• Tartalom

65/2010. (V. 12.) FVM rendelet

65/2010. (V. 12.) FVM rendelet

a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásairól szóló 152/2009. (XI. 12.) FVM rendelet és a kistermelői élelmiszer-termelés, -előállítás és -értékesítés feltételeiről szóló 52/2010. (IV. 30.) FVM rendelet módosításáról1

2010.05.27.

Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. §-a (2) bekezdésének 5., 26., 29., és 30. pontjában foglalt felhatalmazás alapján a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. §-ának c) és f) pontjában foglalt feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § A Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásairól szóló 152/2009. (XI. 12.) FVM rendelet (a továbbiakban: R.) 1. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A Magyar Élelmiszerkönyv (Codex Alimentarius Hungaricus) I. kötetének az alábbi tárgyköröket szabályozó, közösségi előírások átvételét megvalósító kötelező előírásait e rendelet következő mellékleteiben adom ki:
1. az élelmiszerek tápérték jelöléséről szóló 1. melléklet,
2. a végső fogyasztóknak szánt alkoholtartalmú italok alkoholtartalmának jelöléséről szóló 2. melléklet,
3. az élelmiszerekben használható édesítőszerekről szóló 3. melléklet,
4. az élelmiszerekben használható színezékekről szóló 4. melléklet,
5. az élelmiszerekben használható édesítőszereken és a színezékeken kívüli adalékanyagokról szóló 5. melléklet,
6. az élelmiszerekben használható édesítőszerek tisztasági követelményeiről szóló 6. melléklet,
7. az élelmiszerekben használható színezékek tisztasági követelményeiről szóló 7. melléklet,
8. a színezékeken és édesítőszereken kívüli egyéb élelmiszer-adalékanyagok tisztasági követelményeiről szóló 8. melléklet,
9. az emberi fogyasztásra szánt tejfehérjékről (kazeinekről és kazeinátokról) szóló 9. melléklet,
10. a mézről szóló 10. melléklet,
11. a gyümölcslevek és egyes hasonló, emberi fogyasztásra szánt termékekről szóló 11. melléklet,
12. az élelmiszerek előállítása során felhasználható extrakciós oldószerekről szóló 14. melléklet,
13. az étolajokban, zsírokban, valamint hozzáadott étolajat és zsírt tartalmazó élelmiszerekben megengedett erukasav-tartalomról szóló 15. melléklet,
14. a gyorsfagyasztott élelmiszerekről szóló 16. melléklet,
15. a gyorsfagyasztott élelmiszerek hőmérsékletének hatósági ellenőrzésére vonatkozó mintavételi eljárásról és vizsgálati módszerről szóló 17. melléklet,
16. a kávé- és cikóriakivonatokról szóló 18. melléklet,
17. az emberi fogyasztásra szánt kakaó- és csokoládétermékekről szóló 19. melléklet,
18. az emberi fogyasztásra szánt egyes cukortermékekről szóló 20. melléklet,
19. az emberi fogyasztásra szánt gyümölcsdzsem, zselé, marmelád és cukrozott gesztenyekrém termékekről szóló 21. melléklet,
20. a részben vagy teljesen dehidratált, emberi fogyasztásra szánt, tartós tejtermékekről (sűrített tej és tejpor) szóló 22. melléklet,
21. az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő vinil-klorid monomert tartalmazó anyagokkal és tárgyakkal szemben támasztott minőségi követelményekről szóló 23. melléklet,
22. az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő kerámiatárgyakról szóló 24. melléklet,
23. az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő regenerált cellulózfilmekről szóló 25. melléklet,
24. az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő műanyagok és műanyag tárgyak komponenseinek kioldódási vizsgálatairól szóló 26. melléklet,
25. az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő anyagok és tárgyak vinil-klorid monomer tartalmának meghatározásáról szóló 27. melléklet,
26. az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő anyagokból és tárgyakból az élelmiszerekbe kioldódó vinil-klorid mennyiségének meghatározásáról szóló 28. melléklet,
27. az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő műanyagokról és műanyag tárgyakról szóló 29. melléklet.”

2. § Az R. 3. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

3. § Ez a rendelet a következő uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálja:
1. a Tanács 90/496/EGK irányelve (1990. szeptember 24.) az élelmiszerek tápértékjelöléséről, valamint az ezt módosító, a Bizottság 2003/120/EK és 2008/100/EK irányelvei;
2. a Bizottság 87/250/EGK irányelve (1987. április 15.) a végső fogyasztók részére értékesítendő alkoholtartalmú italok címkézésénél az alkoholtartalom térfogatszázalékos jelöléséről;
3. az Európai Parlament és a Tanács 94/35/EK irányelve (1994. június 30.) az élelmiszerekben felhasználandó édesítőszerekről, valamint az azt módosító 96/83/EK, 2003/115/EK, 2006/52/EK és a 2009/163/EU iránylevei;
4. az Európai Parlament és a Tanács 94/36/EK irányelve (1994. június 30.) az élelmiszerekben felhasználandó színezékekről;
5. a Bizottság 884/2007/EK rendelete (2007. július 26.) az E 128 Vörös 2G élelmiszer-színezékként történő felhasználását felfüggesztő sürgősségi intézkedésekről;
6. az Európai Parlament és a Tanács 95/2/EK irányelve (1995. február 20.) a színezékeken és édesítőszereken kívüli egyéb élelmiszer-adalékanyagokról, valamint az azt módosító 96/85/EK, 98/72/EK, 2001/5/EK, 2003/52/EK, 2003/114/EK, 2006/52/EK irányelvei;
7. a Bizottság 2008/60/EK irányelve (2008. június 17.) az élelmiszerekben használható édesítőszerek különleges tisztasági követelményeinek megállapításáról (kodifikált változat);
8. a Bizottság 2008/128/EK irányelve (2008. december 22.) az élelmiszerekben használható színezékek különleges tisztasági követelményeinek megállapításáról (kodifikált változat);
9. a Bizottság 2008/84/EK irányelve (2008. augusztus 27.) a színezékeken és édesítőszereken kívüli egyéb élelmiszer-adalékanyagok különleges tisztasági követelményeinek megállapításáról (kodifikált változat), valamint az azt módosító 2009/10/EK irányelve;
10. a Tanács 83/417/EGK irányelve (1983. július 25.) az emberi fogyasztásra szánt egyes tejfehérjékre (kazeinekre és kazeinátokra) vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről;
11. a Tanács 2001/110/EK irányelve (2001. december 20.) a mézről;
12. a Tanács 2001/112/EK irányelve (2001. december 20.) a gyümölcslevekről és egyes hasonló, emberi fogyasztásra szánt termékekről és az ezt módosító, a Bizottság 2009/106/EK irányelve;
13. az Európai Parlament és a Tanács 1332/2008/EK rendelete (2008. december 16.) az élelmiszerenzimekről, valamint a 83/417/EGK tanácsi irányelv, az 1493/1999/EK tanácsi rendelet, a 2000/13/EK irányelv, a 2001/112/EK tanácsi irányelv és a 258/97/EK rendelet módosításáról;
14. az Európai Parlament és a Tanács 1333/2008/EK rendelete (2008. december 16.) az élelmiszer-adalékanyagokról;
15. az Európai Parlament és a Tanács 1334/2008/EK rendelete (2008. december 16.) az élelmiszerekben és azok felületén használható aromákról és egyes, aroma tulajdonságokkal rendelkező élelmiszer-összetevőkről, valamint az 1601/91/EGK tanácsi rendelet, a 2232/96/EK és a 110/2008/EK rendelet, valamint a 2000/13/EK irányelv módosításáról;
16. a Tanács 96/21/EK irányelve (1996. március 29.) a bizonyos élelmiszerek címkézésén a 79/112/EGK tanácsi irányelvben előírt adatoktól eltérő adatok kötelező feltüntetéséről szóló 94/54/EK bizottsági irányelv módosításáról;
17. az Európai Parlament és a Tanács 2009/32/EK irányelve (2009. április 23.) az élelmiszerek és az élelmiszer-összetevők előállítása során felhasznált extrakciós oldószerekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről;
18. a Tanács 76/621/EGK irányelve (1976. július 20.) a közvetlenül emberi fogyasztásra szánt olajok (étolajok) és zsírok (étkezési zsírok), valamint a hozzáadott olajokat és zsírokat tartalmazó élelmiszerek erukasav-tartalma legmagasabb szintjének rögzítéséről;
19. a Tanács 89/108/EGK irányelve (1988. december 21.) az emberi fogyasztásra szánt gyorsfagyasztott élelmiszerekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről;
20. a Bizottság 92/2/EGK irányelve (1992. január 13.) az emberi fogyasztásra szánt mélyfagyasztott élelmiszerek hőmérsékletének hatósági ellenőrzéséhez szükséges mintavételi eljárás és közösségi vizsgálati módszer meghatározásáról;
21. az Európai Parlament és a Tanács 1999/4/EK irányelve (1999. február 22.) a kávé- és a cikóriakivonatokról;
22. az Európai Parlament és a Tanács 2000/36/EK irányelve (2000. június 23.) az emberi fogyasztásra szánt kakaó- és csokoládétermékekről;
23. a Tanács 2001/111/EK irányelve (2001. december 20.) az emberi fogyasztásra szánt egyes cukorfajtákról;
24. a Tanács 2001/113/EK irányelve (2001. december 20.) az emberi fogyasztásra szánt gyümölcsdzsemekről, zselékről, marmeládokról és a cukrozott gesztenyekrémről;
25. a Tanács 2001/114/EK irányelve (2001. december 20.) egyes emberi fogyasztásra szánt, részben vagy teljesen dehidratált tartós tejekről, valamint az ezt módosító, a Tanács 2007/61/EK irányelve;
26. a Tanács 78/142/EGK irányelve (1978. január 30.) a vinilklorid monomert tartalmazó és élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő anyagokra és tárgyakra vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről;
27. a Bizottság 80/766/EGK irányelve (1980. július 8.) az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő anyagok és tárgyak vinil-klorid-monomer szintjének hatósági ellenőrzésére szolgáló közösségi vizsgálati módszer megállapításáról;
28. a Bizottság 81/432/EGK irányelve (1981. április 29.) az anyagokból és tárgyakból élelmiszerbe kerülő vinil-klorid hatósági ellenőrzésére szolgáló közösségi vizsgálati módszer megállapításáról;
29. a Tanács 82/711/EGK irányelve (1982. október 18.) az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő műanyagok és műanyag tárgyak összetevői kioldódásának vizsgálatához szükséges alapvető szabályok megállapításáról, valamint az ezt módosító, a Bizottság 93/8/EGK és 97/48/EK irányelvei;
30. a Tanács 84/500/EGK irányelve (1984. október 15.) az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő kerámiatárgyakra vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről, valamint az ezt módosító, a Bizottság 2005/31/EK irányelve;
31. a Tanács 85/572/EGK irányelve (1985. december 19.) az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő műanyagok és műanyag tárgyak összetevői kioldódásának vizsgálatához alkalmazandó élelmiszer-utánzó modellanyagok listájának megállapításáról, valamint az ezt módosító, a Bizottság 2007/19/EK irányelve;
32. Bizottság 2002/72/EK irányelve (2002. augusztus 6.) az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő műanyagokról és műanyag tárgyakról, valamint az ezt módosító, a Bizottság 2004/1/EK, 2004/19/EK, 2005/79/EK, 2007/19/EK, 2008/39/EK irányelvei és 975/2009/EK rendelete;
33. A Bizottság 2007/42/EK irányelve (2007. június 29.) az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő regenerált cellulózfilmből készült anyagokról és tárgyakról.”

3. § (1) Az R. e rendelet 1–7. melléklete szerinti 23–29. melléklettel egészül ki.

(2) Az R. 3. melléklete e rendelet 8. melléklete szerint módosul.

4. § (1) A kistermelői élelmiszer-termelés, előállítás és értékesítés feltételeiről szóló 52/2010. (IV. 30.) FVM rendelet (a továbbiakban: R2.) 6. §-ának (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(5) Az étkezési tyúktojás értékesítése esetén – a helyi piacon értékesített tojások jelöléséről szóló jogszabályban foglalt kivétellel – fel kell tüntetni az egységes közös piacszervezésről szóló, 2007. október 22-i 1234/2007/EK tanácsi rendeletben és e rendelet végrehajtása részletes szabályainak bevezetéséről szóló 2008. június 23-i 589/2008/EK bizottsági rendeletben előírt jelölést. A gazdaságában legfeljebb 50 tojótyúkot tartó kistermelőnek az általa termelt és a végső fogyasztó részére gazdaságában vagy házhoz szállítással értékesített tojáson nem kell feltüntetnie a termelő megkülönböztető számát tartalmazó kódot, amennyiben az értékesítés helyén feltünteti a nevét és címét.”

(2) Az R2. 7. §-ának (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A (2) bekezdésben megnevezett állatok húsának hűtését haladéktalanul, de a friss hús és a belsőség melegen történő szállítása esetén, legfeljebb a vágást követő 2 órán belül meg kell kezdeni. A friss húst 0 –+7 °C, a belsőségeket 0 – +3 °C közötti hőmérsékletre kell hűteni, és a feldolgozásig, illetve az értékesítésig a hűtőláncot folyamatosan fenn kell tartani. A húst lefagyasztani nem szabad.”

(3) Az R2. 4. és 5. melléklete e rendelet 9. melléklete szerint módosul.

5. § E rendelet hatálybalépése napján hatályát veszti

a) a Magyar Élelmiszerkönyv közösségi előírások átvételét megvalósító kötelező előírásairól szóló 56/2004. (IV. 24.) FVM rendelet mellékletének 6., 8., 9., 11., 67. és 71. sora;

b) a Magyar Élelmiszerkönyv közösségi előírások átvételét megvalósító kötelező előírásairól szóló 56/2004. (IV. 24.) FVM rendelet mellékletének 17. és 31. sora, valamint a Magyar Élelmiszerkönyv közösségi előírások átvételét megvalósító kötelező előírásairól szóló 56/2004. (IV. 24.) FVM rendelet módosításáról szóló 2/2005. (I. 11.) FVM rendelet;

c) a Magyar Élelmiszerkönyv közösségi előírások átvételét megvalósító kötelező előírásairól szóló 56/2004. (IV. 24.) FVM rendelet mellékletének 12. sora, valamint a Magyar Élelmiszerkönyv közösségi előírások átvételét megvalósító kötelező előírásairól szóló 56/2004. (IV. 24.) FVM rendelet módosításáról szóló 72/2005. (VIII. 15.) FVM rendelet;

d) a Magyar Élelmiszerkönyv közösségi előírások átvételét megvalósító kötelező előírásairól szóló 56/2004. (IV. 24.) FVM rendelet mellékletének 64. sora, valamint a Magyar Élelmiszerkönyv közösségi előírások átvételét megvalósító kötelező előírásairól szóló 56/2004. (IV. 24.) FVM rendelet módosításáról szóló 79/2006. (XI. 17.) FVM rendelet Mellékletében szereplő „Az élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő műanyagok és műanyag eszközök minőségi követelményeiről szóló 1–2–2002/72 számú előírás módosítása” című 1–2–2005/79 számú előírás;

e) a Magyar Élelmiszerkönyv közösségi előírások átvételét megvalósító kötelező előírásairól szóló 56/2004. (IV. 24.) FVM rendelet mellékletének 69. sora, valamint a Magyar Élelmiszerkönyv közösségi előírások átvételét megvalósító kötelező előírásairól szóló 56/2004. (IV. 24.) FVM rendelet módosításáról szóló 6/2008. (I. 17.) FVM rendelet;

6. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglalt eltéréssel – a kihirdetést követő 15. napon lép hatályba, és 2010. október 13-án hatályát veszti.

(2) A 3. § (2) bekezdése és a 8. melléklet 2010. október 12-én lép hatályba.

7. § Ez a rendelet a következő uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálja:

a) a Tanács 78/142/EGK irányelve (1978. január 30.) a vinilklorid monomert tartalmazó és élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő anyagokra és tárgyakra vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről;

b) a Bizottság 80/766/EGK irányelve (1980. július 8.) az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő anyagok és tárgyak vinil-klorid-monomer szintjének hatósági ellenőrzésére szolgáló közösségi vizsgálati módszer megállapításáról;

c) a Bizottság 81/432/EGK irányelve (1981. április 29.) az anyagokból és tárgyakból élelmiszerbe kerülő vinil-klorid hatósági ellenőrzésére szolgáló közösségi vizsgálati módszer megállapításáról;

d) a Tanács 82/711/EGK irányelve (1982. október 18.) az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő műanyagok és műanyag tárgyak összetevői kioldódásának vizsgálatához szükséges alapvető szabályok megállapításáról, valamint az ezt módosító, a Bizottság 93/8/EGK és 97/48/EK irányelvei;

e) a Tanács 84/500/EGK irányelve (1984. október 15.) az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő kerámiatárgyakra vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről, valamint az ezt módosító, a Bizottság 2005/31/EK irányelve;

f) a Tanács 85/572/EGK irányelve (1985. december 19.) az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő műanyagok és műanyag tárgyak összetevői kioldódásának vizsgálatához alkalmazandó élelmiszer-utánzó modellanyagok listájának megállapításáról, valamint az ezt módosító, a Bizottság 2007/19/EK irányelve;

g) a Bizottság 2002/72/EK irányelve (2002. augusztus 6.) az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő műanyagokról és műanyag tárgyakról, valamint az ezt módosító, a Bizottság 2004/1/EK, 2004/19/EK, 2005/79/EK, 2007/19/EK, 2008/39/EK irányelvei és 975/2009/EK rendelete;

h) a Bizottság 2007/42/EK irányelve (2007. június 29.) az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő regenerált cellulózfilmből készült anyagokról és tárgyakról;

i) a Bizottság 2009/163/EU irányelve (2009. december 22.) az élelmiszerekben felhasználandó édesítőszerekről szóló 94/35/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a neotám tekintetében történő módosításáról.

1. melléklet a 65/2010. (V. 12.) FVM rendelethez


A Magyar Élelmiszerkönyv 1–2–78/142 számú előírása az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő vinil-klorid monomert tartalmazó anyagokkal és tárgyakkal szemben támasztott minőségi követelményekről

1. Ez az előírás a vinil-klorid polimerekből vagy kopolimerekből előállított, élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő anyagokban vagy tárgyakban (a továbbiakban: anyagok és tárgyak) esetleg jelenlévő vinil-klorid monomerre, továbbá ezek esetleges vinil-klorid monomer leadására vonatkozik.

2. Az 1. pontban említett anyagok és tárgyak vinil-klorid monomer tartalmának nem szabad túllépnie az 5. pontban megadott mennyiséget.

3. Az 1. pontban említett anyagok és tárgyak nem adhatnak át a velük érintkezésbe kerülő élelmiszereknek a 6. pont kritériumai szerinti eljárás alapján kimutatható mennyiségű vinil-kloridot.

4. A 2. és 3. pont betartásának ellenőrzéséhez használt vizsgálati módszer feleljen meg a 6. pontban előírt kritériumoknak.

5. Az 1. pontban említett anyagok és tárgyak megengedett maximális vinil-klorid momomer tartalma: 1 mg/kg késztermék.

6. Kritériumok az 1. pontban említett anyagok és tárgyak vinil-klorid tartalmát meghatározó és az anyagokból és tárgyakból az élelmiszerekbe kioldódott vinil-kloridot meghatározó vizsgálati módszerekhez:
6.1. Az anyagok és tárgyak vinil-klorid tartalmának meghatározása és az anyagokból és tárgyakból az élelmiszerbe kioldódott vinil-klorid meghatározása gázkromatográfiás „Head-Space” technika alkalmazásával történik.
6.2. Az anyagokból és tárgyakból az élelmiszerbe kioldódott vinil-klorid meghatározásakor az alsó kimutatási határ: 0,01 mg/kg.
6.3. Az anyagokból és tárgyakból az élelmiszerbe kioldódott vinil-kloridot alapvetően az élelmiszerekből határozzák meg. Ha a meghatározás bizonyos élelmiszereknél technikai okok miatt lehetetlennek bizonyul, akkor a modell-oldatos meghatározások használhatók.”

2. melléklet a 65/2010. (V. 12.) FVM rendelethez



A Magyar Élelmiszerkönyv 1–2–84/500 számú előírása az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő kerámiatárgyakról

A rész
I.
1.    Ez az előírás olyan kerámiatárgyak esetleges ólom és kadmium kioldhatóságára vonatkozik, amelyek kész állapotukban élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülnek, vagy amelyek élelmiszerekkel érintkeznek és e célra készültek.
2.    Ezen előírás értelmében a kerámiatárgyak általában nagy agyag vagy szilikáttartalmú szervetlen anyagok keverékéből, esetleg kis mennyiségű szerves anyag hozzáadásával előállított tárgyak. A keveréket az előállítás során formázzák, majd kiégetik. E tárgyak lehetnek mázasak, zománcozottak, illetve festettek.
II.
1.    A kerámiatárgyakból kioldódó ólom és kadmium mennyisége nem haladhatja meg az alábbiakban megállapított határértékeket.
2.    A kerámiatárgyak ólom és kadmium kioldódását a B részben meghatározott általános feltételek betartásával a C részben leírt vizsgálati módszerrel kell meghatározni.
3.    Ha a kerámiatárgy egy kerámiafedéllel ellátott edény, az ólomra, illetve kadmiumra vonatkozó maximális határérték (mg/dm2 vagy mg/liter) az edényre vonatkozó határértéknek felel meg. Az edényt és a fedél belső felületét azonos körülmények között, külön-külön kell megvizsgálni. Az így kapott két ólom-, illetve kadmium-kioldódási értéket csak az edény felületéhez vagy térfogatához kell megfelelően viszonyítani.
4.    Egy kerámiatárgy akkor felel meg ezen előírás követelményeinek, ha a B és C részben megállapított feltételek mellett elvégzett vizsgálatok során a belőle kivont ólom, illetve kadmium mennyisége nem haladja meg az alábbi határértékeket:

Edény kategória

Pb

Cd

– 1. kategória: Lapos edény
Nem megtölthető tárgyak, valamint olyan megtölthető tárgyak, amelyek belső mélysége a legalsó ponttól a felső perem vízszintes síkjáig legfeljebb 25 mm

0,8 mg/dm2

0,07 mg/dm2

– 2. kategória: Öblös edény
Az összes egyéb megtölthető tárgy

4,0 mg/l

0,3 mg/l

– 3. kategória: Főzőedények
Három liternél nagyobb térfogatú csomagoló- és tárolóedények

1,5 mg/l

0,1 mg/l


5.    Amennyiben egy kerámiatárgy a fenti mennyiségeket legfeljebb 50%-kal haladja meg, akkor úgy kell tekinteni, hogy a tétel megfelel ezen előírás követelményeinek, ha legalább három másik ugyanolyan alakú, méretű, díszítésű és ugyanolyan mázzal bevont – a B és C részben megállapított feltételek mellett megvizsgált – tárgyból kioldódott ólom, illetve kadmium átlagos mennyisége nem haladja meg a meghatározott határértékeket, és eközben egyik edény esetében sem lépi túl e határértékeket 50%-nál nagyobb mértékben.
III.
1.    Az élelmiszerekkel érintkezésbe még nem került kerámiatárgyakat forgalomba hozataluk különböző szakaszaiban – a kiskereskedelmet beleértve és azzal bezárólag – az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő anyagokról és tárgyakról, valamint a 80/590/EGK és a 89/109/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2004. október 27-i 1935/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: 1935/2004/EK rendelet) 16. cikkének megfelelően írásbeli nyilatkozattal kell ellátni. Ezt a nyilatkozatot a kerámiatárgy gyártójának vagy az Európai Unióban székhellyel rendelkező eladónak kell kiállítania, és tartalmaznia kell az ezen előírás D részben meghatározott adatokat.
2.    A gyártónak vagy az Európai Unióba importálónak az ellenőrző hatóságok kérésére rendelkezésre kell bocsátania a megfelelő dokumentációt annak igazolására, hogy a kerámiatárgyak megfelelnek az ólom és kadmium kioldódás II. fejezetben meghatározott határértékének. A dokumentációnak tartalmaznia kell az elvégzett vizsgálat eredményeit, a vizsgálat körülményeit, valamint a vizsgálatot elvégző laboratórium nevét és címét.

B rész
Alapszabályok az ólom és kadmium kioldódás meghatározására
1.    Vizsgáló oldat (szimuláló oldószer)
4%-os (V/V) ecetsav frissen készített vizes oldata.
2.    Vizsgálati körülmények
2.1.    A vizsgálatot 22 ± 2 °C hőmérsékleten 24 ± 0,5 órás időtartamon keresztül kell végezni.
2.2.    Ha csupán az ólom kioldódást kell meghatározni, akkor a vizsgálandó tárgyat egy alkalmas anyaggal lefedjük, és a laboratóriumban szokásos megvilágítási feltételek mellett tartjuk.
Ha a kadmium- és ólom vagy a kadmium kioldódást kell meghatározni, akkor a mintát úgy kell lefedni, hogy a vizsgálandó felület teljes sötétségben maradjon.
3.    Megtöltés
3.1.    Megtölthető edények
Az edényt 4%-os ecetsavval legfeljebb 1 mm-rel a túlfolyási pont alatti szintig kell megtölteni. A lapos vagy enyhe lejtésű peremmel rendelkező edényeknél a folyadékszint és a túlfolyási pont közötti távolság legfeljebb 6 mm lehet, a ferde szegély mentén mérve.
3.2.    Nem megtölthető edények
A tárgyaknak azt a felületét, amelynek nem az a rendeltetése, hogy élelmiszerekkel érintkezzen, megfelelő védőréteggel kell ellátni, amely ellenáll a 4%-os ecetsavnak. Azután a tárgyat olyan módon kell belemeríteni egy meghatározott mennyiségű ecetsavat tartalmazó tartályba, hogy a tárgy felületének az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő részét teljesen lepje el a vizsgáló oldat.
4.    A felület meghatározása
Az 1. kategóriába tartozó tárgyak felülete azonos a 3. pontban leírt töltési körülmények betartásával betöltött folyadék szabad felülete által alkotott meniszkuszfelülettel.

C rész
Vizsgálati módszerek az ólom és kadmium kioldódás meghatározására
1.    Cél és alkalmazási terület
A módszerrel meghatározható az egyedi ólom, illetve kadmium kioldódás.
2.    Alapelv
Az egyedi ólom-, illetve kadmium kioldódás meghatározását olyan műszeres vizsgálati módszerrel kell elvégezni, amely eleget tesz a 4. pontban megállapított teljesítmény-jellemzőknek.
3.    Reagensek
Ahol nincs külön megjelölve, minden reagensnek analitikai minőségűnek kell lennie. Víz alatt mindig desztillált vizet vagy ezzel megegyező minőségű vizet kell érteni.
3.1.    4%-os (V/V) ecetsav vizes oldata.
40 ml jégecetet oldjunk fel vízben, majd töltsük fel 1000 ml-re.
3.2.    Törzsoldatok
Olyan összehasonlító oldatokat kell készíteni, amelyek a 3.1. pont szerinti 4%-os ecetsavban 1000 mg ólmot, illetve legalább 500 mg kadmiumot tartalmaznak literenként.
4.    A műszeres vizsgálati módszer teljesítményjellemzői
4.1.     Az ólomra és kadmiumra vonatkozó kimutathatósági határ legfeljebb:
    –     0,1 mg/liter, ólom esetében,
    –     0,01 mg/liter, kadmium esetében.
A kimutathatósági határ az elem azon koncentrációja a 3.1. pont szerinti 4%-os ecetsavoldatban, ami a készülék háttérzajának kétszeresével egyenlő jelet ad.
4.2.     Az ólomra és kadmiumra vonatkozó meghatározási határ legfeljebb:
    –     0,2 mg/liter, ólom esetében,
    –     0,02 mg/liter, kadmium esetében.
4.3.     Visszanyerés
A 3.1. pontban szerinti 4%-os ecetsavoldathoz hozzáadott ólom és kadmium visszanyerésének a hozzáadott mennyiség 80–120%-ának kell lennie.
4.4.    Különleges előírások
A használt műszeres vizsgálati módszernek mátrix- és spektrális interferenciáktól mentesnek kell lennie.
5.    Módszer
5.1.     A minta előkészítése
A mintának tisztának, zsírtól és a vizsgálatot befolyásoló egyéb anyagoktól mentesnek kell lennie. Mossuk le a mintát folyékony háztartási mosószerrel 40 °C körüli hőmérsékleten. Öblítsük le a mintát először csapvízzel, majd desztillált vízzel vagy ezzel azonos minőségű vízzel. Csurgassuk le és szárítsuk meg, hogy ne legyen foltos. Megtisztítás után ne érjünk a vizsgálandó felülethez.
5.2.    Az ólom, illetve kadmium meghatározása
    –     Az így előkészített mintát a B részben megállapított feltételek szerint vizsgáljuk meg.
    –     Az ólom, illetve kadmium meghatározására szolgáló kísérleti oldat kivétele előtt az oldat mintatartalmát olyan megfelelő módszerrel homogenizáljuk, amellyel elkerüljük az oldatveszteséget és a vizsgálandó felület felhorzsolását.
    –     Végezzünk vakpróbát a mérési sorozatokhoz használt reagensekkel.
    –     Megfelelő körülmények között végezzük el az ólom-, illetve kadmium tartalom meghatározását.

D rész
Megfelelőségi nyilatkozat
Az A rész III. fejezet 1. pont szerinti nyilatkozat a következőket tartalmazza:
    1.    a kész kerámiatárgyat gyártó vállalat és az importáló neve és címe,
    2.    a kerámiatárgy megnevezése,
    3.    a nyilatkozat dátuma,
    4.    igazolás arról, hogy a kerámiatárgy megfelel ezen előírás és az 1935/2004/EK rendelet vonatkozó követelményeinek.
Az írásbeli nyilatkozatnak lehetővé kell tennie azoknak a tárgyaknak a könnyű azonosítását, amelyekre kiállították, és meg kell újítani a nyilatkozatot, amennyiben a gyártásban történt alapvető változások az ólom és kadmium kioldódást is megváltoztatják.

3. melléklet a 65/2010. (V. 12.) FVM rendelethez



A Magyar Élelmiszerkönyv 1–2–2007/42 számú előírása az élelmiszerrel rendeltetésszerűen
érintkezésbe kerülő regenerált cellulózfilmekről

A rész
I.
1.    Ez az előírás az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő regenerált cellulózfilmekre (cellofán) vonatkozó előírásokat tartalmaz.
2.    Jelen előírás olyan regenerált cellulózfilmekre (cellofán) vonatkozik, amelyek megfelelnek az B rész általános leírásának, és amelyeket
    a)    önmagukban vagy
    b)    más, az élelmiszerrel rendeltetésszerűen érintkező vagy érintkezésbe kerülhető anyag részeként
használnak.
3.    Jelen előírás nem vonatkozik a regenerált cellulózból készült műbelekre.
4.    A 2. pont szerinti regenerált cellulózfilmek a következő típusok egyikébe tartoznak:
    a)    bevonat nélküli regenerált cellulózfilm,
    b)    cellulózból származó bevonatú regenerált cellulózfilm,
    c)    műanyag bevonatú regenerált cellulózfilm.
II.
1.    Az I. fejezet 4. pont a) és b) alpont szerinti regenerált cellulózfilmek gyártásához kizárólag a C részben felsorolt anyagok vagy anyagcsoportok, az ott megadott korlátozásokkal használhatók fel.
2.    A regenerált cellulózfilmek gyártásához színezékként (festék és pigment) vagy ragasztóként a C részben megadottaktól eltérő anyagok is felhasználhatók, ha ezek az élelmiszerbe nyomokban sem oldódnak ki, és hatályos vizsgálati módszerekkel nem mutathatók ki.
3.    Az I. fejezet 4. pont c) alpont szerinti regenerált cellulózfilmek bevonást megelőző gyártásához kizárólag a C rész I. fejezetében felsorolt anyagok vagy anyagcsoportok, az ott megadott korlátozásokkal használhatók fel.
4.    A 3. pont szerinti bevonattal ellátott regenerált cellulózfilmek előállításához csak az MÉ 1–2–2002/72 számú előírás C–G részeiben megadott anyagok vagy anyagcsoportok, az ott megadott korlátozásokkal használhatók fel.
5.    Az I. fejezet 4. pont c) alpont szerinti regenerált cellulózfilmből készült anyagoknak és eszközöknek – a 3. pontban foglaltakon kívül – meg kell felelniük az MÉ 1–2–2002/72 számú előírás A rész II., VII. és VIII. fejezetében leírtaknak.
6.    A regenerált cellulózfilm nyomtatott felületei nem kerülhetnek érintkezésbe az élelmiszerrel.
III.
1.    Kiskereskedelmi forgalmat kivéve az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő regenerált cellulózfilmből készült anyagokat és eszközöket az értékesítés minden fázisában kísérnie kell az 1935/2004/EK rendelet 16. cikkének (1) bekezdése szerinti nyilatkozatnak.
2.    Az 1. pontot nem kell alkalmazni olyan regenerált cellulózfilmből készült anyagokra és eszközökre, melyek természetüknél fogva élelmiszerekkel nem kerülnek érintkezésbe.
3.    Amennyiben speciális felhasználási feltételek vannak, a regenerált cellulózfilmből készült anyagok és eszközök címkéjén ezt fel kell tüntetni.

B rész
Regenerált cellulózfilm leírása
A regenerált cellulózfilm olyan fóliaanyag, melyet újrafelhasználás nélküli faanyagból vagy gyapotból nyert finomított cellulózból állítanak elő. A C részben felsorolt anyagok használhatók a masszába adva vagy a felületre. A regenerált cellulózfilm az egyik vagy mindkét oldalon bevonható.

C rész
Regenerált cellulózfilm gyártásához engedélyezett anyagok listája
Megjegyzés:    – az I. és II. fejezetben szereplő százalékos mennyiségek tömeg százalékok és a vízmentes regenerált cellulózfilmre vonatkoznak,
    – a szokásos műszaki megjelölések zárójelben vannak megadva,
    – a tisztasági kritériumok alapján az anyagoknak jó technikai minőségűeknek kell lenniük.

I. Bevonatlan regenerált cellulózfilm

Megnevezés

*Korlátozás

A. Regenerált cellulóz

Legalább 72% (m/m)

B. Adalékanyagok

 

1. Lágyítók

Összesen nem több, mint 27% (m/m)

– Bisz(2-hidroxi-etil)-éter / = dietilénglikol/

– 1,2 Etándiol /= monoetilénglikol/

Csak olyan, a felhasználás előtt bevonattal ellátott filmeknél alkalmazhatók, amelyeket száraz felületükön vizet nem tartalmazó élelmiszerekhez használnak fel. A bisz (2-hidroxi-etil)- éter és etándiol összmennyisége az élelmiszerekben, amelyek érintkezésbe kerülhetnek ilyen típusú filmmel, nem haladhatja meg a 30 mg/kg értéket.

– 1,3-Butándiol
– Glicerin
– 1,2-Propándiol /= 1,2- propilénglikol/
– Polietilén-oxid /= polietilénglikol/



Átlagos móltömege 250 és 1200 között
Átlagos móltömege nem lehet nagyobb, mint 400,
és a szabad 1,3-propándiol tartalom nem lehet több, mint 1% (m/m)

– 1,2-Polipropilén-oxid/= 1,2-polipropilénglikol/

– Szorbit
– Tetraetilénglikol
– Trietilénglikol
– Karbamid

 

2. Egyéb adalékanyagok

Összesen nem lehet több, mint 1% (m/m)

  ELSŐ OSZTÁLY

Az egyes bekezdésekben szereplő anyag vagy anyag csoportok mennyisége nem haladhatja meg
a 2 mg/dm2 értéket

– Ecetsav és ammónium-, kalcium-, magnézium, kálium- és nátriumsói
– Aszkorbinsav és ammónium-, kalcium-, magnézium-, kálium- és nátriumsói
– Benzoesav és nátrium-benzoát
– Hangyasav és ammónium-, kalcium-, magnézium-, kálium- és nátriumsói
– Telített vagy telítetlen, el nem ágazó láncú 8–20 páros számú szénatomot tartalmazó zsírsavak, valamint behénsav
– Ricinolsav, valamint ezen savak ammónium-, kalcium-, magnézium-, kálium-, nátrium-, alumínium- és cinksói
– Citromsav, D és L tejsav, maleinsav, L-borkősav és ezek nátrium- és káliumsói
– Szorbinsav és ammónium-, kalcium-, magnézium-, kálium- és nátriumsói
– Telített vagy telítetlen, el nem ágazó láncú 8–20 páros számú szénatomot tartalmazó zsírsavak amidjai, behén- és ricinolsavamid

 

– Természetes étkezési keményítők és lisztek
– Étkezési keményítők és lisztek, melyeket kémiai kezeléssel módosítottak
– Amilóz
– Kalcium- és magnézium- karbonátok és kloridok
– Telített vagy telítetlen, el nem ágazó láncú 8–20 páros számú szénatomot tartalmazó zsírsavak, illetve az adipinsav, a citromsav, a 12-hidroxi-sztearinsav, a ricinolsav glicerinnel alkotott észterei
– Telített vagy telítetlen, el nem ágazó láncú 8–20 páros számú szénatomot tartalmazó zsírsavak és polietilén-oxid (mely 8–14 etilén-oxid egységet tartalmaz) észterei
– Telített vagy telítetlen, el nem ágazó láncú 8–20 páros számú szénatomot tartalmazó zsírsavak szorbit észterei
– Sztearinsav 1,2-etándiollal, illetve bisz (2-hidroxi-etil)-éterrel, illetve trietilénglikollal alkotott mono-, illetve diészterei
– Aluminium, kalcium, magnéziumoxidok és hidroxidok, valamint szilikon-, alumínium-, kalcium-, magnézium- és kálium szilikátjai és hidratált szilikátjai
– Polietilén-oxid /= polietilénglikol/






















Átlagos móltömeg 1200–4000 között

– Nátrium-propionát


  MÁSODIK OSZTÁLY

Az összes anyagmennyiség nem haladhatja meg
az 1 mg/dm2-t és az egyes bekezdésekben lévő anyagok vagy anyagcsoportok mennyisége nem haladhatja meg a 0,2 mg/dm2-t (vagy egy alacsonyabb értéket, ha ilyet határoztak meg).

– Nátrium-alkil (C8-C18)-benzol-szulfonát
– Nátrium-izopropil- naftalin-szulfonát
– Nátrium-alkil (C8-C18)-szulfát
– Nátrium-alkil (C8-C18)-szulfonát
– Nátrium-dioktil-szulfo-szukcinát
– Di-(hidroxi-etil) -dietilén -triamin-monoacetát disztearátja






Legfeljebb 0,05 mg/dm2 a bevonattal nem rendelkező filmeknél

– Ammónium-, magnézium- és kálium-lauril-szulfát
– N,N’ -disztearoil-diamino-etánN,N’ -dipalmitoil-diamino-etán és N,N’ -dioleil-diamino-etán
– 2-Heptadecil 1-4,4 di-metilén-oxazolin-disztearát
– Polietilén-amino-sztearamid-(etil-szulfát)






Legfeljebb 0,1 mg/dm2 a bevonattal nem rendelkező filmeknél

  HARMADIK OSZTÁLY

Az anyagok összmennyisége nem haladhatja meg
az 1 mg/dm2 értéket

  Rögzítőszerek
– Módosítás nélküli melamin-formaldehid kondenzációs termék vagy az alábbiak közül egy vagy több anyaggal módosított


A szabad formaldehid tartalom nem lehet nagyobb
0,5 mg/dm2 értéknél

– Butanol, dietilén-triamin, etanol, trietilén-tetramin, tetraetilén-pentamin, tri-(2-hidroxi-etil)-amin, 3,3’-diamino-dipropil-amin, 4,4’-diamino-dibutil-amin

A szabad melamin tartalom nem lehet nagyobb
0,3 mg/dm2-nél

– Melamin-karbamid, formaldehid trisz (2-hidroxi-etil)- aminnal módosított kondenzációs terméke

A szabad formaldehid tartalom nem lehet nagyobb,
mint 0,5 mg/dm2 bevonatlan filmre vonatkoztatva.
A szabad melamin tartalom nem lehet nagyobb, mint
0,3 mg/dm2

– Keresztkötéses kationos polialkilén-aminok:
a) Diamino-propil-metilamin és epiklórhidrin alapú poliamid-epiklórhidrin gyanta
b) Epiklórhidrin, adipinsav, kaprolaktám dietilén-triamin, illetve etilén-diamin alapú poliamin-epiklórhidrin gyanta
c) Adipinsav, trietilén-triamin és epiklórhidrin vagy epiklórhidrin és ammónia keverék alapú poliamid-epiklórhidrin gyanta
d) Epiklórhidrin-dimetil-adipát és dietilén-tetramin alapú poliamid- poliamin-epiklórhidrin gyanta
e) Epiklórhidrin, adipinsav- amid és diamino-propil-metil-amin alapú poliamid-poliamin-epiklórhidrin gyanta
– Polietilén-aminok és polietilén-iminek















Legfeljebb 0,75 mg/dm2

– Módosítás nélküli karbamid-formaldehid kondenzációs termékek vagy a következő egy
vagy több anyaggal módosított:

Szabad formaldehid tartalom nem lehet nagyobb, mint 0,5 mg/dm2

  amino-metán-szulfonsav,
  szulfanilsav, butanol, diamino-bután,   diamino-dietil-amin,
  diamino-di-propil-amin,
  diamino-propán, dietilén-triamin,
  etanol, guanidin, metanol,
  tetraetilén-pentamin, trietilén-tetramin,
  nátriumszulfit

 

  NEGYEDIK OSZTÁLY

Az anyagok összmennyisége nem haladhatja meg a 0,01 mg/dm2-t

– Étkezési olajok, aminjai és polietilén-oxidreakciójából származó termékek
– Monoetanol-amin-lauril-szulfát

 


II. Bevont regenerált cellulózfilm

Megnevezés

*Korlátozás

A) Regenerált cellulóz

Lásd: az első részt

B) Adalékanyagok

Lásd: az első részt

C) Bevonat

 

1. Polimerek

Az anyagok mennyisége nem haladhatja meg
az 50 mg/dm2 értéket.

– Cellulóz, etil-, hidroxi-etil-, hidroxipropil- és metil- észterei
– Cellulóz-nitrát



Maximálisan megengedett mennyiség 20 mg/dm2,
a cellulóz-nitrátban a nitrogén tartalom
10,8% (m/m)–12,2% (m/m) lehet.

2. Gyanták

Az anyagok összmennyisége nem haladhatja meg a 12,5 mg/dm2-t és kizárólag olyan regenerált cellulózfilmek előállításához használhatók, amelyek cellulóz-nitráttal vannak bevonva.

– Kazein
– Fenyőgyanta, illetve polimerizációs, hidrogénezési vagy diszproporcióból származó termékei és azok metil-, etil-, vagy több értékű (C2–C6) alkoholok keverékeinek észterei
– Fenyőgyanta, illetve polimerizációs, hidrogénezési vagy diszproporcióból származó termékei, melyeket akril-, melamin-, citrom-, fumár-, illetve ftálsavval kondenzáltak, illetve bisz-fenol formaldehiddel kondenzáltak, illetve metil-, etil- vagy több értékű (C2–C6) alkoholok vagy ezen alkoholok keverékeivel alkotott észterei
– β-pinén, illetve dipentén, illetve diterpén és maleinsav-anhidrid addiciós termékeinek bisz (2-hidroxi-etil)-éterrel nyert észterei
– Étkezési zselatin
– Ricinusolaj dehidrált vagy hidrogénezett termékei, valamint poliglicerinnel, adipin-, citrom-, malein-, ftál- és szebacinsavval kondenzált termékei
– Természetes gyanták (= damar)
– Poli – β β – pinén (terpén gyanták)
– Karbamid-formaldehid-gyanták (lásd: rögzítőszerek)

 

3. Lágyítók

Az anyagok összmennyisége nem haladhatja meg
a 6 mg/dm2-t

– Acetil-tributil-citrát
– Acetil-trisz(2-etilhexil)-citrát
– Diizobutil-adipát
– Di-n-butil-adipát
– Di-n-hexil-azelát
– Diciklohexil-ftalát






nem több, mint 4,0 mg/dm2

– 2-etil -(hexil)-difenil-foszfát (szinonimája: foszforsav-difenil-2-etilhexil-észter)

A 2-etil -(hexil)-difenil-foszfát mennyisége nem haladhatja meg:
a) a 2,4 mg/dm2 értéket az ilyen típusú bevonattal érintkező élelmiszer kilogrammjára vonatkoztatva, vagy
b) a 0,4 mg/dm2 értéket a bevonatra vonatkoztatva az élelmiszerrel érintkező oldalon.

– Glicerin-monoacetát (= monoacetin)
– Glicerin-diacetát (= diacetin)
– Glicerin-triacetát (= triacetin)
– Dibutil-szebacát
– Bisz(2-etil-hexil)-szebacát (= dioktil-szebacát)
– Di-n-butil-tartarát
– Diizobutil-tartarát

 

4. Egyéb adalékanyagok

A bevonatlan regenerált cellulózfilmben, valamint az élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő oldalon lévő bevonaton az anyagok összmennyisége nem haladhatja meg a 6 mg/dm2 értéket.

4.1. Az első részben felsorolt adalékanyagok

Ugyanolyan korlátozás, mint az első részben (a mg/dm2-ben lévő anyag mennyiség a bevonatlan regenerált cellulózfilmre, valamint az élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő bevonatra összesen vonatkozik).

4.2. Specifikus bevonó adalékanyagok

Az egyes bekezdésben lévő adalékanyagok anyagcsoportok összmennyisége nem haladhatja meg a 2 mg/dm2-t (vagy az alacsonyabb határt, ha ilyen van).

– 1-hexadekanol és 1-oktadekanol
– Telített vagy telítetlen el nem ágazó 8–10 páros számú szénatomot tartalmazó zsírsavak, valamint a ricinolsav etil-, butil-, amil- és oleoil-nyíltláncú alkoholokat tartalmazó észterei
– Montán viaszok, amelyek tisztított montán (C26–C32) savakból, illetve azok 1,2-etándiollal, illetve 1–3 butándiollal, illetve kalcium- és káliumsóiból állnak
– Karnaubaviasz
– Méhviasz
– Eszpartóviasz
– Kandelillaviasz
– Dimetil-polisziloxán
– Epoxidált szójaolaj (6–8% epoxi tartalom)
– Finomított paraffin- és mikrokristályos viaszok
– Pentaeritrit-tetrasztearát
– Mono- és bisz (oktadecil-dietilén-oxid)-foszfátok













Legfeljebb 1,0 mg/dm2




Nem több, mint 0,2 mg/dm2

– Alifás (C8–C20) savak mono- vagy bisz
(2-hidroxil-etil) -aminnal alkotott észterei
– 2- és 3-terc-butil-4-hidroxi-anizol
(= butil-hidroxi-anizol = BHA)



Nem több, mint 0,06 mg/dm2

– 2,6 di-terc-butil-4-metil-fenol (= butil-hidroxi-toluol = BHT)

Nem több, mint 0,06 mg/dm2

– Di-n-oktil-ón-bisz (2-etil-hexil)-maleát

Nem több, mint 0,06 mg/dm2

5. Oldószerek

Az anyagok összmennyisége nem haladhatja meg
a 0,6 mg/dm2 értéket, a bevonatra vonatkoztatva az élelmiszerrel érintkező oldalon.

– Butil-acetát
– Etil-acetát
– Izobutil-acetát
– Izopropil-acetát
– Propil-acetát
– Aceton
– 1-Butanol
– Etil-akohol
– 2-Butanol
– 2-Propanol
– 1-Propanol
– Ciklohexán
– Etilénglikol-monobutil-éter
– Etilénglikol-monobutil-éter-acetát
– Metil-etil-keton
– Metil-izobutil-keton
– Tetrahidrofurán
– Toluol


















Nem több, mint 0,06 mg/dm2 a bevonatra vonatkoztatva az élelmiszerrel érintkező oldalon.


4. melléklet a 65/2010. (V. 12.) FVM rendelethez



A Magyar Élelmiszerkönyv 1–2–82/711 számú előírása az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő műanyagok és műanyag tárgyak komponenseinek kioldódási vizsgálatairól

A rész
1.    Ez az előírás olyan műanyagokra és műanyag tárgyakra, valamint azok részeire vonatkozik, amelyek:
    a)    kizárólag műanyagból vannak,
    b)    két vagy több, kizárólag műanyagból álló, ragasztóval vagy bármilyen más módon összekötött rétegből tevődnek össze
és rendeltetésüknek megfelelően érintkezésbe kerülnek vagy kerülhetnek élelmiszerekkel.
2.    Ezen előírás értelmében a „műanyagok” azokat a szerves makromolekuláris vegyületeket jelentik, amelyeket polimerizációval, polikondenzációval, poliaddícióval vagy más hasonló eljárással kis relatív molekulatömegű molekulákból vagy természetes makromolekulák kémiai módosításával állítottak elő. A szilikonok és más hasonló makromolekuláris vegyületek is műanyagoknak tekintendők. Az ilyen makromolekuláris vegyületekhez más anyagok adhatók. A következők azonban nem tekinthetők „műanyagoknak”:
    (i)    a lakkozott vagy a lakkozás nélküli regenerált cellullózfilm;
    (ii)    az elasztomerek és a természetes, illetve a szintetikus gumi;
    (iii)    a papír és papírlemez, valamint a műanyagokkal módosított papírok;
    (iv)    azok a felületbevonatok, amelyek
    –     paraffinviaszok, (beleértve a szintetikus paraffinviaszokat és/vagy a mikrokristályos viaszokat);
    –     az előző viaszok keverékei egymással és/vagy más műanyagokkal.
3.    Ez az előírás nem vonatkozik a két vagy több, nem teljes egészében műanyag rétegből álló anyagokra és tárgyakra, még akkor sem, ha az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő réteg kizárólag műanyag.
4.    Egy műanyagból, illetve műanyag tárgyból az élelmiszerekbe vagy az élelmiszer-utánzó anyagokba (modell-oldószerekbe) összesen és specifikusan kioldódó műanyagkomponensek mennyisége nem haladhatja meg azt a határértéket, amelyet az MÉ 1–2–2002/72 előírás vagy más vonatkozó jogszabály megenged.
5.    Az élelmiszerekbe való kioldódás elfogadhatóságát a kioldódási határértékek alapján a felhasználás során előforduló legszélsőségesebb időtartamok és hőmérsékleti körülmények között kell megállapítani. Az élelmiszer-utánzó modellanyagokba való kioldódás elfogadhatóságát a kioldódási határértékek alapján, a hagyományos kioldási vizsgálatokkal kell megállapítani. A kioldódási határértékeket, vizsgálatokat és a vizsgálatokhoz alkalmazandó modellanyagokat ezen előírás B része tartalmazza.
6.    Ettől az előírástól eltérően minden olyan esetben, amikor az 1. táblázat szerinti D modellanyaggal kell végezni a vizsgálatot, alkalmazható az MSZ 10.089:l982 magyar nemzeti szabvány, amely dietil-étert vagy n-hexánt ír elő a kioldódási modellkísérlethez.

B rész
A modellanyagokkal végzett összkioldódási és speciális kioldódási vizsgálatok alapszabályai
1.    Az összkioldódási és speciális kioldódási vizsgálatokat ezen rész I. fejezetében megadott élelmiszer-utánzó anyagokkal és a II. fejezetében megadott vizsgálati körülmények között kell végezni. Az élelmiszer-utánzó anyagokba való kioldódás meghatározását a legszélsőségesebb körülmények között kell elvégezni.
2.    A modellanyagként szerves oldószereket használó helyettesítő vizsgálatokat a III. fejezetben megadottak szerint kell elvégezni, ha az I. fejezet szerinti zsírutánzó modellanyagot alkalmazó kioldási vizsgálatot technikai okokból nem lehet elvégezni.
3.    A IV. fejezet alternatív vizsgálatokat tartalmaz, amelyek a zsírutánzó modellanyaggal végzett kioldódási vizsgálatok helyett használhatók, ha az előírt feltételek teljesülnek.
4.    Mindhárom esetben megengedett:
    a)    a vizsgálatok számának csökkentése olyan speciális esetekben, ahol a vizsgálati körülmények tudományos bizonyítékok alapján a legszigorúbbak;
    b)    a kioldódási vizsgálatok vagy az alternatív vizsgálatok elhagyása, amikor bizonyíték van arra, hogy a műanyag vagy tárgy előrelátható felhasználási körülményei között a kioldódás nem haladja meg a határértéket.
Élelmiszer-utánzó modellanyagok
1.    Bevezetés
Mivel nem minden esetben lehet az élelmiszerekkel érintkező anyagok vizsgálatára élelmiszereket használni, élelmiszer-utánzó modellanyagokkal kell a vizsgálatot elvégezni. Ezeket úgy kell megválasztani, hogy egy vagy több élelmiszer jellemzőit reprezentálják. Az élelmiszertípusokat és a használt élelmiszer-utánzó modellanyagokat az 1. táblázat tartalmazza. A gyakorlatban az élelmiszerek különböző összetételűek, típusúak pl. zsír- és víztartalmúak. Ezeket a típusokat az 1. táblázat tartalmazza, utalással a kioldódási vizsgálatokhoz kiválasztott élelmiszer-utánzó modellanyagokra.

1. táblázat

Élelmiszertípusok és modellanyagok

Élelmiszertípus

Hagyományos
osztályozás

Élelmiszer-utánzó
modellanyagok

Rövidítés

Vizes élelmiszerek
(pH > 4,5)

Élelmiszerek, amelyeket csak az V. fejezetben előírt
A modellanyaggal kell vizsgálni

Desztillált víz vagy ezzel egyenértékű víz

A modellanyag

Savas élelmiszerek
(pH ≤ 4,5)

Élelmiszerek, amelyeket csak az V. fejezetben előírt
B modellanyaggal kell vizsgálni

3% (m/V)-os ecetsav

B modellanyag

Alkoholos élelmiszerek

Élelmiszerek, amelyeket csak az V. fejezetben előírt
C modellanyaggal kell vizsgálni

10% (V/V)-os etanol.
Ezt a koncentrációt az élelmiszer aktuális alkoholtartalmához kell igazítani, ha az élelmiszer alkoholtartalma meghaladja
a 10% (V/V)-ot.

C modellanyag

Zsíros élelmiszerek

Élelmiszerek, amelyeket csak az V. fejezetben előírt
D modell-anyaggal kell vizsgálni

Finomított olívaolaj vagy más zsíros élelmiszer-utánzó anyag

D modellanyag

Száraz élelmiszerek

 


2.    Az élelmiszer-utánzó modellanyagok kiválasztása
2.1.    Mindenféle típusú élelmiszerrel érintkezésbe kerülő műanyagok és tárgyak esetén
A vizsgálatokat a következőkben megadott élelmiszer-utánzó modellanyagokkal kell elvégezni a II. fejezetben megadott, a legszigorúbbnak ítélt vizsgálati körülmények között, új vizsgálati műanyagmintát alkalmazva minden modellanyaghoz
    –     3% (m/V)-os vizes ecetsavoldat;
    –     10% (V/V) vizes etanololdat;
    –     finomított olívaolaj1 (referencia D modellanyag).

______________________
1 A tisztított olívaolaj jellemzői:
– jódszám (Wijs-szám)    80–88
– törésmutató 25 °C-on    1,4665–1,4679
– savasság (olajsavban kifejezve)    legfeljebb 0,5%
– peroxidszám (oxigén-milliegyenértékben 1 kg olajra vonatkoztatva)    legfeljebb 10
Ezt a referencia D modellanyagot helyettesíteni lehet szintetikus trigliceridek2 keverékével vagy napraforgóolajjal3 vagy a szabványban előírt minőségű kukoricaolajjal (más zsírtartalmú élelmiszer-utánzó anyaggal – D modellanyag). Ha ezek közül bármelyik zsírutánzó modellanyagot használják, és a kioldódás határértéket meghaladja, a nem megfelelőség megítéléséhez az eredmény megerősítése szükséges.
Amennyiben ez technikailag lehetséges, ebben az esetben kötelező az olívaolaj használata. Ha ez a vizsgálat technikailag nehézkes és a kioldódott anyagok mennyisége meghaladja a kioldási határértéket, akkor úgy kell tekinteni, hogy a műanyag nem felel meg az MÉ 1–2–2002/72 előírásnak.
2.2.    Csak bizonyos élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő műanyagok és tárgyak esetén
Ez csak a következő esetekre vonatkozik:
    a)    ha a műanyag vagy tárgy már érintkezésben van egy ismert élelmiszerrel;
    b)    ha a műanyagra vagy tárgyra az Európai Parlament és Tanács 1935/04/EK rendelete megadja, hogy az 1. táblázatban felsorolt élelmiszerfajták közül milyen élelmiszerhez vagy élelmiszercsoporthoz lehet vagy nem lehet használni pl. csak vizes élelmiszerekhez;
    c)    ha a műanyag vagy tárgy a 1935/04/EK rendelet szerint olyan speciális jellel van ellátva, amely jelzi, hogy az V. fejezetben meghatározott élelmiszerekhez vagy élelmiszercsoportokhoz lehet vagy nem lehet használni.
Ennek a jelnek ki kell fejeznie:
    (i)    a kiskereskedelmi értékesítéstől eltérő értékesítési szakaszokban az V. fejezet táblázatában megadott hivatkozási számot vagy az élelmiszer leírását;
    (ii)    a kiskereskedelmi értékesítésben könnyen érthető példákkal utalva arra a néhány élelmiszerre vagy élelmiszercsoportra, amelyekhez az adott műanyag vagy tárgy használható.
A vizsgálatokat a b) alpont esetében a 2. táblázat példáiban megadott élelmiszer-utánzó modellanyagokkal kell elvégezni, az a) és c) alpont esetén az V. fejezetben megadott élelmiszer-utánzó modellanyagokkal. Ha a műanyag vagy tárgy várhatóan többféle olyan élelmiszerrel vagy élelmiszercsoporttal kerül érintkezésbe, amelyeknek különböző csökkentő faktoraik* vannak, akkor ennek megfelelően csökkentő faktort kell rendelni ezen élelmiszerek vizsgálati eredményeihez. Ha a számítások közül egynek vagy többnek az eredménye meghaladja a korlátozás mértékét (előírást), akkor a műanyag nem alkalmas ezekhez a speciális élelmiszerekhez vagy élelmiszercsoportokhoz.
A vizsgálatokat a II. fejezetben előírt körülmények között kell elvégezni, minden modellanyaghoz új mintát használva.

______________

2 A szintetikus trigliceridkeverék összetétele

  Zsírsavösszetétel: C-atom-számuk szerint

6

8

10

12

14

16

18

egyéb

  az összes zsírsavra vonatkoztatva %

~1

6–9

8–11

45–52

12–15

8–10

8–12

≤1

  Tisztaság:

  – monogliceridtartalom (enzimes)

≤0,2%

 

 

 

 

 

 

 

  – digliceridtartalom (enzimes)

≤2,0%

 

 

 

 

 

 

 

  – el nem szappanosítható anyagok

≤0,2%

 

 

 

 

 

 

 

  – jódszám (Wijs-szám)

≤0,1%

 

 

 

 

 

 

 

  – savtartalom

≤0,1%

 

 

 

 

 

 

 

  – víztartalom (K. Fischer)

≤0,1%

 

 

 

 

 

 

 

  Olvadáspont:

28 ± 2 °C

 

 

 

 

 

 

 

  Jellemző abszorpciós spektrum (rétegvastagság:

d = 1 cm, 35 °C-os vízhez hasonlítva):

  – hullámhossz (nm):

290

310

330

350

370

390

430

470

510

  – áteresztőképesség (%):

~2

~15

~37

~64

~80

~88

~95

~97

~98

  Legalább 10% fényáteresztő képesség 310 nm-en (1 cm-es küvettában 35 °C-os vízre vonatkoztatva).

  Megjegyzés: A szabványos szintetikus trigliceridkeverékek jellemzőit K. Figgle cikke ismerteti az „Food Cosmet, Toxicol” 10 /1972/ 81.5 számában

3 A napraforgóolaj jellemzői:

 

 

 

 

 

 

 

 

  – jódszám (Wijs-szám):

120–145

 

 

 

 

 

 

  – törésmutató 20 °C-on:

1,474–1,476

 

 

 

 

 

 

  – elszappanosítási szám:

188–193

 

 

 

 

 

 

  – relatív sűrűség 20 °C-on:

0,918–0,925

 

 

 

 

 

 

  – el nem szappanosítható anyagok:

0,5%–1,5%

 

 

 

 

 

 


* A csökkentő fraktorok az 5. táblázatban vannak feltüntetve
2. táblázat
Élelmiszerekkel érintkező műanyagok és tárgyak vizsgálatához kiválasztott modellanyagok

Az érintkező élelmiszerek

Modellanyagok

Csak vizes élelmiszerek

A

Csak savas élelmiszerek

B

Csak alkoholos élelmiszerek

C

Csak zsíros élelmiszerek

D

Mindenféle vizes és savas élelmiszer

B

Mindenféle víz- és alkoholtartalmú élelmiszer

C

Mindenféle alkohol- és savtartalmú élelmiszer

C és B

Mindenféle zsír- és víztartalmú élelmiszer

D és A

Mindenféle zsír- és savtartalmú élelmiszer

D és B

Mindenféle zsír-, alkohol- és víztartalmú élelmiszer

D és C

Mindenféle zsír-, alkohol- és savtartalmú élelmiszer

D, C és B

A kioldási vizsgálatok körülményei (időtartam és hőmérséklet)
1.    A kioldódási vizsgálatok körülményeit a 3. táblázatban megadott időtartamokból és hőmérsékletekből úgy kell kiválasztani, hogy azok a legszélsőségesebb tervezett felhasználási körülményeknek feleljenek meg vagy a címkézési információ szerinti legmagasabb felhasználási hőmérsékletnek. Ezért ha az élelmiszerekkel érintkező műanyagot vagy tárgyat a táblázatban lévő két vagy több időtartam és hőmérséklet kombinációjában is kívánják használni, a kioldódási vizsgálatot a táblázat alapján kell elvégezni úgy, hogy a vizsgálati mintát egymás után a várható legszélsőségesebb körülményeknek kell alávetni azonos mennyiségű modellanyagot alkalmazva.
2.    Az általánosnál szigorúbb érintkezési körülmények
Az általános feltételek alkalmazásakor a kioldódás meghatározásához a vizsgálati körülmények szigorítása szükséges, speciális esetekben a vizsgálati körülményeknek tudományos alapon a legszigorúbbaknak kell lenniük, ahogy azt a következő néhány példa mutatja.
2.1.    Élelmiszerekkel rendeltetésszerűen bármilyen időtartamon keresztül és hőmérsékleten érintkezésbe kerülő műanyagok vagy tárgyak
Ahol nincs címke vagy utasítás a várható tényleges érintkezés időtartamára és hőmérsékletére, az élelmiszer típusától függően az A és/vagy a B és/vagy a C modellanyagot kell alkalmazni 4 órán át és 100 °C-on, vagy 4 órán át refluxhőmérsékleten és/vagy a D modellanyagot 2 órán át 175 °C-on. Ezek az időtartamok és hőmérsékletek a hagyományosnál szigorúbbak.
2.2.    Élelmiszerekkel rendeltetésszerűen szobahőmérsékleten vagy alacsonyabb hőmérsékleten meghatározatlan időtartamig érintkező műanyagok és tárgyak
Ahol a címke megadja, hogy a műanyagokat és tárgyakat szobahőmérsékleten vagy alatta használják, illetve a műanyagok vagy tárgyak rendeltetésüknél fogva nyilvánvalóan szobahőmérsékleten vagy ez alatt kerülnek felhasználásra, a vizsgálatot 40 ˚C-on 10 napig kell elvégezni. Ez az időtartam és hőmérséklet a hagyományosnál szigorúbb.
3.    Illó anyagok kioldódása
Amikor illékony anyagok speciális kioldódási vizsgálatát végezzük, a modellanyaggal a kioldódási vizsgálatot úgy kell elvégezni, hogy az előrelátható legszélsőségesebb felhasználási körülmények között előforduló kioldódott illékony anyagok veszteségét figyelembe vegyük.
4.    Speciális esetek
4.1.    Mikrohullámú sütőben használatos műanyagokhoz és tárgyakhoz a kioldási vizsgálatokat vagy hagyományos módon vagy mikrohullámú sütőben kell elvégezni, a 3. táblázatból kiválasztott megfelelő időtartamon keresztül és hőmérsékleten.
4.2.    Ha megállapítható, hogy a 3. táblázatban maghatározott vizsgálati körülmények között elvégzett vizsgálatok a műanyag tárgyak valamilyen fizikai vagy egyéb olyan károsodását okozzák, amely nem fordulhat elő a normális, várható használati körülmények között, a kioldódási vizsgálatot olyan körülmények között kell elvégezni, amelyek jobban megfelelnek a várható legszélsőségesebb körülményeknek, de ezek a fizikai vagy más változások nem fordulnak elő.
4.3.    A 3. táblázatban és a 2. pontban megadott körülményektől el lehet térni, ha a műanyag vagy tárgy a valóságban legfeljebb 15 percig kerül felhasználásra 70 °C és 100 °C közötti hőmérsékleten (forró töltés), és ha ezt megfelelő címke vagy utasítás jelzi. Ez esetben csak a kétórás vizsgálatot kell elvégezni 70 °C-on. Ha azonban az anyagot vagy tárgyat szobahőmérsékleten való tárolásra szánták, az előzőekben említett vizsgálatot 10 napos 40 °C hőmérsékleten való vizsgálat helyettesíti, amely a hagyományosnál szigorúbb.
4.4    Azokban az esetekben, ahol a hagyományos kioldódási vizsgálatokhoz a 3. táblázatban megadott érintkezési körülmények (pl. az érintkezési hőmérséklet 175 °C-nál magasabb vagy az érintkezés időtartama 5 percnél rövidebb) nem felelnek meg, más érintkezési körülményeket lehet használni, amelyek alkalmasabbak az extrakcióhoz, feltéve ha a kiválasztott körülmények a tanulmányozott műanyagok vagy tárgyak várható legszélsőségesebb érintkezési körülményeit reprezentálják.
4.5    
3. táblázat

Az élelmiszer-utánzó modellanyagokkal végzett kioldási vizsgálatok körülményei

A felhasználás során várható
legszélsőségesebb felhasználási körülmények

A vizsgálat körülményei

Az érintkezés időtartama

A vizsgálat időtartama

t ≤ 5 perc

A körülményeket lásd a 4.4. pontban

5 perc < t ≤ 0,5 óra

0,5 óra

0,5 óra < t ≤ 1 óra

1 óra

1 óra < t ≤ 2 óra

2 óra

2óra < t ≤ 4 óra

4 óra

4 óra < t ≤ 24 óra

24 óra

t < 24 óra

10 nap

Az érintkezés hőmérséklete

A vizsgálat hőmérséklete

T ≤ 5 °C

5 °C

5 °C < T ≤ 20 °C

20 °C

20 °C < T ≤ 40 °C

40 °C

40 °C < T≤ 70 °C

70 °C

70 °C < T ≤ 100 °C

100 °C vagy refluxhőmérsékleten

100 °C < T ≤ 121 °C

121 °C (*)

121 °C < T ≤ 130 °C

130 °C (*)

130 °C < T ≤ 150 °C

150 °C (*)

T > 150 °C

175 °C (*)


(*) Ezt a hőmérsékletet csak a D modellanyaghoz kell használni. Az A, B vagy C modellanyagok esetében a vizsgálatot helyettesíteni lehet az 1. pont általános szabályai szerint kiválasztott vizsgálattal, 100 °C -on vagy refluxhőmérsékleten négyszeres időtartammal.
Helyettesítő összkioldódási és speciális kioldódási vizsgálatok zsírokra
1.    Ha a zsírutánzó modellanyag használata az analitikai módszerrel kapcsolatos technikai okok miatt nehézkes, helyette a 4. táblázatban megadott valamelyik szerves oldószer használható a D modellanyagra előirt körülmények között.
A táblázat néhány példát ad a legfontosabb hagyományos kioldódási vizsgálatok körülményeire és a megfelelő megállapodás szerinti helyettesítő vizsgálatok körülményeire. A 4. táblázatban nem szereplő vizsgálati körülmények esetén vegyük figyelembe ezeket a példákat, valamint a vizsgált műanyagtípussal kapcsolatos tapasztalatokat.
Valamennyi vizsgálathoz új mintát használjunk. Minden egyes vizsgálati közegre az I. és II. fejezetben a D modellanyagra előirt szabályokat alkalmazzuk. Ahol szükséges, az V. fejezetben megállapított csökkentő faktort alkalmazzuk. Annak érdekében, hogy meggyőződjünk valamely kioldódási határértéknek való megfelelőségéről, valamennyi vizsgálati közegben mért legnagyobb értéket kell kiválasztani.
Ha azonban ezek a vizsgálatok a vizsgálati mintán olyan fizikai vagy más változást okoznak, amely nem fordul elő a műanyag vagy tárgy legszélsőségesebb felhasználási körülményei között sem, az eredményeket erre a vizsgálati közegre nem kell figyelembe venni, és a megmaradt értékek közül a legnagyobbat kell választani.
2.    Az 1. pontban előírt követelmények mérsékelhetők azzal, hogy a 4. táblázatban megadott helyettesítő vizsgálatok közül egy vagy kettő elhagyható, ha ezek a vizsgálatok bizonyítottan nem alkalmasak a mintához.

4. táblázat

A helyettesítő vizsgálatokhoz megállapított körülmények

Vizsgálati körülmények
D modellanyaggal

Vizsgálati körülmények
izooktánnal

Vizsgálati körülmények
95%-os etanollal

Vizsgálati körülmények
MPEO (*)-val

10 nap

5 °C-on

0,5 nap

5 °C-on

10 nap

5 °C-on

10 nap

20 °C-on

1 nap

20 °C-on

10 nap

20 °C-on

10 óra

40 °C-on

2 nap

20 °C-on

10 nap

40 °C-on

2 óra

70 °C-on

0,5 óra

40 °C-on

2,0 óra

60 °C-on

0,5 óra

100 °C-on

0,5 óra

60 °C-on (**)

2,5 óra

60 °C-on

0,5 óra

100 °C-on

1 óra

100 °C-on

1,0 óra

60 °C-on (**)

3,0 óra

60 °C-on (**)

1 óra

100 °C-on

2 óra

100 °C-on

1,5 óra

60 °C-on (**)

3,5 óra

60 °C-on (**)

2 óra

100 °C-on

0,5 óra

121 °C-on

1,5 óra

60 °C-on (**)

3,5 óra

60 °C-on (**)

0,5 óra

121 °C-on

1 óra

121 °C-on

2,0 óra

60 °C-on (**)

4,0 óra

60 °C-on (**)

1 óra

121 °C-on

2 óra

121 °C-on

2,5 óra

60 °C-on (**)

4,5 óra

60 °C-on (**)

2 óra

121 °C-on

0,5 óra

130 °C-on

2,0 óra

60 °C-on (**)

4,0 óra

60 °C-on (**)

0,5 óra

130 °C-on

1 óra

130 °C-on

2,5 óra

60 °C-on (**)

4,5 óra

60 °C-on (**)

1 óra

130 °C-on

2 óra

150 °C-on

3,0 óra

60 °C-on (**)

5,0 óra

60 °C-on (**)

2 óra

150 °C-on

2 óra

175 °C-on

4,0 óra

60 °C-on (**)

6,0 óra

60 °C-on (**)

2 óra

170 °C-on


 (*) MPEO-módosított polietilén-oxid
(**) Az illékony modellanyagot legfeljebb 60 °C-ig lehet használni.
A helyettesítő vizsgálat előfeltétele, hogy az anyag vagy tárgy a vizsgálati körülményekkel szemben ellenálló legyen, egyébként a D modellanyagot kell alkalmazni. A vizsgálati mintát a megfelelő körülmények között olívaolajba merítsük. Ha a fizikai tulajdonságok megváltoznak (megolvadnak, deformálódnak), az anyag nem alkalmas ezen a hőmérsékleten való vizsgálatra. Ha a fizikai tulajdonságok nem változnak, akkor a helyettesítő vizsgálatot új mintával folytatjuk.
Alternatív (választható) összkioldódási és specifikus kioldódási vizsgálatok zsírokra
1.    Az ebben a fejezetben megadott alternatív vizsgálatok eredményei elfogadhatók, ha a következő két feltétel teljesül:
    a)    az összehasonlító vizsgálat során kapott eredmények megegyeznek vagy nagyobbak, mint a D modell-anyaggal végzett vizsgálatok eredményei;
    b)    a kioldódás az alternatív vizsgálatokban nem haladja meg a kioldódási határértékeket az V. fejezetben előírt csökkentő faktor alkalmazása után.
Ha az egyik vagy a másik feltétel nem teljesül, a kioldódási vizsgálatokat újra kell végezni.
2.    Enyhíteni lehet az előzőekben említett 1. pont a) alpont szerinti körülményeket úgy, hogy elhagyjuk az összehasonlító vizsgálatot, ha tudományos gyakorlati eredményeken alapuló döntő bizonyíték van arra, hogy az alternatív vizsgálatokban kapott értékek egyenlők vagy nagyobbak a kioldódási vizsgálatokban kapottakénál.
3.    Alternatív vizsgálatok módjai
3.1.    Alternatív vizsgálatok illékony közeggel
Ezekhez a vizsgálatokhoz illékony oldószereket használnak, mint pl. az izooktánt, vagy a 95%-os etanolt vagy más illékony oldószereket vagy oldószerkeverékeket. Ezeket a vizsgálatokat olyan körülmények között kell végezni, hogy az 1. pont a) alpont alatti körülmények teljesüljenek.
3.2.    Extrakciós vizsgálatok
Használhatók egyéb erős extrahálóképességű oldószerek igen szigorú vizsgálati körülmények között, ha tudományos bizonyítékok támasztják alá, hogy az ezen vizsgálatokban (extrakciós vizsgálat) kapott eredmények egyenlők vagy nagyobbak, mint a D modellanyaggal végzett vizsgálatok eredményeinél.
1.    Minden, az 5. táblázatban szereplő élelmiszerhez és élelmiszercsoporthoz csak az „X” jellel megjelölt modellanyagot szabad használni, és az egyes modellanyagokhoz a kérdéses műanyagból mindig új mintát kell venni. Az „X” jel hiánya azt jelenti, hogy a kioldási vizsgálat elvégzése nem szükséges.
2.    Ha az „X” jelet egy ferde vonal és egy szám követi, ott a kioldódási vizsgálatok eredményét a feltüntetett számmal el kell osztani. Zsíros ételek egyes típusainak esetében ennek az egyezményes számnak, az ún. „D modellanyag” osztótényezőnek (DRF) a célja, hogy figyelembe lehessen venni azt, hogy az élelmiszerhez képest a modellanyag extrakciós képessége jobb.
3.    Ha az „X” jel után zárójelben egy (a) betű következik, itt a két megadott modellanyag közül csak az egyiket kell használni
    –     ha az élelmiszer pH-ja nagyobb, mint 4,5, akkor az A modellanyagot alkalmazzuk,
    –     ha az élelmiszer pH-ja 4,5 vagy annál kisebb, akkor a B modellanyagot alkalmazzuk.
Ha az „X” után zárójelben egy (b) betű áll, az azt jelzi, hogy a megadott elemzést 50% (V/V) etanollal kell elvégezni.
4.    Speciális eset: egy meghatározott élelmiszerrel vagy élelmiszerek meghatározott csoportjával érintkezésbe kerülhető műanyagok és tárgyak
A vizsgálatokat a következők szerint kell elvégezni:
    –     csakis ezen előírásban szereplő élelmiszereknek vagy élelmiszercsoportoknak megfelelő élelmiszer-utánzó anyagot szabad használni,
    –     ha a jegyzékben nem szerepel az élelmiszer vagy az élelmiszercsoport, akkor olyan élelmiszer-utánzó anyago(ka)t kell kiválasztani, amely(ek) a legjobban megfelel(nek) az élelmiszer vagy az élelmiszercsoport extrahálóképességének.

5. táblázat

Kódszám

Élelmiszer(csoport)

Az alkalmazott modellanyag

A

B

C

D

01.

ITALOK

 

 

 

 

01. 01.

Alkoholmentes italok vagy alkoholos italok legfeljebb 5% (V/V) alkoholtartalommal: víz, almabor, gyümölcslevek, zöldséglevek, must, gyümölcsnektár, limonádé, szódavíz, szörp, keserű italok, gyógyteák, kávé, tea, kakaóital, sör és egyebek

X(a)

X(a)

 

 

01. 02.

Alkoholos italok 5% (V/V) vagy nagyobb alkoholtartalommal, a 01.01. kódszám alatt felsorolt italok, de 5% (V/V)-nál nagyobb alkoholtartalommal: bor, pálinka, likőr

X(+)

X(++)

 

 

01. 03.

Egyéb: nem erjesztett etil-alkohol

 

X(+)

X(++)

 

02.

GABONA, GABONATERMÉKEK, SÜTŐIPARI TERMÉKEK

 

 

 

 

02. 01.

Gabonakeményítő és burgonyakeményítő

 

 

 

 

02. 02.

Gabona változatlan állapotban, pehelyben, tablettázva, (beleértve a puffasztott kukoricát, kukoricapelyhet stb.)

 

 

 

 

02. 03.

Liszt és dara

 

 

 

 

02. 04.

Tésztafélék

 

 

 

 

02. 05.

Szárított sütőipari termékek (beleértve a finomsüteményeket):

 

 

 

 

 

 A. felületükön zsírokkal

 

 

 

X/5

 

 B. egyebek

 

 

 

 

02. 06.

Sütőipari termékek, friss finomsütemények:

 

 

 

 

 

 A. felületükön zsírokkal

 

 

 

X/5

 

 B. egyebek

X

 

 

 

03.

CSOKOLÁDÉ, CUKOR ÉS FELDOLGOZÁSI TERMÉKEK, ÉDESSÉGEK

 

 

 

 

03. 01.

Csokoládé, csokoládéval bevont termékek, csokoládépótlók és csokoládépótlókkal bevont termékek

 

 

 

X/5

03. 02.

Édességek:

 

 

 

 

 

 A. szilárdak:

 

 

 

 

 

  – zsiradékokkal a felületükön

 

 

 

X/5

 

  – egyebek

 

 

 

 

 

 B. pasztaformájúak:

 

 

 

 

 

  – zsiradékokkal a felületükön

 

 

 

X/3

 

  – nedvesek

X

 

 

 

03.03.

Cukor és cukoralapú termékek:

 

 

 

 

 

 A. szilárdak

 

 

 

 

 

 B. méz vagy mézszerű anyagok

X

 

 

 

 

 C. melasz és cukorszirup

X

 

 

 

04.

GYÜMÖLCSÖK, ZÖLDSÉGEK ÉS FELDOLGOZÁSI TERMÉKEIK

 

 

 

 

04. 01.

Gyümölcs, friss vagy hűtött

 

 

 

 

04. 02.

Feldolgozott gyümölcsök:

 

 

 

 

 

 A. szárított vagy aszalt gyümölcs, egészben, darabolva vagy por
   formájában

 

 

 

 

 

 B. gyümölcsök darabokban vagy paszta formájában

X(a)

X(a)

 

 

 

 C. tartósított gyümölcsök (lekvárok és hasonló termékek;
   gyümölcsök egészben, darabban vagy por formájában;
   felöntőlében) tartósítva

 

 

 

 

 

   – vizes közegben

X(a)

X(a)

 

 

 

   – olajos közegben

X(a)

X(a)

 

X

 

   – 5% (V/V)-nál nagyobb alkoholtartalmú közegben

 

X(+)

X

 

04. 03.

Héjas gyümölcsök (földimogyoró, szelídgesztenye, mandula, mogyoró, dió, fenyőmag stb.)

 

 

 

 

 

A. héjtalanított, szárított

 

 

 

 

 

B. héjtalanított és pörkölt

 

 

 

X/5(+++)

 

C. pasztában vagy krémben

X

 

 

X/3(+++)

04. 04.

Teljes gyümölcs, friss vagy hűtött

 

 

 

 

04. 05.

Feldolgozott zöldségek:

 

 

 

 

 

 A. szárított vagy aszalt zöldség egészben, darabolva vagy por
   formájában

 

 

 

 

 

 B. zöldségek darabokban, püré formájában

X(a)

X(a)

 

 

 

 C. tartósított zöldségek:

 

 

 

 

 

   – vizes közegben

X(a)

X(a)

 

 

 

   – olajos közegben

X(a)

X(a)

 

X

 

   – 5% (V/V)-nál nagyobb alkoholtartalmú közegben

 

X(+)

X

 

05.

ZSÍROK ÉS OLAJOK

 

 

 

 

05. 01.

Állati és növényi zsírok és olajok, változatlan állapotban vagy feldolgozva (beleértve a kakaóvajat, disznózsírt, tejzsírt)

 

 

 

X

05. 02.

Margarin, vaj, vagy más víz az olajban emulziójellegű zsír

 

 

 

X/2

06.

ÁLLATI TERMÉKEK

 

 

 

 

06. 01.

Halak:

 

 

 

 

 

 A. friss, hűtött, sós, füstölt

X

 

 

X/3(+++)

 

 B. paszta formájában

X

 

 

X/3(+++)

06. 02.

Kagylók és puhatestűek (beleértve az osztrigát, az ehető fekete kagylót, a csigát), természetes héjuk, kagylójuk nélkül

X

 

 

 

06. 03.

Minden állatfajta húsa (beleértve a szárnyasokat és vadakat):

 

 

 

 

 

 A. friss, hűtött, sózott, füstölt

X

 

 

X/4

 

 B. paszta vagy krém formájában

X

 

 

X/4

06. 04.

Tovább feldolgozott hústermékek (sonka, kolbász, szalonna és egyebek)

X

 

 

X/4

06. 05.

Hús- és halkonzervek, félkonzervek:

 

 

 

 

 

 A. vizes közegben

X(a)

X(a)

 

 

 

 B. olajos közegben

X(a)

X(a)

 

X

06. 06.

Tojás héj nélkül:

 

 

 

 

 

 A. por formában vagy szárítva

 

 

 

 

 

 B. egyéb

X

 

 

 

06. 07.

Tojássárgája:

 

 

 

 

 

 A. folyékony

X

 

 

 

 

 B. por formájában vagy fagyasztva

 

 

 

 

06. 08.

Szárított tojásfehérje

 

 

 

 

07.

TEJTERMÉKEK

 

 

 

 

07.01

Tej:

 

 

 

 

 

 A. Teljes

 

 

 

X(b)

 

 B. Sűrített

 

 

 

X(b)

 

 C. Lefölözött vagy részben lefölözött

 

 

 

X(b)

 

 D. Tejpor

 

 

 

 

07.02

Fermentált tej, például joghurt, író és hasonló termékek

 

X

 

X(b)

07.03

Tejszín és tejföl

 

X(a)

 

X(b)

07.04

Sajt:

 

 

 

 

 

 A. Egész, ehető héj nélkül

 

 

 

 

 

 B. Összes többi

X(a)

X(a)

 

X/3(+)

07.05

Tejoltó

 

 

 

 

 

 A. Folyékony vagy sűrű formában

X(a)

X(a)

 

 

 

 B. Por formában vagy szárítva

 

 

 

 

08.

KÜLÖNBÖZŐ TERMÉKEK

 

 

 

 

08. 01.

Ecet

 

X

 

 

08. 02.

Sütött élelmiszerek:

 

 

 

 

 

 A. hasábburgonya, fánk és egyebek

 

 

 

X/5

 

 B. állati eredetűek

 

 

 

X/4

08. 03.

Készítmények levesek vagy mártások előállításához; levesek
vagy levek (kivonatok, erőlevek); összeállított, homogenizált élelmiszer-készítmények;

 

 

 

 

 

Készételek:

 

 

 

 

 

 A. por formájában vagy szárítva:

 

 

 

 

 

   – a felületen zsiradékkal

 

 

 

X/5

 

   – egyebek

 

 

 

 

 

 B. folyékonyak vagy pasztaszerűek:

 

 

 

 

 

   – felületén zsiradékokkal

X(a)

X(a)

 

X/3

 

   – egyebek

X(a)

X(a)

 

 

08. 04.

Élesztők és hajtószerek:

 

 

 

 

 

 A. paszta formájában

X(a)

X(a)

 

 

 

 B. szárított

 

 

 

 

08. 05.

Konyhasó

 

 

 

 

08. 06.

Fűszerszószok:

 

 

 

 

 

 A. felületükön zsiradék nélkül

X(a)

X(a)

 

 

 

 B. majonézek, majonézes fűszerszószok, salátakrémek,
   és más olaj a vízben emulzióból álló szószok

X(a)

X(a)

 

X/3

 

 C. nem emulgeált fűszerszószok, olaj- és víztartalmúak

X(a)

X(a)

 

X

08. 07.

Mustár (kivételével a 08. 17. kódszámú mustár, por formában)

X(a)

X(a)

 

X/3(+++)

08. 08.

Megkent kenyérszeletek, szendvicsek, pirítósok és hasonló termékek, minden fajta élelmiszerekből

 

 

 

 

 

 A. felületükön zsiradékokkal

 

 

 

X/5

 

 B. egyebek

 

 

 

 

08. 09.

Fagylaltféleségek

X

 

 

 

08. 10.

Szárított élelmiszerek:

 

 

 

 

 

 A. felületükön zsiradékokkal

 

 

 

X/5

 

 B. egyebek

 

 

 

 

08. 11.

Gyorsfagyasztott élelmiszerek

 

 

 

 

08. 12.

Sűrített extraktumok legalább 5% (V/V) alkoholtartalommal

 

X(++)

X

 

08. 13.

Kakaó:

 

 

 

 

 

 A. kakaópor

 

 

 

X/5(+++)

 

 B. kakaómassza

 

 

 

X/3(+++)

08. 14.

Kávé, pörkölt koffeinmentesített oldódó formában, kávépótló mag vagy por formájában

 

 

 

 

08. 15.

Folyékony kávé extraktum

X

 

 

 

08. 16.

Aromás vagy más növények: kamilla, mályva, menta, hársvirágok, tea és egyebek

 

 

 

 

08. 17.

Fűszerek és aromaanyagok a szokásos állapotban: fahéj, szegfűszeg, mustár, por formájában, bors, vanília, sáfrány és egyebek

 

 

 

 


  (+) Ez a vizsgálat csak akkor szükséges,, ha a pH legfeljebb 4,5.
 (++) Ez a vizsgálat a 15% (V/V) alkoholtartalmat meghaladó italok esetében is elvégezhető, hasonló koncentrációjú etil-alkohol vizes oldatával
(+++) Ha megfelelő kísérlettel bizonyítható, hogy nincs érintkezés a zsír és a műanyag között a „D” modellanyaggal a vizsgálatot nem kell elvégezni.

5. melléklet a 65/2010. (V. 12.) FVM rendelethez



A Magyar Élelmiszerkönyv 1–2–80/766 számú előírása az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő anyagok és tárgyak vinil-klorid monomer tartalmának meghatározásáról

Élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő anyagok és tárgyak (továbbiakban: anyagok és tárgyak) vinil-klorid monomer tartalmát az alábbiak szerint kell meghatározni.
1.    Tárgy és alkalmazási terület
Az eljárás az anyagok és tárgyak vinil-klorid monomer tartalmának meghatározására alkalmas.
2.    A módszer elve
Az anyagok és tárgyak vinil-klorid monomer tartalmát a minta N,N-dimetil-acetamidban történő oldása vagy szuszpendálása után gázkromatográfia segítségével „head-space” technika alkalmazásával határozzuk meg.
3.    Vegyszerek
3.1.    Vinil-klorid (VC).
Tisztaság: legalább 99,5% (V/V)
3.2.    N,N-dimetil-acetamid (DMA), amely mentes a vizsgálati feltételek között a VC-dal vagy a belső standarddal (3.3.) azonos retenciós idejű szennyeződésektől.
3.3.    Dietil-éter vagy cisz-2-butén, DMA-ban (3.2.) készített oldata, mint belső standard-oldat. A belső standard-oldat a vizsgálati körülmények között a VC-dal azonos retenciós idejű szennyeződéseket nem tartalmazhat.
4.    Eszközök
A szokásos laboratóriumi eszközök, valamint:
4.1.    Gázkromatográf automatikus „head-space” előtéttel vagy kézi mintaadagoló előtéttel.
4.2.    Lángionizációs detektor, vagy más, a 7. alatt említett detektorok.
4.3.    Gázkromatográfiás oszlop.
Az oszlopnak a levegőcsúcsot, a VC csúcsot és – ha használunk olyat – a belső standard-csúcsot teljesen el kell választania. A 4.2.és a 4.3. szerinti rendszert úgy kell kialakítani, hogy a 0,02 mg VC/liter DMA, vagy a 0,02 mg VC/kg DMA oldattal kapott jel legalább ötször erősebb legyen, mint a háttérzaj.
4.4.    Szilikon vagy butilkaucsuk septummal rendelkező mintatartó üvegek. Kézi eljárásnál a gőztérből „head-space” fecskendő segítségével történő mintavétel a mintatartó üvegben részleges vákuum kialakulásához vezethet, ezért a kézi eljárásnál ha a mintavétel előtt az üvegben nem uralkodott túlnyomás, nagyobb üvegek alkalmazása ajánlatos.
4.5.    Mikro-fecskendők
4.6.    Gáz-fecskendők kézi „head-space” mintavételhez.
4.7.    Analitikai mérleg 0,1 mg leolvasási pontossággal.
5.    A vizsgálat módja
VIGYÁZAT: a VC veszélyes anyag és szobahőmérsékleten gázhalmazállapotú; az oldatokat ezért jól szellőztetett elszívófülkében készítsük elő.
Megjegyzés:
    –     A VC vagy DMA veszteséget lehetőleg kerüljük.
    –     Kézi mintavétel esetén használjunk belső standardot (3.3.).
    –     Belső standard alkalmazása esetén az egész eljárás folyamán ugyanazt az oldatot használjuk.
5.1.    VC standard-oldat (kb. 2000 mg/kg) előállítása
Egy megfelelő bemérő edényt 0,1 mg pontossággal lemérünk, meghatározott mennyiségű (pl. 50 ml) DMA-t (3.2.) töltünk bele, majd ismételten lemérjük. A DMA-hoz lassan, meghatározott mennyiségű (pl. 0,1 g) folyadék vagy gázhalmazállapotú VC-ot (3.1.) adunk. A VC hozzáadása beáramoltatással is történhet, amennyiben olyan feltétet alkalmazunk, ami a DMA veszteséget megakadályozza. Utána ismételten lemérjük 0,1 mg pontossággal. Az egyensúly beállására 2 órát várunk. A standard-oldatot hűtőszekrényben tartjuk.
5.2.    Hígított VC standard-oldat előállítása
Lemért mennyiségű koncentrált VC standard-oldatot (5.1.) DMA-val (3.2.) vagy belső standard-oldattal (3.3.) ismert térfogatúra vagy tömegűre hígítunk. Az így kapott hígított standard-oldat koncentrációját mg/l-ben vagy mg/kg-ban adjuk meg.
5.3.    A kalibrációs görbe felvétele, koncentráció érték:
Megjegyzés:
    –     A görbét legalább 7 koncentráció érték párhuzamos meghatározása alapján kell felvenni.
    –     A mért értékek ismételhetőségének1 0,02 mg VC/l vagy kg DMA alatt kell lennie.
    –     A görbét a legkisebb négyzetek módszerével kell kiszámítani, azaz a regressziós egyenes a következő egyenlet segítségével számítható:

y=a1x+a0



y = az egyes meghatározásoknál a VC csúcsának magassága vagy területe,
x = a megfelelő koncentrációk a regressziós egyenesen,
n = az elvégzett meghatározások száma (n ≥ 14)

    –     A görbének lineárisnak kell lennie, azaz a mért értékek (yi) és a regressziós egyenes megfelelő értékei (zi) közti különbségek standard eltérése (s), osztva az összes mért érték középértékévela 0,07-et nem haladhatja meg.
Ez az alábbiak szerint számítható
ahol:

yi = egyedi mérési adat,
zi = a mérési adatnak (yi) megfelelő érték a regressziós egyenesen,
n ≥ 14.

_________________
1 ISO DIS 5725; 1977 ajánlás

Két sorozatot készítünk elő, egyenként legalább hét mintatartó üveggel (4.4.). Mindegyik üvegbe betesszük a szükséges mennyiségű hígított VC standard-oldatot (5.2.) és DMA-t (3.2.), vagy a DMA-ban készített belső standard-oldatot (3.3.), hogy a párhuzamos oldatok végső VC-koncentrációja kb. 0; 0,050; 0,075; 0,100; 0,125; 0,150; 0,200 stb. mg/l ill. mg/kg DMA legyen és mindegyik mintatartó üveg az 5.5. szerint felhasználandó DM-val azonos menyiségű DMA-t tartalmazzon. Az üvegeket lezárva az 5.6. szerint járunk el. Felveszünk egy diagramot. Az ordináta mutatja az egyenként 7 üvegből álló két sorozat VC csúcsainak területét (vagy magasságát), vagy ezen területeknek (vagy magasságoknak) és a belső standard megfelelő csúcsterületeinek (vagy magasságainak) arányát. Az abszcissza az egyenként 7 üvegből álló két sorozat VC koncentrációinak értékét mutatja.
5.4.    Az 5.1. és 5.2. szerint előállított standard-oldat ellenőrző vizsgálata
Megismételjük az 5.1. és 5.2. eljárást, hogy egy második 0,1 mg VC/l koncentrációjú hígított standard o ldatot kapjuk, amelyet DMA-ban vagy belső standard oldatban készítünk. Ezen oldat két gázkromatográfiás meghatározásának középértéke a hitelesítő görbe megfelelő pontjától nem térhet el 5%-nál nagyobb mértékben. Ha a különbség az 5%-ot túllépi, az 5.1., 5.2., 5.3. és 5.4. szerint előállított valamennyi oldat elfogadhatatlan, és az eljárást újra kell kezdeni.
5.5.    Az anyagokból vagy tárgyakból vett minta előkészítése
Előkészítünk két mintatartó üveget (4.4.). Mindegyikbe bemérünk 0,1 mg pontossággal legalább 200 mg aprított mintát a vizsgálandó anyagból vagy tárgyból. Próbáljunk minden üvegbe azonos mennyiséget tenni. Az üvegeket azután azonnal zárjuk le. Mindegyik üveghez 10 ml vagy 10 g DMA-t (3.2.) vagy 10 ml, illetve 10 g belső standard-oldatot (3.3.) adunk a minta minden grammjára számítva. Ezután az üvegeket lezárjuk, és az 5.6. szerint járunk el.
5.6.    Gázkromatográfiás meghatározások
5.6.1.    Megrázzuk az üvegeket, miközben a tartalmuk és a septum (4.4.) közötti érintkezést kerüljük, hogy az anyag vagy tárgy (5.5) mintájából lehetőleg homogén oldatot vagy szuszpenziót kapjunk.
5.6.2.    A lezárt üvegeket (5.3. és 5.4. és 5.5.) 2 órán át 60 ± 1 °C-os vízfürdőben tartjuk az egyensúly beállítása érdekében. Amennyiben szükséges, újra meg rázzuk az üvegeket.
5.6.3.    Az üvegekből „head-space” mintát veszünk. Kézi minta vételnél ügyeljünk arra, hogy az reprodukálható legyen (4.4.). Különösen fontos, hogy a fecskendőt előmelegítsük a minta hőmérsékletére. Megmérjük a VC-nak és – ha használtunk – a belső-standardnak megfelelő csúcsok területeit (magasságait).
5.6.4.    A DMA felesleget az oszlopból (4.3.) megfelelő eljárással el kell távolítani, míg a DMA csúcsok kromatogramból el nem tűnnek.
6.    Az eredmények kiszámítása
6.1.    A két mintaoldat ismeretlen koncentrációját, ha használtunk belső-standardot, akkor annak figyelembevételével a hitelesítő görbe alapján interpolációval határozzuk meg. A VC tartalom a vizsgálandó anyag vagy tárgy két mintájában a következő képlettel számítható:
ahol:
X = az anyag vagy és tárgy mintájának VC koncentrációja mg/kg-ban,
C = az anyag vagy tárgy mintáját tartalmazó üvegekben lévő VC koncentráció (5.5.) mg/l-ben vagy mg/kg-ban,
V = az anyag vagy tárgy mintáját tartalmazó üvegekben (5.5.) lévő DMA térfogata vagy tömege l-ben, vagy kg-ban,
M = az anyag vagy tárgy mintájának tömege g-ban.
6.2.    A vizsgált anyag vagy és tárgy VC koncentrációja a két 6.1. szerint meghatározott VC-koncentráció (mg/kg) átlaga, feltéve, hogy az ismételhetőségi kritérium (8) teljesül.
7.    A VC-tartalom igazolása
Amennyiben az anyag vagy tárgy 6.2. szerint számított VC tartalma a megengedett legmagasabb értékeket meghaladja, akkor a két minta (5.6. és 6.1.) analízisének eredményét az alábbi három eljárás egyike szerint kell igazolni:
    –     Legalább egy másik oszlop (4.3.) alkalmazása különböző polaritású álló fázissal. Ezt az eljárást addig kell folytatni, amíg egy olyan további kromatogramot kapunk, amelyen a VC csúcsoknak és/vagy a belső standard oldathoz tartozó csúcsoknak az anyag vagy tárgy mintájának komponenseivel semmilyen átfedése nem állapítható meg;
    –     Másik detektor, pl. a mikroelektrolitikus vezető képesség meghatározására szolgáló detektor alkalmazása (Journal of Chromatographie Science 12. kötet 1974. március, 152 oldal);
    –     Tömegspektrometria: ha ez esetben a 62 és 64 tömegű (m/e) molekulaionok arányát 3:1-nek találjuk, akkor ezt nagy valószínűséggel a VC jelenlét igazolásának tekinthetjük; vitás esetben a teljes tömegspektrumot meg kell vizsgálni.
8.    Ismételhetőség
Két egyidejűleg vagy közvetlenül egymás után, ugyanazon analitikus által, azonos körülmények között, ugyanazon mintából végzett meghatározás eredményének különbsége nem lehet nagyobb, mint 0,2 mg/kg minta.

6. melléklet a 65/2010. (V. 12.) FVM rendelethez



A Magyar Élelmiszerkönyv 1–2–81/432 számú előírása az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő anyagokból és tárgyakból az élelmiszerekbe kioldódó vinil-klorid
mennyiségének meghatározásáról

Élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő anyagokból és tárgyakból (továbbiakban: anyagok és tárgyak) az élelmiszerekbe kioldódó vinil-klorid mennyiségét az alábbiak szerint kell meghatározni.
1.    Tárgy és alkalmazási terület
Az eljárás az élelmiszerek vinil-klorid tartalmának meghatározására alkalmas.
2.    A módszer elve
Az élelmiszerek vinil-klorid (VC) tartalmát gázkromatográfia segítségével „head space” technika alkalmazásával határozzuk meg.
3.    Vegyszerek
3.1.    Vinil-klorid (VC). Tisztaság legalább 99,5% (v/v)
3.2.    N,N-dimetil-acetamid (DMA), amely a vizsgálati körülmények között a VC-dal vagy a belső standarddal (3.3.) azonos retenciós idejű szennyezésektől mentes.
3.3.    Dietil-éter vagy cisz-2-butén DMA-ban (3.2.) készített oldata, mint belső standard-oldat. A belső standard-oldat a vizsgálati körülmények között a VC-dal azonos retenciós idejű szennyeződéseket nem tartalmazhat.
3.4.    Megfelelő tisztaságú desztillált vagy ioncserélt víz.
4.    Eszközök
A szokásos laboratóriumi eszközök, valamint:
4.1.    Gázkromatográf automatikus „head-space” előtéttel vagy kézi mintaadagoló előtéttel.
4.2.    Lángionizációs detektor, vagy más, a 7. pont alatt említett detektorok.
4.3.    Gázkromatográfiás oszlop.
Az oszlopnak a levegő-csúcsot, a VC-csúcsot és – ha használunk olyat – a belső standard csúcsot teljesen el kell választania. A 4.2. és 4.3.szerinti rendszert úgy kell kialakítani, hogy a 0,005 mg VC/liter DMA, vagy a 0,005 mg VC/kg DMA oldattal kapott jel legalább ötször erősebb legyen, mint a háttérzaj.
4.4.    Szilikon vagy butilkaucsuk septummal rendelkező mintatartó üvegek
Kézi eljárásnál a gőztérből „head space” fecskendő segítségével történő mintavétel a mintatartó üvegben részleges vákuum kialakulásához vezethet, ezért a kézi eljárásnál, ha a mintavétel előtt az üvegekben nem uralkodott túlnyomás nagyobb üvegek alkalmazása ajánlatos.
4.5.    Mikro-fecskendők
4.6.    Gáz-fecskendők kézi „head space” mintavételhez
4.7.    Analitikai mérleg 0,1 mg leolvasási pontossággal
5.    A vizsgálat menete
VIGYÁZAT: a VC veszélyes anyag és szobahőmérsékleten gázhalmazállapotú, az oldatokat ezért jól szellőztetett elszívófülkében készítsük elő.

Megjegyzés:
    –     A VC vagy DMA veszteséget lehetőleg kerüljük;
    –     Kézi mintavétel esetén használjunk belső standardot (3.3.);
    –     Belső standard alkalmazása esetén az egész eljárás folyamán ugyanazt a (3.3.) szerinti oldatot használjuk.
5.1.    VC standard-oldat (A oldat) készítése
5.1.1.    Koncentrált VC standard-oldat (kb. 2000 mg/kg)
Egy megfelelő bemérő edényt 0,1 mg pontossággal lemérünk, meghatározott mennyiségű (pl. 50 ml) DMA-t (3.2.) töltünk bele és ismételten lemérjük. Utána a DMA hoz lassan meghatározott mennyiségű (pl. 0,1 g) folyadék, vagy gázhalmazállapotú VC-ot (3.1.) adunk. A VC hozzáadása beáramoltatással is történhet, amennyiben olyan feltétet alkalmazunk, ami a DMA veszteséget megakadályozza. Utána ismét lemérjük 0,1 mg pontossággal. Az egyensúly beállására 2 órát várunk. Amennyiben belső standard-oldatot használunk, a koncentrált VC standard-oldathoz annyi belső standard-oldatot adunk, hogy annak koncentrációja megegyezzen a (3.3.) szerint előállítottal. A standard-oldatot hűtőszekrényben tartjuk.
5.1.2.    Hígított VC standard-oldat készítése
Lemért mennyiségű koncentrált VC standard-oldatot (5.1.1.) DMA-val (3.2.) vagy belső standard-oldattal (3.3.) ismert térfogatúra vagy tömegűre hígítunk. Az így kapott hígított standard-oldat (A oldat) koncentrációját mg/l-ben vagy mg/kg-ban adjuk meg.
5.1.3.    A kalibrációs görbe felvétele az A oldattal
Előfeltétel:
    –     A görbét legalább 7 koncentráció érték párhuzamos meghatározása alapján kell felvenni;
    –     A mért értékek ismételhetőségének1 0,002 mg VC/l vagy kg DMA alatt kell lennie;
    –     A görbét a legkisebb négyzetek módszere alapján kell meghatározni, azaz a regressziós egyenes a következő egyenlet segítségével számítható:
y= a1x+a0

ahol:


y = az egyes meghatározásoknál a VC csúcsának magassága vagy területe,
x = az yi mérési értékekhez tartozó VC-koncentrációk,
n = az elvégzett meghatározások száma (n ≥ 14).

    –     A görbének lineárisnak kell lennie, azaz a mért értékek (yi) és a regressziós egyenes megfelelő értékei (zi) közötti különbségek standard eltérése (s), osztva az összes mért érték középértékévela 0,07-et nem haladhatja meg.
Ez az alábbiak szerint számítható
ahol:


yi = egyedi mérési adat,
zi = a mérési adatnak megfelelő érték a regressziós egyenesen,
n ≥ 14.

_______________
1 ISO DIS 5725; 1977 ajánlás

Két sorozatot készítünk elő, egyenként legalább hét mintatartó üveggel (4.4.). Mindegyik üvegbe betesszük a szükséges mennyiségű hígított VC standard-oldatot (5.1.2.) és DMA-t (3.2.), vagy a DMA-ban készített belső standard-oldatot (3.3.), hogy a párhuzamos oldatok végső VC koncentrációja kb. 0; 0,005; 0,010; 0,020; 0,030; 0,040; 0,050 stb. mg/l ill. mg/kg DMA legyen és mindegyik üveg ugyanolyan össztérfogatú oldatot tartalmazzon. A hígított VC standard-oldat (5.1.2.) mennyiségét úgy kell megválasztani, hogy a hozzáadott VC oldat össztérfogatának és a DMA vagy belső standard-oldat (3.3.) mennyiségének (g vagy ml) aránya az 5 értéket ne lépje túl. Az üvegeket lezárjuk és a továbbiakban 5.4.1. 5.4.3. és 5.4.5. szerint járunk el.
Felveszünk egy diagramot, amelyben az ordináta a két sorozat VC-csúcsterületeit (vagy magasságát), vagy ezen területeknek (magasságoknak) és a belső standard megfelelő csúcsterületeinek arányát, az abszcissza pedig a két oldatsorozat VC-koncentrációinak értékeit mutatja.
5.2.    Az 5.1. szerint készített standard oldatok ellenőrző vizsgálata
5.2.1.    Egy második VC standard-oldat (B oldat) készítése
Megismételjük az 5.1.1. és 5.1.2. pontban leírt eljárást, hogy egy második, ez esetben 0,02 mg VC/l vagy 0,02 mg VC/kg koncentrációjú hígított standard oldatot kapjunk, melyet DMA-ban vagy belső standard oldatban készítünk. Töltsük ezt az oldatot 1–1 üvegbe. Az üvegeket zárjuk le, majd a továbbiakban az 5.4.1. valamint az 5.4.3. és 5.4.5. szerint járjunk el.
5.2.2.    Az A oldat ellenőrzése
Ha a B oldattal (5.2.1.) végzett két gázkromatográfiás meghatározás középértéke az 5.1.3. szerint kapott hitelesítő görbe megfelelő pontjától nem mutat 5%-nál nagyobb eltérést, akkor az A oldat kifogástalan. Ha a különbség nagyobb 5%-nál, az 5.1. és 5.2. szerint készített összes oldatot el kell önteni és az eljárást elölről meg kell ismételni.
5.3.    Az „addiciós”-görbe felvétele
Megjegyzés:
    –     A görbét legalább 7 koncentráció érték párhuzamos meghatározása alapján kell felvenni;
    –     A görbét a legkisebb négyzetek módszere szerint kell kiszámítani (lásd: az 5.1.3. harmadik bekezdés);
    –     A görbének lineárisnak kell lennie, azaz a mért értékek (yi) és a regressziós egyenes megfelelő értékei (zi) közötti különbség standard eltérése (s), osztva az összes mért érték középértékével a 0,07-et nem haladhatja meg (lásd: az 5.1.3. negyedik bekezdés).
5.3.1.    A minták előkészítése
A vizsgálandó élelmiszerből vett mintának reprezentatívnak kell lennie.
Ezért a mintavétel előtt az élelmiszert összekeverjük, vagy felaprítjuk és összekeverjük.
5.3.2.    A vizsgálat menete
Két, egyenként legalább 7 üvegből (4.4.) álló sorozatot készítünk elő. Mindegyik üvegbe bemérünk legalább 5 g-ot az 5.3.1. mintavételi előírás szerint vett élelmiszer mintából. Próbáljunk minden üvegbe azonos mennyiséget tenni.
Az üvegeket azután azonnal zárjuk le. Mindegyik üveghez a minta minden grammjára vonatkoztatva adjunk 1 ml desztillált vagy legalább olyan tisztaságú ioncserélt vizet vagy más alkalmas oldószert. (Megjegyzés: homogén élelmiszerhez desztillált vagy ioncserélt víz hozzáadása nem szükséges). Ezután mindegyik üveghez megfelelő térfogatú hígított VC standard-oldatot (5.1.2.) adunk, ami,ha szükségesnek tartjuk, a belső standardot is tartalmazza; ilymódon az üvegekben 0, 0,005, 0,010 0,020, 0,030, 0,040, 0,050 stb. mg VC/kg élelmiszernek megfelelő VC-koncentrációkat kapunk. Biztosítanunk kell, hogy a hozzáadott DMA vagy a belső standarddal (3.3.) együtt bevitt DMA össztérfogata minden üvegben azonos legyen. A hígított standard-oldat (5.1.2.) és az adott esetben pótlólagosan bevitt DMA mennyiségét úgy kell megválasztani, hogy a VC standard-oldat térfogatának (ml) és az üvegben lévő élelmiszer mennyiségének (g) hányadosa a lehető legkisebb, és legfeljebb 5 legyen. Az üvegeket ezután lezárjuk és a továbbiakban az 5.4. szerint járunk el.
5.4.    Gázkromatográfiás meghatározások
5.4.1.    Megrázzuk az üvegeket, miközben a tartalmuk és a septum (4.4.) közötti érintkezést kerüljük, hogy lehetőleg homogén oldatot vagy szuszpenziót kapjunk.
5.4.2.    A lezárt üvegeket (5.2.és 5.3.) 2 órán át 60 ± 1 °C-os vízfürdőbe helyezzük az egyensúly beállásáig.
5.4.3.    Az üvegekből egy head-space mintát veszünk. Kézi mintavételnél ügyeljünk arra, hogy az reprodukálható legyen (lásd: 4.4.): különösen fontos, hogy a fecskendőt előmelegítsük a minta hőmérsékletére. Megmérjük a VC-nak és – ha használtunk – a belső standardnak megfelelő csúcsok területeit (magasságait).

5.4.4.    A kapott értékeket diagramban ábrázoljuk, amelyben az ordinátára a VC-csúcsok területeit (vagy magasságait), vagy ezen területeknek (magasságoknak) és a belső standard megfelelő csúcsterületeinek arányát, az abszcisszára pedig az üvegcsékbe bemért (kg) élelmiszermintákhoz hozzáadott VC-mennyiség (mg) értékeit mérjük fel. Leolvassuk a diagram abszcisszatengellyel való metszéspontját. Az így kapott érték a vizsgált élelmiszermintában lévő VC-koncentráció.
5.4.5.    A felesleges DMA-t az oszlopból (4.3.) megfelelő eljárással el kell távolítani, amíg a DMA csúcsok a kromatogramban megjelennek.
6.    Az eredmények kiszámítása
Az anyagokból és tárgyakból az élelmiszerbe kioldódott vinil-klorid koncentrációja, mg/kg-ban kifejezve, definíció szerint két meghatározás átlaga (lásd: 5.4. pont), feltételezve, hogy a (8) szerinti ismételhetőségi feltételnek megfelel.
7.    A VC tartalom megerősítése
Ha a 6. pont szerint az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő anyagokból és tárgyakból az élelmiszerbe kioldódott VC mennyisége a Magyar Élelmiszerkönyv 1–2–78/142 sz. előírásában rögzített határértéket túllépi, akkor a két meghatározás (5.4.) mindegyikénél kapott értékeket az alábbi három eljárás valamelyike szerint kell igazolni:
    –     Legalább egy másik oszlop (4.3.) alkalmazása különböző polaritású álló fázissal. A megfelelő oszlop kezelését addig kell folytatni, amíg egy olyan további kromatogramot kapunk, amelyen a VC csúcsoknak és/vagy a belső standard-oldathoz tartozó csúcsoknak az élelmiszer komponenseivel való semmilyen átfedése nem állapítható meg;
    –     Másik detektor, pl. a mikroelektrolitikus vezetőképesség meghatározására szolgáló detektor alkalmazása;
    –     Tömegspektrometria: ha ez esetben a 62 és 64 tömegű (m/e) molekulaionok arányát 3:1-nek találjuk, akkor ezt nagy valószínűséggel a VC jelenléte igazolásának tekinthetjük; vitás esetben a teljes tömegspektrumot meg kell vizsgálni.
8.    Ismételhetőség
Két egyidejűleg vagy közvetlenül egymás után, ugyanazon vizsgáló által, azonos körülmények között, ugyanazon mintából végzett meghatározás (5.4.) eredményének különbsége nem lehet nagyobb, mint 0,003 mg VC/kg élelmiszer.

7. melléklet a 65/2010. (V. 12.) FVM rendelethez



A Magyar Élelmiszerkönyv 1–2–2002/72 számú előírása az élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő műanyagok és műanyag tárgyakról

A rész
I.
1.    Ez az előírás a műanyagokra és műanyag tárgyakra, mint az 1935/2004/EK rendelet szerinti, élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő anyagokra, illetve tárgyakra vonatkozó előírásokat tartalmazza.
2.    Ezt az előírást azon műanyagokra és műanyag tárgyakra kell alkalmazni, amelyek késztermékként a rendeltetésszerű felhasználás során élelmiszerekkel érintkezésbe szántak:
a)    kizárólag műanyagból álló anyagok és tárgyak, és azok részei,
b)    többrétegű műanyagok és műanyag tárgyak,
c)    fedéltömítést alkotó műanyag rétegek vagy műanyag bevonatok, amelyek együtt két vagy több rétegéből álló különböző típusú anyagok.
3.    Ezen előírás szempontjából a „műanyag” szerves makromolekulákat jelent, amelyeket polimerizációval, polikondenzációval, poliaddícióval vagy más hasonló eljárással kisebb molekulatömegű molekulákból vagy a természetes makromolekulák kémiai átalakításával állítottak elő. Az ilyen makromolekulákhoz más vegyületek vagy anyagok hozzáadhatók. Nem tekintendők azonban műanyagoknak a következők:
a)    lakkozott vagy lakkozatlan cellulóz fóliák az MÉ 1–2–93/10 számú előírása szerint,
b)    elasztikus anyagok, természetes és műgumik,
c)    papír és papírlemez műanyaggal módosítva vagy anélkül,
d)    bevonóanyagok:
–    paraffinviaszok, beleértve a szintetikus paraffinviaszokat, illetve mikrokristályos viaszokat,
–    az első francia bekezdésben felsorolt viaszok egymással, illetve műanyaggal,
e)    ioncserélő gyanták,
f)    szilikonok.
4.    A 2. pont c) alpontjának sérelme nélkül, ez az előírás nem vonatkozik a két vagy több műanyag rétegből álló olyan anyagokra és tárgyakra, ahol egy vagy több réteg nem kizárólag műanyag, még akkor sem, ha az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő réteg kizárólag műanyag.
5.    Az előírás alkalmazásában:
a)    „többrétegű műanyagok vagy műanyag tárgyak”: két vagy több anyagrétegből álló műanyagok vagy műanyag tárgyak, amelyek mindegyike kizárólag műanyagból készül, és amelyek ragasztóval vagy másként vannak egymáshoz rögzítve,
b)    „funkcionális műanyaggát”: egy vagy több műanyag rétegből álló gát, amely biztosítja, hogy a kész anyag vagy termék megfeleljen az 1935/2004/EK rendelet 3. §-ának és ezen előírásnak.
c)    „zsírszegény élelmiszer”: olyan élelmiszer, amelynél a kioldódási vizsgálathoz az MÉ 1–2–82/711 számú előírás a „D” modellanyagtól különböző modellanyagokat ír elő.
II.
1.    A műanyagokból és műanyag tárgyakból az élelmiszerekbe kioldódó anyagok mennyisége nem haladhatja meg a 60 milligrammot az élelmiszer vagy a modellanyag egy kilogrammjára számítva (mg/kg) (összkioldódási határérték). Ez a határérték a következő esetekben azonban a műanyag vagy műanyag tárgy felszínének egy négyzetdeciméterére számítva 10 milligramm (mg/dm2):
a)    tartályok vagy tartályként használható edények, illetve megtölthető tárgyak esetén, ha azok térfogata 500 milliliternél (ml) kisebb vagy 10 liternél (l) nagyobb,
b)    lap, fólia vagy más olyan műanyagok vagy műanyag tárgyak esetén, amelyek nem tölthetők meg, vagy amelyeknél gyakorlatilag lehetetlen felbecsülni az ilyen anyag vagy tárgy felszíne és a vele érintkezésbe kerülő élelmiszer mennyisége közötti arányt.
2.    A 20/2008. (V. 14.) EüM rendelet, illetve a 35/2004. (IV. 26.) ESZCSM rendelet szerint csecsemőknek és kisgyermekeknek szánt élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő, vagy ilyenekkel már érintkezésben lévő műanyagok és műanyag tárgyak esetében az összkioldódási határérték mindig 60 mg/kg.
3.    A kioldódási (migrációs) határértékeknek való megfelelés ellenőrzésekor alkalmazandó rendelkezéseket a B rész tartalmazza.
III.
1.    Csak a C rész I. fejezetében felsorolt monomerek és kiindulási anyagok használhatók a műanyagok és műanyag eszközök előállítására az ott részletezett korlátozásokkal.
2.    Az 1. ponttól eltérően a C rész II. fejezetében felsorolt monomerek és kiindulási anyagok felhasználhatók, amíg az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (a továbbiakban: Hatóság) nem értékeli azokat.
3.    A C rész I. és II. fejezete nem tartalmazza azokat a monomereket és kiindulási anyagokat, amelyek csak a következők készítésére használatosak:
a)    gyantából vagy polimerizált termékekből nyert felületkezelők, folyadék-, por- vagy diszperziós formában, valamint lakkok, kencék, festékek stb.,
b)    epoxigyanták,
c)    ragasztók és promotereik (gyorsítóik),
d)    nyomdafestékek.
IV.
1.    Azon adalékanyagok közösségi listáját, amelyek műanyagok és műanyag eszközök gyártásához felhasználhatók, a felhasználásukra vonatkozó korlátozásokkal és/vagy előírásokkal együtt a D rész tartalmazza.
Az adalékanyagok közösségi listájára fel nem vett adalékanyagok 2009. december 31-ig felhasználhatók a nemzeti előírások szerint.
2010. január 1-jétől kizárólag az adalékanyagok közösségi listájára (pozitív lista) felvett adalékanyagok használhatók műanyagok és műanyag eszközök gyártásához.
2.    A D rész II. fejezetében felsorolt adalékanyagokra a specifikus kioldási határértékeknek való megfelelést az MÉ 1–2–82/711 számú előírás A rész 5. pontjában megadott D modell oldatban vagy a helyettesítő vizsgálatok vizsgálati közegeiben 2008. május 1-jétől kell alkalmazni.
3.    A D rész I. és II. fejezetében levő listák nem tartalmazzák:
a)    azokat az adalékanyagokat, amelyeket csak az alábbiak gyártásához használnak:
–    gyantából vagy polimerizált termékekből nyert felületkezelők, folyadék-, por- vagy diszperziós formában, valamint lakkok, kencék, festékek stb.,
–    epoxigyanták,
–    ragasztók és promotereik (gyorsítóik),
–    nyomdafestékek,
b)    a színezékeket, és
c)    az oldószereket.
4.    Az 1. pont szerinti listára új adalékanyag felvehető, ha biztonságosságát a Hatóság megállapította.
5.    Az Európai Gazdasági Térség valamely tagállamában forgalomban lévő adalékanyagnak az 1. pont szerinti listára való felvétele iránti kérelmet kell benyújtani a Hatósághoz, az adalékanyag biztonságosságának a Hatóság által történő értékeléséhez szükséges adatok egyidejű megadásával. A szükséges adatok benyújtásához a kérelmezőnek figyelembe kell vennie a Hatóságnak az élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő anyagokban felhasználható anyagok biztonsági értékelése iránti kérelem benyújtására vonatkozó útmutatóját.
6.    A Hatóság által értékelendő adalékanyagok ideiglenes listáját rendszeresen frissíteni kell. A közösségi listára fel nem vett adalékanyagok 2010. január 1. után továbbra is felhasználhatók a nemzeti előírások szerint mindaddig, amíg felvételre nem kerülnek az ideiglenes listára.
7.    Az I. fejezet 2. pontjának c) alpontjában említett, fedelekben használt műanyag rétegek vagy műanyag bevonatok gyártásához használt adalékanyagok tekintetében a következő szabályok vonatkoznak:
a)    A IV. fejezet 2. pontjának sérelme nélkül, a D részben felsorolt adalékanyagok használatára az e részben megállapított korlátozások, illetve előírások vonatkoznak.
b)    A IV. fejezet 1. és 5. pontjától eltérően a D részben lévő listán nem szereplő adalékok újabb felülvizsgálatig továbbra is használhatók.
8.    A műanyagok és műanyag tárgyak gyártásához kizárólag polimerizációsegítő anyagként használt adalékanyagok tekintetében, amelyek rendeltetésszerűen nem maradnak bent a késztermékben (a továbbiakban: polimerizációsegítő anyag), a következő szabályok vonatkoznak:
a)    A IV. fejezet 2. pontjának sérelme nélkül, a D részben felsorolt polimerizációsegítő anyagok használatára az ezen előírás D részében megállapított korlátozások, illetve előírások vonatkoznak.
b)    A IV. fejezet 1. és 5. pontjától eltérően a D részben lévő listán nem szereplő polimerizációsegítő anyagok újabb felülvizsgálatig továbbra is használhatók, a nemzeti előírásoktól függően.
9.    Műanyagok és műanyag tárgyak gyártásához az azodikarbonamid (EGK szám: 36640 [CAS-szám: 000123–77–3]) használata tilos.
10.    Valamely adalékanyag akkor törlendő az ideiglenes listáról, ha:
a)    felvételre kerül az adalékanyagok közösségi listájára; vagy
b)    az anyag nem kerülhet felvételre az adalékanyagok közösségi listájára; vagy
c)    az adatok vizsgálata során a Hatóság kiegészítő információkat igényel, és ezen információkat a Hatóság által meghatározott határidőn belül nem nyújtották be.
V.
1.    Csak az E részben felsorolt, baktériumos fermentációval kapott termékek használhatók az élelmiszerekkel érintkezésben
2.    A IV. fejezet szerinti adalékanyagok, amelyeket az 1333/2008/EK rendelet élelmiszer-adalékanyagként, vagy az MÉ 1–2–88/388 számú előírás aromaanyagként engedélyez, nem oldódhatnak ki:
a)    az élelmiszerekben olyan mennyiségben, amely a kész élelmiszerben technológiai funkciót jelent,
b)    azon élelmiszerekben, amelyekhez a használatuk élelmiszer-adalékanyagként vagy aromaanyagként van engedélyezve, az 1333/2008/EK rendelet vagy az MÉ 1–2–88/388 számú előírásban megengedett mennységet meghaladó mértékben, vagy – amennyiben kisebb – a IV. fejezetben megengedett mennyiségben,
c)    azon élelmiszerekben, amelyekhez a használatuk, mint élelmiszer-adalékanyag vagy aromaanyag nincs engedélyezve, a IV. fejezetben megadott korlátozást meghaladó mennyiségben.
3.    A kiskereskedelmi szakasz kivételével az értékesítési szakaszokban az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő és az 1. pontban említett adalékanyagokat tartalmazó műanyagokat és műanyag tárgyakat a IX. fejezetben előírt információkat tartalmazó írásos nyilatkozat kíséri.

VI.
1.    A műanyagokra és műanyag eszközökre vonatkozó általános előírásokat az G rész I. fejezete tartalmazza. A C–E részben felsorolt anyagokra vonatkozó egyéb előírásokat az G rész II. fejezete tartalmazza.
2.    A „Korlátozások, illetve előírások” oszlopban zárójelben levő számok jelentését a H rész tartalmazza.

VII.
1.    A C és D rész listája az egyedi kioldódási határértékeket mg/kg-ban adja meg. Bizonyos határértékek a következő esetekben mg/dm2-ben vannak megadva:
a)    olyan tartályok vagy tartályszerű eszközök esetében, amelyek térfogata 500 ml-nél kisebb vagy 10 liternél nagyobb,
b)    lapok, filmek vagy egyéb anyagok esetében, amelyek nem tölthetők meg, vagy gyakorlatilag nem lehet megbecsülni az ezen anyagok és eszközök felülete, valamint a velük érintkezésben kerülő élelmiszer tömege közötti összefüggést.
Ezekben az esetekben a C és D részben megadott mg/kg-ban kifejezett határértékeket osztani kell 6-tal, az egyezményes átváltási faktorral, annak érdekében, hogy a határértékek mg/dm2-ben legyenek kifejezve.
2.    A 20/2008. (V. 14.) EüM rendeletben, illetve a 35/2004. (IV. 26.) ESZCSM rendeletben meghatározott, csecsemőknek és kisgyermekeknek szánt élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő, vagy ilyenekkel már érintkezésben lévő műanyagok és műanyag tárgyak esetében az egyedi kioldódási határérték mértékegysége mindig mg/kg.
3.    Többrétegű műanyagban vagy műanyag tárgyban az egyes műanyag rétegek összetételének meg kell felelnie ezen előírásnak.
4.    Az 1. ponttól eltérően az élelmiszerrel közvetlenül nem érintkező és attól funkcionális műanyaggáttal elválasztott réteg esetében:
a)    nem szükséges, hogy az megfeleljen az előírásban előírt korlátozásoknak és előírásoknak, illetve
b)    gyártása történhet olyan anyagokkal, melyek nem szerepelnek ebben az előírásban vagy az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő műanyagok vagy műanyag tárgyak nemzeti listáin.
A végtermékként kapott műanyagnak vagy műanyag tárgynak azonban meg kell felelnie az előírásban előírt egyedi kioldódási és összkioldódási határértékeknek.
5.    A 4. pont b) alpontjában szereplő anyagok kioldódása az élelmiszerbe vagy modellanyagba nem haladja meg a 0,01 mg/kg értéket, a 882/2004/EK rendelet 11. cikke szerinti elemzési módszerrel, statisztikai biztonsággal mérve. A határérték mindig az élelmiszerben vagy modellanyagban lévő koncentrációként értendő. Ez vonatkozik vegyületcsoportra is, ha a vegyületek szerkezeti vagy toxikológiai szempontból rokonok, például ugyanazon meghatározó funkciós csoporttal rendelkező izomerek vagy vegyületek, és ide tartozik az esetleges nem kívánatos festékátkenődés is.
6.    A 4. pont b) alpontjában említett anyagok nem tartozhatnak a következő kategóriába:
a)    a veszélyes anyagok jegyzékéről szóló 3/2006. (I. 26.) EüM rendelet 2. mellékletében igazoltan vagy feltehetően rákkeltő, mutagén vagy szaporodásgátló anyagokként besorolt anyagok, vagy
b)    a kémiai biztonságról szóló 2000. évi XXV. számú törvény 5. § (1) bekezdésének megfelelően, vonatkozó kritériumok alapján saját felelősségben rákkeltő, mutagén vagy szaporodást károsító anyagokként besorolt anyagok.

VIII.
1.    A kioldódási határértékeknek való megfelelés ellenőrzését az MÉ 1–2–82/711 számú előírásban megadott szabályokkal és ezen előírás B részének további rendelkezéseivel összhangban kell végezni.
2.    Az egyedi kioldódási határértékeknek való megfelelés 1. pont szerinti ellenőrzése nem kötelező, ha a mért összkioldódási értékekből következik, hogy az egyedi kioldódási határértékek nem nagyobbak.
3.    Az 1. pontra vonatkozó egyedi kioldódási határértékeknek való megfelelés bizonyítása nem kötelező, ha megállapítható, hogy feltételezve a műanyagban vagy műanyag eszközben lévő maradék anyagok teljes kioldódását, az összkioldódás nem haladja meg az egyedi kioldódási határértéket.
4.    Az egyedi kioldódási határértékeknek megfelelés bizonyítható a műanyagban vagy a műanyag eszközben az anyag mennyiségének 1. pont szerinti meghatározásával, feltételezve, hogy az anyag és a kioldódási határérték közötti összefüggést megállapították vagy megfelelő kísérletekkel, vagy tudományos bizonyítékokra alapozható, általánosan elfogadott diffúziós modell alkalmazásával. Valamely műanyag vagy műanyag eszköz alkalmatlanságának megállapítására és a becsült kioldódási érték igazolására kötelező vizsgálatokat végezni.
5.    Az 1. ponttól függetlenül a D rész II. fejezetében említett ftalátok (EGK számok: 74640, 74880, 74560, 75100, 75105) esetében az egyedi kioldódási határérték ellenőrzése csak élelmiszer-utánzó modellanyaggal történik. Az egyedi kioldódási határérték ellenőrzése azonban történhet élelmiszerrel is, ha az élelmiszer korábban még nem került érintkezésbe az anyaggal vagy tárggyal, előzetesen megvizsgálták ftalátokra és a ftalátkoncentráció statisztikailag nem volt szignifikáns, illetve a kimutatási határérték alatt volt.

IX.
1.    A kiskereskedelmi szakasz kivételével az értékesítési szakaszokban a műanyagokat és műanyag tárgyakat, valamint az ezen műanyagok és műanyag tárgyak gyártására szánt anyagokat az 1935/2004/EK rendelet 16. §-a szerinti írásos nyilatkozat kíséri.
2.    A nyilatkozatot a vállalkozó bocsátja ki, és az tartalmazza az előírás I részében leírt információkat.
3.    Kérésre a vállalkozó a nemzeti illetékes hatóság rendelkezésére bocsátja azokat a megfelelő dokumentumokat, amelyek igazolják, hogy a műanyagok és műanyag tárgyak, valamint az ezen műanyagok és műanyag tárgyak gyártására szánt anyagok megfelelnek az előírásban foglaltaknak. A dokumentáció tartalmazza a vizsgálatok, számítások, és más elemzések körülményeit és eredményeit, valamint bizonyítékot a biztonságosságról vagy a megfelelést bemutató indokolást.

X.
2010. március 1-től tilos az ezen előírásnak nem megfelelő, az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő műanyagok és műanyag eszközök gyártása és a behozatala.

B rész
A kioldódási (migrációs) határértékeknek való megfelelés ellenőrzésekor alkalmazandó
további rendelkezések

Általános rendelkezések
1.    Amikor a megadott kioldódási vizsgálatok eredményeit összehasonlítjuk, az összes modellanyag sűrűségét megállapodás szerint 1-nek vehetjük. Ezért a modellanyagból kioldódó anyagmennyiség, mg/l mértékegységben mérve, számértékben megegyezik a mg/kg-ban mért értékkel, és így a MÉ 1–2–82/711 számú előírás szerint meghatározott értékek figyelembevételével az élelmiszerbe kioldódó, mg/kg-ban mért anyagmennyiséggel.
2a.    Amikor a kioldódási vizsgálatokat a műanyagból vagy a műanyag eszközből vett mintákon vagy az e célra gyártott mintákon végzik, és a mintával érintkező élelmiszerek, vagy modellanyagok mennyisége eltér az anyag vagy az eszköz alkalmazási körülményeitől, a kapott eredményeket a következő képlettel kell korrigálni:


ahol:
M: a kioldódás mg/kg-ban,
m: azon anyag tömege mg-ban, amellyel a kioldódási vizsgálatot végezték,
a1: a kioldódási vizsgálat során az élelmiszerrel vagy a modellanyaggal érintkező minta felülete dm2-ben,
a2: a valós körülmények között használt műanyag vagy eszköz felülete dm2-ben,
q: azon élelmiszer tömege g-ban kifejezve, amellyel a műanyag vagy az eszköz a valós körülmények között érintkezik.

2b.    A 20%-nál több zsírt tartalmazó élelmiszereknél az egyedi kioldódás korrekciója a zsír redukciós faktor:
A „zsír redukciós faktor” egy 1 és 5 közötti szám, amellyel az egyedi kioldódási határértékkel való összehasonlítás előtt el kell osztani a lipofil anyagoknak zsíros élelmiszerbe vagy „D” modellanyagba és annak helyettesítőibe történő kioldódás mért értékét.

Általános szabályok
A zsír redukciós faktor alkalmazása szempontjából lipofilnak tekintett anyagokat az F rész sorolja fel. A lipofil anyagok mg/kg mértékegységben kapott egyedi kioldódását (M) az 1 és 5 közötti értéket felvevő zsír redukciós faktorral (ZsRF) kell korrigálni (MZsRF). A jogszabály által előírt határértékkel való összehasonlítás előtt a következő egyenleteket kell alkalmazni:
MZsRF = M/ZsRF
és
ZsRF= (g zsír az élelmiszerben/kg élelmiszer)/200 = (% zsír x 5) / 100

A zsír redukciós faktorral való korrekció nem alkalmazandó a következő esetekben:
a)    a műanyag vagy műanyag tárgy rendeltetésszerűen 20%-nál kevesebb zsírt tartalmazó élelmiszerrel kerül vagy ilyennel kerülhet érintkezésbe,
b)    ha a műanyag vagy műanyag tárgy a 20/2008. (V. 14.) EüM, illetve a 35/2004. (IV. 26.) ESZCSM rendelet szerinti, csecsemőknek és kisgyermekeknek szánt élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő vagy rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő műanyag és műanyag tárgy,
c)    a közösségi listákon szereplő olyan anyagok esetében, amelyeknél a 4. oszlopban SKH= NK (egyedi kioldódási határérték = nem kimutatható) korlátozás szerepel vagy a 0,01 mg/kg-os kioldódási határértékű funkcionális műanyaggát mögött lévő, listán nem szereplő anyagok esetében,
d)    olyan műanyagok és műanyag tárgyak esetében, ahol például az alak vagy a használat miatt gyakorlatilag lehetetlen felbecsülni az ilyen anyag vagy tárgy felszíne és a vele érintkezésbe kerülő élelmiszer mennyisége közötti arányt, és a kioldódás kiszámítása a hagyományos 6 átváltási tényező segítségével történik dm2/kg-ról felszín/térfogatra.
A zsír redukciós faktorral való ilyen korrekció a következő esetben bizonyos feltételekkel alkalmazható: tartályok vagy más olyan tárgyak esetében, amelyeket meg lehet tölteni, és amelyek térfogata 500 milliliternél kisebb vagy 10 liternél nagyobb, valamint 20%-nál több zsírt tartalmazó élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő lapok és fóliák esetében vagy ki kell számítani a kioldódást mint az élelmiszerben vagy modellanyagban lévő koncentrációt (mg/kg), korrigálva a zsír redukciós faktorral, vagy pedig a redukciós faktor alkalmazása nélkül át kell számítani mg/dm2-re. Ha a két érték közül egyik kisebb, mint az egyedi kioldódási határérték, akkor a műanyag vagy műanyag tárgy megfelelőnek tekintendő.
A zsír redukciós faktor alkalmazása nem eredményezheti azt, hogy valamely egyedi kioldódás nagyobb legyen, mint az összkioldódási határérték.
2c.    A „D” élelmiszer-utánzó modellanyagba történő egyedi kioldódás korrekciója:
Lipofil anyagoknak „D” modellanyagba vagy annak helyettesítőibe való egyedi kioldódását a következő tényezőkkel kell korrigálni:
a)    Az MÉ 1–2–82/711 számú előírás B rész V. fejezet 2. pontjában említett faktor, a továbbiakban: „D modellanyag” redukciós faktor (DRF).    
A „D modellanyag” faktor nem alkalmazható, ha a „D” modellanyagba történő egyedi kioldódás nagyobb, mint a végtermékként használt műanyagban vagy műanyag tárgyban (pl. vékony fólia) lévő anyag 80%-a. Tudományos vagy kísérleti bizonyítás (például kísérletek a legkritikusabb élelmiszerekkel) szükséges annak meghatározásához, hogy a „D modellanyag” faktor alkalmazandó-e. Nem alkalmazandó továbbá a közösségi jegyzékeken szereplő olyan anyagok esetében, amelyeknél a (4) oszlopban SKH= NK (egyedi kioldódási határérték = nem kimutatható) korlátozás szerepel vagy 0,01 mg/kg-os kioldódási határértékű funkcionális műanyaggát mögött lévő, listán nem szereplő anyagok esetében,
b)    A zsír redukciós faktor alkalmazandó a modellanyagokba történő kioldódásra, ha a csomagolandó élelmiszer zsírtartalma ismert, és a 2b. pontban említett előírások teljesülnek,
c)    A teljes osztótényező (TOT) az a tényező (legnagyobb értéke 5 lehet), amellyel a „D modellanyagba” vagy egy helyettesítőbe történt mért egyedi kioldódást el kell osztani az előírt határértékkel való összehasonlítás előtt. A teljes osztótényezőt a „D modellanyag” redukciós faktor és a zsír redukciós faktor szorzata adja, ha mindkét tényező alkalmazandó.
3.    A kioldódási vizsgálatot a késztermékkel kell elvégezni, de ha ez a gyakorlatban nem kivitelezhető, az anyagból, eszközből vett mintadarabon, vagy ahol ez lehetséges, az anyagot, illetve eszközt jól képviselő mintán kell elvégezni.
A mintának az élelmiszerrel vagy a modellanyaggal oly módon kell érintkeznie, hogy ez reprezentálja a valós használat körülményeit. E célra a vizsgálatot úgy kell elvégezni, hogy a mintának csak azon részei kerüljenek az élelmiszerrel vagy a modellanyaggal érintkezésbe, amelyek azzal valós használatban is kapcsolatban vannak. Ezek a feltételek különösen olyan anyagok és eszközök esetében fontosak, amelyeket zárási stb. célokra használnak vagy több rétegből állnak.
A zárókupakok, tömítőgyűrűk, dugók vagy más hasonló zárásra használt eszközök kioldódási vizsgálatait olyan tartályként alkalmazott eszközökön kell végezni, amelyek a normális vagy az előrelátható alkalmazási móddal teljesen megegyeznek.
A kioldódási határértéknek való megfelelést minden esetben szigorúbb vizsgálattal kell bizonyítani.
4.    Az A rész VIII. fejezetében megadott rendelkezésekkel összhangban az anyag/eszköz mintáját az élelmiszerrel vagy az azt képviselő modellanyaggal olyan időtartamig, olyan hőmérsékleten kell érintkezésben tartani, amelyet az MÉ 1–2–82/711 számú előírás vonatkozó pontjaiban megadott szabályok szerint a valós használati körülményekkel összhangban választottak ki. A meghatározott idő leteltével az élelmiszerben vagy a modellanyagban meg kell határozni az összkioldást (teljes migráció), illetve egy vagy több kioldódott anyag mennyiségét (egyedi kioldódás).
5a.    Ha egy anyag vagy eszköz a használat során ismételten érintkezésbe kerül az élelmiszerrel, a kiolódási vizsgálatot háromszor el kell végezni ugyanazzal a mintával az MÉ 1–2–82/711 számú előírásban megadott körülmények között, minden esetben friss élelmiszert vagy modellanyagot használva.
A megfelelőséget a harmadik vizsgálatban kapott kioldódási érték alapján kell megállapítani.
Ha azonban meggyőző bizonyíték van arra, hogy a kioldódás mértéke a második és harmadik vizsgálat során nem nő, és a kioldódási határérték(ek)et már az első vizsgálatban sem haladja meg, további vizsgálat nem szükséges.
5b.    Kupakok, fedelek, tömítések, dugók és hasonló záróeszközök:
a)    ha a rendeltetésszerű használat ismert, az ilyen tárgyakat a rendeltetésszerű vagy előrelátható használatnak megfelelő zárási körülmények között kell vizsgálni úgy, hogy felhelyezik őket azokra az edényekre, amelyekhez készültek. Feltételezett, hogy ezek a tárgyak az edényt kitöltő élelmiszer adott mennyiségével kerülnek érintkezésbe. Az eredményt mg/kg vagy mg/dm2 mértékegységben kell kifejezni az A rész II. és VII. fejezetében leírt szabályok szerint, figyelembe véve a tömítés és az edény teljes érintkezési felületét.
b)    Ha a tárgyak rendeltetésszerű használata nem ismert, akkor ezeket külön teszttel kell vizsgálni és az eredményt mg/tárgy értékben kell kifejezni. A kapott értéket adott esetben hozzá kell adni abból az edényből származó kioldódó mennyiséghez, amelyhez a használatot tervezték.

Különleges rendelkezések az összkioldódásra
6.    Ha az MÉ 1–2–82/711 számú előírás vonatkozó pontjaiban részletezett vizes modellanyagot használnak, a mintából kioldott anyag teljes mennyiségének meghatározása az oldószer elpárologtatásával és a maradék tömegének mérésével végezhető el.
Ha tisztított olívaolajat vagy más helyettesítőjét használnak, a következő eljárás alkalmazható:
Az anyag vagy eszköz mintáját a modellanyaggal való érintkezés előtt és után le kell mérni. A minta által abszorbeált modellanyagot ki kell vonni és mennyiségét meg kell határozni. A mintának a modellanyaggal való érintkezése után mért tömegéből le kell vonni a modellanyag mennyiségét. A kiinduló és a korrigált végső tömeg közötti különbség adja a vizsgált minta összkioldódását.
Ha valamely, az élelmiszerrel ismételt érintkezésre szánt anyag vagy eszköz esetében az 5. pontban leírt vizsgálat elvégzése technikailag lehetetlen, elfogadható a vizsgálat olyan módosítása, amely lehetővé teszi a harmadik vizsgálat során bekövetkező kioldódás meghatározását.
Egy lehetséges módosítást a következőkben írunk le:
A vizsgálatot három önálló anyag vagy eszköz mintáján kell végezni. Az egyikből a megfelelő vizsgálattal az összkioldódást kell meghatározni (M1). A másodikból és harmadikból ugyanazon a hőmérsékleten az előírt érintkezési idő kétszeresével, illetve háromszorosával kell az összkioldódást meghatározni (M2 és M3).
Az anyagot vagy eszközt megfelelőnek lehet tekinteni, ha sem az M1, sem az (M3M2) nem lépi túl az összkioldódási határértéket.
7.    Egy anyag vagy eszköz még megfelel ezen előírásnak, ha az analitikai hibánál kisebb mértékben lépi túl az összkioldódási határértéket:
–    20 mg/kg-ot vagy 3 mg/dm2-t azon kioldódási vizsgálatokban, ahol olívaolajat vagy finomítványát használták,
–    12 mg/kg-ot vagy 2 mg/dm2-t azon kioldódási vizsgálatokban, ahol más, az MÉ 1–2–82/711 számú előírásban megadottól eltérő modellanyagot használtak.
8.    Az MÉ 1–2–82/711 számú előírás B rész IV. fejezet 3.2 pont rendelkezéseinek megtartásával az olívaolajjal vagy finomítványaival végzett kioldódási vizsgálatot az összkioldódási határértéknek való megfelelés ellenőrzésére nem kell elvégezni abban az esetben, ha meggyőzően bizonyítható, hogy a speciális analitikai módszer technikai szempontból nem megfelelő.
Ilyenkor minden olyan anyagra, amelyre a C részben megadott lista egyedi kioldódási határértéket vagy más korlátozást nem tartalmaz, egy általános 60 mg/kg vagy az esettől függően 10 mg/dm2 kioldódási határértéket kell alkalmazni. Azonban valamennyi egyedi kioldódás összege nem haladhatja meg az összkioldódási határértéket.

C rész
A műanyagok és műanyag eszközök gyártásához használható monomerek
és más kiindulási anyagok listája

Általános bevezetés
1.    Ez a rész a monomerek és más kiindulási anyagok listáját tartalmazza.
A lista magában foglalja:
–    az olyan anyagokat, amelyek polimerizáció, polikondenzáció, poliaddíció vagy más hasonló folyamat révén makromolekulákat képeznek,
–    a természetes vagy mesterséges makromolekuláris anyagokat, amelyeket a módosított makromolekulák gyártásában használnak, ha monomerek vagy más kiindulási anyagok szükségesek a szintetizálásukhoz, azok nem szerepelnek a listán,
–     az olyan anyagokat, amelyeket a természetben előforduló vagy szintetizált makromolekulákból álló anyagok módosítására használnak.
2.    A következő anyagok nem szerepelnek a listán, még akkor sem, ha azokat szándékosan használják és engedélyezték:
a)    engedélyezett savak, fenolok és alkoholok alumínium-, ammónium-, kalcium-, vas-, magnézium-, kálium- és nátriumsói (ideértve a kettős és a savanyú sókat is); a »... sav(ak), sók« megnevezést tartalmazó nevek azonban megjelennek a listákon akkor, ha ott a megfelelő szabad sav(ak) nem szerepel(nek);
b)    engedélyezett savak, fenolok vagy alkoholok cinksói (ideértve a kettős és a savanyú sókat is); ezekre a sókra egy csoportos SKH (= 25 mg/kg [Zn-ben kifejezve]) vonatkozik; ugyanez a Zn-re vonatkozó korlátozás vonatkozik meg a következőkre is:
–    a listán szereplő »... sav(ak), sók« nevet tartalmazó anyagok akkor, ha ott a megfelelő szavad sav(ak) nem szerepel(nek);
–    a H rész 38. megjegyzésében szereplő anyagok.”
3.    A lista szintén nem tartalmazza a következő anyagokat, bár azok jelen lehetnek:
a)    a végtermékben esetleg benne levő anyagokat, mint például:
–    a felhasznált anyagok szennyeződéseit,
–    intermediereket,
–    bomlástermékeket,
b)    oligomereket és természetes vagy szintetikus makromolekulákat és keverékeiket, ha a szintetizálásukhoz szükséges monomerek és kiindulási anyagok rajta vannak a listán,
c)    az engedélyezett anyagok keverékeit.
Azon anyagoknak és eszközöknek, amelyek az a), b) és c) pontban meghatározott anyagokat tartalmazzák, eleget kell tenniük az 1935/2004/EK rendelet 3. cikkében előírt követelményeknek.
4.    Az anyagoknak tisztaság tekintetében jó technikai minőségűeknek kell lenniük.
5.    A lista a következő információkat tartalmazza:
1. oszlop (EGK-szám): a listán levő anyagok EGK szerinti referenciaszáma
2. oszlop (CAS-szám): a CAS (Chemical Abstracts Service) regisztrációs száma
3. oszlop (Név): a kémiai név
4. oszlop (Korlátozások, illetve előírások), amelyek lehetnek:
–    speciális kioldódási (migrációs) határérték (SKH),
–    az anyag maximálisan megengedett mennyisége a műanyagban vagy eszközben (MM),
–    az anyag maximálisan megengedett mennyisége a műanyagban vagy eszközben, mg/6 dm2 élelmiszerrel érintkező felületben kifejezve (MMF),
–    bármely más, külön megemlített korlátozás,
–    bármely más, külön említett előírás, amely az anyagra vagy a polimerre vonatkozik.
6.    Ha valamely, a listán egyedileg feltüntetett anyag másik általános megnevezés alá is esik, a vonatkozó korlátozásokat mindig az egyedi vegyületre kell alkalmazni.
7.    Ha ellentmondás van a CAS-szám és a kémiai név között, a kémiai névnek kell elsőbbséget biztosítani. Ha bármilyen ellentmondás van a CAS-regiszterben és az EINECS*-ben közölt CAS-szám között, a CAS-regiszter a meghatározó.
8.    A táblázat 4. oszlopában levő rövidítések vagy kifejezések jelentései a következők:

KH

= a vizsgálati módszer kimutatási határa.

KT

= kész anyag vagy eszköz.

ICE

= izocianát-egyenérték.

NK

= nem kimutatható, ezen előírás szempontjából azt jelenti, hogy az anyagot nem lehet kimutatni azzal a validált analitikai módszerrel, amellyel ki lehet mutatni a kimutatási határon (KH). Ha jelenleg ilyen módszer nincs, olyan analitikai módszer alkalmazható, amely az adott határértéknek megfelelő érzékenységű.

MM

= a „maradék anyag” maximálisan megengedett mennyisége a műanyagban vagy műanyag eszközben. A műanyagban vagy műanyag eszközben lévő anyag mennyiségét validált analitikai módszerrel kell meghatározni. Ilyen módszer hiányában a validált módszer kidolgozásáig olyan analitikai módszer alkalmazható, amely az előírt határértéken megfelelő érzékenységű.

MM(E)

= a „maradék anyag” maximálisan megengedett mennyisége a műanyagban vagy eszközben összes egyenértékben vagy a jelzett anyag(ok)ban kifejezve, amelyet validált analitikai módszerrel kell meghatározni. Ha jelenleg ilyen módszer nincs, olyan analitikai módszer alkalmazható, amely az előírt határértéknek megfelelő érzékenységű.

MMF

= a „maradék anyag” maximálisan megengedett mennyisége a műanyag késztermékben vagy eszközben mg/6 dm2 élelmiszerrel érintkező felületben kifejezve. A műanyag vagy a műanyag eszköz élelmiszerrel érintkező felületére jutó anyag mennyiségét megfelelő érzékenységű validált analitikai módszerrel kell meghatározni. Ha jelenleg ilyen módszer nincs, olyan analitikai módszer alkalmazható, amely az előírt határértéknek megfelelő érzékenységű.

MMF(E)

= a „maradék anyag” maximálisan megengedett mennyisége a műanyagban vagy eszközben összes egyenértékben vagy a jelzett anyag(ok)ban kifejezve, mg/6 dm2 élelmiszerrel érintkező felületegységben megadva, amelyet megfelelő érzékenységű validált analitikai módszerrel kell meghatározni. Ha jelenleg ilyen módszer nincs, olyan analitikai módszer alkalmazható, amely az előírt határértéknek megfelelő érzékenységű.

SKH

= egyedi kioldódási határérték az élelmiszerben vagy az élelmiszer-utánzó modellanyagban, eltérő rendelkezés hiányában. A kioldódást validált analitikai módszerrel kell meghatározni. Ha jelenleg ilyen módszer nincs, olyan analitikai módszer alkalmazható, amely az adott határértéknek megfelelő érzékenységű.

SKH(E)

= egyedi kioldódási határérték az élelmiszerben vagy az élelmiszer-utánzó modellanyagban összes egyenértékben vagy a jelzett anyag(ok)ban kifejezve. A kioldódást validált analitikai módszerrel kell meghatározni. Ha jelenleg ilyen módszer nincs, olyan analitikai módszer alkalmazható, amely az adott határértéknek megfelelő érzékenységű.

Engedélyezett monomerek és más kiindulási anyagok

EGK-szám

CAS-szám

Név

Korlátozások, illetve előírások

1.

2.

3.

4.

 

 

 

 

10030

000514-10-3

Abietinsav

 

10060

000075-07-0

Acetaldehid

SKH(E)=6 mg/kg (2)

10090

000064-19-7

Ecetsav

 

10120

000108-05-4

Vinil-acetát

SKH=12 mg/kg

10150

000108-24-7

Ecetsavanhidrid

 

10210

000074-86-2

Acetilén

 

 

 

Zsírsavak:

 

10599/90A

061788-89-4

Telítetlen (C 18) zsírsavak dimerjei, desztillálva

MMF(E)=0,05 mg/6 dm2 (27)

10599/91

061788-89-4

Telítetlen (C 18) zsírsavak dimerjei, desztillálás nélkül

MMF(E)=0,05 mg/6 dm2 (27)

10599/92A

068783-41-5

Hidrogénezett telítetlen (C 18) zsírsavak dimerjei, desztillálva

MMF(E)=0,05 mg/6 dm2 (27)

10599/93

068783-41-5

Hidrogénezett telítetlen (C 18) zsírsavak dimerjei, desztillálás nélkül

SKH=0,05 mg/kg (27)

10630

000079-06-1

Akrilamid

SKH=NK (KH=0,01 mg/kg)

10660

015214-89-8

2-Akrilamido-2-metil-propánszulfonsav

 

10690

000079-10-7

Akrilsav

SKH(T) = 6 mg/kg (36)

10750

002495-35-4

Benzil-akrilát

SKH(T) = 6 mg/kg (36)

10780

000141-32-2

Butil-akrilát

SKH(T) = 6 mg/kg (36)

10810

002998-08-5

Szek-butil-akrilát

SKH(T) = 6 mg/kg (36)

10840

001663-39-4

Terc-butil-akrilát

SKH(T) = 6 mg/kg (36)

11005

012542-30-2

Akrilsav, diciklopentenil-észter

MMF = 0,05 mg/6 dm2

11245

002156-97-0

Dodecil-akrilát

SKH=0,05 mg/kg (1)

11470

000140-88-5

Etil-akrilát

SKH(T) = 6 mg/kg (36)

11500

000103-11-7

Akrilsav, 2-etilhexil-észter

SKH = 0,05 mg/kg

11510

000818-61-1

(2-Hidroxietil)-akrilát

Lásd az akrilsav etilénglikollal alkotott monoészterét

11530

000999-61-1

(2-Hidroxipropil)-akrilát

MMF=0,05 mg/6 dm2a (2-Hidroxi-propil)-akrilát és a
(2-Hidroxiizopropil)-akrilát össz-mennyisége az G rész 5. számú melléklet szerint

11590

000106-63-8

Izobutil-akrilát

SKH(T) = 6 mg/kg (36)

11680

000689-12-3

Izopropil-akrilát

SKH(T) = 6 mg/kg (36)

11710

000096-33-3

Metil-akrilát

SKH(T) = 6 mg/kg (36)

11830

000818-61-1

Akrilsav etilénglikollal alkotott monoésztere

SKH(T) = 6 mg/kg (36)

11890

002499-59-4

Oktil-akrilát

SKH(T) = 6 mg/kg (36)

11980

000925-60-0

Propil-akrilát

SKH(T) = 6 mg/kg (36)

12100

000107-13-1

Akrilnitril

SKH=NK (KH=0,020 mg/kg, a vizsgálati módszer hibáját is beleértve)

12130

000124-04-9

Adipinsav

 

12265

004074-90-2

Divinil-adipát

MM=5 mg/kg KT-ben csak komonomer esetében

12280

002035-75-8

Adipinsav-anhidrid

 

12310

 

Albumin

 

12340

 

Albumin, formaldehiddel koagulálva

 

12375

 

Alifás, egyértékű, telített, el nem ágazó, primer alkoholok (C4 - C22)

 

12670

002855-13-2

1-Amino-3-aminometil- 3,5,5-
-trimetilciklohexán

SKH=6 mg/kg

12761

000693-57-2

12-Aminododekánsav

SKH=0,05 mg/kg

12763

000141-43-5

2-aminoetanol

SKH=0,05 mg/kg. Nem használható azokhoz az élelmiszerrel érintkező polimerekhez, amelyekhez az
MÉ 1-2-82/711 számú előírás a
D modell- oldat használatát írja elő, és az élelmiszerrel csak közvetetten
PET-rétegen át érintkezik

12765

084434-12-8

N-(2-Aminoetil)-β-alanin-natriumsó

SKH=0,05 mg/kg

12786

000919-30-2

3-Aminopropil-trietoxiszilán

A 3-aminopropil-trietoxiszilán kioldható maradéka kevesebb mint
3 mg/kg töltőanyag a szervetlen töltőanyagok reaktív felületkezelésére való használat esetén, és SKH= 0,05 mg/kg műanyag és műanyag tárgy felületkezelésére való használat esetén.

12788

002432-99-7

11-Aminoundekánsav

SKH=5 mg/kg

12789

007664-41-7

Ammónia

 

12820

000123-99-9

Azealinsav

 

12970

004196-95-6

Azealinsav-anhidrid

 

13000

001477-55-0

1,3-Benzoldimetánamin

SKH=0,05 mg/kg

13060

004422-95-1

1,3,5-Benzoltrikarbonil-triklorid

MMF=0,05 mg/6 dm2 benzol-
1,3,5 trikarbonsavban mérve

13075

00091-76-9

Benzoguanamin

Lásd a „2,4-diamino-6-fenil-
-1,3,5-triazin”-t

13090

000065-85-0

Benzoesav

 

13150

000100-51-6

Benzil-alkohol

 

13180

000498-66-8

Biciklo[2.2.1]hept-2-én (norbornén)

SKH=0,05 mg/kg

13210

001761-71-3

Bisz(4-aminociklohexil)metán

SKH=0,05 mg/kg

13317

132459-54-2

N,N’-Bisz[4-(etoxikarbonil)fenil]1,4,5,8-naftalin-tetrakarboxidiimid

SKH = 0,05 mg/kg. Tisztaság > 98,1% (m/m) Csak komonomerként (max 4%) használandó poliészterekhez (PET, PBT)

13323

000102-40-9

1,3-Bisz(2-hidroxi)benzol

SKH=0,05 mg/kg

13326

000111-46-6

Bisz(2-hidroxietil)-éter

Lásd a „dietilénglikol”-t

13380

000077-99-6

2,2-Bisz(hidroximetil)bután-1-ol

Lásd az „1,1,1-trimetilolpropán”-t

13390

000105-08-8

1,4-Bisz(hidroximetil)ciklohexán

 

13395

004767-03-7

2,2-Bisz(hidroximetil)propionsav

MMF=0,6 mg/ 6 dm2 (28)

13480

000080-05-7

2,2-Bisz(4-hidroxifenil)propán

SKH= 3 mg/kg (28)

13510

001675-54-3

2,2-Bisz(4-hidroxifenil)propán
bisz(2,3-epoxipropil)-étere (BADGE)

Az 1895/2005/EK rendelet szerint

13530

038103-06-9

Bisz⎨5,5’-[(1-metiletilidén)-
-bisz(4,1-fenilénoxi)]-izobenzofurán-1,3-dion⎬

SKH=0,05 mg/kg

13550

000110-98-5

Bisz(hidroxipropil)-éter

Lásd a „dipropilénglikol”-t

13560

0005124-30-1

Bisz(4-izocianátociklohexil)metán

Lásd a „diciklohexil-metán-4,4’-
-diizocianát”-ot

13600

047465-97-4

3,3-Bisz(3-metil-4-hidroxifenil)-
indolin-2-on

SKH=1,8 mg/kg

13607

000080-05-7

Biszfenol A

Lásd a „2,2-bisz(4-hidroxifenil)-
-propán)”-t

13610

001675-54-3

Biszfenol A bisz(2,3-epoxipropil)-
-éter

Lásd a „2,2-bisz(4-hidroxifenil) propán”-bisz(2,3-epoxipropil)-
-éter”-t

13614

038103-06-9

Biszfenol A bisz(ftálsav-anhidrid)

Lásd a „bisz⎨5,5’-[(1-metiletilidén)-
-bisz(4,1-fenilénoxi)]-izobenzofurán-
1,3-dion⎬
„ -t

13617

000080-09-1

Biszfenol S

Lásd a „bisz(4-hidroxifenil)-szulfon”-t

13620

010043-35-3

Bórsav

SKH(E)=6 mg/kg (23) (bórban kifejezve) figyelembe véve az ivóvíz előírást

13630

000106-99-0

Buta-1,3-dién

MM=1 mg/kg KT-ben vagy SKH= NK (KH=0,02 mg/kg, a vizsgálati módszer hibáját is beleértve)

13690

000107-88-0

Bután-1,3-diol

 

13720

000110-63-4

Bután-1,4-diol

SKH(T) = 5 mg/kg (24)

13780

002425-79-8

Bután-1,4-diol⎯bisz (2,3-epoxi-propil)-éter

MM=1 mg/kg KT-ben (43-as moltömegű epoxiszámban kifejezve)

13810

000505-65-7

1,3-Dioxepán

MMF=0,05 mg/6 dm2

13840

000071-36-3

Bután-1-ol

 

13870

000106-98-9

But-1-én

 

13900

000107-01-7

But-2-én

 

13932

000598-32-3

But-3-én-2-ol

MMF=NK (KH=0,02 mg/6 dm2 )
Csak polimeradalék komonomerből való gyártásához.

14020

000098-54-4

4-terc-Butilfenol

SKH=0,05 mg/kg

14110

000123-72-8

Butiraldehid

 

14140

000107-92-6

Vajsav

 

14170

000106-31-0

Vajsav-anhidrid

 

14200

000105-60-2

Kaprolaktám

SKH(E)/=15 mg/kg (5)

14230

002123-24-2

Kaprolaktám nátriumsó

SKH(E)=15 mg/kg (5) (kaprolaktámban kifejezve)

14260

000502-44-3

Kaprolaktám

SKH = 0,05 mg/kg (kaprolaktám és
6-hidroxihexánsav összegeként kifejezve)

14320

000124-07-2

Kaprilsav

 

14350

000630-08-0

Szén-monoxid

 

14380

000075-44-5

Karbonil-diklorid (foszgén)

MM=1 mg/kg KT-ben

14411

008001-79-4

Ricinusolaj

 

14500

009004-34-6

Cellulóz

 

14530

007782-50-5

Klór

 

14570

000106-89-8

2,3-epoxi-1-klórpropán

Lásd az „epiklórhidrin”-t

14627

0000117-21-5

3-klórftálsav-anhidrid

SKH = 0,05 mg/kg, 3-klórftálsavként kifejezve

14628

0000118-45-6

4-klórftálsav-anhidrid

SKH = 0,05 mg/kg, 4-klórftálsavként kifejezve

14650

000079-38-9

Trifluor-klór-etilén

MMF=0,5 mg/6 dm2

14680

000077-92-9

Citromsav

 

14710

000108-39-4

m-Krezol

 

14740

000095-48-7

o-Krezol

 

14770

000106-44-5

p-Krezol

 

14800

003724-65-0

Krotonsav

MMF(E)=0,05 mg/6 dm2 (33)

14841

000599-64-4

4-(4-izopropilfenil)fenol
(4-kumilfenol)

SKH=0,05 mg/kg

14876

0001076-97-7

1,4-ciklohexán-dikarboxilsav

SKH = 5 mg/kg
Kizárólag poliészterek előállításához használható.

14880

000105-08-8

Ciklohexán-1,4-dimetanol

Lásd az „1,4-bisz(hidroximetil)cik-lohexán”-t

14950

003173-53-3

Ciklohexil-izocianát

MM(E)=1 mg/kg (ICE-ben kifejezve) (26)

15030

000931-88-4

Ciklooktén

SKH=0,05 mg/kg. Csak azokhoz az élelmiszerekkel érintkező polimerekhez, amelyekhez az
MÉ 1-2-82/711 számú előírás "A” modell oldat használatát írja elő

15070

001647-16-1

Deka-1,9-dién

SKH=0,05 mg/kg

15095

000334-48-5

Dekánsav

 

15100

000112-30-1

Dekán-1-ol (decil-alkohol)

 

15130

000872-05-9

Dec-1-én

SKH=0,05 mg/kg

15250

000110-60-1

Bután-1,4-diamin
(1,4-Diaminobután)

 

15267

000080-08-0

4,4’-Diaminodifenil-szulfon

SKH*= 5 mg/kg

15272

000107-15-3

Etán-1,2-diamin (1,2-Diaminoetán)

Lásd az „etiléndiamin”-t

15274

000124-09-4

Hexán-1,6-diamin
(1,6-Diaminohexán)

Lásd a „hexametiléndiamin”-t

15310

000091-76-9

2,4-Diamino-6-fenil-1,3,5-triazin

MM(E)=5 mg/ 6dm2

15404

000652-67-5

1,4:3,6-Dianhidroszorbitol

SKH = 5 mg/kg. Csak komonomerként való felhasználásra poli(etilén-ko-izoszorbid-tereftalátban).

15565

000106-46-7

1,4-Diklórbenzol

SKH =12 mg/kg

15610

000080-07-9

Bisz(4-klórfenil)-szulfon

SKH =0,05 mg/kg

15700

005124-30-1

Metilénbisz(ciklohexil-4-izocianát)

MM(E) =1 mg/kg (ICE-ben kifejezve) (26)

15760

000111-46-6

Dietilénglikol

SKH(E)=30 mg/kg (3)

15790

000111-40-0

N-(2-Aminoetil)-etán-1,2-diamin

SKH =5 mg/kg

15820

000345-92-6

4,4’-Difluorbenzofenon

SKH 0,05 mg/kg

15880

000120-80-9

Benzol-1,2-diol (pirokatechin)

SKH=6 mg/kg

15910

000108-46-3

Benzol-1,3-diol (rezorcin)

SKH=2,4 mg/kg

15940

000123-31-9

Benzol-1,4-diol (hidrokinon)

SKH=0,6 mg/kg

15970

000611-99-4

4,4’-Dihidroxibenzofenon

SKH=6 mg/kg (15)

16000

000092-88-6

4,4’-Dihidroxibifenil

SKH=6 mg/kg

16090

000080-09-1

Bisz(4-hidroxifenil)-szulfon

SKH =0,05 mg/kg

16150

000108-01-0

2-(Dimetilamino)etanol

SKH=18 mg/kg

16210

006864-37-5

Bisz(4-amino-3-metilciklohexil)-metán

SKH =0,05 mg/kg. Csak poliamidokhoz használható.

16240

000091-97-4

3,3’-Dimetil-4,4’-diizocianátobifenil

MM(E)=1 mg/kg (ICE-ben kifejezve) (26)

16360

000576-26-1

2,6-Dimetilfenol

SKH=0,05 mg/kg

16390

000126-30-7

2,2-Dimetilpropán-1,3-diol

SKH =0,05 mg/kg

16450

000646-06-0

1,3-Dioxolán

SKH = 5 mg/kg

16480

000126-58-9

Dipentaeritril

SKH=0,05 mg/kg

16540

000102-09-0

Difenil-karbonát

SKH=0,05 mg/kg

16570

004128-73-8

Oxi-bisz(fenil-4-izocianát)

MM(E)=1 mg/kg (ICE-ben kifejezve) (26)

16600

005873-54-1

Difenilmetán-2,4’-diizocianát

MM(E)=1 mg/kg (ICE-ben kifejezve) (26)

16630

000101-68-8

Difenilmetán-4,4’-diizocianát

MM(E)=1 mg/kg (ICE-ben kifejezve) (26)

16650

000127-63-9

Difenil-szulfon

SKH(E)=3 mg/kg (25)

16660

000110-98-5

Dipropilénglikol

 

16690

001321-74-0

Divinilbenzol

MMF=0,01 mg/6dm2 vagy az SKH=NK (KH=0,02 mg/kg, beleértve a vizsgálati módszer hibáját is) a divinil-benzol és etilvinil-benzol összege
az G specifikációjával összhangban

16694

013811-50-2

N,N’-Divinilimidazolidin-2-on

MM=5 mg/kg KT-ben

16697

000693-23-2

Dodekándisav

 

16704

000112-41-4

Dodec-1-én

SKH=0,05 mg/kg

16750

000106-89-8

Epiklórhidrin

MM(E)=1 mg/kg KT-ben

16780

000064-17-5

Etanol

 

16950

000074-85-1

Etilén

 

16955

000096-49-1

Etilén-karbonát

Maradéktartalom = 5 mg/kg hidrogél, legfeljebb 10 g hidrogél: 1 kg élelmiszer aránynál. A hidrolizátum etilén-glikolt tartalmaz, amelyre az
SKH = 30 mg/kg

16960

000107-15-3

Etilén-diamin

SKH =12 mg/kg

16990

000107-21-1

Etilénglikol

SKH(E)=30 mg/kg (3)

17005

000151-56-4

Etilén-imin

SKH=NK (KH =0,01 mg/kg)

17020

000075-21-8

Etilén-oxid

MM=1 mg/kg KT-ben

17050

000104-76-7

2-Etilhexán-1-ol

SKH=30 mg/kg

17110

016219-75-3

5-Etilidén-biciklo[2.2.1]hept-2-én

MMF=0,05 mg/6 dm2
A felület/élelmiszeregység arányának
2 dm2 -nél kisebbnek kell lenni.

17160

000097-53-0

Eugenol

SKH= NK (KH=0,02 mg/kg, a vizsgálati módszer hibáját is beleértve)

17170

061788-47-4

Kókuszzsírsavak

 

17200

068308-53-2

Szójazsírsavak

 

17230

061790-12-3

Tallolaj

 

17260

000050-00-0

Formaldehid

SKH =15 mg/kg (22)

17290

000110-17-8

Fumársav

 

17530

000050-99-7

Glükóz

 

18010

000110-94-1

Glutársav

 

18070

000108-55-4

Glutársav-anhidrid

 

18100

000056-81-5

Glicerin

 

18117

0000079-14-1

Glikolsav

Kizárólag élelmiszerrel való közvetett érintkezésre, polietilén-tereftalát (PET)-réteg mögött

18220

068564-88-5

11-(Heptilamino)-undekánsav

SKH=0,05 mg/kg (1)

18250

000115-28-6

1,4,5,6,7,7-Hexaklór-
-biciklo[2.2.1]hept-5-én-2,3-
-dikarbonsav

SKH=NK (KH=0,01 mg/kg)

18280

000115-27-5

4,5,6,7,8,8-Hexaklór-4,7-metano-
izobenzofurán-1,3-dion

SKH=NK (KH = 0,01 mg/kg)

18310

036653-82-4

Hexadekán-1-ol

 

18430

000116-15-4

Hexafluorpropilén

SKH=NK (KH= 0,01 mg/kg)

18460

000124-09-4

Hexametilén-diamin

SKH=2,4 mg/kg

18640

000822-06-0

Hexametilén-diizocianát

MM(E)=1 mg/kg (ICE-ben kifejezve) (26)

18670

000100-97-0

Hexametilén-tetramin

SKH(E)=15 mg/kg (22) (formaldehidben kifejezve)

18700

000629-11-8

Hexán-1,6-diol

SKH= 0,05 mg/kg

18820

000592-41-6

Hex-1-én

SKH=3 mg/kg

18867

000123-31-9

Hidrokinon

 

18880

000099-96-7

p-Hidroxibenzoesav

 

18896

001679-51-2

4-(Hidroximetil)-ciklohexén

SKH=0,05 mg/kg

18897

016712-64-4

6-Hidroxinaftalin-2-karbonsav

SKH=0,05 mg/kg

18898

000103-90-2

N-(4-Hidroxifenil)acetamid

SKH=0,05 mg/kg

19000

000115-11-7

Izobutén

 

19060

000109-53-5

Izobutil-vinil-éter

MM=5 mg/kg KT-ben

19110

004098-71-9

1-Izocianáto-3-izocianátometil-3,5,5-
trimetilciklohexán

MM(E)=1 mg/kg (ICE-ben kifejezve) (26)

19150

000121-91-5

Izoftálsav

SKH(T)=5 mg/kg (43)

19180

000099-63-8

Izoftálsav-diklorid

SKH(T) = 5 mg/kg (43) (izoftálsavban kifejezve)

19210

001459-93-4

Dimetil-izoftalát

SKH=0,05 mg/kg

19243

000078-79-5

Izoprén

Lásd a „2-metil-1,3-butadién”-t

19270

000097-65-4

Itakonsav

 

19460

000050-21-5

Tejsav

 

19470

000143-07-7

Laurinsav

 

19480

002146-71-6

Vinil-laurát

 

19490

000947-04-6

Laurolaktám

SKH=5 mg/kg

19510

011132-73-3

Lignocellulóz

 

19540

000110-16-7

Maleinsav

SKH(E)=30 mg/kg (4)

19960

000108-31-6

Maleinsav-anhidrid

SKH(E)=30 mg/kg (4) (maleinsavban kifejezve)

19965

0006915-15-7

Almasav

Kizárólag komonomerként használható alifás poliészterekben maximum 1%-ig, moláris alapon

19975

000108-78-1

Melamin

Lásd a „2,4,6-Triamino-1,3,5-triazin”-t

19990

000079-39-0

Metakrilamid

SKH=NK (KH=0,02 mg/kg, a vizsgálati módszer hibáját is beleértve)

20020

000079-41-4

Metakrilsav

SKH(T) = 6 mg/kg (37)

20050

000096-05-9

Allil-metakrilát

SKH=0,05 mg/kg

20080

002495-37-6

Benzil-metakrilát

SKH(T) = 6 mg/kg (37)

20110

000097-88-1

Butil-metakrilát

SKH(T) = 6 mg/kg (37)

20140

002998-18-7

szek-Butil-metakrilát

SKH(T) = 6 mg/kg (37)

20170

000585-07-9

terc-Butil-metakrilát

SKH(T) = 6 mg/kg (37)

20260

000101-43-9

Ciklohexil-metakrilát

SKH=0,05 mg/kg

20410

002082-81-7

Bután-1,4-diol metilakrilát diésztere

SKH=0,05 mg/kg

20440

000097-90-5

Metakrilsav, etilénglikol-diészter

SKH=0,05 mg/kg

20530

002867-47-2

(2-Dimetilaminoetil)-metakrilát

SKH=NK (KH=0,02 mg/kg, a vizsgálati módszer hibáját is beleértve)

20590

000106-91-2

(2,3-Epoxipropil)-metakrilát

MM(F)=0,02 mg/6 dm2

20890

000097-63-2

Etil-metakrilát

SKH(T) = 6 mg/kg (37)

21010

000097-86-9

Izobutil-metakrilát

SKH(T) = 6 mg/kg (37)

21100

004655-34-9

Izopropil-metakrilát

SKH(T) = 6 mg/kg (37)

21130

000080-62-6

Metil-metakrilát

SKH(T) = 6 mg/kg (37)

21190

000868-77-9

Metakrilsav etilénglikollal alkotott mono észtere

SKH(T) = 6 mg/kg (37)

21280

002177-70-0

Fenil-metakrilát

SKH(T) = 6 mg/kg (37)

21340

002210-28-8

Propil-metakrilát

SKH(T) = 6 mg/kg (37)

21370

010595-80-9

Metakrilsav, 2-szulfoetil-észter

MMF = NK (KH= 0,02 mg/6 dm2)

21400

054276-35-6

(Szulfopropil)metakrilát

MMF=0,05 mg/6 dm2

21460

000760-93-0

Metakrilsav-anhidrid

SKH(T) = 6 mg/kg (37)

21490

000126-98-7

Metakrilonitril

SKH=NK (KH=0,020 mg/kg, a vizsgálati módszer hibáját is beleértve)

21498

0002530-85-0

[3-(metakriloxi) propil]trimetoxi-szilán

SKH = 0,05 mg/kg
Kizárólag szervetlen töltőanyagok felületkezelő szereként használható”

21520

001561-92-8

Nátrium-metallil-szulfonát

SKH =5 mg/kg

21550

000067-56-1

Metanol

 

21640

000078-79-5

2-Metilbuta-1,3-dién

MM=1 mg/kg KT-ben vagy SKH=NK (KH=0,02 mg/kg, a vizsgálati módszer hibáját is beleértve)

21730

000563-45-1

3-Metilbut-1-én

MMF=0,006 mg/6 dm2
Csak polipropilén esetében.

21765

106246-33-7

4,4’-Metilén-bisz(3-klór-2,6-
dimetilanilin)

MMF=0,05 mg/6 dm2

21821

000505-65-7

1,4-metiéndioxibután

lásd az „1,3-dioxepán”-t

21940

000924-42-5

N-(Hidroximetil)akrilamid

SKH=NK (KH=0,01 mg/kg)

21970

000923-02-4

N-(Hidroximetil)metakrilamid

SKH= 0,05 mg/kg

22150

000691-37-2

4-metilpent-1-én

SKH=0,05 mg/kg

22210

000098-83-9

α-Metilsztirol

SKH = 0,05 mg/kg

22331

025513-64-8

1,6-diamino-2,2,4-trimetilhexán
35-40 % (m/m) és 1,6-diamino-2,4,4-trimetilhexán 60 % (m/m) keveréke

MMF=5 mg/6 dm2

22332

2,2,4-Trimetilhexán-1,6-diizocianát (40% m/m) és 2,4,4-trimetilhexán-1,6-diizocianát (60% m/m) keveréke

MM(E)=1 mg/kg (ICE-ben kifejezve) (26)

22350

000544-63-8

Mirisztinsav

 

22360

001141-38-4

Naftalin-2,6-dikarbonsav

SKH=5 mg/kg

22390

000840-65-3

Dimetilnaftalin-2,6-dikarboxilát

SKH=0,05 mg/kg

22420

003173-72-6

Naftalin-1,5-diizocianát

MM(E)=1 mg/kg (ICE-ben kifejezve) (26)

22437

00126-30-7

Neopentilglikol

Lásd a „2,2-dimetil-propán-1,3-diol”- t

22450

009004-70-0

Nitrocellulóz

 

22480

000143-08-8

Nonán-1-ol

 

22550

000498-66-8

Norbornén

Lásd a „biciklo[2.2.1]hept-2-én”-t

22570

000112-96-9

Oktadecil-izocianát

MM(E) =1 mg/kg (ICE-ben kifejezve) (26)

22600

000111-87-5

Oktán-1-ol

 

22660

000111-66-0

Okt-1-én

SKH=15 mg/kg

22763

000112-80-1

Olajsav

 

22775

000144-62-7

Oxálsav

SKH(E)=6 mg/kg (29)

22778

007456-68-0

4,4’-Oxibisz(benzolszulfonil-azid)

MMF=0,05 mg/6 dm2

22780

000057-10-3

Palmintinsav

 

22840

000115-77-5

Pentaeritrit

 

22870

000071-41-0

Pentán-1-ol

 

22900

000109-67-1

Pent-1-én

SKH=5 mg/kg

22932

001187-93-5

Perfluor-metil-perfluor-vinil-éter

SKH = 0,05 mg/kg. Csak tapadásgátló bevonatokhoz

22937

001623-05-8

Perfluorpropil-perfluorvinil-éter

SKH=0,05 mg/kg

22960

000108-95-2

Fenol

 

23050

000108-45-2

1,3-Fenilén-diamin

SKH=NK (KH=0,02 mg/kg, a vizsgálati módszer hibáját is beleértve)

23070

000102-39-6

(1,3-Feniléndioxi)diecetsav

MMF=0,05 mg/6 dm2

23155

000075-44-5

Foszgén

Lásd a „karbonil-diklorid”-ot

23170

007664-38-2

Foszforsav

 

23175

000122-52-1

Trietil-foszfát

MM=NK (KH=1 mg/kg KT-ben)

23187

007664-38-2

Ftálsav

Lásd a „tereftálsav”-at

23200

000088-99-3

o-Ftálsav

 

23230

000131-17-9

Diallil-ftalát

SKH=NK (KH=0,01 mg/kg)

23380

000085-44-9

Ftálsav-anhidrid

 

23470

000080-56-8

α-Pinén

 

23500

000127-91-3

β-Pinén

 

23547

009016-00-6
063148-62-9

Polidimetilsziloxán (móltömeg nagyobb, mint 6800)

Az G rész szerinti követelményeknek megfelelően.

23590

025322-68-3

Polietilénglikol

 

23651

025322-69-4

Polipropilénglikol

 

23740

000057-55-6

Propán-1,2-diol

 

23770

000504-63-2

Propán-1,3-diol

SKH=0,05 mg/kg

23800

000071-23-8

Propán-1-ol

 

23830

000067-63-0

Propán-2-ol

 

23860

000123-38-6

Propionaldehid

 

23890

000079-09-4

Propionsav

 

23920

000105-38-4

Vinil-propionát

SKH(E)=6 mg/kg (2) (acetaldehidben kifejezve)

23950

000123-62-6

Propionsav-anhidrid

 

23980

000115-07-1

Propilén

 

24010

000075-56-9

Propilén-oxid

MM=1 mg/kg

24051

000120-80-9

Pirokatechin

Lásd a „benzol-1,2-diol”-t

24057

000089-32-7

Piromellitsav-anhidrid

SKH=0,05 mg/kg (piromellitsavban kifejezve)

24070

073138-82-6

Gyantasavak

 

24072

000108-46-3

Rezorcin

Lásd a „benzol-1,3-diol”-t

24073

000101-90-6

2,2’-[1,3-Fenilén-bisz(oximetilén)]-
biszoxirán
„Rezorcin-diglicidil-éter”

MMF=0,005 mg/6 dm2
Nem használható azokhoz az élelmiszerrel érintkező polimerekhez, amelyekhez az MÉ 1-2-82/711 számú előírás D modelloldat használatát írja elő, és az élelmiszerrel csak közvetetten, PET-réteg mögött történő érintkezésben.

24100

008050-09-7

Kolofónium

 

24130

008050-09-0

Kolofóniumgyanta

Lásd a „kolofónium”-ot

24160

008052-10-6

Gyanta tallolaj

 

24190

065997-05-9

Fás gyanta

Lásd „Kolofónium” (EGK-szám: 24100)

24250

009006-04-6

Természetes gumi

 

24270

000069-72-7

Szalicilsav

 

24280

000111-20-6

Szebacinsav

 

24430

002561-88-8

Szebacinsav-anhidrid

 

24475

001313-82-2

Nátrium-szulfid

 

24490

000050-70-4

Szorbit

 

24520

008001-22-7

Szójaolaj

 

24540

009005-25-8

Keményítő, étkezési

 

24550

000057-11-4

Sztearinsav

 

24610

000100-42-5

Sztirol

 

24760

026914-43-2

Sztirolszulfonsav

SKH=0,05 mg/kg

24820

000110-15-6

Borostyánkősav

 

24850

000108-30-5

Borostyánkősav-anhidrid

 

24880

000057-50-1

Szacharóz

 

24886

046728-75-0

5-Szulfoizoftálsav, monolítiumsó

SKH = 5 mg/kg, és lítiumra
SKH(E) = 0,6 mg/kg (8) (lítiumban kifejezve)

24887

006362-79-4

5-Szulfoizoftálsav, nátriumsó

SKH=5 mg/kg

24888

003965-55-7

5-Szulfoizoftálsav, nátriumsó, dimetilészter

SKH=0,05 mg/kg

24903

068425-17-2

Szirupok, hidrolizált keményítő, hidrogénezett

Az G részben megállapított előírásoknak megfelelően

24910

000100-21-0

Tereftálsav

SKH=7,5 mg/kg

24940

000100-20-9

Tereftálsav-diklorid

SKH=7,5 mg/kg
(tereftálsavban kifejezve)

24970

000120-61-6

Dimetil-tereftalát

 

25080

001120-36-1

Tetradec-1-én

SKH=0,05 mg/kg

25090

000112-60-7

Tetraetilénglikol

 

25120

000116-14-3

Tetrafluoretilén

SKH=0,05 mg/kg

25150

000109-99-9

Tetrahidrofurán

SKH=0,6 mg/kg

25180

000102-60-3

N,N,N’,N’-Tetrakisz(2-hidroxi-propil)etilén-diamin

 

25210

000584-84-9

Toluol-2,4-diizocianát

MM(E)=1 mg/kg (ICE-ben kifejezve) (26)

25240

000091-08-7

Toluol-2,6-diizocianát

MM(E)=1 mg/kg (ICE-ben kifejezve) (26)

25270

026747-90-0

Toluol-2,4-diizocianát- dimer

MM(E)=1 mg/kg (ICE-ben kifejezve) (26)

25360

 

(2,3-Epoxipropil)-tri(C5-C15)alkil-
-acetát

MM=1 mg/kg KT- ben (43-as móltömegű epoxicsoportban kifejezve)

25380

Vinil-trialkilacetát (alkil: C7 -C17)

MMF=0,05 mg/6 dm2

25385

000102-70-5

Triallil-amin

Az G rész szerinti követelményeknek megfelelően.

25420

000108-78-1

2,4,6-Triamino-1,3,5-triazin

SKH=30 mg/kg

25450

026896-48-0

Triciklo[7.1.0.04.6]dekándimetanol

SKH=0,05 mg/kg

25510

000112-27-6

Trietilénglikol

 

25540

000528-44-9

Benzoltrikarbonsav

SKH(T) = 5 mg/kg (35)

25550

000552-30-7

Benzoltrikarbonsav-anhidrid

SKH(T) = 5 mg/kg (35) (Benzoltrikarbonsavban kifejezve)

25600

000077-99-6

2-Etil-2-hidroximetilpropán-1,3-diol

SKH=6 mg/kg

25840

003290-92-4

1,1,1-Trisz(hidroximetil)propán metakrilsav triésztere

SKH=0,05 mg/kg

25900

000110-88-3

Trioxán

SKH = 5 mg/kg.

25910

024800-44-0

Tripropilénglikol

 

25927

027955-94-8

1,1,1-Trisz(4-hidroxifenil)etán

MM=0,5 mg/kg KT-ben. Csak polikarbonát esetében.

25960

000057-13-6

Karbamid

 

26050

000075-01-4

Vinil-klorid

Lásd az MÉ 1-2-78/142 előírást

26110

000075-35-4

Vinilidén-diklorid

MM=5 mg/kg KT-ben vagy SKH=NK (KH= 0,05 mg/kg)

26140

000075-38-7

Vinilidén-difluorid

SKH=5 mg/kg

26155

001072-63-5

1-Vinilimidazol

MM=5 mg/kg KT-ben

26170

003195-78-6

N-Vinil-N-metil-acetamid

MM = 2 mg/kg KT-ben

26305

000078-08-0

Vinil-trietoxi-szilán

SKH = 0,05 mg/kg. Csak felületkezelő szerként való felhasználásra.”

26320

002768-02-7

Vinil-trimetoxiszilán

MM=5 mg/kg KT-ben

26360

007732-18-5

Víz

Ivóvízminőségben


* SKH = egyedi kioldódási határérték

Az I fejezetbe való besorolásukkal kapcsolatos döntésig felhasználható monomerek és más kiindulási anyagok listája

EGK-szám

CAS- szám

Név

Korlátozások, illetve előírások

1.

2.

3.

4.

 

 

 

 

13050

000528-44-9

Benzol-1,2,4-trikarbonsav

Lásd a „trimellitsav”-at

15730

000077-73-6

4,7-Metano-3a,4,7,7a-tetrahidro-1H-
-indén (Diciklopentadién)

 

18370

000592-45-0

Hexa-1,4-dién

 

26230

000088-12-0

1-Vinilpirrolidin-2-on

 




D rész
Az adalék- és segédanyagok listája

Általános bevezetés

1.    Ez a rész tartalmazza:
a)    azokat az anyagokat, amelyeket azért használnak a műanyagok gyártásához, hogy a kívánt technikai célt elérjék a késztermékben, ideértve a „polimer adalékanyagokat” is. Ezek az anyagok tehát benne lehetnek a végtermékben,
b)    azokat az anyagokat, amelyek elősegítik megfelelő körülmények kialakulását a polimerizációhoz. (e rész alkalmazásában a) és b) pont a továbbiakban: együtt adalékanyagok).
A „polimer adalékanyagok” olyan polimerek, illetve prepolimerek, illetve oligomerek, amelyeket azért adnak a műanyagokhoz, hogy a kívánt technikai célt elérjék a késztermékben, azonban más polimerek nélkül nem használhatók a kész műanyag vagy műanyag termék fő szerkezeti alkotórészeként. Ide tartoznak azok az anyagok is, amelyeket a polimerizáció folyamatához használnak.
A lista nem tartalmazza:
a) azokat az anyagokat, amelyek közvetlen módon befolyásolják a polimerizációt,
b) a színezékeket,
c) az oldószereket.
2.    A következő anyagok nem szerepelnek a listán, még akkor sem, ha azokat szándékosan használják és engedélyezték:
a)     engedélyezett savak, fenolok vagy alkoholok alumínium-, ammónium-, kalcium-, vas-, magnézium-, kálcium-és nátriumsói (ideértve a kettős és a savanyú sókat is); a »… sav(ak), sók« megnevezést tartalmazó nevek azonban megjelennek a listákon akkor, ha ott a megfelelő szabad sav(ak) nem szerepel(nek);
b)    engedélyezett savak, fenolok vagy alkoholok cinksói (ideértve a kettős és a savanyú sókat is); ezekre a sókra egy csoportos SKH = 25 mg/kg (Zn-ben kifejezve) vonatkozik; ugyanez a Zn-re vonatkozó korlátozás vonatkozik még a következőkre is:
– a listán szereplő »… sav(ak), sók« nevet tartalmazó anyagok akkor, ha ott a megfelelő szabad sav(ak) nem szerepel(nek);
– a H rész 38. megjegyzésében szereplő anyagok.
3.    A lista nem tartalmazza, bár azok jelen lehetnek,
a)    azon anyagokat, amelyek benne lehetnek a végtermékben, például:
–    a felhasznált anyagok szennyező anyagait,
–    intermediereket,
–    bomlástermékeket,
b)    az engedélyezett anyagok keverékeit.
Azoknak az anyagoknak és eszközöknek, amelyek az a) és b) pont szerinti anyagokat tartalmazzák, eleget kell tenniük az 1935/2004/EK rendelet 3 cikkében előírt követelményeknek.
4.    Az anyagoknak jó technikai minőségűeknek kell lenniük.
5.    A lista a következő információkat tartalmazza:
1. oszlop (EGK-szám)    :    a listán levő anyag EGK szerinti referenciaszáma.
2. oszlop (CAS-szám)    :    a CAS (Chemical Abstracts Service) regisztrációs száma.
3. oszlop (NÉV)    :    a kémiai név.
4. oszlop (Korlátozások), amely lehet:
–    speciális kioldódási (migrációs) határérték (SKH),
–    az anyag maximálisan megengedett mennyisége a műanyagban vagy eszközben (MM),
–    az anyag maximálisan megengedett mennyisége a műanyagban vagy eszközben, mg/6 dm2 élelmiszerrel érintkező felületben kifejezve (MMF),
–    bármely más, külön megemlített korlátozás,
–    bármely más, külön említett előírás, amely az anyagra vagy a polimerre vonatkozik.
6.    Ha a listán egyedileg feltüntetett anyag más általános megnevezés alá is esik, a vonatkozó korlátozásokat mindig az egyedi vegyületre kell alkalmazni.
7.    Ha ellentmondás van a CAS-szám és a kémiai név között, a kémiai névnek kell elsőbbséget biztosítani. Ha bármilyen ellentmondás van a CAS-regiszterben és az EINECS-ben közölt CAS-szám között, a CAS-regiszter a meghatározó.
Az adalék- és segédanyagok listája

EGK-szám

CAS-szám

Név

Korlátozások, illetve előírások

1.

2.

3.

4.

 

 

 

 

30000

000064-19-7

Ecetsav

 

30045

000123-86-4

Butil-acetát

 

30080

004180-12-5

Ecetsav rézsója

SKH(E)= 5 mg/kg (7)
(rézben kifejezve)

30140

000141-78-6

Etil-acetát

 

30280

000108-24-7

Ecetsav-anhidrid

 

30295

000067-64-1

Aceton

 

30370

Acetecetsav sók

 

30401

Zsírsavak acetilezett mono-és digliceridjei

 

30607

Alifás, el nem ágazó (C2 – C24) szénatomszámú, természetes olajokból és zsírokból származó savak, lítiumsó

SKH(T) = 0,6 mg/kg (lítiumként kifejezve)(8)

30610

C2-C24 szénatomszámú alifás el nem ágazó természetes olajokból és zsírokból származó mono-karbonsavak és ezek glicerinnel alkotott mono-, di- és triészterei (elágazó láncú zsírsavakat a természetes arányig tartalmaz)

 

30612

C2-C24 szénatomszámú alifás el nem ágazó, szintetikus mono-karbonsavak és azok glicerinnel alkotott mono-, di- és triészterei

 

30960

Alifás (C6-C22) monokarbon-savak poliglicerin észterei

 

31328

Zsírsavak, állati vagy növényi zsírok

 

31530

123968-25-2

2,4-Di(terc-pentil)-6-{1-[3,5-
-di(terc-pentil)-2-hidroxi-fenil]etil}fenil-
akrilát

SKH=5 mg/kg

31542

174254-23-0

Akrilsav, metil-észter, 1-dodekántiollal képzett telomer, C16–C18alkil-észterek

MM = 0,5% (m/m) KT-ben.

31730

000124-04-9

Adipinsav

 

33105

0146340-15-0

(C1214) szénatomszámú szekunder alkoholok, β-(2-hidroxietoxi), etoxilálva

SKH = 5 mg/kg (44)

33120

Telített, el nem ágazó egyértékű, alifás
(C4-C24) primer alkoholok

 

33350

009005-32-7

Alginsav

 

33535

0152261-33-1

α-alkének (C20-C24), malein anhidrid kopolimere, 4-amino-2,2,6,6-tetrametil-piperidinnel lejátszódó reakció terméke

Nem alkalmazható olyan zsíros élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő tárgyakban, melyekre a D-modellanyagot határozták meg.
Nem használható alkoholos élemiszerekkel való érintkezéskor.

33801

Alkilbenzolszulfonsav
(alkil: C10-C20)

SKH=30 mg/kg

34240

Alkánszulfonsav fenolészterei
(alkil: C10-C20)

SKH=6 mg/kg

34281

El nem ágazó, egyértékű, páros szénatomszámú
(C8-C22) alkánszulfonsavak

 

34475

Aluminium - kalcium - hidroxid-
-foszfit-hidrát

 

34480

Alumíniumszál, -forgács, -por

 

34560

021645-51-2

Alumínium-hidroxid

 

34690

011097-59-9

Bázikus alumínium-magnézium-
-karbonát

 

34720

001344-28-1

Alumínium-oxid

 

34850

149325-92-2

Aminok, bisz(hidrogénezett
tallolaj-alkil), oxidálva

MM= csak a következő felhasználásra:
a) poliolefinekben 0,1% (m/m) koncentrációban, de LDPE-ben nem, ha olyan élelmiszerrel kerül érintkezésbe, amelyekre a MÉ 1-2-82/711 számú előírás 3-nál kisebb csökkentő.faktort ír elő.
b) PET-ben 0,25 % (m/m) koncentrációban, ha a műanyag olyan élelmiszerrel érintkezik, amelyre a MÉ-1-2-82/711 számú előírás D modellanyagot ír elő.

34895

000088-68-6

2-Aminobenzamid

SKH= 0,05 mg/kg. Csak vízhez és italokhoz szánt PET-hez.

35120

013560-49-1

3-Amino-krotonsav bisz(2-hid-
roxi-etil)-szulfiddal alkotott
diésztere

 

35160

006642-31-5

6-Amino-1,3-dimetiluracil

SKH=5 mg/kg

35170

000141-43-5

2-Aminoetanol

SKH=0,05 mg/kg
Nem használható azokhoz a műanyagokhoz, amelyekhez az MÉ 1-2-82/711 számú előírás a D modelloldat használatát írja elő, és élelmiszerrel csak közvetetten PET rétegen át érintkezik.

35284

00111-41-1

2-[(2-Aminoetilamino)]etanol

SKH=0,05 mg/kg
Nem használható azohoz a műanyagokhoz, amelyekhez az MÉ 1-2-82/711 számú előírás a D modelloldat használatát írja elő, és élelmiszerrel csak közvetetten PET rétegen át érintkezik.

35320

007664-41-7

Ammónia

 

35440

012124-97-9

Ammónium-bromid

 

35600

001336-21-6

Ammónium-hidroxid

 

35840

000506-30-9

Arachinsav (eikozánsav)

 

35845

007771-44-0

Arachidonsav

 

36000

000050-81-7

Aszkorbinsav

 

36080

000137-66-6

Aszkorbinsav-palmitát

 

36160

010605-09-1

Aszkorbinsav-sztearát

 

36640

000123-77-3

Azodikarbonamid

Csak habosítóanyagként, felhasználása 2005. augusztus 2-től tilos

36840

012007-55-5

Bárium-tetraborát

SKH(E)=1 mg/kg (12)
(báriumban kifejezve) és
SKH(E)=6 mg/kg (23)
(bórban kifejezve) az ivóvíz előírás figyelembevételével.

36880

008012-89-3

Méhviasz

 

36960

003061-75-4

Behénamid

 

37040

000112-85-6

Behénsav

 

37280

001302-78-9

Bentonit

 

37360

000100-52-7

Benzaldehid

H rész 9. megjegyzése szerint

37600

000065-85-0

Benzoesav

 

37680

000136-60-7

Butil-benzoát

 

37840

000093-89-0

Etil-benzoát

 

38080

000093-58-3

Metil-benzoát

 

38160

002315-68-6

Propil-benzoát

 

38510

136504-96-6

Az 1,2-bisz(3-aminopropil)etilén-
-diamin, N-butil-2,2,6,6-
-tetrametilpiperidin-4-amin és a 2,4,6-triklór-1,3,5-triazin polimere

SKH=5 mg/kg

38515

001533-45-5

4,4-Bisz(benzoxazol-2-il)stilbén

SKH=0,05 mg/ kg (1)

38550

0882073-43-0

bisz(4-propilbenzilidén)propil-szorbitol

SKH = 5 mg/kg (beleértve hidrolízis-termékeinek összegét is)

38810

080693-00-1

Bisz[2,6-di(terc-butil)-4-metil-
fenil]pentaeritit-difoszfit

SKH=5 mg/kg (foszfit és foszfát összesen)

38840

154862-43-8

Bisz(2,4-
-dikumilfenilpentaeretrit)difoszfit

SKH=5 mg/kg magának az anyagnak, oxidált formájának, bisz(2,4-
-dikumilfenilpentaerit)difoszfát és hidrolizis termékének(2,4- -dikumilfenol) összege.

38875

002162-74-5

Bisz(2,6-diizopropilfenil) karbodiimid

SKH = 0,05 mg/kg. A PET-réteg mögötti felhasználásra.

38879

135861-56-2

Bisz(3,4-dimetilbenzilidén)-szorbit

 

38885

002725-22-6

2,4-Bisz(2,4-dimetilfenil)-6-(2-hidroxi-4-
n-oktiloxifenil)-1,3,5-triazin

SKH = 0,05 mg/kg. Csak vizes élelmiszerek esetében.

38950

079072-96-1

Bisz(4-etilbenzilidén)-szorbit

 

39200

006200-40-4

Bisz(2-hidroxietil)-2-hidroxipropil-
-3-(dodeciloxi)metil-
-ammónium-klorid

SKH=1,8 mg/kg

39680

000080-05-7

2,2-Bisz(4-hidroxifenil)-propán

SKH(E)= 0,6 mg/kg (28)

39815

182121-12-6

9,9-Bisz(metoximetil)fluorén

SKH = 0,05 mg/kg

39890

087826-41-3

1,3:2,4-Bisz-O-[(metilfenil)-
-metilén]-szorbit

 

 

069158-41-4

1,3:2,4-Bisz-O-(1-feniletilidén)-
-szorbit

 

 

054686-97-4

Bisz-O-(4-metilbenzilidén)-
-szorbit

 

 

081541-12-0

1,3:2,4-Bisz-O-[(4-metilfenil)-
-metilén]-D-glucit

 

39925

129228-21-3

3,3-Bisz(metoximetil)-2,5-
-dimetilhexán

SKH=0,05 mg/kg

40120

068951-50-8

Bisz(polietilénglikol)-hidroxi-metilfoszfonát

SKH=0,6 mg/kg

40155

0124172-53-8

N,N’-bisz(2,2,6,6-tetrametil-4-piperidil)-
N,N’-diformil-hexametilén-diamin

SKH = 0,05 mg/kg (1) (44)

40320

10043-35-3

Bórsav

SKH(E)=6 mg/kg (23)
(bórban kifejezve), az ivóvíz előírás figyelembevételével.

40400

010043-11-5

Bór-nitrid

 

40570

000106-97-8

Bután

 

40580

000110-63-4

Bután-1,4-diol

SKH(E)=5 mg/kg (24)

41040

005743-36-2

Kalcium-butirát

 

41120

010043-52-4

Kalcium-klorid

 

41280

001305-62-0

Kalcium-hidroxid

 

41520

001305-78-8

Kalcium-oxid

 

41600

012004-14-7
037293-22-4

Kalcium-szulfo-aluminát

 

41680

000076-22-2

Kámfor

A H rész 9. megjegyzése szerint

41760

008006-44-8

Kandelillaviasz

 

41840

000105-60-2

Kaprolaktám

SKH(E)=15 mg/kg (5)

41960

000124-07-2

Kaprilsav

 

42080

001333-86-4

Szénpigment

Az G részben megállapított előírásoknak megfelelően.

42160

000124-38-9

Szén-dioxid

 

42320

007492-68-4

Szénsavas rézsók

SKH(E)=5 mg/kg (7) (rézben kifejezve)

42500

Szénsav sók

 

42640

009000-11-7

(Karboxi-metil)-cellulóz

 

42720

008015-86-9

Lignocerinviasz

 

42800

009000-71-9

Kazein

 

42880

008001-79-4

Ricinusolaj

 

42960

064147-40-6

Dehidratált ricinusolaj

 

43200

Ricinusolaj mono- és digliceridjei

 

43280

009004-34-6

Cellulóz

 

43300

009004-36-8

Cellulóz-acetát-butirát

 

43360

068442-85-3

Regenerált cellulóz

 

43440

008001-75-0

Cerezin

 

43480

064365-11-3

Aktív szén, aktivált

Az G részben megállapított előírásoknak megfelelően.

43515

Kókuszzsírsavak kolinésztereinek kloridjai

MMF=0,9 mg/6 dm2

44160

000077-92-9

Citromsav

 

44640

000077-93-0

Trietil-citrát

 

45195

007787-70-4

Réz(II)-bromid

SKH(E)=5 mg/kg (7) (rézben kifejezve)

45200

001335-23-5

Réz-jodid

SKH(E) = 5 mg/kg (7) (rézben kifejezve) és SKH = 1 mg/kg (11) (jódként kifejezve).

45280

Pamutszálak

 

45450

068610-51-5

p-Krezol-diciklopentadién-
-izobutilén-kopolimer

SKH=5 mg/kg

45560

014464-46-1

Krisztobalit

 

45600

003724-65-0

Krotonsav

MMF(E)= 0,05 mg/6 dm2 (33)

45640

005232-99-5

2-Ciano-3,3-difenil-akrilsav,etilészter

SKH= 0,05 mg/kg

45703

491589-22-1

cisz-1,2-Ciklohexán-dikarbonsav, kalciumsó

SKH = 5 mg/kg

45705

166412-78-8

1,2-ciklohexándikarbonsav, diizononil-észter

 

45760

000108-91-8

Ciklohexil-amin

 

45920

009000-16-2

Mézga

 

45940

000334-48-5

Dekánsav

 

46070

010016-20-3

α-Dextrin

 

46080

007585-39-9

β-Dextrin

 

46375

061790-53-2

Kovaföld

 

46380

068855-54-9

Diatómaföld, izzított szódahamu

 

46480

032647-67-9

Dibenzilidén-szorbit

 

46700

5,7-Di-terc-butil-3-(3,4- és 2,3-dimetil-
fenil)-3H-benzofurán-2-on, a)
5,7-diterc-butil-3-(3,4-dimetil-fenil)-
3H-benzofurán-2-on 80-100% (m/m) és b) 5,7-diterc-butil-3-(2,3-dimetil-fenil)-3H-benzofurán-2-on 0-20% (m/m) tartalommal

SKH=5 mg/kg

46720

004130-42-1

2,6-di-terc-butil-4-etil-fenol

MMF= 4,8 mg/6 dm2

46790

004221-80-1

(2,4-Di-terc-butil-fenil)-(3,5-di-
-terc-butil-4-hidroxibenzoát)

 

46800

067845-93-6

Hexadecil-(3,5-di-terc-butil-4-
-hidroxi-benzoát)

 

46870

003135-18-0

Dioktadecil-(3,5-di-terc-butil-4-
-hidroxibenzil-foszfonát)

 

46880

065140-91-2

[3,5-Di-(terc-butil)-4-hidroxi-benzilfoszfonsav]-monoetilészter-- kalciumsója

SKH=6 mg/kg

47210

026427-07-6

Dibutiltiosztannánsav-polimer [Thiobisz(butilón-szulfid)-polimer]

Az G rész szerinti követelményeknek megfelelően.

47440

000461-58-5

Diciándiamin

 

47540

027458-90-8

Di(terc-dodecil)-diszulfán

SKH=0,05 mg/kg

47680

000111-46-6

Dietilénglikol

SKH=30 mg/kg (3)

48460

000075-37-6

1,1-Difluoretán

 

48620

000123-31-9

Benzol-1,4-diol („Hidrokinon”)

SKH=0,6 mg/kg

48720

000611-99-4

4,4’-Dihidroxibenzofenon

SKH=6 mg/kg(15)

48960

9,10-dihidroxi-sztearinsav és oligomerjei

SKH = 5 mg/kg

49080

0852282-89-4

N-(2,6-Diizopropilfenil)-6-[4-(1,1,3,3-tetrametilbutil)fenoxi]-1H-benzo[de]izokinolin-1,3(2H)-dion

SKH = 0,05 mg/kg (39) (45) (46)
Kizárólag polietilén-tereftalátban (PET) való felhasználásra.

49485

134701-20-5

2,4-Dimetil-6-(1-metil-pentadecil)fenol

SKH=1 mg/kg

49540

000067-68-5

Dimetil-szulfoxid

 

51200

000126-58-9

Dipentaeritrit

 

51700

147315-50-2

2-(4,6-Difenil-1,3,5-triazin-2-il)-5-
-(hexiloxi)fenol

SKH=0,05 mg/kg

51760

025265-71-8
000110-98-5

Dipropilénglikol

 

52640

016389-88-1

Dolomit

 

52645

010436-08-5

Cisz-eikoz-11-énamid

 

52720

000112-84-5

Erukasav-amid

 

52730

000112-86-7

Erukasav

 

52800

000064-17-5

Etanol

 

53270

037205-99-5

Etil-(karboxi-metil)-cellulóz

 

53280

009004-57-3

Etil-cellulóz

 

53360

000110-31-6

N,N’-Etilén-bisz(olajsav-amid)

 

53440

005518-18-3

N,N’-Etilén-bisz(palmitinsav-amid)

 

53520

000110-30-5

N,N’-Etilén-bisz(sztearinsav-amid)

 

53600

000060-00-4

Etiléndiamin-tetraecetsav

 

53610

054453-03-1

Etiléndiamintetraecetsav- rézsó

SKH(E)=5 mg/kg (7)
(rézben kifejezve)

53650

000107-21-1

Etilénglikol

SKH(E)=30 mg/kg (3)

54005

005136-44-7

N-Palmitol-N’-sztearoil-etilén-
-diamin

 

54260

009004-58-4

Etil-(hidroxi-etil)-cellulóz

 

54270

Etil-(hidroxi-metil)-cellulóz

 

54280

Etil-(hidroxi-propil)-cellulóz

 

54300

118337-09-0

2,2’-Etilén-bisz[4,6-di-(terc-
-butil)fenil]-fluorfoszfozit

SKH=6 mg/kg

54450

Állati és növényi élelmiszerekből nyert zsírok és olajok

 

54480

Állati és növényi élelmiszerekből nyert hidrogénezett zsírok és olajok

 

54930

025359-91-5

Formaldehid—1-naftolkopolimer

SKH=0,05 mg/kg

55040

000064-18-6

Hangyasav

 

55120

000110-17-8

Fumársav

 

55190

029204-02-2

Gadoleinsav

 

55440

009000-70-8

Zselatin

 

55520

Üvegszál

 

55600

Üveggyöngy (mikro)

 

55680

000110-94-1

Glutársav

 

55910

736150-63-3

Gliceridek, ricinusolaj-mono-, hidrogénezett, acetátok

 

55920

000056-81-5

Glicerin

 

56020

099880-64-5

Glicerin dibehenát

 

56360

Glicerin acetátok

 

56486

Glicerin alifás, telített, el nem ágazó, páros szénatomszámú (C14-C18) savakkal és alifás telítetlen, el nem ágazó páros szénatomszámú (C16-C18) savakkal képzett észterei

 

56487

Glicerin butirátok

 

56490

Erukasav glicerinészter

 

56495

Glicerin 12-hidroxi-sztearátok

 

56500

Glicerin laurátok

 

56510

Glicerin linolenátok

 

56520

Glicerin mirisztátok

 

56535

Glicerin nonánsasav észterei

 

56540

Glicerin oleátok

 

56550

Glicerin palmitátok

 

56570

Glicerin propionátok

 

56580

Glicerin ricinoleátok

 

56585

Glicerin sztearátok

 

56610

030233-64-8

Glicerin-monobehenát

 

56720

026402-23-3

Glicerin-monohexanoát

 

56800

030899-62-8

Glicerin-monolaurát-diacetát

 

56880

026402-26-6

Glicerin-monooktanoát

 

57040

Glicerin-monooleát aszkorbinsav észtere

 

57120

Glicerin monooleát citromsav észtere

 

57200

Glicerin monopalmitát aszkorbinsav észtere

 

57280

Glicerin monopalmitát citromsav észtere

 

57600

Glicerin monosztearát aszkorbin-sav észtere

 

57680

Glicerin monosztearát citromsav észtere

 

57800

018641-57-1

Glicerin-tribehenát

 

57920

000620-67-7

Glicerin-triheptanoát

 

58300

Glicinsók

 

58320

007782-42-5

Grafit

 

58400

009000-30-0

Guargyanta

 

58480

009000-01-5

Gumiarabicum

 

58720

000111-14-8

Heptánsav

 

59280

000100-97-0

Hexametilén -tetramin

SKH(E)= 15 mg/kg (22)
(formaldehidben kifejezve)

59360

000142-62-1

Hexánsav

 

59760

019569-21-2

Huntit

 

59990

007647-01-0

Hidrogén-klorid

 

60025

Hidrogénezett homopolimerek és/vagy kopolimerek 1-decénből és/vagy
1-dodecénből és/vagy 1-okténből

A G részben megállapított előírásoknak megfelelően. Nem használható zsíros élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő tárgyakhoz.

60027

Hidrogénezett homopolimerek és/vagy kopolimerek 1-hexénből és/vagy 1-okténből és /vagy 1-decénből és/vagy 1-dodecénből és/vagy 1-tetracénből (Mw: 440-12000)

Nem alkalmazható olyan zsíros élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő tárgyakban, melyekre a D-modellanyagot határozták meg.
A G részben megállapított előírásoknak megfelelően.

60030

012072-90-1

Hidromagnezit

 

60080

012304-65-3

Hidrotalkit

 

60160

000120-47-8

Etil-(4-hidroxi-benzoát)

 

60180

004191-73-5

Izopropil-(4-hidroxi-benzoát)

 

60200

000099-76-3

Metil-(4-hidroxi-benzoát)

 

60240

000094-13-3

Propil-(4-hidroxi-benzoát)

 

60480

003864-99-1

2-[2-Hidroxi-3,5-di(terc-
-butil)fenil]-5-klórbenztriazol

SKH(E)=30 mg/kg (19)

60560

009004-62-0

(Hidroxietil)-cellulóz

 

60880

009032-42-2

(Hidroxietil-metil)-cellulóz

 

61120

009005-27-0

(Hidroxietil)-keményítő

 

61390

037353-59-6

(Hidroximetil)-cellulóz

 

61680

009004-64-2

(Hidroxipropil)-cellulóz

 

61800

009049-76-7

(Hidroxipropil)-keményítő

 

61840

000106-14-9

12-Hidroxi-sztearinsav

 

62020

007620-77-1

12-Hidroxisztearinsav, lítiumsó

SKH (E)= 0,6 mg/kg (8) (lítiumban kifejezve).

62140

006303-21-5

Hipofoszforossav (foszfinsav)

 

62215

0007439-89-6

Vas

SKH = 48 mg/kg

62240

001332-37-2

Vas-oxid

 

62245

012751-22-3

Vas-foszfid

Csak PET polimerek és kopolimerek esetén.

62280

009044-17-1

Izobutilén-butén kopolimer

 

62450

000078-78-4

Izopentán

 

62640

008001-39-6

Japán viasz

 

62720

001332-58-7

Kaolin

 

62800

Izzított kaolin

 

62960

000050-21-5

Tejsav

 

63040

000138-22-7

Butil-laktát

 

63280

000143-07-7

Laurinsav

 

63760

008002-43-5

Lecitin

 

63840

000123-76-2

Levulinsav

 

63920

000557-59-5

Lignocerinsav

 

64015

000060-33-3

Linolsav

 

64150

028290-79-1

Linolénsav

 

64500

Lizinsók

 

64640

001309-42-8

Magnézium-hidroxid

 

64720

001309-48-4

Magnézium-oxid

 

64800

00110-16-7

Maleinsav

SKH(E)=30 mg/kg (4)

64990

025736-61-2

Maleinsav-anhidrid-sztirol, kopolimer, nátriumsó

A G részben megállapított előírásoknak megfelelően.

65020

006915-15-7

Almasav

 

65040

000141-82-2

Malonsav

 

65520

000087-78-5

Mannit

 

65920

066822-60-4

[(N-Metakroiloxietil-N,N-dimetil-N-
karboximetil-ammónium)-klorid]-nátriumsó; oktadecil-metakrilát, etil-
-metakrilát, , ciklohexil-metakrilát,
N-vinil-pirrolidin-2-on kopolimerek

 

66200

037206-01-2

Metil-(karboxilmetil)-cellulóz

 

66240

009004-67-5

Metil-cellulóz

 

66560

004066-02-8

2,2’-Metilén-bisz(4-metil-6-
-ciklohexilfenol)

SKH(E)=3 mg/kg (6)

66580

000077-62-3

2,2’-Metilén-bisz[4-metil-6-(1-
-metilciklohexil)fenol]

SKH(E)=3 mg/kg (6)

66640

009004-59-5

Metil-etil-cellulóz

 

66695

Metil-(hidroximetil)-cellulóz

 

66700

009004-65-3

Metil-(hidroxipropil)-cellulóz

 

66755

002682-20-4

2-Metil-2,3-dihidro-izotiazol-
-3-on

SKH = 0,5 mg/kg. Csak vizes polimer-diszperziókban és emulziókban használható olyan koncentrációk mellett, amelyeknek nincs antimikrobiális hatása a polimer felületén vagy nincs ilyen hatása magára az élelmiszerre

66905

000872-50-4

N-Metilpirolidon

 

66930

068554-70-1

Metilszilszeszkvioxán

Maradék monomer metilszilszeszkvioxánban < 1 mg metiltrimetoxiszilán/kg metilszilszeszkvioxán.

67120

012001-26-2

Csillámpala

 

67155

4-(2-Benzoxazolil)-4’-(5-metil-
2benzoxazolil)sztilbén, 4,4’-
bisz(2benzoxazolil)sztilbén és
4,4’bisz(5-metil-2-benzoxazolil)sztilbén
elegye

Legfeljebb 0,05% (m/m) (a használt anyag mennyisége/a keverék mennyisége) A G részben megállapított előírásoknak megfelelően.

67180

(Decil-oktil)-ftalát (50 %m/m), didecil-ftalát (25 %m/m) és dioktil-ftalát
(25 %m/m) keveréke

SKH = 5 mg/kg (1)

67200

001317-33-5

Molibdén-diszulfid

 

67840

Montánsav, illetve etilénglikollal, illetve 1,3-butándiollal, illetve glicerinnel alkotott észterei

 

67850

008002-53-7

Montánviasz

 

67891

000544-63-8

Mirisztinsav

 

68040

003333-62-8

7-(2H-Naftol[1,2-d]triazol-2-il)-3-
-fenil-kumarin

 

68078

027253-31-2

Hexametilén-tetramin

SKH(E)= 0,05 mg/kg
(neodekánsavban kifejezve) és SKH(E)=0,05 mg/kg (14) (kobaltban kifejezve). Nem alkalmazható olyan élelmiszerrel érintkző polimerekre, ahol a MÉ-1-2-82/711 számú előírás
D modell oldatot ír elő.

68119

Neopentil glikol, diészterek és monoészterek benzoesavval és 2-etilhexánsavval

SKH = 5 mg/kg
Nem alkalmazható olyan zsíros élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő tárgyakban, melyekre a D-modellanyagot határozták meg.

68125

037244-96-5

Nefelin-szienit

 

68145

080410-33-9

2,2’,2"-Nitrilo{trietil-trisz[3,3’,5,5’-
-tetra-(terc-butil)-1,1’-bifenil-2,2’-
-diil]-foszfit}

SKH=5 mg/kg
(foszfit és foszfát összesen)

68960

000301-02-0

Olajsav-amid

 

69040

000112-80-1

Olajsav

 

69760

000143-28-2

Oktadec-9-én-1-ol

 

69920

000144-62-7

Oxálsav

SKH(E)=6 mg/kg (29)

70000

070331-94-1

4,5-Dioxo-3,6-diaza-oktán-1,8-
-diil-di{3-[3,5-di(terc-butil)-4-
-hidroxi-fenil]propinát}

 

70240

012198-93-5

Ozokerit

 

70400

000057-10-3

Palmitinsav

 

70480

000111-06-8

Palmitinsav, butil-észter

 

71020

000373-49-9

Palmitoleinsav

 

71440

009000-69-5

Pektin

 

71600

000115-77-5

Pentaeritrit

 

71635

025151-96-6

Pentaeritrit-dioleát

SKH=0,05 mg/kg.
Nem használható azokhoz a műanyagokhoz, amelyekhez a MÉ 1-2-82/711 számú előírás a D modelloldat használatát írja elő.

71670

178671-58-4

Pentaeritrit-terakisz(2-ciano-3,3-
-difenilprop-2-énoát)

SKH=0,05 mg/kg

71680

006683-19-8

Pentaeritrit-tetrakisz[3-(3,5-di-
-terc-butil-4-hidroxi-fenil)-
-propionát]

 

71720

000109-66-0

Pentán

 

71960

003825-26-1

Perfluoroktánsav, ammóniumsó

Csak nagy hőmérsékleten szinterezett, többször használatos tárgyakban használható.

72141

0018600-59-4

2,2’-(1,4-fenilén)bisz[4H-3,1-benzoxazin-4-on]

SKH = 0,05 mg/kg (beleértve hidrolízis-termékeinek összegét is)

72640

007664-38-2

Foszforsav

 

73160

Foszforsav (C16 és C18 mono- és dialkil)-észterei

SKH=0,05 mg/kg

73720

000115-96-8

Triklóretil-foszfát

SKH=NK (KH=0,02 mg/kg, beleértve a vizsgálati módszer hibáját is)

74010

145650-60-8

Bisz[2,4-di-(terc-butil)-6-
-metilfenil]-etil-foszfát

SKH=5 mg/kg (foszfit és foszfát összesen)

74240

031570-04-4

Trisz[2,4-di-(terc-butil)-fenil]-
-foszfit

 

74480

000088-99-3

Ftálsav

 

74560

000085-68-7

Benzil-butil-ftalát

Csak a következőkként használható:

a)    lágyító többször használatos műanyagokhoz és műanyag tárgyakhoz,

b)    lágyító olyan egyszer használatos műanyagokhoz és műanyag tárgyakhoz, melyek zsírszegény élelmiszerekkel érintkeznek, kivéve a 20/2008. (V. 14.) EüM rendeletben meghatározott anyatej-helyettesítő és -kiegészítő tápszereket, és a 35/2004.(IV. 26.) ESZCSM rendelet szerinti termékeket,

c)    technológiai segédanyag, legfeljebb 0,1%-os koncentráció a végtermékben.
SKH = 30 mg/kg élelmiszer-utánzó modellanyag.

74640

000117-81-7

Bisz(2-etilhexil)-ftalát

Csak a következőkként használható:
lágyító zsírszegény élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő, többször használatos műanyagokhoz és műanyag tárgyakhoz,
) technológiai segédanyag, legfeljebb 0,1%-os koncentráció a végtermékben,
SKH = 1,5 mg/kg élelmiszer-utánzó modellanyag.

74880

000084-74-2

Dibutil-ftalát

Csak a következőkként használható:
a) lágyító zsírszegény élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő, többször használatos műanyagokhoz és műanyag tárgyakhoz,
b) technológiai segédanyag, legfeljebb 0,05%-os koncentráció a végtermékben.
SKH = 0,3 mg/kg élelmiszer-utánzó modellanyag.

75100

068515-48-0
028553-12-0

Telített primer C8–C10 elágazó láncú alkoholokkal képzett több mint 60% C9 ftalát diészterek

Csak a következőkként használható:
a) lágyító többször használatos műanyagokhoz és műanyag tárgyakhoz,
b) lágyító olyan egyszer használatos műanyagokhoz és műanyag tárgyakhoz, melyek zsírszegény élelmiszerekkel érintkeznek, kivéve a 20/2008. (V. 14.) EüM rendeletben meghatározott anyatej-helyettesítő és -kiegészítő tápszereket és a 35/2004. (IV. 26.)ESZCSM rendelet szerinti termékeket,
c) technológiai segédanyag, legfeljebb 0,1%-os koncentráció a végtermékben.
SKH(E) = 9 mg/kg élelmiszer-utánzó modellanyag. (42)

75105

068515-49-1
026761-40-0

Telített primer C9–C11 alkoholok több mint 90% C10 ftalát diészterek

Csak a következőkként használható:
a) lágyító többször használatos műanyagokhoz és műanyag tárgyakhoz,
b) lágyító olyan egyszer használatos műanyagokhoz és műanyag tárgyakhoz, melyek zsírszegény élelmiszerekkel érintkeznek, kivéve a 20/2008. (V. 14.) EüM rendeletben meghatározott anyatej-helyettesítő és -kiegészítő tápszereket, és a 35/2004.(IV. 26.) ESZCSM rendelet szerinti termékeket,
c) technológiai segédanyag, legfeljebb 0,1%-os koncentráció a végtermékben.
SKH (E)= 9 mg/kg élelmiszer-utánzó modellanyag. (42)

76320

000085-44-9

Ftálsavanhidrid

 

76415

019455-79-9

Pimelinsav, kalciumsó

 

76463

Poliakrilsav, sók

SKH(T) = 6 mg/kg (36) (akrilsavra)

76721

009016-00-6
063148-62-9

Polidimetilsziloxán (móltömeg >6800)

A G részben megállapított előírásoknak megfelelően.

76723

167883-16-1

Polidimetilsziloxán, 3-aminopropil lezárású, polimer diciklohexil-metán-4,4′-
diizocianáttal

A G részben megállapított előírásoknak megfelelően.

76725

661476-41-1

Polidimetilsziloxán, 3-aminopropil lezárású, polimer 1-izocianáto-3-
izocianátometil-3,5,5-trimetilciklohexánnal

A G részben megállapított előírásoknak megfelelően.

76730

γ-Hidroxipropilezett polidimetilsziloxan

SKH=6 mg/kg

76807

00073018-26-5

Adipinsav poliésztere, 1,3-butándiollal,
1,2-propándiollal és 2-etil-1-hexanollal

SKH = 30 mg/kg

76815

Adipinsav és glicerin vagy pentaeritritol poliésztere, páros számú, egyenesláncú
C12–C22 zsírsavakkal képzett észterek

A G részben megállapított előírásoknak megfelelően.

76845

031831-53-5

1,4-Butándiol kaprolaktámmal képzett poliésztere

A 14260 és 13720 EGK számú anyagokra vonatkozó korlátozást figyelembe kell venni.
A G részben megállapított előírásoknak megfelelően.

76866

Adipinsav propán-1,2-diollal, illetve bután-1,3-diollal
és vagy bután-1,4-diollal
és vagy propilénglikollal
alkotott poliészterei, a láncok végén ecetsavval vagy n-oktanollal és vagy
n-dekanollal lezárva

SKH=30 mg/kg

76960

025322-68-3

Polietilénglikol

 

77370

070142-34-6

Polietilénglikol-30-dipolihidroxisztearát

 

77600

061788-85-0

Hidrogénezett ricinusolaj polietilénglikol észtere

 

77702

Alifás (C6-C22) monokarbonsavak polietilénglikol észterei és azok ammónium- és nátrium szulfátjai

 

77708

El nem ágazó és elágazó, (C8-C22) primer alkoholok polietilénglikol (EO =1-50) -éterei

SKH = 1,8 mg/kg
A G részben megállapított előírásoknak megfelelően.

77732

Butil 2-ciano 3-(4-hidroxi-3-metoxi-fenil) akrilát polietilénglikol (EO = 1–30, tipikusan 5) étere

SKH = 0,05 mg/kg
Csak PET-ben használható fel.

77733

Butil-2-ciano 3-(4-hidroxifenil) akrilát polietilénglikol (EO = 1–30, tipikusan 5) étere

SKH = 0,05 mg/kg
Csak PET-ben használható fel.

77895

068439-49-6

Polietilénglikol-monoalkil-éter (EO=2-6, alkil: C16-C18)

SKH=0,05 mg/kg
A G részben megállapított előírásoknak megfelelően

77897

Polietilénglikol (EO = 1–50) monoalkil-éter (el nem ágazó és elágazó, C8–C20) –szulfát, sók

SKH = 5 mg/kg

79040

009005-64-5

Polietilénglikol-1,4-anhidro-szorbit-
-monolaurát

 

79120

009005-65-6

Polietilénglikol-1,4-anhidro-szorbit-
-monooleát

 

79200

009005-66-7

Polietilénglikol-1,4-anhidro-szorbit-
-monopalmitát

 

79280

009005-67-8

Polietilénglikol-1,4-anhidro-szorbit-
-monosztearát

 

79360

009005-70-3

Polietilénglikol-1,4-anhidro-szorbit-
-trioleát

 

79440

009005-71-4

Polietilénglikol-1,4-anhidro-szorbit-
-trisztearát

 

79600

009046-01-9

Polietilénglikol-tridecil-éter-foszfát

SKH = 5 mg/kg. Csak vizes élelmiszerekkel rendeltetés-szerűen érintkezésbe kerülő anyagok és tárgyak esetében.
A G részben megállapított előírásoknak megfelelően.

79920

009003-11-6
106392-12-5

Poli(etilén-propilén)glikol

 

80000

009002-88-4

Polietilén viasz

 

80077

0068441-17-8

Polietilén gyanták oxidálva

SKH = 60 mg/kg

80240

029894-35-7

Ricinolsav poliglicerin észtere

 

80350

0124578-12-7

Poli(12-hidroxi-sztearátsav)-polietilén-
imin kopolimer

Kizárólag polietilén-tereftalátban (PET), polisztirénben (PS), ütésálló polisztirénben (HIPS) és poliamidban (PA) való felhasználásra, 0,1 tömegszázalékig.
A G részben megállapított előírásoknak megfelelően.

80480

0090751-07-8; 0082451-48-7

Poli(6-morfolin-1,3,5-triazin-2,4-diil)-[(2,2,6,6-tetrametil-4-piperidil)imino)]-hexametilén-[(2,2,6,6-tetrametil-4-piperidil)imino)]

SML = 5 mg/kg (47)
A G részben megállapított előírásoknak megfelelően.

80510

1010121-89-7

Poli(3-nonil-1,1-dioxo-1-tiopropán-1,3-diil)-
blokk-poli(x-oleil-7-hidroxi-1,5-diimino-
oktán-1,8-diil), folyamatkeverék, x=1 és/
vagy 5, dodecilbenzolszulfonsavval
semlegesítve

Kizárólag polimerizációs gyártási segédanyagként használható polietilénben (PE), polipropilénben (PP) és polisztirénben (PS).

80640

Poli-(hidroxi-alkil, C2-C4)-
-dimetil-polisziloxán

 

80720

008017-16-1

Polifoszforsav

 

80800

025322-69-4

Polipropilénglikol

 

81060

009003-07-0

Polipropilén viasz

 

81220

192268-64-7

Poli-({6-[N-(2,2,6,6-tetrametilpiperidin-4-
il)butilamino]-1,3,5-triazin-2,4-diil}-
[(2,2,6,6-tetrametilpiperidin-4-il)imino]-
hexán-1,6-diil[(2,2,6,6-tetrametil-piperidin-
4-il)imino]-a-[N,N,N’,N’-tetrabutil-N’’’’-
[(2,2,6,6-tetrametil-piperidin-4-
ilamino)hexil][1,3,5-triazin-2,4,6-triamin]-
ω-N,N,N’,N’-
-
tetrabutil-1,3,5-triazin-2,4-diamin)

SKH=5 mg/kg

81500

9003-39-8

Polivinilpirrolidon

A G részben megállapított előírásoknak megfelelően.

81515

087189-25-1

Glicerin cinksó polimer

SKH(E) = 25 mg/kg (38)
(cinkben kifejezve)

81520

007758-02-3

Kálium-bromid

 

81600

001310-58-3

Kálium-hidroxid

 

81760

Sárgaréz, bronz, vörösréz, saválló acél, ón porok, lemezkék és szálak, és vörösréz-, ón- és vasötvözetek

SKH (E)= 5 mg/kg (7) (vörösrézben kifejezve),
SKH = 48 mg/kg (vasban kifejezve)

81840

000057-55-6

Propán-1,2-diol

 

81882

000067-63-0

Propán-2-ol

 

82000

000079-09-4

Propionsav

 

82080

009005-37-2

1,2-Propilénglikol-alginát

 

82240

022788-19-8

1,2-Propilénglikol-dilaurát

 

82400

000105-62-4

1,2-Propilénglikol-dioleát

 

82560

033587-20-1

1,2-Propilénglikol-dipalmitát

 

82720

006182-11-2

1,2-Propilénglikol-disztearát

 

82800

027194-74-7

1,2-Propilénglikol-monolaurát

 

82960

001330-80-9

1,2-Propilénglikol-monooleát

 

83120

029013-28-3

1,2-Propilénglikol-monopalmitát

 

83300

001323-39-3

1,2-Propilénglikol-monosztearát

 

83320

Propil-(hidroxi-etil)-cellulóz

 

83325

Propil-(hidroxi-metil)-cellulóz

 

83330

Propil-(hidroxi-propil)-cellulóz

 

83440

002466-09-3

Pirofoszforsav

 

83455

013445-56-2

Pirofoszforossav

 

83460

012269-78-2

Pirofillit

 

83470

014808-60-7

Kvarc

 

83599

068442-12-6

Az olajsav-(2-szulfaniletil)-észter reakciótermékei diklór-dimetilónnal, nátrium-szulfiddal és triklór-
-metilónnal

SKH(E)=0,18 mg/kg (16)
(ónban kifejezve)

83610

073138-82-6

Gyantasavak

 

83840

008050-09-7

Fenyőgyanta

 

84000

008050-31-5

Fenyőgyanta glicerinésztere

 

84080

008050-26-8

Fenyőgyanta pentaeritritésztere

 

84210

065997-06-0

Hidrogénezett fenyőgyanta

 

84240

065997-13-9

Hidrogénezett fenyőgyanta glicerinésztere

 

84320

008050-15-5

Hidrogénezett fenyőgyanta metilésztere

 

84400

064365-17-9

Hidrogénezett fenyőgyanta pentaeritritésztere

 

84560

009006-04-6

Természetes gumi

 

84640

000069-72-2

Szalicilsav

 

85360

000109-43-3

Dibutil-szebacát

 

85601

Természetes szilikátok (azbeszt kivételével)

 

85610

Természetes és izzított szilikátok (azbesztek kivételével)

 

85680

001343-98-2

Sziliciumsav

 

85840

053320-86-8

Lítium-, magnézium-, nátrium-szilikátok

SKH(E)=0,6 mg/kg (8)
(lítiumban kifejezve)

86000

Szililezett kovasav sók

 

86160

000409-21-2

Szilicium-karbid

 

86240

007631-86-9

Szilicium-dioxid

 

86285

Izzított szilíciumdioxid

 

86560

007647-15-6

Nátrium-bromid

 

86720

001310-73-2

Nátrium-hidroxid

 

87040

001330-43-4

Nátrium-tetraborát

SKH(E)=6 mg/kg (23)
(bórban kifejezve) az ivóvíz előírás figyelembevételével

87200

000110-44-1

Szorbinsav

 

87280

029116-98-1

1,4-Anhidro-szorbit-dioleát

 

87520

062568-11-0

1,4-Anhidro-szorbit-monobehenát

 

87600

001338-39-2

1,4-Anhidro-szorbit-monolaurát

 

87680

001338-43-8

1,4-Anhidro-szorbit-monooleát

 

87760

026266-57-9

1,4-Anhidro-szorbit-monopalmitát

 

87840

001338-41-6

1,4-Anhidro-szorbit-monosztearát

 

87920

061752-68-9

1,4-Anhidro-szorbit-terasztearát

 

88080

026266-58-0

1,4-Anhidro-szorbit-trioleát

 

88160

054140-20-4

1,4-Anhidro-szorbit-tripalmitát

 

88240

026658-19-5

1,4-Anhidro-szorbit-trisztearát

 

88320

000050-70-4

Szorbit

 

88600

026836-47-5

Szorbit-monosztearát

 

88640

008013-07-8

Szójaolaj, epoxidált

SKH= 60 mg/kg. A 20/2008. (V. 14.) EüM rendeletben meghatározott anyatej-helyettesítő és -kiegészítő tápszereket, vagy a 35/2004. (IV. 26.) ESZCSM rendeletben meghatározott, csecsemőknek és kisgyermekeknek szánt feldolgozott gabonaalapú élelmiszereket és bébiételeket tartalmazó üvegedények lezárására használatos PVC-tömítések esetében azonban a SKH 30 mg/kg. A G részben megállapított előírásoknak megfelelően.”

88800

009005-25-8

Étkezési keményítő

 

88880

068412-29-3

Hidrolizált keményítő

 

88960

000124-26-5

Sztearinsav-amid

 

89040

000057-11-4

Sztearinsav

 

89120

000123-95-5

Sztearinsav, butil-észter

 

89200

007617-31-4

Réz(II)-sztearát

SKH(E) = 5 mg/kg (7)
(rézben kifejezve)

89440

Sztearinsav etilénglikollal alkotott észterei

SKH(E)=30 mg/kg (3)

90720

058446-52-9

Sztearoil-benzoil-metán

 

90800

005793-94-2

2-[(2-Sztearoil-oxi)-propionil-
-oxi]-propionsav kalciumsó

 

90960

000110-15-6

Borostyánkősav

 

91200

000126-13-6

Szacharóz-acetát-izobutirát

 

91360

000126-14-7

Szacharóz-oktaacetát

 

91530

Szulfoszukcinátsav alkil (C4-C20) vagy
ciklohexil diészterek, sók

SKH = 5 mg/kg

91815

Szulfoszukcinátsav monoalkil (C10-C16)
polietilén-glikol észterek, sók

SKH = 2 mg/kg

91840

007704-34-9

Kén

 

91920

007664-93-9

Kénsav

 

92030

010124-44-4

Réz(II)-szulfát

SKH(E) = 5 mg/kg (7) (rézben kifejezve)

92080

014807-96-6

Talkum

 

92150

001401-55-4

Csersav

A JECFA- előírásai szerint

92160

000087-69-4

Borkősav

 

92195

Taurinsók

 

92200

0006422-86-2

Tereftálsav, bisz(2-etilhexil)-észter

SKH = 60 mg/kg

92205

057569-40-1

[2,2’-Metilén-bisz(4-metil-6-terc-
-butil-fenol)]tereftalát

 

92350

000112-60-7

Tetraetilénglikol

 

92470

0106990-43-6

N,N’,N’’,N’’-tetrakisz(4,6-bisz(N-butil-(N-
metil-2,2,6,6-tetrametil-piperidin-4-
il)amino)triazin-2-il)-4,7-diazadekan-1,10-
diamin

SKH = 0,05 mg/kg

92475

0203255-81-6

3,3’,5,5’-tetrakisz(tert-butil)-2,2’-
dihidroxibifenil, ciklikus észter [3-(3-tert-
butil-4-hidroxi-5-metilfenil)propil]oxi-
foszfonsavval

SKH= 5 mg/kg (az anyag és a hidrolízis-termékek foszfit és foszfát formájának összegeként kifejezve)

92640

000102-60-3

N,N,N’,N’-Tetrakisz(2-hidroxi-
-propil)-etiléndiamin

 

92700

078301-43-6

2,2,4,4-Tetrametil-20-(2,3-
-epoxipropil)-7-oxa-3,20-diaza-
-dispiro[5.1.11.2]heneikozán-21-
-on polimere

SKH=5 mg/kg

92930

120218-34-0

Tiodi-2,1-etándiil-bisz(5-
-metoxikarbonil-2,6-dimetil-1,4-
-dihidropiridin-3-karboxilát

SKH=6 mg/kg

93440

013463-67-7

Titán-dioxid

 

93450

Titánium-dioxid, az n-oktiltriklór-szilán és [aminotrisz(metilén-foszfinsav), penta nátrimsó kopolimerével bevonva]

A G részben megállapított előírásoknak megfelelően.

93520

000059-02-9
010191-41-0

α-Tokoferol

 

93680

009000-65-1

Tragantmézga

 

93720

000108-78-1

2,4,6-Triamino-1,3,5-triazin

SKH=30 mg/kg

93760

000077-90-7

Tri-n-butil-acetil-citrát

 

94000

0000102-71-6

Trietanolamin

SKH = 0,05 mg/kg (beleértve a hidroklorid adduktot is)

94320

000112-27-6

Trietilénglikol

 

94425

0000867-13-0

Trietil-foszfonacetát

Kizárólag polietilén-tereftalátban (PET) való felhasználásra.

94960

000077-99-6

2-Etil-2-hidroximetilpropán-1,3-diol

SKH=6 mg/kg

94985

Trimetilol-propán, vegyes triészterek és diészterek benzoesavval és
2-etilhexánsavval

SKH = 5mg/kg
Nem alkalmazható olyan zsíros élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő tárgyak esetében, melyekre a
D-modellanyagot határozták meg.

95000

028931-67-1

Trimetilol-propán
trimetakrilát-metil-metakrilát kopolimer

 

95020

6846-50-0

2,2,4-Trimetil-1,3-pentándiol-diizobutirát

SKH = 5 mg/kg élelmiszer. Csak egyszer használatos kesztyűkhöz használható.

95200

001709-70-2

1,3,5-trimetil-2,4,6-trisz-
(3,5-di-terc-butil-4-hidroxi-
benzil)-benzol

 

95270

161717-32-4

5-Butil-5-etil-2-[2,4,6-trisz(terc-
butil)fenoxi]-1,3,2-dioxafoszfirán

SKH=2 mg/kg
(mint foszfit és foszfát összege és a hidrolízis termékek=TTBT)

95420

745070-61-5

1,3,5-Trisz(2,2-dimetilpropánamido)-benzol

SKH = 0,05 mg/kg élelmiszer.”

95725

110638-71-6

Citromsav és hidroszilikát reakció termékének lítiumsója

SKH(E)=0,6 mg/kg (8)
(lítiumban kifejezve)

95855

007732-18-5

Víz

Ivóvízminőségben

95858

Ásványolaj alapú vagy szintetikus szénhidrogén alapanyagú finomított gyanták, paraffinok

SKH = 0,05 mg/kg és a G részben megállapított előírásoknak megfelelően. Nem használható zsíros élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő tárgyakhoz.”

95859

Petróleumbázisú vagy szintetikus finomított gyanták

A G rész szerinti követelményeknek megfelelően.

95883

Petróleumbázisú szénhidrogénekből előállított fehér ásványi olajok, paraffinok.

A G részbebn megállapított előírásoknak megfelelően.

95905

013983-17-0

Wollastonit (kalcium-metaszilikát)

 

95920

 

Kezeletlen faliszt és szál

 

95935

011138-66-2

Xantángyanta

 

96190

020427-58-1

Cink-hidroxid

SKH(E) = 25 mg/kg (38)
(cinkben kifejezve)

96240

001314-13-2

Cink-oxid

SKH(E) = 25 mg/kg (38)
(cinkben kifejezve)

96320

001314-98-3

Cink-szulfid

SKH(E) = 25 mg/kg (38)
(cinkben kifejezve)

Az adalék- és segédanyagok listája az A rész IV. fejezet 2. pont szerint

EGK-szám

CAS-szám

Név

Korlátozások, illetve előírások

1.

2.

3.

4.

 

 

 

 

30180

002180-18-9

Ecetsav- mangánsó

SKH(E)=0,6 mg/kg (1)
(mangánban kifejezve)

31500

025134-51-4

Akrilsav, akrilsav, 2-etilhexilészter, kopolimer

SKH(E) = 6 mg/kg (36) (akrilsavban kifejezve) és SKH = 0,05 mg/kg (akrilsav, 2-etilhexilészterben kifejezve).

31520

061167-58-6

[2-terc-Butil-6-(3-terc-butil-2-
-hidroxi-5-metilbenzil)-4-metil-fenil]-
akrilát

SKH=6 mg/kg

31920

000103-23-1

Bisz(2-etilhexil)-adipát

SKH=18 mg/kg (1)

34130

Alkil, el nem ágazó, páros szénatom-számú (C12–C20) dimetilamin

SKH = 30 mg/kg

34230

(C8-C22)Alkánszulfonsavak

SKH=6 mg/kg

34650

151841-65-5

Alumínium-hidroxibisz[2,2,
metilénbisz](4,6-diterc-butifenil)-foszfát

SKH=5 mg/kg

35760

001309-64-4

Antimon-trioxid

SKH=0,04 mg/kg (39)
(antimonban kifejezve)

36720

017194-00-2

Bárium-hidroxid

SKH(E)=1 mg/kg (12) (báriumban kifejezve)

36800

010022-31-8

Bárium-dinitrát

SKH(E)=1 mg/kg (12) (báriumban kifejezve)

38000

000553-54-8

Benzoesav- litiumsó

SKH(E)= 0,6 mg/kg (8) (litiumban kifejezve)

38240

000119-61-9

Benzofenon

SKH=0,6 mg/kg

38505

351870-33-2

cisz-endo-Biciklo[2.2.1]heptán-2,3
dikarbonsav, -dinátriumsó

SKH = 5 mg/kg. Nem használható savas élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő polietilénnel. Tisztaság: = 96%

38560

007128-64-5

2,5Bisz(5-terc-butil-2-
benzoxazolil)tiofén

SKH=0,6 mg/kg

38700

063397-60-4

Bisz(2-karbobutoxietil)ón-
bisz(izooktilszulfanilacetát)

SKH=18 mg/kg

38800

032687-78-8

N,N’-Bisz[3-(3,5-di-terc-butil-4-
-hidroxifenil)propionil]hidrazide

SKH=15 mg/kg

38820

026741-53-7

Bisz(2,4-di-terc-butilfenil)pentaeritrit-
difoszfit

SKH=0,6 mg/kg

38940

110675-26-8

2,4-Bisz(dodeciltiometil)-6-metilfenol

SKH(E) = 5 mg/kg (40)

39060

035958-30-6

1,1-Bisz(2-hidroxi-3,5-di-terc-
-
butilfenil)etán

SKH=5 mg/kg

39090

N,N-Bisz(2-hidroxietil)(C8-
C18)alkilamin

SKH(E)=1,2 mg/kg (13)

39120

N,N-Bisz(2-hidroxietil)(C8-
C18)alkilamin-hidrokloridok

SKH(E)=1,2 mg/kg (13)
tercier aminban kifejezve (HCl nélkül)

40000

000991-84-4

2,4-Bisz(oktilszulfanil)-6-(4-
-hidroxi-3,5-di-terc-
-
butilanilino)-1,3,5-triazin

SKH=30 mg/kg

40020

110553-27-0

2,4-Bisz(oktilszulfanilmetil)-6-metilfenol

SKH(E) = 5 mg/kg (40)

40160

061269-61-2

N,N’-Bisz(2,2,6,6-tetrametil-4-pi-
peridil)hexametiléndiamin-1,2-di-
brómetán kopolimer

SKH=2,4 mg/kg

40720

025013-16-5

terc-butil-4-hidroxianizol (=BHA)

SKH= 30 mg/kg

40800

013003-12-8

4,4’-Butilidén-bisz[(6-terc-butil-3-
-metilfenil-ditritildecil)-foszfit]

SKH=6 mg/kg

40980

019664-95-0

Vajsav-mangánsó

SKH(E)=0,6 mg/kg (10) (mangánban kifejezve)

42000

063438-80-2

(2-Butoxikarboniletil)ón-
-trisz(izooktilszulfanilacetát)

SKH=30 mg/kg

42400

010377-37-4

Szénsav-lítiumsói

SKH=0,6 mg/kg
(lítiumban kifejezve)

42480

000584-09-8

Szénsav-rubídiumsó/lítiumsó

SKH=12 mg/kg

43600

004080-31-3

[1-(3-klórallil)-3,5,7-triaza-1-
-azóniaadamantán]-klorid

SKH=0,3 mg/kg

43680

000075-45-6

Difluor-klórmetán

SKH=6 mg/kg és a G rész szerinti követelményeknek megfelelően

44960

011104-61-3

Kobalt-oxid

SKH(E)=0,05 mg/kg (14) (kobaltban kifejezve)

45440

Butilezett, sztirilezett krezolok

SKH=12 mg/kg

45650

006197-30-4

2-Etilhexil-(2-ciano-3,3-difenil-akrilát)

SKH=0,05 mg/kg

46640

000128-37-0

2,6-di-terc-butil-p-krezol (=BHT)

SKH= 3,0 mg/kg

47500

153250-52-3

N,N’-Diciklohexil-2,6-naftalin-dikarboxamid

SKH = 5 mg/kg.

47600

084030-61-5

Di-n-dodecil-ón-bisz(izooktil-merkaptoacetát)

SKH (E)= 0,05 mg/kg élelmiszer (41) (mono-n-dodecil-ón-trisz(izooktil-merkaptoacetát), di-n-dodecil-ón-bisz(izooktil-merkaptoacetát), mono-dodecil-ón-triklorid és di-dodecil-ón-diklorid összegeként), a mono- és di-dodecil-ón-klorid összegeként kifejezve.

48640

000131-56-6

2,4-Dihidroxibenzofenon

SKH(E)= 6 mg/kg (15)

48800

000097-23-4

2,2’-Dihidroxi-5,5’-diklórdifenil-
metán

SKH=12 mg/kg

48880

000131-53-3

2, 2’-Dihidroxi-4-metoxi-benzofenon

SKH(E)=6 mg/kg (15)

49595

057583-35-4

Dimetilón-bisz(etilhexil-merkaptoacetát)

SKH(E) = 0,18 mg/kg (16) (ónban kifejezve)

49600

026636-01-1

Dimetilón-bisz(izooktil-szulfanil-acetát)

SKH(E)=0,18 mg/kg (16)
(ónban kifejezve)

49840

002500-88-1

Dioktadecil-diszulfán

SKH(E)=3 mg/kg

50160

Di-n-oktilón-bisz(nalkil(C10–C16)-
merkaptoacetát

SKH(E) = 0,006 mg/kg (17) (ónban kifejezve)

50240

010039-33-5

Di-n-oktilón-bisz(2-etilhexilmaleát)

SKH(E) = 0,006 mg/kg (17) (ónban kifejezve)

50320

015571-58-1

Di-n-oktilón-bisz(2-
etilhexilmerkaptoacetát)

SKH(E) = 0,006 mg/kg (17) (ónban kifejezve)

50360

Di-n-oktilón-bisz(2-etilmaleát)

SKH(E) = 0,006 mg/kg (17) (ónban kifejezve)

50400

033568-99-9

Di-n-oktilón-bisz(izooktilmaleát)

SKH(E) = 0,006 mg/kg (17) (ónban kifejezve)

50480

026401-97-8

Di-n-oktilón-bisz(izooktil-
merkaptoacetát)

SKH(E) = 0,006 mg/kg (17) (ónban kifejezve)

50560

Di-n-oktilón-1,4-butándiol-
bisz(merkaptoacetát)

SKH(E) = 0,006 mg/kg (17) (ónban kifejezve)

50640

003648-18-8

Di-n-oktilón-dilaurát

SKH(E) = 0,006 mg/kg (17) (ónban kifejezve)

50720

015571-60-5

Di-n-oktilón-dimaleát

SKH(E) = 0,006 mg/kg (17) (ónban kifejezve)

50800

Di-n-oktilón-dimaleát, észterezett

SKH(E) = 0,006 mg/kg (17) (ónban kifejezve)

50880

Di-n-oktilón-dimaleát, polimerek
(n = 2–4)

SKH(E) = 0,006 mg/kg (17) (ónban kifejezve)

50960

069226-44-4

Di-n-etilénglikol-bisz(merkaptoacetát)

SKH(E) = 0,006 mg/kg (17) (ónban kifejezve)

51040

015535-79-2

Di-n-oktilón-merkaptoacetát

SKH(E) = 0,006 mg/kg (17) (ónban kifejezve)

51120

Di-n-oktilón-tiobenzoát-2-
etilhexilmerkaptoacetát

SKH(E) = 0,006 mg/kg (17) (ónban kifejezve)

51570

000127-63-9

Difenil-szulfon

SKH(E)=3 mg/kg

51680

000102-08-9

N,N’-Difeniltiokarbamid

SKH=3 mg/kg

52000

027176-87-0

Dodecilbenzolszulfonsav

SKH=30 mg/kg

52320

052047-59-3

2-(4-Dodecilfenil)indol

SKH=0,06 mg/kg

52880

023676-09-7

Etil-(4-etoxibenzoát)

SKH=3,6 mg/kg

53200

023949-66-8

N-(2-Etoxifenil)-N’-(2-etilfenil)-
-etándiamid

SKH=30 mg/kg

53670

032509-66-3

Etilénglikol, bisz[3,3-bisz(3-tert-butil-4-
hidroxifenil)butirát]

SKH = 6 mg/kg

54880

000050-00-0

Formaldehid

SKH(E)= 15 mg/kg (22)

55200

001166-52-5

Galluszsav, dodecil-észter

SKH(E)= 30 mg/kg (34)

55280

001034-01-1

Galluszsav, oktil-észter

SKH(E)= 30 mg/kg (34)

55360

000121-79-9

Galluszsav, propil-észter

SKH(E)= 30 mg/kg (34)

58960

000057-09-0

Hexadeciltrimetilammónium-bromid

SKH=6 mg/kg

59120

023128-74-7

Hexán-1,6-diil-bisz[3-(3,5-di-terc-butil-
4-hidroxifenil)propionamid]

SKH=45 mg/kg

59200

035074-77-2

Hexán-1,6-diil-bisz[3-(3,5-di-terc-butil-
4-hidroxifenil)propionát]

SKH=6 mg/kg

60320

070321-86-7

2-[2-Hidroxi-3,5-bisz(1,1-dimetil-
benzil)fenil]benzotriazol

SKH=1,5 mg/kg

60400

003896-11-5

2-(2’-Hidroxi-3’-terc-butil-5’-
-metilfenil)-5-klórbenzotriazol

SKH(E)=30 mg/kg (19)

60800

065447-77-0

1-(2-Hidroxietil)-4-hidroxi-2,2, 6,6-
tetrametilpiperidin dimetil-
-szukcinát kopolimer

SKH=30 mg/kg

61280

003293-97-8

2-Hidroxi-4-hexiloxibenzofenon

SKH(E)=6 mg/kg (15)

61360

000131-57-7

2-Hidroxi-4-metoxibenzofenon

SKH(E)=6 mg/kg (15)

61440

002440-22-4

2-(2-Hidroxi-5-metilfenil)benzo-triazol

SKH(E)=30 mg/kg (19)

61600

001843-05-6

2-Hidroxi-4-oktiloxibenzofenon

SKH(E)=6 mg/kg (15)

63200

051877-53-3

Tejsav, mangánsó

SKH(E)=0,6 mg/kg (10) (mangánban kifejezve)

63940

008062-15-5

Lignoszulfonsav

SKH = 0,24 mg/kg és csak műanyag diszperziókhoz való diszpergálószerként használható

64320

010377-51-2

Lítium-jodid

SKH(E)=1 mg/kg (11)
(jódban kifejezve) és
SKH(E)= 0,6 mg/kg (8)
(lítiumban kifejezve)

65120

007773-01-5

Mangán-klorid

SKH(E)=0,6 mg/kg (10) (mangánban kifejezve)

65200

012626-88-9

Mangán-hidroxid

SKH(E)=0,6 mg/kg (10) (mangánban kifejezve)

65280

010043-84-2

Mangán-hipofoszfit

SKH(E)=0,6 mg/kg (10) (mangánban kifejezve)

65360

011129-60-5

Mangán-oxid

SKH(E)=0,6 mg/kg (10) (mangánban kifejezve)

65440

Mangán-pirofoszfit

SKH(E)=0,6 mg/kg (10) (mangánban kifejezve)

66350

085209-93-4

2,2’-Metilén-bisz(4,6-di-terc-butilfenil)-
lítium-foszfát

SKH = 5 mg/kg és SKH(E)= 0,6 (8) (lítiumban kifejezve)

66360

085209-91-2

[2,2’-Metilénbisz(4,6-di-terc-butil-
fenil)]-nátrium-foszfát

SKH=5 mg/kg

66400

000088-24-4

2,2’-Metilénbisz(4-etil-6-terc-butilfenol)

SKH(E)=1,5 mg/kg (20)

66480

000119-47-1

2,2’-Metilénbisz(4-metil-6-terc-
butilfenol)

SKH(E)=1,5 mg/kg (20)

67360

067649-65-4

Mono-n-dodecil-ón-trisz(izooktil-merkaptoacetát)

SKH (E)= 0,05 mg/kg élelmiszer (41) (mono-n-dodecil-ón-trisz(izooktil-merkaptoacetát), di-n-dodecil-ón-bisz(izooktil-merkaptoacetát), mono-dodecil-ón-triklorid és di-dodecil-ón-diklorid összegeként), a mono- és di-dodecil-ón-klorid összegeként kifejezve.”

67515

057583-34-3

Monometilón-trisz(etilhexilmerkaptoacetát)

SKH(E) = 0,18 mg/kg (16) (ónban kifejezve)

67520

054849-38-6

Metilóntrisz(izooktilszulfanil-acetát)

SKH(E)=0,18 mg/kg (16)
(ónban kifejezve)

67600

Oktilón-trisz[alkil(C10-C16)szul-
fanilacetát]

SKH(E)=1,2 mg/kg (18)
(ónban kifejezve)

67680

027107-89-7

Oktilón-trisz(2-etilhexilszulfanil-acetát)

SKH(E)=1,2 mg/kg (18)
(ónban kifejezve)

67760

026401-86-5

Oktilón-trisz(izooktilszulfanil-acetát)

SKH(E)=1,2 mg/kg (18)
(ónban kifejezve)

67896

020336-96-3

Mirisztinsav, lítiumsó

SKH(E)= 0,6 mg/kg (8) (litiumban kifejezve)

68320

002082-79-3

Octadecil-[3-(3,5-di-terc-butil-4-
-hidroxifenil)propionát]

SKH=6 mg/kg

68400

010094-45-8

N-Oktadecil-[(Z)dokoz-13-én-amid]

SKH=5 mg/kg

68860

004724-48-5

Oktánfoszfonsav

SKH=0,05 mg/kg

69160

014666-94-5

Olajsav, kobaltsó

SKH(E) = 0,05 mg/kg (14) (kobaltban kifejezve)

69840

016260-09-6

N-Oleilpalmitinsav-amid; helyesen: (Z)-
N-Oktadecil-
-hexadekánamid

SKH=5 mg/kg

71935

007601-89-0

Perklórsav, nátriumsó monohidrát

SKH=0,05 mg/kg (31)

72081/10

Kőolajalapú szénhidrogén gyanták (hidrogénezett)

A G részben megállapított előírásoknak megfelelően.”

72160

000948-65-2

2-Fenilindol

SKH=15 mg/kg

72800

001241-94-7

2-Etilhexil-difenil-foszfát

SKH=2,4 mg/kg

73040

013763-32-1

Foszforsav-lítiumsói

SKH(E)=0,6 mg/kg (8)
(lítiumban kifejezve)

73120

010124-54-6

Foszforsav-mangánsó

SKH(E)=0,6 mg/kg (10) (mangánban kifejezve)

74400

Foszforossav-trisz(nonil-és/vagy dinonilfenil)-észterei

SKH=30 mg/kg

77440

Polietilénglikol-diricinoleát

SKH=42 mg/kg

77520

061791-21-6

Ricinusolaj-polietilénglikol-észter

SKH=42 mg/kg

78320

009004-97-1

Polietilénglikol-ricinoleát

SKH=42 mg/kg

81200

071878-19-8

Poli{6-[(1,1,3,3-tetrametilbutil)- amino]-
1,3,5-triazin-2,4-diil}[(2,2,6,6-tetrametil-
4-piperidil)imino]hexametilén[(2,2,6,6-
tetrametil-4-piperidil)imino]}

SKH=3 mg/kg

81680

007681-11-0

Kálium-jodid

SKH(E)=1 mg/kg (11)
(jódban kifejezve)

82020

019019-51-3

Propionsav-kobaltsó

SKH(E)=0,05 mg/kg (14)
(kobaltban kifejezve)

83595

119345-01-6

A di-terc-butil-foszfonit bifenillel képzett rekcióterméke, amit 2,4-di-
-terc-butilfenol , foszfor-triklorid és bifenil Friedel-Crafts reakció-jával nyernek

SKH=18 mg/kg és a G rész előírásai szerint.

83700

000141-22-0

Ricinolsav

SKH=42 mg/kg

84800

000087-18-3

Szalicilsav-(4-terc-butilfenil)-észtere; 4-
terc-butilfenil-szalicilát

SKH=12 mg/kg

84880

000119-36-8

Szalicilsav-metilészter; metil-
-szalicilát

SKH=30 mg/kg

85760

012068-40-5

Szilíciumsav-lítium-alumíniumsó (2:1:1)

SKH(E)=0,6 mg/kg (8)
(lítiumban kifejezve)

85920

012627-14-4

Szilíciumsav-lítiumsó

SKH(E)=0,6 mg/kg (8)
(lítiumban kifejezve)

85950

037296-97-2

Kovasav, magnézium-nátriumfluorid só

SKH = 0,15 mg/kg (fluoridban kifejezve). Többrétegű anyagok csak olyan rétegeiben, amelyek nem kerülnek érintkezésbe élelmiszerrel.

86480

007631-90-5

Nátrium -biszulfit

SKH(E)= 10 mg/kg (30) (kén-dioxidban kifejezve)

86800

007681-82-5

Nátrium-jodid

SKH(E)=1 mg/kg (11)
(jódban kifejezve)

86880

Nátrium-(alkil- és dialkilfenoxi-
benzoldiszulfonát)

SKH=9 mg/kg

86920

007632-00-0

Nátrium-nitrit

SKH(E)= 0,6 mg/kg

86960

007757-83-7

Nátrium-szulfit

SKH(E)= 10 mg/kg (30) (kén-dioxidban kifejezve)

87120

007772-98-7

Nátrium-tioszulfát

SKH(E)= 10 mg/kg (30) (kén-dioxidban kifejezve

89170

013586-84-0

Sztearinsav-kobaltsó

SKH(E)=0,05 mg/kg (14) (kobaltban kifejezve)

92000

007727-43-7

Bárium-szulfát

SKH(E)=1 mg/kg (12) (báriumban kifejezve)

92320

Glikolsav-(tetradecil)polietilén-
glikollal (éterfok=3-8) alkotott étere

SKH=15 mg/kg

92560

038613-77-3

[Tetrakisz(2,4-di-terc-butilfenil)-
-4,4’-bifenilén]-difoszfonit

SKH=18 mg/kg

92800

000096-69-5

4,4’-Tiobisz(6-terc-butil-3-metil-
fenol)

SKH=0,48 mg/kg

92880

041484-35-9

(2,2’-Tiodietil)-bisz[3-(3,5-di-terc-
-butil-4-hidroxifenil)propionát]

SKH=2,4 mg/kg

93120

000123-28-4

Didodecil-(3,3’-tiodipropionát)

SKH(E)=5 mg/kg (21)

93280

000693-36-7

Dioktadecil-(2,2’-tiodipropionát)

SKH(E)=5 mg/kg (21)

93970

Triciklodekándimetanol-bisz(hexahidroftalát)

SKH = 0,05 mg/kg.”

94400

036443-68-2

Trietilénglikol-bisz[3-(terc-butil-4-
hidroxi-5-metilfenil)-propionát]

SKH= 9mg/kg

94560

000122-20-3

Nitrilo-2,2’,2’’-trietanol

SKH=5 mg/kg

95265

227099-60-7

1,3,5-Trisz(4-benzoilfenil)-benzol

SKH = 0,05 mg/kg

95280

040601-76-1

1,3,5-Trisz(4-terc-butil-3-hidroxi-
-2,6-dimetilbenzil)-1,3,5-triazin-
-2,4,6(1H,3H,5H)-trion

SKH=6 mg/kg

95360

027676-62-6

1,3,5-Trisz(3,5-di-terc-butil-4-
hidroxibenzil)-1,3,5-triazin-
-2,4,6(1H,3H,5H)-trion

SKH=5 mg/kg

95600

001843-03-4

1,1,3-Trisz(2-metil-4-hidroxi-5-
-terc-butilfenil)bután

SKH=5 mg/kg



E rész
Baktériumos fermentációval előállított termékek

EGK-szám

CAS-szám

Név

Korlátozások, illetve előírások

1.

2.

3.

4.

 

 

 

 

18888

080181-31-3

3-Hidroxilbutánsav és
3-hidroxipentánsav kopolimer

SKH=0,05 mg/kg krotonsavra (mint szennyeződésre) és az 5. számú melléklet előírásai szerint.



F rész
Lipofil anyagok, amelyeknél használni kell a zsír redukciós faktort

EGK szám

CAS-szám

Név

31520

061167-58-6

Akrilsav, 2-terc-butil-6-(3-terc-butil-2-hidroxi-5-metilbenzil)-4-metilfenil-észter

31530

123968-25-2

Akrilsav, 2,4-di-terc-pentil-6-[1-(3,5-di-terc-pentil-2-hidroxifenil)etil]fenil-észter

31920

000103-23-1

Adipinsav, bisz(2-etilhexil)-észter

34130

Alkil, el nem ágazó, páros szénatomszámú (C12-C20) dimetilamin

38240

000119-61-9

Benzofenon

38515

001533-45-5

4,4’-Bisz(2-benzoxazolil)sztilbén

38560

007128-64-5

2,5-Bisz(5-terc-butil-2-benzoxazolil)tiofén

38700

063397-60-4

Bisz(2-karbobutoxietil)ón-bisz(izooktil-merkaptoacetát)

38800

032687-78-8

N,N’-Bisz(3-(3,5-di-terc-butil-4-hidroxifenil)propionil)hidrazid

38810

080693-00-1

Bisz(2,6-di-terc-butil-4-metilfenil)pentaeritritol-difoszfit

38820

026741-53-7

Bisz(2,4-di-terc-butilfenil)pentaeritritol-difoszfit

38840

154862-43-8

Bisz(2,4-dikumilfenil)pentaeritritol-difoszfit

39060

035958-30-6

1,1-Bisz(2-hidroxi--3,5-di-terc-butilfenil)etán

39815

182121-12-6

9,9-bisz(metoximetil)-fluorén

39925

129228-21-3

3,3-Bisz(metoximetil)-2,5-dimetilhexán

40000

000991-84-4

2,4-Bisz(oktilmerkapto)-6-(4-hidroxi-3,5-di-terc-butilanilin)-1,3,5-triazin

40020

110553-27-0

2,4-Bisz(oktiltiometil)-6-metilfenol

40800

013003-12-8

4,4’-Butilidén-bisz(6-terc-butil-3-metilfenil-ditridecil-foszfít)

42000

063438-80-2

(2-Karbobutoxietil)ón-trisz(izooktil-merkaptoacetát)

45450

068610-51-5

p-Krezol-diciklopentadién-izobutilén, kopolimer

45705

166412-78-8

1,2-ciklohexándikarbonsav, diizononil-észter

46720

004130-42-1

2,6-Di-terc-butil-4-etilfenol

47540

027458-90-8

Di-terc-dodecil-diszulfid

47600

084030-61-5

Di-n-dodecil-ón-bisz(izooktil-merkaptoacetát)

48800

000097-23-4

2,2’-Dihidroxi-5,5’-diklór-difenilmetán

48880

000131-53-3

2,2’-Dihidroxi-4-metoxibenzofenon

49080

852282-89-4

N-(2,6-Diizopropilfenil)-6-[4-(1,1,3,3-tetrametilbutil)fenoxi]-1H-benzo[de]izokinolin-1,3(2H)-dion

49485

134701-20-5

2,4-Dimetil-6-(1-metilpentadecil)-fenol

49840

002500-88-1

Dioktadecil-diszulfid

51680

000102-08-9

N,N’-Difeniltiokarbamid

52320

052047-59-3

2-(4-Dodecilfenil)indol

53200

023949-66-8

2-Etoxi-2’-etiloxanilid

53670

032509-66-3

Etilénglikol bisz[3,3-bisz(3-tert-butil-4-hidroxifenil)butirát]”

54300

118337-09-0

2,2’-Etilidén-bisz(4,6-di-terc-butil-fenil)fluor-foszfonit

59120

023128-74-7

l,6-Hexametilén-bisz(3-(3,5-di-terc-butil-4-hidroxifenil)propionamid]

59200

035074-77-2

l,6-Hexametilén-bisz[(3-(3,5-di-terc-butil-4-hidroxifenil)propionát]

60320

070321-86-7

2-[2-Hidroxi-3,5-bisz(1,1-dimetilbenzil)fenil]benzotriazol

60400

003896-11-5

2-(2’-Hidroxi-3’-terc-butil-5’-metilfenil)-5-klórbenzotriazol

60480

003864-99-1

2-(2’-Hidroxi-3,5’-di-terc-butilfenil)-5-klórbenzotriazol

61280

003293-97-8

2-Hidroxi-4-n-hexiloxibenzofenon

61360

000131-57-7

2-Hidroxi-4-metoxibenzofenon

61600

001843-05-6

2-Hidroxi-4-n-oktiloxibenzofenon

66360

085209-91-2

2,2’-Metilén-bisz(4,6-di-terc-butilfenil)-nátrium-foszfát

66400

000088-24-4

2,2’-Metilén-bisz(4-etil-6-terc-butilfenol)

66480

000119-47-1

2,2’-Metilén-bisz(4-metil-6-terc-butilfenol)

66560

004066-02-8

2,2’-Metilén-bisz(4-metil-6-ciklohexilfenol)

66580

000077-62-3

2,2’-Metilén-bisz(4-metil-6-(1-metil-ciklohexil)fenol)

68145

080410-33-9

2,2’,2’’-Nitrilo[trietil-trisz(3,3’,5,5’-tetra-terc-butil-1,1-bi-fenil-2,2’-diil)foszfit]

68320

002082-79-3

Oktadecil-3-(3,5-di-terc-butil-4-hidroxifenil)propionát

68400

010094-45-8

Oktadecilerukamid

69840

016260-09-6

Oleilpalmitamid

71670

178671-58-4

Pentaeritritol-tetrakisz(2-ciano-3,3-difenilakrilát)

72081/10

Kőolajalapú szénhidrogén gyanták (hidrogénezett)

72141

0018600-59-4

2,2’-(1,4-fenilén)bisz[4H-3,1-benzoxazin-4-on]

72160

000948-65-2

2-Fenilindol

72800

001241-94-7

Foszforsav, difenil-2-etilhexil-észter

73160

Foszforsav, mono- és di-n-alkil(C16 és C18)-észterek

74010

145650-60-8

Foszforsav, bisz(2,4-di-terc-butil-6-metilfenil)-etil-észter

74400

Foszforsav, trisz(nonil- és/vagy dinonilfenil)-észter

76807

0007308-26-5

Adipinsav poliésztere, 1,3-butándiollal, 1,2-propándiollal és 2-etil-1-hexanollal

76866

1,2-propándiol és/vagy 1,3- és/vagy 1,4-butándiol és/vagy polipropilénglikol adipinsavval képzett poliészterei, lezárás ecetsavval vagy C12-C18 zsírsavakkal vagy
n-oktanollal és/vagy n-dekanollal

77440

Polietilénglikol-diricinoleát

78320

009004-97-1

Polietilénglikol-monoricinoleát

81200

071878-19-8

Poli[6-[(1,1,3,3-tetrametilbutil)amino]-1,3,5-triazin-2,4-diil]-[(2,2,6,6-tetrametil-
4-piperidil)-imino]hexametilén[(2,2,6,6-tetrametil-4-piperidil)imino]

83599

068442-12-6

Olajsav, 2-merkaptoetil-észter reakciótermékei diklór-dimetil-ónnal, nátrium-szulfiddal és triklór-metil-ónnal

83700

000141-22-0

Ricinolsav

84800

000087-18-3

Szalicilsav, 4-terc-butilfenil-észter

92320

Glikolsav tetradecil-polietilénglikol(EO = 3-8)-étere

92475

0203255-81-6

3,3’,5,5’-tetrakisz(tert-butil)-2,2’-dihidroxibifenil, ciklikus észter
[3-(3-tert-butil-4-hidroxi-5-metilfenil)propil] oxifoszfonsavval”

92560

038613-77-3

Tetrakisz(2,4-di-terc-butil-fenil)-4,4’-bifenililén-difoszfonit

92700

078301-43-6

2,2,4,4-Tetrametil-20-(2,3-epoxipropil)-7-oxa-3,20-diazadispiro[5.1.11.2]-heneikozan-21-on, polimer

92800

000096-69-5

4,4’-Tio-bisz(6-terc-butil-3-metilfenol)

92880

041484-35-9

Tiodietanol-bisz(3-(3,5-di-terc-butil-4-hidroxifenil)propionát)

93120

000123-28-4

Tiodipropionsav, didodecil-észter

93280

000693-36-7

Tiodipropionsav, dioktadecil-észter

95270

161717-32-4

2,4,6-Trisz(terc-butil)feni-2-butil-2-etil-1,3-propándiol-foszfit

95280

040601-76-1

l,3,5-Trisz(4-terc-buti-3-hidroxi-2,6-dimetilbenzil)-l,3,5-triazi-2,4,6(1H,3H,5H)-trion

95360

027676-62-6

l,3,5-Trisz(3,5-di-terc-butil-4-hidroxibenzil)-l,3,5-triazin-2,4,6(1H,3H,5H)-trion

95600

001843-03-4

1,1,3-Trisz(2-metil-4-hidroxi-5-terc-butilfenil)-bután



G RÉSZ
A MŰANYAGOKRA ÉS MŰANYAG ESZKÖZÖKRE VONATKOZÓ ELŐÍRÁSOK
Általános előírások
A műanyagokból és műanyag tárgyakból nem oldódhatnak ki primer aromás aminok kimutatható mennyiségben (kimutatási határérték: 0,01 mg/kg élelmiszer vagy élelmiszer-utánzó modellanyag). A C és D rész szerinti listákon szereplő primer aromás aminok kioldódására ez a korlátozás nem vonatkozik.
Egyéb előírások
1

A rendelet a 6. § (1) bekezdése alapján hatályát vesztette 2010. október 13. napjával.

*-ben

European inventory of existing commercial chemical substances.
Európai kereskedelmi forgalomban lévő kémiai anyagok adattára.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére