• Tartalom

4/2010. (VII. 30.) VM utasítás

4/2010. (VII. 30.) VM utasítás

a Vidékfejlesztési Minisztérium szervezeti és működési rendjének ideiglenes meghatározásáról1

2010.08.31.

1. § A Vidékfejlesztési Minisztérium szervezetének, működésének és ügyrendjének ideiglenes szabályozása érdekében a minisztérium szervezeti és működési rendjének ideiglenes szabályzatát ezen utasítás Mellékleteként adom ki.

2. § (1) Ezen utasítás Mellékletét képező a Vidékfejlesztési Minisztérium szervezeti és működési rendjének ideiglenes szabályzatát a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter jóváhagyta.

(2) A Vidékfejlesztési Minisztérium a szervezeti és működési szabályzatát a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter által meghatározottak szerint készíti el.

3. §2 Ez az utasítás 2010. augusztus 2-án lép hatályba és a hatálybalépését követő 60. napon hatályát veszti.

4. § Hatályát veszti

a) a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatának kiadásáról szóló 7/2006. (MK 94.) FVM utasítás;

b) a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 7/2009. (VI. 26.) KvVM utasítás;

c) a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központjának elsőfokú döntései ellen benyújtott fellebbezések tekintetében a másodfokú döntések kiadmányozásának rendjéről szóló 10/2008. (FVÉ 2008/13.) FVM utasítás;

d) a Vidékfejlesztési Minisztérium ideiglenes szervezeti felügyeleti rendjéről szóló 2/B/2010. (VI. 7.) VM utasítás.

Melléklet a 4/2010. (VII. 30.) VM utasításhoz


A VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM
IDEIGLENES SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK

1.1. Ez az utasítás szabályozza a Vidékfejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: minisztérium) létszámával, személyi állományával, a vezetőkkel, a döntés-előkészítő testületekkel, valamint a minisztérium szervezeti egységeinek felépítésével, feladatkörével és működésével kapcsolatos kérdéseket.
1.2. A minisztériumi szervezet által ellátott egyes tevékenységekkel kapcsolatos különös szabályokat, a minisztériumi vezetőket és a kormánytisztviselőket megillető járandóságok, juttatások és kedvezmények körét, igénybevételük feltételeit, továbbá a nemzetközi kapcsolattartásra vonatkozó belső szabályokat külön utasítások határozzák meg.

A minisztérium jogállása és feladatai

2.1. A minisztérium önálló jogi személyiséggel rendelkező központi közigazgatási szerv, amely – gazdálkodását tekintve – önállóan gazdálkodó, központi költségvetési szerv.
2.2. A minisztérium alapadatai a következők:
2.1.1. megnevezése: Vidékfejlesztési Minisztérium,
2.1.2. rövidítése: VM,
2.1.3. angol megnevezése: Ministry of Rural Development,
2.1.4. német megnevezése: Ministerium für Ländliche Entwicklung,
2.1.5. francia megnevezése: Ministčre du Développement Rural,
2.1.6. alapító okirat kelte: 2010. május 29. Hivatalos Értesítő 2010. évi 43. szám,
2.1.7. a Magyar Államkincstárnál vezetett előirányzat-felhasználási keretszámla száma: 10032000-01494549-00000000,
2.1.8. székhelye: 1055 Budapest V., Kossuth Lajos tér 11.,
2.1.9. postacíme: 1055 Budapest V., Kossuth Lajos tér 11.,
2.1.10. adószáma: 15305679-1-41.

3. A minisztérium létszámkerete: 735 fő.
3.1. A miniszter alárendeltségében működő szervezeti egység létszámkerete: 16 fő.
3.2. A kabinetfőnök alárendeltségében működő szervezeti egységek létszámkerete: 30 fő.
3.3. A közigazgatási államtitkár alárendeltségében működő szervezeti egységek létszámkerete: 217 fő.
3.4. A parlamenti államtitkár alárendeltségében működő szervezeti egységek létszámkerete: 81 fő.
3.5. A vidékfejlesztésért felelős államtitkár alárendeltségében működő szervezeti egységek létszámkerete: 40 fő.
3.6. Az agrárgazdaságért felelős államtitkár alárendeltségében működő szervezeti egységek létszámkerete: 80 fő.
3.7. Az élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár alárendeltségében működő szervezeti egységek létszámkerete: 70 fő.
3.8. A környezetügyért felelős államtitkár alárendeltségében működő szervezeti egységek létszámkerete: 201 fő.

A MINISZTÉRIUM VEZETŐI ÉS SZEMÉLYI ÁLLOMÁNYA

Miniszter

4.1. A minisztérium hivatali szervezetének vezetője a miniszter. A miniszter a Kormány általános politikájának keretei között vezeti a minisztériumot; e feladatkörében irányítja az államtitkár és a közigazgatási államtitkár tevékenységét, valamint dönt a hatáskörébe utalt ügyekben.
4.2. A miniszter közvetlenül irányítja az alárendeltségében működő Ellenőrzési Főosztály tevékenységét.
4.3. A miniszter személyesen gyakorolja az irányítása alá tartozó központi hivatalok és azok területi szervei vezetői felett a kinevezés és felmentés tekintetében a munkáltatói jogokat.

Államtitkár és közigazgatási államtitkár

5.1. Az államtitkár jogszabály, kormányhatározat vagy a Szabályzat eltérő rendelkezése hiányában – a miniszter utasításai szerint eljárva – helyettesíti a minisztert. Az államtitkár a minisztert helyettesítő jogkörében, illetve a miniszter által átruházott hatáskörében utasítást adhat a közigazgatási államtitkárnak és a helyettes államtitkárnak.
5.2. Az államtitkárt akadályoztatása esetén – az 5.3. és 5.4. pontban foglalt kivétellel – az irányítása alá tartozó helyettes államtitkár helyettesíti.
5.3. A parlamenti államtitkárt akadályoztatása esetén a közigazgatási államtitkár helyettesíti.
5.4. A környezetügyért felelős államtitkárt akadályoztatása esetén a környezet- és természetvédelemért felelős helyettes államtitkár helyettesíti.
5.5. A minisztérium hivatali szervezetét a közigazgatási államtitkár a miniszter irányítása alatt, a jogszabályoknak és a szakmai követelményeknek megfelelően vezeti.
5.6. Törvény eltérő rendelkezése hiányában a közigazgatási államtitkár gyakorolja a munkáltatói jogokat a minisztérium állományába tartozó kormánytisztviselők felett. A közigazgatási államtitkár tekintetében a munkáltatói jogokat a miniszter gyakorolja.
5.7. A parlamenti államtitkár közvetlenül irányítja az alárendeltségében működő Társadalmi Kapcsolatok Főosztályának tevékenységét.
5.8. A közigazgatási államtitkár közvetlenül irányítja az alárendeltségében működő Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály, EU Koordinációs és Nemzetközi Főosztály, valamint Stratégiai Főosztály tevékenységét.
5.9. A közigazgatási államtitkárt a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár helyettesíti.

Helyettes államtitkár

6.1. A helyettes államtitkár a Kormány általános politikájának keretein belül a jogszabályoknak és a szakmai követelményeknek megfelelően irányítja a miniszter feladat- és hatáskörének e Szabályzatban meghatározott része tekintetében a szakmai munkát, valamint dönt a hatáskörébe utalt ügyekben.
6.2. Irányítja az alárendeltségében működő főosztályok szakmai munkáját.
6.3. A helyettes államtitkár tevékenységét a közigazgatási államtitkár irányítja és gyakorolja felette a munkáltatói jogokat.
6.4. Az élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős helyettes államtitkár egyben a helyettes országos főállatorvos. E feladatkörében a jogszabályokban meghatározott, valamint a miniszter által átadott jogkörökben jár el.
6.5. A helyettes államtitkárok helyettesítési rendje:
6.5.1. a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkárt a Jogi Főosztály vezetője, az ő akadályoztatása esetén a Személyügyi és Igazgatási Főosztály vezetője helyettesíti.
6.5.2. a nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkárt az EU Koordinációs és Nemzetközi Főosztály vezetője helyettesíti.
6.5.3. a vidékfejlesztésért felelős helyettes államtitkárt az Agrárfejlesztési Főosztály vezetője helyettesíti.
6.5.4. az agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkárt az Agrárközgazdasági Főosztály vezetője helyettesíti.
6.5.5. az élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős helyettes államtitkárt az Élelmiszerlánc-felügyeleti Főosztály vezetője, az ő akadályoztatása esetén az Élelmiszer-feldolgozási Főosztály vezetője, további akadályoztatás esetén az Erdészeti, Halászati és Vadászati Főosztályának vezetője helyettesíti.
6.5.6. a környezet- és természetvédelemért felelős helyettes államtitkárt a Természet-megőrzési Főosztály vezetője, az ő akadályoztatása esetén a Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály vezetője, további akadályoztatás esetén a Környezetfejlesztési Főosztály vezetője helyettesíti.
6.5.7. a vízügyért felelős helyettes államtitkárt a Vízkárelhárítási Főosztály vezetője helyettesíti.

Kabinetfőnök

7.1. A kabinetfőnök olyan főosztályvezető, aki munkáját közvetlenül a miniszter irányítása alatt végzi, tevékenységéért a miniszternek tartozik felelősséggel.
7.2. A kabinetfőnök feladatát tekintve közvetlenül kapcsolódik a miniszter személyéhez, és alapvető feladata a miniszter segítése, lehetőség szerinti tehermentesítése, döntéseinek előkészítése.
7.3. A kabinetfőnök irányítja az alárendeltségében működő szervezeti egységek tevékenységét.
7.4. A kabinetfőnök a miniszter nevében és megbízásából a halasztást nem tűrő esetekben közvetlenül – egyébként szolgálati úton – tájékoztatást, jelentést kérhet a minisztérium valamennyi szervezeti egysége, illetve a miniszter irányítása vagy felügyelete alatt álló szervek vezetőitől, illetőleg a vezetőket meghatározott tárgyú javaslat, előterjesztés vagy egyéb tervezet kidolgozására hívhatja fel.
7.5. A kabinetfőnök saját hatáskörében:
7.5.1. felhívja a miniszter figyelmét a tárca tevékenységi körébe tartozó, kivizsgálást vagy intézkedést igénylő fontosabb ügyekre, illetve a tárcát ért bírálatokra;
7.5.2. közreműködik a miniszterhez intézett panaszok, kérelmek, bejelentések és javaslatok elbírálásában;
7.5.3. a tevékenysége által megkívánt körben kapcsolatot tart más tárcák kabinetfőnökeivel.
7.6. A kabinetfőnök eljárása még akkor sem csorbíthatja más vezetők hatáskörét, ha a feladatokat közvetlenül továbbítja valamely egység vezetőjének. Ilyenkor ezekről a legrövidebb időn belül az érintett egység vezetőjének felettesét tájékoztatja.

A főosztályvezető

8.1. A főosztályvezető meghatározza a főosztály munkatervét, elkészíti a főosztály ügyrendjét és az annak mellékletét képező munkaköri leírásokat, szervezi és ellenőrzi a feladatok végrehajtását.
8.2. A főosztályvezető szakmailag előkészíti a feladatkörébe tartozó jogszabályok, az állami irányítás egyéb jogi eszközeinek koncepcióit, gondoskodik az ügykörébe tartozó rendelkezések és felettesei utasításainak végrehajtásáról. Felelős a főosztály ügykörébe tartozó döntések előkészítéséért és meghozataláért, az általa adott információk és adatok helyességéért.
8.3. A főosztályvezető gyakorolja a főosztály feladatköréhez kapcsolódó hatásköröket. Hatáskörének gyakorlását (kiadmányozási jogkörét) beosztottaira átruházhatja, az átruházás azonban nem érinti a főosztály munkájáért való felelősségét.
8.4. Ellátja mindazokat az ügyeket, amelyeket felettes vezetője állandó vagy eseti jelleggel a feladat- és hatáskörébe utal.
8.5. A főosztályvezető vezeti a főosztályt, biztosítja az ügyintézés szakszerűségét és az ügyintézési határidők betartását.
8.6. A főosztályvezető gondoskodik a főosztály nemzetközi kapcsolatainak fenntartásáról, a tagállami működéssel összefüggő jogharmonizációs feladatainak ellátásáról.
8.7. A főosztályvezető felelős a főosztály feladat- és hatáskörébe tartozó fejezeti kezelésű költségvetési előirányzat(ok) célnak megfelelő, jogszerű felhasználásáért, ezen előirányzatok tekintetében a felhasználás folyamatába épített előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés (FEUVE) rendszerének kialakításáért és működtetéséért.
8.8. Az Európai Unió (a továbbiakban: EU) a minisztérium feladat- és hatáskörét érintő döntéshozatali eljárásaiban való részvétel egyes kérdéseiről, ezen belül a főosztályvezető feladatairól és felelősségéről külön miniszteri belső utasítás rendelkezik.

A főosztályvezető-helyettes

9.1. A főosztályvezetőt távolléte vagy tartós akadályoztatása esetén helyettesíti, illetve jogkörében jár el, ami nem érinti osztályvezetői teendői ellátását.
9.2. Több főosztályvezető-helyettes esetén – a 9.3. pont esetét kivéve – a főosztályvezető kijelöli általános helyettesét.
9.3. A főosztályon a főosztályvezető általános helyettesítésére legfeljebb egy osztályt nem vezető főosztályvezető- helyettes működhet.

Az osztályvezető

10.1. Az osztályvezető a főosztályi ügyrendnek és a munkaköri leírásnak megfelelően vezeti az osztályt.
10.2. Az osztályvezető meghatározza az ügyintézők, az ügykezelők és a fizikai alkalmazottak részletes feladatait.
10.3. Az osztályvezető eljár mindazon ügyben, amellyel a főosztályvezető megbízza.
10.4. Az osztályvezető megbízás, illetve kijelölés alapján helyettesíti a főosztályvezetőt.

A politikai tanácsadó, főtanácsadó

11.1. Jogszabályban meghatározott módon a Miniszteri Kabinetben, a Miniszteri Titkárságon és az államtitkári titkárságokon politikai főtanácsadók és tanácsadók működhetnek, akik segítik a minisztert és az őt helyettesítő jogkörében az államtitkárt, eljárnak a miniszter vagy az őt helyettesítő államtitkár megbízásából.
11.2. A politikai főtanácsadó, tanácsadó közreműködik a miniszteri döntések előkészítésében, kormánypolitikai megalapozásuk elősegítésében.
11.3. A politikai tanácsadói, főtanácsadói munkaköröket jelen Szabályzat 1. függeléke tartalmazza.

Közigazgatási tanácsadók, közigazgatási főtanácsadók

12.1. Jogszabályban meghatározott módon és feltételekkel a miniszter közigazgatási tanácsadói, illetve közigazgatási főtanácsadói címet adományozhat a minisztériumi kormánytisztviselőnek. A két adományozható cím együttesen nem haladhatja meg a minisztérium felsőfokú iskolai végzettségű kormánytisztviselői létszámának 20%-át.
12.2. A miniszter a minisztérium és az irányítása alá tartozó központi hivatal szakirányú felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkező kormánytisztviselője részére az alábbi munkaköri megnevezés használatát engedélyezheti:
12.2.1. országos főállatorvos;
12.2.2. helyettes országos főállatorvos;
12.2.3. országos főállattenyésztő;
12.2.4. országos főkertész;
12.2.5. országos fővadász;
12.2.6. országos halászati főfelügyelő;
12.2.7. országos erdészeti főfelügyelő;
12.2.8. országos főborász;
12.2.9. országos növény- és talajvédelmi főfelügyelő.

A titkárságvezető

13.1. A miniszter munkáját osztályvezetői, az államtitkár, a közigazgatási államtitkár és a helyettes államtitkár munkáját főosztályvezetői besorolású titkárságvezető segíti.
13.2. A titkárságvezető feladata a vezetőhöz érkező iratok feldolgozása, a vezető hivatali teendőinek szervezése, nyilvántartása, az értekezleteken elhangzottak rögzítése és a vezető által adott feladatok végrehajtása, a titkárság dolgozóinak irányítása. E tevékenységi körében ellátja
13.2.1. a vezető hivatali munkájának koordinálását, biztosítja annak folyamatosságát;
13.2.2. a döntést igénylő ügyek szakszerű előkészítését, a szakmai javaslatok egyeztetését, a döntésről való tájékoztatást és a kiadott feladatok végrehajtásának figyelemmel kísérését.
13.3. A titkárságvezető az államtitkár, a közigazgatási államtitkár, illetve a helyettes államtitkár irányítása alá tartozó főosztályvezetőnek továbbítja az államtitkár, a közigazgatási államtitkár, illetve a helyettes államtitkár rendelkezéseit. Önálló utasítást a főosztályvezetőnek, a főosztály munkatársainak nem adhat.

Az ügyintéző

14.1. Az ügyintéző feladata a minisztérium feladat- és hatáskörébe tartozó ügyek érdemi döntésre való előkészítése; felhatalmazás esetén kiadmányozása; valamint a végrehajtás szervezése. Az ügyintéző munkáját a munkaköri leírásában rögzítetteknek és a vezető utasításának megfelelően önállóan végzi. A feladatok megoldására vonatkozó javaslatait a kérdés alapos, rendszeres és többirányú vizsgálata után, az összefüggések feltárásával, a törvényes rendelkezések figyelembevételével, megfelelő időben, kezdeményezően köteles megtenni. A lehetséges megoldásokat előtárja, és azok közül a legmegfelelőbbre megindokolt javaslatot tesz. A hatáskörébe utalt ügyek menetét az ügyintéző köteles figyelemmel kísérni és a szükséges intézkedéseket megtenni.
14.2. Az ügyintéző a kapott utasítások és határidők figyelembevételével munkaterületén felelős a minisztérium állandó és időszakos célkitűzéseinek érvényesítéséért.
14.3. Az ügyintézőt közvetlen felettes vezetője irányítja. Amennyiben felsőbb vezető közvetlenül ad utasítást a beosztott dolgozó részére, a dolgozó köteles erről közvetlen vezetőjét haladéktalanul tájékoztatni.

Az ügykezelő

15.1. Az ügykezelő a munkaköri leírásban részére megállapított, illetve a vezető által kiadott feladatokat a kapott utasítások és határidők figyelembevételével, jogszabályok és ügyviteli szabályok ismeretében és betartásával végzi. Az ügykezelő felelősen gondoskodik az ügyviteli feladatok ellátásáról, különösen a beérkező ügyiratok átvételéről, nyilvántartásba vételéről, a kiadmány-tervezeteknek az ügyintéző útmutatása szerinti gépeléséről, sokszorosításáról és továbbításáról.
15.2. Az ügykezelő ellátja mindazokat a nem érdemi jellegű feladatokat, amelyekkel a munkáltatói jogkör gyakorlója megbízza.

A MINISZTÉRIUM MŰKÖDÉSE

Általános szabályok

16.1. A minisztériumi szervezeti egységek folyamatos működését a jogszabályok, az állami irányítás egyéb jogi eszközei, az ezekre épülő ügyrendek és a felettes vezető utasításai határozzák meg.
16.2. A minisztériumi főosztály ügyrendjét a felettes helyettes államtitkár, illetve a közigazgatási államtitkár közvetlen irányítása alá tartozó szervezeti egység vonatkozásában a közigazgatási államtitkár, a parlamenti államtitkár közvetlen irányítása alá tartozó szervezeti egység vonatkozásában a parlamenti államtitkár, a miniszter irányítása alá tartozó szervezeti egység vonatkozásában a szervezeti egység vezetőjének javaslatára a miniszter hagyja jóvá. A miniszter irányítása alá tartozó önálló szerv szervezeti és működési szabályzatát a szerv vezetője javaslatára – ha jogszabály vagy miniszteri utasítás másként nem rendelkezik – a miniszter hagyja jóvá.
16.3. A vezető, az ügyintéző, az ügykezelő feladatait – a 16.1. pontban foglaltakon túl – a munkaköri leírása szabályozza.
16.4. A munkaköri leírás – a felelősség megállapítására is alkalmas módon – többek között tartalmazza: a munkakörben ellátandó feladat jellegét, a tevékenységi kört, a fontos és bizalmas munkakörre vonatkozó utalást, szükség esetén a vagyonnyilatkozat tételi kötelezettséget, a minősített iratokkal kapcsolatos minősítési, illetve betekintői jogosultságot és a kiadmányozási jogot, a munkakört betöltők alá- és fölérendeltségi viszonyait, a helyettesítés rendjét, a munkáltatói jogkör gyakorlójának megjelölését, a munkakörre vonatkozó képesítési és egyéb, sajátos előírásokat.
16.5. A vagyonnyilatkozat-tételre kötelezett feladatköröket jelen Szabályzat 2. függeléke tartalmazza.

17.1. A minisztérium feladatkörébe tartozó ügyeket az a minisztériumi szervezeti egység köteles intézni, amelynek e Szabályzat VII. fejezete szerint az ügy a feladatkörébe tartozik. A minisztériumi szervezeti egységek a munkafeladatok határidőre történő, szakszerű elvégzése érdekében kezdeményezően és kölcsönösen együttműködve kötelesek eljárni. A munkavégzésük során tudomásukra jutott, de más szervezeti egység feladatkörébe tartozó tényt, adatot, tapasztalatot kötelesek haladéktalanul az érdekelt szervezeti egységhez továbbítani.
17.2. Ha egy feladat megoldásában több főosztály érintett, a feladat elvégzéséért az első helyen kijelölt főosztály a felelős, amely egyúttal köteles gondoskodni az egyeztetés kezdeményezéséről annak érdekében, hogy a megoldásban a többi érdekelt főosztály álláspontja összehangoltan érvényesüljön. Ehhez a közreműködő főosztályok szakterületük szempontjait feltáró munkarészeket, észrevételeket, javaslatokat adnak. A nem érvényesített javaslatokról a javaslattevőt tájékoztatni kell. Véleményeltérés esetén a főosztályoknak egymás között egyeztetniük kell, ennek eredménytelensége esetén a közös felettes vezető dönt.
17.3. A Szabályzatban fel nem sorolt, de hasonló jellegű, illetve kapcsolódó feladatok minisztériumi szervezeti egységek közötti megosztásáról – vita esetén – az érintett szervezeti egységek közös felettese dönt.
17.4. A főosztály feladatait saját dolgozói által köteles ellátni. Ez nem érinti a főosztályvezetőnek azt a jogát, hogy a feladat szakszerű, összetett megoldásához eseti jelleggel külső szakértőt, kutatóintézetet vegyen igénybe vagy egyes kérdések megoldásához eseti jelleggel külső szervtől szakvéleményt kérjen. A minisztériumi főosztályvezető külső szerv dolgozóját minisztériumi munkavégzésre nem rendelheti be.

18.1. Ha a jogszabály vagy felettes szerv másként nem rendelkezik, a miniszter, az államtitkár, a közigazgatási államtitkár, a helyettes államtitkár (a továbbiakban: állami vezetők), a főosztályvezetők, az egyedi hatósági ügyek kivételével:
18.1.1. feladat- és hatáskörük gyakorlását a közvetlen alárendeltségükbe tartozó vezetőre átruházhatják, azzal, hogy az ilyen feladat- és hatáskör átruházás nem érinti az átruházó vezető felelősségét;
18.1.2. az alárendeltségükbe tartozó szervezeti egységektől bármely ügyet magukhoz vonhatnak;
18.1.3. az ügyek intézésére, a jogszabályok keretei között érdemi és eljárási utasítást adhatnak;
18.1.4. megsemmisíthetik vagy megváltoztathatják az alárendeltségükbe tartozó minisztériumi főosztály bármely vezetője, ügyintézője által hozott döntést, illetve a megsemmisítést, a megváltoztatást az illetékes vezetőnél kezdeményezhetik.
18.2. A felettes vezető rendelkezése alapján a minisztériumi szervezeti egységek vezetői és ügyintézői kötelesek olyan ügynek az intézésére is, amely a Szabályzat, illetve az ügyrend vagy a munkaköri leírás szerint más minisztériumi szervezeti egység vagy ügyintéző feladatkörébe tartozik.

A kiadmányozási jog

19.1. A kiadmányozásra előkészített ügyiratokat – ha a vezető másként nem rendelkezett – szolgálati úton kell felterjeszteni a kiadmányozásra jogosulthoz. A kiadmányozásra előkészített ügyiratot mind az ügyintéző, mind a továbbítást javasló vezető keltezéssel látja el és aláírja. Határidő túllépésnél a mulasztásról, annak okáról az ügyirat vótumában vagy külön készült feljegyzésben kell számot adni, melyet az illetékes vezetőnek is láttamoznia kell.
19.2. A miniszter által kiadmányozásra kerülő ügyiratokat, a miniszterhez szóló előterjesztéseket (jelentéseket, tájékoztatókat, feljegyzéseket) – ellenkező miniszteri rendelkezés hiányában – a felettes helyettes államtitkár, a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár és a közigazgatási államtitkár útján a Miniszteri Titkársághoz kell megküldeni. A fenti ügyiratokat és előterjesztéseket – ellenkező miniszteri rendelkezés hiányában – a közigazgatási államtitkár közvetlen irányítása alá tartozó szervezeti egység vonatkozásában a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár és a közigazgatási államtitkár útján, a parlamenti államtitkár közvetlen irányítása alá tartozó szervezeti egység vonatkozásában a parlamenti államtitkár, a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár és a közigazgatási államtitkár útján kell a Miniszteri Titkársághoz megküldeni. A kiemelt politikai jelentőséggel bíró ügy és a minisztérium felügyelete alá tartozó átfogó politikai, stratégiai, illetve a politikák megvalósítását szolgáló források felhasználását célzó ügyiratok esetén a felettes államtitkár és a parlamenti államtitkár is szignálja az ügyiratot. A miniszteri titkárságvezető ellenőrzi az előkészítés szabályszerűségét, és ennek tényét aláírásával igazolja. Különösen indokolt esetben a vezető – az ok megjelölésével – közvetlenül fordulhat a miniszterhez, az államtitkárhoz, a közigazgatási államtitkárhoz a közvetlen felettese egyidejű, vagy ha ez nem lehetséges, utólagos tájékoztatása mellett. Az ügyiratot az előadóív felzetén aláírással és dátummal kell ellátnia a felülvizsgálat előtti láttamozást végző személynek.
19.3. A kiadmányozásra kerülő hatósági határozatokat az irat előkészítését végző szakmai részleg minden esetben köteles felülvizsgálat előtt bemutatni a Jogi Főosztálynak.
19.4. Az állami vezetők által kiadmányozásra kerülő iratokat, illetve feljegyzéseket, tájékoztatókat az állami vezetők titkárságvezetőihez kell eljuttatni, akik kötelesek ellenőrizni, hogy az ügyintézők és a vezetők az előírt egyeztetési kötelezettségüknek eleget tettek.
19.5. Az ügyintézés során betartandó részletes iratkezelési szabályokat és a minősített adat védelméről szóló 2009. évi CLV. törvény alapján a minősítési jogosultságok meghatározását külön miniszteri belső utasítások tartalmazzák.

20.1. A kiadmányozási jog az ügyben történő érdemi döntésre ad felhatalmazást. A minisztériumi főosztályon belül a kiadmányozási jogköröket úgy kell meghatározni, hogy a jogi és a szakági követelmények érvényesülése mellett biztosítsa a gyors ügyintézést.
20.2. A miniszter kiadmányozza az Országgyűlés tisztségviselői, a Kormány tagjai, az Alkotmánybíróság elnöke, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, a legfőbb ügyész, az Állami Számvevőszék elnöke, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa, az adatvédelmi biztos, a külképviseletek vezetői felé irányuló ügyiratokat, a kormány-előterjesztéseket, a miniszteri rendeleteket, az állami irányítás egyéb jogi eszközeit és mindazokat az iratokat, amelyeknek kiadmányozási jogát magának tartotta fenn, vagy a döntéshozatalt jogszabály a felelősségi körébe utalta.
20.3. A miniszteri rendeletet, valamint az együttes miniszteri rendeletet a miniszter írja alá. Más tárca miniszteri rendelete esetén, ha az a vidékfejlesztési miniszter egyetértéséhez kötött, a miniszter helyett az egyetértési jogot – ellenkező miniszteri rendelkezés hiányában – az érintett szakterületet felügyelő államtitkár gyakorolja.
20.4. A jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár kiadmányozza a kormányzati döntés-előkészítés során adott tárcaészrevételt vagy tárcavéleményt.
20.5. Az államtitkár, a közigazgatási államtitkár, a helyettes államtitkár, a főosztályvezető a felettes állami vezető által átruházott jogkörben, illetve saját hatáskörében eljárva kiadmányozza a más tárcák, egyéb állami szervek azonos, illetve hasonló jogállású vagy besorolású vezetőinek címzett ügyiratokat.
20.6. Valamennyi ügyintéző jogosult kiadmányozni az ügyviteli jellegű, érdemi döntést nem tartalmazó (iratok kérése, küldése stb.) ügyiratokat.
20.7. A kiadmányozási jog gyakorlásának részletes szabályait a minisztériumi főosztály vezetője az ügyrendben határozza meg.
20.8. A minisztérium által megkötött szerződések egy eredeti példányát a Jogi Főosztály által vezetett szerződéstárban kell elhelyezni.

A feladatok meghatározása, végrehajtása és ellenőrzése

21.1. A minisztérium fő feladatait – a Kormány munkatervéhez igazodva – félévenként munkaterv foglalja össze.
21.2. A féléves munkatervet a Személyügyi és Igazgatási Főosztály előzetes egyeztetés alapján állítja össze, és a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár útján a közigazgatási államtitkár egyetértésével a miniszternek jóváhagyás céljából benyújtja.
21.3. A munkaterv tartalmazza:
21.3.1. a törvényalkotási programból, a Kormány munkatervéből és a felsőbb szervek határozataiból adódó előterjesztéseket, ezek elkészítésének határidejét, a részhatáridőket és a felelősöket;
21.3.2. a Miniszteri Értekezleten és a Vezetői Értekezleten írásos előterjesztésben megtárgyalásra kerülő témaköröket, azok elkészítésének határidejét és felelősét;
21.3.3. a miniszter által kiadásra kerülő rendeletek és az állami irányítás egyéb jogi eszközei témakörét, határidejét és felelősét.
21.4. A minisztériumi főosztályok a minisztériumi munkaterv alapján elkészítik saját féléves munkatervüket, melyet a főosztályt irányító helyettes államtitkár, illetve a miniszter közvetlen irányítása alá tartozó szervezeti egység vonatkozásában a miniszter, a közigazgatási államtitkár közvetlen irányítása alá tartozó szervezeti egység vonatkozásában a közigazgatási államtitkár, a parlamenti államtitkár közvetlen irányítása alá tartozó szervezeti egység vonatkozásában a parlamenti államtitkár hagy jóvá.
21.5. A közigazgatási államtitkár a helyettes államtitkár útján ellenőrzi a minisztériumi munkatervi feladatok teljesítését, valamint a Kormány határozataiban és munkatervében előírt határidős feladatok teljesítését.

22.1. A jogszabályban, az állami irányítás egyéb jogi eszközében vagy a munkatervben megállapított, valamint a vezető által meghatározott feladat végrehajtása az ügykör szerint hatáskörrel rendelkező főosztály kötelessége.
22.2. Az állami szervek döntéseiből adódó feladatok végrehajtása érdekében a Személyügyi és Igazgatási Főosztály az adott döntés közlésével felhívja a feladat ellátásáért felelős, valamint az érintett főosztályt a határidőben történő végrehajtásra.
22.3. A főosztály által készített, más főosztály számára feladatot előirányzó tervezetet (intézkedési terv, munkaprogram stb.) az érintett főosztállyal és a Személyügyi és Igazgatási Főosztállyal előzetesen egyeztetni kell.
22.4. A Személyügyi és Igazgatási Főosztály a minisztériumi munkaterv, a felsőbb szervek (Kormány, Országgyűlés), a Miniszteri Értekezlet, a Vezetői Értekezlet által meghatározott feladatok végrehajtását ellenőrzi és ezek teljesítéséről a minisztérium vezetőit havi rendszerességgel, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot annak igénye szerint – az esetleges akadályozó körülmények ismertetésével – tájékoztatja.
22.5. A minisztérium azon szervezeti egységei, amelyek feladatot kívánnak meghatározni szakmai felügyeletük alá tartozó valamely intézmény részére, kötelesek azt – kiadását megelőzően – az érintett minisztériumi szervezeti egységekkel egyeztetni. A belső egyeztetésbe az intézményfelügyeleti kérdésekben a Jogi Főosztályt, a költségvetési és létszám-előirányzatokat érintő kérdésekben, illetve vagyongazdálkodási kérdésekben a Költségvetési és Gazdálkodási Főosztályt, a Közös Agrárpolitikát érintő kérdésekben az EU Koordinációs és Nemzetközi Főosztályt minden esetben be kell vonni.

23. A minisztériumi főosztályok – a jelen Szabályzatban meghatározott ügykörük szerint – szakmai felügyeletet gyakorolnak a miniszter irányítása alatt működő Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (a továbbiakban: MVH), Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (a továbbiakban: MgSzH), Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség (a továbbiakban: OKTVF), valamint a miniszter felügyelete alá tartozó intézmények tevékenysége felett. A szakmai felügyelet keretében ellenőrzést is végezhetnek és kezdeményezhetnek. Soron kívüli belső ellenőrzés elrendelését a főosztályok az aláírás rendjének betartásával, a feladatkör szerint érintett Ellenőrzési Főosztály felülvizsgálat előtti láttamozásával, a miniszternek címzett feljegyzésben kezdeményezhetik.

A minisztérium képviselete

24.1. A minisztert akadályoztatása esetén – a 24.2. és 24.3. pontban meghatározott kivételekkel – az általa kijelölt államtitkár helyettesíti.
24.2. A minisztert a köztársasági elnök intézkedésének kezdeményezésében és intézkedésének ellenjegyzésében, valamint az államtitkár akadályoztatása esetén az Országgyűlés ülésén és az Európai Unió kormányzati részvétellel működő intézményeiben a miniszterelnök által rendeletben kijelölt másik miniszter helyettesíti.
24.3. Az államtitkár akadályoztatása esetén a minisztert az Országgyűlés bizottsága ülésén a közigazgatási államtitkár, a helyettes államtitkár, vagy a minisztérium állományába tartozó, állásfoglalásra jogosult, vezetői megbízatással rendelkező személy helyettesíti.
24.4. A közigazgatási államtitkár a kormányzati döntés-előkészítéssel összefüggő feladatkörében részt vesz a közigazgatási államtitkári értekezleten.
24.5. A közigazgatási államtitkárt akadályoztatása esetén a közigazgatási államtitkári értekezleten a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár helyettesíti.
24.6. A jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkárt a 24.5. pontban meghatározott hatáskörének gyakorlása során nem lehet helyettesíteni.
24.7. A minisztériumot az ügyintézés körében – ha a miniszter másképp nem rendelkezik – a feladatkör szerinti főosztály képviseli. Ez a főosztály felelős a több főosztályt érintő minisztériumi egységes álláspont kialakításáért, a minisztériumi főosztályok álláspontjának összehangolásáért.
24.8. Munkakapcsolatot a minisztérium főosztályai is létesíthetnek külső szervekkel, eljárásukról a minisztérium tárgyban érdekelt főosztályait és a felettes állami vezetőt tájékoztatni kötelesek.
24.9. A minisztérium vezetői a nemzetközi kapcsolatokban a partner képviseleti szintje, valamint a téma súlya, fontossága szerint látják el a minisztérium képviseletét.
24.10. A közös agrárpolitika kidolgozásával és végrehajtásával kapcsolatos különböző szervezetekben történő képviseletért a minisztérium illetékes főosztálya felelős, függetlenül a képviselő személyétől, mely magában foglalja a képviselő kijelölését, az utazási akta indítását, a mandátum készítését, a jelentés elkészítését is.

Nyilatkozattételre jogosultak köre

25.1. A minisztériumot, illetve a miniszter által felügyelt intézményt érintő ügyben külön engedély nélkül nyilatkozattételre jogosult a miniszter, a parlamenti államtitkár, a sajtófőnök, valamint feladatkörébe tartozó kérdésben az államtitkár.
25.2. A miniszter, a parlamenti államtitkár, valamint a feladatkörében érintett államtitkár eseti felhatalmazása alapján feladatkörébe tartozó kérdésben nyilatkozattételre jogosult a helyettes államtitkár, valamint a főosztályvezető.

Jogszabály-előkészítés

26.1. A kormány-előterjesztés szakmai tervezetét és a miniszteri rendelet szakmai tervezetét a feladatkör szerint felelős főosztály (a továbbiakban: szakfőosztály) elkészíti, majd lefolytatja a külső szakmai, illetve a belső egyeztetést. A belső egyeztetésbe a Jogi Főosztályt minden esetben be kell vonni.
26.2. A belső egyeztetést követően a kormány-előterjesztés tervezetét és a miniszteri rendelet tervezetet a szakfőosztály főosztályvezetője hagyja jóvá. Ha a szabályozás súlyánál fogva indokolt, vagy ha a belső egyeztetést követően vitatott kérdés marad fenn, a tervezetet a témájáért felelős helyettes államtitkár, vagy a Vezetői Értekezlet hagyja jóvá.
26.3. A Vezetői Értekezletre csak akkor lehet benyújtani az előterjesztést, ha az tartalmazza a Jogi Főosztálynak a feladatkörébe tartozó kérdésekben adott véleményét.
26.4. A szakfőosztály a jóváhagyást követően a kormány-előterjesztés tervezetet, vagy a miniszteri rendelet tervezetét és annak indokolását – jogharmonizációs célú jogalkotás esetén a megfelelőségi táblázattal együtt – papíralapon és elektronikus úton megküldi a Jogi Főosztály részére, valamint a Sajtóirodának
26.5. A Jogi Főosztály a kormány-előterjesztés, illetve a miniszteri rendelet tervezetét (a továbbiakban: tervezet) jogi szempontból felülvizsgálja. Ha a szakfőosztály és a Jogi Főosztály között jogi természetű vita merül fel a tervezet közigazgatási egyeztetésre bocsáthatóságáról, a kérdésben jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár dönt. A Vezetői Értekezlet által a tervezet közigazgatási egyeztetésre bocsáthatóságáról hozott döntés jogi felülvizsgálatát és új döntés meghozatalát a Jogi Főosztály a közigazgatási államtitkárnál kezdeményezheti.
26.6. A Jogi Főosztály a tervezetet a döntési javaslattal együtt, jogharmonizációs javaslat esetén a megfelelőségi táblázattal együtt küldi közigazgatási egyeztetésre, valamint a Sajtóiroda útján gondoskodik a kormány-előterjesztés tervezet, a miniszteri rendelet tervezet és a rendelet szakmai indokolásának a minisztérium honlapján való közzététele iránt, kivéve, ha a tervezetet az elektronikus információszabadságról szóló 2005. évi XC. törvény 9. §-ának (3) bekezdése alapján nem kell közzétenni.
26.7. A jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár bármely minisztériumi részleget a feladatkörébe tartozó jogalkotási feladattal kapcsolatos ügyben feladat elvégzésére vagy jelentéstételre utasíthatja.

A MINISZTÉRIUMI TESTÜLETEK MŰKÖDÉSE

A miniszteri szaktanácsadó testület

27. A miniszter feladat- és hatáskörébe tartozó feladatokkal összefüggő döntések előkészítését miniszteri szaktanácsadó testületek segítik. Tagjai a miniszter által felkért szakértők. E testületek ügyrend készítésére kötelezettek, ügyrendjüket a miniszter hagyja jóvá.

Miniszteri Értekezlet

28.1. A Miniszteri Értekezlet a minisztérium vezetői közötti információcserének, feladatmegosztásnak, legfelsőbb szintű döntést igénylő kérdések megvitatásának és eldöntésének fóruma, amely a nem rendeleti szabályozást igénylő stratégiai és operatív kérdésekben dönt.
28.2. A résztvevők köre: a miniszter, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkár, a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár, a kabinetfőnök, a miniszteri titkárságvezető, a sajtófőnök, valamint a miniszter döntése alapján meghívottak.
28.3. A miniszter által megállapított időpontban megtartott értekezletre a minisztériumi főosztályok egyeztetett, a felettes állami vezető által jóváhagyott írásbeli előterjesztéseket tesznek, amelyeket az értekezletet megelőző munkanap 15.00 óráig kell eljuttatni közvetlenül a Jogi Főosztályra eredetben, valamint e-mailen.
28.4. Az értekezletről a miniszteri titkárságvezető emlékeztetőt készít, melyet e-mailen eljuttat az állandó résztvevők részére az értekezletet követő munkanap 16:00 óráig.
28.5. A tárgyalt anyagokat a Jogi Főosztály a feladatok nyilvántartásba vétele és érdekeltekhez történő eljuttatásának szervezése érdekében megküldi a Személyügyi és Igazgatási Főosztálynak.
28.6. A döntések végrehajtásának ellenőrzéséről a közigazgatási államtitkár gondoskodik.

Vezetői Értekezlet

29.1. A Vezetői Értekezlet rendeltetése, hogy a miniszter döntését nem igénylő előterjesztések, javaslatok tárgyában döntést hozzon, illetve, hogy a Miniszteri Értekezlet napirendjére kerülő előterjesztéseket, javaslatokat véleményezze, és döntésre előkészítse. A Vezetői Értekezlet a döntéseit konszenzussal hozza; ennek hiányában az ügyet a Miniszteri Értekezlet elé terjeszti.
29.2. A Vezetői Értekezletre hetente egyszer, a közigazgatási államtitkár által megállapított időpontban kerül sor. Az értekezleten részt vesz a közigazgatási államtitkár, a helyettes államtitkárok, az MVH elnöke, az MgSzH hivatal vezetője, az OKTVF főigazgatója, a VKKI főigazgatója, a közigazgatási államtitkár titkárságvezetője, valamint a közigazgatási államtitkár döntése alapján meghívottak.
29.3. Az egyeztetett írásbeli előterjesztéseket az értekezletet megelőző hét csütörtök 16.00 óráig, de legkésőbb az értekezletet megelőző negyedik munkanap 16.00 óráig kell eljuttatni közvetlenül a Jogi Főosztálynak eredetben, valamint e-mailen.
29.4. Az értekezletről a közigazgatási államtitkár titkárságvezetője emlékeztetőt készít.
29.5. A tárgyalt anyagokat a Jogi Főosztály a feladatok nyilvántartásba vétele és az érdekeltekhez történő eljuttatásának szervezése érdekében megküldi a Személyügyi és Igazgatási Főosztálynak.
29.6. A döntések végrehajtásának ellenőrzéséről a közigazgatási államtitkár gondoskodik.

Információ-átadás

30.1. A Miniszteri Titkárság koordinálja, hogy a kormányzati testületek ülésein, melyik állami vezető vesz részt, és erről a Személyügyi és Igazgatási Főosztály Titkos Ügykezelési Irodáját (TÜK), illetve az érintettet értesíti.
30.2. A kormányülés napjának délelőttjén a kormányülés résztvevőjének igénye esetén az ülésre történő felkészítésen a napirendre kerülő témákban érintett helyettes államtitkár, valamint – szükséghez képest – az ülés napirendjén szereplő előterjesztést előkészítő minisztériumi főosztály vezetője vagy ügyintézője vesz részt.
30.3. A kormányülés és a közigazgatási államtitkári értekezlet után az azon részt vett állami vezető tájékoztatót tart, és meghatározza a helyettes államtitkároknak a kormány döntéséből következő feladatait. Ezt követően a helyettes államtitkárok tájékoztatják az érintett főosztályvezetőket, és meghatározzák a feladataikat.

Iratforgalom

31.1. A minisztériumba beérkező iratok közül a Központi Iratkezelő Iroda a konkrét névre, illetve főosztályra címzetteket a címzettnek továbbítja; a miniszter nevére, vagy – amennyiben nincs címzett és a levelet felbontják – a tartalomból kitűnően a miniszternek személyes ügyben küldött iratot a Miniszteri Titkárságnak küldi meg.
31.2. Ha a beérkezésekor a címzett főosztály már megszűnt, illetve a címzett munkatárs nem dolgozik a minisztériumban, a küldeményt – ha az egyértelműen megállapítható – a tárgya szerint feladatkörrel rendelkező helyettes államtitkár titkárságára kell megküldeni.
31.3. Minden egyéb, a 31.1. és 31.2. pontban nem említett, vagy egyébként el nem dönthető esetben a beérkező iratokat, egyéb küldeményeket a kabinetfőnöknek kell megküldeni.
31.4. Téves irányítás esetén a levelet haladéktalanul továbbítani kell illetékességből a 31.1. és 31.3. pontban foglaltaknak megfelelően, egyidejűleg értesíteni kell erről azt az állami vezetőt, illetve főosztályvezetőt is, aki a küldeményt tévesen irányította.

Minősítési jogkör átruházása

32. A vidékfejlesztési miniszter minősítési jogkörét – átruházott jogkörben – az alábbi vezetők gyakorolhatják:
32.1. „Szigorúan titkos!” minősítési szintig
32.1.1. az államtitkár, közigazgatási államtitkár, helyettes államtitkár;
32.1.2. a minősített adat védelmének szakmai felügyeletével kapcsolatos feladatok körébe tartozó adatok esetében a minisztérium biztonsági vezetője.
32.2. „Titkos!” minősítési szintig
32.2.1. kabinetfőnök,
32.2.2. főosztályvezető.

Munkáltatói jogokkal kapcsolatos rendelkezések

33.1. A miniszter, a közigazgatási államtitkár és a kabinetfőnök jogszabályokban meghatározott munkáltatói jogokkal rendelkeznek.
33.2. A miniszter, a közigazgatási államtitkár és a kabinetfőnök a jogszabályi keretek között más vezetőket is felruházhatnak munkáltatói jogokkal.
33.3. A kabinetfőnök gyakorolja a munkáltatói jogokat a Miniszteri Titkárság, a Miniszteri Kabinet és a Sajtóiroda vezetője, valamint e szervezeti egységek állományába tartozó kormánytisztviselők felett.
33.4. A főosztályok állományába tartozó kormánytisztviselők felett a főosztályvezető, illetve – a Miniszteri Titkárság kivételével – az állami vezetők titkárságainak állományába tartozó kormánytisztviselők felett a titkárságot vezető főosztályvezető gyakorolja az alábbi munkáltatói jogokat:
33.4.1. túlmunka, készenlét, ügyelet elrendelése;
33.4.2. kiküldetés elrendelése;
33.4.3. munkavégzési kötelezettség alóli mentesítés;
33.4.4. szabadság kiadása;
33.4.5. helyettesítés elrendelése;
33.4.6. tanfolyamon, továbbképzésen való részvétel előírása és engedélyezése;
33.4.7. a munkakörbe tartozó feladatok meghatározása, a munkavégzés módjának előírása;
33.4.8. munkakörbe nem tartozó, illetve más munkahelyen történő ideiglenes munkavégzés elrendelése;
33.4.9. minősítés.

VEGYES RENDELKEZÉSEK

A munkavégzés rendje

34.1. A munkaidő hétfőtől csütörtökig reggel 8.00 órától 16.30 óráig, pénteken 14.00 óráig tart.
34.2. Az ügyfélfogadás munkanapokon 10.00 órától 14.00 óráig tart.
34.3. A minisztérium épületébe való be- és kiléptetés rendjéről külön belső utasítás rendelkezik.
34.4. Rendkívüli eseményekkel kapcsolatos intézkedések érdekében a minisztérium vezetői – külön utasításban foglaltak szerint – munkaidőn kívüli ügyeleti szolgálatot rendelnek el.
34.5. A minisztériumi dolgozó a munkahelyéről munkaidő alatt történő eltávozását, illetőleg visszatérését köteles közvetlen felettesének bejelenteni.
34.6. A minisztériumi vezető munkahelyen kívül feladatát, kiküldetését úgy köteles megszervezni és ellátni, hogy távollétében helyettese érdemi intézkedést tudjon tenni.
34.7. A minisztériumi dolgozó köteles
34.7.1. a betegszabadság igénybevételét, betegállományba vételét, kórházi ápolását közvetlen felettesének – indokolt akadályoztatása esetén az annak megszűntét követő – 24 órán belül bejelenteni;
34.7.2. az egy hetet meghaladó betegállományról közvetlen felettesét ismételten tájékoztatni;
34.7.3. a kórházi ápolásról, valamint az egy hetet meghaladó betegállományról a közvetlen felettes köteles a kinevezési jogkört gyakorló vezetőnek haladéktalanul jelentést tenni.

Kapcsolattartás külföldiekkel

35.1. Más tagállami és harmadik országbeli természetes és jogi személyekkel hivatalos kapcsolatot felvenni és tartani az ágazati felügyeleti rend szerint lehet. A tájékoztatási, jóváhagyási, ellenőrzési rendre vonatkozó szabályok a nemzetközi ügyek tekintetében is alkalmazandóak.
35.2. A kapcsolatfelvétel, a tárgyalások szervezése az EU Koordinációs és Nemzetközi Főosztály feladata. Jogi kérdésekben a Jogi Főosztály állásfoglalását ki kell kérni. Az állásfoglalást az érintett főosztályok bevonásával kell kialakítani.

Dolgozói érdekképviselet

36.1. A minisztériumi dolgozók érdekképviseletét az FVM Dolgozók és Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szervezete, valamint a Vízügyi Közszolgáltatási Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége és a Vízügyi Országos Szakszervezet gyakorolja.
36.2. Az érdekvédelmi szervezet működési feltételeit a minisztérium vezetése biztosítja.

A minisztérium költségvetési és gazdálkodási rendje

37. A minisztérium költségvetési előirányzataira kötelezettséget vállalni, és terhére kifizetést engedélyezni a Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály ellenjegyzése nélkül nem lehet.

A MINISZTÉRIUM SZERVEZETE

38.1. A miniszter a feladatait a minisztérium hivatali szervezete útján látja el. A minisztérium szervezete miniszteri kabinetre, főosztályokra és titkárságokra tagozódik. A főosztály osztályokra tagozódik.
38.2. A főosztály belső szervezetét a főosztályvezető a főosztály ügyrendjében, az elkülönülő munkafeladatok szerint határozza meg.
39. A minisztériumban az alábbi szervezeti egységek működnek:
39.1. A miniszter alárendeltségében:
Ellenőrzési Főosztály
39.2. A kabinetfőnök alárendeltségében:
Miniszteri Titkárság
Miniszteri Kabinet
Sajtóiroda
39.3. A közigazgatási államtitkár alárendeltségében:
Titkárság
Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
39.4. A jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár alárendeltségében:
Titkárság
Jogi Főosztály
Személyügyi és Igazgatási Főosztály
Földügyi Főosztály
Informatikai Főosztály
39.5. A parlamenti államtitkár alárendeltségében:
Titkárság
Társadalmi Kapcsolatok Főosztálya
Stratégiai Főosztály
EU Koordinációs és Nemzetközi Főosztály
39.6. A nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkár alárendeltségében:
Titkárság
39.7. A vidékfejlesztésért felelős államtitkár alárendeltségében:
Titkárság
39.8. A vidékfejlesztésért felelős helyettes államtitkár alárendeltségében:
Titkárság
Agrárfejlesztési Főosztály
Vidékfejlesztési Főosztály
Pénzügy, Felügyeleti és Akkreditációs Főosztály
39.9. Az agrárgazdaságért felelős államtitkár alárendeltségében:
Titkárság
39.10. Az agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár alárendeltségében:
Titkárság
Agrárközgazdasági Főosztály
Agrárpiaci Főosztály
Mezőgazdasági Főosztály
39.11. Az élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár alárendeltségében:
Titkárság
39.12. Az élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős helyettes államtitkár alárendeltségében:
Titkárság
Élelmiszerlánc-felügyeleti Főosztály
Élelmiszer-feldolgozási Főosztály
Erdészeti, Halászati és Vadászati Főosztály
39.13. A környezetügyért felelős államtitkár alárendeltségében:
Titkárság
39.14. A környezet- és természetvédelemért felelős helyettes államtitkár alárendeltségében:
Titkárság
Környezetmegőrzési és -fejlesztési Főosztály
Hulladékgazdálkodási Főosztály
Környezetpolitikai Főosztály
Természetmegőrzési Főosztály
Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály
39.15. A vízügyért felelős helyettes államtitkár alárendeltségében:
Titkárság
Vízkárelhárítási Főosztály
Területi Vízgazdálkodási Főosztály
Vízgyűjtő-gazdálkodási és Vízvédelmi Főosztály
Víziközmű Főosztály

40. A minisztérium szervezeti felépítését a jelen Szabályzat 3. függeléke tartalmazza.

41. A miniszter ellátja a külön jogszabályokban és közösségi jogi aktusban foglaltaknak megfelelően
41.1. az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (a továbbiakban: EMVA) végrehajtásának felügyeletével kapcsolatos Illetékes Hatósági,
41.2. az Európai Mezőgazdasági Garancia Alap (a továbbiakban: EMGA) végrehajtásának felügyeletével kapcsolatos Illetékes Hatósági,
41.3. az Európai Halászati Alapról (a továbbiakban: EHA) szóló 1198/2006/EK Tanácsi rendelet rendelkezései alapján az Igazoló Hatósági és Ellenőrző Hatósági,
41.4. az EMVA társfinanszírozásában megvalósuló Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (a továbbiakban: ÚMVP) végrehajtásának felügyeletével kapcsolatos Irányító Hatósági,
41.5. az EHA társfinanszírozásában megvalósuló Halászati Operatív Program (a továbbiakban: HOP) végrehajtásának felügyeletével kapcsolatos Irányító Hatósági
41.6. a SAPARD Program, az Agrár és Vidékfejlesztési Operatív Program (a továbbiakban: AVOP) végrehajtásának felügyeletével kapcsolatos Irányító Hatósági
feladatokat.

42.1. A közigazgatási államtitkár a Jogi Főosztály útján gondoskodik a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel, valamint a külön törvény alapján a Magyar Fejlesztési Bank (a továbbiakban MFB) tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó gazdálkodó szervezetek tekintetében az MFB-vel való kapcsolattartásról, felügyeli a miniszter tulajdonosi felügyelete alá tartozó gazdasági társaságok és a tárca felügyeleti jogkörébe tartozó költségvetési szervek vagyonkezelésébe tartozó intézményi vagyon minisztériumra háruló feladatainak ellátását.
42.2. A közigazgatási államtitkár a Jogi Főosztály útján gondoskodik valamennyi, a miniszter által irányított vagy felügyelt költségvetési szerv intézményi felügyeletéről.
42.3. A közigazgatási államtitkár a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel, valamint a Magyar Fejlesztési Bankkal való kapcsolattartás során a hal-, vad- és erdőgazdálkodással kapcsolatos szakmai feladatok esetében az Erdészeti, Halászati és Vadászati Főosztály élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár által jóváhagyott, az agrárkutatással és a génbankokkal kapcsolatos szakmai feladatok esetében a Stratégiai Főosztály parlamenti államtitkár által jóváhagyott, az agrárgazdasággal és lóversenyzéssel kapcsolatos szakmai feladatok esetében a Mezőgazdasági Főosztály agrárgazdaságért felelős államtitkár által jóváhagyott szakmai álláspontja alapján jár el.

43. A Személyügyi és Igazgatási Főosztály vezetője felel az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló 1997. évi CXIV. törvény 5. § (2) bekezdése szerinti agrárgazdasági és agrár-vidékfejlesztési szakértők Szakértői Névjegyzékével összefüggő döntéshozatalért és a kiadmányozási jog gyakorlásáért.

44.1. A vidékfejlesztésért felelős helyettes államtitkár a külön törvényben foglaltakon túl közvetlen utasítási joggal rendelkezik valamennyi szakfőosztály és az MVH felé az AVOP és az ÚMVP végrehajtása tekintetében, valamint a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv (a továbbiakban: NVT) végrehajtásával összefüggő koordinációs, szakmai feladatokban.
44.2. A VM Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet (VM VKSZI) felügyeletét a vidékfejlesztésért felelős helyettes államtitkár látja el a Vidékfejlesztési Főosztály útján.
44.3. A vidékfejlesztésért felelős helyettes államtitkár kiadmányozási jogkörrel rendelkezik a feladatkörébe tartozó 2002-2004. évi agrár-környezetgazdálkodási támogatások felhasználását szabályozó 6/2004. (I. 22.) Korm. rendelet, a 127/2003. (XII. 17.) FVM rendelet alapján szabályozott Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program (a továbbiakban: NAKP) agrár-környezetgazdálkodási támogatásokkal kapcsolatos, a Vidékfejlesztési Célelőirányzat keretén belül nyújtott támogatásokkal kapcsolatos döntéseknél.

45. A közösségi jogi aktusnak, valamint a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 5. §-ának (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően – figyelemmel a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 13. § (3) bekezdésében, valamint a 14. § (3) bekezdésében foglaltakra is – az egyes közösségi jogi aktuson alapuló döntéseknél a kiadmányozási jogot a miniszter nevében önállóan gyakorolja:
45.1. az EMVA esetében az Illetékes Hatósági feladatokkal kapcsolatosan a vidékfejlesztésért felelős helyettes államtitkár,
45.2. az EMVA társfinanszírozásában megvalósuló ÚMVP esetében az Irányító Hatósági feladatokkal kapcsolatosan a vidékfejlesztésért felelős helyettes államtitkár,
45.3. az EMGA esetében az Illetékes Hatósági feladatokkal kapcsolatosan vidékfejlesztésért felelős helyettes államtitkár,
45.4. az EHA esetében az Igazoló Hatósági feladatokkal kapcsolatosan a Pénzügyi, Felügyeleti és Akkreditációs Főosztály Pénzügyi Osztályának vezetője, az Ellenőrző Hatósági feladatokkal kapcsolatosan a Pénzügyi, Felügyeleti és Akkreditációs Főosztály Akkreditációs Osztályának vezetője,
45.5. az EHA társfinanszírozásában megvalósuló HOP esetében az Irányító Hatósági feladatokkal kapcsolatosan az élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár,
45.6. a SAPARD Program és az AVOP esetében az Irányító Hatósági feladatokkal kapcsolatosan a vidékfejlesztésért felelős helyettes államtitkár.

46.1. Az Agrármarketing Centrum, az Agrárgazdasági Kutató Intézet és az Állami Ménesgazdaság szakmai felügyeletét az alárendeltségében működő szervezeti egységeken keresztül az agrárgazdaságért felelős államtitkár látja el.
46.2. Az agrárgazdaságért felelős államtitkár felel a zöldség-gyümölcs termelői szervezetek, zöldség-gyümölcs termelői csoportok, termelői szerveztek társulása, termelői csoportok, termelői csoportok társulása, szakmaközi szervezetek elismerésével, működési programjaik jóváhagyásával, elismerési terveik és működési programjaik módosításával összefüggő döntéshozatalért és a kiadmányozási jog gyakorlásáért.

47. Az Agrárfejlesztési Főosztály vezetője felel a Szaktanácsadói Névjegyzékkel összefüggő döntéshozatalért és a kiadmányozási jog gyakorlásáért.

48.1. Az élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár egyben az országos főállatorvos. E feladatkörében a jogszabályokban meghatározott, valamint a miniszter által átadott jogkörökben jár el. Élelmiszerlánc-eseményekkel kapcsolatos ügyekben a miniszter a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 2. § (1) bekezdés e)-h) pontjaiban meghatározott hatásköreit az országos főállatorvos útján gyakorolja az állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző szolgálat, valamint a növény- és talajvédelmi szolgálat vonatkozásában. Az élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár élelmiszer- és takarmánybiztonsági válság esetén ellátja a nemzeti válságkoordinátori feladatokat.
48.2. Az élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár ellátja a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal szakmai irányítási és felügyeleti feladatait.

49. Az élelmiszerlánc-felügyeleti helyettes államtitkár felel a Magyar Államot megillető vadászati és halászati jog hasznosításával kapcsolatos döntéshozatalért és a kiadmányozási jog gyakorlásáért.

50. Az Erdészeti, Halászati és Vadászati Főosztály vezetője felel a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény szerinti kárszakértők, illetve vadgazdálkodási tervezésre jogosult szakértők Szakértő Névjegyzékkel összefüggő döntéshozatalért és a kiadmányozási jog gyakorlásáért.

51. A környezetügyért felelős államtitkár látja el a szervezetirányítást a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság (a továbbiakban: VKKI) és Országos Meteorológiai Szolgálat (a továbbiakban: OMSZ) tekintetében. Ellátja továbbá a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. és a Hortobágyi Természetvédelmi Génmegőrző Nonprofit Kft. működésének szakmai felügyeletét.

52. A környezet- és természetvédelemért felelős helyettes államtitkár
52.1. a Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség és Felügyelőségek, valamint – a 84.2.28. pontban foglaltakra figyelemmel – a nemzeti park igazgatóságok vonatkozásában
52.1.1. szervezetirányítással kapcsolatos feladatkörében
52.1.1.1. kiadmányozásra előkészíti a Főfelügyelőség és a felügyelőség döntéseinek előzetes vagy utólagos jóváhagyása iránti intézkedést, ha jogszabály a döntést az irányítást ellátó előzetes vagy utólagos jóváhagyásához köti; a Főfelügyelőség és a felügyelőség részére feladat elvégzésére vagy mulasztás pótlására irányuló egyedi utasítást;
52.1.1.2. gondoskodik az egységes környezetvédelmi, természetvédelmi jogalkalmazási gyakorlat kialakításáról;
52.1.1.3. koordinálja a területi szervek összességét érintő intézkedéseket;
52.1.1.4. gyakorolja a fentiekben nem szabályozott általános szervezetirányítási jogokat;
52.1.2. felügyeleti tevékenységgel kapcsolatos feladatkörében
52.1.2.1. ellátja a szakszerűségi ellenőrzésével kapcsolatos feladatokat;
52.1.2.2. közreműködik a Főfelügyelőség és a felügyelőségek tevékenységének hatékonysági és pénzügyi ellenőrzésében;
52.2. ellátja a Keve András Természetvédelmi Szakkönyvtár szakmai felügyeletét.

53. A nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár a 2011. év I. félévében esedékes magyar EU elnökségre való felkészülést és annak lebonyolítását koordináló feladatkörében
53.1. felügyeli a 2011-es magyar EU elnökséggel kapcsolatos feladatokat, beleértve az elnökségre való felkészüléssel összefüggő, illetve az elnökséget követő időszakban felmerülő feladatokat is;
53.2. felügyeli elnökségi naptár elkészítését; miniszteri szintű hazai informális rendezvények szakmai koordinációját, a miniszteri szintnél alacsonyabb Magyarországon megrendezett informális és kísérő rendezvények koordinálását; tanácsi munkacsoport ülésnaptár koordinálását; elnökségi stáblistával kapcsolatos ügyek intézését;
53.3. felügyeli a 2011-es magyar EU-elnökség napirendjén felmerülő feladatok összehangolását;
53.4. felügyeli a magyar EU-elnökség alatt a nemzetközi szervezetek üléseinek elnökségi feladatainak koordinációját, a közösségi álláspont képviseletének biztosítását;
53.5. felügyeli az elnökségi felkészülést szolgáló szakmai és nyelvi képzések lebonyolítását;
53.6. felügyeli az elnökség zökkenőmentes átadását a következő trió elnökségnek, ezen belül Lengyelországnak;
53.7. felügyeli az elnökség után az elnökség értékelése elkészítésének koordinációját.

A MINISZTÉRIUMI SZERVEZETI EGYSÉGEK FELADATAI

A miniszter alárendeltségében működő szervezeti egységek

Ellenőrzési Főosztály

54.1. Az Ellenőrzési Főosztály munkáját közvetlenül a miniszter alárendeltségében végzi, jelentéseit közvetlenül a miniszter részére küldi meg. Az Ellenőrzési Főosztály éves ellenőrzéséi tervét a miniszter hagyja jóvá, terven felüli, soron kívüli ellenőrzést kizárólag a miniszter utasítására hajt végre.
54.2. Az Ellenőrzési Főosztály a hatályos jogszabályok, valamint az ellenőrzési standardok szakmai és etikai előírásainak, követelményeinek betartásával, a vezetés részére a szervezet belső irányítási rendszerének működéséről alkotott szakszerű véleményalkotást segítő tevékenységet végez, melynek során pénzügyi-, szabályszerűségi-, megbízhatósági-, rendszer- és teljesítményellenőrzéseket, valamint informatikai rendszerellenőrzéseket hajt végre. Az ellenőrzéseket stratégiai és éves terv szerint, illetve terven felüli elrendelés alapján látja el az ellenőrzési programban foglaltaknak megfelelően. E feladatkörében vizsgálatot folytathat minisztériumon belül, a minisztérium felügyelete alá tartozó bármely költségvetési szervnél, valamint a fejezeti kezelésű előirányzatok, a hozzárendelt elkülönített állami pénzalap(ok) vonatkozásában, a fejezet többségi tulajdonában lévő szervezeteknél, továbbá a költségvetésből céljelleggel juttatott és a nemzetközi támogatások felhasználásával kapcsolatosan a kedvezményezetteknél és a támogatások lebonyolításában részt vevő szervezeteknél.
54.3. Az Ellenőrzési Főosztály felelős a minisztérium belső ellenőrzési feladatainak ellátásáért, különös tekintettel az alábbiakra:
54.3.1. a költségvetési szervek ellenőrzésének fejezeti szabályai, módszertana, az ellenőrzések során követendő eljárás rendje, a követelmények rendszerét meghatározó Belső Ellenőrzési Kézikönyv kidolgozásáért;
54.3.2. a kockázatelemzéssel megalapozott éves ellenőrzési terv elkészítéséért;
54.3.3. a tárca vezetői által kiadott szabályzatoknak, utasításoknak és egyéb iránymutatásoknak megfelelő működés ellenőrzéséért minisztériumon belül, illetve a felügyelt szervezeteknél;
54.3.4. a minisztérium szervezeti egységei szabályszerű, hatékony működésének ellenőrzéséért;
54.3.5. a minisztérium ügyviteli, iratkezelési és informatikai rendszerének folyamatos figyelemmel kíséréséért;
54.3.6. a minisztérium gazdálkodási, beszámolási, beruházási, felújítási és vagyonvédelmi tevékenységének ellenőrzéséért;
54.3.7. a minisztérium állami vagyonnal való gazdálkodásra irányuló tevékenységének ellenőrzéséért;
54.3.8. a minisztérium humánpolitikai, oktatási és képzési tevékenységének ellenőrzéséért;
54.3.9. a minisztériumhoz tartozó szakmai intézmények irányításával kapcsolatos tevékenység ellenőrzéséért;
54.3.10. a felügyeleti körbe tartozó intézmények éves ellenőrzési terveinek, éves ellenőrzési tevékenységről szóló beszámolóinak összesítéséért, kiértékeléséért és összefoglaló tájékoztató összeállításáért;
54.3.11. az intézményi körre kiterjedő, külső vizsgálatok összefogásáért;
54.3.12. a közösségi támogatásokhoz, pénzeszközökhöz kapcsolódó, egyes jogszabályokban foglalt belső ellenőrzési feladatok ellátásáért;
54.3.13. a minisztérium feladat- és hatáskörébe tartozó nemzeti támogatási jogcímek lebonyolítására vonatkozó rendszerellenőrzések lefolytatásáért;
54.3.14. mintavételen alapuló egyes támogatásokra kiterjedő rendszerellenőrzés végzéséért;
54.3.15. Új Magyarország Vidékfejlesztési Program vonatkozásában az egyes intézkedésekhez, illetve jogcímekhez kapcsolódó támogatási és kifizetési kérelmek lebonyolításának mintavételen alapuló helyszíni ellenőrzéséért;
54.3.16. a fenti kérdéskörökre kiterjedő külső vizsgálatok (ÁSZ, KEHI) tárca szintű összefogásáért, kivéve a kifizető ügynökséget érintő vizsgálatokat;
54.4. Ellenőrzési tevékenységével értékeli az ellenőrzött szervezet működési, kockázatkezelési, ellenőrzési és irányítási eljárásainak hatékonyságát, hozzájárul azok fejlesztéséhez.
54.5. A belső ellenőrzés keretében a minisztérium folyamatba épített előzetes és utólagos vezetői ellenőrzési rendszere (FEUVE) kialakítására, működtetésére és fejlesztésére vonatkozóan megállapításokat és javaslatokat tesz.
54.6. A belső ellenőrzési feladatkör a minisztérium egyéb feladataitól független, az Ellenőrzési Főosztály ellenőrzési tevékenységen kívül más feladat végrehajtásába nem vonható be.

Szervezeti tagozódás:
Belső Ellenőrzési Osztály
Fejezeti Ellenőrzési Osztály

A kabinetfőnök alárendeltségében működő szervezeti egységek

Miniszteri Titkárság

55.1. A Miniszteri Titkárság a kabinetfőnök alárendeltségében működő belső szervezeti egység, melynek élén titkárságvezetőként osztályvezető áll. Feladatait a 13.2. pont rögzíti.
55.2. A titkárság fő feladatai különösen:
55.2.1. gondoskodik a miniszterhez érkező iratok feldolgozásáról, intézéséről, a titkársági ügyviteli munka ellátásáról;
55.2.2. továbbítja a miniszter által meghatározott, rajta keresztül kiadott feladatokat, ellenőrzi azok végrehajtását, e jogkörében eljárva a kijelölt felelősöktől tájékoztatást kérhet;
55.2.3. figyelemmel kíséri a miniszter napi programjának alakulását, a programok megvalósításához szükséges feltételek biztosítását;
55.2.4. szervezi a miniszter belföldi rendezvény-programjait.
55.3. Közreműködik a Miniszteri Értekezlet, illetve más feladat-meghatározó miniszteri megbeszélések előkészítésében és az ezekkel kapcsolatos adminisztratív feladatok ellátásában, az emlékeztetők, illetve jegyzőkönyvek elkészítésében és a kabinetfőnök útján a helyettes államtitkárokhoz, főosztályvezetőkhöz való továbbításában.

A Miniszteri Kabinet

56.1. A Miniszteri Kabinet a kabinetfőnök közvetlen irányítása alatt működő szervezeti egység.
56.2. A Miniszteri Kabinet ellátja a miniszter által meghatározott feladatokat, ennek keretében szorosan együttműködik a Miniszteri Titkársággal.
56.3. A Miniszteri Kabinet döntés-előkészítéssel kapcsolatos tevékenységet végez, az előterjesztést átdolgozásra visszaadhatja, további egyeztetésre utalhatja, valamint meghatározhatja az előkészítéssel összefüggő egyéb feladatokat.
56.4. A miniszter megbízásából komplex szakvélemény, felkészítő anyag elkészítéséről gondoskodik.
56.5. Összehangolja a miniszter által meghatározott panaszok, kérelmek vizsgálatát, a döntésnek megfelelő intézkedések kialakítását.
56.6. A Miniszteri Kabinet mellett működik a Sajtóiroda, melynek élén főosztályvezető-helyettes besorolású sajtófőnök áll.

Sajtóiroda

57. A Sajtóiroda felelős:
57.1. a minisztérium kommunikációjáért, ezen belül a miniszter és az államtitkár hazai és külföldi nyilvános szereplései előkészítésével, megszervezésével és lebonyolításával összefüggő feladatok ellátásáért, a közérdekű adatok közzétételéért és kérelemre történő szolgáltatásáért, folyamatos sajtókapcsolatokért és az időszakos sajtótevékenységért;
57.2. a minisztérium és a minisztérium politikai és szakmai vezetőinek sajtó-megnyilvánulásai tervezéséért;
57.3. a társtárcák és más közigazgatási szervek kommunikációs szervezeteivel való kapcsolattartásért;
57.4. a minisztérium által irányított szervezetek sajtótevékenységének koordinációjáért;
57.5. az egységes minisztériumi arculat kialakításáért, a szükséges külső megjelenési elemek kivitelezéséért, együttműködve a Kormányzati Kommunikációs Központtal, igazodva az egységes kormányzati kommunikáció követelményéhez;
57.6. minden, a minisztérium kezdeményezésében és finanszírozásában készülő kiadvány (könyv, ismeretterjesztő dokumentum, film, cd stb.) gondozásáért, az arculat kialakításáért;
57.7. a minisztérium honlapjának szerkesztéséért, a tárca internetes tartalomszolgáltatójaként a portál folyamatos tartalomfrissítéséért, a közéleti információk közreadásáért, a portál arculatának alakításáért, a portál angol nyelvű változatának fenntartásáért, EU honlapok és a tagországok szakminisztériumi portáljainak figyelemmel kíséréséért és a velük való együttműködésért;
57.8. a tárca feladatkörébe tartozó lakossági tájékoztató-kampányok tervezéséért, szervezéséért, együttműködve a Kormányzati Kommunikációs Központtal, igazodva az egységes kormányzati kommunikáció követelményéhez;
57.9. a közvélemény-kutatások előkészítéséért, eredményeik hasznosításáért, együttműködve a Kormányzati Kommunikációs Központtal, igazodva az egységes kormányzati kommunikáció követelményéhez;
57.10. a felsőbb szintű döntések nyilvánosságra hozatalának megszervezéséért; a közvélemény közérthető tájékoztatásáért;
57.11. a minisztérium pályázati felhívásainak, közérdekű hirdetéseinek megjelenítéséért;
57.12. a kommunikációs tevékenységet megalapozó kutató-elemző munkáért, együttműködve a Kormányzati Kommunikációs Központtal, igazodva az egységes kormányzati kommunikáció követelményéhez;
57.13. az interjú- és információigények sajtóügyelet keretében történő érkeztetéséért, nyilvántartásáért, értékeléséért, közvetítéséért;
57.14. a minisztérium feladatkörét érintő témájú honlapok szemlézéséért, napi sajtószemlék közreadásáért, a folyamatos hírfigyelésért;
57.15. a sajtóban megjelent és választ igénylő cikkekben foglaltak kivizsgálásáért, a válaszadásért;
57.16. az európai parlamenti képviselők igény szerinti információ-ellátásáért.

A közigazgatási államtitkár alárendeltségében

Titkárság

58. A közigazgatási államtitkár közvetlen alárendeltségében működik a Titkárság, melynek élén főosztályvezetői besorolású titkárságvezető áll. Feladatait a 13.2. pont rögzíti. A közigazgatási államtitkár titkárságvezetője továbbítja az államtitkár által meghatározott feladatokat, ellenőrzi azok végrehajtását, e jogkörében eljárva a kijelölt felelősöktől tájékoztatást kérhet, valamint ellátja a székhelyi elhelyezéssel kapcsolatos feladatokat is.

Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály

59.1. A Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály a fejezeti költségvetési tervezés, a költségvetés végrehajtása, a vagyongazdálkodás és a költségvetési beszámolás feladatkörében felel:
59.1.1. a fejezet éves költségvetésének kidolgozásáért, a költségvetési törvénytervezet tervezési mellékleteinek elkészítéséért, a normaszöveg véleményezésének megszervezéséért és a fejezeti költségvetés szöveges indoklásának összeállításáért, az éves költségvetési tervezéssel összefüggő egyeztetéseket és vezetői döntéseket megalapozó javaslatok és számítások elkészítéséért;
59.1.2. a felügyelt költségvetési intézmények, intézményi címek éves költségvetési előirányzatainak – tervezési útmutató, körirat szerinti – költségvetési tervezési feladatainak ellátásáért, megszervezéséért és koordinálásáért;
59.1.3. az Országgyűlés által elfogadott fejezeti költségvetés alapján, az elemi költségvetési előirányzatok – belső egyeztetést követő – vezetői jóváhagyatásáért, kiközléséért a fejezeti kezelésű előirányzatok kezelői, illetve az intézmények felé; az intézményi költségvetések átvételéért és számszaki ellenőrzéséért; a Magyar Államkincstárnak (Kincstár) megküldött fejezeti és intézményi elemi költségvetések pontosságáért, a határidők betartásáért;
59.1.4. az Országgyűlés által elfogadott fejezeti költségvetés jogszabályokban előírt követelmények szerinti végrehajtásáért;
59.1.5. a fejezeti kezelésű előirányzatok éves előirányzat felhasználási tervei elkészítésének és jóváhagyásának koordinálásáért;
59.1.6. a költségvetés végrehajtása során a fejezeti kezelésű előirányzatok terhére vállalt fizetési kötelezettségek ellenjegyzéséért, és annak során a jogosultság és a fedezet rendelkezésre állásának vizsgálatáért, továbbá a kötelezettségvállalások nyilvántartásáért, illetve a fejezeti és szakfőosztályi kötelezettségvállalási nyilvántartások rendszeres egyeztetéséért;
59.1.7. a kötelezettségvállalások kincstári bejelentéséért, a Kincstárnok előzetes hozzájárulásának megkéréséért;
59.1.8. az Irányító Hatóság(ok)tól negyedévenként megkéri az uniós támogatások kötelezettségvállalásainak kimutatását, a kötelezettségvállalások teljes körű kimutatása érdekében, valamint az éves költségvetés és beszámolók (zárszámadás) elkészítéséhez;
59.1.9. a fejezeti költségvetés végrehajtásához szükséges fejezeti hatáskörű előirányzat-módosítások lebonyolításáért, a nemzetgazdasági miniszter egyetértésével megvalósítható, illetve a nemzetgazdasági miniszter és a Kormány hatáskörébe tartozó előirányzat-módosítások előkészítéséért és végrehajtásáért, együttműködve az előirányzatokat kezelő szakfőosztályokkal;
59.1.10. a havi kincstári nyitások előkészítéséért és kezdeményezéséért, mind a fejezeti kezelésű előirányzatok, mind az intézményi előirányzatok tekintetében;
59.1.11. a költségvetés végrehajtásához és egyeztetéséhez szükséges adatszolgáltatások elkészítéséért és megküldéséért a Kincstárnak, illetve a Nemzetgazdasági Minisztériumnak;
59.1.12. a maradványok felülvizsgálatáért, a jóváhagyás előkészítéséért, valamint a jóváhagyott fejezeti maradványok jogszabályok szerinti felhasználásáért;
59.1.13. a fejezeti és intézményi kincstári számlák nyitásáért, megszüntetéséért, az erre vonatkozó kérelmek továbbításáért, az aláírás-bejelentő kartonok aktualizálásáért, nyilvántartásáért, továbbításáért;
59.1.14. a költségvetés végrehajtására, a finanszírozásra vonatkozó vezetői döntések végrehajtásáért;
59.1.15. a költségvetési beszámolók elkészítéséért, a számszaki összefüggések egyeztetéséért, szöveges elemzések készítéséért, a zárszámadás szöveges indoklásának elkészítéséért;
59.1.16. a vezetői tájékoztatók, előterjesztések elkészítéséért, finanszírozási javaslatok és döntési alternatívák kidolgozásáért, amelyek a költségvetés végrehajtásának vezetői kontrollját, illetve a finanszírozási döntések meghozatalát biztosítják;
59.1.17. a negyedéves időszaki mérlegjelentések elkészítéséért – intézmények, Irányító Szervezet bontásban és összesítve – az előírt tartalommal és határidőre;
59.1.18. a féléves elemi költségvetési beszámoló elkészítéséért, intézmények és Irányító Szervezet szerinti részletezésben, a jogszabályok, illetve az erre rendszeresített tájékoztató és űrlapgarnitúra szerint;
59.1.19. az éves költségvetési beszámoló és a zárszámadás elkészítéséért, intézmények és Irányító Szervezet szerinti részletezésben, a jogszabályok, illetve az erre rendszeresített tájékoztató és űrlapgarnitúra szerint;
59.1.20. a fejezeti a beszámolókban és mérlegben megbízható és valós kép bemutatásáért, a leltározás, az egyeztetések és értékelések körültekintő elvégzéséért, a kincstári eltérések indoklásáért;
59.1.21. a fejezeti és intézményi előirányzatok maradványainak megállapításáért és jóváhagyásra benyújtásáért, a visszahagyott maradványok rendeltetés és előírások szerinti felhasználásáért;
59.2. A költségvetési gazdálkodás jogszerű és koordinált végrehajtásának megszervezése érdekében a Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály elkészíti és érvényesíti az alábbi szabályzatokban rögzített eljárási rendeket:
59.2.1. az előirányzat-felhasználási ismertetőt, amely költségvetési soronként tartalmazza a fejezeti kezelésű előirányzatok számszaki jellemzőit, az előirányzat rendeltetésének célját, a szakmai és költségvetési kezelőket, a felhasználás, lebonyolítás módját, jogforrásait, aláírásra jogosultakat és aláírásokat;
59.2.2. a Vidékfejlesztési Minisztérium költségvetési fejezethez tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok éves felhasználásának szabályairól szóló rendelet tervezetet, valamint
59.2.3. a Vidékfejlesztési Minisztérium költségvetési fejezethez tartozó fejezeti kezelésű előirányzatokkal kapcsolatos gazdálkodás belső normáiról szóló miniszteri utasítást;
59.3. A nemzeti agrártámogatások végrehajtási feladatainak ellátásában lebonyolító szervezetek működnek közre, amelyekkel való együttműködés, költségvetési finanszírozás során a Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály a támogatási jogszabályokban és a 59.2. pont alatti szabályozásban rögzített eljárásokat érvényesíti;
59.4. Pénzügyi felügyeletet gyakorol a fejezeti kezelésű előirányzatokat kezelő szakfőosztályok költségvetési gazdálkodása (éves előirányzat-felhasználási terv készítése, kötelezettségvállalások előkészítése és nyilvántartása, utalványrendeletek kiállítása, maradványok megállapítása) felett.
59.5. Pénzügyi felügyeletet gyakorol a tárcához tartozó költségvetési intézmények költségvetési gazdálkodása (elemi költségvetés elkészítése, költségvetés végrehajtása) felett, valamint a költségvetési gazdálkodás hatékonyságát befolyásoló szervezeti korszerűsítések, kötelezettségvállalások tekintetében.
59.6. Feladata a miniszter tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó tartós állami tulajdonú, valamint az FVM által alapított társaságok vagyongazdálkodásához, a vagyon kezeléséhez, és a tulajdonosi jogok gyakorlásához kapcsolódó döntések előkészítése, a meghozott döntések végrehajtása, koordinálása.
59.7. Ellátja a költségvetési intézmények kezelésébe tartozó kincstári vagyon kezelésének és nyilvántartásának minisztériumra háruló feladatait. Közreműködik a közbeszerzési eljárások lebonyolításában.
59.8. Felel a könyvvezetés – számviteli törvény és a 249/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet 9. § elvei szerinti – megszervezéséért, a Számviteli Politika és mellékletei kidolgozásáért, aktualizálásáért, végrehajtásáért (külön-külön a VM Irányító Szervezetre, és a VM Igazgatásra), a bizonylatok, az analitikus nyilvántartások, a főkönyvi könyvelés egymásra épülését, egyeztetését és ellenőrzését biztosító logikailag zárt nyilvántartási rendszer felépítéséért.
59.9. Felel a VM igazgatás cím elkülönített költségvetési gazdálkodásának, az igazgatási intézményi költségvetés elkészítésének, végrehajtásának, könyvvezetésének és beszámolásának elkülönített megszervezéséért;

Szervezeti tagozódás:
Környezetvédelmi és Vízügyi Előirányzatok Osztálya
Vidékfejlesztési Előirányzatok Osztálya
Vagyongazdálkodási Osztály
Számviteli és Beszámolási Osztály
Gazdálkodási Osztály

A jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár alárendeltségében

Titkárság

60. A jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár közvetlen alárendeltségében működik a Titkárság, melynek élén főosztályvezetői besorolású titkárságvezető áll. Feladatait a 13.2. pont rögzíti.

Jogi Főosztály

61. A Jogi Főosztály felelős:
61.1. a jogszabályalkotás területén
61.1.1. az ágazat irányításához szükséges normatív rendelkezések szabályozási szintjének (törvény, kormányrendelet, miniszteri rendelet, miniszteri utasítás, miniszteri belső utasítás) meghatározásáért;
61.1.2. a minisztérium feladatkörébe tartozó jogszabálytervezetek, (törvényjavaslatok, kormány- és miniszteri rendelet tervezetek), előterjesztések, jelentések, tájékoztatók, valamint az állami irányítás egyéb jogi eszközei (határozat, utasítás, jogi iránymutatás) előkészítéséért (szövegezés, szerkesztés, a magyar jogrendbe való beilleszkedés megteremtése), ezen belül:
61.1.3. az ágazati jogszabályok tervezeteinek, indokolásának elkészítéséért az illetékes szakfőosztály által előkészített szakmai tervezet alapján;
61.1.4. az ágazati jogszabályalkotásra irányuló koncepciók, jogszabálytervezetek, valamint a tervezetekhez kapcsolódó előterjesztések vagy szakmai indokolások a minisztérium honlapján való közzététel érdekében a Sajtóirodának történő megküldéséért;
61.1.5. a minisztérium szervezeti és működési szabályzatának előkészítéséért;
61.1.6. a simplification, azaz a KAP-ban előírt egyszerűsítési folyamat (jogi és technikai jellegű) koordinálásáért;
61.1.7. az ágazati jogszabályok tervezeteinek belső véleményezését követő közigazgatási egyeztetéséért, melynek keretében a tervezetet meg kell küldeni a szabályozásban érdekelt társadalmi szervezeteknek és érdekképviseleti szerveknek is;
61.1.8. a miniszter feladatkörébe tartozó törvények, kormányrendeletek, kormányhatározatok kormány-előterjesztéseinek a közigazgatási államtitkári értekezlet, illetőleg a Kormány döntésének megfelelő véglegesítéséért; az Országgyűléshez történő benyújtás előtti egyeztetéséért;
61.1.9. a miniszter feladatkörébe tartozó törvényjavaslatok tárgyalása során a benyújtott módosító javaslatokról, továbbá a tárcát érintő önálló indítványokról szóló kormány-előterjesztések előkészítéséért, a felelős szakfőosztályon szakmai tervezete alapján; a belső egyeztetést követő közigazgatási egyeztetés lefolytatásáért, valamint a Kormány által támogatott módosító javaslatok jegyzékének elkészítéséért és a Társadalmi Kapcsolatok Főosztályához való továbbításukért;
61.1.10. a miniszter feladatkörébe tartozó törvényjavaslatok egységes javaslatainak, valamint a törvény és a határozati javaslat szövegének véglegesítéséért, kihirdetésre történő előkészítéséért, azoknak a miniszterhez aláírásra történő felterjesztéséért, továbbá – az aláírást követően – a Társadalmi Kapcsolatok Főosztályához való továbbításáért;
61.1.11. a miniszteri rendeletek aláíratásáért, kihirdetéséért;
61.1.12. az Európai Unió agrárjogával, vidékfejlesztési, környezet- és természetvédelmi, valamint vízügyi szabályozásával történő harmonizáció jegyében a minisztérium feladat- és hatáskörébe tartozó jogszabálytervezetek előkészítéséért, szövegezési, szerkesztési feladataiért, az egyeztetések lefolytatásáért;
61.1.13. a jogharmonizációs célú jogalkotási feladatoknak, a kötelezettségszegési eljárásoknak, az EU PILOT megkereséseknek, az EU bírósági ügyeknek koordinálásáért;
61.1.14. a társtárcák jogszabály- és egyéb előterjesztés-tervezeteinek minisztériumi véleményeztetéséért, az egységes tárcaálláspont kialakításáért, és a minisztériumi álláspontot összegző átirat tervezet elkészítéséért, a válaszoló állami vezetővel történő aláíratásáért, a vélemény továbbításáért; a társtárcák által előkészített anyagok szakmai egyeztetéséért;
61.1.15. a kormányzati döntés-előkészítés keretében a központi államigazgatási szervektől beérkező előterjesztések, jelentések, jogszabályok és állami irányítás egyéb jogi eszközei tervezetei észrevételezésének és véleményezésének koordinációjáért, valamint az észrevételezési és véleményezési határidők megtartásának ellenőrzéséért;
61.1.16. a felsőbb szervek (Kormány, közigazgatási államtitkári értekezlet) üléseinek napirendjére felvett előterjesztések jogi véleményezéséért;
61.1.17. a Miniszteri Értekezlet, és a Vezetői Értekezlet szervezéséért, azok részére készített előterjesztések koordinálásáért;
61.1.18. a Miniszteri Értekezlet, és a Vezetői Értekezlet részére készített előterjesztések tervezetének jogi felülvizsgálatáért;
61.1.19. a miniszternek a Kormány munkatervéhez és a Kormány jogalkotási programjára tett javaslatai előkészítésének összehangolásáért;
61.1.20. a főosztályok jogalkalmazási gyakorlatát egységesítő jogértelmezésért (jogi vélemény, iránymutatás);
61.1.21. a minisztérium egységes jogértelmezésének kialakításáért, ide értve szükség esetén az ügyészséggel, a bírósággal és más hatóságokkal történő konzultációt is;
61.1.22. a minisztérium képviseletéért a társtárcák, országos hatáskörű szervek, érdekképviseletek által szervezett jogszabály-előkészítő és jogértelmező munkában;
61.1.23. a minisztérium egységes álláspontjának kialakításáért az Alkotmánybíróság megkereséseivel kapcsolatban;
61.1.24. a védjegy, származás és eredet-megjelölés, fajtaoltalom, ipari minták, földrajzi árujelzés hazai és nemzetközi jogi feladat-végzéséért;
61.1.25. a tárca hivatalos lapjának szerkesztéséért, az átadott, nyilvánosságot érintő intézkedések, pályázatok közzétételéért;
61.1.26. a rendszeres és rendkívüli jogszabály-felülvizsgálat elvégzéséért;
61.1.27. a minisztériumi jogi iránymutatások nyilvántartásáért és felülvizsgálatáért;
61.1.28. a közigazgatás korszerűsítésével, valamint a deregulációval kapcsolatos feladatok összefogásáért;
61.1.29. a nemzetközi szerződések, tárcamegállapodások (a továbbiakban együtt: nemzetközi szerződés) létrehozásával, módosításával és felmondásával kapcsolatos jogi feladatoknak a vonatkozó utasításban foglaltak szerinti ellátásáért;
61.1.30. a két- és többoldalú nemzetközi szerződések felülvizsgálatának és módosításának koordinálásáért;
61.1.31. a nemzetközi szerződések nyilvántartásáért;
61.1.32. az EU keretében létrejövő nemzetközi szerződésekhez történő csatlakozással összefüggő nemzetközi jogi feladatok ellátásáért;
61.1.33. az áruk és szolgáltatások szabad áramlását érintő, valamint a belső piaci szolgáltatásokra vonatkozó jogszabály-tervezetek notifikációjának, és az egyes közösségi jogi aktusokban előírt, jogszabály-tervezetek egyéb notifikációs eljárásainak koordinálásával kapcsolatos feladatok ellátásáért;
61.1.34. a minisztérium feladat- és hatáskörét érintő közösségi jogszabály-tervezetek véleményezése során a jogi véleményalkotásért;
61.1.35. a belső utasítások jogi véleményezéséért, egyedi utasítás alapján kidolgozásáért, a belső utasítások nyilvántartásáért, a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalásáért, a minisztérium belső informatikai rendszerén való közzétételéért;
61.1.36. a szervezetkorszerűsítésre vonatkozó javaslatok előkészítéséért, a minisztérium szervezeti és működési szabályzatának elkészítéséért és szükség szerinti módosításáért.
61.2. a jogtanácsosi területen:
61.2.1. a minisztérium által hozott közigazgatási döntések bíróság előtti megtámadása esetén a minisztérium jogi képviseletének ellátásáért; a bírósági döntés alapján az illetékes szakfőosztály írásbeli felhívásáért a szükséges intézkedésekre;
61.2.2. a minisztérium által vagy a minisztérium ellen indított munkaügyi polgári peres és nem peres ügyekben a minisztérium jogi képviseletének ellátásáért, ideértve a beadványok elkészítését és határidőben történő benyújtását, valamint a tárgyaláson történő személyes részvételt is;
61.2.3. a minisztériumi főosztályok által előkészített szerződés-tervezetek jogi véleményezéséért, az alapító- és egyéb okiratok jogi felülvizsgálatáért; ezen szerződésekhez, alapító- és egyéb okiratokhoz kapcsolódó peren kívüli eljárási cselekményekért;
61.2.4. a minisztérium által megkötött szerződések nyilvántartásáért (szerződéstár);
61.2.5. a jogalkalmazással összefüggő kérdésekben az ügyészségekkel és a bíróságokkal, valamint más igazságügyi szervekkel történő kapcsolattartásért;
61.2.6. a főosztályok által előkészített minisztériumi közigazgatási döntések anyagi jogi és eljárásjogi kontrolljáért.
61.3. a törvényességi felügyelet körében:
61.3.1. a minisztérium szakmai főosztályai által felügyelt intézményeknél folytatott felügyeleti ellenőrzésekhez egyedi jogi segítségnyújtásért;
61.3.2. a minisztériumi főosztályoknál és a minisztérium irányítása alá tartozó szakigazgatási intézményeknél folyó hatósági jogalkalmazói tevékenység figyelemmel kíséréséért és az egységes jogalkalmazói gyakorlat kialakításának elősegítéséért;
61.3.3. az ágazati szakmai kamarák (Magyar Állatorvosi Kamara, Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara, Országos Magyar Vadászkamara és a 19 megyei, valamint a fővárosi területi szervezete) feletti törvényességi felügyelet ellátásáért;
61.3.4. a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, a Hegyközségi Tanácsok feletti törvényességi felügyelet ellátásáért.
61.4. A miniszter háttérintézményekkel kapcsolatos irányítási és felügyeleti feladatainak ellátásával, koordinációjával összefüggésben:
61.4.1. a miniszter irányítási, felügyeleti jogkörben hozott döntéseinek szakmai előkészítéséért (háttérintézményi döntések előzetes vagy utólagos jóváhagyása iránti intézkedés, ha jogszabály a döntést az irányítást ellátó előzetes vagy utólagos jóváhagyásához köti; a háttérintézmények részére feladat elvégzésére vagy mulasztás pótlására irányuló egyedi utasítások stb.);
61.4.2. a miniszter munkáltatói jogkörben hozott döntéseinek szakmai előkészítéséért, az intézmények vezetőinek, illetve gazdasági vezetőinek pályázati úton történő kiválasztásában való közreműködésért;
61.4.3. az intézmények törvényességi, szakszerűségi, hatékonysági és pénzügyi ellenőrzésében való közreműködésért;
61.4.4. a háttérintézmények Szervezeti és Működési Szabályzatainak miniszteri utasításként történő kiadásával kapcsolatos előkészítésért, a miniszteri jóváhagyást igénylő egyéb belső szabályzatainak miniszteri jóváhagyásra történő előkészítéséért, valamint egyéb szabályzatainak véleményezéséért, az érintett szakfőosztályok bevonásával;
61.4.5. a minisztérium alapító okirata és a háttérintézményi alapító okiratok kiadásra vagy módosításra, megszüntető okiratok kiadásra – az érintett szakfőosztályok bevonásával – történő előkészítéséért;
61.4.6. a háttérintézményekkel való kapcsolattartásért;
61.4.7. az intézményfelügyeleti feladatok ellátásában együttműködésért a társfőosztályokkal, minisztériumokkal, megyei főjegyzőkkel, szakszervezetekkel stb.;
61.4.8. a háttérintézmények működésére vonatkozó jogi és szakmai hatásvizsgálatok elvégzéséért, az azok eredményeként jelentkező jogalkotási feladatok szakmai előkészítéséért, az intézmények szervezetfejlesztésének koordinációjáért, azok eredményének jogalkotásban és felügyeleti jogkörben történő érvényesítéséért;
61.4.9. a háttérintézmények közérdekű adatainak megjelenítésével kapcsolatos feladatok végrehajtásának koordinálása;
61.4.10. a háttérintézmények fejlesztési és pályázati tevékenységéből adódó szakfőosztályi feladatokban, a háttérintézményi pályázatokhoz szükséges fenntartói igazolások kiadásában való intézményfelügyeleti szempontú közreműködésért;
61.4.11. az államháztartási szakfeladatok rendjének alkalmazásából és felülvizsgálatából fakadó minisztériumi feladatok – a Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály és az érintett szakfőosztályok bevonásával történő – koordinációjáért;
61.4.12. valamennyi, a miniszter által irányított vagy felügyelt költségvetési szerv intézményi felügyeletéért.
61.5. a közigazgatás korszerűsítése keretében:
61.5.1. a tárca háttérintézményei vonatkozásában az adminisztratív terhek csökkentéséből, az ügyfélbarát és költséghatékony közigazgatás, egyablakos ügyintézés megteremtéséből adódó minisztérium feladatok ellátásáért;
61.5.2. a fejezeti intézményi körbe tartozó intézmények működési struktúrájának, a működés szervezeti formájának folyamatos vizsgálatáért, a működés hatékonyságát javító intézkedésekre vonatkozó javaslattételért;
61.5.3. a háttérintézmények feladatainak áttekintéséért, feladatainak és feltételrendszerének racionalizálásáért, az intézményszerkezet kialakítására vonatkozó döntés-előkészítő és elemző tevékenységért;
61.5.4. a feladat-racionalizációval összefüggő jogszabály-módosítások érintett főosztályokkal együttműködve történő előkészítéséért;
61.5.5. az intézmények működési, tevékenységi és szervezeti stratégiájának kialakításával, végrehajtásával kapcsolatos koordinációs feladatok ellátásáért;
61.5.6. a háttérintézményekre kiterjedő engedélyezett létszám-előirányzatok betartásáért, az intézményi létszámstruktúra felülvizsgálatával kapcsolatos feladatokért;
61.5.7. a háttérintézmények hatékony és ügyfélbarát működését biztosító ingatlanhasznosítási alternatívák előkészítésében való közreműködésért;
61.5.8. a szakmai feladatok és folyamatok elektronizálási lehetőségeinek feltárásában és az elektronikus ügyintézés feltételrendszerének megvalósításában való közreműködésért;
61.5.9. az ágazati irányítás alá tartozó központi és területi közigazgatási és egyéb szervek átszervezéséből adódó előkészítési és további döntést, valamint végrehajtást igénylő feladatok ellátásáért.

Szervezeti tagozódás:
Agrártámogatások Szabályozási Osztálya
Koordinációs és Természeti Erőforrás-szabályozási Osztály
Környezetügyi Szabályozási Osztály
Jogharmonizációs Osztály
Jogtanácsosi és Törvényességi Felügyeleti Osztály
Intézményfelügyeleti Osztály

Személyügyi és Igazgatási Főosztály

62. A Személyügyi és Igazgatási Főosztály felelős:
62.1. személyügyi feladatkörében
62.1.1. a miniszter és a minisztériumi vezetők hatáskörébe tartozó személyügyi, munkaügyi, szervezési, fegyelmi, kártérítési, szociális és kegyeleti döntések előkészítéséért és végrehajtásáért;
62.1.2. a minisztérium létszámgazdálkodással összefüggő feladatainak előkészítéséért;
62.1.3. az Országos Érdekegyeztető Tanács Bér- és Kollektív Megállapodások Bizottságban, a Közmunka Tanácsban a tárcaképviselet ellátásáért;
62.1.4. a nemzetbiztonsági ellenőrzésekkel kapcsolatos feladatok ellátásáért;
62.1.5. a minisztérium állományába tartozó vezetők és beosztott kormánytisztviselők, a minisztérium irányítása és felügyelete alá tartozó intézmények első számú vezetőinek (ide értve az MgSzH elnökhelyetteseit is), valamint az államháztartásra vonatkozó jogszabályok alapján nyilatkozattételre kötelezettek vagyonnyilatkoztatásával összefüggő feladatok ellátásáért;
62.1.6. a kormánytisztviselői és közalkalmazotti álláshelyek pályáztatásával kapcsolatos ügyintézésért, a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központtal való kapcsolattartásért;
62.1.7. a személyi állomány egészségi, pszichikai és fizikai alkalmasságával, foglalkozás-egészségügyi helyzetével kapcsolatos tevékenység felügyeletéért;
62.1.8. az ágazatot érintő személyügyi és képzési, továbbképzési feladatok koordinálásáért;
62.1.9. a mezőgazdasági szakdiplomatákkal kapcsolatos közös feladatokról szóló 1/2005. KüM-FVM együttes miniszteri utasításban meghatározott, a minisztérium hatáskörébe tartozó személyügyi feladatok ellátásáért;
62.1.10. a nemzetközi humánpolitikai kapcsolatok fenntartásáért és fejlesztéséért;
62.1.11. a minisztérium állománya személyügyi adatainak számítógépes feldolgozásáért és a jogszabályban előírt adatszolgáltatásért a Központi Közszolgálati Nyilvántartás részére;
62.1.12. az FVM Dolgozók és Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szervezetével, valamint a Vízügyi Közszolgáltatási Dolgozók Szakszervezeti Szövetségével és a Vízügyi Országos Szakszervezettel történő kapcsolattartásért;
62.1.13. a személyi anyagok kezeléséért;
62.1.14. Az Európai Bizottság által meghirdetett nemzeti szakértői pályázat közzétételéért, a pályázó minisztériumi kormánytisztviselő jelöléséért, kiküldetésük ügyintézéséért és kint tartózkodásuk meghosszabbításáért és ennek kapcsán kapcsolattartás a MeH illetékes szerveivel;
62.1.15. a külképviseleteken a tárca érdekeit képviselő mezőgazdasági szakdiplomaták és családjuk élet- és munkakörülményei alakulásának folyamatos figyelemmel kíséréséért, az ezzel kapcsolatos intézkedések kezdeményezéséért;
62.1.16. a minisztériumi alkalmazottak képzésével, továbbképzésével kapcsolatos feladatok ellátásáért;
62.1.17. a minisztériumi kormánytisztviselők minősítéséért, az ügykezelők értékeléséért, a teljesítményjutalmazás végrehajtásáért, valamint az intézményi vezetők minősítéséért és tevékenységük értékeléséért;
62.1.18. az agrárgazdasági és agrár-vidékfejlesztési szakterületeken működő szakértőkkel, valamint az igazságügyi szakértőkkel kapcsolatos hatósági ügyintézésért;
62.1.19. a minisztérium által kötött munkaszerződések, illetve munkavégzésre irányuló egyéb szerződések előkészítéséért, illetve nyilvántartásáért;
62.1.20. az állami kitüntetésekkel kapcsolatos ügyintézésért, valamint a miniszter által adományozható elismerésekre vonatkozó szabályozás szakmai előkészítéséért, és az elismerések adományozásával kapcsolatos előkészítő feladatok ellátásáért;
62.1.21. a minisztériumi dolgozók szociális helyzetének figyelemmel kíséréséért, a segélyezési rendszer kialakításáért és működtetéséért; a nyugdíjas dolgozók szociális ellátási rendszerének működtetéséért;
62.1.22. a minisztérium és a Szent István egyetem (SZIE), valamint más felsőoktatási intézmény közötti együttműködések, megállapodások kialakításáért;
62.1.23. a minisztériumi alkalmi rendezvények, ünnepélyek megszervezéséért;
62.1.24. a tárcaközi kapcsolatok és egyéb a minisztérium képviseletben szereplő tisztségviselők megbízása kiadásának előkészítéséért, nyilvántartásáért;
62.1.25. a minisztériumi kormánytisztviselők EU-s mezőgazdasági gyakornoki feladatok ellátására történő kirendeléséért.
62.2. az igazgatási és biztonsági feladatkörében
62.2.1. a Főosztály féléves munkatervének összeállításáért és gondozásáért;
62.2.2. a főosztályokkal történő belső egyeztetést követően a minisztérium munkaterveire való javaslattételért;
62.2.3. a jogszabályokban, az állami irányítás egyéb jogi eszközeiben, a munkatervben és a miniszteri döntésekben meghatározott feladatok nyilvántartásáért, végrehajtásának ellenőrzéséért;
62.2.4. a Kormány határozataiban és munkatervében előírt határidős feladatok nyilvántartásáért, és végrehajtásuk ellenőrzéséért, valamint a végrehajtásról a minisztériumi vezetők tájékoztatásáért;
62.2.5. a feladatellátáshoz szükséges kormányzati és minisztériumi vezetői döntésekről az államtitkár, a helyettes államtitkárok és a főosztályvezetők rendszeres tájékoztatásáért;
62.2.6. a minisztérium testületi ülésein (Miniszteri, Helyettes államtitkári és Vezetői Értekezletein) születő döntések, határozatok érdekeltekhez történő eljuttatásának szervezéséért, illetve az ezekből adódó feladatok nyilvántartásba vételéért;
62.2.7. a felsőbb szervektől (Kormány, Országgyűlés), valamint a társtárcáktól, különféle bizottságoktól érkező, a minisztériumra háruló feladatok végrehajtásáért felelős főosztályok kijelöléséért;
62.2.8. a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak a lejárt határidejű kormányhatározatokból adódó feladatok végrehajtásáról, az esetlegesen felmerülő akadályokról való igény szerinti jelentéstételért;
62.2.9. a minisztérium vezetőinek a főosztályok határidős feladatai végrehajtásáról, illetve a végrehajtás során felmerülő akadályokról való havonkénti jelentésadásért;
62.2.10. a tárca-előterjesztések beterjesztésének szervezéséért;
62.2.11. a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériummal, valamint a Miniszterelnökséggel, való kapcsolattartásért;
62.2.12. a minisztérium vezetőinek hivatalos programja hetenkénti összeállításáért, és annak az érintettek részére történő megküldéséért;
62.2.13. a minisztérium vezetésének és az érdekelt főosztályoknak a felsőbb szervektől, vagy társtárcáktól érkező emlékeztetők, jelentések, intézkedési tervek megküldéséért, szükség esetén az intézkedési kötelezettségre való figyelemfelhívásért;
62.2.14. a főosztályok által készített tájékoztatóknak, jelentéseknek a minisztérium, illetve az érdekelt főosztályok vezetőihez való eljuttatásáért;
62.2.15. a minősített helyzetek (rendkívüli állapot, szükségállapot, veszélyhelyzet külső fegyveres csoportok magyarországi betörése) megelőzésére, illetőleg leküzdésére vonatkozó minisztériumi rendelkezéstervezetek kidolgozásáért, a végrehajtás koordinálásáért;
62.2.16. a minősített helyzetek megelőzésére és leküzdésére vonatkozó ágazati intézkedések kidolgozásáért, valamint a minősített helyzetek intézkedési tervének, rendelkezés-tervezetének elkészítéséért, naprakészen tartásáért, vezetői döntés esetén azok kiadásra előkészítéséért;
62.2.17. az ország biztonság- és védelempolitikájának alapelveiben, a Nemzeti Biztonsági Stratégiában, továbbá a honvédelemről, a polgári védelemről, a katasztrófa elhárításról és az atomenergiáról szóló törvényekben meghatározott feladatok ellátásáért, a minősített helyzetekben végrehajtandó ágazati intézkedések előkészítéséért;
62.2.18. a védelmi igazgatás keretében az ágazat hatáskörébe tartozó védelmi feladatok szakmai követelményeinek meghatározásáért, az ágazati védelmi költségek megtervezéséért, valamint az ország védelem polgári feladatainak ágazati végrehajtásáért;
62.2.19. a miniszternek, mint a Honvédelmi Tanács tagjának saját hatáskörben kiadandó rendelkezései tervezetének kidolgozásáért és kiadásának előkészítéséért;
62.2.20. a tűz- és munkavédelem tárcaszintű és ágazati feladatok ellátásáért és koordinálásáért;
62.2.21. a gazdaságbiztonsági tartalékolással kapcsolatos minisztériumi feladatok ellátásáért;
62.2.22. az ágazat működőképességét biztosító, a Minisztérium kezelésében lévő Állami Céltartalék (ÁC) készletezési tevékenységének végrehajtásáért, minisztériumi szabályozásáért, a tartalékok kezelésével megbízott szervek ellenőrzéséért;
62.2.23. a Befogadó Nemzeti Támogatás (HNS) feladatkörben az igények kielégítését biztosító kapacitások és készletek rendelkezésre állásának vizsgálatáért, a központi adatbázis ágazatunkat érintő részének rendszeres felülvizsgálatáért és pontosításáért, a Tárcaközi Tervező Bizottságba és a Biztonsági Beruházási Bizottságába kijelölt állandó képviselettel, a NATO Élelmiszer és Mezőgazdasági Tervezési Bizottságában (FAPC) betöltött tagsággal, valamint a civil katonai együttműködéssel (CIMIC) összefüggésben jelentkező ágazati feladatok ellátásáért;
62.2.24. az egységes riasztás, berendelés és készenlétbe helyezés működéséért, szabályozásáért;
62.2.25. az ügyeleti szolgálatok (heti pihenőnapon és szabadnapon, illetőleg ünnepnapon tartott válsághelyzeti, minősített időszaki) működtetésének szabályozásáért, szervezéséért és ellátásának biztosításáért;
62.2.26. a biztonsági és védelmi felkészülésből a minisztériumra háruló speciális feladatok ellátásáért;
62.2.27. tevékenységi körében a védelmi felkészülést irányító minisztériumokkal és az érintett szervekkel (Alkotmányvédelmi Hivatal, Nemzetbiztonsági Szakszolgálat, Információs Hivatal, Katonai Biztonsági Hivatal, Katonai Felderítő Hivatal, Nemzeti Biztonsági Felügyelet, rendőrség) a közvetlen kapcsolattartásért;
62.2.28. a tűz-, polgári és munkavédelemmel kapcsolatos teendőkért, különösen:
62.2.29. az ágazati anyagi javak rbv-védelmével kapcsolatos hatósági követelmények kiadásáért;
62.2.30. a tűzvédelem szabályozásáért;
62.2.31. munkabiztonsággal kapcsolatos ágazati szabályozásért, a szabályzatok folyamatos karbantartásáért, tájékoztatásért, értékelésért;
62.2.32. a hazai és nemzetközi veszélyhelyzeti válságkezelési gyakorlatokon történő részvétellel összefüggő ágazati feladatok végrehajtásának koordinálásáért;
62.2.33. a Katonai Szabványügyi Koordinációs Bizottságban, a Kormányzati Koordinációs Bizottság Operatív Törzsében, a Non-proliferációs Tárcaközi Bizottságban, a Nukleárisbaleset-elhárítási Védekezési Munkabizottságban, a Vízügyi Országos Műszaki Irányító Törzsben, a Szabványosítási Műszaki Bizottságban, az a Munkavédelmi Koordinációs Tárcaközi Bizottságban, az Országos Érdekvédelmi Tanács (OÉT) Munkavédelmi Bizottságban a tárca képviseletéért és az ebből adódó feladatok végrehajtásáért;
62.2.34. a minisztériumi és ágazati rejtjelező eszközök kezelése és ellenőrzése kapcsán a rejtjelfelelős feladatok ellátásáért;
62.2.35. tevékenységi körében kiemelten a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériummal, a Miniszterelnökséggel, a Honvédelmi Minisztériummal, az Belügyminisztériummal, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal és az Alkotmányvédelmi Hivatallal való közvetlen kapcsolattartásért;
62.3. az ügykezelési feladatkörében
62.3.1. a minisztérium Iratkezelési Szabályzatának (Irattári Terv), a földhivatalok egységes Iratkezelési Szabályzatának és a minisztérium Biztonsági Szabályzatának elkészítéséért, ezek folyamatos karbantartásáért, jogszabályváltozások esetén a szükséges módosításokért;
62.3.2. a minisztérium vezetésének rendelkezése alapján egyéb ügykezelési és szervezési feladatok ellátásáért;
62.3.3. a minisztériumnál készült, valamint más hazai szervtől érkezett hazai minősítésű iratok átvételéért, nyilvántartásáért, kezeléséért és őrzéséért, külső és belső mozgatásáért;
62.3.4. a minősített adatok védelmére vonatkozó szabályozás betartásáért és a betartás ellenőrzéséért;
62.3.5. a munkatársak minősítési és betekintési jogosultságáról szóló nyilatkozatai kezeléséért és napra kész nyilvántartásáért;
62.3.6. munkaviszony megszűnése esetén a minősített iratok visszavételével kapcsolatos feladatokért;
62.3.7. a részlegeknél kint lévő – TÜK által kezelt – iratok meglétének félévenkénti ellenőrzéséért, illetve az erről készült tájékoztató elkészítéséért, ezeknek a felügyeletet ellátó helyettes államtitkároknak való megküldéséért;
62.3.8. a folyamatos irat-visszaminősítés végzéséért, illetve a feleslegessé vált példányok ritkításáért;
62.3.9. a minisztériumi körbélyegzőkkel kapcsolatos feladatokért (rendelés, kiadás, visszavétel, nyilvántartás);
62.3.10. a minisztérium vagy részlege címére postán vagy kézbesítő útján érkezett, illetve személyesen kézbesített küldemények (levél, felterjesztés, jelentés, távirat, csomag stb.) munkaidőben történő átvételéért;
62.3.11. minden, a minisztériumhoz beérkező küldemény érkeztetéséért;
62.3.12. a hivatalos ügyet tartalmazó valamennyi érkezett és hivatalból készült küldemény nyilvántartásba vételéért (iktatásért), kezeléséért;
62.3.13. az iratok postaszabályzatban foglaltak szerinti elküldéséért (expediálásáért);
62.3.14. a minisztériumi dolgozók munkavégzésre irányuló jogviszonya megszűnésekor az iratelszámoltatásért;
62.3.15. a kiadmányozási jog gyakorlásának figyelemmel kíséréséért;
62.3.16. az éves iratforgalmi statisztika összeállításáért;
62.3.17. az iratkezelésre vonatkozó szabályok (Iratkezelési Szabályzat, körlevelek) betartatásáért, a betartás ellenőrzéséért;
62.3.18. a minisztériumi iratok belső kézbesítéséért;
62.3.19. a közgyűjteményekben végzendő kutatásokkal kapcsolatos engedélyezések előkészítéséért;
62.3.20. a minisztérium Központi Irattárának az irányadó jogszabályokban foglaltaknak megfelelően történő működtetéséért, a minisztériumi részlegek nem selejtezhető iratainak gyűjtéséért;
62.3.21. az iratok rendezéséért, selejtezéséért, valamint a kezelésében lévő iratoknak segédletekkel történő ellátásáért;
62.3.22. a rendezett, maradandó értékű iratoknak az előírt őrzési időt követően az illetékes levéltár, illetve illetékes szerv részére történő átadásáért, az iratselejtezési eljáráshoz szükséges levéltári hozzájárulás beszerzéséért;
62.3.23. a Magyar Országos Levéltárral és más levéltárakkal, valamint tudományos intézetekkel történő hivatali és szakmai együttműködésért;
62.4. feladatköréhez tartozó belső utasítások, a kapcsolódó tájékoztatók, körlevelek elkészítéséért;
62.5. az ügykörét érintő jogszabályok, előterjesztések véleményezéséért;
62.6. a minisztérium vezetésének rendelkezése alapján az egyéb igazgatási és szervezési, valamint biztonsági feladatok ellátásáért.

Szervezeti tagozódás:
Foglalkoztatási Osztály
Képzési Osztály
Igazgatási és Biztonsági Osztály
Ügykezelési Osztály

Földügyi Főosztály

63. A Földügyi Főosztály felelős
63.1. az ingatlan-nyilvántartás, a földmérés, a térképészet, a távérzékelés, a földbirtok-politika (földhasználat, birtokrendezés), a földvédelem, a földminősítés (földértékelés) irányítási, szabályozási és egyes hatósági feladatainak ellátásáért, a végrehajtás ellenőrzéséért;
63.2. a földhivatalok általános és szakmai felügyeletéért, irányításáért és ellenőrzéséért;
63.3. a FÖMI általános és szakmai felügyeletéért, irányításáért és ellenőrzéséért;
63.4. a Nemzeti Kataszteri Program Kht. (NKP Kht.) szakmai felügyeletéért;
63.5. a földvédelemmel, a földminősítéssel, a földhasználattal, a földméréssel és térképészettel, valamint az ingatlan-nyilvántartással kapcsolatos törvények, jogszabályok és felső szintű előterjesztések szakmai előkészítéséért;
63.6. az állami vagyon részét képező földmérési, térképészeti és ingatlan-nyilvántartási adatok megőrzéséért, karbantartásáért és fejlesztéséért, ezen adatok szolgáltatásának, jogszerű felhasználásának és forgalmazásának ellenőrzéséért, valamint országos összegzéséért, elemzéséért, és az ezzel kapcsolatos szervezési feladatok ellátásáért;
63.7. a földminősítés (földértékelés) rendszerének működésével, fejlesztésével kapcsolatos feladatok elvégzéséért;
63.8. a földhasználati nyilvántartás vezetésének irányításáért, a termőföld tényleges használati viszonyainak és a földhasználati nyilvántartás egyezőségének vizsgálatáért, a tényleges földhasználat és a földhasználati nyilvántartás vezetése jogszerűségének ellenőrzéséért, az esetleges jogsértő tevékenység feltárásának irányításáért, törvénysértés esetén eljárás kezdeményezéséért, illetve a szankcionálással kapcsolatos intézményi hatáskörök érvényesítéséért;
63.9. a földvédelmi eljárással kapcsolatos földhivatali feladatok irányításáért, ellenőrzéséért, a más célú hasznosításra engedélyezett termőföldeknek a felhasználási célok szerinti megoszlására vonatkozó országos adatok összegzéséért;
63.10. a földvédelmi járulék és bírság befizetésének ellenőrzésével kapcsolatos feladatok ellátásáért, valamint a földhivatalok és a minisztérium érintett szakfőosztálya kapcsolódó feladatainak összehangolásáért;
63.11. a birtok-összevonási célú termőföldvásárlás támogatásával kapcsolatos szakmai feladatok ellátásáért;
63.12. a termőföldek hasznosítási kötelezettségének ellenőrzésével kapcsolatos (határszemle) feladatok megszervezéséért és végrehajtásának irányításáért;
63.13. a parlagfű előfordulásának és elterjedésének felderítéséért;
63.14. a földbirtok-rendezési munkák országos előkészítéséért, valamint a részarány-földtulajdon kiadásának koordinálásáért, a feladattal érintett hivatalok (MgSzH, földhivatalok) ez irányú tevékenységének irányításáért és ellenőrzéséért;
63.15. az állami tulajdonú termőföldek árverésre kijelölésének módosítása iránti kérelmek ügyében a döntés-előkészítő feladatok ellátásáért;
63.16. a Nemzeti Földalappal kapcsolatos földügyi szakmai feladatok ellátásáért;
63.17. a földbirtok-politikai irányelvekkel kapcsolatos szakmai feladatok ellátásáért;
63.18. részarány földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdonként nyilvántartott tulajdoni hányadok önálló ingatlanokká alakításának szakmai irányításáért;
63.19. az országhatár geodéziai munkáival kapcsolatos jogszabályokban és nemzetközi szerződésekben meghatározott hazai, illetve nemzetközi feladatok irányításáért;
63.20. a geodéziai alappont-hálózatok, az egységes országos térképrendszer és annak digitális változata létrehozásával, karbantartásával és adatainak szolgáltatásával kapcsolatos tevékenység, továbbá az állami alapmunkák irányításáért, valamint a térképtárak működésének, a légifényképezési és űrtávérzékelési tevékenységnek, az országos légifilm- és űrfelvétel archívum működtetésének irányításáért és fejlesztéséért;
63.21. a légi és űrfelvételek alapján – a kataszteri és topográfiai térképek felhasználásával – történő Mezőgazdasági Parcella Azonosító Rendszer (MePAR) karbantartásának, mezőgazdasági támogatások ellenőrzésének, növény-monitoring rendszernek és termésbecslésnek a szakmai koordinálásáért;
63.22. a földmérési és térképészeti állami alapmunkákban végzendő feladatok meghatározásáért, valamint pénzügyi alapjainak képzésével és felhasználásával összefüggő feladatok ellátásáért;
63.23. a szakterületen alkalmazandó igazgatási szolgáltatási díjakkal kapcsolatos jogszabályok kidolgozásáért és alkalmazásuk ellenőrzéséért;
63.24. a szakágazat tudományos kutatási, műszaki-fejlesztési feladatainak irányításáért, szervezéséért, ellenőrzéséért, az eredmények hasznosításával kapcsolatos feladatok végzéséért, biztosítja a kutatás-fejlesztési feladatok tárcaszintű koordinációjában történő részvételt;
63.25. az állami földügy és térképészet intézményrendszere által kezelt digitális ingatlan-nyilvántartási, földmérési, térképészeti adatok országos szinten egységes szolgáltatásához tervek kidolgoztatásáért, a megvalósításhoz szükséges feladatok végrehajtatásáért, a fejlesztések gyakorlatban történő bevezetésének és hasznosításának elősegítéséért;
63.26. a földhivatalok számítógépesítési programjának irányításáért, a földhivatali informatikai rendszerek üzemeltetésének felügyeletéért, hardver- és szoftver fejlesztéseinek koordinálásáért, a földhivatalok és a FÖMI informatikai feladataival kapcsolatos felmérések és adatgyűjtések koordinálásáért;
63.27. földügyi informatikai rendszerekkel és adatszolgáltatással összefüggő kérdésekben történő együttműködésért a társ minisztériumok informatikai egységeivel;
63.28. a földügyi szakág nemzetközi kapcsolatainak szervezéséért, a külhoni szakmai szervezetekkel való együttműködés koordinálásáért, hangsúlyozottan az EU integrációs célokkal összhangban;
63.29. az Európai Parlament és a Tanács 2007/2/EK irányelvében [az Európai Közösségen belüli térinformációs infrastruktúra (INSPIRE) kialakításáról] foglalt, a földügyi szakterület hatáskörébe tartozó feladatok végrehajtásáért;
63.30. az Ingatlanrendező Földmérői Minősítő Bizottság felügyeletének ellátásáért;
63.31. a földrajzi nevek gyűjtésével és a Földrajzinév-tárral kapcsolatos feladatok irányításáért, a Földrajzinév-bizottság működési feltételeinek biztosításáért;
63.32. a Geodézia és Kartográfia című szakfolyóirat szerkesztőbizottsága munkájában a szakmai szempontok érvényesítéséért.
63.33. az ingatlan-nyilvántartási szakterületre vonatkozó jogszabályok tervezetének és a szakterületet érintő egyéb előterjesztések elkészítéséért;
63.34. az ingatlan-nyilvántartási szakterülettel összefüggő egyéb jogszabályok tervezetének véleményezéséért;
63.35. az ingatlan nyilvántartási eljáráshoz kapcsolódó igazgatási szolgáltatási díjak központosítására és felhasználására vonatkozó javaslatnak a Költségvetési és Vagyongazdálkodási Főosztállyal közös előterjesztéséért.
63.36. az ügyiratforgalmi és ingatlanforgalmi statisztikai adatok összegzéséért és elemzéséért;
63.37. az ingatlan-nyilvántartási adatszolgáltatással kapcsolatos statisztikai adatok összegzéséért és elemzéséért;
63.38. a TAKARNET rendszerhez való hozzáférési jogosultság engedélyezésért;
63.39. a szakmai irányítás keretében az ingatlan-nyilvántartási szakterületet érintő bírói gyakorlat figyelemmel kíséréséért, elemzéséért;
63.40. az agrárágazati informatikai stratégia – beleértve a Magyar Információs Társadalom Stratégia e-agrárium részstratégia – kidolgozásában és karbantartásában való részvételért;
63.41. a földügyi informatikai rendszerek fejlesztésének, üzemeltetésének, biztonságának, szakmai irányításának, felügyeletének és ellenőrzésének operatív, napi jellegű koordinációjáért;
63.42. a földügyi informatikai beruházásokra vonatkozó pályázatok értékelésében való részvételért;
63.43. a földügyi agrárinformatikai projektek szakmai ellenőrzéséért;
63.44. a földügyi informatikai költségvetés – agrárágazati informatikai költségvetésen belüli – tervezési feladataiért;
63.45. kijelölés esetén a társminisztériumok, illetve szervezetek informatikai bizottságaiban az agrárágazat képviseletéért;
63.46. a földügyi háttérintézmények ágazati, kormányzati és uniós informatikai rendszerekhez való kapcsolódásának koordinálásáért;
63.47. az agrárágazat informatikai szakmai kapcsolatainak kialakításában, fenntartásában való közreműködésért;
63.48. Az OECD-vel kapcsolatos földügyi szakmai feladatok ellátásáért.

Szervezeti tagozódás:
Földmérési és Térinformatikai Osztály
Ingatlan-nyilvántartási Osztály
Földvédelmi és Földhasználati Osztály

Informatikai Főosztály

64. Az Informatikai Főosztály felelős
64.1. informatikai feladatkörében:
64.1.1. a minisztérium informatikai stratégiájának kialakításáért és érvényesítéséért;
64.1.2. az egységes agrárinformatikai rendszer kidolgozásáért és megvalósításáért;
64.1.3. a minisztérium által ellátott feladatok informatikai támogatásának és a minisztériumi informatika alapfeladatainak ismeretében elkészíti és rendszeresen aktualizálja a minisztérium informatikai szabályozási térképét,
64.1.4. a szabályozási térkép alapján elkészíti és rendszeresen aktualizálja a minisztérium informatikai szabályozási dokumentumait,
64.1.5. felügyeli és ellenőrzi a minisztérium informatikai szervezeteit és azok tevékenységét, illetve a szabályrendszerben foglaltak betartását, végrehajtását,
64.1.6. ellátja a miniszter által felügyelt illetve irányított intézmények informatikai tevékenységének minisztériumi szintű felügyeletét, a kormányzati és ágazati informatikai stratégia érvényesítését,
64.1.7. ellátja az informatikai tárgyú jogszabálytervezetek, kormány-előterjesztések véleményezését, az informatikai szabályozást megvalósító egyéb rendelkezések, eljárásrendek véleményezését,
64.1.8. szükség esetén informatikai projekteket kezdeményezés, szakmailag irányít, és szakmai támogatást nyújt, szakmai minőségbiztosítást végez, az IT auditokat szakmailag jóváhagyja,
64.1.9. a minisztérium adatvagyonának IT felügyeletét biztosítja, az adatgyűjtések, adatfelhasználások fejlesztését szakmailag irányítja,
64.1.10. elkészíti az informatikai szakterület negyedéves tevékenységéről szóló beszámolót,
64.1.11. elkészíti és folyamatosan aktualizálja a minisztérium és felügyelt intézményei vonatkozásában az alkalmazás- és infrastruktúra fejlesztési tervet, valamint gondoskodik az egyes projektek előrehaladásának beszámoltatásáról.
64.1.12. a minisztérium informatikai fejlesztési tervének elkészítéséért – alkalmazás-fejlesztésért, hardver, szoftver infrastrukturális fejlesztésért –, annak megvalósítása irányításáért, illetve az abban való részvételért, a biztosított erőforrások – humán, pénzügyi – mértékének megfelelően;
64.1.13. az informatikai biztonság, valamint az adatbiztonság technológiai és ügyrendi felügyeletéért, adatok kezeléséért;
64.1.14. a minisztérium informatikai tárgyú beszerzéseinek előkészítéséért, illetve ezzel kapcsolatos közreműködésért a minisztérium informatikai fejlesztésének pénzügyi tervezésében;
64.1.15. a minisztérium kormányzati és uniós informatikai rendszerekhez történő kapcsolódásáért;
64.1.16. a minisztérium informatikai rendszerével összefüggésben a kormányzati és EU-s kapcsolatok fenntartásáért;
64.1.17. az INTERIM-rendszer fejlesztéséért és karbantartásáért, adatok kezeléséért;
64.1.18. a Földügyi Főosztállyal együttműködésben kialakítja a minisztérium feladat- és hatásköréhez kapcsolódó informatikai stratégiát és informatikai biztonsági stratégiát, javaslatot tesz az informatikára fordítható belső és külső erőforrások megtervezésére és elosztására;
64.1.19. irányítja a szakterületi információs rendszerek fejlesztését és működtetését;
64.1.20. ellátja a központi (KEOP) és egyéb informatikai pályázati programok szakmai előkészítését, illetve irányítja azok megvalósítását;
64.1.21. koordinálja a magyarországi EIONET-hálózat kialakítását, valamint az Európai Környezetvédelmi Ügynökséggel történő informatikai együttműködést;
64.1.22. összehangolja a miniszter távérzékeléssel összefüggő feladatait;
64.1.23. összehangolja a környezeti vonatkozású nemzetközi adatszolgáltatási kötelezettségek teljesítését;
64.1.24. gondoskodik a 64.1.9. pont szerint szolgáltatott adatok központi tárolásáról, rendszeres közzétételéről;
64.1.25. biztosítja a környezeti adatok nyilvánosságra hozatalának informatikai hátterét;
64.1.26. GRID Budapest néven – együttműködve az érintett szakfőosztályokkal – környezeti informatikai központként működik;
64.1.27. irányítja a nemzeti környezeti térinformatikai rendszer kialakítását az INSPIRE-irányelv végrehajtása érdekében, a Földügyi Főosztállyal együttműködésben;
64.1.28. ellátja az országos környezetvédelmi információs rendszer működtetésével és fejlesztésével kapcsolatos feladatokat;
64.1.29. gondoskodik az emisszió-kereskedelmi informatikai rendszer működtetéséről, adatok kezeléséről;
64.1.30. gondoskodik a más tárcák által gyűjtött környezeti vonatkozású adatok országos környezetvédelmi információs rendszerbe történő bekapcsolásáról, adatok kezeléséről;
64.1.31. fejleszti a teljes integrált szennyezőanyag-kibocsátási adatbázist (PRTR);
64.1.32. ellátja az osztály feladataihoz kapcsolódó hazai és nemzetközi adatszolgáltatási kötelezettségekkel kapcsolatos feladatokat.
64.2. a környezetvédelmi informatika szakterületén:
64.2.1. az országos környezetvédelmi információs rendszer működtetésével és fejlesztésével kapcsolatos feladatokért, adatok kezeléséért;
64.2.2. az emisszió-kereskedelmi informatikai rendszer működtetéséért, adatok kezeléséért;
64.2.3. a más tárcák által gyűjtött környezeti vonatkozású adatoknak, valamint az országos környezetvédelmi információs rendszernek a Nemzeti Környezeti Térinformatikai rendszerbe történő bekapcsolásáért;
64.2.4. a teljes integrált szennyezőanyag-kibocsátási adatbázis (PRTR) fejlesztéséért, adatok kezeléséért;
64.2.5. a környezetügyi szakterülethez kapcsolódó hazai és nemzetközi adatszolgáltatási kötelezettségekkel kapcsolatos feladatokért;
64.2.6. a környezetpolitikát, a döntéshozatalt és a tájékoztatást szolgáló mutatók kifejlesztésének, valamint a miniszter környezetügyi országos statisztikai adatgyűjtő programmal kapcsolatos feladatai végrehajtásnak koordinálásáért
64.2.7. Környezetügyi EU informatikai projektek projektmenedzsment tevékenységéért. A projekt szervezetekben részt vesz és az adott szervezeten belüli egységnek megfelelő feladatokat ellátja.
64.2.8. Kapcsolattartási feladatok az informatikai projektek vonatkozásában a hazai és uniós szervekkel. A kötelező adatszolgáltatási, monitoring és ellenőrzési eljárásokban képvisel, adatot szolgáltat a projektek előrehaladásának felügyeletéért, a projekt megvalósításának szervezeten belüli és szervezeten kívüli segítéséért és motiválásáért, a változáskezelésért, a belső szakmai és informatikai szakemberek rendelkezésre állásának biztosításáért

Szervezeti tagozódás:
Informatikai Fejlesztési Osztály
Ágazati Informatikai Osztály

A parlamenti államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységek

Titkárság

65. A parlamenti államtitkár közvetlen alárendeltségében működik a Titkárság, melynek élén főosztályvezetői besorolású titkárságvezető áll. Feladatait a 13.2. pont rögzíti.

Társadalmi Kapcsolatok Főosztálya

66. A Társadalmi Kapcsolatok Főosztálya
66.1. parlamenti feladatkörében felel:
66.1.1. a miniszter és az államtitkár országgyűlési munkájának segítéséért, az országgyűlési munka előkészítéséért;
66.1.2. az Országgyűlés teljes ülésein tárgyalásra kerülő anyagok előkészítéséért, a szakértők részvételének biztosításáért;
66.1.3. a miniszter és az államtitkár, valamint az érintett vezetők tájékoztatásáért az Országgyűlés teljes ülésének napirendjéről, az ott elhangzottakról, az ágazatot érintő képviselői hozzászólásokról és indítványokról, a miniszteri vagy államtitkári intézkedést igénylő felszólalásokról;
66.1.4. a minisztériumban készült törvényjavaslatok, határozati javaslatok, jelentések Országgyűléshez történő továbbításáért, továbbá a Házszabály szerinti szervezési feladatok ellátásáért;
66.1.5. az Országgyűlés és a minisztérium közötti információs összeköttetésért, az Országgyűlés állandó-, al-, ideiglenes- és eseti bizottságaival, a parlamenti frakciókkal és a képviselőkkel kapcsolatos munkaszervezésért, a bizottsági üléseken való szakértői képviselet szervezéséért, az ott elhangzottakról feljegyzések elkészíttetéséért;
66.1.6. a napirenden kívüli felszólalások, az interpellációk, kérdések, azonnali kérdések válaszainak elkészíttetéséért, a válaszadáshoz szükséges információk beszerzéséért, a miniszter, illetve az államtitkár felkészítéséért;
66.1.7. az Országgyűlés minisztériumot érintő anyagainak nyilvántartásáért;
66.1.8. az Országgyűlés hivatali szerveivel, a Miniszterelnökséggel és a minisztériumok parlamenti szerveivel való kapcsolattartásért;
66.1.9. az országgyűlési képviselők, bizottságok, tisztségviselők részéről érkező – a minisztérium feladatkörét érintő – megkeresésekre készült választervezetek, tájékoztatók elkészíttetéséért;
66.1.10. a benyújtott törvényjavaslatokhoz beterjesztett módosító javaslatoknak a felelős szakmai főosztályhoz továbbításáért;
66.1.11. a törvények és országgyűlési határozatok kihirdetésre történő előkészítéséért, továbbításáért;
66.1.12. a nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkár titkárságán keresztül az európai parlamenti képviselők részéről érkező – a minisztérium feladatkörét érintő – megkeresésekre adandó tájékoztatók elkészíttetéséért, indokolt esetben az Európai Parlament bizottsági ülésein való minisztériumi képviselet biztosításáért, a minisztérium vezetésének tájékoztatásáért az Európai Parlament ülésein lezajlott eseményekről, az európai parlamenti képviselők aktuális környezetügyi, mezőgazdasági és vidékfejlesztési kérdésekben történő felkészítéséért, háttéranyagokkal történő ellátásáért;
66.1.13. a magyar országgyűlési képviselők, bizottságok, frakciók és azok tisztségviselői részéről érkező – a minisztérium feladatkörét érintő európai parlamenti – megkeresésekre készítendő választervezetek koordinálásáért.
66.2. a társadalmi kapcsolatok feladatkörében:
66.2.1. koordinálja a minisztérium feladat- és hatáskörébe tartozó területeken a nemzeti konzultációk, a társadalmi egyeztetések tartós rendszerének, a szakmai, tudományos, önkormányzati, gazdasági, civil szervezetekkel való együttműködés, kapcsolattartás stratégiájának kidolgozását és végrehajtását;
66.2.2. koordinálja a minisztérium és a társadalmi szervezetek közötti megállapodások megkötését és végrehajtását;
66.2.3. koordinálja a hátrányos helyzetű társadalmi rétegek esélyegyenlőségének növelésével kapcsolatos feladatokat;
66.2.4. a lobbistákat és lobbi szervezeteket nyilvántartja, koordinálja az azokkal való kapcsolattartást;
66.2.5. koordinálja a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Érdekegyeztető Tanács (FÖVÉT) működtetését, az ezzel összefüggő feladatok ellátását;
66.2.6. elvégzi a minisztériummal kapcsolatban álló ágazati szakmai szervezetek és érdekképviseletek partner-listájának kialakítását és karbantartását;
66.2.7. ellátja az Agrárgazdasági Tanács összehívásával, működésével összefüggő minisztériumi feladatokat;
66.2.8. koordinálja a COPA-COGECA magyar tagszervezeteivel történő kapcsolattartást;
66.2.9. ellátja az Országos Környezetvédelmi Tanács (OKT) működtetésével és titkársági teendőivel kapcsolatos feladatokat.
66.3. a szakoktatási, felnőttképzési és környezeti nevelési feladatkörében felel:
66.3.1. a közoktatás valamint a szak- és felnőttképzés keretében
66.3.1.1. a minisztérium oktatáspolitikájának kialakításáért, gondozásáért és a szakmapolitika érvényesítéséért;
66.3.1.2. a minisztérium feladat- és hatáskörébe tartozóan a felnőttképzés, az át- és továbbképzés, a népfőiskolai képzésért;
66.3.1.3. a gyakorlati képzési tevékenység fejlesztésének koordinálásáért, gyakorlóhelyek ellenőrzésében, minősítésében való részvételért;
66.3.1.4. az agrár- és környezettudományi képzést végző felsőoktatási intézmények működésében a minisztérium oktatáspolitikai és szakmai igényének képviseletéért, gondozásáért, a velük való kapcsolattartásért, a szakalapítások, szakindítások előkészítésében való együttműködésért;
66.3.1.5. az iskolarendszeren kívüli képzés általános tanügyigazgatási, szakmai fejlesztési és koordinációs feladatainak ellátásáért;
66.3.1.6. a szakképzési tevékenység támogatására irányuló EU-s programok előkészítésében való közreműködésért;
66.3.1.7. a kapcsolódó hazai, nemzetközi, szervezetekkel, intézményekkel történő kapcsolatépítés és fenntartás koordinálásáért;
66.3.1.8. a szakképzési szaktanácsadók, továbbá a szakmai és gyakorlati képzést ellátó pedagógusok szakmai továbbképzésének gondozásáért;
66.3.1.9. a közép- és felsőfokú szakoktatási intézményekben tanuló és a fiatal szakemberek külföldi gyakornoki programjainak előkészítéséért, szervezésében való részvételért;
66.3.1.10. az érintett oktatási intézmények szakmai munkájának értékelésével kapcsolatos feladatok ellátásáért;
66.3.1.11. a szakképzéssel és közművelődéssel összefüggő bizottságok munkájában való részvételért;
66.3.2. a szakképesítések tekintetében
66.3.2.1. az állam által elismert szakképesítésekre való javaslattételért;
66.3.2.2. a széles szakmacsoportos alapozás kialakításáért, a minisztérium feladat- és hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai- és vizsgakövetelményeinek meghatározásáért;
66.3.2.3. a minisztérium feladat- és hatáskörébe tartozó külföldi bizonyítványok egyenértékűségének elismeréséhez kapcsolódó feladatok, továbbá a külföldi bizonyítványok, oklevelek honosítási, elismerési feladatainak ellátásáért;
66.3.2.4. a minisztérium feladat- és hatáskörébe tartozó szakképesítések követelmény- és képzési moduljainak kialakításáért, a központi programok elkészítéséért és kiadásáért, valamint a hozzáférés biztosításáért;
66.3.2.5. a szak- és szakmai tankönyvek kidolgoztatásáért, a szakmai tankönyvek jóváhagyásáért, tankönyvvé nyilvánítással összefüggő feladatok ellátásáért, a minisztérium Szakmai Tankönyv Bíráló Bizottságának működtetéséért;
66.3.2.6. a tanévenkénti tankönyvjegyzék összeállításáért és kiadásáért;
66.3.2.7. a szabályozott és hatósági szakmák jegyzékének összeállításáért és folyamatos karbantartásáért;
66.3.2.8. a minisztérium feladat- és hatáskörébe tartozó országos szakmai tanulmányi versenyek szervezéséért;
66.3.2.9. a szakmai vizsga részei és a vizsgatárgyak meghatározásáért, írásbeli, interaktív és szóbeli tételeinek kitűzéséért, a gyakorlati vizsga javasolt tételeinek meghatározásáért;
66.3.2.10. a szakmai vizsgáztatás engedélyezésében való közreműködésért az országos szakmai vizsgaelnöki névjegyzék összeállításáért, a szakmai vizsgák elnökeinek megbízásáért;
66.3.2.11. a szakmai vizsgákon szakmai és törvényességi helyszíni ellenőrzés végzéséért, a vizsgajegyzőkönyvek ellenőrzéséért és értékeléséért;
66.3.2.12. a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (NFT-HEFOP) szakképzés-fejlesztési központi program irányítási feladatainak ellátásában való részvételért;
66.3.2.13. a szakképzés megkezdésére és folytatására vonatkozó speciális feltételek meghatározásáért, a gyakorlati oktatásfejlesztés feladatainak meghatározásáért;
66.3.2.14. a felsőoktatási alap- és mesterszakok meghatározásában, a szakmai követelmények kialakításában való közreműködésért;
66.3.2.15. a munkaerőpiac és a felnőttképzésben részt vevők igényeinek összehangolásában való közreműködésért;
66.3.2.16. a szakterületi felnőttoktatás felügyeletével, valamint a szakemberek rendszeres továbbképzésével kapcsolatos feladatok összehangolásáért;
66.3.2.17. a határon túl élő magyarok szakképzésének elősegítésében, szervezésében való részvételért;
66.3.2.18. a 83/2003. (VII. 16.) FVM rendelet másodfokú hatósági feladatainak előkészítéséért;
66.3.2.19. az Országos Képzési Jegyzékbe nem tartozó ágazati szakképzés, át- és továbbképzés szabályozásával kapcsolatos feladatok ellátásáért;
66.3.2.20. a miniszter által adományozott szakmai kitüntetések, díjak odaítélésének előkészítésében való közreműködésért;
66.3.2.21. a szakképzés fejlesztése érdekében külső és belső együttműködésért;
66.3.3. a környezeti nevelés keretében
66.3.3.1. az erdei iskola programmal kapcsolatos feladatok koordinálásáért;
66.3.3.2. a lakossági tájékoztató kampányaiban való közreműködésért;
66.3.3.3. az országos nevelési, oktatási, képzési koncepciók és végrehajtási tervek kidolgozásában való közreműködésért, továbbá az ezzel kapcsolatban a minisztérium képviseletéért;
66.3.3.4. az országos és nemzetközi programok megvalósításáért, valamint diákpályázatok előkészítésében, lebonyolításában való közreműködésért.
66.3.4. a közoktatási és közművelődési intézmények fenntartása, szakmai felügyelete keretében
66.3.4.1. a minisztérium által fenntartott szakoktatási intézmények, valamint Magyar Mezőgazdasági Múzeum, továbbá az Országos Mezőgazdasági Könyvtár és Dokumentációs Központ általános és szakmai felügyeletéért, továbbá működtetéséért;
66.3.4.2. a pedagógiai és a képzési programok, a minőségbiztosítási szabályzatok, a házirend miniszteri jóváhagyásra történő előkészítéséért;
66.3.4.3. a közoktatási törvényben előírt fenntartói feladatok, továbbá a másodfokú hatósági feladatainak ellátásáért;
66.3.4.4. az oktatási intézmények éves költségvetési előirányzatainak meghatározásában való közreműködésért;
66.3.4.5. a más fejezetek, illetve szervezetek által kiírt pályázatokhoz szükséges fenntartói igazolásokkal és pályázati önrésszel kapcsolatos feladatok ellátásáért;
66.3.4.6. a beiskolázási tevékenység koordinálásáért (beiskolázási létszám és szakirány meghatározása);
66.3.4.7. az oktatási intézmények vezetőinek, illetve gazdasági vezetőinek pályázati úton történő kiválasztásában való közreműködésért;
66.3.4.8. az oktatási intézmények törvényességi, felügyeleti és komplex pénzügyi ellenőrzésében való közreműködésért;
66.3.4.9. az iskolaszék munkájában, a közalkalmazotti és az összedolgozói értekezleteken való részvételért;
66.3.4.10. az oktatási intézmények fenntartási feladatai ellátásában a társminisztériumokkal, társfőosztályokkal, megyei főjegyzőkkel, szakszervezetekkel stb. való együttműködésért;
66.3.4.11. a szakképzési hozzájárulásokkal kapcsolatos megállapodások megkötéséért.

Szervezeti tagozódás:
Parlamenti és Társadalmi Kapcsolatok Osztálya
Szakoktatási, Felnőttképzési és Környezeti Nevelési Osztály

Stratégiai Főosztály

67. A Stratégiai Főosztály feladatait a minisztérium érintett szakterületi államtitkárságaival, háttérintézményeivel, valamint tudományos intézményekkel, szakmai szervezetekkel, érdekképviseleti és egyéb civil szervezetekkel együttműködve látja el.
67.1. A Stratégiai Főosztály az agrár-vidékfejlesztési és élelmiszer-biztonsági szakmapolitikai koordinációs és stratégiaalkotás területén:
67.1.1. felel a szakfőosztályok stratégiai terveinek összevetése, a stratégiai elképzelések közötti átfedések, ellentmondások feltárásáért;
67.1.2. felel a szakfőosztályok stratégiai terveiben található anomáliák feloldásának koordinálásáért, a problémák feltárása után a problémák megoldására, kezelésére horizontális bizottságok összehívásáért, ezen bizottságok titkári feladatainak elvégzéséért;
67.1.3. felel a szakfőosztályok stratégiai tervei közötti inkoherenciák feloldásáért, a minisztériumi szintű stratégiai terv összeállításáért
67.1.4. elemzi a stratégiai célkitűzések, kiemelt feladatok megvalósulásának helyzetét;
67.1.5. felel a nemzeti agrár- és vidékfejlesztési stratégia összeállításának, valamint a mezőgazdasági, élelmiszeripari, erdőgazdasági, halászati szakmapolitikai koncepciók minisztériumi szintű koordinációjáért és szakmapolitikai célkitűzések összehangolásáért;
67.1.6. felel a minisztérium kiemelt feladatainak, egyes szakmai területek alapvető célkitűzéseinek és az azokat megvalósító ágazati intézkedések, munkatervek összehangolásáért;
67.1.7. közreműködik a miniszter szabályozási jogkörébe tartozó, illetve a tárcához érkező jogszabályokról, a jogi szabályozás egyéb eszközeiről és a szakmai programokról szóló előterjesztések véleményezésében.
67.2. A Stratégiai Főosztály környezetügyi szakmapolitikai koordinációs feladatkörében:
67.2.1. felel a szakfőosztályok stratégiai terveinek összevetése, a stratégiai elképzelések közötti átfedések, ellentmondások feltárásáért;
67.2.2. felel a szakfőosztályok stratégiai terveiben található anomáliák feloldásának koordinálásáért, a problémák feltárása után a problémák megoldására, kezelésére horizontális bizottságok összehívásáért, ezen bizottságok titkári feladatainak elvégzéséért;
67.2.3. felel a szakfőosztályok stratégiai tervei közötti inkoherenciák feloldásáért, a minisztériumi szintű stratégiai terv összeállításáért
67.2.4. elemzi a stratégiai célkitűzések, kiemelt feladatok megvalósulásának helyzetét;
67.2.5. koordinálja a nemzeti környezetvédelmi programmal összefüggő feladatokat, az ahhoz kapcsolódó hazai helyi és regionális programok kidolgozását és végrehajtását;
67.2.6. koordinálja a minisztérium fenntartható fejlődéssel összefüggő feladatait, különös tekintettel a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Stratégiára;
67.2.7. közreműködik a tudománypolitikával összefüggő minisztériumi feladatok végrehajtásában.
67.3. A Stratégiai Főosztály agrár- és vidékstratégiai elemzési, tervezési és programozási feladatkörében felel:
67.3.1. a minisztérium agrár- és vidékfejlesztési stratégiai és térségi fejlesztési programjait megalapozó elemzési, tervezési és programozási feladatok ellátásáért illetve koordinálásáért;
67.3.2. az egyes szakterületek fejlesztési elképzeléseinek és programjainak előkészítésében való közreműködésért, azok összehangolásáért;
67.3.3. a népesedési (demográfiai) valamint szociális földprogramok koncepcionális kidolgozásáért;
67.3.4. a helyi feldolgozás, értékesítés, helyi piacok fejlesztési rendszerének kidolgozásáért, hatásvizsgálataiért;
67.3.5. a génbankhálózat rekonstrukcióját és fejlesztését, valamint a hazai nemesítés és vetőmagellátás fejlesztését szolgáló programban való közreműködésért;
67.3.6. a vidéki, falusi turizmusfejlesztési programjában való közreműködésért;
67.3.7. a felnőttképzési, népfőiskolai program valamint az ezekhez kapcsolódó vidékfejlesztési központok, modellgazdaságok rendszerének kidolgozásáért;
67.3.8. az alternatív, komplex térségi energetikai programok koncepcionális kidolgozásáért;
67.3.9. a hazai fehérjeprogram rekonstruálásáért, továbbfejlesztéséért és elindításának előkészítéséért.
67.4. A Stratégiai Főosztály környezetstratégiai elemzési, tervezési és programozási feladatkörében:
67.4.1. közreműködik a több szakterületet érintő ágazati jövőkép és stratégiai célok kimunkálásában, valamint az ezek elérését célzó szakpolitikák, stratégiák, tervek és programok megalapozásában, kidolgozásában és összehangolásában;
67.4.2. együttműködik a stratégiák, tervek és programok végrehajtásának nyomon követésében, és elősegíti azok átfogó, hosszú távú programokkal, tervekkel való összehangolását;
67.4.3. ellátja a nemzeti környezetvédelmi program megalkotásával, végrehajtásával, monitoringjával és értékelésével összefüggő feladatokat;
67.4.4. információs és elemző anyagokat készít.
67.5. A Stratégiai Főosztály biodiverzitás- és génmegőrzési feladatkörében felelős:
67.5.1. a nemzetközi természetvédelmi egyezmények – különösen a biológiai sokféleség egyezmény, a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezmény – hazai végrehajtásának koordinációjáért és az ezzel kapcsolatos feladatok ellátásáért;
67.6. A Stratégiai Főosztály a genetikailag módosított szervezetek szakterületén
67.6.1. a Géntechnológiai Eljárásokat Véleményező Bizottsággal kapcsolatos minisztériumi feladatok ellátásáért;
67.6.2. a géntechnológiával módosított szervezetek szabad környezetbe történő kibocsátásának, valamint a géntechnológiával módosított mikroorganizmusok zártrendszerben történő kísérleti, illetve ipari célú felhasználásának engedélyezéséért, illetékes hatósági feladat ellátásáért nemzeti és közösségi hatáskörben;
67.6.3. a géntechnológiával módosított szervezetek élelmiszerek- és takarmányok célú felhasználásának engedélyezése esetében illetékes hatósági feladat ellátásáért közösségi hatáskörben történő engedélyezéséért;
67.7. A Stratégiai Főosztály a hazai génbankokkal kapcsolatos szakterületen
67.7.1. a hazai génbank hálózat megőrzésére, fejlesztésére és fenntartására vonatkozó átfogó stratégia kidolgozásáért és a végrehajtásának koordinálásáért, valamint a hazai nemesítés és vetőmagellátás fejlesztését szolgáló program kidolgozásáért;
67.7.2. a genetikai erőforrások fenntartását végző szervezetek szakmai felügyeletéért és tevékenységének irányításáért és koordinálásáért, valamint az azokban őrzött tájfajták széles körű „in situ” hasznosításának megszervezéséért;
67.7.3. a génmegőrzési tevékenység szakmai irányításáért, nemzetközi együttműködési programokban való részvételért;
67.7.4. a génbankokkal összefüggő kutatási tevékenységek koordinálásáért;
67.7.5. a biológiai alapokat érintő nemzeti támogatási rendszer kidolgozásáért, szakmai felügyeletéért;
67.8. A Stratégiai Főosztály kutatási, fejlesztési és innovációs feladatkörében felel:
67.8.1. az agrár- és környezettudományi kutatási, fejlesztési és innovációs stratégia kialakításáért, és az e területeket érintő kutatás koordinálásáért, a különböző kutatóműhelyekkel való együttműködésért;
67.8.2. az ágazati tudománypolitika, kutatás- és műszaki fejlesztés prioritásrendszerének és azok belső arányának, valamint az ezzel összefüggő stratégiai célok kialakításáért;
67.8.3. az ágazati kutatóintézeti hálózat egységei intézmény- illetve feladatfinanszírozási, továbbá pályázati forrásainak biztosításáért, allokációjáért, a minisztérium tudományos kutatási és műszaki fejlesztési célokra fordítható forrásainak felhasználásáért;
67.8.4. a tárcához tartozó költségvetési kutatóintézetek általános és szakmai felügyeletéért, működtetéséért, ellenőrzéséért;
67.8.5. a kidolgozott stratégia alapján a hazai génbankhálózat kialakításáért, a génmegőrzés szellemi és fizikai hátterének megteremtéséért és működtetéséért;
67.8.6. a minisztérium képviseletének ellátásáért a kutatás-fejlesztés területén működő testületek, tanácsok, bizottságok, hazai és nemzetközi szervezetek, fejlesztési projektek munkájában;
67.8.7. szakterületén működő felsőoktatási, tudományos és szakmai szervezetekkel való együttműködésért és kapcsolattartásért;
67.8.8. az agrár- és környezettudományi kutatás pályázati rendszerének kidolgozásáért, működtetéséért, az ezzel kapcsolatos kormányzati intézményrendszeren belüli szakmai képviseletért;
67.8.9. a felügyelete alá tartozó költségvetési kutatóintézetek tekintetében pályázatok előkészítésével, benyújtásával kapcsolatos minisztériumra háruló feladatok ellátásáért;
67.8.10. a nemzetközi kötelezettségekből eredő szakterületi feladatok koordinálásáért és a külön intézkedésekben meghatározottak szerinti finanszírozásáért;
67.8.11. a minisztérium által finanszírozott szakmai, tudományos lapok kiadásával kapcsolatos feladatok ellátásáért, az ágazati szakmai, tudományos eredmények megjelentetésének elősegítéséért, a szakkönyvkiadás támogatásáért;
67.8.12. a minisztérium által támogatott szakmai folyóiratokkal és szak- valamint tankönyvkiadással kapcsolatos feladatok ellátásáért;
67.8.13. a felügyelete alá tartozó költségvetési kutatóintézetek alapításával és működtetésével kapcsolatos feladatok és munkáltatói jogkörben hozott döntések előkészítéséért;
67.8.14. a kutatóintézetek éves költségvetési előirányzatának meghatározásában való részvételért, szakmai javaslattételért;
67.8.15. a kutatás-fejlesztés támogatási rendszerének kidolgozásáért, a minisztérium kutatás-fejlesztési költségvetési előirányzatának kezeléséért.

Szervezeti tagozódás:
Környezetügyi Szakmapolitikai Osztály
Agrár- és Vidékstratégiai Szakmapolitikai Osztály
Biodiverzitás- és Génmegőrzési Osztály
Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Osztály

EU Koordinációs és Nemzetközi Főosztály

68.1. Az EU Koordinációs és Nemzetközi Főosztály agrárügyi, valamint környezetügyi koordinációs feladatkörében felel:
68.1.1. a minisztérium Európai Uniós ügyeinek összehangolásáért és képviseletéért;
68.1.2. az EU közösségi vívmányaiból fakadó, a minisztérium hatáskörébe tartozó feladatok koordinációjáért és egyeztetéséért;
68.1.3. az EU agrárgazdaságot és környezetügyet érintő döntéshozatali eljárásában való részvétel szabályainak kidolgozásáért és érvényesüléséért, különös tekintettel a tárgyalási álláspont kialakítására, a jelentési kötelezettségre;
68.1.4. az EU Bizottság szakbizottságaiban és a tanácsi munkacsoportokban részt vevő magyar szakértők munkájának koordinálásáért és beszámoltatásáért és az EU koordinációs vezetői és szakértői értekezlet megszervezéséért;
68.1.5. az EU Bizottság szakbizottságaiba és a tanácsi munkacsoportjaiba delegált szakértők, valamint a mandátum készítéséért felelős főosztályok nyilvántartásáért;
68.1.6. az agrárügyi és környezetügyi vonatkozású témákban az egységes kormányzati álláspont tárcaközi egyeztetéséért, COREPER és SCA mandátumok kialakításáért (EKTB);
68.1.7. a társtárcáktól és az országos hatáskörű szervektől az EU vonatkozású témákban érkezett kormány-előterjesztések kapcsán a minisztérium álláspontjának kialakításáért;
68.1.8. a főosztály koordinációján kívül eső lényegi EU-s ügyekben a közreműködésért, és a közreműködés során az EU intézmények várható álláspontjának ismertetéséért;
68.1.9. az EU Közös Agrárpolitikájának, és egyéb tárcát érintő szakkérdések kommunikációjában való közreműködésért;
68.1.10. az illetékes EU Bizottságokkal folytatott hivatalos kapcsolattartásért;
68.1.11. a Mezőgazdasági és Halászati Tanács, a Környezetvédelmi Tanács, a COREPER és a Mezőgazdasági Különbizottság (SCA) ülésein a magyar részvétel előkészítésért; a képviselendő álláspontok kialakításának koordinálásáért és tárcaközi egyeztetésének megszervezéséért;
68.1.12. a brüsszeli Állandó Képviseletre delegált agrárügyi és környezetügyi szakdiplomaták kiválasztása szakmai szempontjainak meghatározásáért, személyére a javaslattételért, alaputasításainak elkészítésért, szakmai irányításukért és a velük való folyamatos kapcsolattartásért, valamint beszámoltatásukért;
68.1.13. az EU koordinációs feladatokra biztosított előirányzatokkal és költségkerettel való gazdálkodásért;
68.1.14. a tájékoztatási feladatok ellátásáért, évente a brüsszeli Állandó Képviselet agrárügyi és környezetügyi szakdiplomatáinak beszámoltatásáért, havonta: a Miniszteri Tanácsülések előkészítéséért, a Budapesten akkreditált szakdiplomaták tájékoztatásáért a Miniszteri Tanácsüléseken képviselt magyar álláspontról; kéthetente vagy szükség szerint: EU Koordinációs Vezetői Értekezletért; hetente az SCA és COREPER üléseken a magyar részvétel előkészítéséért és a képviselet biztosításáért; az EKTB üléseken a minisztérium részvételének előkészítéséért.
68.2. Az EU Koordinációs és Nemzetközi Főosztály EU-elnökségi feladatkörében
68.2.1. ellátja a 2011-es magyar EU elnökséggel kapcsolatos feladatokat, beleértve az elnökségre való felkészüléssel összefüggő, illetve az elnökséget követő időszakban felmerülő feladatokat is;
68.2.2. ellátja elnökségi naptár elkészítését; miniszteri szintű hazai informális rendezvények szakmai koordinációját, a miniszteri szintnél alacsonyabb Magyarországon megrendezett informális és kísérő rendezvények koordinálását; tanácsi munkacsoport ülésnaptár koordinálását; elnökségi stáblistával kapcsolatos ügyek intézését;
68.2.3. ellátja a kapcsolattartást az Állandó Képviselettel, a Tanács Főtitkárságával valamint az érintett hazai és közösségi civil szervezetekkel; a Miniszteri Kabinet EU-elnökség felelősével; a VM magyar elnökségi kommunikációs felelősével;
68.2.4. felelős a 2011-es magyar EU-elnökség napirendjén felmerülő feladatok összehangolásáért, KÜM/Állandó Képviselettel és a többi tárcával való egyeztetéséért;
68.2.5. felelős a magyar EU-elnökség alatt a nemzetközi szervezetek üléseinek elnökségi feladatainak koordinációjáért, a közösségi álláspont képviseletének biztosításáért;
68.2.6. felelős az elnökségi felkészülést szolgáló szakmai és nyelvi képzések lebonyolításáért;
68.2.7. felelős az Állandó Képviselettel és a Tanácsi tolmácsszolgálattal együttműködve az elnökséget segítő speciális agrár- és környezeti szakszótár kialakításáért;
68.2.8. felelős az elnökség zökkenőmentes átadásáért a következő trió elnökségnek, ezen belül Lengyelországnak;
68.2.9. koordinálja az elnökség után az elnökség értékelésének elkészítését.
68.3. A EU Koordinációs és Nemzetközi Főosztályon a környezetügyi koordináció vezetésével megbízott vezető folyamatosan tájékoztatja az EU-elnökségi ügyek vezetésével megbízott vezetőt az EU elnökséggel kapcsolatos ügyekben.
68.4. A EU Koordinációs és Nemzetközi Főosztály Nemzetközi Projekt Koordinációs feladatkörében felel:
68.4.1. a lezáruló Átmeneti Támogatás Programok záró feladatainak ellátásáért, pénzügyi rendezéséért, kapcsolattartásért az európai uniós támogatások kezeléséért felelős kormányzati intézmények illetékes részlegeivel, az esedékes külső, belső utóellenőrzési, auditálási folyamatokban való közreműködésért;
68.4.2. a kifutó Twinning programokban való magyar részvétel lehetőségeinek feltárásáért, szervezésért, koordinálásáért és a pénzügyi elszámolások szervezéséért;
68.4.3. a Phare programok fennmaradt feladatainak elvégzéséért;
68.4.4. egy magyar vezetésű afganisztáni tartományi újjáépítési csoport létesítéséről és működésének előkészítéséről szóló 2115/2006. (VI.29.) Korm. határozatban foglaltak szerint, a tartományi újjáépítési csoport (a továbbiakban: PRT) munkájában való részvételért, az agrárprojektek koordinálásáért, pénzügyi tervezésért, az érintettekkel való kapcsolattartásért;
68.4.5. a minisztérium által finanszírozott FAO-s programok és projektek végrehajtásáért;
68.4.6. a kapcsolatos nyilvántartások vezetéséért, kapcsolattartásért a számviteli feladatokat végző szervezetekkel.
68.5. Az EU Koordinációs és Nemzetközi Főosztály a nemzetközi kapcsolatok területén felel:
68.5.1. a minisztérium nemzetközi tevékenységének szervezéséért és azok összehangolásáért;
68.5.2. a nemzetközi együttműködés fő irányainak, viszonylati prioritásainak kialakítására vonatkozó javaslattételért;
68.5.3. a minisztérium feladat- és hatáskörébe tartozó nemzetközi kérdések magas színvonalú összehangolásáért és képviseletéért; a bilaterális nemzetközi kapcsolatok érdekeinknek megfelelő alakításáért és a nemzetközi szervezetekben a magyar érdekek magas szintű képviseletéért;
68.5.4. az egyéb nemzetközi kiutazásokra és vendéglátásra, valamint az egyéb nemzetközi feladatokra biztosított költségkerettel való gazdálkodásért; a pénzügyi teljesítések igazolásáért, elszámolásért;
68.5.5. a tárcaszintű nemzetközi egyezmények és kormányközi szakmai megállapodások előkészítésében folytatott közreműködésért.
68.6. Az EU Koordinációs és Nemzetközi Főosztály bilaterális és multilaterális, valamint regionális agrárügyi és környezetügyi feladatkörében felel:
68.6.1. a szakdiplomaták kiválasztásáért szakmai szempontjainak meghatározásáért, személyére a javaslattételért, alaputasításainak elkészítésért, szakmai irányításukért, a velük való folyamatos kapcsolattartásért és tájékoztatásért, évente egyszer felkészítésükért és beszámoltatásáért a nyári időszakban, valamint havonta, írásos jelentés formájában; éves értékelésük elkészítéséért; a rendelkezésükre bocsátott elkülönített kerettel való gazdálkodás ellenőrzéséért; ügyükben a Külügyminisztérium folytatott kapcsolattartásért; a TÉT attasékkal való kapcsolattartásért;
68.6.2. a minisztériumi felsővezetők külföldi kiutazásaira, valamint a partnerfogadásokra vonatkozó tervjavaslatok elkészítéséért, azok Külügyminisztériummal történő egyeztetéséért;
68.6.3. a vezetői szintű külföldi és belföldi találkozók előkészítéséért, és a programok lebonyolításában való koordinatív közreműködésért;
68.6.4. a minisztérium felső vezetőinek nemzetközi tárgyalásait előkészítő szakmai anyagok összeállításáért, az e tárgyalásokból eredő feladatok belső intézkedésre történő továbbításáért, valamint a tárgyalásokról szóló tájékoztató jelentéseknek a Kormány és/vagy a Külügyminisztérium és/vagy a minisztérium vezetése részére történő elkészítéséért;
68.6.5. a szubregionális és regionális együttműködések koordinálásáért;
68.6.6. a miniszter hatáskörébe tartozó kétoldalú kormány- és tárcaközi egyezmények, megállapodások, valamint más két- és többoldalú együttműködési dokumentumok létrehozásának, a hazai és nemzetközi előkészítési és egyeztetési feladatok végrehajtásának koordinálásáért;
68.6.7. a minisztériumi felsővezetők nemzetközi levelezésének elvégzéséért;
68.6.8. a kétoldalú együttműködés lehetőségeinek feltárásáért, a szakmai és civil partnerkapcsolatok létrejöttének támogatásáért, és alakulásuk figyelemmel kíséréséért;
68.6.9. a partnerországokban a felelős főhatóságokkal, illetve a Budapesten akkreditált külképviseletekkel és a külföldön működő magyar képviseletekkel a kapcsolattartásért, a szükséges szakmai tájékoztatás biztosításáért;
68.6.10. a relációs kapcsolatok és együttműködési lehetőségek alakulását bemutató anyagok és nyilvántartások karbantartásáért; belső és külső tájékoztatásért;
68.6.11. az egyes nemzetközi együttműködést koordináló kormányközi, gazdasági és tárcaközi vegyesbizottságok esetében a képviselet biztosításáért, az ülések megszervezéséért; a koordinációban illetékes minisztériumokkal való együttműködésért, a munkaprogramok kialakításában és megvalósításában való közreműködésért, a munkaprogramokból adódó feladatok koordinálásáért;
68.6.12. a Visegrádi Együttműködés (V4 országai) külföldi szakminiszteri tanácskozásain a minisztériumi vezetői részvétel előkészítéséért, valamint a magyar elnökség esetén az elnökségi feladatok lebonyolításáért;
68.6.13. a határon túli magyarok szakmai szervezeteivel történő kapcsolattartásért; azoknak nyújtandó pénzügyi támogatások bonyolításáért;
68.6.14. egyéb regionális és szubregionális együttműködések koordinálásáért;
68.6.15. a szükségessé váló külföldi vagy hazai tanulmányutak, tapasztalatcserék megszervezésében való közreműködésért, kijelöléskor koordinátorként;
68.6.16. a nemzetközi együttműködési tapasztalatok és beszámolójelentések nyilvántartásáért, a külföldi kiküldetések és partnerfogadások adatbázisának kezeléséért;
68.6.17. a Magyar Köztársaság Kormánya és az Egyesült Nemzetek Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) között a FAO Európai és Közép-Ázsiai Regionális Hivatala, a FAO Közép- és Kelet-Európai Alregionális Hivatala, valamint a Közös Szolgáltató Központ felállításáról szóló megállapodás kihirdetéséről szóló 203/2007. (VII.31.) Korm. rendeletben meghatározott feladatok koordinálásáért; az ehhez rendelt költségvetési forrással folytatott gazdálkodásért;
68.6.18. az OECD-vel fennálló kapcsolattarás koordinációjáért, e szervezet ülésein való magyar részvétel biztosításáért, a szervezet hazai rendezvényeinek megszervezésében és lebonyolításában való közreműködéséért, egyéb feladatok minisztériumi szintű koordinálásáért;
68.6.19. a FAO Magyar Nemzeti Bizottsága titkársági teendőinek ellátásáért, a szervezettel való kapcsolattartásért, az állandó képviselő munkájának szakmai felügyeletéért és irányításáért;
68.6.20. a Világélelmezési Program (WFP) keretében megvalósuló segélyek szervezéséért és a kapcsolattartásért;
68.6.21. a minisztérium NEFE hozzájárulása keretében megvalósuló felajánlások szervezéséért; a rendszeres statisztikai adatszolgáltatás elkészítéséért, valamint az élelmiszersegélyezésre és fejlesztési támogatásokra vonatkozó minisztériumi álláspont kialakításának koordinálásáért, a Külügyminisztérium felelős részlegével folytatott együttműködésért;
68.6.22. a minisztérium nemzetközi szervezetekben vállalt tagságából eredő kötelezettségek (tagdíjak) teljesítéséért, az ezzel kapcsolatos teendők koordinációjáért;
68.6.23. a magyar EU-elnökség alatt a nemzetközi szervezetek üléseinek elnökségi feladataiban, valamint a közösségi álláspont képviseletének biztosításában való közreműködésért;
68.6.24. egyéb ENSZ szervezetek szakmai munkájában való részvétel minisztériumi szintű koordinációjáért, a Külügyminisztériummal történő együttműködésért;
68.6.25. a minisztérium feladat- és hatáskörébe tartozó témakörökkel kapcsolatos minisztériumi álláspont kialakításáért, a különböző témájú nemzetközi rendezvényeken, konferenciákon való minisztériumi szintű részvétel koordinálásáért.
68.7. Az EU Koordinációs és Nemzetközi Főosztály protokoll feladatkörében felel:
68.7.1. a minisztérium állami vezetőinek kiutazásaival és a külföldi partnerek fogadásaival kapcsolatos protokolláris és utazási teendők ellátásáért;
68.7.2. a főosztályok vezetőinek, valamint az ágazat intézményei vezetőinek kezdeményezésére az államtitkár által engedélyezett szolgálati útlevelek kiadásával kapcsolatos ügyintézésért;
68.7.3. a diplomata és szolgálati útlevelek nyilvántartásának vezetéséért, azok kezelésért, az útlevelek biztonságos őrzéséért;
68.7.4. a külföldi kiutazások úti okmányainak beszerzéséért és a Költségvetési Főosztállyal együttműködve annak elszámolásáért;
68.7.5. a minisztérium vezetése, valamint szakfőosztályai részére szakmai anyagok fordításának, fordíttatásának biztosításáért és azok teljesülésének pénzügyi igazolásáért;
68.7.6. a szükséges tolmácsolási szolgáltatások megszervezéséért;
68.7.7. a külföldi delegációk vendéglátásakor előzetes költségterv készítése a várható kiadásokról; annak felelős vezető elé terjesztése jóváhagyásra;
68.7.8. a biztosított költségkerettel való gazdálkodásért, a pénzügyi teljesítések igazolásáért, elszámolásért;
68.7.9. a 2011-es magyar EU elnökséggel kapcsolatos hazai szinten jelentkező protokoll-feladatok ellátásában való közreműködésért;
68.7.10. a Budapestre akkreditált nagykövetek és a szakdiplomaták miniszteri fogadás előkészítéséért és lebonyolításáért;
68.7.11. egyéb, miniszteri szinten jóváhagyott protokolláris rendezvények szervezéséért és lebonyolításáért;
68.7.12. a felső vezetők nemzetközi programjainak nyilvántartásáért, aktualizálásáért, valamint a KÜM felé történő továbbításáért.

Szervezeti tagozódás
Környezetügyi Koordinációs Osztály
Agrárügyi és EU-Elnökségi Koordinációs Osztály
Nemzetközi Projekt Koordinációs Osztály
Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya

A nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkár alárendeltségében

Titkárság

69. A nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkár közvetlen alárendeltségében működik a Titkárság, melynek élén főosztályvezetői besorolású titkárságvezető áll. Feladatait a 13.2. pont rögzíti.

A vidékfejlesztésért felelős államtitkár alárendeltségében működő szervezeti egységek

Titkárság

70. A vidékfejlesztésért felelős államtitkár közvetlen alárendeltségében működik a Titkárság, melynek élén főosztályvezetői besorolású titkárságvezető áll. Feladatait a 13.2. pont rögzíti.

A vidékfejlesztésért felelős helyettes államtitkár alárendeltségében működő szervezeti egységek

Titkárság

71. A vidékfejlesztésért felelős helyettes államtitkár közvetlen alárendeltségében működik a Titkárság, melynek élén főosztályvezetői besorolású titkárságvezető áll. Feladatait a 13.2. pont rögzíti.

Agrárfejlesztési Főosztály

72. Az Agrárfejlesztési Főosztály felelős:
72.1. az érintett főosztályok, az agrárfejlesztési háttérintézmények bevonásával az agrárfejlesztési és környezetgazdálkodási szakterületekre irányuló középtávú, valamint távlati tervdokumentumok, fejlesztési koncepciók, programjavaslatok kidolgozásának koordinációjáért és a hatáskörébe tartozó szakterületen annak kidolgozásáért és egyeztetéséért;
72.2. a mezőgazdasági ágazatok versenyképességét elősegítő Új Magyarország Vidékfejlesztési Programot (ÚMVP) érintő beruházásokkal kapcsolatos döntések előkészítéséért és azokra vonatkozó feladatok végrehajtásáért;
72.3. a mezőgazdasági szerkezetváltást elősegítő intézkedések meghatározásának előkészítéséért és az ÚMVP-vel történő összhang megteremtéséért;
72.4. az ÚMVP I. és II. tengely támogatási jogcímeire vonatkozóan a programok végrehajtására vonatkozó pénzügyi és statisztikai információk gyűjtése a megbízható monitoring adatok szolgáltatásának és a programértékelések elvégzése céljából;
72.5. az Új Magyarország Vidékfejlesztési Stratégiai Terv (ÚMVST), az ÚMVP, valamint az Új Magyarország Fejlesztési Terv közötti koherencia megteremtéséért az ÚMVP I. és II. tengely vonatkozásában;
72.6. az Új Magyarország Fejlesztési Tervvel kapcsolatos tárcafeladatok ellátásáért az ÚMVP I. és II. tengely vonatkozásában;
72.7. az ÚMVP I. és II. tengely vonatkozásában a tervező munkával kapcsolatos tárcaközi képviselet nemzeti és uniós szintű ellátásáért;
72.8. a 2007-2013. évekre vonatkozó, az ÚMVP I. és II. tengely intézkedéseinek pénzügyi tervezési és jogi szabályozási feladatainak ellátásáért, szakmai összefogásáért, lebonyolításáért és koordinálásáért;
72.9. az ÚMVP fejlesztési típusú támogatási konstrukciók végrehajtásához és működéséhez szükséges intézményi feltételek meghatározásáért;
72.10. az ÚMVP I. és II. tengely intézkedéseinek végrehajtásával összefüggő szakmai munka és jogszabályalkotási feladatok kezdeményezésért és koordinálásáért;
72.11. az ÚMVP I. és II. tengely intézkedéseinek és támogatási jogcímeinek végrehajtásához és működésükhöz szükséges intézményi feltételek meghatározásáért;
72.12. az ÚMVP I. és II. tengely intézkedéseinek szükség szerinti módosításának, illetve új intézkedések bevezetésének kezdeményezéséért;
72.13. az AVOP, valamint a SAPARD Programmal kapcsolatos főosztályt érintő feladatok ellátásáért;
72.14. a környezetvédelmi szempontokkal összhangban lévő környezetkímélő gazdálkodási és földhasználati módszerek elterjesztéséért;
72.15. az agrár-környezetgazdálkodás támogatásával kapcsolatos döntések előkészítéséért és feladatok ellátásáért;
72.16. az Európai Unió Bizottsága által kezdeményezett, a kedvezőtlen adottságú területek lehatárolásának teljes átdolgozására irányuló Bizottsági munkában történő részvételért;
72.17. a Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program pályázatos rendszerének lezárásával kapcsolatos feladatok ellátásáért;
72.18. az NVT végrehajtásával összefüggő koordinációs, szakmai és jogi feladatok kezdeményezéséért, ellátásáért, továbbá a felelősségi körébe tartozó támogatási jogcímeinek vonatkozásában az MVH-val történő folyamatos kapcsolattartásért;
72.19. a mezőgazdasági infrastruktúrával és vízgazdálkodással kapcsolatos, ÚMVP-t érintő feladatok ellátásáért;
72.20. a logisztikai beruházásokkal kapcsolatos feladatok ellátásáért;
72.21. a bioenergiával összefüggő ÚMVP-jogcímek szakmai előkészítése során a megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős főosztállyal való együttműködésért;
72.22. a képzési, tájékoztatási és szaktanácsadási tevékenység támogatására irányuló EU-s programok előkészítéséért, szakmai irányításért és felügyeletéért;
72.23. a szaktanácsadás minisztériumi feladatainak koordinációjáért, szabályozásához és működtetéséhez szükséges jogszabályok, pályázati felhívások előkészítéséért, gondozásáért, tárcaszintű szakértői bizottságok működtetéséért; a szaktanácsadási rendszer szervezeti, szakmai és működési feltételeinek kialakításáért, koordinációjáért, fejlesztéséért, szakmai felügyeletéért;
72.24. a Szaktanácsadói Névjegyzék és a Területi Szaktanácsadási Központok jegyzékének, a szaktanácsadók képzésének, és a szaktanácsadás minőségbiztosítási rendszerének szabályozásáért;
72.25. a klímaváltozás és az elsivatagosodás elleni küzdelem vidékfejlesztési feladatainak meghatározásáért és végrehajtásában való részvételért;
72.26. a tárca szakmai képviseletének ellátásáért a környezetgazdálkodási szakterületet érintő tárcaközi bizottságokban;
72.27. az OECD-vel kapcsolatos, a főosztály feladatkörébe tartozó szakmai feladatok ellátásáért;
72.28. a természetvédelemmel, a biodiverzitás megőrzésével összefüggő agrár-környezetgazdálkodási feladatok elvégzéséért, tárcán belüli és tárcák közötti koordinálásáért; szabályozások és döntések ágazati előkészítéséért;
72.29. a Nemzeti Diverzifikációs Program (NDP) agrárfejlesztési jogcímeinek koordinálásért;
72.30. a Nemzeti Környezetvédelmi Programmal (NKP II.) kapcsolatos tárcaszintű koordinációs feladatokban való közreműködésért;
72.31. az EU Bizottság által képviselt álláspontok véleményezéséért, a tagállami álláspontok szakmai képviseletéért az ENSZ Fenntartható Fejlődés Bizottságában;
72.32. a szaktanácsadás minisztériumi feladatainak koordinációjáért, szabályozásához és működtetéséhez szükséges jogszabályok, pályázati felhívások előkészítéséért, gondozásáért, tárcaszintű szakértői bizottságok működtetéséért; a szaktanácsadási rendszer szervezeti, szakmai és működési feltételeinek kialakításáért, koordinációjáért, fejlesztéséért, szakmai felügyeletéért.

Szervezeti tagozódás:
Mezőgazdasági Versenyképességi és Szerkezetátalakítási Osztály
Környezetgazdálkodási Osztály

Vidékfejlesztési Főosztály

73. A Vidékfejlesztési Főosztály felelős:
73.1. az agrár-vidékfejlesztési és környezetgazdálkodási szakterületekre irányuló középtávú, valamint távlati tervdokumentumok, fejlesztési koncepciók, programjavaslatok kidolgozásának koordinációjáért és a hatáskörébe tartozó szakterületen annak kidolgozásáért és egyeztetéséért;
73.2. a Főosztály illetékességi körébe tartozó különböző időhorizontú, országos, regionális, ágazati nagyprojektek tárcaszintű koordinációjáért;
73.3. az Új Magyarország Vidékfejlesztési Stratégiai Terv (ÚMVST), az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP), valamint az Új Magyarország Fejlesztési Terv közötti koherencia megteremtéséért;
73.4. az Új Magyarország Fejlesztési Tervvel kapcsolatos tárcafeladatok ellátásáért;
73.5. a tervező munkával kapcsolatos tárcaközi képviselet nemzeti és uniós szintű ellátásáért;
73.6. az AVOP végrehajtásával összefüggő koordinációs, szakmai és jogi feladatok kezdeményezéséért, ellátásáért;
73.7. az AVOP támogatási jogcímeinek vonatkozásában az MVH-val történő folyamatos kapcsolattartásért;
73.8. az AVOP, a LEADER+ intézkedés megvalósításának szakmai koordinálásáért, végrehajtásáért;
73.9. az AVOP, valamint a SAPARD Program, illetve az ÚMVP vonatkozásában az Irányító Hatósági feladatok, az NVT vonatkozásában a Menedzsment Egység feladatainak ellátásáért. E programok vonatkozásában felelős:
73.9.1. az ÚMVP 3. és 4. tengelyre és az AVOP-ra vonatkozóan a pénzügyi és statisztikai információk gyűjtésére alkalmas rendszerek működésének olyan irányú biztosításáért, hogy azok a programok végrehajtására vonatkozóan megbízható monitoring-adatokat szolgáltassanak, és amelyek alapján a programértékelések elvégezhetők;
73.9.2. az Egységes Monitoring Információs Rendszer (EMIR) fejlesztésének tárcán belüli szakmai koordinációjáért, adatok beviteléért;
73.9.3. a vidékfejlesztési Programok monitoring adatainak az Európai Bizottság részére történő továbbításáért, felhasználva a Bizottsággal folytatott adatcserét lehetővé tevő informatikai rendszereket;
73.9.4. a Programok vonatkozásában az EU Bizottsággal történő kapcsolattartásért;
73.9.5. a Programok monitoring bizottsági üléseinek megszervezésért, szükség esetén albizottságok működtetéséért, a titkársági teendők ellátásáért, monitoring rendszer működtetéséért, monitoring mutatók kidolgozásának koordinálásáért az uniós szabályokkal összhangban, a szakfőosztályok bevonásával;
73.9.6. a Programok végrehajtásáról szóló éves jelentések elkészítéséért és – a program monitoring bizottsági jóváhagyásának elnyerése után – az EU Bizottság elé terjesztéséért;
73.9.7. a Programok értékelésének elkészíttetéséért;
73.9.8. a tájékoztatásra és nyilvánosságra vonatkozó kötelezettségek teljesítéséért (különös tekintettel a végső kedvezményezettek, a szakmai szervezetek, a gazdasági és szociális partnerek, az esélyegyenlőséget előmozdító szervezetek és az érintett nem kormányzati szervezetek tájékoztatására) a Programok kapcsán;
73.9.9. a vidékfejlesztési programokhoz kapcsolódó információknak a minisztérium honlapján történő megjelentetéséért, valamint aktualizálásáért;
73.9.10. a vidékfejlesztési programokhoz kapcsolódó pályázati felhívások és pályázati dokumentációk jóváhagyásáért, az esetleges módosítások azonnali közzétételéért (honlapon);
73.9.11. az Európai Bizottság STAR (Agrárstruktúra és Vidékfejlesztési), valamint Vidékfejlesztési Bizottságában Magyarország képviseletének ellátásáért, a hazai álláspont kialakításáért;
73.10. az ÚMVP III. és IV. tengely intézkedéseinek tervezéséért és lebonyolításáért;
73.11. a Nemzeti Diverzifikációs Program (NDP) vidékfejlesztési jogcímeinek koordinálásért;
73.12. a VM Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet (VM VKSZI) szakmai felügyeletéért;
73.13. a 2011. első félévi magyar EU-elnökség vidékfejlesztési igazgatásra vonatkozó feladatainak ellátásáért;
73.14. a mintaértékű kistérségi program kidolgozásáért, különös tekintettel:
73.14.1. a rendelkezésre álló energiaforrások, elsősorban a mező- és erdőgazdasági melléktermékekre, valamint a helyben képződő egyéb biomassza hasznosításra,
73.14.2. a tartós munkahelyteremtésre,
73.14.3. a környezetvédelmi szempontokra;
73.15. a kistérségek területén túlterjeszkedő térségi programok kidolgozásáért, különös tekintettel:
73.15.1. a kiszolgáló infrastruktúrafejlesztésre,
73.15.2. a gazdasági diverzifikációra;
73.16. a tanyás térségek speciális igényeire (gazdálkodási, infrastrukturális, közlekedési, közbiztonsági, egészségügyi stb.) irányuló átfogó fejlesztési programok kidolgozásáért, irányításáért és felügyeletéért;
73.17. a tárcaközi kiemelt térségi- és keretprogramok vidékfejlesztési koordinációjáért.

Szervezeti tagozódás:
Vidékfejlesztési Osztály
Irányító Hatósági és Monitoring Osztály

Pénzügy, Felügyeleti és Akkreditációs Főosztály

74.1. A Pénzügy, Felügyeleti és Akkreditációs Főosztály felelős:
74.1.1. az ÚMVP intézkedések és támogatási jogcímek végrehajtásához és működésükhöz szükséges intézményi feltételek meghatározásáért;
74.1.2. ellátja az ÚMVP költségvetési tervezése feladatainak, a 2007-2013. évekre vonatkozó ÚMVP pénzügyi tervezési és jogi szabályozási feladatainak ellátásáért, szakmai összefogásáért és koordinálásáért;
74.1.3. az ÚMVP intézkedéseivel kapcsolatban a kötelezettségvállalások operatív irányítása, az Integrált Irányítási és Ellenőrzési Rendszerben (IIER) történő rögzítése;
74.1.4. az ÚMVP pénzügyi kereteinek koordinálása, a kötelezettségvállalások és a rendelkezésre álló források nyomon követése, adminisztrálása, folyamatos frissítése;
74.1.5. a Vidékfejlesztési Célelőirányzat pályázatos rendszerének lezárásával kapcsolatos feladatok ellátásáért;
74.1.6. az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) végrehajtásának felügyeletével kapcsolatos irányító hatósági feladatkörében felelős az EMVA-ból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet 75. cikke értelmében a program hatékony, eredményes és szabályszerű módon történő irányításáért és végrehajtásáért, az ÚMVP keretében meghirdetett intézkedések engedélyezési eljárásainak szakmai felülvizsgálatáért, a források optimális allokálásának és a támogatási döntések szakmai alapon történő meghozatalának biztosításáért;
74.1.7. az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) és az Európai Mezőgazdasági Garancia Alap (EMGA) végrehajtásának felügyeletével kapcsolatos illetékes hatósági feladatkörében;
74.1.8. az MVH, mint kifizető ügynökség akkreditációjával kapcsolatos miniszteri és egyéb felsővezetői döntések kezdeményezéséért, előkészítésében való közreműködésért;
74.1.9. az akkreditációs feltételek teljesülésének rendszeres – adatok, információk kérésével, valamint helyszínen történő tájékozódással történő – figyelemmel kíséréséért, és a minisztérium vezetésének rendszeres tájékoztatásáért;
74.1.10. az Igazoló Szervvel kapcsolatos döntések, szerződésmódosítások, szerződések előkészítéséért;
74.1.11. az Igazoló Szerv jelentéseinek, eljárásrendjének, ellenőrzési programjának, és a működéséhez kapcsolódó egyéb dokumentumok véleményezéséért, az Igazoló Szerv jelentéseinek elemzéséért;
74.1.12. az Igazoló Szervvel és az MVH-val való folyamatos kapcsolattartásért;
74.1.13. az akkreditációval kapcsolatban az Európai Bizottsággal való szakmai kapcsolattartásért és levelezésért;
74.1.14. az 885/2006/EK rendelet 11. cikkében meghatározott eljárás esetén a minisztérium jogi álláspontjának kialakításáért, kijelölés alapján a minisztérium képviseletéért;
74.1.15. az Európai Unió által működtetett bizottságokkal, illetve munkacsoportokkal való kapcsolattartás keretében felelős az Agrár Alapok Bizottságában történő tagállami álláspont kialakításában való közreműködésért, az ülések szakmai nyomon követéséért.
74.2. A Pénzügy, Felügyeleti és Akkreditációs Főosztály felelős a miniszter MVH-val kapcsolatos irányítási és szakmai-felügyeleti feladatainak ellátásával, koordinációjával összefüggésben:
74.2.1. a minisztérium és az MVH közötti, a vezetést támogató, valamint az EU Bizottsága felé történő információszolgáltatást lehetővé tevő jelentési rendszer szabályozásáért;
74.2.2. a miniszter MVH-hoz irányítási, felügyeleti, valamint munkáltatói jogkörben hozott döntéseinek szakmai előkészítéséért;
74.2.3. az MVH költségvetésével, valamint humán erőforrás-felhasználás tervezésével kapcsolatos álláspont kialakításáért;
74.2.4. az MVH miniszteri jóváhagyást igénylő belső szabályzatainak miniszteri jóváhagyásra történő előkészítéséért, valamint egyéb, az akkreditáció szempontjából releváns szabályzatainak véleményezéséért;
74.2.5. az MVH AVOP, ÚMVP végrehajtására vonatkozó kézikönyvének jóváhagyásáért és betartatásáért;
74.2.6. a SAPARD Program, az AVOP, az NVT, valamint a 2007-2013. Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) végrehajtásának irányításáért és felügyeletéért; a pénzügyi eszközök tekintetében a gazdálkodás és a végrehajtás hatékonyságáért és szabályszerűségért; a programok költségvetési tervezéséért (egyeztetve az illetékes szakfőosztályokkal, a Pénzügyminisztériummal, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel);
74.2.7. a források folyamatos biztosításáért, jelentések készítéséért;
74.2.8. a feltárt programszintű szabálytalanságok negyedévenkénti jelentéséért, korrekciós intézkedések kidolgozásáért és azok végrehajtásáért;
74.2.9. a Kifizető Hatóság (KH), a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI), valamint az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ellenőrzéseihez szükséges szakmai, pénzügyi adatok biztosításáért;
74.2.10. a kifizető ügynökséget érintő külső vizsgálatok (ÁSZ, KEHI) tárca szintű összefogásáért;
74.2.11. az AVOP esetében a Közreműködő Szervezettel (KSZ) kötött, valamint az IH-KH megállapodások aktualizálásáért, végrehajtásáért;
74.2.12. a vonatkozó jogszabályok kezdeményezéséért, véleményezéséért;
74.2.13. a rendszerellenőrzések során az Agrárfejlesztési Főosztály bevonásával a Programok, különösen az AVOP végrehajtása kapcsán tett javaslatok végrehajtására vonatkozó szabályok kidolgozásáért és azok végrehajtásáért;
74.2.14. a Programok Technikai Segítségnyújtás című intézkedés teljes lebonyolításáért, beleértve a közbeszerzési eljárások kivitelezését;
74.2.15. a Programok kapcsolódó pályáztatás során használatos értékelési pontrendszer jóváhagyásáért, betartatásáért;
74.2.16. az ÚMVP végrehajtásához kapcsolódó, fiatal mezőgazdasági termelői minőség regisztrációjával kapcsolatos engedélyezési feladatok ellátásáért.
74.3. A Pénzügy, Felügyeleti és Akkreditációs Főosztály felelős az Európai Halászati Alapról (EHA) szóló 1198/2006/EK tanácsi rendelet 60. cikke értelmében az Igazoló Hatóság feladatkörben:
74.3.1. az igazolt kiadási kimutatások és kifizetés iránti kérelmek elkészítéséért és azok benyújtásáért a Bizottsághoz;
74.3.2. annak igazolásáért, hogy a költségnyilatkozat pontos, megbízható számviteli rendszerekből származik, és ellenőrizhető bizonylatokon alapul;
74.3.3. annak igazolásáért, hogy a bejelentett kiadások megfelelnek az alkalmazandó közösségi és nemzeti szabályoknak, és a programra alkalmazandó kritériumokkal összhangban finanszírozás céljából kiválasztott, valamint az alkalmazandó közösségi és nemzeti szabályoknak megfelelő műveletek tekintetében merültek fel;
74.3.4. meggyőződni arról, hogy a költségnyilatkozatokban szereplő kiadásokkal kapcsolatban folytatott eljárásokról és ellenőrzésekről kapott információ megfelelő alapot nyújt az igazoláshoz;
74.3.5. igazolás céljából az ellenőrző hatóság által vagy annak felelőssége mellett elvégzett valamennyi ellenőrzés eredményének figyelembevételéért;
74.3.6. a Bizottsághoz benyújtott kiadásokra vonatkozó számviteli nyilvántartások számítógépes formában történő tárolásáért;
74.3.7. a visszafizetendő, valamint a művelethez történő hozzájárulás egészének vagy egy részének visszavonásából eredő összegek nyilvántartásáért;
74.3.8. a dokumentumok benyújtásáért a 498/2007/EK bizottsági rendelet alapján.
74.4. A Pénzügy, Felügyeleti és Akkreditációs Főosztály az Európai Halászati Alapról (EHA) szóló 1198/2006/EK tanácsi rendelet 61. és 71. cikke értelmében az Ellenőrző Hatóságként felelős:
74.4.1. annak biztosításáért, hogy az operatív program irányítási és ellenőrzési rendszere eredményes működésének vizsgálata céljából ellenőrzéseket végezzen;
74.4.2. annak biztosításáért, hogy a műveleteknek az igazolt költségek ellenőrzése céljából történő ellenőrzését megfelelő minta alapján végezzék el;
74.4.3. az elvégzett ellenőrzések eredményeit, irányítási és ellenőrzési rendszer esetleges hiányosságait bemutató éves ellenőrzési jelentés benyújtásáért az Európai Bizottság felé;
74.4.4. az ellenőrzések alapján vélemény kiadásért arra vonatkozóan, hogy az irányítási és ellenőrzési rendszer eredményesen működik;
74.4.5. a zárónyilatkozat, illetve ezt alátámasztó záró ellenőrzési jelentés benyújtásáért az Európai Bizottsághoz legkésőbb 2017. március 31-ig;
74.4.6. az irányító és igazoló hatóságok, közreműködő szervezetek, valamint az ellenőrző hatóság és hatáskörében ellenőrzéseket végző szervezetek és eljárásaik leírásának és ehhez kapcsolódó ismertető jelentés elkészítéséért.

Szervezeti tagozódás:
Akkreditációs Osztály
Pénzügyi Osztály

Az agrárgazdaságért felelős államtitkár alárendeltségében működő szervezeti egységek

Titkárság

75. Az agrárgazdaságért felelős államtitkár közvetlen alárendeltségében működik a Titkárság, melynek élén főosztályvezetői besorolású titkárságvezető áll. Feladatait a 13.2. pont rögzíti.

Az agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár alárendeltségében működő szervezeti egységek

Titkárság

76. Az agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár közvetlen alárendeltségében működik a Titkárság, melynek élén főosztályvezetői besorolású titkárságvezető áll. Feladatait a 13.2. pont rögzíti.

Agrárközgazdasági Főosztály

77. Az Agrárközgazdasági Főosztály felelős:
77.1. az agrárgazdaságban zajló folyamatok, ezen belül kiemelten az agrár-külkereskedelem (export-import), valamint az ágazat foglalkoztatásban, jövedelemszerzésben betöltött szerepének elemzéséért, értékeléséért; a fő folyamatokról, tendenciákról, valamint az agrárgazdasági tevékenység főbb eredményeiről elemző, értékelő anyagok készítéséért;
77.2. a makrogazdasági folyamatok (GDP, beruházás, foglalkoztatás, jövedelem, export-import, árfolyam, pénzügyi helyzet stb.) elemzéséért, értékeléséért, az agrárgazdaságra gyakorolt várható hatásuk előrejelzéséért;
77.3. felső szintű agrárdiplomáciai, agrár-külkereskedelmi tárgyalások, megalapozását szolgáló külpiaci elemzések, helyzetértékelések készítéséért, a bilaterális kapcsolatok fejlesztését célzó javaslatok megfogalmazásáért;
77.4. az AKI-val együttműködve az agrárstatisztikai információs rendszer kialakításával és továbbfejlesztésével kapcsolatos hazai és nemzetközi tárcafeladatok koordinált ellátásáért, a Központi Statisztikai Hivatallal való kapcsolattartásért, az Országos Statisztikai Adatgyűjtési Programmal (OSAP) kapcsolatos tárcafeladatok ellátásának összefogásáért;
77.5. az EUROSTAT-tal, valamint az Európai Bizottság illetékes részlegével való együttműködésért, az Állandó Statisztikai Bizottságban és a szakmai munkabizottságokban való részvételért, az adatszolgáltatási feladatok ellátásáért;
77.6. az AKI-val együttműködve a mezőgazdasági Tesztüzemi Rendszer, a Mezőgazdasági Számlarendszer, a Mezőgazdasági Piaci Árinformációs Rendszer üzemeltetéséért;
77.7. az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvénnyel kapcsolatos feladatok ellátásáért,
77.8. az AKI-val együttműködve az agrárgazdaságról szóló éves jelentések koordinált kidolgozásáért;
77.9. az OECD-vel kapcsolatos, a főosztály kompetenciájába tartozó agrárpolitikai feladat ellátásáért, az éves agrár- és támogatáspolitikai (ország) jelentés, OECD módszertani ajánlások szerinti elkészítéséért, az OECD Monitoring és Értékelés című agrár- és támogatáspolitikai jelentés nemzeti háttéranyagának összeállításáért, és a támogatottsági helyzet mérésére szolgáló PSE mutató (AKI bevonásával történő) kidolgozásáért;
77.10. az AKI szakmai és intézményfelügyeletének ellátásáért;
77.11. a nemzeti agrár-támogatási rendszer közgazdasági megalapozásáért, az ilyen célú hazai költségvetési források tervezésével kapcsolatos minisztériumi feladatok koordinált ellátásáért;
77.12. az éves költségvetési törvényben meghatározott nemzeti agrártámogatási előirányzatok tervezéséért, éven belüli felhasználási ütemtervének elkészítéséért, a teljesítés rendszeres értékeléséért, a szükség szerinti átcsoportosítások kezdeményezéséért;
77.13. a nemzeti agrártámogatási rendszer, az egyes nemzeti támogatási konstrukciók jogszabályi kidolgozásáért, továbbfejlesztésével, működtetésével kapcsolatos tárcafeladatok koordinált ellátásáért;
77.14. a nemzeti agrártámogatások Európai Bizottságnak történő bejelentésével, notifikációjával kapcsolatos minisztériumi feladatok koordinált ellátásáért, valamint az éves jelentés elkészítéséért;
77.15. a mezőgazdasági nemzeti támogatásokra vonatkozó közösségi szabályozással kapcsolatos tagállami feladatok ellátásáért (közösségi iránymutatás, általános és mezőgazdasági de minimis, mentesítési rendelet alapján);
77.16. az agrártermelés finanszírozásával, különféle kedvezményes hitelkonstrukciókkal, az állami- és intézményi kezességvállalással kapcsolatos minisztériumi feladatok ellátásáért;
77.17. a kedvezményes agrár-hitelkonstrukciók monitoring rendszerének működtetéséért;
77.18. a Magyar Bankszövetséggel, a Magyar Fejlesztési Bankkal, az agrár- és élelmiszergazdaság finanszírozásában részt vevő pénzintézetekkel, kezességvállaló intézményekkel való kapcsolattartásért;
77.19. az Agrár- Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHA) tevékenységével kapcsolatos minisztériumi feladatok ellátásáért;
77.20. a mezőgazdaságot sújtó elemi károk enyhítését célzó szükség szerinti kormányzati intézkedések kezdeményezéséért, a nemzeti agrárkár-enyhítési rendszerrel kapcsolatos szabályozási és szakmai feladatok ellátásáért;
77.21. a mezőgazdaságot sújtó természeti kockázatok kezelésével kapcsolatos szabályozások, konstrukciók kidolgozásáért;
77.22. az agrár- és élelmiszergazdaságot érintő pénzügyi szabályozó rendszerek (adózási rendszer, egészség- és társadalombiztosítási járulékrendszer, egyéb elvonási rendszer, munkaügyi szabályozás, – egyszerűsített foglalkoztatási szabályrendszert is beleértve – monetáris szabályozás, hitelpolitika, állami támogatás stb.) kialakításával és továbbfejlesztésével kapcsolatos minisztériumi feladatok koordinált ellátásáért;
77.23. az agrár- és élelmiszergazdaságot érintő gazdasági jogszabályokkal – különösen a gazdasági társaságokról szóló törvény, a számvitelről, a csőd- és felszámolási eljárásról szóló törvény – kapcsolatos minisztériumi feladatok ellátásáért, továbbá a költségvetésről szóló törvény, a zárszámadásról szóló törvény, az államháztartásról szóló törvény esetenkénti felülvizsgálatában való közreműködésért;
77.24. a mikro-, kis- és középvállalkozások fejlesztésével kapcsolatos minisztériumi feladatok ellátásáért;
77.25. a mezőgazdasági szövetkezeti üzletrész rendezésével kapcsolatos minisztériumi feladatokért;
77.26. a közösségi közvetlen támogatások hazai költségvetésbe történő beépítéséért és az azt kiegészítő nemzeti támogatások tervezéséért;
77.27. az európai uniós közvetlen termelői támogatások (SAPS) és a nemzeti kiegészítő kifizetések (top-up) nemzeti szabályainak, valamint a juh és kecske de minimis szabályozásának kidolgozásával és továbbfejlesztésével, a támogatási konstrukciók működtetésével kapcsolatos feladatok koordinált ellátásáért, beleértve az egységes kérelem rendelet évenkénti aktualizálását;
77.28. a közvetlen támogatásokhoz kapcsolódó egyes horizontális részterületek hazai szabályozásáért (például vis maior, mezőgazdasági termelő meghatározása);
77.29. a 73/2009/EK tanácsi rendelet 68. cikke alapján nyújtott ún. különleges támogatások nemzeti konstrukcióinak kidolgozásáért, aktualizálásáért és felülvizsgálatáért (jelenleg: zöldség, gyümölcs, dohány szerkezetátalakítási támogatás, valamint különleges tej támogatás);
77.30. az EU 2014-től kezdődő új pénzügyi perspektívájának tárcán belüli koordinációjáért, a magyar álláspont kialakításáért;
77.31. a KAP 2014-2020 közötti szabályrendszerének kialakításával kapcsolatos tárcafeladatok ellátásáért;
77.32. az állatlétszámhoz kötött támogatási jogosultság országos tartalékból való igényléséhez szükséges jogalkotási feladatokért;
77.33. a nemzeti támogatások, az uniós közvetlen támogatások és az EU agrárköltségvetése vonatkozásában az Európai Unió intézményeiben és a tanácsi munkacsoportokban a folyamatos képviselet biztosításáért, a kapcsolódó tagállami álláspont elkészítéséért és egyeztetéséért;
77.34. az Agrárgazdasági Kutató Intézetet szakmai és intézményi felügyeletéért.

Szervezeti tagozódás:
Agrárstatisztikai és Elemző Osztály
Agrár- pénzügyi és Finanszírozási Osztály
Közösségi Támogatási és Pénzügyi Osztály

Agrárpiaci Főosztály

78. Az Agrárpiaci Főosztály felelős:
78.1. az agrárpiaci rendtartás intézményeinek irányításával és szervezésével, eszközeinek igénybe vételével összefüggő feladatok ellátásáért, a vonatkozó stratégiai anyagok és operatív intézkedések szakmai előkészítéséért;
78.2. az Európai Unió agrárpiaci és termékpálya szabályozásával kapcsolatos, nemzeti hatáskörbe utalt termékpálya szabályozások végrehajtási rendelkezéseinek, a főosztály hatáskörébe tartozó egyéb jogszabály-tervezetek (például termelői csoportok, szállítás, bel- és külkereskedelem, versenyjog, promóció, marketing stb.) szakmai előkészítéséért, a társminisztériumok kapcsolódó jogszabály-tervezeteinek és előterjesztéseinek véleményezéséért, feladatkörét illetően a jogharmonizációért;
78.3. az Európai Unió intézményeiben, az irányító bizottságokban és a tanácsi munkacsoportokban a főosztály szakterületén a folyamatos képviselet biztosításáért, a kapcsolódó tagállami álláspont elkészítéséért és egyeztetéséért;
78.4. az Európai Unió agrárpiaci reformjaival összefüggő minisztériumi szakmai feladatok koordinálásáért;
78.5. az agrárpiaci költségvetési előirányzatok (pl. sertés, baromfi állatjóléti támogatások, állatbetegségek megelőzése, iskolatej, iskolagyümölcs, egyes speciális termelői szerveződések stb.) felhasználására vonatkozó javaslatok kidolgozásáért és nyomon-követéséért;
78.6. az agrár termékpálya bizottságok működésének biztosításáért és titkársági teendőinek ellátásáért;
78.7. az Európai Unió agrárpiaci rendtartásával kapcsolatban álló szakmai érdekképviseleti szervezetekkel és hazai végrehajtó intézményrendszerével való szakmai kapcsolattartásáért;
78.8. a mezőgazdasági termékpályákat érintő, nem az Agrárpiaci Főosztály által kezelt nemzeti és európai uniós támogatások előkészítésében való részvételért;
78.9. a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termékek export- és importszabályozásával összefüggő intézkedések végrehajtásának általános szabályairól szóló rendelet megalkotásában való részvételért;
78.10. a termelői integrációk – zöldség-gyümölcs termelői szervezetek, zöldség-gyümölcs termelői csoportok, szakmaközi szervezetek, termelői csoportok, termelői szervezetek, termelői csoportok társulása, és egyéb termelői szerveződésekkel kapcsolatos szakmai feladatok – szabályozásával, fejlesztésével, támogatásával, összefüggő koncepcionális anyagok, javaslatok elkészítéséért, a kapcsolódó jogalkotási és szakmai feladatok ellátásáért;
78.11. a zöldség-gyümölcs termelői szervezetek és zöldség-gyümölcs termelői csoportok elismerésével kapcsolatos feladatok – elismerésüket megelőző szakmai és helyszíni ellenőrzés, az elismerések előkészítése, a működési programok jóváhagyásának előkészítése, működési programok és elismerési tervek módosításának előkészítése, a zöldség-gyümölcs termelői csoportot és termelői szervezetet, valamint a termelői szervezetek társulását vizsgáló szakértői bizottság működtetése és titkársági feladatai, adatszolgáltatás és jelentések feldolgozása, az EU felé történő adatszolgáltatás – ellátásáért, valamint az ehhez szükséges adatbázis elkészíttetéséért és működtetéséért;
78.12. a zöldség-gyümölcs piachoz kapcsolódó fenntartható működési programok nemzeti stratégia és környezetvédelmi keretterv megalkotásáért, nyomon követésének és értékelésének biztosításáért;
78.13. a termelői csoportok elismerésének előkészítéséért, elismerések ellenőrzésének megszervezéséért és lebonyolításáért, az éves beszámoló jelentések feldolgozásáért, a Termelői Csoport Bíráló Bizottság működtetéséért és titkársági feladatainak ellátásáért;
78.14. a Közös Agrárpolitika II. pillérének támogatási jogcímei keretében termelői integrációk támogatására meghirdetett jogcímek előkészítésében való közreműködésért és folyamatos nyomon követéséért;
78.15. a szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény, valamint a hegyközségekről szóló 1994. évi CII. törvény és a hozzájuk kapcsolódó végrehajtási rendeletek szakmai koordinációjáért és az abból adódó feladatok ellátásáért (pl. eredetvédelem, támogatási intézkedések, adminisztráció, forgalomba hozatal, bormarketing stb.);
78.16. a szőlő-bor termékpályát érintő horizontális területek (pl. címkézés, energiatartalom, allergének feltüntetése, munkavédelem stb.) koordinálásáért, egyéb főosztályok feladat- és hatáskörébe tartozó jogszabályok és szakmai anyagok véleményezéséért;
78.17. a Bor Eredetvédelmi Tanács titkársági feladataiért, és a Szőlőfajta Használati Bizottság elnöki feladataiért, a Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Szervezet (OIV) tagállami szakmai munkájának koordinálásáért, a Szlovák Köztársaság és a Magyar Köztársaság Vegyes Bizottsága által létrehozott, a „Tokaj” eredet-megjelölés használatával foglalkozó Albizottság magyar tagozat munkájának koordinálásáért;
78.18. az iskolagyümölcs és iskolatej programmal kapcsolatos szakmai és jogalkotási feladatok ellátásáért;
78.19. tejkvóta szabályozással összefüggő nemzeti végrehajtási szabályok megállapításáért és a végrehajtás szakmai felügyeletéért;
78.20. a vágott test minősítés rendszerével összefüggő szakmai és szabályozási feladatok ellátásáért, a vágott test minősítésére vonatkozó hatósági feladatok ellátásának felügyeletéért;
78.21. a nemzeti sertés és baromfi állatjóléti támogatások szabályozásának folyamatos felülvizsgálatért, fejlesztéséért, a támogatás kifizetésének nyomon-követéséért;
78.22. az egyes állatbetegségek megelőzésével kapcsolatos nemzeti támogatással kapcsolatos szakmai és szabályozási feladatok ellátásáért;
78.23. a nemzetközi szakmai szervezetekben (Nemzetközi Gabona Tanács (IGC), Nemzetközi Cukor Szervezet (ISO), ENSZ Konferenciák Kereskedelem és Fejlődés (ENSZ Kakaó Konferencia, ENSZ Kávé Konferencia) folyó szakmai munkában való részvételért;
78.24. a Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Szervezet (OIV) működésével kapcsolatos üléseken és közgyűléseken való részvétel koordinálásáért;
78.25. az Agrárpiaci Főosztályt és a termékpályákat érintő WTO szakmai munkában (pl: export-import szabályozás, kvóták, érzékeny termékek stb.) való részvételért;
78.26. a minisztérium képviseletéért az OECD termékpálya Bizottságaiban, illetve munkacsoportjaiban (Commitee for Agriculture, Working Party on Agricultural Policies and Markets (APM), Joint Working Party on Agriculture and Trade);
78.27. a FAO Commodity Problems bizottsági munkacsoportjával (pl. hús, tej, cukor, olajos magvak, multilaterális kereskedelem stb.) kapcsolatos feladatok ellátásáért és az üléseken való részvételért;
78.28. Nemzetközi kereskedelmi megállapodások (pl. MERCOSUR, EU-harmadik országok stb.) termékpályákat érintő feladatainak ellátásáért;
78.29. a feldolgozott mezőgazdasági termékek kereskedelmi rendszerének (Non Annex I.) szabályozásával összefüggő feladatok, a kereskedelmi mechanizmusok működésének koordinálásáért, beleértve a vámpolitikai és engedélyezési mechanizmusból adódó tárcafeladatokat;
78.30. a Mezőgazdasági Menedzsment és Monitoring Információs Rendszer (ISAMM) működtetésének koordinálásáért;
78.31. az intervencióval kapcsolatos nemzeti szabályozásért (gabona, cukor, hús, tej, tejtermék stb.);
78.32. „A Közösség legrászorultabb személyeinek intervenciós készletekből származó élelmiszerekkel történő ellátása” EU-programmal kapcsolatos szakmai és szabályozási feladatok ellátásáért;
78.33. a Gazdaságbiztonsági Tartalék mezőgazdasági és élelmiszeripari készleteivel kapcsolatos szakmai álláspont kialakításáért, a Gazdaságbiztonsági Tartalék Tárcaközi Bizottság (GTTB) munkájában való részvételért;
78.34. az agrár- és élelmiszergazdasághoz kapcsolódó szállítással, szállítmányozással és logisztikával összefüggő tárcakoordinációs, egyeztetési és szabályozási feladatok ellátásáért;
78.35. az általános kereskedelem-szabályozással és versenyjogi szabályozással és agrár-belkereskedelemmel kapcsolatos feladatok minisztériumon belüli szakmai koordinálásáért;
78.36. a két- és többoldalú nemzetközi piaci és kereskedelmi kapcsolatok mezőgazdasági és élelmiszeripari termékeket érintő változásainak és a piaci és kereskedelmi tárgyalások agrárügyeinek szakmai véleményezéséért, egyeztetéséért;
78.37. mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek belkereskedelmi folyamatainak nyomon követéséért, elemzéséért, értékeléséért, javaslatok elkészítéséért;
78.38. az „EU-s mezőgazdasági termékek promóciós programjainak támogatása” intézkedéssel kapcsolatos döntés-előkészítő feladatokért, titkársági feladatainak ellátásáért, végrehajtási rendszerének kialakításáért és koordinálásáért, a pályázatok kiírásáért, elbírálásáért;
78.39. az Agrármarketing Centrum szakmai felügyeletének ellátásáért.

Szervezeti tagozódás:
Közös Piaci Szervezetek Osztálya
Termelői Szerveződések Osztálya
Agrárpiaci Koordinációs Osztály

Mezőgazdasági Főosztály

79. A Mezőgazdasági Főosztály felelős:
79.1. a növénytermesztéssel és kertészettel (vetőmagvak és szaporítóanyagok előállításával, minősítésével, forgalomba hozatalával összefüggő szakmai és hatósági tevékenységek, növényfajták állami elismerése, tájfajták, genetikai alapok), állattenyésztéssel (tenyésztésszervezés, tenyésztési hatósági feladatok, állatgenetikai erőforrások), a kölcsönös megfeleltetéssel, a Magyar Méhészeti Nemzeti Programmal összefüggő szakmai és irányítási feladatok ellátásáért, stratégiai anyagok elkészítéséért;
79.2. a növénytermesztést, a kertészetet, az állattenyésztést, a Magyar Méhészeti Nemzeti Programot és a kölcsönös megfeleltetést érintő jogalkotási feladatok ellátásáért, e területek szabályozásának jogharmonizációjáért;
79.3. a növénytermesztést, a kertészetet és az állattenyésztést érintően a II. pillér támogatási jogcímei kidolgozásában való közreműködésért;
79.4. a növénytermesztés, a kertészet és az állattenyésztés területét illetően a hazai és nemzetközi tudományos, érdekvédelmi és szakmai szervezetekkel történő kapcsolattartásért, a nemzetközi kapcsolatok szakmai koordinációjáért, a nemzetközi együttműködésekben való részvételért, valamint a nemzetközi kötelezettségekből eredő feladatok ellátásáért;
79.5. a növénytermesztés, a kertészet az állattenyésztés, és a kölcsönös megfeleltetés területét illetően az Európai Unió intézményeiben és a tanácsi munkacsoportokban a főosztály szakterületén a folyamatos képviselet biztosításáért, a kapcsolódó tagállami álláspont elkészítéséért és egyeztetéséért;
79.6. a termelési és tenyésztési, termesztési és nemesítési technológiákkal, a műszaki fejlesztéssel és a gépesítéssel kapcsolatos szakmai feladatok ellátásáért, jó gyakorlatok, technológiai ajánlások kidolgozásáért;
79.7. az agrár-környezetgazdálkodással kapcsolatos – a II. pillér támogatási jogcímeivel kapcsolatos feladatokon túlmutató – szakmai feladatok ellátásáért, környezetkímélő technológiai ajánlások kidolgozásáért;
79.8. a mezőgazdaság klímaváltozáshoz kapcsolódó adaptációjával – az öntözés fejlesztésén túlmutató –, továbbá a mitigációval összefüggő szakmai feladatok ellátásáért;
79.9. az Állami Ménesgazdaság szakmai felügyeletéért;
79.10. az Állattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet és a VM Mezőgazdasági Gépesítési Intézet szakmai feladatainak meghatározásában való közreműködésért;
79.11. az agrárkutatás-fejlesztés és innováció, a szaktanácsadási rendszer szakmai feladataiban való közreműködésért;
79.12. a növényi genetikai erőforrásokkal kapcsolatos szakmai feladatokban való közreműködésért;
79.13. más állami szervezetek kezelésében lévő mezőgazdasági vállalkozásokkal, intézményekkel kapcsolatos szakmai álláspont kialakításáért;
79.14. az MgSzH Központ és területi szervei szervezeti és működési szabályzatának véleményezéséért;
79.15. a növénytermesztés, a kertészet, az állattenyésztés és a mezőgazdasági genetikai erőforrások területét illetően adományozható miniszteri elismerések javaslatának elkészítéséért (Fleischmann-, Kovács Béla-, Aranykalászos Gazda-, Gazdaasszonydíj), a javaslattevő Bizottság működtetéséért illetve a szakmai díjak odaítélésében való közreműködésért;
79.16. a növényi fajtaoltalommal kapcsolatos szakmai feladatok ellátásáért;
79.17. az UPOV Bizottságaiban és Tanácsában való részvételért, valamint a Közösségi Növényfajta Hivatal (CPVO) Igazgatótanácsában való részvételért;
79.18. a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság (KKB) Nemzetközi Szakbizottságában a minisztérium képviseletének, valamint a működésből adódó feladatok ellátásáért;
79.19. a fás szárú energetikai ültetvényekre vonatkozó hatósági tevékenység szakmai felügyeletéért, szabályozásáért;
79.20. a máktermesztéssel kapcsolatos ENSZ anyagok (ARQ, BRQ kérdőívek) elkészítéséért;
79.21. a növényvédelmi szabályozások kialakításával kapcsolatos, szakterületét érintő feladatokban való részvételért;
79.22. a Fajtaminősítő Bizottsággal kapcsolatos minisztériumi feladatok ellátásáért;
79.23. a mezőgazdasági vetési és betakarítási munkákkal kapcsolatos információgyűjtéssel, a termésbecsléssel, állapotminősítéssel és az elemi károk felmérésével összefüggő, Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal által ellátott feladatok szakmai felügyeletéért, fentiekkel kapcsolatban a minisztérium vezetőinek tájékoztatásáért;
79.24. az őstermelői igazolvánnyal kapcsolatos feladatokért;
79.25. a mezőgazdasági vagyonbiztonsággal (mezőőri szolgálat) kapcsolatos szakmai feladatokért;
79.26. az állattenyésztésről szóló jogszabályokban meghatározottak szerint miniszteri felelősségi körbe tartozó tenyésztésszervezési feladatok elvégzéséért;
79.27. az állatok egységes nyilvántartási és azonosítási rendszere (ENAR), a tenyészetinformációs rendszer (TIR) és a baromfi információs rendszer (BIR) működésével kapcsolatos szakmai és jogalkotási feladatokban való közreműködésért;
79.28. a FAO állatgenetikai erőforrásokkal foglalkozó Európai Regionális Fókusz Pontok (ERFP) nemzeti koordinátori feladatainak ellátásáért;
79.29. az őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajtákkal kapcsolatos szakmai és jogalkotási feladatok ellátásáért;
79.30. a tenyésztésszervezéssel kapcsolatos nemzeti támogatási rendszer működtetéséért, szakmai és szabályozási feladatainak ellátásáért;
79.31. a kölcsönös megfeleltetés (cross compliance) rendszerének kialakításával kapcsolatos szakmai, koordinációs és szabályozási feladatok ellátásért;
79.32. a kölcsönös megfeleltetés követelményeinek és előírásainak meghatározásáért, a kapcsolódó szabályozás kialakításáért;
79.33. a kölcsönös megfeleltetés tájékoztatási feladatainak szervezésért, ellátásáért;
79.34. a Magyar Méhészeti Nemzeti Program kialakításával, működtetésével kapcsolatos szakmai, koordinációs és szabályozási feladatok ellátásért;
79.35. a géntechnológia mezőgazdasági szakterületi feladataival kapcsolatban:
79.35.1. a géntechnológiával foglalkozó európai uniós és nemzetközi szervezetekben a tagállami képviselet biztosításában történő közreműködésért.
79.35.2. a géntechnológiával módosított szervezetek szabad környezetbe történő kibocsátásának engedélyezésével összefüggő feladatokban történő közreműködésért, nemzeti és közösségi hatáskörben;
79.35.3. a géntechnológiával módosított mikroorganizmusok zárt rendszerben történő kísérleti, illetve ipari célú felhasználásának engedélyezésével összefüggő feladatokban történő közreműködésért nemzeti és közösségi hatáskörben;
79.35.4. a géntechnológiával módosított szervezetek élelmiszerként és takarmányként történő felhasználásának engedélyezésével összefüggő feladatokban történő közreműködésért közösségi hatáskörben;
79.35.5. a géntechnológiával módosított, hagyományos, valamint az ökológiai termékek adott térségben egymás mellett folytatott termesztésével (koegzisztencia) kapcsolatos engedélyezési eljárásokban történő közreműködésért, valamint az ezzel kapcsolatos szabályozási, jogalkotási feladatokban történő közreműködésért;
79.35.6. a géntechnológiai szakterület jogalkotási feladatainak ellátásában történő közreműködésért.

Szervezeti tagozódás:
Növénytermesztési és Kertészeti Osztály
Állattenyésztési Osztály
Kölcsönös Megfeleltetési Osztály

Az élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár
alárendeltségében működő szervezeti egységek

Titkárság

80. Az élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár közvetlen alárendeltségében működik a Titkárság, melynek élén főosztályvezetői besorolású titkárságvezető áll. Feladatait a 13.2. pont rögzíti.

Az élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős helyettes államtitkár
alárendeltségében működő szervezeti egységek

Titkárság

81. Az élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős helyettes államtitkár közvetlen alárendeltségében működik a Titkárság, melynek élén főosztályvezetői besorolású titkárságvezető áll. Feladatait a 13.2. pont rögzíti.

Élelmiszerlánc-felügyeleti Főosztály

82. Az Élelmiszerlánc-felügyeleti Főosztály felelős:
82.1. az országos főállatorvos hivatali feladatainak koordinálásáért, valamint a nemzetközi kereskedelemmel, nemzetközi és EU kapcsolattartással, állategészségüggyel, állatvédelemmel, állatgyógyászati termékekkel, állati eredetű melléktermékekkel, állatok egyedi azonosítási és nyilvántartási rendszerekkel, összefüggő feladatainak ellátásában való közreműködésért;
82.2. a 2011. évi magyar EU elnökség szakterületi feladatainak megszervezéséért és ellátásáért, az ezzel kapcsolatos előkészületek koordinálásáért, szakterületi feladataiban közreműködésért illetve a résztvevő szakértők munkájának koordinálásért;
82.3. az Európai Bizottság és Tanács szakbizottságaiban és munkacsoportjaiban való szakmai képviselet ellátásának megszervezéséért, a résztvevő szakértők munkájának koordinálásért, a nemzetközi kereskedelem, állategészségügy, állatvédelem, állatgyógyászati termékek, állati eredetű melléktermékek, állatok egyedi azonosítási és nyilvántartási rendszerek szakterületen a szakmai képviselet munkájában való közreműködésért;
82.4. az Európai Bizottság Élelmiszerbiztonsági és Állategészségügyi Hivatala által lefolytatott magyarországi ellenőrzések szervezéséért és koordinálásáért;
82.5. az Integrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv előkészítésében való közreműködésért a főosztály feladatkörének vonatkozásában;
82.6. harmadik országok állategészségügyi, élelmiszer-ellenőrző és növény-egészségügyi hatóságaival való kapcsolattartásért és a szakmai anyagok egyeztetésért;
82.7. a szakterületi nemzetközi egyezmények, együttműködési programok szakmai egyeztetésért, a kapcsolatok fejlesztéséért;
82.8. a szakterületi nemzetközi szervezetekben (EU, FAO, ENSZ/EGB, OECD, OIE, OIV, EPPO, IPPC, WTO SPS, IOBC IUSS stb.), illetve a FAO/WHO Codex Alimentarius Import és Export Tanúsítás és Ellenőrzés, Élelmiszerek Állatgyógyászati Szermaradékai, Élelmiszer Szennyezőanyagok, Növényvédőszer-maradékok, Analitikai és Mintavételi Módszerek, Élelmiszer-higiéniai munkabizottságban a szakmai képviselet ellátásának megszervezéséért;
82.9. az élelmiszerláncra vonatkozó törvényi szintű szabályozás tekintetében a tervezetek szakmai egyeztetéséért, valamint a nemzetközi kereskedelemhez szükséges engedélyezésekkel, bizonyítványokkal, a tagállamok közötti szállítással és importtal, az állategészségüggyel, állatvédelemmel, állatgyógyászati termékekkel, állati eredetű melléktermékekkel, állatok egyedi azonosítási és nyilvántartási rendszerekkel kapcsolatos nemzeti szabályozás (jogszabálytervezetek, előterjesztések, tájékoztatók) szakmai egyeztetésért;
82.10. a tenyészetinformációs rendszer (TIR), a baromfiinformációs rendszer (BIR), valamint az állatok egységes nyilvántartási és azonosítási rendszer (ENAR) fejlesztésével és működtetésével kapcsolatos jogalkotási feladatokért;
82.11. a géntechnológia (állatok) és a klónozás területén a szabályozási és fejlesztési feladatokban való szakmai közreműködés ellátásnak megszervezésért;
82.12. valamennyi támogatásra vonatkozó szakmai anyag állategészségüggyel, állatvédelemmel, állatgyógyászati termékekkel, állati eredetű melléktermékekkel, állatok egyedi azonosítási és nyilvántartási rendszerekkel, nemzetközi kereskedelemmel kapcsolatos részének, valamint eljárásrendjének kidolgozásában való közreműködés ellátásnak megszervezésért;
82.13. a Magyar Állategészségügyi és Állatvédelmi Kódex Bizottság működéséért, és a titkári feladatok ellátásáért;
82.14. az élelmiszerláncra vonatkozó jogszabályok, előterjesztések, tájékoztatók szakmai előkészítése során a szakjogi közreműködésért, ezen jogszabálytervezetek készítésével, véleményezésével kapcsolatos tevékenység összehangolásáért;
82.15. az élelmiszerláncra vonatkozó valamennyi szakterületen a jogszabály-figyelési tevékenység ellátásért, szakterületi jogi adatbázis létrehozásáért és naprakészen tartásáért;
82.16. a 2011. évi magyar EU elnökség szakterületi feladataiban a szakmai előkészítés során a szakjogi közreműködésért;
82.17. az élelmiszerláncra vonatkozó EU jogszabályok szakmai harmonizációjának koordinációjáért;
82.18. az EU tagországokból notifikációs eljárás keretében érkező joganyagok, élelmiszerlánccal kapcsolatos szakjogi véleményezéséért;
82.19. az élelmiszerláncra vonatkozó szakterületi nemzetközi egyezmények, együttműködési programok szakmai egyeztetése során a szakjogi közreműködésért;
82.20. a növényvédelmi közép- és felsőfokú oktatás, posztgraduális képzés, valamint az állatorvosi és szakállatorvosi képzés alaptantervi követelményeinek meghatározásában való együttműködésért, a növényvédelmi szakképesítések vizsgáztatási követelményeinek, és a kötelező szakmai továbbképzés rendszerének és tematikájának meghatározásáért;
82.21. a Tolnay Sándor-Díj Bizottság munkájának koordinálásáért;
82.22. a minisztérium honlapján a főosztály szakterületét érintő szakmai anyagok összeállításának koordinálásáért;
82.23. az országos főállatorvos növény-egészségüggyel, növényvédelemmel, talajvédelemmel, növényi termékekkel, parlagfűvel, zöldség és gyümölcs minőség-ellenőrzéssel, takarmány-higiéniával, takarmány-biztonsággal és -minőséggel, élelmiszer-higiéniával, élelmiszer-biztonsággal és -minőséggel, borminősítéssel és -ellenőrzéssel összefüggő feladatainak ellátásában való közreműködésért;
82.24. a 2011. évi magyar EU elnökség szakterületi feladataiban közreműködésért;
82.25. a növény-egészségügy, növényvédelem, talajvédelem, növényi termékek, zöldség és gyümölcs minőség-ellenőrzés, takarmány-higiénia, takarmány-biztonság és -minőség, élelmiszer-higiénia, élelmiszer-biztonság és -minőség, borminősítés és -ellenőrzés, ökológiai gazdálkodás szakterületen az Európai Bizottság és Tanács szakbizottságaiban és munkacsoportjaiban a szakmai képviselet munkájában való közreműködésért;
82.26. a növény-egészségüggyel, növényvédelemmel, talajvédelemmel, növényi termékekkel, parlagfűvel, zöldség és gyümölcs minőség-ellenőrzéssel, takarmány-higiéniával, takarmány-biztonsággal és -minőséggel, élelmiszer-higiéniával, élelmiszer-biztonsággal és -minőséggel, a borminősítéssel és -ellenőrzéssel, ökológiai gazdálkodással kapcsolatos nemzeti szabályozás (jogszabálytervezetek, előterjesztések, tájékoztatók) szakmai egyeztetésért;
82.27. a vágott test minősítés rendszerével összefüggő szakmai feladatokban való közreműködésért;
82.28. a szakmai feladatkörét érintően a klímaváltozás és az elsivatagosodás elleni küzdelemmel, környezetkímélő gazdálkodási és földhasználati módszerekkel, a környezet- és természetvédelemmel, a biodiverzitás megőrzésével, a mezőgazdaság piaci és termelési struktúraváltással kapcsolatos szabályozási feladatokban, és a környezetkímélő növény- és talajvédelmi technológiák hazai fejlesztésében, a szakmai közreműködés ellátásnak megszervezésért;
82.29. a géntechnológia területén (vetőmag, élelmiszer, takarmány, mikroorganizmusok) a szabályozási és fejlesztési feladatokban való szakmai közreműködés ellátásnak megszervezésért;
82.30. a hegyközségi törvény és a bortörvény, a szőlőtermesztés és borkészítés során keletkező melléktermék-lepárlás szabályozás szakmai előkészítésben közreműködés ellátásnak megszervezésért;
82.31. a Magyar Takarmánykódex Bizottság működéséért; és a titkári feladatok ellátásáért;
82.32. a Minőségügyi Tárcaközi Bizottságban és a Nemzeti Akkreditáló Testületben való részvételért;
82.33. a tárca szakmai képviseletéért az Országos Környezeti Sugárvédelmi Rendszer Szakbizottságban és a tagságból eredő feladatok ellátásáért, a Személyügyi és Igazgatási Főosztály tájékoztatása mellett;
82.34. a VM Radiológiai Ellenőrző Hálózat fejlesztésében való közreműködésért, az ágazaton belüli folyamatos egyeztetés koordinálása mellett;
82.35. a polgári vészhelyzettel kapcsolatos, valamint a természeti katasztrófákból eredő feladatok végrehajtásában való közreműködésért;
82.36. valamennyi támogatásra vonatkozó szakmai anyag növény-egészségüggyel, növényvédelemmel, talajvédelemmel, növényi termékekkel, parlagfűvel, zöldség és gyümölcs minőség-ellenőrzéssel, élelmiszer-higiéniával, élelmiszer-biztonsággal és minőséggel, borminősítéssel és ellenőrzéssel kapcsolatos részének, valamint eljárásrendjének kidolgozásában való közreműködésért;
82.37. a növényvédelmi módszertani gyűjtemény összeállításáért és közzétételéért.

Szervezeti tagozódás:
Állategészségügyi és Koordinációs Osztály
Élelmiszer- és Takarmány-biztonsági Osztály
Növény- és Talajvédelmi Osztály
Szabályozási Osztály

Élelmiszer-feldolgozási Főosztály

83. Az Élelmiszer-feldolgozási Főosztály felelős:
83.1. a feldolgozott élelmiszerek előállításával és forgalomba hozatalával kapcsolatos kormányzati feladatok ellátásáért, kiemelten a feldolgozás szervezésével, gazdaság-, piac-, és minőségpolitikájával, szakmai szabályozásával, fejlesztésével, a szakmai felkészültség fokozásával, élelmiszerminőségi és -biztonsági kérdésekben a civil szervezetek és a közvélemény felé irányuló kommunikációval, a kollektív élelmiszer-marketing stratégiájának koordinálásával, a fogyasztói tudatosság fejlesztésével, az ágazat társadalmi elismerésének növelésével összefüggő területeken;
83.2. a feldolgozott élelmiszerek előállításával kapcsolatos nemzeti program, és stratégia szakmai előkészítéséért, a döntési folyamatban történő részvételért, a végrehajtás figyelemmel kíséréséért és elemzéséért;
83.3. a feldolgozott élelmiszerek előállításával kapcsolatos szakmai irányítási feladatok ellátásáért, a szerkezetátalakítási és fejlesztési irányelvek, fő célkitűzések meghatározásáért;
83.4. a feldolgozott élelmiszer export bővítésének lehetőségeivel kapcsolatos minisztériumi feladatok szakmai előkészítésében történő közreműködésért, a nemzetközi piaci folyamatok, irányok elemzéséért, az élelmiszer-vállalkozások export lehetőségeit megismertető, felkészültségét növelő tájékoztatások koordinációjáért;
83.5. a minisztérium, illetve a társtárcák által irányított, az élelmiszer-feldolgozást érintő gazdaságfejlesztési és támogatási programok tervezésében, előkészítésében és a kapcsolódó intézkedések kidolgozásában való részvételért, az élelmiszer-feldolgozással összefüggő stratégiai célok érvényesítésének képviseletéért, a támogatások megvalósításának, hatásának elemzésében, értékelésében történő közreműködésért;
83.6. az EU politikák élelmiszeriparral kapcsolatos részének kialakításában, valamint a nemzetközi ügyek ellátásában való részvételért;
83.7. az élelmiszer-feldolgozást érintő környezetvédelmi, klímapolitikai szabályozásban való részvételért, a fenntarthatósági szempontok érvényesítéséért, és az ágazati megvalósítás elősegítéséért;
83.8. az élelmiszer-feldolgozással kapcsolatos állami kutatási-fejlesztési (K+F) és innovációs stratégiák és programok kialakításával, a prioritások meghatározásával kapcsolatos feladatok ellátásáért és a tárcaszintű koordinációban történő részvételért, a támogatási pályázatok támogatási területeinek és a pályázatok elbírálásának szakmai követelményei meghatározásában történő közreműködésért, a társtárcáknál és nemzeti fejlesztési szervezeteknél működtetett K+F és innovációs támogatási, pályázati rendszerekben a szakterület képviseletének ellátásáért;
83.9. a minisztérium kutatási és műszaki fejlesztési célokra fordítható forrásainak az élelmiszer-feldolgozás szakmai területére jutó részének meghatározásáért és véleményezéséért; különös tekintettel az „Agrárkutatás, tanüzemek, felsőoktatás támogatása” ágazati előirányzat fejezeti kezelésére vonatkozó feladatokban;
83.10. az élelmiszer-előállító magánszemélyek és vállalkozások – függetlenül ágazati, szakágazati besorolásuktól és méretüktől – élelmiszer feldolgozással kapcsolatos szakmai és minőségügyi tevékenység szabályozásáért, a vonatkozó jogszabályok előkészítéséért és korszerűsítéséért, e jogszabályok EU harmonizációjáért;
83.11. a társtárcáknál és társfőosztályoknál az élelmiszer feldolgozókat és/vagy az élelmiszer feldolgozást is érintő jogszabályalkotás előkészítésében történő közreműködésért, véleményezésért, az integrált élelmiszerágazati stratégia tárcaszintű kidolgozásáért és érvényesítéséért;
83.12. az élelmiszer-feldolgozásban érintett vállalkozások beszerzési, termelési és értékesítési gazdasági csoportosulásai működésének szabályozásáért;
83.13. az általános élelmiszerjog hatálya alá tartozó területeken az EU szabályozási tevékenységben való magyar részvétel szervezéséért, az EU élelmiszer minőségügyi és az élelmiszer-előállítás során felhasznált adalék, segéd és élelmiszerrel érintkező anyagok, aromák, enzimek tekintetében a szabályozás kidolgozásában való részvételért, szakértők biztosításáért, a szükséges mandátum kialakításáért, a szakbizottságokban és munkacsoportokban a nemzeti képviselet ellátásáért, a szakterületet érintő joganyagok véleményezéséért, a szabályozás kommunikációjáért az élelmiszer-vállalkozók felé;
83.14. a hatósági feladatok ellátásáért – az EU-s egységes engedélyezési eljárásban – az enzimek, adalékanyagok, aromák, és az élelmiszerrel érintkező anyagok területén;
83.15. a nemzeti élelmiszer minőségpolitikai szabályozás szakmai koncepciójának elkészítéséért, a szabályozási feladatok ellátásáért;
83.16. az új élelmiszerek EU engedélyezésével összefüggő nemzeti előkészítő feladatok ellátásáért, a nemzeti szabályozás szakmai előkészítéséért és a szükséges tárcaszintű koordináció ellátásáért;
83.17. az élelmiszer feldolgozás területén a hagyományostól eltérő, illetve új technológiák (ionizálás, géntechnológia, nanotechnológia stb.) kutatásával, alkalmazásával, szabályozásával kapcsolatos állami feladatok koordinációjáért, az így előállított élelmiszerek forgalomba hozatalának engedélyezésével kapcsolatos nemzeti szabályozási feladatok szakmai előkészítéséért, és a szükséges tárcaszintű koordináció elvégzéséért, az élelmiszert előállító vállalkozók és a fogyasztók új technológiákkal kapcsolatos jogszabályi ismereteinek bővítésével, szakmai állásfoglalások, tájékoztatók kiadásával kapcsolatos feladatok ellátásáért;
83.18. a szakterületet érintő vagyongazdálkodási kérdésekben szakmai álláspont kialakításáért és a szakmai álláspont képviseletéért;
83.19. a nemzeti jó higiéniai gyakorlat útmutatók jóváhagyásának szakmai előkészítéséért, a Nemzeti Jó Higiéniai Gyakorlat Bizottság titkársági feladatainak ellátásáért;
83.20. a Magyar Élelmiszerkönyv vezetéséért, a Magyar Élelmiszerkönyv Bizottság titkársági feladatainak ellátásáért;
83.21. a Pálinka Nemzeti Tanács titkársági feladatainak ellátásáért;
83.22. az élelmiszer-feldolgozó vállalkozások által a minőséggel kapcsolatos önellenőrzési kötelezettségek ellátásának szabályozásáért;
83.23. a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek, valamint a szeszes italok földrajzi árujelzőinek oltalmára, illetve a hagyományos különleges tulajdonságú termékek elismerésére szolgáló uniós rendszerekből következő nemzeti szintű feladatok ellátásáért, a vonatkozó nemzeti jogszabályi háttér megteremtéséért, a Magyar Eredetvédelmi Tanács titkársági feladatainak ellátásáért;
83.24. a védjegyek és földrajzi árujelzők oltalmáról szóló 1997. évi XI. törvény 116/A. § (9) bekezdésében a miniszter számára megállapított kiadmányozási jogkör gyakorlásáért;
83.25. a hagyományos termékek európai programjához (Euroterroirs program) kapcsolódó Hagyományok–Ízek–Régiók (HÍR) program szakmai irányítása és felügyelete, ennek keretében a HÍR védjegy Bíráló Bizottság munkájának irányítása, elnökségi feladatainak ellátása, a HÍR védjeggyel kapcsolatos tulajdonosi jogok gyakorlása, a HÍR-es termékekkel kapcsolatos hazai és uniós marketing valamint promóciós programok koordinálása;
83.26. az élelmiszerek jelölésére, az ásványvízre és egyéb palackozott vizekre, a pálinkára, a gyümölcsborokra és EU jogszabályokkal le nem fedett élelmiszer termékcsoportokra vonatkozó nemzeti szabályozás kialakításért, továbbá az EU jogszabályok harmonizálásért;
83.27. tápanyag-összetételre és egészségre vonatkozó állításokkal, különleges táplálkozási célú élelmiszerekkel, az étrend-kiegészítőkkel, a dúsított élelmiszerekkel kapcsolatos nemzeti és EU-s szabályozásban való részvételért, a táplálkozáspolitikáért felelős tárcával való együttműködés keretében;
83.28. az adalékanyagok, enzimek, aromák valamint az élelmiszerekkel érintkező anyagok felhasználásával kapcsolatos nemzeti szabályozás szakmai előkészítésért;
83.29. az élelmiszer kiváló minőségének tanúsításával kapcsolatos szabályozási feladatok ellátásáért, a Kiváló Magyar Élelmiszer védjegy tanúsítási rendszer szakmai felügyeletéért;
83.30. a FAO/WHO Codex Alimentarius magyarországi tevékenységének irányításáért, a Codex Alimentarius Magyar Nemzeti Bizottság titkársági feladatainak ellátásáért, valamint a nemzetközi Szakbizottságokban való részvétel biztosításáért;
83.31. a FAO/WHO Codex Alimentarius Mintavételi és Analitikai Szakbizottság (CCMAS) titkársági feladatait nemzeti kormányzati vállalásként ellátó szervezet működésének koordinálásáért;
83.32. a minisztérium szabványosítási tevékenységének koordinálásáért, a minisztérium képviseletének ellátásért a Magyar Szabványügyi Tanácsban;
83.33. a minisztérium élelmiszer marketing stratégiájának tervezésében és megvalósításában történő közreműködésért, az AMC Stratégiai Koordinációs Bizottsága titkársági feladatainak ellátásáért;
83.34. a társtárcáknál kezdeményezett élelmiszer marketing aktivitások tervezésében és megvalósításában az ágazat stratégiai szempontjai érvényesülésének képviseletéért;
83.35. az élelmiszerek kiválasztásával, fogyasztásával, biztonságával, minőségével kapcsolatos tudatos fogyasztói magatartás erősítését, a fogyasztók ismereteinek bővítését elősegítő felmérések, elemzések, tájékoztatók, kiadványok, ismeretterjesztő anyagok készítéséért és széles körű megismertetéséért;
83.36. az élelmiszer-vállalkozók élelmiszer feldolgozással, élelmiszer-biztonsággal, minőséggel kapcsolatos jogszabályi ismereteinek bővítésével, szakmai állásfoglalások, tájékoztatók kiadásával kapcsolatos feladatok ellátásáért;
83.37. az élelmiszerek és takarmányok, továbbá az erdő, vad és halgazdálkodás tekintetében a minőséggel, biztonsággal és gazdálkodással kapcsolatos kommunikációs feladatoknak a minisztérium által történő ellátásához a szükséges szakmai előkészítésért, a civil szervezetek és a közvélemény felé irányuló kommunikációért;
83.38. az élelmiszer- és takarmány-biztonsági jogsértések nyilvános listájával kapcsolatos a közzététel kezdeményezéséért;
83.39. az élelmiszer-feldolgozással összefüggésben az oktatással, képzéssel, szakértőkkel, szaktanácsadókkal kapcsolatos szakmapolitikai feladatok ellátásában való közreműködésért;
83.40. szakterületén a hazai és nemzetközi tudományos, érdekvédelmi és szakmai szervezetekkel történő kapcsolattartásért, a nemzetközi kapcsolatok szakmai koordinációjáért, a nemzetközi együttműködésekben való részvételért, valamint a nemzetközi kötelezettségekből eredő feladatok ellátásáért;
83.41. a civil szervezetekkel és más intézményekkel való szakmai kapcsolattartásért;
83.42. az élelmiszer-feldolgozó vállalkozókkal történő folyamatos szakmai kapcsolattartásért;
83.43. az élelmiszer termelők, feldolgozók és kereskedők együttműködésével kapcsolatos állami szabályozási feladatok előkészítéséért, az együttműködések figyelemmel kíséréséért, szükség szerint a piaci szereplők, az ellenőrző-felügyelő hatóságok és a minisztérium közötti egyeztetések lefolytatásáért;
83.44. a minisztérium élelmiszer-feldolgozással, élelmiszeriparral kapcsolatos egyéb feladataiban való részvételért és képviseletéért;
83.45. a Magyar Agrárgazdasági Minőség Díj Bizottság munkájának koordinálásáért;
83.46. az Ujhelyi Imre-díj Bizottság, a Pro Alimentis Hungariae-díj Bizottság és az Élelmiszerbiztonságért-díj Bizottság munkájának koordinálásáért;
83.47. a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek vonatkozásában a beszállítókkal szemben alkalmazott tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról szóló 2009. évi XCV. törvénnyel kapcsolatos elvi jellegű jogszabály-értelmezési állásfoglalásokkal kapcsolatos, valamint a végrehajtással összefüggő szabályozási és jogalkotási előkészítő feladatok ellátásáért.

Szervezeti tagozódás:
Élelmiszer-szabályozási Osztály
Közkapcsolati Osztály

Erdészeti, Halászati és Vadászati Főosztály

84. Az Erdészeti, Halászati és Vadászati Főosztály felelős
84.1. az erdészet szakterületén:
84.1.1. az erdészeti jogszabályokban meghatározott, a hosszú távú erdőállomány-gazdálkodási tervekben rögzített és az erdészeti igazgatás által ellenőrzött szakszerű, tartamos (fenntartható) erdőgazdálkodás érvényesítéséért;
84.1.2. az erdőgazdálkodási stratégiai célok meghatározásáért;
84.1.3. a Nemzeti Erdőprogram, az erdészeti politika, az erdőtörvény, és más, az erdőket, az erdők védelmét, az erdőgazdálkodást érintő jogszabályok kidolgozásáért, folyamatos aktualizálásáért, végrehajtásáért, véleményezéséért;
84.1.4. az erdővédelem országos tevékenységének irányításáért;
84.1.5. az erdővédelmi mérő- és figyelő rendszer fenntartásáért és működtetéséért; az erdők egészségi állapotának országos szintű elemzéséért;
84.1.6. a tűzgyújtási tilalom elrendeléséért és visszavonásáért;
84.1.7. tartamos (fenntartható) erdőgazdálkodási tevékenység értékeléséért, irányelvek kidolgozásáért;
84.1.8. vadgazdálkodás, vadászat erdőt érintő tevékenységének szakmai véleményezéséért, országos szintű egyeztetéséért;
84.1.9. a bányászati tevékenység erdőre gyakorolt hatásának értékeléséért;
84.1.10. a honvédelmi érdekből, NATO felé fennálló kötelezettségvállalásból szükséges erdőterület igénybevételek miniszteri engedélyezésének előkészítéséért;
84.1.11. az erdővagyon védelem, az erdőgazdálkodási tevékenység szakmai irányításáért, szabályozási és egyes hatósági feladataiért;
84.1.12. a környezet- és természetvédelem erdészettel összefüggő tevékenységének összehangolásáért, a természetvédelmi területek kialakításával kapcsolatos erdészeti szakmai véleményadásért;
84.1.13. az erdőterületek védetté nyilvánításához szükséges miniszteri döntés előkészítésében való részvételért, a Natura 2000 erdőterületeken folytatott erdőgazdálkodási tevékenység szabályainak kidolgozásáért, a védett erdőterületek természetvédelmi kezelési tervének, a Natura 2000 területek fenntartási terveinek szakmai véleményezéséért;
84.1.14. a magánerő-gazdálkodás működésének, állapotának rendszeres értékeléséért és a gazdálkodást előmozdító fejlesztési lehetőségek kidolgozásáért;
84.1.15. a nemzeti forrásból működő támogatási rendszer kidolgozásáért (erdőfelújítási támogatási rendszer kifuttatása, egyes erdészeti közcélú feladatok az erdők közjóléti célú védelmét és bővítését szolgáló fejlesztési feladatok, és a magánerdőgazdálkodás szerveződéseinek támogatása stb.)
84.1.16. az erdőgazdálkodási ágazat költségvetési, továbbá az EU és nemzeti támogatási rendszer szakmai irányelveinek kialakításáért, az adható támogatások felhasználásának szakmai felügyeletéért;
84.1.17. a másodfokú- és elsőfokú erdészeti hatósággal szükség szerinti, de legalább félévente a szakmai konzultáció szervezéséért;
84.1.18. az MgSzH által negyedévente a hatósági munkáról adott áttekintő jelentés értékelésért, ennek alapján a szükséges stratégiai döntések előkészítéséért, meghozataláért;
84.1.19. a körzeti erdőtervek elkészíttetéséért és jóváhagyásáért;
84.1.20. az erdei vasutak többcélú hasznosításának elősegítéséért;
84.1.21. az Országos Erdőállomány Adattár működtetéséért, valamint az erdőállományok állapotáról szóló éves tájékoztató elkészítéséért;
84.1.22. az Országos Erdőállomány Adattár és az ingatlan-nyilvántartás adatainak megfeleltetése érdekében szükséges adatszolgáltatás országos szintű egyeztetéséért;
84.1.23. az erdészeti minőségszabályozási feladatok ellátásában és korszerűsítésében való közreműködésért;
84.1.24. az erdészeti műszaki fejlesztés irányainak meghatározásáért;
84.1.25. a nemzetközi kapcsolatokból, megállapodásokból adódó feladatok teljesítéséért, valamint a nemzetközi szervezetekkel való együttműködés ágazati feladataiért;
84.1.26. az EU erdőgazdálkodást érintő tervezeteinek véleményezéséért, a nemzeti álláspont kialakításáért és képviseletéért az erdészet ügyében érintett EU bizottságokban és munkabizottságokban, a nemzeti kezdeményezések elkészítéséért;
84.1.27. az EU tagországokból notifikációs eljárás keretében érkező, erdészettel kapcsolatos joganyagok véleményezéséért;
84.1.28. az állami tulajdonú erdőterületen gazdálkodó szervezetek szakmai tevékenységének értékeléséért;
84.1.29. az állami tulajdonban lévő erdővagyon hasznosításának kérdésköréért;
84.1.30. az ágazati statisztikai információs rendszer fejlesztésében és működtetésében való részvételért;
84.1.31. a fagazdálkodás nemzetgazdasági összefüggéseinek, és a fa piac alakulásának vizsgálatáért;
84.1.32. az erdészeti és faipari kutatás, szakoktatás, az e területen működő intézmények tevékenységének meghatározásában, fejlesztési irányelveinek kidolgozásában való részvételért;
84.1.33. az ágazati tudományos és szakmai egyesületekkel való kapcsolattartásért;
84.1.34. a szakterületet érintő nemzetközi programok kidolgozásáért és megvalósításáért;
84.1.35. az erdőgazdálkodói és a magánerdő-tulajdonosi réteg szakmai tájékoztatását célzó kiadványok készítéséért, a rendezvények szervezéséért;
84.1.36. az Országos Erdő Tanács, a FAO Magyar Nemzeti Bizottság, a Nemzeti Agrár Kutatási és Fejlesztési Bizottság, az Országos Mezőgazdasági Fajtaminősítő Tanács, az erdészet ügyében érintett EU bizottságok és munkabizottságok, az erdészetet érintő agrártámogatási bizottságok, az ágazati elismeréseket bíráló bizottságok és az ágazati érdekegyeztetés tevékenységében való közreműködésért.
84.1.37. a minisztérium felügyelete alá tartozó szervek erdőgazdálkodási feladatainak felügyeletével kapcsolatos szakmai döntéshozatalban való közreműködésért;
84.1.38. a KEOP és a ROP keretében erdőgazdálkodást érintő támogatások rendszerének kialakításában való közreműködésért;
84.1.39. az ÚMVP keretében az erdőgazdálkodást érintő támogatások rendszerének kialakításában, az egyes támogatási jogcímek szakmai feltételeinek meghatározásában, valamint a vonatkozó jogszabályok szövegtervezeteinek kidolgozásában való közreműködésért;
84.1.40. az egységes vidéki őrszolgálat (mezei, erdei, természeti, hal-, és vadgazdálkodási őrzés) létesítésével és kiépítésével kapcsolatos előkészítő feladatok ellátásáért;
84.2. a vadászat szakterületén:
84.2.1. a vadászati jogszabályokban meghatározott, a hosszú távú vadászati körzettervekben rögzített és a vadászati igazgatás által ellenőrzött szakszerű, tartamos (fenntartható) vadgazdálkodás érvényesítéséért;
84.2.2. a vadgazdálkodás szakmai irányításáért;
84.2.3. a vadgazdálkodási stratégiai célok meghatározásáért;
84.2.4. a vadászati politika, a vadászati törvény és más, vadászathoz kapcsolódó jogszabályok kidolgozásáért, folyamatos aktualizálásáért, végrehajtásáért;
84.2.5. a vadgazdálkodási kutatás, oktatás fejlesztési irányelveinek kidolgozásában való részvételéért;
84.2.6. a vadászható állatfajok körének meghatározásáért, azok védelmének országos irányításáért;
84.2.7. a vadászati jog hasznosításnak hosszú távú fejlesztési irányelvei kidolgozásáért;
84.2.8. az Országos Vadgazdálkodási Adattár működtetéséért;
84.2.9. a vadgazdálkodási ágazat költségvetési, továbbá az EU és nemzeti támogatási rendszer szakmai irányelveinek kialakításáért, az adható támogatások felhasználásának szakmai felügyeletéért;
84.2.10. a másodfokú- és elsőfokú erdészeti hatósággal szükség szerinti, de legalább félévente a szakmai konzultáció szervezéséért;
84.2.11. az MgSzH által negyedévente a hatósági munkáról adott áttekintő jelentés értékelésért, ennek alapján a szükséges stratégiai döntések előkészítéséért, meghozataláért;
84.2.12. a körzeti vadgazdálkodási tervek elkészíttetéséért;
84.2.13. a vadgazdálkodási körzetenkénti vadállomány-szabályozási kvóták kiadásáért;
84.2.14. a környezet- és természetvédelem vadászattal összefüggő tevékenységének összehangolásáért, a természetvédelmi területek kialakításával kapcsolatos vadászati szakmai véleményadásért;
84.2.15. a vadgazdálkodáshoz kapcsolódó tevékenységek csekély összegű (de minimis) támogatásával kapcsolatban a megyei keretösszegek meghatározásáért;
84.2.16. a támogatási összegek kifizetésének koordinálásáért;
84.2.17. a minisztérium képviseletében a solymászvizsga bizottságban való közreműködésért;
84.2.18. a vadászvizsga rendje és tananyaga szakmai felülvizsgálatáért és közzétételének elkészítéséért;
84.2.19. a Vadászkutya Alkalmassági Vizsga (VAV) szakmai felülvizsgálatáért és közzétételének elkészítéséért;
84.2.20. kapcsolattartásért a hazai társhatóságokkal (rendőrség, vám- és pénzügyőrség), valamint vadászati szervezetekkel (Országos Magyar Vadászkamara, Országos Magyar Vadászati Védegylet);
84.2.21. kapcsolattartásért a külföldi és nemzetközi vadászati szervezetekkel [Vadászati felügyeletek, Európai Unió Vadászszövetsége (FACE), Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács (CIC)], kiemelve az Európai Unió vadgazdálkodást, vadászatot érintő feladatait;
84.2.22. nemzetközi egyezmények (Washingtoni, Berni, Bonni, Ramsari, AEWA) vadgazdálkodással összefüggő feladatainak ellátásáért;
84.2.23. a vadászatot, vadgazdálkodást érintő nemzetközi programok kidolgozásáért és megvalósításáért;
84.2.24. a vadászattal kapcsolatos adatszolgáltatási feladatokban történő közreműködésért (FAO, EU, KSH, OECD);
84.2.25. a vadgazdálkodással kapcsolatos K+F pályázatok véleményezéséért;
84.2.26. a 79/409/EGK és a 92/43/EGK irányelvek alapján a vadászható madár- és emlős fajok tekintetében a Bizottság számára egy, illetve kétévente benyújtandó országjelentés elkészítéséért;
84.2.27. az Országos Vadgazdálkodási Tanács működtetéséért, valamint elnöki teendői ellátásáért;
84.2.28. a természetvédelem vadgazdálkodást érintő kérdéseiben – különösen a nemzeti parkok vadgazdálkodással kapcsolatos feladataiban – a Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztállyal történő együttműködésért;
84.3. a halászat szakterületén:
84.3.1. a halászat és horgászat szakmai irányításáért, a jogi és a közgazdasági feltételrendszer működtetésével összefüggő feladatok ellátásáért; az EU tagállami működéséből eredő halászati feladatok ellátásáért;
84.3.2. az államot illető halászati jog hasznosításáért (pályázatok kiírása, az Országos Halászati Bizottság véleményének kikérésével a pályázatok elbírálása, a haszonbérleti szerződések elkészítése, a szerződésekben foglalt feltételek végrehajtásának ellenőrzése);
84.3.3. az Országos Halászati adattár működésével kapcsolatos minisztériumi feladatok ellátásáért, a működés felügyeletéért;
84.3.4. az állami horgász- és halászjegyek kiváltásával kapcsolatos szakmai követelmények meghatározásáért;
84.3.5. az Országos Halászati Bizottság elnöki teendőinek ellátásáért, a Bizottság üléseinek előkészítéséért, lebonyolításáért, döntési javaslatinak előkészítéséért;
84.3.6. az állami haltelepítési program működtetéséért;
84.3.7. a minőségi pontytenyésztési programban való részvétel csekély összegű támogatásában történő közreműködésért;
84.3.8. a halászattal kapcsolatos statisztikák összesítéséért, az azokkal kapcsolatos adatszolgáltatási feladatok ellátásáért (FAO, EU, KSH, OECD);
84.3.9. a halászat területén a K+F pályázatok véleményezéséért;
84.3.10. a Halászati és Öntözési Kutatóintézet munkájának szakmai felügyeletében való közreműködéséért;
84.3.11. a másodfokú- és elsőfokú halászati hatósággal szükség szerinti, de legalább félévente a szakmai konzultáció szervezéséért;
84.3.12. az MgSzH által negyedévente a hatósági munkáról adott áttekintő jelentés értékelésért, ennek alapján a szükséges stratégiai döntések előkészítéséért, meghozataláért;
84.3.13. a kapcsolattartásért a Magyar Országos Horgász Szövetséggel, a Haltermelők Országos Szövetsége és Terméktanácsával, egyéb halászati szervezetekkel és kutató intézményekkel;
84.3.14. Magyarország képviseletének biztosításáért a FAO égisze alatt működő szakmai szervezetekben (COFI, EIFAC, Eurofish, Codex Alimentarius halászati termék munkacsoportja);
84.3.15. halászati ügyekben a COREPER ülésekre szóló mandátumok, az EU Halászati Miniszterek Tanácsára a miniszteri felkészítő anyagok és mandátumok, az EU döntéshozatalban tárgyalt anyagok ismeretében a hazai intézkedések kidolgozásáért;
84.3.16. a 2007-2013-as időszakra szóló Nemzeti Halászati Stratégiai Terv végrehajtásának felügyeletéért;
84.3.17. képviselet biztosításáért és a magyar álláspont kialakításáért az EU halászattal és haltermékekkel foglalkozó munkacsoportjaiban, irányítóbizottságaiban
84.3.18. az EU tagországokból notifikációs eljárás keretében érkező halászati és halászati termékekkel kapcsolatos joganyagok véleményezéséért az érdekképviseletek bevonásával;
84.3.19. a természetvédelem Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. gazdálkodásával kapcsolatos szakmai döntéshozatalában a Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztállyal történő együttműködésért;
84.4. a Halászati Operatív Program szakterületén:
84.4.1. Halászati Operatív Program (HOP) megbízható pénzügyi gazdálkodás elvével történő irányításáért;
84.4.2. a HOP végrehajtásához szükséges jogszabályi, szervezeti és működési feltételek biztosításáért;
84.4.3. folyamatos kapcsolattartásért az ellenőrző és az igazoló hatósággal, valamint támogatási jogcímek vonatkozásában az MVH -val;
84.4.4. a HOP pénzügyi tervezési feladatainak ellátásáért és a jogi szabályozási feladatainak előkészítéséért;
84.4.5. a HOP 2-es prioritási tengelye szerinti támogatások Bíráló Bzottságának működtetéséért;
84.4.6. Magyarország EHA keretéből és a hozzátartozó nemzeti hozzájárulásból a kedvezményezetteknek történő kifizetés, valamint az EHA forrás EU-tól történő lehívásának koodinálásáért;
84.4.7. a HOP-pal kapcsolatos kommunikációs feladatok ellátásáért és a nyilvánosság biztosításáért;
84.4.8. a HOP 5-ös prioritási tengelye szerinti Technikai Segítésnyújtás keret felhasználásának stratégiai tervezéséért;
84.4.9. a HOP költségvetési keret-előirányzat, zárszámadások és maradványkezelés tervezésében való közreműködésért;ř
84.4.10. az Európai Halászati Alapról szóló 1198/2006/EK Tanácsi Rendelet 67. cikk (1) bekezdése szerinti éves jelentés elkészítéséért;
84.4.11. a HOP végrehajtására vonatkozó kézikönyv és az Európai Halászati Alapról szóló 1198/2006/EK Tanácsi Rendelet 71. cikk (1) bekezdése szerinti irányítási és ellenőrzési rendszerek leírásának elkészítéséért és módosításáért;
84.4.12. a HOP-pal kapcsolatos ellenőrzések támogatásáért;
84.4.13. a HOP-ot követő európai uniós támogatási rendszer kidolgozásában való részvételért;
84.4.14. a HOP-ra vonatkozóan olyan pénzügyi és statisztikai információk gyűjtéséra alkalmas rendszer felállításáért, működésének biztosításáért, amelynek feladata a végrehajtásra vonatkozóan megbízható monitoring-mutatók megállapíthatósága, valamint amelynek alapján a programértékelés elvégezhető;
84.4.15. a HOP Monitoring bizottságának működtetése;
84.4.16. IH vezetői értekezletek szervezéséért a HOP végrehajtása nyomon követése érdekében;
84.4.17. az Európai Bizottság által a HOP végrehajtásáról kért beszámolók elkészítéséért;
84.4.18. az EU által működtetett bizottságokkal való kapcsolattartás keretében képviselet biztosításáért és a magyar álláspont kialakításáért az Európai Halászati Alap Irányítóbizottságában;
84.4.19. a HOP szintű tárcaképviselet biztosításáért nemzeti és nemzetközi fórumokon.

Szervezeti tagozódás:
Erdészeti Osztály
Vadászati Osztály
Halászati Osztály
Halászati Operatív Program Irányító Hatósági Osztály

A környezetügyért felelős államtitkár alárendeltségében működő szervezeti egységek

Titkárság

85. A környezetügyért felelős államtitkár közvetlen alárendeltségében működik a Titkárság, melynek élén főosztályvezetői besorolású titkárságvezető áll. Feladatait a 13.2. pont rögzíti.

A környezet- és természetvédelemért felelős helyettes államtitkár
alárendeltségében működő szervezeti egységek

Titkárság

86. A környezet- és természetvédelemért felelős helyettes államtitkár közvetlen alárendeltségében működik a Titkárság, melynek élén főosztályvezetői besorolású titkárságvezető áll. Feladatait a 13.2. pont rögzíti.

Környezetmegőrzési és fejlesztési Főosztály

87. A Környezetmegőrzési és fejlesztési Főosztály felelős
87.1. a környezetmegőrzés szakterületén:
87.1.1. az integrált szennyezésmegelőzéssel és csökkentéssel, valamint az egységes környezethasználati engedélyezési eljárással kapcsolatos minisztériumi feladatokért;
87.1.2. az integrált szennyezés-megelőzéssel és csökkentéssel kapcsolatos feladatok ellátásáért és azok szakterületek közti koordinálásáért, a különböző környezetvédelmi szakterületi jogszabályok egységes alkalmazásának elősegítéséért;
87.1.3. az egységes környezethasználati engedélyezéssel kapcsolatos jogszabályok végrehajtásáért;
87.1.4. a környezetre jelentősebb hatást gyakorló ipari és mezőgazdasági létesítmények környezeti teljesítményének javítását célzó minisztériumi feladatok meghatározásában és végrehajtásában való közreműködésért, különös tekintettel az elérhető legjobb technikák alkalmazásán alapuló követelmények meghatározására és az ellenőrzési rendszerek kialakítására;
87.1.5. az elérhető legjobb technikák hazai útmutatóinak kidolgozásának koordinálásáért;
87.1.6. a környezeti ügyekben az információhoz való hozzáféréséről, a nyilvánosságnak a döntéshozatalban történő részvételéről és az igazságszolgáltatáshoz való jog biztosításáról szóló Aarhusban, Dániában 1998. június 25-én aláírt Egyezményhez (Aarhusi Egyezmény) kapcsolódó Kijevi Jegyzőkönyv Szennyezőanyag-kibocsátási és –szállítási Nyilvántartás létrehozásával (PRTR) kapcsolatos szakmai feladatok ellátásáért, koordinálásáért és irányításáért, végrehajtásuk ellenőrzéséért;
87.1.7. az Európai Szennyezőanyag-kibocsátási és –szállítási Nyilvántartás létrehozásáról, valamint a 91/689/EGK és a 96/61/EK tanácsi irányelv módosításáról szóló (E-PRTR) rendelethez kapcsolatos szakmai feladatok ellátásáért, koordinálásáért és irányításáért, végrehajtásuk ellenőrzéséért;
87.1.8. az integrált szennyezésmegelőzéshez és –csökkentéshez, valamint az egységes környezethasználati engedélyezéshez kapcsolódó információs rendszerek (határozat szerkesztő rendszer, dokumentumkezelő rendszer, hatósági munkát segítő informatikai szakrendszerek) és internetes szakmai honlapok továbbfejlesztéséért;
87.1.9. a nukleáris biztonsággal a levegőbe és vízbe történő radioaktív kibocsátásokkal és azok ellenőrzésével kapcsolatos, a miniszter hatáskörébe tartozó feladatokért;
87.1.10. a környezetügyi ágazati radiológiai monitoring rendszer koordinációjáért
87.1.11. az Országos Atomenergia Hivatallal való együttműködésért, a munkabizottságokban a környezetügyi ágazat képviseletéért;
87.1.12. a miniszter feladatkörébe tartozó környezet-egészségügyi feladatokért;
87.1.13. a Nemzeti Környezetvédelmi Program környezet-egészségügyi feladatainak tervezéséért és a Program Intézkedési Tervében foglalt feladatok koordinálásáért;
87.1.14. az egészségügyi ágazattal együttműködésben a WHO és az EU környezet-egészségügyi programjainak hazai megvalósításáért;
87.1.15. a környezet-egészségügy szakterületét érintő szakmai rendezvények szervezésében, kiadványok szerkesztésében és megjelentetésében való környezetügyi részvételért;
87.1.16. a beruházások környezeti hatásvizsgálatára, valamint a tervek, programok (stratégiai) környezeti vizsgálatára vonatkozó szabályozás fejlesztésének irányításáért;
87.1.17. a környezeti hatásvizsgálatok és stratégiai környezeti vizsgálatok szabályozásának kidolgozásáért és fejlesztéséért, beleértve az Európai Unió vonatkozó (vagy egyéb kapcsolódó) irányelveivel való összhang kialakításáért;
87.1.18. a környezeti hatásvizsgálatokkal és stratégiai környezeti vizsgálatokkal összefüggő nemzetközi eredmények és tapasztalatok, valamint a minisztérium területi szerveinek hatásvizsgálattal kapcsolatos tevékenységének figyelemmel kíséréséért és elemzéséért, és ezek alapján a szabályozásra vonatkozó továbbfejlesztési javaslatokat kidolgozásáért;
87.1.19. a környezeti hatásvizsgálati és a (stratégiai) környezeti vizsgálati szabályozás alkalmazásával kapcsolatban felmerülő minisztériumi feladatok irányításáért;
87.1.20. a környezeti hatásvizsgálat és a környezeti vizsgálat területén az EU tagságból adódó minisztériumi feladatok koordinálásáért (jelentések, beszámolók, adatok, szolgáltatása, információk kidolgozása);
87.1.21. önállóan vagy más szervezetekkel együttműködve a hatásvizsgálatokban résztvevők (hatóságok, tervezők, fejlesztők és a nyilvánosság) számára, a részvételüket segítő szakanyagok kidolgozásáért, továbbá szakmai támogatásukért;
87.1.22. az országhatáron átterjedő környezeti hatások vizsgálatáról szóló ENSZ EGB egyezményből (Espooi egyezményből) adódó feladatok végrehajtásának koordinálásáért; az országhatáron átterjedő környezeti hatások vizsgálatáról szóló ENSZ EGB egyezmény (Espooi egyezmény) alapján végzett nemzetközi környezeti hatásvizsgálatok lefolytatásáért;
87.1.23. a környezetirányítási rendszerekkel és környezetvédelmi szempontú termékminősítéssel kapcsolatos, a miniszter hatáskörébe tartozó feladatok irányításáért és ellátásáért;
87.1.24. az EU környezetvédelmi vezetési és hitelesítési rendszere (EMAS) hazai működtetéséhez a szabályozási, módszertani, intézményfejlesztési szakmai irányítási, és koordinációs feladatok ellátásáért, az Európai Uniós tagságból fakadó kapcsolódó feladatok ellátásáért (EMAS 14. cikk bizottság keretében);
87.1.25. az EMAS regisztrációt végző OKTVF tevékenységével kapcsolatos szakmai irányítási és koordinációs feladatok ellátásáért, valamint az érdekelt szakmai, érdekvédelmi szervezetek bevonásának koordinációjáért;
87.1.26. az EMAS hazai népszerűsítési feladatának koordinálásáért, a kapcsolódó szakmai honlap folyamatos karbantartásáért;
87.1.27. a környezetbarát termékminősítéssel kapcsolatos minisztériumi feladatokért;
87.1.28. az EU öko-tanúsítási és a nemzeti környezetbarát minősítő rendszerek hazai működtetéséhez a szabályozási, módszertani, intézményfejlesztési szakmai irányítási, és koordinációs feladatok ellátásáért, az Európai Uniós tagságból fakadó kapcsolódó feladatok ellátásáért;
87.1.29. az EU öko-tanúsítási rendszerben való részvételért (EU ökocímke bizottság – EUEB, szabályozó bizottság – regulatory committee), az EU ökocímke termék kritériumok, jogszabályok és szabályozási koncepciók tervezeteire vonatkozóan a tárca szakmai álláspontjának kialakításáért és képviseletéért;
87.1.30. a minősítési feltételek kidolgozásában való részvételért, a minisztériumi koordináció ellátásáért, a minisztériumi érdekek érvényesítéséért, továbbá az Értékelő és Minősítő Bizottságban a minisztérium képviseletéért;
87.1.31. a Környezetbarát Termék Nonprofit Kft. szakmai tevékenységével kapcsolatos szakmai irányítási és koordinációs feladatok ellátásáért;
87.1.32. a súlyos ipari balesetek elleni védekezés követelményrendszerének kialakításában való közreműködésért;
87.1.33. a súlyos ipari balesetek elleni védekezésről szóló szabályozás végrehajtásához kapcsolódó környezetügyi feladatok ellátásáért, a kapcsolódó műszaki követelmények meghatározásáért;
87.1.34. a veszélyes üzemek és kiemelt ipari létesítmények komplex hatósági ellenőrzéseivel kapcsolatos tárcafeladatok ellátásáért, különös tekintettel az ellenőrzések környezetvédelmi követelményeinek meghatározására;
87.1.35. a szakterületi hazai és nemzetközi adatszolgáltatási kötelezettségekkel kapcsolatos feladatokért;
87.1.36. az integrált megközelítés érvényesítéséhez szükséges adatgyűjtésért, az adatszolgáltatás egységesítéséhez fűződő feladatok ellátásáért;
87.1.37. az Európai Uniós tagsággal kapcsolatos adatgyűjtési, adat- és információszolgáltatási feladatok ellátásáért és koordinálásáért (az Európai Szennyezőanyag Kibocsátási Regiszterrel, a Kijevi Jegyzőkönyvvel, az integrált szennyezés-megelőzési és csökkentési irányelvvel, az Espooi Egyezménnyel, a környezeti hatásvizsgálati irányelvvel, továbbá a stratégiai környezeti vizsgálattal kapcsolatban), valamint szakmai képzési, oktatási kötelezettségek teljesítésének biztosításáért, az EU követelményekkel összhangban;
87.2. a környezetfejlesztés szakterületén
87.2.1. levegőminőség-védelem, zaj és rezgés elleni védelem témakörben:
87.2.1.1. a levegőminőség-védelem stratégiai céljainak kidolgozásáért, a célok elérését biztosító programok kidolgozásának kezdeményezéséért;
87.2.1.2. a levegőtisztaság-védelmi szabályozási koncepció meghatározásáért, a szabályozások szakmai tervezeteinek kidolgozásának koordinálásáért;
87.2.1.3. az országos légszennyezettségi mérőhálózat szakmai céloknak megfelelő fejlesztésének irányításáért, működtetésének szakmai felügyeletéért;
87.2.1.4. a levegőminőségi közönségtájékoztatási rendszer tartalmi elemeinek és infrastruktúrájának meghatározásáért;
87.2.1.5. az országos légszennyezettségi mérőhálózati adatok értékelésének és hasznosításának irányításáért, valamint az levegőminőségi adatszolgáltatási kötelezettségek teljesítésének felügyeletéért;
87.2.1.6. az EU levegőminőséggel összefüggő jogszabályainak kidolgozásában, módosításában a hazai szakterületi álláspontok kidolgozásáért, képviseletéért, az EU szabályozás megvalósításával kapcsolatos szakterülettel összefüggő feladatok ellátásáért;
87.2.1.7. a zaj és rezgés elleni védelem átfogó stratégiai céljainak kidolgozásáért, a célok elérését biztosító programok kidolgozásának elősegítéséért;
87.2.1.8. a zaj és rezgés elleni védelem szabályozási koncepciójának meghatározásáért, a szabályozások szakmai tervezeteinek kidolgozásának koordinálásáért;
87.2.1.9. az EU zaj és rezgés elleni védelemmel összefüggő jogszabályainak kidolgozásában, módosításában a hazai szakterületi álláspontok kidolgozásáért, képviseletéért, az EU szabályozás megvalósításával kapcsolatos szakterülettel összefüggő feladatok ellátásáért;
87.2.1.10. a szakterületeket érintő két- és többoldalú nemzetközi egyezmények és együttműködések végrehajtásával kapcsolatos szakmai feladatok irányításáért;
87.2.1.11. szakterületeket érintő, a lakosság tájékoztatását szolgáló kiadványok, rendezvények szakmai tartalmának meghatározásáért;
87.2.2. légszennyezés ellenőrzés, klímapolitika témakörben:
87.2.2.1. az EU légszennyezőanyag kibocsátással kapcsolatos jogszabályainak kidolgozásában, módosításában a hazai szakterületi álláspontok kidolgozásáért, képviseletéért, az EU szabályozás megvalósításával kapcsolatos egyéb szakterülettel összefüggő feladatok ellátásáért;
87.2.2.2. az ipari szennyezőanyag kibocsátásokra vonatkozó jogszabályok szakmai tervezeteinek kidolgozásának koordinálásáért;
87.2.2.3. az országos szennyezőanyag kibocsátási leltár (emisszió kataszter) kidolgozásának koordinálásáért, amely a levegőtisztaság-védelmi adatszolgáltatások alapját szolgálja;
87.2.2.4. a szakterületek hazai és nemzetközi adatszolgáltatási kötelezettségekkel kapcsolatos feladatok végrehajtásáért (az adatszolgáltatások elkészítésének koordinálásáért, az adatszolgáltatások ellenőrzéséért, az adatszolgáltatások teljesítéséért);
87.2.2.5. a miniszter hatáskörébe utalt közlekedéssel kapcsolatos feladatok ellátásáért;
87.2.2.6. a szakterületi informatikai rendszerek szakmai igényeinek meghatározásáért;
87.2.2.7. légszennyezés kibocsátásokkal foglakozó két- és többoldalú nemzetközi egyezmények és együttműködések végrehajtásával kapcsolatos szakmai feladatok irányításáért;
87.2.2.8. az ózonkárosító anyagok és a fluorozott szénhidrogének kibocsátásának csökkentésével kapcsolatos hazai és nemzetközi feladatok ellátásáért;
87.2.2.9. az üvegházhatású gázok kibocsátási leltár kidolgozásának koordinálásáért;
87.2.2.10. az üvegházhatású gázok nyilvántartásával kapcsolatos feladatok koordinálásáért;
87.2.2.11. a hazai klímapolitika végrehajtását szolgáló programok, intézkedések kidolgozásában és megvalósításában való együttműködésért;
87.2.2.12. a kibocsátás kereskedelmi-rendszer fejlesztésében való együttműködésért.
87.3. az OKTVF szakmai felügyeletében, továbbá az egységes jogalkalmazási gyakorlat előmozdításában feladatkörében való közreműködésért.

Szervezeti tagozódás:
Környezetmegőrzési Osztály
Levegőminőség-védelmi és Zaj-ellenőrzési Osztály
Légszennyezés-ellenőrzési és Klímapolitikai Osztály

Hulladékgazdálkodási Főosztály

88. A Hulladékgazdálkodási Főosztály felelős
88.1. a hulladékgazdálkodás szakterületén:
88.1.1. a hulladékgazdálkodás átfogó stratégiai céljainak meghatározásáért, különös tekintettel a keletkező hulladék mennyiségének és veszélyességének csökkentésére, valamint a hulladék hasznosítására;
88.1.2. a hulladékgazdálkodás különböző időtávú és szintű terveinek kialakításáért, az Országos Hulladékgazdálkodási Terv kidolgozásáért és karbantartásáért, valamint a területi hulladékgazdálkodási tervek kidolgozásnak és karbantartásának koordinálásáért;
88.1.3. a hulladékgazdálkodást érintő jogi szabályozás műszaki-szakmai előkészítéséért, az Európai Unió szakterületi jogszabályainak honosításáért (jogközelítés) – különös tekintettel egyes speciális hulladékáramokra (hulladékolajok, elemek és akkumulátorok, csomagolás, elektronikai és elektromos készülékek stb.);
88.1.4. a hulladékgazdálkodási célok elérését biztosító programok kidolgozásáért, javaslattételért a hulladékgazdálkodási rendszerek és létesítmények létrehozására vagy átalakítására annak érdekében, hogy a gyűjtő és hasznosító rendszerek az ország egész területét lefedjék;
88.1.5. a gyártói felelősségi körbe tartozó termékek és hulladékaik minőségi paramétereinek meghatározásáért, a forgalmazási, begyűjtési, hasznosítási rendszerének kialakításáért, működésük nyomon követéséért;
88.1.6. a szakterületeit érintő és a miniszter felelősségi körébe tartozó nemzetközi adatszolgáltatással kapcsolatos feladatok végrehajtásáért, illetve közreműködik a minisztérium más szakágai alá tartozó, de saját szakterületeit érintő adatszolgáltatásaiban;
88.1.7. a szakterületeit érintő két- és többoldalú nemzetközi egyezményekből, szerződésekből és együttműködésekből eredő szakmai feladatokért, részt vesz a Minisztérium más szervezeti egységeihez, illetve a más minisztériumok hatáskörébe tartozó és a szakterületekkel összefüggő nemzetközi egyezmények, szerződések és együttműködések kidolgozásában és végrehajtásában, továbbá nemzetközi szervezetekben fennálló tagságból adódó szakterületeire vonatkozó feladatokért;
88.1.8. a hulladék kezelés technikai követelményeinek, a kezelő létesítmények kialakításának és üzemeltetésének műszaki szabályai meghatározásáért;
88.1.9. a hulladékok országhatárokat átlépő szállításának és ártalmatlanításának ellenőrzését és kontrollját szolgáló szakmai javaslatok kidolgozásáért;
88.1.10. a hulladékgazdálkodás informatikai hátterét és a jogérvényesítést érintő statisztikai adatgyűjtés, adatfeldolgozás és értékelés szakmai szempontjainak meghatározásáért;
88.1.11. a környezetvédelmi felügyelőségek szakterületi tevékenységének fejlesztéséért, a felügyelőségek munkatársainak szakmai továbbképzéséért;
88.2. a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi gazdasági szabályozás szakterületén:
88.2.1. a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi szabályozó eszközökre (különös tekintettel a termékdíjra, környezetterhelési díjakra, a környezetvédelmi betétdíjra, az igénybevételi járulékra, a vízkészletjárulékra, a környezetvédelmi és természetvédelmi biztosítékadás, környezetvédelmi céltartalékképzés a gazdátlan környezeti terhek kezelésére, valamint a környezetileg és gazdaságilag egyaránt hatékony támogatásokra), valamint a szabályozó eszközök módosítására vonatkozó javaslatok előkészítéséért;
88.2.2. a miniszter környezetügyi hatáskörébe tartozó területeken az árhatósági feladatokért, az árhatósági feladatokhoz kapcsolódó díjtámogatásokra vonatkozó döntés előkészítéséért, a koncessziós pályázatok kiírásának irányításáért;
88.2.3. a gazdasági szabályozással kapcsolatos hulladékgazdálkodási informatikai háttér és a statisztikai adatgyűjtés, adatfeldolgozás és értékelés szakmai szempontjainak meghatározásáért;
88.3. az OKTVF szakmai felügyeletében, továbbá az egységes jogalkalmazási gyakorlat előmozdításában feladatkörében való közreműködésért.

Szervezeti tagozódás:
Hulladékkezelési Osztály
Gazdasági Szabályozási Eszközök Osztálya

Környezetpolitikai Főosztály

89. A Környezetpolitikai Főosztály felelős
89.1. a fejlesztéskoordináció szakterületén:
89.1.1. az átfogó gazdasági-társadalmi fejlesztési tervekkel és programokkal, különösen a Nemzeti Fejlesztési Tervvel kapcsolatos tárcaszintű feladatokért;
89.1.2. a miniszter hatáskörébe tartozó fejlesztéspolitikai anyagok közgazdasági, makrogazdasági kérdéseket érintő részének kidolgozásában történő részvételért;
89.1.3. a minisztérium környezet-fejlesztési forrásainak felhasználásával kapcsolatos stratégiáért, az állami, más hazai, európai uniós és egyéb fejlesztési források felhasználásának összehangolásáért, a jogszabályok alapján a kormányzati környezet-fejlesztéspolitikai koordinációs testületi és bizottsági tagságból adódó feladatok minisztériumon belüli irányításáért és koordinálásáért;
89.1.4. a minisztérium környezet-fejlesztéshez kapcsolódó közreműködő szervezetei, valamint a tárcaközi, közösségi és nemzetközi együttműködés során a miniszter szakmai, környezetügyi fejlesztéspolitikai érdekeinek érvényesítéséért;
89.1.5. a hazai helyi és regionális környezetvédelmi programok kidolgozását és végrehajtását támogató projektszintű feladatok koordinálásáért, a fejlesztéspolitika regionális összefüggéseinek feltárásában, valamint a regionális szervezetekkel való kapcsolattartásban és az együttműködés fejlesztésében való közreműködésért;
89.1.6. az átfogó, hosszú távú fejlesztési programokkal, tervekkel kapcsolatos környezetfejlesztési feladatok ellátásának irányításáért és összehangolásáért, továbbá a tárca képviseletéért a környezetfejlesztés tárcaközi integrációját szolgáló testületekben, illetve erre vonatkozóan a minisztérium képviseletének biztosításáért a közösségi és nemzetközi testületekben.
89.1.7. a minisztérium környezet-fejlesztéshez kapcsolódó közreműködő szervezetei, a szakterület fejezeti részéhez tartozó intézmények kedvezményezetti tevékenységnek felügyeletéért.
89.1.8. az érintett szakfőosztályokkal együttműködésben a környezetügyi érdekek érvényesítése koordinációjának ellátásáért az EU 2014–2020 költségvetési időszakának, illetve az új Kohéziós politikájának tervezésében és végrehajtásában;
89.1.9. a környezetpolitikát, a döntéshozatalt és a tájékoztatást szolgáló mutatók kifejlesztésének koordinálásáért, a miniszter országos statisztikai adatgyűjtő programmal kapcsolatos feladatai végrehajtásának koordinálásáért;
89.1.10. a KEOP 2007–2013 Környezeti és Energia Operatív Program (KEOP) nyomonkövetéséért, bizottságokban való szavazói részvétel biztosításáért; akciótervek, pályázati felhívások előkészítéséért, az ÚMFT operatív programok monitoring bizottságainak munkájában történő részvételért;
89.1.11. a környezeti szempontok érvényesítéséért az ÚMFT regionális operatív programjaiban;
89.1.12. a környezetvédelmi jelentőségű gazdaságösztönző támogatások koordinálásáért;
89.1.13. az EU és nemzetközi szintű fejlesztéspolitikai együttműködés feladataiban való közreműködésért;
89.1.14. a Norvég–EGT Mechanizmus (2009-2014) tervezése, Svájci Hozzájárulás környezetvédelmi célú felhasználásának koordinációjáért;
89.1.15. az egyéb EU, bilaterális, nemzetközi és hazai fejlesztéspolitikai és fejlesztéskoordinációs együttműködések szervezéséért és végrehajtásáért;
89.1.16. a román–magyar kormányülés által felállított nemzetközi projektek és programok állandó munkacsoport működtetéséért;
89.1.17. a magyar EU elnökséghez kapcsolódóan az 1 (Lisszaboni stratégia) és 2. (Környezetvédelmi integráció) számú dosszié kezelése, háttéranyagok készítése vonatkozásában való közreműködésér;
89.2. a vegyi anyag szabályozás és környezettechnológia szakterületén:
89.2.1. a vegyianyag-szabályozáshoz kapcsolódó feladatokért, különösen a környezet védelme érdekében veszélyes anyagok, illetve veszélyes készítmények, valamint tevékenységek körének korlátozásáért, a biocid anyagok – ideértve a faanyag-védőszereket, az irtószereket, valamint a fertőtlenítő szereket – előállításáról, gyártásának, forgalomba hozatalának, felhasználásának szabályozásáért, a közösségi rendelethez kapcsolódó, a mosó- és tisztítószerek hatóanyagai biológiai bonthatóságának ellenőrzéséről és az információszolgáltatás rendjéről szóló szabályozásáért;
89.2.2. az EU új vegyi-anyag rendeletének (REACH) alkalmazásáért, kiegészítő jogszabályai, a hazai jogrendbe illesztéséért a SEAC tagsági feladatok ellátása érdekében;
89.2.3. az elektromos és elektronikai berendezések veszélyes anyag tartalmának korlátozásáról szóló irányelv átdolgozásában való részvételért;
89.2.4. SAICM (Nemzetközi Vegyi Anyag Kezelés Stratégiai Megközelítése) feladatai, a SAICM 273 intézkedési javaslatból álló akcióprogramja alapján a nemzeti cselekvési terv kidolgozásáért;
89.2.5. az UNEP higany-egyezmény kidolgozásában való hazai részvétel koordinálásáért;
89.2.6. nemzetközi vegyi egyezmények (POP, PIC) koordinálásáért a WPIEI ülésein
89.2.7. az ember és a környezet védelméért a veszélyes anyagok és veszélyes készítmények életciklusa bármely szakaszában kifejtett káros hatásaitól a kémiai biztonsághoz kapcsolódó környezetvédelemi határterületen;
89.2.8. a kémiai biztonsági tárcaközi bizottságban a nemzeti feladatok azonosításáért, a végrehajtás irányításáért, koordinálásáért, az egységes és hatékony döntés-előkészítés, a globális kémiai biztonság javításában való aktív nemzeti részvétel ellátásáért;
89.2.9. a Növényvédő szer Engedélyezési Egyeztető Tanácsban, Növényvédőszer-engedélyezési Mandátum Előkészítő Bizottság környezetvédelmi érdekek érvényesítéséért;
89.2.10. az EU által Környezettechnológiai Cselekvési Tervben (ETAP) foglalt intézkedések tagállami szintű megvalósításának elősegítéséért, a feladatok koordinálásáért, a környezettechnológiák hazai elterjesztésének, a kapcsolódó fejlesztéseknek, beruházásoknak támogatásáért,
89.2.11. a környezetvédelmi ipar potenciál jobb kiaknázását elősegítő intézkedések, a meglévő, technológiák piacra jutásának, újak kifejlesztésének támogatásáért, exportképességük javításáért;
89.2.12. a környezettechnológiával, környezetvédelmi iparral, közösségi és hazai pályázati lehetőségekkel kapcsolatos információk biztosításáért a minisztérium környezettechnológiai honlapján, a környezettechnológiai cégek adatbázisának működtetésért;
89.2.13. intézkedésekért az öko-hatékonyság és ökoinnováció elősegítésére
89.2.14. az EU öko-innovációs cselekvési tervével és a környezetvédelmi technológiák Uniós hitelesítési rendszerének (ETV) felállítására vonatkozó feladatokban való részvételért;
89.2.15. a környezetipari stratégia kialakításában való részvételért.

Szervezeti tagozódás:
Fejlesztéskoordinációs Osztály
Környezettechnológiai Osztály

Természet-megőrzési Főosztály

90. A Természet-megőrzési Főosztály felelős
90.1. az ökológia szakterületén:
90.1.1. a Nemzeti Természetvédelmi Alapterv élővilág-védelmi fejezeteinek kidolgozásáért és a benne foglalt célok elérését biztosító programok és szakmai feladatok irányításáért;
90.1.2. az általános botanikai és élőhelyvédelmi természetvédelmi feladatok irányításáért, a veszélyeztetett növényfajok fajmegőrzési terveinek kidolgozásáért és végrehajtásának szakmai felügyeletéért;
90.1.3. a kiemelt oltalmat igénylő természeti értékek körének megállapításáért és azok védetté vagy fokozottan védetté nyilvánítása előkészítésének szakmai irányításáért;
90.1.4. a Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer szakmai irányításáért, koordinációjáért és fejlesztéséért;
90.1.5. az EU természetvédelmi irányelveiből, az élőhelyvédelmi irányelv (92/43/EGK) és a madárvédelmi irányelv (79/409/EGK), adódó, a közösségi jelentőségű fajok és élőhelyek természetvédelmi helyzetére vonatkozó jelentés összeállításáért;
90.1.6. a Nemzeti Ökológiai Hálózattal kapcsolatos adatszolgáltatási és szakmai feladatok irányításáért;
90.1.7. a Bioszféra Rezervátumok, az Európa Diplomás Területek, a Pán-európai Ökológiai Hálózat, a Green Belt hálózat szakmai feladatainak irányításáért;
90.1.8. az inváziós fajok elleni védekezéshez és a hazai stratégiai természetvédelmi fejezeteinek kidolgozásához kapcsolódó természetvédelmi szakmai feladatok irányításáért;
90.1.9. a vizes élőhelyekkel és a vizes élőhelyekhez kötődő fajokkal kapcsolatos természetvédelmi feladatok irányításáért;
90.1.10. a természetvédelmi pályázatok (KEOP élőhely-rekonstrukció, Svájci Alap, Norvég Alap, KMOP) szakterületet érintő előkészítő, véleményező és koordináló feladataiért, a bíráló bizottságokban való részvételért;
90.1.11. a szakterülethez kötődő tanácsadó testületek működtetéséért.
90.2. a Natura 2000 szakterületén:
90.2.1. az EU természetvédelmi irányelveiből következő feladatok irányításáért és koordinálásáért, az EU Natura 2000 hálózat kialakításával, védelmével és működtetésével kapcsolatos tevékenységekért;
90.2.2. a szakterülettel kapcsolatos nemzetközi szerződésekből és természetvédelmi egyezményekből (Bonni, Berni egyezmény) a szakterületét érintő hazai megvalósításáért és együttműködésekből fakadó szakmai feladatokért;
90.2.3. az általános zoológiai és az élőhelyvédelmi természetvédelmi feladatok irányításáért, a veszélyeztetett állatfajok fajmegőrzési terveinek kidolgozásáért és végrehajtásának szakmai felügyeletéért;
90.2.4. az EU és más pénzügyi eszközök (LIFE, LIFE +, KEOP vonalas létesítmények, Svájci Alap, Norvég Alap) felhasználásával kapcsolatos szakterületi, szakmai feladatok ellátásában a tervezés, pályázat-kiválasztás és ellenőrzés területén való közreműködésért;
90.2.5. az EU természetvédelmi irányelveiből, az élőhelyvédelmi irányelv (92/43/EGK) és a madárvédelmi irányelv (79/409/EGK), adódó, általános és derogációs jelentések összeállításáért;
90.2.6. a Ramsari egyezmény hazai végrehajtásáért, a jelentési kötelezettségek teljesítéséért, a Ramsari Egyezmény Nemzeti Bizottság működtetéséért, a Vizes Élőhelyek Világnapjának megrendezéséért;
90.2.7. a hazai madárvédelem természetvédelmi feladatainak ellátásáért, az Akadálymentes égbolt kezdeményezés megvalósításáért, a különböző gyűrűző-vizsgák szakmai ellenőrzéséért, a gyűrűző-központ szakmai feladatainak minisztériumi felügyeletéért;
90.2.8. az EU tagságból eredő, természetvédelmi államigazgatási feladatok – részvétel az EU bizottságokban és az EKTB munkacsoportjainak munkájában, kapcsolattartás az EU környezetvédelmi főigazgatásával – ellátásáért;
90.2.9. az EU természetvédelmi irányelvei alkalmazásával kapcsolatos panaszok és kötelezettségszegési eljárások szakmai háttéranyagainak összeállításáért;
90.2.10. a Natura 2000 területekhez kapcsolódó bejelentések kivizsgálásáért, a tájékoztatások, állásfoglalások elkészítésért, a nemzeti park igazgatóságokat és a természetvédelmi hatóságokat érintő eljárásokban szakmai segítségnyújtásért;
90.2.11. a kiemelt védelemben részesülő állatfajok tanácsadó testületeinek működtetéséért;
90.3. a természetvédelmi birtokügy szakterületén:
90.3.1. az 1995. évi XCIII. törvény hatálya alá tartozó, védett és védelemre tervezett természeti területek állami tulajdonba vételében, illetve a kisajátítás alóli mentesítésre irányuló kérelmek elbírálásában való közreműködésért;
90.3.2. a védett és/vagy Natura 2000 hálózatba tartozó természeti területeken felmerülő birtokügyek irányításáért, különösen a miniszteri egyetértéshez kötött tulajdonjogi és vagyonkezelői változások, az ingatlanok állami tulajdonból történő kikerülése elidegenítéssel, területcserével, az önkormányzati ingyenes tulajdonba adási igények elbírálásának előkészítéséért;
90.3.3. a védett természeti terület, a Natura 2000 terület jogi jelleg és más természetvédelmi vonatkozású tények földhivatali ingatlan-nyilvántartásban történő feljegyeztetésének szakmai koordinációjáért;
90.3.4. a Védett Természeti Területek és a Védett Természeti Értékek Törzskönyvének vezetéséért, a védett és védelemre tervezett, valamint a Natura 2000 hálózatba tartozó területek nyilvántartási információs rendszerének működtetéséért,
90.3.5. a törzskönyvi nyilvántartás alapján a 13/1997. (V. 28.) KTM rendelet szerinti adatszolgáltatásért, igazolások kiadásáért, döntés-előkészítéshez összesítések, statisztikák készítéséért;
90.3.6. a KSH részére előírt, a 1709/00sz. OSAP-jelentési kötelezettség évenkénti szakterületi teljesítéséért;
90.3.7. a helyi jelentőségű védett természeti területek országos nyilvántartásának aktualizálásáért;
90.3.8. a természetvédelmi közérdekű adatok nyilvánossá tételének szervezéséért a www.termeszetvedelem.hu honlapon;
90.3.9. a Természetvédelmi Információs Rendszer birtokügyi vonatkozású adatállományának folyamatos bővítéséért és aktualizálásáért;
90.3.10. a birtokügyekhez kapcsolódó panaszügyek, bejelentések kivizsgálásáért, tájékoztatások, állásfoglalások elkészítésért, a nemzeti park igazgatóságokat és a természetvédelmi hatóságokat érintő peres és nem peres eljárásokban szakmai segítségnyújtásért;
90.4. a természetvédelmi monitoring szakterületén:
90.4.1. a természetvédelmi monitorozó programok technikai működtetésével és hátterének biztosításával kapcsolatos tevékenységért, illetve az adatok minőségbiztosításáért és azoknak a természetvédelmi információs rendszerbe (TIR) történő beillesztéséért, az adatfeltöltés irányításáért (az OKIR önálló részeként);
90.4.2. a Természetvédelmi Információs Rendszer folyamatos kialakításáért, üzemeltetéséért és továbbfejlesztéséért;
90.4.3. a Természetvédelmi Szolgáltató Centrum (TSZC) kialakításáért a KEOP pályázat munkálatainak irányításával;
90.4.4. a téradat-alapú természetvédelmi tervezési és kezelési, valamint a hatósági tevékenység kiszolgálásáért;
90.4.5. a Natura 2000 területek adatlapjainak és térinformatikai állományainak a TIR-ben történő nyilvántartásáért, karbantartásáért;
90.4.6. a szakterületi hazai és nemzetközi adatszolgáltatási kötelezettségekkel kapcsolatos feladatokért együttműködve a GRID Budapest néven szereplő Környezeti Informatikai Központtal és az a természetvédelmi tér-adat infrastruktúra működtetéséért az INSPIRE-irányelv végrehajtásának megfelelően;
90.4.7. a szakterületen kívüli és az európai információs rendszerekkel (Agrár IR, Erdészeti IR, Kataszteri IR, EEA, SEIS) történő kapcsolattartásért;
90.4.8. a TIR Közönségszolgálati modul, a természetvédelmi térképszerver üzemeltetéséért, a természetvédelmi szakterületi honlap karbantartásáért, aktualizálásáért;
90.4.9. a természetvédelmi szakterülettel kapcsolatos országos és nemzetközi biotikai, térinformatikai elemzések készítéséért és tematikus természetvédelmi térképek szerkesztéséért;
90.4.10. biotikai, térinformatikai szakmai oktatások és továbbképzések szervezéséért;
90.5. az OKTVF szakmai felügyeletében, továbbá az egységes jogalkalmazási gyakorlat előmozdításában feladatkörében való közreműködésért.

Szervezeti tagozódás:
Ökológiai Osztály
Natura 2000 Osztály
Természetvédelmi Birtokügyi Osztály
Természetvédelmi Monitoring Osztály

Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály

91. A Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály felelős
91.1. az agrárharmonizáció szakterületén:
91.1.1. a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatások vonatkozásában a természetvédelmi szakterületet érintő intézkedéseinek irányításában, koordinációjában és végrehajtásában történő részvételért;
91.1.2. a Magas Természeti Értékű Területek és Érzékeny Természeti Területek kijelöléséért és természetvédelmi elvárásainak meghatározásáért, és a szabályozási és ellenőrzési rendszere kialakításában történő közreműködésért;
91.1.3. a természetvédelmi vonatkozású támogatási források természetvédelmi kezelést érintő jogcímeiben a szakterületi kívánalmak érvényre juttatásáért;
91.1.4. a Kölcsönös Megfeleltetés szabályozási és ellenőrzési rendszerének természetvédelmet érintő egységei kialakításában és a megvalósításában való közreműködésért;
91.1.5. az erdészeti, vadászati, halászati és agrárgazdasági szakterületi jogszabályok természetvédelmi vonatkozású előírásainak kidolgozásában való közreműködésért;
91.1.6. a Hortobágyi Halgazdaság Zrt, a Hortobágyi Természetvédelmi Génmegőrző Nonprofit Kft. felügyeletével kapcsolatos szakmai döntések előkészítésében való közreműködésért;
91.2. a tájvédelem és ökoturisztika szakterületén:
91.2.1. a védett és nem védett tájak védelmének, az egyedi tájértékek nyilvántartásba vételével és fenntartásával kapcsolatos tevékenységek irányításáért; az Európai Tájegyezménnyel kapcsolatos feladatokért, szakterülete vonatkozásában a tárcaközi koordinációért;
91.2.2. a természetvédelmi tervezés és természetvédelmi, ökoturisztikai szabványosítási tevékenység irányításáért; a természetvédelmi kezelési tervek készítésének koordinációjáért;
91.2.3. az országos, kiemelt térségi, megyei, területrendezési, fejlesztési és más gazdasági tervekben a táj-, természetvédelem képviseletéért;
91.2.4. a természetvédelem ökoturisztikai (védett természeti területek látogatásával, bemutatásával kapcsolatos) tevékenységének irányításáért és tárcaszintű koordinálásáért;
91.2.5. a kiemelt oltalmat igénylő természeti területek védetté vagy fokozottan védetté nyilvánításának szakmai előkészítéséért;
91.2.6. a minisztérium UNESCO-világörökséggel kapcsolatos természeti és táji örökségvédelmi szakmai feladatainak ellátásában történő közreműködésért;
91.2.7. a kunhalmok, földvárak felmérésének, kataszterezésének irányításáért, nyilvántartásának vezetéséért;
91.2.8. helyi jelentőségű védett természeti területek védetté nyilvánításával kapcsolatos állásfoglalások kiadásáért;
91.2.9. a fás szárú növények védelmével kapcsolatos feladatok ellátásért;
91.2.10. a légterekkel, légtérhasználatokkal, repülésekkel kapcsolatos szabályozásokban a természetvédelmi érdekek érvényesítéséért;
91.2.11. a natúrparkok jogszabályi feltételrendszernek megfelelő kijelölésében a névhasználathoz való miniszteri hozzájárulás előkészítése és megadása érdekében történő közreműködésért;
91.3. a természetvédelmi őrszolgálati szakterületén:
91.3.1. a természetvédelmi őrszolgálat jogi szabályozásának előkészítéséért, szakmai irányításáért és felügyeletéért;
91.3.2. az önkormányzati természetvédelmi őrszolgálat jogi szabályozásának előkészítéséért és felügyeletéért;
91.3.3. az állami természetvédelmi őrök egyenruházati és technikai eszközökkel való ellátásának irányításáért és ellenőrzéséért;
91.3.4. az állami és az önkormányzati természetvédelmi őrök országos nyilvántartásának vezetéséért, az állami és az önkormányzati természetvédelmi őrök szakterületi vizsgáztatásáért és országos szintű továbbképzéséért;
91.3.5. a természetvédelmi őrök szolgálati igazolvánnyal, illetve jelvénnyel való ellátásáért;
91.3.6. a polgári természetőrök működésének jogi szabályozásának előkészítéséért;
91.3.7. a Természetvédelmi Őrszolgálattal illetve a polgári természetőrökkel kapcsolatos központi rendezvények szervezéséért;
91.3.8. a körzeti erdőtervezés természetvédelmi vonatkozású előkészítő, szakmai irányítási és ellenőrzési feladatok elvégzéséért;
91.3.9. az Erdőrezervátum Program működtetéséért, irányításáért és szakmai felügyeletéért;
91.4. a barlangvédelem és földtani természetvédelem szakterületén:
91.4.1. a Nemzeti Természetvédelmi Alapterv szakterületi fejezeteinek kidolgozásáért, és az abban foglalt célok elérését biztosító programok, szakmai feladatok irányításáért;
91.4.2. a földtudományi természeti értékek védelmének jogi szabályozásának előkészítéséért;
91.4.3. a barlangok megőrzésével, fenntartásával, vagyonkezelésével és bemutatásával kapcsolatos tevékenységek irányításáért;
91.4.4. a barlangok nyilvántartásának vezetéséért; a nyilvántartás alapján a 13/1998 (V. 6.) KTM rendelet szerinti adatszolgáltatásért, a döntés-előkészítéshez összesítések, statisztikák készítéséért;
91.4.5. a barlangok kiépítésének és hasznosításának engedélyezési eljárásaiban a döntések szakmai előkészítéséért;
91.4.6. a barlangi túra- és kutatásvezetők vizsgáztatásáért, igazolvánnyal történő ellátásáért, és képzésének szakmai felügyeletéért;
91.4.7. a források és víznyelők felmérésének irányításáért és nyilvántartásáért, az ex lege védett források és víznyelők körének megállapításáért;
91.4.8. a földtani alapszelvények, valamint a védelemre méltó mesterséges üregek nyilvántartásának kialakításáért, működtetéséért;
91.4.9. a kiemelt oltalmat igénylő földtani és felszínalaktani értékek, mesterséges üregek védetté, vagy fokozottan védetté nyilvánítása előkészítésének szakmai irányításáért;
91.4.10. a természetvédelmi pályázatok (KEOP, KMOP) szakterületi előkészítő és véleményező feladatainak ellátásáért;
91.4.11. a nyílt karsztterületek jegyzékének megállapításáért;
91.5. a vagyonkezelés szakterületén
91.5.1. a nemzeti park igazgatóságok vagyonkezelésében lévő területeken folytatott fenntartási tevékenységek szakmai irányításáért és felügyeletéért, a fenntartható és természetkímélő mezőgazdálkodás szakmai szabályozási, tervezési feladataiban, valamint az országos szintű fejlesztéspolitikai programok végrehajtásában történő részvételért;
91.5.2. a nemzeti park igazgatóságok vadászatra jogosultsága alatt álló vadászterületeken folytatott vadgazdálkodási feladatok felügyeletéért;
91.5.3. a nemzeti park igazgatóságok halászati jogosultsága alatt álló területeken folytatott halgazdálkodási feladatok felügyeletéért;
91.5.4. a nemzeti park igazgatóságok és a vízügyi igazgatóságok vagyonkezelésében levő erdőterületek erdőgazdálkodásának és természetvédelmi kezelésének szakmai irányításáért és felügyeletéért;
91.5.5. a nemzeti park igazgatóságok vagyonkezelési, tervezési, jelentési és adatszolgáltatási feladatai szakmai irányításárért és felügyeletéért;
91.6. az OKTVF szakmai felügyeletében, továbbá az egységes jogalkalmazási gyakorlat előmozdításában feladatkörében való közreműködésért.
Szervezeti tagozódás:
Agrárharmonizációs és Vagyonkezelési Osztály
Tájvédelmi és Ökoturisztikai Osztály
Természetvédelmi Őrszolgálati és Kezelési Osztály
Barlang és Földtani Osztály

A vízügyért felelős helyettes államtitkár alárendeltségében működő szervezeti egységek

Titkárság

92. A vízügyért felelős helyettes államtitkár közvetlen alárendeltségében működik a Titkárság, melynek élén főosztályvezetői besorolású titkárságvezető áll. Feladatait a 13.2. pont rögzíti.

Vízkárelhárítási Főosztály

93. A Vízkárelhárítási Főosztály felelős
93.1. a vízkárelhárítás-irányítás szakterületén:
93.1.1. az árvízvédekezés, a belvízvédekezés, a jég elleni védekezés, az aszály elleni védekezés illetve a vízminőségi kárelhárítás országos irányításáért, az Országos Műszaki Irányító Törzs feladatainak ellátásáért;
93.1.2. a vízkárelhárításhoz szükséges védekezés humán erőforrásai, továbbá a védekezési eszközök, anyagok rendelkezésre állásának, a védekező személyzet kiképzésének, valamint az árvízi, belvízi védekezési technológiák fejlesztésének felügyeletéért;
93.1.3. a vízügyi információs rendszer működésének és az adatszolgáltatás felügyeletéért;
93.1.4. a vízminőségi kárelhárítás végrehajtásához szükséges szakmai feladatok koordinálásáért és felügyeletéért;
93.1.5. a helyi vízkárelhárítás szakmai segítségnyújtásának koordinálásáért;
93.1.6. a vízkárelhárítási feladatokat dokumentáló jelentések elkészítéséért;
93.1.7. a védelmi és lokalizációs tervek korszerűsítésének, a lokalizációs fejlesztések, valamint a környezeti kárelhárítási feladatok végrehajtásának irányításáért;
93.1.8. az vízkárelhárítási feladatok ellátásában érdekelt más tárcák (BM) szakmai felelőseivel történő kapcsolattartásért;
93.1.9. a közvetlen vízkárelhárítási feladatokhoz kapcsolódó költségvetési előirányzatokra vonatkozó javaslat előkészítéséért;
93.2. a folyó- és tógazdálkodás szakterületén:
93.2.1. a folyók, tavak állapotrögzítésének felmérésének, a folyó- és víziút-kataszterek kidolgozásának, a folyók hosszú távú hasznosíthatósága feltételei felmérésének, a nagyvízi meder kezelésével kapcsolatos feladatokért,
93.2.2. az árvízvédelmi koncepció, valamint stratégia meghatározásának, valamint az országos és térségi árvízvédelmi programok és fejlesztési tervek kidolgozásának, végrehajtásának és értékelésének irányításáért;
93.2.3. a Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése) árvízvédelmi fejlesztéseinek megvalósítását és az üzemeltetéssel kapcsolatos további feladatok végrehajtásáért, valamint a kapcsolódó tárcán belüli feladatok felügyeletéért;
93.2.4. az EU árvízi irányelvéből fakadó feladatok végrehajtásának irányításáért, az árvízi kockázatkezeléssel kapcsolatos tervezés felügyeletéért;
93.2.5. a környezetvédelmi és vízügyi igazgatóságok vagyonkezelésében lévő felszíni vizek, vízgazdálkodási rendszerek és védművek fenntartásának, üzemelésének, valamint a fejlesztési és rekonstrukciós feladatok felügyeletéért;
93.2.6. a folyami nagyműtárgyakkal kapcsolatos feladatok, a folyami nagyműtárgyak fenntartásának, üzemelésének, valamint fejlesztési és rekonstrukciós feladatok, továbbá a természetes nagy tavakon, többcélú tározókon a vízügyi intézkedési tervek végrehajtásáért,
93.2.7. a part-, meder- és vízszint-szabályozási, partvonal-szabályozási feladatok felügyeletéért;
93.2.8. a víziút-fenntartási tevékenységek koordinálásáért, a hajóút-kitűzési tevékenységek végrehajtásához szükséges szakmai feladatok koordinálásáért és felügyeletéért;
93.2.9. a vízgyűjtő-gazdálkodás keretein belül az integrált folyógazdálkodási feladatok irányításáért;
93.2.10. a területfejlesztési és –rendezési koncepciókban és tervekben az árvízvédelem, a folyó- és tógazdálkodási szakmai elvárásainak érvényesítéséért;
93.2.11. az árvízvédelmet, folyó- és tószabályozást érintően a Környezet és Energia Operatív Program akcióterve és a kapcsolódó pályázati felhívás, valamint útmutató elkészítésében és módosításában történő szakmai közreműködésért;
93.2.12. az Európai Uniós pályázatok Környezet és Energia Operatív Program Bíráló Bizottságokban való részvételért;
93.2.13. a folyó- és tószabályozási feladatokhoz kapcsolódó költségvetési előirányzatokra vonatkozó javaslat előkészítéséért;
93.2.14. a folyó- és tószabályozást érintő feladatok irányításáért, végrehajtásáért;
93.2.15. az árvízvédelmet, folyó- és tószabályozást érintő feladatok tekintetében a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság, az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség, valamint a környezetvédelmi és vízügyi igazgatóságok, továbbá a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőségek irányításáért;
93.2.16. az árvízvédelmet, folyó- és tószabályozást érintő európai uniós feladatok végrehajtásáért, a képviselet biztosításáért, a jelentések készítéséért, adatszolgáltatásért;
93.2.17. Magyarország soros EU elnökségi feladatainak szakterületet érintő ellátásáért;
93.2.18. a nemzetközi kötelezettségekből adódó feladatok és a szomszédos országokkal létesített vízgazdálkodási egyezmények végrehajtásában történő részvételért;
93.3. a sík és dombvidéki vízrendezés területén
93.3.1. a vízrendezési koncepciója, valamint stratégiája kialakításának, továbbá a vízrendezési programok és fejlesztési tervek kidolgozását, végrehajtását és értékelését irányításáért;
93.3.2. a sík-, a dombvidéki vízrendezés, továbbá a hegy- és dombvidéki vízrendezés, természetközeli patakszabályozási program, valamint a dombvidéki tározóprogram megvalósításának szakmai irányításáért;
93.3.3. a környezetvédelmi és vízügyi igazgatóságok vagyonkezelésében lévő felszíni vizek, vízrendezési rendszerek és művek fenntartásáért, üzemeltetéséért, valamint fejlesztési és rekonstrukciós feladataiért;
93.3.4. a vízrendezési feladatok irányításáért, végrehajtásáért;
93.3.5. az EU árvízi irányelvből fakadó belvízzel kapcsolatos feladatok végrehajtásának irányításáért, valamint a belvízi kockázatkezeléssel kapcsolatos tervezés irányításáért;
93.3.6. a területfejlesztési és -rendezési koncepciókban és tervekben a vízrendezés szakmai elvárásainak érvényesítéséért;
93.3.7. a belterületi vízrendezés megvalósításának szakmai irányításáért;
93.3.8. a települési belvíz- és csapadékvíz-elvezetéssel összefüggő feladatok összehangolásáért, különös figyelemmel a belterületi és külterületi vízrendezés kapcsolatára;
93.3.9. a települési fejlesztési–rendezési koncepciókban és tervekben a vízgazdálkodás szakmai elvárásainak érvényesítéséért;
93.3.10. az Európai Uniós pályázatok Regionális Operatív Programjai vonatkozásában a Bíráló Bizottságokban való részvételért a vízhasznosítást érintően;
93.3.11. az Európai Uniós pályázatok Regionális Operatív Programjai vonatkozásában a Bíráló Bizottságokban való részvételért, továbbá – a vízrendezést és a térségi vízpótlást érintően – a Környezet és Energia Operatív Program akcióterve és a kapcsolódó pályázati felhívás, valamint útmutató elkészítésében és módosításában történő szakmai közreműködésért;
93.3.12. a környezetvédelmi és vízügyi igazgatóságok vízrendezést érintő tevékenységének, valamint a vízügyi információs rendszer működésének és az adatszolgáltatás felügyeletéért;
93.3.13. a vízrendezés feladatok ellátásában érintett más tárcák szakmai felelőseivel történő kapcsolattartásért;
93.3.14. a vízrendezést és a térségi vízpótlást érintő feladatok tekintetében a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság, az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség, valamint a környezetvédelmi és vízügyi igazgatóságok, továbbá a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőségek irányításáért;
93.3.15. a vízrendezést és a térségi vízpótlást érintő európai uniós feladatok végrehajtásáért, a képviselet biztosításáért, a jelentések készítéséért, adatszolgáltatásért;
93.3.16. Magyarország soros EU elnökségi feladatainak szakterületet érintő ellátásáért;
93.3.17. a nemzetközi kötelezettségekből adódó feladatok és a szomszédos országokkal létesített vízgazdálkodási egyezmények végrehajtásában való részvételért.
Szervezeti tagozódás:
Vízkárelhárítás-irányítási Osztály
Folyó- és Tógazdálkodási Osztály
Sík- és Dombvidéki Vízrendezési Osztály

Területi Vízgazdálkodási Főosztály

94. A Területi Vízgazdálkodási Főosztály felelős
94.1. a vízrendezés és vízhasznosítás szakterületén:
94.1.1. a mezőgazdasági célú vízgazdálkodás szakmai irányításáért, a vizek mezőgazdasági célú hasznosítási lehetőségeinek megőrzéséért; a mezőgazdasági károk (aszály, káros elöntések) megelőzéséért; a vizek kártételei elleni védekezésért;
94.1.2. az állami tulajdonú mezőgazdasági célú vizek és vízilétesítmények (a holtágakkal együtt) mezőgazdasági vízszolgáltatási és vízkár-elhárítási célú fejlesztésének, üzemeltetésének, fenntartásának szervezéséért és irányításáért, a kapcsolódó támogatási konstrukciók kialakításáért, működtetéséért és ellenőrzéséért, működtetésének (kezelés) jogi, szakmai finanszírozási feltételeinek kialakításáért;
94.1.3. öntözésfejlesztést igénylő területek meghatározásáért, öntözőrendszerek üzemeltetése szervezeti rendszerének felülvizsgálatáért, a meglévő öntözési kapacitások kihasználásának biztosításához szükséges intézkedések meghatározásáért;
94.1.4. a területfejlesztési és -rendezési koncepciókban és tervekben a mezőgazdasági vízhasznosítás szakmai elvárásainak érvényesítéséért;
94.1.5. az ÚMFT támogatási konstrukcióiban (Regionális Operatív Programok, Környezet és Energia Operatív Programok) a Bíráló Bizottságokban való részvételért a helyi jelentőségű közcélú vízilétesítményeket és a vízhasznosítást érintően;a vízhasznosítási feladatok ellátásában érintett más tárcák szakmai felelőseivel történő kapcsolattartásért;
94.1.6. a mezőgazdasági vízhasznosítást érintő európai uniós feladatok végrehajtásáért, a képviselet biztosításáért, a jelentések készítéséért, adatszolgáltatásért;
94.1.7. Magyarország soros EU elnökségi feladatainak szakterületet érintő ellátásáért;
94.1.8. a nemzetközi kötelezettségekből adódó feladatok és a szomszédos országokkal létesített vízgazdálkodási egyezmények végrehajtásában való részvételért.
94.1.9. Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiahoz kapcsolódó munkaprogram mezőgazdasági vízgazdálkodást érintő feladatainak kidolgozásáért, végrehajtásáért, a klímaváltozással kapcsolatos mezőgazdasági vízgazdálkodási feladatok szervezéséért, irányításáért, végrehajtásáért.
94.1.10. a térségi vízpótlás koncepciója, valamint stratégiája kialakításáért; végrehajtásának és értékelésének irányításáért;
94.1.11. a területfejlesztési és rendezési koncepciókban és tervekben a térségi vízpótlás szakmai elvárásainak érvényesítéséért;
94.1.12. a környezetvédelmi és vízügyi igazgatóságok térségi vízpótlást érintő tevékenységének, valamint a vízügyi információs rendszer működésének és az adatszolgáltatás felügyeletéért;
94.1.13. a térségi vízpótlást érintő feladatok tekintetében a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság, az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség, valamint a környezetvédelmi és vízügyi igazgatóságok, továbbá a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőségek irányításáért;
94.1.14. Magyarország soros EU elnökségi feladatainak szakterületet érintő ellátásáért;
94.1.15. a térségi vízpótlást érintő európai uniós feladatok végrehajtásáért, a képviselet biztosításáért, a jelentések készítéséért, adatszolgáltatásért;
94.2. a vízgazdálkodási koordináció szakterületén:
94.2.1. a szakterületi feladatokhoz kapcsolódó stratégia, koncepció, továbbá a költségvetési források tervezéséért és a felhasználására vonatkozó javaslatok kidolgozásáért;
94.2.2. a vízitársulatok szervezésével és szakmai felügyeletével kapcsolatos feladatok ellátásáért, intézményrendszerének továbbfejlesztéséért, korszerűsítéséért, különösen a tulajdonviszonyok változásából eredő feladatok ellátásáért;
94.2.3. a vízitársulatok sík- és dombvidéki vízrendezési, illetve mezőgazdasági vízszolgáltatási tevékenységének összehangolásáért;
94.2.4. a Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetsége elnökségében a szakmai képviselet biztosításáért;
94.2.5. a megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalok vízügyi referensei feletti szakmai felügyelet ellátásáért;
94.2.6. a vidékfejlesztési támogatások kidolgozásában való közreműködésért, a vízgazdálkodási igények megjelenítéséért a vidékfejlesztési stratégiákban, koncepciókban, tervekben;
94.2.7. az agrártámogatások kidolgozásában való közreműködésért, a vízgazdálkodási igények megjelenítéséért az agrártámogatási stratégiákban, koncepciókban, tervekben;
94.2.8. az agrárkörnyezetvédelmi támogatások kidolgozásában való közreműködésért, a vízgazdálkodási igények megjelenítéséért az agrárkörnyezetvédelmi stratégiákban, koncepciókban, tervekben;
94.2.9. a természetvédelmi kezelési tervek, a Natura 2000 területek szabályozására vonatkozó tervek, jogszabályok kidolgozásában való közreműködésért, a vízgazdálkodási igények megjelenítéséért a természetvédelmi stratégiákban, koncepciókban, tervekben;
94.2.10. az erdőgazdálkodási támogatások kidolgozásában való közreműködésért, a vízgazdálkodási igények megjelenítéséért az erdőgazdálkodási stratégiákban, koncepciókban, tervekben;
94.2.11. az halászati támogatások kidolgozásában való közreműködésért, a vízgazdálkodási igények megjelenítéséért a halászati stratégiákban, koncepciókban, tervekben;
94.2.12. a mezőgazdasági termelők vízgazdálkodást érintő támogatásai kidolgozásában való közreműködésért, a vízgazdálkodási igények megjelenítéséért a mezőgazdasági termelést elősegítő stratégiákban, koncepciókban, tervekben. a szakterületet érintően a települési belvíz- és csapadékvíz-elvezetéssel összefüggő feladatok koordinálásáért, különös figyelemmel a belterületi és külterületi vízrendezés kapcsolatára;
94.2.13. vagyongazdálkodási és -kezelési ügyekben a fejezeti állásfoglalásokhoz a szakterületet érintően szakmai vélemény készítéséért;
94.2.14. a szakterületet érintően a közmunka- és közcélú programok a vízügyi helyettes államtitkár felelősségi körébe tartozó feladataiért.

Szervezeti tagozódás:
Vízrendezési és Vízhasznosítási Osztály
Vízgazdálkodási Koordinációs Osztály

Vízgyűjtő-gazdálkodási és Vízvédelmi Főosztály

95. A Vízgyűjtő-gazdálkodási és Vízvédelmi Főosztály felelős
95.1. a vízgyűjtő-gazdálkodás szakterületén:
95.1.1. az EU vízpolitikája hazai megvalósításának, a 2000/60/EK Víz Keretirányelv (továbbiakban: VKI) és az azt átültető jogszabályok előírásainak megfelelően a vizek jó állapota elérése érdekében kialakított intézkedési programok végrehajtásáért, a vizekre vonatkozó, más EU irányelvek VKI-val való összehangolásáért;
95.1.2. a vízgyűjtő-gazdálkodási tervek elkészítéséért;
95.1.3. a felszíni és felszín alatti vizeket érő mennyiségi terhelésére és hatásokra vonatkozó adatok gyűjtéséért és értékeléséért, az ágazatközi koordináció fejlődéséért, valamint a felszíni és felszín alatti vizek mennyiségi állapotának figyelemmel kísérése érdekében a mérő-, megfigyelő és ellenőrző rendszerek létrehozásának, fejlesztésének, működtetésének, valamint az adatok értékelésének, továbbá a vízrajzi tevékenység irányításáért;
95.1.4. a távlati ivóvízbázisok fenntartási tevékenységének (mennyiségi és minőségi monitoring) felügyeletéért;
95.1.5. az ivóvízbázis-védelmi program szakmai végrehajtásáért;
95.1.6. a vízgyűjtő-gazdálkodási tervezési folyamatban történő társadalmi részvétel koordinálásáért;
95.1.7. az Országos Vízgazdálkodási Tanács működtetésével kapcsolatos feladatokért;
95.1.8. a megújuló energiák hasznosításával összefüggő, a felszíni vizek minőségi- és a felszín alatti vizek mennyiségi állapotát érintő feladatok ellátásában; a bányászattal összefüggő felszín alatti vízkészlet-gazdálkodási feladatok ellátásában (különös tekintettel a geotermikus energia hasznosítására) történő közreműködésért;
95.1.9. a vízgyűjtő-gazdálkodást szolgáló K+F feladatok koordinálásáért;
95.1.10. a nemzetközi Duna-nap megrendezésében való közreműködésért;
95.1.11. a vízgyűjtő-gazdálkodási tervezéshez szükséges adatszolgáltatási kötelezettségekkel, és a VKI végrehajtásához kötődő információs rendszer fejlesztés szakmai követelményeivel kapcsolatban
95.1.11.1. a Víz Keretirányelv előírásainak megfelelő jelentéskészítési kötelezettség teljesítéséért;
95.1.11.2. az Európai Környezetvédelmi Ügynökség részére történő, vizekkel kapcsolatos adatszolgáltatás koordinálásáért;
95.1.11.3. az OECD/EUROSTAT adatszolgáltatásért a szakterületet érintően;
95.1.11.4. a Duna vízgyűjtő-gazdálkodási terveihez, és határvízi egyezmények VKI-t érintő végrehajtásához szükséges információ- és adatszolgáltatásért;
95.1.12. a vízgyűjtő-vízgazdálkodást érintő feladatok tekintetében a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság, az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség, valamint a környezetvédelmi és vízügyi igazgatóságok, továbbá a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőségek irányításáért;
95.1.13. a vízgyűjtő-gazdálkodást illetően a költségvetési források tervezéséért és a felhasználására vonatkozó javaslatok kidolgozásáért;
95.1.14. a Duna Védelmi Egyezmény Nemzetközi Bizottságában Magyarország képviseletéért
95.1.14.1. a vízgyűjtő-gazdálkodás vonatkozásában szakterületi szintű képviseletért
95.1.14.2. a Víz Keretirányelv európai szintű Közös Megvalósítási Stratégiájában;
95.1.14.3. Európai Környezetvédelmi Ügynökségen belül a vizek állapotára vonatkozóan;
95.1.14.4. az UNESCO-ban, WMO-ban, GWPO-ban;
95.1.14.5. a határokat átlépő vízfolyások és nemzetközi tavak védelméről és használatáról szóló, valamint a határokon átterjedő hatású ipari balesetek megelőzéséről szóló Helsinki egyezmények szakterületi feladataiban;
95.1.14.6. a Duna Védelmi Egyezmény, a határvízi egyezmények és a Víz Keretirányelv végrehajtása elősegítése érdekében alakult munkacsoportokban;
95.1.15. Magyarország soros EU elnökségi feladatainak szakterületet érintő ellátásáért;
95.1.16. a 2007/2/EK INSPIRE irányelvben foglalt, a szakterületet érintő feladatokért;
95.1.17. a szakterületét illetően a költségvetési források tervezésében és a felhasználására vonatkozó javaslatok kidolgozásáért;
95.2. a felszín alatti vizek védelmének szakterületén:
95.2.1. a felszín alatti vízvédelmi politika, stratégia kidolgozásáért;
95.2.2. a felszín alatti vizek védelme érdekében szükséges intézkedések meghatározásáért, különös tekintettel a felszín alatti vizek szennyezés és állapotromlás elleni védelmére;
95.2.3. a vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelmével összefüggő vízügyi feladatok koordinálásáért;
95.2.4. a felszín alatti vizek kémiai állapotértékeléséért, a szükséges módszertani fejlesztésekért;
95.2.5. a felszín alatti vizek kémiai állapotának figyelemmel kísérése érdekében a mérő-, megfigyelő és ellenőrző rendszerek létrehozásáért, fejlesztéséért, működtetéséért, valamint az adatok értékeléséért;
95.2.6. a felszín alatti vizeket terhelő és veszélyeztető tevékenységekre és hatásokra vonatkozó adatok gyűjtéséért és értékeléséért, továbbá az ágazatközi koordináció fejlődéséért;
95.2.7. a felszín alatti vizek védelmét szolgáló nyilvántartási rendszerek szakmai rendszergazdai feladatainak ellátásának figyelemmel kíséréséért, a szakrendszer fejlesztési célkitűzéseinek meghatározásáért, a fejlesztés előkészítésében és a végrehajtásban történő részvételért;
95.2.8. a felszín alatti vizek védelméhez kapcsolódó hazai és nemzetközi adatszolgáltatási kötelezettségekkel kapcsolatos feladatokért;
95.2.9. az felszín alatti vizek védelme vonatkozásában részvételért a Víz Keretirányelv és egyéb, a felszín alatti vizek védelmét érintő EU-s irányelvek végrehajtásának szakmai irányításában;
95.2.10. a felszín alatti vizek védelme tekintetében közreműködésért
95.2.10.1. az ivóvízbázisok védelmével kapcsolatos feladatok ellátásában;
95.2.10.2. a megújuló energiák hasznosításával összefüggő felszín alatti vízvédelmi feladatok ellátásában;
95.2.10.3. a széndioxid geológiai tárolásáról rendelkező EU irányelv végrehajtásával összefüggő feladatok ellátásában;
95.2.10.4. a bányászattal összefüggő felszín alatti vízvédelmi feladatok ellátásában különös tekintettel a szénhidrogén bányászatra és a geotermikus energia hasznosítására;
95.2.10.5. az országos környezeti kármentesítési programmal kapcsolatos szabályozási feladatokban;
95.2.10.6. a szennyvizek ártalommentes elhelyezését szolgáló feladatok ellátásában, különös tekintettel a közcsatornával el nem látott településeken keletkező szennyvizek elhelyezésére;
95.2.11. a felszín alatti vizek védelmét illetően a költségvetési források tervezéséért és a felhasználására vonatkozó javaslatok kidolgozásáért;
95.2.12. a felszín alatti vizek védelmét érintő feladatok tekintetében a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság, az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség, valamint a környezetvédelmi és vízügyi igazgatóságok, továbbá a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőségek irányításáért;
95.2.13. a felszín alatti vizek védelmével kapcsolatos európai uniós feladatok (jelentések készítése, adatszolgáltatás stb.) végrehajtásáért, illetve az EU-s munkabizottságokban a szakterület magyarországi képviseletéért;
95.2.14. a felszín alatti vizek védelmével összefüggő nemzetközi egyezmények, szerződések és együttműködések kidolgozásáért és végrehajtásáért;
95.2.15. a felszín alatti vizek védelmét szolgáló K+F feladatok koordinálásáért;.
95.2.16. Magyarország soros EU elnökségi feladatainak szakterületet érintő ellátásáért;
95.2.17. a szakterületét illetően a költségvetési források tervezésében és a felhasználására vonatkozó javaslatok kidolgozásáért.
95.3. a felszíni vizek védelmének szakterületén:
95.3.1. a szakterület átfogó stratégiai céljainak kidolgozásáért, elemzések készítésében történő közreműködésért, a célok elérését biztosító programok kidolgozásáért, az eszközök meghatározásáért, a felszíni vizek védelmére vonatkozó szabályozási koncepciók kidolgozásáért;
95.3.2. az EU tagállamként való működéssel összefüggő felszíni vízvédelmi feladatok ellátásában; különös tekintettel a Víz Keretirányelv, illetve a kapcsolódó egyéb közösségi joganyagok (pl. EQS, Nitrát Irányelv, Fürdővizes Irányelv stb.) végrehajtásával kapcsolatos hazai feladatok irányításáért, teljesítéséért, összehangolásért;
95.3.3. a nagy tavakkal (Balaton, Velencei-tó, Tisza-tó) és a speciális megfigyelő rendszerekkel kapcsolatos felszíni vízminőségvédelmi feladatok ellátásáért, a külső szakértői csoportok munkájának szervezéséért, a szigetközi monitoring rendszerrel kapcsolatos feladatok koordinációjáért, beszámolók, jelentések előkészítéséért, a hazai és nemzetközi tárgyalások előkészítéséért;
95.3.4. a felszíni vizekre vonatkozó mérő-megfigyelő és ellenőrző rendszerek létrehozásáért, fejlesztéséért, az adatszolgáltatási kötelezettségek teljesítésének felügyeletéért; a felszíni vizek ökológiai és kémiai monitoring és állapotértékelési feladatainak szakmai koordinációjáért;
95.3.5. a felszíni vizek állapotának, az azokat terhelő és veszélyeztető hatásoknak és tényezőknek a felügyeletéért, ezek egységes szemléleten alapuló értékelési és adatfeldolgozási rendszereinek kialakításában, fejlesztésében, az értékelések elkészíttetésében, az adat- és információszolgáltatások ellátásában történő közreműködésért, ezek egységes formában történő megjelentetéséért, közzétételéért;
95.3.6. a felszíni vizek minőségére, valamint a minőséget befolyásoló környezeti terhelésekre vonatkozó adatok gyűjtésével kapcsolatos feladatokért (FEVI, VAL/VÉL, PRTR felszíni vizes alrendszere stb.), valamint az adatbázisokból való hazai és nemzetközi (EU, OECD, Duna Védelmi Egyezmény, KSH stb.) adatszolgáltatási feladatokért [beleértve az EU (KEOP), illetve hazai forrásokból történő adatbázis-fejlesztési feladatokban való szakmai közreműködést];
95.3.7. a Víz Keretirányelv hazai interkalibrációs feladatainak végrehajtásáért, az ökológiai állapotértékelés módszertanának kialakításáért, fejlesztéséért, a veszélyes anyagokkal kapcsolatos kémiai állapotértékelés módszertanáért, jogi szabályozásával kapcsolatos feladatokért;
95.3.8. a felszíni vizek védelme tekintetében közreműködésért
95.3.8.1. a vízgyűjtő-gazdálkodási tervekben megfogalmazott intézkedési programok végrehajtása érdekében a szakmapolitikai szempontok érvényre juttatásában;
95.3.8.2. az Országgyűlés és a Kormány bizottságai részére adandó – a határozatokban megszabott feladatokra vonatkozó – beszámolók, jelentések előkészítésében, a hazai és nemzetközi tájékoztató anyagok előkészítésében; a hazai és nemzetközi tárgyalások előkészítésében;
95.3.8.3. a más minisztériumok hatáskörébe tartozó nemzetközi egyezmények, szerződések és együttműködések kidolgozásában és végrehajtásában;
95.3.8.4. a Nemzeti Környezetvédelmi Program szakterületi részanyagainak elkészítésében;
95.3.8.5. a területfejlesztés és területrendezés vízvédelmet érintő feladataiban;
95.3.8.6. a környezet állapotát jellemző, értékelt adatok kiadvány formájában történő rendszeres nyilvánosságra hozatalában, a nyilvánosság tájékoztatásában, a társadalmi tudatformálás szakmai hátterének kidolgozásában;
95.3.9. a felszíni vizek védelmét érintő feladatok tekintetében a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság, az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség, valamint a környezetvédelmi és vízügyi igazgatóságok, továbbá a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőségek irányításáért, a feladatokkal kapcsolatos oktatási és tájékoztatási feladatok ellátásáért;
95.3.10. a két- és többoldalú nemzetközi egyezményekből, szerződésekből és együttműködésekből eredő szakmai feladatok ellátásáért, (különös tekintettel az EEA, OECD, kétoldalú határvízi és környezetvédelmi egyezmények keretében folyó tevékenységekre),
95.3.11. a Duna Védelmi Egyezmény végrehajtásával kapcsolatos hazai tevékenység koordinációján belül, a felszíni vizek állapotával és a vizek terhelésével és intézkedéseivel foglalkozó munkacsoportokban (MA, PM EG és Tisza csoport) ellátja a hazai érdekek képviseletét;
95.3.12. a fürdővizek minőségével kapcsolatos hazai és EU-s feladatok végrehajtásában, valamint az ENSZ EGB „Víz és Egészség” Jegyzőkönyv végrehajtásában történő közreműködésért;
95.3.13. a nemzeti érdekek képviseletéért az EU szakmai munkacsoportjaiban, különös tekintettel a Víz Keretirányelv közösségi szintű végrehajtását segítő komitológiai, startégiai koordinációs, ökológiai állapot és kémiai monitoring tevékenységekkel kapcsolatosan létrehozott szakértői fórumokra; kapcsolódó hazai feladatokért;
95.3.14. a szlovák-magyar relációt érintő hágai ítélettel kapcsolatos szakterületi feladatokért
95.3.15. Magyarország soros EU elnökségi feladatainak szakterületet érintő ellátásáért
95.3.16. a szakterületét illetően a költségvetési források tervezésében és a felhasználására vonatkozó javaslatok kidolgozásáért;
95.3.17. a vízminőségi kárelhárítási feladatok felszíni vizek védelmét érintő részfeladatainak ellátásáért;
95.3.18. felszíni vizek védelmét szolgáló K+F feladatok koordinálásáért;
95.4. a kármentesítés szakterületén:
95.4.1. a környezeti károk és a szennyezés megelőzésével összefüggő szakmai koncepciók, tervek, stratégiák, jogszabályok előkészítéséért;
95.4.2. az Országos Környezeti Kármentesítési Program hosszú távú stratégiai feladatainak tervezéséért és annak ütemezett végrehajtásáért;
95.4.3. a kármentesítési feladatok jogi és műszaki szabályozása szakmai feladatainak előkészítéséért; a kármentesítéssel összefüggésben az állami felelősségvállalás jogi szabályozásának felülvizsgálatáért és korszerűsítéséért;
95.4.4. az egyes kármentesítési feladatok végrehajtásának felügyeletéért;
95.4.5. a kármentesítési munkacsoportok működtetéséért;
95.4.6. a szennyezett területek országos adatgyűjtéséért és az adatbázis működtetéséért, az informatikai fejlesztési feladatok célkitűzéseinek meghatározásáért;
95.4.7. a monitoring-rendszerek koordinálásáért és az adatszolgáltatás felügyeletéért;
95.4.8. a földtani közeg szennyezésekkel szembeni védelmével kapcsolatos feladatok ellátásáért;
95.4.9. a vízvédelem és környezeti kármentesítés tekintetében közreműködésért
95.4.9.1. a földtani közeg szennyezéssel szembeni védelmével és a kármentesítési követelmények érvényesítésével összefüggő uniós szabályozásban;
95.4.9.2. az uniós és más nemzetközi források kármentesítési feladatokat érintő felhasználási szabályainak kidolgozásáról;
95.4.9.3. a kármentesítési szakterület uniós és nemzetközi munkacsoportjainak munkájában, mint pl. az EU Common Forum és az ICCL;
95.4.10. az OKKP előirányzat működtetésének és végrehajtásának általános szabályainak meghatározásáért és aktualizálásáért; az OKKP fejezeti kezelésű célelőirányzat költségvetési tervezéséért és a jóváhagyott költségvetési keretekkel történő gazdálkodásért; az OKKP éves feladattervének meghatározásáért és az alprogramok koordinációjáért;
95.4.11. az európai uniós, illetve nemzetközi adatszolgáltatási feladatok ellátásáért;
95.4.12. a kármentesítéssel összefüggő kutatás és műszaki fejlesztési feladatokért és azok eredményeinek közzétételéért;
95.4.13. a kármentesítéssel összefüggő ismeretnövelési, tájékoztatási feladatokért;
95.4.14. a kármentesítést érintő feladatok tekintetében a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság, az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség, valamint a környezetvédelmi és vízügyi igazgatóságok, továbbá a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőségek irányításáért, a feladatokkal kapcsolatos oktatási és tájékoztatási feladatok ellátásáért.

Szervezeti tagozódás:
Vízgyűjtő-gazdálkodási Osztály
Felszín Alatti Vizek Védelmének Osztálya
Felszíni Vizek Védelmének Osztálya
Kármentesítési Osztály

Víziközmű Főosztály

96. A Víziközmű Főosztály felelős:
96.1. A vízellátási szakterületén:
96.1.1. az ország egészséges ivóvízellátásával kapcsolatos feladatokért;
96.1.2. az ivóvízzel való ellátottság helyzetének figyelemmel kísérésért, az ellátási hiányok felszámolására vonatkozóan koncepciót kialakítása;
96.1.3. a Csatlakozási Szerződésben rögzített vízellátás szakterületet érintő feladatokat, kötelezettségeket, különösen az Ivóvízminőség-javító Program szakmai irányításával kapcsolatos feladatok végrehajtásáért, különösen
96.1.3.1. az Környezet és Energia Operatív Program akciótervében, a kapcsolódó pályázati felhívásban, valamint útmutató elkészítésében és módosításában történő közreműködésért az ivóvízminőség javítás támogatási konstrukció keretében;
96.1.3.2. az első Nemzeti Fejlesztési Terv (KIOP) időszakában támogatott, az ivóvíz minőségének javítását célzó beruházások, projektek megvalósulásának figyelemmel kíséréséért, az eredményeket értékeléséért;
96.1.3.3. az Észak Alföldi Régió ivóvízminőség javító projekt II. ütem és a Dél-Alföldi Régió ivóvízminőség-javító projekt előkészítésének felügyeletéért;
96.1.3.4. az ország egyéb területei ivóvízminőség-javító projektjeinek előkészítéséhez és megvalósításához történő szakmai támogatásért;
96.1.3.5. a Nemzeti Környezetvédelmi Program, Nemzeti Cselekvési Terv, Klímaváltozási Terv kidolgozásában-végrehajtásában, jelentéseinek elkészítésében történő közreműködésért az ivóvízellátás szakterületét érintően;
96.1.3.6. a Csatlakozási Szerződést és az Ivóvízminőség-javító Programot érintő halasztási kérelemmel kapcsolatos feladatok ellátásában történő közreműködésért;
96.1.4. a vízellátás tekintetében közreműködésért
96.1.4.1. az ivóvíz ellátási feladatok megoldását szolgáló fejlesztési forráslehetőségek hatékony felhasználásában (Svájci hozzájárulás, Norvég alap stb.);
96.1.4.2. az éves költségvetési előirányzatok javaslatának elkészítésében és a szakterületét érintő költségvetési keretekkel való gazdálkodás figyelemmel kísérésében;
96.1.4.3. az EU által előírt vízellátás szakterületet érintő országjelentések elkészítésében, valamint további adatszolgáltatásokban;
96.1.4.4. a vízellátással összefüggő jogszabályok előkészítésében;
96.1.5. a nemzetközi pénzügyi eszközök felhasználásával kapcsolatos szakmai feladatok ellátásában való részvételért a tervezés, pályázat elbírálás és -ellenőrzés területén, különös tekintettel az EU Kohéziós Alap ivóvízminőség javítását célzó hasznosítására;
96.1.6. a közműves vízellátás OSAP adatgyűjtési rendszere és a kapcsolódó vízellátási információs rendszer fejlesztésének és működtetésének szakmai irányításáért;
96.1.7. a víziközmű-társulatokkal és az önkormányzatok ivóvízminőség-javító társulásaival kapcsolatos szakterületei feladatokért;
96.1.8. a víziközmű szolgáltatás vonatkozásában a települési önkormányzatok és fogyasztók érdekvédelmi szervezeteivel történő szakmai kapcsolattartásért;
96.1.9. a helyi önkormányzatok általi megkeresés esetén szakmai útmutatást, tájékoztatást nyújtásáért;
96.1.10. a hazai és nemzetközi szakmai együttműködési kötelezettségekből adódó feladatokért
96.1.10.1. nemzetközi bizottságokban az ország szakmai képviseletét látja el;
96.1.10.2. szakmai illetékességi körében együttműködik az érintett társtárcákkal
96.1.11. a vízellátást érintő feladatok tekintetében a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság, az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség, valamint a környezetvédelmi és vízügyi igazgatóságok, továbbá a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőségek irányításáért;
96.1.12. az ivóvízellátással kapcsolatos fogyasztói ügyek (panaszok, észrevételek, javaslatok) szakmai kivizsgálásáért;
96.1.13. Magyarország soros EU elnökségi feladatainak szakterületet érintő ellátásáért;
96.1.14. az ivóvízellátást érintő K+F feladatokért;
96.2. a szennyvízelvezetés és tisztítás szakterületén
96.2.1. a nemzeti települési szennyvízelvezetési és tisztítási megvalósítási programhoz kapcsolódó, valamint a szennyvíziszap hasznosítás elősegítésével kapcsolatos feladatokért a 91/271/EGK irányelv, valamint a Nemzeti Települési Szennyvízelvezetési és tisztítási Megvalósítási Programról szóló 25/2002. (II. 27.) Korm. rendelet, a Nemzeti Települési Szennyvízelvezetési és tisztítási Megvalósítási Programmal összefüggő szennyvízelvezetési agglomerációk lehatárolásáról szóló 26/2002. (II. 27.) Korm. rendelet és a Nemzeti Települési Szennyvízelvezetési és tisztítási Megvalósítási Program végrehajtásával összefüggő nyilvántartásról és jelentési kötelezettségről szóló 27/2002. (II. 27.) Korm. rendelet alapján;
96.2.2. a Nemzeti Települési Szennyvízelvezetési és tisztítási Megvalósítási Programhoz kapcsolódó Települési Szennyvíz Információs Rendszer informatikai és adattartalmi fejlesztésének felügyeletéért;
96.2.3. a Nemzeti Szennyvízelvezetési és tisztítási Megvalósítási Program végrehajtásának eredményeként jelentősen megnövekedő szennyvíziszap mennyiség hasznosítására történő javaslattételért, különös tekintettel a megújuló energia-forrásként történő alkalmazás elősegítésére;
96.2.4. a szennyvízelvezetés és tisztítás tekintetében közreműködésért
96.2.4.1. a szennyvízelvezetés és tisztítás önkormányzati és állami feladatkörbe tartozó fejlesztésekhez kapcsolódó EU-s támogatási rendszerek pályázati feltételeinek kialakításában;
96.2.4.2. az EU-s és más pénzügyi eszközök felhasználásával kapcsolatos szakmai feladatok ellátásában, a Bíráló Bizottságok munkájában;
96.2.5. a folyamatban lévő egyedi szennyvízkezelő berendezések és a szennyvíziszap hasznosításhoz kapcsolódó szakmai, nemzetközi kapcsolatok fenntartásáért;
96.2.6. az egyedi szennyvízkezelő berendezések elterjesztéséért a gazdaságosan nem csatornázható településeken, illetve településrészeken, ennek érdekében kapcsolat fenntartásáért a belföldi és külföldi partnerekkel;
96.2.7. a víziközmű szolgáltatás területén a települési önkormányzatok és fogyasztók érdekvédelmi szerveivel, valamint a szakmai szövetségekkel való kapcsolattartásért;
96.2.8. a víziközmű-társulatokkal kapcsolatos szakterületi feladatokért;
96.2.9. Magyarország soros EU elnökségi feladatainak szakterületet érintő ellátásáért;
96.2.10. a szennyvízelvezetést érintő feladatok tekintetében a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság, az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség, valamint a környezetvédelmi és vízügyi igazgatóságok, továbbá a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőségek irányításáért;
96.2.11. az EGT és a Norvég Finanszírozási Mechanizmusra vonatkozó operatív program kialakításához szükséges szakmai felügyeletéért.
96.3. A közigazgatási koordináció szakterületén:
96.3.1. a vízügyért felelős helyettes államtitkár felelősségi körébe tartozó fejezeti költségvetés tervezéséhez kapcsolódó feladatokért;
96.3.2. a vízügyért felelős helyettes államtitkár felelősségi körébe tartozó fejlesztések és fenntartások tárgyévi előirányzatok alapján történő végrehajtásáért;
96.3.3. a védekezési feladatok tekintetében a pénzügyi szükségletek és lehetőségek összehangolásáért;
96.3.4. vagyongazdálkodási és -kezelési ügyekben a fejezeti állásfoglalásokhoz szakmai vélemény készítéséért;
96.3.5. a fejezeti költségvetési intézmények EU által támogatott- és hazai vízügyi vonatkozású pályázataival kapcsolatos feladatokért, nyilatkozatokért, illetve a pályázatok szakmai véleményezéséért;
96.3.6. a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási igénybejelentéséhez kapcsolódó már megvalósult, de még lezárásra nem került támogatások szakmai szempontú véleményezéséért;
96.3.7. a vízügyért felelős helyettes államtitkár felelősségi körébe tartozó a közmunka- és közcélú programokért;
96.3.8. a vízügyért felelős helyettes államtitkár felelősségi körébe tartozó szakmai- és egyéb pénzügyi keretek felhasználásával kapcsolatos feladatok (szerződések, megbízások, megrendelések, teljesítésigazolások) ellátásáért, a források felhasználásának folyamatos nyomon követéséért és nyilvántartásáért;
96.3.9. a vizek állapotára és használatára vonatkozó hazai és nemzetközi adatgyűjtés és adatszolgáltatás teljesítéséért (OSAP, OECD, SEIS, SOER stb.);
96.3.10. a vízrajzi központi feladatok koordinációjáért;
96.3.11. a vízgazdálkodási feladatokkal összefüggő alapadatok gyűjtésének, feldolgozásának, tárolásának és szolgáltatásának felügyeletéért;
96.3.12. más szervezetek vízgazdálkodási adatgyűjtési feladatainak összehangolásáért, a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kutatóintézet Intézet Nonprofit Kft-vel, az Országos Meteorológiai Szolgálattal való kapcsolattartásért;
96.3.13. a vízügyért felelős helyettes államtitkár felelősségi körébe tartozó informatikai fejlesztések összehangolásáért;
96.3.14. az egységes helyettes államtitkársági szintű szakmai állásfoglalások kialakításáért a véleményezésre megküldött minisztériumi, vagy nemzeti és nemzetközű koncepciók, stratégiák, programok, tervek, határon átnyúló hatással járó fejlesztések stb. vonatkozásában;
96.3.15. a miniszter szabályozási feladatkörébe tartozó forgalmazási követelmények tekintetében eljáró megfelelőség-értékelési szervezetek kijelölésének, valamint a kijelölt szervezetek tevékenységének különös szabályairól szóló miniszteri rendelet szerint létrehozott Bizottság és annak titkárságának működtetéséért;
96.3.16. az államigazgatási eljárás keretében érkező jogszabálytervezetek vízügyi szakmai szempontú észrevételezéséért, véleményezéséért;
96.3.17. a vízügyi feladatok jogi szabályozási koncepciójának elkészítéséért, jogi szabályozás szakmai előkészítéséért;
96.3.18. az állami irányítás egyéb jogi eszközeinek (határozatok, szabályzatok, utasítások, útmutatók stb.) kialakításáért, a tervezetek véleményezéséért;
96.3.19. a vízügyi hatósági, szakhatósági, továbbá szabálysértési jog körébe tartozó ügyek intézéséért, kivizsgálásáért, állásfoglalások kialakításáért;
96.3.20. az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség és a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőségek vízügyi döntéseinek előzetes vagy utólagos jóváhagyása iránti intézkedés előkészítéséért, ha jogszabály a döntést az irányítást ellátó előzetes vagy utólagos jóváhagyásához köti; a Főfelügyelőség és a felügyelőség részére vízügyi feladat elvégzésére vagy mulasztás pótlására irányuló egyedi utasításért;
96.3.21. az egységes vízügyi jogalkalmazási gyakorlat kialakításáért;
96.3.22. a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőségek összességét érintő intézkedésekért;
96.3.23. a vízügyért felelős helyettes államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységek tevékenységének összehangolásáért;
96.3.24. a vízügyért felelős helyettes államtitkárság több szakterülete koordinált képviseletéért és kapcsolattartásáért a minisztériumon belül, valamint a tárcaközi bizottságokban;
96.3.25. a határvízi egyezményekből fakadó feladatok ellátásában való részvételért;
96.3.26. a vízzel kapcsolatos „jeles napok” megünneplésének (Víz Világnap, Duna Nap, egyéb vízügytörténeti évfordulók, események) és az ezekhez kapcsolódó kitüntetések előkészítéséért;
96.3.27. az esztergomi Duna Múzeum, valamint a vízügyi közgyűjtemények (levéltár, szakkönyvtár) munkájának felügyeletéért;
96.3.28. a vízügyi oktatási, továbbképzési, szakképzési, felnőttképzési feladatok koordinálásáért, a különböző szakmai továbbképző-, közép és felsőfokú oktatási intézményekkel történő kapcsolattartásért;
96.3.29. a vízügyi ágazat műszaki szabványosításért, a vízügyért felelős helyettes államtitkárnak a Magyar Szabványügyi Testület Vízgazdálkodási Bizottságában történő képviseletért;
96.3.30. a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatósággal és a környezetvédelmi és vízügyi igazgatóságokkal, az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőséggel és a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőségekkel való kapcsolattartásért és koordinációért;
96.3.31. a vízügyi ágazat minőségirányítási, minőségbiztosítási feladatainak irányításáért;
96.3.32. a különböző szakszervezetekkel történő kapcsolattartásért;
96.3.33. Magyarország soros EU elnökségi feladatainak szakterületet érintő ellátásáért.

Szervezeti tagozódás:
Vízellátási Osztály
Szennyvízelvezetési és tisztítási Osztály
Közigazgatási Koordinációs Osztály

1. függelék a 4/2010. (VII. 30.) VM utasításhoz


A Vidékfejlesztési Minisztériumban alkalmazott
politikai tanácsadói, főtanácsadói munkakörök

1. kommunikációs jellegű tanácsadás;
2. az agrárgazdaság fejlesztését, a termelési hatékonyság növelését szolgáló javaslatokkal kapcsolatos tanácsadás;
3. a közigazgatás korszerűsítését és az intézményrendszer ügyfélbarát és hatékonyabb működését szolgáló tanácsadás;
4. az élelmiszerbiztonságot fokozó javaslatokkal kapcsolatos tanácsadás;
5. a termelők piacra jutási lehetőségeit növelő javaslatokkal kapcsolatos tanácsadás;
6. az élelmiszerellátási lánc hatékonyabb működését, a beszállítók védelmét szolgáló javaslatokkal kapcsolatos tanácsadás;
7. az agrár- és vidékfejlesztési támogatások optimális allokációját szolgáló tanácsadás;
8. a társadalom környezet- és természetvédelmi szemléletének alakítását szolgáló tanácsadás;
9. az ár- és belvizek elleni védekezési stratégia kialakításával kapcsolatos tanácsadás.

2. függelék a 4/2010. (VII. 30.) VM utasításhoz


Vagyonnyilatkozat-tételre kötelezett munkakörök (feladatkörök)
a Vidékfejlesztési Minisztériumban

Vagyonnyilatkozat-tételre kötelezett munkakörök (feladatkörök) az alábbiak:

1. A munkakört ellátó személy önállóan vagy testület tagjaként javaslattételre, döntésre vagy ellenőrzésre jogosult
a) közigazgatási hatósági vagy szabálysértési ügyben,
b) közbeszerzési eljárás során,
c) feladatai ellátása során költségvetési vagy egyéb pénzeszközök felett, továbbá az állami vagyonnal való gazdálkodás, valamint elkülönített állami pénzalapok, fejezeti kezelésű előirányzatok tekintetében,
d) egyedi állami támogatásról való döntésre irányuló eljárás lefolytatása során,
e) állami támogatások felhasználásának vizsgálata, vagy a felhasználással való elszámoltatás során,
f) Európai Uniós támogatásokkal kapcsolatos döntésre irányuló eljárás lefolytatása során,
g) Európai Uniós támogatások felhasználásának vizsgálata, vagy a felhasználással való elszámoltatás során.

2. Politikai tanácsadó, főtanácsadó, miniszteri tanácsadó, főtanácsadó.

3. Főosztályvezető, főosztályvezető-helyettes és osztályvezető.

4. Azon fontos és bizalmasnak minősülő munkakörök, amelyek betöltése a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban, valamint a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter irányítása, illetve felügyelete alá tartozó szerveknél a fontos és bizalmas munkakörökről és a nemzetbiztonsági ellenőrzés szintjének megállapításáról szóló 172/2008. (XII. 31.) FVM rendelet, valamint a környezetvédelmi és vízügyi miniszter irányítása, illetve felügyelete alá tartozó szervek fontos és bizalmas munkaköreinek megállapításáról és a nemzetbiztonsági ellenőrzés szintjéről szóló 5/2007. (II. 23.) KvVM rendelet alapján „C” típusú nemzetbiztonsági ellenőrzési eljáráshoz kötöttek.

3. függelék a 4/2010. (VII. 30.) VM utasításhoz


A Vidékfejlesztési Minisztérium szervezeti felépítése

1

Az utasítást a 8/2010. (IX. 30.) VM utasítás 3. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte 2010. szeptember 30. napjával.

2

A 3. § az 5/2010. (VIII. 31.) VM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére