• Tartalom

8/2010. (IX. 10.) NGM tájékoztató

8/2010. (IX. 10.) NGM tájékoztató

az államháztartási szakfeladatok rendjéről1

2010.09.11.

Az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet 243. § (2) bekezdés d) pontjában foglaltaknak megfelelően az alábbiak szerint állapítom meg az államháztartási szakfeladatok rendjét, a szakfeladatok tartalmi meghatározását és azok mutatószámait, a 12. § (3) bekezdés a) és d) pontja szerinti szakfeladatokat, és a szakfeladatok tekintetében a tervezés, elszámolás és beszámolás módját, a kapcsolódó kérdéseket is ismertető útmutatót:

1. a) A 8008/2008. (HÉ 51.) PM tájékoztatóban meghatározott szakfeladati struktúrából az alábbi szakfeladatokat megszüntetem:
Pénzügyi igazgatási szakfeladatok:
– 841129 Önkormányzat és többcélú kistérségi társulás pénzügyi igazgatása
– 841408 Város-, községgazdálkodási szolgáltatások pénzügyi igazgatása önkormányzati költségvetési szervnél
– 841409 Máshova nem sorolt pénzügyi igazgatási tevékenység önkormányzati költségvetési szervnél
– 850001 Közoktatási és kapcsolódó tevékenységek pénzügyi igazgatása önkormányzati költségvetési szervnél
– 860001 Humán-egészségügyi ellátás pénzügyi igazgatása önkormányzati költségvetési szervnél
– 870001 Szociális, gyermekjóléti ellátások pénzügyi igazgatása önkormányzati költségvetési szervnél
– 900001 Alkotó, művészeti, szórakoztató tevékenység pénzügyi igazgatása önkormányzati költségvetési szervnél
Egyéb:
– 843025 Tizenharmadik havi nyugdíj finanszírozása
b) A 8008/2008. (HÉ 51.) PM tájékoztatóban meghatározott szakfeladati struktúrába az alábbi szakfeladatot veszem fel:
– 841153 A köztestületi vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok

2. Az 1. a) pont alapján megszűnő szakfeladatok elszámolását, átvezetését a 2010. évre vonatkozóan az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ámr.) 241. § (12) bekezdésében foglaltaknak megfelelően kell elvégezni.

3. Az államháztartási szakfeladatok rendjét az 1. számú mellékletben, az egyes szakfeladatokhoz tartozó tartalmi meghatározásokat a 2. számú mellékletben, a szakfeladatrend használatának útmutatóját a 3. számú mellékletben foglaltak szerint állapítom meg.

4. A költségvetési szervek, fejezeti kezelésű előirányzatok, elkülönített állami pénzalapok és a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai költségvetésének szakfeladatonkénti tervezése, elszámolása során az alap- és vállalkozási tevékenységek, támogatási típusú, valamint technikai szakfeladatok megjelölése a szakfeladat számához illesztett kódokkal, az ún. 7. számjeggyel történik. A használandó kódokat – a 11/2009. (XII. 31.) PM tájékoztatóban meghatározott „2” és „3” kódok egyidejű megszüntetése mellett – az alábbiak szerint határozom meg:
– „1” kód: (szakmai) alaptevékenységek
– „2” kód: szabad kapacitás kihasználása érdekében végzett alaptevékenységek [az Ámr. 12. § (6)–(8) bekezdéseiben foglaltaknak megfelelően]
– „4” kód: vállalkozási tevékenységek
– „5” kód: támogatási típusú szakfeladatok
– „9” kód: technikai szakfeladatok
Az egyes kódok pontos használatáról a 3. számú mellékletben foglalt útmutató tartalmaz részletes információt.

5. A 11/2009. (XII. 31.) PM tájékoztatóban meghatározott „2” és „3” kódokkal nyilvántartott szakfeladatokat az Ámr. előírásainak figyelembevételével a 4. pont szerinti kódokra kell átvezetni.

6. Jelen tájékoztató a közzétételét követő naptól határozza meg az érvényes szakfeladatrendet.

7. Az államháztartási szakfeladatok rendjéről szóló 8008/2008. (HÉ 51.) PM tájékoztatót, az államháztartási szakfeladatok rendje használatának útmutatójáról és a szakfeladatok tartalmi meghatározásáról szóló 5/2009. (III. 27.) PM tájékoztatót, továbbá az államháztartási szakfeladatok rendjéről szóló 8008/2008. (HÉ 51.) PM tájékoztató, valamint az államháztartási szakfeladatok rendje használatának útmutatójáról és a szakfeladatok tartalmi meghatározásáról szóló 5/2009. (III. 27.) PM tájékoztató módosításáról szóló 11/2009. (XII. 31.) PM tájékoztatót visszavonom.

1. számú melléklet a 8/2010. (IX. 10.) NGM tájékoztatóhoz


Az államháztartási szakfeladatok rendje

01 NÖVÉNYTERMESZTÉS, ÁLLATTENYÉSZTÉS, VADGAZDÁLKODÁS ÉS KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOK
011 NEM ÉVELŐ NÖVÉNY TERMESZTÉSE
011100 Gabonaféle (kivéve rizs), hüvelyes növény, olajos mag termesztése
011200 Rizstermesztés
011300 Zöldségféle, dinnye, gyökér-, gumósnövény termesztése
011400 Cukornádtermesztés
011500 Dohánytermesztés
011600 Rostnövénytermesztés
011900 Egyéb, nem évelő növény termesztése
012 ÉVELŐ NÖVÉNY TERMESZTÉSE
012100 Szőlőtermesztés
012200 Trópusi gyümölcs termesztése
012300 Citrusféle termesztése
012400 Almatermésű, csonthéjas termesztése
012500 Egyéb gyümölcs, héjastermésű termesztése
012600 Olajtartalmú gyümölcs termesztése
012700 Italgyártási növény termesztése
012800 Fűszer-, aroma-, narkotikus, gyógynövény termesztése
012900 Egyéb évelő növény termesztése
013 NÖVÉNYI SZAPORÍTÓANYAG TERMESZTÉSE
013000 Növényi szaporítóanyag termesztése
014 ÁLLATTENYÉSZTÉS
014100 Tejhasznú szarvasmarha tenyésztése
014200 Egyéb szarvasmarha tenyésztése
014300 Ló, lóféle tenyésztése
014400 Teve, teveféle tenyésztése
014500 Juh, kecske tenyésztése
014600 Sertéstenyésztés
014700 Baromfitenyésztés
014900 Egyéb állat tenyésztése
015 VEGYES GAZDÁLKODÁS
015000 Vegyes gazdálkodás
016 MEZŐGAZDASÁGI, BETAKARÍTÁST KÖVETŐ SZOLGÁLTATÁS
016100 Növénytermesztési szolgáltatás
016200 Állattenyésztési szolgáltatás
016300 Betakarítást követő szolgáltatás
016400 Vetési célú magfeldolgozás
017 VADGAZDÁLKODÁS, VADGAZDÁLKODÁSI ÉS VADÁSZATI SZOLGÁLTATÁS
017000 Vadgazdálkodás, vadgazdálkodási és vadászati szolgáltatás
02 ERDŐGAZDÁLKODÁS
021000 Erdészeti, egyéb erdőgazdálkodási tevékenység
022000 Fakitermelés
023000 Vadon termő egyéb erdei termék gyűjtése
024000 Erdészeti szolgáltatás
03 HALÁSZAT, HALTENYÉSZTÉS
031000 Halászat
032000 Haltenyésztés
05 SZÉNBÁNYÁSZAT
050000 Szénbányászat
06 KŐOLAJ-, FÖLDGÁZKITERMELÉS
060000 Kőolaj-, földgázkitermelés
07 FÉMTARTALMÚ ÉRC BÁNYÁSZATA
070000 Fémtartalmú érc bányászata
08 EGYÉB BÁNYÁSZAT
080000 Egyéb bányászat
09 BÁNYÁSZATI SZOLGÁLTATÁS
090000 Bányászati szolgáltatás
10 ÉLELMISZERGYÁRTÁS
100000 Élelmiszergyártás
11 ITALGYÁRTÁS
110000 Italgyártás
12 DOHÁNYTERMÉK GYÁRTÁSA
120000 Dohánytermék gyártása
13 TEXTÍLIA GYÁRTÁSA
130000 Textília gyártása
14 RUHÁZATI TERMÉK GYÁRTÁSA
140000 Ruházat gyártása
15 BŐR, BŐRTERMÉK, LÁBBELI GYÁRTÁSA
150000 Bőrtermék, lábbeli gyártása
16 FAFELDOLGOZÁS (KIVÉVE: BÚTOR), FONOTTÁRU GYÁRTÁSA
160000 Fafeldolgozás (kivéve: bútor), fonottáru gyártása
17 PAPÍR, PAPÍRTERMÉK GYÁRTÁSA
170000 Papír, papírtermék gyártása
18 NYOMDAI ÉS EGYÉB SOKSZOROSÍTÁSI TEVÉKENYSÉG
181 NYOMDAI TEVÉKENYSÉG
181100 Napilapnyomás
181200 Nyomás (kivéve: napilap)
181300 Nyomdai előkészítő tevékenység
181400 Könyvkötés, kapcsolódó szolgáltatás
182 EGYÉB SOKSZOROSÍTÁS
182000 Egyéb sokszorosítás
19 KOKSZGYÁRTÁS, KŐOLAJ-FELDOLGOZÁS
191000 Kokszgyártás
192000 Kőolaj-feldolgozás
20 VEGYI ANYAG, TERMÉK GYÁRTÁSA
201 VEGYI ALAPANYAG GYÁRTÁSA
201000 Vegyi alapanyag gyártása
202 MEZŐGAZDASÁGI VEGYITERMÉK GYÁRTÁSA
202000 Mezőgazdasági vegyi termék gyártása
203 FESTÉK, BEVONÓANYAG GYÁRTÁSA
203000 Festék, bevonóanyag gyártása
204 TISZTÍTÓSZER, TESTÁPOLÁSI CIKK GYÁRTÁSA
204000 Tisztítószer, testápolási cikk gyártása
205 EGYÉB VEGYI TERMÉK GYÁRTÁSA
205000 Egyéb vegyi termék gyártása
206 VEGYI SZÁL GYÁRTÁSA
206000 Vegyi szál gyártása
21 GYÓGYSZERGYÁRTÁS
210000 Gyógyszergyártás
22 GUMI-, MŰANYAG TERMÉK GYÁRTÁSA
220000 Gumi-, műanyag termék gyártása
23 NEMFÉM ÁSVÁNYI TERMÉK GYÁRTÁSA
231 ÜVEG, ÜVEGTERMÉK GYÁRTÁSA
231000 Üvegtermék gyártása
232 TŰZÁLLÓ TERMÉK GYÁRTÁSA
232000 Tűzálló termék gyártása
233 KERÁMIA, AGYAG ÉPÍTŐANYAG GYÁRTÁSA
233000 Kerámia, agyag építőanyag gyártása
234 PORCELÁN, KERÁMIATERMÉK GYÁRTÁSA
234000 Porcelán, kerámiatermék gyártása
235 CEMENT-, MÉSZ-, GIPSZGYÁRTÁS
235000 Cement-, mész-, gipszgyártás
236 BETON-, GIPSZ-, CEMENTTERMÉK GYÁRTÁSA
236000 Beton-, gipsz-, cementtermék gyártása
237 KŐMEGMUNKÁLÁS
237000 Kőmegmunkálás
239 EGYÉB CSISZOLÓTERMÉK ÉS NEMFÉM ÁSVÁNYI TERMÉK GYÁRTÁSA M.N.S.
239000 Egyéb csiszolótermék és nemfém ásványi termék gyártása
24 FÉMALAPANYAG GYÁRTÁSA
240000 Fémalapanyag gyártása
25 FÉMFELDOLGOZÁSI TERMÉK GYÁRTÁSA
250000 Fémfeldolgozási termék gyártása
26 SZÁMÍTÓGÉP, ELEKTRONIKAI, OPTIKAI TERMÉK GYÁRTÁSA
261100 Elektronikai alkatrész gyártása
261200 Elektronikai áramköri kártya gyártása
262000 Számítógép, perifériás egység gyártása
263000 Híradás-technikai berendezés gyártása
264000 Elektronikus fogyasztási cikk gyártása
265100 Mérőműszergyártás
265200 Óragyártás
266000 Elektronikus orvosi berendezés gyártása
267000 Optikai eszköz gyártása
268000 Mágneses, optikai információhordozó gyártása
27 VILLAMOS BERENDEZÉS GYÁRTÁSA
270000 Villamos berendezés gyártása
28 GÉP, GÉPI BERENDEZÉS GYÁRTÁSA
280000 Gép, gépi berendezés gyártása
29 KÖZÚTI JÁRMŰ GYÁRTÁSA
290000 Közúti jármű gyártása
30 EGYÉB JÁRMŰ GYÁRTÁSA
300000 Egyéb jármű gyártása
31 BÚTORGYÁRTÁS
310000 Bútorgyártás
32 EGYÉB FELDOLGOZÓIPARI TEVÉKENYSÉG
321000 Ékszergyártás
322000 Hangszergyártás
323000 Sportszergyártás
324000 Játékgyártás
325000 Orvosi eszköz gyártása
329000 Egyéb m.n.s. feldolgozóipari tevékenység
33 IPARI GÉP, BERENDEZÉS, ESZKÖZ JAVÍTÁSA
331 IPARI GÉP, BERENDEZÉS, ESZKÖZ JAVÍTÁSA
331100 Fémfeldolgozási termék javítása
331200 Ipari gép, berendezés javítása
331300 Elektronikus, optikai eszköz javítása
331400 Ipari villamos gép, berendezés javítása
331500 Hajó, csónak javítása
331600 Repülőgép, űrhajó javítása
331700 Egyéb közlekedési eszköz javítása
331900 Egyéb ipari eszköz javítása
332 IPARI GÉP, BERENDEZÉS ÜZEMBE HELYEZÉSE
332000 Ipari gép, berendezés üzembe helyezése
35 VILLAMOSENERGIA-, GÁZ-, GŐZELLÁTÁS, LÉGKONDICIONÁLÁS
351000 Villamosenergia-termelés, -ellátás
352000 Gázellátás
353000 Gőzellátás, légkondicionálás
36 VÍZTERMELÉS, -KEZELÉS, -ELLÁTÁS
360000 Víztermelés, -kezelés, -ellátás
37 SZENNYVÍZ GYŰJTÉSE, KEZELÉSE
370000 Szennyvíz gyűjtése, tisztítása, elhelyezése
38 HULLADÉKGAZDÁLKODÁS
381 HULLADÉKGYŰJTÉS
3811 Nem veszélyes hulladék gyűjtése
381101 Települési hulladék összetevőinek válogatása, elkülönített begyűjtése, szállítása, átrakása
381102 Egyéb nem veszélyes hulladék összetevőinek válogatása, elkülönített begyűjtése, szállítása, átrakása
381103 Települési hulladék vegyes (ömlesztett) begyűjtése, szállítása, átrakása
381104 Egyéb nem veszélyes hulladék vegyes (ömlesztett) begyűjtése, szállítása, átrakása
3812 Veszélyes hulladék gyűjtése
381201 Egészségügyi és más fertőzésveszélyes hulladék begyűjtése, szállítása, átrakása
381202 Egyéb veszélyes hulladék begyűjtése, szállítása, átrakása
382 HULLADÉKKEZELÉS, -ÁRTALMATLANÍTÁS
3821 Nem veszélyes hulladék kezelése, ártalmatlanítása
382101 Települési hulladék kezelése, ártalmatlanítása
382102 Egyéb nem veszélyes hulladék kezelése, ártalmatlanítása
382103 Szennyvíziszap kezelése, ártalmatlanítása
3822 Veszélyes hulladék kezelése, ártalmatlanítása
382200 Veszélyes hulladék kezelése, ártalmatlanítása
383 HULLADÉKANYAG HASZNOSÍTÁSA
383100 Használt eszköz bontása
3832 Hulladék hasznosítása
383201 Nem veszélyes hulladék anyagában történő hasznosítása
383202 Nem veszélyes hulladék energiatartalmának hasznosítása
383203 Veszélyes hulladék anyagában történő hasznosítása
383204 Veszélyes hulladék energiatartalmának hasznosítása
39 SZENNYEZŐDÉSMENTESÍTÉS, EGYÉB HULLADÉKKEZELÉS
390 SZENNYEZŐDÉSMENTESÍTÉS, EGYÉB HULLADÉKKEZELÉS
3900 Szennyeződésmentesítés, egyéb hulladékkezelés
390001 Talaj és talajvíz szennyeződésmentesítése
390002 Felszíni víz szennyeződésmentesítése
390003 Épületek szennyeződésmentesítése
390004 Telephely szennyeződésmentesítési tevékenységek
390005 Egyéb szennyeződésmentesítési tevékenységek
390006 Egyéb speciális szennyezésellenőrzési tevékenységek
41 ÉPÜLETEK ÉPÍTÉSE
411000 Épületépítési projekt szervezése
412000 Lakó- és nem lakóépület építése
42 EGYÉB ÉPÍTMÉNY ÉPÍTÉSE
421 ÚT, VASÚT ÉPÍTÉSE
421100 Út, autópálya építése
421200 Vasút építése
421300 Híd, alagút építése
422 KÖZMŰÉPÍTÉS
422100 Folyadék szállítására szolgáló közmű építése
422200 Elektromos, híradás-technikai célú közmű építése
429 M.N.S. EGYÉB ÉPÍTMÉNY ÉPÍTÉSE
429100 Vízi létesítmény építése
429900 Egyéb m.n.s. építés
43 SPECIÁLIS SZAKÉPÍTÉS
431 BONTÁS, ÉPÍTÉSI TERÜLET ELŐKÉSZÍTÉSE
431100 Bontás
431200 Építési terület előkészítése
431300 Talajmintavétel, próbafúrás
432 ÉPÜLETGÉPÉSZETI SZERELÉS
432100 Villanyszerelés
432200 Víz-, gáz-, fűtés-, légkondicionáló-szerelés
432900 Egyéb épületgépészeti szerelés
433 BEFEJEZŐ ÉPÍTÉS
433100 Vakolás
433200 Épületasztalos-szerkezet szerelése
433300 Padló-, falburkolás
433400 Festés, üvegezés
433900 Egyéb befejező építés m.n.s.
439 EGYÉB SPECIÁLIS SZAKÉPÍTÉS
439100 Tetőfedés, tetőszerkezet-építés
439900 Egyéb speciális szaképítés m.n.s.
45 GÉPJÁRMŰ, MOTORKERÉKPÁR KERESKEDELME, JAVÍTÁSA
451000 Gépjármű-kereskedelem
452000 Gépjárműjavítás, -karbantartás
453000 Gépjárműalkatrész-kereskedelem
454000 Motorkerékpár, -alkatrész kereskedelme, javítása
46 NAGYKERESKEDELEM (KIVÉVE: JÁRMŰ, MOTORKERÉKPÁR)
461000 Ügynöki nagykereskedelem
462000 Mezőgazdasági nyersanyag, élőállat nagykereskedelme
463000 Élelmiszer, ital, dohányáru nagykereskedelme
464000 Háztartási cikk nagykereskedelme
465000 Információtechnológiai, híradás-technikai termék nagykereskedelme
466000 Egyéb gép, berendezés, tartozék nagykereskedelme
467000 Egyéb szakosodott nagykereskedelem
469000 Vegyes termékkörű nagykereskedelem
47 KISKERESKEDELEM (KIVÉVE: JÁRMŰ, MOTORKERÉKPÁR)
471 NEM SZAKOSODOTT BOLTI VEGYES KISKERESKEDELEM
471100 Élelmiszer jellegű bolti vegyes kiskereskedelem
471900 Iparcikk jellegű bolti vegyes kiskereskedelem
472 ÉLELMISZER, ITAL, DOHÁNYÁRU KISKERESKEDELME
472100 Zöldség, gyümölcs kiskereskedelme
472200 Hús, húsáru kiskereskedelme
472300 Hal kiskereskedelme
472400 Kenyér-, pékáru-, édesség-kiskereskedelem
472500 Ital-kiskereskedelem
472600 Dohányáru-kiskereskedelem
472900 Egyéb élelmiszer-kiskereskedelem
473 GÉPJÁRMŰÜZEMANYAG-KISKERESKEDELEM
473000 Gépjárműüzemanyag-kiskereskedelem
474 INFORMÁCIÓS, HÍRADÁS-TECHNIKAI TERMÉK KISKERESKEDELME
474100 Számítógép, periféria, szoftver kiskereskedelme
474200 Telekommunikációs termék kiskereskedelme
474300 Audio-, videoberendezés kiskereskedelme
475 EGYÉB HÁZTARTÁSI CIKK KISKERESKEDELME
475100 Textil-kiskereskedelem
475200 Vasáru-, festék-, üveg-kiskereskedelem
475300 Szőnyeg, fal-, padlóburkoló kiskereskedelme
475400 Villamos háztartási készülék kiskereskedelme
475900 Bútor, világítási eszköz, egyéb háztartási cikk kiskereskedelme
476 KULTURÁLIS, SZABADIDŐS CIKK BOLTI KISKERESKEDELME
476100 Könyv-kiskereskedelem
476200 Újság-, papíráru-kiskereskedelem
476300 Zene-, videofelvétel kiskereskedelme
476400 Sportszer-kiskereskedelem
476500 Játék-kiskereskedelem
477 EGYÉB M.N.S. ÁRU KISKERESKEDELME
477100 Ruházati kiskereskedelem
477200 Lábbeli-, bőráru-kiskereskedelem
477300 Gyógyszer-kiskereskedelem
477400 Gyógyászati termék kiskereskedelme
477500 Illatszer-kiskereskedelem
477600 Dísznövény, vetőmag, műtrágya, hobbiállat-eledel kiskereskedelme
477700 Óra-, ékszer-kiskereskedelem
477800 Egyéb m.n.s. új áru kiskereskedelme
477900 Használtcikk bolti kiskereskedelme
478 PIACI KISKERESKEDELEM
478100 Élelmiszer, ital, dohányáru piaci kiskereskedelme
478200 Textil, ruházat, lábbeli piaci kiskereskedelme
478900 Egyéb áruk piaci kiskereskedelme
479 NEM BOLTI, NEM PIACI KISKERESKEDELEM
479100 Csomagküldő, internetes kiskereskedelem
4799 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem
479901 Tankönyvforgalmazás költségvetési szervnél
479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem
49 SZÁRAZFÖLDI, CSŐVEZETÉKES SZÁLLÍTÁS
491 HELYKÖZI VASÚTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁS
491000 Helyközi vasúti személyszállítás
492 VASÚTI ÁRUSZÁLLÍTÁS
492000 Vasúti áruszállítás
493 EGYÉB SZÁRAZFÖLDI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁS
4931 Városi, elővárosi szárazföldi személyszállítás
493101 Városi és elővárosi vasúti személyszállítás
493102 Városi és elővárosi közúti személyszállítás
4932 Taxis személyszállítás
4939 M.n.s. egyéb szárazföldi személyszállítás
493901 Távolsági közúti személyszállítás
493909 M.n.s. egyéb szárazföldi személyszállítás
494 KÖZÚTI ÁRUSZÁLLÍTÁS, KÖLTÖZTETÉS
494100 Közúti áruszállítás
494200 Költöztetés
495 CSŐVEZETÉKES SZÁLLÍTÁS
495000 Csővezetékes szállítás
50 VÍZI SZÁLLÍTÁS
501 TENGERI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁS
501000 Tengeri személyszállítás
502 TENGERI ÁRUSZÁLLÍTÁS
502000 Tengeri áruszállítás
503 BELVÍZI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁS
5030 Belvízi személyszállítás
503010 Belvízi személyszállítás
503020 Komp- és révközlekedés
504 BELVÍZI ÁRUSZÁLLÍTÁS
504000 Belvízi áruszállítás
51 LÉGI SZÁLLÍTÁS
511 LÉGI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁS
511000 Légi személyszállítás
512 LÉGI ÁRUSZÁLLÍTÁS
512100 Légi áruszállítás
512200 Űrszállítás
52 RAKTÁROZÁS, SZÁLLÍTÁST KIEGÉSZÍTŐ TEVÉKENYSÉG
521 RAKTÁROZÁS, TÁROLÁS
5210 Raktározás, tárolás
52101 Stratégiai tartalékok tárolása, kezelése
521011 Egészségügyi stratégiai tartalékok tárolása, kezelése
521012 Polgári védelmi védőeszközök tárolása, kezelése
52102 Raktározás, tárolás
521020 Raktározás, tárolás
522 SZÁLLÍTÁST KIEGÉSZÍTŐ TEVÉKENYSÉG
5221 Szárazföldi szállítást kiegészítő szolgáltatás
522110 Közutak, hidak, alagutak üzemeltetése, fenntartása
522120 Vasúti infrastruktúra üzemeltetése, fenntartása
522130 Parkoló, garázs üzemeltetése, fenntartása
522140 Közúti járművontatás
522150 Egyéb szárazföldi szállítást kiegészítő szolgáltatás
5222 Vízi szállítást kiegészítő szolgáltatás
522200 Vízi szállítást kiegészítő szolgáltatás
5223 Légi szállítást kiegészítő szolgáltatás
522301 Repülőterek üzemeltetése
522302 Légiforgalmi szolgáltatás
5224 Rakománykezelés
522400 Rakománykezelés
5229 Egyéb szállítást kiegészítő szolgáltatás
522900 Egyéb szállítást kiegészítő szolgáltatás
53 POSTAI, FUTÁRPOSTAI TEVÉKENYSÉG
531000 Postai tevékenység (egyetemes kötelezettséggel)
532000 Egyéb postai, futárpostai tevékenység
55 SZÁLLÁSHELY-SZOLGÁLTATÁS
551 SZÁLLODAI SZOLGÁLTATÁS
551000 Szállodai szolgáltatás
552 ÜDÜLÉSI, EGYÉB ÁTMENETI SZÁLLÁSHELY-SZOLGÁLTATÁS
5520 Üdülési, egyéb átmeneti szálláshely-szolgáltatás
552001 Üdülői szálláshely-szolgáltatás
552002 Sportolók részére nyújtott edzőtábori szálláshely-szolgáltatás
553 KEMPINGSZOLGÁLTATÁS
553000 Kempingszolgáltatás
559 EGYÉB SZÁLLÁSHELY-SZOLGÁLTATÁS
5590 Egyéb szálláshely-szolgáltatás
55901 Diákotthoni, kollégiumi szálláshelynyújtás
559011 Kollégiumi szálláshelynyújtás közoktatásban tanulók számára
559012 Kollégiumi szálláshelynyújtás felsőoktatásban részt vevő hallgatók számára
559013 Diákotthoni szálláshelynyújtás felsőoktatásban részt vevő hallgatók számára
559014 Felsőoktatásban részt vevő hallgatók PPP diákotthoni elhelyezése
559015 Közoktatásban tanulók lakhatási támogatása
559016 Felsőoktatásban részt vevő hallgatók lakhatási támogatása
55909 Egyéb szálláshely-szolgáltatás
559091 Katasztrófa áldozatainak elszállásolása
559099 Egyéb m.n.s. szálláshely-szolgáltatás
56 VENDÉGLÁTÁS
561 ÉTTERMI, MOZGÓ VENDÉGLÁTÁS
561000 Éttermi, mozgó vendéglátás
562 RENDEZVÉNYI ÉTKEZTETÉS ÉS EGYÉB VENDÉGLÁTÁS
562100 Rendezvényi étkeztetés
5629 Egyéb vendéglátás
56291 Oktatásban, üdültetésben részt vevők, sportolók, dolgozók elkülönült étkeztetése
562912 Óvodai intézményi étkeztetés
562913 Iskolai intézményi étkeztetés
562914 Tanulók kollégiumi étkeztetése
562915 Sportolók edzőtábori étkeztetése
562916 Üdülői, tábori étkeztetés
562917 Munkahelyi étkeztetés
562919 Egyéb étkeztetés
56292 Egyéb vendéglátás
562920 Egyéb vendéglátás
563 ITALSZOLGÁLTATÁS
563000 Italszolgáltatás
58 KIADÓI TEVÉKENYSÉG
581 KIADÓI TEVÉKENYSÉG
581100 Könyvkiadás
581200 Címtárak, levelezőjegyzékek kiadása
581300 Napilapkiadás
581400 Folyóirat, időszaki kiadvány kiadása
581900 Egyéb kiadói tevékenység
582 SZOFTVERKIADÁS
582100 Számítógépes játék kiadása
582900 Egyéb szoftverkiadás
59 FILM, VIDEO, TELEVÍZIÓMŰSOR GYÁRTÁSA, HANGFELVÉTEL-KIADÁS
591 FILM-, VIDEO-, TELEVÍZIÓMŰSOR-GYÁRTÁS
5911 Film-, video-, televízióműsor-gyártás
591111 Filmgyártás
591112 Promóciós, reklámfilm, -video gyártása
591113 Egyéb televízióműsor-készítés
5912 Film-, videogyártás, televíziós műsorfelvétel utómunkálatai
591200 Film-, videogyártás, televíziós műsorfelvétel utómunkálatai
5913 Film-, video- és televízió-program terjesztése
591301 Filmhez kapcsolódó jogok és jövedelem engedélyezése
591302 Film-, video- és televízió-műsor terjesztése
5914 Filmvetítés
591411 Film, video és egyéb képfelvétel vetítése mozikban, filmklubokban, szabadtéren, nyilvános vetítési helyeken
592 HANGFELVÉTEL KÉSZÍTÉSE,KIADÁSA
5920 Hangfelvétel készítése, kiadása
592011 Hangfelvétel készítése
592012 Élőhangfelvétel készítése
592013 Rádióműsor készítése
592014 Zeneműkiadás
592015 Eredeti hanganyag felhasználási jogának engedélyezése
60 MŰSORÖSSZEÁLLÍTÁS, MŰSORSZOLGÁLTATÁS
601000 Rádióműsor-összeállítás készítése és közvetítése, adása együtt
602000 Televízió-műsor összeállítása, szolgáltatása
61 TÁVKÖZLÉS
611 VEZETÉKES TÁVKÖZLÉS
611010 Vezetékes távközlés
611020 Vezetékes műsorelosztás, városi és kábeltelevíziós rendszerek üzemeltetése
612 VEZETÉK NÉLKÜLI TÁVKÖZLÉS
612000 Vezeték nélküli távközlés
613 MŰHOLDAS TÁVKÖZLÉS
613001 Műholdas távközlés (műholdas műsorelosztás nélkül)
613002 Műholdas műsorelosztás műsorkészítés nélkül
619 EGYÉB TÁVKÖZLÉS
619000 Egyéb távközlés
62 INFORMÁCIÓ-TECHNOLÓGIAI SZOLGÁLTATÁS
620 INFORMÁCIÓ-TECHNOLÓGIAI SZOLGÁLTATÁS
620100 Számítógépes programozás
620200 Információ-technológiai szaktanácsadás
620300 Számítógép-üzemeltetés
620900 Egyéb információ-technológiai szolgáltatás
63 INFORMÁCIÓS SZOLGÁLTATÁS
631 ADATFELDOLGOZÁS, WEB-HOSZTING, VILÁGHÁLÓ-PORTÁL SZOLGÁLTATÁS
631100 Adatfeldolgozás, web-hoszting szolgáltatás
631200 Világháló-portál szolgáltatás
639 EGYÉB INFORMÁCIÓS SZOLGÁLTATÁS
6391 Hírügynökségi tevékenység
639100 Hírügynökségi, sajtóügynökségi tevékenység
6399 M.n.s. egyéb információs szolgáltatás
639910 Sajtófigyelés
639990 M.n.s. egyéb információs szolgáltatás
64 PÉNZÜGYI KÖZVETÍTÉS (KIVÉVE: BIZTOSÍTÁSI, NYUGDÍJPÉNZTÁRI TEVÉKENYSÉG)
641 MONETÁRIS KÖZVETÍTÉS
641100 Jegybanki tevékenység támogatása
649 EGYÉB PÉNZÜGYI KÖZVETÍTÉS
649000 Egyéb pénzügyi közvetítés
65 BIZTOSÍTÁS, VISZONTBIZTOSÍTÁS, NYUGDÍJALAPOK (KIVÉVE: KÖTELEZŐ TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS)
650000 Biztosítás, viszontbiztosítás, nyugdíjalapok
66 EGYÉB PÉNZÜGYI TEVÉKENYSÉG
6619 Egyéb pénzügyi kiegészítő tevékenység
661901 Kincstári szolgáltatások államháztartáson belüli szervezeteknek
661902 Egyéb pénzügyi kiegészítő tevékenység
662 BIZTOSÍTÁST, NYUGDÍJALAPOT KIEGÉSZÍTŐ TEVÉKENYSÉG
662100 Kockázatértékelés, kárszakértés
662200 Biztosítási ügynöki, brókeri tevékenység
662900 Biztosítás, nyugdíjalap egyéb kiegészítő tevékenysége
663 ALAPKEZELÉS
663000 Alapkezelés
68 INGATLANÜGYLETEK
681 SAJÁT TULAJDONÚ INGATLAN ADÁSVÉTELE
681000 Saját tulajdonú ingatlan adásvétele
682 SAJÁT TULAJDONÚ, BÉRELT INGATLAN BÉRBEADÁSA, ÜZEMELTETÉSE
6820 Saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése
682001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése
682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése
683 INGATLANÜGYNÖKI, -KEZELÉSI SZOLGÁLTATÁS
683100 Ingatlanügynöki tevékenység
683200 Ingatlankezelés
69 JOGI, SZÁMVITELI, ADÓSZAKÉRTŐI TEVÉKENYSÉG
691 JOGI TEVÉKENYSÉG
6910 Jogi tevékenység
691001 Jogi segítségnyújtás
691002 Egyéb jogi tevékenység
692 SZÁMVITELI, KÖNYVVIZSGÁLÓI, ADÓSZAKÉRTŐI TEVÉKENYSÉG
692000 Számviteli, könyvvizsgálói, adószakértői tevékenység
70 ÜZLETVEZETÉSI, VEZETŐI TANÁCSADÁS
701 ÜZLETVEZETÉS
701000 Üzletvezetés
702 ÜZLETVEZETÉSI TANÁCSADÁS
702100 PR, kommunikáció
702200 Üzletviteli, egyéb vezetési tanácsadás
71 ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI TEVÉKENYSÉG; MŰSZAKI VIZSGÁLAT, ELEMZÉS
711 ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI TEVÉKENYSÉG
711100 Építészmérnöki tevékenység
711200 Mérnöki tevékenység, műszaki tanácsadás
712 MŰSZAKI VIZSGÁLAT, ELEMZÉS
7121 Hatósági eljárás érdekében, vagy jogszabály alapján kötelezően végzett műszaki vizsgálat, elemzés
712101 Mérőeszközök hitelesítése
712102 Közúti közlekedési eszközök műszaki vizsgálata
712103 Egyéb közlekedési eszközök műszaki vizsgálata
712104 Bűnügyi, rendőrségi laboratóriumi vizsgálatok
712105 Orvostechnikai eszközök, in vitro diagnosztikai műszerek, gépek, eszközök és berendezések megfelelőségének vizsgálata és tanúsítása
712106 Élelmiszer-előállítással kapcsolatos állat-egészségügyi ellenőrző vizsgálatok
712109 Egyéb, hatósági eljárás érdekében végzett műszaki vizsgálat, elemzés
7122 Egyéb műszaki vizsgálat, elemzés
712201 Összetétel-, tisztaságvizsgálat, -elemzés
712202 Nemesfémvizsgálat
712203 Fizikaitulajdonság-vizsgálat
712204 Összetett műszaki, elektronikai rendszer vizsgálata
712209 Egyéb, műszaki vizsgálat, elemzés
72 TUDOMÁNYOS KUTATÁS, FEJLESZTÉS
721 TERMÉSZETTUDOMÁNYI, MŰSZAKI KUTATÁS, FEJLESZTÉS
7211 Biotechnológiai kutatás, fejlesztés
721100 Biotechnológiai kutatás, fejlesztés komplex támogatása
72111 Egészségügyi biotechnológiai kutatás és kísérleti fejlesztés
721111 Egészségügyi biotechnológiai alapkutatás
721112 Egészségügyi biotechnológiai alkalmazott kutatás
721113 Egészségügyi biotechnológiai kísérleti fejlesztés
72112 Környezeti, ipari biotechnológiai kutatás és kísérleti fejlesztés
721121 Környezeti, ipari biotechnológiai alapkutatás
721122 Környezeti, ipari biotechnológiai alkalmazott kutatás
721123 Környezeti, ipari biotechnológiai kísérleti fejlesztés
72113 Mezőgazdasági biotechnológiai kutatás és kísérleti fejlesztés
721131 Mezőgazdasági biotechnológiai alapkutatás
721132 Mezőgazdasági biotechnológiai alkalmazott kutatás
721133 Mezőgazdasági biotechnológiai kísérleti fejlesztés
7219 Egyéb természettudományi, műszaki kutatás, fejlesztés
721900 Egyéb természettudományi, műszaki kutatás, fejlesztés komplex támogatása
72191 Matematikai kutatás és kísérleti fejlesztés
721911 Matematikai alapkutatás
721912 Matematikai alkalmazott kutatás
721913 Matematikai kísérleti fejlesztés
72192 Orvostudományi kutatás és kísérleti fejlesztés
721921 Orvostudományi alapkutatás
721922 Orvostudományi alkalmazott kutatás
721923 Orvostudományi kísérleti fejlesztés
72193 Agrártudományi kutatás és kísérleti fejlesztés
721931 Agrártudományi alapkutatás
721932 Agrártudományi alkalmazott kutatás
721933 Agrártudományi kísérleti fejlesztés
72194 Biológiai kutatás és kísérleti fejlesztés
721941 Biológiai alapkutatás
721942 Biológiai alkalmazott kutatás
721943 Biológiai kísérleti fejlesztés
72195 Kémiai kutatás és kísérleti fejlesztés
721951 Kémiai alapkutatás
721952 Kémiai alkalmazott kutatás
721953 Kémiai kísérleti fejlesztés
72196 Földtudományi kutatás és kísérleti fejlesztés
721961 Földtudományi alapkutatás
721962 Földtudományi alkalmazott kutatás
721963 Földtudományi kísérleti fejlesztés
72197 Műszaki tudományi kutatás és kísérleti fejlesztés
721971 Műszaki tudományi alapkutatás
721972 Műszaki tudományi alkalmazott kutatás
721973 Műszaki tudományi kísérleti fejlesztés
72198 Fizikai kutatás és kísérleti fejlesztés
721981 Fizikai alapkutatás
721982 Fizikai alkalmazott kutatás
721983 Fizikai kísérleti fejlesztés
722 TÁRSADALOMTUDOMÁNYI, HUMÁN KUTATÁS, FEJLESZTÉS
7220 Társadalomtudományi, humán kutatás, fejlesztés
722000 Társadalomtudományi, humán kutatás, fejlesztés komplex támogatása
72201 Gazdaság- és jogtudományi kutatás és kísérleti fejlesztés
722011 Gazdaságtudományi alapkutatás
722012 Gazdaságtudományi alkalmazott kutatás
722013 Gazdaságtudományi kísérleti fejlesztés
722014 Jog- és államtudományi alapkutatás
722015 Jog- és államtudományi alkalmazott kutatás
722016 Jog- és államtudományi kísérleti fejlesztés
722017 Szociológiai alapkutatás
722018 Szociológiai alkalmazott kutatás
722019 Szociológiai kísérleti fejlesztés
72202 Filozófia- és történettudományi kutatás és kísérleti fejlesztés
722021 Filozófia- és történettudományi alapkutatás
722022 Filozófia- és történettudományi alkalmazott kutatás
722023 Filozófia- és történettudományi kísérleti fejlesztés
722024 Pszichológia- és viselkedéstudományi alapkutatás
722025 Pszichológia- és viselkedéstudományi alkalmazott kutatás
722026 Pszichológia- és viselkedéstudományi kísérleti fejlesztés
72203 Nyelv- és irodalomtudományi kutatás és kísérleti fejlesztés
722031 Nyelv- és irodalomtudományi alapkutatás
722032 Nyelv- és irodalomtudományi alkalmazott kutatás
722033 Nyelv- és irodalomtudományi kísérleti fejlesztés
73 REKLÁM, PIACKUTATÁS
731 REKLÁM
731100 Reklámügynöki tevékenység
731200 Médiareklám
732 PIAC-, KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁS
732000 Piac-, közvélemény-kutatás
74 EGYÉB SZAKMAI, TUDOMÁNYOS, MŰSZAKI TEVÉKENYSÉG
741000 Divat-, formatervezés
742000 Fényképészet
743000 Fordítás, tolmácsolás
749 M.N.S. EGYÉB SZAKMAI, TUDOMÁNYOS, MŰSZAKI TEVÉKENYSÉG
7490 M.n.s. egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenység
74901 Igazságügyi szakértői tevékenység
749010 Igazságügyi szakértői tevékenység
74902 Meteorológiai szolgáltatás
749020 Meteorológiai szolgáltatás
74903 Szakigazgatást támogató szakmai, tudományos, műszaki tevékenység (kivéve: igazságügyi szakértői tevékenység)
749031 Módszertani szakirányítás
749032 Minőségbiztosítási tevékenység
749033 Rendszertanúsítás
749034 Akkreditációs tevékenység
74904 K+F tevékenységekhez kapcsolódó innováció
749040 K+F tevékenységekhez kapcsolódó innováció
74905 M.n.s. egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenység
749050 M.n.s. egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenység
75 ÁLLAT-EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS
750 ÁLLAT-EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS
750000 Állat-egészségügyi ellátás
77 KÖLCSÖNZÉS, OPERATÍV LÍZING
771 GÉPJÁRMŰKÖLCSÖNZÉS
771100 Személygépjármű kölcsönzése
771200 Gépjárműkölcsönzés (3,5 tonna fölött)
772 SZEMÉLYI HASZNÁLATÚ, HÁZTARTÁSI CIKK KÖLCSÖNZÉSE
772100 Szabadidős, sporteszköz kölcsönzése
772200 Videokazetta, lemez kölcsönzése
772900 Egyéb személyi használatú, háztartási cikk kölcsönzése
773 EGYÉB GÉP, TÁRGYI ESZKÖZ KÖLCSÖNZÉSE
773000 Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése
774 IMMATERIÁLIS JAVAK KÖLCSÖNZÉSE
774000 Immateriális javak kölcsönzése
78 MUNKAERŐPIACI SZOLGÁLTATÁS
781000 Munkaközvetítés
782000 Munkaerő-kölcsönzés
783000 Egyéb emberierőforrás-ellátás, -gazdálkodás
79 UTAZÁSKÖZVETÍTÉS, UTAZÁSSZERVEZÉS, EGYÉB FOGLALÁS
791 UTAZÁSKÖZVETÍTÉS, UTAZÁSSZERVEZÉS
791100 Utazásközvetítés
791200 Utazásszervezés
799 EGYÉB FOGLALÁS
799000 Egyéb foglalás
80 BIZTONSÁGI, NYOMOZÓI TEVÉKENYSÉG
801000 Személybiztonsági tevékenység
802000 Biztonsági rendszer szolgáltatás
803000 Nyomozás
81 ÉPÍTMÉNYÜZEMELTETÉS, ZÖLDTERÜLET-KEZELÉS
811 ÉPÍTMÉNYÜZEMELTETÉS
811000 Építményüzemeltetés
812 TAKARÍTÁS
812100 Általános épülettakarítás
812200 Egyéb épület-, ipari takarítás
812900 Egyéb takarítás
813 ZÖLDTERÜLET-KEZELÉS
813000 Zöldterület-kezelés
82 ADMINISZTRATÍV, KIEGÉSZÍTŐ EGYÉB ÜZLETI SZOLGÁLTATÁS
821 ADMINISZTRATÍV, KIEGÉSZÍTŐ SZOLGÁLTATÁS
821100 Összetett adminisztratív szolgáltatás
821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás
822 TELEFONINFORMÁCIÓ
822000 Telefoninformáció
823 KONFERENCIA, KERESKEDELMI BEMUTATÓ SZERVEZÉSE
823000 Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése
829 EGYÉB KIEGÉSZÍTŐ GAZDASÁGI TEVÉKENYSÉG
829000 Egyéb kiegészítő gazdasági tevékenység
84 KÖZIGAZGATÁS, VÉDELEM; KÖTELEZŐ TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS
841 KÖZIGAZGATÁS
8411 Általános közigazgatás
84111 Törvényhozás, önkormányzati jogalkotás, államhatalmi szervek tevékenysége
841111 Törvényhozás
841112 Önkormányzati jogalkotás
841113 Államhatalmi és autonóm szervek tevékenysége
841114 Országgyűlési képviselőválasztásokhoz kapcsolódó tevékenységek
841115 Önkormányzati képviselőválasztásokhoz kapcsolódó tevékenységek
841116 Országos, települési és területi kisebbségi önkormányzati választásokhoz kapcsolódó tevékenységek
841117 Európai parlamenti képviselőválasztáshoz kapcsolódó tevékenységek
841118 Országos és helyi népszavazáshoz kapcsolódó tevékenységek
84112 Általános végrehajtó igazgatási tevékenység
 Központi általános végrehajtó igazgatási tevékenység
841121 Általános kormányzati koordináció
841122 Központi általános végrehajtó igazgatási tevékenység
841123 Országos kisebbségi önkormányzatok igazgatási tevékenysége
 Területi általános végrehajtó igazgatási tevékenység
841124 Területi általános végrehajtó igazgatási tevékenység
841125 Területi kisebbségi önkormányzatok igazgatási tevékenysége
 Helyi szintű általános végrehajtó igazgatási tevékenység
841126 Önkormányzatok és többcélú kistérségi társulások igazgatási tevékenysége
841127 Települési kisebbségi önkormányzatok igazgatási tevékenysége
84113 Államháztartás bevételi oldalának felügyelete, igazgatása
841131 Államháztartás bevételi oldalának központi igazgatása, szabályozása
841132 Adóigazgatás
841133 Adó, illeték kiszabása, beszedése, adóellenőrzés
841134 Vám-, jövedéki igazgatás
841135 Vám-, jövedék, termékdíj kiszabása, beszedése, ellenőrzése
841136 Pénzügyi szolgáltatások, szerencsejátékok felügyelete, ellenőrzése
84114 Államháztartás kiadási oldalának felügyelete, igazgatása
841141 Az államháztartás kiadási oldalának központi igazgatása, szabályozása
841142 A költségvetés végrehajtása, a kifizetések ellenőrzése központi szinten
841143 A költségvetés végrehajtása, a kifizetések ellenőrzése területi szinten
841144 Államháztartási (kormányzati) pénzügyi ellenőrzés
841145 Államadósság kezelése
84115 Az állami vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok
841151 Az állami vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok
841152 Társadalombiztosítás pénzügyi alapjai által az ellátások fedezetére szolgáló vagyonnal való gazdálkodás
841153 A köztestületi vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok
84116 A kormányzat részére végzett kiegészítő szolgáltatások
841161 A közszolgálat egyetemes humánerő-gazdálkodása
841162 Központi közbeszerzés
841163 Pályázat- és támogatáskezelés, ellenőrzés
841164 Központosított informatikai szolgáltatások
841165 Központosított fizikai támogató szolgáltatások
841166 Közbeszerzési eljárás lebonyolításával összefüggő szolgáltatások
841169 M.n.s. egyéb kiegészítő szolgáltatások
84117 Általános gazdasági, társadalmi tervezési, valamint statisztikai tevékenységek az állam különböző szintjein
841171 Általános gazdasági, társadalmi tervezési tevékenységek központi szinten
841172 Általános gazdasági, társadalmi tervezési tevékenységek helyi, területi szinteken
841173 Statisztikai tevékenység
84118 Általános K+F politika és a hozzá kapcsolódó források szervezése és igazgatása
841181 Általános K+F politika és a hozzá kapcsolódó források szervezése
841182 Általános K+F politika és a hozzá kapcsolódó források igazgatása
841183 Tudományos minősítési folyamattal összefüggő tevékenységek
841184 Tudományos ösztöndíjak
84119 Nemzeti ünnepek, kiemelt állami és önkormányzati rendezvények
841191 Nemzeti ünnepek programjai
841192 Kiemelt állami és önkormányzati rendezvények
8412 Egészségügy, oktatás, kultúra, egyéb szociális szolgáltatás (kivéve: társadalombiztosítás) igazgatása
84121 Személyes jólét növelését célzó ágazatok központi igazgatása és szabályozása
841211 Egészségügy központi igazgatása és szabályozása
841212 Oktatás központi igazgatása és szabályozása
841213 Kultúra központi igazgatása és szabályozása
841214 Sport, rekreáció központi igazgatása és szabályozása
841215 Környezetvédelem és természetvédelem központi igazgatása és szabályozása
841216 Vízügy központi igazgatása és szabályozása
841217 Lakáspolitika központi igazgatása és szabályozása
841218 Szociális szolgáltatások központi igazgatása és szabályozása
841219 Társadalmi tevékenységekkel, esélyegyenlőséggel, érdekképviselettel, kisebbségekkel, egyházakkal összefüggő feladatok központi igazgatása és szabályozása
84122 Személyes jólét növelését célzó ágazatok területi igazgatása és szabályozása
841221 Egészségügy területi igazgatása és szabályozása
841222 Oktatás területi igazgatása és szabályozása
841223 Kultúra területi igazgatása és szabályozása
841224 Sport, rekreáció területi igazgatása és szabályozása
841225 Környezetvédelem és természetvédelem területi igazgatása és szabályozása
841226 Vízügy területi igazgatása és szabályozása
841227 Lakáspolitika területi igazgatása és szabályozása
841228 Szociális szolgáltatások területi igazgatása és szabályozása
841229 Társadalmi tevékenységekkel, esélyegyenlőséggel, érdekképviselettel, kisebbségekkel, egyházakkal összefüggő feladatok területi igazgatása és szabályozása
84123 Személyes jólét növeléséhez kapcsolódó K+F politika és a hozzá kapcsolódó források igazgatása és szervezése
841230 Személyes jólét növeléséhez kapcsolódó K+F politika és a hozzá kapcsolódó források igazgatása és szervezése
8413 Üzleti élet szabályozása, hatékonyságának ösztönzése
84131 Gazdasági szektorok központi igazgatása és szabályozása
841311 Ipar központi igazgatása és szabályozása
841312 Mezőgazdaság központi igazgatása és szabályozása
841313 Földügy központi igazgatása és szabályozása
841314 Energia és ásványi erőforrások központi igazgatása és szabályozása
841315 Építésügy, területpolitika központi igazgatása és szabályozása
841316 Közlekedés központi igazgatása és szabályozása
841317 Hírközlés központi igazgatása és szabályozása
841318 Turizmus központi igazgatása és szabályozása
841319 Kis- és nagykereskedelem központi igazgatása és szabályozása
84132 Gazdasági szektorok területi igazgatása és szabályozása
841321 Ipar területi igazgatása és szabályozása
841322 Mezőgazdaság területi igazgatása és szabályozása
841323 Földügy területi igazgatása és szabályozása
841324 Energia és ásványi erőforrások területi igazgatása és szabályozása
841325 Építésügy, területpolitika területi igazgatása és szabályozása
841326 Közlekedés területi igazgatása és szabályozása
841327 Hírközlés területi igazgatása és szabályozása
841328 Turizmus területi igazgatása és szabályozása
841329 Kis- és nagykereskedelem területi igazgatása és szabályozása
84133 Általános munkaügyi igazgatás
841331 Foglalkoztatás-, munkaügy központi igazgatása és szabályozása
841332 Foglalkoztatás-, munkaügy területi igazgatása és szabályozása
841333 Munkavédelmi, munkaügyi ellenőrzés központi igazgatása és szabályozása
841334 Munkavédelmi, munkaügyi ellenőrzés területi igazgatása és szabályozása
841335 Foglalkoztatást elősegítő támogatások
841336 Megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatását elősegítő támogatások
841337 Munkavédelmi célú támogatások és közcélú információs rendszer működtetése
841339 Munkanélküli ellátások finanszírozása
84134 Gazdasági teljesítmény növelését célzó K+F politika és a hozzá kapcsolódó források igazgatása és szervezése
841340 Gazdasági teljesítmény növelését célzó K+F politika és a hozzá kapcsolódó források igazgatása és szervezése
84135 A gazdasági növekedést ösztönző, szektorhoz köthető támogatások és tevékenységek
841351 Ipar fejlesztésének támogatása
841352 Mezőgazdasági támogatások
841353 Energia és ásványi erőforrások kiaknázásával, feldolgozásával, hasznosításával összefüggő támogatások
841354 Területpolitikai támogatások és tevékenységek
841355 Közlekedés fejlesztésének támogatása
841356 Hírközlés fejlesztésének támogatása
841357 Információs társadalom fejlesztésének támogatása
841358 Turizmusfejlesztési támogatások és tevékenységek
841359 Kis- és nagykereskedelem fejlesztésének támogatása
84136 A gazdasági növekedést ösztönző, általános, szektorhoz közvetlenül nem köthető támogatások és tevékenységek
841361 Kis- és középvállalkozások működési és fejlesztési támogatásai
841362 Működőtőke-beruházások komplex támogatásai
841363 Szektorhoz nem köthető komplex regionális gazdaságfejlesztési projektek támogatása
8414 Önkormányzati szolgáltatások, tevékenységek
841401 Önkormányzatok közbeszerzési eljárásainak lebonyolításával összefüggő szolgáltatások
841402 Közvilágítás
841403 Város-, községgazdálkodási m.n.s. szolgáltatások
8419 Költségvetési pénzellátás technikai szakfeladatai
841901 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai
841902 Központi költségvetési befizetések
841903 Elkülönített állami pénzalapok bevételei (elszámolásai)
841904 Egészségbiztosítási alap bevételei (elszámolásai)
841905 Nyugdíjbiztosítási alap bevételei (elszámolásai)
841906 Finanszírozási műveletek
841907 Önkormányzatok elszámolásai a költségvetési szerveikkel
841908 Fejezeti és általános tartalékok elszámolása
842 TÁRSADALMI KÖZSZOLGÁLTATÁS
8421 Külügyek
84211 Külügyek központi igazgatása és szabályozása
842110 Külügyek központi igazgatása és szabályozása
84212 Külügyi diplomáciai tevékenység
842121 Külügyi általános diplomáciai tevékenység
842122 Külügyi szakdiplomáciai tevékenység
84213 Nemzetpolitikai tevékenység
842131 Nemzetpolitikai tevékenység igazgatása és szabályozása
842132 Határon túli magyarok egyeztető fórumainak, szervezeteinek működtetése, támogatása
842133 Határon túli magyar nyelvű oktatás és képzés támogatása
842134 Határon túli magyar kultúra támogatása
842135 Határon túli magyar tudományosság támogatása
842136 Határon túli magyarok normatív jellegű oktatási-nevelési támogatása
842139 Határon túli magyarok egyéb támogatásai
84214 Nemzetközi fejlesztési együttműködés és segítségnyújtás
842141 Gazdasági segítség nyújtása fejlődő és átmeneti gazdaságú országoknak
842142 Nemzetközi szervezeteken átfutó gazdasági segítség
842143 Nemzetközi polgári szerepvállalás béketámogató és válságkezelő műveletekben
842144 Nemzetközi katasztrófavédelmi segítségnyújtás
842145 Nemzetközi humanitárius segítségnyújtás
842149 M.n.s. tevékenységek nemzetközi fejlesztési együttműködés keretében
84215 Nemzetközi tudományos, kulturális, tájékoztatási együttműködés
842151 Nemzetközi tudományos együttműködés
842152 Nemzetközi oktatási együttműködés
842153 Nemzetközi kulturális együttműködés
842154 Nemzetközi ifjúsági együttműködés
842155 Önkormányzatok m.n.s. nemzetközi kapcsolatai
84216 Nemzetközi szervezetekben való részvétel
842160 Nemzetközi szervezetekben való részvétel
84217 Állami protokoll
842170 Állami protokoll
84218 Külgazdasági kapcsolatok
842180 Külgazdasági kapcsolatok
84219 Nemzetközi katonai tevékenység
842191 Katonai diplomáciai tevékenység
842192 Nemzetközi katonai és rendészeti szerepvállalás béketámogató és válságkezelő műveletekben
842193 Külföldön lévő magyar hadisírok feltárása, rendezése
842194 Nonproliferáció, leszerelés, fegyverzetellenőrzés
8422 Honvédelem
842201 Védelmi feladatok központi igazgatása és szabályozása
842202 Védelmi képesség fenntartása
842203 Védelmi képesség fejlesztése
842204 Haderő kiképzése, felkészítése
842205 Haderő (hazai) tevékenysége
842206 Honvédelmi felkészítés (komplex védelem)
842207 Honvédelmi K+F politika és a hozzá kapcsolódó források igazgatása és szervezése
8423 Igazságügy, bíróság
84231 Igazságügy központi igazgatása és szabályozása
842310 Igazságügy központi igazgatása és szabályozása
84232 Bírósági tevékenység
842321 Igazságszolgáltatási tevékenység
842322 Cégbírósági tevékenység
84233 Ügyészségi tevékenység
842331 Ügyészségi tevékenység
842332 Katonai ügyészségi tevékenység
84234 Büntetés-végrehajtási tevékenység
842341 Büntetés-végrehajtási tevékenység központi igazgatása
842342 Előzetes letartóztatással, őrizettel kapcsolatos fogvatartási tevékenység (kivéve bv-intézetben)
842343 Fogvatartottak büntetés-végrehajtási intézetben történő őrzése, felügyelete, nyilvántartása, kezelése
842344 Fogvatartottak ellátása
842345 Fogvatartottak foglalkoztatása, ehhez kapcsolódó képzése költségvetési szervnél
842346 Fogvatartottak foglalkoztatása, ehhez kapcsolódó képzése nem költségvetési szervnél
84235 Pártfogó felügyelői tevékenység
842350 Pártfogó felügyelői tevékenység
84236 Kárpótlási, kárrendezési tevékenység
842360 Kárpótlási, kárrendezési, kártalanítási tevékenység
84237 Áldozatsegítés és kárenyhítés
842370 Áldozatsegítés és kárenyhítés
84238 Lobbihatósági tevékenység
842380 Lobbihatósági tevékenység
8424 Közbiztonság, közrend, államhatár rendjének védelme
84241 Közbiztonság, közrend központi igazgatása és szabályozása
842410 Közbiztonság, közrend központi igazgatása és szabályozása
84242 Rendészeti feladatok
842421 Közterület rendjének fenntartása
842422 Igazgatásrendészet
842423 Idegenrendészet
842424 Határrendészet
842425 Közlekedésrendészet
842426 Vámrendészet
842427 Bűnüldözés
842428 Bűnmegelőzés
842429 Balesetmegelőzés
84243 Különleges rendészeti feladatok
842431 Kiemelt személyvédelmi tevékenység
842432 Kiemelt objektumvédelmi tevékenység
842433 Terrorelhárítás
842434 Szervezett bűnözés elleni koordinációs tevékenység
842435 Tűzszerészet
842436 Légi közlekedés biztonsága
842437 Különleges rendészeti kiképzés
842438 Állami futárszolgálat
84244 Menekültügy, letelepedés igazgatása és szabályozása
842441 Menekültügy igazgatása
842442 Menekültek, befogadottak, oltalmazottak ideiglenes ellátása és elhelyezése
84245 Nemzetbiztonsági tevékenység
842451 Polgári nemzetbiztonsági tevékenység
842452 Katonai nemzetbiztonsági tevékenység
8425 Tűz-, polgári és katasztrófavédelem
84251 Tűz-, polgári és katasztrófavédelem központi és területi igazgatása
842510 Tűz-, polgári és katasztrófavédelem központi és területi igazgatása
84252 Tűzvédelmi tevékenységek
842521 Tűzoltás, műszaki mentés, katasztrófahelyzet elhárítása
842522 Megelőzés, (szak)hatósági tevékenység
842523 Műszaki mentőbázisok regionális igazgatása
84253 Polgári védelem működése, támogatása
842531 A polgári védelem ágazati feladatai
842532 A lakosság felkészítése, tájékoztatása, riasztás
843533 Az óvóhelyi védelem tevékenységek
84254 Katasztrófaelhárítási tevékenységek
842541 Ár- és belvízvédelemmel összefüggő tevékenységek
842542 Minősített időszaki tevékenységek (kivéve ár- és belvízvédelem)
842543 Katasztrófavédelmi helyreállítási tevékenység (kivéve ár- és belvíz esetén)
843 KÖTELEZŐ TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS
8430 Kötelező társadalombiztosítás
84301 Állam által nyújtott nyugdíjbiztosítási szolgáltatások igazgatása
843011 Nyugdíjbiztosítási szolgáltatások központi igazgatása
843012 Nyugdíjbiztosítási szolgáltatások területi igazgatása
84302 Állam által nyújtott nyugdíjbiztosítási szolgáltatások finanszírozása
843021 Öregségi nyugdíj finanszírozása
843022 Rokkantsági nyugdíj finanszírozása
843023 Baleseti rokkantsági nyugdíj finanszírozása
843024 Hozzátartozói nyugellátások finanszírozása
843026 Egyéb, nyugdíjbiztosítási ellátáshoz kapcsolódó kiadások finanszírozása
84303 Állam által nyújtott egészségbiztosítási szolgáltatások igazgatása
843031 Egészségbiztosítási szolgáltatások központi igazgatása
843032 Egészségbiztosítási szolgáltatások területi igazgatása
84304 Állam által nyújtott egészségbiztosítási szolgáltatások finanszírozása
843041 Egészségbiztosítási pénzbeli betegségi ellátások finanszírozása
843042 Egészségbiztosítási pénzbeli anyasági ellátások finanszírozása
843043 Egészségbiztosítási egyéb pénzbeli ellátások finanszírozása
843044 Gyógyító-megelőző ellátások finanszírozása
843045 Gyógyszertámogatás finanszírozása
843046 Gyógyászati segédeszköz-támogatás finanszírozása
843047 Egyéb természetbeni ellátások nyújtásának finanszírozása
843048 Egyéb egészségbiztosítási ellátáshoz kapcsolódó kiadások finanszírozása
85 OKTATÁS
851 ISKOLAI ELŐKÉSZÍTŐ OKTATÁS
851000 Óvodai nevelés intézményeinek, programjainak komplex támogatása
8510 Iskolai előkészítő oktatás
85101 Óvodai nevelés
851011 Óvodai nevelés, ellátás
851012 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése, ellátása
851013 Nemzeti és etnikai kisebbségi óvodai nevelés, ellátás
852 ALAPFOKÚ OKTATÁS
852000 Alapfokú oktatás intézményeinek, programjainak komplex támogatása
8520 Alapfokú oktatás
85201 Általános iskolai nevelés, oktatás alsó tagozaton
852011 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1–4. évfolyam)
852012 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1–4. évfolyam)
852013 Nemzeti és etnikai kisebbségi tanulók nappali rendszerű általános iskolai nevelése, oktatása (1–4. évfolyam)
852014 Általános iskolai felnőttoktatás (1–4. évfolyam)
85202 Általános iskolai nevelés, oktatás felső tagozaton
852021 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5–8. évfolyam)
852022 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5–8. évfolyam)
852023 Nemzeti és etnikai kisebbségi tanulók nappali rendszerű általános iskolai nevelése, oktatása (5–8. évfolyam)
852024 Általános iskolai felnőttoktatás (5–8. évfolyam)
85203 Alapfokú művészetoktatás
852031 Alapfokú művészetoktatás zeneművészeti ágban
852032 Alapfokú művészetoktatás képző-és iparművészeti, táncművészeti, szín- és bábművészeti ágban
853 KÖZÉPFOKÚ OKTATÁS
853000 Középfokú oktatás intézményeinek, programjainak komplex támogatása
8531 Általános középfokú oktatás
85311 Gimnáziumi oktatás (9–12/13. évfolyam)
853111 Nappali rendszerű gimnáziumi oktatás (9–12/13. évfolyam)
853112 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű gimnáziumi oktatása (9–12/13. évfolyam)
853113 Nemzeti és etnikai kisebbségi tanulók nappali rendszerű gimnáziumi oktatása (9–12/13. évfolyam)
853114 Gimnáziumi felnőttoktatás (9–12/13. évfolyam)
85312 Szakközépiskolai oktatás (9–12/13. évfolyam)
853121 Nappali rendszerű szakközépiskolai oktatás (9–12/13. évfolyam)
853122 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakközépiskolai oktatása (9–12/13. évfolyam)
853123 Nemzeti és etnikai kisebbségi tanulók nappali rendszerű szakközépiskolai oktatása (9–12/13. évfolyam)
853124 Szakközépiskolai felnőttoktatás (9–12/13. évfolyam)
85313 Szakiskolai oktatás (9–10. évfolyam)
853131Nappali rendszerű szakiskolai oktatás (9–10. évfolyam)
853132 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakiskolai oktatása (9–10. évfolyam)
853133 Nemzeti és etnikai kisebbségi tanulók nappali rendszerű szakiskolai oktatása (9–10. évfolyam)
853134 Nappali rendszerű szakiskolai felzárkóztató oktatás (9–10. évfolyam)
853135 Szakiskolai felnőttoktatás (9–10. évfolyam)
8532 Szakmai középfokú oktatás
85321 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai elméleti képzés
853211 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatás a szakképzési évfolyamokon
853212 Sajátos nevelési igényű tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatása a szakképzési évfolyamokon
853213 Nemzeti és etnikai kisebbségi tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatása a szakképzési évfolyamokon
853214 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai elméleti felnőttoktatás
85322 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai gyakorlati képzés
853221 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatás a szakképzési évfolyamokon
853222 Sajátos nevelési igényű tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatása a szakképzési évfolyamokon
853223 Nemzeti és etnikai kisebbségi tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatása a szakképzési évfolyamokon
853224 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai gyakorlati felnőttoktatás
85323 Emelt szintű szakközépiskolai szakmai oktatás, képzés
853231 Emelt szintű nappali rendszerű szakközépiskolai szakmai oktatás a szakképzési évfolyamokon
853232 Sajátos nevelési igényű tanulók emelt szintű nappali rendszerű szakközépiskolai szakmai oktatása a szakképzési évfolyamokon
853233 Nemzeti és etnikai kisebbségi tanulók emelt szintű nappali rendszerű szakközépiskolai szakmai oktatása a szakképzési évfolyamokon
853234 Emelt szintű szakközépiskolai felnőtt szakképzés
854 FELSŐ SZINTŰ OKTATÁS
8542 Felsőfokú oktatás
85421 Felsőfokú végzettségi szintet nem biztosító képzések
854211 Felsőfokú szakképzés
854212 Szakirányú továbbképzés
854213 Felsőfokú végzettségi szintet nem biztosító egyéb képzés
854214 Egészségügyi szakmai képzés
85422 Felsőfokú végzettségi szintet, illetve fokozatot eredményező képzések
854221 Alapképzés
854222 Mesterképzés
854223 Doktori képzés
854224 Kifutó rendszerben főiskolai képzés
854225 Kifutó rendszerben egyetemi képzés
85423 Hallgatói és oktatói pénzbeli juttatások – Felsőoktatás-fejlesztés
854231 Köztársasági ösztöndíj
854232 Miniszteri ösztöndíjak
854233 Tanulmányi ösztöndíj
854234 Szociális ösztöndíjak
854235 Doktorandusz ösztöndíjak
854236 Egyéb pénzbeli hallgatói juttatások, ösztöndíjak
854237 Oktatói ösztöndíjak
854238 Tankönyv- és jegyzettámogatás
854239 Felsőoktatás-fejlesztés (minőség-, tehetséggondozás, kisszak)
85424 Felsőoktatás-szervezési feladatok
854241 Felsőoktatási szakértői testületek működése
854249 Egyéb felsőoktatás-szervezési feladatok
855 EGYÉB OKTATÁS
855100 Sport, szabadidős képzés
855200 Kulturális képzés
855300 Járművezető-oktatás
8559 M.n.s. egyéb oktatás
85591 Közoktatáshoz kapcsolódó egyéb nevelés
855911 Általános iskolai napközi otthoni nevelés
855912 Sajátos nevelési igényű tanulók napközi otthoni nevelése
855913 Nemzeti és etnikai kisebbségi tanulók napközi otthoni nevelése
855914 Általános iskolai tanulószobai nevelés
855915 Sajátos nevelési igényű tanulók általános iskolai tanulószobai nevelése
855916 Nemzeti és etnikai kisebbségi tanulók általános iskolai tanulószobai nevelése
855917 Középiskolai, szakiskolai tanulószobai nevelés
855918 Sajátos nevelési igényű középiskolai, szakiskolai tanulók tanulószobai nevelése
855919 Nemzeti és etnikai kisebbségi tanulók középiskolai, szakiskolai tanulószobai nevelése
85592 Kollégiumi, externátusi nevelés
855921 Nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő tanulók kollégiumi, externátusi nevelése
855922 Nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő sajátos nevelési igényű tanulók kollégiumi, externátusi nevelése
855923 Nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő nemzeti és etnikai kisebbségi tanulók kollégiumi, externátusi nevelése
85593 Egyéb felnőttoktatás
855931 Iskolarendszeren kívüli nem szakmai oktatás
855932 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás
855933 Foglalkoztatást elősegítő képzések
855934 Megváltozott munkaképességűek rehabilitációs képzése
855935 Szakmai továbbképzések
855936 Kötelező felkészítő képzések
855937 M.n.s. egyéb felnőttoktatás
85594 Iskolarendszeren kívüli OKJ-s végzettséget biztosító képzések
855941 Iskolarendszeren kívüli ISCED 2 szintű OKJ-s képzés
855942 Iskolarendszeren kívüli ISCED 3 szintű OKJ-s képzés
855943 Iskolarendszeren kívüli ISCED 4 szintű OKJ-s képzés
855944 Iskolarendszeren kívüli ISCED 5 szintű OKJ-s képzés
855945 Iskolarendszeren kívüli ISCED 6 szintű OKJ-s képzés
856 OKTATÁST KIEGÉSZÍTŐ TEVÉKENYSÉG
856000 Oktatást kiegészítő tevékenységek komplex támogatása
8560 Oktatást kiegészítő tevékenység
85601 Pedagógiai szakszolgáltatások
856011 Pedagógiai szakszolgáltató tevékenység
856012 Korai fejlesztés, gondozás
856013 Fejlesztő felkészítés
85602 Pedagógiai szakmai szolgáltatások
856020 Pedagógiai szakmai szolgáltatások
85609 Egyéb oktatást kiegészítő tevékenység
856091 Szakképzési és felnőttképzési támogatások
856092 Munkaerőpiaci felnőttképzéshez kapcsolódó szakmai szolgáltatások
856099 Egyéb oktatást kiegészítő tevékenység
86 HUMÁN-EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS
860000 Egészségügy intézményeinek, programjainak komplex fejlesztési támogatása
861 FEKVŐBETEG-ELLÁTÁS
861000 Fekvőbeteg-ellátás komplex fejlesztési támogatása
8610 Fekvőbeteg-ellátás
861001 Fekvőbetegek aktív ellátása
861002 Fekvőbetegek krónikus ellátása
861003 Bentlakásos egészségügyi rehabilitációs ellátás
861004 Egészségügyi ápolás bentlakással
861005 Bentlakásos hospice ellátás
862 JÁRÓBETEG-ELLÁTÁS, FOGORVOSI ELLÁTÁS
862000 Járóbeteg-ellátás, fogorvosi ellátás komplex fejlesztési támogatása
8621 Általános járóbeteg-ellátás
862101 Háziorvosi alapellátás
862102 Háziorvosi ügyeleti ellátás
8622 Szakorvosi járóbeteg-ellátás
86221 Járóbeteg-szakellátás
862211 Járóbetegek gyógyító szakellátása
862212 Járóbetegek rehabilitációs szakellátása
862213 Járóbetegek gyógyító gondozása
862214 Járóbetegek egynapos ellátása (pl. művesekezelés)
86222 Egynapos sebészeti ellátás (egynapos beavatkozás)
862220 Egynapos sebészeti ellátás (egynapos beavatkozás)
86223 Foglalkozás-egészségügyi ellátás
862231 Foglalkozás-egészségügyi alapellátás
862232 Foglalkozás-egészségügyi szakellátás
862233 Pálya- és munkaalkalmassági vizsgálatok (kivéve: honvédelmi és rendvédelmi szerveknél)
862234 Honvédelmi és rendvédelmi szervek állományának pálya- és munkaalkalmassági vizsgálata, felügyelete, ellenőrzése
86224 Egyéb, máshová nem sorolt járóbeteg-ellátás
862240 Egyéb, máshová nem sorolt járóbeteg-ellátás
8623 Fogorvosi járóbeteg-ellátás
86230 Fogorvosi ellátás
862301 Fogorvosi alapellátás
862302 Fogorvosi ügyeleti ellátás
862303 Fogorvosi szakellátás
869 EGYÉB HUMÁN-EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS
8690 Egyéb humán-egészségügyi ellátás
86901 Egészségügyi felügyelet, ellenőrzés, szakértői tevékenység, tanácsadás
869011 Hatósági eljárás érdekében vagy más, jogszabályban előírt okból kötelezően végzett egészségügyi szakértői tevékenység
869012 Humán gyógyszerkészítmények engedélyezésének, forgalmazásának hatósági feladataival összefüggő szakértői tevékenység
86902 Otthoni (egészségügyi) szakápolás
869020 Otthoni (egészségügyi) szakápolás
86903 Egészségügyi kiegészítő szolgáltatások
869031 Egészségügyi laboratóriumi szolgáltatások
869032 Képalkotó diagnosztikai szolgáltatások
869033 Paramedikális szolgáltatás, természetgyógyászat
869034 Mentés
869035 Betegszállítás, valamint orvosi rendelvényre történő halottszállítás
869036 Vér-, szövet- és egyéb kapcsolódó szövetbank
869037 Fizikoterápiás szolgáltatás
869039 Egyéb, máshová nem sorolt kiegészítő egészségügyi szolgáltatás
86904 Betegségmegelőzés, népegészségügyi ellátás
869041 Család- és nővédelmi egészségügyi gondozás
869042 Ifjúság-egészségügyi gondozás
869043 Fertőző megbetegedések megelőzése, járványügyi ellátás
869044 Nem fertőző megbetegedések megelőzése
869045 Kábítószer-megelőzés programjai, tevékenységei
869046 Szenvedélybetegségek (kivéve: kábítószer) megelőzésének programjai, tevékenységei
869047 Komplex egészségfejlesztő, prevenciós programok
869049 Egyéb betegségmegelőzés, népegészségügyi ellátás
86905 Környezet-, település- és sugár-egészségügyi feladatok
869051 Környezet-egészségügyi feladatok
869052 Település-egészségügyi feladatok
869053 Sugár-egészségügyi feladatok
869054 Kémiaibiztonság-egészségügyi feladatok
86906 Élelmezés- és táplálkozás-egészségügyi felügyelet, ellenőrzés, tanácsadás
869060 Élelmezés- és táplálkozás-egészségügyi felügyelet, ellenőrzés, tanácsadás
86907 Sportegészségügyi felügyelet, ellenőrzés, tanácsadás
869071 Szabadidős és nem kiemelt sportolók sportegészségügyi vizsgálata, felügyelete, ellenőrzése
869072 Válogatott és kiemelt sportolók sportegészségügyi vizsgálata, felügyelete, ellenőrzése
87 BENTLAKÁSOS SZOCIÁLIS ÁPOLÁS, ELLÁTÁS
870000 Bentlakásos szociális ellátások intézményeinek, programjainak komplex támogatása
871 BENTLAKÁSOS, NEM KÓRHÁZI ELLÁTÁS, ÁPOLÁS
871000 Bentlakásos, nem kórházi ellátás, ápolás
872 MENTÁLIS, SZENVEDÉLYBETEGEK BENTLAKÁSOS SZOCIÁLIS ELLÁTÁSA
872000 Pszichiátriai és szenvedélybetegek bentlakásos szociális ellátásának komplex támogatása
8720 Mentális, szenvedélybetegek bentlakásos szociális ellátása
87200 Pszichiátriai és szenvedélybetegek bentlakásos ellátása
872001 Pszichiátriai betegek tartós ellátása
872002 Szenvedélybetegek tartós ellátása
872003 Pszichiátriai betegek lakóotthoni ellátása
872004 Szenvedélybetegek lakóotthoni ellátása
872005 Pszichiátriai betegek rehabilitációs ellátása
872006 Szenvedélybetegek rehabilitációs ellátása
872007 Pszichiátriai betegek átmeneti ellátása
872008 Szenvedélybetegek átmeneti ellátása
872009 Pszichiátriai és szenvedélybetegek egyéb bentlakásos ellátása
873 IDŐSEK, FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐK BENTLAKÁSOS ELLÁTÁSA
873000 Idősek, fogyatékossággal élők bentlakásos szociális ellátásának komplex támogatása
8730 Idősek, fogyatékossággal élők bentlakásos ellátása
87301 Időskorúak bentlakásos szociális ellátása
873011 Időskorúak tartós bentlakásos szociális ellátása
873012 Időskorúak átmeneti ellátása
873013 Demens betegek bentlakásos ellátása
873019 Időskorúak bentlakásos egyéb szociális ellátása
87302 Fogyatékossággal élők bentlakásos szociális ellátása
873021 Fogyatékossággal élők tartós bentlakásos ellátása
873022 Fogyatékossággal élők ápoló-gondozó célú lakóotthoni ellátása
873023 Fogyatékossággal élők rehabilitációs célú lakóotthoni ellátása
873024 Fogyatékossággal élők rehabilitációs bentlakásos ellátása
873025 Fogyatékossággal élők átmeneti otthoni ellátása
873028 Fogyatékossággal élők egyéb bentlakásos szociális ellátása
873029 Bentlakásos ellátáshoz kötődő utógondozás
879 EGYÉB BENTLAKÁSOS ELLÁTÁS
8790 Egyéb bentlakásos ellátás
87901 Gyermekjóléti és gyermekvédelmi bentlakásos ellátás
879011 Bentlakásos bölcsődei ellátás
879012 Gyermekotthoni ellátás
879013 Speciális gyermekotthoni ellátás
879014 Különleges gyermekotthoni ellátás
879015 Utógondozó otthoni ellátás
879016 Nevelőszülőnél elhelyezettek ellátása
879017 Helyettes szülőnél elhelyezettek ellátása
879018 Gyermekek átmeneti otthonában elhelyezettek ellátása
879019 Családok átmeneti otthonában elhelyezettek ellátása
87902 Egyéb gyermekvédelmi bentlakásos ellátás
879020 Javítóintézetben elhelyezettek ellátása
87903 Egyéb szociális ellátás bentlakással
879031 Hajléktalanok tartós bentlakásos szociális ellátása
879032 Hajléktalanok ellátása rehabilitációs intézményben
879033 Hajléktalanok ellátása átmeneti szálláson
879034 Hajléktalanok ellátása éjjeli menedékhelyen
879035 Családon belüli erőszak sértettjeinek bentlakásos szociális ellátása
879039 Egyéb szociális ellátás bentlakással
87904 Egyéb bentlakásos szociális ellátás komplex támogatása
879041 Gyermekjóléti és gyermekvédelmi bentlakásos szociális ellátás komplex támogatása
879042 Hajléktalanok bentlakásos szociális ellátásának komplex támogatása
88 SZOCIÁLIS ELLÁTÁS BENTLAKÁS NÉLKÜL
880000 Bentlakás nélküli szociális ellátások komplex támogatása
881 IDŐSEK, FOGYATÉKOSOK SZOCIÁLIS ELLÁTÁSA BENTLAKÁS NÉLKÜL
881000 Idősek, fogyatékosok bentlakás nélküli szociális ellátásainak komplex támogatása
8810 Idősek, fogyatékossággal élők szociális ellátása bentlakás nélkül
88101 Idősek, fogyatékossággal élők szociális ellátása nappali intézményben
881011 Idősek nappali ellátása
881012 Demens betegek nappali ellátása
881013 Fogyatékossággal élők nappali ellátása
88109 Idősek, fogyatékossággal élők egyéb szociális ellátása bentlakás nélkül
881090 Idősek, fogyatékossággal élők egyéb szociális ellátása bentlakás nélkül
882 ÖNKORMÁNYZATI SZOCIÁLIS TÁMOGATÁS
882000 Önkormányzati szociális támogatások finanszírozása
8821 Önkormányzati pénzbeli ellátások
88211 Önkormányzati rendszeres pénzbeli ellátások
882111 Rendszeres szociális segély
882112 Időskorúak járadéka
882113 Lakásfenntartási támogatás normatív alapon
882114 Helyi rendszeres lakásfenntartási támogatás
882115 Ápolási díj alanyi jogon
882116 Ápolási díj méltányossági alapon
882117 Rendszeres gyermekvédelmi pénzbeli ellátás
882118 Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás
882119 Óvodáztatási támogatás
88212 Önkormányzati eseti pénzbeli ellátások
882121 Helyi eseti lakásfenntartási támogatás
882122 Átmeneti segély
882123 Temetési segély
882124 Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás
882125 Mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása
882129 Egyéb önkormányzati eseti pénzbeli ellátások
8822 Önkormányzati természetbeni ellátások
882201 Adósságkezelési szolgáltatás
882202 Közgyógyellátás
882203 Köztemetés
889 EGYÉB SZOCIÁLIS ELLÁTÁS BENTLAKÁS NÉLKÜL
8891 Gyermekek napközbeni ellátása
889101 Bölcsődei ellátás
889102 Családi napközi
889103 Házi gyermekfelügyelet
889108 Gyermekek egyéb napközbeni ellátása
889109 Gyermekek napközbeni ellátásához kapcsolódó egyéb szolgáltatások
8892 Egyéb gyermekjóléti, gyermekvédelmi ellátások
889201 Gyermekjóléti szolgáltatás
889202 Kórházi szociális munka
889203 Utcai, lakótelepi szociális munka
889204 Kapcsolattartási ügyelet
889205 Iskolai szociális munka
889206 Területi gyermekvédelmi szakszolgáltatás
8899 M.n.s. egyéb szociális ellátás bentlakás nélkül
88991 Pszichiátriai és szenvedélybetegek, valamint hajléktalanok nappali ellátása
889911 Pszichiátriai betegek nappali ellátása
889912 Szenvedélybetegek nappali ellátása
889913 Nappali melegedő
88992 Egyéb szociális ellátás bentlakás nélkül
889921 Szociális étkeztetés
889922 Házi segítségnyújtás
889923 Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás
889924 Családsegítés
889925 Támogató szolgáltatás
889926 Közösségi szolgáltatások (kivéve: szenvedélybetegek alacsonyküszöbű ellátása)
889927 Szenvedélybetegek alacsonyküszöbű ellátása
889928 Falugondnoki, tanyagondnoki szolgáltatás
889929 Utcai szociális munka
88993 Családtámogatások és egyéb gyermekvédelmi támogatások
889931 Családi pótlék
889932 Gyermekgondozási segély
889933 Gyermeknevelési támogatás
889934 Anyasági támogatás
889935 Otthonteremtési támogatás
889936 Gyermektartásdíj megelőlegezése
88994 Lakásépítési, -vásárlási támogatások
889941 Állami lakástámogatások jogszabály alapján
889942 Önkormányzatok által nyújtott lakástámogatás
889943 Munkáltatók által nyújtott lakástámogatások
889949 Egyéb, m.n.s. lakáshoz jutást segítő támogatások
88995 Jövedelempótló és jövedelemkiegészítő szociális ellátások
889951 Átmeneti járadék
889952 Rendszeres szociális járadék
889953 Egészségkárosodási járadék
889954 Rokkantsági járadék
889955 Politikai rehabilitációs ellátások
889956 Nemzeti helytállásért pótlék
889957 Hadigondozotti pénzellátások
889959 Egyéb nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások
88996 Speciális pénzbeli ellátások
889961 Menekültek, befogadottak, oltalmazottak támogatása
889962 Gáz- és távhőtámogatás
889963 Fogyatékossági támogatás
889964 MTA hozzátartozói ellátások
889965 Egyéb, foglalkozási jogon járó speciális ellátások
889966 Jóléti, sport- és kultúratámogatások
889969 Egyéb speciális ellátások
89 TÁRSADALMI ÖSSZETARTOZÁS ERŐSÍTÉSÉT CÉLZÓ KÖZFELADATOK
890 TÁRSADALMI ÖSSZETARTOZÁS ERŐSÍTÉSÉT CÉLZÓ KÖZFELADATOK
8901 Esélyegyenlőség és egyenlő bánásmód megvalósulását célzó tevékenységek
89011 Esélyegyenlőség elősegítését és az egyenlő bánásmód megvalósulását célzó tevékenységek és programok
890111 Esélyegyenlőség elősegítését célzó általános, komplex tevékenységek és programok
890112 Az egyenlő bánásmód megvalósulását célzó általános tevékenységek és programok
890113 Nemek társadalmi egyenlőségének megvalósítását célzó tevékenységek és programok
890114 A hátrányos helyzetű gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító programok
890115 Speciális tehetséggondozó programok hátrányos helyzetű gyermekek, fiatalok részére
890116 Romák társadalmi integrációját elősegítő egyéb tevékenységek, programok
89012 Fogyatékosságügy
890121 Fizikai és információs akadálymentesítést segítő programok, támogatások
890122 Fogyatékossággal élők esélyegyenlőségének előmozdításával kapcsolatos egyéb tevékenység
890123 Fogyatékossággal élők társadalmi integrációját segítő programok, támogatások
890124 Fogyatékosságal élők életminőségének javítását célzó programok és támogatások
890125 Komplex rehabilitációs programok fejlesztése, támogatása
8902 Generációs feladatok
89021 Gyermek- és ifjúsági ügyek
890211 A fiatalok társadalmi integrációját segítő struktúra, szolgáltatások fejlesztése, működtetése
890212 A gyermeki jogok érvényre juttatásával összefüggő feladatok
890213 Ifjúságszakmai fejlesztési feladatok
890214 A fiatalok társadalmi részvételét segítő programok, támogatások
890215 A gyermekek és fiatalok környezet- és egészségtudatos gondolkodásának fejlesztését segítő programok
890216 Önkormányzati ifjúsági kezdeményezések és programok, valamint támogatásuk
89022 Idősügyek
890221 Az időskorúak társadalmi integrációját, az aktív és méltó időskor megteremtését célzó programok
890222 Idősügyi önkormányzati kezdeményezések, programok, valamint támogatásuk
8903 Civil szféra, civil szervezetek megerősödését célzó tevékenységek, programok, támogatások
890301 Civil szervezetek működési támogatása
890302 Civil szervezetek program- és egyéb támogatása
890303 Civil szféra megerősítését segítő egyéb tevékenységek
8904 Esélyegyenlőséget és társadalmi integrációt elősegítő komplex és speciális közfeladatok, programok és támogatások
89041 Hátrányos helyzetű települések, kistérségek társadalmi felzárkóztatását segítő KOMPLEX programok
890411 Hátrányos helyzetű kistérségek speciális komplex felzárkóztató programjai
890412 Komplex térségi integrációt segítő programok
890413 Telepszerű lakókörnyezetek felszámolását célzó programok
89042 Személyek, családok krízishelyzetben történő segítését célzó tevékenységek
890421 Segélytelefonok, szolgálatok működtetése
890422 Adománygyűjtés és -közvetítés
890423 Mediációs, közvetítői tevékenység
89043 Szociális foglalkoztatás
890431 Szociális foglalkoztatás munka-rehabilitáció keretében
890432 Szociális foglalkoztatás fejlesztő-felkészítő foglalkoztatás keretében
890433 Szociális foglalkoztatás szociális foglalkoztatók önálló intézményeiben
89044 Közfoglalkoztatás
890441 Közcélú foglalkoztatás
890442 Közhasznú foglalkoztatás
890443 Közmunka
8905 Egyéb közösségi, társadalmi tevékenység támogatása
890501 Emberi jogi szervezetek tevékenységének támogatása
890502 Környezetvédelmi csoportok tevékenységének támogatása
890503 Nemzeti és etnikai kisebbségi intézmények fenntartásának és fejlesztésének támogatása
890504 Nemzeti és etnikai kisebbségek közösségi, kulturális tevékenységének támogatása
890505 Speciális csoportok jogainak és érdekeinek védelme
890506 Egyházak közösségi és hitéleti tevékenységének támogatása
890507 Tábori lelkészi tevékenység támogatása
890508 Politikai pártok tevékenységének támogatása
890509 Egyéb m.n.s. közösségi, társadalmi tevékenységek támogatása
8906 Érdekképviseleti tevékenység támogatása
890601 Vállalkozói, munkaadói érdekképviseleti tevékenység támogatása
890602 Szakmai érdekképviseleti tevékenység támogatása
890603 Szakszervezeti tevékenység támogatása
890609 Egyéb érdekképviseleti tevékenység támogatása
8907 Fogyasztóvédelem
890701 Békéltető testületek támogatása
890702 Fogyasztóvédelmi társadalmi szervezetek támogatása
890703 Tanácsadó irodák működtetése és fejlesztése
890704 Egyéb fogyasztóvédelmi tájékoztatási tevékenység
890705 Fogyasztóvédelmi érdekképviseleti tevékenység
90 ALKOTÓ-, MŰVÉSZETI, SZÓRAKOZTATÓ TEVÉKENYSÉG
900 ALKOTÓ-, MŰVÉSZETI, SZÓRAKOZTATÓ TEVÉKENYSÉG
9001 Előadó-művészeti tevékenység
90011 Színházi tevékenység
900111 Befogadó színházak tevékenysége
900112 Produkciós színházak tevékenysége
900113 Kőszínházak tevékenysége
900114 M.n.s. színházak tevékenysége
90012 Egyéb előadó-művészeti tevékenység
900121 Zeneművészeti tevékenység
900122 Táncművészeti tevékenység
900123 Cirkuszművészeti tevékenység
900124 Egyéb előadó-művészeti tevékenység
9002 Előadó-művészeti tevékenységet kiegészítő tevékenység
900200 Előadó-művészeti tevékenységet kiegészítő tevékenység
9003 Alkotóművészet
900300 Alkotóművészeti tevékenység
9004 Kulturális műsorok, rendezvények, kiállítások szervezése
900400 Kulturális műsorok, rendezvények, kiállítások szervezése
91 KÖNYVTÁRI, LEVÉLTÁRI, MÚZEUMI, KÖZMŰVELŐDÉSI ÉS EGYÉB KULTURÁLIS TEVÉKENYSÉG
910 KÖNYVTÁRI, LEVÉLTÁRI, MÚZEUMI, KÖZMŰVELŐDÉSI ÉS EGYÉB KULTURÁLIS TEVÉKENYSÉG
9101 Könyvtári, levéltári tevékenység
91011 Nemzeti könyvtári feladatok
910110 Nemzeti könyvtári feladatok
91012 Könyvtári tevékenység
910121 Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása
910122 Könyvtári állomány feltárása, megőrzése, védelme
910123 Könyvtári szolgáltatások
91013 Levéltári tevékenység
910131 Levéltári állomány gyarapítása, kezelése és védelme
910132 Levéltári szolgáltatás, tudományos, publikációs és információközvetítő tevékenység
9102 Múzeumi tevékenység
91020 Múzeumi tevékenység
910201 Múzeumi gyűjteményi tevékenység
910202 Múzeumi tudományos feldolgozó és publikációs tevékenység
910203 Múzeumi kiállítási tevékenység
910204 Múzeumi közművelődési, közönségkapcsolati tevékenység
9103 Történelmi hely, építmény, egyéb látványosság működtetése
91030 Történelmi helyek, építmények, egyéb látványosságok működtetése
910301 Történelmi hely, építmény, egyéb látványosság működtetése
910302 Történelmi hely, építmény, egyéb látványosság megóvása
9104 Növény-, állatkert, természetvédelmi terület működtetése
91041 Növény-, állatkert működtetése
910411 Növény- és állatkertek működtetése, a belépés és látogatás biztosítása
910412 Növény- és állatkertek megőrzése és fenntartása
91042 Védett természeti területek és természeti értékek működtetése
910421 Védett természeti területek és természeti értékek bemutatása
910422 Védett természeti területek és természeti értékek megőrzése és fenntartása
9105 Közművelődési tevékenységek
910501 Közművelődési tevékenységek és támogatásuk
910502 Közművelődési intézmények, közösségi színterek működtetése
92 SZERENCSEJÁTÉK, FOGADÁS
920 SZERENCSJÁTÉK, FOGADÁS
920000 Szerencsejáték, fogadás
93 SPORT-, SZÓRAKOZTATÓ, SZABADIDŐS TEVÉKENYSÉG
931 SPORTTEVÉKENYSÉG
9311 Sportlétesítmény működtetése
931101 Edzőtáborok működtetése és fejlesztése
931102 Sportlétesítmények működtetése és fejlesztése
9312 Sporttevékenység és támogatása
931201 Versenysport-tevékenység és támogatása
931202 Utánpótlás-nevelési tevékenység és támogatása
931203 Fogyatékossággal élők versenysport tevékenysége és támogatása
931204 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása
931205 Fogyatékossággal élők iskolai, diáksport-tevékenysége és támogatása
931206 Sportteljesítmények elismerése, járadékok, ösztöndíjak
9313 Szabadidős sport támogatása
931301 Szabadidősport- (rekreációs sport-) tevékenység és támogatása
931302 Fogyatékossággal élők szabadidősport- (rekreációs sport-) tevékenysége és támogatása
9319 Egyéb sporttevékenység
931901 Sportszövetségek és szabályozó testületek működésének támogatása
931902 Doppingellenes tevékenység
931903 Máshová nem sorolható egyéb sporttámogatás
932 EGYÉB SZÓRAKOZTATÁS, SZABADIDŐS TEVÉKENYSÉG
9321 Vidámparki, szórakoztatóparki tevékenység
932101 Vásári szórakoztatás
932102 Vidámparkok üzemeltetése
932103 Nosztalgiavasutak üzemeltetése
932109 Egyéb szórakoztató létesítmény üzemeltetése
9329 M.n.s. egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység
932911 Szabadidős park, fürdő és strandszolgáltatás
932912 Táncterem működtetése
932913 Sípálya üzemeltetése
932918 Mindenféle m.n.s. szabadidős szolgáltatás
932919 M.n.s. egyéb szórakoztatási tevékenység
94 KÖZÖSSÉGI, TÁRSADALMI TEVÉKENYSÉGEK
949 EGYÉB KÖZÖSSÉGI, TÁRSADALMI TEVÉKENYSÉG
949900 M.n.s. egyéb közösségi, társadalmi tevékenység
95 SZÁMÍTÓGÉP, SZEMÉLYI, HÁZTARTÁSI CIKK JAVÍTÁSA
951 SZÁMÍTÓGÉP, KOMMUNIKÁCIÓS ESZKÖZ JAVÍTÁSA
951100 Számítógép, -periféria javítása
951200 Kommunikációs eszköz javítása
952 SZEMÉLYI, HÁZTARTÁSI CIKK JAVÍTÁSA
952100 Szórakoztatóelektronikai cikk javítása
952200 Háztartási gép, háztartási, kerti eszköz javítása
952300 Lábbeli, egyéb bőráru javítása
952400 Bútor, lakberendezési tárgy javítása
952500 Óra-, ékszerjavítás
952900 Egyéb személyi, háztartási cikk javítása
96 EGYÉB SZEMÉLYI SZOLGÁLTATÁS
960 EGYÉB SZEMÉLYI SZOLGÁLTATÁS
960100 Textil, szőrme mosása, tisztítása
960200 Fodrászat, szépségápolás
9603 Temetkezés, temetkezést kiegészítő szolgáltatás
960301 Hadisírok létesítése, gondozása
960302 Köztemető-fenntartás és működtetés
9604 Fizikai közérzetet javító szolgáltatás
960400 Fizikai közérzetet javító szolgáltatás
9609 M.n.s. egyéb személyi szolgáltatás
960900 M.n.s. egyéb személyi szolgáltatás

2. számú melléklet a 8/2010. (IX. 10.) NGM tájékoztatóhoz


Tartalmi meghatározások az államháztartási szakfeladatrend szakfeladataihoz

01 NÖVÉNYTERMESZTÉS, ÁLLATTENYÉSZTÉS, VADGAZDÁLKODÁS ÉS KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOK

011 Nem évelő növény termesztése
011100 Gabonaféle (kivéve rizs), hüvelyes növény, olajos mag termesztése
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a gabonafélék (pl.: búza, kukorica, árpa, rozs, zab stb.), hüvelyes növények (bab, borsó, csicseriborsó, lencse stb.), olajos magvak (szójabab, földimogyoró stb.) szabadföldi termesztésével, a biogazdálkodás keretein belül termelt növények, valamint a genetikailag módosított növények termesztésével; a szalmából előállított pellet és brikett gyártásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a csemegekukorica (TEÁOR'08 0113), silókukorica (TEÁOR'08 0119), valamint az olajtartalmú gyümölcsök (TEÁOR'08 0126) termesztésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Kapacitásmutató: bevont termőterület (ha)
– Teljesítménymutató: elért termésátlag

011200 Rizstermesztés
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a rizstermesztéssel, illetve a biogazdálkodás keretein belül termelt, valamint a genetikailag módosított rizs termesztésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Kapacitásmutató: bevont termőterület (ha)
– Teljesítménymutató: elért termésátlag

011300 Zöldségféle, dinnye, gyökér-, gumósnövény termesztése
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a levélzöldségek, gyümölcszöldségek, hagymafélék, gumós és gyökérzöldségek, gomba és szarvasgomba, zöldségszaporító-anyag, cukorrépa, egyéb zöldségfélék, valamint az ehető gumós és gyökérnövények termesztésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a chili, fűszerpaprika, az egyéb fűszernövények (TEÁOR'08 0128), valamint a gombaspóra termesztésével (TEÁOR'08 0130) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Kapacitásmutató: bevont termőterület (ha)
– Teljesítménymutató: elért termésátlag

011400 Cukornádtermesztés
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a cukornád termesztésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a cukorrépa (TEÁOR'08 0113) termesztésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Kapacitásmutató: – bevont termőterület (ha)
– Teljesítménymutató: – elért termésátlag

011500 Dohánytermesztés
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a nyers dohány termesztésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a dohánytermék gyártásával (TEÁOR'08 1200) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Kapacitásmutató: bevont termőterület (ha)
– Teljesítménymutató: elért termésátlag

011600 Rostnövénytermesztés
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a gyapottermesztéssel, a juta, a kenaf és egyéb rostos növények, a len, a kender, a szizál és egyéb agaveféle rostok, a manilakender, a hócsalán és az egyéb növényi rostok, valamint az egyéb rostnövények termesztésével, a juta, a len, a kókusz áztatásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Kapacitásmutató: bevont termőterület (ha)
– Teljesítménymutató: elért termésátlag

011900 Egyéb, nem évelő növény termesztése
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a máshová nem sorolt nem évelő növények (pl.: karórépa, lóhere, takarmányozási célú gyökérnövények, silókukorica, virágok stb.) termesztésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a nem évelő fűszer-, illatszer-, gyógyszergyártásban használt növények (TEÁOR'08 0128), valamint a virágkereskedők által elkészített csokrok, koszorúk készítésével (TEÁOR'08 4611, 4622, 4776) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Kapacitásmutató: bevont termőterület (ha)
– Teljesítménymutató: elért termésátlag
012 Évelő növény termesztése
012100 Szőlőtermesztés
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– A borszőlő és a csemegeszőlő szőlőültetvényeken való termesztésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a bortermeléssel (TEÁOR'08 1102) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Kapacitásmutató: bevont termőterület (ha)
– Teljesítménymutató: elért termésátlag

012200 Trópusi gyümölcs termesztése
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a trópusi és szubtrópusi gyümölcsök (pl.: banán, datolya, mangó, ananász, stb.) termesztésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Kapacitásmutató: bevont termőterület (ha)
– Teljesítménymutató: elért termésátlag

012300 Citrusféle termesztése
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a citrusfélék termesztésével (pl.: grépfrút, citrom, narancs, mandarin stb.) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Kapacitásmutató: bevont termőterület (ha)
– Teljesítménymutató: elért termésátlag

012400 Almatermésű, csonthéjas termesztése
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az alma, sárgabarack, cseresznye, meggy, őszibarack, nektarin, körte, birs, szilva, kökény, valamint az egyéb almatermésűek és csonthéjas gyümölcsök termesztésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– az ehető magvú csonthéjasok (pl.: dió, mandula, mogyoró stb.) termesztésével (TEÁOR'08 0125) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Kapacitásmutató: bevont termőterület (ha)
– Teljesítménymutató: elért termésátlag

012500 Egyéb gyümölcs, héjastermésű termesztése
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a gyümölcsmag előállításával, a bogyósok (pl.: áfonya, ribiszke, málna, szamóca stb.), az ehető magvú csonthéjasok (pl.: mandula, kesudió, mogyoró, pisztácia, dió stb.), az egyéb gyümölcsök termesztésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a kókuszdió termesztésével (TEÁOR'08 0126) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat
Mutatószámok:
– Kapacitásmutató: bevont termőterület (ha)
– Teljesítménymutató: elért termésátlag

012600 Olajtartalmú gyümölcs termesztése
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az olajtartalmú gyümölcsök, így a kókuszdió, olívabogyó, olajpálma, egyéb olajtartalmú gyümölcsök termesztésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a szójabab, a földimogyoró és az egyéb olajos magvak termesztésével (TEÁOR'08 0111) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Kapacitásmutató: bevont termőterület (ha)
– Teljesítménymutató: elért termésátlag

012700 Italgyártási növény termesztése
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az italgyártáshoz használt növények (pl.: kávé, tea, kakaó stb.) termesztésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Kapacitásmutató: bevont termőterület (ha)
– Teljesítménymutató: elért termésátlag

012800 Fűszer-, aroma-, narkotikus gyógynövény termesztése
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az évelő és nem évelő fűszernövények (pl.: chili, fűszerpaprika, szegfűszeg, fahéj, gyömbér, stb.), valamint a gyógyszergyártásban, gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmények, étrendkiegészítők, élelmiszerek és kozmetikumok előállításában használt gyógynövények, továbbá a kábító- és altatószerként használt növények termesztésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a mák termesztésével (TEÁOR'08 0111) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Kapacitásmutató: bevont termőterület (ha)
– Teljesítménymutató: elért termésátlag

012900 Egyéb évelő növény termesztése
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a gumifa latex kinyerése céljából történő termesztésével, a karácsonyfa, a növényi nedv kinyerésére ültetett fák, valamint az elsősorban fonásra szánt növényi termékek termesztésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a virágok – beleértve a vágni való/vágott virág, virágsarj – termesztésével (TEÁOR'08 0119), a vadon termő növényi nedv, vagy kaucsuk begyűjtésével (TEÁOR'08 0230) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Kapacitásmutató: bevont termőterület (ha)
– Teljesítménymutató: elért termésátlag

013 Növényi szaporítóanyag termesztése
013000 Növényi szaporítóanyag termesztése
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a növényi szaporítóanyagok (dugvány, hajtás, csemete) közvetlen felhasználásra való termesztésével, illetve a növénytermesztés céljából később beoltott oltványalanyok termesztésével, faiskola működtetésével (kivéve erdei faiskola) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a mag előállítási céllal ültetett növényeinek termesztésével (TEÁOR'08 011, 012), a virágszaporító-anyag (magvak) termesztésével (TEÁOR'08 0119), valamint az erdei faiskola (TEÁOR'08 0210) működtetésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Kapacitásmutató: bevont termőterület (ha)
– Teljesítménymutató: elért termésátlag

014 Állattenyésztés
014100 Tejhasznú szarvasmarha tenyésztése
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a tejhasznú szarvasmarha és bivaly tenyésztésével, valamint a nyers tej termelésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a tejfeldolgozással (TEÁOR'08 1051) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Kapacitásmutató: állatférőhelyek száma (db)
– Teljesítménymutató: állatállomány átlagos nagysága

014200 Egyéb szarvasmarha tenyésztése
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a húshasznú szarvasmarha és bivaly tenyésztésével, a szarvasmarhasperma termelésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Kapacitásmutató: állatférőhelyek száma (db)
– Teljesítménymutató: állatállomány átlagos nagysága

014300 Ló, lóféle tenyésztése
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a ló, szamár, lóöszvér, szamáröszvér tenyésztésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a verseny- és a lovaglóistálló működtetésével (TEÁOR'08 9319) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Kapacitásmutató: állatférőhelyek száma (db)
– Teljesítménymutató: állatállomány átlagos nagysága

014400 Teve, teveféle tenyésztése
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a teve, tevefélék tenyésztésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Kapacitásmutató: állatférőhelyek száma (db)
– Teljesítménymutató: állatállomány átlagos nagysága

014500 Juh, kecske tenyésztése
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a juh és a kecske tenyésztésével, a nyers juh- vagy kecsketej és a nyersgyapjú termelésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a gyapjúnyírással (TEÁOR'08 0162), a tímáripari bőr előállításával (TEÁOR'08 1011), valamint a tejfeldolgozással (TEÁOR'08 1051) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: állatállomány átlagos nagysága

014600 Sertéstenyésztés
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a sertéstenyésztéssel kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: állatállomány átlagos nagysága

014700 Baromfitenyésztés
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a baromfitenyésztéssel (a tyúk, pulyka, kacsa, liba és gyöngytyúk tenyésztésével), a tojás termelésével, valamint a baromfikeltető állomások üzemeltetésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a baromfitoll és -pehely termelésével (TEÁOR'08 1012) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: állatállomány átlagos nagysága

014900 Egyéb állat tenyésztése
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a félvad vagy vadállatok (pl.: strucc, emu, nyúl és egyéb prémes állat) üzemi körülmények között történő tenyésztésével, az állattartásból származó irha, illetve hüllő- vagy madárbőr termelésével, a férgek, puhatestű állatok tenyésztésével, selyemhernyó-tenyésztéssel, selyemgubó-előállítással, a méhek tartásával, a méz és a méhviasz előállításával, a hobbiállatok (macskák, kutyák, madarak, hörcsög stb, kivéve: hal) tenyésztésével, valamint az egyéb állatok tenyésztésével [pl. a tenyésztett hüllők (beleértve a kígyót, teknőst), éti csiga (kivéve tengeri)] kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a baromfitenyésztéssel (TEÁOR'08 0147) a vadgazdálkodásból származó állati termékek termelésével (TEÁOR'08 0170), a béka-, krokodil-, tengerihüllő-farmok (TEÁOR'08 0321, 0322), a halgazdaságok működtetésével (TEÁOR'08 0321, 0322), valamint a hobbiállatok idomításával (TEÁOR'08 9609) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: állatállomány átlagos nagysága

015 Vegyes gazdálkodás
015000 Vegyes gazdálkodás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a mezőgazdasági termelőegység standard fedezeti hozzájárulásának 66%-át meg nem haladó arányú, vegyesen végzett növénytermesztő és állattenyésztési tevékenységekkel kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a vegyes növénytermesztéssel (TEÁOR'08 011, 012), valamint a vegyes állattenyésztéssel (TEÁOR'08 014) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Kapacitásmutató: bevont termőterület
– Teljesítménymutató: állatállomány átlagos nagysága

016 Mezőgazdasági, betakarítást követő szolgáltatás
016100 Növénytermesztési szolgáltatás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a díjazásért vagy szerződéses alapon végzett mezőgazdasági tevékenységek közül a talaj-előkészítéssel, a vetéssel, telepítéssel, a növények gondozásával, a permetezéssel (ideértve a légi úton történő permetezést is), a gyümölcsfa-, szőlőmetszéssel, a rizsátültetéssel, gyökérnövények egyelésével, a betakarítással, a kártevőirtással, (ideértve a nyulak elleni védekezést is), valamint a mezőgazdasági terület gondozásával, ökológiájának megóvásával, öntözési berendezések működtetésével, a mezőgazdasági gép, berendezés kezelő személyzettel együtt való kölcsönzésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a betakarítás utáni tevékenységgel (TEÁOR'08 0163), a csatornákon keresztül történő vízellátási tevékenységgel (TEÁOR'08 3600), a mezőgazdasági terület drénezésével (TEÁOR'08 4312), a tájépítéssel és tervezéssel (TEÁOR'08 7111), az agronómusi, agrárközgazdászi tevékenységgel (TEÁOR'08 7490), az egyéb kártevőirtási szolgáltatással (TEÁOR'08 8129), a zöldterület-kezeléssel (TEÁOR'08 8130), valamint a mezőgazdasági kiállítások és vásárok rendezésével (TEÁOR'08 8230) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

016200 Állattenyésztési szolgáltatás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a díjazásért vagy szerződéses alapon végzett mezőgazdasági tevékenységek közül az állatok szaporodását, növekedését, termelőképessége javítását elősegítő tevékenységgel, a nyájak/csordák/gulyák gondozásával, terelésével, baromfiivartalanítással, ketrecek tisztításával, a mesterséges megtermékenyítéshez kapcsolódó tevékenységekkel, a nyájakkal/csordákkal/gulyákkal stb. kapcsolatos szolgáltatással, a gyapjúnyírással, a gazdasági haszonállatok istállózásával, gondozásával, etetésével, a patkolással kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a kizárólag állatok elhelyezésére szolgáló építmény bérbeadásával, működtetésével (TEÁOR'08 6820), agronómusok, agrárközgazdászok tevékenységével (TEÁOR'08 7490), az állat-egészségügyi ellátással (TEÁOR'08 7500), állatok beoltásával (TEÁOR'08 7500), állatok (pl. ménes) kölcsönzésével, bérbeadásával (TEÁOR'08 7739), a szórakoztatási célú lovagoltatással (TEÁOR'08 9311), a hobbiállat-gondozással (TEÁOR'08 9609) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

016300 Betakarítást követő szolgáltatás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a növényi termékek elsődleges piacra – beleértve a nyersanyagpiacot is – (pl. tisztítás, vágás, osztályozás, fertőtlenítés) díjazásos vagy szerződéses alapon történő előkészítésével, a gyapot tisztításával, a gyapotmag eltávolításával, a dohánylevelek, a kakaóbab előkészítésével, a gyümölcsök viaszolásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a mezőgazdasági termékek termelő általi előkészítésével (TEÁOR'08 011, 012 vagy 013), a betakarítás utáni, a vetőmag minőségének javítását célzó tevékenységekkel (TEÁOR'08 0164), a dohánylevél kocsányozásával, újraszárításával (TEÁOR'08 1200), az ügynöki nagykereskedők és társaságok marketingtevékenységével (TEÁOR'08 46), valamint a mezőgazdasági nyersanyag-nagykereskedelemmel (TEÁOR'08 46. 2) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

016400 Vetési célú magfeldolgozás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a vetőmag minőségének javítását célzó, betakarítás utáni tevékenységekkel, az értékesítésig végzett szárítással, tisztítással, osztályozással, kezeléssel stb., valamint a genetikailag módosított vetőmagvak kezelésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a vetőmagok termesztésével (TEÁOR'08 011 és 012), olajtermelés céljából történő feldolgozásával (TEÁOR'08 1041), valamint a vetőmag jellemzőinek megváltoztatása érdekében végzett kutatás-fejlesztéssel (TEÁOR'08 7211) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: feldolgozott, kezelt vetőmag mennyisége (t)

017 Vadgazdálkodás, vadgazdálkodási és vadászati szolgáltatás
017000 Vadgazdálkodás, vadgazdálkodási és vadászati szolgáltatás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az alábbi tevékenységekkel kapcsolatos bevételeket és kiadásokat:
– a saját rendelkezésű vadállomány elejtése, vadbefogás élelmiszer-, csont-, szőr-, bőr- és más hasonló termékek nyerése céljából, az élő vad átadása állatkerteknek, vadasparkoknak, kutatási vagy kereskedelmi célra,
– a vadászható apróvadfaj vadászati célú tenyésztése és telepítése,
– a vadászható nagyvadfaj vadászati célú zárttéri tartása és nevelése,
– a vadállomány szabályozása természetes körülmények között,
– a vadgazdálkodási szolgáltatás (az elkülönülten [megbízás alapján] végzett szolgáltatások: vadgazdálkodási tevékenység egészének vagy részfolyamatainak végzése, a megbízási díj ellenében végzett, vadgazdálkodási célú állományszabályozás).
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– az állattartásból származó irha, hüllő- vagy madárbőr és egyéb haszontermék termelésével (TEÁOR'08 0149), az üzemi körülmények között történő húshasznú vadászható vadfajok tenyésztésével (TEÁOR'08 014), a vágóhídi irha, bőr és egyéb haszontermék termelésével (TEÁOR'08 1011), a sport- és szabadidős vadászattal, vadásztatással (TEÁOR'08 9319), valamint a vadászat és vadgazdálkodás népszerűsítését célzó szolgáltatással (TEÁOR'08 9499) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Kapacitásmutató: – az adott vadgazdálkodási egységben (vadászatra jogosult – 1996. évi LV. tv. 6. §) érdekeltek/dolgozók/tagok létszáma (fő);
– a vadászterület mérete (ha);
– Teljesítménymutató: – elejtett/befogott vad mennyisége (db);
– művelt vadföld mennyisége (ha);
– kibocsátott apróvad mennyisége (db)

02 ERDŐGAZDÁLKODÁS

021000 Erdészeti, egyéb erdőgazdálkodási tevékenység
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az erdő, erdősáv telepítésével, a fásítással, az erdő felújításával, gyérítésével, fenntartásával, erdei bokor és más fás növényi (pl.: tüzelésre, papírgyártásra alkalmas és egyéb) faanyag termelésével, valamint az erdei faiskola működtetésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a karácsonyfa termesztésével (TEÁOR'08 0129), a faiskolák (kivéve erdei faiskolák) üzemeltetésével (TEÁOR'08 0130), a vadon termő gomba és az egyéb nem fa erdei termékek gyűjtésével (TEÁOR'08 0230), valamint a faforgács és egyéb fanyesedék termelésével (TEÁOR'08 1610) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Kapacitásmutató: erdőgazdálkodással érintett terület nagysága (ha)
– Teljesítménymutató: eladott csemeték száma (db)

022000 Fakitermelés
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a fafeldolgozáshoz szükséges és a feldolgozás nélkül felhasznált rönkfa termelésével, a fa energiatermelés céljából történő termelésével, gyűjtésével, a fakitermelésből származó hulladékok energia-előállítás céljára történő begyűjtésével, az erdőben, hagyományos módszerrel előállított faszéntermeléssel, valamint a fa kitermelésével és durva megmunkálásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a karácsonyfa termesztésével (TEÁOR'08 0129), az erdő, erdősáv telepítésével, fásításával, felújításával, gyérítésével, fenntartásával (TEÁOR'08 0210), a vadon termő, nem fa erdei termékek gyűjtésével (TEÁOR'08 0230), a faforgács, fanyesedék termelésével (TEÁOR'08 1610), valamint a fa égetésével történő faszén-előállítással (TEÁOR'08 2014) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: a kitermelt fa mennyisége

023000 Vadon termő egyéb erdei termék gyűjtése
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a vadon termő növényi termékek (pl.: gomba, szarvasgomba, héjas termésűek, moha, zuzmó, makk stb.) begyűjtésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a vadon termő növényi termékek (kivéve: paratölgy) üzemi körülmények közötti termesztésével (TEÁOR'08 01 ág), a gomba-, szarvasgomba-termesztéssel (TEÁOR'08 0113), a bogyósok, héjas termésűek termesztésével (TEÁOR'08 0125), a tűzifa begyűjtésével (TEÁOR'08 0220), a faforgács termelésével (TEÁOR'08 1610), valamint a tengeri moszatok, algák, szivacsok begyűjtésével (TEÁOR'08 03) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: begyűjtött termék nagysága
024000 Erdészeti szolgáltatás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a díjazásért vagy szerződéses alapon végzett erdészeti szolgáltatási tevékenységekkel (pl. a faállomány számbavétele, értékelése, becslése, az erdőtűz oltása stb.), valamint fakitermelő szolgáltatási tevékenységekkel, azaz a kitermelt fa erdőn belüli mozgatásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– az erdei faiskola működtetésével (TEÁOR'08 0210), az erdő drénezésével (TEÁOR'08 4312), valamint az építési terület megtisztításával (TEÁOR'08 4312) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Feladatmutató: a szolgáltatással érintett erdőterület nagyasága

03 HALÁSZAT, HALTENYÉSZTÉS

031000 Halászat
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a tengeri halászattal (TEÁOR'08 0311) és az édesvízi halászattal (TEÁOR'08 0312) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Kapacitásmutató: a halászhajók száma
– Feladatmutató: halászható vízterület nagysága (ha)
– Teljesítménymutató: halászattal töltött idő (fő/nap)
halászattal zsákmányolt hal mennyisége (tonna)

032000 Haltenyésztés
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a tengerihal-tenyésztéssel (TEÁOR'08 0321) és az édesvízihal-tenyésztéssel (TEÁOR'08 0322) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Kapacitásmutató: rendelkezésre álló halastóterület (ha)
intenzív haltermelő medence kapacitása (m3)
– Teljesítménymutató: előállított ivadék, növendék és étkezési hal mennyisége (tonna)

05 SZÉNBÁNYÁSZAT

050000 Szénbányászat
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a feketeszén-bányászattal (TEÁOR'08 0510) és a barnaszén-, lignitbányászattal (TEÁOR'08 0520) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: kitermelt szén mennyisége (kilotonna, terajoule)

06 KŐOLAJ-, FÖLDGÁZKITERMELÉS

060000 Kőolaj-, földgázkitermelés
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a kőolaj-kitermeléssel (TEÁOR'08 0610) és a földgáz-kitermeléssel (TEÁOR'08 0620) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: kitermelt kőolaj, illetve földgáz mennyisége (kilotonna, terajoule)

07 FÉMTARTALMÚ ÉRC BÁNYÁSZATA

070000 Fémtartalmú érc bányászata
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a vasércbányászattal (TEÁOR'08 0710), az urán-, tóriumérc-bányászattal (TEÁOR'08 0721), valamint a színesfémérc- bányászattal (TEÁOR'08 0729) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: kitermelt érc mennyisége (tonna)

08 EGYÉB BÁNYÁSZAT

080000 Egyéb bányászat
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a kőfejtéssel, gipsz, kréta bányászatával (TEÁOR'08 0811), a kavics-, homok-, agyagbányászattal (TEÁOR'08 0812), vegyi ásvány bányászatával (TEÁOR'08 0891), tőzegkitermeléssel (TEÁOR'08 0892), sókitermeléssel (TEÁOR'08 0893), valamint egyéb m.n.s. bányászattal (TEÁOR'08 0899) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: kitermelt nyersanyag mennyisége (tonna, kg, illetve m3)

09 BÁNYÁSZATI SZOLGÁLTATÁS

090000 Bányászati szolgáltatás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a kőolaj-, földgáz-kitermelési szolgáltatással (TEÁOR'08 0910) és egyéb bányászati szolgáltatással (TEÁOR'08 0990) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: az igénybe vett szolgáltatás értéke (M Ft)

10 ÉLELMISZERGYÁRTÁS

100000 Élelmiszergyártás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a húsfeldolgozással, -tartósítással, baromfihús feldolgozásával, tartósításával, hús-, baromfihús-készítmény gyártásával (TEÁOR'08 101 alágazat);
– a hal, rákfélék és puhatestűek előkészítésével és tartósításával, a belőlük készült termékek gyártásával, emberi fogyasztásra, valamint állati takarmányozásra szánt halliszt gyártásával, a halászat nélküli, feldolgozóhajókon történő halfeldolgozással és -tartósítással, valamint a tengeri alga feldolgozásával (TEÁOR'08 102 alágazat);
– a burgonyafeldolgozással, -tartósítással, gyümölcs-, zöldséglé gyártásával, valamint egyéb gyümölcs-, zöldségfeldolgozással, -tartósítással (TEÁOR'08 103 alágazat);
– az olaj és margarin gyártásával (TEÁOR'08 104 alágazat);
– a tejtermék és jégkrém gyártásával (TEÁOR'08 105 alágazat);
– a malomipari termék, keményítő, keményítőtermék gyártásával (TEÁOR'08 106 alágazat);
– a kenyér, friss pékáru, tartósított lisztes áru, valamint tésztafélék (TEÁOR'08 107 alágazat);
– a cukor, édesség gyártásával, tea, kávé feldolgozásával, fűszer, ételízesítő, készétel, homogenizált, diétás étel, valamint m.n.s. egyéb élelmiszer gyártásával (TEÁOR'08 108 alágazat);
– a haszonállat-eledel és hobbiállat-eledel gyártásával (TEÁOR'08 109 alágazat)
kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: késztermék mennyisége

11 ITALGYÁRTÁS

110000 Italgyártás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a desztillált szeszes ital gyártásával (TEÁOR'08 1101), szőlőbor (TEÁOR'08 1102), gyümölcsbor termelésével (TEÁOR'08 1103), egyéb nem desztillált, erjesztett ital gyártásával (TEÁOR'08 1104), sör- (TEÁOR'08 1105), malátagyártással (TEÁOR'08 1106), üdítőital, ásványvíz gyártásával (TEÁOR'08 1107) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: késztermék mennyisége

12 DOHÁNYTERMÉK GYÁRTÁSA

120000 Dohánytermék gyártása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a dohánytermékek és a dohány részeiből készült termékek, a homogenizált vagy újrafeldolgozott dohány gyártásával, a dohánylevelek kocsányozásával és újraszárításával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a dohány termesztésével és elsődleges termelői feldolgozásával (TEÁOR'08 0115, 0163) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: késztermék mennyisége

13 TEXTÍLIA GYÁRTÁSA

130000 Textília gyártása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a textilszálak előkészítő műveleteivel, a szövéshez, illetve varráshoz használt fonal vagy cérna fonásával, a papírfonal előállításával (TEÁOR'08 131 alágazat);
– a textíliák különféle nyersanyagokból (pl.: selyem-, gyapjú-, papír-, üvegszál) történő szövésével, széles szövet, bársony-, zsenília-, frottír- és gézszövet gyártásával (TEÁOR'08 132 alágazat);
– a textíliák és ruházati termékek kikészítésével (pl.: fehérítés, festés, írezés és hasonló tevékenységek) (TEÁOR'08 133 alágazat);
– a máshova nem sorolt, egyéb textiláru gyártásával (TEÁOR'08 134 alágazat)
kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: késztermék mennyisége

14 RUHÁZATI TERMÉK GYÁRTÁSA

140000 Ruházat gyártása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a bőrruházat, munkaruházat, felsőruházat, alsóruházat, egyéb ruházat, kiegészítők gyártásával (TEÁOR'08 141 alágazat);
– a szőrmésbőr cikkek gyártásával (TEÁOR'08 142 alágazat);
– a kötött, hurkolt harisnyafélék és az egyéb kötött, hurkolt ruházati termék gyártásával (TEÁOR'08 143 alágazat)
kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: késztermék mennyisége

15 BŐR, BŐRTERMÉK, LÁBBELI GYÁRTÁSA

150000 Bőrtermék, lábbeli gyártása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a bőr, szőrme kikészítésével, táskafélék, szíjazat gyártásával (TEÁOR'08 151 alágazat);
– a bármilyen anyagból, bármilyen technológiával készült, mindenféle rendeltetésű lábbeli, illetve részeinek, valamint lábszár- és bokavédő és hasonló cikkek gyártásával (TEÁOR'08 152 alágazat)
kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: késztermék mennyisége

16 FAFELDOLGOZÁS (KIVÉVE: BÚTOR), FONOTTÁRU GYÁRTÁSA

160000 Fafeldolgozás (kivéve:bútor), fonottáru gyártása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a fa fűrészelésével, gyalulásával és egyéb gépi megmunkálásával, felvágásával, hántolásával és faragásával, szárításával, impregnálásával és tartósító anyaggal, valamint egyéb szerrel való kémiai kezelésével, vasúti talpfa, a táblába össze nem állított fa padlóburkolók, fagyapot, faliszt, faforgács és más részekre aprított fatermék gyártásával (TEÁOR'08 161 alágazat);
– a falemez, parketta, épületasztalos-ipari termék, tároló fatermék, valamint egyéb fa-, parafatermék, fonottáru gyártásával (TEÁOR'08 162 alágazat)
kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: késztermék mennyisége

17 PAPÍR, PAPÍRTERMÉK GYÁRTÁSA

170000 Papír, papírtermék gyártása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a papíripari rostanyag, valamint papír gyártásával (TEÁOR'08 171 alágazat);
– a papír csomagolóeszköz, háztartási, egészségügyi papírtemék, irodai papíráru, tapéta, valamint egyéb papír-, kartontermék gyártásával (TEÁOR'08 172 alágazat)
kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: késztermék mennyisége

18 NYOMDAI ÉS EGYÉB SOKSZOROSÍTÁSI TEVÉKENYSÉG

181 Nyomdai tevékenység
181100 Napilapnyomás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a napilap, újság, valamint a hetente legalább négyszer megjelenő időszaki kiadvány nyomásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a nyomtatott anyag kiadásával (TEÁOR'08 581), illetve dokumentum fénymásolásával (TEÁOR'08 8219) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: lapszámonkénti példányszám

181200 Nyomás (kivéve: napilap)
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a magazin és a heti négynél kevesebbszer megjelenő más időszaki kiadvány nyomásával, a könyv és brosúra, zenemű és zenei kézirat, térkép, atlasz, plakát, hirdetési katalógus, prospektus és egyéb nyomtatott reklám, postabélyeg, adóbélyeg, tulajdoni okmány, csekk és más értékpapír, intelligens kártya (smart card, aktív memóriakártya), album, határidőnapló, naptár, és egyéb kereskedelmi nyomtatvány, személyes papíráru vagy levélpapír és egyéb nyomtatvány magasnyomással, ofszetnyomással, mélynyomással, flexográfiai nyomással, szitanyomással és egyéb nyomógépen, sokszorosítógépen, számítógépes nyomtatón, domborító sajtón történő nyomtatásával, a címke, nyomtatott jelölés síknyomással, mélynyomással, flexográfiai nyomással, és más eljárással történő nyomtatásával, valamint a közvetlenül műanyagra, üvegre, fémre, fára és kerámiára való nyomással kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a szövetre és ruházati termékre történő szita- és filmnyomással (TEÁOR'08 1330), az irodai papíráru gyártásával (TEÁOR'08 1723), valamint a nyomtatott termékek kiadásával (TEÁOR'08 581) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: késztermék mennyisége

181300 Nyomdai előkészítő tevékenység
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az adatbeviteli tevékenységgel (pl. betűszedés, szedés, fényszedés stb.), az adatállományok különféle médiák alkalmazása céljára történő előkészítésével, a lemezkészítési szolgáltatásokkal, a nyomóhengerek készítésével, a nyomólemezek készítésével, a domborításra vagy dombornyomásra szolgáló lemez és nyomóforma készítésével, előkészítésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a divat- és formatervezéssel (TEÁOR'08 7410) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

181400 Könyvkötés, kapcsolódó szolgáltatás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a kötészettel, montírozással/kasírozással és a nyomás utáni más kisegítő tevékenységekkel (pl.: könyvek, brosúrák, magazinok, katalógusok stb. kötése és befejező szolgáltatásai, stb.), nyomtatott papír és karton kötésével és befejező szolgáltatásaival, CD-ROM-készítés befejező szolgáltatásaival, az ügyfél egyedi igényeihez igazított postázás befejező szolgáltatásaival (úgymint boríték elkészítése), valamint egyéb befejező nyomdai szolgáltatásokkal (pl.: kivágás, benyomás vagy fólianyomás, Braille-írás másolása) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

182 Egyéb sokszorosítás
182000 Egyéb sokszorosítás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a zenei vagy más hangfelvételt, a mozgóképet vagy más videofelvételt tartalmazó lemez, kompaktlemez, videoszalag és szalag az eredeti példány alapján való sokszorosításával, másolásával, valamint a szoftvert vagy adatot tartalmazó lemez vagy szalag az eredeti példány alapján való sokszorosításával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a nyomtatott anyag nyomásával (TEÁOR'08 1811, 1812), a szoftverkiadással (TEÁOR'08 582), a mozgókép, film, videó gyártásával és terjesztésével (TEÁOR'08 5911, 5912, 5913), a mozgóképet tartalmazó film filmszínházi forgalmazás céljából történő sokszorosításával (TEÁOR'08 5912), a hangfelvétel eredeti (master-) példányának előállításával (TEÁOR'08 5920) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: késztermék mennyisége

19 KOKSZGYÁRTÁS, KŐOLAJ-FELDOLGOZÁS

191000 Kokszgyártás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a kokszoló kemencék működtetésével, koksz és félkoksz, szurok és szurokkoksz, kokszgáz, szén- és lignitkátrány gyártásával, illetve koksz agglomerálásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a feketeszén-, barnaszén- és lignitbrikett gyártásával (TEÁOR'08 1920) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: előállított koksz mennyisége (tonna)

192000 Kőolaj-feldolgozás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a cseppfolyós, gáznemű üzemanyagok és egyéb termékek kőolajból, bitumentartalmú ásványból vagy ezekből frakcionálással nyert párlatokból történő gyártásával, kőolaj-finomítással, az ásványi anyagokból gyártott brikett előállításával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: előállított kőolajtermékek mennyisége (tonna, liter)

20 VEGYI ANYAG, TERMÉK GYÁRTÁSA

201 Vegyi alapanyag gyártása
201000 Vegyi alapanyag gyártása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az ipari és gyógyászati alkalmazású, cseppfolyós vagy sűrített, szervetlen gáz gyártásával (TEÁOR'08 2011)
– a színezék- és pigmentalapanyag vagy -koncentrátum bármilyen alapanyagból történő gyártásával, valamint a fluoreszcens hatóanyagú, illetve luminofórként használt termékek gyártásával (TEÁOR'08 2012);
– a kémiai elemek (kivéve: ipari gázokat és fém alapanyagok), a szervetlen savak (kivéve: salétromsav), az alkáliák, lúgok és egyéb szervetlen bázisok (kivéve: ammónia), az egyéb szervetlen vegyületek gyártásával, a vasércpiritek pörkölésével, a desztillált víz gyártásával, az urán- és a tóriumérc dúsításával, a nukleáris fűtőanyag újrafeldolgozásával (TEÁOR'08 2013);
– a szerves vegyi alapanyagok és a két vagy több oxigénatomot tartalmazó vegyületek, valamint a szintetikus etil-alkohol, egyéb szerves vegyületek, a szintetikus aromás termékek gyártásával, illetve a szénkátrány lepárlásával (TEÁOR'08 2014);
– a műtrágyák, a műtrágyaiparral kapcsolatos nitrogéntermékek, a virágföld, a tőzegből, természetes földből, homokból, agyagból és ásványokból készült kevert virágföld gyártásával (TEÁOR'08 2015);
– a gyanták, műanyag alapanyagok, nem vulkanizálható, hőre lágyuló elasztomerek gyártásával, a gyanták egyedi igények szerinti keverésével, valamint a szintetikus gyanták gyártásával (TEÁOR'08 2016);
– a szintetikus kaucsuk alapanyagának, a szintetikus és természetes kaucsuk vagy kaucsukszerű anyag (pl. balata) keverékeinek gyártásával (TEÁOR'08 2017)
kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: előállított termék mennyisége

202 Mezőgazdasági vegyi termék gyártása
202000 Mezőgazdasági vegyi termék gyártása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a rovarölő, a rágcsálók elleni, a gombaölő és a gyomirtó szerek, a csírázást gátló és a növények növekedését szabályozó szerek, a növény- és talajfertőtlenítő szerek (mezőgazdasági és egyéb célokra), valamint az egyéb, máshova nem sorolt mezőgazdasági célú vegyi termékek gyártásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a műtrágya, nitrogénvegyület gyártásával (TEÁOR'08 2015) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: késztermék mennyisége

203 Festék, bevonóanyag gyártása
203000 Festék, bevonóanyag gyártása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a festék, lakk, zománc és fénymáz (lakk), a felhasználásra előkészített pigment, opalizáló és színezőanyag, az üvegszerűvé átalakuló zománc, máz és hasonló készítmény, a masztix, a tömítővegyület és hasonló, nem tűzálló töltő- vagy felületkezelő készítmény, a szerves oldószer és hígító, a felhasználási célra előkészített festék- és lakkleoldó, a nyomdafesték gyártásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a felhasználási célra elő nem készített színezék, pigment (TEÁOR'08 2012), valamint a tinta és a tus gyártásával (TEÁOR'08 2059) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: késztermék mennyisége

204 Tisztítószer, testápolási cikk gyártása
204000 Tisztítószer, testápolási cikk gyártása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a szerves felületaktív anyagok, a papírra, vattára és egyéb hordozóra felvitt szappan vagy felületaktív anyag, nyers glicerin, szappan (kivéve: a kozmetikai szappan gyártása), felületaktív készítmények (pl.: szilárd és folyékony formájú mosópor, mosószer, mosó-fertőtlenítő szer stb.), tisztító- és fényesítőszerek (pl.: lakásillatosító és -szagtalanító készítmény, műviasz és viaszkészítmény, fényesítőszer és -krém fához, üveghez és fémhez stb.) gyártásával (TEÁOR'08 2041)
– a illatszerek és testápolási cikkek gyártásával (pl.: parfüm és kölnivíz, szépségápolási és sminkkészítmény, napozás előtti és utáni készítmény stb.), valamint a kozmetikai szappan gyártásával (TEÁOR'08 2042)
kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a kémiailag meghatározott vegyületek (TEÁOR'08 2013, 2014), a kőolajból nyert glicerin (TEÁOR'08 2014), valamint a kozmetikai szappan gyártásával (TEÁOR'08 2042), valamint
– az illóolaj kinyerésével és finomításával (TEÁOR'08 2053) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: késztermék mennyisége

205 Egyéb vegyi termék gyártása
205000 Egyéb vegyi termék gyártása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a lőpor, a robbanóanyagok és a pirotechnikai termékek (beleértve a biztonsági gyutacsot, detonátort, robbantószerkezetet, jelzőrakétákat stb.), illetve a gyufa gyártásával (TEÁOR'08 2051);
– az enyv és a felhasználásra előkészített ragasztók (beleértve a gumi alapúakat) gyártásával (TEÁOR'08 2052);
– a természetes aromás termékek kivonatainak gyártásával, finomításával, a gyantaszerű anyagok, az illatszer- vagy élelmiszer-ipari felhasználású illatanyag-keverék (pl. aromás desztillált víz) gyártásával (TEÁOR'08 2053);
– a fényképészeti célú lemez, film, fényérzékeny papír és egyéb fényérzékeny exponálatlan anyag, a fényképészeti célú vegyi készítmény, a zselatin és származékainak, valamint a különféle vegyi termékek és az író- és rajzolótinta és -tus gyártásával (TEÁOR'08 2059)
kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: késztermék mennyisége

206 Vegyi szál gyártása
206000 Vegyi szál gyártása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a műrost és szintetikus rost, a vágott szintetikus és műszál, rost, a kártolatlan, fésületlen, fonásra nem előkészített szintetikus és műszálköteg, a szintetikus és műfonal (beleértve a nagy szakítószilárdságú fonalat és a szőnyegfonalat is), a végtelen szintetikus és műszál és -szalag gyártásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a szintetikus és a műrost fonásával (TEÁOR'08 1310), valamint a varrócérna vegyi vágott szálból való gyártásával (TEÁOR'08 1310) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: késztermék mennyisége

21 GYÓGYSZERGYÁRTÁS

210000 Gyógyszergyártás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a gyógyszeralapanyag (TEÁOR'08 2110), valamint gyógyszerkészítmény gyártásával (TEÁOR'08 2120) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: késztermék mennyisége

22 GUMI-, MŰANYAG TERMÉK GYÁRTÁSA

220000 Gumi-, műanyag termék gyártása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a gumiabroncs, gumitömlő (TEÁOR'08 2211), egyéb gumitermék gyártásával (TEÁOR'08 2219);
– a műanyag lap, lemez, fólia, cső, profil (TEÁOR'08 2221), műanyag csomagolóeszköz (TEÁOR'08 2222), műanyag építőanyag (TEÁOR'08 2223), valamint egyéb műanyag termék gyártásával (TEÁOR'08 2229)
kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: késztermék mennyisége

23 NEMFÉM ÁSVÁNYI TERMÉK GYÁRTÁSA

231 Üveg, üvegtermék gyártása
231000 Üvegtermék gyártása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a síküveggyártással (TEÁOR'08 2311), síküveg-továbbfeldolgozással (TEÁOR'08 2312), öblösüveggyártással (TEÁOR'08 2313), üvegszálgyártással (TEÁOR'08 2314), valamint műszaki, egyéb üvegtermék gyártásával (TEÁOR'08 2319) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: késztermék mennyisége

232 Tűzálló termék gyártása
232000 Tűzálló termék gyártása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a kitermelt nemfém ásványi anyagokból (pl. a homok, kavics, kő vagy agyag) előállított közbenső termékek, a tűzálló habarcs, beton stb., tűzálló kerámiacikkek és a magnezitből, dolomitból és kromitból készült tűzálló termékek gyártásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: előállított termék mennyisége (tonna)

233 Kerámia, agyag építőanyag gyártása
233000 Kerámia, agyag építőanyag gyártása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a nem tűzálló kerámia, kályha- és falburkoló csempék, mozaikkockák stb., valamint a nem tűzálló kerámialapok és -kövezetek gyártásával (TEÁOR'08 2331);
– a nem tűzálló agyagból készült szerkezeti célú építőanyagok (pl.: kerámiatégla és tetőcserép, kéményfej, cső, csatorna stb.), illetve az égetett agyag födémblokk gyártásával (TEÁOR'08 2332)
kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: előállított termék mennyisége (tonna/m2/ezer db)

234 Porcelán, kerámiatermék gyártása
234000 Porcelán, kerámiatermék gyártása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a kerámiaedények, egyéb háztartási és piperecikkek, kerámiaszobrok és egyéb lakberendezési kerámiatárgyak gyártásával (TEÁOR'08 2341);
– a kerámia szaniterfelszerelés (pl.: kád, bidé, mosdó, WC-kagyló stb.) és az egyéb rögzített kerámiatermék, berendezés, szaniter, bútor gyártásával (TEÁOR'08 2342);
– a kerámia villamos szigetelő és szigetelőszerelvény gyártásával (TEÁOR'08 2343);
– a kerámia- és ferritmágnes, valamint a laboratóriumi, kémiai és ipari célú kerámiatermékek gyártásával (TEÁOR'08 2344);
– a szállítási és csomagolási célú kerámiafazék, -korsó és hasonló termékek, a máshova nem sorolt egyéb kerámiatermékek gyártásával (TEÁOR'08 2349)
kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– az ékszerutánzatok (TEÁOR'08 3213) és a kerámiajátékok gyártásával (TEÁOR'08 3240) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: késztermék mennyisége

235 Cement-, mész-, gipszgyártás
235000 Cement, mész-, gipszgyártás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a cement (TEÁOR'08 2351), és a mész-, gipszgyártással (TEÁOR'08 2352) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: késztermék mennyisége

236 Beton-, gipsz-, cementtermék gyártása
236000 Beton-, gipsz-, cementtermék gyártása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az építési betontermék (TEÁOR'08 2361), építési gipsztermék (TEÁOR'08 2362), előre kevert beton (TEÁOR'08 2363), habarcs (TEÁOR'08 2364), szálerősítésű cement (TEÁOR'08 2365), valamint az egyéb beton-, gipsz-, cementtermék gyártásával (TEÁOR'08 2369) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: késztermék mennyisége

237 Kőmegmunkálás
237000 Kőmegmunkálás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az építőiparban, a temetőben, az utakon, a tetőfedésnél stb. felhasznált kő faragásával, megmunkálásával és csiszolásával, valamint a kőből készült bútorok gyártásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a kőfejtési tevékenységgel (TEÁOR'08 0811), illetve a malomkő, csiszolóanyag és hasonló termékek gyártásával (TEÁOR'08 239) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: késztermék mennyisége

239 Egyéb csiszolótermék és nemfém ásványi termék gyártása m.n.s.
239000 Egyéb csiszolótermék és nemfém ásványi termék gyártása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a csiszolótermék (TEÁOR'08 2391) és m.n.s. egyéb nemfém ásványi termék gyártásával (TEÁOR'08 2399) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: késztermék mennyisége

24 FÉMALAPANYAG GYÁRTÁSA

240000 Fémalapanyag gyártása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a vas-, acél-, vasötvözet-alapanyag gyártásával (TEÁOR'08 2410);
– az acélcsőgyártással (TEÁOR'08 2420);
– a hidegen húzott acélrúd (TEÁOR'08 2431), hidegen hengerelt keskeny acélszalag (TEÁOR'08 2432), hidegen hajlított acélidom (TEÁOR'08 2433), valamint a hidegen húzott acélhuzal gyártásával (TEÁOR'08 2434);
– a nemesfém (TEÁOR'08 2441), alumínium (TEÁOR'08 2442), ólom, cink, ón (TEÁOR'08 2443), réz (TEÁOR'08 2444), egyéb nem vas fém (TEÁOR'08 2445), valamint nukleáris fűtőanyag gyártásával (TEÁOR'08 2446);
– a vas (TEÁOR'08 2451), acél (TEÁOR'08 2452), könnyűfém (TEÁOR'08 2453), valamint egyéb nem vas fém öntésével (TEÁOR'08 2454)
kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: késztermék mennyisége

25 FÉMFELDOLGOZÁSI TERMÉK GYÁRTÁSA

250000 Fémfeldolgozási termék gyártása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a fémszerkezet (TEÁOR'08 2511) és fém épületelem gyártásával (TEÁOR'08 2512);
– a központi fűtési kazán, radiátor (TEÁOR'08 2521), valamint fémtartály gyártásával (TEÁOR'08 2529);
– a vízgőzt vagy az egyéb gőzt fejlesztő kazánok, kazánüzemi segédberendezések, atomerőmű-reaktor (kivéve az izotópszétválasztót), hajókazán, erőműi kazán alkatrészeinek gyártásával (TEÁOR'08 2530);
– a nehézfegyverek (tüzérségi felszerelés, mobil fegyverzet, rakétakilövő, torpedócső, nehézgépfegyver), kis kaliberű fegyverek (revolver, puska, könnyűgépfegyver), lég- és gázpuskák, -pisztolyok, hadi lőszerek, vadász- és sport- vagy önvédelmi fegyver és ezek lőszereinek, robbanószer, mint pl. bomba, akna, torpedó gyártásával (TEÁOR'08 2540);
– a fémkovácsolással, -sajtolással, -kivágással és -hengerléssel, valamint a porkohászattal (TEÁOR'08 2550);
– a fémek plattírozásával (galvanizálása), anódos felületkezelésével, hőkezelésével, sorjázásával, homokfúvatásával, koptatásával (fényesítése) és tisztításával, színezésével, gravírozásával, nemfémekkel és műanyaggal való bevonásával, lakkozásával, zománcozásával, valamint a fémek edzésével, nemesítésével (TEÁOR'08 2561);
– a fém munkadarabok fúrásával, esztergálásával, marásával, szikraforgácsolásával, gyalulásával, tükrösítésével, üregelésével, kiegyensúlyozásával, fűrészelésével, köszörülésével, élezésével, hegesztésével, egyéb összekapcsolásával stb., valamint a vágással és a fémre lézerrel történő írással (TEÁOR'08 2562);
– a evőeszköz (TEÁOR'08 2571), lakat, zár (TEÁOR'08 2572) és szerszám gyártásával (TEÁOR'08 2573);
– az acél tárolóeszköz (TEÁOR'08 2591), könnyűfém csomagolóeszköz (TEÁOR'08 2592), huzaltermék (TEÁOR'08 2593), kötőelem, csavar (TEÁOR'08 2594) és m.n.s. egyéb fémfeldolgozási termék gyártásával (TEÁOR'08 2599)
kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: késztermék mennyisége

26 SZÁMÍTÓGÉP, ELEKTRONIKAI, OPTIKAI TERMÉK GYÁRTÁSA

261100 Elektronikai alkatrész gyártása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a félvezetők és más alkatrészek (pl.: az elektronikai kondenzátor, az elektronikai ellenállás, a mikroprocesszor, az elektroncső stb. ) gyártásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– az intelligens kártya (smart card, aktív memóriakártya) nyomtatásával (TEÁOR'08 1812), a modem (a jelátvitel eszköze) gyártásával (TEÁOR'08 2630), a számítógép-monitor és televízió-képernyő (TEÁOR'08 2620, 2640) gyártásával stb. kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: késztermék mennyisége

261200 Elektronikai áramköri kártya gyártása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az alkatrészekkel beültetett nyomtatott áramköri lap gyártásával, a nyomtatott áramköri kártyába alkatrészek beültetésével, a csatlakozókártya-modul, valamint a külső/belső számítógépmodemek gyártásával (TEÁOR'08 2612) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– az intelligens kártya (smart card aktív memóriakártya) nyomtatásával (TEÁOR'08 1812), valamint a szereletlen nyomtatott áramköri lap gyártásával (TEÁOR'08 2611) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: késztermék mennyisége

262000 Számítógép, perifériás egység gyártása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az asztali számítógép, a hordozható számítógép (laptop), a központi nagy számítógép, a kézi számítógép (pl. PDA), a mágneslemez-meghajtók, félvezető (flash) tároló és más tárolóeszköz, a nyomtató, a monitor, a billentyűzet, mindenféle típusú egér, botkormány (joystick) stb. gyártásával, valamint a számítógép-terminál, például bankjegykiadó automata (ATM), nem mechanikus működtetésű, elektronikus pénztárgép (POS) és a többfunkciós irodai eszköz gyártásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a felvételes adat- és jelhordozó sokszorosításával (TEÁOR'08 1820), az elektronikus alkatrész, valamint számítógép és periféria szerelt elektronikai egységeinek (TEÁOR'08 261), a külső/belső számítógépmodemek (TEÁOR'08 2612), a csatlakozókártya, -modul gyártásával és összeszerelésével (TEÁOR'08 2612), a nyomtatott áramköri lap (TEÁOR'08 2612), a modem és jelátvivő berendezésének gyártásával (TEÁOR'08 2630), a digitális távközlési kapcsolóegység, távadat-feldogozó berendezés (TEÁOR'08 2630), az elektronikus fogyasztási cikkek (TEÁOR'08 2640), a televízió- monitorok és -kijelzők (TEÁOR'08 2640), valamint az üres optikai és mágneses jelhordozók (TEÁOR'08 2680) előállításával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: késztermék mennyisége

263000 Híradás-technikai berendezés gyártása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az elektronikus jellel működő vezetékes és vezeték nélküli telefon és adatátviteli berendezés, beleértve a rádió- és televízióműsor-sugárzó és vezeték nélküli híradás-technikai berendezés gyártásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a kommunikációs felhasználású elektronikai alkatrészek, szerelt alegységek (beleértve a számítógép külső/belső modemje) (TEÁOR'08 261), a nyomtatott áramköri lapok (TEÁOR'08 2612), a számítógép és számítógép-perifériák (TEÁOR'08 2620), a kép- és hangtechnikai fogyasztási cikkek (TEÁOR'08 2640), a GPS- (globális helymeghatározó rendszer) eszközök (TEÁOR'08 2651), az elektronikus eredményjelző táblák (TEÁOR'08 2790), valamint a forgalomirányító lámparendszer gyártásával (TEÁOR'08 2790) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: késztermék mennyisége

264000 Elektronikus fogyasztási cikk gyártása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az otthoni szórakozás és gépjárművek részére készült elektronikai hang- és képtechnikai készülékek, a hangosító eszközök és a hangszerek erősítőinek gyártásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a felvételes adathordozó sokszorosításával (számítógépes média, hang, kép stb.) (TEÁOR'08 182), a számítógép-periféria és számítógép-monitor (TEÁOR'08 2620), az üzenetrögzítő készülékek (TEÁOR'08 2630), a személyhívó berendezések (pager) (TEÁOR'08 2630), a távirányítók (TEÁOR'08 2630), a műsorszóró stúdióberendezés (TEÁOR'08 2630), az antennák (TEÁOR'08 2630), a digitális kamerák (TEÁOR'08 2670), valamint a gyárilag rögzített (nem cserélhető) szoftverrel ellátott elektronikus játékok gyártásával (TEÁOR'08 3240) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: késztermék mennyisége

265100 Mérőműszergyártás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a kereső-, érzékelő-, navigációs, vezérlő-, légi és tengerészeti rendszer és készülék; a különböző alkalmazások automatikus ellenőrző és szabályozóberendezése, (például fűtő-, légkondicionáló, hűtő- és más háztartási gépekhez; a hőmérsékletet, páratartalmat, nyomást, vákuumot, tüzet, szintet, viszkozitást, sűrűséget, savtartalmat, koncentrációt és elfordulást mérő, megjelenítő, jelző-, mérésadat-felvevő, távadókészülék és eszköz); az összegező (azaz regisztráló) folyadékmérő és számlálószerkezet; az elektromosság és villamos jel jellemzőit mérő és ellenőrző eszköz; a mintavétel útján szilárd anyag, folyadék, gáz vagy összetett anyag kémiai és fizikai összetevőinek vagy koncentrációjának laboratóriumi analizálására alkalmazott műszer és eszközrendszer, valamint más mérő- és ellenőrző eszköz és részegységei gyártásával, valamint a nem villamos mérő-, ellenőrző és irányítóberendezés (kivéve az egyszerű mechanikus eszköz) gyártásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a telefonüzenet-rögzítő készülékének (TEÁOR'08 2630), a sugárzásos berendezés (2660), az optikai helymeghatározó berendezés (TEÁOR'08 2670), a diktafon (TEÁOR'08 2823), a nem laboratóriumi tömegmérő eszközök, vízszintező, mérőszalag (TEÁOR'08 2829), az orvosi hőmérő (TEÁOR'08 3250) gyártásával, az ipari folyamatirányító berendezés üzembe helyezésével (TEÁOR'08 3320), valamint az egyszerű mechanikus mérőeszköz gyártásával (pl. mérőszalag, idomszer, tolómérce) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: késztermék mennyisége

265200 Óragyártás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az óra, az ébresztőóra és az időmérő szerkezet, valamint ezek részegységeinek gyártásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a nem fém óraszíj (textil, bőr műanyag) (TEÁOR'08 1512), a nemesfém óraszíj (TEÁOR'08 3212), illetve a nem nemesfém óraszíj gyártásával (TEÁOR'08 3213) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: késztermék mennyisége

266000 Elektronikus orvosi berendezés gyártása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a sugárzásos készülék és csövei, a béta-, gamma-, röntgen- vagy egyéb sugárzásos berendezés, a számítógépes tomográf (CT) vizsgálóberendezés, a pozitron emissziós tomográfia (PET) vizsgálóberendezés, a mágneses magrezonancia (MRI) berendezés, a gyógyászati ultrahangos berendezés, az elektrokardiográf (EKG), a gyógyászati elektromos endoszkópos készülék, a gyógyászati lézeres berendezés, a szívritmus-szabályozó (pacemaker), a hallásjavító készülék, valamint az élelmiszer- és tejbesugárzó berendezés gyártásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a barnítóágyak (szolárium) gyártásával (TEÁOR'08 2899) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: késztermék mennyisége

267000 Optikai eszköz gyártása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az optikai készülékek és lencsék (pl.: binokuláris távcső, mikroszkóp (kivéve elektron-, protonmikroszkóp)), távcső (teleszkóp), prizma és különféle lencsék (kivéve a szemészeti); réteggel bevont vagy csiszolt lencse (kivéve a szemészeti); a lencsék összeszerelése (kivéve szemészeti) és fényképészeti berendezés pl. fényképezőgép (kamera) és fénymérő gyártásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a számítógép-projektor (TEÁOR'08 2620), a termelési folyamatban alkalmazott (ipari) tévékamera és videokamera (TEÁOR'08 2630), a közhasználatú (háztartási) videokamera (TEÁOR'08 2640), a lézerrel működő komplett berendezés, a fénymásoló gép (TEÁOR'08 2823), valamint a szemészeti termékek gyártásával (TEÁOR'08 3250) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: késztermék mennyisége

268000 Mágneses, optikai információhordozó gyártása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a mágneses és optikai rögzítésre alkalmas információhordozók gyártásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a felvételes információhordozó sokszorosításával (számítógép, hang, videó stb.) (TEÁOR'08 182) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: késztermék mennyisége

27 VILLAMOS BERENDEZÉS GYÁRTÁSA

270000 Villamos berendezés gyártása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a villamos motor, áramfejlesztő (TEÁOR'08 2711), áramelosztó, -szabályozó készülék gyártásával (TEÁOR'08 2712);
– a különféle újratölthető és nem tölthető akkumulátor gyártásával (TEÁOR'08 2720);
– a száloptikai kábel (TEÁOR'08 2731), egyéb elektronikus, villamos vezeték, kábel (TEÁOR'08 2732), valamint szerelvény gyártásával (TEÁOR'08 2733);
– a villamos izzólámpa és fénycső és ezek részeinek és alkatrészeinek (kivéve magát a fényforrás üvegbúráját), továbbá a villamos világítás tartozékainak és a lámpaszerkezet alkatrészeinek (kivéve az áramvezető huzalozott részeket) gyártásával (TEÁOR'08 2740);
– a háztartási villamos készülék gyártásával (TEÁOR'08 2751) és nem villamos háztartási készülék gyártásával (TEÁOR'08 2752);
– a motor, generátor, transzformátor, elem és akkumulátor, huzal- és villanyszerelési termék, világítóberendezés vagy háztartási készülék előbbi szakágazataiba nem sorolható különféle villamos termékek gyártásával (TEÁOR'08 2790)
kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: késztermék mennyisége

28 GÉP, GÉPI BERENDEZÉS GYÁRTÁSA

280000 Gép, gépi berendezés gyártása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a motor, turbina (kivéve: légi-, közútijármű-motor) (TEÁOR'08 2811), hidraulikus, pneumatikus berendezés (TEÁOR'08 2812), egyéb szivattyú, kompresszor (TEÁOR'08 2813), csap, szelep (TEÁOR'08 2814), csapágy, erőátviteli elem gyártásával (TEÁOR'08 2815);
– a fűtőberendezés, kemence (TEÁOR'08 2821), emelő-, anyagmozgató gép (TEÁOR'08 2822), irodagép (kivéve: számítógép és perifériái) (TEÁOR'08 2823), gépi meghajtású hordozható kézi szerszámgép (TEÁOR'08 2824), nem háztartási hűtő, légállapot-szabályozó (TEÁOR'08 2825), valamint m.n.s. egyéb általános rendeltetésű gép gyártásával (TEÁOR'08 2829);
– a mezőgazdasági, erdészeti traktor, az egytengelyes gyalogjáró kerti traktor, a kaszálógép, fűnyíró gép, az önrakodó, önürítő szerkezettel felszerelt mezőgazdasági pótkocsi és nyergesvontató-pótkocsi, a mezőgazdasági talajművelő, ültető-, trágyázógép, az arató- és cséplőgép, a fejőgép, a mezőgazdasági szóró-, permetezőgép, berendezés, valamint az egyéb mezőgazdasági gépek gyártásával (TEÁOR'08 2830);
– a fémmegmunkáló szerszámgép (TEÁOR'08 2841) és egyéb szerszámgép gyártásával (TEÁOR'08 2849);
– a kohászati gép (TEÁOR'08 2891), bányászati, építőipari gép (TEÁOR'08 2892), élelmiszer-, dohányipari gép (TEÁOR), textil-, ruházati, bőripari gép, papíripari gép, műanyag-, gumifeldolgozó gép és m.n.s. egyéb speciális gép gyártásával
kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: késztermék mennyisége

29 KÖZÚTI JÁRMŰ GYÁRTÁSA

290000 Közúti jármű gyártása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a személygépkocsi, a tehergépjárművek, az autóbuszok, trolibuszok és távolsági autóbuszok, a gépjárműmotor, a gépjármű alvázának és az egyéb gépjárműveknek (pl.: hójáró motoros szán, önjáró golfkocsi, kétéltű gépjármű, tűzoltóautó, úttisztító autó, mozgókönyvtár, páncélozott gépjármű stb.), valamint a gokart, egyéb versenyautó gyártásával és a gépjárműmotor gyári átalakításával (TEÁOR'08 2910);
– a gépjármű-karosszéria (beleértve a vezetőfülkét), a gépjármű bármely típusához, pótkocsihoz, nyerges pótkocsihoz tartozó felszerelés, pótkocsi, nyerges pótkocsi és konténer (a szállítás egy vagy több módjára alkalmas szállítótartály) gyártásával (TEÁOR'08 2920);
– a járművillamossági, -elektronikai készülékek (TEÁOR'08 2931), valamint a közúti jármű, járműmotor alkatrészeinek gyártásával (TEÁOR'08 2932)
kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: késztermék mennyisége

30 EGYÉB JÁRMŰ GYÁRTÁSA

300000 Egyéb jármű gyártása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a hajó (TEÁOR'08 3011), szabadidő- és sporthajó gyártásával (TEÁOR'08 3012);
– a villamos, dízel, gőz és egyéb meghajtású kötöttpályás motorvonat, vasúti mozdony, az önjáró vasúti vagy villamosvasúti kocsi, motoros vasúti tehervagon (zárt, nyitott és pőrekocsi), karbantartó és szervizkocsi, a vontatott vasúti, közúti kötöttpályás jármű, a bányák, pályán közlekedő vontató és vontatott járművei, a mechanikai, elektromechanikai jelző, biztonsági, forgalomirányító készülék, valamint a vasúti járműhöz való szék és ülés gyártásával (TEÁOR'08 3020);
– az áru- és személyszállító, harci, sport- és egyéb repülőgép, a helikopter, a vitorlázó és a sárkányrepülő, a kormányozható léghajó, hőlégballon, az ebbe a szakágazatba sorolt légi járművek alkatrészeinek, tartozékainak, repülésoktatás, gyakorlás földi berendezésének, az űrjármű, űrhajó-felbocsátó jármű, műhold, űrszonda, űrállomás, űrsikló, az interkontinentális ballisztikus rakéta (ICBM) gyártásával, a légi jármű és motorjának felújításával, átalakításával, valamint a légi és űrjárművekhez való szék és ülés gyártásával (TEÁOR'08 3030);
– a tank, a páncélozott kétéltű jármű és az egyéb katonai harcjármű gyártásával (TEÁOR'08 3040);
– a motorkerékpár (TEÁOR'08 3091), kerékpár, mozgássérült kocsi (TEÁOR'08 3092), valamint m.n.s. egyéb jármű gyártásával (TEÁOR'08 3099)
kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: késztermék mennyisége

31 BÚTORGYÁRTÁS

310000 Bútorgyártás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az irodabútor (TEÁOR'08 3101), konyhabútor (TEÁOR'08 3102), ágybetét (TEÁOR'08 3103) és egyéb bútor gyártásával (TEÁOR'08 3109) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: késztermék mennyisége

32 EGYÉB FELDOLGOZÓIPARI TEVÉKENYSÉG

321000 Ékszergyártás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az érme (TEÁOR'08 3211), ékszer (TEÁOR'08 3212), divatékszer gyártásával (TEÁOR'08 3213) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: késztermék mennyisége

322000 Hangszergyártás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a húros hangszerek, a billentyűs hangszerek (beleértve a gépzongorát is), az orgona (beleértve a harmóniumot és hasonló billentyűs hangszereket is, szabad fémfúvókás síppal), a harmonika és hasonló hangszer (beleértve a szájharmonikát is), a fúvós hangszerek (fa- és rézfúvós is), az ütőhangszerek, az elektronikus hangképzésű hangszerek, zenélődoboz, vásártéri orgona, verkli, a hangszer alkatrészeinek és kellékeinek, valamint a síp, jelzőkürt és más, szájjal fújt jeladó fúvós hangszer gyártásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a felvételes hang- és videoszalagok, kazetták és lemezek sokszorosításával (TEÁOR'08 182), mikrofon, hangszóró (erősítő), fejhallgató és hasonló alkatrész (TEÁOR'08 2640), lemezjátszó, magnetofon és hasonló termék (TEÁOR'08 2640), játékhangszer (TEÁOR'08 3240) gyártásával, orgona és más hangszerrégiség javításával (TEÁOR'08 3319), a felvételes hang- és videoszalagok, kazetták és lemezek kiadásával (TEÁOR'08 5920), illetve a zongorahangolással (TEÁOR'08 9529) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: késztermék mennyisége

323000 Sportszergyártás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a sport- és atlétikai szerek gyártásával (a ruházat és cipő kivételével) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a hajóvitorla (TEÁOR'08 1392), a sportruházat (TEÁOR'08 1413), a nyerges áru és lószerszám (TEÁOR'08 1512), ostor és lovaglópálca (TEÁOR'08 1512), sportcipő (TEÁOR'08 1520), fegyver és lőszer (TEÁOR'08 2540), a súlyemelésnél használt fémsúlyok (TEÁOR'08 2599), a sportjármű (a tobogán és hasonlók kivételével) (TEÁOR'08 29 és 30), a csónak (TEÁOR'08 3012), a biliárdasztal (TEÁOR'08 3240), a fül- és orrdugó (TEÁOR'08 3299) gyártásával és sportszerek javításával (TEÁOR'08 9529) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: késztermék mennyisége

324000 Játékgyártás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a babák, játékok (beleértve az elektronikus játékot is), a méretarányos modellek és a gyerekjárművek (a fémkerékpár és fémtricikli kivételével) bármilyen anyagból (fa, gumi, papír, műszál stb.) történő gyártásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a videojáték elektronikus vezérlőkonzoljának (TEÁOR'08 2640), a kerékpár (TEÁOR'08 3092), a beugrató eszköz (TEÁOR'08 3299) gyártásával, valamint a videojáték programozásával, a szoftverkiadással (TEÁOR'08 6201) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: késztermék mennyisége

325000 Orvosi eszköz gyártása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a laboratóriumi készülék, sebészeti, gyógyászati készülék, felszerelés, fogászati eszköz és felszerelés, fogszabályozó eszköz, termék és a fogsor gyártásával, továbbá az orvosi, fogorvosi, állatorvosi és hasonló bútor gyártásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a fogászati ragasztóanyag (TEÁOR'08 2042), a gyógyászati felhasználású és minőségű vatta, kötszer stb. (TEÁOR'08 2120), az elektromos orvosi és elektromos gyógyászati berendezések (TEÁOR'08 2660), a kerekesszék (TEÁOR'08 3092) gyártásával és az optikusi tevékenységekkel (TEÁOR'08 4778) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: késztermék mennyisége

329000 Egyéb m.n.s. feldolgozóipari tevékenység
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a seprű,-kefegyártással (TEÁOR'08 3291), valamint egyéb m.n.s. feldolgozóipari tevékenységgel (TEÁOR'08 3299) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: késztermék mennyisége

33 IPARI GÉP, BERENDEZÉS, ESZKÖZ JAVÍTÁSA

331 Ipari gép, berendezés, eszköz javítása
331100 Fémfeldolgozási termék javítása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a 25-ös ágazatba tartozó fémtermékek javításával és karbantartásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a penge és fűrész élezésével (TEÁOR'08 3312), a központi fűtési rendszerek javításával (TEÁOR'08 4322) és a mechanikai zárszerkezet, széf, páncélszekrény biztonsági rendszer szolgáltatás keretében, nem elkülönülten történő javításával (TEÁOR'08 8020) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: javításra fordított munkaórák átlagos mennyisége

331200 Ipari gép, berendezés javítása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a 28-as ágazatba sorolt ipari gépek és gépi berendezések javításával és karbantartásával, mint a penge, fűrész élezésével, cseréjével, a hegesztőkészülékkel végzett ipari, üzemi javító szolgáltatással (pl. gépjárműhöz, általános rendeltetéssel); a mezőgazdasági és más nagygépek, gépi berendezések javításával (pl. emelővillás targonca és más anyagmozgató gép, szerszámgép, kereskedelmi hűtőberendezés, építőgép és bányagép) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a légi jármű motorjának javításával, karbantartásával (TEÁOR'08 3316), a nem ipari kazán, kemence és egyéb fűtőberendezés telepítésével, javításával és karbantartásával (TEÁOR'08 4322), a személyfelvonók és mozgólépcsők telepítésével, javításával és karbantartásával (TEÁOR'08 4329), valamint a közúti gépjármű motorjainak, alkatrészeinek járműjavító műhelyi javításával, karbantartásával, szervizelésével (TEÁOR'08 452, 4540) és a számítógép javításával (TEÁOR'08 9511) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: javításra fordított munkaórák átlagos mennyisége

331300 Elektronikus, optikai eszköz javítása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a 265, 266 és 267 alágazatban előállított termékek (kivéve: háztartási cikkek) javításával és karbantartásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a fénymásoló gép (TEÁOR'08 3312), számítógép és perifériás egységei (TEÁOR'08 9511), számítógépes kivetítő (TEÁOR'08 9511), kommunikációs eszköz (TEÁOR'08 9512) és a lakossági (sorozatban gyártott) televízió és videokamera javításával és karbantartásával (TEÁOR'08 9512), valamint a lakossági felhasználású videokamera (TEÁOR'08 9521), karóra és falióra javításával (TEÁOR'08 9525) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: javításra fordított munkaórák átlagos mennyisége
331400 Ipari villamos gép, berendezés javítása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a 27-es ágazatba tartozó (kivéve a 275 alágazatba (háztartási gép) tartozókét) termékek javításával és karbantartásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a számítógép és számítógép-periféria (TEÁOR'08 9511), kommunikációs eszköz (TEÁOR'08 9512), szórakoztató elektronikai cikkek javításával és karbantartásával (TEÁOR'08 9521), valamint karóra és falióra javításával (TEÁOR'08 9525) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: javításra fordított munkaórák átlagos mennyisége

331500 Hajó, csónak javítása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a 30-as ágazatba tartozó vízi jármű javításával és karbantartásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a hajó gyári átépítésével (TEÁOR'08 301), hajók és csónakok motorjainak javításával és karbantartásával (TEÁOR'08 3312), valamint hajó bontásával, szétszerelésével (TEÁOR'08 3831) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: javításra fordított munkaórák átlagos mennyisége

331600 Repülőgép, űrhajó javítása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a repülőgép, űrjármű javításával, karbantartásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a repülőgép gyári nagy (generál) javításával, gyári újjáépítésével (TEÁOR'08 3030) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: javításra fordított munkaórák átlagos mennyisége

331700 Egyéb közlekedési eszköz javítása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a 30-as ágazatba tartozó egyéb jármű (kivéve: motorkerékpár és kerékpár) javításával, karbantartásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a mozdony és vasúti kocsi gyári nagyjavításával és átalakításával (TEÁOR'08 3020), a katonai úszó járművek (TEÁOR'08 3040), a bevásárlókocsi (TEÁOR'08 3311), a vasúti szállítóeszköz motorjainak (TEÁOR'08 3312), a motorkerékpár javításával és karbantartásával (TEÁOR'08 4540), valamint a kerékpárjavítással (TEÁOR'08 9529) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: javításra fordított munkaórák átlagos mennyisége

331900 Egyéb ipari eszköz javítása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az ezen ágazat más szakágazatába nem sorolt eszközök javításával és karbantartásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– otthoni és irodai bútor javításával, bútor restaurálásával (TEÁOR'08 9524), kerékpárjavítással (TEÁOR'08 9529) és a ruházat javításával és átalakításával (TEÁOR'08 9529) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: javításra fordított munkaórák átlagos mennyisége

332 Ipari gép, berendezés üzembe helyezése
332000 Ipari gép, berendezés üzembe helyezése
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a gépek telepítésére szakosodott egység működésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a felvonó, mozgójárda, automatikus ajtó, porelszívó rendszer stb. (TEÁOR'08 4329), ajtó, lépcső, üzleti felszerelés, bútorzat (TEÁOR'08 4332) felszerelésével, valamint a személyi számítógép üzembe helyezésével (TEÁOR'08 6209) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: egy telepítésre fordított munkaórák átlagos mennyisége

35 VILLAMOSENERGIA-, GÁZ-, GŐZELLÁTÁS, LÉGKONDICIONÁLÁS

351000 Villamosenergia-termelés, -ellátás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a villamosenergia-termeléssel (TEÁOR'08 3511), -szállítással (TEÁOR'08 3512), -elosztással (TEÁOR'08 3513), valamint -kereskedelemmel (TEÁOR'08 3514) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: a megtermelt, az elszállított, az elosztott, valamint az értékesített villamos energia mennyisége (GWh)

352000 Gázellátás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a gázgyártással (TEÁOR'08 3521), -elosztással (TEÁOR'08 3522), -kereskedelemmel (TEÁOR'08 3523) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: az előállított, a leosztott, valamint az értékesített gáz mennyisége (gigajoule)

353000 Gőzellátás, légkondicionálás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a gőz és meleg víz fűtési, energia és egyéb célokra történő termelésével, gyűjtésével és elosztásával, a hűtött levegő termelésével és elosztásával, a hűtött víz hűtési célokra történő termelésével és elosztásával, valamint az élelmiszer és nem élelmiszer céljára szolgáló jég gyártásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: értékesített hő, meleg víz, hűtött víz mennyisége (terajoule; m3)

36 VÍZTERMELÉS, -KEZELÉS, -ELLÁTÁS

360000 Víztermelés, -kezelés, -ellátás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a folyókból, tavakból, kutakból stb. történő vízkivétellel, a csapadékvíz vízszolgáltatás céljából (pl. nyílt és zárt csatornahálózaton) történő gyűjtésével, vízszolgáltatás céljából történő víztisztítással, vízkezeléssel, az alapvető létfeltételek biztosítása érdekében, talajvízből vagy tengervíz sómentesítésével történő víztermeléssel, vízelosztással, valamint az öntözőcsatornák működtetésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

37 SZENNYVÍZ GYŰJTÉSE, KEZELÉSE

370000 Szennyvíz gyűjtése, tisztítása, elhelyezése
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a szennyvízkezelő rendszerek és berendezések működtetésével, fenntartásával, fejlesztésével (amelynek célja a szennyvíz összegyűjtése, kezelése és lerakása); valamint az emésztőgödör, a szikkasztó, a lefolyó és a szennyvízakna tisztításával, ürítésével, mozgóvécé ürítésével, tisztításával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

38 HULLADÉKGAZDÁLKODÁS

381 Hulladékgyűjtés
3811 Nem veszélyes hulladék gyűjtése
381101 Települési hulladék összetevőinek válogatása, elkülönített begyűjtése, szállítása, átrakása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a háztartásokból, beleértve a hulladékbegyűjtést az utcán és a lakásokból keverten és előválogatottan gyűjtött hulladék, úgy mint kartonpapír, papír, műanyag, üveg, alumínium, acél és kerti hulladék rendszeres vagy időszakos begyűjtésével és válogatásával,
– az ipari és a kommunális hulladékból gyártott brikett és pellet előállításával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat is.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: begyűjtött hulladék mennyisége (t)

381102 Egyéb nem veszélyes hulladék összetevőinek válogatása, elkülönített begyűjtése, szállítása, átrakása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az építési és bontási hulladékok, a maradványok és törmelékek, növényrész, szőr, kőtörmelék a textilfeldolgozás hulladékainak összegyűjtésével, válogatásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: begyűjtött hulladék mennyisége (t)

381103 Települési hulladék vegyes (ömlesztett) begyűjtése, szállítása, átrakása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a háztartásokból, beleértve a hulladékbegyűjtést az utcán és a lakásokból keverten gyűjtött hulladék, úgy mint kartonpapír, papír, műanyag, üveg, alumínium, acél és kerti hulladék rendszeres vagy időszakos begyűjtésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: begyűjtött hulladék mennyisége (t)

381104 Egyéb nem veszélyes hulladék vegyes (ömlesztett) begyűjtése, szállítása, átrakása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az építési és bontási hulladékok, a maradványok és törmelékek, növényrész, szőr, kőtörmelék a textilfeldolgozás hulladékainak összegyűjtésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: begyűjtött hulladék mennyisége (t)

3812 Veszélyes hulladék gyűjtése
381201 Egészségügyi és más fertőzésveszélyes hulladék begyűjtése, szállítása, átrakása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a patológián keletkező hulladék, (anatómiai hulladék, nem anatómiai hulladék, éles, szúró anyagok, például tűk, szikék); az egyéb, kórházból, orvosi, fogorvosi rendelőből, orvosi laboratóriumból származó biológiai, fertőző hulladék; az egyéb veszélyes biológiai hulladék (háztartásokon kívüli helyszínekről) összegyűjtésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: begyűjtött hulladék mennyisége (t)

381202 Egyéb veszélyes hulladék begyűjtése, szállítása, átrakása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az olyan veszélyes hulladék (kivéve az egészségügyi és a biológiai hulladék), amely veszélyt jelenthet az emberi egészségre vagy a környezetre és amelynek kezelése törvényben vagy rendeletben előírt speciális módszert igényel (például nukleáris hulladék) összegyűjtésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: begyűjtött hulladék mennyisége (t)

382 Hulladékkezelés, -ártalmatlanítás
3821 Nem veszélyes hulladék kezelése, ártalmatlanítása
382101 Települési hulladék kezelése, ártalmatlanítása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a nem veszélyes hulladék lerakásával, illetve égetésével (olyan üzemben, amely megfelel a nem veszélyes hulladékok égetésére előírt normáknak és követelményeknek) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: kezelt, ártalmatlanított hulladék mennyisége (t)

382102 Egyéb nem veszélyes hulladék kezelése, ártalmatlanítása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az egyéb nem veszélyes hulladék, úgymint: mezőgazdasági hulladék kémiai vagy biológiai redukciója és hasonló kezelési tevékenységek végzésével, komposztálással, ártalmatlanításával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: kezelt, ártalmatlanított hulladék mennyisége (t)

382103 Szennyvíziszap kezelése, ártalmatlanítása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a szennyvíziszapból gyártott brikett és pellet előállításával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: kezelt, ártalmatlanított hulladék mennyisége (t)

3822 Veszélyes hulladék kezelése, ártalmatlanítása
382200 Veszélyes hulladék kezelése, ártalmatlanítása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a veszélyes hulladék lerakásával, illetve égetésével (olyan üzemben, amely megfelel a veszélyes hulladékok égetésére előírt normáknak és követelményeknek) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: kezelt, ártalmatlanított hulladék mennyisége (t)

383 Hulladékanyag hasznosítása
383100 Használt eszköz bontása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a mindenféle roncsnak az újra feldolgozható anyagok kinyerése és elkülönítése érdekében történő szétbontásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a használt termékek kártékony hatások megszüntetése érdekében történő ártalmatlanításával (TEÁOR'08 3822), a roncsautóknak, hajóknak, számítógépeknek, televízióknak és egyéb készülékeknek, berendezéseknek a még használható részeik, alkatrészeik kinyerése és értékesítése céljából történő bontásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat (kereskedelem megfelelő tétele).

3832 Hulladék hasznosítása
383201 Nem veszélyes hulladék anyagában történő hasznosítása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a nem veszélyes hulladék másodlagos nyersanyaggá alakításával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
383202 Nem veszélyes hulladék energiatartalmának hasznosítása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a nem veszélyes hulladékok ártalmatlanítása során égetéssel vagy egyéb módszerekkel előállított elektromos energia, gőz, biogáz, alternatív üzemanyag termelésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

383203 Veszélyes hulladék anyagában történő hasznosítása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a veszélyes hulladék másodlagos nyersanyaggá alakításával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

383204 Veszélyes hulladék energiatartalmának hasznosítása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a veszélyes hulladékok ártalmatlanítása során égetéssel vagy egyéb módszerekkel előállított elektromos energia, gőz, biogáz, alternatív üzemanyag termelésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

39 SZENNYEZŐDÉSMENTESÍTÉS, EGYÉB HULLADÉKKEZELÉS

390 Szennyeződésmentesítés, egyéb hulladékkezelés
3900 Szennyeződésmentesítés, egyéb hulladékkezelés
390001 Talaj és talajvíz szennyeződésmentesítése
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a talaj, a talajvíz és a bányák szennyeződésmentesítésével kapcsolatos, a jogszabályi előírásoknak megfelelő tervek megvalósításával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– vízellátáshoz kapcsolódó víztisztítással kapcsolatos bevételeket és kiadásokat (360000).

390002 Felszíni víz szennyeződésmentesítése
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a talaj, a talajvíz és a bányák szennyeződésmentesítésével kapcsolatos, a jogszabályi előírásoknak megfelelő tervek megvalósításával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

390003 Épületek szennyeződésmentesítése
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az épületek szennyeződésmentesítésével kapcsolatos, a jogszabályi előírásoknak megfelelő tervek megvalósításával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

390004 Telephely-szennyeződésmentesítési tevékenységek
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a telephely szennyeződésmentesítésével kapcsolatos, a jogszabályi előírásoknak megfelelő tervek megvalósításával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

390005 Egyéb szennyeződésmentesítési tevékenységek
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a levegő és egyéb m.n.s szennyeződésmentesítésével kapcsolatos, a jogszabályi előírásoknak megfelelő tervek megvalósításával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat;
– a környezeti szükségállapot kezelésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

390006 Egyéb speciális szennyezésellenőrzési tevékenységek
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a savas kiülepedés (savas eső) figyelésével, ellenőrzésével és kárértékelésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat;
– az egyéb m.n.s. speciális szennyezés ellenőrzésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a mezőgazdasági kártevőirtással kapcsolatos bevételeket és kiadásokat (016100),
– köz- és egyéb szabadtéri területek söprése és locsolása stb., kapcsolatos bevételeket és kiadásokat (812900).

41 ÉPÜLETEK ÉPÍTÉSE

411000 Épületépítési projekt szervezése
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a későbbi eladásra szánt épület vagy egyéb építmény építésével kapcsolatos építési projekt szervezésével (pénzügyi, műszaki és fizikai eszközök együttes biztosításával) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a lakó- és nem lakóépület építésével (TEÁOR'08 4120), valamint az építészmérnöki és mérnöki tevékenységgel (TEÁOR'08 711), és a projektvezetéssel, építési projekttel kapcsolatos szolgáltatással (TEÁOR'08 711) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

412000 Lakó- és nem lakóépület építése
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a bármilyen típusú lakóépület (pl.: családi ház, többlakásos épület, beleértve a toronyházakat) és bármilyen típusú nem lakóépület (pl.: ipari épület, gyár, összeszerelő üzem, műhely, kórház, iskola, irodaépület stb.) építésével, az épület szerkezetének helyszíni összeszerelésével és felállításával, valamint a meglévő lakóépület felújításával és renoválásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– az ipari létesítmény építésével (TEÁOR'08 4299), az építészmérnöki és mérnöki tevékenységgel (TEÁOR'08 711), valamint az épületépítési projekt vezetésével (TEÁOR'08 711) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: megépített hasznos alapterület (m2)

42 EGYÉB ÉPÍTMÉNY ÉPÍTÉSE

421 Út, vasút építése
421100 Út, autópálya építése
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az autópálya (autópálya-csomópont), út, utca, jármű-, kerékpár- és gyalogosközlekedésre szolgáló egyéb úttest építésével, az utcák, utak, autópályák, hidak és alagutak felszíni munkáival, illetve repülőtéri kifutópálya építésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a közúti világítási és elektromos jelzőrendszer felszerelésével (TEÁOR'08 4321), az építőmérnöki és a mérnöki tevékenységgel (TEÁOR'08 711), valamint az építési projekt vezetésével (TEÁOR'08 711) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: megépített útpálya, felújított burkolat/út hossza, mennyisége, ill. felülete (km, ill. m2)
megépített kifutópálya hossza, felülete (m, ill. m2)
megépített kerékpárút hossza (km)

421200 Vasút építése
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a vasút, valamint városi és elővárosi vasút – beleértve a nem elektronikus és jelfogós vasúti pályaellenőrző és biztosítóberendezés – építésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a világítás, illetve elektronikus jelző-, pályaellenőrző és biztosítóberendezés felszerelésével (TEÁOR'08 4321), az építőmérnöki és mérnöki tevékenységgel (TEÁOR'08 711), valamint az építési projekt vezetésével (TEÁOR'08 711) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: megépített, magasabb műszaki tartalommal átépített, illetve rekonstruált vasúti, ill. városi és elővárosi vasút vágányhossz (km)
megépített, illetve kicserélt alépítmény (db, km, ill. m3)

421300 Híd, alagút építése
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a híd (beleértve az emelt szintű autópálya felső átvezető hídjait, felüljáróit) és alagút építésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a világítás és az elektromos jelző felszerelésével (TEÁOR'08 4321), az építészmérnöki és a mérnöki tevékenységgel (TEÁOR'08 711), valamint az építési projekt vezetésével (TEÁOR'08 711) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: megépített hidak, alagutak hossza (km)

422 Közműépítés
422100 Folyadék szállítására szolgáló közmű építése
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a folyékony és légnemű anyagok elosztását és szállítását szolgáló vezeték és a kapcsolódó, ezen rendszer szerves részét képező épület, épületszerkezet építésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– az egyéb építmények építésével kapcsolatos projektvezetéssel (TEÁOR'08 7112) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: megépített vezeték hossza

422200 Elektromos, híradás-technikai célú közmű építése
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az elektromos és híradás-technikai elosztóvezetékek és kapcsolódó építmények, illetve szerkezetek építésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– az egyéb építmények építésével kapcsolatos projektvezetéssel (TEÁOR'08 7112) és az épületen és egyéb építményen a távközlési vezetékhálózat felszerelésével és helyszíni szerelésével (TEÁOR'08 4321) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Feladatmutató: vezeték, erőmű-beruházás értéke (M Ft)

429 M.n.s. egyéb építmény építése
429100 Vízi létesítmény építése
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a vízi út, kikötői és folyami létesítmény, szabadidős tevékenységet szolgáló kikötő, hullámtörő gát, zsilip, töltés, völgyzáró gát stb., valamint völgyzáró és védőgát építésével, illetve a vízi útvonalak kotrásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat;
– víztermelő kút fúrásával és ásásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– az egyéb építmények építésével kapcsolatos projektvezetéssel (TEÁOR'08 7112) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: megépített partfal hossza (m) kikötőhelyek száma (db)

429900 Egyéb m.n.s. építés
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az ipari létesítmények építésével, az építési munkákkal, valamint a földterület értéknöveléssel együtt járó parcellázásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– az ipari gépek, berendezések üzembe helyezésével (TEÁOR'08 3320), a földterület értéknövelés nélküli parcellázásával (TEÁOR'08 6810), valamint az egyéb építmények építésével kapcsolatos projektvezetéssel (TEÁOR'08 7112) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Feladatmutató: beruházás értéke (M Ft)

43 SPECIÁLIS SZAKÉPÍTÉS

431 Bontás, építési terület előkészítése
431100 Bontás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az épületek, egyéb szerkezetek bontásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

431200 Építési terület előkészítése
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az építési terület megtisztításával, a megtartandó növényzet fizikai védelmével, a talajmozgatással, a bányászati terület előkészítésével, a takaróréteg eltávolításával, egyéb terület-előkészítési műveletek ásványi lelőhelyeken (kivéve: az olaj- és földgázlelőhelyek) történő végzésével, az építési terület és a mezőgazdasági és erdészeti terület lecsapolásával, a termőterület építőipari jellegű földmunkáival kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a kőolaj- és földgáztermelő kutak fúrásával (TEÁOR'08 0610, 0620), a kőolaj- és földgáztermelő kutak díjazásért vagy szerződéses alapon történő fúrásával (TEÁOR'08 0910), a szennyezett talaj ártalmatlanításával, aknák és hasonlók építési területről történő eltávolításával (beleértve a robbantást is) (TEÁOR'08 3900), víztermelő kút fúrásával (TEÁOR'08 4221), valamint a kútásással (TEÁOR'08 4399) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat,
– a finom tereprendezést (439900).
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: megtisztított terület nagysága

431300 Talajmintavétel, próbafúrás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az építési, geofizikai, geológiai és hasonló célokra történő próbafúrással és talajmintavétellel kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a kőolaj- és földgáztermelő kutak fúrásával (TEÁOR'08 0610, 0620), kőolaj- és földgáztermelő kutak díjazásos vagy szerződéses alapon történő fúrásával (TEÁOR'08 0910), a (nem kőolaj- és földgáz-) bányászati tevékenység keretében történő próbafúrással és fúrási kiegészítő szolgáltatással (TEÁOR'08 0990), víztermelő kút fúrásával, ásásával (TEÁOR'08 4221), aknamélyítéssel, -süllyesztéssel, kútásással (TEÁOR'08 4399), valamint kőolaj- és földgázmező feltárásával, geofizikai, geológiai és szeizmográfiai felméréssel (TEÁOR'08 7112) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: próbafúrások/mintavételek száma

432 Épületgépészeti szerelés
432100 Villanyszerelés
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a valamennyi épületen és egyéb építményen az elektromos vezeték és csatlakozó, mérőóra, számítógép-hálózat és kábeltelevízió vezetékei a száloptikás vezetékekkel együtt, műholdvevő antenna, világítási rendszer, tűzjelző, betörés elleni riasztórendszer, közúti, vasúti világítási és elektromos jelzőrendszer, repülőtéri kifutópálya világításának felszerelésével és helyszíni szerelésével, valamint az elektromos eszközök és háztartási felszerelések csatlakoztatásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a távközlési és erősáramú vezeték építésével (TEÁOR'08 4222), az elektronikus biztonsági rendszer (betörés, tűzjelzés) szolgáltatás keretében nem elkülönülten végzett üzembe helyezésével, fenntartásával (TEÁOR'08 8020) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: átlagos munkaóraigény

432200 Víz-, gáz-, fűtés-, légkondicionáló-szerelés
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a csővezeték, a fűtő- és a légkondicionáló rendszer felszerelésével, valamint az ezzel összefüggő bővítési, átalakítási, karbantartási és javítási munkákkal kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– az ipari kemence, kazán, egyéb fűtési berendezés javításával (TEÁOR'08 3312) és az elektromos padlófűtés beszerelésével (TEÁOR'08 4321) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: átlagos munkaóraigény

432900 Egyéb épületgépészeti szerelés
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az épület és egyéb építmény különféle szerkezeteinek (kivéve: az elektromos, csővezeték, fűtési, légkondicionálási rendszer, valamint az ipari gép szerelése) szerelésével, javításával és karbantartásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– az ipari gép, berendezés üzembe helyezésével (TEÁOR'08 3320) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: átlagos munkaóraigény

433 Befejező építés
433100 Vakolás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az épületek és építmények belső és külső vakolásával, stukkók készítésével – beleértve a rögzítőhálók felszerelését is – kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: átlagos munkaóraigény

433200 Épületasztalos-szerkezet szerelése
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a fából vagy egyéb anyagból készült nyílászáró (pl. ajtó, ablak, ajtó- és ablaktok stb., az automata és forgóajtó kivételével), beépített bútor, konyha, lépcső, üzleti berendezés, laboratóriumi berendezés bútorainak felszerelésével és hasonlók beszerelésével, valamint a belső téri befejező munkákkal kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– az automata és forgóajtó beszerelésével (TEÁOR'08 4329) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: átlagos munkaóraigény

433300 Padló-, falburkolás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az épületen és egyéb építményen a kerámiából, betonból vagy faragott kőből készült fal- és padlóburkoló lap, külső homlokzat (díszkerámia, kő, tégla stb.), parketta és egyéb, fából készült padlóburkolat, fából készült falburkolat, szőnyegpadló és linóleum padlóburkolat (beleértve a gumiból vagy műanyagból készülteket is), mozaikpadló, márványból, gránitból vagy palából készült padló- és falburkolat, belső díszítő lerakásával, felrakásával, felerősítésével vagy felszerelésével, valamint a tapétázással kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: átlagos munkaóraigény

433400 Festés, üvegezés
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az épületek belső és külső festésével, kerítések, rácsok, nyílászárók, egyéb építmények festésével, az üvegezés, tükörburkolat stb., üvegbevonat, tükörfal és egyéb üvegtermékek felszerelésével, az ablaküvegezéssel kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: átlagos munkaóraigény

433900 Egyéb befejező építés m.n.s.
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az új épület első, nem elkülönült, az építkezés befejezésekor történő takarításával, az egyéb, máshová nem sorolt befejező építéssel kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– valamennyi építményfajta belső takarításával (TEÁOR'08 8121), az épületek speciális belső és külső takarításával (TEÁOR'08 8122), valamint a belsőépítészi, dekorációs tevékenységekkel (TEÁOR'08 7410) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: átlagos munkaóraigény

439 Egyéb speciális szaképítés
439100 Tetőfedés, tetőszerkezet-építés
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a tetőszerkezet-építéssel, valamint a tetőfedéssel, eső- és ereszcsatorna létesítésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– az építőipari gépek és eszközök személyzet nélküli kölcsönzésével (TEÁOR'08 7732) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: átlagos munkaóraigény

439900 Egyéb speciális szaképítés m.n.s.
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a különböző építmények létrehozásánál alkalmazott, valamilyen szempontból azonos szakértelmet vagy speciális berendezést igénylő szaképítési tevékenységgel (pl.: alapok építése, beleértve a cölöpverést is, dohosság elleni és vízszigetelési munka, épület páramentesítése stb.), a föld felszíne alatti munkákkal, szabadtéri úszómedence építésével, az épületek külső homlokzatának gőz- és homokfúvással vagy hasonló módszerrel történő tisztításával, a daru és más speciális, építőipari szakágazathoz nem rendelhető építőipari berendezés személyzettel együtt való kölcsönzésével, valamint a kútásással kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– az építőipari gépek és eszközök személyzet nélküli kölcsönzésével (TEÁOR'08 7732) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: átlagos munkaóraigény

45 GÉPJÁRMŰ, MOTORKERÉKPÁR KERESKEDELME, JAVÍTÁSA

451000 Gépjármű-kereskedelem
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a személygépjármű-, könnyűgépjármű-kereskedelemmel (TEÁOR'08 4511), valamint egyéb gépjármű- kereskedelemmel (TEÁOR'08 4519) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: – értékesített gépjárművek száma

452000 Gépjárműjavítás, -karbantartás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a gépjárművek javításával és karbantartásával, a gumiabroncs és a gumibelső javításával, felszerelésével vagy cseréjével, centírozással, kerékbeállítással, korrózióvédelemmel, valamint az alkatrészek és tartozékok felszerelésével (nem az autógyártás részeként, folyamatában) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a gumiabroncs újrafutózásával és felújításával (TEÁOR'08 2211), valamint a motorkerékpár, -alkatrész kereskedelmével, javításával (TEÁOR'08 4540) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Kapacitásmutató: – javítóállások száma
– Teljesítménymutató: – javított, karbantartott járművek száma (db)
átlagos felhasznált munkaórák száma járművenként

453000 Gépjárműalkatrész-kereskedelem
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a gépjárműalkatrész-nagykereskedelemmel (TEÁOR'08 4531) és a gépjárműalkatrész-kiskereskedelemmel (TEÁOR'08 4532) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: értékesített árumennyiség

454000 Motorkerékpár, -alkatrész kereskedelme, javítása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a motorkerékpárok (beleértve a mopedet is) nagy- és kiskereskedelmével, a motorkerékpár-alkatrész és -tartozék nagy- és kiskereskedelmével (beleértve a levélben megrendelést és a bizományosi, ügynöki tevékenységeket is), valamint a motorkerékpár karbantartásával és javításával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a kerékpár, kerékpáralkatrész és -tartozék nagykereskedelmével (TEÁOR'08 4649), a kerékpár, kerékpáralkatrész és -tartozék kiskereskedelmével (TEÁOR'08 4764), a motorkerékpár bérbeadásával (TEÁOR'08 7739), valamint a kerékpár javításával és karbantartásával (TEÁOR'08 9529) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: értékesített árumennyiség/átlagos munkaóraigény

46 NAGYKERESKEDELEM (KIVÉVE: JÁRMŰ, MOTORKERÉKPÁR)

461000 Ügynöki nagykereskedelem
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a mezőgazdasági termék (TEÁOR'08 4611), alapanyag, üzemanyag (TEÁOR'08 4612), fa-, építési anyag (TEÁOR'08 4613), gép, hajó, repülőgép (TEÁOR'08 4614), bútor, háztartási áru, fémáru (TEÁOR'08 4615), textil, ruházat, lábbeli, bőráru (TEÁOR'08 4616), élelmiszer, ital, dohányáru (TEÁOR'08 4617), valamint egyéb termék ügynöki nagykereskedelmével (TEÁOR'08 4618) és a vegyes termékkörű ügynöki nagykereskedelemmel (TEÁOR'08 4619) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: értékesített árumennyiség

462000 Mezőgazdasági nyersanyag, élőállat nagykereskedelme
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a gabona, dohány, vetőmag, takarmány (TEÁOR'08 4621), dísznövény (TEÁOR'08 4622), élőállat (TEÁOR'08 4623) és bőr nagykereskedelmével (TEÁOR'08 4624) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: értékesített árumennyiség

463000 Élelmiszer, ital, dohányáru nagykereskedelme
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a zöldség-, gyümölcs-nagykereskedelemmel (TEÁOR'08 4631), hús-, húskészítmény (TEÁOR'08 4632), tejtermék, tojás, zsiradék (TEÁOR'08 4633), ital, (TEÁOR'08 4634), dohányáru (TEÁOR'08 4635), cukor, édesség (TEÁOR'08 4636), kávé, tea, kakaó, fűszer (TEÁOR'08 4637) és egyéb élelmiszer nagykereskedelmével (TEÁOR'08 4638), valamint élelmiszer, ital, dohányáru vegyes nagykereskedelmével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: értékesített árumennyiség
464000 Háztartási cikk nagykereskedelme
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a textil (TEÁOR'08 4641), ruházat, lábbeli (TEÁOR'08 4642), elektronikus háztartási cikk (TEÁOR'08 4643), porcelán, üvegáru, tisztítószer (TEÁOR'08 4644), illatszer (TEÁOR'08 4645), gyógyszer, gyógyászati termék (TEÁOR'08 4646), bútor, szőnyeg, világítóberendezés (TEÁOR'08 4647), óra, ékszer (TEÁOR'08 4648), valamint egyéb háztartási cikk (TEÁOR'08 4649) nagykereskedelmével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: értékesített árumennyiség

465000 Információtechnológiai, híradás-technikai termék nagykereskedelme
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a számítógép, periféria, szoftver (TEÁOR'08 4651) és elektronikus, híradás-technikai berendezés és alkatrészei nagykereskedelmével (TEÁOR'08 4652) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: értékesített árumennyiség

466000 Egyéb gép, berendezés, tartozék nagykereskedelme
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a mezőgazdasági gép, berendezés (TEÁOR'08 4661), szerszámgép (TEÁOR'08 4662), bányászati-, építőipari gép (TEÁOR'08 4663), textilipari gép, varró-, kötőgép (TEÁOR'08 4664), irodabútor (TEÁOR'08 4665), egyéb irodagép, -berendezés (TEÁOR'08 4666), valamint egyéb m.n.s. gép, berendezés nagykereskedelmével (TEÁOR'08 4669) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: értékesített árumennyiség

467000 Egyéb szakosodott nagykereskedelem
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az üzem, tüzelőanyag (TEÁOR'08 4671), fém, érc (TEÁOR'08 4672), fa, építőanyag, szaniteráru (TEÁOR'08 4673), fémáru, szerelvény, fűtési berendezés (TEÁOR 4674), vegyi áru (TEÁOR'08 4675), egyéb termelési célú termék (TEÁOR'08 4676), valamint hulladék nagykereskedelmével (TEÁOR'08 4677) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: értékesített árumennyiség

469000 Vegyes termékkörű nagykereskedelem
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az áruk széles körének szakosodás nélküli nagykereskedelmével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: értékesített árumennyiség

47 KISKERESKEDELEM (KIVÉVE: JÁRMŰ, MOTORKERÉKPÁR)

471 Nem szakosodott bolti vegyes kiskereskedelem
471100 Élelmiszer jellegű bolti vegyes kiskereskedelem
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a meghatározóan élelmiszerek, italok és dohányáruk, de emellett az áruk széles körének kiskereskedelmi értékesítésével foglalkozó üzletek működtetésével, valamint az eladás túlsúlyát jelentő élelmiszer, ital és dohányáru mellett több más termékcsoportot is árusító, általános áruházi kiskereskedelemmel kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: értékesített árumennyiség

471900 Iparcikk jellegű bolti vegyes kiskereskedelem
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a nem meghatározóan élelmiszerek, italok és dohányáruk, de az áruk széles körének kiskereskedelmi értékesítésével foglalkozó üzletek működtetésével, valamint az általános áruházi kiskereskedelemmel kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: értékesített árumennyiség

472 Élelmiszer-, ital-, dohányáru kiskereskedelme
472100 Zöldség, gyümölcs kiskereskedelme
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a friss zöldség, gyümölcs szakosodott kiskereskedelmével és a konyhakész és tartósított zöldség és gyümölcs szakosodott kiskereskedelmével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: értékesített árumennyiség

472200 Hús, húsáru kiskereskedelme
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a friss, hűtött, fagyasztott, szárított, füstölt és egyéb módon tartósított nyers hús (beleértve a szárnyasokat és a vadhúst) és belsőség szakosodott kiskereskedelmével, valamint a húsból és belsőségből készült húskészítmény (pl.: felvágott, húskonzerv stb.) kiskereskedelmével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: értékesített árumennyiség

472300 Hal kiskereskedelme
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a friss, hűtött, fagyasztott, szárított vagy egyéb konzerválási eljárással tartósított halak, egyéb tengeri állatok (pl.: puhatestűek, rákfélék stb.) és a belőlük készült termékek szakosodott kiskereskedelmével kapcsolatos kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: értékesített árumennyiség

472400 Kenyér-, pékáru-, édesség-kiskereskedelem
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a sütőipari és cukrászati termékek kiskereskedelmével, valamint az édesség (pl.: csokoládé, cukorka, nápolyi stb.) szakosodott kiskereskedelmével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a cukrászati termékek cukrászdai vendéglátás keretében történő értékesítésével (TEÁOR'08 5611) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: értékesített árumennyiség

472500 Ital-kiskereskedelem
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az alkoholos és alkoholmentes italok (nem helyszíni fogyasztású) szakosodott kiskereskedelmével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a kávé, tea (TEÁOR'08 4729), a tej (TEÁOR'08 4729) kiskereskedelmével, és az ital helybeni fogyasztásra való értékesítésével (TEÁOR'08 5630) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: értékesített árumennyiség

472600 Dohányáru-kiskereskedelem
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a cigaretta, dohány, szivar stb. szakosodott kiskereskedelmével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: értékesített árumennyiség

472900 Egyéb élelmiszer-kiskereskedelem
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a tej, tejtermék, tojás, (pl.: tej, tojáspor, vaj, margarin, sajt, túró, savanyított tejtermék stb.) és az egyéb élelmiszer (pl.: kávé, tea, kakaó, fűszerek, étolaj, állati és növényi eredetű zsiradék, cukor, száraztészta, bébiételek, diabetikus és egyéb ételkészítmények stb.) szakosodott kiskereskedelmével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: értékesített árumennyiség

473 Gépjárműüzemanyag-kiskereskedelem
473000 Gépjárműüzemanyag-kiskereskedelem
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a gépjárművek és motorkerékpárok üzemanyagának, valamint kenő- és hűtőanyagainak szakosodott kiskereskedelmével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– az üzemanyagok nagykereskedelmével (TEÁOR'08 4671) és a háztartási tüzelőolaj, palackozott gáz kiskereskedelmével (TEÁOR'08 4778) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: értékesített árumennyiség

474 Információs, híradás-technikai termék kiskereskedelme
474100 Számítógép, periféria, szoftver kiskereskedelme
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a számítógépek, a számítógép-perifériák, a videojátékgép konzoljának kiskereskedelmével, valamint a nem egyedi szoftvertermékek szakosodott kiskereskedelmével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– az üres szalagok és lemezek kiskereskedelmével (TEÁOR'08 4763) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: értékesített árumennyiség

474200 Telekommunikációs termék kiskereskedelme
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a különböző távközlési, híradás-technikai készülékek, felszerelések szakosodott kiskereskedelmével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: értékesített árumennyiség

474300 Audio-, videoberendezés kiskereskedelme
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a rádió- és televíziókészülékek, az audio- és videokészülékek és a CD- és DVD- stb. lejátszók és felvevőkészülékek szakosodott kiskereskedelmével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: értékesített árumennyiség

475 Egyéb háztartási cikk kiskereskedelme
475100 Textil-kiskereskedelem
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a szövet, ruházati méteráru, a kötőfonal szakosodott kiskereskedelmével, takarók, kárpitok, hímzések alapanyagai, a háztartási textiltermékek (pl.: ágynemű, törölköző stb.), valamint a rövidáru (pl.: tű, varrófonal stb.) szakosodott kiskereskedelmével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– függöny, szőnyeg (TEÁOR'08 4753) és a ruházati cikkek kiskereskedelmével (TEÁOR'08 4771) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: értékesített árumennyiség

475200 Vasáru-, festék-, üveg-kiskereskedelem
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a vasáru (pl.: zár, lakat, kulcs, huzal, drót, csavar stb.), szerszám (pl.: mezőgazdasági, kertészeti, erdészeti és egyéb szerszám stb.), a festék, lakk, a síküveg (pl.: úsztatott üveg, hajlított, megmunkált üveg, biztonság üveg, szigetelő üveg, üvegtükör), építőanyag (pl.: tégla, faáru, nyílászáró, vízvezeték- és fűtési berendezés és felszerelés stb.), szanitertermékek (pl.: fürdőkád, zuhanyzótálca, mosdókagyló, mosogató stb.), barkácsanyag és barkácsfelszerelés (pl.: láncfűrész, fa- és fémmegmunkáló barkácsgép stb.), működési elvtől függetlenül mindenfajta fűnyíró, szauna, valamint parafa padlólap kiskereskedelmével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: értékesített árumennyiség

475300 Szőnyeg, fal-, padlóburkoló kiskereskedelme
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a szőnyegek, függönyök és drapériák kiskereskedelmével, valamint tapéták és padlóburkolók (pl. szőnyegpadló, linóleum és műanyag padlóburkoló) szakosodott kiskereskedelmével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a parafa padlólap kiskereskedelmével (TEÁOR'08 4752) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: értékesített árumennyiség

475400 Villamos háztartási készülék kiskereskedelme
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az elektromos háztartási gép és készülék (pl. hűtő- és fagyasztógép, mosogatógép, mosó- és szárítógép, kötő-, varró- és egyéb hasonló típusú háztartási gép, elektromos vízmelegítő és víztároló, elektromos főző- és fűtőkészülék) szakosodott kiskereskedelmével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– az audio- és videoberendezés (TEÁOR'08 4743), a nem elektromos háztartási készülék (TEÁOR'08 4759), a hangszer, hangszeralkatrész, kotta (TEÁOR'08 4759), valamint a felvételes és üres hanglemez, hangszalag, hang- és videokazetta, CD, DVD kiskereskedelmével (TEÁOR'08 4763) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: értékesített árumennyiség

475900 Bútor, világítási eszköz, egyéb háztartási cikk kiskereskedelme
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a lakásbútor, világítástechnikai termék, világítóberendezés és alkatrészei, háztartási eszköz, kés, edény, üvegáru, porcelán és agyagtermék, fa-, parafa- és vesszőből font termék, nem elektromos háztartási készülék, hangszer, hangszeralkatrész és kotta, elektromos biztonsági berendezések kiskereskedelmével, valamint egyéb, máshova nem sorolt háztartási cikkek és felszerelések szakosodott kiskereskedelmével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a függöny-, szőnyeg-kiskereskedelemmel (TEÁOR'08 4753) és a régiség-kiskereskedelemmel (TEÁOR'08 4779) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: értékesített árumennyiség

476 Kulturális, szabadidős cikk bolti kiskereskedelme
476100 Könyv-kiskereskedelem
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a könyv (pl. nyomtatott könyv, brosúra, röplap, szótár, lexikon, térkép) szakosodott kiskereskedelmével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a használt könyvek és könyvrégiségek kiskereskedelmével (TEÁOR'08 4779) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: értékesített árumennyiség

476200 Újság-, papíráru-kiskereskedelem
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az újság, folyóirat, periodikus kiadvány és irodaszer, pl. papír, írószer, nyomtatvány szakosodott kiskereskedelmével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: értékesített árumennyiség

476300 Zene-, videofelvétel kiskereskedelme
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a hanglemezek, hangszalagok, a felvételes és üres CD-k és kazetták, a felvételes és üres videoszalagok és DVD-k, valamint az üres szalagok és lemezek szakosodott kiskereskedelmével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a hang- és videofelvételes (szalag, lemez, kazetta, CD, DVD) kölcsönzésével (TEÁOR'08 7722) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: értékesített árumennyiség

476400 Sportszer-kiskereskedelem
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a sporteszköz, horgász- és vadászfelszerelés, kempingcikk, csónak és kerékpár, speciális sportlábbeli (pl. sícipő) szakosodott kiskereskedelmével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: értékesített árumennyiség

476500 Játék-kiskereskedelem
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a mindenféle anyagból készült játék szakosodott kiskereskedelmével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a videojáték-gépkonzol (TEÁOR'08 4741), valamint a nem egyedi szoftvertermékek kiskereskedelmét (TEÁOR'08 4741).
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: értékesített árumennyiség

477 Egyéb m.n.s. áru kiskereskedelme
477100 Ruházati kiskereskedelem
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a ruházati cikk szakosodott kiskereskedelmével, a bőrruházat, szőrmeáru kiskereskedelmével, valamint a ruházati kiegészítők (pl. kesztyű, nyakkendő, nadrágtartó stb.) szakosodott kiskereskedelmével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a textil-, rövidáru-kiskereskedelemmel (TEÁOR'08 4751) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: értékesített árumennyiség

477200 Lábbeli-, bőráru-kiskereskedelem
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a lábbeli (pl. bőr-, gumi-, textil-, műanyag, vízálló lábbeli, sportcipő, cipőkellék) kiskereskedelmével, a bőráru (beleértve a nyergesáru), valamint a bőrből vagy bőrhelyettesítő anyagból készült utazási felszerelés (pl. bőrönd, kézitáska) szakosodott kiskereskedelmével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a speciális sportlábbelik (pl. sícipő) kiskereskedelmével (TEÁOR'08 4764) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: értékesített árumennyiség

477300 Gyógyszer-kiskereskedelem
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a gyógyszer (pl. antibiotikum, vitamin, szérum, diagnosztikai reagens, kontrasztanyag és fogászati készítmény, kötszer, sebvarró fonal és hasonló anyag) szakosodott kiskereskedelmével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: értékesített árumennyiség

477400 Gyógyászati termék kiskereskedelme
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a gyógyászati termék, ortopédiai cikk, gyógyászati segédeszköz (pl. fecskendő, katéter és hasonlók stb.) szakosodott kiskereskedelmével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: értékesített árumennyiség

477500 Illatszer-kiskereskedelem
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az illatszer, kozmetikai és testápolási cikk (pl. szépség-, arc- és bőrápoló készítmény, haj-, száj- és fogápoló-, borotválkozószer stb.) szakosodott kiskereskedelmével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: értékesített árumennyiség

477600 Dísznövény, vetőmag, műtrágya, hobbiállat-eledel kiskereskedelme
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a vágott virág, a dísznövény és szaporítóanyagai (pl. palánta, virághagyma, gumó, dugvány, oltvány), a műtrágya és a hobbiállat és állateledel szakosodott kiskereskedelmével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: értékesített árumennyiség

477700 Óra-, ékszer-kiskereskedelem
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az óra, karóra, óraalkatrész, óraszíj, ékszer (pl. gyöngy, drágakő) szakosodott kiskereskedelmével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– az órák és ékszerek javításával (TEÁOR'08 9525) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: értékesített árumennyiség

477800 Egyéb m.n.s. új áru kiskereskedelme
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a foto-, optikai és precíziós műszer kiskereskedelmével, az optikusi kiskereskedelmi tevékenységgel, ajándéktárgy, emléktárgy, kézművesáru, kegytárgy (kivéve a régiség, lásd: TEÁOR'08 4779) szakosodott kiskereskedelmével, művészeti galériák kereskedelmi tevékenységével, a műalkotások, háztartási tüzelőolaj, palackozott gáz, szén és tűzifa, fegyver és lőszer, tisztítószerek, bélyeg és érme szakosodott kiskereskedelmével, valamint az egyéb, máshová nem sorolt, nem élelmiszertermék (pl. a vetőmag, olajos magvak, takarmány, élő állat, az egyéb mezőgazdasági nyersanyagok, ásványok) szakosodott kiskereskedelmével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: értékesített árumennyiség

477900 Használt cikk bolti kiskereskedelme
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a használt könyv, egyéb használt cikk (pl. használt ruházati cikk, sportszer, bútor), régiség kiskereskedelmével és az aukciósházak kiskereskedelmi tevékenységével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a használt gépjármű és a használt gépjárműalkatrész (TEÁOR'08 451, 453), a használt motorkerékpár és használt motorkerékpár-alkatrész kiskereskedelmével (TEÁOR'08 454), valamint az internetes aukciós vagy egyéb nem aukciósházi árveréses kiskereskedelmi tevékenységgel (TEÁOR'08 4791, 4799) és zálogházi tevékenységgel (TEÁOR'08 6492) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: értékesített árumennyiség

478 Piaci kiskereskedelem
478100 Élelmiszer, ital, dohányáru piaci kiskereskedelme
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az élelmiszerek, italok, dohányáru közterületi vagy piaci standokon történő kiskereskedelmi értékesítésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– az elkészített ételek mozgóárusításra, közvetlen fogyasztásra, elvitelre történő értékesítésével (TEÁOR'08 5610) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: értékesített árumennyiség

478200 Textil, ruházat, lábbeli piaci kiskereskedelme
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a textiláruk, ruházati cikkek, lábbelik közterületi vagy piaci standokon történő kiskereskedelmi értékesítésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: értékesített árumennyiség

478900 Egyéb áruk piaci kiskereskedelme
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az egyéb árucikkek közterületi vagy piaci standokon történő kiskereskedelmi értékesítésével (pl. szőnyeg és takaró, könyv, játék, háztartási gép, készülék, szórakoztató elektronika, hanglemez és videofelvétel, mezőgazdasági nyersanyag és élő állat stb.) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: értékesített árumennyiség

479 Nem bolti, nem piaci kiskereskedelem
479100 Csomagküldő, internetes kiskereskedelem
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– bármely termék csomagküldő szolgálat útján történő vagy internetes kiskereskedelmi értékesítésével, televízión, rádión keresztül vagy telefonon történő közvetlen értékesítéssel, valamint az internetes kiskereskedelmi aukcióval kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a gépjárművek, gépjárműalkatrészek és -tartozékok internetes kiskereskedelmével (TEÁOR'08 451, 453), valamint a motorkerékpárok, motorkerékpár-alkatrészek és -tartozékok internetes kiskereskedelmével (TEÁOR'08 4540) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: értékesített árumennyiség

4799 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem
479901 Tankönyvforgalmazás költségvetési szervnél
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a költségvetési szervnél végzett tankönyvforgalmazással kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: értékesített árumennyiség
479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a máshova nem sorolt egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelemmel kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: értékesített árumennyiség

49 SZÁRAZFÖLDI, CSŐVEZETÉKES SZÁLLÍTÁS

491 Helyközi vasúti személyszállítás
491000 Helyközi vasúti személyszállítás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a helyközi vasúti személyszállítással, illetve annak támogatásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a vasúti áruszállítást (492000),
– a városi és elővárosi vasúti személyszállítást (493101).
Mutatószámok:
– Kapacitásmutató: vonat-km; ülőhely-km alakulása; leközlekedtetett vonatok száma
– Teljesítménymutató: – elszállított utasok száma (millió fő);
– leadott közlekedési teljesítmény (milliárd utas-km)
– Eredményességi mutató: – Integrált ütemes menetrendbe bevont járatok aránya a teljes közforgalmú járatszámhoz képest (%);
– Közlekedési csatlakozási pontok (intermodális csomópontok) összehangolt menetrendbe történő integrációjának aránya (%);
– Modal split alakulása ( a tömegközlekedés és az egyéni közlekedés aránya)

492 Vasúti áruszállítás
492000 Vasúti áruszállítás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a vasúti áruszállítással, illetve annak támogatásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a helyközi vasúti személyszállítást (491000),
– a városi és elővárosi vasúti személyszállítást (493101).
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: járműtonna-km
– Eredményességi mutató: elszállított kamionok száma (Ro-La szállításnál)
493 Egyéb szárazföldi személyszállítás
4931 Városi, elővárosi szárazföldi személyszállítás
493101 Városi és elővárosi vasúti személyszállítás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a városi, elővárosi, város-térségi menetrend szerinti vasúti személyszállítással, a vasúti eszközökkel történő menetrend szerinti városi tömegközlekedéssel (földalatti, metró, magasvasút), illetve annak támogatásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a helyközi vasúti személyszállítást (491000),
– a vasúti áruszállítást (492000),
– a személyszállítást villamossal (493102),
– a helyi és elővárosi különleges célú szárazföldi személyszállítást (pl. munkásszállítás) (493909).
Mutatószámok:
– Kapacitásmutató: kibocsátott közlekedési kapacitás (milliárd férőhely-km)
– Teljesítménymutató: – elszállított utasok száma (millió fő);
– leadott közlekedési teljesítmény (milliárd utas-km)
– Eredményességi mutató: – Egységes Budapest-bérletet megvásárolt utasok száma;
– P+R parkolóhelyek száma,
– Modal split alakulása ( a tömegközlekedés és az egyéni közlekedés aránya)

493102 Városi és elővárosi közúti személyszállítás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a városi és elővárosi menetrend szerinti közúti személyszállítással, illetve annak támogatásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a városi és elővárosi vasúti személyszállítást (493101),
– a helyi és elővárosi különleges célú szárazföldi személyszállítást (pl. munkásszállítás, iskolabusz-szolgáltatás) (493909),
– a taxis személyszállítást (4932).
Mutatószámok:
– Kapacitásmutató: kibocsátott közlekedési kapacitás (milliárd férőhely-km)
– Teljesítménymutató: – elszállított utasok száma (millió fő);
– leadott közlekedési teljesítmény (milliárd utas-km)
– Eredményességi mutató: Egységes Budapest-bérletet megvásárolt utasok száma

4932 Taxis személyszállítás
4939 M.n.s. egyéb szárazföldi személyszállítás
493901 Távolsági közúti személyszállítás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a helyközi menetrend szerinti közúti személyszállítással, illetve annak támogatásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a helyközi vasúti személyszállítást (491000),
– az egyéb városi és elővárosi szárazföldi személyszállítást (493102).
Mutatószámok:
– Kapacitásmutató: leközlekedtetett autóbusz járatok száma
– Teljesítménymutató: – elszállított utasok száma (millió fő);
– leadott közlekedési teljesítmény (milliárd utas-km);
– járatkilométer (kocsi-km)

493909 M.n.s. egyéb szárazföldi személyszállítás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a helyközi különcélú menetrend szerinti szárazföldi személyszállítással (pl. repülőtéri ingajárat, helyközi munkásszállítás, menetrend szerinti helyközi személyszállítás meghatározott célcsoport számára),
– a helyi és elővárosi külön célú szárazföldi személyszállítással (pl. munkásszállítás, iskolabusz-szolgáltatás),
– valamint a m.n.s. egyéb szárazföldi személyszállítással,
illetve annak támogatásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Kapacitásmutató: leközlekedtetett járatok száma
– Teljesítménymutató: – elszállított utasok száma (millió fő);
– leadott közlekedési teljesítmény (milliárd utas-km);
– járatkilométer (kocsi-km)

494 Közúti áruszállítás, költöztetés
494100 Közúti áruszállítás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a közúti teherszállítás minden fajtájával (pl. farönkszállítás, konténeres áruszállítás, az áru szállítása hűtőkocsival, túlsúlyos áru szállítása stb.), a teherszállító jármű vezetővel együtt történő bérbeadásával, az emberi vagy állati erővel hajtott jármű teherszállításával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a farönkök erdőn belüli szállításával (TEÁOR'08 0240), a tehergépjárművel (lajtos kocsival) történő vízelosztással (TEÁOR'08 3600), a teherszállítmány kezelésére szolgáló állomás üzemeltetésével (TEÁOR'08 5221), a szállítás idejére történő ládázással, csomagolással (TEÁOR'08 5229), a postai, futárpostai tevékenységgel (TEÁOR'08 5310, 5320), valamint a hulladékszállítással (TEÁOR'08 3811, 3812) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: járműtonna-km

494200 Költöztetés
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a gazdasági szervezet és háztartás részére történő közúti bútorszállítással, költöztetéssel kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

495 Csővezetékes szállítás
495000 Csővezetékes szállítás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a gáz, folyadék, víz és egyéb folyékony halmazállapotú termék csővezetékes szállításával, a szivattyúállomás működtetésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a természetes, illetve gyártott gáz, víz és gőz elosztásával (TEÁOR'08 3522, 3530, 3600), tehergépjárművel történő vízelosztással (TEÁOR'08 3600), valamint a tehergépjárművel történő folyadék és víz szállításával (TEÁOR'08 4941) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: továbbított mennyiség (M m3)

50 VÍZI SZÁLLÍTÁS

501 Tengeri személyszállítás
501000 Tengeri személyszállítás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a menetrendszerű és nem menetrendszerű tengeri és tengerpart menti személyszállítással (pl. a kirándulóhajók, városnéző hajók üzemeltetése, komp, vízi taxik stb. üzemeltetése), valamint a tengeri és tengerpart-menti hajózásra alkalmas kiránduló-, séta-, szabadidőhajó legénységgel együtt történő bérbeadásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a hajók fedélzetén külön egységként nyújtott vendéglői és bárszolgáltatással (TEÁOR'08 5610, 5630), a kiránduló, séta- és szabadidős hajók és jachtok legénység nélküli bérbeadásával (TEÁOR'08 7721) és a kereskedelmi hajók legénység nélküli bérbeadásával (TEÁOR'08 7734), illetve az úszó kaszinók üzemeltetésével (TEÁOR'08 9200) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: – Menetrend szerint szállított személyek száma
– Nem menetrend szerint szállított személyek száma

502 Tengeri áruszállítás
502000 Tengeri áruszállítás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a menetrendszerű és nem menetrendszerű tengeri és tengerpartmenti áruszállítással, az uszály, fúrótorony vontatásával, tolatásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a raktározással, árutárolással (TEÁOR'08 5210), a kikötő üzemeltetésével és egyéb kiegészítő tevékenységgel (pl. a dokkolás, a révkalauzolás, világítótorony működtetése, hajómentés) (TEÁOR'08 5222), az árukezeléssel (TEÁOR'08 5224), valamint a kereskedelmi hajók legénység nélküli bérbeadásával (TEÁOR'08 7734) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: járműtonna-km

503 Belvízi személyszállítás
5030 Belvízi személyszállítás
503010 Belvízi személyszállítás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a belvízi személyszállítással, illetve annak támogatásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a révközlekedést (503020).
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: – Menetrend szerint szállított személyek száma (fő)
– Nem menetrend szerint szállított személyek száma

503020 Komp- és révközlekedés
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a hajó- és kompátkelő járatok működtetésével, illetve annak támogatásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a belvízi személyszállítást (503010).
Mutatószámok:
– Kapacitásmutató: kompátkelések száma (db)
– Teljesítménymutató: Szállított személyek száma és szállított járművek száma (db)

504 Belvízi áruszállítás
504000 Belvízi áruszállítás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a folyón, csatornán, tavon és egyéb belvízi úton (kikötőn belül is) történő áruszállítással, valamint hajó legénységgel együtt, belvízi áruszállításra történő bérbeadásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a rakománykezeléssel (TEÁOR'08 5224) és a kereskedelmi hajók legénység nélküli bérbeadásával (TEÁOR'08 7734) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: árutonna

51 LÉGI SZÁLLÍTÁS

511 Légi személyszállítás
511000 Légi személyszállítás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az utasok menetrendszerű, előírt úton közlekedő légi járattal, valamint charter rendszerű légi járattal történő légi szállításával, a táj- és városnéző légi járatokkal, a légi szállítóeszköz legénységgel együtt, személyszállításra történő bérbeadásával, illetve az általános légi szállítási tevékenységgel kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a légi szállítóeszköz legénység nélküli bérbeadásával (TEÁOR'08 7735) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: – elszállított utasok száma;
– leadott közlekedési teljesítmény (utas-km)

512 Légi áruszállítás
512100 Légi áruszállítás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a menetrendszerű, előírt úton közlekedő légi járattal történő, illetve a nem menetrendszerű légi áruszállítással, valamint a légi szállítóeszköz legénységgel együtt, áruszállításra történő bérbeadásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: – Járműtonna-km
– Légi áruszállítást teljesítő járatok száma

512200 Űrszállítás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a mesterséges égitest (műhold) és űrjármű felbocsátásával, pályára állításával, valamint áruk és utasok a világűrben való szállításával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

52 RAKTÁROZÁS, SZÁLLÍTÁST KIEGÉSZÍTŐ TEVÉKENYSÉG

521 Raktározás, tárolás
5210 Raktározás, tárolás
52101 Stratégiai tartalékok tárolása, kezelése
521011 Egészségügyi stratégiai tartalékok tárolása, kezelése
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– katasztrófa, illetve minősített helyzet esetére, az egészségügyi ellátáshoz szükséges gyógyszerek, egészségügyi anyagok és eszközök biztosításával, továbbá a szükséges gyógyintézetek létrehozása és működtetése céljából az állami egészségügyi tartalék fenntartásával, a készletekkel és a készletek tárolására szolgáló ingatlanokkal történő gazdálkodással kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

521012 Polgári védelmi védőeszközök tárolása, kezelése
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a polgári védelmi védőeszközök készletezésével, tárolásával, állagmegóvásával, felújításával, karbantartásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

52102 Raktározás, tárolás
521020 Raktározás, tárolás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az egyéb, raktározási, tárolási tevékenységekkel kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Kapacitásmutató: raktárterület nagysága

522 Szállítást kiegészítő tevékenység
5221 Szárazföldi szállítást kiegészítő szolgáltatás
522110 Közutak, hidak, alagutak üzemeltetése, fenntartása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a közutak, hidak, alagutak üzemeltetésével, kezelői karbantartással, illetve annak támogatásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a vasúti infrastruktúra üzemeltetését, fenntartását (522120),
– a közutak, hidak, alagutak felújítását.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: Üzemeltetett útpálya hossza (km, m2)
Üzemeltetett hidak, alagutak hossza (km)

522120 Vasúti infrastruktúra üzemeltetése, fenntartása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a vasúti infrastruktúra üzemeltetésével, fenntartásával, illetve annak támogatásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a közutak, hidak, alagutak üzemeltetését, fenntartását (522110).
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: Üzemeltetett vágányhossz villamosított vasútvonalon (km)
Üzemeltetett vágányhossz nem villamosított vasútvonalon (km)

522130 Parkoló, garázs üzemeltetése, fenntartása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a fedett vagy nyitott parkoló, parkolóház, garázs üzemeltetésével és fenntartásával,
– valamint a közterületi parkolási díj beszedésével
kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: gépjármű-férőhelyek mennyisége

522140 Közúti járművontatás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az üzemképtelenség vagy egyéb okból (pl. közlekedési szabálysértés) történő gégjárművontatással, illetve annak támogatásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: vontatási események száma

522150 Egyéb szárazföldi szállítást kiegészítő szolgáltatás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az egyéb, máshova nem sorolt, szárazföldi szállítást kiegészítő szolgáltatásokkal kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

5222 Vízi szállítást kiegészítő szolgáltatás
522200 Vízi szállítást kiegészítő szolgáltatás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a vízi szállítást kiegészítő szolgáltatásokkal, illetve annak támogatásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

5223 Légi szállítást kiegészítő szolgáltatás
522301 Repülőterek üzemeltetése
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a repülőterek üzemeltetésével, illetve annak támogatásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Kapacitásmutató: – Üzemeltetési idő hossza (óra)

522302 Légiforgalmi szolgáltatás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a légiforgalmi szolgáltatásokkal, illetve annak támogatásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: – Fogadott légi járművek száma

5224 Rakománykezelés
522400 Rakománykezelés
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a fuvarozott áruk, illetve az utasok csomagjainak be- és kirakodásával, a rakodással, valamint az áruszállító vasúti kocsi be- és kirakodásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a terminálok üzemeltetésével (TEÁOR'08 5221, 5222 és 5223) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: kezelt rakomány mennyisége (t)

5229 Egyéb szállítást kiegészítő szolgáltatás
522900 Egyéb szállítást kiegészítő szolgáltatás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az áru szállítmányozásával, a vasúti, közúti, tengeri vagy légi szállítás megszervezésével és/vagy végrehajtásával, az egyedi vagy csoportos küldemény megszervezésével (beleértve az áru felvételét és átadását, valamint a csoportosítását gyűjtőszállításhoz), a szállítási dokumentum és fuvarlevél kiállításával, megszerzésével, a vámügynöki tevékenységgel, a tengeri szállítmányozói és légi fuvarozási ügynöki tevékenységgel, a hajó- és repülőgép-férőhely ügynöki értékesítésével és az árukezelő művelettel kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a futárpostai tevékenységgel (TEÁOR'08 5320), a közúti-, vízi- és légijármű- és szállításbiztosítási tevékenységgel (TEÁOR'08 6512), az utazásközvetítéssel (TEÁOR'09 7911), utazásszervezéssel (TEÁOR'08 7912), illetve az egyéb turizmussal összefüggő szolgáltatással (TEÁOR'08 7990) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

53 POSTAI, FUTÁRPOSTAI TEVÉKENYSÉG

531000 Postai tevékenység (egyetemes kötelezettséggel)
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az egy vagy több kijelölt egyetemes szolgáltatást nyújtó által egyetemes kötelezettséggel végzett postai szolgáltatási tevékenységgel, így különösen levélposta, levélszerű kisebb küldemények és csomagok (belföldi vagy nemzetközi) felvételével, szortírozásával, szállításával és kikézbesítésével, valamint a levelek és csomagok postaládából vagy postahivatalból történő begyűjtésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a postai zsíró- és a postabanki takarékbetéttel és a pénzesutalvánnyal összefüggő tevékenységgel (TEÁOR'08 6419) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: kézbesített küldemények száma

532000 Egyéb postai, futárpostai tevékenység
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a nem egyetemes kötelezettség keretében történő levelek, levélszerű kisebb küldemények és csomagok felvételével, szortírozásával, szállításával és kikézbesítésével (belföldi vagy nemzetközi), a levél, csomagküldemény kézbesítésével, háztól házig vitelével, étel házhozszállításával, illetve a vásárolt áruk helyi kézbesítésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– az áruszállítással (TEÁOR'08 4920, 4941, 5020, 5040, 5121, 5122) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: – kézbesített küldemények száma

55 SZÁLLÁSHELY-SZOLGÁLTATÁS

551 Szállodai szolgáltatás
551000 Szállodai szolgáltatás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az elsősorban rövid időtartamú tartózkodás céljára, tipikusan napi vagy heti időtartamra a látogatók számára nyújtott szálláshely-szolgáltatással és a vendégek részére nyújtott további szolgáltatásokkal (pl. étel- és italszolgáltatás, parkolás, mosoda, uszoda, edzőterem, pihenési, szórakozási szabadidős lehetőségek, konferencia- és rendezvénylétesítmények) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a ház, illetve bútorozott vagy bútorozatlan lakások vagy apartmanok tartós használatra történő bérbeadásával (TEÁOR'08 68) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Kapacitásmutató: férőhelyek száma
– Teljesítménymutató: vendégéjszakák száma

552 Üdülési, egyéb átmeneti szálláshely-szolgáltatás
5520 Üdülési, egyéb átmeneti szálláshely-szolgáltatás
552001 Üdülői szálláshely-szolgáltatás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a jellemzően napi vagy heti, elsősorban rövid időtartamú tartózkodás céljára nyújtott szálláshely-szolgáltatással, illetve működtetésük vagy igénybevételük támogatásával kapcsolatos kiadásokat és bevételeket. (Ezek a szálláshelyek különböző formában működhetnek, egyáltalán nem vagy minimális kiegészítő szolgáltatásokat nyújtanak. Jellemzően ilyenek: gyermeküdülő, egyéb üdülőház, vendégház és bungaló, falusi ház és faház háztartási szolgáltatások nélkül, ifjúsági szálló, turistaszálló, hegyi menedékhely, menedékhely, bivakszállás, szabadtéri terület biztosítása sátrak, hálózsákok elhelyezésére.)
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a rövid időtartamú szálláshely-szolgáltatást napi takarítással, ágyneműcserével, étel- és italszolgáltatással (5510)
– a házak, illetve bútorozott vagy bútorozatlan lakások vagy apartmanok bérbeadását tartós használatra , jellemzően havi vagy éves időtartamra (68),
– üdülőhelyi, tábori étkeztetést (562916).
Mutatószámok:
– Kapacitásmutató: férőhelyek száma
– Teljesítménymutató: vendégéjszakák száma

552002 Sportolók részére nyújtott edzőtábori szálláshely-szolgáltatás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a sportolók részére nyújtott edzőtábori szálláshely-szolgáltatással kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a sportolók edzőtábori étkeztetését (562915),
– edzőtáborok működtetését (931101).
Mutatószámok:
– Kapacitásmutató: férőhelyek száma
– Teljesítménymutató: vendégéjszakák száma

553 Kempingszolgáltatás
553000 Kempingszolgáltatás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a rövid időtartamú tartózkodás céljából érkező látogatók számára kempingben, kamionparkban, üdülési járműparkban, horgász- és vadásztáborban nyújtott szálláshely-szolgáltatással, a járművek részére hely és elhelyezés biztosításával, a sátrakhoz vagy hálózsákokhoz menedék vagy táborhely biztosításával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a hegyi menedékhellyel, faházzal, ifjúsági szállóval (TEÁOR'08 5520) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Kapacitásmutató: férőhelyek száma
– Teljesítménymutató: vendégéjszakák száma

559 Egyéb szálláshely-szolgáltatás
5590 Egyéb szálláshely-szolgáltatás
55901 Diákotthoni, kollégiumi szálláshelynyújtás
559011 Kollégiumi szálláshelynyújtás közoktatásban tanulók számára
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő tanulók számára a kollégiumi szálláshely-szolgáltatással kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a diákotthoni szálláshelynyújtást (559011),
– a kollégiumi, externátusi nevelést (85592),
– a diákotthoni, kollégiumi szálláshelynyújtást felsőoktatásban részt vevő hallgatók számára (559013, 559014, 559015),
– a kollégiumi étkeztetést (562916),
– a szabad kapacitás kihasználása céljából (üres férőhelyek, szünidő, hétvége) szállásnyújtást harmadik személyeknek (552001).
Mutatószámok:
– Kapacitásmutató: – férőhelyek száma
– Feladatmutató: – ellátást igénylők száma
– Teljesítménymutató: – ellátottak száma

559012 Kollégiumi szálláshelynyújtás felsőoktatásban részt vevő hallgatók számára
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a felsőoktatási intézmény hallgatójának a felsőoktatási intézmény részeként működő kollégiumban történő elhelyezésével kapcsolatos kiadásokat és bevételeket.
Mutatószámok:
– Kapacitásmutató: – férőhelyek száma
– Feladatmutató: – ellátást igénylők száma
– Teljesítménymutató: – ellátottak száma

559013 Diákotthoni szálláshelynyújtás felsőoktatásban részt vevő hallgatók számára
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a felsőoktatási intézmény hallgatóinak a felsőoktatási intézményhez szervezetileg nem tartozó intézményként létrehozott diákotthonban történő elhelyezésének kiadásait és bevételeit, feltéve, hogy a diákotthon fenntartója kollégiumi normatív támogatásra jogosult, és azt az oktatásért felelős miniszterrel kötött megállapodás alapján kapja meg.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a sportolók edzőtábori étkeztetését (562915),
– az edzőtáborok működtetését (931101).
Mutatószámok:
– Kapacitásmutató: – férőhelyek száma
– Feladatmutató: – ellátást igénylők száma
– Teljesítménymutató: – ellátottak száma

559014 Felsőoktatásban részt vevő hallgatók PPP diákotthoni elhelyezése
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a felsőoktatási intézmény hallgatóinak a felsőoktatási intézményhez szervezetileg nem tartozó intézményként létrehozott diákotthonban történő elhelyezésének kiadásait és bevételeit, feltéve, hogy a diákotthont PPP keretében a felsőoktatási intézmény és a diákotthon fenntartója közötti szerződés alapján működtetik.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a sportolók edzőtábori étkeztetését (562915),
– edzőtáborok működtetését (931101).
Mutatószámok:
– Kapacitásmutató: – férőhelyek száma
– Feladatmutató: – ellátást igénylők száma
– Teljesítménymutató: – ellátottak száma

559015 Közoktatásban tanulók lakhatási támogatása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a közoktatásban tanulók kollégiumi elhelyezését kiváltó, pénzbeli ellátás részeként nyújtott lakhatási támogatást.
Mutatószámok:
– Feladatmutató: – ellátást igénylők száma
– Teljesítménymutató: – ellátottak száma

559016 Felsőoktatásban részt vevő hallgatók lakhatási támogatása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a felsőoktatási intézmény hallgatóinak kollégiumi elhelyezését kiváltó, pénzbeli ellátás részeként nyújtott lakhatási támogatást;
– a lakhatási támogatás terhére történő kollégiumi férőhely bérlését.
Mutatószámok:
– Feladatmutató: – ellátást igénylők száma
– Teljesítménymutató: – ellátottak száma

55909 Egyéb szálláshely-szolgáltatás
559091 Katasztrófa áldozatainak elszállásolása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a katasztrófahelyzetben az áldozatok, kitelepítettek részére nyújtott ideiglenes szálláshely-szolgáltatással kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Kapacitásmutató: katasztrófahelyzetre biztosított befogadóhelyek száma
– Feladatmutató: kitelepítésre kijelölt személyek száma
– Teljesítménymutató: befogadott személyek száma*éjszakák száma

559099 Egyéb m.n.s. szálláshely-szolgáltatás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– jellemzően a munkás-, nővér- és orvosszállások, illetve a költségvetési szerv dolgozói, hivatalos vendégei által igénybevehető, állandó és átmeneti jelleggel fenntartott szálláshelyek bevételeit és kiadásait.
Mutatószámok:
– Kapacitásmutató: férőhelyek száma
– Feladatmutató: igénylők száma
– Teljesítménymutató: elszállásoltak/vendégéjszakák száma

56 VENDÉGLÁTÁS

561 Éttermi, mozgó vendéglátás
561000 Éttermi, mozgó vendéglátás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a fogyasztók étellel való kiszolgálásával [oly módon, hogy felszolgálják nekik, mialatt ők ülnek, vagy a fogyasztók kiszolgálják saját magukat a kitett ételekből (svédasztal), vagy elfogyasztják a kész ételt az adott helyiségben, vagy elviszik onnan, vagy akár kiszállíttatják], valamint ételek motoros vagy nem motoros járművön, vagy élelmiszer-szállító kocsiban való elkészítésével és azonnali közvetlen fogyasztásra való felszolgálásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– az ételek automatán keresztüli kiskereskedelmi értékesítésével (TEÁOR'08 4799) és a koncesszióval működő kedvezményes étkeztetéssel (közétkeztetés) (TEÁOR'08 5629) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: vendégek átlagos napi száma

562 Rendezvényi étkeztetés és egyéb vendéglátás
562100 Rendezvényi étkeztetés
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a fogyasztóval kötött szerződéses megegyezésen alapuló, a fogyasztó által meghatározott helyen és eseti alkalommal elvégzett vendéglátó tevékenység ellátásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– romlandó áruk viszonteladásra történő feldolgozásával (TEÁOR'08 1089) és a romlandó áruk kiskereskedelmi értékesítésével (TEÁOR'08 47) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Feladatmutató: rendezvények száma
– Teljesítménymutató: egy rendezvényre jutó átlagos vendégszám

5629 Egyéb vendéglátás
56291 Oktatásban, üdültetésben részt vevők, sportolók, dolgozók elkülönült étkeztetése
562912 Óvodai intézményi étkeztetés
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az óvodai ellátottak részére az intézményi étkeztetés keretében biztosított étkezéssel kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a dolgozók (pl. pedagógusok, dajkák) részére biztosított étkezést (562917),
– a harmadik személyek részére értékesített ételszolgáltatást (5610).
Mutatószámok:
– Feladatmutató: – ellátást igénylők száma
– Teljesítménymutató: – ellátottak száma

562913 Iskolai intézményi étkeztetés
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a közoktatásban tanuló ellátottak részére az intézményi étkeztetés keretében biztosított étkezéssel kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a dolgozók (pl. pedagógusok) részére biztosított étkezést (562917),
– az iskolai szervezésű üdülések, táborozások, napközis táborok keretében biztosított étkezést (562915),
– a kollégiumi ellátás keretében biztosított étkeztetést (562913),
– a felsőoktatásban részt vevő hallgatók részére biztosított étkeztetést (562919),
– a harmadik személyek részére értékesített ételszolgáltatást (5610).
Mutatószámok:
– Feladatmutató: – ellátást igénylők száma
– Teljesítménymutató: – ellátottak száma

562914 Tanulók kollégiumi étkeztetése
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a közoktatásban részt vevő tanulók kollégiumi, diákotthoni ellátása keretében biztosított étkeztetéssel kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a felsőoktatásban részt vevő hallgatók részére biztosított kollégiumi, diákotthoni étkeztetést (562919).
Mutatószámok:
– Feladatmutató: – ellátást igénylők száma
– Teljesítménymutató: – ellátottak száma

562915 Sportolók edzőtábori étkeztetése
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a sportolók részére az edzőtáborozás során biztosított étkeztetéssel kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– az edzőtábor dolgozóinak étkeztetését (562917).
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: – ellátottak száma

562916 Üdülői, tábori étkeztetés
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az üdültetés, táboroztatás keretében biztosított étkeztetéssel kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– az üdülő, tábor dolgozóinak étkeztetését (562917).
Mutatószámok:
– Feladatmutató: – ellátást igénylők száma
– Teljesítménymutató: – ellátottak száma

562917 Munkahelyi étkeztetés
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a munkáltató által a dolgozók részére a munkahelyükön biztosított étkeztetéssel kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a dolgozók részére pénzben nyújtott étkezési hozzájárulást,
– a költségvetési szerv által üzemeltetett, harmadik személyek számára „nyitott” éttermek, büfék (pl. színházi, kórházi büfé stb.) kiadásait és bevételeit (5610).
Mutatószámok:
– Feladatmutató: – ellátást igénylők száma
– Teljesítménymutató: – ellátottak száma

562919 Egyéb étkeztetés
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– különösen a felsőoktatási intézmény, valamint a kollégium, diákotthon felsőoktatásban részt vevő hallgatói részére biztosított étkeztetéssel kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Feladatmutató: – ellátást igénylők száma
– Teljesítménymutató: – ellátottak száma

56292 Egyéb vendéglátás
562920 Egyéb vendéglátás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a máshova nem sorolható, egyéb vendéglátással kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: vendégek átlagos napi száma

563 Italszolgáltatás
563000 Italszolgáltatás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az italok előállításával és a helyszínen (bár, kocsma, borozó, koktélbár, diszkó, söröző, kávézó, gyümölcslé-árusító bár, mozgó italárus) való azonnali közvetlen fogyasztás céljából történő felszolgálásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a csomagolt, elkészített italok újraeladásával (TEÁOR'08 47), az italok kiskereskedelmi értékesítése automatán keresztül (4799)
– diszkó, táncos hely üzemeltetése döntően italfelszolgálás nélkül (9322).
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: vendégek átlagos napi száma

58 KIADÓI TEVÉKENYSÉG

581 Kiadói tevékenység
581100 Könyvkiadás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a nyomtatott és elektronikus (pl. CD, elektronikus megjelenítők) vagy hang formában, vagy az interneten történő könyvkiadással (pl. a könyv, brosúra, prospektus és hasonló nyomtatott termék, atlasz, térkép és grafikai mű, hangoskönyvek stb.) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a földgömb (TEÁOR'08 3299), reklámanyagok (TEÁOR'08 5819) készítésével, zenei gyűjtemények/kották kiadásával (TEÁOR'08 5920) és a független alkotói tevékenységgel (TEÁOR'08 9003) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: megjelentetett címek száma, átlagos példányszám

581200 Címtárak, levelezőjegyzékek kiadása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a tényeket, információkat (adatbázisok) védett formában tartalmazó címtár, jegyzék elektronikus és nyomtatott formában történő kiadásával (pl. címjegyzék, telefonkönyvek, egyéb címtárak és jegyzékek, összeállítások) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: megjelentetett címek száma, átlagos példányszám

581300 Napilapkiadás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a hetente legalább négyszer megjelenő lapok, hirdetési újságok nyomtatott vagy elektronikus formában történő kiadásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a hírügynökségi tevékenységgel (TEÁOR'08 6391) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: megjelentetett címek száma, átlagos példányszám

581400 Folyóirat, időszaki kiadvány kiadása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a hetente kevesebb mint négyszer megjelenő folyóiratok és egyéb időszaki kiadványok nyomtatott vagy elektronikus formában történő kiadásával, valamint a rádió- és televízióműsor-újságok kiadásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: megjelentetett címek száma, átlagos példányszám

581900 Egyéb kiadói tevékenység
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a katalógus, fénykép, metszet és levelezőlap, üdvözlőlap, formanyomtatvány, plakát, művészeti alkotás reprodukciója, reklám-, hirdetési anyag és egyéb nyomtatott anyag kiadásával (beleértve az on-line kiadást), valamint a statisztikák és más információk on-line megjelentetésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a hirdetési újságok kiadásával (TEÁOR'08 5813), az on-line szoftverellátással, valamint a felhasználói tárhely (hosting) és alkalmazás szolgáltatásával (ASP) (TEÁOR'08 6311) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: megjelentetett címek száma, átlagos példányszám

582 Szoftverkiadás
582100 Számítógépes játék kiadása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a számítógépes játékok kiadásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: megjelentetett címek száma, átlagos példányszám

582900 Egyéb szoftverkiadás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a nem egyedi megrendelésre készült (készregyártott) szoftver kiadásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a szoftversokszorosítással (TEÁOR'08 1820), a nem egyedi szoftver-kiskereskedelemmel (TEÁOR'08 4741), a kiadáshoz nem köthető szoftver-előállítással (TEÁOR'08 6201), az on-line szoftverszolgáltatással, valamint felhasználói tárhely (hosting) és más alkalmazásszolgáltatás nyújtásával (ASP) (TEÁOR'08 6311) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: megjelentetett címek száma, átlagos példányszám

59 FILM, VIDEO, TELEVÍZIÓMŰSOR GYÁRTÁSA, HANGFELVÉTEL-KIADÁS

591 Film-, video-, televízióműsor-gyártás
5911 Film-, video-, televízióműsor-gyártás
591111 Filmgyártás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a mozifilmek, filmsorozatok, tévéfilmek, rajzfilmek gyártásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– állókép és diafilm gyártását (7420).
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: legyártott műsorperc
– Eredményességi mutató: gyártási költség/elért bevétel aránya (%)

591112 Promóciós, reklámfilm, -video gyártása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a promóciós, illetve reklámcéllal készített film, videofilm gyártásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: legyártott filmek száma

591113 Egyéb televízióműsor-készítés
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az egyéb élő vagy előre felvett televízióműsorok (pl. talk-showk, szórakoztató műsorok, sportműsorok) gyártásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a televízióműsor-összeállítást és -műsorszolgáltatást (6020).
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: elkészült műsorperc

5912 Film-, videogyártás, televíziós műsorfelvétel utómunkálatai
591200 Film-, videogyártás, televíziós műsorfelvétel utómunkálatai
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a film-, videogyártás, televíziós műsorfelvétel utómunkálataival (pl. szerkesztés, master film átalakítása, digitális helyreállítás, effektusok, animációk, képaláírások, filmfelirat készítése, hangmérnöki szolgáltatás) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: egy műsorpercre jutó munkaórák átlagos száma
5913 Film-, video- és televízióprogram terjesztése
591301 Filmhez kapcsolódó jogok és jövedelem engedélyezése
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a filmhez kapcsolódó jogok (felhasználáshoz, másoláshoz, terjesztéshez) engedélyezésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: hasznosított jogok száma, átlagos értéke

591302 Film-, video- és televízió-műsor terjesztése
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a közvetlenül vagy közvetve jogvédelemben részesülő audiovizuális termék bemutatásának, sugárzásának és kölcsönzésének engedélyezésével,
– valamint a film-, video- és televízió-műsor mozik, televízió-csatornák, televízió-állomások és bemutatók részére történő terjesztésével
kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– az audiovizuális termék sokszorosítása eredeti (master) példányokról (1820).
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: hasznosított jogok száma, átlagos értéke

5914 Filmvetítés
591411 Film, video és egyéb képfelvétel vetítése mozikban, filmklubokban, szabadtéren, nyilvános vetítési helyeken
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a filmalkotások közönség előtti, mozikban, filmklubokban, szabadtéren, nyilvános vetítési helyeken történő bemutatására irányuló tevékenységgel kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– film-, video- és televízió-műsor terjesztését (591312).
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: vetítési órák száma, átlagos nézőszám

592 Hangfelvétel készítése,kiadása
5920 Hangfelvétel készítése, kiadása
592011 Hangfelvétel készítése
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a hang, szó és zene hangrögzítő stúdióban történő maradandó fizikai formátumba rögzítésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– élőhangfelvétel készítését (592012),
– rádióműsor készítését (592013),
– rádióműsor-szolgáltatást (6010).
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: felvett műsorperc

592012 Élőhangfelvétel készítése
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az élőben, nyilvános esemény helyszínén (pl. konferencián, rendezvényen, koncerten), valamint élő rádióadás hangstúdióban történő rögzítésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– hangfelvétel készítését (592011),
– rádióműsor készítését (592013),
– rádióműsor-szolgáltatást (6010).
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: felvett műsorperc
592013 Rádióműsor készítése
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az eredeti rádióműsor készítésével, illetve az ahhoz kapcsolódó szerzői jogokkal kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: felvett műsorperc

592014 Zeneműkiadás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a zeneművek nyomtatott formában (kottaként), elektronikus formában vagy más hordozón, illetve letölthető formában való kiadásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a zenemű kiadási vagy másolási jogának engedélyezését (592040).
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: kiadott művek száma, átlagos példányszám

592015 Eredeti hanganyag felhasználási jogának engedélyezése
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az eredeti zenei alkotások sokszorosítási, terjesztési és átalakítási jogának engedélyezésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: hasznosított jogok száma, átlagos értéke

60 MŰSORÖSSZEÁLLÍTÁS, MŰSORSZOLGÁLTATÁS

601000 Rádióműsor-összeállítás készítése és közvetítése, adása együtt
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a rádióműsor kiválasztásával, időrendbe sorolásával és közvetítésével (ideértve a műsorkészítés és műsorközvetítés együttesen) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a rádióműsor készítését (592013).

602000 Televízió-műsor összeállítása, szolgáltatása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a televíziós csatorna teljes programjának készítéséhez kapcsolódó valamennyi tevékenységgel [beleértve a programelemek (pl. mozifilmek, dokumentumfilmek stb.) megvásárlását, a programelemek saját elkészítését (pl. helyi hírek, élő tudósítás), illetve e tevékenységek kombinálását] kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a műsorszóráshoz nem kapcsolható televíziós műsorelemek (mozifilmek, dokumentumműsorok, beszélgetős műsorok, reklámok stb.) gyártásával (TEÁOR'08 5911), a csatornacsomagok összeállításával és ezeknek a csomagoknak az műsorkészítés nélküli elosztásával (TEÁOR'08 61) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

61 TÁVKÖZLÉS

611 Vezetékes távközlés
611010 Vezetékes távközlés
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a vezetékes távközlés üzemeltetésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

611020 Vezetékes műsorelosztás, városi és kábeltelevíziós rendszerek üzemeltetése
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a vezetékes műsorelosztás, városi és kábeltelevíziós rendszerek üzemeltetésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

612 Vezeték nélküli távközlés
612000 Vezeték nélküli távközlés
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a vezeték nélküli távközlés infrastruktúrájával kapcsolatos üzemeltetési, üzemfenntartó és karbantartó, hozzáférést biztosító szolgáltató tevékenységekkel, a személyhívó (pager), a mobil- és más vezeték nélküli távközlési (telekommunikációs) hálózatokhoz kapcsolódó karbantartó, üzemeltetési tevékenységekkel, a hálózat tulajdonosaitól és működtetőitől a hozzáférés és hálózati kapacitás beszerzésével, e kapacitást hasznosításával üzleti- és háztartási célú vezeték nélküli távközlési szolgáltatás (a műholdas kivételével) nyújtásával, valamint a vezeték nélküli infrastruktúrát működtető által biztosított internet-hozzáféréssel kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a távközlési szolgáltatás viszonteladásával (TEÁOR'08 6190) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

613 Műholdas távközlés
613001 Műholdas távközlés (műholdas műsorelosztás nélkül)
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a műholdas távközlés (telekommunikáció) infrastruktúrájával (beszéd, adat, szöveg, hang- és videojel átvitelét végző berendezésekkel) üzemeltetési, üzemfenntartó, karbantartó, a hozzáférést biztosító szolgáltató tevékenységekkel kapcsolatos bevételeket és kiadásokat;
– a műholdas infrastruktúrát működtető által biztosított internet-hozzáféréssel kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

613002 Műholdas műsorelosztás műsorkészítés nélkül
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a kábelhálózatokból, helyi televízió- vagy rádióállomás-hálózatokból kapott látható, hallható vagy szöveges műsorösszeállítások eljuttatásával (a fogyasztókhoz közvetlen műholdas rendszereken keresztül) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

619 Egyéb távközlés
619000 Egyéb távközlés
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– specializált távközlési alkalmazások nyújtásával, mint a műholdas (nyomon)követés, távolságmérés távközlési eljárással, valamint radarállomás üzemeltetésével; egy vagy több földi hírközlőrendszerrel üzemszerűen összeköttetésben álló, a műholdas rendszerek felé, illetve felől távközlés adására és vételére képes műholdas végállomásnak és a hozzá tartozó kapcsolatnak a fenntartásával; internetelérés nyújtásával az ügyfél és az ISP között olyan hálózatokon át, amelyek nem az ISP tulajdonai vagy nem ő rendelkezik velük, mint pl. a betárcsázós internetelérés esetében stb.; nyilvános telefon- és internet-hozzáférés biztosítása, meglévő távközlő-összeköttetéseken távközlési szolgáltatások nyújtásával: pl. VOIP (Voice Over Internet Protocol); hálózati kapacitás rendelkezésre bocsátásával kiegészítő szolgáltatások (nyújtása) nélkül; többek között olyan távközlési szolgáltatások nyújtásával, mint a távirat-szolgáltatás, a telexszolgálat, az audio-konferenciahíd szolgáltatások, távközlési szolgáltatások viszonteladásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a távközlési infrastruktúrát üzemeltetők által biztosított internet-hozzáféréssel (TEÁOR'08 6110, 6120, 6130) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

62 INFORMÁCIÓ-TECHNOLÓGIAI SZOLGÁLTATÁS

620 Információ-technológiai szolgáltatás
620100 Számítógépes programozás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a szoftverek írásával, módosításával, tesztelésével, ezek támogató szolgáltatásával, rendszerszoftver (beleértve a korszerűsítést, javítást), szoftveralkalmazás (beleértve a korszerűsítést, javítást), adatbázisok megalkotásához, a weboldalak tervezéséhez és programozásához szükséges programnyelvek struktúrájának és tartalmának tervezésével és/vagy megírásával, díjazásért vagy szerződéses alapon szoftver adaptációjával, a nem egyedi szoftver fordításával vagy rendszerhez illesztésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a (készszoftver-) programcsomag-kiadással (TEÁOR'08 5829), a speciális igényekre készült nem egyedi szoftver fordításával vagy adaptálásával (saját számlára) (TEÁOR'08 5829) és a hardvert, szoftvert és a kommunikációs technológiát integráló számítógépes rendszer tervezésével (TEÁOR'08 6202) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

620200 Információ-technológiai szaktanácsadás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a hardvert, a szoftvert és egyéb információtechnológiát, valamint az erre vonatkozó tanácsadást integráló számítógépes rendszer tervezésével, valamint a kapcsolódó felhasználói oktatással kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a központi számítógép (nagygép) és hasonló számítógépek installálásával (TEÁOR'08 3320), hardver, szoftver kereskedelmével (TEÁOR'08 4651, 4751), a személyi számítógép installálásával (TEÁOR'08 6209) valamint a szoftverek telepítésével számítógép összeomlás utáni helyreállításával (TEÁOR'08 6209) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

620300 Számítógép-üzemeltetés
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az ügyfél számítógéprendszerének és/vagy adatfeldolgozó berendezésének helyszíni irányításával, üzemeltetésével, valamint az ezeket segítő szolgáltatással kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

620900 Egyéb információ-technológiai szolgáltatás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a máshova nem sorolt információtechnológiai és számítástechnikai tevékenységekkel, így a számítógép összeomlás utáni helyreállításával, a személyi számítógép installálásával, a szoftvertelepítéssel kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a számítógép-programozói tevékenységgel (TEÁOR'08 6201), a központi számítógép (nagy gép) és hasonló számítógépek installálásával (TEÁOR'08 3320), a számítógépes tanácsadással (TEÁOR'08 6202), a számítógép-üzemeltetéssel (TEÁOR'08 6203), valamint az adatfeldolgozással és tárhelyszolgáltatással (hosting) (TEÁOR'08 6311) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

63 INFORMÁCIÓS SZOLGÁLTATÁS

631 Adatfeldolgozás, web-hoszting, világhálóportál-szolgáltatás
631100 Adatfeldolgozás, web-hoszting szolgáltatás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a tárhelyet biztosító (hosting), adatfeldolgozó és kapcsolódó egyéb hálózati szolgáltatáshoz szükséges infrastruktúra kiépítésével, a speciális tárhely szolgáltatással [pl. web hosting, on-line adat- vagy tartalomletöltési (streaming) szolgáltatás, felhasználói tárhelyszolgáltatás], egyéb felhasználói szolgáltatással, a központi számítógéptől a felhasználók felé történő általános időmegosztásos szolgáltatással, valamint az adatfeldolgozással (pl. az ügyféltől kapott adatok teljes feldolgozása, jelentések összeállítása az ügyfél adataiból, adatrögzítés) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a számítógépet csak eszközként (a szolgáltatás teljesítéséhez) használó szolgáltató tevékenységével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

631200 Világháló-portál szolgáltatás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a világhálón megjelenő, az internetcímeket és a tartalmat kezelő kiterjedt adatbázisokat könnyen kereshető formában létrehozó és karbantartó kereső oldalak működtetésével, valamint a tartalmat időszakonként frissítő egyéb internetes portálként működő weboldal-szolgáltatással kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a könyv, napilap, folyóirat stb. interneten történő kiadásával (TEÁOR'08 58), valamint az interneten keresztüli műsorszórással (TEÁOR'08 60) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

639 Egyéb információs szolgáltatás
6391 Hírügynökségi tevékenység
639100 Hírügynökségi, sajtóügynökségi tevékenység
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a hírek, riportok, fotók, képek összegyűjtésével, felkutatásával, a média és a nyilvánosság számára való eljuttatásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

6399 M.n.s. egyéb információs szolgáltatás
639910 Sajtófigyelés
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a médiában megjelent hírek, cikkek, fotók, elemzések stb. felkutatásával, összegyűjtésével, meghatározott témakörök szerinti rendszerezésével, valamint a felhasználóhoz való eljuttatásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

639990 M.n.s. egyéb információs szolgáltatás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a m.n.s. egyéb információs szolgáltatásokkal kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

64 PÉNZÜGYI KÖZVETÍTÉS (KIVÉVE: BIZTOSÍTÁSI, NYUGDÍJPÉNZTÁRI TEVÉKENYSÉG)

641 Monetáris közvetítés
641100 Jegybanki tevékenység támogatása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a forgalomban lévő pénzmennyiség szabályozásával, a pénzellátás figyelésével és ellenőrzésével, a pénzintézetek közti elszámolás céljára letét képzésével, a bankrendszer működésének felügyeletével, az ország nemzetközi tartalékainak birtoklásával, az állam bankáraként végzett tevékenységekkel, külföldi pénznemek hivatalos árfolyamainak jegyzésével, a jegybanki alapkamat megállapításával, jegybanki számlavezetéssel, az országos fizetési és elszámolási rendszer kialakításával, a készpénzkibocsátással, valamint a deviza- és aranytartalékok kezelésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

649 Egyéb pénzügyi közvetítés
649000 Egyéb pénzügyi közvetítés
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a lízinggel kapcsolatos bevételeket és kiadásokat, amelyben a szerződésben kikötött időtartam közelítőleg az eszköz várható élettartamához igazodik, s a lízingbevevő jogosult a használatból eredő minden haszon szedésére, és viselnie kell a tulajdonból eredő összes kockázatot és terheket; az eszköz tulajdonjoga a futamidő végén lehet átruházható vagy nem átruházható; az ilyen típusú lízingek az összes vagy gyakorlatilag az összes költséget – beleértve a kamatot is – fedezik (TEÁOR'08 6491);
– a nem monetáris intézmények hitelnyújtásával összefüggő pénzügyi közvetítéssel (pl. a kockázati tőkebefektető cég, az ágazatspecifikus bank, befektetőklub), a fogyasztói kölcsön nyújtásával, a nemzetközi kereskedelem finanszírozásával, a bank általi hosszú távú ágazati finanszírozással, a bankrendszeren kívüli pénzkölcsönzéssel, lakásvásárlási hitel nyújtására szakosodott, nem betétgyűjtő intézmények hitelnyújtásával, illetve zálogházi és záloghitel közvetítői tevékenységgel kapcsolatos bevételeket és kiadásokat (TEÁOR'08 6492);
– az egyéb pénzügyi közvetítéssel, illetve az elsődlegesen nem hitelnyújtásra alapozott forráselosztással (pl. faktoring, csereügylet (swap) lejegyzése, opció és egyéb fedezeti megállapodás (hedging), sajátszámlás befektetés értékpapírba vagy más pénzügyi eszközbe] kapcsolatos bevételeket és kiadásokat (TEÁOR'08 64939).

65 BIZTOSÍTÁS, VISZONTBIZTOSÍTÁS, NYUGDÍJALAPOK (KIVÉVE: KÖTELEZŐ TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS)

650000 Biztosítás, viszontbiztosítás, nyugdíjalapok
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a járadék- és életbiztosítással, a rokkantsággal összefüggő jövedelemkiegészítő biztosítással, a baleseti halál és rokkantság biztosításával, a baleset- és tűzkárbiztosítással, az egészségbiztosítással, az utazási biztosítással, vagyonbiztosítással, közúti, tengeri, légi és szállításbiztosítással és a pénzügyi veszteség és felelősségbiztosítással; az élet- vagy nem életbiztosítások területén az eredetileg más biztosító által megkötött biztosítási szerződésekhez kapcsolódó kockázat teljes vagy részleges vállalásával; valamint a kizárólag a járulékfizetők munkavállalóinak vagy az egyéb pénztári tagoknak a nyugdíj-kiegészítése céljából létrehozott jogi személyekkel (alap, terv, és/vagy program szerinti intézmények) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a nyugdíjalap-kezeléssel (TEÁOR'08 6630), a kötelező társadalombiztosítással (TEÁOR'08 8430), a letétkezeléssel (TEÁOR'08 6619), illetve a nyugdíjalap adminisztrációval (TEÁOR'08 6629) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

66 EGYÉB PÉNZÜGYI TEVÉKENYSÉG

6619 Egyéb pénzügyi kiegészítő tevékenység
661901 Kincstári szolgáltatások államháztartáson belüli szervezeteknek
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az államháztartáson belüli szervezetek jogszabály alapján történő kincstári számlavezetésének, tranzakcióinak díjaival kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: tranzakciók száma

661902 Egyéb pénzügyi kiegészítő tevékenység
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az értékpapír-tranzakciók feldolgozásával, elszámolásával, beruházási banki tevékenység kiegészítő szolgáltatásaival, a letétkezeléssel és értékmegőrzéssel kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– az ügyvédi és közjegyzői letétkezelést (6910).

662 Biztosítást, nyugdíjalapot kiegészítő tevékenység
662100 Kockázatértékelés, kárszakértés
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a biztosítást kiegészítő adminisztratív tevékenységekkel, így a biztosítási kárbecsléssel, kárfelméréssel, értékbecsléssel és kárrendezéssel, a kártérítési igény felmérésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– az ingatlanbecsléssel (TEÁOR'08 683), az egyéb rendeltetésű becsüsi tevékenységgel (TEÁOR'08 7490), illetve a nyomozási tevékenységgel (TEÁOR'08 8030) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

662200 Biztosítási ügynöki, brókeri tevékenység
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a biztosítási ügynöki és bróker- (biztosítási közvetítői) tevékenységgel (járadékszerződés, valamint biztosítási és viszontbiztosítási szerződés értékesítése, megkötése és a szerződésekkel összefüggő tanácsadás) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

662900 Biztosítás, nyugdíjalap egyéb kiegészítő tevékenysége
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a biztosítási ügyekkel, illetve a csoportos nyugdíjbiztosítással együtt járó vagy azzal szorosan összefüggő tevékenységgel (kivéve pénzügyi közvetítés, kárbecslés és biztosítási ügynöki tevékenység), így a káreset-értékmentési ügyintézéssel és biztosításmatematikusi tevékenységgel kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

663 Alapkezelés
663000 Alapkezelés
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a nem pénzintézetek által díjazásért, vagy szerződéses alapon végzett portfólió- és alapkezelő tevékenységgel kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Eredményességi mutató: elért átlagos hozam

68 INGATLANÜGYLETEK

681 Saját tulajdonú ingatlan adásvétele
681000 Saját tulajdonú ingatlan adásvétele
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a kereskedelmi áruként értékesített ingatlanok adásvételével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat;
– az önkormányzatok saját tulajdonú ingatlanainak vételével, értékesítésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: értékesített ingatlanok száma, átlagos értéke

682 Saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése
6820 Saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése
682001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az önkormányzat vagy költségvetési szerv tulajdonában vagy kezelésében lévő lakóingatlanok (pl. önkormányzati bérlakások, szolgálati lakások stb.) bérbeadásával, illetve üzemeltetésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– nem lakóingatlan bérbeadását, üzemeltetését (682002).
Mutatószámok:
– Feladatmutató: lakóingatlanok száma
– Teljesítménymutató: bérbeadott, üzemeltetett hasznos alapterület (m2)

682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az önkormányzat vagy költségvetési szerv tulajdonában vagy kezelésében lévő nem lakóingatlanok bérbeadásával, illetve üzemeltetésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat. Ide tartozik jellemzően az ingatlan vagy egyes helyiségei alkalmi, időszakonkénti vagy tartós bérbeadása harmadik személyek részére, az alapfeladat ellátására közvetlenül (tartósan vagy időszakosan) nem használt ingatlanrészek üzemeltetése (azaz a helyiség biztosításán túl egyéb, üzemeltetési típusú szolgáltatásokat – így pl. portaszolgálat, takarítás – is tartalmaz).
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– lakóingatlan bérbeadását, üzemeltetését (682002),
– a más (elsősorban az alap- és kiegészítő tevékenységek) ellátása érdekében végzett épületüzemeltetést – ezt minden esetben az adott szakfeladat közvetett költségeként kell elszámolni.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: bérbeadott, üzemeltetett hasznos alapterület havi átlaga (m2)

683 Ingatlanügynöki, -kezelési szolgáltatás
683100 Ingatlanügynöki tevékenység
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a díjazásért vagy szerződéses alapon ingatlan vételében, eladásában, bérbeadásában végzett közvetítő tevékenységgel, ingatlan-adásvételhez és -bérbeadáshoz kapcsolódó tanácsadással és ingatlan értékbecsléssel kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

683200 Ingatlankezelés
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a díjazásért vagy szerződéses alapon végzett ingatlanüzemeltetéssel kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: üzemeltetett hasznos alapterület (m2)

69 JOGI, SZÁMVITELI, ADÓSZAKÉRTŐI TEVÉKENYSÉG

691 Jogi tevékenység
6910 Jogi tevékenység
691001 Jogi segítségnyújtás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az anyagi helyzetük vagy más okból rászorulók számára az állam által jogszabály alapján, jogaik megismeréséhez, érvényesítéséheez, jogvitáik megoldásához (szolgáltatás vagy pénzbeli támogatás formájában) nyújtott támogatással kapcsolatos bevételeket és kiadásokat. Itt kell elszámolni a jogi segítők, pártfogó ügyvédek díját, az Európai Unió másik tagállamába irányuló jogi segítségnyújtás iránti kérelem lefodítására kirendelt szakfordító díját.
Mutatószámok:
– Kapacitásmutató: jogi segítségnyújtók száma
– Feladatmutató: benyújtott kérelmek száma
ügyekben való jogi segítségnyújtások száma
jogi segítségnyújtások száma peren kívüli ügyekben
– Teljesítménymutató: egy jogi segítségnyújtóra jutó ügyek száma
egy megyére jutó ügyek száma

691002 Egyéb jogi tevékenység
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az ügyfeleknek nyújott, elkülönülten végzett, jogokra és jogi kötelezettségekre vonatkozó tanácsadással, illetve az ügyvédi és közjegyzői letétkezeléssel, valamint az m.n.s. egyéb jogi szolgáltatással kapcsolatos bevételeket és kiadásokat;
– a munkavállalók és a vezetők, illetve cégek vagy magánszemélyek közötti vita esetén egyezségi eljárással vagy közvetítéssel kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a betegjogi, ellátottjogi, gyermekjogi, oktatási jogi képviselők, biztosok tevékenységét (890503)
– a jogi segítségnyújtást (691010).

692 Számviteli, könyvvizsgálói, adószakértői tevékenység
692000 Számviteli, könyvvizsgálói, adószakértői tevékenység
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– üzleti vagy egyéb tranzakciók, ügyletek, bizonylatok nyilvántartásával, a pénzügyi, számviteli beszámolók elkészítésével vagy vizsgálatával, ellenőrzésével, könyvvizsgálatával és hitelesítésével; a könyveléssel, az egyéb számviteli szolgáltatásokkal, a személyi- és társaságijövedelemadó- és más bevallás készítésével, adótanácsadással, a bérszámfejtéssel kapcsolatos bevételeket és kiadásokat;
– a menedzsment és/vagy fizetésképtelen vállalkozás hitelezője számára végzett tanácsadással és segítségnyújtással és/vagy csőd- és felszámolási eljárás végzésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

70 ÜZLETVEZETÉSI, VEZETŐI TANÁCSADÁS

701 Üzletvezetés
701000 Üzletvezetés
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– egy gazdasági szervezet és egységei müködését irányító és felügyelő üzletvezető (vállalatirányító) iroda gazdasági tevékenységével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

702 Üzletvezetési tanácsadás
702100 PR, kommunikáció
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az üzleti vállalkozások és egyéb szervezetek számára a PR (public relation) és kommunikáció területén nyújtott tanácsadással, útmutatással és operatív segítségnyújtással, beleértve a lobbizással kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

702200 Üzletviteli, egyéb vezetési tanácsadás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az üzleti vállalkozások és egyéb szervezetek számára nyújtott tanácsadással, útmutatással és segítségnyújtással a vezetést érintő kérdésekben, mint pl. társasági stratégia és szervezeti tervezéssel, az üzleti folyamat áttervezésével, a vezetés korszerűsítésével, költségcsökkentéssel és más pénzügyi kérdésekkel, marketingpolitikával, humánerőforrás-politika kialakításával, gyakorlati alkalmazásával és tervezésével, bér- és nyugdíjazási stratégia tervezésével, termelés ütemezésével és ellenőrzés tervezésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

71 ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI TEVÉKENYSÉG; MŰSZAKI VIZSGÁLAT, ELEMZÉS

711 Építészmérnöki tevékenység
711100 Építészmérnöki tevékenység
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a településtervezéshez, épület- és építménytervezéshez, a műemlékvédelemhez, a területrendezéshez, a tájrendezéshez igénybevett építészmérnöki tevékenységgel, tanácsadással kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

711200 Mérnöki tevékenység, műszaki tanácsadás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az épületek építéséhez, energiaellátáshoz, közlekedéshez, ipari gyártáshoz, távközléshez és egyéb területhez igénybevett mérnöki tevékenységgel, tanácsadással kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

712 Műszaki vizsgálat, elemzés
7121 Hatósági eljárás érdekében, vagy jogszabály alapján kötelezően végzett műszaki vizsgálat, elemzés
712101 Mérőeszközök hitelesítése
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a kötelező hitelesítésű mérőeszközök hitelesítése a hitelesítési előírásban és/vagy a hitelesítési engedélyben meghatározott mérésügyi vizsgálatával és a hitelesítés tanúsításával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat. A hitelesítés kiterjed az engedélyezett mérőeszköz-típussal való azonosságnak, a mérőeszköz műszaki jellemzői megfelelőségének, valamint a mérőeszköz helyes működésének a vizsgálatára.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: elvégzett hitelesítések száma

712102 Közúti közlekedési eszközök műszaki vizsgálata
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a gépjárművek, motorkerékpárok, buszok, tehergépjárművek, kamionok és egyéb közúti szállító járművek kötelezően előírt, rendszeres műszaki vizsgáztatásával, ellenőrzésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a gépjárművek szervizelését, karbantartását (4520),
– a kárbecslést (6621).
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: megvizsgált járművek darabszáma
egy vizsgálatra jutó átlagos munkaóraszám

712103 Egyéb közlekedési eszközök műszaki vizsgálata
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a nem közúti közlekedési eszközök kötelezően előírt, rendszeres műszaki vizsgáztatásával, ellenőrzésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: megvizsgált járművek darabszáma
egy vizsgálatra jutó átlagos munkaóraszám

712104 Bűnügyi, rendőrségi laboratóriumi vizsgálatok
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a büntető- vagy szabálysértési eljárás keretében végzett bűnügyi, rendőrségi laboratóriumi vizsgálatokkal kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

712105 Orvostechnikai eszközök, in vitro diagnosztikai műszerek, gépek, eszközök és berendezések megfelelőségének vizsgálata és tanúsítása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az orvostechnikai eszközökre és in vitro diagnosztikai eszközökre vonatkozó európai direktívákat honosító hazai jogszabályok szerint végzett megfelelőségértékelési eljárások tanúsításával, a tanúsítási folyamat előkészítésével, a tanúsítási folyamatokat támogató laboratóriumi vizsgálatokkal, műszaki dokumentációértékeléssel és szakvéleményezéssel, a tanúsítási folyamat lezárásával, nyilvántartásával, és felügyeletével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat;
– társadalombiztosítás által finanszírozott eszközök listára kerülését megelőző dokumentációértékelési, laboratóriumi vizsgálati, szakvéleményezési eljárásokkal kapcsolatos bevételeket és kiadásokat;
– az orvostechnikai eszközöknek nem minősülő, de az önkéntes egészségbiztosítási pénztárak által finanszírozható egészségmegőrzési, állapotjavítási célú közvetlen lakossági felhasználásra alkalmas termékek alkalmassági tanúsításával, laboratóriumi vizsgálatával, szakvéleményezésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: ellenőrző vizsgálatok, szakvélemények, tanúsítások száma

712106 Élelmiszer-előállítással kapcsolatos állat-egészségügyi ellenőrző vizsgálatok
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az élelmiszer-előállítással összefüggő állat-egészségügyi ellenőrző vizsgálatokkal kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– az állat-egészségügyi ellátást (7500).
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: ellenőrző vizsgálatok száma

712109 Egyéb, hatósági eljárás érdekében végzett műszaki vizsgálat, elemzés
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az egyéb, m.n.s., hatósági eljárás érdekében végzett, vagy jogszabály által kötelezően előírt műszaki vizsgálattal, elemzéssel kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: elvégzett vizsgálatok száma

7122 Egyéb műszaki vizsgálat, elemzés
712201 Összetétel-, tisztaságvizsgálat, -elemzés
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a különféle anyagok (víz, levegő, hulladék, üzemanyag, fém, só, ásványok, élelmiszerek, vegyi anyagok) műszaki, vegyi, biokémiai, biológiai és bakteriológiai tulajdonságainak vizsgálatával és elemzésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– az állat-egészségügyi ellátással kapcsolatos vizsgálatot (7500),
– a humán-egészségügyi laboratóriumi vizsgálatot (869021).
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: elvégzett vizsgálatok száma

712202 Nemesfémvizsgálat
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az aranyból, ezüstből, platinából, továbbá az e fémek más fémekkel való ötvözeteiből készült ékszerek, dísztárgyak, használati tárgyak (nemesfém tárgyak) vizsgálatával, hitelesítésítésével és nemesfémtartalmának tanúsításával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: elvégzett vizsgálatok száma

712203 Fizikaitulajdonság-vizsgálat
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a különféle anyagok fizikai tulajdonságainak (mint szilárdság, rugalmasság, elektromos vezetőképesség, radioaktivitás) vizsgálatával és elemzésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: elvégzett vizsgálatok száma

712204 Összetett műszaki, elektronikai rendszer vizsgálata
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– komplett gépek, berendezések, szerszámok és eszközök műszaki és elektromos tulajdonságainak vizsgálatával és tesztelésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: elvégzett vizsgálatok száma

712209 Egyéb, műszaki vizsgálat, elemzés
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a művészeti alkotások hitelesítésével és valódiságának igazolásával, illetve az m.n.s. egyéb műszaki vizsgálatokkal, elemzésekkel kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: elvégzett vizsgálatok száma

72 TUDOMÁNYOS KUTATÁS, FEJLESZTÉS

alapkutatás: elsődlegesen a jelenségek lényegére és a megfigyelhető tényekre vonatkozó tudományos ismeretek bővítését célzó kísérleti, tapasztalati, rendszerező vagy elméleti munka, amely lehet
a) tiszta alapkutatás: a tudományos ismeretek bővítésére irányuló kutatás, amelynek nem célja a közvetlen társadalmi vagy gazdasági haszon elérése vagy az eredmények gyakorlati problémák megoldására történő alkalmazása;
b) célzott alapkutatás: a tudományos ismeretek bővítésére irányuló olyan kutatás, amelyről valószínűsíthető, hogy a felismert vagy várható, jelenlegi vagy jövőbeli problémák megoldására alapul szolgál;
alkalmazott kutatás: új ismeret szerzésére elsődlegesen meghatározott gyakorlati cél érdekében végzett eredeti vizsgálat (a továbbiakban: alkalmazott kutatás);
kísérleti fejlesztés: a kutatásból és/vagy a gyakorlati tapasztalatokból nyert, már létező tudásra támaszkodó tevékenység, amelynek célja új anyagok, termékek, eljárások, rendszerek, szolgáltatások létrehozása, vagy a már meglévők lényeges továbbfejlesztése (a továbbiakban: kísérleti fejlesztés);

721 Természettudományi, műszaki kutatás, fejlesztés
7211 Biotechnológiai kutatás, fejlesztés
721100 Biotechnológiai kutatás, fejlesztés komplex támogatása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– azokat és csakis azokat a hazai és uniós, illetve egyéb nemzetközi forrásokból történő támogatásokkal kapcsolatos bevételeket és kiadásokat, amelyek akár szakmai tartalmi, akár infrastrukturális fejlesztésekhez kapcsolódnak, és amelyek komplex tartalmuk miatt nem rendelhetőek egyértelműen a 7211 szakágazat szakfeladatainak valamelyikéhez.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a 7211 szakágazat szakfeladatainak bármelyikéhez egyértelműen hozzárendelhető fejlesztések bevételeit és kiadásait.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: támogatott programok, fejlesztések száma

72111 Egészségügyi biotechnológiai kutatás és kísérleti fejlesztés
721111 Egészségügyi biotechnológiai alapkutatás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az egészségügyi biotechnológiai alapkutatásokkal kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

721112 Egészségügyi biotechnológiai alkalmazott kutatás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az egészségügyi biotechnológiai alkalmazott kutatásokkal kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

721113 Egészségügyi biotechnológiai kísérleti fejlesztés
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az egészségügyi biotechnológiai kísérleti fejlesztésekkel kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

72112 Környezeti, ipari biotechnológiai kutatás és kísérleti fejlesztés
721121 Környezeti, ipari biotechnológiai alapkutatás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a környezeti, ipari biotechnológiai alapkutatásokkal kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

721122 Környezeti, ipari biotechnológiai alkalmazott kutatás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a környezeti, ipari biotechnológiai alkalmazott kutatásokkal kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

721123 Környezeti, ipari biotechnológiai kísérleti fejlesztés
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a környezeti, ipari biotechnológiai kísérleti fejlesztésekkel kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

72113 Mezőgazdasági biotechnológiai kutatás és kísérleti fejlesztés
721131 Mezőgazdasági biotechnológiai alapkutatás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a mezőgazdasági biotechnológiai alapkutatásokkal kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

721132 Mezőgazdasági biotechnológiai alkalmazott kutatás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a mezőgazdasági biotechnológiai alkalmazott kutatásokkal kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

721133 Mezőgazdasági biotechnológiai kísérleti fejlesztés
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a mezőgazdasági biotechnológiai kísérleti fejlesztésekkel kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

7219 Egyéb természettudományi, műszaki kutatás, fejlesztés
721900 Egyéb természettudományi, műszaki kutatás, fejlesztés komplex támogatása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– azokat és csakis azokat a hazai és uniós, illetve egyéb nemzetközi forrásokból történő támogatásokkal kapcsolatos bevételeket és kiadásokat, amelyek akár szakmai tartalmi, akár infrastrukturális fejlesztésekhez kapcsolódnak, és amelyek komplex tartalmuk miatt nem rendelhetőek egyértelműen a 7219 szakágazat szakfeladatainak valamelyikéhez.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a 7219 szakágazat szakfeladatainak bármelyikéhez egyértelműen hozzárendelhető fejlesztések bevételeit és kiadásait.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: – támogatott programok, fejlesztések száma

72191 Matematikai kutatás és kísérleti fejlesztés
721911 Matematikai alapkutatás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a matematikai, az operációkutatási, a számítástudományi és az informatikai alapkutatásokkal kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

721912 Matematikai alkalmazott kutatás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a matematikai, az operációkutatási, a számítástudományi és az informatikai alkalmazott kutatásokkal kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

721913 Matematikai kísérleti fejlesztés
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a matematikai, az operációkutatási, a számítástudományi és az informatikai kísérleti fejlesztésekkel kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

72192 Orvostudományi kutatás és kísérleti fejlesztés
721921 Orvostudományi alapkutatás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az orvostudományi alapkutatásokkal kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

721922 Orvostudományi alkalmazott kutatás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az orvostudományi alkalmazott kutatásokkal kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

721923 Orvostudományi kísérleti fejlesztés
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– az orvostudományi kísérleti fejlesztésekkel kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

72193 Agrártudományi kutatás és kísérleti fejlesztés
721931 Agrártudományi alapkutatás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– többek között az agrárközgazdaság, agrárműszak, erdészet, kertészet, állatorvos-tudomány, állatnemesítés, állattenyésztés, takarmányozás, növénytermesztés, növényvédelem, növénynemesítés, mezőgazdasági-biometria, -biotechnológia-, -biomatematika, állatkísérlet, agrártörténet-faluszociológia, talajtan, agrokémia, vízgazdálkodás, gyepgazdálkodás alapkutatásokkal kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

721932 Agrártudományi alkalmazott kutatás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– többek között az agrárközgazdaság, agrárműszak, erdészet, kertészet, állatorvos-tudomány, állatnemesítés, állattenyésztés, takarmányozás, növénytermesztés, növényvédelem, növénynemesítés, mezőgazdasági-biometria, -biotechnológia-, -biomatematika, állatkísérlet, agrártörténet-faluszociológia, talajtan, agrokémia, vízgazdálkodás, gyepgazdálkodás alkalmazott kutatásokkal kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

721933 Agrártudományi kísérleti fejlesztés
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– többek között az agrárközgazdaság, agrárműszak, erdészet, kertészet, állatorvos-tudomány, állatnemesítés, állattenyésztés, takarmányozás növénytermesztés, növényvédelem, növénynemesítés, mezőgazdasági-biometria, -biotechnológia-, -biomatematika, állatkísérlet, agrártörténet-faluszociológia, talajtan, agrokémia, vízgazdálkodás, gyepgazdálkodáskísérleti fejlesztésekkel kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

72194 Biológiai kutatás és kísérleti fejlesztés
721941 Biológiai alapkutatás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– többek között az alkalmazott dipterológia, anatómia, atkák taxonómiája, az apoptózis molekuláris mechanizmusa, biofizika, biokémia, bryológia, élettan, ember- és állatélettan, pszichofiziológia, evolúció, faunagenezis, fejlődésbiológia, örökléstan, fiziológiailag aktív peptidek kémiája és biokémiája, genetika, hidrobiológia, immunológia, kísérletes rovarökológia és rovaretológia, konzervációbiológia, környezetvédelem, állattaxonómia, lipidek biokémiája és élettana, mikrobiális genetika, mikrobiológia, protoplaszt kutatás, molekuláris biológia, neurobiológia, neuroendokrinológia, növényélettan, növényföldrajz, növénytaxonómia, növényvédelmi rovartan, ökológia, sejtbiológia és biokémia, szünbiológia, fitocönológia, ökofiziológia, természetvédelem, trópusi botanika, vegetációkutatás, talajzoológia alapkutatásokkal kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

721942 Biológiai alkalmazott kutatás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– többek között az alkalmazott dipterológia, anatómia, atkák taxonómiája, az apoptózis molekuláris mechanizmusa, biofizika, biokémia, bryológia, élettan, ember- és állatélettan, pszichofiziológia, evolúció, faunagenezis, fejlődésbiológia, örökléstan, fiziológiailag aktív peptidek kémiája és biokémiája, genetika, hidrobiológia, immunológia, kísérletes rovarökológia és rovaretológia, konzervációbiológia, környezetvédelem, állattaxonómia, lipidek biokémiája és élettana, mikrobiális genetika, mikrobiológia, protoplaszt kutatás, molekuláris biológia, neurobiológia, neuroendokrinológia, növényélettan, növényföldrajz, növénytaxonómia, növényvédelmi rovartan, ökológia, sejtbiológia és biokémia, szünbiológia, fitocönológia, ökofiziológia, természetvédelem, trópusi botanika, vegetációkutatás, talajzoológia alkalmazott kutatásokkal kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

721943 Biológiai kísérleti fejlesztés
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– többek között az alkalmazott dipterológia, anatómia, atkák taxonómiája, az apoptózis molekuláris mechanizmusa, biofizika, biokémia, bryológia, élettan, ember- és állatélettan, pszichofiziológia, evolúció, faunagenezis, fejlődésbiológia, örökléstan, fiziológiailag aktív peptidek kémiája és biokémiája, genetika, hidrobiológia, immunológia, kísérletes rovarökológia és rovaretológia, konzervációbiológia, környezetvédelem, állattaxonómia, lipidek biokémiája és élettana, mikrobiális genetika, mikrobiológia, protoplaszt kutatás, molekuláris biológia, neurobiológia, neuroendokrinológia, növényélettan, növényföldrajz, növénytaxonómia, növényvédelmi rovartan, ökológia, sejtbiológia és biokémia, szünbiológia, fitocönológia, ökofiziológia, természetvédelem, trópusi botanika, vegetációkutatás, talajzoológia kísérleti fejlesztésekkel kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

72195 Kémiai kutatás és kísérleti fejlesztés
721951 Kémiai alapkutatás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– többek között az analitikai kémia, anyagtudomány és -technológia, biomolekuláris kémia, elektrokémia, elméleti kémia, élelmiszertudomány és -technológia, fizikai kémia, gyógyszerkémia és -technológia, határfelületi kémia, kémiai informatika, környezeti kémia, makromolekuláris kémia és technológia, műszaki kémia, radiokémia, szerkezeti kémia, szerves kémia, szervetlen kémia alapkutatásokkal kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

721952 Kémiai alkalmazott kutatás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– többek között az analitikai kémia, anyagtudomány és -technológia, biomolekuláris kémia, elektrokémia, elméleti kémia, élelmiszertudomány és -technológia, fizikai kémia, gyógyszerkémia és -technológia, határfelületi kémia, kémiai informatika, környezeti kémia, makromolekuláris kémia és technológia, műszaki kémia, radiokémia, szerkezeti kémia, szerves kémia, szervetlen kémia alkalmazott kutatásokkal kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

721953 Kémiai kísérleti fejlesztés
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– többek között az analitikai kémia, anyagtudomány és -technológia, biomolekuláris kémia, elektrokémia, elméleti kémia, élelmiszertudomány és -technológia, fizikai kémia, gyógyszerkémia és -technológia, határfelületi kémia, kémiai informatika, környezeti kémia, makromolekuláris kémia és technológia, műszaki kémia, radiokémia, szerkezeti kémia, szerves kémia, szervetlen kémia kísérleti fejlesztésekkel kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

72196 Földtudományi kutatás és kísérleti fejlesztés
721961 Földtudományi alapkutatás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– többek között az ásvány-kőzettan, bányászat, földtan, földrajz és térképészet, geodézia és geoinformatika, geofizika, geokémia, geonómia, hidrológia, meteorológia és a paleontológia alapkutatásokkal kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

721962 Földtudományi alkalmazott kutatás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– többek között az ásvány-kőzettan, bányászat, földtan, földrajz és térképészet, geodézia és geoinformatika, geofizika, geokémia, geonómia, hidrológia, meteorológia és a paleontológia alkalmazott kutatásokkal kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

721963 Földtudományi kísérleti fejlesztés
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– többek között az ásvány-kőzettan, bányászat, földtan, földrajz és térképészet, geodézia és geoinformatika, geofizika, geokémia, geonómia, hidrológia, meteorológia és a paleontológia kísérleti fejlesztésekkel kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

72197 Műszaki tudományi kutatás és kísérleti fejlesztés
721971 Műszaki tudományi alapkutatás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– többek között az anyagtudomány, atomtechnika, irányítástechnika, informatikai technológia, elektrotechnika, építészettudomány, elméleti és alkalmazott mechanika, gépészet, lidnológia, vízépítés és vízgazdálkodás, híradás- és távközléstechnika, hótechnika, kohászat, közlekedéstudomány, számítástechnika, településtudomány- és környezetvédelem alapkutatásokkal kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

721972 Műszaki tudományi alkalmazott kutatás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– többek között az anyagtudomány, atomtechnika, irányítástechnika, informatikai technológia, elektrotechnika, építészettudomány, elméleti és alkalmazott mechanika, gépészet, lidnológia, vízépítés és vízgazdálkodás, híradás- és távközléstechnika, hótechnika, kohászat, közlekedéstudomány, számítástechnika, településtudomány- és környezetvédelem alkalmazott kutatásokkal kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

721973 Műszaki tudományi kísérleti fejlesztés
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– többek között az anyagtudomány, atomtechnika, irányítástechnika, informatikai technológia, elektrotechnika, építészettudomány, elméleti és alkalmazott mechanika, gépészet, lidnológia, vízépítés és vízgazdálkodás, híradás- és távközléstechnika, hótechnika, kohászat, közlekedéstudomány, számítástechnika, településtudomány- és környezetvédelem kísérleti fejlesztésekkel kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

72198 Fizikai kutatás és kísérleti fejlesztés
721981 Fizikai alapkutatás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a fizikai és csillagászati alapkutatásokkal kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

721982 Fizikai alkalmazott kutatás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a fizikai és csillagászati alkalmazott kutatásokkal kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

721983 Fizikai kísérleti fejlesztés
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a fizikai és csillagászati kísérleti fejlesztésekkel kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

722 Társadalomtudományi, humán kutatás, fejlesztés
7220 Társadalomtudományi, humán kutatás, fejlesztés
722000 Társadalomtudományi, humán kutatás, fejlesztés komplex támogatása
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– azokat és csakis azokat a hazai és uniós, illetve egyéb nemzetközi forrásokból történő támogatásokkal kapcsolatos bevételeket és kiadásokat, amelyek akár szakmai tartalmi, akár infrastrukturális fejlesztésekhez kapcsolódnak, és amelyek komplex tartalmuk miatt nem rendelhetőek egyértelműen a 7220 szakágazat szakfeladatainak valamelyikéhez.
Nem itt kell megtervezni és elszámolni:
– a 7220 szakágazat szakfeladatainak bármelyikéhez egyértelműen hozzárendelhető fejlesztések bevételeit és kiadásait.
Mutatószámok:
– Teljesítménymutató: – támogatott programok, fejlesztések száma

72201 Gazdaság- és jogtudományi kutatás és kísérleti fejlesztés
722011 Gazdaságtudományi alapkutatás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– többek között a gazdasági tudományok, politika, statisztika, demográfia, hadtudomány, gazdálkodástudomány, vezetés- és szervezéstudomány, munkatudomány, jövőkutatás, fejlődés-gazdaságtan, nemzetközi tanulmányok, regionális tanulmányok alapkutatásokkal kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

722012 Gazdaságtudományi alkalmazott kutatás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– többek között a gazdasági tudományok, politika, statisztika, demográfia, hadtudomány, gazdálkodástudomány, vezetés- és szervezéstudomány, munkatudomány, jövőkutatás, fejlődés-gazdaságtan, nemzetközi tanulmányok, regionális tanulmányok alkalmazott kutatásokkal kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

722013 Gazdaságtudományi kísérleti fejlesztés
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– többek között a gazdasági tudományok, politika, statisztika, demográfia, hadtudomány, gazdálkodástudomány, vezetés- és szervezéstudomány, munkatudomány, jövőkutatás, fejlődés-gazdaságtan, nemzetközi tanulmányok, regionális tanulmányok kísérleti fejlesztésekkel kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

722014 Jog- és államtudományi alapkutatás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a jog- és államtudományi, közigazgatás-tudományi alapkutatásokkal kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

722015 Jog- és államtudományi alkalmazott kutatás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a jog- és államtudományi, közigazgatás-tudományi alkalmazott kutatásokkal kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

722016 Jog- és államtudományi kísérleti fejlesztés
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a jog- és államtudományi, közigazgatás-tudományi kísérleti fejlesztésekkel kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

722017 Szociológiai alapkutatás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a szociológiai alapkutatásokkal kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

722018 Szociológiai alkalmazott kutatás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a szociológiai alkalmazott kutatásokkal kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

722019 Szociológiai kísérleti fejlesztés
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a szociológiai kísérleti fejlesztésekkel kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

72202 Filozófia- és történettudományi kutatás és kísérleti fejlesztés
722021 Filozófia- és történettudományi alapkutatás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– többek között a filozófia, művészettörténet, régészet, történelemtudomány, ókortörténet, továbbá tudomány- és technikatörténet alapkutatásokkal kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

722022 Filozófia- és történettudományi alkalmazott kutatás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– többek között a filozófia, művészettörténet, régészet, történelemtudomány, ókortörténet, továbbá tudomány- és technikatörténet alkalmazott kutatásokkal kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

722023 Filozófia- és történettudományi kísérleti fejlesztés
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– többek között a filozófia, művészettörténet, régészet, történelemtudomány, ókortörténet, továbbá tudomány- és technikatörténet kísérleti fejlesztésekkel kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

722024 Pszichológia- és viselkedéstudományi alapkutatás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a pszichológiai és a neveléstudományi alapkutatásokkal kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

722025 Pszichológia- és viselkedéstudományi alkalmazott kutatás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a pszichológiai és a neveléstudományi alkalmazott kutatásokkal kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

722026 Pszichológia- és viselkedéstudományi kísérleti fejlesztés
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a pszichológiai és a neveléstudományi kísérleti fejlesztésekkel kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

72203 Nyelv- és irodalomtudományi kutatás és kísérleti fejlesztés
722031 Nyelv- és irodalomtudományi alapkutatás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– többek között az irodalomtudomány (irodalomtörténet, irodalomelmélet, modern filológia, komparatisztika, textológia, poétika, művelődéstörténet, könyvtörténet); nyelvtudomány (magyar nyelvészet, finnugor nyelvészet, anglisztika, germanisztika, romanisztika, szlavisztika, alkalmazott nyelvészet, általános nyelvtudomány, nyelvművelés, szociolingvisztika, pszicholingvisztika, neurolingvisztika, számítógépes nyelvészet); klasszika-filológia; néprajztudomány (kulturális antropológia, vallási néprajz); orientalisztika; színház- és filmtudomány; zenetudomány alapkutatásokkal kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

722032 Nyelv- és irodalomtudományi alkalmazott kutatás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– többek között az irodalomtudomány (irodalomtörténet, irodalomelmélet, modern filológia, komparatisztika, textológia, poétika, művelődéstörténet, könyvtörténet); nyelvtudomány (magyar nyelvészet, finnugor nyelvészet, anglisztika, germanisztika, romanisztika, szlavisztika, alkalmazott nyelvészet, általános nyelvtudomány, nyelvművelés, szociolingvisztika, pszicholingvisztika, neurolingvisztika, számítógépes nyelvészet); klasszika-filológia; néprajztudomány (kulturális antropológia, vallási néprajz); orientalisztika; színház- és filmtudomány; zenetudomány alkalmazott kutatásokkal kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

722033 Nyelv- és irodalomtudományi kísérleti fejlesztés
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– többek között az irodalomtudomány (irodalomtörténet, irodalomelmélet, modern filológia, komparatisztika, textológia, poétika, művelődéstörténet, könyvtörténet); nyelvtudomány (magyar nyelvészet, finnugor nyelvészet, anglisztika, germanisztika, romanisztika, szlavisztika, alkalmazott nyelvészet, általános nyelvtudomány, nyelvművelés, szociolingvisztika, pszicholingvisztika, neurolingvisztika, számítógépes nyelvészet); klasszika-filológia; néprajztudomány (kulturális antropológia, vallási néprajz); orientalisztika; színház- és filmtudomány; zenetudomány kísérleti fejlesztésekkel kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

73 REKLÁM, PIACKUTATÁS

731 Reklám
731100 Reklámügynöki tevékenység
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a hirdetési tevékenység tervezésével és a megvalósításával, úgymint: az alkalmazott média kiválasztásával, hirdetések, illusztrációk, plakátok stb. tervezésével, reklámfilmek forgatókönyvének megírásával, hirdetési objektumok vagy filmek tervezésével (gyártás nélkül), direktmarketing vagy levélben továbbított hirdetési kampány szervezésével, hirdetési anyagok és ingyenes minták terjesztésével, kézbesítésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

731200 Médiareklám
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a díjazásért vagy szerződéses alapon végzett reklámfelület értékesítésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

732 Piac-, közvélemény-kutatás
732000 Piac-, közvélemény-kutatás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a termék piaci lehetőségeinek, elfogadhatóságának, felhasználóbarát voltának vizsgálatával, illetve a fogyasztók vásárlási szokásainak felmérésével, az értékesítés elősegítésével; politikai, gazdasági és társadalmi kérdésekben végzett, a közvélemény-kutatással és az eredmények statisztikai elemzésével (nem elkülönülten) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

74 EGYÉB SZAKMAI, TUDOMÁNYOS, MŰSZAKI TEVÉKENYSÉG

741000 Divat-, formatervezés
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a belsőépítészettel, az ipari és egyéb formatervezéssel kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

742000 Fényképészet
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a portréfényképezéssel, reklámfotózással, eseményfényképezéssel, légifényképezéssel és egyéb speciális fényképezéssel és a fényképek kidolgozásával, retusálásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

743000 Fordítás, tolmácsolás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a fordítással és tolmácsolással (beleértve a jeltolmácsolást is) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

749 M.n.s. egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenység
7490 M.n.s. egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenység
74901 Igazságügyi szakértői tevékenység
749010 Igazságügyi szakértői tevékenység
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a bírósági eljárások keretében, illetve egyéb, jogszabályban meghatározott esetekben igénybe vett igazságügyi szakértői tevékenységgel kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Mutatószámok:
– Feladatmutató: szakértői közreműködést igénylő ügyek száma
– Teljesítménymutató: igénybe vett szakértői munkaóra

74902 Meteorológiai szolgáltatás
749020 Meteorológiai szolgáltatás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a légkör, a várható időjárás, valamint az időjárási, éghajlati és levegőminőségi viszonyok elemzésével, továbbá a meteorológiai és levegőminőségi megfigyelőrendszer működtetésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.

74903 Szakigazgatást támogató szakmai, tudományos, műszaki tevékenység (kivéve: igazságügyi szakértői tevékenység)
749031 Módszertani szakirányítás
Itt kell megtervezni és elszámolni:
– a módszertani szakirányítással, fejlesztésekkel kapcsolatos bevételeket és kiadásokat.
Ide tartozik:
= új szolgáltatási, oktatási és más szakmai módszerek kialakítása;
= a szakterülethez kapcsolódó módszertani tevékenység koordinálása és fejlesztése,
= a fenti területeken alkalmazott jó gyakorlatok gyűjtése, közreadása,
= szakmaközi kapcsolatok erősítése érdekében tapasztalatcsere, munkacsoportok szervezése;
1

A tájékoztató a 2010: CXXX. törvény 47. §-a alapján hatályát vesztette 2012. január 1. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére