• Tartalom

12/2011. (III. 30.) KIM rendelet

12/2011. (III. 30.) KIM rendelet

a fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának szabályairól1

2011.12.02.

Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 124. § (9) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet 2. § 6. pont i) alpontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § b) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

I. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. A rendelet hatálya

1. § E rendelet hatálya

a) a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvény 1. melléklet X. Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (a továbbiakban: minisztérium) fejezet 15. címe alatti fejezeti kezelésű előirányzatokra,

b) az előző évekről áthúzódó, a közigazgatási és igazságügyi miniszter (a továbbiakban: miniszter) irányítása alá rendelt fejezeti kezelésű előirányzatok maradványára,

c) az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ámr.) alapján év közben megállapított új fejezeti kezelésű előirányzatokra

[az a)–c) pont szerinti előirányzatok a továbbiakban együtt: előirányzatok]

terjed ki.

2. § (1) Ha valamely fejezeti kezelésű előirányzat felhasználására vonatkozó szabályokat más jogszabály határozza meg, e rendeletet csak az abban nem szabályozott kérdésekben kell alkalmazni.

(2) A visszatérítési kötelezettség mellett nyújtott támogatások nyilvántartásának, illetve a kölcsönökből származó követelések behajtásának, a behajthatatlannak minősített követelések leírásának részletes szabályait az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési sajátosságairól szóló 249/2000. (XII. 24.) Korm. rendeletben foglaltak alapján belső szabályként kiadott számviteli szabályzat tartalmazza.

(3) Ha az előirányzatok felhasználása támogatási kérelem és támogatási döntés nélkül megkötött magánjogi szerződés alapján történik, a szerződés megkötésére a szerződéskötés eljárásrendjéről szóló közigazgatási és igazságügyi miniszteri utasítás szabályait is alkalmazni kell.

2. Értelmező rendelkezések

3. § E rendelet alkalmazásában

1.2 kötelezettségvállaló: a miniszter, a miniszter által az Ámr. 109. § (9) bekezdése szerinti szabályzatban meghatározott személy, valamint az Ámr. 72. § (3) bekezdése alapján a 109. § (9) bekezdése szerinti szabályzatban meghatározott körben a nemzetpolitikáért felelős miniszter és a kabinetfőnöki feladatok, valamint az Új Nemzedék Jövőéért Program koordinációjával kapcsolatos teendők ellátásáért felelős miniszteri biztos,

2. szakmai teljesítésigazoló: a kötelezettségvállaló által az Ámr. 109. § (9) bekezdése szerinti szabályzatban meghatározott személy,

3. szakmai felügyeletet ellátó személy: az egyes előirányzatoknál kötelezettségvállalásra felhatalmazott személy,

4. kezelő szerv: a 39. §-ban és az 59. §-ban meghatározott előirányzatok tekintetében a kötelezettségvállalásra, a kötelezettségvállalás ellenjegyzésére, a szakmai teljesítés igazolására, az utalványozásra, az érvényesítésre, az utalvány ellenjegyzésére, a könyvvezetésre és a beszámolásra, pályázat kiírásra, a támogatói okirat, támogatói szerződés kiadására és visszavonására, a szerződés megkötésére, módosítására, a támogatási szerződéstől történő elállásra vagy a támogatói szerződés felmondására, a kedvezményezett beszámoltatására, a támogatás felhasználásának ellenőrzésére, valamint a jogosulatlanul igénybe vett támogatás visszakövetelésére feljogosított szervezet,

5. lebonyolító szervezet: a részben vagy egészben átadott fejezeti kezelésű előirányzat tekintetében a támogatás továbbadására jogosult szervezet, amely ellátja a fejezeti kezelésű előirányzat felhasználásával összefüggő, külön megállapodásban rögzített feladatokat.

II. Fejezet

AZ ELŐIRÁNYZATOK FELHASZNÁLÁSÁRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK

3. Közös szabályok

4. § (1) A rendelkezésre álló források szabályszerű, gazdaságos, hatékony és eredményes felhasználásáért, az előirányzatok szakmai felügyeletét ellátó személy felel.

(2) Az előirányzatok felett szakmai felügyeletet ellátó személynek – az éves beszámoló, illetve a zárszámadás keretében – szöveges értékelést kell adnia az előirányzatok felhasználásáról, a megvalósított szakmai célokról és a nevesített feladatok végrehajtásáról, az előirányzat-maradványról.

5. § (1) A tárgyévi előirányzatok terhére a jóváhagyott előirányzatok mértékéig vállalható kötelezettség úgy, hogy a pénzügyi teljesítés határideje – ha törvény vagy kormányrendelet másként nem rendelkezik – nem haladhatja meg a tárgyévet követő év június 30-át.

(2) A tárgyévi előirányzatok terhére nem köthető támogatási szerződés, ha az a következő évek előirányzatai terhére jelent kötelezettségvállalást és a támogatás célja a kedvezményezett működésének támogatása, vagy nem bizonyítható a többéves kötelezettség indokoltsága, illetve a támogatott tevékenység több évre átnyúló jellege.

6. § (1) Az előirányzatok fejezeten belüli költségvetési címeken, illetve fejezetek között (ideértve az előirányzatok felhasználásának a fejezet irányítása alá tartozó költségvetési szerv általi lebonyolítását is) történő felhasználása esetén, az érintett fejezet vagy fejezetek hatáskörében előirányzat-módosítást kell végrehajtani.

(2) A kezelő szervvel az előirányzat szakmai felügyeletét ellátó személy a feladatellátásra vonatkozó megállapodást köt.

(3) A lebonyolító szervezettel az előirányzatok szakmai felügyeletét ellátó, kötelezettségvállalásra jogosult személy államháztartáson kívüli szervezet esetében vállalkozási szerződést, kincstári körbe tartozó központi költségvetési szerv esetén előirányzat-átadási megállapodást köt.

(4) Az 1. § a) pontjában meghatározott 15. cím 4. alcímén a Határon túli magyarok programjainak támogatására jóváhagyott előirányzat vagy előirányzatrész megállapodás alapján a Bethlen Gábor Alaphoz kerül átadásra.

7. §3 Az előirányzatok tartalmazzák a működtetésükkel járó valamennyi kezelési – ideérve a Magyar Államkincstár által a számla vezetéséhez kapcsolódó szolgáltatások nyújtásáért felszámított – díjat és lebonyolítási költséget, amelyek mértéke együttesen sem haladhatja meg az előirányzat – átadás esetében az átadott előirányzat – 15%-át.

8. § Az Ámr. 235. § (2) és (3) bekezdés hatálya alá tartozó bejelentési kötelezettség teljesítése, és határidők betartása érdekében az előirányzatok terhére kiírt pályázatokat, vagy a nem pályázati úton odaítélt támogatások, egyéb más kötelezettségvállalások, illetve előzetes kötelezettségvállalások esetében a kötelezettségvállalás dokumentumát a kötelezettségvállaló – a minisztérium szervezeti és működési szabályzatában meghatározott eljárási szabályok alapján, az ott megjelölt szervezeti egységhez – a kézhezvételtől számított 3 napon belül köteles továbbítani.

9. § (1) A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény (a továbbiakban: Kbt.) alapján kötött vállalkozási szerződésekhez kapcsolódó, havi nettó 200 ezer forintot meghaladó kifizetés akkor teljesíthető, ha a kifizetés időpontjában rendelkezésre áll a vállalkozás 30 napnál nem régebbi nemlegesnek minősülő együttes adóigazolása, vagy ha a vállalkozás szerepel a köztartozásmentes adózói adatbázisban. A szakmai teljesítésigazoló a nettó 200 ezer forintot elérő, vagy az alatti kifizetés kezdeményezése esetén a korábbi kifizetések adatait a kifizető szervezeti egységgel egyezteti.

(2) Az együttes adóigazolás beszerzéséről, vagy a köztartozásmentes adózói adatbázisban való szereplés ellenőrzéséről a teljesítést igazoló gondoskodik, az igazolást a teljesítésigazolás dokumentációjával együtt kell megküldeni a kifizető szervezeti egység részére.

(3) Amennyiben az együttes adóigazolás köztartozást mutat, úgy a számla nettó összegéből a köztartozás összegén felüli rész fizethető ki. Nem terheli visszatartási kötelezettség a teljesítési és ajánlati biztosítékokat.

4. A támogatási kérelem

10. § (1) Államháztartáson kívüli szervezet támogatási kérelme esetén, ha a támogatás nyújtására egyedi döntés alapján kerül sor, a kérelmezőnek

a) a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvényben és a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény végrehajtásáról szóló 67/2008. (III. 29.) Korm. rendeletben foglaltak teljesítése érdekében az 1. melléklet, valamint

b) a 4. melléklet szerinti, hiánytalanul kitöltött nyilatkozatokat

a kötelezettségvállaló rendelkezésére kell bocsátania.

(2) Ha a kérelmező úgy nyilatkozik, hogy a támogatásra irányuló eljárásban érintett, a kérelemhez mellékelnie kell a 2. melléklet szerinti közzétételi kérelmet is. Ha az érintettséget magalapozó körülmény a kérelem benyújtása után, de a támogatási döntés előtt következik be, a kérelmező köteles a tudomásszerzéstől számított 10 napon belül kezdeményezni a körülmény közzétételét. Ha a kérelmező a közzétételt határidőben nem kezdeményezi, támogatásban nem részesülhet, támogatási döntés nem hozható.

(3) A támogatási kérelem akkor minősül befogadottnak, ha a kérelem mellett az (1) – és érintettség esetén a (2) – bekezdés szerinti, hiánytalanul kitöltött iratok a kötelezettségvállaló rendelkezésére állnak. Ezek hiányában a kérelem nem bírálható el.

5. A támogatási döntés

11. § (1) A kérelem befogadását, illetve a támogatási döntés meghozatalát követően a kötelezettségvállaló a 3. melléklet szerinti Adatlap II–IV. pontjának kitöltésével a kifizető szervezeti egység kijelölt kapcsolattartóját elektronikus úton tájékoztatja a támogatási kérelem, illetve a támogatási döntés adatairól.

(2) Az (1) bekezdés szerinti adatszolgáltatást

a) a támogatási kérelem vonatkozásában a támogatási kérelem befogadását követő 3 napon belül,

b) a támogatási döntésre vonatkozóan a támogatási döntés meghozatalát követő 8 napon belül

kell teljesíteni a kifizető szervezeti egység kijelölt kapcsolattartója részére, aki a kitöltött Adatlapot haladéktalanul továbbítja a kozpenzpalyazat@kopdat.hu elektronikus címre.

12. § (1) A kötelezettségvállaló a támogatásról szóló döntését haladéktalanul, de legkésőbb a döntéshozataltól számított 15 napon belül írásban, hivatalos iratként kézbesítve közli a támogatásban részesülővel (a továbbiakban: kedvezményezett).

(2) Az (1) bekezdés szerinti értesítésben a kedvezményezettet határidő kitűzésével fel kell hívni a szerződés megkötéséhez szükséges alábbi nyilatkozatok, dokumentumok benyújtására:

a) a kedvezményezett de minimis támogatásokra vonatkozó, 5. melléklet szerinti nyilatkozata,

b) a kedvezményezett által az adott tárgyban beadott támogatási kérelemre vonatkozó, 6. melléklet szerinti nyilatkozata,

c)4 gazdálkodó szervezet kedvezményezett esetén a létezését jogszabályban meghatározottak szerint igazoló, 30 napnál nem régebbi, hiteles okirat, különösen cégkivonat, nyilvántartásba vételről szóló igazolás hiteles másolata,

d) közjegyző vagy ügyvéd által hitelesített aláírási címpéldány, vagy eredeti vagy a bank által hitelesített aláírás-bejelentő karton (aláírás minta),

e) beruházások esetében a szükséges jogerős hatósági engedélyek, a Kbt. hatálya alá tartozó beruházások esetén közbeszerzési dokumentáció másolata,

f) a támogatandó program, feladat teljes költségvetése (költségterve), amely tartalmazza az általános forgalmi adót, a megvalósításhoz igényelt támogatás, a saját forrás, az egyéb forrás (egyéb állami támogatás, egyéb külső forrás), valamint a program megvalósításából származó bevétel összegét, a várható kifizetések ütemezését,

g) előleg, előfinanszírozás esetében a kedvezményezett bankszámláira vonatkozó, 7. melléklet szerinti nyilatkozata,

h) előleg, előfinanszírozás, valamint több részletben történő utófinanszírozás esetén a kedvezményezett azonnali beszedési megbízás benyújtására vonatkozó, kizárólag a támogató hozzájárulásával visszavonható – az Ámr. 119. § (2) bekezdése szerinti – nyilatkozata,

i) a határon túli magyar kedvezményezett esetén a magyarországi bankszámlával rendelkező szervezet befogadó nyilatkozatát, amennyiben ezzel rendelkezik,

j) felhalmozási célú támogatások esetében a nem állami vagy egyházi tulajdonú ingatlanra vonatkozó tulajdoni lap másolatát,

k) ha azt jogszabály előírja, a támogatott tevékenységhez szükséges jogerős hatósági engedélyek.

(3) Az (1) bekezdés szerinti értesítésben a kedvezményezettet tájékoztatni kell arról, hogy

a) a szerződéskötés várható határideje a támogatási döntés közlésétől számított 30. nap,

b) ha a támogatás nyújtásához az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 100/J. § (3) bekezdése alapján a Kormány nyilvános határozata szükséges, akkor a szerződéskötés várható határideje a határozat hatálybalépésétől számított 30. nap,

c) ha a támogatás az Európai Unió működéséről szóló Szerződés 107. cikkének hatálya alá tartozik, a támogatási szerződés megkötéséhez a fejlesztéspolitikáért felelős miniszter állásfoglalása szükséges, amelyre tekintettel az a) pontban meghatározott határidő további 30 nappal meghosszabbodik,

d) ha a kedvezményezett mulasztásából kifolyólag az a) – és állami támogatás esetén a b) – pontban meghatározott határidőtől számított további harminc napon belül nem kerül sor a szerződéskötésre, a támogatási döntés az Ámr. 112. § (8) bekezdése alapján hatályát veszti.

(4) A (2) bekezdésben meghatározott nyilatkozatokat, dokumentumokat az (1) bekezdés szerinti értesítésben meghatározott határidőig kell benyújtani.

13. § (1) Ha a kedvezményezett az egyházak nyilvántartásának ügyviteli szabályairól szóló 11/1990. (VI.12.) IM rendelet alapján nyilvántartásba vett egyházi jogi személy, a 12. § (2) bekezdés c) pontjában meghatározott dokumentumot nem kell benyújtania. Ebben az esetben a kedvezményezett létezését a kötelezettségvállaló a vonatkozó nyilvántartásokban ellenőrzi. Ha a kedvezményezett létezésével kapcsolatban kétség merül fel, a kötelezettségvállaló előírhatja a kedvezményezett részére a 12. § (2) bekezdés c) pontjában meghatározott dokumentum benyújtását.

(2) Ha a kedvezményezett olyan egyházi jogi személy, amelynek nyilvántartásba vételét jogszabály nem teszi kötelezővé, és a vonatkozó nyilvántartásban nem szerepel, a kedvezményezettnek a nyilvántartásba vett egyház által kiadott igazolást kell a támogató részére benyújtania a 12. § (2) bekezdés c) pontjában meghatározott dokumentumként.

(3) Ha kedvezményezettről a Magyar Államkincstár törvényben meghatározott közhiteles és nyilvános nyilvántartást vezet, a kedvezményezettnek a 12. § (2) bekezdés c) pontjában meghatározott dokumentumot nem kell benyújtania. A kedvezményezett létezését a kötelezettségvállaló köteles ellenőrizni a fenti nyilvántartásban.

(4) Egyedi döntéssel nyújtott támogatás esetén

a) a kedvezményezett eredeti vagy közjegyző által hitelesített vállalkozói igazolványáról vagy működési engedélyéről az ügyirat szakmai előadója is készíthet hiteles másolatot, amelyre – dátummal és aláírásával – rávezeti „Az eredetivel mindenben megegyező másolat” szöveget,

b) aláírási címpéldányként az eredeti okiratról az ügyirat szakmai előadója által készített másolat is csatolható, amelyre az előadó – dátummal és aláírásával – rávezeti „Az eredetivel mindenben megegyező másolat” szöveget,

c) a kedvezményezett képviselőjének személyes megjelenésével és a támogatási szerződés – a javaslattevő jelenlétében, a képviselő aláírását tartalmazó személyazonosításra alkalmas okiratának bemutatását követően – személyesen történő aláírásával, valamint e ténynek az ügyiraton a pro-domoban történő feltüntetése esetén a képviselő aláírási címpéldányát nem kell a szakmai ügyirathoz csatolni,

d) ha a kedvezményezett képviseletére jogosult személy – közjegyző által hitelesített, vagy az előző bekezdésben meghatározott eljárás szerint záradékolt eredeti, vagy az e bekezdés alapján záradékolt másolat – aláírási címpéldánya korábbi támogatásból eredően rendelkezésre áll, és a képviselő személye nem változott, aláírási címpéldányként csatolható az ügyirat szakmai előadója által e korábban benyújtott címpéldányról készített másolat is, amelyre az előadó – dátummal és aláírásával – rávezeti „Az eredetivel mindenben megegyező másolat” szöveget.

6. A támogatási szerződés

14. §5 (1) Az előirányzatokból akkor nyújtható támogatás, ha az a támogatás nyújtására vonatkozó feltételek mellett tartalmazza

a) a kedvezményezett cégnevét (nevét), székhelyét (címét), adószámát, számlavezető bankjának nevét, számlaszámát és képviselőjének nevét,

b) a szakmai, műszaki teljesítés mennyiségi és minőségi jellemzőinek meghatározását, határidejét, amelyet a tárgyévi előirányzatok terhére történő kötelezettségvállalás esetében úgy kell megállapítani, hogy a pénzügyi teljesítés határideje – ha törvény vagy kormányrendelet másként nem rendelkezik – ne haladja meg a tárgyévet követő év június 30-át,

c) a tevékenység konkrét meghatározását és szakfeladatrend szerinti besorolását,

d) a kifizetendő összeget, vagy a számlázás alapjául szolgáló egységárat, a pénzügyi teljesítés devizanemét, módját és feltételeit,

e) az összeg kifizetésének határidejét, a következő évek előirányzata terhére vállalt kötelezettségek esetében évenkénti ütemezésben,

f) a jogi és pénzügyi ellenjegyző nevét és aláírását,

g) a kötelezettségvállaló és a kedvezményezett képviseletében eljáró személy nevét és aláírását,

h) a keltezést.

(2) Az előirányzat közreműködő szerv útján történő felhasználása esetén a jogi ellenjegyzés a közreműködő szerv által alkalmazott típusszerződés mintapéldányának ellenjegyzésével is teljesíthető.

7. A támogatás folyósítása, adatszolgáltatás

15. § Az előirányzatok terhére nyújtott támogatás folyósítása

a) egy összegben vagy részletekben,

b) időarányosan vagy teljesítésarányosan

történhet.

16. § (1) Támogatási előleg egy összegben vagy részletekben történő folyósítására a támogatási szerződés vagy jogszabály kifejezett rendelkezése alapján kerülhet sor, ha a teljesítésarányos finanszírozás a támogatási cél megvalósítását nem teszi lehetővé. Támogatási előleg részletekben történő folyósítása esetén a fennmaradó, a támogatási szerződésben rögzített ütemezés szerinti támogatás folyósításának feltétele a már folyósított támogatással történő elszámolás.

(2) Az (1) bekezdés szerinti részelszámolási kötelezettség alól a kötelezettségvállaló különösen indokolt esetben – a kedvezményezett írásban előterjesztett kérelmére – felmentést adhat. A támogatási szerződés megfelelő módosítását a kötelezettségvállaló köteles haladéktalanul kezdeményezni.

17. § Ha a támogatás működési kiadásokat finanszíroz, a támogatás rendelkezésre bocsátása csak időarányosan történhet.

18. § A támogatás igénybevétele

a) utólagos elszámolás melletti előfinanszírozás, vagy

b) időszakos vagy záró beszámolót követő, a kedvezményezett által benyújtott és a szakmai szervezeti egység által ellenőrzött és elfogadott elszámolások alapján történő utófinanszírozás

formájában történhet.

8. A támogatási szerződés módosítása

19. § A szerződés módosítását bármely fél – a támogatás célja, összege, az azt alátámasztó költségterv, továbbá a támogatás felhasználásának kezdő időpontja és véghatárideje tekintetében – az eredeti támogatási szerződésben a támogatás felhasználására vonatkozó véghatáridő lejáratának időpontja előtt írásban kezdeményezheti. A kezdeményezést indokolással kell ellátni.

20. § A támogatási szerződések módosítására a támogatási szerződésre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

9. Beszámoltatás, ellenőrzés

21. § (1) A szakmai teljesítésigazoló köteles a támogatási szerződés teljesítését figyelemmel kísérni.

(2) A szakmai teljesítésigazoló s kedvezményezett szerződésellenes eljárása esetén köteles a kedvezményezett figyelmét erre haladéktalanul felhívni, az eset körülményeit tisztázni, az ehhez szükséges egyeztetést a kedvezményezettel lefolytatni.

22. § (1) A teljesítésarányos finanszírozás kivételével a kedvezményezett a támogatás felhasználásáról utólag, a szerződésben meghatározott módon köteles elszámolni és beszámolni.

(2) A kedvezményezett beszámolóját a szakmai teljesítésigazoló a beszámoló kézhezvételét követő 30 – hiánypótlás, kiegészítés esetén 45 – napon belül megvizsgálja, és dönt annak elfogadásáról vagy elutasításáról.

(3) Közbeszerzési eljárás esetén a szakmai teljesítésigazoló köteles ellenőrizni, hogy a támogatás felhasználása során a kedvezményezett a Kbt. előírásait betartotta-e. Az ennek megállapításához szükséges dokumentumokat a kedvezményezett a közbeszerzési eljárás befejezését követően köteles a támogató részére benyújtani.

(4) A (2) bekezdés szerinti döntésről, ideértve az esetleges visszafizetési kötelezést is a döntést követő 5 napon belül írásban tájékoztatni kell a kedvezményezettet.

23. § (1) A támogatás felhasználását a miniszter, valamint jogszabályban, a pályázati felhívásban és a támogatási szerződésben meghatározott szervek ellenőrizhetik.

(2) A kedvezményezett köteles minden, az ellenőrzéshez szükséges felvilágosítást és egyéb segítséget megadni.

10. A kifogás

24. § (1) Ha a támogatás igénylője, illetve a kedvezményezett (a továbbiakban együtt: kifogást tevő) államháztartáson kívüli személy, az Ámr. 131. § (1) bekezdésében meghatározott esetben a kifogásolt intézkedésről vagy mulasztásról való tudomásszerzéstől számított 8 napon belül, de legkésőbb a kifogásolt intézkedés bekövetkeztétől vagy a mulasztástól számított 45 napon belül írásban kifogást nyújthat be a miniszternek.

(2) Ha a támogatás nyújtására irányuló eljárásban lebonyolító szervezet működik közre a kifogást tevő a kifogást a lebonyolító szervezethez nyújtja be. A lebonyolító szervezet köteles a benyújtott kifogást a kézhezvételétől számított 5 napon belül – a kifogás elbírálásához szükséges dokumentumokkal együtt – továbbítani a miniszter részére. A lebonyolító szervezet a miniszter által megadott határidőn belül köteles minden további, a kifogás elbírálásához szükséges dokumentumot és információt a miniszter rendelkezésére bocsátani.

(3) A kifogásnak tartalmaznia kell

a) a kifogást tevő nevét, székhelyét vagy lakcímét, a nem természetes személy kifogást tevő képviselője nevét,

b) a kifogással érintett támogatási kérelem vagy a támogatási szerződés azonosításához szükséges adatokat,

c) a kifogásolt intézkedés vagy mulasztás meghatározását,

d) a kifogás alapjául szolgáló tényeket és a kifogásolt vagy elmaradt intézkedéssel megsértett jogszabályhely pontos megjelölését.

(4) A kifogást a kifogást tevő vagy a nem természetes személy kifogást tevő képviselője saját kezű aláírásával ellátva kell benyújtani.

25. § (1) A kifogás kivizsgálásában nem vehet részt az, aki a kifogással érintett eljárásban részt vett.

(2) Ha a kifogással érintett eljárásban a miniszter vett részt, a kifogást a minisztérium közigazgatási államtitkára bírálja el.

26. § (1) Az elkésett, vagy a kifogás benyújtására nem jogosult személytől származó kifogást a miniszter annak kézhezvételétől számított 10 napon belül elutasítja, és erről az elutasítás indokolásának megjelölésével, a kifogást tevőt írásban értesíti.

(2) Ha a kifogást tevő a kifogást a 24. § (1) bekezdésében meghatározott határidőben benyújtotta a lebonyolító szervezetnek, az nem tekinthető elkésettnek.

27. § (1) Ha a kifogás hiányos, azaz nem tartalmazza a 24. § (3) és (4) bekezdésében meghatározottakat, a miniszter a kifogás kézhezvételétől számított 8 napon belül legalább 5, legfeljebb 10 napos határidő tűzésével írásban felhívja a kifogást tevőt a hiány pótlására.

(2) Ha a kifogást tevő a hiányt határidőben nem vagy nem megfelelően pótolja, a miniszter a kifogást elutasítja, és erről az elutasítás indokolásának megjelölésével a kifogást tevőt írásban értesíti.

(3) A miniszter a kifogást annak kézhezvételétől számított 21 napon belül érdemben elbírálja, amelyet a miniszter annak lejárta előtt, indokolt esetben, egy alkalommal, legfeljebb 21 nappal, a kifogást tevő írásbeli értesítése mellett meghosszabbíthat.

(4) Az elbírálásra meghatározott határidőbe nem számít be a hiánypótlásra irányuló felhívástól az annak teljesítéséig eltelt idő.

(5) Ha a kifogás nem alapos, a miniszter azt elutasítja, és erről az elutasítás indokolásának megjelölésével a kifogást tevőt írásban értesíti.

(6) Ha a kifogás alapos, a miniszter elrendeli a kifogásban sérelmezett helyzet megszüntetéséhez szükséges intézkedést, és erről a kifogást tevőt írásban értesíti. Ha a kifogást tevő a kifogásolt jogszabálysértés folytán nem nyert támogatást, a támogató köteles a kifogást tevő támogatási kérelmét ismételten elbírálni.

(7) Ha a támogatás nyújtására irányuló eljárásban lebonyolító szervezet működik közre, a lebonyolító szervezet a miniszter által meghatározott határidőn belül teszi meg a (6) bekezdésben a miniszter által a kifogásban sérelmezett helyzet megszüntetéséhez szükséges intézkedéseket, illetve bírálja el a kifogást tevő támogatási kérelmét. A lebonyolító szervezet a megtett intézkedésekről írásban tájékoztatja a minisztert.

11. A pályázati eljárásra vonatkozó rendelkezések

28. § (1) A részben vagy egészben pályázati úton felhasználásra kerülő előirányzatokhoz kapcsolódó – a 2. § (1) bekezdése szerinti jogszabályban meghatározott – pályázati feltételek és pályázati eljárási rend betartásáról a kötelezettségvállaló gondoskodik.

(2) A pályázatok benyújtására nyitva álló időtartam előtt a kötelezettségvállaló a Kincstár részére megküldi

a) papír alapon az adott előirányzatok célrendszerének, rendeltetésének meghatározására, a pályázatos támogatási célú felhasználás tárgyévi keretösszegére, mértékére, a nyújtható támogatás arányára vonatkozó javaslatát az Ámr. 8. számú melléklete szerint,

b) elektronikus úton a pályázati felhívás tervezetének teljes körű dokumentációját és ahol az szükséges, a fejlesztéspolitikáért felelős miniszter jóváhagyó véleményét.

(3) A kötelezettségvállaló a részben vagy egészben pályázati úton nyújtott támogatások esetében mintavételes, kockázatelemzésen alapuló, dokumentált szakmai és pénzügyi helyszíni ellenőrzést végez.

12. A közszolgáltatási szerződések ellentételezése

29. § (1) A nemzeti és kiemelt ünnepek (nemzeti rendezvények), az Európai Unió 2011-es magyar elnökségével kapcsolatos rendezvények, valamint a minisztérium feladat- és hatáskörébe tartozó egyéb rendezvények szervezését, illetve az ezekhez kapcsolódó műszaki, művészeti, logisztikai és biztosítási feladatok előkészítését, lebonyolítását a Hungarofest Nemzeti Rendezvényszervező Nonprofit Kft. látja el.

(2) A minisztérium feladatainak ellátásához szükséges nyomdai tevékenységet a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft., a fordítási tevékenységet az Országos Fordító- és Fordításhitelesítő Iroda Zrt. végzi.

(3) Az EK-Szerződés 86. cikke (2) bekezdésének az általános gazdasági érdekű szolgáltatások működtetésével megbízott vállalkozásoknak közszolgáltatással járó ellentételezés formájában megítélt állami támogatásokra történő alkalmazásáról szóló 2005/842/EK határozatban foglalt feltételeknek megfelelő, általános gazdasági érdekű szolgáltatást nyújtó más vállalkozásokkal a miniszter feladatkörébe tartozó közfeladat átadásáról és ellentételezéséről rendelkező szerződés megkötését a kötelezettségvállaló kezdeményezheti.

(4) A (3) bekezdés szerinti esetben a kötelezettségvállalónak meg kell határoznia az általános gazdasági érdekű szolgáltatás tartalmát, a közszolgáltatási szerződés megkötésének indokait, a közszolgáltatási szerződés hatályát, az ellentételezés költségvetési forrását, az ellentételezés mértékét, illetve a szerződéskötéshez szükséges egyéb lényeges feltételeket.

III. Fejezet

AZ ELŐIRÁNYZATOK FELHASZNÁLÁSÁNAK RÉSZLETES SZABÁLYAI

13. Központilag kezelt fejezeti feladatok (15/2/1)

30. § (1) Az előirányzat biztosít fedezetet a miniszterelnöki és miniszteri kitüntetésekre, díjakra és egyéb elismerésekre, így különösen

a) a magyar tudomány és művészet, valamint a magyar oktatás és művelődés fellendítése terén szerzett kimagasló érdemek elismerésére,

b) a közigazgatásban és annak érdekében végzett magas színvonalú szakmai munka, illetve az oktatói, tudományos, kutatói, szerzői jogi tevékenység elismerésére,

c) az életmentés közben tanúsított hősies magatartás elismerésére és

d) a diákolimpiákon helyezést elért tanulók ösztöndíjára és a felkészítő tanáraik jutalmazására.

(2) Az előirányzat biztosítja a központi forrásokból nem finanszírozott fejezeti feladatokhoz szükséges forrást, valamint – azon előirányzatoknál, ahol az előirányzat arra nem nyújt elégséges fedezetet – a Magyar Államkincstár által a számlavezetéshez kapcsolódó szolgáltatások nyújtásáért (átutalási, rendelkezésre állási és különdíjak) felszámított díj forrását. Az előirányzaton kerül elszámolásra a Fejezeti általános tartalék előző évi maradványának, valamint a tárgyévi előirányzatának közvetlen fejezeti felhasználása is.

(3) Az előirányzat felhasználása közvetlen fejezeti kifizetéssel vagy előirányzat-átcsoportosítással történhet.

14. Szabályozási és monitoring feladatok támogatása (15/2/6)

31. § (1) Az előirányzaton az előző év előirányzat maradványának felhasználása kerül kimutatásra.

(2) Az előirányzat felhasználása közvetlen módon, a feladat ellátásával megbízott kedvezményezett részére történő kifizetéssel történik.

15. Nemzeti és kiemelt ünnepek, egyéb rendezvények, események támogatása (15/2/7)

32. § (1) Az előirányzat biztosítja a nemzeti ünnepek, valamint a kiemelkedő fontosságú rendezvények előkészítésének és lebonyolításának rendjéről szóló 1137/2010. (VII. 1.) Korm. határozatban megjelölt állami és nemzeti ünnepek és az egyéb – országos jelentőségű – kiemelt ünnepek, események, évfordulók, világnapok méltó, a kormányprogramhoz kapcsolódó, az ország márkaképe építéséhez hozzájáruló szervezésének, lebonyolításának, a rendezvényekhez kapcsolódóan a lakosság széles körű és részletes tájékoztatásának, az ünnepi tájékoztató kiadványok összeállításának, kiadásának, a rendezvényekhez kapcsolódó sajtóesemények lebonyolításának és egyes nemzeti rendezvények lebonyolítását biztonsági szempontból felügyelő és irányító operatív törzs működési költségeinek forrását.

(2) Az előirányzat felhasználása közvetlen módon, a feladat ellátásával megbízott kedvezményezett részére közhasznú tevékenység ellátása tárgyában keretszerződés, továbbá egyedi szerződések alapján történő kifizetéssel valósul meg.

16. Lakossági tájékoztatáshoz kapcsolódó kiadások (15/2/8)

33. § (1) Az előirányzat biztosítja a lakosságnak a kormányzati intézkedésekről, a kormányprogram részleteiről, a kormányprogram alapján hozott új intézkedésekről, az egyes intézkedések tervezett tartalmáról, hatálybalépéséről, a támogatások és kedvezmények igénybevételének részleteiről, a Kormány hivatalos álláspontjáról egyes, a lakosságot érintő kérdésekben, az Európai Unió soros elnökségéhez kapcsolódó lakossági kommunikáció ellátása és az Európai Önkéntesség Évéhez kapcsolódó kormányzati akciók ismertségének növeléséről szóló maradéktalan tájékoztatásához szükséges költségek forrását.

(2) Az előirányzat felhasználása közvetlen módon, a feladat ellátásával közvetlen módon megbízott vagy közbeszerzési eljárás lefolytatása eredményeképp kiválasztott kedvezményezett részére történő kifizetéssel vagy előirányzat-átcsoportosítással történik.

17. Összkormányzati kommunikációhoz kapcsolódó feladatok (15/2/9)

34. § (1) Az előirányzat biztosítja a lakosságnak a Kormány döntéseiről és a Nemzeti Együttműködés Programja megvalósulásáról szóló maradéktalan tájékoztatásához szükséges költségek forrását.

(2) Az előirányzat felhasználása közvetlen módon, a feladat ellátásával közvetlen módon megbízott vagy közbeszerzési eljárás lefolytatása eredményeképp kiválasztott kedvezményezett részére történő kifizetéssel vagy előirányzat-átcsoportosítással történik.

18. Lengyel–Magyar Együttműködés 2011 (15/2/10)

35. § (1) Az előirányzat biztosítja a hagyományos lengyel–magyar kapcsolatok új tartalommal való megtöltéséhez és annak kihasználásához szükséges költségek forrását, hogy 2011-ben a két ország egymást követően tölti be az Európai Unió soros elnöki tisztét.

(2)6 Az előirányzat felhasználása közvetlen módon, a feladat ellátásával megbízott kedvezményezett részére történő kifizetéssel vagy előirányzat átcsoportosítással, továbbá a támogatottal kötött támogatási szerződés alapján történik.

19. Személyügyi és továbbképzési feladatok támogatása (15/2/13)

36. § (1) Az előirányzat fedezetet nyújt a kormányzati személyügyi feladatok szervezeti és működési feltételei megteremtéséhez, az infrastrukturális háttér biztosításához, a kormánytisztviselőkre vonatkozó adatszolgáltatások biztosításához, az adatok archiválásának informatikai támogatásához, a személyügyi és továbbképzési feladatok megvalósításához külföldi szakértők költségei biztosításához, az európai szociális párbeszéd fórumaira történő kiutazáshoz, továbbá a személyügyi konferenciák szervezéséhez.

(2) Az előirányzat fedezetet nyújt a minisztérium informatikai biztonságának megújításához és szabályzatok készítéséhez kapcsolódó tanácsadáshoz, a minősített adatok biztonságához kapcsolódó elektronikus rendszerek felülvizsgálatához és karbantartásához is.

(3) Az előirányzat tartalmazza továbbá az állami vezetők nyelvi képzéséhez és továbbképzéséhez szükséges forrást is.

(4) Az előirányzat felhasználása közvetlen, a feladat ellátásával megbízott kedvezményezett részére történő fejezeti kifizetéssel vagy előirányzat-átcsoportosítással történik.

20. EXPO 2010 Világkiállításon való részvétel előkészítése (15/2/16)

37. § (1) Az előirányzaton az előző évi maradvány-felhasználás kerül kimutatásra, amely a Magyar Köztársaság hivatalos állami szintű, 2010. május 1. és 2010. november 30. között Sanghajban megrendezésre került EXPO 2010 Világkiállítás kiadásainak finanszírozását szolgálta.

(2) Az előirányzat felhasználása közvetlen módon, a feladat ellátásával megbízott kedvezményezett részére történő kifizetéssel történik.

21. A büntetőeljárásról szóló törvény alapján megállapított kártalanítás (15/2/17)

38. § (1) Az előirányzat a büntetőeljárásról szóló törvény alapján a Magyar Állam ellen indított kártalanítási perben a felperes részére a jogerős bírósági határozatban megállapított kártalanítás kifizetésére szolgál.

(2) Az előirányzat felhasználásához – jogszabály alapján – előzetes írásbeli kötelezettségvállalás és ellenjegyzés nem szükséges, a kötelezettségvállalás jogi alapja a jogerős bírósági határozat.

(3) Az Ámr. 76. § (3) bekezdése alapján szakmai teljesítésigazolás nem szükséges, a kifizetés teljesítéséhez az érvényesítőnek kizárólag az Ámr. 77. § (1) bekezdésében foglalt szempontokat kell vizsgálnia.

(4) Az előirányzat felhasználása közvetlen módon, a felperes javára történő kifizetéssel történik.

22. Jogi segítségnyújtás (15/2/18)

39. § (1) Az előirányzat a jogi segítségnyújtásról szóló törvény alapján a peren kívüli támogatások esetén a jogi szolgáltatást végző jogi segítő díjának állam általi térítésére vagy megelőlegezésére, a polgári és büntető peres eljárásokban a fél helyett az állam által kifizetendő vagy előlegezendő pártfogó ügyvéd díjának megfizetésére vagy megelőlegezésre, az ezzel kapcsolatos banki és postaköltségek kifizetésére használható fel. Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá az Európai Unió másik tagállamába irányuló jogi segítségnyújtás iránti kérelem lefordítására kirendelt szakfordító díjának állam általi megtérítésére vagy annak megelőlegezésére.

(2) Az előirányzat kezelő szerve a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálata (a továbbiakban: KIMISZ), amely az előirányzat felhasználása során a Magyar Államkincstár által vezetett előirányzat-felhasználási keretszámla feletti rendelkezési jogokat is gyakorolja.

(3) A KIMISZ a kezelésében levő előirányzat tekintetében felelős az elkülönített számla kezelésének biztosításáért, az előirányzatok feletti rendelkezési jogosultságok gyakorlásáért (utalványozás), a pénzügyi lebonyolításért (érvényesítés, utalvány ellenjegyzése), a pénzügyi elszámolásért, a külön jogszabályban előírt nyilvántartások vezetéséért, a főkönyvi könyveléshez szolgáltatott adatok valódiságáért.

(4) Az előirányzat felhasználása során a szakmai teljesítésigazolás tekintetében a kezelő szervi feladatokat a fővárosi és megyei kormányhivatalok igazságügyi szolgálatai látják el. A szakmai teljesítés igazolás ellátásának módjára tekintettel a fővárosi és megyei kormányhivatalok igazságügyi szolgálataival a KIMISZ megállapodást köt.

(5) Az előirányzat felhasználásához – jogszabály alapján – előzetes írásbeli kötelezettségvállalás és ellenjegyzés nem szükséges, a kötelezettségvállalás jogi alapja az illetékes jogi segítségnyújtási feladatokat ellátó igazságügyi szolgálat által hozott határozat vagy jogorvoslat folytán a KIMISZ által hozott határozat vagy a jogi segítségnyújtási feladatokat ellátó igazságügyi szolgálat határozatának felülvizsgálata tárgyában hozott bírósági határozat.

(6) Az előirányzat felhasználása közvetlen módon, vissza nem térítendő támogatásként, vagy a támogatott személy visszatérítési kötelezettsége mellett a jogi segítő vagy pártfogó ügyvéd részére történő kifizetéssel történik.

(7) A KIMISZ belső szabályzatában elkülönítetten köteles szabályozni a fejezeti kezelésű előirányzat felhasználásával kapcsolatos utalványozás, szakmai teljesítésigazolás, az utalvány ellenjegyzés és érvényesítés rendjét.

(8) A KIMISZ köteles a FEUVE rendszerébe beilleszteni az előirányzat felhasználásával kapcsolatos ellenőrzéseket, ideértve az analitikus nyilvántartások és a főkönyvi könyvelés egyeztetését és ellenőrzését is.

23. Kormányzati igazgatással kapcsolatos feladatok támogatása (15/2/24)

40. § (1) Az előirányzat biztosít fedezetet az általános napi feladatokon túlmutató kormányzati szintű közpolitikai és igazgatási célfeladatokra, a kormányzati közpolitikák megalapozását segítő tanulmányok, javaslatok, felmérések elkészítéséhez, illetve nyilvánosságra hozatalához, továbbá a döntéshozatalt támogató modellek központi igazgatásban történő magasabb fokú alkalmazásához, valamint a kormánydöntések előkészítése és végrehajtása ellenőrzését támogató monitoring rendszer létrehozásához és működtetéséhez.

(2) Az előirányzat felhasználása közvetlen módon, a feladat ellátásával megbízott kedvezményezett részére történő fejezeti kifizetéssel vagy előirányzat-átcsoportosítással történik.

24. A kormany.hu központi kommunikációs felület működtetése (15/2/25)

41. § (1) Az előirányzat biztosítja a kormányzat online kommunikációjának támogatásához, különös tekintettel a kormany.hu fejlesztéséhez, működtetéséhez és karbantartásához, az ehhez kapcsolódó eszközbeszerzésekhez, a működéshez szükséges szolgáltatások igénybevételéhez, valamint egyéb eseti fejlesztésekhez szükséges költségek forrását.

(2) Az előirányzat felhasználása a feladat ellátásával megbízott kedvezményezett részére történő közvetlen kifizetéssel vagy előirányzat-átcsoportosítással történik.

25. Központi informatikai feladatok (15/2/26)

42. § (1) Az előirányzat biztosítja az informatikai rendszerek bevezetése, fejlesztése és üzemeltetése során felmerülő költségekhez, különös tekintettel a vezetői információs rendszer gazdálkodással összefüggő fejlesztéseihez, a minisztérium középtávú ágazati stratégiájával összhangban végrehajtandó egyéb informatikai fejlesztésekhez, az IP alapú telefonrendszer működésével kapcsolatos kiadásokhoz, a kormanyablak(.gov).hu fejlesztéséhez, működtetéséhez és karbantartásához, az ehhez kapcsolódó eszközbeszerzésekhez, valamint egyéb eseti fejlesztésekhez szükséges költségek forrását.

(2) Az előirányzat felhasználása közvetlen fejezeti kifizetéssel vagy előirányzat átcsoportosítással történik.

26. Nemzetközi kötelezettségek teljesítése (15/2/27)

43. § (1)7 Az előirányzatból kerül finanszírozásra a nemzetközi szervezeti tagságból adódó tagdíjak, illetve ugyanezen szervezeteknek fizetendő tagállami hozzájárulásból adódó – megállapodáson vagy a nemzetközi szervezet belső előírásán alapuló – egyéb költségek, valamint a nemzetközi szervezetek üléseinek tartalmi előkészítéséhez szükséges szakértői munkák. Az előirányzat biztosítja továbbá a minisztérium valamennyi nemzetközi kötelezettségével összefüggő kiadások és hozzájuk kapcsolódó lebonyolítási költségek fedezetét, ideértve a fordítási díjakat is.

(2) Az előirányzat felhasználása közvetlen módon, a nemzetközi szervezet, illetve az egyéb kedvezményezett részére történő fejezeti kifizetéssel vagy előirányzat-átcsoportosítással történik.

27. Központi e-közigazgatási feladatok (15/2/29)

44. § (1) Az előirányzat biztosítja a Magyary program megvalósulását szolgáló e-közigazgatás fejlesztésére irányuló stratégia és akciótervek kidolgozásához, az e-közigazgatási szolgáltatások minőségi továbbfejlesztéséhez és az e-ügyintézést segítő informatikai rendszerek bevezetésének felgyorsításához szükséges költségek forrását.

(2) Az előirányzat felhasználása közvetlen fejezeti kifizetéssel történik.

28. Uniós projektek támogatása (15/2/30)

45. §8 (1) Az előirányzat az európai uniós pályázatokhoz a fejezet irányítása alá tartozó intézmények részére a pályázat által megkövetelt önrész biztosításának forrásául és az Európai Unió által támogatott kiemelt projektek lebonyolításához szükséges kiadások megelőlegezésére, finanszírozására szolgál.

(2) A támogatás felhasználása közvetlen módon, a támogatott részére történő végleges vagy visszatérítendő támogatás nyújtásával, vagy előirányzat-átcsoportosítással, illetve vállalkozási, megbízási szerződések alapján államháztartáson kívüli szervezetek részére történő közvetlen kifizetéssel történik.

29. Időközi és kisebbségi választások lebonyolítása (15/2/31)

46. § (1) Az előirányzat fedezetet nyújt a választási eljárásról szóló törvény alapján választási eljárások lebonyolítására, ideértve az Országos Választási Bizottság működési költségének a finanszírozását is.

(2) Az előirányzat felhasználása a feladat ellátásával megbízott kedvezményezett részére történő közvetlen fejezeti kifizetéssel vagy előirányzat-átcsoportosítással történik.

30. Az önkéntesség európai évéhez és a civil szervezetekhez kapcsolódó programok támogatása (15/2/32)

47. § (1) Az előirányzat fedezetet nyújt az aktív polgárságot előmozdító önkéntes tevékenységek európai éve 2011 program hazai önrészének biztosítására, valamint az Európai Unió soros elnökségi kommunikáció kiegészítéséhez szükséges kampányköltségekre.

(2)9 Az előirányzat részben pályázati úton, részben egyedi támogatás útján, továbbá megbízási és vállalkozási szerződés alapján, valamint közvetlen fejezeti kifizetéssel kerül felhasználásra.

(3) A kedvezményezettel a kötelezettségvállaló támogatási szerződést köt.

31. A Megyei Közigazgatási Hivatalok megszűnésével kapcsolatos feladatok (15/2/33)

48. § A technikai előirányzaton kerül elszámolásra a 2010. év végén megszűnt megyei közigazgatási hivatalok Magyar Államkincstárnál vezetett előirányzat-felhasználási keretszámláinak egyenlege. Az előirányzat terhére az egyenlegek 2011. évben a megalakuló megyei kormányhivatalok részére kerülnek átutalásra.

32. A 2010. évi országgyűlési és önkormányzati választások lebonyolítása (15/2/35)

49. § Az előirányzaton kerül elszámolásra a választási eljárásról szóló törvény alapján az országgyűlési és önkormányzati választásokkal összefüggő költségek finanszírozására biztosított fedezet maradványának felhasználása.

33. 2011- es soros elnökséggel kapcsolatos kiadások finanszírozása 15/2/38

50. § (1) Az előirányzaton kerülnek elszámolásra az Európai Unió Európai Tanácsának Magyarország 2011. évi soros elnökségi feladataival kapcsolatos kiadások.

(2) Az előirányzat felhasználása közvetlen módon, támogatási szerződéssel, vállalkozói vagy megbízási szerződéssel, a feladat ellátásával megbízott, kedvezményezett részére történő kifizetéssel történik.

34. Európai területi együttműködési csoportosulások működésének támogatása (15/3/4)

51. § (1) Az előirányzat az Európai Területi Társulások számára biztosít támogatást működési költségeik fedezésére pályázat útján. A pályázati kiírás részleteit a miniszter határozza meg.

(2) Az előirányzat felhasználásában lebonyolító szervezetként a Wekerle Sándor Alapkezelő működik közre.

35. Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata (CESCI) működésének támogatása (15/3/5)

52. § (1) Az előirányzat támogatást nyújt Magyarország határai mentén, valamint Közép- és Délkelet-Európa egyéb államaiban az önkormányzatok és a civil szféra által kezdeményezett határon átnyúló együttműködésekhez.

(2) Az előirányzat közvetlenül a támogatott szervezet részére – támogatási szerződés keretében történő – fejezeti kifizetéssel valósul meg.

36. Millenáris Nonprofit Kft. programjainak támogatása (15/3/6)

53. § (1) Az előirányzat támogatást nyújt a kormányzati szempontból fontos rendezvények, események lebonyolításához.

(2) Az előirányzat közvetlenül a támogatott szervezet részére – támogatási szerződés keretében történő – fejezeti kifizetéssel valósul meg.

37. Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány működéséhez és feladatainak ellátásához szükséges hozzájárulás (15/3/7)

54. § (1) Az előirányzat a közalapítvány alapító okiratában meghatározott feladatok támogatására szolgál.

(2) Az előirányzat felhasználása közvetlen módon, a támogatottal kötött megállapodás alapján nyújtott támogatás formájában történik.

38. Emberi Jogok Magyar Központja Közalapítvány (15/3/8)

55. § Az előirányzat a Kormány által alapított közalapítványokkal és alapítványokkal kapcsolatos időszerű intézkedésekről szóló 1159/2010. (VII. 30.) Korm. határozat által előírt felülvizsgálati eljárás megállapításai alapján szükséges intézkedésekről szóló 1316/2010. (XII. 27.) Korm. határozat rendelkezéseinek végrehajtásával kapcsolatos kiadásokra, közvetlen fejezeti kifizetéssel használható fel.

39. Civil és nonprofit szervezetek támogatása (15/3/10)

56. § (1) Az előirányzat fedezetet biztosít olyan szervezetek támogatáshoz, amelyek összkormányzati szinten a civil szektoron belüli párbeszédet biztosító fórumok működését biztosítják, illetve hatékonyan segítik azok fejlesztését.

(2) Az előirányzat fedezetet biztosít továbbá az „Elektronikus szolgáltatások fejlesztése civil szervezetek számára a Civil Információs Portálon” című EKOP 1.A.1.A projekt működőképességének biztosításához, valamint a kapcsolódó adminisztratív, üzemeltetési feladatok ellátásához is.

(3) Az előirányzat fedezetet biztosít továbbá a civil szervezetek működését érintő joganyag felülvizsgálatához és átdolgozásához kapcsolódó szakértői műhelyek és munka ellátásához.

(4) Az előirányzat felhasználása részben pályázati úton, részben egyedi támogatás útján, a támogatott szervezet részére támogatási szerződéssel, egyéb kedvezményezett részére közvetlen kifizetéssel, illetve előirányzat-átcsoportosítással történik.

40. Társadalmi szervezetek és segítők támogatása (15/3/11)

57. § (1) Az előirányzaton az előző évi maradvány felhasználása kerül elszámolásra.

(2) Az előirányzat felhasználása közvetlen módon, a támogatottal kötött megállapodás alapján történő kifizetéssel történik.

41. Magyarországi Cigányokért Közalapítvány (15/3/12)

58. § Az előirányzat a Kormány által alapított közalapítványokkal és alapítványokkal kapcsolatos időszerű intézkedésekről szóló 1159/2010. (VII. 30.) Korm. határozat által előírt felülvizsgálati eljárás megállapításai alapján szükséges intézkedésekről szóló 1316/2010. (XII. 27.) Korm. határozat rendelkezéseinek végrehajtásával kapcsolatos kiadásokra, közvetlen fejezeti kifizetéssel használható fel.

42. 10 Nemzeti Civil Alapprogram (15/3/14)

59. § (1) Az előirányzat fedezetet biztosít a Nemzeti Civil Alapprogramról szóló törvény (a továbbiakban: NCV tv.) alapján a civil szervezetek pályázat útján történő támogatásához azok működésének megerősítése és a civil szektor fejlődésének elősegítése céljából. A civil szervezetek működésének és szakmai programjai megvalósításának pályázati úton történő támogatására az előirányzat összegének legalább 92%-a fordítható.

(2) Az előirányzat fedezetet biztosít a pályázatok megjelentetésével, kezelésével kapcsolatos feladatok költségeire, a működtetéssel, így különösen a testületi tagok költségtérítésére, a testületek működéséhez, valamint az Nemzeti Civil Alapprogram hivatalos honlapjának működtetésével kapcsolatos feladatokra. A működéssel kapcsolatos kiadásokra az előirányzat legfeljebb 8%-a használható fel.

(3) Az előirányzat kezelő szerve a Wekerle Sándor Alapkezelő, amely az előirányzat felhasználása során a Magyar Államkincstár által vezetett előirányzat-felhasználási keretszámla feletti rendelkezési jogokat is gyakorolja.

(4) A Wekerle Sándor Alapkezelő a kezelésében levő előirányzat tekintetében felelős

a) az elkülönített számla kezelésének biztosításáért, az előirányzatok feletti rendelkezési jogosultságok gyakorlásáért (kötelezettségvállalás, szakmai teljesítésigazolás, utalványozás), a pénzügyi lebonyolításért (ellenjegyzés, érvényesítés, utalvány ellenjegyzése), a pénzügyi, számviteli elszámolásért és beszámolásért,

b) a pályázatok kiírásáért, a támogatói okirat és támogatói szerződés kiadásáért és visszavonásáért, a szerződés megkötéséért, módosításáért, a támogatási szerződéstől történő elállásra vagy a támogatási szerződés felmondására vonatkozó eljárás lebonyolításért, a kedvezményezett beszámoltatásáért, a támogatás felhasználásának ellenőrzéséért, a jogosulatlanul igénybe vett támogatás visszaköveteléséért, a feladatkörébe tartozó jogviták intézéséért.

43. Rádió C (15/3/20)

60. § (1) Az előirányzat támogatást nyújt a Rádió C Kisebbségi Műsorszolgáltató Nkft. működéséhez.

(2) Az előirányzat felhasználása közvetlen módon a támogatottal kötött támogatási szerződés alapján történik.

43/A. 11 Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásért Közalapítvány támogatása (15/3/21)

60/A. § (1) Az előirányzat támogatást nyújt a Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásért Közalapítvány Terror Háza Múzeum munkaszervezete működéséhez.

(2) Az előirányzat felhasználása közvetlen módon a támogatottal kötött támogatási szerződés alapján történik.

44. Határon túli magyarok oktatási programjainak támogatása (15/4/1)

61. § (1) Az előirányzat támogatást nyújt a külhoni magyarság nyelvi és kulturális önazonosságának erősítése, a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvény és a külhoni magyarságot érintő más törvények és jogszabályok által meghatározott feladatok körében létrehozott intézmények és szervezetek által megvalósított programokhoz.

(2) Az előirányzat támogatást nyújt az Erdélyi Magyar Tudományegyetem, a Partiumi Keresztény Egyetem és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola működéséhez, továbbá az akkreditációs feltételek teljesítéséhez elengedhetetlen beruházásokhoz és fejlesztésekhez.

(3) Az előirányzat felhasználása – a Bethlen Gábor Alaphoz át nem adott rész tekintetében – a támogatott szervezet részére támogatási szerződéssel, egyéb kedvezményezett részére közvetlen fejezeti kifizetéssel, illetve előirányzat-átcsoportosítással történik.

45. Kedvezménytörvény alapján járó oktatás-nevelési támogatás, valamint a szórványoktatás és a csángó magyarok támogatása (15/4/2)

62. § (1)12 Az előirányzat támogatást nyújt a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvény végrehajtásához, .

(2) Az előirányzat támogatást nyújt továbbá a szórványoktatáshoz, különösen a csángó magyarok önazonosság-tudatának, nyelvi, kulturális autonómiájának megőrzésének elősegítéséhez.

(3)13

(4) Az előirányzat felhasználása – a Bethlen Gábor Alaphoz át nem adott rész tekintetében – a támogatott szervezet részére támogatási szerződéssel, egyéb kedvezményezett részére közvetlen fejezeti kifizetéssel, illetőleg előirányzat-átcsoportosítással történik.

46. Nemzetpolitikai tevékenység támogatása (15/4/3)

63. § (1) Az előirányzat támogatást nyújt a szomszédos államokban élő magyarok szülőföldön való boldogulását célzó tevékenységek megvalósításához, a külhoni magyarok oktatási programjaihoz, a kiemelten fontos egyházi és kulturális programjaihoz, külhoni média- és könyvkiadás támogatásához, illetve az e célokra létrehozott intézmények és szervezetek működtetéséhez és fenntartásához.

(2) Az előirányzat támogatást nyújt továbbá a Kormány számára kiemelt jelentőségű partnerek, programok és fejlesztési célok a Kormány által vállalt középtávú finanszírozásához.

(3) Az előirányzat támogatást nyújt a határon túli gazdaságfejlesztési és vállalkozásösztönzési kezdeményezésekhez is. Az előirányzatból kerül biztosításra a Kisebbségekért Díj alapításáról szóló miniszterelnöki rendelet szerinti Kisebbségekért Díj Külhoni Magyarságért Tagozata kitüntetés költségeinek fedezete.

(4) Az előirányzat felhasználása – a Bethlen Gábor Alaphoz át nem adott rész tekintetében – a támogatott szervezet részére támogatási szerződéssel, egyéb kedvezményezett részére közvetlen fejezeti kifizetéssel, illetőleg előirányzat-átcsoportosítással történik.

47. A magyar–magyar kapcsolattartás és az együttműködést szolgáló intézmények támogatása (15/4/4)

64. § (1) Az előirányzat fedezetet nyújt a magyar igazolvánnyal, magyar hozzátartozói igazolvánnyal rendelkező szerb, valamint ukrán állampolgárok átalánydíjas támogatására, akik oktatási, kulturális, művészeti, közművelődési, tudományos, hitéleti, média, sport, civil társadalmi, önkormányzati együttműködési, magyar–magyar együttműködési, illetve kegyeleti okokból utaznak Magyarországra.

(2) Az előirányzatból kerülnek finanszírozásra továbbá a határon túli magyarsággal történő együttműködést szolgáló intézmények megerősítését szolgáló programok.

(3) Az előirányzat felhasználása – a Bethlen Gábor Alaphoz át nem adott rész tekintetében – a támogatott szervezet részére támogatási szerződéssel, egyéb kedvezményezett részére közvetlen fejezeti kifizetéssel, illetőleg előirányzat-átcsoportosítással történik.

48. Határtalanul program támogatása (15/4/6)

65. § (1) Az előirányzat az iskolai Nemzeti Összetartozás Napja bevezetéséről, a magyarországi és a külhoni magyar fiatalok és pedagógusok közti kapcsolat kialakításáról és erősítéséről a közoktatásban, valamint a Magyarország határain kívül élő magyarság bemutatásáról szóló országgyűlési határozatban foglaltak végrehajtására biztosít fedezetet.

(2) Az előirányzat felhasználása – a Bethlen Gábor Alaphoz át nem adott rész tekintetében – a támogatott szervezet részére támogatási szerződéssel, egyéb kedvezményezett részére közvetlen fejezeti kifizetéssel, illetőleg előirányzat-átcsoportosítással történik.

49. Egyházi közgyűjtemények és közművelődési intézmények támogatása (15/5/1/1)

66. § (1) Az előirányzat az egyházak gyűjteményi feladatokat ellátó intézményei működési-fenntartási kiadásainak fedezetére, gyarapítási feladataik és tevékenységeik támogatására szolgál az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló 1997. évi CXXIV. törvény 7. §-a alapján.

(2) Az előirányzat felosztása az egyházakkal egyeztetetten normatív jelleggel rögzített arányok alapján, egyedi döntéssel történik.

(3) A költségvetési támogatás támogatási szerződés alapján, előfinanszírozásként kerül átadásra. A támogatás kifizetése negyedévenként, a negyedév második hónapjának 15. napjáig, az első negyedévben a harmadik hónap utolsó napjáig történik.

(4) Az előirányzat felhasználásában – megállapodás alapján – a Wekerle Sándor Alapkezelő működik közre.

50. Egyházi kulturális programok támogatása (15/5/1/2)

67. § (1) Az előirányzat támogatást nyújt a kiemelten közösségépítő jellegű, elsősorban az ifjúsági nevelését, valamint a család megtartó erejét szolgáló egyházi rendezvények, kulturális programokhoz. Ennek keretében támogathatóak az ifjúsági zenei rendezvények, táborok, hitéleti tartalmat megjelenítő kiállítások, egyházközségek, plébániák és gyülekezetek által szervezett, közvetlenül a hitélethez kapcsolódó képző és alkotóművészeti pályázatok, a hitéleti tartalmat középpontba helyező filmklubok, tematikus konferenciák, színházi rendezvények, egyházzenei fesztiválok, kórustalálkozók, kulturális csereprogramok (különös tekintettel a határon átnyúló programokra), valamint ezek utazási, szervezési és adminisztratív költségei is.

(2) Az előirányzat támogatást nyújt az egyházi kulturális rendezvények, programok hangsúlyos megjelenítését elősegítő – e tekintetben a kulturális marketing eszközeit is igénybe vevő – kezdeményezésekhez.

(3) Az előirányzatból támogatható az egyházi kulturális tevékenységgel szorosan összefüggő létesítmények, beruházások, különös tekintettel közösségi házak, ifjúsági központok kialakítása, illetve a meglévők infrastruktúrájának javítása.

(4) Az előirányzat – az egyházi kulturális rendezvények, programok technikai infrastruktúrájának kialakításához – nagyértékű tárgyi eszköz vásárlására, valamint az egyházi kulturális rendezvényekhez, programokhoz kapcsolódó kiegészítő berendezések, felszerelések beszerzésére és beépítésére is forrást biztosít.

(5) A működési célú költségvetési támogatás támogatási szerződés alapján, egyedi döntést követően, indokolt esetben előfinanszírozásként kerül átadásra.

(6) A felhalmozási célú költségvetési támogatás az egyházak által megtett javaslatok feldolgozása után, illetve a kötelezettségvállalói döntést követően, támogatási szerződés alapján kerül átadásra a projekt jellegétől függően elő- vagy utófinanszírozás formájában.

(7) Az előirányzat felhasználásában – megállapodás alapján – a Wekerle Sándor Alapkezelő működik közre.

51. Hittanoktatás támogatása (15/5/2/1)

68. § (1) Az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló 1997. évi CXXIV. törvény 7. §-a alapján az előirányzat a közoktatási rendszerhez kapcsolódó, az egyházak szervezésében ellátott hittanoktatási tevékenység támogatására szolgál.

(2) Az egyházakat megillető támogatási keretek megállapítása a bejelentett hittancsoportok, valamint a tanulólétszámok figyelembevételével, az egyházakkal egyeztetetten, normatív jelleggel történik.

(3) Az előirányzat 50%-a csoportszám, 50%-a létszám szerint, arányosan kerül felosztásra, úgy, hogy egy hittancsoport minimális létszáma nem lehet kevesebb, mint 7 fő.

(4) A költségvetési támogatás egyedi döntést követően, támogatási szerződés alapján, előfinanszírozásként kerül átadásra. A támogatás kifizetése negyedévenként, a negyedév második hónapjának 15. napjáig, az első negyedévben a harmadik hónap utolsó napjáig történik.

(5) Az előirányzat felhasználásában – megállapodás alapján – a Wekerle Sándor Alapkezelő működik közre.

52. Egyházi oktatási programok támogatása (Templom és Iskola) (15/5/2/2)

69. § (1) Az előirányzat támogatást biztosít az egyházközségek által indított képzések, ifjúsági klubok, nyári táboroztatások, valamint az egyházi iskolák által nyújtott nem iskolarendszerű képzések, szolgáltatások (nem intézményrendszeren belüli felnőttoktatás, felnőttképzés, népfőiskola típusú oktató-nevelő tevékenységek egyházi iskolák által szervezett határon túli és belüli nyári egyetemek, szórványban nyújtott hétvégi képzések, tanodák, diákkörök, hitéleti tematikájú vetélkedők, táborok, műhelymunkák, utazások, cserekapcsolatok) költségeihez. Támogathatók továbbá az Európai Önkéntesség Évéhez kapcsolódó képző, oktató-nevelő programok is.

(2) Az előirányzat azon a közvetlenül vagy közvetve az oktatást szolgáló egyházi épületek infrastruktúrájának korszerűsítéséhez is támogatást nyújt, amelyek jellegük miatt oktatási intézmény kategóriában nem jutnak támogatási forráshoz. Prioritást élveznek a hitéleti oktatást, képzést megvalósító intézmények, valamint a „közösségi tér”-ként használható, komplex funkcionalitású épületek. A támogatásból részesülhetnek az ifjúsági központok, konferencia központok valamint az ifjúsági, nevelési, oktatási létesítmények beruházásai, felújításai és eszközbeszerzései is.

(3) A működési célú költségvetési támogatás egyedi döntést követően, támogatási szerződés alapján, indokolt esetben előfinanszírozásként kerül átadásra.

(4) A felhalmozási célú költségvetési támogatás az egyházak által beküldött javaslatok feldolgozása után, illetve a kötelezettségvállalói döntést követően, támogatási szerződés alapján kerül átadásra, a projekt jellegétől függően elő- vagy utófinanszírozás formájában.

(5) Az előirányzat felhasználásában – megállapodás alapján – a Wekerle Sándor Alapkezelő működik közre.

53. Egyházi alapintézmény-működés, Szja rendelkezés és kiegészítése (15/5/3)

70. § (1) Az előirányzat biztosítja az egyházak számára a magánszemélyek által a személyi jövedelemadójukból felajánlott 1%-ok összege, de legalább a nyilatkozattal érintett évre bevallott, az összevont adóalapot terhelő, adókedvezményekkel csökkentett személyi jövedelemadó 0,5%-ának és az egyházak számára a magánszemélyek által a személyi jövedelemadójukból felajánlott 1%-ok összegének pozitív különbözetének forrását.

(2) A támogatásban részesíthetők azok az egyházak, amelyek technikai számmal rendelkeznek és a rendelkező nyilatkozatot tevő magánszemélyek személyi jövedelemadójuk egy százalékát az egyház javára felajánlották.

(3) A támogatás folyósítása egy összegben történik. Az utalás az előző év augusztus 31-ei, illetve december 31-ei NAV (APEH) adatszolgáltatásnak megfelelően történhet. Adatszolgáltatás hiányában a támogatás utalására a tárgyév folyamán kerül sor. Az adózói rendelkezés és kiegészítés együttes összege a NAV által szolgáltatott adatok alapján automatizmus formájában kerül átadásra.

(4) Az előirányzat felhasználásában – megállapodás alapján – a Wekerle Sándor Alapkezelő működik közre.

54. Átadásra nem került ingatlanok utáni járadék (15/5/4)

71. § (1) Az előirányzat fedezetet biztosít a Kormány az egyházakkal kötött megállapodásokban a természetben vissza nem kért és járadékalapként felajánlott volt egyházi ingatlanok utáni pénzbeli kötelezettség finanszírozásához. A járadék mértéke a meghatározott pénzbeli igény alapján számítva 2001. évtől 5%. Az éves járadék összegét – a költségvetés végrehajtásáról szóló törvény elfogadását követően – a KSH által közzétett előző évi átlagos fogyasztói árindex alapján korrigálni kell.

(2) A támogatást az egyházak belső szabályzatukban meghatározott módon hitéleti és közcélú tevékenységük finanszírozására használhatják fel.

(3) Az előirányzat felosztása az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló 1997. évi CXXIV. törvény 3. §-a alapján történik.

(4) Támogatásban részesíthetők azok az egyházak, amelyekkel a Magyar Köztársaság, illetve a Kormány megállapodást kötött.

(5) A támogatás átadása a kötelezettségvállaló rendelkező levele alapján automatizmussal, évente négy alkalommal, egyenlő részletben történik.

(6) Az előirányzat felhasználásában – megállapodás alapján – a Wekerle Sándor Alapkezelő működik közre.

55. Az 5000 lakosnál kisebb településeken szolgálatot teljesítő egyházi személyek
jövedelempótléka (15/5/5/1)

72. § (1) Az előirányzat az 5000 lakosnál kisebb településeken szolgálatot végző egyházi személyek közösségi feladatvállalásuk támogatására, a határon túli katolikus, református, evangélikus és unitárius püspökségek részére a határon túl magyar szórvány gyülekezetekben magyar nyelven szolgálatot teljesítő egyházi személyek feladatvégzésére, illetve egy esetben temető fenntartási célra nyújt fedezetet.

(2) A támogatás felosztása és nyújtása megállapodások alapján egyedi döntéssel, támogatási szerződés keretében történik.

(3) A támogatás kifizetése negyedévenként, a negyedév második hónapjának 15. napjáig, az első negyedévben a harmadik hónap utolsó napjáig történik.

(4) Az előirányzat felhasználásában – megállapodás alapján – a Wekerle Sándor Alapkezelő működik közre.

56. Egyházi szórványprogramok támogatása (15/5/5/2)

73. § (1) Az előirányzat a határon túli szórványban élő és ott a magyarság megmaradását biztosító egyházi közösségek részére olyan programok, tevékenységek támogatására nyújt lehetőséget, amelyeket a szórványban működő egyházi intézmények a szórványban lévő magyar nyelvű hitélet megmaradásának és fellendülésének elősegítésére végeznek.

(2) Támogatásban részesülhetnek a szórványban működő egyházközségek infrastruktúrájuk kiépítésére, felújítására, magyar nyelvű liturgikus és egyéb kiadványaik megjelentetésére, közösségi programjaik és projektjeik megvalósítására. Kiemelten azon egyházi szórványprogramok kaphatnak támogatást, amelyek a kárpát-medencei magyar egyházi kapcsolati háló stratégiai célként való megerősítését szolgálják.

(3) Az előirányzat támogatást biztosít az olyan programokra is, amelyek segítik a magyarországi szórvánnyá vált, elnéptelenedő vagy a lakótelepi közösségekben közösségi kapcsolataikat elvesztő közösségek körében működő egyházi tevékenységek hatékonyságát.

(4) Az előirányzatból támogathatásban részesülhetnek a hitéleti, pasztorációs, valamint ifjúsági programok és az egyházi alternatív oktatási tevékenységek, képzések (esti gimnáziumok, hétvégi magyar nyelv- és történelemoktatás), illetve a médiával kapcsolatos programok is, ha ezek kifejezetten szórványterületen jelennek meg.

(5) Az előirányzat forrást biztosít az új szórványgyülekezetek megalakulásának segítéséhez, egyszeri és kiemelt támogatás nyújtásával közösségi ház, lelkészlakás vagy plébánia létesítéséhez, valamint a már meglévők korszerűsítéséhez, felújításához, továbbá komplex funkcionalitású közösségi házak létrehozásához.

(6) A működési célú költségvetési támogatás egyedi döntést követően, támogatási szerződés alapján, előfinanszírozásként kerül átadásra.

(7) Az egyes projektekhez kapcsolódó felhalmozási célú támogatás az egyházak által beküldött javaslatok feldolgozása után, illetve a kötelezettségvállalói döntést követően, támogatási szerződés alapján kerül átadásra a projekt jellegétől függően elő- vagy utófinanszírozás formájában.

(8) Az előirányzat felhasználásában – megállapodás alapján – a Wekerle Sándor Alapkezelő működik közre.

57. Hátrányos helyzetű kistelepülések felzárkózása egyházi komplex programjainak támogatása
(Testi és lelki kenyér) (15/5/5/3)

74. § (1) Az előirányzatból támogathatók az egyházi karitatív-válságkezelő, valamint több funkciót betöltő létesítmények, hitéleti, karitatív, oktató, képző, illetve átképző „központok” működési költségei. Kiemelt prioritásként jelenik meg a leghátrányosabb helyzetű térségek felzárkózása programjaiban, valamint a közfoglalkoztatás programjaiban való egyházi részvétel ösztönzése és segítése.

(2) Az előirányzatból támogathatók továbbá a hátrányos helyzetű közösségek, települések, térségek felzárkózást segítő egyházi programok, kezdeményezések fejlesztési, beruházási projektjei is, különösen a munkaerő piaci átképzést megvalósító intézmények infrastrukturális fejlesztése.

(3) Az előirányzatból támogathatók az egyházi karitatív-válságkezelő, valamint több funkciót betöltő létesítmények itéleti, karitatív, oktató, képző, illetve átképző „központok” beruházási és felújítási költségei is.

(4) A működési célú költségvetési támogatás egyedi döntést követően, támogatási szerződés alapján, előfinanszírozásként kerül átadásra.

(5) A fejlesztési célú költségvetési támogatás az egyházak által beküldött javaslatok feldolgozása után, illetve a kötelezettségvállalói döntést követően, támogatási szerződés alapján kerül átadásra, a projekt jellegétől függően elő- vagy utófinanszírozás formájában.

(6) Az előirányzat felhasználásában – megállapodás alapján – a Wekerle Sándor Alapkezelő működik közre.

58. Egyházi épített örökség védelme és egyéb beruházások (15/5/7)

75. § (1) Az előirányzat belföldön és határon túl az egyházi hitéleti vagy közfeladatot ellátó, gyűjteményi műemlékek, illetve városképi jelentőségű ingatlanok védelmét, felújítását, bővítését, valamint egyéb szükséges egyházi építési beruházások támogatását szolgálja. Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a magyar nemzeti kulturális örökség részét képező kárpát-medencei egyházi műemlékek és a kárpát-medencei magyar egyházak nemzetmegtartó képességének növelését célzó beruházások támogatására.

(2) A támogatásban részesíthetők mindazon egyházi jogi személyek, akik megalapozott támogatási igényt nyújtottak be.

(3) A költségvetési támogatás az egyházak által beküldött támogatási igény feldolgozása után, illetve a kötelezettségvállalói döntést követően, támogatás szerződés alapján kerül folyósításra, utófinanszírozás formájában.

(4) Az előirányzat felhasználásában – megállapodás alapján – a Wekerle Sándor Alapkezelő működik közre.

59. Kisebbségpolitikai tevékenységek támogatása (15/6)

76. § (1) Az előirányzat a pénzügyi nehézségekkel küszködő, válságos helyzetbe jutott kisebbségi intézmények, szervezetek, önkormányzatok működési zavarainak elhárítására, illetve kisebbségpolitikai szempontból kiemelten fontos intézmények, rendezvények, programok eseti támogatására szolgál. Az előirányzat biztosítja továbbá a szomszédos országokkal létrehozott kisebbségi kormányközi vegyes-bizottságok ülésein elfogadott kormányzati kötelezettség-vállalások finanszírozását.

(2) Az előirányzat továbbá forrást biztosít – pályázat útján – kisebbségi civil szervezetek részére működési támogatásra, valamint a kisebbségi közoktatási intézmények, szervezetek, önkormányzatok anyaországi intézményekkel, településekkel, szervezetekkel történő kapcsolattartásának támogatására, az anyaországokban történő kisebbségi pedagógus-továbbképzésekhez és a kétoldalú kisebbségi vegyes bizottságok ajánlásaiban szereplő közoktatási intézményi fejlesztésekhez.

(3) Az előirányzat biztosítja továbbá a kisebbségi kulturális támogatásokhoz, a kisebbségi oktatási ösztöndíjhoz és a Kisebbségekért Díj alapításáról szóló miniszterelnöki rendelet alapján adományozott a kiemelt munkát végző hazai nemzeti és etnikai kisebbségek képviselőinek elismeréséhez szükséges forrást.

(4) Az előirányzatot a kisebbségi önkormányzatoknak a központi költségvetésből, valamint a fejezeti kezelésű előirányzatból nyújtott támogatások feltételrendszeréről és elszámolásának rendjéről szóló 342/2010. (XII. 28.) Korm. rendelet 11. §-ával összhangban pályázati úton (nyílt vagy meghívásos pályázat) vagy kérelemre nyújtott támogatás formájában lehet felhasználni.

(5) Az előirányzat felhasználásában a Wekerle Sándor Alapkezelő működik közre.

60. Országos kisebbségi önkormányzatok és média támogatása (15/7)

77. § (1) Az előirányzat fedezetet nyújt a kisebbségi önkormányzatoknak a központi költségvetésből, valamint fejezeti kezelésű előirányzatból nyújtott támogatások feltételrendszeréről és elszámolásának rendjéről szóló 342/2010. (XII. 28.) Korm. rendeletben foglaltak alapján az országos kisebbségi önkormányzatok és a kisebbségi sajtó működési támogatására.

(2) Az előirányzat felhasználása a kötelezettségvállaló rendelkező levele alapján a kisebbségi önkormányzatok részére évente négy egyenlő részletben történő átutalással történik.

61. Országos kisebbségi önkormányzatok által fenntartott intézmények támogatása (15/8)

78. § (1) Az előirányzat fedezetet nyújt a kisebbségi önkormányzatoknak a központi költségvetésből, valamint fejezeti kezelésű előirányzatból nyújtott támogatások feltételrendszeréről és elszámolásának rendjéről szóló 342/2010. (XII. 28.) Korm. rendeletben foglaltak alapján az országos kisebbségi önkormányzatok által fenntartott intézmények működési támogatására.

(2) Az előirányzat felhasználása a kötelezettségvállaló rendelkező levele alapján a kisebbségi önkormányzatok részére évente négy egyenlő részletben történő átutalással történik.

62. A társadalmi felzárkózás aktív szociálpolitikai eszközei (15/9/1)

79. § (1) Az előirányzat fedezetet nyújt az ország hátrányos helyzetű térségeiben a szociális és gyermekjóléti szolgáltatások fejlesztéséhez, kistérségi szociális fejlesztési terven alapuló több éves programok megvalósításához, a modell jellegű innovatív felzárkóztató programokhoz, az aktív szociálpolitikai eszközök szakmai működtetését, monitorozását segítő szakmai műhelymunkához, a hálózatfejlesztési központok feladataihoz, a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok, különösen a romák felzárkózását támogató hazai és az Európai Unió társfinanszírozásában megvalósuló programok tervezését segítő kutatásokhoz, elemzésekhez, adatgyűjtésekhez.

(2) Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá az aktív szociálpolitikai eszközök működtetéséhez, amelyek a területi szociális felzárkóztató programok keretében tartalmazzák a szociális földprogramok támogatását, fejlesztését, valamint az azokhoz kapcsolódó térségi szociális felzárkóztató programokat is.

(3) Az előirányzat felhasználása pályázati úton, illetve egyedi döntéssel támogatási, vállalkozási, megbízási szerződések államháztartáson belüli, kívüli szervezetek részére, elő-, illetve utófinanszírozással történik.

(4) Az előirányzat felhasználásában lebonyolító szervezetként a Wekerle Sándor Alapkezelő működik közre.

63. Roma Integráció Évtizede Program végrehajtása (15/9/2)

80. § (1) Az előirányzatból kerül finanszírozásra

a) az ágazatközi, valamint a civilekkel való együttműködések koordinációja,

b) a Roma Kulturális Alap pályázat,

c) az Intervenciós Keret pályázat,

d) egyedi döntés alapján megítélt támogatások,

e) uniós elnökséghez kapcsolódó programok.

(2) Az előirányzat felhasználása részben pályázati úton, részben egyedi döntéssel támogatási, vállalkozási, megbízási szerződések államháztartáson belüli, kívüli szervezetek részére, elő-, illetve utófinanszírozással történik.

(3) Az előirányzat felhasználásában lebonyolító szervezetként a Wekerle Sándor Alapkezelő működik közre.

64. Roma Oktatási Programok (15/9/3)

81. § (1) Az előirányzat támogatást nyújt a romák és nem romák között meglévő oktatásbeli különbségek csökkentéséhez olyan projektek, kutatások és oktatáspolitikai megoldások támogatásával, amelyek a romák minőségi oktatását és az oktatási rendszer deszegregációját segítik elő. Az előirányzat támogatást nyújt továbbá olyan oktatási programok tartalmi tervezéséhez és végrehajtásához is, amelyek elősegítik a romák oktatási rendszerben való integrációját.

(2) Az előirányzat felhasználása egyedi döntéssel támogatási, vállalkozási, megbízási szerződés államháztartáson belüli, illetve kívüli szervezetek részére, elő- vagy utófinanszírozással történik.

65. „ Legyen jobb a gyermekeknek” nemzeti stratégia monitoringja és a kapcsolódó feladatok támogatása (15/9/4)

82. § (1) Az előirányzat fedezetet nyújt az egyes közkiadások, beavatkozások, fejlesztések és szakpolitikák hatásosságának méréséhez kapcsolódó elemzési, módszertani, szakértői feladatok, továbbá a „Legyen jobb a gyermekeknek” Nemzeti Stratégia végrehajtásához kapcsolódó szakmai műhelyek, rendezvények szervezésének, kiadványok készítésének támogatásához.

(2) Az előirányzat fedezetet nyújt a „Legyen jobb a gyermekeknek” Nemzeti Stratégia Értékelő Bizottság működtetéséhez, továbbá a 2011-től induló újabb cselekvési terv előkészítéséhez, végrehajtásához kapcsolódó szakértői feladatok támogatásához is.

(3) Az előirányzatból támogatás nyújtható a hátrányos helyzetű kistelepüléseken a gyermekek esélyteremtését szolgáló, alacsony költségigényű olyan programokra is, amelynek a működése a gazdasági válság, az árvíz vagy egyéb krízis miatt veszélybe került, továbbá a gyerekek esélyteremtését szolgáló jó gyakorlatok gyűjtésére, megismertetésére, népszerűsítésére.

(4) Az előirányzat felhasználása egyedi döntéssel támogatási, vállalkozási, megbízási szerződés államháztartáson belüli, illetve kívüli szervezetek részére, elő- vagy utófinanszírozással, támogatási előleg biztosítása mellett történik.

(5) Az előirányzat felhasználásában lebonyolító szervezetként a Wekerle Sándor Alapkezelő működik közre.

66. Társadalmi felzárkózást elősegítő stratégiai tervezés és kutatás valamint programok támogatása (15/9/5)

83. § (1) Az előirányzat fedezetet biztosít az európai uniós tagállami létből fakadó, valamint az ezeket szolgáló információs rendszerek működtetésével és fejlesztésével kapcsolatos feladatok végrehajtásához, az EU2020 stratégiával, valamint a szegénység elleni célkitűzés kidolgozásával és végrehajtásával összefüggő feladatokhoz szükséges egyeztetési, szakértői háttér-támogatási feladatok ellátásához.

(2) Az előirányzat fedezetet biztosít továbbá a felzárkózás-politikához kapcsolódó tervezési, értékelési feladatokhoz szükséges informatikai feltételek megteremtéséhez, fejlesztések támogatásához, az ágazati információs rendszer működtetéséhez, a stratégia végrehajtását szolgáló kísérleti programok támogatásához, tapasztalataik visszacsatolásához, krízishelyzetek kezelésének segítéséhez, továbbá a társadalmi felzárkózással kapcsolatos hazai és európai uniós stratégiai, tervezési, fejlesztési koordinációs, értékelési feladatok ellátásához.

(3) Az előirányzat fedezetet biztosít a hazai és nemzetközi szakmai rendezvényeken, valamint az Európai Unió érintett bizottságaiban és rendezvényein való részvételhez, a szegénység elleni küzdelemmel, társadalmi összetartozással kapcsolatos európai uniós együttműködésben való magyar részvételből fakadó feladatok ellátásához és az ezzel összefüggő szakértői háttértanulmányok, vizsgálatok, értékelések, jelentések elkészítéséhez és rendezvények megtartásához.

(4) Az előirányzat biztosítja a társadalmi felzárkózást és a gyerekek esélyteremtését szolgáló kutatások, felmérések, adatgyűjtések támogatásához, indikátorok fejlesztéséhez, kohorszvizsgálatokhoz, a szakmai és civil egyeztető fórumok működtetéséhez, szakmai rendezvények támogatásához, jó gyakorlatok gyűjtéséhez, terjesztéséhez és projektek generálásához szükséges forrást.

(5) Az előirányzat fedezetet biztosít az etnikai és interetnikus adatok feltárásához hazai környezetben és kárpát-medencei kitekintéssel.

(6) Az előirányzat felhasználása egyedi döntéssel támogatási, vállalkozási, megbízási szerződés államháztartáson belüli, illetve kívüli szervezetek részére, elő- vagy utófinanszírozással, támogatási előleg biztosítása mellett történik.

(7) Az előirányzat felhasználásában lebonyolító szervezetként a Wekerle Sándor Alapkezelő működik közre.

67. Roma telepeken élők lakhatási és szociális integrációs programja (15/9/6)

84. § (1) Az előirányzat a telepeken élők lakhatási és szociális integrációs program célkitűzéseinek megvalósítására szolgál.

(2) Az előirányzat felhasználása a szegregált lakókörnyezetben mélyszegénységben élők komplex lakhatási és képzéssel egybekötött munkaerő-piaci modellprogramjának koncepciójáról és a kapcsolódó intézkedésekről szóló kormányhatározat alapján a Területi Felzárkózási Koordinációs Központok bevonásával, egyedi döntéssel, illetve pályázati úton igényelt támogatás nyújtásával történik.

68. Roma ösztöndíj programok (15/9/7)

85. § (1) Az előirányzat a halmozottan hátrányos helyzetű, többnyire mélyszegénységben élő roma tanulók és hallgatók esélyegyenlőségének megteremtéséhez, további tanulmányuk elősegítéséhez, valamint a képzések munkaerőpiac igényeihez történő igazításához, kollégiumi, szakkollégiumi ellátásához, oktatásához, neveléséhez nyújt támogatást.

(2) Az előirányzat támogatást nyújt továbbá a Kormány megújított komplex oktatási ösztöndíjprogramjának, az ösztöndíjprogramok eddigi elemein túl (mentorálás és ösztöndíj) további, innovatív elemeket és eszközök biztosításához, különösen a minőségbiztosítás, az előzetes kompetencia-mérés, a taneszköz-beszerzések, a pedagógus továbbképzések, a hospitálási lehetőségek, a szupervíziós lehetőségek, a pályaorientációs- és pályaválasztási tanácsadás költségeihez, felzárkózást segítő pedagógiai programok működtetéséhez, szakmai módszertani feladatok ellátásához.

(3) Az előirányzat hozzájárul a tanulók iskolai lemorzsolódását csökkentő oktatási programok minőségének és eredményességének növeléséhez, támogató szolgáltatások kialakításához, újabb tanulói évfolyamok, csoportok bevonásához, továbbá az EU2020 stratégia lemorzsolódási mutatójához kapcsolódó tagállami vállalás teljesítéséhez.

(4) Az előirányzat felhasználása pályázati úton igényelt támogatás nyújtásával és egyedi támogatás formájában történik.

(5) Az előirányzat felhasználásában pályázati úton nyújtott támogatás esetén lebonyolító szervezetként a Wekerle Sándor Alapkezelő működik közre.

69. Leghátrányosabb helyzetű kistérségek programjainak koordinációja (15/9/8)

86. § (1) Az előirányzat támogatást nyújt az oktatási és kulturális esélyegyenlőséget, a területi egyenlőséget, a leghátrányosabb helyzetű területeken lévő közoktatási, felsőoktatási és kulturális intézményi struktúra megerősítését szolgáló feladatokhoz.

(2) Az előirányzatból kerül finanszírozásra – monitoring és koordinációs feladatokhoz kapcsolódóan – szakértők bevonása a kistérségekben zajló regionális képző központok programjai és az Új Széchenyi Terv programjai tekintetében.

(3) Az előirányzat felhasználása közvetlen fejezeti kifizetéssel vagy előirányzat átadással történik.

70. Civil szervezetek és az Anti-diszkriminációs törvény alkalmazása (15/9/9)

87. § Az előirányzaton az előző évi maradvány-felhasználás kerül kimutatásra.

71. Az egyenlő bánásmód és az esélyegyenlőség fejlesztése terén egyes kiemelt feladatok támogatása (15/9/12)

88. § (1) Az előirányzaton az előző évi maradvány-felhasználás kerül kimutatásra.

(2) Az előző években biztosított támogatások jogszabályban, támogatási megállapodásban foglaltak alapján történő elszámoltatását és az arról történő beszámolást, az ellenőrzésben való közreműködést a Wekerle Sándor Alapkezelő végzi.

72. A szegénység és társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai éve (15/9/13)

89. § (1) Az előirányzatokon az előző évi maradvány-felhasználása kerül kimutatásra.

(2) Az előző években biztosított támogatások jogszabályban, támogatási megállapodásban foglaltak alapján történő elszámoltatását és az arról történő beszámolást, az ellenőrzésben való közreműködést a Wekerle Sándor Alapkezelő végzi.

73. 14 Fejezeti általános tartalék (15/25/1)

90. § Az előirányzat az előre nem tervezett, de az év közben szükségessé váló feladatok megoldására, eseti jellegű, elháríthatatlan igények finanszírozására szolgál.

IV. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

74. Hatályba léptető rendelkezések

91. § Ez a rendelet a kihirdetését követő második napon lép hatályba.

75. Átmeneti rendelkezések

92. § A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium fejezethez 2010-ben átadott, korábban a szociális és munkaügyi miniszter irányítása alá tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok tekintetében a szociális és munkaügyi miniszter irányítása alá tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásáról szóló 6/2010. (III. 12.) SZMM rendelet 2. melléklete alapján az ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. által pályázat útján vagy egyedi döntéssel – a „Szegénység a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai éve”, a „Szociális alap és szakosított ellátások fejlesztése, módszertani feladatok támogatása”, a „Gyermekjóléti és gyermek védelmi szolgáltatások fejlesztése, módszertani feladatok ellátása”, a „Roma telepeken élő lakhatási és szociális integrációs programja” és „Az egyenlő bánásmód és az esélyegyenlőség fejlesztése terén egyes kiemelt feladatok támogatása” előirányzatok terhére – megítélt, 2011. évet megelőző év(ek)ben biztosított támogatások jogszabályban, támogatási megállapodásban foglaltak alapján történő elszámoltatását és az arról történő beszámolást, az ellenőrzésben való közreműködést a Wekerle Sándor Alapkezelő végzi.

92/A. §15 E rendeletnek a fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának szabályairól szóló 12/2011. (III. 30.) KIM rendelet módosításáról szóló 34/2011. (XI. 30.) KIM rendelettel megállapított rendelkezéseit a fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának szabályairól szóló 12/2011. III. 30.) KIM rendelet módosításáról szóló 34/2011. (XI. 30.) KIM rendelet hatálybalépésekor16 folyamatban lévő ügyben is alkalmazni kell.

76. Hatályon kívül helyező rendelkezések

93. §17

1. melléklet a 12/2011. (III. 30.) KIM rendelethez


NYILATKOZAT
a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló törvény szerinti összeférhetetlenség, illetve érintettség fennállásáról vagy hiányáról

A pályázó

 

 

 

neve vagy elnevezése:

 

 

 

lakcíme vagy székhelye:

 

 

 

képviselőjének neve:

 

 

 

Természetes személy

 

 

 

születési helye, ideje:

 

 

 

Gazdasági társaság

 

 

 

cégjegyzékszáma:

 

adószáma:

 

Egyéb szervezet

 

 

 

nyilvántartásba vételi okirat száma:

 

nyilvántartásba vevő szerv megnevezése:

 


Kijelentem, hogy személyemmel, illetve a pályázóként megjelölt szervezettel szemben a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény
a)    6. § (1) bekezdése szerinti összeférhetetlenség
□ nem áll fenn
□ fennáll a(z) ... pont alapján
b)    8. § (1) bekezdése szerinti érintettség
□ nem áll fenn
□ fennáll a(z) ... pont alapján
Az összeférhetetlenség vagy az érintettség alapjául szolgáló körülmény leírása:     



Kijelentem, hogy az összeférhetetlenség megszüntetésére az alábbiak szerint intézkedtem:     



Kijelentem, hogy az érintettség közzétételét külön űrlap csatolásával kezdeményeztem.

Kelt:

Aláírás/Cégszerű aláírás

2. melléklet a 12/2011. (III. 30.) KIM rendelethez


KÖZZÉTÉTELI KÉRELEM
a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló törvény szerinti érintettségéről

 

A pályázó

 

 

 

 

neve vagy elnevezése:

 

 

 

 

lakcíme vagy székhelye:

 

 

 

 

képviselőjének neve:

 

 

 

 

Természetes személy

 

 

 

 

születési helye, ideje:

 

 

 

 

Gazdasági társaság

 

 

 

 

cégjegyzékszáma:

 

adószáma:

 

 

Egyéb szervezet

 

 

 

 

nyilvántartásba vételi okirat száma:

 

nyilvántartásba vevő szerv megnevezése:

 


Kijelentem, hogy a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény (a továbbiakban: Knytv.) 8. § (1) bekezdés szerinti érintettség személyemmel, illetve a pályázóként megjelölt szervezettel az alábbiakra tekintettel fennáll.

1.    A pályázati eljárásban döntés-előkészítőként közreműködő vagy döntéshozó szervnél munkavégzésre irányuló jogviszonyban állok ............................................ (a szervezet neve és székhelye), de a törvény értelmében nem minősülök döntés-előkészítőnek vagy döntéshozónak.
2.    Az alábbi közjogi tisztséget betöltő nem kizárt közjogi tisztségviselő vagyok:

 

□ köztársasági elnök

□ az Országgyűlés által választott vagy a köztársasági elnök által kinevezett tisztségviselő

□ országgyűlési vagy európai parlamenti képviselő

 

□ polgármester vagy főpolgármester

□ alpolgármester vagy
főpolgármester-helyettes

□ helyi önkormányzati képviselő

 

□ helyi önkormányzat
képviselő-testülete
bizottságának tagja

□ központi államigazgatási szerv
– a Knyt. 2. § (1) bekezdés d) pontja alá nem tartozó – vezetője vagy helyettese

□ regionális fejlesztési tanács tagja


3.    Az 1. vagy 2. pont szerinti személy közeli hozzátartozója vagyok, mivel
□ közeli hozzátartozóm a pályázati eljárásban döntés-előkészítőként közreműködő, vagy döntéshozó szervnél munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll, de a törvény értelmében nem minősül döntés-előkészítőnek vagy döntéshozónak,
□ közeli hozzátartozóm nem kizárt közjogi tisztségviselő.
A közeli hozzátartozói kapcsolat megjelölése:

 

□ házastárs

□ egyeneságbeli rokon

□ örökbefogadott

 

□ mostoha- vagy neveltgyermek

□ örökbefogadó-, mostoha- vagy nevelőszülő

□ testvér


4.    A pályázóként megjelölt szervezet olyan gazdasági társaság, amely az 1–3. pontban megjelölt személy tulajdonában áll.
A szervezet megnevezése, amellyel munkavégzésre irányuló jogviszony fennáll:,  ........................ (a szervezet neve, székhelye)
Közjogi tisztség megjelölése:

 

□ köztársasági elnök

□ az Országgyűlés által választott vagy a köztársasági elnök által kinevezett tisztségviselő

□ országgyűlési vagy európai parlamenti képviselő

 

□ polgármester vagy főpolgármester

□ alpolgármester vagy főpolgármester-helyettes

□ helyi önkormányzati képviselő

 

□ helyi önkormányzat képviselő-testülete bizottságának tagja

□ központi államigazgatási szerv – a Knyt. 2. § (1) bekezdés d) pontja alá nem tartozó – vezetője vagy helyettese

□ regionális fejlesztési tanács tagja

 

A közeli hozzátartozói kapcsolat megjelölése:

 

 

□ házastárs

□ egyeneságbeli rokon

□ örökbefogadott

 

□ mostoha- vagy neveltgyermek

□ örökbefogadó-, mostoha- vagy nevelőszülő

□ testvér


5.    A pályázóként megjelölt gazdasági társaság, alapítvány, társadalmi szervezet, egyház vagy szakszervezet tekintetében az érintettség fennáll, mert
□ vezető tisztségviselője,
□ az alapítvány kezelő szervének, szervezetének tagja, tisztségviselője vagy
□ társadalmi szervezet ügyintéző vagy képviseleti szervének tagja
a pályázati eljárásban döntés-előkészítőként közreműködő szervnél vagy döntést hozó szervnél munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló személy, nem kizárt közjogi tisztségviselő vagy e személyek közeli hozzátartozója.
Az érintettséget megalapozó személy társaságban betöltött pozíciója: 

A szervezet megnevezése, amellyel munkavégzésre irányuló jogviszony fennáll: .................................... (a szervezet neve, székhelye)
Közjogi tisztség megjelölése:

 

□ köztársasági elnök

□ az Országgyűlés által választott vagy a köztársasági elnök által kinevezett tisztségviselő

□ országgyűlési vagy európai parlamenti képviselő

 

□ polgármester vagy főpolgármester

□ alpolgármester vagy főpolgármester-helyettes

□ helyi önkormányzati képviselő

 

□ helyi önkormányzat képviselő-testülete bizottságának tagja

□ központi államigazgatási szerv
– a Knyt. 2. § (1) bekezdés d) pontja alá nem tartozó – vezetője vagy helyettese

□ regionális fejlesztési tanács tagja

 

A közeli hozzátartozói kapcsolat megjelölése:

 

 

□ házastárs

□ egyeneságbeli rokon

□ örökbefogadott

 

□ mostoha- vagy neveltgyermek

□ örökbefogadó-, mostoha- vagy nevelőszülő

□ testvér


Kijelentem, hogy a fenti nyilatkozat kitöltésével eleget tettem a Knytv. rendelkezéseinek az érintettségemet illetően. A nyilatkozatban szereplő adatok a valóságnak mindenben megfelelnek.

Kelt:

Aláírás/Cégszerű aláírás

3. melléklet a 12/2011. (III. 30.) KIM rendelethez


ADATLAP
a befogadott, a nyertes, a kizárt pályázatok (egyedi támogatási kérelmek) és pályázók (kérelmezők) adatainak megküldéséhez, közzétételéhez

A kitöltött adatlapot a pályázatokat vagy az egyedi támogatási kérelmet befogadó szerv – a 2007. évi CLXXXI. törvény szerint – a pályázat befogadásától számított öt munkanapon belül köteles elektronikus úton, a kozpenzpalyazat@kopdat.hu címre megküldeni a KOPINT-DATORG Infokommunikációs Zrt.-nek, az általa üzemeltetett honlapon történő közzététel céljából. Ugyanennek az adatlapnak az alkalmazásával, ugyanilyen módon történik – a pályázat elbírálását követő 15 napon belül – a nyertesekről, valamint a kizárásról történő adatszolgáltatás is.

 

Pályázat vagy egyedi támogatási kérelem:

 


I.    Az adatszolgáltató (pályázatot vagy egyedi támogatási kérelmet befogadó) adatai
A befogadó szerv

neve:

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium

székhelye: irányítószám

1055

település

Budapest

közterület neve, típus

Kossuth Lajos tér

házszám

4.

elérhetősége:

telefonszám

 

e-mail cím

 

 


II.    A pályázatot kiíró és a pályázati felhívás adatai2
A pályázatot kiíró szerv

neve:

 

székhelye: irányítószám

 

település

 

közterület neve, típus

 

házszám

 

elérhetősége:

telefonszám

 

e-mail cím

 

 

A pályázati felhívás megnevezése (tárgya):

 

 

 

 

A pályázati felhívás azonosítója:

 

 

 

 


III.    A döntéshozó adatai3

 

neve:

 

beosztása:

 


IV.    A pályázatok és a pályázók adatai


Sorszám

Pályázat
vagy
egyéni
támoga-
tási
kérelem
egyedi
azonosí-
tója4

Pályázat státusza5

Pályázat tárgya (címe)

Pályázó6

Igényelt összeg (E Ft)

Érintett-
ség a Knytv.
8. § (1) bekez-
dése alapján (igen/
nem)

Pályázat elbírálás
dátuma

Pályázat-
ból kizárás dátuma

Elnyert támogatás összege (E Ft)7

Elszámolás adatai

neve1

irányító-
szám

település neve

közterü-
let neve, típusa, házszám

születési adatok (természetes
személy)

nyilván-
tartása (gazda-
sági társaság vagy egyéb szervezet)

nettó

bruttó

Szerződés összege
(E Ft)

Lezárás időpontja

Lezárás összege
(E Ft)

helye

ideje

nyilván-
tartásba vételi okirat száma

nyilván-
tartásba vevő szerv neve

nettó

bruttó

nettó

bruttó

nettó

bruttó

1.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

5.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

6.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

7.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

8.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

9.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

10.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


1 A hivatalos (alapító, illetve nyilvántartásba vételi okiratban szereplő) teljes nevet kell rögzíteni a befogadó szerv neve (I/1.), a pályázat kiíró szerv neve (II/1.), a pályázó szervezet neve (IV/4.) rubrikákban.
2 A II. táblázat rubrikáit egyedi támogatások esetén üresen kell hagyni.
3 Ha testület a döntéshozó, minden tagjának nevét és beosztását fel kell sorolni a III. tábla rubrikájában. Az egyes testületi tagok adatait vesszővel kell elválasztani.
4 A pályázat azonosítója (IV/1.) a befogadó által képzett egyedi azonosító, egyéni támogatási kérelem esetén az iktatószám.
5 A IV/2. oszlop rubrikájában a pályázat állapotát, státuszát kell feltüntetni. A lehetséges státuszok: Befogadott, Nyert, Nem nyert, Kizárt, Elszámolt.
6 A pályázóval kapcsolatos IV/4–7. oszlopok rubrikáit természetes személy és szervezet vonatkozásában is ki kell tölteni, 8–9. oszlopokét csak akkor, ha a pályázat kizárásra került és a pályázó természetes személy, 10–11. oszlopokét pedig akkor, ha a pályázat kizárásra került és a pályázó szervezet.
7 A IV/17–18. oszlopok rubrikáit csak a nyertes pályázat adatainak beküldésekor kell kitölteni.

4. melléklet a 12/2011. (III. 30.) KIM rendelethez18


NYILATKOZAT
támogatási döntéshez

 

Alulírott (név):

 

 

mint a (szervezet neve):

 

 

székhelye:

 

 

nyilvántartásba vételt elrendelő bíróság:

 

 

nyilvántartásba vételi végzés száma:

 

 

adószám:

TB törzsszám:

 

számlavezető bank neve:

 

 

bankszámlaszám:

 


képviselője
1.    Tudomásul veszem, hogy részemre támogatás nem folyósítható, amíg lejárt esedékességű, meg nem fizetett köztartozásom van, illetve a megítélt és folyósításra kerülő esedékes támogatásból a köztartozás összege visszatartásra kerül. A visszatartott összegről a támogató írásban értesít.
2.    Tudomásul veszem, hogy a köztartozás vizsgálata céljából – a támogatási jogviszony fennállásáig – a támogató vagy a támogató adatszolgáltatása alapján a Magyar Államkincstár és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal jogosultak az általam képviselt szervezet nevének (megnevezésének), lakhelyének (székhelyének), adószámának, adóazonosító jelének kezelésére.
3.    Hozzájárulok, hogy a támogatás utalványozója, folyósítója, az Állami Számvevőszék, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság, a Nemzetgazdasági Minisztérium, a csekély összegű támogatások nyilvántartásában részt vevő szervek és a jogszabályban meghatározott egyéb jogosultak a Magyar Államkincstár által működtetett monitoring rendszerben nyilvántartott adatokhoz hozzáférjenek.
4.    Nyilatkozom továbbá, hogy az általam képviselt szervezet a támogatott tevékenység tekintetében az általános forgalmi adó levonására
a)
□ jogosult,
□ nem jogosult.
b)
□ az adóterhet áthárítja
□ nem hárítja át.

Kelt:
Aláírás/Cégszerű aláírás

5. melléklet a 12/2011. (III. 30.) KIM rendelethez


NYILATKOZAT

Alulírott ............................................. (név), a ............................................................. (szervezet megnevezése) képviselője büntetőjogi felelősségem tudatában nyilatkozom arról, hogy
□ szervezetünk gazdasági-közhasznú tevékenységének aránya

gazdasági tevékenység:

 

%

közhasznú tevékenység:

 

%


□ szervezetünk a kérelmezett támogatás várható folyósításának évében és az azt megelőző két pénzügyi évben támogatási szerződésben feltüntetett csekély összegű (de minimis) támogatási jogcímen az alábbi összegű állami támogatásokban részesült:

2009. évben

 

Ft

2010. évben

 

Ft

2011. évben

 

Ft


□ szervezetünk a kérelmezett támogatás várható folyósításának évében és az azt megelőző két pénzügyi évben csekély összegű (de minimis) állami támogatásban nem részesült.
Alulírott tudomásul veszem, hogy amennyiben a fent megjelölt években a csekély összegű állami támogatás mértéke a 200 000 eurót eléri vagy meghaladja, úgy ilyen jogcímen további állami támogatásban az általam képviselt szervezet nem részesülhet.

Kelt:

Aláírás/Cégszerű aláírás

6. melléklet a 12/2011. (III. 30.) KIM rendelethez


NYILATKOZAT
az adott tárgyban beadott támogatási igényekről

Alulírott ................................................................................................ (elnök, kuratóriumi elnök, kuratóriumi titkár, képviselő) a .............................................................. képviseletében büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogya támogatási igényben foglalt adatok, információk és dokumentumok teljes körűek, hitelesek és valódiak.
Kijelentem továbbá, hogy a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz benyújtott támogatási igénnyel azonos tárgyban az alábbi szervezetekhez nyújtottam be támogatási igényt:

TÁMOGATÁSI IGÉNYT ELBÍRÁLÓ SZERVEZET NEVE

A TÁMOGATÁSI IGÉNY BENYÚJTÁSÁNAK IDŐPONTJA

A TÁMOGATÁSI IGÉNYBEN MEGJELÖLT ÖSSZEG

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Kelt:

Aláírás/Cégszerű aláírás

7. melléklet a 12/2011. (III. 30.) KIM rendelethez


NYILATKOZAT
BANKSZÁMLÁKRÓL

Alulírott ........................................................................................ (elnök, kuratóriumi elnök, kuratóriumi titkár, képviselő) a ........................................................ képviseletében büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy az alábbiakban megjelölt pénzforgalmi számlá(ko)n kívül más pénzforgalmi számlával az általam képviselt szervezet nem rendelkezik. Vállalom továbbá, hogy a támogatási szerződés fennállásának időtartama alatt létrehozott új pénzforgalmi számlákat a támogató részére 8 napon belül bejelentem.

PÉNZINTÉZET NEVE

PÉNZFORGALMI SZÁMLA

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Kelt:

Aláírás/Cégszerű aláírás
1

A rendeletet a 19/2012. (III. 22.) KIM rendelet 59. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte 2012. március 23. napjával.

2

A 3. § 1. pontja a 34/2011. (XI. 30.) KIM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

3

A 7. § a 34/2011. (XI. 30.) KIM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

4

A 12. § (2) bekezdés c) pontja a 34/2011. (XI. 30.) KIM rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

5

A 14. § a 34/2011. (XI. 30.) KIM rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

6

A 35. § (2) bekezdése a 34/2011. (XI. 30.) KIM rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

7

A 43. § (1) bekezdése a 34/2011. (XI. 30.) KIM rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

8

A 45. § a 34/2011. (XI. 30.) KIM rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

9

A 47. § (2) bekezdése a 34/2011. (XI. 30.) KIM rendelet 8. §-ával megállapított szöveg.

10

A 42. alcím címe a 34/2011. (XI. 30.) KIM rendelet 12. §-a szerint módosított szöveg.

11

A 43/A. alcímet (a 60/A. §-t) a 34/2011. (XI. 30.) KIM rendelet 9. §-a iktatta be.

12

A 62. § (1) bekezdése a 23/2011. (VIII. 4.) KIM rendelet 11. § a) pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 10. §-át.

13

A 62. § (3) bekezdését a 23/2011. (VIII. 4.) KIM rendelet 11. § b) pontja hatályon kívül helyezte. Alkalmazására lásd e módosító törvény 10. §-át.

14

A 73. alcím címe a 34/2011. (XI. 30.) KIM rendelet 12. §-a szerint módosított szöveg.

15

A 92/A. §-t a 34/2011. (XI. 30.) KIM rendelet 10. §-a iktatta be.

16

A hatálybalépés napja: 2011. december 1.

17

A 93. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

18

A 4. melléklet a 34/2011. (XI. 30.) KIM rendelet 11. §-a szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére