• Tartalom

1036/2011. (III. 3.) Korm. határozat

1036/2011. (III. 3.) Korm. határozat

a Hadigondozottak Közalapítványa Alapító Okiratának módosításáról1

2011.03.04.

A Kormány a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 74/B. § (5) bekezdése, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2006. évi LXV. törvény 1. § (2) bekezdése és a Kormány által alapított közalapítványokkal és alapítványokkal kapcsolatos időszerű intézkedésekről szóló 1159/2010. (VII. 30.) Korm. határozat által előírt felülvizsgálati eljárás megállapításai alapján szükséges intézkedésekről szóló 1316/2010. (XII. 27.) Korm. határozat 10. pontja alapján a következőket határozza el:

1. A Kormány

a) módosítja a Hadigondozottak Közalapítványa (a továbbiakban: Közalapítvány) alapító okiratát (a továbbiakban: alapító okirat) és elfogadja annak egységes szerkezetbe foglalt szövegét;

b) felhatalmazza a honvédelemi minisztert, hogy az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratnak a Kormány nevében történő aláírása tárgyában, valamint az alapító okirat módosításának bírósági nyilvántartásba vétele iránti eljárásban az alapító Kormány nevében és képviseletében eljárjon.

Felelős: honvédelmi miniszter

Határidő: azonnal

2. A Kormány felhívja a honvédelemi minisztert és a közigazgatási és igazságügyi minisztert, hogy a Közalapítvány módosított, egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát a bírósági nyilvántartásba vételt követően a Magyar Közlöny mellékleteként kiadott Hivatalos Értesítőben tegye közzé.

Felelős: honvédelmi miniszter

közigazgatási és igazságügyi miniszter

Határidő: a bíróság határozatának jogerőre emelkedését követően azonnal

3. Ez a határozat a közzététele napján lép hatályba, egyidejűleg hatályát veszti

a)–h)2

Melléklet az 1036/2011. (III. 3.) Korm. határozathoz


A Hadigondozottak Közalapítványa Alapító Okiratának módosítása

1. Az Alapító Okirat 8.1 és 8.2 pontja helyébe az alábbi szöveg lép:
„8.1 Kuratórium
A közalapítvány legfőbb döntést hozó szerve a 9 tagú kuratórium. A tagokat az alapító az alábbi szervezetek javaslata alapján jelöli ki:
Honvédelmi Minisztérium, Nemzeti Erőforrás Minisztérium, Nemzetgazdasági Minisztérium, Belügyminisztérium, Vak Hadirokkantak Országos Egyesülete, Hadigondozottak, Hadiözvegyek, Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetsége (HONSZ), Magyar Hadigondozottak Országos Nemzeti Szövetsége (MAHONSZ), Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság, Országos Egészségbiztosítási Pénztár.
A kuratórium tagjai:
– dr. Szilágyi Béla a Honvédelmi Minisztérium delegáltjaként,
– dr. Kahlesz Tímea a Nemzeti Erőforrás Minisztérium delegáltjaként,
– dr. Nesztor Tamás a Nemzetgazdasági Minisztérium delegáltjaként,
– Horváth Marianne a Belügyminisztérium delegáltjaként,
– Kreisz Mihály a Vak Hadirokkantak Országos Egyesülete delegáltjaként,
– Ipacs József a Hadirokkantak, Hadiözvegyek, Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetség delegáltjaként,
– Vadai Mihály Zsolt a Magyar Hadigondozottak Országos Nemzeti Szövetsége delegáltjaként,
– Haudinger István az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság delegáltjaként,
– László Csilla az Országos Egészségbiztosítási Pénztár delegáltjaként.
8.2 A kuratórium
– elnök-képviselője: dr. Nesztor Tamás,
– titkára: dr. Szilágyi Béla.
A kuratóriumi tagság három év határozott időre szól, a tag tagságának megszüntetésére irányuló kérelmét az alapítónak nyújtja be. A kuratórium a megszűnés tekintetében nem dönthet. A kuratóriumi tagok kijelölésére, visszahívására történő javaslattétel a 8.1. pont alatt felsorolt szervezetek vezetőjének jogkörébe tartozik.”

2. Az Alapító Okirat 8.7.1. pontja helyébe az alábbi szöveg lép:
„8.7.1 A Közalapítványnál a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Honvédelmi Minisztérium képviselőjéből álló 3 tagú felügyelőbizottság működik.
A felügyelőbizottság elnöke dr. Nagy Sándor a Nemzetgazdasági Minisztérium delegáltjaként,
A felügyelőbizottság tagjai:
– dr. Kása Karolina a Nemzeti Erőforrás Minisztérium delegáltjaként,
– dr. Balogh András a Honvédelmi Minisztérium delegáltjaként.”

3. Az Alapító Okirat 9.4. pontja helyébe az alábbi szöveg lép:
„9.4 A Kuratórium és a felügyelőbizottság tagjai tiszteletdíjban részesülnek az alábbiak szerint:
– a kuratórium elnöke: bruttó 100 000 forint havonta,
– a kuratórium titkára: bruttó 100 000 forint havonta,
– a kuratórium tagja: bruttó 50 000 forint havonta,
– a felügyelőbizottság elnöke: bruttó 75 000 forint havonta,
– a felügyelőbizottság tagja: bruttó 37 500 forint havonta.
A Kuratórium a kuratóriumi tagok (beleértve a kuratórium elnökét és titkárát is) tiszteletdíját a jelen pontban meghatározottnál alacsonyabb mértékben is megállapíthatja.
A Kuratórium és a felügyelőbizottság tagjai lemondhatnak tiszteletdíjukról.
A Kuratórium és a felügyelőbizottság tagjai költségtérítésben részesülhetnek.”
1

A határozatot az 1380/2011. (XI. 8.) Korm. határozat 4. pontja hatályon kívül helyezte 2011. november 9. napjával. Alkalmazására lásd e határozat 7. pontját.

2

A 3. pont a)–h) alpontja a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére