés a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Az önálló szervezeti egység vezetőjének a helyettese)

a) az önálló szervezeti egység ügyrendjében meghatározottak, valamint az önálló szervezeti egység vezetőjének utasítása szerint helyettesíti az önálló szervezeti egység vezetőjét,”

9. § A Szabályzat 65. § (2)–(3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A kormánybizottságokban, tárcaközi fórumokon, a társhatóságokkal, az önkormányzatokkal és a társadalmi szervezetekkel való kapcsolatokban a minisztériumot a miniszter, államtitkár, helyettes államtitkár, valamint – a szakterületüket érintő kérdésekben, illetve a miniszter, államtitkár vagy helyettes államtitkár megbízása alapján – az erre írásban felhatalmazott vezető képviseli. A felhatalmazás egy eredeti példányát nyilvántartás céljából meg kell küldeni a Jogi és Közigazgatási Főosztálynak.
(3) A minisztériumnak a bíróságok és a hatóságok előtti jogi képviseletét a jogi képviseletért felelős szervezeti egység – Jogi és Közigazgatási Főosztály – e feladattal megbízott kormánytisztviselői látják el. Az ügy sajátosságára tekintettel a miniszter vagy a közigazgatási államtitkár a minisztérium perbeli képviseletére ügyvédi irodának is adhat megbízást.”

10. § A Szabályzat 68. § (2)–(4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép, egyidejűleg a § a következő (5) bekezdéssel egészül ki:

„(2) A külképviseletek jogállását, feladat- és hatáskörét általános jelleggel a nemzetközi jog és belső jog normái, nemzetközi szerződések, jogszabályok, az állami irányítás egyéb jogi eszközei és a közjogi szervezetszabályozó eszközök határozzák meg.
(3) A külképviseletek a minisztérium önálló szervezeti egységei. A külképviseletek tevékenységét a képviseletvezető irányítja. A képviseletvezető feladatait osztályvezetői munkakörben látja el.
(4) Az egyes külképviseletek különös feladat- és hatáskörét, szervezeti felépítését – a külképviseletet irányító területi főosztály vezetőjének írásbeli javaslatára – a felügyeletet gyakorló helyettes államtitkár határozza meg.
(5) A külképviseletek irányítását a területet felügyelő helyettes államtitkár a külképviselet általános irányítását és felügyeletét gyakorló területi főosztály vezetője útján látja el.”

11. § A Szabályzat 71. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A (2) bekezdés alkalmazásának nincs helye, ha nemzetközi szerződés, nemzetközi szokásjogi szabály, jogszabály, az állami irányítás egyéb jogi eszköze és a közjogi szervezetszabályozó eszköz, protokolláris norma vagy a fogadó állam joga a külképviselet vezetőjének személyes eljárását írja elő.”

12. § A Szabályzat 75. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A külképviseletek általános irányítását és felügyeletét a szervezeti egységek a 3. számú függelékben meghatározott hatásköri megosztás szerint végzik.”

13. § A Szabályzat 76–77. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

76. § (1) A miniszter a Szabályzat hatálybalépését követő 60 napon belül kiadja
a) a minisztérium házirendjét,
b) személyügyi szabályzatot,
c) az irat- és adatkezelési szabályzatot,
d) a gazdálkodási keretszabályzatot,
e) a döntésértékelési szabályzatot, valamint
f) az ellenőrzési szabályzatot.
(2) Az (1) bekezdésben szereplő szabályzatokon túl a miniszter további szabályzatok kiadásáról is rendelkezhet.
77. § (1) Az önálló szervezeti egység vezetője jelen utasítás végrehajtására, így különösen az egyes osztályok feladatkörének meghatározására a Szabályzat hatálybalépésétől számított 30 napon belül ügyrendet készít.
(2) Az ügyrendet az önálló szervezeti egység vezetőjének javaslatára az önálló szervezeti egység vezetőjének tevékenységét irányító állami vezető írja alá, majd az ügyrendet jóváhagyásra a közigazgatási államtitkár elé terjeszti.”

14. § A Szabályzat 2. számú függelékének (a továbbiakban: 2. számú függelék) 8.1.1.6. pont b) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:

b) A Protokoll Főosztály funkcionális feladatai körében
1. ellátja az államfő, valamint a Minisztérium vezetői hivatalos külföldi utazásaival, továbbá az előbbiek által Magyarországra meghívott külföldi személyiségek és küldöttségek tartózkodásával kapcsolatos, reá vonatkozó protokolláris és szervezési feladatokat;
2. a Miniszterelnökséggel együttműködve ellátja a kormányfő, a miniszterelnök-helyettesek (ebben a minőségben megvalósított) hivatalos külföldi utazásaival, továbbá az előbbiek által Magyarországra meghívott külföldi személyiségek és küldöttségek tartózkodásával kapcsolatos, reá vonatkozó protokolláris és szervezési feladatokat;
3. a nemzeti és állami ünnepségek, valamint kiemelt fontosságú rendezvények szervezésével kapcsolatban előkészíti, és lebonyolítja a számára előírt feladatokat;
4. közreműködik a Minisztérium és más szervek, valamint a Magyarországon működő diplomáciai és más képviseletek közötti érintkezésben, segítséget nyújt a képviseletek zavartalan működésének biztosításához;
5. javaslatot tesz az állami rendezvények egységes protokoll gyakorlatára és szertartásrendjére, valamint a hivatalos protokoll listára, állást foglal az állami protokollal összefüggő szertartásrend és rangsorolás kérdéseiben;
6. ellátja az állami kitüntetésekkel kapcsolatos, számára előírt feladatokat;
7. diplomáciai protokolláris ügyekben ellátja a szaktanácsadói feladatokat és közreműködik a kihelyezésre kerülők felkészítésében;
8. gondoskodik az állami protokoll feladatok ellátására (továbbá az EU-elnökség ideje alatt az EU-Elnökségi Rendezvényszervezési Főosztály felügyelete alatt) üzemeltetett, ágazati célú gépjárművek beszerzéséről, üzemeltetéséről és értékesítéséről, a kapcsolódó dokumentáció elkészítéséről;
9. a KüM és a Miniszterelnökség között létrejött megállapodásban rögzítettek szerint ellátja a miniszterelnök, a miniszterelnök-helyettesek hasonló funkciójú meghívottja által vezetett külföldi delegációk, valamint a miniszterelnök által egyéb okból magas szintűnek minősített külföldi delegációk érkezésével, magyarországi tartózkodásával és elutazásával kapcsolatos feladatokat, valamint megszervezi a miniszterelnök, a miniszterelnök-helyettesek által (ilyen minőségben) vezetett küldöttség külföldi látogatását, beleértve nevezettek hivatali idejének lejártát követő külföldi protokolláris utazásait;
10. ellátja a köztársasági elnök meghívottja által vezetett külföldi delegációk, valamint az egyéb okból magas szintűnek minősített külföldi delegációk érkezésével, magyarországi tartózkodásával és elutazásával kapcsolatos feladatokat, valamint megszervezi a köztársasági elnök által vezetett küldöttség külföldi látogatását, beleértve nevezettek hivatali idejének lejártát követő külföldi protokolláris utazásait;
11. a Köztársasági Elnöki Hivatal, a Miniszterelnökség és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, illetve a Minisztérium területi főosztályainak felkérésére intézi az állam- és kormányfőkkel való érintkezéssel járó ügyeket;
12. a nemzeti és állami ünnepségek, valamint kiemelkedő fontosságú rendezvények szervezésével kapcsolatban előkészíti és lebonyolítja az Állami Protokollra háruló feladatokat;
13. részt vesz a Diplomáciai Testületnek a legfőbb közjogi méltóságok által vagy jelenlétükben szervezett rendezvények előkészítésében, szervezésében és lebonyolításában;
14. közreműködik a köztársasági elnök és a miniszterelnök újévi üdvözleteinek elkészítésében és kiküldésében;
15. üzemelteti az Ajándékraktárt, az 1. és 2. pontokban meghatározott események kapcsán ellátja az Ajándékraktárt érintő feladatokat, gondoskodik a szükséges ajándékok beszerzéséről, valamint gondoskodik a külképviseletek speciális irodaszer, valamint reprezentációs célú ajándék és ital ellátásáról;
16. ellátja a miniszter és az államtitkárok külföldi látogatásainak, valamint a partnerei magyarországi látogatásainak protokolláris és szervezési teendőit;
17. intézi a Magyarországon rendezendő külügyminiszteri szintű többoldalú tanácskozásokat, illetve a nemzetközi szervezetek magyarországi üléseinek protokolláris és szervezési teendőit;
18. intézi a Minisztérium helyettes államtitkárai külföldi látogatásainak, valamint partnereik látogatásának a Minisztérium protokoll-keretét érintő eseményeit;
19. többoldalú nemzetközi tanácskozás alkalmából – külügyminisztériumi költségviselés esetén – részt vesz a rendezvények szervezésében;
20. előzetes jóváhagyás esetén – segítséget nyújt más minisztériumok, országos hatáskörű szervek rendezvényeinek szervezésében;
21. gondoskodik a Minisztérium protokoll-keretének előírásszerű felhasználásáról, végzi az ezzel kapcsolatos elszámolásokat;
22. végzi az állam- és kormányfői szintű konferenciák szervezésével, valamint egyéb nemzetközi eseményekre meghívott hazai, illetve vendég állam- és kormányfővel, védett vezetőkkel kapcsolatos protokolláris feladatokat;
23. előkészíti és lebonyolítja a nemzeti és állami ünnepségek, valamint egyéb kiemelkedő fontosságú rendezvények Protokoll Főosztályra háruló feladatait;
24. közreműködik a Minisztérium és más szervek, valamint a külképviseletek közötti érintkezésben. Segítséget nyújt a képviseletek zavartalan működésének biztosításához;
25. intézi a Magyar Köztársaságba kijelölt nagykövetek agrément kérését, a katonai attasék és a főkonzulok működési engedélyét;
26. intézi a magyar nagykövetek és katonai attasék agrément kérését, a kinevezendő főkonzulok működési engedélyét, a pátensek, valamint a megbízó- és visszahívólevelek elkészítését;
27. a Budapestre akkreditált nagykövetek részére – együttműködve az Állami Protokoll Osztállyal – megszervezi a megbízólevél átadását, valamint a végleg távozó nagykövetek búcsúlátogatását a köztársasági elnöknél;
28. megszervezi a Budapestre akkreditált nagykövetek hivatalos érkezését, a közjogi méltóságoknál és a Minisztérium felső vezetőinél teendő látogatásait, budapesti, valamint vidéki programjait;
29. a Külképviseleteket jegyzékben, illetve körjegyzékben tájékoztatja mindarról, amit a Minisztérium, illetve a Kormány ezen az úton kíván tudomásukra hozni;
30. folyamatosan ellenőrzi a DT lista adatainak helyességét;
31. a repülőtéri hatóságoknál eljár a repülőtéri belépő és a kormányváró lefoglalása ügyében;
32. összeállítja a napi protokoll körözvényt;
33. intézi és koordinálja a kitüntetési ügyeket;
34. végzi a Magyarországon működő Diplomáciai és Konzuli Testület és a diplomáciai mentességet élvező nemzetközi szervezetek magyarországi képviseletei személyzetének nyilvántartását. Elbírálja és kiadja a személyzet tagjai részére beérkezett igazolvány kérelmeket, a külképviseletek és munkatársaik adó- és illetékmentességét, az általános forgalmi és jövedéki adó visszatérítésre vonatkozó jogosultságát;
35. a Diplomáciai és Konzuli Testület részére végzi a vámmentességi igazolások, behozatali és kiviteli engedélyek kiállítását és az ezzel kapcsolatos ügyintézést. Eljár a Diplomáciai és Konzuli Testület és a külképviseleti alkalmazottak gépkocsi forgalmi rendszám igénylése ügyében;
36. a Nemzetközi Jogi Főosztály állásfoglalása alapján intézi a külföldön működő magyar és Magyarországra akkreditált diplomáciai és konzuli képviseletek személyzetének tagjai és családtagjaik, valamint a nemzetközi szervezetek és tisztviselőik mentességeivel és kiváltságaival összefüggő szabálysértési ügyeket.”

15. § A 2. számú függelék 8.3.1.4. pont d) alpontját követően a következő alcímmel és pontokkal egészül ki:


„8.3.2. Az EU ágazati politikákért felelős helyettes államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységek

8.3.2.2. EU Ágazati Politikák Főosztálya

a) Az EU Ágazati Politikák Főosztálya (rövidítése: EUÁGPOL) az EU ágazati politikákért felelős helyettes államtitkár irányítása alatt működő szakmai főosztály.
b) Az EU Ágazati Politikák Főosztálya koordinációs feladatai körében ellátja
1. az EU mezőgazdasági (közös agrárpolitika, halászat, mezőgazdasági kereskedelem, mezőgazdasági állami támogatások, állat- és növényegészségügy, genetikailag módosított szervezetek, vidékfejlesztés), továbbá
2. az EU infrastrukturális (közlekedés, energetika, nukleáris biztonság, távközlés, információs technológiák, postai szolgáltatások), valamint;
3. az EU környezetvédelmi (éghajlatváltozás, természetvédelem, levegőminőség, hulladékgazdálkodás, talajvédelem, vegyi anyagok, vízpolitika) uniós politikák és szakterületek kormányzati koordinációját.
c) Az EU Ágazati Politikák Főosztálya európai uniós és nemzetközi feladatai körében
1. részt vesz a Mezőgazdasági és Halászati Tanács, a Közlekedési, Távközlési és Energia Tanács, a Környezetvédelmi Tanács, valamint az EU kormányzati részvétellel működő intézményeinek munkájában, így különösen a tanácsi munkacsoportok és szükség szerint az Európai Bizottság mellett működő tagállami részvétellel működő bizottságok ülésein;
2. részt vesz az európai uniós politikák és egyéb szakterületek elemzésében;
3. közreműködik a magyar álláspont kialakításában és annak képviseletében;
4. feladatkörében részt vesz az EKTB szakértői csoportjainak munkájában, előterjesztéseket, tájékoztatókat készít, tájékoztatja a külképviseleteket, valamint javaslatot tesz a külképviseletek utasítására.
d) Az EU Ágazati Politikák Főosztálya funkcionális feladatai körében
1. közreműködik az EU mezőgazdasági és halászati, környezetvédelmi, energiaügyi, közlekedési és távközlési politikájával kapcsolatos kormányzati feladatok elkészítésében, végrehajtásában és ellenőrzésében;
2. az EU mezőgazdasági terület körében ellátja a Minisztérium képviseletét az agrárpiaci rendtartást szabályozó jogszabály alapján működő – döntés-előkészítő és tanácsadó funkcióval felruházott – termékpálya bizottságokban;
3. részt vesz az EU mezőgazdasági és halászati, környezetvédelmi, energiaügyi, közlekedési és távközlési politikájának elemzésében;
4. biztosítja a tárgyalási álláspontok tartalmi összhangját, részt vesz azok kialakításában és közreműködik a magyar érdekek érvényesítésében.

8.3.2.3. EU Belső Piaci és Jogi Főosztály

a) Az EU Belső Piaci és Jogi Főosztály (rövidítése: EUBPF) az EU ágazati politikákért felelős helyettes államtitkár irányítása alatt működő szakmai főosztály.
b) Az EU Belső Piaci és Jogi Főosztály koordinációs feladatai körében
1. ellátja a belső piaci kormányzati koordinációs feladatokat;
2. ellátja a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelv hazai végrehajtásának koordinációját;
3. ellátja az EU2020 Stratégia szakterületi koordinációját;
4. ellátja a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériummal együttműködve az európai bírósági eljárások koordinációját;
5. ellátja a feladatkörébe tartozó következő uniós politikák és szakterületek koordinációját: áruk szabad áramlása, tőke szabad áramlása, szolgáltatások szabad áramlása, szerencsejátékokkal kapcsolatos szabályozás, személyek szabad áramlása, diplomák és szakképesítések kölcsönös elismerése, a társadalombiztosítási rendszerek koordinációja, fogyasztóvédelem, piacfelügyelet, társasági jog, közbeszerzés, jobb jogalkotás, vállalati versenyjog, állami támogatások, szellemi alkotások, iparjogvédelem, iparpolitika, kis- és középvállalkozási politika, kutatás-fejlesztési és innovációs politika, turizmus, foglalkoztatáspolitika, szociális politika, népegészségügy, esélyegyenlőség, oktatás, képzés, kultúra, sport, audiovizuális politika.
c) Az EU Belső Piaci és Jogi Főosztály európai uniós és nemzetközi feladatai körében
1. részt vesz a Versenyképességi Tanács, a Foglalkoztatási, Egészségügyi, Szociális és Fogyasztóvédelmi Tanács, továbbá az Oktatás, Ifjúság és Kultúra Tanács, valamint az EU kormányzati részvétellel működő intézményeinek munkájában, így különösen a tanácsi munkacsoportok és szükség szerint az Európai Bizottság mellett működő tagállami részvétellel működő bizottságok ülésein;
2. részt vesz az európai uniós politikák és egyéb szakterületek elemzésében;
3. közreműködik a magyar tagállami álláspont kidolgozásában és képviseletében;
4. feladatkörében részt vesz az EKTB szakértői csoportjainak munkájában, előterjesztéseket, tájékoztatókat készít, tájékoztatja a külképviseleteket, valamint javaslatot tesz a külképviseletek utasítására;
5. ellátja az EKTB „Nem pénzügyi szolgáltatások” szakértői csoportjának vezetői feladatait, gondoskodik a magyar álláspont kidolgozásáról, összehangolásáról és képviseletéről a tanácsi munkacsoportban;
6. irányítja a szerencsejátékokkal összefüggő uniós szabályozással kapcsolatos hazai koordinációt, vezeti az ad-hoc EKTB szakértői csoportot;
7. képviseli Magyarországot a Belső Piaci Tanácsadó Bizottság ülésein;
8. ellátja Magyarország képviseletét a Tanács G6 (Szolgáltatás, letelepedés) munkacsoportjában és a G1 (Versenyképességi és növekedési) munkacsoport belső piaci formációjában;
9. ellátja az Európai Bizottság által Magyarország ellen indított kötelezettségszegési eljárásokhoz kapcsolódó teljes magyar koordinációt, kidolgozza és képviseli a magyar álláspontot, vezeti az EKTB európai bírósági és kötelezettségszegési szakértői csoportját a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériummal együttműködve;
10. ellátja a PILOT rendszerben az Európai Bizottságtól érkező, a kötelezettségszegési eljárásokat megelőző megkeresések teljes magyar koordinációja, a magyar álláspont kidolgozását és képviseletét.
d) Az EU Belső Piaci és Jogi Főosztály funkcionális feladatai körében
1. a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium bevonásával ellátja az uniós tagsággal összefüggő jogi kérdések, tagállami kötelezettségek és az Európai Bíróság eljárásához kapcsolódó feladatok teljesítését;
2. ellátja a belső piaci informális problémamegoldó Solvit-hálózat magyarországi központjának feladatait;
3. működteti a Solvit, Belső Piaci Információs Rendszer, Szolgáltatási Notifikációs Központot;
4. ellátja a belső piaci kérdések, továbbá a belső piaci eredménytáblából adódó feladatok kormányzati koordinációját;
5. ellátja az EKTB nem pénzügyi szolgáltatások szakértői munkacsoportjának titkársági feladatait;
6. ellátja a belső piaci szolgáltatásokról szóló, 2006. december 12-i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 15. cikk (7) bekezdésében és 39. cikk (5) bekezdésében szabályozott bejelentési kötelezettségek teljesítésével összefüggő külön kormányrendeletben meghatározott feladatokat;
7. ellátja a Belső Piaci Információs Rendszer hazai működésének és az abban való részvételnek a szabályairól szóló kormányrendeletben meghatározott feladatokat;
8. ellátja az EKTB versenyképességi és növekedési szakértői csoportjának társvezetői és titkársági feladatait;
9. jogharmonizációs feladatok teljesítése, ideértve az európai uniós tagságból fakadó jogharmonizációs kötelezettségek teljesítésének nyomon követését, illetve az irányelveket átültető hazai jogszabályok Európai Bizottsághoz történő bejelentését és egyéb notifikációs feladatok teljesítését;
10. az uniós tagsághoz kapcsolódó egyéb uniós jogi feladatok teljesítése, ideértve az Európai Unió Alapjogi tanácsi munkacsoport hatáskörébe tartozó feladatokat és a munkacsoport elnöklését és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériummal együttműködve a munkacsoport hatáskörébe tartozó feladatokat ellátását;
11. részt vesz a b) pontban meghatározott uniós politikák, valamint egyéb szakterületek elemzésében;
12. biztosítja a tárgyalási álláspontok tartalmi összhangját, részt vesz azok kialakításában és közreműködik a magyar érdekek érvényesítésében.
e) Az EU Belső Piaci és Jogi Főosztály egyéb feladatai körében a Nemzetgazdasági Minisztériummal együttesen felel a Versenyképességi Tanács előkészítéséért.”

16. § (1) A Szabályzat 1. számú függelékének helyébe az 1. függelék lép.

(2) A Szabályzat 4. számú függelékének helyébe a 2. függelék lép.

(3) A Szabályzat az 5. számú függeléke a 3. függelék szerint módosul.

(4) A Szabályzat a 4. függelékében meghatározott 10. számú függelékkel egészül ki.

17. § Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

18. § A Szabályzat

a) 3. § (4) bekezdésében a „kabinetfőnökök” szövegrész helyébe a „kabinetfőnök”,

c) 9. § (1) bekezdés c) pontjában az „állami irányítás egyéb jogi eszközeiben” szövegrész helyébe az „állami irányítás egyéb jogi eszközeiben és a közjogi szervezetszabályozó eszközökben”,

d) 9. § (1) bekezdés f) pontjában az „állami irányítás egyéb jogi eszközei” helyébe a „közjogi szervezetszabályozó eszközök”,

e) 23. § (3) bekezdés e) pontjában az „állami irányítás egyéb jogi eszközei” szövegrész helyébe az „állami irányítás egyéb jogi eszközei és a közjogi szervezetszabályozó eszközök”,

f) 43. § (1)–(2) bekezdésében az „a szervezeti egység” szövegrész helyébe az „az önálló szervezeti egység”,

g) 55. § (2) bekezdés c) pontjában az „az állami irányítás egyéb jogi eszközét” helyébe az „a közjogi szervezetszabályozó eszközöket”,

h) 66. § (1) bekezdésében a „63. § (1) ” szövegrész helyébe a „65. § (1) ”,

i) 66. § (2) bekezdésében a „gazdálkodási és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár” szövegrész helyébe a „miniszter vagy a közigazgatási államtitkár”,

j) 70. § (3) bekezdés b) pontjában az „állami irányítás egyéb jogi eszközeit” szövegrész helyébe az „az állami irányítás egyéb jogi eszközeit és a közjogi szervezetszabályozó eszközöket”,

k) 2. számú függelék 8.0.1.3. pont b) alpont 1. pontjában az „állami irányítás egyéb jogi eszközeit” szövegrész helyébe a „közjogi szervezetszabályozó eszközöket”,

l) 2. számú függelék 8.1.2.6. pont e) alpont 2. pontjában a „6.2.” szövegrész helyébe a „b)”,

m) 2. számú függelék 8.1.3.2 pont c) alpont 1. pontjában a „2.2.” szövegrész helyébe az „a b)

szöveg lép.

19. § Hatályát veszti a Szabályzat

1. függelék a 12/2011. (IV. 15.) KüM utasításhoz


A Külügyminisztérium szervezeti felépítése

2. függelék a 12/2011. (IV. 12.) KüM utasításhoz


A minisztérium szervezeti egységei, valamint a minisztérium létszámkerete
az egyes állami vezetők és a kabinetfőnökök irányítása alá tartozó szervezeti egységek
együttes létszám szerinti bontásban

Irányító állami vezető

Szervezeti egység

Létszám
(fő)

8. Miniszter

 

1

 

8.0.0.1. Miniszteri és Parlamenti Államtitkári Kabinet

17

8.1. Közigazgatási államtitkár

8.1.0.1. Közigazgatási Államtitkári Titkárság
8.1.0.2. Jogi és Közigazgatási Főosztály
8.1.0.2.1. Jogi Osztály
8.1.0.2.2. Közigazgatási Osztály
8.1.0.3. Személyügyi Főosztály
8.1.0.3.1. Személyügyi Osztály
8.1.0.3.2. Képzési és Felvételi Osztály
8.1.0.3.3. Közszolgálati Osztály
8.1.0.3.4. Külképviseleti Felkészülési Osztály
8.1.0.4. Ellenőrzési Főosztály
8.1.0.5. Konzuli Főosztály
8.1.0.5.1. Konzuli Együttműködés és Hivatalos Útlevelek Osztály
8.1.0.5.2. Konzuli Védelmi, Felügyeleti és Tájékoztatási Osztály
8.1.0.5.3. Konzuli Jogi Osztály
8.1.0.5.4. Vízumfelügyeleti és Schengeni Ügyek Osztály

105

8.1.1. Gazdálkodási
és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár

8.1.1.1. Gazdálkodási és Igazgatási Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság
8.1.1.2. Létesítménygazdálkodási Főosztály
8.1.1.2.1. Szolgáltatási Osztály
8.1.1.2.2. Ingatlan-portfólióért Felelős Osztály
8.1.1.3. Biztonsági, Informatikai és Távközlési Főosztály
8.1.1.3.1. Belföldi Biztonsági Osztály
8.1.1.3.2. Külképviseleti Biztonsági és Futár Osztály
8.1.1.3.3. Informatikai Osztály
8.1.1.3.4. Távközlési és Telekommunikációs Osztály
8.1.1.3.5. Elektronikus Biztonsági és Rejtjelző Szolgálati Osztály
8.1.1.4. Dokumentációs Főosztály
8.1.1.4.1. Iratkezelési Osztály
8.1.1.4.2. Könyvtár Osztály
8.1.1.5. Gazdálkodási és Pénzügyi Főosztály
8.1.1.5.1. Költségvetési és Pénzügyi Osztály
8.1.1.5.2. Bérgazdálkodási Osztály
8.1.1.5.3. Számviteli Osztály
8.1.1.5.4. Külképviseletek Gazdálkodás-felügyeleti Osztály
8.1.1.5.5. Pályáztatási és Közbeszerzési Osztály
8.1.1.6. Protokoll Főosztály
8.1.1.6.1. Állami Protokoll Osztály
8.1.1.6.2. Rendezvényszervezési Osztály
8.1.1.6.3. Diplomáciai Protokoll Osztály

217

8.1.2. Biztonságpolitikáért felelős helyettes államtitkár

8.1.2.1. Biztonságpolitikáért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság
8.1.2.2. Közös Kül- és Biztonságpolitikai Főosztály
8.1.2.2.1. EU Kül- és Biztonságpolitikai Osztály
8.1.2.2.2. Európai Levelező Osztály
8.1.2.3. Biztonságpolitikai és Non-proliferációs Főosztály
8.1.2.3.1. Közös Biztonság- és Védelempolitikai Osztály
8.1.2.3.2. NATO, Fegyverzet-ellenőrzési és Non-proliferációs Osztály
8.1.2.4. Amerikai Főosztály
8.1.2.5. Nyugat-balkáni Főosztály
8.1.2.6. Kelet-európai és Közép-ázsiai Főosztály
8.1.2.6.1. Kelet-európai Osztály
8.1.2.6.2. Oroszország és Déli FÁK Országok Osztály

78

8.1.3. Globális ügyekért felelős helyettes államtitkár

8.1.3.1. Globális Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság
8.1.3.2. Afrikai és Közel-keleti Főosztály
8.1.3.2.1. Közel-keleti és Arab/Perzsa-öböl Osztály
8.1.3.2.2. Afrikai és Euro-mediterrán Osztály
8.1.3.3. Ázsiai és Csendes-óceáni Főosztály
8.1.3.3.1. Kelet-ázsiai Osztály
8.1.3.3.2. Dél-ázsiai, Délkelet-ázsiai és Csendes-óceáni Osztály
8.1.3.4. Nemzetközi Jogi Főosztály
8.1.3.5. Nemzetközi Szervezetek és Emberi Jogok Főosztálya
8.1.3.5.1. ENSZ Osztály
8.1.3.5.2. EBESZ-ET Osztály
8.1.3.6. Nemzetközi Fejlesztési, Együttműködési és Humanitárius Segítségnyújtási Főosztály
8.1.3.6.1. NEFE Stratégiai és Bilaterális Együttműködési Osztály
8.1.3.6.2. Multilaterális Együttműködési és Humanitárius Segítségnyújtási Osztály
8.1.3.7. Kereskedelempolitikai és Világgazdasági Főosztály
8.1.3.7.1. Kereskedelempolitikai Osztály
8.1.3.7.2. Világgazdasági Osztály

94

8.1.4. EU kétoldalú kapcsolatokért, sajtóért
és kulturális diplomáciáért felelős helyettes államtitkár

8.1.4.1. EU Kétoldalú Kapcsolatokért, Sajtóért és Kulturális Diplomáciáért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság
8.1.4.2. I. Európai Főosztály
8.1.4.2.1. Nyugat-európai Osztály
8.1.4.2.2. Dél-európai Osztály
8.1.4.3. II. Európai Főosztály
8.1.4.3.1. Észak-európai Osztály
8.1.4.3.2. Közép-európai Osztály
8.1.4.3.3. Regionális Együttműködési Osztály
8.1.4.4. Sajtó Főosztály
8.1.4.4.1. Sajtószervező és Médiafigyelő Osztály
8.1.4.4.2. Közkapcsolati Osztály
8.1.4.5. Kulturális és Tudománydiplomáciai Főosztály

68

8.2. Parlamenti államtitkár

8.2.0.1. Információs Főosztály
8.2.0.2. Stratégiai Tervezési Főosztály
8.2.0.2.1. Stratégiai Tervező és Elemző Osztály
8.2.0.2.2. Információkezelési Osztály
8.2.0.3. Parlamenti Kapcsolatok Főosztálya
8.2.0.4. Kisebbségi Jogi Főosztály

28

8.3. EU-ügyekért felelős államtitkár

8.3.0.1. EU-ügyekért Felelős Államtitkári Titkárság
8.3.0.2. EU-Elnökségi Kommunikációs Főosztály
8.3.0.2.1. Társadalmi és Kulturális Kapcsolatok Osztály
8.3.0.2.2. Sajtó és Koordinációs Osztály
8.3.0.3. EU-Elnökségi Rendezvényszervezési Főosztály
8.3.0.3.1. Eseménykoordinációs Osztály
8.3.0.3.2. Logisztikai Koordinációs Osztály
8.3.0.4. EU-Elnökségi Gazdálkodási Főosztály

80

8.3.1. Európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkár

8.3.1.1. Európai uniós Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság
8.3.1.2. EU-Elnökségi és Koordinációs Főosztály
8.3.1.2.1. EKTB Titkárság és Koordinációs Osztály
8.3.1.2.2. EU-Elnökségi és Intézményi Osztály
8.3.1.3. EU Bel- és Igazságügyi és Bővítési Főosztály
8.3.1.4. EU Gazdaságpolitikai Főosztály

47

8.3.2. Az EU ágazati politikákért felelős helyettes államtitkár

8.3.2.1. EU Ágazati Politikákért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság
8.3.2.2. EU Ágazati Politikák Főosztálya
8.3.2.3. EU Belső Piaci és Jogi Főosztály
8.3.2.3.1. EU Belső Piaci Osztály
8.3.2.3.2. EU Jogi Osztály
8.3.2.3.3. Humán-ágazati Osztály

33

Európai Unió Tanácsa 2011. első félévi magyar elnöksége operatív feladatainak előkészítéséért és lebonyolításáért felelős kormánybiztos titkársága

 

5


3. függelék a 12/2011. (IV. 15.) KüM utasításhoz


A Szabályzat 5. számú függelékében foglalt az „A miniszter által irányított, felügyelt háttérintézmények” címet követő táblázatot követően a következő címmel és táblázattal egészül ki:

„II. Az 1316/2010. (XII. 27.) Korm. határozat 9. pontja szerint
a Kormány a kormányzati struktúrában történt változásokra tekintettel az alapítói jogok gyakorlásával a külügyminisztert bízza meg

1.

Demokrácia Központ Közalapítvány

parlamenti államtitkár

alapítói jogok gyakorlása

Az alapítványok működését biztosító szabályokat, különös tekintettel
az alapító okiratra
gondoskodjon az alapítványok és közalapítványok hatékony és átlátható működése érdekében, az aktuális kormányzati célokhoz és struktúrához történő illeszkedést elősegítő szervezeti és személyi módosítások megvalósításáról.


4. függelék a 12/2011. (IV. 15.) KüM utasításhoz


Minisztériumban működő miniszteri biztosok

Dr. Keskeny Ernő

a Független Államok Közösségével kapcsolatos külpolitikai stratégia kidolgozásáért és a stratégia végrehajtásáért felelős miniszteri biztos

Kinevezve a 12/2010. (IX. 15.) KüM utasítással


1

Az utasítást az 1/2013. (I. 8.) KÜM utasítás 4. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte 2013. január 9. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére