• Tartalom

104/2011. (IX. 23.) HM utasítás

104/2011. (IX. 23.) HM utasítás

a Honvédelmi Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 87/2010. (X. 6.) HM utasítás módosításáról1

2011.09.24.

A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 60. § (2) bekezdésében, valamint a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény 97. § (1) bekezdésében foglaltak alapján, figyelemmel a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (2) bekezdésére – a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter jóváhagyásával – a következő utasítást adom ki:

1. § A Honvédelmi Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 87/2010. (X. 6.) HM utasítás mellékletének (a továbbiakban: Melléklet) 6. § (71) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

(A miniszter mint a fejezet felügyeletét ellátó szerv vezetője, illetve a Magyar Honvédség irányításáért és felsőszintű vezetéséért felelős vezető:)

„(71) Meghatározza a NATO Biztonsági Beruházási Programja (NSIP) keretében meghirdetett beszerzési eljárásokban történő részvétel feltételeit, az értékelési eljárás rendjét. A tárcaközi Biztonsági Beruházási Bizottság (BBB) véleményének figyelembevételével dönt az értékelési eljárásban benyújtott kérelmekről. A „NATO Beszállításra Alkalmas” minősítéssel rendelkező, magyarországi székhelyű gazdálkodó szervezetek jegyzékét évente egy alkalommal megküldi a NATO, valamint az érintett NATO-tagállamok szervezetei részére.”

2. § A Melléklet 12. §-a a következő (139) bekezdéssel egészül ki:

(A közigazgatási államtitkár a kormányzati döntés-előkészítéssel, a minisztérium szerveinek összehangolt működésével és a Magyar Honvédség szakirányításával kapcsolatos feladatkörében:)

„(139) A miniszter külön jogszabályban meghatározott hatósági feladatkörében kiadmányozási jogot gyakorol a NATO Biztonsági Beruházási Programja (NSIP) keretében meghirdetett beszerzési eljárásban részt vevő magyarországi székhelyű gazdálkodó szervezetek szakmai és gazdasági megfelelőségét tanúsító „NATO Beszállításra Alkalmas” határozatok és hatósági bizonyítványok vonatkozásában.”

3. § A Melléklet 24. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

(A miniszter kabinetfőnöke)

„(3) Irányítja a Miniszteri Titkárság, a Miniszteri Kabinetiroda és a Sajtóiroda vezetőjének tevékenységét.”

4. § A Melléklet

5. § Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

1. függelék a 104/2011. (IX. 23.) HM utasításhoz

1. számú függelék a HM Szervezeti és Működési Szabályzatához

2. függelék a 104/2011. (IX. 23.) HM utasításhoz

3. számú függelék a HM Szervezeti és Működési Szabályzatához

A Honvédelmi Minisztérium szervezeti egységei és státusainak megoszlása
a szervezeti egységek között

Irányító (vezető) állami,
illetve katonai vezető

Szervezeti egység

Létszám (fő)

 

7. Miniszter

1

7.0.0.1. Kabinetfőnök

31

 

7.0.0.1. HM Miniszteri Kabinet

 

 

 

7.0.0.1.1. Miniszteri Titkárság

 

 

 

7.0.0.1.2. Miniszteri Kabinetiroda

 

 

 

7.0.0.1.3. Sajtóiroda

 

 

 

 

 

7.1. Közigazgatási államtitkár

79

 

7.1.0.1. HM Közigazgatási Államtitkári Titkárság

 

 

7.1.0.2. HM Tervezési és Koordinációs Főosztály

 

 

 

7.1.0.2.1. Elvi Kidolgozó és Koordinációs Osztály

 

 

 

7.1.0.2.2. Szervezési Osztály

 

 

 

7.1.0.2.3. Légügyi Osztály

 

 

 

7.1.0.2.4. Tervezési Osztály

 

 

7.1.0.3. HM Humánpolitikai Főosztály

 

 

 

7.1.0.3.1. HM Személyügyi Osztály

 

 

 

7.1.0.3.2. Humánstratégiai Osztály

 

 

 

7.1.0.3.3. Oktatási és Tudományszervező Osztály

 

 

 

 

 

7.2. Parlamenti államtitkár

12

 

7.2.0.1. HM Parlamenti Államtitkári Titkárság

 

 

 

7.2.0.1.1. Parlamenti Iroda

 

 

 

 

 

7.1.1. Jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár

50

 

7.1.1.1. HM Jogi Főosztály

 

 

 

7.1.1.1.1. Nemzetközi Osztály

 

 

 

7.1.1.1.2. Kodifikációs Osztály

 

 

 

7.1.1.1.3. Koordinációs Osztály

 

 

7.1.1.2. HM Igazgatási és Jogi Képviseleti Főosztály

 

 

 

7.1.1.2.1. Igazgatási Osztály

 

 

 

7.1.1.2.2. Jogi Képviseleti Osztály

 

 

 

 

 

7.1.2. Védelempolitikáért és védelmi tervezésért felelős helyettes államtitkár

40

 

7.1.2.1. HM Védelempolitikai Főosztály

 

 

 

7.1.2.1.1. Védelempolitikai és Non-proliferációs Osztály

 

 

 

7.1.2.1.2. Művelet-stratégiai Osztály

 

 

 

7.1.2.1.3. EU Elnökségi Koordinációs Titkárság

 

 

7.1.2.2. HM Védelmi Tervezési Főosztály

 

 

 

7.1.2.2.1. Stratégiai Elemző és Értékelő Osztály

 

 

 

7.1.2.2.2. Hosszú Távú Tervező Osztály

 

 

 

7.1.2.2.3. Rövid Távú Tervező Osztály

 

 

 

 

 

7.1.3. Védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkár

69

 

7.1.3.1. HM Gazdasági Tervezési Főosztály

 

 

 

7.1.3.1.1. Védelmi Erőforrás Tervezési Osztály

 

 

 

7.1.3.1.2. Védelmi Költségvetés Tervezési Osztály

 

 

 

7.1.3.1.3. Beszerzés Tervezési Osztály

 

 

7.1.3.2. HM Hadfelszerelési és Vagyonfelügyeleti Főosztály

 

 

 

7.1.3.2.1. Nemzetközi Hadfelszerelési és Együttműködési Osztály

 

 

 

7.1.3.2.2. Társaság- és Ingóvagyon-felügyeleti Osztály

 

 

 

7.1.3.2.3. Lakhatás- és Ingatlanfelügyeleti Osztály

 

 

7.1.3.3. HM Kontrolling és Szabályozási Főosztály

 

 

 

7.1.3.3.1. Kontrolling Osztály

 

 

 

7.1.3.3.2. Gazdálkodás Szabályozási Osztály

 

 

 

7.1.3.3.3. Gazdálkodástámogató Osztály

 

 

 

 

 

7.3. Honvéd Vezérkar főnöke

241

 

7.3.0.1. HVK Vezérkari Iroda

 

 

 

7.3.0.1.1. Vezetési Osztály

 

 

 

7.3.0.1.2. Szövetségi Kapcsolattartó Osztály

 

 

7.3.0.2. HVK Személyzeti Csoportfőnökség

 

 

 

7.3.0.2.1. Központi Személyzeti és Munkaügyi Osztály

 

 

 

7.3.0.2.2. Toborzó és Humánszolgálati Osztály

 

 

 

7.3.0.2.3. Központi Előmeneteli, Oktatás- és Képzésszervezési Osztály

 

 

 

7.3.0.2.4. Katonai Igazgatási Osztály

 

 

7.3.0.3. HVK Hadműveleti Csoportfőnökség

 

 

 

7.3.0.3.1. Fegyvernemi Osztály

 

 

 

7.3.0.3.2. Hadműveleti Osztály

 

 

 

7.3.0.3.3. Felderítő Osztály

 

 

7.3.0.4. HVK Logisztikai Csoportfőnökség

 

 

 

7.3.0.4.1. Művelet Támogató Osztály

 

 

 

7.3.0.4.2. Tervezési Osztály

 

 

 

7.3.0.4.3. Logisztikai Osztály

 

 

7.3.0.5. HVK Haderőtervezési Csoportfőnökség

 

 

 

7.3.0.5.1. Haderőtervezési Osztály

 

 

 

7.3.0.5.2. Haderőszervezési Osztály

 

 

 

7.3.0.5.3. Haderőfejlesztési Osztály

 

 

7.3.0.6. HVK Híradó, Informatikai és Információvédelmi Csoportfőnökség

 

 

 

7.3.0.6.1. Híradó Osztály

 

 

 

7.3.0.6.2. Stratégiai Tervező Osztály

 

 

 

7.3.0.6.3. Informatikai Osztály

 

 

 

7.3.0.6.4. Rejtjelfelügyeleti Osztály (MH Központi Rejtjelfelügyelet)

 

 

 

7.3.0.6.5. Rendszerbiztonsági Osztály

 

 

 

(MH Központi Rendszerbiztonsági Felügyelet)

 

 

 

7.3.0.6.6. Dokumentumvédelmi és NATO-NYEU Központi Nyilvántartó

 

 

 

Osztály

 

 

 

7.3.0.6.7. HM Biztonsági Felügyelet

 

 

7.3.0.7. HVK Kiképzési Csoportfőnökség

 

 

 

7.3.0.7.1. Általános Katonai Kiképzési Osztály

 

 

 

7.3.0.7.2. Gyakorlat- és Erőforrástervező Osztály

 

 

 

7.3.0.7.3. Szakkiképzési Osztály

 

 

7.3.0.8. HVK Egészségügyi Csoportfőnökség

 

 

 

7.3.0.8.1. Egészségügyi Menedzsment Osztály

 

 

 

7.3.0.8.2. Stratégiai Tervező és Együttműködési Osztály

 


1

Az utasítást a 25/2012. (IV. 21.) HM utasítás 1. § (2) bekezdés u) pontja hatályon kívül helyezte 2012. április 22. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére