• Tartalom

70/2010. (V. 13.) FVM rendelet

70/2010. (V. 13.) FVM rendelet

az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet 59. cikke szerinti készségek elsajátítására, ösztönzésére és végrehajtására igénybe vehető támogatás részletes feltételeiről szóló 79/2007. (VII. 30.) FVM rendelet, valamint a Helyi Vidékfejlesztési Közösségek és a LEADER helyi akciócsoportok részére az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet keretében nyújtott támogatás részletes feltételeiről szóló 141/2008. (X. 30.) FVM rendelet módosításáról1

2010.05.16.

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet 59. cikke szerinti készségek elsajátítására, ösztönzésére és végrehajtására igénybe vehető támogatás részletes feltételeiről szóló 79/2007. (VII. 30.) FVM rendelet (a továbbiakban: R1.) 1. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„E rendelet alkalmazásában:
1. elszámolási időszak: az 5. § (5) bekezdésében meghatározott kifizetési kérelem beadására nyitva álló időszakot megelőző két hónap;
2. HVS: az előzetesen elismert vidékfejlesztési akciócsoport által az általa lefedett területre kidolgozott helyi vidékfejlesztési stratégia;
3. Helyi Vidékfejlesztési Iroda (a továbbiakban: HVI): a kistérségek megállapításáról, lehatárolásáról és megváltoztatásának rendjéről szóló korm. rendelet, valamint a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló törvény szerinti kistérségek vonatkozásában kistérségenként egy, az Irányító Hatóság (a továbbiakban: IH) által pályázat útján kiválasztott HVI címbirtokos szervezet által létrehozott és működtetett információs és szolgáltató célú Helyi Vidékfejlesztési Iroda;
4. HVI címbirtokos szervezet: az elismerő okirat alapján HVI cím használatára jogosult szervezet vagy egyéni vállalkozó;
5. HVI irodavezető: a HVI címbirtokos szervezet alkalmazásában álló, a HVI feladatellátásáért felelős személy;
6. illetékes kistérség: az elismerő okiratban megjelölt kistérség;
7. indikátor dokumentum: a szakmai beszámolóhoz kapcsolódó minden dokumentum, amely a HVI részéről a munkatervben foglalt feladatok teljesítését igazolja;
8. LEADER HACS: az IH által az előzetesen elismert vidékfejlesztési akciócsoportok közül az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet 3. és 4. tengelyének keretében megalakuló helyi akciócsoportok elismerési rendjével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 93/2007. (VIII. 29.) FVM rendelet alapján kiválasztott, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló, 2005. szeptember 20-i 1698/2005/EK tanácsi rendelet 62. cikkének megfelelő helyi közösség, valamint a korábban már elismert, az 1698/2005/EK rendelet 62. cikkének megfelelő, a helyi vidékfejlesztési stratégia végrehajtását segítő helyi közösség;
9. munkaszervezet: a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény (a továbbiakban: Tv.) 20. §-a szerinti feladatkörében és az IH szakmai iránymutatása alapján eljáró, Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézete (a továbbiakban: VKSZI);
10. reprezentációs ajándék: az illetékes kistérség területéről származó helyi termék, az illetékes kistérség területén előállított termék, vagy a HVI-t népszerűsítő, bemutató termékek, kiadványok;
11. Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III. tengelyes nem horizontális intézkedései: az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programban (a továbbiakban: ÚMVP) megjelölt alábbi intézkedések: mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása, a turisztikai tevékenységek ösztönzése, a falumegújítás és -fejlesztés, a vidéki örökség megőrzése és fenntartható fejlesztése.”

2. § Az R1. 2. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„A támogatás célja a HVI címbirtokos szervezetek 3. §-ban meghatározott tevékenységének biztosítása az 1698/2005/EK rendelet 59. cikke szerinti feladatellátás érdekében.”

3. § Az R1. 3. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Támogatás vehető igénybe:
a) az illetékes kistérségben működő LEADER HACS-ok HVS-ben megjelölt fejlesztési elképzelései megvalósításának elősegítése érdekében, – kivéve az ÚMVP III. tengelyes nem horizontális és IV. tengelyes intézkedéseit – szakmai tanulmányok, helyzetfeltáró elemzések, felmérések készítésére, aktualizálására;
b) az illetékes kistérségben a vidéki életminőség javítására irányuló tanulmányok, helyzetfeltáró elemzések, felmérések készítésére, aktualizálására;
c) az illetékes kistérségben a vidéki életminőség javítására, az ÚMVP III. tengelyes horizontális intézkedéseire irányuló tájékoztató és információs tevékenységre, a potenciális vidékfejlesztési szereplők, különösen a hátrányos helyzetű csoportok bevonására irányuló tájékoztatási tevékenység folytatására;
d) az illetékes kistérségben a vidéki életminőség javítására irányuló, az ÚMVP III. tengelyes horizontális intézkedéseinek végrehajtásában közreműködő személyek képzésére;
e) az illetékes kistérségben a vidéki életminőség javítására, az ÚMVP III. tengelyes horizontális intézkedéseire irányuló projekt-előkészítésre, projekt-generálásra, projektgyűjtésre;
f) az illetékes kistérségben az ÚMVP III. tengelyes horizontális intézkedései végrehajtásának segítésére irányulóan, a végső kedvezményezettek által megvalósítandó beruházások lebonyolításának elősegítésére;
g) az illetékes kistérségben az ÚMVP III. tengelyes intézkedéseihez kapcsolódó monitoring rendelet végrehajtásának segítésére irányulóan, a végső kedvezményezettek részére történő szakmai segítségnyújtásra;
h) a HVI munkatervében rögzített, a 2. §-ban meghatározott célokat szolgáló tevékenység támogatására, valamint a munkaszervezet által közvetlenül a HVI számára meghatározott egyéb feladatok elvégzésére.
(2) A HVI címbirtokos szervezet köteles az (1) bekezdésben meghatározott feladatok ellátása érdekében egy fő főállású HVI irodavezetőt alkalmazni.
(3) A HVI köteles a munkaszervezet ajánlása alapján egy hónapra vonatkozó elvégzendő feladatok összességét tartalmazó munkatervet készíteni.
(4) A munkaszervezet munkatervi ajánlása kötelezően ellátandó és szabadon választható feladatokat tartalmaz. A HVI címbirtokos szervezet a szabadon választható feladatok közül kiválasztja az általa ellátandókat, továbbá egyéb feladatokat is meghatározhat.
(5) A HVI havonként a munkatervben szereplő feladatok ellátásának folyamatát részletező szakmai beszámolót készít.
(6) A munkatervet és a szakmai beszámolót a munkaszervezet ellenőrzi és hagyja jóvá, valamint a munkatervben foglaltak megvalósulásáról a szakmai beszámolók és a kapcsolódó indikátor dokumentumok ellenőrzése alapján havonta teljesítési igazolást állít ki. A munkaszervezet a feladatok HVI általi teljesítésének mértékét százalékos formában határozza meg.”

4. § Az R1. 4. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Támogatás igénybevételére HVI címbirtokos szervezet jogosult.
(2) Az IH a HVI címbirtokos szervezet kiválasztása érdekében pályázatot hirdet meg. A pályázati eljárást a munkaszervezet folytatja le, amelynek eredményeképpen a munkaszervezet javaslatára az IH vezetője HVI címet adományoz.
(3) Az IH vezető a HVI-k kiválasztására irányuló pályázati eljárás eredményeként kiválasztott HVI címbirtokos szervezet részére elismerő okiratot állít ki, amely a HVI címbirtokos szervezetet feljogosítja a HVI cím használatára, valamint a támogatási és kifizetési kérelem benyújtására.
(4) A munkaszervezet a HVI címbirtokos szervezettel a 3. § (1) bekezdésben meghatározott feladatok ellátása érdekében együttműködési megállapodást köt. ”

5. § (1) Az R1. 5. § (1) és (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(1) A támogatási kérelmet 2010. szeptember 1-jétől szeptember 30-áig kell benyújtani, amely alapján a HVI címbirtokos szervezet 2014. január 31-ig jogosult az utolsó kifizetési kérelmet benyújtani.
(2) A támogatási kérelemhez csatolni kell az elismerő okiratnak a HVI címbirtokos szervezet vezetője által hitelesített, másolati példányát.”

(2) Az R1. 5. § (5) és (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(5) A kifizetési kérelmet a támogatási kérelem benyújtását követően kéthavonta egyszer, november 1–30., január 1–31., március 1–31., május 1–31., július 1–31., szeptember 1–30. között lehet benyújtani a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (a továbbiakban: MVH) kirendeltségéhez, az MVH által rendszeresített formanyomtatványon. A formanyomtatványt a következő adattartalommal kell az MVH-nak rendszeresíteni:
a) HVI címbirtokos szervezet azonosító adatai;
b) az igényelt támogatásra vonatkozó adatok;
c) a HVI címbirtokos szervezet nevében a vonatkozó feltételek megismeréséről és tudomásulvételéről szóló nyilatkozat;
d) az ügyfél aláírása.
(6) A kifizetési kérelemhez csatolni kell:
a) a 6. § (2) bekezdése esetén a két árajánlatot és a választás indoklását;
b) a 6/A. § (6) bekezdésének értelmében a munkaszervezet előzetes írásbeli hozzájáruló nyilatkozatát;
c) a munkaszervezetnek a HVI adott időszakra szóló beszámolóját jóváhagyó – a 3. § (1) bekezdésében meghatározott, támogatni kívánt feladatok végrehajtásáról szóló – teljesítési igazolását;
d) a vonatkozó MVH közleményben megjelölt dokumentumokat.”

(3) Az R1. 5. § (8) és (9) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(8) A kifizetési kérelemben:
a) személyi jellegű ráfordítások esetén kizárólag az adott benyújtási időszakot megelőző elszámolási időszak személyi jellegű kiadásait igazoló bizonylatok;
b) dologi jellegű ráfordítások esetén kizárólag az adott benyújtási időszakot megelőző elszámolási időszakban a munkatervi feladatokhoz kapcsolódó felmerült kiadásokat igazoló bizonylatok ismerhetők el.
(9) A kifizetési kérelem keretében elszámolni kívánt költségek vonatkozásában költségfelmerülés időpontja a költségfelmerülést igazoló számviteli bizonylaton feltüntetett teljesítés időpontja, annak hiányában a kiállítás időpontja.”

(4) Az R1. 5. §-a a következő (10)–(12) bekezdéssel egészül ki:

„(10) A HVI irodavezető bérének minimum összegére vonatkozóan az együttműködési megállapodásban rögzítettek az irányadóak.
(11) A támogatás keretében beszerzésre kerülő eszközök vonatkozásában a Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 23. § (1) bekezdés b) pontjától eltérően, az üzemeltetési kötelezettség a kifizetési kérelem benyújtásától számított öt évig tart.
(12) A támogatási kérelemhez a Vhr. 27. §-ának e), f), h) és i) pontjában foglaltaktól eltérően pénzügyi és üzleti tervet nem kell csatolni.”

6. § (1) Az R1. 6. § (1) bekezdés g) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

g) 2008. július 1-jétől 2013. december 31-ig 1 300 000 Ft.”

(2) Az R1. 6. § (2) és (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(2) A nettó 200 000 Ft-ot meghaladó számlatétel esetén a számlatételre vonatkozóan két árajánlatot kell mellékelni a kifizetési kérelemhez és a választást indokolni kell.
(3) A munkaszervezetnek lehetősége van 100%-nál kisebb arányú teljesítési igazolás kiadására, ha a HVI feladatellátás nem teljes mértékben valósul meg. Ha a munkaszervezet igazolása 100%-nál kisebb mértékű teljesítésről szól, a támogatás legmagasabb összege az (1) bekezdésben meghatározott maximális támogatási összegnek és a teljesítés mértékének a szorzata.”

(3) Az R1. 6. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(6) A kifizetés elszámolásának alapja a munkaszervezet által jóváhagyott beszámoló, valamint a munkaszervezet által kiállított teljesítési igazolás, amely dokumentumokat a munkaszervezet a vonatkozó kifizetési kérelem benyújtási időszakának végéig megküldi az MVH-nak.”

(4) Az R1. 6. § (9) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(9) Új HVI címbirtokos szervezet kiválasztása esetén az első kifizetési kérelemben az IH által kiadott elismerő okiratban szereplő jogosultság megszerzésének napja és a kifizetési kérelem benyújtására nyitva álló időszak első napját megelőző nap közötti időszakban felmerülő költségek számolhatók el.”
6/A. § (1) A termékek tevékenység szerinti, új statisztikai osztályozásáról (CPA, magyarul: TESZOR) és a 3696/93/EGK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2008. április 23-i 451/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti 6910, 6920, 7320, 7022, 7111, 7810, 8291 8532 TESZOR számú tevékenységek vonatkozásában az adott elszámolási időszakban igényelhető együttes összeg nem haladhatja meg a bruttó 500 000 Ft-ot.
(2) A HVI címbirtokos szervezet tulajdonosa, a HVI címbirtokos szervezet vezető testületének tagja, egyesület esetében az egyesület elnökségének, felügyelő bizottságának tagja, nonprofit gazdasági társaság esetében a felügyelő bizottság tagja (a továbbiakban együtt: vezető feladatokat ellátó tisztségviselő), munkavállalója és ezek közeli hozzátartozói, valamint HVI címbirtokos szervezet tulajdonosa, vezető feladatokat ellátó tisztségviselője, munkavállalója és ezek közeli hozzátartozói tulajdonában álló szervezet szolgáltatást a HVI működése érdekében e rendelet keretében igényelhető támogatás terhére nem nyújthat.
(3) A HVI címbirtokos szervezet tulajdonosa, vezető feladatokat ellátó tisztségviselője, munkavállalója és ezek közeli hozzátartozói tulajdonában álló ingatlan, valamint HVI címbirtokos szervezet tulajdonosa, vezető feladatokat ellátó tisztségviselője, munkavállalója és ezek közeli hozzátartozói tulajdonában álló szervezet tulajdonában álló ingatlan vonatkozásában e rendelet keretében igényelhető támogatás terhére bérleti díj nem számolható el.
(4) Szeszes italt és egyéb élelmiszert elszámolni nem lehet a reprezentációs ajándékként nyújtott helyi termék és a szokásosan alkalmazott reprezentációs ellátás kivételével, amelynek összege együttesen nem haladhatja meg elszámolási időszakonként a bruttó 30 000 Ft-ot.
(5) A HVI címbirtokos szervezet által a HVI feladatellátása érdekében fenntartott iroda – a fenntartási költség levonásával megállapított – bérleti díjából legfeljebb bruttó 2500 Ft/m2/hó összeg számolható el. A bérelt ingatlan albérletbe nem adható.
(6) A támogatás keretében beszerzésre kerülő eszköz az üzemeltetési kötelezettség időtartama alatt nem idegeníthető el és nem adható bérbe. A jótállás alapján történő csere, amortizáció, lopás, működésképtelenné, használhatatlanná válás vagy magasabb műszaki paraméterrel rendelkező eszközre történő csere esetén a munkaszervezet előzetes jóváhagyásával, a kifizetési kérelemben történt igazolás mellett az értékkülönbözet a támogatás terhére elszámolható. A támogatás keretében beszerzett eszköz eladásából származó bevétel teljes összegét az új eszköz vásárlásához kell felhasználni.
(7) A HVI címbirtokos szervezet vezető feladatokat ellátó tisztségviselői részére tiszteletdíj állapítható meg. A tiszteletdíj bruttó összegéből elszámolható kiadás legfeljebb havonta bruttó 50 000 Ft, ha a vezető feladatokat ellátó tisztségviselő nem lát el HVI irodavezetői feladatokat.
6/B. § (1) A HVI címbirtokos szervezet HVI feladatokat ellátó munkavállalója részére költségtérítés állapítható meg. A költségtérítés havi összegéből elszámolható kiadás mértéke nem haladhatja meg a munkavállaló részére megállapított havi bruttó munkabér összegének 1/3 részét, de legfeljebb bruttó 100 000 Ft-ot.
(2) A helyi és távolsági távbeszélő-szolgáltatás, a mobiltelefon-szolgáltatás, továbbá az Internet-protokoll alkalmazó beszédcélú adatátvitel szolgáltatás a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 69. § (12) bekezdés rendelkezései alapján számolható el.
(3) Az MVH a kifizetési kérelem értékelése során a költségek jogosultságának vizsgálata érdekében a vidékfejlesztési támogatási intézkedésekre vonatkozó ellenőrzési eljárások, valamint a kölcsönös megfeleltetés végrehajtása tekintetében az 1698/2005/EK tanácsi rendelet végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2006. december 7-i 1975/2006/EK bizottsági rendelet 26. cikk (2) bekezdés d) pontja alapján indokoltsági vizsgálatot végez.
(4) A HVI címbirtokos szervezet a 3. §-ban meghatározott feladatainak ellátása érdekében térítési díj fizetése mellett nem vonhatja be a LEADER HACS munkaszervezet-vezetőjét, alkalmazottját vagy vezető feladatokat ellátó tisztségviselőjét.
(5) A HVI címbirtokos szervezet vezetője, vezető feladatokat ellátó tisztségviselője, irodavezetője és munkavállalója tiszteletdíj vagy munkabér fizetése mellett nem lehet a LEADER HACS munkaszervezet-vezetője, alkalmazottja vagy vezető feladatokat ellátó tisztségviselője.
(6) A HVI címbirtokos szervezet HVI feladatokat ellátó munkavállalója esetében személyi jellegű költségek esetén elszámolható:
a) a munkaszerződés, tiszteletdíj és megbízási szerződés alapján kifizetett bér és járulékai;
b) a jogszabály alapján fizetett költségtérítés (munkába járás, napidíj, utazási költségtérítés);
c) a munkáltató által a munkavállaló javára munkáltatói hozzájárulásként, a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 70. §-a és 71. §-a alapján juttatott kedvezményes adózású természetbeni és béren kívüli juttatások közül:
ca) melegétkezési utalvány;
cb) önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulás;
cc) önkéntes egészségpénztári hozzájárulás;
cd) helyi utazási bérlet;
ce) üdülési csekk hozzájárulás;
cf) iskolakezdési támogatás utalvány formájában;
cg) iskolarendszerű képzés támogatása.
(7) Kifizetési kérelemmel nem számolható el a 6. § (1) bekezdésben meghatározott összeget meghaladó vagy nem a feladat végrehajtása érdekében felmerült kiadás.”

8. § (1) Az R1. 7. §-át megelőző alcím helyébe a következő alcím lép:

„A HVI cím visszavonása, jogkövetkezmény”

(2) Az R1. 7. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A HVI cím visszavonására, valamint új szervezet vagy egyéni vállalkozó részére HVI cím odaítélésére az IH jogosult.
(2) A HVI cím visszavonására az alábbi esetekben kerülhet sor:
a) a HVI címbirtokos szervet és a HVI irodavezető feladatellátásának eredményeként a munkatervi feladatok vonatkozásában az igazolható teljesítés aránya két egymást követő elszámolási időszakban kevesebb, mint 50%;
b) a HVI címbirtokos szervezet vagy a HVI irodavezető bizonyíthatóan a feladatellátással etikailag össze nem egyeztethető magatartást tanúsít;
c) a munkaszervezet az általa végzett helyszíni ellenőrzés során a működést jelentősen befolyásoló vagy ismétlődően fennálló hiányosságokat tapasztal;
d) a HVI címbirtokos szervezet nem biztosítja a HVI címbirtokos pályázatban, valamint az együttműködési megállapodásban vállalt feltételeket;
e) a HVI címbirtokos szervezet kérelmére.
(3) A HVI cím visszavonása esetén a HVI cím visszavonásával érintett kistérségek vonatkozásában az IH tizenöt munkanapon belül pályázatot ír ki a HVI cím elnyerésére vonatkozóan.
(4) A HVI cím visszavonása, vagy új szervezet, egyéni vállalkozó részére HVI cím odaítélése esetén az IH a munkaszervezet útján a visszavonástól vagy odaítéléstől számított öt munkanapon belül értesíti az MVH-t.
(5) Az MVH köteles a HVI cím visszavonását, valamint a HVI cím odaítélését a támogatási és kifizetési kérelmek elbírálásakor figyelembe venni.”

9. § Az R1. a következő 7/A. §-sal egészül ki:

7/A. § (1) A HVI cím és a támogatásra való jogosultság a HVI cím visszavonásáról szóló döntésben meghatározott időponttól megszűnik.
(2) A HVI cím visszavonása esetén a HVI cím visszavonásáról szóló döntésben meghatározott időpontig a HVI működésével kapcsolatos kiadások elszámolhatók a visszavonást követő első kifizetési időszakban.”

10. § Az R1. „Záró rendelkezés” alcíme a következő 8/A. §-sal egészül ki:

8/A. § E rendeletnek az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló, 2005. szeptember 20-i 1698/2005/EK tanácsi rendelet 59. cikke szerinti készségek elsajátítására, ösztönzésére és végrehajtására igénybe vehető támogatás részletes feltételeiről szóló 79/2007. (VII. 30.) FVM rendelet, valamint a Helyi Vidékfejlesztési Közösségek és a LEADER helyi akciócsoportok részére az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 2005. szeptember 20-i 1698/2005/EK tanácsi rendelet keretében nyújtott támogatás részletes feltételeiről szóló 141/2008. (X. 30.) FVM rendelet módosításáról szóló 70/2010. (V. 13.) FVM rendelettel megállapított rendelkezéseit kizárólag a 2010. június 1-je után benyújtott kérelmek esetében kell alkalmazni.”

11. § Az R1. 1. számú melléklete helyébe e rendelet 1. melléklete lép.

12. § A Helyi Vidékfejlesztési Közösségek és a LEADER helyi akciócsoportok részére az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet keretében nyújtott támogatás részletes feltételeiről szóló 141/2008. (X. 30.) FVM rendelet (a továbbiakban: R2.) 1. §-a a következő q) ponttal egészül ki:

(E rendelet alkalmazásában:)

q) üzemeltetési időszak: a támogatás keretében beszerzésre kerülő eszközök vonatkozásában az üzemeltetési kötelezettség a kifizetési kérelem benyújtásától számított öt évig tart.”

13. § Az R2. 5. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) A termékek tevékenység szerinti, új statisztikai osztályozásáról (CPA, magyarul: TESZOR) és a 3696/93/EGK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2008. április 23-i 451/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti 6910, 6920, 7320, 7022, 7111, 7810, 8291 8532 TESZOR számú tevékenységek vonatkozásában az adott elszámolási időszakban igényelhető támogatás együttes összeg nem haladhatja meg a bruttó 3 000 000 Ft-ot.”

14. § Az R2. 7. §-a a következő (10) bekezdéssel egészül ki:

„(10) Az MVH a kifizetési kérelem értékelése során a költségek jogosultságának vizsgálata érdekében a vidékfejlesztési támogatási intézkedésekre vonatkozó ellenőrzési eljárások, valamint a kölcsönös megfeleltetés végrehajtása tekintetében az 1698/2005/EK tanácsi rendelet végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2006. december 7-i 1975/2006 EK rendelet 26. cikk (2) bekezdés d) pontja alapján indokoltsági vizsgálatot végez.”

15. § Az R2. „Záró rendelkezés” alcíme a következő 9/B. §-sal egészül ki:

9/B. § E rendeletnek az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló, 2005. szeptember 20-i 1698/2005/EK tanácsi rendelet 59. cikke szerinti készségek elsajátítására, ösztönzésére és végrehajtására igénybe vehető támogatás részletes feltételeiről szóló 79/2007. (VII. 30.) FVM rendelet, valamint a Helyi Vidékfejlesztési Közösségek és a LEADER helyi akciócsoportok részére az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló, 2005. szeptember 20-i 1698/2005/EK tanácsi rendelet keretében nyújtott támogatás részletes feltételeiről szóló 141/2008. (X. 30.) FVM rendelet módosításáról szóló 70/2010. (V. 13.) FVM rendelettel megállapított rendelkezéseit kizárólag a 2010. július 1-je után benyújtott kérelmek esetében kell alkalmazni.”

16. § Az R2. 2. számú melléklete helyébe e rendelet 2. melléklete lép.

17. § (1) Az egyes állatbetegségek és zoonózisok felszámolására, az ellenük való védekezésre és figyelemmel kísérésükre irányuló nemzeti programok 2010. évi finanszírozásának szabályairól szóló 45/2010. (IV. 23.) FVM rendelet [a továbbiakban: 45/2010. (IV. 23.) FVM rendelet] 10. § (3) bekezdés c) pont cb) alpontjában a „2010. augusztus 30-ig” szövegrész helyébe a „2010. augusztus 20. és 30. között” szöveg lép.

(2) A 45/2010. (IV. 23.) FVM rendelet 2. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat B oszlopának 10.1. sorában a „gyorstesztek szarvasmarhák esetén gyorstesztek és elsődleges molekuláris vizsgálatok költségei” szövegrész helyébe a „gyorstesztek költségei szarvasmarhák esetén” szöveg lép.

(3) A 45/2010. (IV. 23.) FVM rendelet 2. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat B oszlopának 10.2. sorában a „gyorstesztek juhok és kecskék esetén genotípus vizsgálatok költségei” szövegrész helyébe a „gyorstesztek költségei juhok és kecskék esetén” szöveg lép.

18. § Ez a rendelet a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba, és a hatálybalépését követő napon hatályát veszti.

1. melléklet a 70/2010. (V. 13.) FVM rendelethez



A 79/2007. (VII. 30.) FVM rendelet alapján elszámolható, működéshez kötődő dologi jellegű kiadások (SZJ03, TESZOR)

SZJ 03

Megnevezés

TESZOR 08

Megnevezés

2211

Könyvkiadás

58.11

Könyvkiadás

2212

Napilapkiadás

58.13

Napilapkiadás

2213

Időszaki kiadvány kiadása

58.14

Folyóirat, időszaki kiadvány kiadása

2215

Egyéb kiadás

58.19

Egyéb kiadói tevékenység

2222

Máshova nem sorolt nyomás

18.12

Nyomás (kivéve: napilap)

2223

Könyvkötés

18.14

Könyvkötés, kapcsolódó szolgáltatás

2224

Nyomdai előkészítő tevékenység

18.13

Nyomdai előkészítő tevékenység

2225

Kisegítő nyomdai tevékenység

18.13.30

Kisegítő nyomdai tevékenység

 

 

18.14

Könyvkötés, kapcsolódó szolgáltatás

3612

Irodabútor gyártása

3101

Irodabútor gyártása

3614

Egyéb bútor gyártása

3109

Egyéb bútor gyártása

4011

Villamosenergia-termelés

35.11

Villamosenergia-termelés

4013

Villamosenergia-elosztás, -kereskedelem

35.13

Villamosenergia-elosztás

 

 

35.14

Villamosenergia-kereskedelem

4022

Gázelosztás, -kereskedelem

35.22

Gáznemű fűtőanyagok vezetékes elosztása

 

 

35.23

Gáz vezetékes kereskedelme

4030

Távfűtés

35.30.12

Gőz-, és melegvíz ellátás csővezetéken keresztül

4100

Víztermelés, -kezelés, -elosztás

36.00

Vezetékes víz kezelése és elosztása

4521

Épület, híd, alagút, közmű, vezeték építése

410030

Lakóépület építése (új építés, bővítés, átépítés, felújítás)

 

 

410040

Nem lakóépület építése (új építés, bővítés, átépítés, felújítás)

4522

Tetőszerkezet-építés, tetőfedés, vízszigetelés

43.91

Tetőfedés, tetőszerkezet-építés

 

 

43.99

Egyéb speciális szaképítés m.n.s.

4531

Villanyszerelés

43.21

Villanyszerelés

4532

Szigetelés

43.29

Egyéb épületgépészeti szerelés

4534

Egyéb épületgépészeti szerelés

43.21

Villanyszerelés

 

 

43.29

Egyéb épületgépészeti szerelés

4541

Vakolás

43.31

Vakolás

4542

Épületasztalos-szerkezet szerelése

43.32

Épületasztalos-szerkezet szerelése

4543

Padló-, falburkolás

43.33

Padló-, falburkolás

4544

Festés, üvegezés

43.34

Festés, üvegezés

4550

Építési, bontási eszköz kölcsönzése személyzettel

43.99

Egyéb speciális szaképítés m.n.s.

5211

Élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelem

47.11

Élelmiszer jellegű bolti vegyes kiskereskedelem

5212

Iparcikk jellegű vegyes kiskereskedelem

47.19

Iparcikk jellegű bolti vegyes kiskereskedelem

5221

Zöldség-, gyümölcs-kiskereskedelem

47.21

Zöldség, gyümölcs kiskereskedelme

5224

Pékáru-, édesség-kiskereskedelem

47.24

Kenyér-, pékáru-, édesség-kiskereskedelem

5225

Ital-kiskereskedelem

47.25

Ital-kiskereskedelem

5227

Egyéb élelmiszer-kiskereskedelem

47.29

Egyéb élelmiszer-kiskereskedelem

5241

Textil-kiskereskedelem

47.51

Textil-kiskereskedelem

5244

Bútor, háztartási cikk kiskereskedelme

47.53

Takaró, szőnyeg, fal-, padlóburkoló kiskereskedelme

 

 

47.59

Bútor, világítási eszköz, egyéb háztartási cikk kiskereskedelme

5245

Elektromos háztartási cikk kiskereskedelme

47.43

Audio-, videoberendezés kiskereskedelme

 

 

47.54

Villamos háztartási készülék kiskereskedelme

 

 

47.59

Bútor, világítási eszköz, egyéb háztartási cikk kiskereskedelme

 

 

47.63

Zene-, videofelvétel kiskereskedelme

5247

Könyv-, újság-, papíráru-kiskereskedelem

47.61

Könyv-kiskereskedelem

 

 

47.62

Újság-, papíráru-kiskereskedelem

5248

Egyéb, máshova nem sorolt iparcikk-kiskereskedelem

47.41

Számítógép, periféria, szoftver kiskereskedelme

 

 

47.42

Telekommunikációs termék kiskereskedelme

 

 

47.53

Takaró, szőnyeg, fal-, padlóburkoló kiskereskedelme

 

 

47.59

Bútor, világítási eszköz, egyéb háztartási cikk kiskereskedelme

 

 

47.64

Sportszer-kiskereskedelem

 

 

47.65

Játék-kiskereskedelem

 

 

47.76

Dísznövény, vetőmag, műtrágya, hobbiállat-eledel kiskereskedelme

 

 

47.77

Óra-, ékszer-kiskereskedelem

 

 

47.78

Egyéb m.n.s. új áru kiskereskedelme

5274

Egyéb fogyasztási cikk javítása

95.11.10

Számítógép és -periféria javítása

 

 

95.12.10

Kommunikációs eszköz javítása

 

 

95.29.19

M.n.s. személyi-, háztartási cikk javítása

5510

Szállodai szolgáltatás

55.10

Szállodai szolgáltatás

5523

Egyéb szálláshely-szolgáltatás

5520

Üdülési, egyéb átmeneti szálláshely-szolgáltatás

 

 

5590

Egyéb szálláshely-szolgáltatás

5530

Étkezőhelyi vendéglátás

56.10

Éttermi, mozgó vendéglátás

5551

Munkahelyi étkeztetés

56.29

Egyéb vendéglátás

6010

Vasúti szállítás

49.10

Helyközi vasúti személyszállítás

 

 

49.20

Vasúti áruszállítás

 

 

52.21

Szárazföldi szállítást kiegészítő szolgáltatás

6021

Menetrendszerű egyéb szárazföldi személyszállítás

49.31

Városi, elővárosi szárazföldi személyszállítás

6021

Menetrendszerű egyéb szárazföldi személyszállítás

49.39

M.n.s. egyéb szárazföldi személyszállítás

6022

Taxis személyszállítás

49.32

Taxis személyszállítás

6023

Egyéb szárazföldi személyszállítás

49.39

M.n.s. egyéb szárazföldi személyszállítás

6024

Közúti teherszállítás

49.41

Közúti áruszállítás

 

 

49.42

Költöztetés

6321

Egyéb, szárazföldi szállítást segítő tevékenység

52.21

Szárazföldi szállítást kiegészítő szolgáltatás

6411

Nemzeti postai tevékenység

53.10

Postai tevékenység (egyetemes kötelezettséggel)

6412

Futárpostai tevékenység

53.20

Egyéb postai, futárpostai tevékenység

6420

Távközlés

61.10

Vezetékes távközlés

 

 

61.20

Vezeték nélküli távközlés

 

 

61.30

Műholdas távközlés

 

 

61.90

Egyéb távközlés

6603

Nem életbiztosítás

65.12

Nem életbiztosítás

7020

Ingatlan bérbeadása, üzemeltetése

68.20

Saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése

7110

Gépkocsikölcsönzés

77.11

Személygépjármű kölcsönzése

7121

Egyéb szárazföldi jármű kölcsönzése

77.12

Gépjárműkölcsönzés (3,5 tonna fölött)

 

 

77.39

Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése

7133

Irodagép, számítógép kölcsönzése

77.33

Irodagép kölcsönzése (beleértve: számítógép)

7210

Hardver-szaktanácsadás

62.02

Információ-technológiai szaktanácsadás

7221

Szoftverkiadás

58.29

Egyéb szoftverkiadás

7222

Egyéb szoftver-szaktanácsadás, -ellátás

62.01

Számítógépes programozás

 

 

62.02

Információ-technológiai szaktanácsadás

 

 

62.09

Egyéb információ-technológiai szolgáltatás

7230

Adatfeldolgozás

62.03

Számítógép-üzemeltetés

 

 

63.11

Adatfeldolgozás, web-hoszting szolgáltatás

7240

Adatbázis-tevékenység, on-line kiadás

58.11

Könyvkiadás

 

 

63.11

Adatfeldolgozás, web-hoszting szolgáltatás

7250

Irodagép-, számítógép-javítás

33.12

Ipari gép, berendezés javítása

 

 

95.11

Számítógép, -periféria javítása

7260

Egyéb számítástechnikai tevékenység

62.09

Egyéb információtechnológiai szolgáltatás

7310

Műszaki kutatás, fejlesztés

72.11

Biotechnológiai kutatás, fejlesztés

 

 

72.19

Egyéb természettudományi, műszaki kutatás, fejlesztés

 

 

72.20

Társadalomtudományi, humán kutatás, fejlesztés

7320

Humán kutatás, fejlesztés

72.20

Társadalmomtudományi, humán kutatás, fejlesztés

7411

Jogi tevékenység

69.10

Jogi tevékenység

7412

Számviteli, adószakértői tevékenység

69.20

Számviteli, könyvvizsgálói, adószakértői tevékenység

7413

Piac-, közvélemény-kutatás

73.20

Piac-, közvélemény kutatás

7414

Üzletviteli tanácsadás

70.21

PR, kommunikáció

 

 

70.22

Üzletviteli, egyéb vezetési tanácsadás

 

 

74.90

M.n.s. egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenység

 

 

85.60

Oktatást kiegészítő tevékenység

7420

Mérnöki tevékenység, tanácsadás

71.11

Építészmérnöki tevékenység

 

 

71.12

Mérnöki tevékenység, műszaki tanácsadás

 

 

74.90

M.n.s. egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenység

7440

Hirdetés

73.11

Reklámügynöki tevékenység

 

 

73.12

Médiareklám

7450

Munkaerő-közvetítés

78.10

Munkaközvetítés

 

 

78.20

Munkaerőkölcsönzés

 

 

78.30

Egyéb emberierőforrás-ellátás, -gazdálkodás

7470

Takarítás, tisztítás

81.21

Általános épülettakarítás

 

 

81.22

Egyéb épület-, ipari takarítás

 

 

81.29

Egyéb takarítás

7481

Fényképészet

74.20

Fényképészet

7485

Titkári, fordítói tevékenység

74.30

Fordítás, tolmácsolás

 

 

82.11

Összetett adminisztratív szolgáltatás

 

 

82.19

Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás

 

 

82.99

Egyéb m. n. s. kiegészítő üzleti szolgáltatás

7487

Máshova nem sorolt, egyéb gazdasági szolgáltatás

63.99

M.n.s. egyéb információs szolgáltatás

 

 

74.10

Divat-, formatervezés

 

 

74.90

M.n.s. egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenység

 

 

77.40

Immateriális javak kölcsönzése

 

 

82.30

Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése

 

 

82.91

Követelésbehajtás

 

 

82.99

M.n.s. egyéb kiegészítő üzleti szolgáltatás

7511

Általános közigazgatás

84.11

Általános közigazgatás

7513

Üzleti élet szabályozása

84.13

Üzleti élet szabályozása, hatékonyságának ösztönzése

8010

Alapfokú oktatás

85.10

Iskolai előkészítő oktatás

 

 

85.20

Alapfokú oktatás

 

 

85.31

Általános középfokú oktatás

8042

Máshova nem sorolt felnőtt- és egyéb oktatás

85.32

Szakmai középfokú oktatás

 

 

85.51

Sport, szabadidős képzés

 

 

85.52

Kulturális képzés

 

 

85.59

M.n.s. egyéb oktatás

9001

Szennyvíz gyűjtése, kezelése

37.00

Szennyvíz gyűjtése, kezelése

9002

Hulladékgyűjtés, -kezelés

38.11

Nem veszélyes hulladék gyűjtése

 

 

38.12

Veszélyes hulladék gyűjtése

 

 

38.21

Nem veszélyes hulladék kezelése, ártalmatlanítása

 

 

38.22

Veszélyes hulladék kezelése, ártalmatlanítása

 

 

38.32

Hulladék újrahasznosítása

9112

Szakmai érdekképviselet

94.12

Szakmai érdekképviselet

9211

Film-, videogyártás

59.11

Film-, video-, televízió-gyártás

 

 

59.12

Film-, videogyártás, televíziós műsorfelvétel utómunkálatai

 

 

59.20

Hangfelvétel készítése, kiadása

 

 

59.13

Film-, video- és televízióprogram terjesztése

9220

Rádió-, televízióműsor-szolgáltatás

59.11

Film-, video-, televízióműsor-gyártás

 

 

59.20

Hangfelvétel készítése, kiadása

 

 

60.10

Rádióműsor-szolgáltatás

 

 

60.20

Televízióműsor összeállítása, szolgáltatása


2. melléklet a 70/2010. (V. 13.) FVM rendelethez



A 141/2008. (X. 30.) FVM rendelet alapján elszámolható, működéshez kötődő dologi jellegű kiadások (SZJ03, TESZOR)

SZJ 03

Megnevezés

TEÁOR’08,
TESZOR 08

Megnevezés

2211

Könyvkiadás

58.11

Könyvkiadás

2212

Napilapkiadás

58.13

Napilapkiadás

2213

Időszaki kiadvány kiadása

58.14

Folyóirat, időszaki kiadvány kiadása

2215

Egyéb kiadás

58.19

Egyéb kiadói tevékenység

2222

Máshova nem sorolt nyomás

18.12

Nyomás (kivéve: napilap)

2223

Könyvkötés

18.14

Könyvkötés, kapcsolódó szolgáltatás

2224

Nyomdai előkészítő tevékenység

18.13

Nyomdai előkészítő tevékenység

2225

Kisegítő nyomdai tevékenység

18.13.30

Kisegítő nyomdai tevékenység

 

 

18.14

Könyvkötés, kapcsolódó szolgáltatás

3001

Irodagépgyártás

28.23.91

Irodai, könyvelőgépekkel kapcsolatos ipari szolgáltatások (kivéve: a számítógép és perifériái)

3002

Számítógép, készülék gyártása

26.20.91

Számítógéppel és perifériás egységeivel kapcsolatos ipari szolgáltatás

3612

Irodabútor gyártása

3101

Irodabútor gyártása

3614

Egyéb bútor gyártása

3109

Egyéb bútor gyártása

4011

Villamosenergia-termelés

35.11

Villamosenergia-termelés

4013

Villamosenergia-elosztás, -kereskedelem

35.13

Villamosenergia-elosztás

 

 

35.14

Villamosenergia-kereskedelem

4022

Gázelosztás, -kereskedelem

35.22;

Gáznemű fűtőanyagok vezetékes elosztása;

 

 

35.23

Gáz vezetékes kereskedelme

4030

Távfűtés

35.30.12

Gőz- és melegvíz-ellátás csővezetéken keresztül

4100

Víztermelés, -kezelés, -elosztás

36.00

Víztermelés, -kezelés, -elosztás

4522

Tetőszerkezet-építés, tetőfedés, vízszigetelés

43.91

Tetőfedés, tetőszerkezet- építés

 

 

43.99

Egyéb speciális szaképítés m.n.s.

4525

Egyéb speciális szaképítés

4221

Folyadék szállítására szolgáló közmű építése

 

 

43.99

Egyéb speciális szaképítés m.n.s.

 

 

439910

Vízszigetelés

 

 

439920

Állványozás

 

 

439930

Cölöpverés, alapozás

 

 

439940

Betonozás

 

 

439950

Építmény acélszerkezetének felállítása

 

 

439960

Kőművesmunkák, falazás

 

 

439970

Előre gyártott építmények összeszerelése és felállítása

 

 

439990

M.n.s. speciális szaképítés

4531

Villanyszerelés

43.21

Villanyszerelés

4532

Szigetelés

43.29

Egyéb épületgépészeti szerelés

4533

Víz-, gáz-, fűtésszerelés

43.22

Víz-,gáz-,fűtés-, légkondicionáló- szerelés

4534

Egyéb épületgépészeti szerelés

43.21

Villanyszerelés

 

 

43.29

Egyéb épületgépészeti szerelés

4541

Vakolás

43.31

Vakolás

4542

Épületasztalos-szerkezet szerelése

43.32

Épületasztalos-szerkezet szerelése

4543

Padló-, falburkolás

43.33

Padló-, falburkolás

4544

Festés, üvegezés

43.34

Festés, üvegezés

4550

Építési, bontási eszköz kölcsönzése személyzettel

43.99

Egyéb speciális szaképítés m.n.s.

5211

Élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelem

47.11

Élelmiszer jellegű bolti vegyes kiskereskedelem

5212

Iparcikk jellegű vegyes kiskereskedelem

47.19

Iparcikk jellegű bolti vegyes kiskereskedelem

5221

Zöldség-, gyümölcs-kiskereskedelem

47.21

Zöldség, gyümölcs kiskereskedelme

5224

Pékáru-, édesség-kiskereskedelem

47.24

Kenyér-, pékáru-, édesség-kiskereskedelem

5225

Ital-kiskereskedelem

47.25

Ital-kiskereskedelem

5227

Egyéb élelmiszer-kiskereskedelem

47.29

Egyéb élelmiszer-kiskereskedelem

5241

Textil-kiskereskedelem

47.51

Textil-kiskereskedelem

5244

Bútor, háztartási cikk kiskereskedelme

47.53

Takaró, szőnyeg, fal-, padlóburkoló kiskereskedelme

 

 

47.59

Bútor, világítási eszköz, egyéb háztartási cikk kiskereskedelme

5245

Elektromos háztartási cikk kiskereskedelme

47.43

Audio-, videoberendezés kiskereskedelme

 

 

47.54

Villamos háztartási készülék kiskereskedelme

 

 

47.59

Bútor, világítási eszköz, egyéb háztartási cikk kiskereskedelme

 

 

47.63

Zene-, videofelvétel kiskereskedelme

5247

Könyv-, újság-, papíráru-kiskereskedelem

47.61

Könyv-kiskereskedelem

 

 

47.62

Újság-, papíráru-kiskereskedelem

5248

Egyéb, máshova nem sorolt iparcikk-kiskereskedelem

47.41

Számítógép, periféria, szoftver kiskereskedelme

 

 

47.42

Telekommunikációs termék kiskereskedelme

 

 

47.53

Takaró, szőnyeg, fal-, padlóburkoló kiskereskedelme

 

 

47.59

Bútor, világítási eszköz, egyéb háztartási cikk kiskereskedelme

 

 

47.64

Sportszer-kiskereskedelem

 

 

47.65

Játék-kiskereskedelem

 

 

47.76

Dísznövény, vetőmag, műtrágya, hobbiállat-eledel kiskereskedelme

 

 

47.77

Óra-, ékszer-kiskereskedelem

5274

Egyéb fogyasztási cikk javítása

95.11.10

Számítógép és -periféria javítása

 

 

95.12.10

Kommunikációs eszköz javítása

 

 

95.29.19

M.n.s. személyi-, háztartási cikk javítása

5510

Szállodai szolgáltatás

55.10

Szállodai szolgáltatás

5523

Egyéb szálláshely-szolgáltatás

5520

Üdülési, egyéb átmeneti szálláshely-szolgáltatás

 

 

5590

Egyéb szálláshely-szolgáltatás

5530

Étkezőhelyi vendéglátás

56.10

Éttermi, mozgó vendéglátás

5551

Munkahelyi étkeztetés

56.29

Egyéb vendéglátás

6010

Vasúti szállítás

49.10

Helyközi vasúti személyszállítás

 

 

49.20

Vasúti áruszállítás

 

 

52.21

Szárazföldi szállítást kiegészítő szolgáltatás

6021

Menetrendszerű egyéb szárazföldi személyszállítás

49.31

Városi, elővárosi szárazföldi személyszállítás

 

 

49.39

M.n.s. egyéb szárazföldi személyszállítás

6022

Taxis személyszállítás

49.32

Taxis személyszállítás

6023

Egyéb szárazföldi személyszállítás

49.39

M.n.s. egyéb szárazföldi személyszállítás

6024

Közúti teherszállítás

49.41

Közúti áruszállítás

 

 

49.42

Költöztetés

6210

Menetrendszerű légi szállítás

51.10

Légi személyszállítás

 

 

51.21

Légi áruszállítás

6321

Egyéb, szárazföldi szállítást segítő tevékenység

52.21

Szárazföldi szállítást kiegészítő szolgáltatás

6411

Nemzeti postai tevékenység

53.10

Postai tevékenység (egyetemes kötelezettséggel

6412

Futárpostai tevékenység

53.20

Egyéb postai, futárpostai tevékenység

6420

Távközlés

61.10

Vezetékes távközlés

 

 

61.20

Vezeték nélküli távközlés

 

 

61.30

Műholdas távközlés

 

 

61.90

Egyéb távközlés

6603

Nem életbiztosítás

65.12

Nem életbiztosítás

 

 

65.20

Viszontbiztosítás

7020

Ingatlan bérbeadása, üzemeltetése

68.20

Saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése

7110

Gépkocsikölcsönzés

77.11

Személygépjármű kölcsönzése

7121

Egyéb szárazföldi jármű kölcsönzése

77.12

Gépjárműkölcsönzés (3,5 tonna fölött)

 

 

77.39

Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése

7133

Irodagép, számítógép kölcsönzése

77.33

Irodagép kölcsönzése (beleértve: számítógép)

7210

Hardver-szaktanácsadás

62.02

Információ-technológiai szaktanácsadás

7221

Szoftverkiadás

58.29

Egyéb szoftverkiadás

7222

Egyéb szoftver-szaktanácsadás, -ellátás

62.01

Számítógépes programozás

 

 

62.02

Információ-technológiai szaktanácsadás

 

 

62.09

Egyéb információ-technológiai szolgáltatás

7230

Adatfeldolgozás

62.03

Számítógép-üzemeltetés

 

 

63.11

Adatfeldolgozás, web-hoszting szolgáltatás

7240

Adatbázis-tevékenység, on-line kiadás

58.11

Könyvkiadás

 

 

5819

Egyéb kiadói tevékenység

 

 

63.11

Adatfeldolgozás, web-hoszting szolgáltatás

7250

Irodagép-, számítógép-javítás

33.12

Ipari gép, berendezés javítása

 

 

95.11

Számítógép, -periféria javítása

7260

Egyéb számítástechnikai tevékenység

62.09

Egyéb információtechnológiai szolgáltatás

7310

Műszaki kutatás, fejlesztés

72.11

Biotechnológiai kutatás, fejlesztés

 

 

72.19

Egyéb természettudományi, műszaki kutatás, fejlesztés

 

 

72.20

Társadalomtudományi, humán kutatás, fejlesztés

7320

Humán kutatás, fejlesztés

72.20

Társadalmomtudományi, humán kutatás, fejlesztés

7411

Jogi tevékenység

69.10

Jogi tevékenység

7412

Számviteli, adószakértői tevékenység

69.20

Számviteli, könyvvizsgálói, adószakértői tevékenység

7413

Piac-, közvélemény-kutatás

73.20

Piac-, közvélemény kutatás

7414

Üzletviteli tanácsadás

70.21

PR, kommunikáció

 

 

70.22

Üzletviteli, egyéb vezetési tanácsadás

 

 

74.90

M.n.s. egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenység

 

 

85.60

Oktatást kiegészítő tevékenység

7420

Mérnöki tevékenység, tanácsadás

71.11

Építészmérnöki tevékenység

 

 

71.12

Mérnöki tevékenység, műszaki tanácsadás

 

 

74.90

M.n.s. egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenység

7440

Hirdetés

73.11

Reklámügynöki tevékenység

 

 

73.12

Médiareklám

7450

Munkaerő-közvetítés

78.10

Munkaközvetítés

 

 

78.20

Munkaerőkölcsönzés

 

 

78.30

Egyéb emberierőforrás-ellátás, -gazdálkodás

7470

Takarítás, tisztítás

81.21

Általános épülettakarítás

 

 

81.22

Egyéb épület-, ipari takarítás

 

 

81.29

Egyéb takarítás

7481

Fényképészet

74.20

Fényképészet

7485

Titkári, fordítói tevékenység

74.30

Fordítás, tolmácsolás

 

 

82.11

Összetett adminisztratív szolgáltatás

 

 

82.19

Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás

 

 

82.99

Egyéb m. n. s. kiegészítő üzleti szolgáltatás

7487

Máshova nem sorolt, egyéb gazdasági szolgáltatás

63.99

M.n.s. egyéb információs szolgáltatás

 

 

74.10

Divat-, formatervezés

 

 

74.90

M.n.s. egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenység

 

 

77.40

Immateriális javak kölcsönzése

 

 

82.30

Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése

 

 

82.91

Követelésbehajtás

 

 

82.99

M.n.s. egyéb kiegészítő üzleti szolgáltatás

7511

Általános közigazgatás

84.11

Általános közigazgatás

7513

Üzleti élet szabályozása

84.13

Üzleti élet szabályozása, hatékonyságának ösztönzése

8010

Alapfokú oktatás

85.10

Iskolai előkészítő oktatás

 

 

85.20

Alapfokú oktatás

 

 

85.31

Általános középfokú oktatás

8042

Máshova nem sorolt felnőtt- és egyéb oktatás

85.32

Szakmai középfokú oktatás

 

 

85.51

Sport, szabadidős képzés

 

 

85.52

Kulturális képzés

 

 

85.59

M.n.s. egyéb oktatás

8512

Járóbeteg-ellátás

86.21

Általános járóbeteg-ellátás

 

 

86.22

Szakorvosi járóbeteg-ellátás

9001

Szennyvíz gyűjtése, kezelése

37.00

Szennyvíz gyűjtése, kezelése

9002

Hulladékgyűjtés, -kezelés

38.11

Nem veszélyes hulladék gyűjtése

 

 

38.12

Veszélyes hulladék gyűjtése

 

 

38.21

Nem veszélyes hulladék kezelése, ártalmatlanítása

 

 

38.22

Veszélyes hulladék kezelése, ártalmatlanítása

 

 

38.32

Hulladék újrahasznosítása

9112

Szakmai érdekképviselet

94.12

Szakmai érdekképviselet

9211

Film-, videogyártás

59.11

Film-, video-, televízió-gyártás

 

 

59.12

Film-, videogyártás, televíziós műsorfelvétel utómunkálatai

 

 

59.20

Hangfelvétel készítése, kiadása

 

 

59.13

Film-, video- és televízióprogram terjesztése

9212

Film-, videoterjesztés

59.13

Film-, video-, televízióprogram terjesztése

9220

Rádió-, televízióműsor-szolgáltatás

59.11

Film-, video-, televízióműsor-gyártás

 

 

59.20

Hangfelvétel készítése, kiadása

 

 

60.10

Rádióműsor-szolgáltatás

 

 

60.20

Televízióműsor összeállítása, szolgáltatása


1

A rendelet a 18. § alapján hatályát vesztette 2010. május 17. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére