• Tartalom

8/2010. (XII. 10.) NGM utasítás

8/2010. (XII. 10.) NGM utasítás

a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Szervezeti és Működési Szabályzatának kiadásáról1

2010.12.10.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (a továbbiakban: NFH) szervezeti felépítéséről és működési rendjéről – a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 2. § (1) bekezdés d) pontjában, valamint 73. § (1) bekezdésében foglalt jogkörömben eljárva – a következő utasítást adom ki:

1. § Az NFH Szervezeti és Működési Szabályzatát jóváhagyom, és azt jelen utasítás mellékleteként kiadom, egyben elrendelem a közvetlen érdekelteknek történő megküldését.

2. § A Szervezeti és Működési Szabályzatot közzé kell tenni az NFH honlapján.

3. § Ez az utasítás a közzétételének napján lép hatályba.

4. § Jelen utasítás hatálybalépésével egyidejűleg a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Szervezeti és Működési Szabályzatának kiadásáról szóló 10/2009. (IV. 30.) SZMM utasítás hatályát veszti.

1. melléklet a 13/2010. (XII. 10.) NGM utasításhoz


A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Szervezeti és Működési Szabályzata

I. FEJEZET: ÁLTALÁNOS RÉSZ

1. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (a továbbiakban: NFH) szervezete

1.1. Az NFH jogállása
Az NFH-t mint a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség és a regionális közigazgatási hivatalok szakigazgatási szerveiként működő fogyasztóvédelmi felügyelőségek (beleértve azok területi osztályait is) jogutódját a Kormány a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságról szóló 225/2007. (VIII.31.) Korm. rendeletével hozta létre.
Az NFH jogelődjét a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséget (a továbbiakban: FVF) az Országgyűlés az 1991. évi XX. törvény 71. §-ával hozta létre. Az alapítás dátuma 1991. július 23.
Az FVF 2000. június 28-án kelt, az NFH jogutódlását rögzítő, 2007. szeptember 1-jével módosított, V-3/110-3/2000. nyilvántartási számú, majd az ezt módosító 3442-33/2008-SZMM számú 2008. január 1-jétől hatályos, a pénzügyminiszter egyetértő nyilatkozatával ellátott alapító okiratnak módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövegét a 2009. március 31-én megjelent 3. számú Szociális és Munkaügyi Közlöny tartalmazza.
Az NFH NGM/5254/20 (2010). iktatószámú, módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát a 2010. október 22-én megjelent 91. számú Hivatalos Értesítő tartalmazza.
Az NFH önálló feladat- és hatáskörrel rendelkező központi hivatal, jogi személy, amely a Kormány által – a fogyasztóvédelemért felelős – kijelölt miniszter, a nemzetgazdasági miniszter (a továbbiakban: miniszter) irányítása alatt áll.
Az NFH központi szervből, területi szervekből, valamint azok kirendeltségeiből áll. Az NFH területi szervei az igazgatók által vezetett regionális felügyelőségek (a továbbiakban: felügyelőségek). A felügyelőségek szervezeti egységei a – regionális felügyelőségek székhelyen kívüli – megyeszékhelyeken működő kirendeltségek.
Neve: Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság
Rövid név: NFH
Angol neve: Hungarian Authority for Consumer Protection
Rövid angol név: HACP
Az NFH székhelye: H–1088 Budapest, József krt. 6.
Postacíme: 1428 Budapest, Pf. 20.
A felügyelőségek megnevezését, címét és illetékességi területét az 1. függelék tartalmazza.
Az NFH jelzőszámai:
– számlavezető bank: Magyar Államkincstár
– számlaszám: MÁK 10032000-0149487900000000
– adószám: 15307389-2-42
– statisztikai számjel: 15307389-84131201
– szektor: 1051
– törzskönyvi azonosítószám: 307387
– szakág: 841318
– fejezet: XV. Nemzetgazdasági Minisztérium
– cím: 14
– államháztartási egyedi azonosító szám: 038896
Alaptevékenységének szakágazati száma és megnevezése:
841318 Gazdasági, kereskedelmi, munkaügyi igazgatás
Az alaptevékenységek államháztartási szakfeladatrendi besorolása:
712109 Egyéb hatósági eljárás érdekében végzett műszaki vizsgálat, elemzés
841219 Társadalmi tevékenységekkel, esélyegyenlőséggel, érdekképviselettel, kisebbségekkel, egyházakkal összefüggő feladatok központi igazgatása és szabályozása
841229 Társadalmi tevékenységekkel, esélyegyenlőséggel, érdekképviselettel, egyházakkal összefüggő feladatok területi igazgatása és szabályozása
Az állami feladatként ellátott alaptevékenység forrásai a költségvetési támogatás és a működési bevételek.
Az NFH többletteljesítmény-mutatóinak teljesítéséért a főigazgató felelős, melyet célfeladatként az NFH szervezetére vonatkoztatva ad ki.
A feladatmutatók teljesítését minden szervezeti egység vezetője köteles figyelemmel kísérni, és a főigazgató által megszabott határidőre a teljesítésről beszámolni.
A költségvetés végrehajtásával kapcsolatos előírásokat és feltételeket az NFH számlarendjét és számviteli politikáját tartalmazó főigazgatói utasítások szabályozzák.
Az NFH a XV. Nemzetgazdasági Minisztérium költségvetési fejezetében önálló 14. címként felvett, önállóan gazdálkodó központi költségvetési szerv, amely saját előirányzatai, bevételei és a miniszter által hozzárendelt előirányzatok felett teljes jogosultsággal rendelkezik.
Az NFH élén a főigazgató áll, aki egyszemélyi felelős vezetőként önállóan gyakorolja a hatóság tevékenységével összefüggő feladat- és hatásköröket.
Az NFH-t gazdasági ügyekben a gazdasági főosztályvezető képviseli. Ezen jogköröket esetenként írásban átruházhatja megfelelő végzettségű és szakképzettségű vezetők, illetve kormánytisztviselők részére.
Az NFH engedélyezett létszáma 512 fő.

1.2. Az NFH működését meghatározó alapvető jogszabályok
Az NFH alaptevékenységét a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságról szóló 225/2007. (VIII. 31.) Korm. rendelet, valamint az áruk és szolgáltatások biztonságosságáról és ezzel kapcsolatos piacfelügyeleti eljárásáról szóló 79/1998. (IV. 29.) Korm. rendelet szabályozza.
A jogszabályok jegyzékét a 2. függelék tartalmazza.

1.3. Az NFH feladatai
a) fogyasztóvédelmi hatóságként – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – ellenőrzi mindazon tevékenységekre vonatkozó jogszabályi és hatósági előírások megtartását, amelyek a fogyasztókat érintik, vagy érinthetik, hatósági eljárása keretében a külön jogszabályokban meghatározottak szerint jogkövetkezményeket, illetve intézkedéseket alkalmazhat,
b) közreműködik a fogyasztóvédelmi politika kidolgozásában,
c) figyelemmel kíséri és elemzi a fogyasztóvédelmi politika érvényesülését,
d) együttműködési megállapodás alapján együttműködik a fogyasztóvédelmi tevékenységet ellátó más állami szervekkel,
e) irányítja és ellátja a termékbiztonság ellenőrzésével összefüggő piacfelügyeleti tevékenységeket, e körben ellenőrzi az áruk és szolgáltatások biztonságosságát, vizsgálatokat végez, intézkedéseket tesz és működteti a Központi Piacfelügyeleti Információs Rendszert (a továbbiakban: KPIR),
f) a Magyar Köztársaság részéről részt vesz a termékbiztonsággal kapcsolatos ügyekben illetékes piacfelügyeleti hatóságok európai hálózatában, az Európai Termékbiztonsági Hálózatban,
g) működteti a Közösségi Gyors Tájékoztatási Rendszert (RAPEX), melynek célja a tagállamok közötti gyors információcsere súlyos veszély esetén (a Magyar Köztársaság a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságon keresztül kapcsolódik a rendszerhez),
h) összekötő hivatalként végzi a fogyasztóvédelmi hatóságok együttműködéséről szóló 2006/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásának a Magyar Köztársaságban történő összehangolását,
i) a fogyasztók vagyoni érdekének védelme céljából irányítja, koordinálja és ellenőrzi az áruk forgalmazására és a szolgáltatások nyújtására vonatkozó jogszabályok és hatósági előírások megtartását, vizsgálatot folytathat a fogyasztókat érintő ügyekben,
j) ellátja a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvényből adódó feladatokat,
k) ellenőrzi az áruk és szolgáltatások minőségére, a megfelelőség igazolására vonatkozó előírások megtartását, követelményeinek teljesítését, eljár a fogyasztók kifogásaival és panaszaival kapcsolatos szabálytalan ügyintézés tekintetében,
l) ellenőrzi a fogyasztók tájékoztatására vonatkozó jogszabályi előírások teljesítését,
m) szakmai segítséget nyújt a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezetek tevékenységéhez és a fogyasztók oktatásához,
n) a fogyasztói jogokat ismertető kiadványokat jelentet meg,
o) termék-összehasonlító vizsgálatokat végez, végeztet és közzéteszi azok eredményét,
p) módszertani segédanyagokat készít a helyi önkormányzatok fogyasztóvédelmi tevékenységének elősegítése és egységessége érdekében,
q) közreműködik az állam iskolai és az iskolán kívüli fogyasztóvédelmi oktatással kapcsolatos feladatainak ellátásában,
r) ellenőrzi a gazdasági reklámtevékenységre és az elektronikus kereskedelemre vonatkozó fogyasztóvédelmi rendelkezések megtartását,
s) vizsgáló laboratóriumaiban – hatósági, köztestületi felkérésre és megbízás alapján – vizsgálatot végez, illetve szakértői véleményt készít,
t) ellátja mindazon feladatokat, amelyeket egyéb külön jogszabályok a hatáskörébe utalnak,
u) a tisztességtelen általános szerződési feltételek kapcsán, valamint az ellen, akinek jogszabályba ütköző tevékenysége a fogyasztók széles körét érinti vagy jelentős nagyságú hátrányt okoz, közérdekű keresetet indít.
Az NFH a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos hatósági feladatokat a külön jogszabályokban foglaltaknak megfelelően látja el.

1.4. Az NFH szervezeti tagozódása, az irányítás és a helyettesítések általános rendje
1.4.1. Az NFH központi szerve
Az NFH központi szervét a főigazgató képviseli, aki jogkörét esetenként, vagy az ügyek meghatározott csoportjára nézve átruházhatja. A főigazgatót távolléte, illetve akadályoztatása esetén a főigazgató-helyettes teljes jogkörrel helyettesíti.
A főigazgató, illetve a főigazgató-helyettes együttes távolléte és akadályoztatása esetén a gazdasági ügyek kivételével a Hatósági és Jogi Főosztály főosztályvezetője, együttes akadályoztatásuk esetén az általuk megbízott vezető beosztású kormánytisztviselő jogosult teljes jogkörrel a helyettesítésre.
A főigazgató, illetve a főigazgató-helyettes együttes távolléte és akadályoztatása esetén gazdasági ügyekben az NFH gazdasági főosztályvezetője a főigazgató helyettese.
Az NFH központi szerve a szervezeti ábra szerinti szervezeti egységekre tagozódik, melyek a főigazgató, a főigazgató-helyettes, valamint főosztályvezetők, és az osztályvezetők közvetlen irányítása alá tartoznak (szervezeti ábra: 3. függelék).
A főigazgató közvetlenül irányítja és ellenőrzi a főigazgató-helyettes, a Főigazgatóság, a Belső Ellenőrzés, az Igazgatási és Szervezési Főosztály, a Gazdasági Főosztály illetve a Nemzetközi és Civil Kapcsolatok Főosztálya, Stratégiai Kabinet, valamint a regionális felügyelőségek tevékenységét.
A főigazgató a főigazgató-helyettesen keresztül irányítja a Hatósági és Jogi Főosztály, a Piacfelügyeleti Főosztály, Szolgáltatás-ellenőrzési Főosztály, illetve az Élelmiszer- és Vegyipari Laboratórium, és a Mechanikai és Villamos Laboratórium munkáját, tevékenységét.
A főosztályvezetőket távollétük, illetve akadályoztatásuk esetén a főosztályvezető-helyettesek, illetve a munkaköri leírásban meghatározott kormánytisztviselők helyettesítik.
A főosztályvezető-helyetteseket távollétük, illetve akadályoztatásuk esetén az általuk megbízott osztályvezetők, illetve a munkaköri leírásban meghatározott kormánytisztviselők helyettesítik.
Az osztályvezetőket távollétük, illetve akadályoztatásuk esetén a munkaköri leírásban meghatározott kormánytisztviselők helyettesítik.
A kormánytisztviselőt, a kormányzati ügykezelőt, és a munkavállalót távolléte esetén a munkaköri leírásban kijelölt munkatársa helyettesíti.
1.4.2. Az NFH területi szervei
Az NFH területi szerveit az igazgató képviseli, aki jogkörét esetenként, vagy az ügyek meghatározott csoportjára nézve átruházhatja.
Az igazgatót a régióban vezetői kinevezéssel rendelkező kormánytisztviselő helyettesíti, amit a munkaköri leírásban kell rögzíteni.
A Nyugat-dunántúli, Közép-dunántúli, Dél-dunántúli, Észak-magyarországi, Észak-alföldi, Dél-alföldi Regionális Felügyelőség szervezete 4 szervezeti egységből áll: két kirendeltségből, egy régióközpontból, valamint egy Hatósági és Jogi Osztályból. A régióközpontban titkárság segíti a vezetők munkáját, melyet az igazgató irányít.
A kirendeltségek, a régióközpont, valamint a Hatósági és Jogi Osztály irányítása az igazgató feladata.
A kirendeltségeket a kirendeltségvezetők, a régióközpontot az igazgató vezeti.
A Közép-magyarországi Regionális Felügyelőség 5 szervezeti egységből áll: Igazgatói Titkárság, Hatósági és Jogi Osztály, Fogyasztóvédelmi Osztály, Piacfelügyeleti Osztály, Fogyasztókapcsolati Osztály.
Az igazgató közvetlenül irányítja a Hatósági és Jogi Osztály, valamint az igazgatóhelyettes útján az Igazgatói Titkárság, a szakmai osztályok és a Fogyasztókapcsolati Osztály tevékenységét.
E régióban az igazgatót az igazgatóhelyettes, együttes távollétük esetén az igazgató által kijelölt vezető helyettesíti.
Valamennyi régióban a szervezeti egységek vezetőit az általuk kijelölt kormánytisztviselő helyettesíti, amit a munkaköri leírásban kell rögzíteni.
Az ügyintézőt távolléte esetén a munkaköri leírásban kijelölt munkatársa helyettesíti.
A kormányzati ügykezelőt és a munkavállalókat a munkaköri leírásban kijelölt munkatársa helyettesíti.
Valamennyi regionális felügyelőség hatósági tanácsadó irodát működtet.
A regionális felügyelőségek szervezeti felépítését a 4. függelék tartalmazza.
A munkáltatói jogköröket az 5. függelék tartalmazza.

1.5. A munkavégzés általános szabályai
A munkavégzés általános szabályait a kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény (a továbbiakban: Ktjv.), a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (a továbbiakban: Ktv.), a munkavállalók feladatait a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.), valamint ezek végrehajtásáról rendelkező jogszabályok, főigazgatói, a régiók tekintetében igazgatói utasítások, illetve szabályzatok tartalmazzák.
Az NFH vezetői és az általuk irányított kormánytisztviselők, kormányzati ügykezelők és munkavállalók, valamint a szervezeti egységek közötti munkakapcsolat fenntartásának alapvető formája az írásbeliség (elektronikus levél, illetve feljegyzés), kivételes esetben a szóbeliség. Szóbeliség esetében azonban a szóbeli közlések lényegi tartalmát utólag a kijelölt munkatársnak rögzíteni kell. A kormánytisztviselők, kormányzati ügykezelők, munkavállalók – a jogszabályok által kötelezően előírtakon kívül – az egyes ügyek intézésével kapcsolatos álláspontjukat az ügyiraton, vagy más módon írásban rögzíthetik.
A kormánytisztviselők, kormányzati ügykezelők és munkavállalók a vezetőkkel – a rendkívüli esetek kivételével – a szolgálati út betartásával tartanak kapcsolatot. A szolgálati út be nem tartásának indokáról a kormánytisztviselők, kormányzati ügykezelők és munkavállalók közvetlen vezetőiket haladéktalanul tájékoztatni kötelesek. A beszámoltatás, az ellenőrzés és a felelősségre vonás ennek megfelelően történik.
Az adott szervezeti egység feladataival összefüggő jogszabályokat, főigazgatói utasításokat, valamint a vezetők rendelkezéseit szervezeti egységenként nyilván kell tartani. A vezetői munkakörrel rendelkező kormánytisztviselők munkaköri kötelezettsége a közvetlen irányításuk alá tartozó, hozzájuk beosztott munkatársakkal a munkavégzéshez szükséges rendelkezések megismertetése és az abban foglaltak betartatása.
A kormánytisztviselők, kormányzati ügykezelők és munkavállalók az egyes ügyeket a személyükre megállapított munkaköri leírásban foglaltak alapján intézik az adott ügy előzményeinek és összefüggéseinek ismeretében, az ügyben keletkezett valamennyi irat együttes kezelésével.
A vezetői munkakörrel rendelkező kormánytisztviselők döntéseiket – általános szabályként – az adott ügyben illetékes kormánytisztviselő álláspontjának és javaslatainak ismeretében hozzák meg. A vezetők intézkedéseikről az illetékes kormánytisztviselőt, munkavállalót vagy ezek felettesét – szükség szerint – tájékoztatni kötelesek, amennyiben javaslataiktól eltérően járnak el.

2. Az NFH főigazgatójának, valamint munkatársainak feladat- és hatásköre

2.1. Főigazgató

2.1.1. Munkáltatói jogkörében
a) Gyakorolja a munkáltatói jogokat az NFH központi szervének kormánytisztviselői és munkavállalói, továbbá a felügyelőségek igazgatói felett. Az igazgatók kinevezését, felmentését a miniszter előzetesen véleményezi. A regionális felügyelőségek vezető kormánytisztviselőinek kinevezését a főigazgató előzetesen véleményezi.
b) A gazdasági főosztályvezetőt a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságról szóló 225/2007. (VIII. 31.) Korm. rendelet 2. § a) pontja szerint besorolásától függetlenül, határozatlan időre, a főigazgató javaslatára a miniszter bízza meg és menti fel, illetve vonja vissza megbízását. Az egyéb munkáltatói jogokat a főigazgató gyakorolja.
c) A főigazgató jogot gyakorol továbbá a regionális felügyelőségek humán erőforrása szakmai összetételére vonatkozó kérdésekben, bérkereten belüli gazdálkodás tekintetében.
d) Ellátja az NFH központi szerve vezetőinek, a felügyelőségek igazgatóinak és a főigazgató közvetlen irányítása alá tartozó munkatársainak minősítését és teljesítményértékelését.
e) Közigazgatási főtanácsadó, közigazgatási tanácsadó címet adományoz, a kétféle cím együttesen nem haladhatja meg az NFH felsőfokú végzettségű kormánytisztviselői létszámának 20%-át.
f) Megállapítja az NFH központi szerve munkatársainak illetményét a Ktv. keretei között és szétosztja a jutalmazási keretet az NFH központi szerve szervezeti egységei tekintetében.
g) A területi szervek szervezeti egységei vezetőinek bevonásával dönt a jutalmazásokról, valamint a bértartalékok felhasználásáról.
2.1.2. Igazgatási jogkörében
Az NFH-t a főigazgató vezeti, aki felelős az NFH – jogszabályban meghatározott – feladatainak szakszerű ellátásáért. Az NFH központi szervét a főigazgató közvetlenül vezeti.
a) Előkészíti az NFH SZMSZ-ét és annak módosításait.
b) A Nemzetgazdasági Minisztérium fogyasztóvédelemért felelős szervezeti egységén keresztül felterjeszti miniszteri jóváhagyásra: az NFH SzMSz-ét, az NFH éves ellenőrzési és vizsgálati programját, költségvetésének tervezetét, valamint költségvetési beszámolóját, utóbbi kettőt előzetesen a Nemzetgazdasági Minisztérium Költségvetési és Gazdálkodási Főosztályának megküldi.
c) Az NFH tevékenységéről éves jelentés keretében beszámol a miniszternek.
d) Kétoldalú együttműködési megállapodásokat köt a piacfelügyeleti és fogyasztóvédelmi feladatokat ellátó illetékes hatóságokkal. A megkötött együttműködési megállapodásokat a miniszternek tájékoztatás céljából megküldi.
e) Irányítja a szervezet tevékenységét, szabályzatokat, utasításokat ad ki.
f) Felelős az NFH számlarendjét és számviteli politikáját tartalmazó utasítások kialakításáért.
g) Közreműködik a fogyasztóvédelmi politika kidolgozásában, figyelemmel kíséri és elemzi annak érvényesülését a Nemzetgazdasági Minisztérium iránymutatása szerint.
h) A miniszterrel egyeztetve véleményezi a fogyasztókat érintő jogszabálytervezeteket, javaslatot tesz a fogyasztókat érintő jogszabályok módosítására.
i) A jogszabályban nevesített, a II. fokon az NFH központi szerve hatáskörébe tartozó fellebbezésekkel kapcsolatos kiadmányozási jogkörének gyakorlásával a Hatósági és Jogi Főosztály vezetőjét bízza meg, mindazonáltal esetenként, egyedi ügyekben, az elbírálás jogát döntése szerint magához vonhatja, és ez esetekben személyesen gyakorolja kiadmányozási jogát, melyet távolléte és akadályoztatása esetén a főigazgató-helyettes lát el.
j) Elbírálja a jogerős szabálysértési határozatok ellen benyújtott méltányossági kérelmeket.
k) Az NFH munkatársai és a felügyelőségek vezetői részére a hatósági ügyeket kivéve a szakmai irányítás eszközeként, jogértelmezési tartalommal nem bíró iránymutatásokat és körleveleket ad ki.
l) Koordinálja az NFH nemzetközi kapcsolatait, nemzetközi együttműködési megállapodások megkötésére jogosult. A megkötött együttműködési megállapodásokat a miniszternek tájékoztatás céljából megküldi.
m) A felügyelőségek szakmai irányítása keretében ellenőrzi az ágazati szakmai követelmények érvényesülését. Utasíthatja a felügyelőség vezetőjét annak hatáskörébe tartozó ügyekben, kivéve a hatósági jogkörébe tartozó ügyeket. Összehangolja a felügyelőségek vizsgálatait, valamint felügyeli a miniszter által jóváhagyott Ellenőrzési és vizsgálati programban meghatározott regionális és országos vizsgálatokat, ellenőrzéseket.
n) Gondoskodik a fogyasztóvédelmi hatósági tevékenység egységes joggyakorlatának, jogalkalmazásának kialakításáról.
o) Felelős a többletfeladat-mutatók teljesítéséért.
p) Saját bevételek tekintetében javaslatot tesz a költségvetésbe beállítandó keretszámokról.
q) A vonatkozó jogszabályok keretei között határoz a kormánytisztviselők részére szóló ellenőrzésre jogosító és ellenőrzésre nem jogosító igazolvány kiadásának és visszavonásának a rendjéről, feltételeiről.
r) Az államtitokról és szolgálati titokról szóló 1995. évi LXV. törvényben meghatározott feltételnek megfelelően minősíti az iratokat és megállapítja a minősítési jelölések fokozatait.
s) Dönt az NFH működési, felhalmozási kiadásainak megtervezése kapcsán a rendelkezésre álló keretek elosztásáról a hatályos jogszabályok és rendelkezések figyelembevételével.
t) Javaslatot tesz az NFH ellenőrzési és vizsgálati programjának tematikájára.
u) Gondoskodik a tűzvédelmi és munkavédelmi előírások betartatásáról.
v) Kialakítja a stratégiát az NFH minőségirányítási rendszeréhez.
w) Az NFH főigazgatója bármely ügy kiadmányozását magához vonhatja, melyet az ügyiraton erre utaló jelzéssel lát el.
2.1.3. A főigazgató szakmai irányítása kiterjed
a) az NFH és a felügyelőségek ellenőrzési és vizsgálati programja összeállítására és szakszerű végrehajtását biztosító együttműködésre,
b) a területi szervek részére az egységes jogalkalmazást elősegítő segédanyagok készítésére,
c) törvényességi (ügyészi és saját) vizsgálatok, valamint fogyasztóvédelmi határozatok bírósági felülvizsgálata nyomán hozott döntések általánosítható megállapításait tartalmazó tájékoztatás közreadására,
d) rendszeresen megtartott igazgatói értekezleteken napirendre tűzött szakmai kérdésekkel kapcsolatban hozott állásfoglalásokra,
e) az országos témavizsgálatok, ellenőrzések megkezdését előkészítő megbeszélésekre, a vizsgálat, ellenőrzés egységes lebonyolítása érdekében munkalapokat és jogszabályokat is tartalmazó szakmai útmutató kiadására a felügyelőségek részére,
f) a 13. EKTB Fogyasztóvédelem Szakértői Csoport megkeresése esetén a feladatot elvégző személy kijelölésére.

2.2. Főigazgató-helyettes
A főigazgató-helyettes közvetlenül irányítja és ellenőrzi a Hatósági és Jogi Főosztály, a Piacfelügyeleti Főosztály és a Szolgáltatás-ellenőrzési Főosztály, az Élelmiszer- és Vegyipari Laboratórium, valamint a Mechanikai és Villamos Laboratórium munkáját.
A főigazgató-helyettes segíti a főigazgatót az NFH szakmai működéséhez kapcsolódó feladatai ellátásában. Ennek keretében:
a) Állást foglal az irányítása alá tartozó szervezeti egységek munkaterületét érintő kérdésekben, az általuk ellátandó feladatok végrehajtásához szakmai és módszertani útmutatást ad.
b) Közreműködik az NFH minőségirányítási rendszere stratégiájának kialakításában.
c) Javaslatot tesz az NFH és a felügyelőségek ellenőrzési és vizsgálati programjának tematikájára.
d) Előkészíti a teljesítményértékelést és a minősítést a közvetlenül irányított vezetők tekintetében.
e) Ellát minden olyan munkakörébe tartozó feladatot, melynek elvégzésére az NFH főigazgatója megbízást ad.
f) A főigazgató távolléte, illetve akadályozása esetén ellátja a főigazgató helyettesítését.
g) A főigazgató megbízása alapján ellátja az NFH képviseletét.
h) Az NFH funkcióit, valamint szervezeti és működési sajátosságait figyelembe véve javaslatot tesz a főbb képzési célcsoportok, képzési célok és képzési tartalom meghatározására.
i) Figyelemmel kíséri és elemzi a fogyasztóvédelmi politika érvényesülését.

2.3. Regionális igazgatók
Az igazgatót a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatója bízza meg, illetve menti fel, felette a munkáltatói jogokat a főigazgató gyakorolja. Az igazgató felmentését, illetve kinevezését a miniszter előzetesen véleményezi.
Az igazgató főosztályvezető besorolású kormánytisztviselő, munkaköre határozatlan időre szól.
Az igazgató a felügyelőség egyszemélyi felelős vezetője, a miniszter, valamint a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság irányításával gyakorolja a jogszabályban megállapított hatáskörét, hatósági jogkörét. Ennek keretében:
a) Figyelembe véve a főigazgató által fenntartott jogokat, gyakorolja a munkáltatói jogokat a Felügyelőség, illetve kirendeltségeinek kormánytisztviselői és munkavállalói felett. A vezető beosztású kormánytisztviselők kinevezéséhez, felmentéséhez a főigazgató előzetes egyetértése szükséges.
b) A vezetők bevonásával javaslatot tesz a főigazgatónak a munkatársak illetményére, a jutalmazásokra.
c) Gondoskodik a régióban dolgozó kormánytisztviselők teljesítményértékelésének elkészítéséről.
d) Javaslatot tesz az NFH ellenőrzési és vizsgálati programjának tematikájára.
e) A régió tevékenységéről éves/féléves jelentés keretében beszámol az NFH főigazgatójának.
f) Gondoskodik az Ellenőrzési és vizsgálati program pontos és szakszerű lebonyolításáról, különös tekintettel az egységes jogalkalmazásra és a jogkövetkezmények alkalmazási elveinek betartására.
g) Irányítja a szervezet tevékenységét, jogkörében utasításokat adhat ki. Meghatározza az SzMSz keretein belül a szervezeti egységek közti feladatmegosztást és kijelöli az egyes vizsgálatok koordinálásáért felelős kirendeltségvezetőt, vagy kormánytisztviselőt.
h) Figyelemmel kíséri a többletteljesítmény mutatók teljesítését és a főigazgató utasításai szerint jelentést készít.
i) Gondoskodik a tűzvédelmi és munkavédelmi előírások betartatásáról.
j) Az NFH központi szervezetével történt előzetes egyeztetés alapján szervezi a nemzetközi és határ menti kapcsolatokat.
k) Irányítja a régióközpont szervezetét.

2.4. Belső ellenőrzés
A belső ellenőrzés a főigazgató közvetlen irányítása és felügyelete alatt, a tevékenységét meghatározó vonatkozó jogszabályok és a főigazgató által jóváhagyott ún. belső ellenőrzési kézikönyv szerint végzi munkáját.
A belső ellenőrzés az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 121/A. §-ának (1) bekezdésében meghatározott tevékenység, melynek részletes szabályait a költségvetési szervek belső ellenőrzéséről szóló 193/2003. (XI. 26.) Korm. rendelet tartalmazza.

2.5. Gazdasági főosztályvezető
A gazdasági főosztályvezető az NFH gazdasági vezetője. Feladatait a főigazgató közvetlen irányítása, ellenőrzése mellett látja el.
a) Közvetlenül irányítja és ellenőrzi a szervezet gazdálkodását.
b) A központi szervezeti egységek és a felügyelőségek gazdasági munkájához iránymutatást ad, gazdasági intézkedéseket hoz és ellenőrzi azokat.
c) Felelős a Gazdasági Főosztály feladatainak jogszabályszerű ellátásáért.
d) A gazdasági vezető felelőssége nem érinti az NFH főigazgatója és az egyes dolgozók felelősségét.
e) Közreműködik az NFH minőségbiztosítási rendszere stratégiájának kialakításában.
f) Figyelemmel kíséri a feladatmutatók teljesítését, és a főigazgatói utasításban meghatározottak szerint jelentést készít.

2.6. Főosztályvezető
A jogszabályok, és az SzMSz előírásai szerint a főigazgató, illetve a főigazgató-helyettes közvetlen irányítása alatt, egyszemélyi felelősként vezeti a főosztály munkáját. A főigazgató a főosztályvezetőt osztály vezetésével is megbízhatja.
a) Állást foglal a főosztály munkaterületét érintő kérdésekben, a főosztály által ellátandó feladatok végrehajtásához irányelveket és módszertani útmutatást ad.
b) Megállapítja a főosztály működési rendjét, munkatervét és a feladatok elosztási rendjét, gondoskodik a munkavégzés szervezeti és személyi feltételeiről.
c) Átruházott hatáskörben előkészíti a főosztályra beosztott munkatársak minősítését és teljesítményértékelését.
d) Javaslatot tesz a főosztály részére biztosított bér- és jutalmazási keret felosztására és kitüntetések adományozására.
e) Szervezi a főosztály feladatainak végrehajtását, szakmai és illetékességi körében kialakítja kapcsolatrendszerét.
f) Véleményezi, illetve elkészíti az előterjesztéseknek és jogszabálytervezeteknek a főosztály feladatkörét érintő részét.
g) Javaslatot tesz a főosztály munkatervére, figyelemmel kíséri és biztosítja annak megvalósulását.
h) Javaslatot tesz az NFH és a felügyelőségek ellenőrzési és vizsgálati programjának tematikájára.
i) Közreműködik az NFH minőségirányítási rendszere stratégiájának kialakításában.
j) Az általa irányított szervezeti egység vonatkozásában felel a folyamatba épített előzetes és utólagos vezetői ellenőrzési rendszer (FEUVE) működtetéséért. [A FEUVE-rendszer leírását (ellenőrzési nyomvonal, kockázatelemzési szabályzat, valamint a szabálytalanságok kezelésének eljárásrendje) a 85/2010. számú főigazgatói utasítás tartalmazza.]
k) Figyelemmel kíséri a feladatmutatók teljesítését, és a főigazgatói utasításban meghatározottak szerint jelentést készít.
l) Ellát minden olyan munkaköréhez kapcsolódó feladatot, melynek elvégzésével az NFH főigazgatója, illetve a közvetlen irányításával megbízott főigazgató-helyettes megbízza.
m) A főosztályvezető az általa irányított és felügyelt osztályok tekintetében legalább negyedévente szakmai értekezletet tart.

2.7. Főosztályvezető-helyettes
Távollétében a főosztályvezetőt teljes joggal és hatáskörrel helyettesíti. A főigazgató a főosztályvezető-helyettest osztály vezetésével is megbízhatja.

2.8. Kirendeltségvezetők
A kirendeltségvezetőt – a főigazgató előzetes egyetértésével – a regionális igazgató bízza meg, megbízását a regionális igazgató vonja vissza. Felette a munkáltatói jogokat a regionális igazgató gyakorolja.
2.8.1. A kirendeltségvezetők feladatai
a) A munkaköri leírásban foglaltaknak megfelelően vezeti a kirendeltséget.
b) Meghatározza a felügyelők és a kormányzati ügykezelők részletes feladatait, gondoskodik a hivatali fegyelem megtartásáról.
c) A szervezeti egységéhez tartozó jogi ügyintéző(k)re szignálja a beérkező, helyszíni ellenőrzést nem igénylő panaszokat.
d) Gondoskodik az EVP-ben és a regionális munkatervben meghatározott feladatok magas színvonalú, költséghatékony és eredményközpontú végrehajtásáról.
e) A vizsgálat végrehajtásáról adatokkal és tényekkel alátámasztott megállapításokat a regionális igazgató által meghatározott határidőn belül köteles írásba foglalni.
f) Elrendeli és ellenőrzi az ellenőrzésekkel/vizsgálatokkal összefüggő intézkedések megtételét.
g) Gondoskodik a fogyasztói bejelentések, kérelmek gyors és szakszerű intézéséről.
h) Gondoskodik a törvényes és színvonalas munkáról, valamint a regionális igazgató utasításainak végrehajtásáról.
i) Javaslatot tesz a kirendeltség működését érintő személyzeti és munkaügyi döntések meghozatalára. A regionális igazgató által meghatározott körben átruházott kiadmányozási joggal rendelkezik.
j) Elkészíti a kirendeltség dolgozóinak teljesítmény követelményét, valamint értékelését.
k) Figyelemmel kíséri a Hatósági Tanácsadó Iroda munkáját, és segíti annak szakszerű működését.
l) Eljár mindazon munkaköréhez kapcsolódó ügyekben, amellyel a regionális igazgató megbízza.
2.8.2. A kirendeltségvezetők munkáltatói jogköre
Átruházott hatáskörben – a kinevezés, a felmentés és a fegyelmi felelősségre vonás kivételével – a következő munkáltatói jogokat gyakorolják:
a) A szabadságolási ütemterv keretei között engedélyezik a szabadságok igénybevételét, véleményezik a fizetés nélküli szabadság engedélyezésére vonatkozó kérelmeket.
b) A munkavégzésről, a munka- és pihenőidőről, a jutalmazásról szóló szabályzat rendelkezéseinek megtartásával túlmunkát rendelhetnek el a felügyelőség regionális igazgatójának egyidejű tájékoztatása mellett.
c) Engedélyezik a régión belüli és kívüli kiküldetéseket és igazolják azok teljesítését.
d) Javaslatot tesznek a kirendeltség és a régióközpont dolgozóit érintő humánpolitikai és munkajogi intézkedésekre, az irányításuk alatt álló kormánytisztviselők, kormányzati ügykezelők és munkavállalók kitüntetésére, jutalmazására, valamint a kormánytisztviselők és a kormányzati ügykezelők esetében fegyelmi felelősségre vonásra.
e) Véleményezik a dolgozói kedvezmények, juttatások igénybevétele tárgyában előterjesztett kérelmeket.
f) Gondoskodnak a kormánytisztviselők, kormányzati ügykezelők és munkavállalók arányos foglalkoztatásáról, ellenőrzik a munkavégzést.
g) Engedélyezik a kormánytisztviselők, kormányzati ügykezelők és munkavállalók munkaidőben történő eltávozását.
h) Véleményt nyilvánítanak mindazokban a kérdésekben, amelyekben a munkáltatói jogok a régió igazgatóját illetik meg.

2.9. Osztályvezető
a) Az osztályvezető a jogszabályok, továbbá a főigazgatótól, valamint a főigazgató-helyettestől, főosztályvezetőtől, a regionális felügyelőségek tekintetében a regionális igazgatótól kapott utasítások, valamint az SzMSz figyelembevételével vezeti és ellenőrzi szervezeti egysége munkáját, és ügyintézői munkát is végez.
b) A főigazgató-helyettestől a főosztályvezető közvetlen irányítása alá tartozó osztály vezetője közvetlenül kaphat utasításokat.
c) Megállapítja az osztály működési rendjét, elkészíti annak munkatervét és a feladatok elosztási rendjét, gondoskodik a munkavégzés szervezeti és személyi feltételeiről.
d) Javaslatot tesz az NFH ellenőrzési és vizsgálati programjának tematikájára.
e) Közreműködik az NFH minőségirányítási rendszere stratégiájának kialakításában.
f) Szervezi az osztály feladatainak végrehajtását és kialakítja szakmai kapcsolatrendszerét.
g) Javaslatot tesz a hozzá beosztott munkatársak minősítésére, illetményére és jutalmazására.
h) Az általa irányított szervezeti egység vonatkozásában felel a folyamatba épített előzetes és utólagos vezetői ellenőrzési rendszer (FEUVE) működtetéséért. [A FEUVE-rendszer leírását (ellenőrzési nyomvonal, kockázatelemzési szabályzat, valamint a szabálytalanságok kezelésének eljárásrendje) a 85/2010. számú főigazgatói utasítás tartalmazza.]
i) Ellát minden olyan munkaköréhez kapcsolódó feladatot, mellyel a felettese megbízza.
j) Elkészíti szervezeti egysége dolgozóinak teljesítmény követelményét, valamint értékelését.

2.10. Ügyintéző
Az ügyintéző (a Ktv. 2. számú mellékletének I. és II. osztályába besorolt kormánytisztviselő) a szakmai felettesei által feladatkörébe utalt ügyek ellátásáért önálló felelősséget visel.
Az ügyintéző az osztály feladatát képező ügykörben felelős különösen:
a) Az ügyintézési határidők betartásáért.
b) Az ügyeknek a gazdaságpolitikai célkitűzésekkel összhangban álló, szakmailag egységes elveken alapuló folyamatos ellátásáért.
c) Az ügyek előzményének, a tényleges helyzetének, az üggyel kapcsolatos adatoknak a teljes körű feltárásáért, ismertetéséért.
d) A szükséges belső és külső együttműködés (koordináció) eredményes megvalósításáért.
e) Az általa alkalmazott vagy javasolt szakmai megoldásoknak a hatályos jogszabályokkal való összhangjának biztosításáért.
f) A hatósági ügyekben a döntés előkészítéséért.
g) A szakmai felettesei által adott iránymutatások gyakorlati érvényre juttatásáért.
h) Közreműködik az NFH minőségirányítási rendszere stratégiájának kialakításában.

2.11. Ügykezelők és a munkavállalók
Az ügykezelők és a munkavállalók feladata, hogy munkájukkal megfelelően hozzájáruljanak az NFH-ra háruló feladatok eredményes megvalósításához, és törekedjenek a szakmai feletteseik által meghatározott feladataik határidőn belüli minél professzionálisabb elvégzésére, továbbá kezdeményezően segítsék az ügyintézés hatékonyságát, illetve a működés feltételeinek megteremtését.
Az ügykezelők és a munkavállalók munkakörét a főosztály, illetve osztály munkarendjében kell meghatározni, különös tekintettel az ügyiratkezeléssel összefüggésben ellátandó feladatokra.

3. A szervezeti egységek együttműködése

Az NFH központi szervének szervezeti egységei önálló feladatkörrel és a feladatok végzéséhez szükséges önálló hatáskörrel rendelkező egymás mellé rendelt szervezeti egységek, amelyek tevékenységüket egymással szoros együttműködésben végzik.
Szakmai irányítás tekintetében az NFH központi szervének szakmai főosztályai, osztályai szoros kapcsolatot tartanak fenn, folyamatos információcserét folytatnak a regionális felügyelőségek szakmai osztályaival és a kirendeltségekkel.
A humánpolitika területén az Igazgatási és Szervezési Főosztály látja el a regionális felügyelőségek érdemi feladatait, a végrehajtásba a munkáltatói jogok gyakorlója a felügyelőség humánpolitikai teendőkkel megbízott ügyintézőjét vonja be, azonban a szükséges egyeztetést minden esetben el kell végezni.
A regionális felügyelőségek zavartalan működésének, a funkcionális feladatok ellátásának érdekében a regionális felügyelőségek titkársága szoros kapcsolatot tart az Igazgatási és Szervezési Főosztállyal.
Gazdasági ügyekben a regionális felügyelőségek igazgatói és a gazdasági ügyintézők a Gazdasági Főosztály iránymutatását követve végzik feladatukat.
A Hatósági és Jogi Főosztály az egységes jogalkalmazás elősegítése érdekében segítséget nyújt a regionális felügyelőségek hatósági és jogi munkája tekintetében.
A szervezeti egységek feladatkörükben eljárva megtett általános érvényű szakmai intézkedéseikről az érintett felügyelőségeket közvetlenül tájékoztatják.
Ha valamely intézkedés – a központi szervezet tekintetében – más szervezeti egység hatáskörét érinti, vagy más szervezeti egység tevékenységére jelentős hatással van, az intézkedést – előzetesen elektronikus levél útján – egyeztetni kell az adott ügyben érintett szervezeti egységgel.
Amennyiben a felügyelőségek felé a szakmai osztályok részéről az ellenőrzési és vizsgálati programban nem rögzített további feladatmeghatározás, illetve adatszolgáltatást tartalmazó megkeresés kiadása válik szükségessé, azt a kifelé történő információáramlás követhetősége érdekében az főigazgató-helyettes közreműködésével kell intézni.
Azon közösen intézendő ügyek tekintetében, amelyek meghatározott szervezeti egységek feladatkörébe tartoznak, de több szervezeti egységnél is feladatként jelentkeznek, a kijelölt felelős szervezeti egység gondoskodik az elvi szempontok kialakításáról, a szükséges vélemények beszerzéséről, összesítéséről, a végrehajtás szervezéséről, az NFH képviseletéről a külső szerveknél.
A kijelölt felelős mindig a legelsőként szignált szervezeti egység vezetője, vele kell egyeztetnie a véleménykialakításba bevont többi vezetőnek. A végleges válaszlevél-tervezetet a kijelölt felelős készíti el.

4. A kiadmányozás rendje

A kiadmányozás az arra jogosult szakmai vezetőnek az ügy érdemi elintézésére vonatkozó eljárási rendelkezése. Ez utóbbi tartalmazza különösen:
a) a tervezetek jóváhagyásának,
b) az érdemi döntés meghozatalának,
c) az írásbeli intézkedésnek és
d) az irattárba helyezésnek a jogát.
A főigazgató kiadmányozza azokat az ügyiratokat, amelyek címzettje az Országgyűlés tagja, bizottsága, a köztársasági elnök, a Kormány tagja, államtitkár, szakállamtitkár, országos hatáskörű szerv vezetője, regionális szerv vezetője, megyei közgyűlés elnöke, továbbá azokat a szakmai anyagokat, amelyek a szervezet tevékenységét reprezentálják. Az NFH főigazgatója bármely ügy kiadmányozását magához vonhatja, melyet az ügyiraton erre utaló jelzéssel lát el.
A kiadmányozási jog ezen túlmenően az NFH központi szerve tekintetében a főigazgató-helyettest, a főosztályvezetőket, osztályvezetőket a hatáskörükbe, valamint az átruházott hatáskörükbe tartozó ügyek vonatkozásában illeti meg.
A főigazgató-helyettes azon ügyek kiadmányozását, melyet az ügyiraton erre utaló jelzéssel Iát el, magához vonhatja. A főosztályvezetők egyes ügyfajták vonatkozásában írásbeli felhatalmazásukkal a kiadmányozás jogát távollétük hiánya esetére is a főosztályvezető-helyettesekre ruházhatják át.
A területi szervek tekintetében a kiadmányozási jog jogosultja a hatáskör címzettjeként a regionális igazgató, aki e jogkörét átruházhatja, az átruházott kiadmányozási jogot visszavonhatja. Az átruházás nem érinti a hatáskör jogosultjának személyét és felelősségét. Az igazgató kiadmányozási jogot adhat az osztályvezetőknek, kirendeltségvezetőknek, kormánytisztviselőknek, amit ügyrendjükben rögzítenek és a munkaköri leírásokban szerepeltetik. Eljárást igénylő ügyekben a Hatósági és Jogi Osztály vezetőjének szakmai kontrollja mellett kiadmányozási jogot kap a kirendeltségvezető.
A kiadmányozási joggal rendelkezők aláírásuk mellett az NFH hivatalos, sorszámozott körbélyegzőjét, valamint elektronikus aláírás esetén kizárólag személyi használatra átadott elektronikus aláíró kártyájukat használják.
Az NFH hivatalos körbélyegzője a központi szervnél: középen a Magyar Köztársaság címere, felirata: Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság. Az NFH hivatalos körbélyegzője a területi szerveknél (regionális felügyelőség és kirendeltségei): középen a Magyar Köztársaság címere, felirata: Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság …………… Regionális Felügyelősége és a regionális felügyelőség székhelye.
Távollét, vagy akadályoztatás esetén a kiadmányozás az SzMSz-ben, ügyrendben valamint a kormánytisztviselő munkaköri leírásában nevesített helyettesítési rend szerint történik.
Az NFH egész szervezetére vonatkozóan valamennyi pénzügyi kihatású kötelezettség a Gazdasági Főosztály főosztályvezetőjének ellenjegyzésével vállalható.

5. A sajtótájékoztatás szabályai

Az NFH hivatalos állásfoglalásának közzétételére kizárólag a főigazgató jogosult.
A sajtótájékoztatási tevékenységet a főigazgató közvetlen irányítása alatt működő Stratégiai Kabinet gyakorolja. A sajtószervek részéről történő közvetlen megkeresésről a központi szervezet és a regionális felügyelőségek munkatársai a Stratégiai Kabinet vezetőjét a nyilatkozatok esetleges ütközését elkerülendő, a nyilatkozattételt megelőzően tájékoztatják.

6. Az irányítás egyéb eszközei

6.1. Az NFH munkaértekezletei
Az NFH éves munkaértekezlete: a hivatal valamennyi munkavállalója részvételével az éves munka értékelésére, a főbb elvek, módszerek meghatározására kerül sor. A munkaértekezletet a főigazgató hívja össze.
Vezetői értekezlet: az értekezleten a főigazgató által meghívottak vesznek részt. A vezetői értekezlet célja az NFH munkája során jelentkező operatív intézkedéseket igénylő kérdések megtárgyalása, továbbá a meghívottak beszámoltatása a folyamatban lévő munkákról. Az értekezletet a főigazgató hívja össze, legalább havonta egy alkalommal.
A hivatal tevékenységében kiemelten fontos információáramlás elősegítése érdekében a vezetői értekezleten részt vevő vezetők az értekezletet követően tájékoztatják munkatársaikat a szervezeti egységüket érintő kérdésekről.
Az NFH főosztályainak, osztályainak munkaértekezlete: negyedévente legalább egy alkalommal, a főigazgató és a felügyeletet ellátó vezető részvételével. Az értekezletet a főosztályvezetők – a főigazgatóval előzetesen egyeztetett időpontban – hívják össze az irányításuk alá tartozó munkatársak részvételével.
NFH koordinációs értekezlet: az érintett szervezeti egységek vezetőinek, munkatársainak, a közös feladatok végrehajtásának összehangolására. Összehívásáról szükség szerint a kezdeményező szervezeti egység vezetője gondoskodik.
Ellenőrzések, vizsgálatok szakmai konzultációs értekezlete: az értekezletre egy-egy országos, regionális ellenőrzést, vizsgálatot megelőzően kerül sor, melyen részt vesz valamennyi, a vizsgálatot szakmai és eljárási szempontból irányító munkatárs és minden részt vevő felügyelőség témafelelőse, valamint az igazgató által kijelölt munkatársa. Az értekezlet összehívásáról és lebonyolításáról külön főigazgatói utasítás rendelkezik.
Felügyelőségi igazgatók értekezlete: részt vesznek a felügyelőségek igazgatói, az NFH főigazgatója, főigazgató-helyettese, főosztályvezetői, miniszter képviselője, valamint a főigazgató által meghívottak. Kölcsönösen tájékoztatják egymást az adott időszakra vonatkozó munkáról, egyeztetik a további feladatokat. Az értekezletet a főigazgató hívja össze szükség szerint, de legalább negyedévente egy alkalommal.
A regionális igazgatók és kirendeltségvezetők munkaértekezlete: részt vesznek a felügyelőségek igazgatói, kirendeltségek vezetői, az NFH főigazgatója, főigazgató-helyettesei, főosztályvezetői, valamint a főigazgató által meghívottak. Kölcsönösen tájékoztatják egymást az adott időszakra vonatkozó munkáról, egyeztetik a további feladatokat. Az értekezletet a főigazgató hívja össze.
Regionális szintű vezetői értekezlet: A regionális igazgató közvetlen irányítása alatt álló vezetők szükség szerint, de legalább havonta egyszer értékelő és feladatmeghatározó munkamegbeszélést tartanak. Az értekezletet az igazgató hívja össze és vezeti.
A felügyelőségek osztályainak/kirendeltségeinek/központi szervezetének munkaértekezlete: az értekezleten részt vesz a felügyelőség szakmai osztályainak, kirendeltségeinek valamennyi munkatársa. Kölcsönösen tájékoztatják egymást az adott időszakra vonatkozó munkáról, egyeztetik a szakmai feladatokat. Az értekezlet összehívásáról a szakmai osztály vezetője, kirendeltségvezető a regionális igazgató rendelkezik.
Regionális szintű éves munkaértekezlet: Az igazgató szükség szerint, de legalább évente egyszer a munka értékelése és a feladatok meghatározása céljából regionális munkaértekezletet hív össze, melyen a régió minden munkatársa részt vesz.
Az értekezletek szervezőinek minden esetben gondoskodniuk kell az emlékeztető elkészítéséről és nyilvántartásáról.

6.2. Az irányítás egyéb formái
Főigazgatói utasítás: a főigazgató belső tevékenységet szabályozó utasítást adhat ki. Az utasítás a szervezet általános működési rendjével, nem szakmai jogszabályok végrehajtásával kapcsolatos vezetői rendelkezés, mely minden dolgozóra kötelező előírást tartalmaz. Az előkészítés a kijelölt témafelelős feladata, a tervezetet a Hatósági és Jogi Főosztály véleményezi. Kiadására a főigazgató jogosult, melynek gyakorlati intézése, nyilvántartása az Igazgatási és Szervezési Főosztály feladata.
Igazgatói utasítás: az igazgató a regionális felügyelőség belső tevékenységét szabályozó utasítása, mely nem lehet ellentétes tartalmú az NFH SzMSz-ével és a hatályos főigazgatói utasításokkal. Az adott régió területén minden dolgozóra nézve kötelező. Az utasítást kijelölt témafelelős készíti elő, Hatósági és Jogi Osztály véleményezi, a kiadást követően pedig nyilvántartja.
Ellenőrzési és vizsgálati program (a továbbiakban: EVP): az NFH szakmai tevékenységét a miniszter által jóváhagyott munkaterv alapján végzi. Az EVP-t az NFH szakmai főosztályai, osztályai és a regionális felügyelőségek javaslatai alapján a Piacfelügyeleti Főosztály és a Szolgáltatás-ellenőrzési Főosztály készíti elő, a vezetői döntést követően a főigazgató a Nemzetgazdasági Minisztérium fogyasztóvédelemért felelős szervezeti egységének véleményezését követően a miniszter elé terjeszti jóváhagyásra.
Iránymutatás: szakmai jogszabályok végrehajtásával kapcsolatos egységes eljárás biztosítása érdekében szükséges elvi irányítási eszköz. Kiadására a főigazgató, a főigazgató-helyettes, a főosztályvezetők szakmai területüket érintően jogosultak.
Körlevél: az NFH főigazgatója intézkedéseket, valamint a figyelemfelhívó, tájékoztatást, információt tartalmazó közléseit körlevél formájában adja ki:
– a regionális felügyelőségek (külső körlevél),
– az NFH központi szervezetének szervezeti egységei részére (belső körlevél)
A központi szerv főigazgató-helyettese, az igazgatók, főosztályvezetők a saját feladatkörükbe tartozóan adhatnak ki iktatószámmal ellátott körlevelet. Amennyiben a körlevél a szervezet általános irányítására vonatkozó, illetve a szakmai irányítás jogkörébe tartozó utasítást, feladatmeghatározást, számonkérést, adatszolgáltatást tartalmaz, akkor ezt a főigazgatónak, vagy a főigazgató-helyettesnek szignálnia kell.
Az NFH területi szervei tekintetében az igazgatók az adott régióra vonatkozó hatállyal adhatnak ki iktatószámmal ellátott körlevelet.

7. Az ügykörök átadása

Szervezeti és/vagy személyi változás, valamint hosszabb távollét esetén az ügyek átadás-átvételének rendjét a Közszolgálati Szabályzat állapítja meg.
Az iratkezeléssel, valamint a minősített adatok védelmével kapcsolatos szabályokról külön főigazgatói utasítás rendelkezik.
A vezető személyében beálló változás esetén a távozó vezető jegyzőkönyvvel adja át a vezetése alatt álló szervezet vagy szervezeti egység vezetését utódjának, illetve a helyettesítésével megbízott kormánytisztviselőnek. A jegyzőkönyvben fel kell sorolni a legfontosabb feladatokat, körülményeket, tényeket, a kiemelkedő fontosságú konkrét ügyek állását, valamint a függőben lévő ügyekben átadott ügyiratokat, dokumentumokat. A jegyzőkönyvet három példányban kell elkészíteni, ebből egy példány az új vezetőé, egy példány a távozó vezetőé, egy példányt az irattárban kell elhelyezni.
Az NFH-tól távozó ügyintéző köteles a nála lévő ügyeket befejezni, lezárni. Ha az valamilyen ok miatt nem lehetséges, a függőben maradt ügyeket jegyzőkönyvvel át kell adni a közvetlen felettesének, illetve az általa kijelölt ügyintézőnek.

II. FEJEZET

KÜLÖNÖS RÉSZ

AZ NFH SZERVEZETI EGYSÉGEINEK FELADATKÖRE

1. A főigazgató közvetlen irányítása alatt álló szervezeti egységek

1.1. Főigazgatóság
1.2. Belső ellenőrzés
1.3. Igazgatási és Szervezési Főosztály
1.4. Gazdasági Főosztály
1.5. Nemzetközi és Civil Kapcsolatok Főosztálya
1.6. Stratégiai Kabinet
1.7. Az NFH területi szervei (felügyelőségek)

2. A főigazgató-helyettes közvetlen irányítása alá tartozó szervezeti egységek

2.1. Hatósági és Jogi Főosztály
2.2. Piacfelügyeleti Főosztály
2.3. Szolgáltatás-ellenőrzési Főosztály
2.4. Élelmiszer- és Vegyipari Laboratórium
2.5. Mechanikai és Villamos Laboratórium

1.1. Főigazgatóság
A főigazgató közvetlen irányításával ellátja mindazon feladatokat, amelyek a főigazgató és a főigazgató-helyettes vezetői munkáját segítik (adminisztráció, levelezés, egyeztetés, határidő-nyilvántartás stb.).

1.2. Belső ellenőrzés
A belső ellenőrzés a főigazgató közvetlen felügyelete alatt áll, feladata:
a) A hosszú távú stratégiai terv, ezzel összhangban a 3 éves időtartamra készítendő középtávú, valamint a tárgyévet követő évre vonatkozó éves ellenőrzési terv elkészítése.
b) Az éves ellenőrzési tervet minden tárgyévet megelőző év november 15-ig, az éves ellenőrzési jelentést pedig a tárgyévet követő év március 15-ig megküldi a felügyeletet ellátó Nemzetgazdasági Minisztérium belső ellenőrzési egysége vezetőjének.
c) Ellenőrzéseit a jóváhagyott éves munkatervben meghatározott tematikák szerint kell végeznie. Szükség esetén a munkatervben nem szereplő célvizsgálatokat is végez. Elemzi és figyelemmel kíséri a működés szabályozottságát, a gazdálkodás rendjét, szabályszerűségét, a bizonylati rend és okmányfegyelem betartatását.

1.3. Igazgatási és Szervezési Főosztály
A főigazgató közvetlen felügyelete alatt működő szervezeti egység, melyet a főosztályvezető irányít. A főosztály három osztályra tagozódik, melyet főosztályvezető, főosztályvezető-helyettes, illetve osztályvezető vezet. A főosztályvezetőt távolléte esetében a főosztályvezető-helyettes helyettesíti.
1.3.1. Igazgatási és Szervezési Osztály
a) Az osztály kezdeményezi az egyes szakterületek bevonásával a belső szabályzatok és főigazgatói utasítások előkészítését és közreműködik azok kiadásában.
b) A belső szabályzatok szakmai tartalmáért az adott szakterület vezetője a felelős.
c) Gondoskodik a hivatali ügymenet működésének folyamatosságáról, figyelemmel kíséri annak betartását. Segíti a döntési alternatívák előkészítését, koordinálja a vezetői intézkedések végrehajtását.
d) Az osztály az iktatórendszeren keresztül kapcsolódik a KPIR-hez. Vezetője az adatbázis használatával döntéseket elősegítő közvetlen és származtatott információkhoz jut.
e) Közreműködik a felügyelőségeket és az NFH több szervezeti egységét együttesen érintő, a főigazgató hatáskörébe utalt általános igazgatási felügyelet irányításában.
f) Szervezi és koordinálja az NFH egészét érintő, illetve külső megjelenítését szolgáló rendezvények, kiállítások, konferenciák megrendezését és lebonyolítását – kivéve az egy-egy részterületre irányuló szakágazati rendezvényeket.
g) Nyilvántartja az NFH és a társhatóságok, egyéb intézmények, szervezetek közötti együttműködési megállapodásokat.
h) Megszervezi és irányítja az iratkezelési feladatokat (iktatás, irattár, határidő-követés, nyilvántartások), különös tekintettel a minősített iratok kezelésére. Ellátja a központi postabontással, érkeztetéssel, irattározással, fénymásolással kapcsolatos feladatokat.
i) Ellátja az NFH-nál működő iktató- és dokumentumkezelő rendszer működtetésével kapcsolatos feladatokat, képzést, tájékoztatást tart a rendszerrel kapcsolatban. Kezeli a hibabejelentő rendszert és folyamatos kapcsolatot tart a rendszer fejlesztőjével.
j) Elkészíti, majd a Magyar Országos Levéltár és a Kormányzati Iratkezelési Felügyelet részére engedélyeztetés céljából megküldi az NFH Iratkezelési Szabályzatát. Jóváhagyás után gondoskodik annak főigazgatói utasítás formájában történő közzétételéről.
k) Közreműködik az NFH munkatársai részére szervezett szakmai továbbképzésekben és oktatásokban.
l) Nyilvántartást vezet a főigazgatói utasításokról, szabályzatokról.
m) Főigazgatói aláírásra előkészíti az NFH jelentéseit és beszámolóit. A kifogástalan megjelenítés biztosítása érdekében a szakmai főosztályok megkeresésére, az általuk készített – tartalmuk, leadási határidejük, vagy terjedelmük miatt – kiemelt jelentőséggel bíró dokumentumok, tájékoztató anyagok, jelentések elkészítésében a szerkesztés, a formázás, valamint a diagramok, táblázatok elkészítéséhez közreműködő segítséget nyújt.
n) Szervezi az Igazgatói, a Vezetői, valamint a főigazgató utasítása szerinti egyéb értekezleteket.
o) Ellátja a nyomdai megrendelésekkel kapcsolatos feladatokat. Gondoskodik az NFH által használt hivatali nyomtatványok tartalmi megfelelőségéről, módosításáról, a szervezeti egységek igényeinek felméréséről és a nyomtatványok elosztásáról.
p) Gondoskodik az NFH munkatársai részére szóló ellenőrzésre jogosító és ellenőrzésre nem jogosító igazolványok kiadásának engedélyeztetéséről, azok nyilvántartásáról, kiadásáról, visszavonásáról.
q) Az Informatikai Osztállyal együttműködve ellátja az NFH vezetői részére az elektronikus aláírás biztosításával kapcsolatos szerződéses feladatokat. Biztosítja az e-aláíró kártyák átadás-átvételét, vezeti nyilvántartását és a vezetői munkakörök változása esetén intézkedik az e-aláíró kártyák és olvasók visszavételéről, újak kibocsátásáról, a szolgáltatóval együttműködve.
r) Ellátja az NFH munkaértekezleteinek, továbbá az ellenőrzéseket és vizsgálatokat előkészítő konzultációk, a jogi osztályvezetői értekezletek, valamint a belső és a régiók számára tartott képzések, az oktatások, a konferenciák és más rendezvények szervezési feladatait.
1.3.2. Humánpolitikai Osztály
a) A jogszabályok és a főigazgató által meghatározott szempontok alapján végzi az NFH központi szervének és a felügyelőségek – humánpolitikai feladatokkal megbízott munkatársainak bevonásával – humánpolitikai munkáját.
b) Szoros munkakapcsolatot tart a felügyelőségek vezetőivel és humánpolitikai feladatokat ellátó munkatársaival.
c) Lebonyolítja a kormány-tisztviselői pályázatok közzétételét és részt vesz a hatáskörébe tartozó pályázatok elbírálásában.
d) Végzi a jogviszonyhoz kapcsolódó feladatokat (általános, érdemi tevékenység, adminisztráció, statisztika, nyilvántartás, ellenőrzés).
e) Ellátja az alapnyilvántartással kapcsolatos feladatokat.
f) Statisztikai adatközlést teljesít az illetékes szervezetek részére.
g) Szervezi, lebonyolítja a fegyelmi eljárásokhoz kapcsolódó feladatokat.
h) Szervezi az újonnan belépő munkatársak munkavégzéséhez szükséges alapvető, az NFH szervezeténél működő informatikai rendszerek ismeretének elsajátítását.
i) A központi szervezet kormánytisztviselőit érintően szervezi, a régiók tekintetében pedig segítséget nyújt a kormánytisztviselői alap-, illetve szakvizsga lebonyolításában.
j) Ellátja a kormánytisztviselők minősítésével és teljesítményértékelésével kapcsolatos feladatokat.
k) Ellátja a kitüntetések, elismerések előkészítését, a kapcsolódó szervezési feladatokat.
l) Feladata a központi szervezet és a regionális felügyelőségek tekintetében bérszámfejtéshez történő adatszolgáltatás, szabadságmegállapítás, a nyilvántartás, és a feladatokhoz kapcsolódó programok kezelése.
m) Ellátja a kormánytisztviselők vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségével kapcsolatos feladatokat.
n) Ellátja a munkáltatói lakásépítési és -vásárlási kölcsönnel kapcsolatos szervezési feladatokat.
o) Ellátja a tanulmányi szerződések előkészítésével kapcsolatos feladatokat.
p) Ellátja a munkatársak nyugdíjazásával kapcsolatos feladatokat.
q) Ellátja a pályáztatással kapcsolatos adminisztrációs feladatokat.
1.3.3. Informatikai Osztály
a) Az NFH központi szerve tekintetében biztosítja, míg a felügyelőségek tekintetében pedig segítséget nyújt az informatikai rendszerek biztonságos és folyamatos működéséhez. Külön ügyel az informatikai biztonságra, adatvédelemre és az adatrögzítés feltételeinek meglétére.
b) Biztosítja az informatikai biztonságra vonatkozó új szabályzatok előkészítését, a hatályos szabályzatok érvényesülését és betartását.
c) Rendszeresen ellenőrzi az informatikai rendszer előírásszerű használatát.
d) Ellátja az informatikai katasztrófavédelemmel kapcsolatos feladatokat.
e) Elvégzi az NFH központi szerve kompetenciájába tartozó hardver- és szoftverhibák elhárítását, javaslatot tesz a felügyelőségek üzemszerű, folyamatos és biztonságos működését elősegítő hálózat létrehozására, működtetésére.
f) Ismerteti és oktatja a számítógépes alkalmazásokat a rendszer használói számára.
g) Működteti az informatikai rendszerrel, informatikai feladatokkal kapcsolatos hibabejelentő rendszert.
h) Kapcsolatot tart az NFH-nál működő informatikai rendszerek fejlesztőivel.
i) Javaslatot tesz az informatikai fejlesztésekre.
j) Ellátja az informatikai feladatokat tartalmazó projektek vezetését.
k) Az NFH vezetői részére biztosított e-aláíró kártyák és kártyaolvasók beüzemelését, működtetését biztosítja, vezetői munkakör változás esetén visszavételét és újak létesítését elvégzi, az Igazgatási és Szervezési Osztállyal együttműködve.
l) Biztosítja a KPIR társhatósági moduljának, valamint az NFH-nál működő, a közigazgatásban előírt informatikai rendszerek működését.
m) Kapcsolatot tart az NFH szervezeti egységeivel a KPIR- és RAPEX-rendszerek működtetése, illetőleg más külföldi rendszerekből érkező adatok fogadása, feldolgozása és továbbítása érdekében.

1.4. Gazdasági Főosztály
A főigazgató közvetlen felügyelete alatt álló, a főosztályvezető irányításával működő funkcionális szervezeti egység. A főosztályvezető távolléte esetén teljes körű általános helyettese a főosztályvezető-helyettes.
1.4.1. Költségvetés és beszámoló tárgykörben
a) Elkészíti a felügyeleti szerv által meghatározott keretszámok figyelembevételével az NFH költségvetési javaslatát.
b) A szerkezeti változások, szintre hozások, többletfeladatokhoz szükséges többlet előirányzat, a saját bevételek megtervezésével megállapítja az eredeti előirányzatot.
c) A felügyeleti szerv által jóváhagyott kiemelt előirányzatok alapján elkészíti az elemi költségvetést.
d) Intézkedik a költségvetési előirányzatok módosításáról.
e) Gondoskodik az NFH előirányzat-maradványának szabályszerű felhasználásáról.
f) Előirányzat-felhasználási tervet készít.
g) Negyedévente elkészíti az NFH időközi mérlegjelentését, a gazdálkodásról féléves és éves beszámolót, illetve szöveges indokolást készít a hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelő tartalommal.
h) Nyilvántartást vezet a kiszabott és befolyt bírságbevételekről.
i) Ellátja az NFH költségvetési tervezésével, a költségvetés végrehajtásával, zárszámadásával kapcsolatos feladatokat, biztosítja az NFH működéséhez a személyi és tárgyi feltételeket.
j) Elkészíti és aktualizálja az NFH gazdálkodási ügyrendjét, számviteli politikáját és egyéb gazdasági-számviteli szabályzatait.
k) Gondoskodik a gazdálkodáshoz kapcsolódó maradványelszámolás összeállításáról.
1.4.2. Könyvvezetés, vagyongazdálkodás tárgykörben
a) Az NFH költségvetését terhelő kötelezettségvállalásait a főigazgató aláírása előtt a főosztályvezető az főigazgató-helyettessel történt írásbeli egyeztetést követően ellenjegyzi.
b) A főosztály a kötelezettségvállalásokról és azok teljesítéséről naprakész nyilvántartást vezet.
c) Rögzíti az eredeti előirányzatokat, valamint az előirányzat-módosításokat.
d) Ellátja az NFH könyvvezetését.
e) Az előírt formában és tartalommal analitikus nyilvántartásokat vezet, gondoskodik az analitikus nyilvántartások és könyvelés közti egyezőségről.
f) Egyeztetést végez a kincstári nyilvántartással, és a szükséges módosításokat benyújtja a Kincstár részére.
g) Gondoskodik az NFH vagyonának rendeltetésszerű használatáról és hasznosításáról.
h) Az NFH tulajdonában levő eszközökről és az üzemeltetésre átadott eszközökről naprakész nyilvántartást vezet.
i) Az éves beszámoló alátámasztását szolgáló leltározást előkészíti, az NFH központi szerve tekintetében lebonyolítja, a felügyelőségek tekintetében pedig irányítja és ellenőrzi, majd az NFH-ra vonatkozó teljes leltárt kiértékeli.
j) Gondoskodik a pénzügyi számviteli integrált informatikai rendszer használatáról.
k) Az NFH tárgyévi tervezett közbeszerzéseiről, beruházásairól, beszerzéseiről az önálló szervezeti egységek igényeinek és javaslatainak figyelembevételével beszerzési és közbeszerzési tervet készít, melyet a főigazgató hagy jóvá.
l) A Közbeszerzési Szabályzatban foglaltak szerint felel a közbeszerzési törvény maradéktalan betartásáért.
m) Gondoskodik az NFH kötelezettségeinek határidőben történő teljesítéséről, illetve a követelések behajtásáról.
n) Az NFH-nál bevezetett cafeteriarendszert működteti.
1.4.3. A napi gazdálkodással kapcsolatos feladatok tárgykörben
1.4.3.1. Az NFH egész szervezete tekintetében
a) Ellátja a szolgáltatásnyújtással, készlet-, tárgyieszköz-értékesítéssel kapcsolatos számlázást, a bevételekről és kintlévőségekről analitikus nyilvántartást vezet, intézkedik a kintlévőségek behajtásáról.
b) Elvégzi a bejövő számlák ellenőrzését, nyilvántartásba vételét, igazoltatását és a pénzügyi teljesítést.
c) Lebonyolítja a központosított illetményszámfejtéshez szükséges adatszolgáltatást.
d) Ellátja a személyi állomány Magyar Államkincstár által előírt nem rendszeres juttatásaival kapcsolatos bérszámfejtési feladatokat.
e) Lebonyolítja a bérgazdálkodási, bérszámfejtési, társadalombiztosítási, nyugdíjpénztári, személyi jövedelemadó, munkaadói és munkavállalói járulék ügyleteket, az adókról, járulékokról a bevallásokat elkészíti, az átutalásokról határidőben gondoskodik.
f) Végzi a kormánytisztviselők utazási kedvezményekkel ellátásával kapcsolatos feladatokat.
g) Szervezi és intézi a lakásépítési és vásárlási kölcsönnel, munkabérelőlegekkel és a béren kívüli juttatásokkal kapcsolatos feladatokat.
h) Koordinálja a működéshez szükséges anyag és egyéb készletek beszerzését, a felügyelőségek részére koordinálja a beszerzések terítését, bizonyos esetekben raktározási feladatokat lát el.
i) Gazdálkodással kapcsolatban információt, adatokat szolgáltat az érvényben lévő jogszabályok, belső szabályzatok előírásai szerint, illetve a vezetés részére egyedi igények alapján.
j) Ellátja a működtetéssel, beruházásokkal, fenntartással kapcsolatos kötelezettségvállalások ellenjegyzését, nyilvántartását és pénzügyi teljesítését.
k) A gazdálkodási adatok tekintetében ellátja a közpénzek felhasználásával, a köztulajdon használatának nyilvánosságával, átláthatóbbá tételével és ellenőrzésének bővítésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2003. évi XXIV. törvényben meghatározott feladatokat.
l) Teljesíti az adatszolgáltatási, statisztikai jelentési kötelezettségeket.
1.4.3.2. Az NFH központi szerve tekintetében
Forintban és valutanemenként pénztárat vezet.
1.4.3.3. A regionális felügyelőségek tekintetében
a) Irányítja és ellenőrzi az ügyrendben szabályozott készpénzelszámolásokat, a keretek felhasználását.
b) A régióközpontokban vezetett pénztári elszámolásokat utalványozza, ellenjegyzi.
c) A beszerzési igényeket összegyűjti a beszerzéseket teljeskörűen lebonyolítja, kivétel a napi munkához elengedhetetlen helyi beszerzések, illetve a külön szabályozott kincstári kártyás beszerzések.
d) Feladata a kincstári kártya szabályszerű használatának ellenőrzése, elszámolása.
1.4.4. Az épületüzemeltetéshez kapcsolódó feladatok tárgykörben
a) A felügyelőségek tekintetében gondoskodik az üzemeltetési szerződések szabályszerű megkötéséről, azok nyilvántartásáról, szakmai igazolással ellátott számlák kiegyenlítéséről, valamint a gépjárművek szabályszerű üzemeltetésének ellenőrzéséről.
b) A folyamatos üzemeltetés körében felmerülő beruházási és karbantartási igényeket összegyűjti, jóváhagyása esetén lebonyolítja.
1.4.4.1. Az NFH központi szerve tekintetében
a) Gondoskodik a gépjárművek üzemeltetéséről és a szabályszerű használat ellenőrzéséről.
b) Biztosítja a működéshez szükséges anyag és egyéb készletek beszerzését.
c) Ellátja a vagyonvédelemmel kapcsolatos feladatokat.
d) Meghibásodás esetén, illetve veszélyhelyzet elhárítása érdekében karbantartó munkát végez/végeztet, a szabályszerű hibamentes működést ellenőrzi.
e) Gondoskodik a rendészeti feladatok szerződésnek megfelelő ellátásának ellenőrzéséről.
f) Gondoskodik a helyiségek takaríttatásáról.
g) Részt vesz a rendezvények előkészítésében.
h) Postai ügyeket, postaátvételt és pénzszállítást, szükség szerinti kézbesítést végez.
1.4.5. Pályázati koordinációs tevékenység tárgykörben
a) Részt vesz a pályázatok pénzügyi vonatkozású előkészítésében, adatokat, igazolásokat szolgáltat a pályázatok benyújtásához.
b) Nyilvántartja, lebonyolítja, ellenőrzi a pénzügyi elszámolásokat.

1.5. Nemzetközi és Civil Kapcsolatok Főosztálya
A főigazgató közvetlen irányítása alatt működő szervezeti egység, melyet a főosztályvezető irányít. A főosztályvezetőt távolléte esetében teljes jogkörrel a főosztályvezető-helyettes helyettesíti.
1.5.1. Általános nemzetközi feladatai tekintetében
a) Koordinálja és irányítja az NFH európai uniós és nemzetközi kapcsolatait.
b) Javaslatot tesz a főigazgató részére az NFH éves nemzetközi stratégiájára.
c) Kapcsolatot épít és tart fenn külföldi társhatóságokkal és intézményekkel.
d) Előkészíti a nemzetközi tárgyú együttműködési megállapodásokat.
e) Képviseli az NFH-t az EKTB 13. számú fogyasztóvédelmi munkacsoportban, és a szakmai osztályok megkeresése útján kialakítja és véglegesíti az NFH álláspontját.
1.5.2. Az európai uniós szakmai hálózatokkal való együttműködés körében
a) Ellátja a 2006/2004/EK rendelet (a továbbiakban: CPC rendelet) vonatkozásában az összekötő hivatali minőséggel összefüggő adminisztratív, valamint az elektronikus adatbázis működésével és használatával összefüggő technikai feladatokat, kapcsolatot tart a CPC-társhatóságok képviselőivel, továbbá koordinálja az NFH hatáskörébe tartozó feladatok végrehajtását. A szakmai osztályokkal együttműködve ellátja a CPC-vel kapcsolatos szakmai feladatokat (pl.: Sweep Day előkészítése és lebonyolítása, szakmai anyagok összeállítása.)
b) Ellátja a 2001/95/EK irányelvhez (GPSD Network), illetve a 2009/48/EK irányelvhez kapcsolódó szakértői testületekben való részvételből adódó feladatokat.
c) Ellátja a Belső Piaci Információs Rendszerrel (Internal Market Information System, az IMI Hálózat) kapcsolatos feladatokat.
d) A szakmai osztályokkal szorosan együttműködve ellátja a RAPEX (Rapid Alert System for Non-Food Products) rendszer működtetésével és a nemzeti kapcsolattartói minőséggel összefüggő feladatokat. Ennek keretében különösen:
– Közvetlen hozzáférése révén fogadja a rendszerből érkező veszélyes termékeket érintő riasztásokat.
– A nem egyértelmű esetek kapcsán a Piacfelügyeleti Főosztállyal és a Hatósági és Jogi Főosztállyal szoros együttműködésben hatásköri vizsgálatot végez, és ennek alapján osztályozza a beérkező riasztásokat.
– Továbbítja az EU-ból érkező RAPEX-riasztásokat a hatáskörrel rendelkező hatóság és/vagy a Piacfelügyeleti Főosztály részére.
– Fogadja a Piacfelügyeleti Főosztály és a társhatóságok által kezdeményezett riasztásokat és reakciókat, és a szükséges bejelentőlapok angol nyelvű kitöltése útján értesítést küld a RAPEX rendszerbe.
– Kapcsolatot tart a RAPEX-rendszer működésében érintett társhatóságokkal.
– A Piacfelügyeleti Főosztállyal szorosan együttműködve közreműködik a RAPEX-rendszert érintő bizottsági anyagok elkészítésében, véleményezésében.
– A RAPEX-rendszerből származó információkat megküldi a régióknak, a Piacfelügyeleti Főosztály, valamint a laboratóriumok részére.
– Közreműködik a regionális felügyelőségek és a társhatóságok RAPEX-oktatásában.
1.5.3. Az NFH európai uniós kapcsolatain kívüli nemzetközi kapcsolatok tekintetében
a) Képviseli az NFH-t a fogyasztóvédelem nemzetközi szervezeteiben (OECD stb.)
b) Ellátja az ICPEN (International Consumer Protection and Enforcement Network) hálózati tagságból eredő adminisztratív feladatokat, a szakmai osztályokkal együttműködve ellátja az ICPEN-nel kapcsolatos szakmai feladatokat (pl.: Sweep Day előkészítése és lebonyolítása, szakmai anyagok összeállítása), továbbá kapcsolatot tart az ICPEN-tagországokkal.
1.5.4. Az NFH nemzetközi kapcsolataival összefüggő belső feladatok tekintetében
a) Koordinálja és segíti a regionális felügyelőségek nemzetközi és határon átnyúló kapcsolatait.
b) Közreműködik a külföldiek részvételével zajló konferenciák és értekezletek megszervezésében.
c) Segíti az NFH munkatársainak nemzetközi konferenciákon és tanulmányutakon történő részvételére való felkészülését.
d) Az Igazgatási és Szervezési Főosztállyal, valamint a Gazdasági Főosztállyal együttműködve előkészíti a főigazgató nemzetközi jellegű vezetői szintű tárgyalásait, találkozóit, valamint a külföldi delegációk látogatásait.
e) Figyelemmel kíséri a fogyasztóvédelmi és piacfelügyeleti tárgyú európai uniós támogatási programokat, projekteket, ezekről tájékoztatást nyújt a szakmai osztályoknak és a regionális felügyelőségeknek, javaslatot tesz a programokban való részvételre, továbbá részt vesz a pályázatok előkészítésében.
f) Összegyűjti az úti jelentéseket és átadja azokat a Stratégiai Kabinet részére, az intraneten történő publikálás érdekében.
g) Figyelemmel kíséri az Európai Unió aktuális eseményeit, híreit, szakmai állásfoglalásait és tájékoztatja azokról a főigazgató-helyettest, a regionális felügyelőségeket, a Stratégiai Kabinetet és az NFH szakmai főosztályait, osztályait.
h) Gondoskodik az NFH tevékenységéről készített éves jelentés rövidített változatának angol nyelvre történő lefordításáról.
1.5.5. A civil kapcsolatok vonatkozásában
a) Javaslatot tesz az NFH tájékoztató kiadványainak tartalmára és terjesztésére.
b) Feldolgozza és rendszerezi a beérkezett külső és belső támogatási kérelmeket és a civil szervezetekkel történő együttműködési megállapodások megkötésére irányuló megkereséseket, melyek vonatkozásában a főigazgató részére a Stratégiai Kabinet véleményét figyelembe véve javaslatot tesz.
c) Kapcsolatot tart a fogyasztóvédelmi civil szervezetekkel.
d) Figyelemmel kíséri a tevékenységéhez kapcsolódó pályázati lehetőségeket és javaslatot tesz a főigazgató részére a programokban való részvételre.
e) Az Igazgatási és Szervezési Főosztállyal és a Gazdasági Főosztállyal együttműködve közreműködik az NFH egészét érintő, illetve külső megjelenítését szolgáló rendezvények, kiállítások, konferenciák megrendezésében és lebonyolításában.
f) Szervezi és koordinálja az NFH civil (iskolai és iskolán kívüli), valamint a vállalkozási szféra részére nyújtott oktatási tevékenységét.

1.6. Stratégiai Kabinet
A főigazgató közvetlen irányítása alatt álló, tanácsadó, döntés-előkészítő szervezeti egység. A Stratégiai Kabinetet a kabinetfőnök főosztályvezetőként vezeti. A főigazgató a Kommunikációs Osztály irányítását a kabinetfőnökön keresztül gyakorolja.
1.6.1. A Stratégiai Kabinet feladatai
a) Elemzéseket végez és javaslatot tesz az NFH – a Kormány fogyasztóvédelmi politikájának végrehajtását szolgáló – középtávú fogyasztóvédelmi és piacfelügyeleti stratégiájának kialakítására, részt vesz a javaslatok véleményezésében és előkészítésében.
b) Véleményezi az NFH működését érintő szabályzatokat, főigazgatói utasításokat.
c) Véleményezi az NFH vizsgálati jelentéseit, javaslatot tesz a tapasztalatok kommunikációjára, konkrét kommunikációs tervet készít a központi szerv és a regionális felügyelőségek részére.
d) Elkészíti az NFH kommunikációs stratégiáját, a Kommunikációs Osztályon keresztül koordinálja annak megvalósítását.
e) Javaslatot tesz a hatóság internetes és intranetes felületein megjelenítendő információk struktúrájára, a Kommunikációs Osztályon keresztül ellenőrzi annak megvalósítását.
f) Elemzéseket készít az NFH-val összefüggő sajtó- és egyéb megjelenések tartalmával összefüggésben, javaslatot tesz a tapasztalatok alapján szükséges intézkedések meghozatalára.
g) Javaslatot tesz az NFH vezetőinek vezetői és kommunikációs képzésére, a javaslatok elfogadása esetén szervezi a képzéseket és tréningeket.
h) Részt vesz az NFH nemzetközi kapcsolati politikájának kialakításában.
i) Szükség esetén kezdeményezi a főigazgatónál stratégiai megbeszélés összehívását, javaslatot tesz a résztvevők körére és az ülés napirendjére.
j) Kapcsolatot tart az NFH működésével érintett szakmai szervezetekkel, vállalkozói szövetségekkel, javaslatot tesz az együttműködés tartalmára, elkészíti az együttműködési megállapodások tervezetét.
k) Kapcsolatot tart a felügyelőségekkel, társhatóságokkal.
l) Az NFH hatásköri jegyzékét nyilvántartja és aktualizálja, a Hatósági és Jogi Főosztállyal együttműködve.
m) Javaslatot tesz és állásfoglalást készít valamennyi, a főigazgató által kiadott kérdésben.
1.6.2. Kommunikációs Osztály
A Stratégiai Kabinet irányítása alatt álló szervezeti egység. A Kommunikációs Osztályt osztályvezető vezeti.
a) Feladata az NFH külső megjelenítésével, a sajtóval kapcsolatos kommunikáció, sajtótájékoztatók szervezése, a sajtó információkkal történő ellátásáról való gondoskodás, valamint háttérbeszélgetések kezdeményezése a sajtó képviselői részére.
b) Szerkeszti, irányítja és fejleszti az NFH honlapját.
c) Gondoskodik az NFH honlapjának folyamatos frissítéséről, az aktuális információk, összefoglaló jelentések elektronikus úton való közzétételéről.
d) Figyelemmel kíséri az NFH, illetve a felügyelőségek tevékenységével, valamint a fogyasztóvédelmi kérdésekkel összefüggő sajtómegjelenéseket.
e) A belső információáramlás megfelelő biztosítása végett működteti és folyamatosan frissíti az NFH intranet- oldalait.
f) A rendelkezésére álló internetes és előfizetéses adatokból napi sajtófigyelő tevékenységet végez, az ebből készült adatbázist tevékenységének elemzésére felhasználja.
g) Előkészíti a nyilatkozattétel rendjét és az ezzel kapcsolatos szabályokat rögzítő utasításokat.
h) A Piacfelügyeleti Főosztály által továbbított közleményeket fogadja, gondoskodik azok nyilvános közzétételéről.
i) Javaslatot tesz az NFH tájékoztató kiadványainak tartalmára és terjesztésére.
j) Együttműködik a minisztériumok, országos hatáskörű szervezetek, érdekképviseletek sajtófőosztályaival, kommunikációs igazgatóságaival, valamint az Országgyűlés Hivatalával.

1.7. Az NFH területi szervei (felügyelőségek)
A regionális felügyelőségek a főigazgató közvetlen irányítása alatt álló szervezeti egységek, melyek részletes feladatait ügyrendjük tartalmazza. Az ügyrendek Főigazgatói Utasítás formájában kerülnek kiadásra.
Az ügyrend tartalmazza az irányításra és a szervezet vezetésére vonatkozó olyan szabályokat, melyeket az SZMSZ nem részletez.
1.7.1. Regionális Felügyelőségek Titkársága
Az igazgató közvetlen irányításával ellátja mindazon feladatokat, amely az igazgató és a kinevezett vezetők munkáját segítik (adminisztráció, levelezés, egyeztetés, határidő-nyilvántartás stb.). A titkárság ügyintézői végzik a régió tekintetében a központi szerv irányításával a gazdasági és humánpolitikai feladatokat.
1.7.2. Hatósági és Jogi Osztály
Eljár a regionális igazgató hatáskörébe tartozó elsőfokú hatósági ügyekben.
Ennek keretében:
a) A felügyelőség illetékességi területén végzett hatósági ellenőrzések megállapításairól felvett jegyzőkönyv, illetve a hatásköri vagy illetékességi okból áttett anyagok figyelembevételével előkészíti a fogyasztóvédelmi eljárás, Fttv. szerinti eljárás, valamint a piacfelügyeleti eljárás keretében hozandó döntéseket, intézkedéseket;
b) A Felügyelőség közigazgatási hatósági jogkörben hozott I. fokú döntése ellen benyújtott jogorvoslati kérelmet felterjeszti a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság központi szervéhez.
c) A Felügyelőség szabálysértési jogkörben hozott döntései elleni panaszt, kifogást felterjeszti az elbírálásra jogosult szervhez.
d) Biztosítja a szabálysértési jogkörben hozott döntések törvényességét.
e) Feldolgozza és elemzi az osztály feladatköréhez kapcsolódó hatósági tevékenység tapasztalatait, elkészíti az erre vonatkozó időszakos és éves statisztikai jelentéseket, elkészíti az osztály feladatkörébe tartozó beszámolókat.
f) Elvégzi a hatósági tevékenységgel kapcsolatos szakmai anyagok, jogszabálytervezetek véleményezését.
g) Figyelemmel kíséri a felügyelőség feladatköréhez tartozó jogszabályok változását, erről haladéktalanul tájékoztatja a felügyelőség szervezeti egységeit.
h) Az egységes jogértelmezés és jogalkalmazás érdekében szükség szerint értekezletet tart a szervezeti egységek dolgozói részére. Gondoskodik az értekezlet napirendjeinek, állásfoglalásainak előkészítéséről figyelembe véve a szervezeti egységek vezetőinek véleményét, javaslatát.
i) Gondoskodik a munkaértekezleten megszületett döntések igazgatói utasítás formájában történő kiadásáról, s ezekről nyilvántartást vezet.
j) Az egységes jogértelmezés kialakítása érdekében – az igazgatóval, a regionális felügyelőségek társosztályával, illetve a NFH Hatósági és Jogi Főosztályával egyeztetve – szakmai anyagokat, iránymutatásokat, körleveleket készít. Együttműködik más államigazgatási szervekkel, az illetékes bírósággal, ügyészségekkel, civil szervezetekkel, önkormányzatokkal.
k) Az illetékes adóhatóságnál végrehajtási eljárást kezdeményez.
l) A felügyelőség szervezeti egységeinél rendszeresen figyelemmel kíséri a kérelmek, közérdekű bejelentések intézésének jogszerűségét.
m) Megteszi a szükséges intézkedést a határozatok nyilvánosságra hozatalával kapcsolatban.
n) Rögzíti a szükséges adatokat a bírság modulban.
o) Elkészíti a fegyelmi eljárással kapcsolatos iratokat.
1.7.3. Kirendeltség
a) Elvégzi a felügyelőség munkatervében meghatározott ellenőrzéseket.
b) A regionális igazgató kijelölése, illetve az NFH szakmai főosztálya iránymutatása alapján elkészíti a részleges és összefoglaló rendkívüli, vizsgálati, és időszakos jelentéseket, eleget tesz az NFH által előírt adatszolgáltatási kötelezettségnek.
c) Intézi a helyszíni vizsgálatot igénylő fogyasztói bejelentéseket, kérelmeket, s az ezzel összefüggő intézkedéseket előkészíti a Hatósági és Jogi Osztály részére.
d) Működteti a Hatósági Tanácsadó Irodát.
e) Az előírt módon kezeli az NFH-nál rendszeresített informatikai rendszereket.
f) A regionális igazgató által meghatározott témavizsgálatok esetében koordinálja és megszervezi a régió területén az ellenőrzéseket, felelős az ellenőrzések összehangolásáért.
g) Az ellenőrzés végrehajtásáról, megállapításairól – adatokkal és tényekkel alátámasztott – vizsgálati és statisztikai jelentést készít az NFH szakmai főosztálya részére.
h) A regionális igazgató kijelölése alapján közreműködik a feladatköréhez kapcsolódóan a Regionális Államigazgatási Kollégium napirendjének, állásfoglalásainak előkészítésében, ennek megfelelően közreműködik a társhatóságokkal közös ellenőrzések egyeztetésében, az ellenőrzési tapasztalatok értékelésében.
1.7.4. A Közép-magyarországi Regionális Felügyelőség területén a hat régiótól eltérően az alábbi szervezeti egységek működnek
1.7.4.1. Piacfelügyeleti Osztály
A regionális igazgató irányítása és felügyelete alatt, az osztály vezetőjének vezetésével működő szervezeti egység.
Tevékenysége a nem élelmiszer termékekre terjed ki.
Feladatköre:
a) Ellátja az áruk biztonságosságával és a fogyasztók vagyoni érdekeivel kapcsolatos hatósági ellenőrzési feladatokat.
b) Országos, regionális és egyedi célvizsgálatot végez a termékbiztonsági ellenőrzés, a termékek tanúsított vagy jogszabályi előírások szerinti minőségének ellenőrzése, az általános működési feltételek teljesítésének ellenőrzése, valamint a termékek jelölése, dokumentációi, kellékei és okmányai jogszabályoknak való megfelelésének ellenőrzése területén.
c) Részt vesz a Fogyasztóvédelmi Osztállyal közösen a NFH által az országos ellenőrzési vizsgálati programon felül elrendelt rendkívüli ellenőrzéseken.
d) Szakmai kapcsolatot tart fenn a társhatóságokkal, a kijelölt tanúsító és vizsgáló intézetekkel, szakmai szervezetekkel.
e) Laboratóriumi vizsgálat céljára az ellenőrzés során mintát vesz.
f) Előkészíti az ellenőrzés során tapasztalt jogsértések miatt megteendő intézkedéshez szükséges dokumentumokat a Hatósági és Jogi Osztály részére. Amennyiben a fogyasztók, az önkormányzatok, társadalmi szervezetek, vizsgáló, tanúsító szervezetek jelzése alapján válik szükségessé intézkedés, akkor a szükséges kivizsgálást követően megállapításaival együtt továbbítja a dokumentumokat intézkedésre a Hatósági és Jogi Osztálynak. Amennyiben a Piacfelügyeleti Osztályt a vizsgáló, tanúsító szervezetek közvetlenül keresik meg, akkor azt a központi szervezet Piacfelügyeleti Főosztályával előzetesen egyeztetni szükséges.
g) A KPIR- és RAPEX-rendszerekből származó veszélyes termékeket keresi.
h) Gondoskodik a KPIR naprakész információellátásáról.
i) Az ellenőrzések eredményei alapján javaslatot tesz az ellenőrzési vizsgálati program megtervezésére.
j) Közreműködik a vámáruk piacfelügyeletével kapcsolatos tevékenységben.
k) Az NFH főigazgatójának engedélye alapján hatósági tevékenységéhez szakértőt kér fel.
l) Elvégzi a hazai és a külföldi társhatóságokkal kötött együttműködési megállapodásokban meghatározott feladatokat.
1.7.4.2. Fogyasztóvédelmi Osztály
A regionális igazgató irányítása és felügyelete alatt, az osztály vezetőjének vezetésével működik.
Feladatköre:
a) Az alábbi feladatcsoportok vonatkozásában ellenőrzi a fogyasztóvédelmi előírások megtartását:
– közüzemi szolgáltatások (távhő, közműves ivóvízellátás és szennyvízelvezetés, gáz, villamos energia, temetkezés, kéményseprés, helyi szemétszállítás);
– távollévők között kötött szerződések és az azok alapján nyújtott szolgáltatások;
– gazdasági reklámtevékenység;
– elektronikus kereskedelem;
– elektronikus hírközlési szolgáltatások;
– egyéb szolgáltatások (taxi stb.)
– ellátja a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvényből adódó feladatokat.
b) Országos, regionális és egyedi célvizsgálatot végez, jelentéseket készít.
c) Részt vesz, a Piacfelügyeleti Osztállyal közösen az NFH által az országos ellenőrzési vizsgálati programon felül elrendelt rendkívüli ellenőrzéseken.
d) Szakmai kapcsolatot tart fenn a társhatóságokkal, szakmai szervezetekkel, kijelölt tanúsító és vizsgáló intézetekkel.
e) Szakmai továbbképzéseken részt vesz.
f) Részt vesz a hazai és a külföldi társhatóságokkal kötött együttműködési megállapodásokban meghatározott feladatokban.
1.7.4.3. Fogyasztó-kapcsolati Osztály
A regionális igazgató irányítása és felügyelete alatt, az osztályvezető vezetésével működik.
Feladatköre:
a) Működteti a Hatósági Tanácsadó Irodát.
b) A hatáskörébe tartozó fogyasztói bejelentéseket kivizsgálja, megválaszolja.
c) A bejelentések kivizsgálása során feltárt hiányosságok, jogsértések esetén intézkedési javaslatot készít a Hatósági és Jogi Osztály felé.
d) A hatáskörébe, illetékességébe nem tartozó bejelentéseket továbbítja a hatáskörrel, illetékességgel rendelkező hatósághoz, és erről a bejelentőt értesíti.
e) A felügyelőség vagy más közigazgatási szerv hatáskörébe sem tartozó beadványok esetén előkészíti a határozatok, végzések tervezetét és továbbítja a Hatósági és Jogi osztály felé.
f) Kapcsolatot tart fenn a társadalmi fogyasztóvédelmi egyesületekkel, társhatóságokkal, önkormányzatokkal, békéltető testületekkel.
g) Szakmai érveket is tartalmazó javaslatot tesz a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Hatósági és Jogi Főosztálya részére közérdekű kereset indítására.
h) Tájékoztató kiadványokat készít a fogyasztók részére.
i) Éves és féléves összefoglaló jelentést készít a fogyasztói bejelentések alakulásáról, a fogyasztói érdeksérelmek főbb területeiről.

2. A főigazgató-helyettes közvetlen irányítása alá tartozó szervezeti egységek

2.1. Hatósági és Jogi Főosztály
A főigazgató-helyettes közvetlen felügyelete alatt működő szervezeti egység, melyet a főosztályvezető irányít. A főosztályvezetőt távolléte, akadályoztatása esetén a főosztályvezető-helyettes helyettesíti teljes jogkörrel. A főosztályvezető, illetve a főosztályvezető-helyettes együttes távolléte és akadályoztatása esetén az általuk megbízott vezető munkakört betöltő kormánytisztviselő jogosult teljes jogkörrel a helyettesítésre.
Szervezeti egységei a Hatósági Osztály, a Jogi Osztály, valamint az UCP és Közérdekű Keresetek Osztálya, melyek élén a főosztályvezető-helyettes, illetve osztályvezetők állnak.
A főigazgató jogszabályban nevesített, a II. fokon az NFH központi szerve hatáskörébe tartozó fellebbezésekkel kapcsolatos kiadmányozási jogkörének gyakorlásával a Hatósági és Jogi Főosztály vezetőjét bízza meg, mindazonáltal esetenként, egyedi ügyekben, az elbírálás jogát döntése szerint magához vonhatja, és ez esetekben személyesen gyakorolja kiadmányozási jogát, melyet távolléte és akadályoztatása esetén a főigazgató-helyettes lát el.
2.1.1. Hatósági Osztály
a) Valamennyi, az NFH hatáskörébe utalt közigazgatási ügytípust érintően előkészíti a felügyelőségek által hozott döntések ellen benyújtott jogorvoslati kérelmek elbírálását.
b) Eljár a jogszabály által az NFH hatáskörébe utalt, egyéb hatósági jogkört érintő ügyekben, illetőleg ellátja az ezekkel kapcsolatos feladatokat.
c) Gondoskodik a másodfokú hatósági eljárások során hozott közigazgatási döntések bírósági felülvizsgálata tárgyában indult peres eljárásoknál az NFH, illetve főigazgatója képviseletéről.
d) Nyilvántartást vezet, szükség esetén adatszolgáltatást biztosít a főigazgató részére a folyamatban levő és a jogerősen lezárult közigazgatási perekről.
e) A szabálysértési hatóságtól tájékoztatásokat, iratokat, adatgyűjtést, egyéb információkat kér.
f) Törvényességi ellenőrzést tart, melynek eredményeként felhívja a szabálysértési hatóság vezetőjének figyelmét a jogszabálysértésekre.
g) Amennyiben az első fokú határozat törvényessége aggályos, felügyeleti eljárást folytat le, illetve megteszi a szükséges intézkedéseket.
h) Kiadmányozásra előkészíti a jogerős szabálysértési határozatok végrehajtását érintő méltányossági kérelmek elbírálásának tervezeteit.
i) Gondozza az NFH hatásköri jegyzékét a Stratégiai Kabinettel együttműködésben.
j) Eljár a hatóság munkatársainak ügyintézését kifogásoló panaszügyekben.
k) Az egységes jogalkalmazás biztosítása érdekében együttműködik a regionális hatósági és jogi osztályvezetőkkel szakmai konzultáció keretében.
l) A fogyasztói, illetve társhatósági megkeresések esetében intézkedik azok megválaszolásáról, illetve az áttételről.
m) Gondoskodik a szükséges intézkedések megtételéről az ügyészi felszólalások, jelzések, óvások és figyelmeztetések miatt.
n) Előkészíti az NFH Szervezeti és Működési Szabályzatát.
2.1.2. Jogi Osztály
a) Közreműködik a jogszabálytervezetek véleményezésében.
b) A jogalkalmazás során felmerülő szabályozási anomáliák megszüntetésére javaslatot készít elő.
c) A hatósági ügyekkel összefüggő, továbbá a közérdekű keresetre induló bírósági eljárások kivételével gondoskodik az NFH, illetve a főigazgató perképviseletéről.
d) Véleményezi az országos és regionális ellenőrzések ellenőrzési és vizsgálati útmutatóját, valamint az összefoglaló jelentéseket.
e) A jogerősen lezárt közigazgatási perek tapasztalatait értékeli, elemzi, szükség esetén megteszi a hatósági jogalkalmazást érintő szakmai irányítást igénylő intézkedéseket.
f) Az NFH egyes szakmai főosztályai által készített tájékoztató anyagokat szükség esetén véleményezi, illetve részt vesz azok elkészítésében.
g) A hatékony jogi munkavégzés folyamatos biztosítása érdekében konzultál a regionális felügyelőségek hatósági és jogi osztályvezetőivel.
h) A regionális felügyelőségek jogalkalmazásában felmerülő eljárásjogi kérdések tekintetében, az egységes joggyakorlat kialakítása érdekében – a Hatósági Osztállyal együttműködve – szakmai álláspontot fogalmaz meg.
i) A jogszabályváltozások nyomán felmerülő aktuális jogi kérdéseket illetően szakmai konzultációt tart a régiók részére.
j) Az NFH Piacfelügyeleti Főosztályát és a Szolgáltatás-ellenőrzési Főosztályát érintő, szakmai állásfoglalást igénylő tájékoztatások elkészítésében közreműködik.
k) A fogyasztók és a vállalkozások részéről érkező – a Fogyasztóvédelmi Osztály kompetenciáján kívüli tárgykörű, az SZMSZ 2.3.1. m) pontjában definiált – megkeresésekre állásfoglalásnak nem minősülő tájékoztatásokat készít.
l) Az NHF nemzetközi feladatainak ellátása körében a Nemzetközi és Civil Kapcsolatok Főosztályának megkeresése alapján közreműködik a feladatkörét érintő hatósági és jogi vonatkozású nemzetközi megkeresések teljesítéséhez szükséges szakmai anyagok összeállításában.
m) Véleményezi az Igazgatási és Szervezési Főosztály által elkészített főigazgatói utasításokat.
2.1.3. Az UCP és Közérdekű Keresetek Osztálya
A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvényből (a továbbiakban: Fttv.) adódó feladatok teljesítése céljából ellátja a Gazdasági Versenyhivatal, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság együttműködésének végrehajtásához kapcsolódó teendőket, különös tekintettel a hatóságok által kötött Együttműködési Megállapodásra.
Feladatát képezi továbbá a fogyasztói szerződések megkötésénél alkalmazott általános szerződési feltételek ellenőrzése. A tisztességtelen szerződési feltételek érvénytelenségének, tisztességtelenségének megállapítása végett, illetőleg a fogyasztók széles körének védelme vagy jelentős nagyságú hátrány kiküszöbölése végett bíróság előtt közérdekű keresetet indít.
Ezek szerint:
a) Fogadja a regionális felügyelőségek által elkészített, a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának megsértése miatti eljárás megindításáról szóló értesítéseket. Gondoskodik a beérkezett értesítések szakmai megfelelőségéről, jóváhagyásáról, valamint az értesítéseknek a Gazdasági Versenyhivatal felé történő továbbításáról.
b) Részt vesz a társhatóságok közötti állandó munkacsoport ülésein, képviseli az NFH álláspontját. Az állandó munkacsoport tevékenységének eredményéről tájékoztatja a tárgykör szerint érintett főosztályokat, osztályokat, valamint szükség esetében az NFH főigazgatóját, a főigazgató-helyettest és a Stratégiai Kabinet vezetőjét.
c) Megismerhetővé teszi a társhatóságok számára az NFH vonatkozó döntéseit és a kapcsolódó bírósági döntéseket.
d) A feladatkörébe tartozó területeken igény esetében szakmai támogatást nyújt az NFH főosztályai, osztályai, továbbá a regionális felügyelőségek részére.
e) Szükség szerint szakmai irányítással összefüggő iránymutatást készít.
f) Az Fttv. értelmezésével, alkalmazásával kapcsolatos jogértelmezésnek nem minősülő tájékoztatókat készít, az illetékes szervezeti egység(ek) bevonásával.
g) Az Fttv. hatékony végrehajtását elősegítő oktatásokat, szakmai továbbképzéseket tart.
h) Véleményezi a vizsgálati útmutatókat, összefoglaló jelentéseket, azok témakört érintő részeiben.
i) Véleményezi a jogszabálytervezeteket, szükség esetén jogszabály-módosításokat kezdeményez.
j) Képviseletet lát el a Fővárosi Ítélőtábla előtt, amennyiben a hatásköri vita bíróság előtti eldöntése szükséges.
k) A fogyasztók és vállalkozások részéről érkező – az Fttv.-t érintő – megkeresésekre állásfoglalásnak nem minősülő tájékoztatásokat készít.
l) Folyamatosan figyelemmel kíséri az Fttv. alapján eljáró hatóságok jogalkalmazási gyakorlatát, ideértve a kapcsolódó bírósági döntéseket is, amelyek tapasztalatairól értesíti az érintett szervezeti egységeket, illetőleg a regionális felügyelőségeket.
m) Előkészíti a felügyelőségek által hozott, az Fttv. szerinti jogsértést megállapító, döntések ellen benyújtott jogorvoslati kérelmek elbírálását.
n) Az Fttv. szerinti jogsértést megállapító ügyekben gondoskodik a másodfokú hatósági eljárások során hozott közigazgatási döntések bírósági felülvizsgálata tárgyában indult peres eljárásoknál az NFH, illetve főigazgatója képviseletéről.
o) Folyamatosan vizsgálja a – nem a Szolgáltatás-ellenőrzési Főosztály szakterületéhez tartozó, közszolgáltatást nyújtó – vállalkozások által alkalmazott általános szerződési feltételeket.
p) Az érintett fogyasztók jogai megóvásának elősegítése érdekében az általános szerződési feltételek érvénytelenségének, tisztességtelenségének megállapítása végett bíróság előtt indított perben gondoskodik az NFH, illetve a főigazgató képviseletéről.
q) A vállalkozások jogszabályba ütköző, és a fogyasztók széles körét érintő vagy jelentős nagyságú hátrányt okozó tevékenysége miatt indult perben gondoskodik az NFH, illetve főigazgatója képviseletéről.

2.2. Piacfelügyeleti Főosztály
A főigazgató-helyettes közvetlen felügyelete alatt működő, két osztályra tagozódó szervezeti egység, melyet a főosztályvezető irányít. Az osztályokat a főosztályvezető-helyettes, illetve osztályvezető vezetik. A főosztályvezetőt távolléte, akadályoztatása esetén a főosztályvezető-helyettes helyettesíti.
A főosztály szakmailag irányítja a regionális felügyelőségek piacfelügyeleti célú ellenőrzéseit, a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat ellenőrzését a non-food termékek vonatkozásában, összegzi az ellenőrzések tapasztalatait. Összeállítja az éves Ellenőrzési és Vizsgálati Programot a Szolgáltatás-ellenőrzési Főosztállyal együttműködve.
2.2.1. Műszaki Osztály
a) Az osztály szakmailag irányítja a felügyelőségek munkáját, és szükség esetén szakmai támogatásként részt vesz azok tevékenységében a műszaki termékek biztonságossága és a fogyasztók vagyoni érdekeinek védelmét biztosító követelmények érvényre juttatásában. A szakmai irányítás keretében a műszaki termékek vonatkozásában:
– Irányítja a termékbiztonsággal kapcsolatos ellenőrzéseket.
– Irányítja az általános kereskedelmi működési feltételek teljesítésének ellenőrzését.
– Irányítja a termékek jelölése, dokumentációi, kellékei és okmányai jogszabályoknak való megfelelőségének ellenőrzését.
– Irányítja a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat ellenőrzését a termékek vonatkozásában.
b) Előkészíti az országos és több régiót érintő piacfelügyeleti ellenőrzéseket:
– Elkészíti az ellenőrzési és vizsgálati útmutatót.
– Felkészítő értekezletet tart, melynek célja az ellenőrzés/vizsgálat részletes elméleti és gyakorlati szakmai ismertetése, a jelentések rendjének meghatározása.
c) Elemzi a régiókban készített jelentéseket és összeállítja az NFH ellenőrzési összefoglaló jelentését.
d) Szükség esetén szakmai segítséget nyújt a regionális felügyelőségeknek a kifogásolt termékek értékelésében.
e) Elméleti és gyakorlati oktatásokat tart a felügyelők számára a termékkörökre vonatkozó műszaki előírásokról, azok változásairól.
f) Szakmai iránymutatást ad a régiók panasz-ügyintézési tevékenységéhez, folyamatos szakmai konzultációt biztosít a regionális felügyelőségeknek.
g) Intézkedést kezdeményez a regionális felügyelőségeknél, az intézkedésre jogosult társhatóságoknál, amennyiben veszélyes termék forgalmazásáról szerez tudomást.
h) Irányítja a vámáruk ellenőrzésével kapcsolatos tevékenységet.
i) Szakmai kapcsolatot tart fenn a társhatóságokkal, a kijelölt tanúsító és vizsgáló intézetekkel, szakmai szervezetekkel.
j) Szakmai ismeretei alapján javaslatot tesz és összeállítja a piacfelügyelet Ellenőrzési és Vizsgálati Programját, valamint javaslatot tesz a soron kívüli ellenőrzésekre.
k) Szakmailag koordinálja a mintavételt.
l) Elkészíti a laboratóriumi vizsgálatok alapján nem megfelelő termékek értékelését, kockázatelemzését.
m) Szakvéleményt készít.
n) A szakmai irányítás keretében kezdeményezi a termékek forgalmazásának korlátozásához szükséges eljárásokat a regionális felügyelőségeknél.
o) Figyelemmel kíséri a veszélyes termékekkel kapcsolatos intézkedéseket, és elkészíti a közleményeket.
p) Kezeli a KPIR rendszert, és a rendszerrel kapcsolatos szakmai információkat megküldi a régióknak, és az együttműködő szervezeti egységeknek (pl. laboratóriumok, Stratégiai Kabinet).
q) Termékismertetőket és fogyasztói tájékoztató anyagokat készít, minőségi kifogással kapcsolatos vizsgálatokat végez a szakmai kapacitás függvényében, hatósági megkeresésre szakértői tevékenységet végez.
r) Részt vesz a területét érintő jogszabálytervezetek és módosítások véleményezésében.
s) Figyelemmel kíséri az EU azon aktuális információit, szakmai állásfoglalásait, eseményeit, amelyek az Osztály feladatkörét érintik, és szükség esetén tájékoztatja azokról a főigazgató-helyettest, a régiókat és az NFH szakmai szervezeti egységit.
t) Tájékoztatást nyújt az NFH központi szervéhez, a feladatkörébe tartozó szolgáltatási területet érintő témakörben érkező – áttételt nem igénylő – fogyasztói, illetve vállalkozói megkeresések esetén.
u) Szoros kapcsolatot és szakmai egyeztetést tart fenn a Hatósági és Jogi Főosztállyal, a Mechanikai és Villamos Laboratóriummal, és az Élelmiszer- és Vegyipari Laboratóriummal.
v) Szoros kapcsolatot és szakmai egyeztetést tart fenn a Nemzetközi és Civil Kapcsolatok Főosztályával. Ennek keretében:
– Kapcsolatot tart a régiókkal és támogatja a régiós piacfelügyeleti munkát.
– Fogadja a Nemzetközi és Civil Kapcsolatok Főosztálya RAPEX nemzeti kapcsolattartójától érkező riasztásokat, azokat feltölti a KPIR-be.
– Heti összefoglaló táblázatokat készít a beérkező riasztásokról és továbbítja azokat a régiók felé.
– Fogadja a régiók által kezdeményezett pozitív reakciókat és azokat kitöltött KPIR riasztási dokumentumként továbbítja a nemzeti kapcsolattartó felé.
– Elkészíti és továbbítja az NFH kezdeményezésű riasztási dokumentumokat a nemzeti kapcsolattartó felé.
– Közreműködik a piacfelügyelettel kapcsolatos szakmai tárgyú nemzetközi megkeresések teljesítéséhez szükséges szakmai anyag összeállításában.
– Részt vesz a közösségi szakmai munkabizottságokban, és az ülések témájáról, napirendjéről és időpontjáról a meghívó megküldésével a Nemzetközi és Civil Kapcsolatok Főosztályát, illetve az ülésen elhangzottakról és a tapasztalatokról az úti jelentés és az üléshez kapcsolódó dokumentumok megküldésével a főigazgató-helyettest, a Stratégiai Kabinetet, valamint a Nemzetközi és Civil Kapcsolatok Főosztályát is tájékoztatja.
2.2.2. Könnyűipari és Vegyipari Osztály
a) Az Osztály szakmailag irányítja a felügyelőségek munkáját, és szükség esetén szakmai támogatásként részt vesz azok tevékenységében a könnyűipari és vegyipari termékek biztonságossága és a fogyasztók vagyoni érdekeinek védelmét biztosító követelmények érvényre juttatásában. A szakmai irányítás keretében a könnyűipari és a vegyipari termékek tekintetében:
– Irányítja a termékbiztonsággal kapcsolatos ellenőrzéseket.
– Irányítja az általános kereskedelmi működési feltételek teljesítésének ellenőrzését.
– Irányítja a termékek jelölése, dokumentációi, kellékei és okmányai jogszabályoknak való megfelelőségének ellenőrzését.
– Irányítja a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat ellenőrzését a termékek vonatkozásában.
b) Előkészíti az országos és több régiót érintő piacfelügyeleti ellenőrzéseket:
– Elkészíti az ellenőrzési és vizsgálati útmutatót.
– Felkészítő értekezletet tart, melynek célja az ellenőrzés/vizsgálat részletes elméleti és gyakorlati szakmai ismertetése, a jelentések rendjének meghatározása.
c) Elemzi a régiókban készített jelentéseket és összeállítja az NFH ellenőrzési összefoglaló jelentését.
d) Szükség esetén szakmai segítséget nyújt a regionális felügyelőségeknek a kifogásolt termékek értékelésében.
e) Elméleti és gyakorlati oktatásokat tart a felügyelők számára a termékkörökre vonatkozó műszaki előírásokról, azok változásairól.
f) Szakmai iránymutatást ad a régiók panasz-ügyintézési tevékenységéhez, folyamatos szakmai konzultációt biztosít a regionális felügyelőségeknek.
g) Intézkedést kezdeményez a regionális felügyelőségeknél, az intézkedésre jogosult társhatóságoknál, amennyiben veszélyes termék forgalmazásáról szerez tudomást.
h) Irányítja a vámáruk ellenőrzésével kapcsolatos tevékenységet.
i) Szakmai kapcsolatot tart fenn a társhatóságokkal, a kijelölt tanúsító és vizsgáló intézetekkel, szakmai szervezetekkel.
j) Szakmai ismeretei alapján javaslatot tesz és összeállítja a piacfelügyelet Ellenőrzési és Vizsgálati Programját, valamint javaslatot tesz a soron kívüli ellenőrzésekre.
k) Szakmailag koordinálja a mintavételt.
l) Elkészíti a laboratóriumi vizsgálatok alapján nem megfelelő termékek értékelését, kockázatelemzését.
m) Szakvéleményt készít.
n) A szakmai irányítás keretében kezdeményezi a termékek forgalmazásának korlátozásához szükséges eljárásokat a regionális felügyelőségeknél.
o) Figyelemmel kíséri a veszélyes termékekkel kapcsolatos intézkedéseket, és megjelenteti a közleményeket.
p) Kezeli a KPIR rendszert, és a rendszerrel kapcsolatos szakmai információkat megküldi a régióknak, és az együttműködő szervezeti egységeknek (pl. laboratóriumok, Stratégiai Kabinet).
q) Termékismertetőket és fogyasztói tájékoztató anyagokat készít, minőségi kifogással kapcsolatos vizsgálatokat végez a szakmai kapacitás függvényében, hatósági megkeresésre szakértői tevékenységet végez.
r) Részt vesz a területét érintő jogszabálytervezetek és módosítások véleményezésében.
s) Figyelemmel kíséri az EU azon aktuális információit, szakmai állásfoglalásait, eseményeit, amelyek az osztály feladatkörét érintik, és szükség esetén tájékoztatja azokról a főigazgató-helyettest, a régiókat és az NFH szakmai szervezeti egységeit.
t) Tájékoztatást nyújt az NFH központi szervéhez, a feladatkörébe tartozó szolgáltatási területet érintő témakörben érkező – áttételt nem igénylő – fogyasztói, illetve vállalkozói megkeresések esetén.
u) Szoros kapcsolatot és szakmai egyeztetést tart fenn a Hatósági és Jogi Főosztállyal, a Mechanikai és Villamos Laboratóriummal, és az Élelmiszer- és Vegyipari Laboratóriummal.
v) Szoros kapcsolatot és szakmai egyeztetést tart fenn a Nemzetközi és Civil Kapcsolatok Főosztályával. Ennek keretében:
– Kapcsolatot tart a régiókkal és támogatja a régiós piacfelügyeleti munkát.
– Fogadja a Nemzetközi és Civil Kapcsolatok Főosztálya RAPEX nemzeti kapcsolattartójától érkező riasztásokat, azokat feltölti a KPIR-be.
– Heti összefoglaló táblázatokat készít a beérkező riasztásokról és továbbítja azokat a régiók felé.
– Fogadja a régiók által kezdeményezett pozitív reakciókat és azokat kitöltött KPIR riasztási dokumentumként továbbítja a nemzeti kapcsolattartó felé.
– Elkészíti és továbbítja az NFH kezdeményezésű riasztási dokumentumokat a nemzeti kapcsolattartó felé.
– Közreműködik a piacfelügyelettel kapcsolatos szakmai tárgyú nemzetközi megkeresések teljesítéséhez szükséges szakmai anyag összeállításában.
– Részt vesz a közösségi szakmai munkabizottságokban, és az ülések témájáról, napirendjéről és időpontjáról a meghívó megküldésével a Nemzetközi és Civil Kapcsolatok Főosztályát, illetve az ülésen elhangzottakról és a tapasztalatokról az úti jelentés és az üléshez kapcsolódó dokumentumok megküldésével a főigazgató-helyettest, a stratégiai kabinetet, valamint a Nemzetközi és Civil Kapcsolatok Főosztályát is tájékoztatja.

2.3. Szolgáltatás-ellenőrzési Főosztály
A főigazgató-helyettes közvetlen felügyelete alatt működő, két osztályra tagozódó szervezeti egység, melyet a főosztályvezető irányít. Az osztályokat a főosztályvezető-helyettes, illetve osztályvezető vezetik. A főosztályvezetőt távolléte, akadályoztatása esetén a főosztályvezető-helyettes helyettesíti.
A főosztály szakmailag irányítja a regionális felügyelőségek fogyasztóvédelmi célú ellenőrzéseit, összegzi az ellenőrzések tapasztalatait. Összeállítja az éves ellenőrzési és vizsgálati programot a Piacfelügyeleti Főosztállyal együttműködve.
2.3.1. Fogyasztóvédelmi Osztály
a) Irányítja a regionális felügyelőségek szakmai munkáját a fogyasztók vagyoni érdekeinek védelmét biztosító követelmények érvényre juttatásában. A szakmai irányítás keretében:
– Irányítja a szolgáltatások ellenőrzését (távollévők között kötött szerződések és az azok alapján nyújtott szolgáltatások, különös tekintettel az elektronikus kereskedelemre; elektronikus hírközlési szolgáltatások; gazdasági reklámtevékenység; utazási és utazást közvetítő szerződések és azok alapján nyújtott szolgáltatások; üzleten kívüli szerződések és azok alapján nyújtott szolgáltatások; az ingatlanok időben megosztott használati jogának megszerzésére irányuló szerződések és azok alapján nyújtott szolgáltatások; idegenforgalmi szolgáltatások; továbbá egyéb – a Közszolgáltatás-ellenőrzési Osztály feladatkörébe nem tartozó – szolgáltatások).
– Irányítja az általános kereskedelmi működési feltételek ellenőrzését.
– Irányítja a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok ellenőrzését a szolgáltatások és egyes termékek vonatkozásában.
– Irányítja az élelmiszerek jelölésével kapcsolatos megtévesztő kereskedelmi gyakorlatok ellenőrzését.
b) Előkészíti az országos és több régiót érintő fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket:
– Elkészíti az ellenőrzési útmutatót.
– Felkészítő értekezletet tart, melynek célja az ellenőrzés részletes elméleti és gyakorlati szakmai ismertetése, a jelentések rendjének meghatározása.
c) Elemzi a régiókban készített jelentéseket és összeállítja az NFH ellenőrzési összefoglaló jelentését.
d) Szükség esetén szakmai segítséget nyújt a regionális felügyelőségeknek a kifogásolt termékek/szolgáltatások értékelésében.
e) Elméleti és gyakorlati oktatásokat tart a felügyelők számára a szolgáltatásokra, és egyes termékekre vonatkozó előírásokról, azok változásairól.
f) Szakmai iránymutatást ad a régiók panasz-ügyintézési tevékenységéhez, folyamatos szakmai konzultációt biztosít a regionális felügyelőségeknek.
g) Intézkedést kezdeményez a regionális felügyelőségeknél, amennyiben az osztály szakterületeit érintő, az NFH hatáskörébe tartozó jogsértésről szerez tudomást.
h) Szakmai kapcsolatot tart fenn a társhatóságokkal, szakmai szervezetekkel.
i) Szakmai ismeretei alapján javaslatot tesz és összeállítja a fogyasztóvédelmi ellenőrzési és vizsgálati programot, valamint javaslatot tesz a soron kívüli ellenőrzésekre.
j) Részt vesz a hazai szakmai munkabizottságokban.
k) Figyelemmel kíséri az EU azon aktuális információit, szakmai állásfoglalásait, eseményeit, amelyek az osztály feladatkörét érintik, és szükség esetén tájékoztatja azokról a főigazgató-helyettest, a régiókat és az NFH szakmai szervezeti egységeit.
l) Fogyasztói/vállalkozói tájékoztató anyagokat készít a feladatkörébe tartozó szolgáltatási területet érintő témakörben.
m) Tájékoztatást nyújt az NFH központi szervéhez, a feladatkörébe tartozó szolgáltatási területet érintő témakörben érkező – áttételt nem igénylő – fogyasztói, illetve vállalkozói megkeresések esetén.
n) Részt vesz a területét érintő jogszabálytervezetek és módosítások véleményezésében.
o) Szoros kapcsolatot és szakmai egyeztetést tart fenn a Hatósági és Jogi Főosztállyal.
p) Szoros kapcsolatot és szakmai egyeztetést tart fenn a Nemzetközi és Civil Kapcsolatok Főosztályával. Ennek keretében:
– A Nemzetközi és Civil Kapcsolatok Főosztályával szorosan együttműködve közreműködik a 2006/2004/EK rendelet (CPC rendelet) végrehajtásával összefüggő, szakterületét érintő szakmai feladatok (különösen: CPC Sweep Day előkészítése és lefolytatása, szakmai tárgyú megkeresések teljesítéséhez szükséges szakmai munkaanyag összeállítása, segítségnyújtás határon átnyúló, tájékoztatást kérő megkeresések intézéséhez, részvétel szakmai tárgyú projektekben és workshopokon stb.) ellátásában.
– A Nemzetközi és Civil Kapcsolatok Főosztályával szorosan együttműködve közreműködik az ICPEN végrehajtásával összefüggő, szakterületét érintő szakmai feladatok (különösen: ICPEN Sweep Day előkészítése és lefolytatása, szakmai tárgyú megkeresések teljesítéséhez szükséges szakmai munkaanyag összeállítása, részvétel szakmai tárgyú projektekben és workshopokon, stb) ellátásában.
– A Nemzetközi és Civil Kapcsolatok Főosztályával szorosan együttműködve közreműködik az CPC és ICPEN melletti egyéb – szakterületét érintő – szakmai tárgyú nemzetközi megkeresések teljesítéséhez szükséges szakmai anyagok összeállításában.
– Önkéntes alapon részt vesz a közösségi szakmai projektekben, és az ülések témájáról, napirendjéről és időpontjáról a meghívó megküldésével a Nemzetközi és Civil Kapcsolatok Főosztályát, illetve az ülésen elhangzottakról és a tapasztalatokról az úti jelentés és az üléshez kapcsolódó dokumentumok megküldésével a főigazgató-helyettest, a Stratégiai Kabinetet, valamint a Nemzetközi és Civil Kapcsolatok Főosztályát is tájékoztatja.
2.3.2. Közszolgáltatás-ellenőrzési Osztály
a) Irányítja a regionális felügyelőségek szakmai munkáját a fogyasztók vagyoni érdekeinek védelmét biztosító követelmények érvényre juttatásában. A szakmai irányítás keretében:
– Irányítja a közszolgáltatások, közüzemi és közüzemi jellegű szolgáltatások (földgáz, villamos energia, közműves ivóvízellátás és szennyvízelvezetés, távhőszolgáltatás, hulladékszállítás és -kezelés, tömegközlekedés, parkolás a továbbiakban együtt: szakterületek) ellenőrzését.
– Irányítja és részt vesz a szakterületek tekintetében a vonatkozó jogszabályok megtartásának ellenőrzésében, valamint az ezen területekkel kapcsolatos fogyasztói panaszok jogszabály szerinti ügyintézésében.
– Irányítja a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok ellenőrzését a közszolgáltatások vonatkozásában.
b) Előkészíti az országos és több régiót érintő fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket:
– Elkészíti az ellenőrzési útmutatót.
– Felkészítő értekezletet tart, melynek célja az ellenőrzés részletes elméleti és gyakorlati szakmai ismertetése, a jelentések rendjének meghatározása.
c) Elemzi a régiókban készített jelentéseket és összeállítja az NFH ellenőrzési összefoglaló jelentését.
d) A szakterületet érintően ellátja a szolgáltatók által alkalmazott általános szerződési feltételek és üzletszabályzatok vizsgálatát és véleményezését, javaslatot tesz az érintett hatóságoknak és szolgáltatóknak az üzletszabályzatok és általános szerződési feltételek módosítására, indokolt esetben javaslatot tesz a Hatósági és Jogi Főosztálynak közérdekű kereset indítására.
e) A szakterületet érintően ellátja a minisztérium, illetve társhatóságok által megküldött jogszabálytervezetek és -módosítások, valamint határozatok, szakmai anyagok véleményezését a jogszabályokban és együttműködési megállapodásokban foglaltaknak megfelelően, szükség esetén módosítási javaslatot tesz.
f) Szükség esetén szakmai segítséget nyújt a regionális felügyelőségeknek a kifogásolt szolgáltatások értékelésében.
g) Elméleti oktatásokat tart a felügyelők számára a szakterületre vonatkozó előírásokról, azok változásairól.
h) Szakmai iránymutatást ad a régiók panasz-ügyintézési tevékenységéhez, folyamatos szakmai konzultációt biztosít a regionális felügyelőségeknek.
i) Intézkedést kezdeményez a regionális felügyelőségeknél, amennyiben az osztály szakterületeit érintő, az NFH hatáskörébe tartozó jogsértésről szerez tudomást.
j) Kapcsolatot tart a szakterületekhez tartozó szakhatóságok és társadalmi szervezetek munkatársaival.
k) A szakterületeket érintően javaslatot tesz és részt vesz a fogyasztóvédelmi ellenőrzési és vizsgálati program összeállításában, valamint javaslatot tesz a soron kívüli ellenőrzésekre.
l) Figyelemmel kíséri az EU azon aktuális információit, szakmai állásfoglalásait, eseményeit, amelyek az osztály feladatkörét érintik, és szükség esetén tájékoztatja azokról a főigazgató-helyettest, a régiókat és az NFH szakmai szervezeti egységeit.
m) Fogyasztói tájékoztató anyagokat készít a feladatkörébe tartozó szolgáltatási területet érintő témakörben.
n) Tájékoztatást nyújt az NFH központi szervéhez, a feladatkörébe tartozó szolgáltatási területet érintő témakörben érkező – áttételt nem igénylő – fogyasztói, illetve vállalkozói megkeresések esetén.
o) Szoros kapcsolatot és szakmai egyeztetést tart a Hatósági és Jogi Főosztállyal, valamint a Nemzetközi és Civil Kapcsolatok Főosztályával. Ennek keretében:
– A Nemzetközi és Civil Kapcsolatok Főosztályával szorosan együttműködve közreműködik a CPC és ICPEN melletti egyéb szakterületét érintő, szakmai tárgyú nemzetközi megkeresések teljesítéséhez szükséges szakmai anyag összeállításában.
– Önkéntes alapon részt vesz a közösségi szakmai projektekben, és az ülések témájáról, napirendjéről és időpontjáról a meghívó megküldésével a Nemzetközi és Civil Kapcsolatok Főosztályát, illetve az ülésen elhangzottakról és a tapasztalatokról az úti jelentés és az üléshez kapcsolódó dokumentumok megküldésével a főigazgató-helyettest, a Stratégiai Kabinetet, valamint a Nemzetközi és Civil Kapcsolatok Főosztályát is tájékoztatja.

2.4. Élelmiszer- és Vegyipari Laboratórium
Az Élelmiszer- és Vegyipari Laboratórium – ez esetben a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 63. §-ának rendelkezésében említett egységekre rendelt elnevezésektől eltérő megnevezést alkalmazva, de a tagozódást illetően osztályként funkcionáló – a főigazgató-helyettes felügyelete alatt, az osztályvezető (laboratóriumvezető) irányításával működő szervezeti egység. A laboratórium részletes tevékenységét, vizsgálatait és munkájának szabályozását a Minőségirányítási Kézikönyv tartalmazza.
a) A laboratórium elvégzi a piacfelügyeleti és fogyasztóvédelmi ellenőrzésekhez szükséges laboratóriumi vizsgálatokat az illetékes központi szervezeti egységekkel és a régiókkal történő előzetes egyeztetés szerint.
b) Feladata élelmiszer-ipari, dohányipari, vendéglátó-ipari, kozmetikai, háztartás-vegyipari termékek, bútorok és háztartási eszközök, textilipari termékek, festékek és lakkok, játékok, gyermekápolási cikkek, fóliák és bőrrel érintkező anyagok és egyéb termékek vizsgálata.
c) A vizsgálati eredményekről vizsgálati jegyzőkönyvet bocsát ki, szükség esetén a vizsgálati eredményeket véleményezi.
d) Termék-összehasonlító vizsgálatokat végez.
e) Minőségi kifogással kapcsolatos vizsgálatokat végez a szakmai kapacitás függvényében.
f) Szabad kapacitásának függvényében külső megbízásra vizsgálatokat végez és szakértői véleményt ad.
g) Az adatbázisban nyilvántartandó adatokat a KPIR rendszerbe juttatja.
h) Elvégzi a dohányipari termékek nyilvántartásával kapcsolatos feladatokat.
i) Jogszabályi kijelölés alapján monitoringrendszerben vizsgálja az egyes festékipari termékek illékony komponenseinek meghatározását.
j) Fenntartja és fejleszti a minőségirányítási rendszerét.
k) A tevékenységi köréhez tartozó témákban szakmai anyagot készít a szakmai rendezvényekre, kiállításokra, konferenciákra, valamint a fogyasztók tájékoztatása céljából.
l) Külső felkérésre, vezetői jóváhagyás alapján szakmai anyagot készít.
m) Részt vesz az NFH jogszabálytervezeteket, jogszabály-módosításokat véleményező tevékenységében, szükség esetén jogszabály-módosítást kezdeményez.
n) Szakmai kapcsolatot tart fenn a társhatóságokkal, a kijelölt tanúsító és vizsgáló intézetekkel, szakmai szervezetekkel.
o) Közreműködik a felügyelőségek munkatársainak szakmai továbbképzésében.
p) Hatósági megkeresésre szakértői tevékenységet végez.
q) Elvégzi a hazai és a külföldi társhatóságokkal kötött együttműködési megállapodásokban meghatározott feladatokat.
r) Kijelölés alapján részt vesz az EU szakmai munkacsoportjainak ülésein és elvégzi az ott kapott feladatokat.
s) Ellátja az EU Bizottságtól érkező, tagállamra háruló feladatokat, felsővezetői jóváhagyást követően közös projektekben vesz részt és felkérésre véleményezi a küldött szabványokat, jogszabálytervezeteket, és egyéb szakmai anyagokat.
t) Részt vesz az iskolai és az iskolán kívüli oktatásokban.
u) A laboratórium által kezdeményezett vizsgálatok esetében elkészíti a vizsgálati útmutatót, valamint a vizsgálati eredményekről összefoglaló anyagot és jelentést készít.
v) A Nemzetközi és Civil Kapcsolatok Főosztályával szorosan együttműködve közreműködik a RAPEX rendszer végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátásában.

2.5. Mechanikai és Villamos Laboratórium
A Mechanikai és Villamos Laboratórium – ez esetben a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 63. §-ának rendelkezésében említett egységekre rendelt elnevezésektől eltérő megnevezést alkalmazva, de a tagozódást illetően osztályként funkcionáló – a főigazgató-helyettes felügyelete alatt, az osztályvezető (laboratóriumvezető) irányításával működő szervezeti egység.
A laboratórium részletes tevékenységét, vizsgálatait és munkájának szabályozását a Minőségirányítási Kézikönyv tartalmazza.
a) A laboratórium elvégzi a piacfelügyeleti és fogyasztóvédelmi ellenőrzésekhez szükséges laboratóriumi vizsgálatokat az illetékes központi szervezeti egységekkel és a régiókkal történő előzetes egyeztetés szerint.
b) Feladata háztartási villamos készülékek, kéziszerszámok, lámpatestek, szerelvények, játékok, gyermekápolási cikkek, háztartási eszközök, építőipari és egyéb termékek vizsgálata. A vizsgálati eredményekről vizsgálati jegyzőkönyvet bocsát ki, szükség esetén a vizsgálati eredményeket véleményezi.
c) Termék-összehasonlító vizsgálatokat végez.
d) Minőségi kifogással kapcsolatos vizsgálatokat végez a szakmai kapacitás függvényében.
e) Szabad kapacitásának függvényében külső megbízásra vizsgálatokat végez és szakértői véleményt ad.
f) Az adatbázisban nyilvántartandó adatokat a KPIR rendszerbe juttatja.
g) Fenntartja és fejleszti a minőségirányítási rendszerét.
h) A tevékenységi köréhez tartozó témákban szakmai anyagot készít a szakmai rendezvényekre, kiállításokra, konferenciákra, valamint a fogyasztók tájékoztatása céljából.
i) Külső felkérésre, vezetői jóváhagyás alapján szakmai anyagot készít.
j) Részt vesz az NFH jogszabálytervezeteket, jogszabály-módosításokat véleményező tevékenységében, szükség esetén jogszabály-módosítást kezdeményez.
k) Szakmai kapcsolatot tart fenn a társhatóságokkal, a kijelölt tanúsító és vizsgáló intézetekkel, szakmai szervezetekkel.
l) Közreműködik a felügyelőségek munkatársainak szakmai továbbképzésében.
m) Hatósági megkeresésre szakértői tevékenységet végez.
n) Elvégzi a hazai és a külföldi társhatóságokkal kötött együttműködési megállapodásokban meghatározott feladatokat.
o) Kijelölés alapján részt vesz az EU szakmai munkacsoportjainak ülésein és elvégzi az ott kapott feladatokat.
p) Ellátja az EU Bizottságtól érkező, tagállamra háruló feladatokat, felsővezetői jóváhagyást követően közös projektekben vesz részt és felkérésre véleményezi a küldött szabványokat, jogszabálytervezeteket, és egyéb szakmai anyagokat.
q) Részt vesz az iskolai és az iskolán kívüli oktatásokban.
r) A laboratórium által kezdeményezett vizsgálatok esetében elkészíti a vizsgálati útmutatót, valamint a vizsgálati eredményekről összefoglaló anyagot és jelentést készít.
s) A Nemzetközi és Civil Kapcsolatok Főosztályával szorosan együttműködve közreműködik a RAPEX rendszer végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátásában.

III. ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

Függelékek


1. Az NFH területi szerveinek név- és címjegyzéke.
2. Az NFH működését meghatározó alapvető jogszabályok jegyzéke.
3. Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szervezeti felépítése.
4. Regionális Fogyasztóvédelmi Felügyelőségek szervezeti felépítése, a Közép-magyarországi Regionális Felügyelőség szervezeti felépítése.
5. Munkáltatói jogkörök.
6. Vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséggel járó munkakörök.

A függelékek az SZMSZ elválaszthatatlan részét képezik.

A nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság területi szerveinek név- és címjegyzéke

Regionális felügyelőség neve, címe

Illetékességi terület (megye)

Kirendeltség

Cím

Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság
Közép-magyarországi Regionális Felügyelősége

Budapest
Pest megye

1052 Budapest,
Városház u. 7.

Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság
Nyugat-dunántúli Regionális Felügyelősége
9022 Győr, Árpád u. 32.

Győr-Moson-Sopron
Vas
Zala

Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Nyugat-dunántúli Regionális Felügyelőség Kirendeltsége

9700 Szombathely,
Hollán E. u. 1.

Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Nyugat-dunántúli Regionális Felügyelőség Kirendeltsége

8900 Zalaegerszeg,
Kosztolányi u. 10.

Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság
Közép-dunántúli Regionális Felügyelősége
8000 Székesfehérvár,
Piac tér 12–14.

Fejér
Komárom-Esztergom
Veszprém

Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Közép-dunántúli Regionális Felügyelőség Kirendeltsége

2800 Tatabánya,
Fő tér 4.

Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Közép-dunántúli Regionális Felügyelőség Kirendeltsége

8200 Veszprém,
Megyeház tér 1.

Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság
Dél-dunántúli Regionális Felügyelősége
7400 Kaposvár, Fő u. 57.

Somogy
Baranya
Tolna

Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Dél-dunántúli Regionális Felügyelőség Kirendeltsége

7622 Pécs,
Bajcsy-Zsilinszky E. u. 14–16.

Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Dél-dunántúli Regionális Felügyelőség Kirendeltsége

7100 Szekszárd,
Szent István tér 11–13.

Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság
Észak-magyarországi Regionális Felügyelősége
3300 Eger, Kossuth Lajos u. 9.

Heves
Borsod-Abaúj-Zemplén
Nógrád

Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Észak-magyarországi Regionális Felügyelőség Kirendeltsége

3525 Miskolc,
Városház tér 1.

Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Észak-magyarországi Regionális Felügyelőség Kirendeltsége

3100 Salgótarján,
Rákóczi út 36.

Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság
Észak-alföldi Regionális Felügyelősége
4024 Debrecen,
Szent Anna u. 36.

Hajdú-Bihar
Jász-Nagykun-Szolnok
Szabolcs-Szatmár-Bereg

Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Észak-alföldi Regionális Felügyelőség Kirendeltsége

5000 Szolnok,
Kossuth L. út 2.

Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Észak-alföldi Regionális Felügyelőség Kirendeltsége

4400 Nyíregyháza,
Hősök tere 5.

Nemzeti Fogyasztóvédelmi
Hatóság Dél-alföldi Regionális Felügyelősége
6722 Szeged, Kossuth L. sgt. 17.

Csongrád
Bács-Kiskun
Békés

Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Dél-alföldi Regionális Felügyelőség Kirendeltsége

6000 Kecskemét,
Deák Ferenc tér 3.

Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Dél-alföldi Regionális Felügyelőség Kirendeltsége

5600 Békéscsaba,
József A. u. 2–4.


A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság működését meghatározó alapvető jogszabályok

Törvények:
– 1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvről
– 1990. évi LXXXVII. törvény az árak megállapításáról
– 1991. évi XXXIV. törvény a szerencsejáték szervezéséről
– 1991. évi XLV. törvény a mérésügyről, egységes szerkezetben a végrehajtásról szóló 127/1991. (X. 9.) Korm. rendelettel
– 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről
– 1999. évi XLII. törvény a nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól
– 1999. évi LXIX. törvény a szabálysértésekről
– 2000. évi XXV. törvény a kémiai biztonságról
– 2000. évi XLIII. törvény a hulladékgazdálkodásról
– 2001. évi XXXVII. törvény a tankönyvpiac rendjéről
– 2001. évi XCVI. törvény a gazdasági reklámok és az üzletfeliratok, továbbá egyes közérdekű közlemények magyar nyelvű közzétételéről
– 2001. évi CVIII. törvény az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről
– 2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről
– 2003. évi CXXV. törvény az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról
– 2005. évi XVIII. törvény a távhőszolgáltatásról
– 2005. évi CLXIV. törvény a kereskedelemről
– 2006. évi XCVIII. törvény a biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól
– 2007. évi LXXXVI. törvény a villamos energiáról
– 2008. évi XL. törvény a földgázellátásról
– 2008. évi XLVI. törvény az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről
– 2008. évi XLVII. törvény a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról
– 2008. évi XLVIII. törvény a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól
– 2009. évi LXXVI. törvény a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól

Kormányrendeletek:
– 213/1996. (XII. 23.) Korm. rendelet az utazásszervező és -közvetítő tevékenységről
– 79/1998. (IV. 29.) Korm. rendelet az áruk és a szolgáltatások biztonságosságáról és az ezzel kapcsolatos piacfelügyeleti eljárásról
– 17/1999. (II. 5.) Korm. rendelet a távollévők között kötött szerződésekről
– 18/1999. (II. 5.) Korm. rendelet a fogyasztóval kötött szerződésben tisztességtelennek minősülő feltételekről
– 20/1999. (II. 5.) Korm. rendelet az ingatlanok időben megosztott használati jogának megszerzésére irányuló szerződésekről
– 25/1999. (II. 12.) Korm. rendelet a légi személyszállítás szabályairól
– 218/1999. (XII. 28.) Korm. rendelet az egyes szabálysértésekről
– 140/2001. (VIII. 8.) Korm. rendelet az egyes kültéri berendezések zajkibocsátási követelményeiről és megfelelőségük tanúsításáról
– 142/2001. (VIII. 8.) Korm. rendelet a háztartási gépek zajkibocsátási értékeinek feltüntetési kötelezettségeiről
– 94/2002. (V. 5.) Korm. rendelet a csomagolásról és a csomagolási hulladék kezelésének részletes szabályairól
– 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról
– 155/2003. (X. I.) Korm. rendelet a polgári célú pirotechnikai tevékenységek felügyeletéről
– 173/2003. (X. 28.) Korm. rendelet a nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshely-szolgáltatásról
– 181/2003. (XI. 5.) Korm. rendelet a lakásépítéssel kapcsolatos kötelező jótállásról
– 249/2004. (VIII. 27.) Korm. rendelet az egyes javító-karbantartó szolgáltatásokra vonatkozó kötelező jótállásról
– 264/2004. (IX. 23.) Korm. rendelet az elektromos és elektronikai berendezések hulladékainak visszavételéről
– 209/2005. (X. 5.) Korm. rendelet a betétdíj alkalmazásának szabályairól
– 270/2005. (XII. 15.) Korm. rendelet a mosó- és tisztítószerek hatóanyagai biológiai bonthatóságának ellenőrzéséről és az információszolgáltatás rendjéről
– 25/2006. (II. 3.) Korm. rendelet az egyes festékek, lakkok és járművek javító fényezésére termékek szerves oldószer tartalmának szabályozásáról
– 225/2007. (VIII. 31.) Korm. rendelet a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságról
– 273/2007. (X. 19.) Korm. rendelet a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról
– 336/2007. (XII. 13.) Korm. rendelet a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság által kiszabott egyes bírságok felhasználásáról
– 181/2008. (VII. 8.) Korm. rendelet az elemek és az akkumulátorok hulladékainak visszavételéről
– 212/2008. (VIII. 29.) Korm. rendelet a fogyasztóvédelmi hatóság eljárása során felmerülő egyes eljárási költségekről
– 213/2008. (VIII. 29.) Korm. rendelet az üzleten kívül fogyasztóval kötött szerződésekről
– 281/2008. (XI. 28.) Korm. rendelet az utazási szerződésről
– 310/2008. (XII. 20.) Korm. rendelet az ózonréteget lebontó anyagokkal és egyes fluortartalmú üvegházhatású gázokkal kapcsolatos tevékenységekről
– 19/2009. (I. 30.) Korm. rendelet a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény rendelkezéseinek végrehajtásáról
– 55/2009. (III. 13.) Korm. rendelet a vásárokról, a piacokról és a bevásárlóközpontokról
– 158/2009. (VII. 30.) Korm. rendelet a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek, valamint a szeszes italok földrajzi árujelzőinek oltalmára irányuló eljárásról és a termékek ellenőrzéséről
– 210/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről
– 186/2009. (IX. 10.) Korm rendelet a bejelentésköteles szolgáltatási tevékenységek tekintetében a bejelentés elmulasztása esetén fizetendő bírságról, továbbá a szolgáltatás felügyeletét ellátó hatóságok általános kijelöléséről
– 342/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet a Belső Piaci Információs Rendszer hazai működésének és az abban való részvételnek a szabályairól

Miniszteri rendeletek:
– 79/1997. (XII. 31.) IKIM rendelet az egyes villamossági termékek biztonsági követelményeiről és az azoknak való megfelelőség étékeléséről
– 1/1998. (I. 12.) IKIM rendelet a háztartási hűtőszekrények, fagyasztók és ezek kombinációja villamos energia hatékonyságának jelöléséről
– 20/1998. (IV. 17) IKIM rendelet a gáznemű vagy folyékony tüzelőanyaggal üzemelő melegvíz-kazánok hatásfok-követelményeiről és megfelelőségének tanúsításáról
– 22/1998. (IV. 17.) IKIM rendelet egyes gázfogyasztó készülékek kialakításáról és megfelelőségének tanúsításáról
– 24/1998. (IV. 29.) IKIM–NM együttes rendelet a gyermekjátékszerek biztonságossági követelményeiről, vizsgálatáról és tanúsításáról
– 51/1999. (IX. 10.) GM rendelet a gépjármű gumiabroncsnyomás-mérők műszaki követelményeire, forgalomba hozatalara és üzembe helyezésére vonatkozó előírásokról
– 65/1999 (XII.13.) GM rendelet egyes átlag feletti pontosságú súlyok műszaki és metrológiai követelményeiről, vizsgálatáról és hitelesítéséről
– 75/1999. (XII. 21.) GM rendelet a kristályüveg termékek címkézéséről
– 77/1999. (XII. 22.) GM rendelet a háztartási mosógépek energiafelhasználásának ismérveiről való tájékoztatásról
– 78/1999. (XII. 22.) GM rendelet a háztartási elektromos szárítógépek energiafelhasználásának ismérveiről való tájékoztatásról
– 6/2000. (II. 25.) GM rendelet egyes közepes pontosságú hasáb és henger alakú súlyok műszaki és metrológiai követelményeiről, vizsgálatáról és hitelesítéséről
– 44/2000. (XII. 27.) EüM rendelet a veszélyes anyagokkal és a veszélyes készítményekkel kapcsolatos egyes eljárások, illetve tevékenységek részletes szabályairól
– 6/2001. (III.19) GM rendelet a mérőeszközökről és azok mérésügyi ellenőrzéséről
– 40/2001. (XI. 23.) EüM rendelet a kozmetikai termékek biztonságosságáról, gyártási, forgalmazási feltételeiről és közegészségügyi ellenőrzéséről
– 108/2001. (XII. 23.) FVM–GM együttes rendelet a felvonók biztonsági követelményeiről és megfelelőségének tanúsításáról
– 4/2002. (II. 15.) GM rendelet a háztartási fényforrások energiafelhasználásának ismérveiről való tájékoztatásról
– 5/2002. (II. 15.) GM rendelet a háztartási villamos hűtőszekrényekre, fagyasztószekrényekre és ezek kombinációira vonatkozó energiahatásfok-követelményekről és megfelelőségük tanúsításáról
– 6/2002. (II. 15.) GM rendelet a háztartási kombinált mosó-szárító gépek energiafelhasználásának ismérveiről való tájékoztatásról
– 7/2002. (II. 15.) GM rendelet a háztartási mosogatógépek energiafelhasználásának ismérveiről való tájékoztatásról
– 9/2002. (X. 17.) ESzCsM a cumik és cuclik egészségügyi követelményeiről, valamint a forgalmazás feltételeiről
– 12/2002. (III. 14.) GM–KöViM–KöM együttes rendelet az új személygépkocsik üzemanyag-gazdaságossági és szén-dioxid-kibocsátási adatainak közzétételéről
– 3/2003. (I. 25.) BM–GKM–KvVM együttes rendelet az építési termékek műszaki követelményeinek, megfelelőség igazolásának, valamint forgalomba hozatalának és felhasználásának részletes szabályairól
– 49/2003. (VII. 30.) GKM rendelet a fogyasztói szerződés keretében érvényesített szavatossági és jótállási igények intézéséről
– 55/2003. (IX. 4.) GKM rendelet a fénycsőelőtétekre vonatkozó energiahatékonysági követelményekről
– 78/2003. (XI. 27.) GKM rendelet a játszótéri eszközök biztonságosságáról
– 87/2003. (XII. 16.) GKM rendelet a háztartási villamos sütők energiafelhasználásának ismérveiről való tájékoztatásról
– 88/2003. (XII. 16.) GKM rendelet a háztartási Iégkondicionáló berendezések energiafelhasználásának ismérveiről való tájékoztatásról
– 94/2003. (XII. 18) GKM rendelet a cseppfolyós propán-, butángázok és ezek elegyei tartályban vagy palackban történő forgalmazásának szabályairól
– 19/2004. (II. 26.) FVM–ESzCsM–GKM rendelet az élelmiszerek jelöléséről
– 27/2004. (IV. 24.) ESzCsM rendelet a testtömeg-csökkentés céljára szolgáló csökkentett energiatartalmú étrendben felhasználásra szánt élelmiszerekről
– 35/2004. (IV. 26.) ESzCsM rendelet a csecsemők és kisgyermekek számára készült feldolgozott gabonaalapú élelmiszerekről és bébiételekről
– 36/2004. (IV. 26.) ESzCsM rendelet a különleges táplálkozási célú élelmiszerekről
– 37/2004. (IV. 26.) ESzCsM rendelet az étrend-kiegészítőkről
– 62/2004. (IV. 24.) GKM rendelet a nem automatikus működésű mérlegek méréstechnikai követelményeiről és megfelelőségének tanúsításáról
– 65/2004. (IV. 27.) FVM–ESzCsM–GKM rendelet a természetes ásványvíz, a forrásvíz, az ivóvíz, az ásványi anyaggal dúsított ivóvíz és az ízesített víz palackozásának és forgalomba hozatalának szabályairól
– 25/2005. (IV. 29.) GKM rendelet a textiltermékek forgalomba hozatalának egyes követelményeiről
– 71/2005. (IX. 27.) GKM rendelet a felszolgálási díj mértékének megállapításáról, valamint a felszolgálási díj alkalmazásának és felhasználásának szabályairól
– 102/2005. (X. 31.) FVM rendelet a dohánytermékek gyártásáról, forgalmazásáról és ellenőrzéséről
– 8/2006. (II. 27.) GKM rendelet a mérőeszközökre vonatkozó egyedi előírásokról
– 62/2006. (VIII. 30.) GKM rendelet az elektromágneses összeférhetőségről
– 7/2007. (I. 22.) GKM rendelet a mutatványos berendezések biztonságosságáról
– 28/2007. (III. 7.) GKM rendelet az öngyújtók forgalomba hozatalának egyes követelményeiről
– 13/2008. (VIII. 8.) NFGM–FVM rendelet az előrecsomagolt termékek névleges mennyiségére vonatkozó szabályok megállapításáról és azok ellenőrzési módszereiről
– 15/2008. (II. 15.) FVM rendelet, mely a hagyományos különleges terméknek minősülő mezőgazdasági termékek és élelmiszerek elismerésének és ellenőrzésének rendjéről
– 16/2008. (VIII. 30.) NFGM rendelet a gépek biztonsági követelményeiről és megfelelőségének tanúsításáról
– 18/2008. (XII. 3.) SZMM rendelet az egyéni védőeszközök követelményeiről és megfelelőségének tanúsításáról
– 24/2008. (XI. 18.) NFGM rendelet a lábbelik fogyasztók részére történő forgalmazásának egyes követelményeiről
– 3/2009. (II. 25.) EüM rendelet az emberi felhasználásra kerülő gyógyszer, illetve gyógyászati segédeszköz ismertetésére, az ismertetési tevékenységet végző személyek nyilvántartására, és a gyógyszerrel, gyógyászati segédeszközzel kapcsolatos, fogyasztókkal szembeni kereskedelmi gyakorlatra vonatkozó részletes szabályokról
– 4/2009. (I. 30.) NFGM–SZMM együttes rendelet a termékek eladási ára és egységára, továbbá a szolgáltatások díja feltüntetésének részletes szabályairól
– 4/2009. (III. 17.) EüM rendelet az orvostechnikai eszközökről
– 14/2009. (IV. 29.) EüM rendelet a dimetil-fumerát biocidot tartalmazó termékek forgalmazásának megtiltásáról
– 1/2010. (I. 8.) NFGM rendelet az aeroszol termékek és aeroszol csomagolások forgalmazásának követelményeiről
– 33/2010. (V. 13.) EüM–FVM együttes rendelet az élelmiszerekkel kapcsolatos tápanyag-összetételre és egészségre vonatkozó állításokkal kapcsolatos egyes szabályokról


Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság
Regionális Felügyelőség


Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság
Közép-magyarországi Regionális Felügyelőség


Munkáltatói jogkörök

Munkavállaló

Jogkör

Kinevezés, felmentés

Bér- és jutalom megállapítása

Fegyelmi és anyagi felelősségre vonás

Egyéb

Főigazgató-helyettes

főigazgató

főigazgató

főigazgató

főigazgató

Regionális felügyelőségek igazgatói

fogyasztóvédelemért felelős miniszter előzetes véleményezésével a főigazgató

főigazgató

főigazgató

főigazgató, gazdasági ügyekben az NFH gazdasági főosztályvezetője

Gazdasági főosztályvezető

Fogyasztóvédelemért felelős miniszter a főigazgató javaslatára

főigazgató

főigazgató

főigazgató

Központi szerv főosztály-vezetői

főigazgató

főigazgató

főigazgató

főigazgató

Kirendeltségek vezetői

főigazgató véleményének kikérését követően
a regionális igazgató

főigazgató
regionális igazgató javaslatára

regionális igazgató

regionális igazgató

Központi szerv osztályvezetői

főigazgató

főigazgató

főigazgató

főigazgató

Regionális felügyelőségek osztályvezetői

főigazgató véleményének kikérését követően
a regionális igazgató

főigazgató
regionális igazgató javaslatára

regionális igazgató

regionális igazgató

Belső ellenőr

főigazgató

főigazgató

főigazgató

főigazgató

Központi szerv ügyintézői, ügykezelői

főigazgató

főigazgató
vezetők javaslatára

főigazgató

főigazgató

Régióközpontok ügyintézői, ügykezelői

regionális igazgató

főigazgató
regionális igazgató javaslatára

regionális igazgató

regionális igazgató

Kirendeltségek ügyintézői, ügykezelői

regionális igazgató

főigazgató
kirendeltségek vezetői javaslatára

regionális igazgató

kirendeltségek vezetői



Az NFH-nál foglalkoztatott, az Mt. hatálya alá tartozó munkavállalók feletti
munkáltatói jogkörök

Központi szerv munkavállalói

főigazgató

főosztályvezetők, osztályvezetők

főigazgató

főosztályvezetők, osztályvezetők

Regionális szervek munkavállalói

regionális igazgató

regionális igazgató

regionális igazgató

regionális igazgató


Vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséggel járó munkakörök

Munkakörök

Vagyonnyilatkozat-tétel gyakorisága

Főigazgató

Az NGM Szervezeti és Működési
Szabályzatában meghatározott
gyakorisággal

Főigazgató-helyettes

Ötévente

Gazdasági vezető

Ötévente

Regionális igazgatók

Ötévente

Központi szerv főosztályvezetői

Ötévente

Központi szerv főosztályvezető-helyettesei

Ötévente

Kirendeltségvezetők

Ötévente

Központi szerv osztályvezetői

Ötévente

Regionális felügyelőségek osztályvezetői

Ötévente

Belső ellenőr

Ötévente

Központi szerv Hatósági és Jogi Főosztályának másodfokú döntések
meghozatalában közreműködő kormánytisztviselői

Ötévente

Regionális felügyelőségek felügyelői munkakört ellátó kormánytisztviselői

Ötévente

Közbeszerzési eljárásban közreműködő, illetve a költségvetési és egyéb pénzeszközökkel,
az állami vagyonnal való gazdálkodás tekintetében döntési jogosultsággal rendelkező, illetőleg a
pénzeszközök felhasználására, valamint a gazdálkodás ellenőrzésére jogosult kormánytisztviselő

Ötévente

1

Az utasítást a 26/2011. (VII. 29.) NGM utasítás 4. §-a hatályon kívül helyezte 2011. július 30. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére