• Tartalom

1094/2011. (IV. 13.) Korm. határozat

1094/2011. (IV. 13.) Korm. határozat

egyes fejlesztési tárgyú kormányhatározatok módosításáról1

2011.04.14.

1. A Kormány úgy dönt, hogy

a) az ÚMFT GOP és ROP forrásokból megvalósuló kis- és középvállalkozások fejlesztését célzó akcióterv módosításokról, valamint a TÁMOP és TIOP 2007–2008. évi és 2009–2010. évi akcióterveinek módosításáról szóló 1298/2010. (XII. 21.) Korm. határozat 1. melléklete III. és IV. pontjának helyébe e határozat 1. melléklete lép,

b) a Társadalmi Megújulás Operatív Program 2011–2013. évekre szóló akciótervének jóváhagyásáról szóló 1013/2011. (I. 19.) Korm. határozat 1. melléklete helyébe e határozat 2. melléklete lép,

c) a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program 2011–2013. évekre szóló akciótervének jóváhagyásáról szóló 1014/2011. (I. 19.) Korm. határozat 1. melléklete helyébe e határozat 3. melléklete lép.

2. E határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

1. számú melléklet a 1094/2011. (IV. 13.) Korm. határozathoz


III. A TÁMOP-TIOP 2007–2008. évi akcióterve módosítása

Pályázati konstrukció

Változás lényege

Konstrukció
eredeti kerete
2007–2008
(Mrd Ft)

Konstrukció
módosított kerete
2007–2008
(Mrd Ft)

Változás
a 2007–2008-as
AT tekintetében

TÁMOP-2.1.2. Munkaerő-piaci kulcskompetenciák fejlesztése konvergencia keretösszege

A konstrukció áttervezése a 2011–13-as tervezési időszakra, részben ugyanezen, részben más konstrukcióra

9,817

0

–9,817

TÁMOP-2.1.2. Munkaerő-piaci kulcskompetenciák fejlesztése KMR keretösszege

A konstrukció áttervezése a 2011–13-as tervezési időszakra, más konstrukcióra

3,066

0

–3,066

TÁMOP 3.1.5A/09/KMRPedagógusképzések

Forrásemelés a 2011–13-as AT terhére, ugyanazon prioritáson belül

6,876

6,959

+0,083

TAMOP 3.1.5/BPedagógusképzések

A konstrukció áttervezése a 2011–13-as tervezési időszakra

4,3

0

–4,3

TÁMOP 3.3.4.A halmozottan hátrányos helyzetű fiatalok felsőfokú képzésbe irányuló továbbtanulási útjának megerősítése, „Láthatatlan kollégiumi” programok támogatása felsőfokú intézményekben tanuló roma fiatalok számára

A konstrukció törlése és forrásának áttétele a 2011–13-as tervezési időszakra

1,184

0

–1,184

TÁMOP 3.3.5. BAntidiszkriminációs jelzőrendszer kiépítése – Civil részvétel erősítése az oktatási diszkrimináció elleni fellépés és a tanulók iskolai sikerességének támogatása érdekében

A konstrukció törlése és forrásának áttétele a 2011–13-as tervezési időszakra

0,170

0

–0,170

TÁMOP 4.1.1Hallgatói és intézményi szolgáltatás-fejlesztés a felsőoktatásban
Konvergencia

2007–08-as forrásmaradvány átcsoportosítás 2009–10 AT-re

3,321

3,017

–0,304

TÁMOP 4.1.2/ATartalomfejlesztés, képzők képzése, különös tekintettel a matematikai, természettudományi, műszaki és informatikai (MTMI) képzésekre és azok fejlesztésére
KMR

Pályázati panaszkezelést követő támogatói döntéshez szükséges forrásbevonás

0,96

1,02

+0,065

TÁMOP 4.1.2/ATartalomfejlesztés, képzők képzése, különös tekintettel a matematikai, természettudományi, műszaki és informatikai (MTMI) képzésekre és azok fejlesztésére
Konvergencia

Pályázati panaszkezelést követő támogatói döntéshez szükséges forrásbevonás

1,67

1,74

+0,067

TÁMOP 4.2.1Kutatási és technológia transzfer szolgáltatások támogatása, a felsőoktatási intézmények kutatási feltételrendszerének javítása
Konvergencia

Tartaléklistás pályázó bevonása miatti forrásnövelés

2,33

2,5

+0,171

TÁMOP 4.2.3A tudományos eredmények elismerése és disszeminációja
KMR

2007–08-as forrásmaradvány átcsoportosítás 2009–10 AT-re

0,325

0,303

–0,022

TÁMOP 4.2.5 Elektronikus Tartalomfejlesztés és szolgáltatás a kutatásban és a felsőoktatásban
Arányosított (22,1% KMR, 77,9% Konvergencia)

2007–08-as forrásmaradvány átcsoportosítás 2009–10 AT-re

1,27

1,19

–0,081

Pályázati konstrukció

A konstrukció zárásának időpontja

A TAMOP 2.2.1. A képzés minőségének, tartalmának fejlesztése

2011. II. negyedév

A TAMOP 2.2.2. Pályaorientáció rendszerének tartalmi és módszertani fejlesztése

2011. II. negyedév



IV. TÁMOP-TIOP 2009–2010. évi akcióterve módosítása

Pályázati konstrukció

Változás lényege

Konstrukció
eredeti kerete
2009–2010
(Mrd Ft)

Konstrukció
módosított kerete
2009–2010
(Mrd Ft)

Változás
a 2009–2010-es
AT tekintetében

TÁMOP-1.1.1.Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése

Kiemelt projekt második szakasz indításának áttervezése a 2011–13-as tervezési időszakra

21,7

0

–21,7

TÁMOP 1.1.2.Decentralizált programok a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásáért

A konstrukció áttervezése a 2011–13-as tervezési időszakra

27

0

–27

TÁMOP-1.1.4.Munkaerő-piaci program a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásáért a Közép-magyarországi Régióban

A konstrukció áttervezése a 2011–13-as tervezési időszakra

5

0

–5

TÁMOP 1.4.4.Helyi és határ menti foglalkoztatási együttműködések és megállapodások támogatása

A konstrukció törlése és forrásának áttétele a 2011–13-as tervezési időszakra

1

0

–1

TÁMOP 1.1.3.Út a munka világába

Kiemelt projekt második szakasz indításának áttervezése a 2011–13-as tervezési időszakra

10

7,9

–2,1

TÁMOP 2.1.1/BLépj egyet előre!
Ápolási díjban részesülők képzésének támogatása

A konstrukció keretének csökkentése és a forrás egy részének áttétele
a TÁMOP 2.1.1/A
konstrukcióra

5

1,5

–3,5

TÁMOP 2.1.1/ALépj egyet előre!

Forrásemelés a TÁMOP 2.1.1/B
megszűnésének terhére, valamint áttervezés a 2011–13-as tervezési időszakra

12,3

0

–12,3

TÁMOP 2.1.3.Munkahelyi képzések támogatása

A konstrukció keretemelése és áttervezése a 2011–13-as tervezési időszakra

4,8

0

–4,8

TÁMOP 2.2.1.A szakképzés és a felnőttképzés minőségének és tartalmának fejlesztése

A konstrukció áttervezése a 2011–13-as tervezési időszakra

4,6

0

–4,6

TÁMOP 2.2.4.Határon átnyúló együttműködés a szakképzés és felnőttképzés területén

A konstrukció áttervezése a 2011–13-as tervezési időszakra

0,9

0

–0,9

TÁMOP 2.4.3/CBlended típusú képzési programok módszertani fejlesztése

A konstrukció törlése és forrásának áttétele a 2011–13-as tervezési időszakra

0,95

0

–0,95

TAMOP 2.6.2.Munkaerő-piaci szolgáltatást nyújtó civil szervezetek kapacitásának megerősítése

A konstrukció áttervezése a 2011–13-as tervezési időszakra

1,6

0

–1,6

TÁMOP-3.1.1.-08/121. századi közoktatás – fejlesztés, koordináció II. szakasz

A konstrukció törlése a 2009–10 AT-ből és a keret áttervezése a 2011–13 AT időszakra

7,015

0

–7,015

TÁMOP-3.1.2.Új tartalomfejlesztések a közoktatásban

A konstrukció törlése a 2009–10 AT-ből és a keret áttervezése a 2011–13 AT időszakra

6,383

0

–6,383

TÁMOP-3.1.4.Innovatív iskolák

A konstrukció törlése a 2009–10 AT-ből és a keret áttervezése a 2011–13 AT időszakra

68,968

0

–68,968

TÁMOP-3.1.8.Átfogó minőségfejlesztés a közoktatásban

A konstrukció törlése a 2009–10 AT-ből és a keret áttervezése a 2011–13 AT időszakra

3,66

0

–3,66

TÁMOP-3.1.9. Diagnosztikus mérések fejlesztése

A konstrukció törlése a 2009–10 AT-ből és a keret áttervezése a 2011–13 AT időszakra

0,74

0

–0,74

TÁMOP-3.2.1.Közoktatási intézmények szerepbővítése, újszerű intézményi együttműködések kialakítása (tanulást segítő támogató formák bevezetése)

A konstrukció törlése a 2009–10 AT-ből és a keret áttervezése a 2011–13 AT időszakra

1,47

0

–1,47

TÁMOP-3.2.2.Területi együttműködések, társulások, hálózati tanulás „A” komponens

A konstrukció törlése a 2009–10 AT-ből és a keret áttervezése a 2011–13 AT időszakra

4,2

0

–4,2

TÁMOP-3.3.5.Továbbtanulási utak támogatása általános iskolától a diplomáig

A konstrukció törlése a 2009–10 AT-ből és a keret áttervezése a 2011–13 AT időszakra

5

0

–5

TÁMOP-3.3.6Képzésbe Ágyazott Foglalkoztatás A komponens

A konstrukció törlése a 2009–10 AT-ből és a keret áttervezése a 2011–13 AT időszakra

0,36

0

–0,36

TÁMOP-3.3.6.Képzésbe Ágyazott Foglalkoztatás B komponens

A konstrukció törlése a 2009–10 AT-ből és a keret áttervezése a 2011–13 AT időszakra

2,48

0

–2,48

TÁMOP-3.4.1.Nemzetiségi és migráns tanulók nevelésének és oktatásának segítése – A komponens

A konstrukció törlése a 2009–10 AT-ből és a keret áttervezése a 2011–13 AT időszakra

1,22

0

–1,22

TÁMOP-3.4.2.Sajátos nevelési igényű tanulók integrációja

A konstrukció törlése a 2009–10 AT-ből és a keret áttervezése a 2011–13 AT időszakra

2,94

0

–2,94

TÁMOP-3.4.3.Iskolai tehetséggondozás

A konstrukció törlése a 2009–10 AT-ből és a keret áttervezése a 2011–13 AT időszakra

1,24

0

–1,24

TÁMOP-3.4.4. B Országos Tehetségsegítő Hálózat kialakítása – Magyar Génius Integrált Tehetségsegítő Program

A konstrukció törlése a 2009–10 AT-ből és a keret áttervezése a 2011–13 AT időszakra

1,510

0

–1,510

TÁMOP 3.2.11/10/1/KMRTanórán kívüli nevelési feladatok támogatása

Forrásemelés a 2011–13-as AT terhére, ugyanazon prioritáson belül

0,6

1,63

+1,03

TÁMOP 3.2.11/10/1/KONVTanórán kívüli nevelési feladatok támogatása

Forrásemelés a 2011–13-as AT terhére, ugyanazon prioritáson belül

3,4

6,4

+3

TÁMOP 4.1.1Hallgatói és intézményi szolgáltatás-fejlesztés a felsőoktatásban
Konvergencia

2009–10-es forrásmaradvány átcsoportosítása 2011–13-ra

8,33

6,857

–1,473

TÁMOP 4.1.1Hallgatói és intézményi szolgáltatás-fejlesztés a felsőoktatásban
KMR

Pályázati panaszkezelést követő támogatói döntéshez szükséges forrásbevonás

1,879

1,913

+0,034

TÁMOP 4.1.2Tartalomfejlesztés, képzők képzése, különös tekintettel a matematikai, természettudományi, műszaki és informatikai (MTMI) képzésekre és azok fejlesztésére
KMR

2009–10-es forrásmaradványok rendezése

2,478

2,371

–0,107

TÁMOP 4.1.2Tartalomfejlesztés, képzők képzése, különös tekintettel a matematikai, természettudományi, műszaki és informatikai (MTMI) képzésekre és azok fejlesztésére
Konvergencia

2009–10-es forrásmaradványok rendezése

8,736

8,359

–0,377

TÁMOP 4.1.3A felsőoktatási szolgáltatások rendszer szintű fejlesztése
Arányosított (22,1% KMR, 77,9% Konvergencia)

Új tevékenységekkel való kiegészítés miatti forrásbevonás

0,782

1,152

+0,37

TÁMOP 4.2.1Kutatási és technológia transzfer szolgáltatások támogatása, a felsőoktatási intézmények kutatási feltételrendszerének javítása
Konvergencia

Forrásmaradványok rendezése

16,249

16,231

–0,018

TÁMOP 4.2.1Kutatási és technológia transzfer szolgáltatások támogatása, a felsőoktatási intézmények kutatási feltételrendszerének javítása
KMR

A 2007–08-as és 2009–10-es KMR maradványok kerültek átcsoportosításra, valamint a TÁMOP 4. KMR eddig realizált árfolyam nyeresége

6,466

8,654

+2,188

TÁMOP 4.2.2Az Innovatív kutatói teamek alapkutatástól az alkalmazott kutatásig terjedő projektjeinek támogatása
KONV

A konstrukció átcsoportosításra került a 2011–13-as AT-be

12,106

0

–12,106

TÁMOP 4.2.3A tudományos eredmények elismerése és disszeminációja
KONV

A konstrukció átcsoportosításra került a 2011–13-as AT-be

1,565

0

–1,565

TÁMOP 4.2.4Nemzeti Kiválóság Program

A konstrukció átcsoportosításra került a 2011–13-as AT-be

12,6

0

–12,6

TÁMOP 5.6.1. A)Elítéltek visszavezetése a társadalomba képzési és foglalkozási, valamint egyéb reintegrációs programokon keresztül

Forrásemelés a 2011–13-as AT terhére, ugyanazon prioritáson belül

1

1,2

+0,2

TIOP 1.1.2.Hatékony informatikai infrastruktúra a közoktatásban

A konstrukció törlése a 2009–10 AT-ből és a keret áttervezése a 2011–13 AT időszakra

2,8

0

–2,8

TIOP 1.2.1.Multifunkcionális közösségi központok és területi közművelődési tanácsadó szolgálat infrastrukturális feltételeinek a kialakítása

A konstrukció törlése a 2009–10 AT-ből és a keret áttervezése a 2011–13 AT időszakra

1,695

0

–1,695

TIOP 2.2.4.Struktúraváltoztatást támogató infrastruktúrafejlesztés a fekvőbeteg-szakellátásban

Forrásemelés a 2011–13-as AT terhére, ugyanazon prioritáson belül

79

83,5

+4,5

Pályázati konstrukció

Konstrukció módosított célja
(módosítás kivastagítással jelölve)

Konstrukció módosított indokoltsága
(módosítás kivastagítással jelölve)

TÁMOP 3.1.7.Referencia intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése

A pályázat elsődleges célja, hogy a referencia értékű működési és pedagógiai gyakorlattal rendelkező közoktatási intézmények – intézményi fejlesztési tervük alapján – felkészüljenek nevelési-oktatási gyakorlatuk továbbadására, elterjesztésére, megismertetésére, illetve ezzel segítsék más közoktatási intézmények értékelvű szakmai fejlesztő tevékenységét.

A referencia-intézmények elsődlegesen, rendszeresen, folyamatosan és differenciált kínálattal szolgáltatják a hálózati tanulási folyamathoz a mintákat. Közreműködnek az intézmények nagyobb közössége számára szervezett szakmai műhelyek tartalmi kínálatának biztosításában és megvalósításában. A konstrukció támogatja azt a szakmapolitikai célt, hogy értékalapú, a hazai pedagógiai hagyományt a korkívánatokkal és a nemzetközi innováció értékeivel ötvöző országos referencia-intézményi hálózat jöjjön létre. A kialakuló referencia-intézményi hálózat önfejlesztő intézményi gyakorlata és korszerű nevelési alapokon nyugvó pedagógiai kultúrát közvetítő értékei az egyenlő hozzáférés elvének érvényesülésével azt az intézményi kört is hatókörébe vonhatja, mely eddig távol maradt az innovációtól. A referencia-intézmények pedagógiai kultúrája és eszközrendszere egészében példaszerű, koherenciával bír, azaz tanulmányozható és elemeiben honosítható.

TÁMOP 5.6.1 A)Elítéltek visszavezetése a társadalomba képzési és foglalkozási, valamint egyéb reintegrációs programokon keresztül

A keretemeléssel összhangban az ERFA keret 100 millió Ft-ról 120 millió Ft-ra történő emelése, a KMR keret
400 millió Ft-ról
480 millió Ft-ra
történő emelése, továbbá a minimális támogatási összeg 15 millió Ft-ra való módosítása szükséges.

A pályázat előkészítése során megalapozottá vált, hogy szükséges a projekt megvalósításhoz az ERFA, KMR összeg keretének megemelése és a minimális támogatási összeg 15 millió Ft-ra módosítása.

Pályázati konstrukció

Konstrukció eredeti
ERFA átjárhatósága

Konstrukció módosított ERFA átjárhatósága

A TAMOP 3.1.6Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények (EGYMI) fejlesztése az inkluzív nevelés támogatása érdekében

50%

30%

Pályázati konstrukció

Eredeti indikátor

Módosított indikátor

Egyéb

TÁMOP 3.3.1. II. szakasz

Integrációs, regionális pontok száma

Regionális szolgáltató pontok száma

A 6. Támogatható tevékenységek köre cím pontban az 1. pillér alatt, a következő feladat szerepel „Integráció és a kirekesztődés Európában és Magyarországon 1985–2015 című kutatás” ennek törlése szükséges.

Hálózatba szervezett és minőségbiztosított tanodák minőségbiztosítását végző tanodai tanácsadók/ szakértők száma

Törlésre került

Aktualizált és kifejlesztett és minőségbiztosított IPR – módszertani továbbképzések száma

Kidolgozott képzési programok száma

Beóvodázási szakmai szolgáltatással elért óvodapedagógusok száma

Törlésre került

Nem volt

a Képzettséget szerzett személyek száma (Mértékegysége fő, típusa eredmény, bázisértéke 0, célértéke 2012-re 700)

Pályázati konstrukció

Eredeti igényelhető támogatás

Módosított igényelhető támogatás

Eredeti támogatható tevékenység

Módosított támogatható tevékenység

Eredeti indikátor

Módosított indikátor

Pályázók eredeti köre

Pályázók módosított köre

Eredeti indítási dátum

Módosított indítási dátum

TIOP 1.3.4/10/1Regionális tudástárak*

200–500 M Ft

100–300 M Ft

új épület, épületrész építése

Törölve

létrejött regionális tudástárak számának célértéke:
2012: 2
2015: 4

létrejött regionális tudástárak száma:
2012: 3
2015: 3

A fejlesztési pólus és fejlesztési társközpont városokban lévő felsőoktatási, szak-, illetve megyei nagy-
könyvtárak által létrehozott konzorciumok, valamint azok fenntartói által létrehozott konzorciumok

A fejlesztési pólus és fejlesztési társközpont városokban lévő felsőoktatási, szak-, megyei illetve városi könyvtárak által létrehozott konzorciumok (konzorciumi megállapodás a felsőoktatási és megyei könyvtár részvétele nélkül nem köthető. A konzorcium-
vezetői
feladatokat a felsőoktatási vagy a megyei könyvtárnak kell ellátnia)

2010. május

2010.
IV. negyedév

egységes olvasókártya

egységes olvasó-
azonosító

távhasználatok száma:
2012:
4 512 000
2015:
6 500 000

távhasználatok száma:
2012:
4 000 000
2015:
4 500 000

az együttműködő intézmények számára közös katalógus és adatbázis létrehozása

az új szolgáltatások érdekében az együttműködő intézmények katalógu-
sainak és adatbázisainak össze-
kapcsolása
Új tevékenység**.


* A TIOP 1.3.4/10/1 „Regionális tudástárak” konstrukció esetében az alábbiak módosultak:
1. Az igényelhető támogatás mértéke 100–300 millió Ft-ra csökkent.
2. A támogatható tevékenységek köre pontosításra került: új épület, épületrész építése” törlése; egységes olvasókártya” helyett „egységes olvasóazonosító; az együttműködő intézmények számára közös katalógus és adatbázis létrehozása” helyett „az új szolgáltatások érdekében az együttműködő intézmények katalógusainak és adatbázisainak összekapcsolása”.
Új tevékenység**: az RFID (rádió frekvenciás azonosító) rendszer kialakításához szükséges infrastruktúra beszerzése és üzembe helyezése; a könyvtári dokumentumok azonosító címkével való ellátása, a címkék (tag-ek) tartalmi feltöltése, valamint az elektronikus könyvtári források távoli (otthoni, partnerkönyvtári) elérésének biztosítása. Az új szolgáltatások bevezetéséhez és működtetéséhez szükséges épület-átalakítás, korszerűsítés, fizikai és infokomunikációs akadálymentesítés.
3. Pontosításra kerültek továbbá az indikátorok (létrejött regionális tudástárak száma és a távhasználatok száma) és a pályázók köre (A fejlesztési pólus és fejlesztési társközpont városokban lévő felsőoktatási, szak-, megyei illetve városi könyvtárak által létrehozott konzorciumok), valamint a pályázókra vonatkozó előírások: Konzorciumi megállapodás a felsőoktatási és megyei könyvtár részvétele nélkül nem köthető; A konzorciumvezetői feladatokat a felsőoktatási vagy a megyei könyvtárnak kell ellátnia).
4. Az indítási dátum racionalizálása történt meg (2010. IV. n. év).

2. számú melléklet a 1094/2011. (IV. 13.) Korm. határozathoz


1. melléklet a Társadalmi Megújulás Operatív Program 2011–2013. évekre szóló akciótervének jóváhagyásáról szóló 1013/2011. (I. 19.) Korm. határozathoz


TÁMOP 1. prioritás A foglalkoztathatóság fejlesztése, a munkaerőpiacra való belépés segítése és ösztönzése

1. Prioritás tartalma

Prioritás rövid tartalma

A foglalkoztathatóság javítása azt jelenti, hogy az emberek tudását, készségeit fejleszteni kell annak érdekében, hogy alkalmassá váljanak a foglalkoztatásra, ösztönözni és segíteni kell az álláskeresést, a munkaerőpiacra való belépést vagy visszatérést. Ez a prioritás azokat a szolgáltatásokat és programokat (aktív foglalkoztatáspolitikai intézkedéseket) támogatja, amelyek célja a munkanélküli és inaktív emberek foglalkoztathatóságának javítása olyan programokon keresztül, amelyek igazodnak az egyes munkavállalói csoportok sajátos helyzetéhez, speciális szükségleteihez, az egyéni képességekhez, készségekhez és a helyi munkaerő-piaci sajátosságokhoz és gazdasági lehetőségekhez.


2. A prioritás célkitűzései

Indikátor megnevezése

Indikátor
mérték-
egysége

Indikátor
típusa

Bázisérték

Célérték

2015

Az 1. prioritás keretében támogatott aktív
munkaerőpiaci intézkedésekben résztvevő
személyek száma

Output

0

160.000 fő(ebből KMR 22. 000 fő)

Az 1. prioritás keretében támogatott
munkaerőpiaci képzésekben résztvevő
személyek száma

Output

0

65.000 fő (KMR nélkül)

„Új kezdet” kombinált indikátora 25 év alattiak

%

eredmény

24,60%

19%

Új kezdet” kombinált indikátora 25 év felettiek

%

eredmény

18,50%

15%

Az 1. prioritás keretében támogatott
intézkedésekben résztvevők közül a programból
való kilépést követő 180. napon foglalkoztatottak
aránya

%

hatás

0

28,50%

Az 1. prioritás keretében támogatott képzéseket
sikeresen befejezők (záróvizsgát teljesítők,
bizonyítványt szerzők) száma

eredmény

0

50.000 fő (KMR nélkül)


3. A prioritás ütemezése – kiírások kerete

Indikatív forrásallokáció
(Mrd Ft, folyó áron, 280 HUF/EUR árfolyamon)

 

2011

2012

2013

Összesen

 

13,49

0,89

0,00

14,38

KMR

88,62

11,76

3,50

103,88

KONV

102,11

12,65

3,50

118,26

Összesen


Tervezett ERFA arány (%): 2,1% (Prioritás szintű átlag a 11/13-as időszakra)
KMR-ben elszámolható kiadások aránya (%): 12,16% (Prioritás szintű átlag a 11/13-as időszakra)

4. A prioritás ütemezése – kötelezettségvállalás (IH döntés)

Indikatív forrásallokáció
(Mrd Ft, folyó áron, 280 HUF/EUR árfolyamon)

 

2007-2010

2011

2012

2013

2014-2015

Összesen

 

19,41

5,89

8,49

0,00

0,00

33,79

KMR

103,27

66,00

34,38

3,50

0,00

207,15

KONV

122,68

71,89

42,87

3,50

0,00

240,94

Összesen


TÁMOP 1. prioritás A foglalkoztathatóság fejlesztése, a munkaerőpiacra való belépés segítés és ösztönzése

Konsrukció
státusza (új
vs. utód)

Konstrukció kódja

Konstrukció neve

Projekt
kiválasztás
eljárása

Kedvezményezettek köre

Előzetes támogatási
igénnyel lekötött
összeg (Mrd Ft)

Pályázatok, kiemelt projektek meghirdethető kerete (MrdFt)

Keret KMR+KONV
része (Mrd Ft) (HEP és
KÖZŐG IH)

Átjárhat-
óság
(%)

Támogatás összege
(MFt)

Támogatás mértéke (%)

Támogatandó projektek tervezett száma
(indikatív)

Konstrukció tervezett indítása (év/negyed-félév)

Konstrukci ó tervezett zárása (év/(negyed-félév)

Konstrukció kkv
rintettsége (kkv
kedvezményezett/kkv
beszállító/nincs kkv)

Támogatható tevékenységek

Megjegyzés

2011
KMR

2011
KONV

2012
KMR

2012
KONV

2013
KMR

2013
KONV

Min.

Max.

Max.

utód

1.1.1.

Megváltozott
munkaképességű emberek
rehabilitációjának és
foglalkoztatásának segítése

kiemelt

non-profit szervezet államháztartáson belül

0,00

5,80

16,10

0,00

0,00

0,00

0,00

21,70

0,0%

0,00

21 700

100%

1

2011. III. né

2015. III. né

részben kkv kedvezményezett

Munkáltatók, vállalkozások részére nyújtott
foglalkoztatási célú támogatások:
munkahelymegtartáshoz és alkalmazáshoz nyújtott
támogatások (bértámogatás, bérköltségtámogatás,
adaptációs támogatás), segítő személyek
alkalmazásának támogatása, rehabilitációs
járadékosok és álláskeresők részére nyújtott
támogatások és szolgáltatások: vállalkozóvá válás
támogatása - tőkejuttatással, képzés,
szaktanácsadás, és/ vagy megélhetési juttatás a
vállalkozásindítás első évében, mobilitási
támogatások, munkába járással összefüggő utazási
költségek megtérítése, munkaerőpiaci képzés
támogatása, munkaerőpiaci szolgáltatások, és a
szolgáltatások igénybevételéhez kapcsolódó
támogatások, foglalkozásegészségügyi és képzési
alkalmassági vizsgálatok költségeinek megtérítése

Az audit lezárásáig az érintett konstrukciók
indíthatóságának általános feltétele, hogy az audit várható
megállapításait a tervezési felhívás és a projektterv
figyelembe vegye. Az audit lezárását követően a
fejlesztések forrásának biztosításhatóságát ismételten át
kell tekinteni.
A NGM figyelembe veszi a NEFMI javaslatait,
észrevételeteit a konstrukciók kidolgozása során.

utód

1.1.2.

A hátrányos helyzetűek
foglalkoztathatóságának
javítása (Decentralizált
programok a
konvergenciarégiókban)

kiemelt

non-profit szervezet államháztartáson belül

0,00

0,00

60,00

0,00

0,00

0,00

0,00

60,00

0,0%

0,00

60 000

100%

1

2011. I. né

2015. II. félév

részben kkv kedvezményezett

Munkáltatók, vállalkozások részére nyújtott
foglalkoztatási célú támogatások: foglalkoztatást
segítő támogatások (bértámogatás,
bérköltségtámogatás), álláskeresők részére nyújtott
támogatások és szolgáltatások: vállalkozóvá válás
támogatása - tőkejuttatással, képzés,
szaktanácsadás, és/ vagy megélhetési juttatás a
vállalkozásindítás első évében, mobilitási
támogatások, munkába járással összefüggő utazási
költségek megtérítése, munkaerőpiaci képzés
támogatása, munkaerőpiaci szolgáltatások, és a
szolgáltatások igénybevételéhez kapcsolódó
támogatások, foglalkozásegészségügyi vizsgálat
költségeinek megtérítése

Az audit lezárásáig az érintett konstrukciók
indíthatóságának általános feltétele, hogy az audit várható
megállapításait a tervezési felhívás és a projektterv
figyelembe vegye. Az audit lezárását követően a
fejlesztések forrásának biztosításhatóságát ismételten át
kell tekinteni.
A NGM figyelembe veszi a KIM javaslatait, észrevételeteit
a konstrukciók kidolgozása során.

utód

1.1.4.

Munkaerő-piaci program a
hátrányos helyzetűek
foglalkoztatásáért a Középmagyarországi
Régióban

kiemelt

non-profit szervezet államháztartáson belül

0,00

5,00

0,00

0,00

0,00

0,00

0,00

5,00

0,0%

0,00

5 000

100%

1

2011. I. né

2014. II. félév

részben kkv kedvezményezett

Munkáltatók, vállalkozások részére nyújtott
foglalkoztatási célú támogatások: foglalkoztatást
segítő támogatások (bértámogatás,
bérköltségtámogatás), álláskeresők részére nyújtott
támogatások és szolgáltatások: vállalkozóvá válás
támogatása - tőkejuttatással, képzés,
szaktanácsadás, és/ vagy megélhetési juttatás a
vállalkozásindítás első évében, mobilitási
támogatások, munkába járással összefüggő utazási
költségek megtérítése, munkaerőpiaci képzés
támogatása, munkaerőpiaci szolgáltatások, és a
szolgáltatások igénybevételéhez kapcsolódó
támogatások, foglalkozásegészségügyi vizsgálat
költségeinek megtérítése

Az audit lezárásáig az érintett konstrukciók
indíthatóságának általános feltétele, hogy az audit várható
megállapításait a tervezési felhívás és a projektterv
figyelembe vegye. Az audit lezárását követően a
fejlesztések forrásának biztosításhatóságát ismételten át
kell tekinteni.
A NGM figyelembe veszi a KIM javaslatait, észrevételeteit
a konstrukciók kidolgozása során.

utód

1.2.1.

Hátrányos helyzetűek
foglalkoztatását ösztönző
járulékkedvezmények

kiemelt

non-profit szervezet államháztartáson belül

0,00

2,00

6,52

0,00

0,00

0,00

0,00

8,52

0,0%

0,00

8 520

100%

1

2011.

2015. III. né

részben kkv kedvezményezett

START+ és START Extra járulékkedvezmények

Az audit lezárásáig az érintett konstrukciók
indíthatóságának általános feltétele, hogy az audit várható
megállapításait a tervezési felhívás és a projektterv
figyelembe vegye. Az audit lezárását követően a
fejlesztések forrásának biztosításhatóságát ismételten át
kell tekinteni.
A NGM figyelembe veszi a KIM javaslatait, észrevételeteit
a konstrukciók kidolgozása során.

utód

1.3.1.

Az Állami Foglalkoztatási
Szolgálat fejlesztése II.

kiemelt

non-profit szervezet államháztartáson belül

0,00

0,00

0,00

0,89

6,11

0,00

0,00

7,00

0,0%

0,00

7 000

100%

1

2011. IV

2015. III. né

nincs kkv

Az egyablakos rendszer kialakítása, A
munkáltatóknak nyújtandó és új álláshelyek
feltárását támogató szolgáltatások fejlesztése,
szakmai megalapozás, Munkaerő-piaci információs rendszer fejlesztése, A stratégiai irányítás és a
térségi, helyi tervezés segítése,
foglalkoztatáspolitikai döntések megalapozása,
partnerség támogatása, A foglalkozási szolgálat
belső humánerőforrás-menedzsment
gazdálkodásának fejlesztés

 

új

1.4.1.

Közösségi feladatokhoz
kapcsolódó munkaerő-piaci
programok támogatása

egyfordulós
pályázat

non-profit szervezet államháztartáson kívül

0,00

0,49

1,00

0,00

1,50

0,00

1,50

4,49

10,0%

0,00

75,00

100%

20-200

2011.

2015. III. né

nincs kkv

Hátrányos helyzetű álláskeresők foglalkoztatása,
képzése közösségi foglalkoztatási programok
keretében

A NGM figyelembe veszi a KIM javaslatait, észrevételeteit
a konstrukciók kidolgozása során.

utód

1.4.3.

Innovatív, kísérleti
foglalkoztatási programok
támogatása

közvetett támogatás

non-profit szervezet államháztartáson kívül

0,00

0,00

2,00

0,00

2,00

0,00

0,00

4,00

25,0%

0,00

200,00

100%

20-50

2011.

2015. III. né

kkv lehet kedvezményezett

Innovatív foglalkoztatási programok kidolgozása és
megvalósítása évente meghatározott prioritások
mentén

A NGM figyelembe veszi a KIM javaslatait, észrevételeteit
a konstrukciók kidolgozása során.

új

1.4.5.

Versenyképességi
szerződések foglalkoztatási
elemeinek támogatása

közvetett
támogatás/egyfordu
lós pályázat

non-profit szervezet államháztartáson kívül

0,00

0,40

1,00

0,00

1,00

0,00

1,00

3,40

0,0%

0,00

200,00

100%

10–25

2011.

2015. III. né

kkv kedvezményezett

Versenyképességi szerződésekhez kapcsolódó
foglalkoztatási és képzési tevékenységek, partnerek
közötti koordináció és együttműködés

A NGM figyelembe veszi a KIM javaslatait, észrevételeteit
a konstrukciók kidolgozása során.

új

1.4.6.

Tranzitfoglalkoztatás az
építőiparban

közvetett támogatás

non-profit szervezet államháztartáson kívül, kkv

0,00

0,00

2,00

0,00

1,15

0,00

1,00

4,15

25,0%

0,00

150,00

100%

20–60

2011.

2015. III. né

részben kkv kedvezményezett

Hátrányos helyzetű álláskeresők foglalkoztatása és
képzése beruházásokhoz kapcsolódóan

A NGM figyelembe veszi a KIM javaslatait, észrevételeteit
a konstrukciók kidolgozása során.

 

 

Prioritás

Összesen:

0,00

13,49

88,62

0,89

11,76

0,00

3,50

118,26

0,0%

0,00

 

100%

-

 

 

 

 

 


TÁMOP 2. prioritás Az alkalmazkodóképesség javítása
1. Prioritás tartalma

Prioritás rövid tartalma

A gazdaság és a munkaerőpiac változása folyamatos alkalmazkodást kíván meg, melynek legfontosabb eszköze a
képzés. Az alkalmazkodóképességet tágan értelmezve azokat a programokat is támogatni fogjuk, amelyek a
különböző szervezeteknek (köztük a civil szervezeteknek) és intézményeknek a változásokhoz való igazodását, a
gazdasági-társadalmi kihívásoknak való megfelelését szolgálják.


2. A prioritás célkitűzései

Indikátor megnevezése

Indikátor
mérték-
egysége

Indikátor
típusa

Bázisérték

Célérték

2015

Azoknak a munkavállalási korú (15-64 éves) személyeknek a száma, akik a prioritás keretében finanszírozott képzésben részt vesznek

output

0

300 000

Azoknak a személyeknek a száma, akik a prioritás keretében támogatott kulcskompetencia-fejlesztést szolgáló képzésben részt vesznek

output

0

120 000

A prioritás keretében támogatott képzésben érintett vállalatok száma

db

output

0

1 500

Azoknak a munkavállalási korú (15-64 éves) személyeknek a száma, akik a prioritás keretében finanszírozott képzést sikeresen befejezik (záróvizsgát teljesítenek, bizonyítványt szereznek)

eredmény

0

249 000

Azoknak a személyeknek a száma, akik sikeresen befejezik a prioritás keretében támogatott kulcskompetencia-fejlesztést szolgáló képzést

eredmény

0

102 000

Azon intézmények száma, melyek a 2. prioritásban fejlesztett oktatási programokat felhasználják

db

eredmény

0

1 000



3. A prioritás ütemezése – kiírások kerete

Indikatív forrásallokáció
(Mrd Ft, folyó áron, 280 HUF/EUR árfolyamon)

 

2011

2012

2013

Összesen

 

5,30

0,00

0,00

5,30

KMR

55,17

25,30

24,00

104,47

KONV

60,47

25,30

24,00

109,77

Összesen


Tervezett ERFA arány (%): 3,2% (Prioritás szintű átlag a 11/13-as időszakra)
KMR-ben elszámolható kiadások aránya (%): 4,83% (Prioritás szintű átlag a 11/13-as időszakra)

4. A prioritás ütemezése – kötelezettségvállalás (IH döntés)

Indikatív forrásallokáció
(Mrd Ft, folyó áron, 280 HUF/EUR árfolyamon)

 

2007-2010

2011

2012

2013

2014-2015

Összesen

 

24,40

5,30

0,00

0,00

0,00

29,70

KMR

69,36

55,17

25,30

24,00

0,00

173,83

KONV

93,76

60,47

25,30

24,00

0,00

203,53

Összesen


TÁMOP 2. prioritás: Az akalmazkodóképesség javítása

Konsrukció
státusza (új
vs. utód)

Konstrukció
kódja

Konstrukció neve

Projekt
kiválasztás
eljárása

Kedvezményezettek köre

Előzetes
támogatási
igénnyel lekötött
összeg (Mrd Ft)

Pályázatok, kiemelt projektek meghirdethető kerete (MrdFt)

Keret KMR+KONV
része (Mrd Ft) (HEP és
KÖZŐG IH)

Átjárhat
óság
(%)

Támogatás összege
(MFt)

Támogatás mértéke (%)

Támogatandó projektek tervezett száma
(indikatív)

Konstrukció tervezett indítása (év/negyed-félév

Konstrukci ó tervezett zárása (év/(negyed-félév)

Konstrukció kkv
érintettsége (kkv
kedvezményezett/
kkv

beszállító/nincs kkv)

Támogatható tevékenységek

Megjegyzés

2011
KMR

2011
KONV

2012
KMR

2012
KONV

2013
KMR

2013
KONV

Min.

Max.

Max.

új

2.1.2.

Idegen nyelvi és informatikai kompetenciák fejlesztése

kiemelt

6- nonprofit szervezet államháztartáson belül

0,00

0,00

9,00

0,00

0,00

0,00

0,00

9,00

3,0%

0,00

9 000

100%

1

2011/I. negyed

2013/II. félév

nincs KKV

Idegen nyelvi és informatikai képzés, vizsga, projektmenedzsment, a programmal kapcsolatos tájékoztatás, figyelemfelkeltés, nyomon követés, a képző intézmények és képzési programok szakmai és minőségellenőrzése.

További döntések függvényében kerül kiválasztásra a kiemelt projekt gazdája, valamint az intézkedés keretében kifejleszthető lehet a képzési kártya a támogatott képzésekben részt vevő egyénekre. A NGM figyelembe veszi a KIM javaslatait, észrevételeteit a konstrukciók kidolgozása során.

utód

2.1.3.

Munkahelyi képzések támogatása

automatikus és egyfordulós

2 - mikrovállalkozás
3 - kisvállalkozás
4 - középvállalkozás

0,00

0,00

2,50

0,00

3,30

0,00

2,00

7,80

0,0%

a) 0 b) 1

a) 5 b) 50

100%

a) 8001500 b) 50-100

2011/I. negyed

2013/II. félév

KKV kedvezményezett

Szakmai és idegen nyelvi képzés, informatikai képzés, vállalkozás működésével kapcsolatos képzés, munka- és egészségvédelemmel kapcsolatos képzés, vizsga, b) komponens esetén projektmenedzsment is

Az Új Széchenyi Terv keretében gazdaságfejlesztési projektekhez kapcsolódó képzési igényekre nyújtható támogatás. A non-profit vállalkozásokat beleértjük a célcsoportba mindenhol, ahol kkv-k a kedvezményezettek. A konstrukció tervezése során a kapcsolódó GOP-os konstrukciók is figyelembe vételre kerünek. A NGM figyelembe veszi a KIM javaslatait, észrevételeteit a konstrukciók kidolgozása során.

utód

2.1.6.

Újra tanulok

kiemelt

6 - nonprofit szervezet államháztartáson belül (FSZH és a munkaügyi központokból alkotott konzorcium)

0,00

0,00

19,80

0,00

0,00

0,00

0,00

19,80

0,5%

0,00

19 800

100%

1

2011.II. né

2013/II. félév

nincs KKV

Felzárkóztató képzés és általános iskolai bizonyítvány megszerzésére, hiányszakmákra vagy rész-szakképesítés megszerzésére irányuló szakmai képzés, vizsga, a közmunkaprogramokban való részvételhez kapcsolódó képzések, projektmenedzsment, mentorálás, a programmal kapcsolatos tájékoztatás, figyelemfelkeltés, nyomon követés, képzőintézmények és a támogatott képzési programok szakmai és minőségellenőrzése, a célcsoportnak nyújtott pénzbeli támogatás.

Tekintettel a folyamatban lévő TÁMOP audit eljárásra, a konstrukció indításának feltétele, hogy a szaktárca írásos kötelezettséget vállaljon arra, hogy nem-elszámolhatóság esetén a fejlesztés forrását az operatív programon kívüli forrás terhére biztosítja. A NGM figyelembe veszi a KIM javaslatait, észrevételeteit a konstrukciók kidolgozása során.

utód

2.2.1.

A szakképzés és a felnőttképzés minőségének és tartalmának fejlesztése

kiemelt

NSZFI, gazdasági kamarák

0,00

1,11

3,56

0,00

0,00

0,00

0,00

4,67

10,0%

0,00

4 670

100%

1

2011/I. negyedév

2013/II. félév

nincs KKV

- Pályakövetési rendszer esetleges és országos hatókörű bevezetése - Tananyagfejlesztés teljes körűvé tétele valamennyi saját modulra - Mérés-értékelés kiterjesztése valamennyi OKJ-ben szereplő szakképesítésre - A szakmai tanárok, oktatók továbbképzése - A szakképesítések OKKR-be történő beépítésével kapcsolatos feladatok elvégzése - Képzési kereslet növelésére alkalmas eszközök-módszerek kifejlesztése, kidolgozása - A gazdasági kamaráknak a szakképzési törvényben meghatározott feladataikhoz szükséges fejlesztések - Igényfelmérés, projektmenedzsment, a programmal kapcsolatos tájékoztatás, figyelemfelkeltés, nyomonkövetés

A kiemelt projekt megvalósítója egy, az NSZFI vezetésével felálló konzorcium, melyben – a szakképzési törvény alapján elvégzett feladataiknak megfelelően – konzorciumi partnerként vesznek részt a gazdasági kamarák, az elvégzendő feladataiknak megfelelő, önálló költségvetéssel. Tekintettel a folyamatban lévő TÁMOP audit eljárásra, a konstrukció indításának feltétele, hogy a szaktárca írásos kötelezettséget vállaljon arra, hogy nem-elszámolhatóság esetén a fejlesztés forrását az operatív programon kívüli forrás terhére biztosítja. A NGM figyelembe veszi a KIM javaslatait, észrevételeteit a konstrukciók kidolgozása során.

utód

2.2.4.

Határon átnyúló együttműködés a szakképzés és a felnőttképzés területén

egyfordulós pályázat

Szakképző és felnőttképző intézmények

0,00

0,00

0,90

0,00

0,00

0,00

0,00

0,90

10,0%

10,00

50,00

100%

15-30

2011.II. né

2013/II. félév

KKV is lehet kedvezményezett

Magyarországon már létező felnőttképzési, szakképzési módszertan terjesztésére irányuló konferenciák, szemináriumok, szakmai műhelyek szervezése, felnőttképzési és szakképzési módszertan terjesztését szolgáló képzés, közös innovatív programfejlesztés, tudástranszfer, együttműködés a felnőttképzés irányítása (akkreditáció, minőségbiztosítás, munkaerő-piaci szolgáltatások) területén, holnapfejlesztés, webes felület létrehozása, a módszertan külföldi alkalmazásához nyújtott szakmai támogatás projekt végrehajtásával kapcsolatos tevékenységek

A kedvezményezettek köréhez tartoznak 312-es KSH kóddal rendelkező központi költségvetési szervek is. A NGM figyelembe veszi a KIM javaslatait, észrevételeteit a konstrukciók kidolgozása során.

új

2.3.4.

5-ről a 6-ra

automatikus adóvisszatérítés

2 - mikrovállalkozás
3 - kisvállalkozás
4 - középvállalkozás

 

3,95

16,05

 

20,00

 

20,00

60,00

0,00

0,50

4,00

0,50

15 000

2011.I.

2014. II.

elvileg nyitott, gyakorlatilag 99%

Foglalkoztatás (statisztikai létszámnövelés)

Közös megvalósításban a GOP2-es prior-ral, 2012től adórendszerbe építve.A non-profit vállalkozásokat beleértjük a célcsoportba mindenhol, ahol kkv-k a kedvezményezettek.

új

2.4.5.

A munka és a család
összehangolását segítő
intézkedések
a) innovatív, kísérleti
kezdeményezések
támogatása b) vállalati
(intézményi)
kezdeményezések
támogatása

a) közvetett támogatás b) egyfordulós pályázat

2 - mikrovállalkozás
3 - kisvállalkozás
4 - középvállalkozás
5 - támogatási szempontból
kedvezményezett és az 1-4.
kategóriákba nem tartozó vállalkozás
6- non-profit szervezet
államháztartáson belül
7 - non-profit szervezet
államháztartáson kívül

0,00

0,00

2,00

0,00

2,00

0,00

2,00

6,00

Gyermekfelügyelet
létesítése
esetében 40%
egyéb projektek
20%

0,00

100,00

100%

50–100

2011. I.

201,. IV.

 

Nappali gyermekellátás fejlesztése:
a gyermekellátást és felügyeletet végző személyek és egyéb,
a működés biztosításához szükséges személyzet
képzése és foglalkoztatása;
gyermekek nappali felügyelete, gondozása, nevelése;
gyermekek fizikai és mentális fejlődését
elősegítő szolgáltatások igénybevétele, eszközbeszerzés.
Innovatív kezdeményezések
módszertani kidolgozása;
intézmények közötti helyi együttműködések fejlesztése;
nyitvatartási és ügyintézési idők racionalizálása,
innovatív megoldások kidolgozása a rugalmas együttműködés
érdekében;
nyitvatartási, ügyintézési idők racionalizálása;
a várakozási idők csökkentése;
az ügyintézés egyszerűsítése, racionalizálása;
a helyi szociális infrastruktúra működésének összehangolása;
a kidolgozott módszerek, megoldások kipróbálása,
kísérleti jellegű megvalósítása és az eredmények terjesztése.
Munkahelyi rugalmasság lehetőségeinek feltárása,
rugalmas munkavégzési és munkaszervezési formák
és munkarendek kidolgozása, kipróbálása és bevezetése,
rugalmas, élethelyzetet
figyelembe vevő személyügy kialakítása.

A non-profit vállalkozásokat beleértjük a
célcsoportba mindenhol, ahol kkv-k a
kedvezményezettek. A NGM figyelembe veszi a KIM
javaslatait, észrevételeteit a konstrukciók
kidolgozása során.

utód

2.6.2.

Munkaerő-piaci
szolgáltatást nyújtó
civil szervezetek
kapacitásának
megerősítése

közvetett támogatás

7 - non-profit szervezet
államháztartáson kívül

 

0,24

1,36

0,00

0,00

0,00

0,00

1,50

10,0%

5,00

20,00

100%

120

2011. I.né

201,. IV.né

nincs KKV

A közvetett támogatás kedvezményezettjei esetében támogatható
tevékenységek:
- szervezeti kapacitások és potenciálok felmérése,
- szervezetfejlesztési terv kidolgozása és megvalósítása a szervezeti
hatékonyság növelése érdekében,
- más civil szervezetekkel való együttműködés, partnerség,
- tanácsadási szolgáltatások igénybevétele,
- minőségirányítási rendszer bevezetésére történő felkészülés,
- munkatársak képzése, megvalósítók képzése,
- a versenyszférával való együttműködés erősítése.
A támogatást kezelő szervezet esetében támogatható tevékenységek:
- menedzsment,
- tájékoztatás, kommunikáció,
- tanácsadás, szakmai segítségnyújtás.

A konstrukció elindításához elengedhetetlen a
közvetett támogatás eljárásrendjének haladéktalan
kidolgozása és elfogadása. A NGM figyelembe
veszi a KIM javaslatait, észrevételeteit a
konstrukciók kidolgozása során.

 

 

Prioritás

Összesen:

0,00

5,30

55,17

0,00

25,30

0,00

24,00

109,77

0,0%

0,00

 

100%

-

 

 

 

 

 


TÁMOP 3. Prioritás Minőségi oktatás és hozzáférés biztosítása mindenkinek
1. Prioritás tartalma

Prioritás rövid tartalma

A prioritási tengely az egész életen át tartó tanulás stratégiájával összhangban a közoktatási rendszer reformjának az előmozdításával, elsősorban az oktatás eredményességének és hatékonyságának a javítása, a minőségi oktatáshoz történő jobb hozzáférés biztosítása révén el kívánja érni, hogy a közoktatás használható és európai szinten versenyképes tudást, valamint a megszerzett tudás és kompetenciák folyamatos fejlesztését megalapozó és ösztönző alapkészségeket adjon át mindenki számára.


2. A prioritás célkitűzései

Indikátor megnevezése

Indikátor
mérték-
egysége

Indikátor
típusa

Bázisérték

Célérték

2015

A kompetenciaalapú oktatáshoz kapcsolódó új programcsomagokat és módszereket legalább 4 évfolyamon és legalább három kompetencia területen bevezető bevezető iskolák száma.

oktatási intézmény

output

0

3100

A 3. prioritás keretében támogatott, kompetenciaalapú oktatás módszertani képzésein részvett pedagógusok száma

output

0

50500

A 3. prioritás keretében támogatott, közművelődési intézményekben és múzeumokban szervezett nem formális tanulási alkalmak résztvevőinek száma

output

0

5,64 millió

A prioritás keretében támogatott települési/térségi oktatási deszegregációs programok száma (az elfogadott közoktatási esélyegyenlőségi intézkedési helyzetelemzés és terv alapján megkezdett programok)

db

output

2

100

A prioritás keretében támogatott integrációs nevelésben részesített halmozottan hátrányos helyzetű tanulók száma

output

25364

40000

Az Országos Kompetenciamérés szövegértési skáláján 1-es, vagy az alatti szinten teljesítők aránya a 8. évfolyamon

%

eredmény

32%

27%

A prioritás keretében megvalósuló tevékenységek eredményeképpen a legalább 80 %-os arányban hátrányos helyzetű tanulókat oktató általános iskolai feladat-ellátási helyek száma

Feladat-ellátási helyek száma

eredmény

233

150

A tanulók közötti különbségeken belül az iskolák közötti különbségeknek tulajdonítható hányad

% (település–típusonként)

kontextus

Grade 6: 20%

Grade 6: 20%

Grade 8: 24%

Grade 8: 20%

Grade 10: 48%

Grade 10: 30%

Korai iskolaelhagyók (A 18-24 éves népességben azok aránya, akiknek az iskolai végzettsége legfeljebb alsó középfok (nem haladja meg az ISCED2 szintet), és nem vesz részt oktatásban, képzésben)

%

kontextus

12,30%

10,00%


3. A prioritás ütemezése – kiírások kerete

Indikatív forrásallokáció
(Mrd Ft, folyó áron, 280 HUF/EUR árfolyamon)

 

2011

2012

2013

Összesen

 

14,89

2,59

0,34

17,83

KMR

138,23

26,96

2,30

167,48

KONV

153,12

29,55

2,64

185,31

Összesen


Tervezett ERFA/ERFA 10,07 (Konv+KMR átlag a 11–13 AT időszakra)
KMR-ben elszámolható kiadások aránya (%): 9,62

4. A prioritás ütemezése – kötelezettségvállalás (IH döntés)

Indikatív forrásallokáció
(Mrd Ft, folyó áron, 280 HUF/EUR árfolyamon)

 

2007-2010

2011

2012

2013

2014-2015

Összesen

 

14,22

0,45

11,73

5,76

0,34

32,50

KMR

69,38

1,94

63,95

70,46

33,07

238,80

KONV

83,60

2,39

75,68

76,22

33,41

271,30

Összesen

TÁMOP 3. Prioritás A minőségi oktatás és hozzáférés biztosítása mindenkinek

Konsrukció
státusza (új vs.
utód)

Konstrukció
kódja

Konstrukció neve

Projekt
kiválasztás
eljárása

Kedvezményezettek köre

Előzetes támogatási
igénnyel lekötött
összeg (Mrd Ft)

Pályázatok, kiemelt projektek meghirdethető kerete

Keret KMR+KONV
része (Mrd Ft) (HEP és
KÖZŐG IH)

Átjárhat
óság
(%)

Támogatás összege
(MFt)

Támogatás mértéke (%)

Támogatandó
projektek
tervezett
száma

Konstrukció tervezett indítása (év/negyed-félév)

Konstrukci ó tervezett zárása (év/(negyed-félév)

Konstrukció kkv
érintettsége (kkv
kedvezményezett/
kkv
beszállító/nincs kkv)

Támogatható tevékenységek

Megjegyzés

2011
KMR

2011
KONV

2012
KMR

2012
KONV

2013
KMR

2013
KONV

Min.

Max.

Max.

utód

3.1.1

XXI. századi közoktatás (fejlesztéskoordináció)
2. ütem

kiemelt

kiemelt nonprofit szervezet

0,00

2,12

6,90

0,00

0,00

0,00

0,00

9,02

3,0%

9,02

9,02

100%

1

2011. I. félév

2014.

kkv beszállító

Közoktatási fejlesztések megalapozása, koordinálása, támogatása:
1. Fejlesztéskoordináció, horizontális szakmai együttműködések támogatása, fejlesztések/oktatási programok, jó gyakorlatok közötti harmonizáció.
2. Tartalomfejlesztés támogatása a megújuló tartalmi szabályzókkal összhangban. Kiemelt nevelési feladatok és tanítás-tanulás folyamata pedagógiai és módszertani megújulás támogatása. Folyamatok rendszerszintű támogatása, monitorozása, nyomon követése, intézményi szintű adaptálásának támogatása.
3. Az óvodai fejlesztés támogatása, a tehetség fejlesztésének, innovációjának megvalósulását segítő K+F tevékenységek támogatása az óvodai nevelés rendszerében.
4. Sajátos Nevelési Igényű gyermekek oktatási szolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáférésének támogatásat..
5. Eltérő nevelési igényű gyermekek integrált nevelését elősegítendő protokollok kidolgozása, diagnosztikus tesztek átvétele, bevezetése nevelési tanácsadás, továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadás, logopédiai ellátás területén. A pedagógiai szakszolgálati ellátásokhoz kapcsolódó dokumentációs rendszer felülvizsgálata, meglévő elemek továbbfejlesztése, hiányzó elemek fejlesztése.
6. Komplex eTanulás, digitális pedagógiai, tartalomszolgáltató, kompetenciafejlesztést, illetve mérést támogató szolgáltató rendszer kialakítása, decentralizált információs központ működtetése.
7. A versenyképesség és az esélyteremtés erősítésével a közoktatási intézményi megújulást, valamint a tanulási környezet- és az iskolai szervezetfejlesztést támogató K+F tevékenységek.
8. Az oktatásirányítás és az iskolarendszer hatékonyságának javítását szolgáló K+F tevékenységek.
9. A tudásmenedzsment rendszerszintű fejlesztését támogató K + F tevékenységek, az innováció támogatása.
10. A közoktatás átfogó modernizációját központi adminisztrációs oldalról támogató szolgáltató rendszerek fejlesztése és megvalósítása.
11. A későbbi pályaválasztást megalapozó, a közoktatásban tanulók képességeinek, kompetenciáinak beazonosítását és későbbi pályáválasztást, szakmatanulást elősegítő és a pedagógusok aktív bevonódását támogató intézkedések.
12. Hagyományostól eltérő tanulási formák sikeres megvalósulását segítő támogató rendszerek, módszerek fejlesztése és elterjesztésének támogatása.

A konstrukció indításának feltétele: a NEFMI Oktatási Államtitkárság alá tartozó megvalósító háttérintézmény alkalmasságának bemutatása ekkora forrás megfelelő ütemű és minőségű abszorpciójára.

új

3.1.2

Új tartalomfejlesztések a közoktatásban

egyfordulós vagy közvetett támogatás


nonprofit szervezet
államháztartáson belül,
non-profit szervezet
államháztartáson kívül
Közoktatási intézmények
és vagy fenntartóik,
felsőoktatási intézmény,
alapítvány,
közgyűjteményi és
közművelődési
intézmény, civil szervezet
önállóan vagy
konzorciumban,
tankönyvkiadó

0,00

1,62

9,13

0,00

0,00

0,00

0,00

10,75

8,0%

50,00

500,00

max. 100%

21-215

2011. II. félév

2013.

kkv beszállító

A konstrukció keretében olyan fejlesztések kerülnek támogatásra, amelyek a felülvizsgált és megújult tartalmi szabályozókkal összhangben:
1. Tartalmilag és technikailag is alkalmasak a felülvizsgált NAT-ban és kerettantervekben rögzítettek támogatására papíralapú és korszerű, digitális, multimédiás technológiákkal és eszközökkel is segített pedagógiai módszerek sokoldalú alkalmazásával.
2. Az induló fejlesztések kiemelt hangsúlyt kell, hogy helyezzenek a digitális és papíralapú tananyag piac egységességére, egymást kiegészítő voltára a fejlesztések eredményeinek fenntarthatósága érdekében.
3. A fejlesztés eredményeként létrejövő tananyagok, programcsomagok akkreditáltatására sor kerül.
4. Nevelési és pedagógiai programok továbbfejlesztésére, minőségbiztosítására, minőségfejlesztése, ezt támogató szakmai, szakértői kapacitások igénybevételére sor kerül.

A konstrukció indításának feltétele: A támogatásokat kezelő intézményrendszer kapacitásbővítése és alkalmassá tétele a rendkívül nagy számú támogatási jogviszony létrehozására és nyomonkövetésére. Továbbá az eljárásrend tisztázása szükséges a meghirdetéshez, mivel megfontolandó a hatályos eljárásrendi lépéseket követően esetlegesen kiemelt formában történő indítása.

utód

3.1.3

Természettudományos oktatás módszertanának és eszközrendszerének megújítása a közoktatásban

egyfordulós


nonprofit szervezet
államháztartáson belül
nonprofit szervezet
államháztartáson kívül
Közoktatási
intézmények fenntartói

0,00

0,00

0,00

1,08

12,92

0,00

0,00

14,00

30,0%

50,00

100,00

100%

140-280

2012.

2015.

kkv beszállító

A konstrukció keretében természettudományos laborok korszerűsítése valósul meg, amelyek korszerű eszközök és módszerek segítségével valamint a labor működtetéséhez szükséges humánerőforrás felkészítésével és alkalmazásával támogatják a természettudományos oktatás megújítását. Kistérségenként 1-3 projekt támogatható (a kistérségben található közoktatási intzémények és diákok számától függően), amennyiben van jelenleg a kistérségben természettudományos laboratóriummal rendelkező középiskola.

 

utód

3.1.4

Innovatív iskolák fejlesztése

egyfordulós / automatikus vagy közvetett támogatás

nonprofit szervezet államháztartáson belül nonprofit szervezet államháztartáson kívül közoktatási intézmények fenntatói önállóan vagy konzorciumi formában

0,00

4,00

44,80

0,00

0,00

0,00

0,00

48,80

5,0%

10,00

300,00

100%

1675020

2011. II. félév

2015.

kkv beszállító

A kompetencia alapú, befogadó oktatás megteremtésének támogatása:
1. A kulcskompetenciák és a tárgyi tudás fejlesztését támogató, újszerű tanulásszervezési eljárások bevezetése, modern pedagógiai módszertan alkalmazása; az újszerű tanulásszervezési eljárások alkalmazását támogató oktatási programok, taneszközök bevezetése és adaptációja; elterjesztése;
2. Az egészséges és mozgásgazdag életmódra nevelést előtérbe helyező módszertani megújulás támogatása;
3. Digitális tartalmak, taneszközök oktatási gyakorlatban való használata, digitális készségek fejlesztése;
4. A közoktatási intézmények pedagógusainak felkészítése és továbbképzése fentiek intézményi implementációjára,
5. Regionális, kistérségi, települési – intézményközi – együttműködések kialakítása a TÁMOP 3.2.2-vel együttműködve elsősorban a területi, intézmények közötti egyenlőtlenségek csökkentése érdekében;
6. A hátrányos helyzetű gyerekek, tanulók és a sajátos nevelési igényű gyerekek, tanulók többségi óvodákban, iskolákban való befogadását elősegítő programok intézményi alkalmazása II. intézményirányítás fejlesztése, szervezetfejlesztés;
7. Az intézmény pedagógiai programjának, helyi tantervének innovációja, informatikai stratégiájának összehangolása az IKT alapú kompetenciafejlesztés céljaival;
8. Új oktatásszervezési formák bevezetése; egészségtudatos és mozgásfejlesztő stratégiájának összehangolása az azt szolgáló kompetenciák fejlesztésével;
9. Az intézmény minőségirányításának fejlesztése, önértékelési folyamatok;
10. A pedagógusok teljesítményértékelési folyamatának kialakítása, fejlesztése; 11. Az intézmény szerepvállalásának bővítése.

A konstrukció indításának feltétele: A támogatásokat kezelő intézményrendszer kapacitásbővítése és alkalmassá tétele a rendkívül nagy számú támogatási jogviszony létrehozására és nyomonkövetésére.

utód

3.1.5

Pedagógus képzés, továbbképzés

egyfordulós / automatikus vagy közvetett támogatás

nonprofit szervezet államháztartáson belül nonprofit szervezet államháztartáson kívül közoktatási intézmények fenntartói önállóan vagy konzorciumi formában

0,00

2,00

14,02

0,00

0,00

0,00

0,00

16,02

5,0%

5,00

100,00

100%

1603200

2011. I. félév

2013.

kkv beszállító

Konstrukció keretében támogatható:
- a pedagógusok oklevéllel záruló kiegészítő képzése a felsőoktatás rendszerében, amely segíti az oktatás minőségének javulását, támogatja a kompetencia alapú oktatás elterjedését, hozzájárul a pedagógusok végzettségi, szakképzettségi szintjének emeléséhez;
- a gyakorló pedagógusok számára a kompetencia alapú oktatás alkalmazásához szükséges pedagógiai kompetenciák erősítését támogató, a pedagógusok ehhez szükséges általános képességeinek, készségeinek (kiemelten a digitális tudás és az idegen nyelvi kommunikációs képességek, készségek, egészség- és mozgásfejlesztés) fejlesztését célzó akkreditált pedagógustovábbklépzésen és nyelvi képzésen való részvétele;
- tantestületi módszertani továbbképzések a pedagógusok korszerű, a kihívásoknak megfelelni képes minőségi szakmai munkája fejlesztése érdekében.

A konstrukció indításának feltétele: A támogatásokat kezelő intézményrendszer kapacitásbővítése és alkalmassá tétele a rendkívül nagy számú támogatási jogviszony létrehozására és nyomonkövetésére. Továbbá az eljárásrend tisztázása szükséges a meghirdetéshez, mivel megfontolandó a hatályos eljárásrendi lépéseket követően esetlegesen kiemelt formában történő indítása.

utód

3.1.6

Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény

egyfordulós

nonprofit szervezet államháztartáson belül nonprofit szervezet államháztartáson kívül közoktatási intézmények

0,00

0,00

0,00

0,00

2,00

0,00

0,00

2,00

30,0%

20,00

60,00

100%

33-100

2012.

2015.

kkv beszállító

A konstrukció keretében sor kerül:
- gyógypedagógiai intézmények támogatására a működési és szakmai minőség megújulása érdekében;
- az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények támogatására az együttnevelést támogató szolgáltatások minőségi megújítása, bővítése érdekében;
- gyógypedagógiai intézmények támogatására Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménnyé váláshoz.

 

utód

3.1.7

Refrencia intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése

egyfordulós / automatikus vagy közvetett támogatás

nonprofit szervezet államháztartáson belül nonprofit szervezet államháztartáson kívül közoktatási intézmények fenntatói

0,00

0,00

0,00

0,00

2,80

0,00

0,00

2,80

25,0%

2,00

6,00

100%

700-900

2012.

2015.

kkv beszállító

Jelen pályázatban a TÁMOP-3.1.1 21. századi közoktatás c. kiemelt projekt és a TÁMOP-3.2.2. Területi együttműködések, társulások, hálózati tanulás c. pályázat regionális nyerteseinek az együttműködésével lefolytatott referenciaintézményi elő/minősítési eljáráson sikeresen teljesítő intézményeknek a minősítési eljárás záródokumentumaként készült intézményi fejlesztési tervükben meghatározott és megfogalmazott, a referencia-intézményi működésükhöz szükséges fejlesztési tevékenységei támogathatóak, valamint a referencia-intézményi működéshez szükséges eszközök szerezhetőek be.

A konstrukció indításának feltétele: A támogatásokat kezelő intézményrendszer kapacitásbővítése és alkalmassá tétele a rendkívül nagy számú támogatási jogviszony létrehozására és nyomonkövetésére.

utód

3.1.8

Átfogó minőségfejlesztés a közoktatásban 2. ütem

kiemelt

nonprofit szervezet államháztartáson belül

0,00

0,00

0,00

0,235

0,765

0,00

0,00

1,00

5,0%

1 000,00

1 000,00

100%

1

2012.

2015.

kkv beszállító

Támogatható tevékenységek:
1. A tanulói teljesítménymérés rendszerének továbbfejlesztésének a közoktatásban:
a) A vizsgarendszer fejlesztése;
b) A központi tanulói teljesítménymérések rendszerének fejlesztése;
c) Tanulói teljesítménymérésekhez kapcsolódó kutatások, másodelemzések.
2. Intézményértékelési eljárások fejlesztése (ön és külső értékelési modellek), értékelési folyamatok és gyakorlat kialakítása, pilot programok, rendezvények támogatása.
3. Információmenedzsment és visszacsatolás rendszerének fejlesztése.
4. Intézmények minőségfejlesztési tevékenységének komplex támogatása.

 

utód

3.1.9

Diagnosztikus mérések fejlesztése

egyfordulós

nonprofit szervezet államháztartáson belül nonprofit szervezet államháztartáson kívül

0,00

0,17

0,57

0,00

0,00

0,00

0,00

0,74

5,0%

740,00

740,00

100%

1

2011. I. félév

2013.

kkv beszállító

Támogatható tevékenységek:
1. Diagnosztikus mérési keretrendszer fejlesztése (igazodva a jogszabályokhoz és az országos kompetenciamérések rendszeréhez).
2. Mérési eszközök, mérésre alkalmas feladatok fejlesztése, hitelesítése.
3. Közreműködők felkészítését szolgáló anyagok (képzések, útmutatók) készítése.
4. Próbamérések lebonyolítása.
5. Tanártovábbképzési programok kidolgozása, pedagógusok felkészítése, fejlesztése.
6. Az elektronikus diagnosztikus mérési rendszer fejlesztése.

A konstrukció elindításának feltétele: Az eljárásrend tisztázása szükséges a meghirdetéshez, mivel megfontolandó a hatályos eljárásrendi lépéseket követően esetlegesen kiemelt formában történőindítása.

új

3.1.10

Helyi oktatásirányítás fejlesztése

egyfordulós / automatikus

nonprofit szervezet államháztartáson belül nonprofit szervezet államháztartáson kívül Közoktatási intézmények fenntartói

0,00

0,00

0,00

0,36

2,64

0,00

0,00

3,00

5,0%

20,00

50,00

100%

60-150

2012.

2015.

kkv beszállító

Helyi oktatásirányítás fejlesztése, az oktatási rendszer hatékonyságának javítását célzó fejlesztések támogatása.

A konstrukció indításának feltétele: A támogatásokat kezelő intézményrendszer kapacitásbővítése és alkalmassá tétele a rendkívül nagy számú támogatási jogviszony létrehozására és nyomonkövetésére.

új

3.1.11

Óvodafejlesztés

egyfordulós / automatikus vagy közvetett támogatás

nonprofit szervezet államháztartáson belül nonprofit szervezet államháztartáson kívül közoktatási intézmények fenntartói önállóan vagy konzorciumi formában

0,00

0,00

0,00

0,92

3,98

0,00

0,00

4,90

28,0%

5,00

40,00

100%

122-980

2012.

2013.

kkv beszállító

1. Komplex állapotfelmérés módszereinek, eszközeinek továbbfejlesztése, alkalmazása az óvodai nevelés folyamatában.
2. Az innovatív óvoda kialakítását támogató intézményfejlesztés megtervezése, megvalósítása.
3. A fejlesztési folyamatot támogató fejlesztések, újszerű nevelési eljárások bevezetése, modern pedagógiai módszerek, alkalmazása, a megvalósításhoz szükséges fejlesztő eszközök beszerzése.
4. Támogató rendszer kialakítása mentori és szakértői támogatás igénybevételével.
5. Az intervenciós szemlélet kialakítása, szülőkkel közösen kialakított tevékenységek kidolgozása és működtetése.
6. Az egységes óvoda-bölcsöde pedagógiai, és ennek részeként diagnosztikai tevékenységeihez kötődő támogató rendszer kialakításának, intézményi alkalmazásának megvalósítását támogató intézkedések, így szakmai ajánlás, továbbképzés és a helyi alkalmazást támogató szakmai szolgáltatás igénybevételének támogatása.
7. Az óvoda iskola átmentet támogató diagnosztikai, és azokhoz kapcsolódó óvodai pedagógiai támogató intézkedések megvalósítása.
8. Óvoda-iskola átmenet könnyítése érdekében óvodák és iskolák közti együttműködés fejlesztése, óvoda-iskola modellprogramok kialakítása, egészségtudatos nevelés.

A konstrukció indításának feltételei: A támogatásokat kezelő intézményrendszer kapacitásbővítése és alkalmassá tétele a rendkívül nagy számú támogatási jogviszony létrehozására és nyomonkövetésére. A TAMOP 614-től való lehatárolás, különös tekintettel az állapotfelmérésre.

utód

3.2.1

Közoktatási intézmények szerepbővítése, újszerűintézményi együttműködések kialakítása (tanulást segítőtámogató formák bevezetése)

Egyfordulós / automatikus vagy közvetett támogatás

nonprofit szervezet államháztartáson belül nonprofit szervezet államháztartáson kívül Közoktatási intézmények fenntartói, kulturális (közművelődési, közgyűjteményi és művészeti) intézmények vagy fenntartóik, alapító okiratuk szerint művészeti, kulturálisszabadidős és egészségnevelési tevékenységet folytató non-profit civil szervezetek, valamint alapfokú művészetoktatási intézmények vagy ezek fenntartói.

0,00

0,41

18,23

0,00

0,00

0,00

0,00

18,64

5,4%

5,00

100,00

100%

1703416

2011. II. félév

2013.

kkv beszállító

Támogatható tevékenységek:
1. Hagyományostól eltérő tanulási formák bevezetésének támogatása, tanórán kívüli segítő tevékenységek és tanulási lehetőségek feltárása és fejlesztése, bevezetése.
2. A tanulási környezet megváltoztatásával, egyénre szabott fejlesztésekkel és pedagógiai módszerekkel, portfólió jellegű tananyagok biztosításával a tanulók egyéni sikerességét megalapozó programok támogatása.
3. Közösségi kapcsolatépítő programok támogatása.
4. Intézményi együttműködések támogatása közös tanulási akciókra (határontúli, nemzetközi együttműködések, folyamatok, testvériskolai programok).
5. Aktív állampolgárság, önkéntesség erősítése kompetenciafejlesztés eszközeivel.
6. Alap- és középfokú oktatási intézmények újszerű tanulási együttműködése műszaki és természettudományokat oktató felsőoktatási intézményekkel, kutatóhelyekkel, szakmai és civil szervezetekkel.
7. Környezettudatosságra (pl.: zöld-óvodák, öko-iskolák), fenntartható fejlődésre, egészséges mozgásgazdag életmódra, erkölcsre, pénzügyi-gazdasági ismeretekre nevelés támogatása.
8. Az óvodai, iskolai, kollégiumi biztonságos működését, az erőszak megelőzését, intézményi konfliktusok feloldását támogató modellprogramok kidolgozása, adaptálása (személyi és tárgyi feltételek biztosítása) .
9. Egészségre és mozgás-gazdag életmódra nevelés.
10. A kulturális intézményeknél meglévő adottságokra, felkészültségre, gyűjteményekre épülő, az iskolai igényekhez, tantervekhez illeszkedő kompetenciafejlesztő pedagógiai (múzeumpedagógiai, drámapedagógiai stb) szolgáltatások kiterjesztése, programsorozatok tervezése; valamint a meglévő illetve a pályázat keretében tovább- és kifejlesztett tevékenységek, foglalkozások megvalósítása.

A konstrukció indításának feltételei: A támogatásokat kezelő intézményrendszer kapacitásbővítése és alkalmassá tétele a rendkívül nagy számú támogatási jogviszony létrehozására és nyomonkövetésére. Lehatárolás a 3.1.4 konstrukcióegészségre és mozgásgazdag életmódra nevelésre vonatkozó tevékenységeitől.



utód

3.2.2.

Területi együttműködések,

társulások, hálózati tanulás

egyfordulós

6. non-profit államháztartáson belül 7. non-profit államháztartáson kívül Pedagógiai szakmai szolgáltató tevékenységet ellátó, OKM azonosítóval rendelkező, régióban székhellyel vagy telephellyel rendelkező közoktatási intézmények, illetve ezek konzorciumai

0,00

0,68

3,52

0,00

0,00

0,00

0,00

4,20

5,0%

250,00

600,00

100%

7

2011.I. félév

2013,

kkv beszállító

Támogatható tevékenységek:

1. Felmerülő régiós szükségletek és igények alapján regionális projektszervezet működtetése.

2. A regionális hálózat folyamatos építése, bővítése, a hálózati tanulás módszereinek, formáinak gazdagítása, hatékonyságának növelése. A regionális hálózat tevékenységeinek folyamatos önértékelése, külső értékelése.

3. A központi programmal, fejlesztéskoordinációval való folyamatos kapcsolattartás.

4. Szakmai fejlesztő tevékenység összehangolása a régió fejlesztési tervével.

5. A régió közoktatási intézményeivel való kapcsolattartás, innovációs tevékenységük, pályázati programjaik megvalósításának segítése.

6. A pályázati programok megvalósítását segítő, javaslattevő döntéselőkészítő szervezet működtetése a hálózat fő szereplőinek bevonásával.

7. A referencia iskolák szolgáltató tevékenységének összehangolása, szakmai tevékenységük folyamatos követése és értékelése a kiemelt programmal együttműködve kiegészítő felkészítés és szolgáltatások nyújtása, a „referenciahellyé”

válás feltételrendszerének kialakítása az új belépő intézményeknél, hálózatba illesztése és működtetése, a referencia-intézmények pedagógusképzési gyakorlóhellyé válására pilot programok indítása.

8. Hálózati együttműködés kialakítása a közoktatási intézmények és a részükre szolgáltatásokat nyújtó intézmények, szervezetek között.

9. A hátrányos helyzetű térségekben lévő, illetve az országos kompetencia-mérés átlagától elmaradó teljesítményt felmutató közoktatási intézmények számára kistérségi szintű szakmai műhelymunkák

kialakítása az esélykiegyenlítés, felzárkózás, korai iskolaelhagyás témakörében.

A konstrukció elindításának feltétele: Az eljárásrend

tisztázása szükséges a meghirdetéshez, mivel

megfontolandó a hatályos eljárásrendi lépéseket

követően esetlegesen kiemelt formában történő

indítása.

utód

3.2.3.

„Építő közösségek” - A)

közművelődési intézmények a

kreatív iparral kapcsolatos

alapkom-petenciák fejlesztését

elősegítő új tanulási formák

szolgálatában 3. ütem

egyfordulós

6. non-profit államháztartáson belül 7. non-profit államháztartáson kívül Konkrétan: Közművelődési intézmények (az 1997. évi CXL törvény szerint) – illetve ezek fenntartói, valamint a helyi önkormányzattal közművelődési megállapodást kötött, az 1997. évi CXL törvény szerinti muzeális intézményi működési engedéllyel rendelkező tájházak, irodalmi emlékházak

0,00

0,00

0,70

0,00

0,80

0,00

0,00

1,50

10,0%

5,00

30,00

100%

80–100

1. ütemben:

2011. I. félév

2. ütemben:

2012. II.

félév

2014.

kkv beszállító

Az iskolai oktatáshoz kapcsolódó, iskolarendszeren kívüli, a kreatív ipar fejlesztését és befogadását elősegítő kompetenciafejlesztő programok támogatása, bevezetése. További kreatív képességet fejlesztő alkotó közösségek,

környezeti nevelést, valamint közösségi kapcsolatépítő programok támogatása, helyi megtartó képességet elősegítő formális és non-formális tanulási alkalmak lebonyolítása, közművelődési intézményekben és a velük

együttműködési megállapodást kötő muzeális intézményekben, alkotóházakban.

A konstrukció indításának feltétele a EB 2007. XII. 7-

én érkezett észrevételeinek beépítése. ÚSZT-hez

kapcsolódik.A konstrukció 2 ütemben jelenik meg.

új

3.2.3.

„Építő közösségek” - B) A

korszerű, többfunkciós

(multifunkcionális)

közművelődési fejlesztéseket

szolgáló közösségi programok,

együttműködések, új tanulási

formák kialakulásának

elősegítése

egyfordulós

6. non-profit államháztartáson belül 7. non-profit államháztartáson kívül Konkrétan: Az Agóra, Agóra Pólus és az ÚMVP IKSZT programjának keretében (112/2009 (VIII. 29.) FVM rendelet szerint) létrehozott és már működő intézmények, vagy azok fenntartói.

0,00

0,00

0,00

0,00

0,50

0,00

0,00

0,50

0,0%

5,00

30,00

100%

20–50

2012. II.

félév

2014.

kkv beszállító

B. A közművelődési intézmények működési módjának korszerűsítését szolgáló és a multifunkcionalitás hozzáadott értéket maximalizáló lehetőségeit kiaknázó, valamint a komplex intézmények sikeres használatba vételét, a helyi

társadalomba történő beágyazódását elősegítő programok, továbbá a közművelődési fejlesztéseket szolgáló közösségi alkalmak, nonformális és informális tanulási formák elterjedését szolgáló tevékenységek.

ERFA típusú támogatható tevékenységek nem támogathatóak.

A támogatás feltétele, hogy a Kedvezményezett a támogatott programokon való részvételt ingyenesen biztosítja a célcsoport számára.

A konstrukció indításának feltétele a EB 2007. XII. 7-

én érkezett észrevételeinek beépítése. 323/A 2.

ütemével együtt indítandó, azonos felhívásban külön

komponensenként szerepeltetve.

utód

3.2.4

"Tudásdepó - Expressz" – A:

A könyvtári hálózat nem

formális és informális képzési

szerepének erősítése az

élethosszig tartó tanulás

érdekében 3. ütem

egyfordulós

6. non-profit államháztartáson belül 7. non-profit államháztartáson kívül Konkrétan: A nyilvános könyvtárak jegyzékén szereplő könyvtárak (64/1999.(IV.28.) Korm. rendelet a nyilvános könyvtárak jegyzékének vezetéséről). Iskolai könyvtárak Könyvtári tevékenységet folytató szervezetek az 1997. évi CXL. törvény szerint, valamint ezek konzorciumai

0,00

0,00

1,31

0,00

0,00

0,00

0,00

1,31

10,0%

10,00

50,00

100%

25–50

A) 2011. II.

félév

2014.

kkv beszállító

Különböző olvasói csoportok, valamint a közoktatás igényeihez alkalmazkodó szolgáltatásfejlesztési tevékenységek:

- távoli elérésű, esetenként 24 órán keresztül elérhető online szolgáltatások megvalósítása,

- az egységes országos lelőhely-nyilvántartás elveihez igazodó könyvtári elektronikus katalógusok, adatbázisok fejlesztése,

- kulturális, közoktatási, közhasznú és helyi digitális tartalmak megjelenítése és szolgáltatása,

- komplex, interaktív könyvtári honlapok, portálok kialakítása elsősorban a formális oktatásban résztvevő csoportok igényeinek megfelelően, a szolgáltatások igénybevételét, hatékonyságát mérő módszerek alkalmazása a könyvtári

minőségfejlesztés program keretében kidolgozott teljesítmény-mutatókkal,

- a könyvtárhasználók, kiemelten a közoktatásban részt vevők digitális és információkeresési készségeinek fejlesztésére irányuló helyszíni és online programok,

- az olvasáskultúrát fejlesztő programok, kampányok kialakítása, különös tekintettel az iskoláskorúakra,

- iskolai órák a könyvtárban

- könyvtárosok továbbképzése a szolgáltatásfejlesztésekhez kapcsolódóan.

ERFA típusú támogatható tevékenységek: szorosan a projekt megvalósításához kötődő kisléptékű infrastrukturális fejlesztések (építés, eszközbeszerzés, IKT és egyéb szükséges műszaki feltételek kialakítása).

 

utód

3.2.4

"Tudásdepó - Expressz" – B:

Országos könyvtári

szolgáltatások bővítése,

fejlesztése az oktatás és

képzés támogatásának

érdekében 2. ütem

egyfordulós

6. non-profit államháztartáson belül 7. non-profit államháztartáson kívül Konkrétan: nemzeti könyvtár, ODR könyvtárak

0,00

0,10

0,49

0,00

0,00

0,00

0,00

0,59

10,0%

50,00

200,00

100%

2–10

B) 2011. II.

félév

2014.

kkv beszállító

Különböző olvasói csoportok, valamint az oktatás igényeihez alkalmazkodó szolgáltatásfejlesztési tevékenységek:

- országos elektronikus szolgáltatások bővítése;

- országos olvasásnépszerűsítő és -fejlesztő kampány.

ERFA típusú támogatható tevékenységek: szorosan a projekt megvalósításához kötődő kisléptékű infrastrukturális fejlesztések (építés, eszközbeszerzés, IKT és egyéb szükséges műszaki feltételek kialakítása).

A konstrukció indításának feltétele a EB 2007. XII. 7-

én érkezett észrevételeinek beépítése.

utód

3.2.8

„Múzeumok Mindenkinek”

Program – Múzeumok oktatásiképzési

szerepének erősítése

B) komponens, 3. ütem

automatikus

6. non-profit államháztartáson belül 7. non-profit államháztartáson kívül Konkrétan: Az 1997. évi CXL tv. szerinti működési engedéllyel rendelkező muzeális intézmények.Önálló gazdálkodási jogkörrel nem rendelkező muzeális intézmények vonatkozásában - muzeális intézmény tagintézményében (filia) megvalósuló fejlesztés esetében a központi muzeális intézmény, - egyéb esetben fenntartó pályázhat

0,00

0,00

0,00

0,00

0,56

0,00

0,00

0,56

10,0%

5,00

20,00

100%

30–110

2012. I. félév

2014.

kkv beszállító

a) Múzeumok és iskolák partnersége

A múzeumi gyűjteményeken alapuló, az iskolai igényekhez, tantervekhez szervesen illeszkedő, a gyermek- és ifjúsági célcsoportokra irányuló múzeumpedagógiai programsorozatok tervezése és megvalósítása a múzeumi

gyűjtemények jellegéhez igazodva.

A kedvezményezett múzeumok bonyolításában – pedagógusokból és múzeumi szakemberekből álló munkacsoportok közreműködésével – a múzeumi gyűjteményen alapuló, az iskolai igényekhez, tantervekhez szervesen illeszkedő

múzeumpedagógiai programsorozatok tervezése és megvalósítása. A pályázati keretösszeg azokat a muzeális intézményeket támogatja, amelyek együttműködési és partnerségi megállapodást kötnek a régiójukban lévő oktatási

intézményekkel. Ebben a megállapodásban azt vállalják, hogy a kialakítandó pedagógusokból és múzeumi szakemberekből álló munkacsoport által kidolgozott – a tantervhez illeszkedő minőségi, a múzeumi gyűjteményen alapuló –

múzeumpedagógiai foglalkozásokkal egészítik ki és bővítik a diákok ismereteit, tudását az élményszerű tanulás jegyében. A múzeum a pályázati keretből finanszírozza a korosztályokra lebontott és a csoportok speciális igényeire

alapozott

foglalkozássorozatok kidolgozását és projektek kapcsán felmerült költségeket, és a projektek megvalósításához közvetlenül kapcsolódó kismértékű infrastruktúra fejlesztéseket (átalakítás, bútorzat, IKT,

egyéb műszaki eszközbeszerzés). Azok a fejlesztések támogathatóak, amelyek az iskola és múzeum közötti együttműködési megállapodáson alapulnak, s a MOKK képzési programjában részt vett

múzeumpedagógusok és/vagy pedagógusok közreműködésével valósulnak meg, figyelemmel a központi elméleti képzés gyakorlati alkalmazásának fontosságára.

b) Iskolabarát élményprogramok, múzeumok az informális tanulásért

Az élethossziglani tanulás jegyében, az éves kiállítási tervhez és a helyi kulturális értékekhez kapcsolódó programcsomagok, korosztályokra lebontott, és a csoportok speciális igényeire alapozott foglalkozássorozatok

kidolgozása és megvalósítása a múzeumi gyűjtemények jellegéhez igazodva.

ERFA típusú támogatható tevékenységek:

A 10%-os átjárhatóság elve alapján az ERFA terhére mindegyik komponens esetében támogathatók járulékos, kiegészítő, kismértékű infrastrukturális fejlesztési tevékenységek is.

A múzeumpedagógiai gyakorlat bevezetése során

törekedni kell a 3.2.8. A) komponensben elért

eredmények folyamatos becsatornázására

új

3.2.12.

Kulturális szakemberek

továbbképzése a

szolgáltatásfejlesztés

érdekében

egyfordulós

6. non-profit államháztartáson belül 7. non-profit államháztartáson kívül Konkrétan: az I/2000. (I.14.) NKÖM rendelet hatálya alá tartozó kulturális intézmények vagy fenntartóik

0,00

0,41

1,46

0,00

0,00

0,00

0,00

1,86

15,0%

5,00

30,00

100%

60–120

2011. I. félév

2013.

kkv beszállító

A kulturális intézmények szakembereinek át- és továbbképzését célzó, az 1/2000 (I.14.) NKÖM rendelet (továbbiakban: Rendelet) 2.§ (1) a) és/vagy b.) pontjának megfelelően, a TÁMOP és TIOP keretében támogatott kulturális

alapú szolgáltatásfejlesztések fenntarthatóságát és széles körű elterjesztését segítő humán-erőforrás igényének biztosítására:

A.) a Rendeletben meghatározott intézményi kör a Rendelet hatálya alá tartozó munkatársai számára a - nem támogatásból megvalósuló, azaz nem ingyenes – képzéseken történő részvétel támogatása.

B.) akkreditált intézmények által nyújtott továbbképzések megtartása (a képzés a résztvevőknek díjmentes, az akkreditációhoz kapcsolódó költségek elszámolhatók) a Rendeletben meghatározott intézményi kör Rendelet hatálya alá

tartozó munkatársai számára.

Indokolt esetben tananyagfejlesztés is támogatható.

 

utód

3.3.1.

Esélyegyenlőség és Integráció

III. szakasz

kiemelt

nonprofit szervezet államháztartáson belül

0,00

0,00

0,00

0,00

0,00

0,34

2,30

2,64

3,0%

2 644,00

2 644,00

100%

1

2012. I. félév

2014. II félév

kkv beszállító

A konstrukció alapvető célja, hogy szakmai fejlesztésekkel, a kiemelt program horizontális céljainak elérését szolgáló kutatásokkal, illetve szolgáltatásokkal járuljon hozzá a leszakadó társadalmi rétegek, különösen a halmozottan

hátrányos helyzetű és roma gyermekek, tanulók nevelési, oktatási helyeztének javításához: a minőségi nevelés és oktatás hozzáférésének biztosításához, az iskolai szegregáció mértékének csökkentéséhez, az óvodáztatási arányuk

növeléséhez.

A halmozottan hátrányos helyzetű, kiemelten a roma tanulók iskolai sikerességének növelése érdekében a projekt további célja, hogy az NFT I.-ben, valamint a TÁMOP 3.3.1 első és második szakaszaiban megkezdett

iskolamodernizációs folyamat folytatásaként továbbfejlessze és minél nagyobb intézményi körben terjessze az integrációt támogató módszertani programot.

A konstrukció további célja a közoktatási integrációs programok - állami és/vagy európai uniós forrásokból megvalósulók - összehangolása a közoktatás-fejlesztés területén kifejlesztett és megvalósuló szolgáltatásaival, illetve a

hiányzó szolgáltatások megteremtéséhez szükséges fejlesztés megvalósítása, a humánerőforrás megteremtése és beépítése a hálózati működésbe. A tevékenységek

megvalósítása négy területhez kapcsolódik: Fejlesztéskoordináció és minőségbiztosítás, óvodai és iskolai fejlesztések, kistérségi és helyi irányítás fejlesztések, integráció elterjesztése a felsőoktatásban.

A konstrukció elindításának feltétele: A TAMOP 331 II.

ütem lezárása. Az audit lezárásáig az érintett

konstrukciók indíthatóságának általános feltétele,

hogy az audit várható megállapításait a tervezési

felhívás és a projektterv figyelembe vegye. Az audit

lezárását követően a fejlesztések forrásának

biztosításhatóságát ismételten át kell tekinteni.

új

3.3.8.

Közoktatási intézmények

esélyegyenlőségi alapú

fejlesztéseinek támogatása

egyfordulós

nonprofit szervezet államháztartáson belül nonprofit szervezet államháztartáson kívül

0,00

0,48

3,53

0,00

0,00

0,00

0,00

4,01

12,0%

15,00

100,00

100%

40–250

2011. II.

félév

2014. II.

félév

kkv beszállító

Közoktatási intézmények befogadó, minőségi oktatás érdekében végzett fejlesztése érdekében a leszakadó társadalmi rétegek többségi óvodákban, iskolákban való integrálását elősegítő programok intézményi alkalmazása, az

iskolai szegregációt felszámoló szervezeti és pedagógiai modellek gyűjtése, adaptálása és terjesztése, a szakmai felkészülést szolgáló pedagógus-továbbképzéseken való részvétel.

Befogadó iskolai környezet kialakítása. A nevelés-oktatás tartalmi fejlesztése a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók sikeres integrációja érdekében: integrációt támogató módszertan adaptációja, intézményi pedagógiai program

átdolgozása, fenntartói, társadalmi környezet érzékenyítése.

A pedagógiai fejlesztéshez szükséges eszközök, berendezések beszerzése.

A halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek korai (3 éves kortól történő), szervezett beóvodázásának és az óvodai hiányzások megszűntetésének elősegítése.

Intézményi együttműködések és intézményi esélyegyenlőségi szolgáltatások fejlesztése.

A konstrukció indításának feltétele: A támogatásokat

kezelő intézményrendszer kapacitásbővítése és

alkalmassá tétele a rendkívül nagy számú támogatási

jogviszony létrehozására és nyomonkövetésére.

új

3.3.9.

A halmozottan hátrányos

helyzetű tanulók iskolai

lemorzsolódását csökkentő

intézkedések támogatása

egyfordulós

nonprofit szervezet államháztartáson belül nonprofit szervezet államháztartáson kívül

0,00

0,84

6,83

0,00

0,00

0,00

0,00

7,67

10,0%

20,00

50,00

100%

150–400

2011. I. félév

2014 II.

negyedév

Nincs kkv

A lemorzsolódás és kirekesztődés megelőzését támogató személyközpontú, egyéni tanulási utak, komplex tanuló követő-támogató folyamatok kialakítása, az átmeneteket (óvoda-iskola, iskola-középiskola) segítő programok

bevezetése.

Érzékenyítő, felkészítő tréningek, programok kialakítása.

A gyermekek sikeres integrációját és iskolakezdését támogató szolgáltatások megszervezése (pl. egyéni fejlesztés, csoportos felkészítés, iskola utáni programok, mentorok, esélyegyenlőségi szakértők alkalmazása stb.) Az egyéni

és csoportos mentorálás, fejlesztés támogatása.

Tanoda típusú programok támogatása, fejlesztése, továbbfejlesztése.

A halmozottan hátrányos helyzetű és tehetséges diákok középiskolai sikerességét, felsőfokú tanulmányokra való eredményes felkészítését célzó programok támogatása.

A pedagógiai fejlesztéshez szükséges eszközök, berendezések beszerzése.

A konstrukció indításának feltétele: A támogatásokat

kezelő intézményrendszer kapacitásbővítése és

alkalmassá tétele a rendkívül nagy számú támogatási

jogviszony létrehozására és nyomonkövetésére.

új

3.3.10.

Alternatív tanulási útvonalak

támogatása a hátrányos

helyzetű, formális

iskolarendszerből

lemorzsolódott fiatal felnőttek

számára

egyfordulós

nonprofit szervezet államháztartáson belül nonprofit szervezet államháztartáson kívül

0,00

0,63

1,37

0,00

0,00

0,00

0,00

2,00

10,0%

20,00

50,00

100%

30–50

2012. I. félév

2014. II.

félév

kkv beszállító

Az oktatási rendszerből idő előtt kimaradt fiatalok iskolarendszerű képzésbe való visszavezetéséhez rugalmas, egyénre szabott tanulási utak támogatása, valamint foglalkoztatás-kompatibilis lehetőségek megteremtése.

A korai iskolaelhagyók, az alacsony végzettséggel vagy képzettséggel nem rendelkezők számára alkalmazható tudás elsajátításának segítése, hatékony tanulási módszerek és lehetőségek elérhetővé tétele.

A konstrukció keretében a képzés mellett a célcsoport szakmai gyakorlatot szerez.

 

új

3.3.11.

Esélyegyenlőségi elvű

minőségi oktatás, valamint az

egész életen át tartó tanulás

támogatása a az LHH

kistérségekben

egyfordulós

nonprofit szervezet államháztartáson belül nonprofit szervezet államháztartáson kívül

0,00

0,00

16,14

0,00

0,00

0,00

0,00

18,14

12,8%

50,00

200,00

100%

90-361

2012. II. félév

2014.

kkv beszállító

Pedagógiai szakszolgálatok és szakmai szolgáltatások minőségi fejlesztése annak érdekében, hogy a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben is rendelkezésre álljon megfelelő minőségű közoktatási alapszolgáltatás.

A társadalmi felzárkózást segítő pedagógiai módszerek (köztük: integrációs pedagógiai rendszer) alkalmazásának, adaptációjának támogatása.

A konstrukció indításának feltétele: A támogatásokat

kezelő intézményrendszer kapacitásbővítése és

alkalmassá tétele a rendkívül nagy számú támogatási

jogviszony létrehozására és nyomonkövetésére. A

konstrukció elindításának további feltétele: Az

eljárásrend tisztázása szükséges a meghirdetéshez,

mivel megfontolandó a hatályos eljárásrendi

lépéseket követően esetlegesen kiemelt formában

történő indítása.

utód

3.4.1.

Nemzetiségi és migráns

tanulók nevelésének és

oktatásának támogatása

egyfordulós

nonprofit szervezet államháztartáson belül nonprofit szervezet államháztartáson kívül Közoktatási intézmények fenntartó, felsőoktatási intézmények,alapítván y, civil szervezet, valamint azok konzorciumai. A migráns komponens 5. tevékenysége esetében közművelődési intézmények is

0,00

0,20

1,85

0,00

0,00

0,00

0,00

2,05

10,0%

„A” 53

„B” 10

„A” 115

„B” 21

100%

"A”: 7 –

15

„B”: 20 –

40

2012. II. félév

2013.

kkv beszállító

Nemzetiségi komponens keretében:

1. Új nemzetiségi oktatási programok kifejlesztése.

2. Meglévő magyar nyelvű tartalmak fordítása, adaptációja a kisebbségi nyelvre.

3. Akkreditált nemzetiségi pedagógus-továbbképzésekhez kapcsolódóan képzők képzése.

4. Meglévő tananyagok kibővítése oktatási programokká.

Migráns komponens keretében:

1. Akkreditált interkulturális továbbképzéseken való részvétel támogatása.

2. Óvodai és iskolai nevelési program, interkulturális nevelési-oktatási elemekkel való kiegészítése.

3. Interkulturális pedagógia terén hazai és európai „jó gyakorlatok”, eljárások megismerése és adaptációja.

4. A pedagógus alapképzési programokhoz interkulturális oktatással kapcsolatos modulok fejlesztése, továbbfejlesztése, bevezetése.

5 Migráns tanulók nevelsét oktatását támogató tankönyvek, taneszközök kifejlesztése, a már meglévő anyagokt továbbfejlesztése, kiegészítése és a beilleszkedésüket, befogadásukat előmozdító sportprogramok működtetése.

6. Új továbbképzési akkreditált programok kifejlesztése, az iskolákkal együttműködő sportszervezetek bevonása az inklúziót elősegítő tudatosabb részvételre és programjaik kiterjesztésére.

7. Az interkulturális oktatáshoz kapcsolódó szaktanácsadói, mentori képzések kifejlesztése.

8. A 2007-08-as AT során interkulturális oktatás terén referencia iskolákká váló intézményekkel kapcsolattartás, fejlesztéseik adaptációja. Hospitációs látogatások a referencia intézményekben.

 

utód

3.4.2.

Sajátos nevelési igényű

gyerekek integrációja

egyfordulós

nonprofit szervezet
államháztartáson belül
nonprofit szervezet
államháztartáson kívül Speciális célú (nem többségi) közoktatási intézmények,
pedagógiai
szakszolgálatok,
szakértői bizottságok

0,00

0,61

2,33

0,00

0,00

0,00

0,00

2,94

30,0%

10,00

30,00

100%

30–100

2012. II. félév

2013.

kkv beszállító

Támogatható tevékenységek:

1. Az ellátórendszerben dolgozó szakemberek – pedagógusok, gyógypedagógusok, terapeuták, sportszakemberek, pszichológusok, szociális és egészségügyi területen dolgozó, az SNI gyerekek ellátásába bekapcsolódó

szakemberek – felkészítésének, szemléletformálásának támogatása.

2. Jó gyakorlatok adaptációjának, gyakorlati bevezetésének támogatása.

3. Intézmények közötti együttműködések, horizontális tanulási formák támogatása.

4. Az együttműködést és az együttnevelést támogató szakértői szolgáltatások és egyéni szakértői támogatások igénybevétele.

5. Az egyéni tanulási igényekhez, és lehetőségekhez jobban alkalmazkodó tanulási formák kínálatának elterjesztése.

6. A többségi iskola pedagógusainak tanulócsoporton, tanórán belüli segítése gyógypedagógus közreműködésével.

7. Az intézmények korszerű diagnosztikai és fejlesztő eszközökkel ellátása.

8. Fogyatékosság típusának megfelelő (pl.: a sport+mozgásterápiához szükséges) infrastrukturális fejlesztések (Kötelezően a 30%-os ERFA keresztfinanszírozás terhére).

 

utód

3.4.3.

Iskolai tehetséggond

egyfordulós /

automatikus

vagy közvetett

támogatás

nonprofit szervezet államháztartáson belül nonprofit szervezet államháztartáson kívül nevelési-oktatási intézmények, többcélú intézmények, a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény 74. § szerinti közművelődési és közgyűjteményi intézmények, közoktatási intézmények és fenntartói és ezek konzorciumai

0,00

0,29

1,41

0,00

0,00

0,00

0,00

1,71

10,0%

5,00

20,00

100%

60–240

2012. I. félév

2013.

kkv beszállító

Támogatható tevékenységek:

1. Pedagógusok tehetségfelismeréssel és gondozással kapcsolatos továbbképzése.

2. Tehetségazonosítást, - felismerést és tehetségsegítést lehetővé tevő programok szervezése, megvalósítása.

3. Tehetséges és eredményes tanulók támogatása (többek között a tanulás/szakmaszerzés és az utánpótlás/élsport összeegyeztetését).

4. Tanítási szünetre szervezett, valamint a tanítási szünetben megvalósított tehetséggondozó, többek között diák- és szabadidősport programok.

5. Tehetségsegítő együttműködések kialakítása, térségi hálózatba szerveződésük elősegítése.

6. Tanulmányi versenyek megszervezése, lebonyolítása (iskolai, egyéni, vagy csapat; iskolai, területi fordulós, egyéni, vagy csapat; területi internetes/levelezős és személyes megjelenésű egyéni, vagy csapat).

7. A versenyeken kiemelkedő eredményeket elérők (tanulók és pedagógusok) bevonása az egymásra épülő tehetségsegítő programokba.

A konstrukció indításának feltétele: A támogatásokat

kezelő intézményrendszer kapacitásbővítése és

alkalmassá tétele a rendkívül nagy számú támogatási

jogviszony létrehozására és nyomonkövetésére.

utód

3.4.4.

Országos tehetségsegítő

hálózat létrehozása (Magyar

Géniusz Integrált

Tehetségsegítő Program) „B”

komponens

egyfordulós /

automatikus

vagy közvetett

támogatás

nonprofit szervezet államháztartáson belül nonprofit szervezet államháztartáson kívül Civil szervezetek, egyházi szervezetek, települési önkormányzatok, közoktatási intézmények és fenntartóik, közművelődési intézmények és fenntartóik, közgyűjteményi intézmények és fenntartóik

0,00

0,33

1,65

0,00

0,00

0,00

0,00

1,98

10,0%

3,00

10,00

100%

150–500

2012. I. félév

2013.

kkv beszállító

Támogatható tevékenységek:

1. Meglévő tehetségsegítő kezdeményezések működési feltételrendszerének javítása, valamint új kezdeményezések elindításának ösztönzése, támogatása.

2. A legkiválóbb tehetséggondozó programok elterjesztése, új tehetséggondozó programok indítása.

3. Tehetségsegítő szervezetek hálózatképzése, ideértve a sportban tehetséges és eredményes tanulók támogatását, megvalósítva az EU prioritást, az un. kettős karrier segítését: a tanulás/szakmaszerzés és az utánpótlás/élsport

összeegyeztetését.

4. Tehetséges fiatalok önszerveződésének kibontakoztatása.

A konstrukció indításának feltételei: A támogatásokat

kezelő intézményrendszer kapacitásbővítése és

alkalmassá tétele a rendkívül nagy számú támogatási

jogviszony létrehozására és nyomonkövetésére.

 

 

Prioritás

Összesen:

0,00

14,27

136,85

3,56

30,63

0,00

0,00

185,31

 

 

 

 

-

 

 

 

 

 


TÁMOP 4. Prioritás A felsőoktatás tartalmi és szervezeti fejlesztése, a tudásalapú gazdaság kiépítése érdekében
1. Prioritás tartalma

Prioritás rövid tartalma
(max. 500 karakter)

A prioritás az Európai Felsőoktatási és Kutatási Térséghez való csatlakozáshoz, a felsőoktatás versenyképességéhez, a bolognai szerkezetváltáshoz, és a tudásalapú gazdaság kihívásainak való megfeleléshez szükséges tartalom-, módszertan-, és szolgáltatásfejlesztést célozza meg: felsőoktatás és a munkaerőpiac kapcsolatának erősítése, intézményirányítás hatékonyságának növelése, kutatás-fejlesztési kapacitások bővítése, műszaki és természettudományi képzési terület kapacitásainak fejlesztése.


2. A prioritás célkitűzései

Indikátor megnevezése

Indikátor
mérték-
egysége

Indikátor
típusa

Bázisérték

Célérték

2015

A prioritás keretében támogatott képzési programokban képzett/átképzett felsőoktatási oktatók száma

oktató fő

output

0,00

6 000,00

A prioritás keretében a felsőoktatási intézményekben bevezetetett illetve továbbfejlesztett vezetői információs rendszerek száma.

IT rendszer, darab

output

20,00

35,00

A prioritás keretében támogatott - K+F projektek száma

projekt, darab

output

0,00

260,00

A prioritás által támogatott projektek keretében kialakított komplex kutatási szerveződések, együttműködések száma

együttműködés darab

output

0,00

70,00

A prioritás eredményeképpen kifejlesztett új Bologna-konform tananyagok száma

tananyag darab

output

0,00

500,00

A prioritás keretében támogatott projektek eredményeként benyújtott (magyarországi vagy nemzetközi) szabadalmi kérelmek (szabadalmak, oltalmak) száma (Benyújtások száma

szabadalmi/ oltalmi kérelem darab

eredmény

0,00

10,00

A prioritás keretében támogatott projektek révén elért szakfolyóiratokban megjelenő cikkek éves számának növekedése, amelyeknek szerzői hazai felsőoktatási intézmények kutató hallgatói, oktatói, kutatói illetve velük együttműködő kutatóintézetek kutatói

cikkek száma / év darab

eredmény

2006: 100%

120%

Műszaki, természettudományi, matematikai, informatikai diplomával rendelkezők 1000 főre jutó száma a 20-29 éves korosztályban

eredmény

5,80

6,50

Az OP indikátorok és célértékei felülvizsgálat alatt állnak.

3. A prioritás ütemezése – kiírások kerete

Indikatív forrásallokáció
(Mrd Ft, folyó áron, 280 HUF/EUR árfolyamon)

 

2011

2012

2013

Összesen

 

0,00

0,00

0,00

0,00

KMR

0,00

62,03

0,00

62,03

KONV

0,00

62,03

0,00

62,03

Összesen


Tervezett ERFA/ERFA arány (%)
KMR-ben elszámolható kiadások aránya (%):

4. A prioritás ütemezése – kötelezettségvállalás (IH döntés)

Indikatív forrásallokáció
(Mrd Ft, folyó áron, 280 HUF/EUR árfolyamon)

 

2007-2010

2011

2012

2013

2014-2015

Összesen

 

15,00

5,20

1,30

0,00

0,00

21,50

KMR

48,00

9,60

45,00

22,70

0,00

125,30

KONV

63,00

14,80

46,30

22,70

0,00

146,80

Összesen


TÁMOP 4. Prioritás A felsőoktatás tartalmi és szervezeti fejlesztése, a tudásalapú gazdaság kiépítése érdekében

Konsrukció státusza (új vs. utód)

Konstrukció kódja

Konstrukció neve

Projekt
kiválasztás
eljárása

Kedvezményezettek köre

Előzetes támogatási
igénnyel lekötött
összeg (Mrd Ft)

Pályázatok, kiemelt projektek meghirdethető kerete

Keret KMR+KONV
része (Mrd Ft) (HEP és
KÖZŐG IH)

Átjárhat
óság
(%)

Támogatás összege
(MFt)

Támogatás mértéke (%)

Támogatandó projektek tervezett

Konstrukció tervezett indítása (év/negyed-félév

Konstrukci ó tervezett zárása (év/(negyed-félév)

Konstrukció kkv
érintettsége (kkv
kedvezményezett/
kkv
beszállító/nincs kkv)

Támogatható tevékenységek

Megjegyzés

2011
KMR

2011
KONV

2012
KMR

2012
KONV

2013
KMR

2013
KONV

Min.

Max.

Max.

utód

4.1.1 B

Speciális mentori, koordinátori és tanácsadói, valamint

tréningszolgáltatások fejlesztésea felsőoktatási intézmények és a

civil szféra partnerségében

egyfordulós

2005. évi CXXXIX. törvény 1.
számú mellékletében felsorolt,
állam által elismert felsőoktatási
intézmények, konzorciumaik,
valamint non profit szervezetek

0,00

0,00

0,00

0,00

6,46

0,00

0,00

6,46

5,7%

5

400

95%

30

2012. I. negyedév

2012. II. negyedév

beszállító

Az alábbi hallgatói és oktatói szolgáltatások bővítése, továbbfejlesztése képzés, módszertani megújítás és hálózatépítés

révén:

1) Mentori, koordinátori és tanácsadói tevékenységek hátrányos helyzetű, fogyatékossággal élő, és egyéb speciális

hallgatói csoportoknak

2) Tréningszolgáltatások továbbfejlesztése és nyújtása hallgatóknak és oktatóknak

3) Hátrányos helyzetű valamint fogyatékossággal élő hallgatóknak szóló, felsőoktatáshoz kapcsolódó tranzitfoglalkoztatási

vagy munkahelyi gyakorlatot biztosító gyakorlati helyek fejlesztése

4) Kapcsolódó képzések és módszertani fejlesztések

5) Speciális eszközök, segédeszközök ingyenes biztosítása hátrányos helyzetű, fogyatékossággal élő, és egyéb speciális

hallgatói csoportok számára

6) Tájékoztatás, nyilvánosság, Az NFÜ arculati kézikönyvében leírtaknak megfelelően

 

4.1.1 C

Regionális felsőoktatási

együttműködés támogatása,

vidéki felsőoktatási integráció

elősegítése

egyfordulós

0,0%

1 000,00

2 000,00

95%

3–5

2011. II.

2011. IV. negyedév

beszállító

1) Szervezeti átalakítás, szervezetfejlesztés

- regionális illetve ágazati együttműködéshez kapcsolódó szervezetátvilágítás,

- felsőoktatási intézmények integráció felülvizsgálata, együttműködési és integrációs lehetőségek azonosítása

- az Új Széchenyi Terv kiemelt húzóágazatihoz kapcsolódó képzési és kutatási feltételek intézményi oldalának fejlesztése, a

gazdaság által igényelt szakemberképzés fejlesztése

- szervezetfejlesztés (intézményi és együttműködési stratégia ill. szervezeti-működési koncepció kialakítása, szervezeti

struktúra átalakítása, költségracionalizálás)

- irányítás összehangolása, korszerűsítése (IT rendszerek összehangolása, fejlesztése, kontrolling és

teljesítménymenedzsment rendszerek átalakítása)

- párhuzamos oktatási, kutatási, szolgáltatási tevékenységek, kapacitások optimalizálása, erőforrások kihasználtságának

javítása

- képzésfejlesztés, képzések összehangolása, közös akkreditációs eljárások kezdeményezése

- intézményközi kutatás-fejlesztési koncepció kialakítása

- intézményközi kommunikációs stratégia és tevékenységek kialakítása

- megrendelés központúság kialakítása (elszámoltathatóság, társadalmi- gazdasági hasznosulás követelménye)

- integrációs folyamat járulékos tevékenységei

- kapcsolódó képzések, tréningek, képzők képzése, intézményi humánerőforrás fejlesztése

2) Hálózatfejlesztés felsőoktatási intézmények között

- teljes körű vonzáskörzet elemzés, intézmények képzési és kutatási vonzáskörzeteinek összehangolása

és optimalizálása

- regionális, szomszédos régiók közötti és határon átnyúló együttműködések kialakítása annak érdekében,

hogy összehangolt, egységes szolgáltatási portfólióval koncentrált képzési-kutatási szolgáltatásokat

tudjanak nyújtani a formális szövetséget létrehozó / integrációban részt vevő intézmények

- ágazati (képzési ág, tudományterületek, iparág) szerinti együttműködések kialakítása

az Új Széchenyi Terv kiemelt húzóágazatihoz kapcsolódóan

- határon átnyúló, nemzetközi kapcsolatok kialakítása

 

utód

4.1.2.

Tartalomfejlesztés, képzők

képzése, különös tekintettel a

matematikai,

természettudományi, műszaki és

informatikai, valamint pedagógiai

képzésekre és azok

fejlesztésére

egyfordulós

2005. évi CXXXIX. törvény 1. számú mellékletében felsorolt, állam által elismert felsőoktatási intézmények. Felsőoktatási intézményekkel – együttműködési megállapodás alapján – együttműködő nonprofit szervezetek, amelyek alapító dokumentumában a pályázat tárgyát képező fejlesztő, szolgáltató tevékenység szerepel

0,00

0,00

0,00

0,00

7,54

0,00

0,00

7,54

0,0%

50,00

600,00

95%

15

2012. I. negyedév

2012. II. negyedév

beszállító

1. Vidéki pedagógusképző intézetek szervezetfejlesztése

2. A pedagógushallgatók mobilitásának támogatása a konvergencia régiókban

3. Pedagógusképző intézmények utókövetési tevékenységének fejlesztése

4. Kapcsolódó képzések és módszertani fejlesztések

 

utód

4.2.2.

Nemzetközi közreműködéssel

megvalósuló alap- és célzott

alapkutatási projektek

támogatása

egyfordulós

Főpályázóként: A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. Törvény 1. számú mellékletében felsorolt államilag elismert felsőoktatási intézmények, valamint diákotthon fenntartók Konzorciumi partnerként: költségvetési illetve non-profit kutatóintézetek, MTA intézetei, non profit szervezetek

0,00

0,00

0,00

0,00

27,16

0,00

0,00

27,16

7,7%

150,00

900,00

95%

45

1. meghirdetés:

2011. IV.

negyedév

2. meghirdetés:

2012. IV.

negyedév

1. meghirdetés:

2011. IV.

negyedév

2. meghirdetés:

2012. IV.

negyedév

Beszállító

Elsősorban azokat a tevékenységeket támogatja, amelyek bővítik a felsőoktatási intézmények kapacitásait a tudástermelés,

illetve kutatás-fejlesztés és innováció terén.

1) Kutatás–fejlesztés megvalósításához szükséges humánerőforrás és szolgáltatás finanszírozása

2) Kutatás–fejlesztési, valamint innovációs együttműködések kialakításának támogatása

3) A kutatás–fejlesztési, valamint az innovációs tevékenységek támogatása

(Eszközbeszerzés az ERFA keresztfinanszírozás terhére, csak a felsőoktatási intézményben abban az esetben, ha TIOP

1.3.1 nem támogatta.)

 

utód

4.2.3.

Tudományos eredmények

elismerése és disszeminációja

egyfordulós

Főpályázóként A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény 1. számú mellékletében felsorolt (államilag elismert) felsőoktatási intézmények, valamint velük együttműködő szervezetek, amelyeknek alapító okiratában a tudomány népszerűsítése illetve a tudományos ismeretterjesztés alaptevékenységként szerepel. Konzorciumi partnerként MTA és intézetei Egyéb non-profit szervezet Felsőoktatási intézmény

0,00

0,00

0,00

0,00

3,69

0,00

0,00

3,69

0,8%

20,00

150,00

95%

40

2011. III.

negyedév

2011.III. negedév

beszállító

1) Egyes felsőoktatási intézményben jelen lévő új tudományos eredmények és tevékenységek népszerűsítése

2) Önszerveződő és önkéntes részvételen alapuló tudományos tevékenységhez kapcsolódó kezdeményezések támogatása

3) Tájékoztatás, nyilvánosság

4) ERFA típusú támogatható tevékenységek:eszközbeszerzés; oktatási segédanyag és segédeszköz beszerzés;

szoftverbeszerzés

 

utód

4.2.4.

Nemzeti Kiválóság Program1

kiemelt

Hallgatói illetve kutatói személyi támogatás biztosítására jogosult szervezet , önállóan vagy konzorciumban

0,00

0,00

0,00

0,00

17,18

0,00

0,00

17,18

1,0%

2 000,00

17 180,00

100%

1–3

2012.II. negyedév

2012.II. negyedév

beszállító

Kiemelkedő kutatási teljesítménnel rendelkező hallhgatók, oktatók, kutatók személyi támogatása a kutatói életpálya minden

szakaszában.

Feltétel: A végső kedvezményezetteknek részt kell vennie egy a felsőoktatási, vagy ahhoz kapcsolódó intézményben zajló

tudományos kutatásban, és a támogatás tudományos eredménnyel zárul (publikáció).

A személyi támogatási rendszer működtetéséhez szükséges szakmai tevékenységek és humánerőforrásfejlesztés,

projektmenedzsment; szakmai fejlesztés (informatikai fejlesztések, tanácsadási tevékenységek kutatások, szakmai

programok, disszemináció, rendezvényszervezés, kiadványok, továbbképzés) támogatása

ERFA típusú támogatható tevékenységek: projektiroda beszerzése/bérlése felszerelése; eszközbeszerzés;

szoftverbeszerzés

 

TÁMOP

4.

Prioritás

Összesen:

0,00

0,00

0,00

0,00

62,03

0,00

0,00

62,03

0,0%

5,00

17 180,00

100%

130

 

 

 

 

 


TÁMOP 5. Prioritás Társadalmi befogadás, részvétel erősítése
1. Prioritás tartalma

Prioritás rövid tartalma

A prioritás intézkedéseinek a célja, hogy (1) lehetőséget teremtsenek a leghátrányosabb helyzetű térségek komplex felzárkóztatását megalapozó programok indítására; (2) mérsékeljék a szegénységet, különösen a gyermekek körében, hozzájáruljanak a társadalmi hátrányok újratermelődésének és „átörökítésének” megelőzéséhez; (3) segítsék a társadalom hátrányos helyzetű tagjainak társadalmi és munkaerő-piaci integrációját; (4) mindezek érdekében javítsák a szociális ágazat stratégiai tervezési, és döntés-megalapozást szolgáló feltételeit mind országos, mind területi szinteken; növeljék a szolgáltatások átláthatóságát, minőségét, megvalósítsák a rendszerszerű működés és a modernizáció feltételeit, enyhítsék a szolgáltatásokhoz való hozzáférés nehézségeit, és mérsékeljék a szociális ágazat információs hátrányait, és járuljanak hozzá az ellátottak jogainak és érdekeinek védelméhez; (5) a szolgáltatások és a bennük dolgozó szakemberek képessé váljanak arra, hogy az alapfeladatokon túli innovatív programokba, projektekbe is bekapcsolódjanak; (6) fejlesszék a komplex és elemi rehabilitációt valamint az egyenlő esélyű hozzáférés (egyetemes tervezés) módszertanának meinfo-kommunikációs akadálymentesítést szolgáló szakmai tudáshátteret és szolgáltatásokat; (7) támogassák az önszerveződést, a civil társadalmat a bizalom, az együttműködés, a társadalmi részvétel és a szolidaritás erősödése, az önkéntesség elterjesztése, az előítéletek csökkentése érdekében, és azért, hogy a közösségek tagjai és szervezett csoportjai részt és felelősséget vállaljanak a közösség fejlesztésében és (ön)kormányozásában; (8) erősítsék a társadalmi kohéziót bűnmegelőzési és helyi kezdeményezésekkel, illetve bűnmegelőzési és reintegrációs programok módszertani megalapozásával.


2. A prioritás célkitűzései

Indikátor megnevezése

Indikátor
mérték-
egysége

Indikátor
típusa

Bázisérték

Célérték

2015

A prioritás keretében a munkaerő-piaci aktivitás és foglalkoztathatóság erősítését támogató szociális szolgáltatásokban részesülő hátrányos helyzetű emberek (hajléktalan, szenvedélybeteg, inaktív, stb. ) száma

output

 

30 000

A prioritás keretében képzési, oktatási programokban részt vett szakemberek száma

output

 

6 000

A prioritás keretében elemi és szociális rehabilitációs szolgáltatásokban részt vevőfogyatékossággal élők száma

output

 

5 000

A prioritás keretében támogatott programokban résztvevő gyermekek száma

output

 

80 000

A prioritás keretében támogatott képzéseket sikerrel2 befejező szociális és rehabilitációs szakemberek száma

eredmény

 

5 400

A prioritás keretében támogatott szociális programokból pozitív3 eredménnyel kikerülők száma

eredmény

 

10 000

ESZA által támogatott rehabilitációs programokból pozitív eredménnyel kikerülők száma

eredmény

 

4 000

A prioritás eredményeképpen a nonprofit szervezetek között és helyi önkormányzatok között kialakult hálózatok száma

eredmény

 

200

A prioritás keretében bűnmegelőzési programokkal elért 14-35 korúak aránya

eredmény

 

0,50%


3. A prioritás ütemezése – kiírások kerete

Indikatív forrásallokáció
(Mrd Ft, folyó áron, 280 HUF/EUR árfolyamon)

 

2011

2012

2013

Összesen

 

2,61

2,17

0,54

5,32

KMR

46,68

22,29

7,47

76,44

KONV

49,29

24,46

8,01

81,76

Összesen

Tervezett ERFA/ERFA arány (%): max: 15. %    13,34% (Prioritás szintű átlag a 11–13-as időszakra)
KMR-ben elszámolható kiadások aránya (%):    6,51% (Prioritás szintű átlag a 11–13-as időszakra)

4. A prioritás ütemezése – kötelezettségvállalás (IH döntés)

Indikatív forrásallokáció
(Mrd Ft, folyó áron, 280 HUF/EUR árfolyamon)

 

2007-2010

2011

2012

2013

2014-2015

Összesen

 

5,12

0,77

3,50

0,91

0,14

10,44

KMR

35,68

7,13

59,02

7,64

2,66

112,12

KONV

40,80

7,89

62,52

8,55

2,80

122,56

Összesen


TÁMOP 5. prioritás: A társadalmi befogadás, részvétel erősítése

Konsrukció státusza (új vs. utód)

Konstrukció kódja

Konstrukció neve

Projekt
kiválasztás
eljárása

Kedvezményezettek köre

Előzetes
támogatási
igénnyel
lekötött
összeg
(Mrd Ft)

Pályázatok, kiemelt projektek meghirdethető kerete
(MrdFt)

Keret KMR+KONV
része (Mrd Ft) (HEP és
KÖZŐG IH)

Átjárhat
óság
(%)

Támogatás összege
(MFt)

Támogatás mértéke (%)

Támogatandó projektek tervezett száma

Konstrukció tervezett indítása (év/negyed-félév

Konstrukci ó tervezett zárása (év/(negyed-félév)

Konstrukció kkv

érintettsége (kkv

kedvezményezett/
kkv

beszállító/nincs kkv)

Támogatható tevékenységek

Megjegyzés

2011
KMR

2011
KONV

2012
KMR

2012
KONV

2013
KMR

2013
KONV

Min.

Max.

Max.

utód

5.1.1.

LHH kistérségek projektjei

LHH eljárásrend szerint

non profit szervezet államháztartáson belül; non profit szervezet államháztartáson kívül

0,00

0

1,986

0

0

0

0

1,986

10%

 

 

100%

 

2011. I-II. félév

2014. II.

 

Gyermekek és fiatalok integrációs programjait szolgáló tevékenységek; Kompetenciafejlesztés; helyi közösségépítő programok; képzés-foglalkoztatás hátrányos helyzetűeknek; képzés-foglalkoztatás szakembereknek

Indítási feltételek: 1. Az eddigi programok tapasztalatainak figyelembevételével átdolgozott részletes szakmai tartalom kidolgozása, egyeztetése és mind a HEPIH, mind a KIM általi elfogadása - 2010. IV. negyedév Meghirdetés: 2011. I-II. félév. A tervezett 15 %-os átjárhatóság helyett 10%-ban került meghatározásra az ERFA keret túllépése miatt.

utód

5.2.1.

Gyerekesély program országos kiterjesztésének szakmai-módszertani megalapozása és a program kísérése

Kiemelt projekt

non profit szervezet államháztartáson belül (SZMI jogutódja konzorciumban az MTA GyEPpel, illetve a projektcsatorna eljárásra beadott tanulmányban nevesített egyéb partnerrel)

0,00

0,00

0,00

0,14

1,27

0,00

0,00

1,41

10,0%

1 411,00

1 411,00

100%

1

2012. I. negyedév

2015.II.

 

Helyi programok folyamat-támogatása, mentorálása Az 5.2.1 támogatásával megvalósuló térségi programok hatékonyságának mérése A kisgyermekekkel foglalkozók számára az egységes képzési struktúra megalapozását segítő további képzési, szakmai anyagok és javaslatok kidolgozása A programban összegyűjtött ismeretek széles körű terjesztése Helyi igényeknek megfelelő továbbképzések biztosítása Ágazatközi koordináció és együttműködés A szakemberek együttműködésének fejlesztése, dokumentációs rendszer továbbfejlesztése, működtetése

A korábbi tárca-IH megállapodás szerint két meghirdetés szükséges, egy 2011. I. negyedévében 0,366 Mrd Ft, egy pedig 2012. I. negyedévében, itt csak a második szerepel. A 2012. I. negyedévében meghirdetendő 1,411 Mrd Ft indítási feltétele: 1. a projekttervet projektcsatonába kell nyújtani 2011. I. félévében 2. a kiemelt projekt első szakaszát érétkelni kell, s az értékelés tapasztalatait be kell építeni az új felhívásba 2011.II. félév

új (részben utód)

5.2.3. A

Integrált térségi programok a gyerekek és családjaik felzárkózási esélyeinek növelésére

LHH, illetve egyfordulós

non profit szervezet államháztartáson belül

0,00

0,00

4,13

0,00

8,00

0,00

0,00

12,13

15,0%

600,00

700,00

100%

12

2011. I. negyédév és 2012.I félév

2014. II. és 2015. I

 

Stratégiaalkotás, stratégiai koordináció Intézményi-szolgáltatási koordináció, középpontban a családsegítő és gyerekjóléti szolgáltatásokkal Intézményi beruházás, kapacitásbővítés, szolgáltatásfejlesztés(családsegítő, gyerekjóléti Szolgálat is) Szakmai-módszertani koordináció és kapacitásbővítés Biztos Kezdet Gyerekházak létesítése és működtetése Közösségi házak létesítése és működtetése a szegregátumokban Settlement-típusú munka Szociális szövetkezetek létesítése Szakemberek és önkéntesek felkészítése, képzése A TÁMOP 5.2.1 kiemelt projekttel való együttműködés ERFA típusú támogatható tevékenységek: - A Biztos Kezdet gyerekházak és közösségi házak működési háttérfeltételeinek megteremtése, eszköz- és informatikai fejlesztésekkel - Egyéb informatikai és eszközfejlesztések, felújítások

Indítási feltétel: 1. a kistérségek kiválasztásának megalapozottnak kell lennie, úgy kell meghatározni a szempontokat, hogy a későbbiekben is minden szereplő számára egyértelmű legyen, hogy miért ezekben a kistérségekben valósulnak meg a programok 2010. IV. negyedév 2. a 2011-es meghirdetés előtt meg kell vizsgálni, hogy a kiemelt projekt által kialakított Biztos Kezdet progarmokat összefofó hálózat, hogyan válatozik az új progarmok által 2010.IV. negyedév Meghírdetés: 2011.I negyedév 3. a 2012-es meghirdetés előtt szükséges megvizsgálni a most induló 5.2.3-as programokat 2011. IV. negyedév.

utód

5.2.5. A

Gyermekek és fiatalok társadalmi integrációját segítő programok

Egyfordulós

non profit szervezet államháztartáson belül; non profit szervezet államháztartáson kívül

0,00

0,00

0,00

0,29

1,62

0

0

1,91

5,0%

20,00

80,00

100%

11-45

2012.I. félév

2014 III. /2015. II.

 

A személyiség érését és a gyermek szocializációját elősegítő egyéni és csoportfoglalkozások; önsegítő kortárssegítő, közösségépítő tematikus csoportfoglalkozások; családi konfliktuskezelő családterápiás, párterápiás programok; kapcsolattartási, krízisügyeleti szolgáltatások; önismereti csoportok; nagykorú utógondozottak, utógondozói ellátottak munkaerő- piaci integrációját segítő programok; a fent felsorolt programokhoz szervesen kapcsolódó, azzal egy szakmai célkitűzést és programelemet képviselőtábor jellegű programok szervezése

Indítási feltérelek: 1. A konstrukció szakmai tartalmának kidolgozása és IH általi elfogadás 2012. I. negyedév 2. Konstrukció indítása 2012. I.félév A tervezett 15 %-os átjárhatóság helyett 5%-ban került meghatározásra az ERFA keret túllépése miatt.

utód

5.2.5. B

Gyermekek és fiatalok társadalmi integrációját segítő programok

Egyfordulós

non-profit szervezet államháztartáson belül, non-profit szervezet államháztartáson kívűl

0,00

0,0000

0,0000

0,0000

0,0000

0,1400

2,6600

2,80

5,0%

10,00

50,00

100%

10-12

2013. II. félév

2014. IV. negyedév

nincs kkv

Alacsony küszöbű ifjúsági és drogprevenciós szolgáltatások kialakítása, fejlesztése; felkereső jellegű ifjúságsegítő tevékenység; virtuális térben megvalósuló ifjúsági szolgáltatások; értékeket megőrző, értékteremtő, komplex szabadidős programok, illetve a kábítószer fogyasztás megelőzését szolgáló „drogalternatíva” megközelítést alkalmazó programok; személyiségfejlesztő foglalkozások; a közösségi és az állampolgári kompetenciák fejlesztésére irányuló programok működtetése; a munkaerő-piaci és a vállalkozói kompetenciák fejlesztésére irányuló programok működtetése; családtervezési kompetenciák fejlesztésére irányuló programok működtetése; a fent felsorolt programokhoz szervesen kapcsolódó, azzal egy szakmai célkitűzést és programelemet képviselő tábor jellegű (egész napos együttlétet biztosító) programok szervezése; hálózatépítés, módszertanfejlesztés: fiatalokkal foglalkozó szervezetek, intézmények területi és szakmai alapon való együttműködésének kialakítása, fejlesztése; ifjúsági programokhoz, szolgáltatásokhoz kapcsolódó módszertanok, standardok kidolgozása és terjesztése; képzési programok, képzési tematikák kidolgozása ERFA típusú támogatható tevékenységek: - eszközbeszerzések, informatikai fejlesztések, felújítások, táboroztatás

Indítási feltétel B) komponens: 1. össze kell hangolni a szakmai tartalmat az előzőpályázati kiírás szakmai tartalmával. A szaktárca válasza alalpján ugyanaz a pályázáói kört érinti, amelynek a várható zárása 2013. I. félév vége. Indítási feltétel teljestésének határideje: 2013. I. félév Javasolt indítási időpont: 2013. II. félév Indítási feltétel C) komponens (2009-2010-es AT-ban szereplő konstrukcióhoz): 1. eljárásrend tisztázása, részletes szakmai tartalom kidolgozás és eflogadása mindkét fél által, 2011.IV. negyedév

utód

5.3.1.

Alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezők képessé tevő és önálló életvitelt segítő programjai

Egyfordulós

non-profit szervezet államháztartáson belül, non-profit szervezet államháztartáson kívűl

0,00

0,0000

0,0000

0,7020

4,2240

0,0000

0,0000

4,93

0,0%

50,00

25,00

100%

32

2012. I. félév

2013. IV. negyedév

nincs kkv

- projekt előkészítéséhez kapcsolódó tevékenységek: szükségletfelmérés, helyzetfeltárás;
- a projekt megvalósításával összefüggő menedzsment és adminisztrációs tevékenységek;
- a célcsoport bevonásához kapcsolódó tevékenységek: résztvevők felkutatása, toborzása, kiválasztása; az egyén foglalkoztathatóságának javítása érdekében állapotfelmérés; diagnóziskészítés;
- egyénre szabott fejlesztési és szolgáltatási terv készítése és a szolgáltatási tervben megfogalmazott esetkezelési lépések végrehajtása, melynek részét képezi:
- alapkészségek, kompetenciák fejlesztése, motiváció erősítése, állapotjavító, személyiségzavarokat korrigáló programok,
- a személy legalapvetőbb problémáját kiküszöbölő segítségek (pl. rehabilitációs programok elérhetővé tétele, közlekedési segítéség, stb.)
- akadálymentes információs és tanácsadási szolgáltatások biztosítása,
- szociális, állampolgári és önálló életvezetési készségek erősítése
- szenvedélybetegségek megelőzését és a gyógyulást segítő programok, önsegítő csoportok létrehozása
- felkészülés az önálló családi életre, társas, család kompetenciák kialakítása a háztartásban élő családtagok bevonásával,
- szociális munkások révén személyes segítség, tanácsadás, mentorálás,
- önkéntesek bevonása a tervezett segítő szolgáltatások biztosításába
- alapképzésbe, szakképzésbe való bekapcsolódás segítése,
- egyéni és csoportos fejlesztés, felkészítés, készségfejlesztés (pl. alapkészségek, kompetenciák, kognitív képességek, kommunikációs készségek fejlesztése, személyiségzavarokat korrigáló programok,
- a munkakipróbálás biztosítása, és teljes ideje alatt szakmai támogatás, nyomon követés, értékelés
- a projektben részvevők egyéni fejlesztési tervében meghatározott célok elérését követően az egyén nyomon követése 6 hónapon ker
- szakmai együttműködési hálózat megszervezése a munkaügyi kirendeltségekkel, foglalkoztatási, egészségügyi, oktatási, képzési szervezetekkel, munkáltatókkal, és munkaadói szervezetekkel, önkormányzatokkal a célcsoport foglalkoztathatóságának javítása érdekében
- helyi döntéshozók, szakemberek és az érintett célcsoport kommunikációját, problémaértelmezését elősegítő rendezvények, akciók, felkészítő programok bonyolítása
- A program célcsoportjánál szükséges volna lehetőséget adni az alábbi (a jelenlegi útmutatók szerint nem támogatható) tevékenységek támogatására: a programban való részvételt segítő ún. megélhetési támogatás, egészség érdekében nyújtott támogatások (fogászat, szemüveg, stb.), az egyénnek saját lakókörnyezetben, otthonában nyújtott segítség.
- munkaerő-piaci szolgáltatásokra való felkészülés biztosítása bentlakásos formában. A bentlakás, étkezés biztosítása, amelyet kizárólag a célcsoport részére nyújtott munkaerő-piaci szolgáltatás, képzés, tanácsadás, felkészítés nyújtásával együttesen lehet biztosítani. roma emberek foglalkoztathatóságát célzó programok, amelyek kiegészülhetnek a családokra és a roma közösségekre irányuló komplex programokkal (a roma komplex programmal le nem fedett területeken).
- közfoglalkoztatást segítő szociális, valamint szervezési tevékenységek. ERFA típusú támogatható tevékenységek:
- eszköz és információs fejlesztések, foglalkoztatáshoz szükséges eszközök biztosítása
- ingatlan felújítása esetében a világítási-, és fűtési rendszer korszerűsítése elszámolható költség (amennyiben az ERFA elszámolhatósági útmutatóban ez megengedett)

Indítási feltételek: 1. kedvezményezettek körének tisztázása 2. támogatható tevékenységek körének tisztázása és mindkét fél általi elfogadása 2012.I. negyedév.

utód

5.3.1.B

Roma emberek képzésbe ágyazott foglalkoztatása a szociális és gyermekjóléti ellátórendszerben

Egyfordulós

non profit szervezet államháztartáson belül; non profit szervezet államháztartáson kívül

0,00

0,18

1,218

0,00

0,00

0,00

0,00

1,40

5,0%

25,00

50,00

100%

30

2011.II. félév

2013. II.féév

 

- Projekt előkészítéséhez kapcsolódó tevékenységek: szükségletfelmérés, helyzetfeltárás; a projekt megvalósításával összefüggőmenedzsment és adminisztrációs tevékenységek
- fogadó intézmény érzékenyítése;
- a célcsoport bevonásához kapcsolódó tevékenységek: résztvevők felkutatása, toborzása, kiválasztása; a képző intézmény kiválasztása,
- a célcsoport OKJ-s képzésének támogatása; célcsoport foglalkoztatásának támogatása, bértámogatás; a foglalkozás-egészségügyi és képzési alkalmassági vizsgálatok támogatása; célcsoport szakmai mentorálásának támogatása, szupervízió biztosítása

ERFA típusú támogatható tevékenységek: eszközvásárlás és informatikai fejlesztés, a költség maximum 10%ig

Indítási feltételek: 1. A konstrukció szakmai tartalmának kidolgozása és IH általi elfogadása: 2011. I. félév 2. A kosntrukció megvalósíthatóságával kapcsolatosan a szaktárca hivatalos és munkajogilag is egyeztetett hivatlos állásfoglalása a következőkről: - munkajogilag jogszerű az, hogy a munkáltató a pályázat mellékletét képező nyilatkozat aláírásához kösse a programba való bevonást - és ehhez kapcsolódóan a foglalkoztatást; - A tárca vállalja, hogy a kötelező nyilatkoztatáshoz kapcsolódó ellenőrzések (ÁSZ ellenőrzés, KEHI ellenőrzés, ESZA audit, stb.) során szíves rendelkezésre áll, és szakmai alátámasztást nyújt annak vonatkozásában. 2011. I. fél év. Meghirdetés: 2011. II. félév. A tervezett 10 %-os átjárhatóság helyett 5%-ban került meghatározásra az ERFA keret túllépése miatt.

utód

5.3.2.

"Az utcán élő hajléktalan személyek társadalmi visszailleszkedésének, sikeres munkaerőpiaci integráció megalapozása" program szakmai és módszertani támogatása

Kiemelt projekt

non-profit szervezet államháztartáson belül, non-profit szervezet államháztartáson kívűl

0,00

0,0000

0,0000

0,4400

0,6600

0,0000

0,0000

1,10

0,0%

105,0000

105,0000

100%

1

2012. II. félév

2013. IV. negyedév

kkv beszállító

- projekt előkészítés;
- FAT-akkreditáció megszerzése,
- Figyelemkeltő tevékenység, disszemináció,
- menedzsment és adminisztrációs tevékenységek;
- részvétel az önkormányzati politikák alakításában (egyeztetések, tanácsadás, tervezés),
- részvétel az intézményi szolgáltatások alakításában (egyeztetések, tanácsadás, tervezés),
- műhelymunka,
- adatgyűjtés és elemzés
- jelentéskészítés,

Indítási feltételek: 1. 2011. I. félév végéig lezajlott értékelés lefolytatása. Az értékelést az NFÜ végzi a szakminisztérium bevonásával. 2. 2011. I. félév végéig a konstrukció szakmai tartalmának részletes kidolgozása, indikátorok meghatározása, IH általi elfogadása A konstrukció indítása: 2012. II. félév. A tervezett 1,1 mrd Ft-ot az OP-ban rögzített 40%-os KMR arány miatt arányosítottuk, így a KMR összge 0,44 és a konvergencia 0,66 Mrd Ft lett.

utód

5.3.3.

Az utcán élő hajléktalan személyek társadalmi visszailleszkedésének, sikeres munkaerőpiaci integráció megalapozása

Egyfordulós

non-profit szervezet államháztartáson belül, non-profit szervezet államháztartáson kívűl

0,00

0,24

1,80

0,00

0,00

0,0000

0,0000

2,04

0,0%

15,00

50,00

100%

50

2011. II. félév

2013. IV. negyedév

nincs kkv

- projekt előkészítés;
- menedzsment és adminisztrációs tevékenységek;
- a célcsoport elérése és bevonása,
- egyénre (párokra, csoportra) szabott szolgáltatási terv készítése és végrehajtása,
- a megélhetés támogatása,
- egyéni élethelyzethez kapcsolódó költségek támogatása,
- önálló lakhatások bérlése,
- a terv teljesítésével az egyén nyomon követése 6 hónapon keresztül,
- az utcán élők intézményi elhelyezését szolgáló intézmény-felújítás, férőhelybővítés (ERFA),
- az utcán élők önálló vagy páros vagy kiscsoportos elhelyezését szolgáló lakóegységek kialakítása (ERFA).

Indítási feltételek: 1. Az 5.3.1-től való lehatárolás szükséges a célcsoport és a támogatható tevékenységek tekintetében. 2. 2011. I. félév végéig le kell egyeztetni és mindkét fél által elfogadni a konstrukció részletes szakmai tartalmát Meghirdetés: 2011. II. félév és 2012.II. félév

utód

5.3.4.

A nők elleni erőszak áldozatait segítőszolgáltatások fejlesztése

Egyfordulós

non-profit szervezet államháztartáson kívül

0,00

0,00

0,00

0,11

0,46

0,00

0,00

0,57

5%

10,00

15,00

100%

33-50

2012. I. félév

2013. 1. félév

 

Képzések; képzési anyagok előállítása; Nyilvánosság megteremtése;
Nemzetközi együttműködés, tapasztalatcsere
ERFA típusú támogatható tevékenységek: Eszköz és informatikai fejlesztések

Indítási feltételek: 1. 2011. II. félév végéig le kell egyeztetni és minkét fél által elfogadni a konstrukció részletes szakmai tartalmát. Meghírdetés: 2012. I. félév . A tervezett 10 %-os átjárhatóság helyett 5%-ban került meghatározásra az ERFA keret túllépése miatt.

utód

5.3.6.

„Komplex telep-program”

Egyfordulós

non profit szervezet államháztartáson belül; non profit szervezet államháztartáson kívüli

0,00

0,00

4,68

0,00

0,00

0,00

0,00

4,68

15,0%

15,00

65,00

100%

71-311

2011. I.-II. félév

2013.II.

 

Előkészítő tevékenységek
A projekt megvalósításával összefüggő menedzsment és adminisztrációs tevékenységek
A célcsoport bevonásához, motivációjához; képzéséhez, foglalkoztatásához, társadalmi integrációjához kapcsolódó tevékenységek;egészségügyi és oktatási ellátórendszerekhez való hozzáférési esélyek javítása;
Közösségi tér kialakítása
A projekt végrehajtásához szükséges eszközök beszerzése

Indítási feltételek: 1. A részletes szakmai tartalom kidolgozása, egyeztetése és mind a HEPIH, mind a KIM általi elfogadása - 2010. IV. negyedév 2 2. A hazai forrás rendelkezésre állása: 2011.I. negyedév 4. Meghirdetés: 2011. I-II. félév

új

5.3.7

Nők a vidéki területek fenntartható fejlődésében

Kiemelt projekt

non-profit szervezet államháztartáson belül; nonprofit szervezet államháztartáson kívül

0,00

0,000

0,000

0,0714

0,6286

0,000

0,000

0,70

0,0%

0,70

0,70

100%

1

2012. II. félév

2013. II. félév

kkv beszállító

Módszertani fejlesztés, képzés, disszemináció, kutatás

Indítási feltétel: 1. a konstrukció szakmai tartalmának leegyeztetése, más OP-nak történő megfelelőség vizsgálat, más OPval való átfedés vizsgálata (vidék és térségfejlesztésre irányuló fejlesztések) a támogatható tevékenységek pontosítása, indikátorok meghatározása, a projekt eredményének meghatározása 2. Projektcsatornába kell nyújtani a szakmai tartalmat 2011. II. félév 3. A szakmai tartalom pontosítása és mindkét fél általi elfogadásaa VEF előtt: 2012. I. negyedév. Javasolt indítási időpont: 2012. II. félév végén A tervezett 0,7 mrd Ft-ot az OP-ban rögzített 10,2%os KMR arány miatt arányosítottuk, így a KMR összege 0,0714 és a konvergencia 0,6286 mrd Ft lett.

új

5.3.8.

A leghátrányosabb helyzetű csoportok munkaerő-piaci esélyeinek növelése érdekében motiváló képzések és támogató szolgáltatások

A komponens: egyfordulós és kiemelt B komponens:Ki emelt

A komponens :
mikrovállalkozás, kisvállalkozás, középvállalkozás, támogatási szempontból kedvezményezett és az 1-3. kategóriákba nem tartozó vállalkozás,non-profit szervezet államháztartáson belül; nonprofit szervezet államháztartáson kívül : B komponens: non-profit szervezet államháztartáson belül (RKK-k)

0

A komponens: 0,255 B komponens: 0,255

A komponens:11,835 B: komponens: 7,055

0

0

0

0

19,40016477

10%

A komponens: 20 , 4,02 B komponens:

A komponens: 250 , 4,2 B komponens:

100%

A komponens: 120 , 1 B komponens:19

A komponens: 2011. II. félév B komponens: 2011. II-III. negyedév.

A kompones: 2014. II. félév B komponens: 2013. IV. negyedév

KKV beszállító (szakértői szolgáltatás)

A komponens: Képzés, átképzés Foglalkozás-egészségügyi vizsgálatok és képzéssel foglalkoztatással kapcsolatos alkalmassági vizsgálatok támogatása;a munkahely megváltozott munkaképességű és fogyatékkal élő személy foglalkoztatásához szükséges adaptációja, fizikai és info-kommunikációs akadálymentesítése; megváltozott munkaképességű és fogyatékkal élő személy foglalkoztatásához szükséges eszközök beszerzése, személyre szabott munkaerő-piaci szolgáltatások és módszertan, menedzsment költségek B komponens: személyre szabott munkaerő-piaci szolgáltatások, motiváló képzések, az önálló életvitelre képessé tevő programok támogatása, menedzsment költségek, a projekt végrehajtásához szükséges eszközök beszerzése

Indítási feltételek: A és B komponens: A TÁMOP 1es prioritástól és a TÁMOP 5.3.1 konstrukciótól való átfedés, párhuzamos finanszírozás tisztása, lehatárolása 2. Mindkét konstrukció részletes szakmai tartalmának kidolgozása, mindkét fél általi elfogadása 3. Az A és B komponens kimelt projektcsatornába nyújtása. Határidő: 2011.I. negyedév

utód

5.4.1.

Szociális szolgáltatások modernizációja, központi stratégiai tervezési kapacitások megerősítése, szociálpolitikai döntések megalapozása

Kiemelt projekt

non-profit szervezet államháztartáson belül

0,00

0,16728

1,47272

0,00

0,00

0,00

0,00

1,64

10,0%

1 619,00

1 619,00

100%

1

2011 IV. negyedév

2013 IV. negyedév

KKV beszállító (szakértői szolgáltatás)

Az egységes eljárásrendek és adminisztrációs rendszerek szakmai szabályainak, módszertanának kifejlesztése; Disszemináció; Kutatási és elemzési tevékenység; Támogató szolgáltatások; Képzések, felkészítő programok; ERFA típusú támogatható tevékenységek: Eszközök és információs/informatikai eszközök fejlesztése a 2007-2008-as akciótervi időszak tevékenységeinek kiegészítéseként; A modernizációs folyamatba bevont szolgáltatások körének bővítése

Indítási feltételek: 1. projekt első szakaszának értékelése 2011. I. félév végéig az NFÜ által (kiemelten az I. szakaszban megvalósuló szakmai tartalomra, valamint a forrásfelhasználásra) 2. A projekt szakmai tartalmának projektcsatornába történő benyújtása 2011. I. negyedév végéig. 3. Projektcsatorna eljárást követően szakmai tartalom meghatározása és egyeztetett tartalom elfogadása VEF indítása előtt: 2011. III. negyedév. Konstrukció indítása : 2011.IV. negyedév. A tervezett 1,64 mrd Ft-ot az OP-ban rögzített 10,2%-os KMR arány miatt arányosítottuk, így a KMR összge 0,16728 és a konvergencia 1,47272 mrd Ft lett. A tervezett 30 %-os átjárhatóság helyett 10%-ban került meghatározásra az ERFA keret túllépése miatt.

utód

5.4.2.

Központi szociális információs fejlesztések

Kiemelt projekt

non-profit szervezet államháztartáson belül

0,00

0,17034

1,4997

0,00

0,00

0,00

0,00

1,67

10,0%

0,00

1,67

100%

1

2011. IV. negyedév

2013.II.félév

kkv beszállító

- TAJ alapú ügyfélnyilvántartás kifejlesztése a szociális szolgáltatást igénybe vevőkre vonatkozóan,
- a szociális szolgáltatások további típusai tevékenységadminsztrációjának elektronizálása,
- a szociális ágazati portál új, szakmai funkciókkal való bővítése
- képzés, felkészítés a szakterületen dolgozók számára az alkalmazásokról
- az Országos Szolgáltatástervezési Koncepció továbbfejlesztése

Indítási feltételek: 1. Kostrukció szakmai tartalmát projektcsatornába be kell nyújtani: 2011. I. negyedév,. 2. projekt elsőszakaszának értékelése 2011. I. félév végéig az NFÜ által (kiemelten az I. szakaszban megvalósuló szakmai tartalomra, valamint a forrásfelhasználásra) 3 Projektcsatorna eljárást követően szakmai tartalom meghatározása és egyeztetett tartalom elfogadása VEF indítása előtt: 2011. III. negyedév. Konstrukció indítása : 2011.IV. negyedév. A tervezett 1,67 mrd Ft-ot az OP-ban rögzített 10,2%os KMR arány miatt arányosítottuk, így a KMR összge 0,17034 és a konvergencia 1,4997 mrd Ft lett. A tervezett 40 %-os átjárhatóság helyett 10%-ban került meghatározásra az ERFA keret túllépése miatt.

 

TÁMOP 5.4.2 (kiegészítőfelhívás)

Központi szociális információs fejlesztések - Ellátottak személyi nyilvántartása

Kiemelt

non-profit szervezet államháztartáson belül

0,00

0,04488

0,39512

0,00

0,00

0,00

0,00

0,44

10,0%

 

0,44

100%

1

2011. IV. negyedév

2013.II.félév

kkv beszállító

- TAJ alapú ügyfélnyilvántartás kifejlesztése a szociális szolgáltatást igénybe vevőkre vonatkozóan, az ehhez kapcsolódó felkészítések

Indítási feltételek: 1. Kostrukció szakmai tartalmát projektcsatornába be kell nyújtani: 2011. I. negyedév,. 2 Projektcsatorna eljárást követően szakmai tartalom meghatározása és egyeztetett tartalom elfogadása VEF indítása előtt: 2011. III. negyedév. 3. Amennyiben a VEF indítása előtt érvényes eljárásrend alapján a kiegészítő tervezési felhívás megjelentethető. Konstrukció indítása : 2011.IV. negyedév. A tervezett 0,44 mrd Ft-ot az OP-ban rögzített 10,2%os KMR arány miatt arányosítottuk, így a KMR összge 0,04488 és a konvergencia 0,39512 mrd Ft lett. A tervezett 40 %-os átjárhatóság helyett 10%ban került meghatározásra az ERFA keret túllépése miatt.

utód

5.4.4.

Szociális képzések fejlesztése, szakemberek képzése, továbbképzése és készségfejlesztése valamint a helyi fejlesztési kapacitások megerősítése

Egyfordulós

non-profit szervezet államháztartáson belül, non-profit szervezet államháztartáson kívűl

0,00

0,000

0,0000

0,0000

0,0000

0,4000

2,4060

2,81

0,0%

10,00

110,00

100%

18-90

2013. I. félév

2013. IV.negyedév

kkv beszállító

- Képzési tematikák kidolgozása.
- Képzések akkreditációja
- Képzések bonyolítása
- Szakmai támogatórendszer kialakítása
- Személyiség-karbantartó szolgáltatások (szupervízió, esetmegbeszélő csoportok, (interdiszciplináris) szakmai kerekasztalok, esetkonferenciák, burn-out megelőző tréningek, stb.) működtetése
- Interdiszciplináris és szektorközi együttműködések.
- Kutatások, elemzések, módszertani háttéranyagok készítése,
- Konferenciák, szakmai rendezvények szervezése,
- Kommunikációs tevékenységek.

ERFA típusú támogatható tevékenységek: Képzések tárgyi feltételeinek biztosítása, eszközbeszerzések, információs/informatikai beszerzések;

5.4.4. B) komponens KMR megjelentetésre kerülhet 2011. I. negyedév végéig. Indítási feltétel, határidő: 2012. II. félév vége: 1. a 2009-es kiírás projektjeinek értékelése, ennek beépítése az új kiírásba 2. az 5.4.1. kiemelt projekt által kidolgozott szakmai sztenderdek bevezetésével kapcsolatos visszacsatolás szükséges 3. részletes szakmai tartalom kidolgozása 4. TÁMOP 4. prioriásról való lehatárolás 5.Indítási időpont: 2013. I. félév

utód

5.4.5
(kiegészítő
tervezési
felhívás)

A fizikai és info-kommunikációs akadálymentesítés szakmai tudásának kialakítása

Kiemelt

non-profit szervezet államháztartáson kívül

0,00

0,0892

0,3108

0

0

0

0

0,4

0

0,4

0,4

100%

1

2011. II. félév

2013. IV. név

nincs kkv

A TÁMOP 5.4.5 során létrejött képzések felsőfokú képzésekbe történő beépítése, centralizált képzések lebonyolítása

Indítási feltételek:1. Kiemelt projektcsatornába nyújtása a projekt javaslatnak 2. A konstrukció részletes szakmai tartalmának meghatározása és az előző tervezési felhívásokkal való összhang megteremtése, kiemelten a korábbi fejlesztés fenntartási kötelezettségeit és indikátorait alapul véve, a mindkét fél általi elfogadása 2011. II. negyedév

utód

5.4.6 A

A fizikai és info-kommunikációs akadálymentesítés szakmai tudásának elterjesztése és hozzáférhetőszolgáltatások fejlesztése

Egyfordulós

non-profit szervezet államháztartáson belül; nonprofit szervezet államháztartáson kívül

0,00

0,00

0,50

0,00

0,00

0,00

0,00

0,50

0,0%

5,00

20,00

90-100%

25-100

2011. IV. név

2013. IV. név

nincs kkv

Engedélyek megszerzése, képzések lebonyolítása, tananyagok sokszorosítása, oktatási segédeszközök és oktatás-technikai eszközök beszerzése

Indítási feltételek: 1. A TÁMOP 5.4.5 A komponens sikeres lezárása 2. Az indikátorok meghatározása

utód

5.4.6 B

A fizikai és info-kommunikációs akadálymentesítés szakmai tudásának elterjesztése és hozzáférhetőszolgáltatások fejlesztése

Egyfordulós / Kiemelt projekt

non-profit szervezet államháztartáson belül

0,00

0,00

0,00

0,00

0,20

0,00

0,00

0,20

0,0%

25,00

100,00

100%

1 v. 4

2012. I. félév

2013. IV. név

nincs kkv

Létesítési és indítási dokumentációk elkészítése, konferencia és felkészítő képzések szervezése, fordítás, lektorálás, kutatás, elemzés

Indítás feltétel: 1. Az eljárásrend meghatározása 2011. I. negyedév végéig 2. indikátorok meghatározása 3. A párhuzamos finanszírozás elkerülése érdekében egyeztetés szükséges az oktatási szakterülettel. 4. Amennyiben az eljárásrend kiemelt projekt lesz, úgy a konstrukció ütemezése projektcsatornába való benyújtás miatt módosulni fog. A konstrukció ütemezését a 2010.10.26-án megküldött pénzügyi ütemezés alapján módosítottuk.

utód

5.4.6 C

A fizikai és info-kommunikációs akadálymentesítés szakmai tudásának elterjesztése és hozzáférhetőszolgáltatások fejlesztése

Egyfordulós

non-profit szervezet államháztartáson belül; nonprofit szervezet államháztartáson kívül

0,00

0,00

0,00

0,00

0,10

0,00

0,00

0,10

0,0%

10,00

30,00

100%

3-10

2012. I. félév

2013. IV. név

nincs kkv

Tananyag készítése, sokszorosítás, eszközbeszerzés

Indítási feltételek: 1. Az indikátorok meghatározása 2. A párhuzamos finanszírozás elkerülése érdekében egyeztetés szükséges az oktatási szakterülettel. A konstrukció ütemezését a 2010.10.26-án megküldött pénzügyi ütemezés alapján módosítottuk.

utód

5.4.7

Látássérült emberek elemi rehabilitációs szolgáltatásainak továbbfejlesztése

Egyfordulós

non-profit szervezet államháztartáson belül; nonprofit szervezet államháztartáson kívül

0,00

0,15

1,35

0,00

0,00

0,00

0,00

1,50

0,0%

150,00

250,00

100%

9

2011. II. negyedév

2013. IV. negyedév

nincs kkv

Képzések lebonyolítása, nyilvántartó rendszer kaialakítása, szolgáltatás-nyújtás, minőségbiztosítási rendszer kidolgozása, ingatlan átalakítás, eszközbeszerzés

Indítási feltétel: 1.A konstrukció tartalmát a TIOP 3.3.1 C-vel össze kell hangolni , 2011. I. negyedév 2. A konstrukció céljának, részletes szakmai tartalmának meghatározása , 2011. I. negyedév 3. Tisztázni szükséges a konstrukció kapcsolódását a korábbi projektekhez, 2011. I. negyedév 4. Indítás: 2011.II. negyedév

utód

5.4.9.

Modellkísérleti program az alapszolgáltatások funkcionális összekapcsolására

Egyfordulós

non-profit szervezet államháztartáson belül; nonprofit szervezet államháztartáson kívül

0,00

0,000

3,008

0,000

0,000

0,000

0,000

3,01

0,0%

30,00

60,00

100%

60-70

2011. II. félév

2012. IV. negyedév

nincs kkv

- Szervezetfejlesztés
- Szükségletfelmérés
- Szolgáltatás koordinációs tevékenység
- Szakértői tevékenység (Szolgáltatási, szolgáltatásszervezési, szükséglet felmérési modell kialakítása, módszertani eszköztár és ajánlások készítése)
- Szupervízió, folyamat- és szakértői támogatás, tapasztalatcsere, konzultáció biztosítása
- A szolgáltatások koordinációjához, együttműködésének javításához szükséges kiegészítő szolgáltatások biztosítása
- A lebonyolításában részt vevő fenntartók és szolgálatok programszervezési és menedzsment tevékenysége

ERFA típusú támogatható tevékenységek:
- Beruházások, felújítások
- Eszközbeszerzés, informatikai fejlesztések.

Indítási feltételek: 1. Az eljárásrend meghatározása a cél elérésének függvényében. 2. A támogatható pályázatok várható számának és a min-max támogatási összeg újragondolása, majd meghatározása és elfogadása. 3. A kimenet és eredmény indikátorok meghatározása. 4. Részletes szakmai tartalom kidolgozása: meg kell határozni többek között, hogy csak módszertanok lesznek kidolgozva, vagy azok kipróbálása is a pályázók feladata lesz. 5. Lehatárolás, valamint az összefüggések vizsgálata az 5.4.1 és 5.4.2. kiemelt projektek feladataival. Határidő: 2011.I. félév. Indítási időpont: 2011.II. félév.

új

5.4.10

Szociális képzések rendszerének modernizációja

kiemelt

non-profit szervezet államháztartáson belül

0,00

0,000

0,000

0,3264

2,8736

0,000

0,000

3,20

10,0%

3,20

3,20

100%

1

2012 I. félév

2013. IV. negyedév

kkv beszállító

- Képzési tematikák kidolgozása, képzési módszertan kidolgozása, képzések lebonyolítása; modellezés;
- Szakmai támogatórendszer kialakítása
- Kutatások, elemzések, módszertani háttéranyagok készítése,
- Disszemináció
ERFA típusú támogatható tevékenységek:
Képzések tárgyi feltételeinek biztosítása, eszközbeszerzések, információs/informatikai beszerzések; épületfelújítás

Indítási feltételek: 1. A szakmai tartalom részletes kidolgozása és mindkét fél általi elfogadása (beépítve az erre a területre irányuló fejlesztéseket) 2011. II. negyedév 2. A szakmai tartalom projektcsatornába való benyújtása 2011. III. negyedév Indítási időpont a fentieket figyelembe véve: 2012. I. félév A tervezett 3,2 mrd Ft-ot az OP-ban rögzített 10,2%os KMR arány miatt arányosítottuk, így a KMR összge meghatározásra került 0,3264 összegben és a konvergencia 2,8736 mrd Ft lett. A tervezett 35 %-os átjárhatóság helyett 10%-ban került meghatározásra az ERFA keret túllépése miatt.

új

5.4.11

Az autizmussal élő emberek életminőségét támogató, országos lefedettségű szakmai tanácsadó hálózat kiépítése

Kiemelt projekt

non-profit szervezet államháztartáson kívül

0,00

0,00

0,00

0,0816

0,7184

0,00

0,00

0,80

0,0%

nem releváns

nem releváns

100%

1

2012.I. negyedév

2013. I. félév

nincs kkv

Minőségbiztosítási szolgáltatási sztenderdek kidolgozása, tesztelése, véglegesítése; képzésekkel kapcsolatos feladatok ellátása (program kidolgozása, hírdetése, képzés lebonyolítása); szakmai tanácsadó hálózat felállítása (infrastruktúra megteremtése)

Indítási feltételek: 1. A szakmai tartalom részletes kidolgozása és mindkét fél általi elfogadása (beépítve az erre a területre irányuló fejlesztéseket) 2011. III. negyedévére elkészül 2. A szakmai tartalom projektcsatornába való benyújtása: 2011.II. félév A tervezett 0,8 mrd Ft-ot az OP-ban rögzített 10,2%os KMR arány miatt arányosítottuk, így a KMR összege 0,0816 és a konvergencia 0,7184 mrd Ft lett.

új

5.5.1. B

Közösségi kezdeményezések és önkéntes programok támogatása - B komponens: A családi közösségi kezdeményezések és programok megerősítése

Egyfordulós

non-profit szervezet államháztartáson belül; nonprofit szervezet államháztartáson kívül

0,00

0,00

1,34

0,00

0,00

0,00

0,00

1,34

5,0%

10,00

50,00

100%

80-120

2011.I.félév

2012. IV. negyedév

nincs kkv

A családok jólétével kapcsolatos támogató szolgáltatások biztosítása, családbarát rendezvények és közösségfejlesztő programok szervezése, a családi élettel és a gyermekvállalással, neveléssel, -elhelyezéssel kapcsolatos tanácsadás, tapasztalatcsere, tanfolyamok szervezése, ill. ilyen tevékenységet végző szervezetek létrehozása.

Indítási feltételek:
1. A konstrukció szakmai tartalmának kidolgozása és mindkét fél általi elfogadása 2. Támogatható tevékenységek pontosítása, összhangban a már megvalósítás alatt lévő projektek tartalmával Határidő: 2011. I. negyedév Indítás: 2011. I. félév.A tervezett 10 %-os átjárhatóság helyett 5%-ban került meghatározásra az ERFA keret túllépése miatt.

utód

5.5.2

az önkéntesség elterjesztése

egyfordulós

nonprofit szervezet államháztartáson kívül

0,00

0,09

0,7656

0,00

0,00

0,00

0,00

0,86

5,00

5,00

10,00

100%

70

2011. I. félév

2013 I. negyedév

 

Helyzetfelmérés, elemzés; disszemináció - önkéntesség népszerűsítése; önkéntes program megvalósításához kapcsolódó tevékenységek: közvetítés az önkéntesek és a fogadó szervezetek között, kapcsolattartás, tanácsadás, képzés, módszertani fejlesztés; modellezés ERFA típusú támogatható tevékenységek: új és használt, kis értékű tárgyi eszköz és immateraiális jószág beszerzése

Indítási feltételek: 1. A konstrukció szakmai tartalmának kidolgozása és mindkét fél általi elfogadása 2. támogatható tevékenységek pontosítása, különös tekintettel a már megvalósítás alatt lévő projektek tartalmára 3. A kedvezményezettek besorolás szerinti részletezése és az 5 millió Ft-os minimális támogatási összeg átgondolása PEMCS újra indítása előtt legyeztetett és elfogadott szakmai tartalom: 2011. I. negyedév. Indítás időpontja: IH javaslat: 2011. I. félév

utód

5.5.3.

Civil szervezeteknek szolgáltató, azokat fejlesztő szervezetek támogatása

Egyfordulós

non-profit szervezet államháztartáson belül; nonprofit szervezet államháztartáson kívül

0,00

0,20

1,68

0,00

0,00

0,00

0,00

1,88

5,0%

20,00

50,00

100%

50-70

2011.I.félév

2012.IV.negyedév

nincs kkv

A projekt megvalósításával kapcsolatos menedzsment- és adminisztrációs tevékenység; a térségben működő támogató tevékenységet végző civil szervezetek helyzetének elemzése, fejlesztési igényeinek felmérése; a célcsoport-szervezetek kiválasztása; a részükre végzett szervezetfejlesztési tevékenység (átvilágítás, fejlesztési tervek kidolgozása, jogi, informatikai, pénzügyi és egyéb tanácsadás, képzések, tréningek szervezése) stb.

Indítási feltételek: 1. a konstrukció szakmai tartalmának kidolgozása, támogatható tevékenységek, támogatandó projektek számának, a konstrukció keretösszegének pontosítása, különös tekintettel a már megvalósítás alatt lévő projektek tartalmára, a tartalom egyeztetése a civil szervezetekkel, és a az átdolgozott koncepció mindkét fél (IH és minisztérium) általi elfogadása - 2011. I. negyedév 2.. A kedvezményezettek besorolás szerinti részletezése Indítás: 2011.I-II. félév. A tervezett 15 %os átjárhatóság helyett 5%-ban került meghatározásra az ERFA keret túllépése miatt.

utód

5.6.1 A.

A komponens Elítéltek visszavezetése a társadalomba oktatási és munkáltatási, valamint egyéb reintegrációs programokon keresztül

Egyfordulós

2 – mikrovállalkozás
3 - kisvállalkozás
4 - középvállalkozás
5 - támogatási szempontból kedvezményezet t és az 1-4. kategóriákba nem tartozó vállalkozás
6- non-profit szervezet államháztartáson belül
7 - non-profit szervezet államháztartáson kívül

0,00

0,00

0,00

0,00

1,54

0,00

0,00

1,54

10,0%

30,00

200,00

100%

22

2012. II. félév

2014. II. félév

 

Képzési és munkaerő-piaci integrációt elősegítő (foglalkoztatási) programok szervezése és lebonyolítása a büntetés-végrehajtási intézetekben fogvatartottak, illetve a pártfogó felügyelet alatt állók számára, speciális integrációs és reintegrációs foglalkozások (volt) bűnelkövetők számára, ERFA típusú támogatható tevékenységek: a fenti tevékenységekhez kapcsolódó beruházások, eszközbeszerzések.

Indítási feltételek: 1. A 2009-2010-es AT A) alkomponens projektjei és a TÁMOP 5.6.2-10/1-2010-0001 számú kiemelt projekt tapasztalatainak figyelembevételével, a kialakított módszertanok mentén átdolgozott szakmai koncepció elkészítése, egyeztetése és mind a HEPIH, mind a BM általi elfogadása - 2012. I. negyedév

új

5.6.1 B.

B komponens Bűnmegelőzés szempontjából kiemelten fontos, bűnelkövető, vagy bűnelkövetés szempontjából veszélyeztetett gyermekés fiatalkorúak segítése

Egyfordulós

6- non-profit szervezet államháztartáson belül
7 - non-profit szervezet államháztartáson kívül

0,00

0,40

0,60

0,00

0,00

0,00

1,00

2,00

10,0%

25,00

75,00

100%

35

2011. II. név, 2013. I. félév

2014. II. félév

 

- Iskolán kívüli bűnmegelőzési célú szabadidős, oktatási, kulturális és sporttevékenységek, készségfejlesztő programok szervezése.
- Ismeretterjesztő, bűnmegelőzési célú tájékoztató programok szervezése az iskolában a tanítási időben és azon kívül.
- Erőszakmentes konfliktuskezelő készségek fejlesztése.
- Kortárssegítő csoportok és programok működtetése. ERFA típusú támogatható tevékenységek: a fenti tevékenységekhez kapcsolódó beruházások, eszközbeszerzések.

Indítási feltételek: 1. A részletes szakmai tartalom kidolgozása, egyeztetése és mind a HEPIH, mind a BM általi elfogadása - 2011. I. negyedév 2. KIM-mel és NEFMI-vel egyeztetés az átfedések kiküszöbölése érdekében - 2010. dec.

új

5.6.1 C.

C komponens Az áldozattá válás megelőzése, áldozatsegítés.

Egyfordulós

6- non-profit szervezet államháztartáson belül
7 - non-profit szervezet államháztartáson kívül

0,00

0,366

1,062

0,00

0,00

0,00

1,40

2,83

10,0%

60,00

150,00

100%

41

2011. I. név, 2013. I. félév

2014. II. félév

 

- az állampolgárok önvédelmi képességének fokozása, áldozattá válásuk elkerüléséhez szükséges ismeretek, képességek, készségek átadása, ezekre való felkészítés;
- békés konfliktus-kezelési módszerek átadása, közösségi mediációs eljárások megvalósítása;
- személyre szabott, az áldozatok igényeinek leginkább megfelelő szolgáltatások (mentálhigiéné, szociális munka, támogatás, érdekérvényesítés segítése, jogi tanácsadás, önismereti tréning, fizikai eszközök, mediációs/resztoratív eljárás, sorstársközösség, stb.) rendelkezésre bocsátása az áldozatok és közvetlen környezetükben élők számára;
- szakemberek és önkéntesek felkészítése az áldozatokkal való empatikus, emberséges foglalkozásra, valamint arra, hogy csökkenthető legyen a másodlagos viktimizáció;
- helyi együttműködések, szakemberhálózatok kialakítása, közös felkészülés.

Indítási feltételek: 1. A részletes szakmai tartalom kidolgozása, egyeztetése és mind a HEPIH, mind a BM általi elfogadása - 2010. IV. negyedév

 

5.

Prioritás

Összesen:

0,00

2,61

46,68

2,17

22,29

0,54

7,47

81,76

 

 

 

 

297

 

 

 

 

 

TÁMOP 6. prioritás: Egészségmegőrzés és egészségügyi humánerőforrás fejlesztés
1. Prioritás tartalma

Prioritás rövid tartalma

A prioritási tengely egyrészt a munkaerőpiac kínálati oldalának fejlesztését célozza az egészségügyi ellátórendszerben dolgozók alkalmazkodóképességének javításával; másrészt a lakosság egészségi állapotának javításához járul hozzá, melynek révén növekszik egészségben eltöltött életévek száma. A prioritási tengelyen belül tervezett mindkét intézkedés kapcsolódik az operatív program átfogó céljához, hiszen előnyösen befolyásolja a foglalkoztathatóságot és a munkavégző képességet.


2. A prioritás célkitűzései

Indikátor megnevezése

Indikátor
mérték-
egysége

Indikátor
típusa

Bázisérték

Célérték

2015

A prioritás keretében támogatott életmódprogramok száma

db

kimenet

0

875

A prioritás keretében támogatott, szakképesítést adó egészségügyi képzés keretében eredményes vizsgát tett dolgozók száma

kimenet

0

4 370

A prioritás keretében támogatott kampányok hatására (népegészségügyi célú, szervezett emlőrák, méhnyakrák, valamint vastag- és végbélrák) szűréseken, programokban regisztrált résztvevők arányának növekedése az érintett korcsoportokban

%

hatás

0

+20%

A támogatott szak- és átképzéseket elvégzők között a megtartott munkahelyek illetve az újonnan betöltött állások száma

db

eredmény

0

5 000


3. A prioritás ütemezése – kiírások kerete

Indikatív forrásallokáció
(Mrd Ft, folyó áron, 280 HUF/EUR árfolyamon)

 

2011

2012

2013

Összesen

 

4,78

0,06

0,00

4,84

KMR

24,98

7,45

0,00

32,43

KONV

29,75

7,51

0,00

37,26

Összesen

Tervezett ERFA arány (%): 8% (Prioritás szintű átlag a 11/13-as időszakra)
KMR-ben elszámolható kiadások aránya (%): 12,88% (Prioritás szintű átlag a 11/13-as időszakra)
Országos és kiemelt projektek arányosítása 30,7%-kal történik

4. A prioritás ütemezése – kötelezettségvállalás (IH döntés)

Indikatív forrásallokáció
(Mrd Ft, folyó áron, 280 HUF/EUR árfolyamon)

 

2007-2010

2011

2012

2013

2014-2015

Összesen

 

4,21

1,09

3,69

0,06

0,00

9,05

KMR

29,53

2,46

20,77

9,20

0,00

61,96

KONV

33,74

3,55

24,46

9,26

0,00

71,01

Összesen


TÁMOP 6. prioritás: Egészségmegőrzés és egészségügyi humánerőforrás fejlesztés

Konsrukció státusza (új vs. utód)

Konstrukció
kódja

Konstrukció neve

Projekt
kiválasztás
eljárása

Kedvezményezettek köre

Előzetes támogatási
igénnyel lekötött
összeg (Mrd Ft)

Pályázatok, kiemelt projektek meghirdethető kerete (MrdFt)

Keret KMR+KONV
része (Mrd Ft) (HEP és
KÖZŐG IH)

Átjárhat
óság
(%)

Támogatás összege
(MFt)

Támogatás mértéke (%)

Támogatandó projektek tervezett

Konstrukció tervezett indítása (év/negyed-félév

Konstrukci ó tervezett zárása (év/(negyed-félév)

Konstrukció kkv
érintettsége (kkv
kedvezményezett/
kkv
beszállító/nincs kkv)

Támogatható tevékenységek

Megjegyzés

2011
KMR

2011
KONV

2012
KMR

2012
KONV

2013
KMR

2013
KONV

Min.

Max.

Max.

új

6.1.1

Bizonyítékokon alapuló egészségfejlesztési ismeretek kidolgozása az oktatás különbözőszintjei és különböző korosztályok számára

egyfordulós pályázat

2 – mikrovállalkozás
3 - kisvállalkozás
4 - középvállalkozás
5 - támogatási szempontból kedvezményezett és az 14. kategóriákba nem tartozó vállalkozás
6- non-profit szervezet államháztartáson belül
7 - non-profit szervezet államháztartáson kívül ( bejegyzett vállalkozások, központi költségvetési szervek, egyéb központi alrendszerbe tartozó jogi személyek, azok költségvetési szervei, non-profit szervezetek és for-profit szervezetek; szakmai szervezetek és ezek konzorciumai)

0,00

0,15

0,35

0,00

0,00

0,00

0,00

0,50

5,0%

0,00

500,00

100%

1

2012.I. negyedév

2012. II. negyedév

kkv kedvezményezett (eshetőleges)

1. Közoktatási egészségfejlesztési tananyagfejlesztést elősegítő koncepció kidolgozása
2. A teljes körű egészségfejlesztés (lehetőség szerint szabad hozzáférésű) tananyagainak, jegyzeteinek és oktatási eszközeinek kifejlesztése felsőoktatás és a felnőttképzés minden célcsoportjára, az egyes célcsoportok képzettségéhez, készségeihez illeszkedően, a kifejlesztett tananyagok, jegyzetek bevezetése
3. Az összes egészség-kockázatra vonatkozó egészségfejlesztési üzeneteket továbbító, az elméleti oktatást kiegészítő, szemléltető elektronikus anyagok (CD, film, stb.) kidolgozásának támogatása
4. Egészségtan-tanárok és egészségfejlesztő mentálhigiénikusok szakemberek, népegészségügyi szakképzettséggel rendelkezők és rekreációs szakemberek felkészítése az elkészült felsőoktatási és felnőttképzési tananyagok oktatására

A konstrukció indításának feltétele: A fenntarthatóság és a fejlesztés eredményeinek felhasználásának egyértelmű biztosítása vagy a szaktárca vagy a nyertes pályázó által.

utód

6.1.2

Egészségre nevelő és szemléletformáló életmódprogramok

egyfordulós pályázat

2 – mikrovállalkozás
3 - kisvállalkozás
4 - középvállalkozás
5 - támogatási szempontból kedvezményezett és az 14. kategóriákba nem tartozó vállalkozás
6- non-profit szervezet államháztartáson belül
7 - non-profit szervezet államháztartáson kívül (állami és önkormányzati költségvetési szervek és intézményeik vagy társulásaik és azok intézményei, non-profit és for-profit szervezetek; egyházi szervezetek és intézmények, szakmai szervezetek, és ezek konzorciumai)

0,00

0,00

5,40

0,06

5,20

0,00

0,00

10,66

10,0%

5,00

400,00

100%

30-300

2011. IV negyedév

2012. I. negyedév

kkv kedvezményezett / kkv beszállító

1. Egészséget támogató hatékony tervezés és döntéshozatal (egészségtervek) segítése módszertani fejlesztéssel, szakmai támogatással országos és kistérségi, helyi szinten
2. Eszközkészlet, modellprogram-leírások és folyamatos szakmai támogatás a kistérségi és települési életmódprogramok és teljes körű közoktatási egészségfejlesztési programok kidolgozói és megvalósítói számára, valamint a tematikus szakmai akcióterületek (pl.: táplálkozás, mozgás, lelki egészségfejlesztés, szenvedélybetegségek megelőzése, balesetmegelőzés) megvalósítói számára minden területi szinten és színtéren
3. Az egészségfejlesztési és elsődleges prevenciós tevékenységet támogató népegészségügyi vizsgálatok, kutatások, jó gyakorlatok támogatása.
4. Kistérségi, települési, munkahelyi, tematikus akcióterületi egészségtervek kidolgozása és életmódprogramok, valamint teljes körű közoktatási egészségfejlesztési programok megvalósítása
5. Alkalomszerű szűrésre vonatkozó modellprogramok terjesztése
6. Betegségmegelőzési, baleset-megelőzési, elsősegélynyújtási, egészségfejlesztési alapismereteket közvetítő tájékoztató anyagok, kiadványok, eszközök megtervezésének, előállításának, terjesztésének támogatása
7. Balesetmegelőzési és elsősegélynyújtási programok (országos, kistérségi, helyi) kiemelten a gyermek- és ifjúsági korosztály számára, gyermekbiztonsági oktatóközpont létrehozása
8. Munkahelyi egészségfejlesztési programok, munkahelyi egészségtervek támogatása, beleértve az egészségügyi intézményeket is
9. Életvezetési egyéni kompetenciák fejlesztése az öngondoskodási képesség fejlesztése érdekében
10. A területi életmódprogramokban és a tematikus akcióterületek között célcsoport specifikus szabadidő- és diáksport rendezvények, szolgáltatások szervezése és az ahhoz kapcsolódó – testmozgást ösztönző – programok, civil és önkormányzati hálózatok programjainak támogatása

1. A konstrukció indításának feltétele: A TÁMOP 6. 2007/08 és 2009/10-es Akciótervei keretében indított 6.1.2 konstrukciók tapasztalatainak beépítése, a fejlesztési szükségletek pontosításával.
2. Az abszorpció biztosítása érdekében szükséges esetleges túlvállalás esetén a konstrukció KMR kerete kerül megnövelésre.
3. A TÁMOP 6.1.2/09 konstrukció esetleges maradványösszegével a támogatásra rendelkezésre álló forrás automatikusan növelésre kerül.

új

6.1.3. A

Pilot jellegű szűrőprogramok (védőnői méhnyakszűrési, illetve vastagbélszűrési programok) országos kiterjesztésének támogatása

kiemelt

6- non-profit szervezet államháztartáson belül (Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat)

0,00

0,31

0,69

0,00

0,00

0,00

0,00

1,00

30,0%

1 000,00

1 000,00

100%

1

2011. II. negyedév

2011. III. negyedév

kkv beszállító

1. A szűrési programok lebonyolításához és kiterjesztéséhez szükséges eszközök beszerzése
2. A szűrések kiterjesztésébe bevonni tervezett szakdolgozók felkészítése és képzése
3. Szűrések lebonyolításának koordinálása és kiértékelése

A konstrukció indításának feltételei: 1. A megalapozó pilotprojekt eredményeinek, tapasztalatainak kiértékelése, az országos kiterjesztés megalapozása.
2. A védőnői hálózat szűrési tevékenységre történő alkalmassá tétele után a szűrési tevékenység finanszírozásának (ösztönzés és labor) biztosításának bemutatása.
3. Az ösztönző, és a finanszírozást biztosító anyagi eszközök rendelkezésre állására vonatkozó kötelezettség vállalásokat deklaráló jogszabály módosítási koncepciók elékészítése (háziorvosk és védőnők), valamint NEFMI kötelezettség vállalás a bevezetésre.

új

6.1.3. B

Népegészségügyi és egészségfejlesztési kampányok támogatása

kiemelt

6- non-profit szervezet államháztartáson belül (Országos Egészségfejlesztési Intézet)

0,00

0,37

0,83

0,00

0,00

0,00

0,00

1,20

5,0%

0,00

1 200,00

100%

1

2011.III. negyedév

2011. IV. negyedév

kkv beszállító

1. A népegészségügyi programok kommunikációjának támogatása
2. tájékoztató anyagok, kiadványok, eszközök megtervezésének, előállításának, terjesztésének biztosítása

1. A konstrukció indításának feltétele: A kommunikációs koncepció és módszertan elkészítése és a fenntarthatóságra vonatkozó modellszámítások bemutatása.
2. A fejlesztés eredményeképpen az OP indikátor megvalósulását biztosítani kell.

utód

6.2.2.A

Képzési programok az egészségügyi ágazat szolgáltatásfejlesztése érdekében

egyfordulós pályázat

2 – mikrovállalkozás
3 - kisvállalkozás
4 - középvállalkozás
5 - támogatási szempontból kedvezményezett és az 14. kategóriákba nem tartozó vállalkozás
6- non-profit szervezet államháztartáson belül
7 - non-profit szervezet államháztartáson kívül (Közfinanszírozott egészségügyi szakellátást végzőfekvő és járóbeteg szakellátó intézmények, háziorvosi szolgálat, otthoni szakellátást nyújtó szolgáltatók, közfinanszírozott betegszállító és mentési tevékenységet ellátó szervezetek, egészségügyi háttérintézmények, orvostudományi egyetemek, konzorciumok)

0,00

1,11

3,35

0,00

1,50

0,00

0,00

5,96

10,0%

10,00

800,00

100%

50-300

2011.I. negyedév 2012.I. negyedév

2011.III. negyedév 2012. III. negyedév

kkv kedvezményezett/k kv beszállító

1. Szakdolgozói és szakorvosi képzési, továbbképzési díj támogatása
2. Szakdolgozói ösztöndíjprogram támogatása
3. Képzési módszertan és infrasturktúra fejlesztése

1. Tervezett kiemelt képzési tetrületek (komponensek):
a) Háziorvosok képzése (központi gyakornki program keretében)
b) Sürgősségi szakorvosok és szakdolgozók képzése
c) szakdolgozói ösztöndíjprogramok támogatása (kiemelten a romák vonatkozásában)
d) További hiányszakmák és ágazati humánerőforrás prioritásoknak megfelelő képzések, valamint a TIOP fejlesztéseket támogató kompetencia bővítő és személetformáló képzések
2. Az egyes konstrukciók indításának feltétele a részletes szakmai koncepciók elkészítése, a fenntarthatóság biztosítása, valamint az esetlegesen szükséges jogszabálymódosítás(ok) koncepciójának elkészítése
3. A maximális támogatás összegét az egyes fejlesztési területek specifikumai határozzák meg.

utód

6.2.2.B

Képzés és módszertani fejlesztés

egyfordulós pályázat

2 - mikrovállalkozás
3 - kisvállalkozás
4 - középvállalkozás
5 - támogatási szempontból kedvezményezett és az 14. kategóriákba nem tartozó vállalkozás
6- non-profit szervezet államháztartáson belül
7 - non-profit szervezet államháztartáson kívül (Egészségügyi szakképzésre akkreditált és felnőttképzési tanúsítvánnyal rendelkezőképző intézmények, valamint szakmai kamarák, tudományos társaságok,beleértve a sportegészségügyi szolgáltatókat)

0,00

0,15

0,35

0,00

0,00

0,00

0,00

0,50

0,0%

10,00

100,00

100%

5-50

2011.II. negyedév

2012. II. negyedév

kkv beszállító

1. Egészségügyi képzés- és módszertani fejlesztés:
a) közép- és felsőfokú szakirányú szakképzések szakmai anyagainak kifejlesztése, kapcsolódó távoktatási- és digitális tananyagfejlesztés
b) működési nyilvántartásba való visszakerülést támogató képzések
c) Hatáskör-, illetve kompetenciabővítő képzési formák szakmai anyagainak kifejlesztése
d) Egészségügyi határterületeken interdiszciplináris képzések, továbbképzések fejlesztés
e)Tradicionális és komplementer gyógyászattal összefüggő képzésfejlesztési tevékenység
2. Módszertani fejlesztések
3. A kifejlesztett tananyagokhoz a szakmai elméleti és gyakorlati képzést ellátó tanárokat felkészítő program, szakértői felkészítő program előkészítése és/vagy kifejlesztett képzési programok vizsgarendszeréhez felkészítés kialakítása, a továbbképzési vizsgarendszer kialakítása, a szakképzés és a felsőoktatás közötti átjárás előkészítése.
4. Hatásköri listák előkészítése

A konstrukció indításának feltételei: A fejlesztési szükségletek, prioritások meghatározása.

új

6.2.3

Országos egészségmonitorozási és kapacitástérkép adatbázis- és alkalmazásfejlesztés

kiemelt

6- non-profit szervezet államháztartáson belül (Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet vezette konzorcium)

0,00

0,31

0,69

0,00

0,00

0,00

0,00

1,00

30,0%

500,00

1 000,00

100%

1

2011.I. negyedév

2011. III. negyedév

kkv beszállító

1. Központi adminisztrációs rendszerek infrastruktúrájára épülő központi alkalmazások fejlesztése
2. Információs adatbázisok egységesítése, vezetői illetve egyéb információs rendszerek fejlesztése
3. A központi nyilvántartások, illetve intézményi nyilvántartások egységesítése
4. Informatikai támogató rendszer fejlesztése, hardver és szoftverbeszerzés
5. Egészségmonitoring szervezeti módszertani fejlesztés

A konstrukció indításának feltételei:
1. Az egészségmonitoring ágazatirányítási beágyazottságának szervezeti és szabályozási kereteinek létrehozása.
2. Az információs adatbázisok egységesítéséhez szükséges jogszabályi háttér megteremtése.

utód

6.2.4

Foglalkoztatás intézményi támogatása

egyfordulós pályázat

2 - mikrovállalkozás
3 - kisvállalkozás
4 - középvállalkozás
5 - támogatási szempontból kedvezményezett és az 14. kategóriákba nem tartozó vállalkozás
6- non-profit szervezet államháztartáson belül
7 - non-profit szervezet államháztartáson kívül (Közfinanszírozott egészségügyi szakellátást végzőfekvő és járóbeteg szakellátó intézmények, háziorvosi szolgálatok, otthoni szakellátást nyújtó szolgáltatók, mentési tevékenységet ellátó szervezetek)

0,00

0,00

1,75

0,00

0,00

0,00

0,00

1,75

0,0%

10,00

200,00

100%

30-60

2011.IV. negyedév

2012.II. negyedév

kkv kedvezményezett (esetleges)

1. Orvosok és egészségügyi szakdolgozó foglalkoztatásának támogatása különösen az országos hiányszakmának minősülő körben
2. Mobil team foglalkoztatásának támogatása
3. egészségfejlesztési tevékenységhez szükséges személyzet foglalkoztatása
4. Romák egészségügyi szektorban történő munkavállalását ösztönző foglalkoztatási programok megvalósítása, a megvalósítás szakmai támogatása
5. Háziorvosi szolgálat esetében praxisösszevonással összefüggő humán erőforrás–bővítéshez képzési díjtámogatás és foglalkoztatási támogatás

A konstrukció indításának feltételei: A fejlesztési szükségletek, prioritások meghatározása.

új

6.2.5.A

Szervezeti hatékonyság fejlesztése az egészségügyi ellátórendszerben - Egységes külső felülvizsgálati rendszer kialakítása a járó- és fekvőbeteg szakellátásban, valamint a gyógyszertári ellátásban

kiemelt

6- non-profit szervezet államháztartáson belül
7 - non-profit szervezet államháztartáson kívül (Egészségügyi Minőségfejlesztési és Kórháztechnikai Intézet vezette konzorcium)

0,00

0,29

0,66

0,00

0,00

0,00

0,00

0,95

10,0%

0,00

950,00

100%

1

2011.I. negyedév

2010. II. negyedév

kkv beszállító

1.Egységes, integrált külső felülvizsgálati rendszer bevezetésének módszertani támogatása, egységes nemzetközi akkreditációs követelmény rendszernek megfelelően
2. Módszertani fejlesztések az egészségügyi szolgáltatók általános és szakma specifikus akkreditációjához
3. Standardok kifejlesztése és értékelésükhöz használandó kézikönyv megalkotás az újonnan kifejlesztett akkreditációs rendszerhez
4. Betegbiztonság növeléséhez adatgyűjtési, adatkezelési rendszer kialakítása
5. A akkreditációs eljárásban közreműködő minőségirányítási szakemberek képzése
6. Gyógyszertári Ellátási Standardok (GYES) fejlesztése
7. Gyógyszerterápia menedzsment (GYTM) szakmai protokolljaihoz fejlesztési módszertan kidolgozása

A konstrukció indításának feltétele:Az akkreditációs rendszer működtetéséhez, az szükséges jogszabály módosítások ütemezésének elkészítése.

új

6.2.5.B

Szervezeti hatékonyság fejlesztése az egészségügyi ellátórendszerben - Standardokon alapuló egységes külsőfelülvizsgálati rendszer bevezetésére történő felkészülés támogatása - pilot projekt

egyfordulós pályázat

2 - mikrovállalkozás
3 - kisvállalkozás
4 - középvállalkozás
5 - támogatási szempontból kedvezményezett és az 14. kategóriákba nem tartozó vállalkozás
6- non-profit szervezet államháztartáson belül
7 - non-profit szervezet államháztartáson kívül (állami intézmények vagy azok költségvetési szervei; közfinanszírozott egészségügyi szakellátást végzőfekvő- és járóbeteg szakellátó intézmények)

0,00

0,00

0,00

0,00

0,75

0,00

0,00

0,75

5,0%

10,00

20,00

100%

40-50

2012. II. negyedév

2012.IV. negyedév

kkv kedvezményezett/kkv beszállító

1. Egységes külső felülvizsgálati rendszer bevezetésére történő felkészülés támogatása pilot jelleggel járó- és fekvőbeteg szakellátó intézményekben
2. Intézményen belüli felkészítő wokshopok, tanácsadás, képzés és képzési díjtámogatás, eljárás- és protokollfejlesztés
3. Háttértanulmányok, felmérések, elemzések készítése

A konstrukció indításának feltétele: A TÁMOP 6.2.5/A kapcsolódó kiemelt projekt megfelelő előrehaladása.

új

6.2.5.C

Szervezeti hatékonyság fejlesztése az egészségügyi ellátórendszerben - Területi együttműködések kialakítáásnak, fejlesztésének szakmai, módszertan támogatása

kiemelt

6 - non-profit szervezet államháztartáson belül (Egészségügyi Minőségfejlesztési és Kórháztechnikai Intézet)

0,00

0,18

0,42

0,00

0,00

0,00

0,00

0,60

10,0%

0,00

600,00

100%

1

2011. II. negyedév

2011. III. negyedév

kkv beszállító

1. Területi együttműködési modell bevezetéséhez kapcsolódóan: - együttműködési megállapodások előkészítésének támogatása, - projektszervezetek/gazdasági társaságok létrehozásának előkészítése és szakmai támogatása, 2. Infrastruktúra és informatikai alkalmazésfejlesztés 3. Felülvizsgálati rendszer módszertani kidolgozása és bevezetése, és ezek alapján a visszacsatolás biztosítása 4. A kialakult beteg utak folyamatos monitorozása, együttműködésben a felügyeleti szervekkel 5. Képzések, tréningek szervezése

A támogatási szerződés megkötésének feltétele: A területi együttműködésekre vonatkozó módszertan előzetes rendelkezésre állása, a szaktárca által történő jóváhagyással.

új

6.2.5.D

Szervezeti hatékonyság fejlesztése az egészségügyi ellátórendszerben - Területi együttműködés támogatása

egyfordulós pályázat

6 - non-profit szervezet államháztartáson belül
7 - non-profit szervezet államháztartáson kívül (Közfinanszírozott járó- és fekvőbeteg szakellátó intézmények konzorciumai)

0,00

1,60

9,80

0,00

0,00

0,00

0,00

11,40

15,0%

500,00

1 600,00

100%

7

2011.III. negyedév

2012. I. negyedév

kkv beszállító

1. A területi együttműködési modellek bevezetése
2. Közös vezetési és kontrolling rendszerek kidolgozása
3. Együttműködési megállapodások létrehozásának korrdinálása projektszervezetek/gazdasági társaságok létrehozása
4. Szakma specifikus támogató tevékenységek megszervezése
5. Gazdasági támogató tevékenységek megszervezése
6. Képzések, tréningek szervezése az ellátó intézmények számára
7. Közös Humánerőforrás gazdálkodási stratégia kialakítása

1. A konstrukció indításának feltételei:
a) A szükséges jogszabálymódosítások megjelentetése
b) A kiemelt projekt indulásának meg kell előznie a pályázatos konstrukició megjelenését.
2. A KMR területén megvalósuló fejlesztés önálló, a forrásallokáció nem arányosítással került meghatározásra.

új

6.2.7

Nemzeti Egészségügyi Informatikai (eHealth) Rendszer bevezetésének támogatása módszertan- és képzésfejlesztés az eTAJ rendszerhez kapcsolódóan

kiemelt

6- non-profit szervezet államháztartáson belül
- Egészségügyi Stratégia Kutatóintézet által vezetett konzorcium

0,00

0,31

0,69

0,00

0,00

0,00

0,00

1,00

20,0%

500,00

1 000,00

100%

1

2011. III. negyedév

2012. I negyedév

kkv beszállító

1. Képzés- és módszertani fejlesztés, modellkísérletek bevezetése, modellszámítások végzése az egyedileg azonosított betegadatok ágazati feldolgozási folyamatainak korszerűsítése érdekében
2. Képzések lebonyolítása
3. Ügyfélszolgálati tevékenység kiépítése
4. Informatikai támogató rendszer fejlesztése, hardver és szoftverbeszerzés

A konstrukció indításának feltétele:
1. Nemzeti Egészségügyi Informatikai (eHealth) Rendszer koncepciójának elkészítése
2. A TIOP 2.3.1 konstrukcióhoz való illeszkedést biztosítani kell.

 

6.

Prioritás

Összesen:

 

0,00

4,78

24,98

0,06

7,45

0,00

0,00

37,27

-

-

-

100%

14

 

 

 

 

 


TÁMOP 7. és 9. prioritás Technikai Segítségnyújtás
1. Prioritás tartalma

Prioritás rövid tartalma

A prioritás célja az OP eredményes és hatékony megvalósítása. A Technikai Segítségnyújtási keret az OP
közreműködő szervezeteinek valamint a specifikusan az OP megvalósulásához köthető egyéb tevékenységek (pl.
monitoring bizottságok működtetése, értékelő, elemző tanulmányok stb.) finanszírozására szolgál. A Technikai
Segítségnyújtás forrásai megoszlanak a 7. (konvergencia) és 9. (KMR) prioritási tengelyek között, a KMR 12,74%,
konveregencia 87,26%.


2. A prioritás célkitűzései

Indikátor megnevezése

Indikátor
mérték-
egysége

Indikátor
típusa

Bázisérték

Célérték

2015

Támogatott új TA projektek megvalósulási aránya

%

eredmény

0,00

100,00%


3. A prioritás ütemezése – kiírások kerete

Indikatív forrásallokáció
(Mrd Ft, folyó áron, 280 HUF/EUR árfolyamon)

2011

2012

2013

Összesen

4,85

4,85

4,85

14,56

Tervezett ESZA/ERFA arány (%):)
KMR-ben elszámolható kiadások aránya (%):

4. A prioritás ütemezése – kötelezettségvállalás (IH döntés)

Indikatív forrásallokáció
(Mrd Ft, folyó áron, 280 HUF/EUR árfolyamon)

2007-2010

2011

2012

2013

2014-2015

Összesen

7,72

2,91

2,91

2,91

5,82

22,28


TÁMOP 7. és 9. prioritás: Technikai Segítségnyújtás

Konsrukció
státusza (új vs.
utód)

Konstrukció
kódja

Konstrukció neve

Projekt
kiválasztás
eljárása

Kedvezményezettek köre

Előzetes támogatási
igénnyel lekötött
összeg (Mrd Ft)

Pályázatok, kiemelt projektek
meghirdethet
őkerete
(MrdFt)

Keret KMR
része (Mrd Ft)
(HEP és
KÖZIG IH)

Támogatás
összege (MFt)

Támogatás
mértéke (%)

Támogatandó
projektek
tervezett száma

Konstrukció tervezett
indítása
(év/negyed-fél
év)

Konstrukció tervezett
zárása
(év/(negyed-fél
év)

Konstrukció kkv
érintettsége (kkv
kedvezményezett/kkv
beszállító/nincs kkv)

Támogatható tevékenységek köre

Megjegyzés

2011

2012

2013

Min.

Max.

Max.

utód

7.2.1

Az OP lebonyolításával kapcsolatos egyéb feladatok

kiemelt (TA)

non-profit szervezet államháztartáson belül

0,00

4,85

4,85

4,85

1,86

0,00

0,00

100%

10

2011

2015

kkv beszállító

OP lebonyolításával kapcsolatos specifikus feladatok (OP MB ülések megrendezése, éves megvalósítási jelentések készítése, tanulmányok, elemzések, értékelések készítése, - szakértői tanácsadás, szakmai rendezvények megvalósítása, szakmai anyagok fodítása, tolmácsolás, humán kapacitás fejlesztés)

 

 

7.

Prioritás

Összesen:

0,00

4,85

4,85

4,85

1,86

0,00

0,00

100%

10

 

 

 

 

 

3 . számú melléklet a 1094/2011. (IV. 13.) Korm. határozathoz


1. melléklet a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program 2011–2013. évekre szóló akciótervének jóváhagyásáról szóló 1014/2011. (I. 19.) Korm. határozathoz

TIOP 1. Prioritás: Az oktatási infrastruktúra fejlesztése
1. Prioritás tartalma

Prioritás rövid tartalma
(max. 500 karakter)

Az egész életen át tartó tanuláshoz szükséges és a munkaerő-piaci helytállást biztosító kompetenciák fejlesztéséhez, továbbá a
felsőoktatás gazdasági és társadalmi igényekhez való alkalmazkodásához szükséges formális, nem-formális és informális
oktatás infrastrukturális feltételeinek megteremtése


2. A prioritás célkitűzései

Indikátor megnevezése

Indikátor
mérték-
egysége

Indikátor
típusa

Bázisérték

Célérték

2015

Megfelelő IKT-berendezéssel (definíció: interaktív tábla és hozzátartozó munkaállomás) felszerelt tantermek száma

db

output

1 286

35 000

Felsőoktatási aktivitásra, kutatásra alkalmas, korszerű komplex terek (a program keretében felújított, ill. újonnan épített) mennyisége

m2

output

0

100 000

A számítógépet használó tanulók aránya az iskolákban

%

eredmény

68,1

95

Közművelődési intézmények nem formális, informális képzésein résztvevők száma

eredmény

8 900 000

13 500 000

Műszaki, matematika vagy egyéb természettudományos diplomával rendelkezők 1000 főre jutó száma a 20-29 éves korosztályban

eredmény

5,8

6,5

Iskolák és iskolafokozatok közötti szegregáció indexe (az iskolai átlagos teljesítmény és a tanulók egyedi olvasási-, szövegértési teljesítménye között megfigyelt kapcsolat erőssége - a tanulók egyedi olvasás-szövegértési eredményei szóródásában az iskolák átlagos eredményei által magyarázott rész)

%

eredmény

20

20
(6. évfolyam)

%

eredmény

24

20
(8. évfolyam)

%

eredmény

48

30
(10. évfolyam)

Könyvtári távhasználatok száma

db

output

24 100 000

38 000 000



3. A prioritás ütemezése – kiírások kerete

Indikatív forrásallokáció
(Mrd Ft, folyó áron, 280 HUF/EUR árfolyamon)

 

2011

2012

2013

Összesen

 

0,00

0,00

0,00

0,00

KMR

20,49

4,81

0,00

25,30

KONV

20,49

4,81

0,00

25,30

Összesen


Tervezett ESZA/ERFA arány (%): 0/100
KMR-ben elszámolható kiadások aránya (%): 0

4. A prioritás ütemezése – kötelezettségvállalás (IH döntés)

Indikatív forrásallokáció
(Mrd Ft, folyó áron, 280 HUF/EUR árfolyamon)

 

2007-2010

2011

2012

2013

2014-2015

Összesen

 

0,00

0,00

0,00

0,00

0,00

0,00

KMR

120,54

4,00

10,70

14,60

0,00

149,84

KONV

120,54

4,00

10,70

14,60

0,00

149,84

Összesen



TIOP 1. Az oktatási infrastruktúra fejlesztése

Konsrukció státusza (új vs. utód)

Konstrukció
kódja

Konstrukció neve

Projekt
kiválasztás
eljárása

Kedvezményezettek köre

Előzetes
támogatási
igénnyel lekötött
összeg (Mrd Ft)

Pályázatok, kiemelt projektek meghirdethető kerete
(MrdFt)

Keret KMR+KONV
része (Mrd Ft)
(HEP és
KÖZŐG IH)

Átjárhat
óság
(%)

Támogatás összege
(MFt)

Támogatás mértéke (%)

Támogatandó projektek tervezett
száma

Konstrukció tervezett indítása (év/negyed-félév

Konstrukci ó tervezett zárása (év/(negyed-félév

Konstrukció kkv
érintettsége (kkv
kedvezményezett/kkv
beszállító/nincs kkv)

Támogatható tevékenységek

Megjegyzés

2011
KMR

2011
KONV

2012
KMR

2012
KONV

2013
KMR

2013
KONV

Min.

Max.

Max.

új

1.1.1.

Intézményi informatikai infrastruktúra fejlesztés a közoktatásban

egyfordulós / automatikus

non-profit szervezet államháztartáson belül non-profit szervezet államháztartáson kívül Közoktatási intézmények fenntartói

0,00

0,00

12,40

0,00

0,00

0,00

0,00

12,40

0,0%

5,00

50,00

100%

100-2000

2011. I. félév

2 013

kkv beszállító

Iskolákban, iskolahálózatokban folyó, az IKT kompetenciák, készségek és képességek fejlesztését, továbbá az ezen intézmények kommunikációját segítő berendezések, eszközök beszerzése (szoftverek, internet kiépítés (hálózatbővítés) fenntartó és intézmények kommunikációját segítő eszközök beszerzése pedagógus adminisztrációt segítő eszközök támogatása (tanári laptop)

A konstrukció indításának feltétele: A pályázatot kezelő intézményi kapacitás bővítése és alkalmassá tétele a kiemelkedően nagy számú támogatási jogviszony létrehozására és nyomonkövetésére. A NEFMI figyelembe veszi a KIM javaslatait, észrevételeit a konstrukciók kidolgozása során.

utód

1.2.1.

Agóra multifunkcionális közösségi központok és területi közművelődési tanácsadó szolgálat infrastrukturális feltételeinek kialakítása

egyfordulós

azon megyei jogú városok önkormányzatai, amelyek nem fejlesztési pólus-, illetve társpólus-városok és nem tartoznak a korábbi Agóra pályázati kiírás kedvezményezetti körébe, a Nyugat-dunántúli Régió számára elkülönített keret áll rendelkezésre

0,00

0,00

0,00

0,00

4,86

0,00

0,00

4,86

0,0%

1 000,00

1 600,00

tevékenységen ként meghatározott

3-4 (ebből Nyugat-dunántúli Régióban min. 1)

2012. II. félév

2015.

kkv beszállító

Az Agóra közművelődési intézmény megépítése. a) közösségi funkciók ellátása érdekében: szervezett és spontán közösségi együttléteket biztosító, mobil belső térszerkezet kialakítása, megépítése; munkaerő-piaci és más közhasznú információs pontok létesítése; társadalmi szervezetek befogadására alkalmas terek kialakítása; konferenciák befogadására alkalmas intézményi infrastruktúra létesítése; hagyományápoló és kortárs kulturális tematikájú művészeti csoportok működtetésére alkalmas intézményi infrastruktúra; kreatív iparhoz kapcsolódó alkotó műhelyek létrehozása; kulturális internet portálok szervezése, közösségi internet hozzáférés biztosítása; idegenforgalmi, turisztikai adatbázisok elérésére alkalmas infrastruktúra; kulturális szolgáltatási projektek összeállítására, forgalmazására kialakított intézményi infrastruktúra; nemzeti és etnikai kisebbségi kulturális szolgáltatások infrastruktúrájának fejlesztése; környezeti és egészségnevelési programok megvalósulását szolgáló terek kialakítása. b. képzési funkciók ellátása érdekében: közoktatási, valamint felnőttoktatási és (elsősorban kiscsoportos) képzési alkalmak lebonyolítására alkalmas, szükséges IKT eszközökkel felszerelt terek kialakítása; az új tanulási formák (informális és nem formális képzések, atipikus képzési formák stb.) megvalósulására alkalmas terek kialakítása; c. szórakozási és élményfunkciók betöltése érdekében: ezek közvetítésére szolgáló terek kialakítása, és a szükséges technikai feltételek biztosítása; szükség esetén könyvtári és egyéb közgyűjteményi (pl. kiállítótér, digitális múzeumi szolgáltatások stb.) funkciók ellátására alkalmas terek kiépítése; közösségi szórakozási alkalmakat kiszolgáló terek kialakítása; d. területi közművelődési tanácsadó szolgáltató funkció ellátása érdekében szükséges épített, IKT-,műszaki, technikai infrastruktúra kialakítása, eszközbeszerzés.

A konstrukció indításának feltétele a konstrukció tartalmi felülvizsgálata, valamint a megvalósulás során szerzett tapasztalok kiértékelésének eredménye. A NEFMI figyelembe veszi a KIM javaslatait, észrevételeit a konstrukciók kidolgozása során.

utód

1.2.2.

Múzeumok és levéltárak iskolabarát fejlesztése, oktatási-képzési szerepének infrastrukturális erősítése 3. ütem

egyfordulós

6. non-profit államháztartáson belül
7. non-profit államháztartáson kívül (Az 1997. évi CXL tv. szerinti működési engedéllyel rendelkező muzeális intézmények és az 1995. évi LXVI. tv. alapján bejegyzett levéltárak. Önálló gazdálkodási jogkörrel nem rendelkező muzeális intézmények vonatkozásában: muzeális intézmény tagintézményében (filia) megvalósuló fejlesztés esetében a központi muzeális intézmény, egyéb esetben fenntartó pályázhat.)

0,00

0,00

0,87

0,00

0,00

0,00

0,00

0,87

0,0%

A) 5,00 B) 20,00 C) 5,00

A) 30,00 B) 120,00 C) 20,00

100%

30-70

2011. II. félév

2013.

kkv beszállító

Pedagógiai foglalkozásokra alkalmas helyek kialakítása, akadálymentesítés
a) „Oktató múzeum és levéltár”: A múzeumpedagógiai szolgáltatások infrastruktúrájának fejlesztése: az alkotókészséget és kreativitást fejlesztő múzeumi közösségi terek, oktatótermek, kiállítási pihenő sarkok és (a látogató gyerekek, illetve a nagycsaládos, kisgyermekes látogatók gyerekei részére) gyermekfoglalkoztatók kialakítása, fejlesztése, ill. minden korosztály részére alkalmassá tétele. Múzeumi épület bővítése, belső terének átalakítása, funkcióváltása, meglévő helyiség korszerűsítése, belsőépítészeti kialakítások. Berendezések, eszközök beszerzése. A levéltár-pedagógiai szolgáltatások infrastruktúrájának fejlesztése, közösségi terek, oktatótermek, kiállítási terek kialakítása, fejlesztése. Levéltári épület bővítése, belső terének átalakítása, funkcióváltása, meglévő helyiség korszerűsítése, belsőépítészeti kialakítások. Berendezések, eszközök beszerzése.
b) „Tanulmányi raktár és látványtár”: Tanulmányi raktárak, látványtárak kialakítása, illetőleg meglévő gyűjteményi raktárak nyilvánosan látogatható tétele (tanulmányi raktárrá, látványtárrá fejlesztése) azok bővítése, korszerűsítése, átalakítása révén.
c) „Virtuális pontok az oktató múzeumhoz és levéltárhoz”: A múzeumokban és levéltárakban őrzött tudásbázis nagyobb oktatási hasznosulása érdekében korszerű IKT infrastruktúrával felszerelt, internet-csatlakozással rendelkező informatikai pont(ok) vagy korszerűen berendezett önálló részlegek kialakítása, amelyek elősegítik a digitalizált kulturális örökségi értékekhez való hozzáférést is. Mindkét komponenshez: fogyatékkal élők múzeum és levéltár használatát támogató fejlesztések .

 

utód

1.2.3.

Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúrafejlesztése
"Tudásdepó Expressz"
3. ütem

automatikus

6. non-profit államháztartáson belül
7. non-profit államháztartáson kívül (Helyi önkormányzat fenntartásában működő, a nyilvános könyvtárak jegyzékén szereplő közkönyvtár, és iskolai könyvár vagy annak fenntartója (64/1999.(IV.28.) Korm. rendelet a nyilvános könyvtárak jegyzékének vezetéséről)

0,00

0,00

0,61

0,00

0,00

0,00

0,00

0,61

0,0%

5,00

8,00

100%

80-100

2011. I. félév

2013.

kkv beszállító

- Az online könyvtári szolgáltatások kialakításához/igénybevételéhez szükséges hardvereszközök beszerzése; az újonnan beszerzett hardverek működtetéséhez operációs rendszer és felhasználói alapszoftverek;
- A fogyatékkal élők számára biztosítandó speciális könyvtári szolgáltatásokhoz kapcsolódó infrastruktúra-fejlesztések (informatikai eszközök, egyéb eszközök; valamint kis léptékű belső épület-átalakítás, korszerűsítés, bővítés az elszámolható költségek max. 10%-áig); - Könyvtári szoftverek, pl. integrált rendszerek, dokumentumküldő szoftverek beszerzése;
- Elektronikus olvasóazonosítási rendszer infrastrukturális feltételeinek megteremtése;
- Az önkiszolgáló kölcsönzés infrastrukturális feltételeinek megteremtése;
- Épületen belüli korszerűsítés: olvasói terek bővítése, átalakítása, világításkorszerűsítés képzésekre alkalmas terek kialakítása; iskolai, családi foglalkozásokra (pl. olvasásprogramok) alkalmas terek kialakítása az összes elszámolható költség max. 25%-áig.

 

utód

1.2.5

Infrastrukturális fejlesztések az esélyegyenlőség elvű minőségi oktatás és az egész életen át tartó tanulás támogatása érdekében az LHH kistérségekben

LHH eljárásrend

non-profit szervezet államháztartáson belül non-profit szervezet államháztartáson kívül

0,00

0,00

0,60

0,00

0,00

0,00

0,00

0,60

0,0%

30,00

60,00

100%

10–20

2011. II. félév

2014.

kkv beszállító

- IKT infrastruktúra fejlesztés
- Bútorok beszerzése
- Taneszközök, szemléltető eszközök beszerzése
- Akadálymentesítés
- Épületen belüli korszerűsítés, bővítés, átalakítás, világításkorszerűsítés

 

utód

1.3.1

Speciális infrastruktúra fejlesztés és eszközbeszerzés a felsőoktatásban

egyfordulós

2005. évi CXXXIX. törvény
1. számú mellékletében felsorolt, állam által elismert felsőoktatási intézmények.

0,00

0,00

5,96

0,00

0,00

0,00

0,00

5,96

0,0%

200,00

1 500,00

max. 95%

11

2011. IV. negyedév

2014.

beszállító

Infrastruktúra fejlesztés Eszközbeszerzés

 

 

 

Prioritás

Összesen:

0,00

0,00

20,44

0,00

4,86

0,00

0,00

25,30

0,0%

-

-

100%

-

 

 

 

 

 


TIOP 2. prioritás: Egészségügyi infrastruktúra fejlesztése
1. Prioritás tartalma

Prioritás rövid tartalma

A prioritás célja, hogy hozzájáruljon egy a jelenleginél sokkal inkább szolgáltatáselvű ellátórendszer kialakításához,
amely az erőforrások koncentrálásával magasabb átlagos minőségű és költséghatékonyabb gyógyító-megelőző
ellátásokat nyújt az igénybevevőknek. Alapvető cél, hogy a hozzáférés egyenlőtlenségei mérséklődjenek, és a
rendszer a szolgáltatások magasabb színvonala mellett – az állami kiadások hatékonyabb felhasználásával –
hosszú távon is fenntartható maradjon.


2. A prioritás célkitűzései

Indikátor megnevezése

Indikátor
mérték-
egysége

Indikátor
típusa

Bázisérték

Célérték

2015

Az aktív fekvő-és járóbetegszakellátást hozzáférési standardokon belül el nem érőtelepülések száma

db

Eredmény

357

253

Intézményközi informatikai rendszerbe bevont egészségügyi szolgáltatók száma

db

Eredmény

39

120

Digitalizált képalkotó eljárások arányának növekedése a diagnosztikában

%

Eredmény

38,7%

50%

Mentéshez szükséges feltételek kiépülésével a mentés által 15 percen belüli elérhető lakosság arányának növekedése

%

Eredmény

79%

90%

Súlyponti kórházak kiemelt feladatok ellátáshoz kapcsolódó szolgáltatásainak hozzáférési standardoknak megfelelő elérhetősége

%

Eredmény

80%

95%

Rosszindulatú daganatos megbetegedések okozta standardizált halálozási arányszám

Hatás

32 507

30 882



3. A prioritás ütemezése – kiírások kerete

Indikatív forrásallokáció
(Mrd Ft, folyó áron, 280 HUF/EUR árfolyamon)

 

2011

2012

2013

Összesen

 

0,00

0,00

0,00

0,00

KMR

73,15

4,20

0,00

77,35

KONV

73,15

4,20

0,00

77,35

Összesen


Tervezett ESZA/ERFA arány (%): 0/100
KMR-ben elszámolható kiadások aránya (%): 0

4. A prioritás ütemezése – kötelezettségvállalás (IH döntés)

Indikatív forrásallokáció
(Mrd Ft, folyó áron, 280 HUF/EUR árfolyamon)

 

2007-2010

2011

2012

2013

2014-2015

Összesen

 

0,00

0,00

0,00

0,00

0,00

0,00

KMR

239,92

2,10

71,05

4,20

0,00

317,27

KONV

239,92

2,10

71,05

4,20

0,00

317,27

Összesen


TIOP 2. prioritás: Egészségügyi infrastruktúra fejlesztése

Konsrukció státusza (új vs. utód)

Konstrukció kódja

Konstrukció neve

Projekt
kiválasztás
eljárása

Kedvezményezettek köre

Előzetes támogatási
igénnyel lekötött
összeg (Mrd Ft)

Pályázatok, kiemelt projektek meghirdethető kerete (MrdFt)

Keret KMR+KONV
része (Mrd Ft) (HEP és
KÖZŐG IH)

Átjárhat
óság
(%)

Támogatás összege
(MFt)

Támogatás mértéke (%)

Támogatandó projektek tervezett száma

Konstrukció tervezett indítása (év/negyed-fél év)

Konstrukció tervezett zárása (év/(negyed-fél év)

Konstrukció kkv
érintettsége (kkv
kedvezményezett/kkv
beszállító/nincs kkv)

Támogatható tevékenységek

Megjegyzés

2011
KMR

2011
KONV

2012
KMR

2012
KONV

2013
KMR

2013
KONV

Min.

Max.

Max.

új

2.1.1.

Regionális járóbeteg szakellátó intézmények fejlesztése

egyfordulós pályázat

6.non-profit szervezet állaháztartáson belül,

7.non-profit szervezet államháztartáson kívül (megyei/regionális járóbeteg szakellátó intzémények vagy fenntartójuk)

0,00

0,00

3,00

0,00

0,00

0,00

0,00

3,00

0,0%

150,00

500,00

90%

6-18

2011.IV.negyed év

2012. III. negyedév

kkv beszállító

1. építés (új, felújítás, korszerűsítés, átépítés)
2. eszközbeszerzés (gép – eszköz beszerzés, eszközfejlesztés)
3. informatikai rendszer kiépítése és eszközfejlesztése
4. projektmenedzsment biztosítása
5. nyilvánosság biztosítása ESZA típusú tevékenységek: nem támogatható

1. A konstrukció megjelentetésének feltételei:
a) Járóbeteg szakellátó intézmények területi ellátási kötelezettségeinek áttekintése, pontos tartalmának meghatározása
b) Járóbeteg szakellátás progresszivitási szintjeinek felülvizsgálata, egységes nómenklatúra bevezetése
c) A fejlesztési szükségletek meghatározása megyei szinten, különös tekintettel az eddig felhasznált forrásokra, a 2006-2007-es ágazati reform eredményeire és a jelenlegi fejlesztési koncepciók tartalmára. Felelős: NEFMŐ
2. Csak non-profit szervezetek pályázhatnak. A NEFMŐ álláspontja szerint csak non-profit vagyokezelők alapíthatók, illetve kezelhetik az egészségügyi ellátás infrastruktúráját.

utód

2.1.3.

Aktív kórházi ellátásokat kiváltó járóbeteg szolgáltatások fejlesztése

egyfordulós pályázat

6.non-profit szervezet államháztartáson belül,

7.non-profit szervezet államháztartáson kívül (közfinanszírozott egészségügyi fekvőbeteg intézmények vagy fenntartójuk)

0,00

0,00

10,00

0,00

0,00

0,00

0,00

10,00

0,0%

250,00

1 000,00

90%

5-12

2011. III. negyedév

2012. I. negyedév

kkv beszállító

1. építés (új, felújítás, korszerűsítés, átépítés)
2. eszközbeszerzés (gép – eszköz beszerzés, eszközfejlesztés)
3. informatikai rendszer kiépítése és eszközfejlesztése
4. projektmenedzsment biztosítása
5. nyilvánosság biztosítása ESZA típusú tevékenységek: nem támogatható

1. Konstrukció indításának feltétele: A korábbi pályázatok tapasztalatai alapján a fejlesztési szükségeletek meghatározása, különös tekintettel az eddig felhasznált forrásokra, és a jelenlegi fejlesztési és finanszírozási koncepciók tartalmára.
2 Csak non-profit szervezetek pályázhatnak. A NEFMŐ álláspontja szerint csak non-profit vagyokezelők alapíthatók, illetve kezelhetik az egészségügyi ellátás infrastruktúráját. Ezek alapján for-profit pályázat nem támogatható.
3. A konstrukció keretösszege a TŐOP 2.1.3/10 pályázati felhívás maradványösszegét is tartalmazza.

utód

2.2.2

Sürgősségi ellátás fejlesztése (SO1 és SO2)

egyfordulós pályázat

6.non-profit szervezet állaháztartáson belül,

7.non-profit szervezet államháztartáson kívül (közfinanszírozott egészségügyi fekvőbeteg intézmények vagy fenntartójuk)

0,00

0,00

4,00

0,00

0,00

0,00

0,00

4,00

0,0%

100,00

720,00

90%

5-10

2011. II. negyedév

2011.IV. negyedév

kkv beszállító

1. építés (új, felújítás, korszerűsítés, átépítés)
2. eszközbeszerzés (gép – eszköz beszerzés, eszközfejlesztés)
3. informatikai rendszer kiépítése és eszközfejlesztése
4. projektmenedzsment biztosítása
5. nyilvánosság biztosítása ESZA típusú tevékenységek: nem támogatható

1. A konstrukció indításának feltétele: A fennmaradó fejlesztési szükségeletek meghatározása (a sürgősségi ellátás progresszivitási térképének elkészítésével), különös tekintettel az eddig felhasznált forrásokra és a jelenlegi fejlesztési és finanszírozási koncepciók tartalmára.
2. A rendelkezésre álló keretösszeg a TŐOP 2.2.2/C/10 konstrukció esetleges maradványösszegével növekedhet.
3. Csak non-profit szervezetek pályázhatnak. A NEFMŐ álláspontja szerint csak non-profit vagyokezelők alapíthatók, illetve kezelhetik az egészségügyi ellátás infrastruktúráját. Ezek alapján for-profit pályázat nem támogatható.

utód

2.2.4.

Struktúra-
változtatást támogató infrastruktúra-fejlesztés a fekv
őbeteg-szakellátásban

egyfordulós pályázat

6.non-profit szervezet állaháztartáson belül,

7.non-profit szervezet államháztartáson kívül (közfinanszírozott egészségügyi fekvőbeteg intézmények vagy fenntartójuk)

0,00

0,00

44,05

0,00

0,00

0,00

0,00

44,05

0,0%

500,00

3 500,00

90%

10-30

2011. IV. negyedév

2012.I. negyedév

kkv beszállító

1. építés (új, felújítás, korszerűsítés, átépítés)
2. eszközbeszerzés (gép – eszköz beszerzés, eszközfejlesztés)
3. informatikai rendszer kiépítése és eszközfejlesztése
4. projektmenedzsment biztosítása
5. nyilvánosság biztosítása ESZA típusú tevékenységek: nem támogatható

1. Konstrukció indításának feltételei:
a) A TŐOP 2.2.4/09/1 azonosítószámú kiírás projektkiválasztási eljárásának lezárása. A rendelkezésre álló keretösszeg a TŐOP 2.2.4/09/1 esetleges maradványösszegével növekedhet.
b) A fejlesztési szükségeletek meghatározása, különös tekintettel az eddig felhasznált forrásokra, a 2006-2007-es ágazati reform eredményeire és a jelenlegi fejlesztési és finanszírozási koncepciók tartalmára.
2. Csak non-profit szervezetek pályázhatnak. A NEFMŐ álláspontja szerint csak non-profit vagyokezelők alapíthatók, illetve kezelhetik az egészségügyi ellátás infrastruktúráját. Ezek alapján for-profit pályázat nem támogatható.

utód

2.2.5.

Korszerű regionális onkológiai hálózat kialakítása és fejlesztése

egyfordulós pályázat

6.non-profit szervezet állaháztartáson belül,

7.non-profit szervezet államháztartáson kívül (onkológiai centrumot, decentrumot működtető non-profit egészségügyi szolgáltató (vagy fenntartója) és konzorciumai)

0,00

0,00

7,00

0,00

0,00

0,00

0,00

7,00

0,0%

300,00

1 600,00

90%

5-15

2011.IV.negyed év

2012. I. negyedév

kkv beszállító

1. építés (új, felújítás, korszerűsítés, átépítés)
2. eszközbeszerzés (gép – eszköz beszerzés, eszközfejlesztés)
3.informatikai rendszer kiépítése és eszközfejlesztése
4. projektmenedzsment biztosítása
5. nyilvánosság biztosítása ESZA típusú tevékenységek: nem támogatható

1. Konstrukció indításának feltétele a TŐOP 2.2.5/09/1 azonosítószámú kiírás projektkiválasztási eljárásának lezárása. A rendelkezésre álló keretösszeg a TŐOP 2.2.5/09/1 esetleges maradvány összegével növekedhet.
2. Onkológia Centrum fejlesztése csak azokban a régiókban lehetséges, ahol a TŐOP 2.2.5/09/1 azonosítószámú kiírás keretében nem kapott támogatást ilyen fejlesztés. A maximális támogatási összeg meghatározása a centrum-decentrumok számától függ.
3. További feltétel a fejlesztési szükségletek meghatározása, különös tekintettel az eddig felhasznált forrásokra és a jelenlegi fejlesztési és jövőbeni finanszírozási koncepciók tartalmára.

új

2.3.1.

Nemzeti Egészségügyi Informatikai (eHealth) Rendszer A) komponens: központi informatikai rendszerek fejlesztése az intézményen belüli betegazonosítási rendszerek fejlesztésének biztosításához B) komponens: Intézményen belüli betegazonosítási rendszerek fe

A): kiemelt projekt

B): egyfordulós pályázat

A): 6. non-profit szervezet állaháztartáson belül (Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet vezette konzorcium) B):

6.non-profit szervezet állaháztartáson belül,

7.non-profit szervezet államháztartáson kívül (közfinanszírozott egészségügyi járó és fekvőbete

0,00

0,00

3,00

0,00

1,20

0,00

0,00

4,20

0,0%

A): 1000 B): 5

A): 3000 B): 50

100%

A): 1 B): 50-100

A): 2011. II. negyedév B): 2012. II. negyedév

A): 2011.IV. negyedév B): 2012. IV. negyedév

kkv beszállító

1. A transzparens elszámolás alapköveként szolgáló elektronikus azonosító kártya kezeléséhez szükséges rendszerek létrehozása
2. Az intézményi rendszerekhez való csatlakozást lehetővé tevőszabványos szoftverek fejlesztése
3. Hardver és szoftver beszerzés, fejlesztés
4. Projektmenedzsment
5. Nyilvánosság biztosítása ESZA típusú tevékenységek: nem támogatható

A konstrukció indításának feltételei: 1. Nemzeti Egészségügyi Informatikai (eHealth) Rendszer koncepciójának elkészítése
2. A kapcsolódó EKOP megalapozó projekt elindítása és az elektronikus kártya szabványainak meghatározása.
3. A Közép-Magyarországi Régió arányos fejlesztési forrásának biztosítása (Felelős: NEFMŐ)
4. Az arányosítás módszertanának bemutatása (Felelős: NEFMŐ-NFÜ)
5. Be kell mutatni, hogy a fejlesztés milyen módon biztosítja, hogy valamennyi közfinanszírozott fekvő-és járóbeteg intézményben mőködőképes rendszer kerül kialakításra (Felelős: NEFMŐ)

új

2.3.2.

Nemzeti Egészségügyi Őnformatikai (eHealth) Rendszer -Elektronikus közhiteles nyilvántartások és ágazati portál fejlesztése

kiemelt projekt

6. non-profit szervezet állaháztartáson belül (Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet vezette konzorcium)

0,00

0,00

2,10

0,00

0,00

0,00

0,00

2,10

0,0%

0,00

2 100,00

100%

1

2011. I. negyedév

2011. II. negyedév

kkv beszállító

1. Informatikai rendszer kialakítása az ágazati alap-nyilvántartások központi tárolására és szolgáltatására, az ágazat jelentéseinek rendszerezett feldolgozására
2. Az ágazat irányító (kozorciumi tagok) intézményei informatikai rendszereinek illesztése a központi alap-nyilvántartásokkal való együttműködéshez, valamint fogadó oldali interface fejlesztés az egészségügyi szolgáltatók felé
3. Ágazati hitelesítés-szolgáltatás létrehozása
4. Hardver és szoftver beszerzés, fejlesztés
5. Projektmenedzsment
6. Nyilvánosság biztosítása ESZA típusú tevékenységek: nem támogatható

A konstrukció indításának feltételei:
1. Nemzeti Egészségügyi Informatikai (eHealth) Rendszer koncepciójának elkészítése
2. A Közép-Magyarországi Régió arányos fejlesztési forrásának biztosítása.
3. Az arányosítás módszertanának bemutatása (Felelős: NEFMŐ-NFÜ HEP ŐH)

új

2.3.3.

Nemzeti Egészségügyi Informatikai (eHealth) Rendszer -Térségi, funkcionálisan integrált intézményközi információs rendszerek kiépítése

egyfordulós pályázat

6
non-profit szervezet állaháztartáson belül (közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatók konzorciuma)

0,00

0,00

0,00

0,00

3,00

0,00

0,00

3,00

0,0%

100,00

1 000,00

90%

6-8

2012. II. negyedév

2012 IV. negyedév

kkv beszállító

1. Regionálisan integrált intézményközi kórházi információs rendszerek fejlesztése
2. Az integrálandó tartalmak és technológiai protokollok meghatározása, kifejlesztése
3. Hardver és szoftver beszerzés, fejlesztés
4. Projektmenedzsment
5. Minőségbiztosítás
6. Biztonságmenedzsment
7 Nyilvánosság biztosítása ESZA típusú tevékenységek: nem támogatható

A konstrukció indításának feltétele:
1. Nemzeti Egészségügyi Informatikai (eHealth) Rendszer koncepciójának elkészítése
2. A TŐOP 2.3.1 B) kopmponens indításával való összhang biztosítása.
3. A HEFOP 4.4 program tapasztalatainak beépítése

 

2.

Prioritás

Összesen:

0,00

0,00

73,15

0,00

4,20

0,00

0,00

77,35

0,0%

-

-

100%

-

 

 

 

 

 


TIOP 3. prioritás: A munkaerő-piaci részvételt és a társadalmi befogadást támogató infrastruktúra fejlesztése
1. Prioritás tartalma

Prioritás rövid tartalma

A prioritás célja a munkaerő-piaci és társadalmi integrációt segítő szolgáltatásoknak a fejlesztése, infrastrukturális feltételeinek megteremtése/javítása. A prioritás keretében az aktív álláskeresést és munkavállalást segítő és támogató, továbbá a közösségi szolgáltatások infrastruktúrájának fejlesztésére kerül sor.


2. A prioritás célkitűzései

Indikátor megnevezése

Indikátor
mérték-
egysége

Indikátor
típusa

Bázisérték

Célérték

2015

Új kezdés kombinált indikátora (Azok arányát mutatja, akik a munkanélküli regiszterbe való bekerülést követő6/12 hónapon belül nem részesültek támogatásban és szolgáltatásban – Európai Foglalkoztatási Stratégia – a 6/12 hónappal korábban először vagy ismételten regisztrált munkanélküliekre)

25 éven aluliak (%)
25 éven felüliek (%)

eredmény eredmény

Bázis (2005):
24,6 %, Bázis
(2005): 18,5 %

Cél (2013): 19 %
Cél (2013): 14,5 %

Az aktív munkaerő-piaci eszközökkel nyújtott munkaerő-piaci szolgáltatásokban részesülők közül a programok befejezését követő3. hónapban bejelentett járulékfizető állással rendelkezők aránya

%

hatás

Bázis (2005):
57,9%

Cél (2013): 65%

Korszerűsített szociális és gyermekvédelmi intézményi férőhelyek száma

db

kimenet

0,00

Cél(2013): 9 000

Akadálymentes központi fenntartású közszolgáltatások aránya

%

eredmény

40%

Cél(2013): 100 %



3. A prioritás ütemezése – kiírások kerete

Indikatív forrásallokáció
(Mrd Ft, folyó áron, 280 HUF/EUR árfolyamon)

2011

2012

2013

Összesen

35,02

14,93

0,00

49,95


Tervezett ESZA/ERFA arány (%): 0/100
KMR-ben elszámolható kiadások aránya (%): 0

4. A prioritás ütemezése – kötelezettségvállalás (IH döntés)

Indikatív forrásallokáció
(Mrd Ft, folyó áron, 280 HUF/EUR árfolyamon)

2007-2010

2011

2012

2013

2014-2015

Összesen

36,60

9,05

36,91

3,99

0,00

86,55



TIOP 3. prioritás: A munkaerő-piaci részvételt és a társadalmi befogadást támogató infrastruktúra fejlesztése

Konsrukció státusza (új vs. utód)

Konstrukció kódja

Konstrukció neve

Projekt
kiválasztás
eljárása

Kedvezményezettek köre

Előzetes támogatási
igénnyel lekötött
összeg (Mrd Ft)

Pályázatok, kiemelt projektek meghirdethető kerete (MrdFt)

Keret KMR+KONV
része (Mrd Ft) (HEP és
KÖZŐG IH)

Átjárhatóság
(%)

Támogatás összege
(MFt)

Támogatás mértéke (%)

Támogatandó
projektek
tervezett száma

Konstrukció tervezett indítása (év/negyed-fél év)

Konstrukció tervezett zárása (év/(negyed-fél év)

Konstrukció kkv
érintettsége (kkv
kedvezményezett/kkv
beszállító/nincs kkv)

Támogatható tevékenységek

Megjegyzés

2011

2012

2013

Min.

Max.

Max.

utód

3.2.1.

Az integrált rendszer kereteinek megteremtése a foglalkoztatási szolgálat infrastruktúrájának fejlesztésével

kiemelt projekt

Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat

0,00

6,00

0,00

0,00

6,00

0,0%

6,00

6,00

100%

1

2010./I. félév

2013./II. félév

A munkügyi szervezet kirendeltségeinek eredményes és hatékony kapcsolatot kell fenntartani a helyben működő kkv-k képviselőivel. Ehhez elengedhetetlen, hogy megfelelő környezetben fogadják a kapcsolattartókat.

A korszerűsítendő kirendeltségek helyszíni felméréssel történő kiválasztása. A kiválasztott kirendeltség információs terének építészeti, belsőépítészeti átalakítására vonatkozó kiviteli tervdokumentációjának elkészítése. Az új szolgáltatási modell funkcióján alapuló, az öninformációs terek kialakítására vonatkozó FSZH Arculati Kézikönyv adaptálása a tervezési feladatokhoz, valamint az új kézikönyv kiadásának, sokszorosításának bonyolítása.A FSZH Arculati Kézikönyv alapján történő tervezés, az építmény rendeltetésszerű hasznosítását lehetővé tevőfelújítás, akadálymentes kivitelezés, eszköz-és bútorbeszerzés, parkolóhelyek és kerékpár-tárolók létesítése. A kirendeltségi ügyintézők részére megfelelőszámú és felszereltségű személyi számítógépek és nyomtatók, továbbá álló, ülő és kültéri kioszkok, digitalizáláshoz szükséges eszközök, egyéb informatikai kiegészítő eszközök beszerzése és üzembe helyezése. Kioszkok és egyéb informatikai eszközök működését biztosító elektromos hálózatok beszerelése és korszerűsítése. A kirendeltségi informatikai hálózatok kialakítása és fejlesztése. A hatékony belsőkommunikációt és a csoportmunkát támogató eszközök és szolgáltatások beszerzése. Az elektronikus iratkezelés és archiválás megvalósításához szükséges eszközök és szolgáltatások beszerzése. Az ügyfelek, együttműködő partnerek tájékoztatását támogató informatikai eszközök beszerzése, fejlesztése és üzembeállítása. Internetes telefonszolgáltatás (VoIP) megvalósítása, ehhez szükséges eszközök (telefonközpontok, készülékek, stb.) beszerzése a kirendeltségek vonatkozásában .Megvalósíthatósági tanulmányok, tervezési dokumentumok készítése, minőségbiztosítási és projekttámogató szolgáltatások beszerzése. Beszerzett eszközökhöz kapcsolódó betanító jellegű képzések szervezése, lebonyolítása. Kirendeltségek átmeneti elhelyezéséhez kapcsolódó feladatok (költözés, irodabérlet).

 

utód

3.2.2

A komplex rehabilitációhoz szükséges infrastrukturális feltételek megteremtése

kiemelt projekt

non-profit szervezet államháztartáson belül

0,00

0,00

3,99

0,00

3,99

0,0%

3,99

3,99

100%

1

2012.

 

nincs kkv

Módszertani fejlesztés, nemzetközi tapasztalatcsere, informatikai fejlesztés, informatika beruházás, ingatlanfejlesztés, eszközbeszerzés

Indítási feltétel:
1. projekt elsőszakaszának értékelése az NFÜ által (kiemelten az I. szakaszban megvalósuló szakmai tartalomra, valamint a forrásfelhasználásra)
2. A projekt szakmai tartalmának projektcsatornába történőbenyújtása.
3. A részletes szakmai tartalom kidolgozás és mindkét fél általi elfogadása 2011. IV. negyedév

új

3.2.3.

A kistérségekben a közösségi szolgáltatások infrastruktúrájának fejlesztése

kiemelt projekt

non-profit szervezet államháztatáson belül

0,00

8,00

2,40

0,00

10,40

0,0%

10,40

10,40

100%

1-9

2011.I.félév

2013.II.félév

nincs kkv

Projektelőkészítés, telek kiválasztása, megállapodás az önkormányzatokkal. Szolgáltatóház felépítése, funkcióinak megfelelő berendezése. A projektgazdák tulajdonába kerülőépületekben a térség -elsősorban inaktív -lakossága közösségi szolgáltatások biztosításához szükséges infrastrukturális fejlesztés, eszközbeszerzések. Tájékoztatás és nyilvánosság biztosítása Projekt menedzsment biztosítása

Indítási feltétel:
1. Az RKKk-ra vonatkozó kormányrendelet megjelenése és az alapján a konstrukció áttekintése, szükség szerint az akcióterv módosítása
2. A részletes szakmai tartalom kidolgozása és minkét fél általi elfogadása 2011. I. negyedév
3. kiemelt projektcsatornába nyújtása a projekt tervnek.

utód

3.3.1 A

A közszolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés megteremtése: akadálymentesítés

Egyfordulós

non-profit szervezet államháztartáson belül

0,00

0,00

8,00

0,00

8,00

0,0%

0,50

35,00

100%

400

2012. II. név

2013. IV. név

nincs kkv

fizikai és info-kommunikációs akadálymentesítés

Megyjegyzés: az OP hivatkozik arra, hogy a közszolgáltatást nyújtó intézmények akadálymentesítése a tv-nyel összehangban történik.
Indítási feltételek:
1. a részletes szakmai feltételeket megalapozó országos felmérés elkészülése és a felmérés alapján a min-max tám. összeg, a keretösszeg és a tám. pályázatok számának átgondolása. -2011. IV. né.
2. A felmérés alapján a min-max tám. összeg, a keretösszeg és a tám. pályázatok számának, pályázói kör, tartalom átgondolása, kidolgozása, mindkét fél általi elfogadása -2011. IV. né.
3. Az indikátorok meghatározása

utód

3.3.1 B

A közszolgáltatásokhoz való egyenlőesélyű hozzáférés megteremtése: jelnyelvi tolmácsszolgálatok fejlesztése

Egyfordulós

non-profit szervezet államháztartáson belül

0,00

0,00

0,54

0,00

0,54

0,0%

0,00

28,00

100%

19

2011. IV. név

2012. IV. név

nincs kkv

ingatlanvásárlás, akadálymentesítés, eszközbeszerzés

Indítási feltételek:
1. A konstrukció szakmai tartalmának kidolgozása -2011. Ő. félév
2. támogatható tevékenységek pontosítása, különös tekintettel az ingatlanvásárlás indokoltságára

utód

3.3.1 C

A közszolgáltatásokhoz való egyenlőesélyű hozzáférés megteremtése: az elemi rehabilitáció infrastrukturális feltételeinek kialakítása

Egyfordulós

non-profit szervezet államháztartáson kívül

0,00

3,00

0,00

0,00

3,00

0,0%

0,00

333,00

100%

9

2011. II. félév

2013. IV. név

nincs kkv

ingatlan bővítése, átalakítása, akadálymentesítés eszközbeszerzés

Indítási feltételek:
1. Összehangolása TÁMOP 5.4.7 tartalmával és ütemezésével.
2. Indítási feltétel: a korábban elindult PEMCS-en felmerült kérdésekre adott válaszok. Javasolt indítási időpont: 2011. II. félév

utód

3.4.1

Bentlakásos intézmények kiváltása, új kapacitások létesítése

Egyfordulós/Kétfordulós

non-profit szervezet államháztartáson belül; nonprofit szervezet államháztartáson kívül

0,00

14,97

0,00

0,00

14,97

0,0%

0,25

1,00

95%

 

2011. I-II. félév

2015.II. félév

 

TŐOP 341 "A"-Előkészítés, tanulmányok, tervek elkészítése;
-Szükséges engedélyek, mőszaki tervek és az ezekkel kapcsolatos hatósági ügyek;
-Közbeszerzési eljárások;
-Építés, átalakítás, felújítás, bővítés, munkálatokhoz szükséges bontás
-Föld-és ingatlanvásárlás, amennyiben az elengedhetetlen az ingatlan létesítéséhez;
-Eszközbeszerzések (csak a kitagolt/kiváltott/ új intézmények, telephelyek kialakításához kapcsolódóan)
-Projektmenedzsment ESZA típusú támogatható tevékenységek:
-Szakmai továbbképzés a munkatársak számára;
-A változást kísérő, az ellátottak önálló életvitelét erősítő, illetve arra felkészítőprogramok megvalósítása;
-Az érintett ellátottak, illetve lakókörnyezet tájékoztatása, felkészítése;

Indítási feltételek: I. Szociális területen történő kiváltás:
Javasolt indítási időpont: 2011. II. félév
Indítási feltétel, 2011. I. félév:
1. a szociális terület kiváltási stratégiája elkészül, valamint a bizottság által is elfogadásra kerül 2010. december 31-éig
2. a stratégiához igazított szakmai koncepció elkészül 2011. I. negyedév végéig
II. Gyermekvédelmi szakellátás területén történő kiváltás: A gyermekvédelmi komponens forrása: 3 Mrd Ft
Javasolt indítási időpont: 2011. I. negyedév
Indítási feltétel:
1. a bizottságnak el kell fogadnia a gyermekvédelemre vonatkozó kiváltási startégiát, amely a gyermekvédelmi történyre épít
2. milyen szempontok szerint történt a forrásmegosztás a két terület között
3. be kell mutatni a költséghatékonyságot
A bizottság 2010 decemberében fog foglalkozni ezzel a kérdéssel. A 2. és 3. indítási feltételt a NEFMI vállalja, hogy 2010. november 20-ára teljesíti.

utód

3.4.2

Bentlakásos intézmények önkormányzati, állami, egyházi, nonprofit fenntartói, bentlakásos intézmények

egyfordulós

non-profit szervezet államháztartáson belül; nonprofit szervezet államháztartáson kívül

0,00

3,05

0,00

0,00

3,05

0,0%

 

 

94%

 

2011. I. félév

2015.II. félév

 

Projekt-előkészítés költségei A pályázó tulajdonában, vagyonkezelésében vagy használatában lévő, valamint lakás-vagy lakóotthonként működő szociális és gyermekjóléti alapellátást, szociális és gyermekvédelmi szakellátást nyújtó bentlakásos intézmények épületének/helyiségeinek bővítése, átalakítása, felújítása, energiatakarékossá tétele, a beruházáshoz szükséges bontás. Új lakás-és lakóotthonok kialakítása. Föld és ingatlanvásárlás max. 10%-os mértékben. Eszközbeszerzések (csak a korszerűsítéshez kapcsolódóan) A beruházással érintett területeken az ellátottak igényeihez igazodó akadálymentesség biztosítása Tájékoztatás és nyilvánosság biztosítása Projekt menedzsment biztosítása ESZA típusú támogatható tevékenységek

 

 

3.

Prioritás

Összesen:

0,00

35,02

14,93

0,00

49,95

0,0%

-

-

-

430

 

 

 

 

 


TIOP 4. prioritás: Technikai Segítségnyújtás
1. Prioritás tartalma

Prioritás rövid tartalma
(max. 500 karakter)

A prioritás célja az OP eredményes és hatékony megvalósítása. A Technikai Segítségnyújtási keret egyrészt az OP közreműködő szervezeteinek - az OP-val kapcsolatos tevékenységeinek – finanszírozására szolgál (az OP technikai-adminisztratív lebonyolítása). Másrészt ebből a keretből kerülnek finanszírozásra a specifikusan az OP megvalósulásához köthető egyéb tevékenységek (pl. monitoring bizottságok működtetése, értékelő, elemző tanulmányok stb.)


2. A prioritás célkitűzései

Indikátor megnevezése

Indikátor
mérték-
egysége

Indikátor
típusa

Bázisérték

Célérték

2015

Támogatott új TA projektek megvalósulási aránya

%

eredmény

0

100,00%



3. A prioritás ütemezése – kiírások kerete

Indikatív forrásallokáció
(Mrd Ft, folyó áron, 280 HUF/EUR árfolyamon)

2011

2012

2013

Összesen

2,56

2,56

2,56

7,69


Tervezett ESZA/ERFA arány (%): 0/100
KMR-ben elszámolható kiadások aránya (%): 0

4. A prioritás ütemezése – kötelezettségvállalás (IH döntés)

Indikatív forrásallokáció
(Mrd Ft, folyó áron, 280 HUF/EUR árfolyamon)

2007-2010

2011

2012

2013

2014-2015

Összesen

3,16

1,54

1,54

1,54

3,08

10,85



TIOP 4. prioritás: Technikai Segítségnyújtás

Konsrukció státusza (új vs.
utód)

Konstrukció kódja

Konstrukció neve

Projekt
kiválasztás
eljárása

Kedvezményezettek köre

Előzetes támogatási igénnyel lekötöttösszeg (KEOP, KÖZOP előkészítési projektek

Pályázatok, kiemelt projektek meghirdethető kerete (MrdFt)

Keret (Mrd Ft) (HEP és KÖZIG IH)

Támogatás összege
(MFt)

Támogatás mértéke (%)

Támogatandó
projektek
tervezett
száma

Konstrukció tervezett indítása (év/negyed-fél év)

Konstrukció tervezett zárása (év/(negyed-fél év)

Konstrukció kkv
érintettsége (kkv
kedvezményezett/kkv
beszállító/nincs kkv)

Támogatható tevékenységek

Megjegyzés

2011

2012

2013

Min.

Max.

Max.

utód

4.2.1.

Az OP lebonyolitásával kapcsolatos egyéb feladatok

Kiemelt (TA)

Non-profit szervezet államháztartáson belül

0,00

2,56

2,56

2,56

7,69

0,00

0,00

100%

10

2011

2015

Kkv beszállító

OP lebonyolításával kapcsolatos feladatok (OP MB ülések megrendezése, éves megvalósítási jelentések készítése, tanulmányok, elemzések készítése, - szakértői tanácsadás, szakmai rendezvények megvalósítása. Szakmai anyagok fordítása, tolmácsolás, humán kapacitás fejlesztés)

 

 

4.

Prioritás

Összesen:

0,00

2,56

2,56

2,56

7,69

0,00

0,00

100%

10

 

 

 

 

 

1

A határozatot az 1380/2011. (XI. 8.) Korm. határozat 4. pontja hatályon kívül helyezte 2011. november 9. napjával. Alkalmazására lásd e határozat 7. pontját.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére