• Tartalom

114/2011. (XII. 5.) VM rendelet

114/2011. (XII. 5.) VM rendelet

a növényegészségügyi feladatok végrehajtásának részletes szabályairól szóló 7/2001. (I. 17.) FVM rendelet módosításáról1

2011.12.20.

Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. § (2) bekezdés 6. és 7. pontjában foglalt felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § c) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § A növényegészségügyi feladatok végrehajtásának részletes szabályairól szóló 7/2001. (I. 17.) FVM rendelet (a továbbiakban: R.) 2. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(5) A (4) bekezdés szerinti együttműködés részletes feltételeit az MgSzH és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által megkötött megállapodás tartalmazza.”

2. § Az R. a következő 2/B. §-sal egészül ki:

2/B. § (1) Ha az MgSzH laboratóriumi kapacitása nem elegendő a növény-egészségügyi feladatokhoz kapcsolódó laboratóriumi vizsgálatok elvégzésére, e vizsgálati feladatokat eseti jelleggel – az élelmiszerlánc felügyeletért felelős miniszter egyetértésével – külön megállapodás alapján átruházhatja az adott vizsgálatra akkreditált nem állami laboratóriumra. E feladatok kizárólag olyan laboratóriumokra ruházhatóak át, amelyek megfelelnek a nem állami laboratóriumok engedélyezésének és működésének részletes szabályairól szóló miniszteri rendeletben foglalt feltételeknek.
(2) Az (1) bekezdésben említett megállapodás tartalmazza az elvégzendő vizsgálatok számát, körét, valamint az elvégzésükre megállapított határidőt.
(3) A nem állami laboratórium az átruházott feladatokat az MgSzH felügyelete mellett, pártatlanul köteles elvégezni, biztosítania kell a megfelelő minőséget, és e feladat elvégzése során tudomására jutott információkat harmadik fél részére nem adhatja át.
(4) A nem állami laboratórium tulajdonosa, alkalmazottja, illetve azok Polgári Törvénykönyv szerinti közeli hozzátartozója nem lehet az átruházandó feladat kimenetelében érdekelt személy vagy szervezet tulajdonosa, tagja vagy alkalmazottja, illetve azok közeli hozzátartozója. A nem állami laboratórium a feladat kimenetelében érdekelt személy vagy szervezet számára a vizsgálat időtartama alatt nem végezhet szolgáltató tevékenységet.
(5) A laboratórium vezetője köteles a (4) bekezdésben meghatározott összeférhetetlenségi ok fennállását a hatósággal közölni. Amennyiben az összeférhetetlenségi ok a feladat-átruházást követően jutott a felek tudomására, az MgSzH a feladat elvégzésére vonatkozó megbízást visszavonja.”

3. § (1) Az R. 69. § (1) bekezdés o) pont 1. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[a Tanács 2000/29/EK irányelve (2000. május 22.) a növényeket vagy növényi termékeket károsító szervezeteknek a Közösségbe történő behurcolása és a Közösségen belüli elterjedése elleni védekezési intézkedésekről, valamint az azt módosító:]

„1. a Bizottság 2001/33/EK, 2002/28/EK, 2002/36/EK, 2003/22/EK, 2003/47/EK, 2003/116/EK, 2004/31/EK, 2004/70/EK, 2004/102/EK, 2005/16/EK, 2005/77/EK, 2006/14/EK, 2006/35/EK, 2007/41/EK, 2008/64/EK, 2008/109/EK, 2009/7/EK, 2009/118/EK és 2010/1/EU irányelve, valamint a Tanács 2002/89/EK, 2005/15/EK és 2009/143/EK irányelve,”

(2) Az R. 69. § (2) bekezdés 2. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[Ez a rendelet a következő közösségi határozatoknak való megfelelést szolgálja:]

„2. a Bizottság 2002/499/EK határozata (2002. június 26.) a Koreai Köztársaságból származó, természetesen vagy mesterségesen törpenövésű Chamaecyparis Spach, Juniperus L. és Pinus L. növényekre vonatkozó 2000/29/EK tanácsi irányelv egyes rendelkezéseitől való eltérések engedélyezéséről, valamint az azt módosító 2005/775/EK, 2007/432/EK és 2010/646/EU bizottsági határozat,”

(3) Az R. 69. § (2) bekezdés 4. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[Ez a rendelet a következő közösségi határozatoknak való megfelelést szolgálja:]

„4. a Bizottság 2002/887/EK határozata (2002. november 8.) a Japánból származó, természetes vagy mesterséges módon törpenövésű Chamaecyparis Spach, Juniperus L. és Pinus L. növény tekintetében a 2000/29/EK tanácsi irányelv bizonyos előírásaitól való eltérés engedélyezéséről, valamint az azt módosító 2004/826/EK, 2006/915/EK, 2008/826/EK és 2010/645/EU bizottsági határozat,”

(4) Az R. 69. § (2) bekezdés 6. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[ Ez a rendelet a következő közösségi határozatoknak való megfelelést szolgálja:]

„6. a Bizottság 2004/4/EK határozata (2003. december 22.) a Pseudomonas solanacearum (Smith) Smith elterjedése elleni, Egyiptomra vonatkozó szükséghelyzeti intézkedések tagállamok által történő meghozatalának ideiglenes engedélyezéséről, valamint az azt módosító 2004/836/EK, 2005/840/EK, 2006/749/EK, 2007/842/EK, 2008/857/EK, 2009/839/EK és 2010/714/EU bizottsági határozat,”

(5) Az R. 69. § (2) bekezdés 15. és 16. pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:

[ Ez a rendelet a következő közösségi határozatoknak való megfelelést szolgálja:]

„15. a Bizottság 2003/248/EK határozata (2003. április 9.) az Argentínából származó, vetőmagokon kívüli ültetésre szánt szamócapalánta (Fragaria L.) tekintetében a 2000/29/EK tanácsi irányelv bizonyos rendelkezéseitől való átmeneti eltéréseknek a tagállamok számára történő engedélyezéséről és az azt módosító 2007/212/EK és 2011/74/EU bizottsági határozat,
16. a Bizottság 2003/249/EK határozata (2003. április 9.) a Chiléből származó, vetőmagokon kívüli ültetésre szánt szamócapalánta (Fragaria L.) tekintetében a 2000/29/EK tanácsi irányelv bizonyos rendelkezéseitől való átmeneti eltéréseknek a tagállamok számára történő engedélyezéséről és az azt módosító 2007/221/EK és 2011/75/EU bizottsági határozat,”

(6) Az R. 69. § (2) bekezdés 18. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[Ez a rendelet a következő közösségi határozatoknak való megfelelést szolgálja:]

„18. a Bizottság 2007/365/EK határozata (2007. május 25.) a Rhynchophorus ferrugineus (Olivier) Közösségbe történő behurcolásának és Közösségen belüli elterjedésének megelőzése elleni szükséghelyzeti intézkedésekről és az azt módosító 2008/776/EK és 2010/467/EU bizottsági határozat,”

(7) Az R. 69. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) Ez a rendelet a Közösségben a meghatározott növény-egészségügyi kockázatoknak kitett védett övezetek elismeréséről szóló, 2008. július 4-i 690/2008/EK bizottsági rendelet, valamint az azt módosító, 2010. január 8-i 17/2010/EU, 2010. április 27-i 361/2010/EU és 2011. május 5-i 436/2011/EU bizottsági rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg.”

4. § Az R. 7. számú melléklete e rendelet Melléklete szerint módosul.

5. § (1) Az R.

a) 2. § (3) bekezdésében a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ (a továbbiakban: MgSzH Központ), a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal területi szervei (a továbbiakban: MgSzH területi szerve)” szövegrész helyébe a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (a továbbiakban: MgSzH), a fővárosi és megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi igazgatósága (a továbbiakban: növény- és talajvédelmi igazgatóság)” szöveg,

b) 2. § (4) bekezdésében az „A növényvédelmi hatóság” szövegrész helyébe az „Az MgSzH és a növény- és talajvédelmi igazgatóság” szöveg,

c) 16. § (7) bekezdésében a „Szolgálat” szövegrész helyébe a „növény- és talajvédelmi igazgatóság” szöveg,

d) 13. számú melléklet II. fejezet 1. és 2. ábrájában a „Megyei Növény- és Talajvédelmi Szolgálat” szövegrész helyébe a „Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága” szöveg

lép.

(2) Az R.

a) 2/A. §-ában, 3. § (6) bekezdésében, 13. § (1) és (3) bekezdésében, 14/A. § (1), (7) és (8) bekezdésében, 14/C. § (1) és (2) bekezdésében, 14/D. § (1) és (4) bekezdésében, 15. § (1), (3) és (5) bekezdésében, 16. § (1) és (3) bekezdésében, 18. § (1) bekezdésében, 20. § (5) bekezdésében, 21. § (1) bekezdésében, 24. § (1) bekezdésében, 25. §-ában, 33. § (7) bekezdésében, 34. §-ában, 35. § (1) bekezdésében, 36/G. § (3) bekezdésében, 42. § (6) bekezdésében, 44/B. § (1), (2) és (3) bekezdésében, 44/C. § (2) bekezdésében, 53. § (4) bekezdésében, 55. § (1) bekezdés a) pontjában, 55/B. § (6) bekezdésében, 62. §-át megelőző fejezet címében és a 62. § bevezető mondatában, 68. § (1) és (2) bekezdésében, 7. számú melléklet 1.1.2.4.2. pontjában, 1.1.2.7. pontjában, 1.2.1.3. pontjában, 1.2.1.4. pontjában, 1.2.1.6. pontjában, 1.2.1.7. pontjában, 1.2.1.10. pontjában, 1.2.2.3. pontjában, 1.2.2.4. pontjában, 1.2.2.5. pontjában, 1.2.2.6. pontjában, 1.2.2.7.1. pontjában, 1.2.2.7.2. pontjában, 8. számú melléklet I. fejezet 1., 3. és 4. pontjában, 9. számú melléklet 6.3. pontjában, 13. számú melléklet I. rész 2. pont f) alpontjában, 3.4.6. pontjában, 3.6.2. pontjában, 5.1. pontjában, 6.1. pontjában, II. rész 1. pontjában, 3. pont g), h) és i) alpontjában, 6.1. pontjában, 7.4. pontjában, 7.5. pontjában, 15. számú melléklet 2. pont d) alpontjában, 3.1. pont b) pontjában az „MgSzH Központ” szövegrész, 7. számú melléklet 1.3.2. pontjában az „MgSzH Központja” szövegrész helyébe az „MgSzH” szöveg,

lép.

(3) Az R.

a) 5. § (3) bekezdésében, 28. §-ában, 36. § (1) bekezdésének h) pontjában, 36/D. § (3) bekezdésében, 51. § (2) bekezdésében, 54. § (2) bekezdésében, 61. § (3) bekezdésében az „az MgSzH illetékes területi szervét” szövegrész, 5/B. § (7) bekezdésében, 51. § (4) bekezdésében, 51/A. § (3) bekezdésében, 8. számú melléklet I. fejezet 4. pontjában az „az MgSzH területi szervét” szövegrész helyébe az „a növény- és talajvédelmi igazgatóságot” szöveg,

b) 6. §-ában, 9. §-ában, 11. § (1) bekezdésében, 12. §-ában, 14/D. § (4) bekezdésében, 17. § (1) bekezdés a) és b) pontjában, 18. § (1) és (2) bekezdésében, 22. § (7) bekezdésében, 23. § (1) bekezdésében, 29. § (3) bekezdésében, 31. § (2) bekezdésében, 33. § (3) és (10) bekezdésében, 36. § (1) bekezdés e) pontjában, 36/C. § a), b) és c) pontjában, 36/G. § (2) bekezdésében, 41. § (3) és (4) bekezdésében, 55/B. § (4), (5), (7) és (13) bekezdésében, 58. § (1) bekezdésében, 64. § b), c) és d) pontjában, 65. § b) pontjában, 67. § (8) bekezdésében, 68. § (3) bekezdésében, 7. számú melléklet 1.1.2.1. pontjában, 1.1.2.4. pontjában, 1.1.2.5. pontjában, 1.2.1.1. pont bevezető mondatában, 1.2.1.2. pont bevezető mondatában, 1.2.1.2. pont bg) alpontjában, 1.2.1.5. pontjában, 1.2.1.7. pont b) alpontjában, 1.2.1.9. pontjában, 1.2.1.9.1. pont b) alpontjában, 1.2.1.9.2. pont bevezető mondatában, 1.2.2.1. pont bevezető mondatában, 1.2.2.2. pontjában, 1.2.2.2.1. pont cg) alpontjában, 1.2.2.2.2. pont bevezető mondatában, 1.2.2.2.3. pont bevezető mondatában, 1.2.2.5. pontjában, 1.2.2.8. pontjában, 1.2.2.10. pontjában, 1.2.2.10.1. pont b) és d) alpontjában, 1.2.3.4. pontjában, 1.2.3.7. pontjában, 8. számú melléklet I. fejezet 1. pont b) és c) alpontjában, 9. számú melléklet 6.1., 6.2., és 13. pontjában, valamint 23. számú melléklet III. fejezet b) pontjában az „az MgSzH területi szerve” szövegrész, 14. § (3) bekezdésében, 14/A. § (5) bekezdésében, 19. § (1) bekezdésében, 36/D. § (3) bekezdésében, 36/G. § (9) és (10) bekezdésében, 48. § (2) bekezdésében, 55. § (1) bekezdés a) pontjában és (3) bekezdésében, 55/A. § (1) és (2) bekezdésében, 7. számú melléklet 1.1.9.2. pontjában, 1.1.9.3. pontjában, 1.1.9.4. pontjában, 1.1.9.5. pontjában, 1.1.9.6. pontjában, 1.1.9.7. pontjában, 1.3.6. pontjában, 9. számú melléklet 8.1. pontjában az „az MgSzH illetékes területi szerve” szövegrész, 36. § (1) bekezdésének g) pontjában, 58. § (5) bekezdésében, 65. § a) pontjában, 67. § (7) bekezdésében az „az MgSzH területi szervének” szövegrész, 50/A. § (1) és (3) bekezdésében, 7. számú melléklet 1.1.2.5.1. pontjában az „az MgSzH illetékes területi szervének” szövegrész, 7. számú melléklet 1.2.1.4. pontjában az „az MgSzH területi szerve(i)” szövegrész, 9. számú melléklet 7.2., 9.2., 9.3., 10.2. pontjában az „MgSzH területi szerve” szövegrész helyébe az „a növény- és talajvédelmi igazgatóság” szöveg,

c) 14/A. § (3) bekezdésének b) pontjában, az „az MgSzH illetékes területi szervei” szövegrész, 62. § a), b) és f) pontjában, 15. számú melléklet 2. pont d) alpontjában, 3.1. pont b) alpontjában, 25. számú melléklet 3.1. pont b) alpontjában az „az MgSzH területi szervei” szövegrész helyébe az „a növény- és talajvédelmi igazgatóságok” szöveg,

d) 14/D. § (1) bekezdésében, 9. számú melléklet 11.1., 11.2., 12. és 13. pontjában az „az MgSzH illetékes területi szervénél” szövegrész helyébe az „a növény- és talajvédelmi igazgatóságnál” szöveg,

e) 10. § (1) bekezdésében, 14/D. § (3) bekezdésében, 22. § (2) bekezdésében, 31. § (1) bekezdésében, 51. § (2) bekezdésében, 56. § (1) bekezdésében, 7. számú melléklet 1.2.1.1. pont a) alpontjában, 1.2.1.7. pont bc) alpontjában, 1.2.2.1. pont a) alpontjában, 1.2.2.8. pont ac) és bb) alpontjában, 15. számú melléklet 2. pont bevezető mondatában az „az MgSzH területi szervének” szövegrész, 18. § (6) bekezdésében, 44/B. § (3) bekezdésében, 55/A. § (1) bekezdésében, 59. § (1) bekezdésében, 9. számú melléklet 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7.1., 8.1., 9.1. és 10.1. pontjában az „az MgSzH illetékes területi szervének” szövegrész helyébe az „a növény- és talajvédelmi igazgatóságnak” szöveg,

f) 14/D. § (3) bekezdésében, 33. § (4), (5) és (6) bekezdésében, 34. §-ában, 36. § (2) és (3) bekezdésében, 36/G. § (2) és (10) bekezdésében, 44/B. § (1) bekezdésében, 51/A. § (4) bekezdésében, 55/B. § (1) bekezdésében, 7. számú melléklet 1.2.1.6. pont a) és c) alpontjában, 1.2.1.7. pont a) alpontjában, 1.2.1.8. pontjában, 1.2.2.6. pontjában, 1.2.2.8. pontjában, 1.2.2.9. pontjában, 1.2.2.10.1. pont c) alpontjában, 1.2.2.10.2. pont a), b) és c) pontjában, 8. számú melléklet I. fejezet 3., 5. és 6. pontjában, 9. számú melléklet 1., 2., 3., 4., 5., 6.2., 7.1., 9.1., 10.1., 11.1., 11.2.,12. és 13. pontjában, 25. számú melléklet 3.4. pontjában az „Az MgSzH területi szerve” szövegrész, 55/B. § (7) és (11) bekezdésében, 9. számú melléklet 8.1. és 8.2.7. pontjában az „Az MgSzH illetékes területi szerve” szövegrész helyébe az „A növény- és talajvédelmi igazgatóság” szöveg,

g) 18. § (4) bekezdésében az „MgSzH területi szervét” szövegrész helyébe a „növény- és talajvédelmi igazgatóságot” szöveg,

h) 18. § (5) és (6) bekezdésében, 21. § (1) bekezdésében az „MgSzH területi szervének” szövegrész helyébe a „növény- és talajvédelmi igazgatóságnak” szöveg,

i) 19. § (1) és (3) bekezdésében, 36/E. § (4) bekezdés c) pontjában, 55/B. § (12) bekezdésében az „MgSzH területi szerve” szövegrész, 55/B. § (4) bekezdésében, az „MgSzH területi szervének” szövegrész helyébe a „növény- és talajvédelmi igazgatóság” szöveg,

j) 21. § (4) bekezdésében az „MgSzH területi szervéhez” szövegrész helyébe a „növény- és talajvédelmi igazgatósághoz” szöveg,

k) 21. § (4) bekezdésében, 33. § (1) bekezdésében, 56. § (2) bekezdésében, 15. számú melléklet 3. pontjában az „Az MgSzH területi szervének” szövegrész helyébe az „A növény- és talajvédelmi igazgatóságnak” szöveg,

l) 31. § (2) bekezdésében, 36. § (1) bekezdés d) és f) pontjában az „az MgSzH területi szervével” szövegrész helyébe az „a növény- és talajvédelmi igazgatósággal” szöveg,

m) 36/G. § (3) bekezdésében, 44/B. § (2) bekezdésében, az „az MgSzH területi szervétől” szövegrész helyébe az „a növény- és talajvédelmi igazgatóságtól” szöveg,

n) 55/B. § (2) bekezdésében az „az MgSzH illetékes területi szervéhez” szövegrész, 59. § (1) bekezdésében az „az MgSzH területi szervéhez” szövegrész helyébe az „a növény- és talajvédelmi igazgatósághoz” szöveg,

o) 7. számú melléklet 1.1.2.6. pontjában az „Az MgSzH területi szerveinek” szövegrész helyébe az „A növény- és talajvédelmi igazgatóságoknak” szöveg,

p) 20. § (1) bekezdésében az „az MgSzH – a növényi hulladék keletkezésének helye szerint illetékes – területi szerve” szövegrész helyébe az „a növényi hulladék keletkezésének helye szerint illetékes növény- és talajvédelmi igazgatóság” szöveg, az „az MgSzH – a megsemmisítés helye szerint illetékes – területi szervét” szövegrész helyébe az „a megsemmisítés helye szerint illetékes növény- és talajvédelmi igazgatóságot” szöveg, 20. § (2) bekezdésében az „az MgSzH – a káresemény helye szerint illetékes – területi szerve” szövegrész helyébe az „a káresemény helye szerint illetékes növény- és talajvédelmi igazgatóság” szöveg, 20. § (4) bekezdésében az „ártalmatlanná tételt elrendelő, az MgSzH területi szervének” szövegrész helyébe az „ártalmatlanná tételt elrendelő növény- és talajvédelmi igazgatóságnak” szöveg, az „Az MgSzH – a növényi hulladék keletkezési helye szerint illetékes – területi szervének” szövegrész helyébe az „A növényi hulladék keletkezési helye szerint illetékes növény- és talajvédelmi igazgatóság” szöveg, 39. § (1) bekezdésében az „az MgSzH – feladás helye szerint illetékes – területi szervétől” szövegrész helyébe az „a feladás helye szerint illetékes növény- és talajvédelmi igazgatóságtól” szöveg, 55. § (2) bekezdésében az „az MgSzH rendeltetési hely szerint illetékes területi szervének telephelye vagy az MgSzH területi szervének illetékességi területén” szövegrész helyébe az „a rendeltetési hely szerint illetékes növény- és talajvédelmi igazgatóság telephelye vagy a növény- és talajvédelmi igazgatóság illetékességi területén” szöveg, 55/B. § (8) bekezdésében az „az MgSzH rendeltetési hely szerint illetékes területi szervét” szövegrész helyébe az „a rendeltetési hely szerint illetékes növény- és talajvédelmi igazgatóságot” szöveg, 55/B. § (10) bekezdésében az „MgSzH az engedélyezett ellenőrzési hely szerint illetékes területi szervét” szövegrész helyébe az „engedélyezett ellenőrzési hely szerint illetékes növény- és talajvédelmi igazgatóságot” szöveg, 57. § (1) bekezdésében az „az MgSzH rendeltetési cím szerint illetékes területi szervének” szövegrész helyébe az „a rendeltetési cím szerint illetékes növény- és talajvédelmi igazgatóságnak” szöveg, 57. § (2) bekezdésében az „az MgSzH határállomás szerint illetékes területi szerve” szövegrész helyébe az „a határállomás szerint illetékes növény- és talajvédelmi igazgatóság” szöveg, 59. § (2) bekezdésében az „az MgSzH lakóhelye szerint illetékes területi szervétől” szövegrész helyébe az „a lakóhely szerint illetékes növény- és talajvédelmi igazgatóságtól” szöveg, 60. § (1) bekezdésében az „az MgSzH kilépő növényegészségügyi határállomás szerint illetékes területi szervét” szövegrész helyébe az „a kilépő növényegészségügyi határállomás szerint illetékes növény- és talajvédelmi igazgatóságot” szöveg

lép.

6. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba, és a hatálybalépését követő napon hatályát veszti.

7. § Ez a rendelet az Európai Unió következő jogi aktusainak való megfelelést szolgálja:

a) a Tanács 2009/143/EK irányelve (2009. november 26.) a 2000/29/EK irányelvnek a laboratóriumi vizsgálatok végzésének átruházása tekintetében történő módosításáról,

b) a Bizottság 2010/467/EU határozata (2010. augusztus 17.) a 2007/365/EK határozatnak a fogékony növények vonatkozásában és a Rhynchophorus ferrugineus (Olivier) jelenlétének kimutatása esetén elrendelendő intézkedések tekintetében történő módosításáról,

c) a Bizottság 2010/645/EU határozata (2010. október 26.) a 2002/887/EK határozat hatályának a Japánból származó, természetes vagy mesterséges módon törpenövésű Chamaecyparis Spach, Juniperus L. és Pinus L. növény tekintetében történő meghosszabbításáról,

d) a Bizottság 2010/646/EU határozata (2010. október 26.) a 2002/499/EK határozat hatályának a Koreai Köztársaságból származó, természetes vagy mesterséges módon törpenövésű Chamaecyparis Spach, Juniperus L. és Pinus L. növény tekintetében történő meghosszabbításáról,

e) a Bizottság 2010/714/EU határozata (2010. november 25.) a Pseudomonas solanacearum (Smith) Smith elterjedése elleni, Egyiptomra vonatkozó szükséghelyzeti intézkedések tagállamok által történő meghozatalának ideiglenes engedélyezéséről szóló 2004/4/EK határozat módosításáról,

f) a Bizottság 2011/74/EU határozata (2011. február 2.) az Argentínából származó, vetőmagokon kívüli, ültetésre szánt szamócapalánta (Fragaria L.) tekintetében a 2000/29/EK tanácsi irányelv bizonyos rendelkezéseitől való átmeneti eltérésekről szóló 2003/248/EK határozatnak az eltérések időtartamának meghosszabbítása vonatkozásában történő módosításáról,

g) a Bizottság 2011/75/EU határozata (2011. február 2.) a Chiléből származó, vetőmagokon kívüli, ültetésre szánt szamócapalánta (Fragaria L.) tekintetében a 2000/29/EK tanácsi irányelv bizonyos rendelkezéseitől való átmeneti eltérésekről szóló 2003/249/EK határozatnak az eltérések időtartamának meghosszabbítása vonatkozásában történő módosításáról,

h) a Bizottság 436/2011/EU végrehajtási rendelete (2011. május 5.) a Közösségben a meghatározott növény-egészségügyi kockázatoknak kitett védett övezetek elismeréséről szóló 690/2008/EK rendelet módosításáról.

Melléklet a 114/2011. (XII. 5.) VM rendelethez


Az R. 7. számú mellékletének 1.1. pontja a következő 1.1.13. alponttal egészül ki:
„1.1.13. Rhynchophorus ferrugineus (Olivier)
1.1.13.1. Az 5. számú melléklet A része II. szakaszának 23.1. pontjában meghatározott fogékony növényfajok Rhynchophorus ferrugineus károsítóval való fertőzésének észlelése esetén a területet, a tárolóhelyet, a növényállományt és a növényanyagot zárlat alá kell helyezni. A fertőzött növényeket, növényállományt hatósági felügyelet mellett meg kell semmisíteni. A fertőzés észlelésének helyszínén és annak környezetében fokozott növény-egészségügyi ellenőrzést kell végezni.”
1

A rendelet a 6. §-a alapján hatályát vesztette 2011. december 21. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére