• Tartalom

1105/2011. (IV. 22.) Korm. határozat

1105/2011. (IV. 22.) Korm. határozat

a védelmi felkészítés egyes kérdéseiről1

2011.04.24.

1. A Kormány

a) e határozat 1. mellékletében foglaltak szerint elfogadja a védelmi felkészítés 2011. évi feladattervét;

b) felhívja a honvédelemért felelős minisztert, hogy a védelmi felkészítés 2011. évi feladatainak végrehajtásáról és a „honvédelmi-, katasztrófavédelmi- és gazdasági felkészülés központi kiadásai”, a „Honvédelmi Tanács és a Kormány speciális működési feltételeinek biztosítása”, illetve a „K–600 hírrendszer működtetésére” jogcímeken biztosított előirányzatok felhasználásáról, továbbá a védelmi felkészítés 2012. évre javasolt feladattervéről – a minisztériumok és a honvédelemben közreműködő szervek, valamint a fővárosi-, megyei védelmi bizottságok bevonásával – készítsen előterjesztést;

Felelős: honvédelemért felelős miniszter

érintett miniszterek

fővárosi, megyei védelmi bizottságok elnökei

Határidő: 2012. február 28.

c) felhívja a honvédelemért felelős minisztert, hogy – a honvédelmi igazgatás kormányzati, szakmai feladatait ellátó szervezet útján – kísérje figyelemmel a feladattervben foglaltak végrehajtását és szükség esetén tegyen javaslatot a teljesítést segítő intézkedésekre;

Felelős: honvédelemért felelős miniszter

Határidő: folyamatosan

d) egyetért azzal, hogy a védelmi felkészítés 2011. évi feladatainak végrehajtásához – a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvényben a Költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai fejezet, Egyéb költségvetési kiadások cím, Vegyes kiadások alcím, Védelmi felkészítés előirányzatai jogcímcsoport, a „Honvédelmi-, katasztrófavédelmi- és gazdasági felkészülés központi kiadásai” jogcímen biztosított 497 millió forint, valamint a „Honvédelmi Tanács és a Kormány speciális működési feltételeinek biztosítása” jogcímen rendelkezésre álló 1045 millió forint, illetve a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezetében a „K–600 hírrendszer működtetésére” előirányzott 55 millió forint e határozat 2. melléklete szerint kerüljön felhasználásra, az átcsoportosítás pedig a 3. melléklete szerint kerüljön végrehajtásra;

e) felhívja az államháztartásért felelős minisztert, hogy a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvényben a Költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai fejezetében a „Honvédelmi-, katasztrófavédelmi- és gazdasági felkészülés központi kiadásai” jogcímen, valamint a „Honvédelmi Tanács és a Kormány speciális működési feltételeinek biztosítása” jogcímen biztosított előirányzatok átcsoportosítását e határozat 2. melléklete szerint rendezze;

Felelős: államháztartásért felelős miniszter

közigazgatási informatika infrastrukturális megvalósíthatóságának biztosításáért felelős miniszter

honvédelemért felelős miniszter

katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter

Határidő: folyamatosan

f) felhívja a honvédelemért felelős minisztert, hogy a Honvédelmi Minisztérium Védelmi Hivatal útján

fa) koordinálja a honvédelmi-, és a gazdasági felkészülés, illetve a Honvédelmi Tanács és a Kormány speciális működési feltételeinek biztosítását, valamint meghatározza a K–600/KTIR Hírközlési és Informatikai Rendszer működtetésével kapcsolatos alkalmazási követelményeket,

fb) végezze el a honvédelmi felkészítés és az országmozgósítás érdekében végzett kiemelkedő munka elismeréséről szóló 25/1992. (XI. 10.) PM rendelet szerinti feladatokra vonatkozó előirányzat elosztását, átutalásának ütemezését és felhasználásának ellenőrzését;

Felelős: honvédelemért felelős miniszter

Határidő: folyamatosan

g) felkéri az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnökét, a legfőbb ügyészt, a Magyar Nemzeti Bank elnökét, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatóját, hogy szakterületüket érintően a hatáskörrel rendelkező minisztériumokkal együttműködve működjenek közre a védelmi felkészítés és a válságkezelés feladatainak végrehajtásában;

Határidő: folyamatosan

h) felhívja az államháztartásért felelős minisztert, hogy a 2012. évi költségvetés összeállításakor a védelmi felkészítés feladatkörében gondoskodjon

ha) a honvédelmi-, katasztrófavédelmi- és gazdasági felkészülés központi kiadásai,

hb) a Honvédelmi Tanács és a Kormány speciális működési feltételei (beleértve a védelmi igazgatás infokommunikációs rendszere működtetésének)

biztosításához szükséges költségvetési előirányzatok tervezéséről;

Felelős: államháztartásért felelős miniszter

Határidő: 2011. november 30.

i) felkéri a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatóját, valamint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság vezetőjét, hogy ezen határozat 1. melléklet 2. pont c) és d) alpontjában meghatározott feladatban az érintettekkel együttműködjön.

2. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

3.2

1. melléklet az 1105/2011. (IV. 22.) Korm. határozathoz


A védelmi felkészítés 2011. évi feladatterve

1. A NATO Válságreagálási Rendszerével összefüggő feladatok
a) a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény 50. § (1) bekezdés j) pontja, valamint 207. § (1) bekezdés a) pontja alapján a Kormány részére be kell nyújtani a NATO Válságreagálási Rendszerének nemzeti alkalmazásáról szóló kormány-előterjesztést;
Felelős: honvédelemért felelős miniszter
rendészetért felelős miniszter
polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős miniszter
polgári hírszerzési tevékenység irányításáért felelős miniszter
külpolitikáért felelős miniszter
katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter
egészségügyért felelős miniszter
agrár-vidékfejlesztésért felelős miniszter
energiapolitikáért felelős miniszter
gazdaságpolitikáért felelős miniszter
közigazgatási informatika infrastrukturális megvalósíthatóságának biztosításáért felelős miniszter
kultúráért felelős miniszter
közigazgatás-szervezésért felelős miniszter
vízgazdálkodásért felelős miniszter
a védelemben közreműködő szervek vezetői
fővárosi, megyei védelmi bizottságok elnökei
Határidő: 2011. október 30.
b) a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 71/2006. (IV. 3.) Korm. rendelet 50. § (1) bekezdése alapján végre kell hajtani a NATO Válságreagálási Kézikönyvvel összhangban álló nemzeti intézkedések tervezeteinek éves aktualizálását és az abban foglalt feladatok pontosítását.
Felelős: honvédelemért felelős miniszter
rendészetért felelős miniszter
külpolitikáért felelős miniszter
polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős miniszter
polgári hírszerzési tevékenység irányításáért felelős miniszter
katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter
egészségügyért felelős miniszter
energiapolitikáért felelős miniszter
gazdaságpolitikáért felelős miniszter
közigazgatási informatika infrastrukturális megvalósíthatóságának biztosításáért felelős miniszter
agrár-vidékfejlesztésért felelős miniszter
vízgazdálkodásért felelős miniszter
a védelemben közreműködő szervek vezetői
fővárosi, megyei védelmi bizottságok elnökei
Határidő: folyamatosan

2. A civil-katonai együttműködéssel összefüggő feladatok
a) az „átfogó megközelítés” koncepció alapján ki kell dolgozni a civil és katonai képességek együttes, koordinált alkalmazásáról szóló koncepciót;
Felelős: honvédelemért felelős miniszter
kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter
rendészetért felelős miniszter
katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter
külpolitikáért felelős miniszter
polgári hírszerzési tevékenység irányításáért felelős miniszter
polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős miniszter
energiapolitikáért felelős miniszter
agrár-vidékfejlesztésért felelős miniszter
egészségügyért felelős miniszter
gazdaságpolitikáért felelős miniszter
közigazgatási informatika infrastrukturális megvalósíthatóságának biztosításáért felelős miniszter
kultúráért felelős miniszter
közigazgatás-szervezésért felelős miniszter
egészségügyért felelős miniszter
a védelemben közreműködő szervek vezetői
fővárosi, megyei védelmi bizottságok elnökei
Határidő: 2011. november 30.
b) ki kell dolgozni a nemzeti Polgári Veszélyhelyzeti Tervezés keretén belül megvalósuló „civil-katonai tervezés”, valamint a polgári hatóságoknak a Magyar Honvédség (kimenekítési, őrzésvédelmi, műszaki, egészségügyi, ABV, logisztikai) képességeivel történő támogatásáról szóló elgondolást;
Felelős: honvédelemért felelős miniszter
katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter
egészségügyért felelős miniszter
Határidő: 2011. szeptember 30.
c) felül kell vizsgálni a központi tömegtájékoztatási szervek és a sajtó minősített időszaki működéséről készült szabályozást a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény rendelkezéseivel összhangban;
Felelős: honvédelemért felelős miniszter
katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter
közigazgatás-szervezésért felelős miniszter
Határidő: 2011. december 31.
d) végre kell hajtani a közszolgálati média kommunikációs eszközparkjának fejlesztésével kapcsolatos feladatokat.
Felelős: honvédelemért felelős miniszter
katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter
közigazgatás-szervezésért felelős miniszter
Határidő: 2011. december 31.


3. Ki kell dolgozni a honvédelmi igazgatás rendszerének átalakításáról, korszerűsítésről szóló koncepciót.
Felelős: honvédelemért felelős miniszter
miniszterek
fővárosi, megyei védelmi bizottságok elnökei
Határidő: 2011. november 30.

4. Elő kell készíteni a rendkívüli intézkedések rendszerének módosításáról szóló koncepciót.
Felelős: kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter
honvédelemért felelős miniszter
rendészetért felelős miniszter
külpolitikáért felelős miniszter
polgári hírszerzési tevékenység irányításáért felelős miniszter
katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter
egészségügyért felelős miniszter
polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős miniszter
közigazgatási informatika infrastrukturális megvalósíthatóságának biztosításáért felelős miniszter
gazdaságpolitikáért felelős miniszter
Határidő: 2011. november 30.

5. Ki kell dolgozni a nemzetközi válságkezelési gyakorlatok nemzeti feladatainak végrehajtásáról szóló kormány-előterjesztést.
Felelős: honvédelemért felelős miniszter
kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter
rendészetért felelős miniszter
külpolitikáért felelős miniszter
katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter
Határidő: 2011. október 31.

6. Folytatni kell a védelmi igazgatás rendszerében vezetői feladatot ellátók felkészítését.
Felelős: honvédelemért felelős miniszter
katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter
rendészetért felelős miniszter
gazdaságpolitikáért felelős miniszter
Határidő: 2011. december 15.

7. Az Állami Egészségügyi Tartalékban lévő Mobil Orvosi Segélyhely telepítési és együttműködési közös gyakorlatát kell végrehajtani a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség egészségügyi szolgálatának közreműködésével.
Felelős: egészségügyért felelős miniszter
honvédelemért felelős miniszter
Határidő: 2011. szeptember 30.

8. Nemzetközi válságkezelési gyakorlatokkal összefüggő feladatok
a) készüljön kormány-előterjesztés és levezetési terv a NATO 2011. évi válságkezelési gyakorlata (CMX 11) nemzeti feladatainak végrehajtására;
Felelős: honvédelemért felelős miniszter
katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter
külpolitikáért felelős miniszter
rendészetért felelős miniszter
a közreműködő szervek vezetői
Határidő: 2011. október 1.
b) biztosítani kell a minisztériumok, központi hivatalok, valamint a honvédelemben közreműködő szervek részvételét a NATO következő évi válságkezelési gyakorlata nemzeti feladatainak végrehajtásában;
Felelős: honvédelemért felelős miniszter
az a) pontban meghatározott kormány-előterjesztésben megjelölt miniszterek
külképviseletek
Határidő: folyamatosan

c) meg kell tervezni és végre kell hajtani az Európai Unió soron következő válságkezelési gyakorlata (CME 11) nemzeti feladatait.
Felelős: külpolitikáért felelős miniszter
honvédelemért felelős miniszter
rendészetért felelős miniszter
katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter
Határidő: 2011. november 30.

9. A nemzetgazdaságra háruló honvédelmi feladatok
a) véglegesíteni kell a nemzetgazdaság védelmi felkészítése és biztonságos működése átfogó koncepcióját;
Felelős: gazdaságpolitikáért felelős miniszter
miniszterek
fővárosi, megyei védelmi bizottságok elnökei
Határidő: 2011. június 30.
b) az a) pontban meghatározott átfogó koncepció elveinek megfelelően ki kell dolgozni a gazdaságfelkészítési tervezési módszertanát;
Felelős: gazdaságpolitikáért felelős miniszter
energiapolitikáért felelős miniszter
honvédelemért felelős miniszter
katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter
államháztartásért felelős miniszter
Határidő: 2011. október 31.
c) ki kell dolgozni a gazdaságfelkészítés és mozgósítás feladatai végrehajtását szabályozó új kormányrendeletet;
Felelős: gazdaságpolitikáért felelős miniszter
energiapolitikáért felelős miniszter
honvédelemért felelős miniszter
katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter
államháztartásért felelős miniszter
fővárosi, megyei védelmi bizottságok elnökei
Határidő: 2011. október 31.
d) felül kell vizsgálni a honvédelmi, illetve a nemzetbiztonsági szempontból stratégiai érdekű kapacitásokról, valamint a hadiipari kapacitások rögzítéséről szóló szabályozást, szükség szerint módosító javaslatot kell benyújtani a Kormány részére;
Felelős: gazdaságpolitikáért felelős miniszter
honvédelemért felelős miniszter
katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter
polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős miniszter
polgári hírszerzési tevékenység irányításáért felelős miniszter
rendészetért felelős miniszter
államháztartásért felelős miniszter
Határidő: 2011. április 30.
e) ki kell dolgozni a védelmi célú gazdasági tartalékolási stratégiáról szóló kormány-előterjesztést;
Felelős: gazdaságpolitikáért felelős miniszter
energiapolitikáért felelős miniszter
agrárpolitikáért felelős miniszter
honvédelemért felelős miniszter
katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter
államháztartásért felelős miniszter
környezetvédelemért felelős miniszter
Határidő: 2011. július 31.
f) a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Állami Céltartalékot és a Gazdaságbiztonsági Tartalékot össze kell vonni a jóváhagyott védelmi tartalékolási stratégia alapján.
Felelős: állami vagyonnal való gazdálkodás szabályozásáért felelős miniszter
állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter
államháztartásért felelős miniszter
honvédelemért felelős miniszter
katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter
Határidő: a védelmi tartalékolási stratégia elfogadását követően

10. Végre kell hajtani a megyei (fővárosi) védelmi bizottságok kötelező tervrendszerének, valamint pénzügyi támogatási rendszerének átfogó felülvizsgálatát.
Felelős: honvédelemért felelős miniszter
katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter
államháztartásért felelős miniszter
Határidő: 2011. december 15.

11. Folytatni kell a Honvédelmi Tanács és a Kormány speciális működési feltételei biztosításához tartozó feladatokat, ezen belül biztosítani kell a K–600/KTIR Hírközlési és Informatikai Rendszer kormányzati célú fejlesztési és működési feltételeit.
Felelős: honvédelemért felelős miniszter
közigazgatási informatika infrastrukturális megvalósíthatóságának biztosításáért felelős miniszter
Határidő: folyamatosan

12. A minősített adatok védelmével összefüggésben válsághelyzeti intézkedési tervet kell kidolgozni az iratok, adatok biztonságos helyre történő szállítása tárgyában.
Felelős: minősített adatok védelmének szakmai felügyeletéért felelős miniszter
miniszterek
Határidő: 2011. november 30.

13. A Kritikus Infrastruktúra Védelem feladatkörében meg kell határozni a honvédelmi ágazati kritériumokat, be kell azonosítani és ki kell jelölni a honvédelmi érdekből kritikus infrastruktúrákat, továbbá ki kell dolgozni a védelmükre vonatkozó intézmény- és követelményrendszert.
Felelős: honvédelemért felelős miniszter
katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter
közigazgatási informatika infrastrukturális megvalósíthatóságának biztosításáért felelős miniszter
közlekedésért felelős miniszter
energiapolitikáért felelős miniszter
Határidő: 2011. szeptember 30.

14. Fel kell készülni a tartalékos rendszerrel összefüggő védelmi igazgatási feladatok végrehajtására együttműködve a Magyar Honvédség katonai igazgatási szerveivel.
Felelős: honvédelemért felelős miniszter
megyei (fővárosi) védelmi bizottságok elnökei
Határidő: 2011. december 31.

15. Honvédelmi irányítási jogkörben felügyeleti ellenőrzést kell lefolytatni a Pest, Komárom-Esztergom, Veszprém Megyei Védelmi Bizottságoknál.
Felelős: honvédelemért felelős miniszter
katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter
gazdaságpolitikáért felelős miniszter
kultúráért felelős miniszter
az érintett megyei védelmi bizottságok elnökei
Határidő: 2011. november 30.

16. A Kormány számára szóló jelentés összeállításához tájékoztatót kell küldeni a honvédelemért felelős miniszter részére a 2011. évi feladatterv végrehajtásáról, a jóváhagyott költségvetési források felhasználásáról, továbbá javaslatokat kell küldeni a védelmi felkészítés 2012. évi feladattervéhez – a védelmi felkészítés költségvetési igényei megjelölésével.
Felelős: miniszterek
fővárosi-, megyei védelmi bizottságok elnökei
Határidő: 2011. december 15.

2. melléklet az 1105/2011. (IV. 22.) Korm. határozathoz


A honvédelmi-, katasztrófavédelmi- és gazdasági felkészülés központi kiadásaira, a Honvédelmi Tanács és a Kormány speciális működési feltételeinek biztosítására, valamint a K–600 hírrendszer (K–600/KTIR Hírközlési és Informatikai Rendszer) működtetésére jóváhagyott, 2011. évi költségvetési törvényben szereplő előirányzatok felosztása:1

I. A honvédelmi-, katasztrófavédelmi- és gazdasági felkészülés központi kiadásai

Fsz.

Feladat

Kiemelt előirányzat

Költségvetési fejezet

Költségvetési cím/alcím/jogcímcsoport (megvalósító szervezet)

1.

Fővárosi-, megyei védelmi bizottságok működési támogatása

120 millió forint (ebből intézményi kiadások
27,3 millió forint, dologi kiadások 52,7 millió forint, személyi juttatás 31 millió forint, munkaadókat terhelő járulék
9 millió forint)

XIV. BM

1. cím, BM igazgatása

2.

Területi- és helyi védelmi igazgatás feladatainak támogatása

40 millió forint dologi kiadások (zárolva:
80 millió forint)

XLII. A költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai

32. cím/1. alcímszám/
7. jogcímcsoportszám/
1. Honvédelmi-, katasztrófavédelmi- és gazdasági felkészülés központi kiadásai

3.

A védelmi igazgatás központi szintű feladatainak támogatása

0 millió forint dologi kiadások (zárolva:
65 millió forint)

XLII. A költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai

32. cím/1. alcímszám/
7. jogcímcsoport/
1. Honvédelmi-, katasztrófavédelmi- és gazdasági felkészülés központi kiadásai

4.

NFM védelmi igazgatási feladatok támogatása

0 millió forint dologi kiadások (zárolva:
15 millió forint)

XVII. NFM

1. cím NFM igazgatása/
1. előirányzatcsoportszám/
3. dologi kiadások

5.

VM védelmi igazgatási feladatok támogatása

3 millió forint dologi kiadások (zárolva:
21 millió forint)

XII. VM

1. cím, VM igazgatása/
1. előirányzatszám/
3. dologi kiadások

6.

Rögzített hadiipari kapacitások fenntartása

8 millió forint dologi kiadások(zárolva:
17 millió forint)

XV. NGM

25. cím/30. alcím/
1. jogcímcsoport
Az ágazat védelmi felkészítésének állami feladatai a honvédelmi törvény alapján

7.

Az Állami Egészségügyi Tartalék korszerűsítése

8 millió forint intézményi beruházási kiadások (zárolva:
17 millió forint)

XX. NEFMI

10. cím, Gyógyító-megelőző ellátás országos szakintézetei (Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet)/
2. előirányzatszám/
1. Intézményi beruházás

8.

A 25/1992. (XI. 10.) PM rendelet szerinti feladatok

0 millió forint
Személyi juttatás
(zárolva: 20 millió forint)

XLII. A költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai

32. cím/1. alcímszám/
7. jogcímcsoportszám/
1. Honvédelmi-, katasztrófavédelmi- és gazdasági felkészülés központi kiadásai

9.

HM VH védelmi igazgatási feladatok támogatása

23 millió forint dologi kiadás (zárolva:
35 millió forint)

XIII. HM

1. cím/2. alcím
Egyéb HM szervezetek/
1. előirányzatszám/
3. dologi kiadás

10.

Az MTVA Divízió
IV. MTV válsághelyzeti kommunikációs eszközparkjának fejlesztése

5 millió forint dologi kiadások (zárolva:
10 millió forint)

I. Országgyűlés

10. cím/
1. alcím Médiaszolgáltatás-
támogató és Vagyonkezelő Alap költségei

11.

Az MTI válsághelyzeti kommunikációs eszközparkjának fejlesztése

0 millió forint dologi kiadások (zárolva:
10 millió forint)

I. Országgyűlés

10. cím/
1. alcím Médiaszolgáltatás-
támogató és Vagyonkezelő Alap költségei



__________________
1 Az államháztartási egyensúly megőrzéséhez szükséges intézkedésekről szóló 1025/2011. (II. 11.) Korm. határozat 7. pontja szerint a Kormány a védelmi felkészítés előirányzatból 0,5 milliárd forintot zárolt. A zárolt, valamint a zárolás után rendelkezésre álló összegek a táblázatban tételesen feltüntetésre kerültek.

II. Honvédelmi Tanács és a Kormány speciális működési feltételeinek biztosítása

Fsz.

Feladat

Kiemelt előirányzat

Költségvetési fejezet

Költségvetési cím/alcím/jogcímcsoport
(megvalósító szervezet)

1.

A speciális objektumok üzemeltetése

630 millió forint dologi kiadások (zárolva:
70 millió forint)

XIII. HM

1. cím/3. alcím
HM Fegyverzeti és Hadbiztosi Hivatal
(A HM Védelmi Hivatal alkalmazói követelményei szerint)

2.

A védelmi igazgatás informatikai rendszerének működtetése, fenntartása

175 millió forint dologi kiadások

XVII. NFM

20. cím K-600 hírrendszer (K-600/KTIR Hírközlési és Informatikai Rendszer) működtetése
(A HM Védelmi Hivatal alkalmazói követelményei szerint)

3.

A védelmi igazgatás informatikai rendszerének fejlesztése

30 millió forint dologi kiadások (zárolva:
140 millió forint)

XVII. NFM

20. cím K-600 hírrendszer (K-600/KTIR Hírközlési és Informatikai Rendszer) működtetése
(A HM Védelmi Hivatal alkalmazói követelményei szerint)


III. A K-600/KTIR Hírközlési és Informatikai Rendszer működtetése

Fsz.

Feladat

Kiemelt előirányzat

Költségvetési fejezet

Költségvetési cím/alcím/jogcímcsoport (megvalósító szervezet)

1.

A K-600 hírrendszer (K-600/KTIR Hírközlési és Informatikai Rendszer) működtetése, fenntartása

55 millió forint dologi kiadások

XVII. NFM

20. cím
K-600 hírrendszer (K-600/KTIR Hírközlési és Informatikai Rendszer) működtetése
(A HM Védelmi Hivatal alkalmazói követelményei szerint)

3. melléklet az 1105/2011. (IV. 22.) Korm. határozathoz


ADATLAP A KÖLTSÉGVETÉSI ELŐIRÁNYZATOK MÓDOSÍTÁSÁRA*
a Kormány hatáskörében

Költségvetési év: 2011.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Millió forintban, egy tizedessel

Állam-
háztartási
egyedi
azonosító

Fejezet-
szám

Cím-
szám

Al-
cím-
szám

Jog-
cím-
csop.-
szám

Jog-
cím-
szám

Elő-
ir.-
cso-
port-
szám

Ki-
emelt
elő-
ir.-
szám

Feje-
zet-
név

Cím-
név

Al-
cím-
név

Jog-
cím-
csop.-
név

Jog-
cím-
név

Elő-
ir.-
csop.-
név

KIADÁSOK

A módosítás
jogcíme

Módosítás
(+/–)

A módo-
sítás
követ-
kező
évre
áthúzódó
hatása

A módo-
sítást
elrendelő
jog-
szabály/
hatá-
rozat
száma

Kiemelt előirányzat neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

XIII.

 

 

 

 

 

 

Honvédelmi Minisztérium

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

Honvédelmi Minisztérium

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

198280

 

 

3

 

 

 

 

 

 

HM Fegyverzeti és Hadbiztosi Hivatal

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

 

Dologi kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

630,0

 

 

 

XVII.

 

 

 

 

 

 

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

031194

 

20

 

 

 

 

 

 

K-600 hírrendszer működtetése

 

 

 

 

 

 

 

 

205,0

 

 

 

XLII.

 

 

 

 

 

 

Költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

32

 

 

 

 

 

 

Egyéb költségvetési kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

Vegyes kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

7

 

 

 

 

 

 

Védelmi felkészítés előirányzatai

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

265778

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

 

Honvédelmi Tanács és a Kormány speciális működési feltételeinek biztosítása

 

 

 

 

 

 

 

 

–835,0

 

 

Az előirányzat-módosítás érvényessége:     a) a költségvetési évben egyszeri jellegű

Állam-
háztartási
egyedi
azonosító

Fejezet-
szám

Cím-
szám

Al-
cím-
szám

Jog-
cím-
csop.-
szám

Jog-
cím-
szám

Elő-
ir.-
cso-
port-
szám

Ki-
emelt
elő-
ir.-
szám

Feje-
zet-
név

Cím-
név

Al-
cím-
név

Jog-
cím-
csop.-
név

Jog-
cím-
név

Elő-
ir.-
csop.-
név

BEVÉTELEK

A módosítás
jogcíme

Módosítás
(+/–)

A módo-
sítás
követ-
kező
évre
áthúzódó
hatása

A módo-
sítást
elrendelő
jog-
szabály/
hatá-
rozat
száma

Kiemelt előirányzat neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előirányzat-módosítás érvényessége:     a) a költségvetési évben egyszeri jellegű


Állam-
háztartási
egyedi
azonosító

Fejezet-
szám

Cím-
szám

Al-
cím-
szám

Jog-
cím-
csop.-
szám

Jog-
cím-
szám

Elő-
ir.-
cso-
port-
szám

Ki-
emelt
elő-
ir.-
szám

Feje-
zet-
név

Cím-
név

Al-
cím-
név

Jog-
cím-
csop.-
név

Jog-
cím-
név

Elő-
ir.-
csop.-
név

TÁMOGATÁSOK

A módosítás
jogcíme

Módosítás
(+/–)

A módo-
sítás
követ-
kező
évre
áthúzódó
hatása

A módo-
sítást
elrendelő
jog-
szabály/
hatá-
rozat
száma

Kiemelt előirányzat neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

XIII.

 

 

 

 

 

 

Honvédelmi Minisztérium

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

Honvédelmi Minisztérium

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

198280

 

 

3

 

 

 

 

 

 

HM Fegyverzeti és Hadbiztosi Hivatal

 

 

 

 

 

 

 

 

630,0

 

 

Az előirányzat-módosítás érvényessége: 

a) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Foglalkoztatottak létszáma (fő) — időszakra

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Foglalkoztatottak létszáma (fő) — időszakra

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előirányzat-módosítás érvényessége: 

a) a költségvetési évben egyszeri jellegű

Az adatlap 5 példányban töltendő ki

Az előirányzatok felhasználása/zárolása
(módosítás +/–)

Összesen

I.
negyedév

II.
negyedév

III.
negyedév

IV.
negyedév

Fejezet

1 példány

  időarányos

 

 

 

 

 

Állami Számvevőszék

1 példány

  teljesítményarányos

 

 

 

 

 

Magyar Államkincstár

1 példány

  egyéb: azonnal

835,0

 

835,0

 

 

Nemzetgazdasági Minisztérium

2 példány

 

 

 

 

 

 


* Az összetartozó előirányzat-változásokat (+/–) egymást követően kell szerepeltetni.

ADATLAP A KÖLTSÉGVETÉSI ELŐIRÁNYZATOK MÓDOSÍTÁSÁRA*
a Kormány hatáskörében

Költségvetési év: 2011.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Millió forintban, egy tizedessel

Állam-
háztartási
egyedi
azonosító

Fejezet-
szám

Cím-
szám

Al-
cím-
szám

Jog-
cím-
csop.-
szám

Jog-
cím-
szám

Elő-
ir.-
cso-
port-
szám

Ki-
emelt
elő-
ir.-
szám

Feje-
zet-
név

Cím-
név

Al-
cím-
név

Jog-
cím-
csop.-
név

Jog-
cím-
név

Elő-
ir.-
csop.-
név

KIADÁSOK

A módosítás
jogcíme

Módosítás
(+/–)

A módo-
sítás
követ-
kező
évre
áthúzódó
hatása

A módo-
sítást
elrendelő
jog-
szabály/
hatá-
rozat
száma

Kiemelt előirányzat neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

I.

 

 

 

 

 

 

Országgyűlés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

10

 

 

 

 

 

 

Közszolgálati médiaszolgáltatás támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

298091

 

 

1

 

 

 

 

 

 

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap költségei

 

 

 

 

 

 

 

 

5,0

 

 

 

XII.

 

 

 

 

 

 

Vidékfejlesztési Minisztérium

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

004240

 

1

 

 

 

 

 

 

Vidékfejlesztési Minisztérium igazgatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

 

Dologi kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

3,0

 

 

 

XIII.

 

 

 

 

 

 

Honvédelmi Minisztérium

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

Honvédelmi Minisztérium

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

198279

 

 

2

 

 

 

 

 

 

Egyéb HM szervezetek

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

 

Dologi kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

23,0

 

 

 

XIV.

 

 

 

 

 

 

Belügyminisztérium

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

003704

 

1

 

 

 

 

 

 

Belügyminisztérium igazgatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

Személyi juttatások

 

 

 

 

 

 

 

 

31,0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

 

Munkaadókat terhelő járulékok

 

 

 

 

 

 

 

 

9,0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

 

Dologi kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

53,0

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

 

Felhalmozási költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

Intézményi beruházási kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

27,0

 

 

 

XV.

 

 

 

 

 

 

Nemzetgazdasági Minisztérium

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

25

 

 

 

 

 

 

Fejezeti kezelésű előirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

30

 

 

 

 

 

 

Egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

257256

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

Az ágazat védelmi felkészítésének állami feladatai a honvédelmi törvény alapján

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

 

Dologi kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

8,0

 

 

 

XX.

 

 

 

 

 

 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

002972

 

10

 

 

 

 

 

 

Gyógyító-megelőző ellátás országos szakintézetei

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

 

Felhalmozási költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

Intézményi beruházási kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

8,0

 

 

 

XLII.

 

 

 

 

 

 

Költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

32

 

 

 

 

 

 

Egyéb költségvetési kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

Vegyes kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

7

 

 

 

 

 

 

Védelmi felkészítés előirányzatai

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

265767

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

Honvédelmi-, katasztrófavédelmi-, gazdasági felkészülés központi kiadásai

 

 

 

 

 

 

 

 

–167,0

 

 

Az előirányzat-módosítás érvényessége:     a) a költségvetési évben egyszeri jellegű

Állam-
háztartási
egyedi
azonosító

Fejezet-
szám

Cím-
szám

Al-
cím-
szám

Jog-
cím-
csop.-
szám

Jog-
cím-
szám

Elő-
ir.-
cso-
port-
szám

Ki-
emelt
elő-
ir.-
szám

Feje-
zet-
név

Cím-
név

Al-
cím-
név

Jog-
cím-
csop.-
név

Jog-
cím-
név

Elő-
ir.-
csop.-
név

BEVÉTELEK

A módosítás
jogcíme

Módosítás
(+/–)

A módo-
sítás
követ-
kező
évre
áthúzódó
hatása

A módo-
sítást
elrendelő
jog-
szabály/
hatá-
rozat
száma

Kiemelt előirányzat neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előirányzat-módosítás érvényessége:     a) a költségvetési évben egyszeri jellegű

Állam-
háztartási
egyedi
azonosító

Fejezet-
szám

Cím-
szám

Al-
cím-
szám

Jog-
cím-
csop.-
szám

Jog-
cím-
szám

Elő-
ir.-
cso-
port-
szám

Ki-
emelt
elő-
ir.-
szám

Feje-
zet-
név

Cím-
név

Al-
cím-
név

Jog-
cím-
csop.-
név

Jog-
cím-
név

Elő-
ir.-
csop.-
név

TÁMOGATÁSOK

A módosítás
jogcíme

Módosítás
(+/–)

A módo-
sítás
követ-
kező
évre
áthúzódó
hatása

A módo-
sítást
elrendelő
jog-
szabály/
hatá-
rozat
száma

Kiemelt előirányzat neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

XII.

 

 

 

 

 

 

Vidékfejlesztési Minisztérium

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

004240

 

1

 

 

 

 

 

 

Vidékfejlesztési Minisztérium igazgatása

 

 

 

 

 

 

 

 

3,0

 

 

 

XIII.

 

 

 

 

 

 

Honvédelmi Minisztérium

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

Honvédelmi Minisztérium

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

198279

 

 

2

 

 

 

 

 

 

Egyéb HM szervezetek

 

 

 

 

 

 

 

 

23,0

 

 

 

XIV.

 

 

 

 

 

 

Belügyminisztérium

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

003704

 

1

 

 

 

 

 

 

Belügyminisztérium igazgatása

 

 

 

 

 

 

 

 

120,0

 

 

 

XV.

 

 

 

 

 

 

Nemzetgazdasági Minisztérium

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

25

 

 

 

 

 

 

Fejezeti kezelésű előirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

30

 

 

 

 

 

 

Egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

257256

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

Az ágazat védelmi felkészítésének állami feladatai a honvédelmi törvény alapján

 

 

 

 

 

 

 

 

8,0

 

 

 

XX.

 

 

 

 

 

 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

002972

 

10

 

 

 

 

 

 

Gyógyító-megelőző ellátás országos szakintézetei

 

 

 

 

 

 

 

 

8,0

 

 

Az előirányzat-módosítás érvényessége:     a) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Foglalkoztatottak létszáma (fő) — időszakra

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Foglalkoztatottak létszáma (fő) — időszakra

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előirányzat-módosítás érvényessége:     a) a költségvetési évben egyszeri jellegű

Az adatlap 5 példányban töltendő ki

Az előirányzatok felhasználása/zárolása
(módosítás +/–)

Összesen

I.
negyedév

II.
negyedév

III.
negyedév

IV.
negyedév

Fejezet

1 példány

  időarányos

 

 

 

 

 

Állami Számvevőszék

1 példány

  teljesítményarányos

 

 

 

 

 

Magyar Államkincstár

1 példány

  egyéb: azonnal

167,0

 

167,0

 

 

Nemzetgazdasági Minisztérium

2 példány

 

 

 

 

 

 


* Az összetartozó előirányzat-változásokat (+/–) egymást követően kell szerepeltetni.
1

A határozatot az 1182/2012. (VI. 1.) Korm. határozat 3. pontja hatályon kívül helyezte 2012. június 2. napjával.

2

A 3. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére