• Tartalom

44/2010. (XII. 22.) VM rendelet

44/2010. (XII. 22.) VM rendelet

a 2011. évi iskolatej program szabályozásáról1

2011.06.07.

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a következőket rendelem el:

1. Értelmező rendelkezések

1. § E rendelet alkalmazásában:

a) fenntartó: az oktatási intézmények tanulóinak tejjel és egyes tejtermékekkel való ellátására irányuló közösségi támogatás tekintetében az 1234/2007/EK tanácsi rendelet alkalmazásával kapcsolatos részletes szabályok megállapításáról szóló, 2008. július 10-i 657/2008/EK bizottsági rendelet (a továbbiakban: bizottsági rendelet) 6. cikk (2) bekezdés b) pontjában említett és a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX törvény (a továbbiakban: közoktatási törvény) 121. § (1) bekezdés 12. pontja alapján közoktatási intézmény fenntartására jogosult személy;

b) szállító: a bizottsági rendelet 6. cikk (2) bekezdés c) pontja szerinti, tejfeldolgozással, illetve tejtermeléssel foglalkozó, a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 685. § c) pontja szerinti gazdálkodó szervezet.

2. Kedvezményezetti kör, hatály, kérelmezők

2. § (1) A 2011. január 1. és 2011. december 31. közötti időszakra meghirdetett iskolatej programban a közoktatási törvény 20. § (1) bekezdés a)–d) pontjaiban és (2) bekezdésében foglalt közoktatási intézményekben óvodai nevelésben részt vevő gyermekek (a továbbiakban: óvodások), általános iskolai nevelésben-oktatásban részt vevő tanulók (a továbbiakban: általános iskolai tanulók), a középiskolai és szakiskolai nevelésben-oktatásban részt vevő tanulók (a továbbiakban: középfokú iskolai tanulók), valamint gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelésben- oktatásban részt vevő tanulók vehetnek részt.

(2) Az iskolatej program keretében óvodásonként, általános iskolai tanulónként, középfokú iskolai tanulónként, valamint gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelésben-oktatásban részt vevő tanulónként foglalkozási és tanítási naponként átlagosan legfeljebb 0,25 liter tej egyenértékkel megegyező mennyiség erejéig az e rendeletben meghatározott tejtermékek után támogatás igényelhető.

3. § (1) Az iskolatej program lebonyolításával kapcsolatos feladatokat a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (a továbbiakban: MVH) látja el.

(2) Az e rendelet alapján kötelezően alkalmazandó formanyomtatványokat az MVH rendszeresíti és azokat a honlapján közleményben közzéteszi. A formanyomtatványok adattartalmát az 1. és 3. melléklet tartalmazza.

4. § (1) A támogatást a fenntartó és a szállító között a 6. § szerint létrejött szerződésnek megfelelően a támogatás előfinanszírozását vállaló szerződő fél (a továbbiakban: kérelmező) igényelheti.

(2) Támogatást olyan kérelmező igényelhet, amely rendelkezik az MVH jóváhagyásával.

3. A kérelmezők jóváhagyása

5. § (1)2 Az 1. mellékletben meghatározott adattartalmú jóváhagyási kérelmet – amelyet az MVH rendszeresít és a honlapján közlemény formájában tesz közzé – a jóváhagyással nem rendelkező kérelmezőnek legkésőbb a szerződésnek a 8. § (1) bekezdés szerinti első alkalommal történő benyújtásával egyidejűleg kell benyújtania a kérelmező székhelye szerint illetékes MVH megyei kirendeltségéhez. A 8. § (2) bekezdés a) pontja szerinti időszak esetében a jóváhagyási kérelmet – a szerződéssel egyidejűleg vagy önállóan – legkésőbb 2011. február 28-áig kell benyújtani. A jóváhagyási kérelmek benyújtási határideje jogvesztő.

(2) Az a kérelmező jogosult jóváhagyás iránti kérelem előterjesztésére, amely a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény (a továbbiakban: Tv.) szerinti ügyfél-nyilvántartási rendszerben, mint pénzügyi kapcsolattal rendelkező ügyfél nyilvántartásba vetette magát.

(3) Ha a kérelmező nem rendelkezik regisztrációs számmal, vagy mint pénzügyi kapcsolattal nem rendelkező ügyfelet vették nyilvántartásba, a nyilvántartásba vételt, vagy annak kiegészítését (fizetésiszámla-számának bejelentését) legkésőbb a jóváhagyás iránti kérelem benyújtásával egyidejűleg kérheti az MVH-tól.

(4) Intézményfenntartó társulás esetében a gesztor, valamint a tagönkormányzatok jóváhagyási kérelmét kizárólag a társulási megállapodás szerinti gesztor önkormányzat nyújthatja be. A települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény alapján alakított többcélú kistérségi társulás esetében az (1) bekezdés szerinti jóváhagyási kérelmet a többcélú kistérségi társulás nyújthatja be. A jóváhagyási kérelemhez intézményfenntartó társulások és többcélú kistérségi társulások esetében mellékelni kell az önkormányzatok által kötött társulási megállapodás másolati példányát.

(5) Amennyiben a jóváhagyást követően a kérelmező adataiban változás következik be – így különösen, ha valamelyik tagönkormányzat kilép az önkormányzati társulásból, vagy új önkormányzati társulást hoz létre –, a kérelmező az adatváltozást tíz munkanapon belül köteles az MVH-nak bejelenteni.

(6) Ha a kérelmező önkormányzat, akkor a jóváhagyási kérelmet az önkormányzat a polgármesteri hivatala útján is benyújthatja.

(7) Ha az önkormányzat polgármesteri hivatala már rendelkezik az iskolatej programot szabályozó korábbi jogszabályok alapján benyújtott jóváhagyási kérelemre vonatkozó jóváhagyó határozattal, akkor az önkormányzatnak újabb jóváhagyási kérelmet nem kell benyújtania.

(8) Az MVH a hiányosan beküldött jóváhagyási kérelmek tekintetében egy alkalommal tizenöt napos határidő tűzésével hiánypótlásra szólítja fel a kérelmezőt.

(9) Amennyiben a hiánypótlást a kérelmező a (8) bekezdésben rögzített határidőn túl nyújtja be, azt a döntés meghozatalánál nem lehet figyelembe venni.

4. A támogatás igénylésének általános feltételei

6. § (1) E rendelet szerinti támogatás akkor nyújtható, ha a fenntartó és a szállító egymással olyan szállítási szerződést (a továbbiakban: szerződés) kötött, amely által biztosított termékek megfelelnek a 852/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletnek, illetve a 853/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletnek, különösen annak a követelménynek, hogy a termékeket engedélyezett üzemben állították elő, és megfelelnek a 853/2004/EK rendelet II. Mellékletének I. Szakaszában meghatározott jelölési előírásoknak.

(2) Támogatás abban az esetben is igénybe vehető, ha a fenntartó a szállítóval és a szállító által előállított termékek továbbértékesítését végző gazdálkodó szervezettel egyidejűleg köt szállítási szerződést.

(3) A támogatás igénylésének feltétele, hogy a szerződés legalább az alábbi elemeket tartalmazza:

a) a támogatás előfinanszírozását vállaló szerződő fél megnevezése,

b) közoktatási intézményenként – a bizottsági rendeletben foglaltaknak megfelelően –

ba) a teljesítés helyszíne,

bb) a tanítási, foglalkozási napok száma a 2. § (1) bekezdésben meghatározott időszakra vonatkozóan,

bc) a 2. § (1) bekezdése szerint jogosult óvodások, tanulók száma a támogatási kérelemmel érintett, a 8. § (2) bekezdésében meghatározott időszakokban,

bd) a támogatott termék átvételének módja,

be) a termékek kiszerelési módja, és a kiszerelési mód szerinti egységnyi mennyiség,

bf) a szállítandó termék 7. § (5) bekezdésben foglaltak szerint számított tej egyenértékben megadott mennyisége,

bg) az adott termékre vonatkozó egységár,

bh) a fizetés feltételei,

bi) a szállítási időszak,

bj) a szállítások ütemezése,

bk) a kiosztások ütemezése,

bl) a szerződésmódosítás lehetősége a szeptemberi tanulólétszám ismeretében.

(4) A (2) bekezdés szerinti esetben a támogatás előfinanszírozását kizárólag a fenntartó vállalhatja.

(5) Ha a szerződés alapján igényelhető támogatás mértéke nem éri el a bruttó vételár 100%-át, a támogatás előfinanszírozását kizárólag a fenntartó vállalhatja.

(6) A szerződő felek a támogatás előfinanszírozását vállaló szerződő fél személyét a 8. § (2) bekezdése szerinti időszakokra eltérően is meghatározhatják.

(7)3 A támogatás igénylésének további feltétele, hogy a szerződésnek a támogatás előfinanszírozását vállaló szerződő fél személyére vonatkozó elemét a felek a már megkezdett – a 8. § (2) bekezdésében meghatározott – időszak vonatkozásában ne módosítsák.

(8)4 Ha a fenntartó a 8. § (2) bekezdése szerinti valamely időszakra szerződést kötött, az e rendelet szerinti támogatásra akkor jogosult, ha ugyanazon időszakra nem köt újabb szerződést.

5. A támogatható termékek köre

7. § (1)5 Az iskolatej program keretében a 2. § (1) bekezdés szerinti ellátotti kör részére a foglalkozási és a tanítási napokon az alábbi termékek kerülhetnek kiszállításra:

a) a mezőgazdasági piacok közös szervezésének létrehozásáról, valamint egyes mezőgazdasági termékekre vonatkozó egyedi rendelkezésekről („az egységes közös piacszervezésről szóló rendelet”) szóló, 2007. október 22-i 1234/2007/EK tanácsi rendelet (a továbbiakban: tanácsi rendelet) XIII. számú mellékletének III. pontja szerinti teljes tej és/vagy 2,8% (m/m) zsírtartalmú tej, valamint a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásairól szóló 152/2009. (XI. 12.) FVM rendelet (a továbbiakban: MÉ) 13. számú melléklet B rész 1.1.1. pontja szerinti ízesített tejkészítmények, azzal a feltétellel, hogy az ízesített késztermékben – a bizottsági rendelet I. számú melléklete I. b) pontjának megfelelően – a tejhányad legalább 90% (m/m) és az 1.3. pontja szerint zsíros vagy félzsíros kategóriába esik (a továbbiakban együtt: I. kategória);

b) a tanácsi rendelet XIII. számú mellékletének III. pontja szerint zsírszegény tej (1,5–1,8% m/m%), a MÉ 13. számú melléklet B rész 1.1.1. pontja szerint ízesített tejkészítmények, azzal a feltétellel, hogy az ízesített késztermékben – a bizottsági rendelet I. számú melléklete I. b) pontjának megfelelően – a tejhányad legalább 90% (m/m) legyen, továbbá azzal a feltétellel, hogy a MÉ 13. számú melléklet B rész 1.3. pontja szerint zsírszegény vagy sovány kategóriába esik (a továbbiakban: II. kategória);

c) a MÉ 13. számú melléklet B rész 7.1.1. vagy 7.1.2. pontban meghatározott, nem ízesített ömlesztett sajtok, amely a bizottsági rendelet I. számú mellékletének megfelelően 90 tömegszázalékban tartalmaz sajtot és megfelel a MÉ 13. számú melléklet B rész 7.3. pontja szerinti félzsíros vagy zsíros kategóriának (a továbbiakban: III. kategória).

(2) Az (1) bekezdésben felsorolt termékeknek meg kell felelniük a 2. mellékletben meghatározott minőségi követelményeknek.

(3) A kiszállított termék kizárólag közvetlenül az óvodások, az általános iskolai tanulók, a középfokú iskolai tanulók, valamint a gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelésben-oktatásban részt vevő tanulók részére kerülhet kiosztásra, azt a közoktatási intézmények más (pl. feldolgozási, kereskedelmi, ételkészítési) célra nem használhatják fel.

(4) Nem vehető igénybe támogatás azon tej, ízesített tej vagy sajtmennyiség után, amelyet olyan tanuló vagy óvodás részére nyújtanak, aki az adott tanítási/foglalkozási napon már részesült az e rendelet szerint őt megillető és maximálisan kiosztható 0,25 liter mennyiségű tejtermékből. Nem vehető igénybe támogatás továbbá arra a mennyiségre sem, amely az adott tanítási/foglalkozási napra leszállított mennyiségből nem került kiosztásra.

(5) A kiszállított tejtermékek tejegyenértékei a következők:

a) 1 liter kiszállított teljes vagy félzsíros vagy zsírszegény, az e rendelet előírásainak megfelelő hőkezelt fogyasztói tejféleség vagy hőkezelt fogyasztói ízesített tejféleség 1 liter tej egyenértéknek felel meg,

b) 1 kg kiszállított, az e rendelet előírásainak megfelelő ömlesztett sajt 2,912 liter tejegyenértéknek felel meg.

6. A szerződés és a támogatási kérelem benyújtása

8. § (1)6 A támogatás előfinanszírozását vállaló szerződő fél köteles a szerződés másolati példányát a szerződésben szereplő első szállítási napot követő tizenöt napon belül, a szerződésmódosítás másolati példányát a megkötésétől számított tizenöt napon belül a székhelye szerint illetékes MVH megyei kirendeltségéhez benyújtani. A 8. § (2) bekezdés a) pontja szerinti időszak esetében a szerződés benyújtási határideje 2011. február 28.

(2) A kérelmező a 3. mellékletben meghatározott adattartalmú támogatási kérelmét – az MVH által rendszeresített és honlapján közlemény formájában közzétett nyomtatványon –

a) a 2011. január 1. és 2011. február 28. közötti időszakban,

b) a 2011. március 1. és 2011. április 30. közötti időszakban,

c) a 2011. május 1. és a közoktatási intézmény nyári szünetének hivatalos kezdő időpontja közötti időszakban,

d) a 2011. szeptember 1. és 2011. október 31. közötti időszakban, és

e) a 2011. november 1. és 2011. december 31. közötti időszakban

kiszállított tejtermékekre vonatkozóan, időszakonként egy alkalommal, személyesen vagy postai úton nyújthatja be az adott időszakot követő harmadik hónap utolsó napjáig az MVH kérelmező székhelye szerint illetékes megyei kirendeltségéhez.

(3) Intézményfenntartó társulás esetében a gesztor, valamint a tagönkormányzatok támogatási kérelmét kizárólag a társulási megállapodás szerinti gesztor önkormányzat nyújthatja be. A települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény alapján alakított többcélú kistérségi társulás esetében a (2) bekezdés szerinti támogatási kérelmet a többcélú kistérségi társulás nyújthatja be.

(4) Ha a kérelmező önkormányzat, akkor a támogatási kérelmet az önkormányzat a polgármesteri hivatala útján is benyújthatja.

(5) A támogatási kérelemhez csatolni kell az adott időszakra vonatkozó, a támogatott termékek beszerzését igazoló számlák másolati példányait és azok összesítőjét, amely összesítőnek minden számla vonatkozásában tartalmaznia kell a számlákon szereplő, leszállított termékmennyiséget termékkategóriánkénti és korcsoportonkénti (óvodás/általános iskolai tanuló/gyógypedagógiai tanterv alapján tanuló, integráltan nevelt általános iskola/szakiskola/középfokú iskola tanuló) bontásban. Intézményfenntartó társulás, valamint többcélú kistérségi társulás esetében, azok 2011. évi első támogatási kérelméhez csatolni kell az önkormányzatok által kötött társulási megállapodás másolati példányát.

(6) Amennyiben a jóváhagyást követően a kérelmező adataiban változás következik be – így különösen, ha valamelyik tagönkormányzat kilép az önkormányzati társulásból, vagy új önkormányzati társulást hoz létre –, a kérelmező az adatváltozást tizenöt napon belül köteles az MVH-nak bejelenteni.

(7) Az MVH a hiánytalan és jogszerű támogatási kérelmekről a beérkezést követő 45 napon belül döntést hoz, és haladéktalanul elrendeli a támogatás jogos összegének a kérelmező által az ügyfél-nyilvántartási rendszerben megadott fizetési számlára történő átutalását.

(8) Az MVH a hiányosan beküldött támogatási kérelmek tekintetében tizenöt napos határidő tűzésével hiánypótlásra szólítja fel a kérelmezőt.

(9) Amennyiben a hiánypótlást a kérelmező a (8) bekezdésben rögzített határidőn túl nyújtja be, azt a döntés meghozatalánál nem lehet figyelembe venni.

7. Az igényelhető támogatás mértéke

9. § (1) Az általános iskolai tanulók, valamint a gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelésben-oktatásban részt vevő tanulók ellátása esetén az iskolatej program lebonyolítása a bizottsági rendelet szerinti támogatás összegéig közösségi forrásból és ehhez kapcsolódóan a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetésében meghatározott forrásból kerül finanszírozásra.

(2) A közösségi támogatás forintban meghatározott értékének kiszámításakor az euróval kapcsolatos agromonetáris rendszernek a mezőgazdaságban való alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról és egyes rendeletek módosításáról szóló, 2006. december 20-i 1913/2006/EK bizottsági rendelet 5. cikk (4) bekezdésének megfelelően az adott támogatási időszakban annak az időszaknak a kezdő napján érvényes, az Európai Központi Bank által hivatalosan közzétett forint/euró középárfolyamot kell alapul venni, amelyre a támogatási kérelem vonatkozik.

(3) Az iskolafenntartók székhelyük alapján az e rendelet 4–6. mellékletei szerint kerülnek az igényelhető támogatási mérték tekintetében besorolásra. A támogatási kategóriákba való besorolás a fenntartó székhelye szerinti önkormányzatnak a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló 2008. évi CII. törvény 4. számú melléklete szerinti jövedelemdifferenciálódás mérséklésében év végén elfoglalt pozíciója, valamint 2008–2009. évi önhibáján kívüli hátrányos helyzete figyelembevételével történik.

(4) Az általános iskolai tanulók ellátására igényelhető támogatás mértéke a 4. melléklet szerinti székhelyű iskolafenntartó esetében a tejtermékek bruttó vételárának száz százaléka.

(5) Az általános iskolai tanulók ellátására igényelhető támogatás mértéke az 5. melléklet szerinti székhelyű iskolafenntartó esetében a bizottsági rendelet szerinti támogatás, valamint a bizottsági rendelet szerinti támogatás és a bruttó vételár különbözetének ötven százaléka.

(6) Az általános iskolai tanulók ellátására igényelhető támogatás mértéke a 6. melléklet szerinti székhelyű iskolafenntartó esetében a bizottsági rendelet szerinti támogatás, valamint a bizottsági rendelet szerinti támogatás és a bruttó vételár különbözetének húsz százaléka.

(7)7 A megyei önkormányzatok, országos kisebbségi önkormányzatok, gesztor települési önkormányzatok, alapítványok, egyházak, valamint a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény alapján alakított többcélú kistérségi társulások fenntartásában működő iskolák esetében a 4–6. mellékletek szerinti besorolás alapja – a (4)–(6) bekezdésben foglaltaktól eltérően – a közoktatási intézmény székhelye, a székhelyen kívül más településen működő intézményegység esetén pedig az a település, ahol a tagintézmény működik.

(8) Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók esetében igényelhető támogatás a tejtermékek bruttó vételárának száz százaléka függetlenül attól, hogy a tanuló gyógypedagógiai intézményben, vagy a többi tanulóval együtt, azonos iskolai osztályban részesül nevelésben, oktatásban, vagy fejlesztőiskolai oktatás keretében teljesíti a tankötelezettségét.

(9) E rendelet alkalmazásában a támogatás alapja a szerződés szerinti bruttó vételár, de legfeljebb

a) az I. kategóriájú termékek esetében 27,6 Ft/dl,

b) a II. kategóriájú termékek esetében 13,2 Ft/dl,

c) a III. kategóriájú termékek esetében 960 Ft/kg.

10. § Óvodások és középfokú iskola tanulóinak ellátása esetén az iskolatej program lebonyolítása során a bizottsági rendeletben meghirdetett közösségi támogatás mértékéig igényelhető támogatás.

8. Nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettség, ellenőrzés

11. § (1) Ha a támogatás előfinanszírozását vállaló szerződő fél a 8. § (1) bekezdése szerinti kötelezettségét határidőben nem teljesíti, az MVH a támogatási kérelmet az érintett szerződések vonatkozásában elutasítja.

(2) A közoktatási intézmény köteles naprakész nyilvántartást vezetni az intézménybe felvett tanulók, óvodások, valamint az adott tanítási, foglalkozási napon jelen lévő tanulók, óvodások számáról és a kiosztott tejtermékek mennyiségéről a 7. § (1) bekezdésében meghatározott kategóriánkénti részletezésben. A közoktatási intézmény köteles a nyilvántartást az adott támogatási időszak lejártát követő öt évig megőrizni.

(3) Ha a támogatás igénylője a szállító, köteles naprakész nyilvántartást vezetni a közoktatási intézményekről, valamint az ezeknek az intézményeknek szállított termékekről és azok mennyiségéről.

(4) Az MVH a közoktatási intézményben, a fenntartónál, a szállítónál és annak alvállalkozójánál, valamint a szállító által előállított termékek továbbértékesítését végző gazdálkodó szervezetnél helyszíni ellenőrzést végezhet.

(5) Ha megállapítást nyer, hogy a közoktatási intézmény nem teljesítette az e rendeletben foglaltakat – különös tekintettel a közoktatási intézmény naprakész nyilvántartási kötelezettségére, akkor – a (6) bekezdés szerinti kivétellel – az érintett támogatás összege a fenntartónál a Tv. 69. §-a szerinti jogosulatlanul igénybevett támogatásnak minősül.

(6) Ha a támogatás igénylője a fenntartó, és a támogatás átutalását megelőző ellenőrzés során megállapítást nyer, hogy a közoktatási intézmény nem teljesítette az e rendeletben foglaltakat – különös tekintettel a közoktatási intézmény naprakész nyilvántartási kötelezettségére –, akkor a kérelmező nem jogosult az érintett közoktatási intézmény esetében igényelhető támogatás igénybevételére, valamint a Tv.-ben meghatározottak szerint mulasztási bírsággal sújtható.

9. Az iskolatej programot népszerűsítő plakát

12. § A bizottsági rendelet 16. cikkében foglaltak alapján minden, az iskolatej programban résztvevő intézménynek egy – a közösségi rendelet III. mellékletében meghatározott minimumfeltételeknek megfelelő –, az iskolatej programot népszerűsítő plakátot kell elhelyeznie az intézmény főbejáratánál.

10. Záró rendelkezések

13. § Ez a rendelet 2011. január 1-jén lép hatályba.

11. Az Európai Unió jogának való megfelelés

14. § Ez a rendelet az oktatási intézmények tanulóinak tejjel és egyes tejtermékekkel való ellátására irányuló közösségi támogatás tekintetében az 1234/2007/EK tanácsi rendelet alkalmazásával kapcsolatos részletes szabályok megállapításáról szóló, 2008. július 10-i 657/2008/EK bizottsági rendelet végrehajtását szolgálja.

Hatályon kívül helyező rendelkezések

15. § (1) Hatályát veszti a 2010. évi iskolatej program szabályozásáról szóló 169/2009. (XII. 18.) FVM rendelet azzal, hogy rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekben alkalmazni kell.

(2) Hatályát veszti:

a) a 2007. évi iskolatej program szabályozásáról szóló 85/2006. (XII. 20.) FVM rendelet módosításáról szóló 131/2007. (XI. 8.) FVM rendelet,

b) a 2009. évi iskolatej program szabályozásáról szóló 166/2008. (XII. 22.) FVM rendelet módosításáról szóló 24/2009. (III. 13.) FVM rendelet, valamint

c) a 2009. évi iskolatej program szabályozásáról szóló 166/2008. (XII. 22.) FVM rendelet módosításáról szóló 41/2009. (IV. 8.) FVM rendelet.

16. §8 E rendeletnek a 2011. évi iskolatej program szabályozásáról szóló 44/2010. (XII. 22.) VM rendelet módosításáról szóló 10/2011. (II. 15.) VM rendelettel (a továbbiakban: módosító rendelet) módosított 5. § (1) bekezdését, 6. § (7)–(8) bekezdését, 7. § (1) bekezdését, 8. § (1) bekezdését és 9. § (7) bekezdését a módosító rendelet hatálybelépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

1. melléklet a 44/2010. (XII. 22.) VM rendelethez


Jóváhagyási kérelem adattartalma

1. Kérelmező regisztrációs száma.

2. Kérelmező azonosító adatai.

3. Kérelmező kapcsolattartási adatai.

4. A támogatás igénylőjének megjelölése (szállító/települési önkormányzat/intézményfenntartó társulás gesztor önkormányzata/intézményfenntartó társulásban nem tag önkormányzat/megyei önkormányzat/országos kisebbségi önkormányzat/gesztor önkormányzat/többcélú kistérségi társulás/alapítvány/egyházközség/egyéb).

5. Ellátotti kör megjelölése (óvodai nevelésben részt vevő gyermekek/közoktatásban részt vevő iskolák I–VIII. évfolyamára beíratott, vagy ennek megfelelő korosztályú tanulói/a közoktatásban részt vevő iskolák I–VIII. évfolyamára beíratott, vagy ennek megfelelő korosztályú, gyógypedagógiai tantervű oktatásban részt vevő általános iskolai tanulók, vagy integráltan nevelt sajátos nevelési igényű tanulói/szakiskolai, vagy középfokú iskola tanulói).

6. A kérelmező nyilatkozata arról, hogy:

6.1. a támogatott tejtermékeknek a kedvezményezettek részére történő kiosztásáért felelősséget vállal;

6.2. a tejtermékeket csak azon intézmény(ek) általános iskolai tanulóinak, szakiskolai vagy középfokú iskola tanulóinak, és óvodai nevelésben részesülő gyermekek részére biztosítja, aki(k) tekintetében a támogatást közvetve vagy közvetlenül kérelmezi;

6.3. a támogatott tejtermékeket ételek elkészítéséhez nem használja fel, és biztosítja, hogy a fenntartott intézmények sem használják fel ilyen célra;

6.4. olyan – szállítólevelekkel, számlákkal és egyéb bizonylatokkal alátámasztott – nyilvántartást vezet, amely közoktatási intézményenként tartalmazza legalább a támogatott termék szállítóját, a leszállított termékmennyiséget termékkategóriánkénti és korcsoportonkénti (óvodás/általános iskolai tanuló/gyógypedagógiai tanterv alapján tanuló, vagy integráltan nevelt általános iskolai tanuló/szak-, vagy középfokú iskola tanuló) bontásban, valamint az egyes közoktatási intézményekbe felvett tanulók, óvodások számát (havi lebontásban), és az adott tanítási/foglalkozási napon jelenlévő tanulók/óvodások számát és a kiosztott tejtermékek kategóriánkénti mennyiségét;

6.5. a helyszíni ellenőrzés lefolytatása során az ellenőrzéssel kapcsolatos feladatok elvégzését elősegíti, valamint az általa vezetett nyilvántartásokat és az ezzel kapcsolatos valamennyi iratot szükség esetén az ellenőrök rendelkezésre bocsátja;

6.6. az MVH tudomására hoz mindennemű, a jóváhagyási kérelemben szereplő adatokkal kapcsolatos változást, a változástól számított 10 munkanapon belül,

6.7. A kérelmező kijelentése arra vonatkozóan, hogy a jóváhagyási kérelemben és a mellékletben feltüntetett adatok a valóságnak megfelelnek.

7. Keltezés helye, ideje (év, hó, nap).

8. Kérelmező aláírása.

2. melléklet a 44/2010. (XII. 22.) VM rendelethez


Az iskolatej programban forgalmazható tejkészítmények minőségi előírásai

1. A termék meghatározása
Az iskolatej programban forgalmazható tejkészítmények a 2011. évi iskolatej program szabályozásáról szóló 44/2010. (XII. 22.) VM rendelet 7. § (1) bekezdés a), b) és c) pontjaiban meghatározott, tehéntejből készített termékek, és amelyeket
a) a közoktatásban részt vevő iskolák I–VIII. évfolyamára beíratott, vagy ennek megfelelő korosztályú tanulói részére támogatások igénybevételével térítésmentesen osztanak ki;
b) az óvodákban és a középfokú iskolákban az oktatási intézmények tanulóinak tejjel és egyes tejtermékekkel való ellátására irányuló közösségi támogatás tekintetében az 1234/2007/EK tanácsi rendelet alkalmazásával kapcsolatos részletes szabályok megállapításáról szóló, 2008. július 10-i 657/2008/EK bizottsági rendeletben meghatározott közösségi támogatás igénybevételével térítésmentesen osztanak ki.

2. Minőségi követelmények

2.1. A termékek minőségi, élelmiszer-biztonsági jellemzőinek, gyártási folyamatának, csomagolásának, jelölésének, szállítási, tárolási és kiosztási körülményeinek meg kell felelnie a hatályos európai uniós és hazai előírásoknak.

2.2. A tejtermékek a hőkezelésének módjától függően
a) Pasztőrözöttek
b) Ultramagas hőmérsékleten hőkezeltek (UHT) lehetnek.

3. Speciális szállítási és tárolási követelmények

3.1. Szállításnál általános követelmény a napi rendszerességű szállítás. Ez az ellátott közintézmény helyi adottságainak, valamint a kiszállított termék tárolási követelményeinek függvényében módosulhat, igazodva a közoktatási intézmény infrastrukturális feltételeihez, valamint a szállító logisztikai és disztribúciós lehetőségeihez.

3.2. A hűtést igénylő termékeket úgy kell szállítani, hogy hőmérsékletük a szállítás teljes időtartama alatt ne haladja meg az előállító által a terméken feltüntetett tárolási hőmérsékletet, amely legfeljebb +6 °C hőmérséklet lehet. Azoknak az intézményeknek, amelyeknek nincs megfelelő kapacitásuk a beérkező, hűtve tárolást igénylő termékek hűtve tárolására, gondoskodniuk kell arról, hogy a termékeket a szállítást követő két órán belül a tanulók, középfokú iskola tanulói, óvodások elfogyaszthassák.

3.3. Annak az intézménynek, amely nem rendelkezik a hűtést igénylő és el nem fogyasztott termékek hűtve tárolásának feltételeivel, a kiszállítástól számított maximum három órán belül gondoskodnia kell a megmaradt tejmennyiség előírásszerű megsemmisítéséről. A fel nem használt iskolatej gyártó üzembe történő visszaszállítása nem engedélyezett.

3.4. Azokban az intézményekben, ahol az előírásoknak megfelelő hűtve tárolás feltételei biztosítottak, ott a termék a csomagoláson feltüntetett fogyaszthatósági határidőig tárolható és felhasználható. Az ultramagas hőmérsékleten hőkezelt termékek szobahőmérsékleten, a termék csomagolásán feltüntetett minőségmegőrzési határidőig tárolhatók.

3.5. Nagyobb kiszerelési egységű termék (ún. lédig termék) kiosztását az élelmiszerbiztonság veszélyeztetése nélkül úgy kell elvégezni, hogy a termékben minőségi romlás ne következzék be.

3. melléklet a 44/2010. (XII. 22.) VM rendelethez


I.    Támogatási kérelem főlapjának adattartalma
1.    Kérelmező regisztrációs száma.
2.    Kérelmező azonosító adatai.
3.    Kérelmező kapcsolattartási adatai.
4.    A támogatás igénylőjének megjelölése (szállító/települési önkormányzat/intézményfenntartó társulás gesztor önkormányzata/intézményfenntartó társulásban nem tag önkormányzat/megyei önkormányzat/országos kisebbségi önkormányzat/gesztor önkormányzat/többcélú kistérségi társulás/alapítvány/egyházközség/egyéb).
5.    Ellátotti kör megjelölése (óvodai nevelésben részt vevő gyermekek/közoktatásban részt vevő iskolák I–VIII. évfolyamára beíratott, vagy ennek megfelelő korosztályú tanulói/a közoktatásban részt vevő iskolák I–VIII. évfolyamára beíratott, vagy ennek megfelelő korosztályú, gyógypedagógiai tantervű oktatásban részt vevő általános iskolai tanulók, vagy integráltan nevelt sajátos nevelési igényű tanulói/szakiskolai, vagy középfokú iskola tanulói).
6.    A támogatási időszak megjelölése [I. időszak (2011. január–február); II. időszak (2011. március–április); III. időszak (2011. május–oktatási/nevelési intézmény nyári szünetének hivatalos kezdő napja); IV. időszak (2011. szeptember–október); V. időszak (2011. november–december)].
7.    Szállítói igénylés esetén az igényelt támogatásban érintett fenntartók felsorolása.
8.    Az igényelt támogatásban érintett iskolafenntartó által működtetett általános iskola(k) adatai (az általános iskolá(k)ban iskolatej-ellátásban részesülő általános iskolai tanulók átlaglétszáma támogatási időszakonként; az általános iskola neve; OM azonosító száma; nyári szünet hivatalos kezdő napja).
9.    Az igényelt támogatásban érintett iskolafenntartó által fenntartott, gyógypedagógiai tanterv alapján működő, vagy integráltan nevelt sajátos nevelési igényű tanulók ellátását biztosító általános iskolá(k) adatai (az általános iskolá(k)ban iskolatej-ellátásban részesülő általános iskolai tanulók átlaglétszáma támogatási időszakonként; az általános iskola neve; OM azonosító száma; nyári szünet hivatalos kezdő napja).
10.    Az igényelt támogatásban érintett iskolafenntartó által működtetett szak-, vagy középfokú iskola(k) adatai (az általános iskolá(k)ban iskolatej-ellátásban részesülő általános iskolai tanulók átlaglétszáma támogatási időszakonként; az általános iskola neve; OM azonosító száma; nyári szünet hivatalos kezdő napja).
11.    Az igényelt támogatásban érintett óvodafenntartó által működtetett óvoda(k) adatai (az óvoda(k)ban iskolatej-ellátásban részesülő óvodások átlaglétszáma támogatási időszakonként; az óvoda neve; OM azonosító száma; nyári szünet hivatalos kezdő napja).
12.    Kiszállított tejegyenérték mennyisége (kiszállított tejmennyiség literben meghatározva + kiszállított ömlesztett sajtmennyiség tejegyenértékben; óvodások/általános iskolások/gyógypedagógiai tanterv alapján tanuló, vagy integráltan nevelt általános iskolai tanulók/szak-, vagy középfokú iskola tanulói részére kiosztott tejegyenérték mennyiség külön-külön és összesen literben).
13.    Kiosztott tejegyenérték mennyiség (kiosztott tejmennyiség + kiosztott ömlesztett sajtmennyiség tejegyenértékben: óvodások/általános iskolások/gyógypedagógiai tanterv alapján tanuló, vagy integráltan nevelt általános iskolai tanulók/szak-, vagy középfokú iskola tanulói részére kiosztott tejegyenérték mennyiség külön-külön és összesen literben).
14.    A kiosztott tejmennyiség alapján igényelt támogatás összege (óvodások/általános iskolai tanulók/gyógypedagógiai tanterv alapján tanuló, vagy integráltan nevelt általános iskolai tanulók/szak-, vagy középiskolások ellátása esetében igényelt támogatás forintban).
15.    Csatolt dokumentumok száma.
16.    A kérelmező nyilatkozata arról, hogy a jelen támogatási kérelmében feltüntetett adatok a valóságnak megfelelnek, valamint arról, hogy az MVH tudomására hoz mindennemű, a jóváhagyási, valamint a támogatási kérelemben szereplő adatokkal kapcsolatos változást a változástól számított tíz munkanapon belül.
17.    Mellékletek az adott támogatási időszakra vonatkozó számlákon szereplő, leszállított termékmennyiség termékkategóriánkénti és korcsoportonkénti (óvodás/általános iskolai tanuló/gyógypedagógiai tanterv alapján tanuló, vagy integráltan nevelt általános iskolai tanuló/szak-, vagy középfokú iskola tanuló) bontásban.
18.    Keltezés helye, ideje (év, hó, nap).
19.    Kérelmező aláírása

II.    Számlaösszesítő adattartalma
1.    Kérelmező azonosító adatai.
2.    Az alábbi táblázat:

Számla-
szám

Szállítási időszak

Termék-
kategória

Leszállított mennyiség

Számla szerinti bruttó összeg (Ft)

liter/kg

darab***

 

Óvoda

Általános iskola

Szak-, közép-
iskola

Óvoda

Általános iskola

Szak-, közép-
iskola

Összesen

Óvoda

Általános iskola

Szak-, közép-
iskola

Összesen

Normál tanterv

Speciális tanterv

Normál tanterv

Speciális tanterv

Normál tanterv

Speciális tanterv

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


3.    Keltezés helye, ideje (év, hó, nap).
4.    Kérelmező aláírása.

III.    A szállítók, megyei önkormányzatok, országos kisebbségi önkormányzatok, gesztor önkormányzatok, alapítványok, egyházközségek és többcélú kistérségi társulások által alkalmazandó számlaösszesítő adattartalma
1.    Kérelmező azonosító adatai.
2.    Az alábbi táblázat:
A közoktatási intézmény neve:
A közoktatási intézmény székhelye:
A közoktatási intézmény fenntartójának neve (amennyiben a támogatást a szállító igényli):

Számla-
szám

Szállítási időszak

Termék-
kategória

Leszállított mennyiség

Számla szerinti bruttó összeg (Ft)

liter/kg

darab***

 

Óvoda

Általános iskola

Szak-, közép-
iskola

Óvoda

Általános iskola

Szak-, közép-
iskola

Összesen

Óvoda

Általános iskola

Szak-, közép-
iskola

Összesen

Normál tanterv

Speciális tanterv

Normál tanterv

Speciális tanterv

Normál tanterv

Speciális tanterv

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


3.    Keltezés helye, ideje (év, hó, nap).
4.    Kérelmező aláírása.

4. melléklet a 44/2010. (XII. 22.) VM rendelethez9

Sorszám

KSH

Önkormányzat

1

1612441

Abádszalók

2

0212548

Abaliget

3

1024554

Abasár

4

0526718

Abaújkér

5

0503595

Abaújszántó

6

1318573

Acsa

7

0833385

Acsalag

8

1023241

Adács

9

1406080

Ádánd

10

1907302

Adásztevel

11

1931307

Adorjánháza

12

0317686

Ágasegyháza

13

0804880

Ágfalva

14

0509362

Aggtelek

15

0829407

Agyagosszergény

16

1508776

Ajak

17

0321944

Akasztó

18

0533093

Alacska

19

0726824

Alap

20

1625265

Alattyán

21

0715176

Alcsútdoboz

22

1006345

Aldebrő

23

0213329

Almamellék

24

0429595

Almáskamarás

25

0927641

Álmosd

26

0520482

Alsóberecki

27

0519664

Alsódobsza

28

1729665

Alsónána

29

2019512

Alsónemesapáti

30

1930526

Alsóörs

31

2032081

Alsópáhok

32

0725283

Alsószentiván

33

1822725

Alsóújlak

34

0529814

Alsóvadász

35

0616197

Ambrózfalva

36

1529975

Anarcs

37

1428714

Andocs

38

1134227

Annavölgy

39

1520303

Apagy

40

1333561

Apaj

41

1726125

Aparhant

42

0614252

Apátfalva

43

1808873

Apátistvánfalva

44

1007241

Apc

45

0321148

Apostag

46

1509353

Aranyosapáti

47

0514331

Arló

48

0503771

Arnót

49

0503823

Ároktő

50

0619062

Árpádhalom

51

0610339

Ásotthalom

52

0826921

Ásványráró

53

0504233

Aszaló

54

1123852

Ászár

55

1006503

Átány

56

1016090

Atkár

57

1732735

Attala

58

0205403

Babarc

59

1430474

Babócsa

60

1428316

Bábonymegyer

61

0815042

Babót

62

0310180

Bácsbokod

63

0327234

Bácsborsód

64

1922327

Badacsonytomaj

65

1309131

Bag

66

2030368

Bagod

67

0828769

Bágyogszovát

68

1129212

Baj

69

1817020

Bajánsenye

70

1116744

Bajna

71

1129355

Bajót

72

2004738

Bak

73

0915167

Bakonszeg

74

1923746

Bakonybél

75

0708730

Bakonycsernye

76

1929513

Bakonyjákó

77

1925991

Bakonynána

78

1930410

Bakonyoszlop

79

1125229

Bakonysárkány

80

0805944

Bakonyszentlászló

81

1122381

Bakonyszombathely

82

0629106

Baks

83

0203975

Baksa

84

0518184

Baktakék

85

1502325

Baktalórántháza

86

1213657

Balassagyarmat

87

0623676

Balástya

88

1011527

Balaton

89

1427377

Balatonberény

90

1912238

Balatonederics

91

1419460

Balatonendréd

92

1420729

Balatonfenyves

93

1929461

Balatonfőkajár

94

1905148

Balatonkenese

95

1407375

Balatonkeresztúr

96

1416601

Balatonszabadi

97

1424907

Balatonszárszó

98

1422822

Balatonszemes

99

1421324

Balatonszentgyörgy

100

1903559

Balatonvilágos

101

1526958

Balkány

102

0313408

Ballószög

103

0902918

Balmazújváros

104

0325937

Balotaszállás

105

1131422

Bana

106

0525159

Bánhorváti

107

2008439

Bánokszentgyörgy

108

0521953

Bánréve

109

1526480

Barabás

110

0707047

Baracs

111

0708581

Baracska

112

0926693

Báránd

113

0806196

Barbacs

114

1432799

Barcs

115

1403735

Bárdudvarnok

116

1220048

Bárna

117

1711712

Báta

118

1502990

Bátorliget

119

0418102

Battonya

120

0311961

Bátya

121

2024864

Batyk

122

2018698

Bázakerettye

123

2023144

Becsehely

124

1212016

Becske

125

2018360

Becsvölgye

126

1420710

Bedegkér

127

0933446

Bedő

128

0506929

Bekecs

129

0426189

Békéssámson

130

0402680

Békésszentandrás

131

1004400

Bekölce

132

1033260

Bélapátfalva

133

0810588

Beled

134

1417127

Beleg

135

0419390

Bélmegyer

136

0708466

Beloiannisz

137

1325098

Bénye

138

1232911

Bér

139

1202389

Bercel

140

1520677

Beregsurány

141

0918467

Berekböszörmény

142

1634005

Berekfürdő

143

1209034

Berkenye

144

0216461

Berkesd

145

1507472

Berkesz

146

1318777

Bernecebaráti

147

0526356

Berzék

148

1430119

Berzence

149

1513639

Besenyőd

150

1027517

Besenyőtelek

151

1611305

Besenyszög

152

0716346

Besnyő

153

1521227

Beszterec

154

0829805

Bezenye

155

0810560

Bezi

156

0213310

Bicsérd

157

0919956

Biharkeresztes

158

0924828

Biharnagybajom

159

0929887

Bihartorda

160

0429610

Biharugra

161

0204899

Bikal

162

1502945

Biri

163

1829203

Boba

164

2017543

Bocfölde

165

1022354

Boconád

166

0308305

Bócsa

167

0934102

Bocskaikert

168

0718254

Bodajk

169

1410506

Bodrog

170

0523737

Bodroghalom

171

0530784

Bodrogkeresztúr

172

0533808

Bodrogkisfalud

173

0514401

Bodrogolaszi

174

0505926

Bódvaszilas

175

0525195

Bogács

176

0232151

Bogád

177

0221892

Bogádmindszent

178

1703425

Bogyiszló

179

0914137

Bojt

180

1107311

Bokod

181

1003452

Boldog

182

0514474

Boldogkőváralja

183

0508396

Boldva

184

1418120

Bolhó

185

0206725

Borjád

186

0319327

Borota

187

2010056

Borsfa

188

0530669

Borsodbóta

189

0506707

Borsodivánka

190

0505315

Borsodnádasd

191

0530207

Borsodszentgyörgy

192

0516799

Borsodszirák

193

1209894

Borsosberény

194

1930252

Borzavár

195

1522239

Botpalád

196

1805476

197

1511299

Bököny

198

1706558

Bölcske

199

0833950

Bőny

200

0806619

Börcs

201

0815501

Bősárkány

202

0413471

Bucsa

203

2020613

Búcsúszentlászló

204

0332823

Bugac

205

1519707

Buj

206

1214234

Buják

207

1417358

Buzsák

208

0527890

Bükkaranyos

209

0223162

Bükkösd

210

1010621

Bükkszenterzsébet

211

0508022

Bükkszentkereszt

212

0532887

Bükkzsérc

213

0713152

Cece

214

1509681

Cégénydányád

215

1320640

Ceglédbercel

216

1203665

Cered

217

1622938

Cibakháza

218

0503939

Cigánd

219

1719284

Cikó

220

0815954

Cirák

221

0431334

Csabacsűd

222

0730544

Csabdi

223

1930924

Csabrendek

224

1512928

Csaholc

225

1916072

Csajág

226

1803911

Csákánydoroszló

227

0705360

Csákberény

228

0720002

Csákvár

229

0602121

Csanádalberti

230

0420455

Csanádapáca

231

0605379

Csanádpalota

232

1016841

Csány

233

0219901

Csányoszró

234

0622293

Csanytelek

235

1529416

Csaroda

236

1116416

Császár

237

0310472

Császártöltés

238

0326471

Csátalja

239

0316373

Csávoly

240

1230270

Csécse

241

1526107

Csegöld

242

1819488

Csehi

243

1812724

Csehimindszent

244

1305184

Csemő

245

1823816

Csempeszkopács

246

0632285

Csengele

247

1530641

Csenger

248

1524095

Csengersima

249

1526851

Csengerújfalu

250

0312344

Csengőd

251

1809070

Csénye

252

0508493

Csenyéte

253

1613170

Csépa

254

1812140

Csepreg

255

0506974

Cserépfalu

256

1222594

Cserhátsurány

257

1605795

Cserkeszőlő

258

0528459

Csernely

259

2007135

Cserszegtomaj

260

2002583

Csesztreg

261

1931699

Csetény

262

1318476

Csévharaszt

263

0315699

Csikéria

264

1730094

Csikóstőttős

265

1826064

Csipkerek

266

0505333

Csobád

267

0520774

Csobaj

268

1306822

Csobánka

269

0721908

Csókakő

270

1405971

Csokonyavisonta

271

1118926

Csolnok

272

0312025

Csólyospálos

273

1333118

Csomád

274

2031149

Csonkahegyhát

275

1902185

Csopak

276

0709779

Csór

277

1932878

Csót

278

1932814

Csögle

279

0912450

Csökmő

280

1424314

Csököly

281

2029364

Csömödér

282

1822390

Csönge

283

0706734

Csősz

284

1326985

Csővár

285

1421315

Csurgó

286

1917172

Dabronc

287

1133163

Dad

288

1122910

Dág

289

1729230

Dalmand

290

1331811

Dánszentmiklós

291

1318397

Dány

292

1431352

Darány

293

0821865

Darnózseli

294

0734342

Daruszentmiklós

295

0914678

Darvas

296

0310533

Dávod

297

1724989

Decs

298

0504686

Dédestapolcsány

299

0732753

Dég

300

1212511

Dejtár

301

1309973

Délegyháza

302

1517756

Demecser

303

0207773

Dencsháza

304

0905573

Derecske

305

0607834

Derekegyház

306

0624077

Deszk

307

1206743

Diósjenő

308

0232373

Diósviszló

309

0433190

Doboz

310

0630535

Dóc

311

0525690

Domaháza

312

0613383

Domaszék

313

0424031

Dombegyház

314

1514508

Dombrád

315

1304808

Domony

316

1007515

Domoszló

317

1030261

Dormánd

318

1224439

Dorogháza

319

1702565

Döbrököz

320

1503647

Döge

321

0217419

Drávafok

322

0228608

Drávaszabolcs

323

0221698

Drávasztára

324

1208156

Drégelypalánk

325

1902936

Dudar

326

1133835

Dunaalmás

327

1325362

Dunabogdány

328

0321069

Dunaegyháza

329

0312566

Dunafalva

330

0307861

Dunapataj

331

0821078

Dunaszeg

332

0209186

Dunaszekcső

333

1709539

Dunaszentgyörgy

334

0815875

Dunaszentpál

335

0314766

Dunatetétlen

336

0307612

Dunavecse

337

0304109

Dusnok

338

0914614

Ebes

339

0816708

Écs

340

1017181

Ecséd

341

1204251

Ecseg

342

0409432

Ecsegfalva

343

1324518

Ecser

344

0510728

Edelény

345

0228918

Egerág

346

1012821

Egerbakta

347

1026019

Egerbocs

348

1016610

Egercsehi

349

1002981

Egerfarmos

350

1013648

Egerszólát

351

2033428

Egervár

352

1828796

Egervölgy

353

0820288

Egyed

354

0915741

Egyek

355

1217659

Egyházasdengeleg

356

0815237

Egyházasfalu

357

0216498

Egyházasharaszti

358

0227401

Egyházaskozár

359

1825946

Egyházasrádóc

360

0720358

Előszállás

361

0504677

Emőd

362

0533048

Encs

363

1532328

Encsencs

364

1225496

Endrefalva

365

0815033

Enese

366

1518528

Eperjeske

367

1129638

Epöl

368

0525326

Erdőbénye

369

0522503

Erdőhorváti

370

1313480

Erdőkertes

371

1028556

Erdőkövesd

372

1222655

Erdőkürt

373

0218704

Erdősmecske

374

1221795

Erdőtarcsa

375

1024235

Erdőtelek

376

1020118

Erk

377

1510852

Érpatak

378

0311864

Érsekcsanád

379

1221582

Érsekvadkert

380

0925469

Esztár

381

2006178

Eszteregnye

382

1106664

Ete

383

1215370

Etes

384

0702316

Etyek

385

1523250

Fábiánháza

386

0619974

Fábiánsebestyén

387

1718980

Fadd

388

0502741

Fáj

389

0303230

Fajsz

390

0833996

Farád

391

0534272

Farkaslyuk

392

1309122

Farmos

393

1616647

Fegyvernek

394

0732203

Fehérvárcsurgó

395

0729939

Felcsút

396

1020747

Feldebrő

397

0622646

Felgyő

398

1813587

Felsőcsatár

399

0509742

Felsődobsza

400

0333598

Felsőlajos

401

1715820

Felsőnána

402

0532762

Felsőnyárád

403

1717914

Felsőnyék

404

1924369

Felsőörs

405

1306035

Felsőpakony

406

1224323

Felsőpetény

407

2021476

Felsőrajk

408

0302954

Felsőszentiván

409

0208819

Felsőszentmárton

410

1823287

Felsőszölnök

411

1016328

Felsőtárkány

412

0531671

Felsőtelekes

413

0523533

Felsővadász

414

1522415

Fényeslitke

415

0809487

Fertőendréd

416

0812414

Fertőrákos

417

0302149

Foktő

418

0517932

Fony

419

0633020

Forráskút

420

0530483

Forró

421

0609210

Földeák

422

0903258

Földes

423

0522123

Fulókércs

424

0916993

Furta

425

0706114

Füle

426

0922150

Fülöp

427

0333622

Fülöpjakab

428

0314058

Fülöpszállás

429

1717950

Fürged

430

0517109

Füzér

431

0511378

Füzérkomlós

432

0918175

Gáborján

433

1513727

Gacsály

434

0409511

Gádoros

435

2012991

Galambok

436

1225663

Galgaguta

437

1313295

Galgagyörk

438

1319503

Galgahévíz

439

1327128

Galgamácsa

440

1406451

Gamás

441

0715750

Gánt

442

0331848

Gara

443

0510904

Garadna

444

0710296

Gárdony

445

0326383

Gátér

446

1505801

Gávavencsellő

447

1503629

Géberjén

448

0303577

Géderlak

449

1505670

Gégény

450

0523719

Gelej

451

2012089

Gelse

452

1513000

Gemzse

453

1824183

Gencsapáti

454

1826152

Gérce

455

0407393

Gerendás

456

0202857

Geresdlak

457

1705731

Gerjen

458

1830942

Gersekarát

459

0417394

Geszt

460

0515608

Gesztely

461

1528893

Geszteréd

462

0521564

Girincs

463

1309441

Gomba

464

0233233

Gödre

465

1430571

Gölle

466

0515936

Gönc

467

0802060

Gönyű

468

0916568

Görbeháza

469

0230438

Görcsöny

470

1414599

Görgeteg

471

1529443

Gulács

472

2002097

Gutorfölde

473

0826860

Gyarmat

474

1430960

Gyékényes

475

2023302

Gyenesdiás

476

0218315

Gyód

477

0820400

Gyömöre

478

1811943

Gyöngyösfalu

479

1017534

Gyöngyöshalász

480

1013338

Gyöngyösoroszi

481

1008323

Gyöngyöspata

482

1019123

Gyöngyössolymos

483

1028088

Gyöngyöstarján

484

1730289

Gyönk

485

0808721

Győrasszonyfa

486

1725539

Györe

487

0505069

Györgytarló

488

1712326

Györköny

489

0813198

Győrladamér

490

0831316

Győrság

491

0819309

Győrsövényház

492

0815653

Győrszemere

493

1510126

Győrtelek

494

0831787

Győrújfalu

495

1809724

Győrvár

496

0815228

Győrzámoly

497

1507676

Gyulaháza

498

1730359

Gyulaj

499

0715918

Gyúró

500

1533774

Gyüre

501

2010269

Hahót

502

0926170

Hajdúbagos

503

0910393

Hajdúhadház

504

0931097

Hajdúsámson

505

0917473

Hajdúszovát

506

1915361

Hajmáskér

507

0318759

Hajós

508

0826790

Halászi

509

1907898

Halimba

510

0527942

Halmaj

511

0525104

Hangony

512

0723427

Hantos

513

1714164

Harc

514

0807649

Harka

515

0308350

Harkakötöny

516

1408837

Háromfa

517

0505847

Harsány

518

0318458

Harta

519

0812308

Hédervár

520

0817905

Hegyeshalom

521

1832188

Hegyfalu

522

1818032

Hegyhátszentjakab

523

0818403

Hegykő

524

1203993

Héhalom

525

0506655

Hejőbába

526

0504604

Hejőkeresztúr

527

0516780

Hejőpapi

528

0304093

Helvécia

529

0929391

Hencida

530

0530137

Hercegkút

531

0312937

Hercegszántó

532

1020242

Heréd

533

1111891

Héreg

534

1923658

Herend

535

1309849

Hernád

536

0524165

Hernádkak

537

0519840

Hernádvécse

538

1409928

Hetes

539

0207126

Hetvehely

540

1010241

Hevesaranyos

541

1313949

Hévízgyörk

542

0206798

Hidas

543

0511697

Hidasnémeti

544

0525672

Hidvégardó

545

0227933

Himesháza

546

0804020

Himod

547

0233932

Hobol

548

1513019

Hodász

549

0531167

Hollóháza

550

1233242

Hollókő

551

0327845

Homokmégy

552

1419150

Homokszentgyörgy

553

0521236

Homrogd

554

1004145

Hort

555

0904118

Hortobágy

556

1816887

Horvátzsidány

557

0230836

Hosszúhetény

558

0906266

Hosszúpályi

559

1820880

Hosszúpereszteg

560

1726055

Hőgyész

561

0433297

Hunya

562

1525636

Ibrány

563

1411192

Igal

564

0525399

Igrici

565

1427784

Iharosberény

566

1811387

Ikervár

567

0820604

Ikrény

568

1509654

Ilk

569

0308095

Imrehegy

570

0508086

Ináncs

571

1332106

Inárcs

572

1426301

Inke

573

1704701

Iregszemcse

574

1010074

Istenmezeje

575

0831635

Iván

576

1831680

Ivánc

577

0713462

Iváncsa

578

1727711

Izmény

579

0321999

Izsák

580

0505591

Izsófalva

581

1813958

Ják

582

0317923

Jakabszállás

583

1415927

Jákó

584

1507843

Jánkmajtis

585

1811679

Jánosháza

586

1622859

Jánoshida

587

0526657

Járdánháza

588

1517589

Jármi

589

1917437

Jásd

590

1622929

Jászágó

591

1630711

Jászalsószentgyörgy

592

1615811

Jászboldogháza

593

1617978

Jászdózsa

594

1623579

Jászfelsőszentgyörgy

595

1625186

Jászjákóhalma

596

1311004

Jászkarajenő

597

1622798

Jászkisér

598

1621111

Jászladány

599

1613514

Jászszentandrás

600

0308378

Jászszentlászló

601

1623135

Jásztelek

602

1513143

Jéke

603

0715972

Jenő

604

1208712

Jobbágyi

605

1417279

Juta

606

1426453

Kadarkút

607

0812113

Kajárpéc

608

1714100

Kajdacs

609

1702033

Kakasd

610

1332230

Kakucs

611

1032179

Kál

612

1829957

Káld

613

1208642

Kálló

614

1531404

Kállósemjén

615

1406105

Kálmáncsa

616

1527225

Kálmánháza

617

0306442

Kalocsa

618

0716683

Káloz

619

0404279

Kamut

620

1502671

Kántorjánosi

621

1405272

Kánya

622

1015307

Kápolna

623

1409098

Kaposfő

624

1418227

Kaposmérő

625

1718962

Kaposszekcső

626

1406424

Kaposszerdahely

627

1914270

Káptalanfa

628

1005935

Karácsond

629

1405263

Karád

630

1218625

Karancsalja

631

1208855

Karancskeszi

632

1226897

Karancsság

633

0521218

Karcsa

634

2018041

Karmacs

635

0530508

Karos

636

1330696

Kartal

637

0330605

Kaskantyú

638

0422752

Kaszaper

639

0311280

Katymár

640

1327827

Káva

641

0513374

Kázsmárk

642

0319789

Kecel

643

1104525

Kecskéd

644

2032902

Kehidakustány

645

1528431

Kék

646

1514359

Kékcse

647

0327571

Kelebia

648

0512034

Kelemér

649

0318166

Kéleshalom

650

1519992

Kemecse

651

1322345

Kemence

652

1812247

Kemenesmagasi

653

0210542

Kémes

654

0505458

Kenézlő

655

1607418

Kengyel

656

1809937

Kenyeri

657

1028079

Kerecsend

658

1110995

Kerékteleki

659

1334166

Kerepes

660

1925654

Kerta

661

0412618

Kertészsziget

662

1231413

Keszeg

663

0529249

Kesznyéten

664

1129577

Kesztölc

665

0403461

Kétegyháza

666

1411174

Kéthely

667

1619813

Kétpó

668

0403106

Kétsoprony

669

0208572

Kétújfalu

670

0431574

Kevermes

671

0814748

Kimle

672

0702343

Kincsesbánya

673

0220552

Királyegyháza

674

0613666

Királyhegyes

675

0712636

Kisapostag

676

1519424

Kisar

677

0822886

Kisbajcs

678

1424493

Kisbárapáti

679

0833695

Kisfalud

680

0522840

Kisgyőr

681

0528875

Kishuta

682

1018281

Kisköre

683

0728990

Kisláng

684

1528477

Kisléta

685

1930173

Kislőd

686

0915477

Kismarja

687

1333738

Kismaros

688

1012502

Kisnána

689

1305227

Kisnémedi

690

0512399

Kistokaj

691

1625919

Kisújszállás

692

0626666

Kiszombor

693

0328158

Kisszállás

694

1102510

Kocs

695

1332771

Kocsér

696

1722433

Kocsola

697

1507445

Kocsord

698

1331361

Kóka

699

0917455

Kokad

700

1930182

Kolontár

701

0902167

Komádi

702

0516559

Komlóska

703

1527146

Komoró

704

1023995

Kompolt

705

0410287

Kondoros

706

0811262

Kóny

707

0925964

Konyár

708

0806895

Kópháza

709

0824633

Koroncó

710

1327687

Kosd

711

1324679

Kóspallag

712

1523728

Kótaj

713

0528547

Kovácsvágás

714

0206336

Kozármisleny

715

1516665

Kölcse

716

1710463

Kölesd

717

0217899

Kölked

718

1014535

Kömlő

719

1107630

Kömlőd

720

1523612

Kömörő

721

0313806

Kömpöc

722

0526602

Köröm

723

0410764

Körösnagyharsány

724

0412900

Köröstarcsa

725

1332975

Kőröstetétlen

726

0931130

Körösszakál

727

0908943

Körösszegapáti

728

1820109

Kőszegszerdahely

729

1418148

Kötcse

730

0406804

Kötegyán

731

0215538

Kővágószőlős

732

0519576

Krasznokvajda

733

0734209

Kulcs

734

0305856

Kunadacs

735

0416045

Kunágota

736

0306044

Kunbaja

737

0307728

Kunbaracs

738

1605254

Kuncsorba

739

0329027

Kunfehértó

740

1622567

Kunhegyes

741

1623171

Kunmadaras

742

0331918

Kunpeszér

743

1720507

Kurd

744

0511819

Kurityán

745

2019479

Kustánszeg

746

1428857

Kutas

747

1428291

Lábod

748

1416258

Lad

749

0305786

Ladánybene

750

0707506

Lajoskomárom

751

0515857

Lak

752

0306202

Lakitelek

753

1411040

Lakócsa

754

0233330

Lánycsók

755

1521290

Laskod

756

1414863

Látrány

757

0804376

Lázi

758

1125487

Leányvár

759

0833668

Lébény

760

0511660

Legyesbénye

761

0503531

Léh

762

2012575

Lenti

763

0707269

Lepsény

764

1921962

Lesenceistvánd

765

1917871

Lesencetomaj

766

0905768

Létavértes

767

2012122

Letenye

768

1322682

Letkés

769

1530979

Levelek

770

0222974

Lippó

771

1904552

Litér

772

1204871

Litke

773

1918856

Lókút

774

1526091

Lónya

775

1309140

Lórév

776

0719114

Lovasberény

777

2028167

Lovászi

778

1905087

Lovászpatona

779

0421209

Lőkösháza

780

1507995

Lövőpetri

781

1220190

Lucfalva

782

1202778

Ludányhalászi

783

0503902

Mád

784

0323357

Madaras

785

1729337

Madocsa

786

1516629

Magy

787

0727678

Magyaralmás

788

1410427

Magyaratád

789

0427906

Magyarbánhegyes

790

0225177

Magyarbóly

791

0605962

Magyarcsanád

792

1226967

Magyargéc

793

1926374

Magyargencs

794

0205430

Magyarhertelend

795

0903683

Magyarhomorog

796

1706017

Magyarkeszi

797

1803221

Magyarlak

798

0205412

Magyarmecske

799

1232407

Magyarnándor

800

1817288

Magyarszecsőd

801

0222600

Magyarszék

802

0227863

Majs

803

1304394

Makád

804

0519600

Makkoshotyka

805

1027696

Maklár

806

0527395

Mályi

807

1517826

Mándok

808

0723490

Mány

809

1922220

Marcaltő

810

0812283

Máriakálnok

811

1304570

Márianosztra

812

1519655

Máriapócs

813

0610515

Maroslele

814

0625733

Mártély

815

1518874

Mátészalka

816

1019965

Mátraballa

817

1014872

Mátraderecske

818

1220075

Mátramindszent

819

1224332

Mátraszele

820

1233525

Mátraterenye

821

1230100

Mátraverebély

822

0716948

Mátyásdomb

823

0213444

Mecseknádasd

824

0827359

Mecsér

825

0430128

Medgyesegyháza

826

1730562

Medina

827

0521768

Megyaszó

828

0423931

Méhkerék

829

1529799

Méhtelek

830

0316018

Mélykút

831

1303692

Mende

832

0525618

Méra

833

1507463

Mérk

834

1423630

Mernye

835

1630234

Mesterszállás

836

1416106

Mesztegnyő

837

0513833

Mezőcsát

838

1430854

Mezőcsokonya

839

0717552

Mezőfalva

840

0404206

Mezőgyán

841

0411873

Mezőhegyes

842

1626286

Mezőhék

843

0511323

Mezőkeresztes

844

0705689

Mezőkomárom

845

0519433

Mezőkövesd

846

1532656

Mezőladány

847

0518379

Mezőnagymihály

848

0511749

Mezőnyárád

849

0812812

Mezőörs

850

1025089

Mezőszemere

851

0706576

Mezőszentgyörgy

852

0729036

Mezőszilas

853

1031662

Mezőtárkány

854

0503443

Mezőzombor

855

2027526

Miháld

856

2002130

Mihályfa

857

1904668

Mihályháza

858

0821980

Mihályi

859

1420905

Mike

860

1324466

Mikebuda

861

0924217

Mikepércs

862

1031282

Mikófalva

863

0524253

Mikóháza

864

1830599

Mikosszéplak

865

1531750

Milota

866

0621555

Mindszent

867

0216285

Mindszentgodisa

868

0330632

Miske

869

1126930

Mocsa

870

1317783

Mogyoród

871

1128255

Mogyorósbánya

872

2021014

Molnári

873

0507825

Monok

874

1334397

Monorierdő

875

1924040

Monostorapáti

876

0925894

Monostorpályi

877

1720701

Mórágy

878

0802556

Mórichida

879

1431343

Mosdós

880

0833677

Mosonszentmiklós

881

0229540

Mozsgó

882

0521546

Múcsony

883

0502158

Muhi

884

2025210

Murakeresztúr

885

0411989

Murony

886

1519211

Nábrád

887

1806716

Nádasd

888

0713903

Nádasdladány

889

1415909

Nágocs

890

1927979

Nagyalásony

891

1421652

Nagybajom

892

0426028

Nagybánhegyes

893

0325955

Nagybaracska

894

1216391

Nagybárkány

895

1429063

Nagyberény

896

1314775

Nagybörzsöny

897

0802495

Nagycenk

898

1522743

Nagycserkesz

899

1521485

Nagydobos

900

0233899

Nagydobsza

901

1718388

Nagydorog

902

1506488

Nagyecsed

903

0620914

Nagyér

904

1923180

Nagyesztergár

905

1026879

Nagyfüged

906

1527155

Nagyhalász

907

0202653

Nagyharsány

908

1621689

Nagyiván

909

0404242

Nagykamarás

910

2020589

Nagykapornak

911

0707001

Nagykarácsony

912

0908907

Nagykereki

913

1727182

Nagykónyi

914

1432805

Nagykorpád

915

1309991

Nagykovácsi

916

1615574

Nagykörű

917

1221102

Nagylóc

918

0732364

Nagylók

919

0832939

Nagylózs

920

0617233

Nagymágocs

921

1714030

Nagymányok

922

1331732

Nagymaros

923

0214650

Nagynyárád

924

1223986

Nagyoroszi

925

0219877

Nagypall

926

0227164

Nagypeterd

927

0906309

Nagyrábé

928

2014979

Nagyrécse

929

1031486

Nagyréde

930

1606318

Nagyrév

931

0533181

Nagyrozvágy

932

1127076

Nagysáp

933

1425520

Nagyszakácsi

934

1706761

Nagyszékely

935

1527988

Nagyszekeres

936

0408244

Nagyszénás

937

0833543

Nagyszentjános

938

1323409

Nagytarcsa

939

1010418

Nagyút

940

1533783

Nagyvarsány

941

1919196

Nagyvázsony

942

0726134

Nagyvenyim

943

1028282

Nagyvisnyó

944

1508420

Napkor

945

1120163

Naszály

946

0528033

Nekézseny

947

2006169

Nemesapáti

948

1823320

Nemescsó

949

1407913

Nemesdéd

950

1905652

Nemesgörzsöny

951

1902787

Nemesgulács

952

0332540

Nemesnádudvar

953

1417561

Nemesvid

954

1921759

Nemesszalók

955

1715006

Németkér

956

1133826

Neszmély

957

1209797

Nézsa

958

1410959

Nikla

959

1204358

Nógrád

960

1232300

Nógrádkövesd

961

1212131

Nógrádmegyer

962

1208387

Nógrádsáp

963

1219497

Nógrádsipek

964

1227340

Nógrádszakál

965

1914757

Noszlop

966

1018810

Noszvaj

967

2003355

Nova

968

1029276

Novaj

969

0527191

Novajidrány

970

1229425

Nőtincs

971

1323038

Nyáregyháza

972

0323056

Nyárlőrinc

973

1320066

Nyársapát

974

0512885

Nyékládháza

975

0932294

Nyírábrány

976

0914003

Nyíracsád

977

1924004

Nyirád

978

0906187

Nyíradony

979

1515802

Nyírbéltek

980

1531158

Nyírbogát

981

1528802

Nyírbogdány

982

1507904

Nyírcsaholy

983

1525973

Nyírcsászári

984

1528440

Nyírgelse

985

1509238

Nyírgyulaj

986

1514696

Nyíribrony

987

1531477

Nyírjákó

988

1518290

Nyírkarász

989

1532452

Nyírkáta

990

1525928

Nyírkércs

991

1511095

Nyírlövő

992

1511271

Nyírlugos

993

1512274

Nyírmada

994

0932382

Nyírmártonfalva

995

1523269

Nyírmeggyes

996

1526365

Nyírmihálydi

997

1510807

Nyírparasznya

998

1533145

Nyírpazony

999

1503878

Nyírpilis

1000

1528060

Nyírtass

1001

1513550

Nyírtelek

1002

1509256

Nyírtét

1003

1512098

Nyírtura

1004

1516522

Nyírvasvári

1005

0504215

Nyomár

1006

0812955

Nyúl

1007

1304075

Ócsa

1008

1522284

Ófehértó

1009

2027775

Óhíd

1010

0419257

Okány

1011

1926514

Olaszfalu

1012

0531778

Olaszliszka

1013

0221704

Old

1014

0522558

Onga

1015

0522628

Ónod

1016

1527924

Ópályi

1017

0612797

Ópusztaszer

1018

1416823

Ordacsehi

1019

0316276

Ordas

1020

0211730

Orfű

1021

0316939

Orgovány

1022

0534069

Ormosbánya

1023

0815121

Osli

1024

1832629

Ostffyasszonyfa

1025

1027216

Ostoros

1026

1419770

Osztopán

1027

1705661

Ozora

1028

1708961

Őcsény

1029

1628006

Öcsöd

1030

1531769

Ököritófülpös

1031

1812043

Ölbő

1032

1526550

Ömböly

1033

1509025

Őr

1034

1308545

Őrbottyán

1035

0308679

Öregcsertő

1036

1407056

Öreglak

1037

1203249

Őrhalom

1038

1810630

Őriszentpéter

1039

1629382

Örményes

1040

1924068

Ősi

1041

1925450

Öskü

1042

0802635

Öttevény

1043

0631079

Öttömös

1044

0515893

Pácin

1045

2031741

Pacsa

1046

0318670

Páhi

1047

2029160

Páka

1048

2024271

Pakod

1049

0725751

Pákozd

1050

1709371

Pálfa

1051

0512362

Pálháza

1052

1434041

Pálmajor

1053

0302705

Pálmonostora

1054

0210135

Palotabozsok

1055

1205883

Palotás

1056

1322248

Pánd

1057

1823108

Pankasz

1058

0824305

Pannonhalma

1059

1527748

Pap

1060

1911855

Pápakovácsi

1061

1931255

Pápateszér

1062

1907348

Papkeszi

1063

1531972

Paszab

1064

1207409

Pásztó

1065

1207199

Patak

1066

1512186

Pátroha

1067

1523685

Pátyod

1068

0721786

Pázmánd

1069

0812715

Pázmándfalu

1070

1922451

Pécsely

1071

0216115

Pellérd

1072

1019567

Pély

1073

1318689

Penc

1074

1517084

Penészlek

1075

1532692

Penyige

1076

0815529

Pér

1077

1328185

Perbál

1078

0823773

Pereszteg

1079

0719354

Perkáta

1080

0533419

Perkupa

1081

1321847

Péteri

1082

1517224

Petneháza

1083

1033686

Petőfibánya

1084

0315431

Petőfiszállás

1085

1211590

Piliny

1086

1307144

Piliscsaba

1087

1121874

Piliscsév

1088

1334148

Pilisjászfalu

1089

1114669

Pilismarót

1090

1305290

Pilisszántó

1091

1318731

Pilisszentkereszt

1092

1308457

Pilisszentlászló

1093

1719585

Pincehely

1094

1503391

Piricse

1095

0315398

Pirtó

1096

0606284

Pitvaros

1097

0911837

Pocsaj

1098

1511244

Pócspetri

1099

0217242

Pogány

1100

2021050

Pókaszepetk

1101

1517215

Porcsalma

1102

1022196

Poroszló

1103

1923515

Porva

1104

2009867

Pölöske

1105

1733570

Pörböly

1106

0521272

Prügy

1107

1513860

Pusztadobos

1108

0405397

Pusztaföldvár

1109

1719938

Pusztahencse

1110

1419026

Pusztakovácsi

1111

2006530

Pusztamagyaród

1112

1615246

Pusztamonostor

1113

0729018

Pusztaszabolcs

1114

2026639

Pusztaszentlászló

1115

0628592

Pusztaszer

1116

1323083

Pusztavacs

1117

1315583

Pusztazámor

1118

0527410

Putnok

1119

0812964

Püski

1120

1321388

Püspökhatvan

1121

0910162

Püspökladány

1122

1807278

Püspökmolnári

1123

1304303

Püspökszilágy

1124

0833701

Rábacsécsény

1125

1826736

Rábagyarmat

1126

1803197

Rábahídvég

1127

0814793

Rábakecöl

1128

0825335

Rábapatona

1129

1826073

Rábapaty

1130

0824721

Rábapordány

1131

0815273

Rábaszentandrás

1132

0815422

Rábatamási

1133

0702015

Ráckeresztúr

1134

1302370

Rád

1135

0506053

Ragály

1136

0826587

Rajka

1137

0529717

Rakaca

1138

0516133

Rakacaszend

1139

1614207

Rákóczifalva

1140

1612423

Rákócziújfalu

1141

1531857

Ramocsaháza

1142

0531909

Rásonysápberencs

1143

0512469

Rátka

1144

0821801

Ravazd

1145

1009609

Recsk

1146

1130012

Réde

1147

2031592

Rédics

1148

1715459

Regöly

1149

0326310

Rém

1150

0531884

Répáshuta

1151

1521573

Rétközberencs

1152

1905625

Révfülöp

1153

0509317

Révleányvár

1154

2023898

Rezi

1155

0519220

Ricse

1156

1228884

Rimóc

1157

1426754

Rinyaszentkirály

1158

1524581

Rohod

1159

1212195

Romhány

1160

0204516

Rózsafa

1161

1517428

Rozsály

1162

1027650

Rózsaszentmárton

1163

0613161

Röszke

1164

0523029

Rudabánya

1165

0534120

Rudolftelep

1166

1810597

Rum

1167

0603966

Ruzsa

1168

1414942

Ságvár

1169

0527331

Sajóecseg

1170

0503081

Sajóhídvég

1171

0514313

Sajókaza

1172

0526949

Sajókeresztúr

1173

0516638

Sajópetri

1174

0523782

Sajópüspöki

1175

0520738

Sajóvámos

1176

2027720

Salomvár

1177

0504729

Sály

1178

0926116

Sáp

1179

0925007

Sáránd

1180

2008101

Sárhida

1181

1126903

Sárisáp

1182

0425168

Sarkadkeresztúr

1183

0731802

Sárkeresztes

1184

0725344

Sárkeresztúr

1185

2014906

Sármellék

1186

0725140

Sárosd

1187

0527474

Sárospatak

1188

1704747

Sárpilis

1189

0923940

Sárrétudvari

1190

0731538

Sárszentágota

1191

1720817

Sárszentlőrinc

1192

0711776

Sárszentmihály

1193

1007180

Sarud

1194

0232160

Sásd

1195

0502875

Sáta

1196

0505120

Sátoraljaújhely

1197

0233482

Sátorhely

1198

1402051

Sávoly

1199

1427368

Segesd

1200

0228741

Sellye

1201

1504491

Sényő

1202

0720206

Seregélyes

1203

0532531

Serényfalva

1204

1725645

Sióagárd

1205

1008527

Sirok

1206

0812627

Sokorópátka

1207

0318218

Soltszentimre

1208

0319983

Soltvadkert

1209

0223472

Somberek

1210

1926569

Somlóvásárhely

1211

0223807

Somogyapáti

1212

1418078

Somogyfajsz

1213

1420330

Somogygeszti

1214

0229142

Somogyhárságy

1215

1428963

Somogyjád

1216

1412876

Somogymeggyes

1217

1415626

Somogysámson

1218

1428723

Somogysárd

1219

1418546

Somogyszob

1220

1404853

Somogyudvarhely

1221

1421856

Somogyvámos

1222

1419442

Somogyvár

1223

1201526

Somoskőújfalu

1224

0733321

Soponya

1225

1807171

Sorkifalud

1226

1829692

Sorokpolány

1227

1214881

Sóshartyán

1228

1822983

Sótony

1229

2019080

Söjtör

1230

1824800

Söpte

1231

0714951

Sukoró

1232

1131990

Súr

1233

0321245

Sükösd

1234

1321713

Sülysáp

1235

2021397

Sümegcsehi

1236

1108688

Süttő

1237

0728705

Szabadbattyán

1238

0431325

Szabadkígyós

1239

0325061

Szabadszállás

1240

0215079

Szabadszentkirály

1241

1519169

Szabolcs

1242

1522053

Szabolcsbáka

1243

1503586

Szabolcsveresmart

1244

0208475

Szajk

1245

1605874

Szajol

1246

0503805

Szakáld

1247

1704464

Szakály

1248

1710083

Szakcs

1249

0319530

Szakmár

1250

1504774

Szakoly

1251

1133516

Szákszend

1252

0222257

Szalánta

1253

0531015

Szalaszend

1254

0319947

Szalkszentmárton

1255

0516753

Szalonna

1256

1513046

Szamosszeg

1257

0808536

Szany

1258

0719549

Szár

1259

0815714

Szárföld

1260

1133491

Szárliget

1261

1605777

Szászberek

1262

0233765

Szászvár

1263

1531237

Szatmárcseke

1264

0612007

Szatymaz

1265

1206628

Szécsény

1266

1233011

Szécsényfelfalu

1267

0205607

Szederkény

1268

1716814

Szedres

1269

0632489

Szegvár

1270

1531088

Székely

1271

0612265

Székkutas

1272

1833172

Szeleste

1273

1620428

Szelevény

1274

0509830

Szemere

1275

1204507

Szendehely

1276

0508077

Szendrő

1277

0527456

Szendrőlád

1278

1415103

Szenna

1279

1425706

Szentbalázs

1280

1907922

Szentgál

1281

0522169

Szentistván

1282

1916267

Szentkirályszabadja

1283

0215866

Szentlőrinc

1284

1328653

Szentmártonkáta

1285

1821254

Szentpéterfa

1286

0919099

Szentpéterszeg

1287

2011165

Szentpéterúr

1288

2007700

Szepetnek

1289

0328820

Szeremle

1290

0933437

Szerep

1291

1326259

Szigetbecse

1292

1315185

Szigetszentmárton

1293

1322114

Szigetújfalu

1294

1924891

Szigliget

1295

0521351

Szikszó

1296

0819266

Szil

1297

1005643

Szilvásvárad

1298

0520871

Szin

1299

1221634

Szirák

1300

0509496

Szirmabesenyő

1301

1324916

Szob

1302

1306947

Szokolya

1303

1122619

Szomód

1304

0518892

Szomolya

1305

1121421

Szomor

1306

1312690

Sződ

1307

1328866

Sződliget

1308

0516179

Szögliget

1309

1411101

Szőlősgyörök

1310

0511110

Szuhakálló

1311

0524606

Szuhogy

1312

1410986

Szulok

1313

1219044

Szurdokpüspöki

1314

1009982

Szűcsi

1315

0714465

Tabajd

1316

0325432

Tabdi

1317

1308332

Táborfalva

1318

0729267

Tác

1319

1331963

Tahitótfalu

1320

1330720

Taksony

1321

0503708

Taktabáj

1322

0518245

Taktaharkány

1323

0528787

Taktakenéz

1324

0503133

Taktaszada

1325

1917321

Taliándörögd

1326

0512210

Tállya

1327

1724563

Tamási

1328

0814261

Táp

1329

1315015

Tápióbicske

1330

1317303

Tápiógyörgye

1331

1309405

Tápióság

1332

1331796

Tápiószecső

1333

1314146

Tápiószele

1334

1314571

Tápiószentmárton

1335

1302769

Tápiószőlős

1336

1832045

Táplánszentkereszt

1337

0821971

Tápszentmiklós

1338

1232896

Tar

1339

1416735

Tarany

1340

0521740

Tarcal

1341

0508165

Tard

1342

1130225

Tardos

1343

0433075

Tarhos

1344

1118935

Tarján

1345

1120987

Tárkány

1346

1032966

Tarnabod

1347

1013240

Tarnalelesz

1348

1023348

Tarnaméra

1349

1014128

Tarnaörs

1350

1016160

Tarnaszentmiklós

1351

1017163

Tarnazsadány

1352

1304154

Tárnok

1353

1504312

Tarpa

1354

0320525

Tass

1355

1404932

Taszár

1356

1108758

Tát

1357

0314544

Tataháza

1358

1327386

Tatárszentgyörgy

1359

0324998

Tázlár

1360

0412681

Telekgerendás

1361

0513763

Telkibánya

1362

1706901

Tengelic

1363

1432416

Tengőd

1364

1014076

Tenk

1365

0811457

Tényő

1366

0931042

Tépe

1367

1533358

Terem

1368

1204844

Terény

1369

1224174

Tereske

1370

2008828

Teskánd

1371

0919691

Tetétlen

1372

1731459

Tevel

1373

0530447

Tibolddaróc

1374

1508952

Tiborszállás

1375

1930465

Tihany

1376

1524475

Timár

1377

1307108

Tinnye

1378

0324545

Tiszaalpár

1379

0502291

Tiszabábolna

1380

1517817

Tiszabecs

1381

1503850

Tiszabercel

1382

1520172

Tiszabezdéd

1383

1610773

Tiszabő

1384

1622770

Tiszabura

1385

0915644

Tiszacsege

1386

0529133

Tiszacsermely

1387

1506433

Tiszadada

1388

1616230

Tiszaderzs

1389

1512593

Tiszadob

1390

1509113

Tiszaeszlár

1391

1630304

Tiszagyenda

1392

0930845

Tiszagyulaháza

1393

1628699

Tiszaigar

1394

1629346

Tiszajenő

1395

1508554

Tiszakanyár

1396

0513976

Tiszakarád

1397

1504446

Tiszakerecseny

1398

0513888

Tiszakeszi

1399

1508794

Tiszakóród

1400

1630386

Tiszakürt

1401

0519381

Tiszaladány

1402

1523524

Tiszalök

1403

0528398

Tiszalúc

1404

1527252

Tiszanagyfalu

1405

1007083

Tiszanána

1406

1615787

Tiszaörs

1407

0508633

Tiszapalkonya

1408

1603373

Tiszapüspöki

1409

1510205

Tiszarád

1410

1620181

Tiszaroff

1411

1621494

Tiszasas

1412

1617695

Tiszasüly

1413

1513541

Tiszaszalka

1414

1622789

Tiszaszentimre

1415

1527544

Tiszaszentmárton

1416

0616966

Tiszasziget

1417

1607852

Tiszaszőlős

1418

0530377

Tiszatarján

1419

1514447

Tiszatelek

1420

1609627

Tiszatenyő

1421

1631866

Tiszavárkony

1422

1507597

Tiszavasvári

1423

1321467

Tóalmás

1424

0518306

Tokaj

1425

1114155

Tokod

1426

1134023

Tokodaltáró

1427

0528051

Tolcsva

1428

1206381

Tolmács

1429

1711031

Tolnanémedi

1430

1609557

Tomajmonostora

1431

0328486

Tompa

1432

0721005

Tordas

1433

0518801

Tornanádaska

1434

1516957

Tornyospálca

1435

1829878

Torony

1436

1607490

Tószeg

1437

2016382

Tótszentmárton

1438

2025113

Tótszerdahely

1439

1902714

Tótvázsony

1440

1324527

Tök

1441

1329823

Tököl

1442

0816674

Töltéstava

1443

0625900

Tömörkény

1444

1420093

Törökkoppány

1445

1322008

Törtel

1446

1513213

Tunyogmatolcs

1447

1309593

Tura

1448

1513602

Túristvándi

1449

2012609

Türje

1450

1904631

Tüskevár

1451

1531398

Tyukod

1452

1924767

Ugod

1453

0512487

Újcsanálos

1454

1533659

Újdombrád

1455

1526611

Újfehértó

1456

0923393

Újiráz

1457

1510117

Újkenéz

1458

0402352

Újkígyós

1459

1319682

Újlengyel

1460

0920419

Újléta

1461

0206062

Újpetre

1462

1615291

Újszász

1463

0614924

Újszentiván

1464

0932568

Újszentmargita

1465

1317808

Újszilvás

1466

0911925

Újtikos

1467

2032197

Újudvar

1468

1923010

Ukk

1469

1127632

Úny

1470

1528981

Ura

1471

1821537

Uraiújfalu

1472

0717622

Úrhida

1473

1328644

Úri

1474

1920853

Úrkút

1475

0316294

Uszód

1476

1305917

Vácduka

1477

1330331

Vácegres

1478

1319886

Váchartyán

1479

1317668

Vácrátót

1480

1309104

Vácszentlászló

1481

0802237

Vág

1482

1518591

Vaja

1483

0530003

Vajdácska

1484

0228538

Vajszló

1485

0705829

Vál

1486

1317598

Valkó

1487

1506938

Vállaj

1488

1014580

Vámosgyörk

1489

1310737

Vámosmikola

1490

0908989

Vámospércs

1491

0515149

Vámosújfalu

1492

0812405

Vámosszabadi

1493

0916762

Váncsod

1494

1230915

Vanyarc

1495

1921777

Vanyola

1496

1709414

Várdomb

1497

1117251

Várgesztes

1498

1907065

Városlőd

1499

1229498

Varsány

1500

2014182

Várvölgy

1501

1322585

Vasad

1502

0328343

Vaskút

1503

1527100

Vasmegyer

1504

1825982

Vassurány

1505

1804695

Vasvár

1506

1926648

Vaszar

1507

1829373

Vasszécseny

1508

1802246

Vát

1509

0431228

Végegyháza

1510

0725016

Velence

1511

1826426

Vép

1512

0703498

Vereb

1513

1333729

Verőce

1514

1024147

Verpelét

1515

0219725

Versend

1516

0702750

Vértesacsa

1517

0713897

Vértesboglár

1518

1115282

Vértessomló

1519

1129629

Vértestolna

1520

1408183

Vése

1521

0822691

Veszprémvarsány

1522

1621157

Vezseny

1523

0511581

Vilmány

1524

1915705

Vilonya

1525

0505096

Viss

1526

1807940

Viszák

1527

1003513

Visznek

1528

0825797

Vitnyéd

1529

1429780

Vízvár

1530

1210320

Vizslás

1531

0521087

Vizsoly

1532

0205892

Vokány

1533

2012919

Vonyarcvashegy

1534

0503063

Zádorfalva

1535

1614836

Zagyvarékas

1536

1021722

Zagyvaszántó

1537

1516203

Záhony

1538

1414623

Zákány

1539

1434403

Zákányfalu

1540

2017400

Zalaapáti

1541

2007579

Zalabaksa

1542

2004002

Zalacsány

1543

1912654

Zalahaláp

1544

2010348

Zalakomár

1545

2030313

Zalalövő

1546

2022947

Zalaszabar

1547

2033288

Zalaszántó

1548

2018564

Zalaszentbalázs

1549

2002608

Zalaszentiván

1550

2007232

Zalaszentlászló

1551

2018449

Zalaszentmihály

1552

2013736

Zalavár

1553

0730243

Zámoly

1554

1920826

Zánka

1555

1314960

Zebegény

1556

0531608

Zemplénagárd

1557

0215848

Zengővárkony

1558

0734263

Zichyújfalu

1559

1926499

Zirc

1560

1721625

Zomba

1561

0519105

Zubogy

1562

0406257

Zsadány

1563

0904817

Zsáka

1564

1322035

Zsámbok

1565

0804622

Zsira

1566

0617765

Zsombó

1567

0216355

Szentlászló

1568

0614410

Kübekháza

1569

0331468

Fülöpháza

5. melléklet a 44/2010. (XII. 22.) VM rendelethez

Sorszám

KSH

Önkormányzat

1

0717376

Aba

2

0811882

Abda

3

1327872

Abony

4

1104428

Ács

5

0708925

Adony

6

1906673

Ajka

7

1331653

Albertirsa

8

0521032

Alsózsolca

9

1310108

Áporka

10

1316188

Aszód

11

0310719

Bácsalmás

12

0920011

Bagamér

13

0303522

Baja

14

1922813

Bakonyszentkirály

15

1905838

Balatonalmádi

16

1433853

Balatonboglár

17

1407117

Balatonföldvár

18

1921175

Balatonfüred

19

1902219

Balatonfűzfő

20

1433862

Balatonlelle

21

1108624

Bársonyos

22

1233534

Bátonyterenye

23

0409760

Békés

24

1933127

Berhida

25

0710481

Bicske

26

1706497

Bonyhád

27

0608192

Bordány

28

1426532

Böhönye

29

1323463

Budakalász

30

1312052

Budakeszi

31

1311341

Cegléd

32

1827094

Celldömölk

33

0605111

Csongrád

34

0804039

Csorna

35

0426709

Csorvás

36

1309247

Dabas

37

0424819

Dévaványa

38

1932276

Devecser

39

1329647

Dömsöd

40

1731501

Dunaföldvár

41

0311606

Dunaszentbenedek

42

0432957

Elek

43

0702802

Enying

44

1330988

Érd

45

0333589

Érsekhalma

46

1518971

Fehérgyarmat

47

0502848

Felsőzsolca

48

0809885

Fertőd

49

1414632

Fonyód

50

1332610

Fót

51

1003276

Füzesabony

52

0412256

Füzesgyarmat

53

2008068

Gellénháza

54

1918193

Gógánfa

55

1323649

Göd

56

1325627

Gyál

57

0433455

Gyomaendrőd

58

1329735

Gyömrő

59

0807481

Győrújbarát

60

0405032

Gyula

61

0903045

Hajdúböszörmény

62

0912803

Hajdúdorog

63

0922406

Hajdúnánás

64

0905175

Hajdúszoboszló

65

1309690

Halásztelek

66

0221528

Harkány

67

0531200

Hernádnémeti

68

1014526

Heves

69

1927818

Homokbödöge

70

1303300

Iklad

71

1307807

Isaszeg

72

0309469

Jánoshalma

73

0829221

Jánossomorja

74

1622202

Jászapáti

75

1622105

Jászárokszállás

76

0902307

Kaba

77

0721926

Kápolnásnyék

78

0828334

Kapuvár

79

1221041

Karancslapujtő

80

1604923

Karcag

81

1228389

Kazár

82

0506691

Kazincbarcika

83

0322530

Kerekegyháza

84

2018421

Keszthely

85

1117330

Kisbér

86

0309344

Kiskőrös

87

0320297

Kiskunfélegyháza

88

0332434

Kiskunhalas

89

1310816

Kiskunlacháza

90

0324396

Kiskunmajsa

91

1329850

Kisoroszi

92

1334157

Kistarcsa

93

0631024

Kistelek

94

0226408

Komló

95

1813532

Körmend

96

1816832

Kőszeg

97

1611235

Kőtelek

98

0331893

Kunszállás

99

1632504

Kunszentmárton

100

0328130

Kunszentmiklós

101

0317677

Lajosmizse

102

1330809

Leányfalu

103

1426675

Lengyeltóti

104

0819239

Levél

105

1030401

Lőrinci

106

1310922

Maglód

107

0206813

Mágocs

108

0607357

Makó

109

0704659

Martonvásár

110

1219372

Mátranovák

111

1029045

Mátraszentimre

112

0419628

Mezőberény

113

0430322

Mezőkovácsháza

114

1923560

Mezőlak

115

1604260

Mezőtúr

116

0223959

Mohács

117

1310551

Monor

118

0604349

Mórahalom

119

2033987

Muraszemenye

120

0928103

Nádudvar

121

1417941

Nagyatád

122

1421449

Nagyberki

123

1524785

Nagykálló

124

1313435

Nagykáta

125

1319716

Nagykőrös

126

1514845

Nyírbátor

127

0218555

Olasz

128

0423065

Orosháza

129

0514492

Ózd

130

1305281

Örkény

131

1931945

Pápa

132

1007436

Parád

133

0526745

Parasznya

134

1304057

Pécel

135

0210825

Pécsvárad

136

1012070

Pétervására

137

1309821

Pilis

138

1329601

Pilisborosjenő

139

1314340

Pilisvörösvár

140

0923117

Polgár

141

0717525

Polgárdi

142

1306372

Pomáz

143

0709900

Rácalmás

144

1317260

Ráckeve

145

1514739

Rakamaz

146

1212520

Ságújfalu

147

0503504

Sajóbábony

148

0527173

Sajólád

149

0516054

Sajószentpéter

150

0631705

Sándorfalva

151

0723694

Sárbogárd

152

0428565

Sarkad

153

0525380

Selyeb

154

0205519

Siklós

155

1720783

Simontornya

156

0329115

Solt

157

1306840

Sóskút

158

1925593

Sümeg

159

1321458

Szada

160

0311794

Szank

161

0423870

Szarvas

162

0421883

Szeghalom

163

1722761

Szekszárd

164

0614456

Szentes

165

0321120

Szentkirály

166

0530739

Szerencs

167

1307870

Szigetcsép

168

1313277

Szigethalom

169

1326213

Szigetmonostor

170

0226578

Szigetvár

171

1011013

Szihalom

172

1534388

Szorgalmatos

173

1218786

Szügy

174

1408590

Tab

175

1929434

Tapolca

176

1120127

Tata

177

0923214

Téglás

178

0819035

Tét

179

1613815

Tiszaföldvár

180

1629726

Tiszafüred

181

0330623

Tiszakécske

182

1725274

Tolna

183

0416434

Tótkomlós

184

1627313

Törökszentmiklós

185

1628228

Túrkeve

186

1509919

Tuzsér

187

0621412

Üllés

188

1312894

Üllő

189

1311934

Üröm

190

1911439

Várpalota

191

0202264

Vásárosdombó

192

1131264

Vértesszőlős

193

0429531

Vésztő

194

0228024

Villány

195

0605546

Zákányszék

196

2024280

Zalabér

197

2032522

Zalaszentgrót

198

1406008

Zamárdi

199

1325034

Zsámbék

6. melléklet a 44/2010. (XII. 22.) VM rendelethez

Sorszám

KSH

Önkormányzat

1

0634245

Algyő

2

1132346

Almásfüzitő

3

1323199

Alsónémedi

4

1119363

Bábolna

5

1903072

Balatoncsicsó

6

1728909

Bátaapáti

7

1708864

Bátaszék

8

0415200

Békéscsaba

9

1528246

Beregdaróc

10

0231927

Beremend

11

0534290

Berente

12

0912788

Berettyóújfalu

13

1308891

Biatorbágy

14

0233154

Bóly

15

0505306

Bőcs

16

1303407

Budajenő

17

1323278

Budaörs

18

0113578

Budapest Főváros

19

1332027

Bugyi

20

1802431

Bük

21

0513596

Bükkábrány

22

2006132

Csapi

23

0425502

Csárdaszállás

24

1322804

Csömör

25

0915130

Debrecen

26

1009201

Detk

27

1324013

Diósd

28

1707685

Dombóvár

29

1110490

Dorog

30

1309584

Dunaharaszti

31

1318616

Dunakeszi

32

0827739

Dunakiliti

33

0703115

Dunaújváros

34

1320534

Dunavarsány

35

1020491

Eger

36

0723603

Ercsi

37

1125131

Esztergom

38

0815343

Fertőszentmiklós

39

0831440

Fertőszéplak

40

1332559

Gödöllő

41

1106521

Gyermely

42

1005236

Gyöngyös

43

0825584

Győr

44

1011411

Halmajugra

45

1022309

Hatvan

46

1333552

Herceghalom

47

2003814

Hévíz

48

0608314

Hódmezővásárhely

49

0732018

Iszkaszentgyörgy

50

1618209

Jászberény

51

1623339

Jászfényszaru

52

1420473

Kaposvár

53

0412177

Kardoskút

54

0326684

Kecskemét

55

1617145

Kenderes

56

1509265

Kisvárda

57

1105449

Komárom

58

1130553

Környe

59

0411615

Körösladány

60

0831626

Kunsziget

61

1115255

Lábatlan

62

0831194

Lövő

63

1920437

Magyarpolány

64

1310755

Majosháza

65

1418500

Marcali

66

1016540

Markaz

67

1602626

Martfű

68

0530456

Miskolc

69

0718485

Mór

70

0804783

Mosonmagyaróvár

71

0828149

Mosonszolnok

72

0909478

Nagyhegyes

73

1122372

Nagyigmánd

74

2030933

Nagykanizsa

75

0505245

Nemesbikk

76

1902194

Nemesvámos

77

1115352

Nyergesújfalu

78

1517206

Nyíregyháza

79

1130766

Oroszlány

80

1704862

Paks

81

1315024

Páty

82

0219415

Pécs

83

1934254

Pétfürdő

84

0822831

Petőháza

85

1311396

Pilisszentiván

86

0717774

Pusztavám

87

1830881

Répcelak

88

1223825

Rétság

89

0530340

Sajószöged

90

1225788

Salgótarján

91

1821306

Sárvár

92

1417631

Siófok

93

1307384

Solymár

94

0808518

Sopron

95

0829090

Sopronhorpács

96

0825724

Sopronkövesd

97

0713259

Szabadegyháza

98

1317312

Százhalombatta

99

0633367

Szeged

100

0714827

Székesfehérvár

101

1315440

Szentendre

102

1831583

Szentgotthárd

103

1307542

Szentlőrinckáta

104

1328954

Szigetszentmiklós

105

1627854

Szolnok

106

1803009

Szombathely

107

1118157

Tatabánya

108

1308280

Telki

109

0528352

Tiszaújváros

110

2005342

Tófej

111

1306859

Törökbálint

112

1306293

Újhartyán

113

1324934

Vác

114

0310667

Városföld

115

1518324

Vásárosnamény

116

0530076

Vatta

117

1326815

Vecsés

118

0220279

Véménd

119

1318342

Veresegyház

120

0804589

Veszkény

121

1911767

Veszprém

122

1328413

Visegrád

123

1031246

Visonta

124

2032054

Zalaegerszeg

125

2011785

Zalakaros

126

0315158

Zsana

1

A rendeletet a 116/2011. (XII. 14.) VM rendelet 18. §-a hatályon kívül helyezte 2011. december 15. napjával.

2

Az 5. § (1) bekezdése a 10/2011. (II. 15.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

3

A 6. § (7) bekezdése a 10/2011. (II. 15.) VM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

4

A 6. § (8) bekezdése a 10/2011. (II. 15.) VM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

5

A 7. § (1) bekezdése a 10/2011. (II. 15.) VM rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

6

A 8. § (1) bekezdése a 10/2011. (II. 15.) VM rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

7

A 9. § (7) bekezdése a 10/2011. (II. 15.) VM rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

8

A 16. §-t a 10/2011. (II. 15.) VM rendelet 6. §-a iktatta be.

9

A 4. melléklet az 51/2011. (VI. 6.) VM rendelet 20. §-a szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére