• Tartalom

2010. évi L. törvény

2010. évi L. törvény

a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról1

2023.12.01.
I. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. A választójog

1. § (1) A választópolgár a választójogát szabad elhatározása alapján gyakorolja.

(2) A választópolgár lakóhelyén vagy – ha lakóhelye mellett legkésőbb a választás kitűzését megelőző 30. napig tartózkodási helyet is létesített – bejelentett tartózkodási helyén választhat.

(3) A választópolgár bármely választókerületben választható.

(4)2 A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán nem választható, aki jogerős ítélet alapján szabadságvesztés büntetését vagy büntetőeljárásban elrendelt intézeti kényszergyógykezelését tölti.3

2. Értelmező rendelkezések

2. §4 E törvény alkalmazásában lakosságszám: azon személyek száma, akiknek a polgárok személyi és lakcím adatait tartalmazó nyilvántartásban szereplő lakóhelye, lakóhely hiányában tartózkodási helye az adott település (fővárosi kerület), a vármegye közigazgatási területén található, vagy akiknek a lakóhelye csak az adott település (fővárosi kerület) megnevezését tartalmazza.

II. Fejezet

VÁLASZTÓKERÜLETEK, SZAVAZÓKÖRÖK

3. §5 A települési önkormányzat képviselő-testülete és a vármegyei közgyűlés tagjainak számát a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választását megelőző év szeptember 1-jei lakosságszáma alapján kell meghatározni.

4. § A 10 000 vagy ennél kevesebb lakosú település – egyéni listás választási rendszerben – egy választókerületet alkot, amelyben a képviselők száma:

a) 100 lakosig 2 fő,

b) 1000 lakosig 4 fő,

c) 5000 lakosig 6 fő,

d) 10 000 lakosig 8 fő.

5. § (1) A 10 000-nél több lakosú településen és a fővárosi kerületben a képviselők vegyes választási rendszerben – egyéni választókerületben és kompenzációs listán – jutnak mandátumhoz.

(2) Az egyéni választókerületek és a kompenzációs listás mandátumok száma:

a) 25 000 lakosig 8 egyéni választókerületi és 3 kompenzációs listás mandátum,

b) 50 000 lakosig 10 egyéni választókerületi és 4 kompenzációs listás mandátum,

c) 75 000 lakosig 12 egyéni választókerületi és 5 kompenzációs listás mandátum,

d) 100 000 lakosig 14 egyéni választókerületi és 6 kompenzációs listás mandátum.

(3) Minden további 10 000 lakos után eggyel nő az egyéni választókerületben, és minden további 25 000 lakos után eggyel nő a kompenzációs listán választott képviselők száma.

6. §6 A fővárosi közgyűlés

a) 1 tagja a főpolgármester-választás eredményeképpen,

b) 23 tagja a fővárosi kerületi polgármester-választás eredményeképpen,

c) 9 tagja a fővárosi kompenzációs listáról

jut mandátumhoz.

7. § (1)7 A vármegyei önkormányzati képviselőket a választópolgárok megyei listán választják. A választás tekintetében minden vármegye egy választókerületet alkot, melynek nem része a megyei jogú város, valamint a főváros.

(2)8 A vármegyei közgyűlés tagjainak számát a vármegye lakosságszáma alapján kell meghatározni úgy, hogy

a) 400 000 lakosig minden 20 000 lakos után 1 képviselő, de legkevesebb 15 képviselő,

b) 700 000 lakosig 20 képviselő, és a 400 000-t meghaladó minden további 30 000 lakos után 1 képviselő,

c) 700 000 lakos fölött 30 képviselő, és a 700 000-t meghaladó minden további 40 000 lakos után 1 képviselő

választható.

III. Fejezet

AZ AJÁNLÁS

8. § (1)9 A választópolgár jelölési fajtánként több jelöltet vagy listát is ajánlhat, de csak egy településen és a település fekvése szerinti vármegyében, vagy egy fővárosi kerületben és a fővárosban fogadhat el jelölést.

(2)10 Az egyéni listás választási rendszerben a választópolgár egyidejűleg legfeljebb egy polgármesteri, egy egyéni listás és egy vármegyei listás jelöltséget fogadhat el.

(3) A vegyes választási rendszerben a választópolgár egyidejűleg:

a)11 a fővároson kívül legfeljebb egy egyéni választókerületi, egy kompenzációs és egy vármegyei listás jelöltséget,

b)12 a fővárosban egy egyéni választókerületi, egy kompenzációs listás és egy fővárosi kompenzációs listás jelöltséget fogadhat el,

c)13

(4) A vegyes választási rendszerben a polgármesterjelölt egyidejűleg:

a)14 a fővároson kívül egy egyéni választókerületi, egy kompenzációs és egy vármegyei listás jelöltséget,

b)15 a fővárosban egy egyéni választókerületi, egy kompenzációs listás és egy fővárosi kompenzációs listás jelöltséget

fogadhat el.

(5)16 A főpolgármester jelölt csak fővárosi kompenzációs listás jelöltséget fogadhat el.

(6)17 A választópolgár vármegyei listán és megyei jogú városban egyidejűleg nem lehet jelölt. A választópolgár egyidejűleg nem lehet megyei listán jelölt és megyei jogú városban polgármesterjelölt.

(7) Egy jelölő szervezet egy egyéni választókerületben csak egy jelöltet állíthat.

9. § (1) Egyéni listás, illetve egyéni választókerületi képviselőjelölt az, akit az adott választókerület választópolgárainak legalább 1%-a jelöltnek ajánlott.

(2)18 A vármegyei választókerületben listát állíthat az a jelölő szervezet, amely a választókerület választópolgárai 0,5%-ának ajánlását összegyűjtötte.

(3)19 Polgármesterjelölt az, akit

a) a 10 000 vagy annál kevesebb lakosú település választópolgárainak legalább 3%-a,

b) a 10 000 lakost meghaladó, de 100 000 vagy annál kevesebb lakosú település esetén legalább 300 választópolgár,

c) a 100 000-nél több lakosú település esetén legalább 500 választópolgár

jelöltnek ajánlott.

(4)20 Főpolgármester-jelölt az, akit legalább 5000 fővárosi választópolgár ajánlott jelöltnek.

9/A. §21 A polgármester-választáson és a települési önkormányzat képviselő-testülete tagjainak választásán nemzetiségi jelöltnek minősül a nemzetiségek jogairól szóló törvény szerinti nemzetiségi szervezet jelöltje – vagy több, azonos nemzetiséget képviselő nemzetiségi szervezet által állított közös jelölt –, ha

a)22 a nemzetiségi névjegyzékben szerepel,

b) a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, továbbá a nemzetiségi önkormányzati képviselők megelőző két általános választásán, valamint az azokat követő időközi választásokon nem volt más nemzetiség nemzetiségi jelöltje, továbbá

c) nyilatkozatot tesz arról, hogy

ca) a nemzetiség képviseletét vállalja,

cb) a nemzetiségi közösség nyelvét beszéli, kultúráját és hagyományait ismeri.

10. §23 (1) A 10 000-nél több lakosú településen kompenzációs listát az a jelölő szervezet állíthat, amely a település egyéni választókerületeinek legalább kétharmadában jelöltet állított.

(2) Fővárosi kompenzációs listát az a jelölő szervezet állíthat, amely a fővárosi kerületek legalább kétharmadában polgármesterjelöltet állított.

(3) A fővárosi kompenzációs listán legfeljebb háromszor annyi jelölt szerepelhet, mint a fővárosi kompenzációs listán megszerezhető mandátumok száma.

11. § (1)24 Azok a jelölő szervezetek, amelyek az egyéni választókerületek legalább kétharmadában közös egyéni jelöltet állítottak, közös kompenzációs listát állíthatnak.

(2)25 Azok a jelölő szervezetek, amelyek a fővárosi kerületek legalább kétharmadában közös polgármesterjelöltet állítottak, közös fővárosi kompenzációs listát állíthatnak.

(3)26 Azok a jelölő szervezetek, amelyek a vármegyei választókerületben lévő települések választópolgárai 1%-ának, de legalább 2000 választópolgár közös ajánlását összegyűjtötték, közös vármegyei listát állíthatnak.

11/A. §27 Nemzetiségenként külön-külön nemzetiségi kompenzációs listára kell venni valamennyi, az egyéni választókerületben indult nemzetiségi jelöltet, azok kivételével, akiket olyan nemzetiségi szervezet állított, amely a 10. § (1) bekezdése vagy a 11. § (1) bekezdése alapján önálló vagy közös kompenzációs listát állított.

IV. Fejezet

A VÁLASZTÁS RENDSZERE ÉS AZ EREDMÉNY MEGÁLLAPÍTÁSA

1. A polgármesterek választása

12. § (1) A polgármestert és a főpolgármestert a települések választópolgárai közvetlenül választják.

(1a)28 A polgármester és a főpolgármester választásának szavazólapján a választópolgár egy jelöltre szavazhat.

(2) Polgármester, főpolgármester az a jelölt lesz, aki a legtöbb érvényes szavazatot kapta.

2. Egyéni listás választási rendszer

13. § (1) Az egyéni listán képviselők azok a jelöltek lesznek, akik a megválasztható képviselők száma szerint a legtöbb érvényes szavazatot kapták. Szavazategyenlőség esetén sorsolással kell megállapítani, hogy az egyenlő számú szavazatot elért jelöltek közül melyik szerez mandátumot.

(2) Az egyéni listás szavazólapon a választópolgár legfeljebb annyi jelöltre szavazhat, ahány egyéni listás mandátum kiosztható.

(3) Ha az egyéni lista jelöltjét polgármesternek megválasztották, az egyéni listáról törölni kell, és helyébe a következő legtöbb szavazatot elért jelölt lép.

3. A vegyes választási rendszer

14. §29 Az egyéni választókerületben az a jelölt lesz képviselő, aki a legtöbb érvényes szavazatot kapta. A választás szavazólapján a választópolgár egy jelöltre szavazhat.

15. § (1)30 A kompenzációs lista és a nemzetiségi kompenzációs lista a választókerületben összesített töredékszavazatok arányában kap mandátumot.

(2) Töredékszavazatnak minősül az egyéni választókerületekben a jelölő szervezet jelöltjére leadott minden olyan szavazat, amellyel nem szereztek mandátumot.

(3) A közös jelöltekre leadott töredékszavazatnak minősülő szavazatok a közös jelöltet állító jelölő szervezetek közös kompenzációs listájára kerülnek.

(3a)31 A nemzetiségi kompenzációs listára az azon szereplő jelöltekre az egyéni választókerületben leadott azon szavazatok kerülnek töredékszavazatként, amelyekkel nem szereztek mandátumot.

(4) A kompenzációs mandátum számítás módja:

a) Össze kell állítani egy táblázatot, amelyben minden lista neve alatt képezni kell egy számoszlopot. A számoszlop első száma az adott lista szavazatainak száma. A számoszlop következő számai az adott lista szavazatainak száma elosztva hárommal, öttel, héttel, rendre az új osztó az előző osztó kettővel megnövelt értéke.

b) Meg kell keresni a táblázatban előforduló legnagyobb számot, és amelyik lista számoszlopában találjuk meg azt, az a lista kap egy mandátumot. Ezt követően meg kell keresni a következő legnagyobb számot. Amelyik lista oszlopában találjuk, az a lista kap egy mandátumot. Ezt az eljárást kell folytatni mindaddig, míg kiosztásra kerül az összes mandátum.

c) Ha a táblázatban előforduló legnagyobb szám keresésekor egyenlő legnagyobb számok vannak, akkor az a lista kap mandátumot, amelyik addig még nem szerzett mandátumot, vagy amelyik kevesebb mandátumot kapott, végezetül, amelyik a listasorsolásnál kisebb sorszámot kapott.

(5)32 Ha egy kompenzációs lista vagy nemzetiségi kompenzációs lista több mandátumot kap, mint a listán szereplő személyek száma, a mandátum betöltetlen marad.

16. § (1) A kompenzációs listáról a jelöltek a bejelentés sorrendjében kapnak mandátumot. A kieső jelölt helyébe a sorrendben utána következő jelölt lép.

(2) Ha a kompenzációs lista jelöltjét polgármesternek, vagy az egyéni választókerületben képviselőnek választották, a kompenzációs listáról törölni kell, és helyébe a listán következő jelölt lép.

(3) Nem kap mandátumot

a) a jelölő szervezet kompenzációs listája, ha az azt állító jelölő szervezet jelöltjei a települési szinten összesített kompenzációs szavazatok öt százalékát nem érték el, vagy

b) a közös kompenzációs lista, ha a közös listát állító jelölő szervezetek közös jelöltjei a települési szinten összesített kompenzációs szavazatok tíz százalékát, kettőnél több jelölő szervezet által állított közös kompenzációs lista esetében tizenöt százalékát nem érték el.

(4)33 A nemzetiség kompenzációs listáról a jelöltek az egyéni választókerületben megszerzett szavazataik száma szerinti sorrendben szereznek mandátumot. Szavazategyenlőség esetén sorsolás dönt.

(5)34 A (3) bekezdést a nemzetiségi kompenzációs listára nem kell alkalmazni.

4. 35 A fővárosi közgyűlés nem fővárosi kerületi polgármester és nem főpolgármester tagjainak választása

16/A. §36

17. §37 (1)38 A fővárosi kompenzációs lista a fővárosi kerületekben a polgármesterjelöltekre leadott, fővárosi szinten összesített töredékszavazatok arányában kap mandátumot.

(2)39 Töredékszavazatnak minősül a fővárosi kerületekben a jelölő szervezet polgármesterjelöltjére leadott minden olyan szavazat, amellyel nem szereztek polgármesteri mandátumot. A töredékszavazatok a jelölő szervezet fővárosi kompenzációs listájára kerülnek.

(3)40 Töredékszavazatnak minősül a fővárosi kerületekben a közös polgármesterjelöltre leadott minden olyan szavazat, amellyel nem szereztek polgármesteri mandátumot. A töredékszavazatok a közös polgármesterjelöltet állító jelölő szervezetek közös fővárosi kompenzációs listájára kerülnek.

(4)41

(5)42 A fővárosi kompenzációs mandátum számításának módja:

a) Össze kell állítani egy táblázatot, amelyben minden lista neve alatt képezni kell egy számoszlopot. A számoszlop első száma az adott lista szavazatainak száma, a számoszlop következő számai az adott lista szavazatainak száma elosztva kettővel, hárommal, néggyel, öttel, rendre az egymást követő egész számokkal.

b) A táblázat segítségével kell kiosztani a mandátumokat. Meg kell keresni a táblázatban előforduló legnagyobb számot, és amelyik lista számoszlopában találjuk meg azt, az a lista kap egy mandátumot. Ezt követően meg kell keresni a következő legnagyobb számot. Amelyik lista oszlopában találjuk, az a lista kap egy mandátumot. Ezt az eljárást kell folytatni mindaddig, míg kiosztásra kerül az összes mandátum.

c) Ha a táblázatban előforduló legnagyobb szám keresésekor egyenlő legnagyobb számok vannak, akkor az a lista kap mandátumot, amelyik még addig nem szerzett mandátumot, vagy amelyik kevesebb mandátumot kapott, végezetül, amelyik a listasorsolásnál kisebb sorszámot kapott.

(6) Ha egy fővárosi kompenzációs lista több mandátumot kap, mint a listán szereplő személyek száma, a mandátum betöltetlen marad.

18. §43 (1) A fővárosi kompenzációs listáról a jelöltek a bejelentés sorrendjében kapnak mandátumot.

(2) Ha a fővárosi kompenzációs lista jelöltjét főpolgármesternek vagy fővárosi kerület polgármesterének választották, a fővárosi kompenzációs listáról törölni kell, helyébe a sorrendben utána következő jelölt lép.

(3)44 Ha Budapesten a jelölt fővárosi kerületi kompenzációs listáról és fővárosi kompenzációs listáról egyaránt mandátumot szerez, – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a választást követő 3 napon belül nyilatkoznia kell, hogy melyiket fogadja el.

(4)45 Ha valamely mandátumszerzés későbbi időpontban következik be, a képviselőnek az újabb mandátumszerzés időpontját követő 3 napon belül nyilatkoznia kell, hogy lemond-e a betöltött képviselői mandátumáról vagy a később szerzett mandátumot nem fogadja el. Ha a képviselő lemond a betöltött képviselői mandátumáról, úgy arról a kompenzációs listáról – amelyről a betöltött képviselői mandátumot szerezte – törölni kell.

5. 46 A vármegyei közgyűlés tagjainak választása

18/A. §47 A vármegyei közgyűlés tagjai választásának szavazólapján a választópolgár egy listára szavazhat.

19. § (1)48 A vármegyei listák a leadott szavazatok arányában, a 17. § (5) bekezdésében meghatározott számítási mód alapján jutnak mandátumhoz.

(2) Nem kap mandátumot

a)49 a jelölő szervezet vármegyei listája, ha a vármegyei listákra leadott érvényes szavazatok öt százalékát nem érte el, vagy

b)50 a közös vármegyei lista, ha a vármegyei listákra leadott érvényes szavazatok tíz százalékát, kettőnél több jelölő szervezet által állított közös vármegyei lista esetében tizenöt százalékát nem érte el. E vonatkozásban összesíteni csak az ugyanazon jelölő szervezetek által összeállított közös vármegyei listákra leadott érvényes szavazatokat lehet.

(3) Ha a lista több mandátumot kap, mint a listán szereplő személyek száma, a mandátum betöltetlen marad.

V. Fejezet

KÉPVISELŐ, POLGÁRMESTER, FŐPOLGÁRMESTER MEGBÍZATÁSÁNAK MEGSZŰNÉSE ESETÉN ALKALMAZANDÓ SZABÁLYOK

1. Időközi választás

20. § (1) Ha az egyéni listán kevesebb jelölt indul, mint a megválasztható képviselők száma, vagy az egyéni választókerületben nem volt jelölt, vagy nem volt polgármester- vagy főpolgármester jelölt, a választást nem lehet megtartani, és időközi választást kell kitűzni.

(2) Ha az egyéni választókerületben a legtöbb szavazatot két vagy több jelölt egyenlő számú szavazattal érte el, időközi választást kell kitűzni.

(3) Ha két vagy több polgármesterjelölt vagy főpolgármester jelölt egyenlő számú legtöbb szavazatot kapott, időközi választást kell kitűzni.

(4) Ha az egyéni listás választáson az e törvényben meghatározottnál kevesebb képviselőt választanak meg, a be nem töltött képviselői helyekre időközi választást kell kitűzni.

(5) Ha az egyéni választókerületi képviselő vagy a polgármester, főpolgármester megbízatása megszűnik, időközi választást kell kitűzni.

(5a)51 Ha jelölő szervezet jelöltjeként indult egyéni választókerületi képviselő megbízatása szűnik meg és az időközi választás nem tűzhető ki, a mandátumot a jelölő szervezet − közös kompenzációs lista esetén az érintett jelölő szervezetek − által a kompenzációs listán szereplő jelöltek közül megnevezett jelölt, ennek hiányában a kompenzációs listán soron következő jelölt szerzi meg.

(6) Ha az önkormányzati képviselő-testületet feloszlatták vagy feloszlott, időközi választást kell tartani.

(7)52 A fővárosi közgyűlés feloszlása esetén időközi választást kell kiírni valamennyi fővárosi kerület polgármesteri tisztségére.

2. A kiesett képviselő mandátumának betöltése

21. § (1) Ha az egyéni listáról megválasztott képviselő helye üresedik meg, helyére a következő legtöbb szavazatot elért jelölt lép.

(2)53 Ha a vármegyei, a kompenzációs vagy a fővárosi kompenzációs listáról megválasztott képviselő kiesik, helyére az eredetileg bejelentett listáról a jelölő szervezet által bejelentett jelölt lép. Ha a fővárosi kompenzációs listáról mandátumot szerző képviselőt időközi választás eredményeképpen főpolgármesterré vagy fővárosi kerületi polgármesterré választják, helyére az eredetileg bejelentett fővárosi kompenzációs listáról a jelölő szervezet által bejelentett jelölt lép. Ha a jelölő szervezet a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény 207/A. §-ában meghatározott határidőig nem jelenti be a jelöltet, a megüresedett helyre a listán soron következő jelölt lép.

(3)54 Ha az egyéni listán, a kompenzációs listán, a vármegyei listán, vagy a fővárosi kompenzációs listán nincs több jelölt, akkor időközi választást nem kell kiírni, a mandátum a következő általános választásig betöltetlen marad.

(4)55 Ha az egyéni listán, a vármegyei listán vagy a fővárosi kompenzációs listán megválasztott képviselők száma a képviselő-testület vagy a közgyűlés működéséhez szükséges létszám alá csökken, akkor az üres helyekre időközi választást kell kitűzni.

V/A. Fejezet56

A kedvezményes nemzetiségi mandátum

21/A. §57 (1) Az általános önkormányzati választáson, valamint a képviselő-testület egészének megválasztása céljából kitűzött időközi választáson az egyéni listán a nemzetiségi jelölt kedvezményes módon szerezhet mandátumot, feltéve, hogy a választás kitűzésekor a névjegyzékben szereplő választópolgárok legalább ötven százaléka az adott nemzetiség nemzetiségi névjegyzékében is szerepelt.

(2) Ha sem a polgármester-választáson, sem az egyéni listán nem szerez mandátumot adott nemzetiség egyetlen jelöltje sem, meg kell állapítani az egyéni listán legkevesebb szavazattal mandátumhoz jutó jelöltre leadott érvényes szavazatok kétharmadát. Kedvezményes mandátumhoz jut a nemzetiségnek az a jelöltje, aki az így megállapított szavazatszámnál többet ér el. Ha egy nemzetiséghez tartozó több ilyen jelölt is van, akkor a legtöbb szavazatot elért nemzetiségi jelölt jut kedvezményes mandátumhoz, szavazategyenlőség esetén sorsolás dönt a kedvezményes mandátumról.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott módon elnyert kedvezményes mandátummal bővül a képviselő-testület 4.§-ban meghatározott létszáma.

(4) Ha a kedvezményes mandátumot szerző képviselő mandátuma megszűnik, helyébe az ugyanazon nemzetiség következő legtöbb szavazatot elért jelöltje lép, feltéve, hogy a (2) bekezdés szerinti szavazatszámot ő is elérte.

(5) Ha a megüresedett mandátum 21. § (1) bekezdése alapján történő betöltésekor a kedvezményes mandátumhoz jutott képviselő rendelkezik a következő legtöbb szavazatszámmal, akkor mandátumát a 21.§ (1) bekezdésében foglalt jogcímen megtartja, és a nemzetiség kedvezményes mandátuma megszűnik.

(6) Ha időközi választáson ugyanazon nemzetiség jelöltje polgármesteri vagy egyéni listás mandátumot szerez, a kedvezményes mandátum megszűnik.

21/B. §58 (1) Az általános önkormányzati választáson, valamint a képviselő-testület egészének megválasztása céljából kitűzött időközi választáson a kompenzációs listán a nemzetiségi jelölt kedvezményes módon szerezhet mandátumot, feltéve, hogy a választás kitűzésekor a névjegyzékben szereplő választópolgárok legalább huszonöt százaléka az adott nemzetiség nemzetiségi névjegyzékében is szerepelt.

(2) Ha sem a polgármester-választáson, sem egyéni választókerületben, sem kompenzációs listán (a nemzetiségi kompenzációs listát is beleértve) nem szerez mandátumot adott nemzetiség egyetlen jelölje sem,

a) meg kell állapítani az egyéni választókerületekben mandátumot szerzett képviselőkre leadott érvényes szavazatok száma átlagának kétharmadát,

b) a nemzetiségi kompenzációs lista, ha arra az a) pontban megállapított számnál több töredékszavazat jut, egy kedvezményes mandátumot kap. A mandátumot a 16. § (4) bekezdése szerinti jelölt szerzi meg.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott módon elnyert kedvezményes mandátummal bővül a képviselő-testület 5. §-ban meghatározott létszáma.

(4) Ha a nemzetiségi kompenzációs listáról megválasztott képviselő helye üresedik meg, helyére az egyéni választókerületben a következő legtöbb szavazatot elért jelölt lép a nemzetiségi kompenzációs listáról.

(5) Ha az időközi választáson ugyanazon nemzetiség jelöltje polgármesteri vagy egyéni választókerületi mandátumot szerez, a nemzetiségi kedvezményes mandátuma megszűnik.

VI. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

22. §59

23. § E törvény a kihirdetése napján lép hatályba, rendelkezéseit a helyi önkormányzati képviselők és a polgármesterek 2010. évi általános választása során kell először alkalmazni.

24. §60 (1) Ha a képviselő, a polgármester vagy a főpolgármester megbízatása 2024. október 1-jét megelőzően megszűnik, időközi választás nem tűzhető ki.

(2) Ha az egyéni listás, kompenzációs listás, vármegyei listás vagy fővárosi kompenzációs listás képviselő megbízatása 2024. október 1-jét megelőzően megszűnik, a mandátum betöltésére a 21. § (1)–(3) bekezdésének rendelkezéseit kell alkalmazni.

(3) A 20. § (5) bekezdése és a 21. § (4) bekezdése alkalmazásában a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2024. évi általános választásán megválasztott képviselőt, polgármestert és főpolgármestert úgy kell tekinteni, mintha a megbízatása a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2024. évi általános választása eredményének jogerőre emelkedésekor keletkezett volna.

24/A. §61 E törvény I-V/A. Fejezete, 22. §-a és 24. §-a az Alaptörvény XXIII. cikk (4) bekezdése és 35. cikk (1) bekezdése alapján sarkalatosnak minősül.

26. §62

1

A törvényt az Országgyűlés a 2010. június 8-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 2010. június 14.

2

Az 1. § (4) bekezdését a 2011: CCI. törvény 365. § (1) bekezdése iktatta be.

3

Az Alkotmánybíróság a 23/2020. (VIII. 4.) AB határozatának 1. pontjával megállapította, hogy az Alaptörvény XXIII. cikk (1) bekezdéséből fakadó mulasztással előidézett alaptörvény-ellenesség áll fenn amiatt, hogy a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 2010. évi L. törvény 1. § (4) bekezdése alapján a polgármesterek választásán olyan jelölt is választható, aki a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 72. § (4) bekezdése folytán alkalmazandó 38. § (1) bekezdés b) pontja értelmében a tisztséget megválasztása esetén nem töltheti be.

5

A 3. § a 2023. évi XXIV. törvény 1. §-ával megállapított szöveg.

6

A 6. § a 2014: XXIII. törvény 2. §-ával megállapított szöveg.

7

A 7. § (1) bekezdése a 2022: XXII. törvény 119. § 1. és 3. pontja szerint módosított szöveg.

8

A 7. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 2022: XXII. törvény 119. § 1. és 2. pontja szerint módosított szöveg.

9

A 8. § (1) bekezdése a 2020: CLXVII. törvény 1. § (1) bekezdésével megállapított, a 2022: XXII. törvény 119. § 4. pontja szerint módosított szöveg.

10

A 8. § (2) bekezdése a 2022: XXII. törvény 119. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

11

A 8. § (3) bekezdés a) pontja a 2022: XXII. törvény 119. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

12

A 8. § (3) bekezdés b) pontja a 2014: XXIII. törvény 10. § a) pontja szerint módosított szöveg.

13

A 8. § (3) bekezdés c) pontját a 2021: CXIII. törvény 5. §-a hatályon kívül helyezte.

14

A 8. § (4) bekezdés a) pontja a 2022: XXII. törvény 119. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

15

A 8. § (4) bekezdés b) pontja a 2014: XXIII. törvény 10. § a) pontja szerint módosított szöveg.

16

A 8. § (5) bekezdése a 2014: XXIII. törvény 10. § a) pontja szerint módosított szöveg.

17

A 8. § (6) bekezdése a 2020: CLXVII. törvény 1. § (2) bekezdésével megállapított, a 2022: XXII. törvény 119. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

18

A 9. § (2) bekezdése a 2014: XXIII. törvény 4. §-ával megállapított, a 2022: XXII. törvény 119. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

19

A 9. § (3) bekezdése a 2014: XXIII. törvény 4. §-ával megállapított szöveg.

20

A 9. § (4) bekezdése a 2014: XXIII. törvény 4. §-ával megállapított szöveg.

21

A 9/A. §-t a 2011: CLXXIX. törvény 174. §-a iktatta be, szövege 2013: LXXXIX. törvény 54. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

22

A 9/A. § a) pontja a 2013: CCVII. törvény 34. §-a szerint módosított szöveg.

23

A 10. § a 2023. évi XXIV. törvény 2. §-ával megállapított szöveg.

24

A 11. § (1) bekezdése a 2023. évi XXIV. törvény 5. §-a szerint módosított szöveg.

25

A 11. § (2) bekezdése a 2014: XXIII. törvény 6. §-ával megállapított, a 2023. évi XXIV. törvény 5. §-a szerint módosított szöveg.

26

A 11. § (3) bekezdése a 2022: XXII. törvény 119. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

27

A 11/A. §-t a 2011: CLXXIX. törvény 175. §-a iktatta be.

28

A 12. § (1a) bekezdését a 2013: CCVII. törvény 30. §-a iktatta be.

29

A 14. § a 2013: CCVII. törvény 31. §-ával megállapított szöveg.

30

A 15. § (1) bekezdése a 2011: CLXXIX. törvény 176. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

31

A 15. § (3a) bekezdését a 2011: CLXXIX. törvény 176. § (2) bekezdése iktatta be.

32

A 15. § (5) bekezdése a 2011: CLXXIX. törvény 177. §-ával megállapított szöveg.

33

A 16. § (4) bekezdését a 2011: CLXXIX. törvény 178. §-a iktatta be.

34

A 16. § (5) bekezdését a 2011: CLXXIX. törvény 178. §-a iktatta be.

35

A 4. alcím címe a 2014: XXIII. törvény 7. §-ával megállapított szöveg.

36

A 16/A. §-t a 2013: CCVII. törvény 32. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2014: XXIII. törvény 11. § b) pontja.

37

A 17. § a 2014: XXIII. törvény 8. §-ával megállapított szöveg.

38

Az Alkotmánybíróság a 26/2014. (VII. 23.) AB határozat 1. pontjával megállapította, hogy a 17. § (1) bekezdésének „a (4) bekezdés szerint” szövegrészei, továbbá „a fővárosi kerületek lakosságszáma szerint súlyozott” szövegrészei alaptörvény-ellenesek, ezért azokat 2014. július 24. napjával megsemmisítette.

39

Az Alkotmánybíróság a 26/2014. (VII. 23.) AB határozat 1. pontjával megállapította, hogy a 17. § (2) bekezdésének „a (4) bekezdés szerint” szövegrészei, továbbá „a fővárosi kerületek lakosságszáma szerint súlyozott” szövegrészei alaptörvény-ellenesek, ezért azokat 2014. július 24. napjával megsemmisítette.

40

Az Alkotmánybíróság a 26/2014. (VII. 23.) AB határozat 1. pontjával megállapította, hogy a 17. § (3) bekezdésének „a (4) bekezdés szerint” szövegrészei, továbbá „a fővárosi kerületek lakosságszáma szerint súlyozott” szövegrészei alaptörvény-ellenesek, ezért azokat 2014. július 24. napjával megsemmisítette.

41

Az Alkotmánybíróság a 26/2014. (VII. 23.) AB határozat 1. pontjával megállapította, hogy a 17. § teljes (4) bekezdése alaptörvény-ellenes, ezért azt 2014. július 24. napjával megsemmisítette.

42

Az Alkotmánybíróság a 26/2014. (VII. 23.) AB határozat 1. pontjával megállapította, hogy a 17. § (5) bekezdésének „a (4) bekezdés szerint” szövegrészei, továbbá „a fővárosi kerületek lakosságszáma szerint súlyozott” szövegrészei alaptörvény-ellenesek, ezért azokat 2014. július 24. napjával megsemmisítette.

43

A 18. § a 2014: XXIII. törvény 8. §-ával megállapított szöveg.

44

A 18. § (3) bekezdését a 2021: CXIII. törvény 4. §-a iktatta be.

45

A 18. § (4) bekezdését a 2021: CXIII. törvény 4. §-a iktatta be.

46

Az 5. alcím címe a 2022: XXII. törvény 119. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

47

A 18/A. §-t a 2013: CCVII. törvény 33. §-a iktatta be, szövege a 2022: XXII. törvény 119. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

48

A 19. § (1) bekezdése a 2014: XXIII. törvény 10. § b) pontja, a 2022: XXII. törvény 119. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

49

A 19. § (2) bekezdés a) pontja a 2022: XXII. törvény 119. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

50

A 19. § (2) bekezdés b) pontja a 2022: XXII. törvény 119. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

51

A 20. § (5a) bekezdését a 2023. évi XXIV. törvény 3. §-a iktatta be.

52

A 20. § (7) bekezdését a 2014: LXXI. törvény 1. §-a iktatta be.

53

A 21. § (2) bekezdése a 2014: XXIII. törvény 9. §-ával megállapított, a 2022: XXII. törvény 119. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

54

A 21. § (3) bekezdése a 2014: XXIII. törvény 10. § c) pontja, a 2022: XXII. törvény 119. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

55

A 21. § (4) bekezdése a 2014: XXIII. törvény 10. § c) pontja, a 2022: XXII. törvény 119. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

56

Az V/A. fejezetet (21/A – 21/B. §) a 2011: CLXXIX. törvény 179. §-a iktatta be.

57

A 21/A. §-t a 2011: CLXXIX. törvény 179. §-a iktatta be.

58

A 21/B. §-t a 2011: CLXXIX. törvény 179. §-a iktatta be.

59

A 22. §-t a 2013: CCVII. törvény 35. §-a hatályon kívül helyezte.

60

A 24. §-t a 26. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2011: CLXXIX. törvény 180. §-a iktatta be, szövege a 2023. évi XXIV. törvény 4. §-ával megállapított szöveg.

61

A 24/A. §-t a 2011: CCI. törvény 365. § (2) bekezdése iktatta be.

62

A 26. §-t a 2011: CCI. törvény 366. §-a hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére