• Tartalom

4/2010. (VII. 8.) NFM utasítás

4/2010. (VII. 8.) NFM utasítás

a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szervezeti és működési rendjének ideiglenes meghatározásáról1

2010.07.09.

A jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 49. § (1) bekezdésében és a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 60. § (2) bekezdésében foglalt jogkörömben – a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter jóváhagyásával – a következő utasítást adom ki:

1. § (1) A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: minisztérium) szervezeti és működési rendjét – a minisztérium új szervezeti és működési szabályzatának hatálybalépéséig terjedő időre – az 1. mellékletben foglaltak szerint szabályozom.

(2) Ha ez az utasítás eltérően nem rendelkezik a minisztérium szervezeti és működési rendjére

a) a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 2/2009. (II. 13.) KHEM utasítást,

b) a Miniszterelnöki Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 1/2008. (MK 57.) ME utasítást,

c) a Pénzügyminisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 5/2008. (MK 48.) PM utasítást,

d) a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 18/2009. (X. 30.) NFGM utasítást

kell megfelelően alkalmazni.

(3) Ha a (2) bekezdés b)–d) pontjában foglalt utasítás a (2) bekezdés a) pontjában foglalt utasítás rendelkezésével ellentétes vagy párhuzamos rendelkezést tartalmaz, a (2) bekezdés a) pontjában foglalt miniszteri utasítás vonatkozó rendelkezését kell alkalmazni.

2. § (1) Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

(2) Hatályát veszti a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 2/2009. (II. 13.) KHEM utasítás mellékletének 6. §-a és a 3. függelék 1.2.1. pontjában az „A Miniszteri Kabinet operatív feladatai” rész 15. alpontja.

1. melléklet a 4/2010. (VII. 8.) NFM utasításhoz


A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szervezeti és működési rendje

1. A minisztériumban
a) közigazgatási államtitkár,
b) parlamenti államtitkár,
c) fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkár,
d) infokommunikációért felelős államtitkár,
e) infrastruktúráért felelős államtitkár,
f) vagyonpolitikáért felelős államtitkár,
g) kiemelt állami szerződéseket és támogatásokat vizsgáló államtitkár
működik.

2. A minisztériumban
a) nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkár,
b) gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár,
c) fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkár,
d) monitoring és információs ügyekért felelős helyettes államtitkár,
e) kormányzati informatikáért felelős helyettes államtitkár,
f) hírközlésért és audiovizuális médiáért felelős helyettes államtitkár,
g) közlekedésért felelős helyettes államtitkár,
h) energetikáért felelős helyettes államtitkár,
i) vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár,
j) közbeszerzésért felelős helyettes államtitkár
működik.

3. A miniszter irányítja
a) az Ellenőrzési Főosztály,
b) a Civil és Társadalmi Kapcsolatok Főosztály,
c) a Kommunikációs Főosztály (amely a következő osztályokból áll: Sajtó- és Média Osztály, Tudásbázis Menedzsment Osztály, Vállalati Kapcsolatok Osztály),
d) Parlamenti Kapcsolatok Főosztály,
e) a minisztérium biztonsági vezetőjének a
tevékenységét.

4. A közigazgatási államtitkár vezeti a minisztérium hivatali szervezetét, és igazgatási irányítást gyakorol a minisztérium helyettes államtitkárainak tevékenysége felett.

5. A közigazgatási államtitkár közvetlenül irányítja
a) a Közigazgatási Államtitkári Titkárság,
b) a nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkár,
c) a gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár,
d) a Humánigazgatási Főosztály,
e) a Jogi Főosztály (amely a következő osztályokból áll: Jogszabály-előkészítő Osztály, Általános Jogi Osztály),
f) Jogi Képviseleti Főosztály (amely a következő osztályokból áll: Perképviseleti Osztály és Szerződésfelügyeleti Jogi Osztály) és
g) a Koordinációs Főosztály (amely a következő osztályokból áll: Titkársági Osztály, Ügyvitel-szervezési Osztály)
tevékenységét.

6. A fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkár szakmai irányítást gyakorol a fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkár, valamint a monitoring és információs ügyekért felelős helyettes államtitkár felett, és ennek érdekében a miniszter által átruházott hatáskörben utasítást adhat a számukra.

7. Az infokommunikációért felelős államtitkár szakmai irányítást gyakorol a kormányzati informatikáért felelős helyettes államtitkár, valamint a hírközlésért és audiovizuális médiáért felelős helyettes államtitkár felett, és ennek érdekében a miniszter által átruházott hatáskörben utasítást adhat a számukra.

8. Az infrastruktúráért felelős államtitkár szakmai irányítást gyakorol a közlekedésért felelős helyettes államtitkár és az energetikáért felelős helyettes államtitkár felett, és ennek érdekében a miniszter által átruházott hatáskörben utasítást adhat a számukra.

9. A vagyonpolitikáért felelős államtitkár szakmai irányítást gyakorol a közbeszerzésért felelős helyettes államtitkár és a vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár felett, és ennek érdekében a miniszter által átruházott hatáskörben utasítást adhat a számukra.

10. A kiemelt állami szerződéseket és támogatásokat vizsgáló államtitkár irányítja a Kiemelt Állami Szerződéseket és Támogatásokat Vizsgáló Főosztályt (amely a következő osztályokból áll: PPP Elemző és Ellenőrző Osztály, PPP Felügyeleti és Monitoring Osztály, Privatizációs és Egyéb Szerződéseket Vizsgáló Osztály), a Kiemelt Társaságok Pénzügyi, Számviteli Ellenőrzési Főosztályát és a Támogatásokat Vizsgáló Irodát, továbbá szakmai irányítást gyakorol az Ellenőrzési Főosztály felett.

11. A helyettes államtitkárok a minisztérium szervezeti egységeinek szakmai tevékenységét a következők szerint irányítják:
a) a nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkár irányítja
aa) az Európai Uniós Főosztály (amely a következő osztályokból áll: Uniós Döntés-előkésztési Osztály, Uniós Jogérvényesítési Osztály),
ab) a Nemzetközi Főosztály és
ac) a Protokoll és Utazásszervezési Főosztály (amely a következő osztályokból áll: Protokoll Osztály, Utazásszervezési Osztály)
tevékenységét;
b) a gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár irányítja
ba) az Intézményfelügyeleti Főosztály,
bb) a Költségvetési Főosztály (amely a következő osztályokból áll: Igazgatási Osztály, Szolgáltatás Koordinációs és Illetmény-számfejtési Osztály, Számviteli Osztály) és
bc) a Tervezéskoordinációs és Kontroling Főosztály (amely a következő osztályokból áll: Fejezeti Osztály, Tervezéskoordinációs és Kontrolling Osztály)
tevékenységét;
c) a fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkár irányítja
ca) a Fejlesztési Koordinációs Főosztály (amely a következő osztályokból áll: Intézmény Koordinációs Osztály, Projekt Koordinációs Osztály, EU Koordinációs Osztály);
cb) a Támogatáspolitikai Főosztály (amely a következő osztályokból áll: Tervezési Pénzügyi Osztály, Támogatáspolitikai Osztály) és
cc) a Jogorvoslati és Törvényességi Főosztály (amely a következő osztályokból áll: Törvényességi és Szabályozási Osztály, Jogorvoslati Osztály, Intézményfelügyeleti Osztály)
tevékenységét;
d) a monitoring és információs ügyekért felelős helyettes államtitkár irányítja
da) a Monitoring Főosztály (amely a következő osztályokból áll: Módszertani Osztály, Kontrolling és Elemzési Osztály) és
db) az Információs Főosztály (amely a következő osztályokból áll: Rendszerszervezési Osztály, Adatbázis Osztály, Tájékoztatási Osztály, Információbiztonsági és Üzemeltetési Osztály)
tevékenységét;
e) a kormányzati informatikáért felelős helyettes államtitkár irányítja
ea) a Szabályozási és Szervezési Főosztály (amely a következő osztályokból áll: Informatikai Stratégiai Osztály, Szabályozási Osztály, Szervezési Osztály) és
eb) a Felügyeleti és Ellenőrzési Főosztály (amely a következő osztályokból áll: Ellenőrzési Osztály, Felügyeleti Osztály, IT Kontrolling Osztály)
tevékenységét;
f) a hírközlésért és audiovizuális médiáért felelős helyettes államtitkár irányítja
fa) az Elektronikus Hírközlés, Posta és Információs Társadalomfejlesztési Főosztály (amely a következő osztályokból áll: Elektronikus Hírközlési Osztály, Információs Társadalomfejlesztési Osztály, Postaszabályozási Osztály),
fb) az Ágazati Koordinációs és Nemzetközi Együttműködési Főosztály (amely a következő osztályokból áll: Ágazati Koordinációs Osztály, Nemzetközi Együttműködési Osztály) és
fc) a Média Főosztály
tevékenységét;
g) a közlekedésért felelős helyettes államtitkár irányítja
ga) a Közlekedési Infrastruktúra Főosztály (amely a következő osztályokból áll: Fejlesztési és Beruházási Osztály, Finanszírozási Osztály, Üzemeltetési és Fenntartási Osztály, Vasúti Infrastruktúra Osztály),
gb) a Közlekedési Szolgáltatások Főosztálya (amely a következő osztályokból áll: Közszolgáltatás-szervezési Osztály, Közszolgáltatás Szabályozási Osztály),
gc) a Gépjármű-közlekedési és Vasúti Szabályozási Főosztály (amely a következő osztályokból áll: Gépjármű-közlekedési és Logisztikai Osztály, Vasúti Szabályozási Osztály) és,
gd) a Légi- és Víziközlekedési Főosztály (amely a következő osztályokból áll: Környezetvédelmi Osztály, Légügyi Osztály, Víziközlekedési Osztály)
tevékenységét;
h) az energetikáért felelős helyettes államtitkár irányítja
ha) az Atomenergetikai Főosztály,
hb) az Energiagazdálkodási Főosztály (amely a következő osztályokból áll: Bányászati Ügyek Osztálya, Energiaszolgáltatási Osztály, Megújuló Energiahordozó Osztály),
hc) az Energiaszabályozási Főosztály,
hd) az Energetikai Projektek és Kapcsolatok Főosztálya (amely a következő osztályokból áll: Energetikai Projektek Osztálya, Energetikai Nemzetközi és Uniós Kapcsolatok Osztálya)
tevékenységét;
i) a vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár irányítja
ia) a Vagyongazdálkodási Főosztály (amely a következő osztályokból áll: Közigazgatási Koordinációs Osztály, Költségvetési és Kontrolling Osztály) és
ib) a Vagyonfelügyeleti Főosztály (amely a következő osztályokból áll: Vagyonkezelési Koordinációs Osztály, Beruházási és Szolgáltatási Osztály
tevékenységét;
j) a közbeszerzésért felelős helyettes államtitkár irányítja
ja) a Közbeszerzési Koordinációs, Felügyeleti és Nyilvántartási Főosztály (amely a következő osztályokból áll: a Felügyeleti Osztály, a Beszerzési Koordinációs Osztály, Nyilvántartási osztály) és
jb) a Közbeszerzési Szabályozási és Tájékoztatási Főosztály (amely a következő osztályokból áll: Közbeszerzési Szabályozási Osztály, Tájékoztatási Osztály)
tevékenységét.

12. A Kiemelt Társaságok Felügyelete Osztály a Miniszteri Kabinetben működik.

13. A Miniszteri Kabinet vezetője gyakorolja a kiadmányozási jogot
a) a Civil- és Társadalmi Kapcsolatok Főosztály,
b) a Kommunikációs Főosztály,
c) a Parlamenti Kapcsolatok Főosztály
tevékenységével kapcsolatos ügyekben.

14. Az állami vezetők helyettesítésének rendje a következő:
a) a közigazgatási államtitkárt a gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár,
b) a fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkárt – ha nem a minisztert helyettesítő jogkörében jár el – a fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkár,
c) az infokommunikációért felelős államtitkárt – ha nem a minisztert helyettesítő jogkörében jár el – a kormányzati informatikáért felelős helyettes államtitkár,
d) az infrastruktúráért felelős államtitkárt – ha nem a minisztert helyettesítő jogkörében jár el – a közlekedéssel összefüggő ügyekben a közlekedésért felelős helyettes államtitkár, az energetikai ügyekben az energetikáért felelős helyettes államtitkár,
e) a vagyonpolitikáért felelős államtitkárt – ha nem a minisztert helyettesítő jogkörében jár el – a vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár,
f) a kiemelt állami szerződéseket és támogatásokat vizsgáló államtitkárt – ha nem a minisztert helyettesítő jogkörében jár el – az Államtitkári Titkárság vezetője,
g) a nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkárt az Európai Uniós Főosztály vezetője,
h) a gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkárt a Tervezéskoordinációs és Kontrolling Főosztály vezetője,
i) a fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkárt a Jogorvoslati és Törvényességi Főosztály vezetője,
j) a monitoring és információs ügyekért felelős helyettes államtitkárt a Monitoring Főosztály vezetője,
k) a kormányzati informatikáért felelős helyettes államtitkárt a Felügyeleti és Ellenőrzési Főosztály vezetője,
l) a hírközlésért és audiovizuális médiáért felelős helyettes államtitkárt az Elektronikus Hírközlés, Posta és Információs Társadalomfejlesztési Főosztály vezetője,
m) a közlekedésért felelős helyettes államtitkárt a Közlekedési Infrastruktúra Főosztály vezetője,
n) az energetikáért felelős helyettes államtitkárt a helyettes államtitkári titkárság vezetője,
o) a vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkárt a Vagyongazdálkodási Főosztály vezetője,
p) a közbeszerzésért felelős helyettes államtitkárt a Közbeszerzési Koordinációs, Felügyeleti és Nyilvántartási Főosztály vezetője
helyettesíti.

15. Az e melléklet 1–3. pontjában meghatározott állami vezetők tevékenységének ellátását titkárság segíti.

16. Az 1. § (2) bekezdés a) pontjában meghatározott utasítás alapján
a) az államtitkárt megillető kiadmányozási jogköröket a közigazgatási államtitkár,
b) a kabinetfőnököt megillető kiadmányozási jogköröket a közigazgatási államtitkár,
c) a gazdasági és ágazatfinanszírozási szakállamtitkárt megillető kiadmányozási jogköröket a gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár,
d) a közlekedési szakállamtitkárt megillető kiadmányozási jogköröket a közlekedésért felelős helyettes államtitkár,
e) a közlekedési szakállamtitkárt a postaüggyel összefüggésben megillető kiadmányozási jogköröket a hírközlésért és audiovizuális médiáért felelős helyettes államtitkár,
f) az energetikai szakállamtitkárt megillető kiadmányozási jogköröket az energetikáért felelős helyettes államtitkár
gyakorolja.

17. Az 1. § (2) bekezdés b) pontjában meghatározott utasítás alapján
a) az infokommunikációért felelős kormánybiztost, mint a Miniszterelnöki Hivatal államtitkárát – a közigazgatási informatika részeként az e-közigazgatás stratégiai irányának meghatározásával összefüggő ügyek kivételével – megillető kiadmányozási jogköröket az infokommunikációért felelős államtitkár,
b) az infokommunikációért és e-közigazgatásért felelős szakállamtitkárt az elektronikus hírközléssel, az információs társadalom fejlesztésével és az audiovizuális politikával összefüggő ügyekben megillető kiadmányozási jogköröket a hírközlésért és audiovizuális médiáért felelős helyettes államtitkár,
c) az infokommunikációért és e-közigazgatásért felelős szakállamtitkárt az informatikáért és a közigazgatási informatika infrastrukturális megvalósíthatóságával összefüggő ügyekben megillető kiadmányozási jogköröket a kormányzati informatikáért felelős helyettes államtitkár
gyakorolja.

18. Az 1. § (2) bekezdés c) pontjában meghatározott utasítás alapján
a) az államtitkárt az állami vagyonnal való gazdálkodás szabályozásával kapcsolatos ügyekben és az állami vagyon felügyeletéért való felelősséggel kapcsolatos ügyekben megillető kiadmányozási jogköröket a vagyonpolitikáért felelős államtitkár,
b) a vagyongazdálkodásért és ágazati fejlesztések finanszírozásáért felelős szakállamtitkárt megillető kiadmányozási jogköröket a vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár
gyakorolja.

19. Az 1. § (2) bekezdés d) pontjában meghatározott utasítás alapján
a) az államtitkárt megillető kiadmányozási jogköröket a közigazgatási államtitkár,
b) a fejlesztési ügyekért felelős államtitkárt megillető kiadmányozási jogköröket a fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkár,
c) a jogi és koordinációs szakállamtitkárt megillető kiadmányozási jogköröket a közigazgatási államtitkár
gyakorolja.

20. A közigazgatási államtitkár kiadmányoz mindazon ügyekben, amelyekben a kiadmányozásra jogosult személye nem állapítható meg.

21. Egyebekben az 1. § (2) bekezdésben foglalt miniszteri utasítások alapján a szakállamtitkárokat megillető irányítási feladatokat a helyettes államtitkárok gyakorolják az irányításuk alá tartozó szervezeti egységek feladatai tekintetében.

22. A miniszter akadályoztatása esetén a kiadmányozási jogkört
a) az 1. § (2) bekezdés a) pontjában meghatározott utasítás mellékletének 4. § (9) bekezdése és 22. § (1) bekezdése tekintetében a vagyonpolitikáért felelős államtitkár, 28.§ (1) bekezdése tekintetében – a miniszteri rendelet kiadmányozása kivételével
b) az 1. § (2) bekezdés c) pontjában meghatározott utasítás mellékletének 4. § (2) bekezdésének g) pontjában meghatározott MNV Zrt.-vel kapcsolatos feladatok tekintetében a vagyonpolitikáért felelős államtitkár, a Pénzügyminisztérium Informatikai Szolgáltató Központtal kapcsolatos feladatok tekintetében az infokommunikációért felelős államtitkár,
c) az 1. § (2) bekezdés d) pontjában meghatározott utasítás mellékletének 29. § (1) bekezdésének a) pontja tekintetében a vagyonpolitikáért felelős államtitkár, 29. § (1) bekezdés b) pontja és a 29. (2) bekezdésének a) pontja tekintetében a fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkár
gyakorolja.

23. Az 1. § (2) bekezdésének a) pontjában meghatározott utasítás melléklete 3. Függelékének
a) 1.1. pontjában meghatározott Ellenőrzési Főosztály a 4. pont a) alpontjában meghatározott Ellenőrzési Főosztályba;
b) 1.2.1. pontjában meghatározott Miniszteri Kabinet
ba) civil és társadalmi kapcsolatokkal kapcsolatos feladatai a 4. pont b) alpontjában meghatározott Civil és Társadalmi Kapcsolatok Főosztályba,
bb) védelmi feladatokkal összefüggő feladatai a 13. pont b) alpontjában meghatározott biztonsági vezető feladataiba,
bc) 1.2.1.1. pontban meghatározott Miniszteri Kabinet Kommunikációs Osztálya a 4. pont c) alpontjában meghatározott Kommunikációs Főosztályba,
bd) a Miniszteri Kabinet stratégiai feladatai 2. pontjában és a Miniszteri Kabinet Kommunikációs Osztálya operatív feladatainak 9. és 13. pontjában foglalt feladatok a 6. pont g) alpontjában meghatározott Koordinációs Főosztályba,
be) a Miniszteri Kabinet stratégiai feladatai 9. pontjában foglalt feladatok a 12. pont db) alpontjában meghatározott Információs Főosztályba,
bf) a Miniszteri Kabinet Kommunikációs Osztálya operatív feladatai 18. pontjában foglalt feladatok a 12. pont bb) alpontjában meghatározott Költségvetési Főosztályba,
bg) 1.2.2. pontban meghatározott Miniszteri Titkárság a 13. pont aa) alpontjában meghatározott Miniszteri Titkárságba;
c) 1.2.1. pontjában meghatározott Miniszteri Kabinet a b) alpontban foglaltakban meg nem határozott feladatai tekintetében a 13. pont a) alpontjában meghatározott Miniszteri Kabinetbe;
d) 1.2.3. pontjában meghatározott EU és Nemzetközi Kapcsolatok Főosztály
da) Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya a 12. pont ab) alpontjában meghatározott Nemzetközi Főosztályba,
db) Utazásszervező és Protokoll Osztálya a 12. pont ac) alpontjában meghatározott Protokoll és Utazásszervezési Főosztályba,
dc) Közösségi Döntés-előkészítő Osztálya és Közösségi Jogérvényesítési Osztálya, valamint a da)–db) alpontokban meg nem határozott feladatai a 12. pont aa) alpontjában meghatározott Európai Uniós Főosztályba;
e) 1.2.4. pontjában meghatározott Humánigazgatási Főosztály az 6. pont d) alpontjában meghatározott Humánigazgatási Főosztályba;
f) 1.2.5. pontjában meghatározott Jogi Főosztály
fa) Általános Jogi Osztályának a szerződések véleményezésével és perképviselettel kapcsolatos feladatai a 6. pont f) alpontban meghatározott Jogi Képviseleti Főosztályba,
fb) az fa) alpontban meghatározott feladatok kivételével a 6. pont e) alpontban meghatározott Jogi Főosztályba;
g) 1.2.6. pontjában meghatározott Társasági és Intézményfelügyeleti Főosztály
ga) Intézményfelügyeleti Osztálya a 12. pont ba) alpontjában meghatározott Intézményfelügyeleti Főosztályba,
gb) a ga) alpontban meghatározott feladatok kivételével a 12. pont ib) alpontjában meghatározott Vagyonfelügyeleti Főosztályba;
h) 2.1. pontjában meghatározott Államtitkár Titkársága a 6. pont a) alpontjában meghatározott Közigazgatási Államtitkári Titkárságba;
i) 2.2. pontjában meghatározott Parlamenti és Koordinációs Főosztály
ia) Parlamenti Osztálya a 4. pont d) alpontjában meghatározott Parlamenti Kapcsolatok Főosztályba,
ib) az ia) alpontban meghatározott feladatok kivételével az 5. pont g) alpontjában meghatározott Koordinációs Főosztályba;
j) 3.1. pontjában meghatározott Közlekedési Szakállamtitkár Titkársága a 16. pont alapján a 2. pont b) alpontja szerinti helyettes államtitkár titkárságába;
k) 3.2. pontjában meghatározott Közlekedési Infrastruktúra Főosztály a 12. pont ga) alpontjában meghatározott Közlekedési Infrastruktúra Főosztályba;
l) 3.3. pontjában meghatározott Közlekedési Szabályozási Főosztály
la) Légi és Víziközlekedési Osztálya a 12. pont gd) alpontjában meghatározott Légi- és Víziközlekedési Főosztályba
lb) az la) alpontban meghatározott feladatok kivételével a 12. pont gc) alpontjában meghatározott Gépjármű-közlekedési és Vasúti Szabályozási Főosztályba;
m) 3.4. pontjában meghatározott Közlekedési Szolgáltatások Főosztálya a 12. pont gb) alpontjában meghatározott Közlekedési Szolgáltatások Főosztályába;
n) 3.5. pontjában meghatározott Hírközlési és Postaügyi Főosztály a 12. pont fa) alpontjában meghatározott Elektronikus Hírközlés, Posta és Információs Társadalomfejlesztési Főosztályba;
o) 4.1. pontjában meghatározott Gazdasági és Ágazatfinaszírozási Szakállamtitkár Titkársága a 16. pont alapján a 2. pont b) alpontja szerinti helyettes államtitkár titkárságába;
p) 4. 2. pontjában meghatározott Költségvetési, Tervezéskoordinációs és Kontrolling Főosztályból
pa) Igazgatási Osztálya, Szolgáltatás Koordinációs és Illetmény-számfejtési Osztálya és Számviteli Osztálya a 12. pont bb) alpontjában meghatározott Költségvetési Főosztályba,
pb) a pa) alpontban meghatározott feladatok kivételével a 12. pont bc) alpontjában meghatározott Tervezéskoordinációs és Kontrolling Főosztályba;
q) 4.3. pontjában meghatározott Közbeszerzési és PPP Főosztály
qa) Közbeszerzési Osztálya a 12. pont ja) alpontjában meghatározott Közbeszerzési Koordinációs, Felügyeleti és Nyilvántartási Főosztályba,
qb) a qa) alpontban meghatározott feladatok kivételével a 11. pontban meghatározott Kiemelt Állami Szerződéseket és Támogatásokat Vizsgáló Főosztályba;
r) 5.1. pontjában meghatározott Energetikai Szakállamtitkár Titkársága a 16. pont alapján a 2. pont b) alpontja szerinti helyettes államtitkár titkárságába;
s) 5.2. pontjában meghatározott Energiagazdálkodási- és Szabályozási Főosztály
sa) atomenergiával összefüggő feladatai a 12. pont ea) alpontjában meghatározott Atomenergetikai Főosztályba,
sb) Energiaszabályozási Osztálya az 12. pont ec) pontjában meghatározott Energiaszabályozási Főosztályba,
sc) az sa)–sb) alpontban meghatározott feladatok kivételével a 12. pont eb) alpontjában meghatározott Energiagazdálkodási Főosztályba,
t) 5.3. pontjában meghatározott Környezetvédelmi, Megújuló Energiahordozó és Energiatakarékossági Főosztály
ta) a nemzetközi kapcsolatokkal összefüggő feladatai a 12. pont ed) alpontjában meghatározott Energetikai Projektek és Kapcsolatok Főosztályába,
tb) a ta) alpontban meghatározott feladatok kivételével a 12. pont eb) alpontjában meghatározott Energiagazdálkodási Főosztályba
történő beolvadással megszűnik.
1

Az utasítást módosította a 6/2010. (VII. 22.) NFM utasítás, a 9/2011. (II. 15.) NFM utasítás 3. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte 2011. február 16. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére