• Tartalom

12/2011. (III. 30.) NEFMI rendelet

12/2011. (III. 30.) NEFMI rendelet

az egészségügyi szakmai kollégium működéséről1

2019.10.03.

Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (2) bekezdés m) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. A szakmai kollégiumra, a tagozatokra és a tanácsokra vonatkozó általános szabályok

1. § (1)2 Az egészségügyért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) javaslattevő, véleményező és tanácsadó szakmai testületeként az egészségügy területén szakmai kollégium (a továbbiakban: szakmai kollégium) működik. A szakmai kollégium tagozatokból (a továbbiakban: tagozatok) és a tagozatok munkáját támogató tanácsokból (a továbbiakban: tanácsok) áll.

(2) A tagozatok és a tanácsok elnevezését, létszámukat az 1. melléklet tartalmazza.

(3)3 A szakmai kollégium működtetési költségeit a miniszter által vezetett minisztérium (a továbbiakban: minisztérium) az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (a továbbiakban: ÁEEK), valamint a 2. mellékletben meghatározott országos gyógyintézetek költségvetésében biztosítja. A működtetési költségek a szakmai kollégium tevékenységének ellátásához szükséges személyi és tárgyi feltételeket foglalják magukban. A szakmai kollégium tisztségviselőivel az ÁEEK évente megbízási szerződést köt. A tagozatok vezetőivel a 2. mellékletben meghatározott tagozat esetén az ott meghatározott országos gyógyintézet, az egyéb tagozatok vezetőivel, valamint a tanácsok elnökeivel az ÁEEK szerződést köt, amelynek keretében szabályozzák a szakmai kollégium tevékenységének ellátása során felmerülő költségek és díjazás elszámolásának feltételeit.

(4)4 A szakmai kollégium tisztségviselőinek, valamint a tagozatok és a tanácsok tagjainak névsorát a miniszter a minisztérium honlapján közzéteszi.

2. § (1)5 A szakmai kollégium tisztségviselőinek, valamint a tagozatok és a tanácsok tagjainak megbízatása négy évre szól, azzal, hogy az új szakmai kollégium megalakulásáig a korábbi tisztségviselők és tagok ellátják jogszabályban meghatározott feladat- és hatáskörüket. A szakmai kollégium tisztségviselői és a tagozatok tagjai a miniszter, a tanácsok tagjai a delegáló szervezet által visszahívhatóak.

(2)6 A szakmai kollégiumnak, a tagozatoknak és a tanácsoknak az ülése határozatképes, amennyiben azon a tagoknak több mint a fele jelen van; javaslataikat, állásfoglalásaikat, döntéseiket – a 3. § (2) bekezdése szerinti kivétellel – az ülésen jelenlévő tagok több mint felének egyetértése esetén hozzák meg. Szavazategyenlőség esetén a szakmai kollégium elnökének, tagozat esetében a tagozat vezetőjének, tanács esetében a tanács elnökének a szavazata dönt.

(3)7 A szakmai kollégium, a tagozatok és a tanácsok üléseiről – az ülést követő 15 napon belül – jegyzőkönyv vagy emlékeztető készül, amelyet a szakmai kollégium honlapján a szakmai kollégium, a tagozatok és a tanácsok tagjai, valamint a miniszter és az ÁEEK részére hozzáférhetővé kell tenni.

(3a)8 A (3) bekezdés szerinti ülések személyes részvétel helyett elektronikus hírközlő eszközök igénybevételével is megtarthatók, ha az ülésen részt vevők azonosítása és közöttük a kölcsönös és korlátozásmentes kommunikáció biztosítható. Az elektronikus hírközlő eszköz közvetítésével tartott ülésen elhangzottakat és a meghozott döntéseket úgy kell rögzíteni, hogy azok a keletkezésüktől számított legalább 4 évig ellenőrizhetőek legyenek.

(4)9 A tagozatok és a tanácsok évente, minden év február 1-jéig szakmai beszámolót készítenek, amelyet a szakmai kollégium honlapján a szakmai kollégium, a tagozatok és a tanácsok tagjai, valamint a miniszter, az ÁEEK és a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő részére hozzáférhetővé tesznek. A szakmai kollégium évente, minden év március 1-jéig összesített szakmai beszámolót készít a miniszter részére.

3. § (1)10 A szakmai kollégium és mindegyik tagozata, valamint tanácsa – az ÁEEK koordinálásával, a 2. melléklet szerinti tagozat esetén az országos gyógyintézet közreműködésével – ügyrendet és munkatervet dolgoz ki. A szakmai kollégium ügyrendjét és munkatervét a miniszter, a tagozatok ügyrendjét és munkatervét a szakmai kollégium elnöke, a tanácsok ügyrendjét és munkatervét az azonos elnevezésű tagozat vezetője hagyja jóvá.

(1a)11 Az (1) bekezdés szerinti ügyrend – e rendelet keretei között – legalább a következőkről rendelkezik:

a) a tisztségviselők és a tagok feladat- és hatáskörének,

b) a helyettesítés rendjének,

c) az ülések és egyéb értekezletek megtartása rendjének,

d) a jegyzőkönyvek, emlékeztetők elkészítése és jóváhagyása módjának,

e) a kollégium, a tagozatok és a tanácsok közötti, illetve a tisztségviselők és a tagok egymás közötti kapcsolattartása, valamint ezeken túlmenően a külső kapcsolattartás módjának, szabályainak,

f)12 az adatvédelemre vonatkozó szabályok, valamint az ezek megsértése esetén alkalmazandó eljárásrend

meghatározása.

(2) Az ügyrend elfogadásához, valamint az ügyrendben meghatározott kérdésekben történő döntéshez a jelenlévő tagok kétharmadának egyetértése szükséges.

(3)13

(4)14 Az e § szerinti ügyrendeket és munkaterveket a szakmai kollégium honlapján a szakmai kollégium, a tagozatok és a tanácsok tagjai, valamint a miniszter és az ÁEEK részére hozzáférhetővé kell tenni.

3/A. §15 Az ÁEEK és a 2. melléklet szerinti országos gyógyintézet az e rendelet szerinti jegyzőkönyv, emlékeztető, ügyrend és munkaterv kötelező formai elemeit a szakmai kollégium honlapján közzéteszi.

2. A szakmai kollégium tisztségviselői

4. § (1) A szakmai kollégium tisztségviselője az elnök, két alelnök és két titkár. A szakmai kollégium tisztségviselőit a miniszter jelöli ki.

(2) A szakmai kollégium tisztségviselői

a) egészségügyi stratégiai kérdésekben véleményt nyilvánítanak,

b)16 ellátják a vizsgálati és terápiás eljárási rendek kidolgozásának, szerkesztésének, valamint az ezeket érintő szakmai egyeztetések lefolytatásának egységes szabályairól szóló miniszteri rendelet szerinti feladatokat,

c) meghatározzák a tagozatok közötti feladatmegosztást.

(3) A szakmai kollégium az elnök kezdeményezésére évente legalább egy alkalommal tart ülést. A szakmai kollégium ülését a miniszter soron kívül összehívhatja.

3. A szakmai kollégium tagozatai

5. § (1) Az egészségügyi szakmacsoportonként három fős tagozatok tagjait és vezetőjét a miniszter nevezi ki.

(2) A tagozatokba

a) a szakmacsoport szerinti tagozat és a tanács közösen,

b)17 orvostudományi szakma, valamint a klinikai szakpszichológiai tagozat esetében a Magyar Orvosi Kamara,

c) szakdolgozói szakma esetében a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara,

d) gyógyszertudományi és gyógyszerészeti szakma esetében a Magyar Gyógyszerészi Kamara,

e)18 az egészségügyi informatikai, valamint a menedzsment és egészséggazdaságtan tagozatok esetében a miniszter által kijelölt szervezet

öt-öt főt ajánl, azzal, hogy az ajánlás az a)–e) pont szerinti szervezeteket külön-külön illeti meg.

(3)19 A tagozatokba összesen további öt főt ajánlanak az orvos- és egészségtudományi képzést folytató felsőoktatási intézmények vezetői és az érintett szakma országos gyógyintézetének vagy országos társ-gyógyintézetének vezetője.

(4) Jelölt ajánlására a (2) és (3) bekezdésben nem említett más egészségügyi szakmai szervezet is felkérhető.

(4a)20 A 2. mellékletben meghatározott tagozatok vezetőjét a (2)–(4) bekezdésben foglaltaktól eltérően a szakterületén illetékes országos gyógyintézet vezetőjével egyeztetve nevezi ki a miniszter.

(4b)21 A 2. mellékletben meghatározott tagozatok titkársági feladatait a 2. melléklet szerinti országos gyógyintézet látja el.

(5)22 A tagozat szükség szerint, de évente legalább két alkalommal tart ülést. A tagozat ülését a tagozat vezetője hívja össze. A miniszter kezdeményezésére az ülést össze kell hívni; a tagozat összehívását a szakmai kollégium elnöke is kezdeményezheti. Szükség esetén több tagozat összevont ülésére is sor kerülhet.

(6) Több tagozat illetékességébe tartozó szakmai kérdés esetén a feladatot ellátó tagozatokat a szakmai kollégium elnöke jelöli ki.

6. § (1)23 A tagozatok – az adott tagozat szakterületének megfelelően – véleményt nyilvánítanak

a) az egészségügy finanszírozási rendszeréről,

b) a kapacitás elosztásokról és a progresszív ellátási szintekről,

c) az egészségügyi szakmai irányelvek bevezetéséről, alkalmazásáról és érvényesüléséről,

d) az egészségügyi szakképzéssel kapcsolatos kérdésekről,

e) az adatgyűjtési rendszerről,

f) a stratégiai fejlesztési kérdésekről,

g) az egészségügyi szolgáltatók szakmai minimumfeltételeiről,

h) az új vizsgálati módszerekről és gyógyító-megelőző eljárásokról,

i) az osztályvezető főorvosi, főgyógyszerészi, továbbá más szakmai vezetői pályázati kiírások szakmai követelményeiről, és a pályázó szakmai feltételeknek való megfeleléséről, valamint

j) minden olyan kérdésben, amelyet jogszabály a szakmai kollégium feladatává tesz.

(2) A tagozatok a miniszter felkérésére az egészségügy területén bármely egyéb szakmai kérdésben véleményt nyilvánítanak, és ellátják a felkérésben foglalt feladatokat.

(3)24 A tagozat vezetője – a tagozat szakmai véleményének kialakításához – az országos tisztifőorvos vagy az általa megbízott személy, az országos tisztifőgyógyszerész, az országos gyógyintézetek, országos társ-gyógyintézetek, az egészségügyi képzést, illetve szakképzést végző intézmények és a tanácsok szakmai véleményét kérheti, és koordinálja az adott szakmai kérdés egyeztetését.

(4)25 A tagozat vezetője a tanácsoknál szakmai irányelv elkészítését kezdeményezheti.

4. A szakmai kollégiumi tanácsok

7. § (1) A tanácsok tagjait az egészségügy területén működő szakmai társaságok és egyesületek delegálják.

(2) Az egyes tanácsok által érintett szakterületen tevékenykedő szakmai társaságok és egyesületek javaslatot nyújtanak be az általuk delegálandó tagok létszámára az egészségügyben működő szakmai kamarák (a továbbiakban: kamarák) számára.

(3) A (2) bekezdés szerinti szakmai társaságok és egyesületek által az egyes tanácsokba delegálható tagok számát – az 1. mellékletben foglalt létszám figyelembevételével – a kamarák javaslatára a miniszter állapítja meg.

(4)26 A klinikai szakpszichológia és pszichoterapeuta klinikai szakpszichológus, valamint a menedzsment, egészséggazdaságtan és egészségügyi informatikai (nem orvosi) és minőségügyi tagozatok a (2) bekezdés szerinti javaslattételi jogukat a miniszter által kijelölt szervezeten keresztül gyakorolják.

(4a)27

(5) A tanács elnökét a tanács tagjai a tagok közül választják. Az elnök megbízatása négy évre szól. Egy személy egyidejűleg csak egy tanácsnak lehet a tagja.

(6)28 A tanács évente legalább két alkalommal tart ülést saját munkatervének megfelelően, a tanács elnökének kezdeményezésére. A miniszter kezdeményezésére az ülést össze kell hívni. A tanács üléseire tanácskozási joggal meg kell hívni a szakmacsoport szerinti azonos nevű tagozat tagjait, a minisztérium kijelölt képviselőjét, az országos tisztifőorvost vagy az általa megbízott személyt és az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet főigazgatója által kijelölt személyt.

(7) A tanácsok

a)29 figyelemmel kísérik a szakmai irányelvek érvényességét, továbbá javaslatot tesznek a tartalmukra, és a 6. § (4) bekezdése szerinti esetben elkészítik azokat,

b)30 a tagozat vezetőjének felkérésére javaslatot készítenek az egészségügyi szolgáltatók szakmai minimumfeltételeire,

c)31 a tagozat vezetőjének felkérésére véleményt nyilvánítanak az új vizsgálati módszerekről és gyógyító-megelőző eljárások alkalmazásának feltételeiről,

d) koordinálják az adott szakterület adatgyűjtésének kivitelezését,

e) közreműködnek az egészségügyi minőségirányítási rendszer szakmai követelményeinek kidolgozásában,

f)32 a tagozat vezetőjének felkérésére javaslatot tesznek az osztályvezető főorvosi, főgyógyszerészi, továbbá más szakmai vezetői pályázati kiírások szakmai követelményeire, és véleményezik a pályázó szakmai feltételeknek való megfelelését.

(8) A tanácsok a szakmai kollégium tisztségviselőjének vagy a tagozat vezetőjének kérésére az adott szakterületen bármely kérdésben véleményt nyilvánítanak.

(9) A tanácsok javaslataikat, állásfoglalásaikat az adott szakterület szerint illetékes tagozathoz nyújtják be, amelyeket a tagozatok véleményezés után a miniszternek továbbítanak.

5. A tagságot kizáró okok, összeférhetetlenség, a tagság megszűnése, megszüntetése

8. § (1)33 Nem lehet a szakmai kollégium, a tagozat vagy a tanács tagja az a személy, aki

a) a kamara etikai kódexében rögzített etikai vétséget követ el, és azt az arra jogosult szerv jogerősen megállapította, a határozat jogerőre emelkedésétől számított 2 évig,

b) büntetett előéletű vagy foglalkozástól eltiltás hatálya alatt áll.

(2)34 Összeférhetetlen a szakmai kollégiumi elnöki és alelnöki tisztséggel, ha a tag kormánytisztviselő vagy egészségügyi szakmai köztestület elnöke.

(3) Ha a tagnál összeférhetetlenséget megvalósító körülmény vagy tagságot kizáró ok áll elő, akkor ezt a tényt írásban 15 napon belül köteles bejelenteni, és az összeférhetetlenségi okot megszüntetni vagy a tagságáról lemondani. A bejelentést szakmai kollégium tisztségviselője esetén a miniszter részére, tagozat tagja esetén a szakmai kollégium elnöke részére, tanács tagja esetén a tagozat vezetője és a tanács elnöke részére kell megküldeni.

(3a)35 A (3) bekezdés szerinti összeférhetetlenségi bejelentések egy másolati példányát az ÁEEK őrzi.

(4) A (3) bekezdés szerinti bejelentés elmulasztása esetén a tagot határidőtűzéssel nyilatkozattételre kell felhívni, hogy az összeférhetetlenséget megvalósító körülmény vagy a tagságot kizáró ok fennáll-e.

(5) A szakmai kollégiumi tagnak írásban nyilatkoznia kell a szakmai kollégium elnöke részére, a szakmai kollégiumi elnök esetén a miniszter részére, továbbá tanács tagja esetén a tagozat vezetője részére, ha gazdasági társaság tulajdonosa, vezető tisztségviselője, valamint azzal munkaviszonyban, munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll, és az

a) gyógyszert, gyógyhatású terméket, gyógyászati segédeszközt, illetve orvostechnikai eszközt gyárt vagy forgalmaz, vagy

b) egészségügyi szolgáltató vagy egészségügyi szolgáltatót működtet.

(6) Az (5) bekezdés szerinti jogviszony fennállása esetén a tag nem vehet részt olyan ügyre vonatkozó döntés meghozatalában, valamint az azt megelőző eljárásban, amely az ő, vagy az őt munkaviszonyban, munkavégzésre irányuló jogviszonyban foglalkoztató gazdasági társaság üzleti érdekeit érinti. Ezt a tényt a jegyzőkönyvben külön rögzíteni kell.

(7) A tagozat vezetője és az azonos nevű tanács elnöke egy időben nem lehet ugyanaz a személy. Egy személy egyidejűleg csak egy tagozatnak és egy tanácsnak lehet a tagja.

(8) A tag tagsága megszűnik

a) az összeférhetetlenségről vagy a tagságot kizáró okról történő bejelentést követő 15 nap elteltével, vagy a (4) bekezdés szerinti esetben a nyilatkozattételt követően azonnal, amennyiben a tag összeférhetetlensége ekkor fennáll,

b) a megbízatási idő lejártával,

c) a tag lemondásával,

d) a tag halálával.

(9)36 Amennyiben a tag az adott naptári évben az ülések több mint felén nem vesz részt, vagy az adatvédelemre vonatkozó szabályokat súlyosan és szándékosan megszegi, a tagság megszüntetését az elnök kezdeményezi a miniszternél.

6. Záró rendelkezések

9. § Ez a rendelet 2011. április 1-jén lép hatályba.

10. §37 Az egyes egészségügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 44/2014. (X. 27.) EMMI rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított 3. § (1a) bekezdése szerinti ügyrendet a Módr.-rel megállapított 3. § (1a) bekezdése hatálybalépését38 követő hatvan napon belül kell elkészíteni és jóváhagyásra felterjeszteni, és a jóváhagyásra történő felterjesztést követő 30 napon belül jóvá kell hagyni.

11. §39 Az egyes egészségügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 54/2015. (XI. 24.) EMMI rendelettel megállapított 1. mellékletben szereplő új tagozatokat és tanácsokat 2016. január 1-jéig kell megválasztani.

11/A. §40 Az egészségügyi szakmai kollégium működéséről szóló 12/2011. (III. 30.) NEFMI rendelet módosításáról szóló 29/2016. (X. 3.) EMMI rendelettel megállapított 7. § (4) bekezdését az annak hatálybalépésekor41 folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

11/B. §42 Az egyes egészségügyi tárgyú miniszteri rendeleteknek az országos gyógyintézetekkel kapcsolatos módosításáról szóló 47/2018. (XII. 21.) EMMI rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított 5. § (4a) és (4b) bekezdését, valamint a Módr. 1. mellékletével megállapított 2. melléklete szerinti tagozatok működésére vonatkozó rendelkezéseket a Módr. hatálybalépésekor43 megbízással rendelkező tagozatok vezetői megbízása lejártát követően kell alkalmazni.

11/C. §44 Az egészségügyi szakmai kollégium működéséről szóló 12/2011. (III. 30.) NEFMI rendelet módosításáról szóló 21/2019. (IX. 25.) EMMI rendelettel (a továbbiakban: Módr2.) megállapított

a) Humán reprodukciós tagozatnak a Módr2. hatálybalépését45 követő nyolc napon belül,

b) Humán reprodukciós tanácsnak a Módr2. hatálybalépését46 követő harminc napon belül

kell megalakulnia.

1. melléklet a 12/2011. (III. 30.) NEFMI rendelethez47


A szakmai kollégium 3 fős tagozatainak elnevezése, valamint tanácsainak elnevezése és létszáma

1. Addiktológia tagozat/tanács (10 fő)
2. Aneszteziológia és intenzív terápia tagozat/tanács (15 fő)
3. Angiológia és érsebészet tagozat/tanács (10 fő)
4. Ápolás és szülésznő (szakdolgozói) tagozat/tanács (15 fő)
5. Arc, állcsont és szájsebészet tagozat/tanács (5 fő)
6. Balneoterápia tagozat/tanács (5 fő)
7. Belgyógyászat, endokrinológia, diabétesz és anyagcserebetegségek tagozat/tanács (15 fő)
8. Bőr- és nemibetegségek tagozat/tanács (10 fő)
9. Csecsemő- és gyermekgyógyászat tagozat/tanács (15 fő)
10. Dietetika, humán táplálkozás (szakdolgozói) tagozat/tanács (10 fő)
11. Égés- és plasztikai sebészet tagozat/tanács (10 fő)
12. Egynapos sebészet tagozat/tanács (10 fő)
13. Fog- és szájbetegségek tagozat/tanács (15 fő)
14. Foglalkozás orvostan tagozat/tanács (10 fő)
15. Fül-orr-gégészet tagozat/tanács (10 fő)
16. Gasztroenterológia és hepatológia tagozat/tanács (10 fő)
17. Geriátria és krónikus ellátás tagozat/tanács (10 fő)
18. Gyermek alapellátás (házi gyermekorvostan, ifjúsági és iskolaorvoslás) tagozat/tanács (10 fő)
19. Gyermek pszichiátria és addiktológia tagozat/tanács (10 fő)
20. Gyermeksebészet tagozat/tanács (10 fő)
21. Gyógyszerellátási gyógyszerészet tagozat/tanács (10 fő)
22. Háziorvostan tagozat/tanács (15 fő)
23. Hospice-palliatív ellátás tagozat/tanács (15 fő)
24. Idegsebészet tagozat/tanács (10 fő)
25. Igazságügyi orvostan, orvosszakértés és biztosítási orvostan tagozat/tanács (10 fő)
26. Infektológia tagozat/tanács (10 fő)
27. Kardiológia tagozat/tanács (10 fő)
28. Klinikai és járványügyi mikrobiológia tagozat/tanács (10 fő)
29. Klinikai genetika tagozat/tanács (10 fő)
30. Klinikai immunológia és allergológia tagozat/tanács (10 fő)
31. Klinikai szakpszichológia és pszichoterapeuta klinikai szakpszichológus tagozat/tanács (10 fő)
32. Komplementer medicina tagozat/tanács (5 fő)
33. Kórházi klinikai gyógyszerészet tagozat/tanács (10 fő)
34. Megelőző orvostan és népegészségügy, kórház higiénia tagozat/tanács (15 fő)
35. Menedzsment és egészséggazdaságtan és egészségügyi informatika (nem orvosi) és minőségügyi tagozat/tanács (15 fő)
36. Mozgásterápia, fizioterápia tagozat/tanács (15 fő)
37. Nefrológia és dialízis tagozat/tanács (10 fő)
38. Neonatológia tagozat/tanács (10 fő)
39. Neurológia tagozat/tanács (15 fő)
40. Nukleáris medicina tagozat/tanács (10 fő)
41. Onkológia és sugárterápia tagozat/tanács (10 fő)
42. Ortopédia tagozat/tanács (10 fő)
43. Orvosi laboratórium tagozat/tanács (15 fő)
44. Oxyológia-sürgősségi orvostan, toxikológia, honvéd és katasztrófa orvostan tagozat/tanács (15 fő)
45. Patológia tagozat/tanács (10 fő)
46. Pszichiátria, pszichoterápia, tagozat/tanács (15 fő)
47. Radiológia tagozat/tanács (15 fő)
48. Rehabilitáció, fizikális medicina és gyógyászati segédeszköz tagozat/tanács (15 fő)
49. Reumatológia tagozat/tanács (10 fő)
50. Sebészet tagozat/tanács (15 fő)
51. Sportegészségügy tagozat/tanács (5 fő)
52. Szemészet tagozat/tanács (10 fő)
53. Szívsebészet tagozat/tanács (5 fő)
54. Szülészet és nőgyógyászat, asszisztált reprodukció tagozat/tanács (15 fő)
55. Transzfuziológia és hematológia tagozat/tanács (15 fő)
56. Transzplantáció tagozat/tanács (5 fő)
57. Traumatológia és kézsebészet tagozat/tanács (15 fő)
58. Tüdő- és mellkas sebészet tagozat/tanács (5 fő)
59. Tüdőgyógyászat tagozat/tanács (10 fő)
60. Urológia tagozat/tanács (10 fő)
61. Védőnő (területi, iskolai, kórházi, családvédelmi) tagozat/tanács (15 fő)
62.48 Humán reprodukciós tagozat/tanács (10 fő)

2. melléklet a 12/2011. (III. 30.) NEFMI rendelethez49

 

A

B

 

Országos gyógyintézet

Tagozat

1

Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet

Kardiológia tagozat
Szívsebészet tagozat

2

Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet

Csecsemő- és gyermekgyógyászat tagozat

3

Péterfy Kórház-Rendelőintézet Országos Traumatológiai Intézet

Traumatológia és kézsebészet tagozat

4

Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet

Pszichiátria és Pszichoterápiás tagozat

5

Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet

Transzfuziológia és hematológia tagozat Infektológia tagozat

6

Országos Klinikai Idegtudományi Intézet

Neurológia tagozat
Idegsebészeti tagozat

7

Országos Korányi Pulmonológiai Intézet

Tüdőgyógyászati Tagozat

8

Országos Onkológiai Intézet

Onkológia és Sugárterápia Tagozat

9

Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet

Rehabilitáció, fizikális medicina és gyógyászati segédeszköz tagozat

10

Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet

Reumatológia Tagozat

11

Országos Sportegészségügyi Intézet

Sportegészségügy tagozat

1

A rendeletet a 26/2020. (VIII. 4.) EMMI rendelet 15. §-a hatályon kívül helyezte 2020. szeptember 1. napjával.

2

Az 1. § (1) bekezdése az 54/2015. (XI. 24.) EMMI rendelet 37. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

3

Az 1. § (3) bekezdése a 47/2018. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

4

Az 1. § (4) bekezdése az 54/2015. (XI. 24.) EMMI rendelet 37. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

5

A 2. § (1) bekezdése az 54/2015. (XI. 24.) EMMI rendelet 38. §-ával megállapított szöveg.

6

A 2. § (2) bekezdése az 54/2015. (XI. 24.) EMMI rendelet 44. § b) pontja szerint módosított szöveg.

8

A 2. § (3a) bekezdését a 44/2014. (X. 27.) EMMI rendelet 1. § (1) bekezdése iktatta be.

10

A 3. § (1) bekezdése a 47/2018. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

11

A 3. § (1a) bekezdését a 44/2014. (X. 27.) EMMI rendelet 2. § (1) bekezdése iktatta be.

12

A 3. § (1a) bekezdés f) pontját az 54/2015. (XI. 24.) EMMI rendelet 39. § (2) bekezdése iktatta be.

13

A 3. § (3) bekezdését az 54/2015. (XI. 24.) EMMI rendelet 45. §-a hatályon kívül helyezte.

14

A 3. § (4) bekezdését a 44/2014. (X. 27.) EMMI rendelet 2. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 23/2015. (IV. 28.) EMMI rendelet 123. § c) pontja szerint módosított szöveg.

15

A 3/A. §-t a 44/2014. (X. 27.) EMMI rendelet 3. §-a iktatta be, szövege a 47/2018. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

16

A 4. § (2) bekezdés b) pontja a 44/2014. (X. 27.) EMMI rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

17

Az 5. § (2) bekezdés b) pontja a 44/2014. (X. 27.) EMMI rendelet 5. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

18

Az 5. § (2) bekezdés e) pontja a 44/2014. (X. 27.) EMMI rendelet 5. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

19

Az 5. § (3) bekezdése a 38/2017. (XII. 29.) EMMI rendelet 6. § a) pontja szerint módosított szöveg.

20

Az 5. § (4a) bekezdését a 47/2018. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. § (4) bekezdése iktatta be.

21

Az 5. § (4b) bekezdését a 47/2018. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. § (4) bekezdése iktatta be.

22

Az 5. § (5) bekezdése az 54/2015. (XI. 24.) EMMI rendelet 44. § d) pontja szerint módosított szöveg.

23

A 6. § (1) bekezdése az 54/2015. (XI. 24.) EMMI rendelet 40. §-ával megállapított szöveg.

25

A 6. § (4) bekezdése a 44/2014. (X. 27.) EMMI rendelet 9. § b) pontja szerint módosított szöveg.

26

A 7. § (4) bekezdése a 29/2016. (X. 3.) EMMI rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

27

A 7. § (4a) bekezdését a 44/2014. (X. 27.) EMMI rendelet 6. §-a iktatta be, a 29/2016. (X. 3.) EMMI rendelet 3. §-a hatályon kívül helyezte.

29

A 7. § (7) bekezdés a) pontja a 44/2014. (X. 27.) EMMI rendelet 9. § c) pontja szerint módosított szöveg.

30

A 7. § (7) bekezdés b) pontja az 54/2015. (XI. 24.) EMMI rendelet 44. § f) pont fa) alpontja szerint módosított szöveg.

31

A 7. § (7) bekezdés c) pontja az 54/2015. (XI. 24.) EMMI rendelet 44. § f) pont fb) alpontja szerint módosított szöveg.

32

A 7. § (7) bekezdés f) pontja az 54/2015. (XI. 24.) EMMI rendelet 44. § f) pont fc) alpontja szerint módosított szöveg.

33

A 8. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze az 54/2015. (XI. 24.) EMMI rendelet 44. § g) pontja szerint módosított szöveg.

34

A 8. § (2) bekezdése a 28/2016. (IX. 29.) EMMI rendelet 8. §-ával megállapított, a 18/2019. (VIII. 14.) EMMI rendelet 2. §-a szerint módosított szöveg.

35

A 8. § (3a) bekezdését az 54/2015. (XI. 24.) EMMI rendelet 41. §-a iktatta be.

36

A 8. § (9) bekezdés az 54/2015. (XI. 24.) EMMI rendelet 44. § h) pontja szerint módosított szöveg.

37

A 10. § a 44/2014. (X. 27.) EMMI rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

38

A hatálybalépés időpontja 2014. november 11.

39

A 11. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette, újonnan az 54/2015. (XI. 24.) EMMI rendelet 42. §-a iktatta be.

40

A 11/A. §-t a 29/2016. (X. 3.) EMMI rendelet 2. §-a iktatta be.

41

A hatálybalépés napja 2016. október 4.

43

A hatálybalépés időpontja 2019. január 1.

44

A 11/C. §-t a 21/2019. (IX. 25.) EMMI rendelet 1. §-a iktatta be.

45

A hatálybalépés időpontja 2019. október 3.

46

A hatálybalépés időpontja 2019. október 3.

47

Az 1. melléklet az 54/2015. (XI. 24.) EMMI rendelet 43. §-ával megállapított szöveg.

48

Az 1. melléklet 62. pontját a 21/2019. (IX. 25.) EMMI rendelet 2. §-a iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére