• Tartalom

116/2011. (XII. 14.) VM rendelet

116/2011. (XII. 14.) VM rendelet

a 2012. évi óvoda-, iskolatej program szabályozásáról1

2012.04.28.

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § a) és b) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a következőket rendelem el:

1. Értelmező rendelkezések

1. § E rendelet alkalmazásában:

a) fenntartó: az oktatási intézmények tanulóinak tejjel és egyes tejtermékekkel való ellátására irányuló közösségi támogatás tekintetében az 1234/2007/EK tanácsi rendelet alkalmazásával kapcsolatos részletes szabályok megállapításáról szóló, 2008. július 10-i 657/2008/EK bizottsági rendelet (a továbbiakban: bizottsági rendelet) 6. cikk (2) bekezdés b) pontjában említett, a megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről szóló 2011. évi CLIV. törvény szerinti intézményfenntartó szerv, valamint a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (a továbbiakban: közoktatási törvény) 121. § (1) bekezdés 12. pontja alapján közoktatási intézmény fenntartására jogosult személy;

b) szállító: a bizottsági rendelet 6. cikk (2) bekezdés c) pontja szerinti, tejfeldolgozással, illetve tejtermeléssel foglalkozó, a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 685. § c) pontja szerinti gazdálkodó szervezet.

2. Kedvezményezetti kör, hatály, kérelmezők

2. § (1) A 2012. január 1. és 2012. december 31. közötti időszakra meghirdetett iskolatej programban a közoktatási törvény 20. § (1) bekezdés a)–d) pontjában és (2) bekezdésében foglalt közoktatási intézményekben óvodai nevelésben részt vevő gyermekek (a továbbiakban: óvodások), általános iskolai nevelésben-oktatásban részt vevő tanulók (a továbbiakban: általános iskolai tanulók), a középiskolai és szakiskolai nevelésben-oktatásban részt vevő tanulók (a továbbiakban: középfokú iskolai tanulók), valamint gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelésben-oktatásban részt vevő tanulók vehetnek részt.

(2)2 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény végrehajtásáról szóló 20/1997. (II. 13.) Korm. rendelet szerinti közoktatási információs rendszer működtetője minden év november 15-ei állapot szerint november 30-ig megküldi az óvodai, általános és középfokú iskolai feladatot ellátó intézmények, tagintézmények és fenntartóik közérdekű adatait a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (a továbbiakban: MVH) részére.

(3) Az iskolatej program keretében óvodásonként, általános iskolai tanulónként, középfokú iskolai tanulónként, valamint gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelésben-oktatásban részt vevő tanulónként foglalkozási és tanítási naponként átlagosan legfeljebb 0,25 liter tej egyenértékkel megegyező mennyiség erejéig az e rendeletben meghatározott tejtermékek után támogatás igényelhető.

3. § Az iskolatej program lebonyolításával kapcsolatos feladatokat az MVH látja el.

4. § (1) A támogatást a fenntartó és a szállító között a 6. § szerint létrejött szállítási szerződésnek (a továbbiakban: szerződés) megfelelően a támogatás előfinanszírozását vállaló szerződő fél (a továbbiakban: kérelmező) igényelheti.

(2) Támogatást olyan kérelmező igényelhet, amely rendelkezik az MVH jóváhagyásával.

3. A kérelmezők jóváhagyása

5. § (1) A jóváhagyással nem rendelkező kérelmezőnek az 1. mellékletben meghatározott adattartalmú jóváhagyási kérelmét az MVH által rendszeresített és a honlapján közleményben közzétett nyomtatványon legkésőbb a szerződésnek a 8. § (1) bekezdés szerinti első alkalommal történő benyújtásával egyidejűleg kell benyújtania a kérelmező székhelye szerint illetékes MVH megyei kirendeltségéhez. A 8. § (2) bekezdés a) pontja szerinti időszak esetében a jóváhagyási kérelmet – a szerződéssel egyidejűleg vagy önállóan – legkésőbb 2012. január 31-éig kell benyújtani. A jóváhagyási kérelmek benyújtási határideje jogvesztő.

(2) Az a kérelmező jogosult jóváhagyás iránti kérelem előterjesztésére, amely a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény (a továbbiakban: Tv.) szerinti ügyfél-nyilvántartási rendszerben, mint pénzügyi kapcsolattal rendelkező ügyfél nyilvántartásba vetette magát.

(3) Ha a kérelmező nem rendelkezik regisztrációs számmal, vagy mint pénzügyi kapcsolattal nem rendelkező ügyfelet vették nyilvántartásba, a nyilvántartásba vételt, vagy annak kiegészítését (fizetésiszámla-számának bejelentését) legkésőbb a jóváhagyás iránti kérelem benyújtásával egyidejűleg kérheti az MVH-tól.

(4) Intézményfenntartó társulás esetében a gesztor, valamint a tagönkormányzatok jóváhagyási kérelmét kizárólag a társulási megállapodás szerinti gesztor önkormányzat nyújthatja be. A települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény alapján alakított többcélú kistérségi társulás esetében az (1) bekezdés szerinti jóváhagyási kérelmet a többcélú kistérségi társulás nyújthatja be. A jóváhagyási kérelemhez intézményfenntartó társulások és többcélú kistérségi társulások esetében mellékelni kell az önkormányzatok által kötött társulási megállapodás másolati példányát.

(5) Amennyiben a jóváhagyást követően a kérelmező adataiban változás következik be – így különösen, ha valamelyik tagönkormányzat kilép az önkormányzati társulásból, vagy új önkormányzati társulást hoz létre –, a kérelmező az adatváltozást tizenöt napon belül köteles az MVH-nak bejelenteni.

(6) Ha az önkormányzat polgármesteri hivatala már rendelkezik az iskolatej programot szabályozó korábbi jogszabályok alapján benyújtott jóváhagyási kérelemre vonatkozó jóváhagyó határozattal, akkor az önkormányzatnak újabb jóváhagyási kérelmet nem kell benyújtania.

(7) Az MVH a hiányosan beküldött jóváhagyási kérelmek tekintetében egy alkalommal tizenöt napos határidő tűzésével hiánypótlásra szólítja fel a kérelmezőt.

4. A támogatás igénylésének általános feltételei

6. § (1) E rendelet szerinti támogatás akkor nyújtható, ha a fenntartó és a szállító egymással olyan szerződést kötött, amely által biztosított termékek megfelelnek az élelmiszer-higiéniáról szóló, 2004. április 29-i 852/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletnek, és az állati eredetű élelmiszerek különleges higiéniai szabályainak megállapításáról szóló, 2004. április 29-i 853/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletnek, különösen annak a követelménynek, hogy a termékeket engedélyezett üzemben állították elő, és megfelelnek a 853/2004/EK rendelet II. Mellékletének I. Szakaszában meghatározott jelölési előírásoknak.

(2) Támogatás abban az esetben is igénybe vehető, ha a fenntartó a szállítóval és a szállító által előállított termékek továbbértékesítését végző gazdálkodó szervezettel egyidejűleg köt szerződést.

(3) A támogatás igénylésének feltétele, hogy a szerződés legalább az alábbi elemeket tartalmazza:

a) a kérelmező megnevezése,

b) közoktatási intézményenként (az OM azonosító feltüntetése mellett) – a bizottsági rendeletben foglaltaknak megfelelően –

ba) a teljesítés helyszíne,

bb) a tanítási, foglalkozási napok száma a 2. § (1) bekezdésben meghatározott időszakra vonatkozóan,

bc) a 2. § (1) bekezdése szerint jogosult óvodások, általános iskolai tanulók, középfokú iskolai tanulók, valamint gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelésben-oktatásban részt vevő tanulók száma a támogatási kérelemmel érintett, a 8. § (2) bekezdésében meghatározott időszakokban,

bd) a támogatott termék átvételének módja,

be) a termékek kiszerelési módja, és a kiszerelési mód szerinti egységnyi mennyiség,

bf) a szállítandó termék 7. § (5) bekezdésben foglaltak szerint számított tej egyenértékben megadott mennyisége,

bg) az adott termékre vonatkozó egységár,

bh) a fizetés feltételei,

bi) a szállítási időszak,

bj) a szállítások ütemezése,

bk) a kiosztások ütemezése,

bl) a szerződésmódosítás lehetősége a szeptemberi tanulólétszám ismeretében.

(4) A (2) bekezdés szerinti esetben a támogatás előfinanszírozását kizárólag a fenntartó vállalhatja.

(5)3 Amennyiben a szállító az előfinanszírozó, úgy a fenntartó részére a leszállított termékekről számlát állít ki, amely tételesen tartalmazza a termék 7. § (1) bekezdés szerinti pontos megnevezését – tej, illetve ízesített tej esetében annak zsírtartalmát –, ellenértékét, valamint az ellenértékének támogatástartalmát. A támogatástartalom nem haladhatja meg az adott termékkategóriához a 13. §-ban meghatározott maximális összeget.

(6) A fenntartó a szállítónak a bruttó számlaérték és a támogatástartalom különbözetét fizeti meg. A támogatási keret kimerülése, illetve valamely jogosultsági feltétel – a fenntartó hibájából fakadó – nem teljesülése esetén a fenntartó köteles a szállító részére a számla teljes összegét megfizetni.

(7) A szerződő felek a kérelmező személyét a 8. § (2) bekezdése szerinti időszakokra eltérően is meghatározhatják.

(8) A támogatás igénylésének további feltétele, hogy a szerződésnek a kérelmező személyére vonatkozó elemét a felek a már megkezdett – a 8. § (2) bekezdésében meghatározott – időszak vonatkozásában ne módosítsák.

(9)4 Ha a fenntartó a 8. § (2) bekezdése szerinti valamely időszakra szerződést kötött, az e rendelet szerinti támogatásra akkor jogosult, ha ugyanazon időszakra nem köt újabb szerződést, kivéve a megyei intézményfenntartó szervek, az országos kisebbségi önkormányzatok, a gesztor települési önkormányzatok, az alapítványok, az egyházak, valamint a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény alapján alakított többcélú kistérségi társulások esetében, ahol a székhelyükön kívüli településen működő közoktatási intézmény vagy közoktatási intézmények, illetve az általuk fenntartott közoktatási intézmény székhelyén kívüli más településen működő tagintézmény vagy tagintézmények ellátása érdekében lehetőség van az adott időszakra vonatkozóan egynél több szerződés megkötésére is.

5. A támogatható termékek köre

7. § (1) Az iskolatej program keretében a 2. § (1) bekezdés szerinti ellátotti kör részére a foglalkozási és a tanítási napokon az alábbi termékek kerülhetnek kiszállításra:

a) a mezőgazdasági piacok közös szervezésének létrehozásáról, valamint egyes mezőgazdasági termékekre vonatkozó egyedi rendelkezésekről („az egységes közös piacszervezésről szóló rendelet”) szóló, 2007. október 22-i 1234/2007/EK tanácsi rendelet (a továbbiakban: tanácsi rendelet) XIII. mellékletének III. pontja szerinti teljes tej, illetve 2,8% (m/m) zsírtartalmú tej, valamint a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásairól szóló 152/2009. (XI. 12.) FVM rendelet (a továbbiakban: MÉ) 13. számú melléklet B rész 1.1.1. pontja szerinti ízesített tejkészítmények, azzal a feltétellel, hogy az ízesített késztermékben – a bizottsági rendelet I. melléklete I. kategória b) pontjának megfelelően – a tejhányad legalább 90% (m/m) és az 1.3. pontja szerint zsíros vagy félzsíros kategóriába esik (a továbbiakban együtt: I. kategória);

b) a tanácsi rendelet XIII. mellékletének III. pontja szerint zsírszegény tej (1,5–1,8% m/m%), a MÉ 13. számú melléklet B rész 1.1.1. pontja szerint ízesített tejkészítmények, azzal a feltétellel, hogy az ízesített késztermékben – a bizottsági rendelet I. melléklete I. kategória b) pontjának megfelelően – a tejhányad legalább 90% (m/m) legyen, továbbá azzal a feltétellel, hogy a MÉ 13. számú melléklet B rész 1.3. pontja szerint zsírszegény kategóriába esik (a továbbiakban: II. kategória);

c)5 a MÉ 13. számú melléklet B rész 7.1.1. vagy 7.1.2. pontjában meghatározott, nem ízesített ömlesztett sajtok, amely a bizottsági rendelet I. melléklet III. kategóriájának megfelelően legfeljebb 10 tömegszázalékban tartalmaz tejidegen összetevőt, és megfelel a MÉ 13. számú melléklet B rész 7.3. pontja szerinti félzsíros vagy zsíros kategóriának (a továbbiakban: III. kategória);

d) a MÉ 13. számú melléklet B rész 2.1.1. pont a) és b) alpontjában meghatározott élőflórás savanyú natúr tejkészítmény (natúr joghurt és kefir), amely a bizottsági rendelet I. melléklet I. kategória c) pontjának megfelelően 90 tömegszázalékban tartalmaz tejet (a továbbiakban: IV. kategória);

e) a MÉ 13. számú melléklet B rész 2.1.1. pont a) alpontjában meghatározott gyümölcslével vagy egyéb ízesítőanyaggal ízesített élőflórás savanyú tejkészítmény, amely a bizottsági rendelet I. melléklet I. kategória c) pontjának megfelelően 90 tömegszázalékban tartalmaz tejet (a továbbiakban: V. kategória);

f) a MÉ 13. számú melléklet B rész 2.1.1. pont a) alpontjában meghatározott gyümölccsel ízesített, élőflórás savanyú tejkészítmény, amely a bizottsági rendelet I. melléklet II. kategóriájának megfelelően 75 tömegszázalékban tartalmaz tejet (a továbbiakban: VI. kategória).

(2) Az (1) bekezdésben felsorolt termékeknek meg kell felelniük a 2. mellékletben meghatározott minőségi követelményeknek.

(3) A kiszállított termék kizárólag közvetlenül az óvodások, az általános iskolai tanulók, a középfokú iskolai tanulók, valamint a gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelésben-oktatásban részt vevő tanulók részére kerülhet kiosztásra, azt a közoktatási intézmények más (pl. feldolgozási, kereskedelmi, ételkészítési) célra nem használhatják fel.

(4) Amennyiben az általános iskolai tanuló, középfokú iskolai tanuló, gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelésben-oktatásban részt vevő tanuló, vagy óvodás az adott tanítási/foglalkozási napon már részesült az e rendelet szerint őt megillető és maximálisan kiosztható 0,25 liter, vagy ennek megfelelő tejegyenértékű tejtermékből, az ezt meghaladó mennyiségen felül további támogatás nem vehető igénybe.

(5) A kiszállított tejtermékek tejegyenértékei a következők:

a) 1 liter kiszállított teljes, vagy félzsíros, vagy zsírszegény, az e rendelet előírásainak megfelelő hőkezelt fogyasztói tejféleség vagy hőkezelt fogyasztói ízesített tejféleség, a natúr joghurt, és kefir, valamint a bizottsági rendelet I. melléklet I. kategória c) pontjának megfelelő ízesített joghurt 1 liter tej egyenértéknek felel meg,

b) 1 kg kiszállított, az e rendelet előírásainak megfelelő ömlesztett sajt 2,912 liter tejegyenértéknek felel meg,

c) 1 kg kiszállított, az e rendelet előírásainak megfelelő natúr joghurt, kefir, valamint a bizottsági rendelet I. melléklet I. kategória c) pontjának megfelelő ízesített joghurt 0,971 liter tejegyenértéknek felel meg,

d) 1 kg kiszállított, a bizottsági rendelet I. melléklet II. kategóriájának megfelelő ízesített joghurt 0,9 liter tejegyenértéknek felel meg.

6. A szerződés és a támogatási kérelem benyújtása

8. § (1) A kérelmező köteles a szerződés másolati példányát a szerződésben szereplő első szállítási napot követő tizenöt napon belül, a szerződésmódosítás másolati példányát a megkötésétől számított tizenöt napon belül a székhelye szerint illetékes MVH megyei kirendeltségéhez benyújtani. A 8. § (2) bekezdés a) pontja szerinti időszak esetében a szerződés benyújtási határideje 2012. január 31.

(2) A kérelmező a 3. mellékletben meghatározott adattartalmú támogatási kérelmét az MVH által rendszeresített és a honlapján közleményben közzétett nyomtatványon

a) a 2012. január 1. és 2012. február 29. közötti időszakban,

b) a 2012. március 1. és 2012. április 30. közötti időszakban,

c) a 2012. május 1. és a közoktatási intézmény nyári szünetének hivatalos kezdő időpontja közötti időszakban,

d) a 2012. szeptember 1. és 2012. október 31. közötti időszakban, és

e) a 2012. november 1. és 2012. december 31. közötti időszakban

kiszállított tejtermékekre vonatkozóan, időszakonként egy alkalommal, személyesen vagy postai úton nyújthatja be az adott időszakot követő harmadik hónap utolsó napjáig az MVH kérelmező székhelye szerint illetékes megyei kirendeltségéhez.

(3) Intézményfenntartó társulás esetében a gesztor, valamint a tagönkormányzatok támogatási kérelmét kizárólag a társulási megállapodás szerinti gesztor önkormányzat nyújthatja be. A települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény alapján alakított többcélú kistérségi társulás esetében a (2) bekezdés szerinti támogatási kérelmet a többcélú kistérségi társulás nyújthatja be.

(4) A támogatási kérelemhez csatolni kell az adott időszakra vonatkozó, a támogatott termékek beszerzését igazoló számlák másolati példányait és azok összesítőjét, amely összesítőnek minden számla vonatkozásában tartalmaznia kell a számlákon szereplő, leszállított termékmennyiséget termékkategóriánkénti és korcsoportonkénti (óvodás, általános iskolai tanuló, gyógypedagógiai tanterv alapján tanuló, integráltan nevelt általános iskola, szakiskola, középfokú iskola tanuló) bontásban. Intézményfenntartó társulás, valamint többcélú kistérségi társulás esetében, azok 2012. évi első támogatási kérelméhez csatolni kell az önkormányzatok által kötött társulási megállapodás másolati példányát.

(5) Az MVH a hiánytalan és jogszerű támogatási kérelmekről a beérkezést követő 45 napon belül döntést hoz, és haladéktalanul elrendeli a támogatás jogos összegének a kérelmező által az ügyfél-nyilvántartási rendszerben megadott fizetési számlára történő átutalását.

(6) Az MVH a hiányosan beküldött támogatási kérelmek tekintetében tizenöt napos határidő tűzésével hiánypótlásra szólítja fel a kérelmezőt.

7. Támogatási rendszer

9. § (1)6 Az óvodások, az általános iskolai tanulók, valamint a gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelésben-oktatásban részt vevő tanulók ellátása esetén az iskolatej program lebonyolítása a bizottsági rendelet szerinti támogatás összegéig közösségi forrásból és ehhez kapcsolódóan Magyarország 2012. évi költségvetésében meghatározott forrásból kerül finanszírozásra.

(2) A közösségi támogatás forintban meghatározott értékének kiszámításakor az euróval kapcsolatos agromonetáris rendszernek a mezőgazdaságban való alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról és egyes rendeletek módosításáról szóló, 2006. december 20-i 1913/2006/EK bizottsági rendelet 5. cikk (4) bekezdésének megfelelően az adott támogatási időszakban annak az időszaknak a kezdő napján érvényes, az Európai Központi Bank által hivatalosan közzétett forint/euró középárfolyamot kell alapul venni, amelyre a támogatási kérelem vonatkozik.

(3) A fenntartók székhelyük alapján az e rendelet 4–6. melléklete szerint kerülnek az igényelhető támogatási mérték tekintetében besorolásra. A támogatási kategóriákba való besorolás a fenntartó székhelye szerinti önkormányzatnak a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény 4. számú melléklete szerinti jövedelemdifferenciálódás mérséklésében év végén elfoglalt pozíciója, valamint 2009–2010. évi önhibáján kívüli hátrányos helyzete figyelembevételével történik.

8. Általános iskolások, óvodások, valamint a középiskolások ellátásának támogatása

10. § (1) Az általános iskolai tanulók ellátására igényelhető támogatás mértéke a 4. melléklet szerinti székhelyű fenntartó esetében a tejtermékek bruttó vételárának száz százaléka.

(2) Az általános iskolai tanulók ellátására igényelhető támogatás mértéke az 5. melléklet szerinti székhelyű fenntartó esetében a bizottsági rendelet szerinti támogatási érték, valamint a bizottsági rendelet szerinti támogatási érték és a bruttó vételár – de legfeljebb a 13. §-ban megjelölt támogatási alap-felsőhatár – különbözetének ötven százaléka.

(3) Az általános iskolai tanulók ellátására igényelhető támogatás mértéke a 6. melléklet szerinti székhelyű fenntartó esetében a bizottsági rendelet szerinti támogatási érték, valamint a bizottsági rendelet szerinti támogatási érték és a bruttó vételár – de legfeljebb a 13. §-ban megjelölt támogatási alap-felsőhatár – különbözetének húsz százaléka.

(4) A megyei intézményfenntartó szervek, országos kisebbségi önkormányzatok, gesztor települési önkormányzatok, alapítványok, egyházak, valamint a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény alapján alakított többcélú kistérségi társulások fenntartásában működő iskolák esetében a 4–6. melléklet szerinti besorolás alapja – az (1)–(3) bekezdésben foglaltaktól eltérően – a közoktatási intézmény székhelye, a székhelyen kívül más településen működő intézményegység esetén pedig az a település, ahol a tagintézmény működik.

(5) Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók esetében igényelhető támogatási összeg a tejtermékek bruttó vételárának száz százaléka függetlenül attól, hogy a tanuló gyógypedagógiai intézményben, vagy a többi tanulóval együtt, azonos iskolai osztályban részesül nevelésben, oktatásban, vagy fejlesztőiskolai oktatás keretében teljesíti a tankötelezettségét.

11. § Az óvodások ellátására igényelhető támogatás mértéke a bizottsági rendelet szerinti támogatási érték, valamint a bizottsági rendelet szerinti támogatási érték és a bruttó vételár – de legfeljebb a 13. §-ban megjelölt támogatási alap-felsőhatár – különbözetének ötven százaléka.

12. § A középfokú iskola tanulóinak ellátása esetén az iskolatej program lebonyolítása során a bizottsági rendeletben meghirdetett közösségi támogatás mértékéig igényelhető támogatás.

9. Bruttó vételár

13. § E rendelet alkalmazásában a támogatás alapja a szerződés szerinti bruttó vételár, de legfeljebb

a) az I. kategóriájú termékek esetében 27,6 Ft/dl,

b) a II. kategóriájú termékek esetében 13,2 Ft/dl,

c) a III. kategóriájú termékek esetében 1350 Ft/kg,

d) a IV. kategóriájú termék esetében 395 Ft/kg,

e) az V. kategóriájú termék esetében 460 Ft/kg,

f) a VI. kategóriájú termékek esetében 315 Ft/kg.

10. Nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettség, ellenőrzés

14. § (1) Ha a kérelmező a 8. § (1) bekezdése szerinti kötelezettségét határidőben nem teljesíti, az MVH a támogatási kérelmet az érintett szerződések vonatkozásában elutasítja.

(2) A közoktatási intézmény köteles naprakész nyilvántartást vezetni az intézménybe felvett tanulók, óvodások, valamint az adott tanítási, foglalkozási napon jelen lévő tanulók, óvodások számáról és a kiosztott tejtermékek mennyiségéről a 7. § (1) bekezdésében meghatározott kategóriánkénti részletezésben. A közoktatási intézmény köteles a nyilvántartás eredeti, a közoktatási intézmény igazgatója által jóváhagyott példányát az adott támogatási időszak lejártát követő öt évig megőrizni. Amennyiben az adott közoktatási intézmény több tagintézménnyel rendelkezik, akkor a nyilvántartást tagintézményenként köteles vezetni.

(3) Ha a támogatás igénylője a szállító, köteles naprakész nyilvántartást vezetni a közoktatási intézményekről, valamint az ezeknek az intézményeknek szállított termékekről és azok mennyiségéről.

(4) Az MVH a közoktatási intézményben, a fenntartónál, a szállítónál és annak alvállalkozójánál, valamint a szállító által előállított termékek továbbértékesítését végző gazdálkodó szervezetnél helyszíni ellenőrzést végezhet.

(5) Ha megállapítást nyer, hogy a közoktatási intézmény nem teljesítette az e rendeletben foglaltakat – különös tekintettel a közoktatási intézmény naprakész nyilvántartási kötelezettségére, akkor – a (6) bekezdés szerinti kivétellel – az érintett támogatás összege a fenntartónál a Tv. 69. §-a szerinti jogosulatlanul igénybevett támogatásnak minősül.

(6) Ha a támogatás igénylője a fenntartó, és a támogatás átutalását megelőző ellenőrzés során megállapítást nyer, hogy a közoktatási intézmény nem teljesítette az e rendeletben foglaltakat – különös tekintettel a közoktatási intézmény naprakész nyilvántartási kötelezettségére –, akkor a kérelmező nem jogosult az érintett közoktatási intézmény esetében igényelhető támogatás igénybevételére, valamint a Tv.-ben meghatározottak szerint mulasztási bírsággal sújtható.

11. Az iskolatej programot népszerűsítő plakát

15. § A bizottsági rendelet 16. cikkében foglaltak alapján minden, az iskolatej programban résztvevő intézménynek egy – a bizottsági rendelet III. mellékletében meghatározott minimumfeltételeknek megfelelő –, az iskolatej programot népszerűsítő plakátot kell elhelyeznie az intézmény főbejáratánál.

12. Záró rendelkezések

16. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

13. Az Európai Unió jogának való megfelelés

17. § Ez a rendelet az oktatási intézmények tanulóinak tejjel és egyes tejtermékekkel való ellátására irányuló közösségi támogatás tekintetében az 1234/2007/EK tanácsi rendelet alkalmazásával kapcsolatos részletes szabályok megállapításáról szóló, 2008. július 10-i 657/2008/EK bizottsági rendelet végrehajtását szolgálja.

14. Módosító rendelkezés

18. §7 E rendeletnek a 2012. évi óvoda-, iskolatej program szabályozásáról szóló 116/2011. (XII. 14.) VM rendelet módosításáról szóló 39/2012. (IV. 27.) VM rendelet [a továbbiakban: 39/2012. (IV. 27.) VM rendelet] 3. §-ával megállapított 7. § (1) bekezdés c) pontját a 2012. január 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

15. Hatályon kívül helyező rendelkezés

19. §8

1. melléklet a 116/2011. (XII. 14.) VM rendelethez


Jóváhagyási kérelem adattartalma

1. Kérelmező regisztrációs száma.
2. Kérelmező azonosító adatai.
3. Kérelmező kapcsolattartási adatai.
4. A támogatás igénylőjének megjelölése (szállító/települési önkormányzat/intézményfenntartó társulás gesztor önkormányzata/intézményfenntartó társulásban nem tag önkormányzat/megyei intézményfenntartó szerv/országos kisebbségi önkormányzat/gesztor önkormányzat/többcélú kistérségi társulás/alapítvány/egyházközség/egyéb).
5. Ellátotti kör megjelölése (óvodai nevelésben részt vevő gyermekek, közoktatásban részt vevő iskolák I–VIII. évfolyamára beíratott, vagy ennek megfelelő korosztályú tanulói, a közoktatásban részt vevő iskolák I–VIII. évfolyamára beíratott, vagy ennek megfelelő korosztályú, gyógypedagógiai tantervű oktatásban részt vevő általános iskolai tanulók, vagy integráltan nevelt sajátos nevelési igényű tanulói/szakiskolai, vagy középfokú iskola tanulói).
6. A kérelmező nyilatkozata arról, hogy:
6.1. a támogatott tejtermékeknek a kedvezményezettek részére történő kiosztásáért felelősséget vállal;
6.2. a tejtermékeket csak azon intézmény vagy intézmények általános iskolai tanulóinak, szakiskolai vagy középfokú iskola tanulóinak, és óvodai nevelésben részesülő gyermekek részére biztosítja, aki vagy akik tekintetében a támogatást közvetve vagy közvetlenül kérelmezi;
6.3. a támogatott tejtermékeket ételek elkészítéséhez nem használja fel, és biztosítja, hogy a fenntartott intézmények sem használják fel ilyen célra;
6.4. olyan – szállítólevelekkel, számlákkal és egyéb bizonylatokkal alátámasztott – nyilvántartást vezet, amely közoktatási intézményenként tartalmazza legalább a támogatott termék szállítóját, a leszállított termékmennyiséget termékkategóriánkénti és korcsoportonkénti (óvodás, általános iskolai tanuló, gyógypedagógiai tanterv alapján tanuló, vagy integráltan nevelt általános iskolai tanuló, szak-, vagy középfokú iskola tanuló) bontásban, valamint az egyes közoktatási intézményekbe felvett tanulók, óvodások számát (havi lebontásban), és az adott tanítási/foglalkozási napon jelenlévő tanulók, óvodások számát és a kiosztott tejtermékek kategóriánkénti mennyiségét;
6.5. a helyszíni ellenőrzés lefolytatása során az ellenőrzéssel kapcsolatos feladatok elvégzését elősegíti, valamint az általa vezetett nyilvántartásokat és az ezzel kapcsolatos valamennyi iratot szükség esetén az ellenőrök rendelkezésre bocsátja;
6.6. az MVH tudomására hoz mindennemű, a jóváhagyási kérelemben szereplő adatokkal kapcsolatos változást, a változástól számított tizenöt napon belül,
6.7. a kérelmező kijelentése arra vonatkozóan, hogy a jóváhagyási kérelemben és a mellékletben feltüntetett adatok a valóságnak megfelelnek.
7. Keltezés helye, ideje (év, hó, nap).
8. Kérelmező aláírása.

2. melléklet a 116/2011. (XII. 14.) VM rendelethez


Az iskolatej programban forgalmazható tejkészítmények minőségi előírásai

1. A termék meghatározása
Az iskolatej programban forgalmazható tejkészítmények a 7. § (1) bekezdés a)–f) pontjában meghatározott, tehéntejből készített termékek, és amelyeket az óvodákba beíratott gyermekek, a közoktatásban résztvevő iskolák I–VIII. évfolyamára beíratott, vagy ennek megfelelő korosztályú tanulói, illetve a középfokú iskolák tanulóinak osztanak ki.
2. Minőségi követelmények
2.1. A termékek minőségi, élelmiszer-biztonsági jellemzőinek, gyártási folyamatának, csomagolásának, jelölésének, szállítási, tárolási és kiosztási körülményeinek meg kell felelnie a hatályos európai uniós és hazai előírásoknak.
2.2. A tejtermékek a hőkezelésének módjától függően
a) Pasztőrözöttek
b) Ultramagas hőmérsékleten hőkezeltek (UHT) lehetnek.
3. Speciális szállítási és tárolási követelmények
3.1. Szállításnál általános követelmény a napi rendszerességű szállítás. Ez az ellátott közintézmény helyi adottságainak, valamint a kiszállított termék tárolási követelményeinek függvényében módosulhat, igazodva a közoktatási intézmény infrastrukturális feltételeihez, valamint a szállító logisztikai és disztribúciós lehetőségeihez.
3.2. A hűtést igénylő termékeket úgy kell szállítani, hogy hőmérsékletük a szállítás teljes időtartama alatt ne haladja meg az előállító által a terméken feltüntetett tárolási hőmérsékletet, amely legfeljebb +6 °C hőmérséklet lehet. Azoknak az intézményeknek, amelyeknek nincs megfelelő kapacitásuk a beérkező, hűtve tárolást igénylő termékek hűtve tárolására, gondoskodniuk kell arról, hogy a termékeket a szállítást követő két órán belül a tanulók, középfokú iskola tanulói, óvodások elfogyaszthassák.
3.3. Annak az intézménynek, amely nem rendelkezik a hűtést igénylő és el nem fogyasztott termékek hűtve tárolásának feltételeivel, a kiszállítástól számított maximum három órán belül gondoskodnia kell a megmaradt tejmennyiség előírásszerű megsemmisítéséről. A fel nem használt iskolatej gyártó üzembe történő visszaszállítása nem engedélyezett.
3.4. Azokban az intézményekben, ahol az előírásoknak megfelelő hűtve tárolás feltételei biztosítottak, ott a termék a csomagoláson feltüntetett fogyaszthatósági határidőig tárolható és felhasználható. Az ultramagas hőmérsékleten hőkezelt termékek szobahőmérsékleten, a termék csomagolásán feltüntetett minőségmegőrzési határidőig tárolhatók.
3.5. Nagyobb kiszerelési egységű termék (ún. lédig termék) kiosztását az élelmiszerbiztonság veszélyeztetése nélkül úgy kell elvégezni, hogy a termékben minőségi romlás ne következzék be.

3. melléklet a 116/2011. (XII. 14.) VM rendelethez


I. Támogatási kérelem főlapjának adattartalma

1.    Kérelmező regisztrációs száma.
2.    Kérelmező azonosító adatai.
3.    Kérelmező kapcsolattartási adatai.
4.    A támogatás igénylőjének megjelölése (szállító/települési önkormányzat/intézményfenntartó társulás gesztor önkormányzata/intézményfenntartó társulásban nem tag önkormányzat/megyei intézményfenntartó szerv/országos kisebbségi önkormányzat/gesztor önkormányzat/többcélú kistérségi társulás/alapítvány/egyházközség/egyéb).
5.    Ellátotti kör megjelölése (óvodai nevelésben részt vevő gyermekek/közoktatásban részt vevő iskolák I–VIII. évfolyamára beíratott, vagy ennek megfelelő korosztályú tanulói/a közoktatásban részt vevő iskolák I–VIII. évfolyamára beíratott, vagy ennek megfelelő korosztályú, gyógypedagógiai tantervű oktatásban részt vevő általános iskolai tanulók, vagy integráltan nevelt sajátos nevelési igényű tanulói/szakiskolai, vagy középfokú iskola tanulói).
6.    A támogatási időszak megjelölése [I. időszak (2012. január–február); II. időszak (2012. március–április); III. időszak (2012. május–oktatási/nevelési intézmény nyári szünetének hivatalos kezdő napja); IV. időszak (2012. szeptember–október); V. időszak (2012. november–december)].
7.    Szállítói igénylés esetén az igényelt támogatásban érintett fenntartók felsorolása.
8.    Az igényelt támogatásban érintett fenntartó által működtetett általános iskola vagy általános iskolák adatai (az általános iskolában iskolatej-ellátásban részesülő általános iskolai tanulók átlaglétszáma támogatási időszakonként; az általános iskola neve; OM azonosító száma; nyári szünet hivatalos kezdő napja).
9.    Az igényelt támogatásban érintett fenntartó által fenntartott, gyógypedagógiai tanterv alapján működő, vagy integráltan nevelt sajátos nevelési igényű tanulók ellátását biztosító általános iskola vagy általános iskolák adatai (az általános iskolában iskolatej-ellátásban részesülő általános iskolai tanulók átlaglétszáma támogatási időszakonként; az általános iskola neve; OM azonosító száma; nyári szünet hivatalos kezdő napja).
10.    Az igényelt támogatásban érintett fenntartó által működtetett szak-, vagy középfokú iskola vagy iskolák adatai (a szak-, vagy középfokú iskolában iskolatej-ellátásban részesülő szak-, vagy középfokú iskolai tanulók átlaglétszáma támogatási időszakonként; a szak-, vagy középfokú iskola neve; OM azonosító száma; nyári szünet hivatalos kezdő napja).
11.    Az igényelt támogatásban érintett fenntartó által működtetett óvoda vagy óvodák adatai (az óvodában tejtermék ellátásban részesülő óvodások átlaglétszáma támogatási időszakonként; az óvoda neve; OM azonosító száma; nyári szünet hivatalos kezdő napja).
12.    Kiszállított tejtermékek tejegyenérték mennyisége (kiszállított termékek tejegyenértékét a 7. § (5) pontjában leírtak szerint kell literben meghatározni + kiszállított ömlesztett sajtmennyiség tejegyenértékben; óvodások/általános iskolások/gyógypedagógiai tanterv alapján tanuló, vagy integráltan nevelt általános iskolai tanulók/szak-, vagy középfokú iskola tanulói részére kiosztott tejegyenérték mennyiség külön-külön és összesen literben).
13.    Kiosztott tejtermékek tejegyenérték mennyiség (kiosztott termékek tejegyenértékét a 7. § (5) pontjában leírtak szerint kell literben meghatározni + kiosztott ömlesztett sajtmennyiség tejegyenértékben: óvodások/általános iskolások/gyógypedagógiai tanterv alapján tanuló, vagy integráltan nevelt általános iskolai tanulók/szak-, vagy középfokú iskola tanulói részére kiosztott tejegyenérték mennyiség külön-külön és összesen literben).
14.    A kiosztott tejmennyiség alapján igényelt támogatás összege (óvodások/általános iskolai tanulók/gyógypedagógiai tanterv alapján tanuló, vagy integráltan nevelt általános iskolai tanulók/szak-, vagy középiskolások ellátása esetében igényelt támogatás forintban).
15.    Csatolt dokumentumok száma.
16.    A kérelmező nyilatkozata arról, hogy a jelen támogatási kérelmében feltüntetett adatok a valóságnak megfelelnek, valamint arról, hogy az MVH tudomására hoz mindennemű, a jóváhagyási, valamint a támogatási kérelemben szereplő adatokkal kapcsolatos változást a változástól számított tizenöt napon belül.
17.    Mellékletek az adott támogatási időszakra vonatkozó számlákon szereplő, leszállított termékmennyiség termékkategóriánkénti és korcsoportonkénti (óvodás/általános iskolai tanuló/gyógypedagógiai tanterv alapján tanuló, vagy integráltan nevelt általános iskolai tanuló/szak-, vagy középfokú iskola tanuló) bontásban.
18.    Keltezés helye, ideje (év, hó, nap).
19.    Kérelmező aláírása

II. Számlaösszesítő adattartalma

1.    Kérelmező azonosító adatai.
2.    Az alábbi táblázat:

 

Számla-
szám

Szállítási időszak

Termék-
kategória

Leszállított mennyiség

Számla szerinti bruttó összeg (Ft)

 

liter/kg

darab

 

Óvoda

Általános iskola

Szak-,
közép-
iskola

Óvoda

Általános iskola

Szak-, közép-
iskola

Összesen

Óvoda

Általános iskola

Szak-,
közép-
iskola

Összesen

 

Normál tanterv

Speciális tanterv

Normál tanterv

Speciális tanterv

Normál tanterv

Speciális tanterv

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3.    Keltezés helye, ideje (év, hó, nap).
4.    Kérelmező aláírása.


III. A szállítók, megyei önkormányzatok, országos kisebbségi önkormányzatok, gesztor önkormányzatok, alapítványok, egyházközségek
és többcélú kistérségi társulások által alkalmazandó számlaösszesítő adattartalma

1.    Kérelmező azonosító adatai.
2.    Az alábbi táblázat:
A közoktatási intézmény neve:
A közoktatási intézmény székhelye:
A közoktatási intézmény fenntartójának neve (amennyiben a támogatást a szállító igényli):

 

Számla-
szám

Szállítási időszak

Termék-
kategória

Leszállított mennyiség

Számla szerinti bruttó összeg (Ft)

 

liter/kg

darab

 

Óvoda

Általános iskola

Szak-,
közép-
iskola

Óvoda

Általános iskola

Szak-, közép-
iskola

Összesen

Óvoda

Általános iskola

Szak-,
közép-
iskola

Összesen

 

Normál tanterv

Speciális tanterv

Normál tanterv

Speciális tanterv

Normál tanterv

Speciális tanterv

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3.    Keltezés helye, ideje (év, hó, nap).
4.    Kérelmező aláírása.

4. melléklet a 116/2011. (XII. 14.) VM rendelethez9

Sor-
szám

KSH

Önkormányzat

1

0212548

Abaliget

2

1024554

Abasár

3

0526718

Abaújkér

4

1104428

Ács

5

1318573

Acsa

6

1023241

Adács

7

1406080

Ádánd

8

1907302

Adásztevel

9

1931307

Adorjánháza

10

0317686

Ágasegyháza

11

0804880

Ágfalva

12

0829407

Agyagosszergény

13

1508776

Ajak

14

0321944

Akasztó

15

0533093

Alacska

16

0726824

Alap

17

1625265

Alattyán

18

0715176

Alcsútdoboz

19

1006345

Aldebrő

20

0213329

Almamellék

21

0429595

Almáskamarás

22

0927641

Álmosd

23

0520482

Alsóberecki

24

0519664

Alsódobsza

25

1729665

Alsónána

26

2019512

Alsónemesapáti

27

1930526

Alsóörs

28

2032081

Alsópáhok

29

0725283

Alsószentiván

30

0233279

Alsószentmárton

31

1822725

Alsóújlak

32

0529814

Alsóvadász

33

0616197

Ambrózfalva

34

1529975

Anarcs

35

1428714

Andocs

36

1134227

Annavölgy

37

1520303

Apagy

38

1333561

Apaj

39

1726125

Aparhant

40

0614252

Apátfalva

41

1808873

Apátistvánfalva

42

1007241

Apc

43

0321148

Apostag

44

1509353

Aranyosapáti

45

0514331

Arló

46

0509362

Aggtelek

47

0503771

Arnót

48

0503823

Ároktő

49

0619062

Árpádhalom

50

0610339

Ásotthalom

51

0826921

Ásványráró

52

0504233

Aszaló

53

1123852

Ászár

54

1006503

Átány

55

1016090

Atkár

56

1732735

Attala

57

0205403

Babarc

58

1430474

Babócsa

59

1428316

Bábonymegyer

60

0815042

Babót

61

0310180

Bácsbokod

62

0327234

Bácsborsód

63

1922327

Badacsonytomaj

64

1309131

Bag

65

0920011

Bagamér

66

2030368

Bagod

67

0828769

Bágyogszovát

68

1129212

Baj

69

1817020

Bajánsenye

70

1116744

Bajna

71

1129355

Bajót

72

2004738

Bak

73

0915167

Bakonszeg

74

1923746

Bakonybél

75

0708730

Bakonycsernye

76

1929513

Bakonyjákó

77

1925991

Bakonynána

78

1930410

Bakonyoszlop

79

1125229

Bakonysárkány

80

1922813

Bakonyszentkirály

81

0805944

Bakonyszentlászló

82

1122381

Bakonyszombathely

83

0629106

Baks

84

0203975

Baksa

85

0518184

Baktakék

86

1213657

Balassagyarmat

87

0623676

Balástya

88

1011527

Balaton

89

1912238

Balatonederics

90

1419460

Balatonendréd

91

1420729

Balatonfenyves

92

1929461

Balatonfőkajár

93

1407117

Balatonföldvár

94

1407375

Balatonkeresztúr

95

1416601

Balatonszabadi

96

1424907

Balatonszárszó

97

1422822

Balatonszemes

98

1421324

Balatonszentgyörgy

99

1903559

Balatonvilágos

100

1526958

Balkány

101

0313408

Ballószög

102

0902918

Balmazújváros

103

0325937

Balotaszállás

104

1131422

Bana

105

0525159

Bánhorváti

106

2008439

Bánokszentgyörgy

107

0521953

Bánréve

108

1526480

Barabás

109

0707047

Baracs

110

0708581

Baracska

111

0926693

Báránd

112

0806196

Barbacs

113

1432799

Barcs

114

1403735

Bárdudvarnok

115

1220048

Bárna

116

1711712

Báta

117

0303656

Bátmonostor

118

1502990

Bátorliget

119

0418102

Battonya

120

0311961

Bátya

121

2024864

Batyk

122

2018698

Bázakerettye

123

2023144

Becsehely

124

1212016

Becske

125

2018360

Becsvölgye

126

1420710

Bedegkér

127

0933446

Bedő

128

0506929

Bekecs

129

0426189

Békéssámson

130

0402680

Békésszentandrás

131

1004400

Bekölce

132

1033260

Bélapátfalva

133

0810588

Beled

134

1417127

Beleg

135

0419390

Bélmegyer

136

0708466

Beloiannisz

137

1325098

Bénye

138

1232911

Bér

139

1202389

Bercel

140

1520677

Beregsurány

141

0918467

Berekböszörmény

142

1634005

Berekfürdő

143

1209034

Berkenye

144

0216461

Berkesd

145

1507472

Berkesz

146

1318777

Bernecebaráti

147

0526356

Berzék

148

1430119

Berzence

149

1513639

Besenyőd

150

1027517

Besenyőtelek

151

1611305

Besenyszög

152

0716346

Besnyő

153

1521227

Beszterec

154

0829805

Bezenye

155

0810560

Bezi

156

0213310

Bicsérd

157

0919956

Biharkeresztes

158

0924828

Biharnagybajom

159

0929887

Bihartorda

160

0429610

Biharugra

161

0204899

Bikal

162

1502945

Biri

163

1829203

Boba

164

2017543

Bocfölde

165

1022354

Boconád

166

0308305

Bócsa

167

0934102

Bocskaikert

168

0718254

Bodajk

169

1410506

Bodrog

170

0523737

Bodroghalom

171

0530784

Bodrogkeresztúr

172

0533808

Bodrogkisfalud

173

0514401

Bodrogolaszi

174

0505926

Bódvaszilas

175

0525195

Bogács

176

0232151

Bogád

177

0221892

Bogádmindszent

178

1703425

Bogyiszló

179

0914137

Bojt

180

1107311

Bokod

181

1003452

Boldog

182

0514474

Boldogkőváralja

183

0508396

Boldva

184

1418120

Bolhó

185

0608192

Bordány

186

0206725

Borjád

187

0319327

Borota

188

2010056

Borsfa

189

0530669

Borsodbóta

190

0506707

Borsodivánka

191

0505315

Borsodnádasd

192

0530207

Borsodszentgyörgy

193

0516799

Borsodszirák

194

1209894

Borsosberény

195

1930252

Borzavár

196

1522239

Botpalád

197

1805476

198

1426532

Böhönye

199

1511299

Bököny

200

1706558

Bölcske

201

0833950

Bőny

202

0806619

Börcs

203

0815501

Bősárkány

204

0413471

Bucsa

205

2020613

Búcsúszentlászló

206

0332823

Bugac

207

1519707

Buj

208

1214234

Buják

209

1417358

Buzsák

210

0527890

Bükkaranyos

211

0223162

Bükkösd

212

1010621

Bükkszenterzsébet

213

0508022

Bükkszentkereszt

214

0532887

Bükkzsérc

215

0713152

Cece

216

1509681

Cégénydányád

217

1320640

Ceglédbercel

218

1203665

Cered

219

1622938

Cibakháza

220

0503939

Cigánd

221

1719284

Cikó

222

0815954

Cirák

223

0431334

Csabacsűd

224

0730544

Csabdi

225

1930924

Csabrendek

226

1512928

Csaholc

227

1916072

Csajág

228

1803911

Csákánydoroszló

229

0705360

Csákberény

230

0720002

Csákvár

231

0602121

Csanádalberti

232

0420455

Csanádapáca

233

0605379

Csanádpalota

234

1016841

Csány

235

0219901

Csányoszró

236

0622293

Csanytelek

237

1529416

Csaroda

238

1116416

Császár

239

0310472

Császártöltés

240

0326471

Csátalja

241

0316373

Csávoly

242

1230270

Csécse

243

1526107

Csegöld

244

1819488

Csehi

245

1812724

Csehimindszent

246

1305184

Csemő

247

1823816

Csempeszkopács

248

0632285

Csengele

249

1530641

Csenger

250

1524095

Csengersima

251

1526851

Csengerújfalu

252

0312344

Csengőd

253

1809070

Csénye

254

0508493

Csenyéte

255

1613170

Csépa

256

1812140

Csepreg

257

0506974

Cserépfalu

258

1222594

Cserhátsurány

259

1605795

Cserkeszőlő

260

0528459

Csernely

261

2007135

Cserszegtomaj

262

2002583

Csesztreg

263

1931699

Csetény

264

1318476

Csévharaszt

265

0315699

Csikéria

266

1730094

Csikóstőttős

267

1826064

Csipkerek

268

0505333

Csobád

269

0520774

Csobaj

270

1306822

Csobánka

271

0721908

Csókakő

272

1405971

Csokonyavisonta

273

1118926

Csolnok

274

0312025

Csólyospálos

275

1333118

Csomád

276

2031149

Csonkahegyhát

277

1902185

Csopak

278

0709779

Csór

279

1932878

Csót

280

1932814

Csögle

281

0912450

Csökmő

282

1424314

Csököly

283

2029364

Csömödér

284

0706734

Csősz

285

1326985

Csővár

286

1421315

Csurgó

287

1917172

Dabronc

288

1133163

Dad

289

1122910

Dág

290

1729230

Dalmand

291

1331811

Dánszentmiklós

292

1318397

Dány

293

1431352

Darány

294

0821865

Darnózseli

295

0734342

Daruszentmiklós

296

0914678

Darvas

297

0310533

Dávod

298

1724989

Decs

299

0504686

Dédestapolcsány

300

0732753

Dég

301

1212511

Dejtár

302

1309973

Délegyháza

303

1517756

Demecser

304

0207773

Dencsháza

305

0905573

Derecske

306

0607834

Derekegyház

307

0624077

Deszk

308

1206743

Diósjenő

309

0232373

Diósviszló

310

0433190

Doboz

311

0630535

Dóc

312

0525690

Domaháza

313

0613383

Domaszék

314

0424031

Dombegyház

315

1514508

Dombrád

316

1304808

Domony

317

1007515

Domoszló

318

1030261

Dormánd

319

1224439

Dorogháza

320

1702565

Döbrököz

321

1503647

Döge

322

1329647

Dömsöd

323

0217419

Drávafok

324

0228608

Drávaszabolcs

325

0221698

Drávasztára

326

1208156

Drégelypalánk

327

1902936

Dudar

328

1133835

Dunaalmás

329

1325362

Dunabogdány

330

0321069

Dunaegyháza

331

0312566

Dunafalva

332

0307861

Dunapataj

333

0821078

Dunaszeg

334

0209186

Dunaszekcső

335

0311606

Dunaszentbenedek

336

1709539

Dunaszentgyörgy

337

0815875

Dunaszentpál

338

0314766

Dunatetétlen

339

0307612

Dunavecse

340

0304109

Dusnok

341

0914614

Ebes

342

0816708

Écs

343

1017181

Ecséd

344

1204251

Ecseg

345

0409432

Ecsegfalva

346

1324518

Ecser

347

0510728

Edelény

348

0228918

Egerág

349

1012821

Egerbakta

350

1026019

Egerbocs

351

1016610

Egercsehi

352

1002981

Egerfarmos

353

1013648

Egerszólát

354

2033428

Egervár

355

1828796

Egervölgy

356

0820288

Egyed

357

0915741

Egyek

358

1217659

Egyházasdengeleg

359

0815237

Egyházasfalu

360

0216498

Egyházasharaszti

361

0227401

Egyházaskozár

362

1825946

Egyházasrádóc

363

0720358

Előszállás

364

0504677

Emőd

365

1532328

Encsencs

366

1225496

Endrefalva

367

0815033

Enese

368

1518528

Eperjeske

369

1129638

Epöl

370

0525326

Erdőbénye

371

0522503

Erdőhorváti

372

1313480

Erdőkertes

373

1028556

Erdőkövesd

374

1222655

Erdőkürt

375

0218704

Erdősmecske

376

1221795

Erdőtarcsa

377

1024235

Erdőtelek

378

1020118

Erk

379

0311864

Érsekcsanád

380

0333589

Érsekhalma

381

1221582

Érsekvadkert

382

0925469

Esztár

383

2006178

Eszteregnye

384

1106664

Ete

385

1215370

Etes

386

0702316

Etyek

387

1523250

Fábiánháza

388

0619974

Fábiánsebestyén

389

1718980

Fadd

390

0502741

Fáj

391

0303230

Fajsz

392

0833996

Farád

393

0534272

Farkaslyuk

394

1309122

Farmos

395

1616647

Fegyvernek

396

0732203

Fehérvárcsurgó

397

1020747

Feldebrő

398

0622646

Felgyő

399

1813587

Felsőcsatár

400

0509742

Felsődobsza

401

0333598

Felsőlajos

402

1715820

Felsőnána

403

0532762

Felsőnyárád

404

1717914

Felsőnyék

405

1924369

Felsőörs

406

1306035

Felsőpakony

407

1224323

Felsőpetény

408

2021476

Felsőrajk

409

0302954

Felsőszentiván

410

0208819

Felsőszentmárton

411

1823287

Felsőszölnök

412

1016328

Felsőtárkány

413

0531671

Felsőtelekes

414

0523533

Felsővadász

415

1522415

Fényeslitke

416

0812414

Fertőrákos

417

0302149

Foktő

418

0517932

Fony

419

0633020

Forráskút

420

0530483

Forró

421

0609210

Földeák

422

0903258

Földes

423

0522123

Fulókércs

424

0916993

Furta

425

0706114

Füle

426

0922150

Fülöp

427

0333622

Fülöpjakab

428

0314058

Fülöpszállás

429

1717950

Fürged

430

0517109

Füzér

431

0511378

Füzérkomlós

432

0918175

Gáborján

433

1513727

Gacsály

434

0409511

Gádoros

435

2012991

Galambok

436

1225663

Galgaguta

437

1313295

Galgagyörk

438

1319503

Galgahévíz

439

1327128

Galgamácsa

440

1406451

Gamás

441

0715750

Gánt

442

0331848

Gara

443

0510904

Garadna

444

0710296

Gárdony

445

0326383

Gátér

446

1505801

Gávavencsellő

447

1503629

Géberjén

448

0303577

Géderlak

449

1505670

Gégény

450

0523719

Gelej

451

2008068

Gellénháza

452

2012089

Gelse

453

1513000

Gemzse

454

1824183

Gencsapáti

455

1826152

Gérce

456

0407393

Gerendás

457

0202857

Geresdlak

458

1705731

Gerjen

459

1830942

Gersekarát

460

0417394

Geszt

461

0515608

Gesztely

462

1528893

Geszteréd

463

0521564

Girincs

464

1309441

Gomba

465

0233233

Gödre

466

1430571

Gölle

467

0515936

Gönc

468

0802060

Gönyű

469

0916568

Görbeháza

470

0230438

Görcsöny

471

1414599

Görgeteg

472

1529443

Gulács

473

2002097

Gutorfölde

474

0826860

Gyarmat

475

1430960

Gyékényes

476

2023302

Gyenesdiás

477

0218315

Gyód

478

0820400

Gyömöre

479

1811943

Gyöngyösfalu

480

1017534

Gyöngyöshalász

481

1013338

Gyöngyösoroszi

482

1008323

Gyöngyöspata

483

1019123

Gyöngyössolymos

484

1028088

Gyöngyöstarján

485

0808721

Győrasszonyfa

486

1725539

Györe

487

0505069

Györgytarló

488

1712326

Györköny

489

0813198

Győrladamér

490

0831316

Győrság

491

0819309

Győrsövényház

492

0815653

Győrszemere

493

1510126

Győrtelek

494

0807481

Győrújbarát

495

0831787

Győrújfalu

496

1809724

Győrvár

497

0815228

Győrzámoly

498

1507676

Gyulaháza

499

1730359

Gyulaj

500

0715918

Gyúró

501

1533774

Gyüre

502

2010269

Hahót

503

0926170

Hajdúbagos

504

0910393

Hajdúhadház

505

0931097

Hajdúsámson

506

0917473

Hajdúszovát

507

1915361

Hajmáskér

508

0318759

Hajós

509

0826790

Halászi

510

1907898

Halimba

511

0527942

Halmaj

512

0525104

Hangony

513

0723427

Hantos

514

1714164

Harc

515

0807649

Harka

516

0308350

Harkakötöny

517

1408837

Háromfa

518

0505847

Harsány

519

0318458

Harta

520

0812308

Hédervár

521

0817905

Hegyeshalom

522

1832188

Hegyfalu

523

1818032

Hegyhátszentjakab

524

0818403

Hegykő

525

1203993

Héhalom

526

0506655

Hejőbába

527

0504604

Hejőkeresztúr

528

0516780

Hejőpapi

529

0304093

Helvécia

530

0929391

Hencida

531

0530137

Hercegkút

532

0312937

Hercegszántó

533

1020242

Heréd

534

1111891

Héreg

535

1923658

Herend

536

1309849

Hernád

537

0524165

Hernádkak

538

0519840

Hernádvécse

539

1409928

Hetes

540

0207126

Hetvehely

541

1010241

Hevesaranyos

542

1313949

Hévízgyörk

543

0206798

Hidas

544

0511697

Hidasnémeti

545

0525672

Hidvégardó

546

0227933

Himesháza

547

0804020

Himod

548

0233932

Hobol

549

1513019

Hodász

550

0531167

Hollóháza

551

1233242

Hollókő

552

0327845

Homokmégy

553

1419150

Homokszentgyörgy

554

0521236

Homrogd

555

1004145

Hort

556

0904118

Hortobágy

557

1816887

Horvátzsidány

558

0230836

Hosszúhetény

559

0906266

Hosszúpályi

560

1726055

Hőgyész

561

0433297

Hunya

562

1525636

Ibrány

563

1411192

Igal

564

0525399

Igrici

565

1427784

Iharosberény

566

1811387

Ikervár

567

0820604

Ikrény

568

1509654

Ilk

569

0308095

Imrehegy

570

0508086

Ináncs

571

1332106

Inárcs

572

1426301

Inke

573

1704701

Iregszemcse

574

1010074

Istenmezeje

575

0831635

Iván

576

1831680

Ivánc

577

0713462

Iváncsa

578

1727711

Izmény

579

0505591

Izsófalva

580

1813958

Ják

581

0317923

Jakabszállás

582

1415927

Jákó

583

1507843

Jánkmajtis

584

1811679

Jánosháza

585

1622859

Jánoshida

586

0526657

Járdánháza

587

1517589

Jármi

588

1917437

Jásd

589

1622929

Jászágó

590

1630711

Jászalsószentgyörgy

591

1622202

Jászapáti

592

1615811

Jászboldogháza

593

1617978

Jászdózsa

594

1623579

Jászfelsőszentgyörgy

595

1625186

Jászjákóhalma

596

1311004

Jászkarajenő

597

1622798

Jászkisér

598

1621111

Jászladány

599

1613514

Jászszentandrás

600

0308378

Jászszentlászló

601

1623135

Jásztelek

602

1513143

Jéke

603

0715972

Jenő

604

1208712

Jobbágyi

605

1417279

Juta

606

1426453

Kadarkút

607

0812113

Kajárpéc

608

1714100

Kajdacs

609

1702033

Kakasd

610

1332230

Kakucs

611

1032179

Kál

612

1829957

Káld

613

1208642

Kálló

614

1531404

Kállósemjén

615

1406105

Kálmáncsa

616

1527225

Kálmánháza

617

0306442

Kalocsa

618

0716683

Káloz

619

0404279

Kamut

620

1502671

Kántorjánosi

621

1405272

Kánya

622

1015307

Kápolna

623

0721926

Kápolnásnyék

624

1409098

Kaposfő

625

1418227

Kaposmérő

626

1718962

Kaposszekcső

627

1406424

Kaposszerdahely

628

1914270

Káptalanfa

629

1005935

Karácsond

630

1405263

Karád

631

1218625

Karancsalja

632

1208855

Karancskeszi

633

1226897

Karancsság

634

0521218

Karcsa

635

0530508

Karos

636

1330696

Kartal

637

0330605

Kaskantyú

638

0422752

Kaszaper

639

0311280

Katymár

640

1327827

Káva

641

0513374

Kázsmárk

642

0319789

Kecel

643

1104525

Kecskéd

644

2032902

Kehidakustány

645

1528431

Kék

646

1514359

Kékcse

647

0327571

Kelebia

648

0512034

Kelemér

649

0318166

Kéleshalom

650

1519992

Kemecse

651

1322345

Kemence

652

1812247

Kemenesmagasi

653

0210542

Kémes

654

0505458

Kenézlő

655

1607418

Kengyel

656

1809937

Kenyeri

657

1028079

Kerecsend

658

1110995

Kerékteleki

659

1334166

Kerepes

660

1925654

Kerta

661

0412618

Kertészsziget

662

1231413

Keszeg

663

0529249

Kesznyéten

664

1129577

Kesztölc

665

0403461

Kétegyháza

666

1411174

Kéthely

667

1619813

Kétpó

668

0403106

Kétsoprony

669

0208572

Kétújfalu

670

0431574

Kevermes

671

0814748

Kimle

672

0702343

Kincsesbánya

673

0220552

Királyegyháza

674

0613666

Királyhegyes

675

0712636

Kisapostag

676

1519424

Kisar

677

0822886

Kisbajcs

678

1424493

Kisbárapáti

679

0833695

Kisfalud

680

0522840

Kisgyőr

681

0528875

Kishuta

682

1018281

Kisköre

683

0728990

Kisláng

684

1528477

Kisléta

685

1930173

Kislőd

686

0915477

Kismarja

687

1333738

Kismaros

688

1012502

Kisnána

689

1305227

Kisnémedi

690

0512399

Kistokaj

691

0626666

Kiszombor

692

0328158

Kisszállás

693

1102510

Kocs

694

1332771

Kocsér

695

1722433

Kocsola

696

1507445

Kocsord

697

1331361

Kóka

698

0917455

Kokad

699

1930182

Kolontár

700

0902167

Komádi

701

0516559

Komlóska

702

1527146

Komoró

703

1023995

Kompolt

704

0410287

Kondoros

705

0811262

Kóny

706

0925964

Konyár

707

0806895

Kópháza

708

0824633

Koroncó

709

1327687

Kosd

710

1324679

Kóspallag

711

1523728

Kótaj

712

0528547

Kovácsvágás

713

0206336

Kozármisleny

714

1516665

Kölcse

715

1710463

Kölesd

716

0217899

Kölked

717

1014535

Kömlő

718

1107630

Kömlőd

719

1523612

Kömörő

720

0313806

Kömpöc

721

0526602

Köröm

722

0410764

Körösnagyharsány

723

0412900

Köröstarcsa

724

1332975

Kőröstetétlen

725

0931130

Körösszakál

726

0908943

Körösszegapáti

727

1820109

Kőszegszerdahely

728

1418148

Kötcse

729

0406804

Kötegyán

730

0519576

Krasznokvajda

731

0734209

Kulcs

732

0305856

Kunadacs

733

0416045

Kunágota

734

0306044

Kunbaja

735

0307728

Kunbaracs

736

1605254

Kuncsorba

737

0329027

Kunfehértó

738

1623171

Kunmadaras

739

0331918

Kunpeszér

740

0331893

Kunszállás

741

1720507

Kurd

742

0511819

Kurityán

743

2019479

Kustánszeg

744

1428857

Kutas

745

0614410

Kübekháza

746

1428291

Lábod

747

1416258

Lad

748

0305786

Ladánybene

749

0707506

Lajoskomárom

750

0515857

Lak

751

0306202

Lakitelek

752

1411040

Lakócsa

753

0233330

Lánycsók

754

1521290

Laskod

755

1414863

Látrány

756

0804376

Lázi

757

1330809

Leányfalu

758

1125487

Leányvár

759

0833668

Lébény

760

0511660

Legyesbénye

761

0503531

Léh

762

2012575

Lenti

763

0707269

Lepsény

764

1921962

Lesenceistvánd

765

1917871

Lesencetomaj

766

0905768

Létavértes

767

2012122

Letenye

768

1322682

Letkés

769

1530979

Levelek

770

0222974

Lippó

771

1904552

Litér

772

1204871

Litke

773

1918856

Lókút

774

1526091

Lónya

775

1309140

Lórév

776

0719114

Lovasberény

777

2028167

Lovászi

778

1905087

Lovászpatona

779

0421209

Lőkösháza

780

1507995

Lövőpetri

781

1220190

Lucfalva

782

1202778

Ludányhalászi

783

0503902

Mád

784

0323357

Madaras

785

1729337

Madocsa

786

1516629

Magy

787

0727678

Magyaralmás

788

1410427

Magyaratád

789

0427906

Magyarbánhegyes

790

0225177

Magyarbóly

791

0605962

Magyarcsanád

792

1226967

Magyargéc

793

1926374

Magyargencs

794

0205430

Magyarhertelend

795

0903683

Magyarhomorog

796

1706017

Magyarkeszi

797

1803221

Magyarlak

798

0205412

Magyarmecske

799

1232407

Magyarnándor

800

1817288

Magyarszecsőd

801

0222600

Magyarszék

802

0227863

Majs

803

1304394

Makád

804

0519600

Makkoshotyka

805

1027696

Maklár

806

0527395

Mályi

807

1517826

Mándok

808

0723490

Mány

809

1922220

Marcaltő

810

0812283

Máriakálnok

811

1304570

Márianosztra

812

1519655

Máriapócs

813

0610515

Maroslele

814

0625733

Mártély

815

1518874

Mátészalka

816

1019965

Mátraballa

817

1014872

Mátraderecske

818

1220075

Mátramindszent

819

1224332

Mátraszele

820

1233525

Mátraterenye

821

1230100

Mátraverebély

822

0716948

Mátyásdomb

823

0213444

Mecseknádasd

824

0827359

Mecsér

825

0430128

Medgyesegyháza

826

1730562

Medina

827

0521768

Megyaszó

828

0423931

Méhkerék

829

1529799

Méhtelek

830

1303692

Mende

831

0525618

Méra

832

1507463

Mérk

833

1423630

Mernye

834

1630234

Mesterszállás

835

1416106

Mesztegnyő

836

0513833

Mezőcsát

837

1430854

Mezőcsokonya

838

0717552

Mezőfalva

839

0404206

Mezőgyán

840

0411873

Mezőhegyes

841

1626286

Mezőhék

842

0511323

Mezőkeresztes

843

0705689

Mezőkomárom

844

0519433

Mezőkövesd

845

1532656

Mezőladány

846

1923560

Mezőlak

847

0518379

Mezőnagymihály

848

0511749

Mezőnyárád

849

0812812

Mezőörs

850

1025089

Mezőszemere

851

0706576

Mezőszentgyörgy

852

0729036

Mezőszilas

853

1031662

Mezőtárkány

854

0503443

Mezőzombor

855

2027526

Miháld

856

1904668

Mihályháza

857

0821980

Mihályi

858

1420905

Mike

859

1324466

Mikebuda

860

0924217

Mikepércs

861

1031282

Mikófalva

862

0524253

Mikóháza

863

1830599

Mikosszéplak

864

1531750

Milota

865

0621555

Mindszent

866

0216285

Mindszentgodisa

867

0330632

Miske

868

1126930

Mocsa

869

1317783

Mogyoród

870

1128255

Mogyorósbánya

871

2021014

Molnári

872

0507825

Monok

873

1334397

Monorierdő

874

1924040

Monostorapáti

875

0925894

Monostorpályi

876

1720701

Mórágy

877

0802556

Mórichida

878

0833677

Mosonszentmiklós

879

0229540

Mozsgó

880

0521546

Múcsony

881

0502158

Muhi

882

2025210

Murakeresztúr

883

0411989

Murony

884

1519211

Nábrád

885

1806716

Nádasd

886

0713903

Nádasdladány

887

0928103

Nádudvar

888

1415909

Nágocs

889

1927979

Nagyalásony

890

1421652

Nagybajom

891

0426028

Nagybánhegyes

892

0325955

Nagybaracska

893

1216391

Nagybárkány

894

1429063

Nagyberény

895

1314775

Nagybörzsöny

896

0802495

Nagycenk

897

1522743

Nagycserkesz

898

1521485

Nagydobos

899

0233899

Nagydobsza

900

1718388

Nagydorog

901

1506488

Nagyecsed

902

0620914

Nagyér

903

1923180

Nagyesztergár

904

1026879

Nagyfüged

905

1527155

Nagyhalász

906

0202653

Nagyharsány

907

1621689

Nagyiván

908

0404242

Nagykamarás

909

2020589

Nagykapornak

910

0707001

Nagykarácsony

911

0908907

Nagykereki

912

1727182

Nagykónyi

913

1432805

Nagykorpád

914

1309991

Nagykovácsi

915

1615574

Nagykörű

916

1221102

Nagylóc

917

0732364

Nagylók

918

0832939

Nagylózs

919

0617233

Nagymágocs

920

1331732

Nagymaros

921

0214650

Nagynyárád

922

1223986

Nagyoroszi

923

0219877

Nagypall

924

0227164

Nagypeterd

925

0906309

Nagyrábé

926

2014979

Nagyrécse

927

1031486

Nagyréde

928

1606318

Nagyrév

929

0533181

Nagyrozvágy

930

1127076

Nagysáp

931

1425520

Nagyszakácsi

932

1706761

Nagyszékely

933

1527988

Nagyszekeres

934

0408244

Nagyszénás

935

0833543

Nagyszentjános

936

1323409

Nagytarcsa

937

1533783

Nagyvarsány

938

1919196

Nagyvázsony

939

0726134

Nagyvenyim

940

1028282

Nagyvisnyó

941

1508420

Napkor

942

1120163

Naszály

943

0528033

Nekézseny

944

2006169

Nemesapáti

945

1407913

Nemesdéd

946

1905652

Nemesgörzsöny

947

1902787

Nemesgulács

948

0332540

Nemesnádudvar

949

1417561

Nemesvid

950

1921759

Nemesszalók

951

1715006

Németkér

952

1209797

Nézsa

953

1410959

Nikla

954

1204358

Nógrád

955

1232300

Nógrádkövesd

956

1212131

Nógrádmegyer

957

1208387

Nógrádsáp

958

1219497

Nógrádsipek

959

1227340

Nógrádszakál

960

1914757

Noszlop

961

1018810

Noszvaj

962

2003355

Nova

963

1029276

Novaj

964

0527191

Novajidrány

965

1229425

Nőtincs

966

1323038

Nyáregyháza

967

0323056

Nyárlőrinc

968

1320066

Nyársapát

969

0512885

Nyékládháza

970

0932294

Nyírábrány

971

0914003

Nyíracsád

972

1924004

Nyirád

973

0906187

Nyíradony

974

1515802

Nyírbéltek

975

1531158

Nyírbogát

976

1528802

Nyírbogdány

977

1507904

Nyírcsaholy

978

1525973

Nyírcsászári

979

1528440

Nyírgelse

980

1509238

Nyírgyulaj

981

1514696

Nyíribrony

982

1531477

Nyírjákó

983

1518290

Nyírkarász

984

1532452

Nyírkáta

985

1525928

Nyírkércs

986

1511095

Nyírlövő

987

1511271

Nyírlugos

988

1512274

Nyírmada

989

0932382

Nyírmártonfalva

990

1523269

Nyírmeggyes

991

1526365

Nyírmihálydi

992

1510807

Nyírparasznya

993

1533145

Nyírpazony

994

1503878

Nyírpilis

995

1528060

Nyírtass

996

1513550

Nyírtelek

997

1509256

Nyírtét

998

1512098

Nyírtura

999

1516522

Nyírvasvári

1000

0504215

Nyomár

1001

0812955

Nyúl

1002

1304075

Ócsa

1003

1522284

Ófehértó

1004

2027775

Óhíd

1005

0419257

Okány

1006

1926514

Olaszfalu

1007

0531778

Olaszliszka

1008

0221704

Old

1009

0522558

Onga

1010

0522628

Ónod

1011

1527924

Ópályi

1012

0612797

Ópusztaszer

1013

1416823

Ordacsehi

1014

0316276

Ordas

1015

0211730

Orfű

1016

0316939

Orgovány

1017

0534069

Ormosbánya

1018

0815121

Osli

1019

1832629

Ostffyasszonyfa

1020

1027216

Ostoros

1021

1419770

Osztopán

1022

0514492

Ózd

1023

1705661

Ozora

1024

1708961

Őcsény

1025

1628006

Öcsöd

1026

1531769

Ököritófülpös

1027

1812043

Ölbő

1028

1526550

Ömböly

1029

1509025

Őr

1030

1308545

Őrbottyán

1031

0308679

Öregcsertő

1032

1407056

Öreglak

1033

1203249

Őrhalom

1034

1810630

Őriszentpéter

1035

1629382

Örményes

1036

1924068

Ősi

1037

1925450

Öskü

1038

0802635

Öttevény

1039

0631079

Öttömös

1040

0515893

Pácin

1041

0318670

Páhi

1042

2029160

Páka

1043

2024271

Pakod

1044

0725751

Pákozd

1045

1709371

Pálfa

1046

0512362

Pálháza

1047

1434041

Pálmajor

1048

0302705

Pálmonostora

1049

0210135

Palotabozsok

1050

1205883

Palotás

1051

1322248

Pánd

1052

1823108

Pankasz

1053

0824305

Pannonhalma

1054

1527748

Pap

1055

1911855

Pápakovácsi

1056

1931255

Pápateszér

1057

1907348

Papkeszi

1058

0526745

Parasznya

1059

1531972

Paszab

1060

1207409

Pásztó

1061

1207199

Patak

1062

1512186

Pátroha

1063

1523685

Pátyod

1064

0721786

Pázmánd

1065

0812715

Pázmándfalu

1066

1922451

Pécsely

1067

0216115

Pellérd

1068

1019567

Pély

1069

1318689

Penc

1070

1517084

Penészlek

1071

1532692

Penyige

1072

0815529

Pér

1073

1328185

Perbál

1074

0823773

Pereszteg

1075

0719354

Perkáta

1076

0533419

Perkupa

1077

1321847

Péteri

1078

1012070

Pétervására

1079

1517224

Petneháza

1080

1033686

Petőfibánya

1081

0315431

Petőfiszállás

1082

1211590

Piliny

1083

1307144

Piliscsaba

1084

1121874

Piliscsév

1085

1334148

Pilisjászfalu

1086

1114669

Pilismarót

1087

1305290

Pilisszántó

1088

1318731

Pilisszentkereszt

1089

1308457

Pilisszentlászló

1090

1719585

Pincehely

1091

1503391

Piricse

1092

0315398

Pirtó

1093

0606284

Pitvaros

1094

0911837

Pocsaj

1095

1511244

Pócspetri

1096

0217242

Pogány

1097

2021050

Pókaszepetk

1098

0717525

Polgárdi

1099

1517215

Porcsalma

1100

1022196

Poroszló

1101

1923515

Porva

1102

2009867

Pölöske

1103

1733570

Pörböly

1104

0521272

Prügy

1105

1513860

Pusztadobos

1106

0405397

Pusztaföldvár

1107

1719938

Pusztahencse

1108

1419026

Pusztakovácsi

1109

2006530

Pusztamagyaród

1110

0606354

Pusztamérges

1111

1615246

Pusztamonostor

1112

0729018

Pusztaszabolcs

1113

2026639

Pusztaszentlászló

1114

0628592

Pusztaszer

1115

1323083

Pusztavacs

1116

0717774

Pusztavám

1117

1315583

Pusztazámor

1118

0527410

Putnok

1119

0812964

Püski

1120

1321388

Püspökhatvan

1121

0910162

Püspökladány

1122

1807278

Püspökmolnári

1123

1304303

Püspökszilágy

1124

0833701

Rábacsécsény

1125

1826736

Rábagyarmat

1126

1803197

Rábahídvég

1127

0825335

Rábapatona

1128

1826073

Rábapaty

1129

0824721

Rábapordány

1130

0815273

Rábaszentandrás

1131

0815422

Rábatamási

1132

0702015

Ráckeresztúr

1133

1302370

Rád

1134

0506053

Ragály

1135

0826587

Rajka

1136

0529717

Rakaca

1137

0516133

Rakacaszend

1138

1614207

Rákóczifalva

1139

1612423

Rákócziújfalu

1140

1531857

Ramocsaháza

1141

0531909

Rásonysápberencs

1142

0512469

Rátka

1143

0821801

Ravazd

1144

1009609

Recsk

1145

1130012

Réde

1146

2031592

Rédics

1147

1715459

Regöly

1148

0326310

Rém

1149

0531884

Répáshuta

1150

1521573

Rétközberencs

1151

1905625

Révfülöp

1152

0509317

Révleányvár

1153

2023898

Rezi

1154

0519220

Ricse

1155

1228884

Rimóc

1156

1426754

Rinyaszentkirály

1157

1524581

Rohod

1158

1212195

Romhány

1159

0204516

Rózsafa

1160

1517428

Rozsály

1161

1027650

Rózsaszentmárton

1162

0613161

Röszke

1163

0523029

Rudabánya

1164

0534120

Rudolftelep

1165

1810597

Rum

1166

0603966

Ruzsa

1167

1212520

Ságújfalu

1168

1414942

Ságvár

1169

0527331

Sajóecseg

1170

0503081

Sajóhídvég

1171

0514313

Sajókaza

1172

0526949

Sajókeresztúr

1173

0527173

Sajólád

1174

0516638

Sajópetri

1175

0520738

Sajóvámos

1176

2027720

Salomvár

1177

0504729

Sály

1178

0926116

Sáp

1179

0925007

Sáránd

1180

2008101

Sárhida

1181

1126903

Sárisáp

1182

0425168

Sarkadkeresztúr

1183

0731802

Sárkeresztes

1184

0725344

Sárkeresztúr

1185

2014906

Sármellék

1186

0725140

Sárosd

1187

0527474

Sárospatak

1188

1704747

Sárpilis

1189

0923940

Sárrétudvari

1190

0731538

Sárszentágota

1191

1720817

Sárszentlőrinc

1192

0711776

Sárszentmihály

1193

1007180

Sarud

1194

0232160

Sásd

1195

0502875

Sáta

1196

0505120

Sátoraljaújhely

1197

0233482

Sátorhely

1198

1402051

Sávoly

1199

1427368

Segesd

1200

0525380

Selyeb

1201

0228741

Sellye

1202

1504491

Sényő

1203

0720206

Seregélyes

1204

0532531

Serényfalva

1205

1725645

Sióagárd

1206

1008527

Sirok

1207

0812627

Sokorópátka

1208

0318218

Soltszentimre

1209

0319983

Soltvadkert

1210

0223472

Somberek

1211

1926569

Somlóvásárhely

1212

0223807

Somogyapáti

1213

1418078

Somogyfajsz

1214

1420330

Somogygeszti

1215

0229142

Somogyhárságy

1216

1428963

Somogyjád

1217

1412876

Somogymeggyes

1218

1415626

Somogysámson

1219

1428723

Somogysárd

1220

1418546

Somogyszob

1221

1404853

Somogyudvarhely

1222

1421856

Somogyvámos

1223

1419442

Somogyvár

1224

1201526

Somoskőújfalu

1225

0733321

Soponya

1226

1807171

Sorkifalud

1227

1829692

Sorokpolány

1228

1214881

Sóshartyán

1229

1306840

Sóskút

1230

1822983

Sótony

1231

2019080

Söjtör

1232

1824800

Söpte

1233

1131990

Súr

1234

0321245

Sükösd

1235

1321713

Sülysáp

1236

1925593

Sümeg

1237

2021397

Sümegcsehi

1238

1108688

Süttő

1239

0728705

Szabadbattyán

1240

0431325

Szabadkígyós

1241

0325061

Szabadszállás

1242

0215079

Szabadszentkirály

1243

1519169

Szabolcs

1244

1522053

Szabolcsbáka

1245

1503586

Szabolcsveresmart

1246

0208475

Szajk

1247

1605874

Szajol

1248

0503805

Szakáld

1249

1704464

Szakály

1250

1710083

Szakcs

1251

0319530

Szakmár

1252

1504774

Szakoly

1253

1133516

Szákszend

1254

0222257

Szalánta

1255

0531015

Szalaszend

1256

0319947

Szalkszentmárton

1257

0516753

Szalonna

1258

1513046

Szamosszeg

1259

0808536

Szany

1260

0719549

Szár

1261

0815714

Szárföld

1262

1133491

Szárliget

1263

1605777

Szászberek

1264

0233765

Szászvár

1265

1531237

Szatmárcseke

1266

0612007

Szatymaz

1267

1206628

Szécsény

1268

1233011

Szécsényfelfalu

1269

0205607

Szederkény

1270

1716814

Szedres

1271

0632489

Szegvár

1272

1531088

Székely

1273

0612265

Székkutas

1274

1833172

Szeleste

1275

1620428

Szelevény

1276

0509830

Szemere

1277

1204507

Szendehely

1278

0508077

Szendrő

1279

0527456

Szendrőlád

1280

1415103

Szenna

1281

1425706

Szentbalázs

1282

1907922

Szentgál

1283

0522169

Szentistván

1284

0321120

Szentkirály

1285

1916267

Szentkirályszabadja

1286

0216355

Szentlászló

1287

0215866

Szentlőrinc

1288

1328653

Szentmártonkáta

1289

1821254

Szentpéterfa

1290

0919099

Szentpéterszeg

1291

2011165

Szentpéterúr

1292

2007700

Szepetnek

1293

0328820

Szeremle

1294

0933437

Szerep

1295

1326259

Szigetbecse

1296

1307870

Szigetcsép

1297

1326213

Szigetmonostor

1298

1315185

Szigetszentmárton

1299

1322114

Szigetújfalu

1300

1924891

Szigliget

1301

1011013

Szihalom

1302

0521351

Szikszó

1303

0819266

Szil

1304

1005643

Szilvásvárad

1305

0520871

Szin

1306

1221634

Szirák

1307

0509496

Szirmabesenyő

1308

1324916

Szob

1309

1306947

Szokolya

1310

1122619

Szomód

1311

0518892

Szomolya

1312

1121421

Szomor

1313

1312690

Sződ

1314

1328866

Sződliget

1315

0516179

Szögliget

1316

1411101

Szőlősgyörök

1317

0511110

Szuhakálló

1318

0524606

Szuhogy

1319

1410986

Szulok

1320

1219044

Szurdokpüspöki

1321

1009982

Szűcsi

1322

0714465

Tabajd

1323

0325432

Tabdi

1324

1308332

Táborfalva

1325

0729267

Tác

1326

1331963

Tahitótfalu

1327

1330720

Taksony

1328

0503708

Taktabáj

1329

0518245

Taktaharkány

1330

0528787

Taktakenéz

1331

0503133

Taktaszada

1332

1917321

Taliándörögd

1333

0512210

Tállya

1334

1724563

Tamási

1335

0814261

Táp

1336

1315015

Tápióbicske

1337

1317303

Tápiógyörgye

1338

1309405

Tápióság

1339

1331796

Tápiószecső

1340

1314146

Tápiószele

1341

1314571

Tápiószentmárton

1342

1302769

Tápiószőlős

1343

1832045

Táplánszentkereszt

1344

0821971

Tápszentmiklós

1345

1232896

Tar

1346

1416735

Tarany

1347

0521740

Tarcal

1348

0508165

Tard

1349

1130225

Tardos

1350

0433075

Tarhos

1351

1118935

Tarján

1352

1120987

Tárkány

1353

1032966

Tarnabod

1354

1013240

Tarnalelesz

1355

1023348

Tarnaméra

1356

1014128

Tarnaörs

1357

1016160

Tarnaszentmiklós

1358

1017163

Tarnazsadány

1359

1304154

Tárnok

1360

1504312

Tarpa

1361

0320525

Tass

1362

1404932

Taszár

1363

1108758

Tát

1364

0314544

Tataháza

1365

1327386

Tatárszentgyörgy

1366

0324998

Tázlár

1367

0412681

Telekgerendás

1368

0513763

Telkibánya

1369

1706901

Tengelic

1370

1432416

Tengőd

1371

1014076

Tenk

1372

0811457

Tényő

1373

0931042

Tépe

1374

1533358

Terem

1375

1204844

Terény

1376

1224174

Tereske

1377

2008828

Teskánd

1378

0919691

Tetétlen

1379

1731459

Tevel

1380

0530447

Tibolddaróc

1381

1508952

Tiborszállás

1382

1930465

Tihany

1383

1524475

Timár

1384

1307108

Tinnye

1385

0324545

Tiszaalpár

1386

0502291

Tiszabábolna

1387

1517817

Tiszabecs

1388

1503850

Tiszabercel

1389

1520172

Tiszabezdéd

1390

1610773

Tiszabő

1391

1622770

Tiszabura

1392

0915644

Tiszacsege

1393

0529133

Tiszacsermely

1394

1506433

Tiszadada

1395

1616230

Tiszaderzs

1396

1512593

Tiszadob

1397

1509113

Tiszaeszlár

1398

1630304

Tiszagyenda

1399

0930845

Tiszagyulaháza

1400

1628699

Tiszaigar

1401

1629346

Tiszajenő

1402

1508554

Tiszakanyár

1403

0513976

Tiszakarád

1404

1504446

Tiszakerecseny

1405

0513888

Tiszakeszi

1406

1508794

Tiszakóród

1407

1630386

Tiszakürt

1408

0519381

Tiszaladány

1409

0528398

Tiszalúc

1410

1527252

Tiszanagyfalu

1411

1007083

Tiszanána

1412

1615787

Tiszaörs

1413

0508633

Tiszapalkonya

1414

1603373

Tiszapüspöki

1415

1510205

Tiszarád

1416

1620181

Tiszaroff

1417

1621494

Tiszasas

1418

1617695

Tiszasüly

1419

1513541

Tiszaszalka

1420

1622789

Tiszaszentimre

1421

1527544

Tiszaszentmárton

1422

0616966

Tiszasziget

1423

1607852

Tiszaszőlős

1424

0530377

Tiszatarján

1425

1514447

Tiszatelek

1426

1609627

Tiszatenyő

1427

1631866

Tiszavárkony

1428

1507597

Tiszavasvári

1429

1321467

Tóalmás

1430

0518306

Tokaj

1431

1114155

Tokod

1432

1134023

Tokodaltáró

1433

0528051

Tolcsva

1434

1206381

Tolmács

1435

1711031

Tolnanémedi

1436

1609557

Tomajmonostora

1437

0328486

Tompa

1438

0721005

Tordas

1439

0518801

Tornanádaska

1440

1516957

Tornyospálca

1441

1829878

Torony

1442

1607490

Tószeg

1443

2016382

Tótszentmárton

1444

2025113

Tótszerdahely

1445

1902714

Tótvázsony

1446

1324527

Tök

1447

0816674

Töltéstava

1448

0625900

Tömörkény

1449

1322008

Törtel

1450

1513213

Tunyogmatolcs

1451

1309593

Tura

1452

1513602

Túristvándi

1453

1509919

Tuzsér

1454

2012609

Türje

1455

1904631

Tüskevár

1456

1531398

Tyukod

1457

1924767

Ugod

1458

0512487

Újcsanálos

1459

1533659

Újdombrád

1460

0923393

Újiráz

1461

1510117

Újkenéz

1462

0402352

Újkígyós

1463

1319682

Újlengyel

1464

0920419

Újléta

1465

0206062

Újpetre

1466

1615291

Újszász

1467

0614924

Újszentiván

1468

0932568

Újszentmargita

1469

1317808

Újszilvás

1470

0911925

Újtikos

1471

2032197

Újudvar

1472

1923010

Ukk

1473

1127632

Úny

1474

1528981

Ura

1475

0717622

Úrhida

1476

1328644

Úri

1477

1920853

Úrkút

1478

0316294

Uszód

1479

1305917

Vácduka

1480

1330331

Vácegres

1481

1319886

Váchartyán

1482

1317668

Vácrátót

1483

1309104

Vácszentlászló

1484

0802237

Vág

1485

1518591

Vaja

1486

0530003

Vajdácska

1487

0228538

Vajszló

1488

0705829

Vál

1489

1317598

Valkó

1490

1506938

Vállaj

1491

1014580

Vámosgyörk

1492

1310737

Vámosmikola

1493

0908989

Vámospércs

1494

0515149

Vámosújfalu

1495

0812405

Vámosszabadi

1496

0916762

Váncsod

1497

1230915

Vanyarc

1498

1921777

Vanyola

1499

1709414

Várdomb

1500

1117251

Várgesztes

1501

1907065

Városlőd

1502

1229498

Varsány

1503

2014182

Várvölgy

1504

1322585

Vasad

1505

0202264

Vásárosdombó

1506

0328343

Vaskút

1507

1527100

Vasmegyer

1508

1825982

Vassurány

1509

1804695

Vasvár

1510

1926648

Vaszar

1511

1829373

Vasszécseny

1512

1802246

Vát

1513

0431228

Végegyháza

1514

0725016

Velence

1515

0703498

Vereb

1516

1333729

Verőce

1517

1024147

Verpelét

1518

0219725

Versend

1519

0702750

Vértesacsa

1520

0713897

Vértesboglár

1521

1115282

Vértessomló

1522

1129629

Vértestolna

1523

1408183

Vése

1524

0822691

Veszprémvarsány

1525

1621157

Vezseny

1526

0511581

Vilmány

1527

1915705

Vilonya

1528

1419017

Visnye

1529

0505096

Viss

1530

1807940

Viszák

1531

1003513

Visznek

1532

0825797

Vitnyéd

1533

1429780

Vízvár

1534

1210320

Vizslás

1535

0521087

Vizsoly

1536

0205892

Vokány

1537

2012919

Vonyarcvashegy

1538

0503063

Zádorfalva

1539

1614836

Zagyvarékas

1540

1021722

Zagyvaszántó

1541

1516203

Záhony

1542

1414623

Zákány

1543

1434403

Zákányfalu

1544

0605546

Zákányszék

1545

2017400

Zalaapáti

1546

2007579

Zalabaksa

1547

2004002

Zalacsány

1548

1912654

Zalahaláp

1549

2010348

Zalakomár

1550

2030313

Zalalövő

1551

2022947

Zalaszabar

1552

2033288

Zalaszántó

1553

2018564

Zalaszentbalázs

1554

2002608

Zalaszentiván

1555

2007232

Zalaszentlászló

1556

2018449

Zalaszentmihály

1557

2013736

Zalavár

1558

0730243

Zámoly

1559

1920826

Zánka

1560

1314960

Zebegény

1561

0531608

Zemplénagárd

1562

0215848

Zengővárkony

1563

0734263

Zichyújfalu

1564

1926499

Zirc

1565

1721625

Zomba

1566

0519105

Zubogy

1567

0406257

Zsadány

1568

0904817

Zsáka

1569

1325034

Zsámbék

1570

1322035

Zsámbok

1571

0804622

Zsira

1572

0617765

Zsombó

5. melléklet a 116/2011. (XII. 14.) VM rendelethez

Sor-
szám

KSH

Önkormányzat

1

0717376

Aba

2

1612441

Abádszalók

3

0503595

Abaújszántó

4

0811882

Abda

5

1327872

Abony

6

0708925

Adony

7

1906673

Ajka

8

1331653

Albertirsa

9

0521032

Alsózsolca

10

1310108

Áporka

11

1316188

Aszód

12

0310719

Bácsalmás

13

0303522

Baja

14

1905838

Balatonalmádi

15

1433853

Balatonboglár

16

1921175

Balatonfüred

17

1902219

Balatonfűzfő

18

1905148

Balatonkenese

19

1433862

Balatonlelle

20

1108624

Bársonyos

21

1708864

Bátaszék

22

1233534

Bátonyterenye

23

0409760

Békés

24

1933127

Berhida

25

0710481

Bicske

26

1706497

Bonyhád

27

1312052

Budakeszi

28

1311341

Cegléd

29

1827094

Celldömölk

30

0605111

Csongrád

31

0804039

Csorna

32

0426709

Csorvás

33

1309247

Dabas

34

0424819

Dévaványa

35

1932276

Devecser

36

1324013

Diósd

37

1707685

Dombóvár

38

1731501

Dunaföldvár

39

1318616

Dunakeszi

40

0432957

Elek

41

0533048

Encs

42

0702802

Enying

43

1330988

Érd

44

1518971

Fehérgyarmat

45

0502848

Felsőzsolca

46

0809885

Fertőd

47

1414632

Fonyód

48

1003276

Füzesabony

49

0412256

Füzesgyarmat

50

1918193

Gógánfa

51

1323649

Göd

52

1325627

Gyál

53

0433455

Gyomaendrőd

54

1329735

Gyömrő

55

1005236

Gyöngyös

56

1730289

Gyönk

57

0405032

Gyula

58

0903045

Hajdúböszörmény

59

0912803

Hajdúdorog

60

0922406

Hajdúnánás

61

0905175

Hajdúszoboszló

62

1309690

Halásztelek

63

0221528

Harkány

64

0531200

Hernádnémeti

65

1014526

Heves

66

1927818

Homokbödöge

67

1303300

Iklad

68

1307807

Isaszeg

69

0321999

Izsák

70

0309469

Jánoshalma

71

0829221

Jánossomorja

72

1622105

Jászárokszállás

73

0902307

Kaba

74

0828334

Kapuvár

75

1221041

Karancslapujtő

76

1604923

Karcag

77

1228389

Kazár

78

0506691

Kazincbarcika

79

0322530

Kerekegyháza

80

2018421

Keszthely

81

1117330

Kisbér

82

0309344

Kiskőrös

83

0320297

Kiskunfélegyháza

84

0332434

Kiskunhalas

85

1310816

Kiskunlacháza

86

0324396

Kiskunmajsa

87

1329850

Kisoroszi

88

1334157

Kistarcsa

89

0631024

Kistelek

90

1625919

Kisújszállás

91

0226408

Komló

92

1813532

Körmend

93

1816832

Kőszeg

94

1611235

Kőtelek

95

0215538

Kővágószőlős

96

1622567

Kunhegyes

97

1632504

Kunszentmárton

98

0328130

Kunszentmiklós

99

1115255

Lábatlan

100

0317677

Lajosmizse

101

1426675

Lengyeltóti

102

0819239

Levél

103

1030401

Lőrinci

104

1310922

Maglód

105

0206813

Mágocs

106

1310755

Majosháza

107

0607357

Makó

108

0704659

Martonvásár

109

1219372

Mátranovák

110

1029045

Mátraszentimre

111

0316018

Mélykút

112

0419628

Mezőberény

113

0430322

Mezőkovácsháza

114

1604260

Mezőtúr

115

0223959

Mohács

116

1310551

Monor

117

0604349

Mórahalom

118

0804783

Mosonmagyaróvár

119

2033987

Muraszemenye

120

1417941

Nagyatád

121

1421449

Nagyberki

122

1524785

Nagykálló

123

1313435

Nagykáta

124

1319716

Nagykőrös

125

1714030

Nagymányok

126

1133826

Neszmély

127

1514845

Nyírbátor

128

0218555

Olasz

129

0423065

Orosháza

130

1305281

Örkény

131

2031741

Pacsa

132

1931945

Pápa

133

1007436

Parád

134

1304057

Pécel

135

0210825

Pécsvárad

136

1309821

Pilis

137

1314340

Pilisvörösvár

138

0923117

Polgár

139

1306372

Pomáz

140

1317260

Ráckeve

141

1514739

Rakamaz

142

0516054

Sajószentpéter

143

0530340

Sajószöged

144

0631705

Sándorfalva

145

0723694

Sárbogárd

146

0428565

Sarkad

147

0205519

Siklós

148

1720783

Simontornya

149

0329115

Solt

150

0714951

Sukoró

151

1321458

Szada

152

0311794

Szank

153

0423870

Szarvas

154

0421883

Szeghalom

155

1722761

Szekszárd

156

1315440

Szentendre

157

0614456

Szentes

158

1307542

Szentlőrinckáta

159

0530739

Szerencs

160

1313277

Szigethalom

161

0226578

Szigetvár

162

1218786

Szügy

163

1408590

Tab

164

1929434

Tapolca

165

1120127

Tata

166

0923214

Téglás

167

0819035

Tét

168

1613815

Tiszaföldvár

169

1629726

Tiszafüred

170

0330623

Tiszakécske

171

1523524

Tiszalök

172

1725274

Tolna

173

0416434

Tótkomlós

174

1329823

Tököl

175

1420093

Törökkoppány

176

1627313

Törökszentmiklós

177

1628228

Túrkeve

178

1526611

Újfehértó

179

1821537

Uraiújfalu

180

0621412

Üllés

181

1312894

Üllő

182

1311934

Üröm

183

1911439

Várpalota

184

1826426

Vép

185

1131264

Vértesszőlős

186

0804589

Veszkény

187

0429531

Vésztő

188

0228024

Villány

189

2024280

Zalabér

190

2032522

Zalaszentgrót

191

1406008

Zamárdi

6. melléklet a 116/2011. (XII. 14.) VM rendelethez

Sor-
szám

KSH

Önkormányzat

1

0634245

Algyő

2

1132346

Almásfüzitő

3

1323199

Alsónémedi

4

1119363

Bábolna

5

1502325

Baktalórántháza

6

1903072

Balatoncsicsó

7

1728909

Bátaapáti

8

0415200

Békéscsaba

9

1528246

Beregdaróc

10

0231927

Beremend

11

0534290

Berente

12

0912788

Berettyóújfalu

13

1308891

Biatorbágy

14

0233154

Bóly

15

0505306

Bőcs

16

1303407

Budajenő

17

1323463

Budakalász

18

1323278

Budaörs

19

0113578

Budapest Főváros

20

1332027

Bugyi

21

1802431

Bük

22

0513596

Bükkábrány

23

2006132

Csapi

24

0425502

Csárdaszállás

25

1322804

Csömör

26

0915130

Debrecen

27

1009201

Detk

28

1110490

Dorog

29

1309584

Dunaharaszti

30

0827739

Dunakiliti

31

0703115

Dunaújváros

32

1320534

Dunavarsány

33

1020491

Eger

34

0723603

Ercsi

35

1125131

Esztergom

36

0729939

Felcsút

37

0815343

Fertőszentmiklós

38

0831440

Fertőszéplak

39

1332610

Fót

40

1332559

Gödöllő

41

1106521

Gyermely

42

0825584

Győr

43

1011411

Halmajugra

44

1022309

Hatvan

45

1333552

Herceghalom

46

2003814

Hévíz

47

0608314

Hódmezővásárhely

48

0732018

Iszkaszentgyörgy

49

1618209

Jászberény

50

1623339

Jászfényszaru

51

1420473

Kaposvár

52

0412177

Kardoskút

53

0326684

Kecskemét

54

1617145

Kenderes

55

1509265

Kisvárda

56

1105449

Komárom

57

1130553

Környe

58

0411615

Körösladány

59

0831626

Kunsziget

60

0831194

Lövő

61

1920437

Magyarpolány

62

1418500

Marcali

63

1016540

Markaz

64

1602626

Martfű

65

0530456

Miskolc

66

0718485

Mór

67

0828149

Mosonszolnok

68

0909478

Nagyhegyes

69

1122372

Nagyigmánd

70

2030933

Nagykanizsa

71

0505245

Nemesbikk

72

1902194

Nemesvámos

73

1115352

Nyergesújfalu

74

1517206

Nyíregyháza

75

1130766

Oroszlány

76

1704862

Paks

77

1315024

Páty

78

0219415

Pécs

79

1934254

Pétfürdő

80

0822831

Petőháza

81

1329601

Pilisborosjenő

82

1311396

Pilisszentiván

83

0709900

Rácalmás

84

1830881

Répcelak

85

1223825

Rétság

86

0503504

Sajóbábony

87

1225788

Salgótarján

88

1821306

Sárvár

89

1417631

Siófok

90

1307384

Solymár

91

0808518

Sopron

92

0829090

Sopronhorpács

93

0825724

Sopronkövesd

94

0713259

Szabadegyháza

95

1317312

Százhalombatta

96

0633367

Szeged

97

0714827

Székesfehérvár

98

1831583

Szentgotthárd

99

1328954

Szigetszentmiklós

100

1627854

Szolnok

101

1803009

Szombathely

102

1534388

Szorgalmatos

103

1118157

Tatabánya

104

1308280

Telki

105

0528352

Tiszaújváros

106

2005342

Tófej

107

1306859

Törökbálint

108

1306293

Újhartyán

109

1324934

Vác

110

0310667

Városföld

111

1518324

Vásárosnamény

112

0530076

Vatta

113

1326815

Vecsés

114

0220279

Véménd

115

1318342

Veresegyház

116

1911767

Veszprém

117

1328413

Visegrád

118

1031246

Visonta

119

2032054

Zalaegerszeg

120

2011785

Zalakaros

121

0315158

Zsana

1

A rendeletet a 121/2013. (XII. 16.) VM rendelet 21. §-a hatályon kívül helyezte 2013. december 17. napjával.

2

A 2. § (2) bekezdése a 39/2012. (IV. 27.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

3

A 6. § (5) bekezdése a 39/2012. (IV. 27.) VM rendelet 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

4

A 6. § (9) bekezdése a 39/2012. (IV. 27.) VM rendelet 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

5

A 7. § (1) bekezdés c) pontja a 39/2012. (IV. 27.) VM rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

6

A 9. § (1) bekezdése az 5/2012. (II. 10.) VM rendelet 61. §-a szerint módosított szöveg.

7

A 18. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette, újonnan a 39/2012. (IV. 27.) VM rendelet 4. §-a iktatta be.

8

A 19. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

9

A 4. melléklet a 3/2012. (I. 31.) VM rendelet 12. §-a szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére