• Tartalom

72/2010. (VIII. 30.) ME határozat

72/2010. (VIII. 30.) ME határozat

a regionális államigazgatási hivatalok vezetőinek felmentéséről

2010.08.30.

A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 74. § (2) bekezdésében biztosított jogkörömben eljárva, a Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szervéről szóló 318/2008. (XII. 23.) Korm. rendelet 5. § (4) bekezdésében foglaltakra figyelemmel a közigazgatási és igazságügyi miniszter javaslatára

dr. Dombovári Ottót, a Közép-magyarországi Regionális Államigazgatási Hivatal vezetőjét,
dr. Gelencsér Józsefet, a Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal vezetőjét,
Hoffmanné dr. Németh Ildikót, a Dél-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal vezetőjét,
dr. Kerekes Editet, az Észak-alföldi Regionális Államigazgatási Hivatal vezetőjét,
dr. Németh Évát, a Nyugat-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal vezetőjét és
dr. Siket Juditot, a Dél-alföldi Regionális Államigazgatási Hivatal vezetőjét

e munkaköréből – 2010. augusztus 31-ei hatállyal –

felmentem.
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére